
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Kovászos uborka leves - indiai beütéssel
Spenótos zabpalacsinta gombatöltelékkel
Mama tortája, avagy a Csepeli borzaska
Teljes őrlésű gépi kenyér - alaprecept
sütőtök receptek
Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllel
2013. április 18. Vera vega konyhája 
Kaptam édesburgonyát. Még sose ettem ilyet. Amit készítettem belőle, az szerintem nagyon finom volt, de a gyerekek nem így gondolták: meglepő módon pont az ÉDESburgonya nem ízlett nekik. Pedig nagyon finom, ízre valahol a sütőtök, a répa és a krumpli keveréke :) Hozzávalók: 1 kg édesburgonya 1 csomag medvehagymás tofu szójaszósz olívaolaj mindenféle fűszerek ízlés szerint, nálam: majoranna, oregano, római kömény 1 marék napraforgómag 2 gerezd fokhagyma annyi víz, amivel krémes lesz méz citromlé mustár Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam. A tofut is kockákra vágtam. A kettőt összekevertem, és pár órára bepácoltam a szójaszósz, olaj és fűszerek keverékével. Tepsiben sütöttem meg 180 fokos sütőben, kb. 40 perc alatt. A növényi tejfölhöz a hozzávalókat összeturmixoltam alaposan, sóztam is, adagokat nem írok, mert ez nagyon ízlés szerinti műfaj. A kettőt együtt tálaltam.
Lencsesaláta
2013. április 7. Vera vega konyhája 
Amellett, hogy pár napja vegán étrenden vagyok, 6 hónapja fogyókúrázok is :) Ez annyit jelent, hogy igyekszem kerülni a szénhidrátot, főleg este, és futok. Ezt a salátát vacsorára ettem, tettem bele mindent, amit a hűtőben találtam, nagyon jól sikerült. Hozzávalók: 1 bögre barna lencse babérlevél 1 darab sült sütőtök 2 szál újhagyma 3 retek 1 marék madársaláta fél dl olívaolaj 1 ek bio mustár A lencsét a babérlevéllel puhára főztem sós vízben. Összekevertem a darabokra vagdalt sütőtökkel, karikákra vágott hagymával, kis kockákra vágott retekkel, madársalátával. Az olívaolajat összekevertem a mustárral, pici sóval és a salátához kevertem.
Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal
Vacsorára készült ez az étel is a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS során, és miközben ettük a férjemmel, csak azt ismételgettük, hogy hűűű, haaa, mmmmm...:-)) A zöldborsó mártás enyhén citromos ízű, amibe currys-lilahagyma keveredett! Ez az Attila Hildmann nagyon tud, na!:-) Sütőtök hasábok zöldborsó mártással Elkészítési idő: 25 perc + 15 perc a mártogatós Hozzávalók (2 főre): 750 g sütőtök 1 csapott tk. frissen aprított rozmaring 3 ek. olívaolaj 1/2 tk. őrölt paprika 1 csapott tk. vegyes grillfűszer (adalékmentes!), én a Kotányi Provance fűszerkeverékét használtam 1 csapott tk. só A joghurtos-zöldborsó mártogatóhoz: 200 g fagyasztott zöldborsó só 1 fej lila hagyma 1 ek. olívaolaj 1 tk. curry 1/2 bio citrom reszelt héja 150 g natúr szójajoghurt A sütőt előmelegítjük 250 fokra. A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk és hasábokra szeljük. Egy kis tálban összekeverjük az olajat a többi fűszerrel, ráöntjük a sütőtökre és elvegyítjük, majd egy sütőpapírral kibélelünk egy tepsit, és szétterítjük rajta a tököt. Kb. 15-17 percig sütjük, amíg enyhén megbarnul. Zöldborsós-joghurtos mártogatós A borsót forró sós vízben kb. 3 percig főzzük, leszűrjük. A hagymát felaprítjuk, és a felforrósított olívaolajban a curryvel 3 percig pirítjuk. A borsó 3/4-ét a citromhéjjal pürésítjük. A szójajoghurthoz keverjük a maradék borsót és a borsópürét, a currys hagymát és sózzuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Névnapi desszertem
Csináltam a névnapomra egy kis finomságot ? Hozzávalók: 1 pici darab sütőtök 1 marék zabpehely 3 szem datolya 3 szem füge 1 ujjnyi gyömbér reszelve annyi langyos víz, hogy ellepje A sütőtököt meghámozzuk, felkockázzuk, majd a többiekkel együtt sűrű krémmé turmixoljuk. Megsikálunk még 1 szem csicsókát, és lereszeljük. Kevertem hozzá némi darabolt, áztatott mandulát is. [...]
8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS
Elkészült az újabb heti menüterv, a recepteket folyamatosan töltöm majd fel! 8. NAP Reggeli:olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák!, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: Taco-saláta Önts egy lábosba egy adag pinto babot- kb. 100-150 g/fő (vagy bármilyen más babfélét, amit szeretsz), és adj hozzá kb. 50 ml vizet, főtt kukoricát, tehetsz bele néhány feldarabolt kelkáposzta levelet is, só, kis őrölt kömény, és csili, ha szereted! Főzd kb. 10 percig, amíg elkezd sűrűsödni, önts még hozzá vizet, ha szükséges! Tálald bio natúr kukoricacsipsszel és kis paradicsomos mártogatóssal (ehhez találsz recepteket többfelé a neten, csak figyelj, hogy adalékmentes hozzávalókkal dolgozz!). Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval (Recept jön!) Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ , mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: mandarinos - sok magvas zabkása Ebéd: Káposztás teljes kiőrlésű tészta pirított szezámmaggal Vacsora: diós - tofus saláta 10. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel + 2 ek. puffasztott amaránttal, 1 ek. lenmaggal, friss gyümölccsel dúsítva Ebéd: babos barna rizs Vacsora: pirított zöldségek friss zöldsalátával, pirított magvakkal 11. NAP Reggeli: málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókuszreszelékkel Ebéd: Kukoricás - paradicsomos tésztasaláta Vacsora: karfiolpástétom zöldekkel 12. NAP Reggeli: almás - fahéjas köleskrém Ebéd: quinoa egytál Vacsora: sütőtökös fekete bab 13. NAP Reggeli: banánturmix, vagy zöldturmix magkrémes pirítóssal és friss gyümölccsel, ha kívánod Ebéd: gombás teljes kiőrlésű pizza Vacsora: mandulás párolt brokkoli salátával, csírákkal 14. NAP Reggeli: tofu rántotta Ebéd: répás céklával töltött palacsinta Vacsora: tepsiben sült sütőtök avokádókrémmel
Kenyérnek kisült zsömle :)
Egyik nap a nagy pakolásban egyszerűen benn felejtettem a zsömle tésztáját a kenyérsütő gépben. Csak már akkor esett le, mikor a romok közepén a sülő tészta illata felkúszott az emeletre... Fejrecsap, lerohan, elkészül rá, hogy behorpadt cipót nézegethet, de nem. Nagyon szép kenyér lett, csak annak kicsit furcsa ízű. A jó kenyérbe ugyanis nem kell más, csak liszt, só, víz, cukor, élesztő. (No jó, készíthet az ember krumplisat, hagymásat, magvasat, pelyheset, sütőtököset, cukkiniset...) Igaz,. hogy az elején kicsit totózik az ember, míg kiismeri a kenyérsütőt, de utána pillanatok alatt bekészíti, és 3 óra múlva fogyaszthatja is. A boltba bemenni sokkal macerásabb, és ha nem mész be, az kész haszon. Egyrészt mindig több mindent vásárol az ember, mint tervezett, másrészt a bolti kenyerek nagy részében az adalékanyag lassan annyi, mint maga a liszt. Vagy piszok drágán veszed meg a jófajtát. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy készítsen otthon kenyeret, egyáltalán nem ördöngösség. Hamar sikerélményt ad, nagyon finom, laktatóbb, és teljes kiőrlésű lisztet belecsempészve még egészséges is. :)
CSŐBEN SÜLT KARFIOL ÉDESBURGONYÁVAL
És itt a nagy visszatérés!!! :) Egy különlegességgel. Ime a legújabb felfedezett: batáta , alias édesburgonya . Eredendően afrikai, de itthon is régóta termesztik már. Finom, édeskés íze van, leginkább a sütőtök és a csicsóka között. Tele van csupa jó dologgal: rendkívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, szóval télen nem árt bevezetni az étrendünkbe. Egyetlen közepes méret? édesburgonya szervezetünk számára biztosítja a napi A, és C, vitamint, valamint magas rost tartalom mellett a kálium, magnézium, réz és mangán szükségletet. Persze nem lehet minden sarki közértben beszerezni, még kuriózumnak számít. Pedig az Alföldön termesztik már rég óta. Másik szépség, a pagodakarfiol. Izre, állagra olyan, mint a fehér változata, csak sokkal tetszetősebb és mint tudjuk, ez is sokat számít az ételválasztás során. A recept: Hozzávalók: ? ? Karfiolhoz: fél kisebb fej karfiol, apró rózsákra vágva fél kisebb fej pagoda karfiol, szintén apró rózsákra bontva 2 tojás só, bors késhegynyi reszelt szerecsendió fél doboz joghurt (natúr szója vagy laktózmentes) némi sajt igény szerint a tetejére reszelve Batátapüréhez: egy batátagumó 1 diónyi (laktózmentes) margarin 1 tk (laktózmentes vagy szója) joghurt Elkészítése: A karfiolokat sós vízben főzd meg, de ne főzd szét! Tedd bele egy kivajazott közepes, kerek jénaiba. Öntsd rá a felvert, joghurttal elkevert és ízestett tojásokat. Tedd be a sütőbe 180 fokra és süsd, amíg a tojás a jénai szélén kissé megbarnul. Szórd meg a tetejét reszelt sajttal és pirítsd rá pár perc alatt. A batátagumót hámozd meg, mosd meg jó alaposan és kockázd fel. Főzd meg kevés vízben teljesen puhára és krumplinyomóval nyomd szét, mintha krumpli lenne. Még forrón keverd bele a margarint és a joghurtot. Keverd össze és kész is.
Sütőtökös cukkíni spagetti curryvel
2013. február 14. Gitta nyersétel blogja 
Ez az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb nyers spagettis étel, mostanában gyakran készítem, mert pikk-pakk készen van, és nagyon finom. A zöldségek még az öntet nélkül A cukkíniből ÍGY tudsz spagettit készíteni, a sütőtökből pedig egy egyszerű kézi julien vágóval lesznek ilyen szép vékonyka, gyufaszál csíkok. Hozzávalók: 2 közepes cukkíi 1 kis darabka sütőtök (3-4 dkg) 1/2 fej lilahagyma apró kockákra vágva 1 teáskanál curry por kis csokor friss koriander levél (ha nincs, ez elhagyható) 2 teáskanál oliva olaj pici só pár szem mazsola A cukkíniből spagettit készítünk, a sütőtököt lereszeljük, a hagymát egészen apróra vágjuk, jól összekeverjük, megszórjuk összevágott korianderrel. A curry-t elkeverjük az olajjal és egy pici sóval, majd a zöldségekre öntjük. Bár elég kevésnek tűnik az öntet, ha ügyesek vagyunk, mindenhová fog jutni egy pici belőle. (nem kell, hogy tocsogjon az olajban az étel) A mazsola szemeket szépen elrendezzük a tányéron. Nagyon megy hozzá! Azonnal fogyasszuk, mert a sótól a zöldségek levet fognak ereszteni, és nem lesz gusztusos. A curry-s olajjal leöntve, mazsolával
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai 
Taco
Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül.
Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét.
Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról:
- Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról)
- Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott)
- Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott)
- Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba)
- Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott)
Quesadilla
Most pedig irány Mexikó...
A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él.
A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük!
Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla
Hozzávalók 3-4 főre:
Tacohoz :
- 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 teáskanál füstölt pirospaprika
- só, bors
- tortilla lapok
- főtt rizs
- guacamole
- 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve
- koriander
- lime
- olívaolaj
Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz):
- 150 g reszelt sajt
Guacamolehoz :
- 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 lime kifacsart leve
- só, bors
- koriander, felaprítva
Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre.
A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is.
A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel.
A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét!
Viva Mexico!
Veracruz kikötő, parti sétány
A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :)
Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók
Puebla, főtér
Diós sütőtök pástétom
2013. február 5. Főzés nélkül finoman! 
A téli hónapok sajátossága, hogy a természettel együtt a magát civilizáltnak kikiáltó ember is hajlamos az szunnyadásra, lustálkodásra... A késő kelésem természetesen magával hordozhatja, hogy kicsit sietősebben látok hozzá az ételkészítéshez. Nos, ez ma sem volt másként, 11:00 órakor kidobott az ágy magából - a lustaság démonjai is velem együtt aludtak, amikor megmentődött a lelkem a kárhozattól - és kényszeredetten ugyan, de a fürdőszobában találtam magam... Egy méretes sütőtök darabot apróra vágtam - hogy a gépem könnyebben boldoguljon vele - ugyanannyi fehérrépát, egy marék diót adtam hozzá és kevés víz, olívaolaj, só, majoránna (ízlés szerint) társaságában pépesítettem. Annyi időm még volt, hogy kis hajókat tépdessek kínai kelből - majd rákanalaztam a krémemet és jó ízűen befaltam az egészet, egy pohár hársfa teát szürcsölgetve mellé. Hmm... majd gyorsan kezdtem elölről az egészet, mert kedvesem kicsit furcsán nézett volna rám, ha ő kimarad a késői reggeliből... Jó étvágyat nektek! Javed
Mandulamajonézes sütőtök-tofu saláta
2013. január 25. Mindennapi ételeink 
Extra finom saláta, próbáljátok ki! Hozzávalók: 20 dkg sütőtök 1 metélőhagymás tofu 5 szem fekete olívabogyó 2 tk. rozmaring só - ízlés szerint -- 10 dkg hántolt mandula 1 dl víz 2 kisebb gerezd fokhagyma 2 tk. só 2 ek. citromlé 5 dl 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: Egy nagyobb tepsit kiolajozunk, és beletesszük a vékony szeletekre felvágott sütőtököt, megszórjuk rozmaringgal, ill. a tofukat is a tepsibe helyezzük. 150 fokon megpuhítjuk/megpirítjuk őket. Időközben forgatjuk. Amíg a sütő dolgozik, elkészítjük a mandulamajonézt: egy kelyhes turmixba tesszük a mandulát, a vizet, a fokhagymát, sót, olívaolaj felét, és elkezdjük turmixolni. Majd fokozatosan adjuk hozzá a többi olajat és a citromlevet is. Homogén állapotúra turmixoljuk. Amikor készen vagyunk, egy tálra szedjük a sütőtököt, tofut, és ráhalmozunk felvágott olívabogyót; ill. meglocsoljuk az öntettel.
Trópusi krém
2013. január 22. AntalVali.com - Boszorkánykonyha 
Alkottam ma egy kis téli édességet, ami a havas táj ellenére trópusi hangulatot áraszt színben, ízben és az összetevők tekintetében is. Valójában a maradék sütőtököt próbáltam hasznosítani, és elrejteni valami olyan finomságban, hogy a párom ne vegye észre, hogy sütőtököt etetek vele. Sütőtök gyűlölőkön kívül glutén- és laktózintoleranciában szenvedők is bátran fogyaszthatják. Ráadásul 3 perc alatt elkészül!tovább
Sütőtökös rétestorta
Semmi flinc-flanc nincs az elkészítésében, viszont egy finom étel kerülhet az asztalra vele. Már írtam a sütőtök jótékony hatásairól itt. Úgy gondolom, nem csak sült és krémleves formában érdemes fogyasztani. Sokan nem tudnak elrugaszkodni ettől a két fajta elkészítési lehetőségtől, nekik is ajánlom következő bejegyzésem. Igazából olcsó kis finomság, hiszen egy csomag réteslap sem kerül sokba, ráadásul egy sütőtök (kanadai) ára is elfogadható. Az igazság az, hogy elég gyorsan elfogyott ez a tortácska. Szóval legközelebb is készítek. Akkor már lehet, rétegezem és egyfajta "emeletes" sütőtökös rétestorta lesz.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kockákra vagy szeletekre vágott, megpárolt vagy megsütött sütőtök
- 1 csomag réteslap
- szerecsendió
- ételízesítő (jó, ha házi)
- kevés kókuszzsír
- búzadara
Elkészítés:
A felkockázott vagy vékony szeletekre vágott sütőtököt keményre pároljuk, vagy akár kókuszzsírral kikent tepsiben meg is süthetjük (héj nélkül). Mindkét esetben egy kevés ételízesítővel megszórjuk. Amikor már valamennyire megpuhult (nem nyers), de mégis kemény az állaga, egy kevés szerecsendióval összekeverjük.
Egy tortaformát kikenünk alaposan kókuszzsírral, majd a 2 réteslappal kibéleljük. Kókuszzsírt teszünk a réteslapokra és egy kevés búzadarával egyenletesen megszórjuk. A sütőtököket beletesszük, majd a réteslapok szélével befedjük. A maradék réteslapokat egy tálcán egymáson kiterítjük és a közepébe "kifordítjuk" az eddig összeállított sütőtökös tortát. A réteslapokkal szintén betakarjuk, így egyformán jut mindkét felére réteslap. Így helyezzük vissza a tortaformába a tálca segítségével. (Visszaborítjuk.) A tetejére is kókuszzsírt teszünk. A formát egy tepsibe helyezzük (a kókuszzsír megolvadva megfolyhat és kijutva a sütőtérbe égett szagot eredményezhet). Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.
A tortaformából már akkor vesszük ki, mikor kicsit megszikkadt, kihűlt a torta. Hidegen, melegen is fogyasztható. Előételnek, könnyed vacsorának vagy desszertnek is tálalható. Desszert esetében a szerecsendiót esetleg kihagyhatjuk, és egy kevés mézzel tovább édesíthetjük. (Bár én nem vagyok annak a híve, hogy zöldséget, gyümölcsöt tovább édesítsünk.)
UI: Ha nem melegen szeleteljük, nagyon szép szeleteket lehet vágni. Annyira kipróbáltuk volna, hogy nem vártuk meg az első szeletnél, hogy kihűljön, ezért csúszott szét picikét, de így is nagyon jó volt.
Sütőtökös almás turmix
C-vitamin, karotin , kalcium, vas, cink, mangán, réz, foszfor, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsavban gazdag ételünk a sütőtök, éppen ezért ajánlatos néha nyersen is fogyasztani. Ennek egyik leggyorsabb módja a turmix, amelynek receptjét most megosztom mindenkivel.
Jótékony hatással bír bőrproblémákra - pattanások kezelésében is nagy segítséget jelenthet. Emellett tüdőbetegségek, gyulladások, megfázás, allergiás és asztmás köhögés esetén is ajánlják fogyasztását. Alacsony kalóriatartalma miatt fogyókúrázóknak is remek eledel, a 90-napos kúrát folytatók számára nyersen bármelyik nap ehető, sütve pedig a keményítős napot tehetjük vele színesebbé.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagyobb maréknyi apróra vágott nyers sütőtök
- 2 alma
- 1,5 dl víz
- turmixgép (min. 500 watt)
Elkészítés:
Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A sütőtököt megpucoljuk, megmossuk, apróra vágjuk és egy részét a turmixgépbe tesszük. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk.
Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk! Tetejére "tálaláskor" szórhatunk tökmagot, amit előtte akár meg is piríthatunk teflonsütőben.
Sütőtök lé
Ma végre el tudtam kezdeni az idei első böjtömet Ugye tudjátok, hogy a böjt, egy kés nélküli műtét? Önként vállalt lemondás, ami azt mutatja, hogy felvállaltuk a felelősséget a saját életünkért és egészségünkért. Ha van kedvetek, tartsatok velem ? Íme az első nagyon finom italom Hozzávalók: 1 kis darab sütőtök 2 alma A sütőtököt meghámoztam, [...]
Verseny
Tegnap neveztem egy versenybe. Egy álomszép robotgépet céloztam meg, amihez hasonlót már volt szerencsém kipróbálni, hát mondanom sem kell, hogy sokkal könnyebb vele a munka. Akit érdekel, az alábbi receptekkel neveztem: (laktózmentes formában szoktuk itthon elkészíteni, ha bárki szeretné tudni a módját, írjon, örömmel segítek átalakítani a receptet.) http://desszert.eu/almas_pulykamellfile_recept_edesburgonyapurevel Ez ugyan húsos, ilyen is van a tarsolyban... http://desszert.eu/sutotok_curry_recept_illatos_rizzsel Egyik kedvenc, egy nagyon kedves tanítómtól tanultam az alapreceptet, azóta milliószor elkészítettem már. Most kacérkodom a gondolattal, hogy a sütőtököt más összetevőre cserélem. De ez még legyen egyenlőre meglepi ;) http://desszert.eu/grizlepeny_recept Ez utóbbi már itt is fent van: grízlepény avagy hamistúrós Akinek van ideje, kedve és szeretné, hogy nyerjek, a facebookon is tud szavazni rám. Nem tudom, ezen múlik-e, de két éve is neveztem, akkor az aranykalács receptemmel és negyedik lettem, így pont nem nyertem kenyérsütő gépet (azóta sincs...). Elvileg ott is szakmai zsűrit igértek, mégis a fészbukkos szavazás számított. Szóval ki tudja, hátha idén mégis nyerek :) Az tény, hogy jóval megkönnyítené a sütemény készítést itthon. Amióta a kisfiam megszületett, és még nagyon piduri, így órákig tart minden sütés és a főzés. A rekordom apukája szülinapi tortája volt, amit több, mint három óra hosszáig tartott elkészíteni, illetve a fenti versenybe benevezett sütőtökcurry legutóbb 28 órán keresztül készült. Minden esetre lécci szurkoljatok nekem!!! :D KÖSZIII!!!
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből, mennyit egyek és a többi kérdés!:-)
Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél többnyire nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba (humus) mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!). És tudod, mindezeknél továbbra is érvényes, 16h UTÁN NE FOGYASSZ GABONATARTALMÚ ÉTELEKET! Megjegyzés: lesz egy külön bejegyzés az ilyen kis nasi-tippekről, receptekkel! Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) Miért nem lehet 16h után gabonatartalmú ételeket fogyasztani? Ahogy a legelső bejegyzésemben írtam, a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötlete Attila Hildmann német vegán szakács, Vegan for Fit könyve alapján jutott el hozzám, és jelentős részben az ő programjának alapelveit vettem alapul. Az ő életmódprogramjának ez az egyik fő alapelve! A könyvében a miérteket nem nagyon részletezte, de arra tippelek, hogy így sokkal jobb az energia- és tápanyag-felhasználása a szervezetnek. Napi folyadékfogyasztás, és minek ez a sok zöld tea? A sok-sok zöld tea ötlete napi szinten ugyancsak Attila Hildmann életmódprogramjából származik. Ő azzal indokolja, hogy így sokkal frissebbek, dinamikusabbak lehetünk!:-) Arra az esetre pedig, ha valaki még tovább szeretné fokozni a zsírégető hatást, ő azt javasolja, hogy a napi 1,5 liter zöldtea mellé fogyasszunk napi kétszer Matcha zöldteapor-alapú turmixot! A 2. héttől ezt is tervezem letesztelni, az infókat időben megadom hozzá! Aki idegengedik a zöldteától, vagy egészségügyi és egyéb okok miatt (pl. koffeintartalma) nem szeretné fogyasztani, egyszerűen hagyja ki, és igyon gyógynövényes, illetve 100%-os gyümölcsteákat (hozzáadott aromák nélkülit!!). A teák mellé pedig min. napi 2 liter szénsavmentes ásványvíz! KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval (16h-ig bezárólag!), amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a többiből lehetőség szerint ne tárazz be nagyon!:-)
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1. NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY 1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa, valamilyen babféle (kb. 100 g/ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix: http://www.fittnok.hu/erdei-gyumolcsos-turmix - így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! - zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot ! http://gittarawfood.blogspot.hu/2010/01/petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd: egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2. NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http://www.vegagyerek.hu/2008/02/bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3. NAP Reggeli: 1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta http://www.vegagyerek.hu/2010/01/babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html kis olívaolajon pirított kelbimbóval + só-bors (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http://www.vegagyerek.hu/2010/01/tokmagpastetom.html 6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá: http://hobbifozocske.blogspot.hu/2008/01/gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http://www.vegagyerek.hu/2011/03/quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))), vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http://fittanyuka.blogspot.hu/2011/07/zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Zöldborsós-sütőtökös vegán tócsni
2013. február 11. Mindennapi ételeink 
Nagyon finom, próbáljátok ki! Egy főzelék mellé tökéletes feltét a mindennapokban. Hozzávalók: 20 dkg zöldborsó 10 dkg sütőtök 10 dkg burgonya 20 dkg fehér tönkölyliszt 5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 dl víz 1 csokor petrezselyem só -ízlés szerint 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A borsót kevés vízen megpároljuk. A sütőtököt és a krumplit lereszeljük. Amikor kifőtt a borsó, hozzákeverjük a lereszelt krumplihoz, sütőtökhöz. Ekkor hozzáadjuk a sót, liszteket, a felaprított petrezselymet, olajat és a vizet. Összedolgozzuk, majd kerámia palacsintasütőbe halmozzuk, és elegyengetjük őket (akár az amerikai palacsintákat), és kisütjük.
Olaszos sütőtök
2013. február 6. AntalVali.com - Boszorkánykonyha 
Ezt az ételt el tudom képzelni önmagában is, de egy tésztával is finom lehet. Nagyon egyszerű, gyors és finom. /verebedit/Ez az elképzelés úgy született, hogy hagymán és sütőtökön kívül nemigen maradt más zöldség itthon.tovább
Szilvásrétes mogyoróval (vegán)
Ez egy roppant gyors és egyszerű desszert. A szilva sokak által száműzött, vagy csak nem felfedezett gyümölcs a konyhákban. Pedig kevés olyan gyümölcs van, amely frissen szedve, aszalva, lekvárba, befőttbe, édességhez, sőt húsokhoz és alkoholhoz is felhasználható. A szilva héja sok cellulózt tartalmaz, amely hashajtó hatással is bírhat. Ezért is gondolják talán úgy sokan, hogy inkább nem élnek vele. Pedig nem csak béltisztító, hanem köszönhetően magas rosttartalmának vizelethajtó és súlycsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. Igazság szerint a rómaiaknak lehetünk hálásak az elterjedéséért, ugyanis hadjárataik során Kis-Ázsiából hozták magukkal. Ha van lehetőségünk, mindig tegyünk el télire az ősz ezen áldásából. Én is így cselekedtem.
Fagyasztó ládánk egyik sarkában ott lapultak a félbevágott, kimagozott szilvaszemek és már várták, hogy valami finomat készítsek belőlük. Mivel volt itthon réteslapom, s legutóbb sósan készítettem el a rétest - sütőtökkel, most jobbnak láttam valami édességet készíteni. Nem bántam meg. Nevetséges, hogy a sütési idő kb. 20-30 perc, az összerakása pedig 10-15 perc. Tehát maximum 45 perc alatt eszméletlen finom rétest kerekíthetünk az asztalra. Hát nem alkalmas egy gyors hétvégi desszertnek? DEHOGYNEM!:)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag réteslap (8 lapos és 6 lapos is jó - nekem 8 lapossal készült)
- 30-40 dkg szilva (nekem fagyasztott volt, de befőtt, sőt aszalt és persze frissen szedett is megfelelő)
- 17 dkg mogyoró
- 20 szem datolya
- olaj
Elkészítés:
A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk és így tesszük rá a következő rétes lapot. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. Tényleg épp hogy kb. egy evőkanálnyi olajat kell szétkenni rajtuk - egyfajta ragasztóként - ugyanis a sok olaj egyrészt egészségtelen, másrészt felesleges.
A legfelső réteslapra pedig az alábbiakat teszünk:
Először a datolyákat aprítógéppel nagyobb darabokra törtjük, majd mogyorót hozzáadjuk és tovább aprítjuk, míg egy száraz morzsaszerű anyag lesz. A kiterített réteslapok nagyjából 1/3 részét megszórjuk valamennyi mogyoróval, de úgy, hogy maradjon még a tetejére és a következő réteslapokhoz is, mivel két rudat készítünk.
Erre helyezzük rá a szilvaszemeket - szép sorban. Egy sorba kb. 4 szem szilvát tettem. Mielőtt rudat formálnánk belőle, ismét megszórjuk a mogyoró és datolya párossal. Majd a vizes konyharuha segítségével felgöngyölítjük és sütőpapírral (vagy szilikonossal) bélelt tepsibe helyezzük. Hasonlóan járunk el a következő négy réteslappal is.
Egy tepsibe téve kb. 20-30 perc alatt megsül. Eleinte magasabb, majd némileg alacsonyabb hőfokra kell állítani.
Én karobos mázzal díszítettem az egyiket, s porított szőlőcukorral a másik rudat.
Karobos máz :
Olaj vagy margarin
Karob
Gyümölcscukor, barnacukor, stívia, stb - ki mit használ.
Elkészítés:
A margarint vagy olajat felmelegítjük, hozzáadjuk a karobport, majd az édesítő szerünket. A legkisebb lángon addig kavargatjuk, míg teljesen elegyednek és folyós, csokimáz féle lesz a végeredmény.
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai 
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben).
A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.)
A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe.
Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba.
A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje.
Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :)
Frissen préselt vörös démon juice
Hozzávalók 2 főre:
- 3 db kis cékla, meghámozva
- 2 db alma, kimagozva
- 1 db narancs, meghámozva
- kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva
- 1/2 citrom kifacsart leve
Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk.
Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
Trópusi sütőtök krém
2013. január 22. AntalVali.com - Boszorkánykonyha 
Alkottam ma egy kis téli édességet, ami a havas táj ellenére trópusi hangulatot áraszt színben, ízben és az összetevők tekintetében is. Valójában a maradék sütőtököt próbáltam hasznosítani, és elrejteni valami olyan finomságban, hogy a párom ne vegye észre, hogy sütőtököt etetek vele. Sütőtök gyűlölőkön kívül glutén- és laktózintoleranciában szenvedők is bátran fogyaszthatják. Ráadásul 3 perc alatt elkészül!tovább
Laktató téli saláta (Nem csak fogyókúrázóknak)
Az ünnepek alatt legtöbbünk a vendégségeknek, rokoni és baráti összejöveteleknek köszönhetően másképp étkezik, mint általában. Ezt követően jól esik néhány nap, amit lazább ételek elfogyasztásával tölthetünk. Fontos azonban, hogy ekkor se éhezzünk, és valamennyire meleg is legyen az étel, mivel a hideg téli napokban jól jön a testünknek a meleg étel. A következő salátát bátran ajánlom fogyózóknak, 90 napos diétát követőknek, de azoknak is, akik hozzám hasonlóan csak az egyszerű, kevésbé főtt ételekre vágynak. Nekem felüdítő volt ez a saláta. Két napig képes voltam ezen és almán élni. (Almát elsősorban reggel és este ettem.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 fej pritamin paprika
- pár szelet sütőtök + kevés ételízesítő (házi)
- néhány levél lolosaláta
- napraforgómag
Elkészítés:
Ha épp van otthon sült sütőtökünk, akkor felhasználhatjuk, ha nincs, akár egy kevés vízen ételízesítővel megpárolhatjuk, vagy felkarikázva megsüthetjük, mint ennél az ételnél is megsütöttem.
A megsült tököket héj nélkül egy tányérra tesszük, a lolo saláta néhány levelét leszedjük, hideg vízzel megmossuk és kisebb darabokra tépkedjük, a szintén megmosott paprikát pedig felaprítjuk. Az egészet a tányéron tetszés szerint elrendezzük és napraforgó maggal megszórjuk. Esetleg pár csepp tökmag olajat is önthetünk a sült tökre. Tényleg finom csemege lett belőle!
Lencsés-sütőtökös zabburger
2013. január 14. Mindennapi ételeink 
Ez a feltét a tegnapi spenót és krumpli mellé készült. A maradékot ma ettük meg, hamburgerként. Nagyon finom! Hozzávalók: 20 dkg főtt zabpehely 10 dkg sült sütőtök 10 dkg főtt lencse 1 csokor petrezselyem 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér 5-6 gerezd fokhagyma só - ízlés szerint 3 tk. borsikafű 3 tk. majoranna 2 tk. rozmaring 1 tk. köménymag 3 ek. lenmagpehely Elkészítés: A főtt zabpelyhet elkeverjük a sós-majorannás vízben megfőtt, leszűrt és összeturmixolt lencsével, az előre megsütött és összetört sütőtökkel, az előre beáztatott és kinyomkodott kenyérrel, a lenmagpehellyel, apróra vágott petrezselyemmel és az áttört fokhagymával. Szükség szerint morzsát adhatunk hozzá. Fűszerezzük, majd vizes kézzel kisebb halmokat készítünk, melyeket olajjal kikent tepsibe téve 30 perc alatt 150 fokon megsütünk.
Receptek
Kedvenc receptjeim
Katalógus
Éttermek
Blogok
Hírlevél
Kapcsolat

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhessen az Önt érdeklő legfrissebb receptekről!
Szerintünk ez is ízleni fog ...
