2012. április 6., péntek

Csigasós

Fogalmam sincs, miért nem zsömle lett, vagy egyszerű téglalap, esetleg kifli. Úgy látszik olyan későn már nem voltam egészen beszámítható. :) De nekem tetszettek, és valószínűleg máskor is készítek, mert miért ne. Nem lehet ugyan hagyományosan megkenni, de padlizsánkrémbe mártogatni, vagy zakuszkába teljesen jó volt.

 
Hozzávalók:

40 dkg tk liszt
20 dkg fehérliszt
10 dkg főtt burgonya
3,2 dl víz (liszttől függő)
3 ek olivaolaj
1,5 tk só
1 tk méz
2 dkg élesztő
magok

+3 ek olivaolaj / 5 dkg vaj

Vagy gépben összedagasztatjuk, vagy kézzel gyúrjuk fél órát. Ez utóbbi esetén a mézes vízben felfuttatjuk az élesztőt. 
A lisztet közben összemorzsoljuk a 3 ek olivaolajjal, majd hozzáadjuk az összetört burgonyát, sót és a felfutott élesztőt. Minél jobban dögönyözzük, annál jobb lesz a tészta állaga is, és a végeredményünk.
Azután fél órát pihentetjük, majd kinyújtjuk. A tetejét megkenjük kevés vízzel összekevert olivaolajjal, vagy olvasztott vajjal.
Kisebb téglalapokat vágunk belőle, amit azután feltekerünk. 
Én a muffin sütőformába tettem, de ha nincs a szélére fektetve is süthetjük. 
Hagyjuk fél órát kelni. Azután 180 C-on 40 percig süssük, míg megpirul.

2 megjegyzés:

trollanyu írta...

Tök jók lettek, én nagyon szeretem az ilyen péksütiket:) Békés, boldog ünnepet kívánok:)

Bridge írta...

Aranyos vagy. Köszönöm szépen, remélem nektek is kellemesen telnek az ünnepek.