2011. december 31., szombat

TÉLI ZÖLDSÉGES PITE FÜSTÖS TORMA SZÓSSZAL

Csodás kis csapatot láttunk vendégül a minap. A tél színeit hívtam segítségül, a többi magától jött.


A tésztához
3 1/2 bögre aszalt vagy áztatott dió
1/2 bögre őrölt lenmag
2-3 ek nemes élesztőpehely
1 mk Himalája só
3 ek madras curry fűszerkeverék
kb 1/2 dl víz (ha áztatott diót használunk, akkor kevesebb víz szükséges)

A diót aprítógépben aprítjuk, vigyázzunk, nehogy túldolgozzuk, mert akkor kicsapódik a dió olajtartalma, és akkor nagyon nehéz vele dolgozni. Ezután a többi hozzávalóval elkeverjük. Egy 21 cm átmérőjű piteformába nyomkodjuk a tésztát, kb 4-5 órát aszaljuk, majd a formából kivéve még 6-7 órát, vagy ameddig teljesen száraz nem lesz.

A töltelékhez (tetszés szerint variálható)
20 dkg kelbimbó
15 dkg sonkatök
15 dkg brokkoli
10 dkg lilakáposzta
néhány szem főtt gesztenye (bár most olvastam, hogy lehet áztatni és utána megpucolva fogyasztani)

A páchoz:
olíva olaj
tamari
citromlé
zsálya

A zöldségeket tisztítjuk, pucoljuk ha szükséges, és a kelbimbót félbe, negyedbe, a tököt kis kockákra, a brokkolit kis rózsákra, a káposztát csíkokra vagy kockára vágjuk. Ezután a pác összetevőivel ízlés szerint “átmasszírozzuk”. Annyi olajat használjunk, amennyi bevonja a zöldségeket. Néhány óra után az aszalóba tesszük a zöldségekeveréket, és az 2-4 óra alatt félpuhára aszalódik. Időközben keverjük át, hogy ne száradjon, hanem tényleg puhulhasson a töltelék a pácban.


A füstös tormaszószhoz:
10 dkg hámozott cukkíni
1 ek útifű maghéjpor
1-2 ek chiamag
10-15 dkg kesu vagy aszalt/áztatott mandula
1 1/2 ek lapsang souchong teából készített 2 1/2 dl tea
torma
Himalaja só
2 ek nemes élesztő pehely

Elkészítjük a teát. Ezt a teát 90-100C-os vízzel készítjük, kb. 1 -2 perc áztatási idő elegendő. Ezután leszűrjük. Ha kissé lehűlt, a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, akkor érdemes a mandulát előbb őrölni, vagy aprítóban előkészíteni)

Elkészítés:
A pite aljára kis szószt kenünk, majd belehalmozzuk a zöldségeket. A tetejére morzsoljuk a főtt gesztenyét, és a maradék szószt mellé kínáljuk.
Ha azt szeretnénk, hogy szeleteléskor teljesen egyben maradjanak a szeletek, akkor érdemes a zöldségeket jobban aprítani. Esetleg hagyhatunk néhány nagyobb darabot a díszítéshez.

Nincsenek megjegyzések: