elég gyakran előfordulok a castro bisztróban. érdekes a sors, mert már akkor is gyakran jártam oda, mikor hans megnyitotta az "eredetit" a ráday utcában (tízes éveim végén nagy vágyam volt, hogy legyen olyan törzshelyem, ahol tudják, hogy mit kérek, és mivel iszom a kávét. ennek az álomnak az első beteljesülési helye a castro volt), és most, néhány év szünet után az új helyet is gyakran látogatom. még az is előfordul, hogy ott ebédelek, vagy vacsorázom. egyik kedvencem a vegetáriánus választékból az fűszeres rizsgolyók snidlinges joghurttal. hétvégén ezeket az ízeket próbáltam rekonstruálni.

fűszeres rizsgolyók

fuszeresrizsgolyok.jpg

tulajdonképpen egy indiai fűszerezésű supplíról van szó. én most ezeket a fűszereket használtam hozzá, de most is arra bátorítanék mindenkit, hogy engedje el a fantáziáját, és kísérletezzen.

hozzávalók:

maradék rizs (3/4 csészéből főzve, 1 csésze = 2,5 dl)

1 tojás

5 dkg reszelt sajt (nem kell, hogy ízes legyen, inkább az állaga miatt fontos)

kötelező fűszerek: késhegynyi fahéj, curry, kurkuma

egyéb fűszerek (nekem most még): thai zöld curry, thai citromfű, 1 kk miso, cayenne bors, 1 fej fokhagyma apróra vágva

zsemlemorzsa + szezámmag + lenmag

a szobahőmérsékletű rizst összekevertem a fűszerekkel, a sajttal, és a tojással, vizes kézzel golyókat formáztam belőlük, mad meghempergettem őket a zsemlemorzsás keverékben. forró olajban aranybarnára sütöttem őket, majd papírtörlőn pihentek kb 5 percig a fogyasztás előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr324311333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása