úgy látszik, kenyeres napokat élek. 1 hete etetem a kovászomat (szépen fejlődik), néhány napja pedig meghívást kaptam a Makifood által szervezett Kaldeneker György "mindennapi kenyerünk zöldséglekvárral és chutneyval" kurzusára.




"a kenyérsütéshez nem kell más, csak egy adag bátorság." - Gyurinak ezzel a mondatával indult a pénteki főzőtanfolyam, mely a "lekváros kenyér" becenevet kapta. négyféle kenyeret sütöttünk, datolyás cipót, mediterrán töltött kenyeret, sütőtökös focacciát és vadrizses kenyeret. ezek közül számomra ez utóbbi volt a legizgalmasabb, a különleges hozzávaló és a kreatív formája miatt.



vadrizses kenyér

s hogy a végén legyen mivel elfogyasztani a kenyereket (bár magukban is megállják a helyüket), készítettünk hozzá lilahagyma lekvárt, sütőtökös chutneyt, és zsályás birsalma lekvárt.


sütőtökös chutney és zsályás birsalma lekvár

nagyon jó hangulatban telt el a három óra, dagasztottunk, aprítottunk, kevertünk, nyújtottunk, formáztunk, kérdeztünk, beszélgettünk, és nem utolsó sorban ettünk.


mediterrán töltött kenyér

nagyon tetszett, hogy szezonális hozzávalókkal dolgoztunk, jó volt testközelből megtapasztalni, hogy a liszt - víz - élesztő hármasa néhány kiegészítővel mire képes. sütöttem már kenyeret eddig is, de ez a kurzus megerősített abban, hogy egy kis energia-ráfordítással tényleg előállíthatjuk otthon mindennapi kenyerünket, egy-egy vendégség alkalmával pedig kenyér-költeményekkel kápráztathatjuk el barátainkat.


9 komment

Címkék: kenyér bla

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr583554117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2011.10.22. 14:41:00

nagyon izgalmas volt. itt tudod megnézni, hogy milyen órák vannak még:
http://www.makifood.com/hu/orarend.html

Anonymous 2011.10.22. 14:41:00

fantasztikus órának tűnik. Nem is tudtam, hogy ilyen klassz órák vannak a Makifood főzősikolában!

vegasztromania 2011.10.22. 14:41:00

igen, oda :) a zöldséglekvárok, chutneyk nagyon jól kiegészítették a kenyereket.

Zizi 2011.10.22. 14:41:00

Szuper beszámoló Anna! Láttalak pénteken délután az Andrássy-Bajcsy sarkán, csak én buszon voltam. Lehet, hogy már az órára igyekeztél! :)

Kuktáskodtam már Gyurinak "Mindennapi kenyerünk" óráján és én is nagyon élveztem. Akkor lekvárokat, chutney-kat nem csináltunk, de szuper lehetett ezekkel megkóstolni a kenyereket.

Anonymous 2011.10.22. 14:41:00

Szépek a fotók is...

Beatbull 2011.10.22. 14:41:00

Köszi! Imádom a vadrizs illatát és ízét, lehet teszek a kenyérre egy kísérletet ;)

vegasztromania 2011.10.22. 14:41:00

a rizst előtte meg kell főzni, és a tésztában a liszt mellett dara, illetve zabpehely segíti a megfelelő állagot. víz helyett pedig tejet használtunk.

Beatbull 2011.10.22. 14:41:00

Szépek a képek! A vadrizsest hogyan kell elképzelni? Az őrölt nyers vadrizst a lisztbe kevertétek? (Nem lett nyúlós állagú a tészta?) Vagy a rizst megfőztétek és a főzőlevét használtátok víz helyett, ill. a főtt rizst is beledolgoztátok a kenyérbe?
süti beállítások módosítása