2011. július 13., szerda

Sötét gyümölcsök reggelire, és egy röpke beszámoló

josta, meggy, fekete ribizli
Ma reggel, fél 6-kor kimentem a kertbe, hogy szedjek magamnak reggelit, és valahogy úgy alakult, hogy csupa sötét színű gyümölcs akadt a kezembe!
Persze, lehet, hogy ez nem véletlen, hiszen pillanatnyilag ezek a kedvenceim. Ezen kívül van piros, és fehér ribizlink is, de azt majd leszedem a családnak...

Ebédem a tegnapi maradék lesz, kukorica saláta, illetve zsenge tök szeletek napraforgó-körözöttel.
Úgy tűnik, ezek a találkozók mindig érdekesen alakulnak, tegnap például találkoztam egy asszonnyal, akinek ikrei az én lányommal jártak egy bölcsődébe, és utcai jóslásból szerzi pénzét. Figyelemmel kísértem, amit mondott, és nagyon jól forgatta a szavait a tőlem kapott információkkal fűszerezve, de egyébként amit magától talált ki, semmi nem volt helyes!

Az ételek összeállításánál most a rövid elkészítési idő játszott fontos szerepet, mert egy röpke este, és hajnal állt rendelkezésre. A mazsolát a golyókhoz, és a napraforgót a körözötthöz kellett előre beáztatnom, a többi étek rögtön készíthető volt. Most nem volt aszalvány a menüben a hőség miatt. Bár a tálalás nem szép, hiszen biciklin úgyse maradt volna meg, fiam szerint a körözött jobb volt, mint amit Apa csinált. És ez nagy dolog, mert amikor dió-körözöttet, és hajdina-kolbászt vittem nyersétel-találkozóra, párom ízesítette, ez is hozzájárult sikeréhez :-)
És ez volt a menü:
- kukorica saláta kápia paprikával, uborkával és néhány szem tökmaggal
- napraforgó-körözött tök, uborka, és paprika szeleteken
- mákos-mazsolás sárgabarack puding
- mazsolás, mandulás kókuszgolyó
Ezek az ételek nem tartalmaztak hozzáadott édesítőt (méz, különböző szirupok), se plusz zsiradékot, ami például a candida diétában, és a cukorbetegségnél fontos.
A szállítást ebben a hőségben úgy oldottam meg, hogy a fonottkosár aljára jégakkuk kerültek, ami biztosította a hűtést.

Találkozó legközelebb augusztusban, időpont még nincs, nekem hétköznap jó, ha van javaslatotok, írjatok ide:
hneszilvi@freemail.hu

2 megjegyzés:

  1. Szerintem így is nagyon guszta lett minden amit készítettél. Kár hogy a távolságot most nem tudtam legyűrni, szívesen letelepedtem volna melléd én is ::))

    VálaszTörlés
  2. Engem lelkileg feltöltött, bár nem tudom megmagyarázni, miért?
    Szólj (írj), ha erre jársz, és találkozhatunk!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

2009. január 18-tól Free Blog Counter