2012. június 12., kedd

Szerelemvirág és zöldséges szósz


Gondolnátok, hogy az ott fenn hagyma?! Csak dísz. :) Tele van velük a kert, ott csillagszeműsködnek mindenütt. A szomszédasszony szerint szerelemvirágnak hívják.
Két fotózás között sütöttem is. Halat, meg krumplit. Nagyon ritkán készítem az előbbit, épp ezért rákerestem a neten a szószokra. A legtöbb helyen a kaprosakat hozott ki, amit célszemély nem preferált. És a rozmaring jöhet? Azt igen. Tehát ez utóbbiból és abból kellett kiindulnom, ami volt otthon, így a répa jutott eszembe, mint egyik összetevő, mivel azt a norvégoknál a makrélához ettünk, és finom volt.
Az volt az egyetlen hal, amit szívesen megettem, mikor még nem voltam vegetáriánus. Az összes többit mindig  "pocsolyaízűnek" találtam, pedig biztosan finom, csak én vagyok finnyás. De az is lehet, hogy a Piffi fűszer volt a tettes a dologban. Amit máig sem tudok, hogy pontosan milyen fűszerek vannak benne.
A szósz viszont a végén nagyon finom lett, és illett is a halhoz is állítólag.
Én inkább a padlizsánt ettem jénaiban sült burgonyával.

Hozzávalók:
1 doboz rizstejszín
1 kis fej vöröshagyma
1 reszelt répa
1 tk rozmaring
1 csipet római kömény
1 csipet kakukkfű
1 csipet majoranna (elhagyható)
1 ek olivaolaj
1 csipet só

A hagymát aprítjuk, a répát lereszeljük, kevés vízen megpároljuk őket. Hozzáadjuk az olivaolajat, és a fűszereket. Kicsit sütjük, majd felengedjük a rizstejszínnel. Sózzuk. Felforraljuk, majd pár perc kevergetés után el is zárhatjuk a gázt, mert elkészült.


Nincsenek megjegyzések: