Aszaltparadicsomkrémes nyers lenmagkenyér






Egyik nap aszalt paprikás-hagymás-lenmagos nyers kenyeret készítettem Mannatural ihletésre, de egy kicsit átvariáltam az ízlésem szerint.

3-4 paprikát, 1 vöröshagymát, 5-6 gerezd fokhagymát egy kis vízzel és sóval összeturmixoltam sűrűbb masszává. Ebbe az alapba tettem bele egy csészényi házi zabtejből visszamaradt zabtörmeléket, másfél kávédarálónyi megőrölt sárga lenmagot.

A masszába hintettem még napraforgómagot, egész sárga és barna lenmagot is. Annyi útifű maghéjat adtam még hozzá, hogy gyúrható „tésztát” kapjak. Hagytam míg a lenmag és az útifú maghéj megszívja magát, besűrűsödik, megkeményedik a massza, majd veknivé formáztam, és késsel elszeleteltem. Az elszeletelt „kenyér” szeleteket az aszalóba tettem és addig aszaltam, míg a külseje ropogós nem lett, a belseje pedig puha, mint a kenyérnek.

Tegnap így fogyasztottam:

Az aszalt „kenyér” alapra rákentem egy kis érett avokádót (ez volt a „vaj”, ami teljesen érett állapotban tényleg olyan puha és olyan tejszínes ízű, mint a vaj), pakoltam rá uborkát, retket és kis paradicsomot.
Finom sós ízecskék 🙂

Ma pedig így:

Néhány szelet aszalt paradicsomot turmixoltam össze fél piros kápia paprikával, sóval és egy kis vízzel. Semmiféle más fűszert nem adtam hozzá, mert nem hiányzott bele. Ez így volt tökéletes. Rákentem a kenyérre, uborkával, újhagymával, olívabogyóval fogyasztottam. Fini volt így is! 🙂




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM