2012. október 21., vasárnap

Mandulakrémmel töltött sült körte (laktovegetáriánus)

Ritkán, de előfordul, hogy nem fogy el frissen a gyümölcs, és olyan mértékben kezdi megadni magát, hogy muszáj valami ételbe eltüntetni inkább. Ilyenkor kerülnek asztalra az efféle könnyű desszertek.


Hozzávalók 4 személyre
  • 10 kisebb szem érett körte (60-70 dkg)
  • 1 marék aszalt szilva (4-5 dkg)
  • 2 marék mandula (8-10 dkg)
  • 1 evőkanál ghí vagy vaj
  • 1 csapott teáskanál barna cukor
  • kb. 1 dl tejszín
Diódarálón áthajtottam a mandulát. Apróra vágtam az aszalt szilvát, és beáztattam annyi vízbe, amennyi éppen ellepte. Félbevágtam a körtéket, karalábévájóval kivettem a magházukat, majd meghámoztam őket, és egy közepes tepsire gyűjtöttem a darabokat. A vizes szilvához kevertem a darált mandulát, a megolvasztott ghít és a cukrot (puha, krémes, de nem folyós állagú massza kell legyen, szükség esetén további víz, illetve darált mandula hozzáadásával érjük ezt el). Egy-egy púpozott teáskanálnyi tölteléket tettem a körték magházának helyére. 160 fokra melegített sütőben légkeverésen addig sütöttem, míg szépen megpirult a tetejük (kb. 15 perc). Langyosan, tejszínnel megcsorgatva tálaltam.

Tipp: mandula helyett bokormogyoróval vagy dióval is készíthető; szilva helyett pedig akár mazsola is megteszi.


Ötlet: Ízek és Érzések 2011. szeptember-október
 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails