Pirospaprika krém készítése házilag (Piros arany)
2012. október 31. írta: VegaLife

Pirospaprika krém készítése házilag (Piros arany)

piros arany.jpgHajdanán a paprikák dísznövényekként pompáztak a nemesi és urasági kastélyok kertjeiben. Ezen megállapításnál arra gondolok, hogy vajon léteznek-e ma is olyan dísznövények, amelyekről még nem, vagy csak alig fedeztük fel, hogy étkezésre is alkalmasak? Bizonyára. Kell, hogy létezzenek. Már csak azért is, mert ahogy éveim számában előre haladok, úgy ismerek meg egyre több és több növényt, amelyről korábban nem, vagy szinte alig hallottam. Például egész gyerekkoromban ismertem, láttam a feketebodzát, de bizony egészen az elmúlt egy-két évig nem tudatosult bennem, hogy mennyire értékes növény, amelyből nem csak lekvárt, de szörpöt is lehet készíteni. Sőt emellett számos betegség "gyógyszere" is lehet. Nos a paprikáról csak ezt az egy mondatot szerettem volna kiemelni. Én örülök, hogy abban a korban élek, amikor tudjuk, hogy ehető, sőt nem csak ehető, hanem különféle módokon felhasználható. Az egyik remek felhasználási módja, a piros paprikából készített paprikakrém, amely ételek ízesítésére (valamint színezésére) kitűnően alkalmas. Ennek az elkészítési módját mutatom most be:

A recept:
 

Hozzávalók:

  • 2-3 kg kápia vagy pritamin paprika (akár vegyesen is)
  • kevés víz
  • üvegek
  • befőzési fólia

 

Elkészítés:


A paprikákat megmossuk, majd feldaraboljuk és egy kevés vízen megsózva elkezdjük párolni őket úgy, mint ahogy a lecsót is. Vannak, akik ezt olajos alapon készítik. Én egészségesebbnek tartom, ha nem égetünk, nem hevítünk olajat.
Mások pedig hagymás olajon, mint a pörköltet - készítik. Ezt sem ajánlom, ha az egészséges étrend irányvonalát szeretnénk követni.

Amikor a paprikák megpuhultak, megpárolódtak, botmixerrel összeturmixoljuk, majd előre elkészített "sterilizált" üvegekbe töltjük a paprikaszószt. Befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal jól lezárjuk és száraz dunsztba fejtetőre állítva megvárjuk, míg néhány nap alatt kihűl. Mikor már nem ad le meleget egyik üveg sem, pincébe vagy kamrába tesszük és szükség esetén felhasználjuk őket. Levesek, mártások, pörköltek, pástétomok ízesítésére nagyszerű "piros aranyunk" lesz, ami bearanyozza ételeink ízét! :)

paprikakrém.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr234874904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása