Brokkoli-krémleves palacsinta-csíkokkal (vegán)
2014. február 10. írta: VegaLife

Brokkoli-krémleves palacsinta-csíkokkal (vegán)

brokkolikrémleves.jpgKorábban már készítettem brokkoli krémlevest, de növényi tej nélkül, úgymond "natúr", s a mostani abban is különbözik, hogy a levesben palacsintacsíkok voltak. Ha palacsintát sütünk, érdemes akár 1-2 kerek lapot félretenni és felhasználni levesbetétként pl. egy ilyen krémleveshez.

 

A recept:

Hozzávalók:

  • Kb. 0,5 kg brokkoli
  • víz
  • 2-3 dl növényi tej
  • fokhagyma
  • turmixgép
  • levesbetéthez 1-2 egész palacsinta

 

Elkészítés:


A brokkolit rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy párolás előtt sóval meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá a párolás elején. Amikor a brokkoli jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük először egy kevés vízzel (ha elég víz maradt a párolásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet), így turmixoljuk jó pépesre, végül pedig kb. 2-2,5 dl növényi tejet is adunk hozzá. Összeturmixoljuk ismét. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. A turmixot a fazékba visszatöltjük, az első forrásig még forralunk rajta rövidet, és kész is a leves. Tálalásnál pirított palacsinta-csíkokat és tökmagot szórtam a tetejére. (Ezen a napon készítettem az előző receptemet, a zserbós palacsinta-tortácskákat, és a palacsintalapok széleit levágtam, ezt használtam fel a leveshez.)

brokkolikrémleves palacsintacsíkokkal.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr845805234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása