Zöldségpörkölttel rakott köles
2014. február 13. írta: VegaLife

Zöldségpörkölttel rakott köles

rakott köles tökmaggal szórva.jpg

Tudom, nem néz ki annyira jól a képen az étel, de mégis felteszem, mert egyszerű és könnyű étel, ráadásul annak ellenére, hogy nem látszik rajta, finom is. Persze inkább hétköznapokra ajánlom, amikor az ember már nem tudja, hirtelen mit is kezdjen az otthon lévő zöldséggel és kölessel. Egy kis zöldségpörkölt, egy kis köles, a kettő összedolgozva egy tepsibe és kész is a rakott köles.

A recept:

Hozzávalók:

  • 30 dkg köles
  • 30-40 dkg vegyes zöldségkeverék
  • 1 nagy hagyma
  • kevés olaj
  • ételízesítő
  • fokhagyma
  • őrölt fűszerpaprika
  • őrölt köménymag
  • víz
  • tökmag

 

Elkészítés:

Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben megmossuk a fagyasztott zöldségeket. (Akkor is meg szoktam mosni, amikor saját fagyasztott zöldségeket használok.) Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a zöldségeket, átkeverjük, rövid ideig pároljuk, majd a megszórjuk a zöldségeket ételízesítővel, a "színezéshez" úgy egy evőkanálnyi piros paprika, és azonnal kb. 2 - 3 dl víz és egy leheletnyi őrölt köménymag kerül hozzáadásra.. Az apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagymákat a főzés utolsó szakaszában tesszük hozzá Közepes lángon főzzük egészen addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Közben megmossuk a kölest, és 2-3szoros mennyiségű vízben egy kevés sóval megfőzzük. Amikor a zöldségpörkölt és a köles is megfőtt, összekeverjük, tűzálló tálba (pl. sütőpapíros tepsi, vagy kiolajozott kerámiatál) tesszük, a tetejét megszórjuk magokkal. Tökmagot használtam most. De szezámmaggal, napraforgó maggal is nagyon finom.

zöldségek pörkölthöz.jpg

zöldségpörkölttel rakott köles.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr85805305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása