English

Egy nap a városban

A legjobb vegetáriánus étterem nyomában - Nemsüti bisztró

szucsadam 2014 március 13.

Két hete írtam a Hold utcai Nemsüti bisztró párjáról, a Nemsüti ételbárról. Most ellátogattam a nagyobb testvérbe is, hiszen attól, hogy a brand ugyanaz, még lehetnek jelentős különbségek. Lehetnének.

A két elnevezés (bisztró vs. ételbár) arra utal első ránézésre, hogy eltérésekkel találkozunk majd a helyiség méretében, esetleg a konyhatechnológiában. Ehhez képest a Nemsüti bisztró nagyjából egy galériával több, mint az ételbár, és a kínálat is körülbelül ugyanaz.

P1190417.JPG

P1190407.JPG

Persze azért itt már dizájnban is rátettek a lányok egy lapáttal, a kiszolgáló pult felett egy pofás tábla mutatja, miket lehet kérni úgy egyébként, ha a napi menühöz nem fűlne a fogunk.

Na, ilyen egy napi menü, egy kis adag krumplisaláta grillezett sajttal:

P1190405.JPG

Határozottan izgalmasabbnak ígérkezik, mint az étlebárban kapott paprikás krumpli, valójában nem az. Unalmas, mint a veszedelem.

Viszont szerencsére nem elégedtem meg a napi ajánlattal, kértem egy Nemsüti hamburgert is. Na ez volt a legjobb vega hamburger, amit valaha kóstoltam (na nem kóstoltam sok ilyet), ráadásul a szópárosítás hallatán Bíró Lajos minimum a homloklára csapna, és ájultan esne össze a földön. Viszont itt jól eltalálták, mi kell a hamburgerbe, ha nem lehet benne marha.

Kecske.

P1190408.JPG

P1190409.JPG

P1190410.JPG

A kecskesajt erősen állatias íze nem tud ugyan versenyezni egy félig átsült, darált marhahúsból és vesefaggyúból készített húspogácsa dimenzióival, de legalább izmosan odateszi magát. Nesze, ha állatot akarsz, itt a kecske íze.

Persze ez nem lenne önmagában elég. Kell hozzá egy szárított paradicsomos pesto, padlizsán, cukkini meg a paradicsom, és egy jó adag padlizsánkrém felkenve a zsemle egyik felére.

Ja igen, a zsemle. Ez gyakorlatilag ugyanaz a ciabatta, amivel a Ringben dolgoznak a hamburgerkészítők, nagyon gyanús, hogy ugyanaz a beszállító. Ami nekem csak külön öröm: nem ázik szét a buci, tartja magát, kellően nagy ellenállást fejt ki, nem édes, jófajta.

Nem tudom, mi volt velem aznap, de a kis adag ebédmenü és a hamburger után benyomtam még egy egy tiszta kakaó édességet, meg egy kissé kesernyés turmixot (minden turmix kesernyés, amit kóstoltam a Nemsütikben, nem csak a grapefruitosak). Na ez szép korona volt a végére, kihozta belőlem a ragadozót. Cukor szerencsére nem volt a bonbonban, csak érdes, sűrű, tejszínnel megtámogatott csokoládéíz.

P1190416.JPG

Szóval a Nemsütinek ez a fele sem vett volna le a lábamról a hamburger nélkül. Kellemes hely, jópofa kaják vannak, de azért a kreativitást pótolniuk kell egy nagy adag lelkesedéssel a lányoknak. Reggeli van 8-tól, viszont délután ötkor már zárás, itt nem gyúrnak a vacsoravendégekre.

Nemsüti bisztró
Cím: 1054 Budapest, Hold utca 9.
Nyitva: hétfőtől péntekig 08:00 - 17:00

süti beállítások módosítása