Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


RÉPAFASÍRT

2014.02.25

Hozzávalók:

1 kg sárgarépa, 25 dkg kenyér, 15 dkg reszelt sajt, 3 tojás, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál őrölt kömény, 2 csipetnyi őrölt bors, 2 kávéskanál só. A kisütéshez étolaj.

Elkészítés:

A répát megtisztítjuk, a negyedét félretesszük, a többit enyhén sós vízben félpuhára főzzük.

A kenyeret kisebb darabokra vágva késes aprítóba tesszük, és morzsásra dolgozzuk, majd egy nagy tálba öntjük.

A félretett répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és a főttel együtt az aprítóban krémesre (de nem egyneműre) dolgozzuk.

A kenyérhez adjuk. Beletesszük a fűszereket, a reszelt fokhagymát, a sajtot és a tojást, majd az egészet összekeverjük, összegyúrjuk.

Tapadásmentes serpenyőben ujjnyi olajat forrósítunk, és a répás masszából gyúrt fasírtok mindkét oldalát mérsékelt lángon megsütjük benne, majd papírtörlőre szedjük.

Tálalásnál salátát vagy valamilyen hagyományos köretet kínálunk hozzá, de adhatjuk főzelékfeltétnek is.

 

Tipp:

Ha a fasírtmassza túl lágy, kis zsemlemorzsát adhatunk hozzá. Tehetünk a masszába szezámmagot is.

 

p1500709-dd.jpg

p1480918-dd.jpg

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

a sárgarápa fasirtról

(Csoma , 2021.12.13 20:51)

Nagyon finom lehet, én is megcsinálom,mert szeretem