Vegán muflon, avagy paszulyvitéz voltam Kamcsatkán

Állatpajtás és növényellenes gasztroblog

Ananászos csípős tofu kuszkusszal

2015. február 21. - KirschAndrás

Brit tudósok bebizonyították, hogy minden 90-es évekbeli dancefloor előadónak megvan a maga megfelelője a növényvilágban:

untitled-2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A növényi alapú táplálkozással kapcsolatban felmerülő erkölcsi aggályaimat közben sikerült némileg tompítani azáltal, hogy belegondoltam: a homok és az őrölt bazalt még mustárral is gusztustalanul mutatna a svédasztalon. És miközben ananászt hámoztam a következő specialitáshoz, egyszer sem nyikkant meg, hogy "Sing Hallelujah".
Így tehát lelkiismeret-furdalás nélkül készítsük elő az alábbiakat:

1 db ananász
30 dkg natúr tofu
1 fej vöröshagyma
1/2 hegyes erőspaprika
2 dl (azaz egy pohár) szójajoghurt
2 evőkanál kókuszreszelék
1 evőkanál liszt
só, bors
15 dkg kuszkusz
curry ízlés szerint

A kuszkuszt egy tálba helyezzük, majd felöntjük kb. megegyező mennyiségű forró vízzel, egy kiskanál olívaolajat adunk hozzá, robosztus módon lefedjük, és negyed órára félretesszük. A felkockázott hagymát olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a szintén felnyiszatolt tofut. Ízlés szerinti (esetemben egy IFA-platónyi) curryt adagolunk hozzá. Pár percig együtt pároljuk, majd az It's My Life dúdolása közben hozzáadjuk a feldarabolt, meghámozott ananászt, a felaprított hegyes erőspaprikát és egy kevés vizet. Fedő alatt kb. tíz percig közepes tűzön főzzük. Eközben a szójajoghurtba belehabarjuk a lisztet és a kókuszreszeléket, és felöntjuk vele a kész ananászos esszenciát. Összekeverjük a kuszkusszal, és szervírozzuk.
tofu_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://veganmuflon.blog.hu/api/trackback/id/tr397194389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása