2015. február 26., csütörtök

Complete tál

Minden évben van egyszer legalább, hogy a "Csicseri" Pointhoz tévedek a West Endben, akkor a kedvencemet rendelem, amiben gomba, falafel, egész csicseri szemek is vannak, és maga a krém némi oliva olajjal leöntve. A laffa valahogy nem jön be, mindig olyan sületlen tésztának érzem, pedig tudom, hogy nem az, egyszerűen nem nekem való.
Néha készítek itthon is hummuszt, de még sosem raktam össze úgy, mint a fenti tálat. A múltkor aztán kedvem támadt hozzá, és elkészítettem.
A hummuszhoz ők, ha jól tudom, ők tesznek joghurtot, de vegánoknak e nélkül is ízletes.

Hozzávalók:
Hummusz:
2 bögre csicseriborsó megfőzve / vagy  konzerv doboz
3 ek szezámpaszta, vagy tahini
1 nagyobb gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
1 tk só
2 ek olivaolaj

1 fél maréknyi borsót kihagyunk a díszítéshez.
A csicseriborsót, ha magunk készítjük, érdemes beáztatni előző este, és másnap a vizét leöntve megfőzni. Ha előre gondolkozunk, akár 2 napot csíráztathatjuk is, és azután mehet a fazékba, úgy könnyebben emészthetővé válik.
A szezámpaszta összetevői végeredményben szinte ugyanazok, mint a humuszéi, ezért külön nem szoktam ehhez készíteni, hanem csak némi vizet összeturmixolok szezámmaggal, és azt adom a krémhez. (Egyébként 10 dkg szezámmaghoz 1-2 gerezd fokhagymát, 3 ek olivaolajat, 50 ml vizet, némi citromlevet és sót adunk, azt turmixoljuk finomra. Ez a krém már önmagában is használható.)
Az összes hozzávalót egy nagyobb edényben összeturmixoljuk. Ha nagyon sűrű lenne, a megfőtt levével hígíthatjuk.

Gomba:
1/2 kg barna csiperke gomba
1 tk kókuszzsír
(fűszerhiányunk esetén némi curry)

Tisztítjuk, vékonyra szeleteljük, kevés kókuszzsíron megpirítjuk.

A falafel gombóc elkészítésének leírása: ITT.
Vagy néha lehet kapni zacskósat. Csak azok túl borsosak általában, meg azért a frissen sült, az frissen sült. :)




Nincsenek megjegyzések: