Vegán muflon, avagy paszulyvitéz voltam Kamcsatkán

Állatpajtás és növényellenes gasztroblog

Sütőtök curry csicseriborsóval

2015. szeptember 08. - KirschAndrás

Ha valaki megkérdezné, hogy a blog története során miért nem közöltem olyan receptet, amihez a sütőtök nélkülözhetetlen alapanyag, válasz helyett vajúdó anyacickányt imitálnék. Ezzel a művelettel talán el tudnám terelni a figyelmét arról, hogy kérdésére nem tudok megfelelően frappáns magyarázatot adni. Pedig a tök olyannyira hálás komponens, hogy kis híján nevet adtam neki (mondjuk Zsebálkovits Jenő), és barátommá fogadtam. De aztán rájöttem, hogy az a barátság, amikor egyik fél széthasítja a másikat és kikanalazza annak velejét, hagy némi kívánnivalót maga után. Így aztán csak rideg távolságtartással Honbolygó Rezsőné postai alkalmazottként emlegettem a művelet közben, amit most megosztok az olvasókkal is.

Alkotóelemek:

1 db közepes sütőtök
3-4 evőkanál olívaolaj
2 kiskanál római kömény
2 kiskanál őrölt koriander
1 kiskanál összetört chili
2 kiskanál madras (jobb híján hagyományos) currypor
só, bors
1 nagy fej lilahagyma
5 db paradicsom
2-3 cm-es gyömbérgyökér (jobb híján 1 kiskanál gyömbérpor)
1 db zöld hegyes erőspaprika
2 gerezd fokhagyma
1 csokor koriander (elhagyható)
1 (konzerv)doboz csicseriborsó
2 marék spenótlevél
150 gramm basmati rizs
1 kiskanál kurkuma (hanyagolható)

Akciórész: A sütőtököt - a drámai hatás kedvéért - velőt rázó sikoly közben kettévágjuk, magjait kikanalazzuk, majd felkockázzuk. Egy ún. tepsibe helyezzük, majd igazságosan elegyengetve meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk római köménnyel, korianderrel, chilivel és madras curryvel. Sózzuk, borsozzuk, majd 40 percre agresszíven bevágjuk a 190 fokra melegített sütőbe. Az így keletkezett holtidőben nem jódlizunk bőrnadrágban, hanem kihasználjuk azt hasznosan: felrakjuk a rizst főni némi só társaságában. Továbbá felcsíkozzuk a hagymát, felaprítjuk a gyömbért, a fokhagymát, a hegyes erőspaprikát és a koriandert, majd felhevített olívaolajra helyezzük őket. Alacsony fokozaton 5-6 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és a csicseriborsót. Sózzuk, borsozzuk, majd 20 percig hagyjuk az elegyet békében nyugodni. Ezt követően adjuk hozzá a spenótlevelet, amit elég 2-3 percig főzni.  Mindeközben a tök is jó eséllyel elkészül, így egy megfelelően ízléstelen tepsifogó kesztyűvel kivesszük a sütőből. (Ez nem lesz nehéz, tudniillik ebből még ember nem gyártott ízléses darabot.) Ha adunk a látványelemekre is, a kész rizshez hozzáadjuk a kurkumát, és tálaljuk sütőtökkel és a paradicsomos-spenótos esszenciával.
sutotok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://veganmuflon.blog.hu/api/trackback/id/tr257759180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ragi 2015.09.08. 15:49:19

A tökön rajta van a héja? A szövegben nincs hámozás és a képen is mintha úgy látszana ... Ritkán látok olyan tököt, aminek a héját nyugodtan a számba venném.

KirschAndrás 2015.09.08. 18:21:24

@ragi: Nem kell meghámozni, ezt két ténnyel is alá tudom támasztani: 1. Teljesen jó íze volt hámozatlanul; 2. Életben vagyok.

Crip Lee 2015.09.08. 21:11:24

A csicseriborsót is fel kell kockázni?:):)
1ébként jó a recept, kipróbálom.
Köszi.
süti beállítások módosítása