A húsevés vége

2015.09.15. 11:20

Az ember addig tud húst enni, amíg nem érti meg és érzi át, honnan jön és milyen következményekkel jár amíg az állatból húst gyártanak. Én túlestem rajta, vegetáriánus lettem. Elmondom, miért és hogyan.

Elöljáróban: én is szeretem a sült kolbászt, a füstölt sonkát. Csak nem eszem. 

Azt is tudtam rég, hogy a nagyüzemi állattartás rossz, az állatoknak nagyon sok szenvedést okoz, a környezetpusztító, éghajlatváltoztató tevékenységek közül pedig az első helyen áll. Ennek jelentőségét az eddigi legforrób nyár után nem kell ecsetelni. És az állatokat is „szerettem”, mindig is.

Vay Márton írása. 

kacsa_kacsat_eszik.jpg

(Látod, hogy mi van az asztalon?)

Aztán ahogy az lenni szokott, egyszerre megnőtt az igényem a homályban hagyott dolgok tisztázására. Az egész túl fontos ahhoz, hogy bizonytalan félmegoldásokkal intézzem el. Nem ért meglepetésként: minél többet tudtam meg a húsiparról, annál távolabb kerültem a húsevéstől. Ez törvény, ami mindenkire azonos módon hat, ezért  tartják távol a vágóhidaktól egyaránt a lelkes húsevőket és az állatvédőket.

Ami viszont meglepetésként ért: nem fáj különösebben a szívem a mustáros virslik után: egyszerűen sokkal kevésbé kívánom őket.

Úgyhogy aki nem fél tőle, annak összeszedem, mik voltak a nálam döntőnek bizonyult tények, és hogy nekem milyen tapasztalataim vannak a húsról való lejövetellel. Általánosságában jól felfogott érdekünk tudni, honnan jön a táplálékunk, húsevőként pedig alapvetű kötelességünk is: ennyivel tartozunk a tányérunkon fekvő állatnak.

kepernyofoto_2015-09-14_12_16_55.png

Mit látnak? Azt, amiről beszélünk. 

A kiskapu, miszerint a bio minősítésű hús előállításánál számottevően kevesebb állatkínzás történik, nem állt sokáig. Nem tömik őket vegyszerekkel, és a zsúfoltság sem egyezik meg a normál nagyüzemi keretekével, de a szabad tartás elég gyakran annyit jelent, hogy az állatok „kimehetnek” az istállóból egy kicsi kapun át egy kicsi udvarra, amennyiben az nyitva van. Ettől még a vágásig eltelő idő ugyanúgy állatkínzás, a vágás, szállítás pedig szintén.

Az állatkínzás szót a hétköznapi értelmében használom, vagyis súlyos, kínzó pszichés vagy fizikai fájdalom hosszan tartó vagy állandó, tudatos okozása. A törvény szerint a nagyüzemi állattartás általános technikái kivételt képeznek az állatkínzás kritériumai alól, függetlenül az okozott szenvedés mértékétől.

Döngve zárult a halas kiskapu is. A halfarmokon tenyésztett állatok a malacokhoz, sertésekhez hasonlóan szörnyű körülmények között élnek, és ők se buták, a fájdalmat ők is pontosan érzik. A halászat során pedig a kifogott halak 60-90%-át döglötten dobják vissza, hiszen nem, vagy kevésbé jól lehet őket eladni. Az eredmény: egy kis tonhal, egy kis lazac fölöslegesen és tömegesen elpusztított élőlények halálával jár. Az óceánok elsivatagosodnak, ma a nagy ragadozó halaknak tizede él a tengerekben az ötven évvel ezelőttihez képest.

Ugrottak a halak is.

kepernyofoto_2015-09-14_12_17_12.png

A nagykapu a nagyüzemi állattartás, úgy általában. Tej, tojás és húsfogyasztásunk majdnem száz százaléka származik innen.

Ha az állatokat szenvedésre képtelen és értéketlen lényeknek tekintem, akkor sem vállalható, hogy pénzemmel támogassam és tartsam fel ezt az iparágat. Az állati fehérjékkel való táplálkozás ugyanis nagyon rossz hatékonyságú, ahhoz, hogy az állatokat etessük, felfoghatatlan mennyiségű ivóvizet, termőföldet kell elhasználni. Ha egy hektáron emberi táplélkozásra termelünk növényeket, sokkal több mindenkit lehet jóllakatni, mint ha a földön megtermelt növényeket takarmányozásra fordítjuk, és az így eltartott állatok húsával tápláljuk az embereket. 

kepernyofoto_2015-09-14_12_17_06.png

A nagyüzemi állattartás a legnagyobb felelőse a globális felmelegedésnek, az édesvíz fogyásának, az esőerdők írtásának, az óceánok elsivatagosodásának és a fajok kihalásának. Ahhoz, hogy a tartási körülményekbe ne pusztuljanak bele az állatok, antibiotikummal kell tömni őket. Ahhoz, hogy minél hamarabb elérjék a vágósúlyt, hormonokkal is tömik őket. Ezt mind kipisilik, és mint ahogy az emberi vizeletből is visszajutottak a gyógyszermaradványok az ivóvízbe, úgy történik ez itt is, több nagyságrendel nagyobb mennyiségben. Az így tömött állatok húsát aztán megeszük: az állatok antibiotikumos kezelése jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy mind több ember válik az antibiotikumokra rezisztenssé.

kepernyofoto_2015-09-14_12_17_44.png

De tekintsük mégis az állatokat azoknak, amik a valóságban: érző, gondolkodó, szenvedni képes lényeknek. A nagyüzemi állatttartás lényege, hogy minél kevesebb mozgást tegyen lehetővé, hiszen ha mozog az állat, kalóriát éget, vagyis kisebb lesz a vágósúlya. Így az egész életüket kalodába zárva vagy szorosan egymáshoz préselve töltik. Ettől nyilván agresszívek lesznek, ezért bármiféle érzéstelenítés nélkül szedik ki a fogaikat, vágják le a farkukat, csőrüket – ez egyébként a baromfik legérzékenyebb testrésze. Különben kínjukban egymásnak mennek neki. 

A húsipar mentségére legyen mondva, hogy a tartással okozott szenvedéseket igyekeznek minél rövidebbre venni. Hiszen minél hamarabb lesz "vágásérett", annál nagyobb nyereség. Ez a gyorshízlalás a tyúkoknál például olyan jól megy, hogy ha az emberi súly és az emberi életkor léptékeire vetítjük át, akkor mozgáshiánnyal és hízlaló táppal tíz éves, 140 kilósra növelt gyerekek tömegét kapjuk. Akiket ekkor levágnak.

kepernyofoto_2015-09-14_12_16_47.png

Hogy a halál megváltás lenne?
Ezzel kapcsolatban a leginkább karaktergazdaságos választ egy amerikai kutatás ad. Itt az amarikai mezőgazdasági minisztériummal együttműködésben önkéntesen részt vevő vágóhidakat vizsgáltak meg a szakértők előre bejelentett időpontokban. Nem rejtett kamerával, hanem személyesen, a helyszínen, a dolgozókkal egy légtérben, vagyis minden adott volt, hogy a valósnál sokkal jobb képet kapjanak a helyzetről. Még így is arra jutottak, hogy a vágóhidak 32%-án van jelen a rendszeres, tudatos állatkínzás, szadizmus. Még egyszer: önkéntesen részt vevő vágóhidak, előre bejelentett időpontok, semmi rejtett kamera, nem szélsőséges állatvédők, a dolgozókkal egy légtérben tapasztalták. Rendszeres, tudatos szadizmus.

De mi van, ha direkt nem kegyetlenkednek velük?

A minden jól megy forgatókönyve sem túl jó. És nyilván nem megy minden jól. A kábítás nagyon gyakran elégtelen. Ennek oka egyszerű: ha túlságosan kiütik az állatot, akkor kivéreztetéskor nem pumpál a szíve, és ezzel a munkafolyamatot súlyos másodpercekkel lassítják le. Így a kábítás mértékét inkább kicsit alultervezik, aminek köszönhetően tudatánál van jelentős részük, amikor fejjel lefelé lógva elvágják a torkát és elvéreztetik. Nem ritkán még a forrázóban, pörzsölőben és a nyúzásnál is. A vágóhidak védekezése: de hát ez mindenhol, mindennap előfordul.

Igen, ez mondjuk valószínűleg igaz.

kepernyofoto_2015-09-14_12_17_23.png

De én így nem akarok húst enni. Igazából tejtermékeket se akarjak, és tojást se, hiszen a tej és tojás gyártására tartott állatok élete nem jobb, csak hosszabb a húsukért tartott társaiknál. Már amelyiknek lesz élete: hiszen minden tojóra jut egy hím kiscsibe, minden tehénre egy hím boci, akikre nincs szüksége az élelmiszeriparnak. Az előbbieket amint kikeltek a tojásból bedarálják vagy egy zsákban gyűjtik össze, ahol megfulladnak és / vagy az alsókat agyonnyomják a felsők. Ideális esetben gázzal végeznek velük. A bocik "mennek" a vágóhídra, ott még járni se kell tudni.

kepernyofoto_2015-09-14_12_17_18.png

A tejet és a vajat könnyedén lehúztam a listáról: a növényi tejek ugyanolyan jók, csak kicsit más az ízük, a margarin pedig megfelel. Tojás nélkül remekül elvan a legtöbb általam sütött sütemény és a palacsintába se kell. Teljesen vegán mégsem akarok lenni, a fagylaltban, a pizzában található tej és tojás még elviselhető a lelkem számára és eszem ágában sincs minden szószt és kekszet átvizsgálni, hogy van-e benne tej vagy tojáspor.

Több olyan kistermelőt ismerek, akinél szívesen születnék újjá mint haszonállat, jobban ki vannak elégítve természetes igényeik és jobb feltételek között élnek mint egy átlagos földlakó homo sapiensnek. Számos értékes őshonos tájfajta állat tűnt volna el már rég a földről, ha nem lenne igény a tejükre, húsukra. Tehát megfelelő tartási körülmények közül továbbra is nyugodtan fogok tejtermékeket és tojást venni. Akkor is, ha ez macerásabb.

Hátra van még a klasszikus para, hogy hú, akkor alultáplált leszek.

Nem leszek. Ma már csak azok a nagymamák gondolják, hogy az egészséges táplálkozáshoz kell a hús (lehetőleg sok!), akiknek nagyobb a szíve mint a tájékozottsága. A tudományos konszenzus egyértelmű: még a vegán étkezéssel is minden szükséges tápanyagot be lehet szerezni. Igaz, tudatosan kell táplálkozni, de hát a húsevőknek is oda kell figyelniük ha el akarják kerülni a vegyszermaradványokkal gazdagított vágóhídi és tejipari hulladékot. Vagyis valamire mindenképp oda kell figyelni, ha nem akarok allergiás, rákos, asztmás, stb lenni.

És hogy ezzel szegényebb lett-e az étrendem?

Neméppen. Mint szinte mindenkinek, húsevőként nekem is a menüm 80%-át kb egytucat étel tette ki, hiába az elérhető és megfizethető hústartalmú ételek elvben sok ezres választéka. Ennyi féle étel pedig bőven és bármikor rendelkezésre áll akár szigorú vegán alapokon is. Vagyis: a gyakorlati választék és változatosság változatlanul megmaradt.

Hiányzik?

Időnként persze. A cigaretta is hiányzott, amikor leszoktam. Amikor beérett a döntés, biztos voltam benne, hogy lesz olyan szalonnasütés, amikor elcsábulok, és ezt nem éreztem tragédiának. Ma már nem vagyok ebben olyan biztos.

Először csak a vágy hajtott, hogy megszűntessem a megrendelő és fenntartó pozíciómat a létező legdurvább állatkínzás, a nagyüzemi állattartás rendszerében. És mint ahogy a cigaretta letétele után csökken egyre az idővel a visszaszokás esélye, úgy látok egy oldalast vagy paprikás kolbászt egyre kevésbé gusztosos ételnek, és egyre inkább egy egész életében kínzott élőlény egy részének. Aminek testembe fogadására szerencsére nincs szükségem.

A fotók forrása: a Choose Veg videója

Az adatok nagy része Jonathan Safran Foer: Állatok a tányéron című könyvéből vannak. 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr1007782508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

proletair · http://lemil.blog.hu 2015.09.16. 08:51:36

A posztból és a kommentekből az jön le, hogy:

A: állatot leölni nem jó, váj neki
B: növényt kinyírni nem jó, mert fáj neki.

Ezek szerint az egyetlen üdvözítő út a gyümölcsevés. Lehet, hogy a növénynek szarul esik, ha leszedem a gyümölcsét, de ki nem nyírom. A gyümölcs pedig (ha jól rélik) nem érző lény.

Ja, és mi van a gombákkal??

mekegavodanetem 2015.09.16. 08:52:16

Nem a hús evéssel, és nem a vega "életmóddal" van a gond....hanem, ha ezért a cikkért pénzt kap...

mixtura.pectoralis 2015.09.16. 09:00:08

Szerintem az oroszlánok sem moralizálnak miközben a haldokló, de még élő, érző gnu beleit tépik. Ettől persze még lehet, sőt kell is törekedni a lehető legjobb körülményekre. Azt viszont látni kell, ha itt hirtelen mindenki csak természetes tartású állati, meg bio - oppárdon - organikus növényi táplálékot lenne hajlandó magához venni, igen gyorsan megoldódna a túlnépesedés problémaköre.

egy másik répatorta 2015.09.16. 09:02:47

@proletair: A banán az öko gondolkodás antikrisztusa. Hogy a pálmaolajról ne is beszéljek amit őserdők helyén termelnek.
Jó lenne végre visszatérni nagy és dédanyáik konyhájához.
Hej az a finom friss borsóleves, kapirgálós csirkéből zsírban sütött rántott comb.... utána sárgabarackos gombóc :)

Andie 2015.09.16. 09:17:45

Ez mind nagyon szép törekvés, és nyilván a Nirvánába fogsz kerülni, majd mikor egyenleget vonnak a végén. De az a baj, hogy ettől, és még pár db ilyen "tudatos" vegától nem fog megváltozni semmi. A húsipar gyorsan és sokat akar kaszálni, ezért 3 hónap alatt robbantanak 2 kilós csirkéket, amik amúgy 1 év alatt nőnének ekkorára. És nálunk még nem is annyira dúrva a helyzet, mint pl ázsiában (a múltkor olvastam valami cikket, milyen spec gyógyszerekkel, szteroidokkal lehet rávenni az állatot ekkora növekedési ütemre, persze a végén már a saját lábán sem tud megállni, mert azok nem tartják az ütemet).
Szóval ha csak az motivál, hogy ne szenvedjenek szegény malackák, akkor kár sanyargatni magad, mer azok attól ugyanúgy fognak, csak nem te eszed meg őket, hanem mi. Cserébe sóvárogva nézed a hústermékeket, és nagyokat nyelsz a nyers répát rágcsálva - közben önámítod magad, hogy nem is kívánod annyira.

És miért is ne kívánnád? Legyünk tisztában az evolúcióval: az ember MINDENEVŐ. Elég, ha a fogunkat megnézzük. Tehát innentől kezdve a szervezetünk számára szükséges és alapvető táplálék-tipust megvonni, minimum önveszélyes dolog. Lehet persze bohóckodni, megpróbálni pótolni, helyettesíteni, de minden részletre kiterjedően, rendszeresen, tökéletesen szerintem képtelenség. Aztán jönnek a hiánybetegségek, meg legyengülés, egyebek, "fene tudja mitől"... Miből pótolod pl az izmok építéséhez szükséges állati fehérjét?

Én sem vagyok a mértéktelen húsfogyasztás híve, sőt, disznóhúst már évek óta nem eszek. Nem kerülöm, és nem fintorgok, ha megkínálnak egy jó rántott bordával, betolom Bendegúz a szarvasbogaras levest. De magamtól pl nem veszek, csak marhát, csirkét és halat. Ezeket sem a tescóból, és egyéb ellenőrízetlen helyről, hanem egy farmról, ahol meggyőződtem, hogyan élnek az állatok és mit kapnak enni. Persze igy nem 1200 a csirkemell, hanem 1990, néha 2300, ha igazán szép, de ennyit megér az egészségem.

úgyiselfelejtem 2015.09.16. 09:37:25

@egy másik répatorta: azért a " kapirgálós csirkéből zsírban sütött rántott comb" 30-40 éve max vasárnapi ebéd volt, nem mindennapi kaja. A borsóleves is csak szezonban készülhetett a fagyasztók előtti időszakban.

Ez már mindenkinek szól:
Amíg kevés volt az élelem, az emberek mindent megettek, még a makkot is. Most, hogy a világ boldogabbik felén megszűntek az ilyen problémák, előjönnek az ilyen önkéntes éhezők. Mert van lehetőségük válogatni.
Jó dolgukban már nem tudják mit csináljanak, ahogy nálunk mondják.

Ha összeomlana az élelmiszeripar, mert összeomlana a húsipar nélkül, akkor mi lenne? Gazdátlan földek mindenfelé, mert nem kell a takarmány, a széna. A vega kaja nem lenne olcsóbb, mert bár túlkínálat lenne, az előállítási költségek nem csökkennének, a traktor drága, sok gázolaj kell bele. Lovak meg nincsenek, mert azok még drágábban dolgoznak(mert lassúak).

Akik meg globálisan gondolkodnak, miszerint mennyi éhező van a világban, azt mondhatják, hogy az itt megtermelt élelmet vigyék el az éhezőknek. INGYEN? Mert nem tudnák megfizetni, se pénzben, sem természetben, sehogy. Te meg ingyen dolgozol, sőt belerakod a pénzed, azért, hogy egy gazdaságilag hasznosíthatatlan népréteg a világ másik felén ne ehessen. Miközben a saját élelmezését nem akarja (vagy nem tudja) megoldani. Durván hangzik, de az én családom ne éhezzen heti 1 napot azért, hogy valaki mondjuk Vietnamban ehessen.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 09:50:17

@felucca02: Te beszélsz elfogadó képességről, amikor leszólod a húsevőket?

@úgyiselfelejtem: "....Akik meg globálisan gondolkodnak, miszerint mennyi éhező van a világban...."
Öregem, ha nem lenne ez a telib@szott mobilitása az embereknek, akkor a "túlnépesedési" válság magától megoldódna, mert ahol nincs elég kaja, ott kihalna a lakosság, csak annyi maradna, amennyi a középkorban vagy előtte volt...

Amúgy meg ez a vegán f@szság meg urbánus betegség...

Rational 2015.09.16. 09:56:22

Ez a cikk egy nagyon egyszerűen megérthető lelkiismereti problémára világít rá. Történetesen arra, hogy: A nagyüzemi hústermelés állatkínzás. A húsevők pedig a felbujtók, akik pénzt adnak azért, hogy kínozzák az állatokat. Az állatkínzás meg egyébként bűncselekmény. Ha a kutyáddal teszed azt, amit az általad megevett állattal tettek a Te megrendelésed alapján, akkor simán börtönbe csuknak. Lehet a cikket ócsárolni, de intelligens, érző embernek ez egy döbbenetes és szinte megoldhatatlan anomália. De az anomália szó helyett írhatnék tragédiát is.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 10:00:06

"
A húsevés vége
2015.09.15. 11:20

Az ember addig tud húst enni, amíg nem érti meg és érzi át, honnan jön és milyen következményekkel jár amíg az állatból húst gyártanak. Én túlestem rajta, vegetáriánus lettem.
"

Így jártál, én is pontosan tudom, hogyan lesz a hús, és az mibe kerül, és maradtam húsevő. És hogy miért? Azért mert nem miattam termelik az a rengeteg export húst, hanem az olyanok miatt, akik olyan helyen élnek, ahol nem is kellene embernek lennie. A lokális emberfaji túlszaporulat az oka annak, hogy a húsevés káros a környezetre, illetve egyes emberek profitéhsége az, ami ebbe a csapdába beleviszi a világot.
Ha az úgynevezett termelők csak annyit termelnének, amit a lakóhelyüktől max 50KM-re elfogyaszt a lakosság, nem lenne gond.
Amit leírsz, arról lerí hogy mennyire alultáplált vagy szellemileg :-) Egysíkú és korlátolt, de hát az ember mit várjon egy "megtért" vegántól...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 10:11:53

@Rational: Válogasd meg, hogy honnan veszed a húst!

Amúgy meg amíg nekem jobban ízlik az "etnikai" pecsenye, mint a szójafasírt, addig pont lesz@rom, hogy a húst egy valaha élő, direkt élelmezési célra tenyésztett, szaporított és nevelt, levágott állatból vágtak ki :-)

Már az is beteg dolog, hogy az állatoknak (ami a táplálék lánc alsóbb szintje) emberi jogot adnak az idióták! Legközelebb szabályozni fogják azt is hogy mekkora területet kell biztosítani a gabonának a növekedéshez, és persze lesznek majd idióta növényvédők is, akik tüntetnek a gabonák kínzása ellen :-)

Én nem szoktam senkit b@sztatni azzal, hogy nem eszik húst, akkor senki se b@sztasson engem azzal, hogy húst eszek.
Amikor egy ilyen idióta vegán engem elkezd b@sztatni azzal, hogy "Ő" mekkora májer hogy nem eszik húst, mert "Ő" feléri ésszel azt, hogy szegény állatok így, szegény állatok úgy, akkor mindig felhorgad bennem az ellenállás, és eszembe jut, hogy nyomorult embriókkal mit művelnek csak azért, hogy a vegánok jóllakhassanak. érzéstelenítés nélkül megnyúzzák, ledarálják, leforrázzák stb. Ja hogy azok nem sikoltoznak, mert épp a gabonáról beszélünk....

Nagy az internet állatkertje, elférünk még akkor is, ha időnként odamondogatunk egymásnak.

Rational 2015.09.16. 10:12:29

@Magánvéleményem:
"mert nem miattam termelik az a rengeteg export húst"

Amiatt termelik, aki a pénztárnál leadja a megrendelést azzal, hogy azt a húst kifizeti. Ha nem fizetné ki, nem gyártanák le a következő adagot, pontosan ugyanazzal az állatkínzó módszerrel. Önbecsapás azzal takarózni, hogy ha én nem venném meg, akkor más megvenné helyettem. Azért az adagért amit megveszel (azért a kínszenvedésért) neked kell felelned.

Rational 2015.09.16. 10:17:35

@Magánvéleményem:
"Válogasd meg, hogy honnan veszed a húst! "

Sajnos az emberek nem tudják, nem is akarják megválogatni, ez kb.99.9%. A kivétel meg erősíti a szabályt.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 10:18:54

@proletair: Így van, a gyümölcsök legtöbbje azért növeszt gyümölcshúst, jó édeset, hogy azt egye meg mindenki más, ne az apró embriót amit ezzel megvéd... :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 10:28:44

@Rational: Nem az a baj, hogy azt megtermelik, amit én megeszek, hanem az, hogy sokkal többet termelnek, mint amennyi a környezetükben élők szükséglete. Nem igény szerint termelnek, hanem saját elvárásuk szerint. Miért panaszkodnak a túltermelésre a termelők, mert ők maguk is szeretnének még többet termelni, még több javat birtokolni... Mit gondolsz, miért van a gazdaságnak "növekedési kényszer"-e? Ez nem a húsevésen múlik, hanem a telhetetlenségen...

Amúgy meg egyáltalán nem érdekel a vágóállat kínszenvedése, mint ahogy a farkast sem érdekli a prédájának szenvedése. Ez az élet rendje!
Hidd el, egyetlen baktériumot sem izgat az, hogy neked kellemetlen, fájdalmas és esetleg halálos az, hogy jól érzi magát és szaporodik, vagy épp telisz@rja a szervezetedet mérgekkel....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 10:40:09

@felucca02: Az élelmiszer termelés hatékonyságát csak olyan kontextusban érdemes vizsgálni, hogy miért van vele probléma?

Nomármost az elsődleges probléma nem az, hogy az ember húst eszik, vágóállatot nevel, hanem az, hogy szaporodik mint a nyúl. Ez a szaporodás az ok, nem nem a termelés, és a fogyasztás. Ha nem lenne a mértéktelen szaporulat, a túlnépesedés, akkor ugyanaz a húsevés, ami évezredekig teljesen normálisan működött, akkor nem voltak "megtért" vegánok, mert nem volt miről beszélni, nem volt mi miatt szörnyülködni.

Győzd meg az afrikai és ázsiai népeket, hogy ne szaporodjanak mint a nyulak, és akkor megszűnik az élelmiszer iránti kereslet növekedése, ha pedig a népesség beáll egy alacsonyabb szintre, megszűnik az igény is a tömeghús termelésre.... Csak ugye akkor jön először egy gazdasági világválság, mert a kőgazdagok vagyongyarapodása összemegy, gyáraik, üzemeik termelése veszteséges lesz, és visszaesik a profit, és ettől nagyon félnek a világ legnagyobb élősködői, a politikusok....

M3n10 (törölt) · http://automento-24.hu/ 2015.09.16. 10:49:34

A vegánok érvelése iszonyúan vicces. Főleg amikor a balatonparton lecsapkodja a szúnyogokat, otthon meg üti a csótányt, és mérget szór ki a patkánynak. Persze ugye ezek is érzékeny kisállatok, de ez a vegánnak nem számít, mert az igazsága egyoldalú, az az igaz amit ő igaznak tart. Ennyi erővel viszont lehet közlekedni egy seprűvel mint a hinduisták, azok elsöpörnek maguk előtt mindent, nehogy rálépjenek valami kis bogárra. Mindeközben pedig azért a sóhajtozó növények szorgalmasan fogynak, és nincs az a kertész aki (főleg nehéz fizikai munkával foglalkozó) vegánnak kitermelné a zöldséget... aztán jön majd a karma, amikor vegán testvérünk egy fürt fincsi szőlő képében születik újjá, amelyet lelkesen elfogyaszt egy vegán hindu...

Rational 2015.09.16. 10:50:40

@Magánvéleményem:

Engem viszont érdekel a vágóállat szenvedése. Bánt a tudat, hogy miattam szenved. De ez világnézeti eltérés kettőnk között, és persze nem biztos, hogy nekem van igazam.
A gazdaság növekedési kényszere létező dolog, de ha nem veszed meg a "bűnös" húst, akkor nem fogják legyártani, mert nem lesz profit. Ugyanaz az effekt, mint amikor egy email-t nem nyomtatsz ki, és azzal esőerdőt mentesz. Sok kicsi sokra megy. Persze ez is világnézeti kérdés.

Kyria 2015.09.16. 10:57:30

Most komolyan: miért ne érezhetné jól magát húsevés nélkül? Miért kell ezért lehülyeállatozni?
Én meg úgy érzem jól magam, ha ott billeg a jó kis rántott sertéshusi a tányéromon. Na és?
Fáj a tolerancia, a vélemény-, szólás szabadság, vagy mi ezzel a baj???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.16. 11:01:58

@felucca02: Nem kell törődni vele. 25 éve élek vegaként, egész jól bírom. Tudod, mennyi sületlenséget hallottam húsevőktől ezalatt az idő alatt???? Kezdetben még érvel, vitatkoztam, de most már csak legyintek. A lényeg, hoyg én jól érezzem magamat, és nem az hogy másokat "megtérítsek". Nem szólom le a húsevőket, minek? A családomban is sokan húsevők.
Viszont egyre többen nem esznek húst, meggyőződésből, és igen, a világ erre halad, akát tezsik , akár nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.16. 11:03:28

@batgirl: tezsik=tetszik
akát=akár
érvel=érveltem

Rational 2015.09.16. 11:05:19

@Kyria:

Igen, ez jó kérdés. A húsevők többsége miért van kiakadva, ha a húsevés alternatíváiról van szó. Lehet, hogy tényleg rossz hatással van pszichésen a húsevés. Felhalmozódik a nagyüzemi méreg? És agresszívvé válik tőle?

calvin&hobbes 2015.09.16. 11:05:21

7 evig voltam vega. 42 kilora fogytam. Gyakorlatilag a Fur elise-t lehetett elxilofonozni a gerincemen. A verkepem is eleg huncut volt. Valahogy nem jott be a "kaland" a szervezetemnek. Pedig nagyon akartam, mert ket het nyari munka egy csirkefeldolgozo uzemben volt az otlet inditeka. Eleg megrazo volt...
Aztan jott a kompromisszum. Eszek hust, DE megnezem honnan van es a massziv nagyuzemi tojas/hus termek az tiltolistas. Kicsit dragabb ugyan, de egye fene lelkemnek-testemnek kicsit jobb a dolog.
A vegan keresztes hitteritoknek el kellene fogadniuk hogy az emberek - bar emesztorendszeruk ugyanolyan - meg is kulonboznek es nem mindenki teremtodott zoldseg evesre.Van akinek toleralja a szervezete, van akinek nem es lebetegszik/romlik a kozerzete ha nincs meg az allati protein bevitele. Az eroszakos teritesuk miatt tulajdonkeppen sokszor eppen az ellenkezo hatast erik el az atlag husevonel.

A cikkre visszaterve- egyetertek a nagyuzemi allattartas kegyetlen es ilyen formaban talan felesleges is. Annyi agytroszt van a vilagon, a Holdra is feljutottunk (azt mondjak) kizart dolognak tartom, hogy nem lehet kidolgozni egy kegyetlensegtol mentes formajat a allattartasnak/husfeldolgozasnak.

Plusz: azt hittem, hogy az esoerdok irtasanak oka leginkabb mert kell a hely a termotalajnak, kell a fa az embernek - papir, epitoanyag stb - meg ugye az asvanyi anyagok kitermelese, es az utak epitese... A legelok sokkal ritkabban jonnek a kepbe...

Plusz2 - azt hittem a bakteriumok allnak ellen az antibiotikumoknak es nem az emberi szervezet...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 11:08:59

@Rational: Ha nem veszem meg a bűnös húst, akkor éhes maradok... Kíváncsiságból kipróbáltam, hogy nem eszek húst. A 3. nap után úgy felpuffadtam a sok zöldségtől meg növénytől, hogy majd szét repedtem, de az alatt a 3 nap alatt folyamatosan éhes voltam, ehettem ihattam bármennyit, éhes maradtam. A bűnös húst pedig le fogják gyártani, és ott fog elrothadni a polcon... A profit az isten, a fogyasztó érdekei senkit nem érdekelnek. Ha nem veszik meg itt, akkor jön az állami támogatás, és a támogatott export....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 11:12:39

@Rational: És a vegánok miért vannak kiakadva, ha húsevésről van szó?

2015.09.16. 11:14:48

@felucca02: alacsonyabbrendűnek tartasz, mert húst is eszem. Szerinted büdös vagyok, mert nem a te vegán vallásodat követem. Ejha, nem csodálkozom, hogy a vegánokat a nácikhoz hasonlítják egyesek.
A leghíresebb vegetáriánus? Adolf Hitler. Szuper példakép.

"abban a pillanatban, amikor valaki picit is szembemegy a mainstreammel, csapatokban csapnak rá a keselyűk, akik addig nem nyugszanak, amíg az ellenfélből egy darabka is marad." - a mainstream, a trendi, a cool, klassz, progresszív, hipszter, újbalos, feminista, szőröshónaljú, mosható intimbetétes, ajurvédikus fogkrémet használó menőség az pont a vegán vallás...
A mindenevő ma megvetett, rejtőzködő, üldözött, lenézett, fenyegetett, bűnbaknak kikiáltott alternatív életmód. Állítólag a szagunk is más... Valami ilyesmit mondtak anno a zsidókra a németek is. Alemberek, gyilkosok vagyunk, akiket el kell pusztítani. Rajtunk a vérvád bélyege. Rettegünk.

"Ennyit a társadalmunk elfogadóképességéről. talán ez magyarázza, hogy miért van a kultúránk a béka segge alatt." - sose hallottam olyat, hogy húsevésre akartak rábírni valakit a mindenevők. Csak vegánoktól láttam gyűlöletkampányt a húsevők, állattartók ellen. Az elfogadóképesség pont a vegánokból hiányzik. Térítenek. Mert ez egy szekta. Egy ételallergiás diéta érthető (glutén, szója, laktóz stb.). Annak van tudományos alapja.
A vegán diéta viszont egy vallási, meggyőződésből eredő étrend. Mint a zsidó kóser vagy a hindú vagy a muzulmán halal diéta. Jobban érzi magát a lelked tőle. Jó, élvezd a felsőbbrendűség részegítő érzését, csak minket mindenevőket ne téríts és próbálj meg kevésbé gyűlölni.

felucca02 2015.09.16. 11:18:18

@károly szántana: "....Amúgy a növényi alapú margarinnál, reggeli italnál, frissfölnél, habspraynál és társainál kevés egészségtelenebb dolog van..."

Most hirtelen ezeket találtad, mint a húsnélküli élet alternatíváját? Felkészületlen vagy....

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.16. 11:19:06

@samcro: "Nevelj fel egy gyereket vegánként, nem biztos, hogy az egészségtől fog kicsattanni." - 20 centivel el fog maradni attól a testmagasságtól, amire genetikailag predesztinálva van, az IQ-ja is alacsonyabb lesz. B12 vitaminpótlás nélkül életben se maradna.

felucca02 2015.09.16. 11:23:05

@samcro: "...Ahány vegánt ismertem, mind csoffadt, beteges, életkedve 0, rossz volt ránézni..."

Ez egy annyira primitív megnyilvánulás, hogy választhatok, vagy írok rá valami nagyon sértőt a felmenőidről, vagy válasz nélkül hagyom, mint a brutális baromságokat általában.

"...Nevelj fel egy gyereket vegánként, nem biztos, hogy az egészségtől fog kicsattanni...."

Ezt a saját gyerekeim egészen jól cáfolják, szemben azokkal a húsevő gyerekekkel, akik valahogy állandóan betegek. Nem mondtam, hogy a hústól, figyelem, lehet, hogy szimpla véletlen.

Szerintem te egy darab vegetáriánust nem ismersz, ebben biztos vagyok.

NyergesLovas 2015.09.16. 11:23:05

Álszent gondolkodás! Megérdemled!

felucca02 2015.09.16. 11:24:33

@proletair: A gomba alapvetően finom, kár, hogy a szervezet nem nagyon tud vele kezdeni semmit, nagyrészben emészthetetlen, úgy távozik, ahogy jött, éhes nem maradtál, stb.

felucca02 2015.09.16. 11:28:21

@Andie: Ne erőlködj, kár. A vegetáriánus nem sanyargatja magát, nagyon szívesen eszik mást, nem áll a hentespult előtt sóvárogva. Valójában iszonyodva áll a hentespult előtt és borzong, hogy vannak, akik ezt megeszik. Körülbelül leszarja, hogy Ázsiában ki mit csinál és mit kaszál a húsipar. Szerintem ezt te nem fogod megérteni soha, onnan a túlpartól fogod osztani az észt.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.16. 11:28:40

@úgyiselfelejtem: "Durván hangzik, de az én családom ne éhezzen heti 1 napot azért, hogy valaki mondjuk Vietnamban ehessen." - csak mielőtt sajnálni kezdenéd a vietnamiakat, kínaiakat, thaiokat... Nagyságrenddel több marhahúst esznek, mint a magyarok. Nem éheznek, nagyon nem! A vietnamiak a macskát, a kínaiak a kutyát is eszik. Tapasztalat... :)

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.16. 11:30:58

@Rational: " Az állatkínzás meg egyébként bűncselekmény. Ha a kutyáddal teszed azt, amit az általad megevett állattal tettek a Te megrendelésed alapján, akkor simán börtönbe csuknak." - ez is a beteg modern társadalom hibája. Nagyapám, az ő apja, az őseink a felesleges kutya, macskaalmot egyszerűen agyoncsapták, vízbe fojtották. Ma már a saját tulajdonoddal, aranyhaladdal se csinálhatsz, amit akarsz. Nonszensz.

felucca02 2015.09.16. 11:31:33

@Magánvéleményem: Nem tudom, hogy leszóltam-e a húsevőket. Azt mondtam, hogy más a szaguk. Ez nem leszólás, hanem tény. Az ember szagát befolyásolja az, amit megeszik. Szagolj meg egy tengerimalacot, meg szagolj meg egy kutyát. ha valakit bánt, hogy húsevőszaga van, akkor vagy felületi kezelést alkalmaz (illatszer), vagy tartalmit (nem eszik húst). Ennyi.

nzk 2015.09.16. 11:33:13

@felucca02: borzasztó tényleg. :(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.16. 11:34:27

@Заграница нам поможет, запад с нами.: Szerintem kicsit túl tolod. A vegánok főleg a nagyüzemi állattartás ellen tiltakoznak.

felucca02 2015.09.16. 11:35:43

@M3n10: "...Mindeközben pedig azért a sóhajtozó növények szorgalmasan fogynak, és nincs az a kertész aki (főleg nehéz fizikai munkával foglalkozó) vegánnak kitermelné a zöldséget..."

Te is csak írsz, nem olvasol. Ha az ember és a zöldség közé még odarakod az állatot is a láncba, akkor egyszerre tízszer több zöldségre lesz szükség ahhoz, hogy az ember ugyanannyit egyen. Érthető?

nzk 2015.09.16. 11:40:39

ennyi primitív kommentet, szentszűzanyám... o.O támadni vkit azért, mert nem eszik húst, és leírja, hogy jutott erre a döntésre? normálisak vagytok?!? de most őszintén...

felucca02 2015.09.16. 11:41:55

@calvin&hobbes: Nincsen vegán keresztes hittérítés, mindenki azt eszik természetesen, amit jónak tart. Hittérítést azok kiáltanak, akiknek valami miatt rossz a lelkiismeretük és találva érzik magukat. Más okát nem tudom elképzelni, hogy valaki leírja a véleményét, erre úgy támadják meg, mintha ma estétől mindenkinek kötelező lenne a zöldségevés.

Nem kicsit vicces, amikor az érvelésben a nagyüzemi zöldség kerül elő, összehasonlítva a névvel ellátott, háztájiban nevelt boldog állatból készült finomságokkal. Mintha a húsevők 99,9%-a nem a boltból zabálná a párizsit, a zalahúst, a somogyit, meg mittudoménmit. Ami önmagában szemét, függetlenül attól, hogy van-e benne hús, vagy csak a vágóhíd udvarát söpörték össze.

Furagyerök 2015.09.16. 11:43:37

Kedves Márton,

Én ott nem értem ezt a dolgot, hogy akkor most innentől nem ehetsz meg vakon bármit, bolti szendvicset, utcai hot dogot, kínai büfében a cukros disznót, Náncsi néni pörköltjét, hanem oda kell figyelned rá, hogy mi van benne, és jó eséllyel a legtöbb ételedet magadnak elkészíteni?

Én alapvetően ezt nem értem a vegetáriánus étrendben, de a többiben sem, mondjuk: paleo. Vagy még gyakoribb: cukorbeteg étrend.

Mi az, hogy az embernek étrendje van? Hogy lehet úgy élni? Akkor mindent magadnak kell csinálni, vagy legalábbis figyelni rá, hogy mit veszel?

Én komolyan nem tudnék így élni. Nagynéném évtizedek óta cukorbeteg étrenden él, de hát ő vagy maga főz, vagy szolid polgári étterem.

Én azért jóval fiatalosabb, bohémebb vagyok. Azaz fogalmam sincs, amikor a péknél vett pizzás táskát rágva megyek vissza melóba, hogy abban mi van, mert sokkal elvontabb kérdések töltik be a tudatomat. Más szóval, én egyáltalán nem akarok tudatosan élni, sem vegetáriuánus, sem paleó, sem semmi módon, mert akkor folyton a piszlicsáré hétköznapi faszságokra kell figyelnem, ahelyett, hogy mondjuk filozofálnék.

Úgy érzem, hogy ti fura emberek vagytok. Értelmiségiek vagytok, és mégis úgy döntötök, hogy olyan hétköznapi dolgokra vesztegetitek az agykapacitásotokat, mint hogy egy ételben mi is van.

Az az érzésem, hogy ti alapvetően valamiféle önmegtagadás révén akartok erényesnek érezni magatokat, mint régen a keresztény antialkoholisták. És ez végül is nem értelmiségi dolog. Én legalábbis inkább lennék erénytelen, de ne kelljen figyelnem a hétköznapi életemre, használhassam az agyamat magasabb dolgokon gondolkodásra.

Nem mondom, van ebből valamennyi családi konfliktus, a feleségem sem örül neki, ha Platón agyalok mosogatás közben, mert akkor az a mosogatás olyan is lesz.

Mindenesetre nekem logikusabb az elhanyagolt ruházatú, és persze étrendjére sem figyelő szórakozott profiesszor típusú értelmiségiség, mint aki az utcai hot dog meg nem evéséből akar erényt kovácsolni és inkább keres valami helyet, ahol adnak rántott gombát, elvesztegetve ezzel egy csomó időt.

felucca02 2015.09.16. 11:44:46

@Magánvéleményem: "....A 3. nap után úgy felpuffadtam a sok zöldségtől meg növénytől, hogy majd szét repedtem, de az alatt a 3 nap alatt folyamatosan éhes voltam, ehettem ihattam bármennyit, éhes maradtam...."

Te, ezen nagyon jót mosolyogtam. Most kit akarsz átejteni? Ugye nem azt akarod mondani, hogy a zöldségtől büdösebbet fingottál/szartál, mint a hústól?:)))

Furagyerök 2015.09.16. 11:45:28

@batgirl: én azt nem értem, hogy hogy van az, ha az embernek egyáltalán étrendje van, nem feltétlenül vega, hanem bármilyen étrend: hogy lehet olyan piti dolgokra odafigyelni, mint az evés? több: dinamo.blog.hu/2015/09/15/a_huseves_vege_meg_keresek_hozza_kepet_ki_ne_tedd/full_commentlist/1#c28118052

felucca02 2015.09.16. 11:48:09

@Заграница нам поможет, запад с нами.: Apádfasza vallási, már bocsánat! Milyen vallási, mitől vallási? Mi közöm Hitlerhez, megőrültél?

Nem mondtam, hogy büdös vagy, csupán céloztam rá, hogy a húsevő embereknek más a szaga. Lehet, hogy arra gondoltam, hogy sokkal inkább levendulaillatúak. Mit komplexusoskodsz itt? Menj a francba és ne olvasd, ha idegesít!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.16. 11:48:13

@Заграница нам поможет, запад с нами.: ezzelmost azt mondod, hoyg beteg a modern társadalom, mert nem be van tiltva a kiskutya és kismacska megfojtása???
Szerintem meg nem a társadalom beteg.

felucca02 2015.09.16. 11:52:29

@Furagyerök: "....Mi az, hogy az embernek étrendje van? Hogy lehet úgy élni? Akkor mindent magadnak kell csinálni, vagy legalábbis figyelni rá, hogy mit veszel?.."

Jézusúristen, ezt most komolyan kérdezed? Te nem figyelsz rá, hogy mit eszel meg? Legalább olyan szinten, hogy üvegcserép, meg szög ne legyen benne?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.16. 11:52:37

@Furagyerök: TAlán azért, mert az evés az élethez tartozik. Szorosan. És vannak olyan egyedek, akik megválogatják, hogy mit esznek. Persze Platon-on elmélkedve tök mindegy hogy mit eszel?? Nos ez a te dolgod. De csak egy kérdés: az is mindegy mit iszol?

felucca02 2015.09.16. 11:58:30

@Заграница нам поможет, запад с нами.: "...20 centivel el fog maradni attól a testmagasságtól, amire genetikailag predesztinálva van, az IQ-ja is alacsonyabb lesz...."

Az égimeszelő gyerekeimet elnézegetve valószínűleg valahol titokban egész rúd párizsikat tolhatnak be disznósajttal tűzdelve, más magyarázatot nem találok....IQ-ról nem nyilatkozhatom, mert az én béka segge alatt lévőmhöz képest ugyebár minden toronymagas...

Rational 2015.09.16. 12:02:48

@Furagyerök:
"Mi az, hogy az embernek étrendje van? Hogy lehet úgy élni? Akkor mindent magadnak kell csinálni, vagy legalábbis figyelni rá, hogy mit veszel?"

Hát nem kényelmes, de ha nem teszel így, akkor csúfos véged lesz nem túl öregen. Annyi mérget eszel meg a laza életformáddal, hogy kicsinálod magad vele. Plusz cigi, ez meg az.... Most még fiatal vagy, de nem lesz mindig így!

calvin&hobbes 2015.09.16. 12:06:03

@felucca02: Hat a hitterites lehet, hogy eros szo, de azok is eszembe jutnak mikor ezt a szot hasznalom, akik kicsit eroszakosabban terjesztik a veganizmust es konkretan gyilkosoknak, barbaroknak nevezik a husevoket valahogy nem tudom a veganok ezen reszet egy atlagos, kedves, higgadt csapatkent latni. (Nem rad celzok, de eleg csak felpattanni a youtube-ra - vannak eleg provokalo veganizmust hirdeto prokatorok.) Szerintem lehet szet kellene nezni a veganizmus elharcosai es modszereik kozott es ujratervezni a dolgot. Esszel, logikaval tobb embert lehetne ebbe az iranyba terelni, mint hoborgessel es sertegetessel.

Es nem, nem erzek lelkiismeretfurdalast mert ha belegondolok abba a het evbe, az eletformam eleg gyeszura volt. Megbekeltem a szervezetemmel es a lelkemmel. Majd dolgozok mas vonalon a karmamon. :)

felucca02 2015.09.16. 12:12:41

@calvin&hobbes: Mindenhol vannak szélsőségesek és nyilván az erőszakosságukkal ők a feltűnőek. Miattuk látszik úgy, mintha a többi 99% is a hőbörgők közé tartozna. Én, ha megkérdeznek, elmondom a véleményemet. Ma úgy éreztem, megkérdeztek, ennyi.

És nincsen csapat. Én nem ismerek más vegákat, a családban is hódít a párizsi. Néha van, hogy összeismerkedünk valakikkel véletlenül, akiknek szimpatikusak a gondolataik, vagy egyszerűen az arcuk. Aztán kiderül, hogy jé, vegák. Jé, otthonszültek. Jé, ők is otthontanulók. Van ez így....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 12:13:10

@felucca02: "Mintha a húsevők 99,9%-a nem a boltból zabálná a párizsit, a zalahúst, a somogyit, meg mittudoménmit. Ami önmagában szemét, függetlenül attól, hogy van-e benne hús, vagy csak a vágóhíd udvarát söpörték össze. "

Nem mintha a vegánok nem zabálnák kétpofára a margarint, a mindenféle szójaszart és hasonló ipari szemetet...

1:1 :-)

"Te, ezen nagyon jót mosolyogtam. Most kit akarsz átejteni? Ugye nem azt akarod mondani, hogy a zöldségtől büdösebbet fingottál/szartál, mint a hústól?:))) "
Nem arról van szó, hogy büdöset fingottam, hanem arról, hogy egy rendes húsételtől jóllakok, míg a zöldségből óránként degeszre is zabálhatom magam (értsd nem lakok jól, de nem vagyok képes lenyelni már többet), akkor is éhes maradok...

A szagokkal kapcsolatban pedig szintén nem értünk egyet, mert állítod, hogy a húsevők a szagukat akarják leplezni a parfümözéssel, de ez csak akkor állja meg a helyét, ha meggyőződéssel ki tudod jelenteni, hogy a vegánok nem teszik ugyanazt :-)

@nzk: Ezt két sorban is leírhatta volna, nem kellene úgy mentegetőznie, és másokat leprásnak beállítania, hogy nyilvánvaló legyen, hogy "Ő" a "normális" a húsevő meg az ABnormális. Igenis az ilyennek a kölcsön kenyér visszajár.

A szerző minden szavával olyanokat vádol, akik nem tehetnek azokról a körülményekről amiket a termelők biztosítanak.
Védje az állatot, de ne a húsevőktől, hanem a gazdájától, a termelőtől. Nem a húsevő kényszeríti rá a termelőt arra, hogy "kínozza" a jószágot, hanem a termelő dönt így a magasabb profit érdekében. Minden egyéb belemagyarázás szemenszedett hazugság, és provokáció a részéről, valamint mentegetőzés és saját magának kényszeres önigazolása.

Érthetően fogalmaztam?

felucca02 2015.09.16. 12:22:53

@Magánvéleményem: nem tudom, biztosan van olyan vega, aki kétpofára zabálja a margarint, de - még egyszer elmondom - a vega általában tudatosabban étkezik, ezért nagyobb eséllyel kerüli el az ipari szemetet. Tudod mit, vega helyett írjunk ezentúl tudatosan étkezőt és máris rendben lesz a dolog, nem kell állandóan ezzel a szójaszarral jönnöd.:)

Ha jól akarsz lakni zöldségtől is, szívesen látunk, a felségem írtó jól főz, tíz ujjad megnyalod, repetázni fogsz negyedszer is és nyögni a jóllakottságtól. Én nem tudom, hogy te mit próbáltál, de valószínűleg benned van a hiba.

Az illatszerekekl a tudatosan étkezől valószínűleg szintén tudatosabban bánnak, ezért nálunk az egész estét betöltő, orbitális illatok hiányoznak, vannak viszont enyhék és érdekesek.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 12:33:50

@felucca02: Tudatosan étkező lenne a vega, tudatlanul étkező pedig a húsevő? :-) jellemző, kirekesztő és megbélyegző hozzáállás :-) Legközelebb mondd azt, hogy a vegának illata van, a húsevő meg illatosítja magát :-) (ja, bocs már pedzegetted :-) )

Nézd, egyik végzettségem szakács, és soha, sehol nem állítottam, hogy a vega étel nem finom, sőt ettem és főztem is nagyon finom húsmentes ételeket. Csak épp egy óra múlva hangosan korog az ember gyomra, és az az érzés azért nagyon zavar.

És ha úgy alakulna, szívesen megkóstolnám az asszonyod főztjét, nálam nem hit kérdése, hogy egy kaja jó avagy nem jó, hanem ízlik-nemízlik dolga. Arra pedig ne vegyél mérget, hogy jól lakok :-)

calvin&hobbes 2015.09.16. 12:35:38

@felucca02: Helyes. Van helye a velemenyednek is, es szivesen olvasom :) Mint ahogy mindenki maset amig nem vergozos - vegan eseteben zoldseggozos :D.

Egyebkent husevokent megjegyzem az a parizsi igazan mehetne a "volt valaha" kategoriaba. Ugy kb 20 eve nem ettem es nem is vagyom ra. Hasznos tapanyagi erteke egy chupachups nyalokaeval vetekszik, es tenyleg csak a vasszoget nem dolgozzak bele :)

Égő_Víz 2015.09.16. 12:36:47

Csak halkan merem megkérdezni, hogy ugye azok a vegánok, akik a vágóállatok szenvedései miatt ostorozzák a húsevőket, mind szelektíven gyűjtik a hulladékot (és minimalizálják a műanyagfelhasználást), továbbá fair trade ruházatot és telefont, számítógépet használnak? Vagy a műanyagszeméttel teli gyomruk miatt éhen haló tengeri madarak meg a rettenetes munkakörülmények között foglalkoztatott kínai munkások szenvedései nem számítanak?

felucca02 2015.09.16. 12:39:46

@Égő_Víz: Szerintem többségük szelektíven gyűjti és minimalizálja, de erre nincsen statisztikám. Esetleg, ha nem gyűjtené szelektíven, akkor az jobb fényben tünteti fel a húsipart?

felucca02 2015.09.16. 12:42:15

@Magánvéleményem: Szerintem nagyon durva leegyszerűsítés, hogy a hústól jóllaksz, minden mástól meg nem, de hát te dolgod, ha ezt akarod hinni, higgyed. A krumplitól nem laksz jól? A tésztától nem laksz jól? A teljeskiőrlésű kenyértől nem laksz jól? Akkor neked emésztési problémáid vannak:)

2015.09.16. 12:42:17

@felucca02: Hehe, a frusztrált fűzabáló egyből sértődik:

"...Ahány vegánt ismertem, mind csoffadt, beteges, életkedve 0, rossz volt ránézni..."

"Ez egy annyira primitív megnyilvánulás, hogy választhatok, vagy írok rá valami nagyon sértőt a felmenőidről, vagy válasz nélkül hagyom, mint a brutális baromságokat általában."

Vagy lehet, hogy csak a vegákra általában jellemző akut B-vitamin-hiány ment az agyadra?

2015.09.16. 12:46:21

@felucca02: "Aztán kiderül, hogy jé, vegák. Jé, otthonszültek. Jé, ők is otthontanulók. Van ez így.... "

Jé, ők is mosódióval mossák a ruhájukat. Aha, akkor ezért volt olyan fura szaguk már messziről.

Égő_Víz 2015.09.16. 12:48:10

@felucca02: Természetesen nem tünteti fel jobb színben a húsipart, de az adott vegán részéről álszentség.

felucca02 2015.09.16. 12:54:23

@DoYouReallyWantMe: Mivel élből bunkón indítottál, ugye nem probléma, ha válasz nélkül hagylak saját kis beszűkült világodban?

felucca02 2015.09.16. 12:56:06

@Égő_Víz: Érteni véllek...tehát, ha valaki az elektronikus szemét problémáját rögtön nem képes kezelni a húsproblémával együtt, akkor inkább a húsproblémát se kezelje? Valahogyan így kell értenem?

DoYouReallyWantMe (törölt) 2015.09.16. 12:58:53

@felucca02: Ajjajj, bántó volt a B-vitamin-hiány említése? Amikor még ettél húst, akkor is ilyen sértődékeny voltál?

DoYouReallyWantMe (törölt) 2015.09.16. 13:02:31

Esetleg a fűzabálón durciztál be? Van sok vega haverom, ők engem dögevőnek hívnak, én őket fűzabálónak, és teljesen jól elvagyunk.

Égő_Víz 2015.09.16. 13:15:28

@felucca02: Nem ezt írtam, és nem is így értettem, hanem arra, amikor azt mondja egy vegán, hogy ő nem fogyaszt és használ olyan terméket, amely más élőlények szenvedésének árán készült. (Nem Rólad beszéltem, nem személyeskedtem.)
Továbbá aki minden húsevőt válogatás nélkül gyilkosnak és állatkínzónak titulál, annak javasolnék egy kedélyes beszélgetést egy eszkimó családdal. (megint nem Rólad van szó.) :)
Egyébként szerintem a vega és a húsevő oldalon egyaránt megtalálhatók a tudatosan és nem tudatosan táplálkozóak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 13:42:45

@felucca02: Ha a kenyér (teljeskiőrlésű lisztből) vagy krumpli (pékné módra köret) mellé megeszek egy szép darab csülköt, akkor bizony jóllakok. :-)

felucca02 2015.09.16. 13:46:29

@Égő_Víz: Nyugodtan kérdezhetsz engem, senki sem tökéletes.
A mi családunk szelektíven gyűjt, nejlonzacskót nem fogadok el, két azonos termék közül azt veszem meg, amelyik kevésbé csomagolt. A zöldségünk egy gazdaságból jön, hetenként egy láda, csomagolatlanul, garantált minőségben. A telefonomat nem tudom, 2500 Ft-os Samsung, nem tudom, mennyi gyerekmunka van benne. Kenyeret a feleségem süt sütőben, ő is őrli meg a búzát....hát sajnos elektromos malommal. A kukát háromhetenként rajuk ki, akkor sincsen tele, pedig öten vagyunk. A monitorom LG, valószínűleg egy nagy szar ökológiailag és gyerekmunkailag, a gépet nem tudom, nem értek hozzá:) Van napkollektor a háztetőn, melegvíznek, májustól szeptemberig közel 0 gázfogyasztás.

Tehát félmunka, tudom.

felucca02 2015.09.16. 13:48:10

@Magánvéleményem: Ikes igéknek nincsen alanyi ragozása!:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2015.09.16. 13:54:00

@felucca02: és különben is, mi az az alanyi ragozás?

Nálunka a labda nem az enyém, hanem az enyimé és nem pattog hanem pattanik :-P

felucca02 2015.09.16. 14:02:01

@Magánvéleményem: Ja, az más, az a nyelvtannácik által értelmezhető körön is kívül van:)

Égő_Víz 2015.09.16. 14:05:26

@felucca02: Akkor még egyszer: Nem Rólad beszéltem, de sok olyan vega van, amilyenről írtam.

Egyébként érdemes megvizsgálni a cikk helyesírását is, ha már @Magánvéleményem hozzászólásával megtetted. :):) :)

calvin&hobbes 2015.09.16. 14:05:48

@Égő_Víz: Ahh ismerem a tipust... Az illeto magat vegannak vallja, mindenki mocskos allatkinzo, aki barmilyen allati termeket eszik. A leggyonyorubb vesszoparipaja a gyogyszeripar. Szerinte igenis a vilag felelossege az aidses kisgyerek megmentese, meg az ebola megallitasa, meg az egyeb halalos betegsegek -rak - stb eltuntetese. Viszont a gyogyszeripar a vilag legaljasabb dolga, es szegyellje magat az osszes, mert a kis allatokon kiserleteznek, mert ugye ott van a peldakent a kinai gyogyaszat az evezredes tapasztalattal. Viszont azt nem fogja fel, hogy vannak betegsegek amelyeket sem a kinai orvoslas sem "holle anyo vajakos konyve" nem kepes meggyogyitani.
(Nem, nem ertek egyet az allatkiserletekkel, es piszok modon remelem hogy az okosabbak elojonnek valami megoldassal amivel ezt lehetne helyettesiteni)

Es igen, engem lebarbaroz mert alkalom adtan megeszem a steak-et, de ez a barbar mutatta meg neki a "cruelty free" make up cegek listajat peldaul. (es ezek utan nem atallott panaszkodni nekem, hogy ezek nemelyike milyen draga es, hogy a minoseg sem a legjobb :O)

Ket tipusu vega van akikkel mar nincs energiam beszelgetni es mar keptelen vagyok szorakozni rajtuk: a hipokrata es a harcos faklyavivo, aki azt sulykolja, hogy a veganizmus a jovo.

A husevokrol is lehet meselni mondjuk, azon az oldalon is vannak remalmok...

DoYouReallyWantMe (törölt) 2015.09.16. 14:14:23

@felucca02: Soroljam a vesszőhibáidat?

Köldök_szösz 2015.09.16. 14:19:03

értem én hogy mindneki próbál különleges lenni de azért ez már túlzás

Égő_Víz 2015.09.16. 14:57:47

@calvin&hobbes: Pontosan.
Az lenne jó, ha mindkét oldal képes lenne tiszteletben tartani a másik életmódját, véleményét.
(Egyébként egy tudatosan megválogatott vegán étrend nyilván egészségesebb, mint a chips-hamburger-kóla kombináció, de hadd ne érezzem magam gyilkosnak azért, mert húst is eszem.)

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.09.16. 17:02:29

Szerencse, hogy az őseink nem vegán életmódot folytattak, most olyan hülyék lennénk mind, mint a posztoló.

Nem hogy hálát adna az égnek, hogy nem Etiópiába született, és válogathat mit akar enni.

s3pooler 2015.09.16. 17:18:14

Mivel az ember a technológia révén a föld bolygó csúcsragadozója, ezért egyfelől könyörületes dolog lenne minden más fajra tekintettel lenni, és fenntartani a méltó életterüket, és tekintettel lenni rájuk, másfelől álszentség csúcsragadozóként más (zsákmány)fajok sorsán moralizálni, és "éhség-sztrájkolni" a sanyarú sorsukat látva.
Az emberiség a technológia miatt(is) túlnépesedik, ezt a trendet a technológia segítségével erőszakkal fenntartja (kivéve talán Kína az egy-gyerekes szabállyal korrigált valamit) és ugyancsak a technológiai előnyt használva elnyom, vagy termeszt, tenyészt más fajokat, saját hasznára.

A túlnépesedés és az élelmiszeripar fejlődése kicsit tyúk/tojás dilemma, de kéz a kézben járnak egyelőre és az emberiség mohóságát csak egy küszöbön álló katasztrófától való félelem fogja korlátozni, vagy még az sem.

Addig meg esszük ami van - a boltban.

Zöld_Dani 2015.09.16. 21:46:17

@nzk: Nyugi, nem olvasták :-)

quisum 2015.09.16. 21:51:07

Ennyi ostobaságot egy helyen olvasni nagyon megrázó, de az is hogy milyen sokan elhiszik. Ha tételesen kéne ezt a sok baromságot cáfolnom, reggelig itt űlhetnék, csak pár dolog. Magyarországon és az eu-ban tilos hizlalásra hormon és az antibiotikum kezelés. A szerző és okoskodók figyelmébe ajánlanám a Kölcsönös Megfeleltetés kézikönyvet, érdekes dolgok vannak benne és "a ló túlsó oldala".
Mellesleg a nagyüzemi állattartás több állatfajt takar, jól néznénk ki, ha mindre ugyanazok vonatkoznának. Orbitális baromság, hogy a műtej olyan mint az igazi a margarin jobb mint a vaj /a margarinnal mostanában amúgy sincsenek jóba a dietetikusok/.
A szerző aki állatot vszínúleg csak képen látott, amerikai hülyeségeket szed össze, azokat 100%-ig elhiszi, ahelyett, hogy legalább a szakmában dolgozó embert megkérdezne.
Én szeretem az állatokat, kutyáim vannak, akik ha meghalnak megsiratom őket, igyekszem meggátolni ,hogy az állatokat bántsák mellesleg 30 éve foglalkozom az olyannyira gyűlölt nagyüzemi állattenyésztéssel.

aegithalos 2015.09.17. 09:29:12

@calvin&hobbes: " hogy nem lehet kidolgozni egy kegyetlensegtol mentes formajat a allattartasnak/husfeldolgozasnak"
Lehet, csak draga(bb, mint a mostani). Szabvany urbanus Joska meg ha beall a sorba a Tescoban es lat ket ugyanolyan csirkemellet, csak az egyik 30%-kal dragabb, akkor le fogja szarni nagyivben, hogy az olcsobbik milyewn korulmenyek kozt jutott el a huspultra.

aegithalos 2015.09.17. 09:31:43

@quisum: "Én szeretem az állatokat, kutyáim vannak, akik ha meghalnak megsiratom őket, igyekszem meggátolni ,hogy az állatokat bántsák mellesleg 30 éve foglalkozom az olyannyira gyűlölt nagyüzemi állattenyésztéssel."

Ahhh, ez remenytelen, nem illik a fekete-feher kepbe. En MME-tag vagyok es mellette aktivan - bar sajnos nem tul gyakran - vadaszom. Puff, ki is estunk a ket skatulya kozt a senkifoldjere. :D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.17. 10:00:57

A növényeket meg szarral locsolják. Akkor mostantól váltsunk fényevésre!

OvisAries 2015.09.17. 12:58:34

Nem a huseves a problema, hanem a mertektelenseg. nem kellene igy tartan az allatokat, ha nem zabalnanak az emberek. Europaba is kezd begyuruzni az amerikai tipusu etkezesi kultura: Marha sok kaja, nagyon olcson...Ez a problema es nem a huseves.
Ha mindeki mertekkel fogyasztana akkor nem lenne gond.
Ha nem az lenne a meno, hogy egy hamburgerhus fel kilonal kezdodjon.

Egyszeruen ujra ''menove'' kell tenni a minosegi etkezest, keveset egyel, de az a legjobb legyen.

OvisAries 2015.09.17. 13:10:32

ezzel mellesleg megoldodna egy masik 'sulyos' problema, az elhizas...
Egyszeruen mindenki tobbet eszik mint kellene, egy atlag embernek ha megkordul a gyomra mar ehhalalt vizional. Ehen halni baromi nehez es marha sokaig tart.

quisum 2015.09.17. 13:56:57

Van az egész problémának másik megoldása is. A föld túlnépesedett, így sokat zabálunk. Ha a népesség létszámát sikeredne valahogy 1 milliárdra csökkenteni, mindjárt eltűnne minden, ami nagyüzemi. Egyébként egy híres csillagásztól olvastam, hogy az emberiség egy kozmikus tévedés is lehet. Válasz ez arra, hogy miért nem találtunk még bizonyítékot más értelmes lények létezésére. Márpedig a tévedéseket előbb-utóbb korrigálják.

s3pooler 2015.09.18. 15:52:01

@quisum: Más értelmes lények létezése...
hmm.... ez jó kérdés... mi, emberek értelmes lények vagyunk..?
( So long and thanks for all the fish)

zriff 2015.09.19. 09:47:33

Ezt a baromságot. A húsevő növényekről talán még nem halott a cikk írója.

Zöld_Dani 2015.09.20. 11:07:14

@zriff: Gratulálunk az értelmes hozzászóláshoz.

Tamás Nagypál 2015.09.20. 20:24:41

Mivel elvileg ez egy baloldali portál, érdekes volna tudni, hogy a szerző vajon lemond-e az okostelefonok használatáról miután jelenleg a gyártásukhoz nélkülözhetetlen ritka ércek szinte kizárólag a polgárháború súlytotta Kongóból származnak, és bányászatuk fölötti kontoll az elhúzódó konfliktus fő oka? Vagy lemond-e a gázolaj alapú közlekedésről tudván hogy az olaj miatti háborúk nemcsak milliók halálát és permanens szenvedését okozzák, de a fosszilis üzemanyagok a szintén katasztrofális klímaváltozáshoz is hozzájárulnak? Oké, a fogyasztói döntések megváltoztatásával valóban lehet némileg enyhíteni a szenvedés bizonyos formáit, de a probléma éppen az, hogy a kapitalizmus gépezete a barbarizmus újabb és újabb formáit találja fel a régiek helyett, amiből--különböző mértékben--a Föld minden lakója profitál. Az efölött érzett bűntudattól való megtisztulás vágya pedig nem feltétlenül vezet a rendszerrel való szembenálláshoz, sokkal inkább egy neopuritán individualizmust hoz létre, ami enyhén szólva túlbecsüli az elszigetelt egyén hatalmát. Mintha ugyan a vegák számára készülő fogyasztási cikkeket nem a harmadik világ (bér)rabszolgái állítanák elő, akik például gyakran éhen halnak, mert országaik földterületén exportra termel a nyugati tőke (lásd Haiti). Ezért baloldali nézőpontból az erőszakmentesség ideálja nem tesz mást mint depolitizál, becsukja a szemét a rendszerben szükségszerűen létező strukturális erőszak előtt. Tipikus liberális álláspont, ami a kapitalizmus emberarcúvá tételéről ábrándozik a kapitalizmus alapjainak megtámadása nélkül.

Vincenzo6 2015.09.21. 23:40:26

Valóságtól elrugaszkodott, ostoba, értelmetlen dolgokon moralizáló degenerált, aki magát szopatja és másokat akar megtéríteni. Nem is értem, hogy a vegákat miért nem tartják szektának. Pont úgy viselkednek és pont annyira racionálisak. Komolyan. Legalább tartsd meg magadnak!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.09.22. 07:46:55

Most a bleeding heart mentalitást nem kommentálnám, de a biológiai ismeretek hiánya fáj.
"Már amelyiknek lesz élete: hiszen minden tojóra jut egy hím kiscsibe, minden tehénre egy hím boci, akikre nincs szüksége az élelmiszeriparnak. Az előbbieket amint kikeltek a tojásból bedarálják"
Tudod, a csibéhez megtermékenyített petesejt kell. A tojótyúkok viszont egész életükben nem látnak kakast, tehát a kijövő tojások nincsenek megtermékenyítve. Ha úgy tetszik, akkor a csirke menstruálja a tojást.

@Hóhér az utolsó barátod:
Az nukleáris forrásból jön, pfúj! :)

ff48bp 2015.09.23. 07:45:39

Most láttam, hogy itt még voltak válaszok. Arra a kérdésre viszont még mindig nem kaptam választ, miért szabad a növényeket megölni étkezés céljából, az álatokat meg nem? Be kell látni, hogy az élet az élet, tehát ha moralizál valaki, akkor nem ehet sem növényt, sem állatot. És erre nem magyarázat az, hogy például a magot meg lehet enni, mert az meg egy új növény lehetősége. Aki ember akar maradni, az csak szintetikusat eszik. Sántít ez az egész gondolkodás és túlságosan öncélú az evés olyan magyarázata, amivel saját magunkat igazoljuk. Nem, nem ehetsz semmit, ami él, vagy élet lehet belőle. Vagy egyél mindent és töröld le ezt a hülye eszmefuttatást. Én amúgy befejeztem az érvelést, nem lehet olyannal vitázni az életről, aki el meri dönteni, mit ölhet meg és mit nem.

twentydigitcombination · http://yellowandgreen.blog.hu 2015.10.30. 10:58:04

Nagyon jó összegzés. Szívemből szóltál, nagyjából hasonló utat jártam be, amíg ovo-lakto-vega lettem (aki azért alkalmanként eszik - remélhetően - fenntartható halászatból, vagy helyben fogott halat).

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2015.10.31. 10:18:41

Jó, akkor vigyük ezt a gondolatmenetet tovább. a poszt írója vajon használ-e okostelefont, számítógépet, úgy egyáltalán technikai eszközöket, hiszen embertelen körülmények között dolgozó, sok esetben kiskorú modern rabszolgákat dolgoztató üzemekben szerelik össze őket.

Biztos benne, hogy amit visel, azt nem valami zsúfolt, 1 dolláros órabérért dolgoztató üzemben varrták meg? Az ékszer amit hord, vajon milyen körülmények között bányászott fémekből, ásványokból áll? Jár vajon autóval, mert azért nem nehéz belátni hogy az olajért már kirobbant néhány háború, és "néhányan" mintha szenvednének érte...

Gyakorlatilag bármit, amit fogyasztunk és a nagyiparnak köze van hozzá, kicsit is megkapargatva valahol valami embertelenséget, kegyetlenséget fog mutatni, csak épp nem biztos hogy állatok szenvednek, hanem mondjuk emberek azért, hogy nekünk meglegyen a napi fogyasztanivalónk.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2015.10.31. 10:19:18

@Tamás Nagypál: Nabakker, és nem beszéltünk össze :DD

peoplex 2015.11.09. 08:57:47

Gratulálok! Legyen vega ha ez a szíve vágya, de gondoljon bele, hogy milyen úton/módon kerülnek az élelmiszerek az asztalára amit fogyasz! Azokat az embereket nem sajnálja akik egy tálka rizsért túrák a földet egész nap, hogy Ön tufut ehessen? Mélyszegénységben elő emberekről van szó, akiket Ön segít kizsigerelni. Egyébként bizonyított tény hogy a kizárólag kontinentális éghajlaton termesztett növényeket fogyasztók egészségi problémákkal küszködnek idővel, ezért kell hogy fogyasszák a távol-keleti élelmiszereket kiegészítésként. Cehh! A probléma abban leledzik hogy tömegek estek át a "ló" túloldalára, és a nagyobb baj, hogy még hittérítők is akarnak lenni.

-JzK- 2015.12.13. 12:44:46

deansdale.blog.hu/2015/12/08/unom_a_husellenes_propagandat

A konkrét homokosságon túl, kevés férfiatlanabb dolog van, mintha valaki hímnemű létére irtózik a hústól. Mert, hogy jaj szegény, kisbocik, kiscsirkék.... jaaaj...
El tudod képzelni, hogy egy Duke Nukem külsejű faszi előadja, hogy ő nem eszik húst, mert szegény állatot levágták? :D
Ez egy naiv kamaszlánynál még elnézhető, egy felnőtt férfi esetében hitetetlenül szánalmas. Húst enni férfias, SJW-skedni férfiatlan köcsögség.

www.askmen.com/news/sports/vegetarianism-and-lower-sperm-count.html

www.bulletproofexec.com/study-vegetarians-vegans-sperm-count/
süti beállítások módosítása