kozmosz vegan etterem

Kozmosz vegán étterem – Budapest

A vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem.

Van egy tündéri kis étterem Budapesten az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág.

vegan foetel a kozmoszbanEz a Kozmosz vegán étterem!

 

Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg.

“Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági.

 

A Kozmosz vegán étterem csapata

vegan gyros tal a kozmoszbanAhogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is.

 

A Kozmosz vegán étterem kínálata

A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket.

vegan rakott palacsinta a kozmoszbanA Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás!

Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem.

 

Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát?

vegan salata a kozmoszban“Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján.

Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak.

 

Nyitvatartás:
Hétfő: Zárva!
Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva.
Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva.

Cím: 1067 Budapest, Hunyadi tér 11.

A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.

kozmosz etterem etlap kozmosz vegan etterem etlap

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.