Ugrás a fő tartalomra

Összhangban a természet ritmusával - ájurvédikus napi és évszaki ajánlások

Az ember a természet folytonosságának része. A természet összehangoltan működik, rend van és rendszeresség, megannyi változás, aminek akkor és ott van az ideje - napi, havi, évi rendszerességgel. 

Korábbi korokban az emberek is a természet részeként éltek az életét (akkor keltek mikor a nap és amikor sötét volt aludtak, azt ették ami az adott évszakban megtermeltek, etc.). Sajnos mostanra a modern, rohanó életmód és a technika vívmányainak köszönhetően teljesen megváltozott az életünk és egyre kevésbé vagyunk összhangban Önmagunkkal és a természettel. A betegségek kialakulása leginkább annak köszönhető, hogy nem vagyunk összhangban a természettel és saját biológiai ritmusunkkal.

Az Ájurvédában kiemelt szerepet kap a természet ritmusa, körkörös működése és az emberi testre-lélekre gyakorolt hatása - pl. nap útja az égen, hold fázisok, évszakok. A szervezetedben zajló ciklikus folyamatok ismerete, segít Neked a világ és Önmagad jobb megismerésében, testi-lelki egyensúlyod fenntartásában  és az esetleges betegségek kezelésében.

Amennyiben figyelembe veszed a természet ritmusát, apró változásait és annak megfelelően alakítod az életed, akkor egy harmonikus állapotot érhetsz el.

A természetben fontos az időzítés, és az ember életében is kiemelt szerepe van a megfelelő időzítésnek. Ahogy az idő, úgy  a testnedvek is folyamatos mozgásban vannak. Szervezetünk működését (hormonok, idegrendszer, hőmérséklet) 24 órás ciklusban belső biológiai óránk szabályozza. Vannak olyan mechanizmusok is ahol a működés nem napi, hanem pl. havi szintű. 

ájurvédikus óra, ájurvéda évszakok, ájurvéda napszakok, a nap ritmusai, a természettel összhangban
Ájurvédikus napszakok
Ennek a ciklikusságnak köszönhetően, bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. (pl. hiába gondolod, hogy éjjel kettőkor felkapcsolod a lámpát, elindítod a futópadot, a szervezeted számára a pihenés ideje van és a hormontermelésed, emésztőrendszered is éjszakai üzemmódra kapcsol.) 

Amennyiben az életmódod kialakításnál - táplálkozás, alvás, aktivitás, tanulás,  megtisztulás - figyelembe veszed a természet folyamatait, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél .

Amikor nem veszed figyelembe a napszakok, évszakok jellemzőit, olyankor nem a természetes ritmusod szerint élsz, teljesen kimeríted a szervezeted és zavart okozol a bioritmusodban, kibillensz az egyensúlyi állapotodból - ez pedig pszichés zavarokhoz, betegségekhez, rossz közérzethez, emésztési problémákhoz, idegességhez, nyugtalansághoz vezethet.

Napszakok
A napszakok 24 órás ciklus szakaszait is a dósák hatják át, így javasolt a napi tevékenységeket a dósák hatásainak megfelelően kialakítani. (a dósákról részletesen itt olvashatsz )

nappal
06:00-10:00
Kapha
10:00-14:00
Pitta
14:00-18:00
Vata
éjszaka
18:00-22:00
Kapha
22:00-02:00
Pitta
02:00-06:00
Vata

Az ébredés ideális ideje, kora reggel a Vata időszakában van (02:00-06:00 között) Amennyiben  korán kelsz a Vata élénksége, könnyedsége, frissessége hatja át a nap indítását - elősegíted az ébredési és ürítési folyamataidat is.  A reggeli ájurvédikus napi rutinról egy későbbi bejegyzésben írok majd részletesen.

A Kapha délelőtti időszaka  (06:00-10:00) nyugodt, tompa, lassú csendes időszak. Ha ebben az időszakban kelsz pl. 9 órakor, Te magad is megfigyelheted, hogy fáradtan, tompán ébredsz. Azonban ha időben keltél, akkor ebben az időszakban életerősnek és esetleg kissé nehéznek érezheted magad. Vata és Pitta alkatúak számára 07:00-08:00 között ideális a reggeli elfogyasztása, Kapha típusok számára célszerű a reggeli kihagyása.

A Pitta ideje (10:00 és 14:00 között)  alkalmas aktív, produktív tevékenységekre, ilyenkor a hőtermelésünk is jobb - általában melegnek és könnyűnek érezzük magunkat. Amikor a nap a legmagasabban van délben, az emésztő erőnk is akkor a legerősebb. A legjobb ha a nap során, az ebéd a főétkezésed és erre az időpontra időzíted. Ilyenkor a kicsit nehezebb ételeket is könnyebben tudod megemészteni. Az étkezés körülményeiről itt olvashatsz részletesebben.

Kora délután (13:00-18:00), amikor a Vata uralja a környezetet, újra egy aktív időszak jön - ilyenkor könnyűnek, tevékenynek érezzük magunkat. Ez ideális időpont sportolásra, munkára, tanulásra, kreatív tevékenységek végzésére. Ilyenkor a szervezeted nagyon aktív. 

A legjobb ha a vacsorát  napnyugta előtt el tudod fogyasztani. Az ilyenkor elfogyasztott vacsorát a szervezeted meg tudja emészteni és mire lefekszel a gyomrod már üres lesz. Ha késő este étkezel, az megváltoztatja a tested kémiáját, megzavarja az alvást, előfordulhatnak nyugtalanító álmok és reggel ébredéskor nem érzed majd Magad kipihentnek.

Napnyugtakor újra a Kapha idejébe lépünk (18:00-22:00), ami a kicsit fáradt, tompa, elcsendesült energiákat hozza magával - ilyenkor kevesebb az energiánk és lelassulunk.  A legjobb ebben az időszakban lefeküdni aludni. Ez segít abban, hogy nyugodt, mély alvásunk legyen.

Este 22:00 után a Pitta minősége lesz az uralkodó, amelynek este nem az emésztés és az aktivitás a feladata. A tűz ami ebből a minőségből jön a szervezet megtisztítására szolgál, eltávolítja a méreganyagokat, regenerálja a szerveket, újjáépíti a szöveteket és segít feldolgozni a nap eseményeit. Amennyiben ezt az energiát nem jól használod fel és este amikor érzed, hogy el kellene menni aludni, de átlendíted magad a "holtponton" és aktív tevékenységet kezdesz, a szervezeted kimeríted, nem biztosítod saját magad számára a emgfelelő mély alvási időszakot  és számos biológiai folyamatodat megakadályozod.

Évszakok
Nem csak a napszakok, de az évszakok is összefüggésben vannak a dósákkal.  Az ájurvéda számos évszaknak megfelelő ajánlást is ad számunkra.

Elsődlegesen vedd figyelembe mindig egyéni alkatod és az alkatodnak megfelelő időszakban kiemelten figyelj a testtípusodnak megfelelő étrendre.

Ősszel és tél elején lecsökken a hőmérséklet, szél van, hullanak a falevelek elkezd kiszáradni minden a természetben - ilyenkor a Vata dominál. Ilyenkor jót tesznek a vata kiegyenlítő ételek és a naponta végezz szezámolajos masszázs ( az elvégezést itt olvashatod
Az őszi esős, nyálkás időben a kapha dominanciája is megfigyelhető bizonyos időszakokban- olyankor a kapha kiegyenlítést vedd figyelembe. 
A téli időszakot jellemzi még, hogy a belső emésztő tűz intenzívebb lesz, így nehezebb, zsírokban és szénhidrátokban gazdag, táplálóbb ételeket is nyugodtan fogyaszthatsz. Annak érdekében, hogy a szervezeted jól fel tudja dolgozni az ételeket fűszerezz megfelelően.

Télen amikor sok hó van, sok a nedvesség a Kapha vizes minősége kerül előtérbe, amely elősegíti a megfázást, influenzát, köhögést, bronchitis kialakulását.

A tavasz márciustól májusig tart, összekötve a telet és a nyarat.  Kora tavasszal, még a Kapha minősége érzékelhető, amikor a szervezet elkezdi kioldani a tél folyamán lerakódott salakanyagokat. Ebben az időben legjobb elkerülni a nehéz ételeket és a szervezet további terhelését. Sajnos a tavaszi allergiák megjelenése, szorosan összeköthető azzal, amikor nem támogatjuk a test természetes tisztulását és továbbra is terheljük. Tavasszal érdemes  tartani méregtelenítést, alkati típusunknak megfelelő böjtöt, vagy néhány hét forralt vizes kúrát.

Késő tavasszal és nyáron a Pitta tüzes minősége veszi át a Kapha  helyét, amely előtérbe hozza a hasmenést, szemgyulladást, leégést, csalánkiütést, különböző bőrgyulladásos problémákat. A nyár végére a pitta halmozódik fel a szervezetünkben és érdemes itt is néhány méregtelenítő napot vagy böjtöt tartanunk.

Váta
(szeptember január)
a hideg, száraz idő, a tél, a huzat és a szél.
Kapha
(január április)
a nyirkos, hideg idő, a tavaszi hóolvadás, a köd, az eső és a havazás.
Pittát
(május augusztus)
a hőség, a nyári kánikula.

Természetesen mindig az aktuális időjárási körülményeket és saját természetes igényeidet tartsd leginkább szem előtt, ne ragaszkodj görcsösen a naptári előírásokhoz.

Életszakaszok
A dósák nem csak  a természetben és a testünkbe, de még az ember életciklusában is ott vannak. 

Az ájurvéda három nagy korszakot különböztet meg - gyerekkor, felnőttkor és öregkor. 

A gyermekkor - születéstől 16 éves korig - a Kapha ideje. Nem véletlen gyerekeknél a gyakori kapha betegség, mint megfázás, tüdőgyulladás, köhögés, arcüreggyulladás.

A felnőttkor - 16- 50 éves korig. Ezt az időszakot a Pitta hatja át, életerővel teli, aktív időszak. Gyakrabban fordulhatnak elő Pitta rendellenességek - gyomorfekély, gyulladások, bőr problémák.

Az öregkor - 50 év felett- a Vata kidőszaka. Elsődlegesen Vata problémák jelentkezhetnek - alvászavar, bőr száradása, ráncosodás, ízületi problémák, reszketegség, fogyás, légszomj, emlékezet vesztés.

Mélyedj el az ájurvéda csodás, több ezer éves egészségmegőrző rendszerében.
Szeretettel várlak a Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. 

Ha megismered és tudatosan kezeled, figyelembe veszed a természet ciklikus változásait, összhangba kerülhetsz Önmagaddal és a természettel és elérhetsz egy kiegyensúlyozott,  harmónikus testi-lelki állapotot. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kitri (más néven kitchari) - az ájurvédikus gyógyító étel

Kitchari (kitri) - az ájurvédikus gyógyító étel A kitri egy indiai gyógyító egytálétel, amit mung babból és baszmati rizsből készítenek. Ez az igazán egészséges étel, ízletes, nagyon tápláló és könnyen emészthető - az ájurvédikus élet módnak nélkülözhetetlen része . A rizs és a mung bab is édes és hűsítő minőségűek az ájurvéda sze mpontjából.  A rizs és mung bab együtt, teljes értékű fehérjével látja el a szervezetedet és minden ájurvédikus testtípus számára kedvezően hat. Ez az egyszerű egytálétel a test minden szövetét táplálja. Az ájurvédában a legtöbb betegség esetén és a különböző tisztító kúrákban alkalmazható a kitri diéta, hogy helyreállítsd vele szervezeted egyensúlyát.A kitri nagyon jó energiával látja el a szervezeted és fiatalító hatású. A fűszerezését kedvedre tudod variálni, így igazán változatos és ennek köszönhetően, sosem lehet megunni:) A fűszerezést ájurvédikus testalkatodnak megfelelően össze tudod állítani. Nagyon sok kitri receptet találsz a

Tojás helyettesítése, tojásmentes táplálkozás

Sokszor hangzik a kérdés a jógázóktól, hogy a jógikus táplálkozásban ha nem eszünk tojást , hogyan helyettesítjük. ( hogy miért nem eszünk tojást arról itt olvashatsz ) Elsődleges válaszom sehogyan, ha lehet elkerüljük - azért lentebb leírom, a megoldásokat:)  Amikor Tudatos táplálkozás és vegetáriánus főzőtanfolyamot tartunk, ott sem cél, hogy a húsos ételek hús nélküli verzióját készítsük el. Inkább az a célunk, hogy megmutassuk milyen fantasztikus, változatos a húsmentes konyha, mennyi finom étel létezik a világ minden táján, melyek nem tartalmaznak húst. Inkább szeretnénk megmutatni a húsmentes étkezés változatosságát, mint valamilyen zöldséges utánzatát a húsos ételeknek. Azaz nem nagyon készítünk tojásos ételeket tojásmentesen - pl a hogy sosem eszem vega kolbászt, úgy sosem csináltam vegetáriánus rántottát - lévén ha nem eszem húst vagy éppen tojást, miért egyek valamit ami teljes olyan kinézetre és ízre, csak éppen nem az:) Részben az ételek egy része ami tojásos gond

Az asafoetidat hatásai - ördöggyökér, a hagyma helyettesítője

Az asafoetida nagyon illatos, pikáns, hevítő hatású gyógynövény, amely alapvetően egy fa nedvének a gyanta kivonata. Az illata a hagymáéhoz hasonlít, nagyon erőteljes és hagyma helyett akár használható is az ételek elkészítésénél. Mi nem fogyasztunk hagymát és sokszor kérdezik a jógás tanulok és mit használunk helyette... hát asafoetidát:) Erőteljes élénkítőszer. Felpörgeti az emésztés tüzét (az agni-t) is, segít a méregtelenítésben és a puffadás ellen is jól használható, enyhíti a székrekedést. A lerakódott salakanyagot feloldja az emésztőrendszerből.  Ha hüvelyesekkel összefőzzük, segíti azok emésztését és csökkenti a gázképződést. Nagyon jó görcsoldásra, és hashajtásra is használható. Féreghajtó hatása is van. Megfázásoknál is hasznát vehetjük, mert lazítja a köpetet és fertőtlenítő hatással rendelkezik. Külsőleg ájurvédában használják ízületi gyulladásoknál és hasi fájdalmaknál. Mivel tamasztikus hatású (a tamsztikus ételekről itt olvashatsz) tompítja az e