beteg táplálékaink tóth gábor

Tóth Gábor – Beteg táplálékaink

A Beteg táplálékaink című könyv a húsokban előforduló kórokozókat és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának kockázatait mutatja be.

 

Beteg táplálékaink, a könyv

A Beteg táplálékaink című több, mint 550 oldalas masszív olvasmány nem kifejezetten vegán, hanem tudományos és egészségügyi oldalról világítja meg a húsfogyasztással szorosan összefüggő egészségügyi problémákat. Ugyan, egy rövid bekezdésben olvashatsz az állattartás erkölcsi problémáiról a bibliai szemléletmódon átvezetve, de a könyv alapvetően nem etikai és nem állatjogi oldalról közelíti meg a témát. A könyv szerzője, Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, szakterülete a táplálkozás- és élelmiszertudomány. Számos könyvet írt már többek között candida, génmódosított élelmiszerek, édesítés vagy akár az e-számok témájában.

A Beteg táplálékaink című könyv nagy alapossággal és szinte már zavarba ejtő részletességgel mutatja be mindazon az emberi szervezet számára veszélyesebb és kevésbé veszélyes betegségeket, melyek a húsfogyasztással szorosan összefüggenek. Olvashatsz a húsok által szervezetbe kerülő daganatkeltő vírusfajokról, agresszív baktérium törzsekről és egyéb parazitákról is többek között. Ha nem érint meg a veganizmus etikai része, viszont a saját egészséged érdekel és nem csak hosszú, de egészséges életet szeretnél, akkor ez a könyv neked szól!

 

Beteg táplálékaink, a tartalomjegyzék

A könyv tartalma annyira bő és a témában mindenre részletre kiterjedő, hogy a tartalomjegyzéke nem kevesebb, mint hét oldalra sikeredett. Ezen bejegyzésben csak a nagy és a témát érintő fontosabb albekezdések címeit írom le, valamint a fejezetekből párat példának, hogy átlásd a könyv alaposságát.

  1. Előszó
  2. Bevezetés
  3. A környezetbiológia törvényei
    1. Az anyag körforgása és az élőlények láncolata
    2. Az élettelen környezet hatása a mikroorganizmusokra
      1. Hőmérséklet, nedvesség, kémhatás, stb.
    3. A mikroorganizmusok élőhelyei
  4. A mikrovilág nagyjai
    1. Kórokozók és eszközeik
    2. Intelligens gyilkosok: a vírusok
    3. Sokoldalú baktériumok
  5. Néhány pusztító járvány terjedése és összefüggése az állatvilággal
    1. Világméretű influenzajárványok és okaik
    2. Az állatok mint a betegségek legfőbb terjesztői
  6. Az emberre veszélyes állatbetegségek kialakulása és elterjedése
    1. Miért válnak egyre agresszívabbá a mikroorganizmusok?
    2. A globalizáció következményei
    3. Miért hajlamosabbak a betegségekre a túltenyésztett haszonállatok?
  7. Félelmet keltő állatbetegségek
    1. A XX. század “záróakkordja”: a kergemarhakór
    2. A XXI. század “nyitóakkordja”: a madárinfluenza
  8. Az emberi rákbetegségek kapcsolata az állatvilággal
    1. A vírusok és a rák
    2. Átvihető-e a rák?
  9. Élelmiszer-fogyasztással kapcsolatos fertőzések és mérgezések
    1. Az állati eredetű ételek régi-új szennyezője, a Salmonella
    2. Növekvő kockázat a szárnyasoknál: Campylobacter
    3. A disznóvágások szemtanúja: Clostridium botulinum
    4. Száj és körömfájás
    5. A darált hús és a spirális fonalféreg találkozása
  10. Az élelmiszerekkel feltételes összefüggő egyéb korokozók
  11. Emberre is veszélyes belső élősködők
  12. Mérlegen az állatok és állati eredetű termékek
    1. A haszonállatok állat-egészségügyi és higiéniai szempontból
    2. Az állati eredetű termékek mikrobiológiai kockázata
  13. Az állati eredetű termékek vizsgálata táplálkozás-élettani szempontból
  14. A jól működő immunrendszer, mint a védelem kulcsa
  15. Étrendi alternatívák az állatbetegségek kapcsán
  16. Az egészségügyi kérdéseken túl
    1. Az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai és lelki vonatkozásai

 

Kiadója: Pilis-Vet Bt.
Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött
Kiadás éve: 2006
Terjedelem: 581 oldal
Ár: kb. 3000Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.