2016. nov 13.

Tejberizs illatos karamellben párolt körtével

írta: Kertkonyha
Tejberizs illatos karamellben párolt körtével

Ráadás: Őszi körtesaláta

A körtét igazi, európai őshonos növénynek is tekintik, mivel valóban emberemlékezet óta velünk van az öreg kontinensen. Találkozni vele római receptkönyvekben, és ógörög nevén emlegeti napjainkban a világ legnagyobb része. Érdekesség, hogy mi mégis a török szót vettük át: kertme, azaz körte.

A gyümölcsnek kb. 3000 faja létezik, amik mind ízben, mind küllemben igen változatosak. Vannak sárga, zöld és piros körték, csepp alakúak, szögletesek, sőt, teljesen kerek formájúak is. A majd 20 cm-es, különleges nemesítésű óriások mellett eltörpül az ősi 1-2 centiméteres vadkörte. (Vajon mennyit kellett abból Süsünek megennie, hogy jóllakjon?)

Az egyes fajták júniustól késő őszig érnek. A sort a lédús, puha körték kezdik, és a keményebb, téli fajták zárják. Így találkozni évről évre először az Árpával érővel, majd a Vilmos és Császár körtével, most ősszel pedig az Alexander körtével.

A körtének számos gyógyhatása ismert, ezek közül is kiemelkednek a gyulladáscsökkentő tulajdonságok. Ajánlott a körtekúra vagy körtelé-kúra az emésztőrendszer hurutos megbetegedéseire, de a természetgyógyászat javasolja még reumára, köszvényre, ízületi fájdalmakra, sőt, köhögésre is.

A gyümölcs persze nyersen a legjobb, de érdemes belopni az ételekbe, igazán különleges lesz a végeredmény. Ennek fényében fogadjátok két körtés receptemet, egy ilyet és egy olyat. :)
Mindkettőt átvette a 108 Magazin 65. száma is.

 

Tejberizs illatos karamellben párolt körtével

tejberizs_korte_500x375.jpgHozzávalók 2-3 adaghoz

  • 125 g rizs
  • 3 dl tej + 1 dl víz
  • 15 g nádcukor
  • 1 csipet vaníliapor
  • 1 csipet só

    Az öntet
  • 2 körte
  • 50 g nádcukor
  • 40 g margarin
  • 2 csipet őrölt szerecsendió
  1. A tejberizs összes hozzávalóját tegyük fel egy nagyobb lábosban. Főzzük krémesre, puhára úgy, hogy ha nagyon lefőne róla a víz, akkor azt pótoljuk. 
  2. Közben készítsük el az öntetet. Csumázzuk ki, és vágjuk nyolc cikkre a körtéket. Egy serpenyőben hevített margarinon olvasszuk meg a nádcukrot, ízesítsük a szerecsendióval. Amikor már szép, barna krémet kaptunk, hígítsuk fel fél dl vízzel, és finoman forgassuk bele a körteszeleteket. Ezután már ne nagyon kevergessük, mert könnyen összetörik a gyümölcs. Egyet hagyjuk rottyanni, és kész is. 
  3. A kész tejberizst halmozzuk tálakba, és tegyünk a tetejére a karamellás körtéből.

Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc

 

Ráadás: Őszi körtesaláta

korte_salata_500x271.jpg

Hozzávalók egy tálhoz:

  • 1 marék római saláta
  • 1 marék rukkola
  • 1 keményebb körte (pl. Alexander)
  • 2 evőkanál durvára tört dió
  • 1-1 evőkanál balzsamecet, olívaolaj és citrom
  1. A zöldeket mossuk és szárogassuk meg. A körtét vágjuk vékony szeletekre.
  2. Keverjük össze a salátát, ízesítsük, sózzuk, és szórjuk meg dióval. 

Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 5 perc

 
Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két AJÁNDÉK receptfüzetünket!

Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet:

 

553abcbb93346.png 553abd12c58f6.png

Szólj hozzá

körte saláta édesség rizs desszert gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes gyümölcsös édesség főzés nélkül