vegan etel orvosi ajanlasra

Vegán ételeket követel a kórházakba az Amerikai Orvosszövetség

Az American Medical Association (Amerikai Orvosszövetség) egy új irányelvet tett közzé júniusban, amelyben felszólítja a kórházakat, hogy egészséges, növényi alapú ételeket szolgáljanak fel.

Van értelme annak, hogy a kórházban fekvőket olyan ételekkel tömjék, amelyek tele vannak telített zsírokkal és koleszterinnel? Főleg, ha olyan betegekről van szó, akik eleve helytelen táplálkozási szokásaik miatt betegedtek meg és kerültek kórházba. Ezen kérdésekből kiindulva, az American Medical Association egy új irányelvet tett közzé, melyben arra ösztönzi a kórházakat, hogy szolgáljanak fel egészségesebb, növényi alapú ételeket mind betegeik, mind alkalmazottaik részére.

 

Az amerikai egészségügyi szakemberek azt szeretnék, hogy a kórházakban vegán ételeket szolgáljanak fel és távolítsák el a feldolgozott húsokat

Az American Medical Association – az orvosok és az orvostanhallgatók legnagyobb egyesülete az Egyesült Államokban – javulást szeretne látni a kórházakban felszolgált élelmiszerek terén: a betegek, az ott dolgozók és a látogatók számára is. Az egyesület szerint ez csakis úgy lehetséges, hogy ha egészséges ételek széles választékát biztosítják a kórházakban. Hivatalos állásfoglalásukban a következőket olvashatjuk:

„Az amerikai kórházaknak javítaniuk kell betegeik, alkalmazottaik és látogatóik egészségén. Olyan egészséges, növényi alapú fogásokat kell felszolgálniuk, amelyeknek alacsony a zsír és só tartalma, valamint nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. Ezen felül pedig el kell távolítani a feldolgozott húsokat a kórházi betegek számára felszolgált fogások közül.”

Az állásfoglalást a Medical Society of the District of Columbia (Columbia Egyetem Orvosi Társasága) és az American College of Cardiology is támogatta (Amerikai Kardiológiai Egyetem).

novenyi-alapu-etel

Nem az Amerikai Orvosszövetség az első

A Physicians Committee for Responsible Medicine nevű szervezet (Orvosok a Felelősségteljes Gyógyításért) már régen rámutatott arra, hogy a feldolgozott húsok, mint például a bacon, a virsli, a felvágott és társai rákot okozhatnak. Később ezt az World Health Organization (Egészségügyi világszervezet) is megerősítette. A WHO kutatásai szerint a húsfogyasztás ugyanannyira rákkeltő hatású, mint a cigarettázás vagy az azbeszt. Azt is megjegyezték, hogy a vörös húsok, mint a marhahús, illetve a disznóhús, a borjúhús vagy a bárányhús nagy valószínűséggel karcinogének (rákot okozhatnak). Különböző tanulmányok pedig azt is kimutatták, hogy akik vegán életmódot folytatnak, alacsonyabb a testtömeg indexük, mint a mindenevőknek.

Dr. Neal Barnard, a Physicians Committee for Responsible Medicine nevű szervezet alapítója és elnöke, egy videót is közzé tett az örömteli események után, melyben a következőket mondta:

„Remek híreim vannak! Júniusban az American Medical Association végre nagy lépést tett azokért, akik ezidáig a következőkön gondolkodtak: Miért szolgálnak fel egy szívrohamból magához tért beteg számára bacont, tojást és más egészségtelen ételeket?

Az American Medical Association felszólította a kórházakat, hogy növényi alapú, tehát vegán ételeket szolgáljanak fel a betegeknek, valamint, hogy a bacon, a kolbászok és a felvágottak távozzanak a kórházi menükről. Az Egészségügyi Világszervezet világosan megmondta, hogy az imént felsorolt ételek végbélrákot okoznak. Amikor az állásfoglalást felolvasták a találkozón, orvosok tucatjai értettek egyet a döntéssel, mondván, hogy pontosan erre van szükség.

Sőt, a The American College of Cardiology ugyanezt az irányelvet adta ki, azonban ők egy lépéssel tovább mentek: nem csak, hogy a kórházi betegek hozzáférhetnek ezekhez az egészséges ételekhez, de az orvosok és nővérek elsősorban ezeket az ételeket fogják ajánlani a betegek számára.

A világ változások sora előtt áll.”

 

Források:

https://www.ama-assn.org/sites/default/files/media-browser/public/yps/a17-yps-d-final-grid.pdf

https://www.facebook.com/NealBarnardMD/videos/1413108205434942/

https://www.peta.org/blog/american-medical-association-hospitals-serve-vegan-meals/

https://www.plantbasednews.org/post/us-health-experts-call-on-hospitals-to-serve-vegan-food

http://www.pcrm.org/media/experts/neal-barnard-biography

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.