Találd meg a vegán kiegészítőidet!
2018. január 16. írta: ZöldElla

Találd meg a vegán kiegészítőidet!

Eltelt a 2018-as év első 15 napja, amivel együtt az újévi fogadalmak lendülete is alábbhagyhat, hiszen sokszor komfortzónán kívüliek, illetve túl sok változtatást vagy utánajárást igényelhetnek.

vegan_kiegeszitok_zoldella_vegan_eletmod_blog.jpg

Éppen ezért, aki igyekszik magát tartani a fogadalmához, az mostanában találkozhat a "hogyan tovább" problémájával. A vegán életmódot választókban, vagy éppen a veganuárt kipróbálókban felvetődhet a kérdés, hogy ha az étkezéseket állati eredetű anyagok nélkül oldja már meg, akkor esetleg a mindennapokban használatos tárgyak esetében is erőszakmentesen előállítottakra kéne váltani, de nem tudja merre keresse ezeket. Éppen ezért eben a bejegyzésben most vegán kiegészítőket és termékeket mutatok be, amik itthon is könnyen beszerezhetőek.

Cipő

A cipő a legszükségesebb kiegészítő és ez cserélődik a leggyakrabban - főleg az évszakok változása miatt. De egyben ez az a használati tárgy, aminek a vásárlása mindenképp szükséges, de egy kis odafigyeléssel egyszerűen elkerülhetjük a bőrből vagy bőrrészletes darabokat. Egyenlőre csak a brazíliai Piccadilly comfort nevű márka, ami itthon is kapható és teljesen vegán. A márka főleg női cipőket készít.

 

Öv

Ha övekről van szó, akkor általában bőrből készült vagy hamar amortizálódó műbőr darabokkal találkozhatunk a boltok polcain. Vegánként a bőrből készült darabokat kerüli az ember, így remek alternatívát jelentenek a Corkor  parafából készült övei. 

Képek forrása innen.

Napszemüveg

A napszemüveg használatára egész évben szükségünk lehet, emellett remek kiegészítőt is jelentenek, úgyhogy szintén nem mindegy, hogy mennyire terheljük a környezetünket a nehezen lebomló és akár évenként lecserélt napszemüvegeinkkel. A Jack&Francis napszemüvegek teljesen vegánok - azaz gyártásuk során egyáltalán nem használnak semmilyen állati eredetű anyagot -, illetve könnyen lebomló bioműanyagból készülnek, aminek alapanyaga a gyapot acetát. 

Képek forrása innen.

Óra

Az órák manapság inkább kiegészítők, mint praktikus használati tárgyak, amit jól mutat az is, hogy egyes embereknek a ruhatárukhoz illő óragyűjteménye van. Az órák esetében a fém mellett továbbra is gyakoriak a különböző bőrökből készült szíjak. Azok számára, akik a bőr szíjas órákat preferálták és a vegán életmódra váltás miatt keresik a megoldást, azoknak a Votch környezetbarát és vegán órái tökéletes megoldást jelenthetnek. 

Képek forrása innen.

Pénztárca

A pénztárcák esetében is sokszor bőrből készült darabokat használnak az emberek, főleg a férfiak. Mivel azonban a vegán életmód esetében egyáltalán nem használunk semmilyen bőrből készült darabot, legyen az bármilyen kicsi is, ezért ebben az esetben is érdemes vegán opciót vagy vegánkompatipilis anyagot választani. A legjobbak általában a környezetbarát, vegán darabok.

 

Képek forrása innen.

Jöhet a kérdés, hogy mindezeket hol lehet beszerezni. Az övet, napszemüveget, órát és pénztárcát a Veganinja Webshopban lehet megtalálni, a cipőket pedig a Cipő Plázában. 

Kövess a közösségi médiában is!

fb.png instanak.png yt.png pin.png

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg ismerőseiddel is!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr3613575891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása