A vegetáriánusok tovább élnek

Egy kutatás szerint nagyjából 30 százalékkal csökkentené a korai halálesetek számát, ha az egész emberiség vegetáriánussá válna.

Egy nemrég prezentált tanulmány szerzői szerint nagyjából harmadával csökkentené a megelőzhető, korai halálesetek számát, ha az egész emberiség vegetáriánus lenne. A Harvard kutatói szerint éves szinten mindez kis híján 30 millió haláleset elodázását jelentené – írja a Science Alert.

Egy másik, a Vatikánban megtartott konferencián prezentált, és a gorillák étrendjét tanulmányozó kutatás szerint két hét leforgása alatt 35 százalékkal képes csökkenteni az emberek koleszterinszintjét a gorillakoszt. Valószínűleg tehát tényleg nem a levegőbe beszélnek a Harvard kutatói!

shutterstock 1028139856

Szigorú értelemben véve nem vegánok egyébként a főleg gyümölcsöket, leveleket és gyökereket, magvakat zabáló gorillák, mivel az étrendjük két-három százalékát termeszek, hernyók és csigák teszik ki. Állati fehérje tekintetében a kutatók tehát ennyi vigasszal tudnak szolgálni a húsimádóknak: néhány csigával és egy-két bátor, a gorillafogak felé közelítő gyümölcshöz az utolsó pillanatig ragaszkodó hangyával.

A vérnyomást, és így a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkentő vegetáriánus étrend hatását tulajdonképpen még alá is becsülték a kutatók:

Becsléseink szerint nagyjából az ilyen halálesetek harmada lenne elkerülhető. És akkor a testmozgást és a dohányzásról való leszokás hatását még nem is vettük figyelembe 

– nyilatkozta az egyik szerző.

A húsok által biztosított B12-vitamin, a fehérjék, a kalcium és a vas megfelelő arányú bevitelére oda kell persze figyelnie a vegetáriánusoknak is, a kutatás alapján azonban az elkerülhető halálesetek számát illetőleg még a vártnál is nagyobb hatása lehet a növényalapú étrendeknek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra