Cukorborsó tofuval szójaszószban
2020. augusztus 04. írta: VegaLife

Cukorborsó tofuval szójaszószban

szojaszoszos_cukorborso.jpgElőző bejegyzésemben már megmutattam, hogy Angliában a borsót nem csak kifejtve fogyasszák, hanem még egészen zsengén, héjában. Az év szinte minden évszakában így is árulják a borsót, kis csomagokban. Ahogy az angol konyhára jellemző, a legtöbb étel a korábbi angol gyarmatokról származik, így erősen sejthető, hogy a cukorborsó fogyasztása is gyarmatokról eredeztethető... Például az itt igazán elterjedt, de már Magyarországon is sokak által ismert "curry" itt nem csupán a sárgás színű fűszernövényt, fűszerkeveréket jelenti, de egy, az indiai ízvilágból érkező pörköltes szószos jellegű ételt is. Meglehetősen mindennapi étel a curry itt, annyira, hogy kínai gyorséttermek menüjében is ott szerepel néhány currys étel. Mivel Anglia nagy gyarmatbirodalom volt, így nem csak populációja színes a karibi szigetvilág lakóitól kezdve Hong Kongon, Malájzián át Indiáig, beleértve egykoron Ausztráliát is, hanem az országba a gyarmatokról érkező emberek hozták magukkal kultúrájukat, vallásukat, ízeiket, receptjeiket. Emellett persze a britek híresek voltak kereskedő útvonalaikról is, amelyek szintén behálózták az egész földet, hatást gyakorolva az angol konyhára is. Bizonyára ezeknek a hatásoknak köszönhetően került az angol konyhába a zsenge, héjás állapotában felhasznált cukorborsó is.

 

 A recept

Hozzávalók:

  • 4  szál sárgarépa, fehérrépa
  • 2 db kápia paprika
  • 2 maroknyi zsenge cukorborsó héjában
  • 1 csomag tofu (füstölt a legjobb, de natúr is megteszi)
  • 1 maroknyi kukorica (ha van otthon bébikukorica, azt is ajánlom)
  • 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó)
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • kevés víz 
  • 1-2 ek szójaszósz
  • 3-4 gerezd fokhagyma

 

Elkészítés:

A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk.

A répákat megpucoljuk és karikák vágjuk. A paprkiát megmossuk majd felszeleteljük. A cukorborsót megmossuk. Hozzáadjuk a hagymához ezeket a zöldségeket, a felkockázott tofut valamint a kukoricát, majd kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Sót is lehet hozzáadni, attól függően, hogy a szójaszószunk mennyire sós. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a szójaszószt (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van  a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük vagy a tálalásnál a tésztára szervírozzuk a zöldséges szószt. Ha tészta helyett inkább rizzsel fogyasztanánk, úgy is nagyon finom.

cukorborsos_tofus_zoldseges_teszta.jpg

cukorborsos_tofus_teszta_szojaszosszal.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr3015996448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása