Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

EMBERMESÉK


BABOS KÁPOSZTA

2014.01.15

p1580604-dddd.jpg

 

Hozzávalók:

50 dkg főtt bab (lehet konzerv is),
50
dkg savanyúkáposzta,
2 vöröshagyma,
só (a káposzta sósságától függő mennyiségben, de lehet, hogy nem is kell),

2 csapott evőkanál őrölt pirospaprika,
negyed kávéskanál őrölt bors,
fél kávéskanál őrölt kömény,
étolaj,
1-2 babérlevél,
2 gerezd fokhagyma.

Elkészítés:

A káposztát, ha kell, többször váltott hideg vízben átmossuk, hogy ne legyen túl savanyú vagy túl sós.

Két evőkanál olajon üvegesre sütjük az apróra vágott hagymát. Megszórjuk a pirospaprikával, és felöntjük 1 bögre vízzel. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett káposztát, a zúzott fokhagymát, a babérlevelet, a borsot és a köményt. Ha kell, megsózzuk. Beleöntünk még annyi vizet, hogy éppen ellepje, és lassú tűzön puhára főzzük. Amikor a káposzta már majdnem puha, beleszórjuk a főtt babot, összekeverjük, és kis lángon még negyed órát hagyjuk csendesen rotyogni.

Tipp:

Tálalásnál adhatunk hozzá tejfölt. Az ételnek (ha éppen van otthon) nagyon jót tesz némi folyékony füst  vagy szejtánsonka.