Ugrás a fő tartalomra

Tavasz, új kezdet, újjászületés

Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje. 


Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam. 


Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit. 



Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal. 


A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni. 


A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában.


A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek.  Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben.


Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. 

Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Szezonális Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. 

https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas


Táplálkozás

A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre.  A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben.


Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket.  


Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned – nátha, influenza, allergia – a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre. 



Néhány tanács, a tavaszi étrendhez

  • Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy. Ha nincs emésztő erőd, (Agni-d) akkor nem tudod az ételt jól feldolgozni és salakanyag lesz belőle.
  • Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba. 
  • Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával.  (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal)
  • Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab.
  • Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma.
  • A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek.  napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe.
  • A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot.  
  • Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors.
  • Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása. 
  • Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket.
  • Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani. 


Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet

  • Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.)
  • Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék. 
  • Ne nassolj étkezések között
  • Ne edd túl magad.
  • Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket.
  • Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya.
  • Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb.


Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt – pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz. 


Életmód

Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. 

Alakíts ki egy napi rutint 

  • Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni.  Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel.
  • Ébredés után tisztálkodj
  • A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat – nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka – és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet. 
  • Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját. 
  • Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel  9 kor ébredsz.
  • Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz. 

Végezz rendszeres testmozgást 

  • A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz.
  • Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad. 
  • Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi.
  • A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között. 
  • Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat.  Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt.

A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. 

A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal.


Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba.  

Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban. 


Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni. 


Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését. 


Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog – díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. –  megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat.


Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani.


Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc). 


A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának. 


Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni. 


A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is. 


A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe. 


A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket. 


Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked!

Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. 


Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha  egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni  konzultációkra, életmódtanácsadásra.

szeretettel 

Vitai Kati

www.eljharmonaiban.hu

http://eljharmoniaban.blogspot.com/








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kitri (más néven kitchari) - az ájurvédikus gyógyító étel

Kitchari (kitri) - az ájurvédikus gyógyító étel A kitri egy indiai gyógyító egytálétel, amit mung babból és baszmati rizsből készítenek. Ez az igazán egészséges étel, ízletes, nagyon tápláló és könnyen emészthető - az ájurvédikus élet módnak nélkülözhetetlen része . A rizs és a mung bab is édes és hűsítő minőségűek az ájurvéda sze mpontjából.  A rizs és mung bab együtt, teljes értékű fehérjével látja el a szervezetedet és minden ájurvédikus testtípus számára kedvezően hat. Ez az egyszerű egytálétel a test minden szövetét táplálja. Az ájurvédában a legtöbb betegség esetén és a különböző tisztító kúrákban alkalmazható a kitri diéta, hogy helyreállítsd vele szervezeted egyensúlyát.A kitri nagyon jó energiával látja el a szervezeted és fiatalító hatású. A fűszerezését kedvedre tudod variálni, így igazán változatos és ennek köszönhetően, sosem lehet megunni:) A fűszerezést ájurvédikus testalkatodnak megfelelően össze tudod állítani. Nagyon sok kitri receptet találsz a

Tojás helyettesítése, tojásmentes táplálkozás

Sokszor hangzik a kérdés a jógázóktól, hogy a jógikus táplálkozásban ha nem eszünk tojást , hogyan helyettesítjük. ( hogy miért nem eszünk tojást arról itt olvashatsz ) Elsődleges válaszom sehogyan, ha lehet elkerüljük - azért lentebb leírom, a megoldásokat:)  Amikor Tudatos táplálkozás és vegetáriánus főzőtanfolyamot tartunk, ott sem cél, hogy a húsos ételek hús nélküli verzióját készítsük el. Inkább az a célunk, hogy megmutassuk milyen fantasztikus, változatos a húsmentes konyha, mennyi finom étel létezik a világ minden táján, melyek nem tartalmaznak húst. Inkább szeretnénk megmutatni a húsmentes étkezés változatosságát, mint valamilyen zöldséges utánzatát a húsos ételeknek. Azaz nem nagyon készítünk tojásos ételeket tojásmentesen - pl a hogy sosem eszem vega kolbászt, úgy sosem csináltam vegetáriánus rántottát - lévén ha nem eszem húst vagy éppen tojást, miért egyek valamit ami teljes olyan kinézetre és ízre, csak éppen nem az:) Részben az ételek egy része ami tojásos gond

Az asafoetidat hatásai - ördöggyökér, a hagyma helyettesítője

Az asafoetida nagyon illatos, pikáns, hevítő hatású gyógynövény, amely alapvetően egy fa nedvének a gyanta kivonata. Az illata a hagymáéhoz hasonlít, nagyon erőteljes és hagyma helyett akár használható is az ételek elkészítésénél. Mi nem fogyasztunk hagymát és sokszor kérdezik a jógás tanulok és mit használunk helyette... hát asafoetidát:) Erőteljes élénkítőszer. Felpörgeti az emésztés tüzét (az agni-t) is, segít a méregtelenítésben és a puffadás ellen is jól használható, enyhíti a székrekedést. A lerakódott salakanyagot feloldja az emésztőrendszerből.  Ha hüvelyesekkel összefőzzük, segíti azok emésztését és csökkenti a gázképződést. Nagyon jó görcsoldásra, és hashajtásra is használható. Féreghajtó hatása is van. Megfázásoknál is hasznát vehetjük, mert lazítja a köpetet és fertőtlenítő hatással rendelkezik. Külsőleg ájurvédában használják ízületi gyulladásoknál és hasi fájdalmaknál. Mivel tamasztikus hatású (a tamsztikus ételekről itt olvashatsz) tompítja az e