Gyepmesteri telepről fogadtuk örökbe a kutyánkat recept vegetáriánus

Gyepmesteri telepről fogadtuk örökbe a kutyánkat

2016. szeptember 19. ZöldElla vegán életmód blogja 

Gyepmesteri telepről fogadtuk örökbe a kutyánkat
tovább a teljes receptért  »
Hogy miért jó kutyát vagy macskát örökbe fogadni? Mit tudnak adni nekünk a talált, gyakran ismeretlen múlttal rendelkező szőrös, büdös, éhes állatok? A mi történetünkön keresztül megpróbálom elmondani és megértetni.   Aki követ Facebookon, Instagramon vagy Youtube-on az tudhatja, hogy van egy Lili nevű szőrös gyerekem. Az emberek többnyire csak kutyának mondják, a magyar jogrendszer szerint birtokolható tárgy, nem élőlény. De Lili egy érző, személyiséggel, saját akarattal és múlttal rendelkező élőlény, aki kutyának született. Hihetetlenül érzékeny, ragaszkodó, követelőző és hisztis. Meg van a saját kis világa, amiben helyet kaptunk mi is, befogadott, beengedett minket és ez a legnagyobb dolog, amit az egyik élőlény adhat a másiknak, a feltétel nélküli szeretet és bizalom. Hálás vagyok az életnek, hogy Őt, a keveréket, a korcsot, a nem fajtatisztát hozzánk sodorta az élet mert mi együtt vagyunk egészek. Egyáltalán nem terveztem új kutyát befogadni, hiszen otthon laktam a szüleimnél, ahol már élt 2 kutyus, egy öleb és egy térdmagasságú 18 kilós keverék. Mellettük ott voltak még a cicák is, úgyhogy bőven volt kit szeretni és ellátni. Azonban a Facebookon rengeteg állatmentő szervezetet és alapítványt bekövettem, napi szinten tucatnyi gazdikereső kutyát és macskát osztottam meg mert ennyivel hozzá akartam járulni a családkeresésükhöz (igen, nem egy ismerősöm tiltott le emiatt a gazdikereső megosztások miatt :D ). Lényegében robotként osztottam őket, hiszen befogadni nem volt lehetőségem egyiket se. 2012. áprilisában azonban az egyik ideiglenes befogadót/­­gazdit keresőnél megakadt a szemem és a lelkem, belém nyílalt valami és a könnyeim eleredtek a kutya láttán. Egy hihetetlenül szánalmas, semmilyen kutya gyepmesteri képét láttam meg, aki első volt a gyepmester altatási listáján és mivel teltház volt a telepen, így igencsak sürgető volt, hogy kihozzák. Lili, akit a telepen White-nak hívtak azért került az altatási lista legelejére, mert a gyepmester örökbe adhatatlannak ítélte, ugyanis annyira félt az emberektől és leginkább a kennel mélyén húzta meg magát. A gyepmesteri telepről mentő lányok mindent megtettek, hogy az altatással veszélyeztetett kutyákat mihamarabb kijuttassák. Tehát ennél a kis szerencsétlen kutyánál éreztem azt, hogy nekem valamit tennem, az nem lehet, hogy megöljék, ugyanis senki nem jelentkezett még ideiglenes befogadónak a kiírt altatás előtt pár nappal sem. Akkor döntöttem el, hogy bármennyire is felforgatja majd az életemet, de jelentkezem érte ideiglenes befogadónak. Ehhez csak a barátomat kellett megkérnem, hogy had vigyem az albérletébe a kutyát és mivel úgyis csak ideiglenesen marad 1-3 hétről lesz maximum csak szó, addig meg odaköltözöm hozzá. A párom becsületére legyen mondva, hogy megengedte mindazok ellenére, hogy egyáltalán nem volt kutyás, semmilyen kutyákkal kapcsolatos tapasztalata nem volt és egy kicsit tartott is az egész ideiglenes befogadástól. A nehezebb része volt a szüleimnek bevallani, hogy pár nap múlva hoznak nekem egy vidéki sintértelepről egy gazdikereső kutyát, akit a barátom albérletébe viszünk, úgyhogy nyugi pár hét az egész és én addig elköltözöm. Itt mellékesen megjegyezném, hogy sokan ódzkodnak gyepmesteri telepről vagy menhelyről kutyát vagy macskát örökbe fogadni, mert nem tudni mik történtek vele és ez hogyan hatott a személyiségére. Tény, hogy mindig egy lutri, hogy milyen lelkiállapotban érkezik hozzánk a kis mentvény, azonban csak rajtunk, embereken múlik, hogy mennyi szeretetet, energiát és időt vagyunk hajlandóak arra áldozni, hogy összerakjuk a megtört lelkeket. Nekünk kell megtanulnunk velük kommunikálni és nekünk kell tudnunk, hogy hogyan tanítsuk meg őket a világgal együtt élni. Ha jól emlékszem 2012. május 3-án hozták fel Budapestre Lilit több másik mentettkével együtt. Szerencsémre apu elkísért a találkozó és átvételi pontra, ugyanis aki hozta a kutyákat csak odaadta Lilit, az oltási könyvét és már indult is, hiszen még két másik kutyát kellett eljuttatni a befogadóhoz. Apu elvitt minket kocsival az albérlethez, amiért mindig hálás leszek neki, ugyanis Lili annyira félt és annyira stresszes volt, hogy gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel nem tudtam volna vele A pontból B pontba eljutni. Az első sétánk 1,5 óra hosszú volt, ezalatt összesen kb. 150 métert tettünk meg oda-vissza, mert lépett párat, majd leült, félt és várt. A lakásba felérve oldódott csak fel egy picit, ugyanis akkor látta, hogy senki nem fogja bántani és senki nem viszi egy újabb szörnyű helyre. Megetettem és ivott, megmutattam a fekhelyét, barátkoztunk egy keveset, majd kis idő múlva megfürdettem mert irdatlan büdös és koszos volt. A fürdetés egy kisebb közelharc volt, nem mondhatom hogy egyszerűen ment, azonban muszáj volt. A fürdetés is elég lutri, hiszen nem tudhatjuk, hogy miként reagál az újonnan befogadott kutya. Amikor vacsorát adtam neki hihetetlenül izgatott lett, nagyon éhes volt. Szinte rágás nélkül falt nehogy valaki elvegye tőle az ételt. A mai napig hihetetlen sebességgel tudja befalni a vacsoráját, állandóan éhes és folyamatosan kunyerál akkor is, ha láthatóan már 100%-osan tele van a gyomra. Nem tudom, hogy miket kellett átélnie, de nagyon mély nyomott hagyott benne, ha 4,5 év után is megmaradt a habzsoló evése. Miután a fürdetés után megszáradt a bundája ismét lementem vele éjfél körül, hogy pisiljen, hiszen a 1,5 órás sétánk alatt nem végezte el a dolgát. Ekkor már szerencsére pisilt, azonban a nagy dolgát a stressz miatt még vagy 3 napig nem végezte el. A szobatisztaságot tekintve lényegében az első perctől kezdve szobatiszta volt. Nem tudom hol és hogyan tartották/­­élt mielőtt befogta a gyepmester, de tényleg az első pillanattól kezdve szobatiszta. Viszont a hazaérkezésünkkor az örömében bepisilés 1-1,5 hónapig jelen volt. Annyira örült annak, hogy haza értünk hozzá, hogy ezt nem tudta kontrollálni. Az örömében bepisilés egyébként időnként még most is előfordul ha valamelyikünk munka miatt pár napra elutazik. Szerencsére egyre ritkábban esik meg, de nagyban függ a pillanatnyi lelkiállapotától, hogy történik e ilyesfajta baleset. Visszatérve az érkezése napjaira. Csináltam neki gazdi kereső posztot a Facebook-on, csináltam egy blogot, ahol pár naponta írtam róla annak reményében, hogy mihamarabb jelentkezik érte valaki és végre boldog családi élete lesz. Ekkor még szilárdan hittem, hogy én örökbe adom, találok neki otthont, hiszen nem akartam megtartani csak megmenteni. Ekkor rajtam kívül már mindenki más tudta, hogy Lili nem megy sehova. Egyetlen egy ember jelentkezett rá az érkezése után kb. 1,5 héttel, aki el is jött megnézni. Akkor döbbentem rá, hogy elveszíthetem ezt a csodás kis szeretetgombócot és nagyon rosszul éreztem magam. Szerencsére Lili imád bolondfutással futni és a gazdijelöltet ez kissé megriasztotta, hogy mennyi energia van a kutyában. Bevallom, hogy a beszélgetés alatt én kissé felnagyítottam a mozgásigényét, próbáltam afelé terelni a beszélgetést, hogy bizony ezzel a kutyával rengeteget kell mozogni, neki nem megfelelő a napi 1-2 séta akkor se ha valami mini kertbe van kirakva napközben. A találkozó végére szerencsére a hölgy is úgy gondolta, hogy mégsem Lili a számára megfelelő kutya. :) Úgyhogy én 1,5 hétig voltam ideiglenes befogadó, abban a szerepkörben megbuktam. Őszintén szólva már a 3. napon úgy megszerettem Lilit, hogy képtelen lettem volna odaadni bárkinek is. Hihetetlenül érzékeny lelkű, ragaszkodó és szeretetzsák. Olyan szempontból szerencsénk volt vele, hogy ő nagyon hamar megbízott bennünk, így azon nem kellett dolgoznunk, azonban sok kitett és bántalmazott kutyánál kemény munka elnyerni a bizalmat. Ezzel tisztában kell lenni ha az örökbe fogadás mellett döntünk, azonban a kitartó munka legszebb gyümölcse az, amikor az egykor bizalmatlan élőlény elkezd bennünk megbízni, szeretni és feloldódni (ezt korábban egy kutyamenhelyen önkénteskedésem közben tapasztaltam meg). Nem írtam még, de Lili az oroszlányi gyepmesteri telepről lett mentve, ahol egy pár fős önkéntes 100%-os energiabedobással dolgozik a kutyák mentésén. Ők a Mindent az Állatokért Alapítvány. Ebből kifolyólag pedig tartották velem a kapcsolatot, mint ideiglenes befogadóval. Emlékszem, hogy kicsit félve írtam meg nekik, hogy én szeretném Lilit megtartani mert megszerettem. Ennek szerencsére nem volt semmilyen akadálya, így hivatalosan a mi kutyánk, családtagunk lett.  Természetesen az állatorvosnál a chipet a nevemre regisztráltattam és miután szedett magára némi súlyt az őszi tüzelés előtt 2012. augusztusában ivartalanítva is lett. Azt a tekintetet és kúszást sose fogom elfelejteni, ahogy az altatásból éppen felébredve meglátott a rendelő nyitott ajtaján keresztül és megindult felém. Azóta se szeret az állatorvosunkhoz járni, akit egyébként az egyik legmegbízhatóbb és legjobb orvosnak tartok, hiszen lelkiismeretesen nyúl a pácienseihez és nem tárgyként kezeli őket, ahogy sok állatorvos teszi. (20 éve járunk hozzá az állatainkkal.) Szerencsére Lilinek semmilyen egészségügyi problémája nem volt, azonban a gyepiről mentő lányok azt mondták, hogy Lili a telepre kerülésekor valószínűleg vemhes volt és a stressztől elvetélt. Emellett korábban valami erős trauma (ütés?) érhette az állkapcsát, ugyanis az alsó szemfogai le vannak törve és az állán több ágban futó sebhely van. Bizonyos karakterű embereknek a mai napig neki menne, annyira nem szereti őket. A seprűnyéltől nagyon sokáig félt, nem lehetett se sepregetni se felmosni mellette. A kutyákkal változó a kapcsolata, de sajnos többnyire  antiszociális, rosszul reagálja le ha közelednek felé. Adott pillanati lelkiállapotától és hangulatától függ, hogy hogyan reagál az ismerős kutyák játékra hívására. Nagyon kevés kutya van, akikkel bármikor hajlandó játszani annak ellenére, hogy napi szinten találkozunk a séták alatt a többiekkel. Nem dominál le senkit de azt sem hagyja, hogy őt ledominálja egy másik kutya. Egyedül a szüleimnél élő szintén mentett, szintén problémás és antiszociális kutyánkat fogadja el, mint falkasorrendben felette álló kutya, ő az egyetlen akinek megadja magát. Nagyon sajátos a lelkivilága, meg van az ő kis belső menetrendje amit követni kell, különben nyűglődik. Ha választanom kéne akkor ma is azt választanám, hogy jöjjön hozzánk az ismeretlen kutya, aki fél az emberektől, akit esélytelen örök beadni, aki teljesen jellegtelen, koszos, problémás és se ölebnek, se házőrzőnek nem jó a mérete miatt. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy egy gyepmesteri telepről fogadtam örökbe, úgyhogy mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy ha kutya vagy macska "beszerzésén" gondolkodik, akkor menhelyről, gyepmesteri telepről vagy a helyi állatmentő szervezettől fogadjon örökbe és ne támogassa a profitorientált, ellenőrizetlen szaporítói piacot és tenyésztőket sem. Aki pedig tengerimalac, nyúl vagy papagáj befogadásán gondolkodik szintén keresse fel az adott fajt mentő csoportokat mert már őket is menteni kell. Végül pedig mindenki tartsa szem előtt az ivartalanítás és a regisztrált chip fontosságát!!!! Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is! Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés

« Jógikus irányelvek 2. Jógikus irányelvek 1. »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!