
Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Görögdinnyés gazpacho - hűsítő spanyol leves, édes nyári csavarral
Energiagolyó három variációban (vegán, gluténmentes, TÉNÉ)
hagyma receptek
Vegán rakott zöldbab ropogós lyoni hagymával és gombával
2025. június 10. Prove - a világ vegán szemmel
Ha hamisítatlan amerikai ízélményre vágysz növényi alapokon és gluténmentesen, ez a rakott zöldbab tökéletes választás lehet. A friss zöldbab, a portobello gomba és a sült hagyma találkozása mind íz, mind textúra terén páratlan. Az amerikai konyha ikonikus fogása a rakott zöldbab, vagyis a green bean casserole. Az 1950-es évek Amerikájából származó receptet Dorcas Reilly amerikai… The post Vegán rakott zöldbab ropogós lyoni hagymával és gombával appeared first on Prove.hu.
Hajöblítő házilag
A zsálya idén különösen gyönyörű a kertben. Erős, sűrű bokor lett belőle, illatos, ezüstös-zöld levelekkel - nemcsak a méhek kedvence, hanem az enyém is. Hasznos gyógynövény, és hajápolásban is igazi titkos szövetséges. Szabályozza a faggyútermelést, így zsíros és száraz fejbőr esetén is kiegyensúlyozó hatású. Tonizál, fokozza a fejbőr vérkeringését, ezzel támogatja a hajhagymákat, ami hosszú távon segítheti az egészséges hajnövekedést. Enyhén gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő, ezért a korpásodásra hajlamos fejbőr is hálás érte. És ami talán a leglátványosabb: rendszeres használattal szép fényt és tartást ad a hajnak. Finoman sötétíti az ősz hajszálakat, így különösen jól működik középbarna vagy sötétebb hajszíneken. Így készítettem el Fogtam egy nagy marék friss zsályalevelet (szárított is jó, akkor kb. 2 evőkanállal), leforráztam fél liter vízzel, majd lefedve állni hagytam egy órát. Amikor kihűlt, leszűrtem, és adtam hozzá egy evőkanál almaecetet - ez nemcsak fényt ad, hanem segít a fejbőr pH-jának helyreállításában is. Hogyan használom? Hajmosás után, amikor már kiöblítettem a sampont, ezzel a főzettel öblítem át a hajam. Nem kell lemosni - hagyom, hogy magától száradjon, vagy megszárítom hajszárítóval. Az illata enyhe, zöldes, természetes. Ha hetente 1 alkalommal használod, már néhány hét után érezhető a különbség: egészségesebb fejbőr, fényesebb, könnyebben kezelhető haj.
A tökéletes tahiniszósz - bármilyen salátát feldob
2025. február 26. Prove - a világ vegán szemmel
Unod már a vinaigrette és mustáros önteteket? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáld ezt a fokhagymás-citromos tahiniszószt. Ez az egyik legsokoldalúbb öntet a növényi alapú konyhában, ami nemcsak finom, hanem egészséges is, hiszen tele van értékes tápanyagokkal. A szezámpasztás öntet mély, különleges ízvilága egyaránt illik mediterrán és közel-keleti fogásokhoz is. A selymes, fokhagymás-citrusos ízvilágú tahiniszósz… The post A tökéletes tahiniszósz - bármilyen salátát feldob appeared first on Prove.hu.
Vegán kimchi
A kimchi Dél-Korea egyik legismertebb és legkedveltebb étele. Ez a fermentált finomság káposztából, retekkel, fűszerekkel és erjesztési folyamat során kialakuló komplex ízekből áll. Az ázsiai konyha elengedhetetlen része, egy igazi szuperétel - tele van probiotikumokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amelyek támogatják az emésztést és az immunrendszert. Hozzávalók: A zöldségekhez: - 1 nagyobb kínai kel - 2 csapott ek csésze durva só (jódozatlan) - 1 jégcsapretek - 1 sárgarépa A fűszerpasztához: - 4 dl víz - 2 ek rizsliszt - 1 tk nádcukor - 1 ek reszelt friss gyömbér - fél kápia paprika felkockázva - 2 tk koreai chilipehely vagy por (gochugaru) - 1 tk pirospaprika - 2 ek szójaszósz - 1 tk só (jódozatlan) A kínai kelt hosszában felnégyeljük, majd a negyedeket nagyobb kockára vágjuk. Megszórjuk a sóval, jól átforgatjuk és 2 órán át állni hagyjuk. Közben előkészítjük a répát és a retket is: megpucoljuk és gyufaszál méretűre vágjuk. Megcsináljuk a fűszerpasztát. Egy kislábosban összekeverjük a rizslisztet és a vizet és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Ha megvan, belekeverjük a nádcukrot és hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a kápiát, a gyömbért, a chilit, a pirospaprikát, a szójaszószt és a sót. Késes aprítóba tesszük és összeturmixoljuk. Ha letelt a 2 óra, a káposztához keverjük a zöldséget, ráöntjük a fűszerpasztát és alaposan átforgatjuk. Ha megvan, tiszta üvegbe nyomkodjuk, lezárjuk az üveget és konyhapulton 2-3 napig állni hagyjuk. Amikor látni, hogy beindul az erjedés (apró buborékok keletkeznek), hűtőbe tesszük, ahol akár hónapokig eláll. Kiegészítés: én nem főzök hagymával, azért kihagytam, de az eredeti receptekben vágnak 3-4 szál újhagymát a zöldségek közé, és turmixolnak 2-3 gerezd fokhagymát a fűszerpasztába.
Gombás curry-s rizs
Gyors, egyszerű, egészséges és finom! Hozzávalók: Elkészítés: A hagymár apróra vágjuk és olaj és víz keverékén megpároljuk. Amikor félkemény, hozzáadjuk a curry-t; a rizst és felöntjük a zöldségalaplével. Kis lángon puhulásig főzzük; időközben még vizet adjunk hozzá, amikor elfővi az alaplevet. Tetszés szerint sózzuk. A gombát, miközben fő a rizs, az olaj és víz keverékén […]
Flammkuchen, a kelesztés nélküli elzászi hagymás lepény
2024. december 22. Prove - a világ vegán szemmel
A flammkuchen - más néven tarte flambée - egy hagyományos elzászi specialitás, amely tökéletes választás egy rohanós fogadásra. Nem kell keleszteni, így szinte pillatok alatt elkészül, és bármilyen alkalomra tökéletes. A flammkuchen nagyon hasonló az itthon is jól ismert kenyérlángoshoz, azzal a különbséggel, hogy nem kelesztett tésztából készül, ezért sokkal gyorsabb is egyszerűbb az elkészítése.… The post Flammkuchen, a kelesztés nélküli elzászi hagymás lepény appeared first on Prove.hu.
Lasagna vöröslencse raguval és fokhagymás spenóttal (vegetáriánus)
2024. december 22. Zizi kalandjai
Nem gondoltam, hogy idén hozok még receptet, de ha így alakult és kértétek Instagramon, így megosztom. Lasagna – nem egy tipikus karácsonyi étel (Magyarországon), de vannak olyan ismerőseim, akik karácsonykor lasagna-t is készítenek. Imádom a rakott dolgokat (rakott krumpli, lasagna, stb.), de tény, hogy kicsit időigényes az összerakásuk. Viszont elő lehet készíteni az egyes részeit… Source
Brokkolis falafel
Falafel, egy kis csavarral: Hozzávalók: 1/2 fej brokkoli (bátrabbaknak 1 fej) 1 csicserikonzerv (40 dkg) 2 gerezd fokhagyma 1 tk. római kömény 3 ek. tahini 1 csokor koriander só, bors olaj a sütéshez Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük és bő, forrásba levő vízbe dobjuk, 10 perc alatt megfőzzük, majd szárazra csöpögtetjük. A csicseriborsóról leöntjük a levet (tegyük […]
Tökéletes lilahagymalekvár: mindössze 5 összetevőből áll
2024. november 20. Prove - a világ vegán szemmel
A lilahagymalekvár harmonikusan ötvözi az édes, sós és savanykás ízeket. Tökéletes kísérője lehet vegán sajtoknak, sülteknek vagy akár egy szelet friss kenyérnek is. A lilahagymalekvár elkészítéséhez mindössze öt, hétköznapi hozzávalóra van szükséged, amit bármilyen boltban könnyedén megtalálhatsz. Ráadásul az elkészítése is egyszerű, csupán egy titka van: a türelem. A tökéletes karamellizációhoz ugyanis idő kell, és… The post Tökéletes lilahagymalekvár: mindössze 5 összetevőből áll appeared first on Prove.hu.
Mindent-bele gyógyleves
A gyermekeink nem annyira levesesek, jobban szeretik az egytálételeket. Ezért nincsen mindennap leves itthon, vagy ha igen, tartalmas, sűrű levesek készülnek, utána egy könnyű főétellel. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 1 paradicsom 1/2 kisebb fej karfiol 1 marék borsó 1 konzerv fehérbab 2 szál sérgarépa 1 kisebb karalábé 1 közepes burgonya zeller, fehérrépa – ízlés szerint […]
Koreai csípős tészta növényi tejszínnel és gochujang szósszal
2024. szeptember 2. Prove - a világ vegán szemmel
A gochujang szósszal, vagyis fermentált chilipasztával készült csípős koreai tészta az utóbbi időben híresült el világszerte a TikTok- és Instagram-videóknak köszönhetően. Többféle különböző változata lett ismert, mi most egy vegán verziót mutatunk. Ebben a receptben a gochujang tészta alapja az újhagyma és a fokhagyma, amihez fermentált chilipaszta és agávészirup kerül. A szószt a növényi tejszín… The post Koreai csípős tészta növényi tejszínnel és gochujang szósszal appeared first on Prove.hu.
Fügés-pekándiós töltött tök
2024. augusztus 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annátólkaptuk ezt a különleges receptet, két változatban.
A.
Töltelék: 2 kis fej hagymát olajon , kurkumával, kis levesporral, római köménnyel, picit szerecsendióval megdínszteltem. A tök belsejét gömbölyű gyümölcsvájóval kiszedtem, a gömböket kicsit apróbbra vágtam, majd ráborítottam a hagymára. 3-4 szem érett füge belsejét belekanalaztam. Összeforgattam. Levet engedett, hagytam párolódni. Aprószemű zabpelyhet szórtam bele, pépesedett, krémesedett, a végén kicsi zab-főzőtejszínnel lágyítottam.
A tökhajót fokhagymás olajjal kikentem. Beletöltöttem a tökbe. Sütőben 180 fokon sült, lefedtem eleinte (átszurkált sütőfóliával) , alátettem egy lábast vízzel, hogy párologjon a sütőben. A végére levettem. Petrezselyemmel megszórtam, pekándióval díszítettem.
B.
Lehet ugyanez korianderrel és gránátalma magokkal ( ezt akartam, csak nem kaptam gránátalmát). Reszelhetünk rá növényi sajtot is.
Ha valakinek van kedve: pekándiót mézzel megcsurgatsz, kisütöd a sütőben- nagyon finom, azt is lehetne a tetejére tenni, illene.
Köret: a quinoát megmossuk, sóval megfőzzük. Az édesburgonyát külön kockára vágva szintén kifőzzük. A végén összeborítjuk.
A salátához dresszing: 1 kiskanál mustár, méz, citrom, főzőtejszín, repceolaj.
A salátába mangót aprítottam, lehet rá reszelt sajtot is, szárított kenyérkockát és összekutyulod. Mehet bele mindenféle vékonyra vágott paprika.
Mennyei! :)
9 különleges pite a gluténmentes almástól a spenótos-fokhagymásig
2024. július 18. Prove - a világ vegán szemmel
Meggyes, spárgás, sütőtökös, karamellás-banános: ez csak néhány azokból a piteötletekből, amikkel ebben a válogatásban találkozhatsz. Mindegy, hogy épp sósra vagy édesre, klasszikusra vagy nem mindennapi kombinációra vágysz, e kilenc pite közül biztosan találsz olyat, ami elnyeri a tetszésed. A pite egy olyan sütemény, amely generációk óta összehozza a családot és a barátokat a különböző eseményeken.… The post 9 különleges pite a gluténmentes almástól a spenótos-fokhagymásig appeared first on Prove.hu.
Kapros-joghurtos töksaláta
Hozzávalók: 1 főzőtök 2 kanál olaj 1/3 kk asafoetida (vagy fokhagyma) egy csomag kapor 5 dl joghurt egy csipet frissen őrölt feketebors 3 ek olívaolaj 2 kk só A főzőtököt megpucolom, félbevágom, kiszedem a magos részt, a többit pedig mandolin szeletelőn vékony csíkokra vágom vagy lereszelem. Apróra vágom a kaprot. Egy lábosban felmelegítem az olajat, beleszórom az asafoetidát (vagy a lereszelt fokhagymát) és ráteszem a tököt. Hozzáadom a kapor felét, és időnként megkevergetve addig dinsztelem, amíg elfő a leve, amit kiengedett. Félreteszem, hogy kihűljön. Közben elkészítem a dresszinget: a joghurtban elkeverem a sót, néhány tekerésnyi borsot őrölök, hozzáadom az olívaolajat és a maradék kaprot, majd alaposan összekeverem. Ha a tök kihűlt, elkeverem a dresszinggel és hűtőben érlelem.
Citrusos frissesség: spenótos gnocchi citromhéjjal
2024. június 13. Prove - a világ vegán szemmel
A spenótos gnocchi egy igazi komfortétel, ami mindössze húsz perc alatt elkészül. Ez a gyors és egyszerű recept készülhet készen kapható vagy házi készítésű gnocchi felhasználásával is. A gnocchihoz forgatott krémes szósz fokhagymával, tejszínnel és friss citromhéjjal készül, ami csodálatosan harmonizál a spenót üde ízével. Az olasz konyha egyik sajátossága a burgonyából és lisztből készített… The post Citrusos frissesség: spenótos gnocchi citromhéjjal appeared first on Prove.hu.
Szójaszószos zöldbabköret fokhagymával és szezámmaggal
2024. május 18. Prove - a világ vegán szemmel
Ha szeretnéd izgalmasabbá és komplexebbé varázsolni a zöldbabköretet, akkor ez a szójaszószos változat fokhagymával és szezámmaggal a tökéletes választás. Gyorsan elkészül, és garantáltan a legválogatósabb zöldségfogyasztókat is leveszi majd a lábukról. A zöldbabköretet leggyakrabban párolva készítik el, ami általában kevésbé örvend nagy népszerűségnek, mint egy tepsis burgonya vagy egy majonézes krumplisaláta. Azonban most megmutatjuk, hogy… The post Szójaszószos zöldbabköret fokhagymával és szezámmaggal appeared first on Prove.hu.
Aglio e olio, azaz fokhagymás spagetti: az olaszok ,,nincs itthon semmi tésztája
2024. április 11. Prove - a világ vegán szemmel
Az aglio e olio neve annyit jelent: fokhagyma és olaj. Ez a két fő összetevő szükséges ugyanis az egyik legegyszerűbb, de egyben legnagyszerűbb olasz tésztaételhez. Ez az étel Olaszországban tulajdonképpen olyan, mint itthon a krumplis tészta: általában akkor készítik, amikor fogyóban van a kamrakészlet. Tökéletes hétköznapi vacsora önmagában is, de még inkább ezzel a tökmagos-bazsalikomos… The post Aglio e olio, azaz fokhagymás spagetti: az olaszok ,,nincs itthon semmi tésztája appeared first on Prove.hu.
Spenótos tészta sütőben sült gombával
Nagyon sok spenót terem a kertben, így próbáljuk nyersen és főzve is enni: készült már belőle spenótos rakott krumpli, rengeteg zölturmix, spenótos lasagne, spenótos palacsinta, spenótos rizotto és most ez a tésztaétel. Egyszerű, gyors, finom. Hozzávalók: fél kg spenót (főzve ennyi), 2 gerezd fokhagyma 2 ek. kölesliszt cukormentes mandulatej (kb. 7-8 dl) só – ízlés […]
Tofus lasagne
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 35 dkg marinált tofu 1 l sűrített paradicsom 8 dl növényi tej 4 ek. liszt só, bazsalikom, majoranna, lestyán, cukor, citromlé – ízlés szerint 1 csomag durum, tojás nélküli lasagne tészta Elkészítés: A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágjuk; és vízen mepároljuk. Hozzáöntjük a paradicsomot; fűszerezzük és összefőzzük. Eközben a […]
Medvehagyma pesto dióval: frissítő tavaszi szósz tésztára vagy szendvicsbe
2024. március 17. Prove - a világ vegán szemmel
A kora tavasz egyik legizgalmasabb idényzöldsége az olaszok kedvenc tésztaszószaként elkészítve: ez a medvehagyma pesto. Titka az intenzív, markáns ízek tökéletes harmóniájában rejlik. Ebben a szószban a medvehagyma fokhagymához hasonló, de annál zsengébb, ,,zöldebb aromája, a dió karakteressége, a bazsalikom frissessége és a - természetes ízfokozóként is számontartott - sörélesztőpehely umami hatása olyan fúziót alkotnak,… The post Medvehagyma pesto dióval: frissítő tavaszi szósz tésztára vagy szendvicsbe appeared first on Prove.hu.
Tojás nélküli, vegán cukkinitócsni
Én személy szerint jobban szeretem a cukkinből vagy sárgarépából, brokkoliból készült tócsnit, mint a hagyományos, burgonya alapút. Most egy pikáns, tojás nélküli, cukkinis változat receptjét írom le nektek: Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 dl zabpehely 2 dl vöröslencseliszt vagy csicseriborsóliszt 1 ek. őrölt lenmag 2-3 tk. fokhagymapor só, fekete só (elhagyható), vegeta, bazsalikom – ízlés […]
HEIT Torma: „Minden ízében egészség”
Lassan ugyan, de megérkezik a tavasz, nálunk a fóliában bújik elő a sok finomság: retek, saláta, spenót, hagyma, fokhagyma. A zöldturmixot már a spenót és saláta zsenge hajtásaiból készítem. És hamarosan elérkezik a húsvét ünnepe is, amikor előszeretettel fogyasztunk az ételeink mellé tormát. Ez a zöldség sajnos ritkán tartozik a kedvelt élelmiszereink közé, pedig igazán megérdemelné, […]
Vöröslencsés raguval töltött káposzta
Több töltött káposzta receptet megosztottam már, de ez olyan finomra sikeredett, hogy le kellett írnom Nektek. Hozzávalók: 1,5 kg savanyú káposzta savanyúkáposzta levelek 40 dkg vöröslencse 1 nagyobb sárgarépa 2 nagy fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 20 dkg rizs 3 ek. pirospaprika olaj babérlevél, só, köménymag, majoranna — 2 dl passzírozott paradicsom Elkészítés: A rizst […]
Zöldségekkel töltött szamósza
Finom vendégváró csemege, próbáljátok ki, nem fogtok csalódni. Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt (lehet fele-fele teljes őrlésű-finomliszt) 4 ek. vaj 2 ek. vegaföl só A töltelékhez: 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 40 dkg zöldborsó 2 nagyobb burgonya 2 sárgarépa 1 kisebb fej karfiol 2 ek. olaj koriander, római kömény, ánizs, kurkuma, gyömbér, só […]
Vegán tzatziki 6 összetevőből
2024. február 5. Prove - a világ vegán szemmel
A tzatziki bizonyára nem ismeretlen a számodra, és ma már szerencsére könnyen elkészíthető kizárólag növényi hozzávalókból, mutatjuk is, hogyan. A tzatziki bármi mellé is kerül, azt biztosan feldobja frissítő ízével, ráadásul gyorsan elkészíthető és számos étel mellé passzol. Salátaként illik egy gyrostálhoz, de mártogatós szósznak is fogyaszthatod egy pita mellé. Felszolgálhatod egy mezze részeként is… The post Vegán tzatziki 6 összetevőből appeared first on Prove.hu.
Citromos-vegán joghurtos cukkinikrémleves
Igazi különleges leves a borongós téli napokra. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db közepes burgonya 50 dkg cukkini 3 ek. olívaolaj 1 db citrom 1 kis doboz vegán joghurt (natúr) 1 leveskocka só Elkészítés: A hagymákat, burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, a cukkinit, ha zsenge és a héja vékony, ne hámozzuk meg; egyszerűen megmosást […]
Mediterrán fehérbabsaláta rohanós napokra
2024. január 16. Prove - a világ vegán szemmel
A mediterrán fehérbabsaláta legnagyobb előnye, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Ha nincs időd egy bonyolultabb ebédet elkészíteni, akkor ezt neked találták ki, ugyanis néhány összetevőből seperc alatt egy laktató salátát tudsz készíteni. Ez a mediterrán ízvilágú saláta a fehérbabnak köszönhetően laktató, emellett paradicsom, uborka és lila hagyma színesíti, amit egy frissítő petrezselymes-citromos-olívaolajos öntet koronáz meg.… The post Mediterrán fehérbabsaláta rohanós napokra appeared first on Prove.hu.
Pan con tomate - így készül a spanyol paradicsomos pirítós
2023. december 6. Prove - a világ vegán szemmel
A legjobb ételek mindig egyszerűek, és ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint a spanyolok egyik legkedveltebb reggelije, a paradicsomos pirítós. Ropogós, rusztikus kenyér, friss paradicsom, fokhagyma és olívaolaj: kell ennél több? A leglenyűgözőbb ebben a receptben az, hogy csupa olyan összetevőből áll, ami szinte mindig van otthon. Mégsem gondolnánk rá, hogy ha kombináljuk őket, akkor… The post Pan con tomate - így készül a spanyol paradicsomos pirítós appeared first on Prove.hu.
Krémes póréhagymaleves burgonyával dúsítva
2023. november 18. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a burgonyás póréhagymaleves nemcsak előételként, hanem önálló fogásként is megállja a helyét. Tartalmas, ráadásul mennyeien bársonyos. A póréhagymaleves tökéletes választás lehet, amikor kevés időd van és nem szeretnél órákig a konyhában állni. Ráadásul egyszerűen elkészíthető, és előételként, de akár önálló ebédként vagy vacsoraként is tálalható. A fokhagymakrémleveshez hasonlóan ehhez a leveshez is egyszerű alapanyagokra… The post Krémes póréhagymaleves burgonyával dúsítva appeared first on Prove.hu.
Enyhén csípős, selymes mogyoróvajas ázsiai tészta
2023. november 4. Prove - a világ vegán szemmel
Bizonyára mindenki evett már pirított tésztát, de találkoztál már a mogyoróvajas ázsiai tésztával? Ez a fogás olyan, mint egy kis varázslat: könnyű, mégis gazdag ízekkel teli tészta egy selymes, mogyoróvajas mártással. A mogyoróvajas ázsiai tészta nem csupán különleges, de egyszerű elkészíteni és nagyon könnyen csomagolható is. Ha extra textúrát szeretnél hozzáadni, tálald friss újhagymával vagy… The post Enyhén csípős, selymes mogyoróvajas ázsiai tészta appeared first on Prove.hu.
Egyszerűen elkészíthető, bársonyos brokkolikrémleves
2023. október 26. Prove - a világ vegán szemmel
Aki a krémlevesek rajongója, az most jól figyeljen. Tápláló, sűrű és laktató brokkolikrémleves-recept következik. Egyszerű elkészíteni, mégis rendkívül ízletes és friss. Az őszi esős időben nincs is jobb, mint egy tál forró leves, amivel bekuckózhatunk a meleg szobában. Az ilyen testet és lelket melengető levesek között ott sorakozik a sütőtökkrémleves, a fokhagymakrémleves és ez az egyszerűen… The post Egyszerűen elkészíthető, bársonyos brokkolikrémleves appeared first on Prove.hu.
Jalapeno-s hummusz
2023. augusztus 21. vegasziget
Nagyon szeretjük a hummuszt, sokszor készül alaprecept, de sokszor teszek bele ezt-azt, pl. főtt, turmixolt céklát vagy mogyoróvajat; kesudiót; főtt sárgarépát. Most egy csípős változatot hoztam. Hozzávalók: 40 dkg csicseriborsó 2 gerezd fokhagyma 3 ek. tahini 2 ek. szezámmagolaj/olívaolaj 2-3 ek. citromlé 2-3 tk. római kömény koriander, só – ízlés szerint 1 jalapeno paprika, megpirítva […]
Vegán tejszínes-gombás tészta
Egyetlen serpenyőben készül, házi növényi tejszínnel
Extra krémes, extra egyszerű, természetes táplálék.
Villámgyorsan kész, alig kell menjen a tűzhely, és mosogatni sem kell túl sokat utána.
Három lépés: a gombát meg kell pirítanod a hagymákon, majd vízzel felöntve megfőzni benne a tésztát, és végül hozzákeverni a krémesített napraforgómagot. Ennyi az egész! És egyetlen serpenyő.
A recepthez a gombát a Chefgomba.hu biztosította.
Hozzávalók 2 adaghoz
- 200 g gomba
- 200 g tészta
- 4 ek napraforgómag
- fél vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1-1 csipet szárított oregánó, majoránna és kakukkfű
- 1 kk petrezselyem
- 1 mk balzsamecet
- 1 kk élesztőpehely
- 1 mk mustár
- 1 mk só
- olívaolaj
- A napraforgómagot kétszeres mennyiségű vízzel forrázd le, és hagyd állni. Legjobb, ha a botturmix kelyhét használod erre, vagy egy akkora bögrét, amiben majd tudsz turmixolni.
- A hagymákat vágd apróra, a gombafejeket pedig kb. fél cm vastag szeletekre.
- A hagymákat 2-3 ek olívaolajon párold meg, majd dobd rá a gombát. A zöldfűszerekkel ízesítsd, és hagyd pirulni együtt is pár percig.
- Amikor a gomba sötétedni kezd, tedd rá a nyers tésztát, sózd meg, és öntsd fel fél liter vízzel.
- Amíg a tészta fő, turmixold össze a napraforgómagot az áztatóvizével és a többi ízesítővel. Legyen olyan krémes, amennyire csak lehet.
- Keverd ezt a fehér krémet a tésztához, majd öntsd fel annyi vízzel, amennyi a krémes állaghoz kell. Rottyan kettőt, és kész is. :)
Elkészítési idő: 20 perc
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Görög vegán
The post Vegán tejszínes-gombás tészta first appeared on Kertkonyha.
Gombaraguval töltött gluténmentes, vegán palacsinta
Hozzávalók a palacsintához: 20 dkg hajdinaliszt 5 dkg tápióka keményítő 40 vagy 45 dkg víz 1 csipet kurkuma 3-4 ek. kókuszolaj ha szeretnénk (csak sósan fogyasztjuk): felaprított metélőhagyma Hozzávalók a gombaraguhoz: 50 dkg gomba 1 db sárgarépa 1 marék friss spenót 1 kaliforniai paprika 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma vegeta, kakukkfű, só kb. 2 dl […]
Tespiben sült szójapörköltös penne
Hozzávalók: 20 dkg szójagranulátum 1 csapott ek. ízfokozó mentes vegeta 2 közepes vöröshagyma 1 kaliforniai paprika 1 kisebb paradicsom 4 ek. olaj 1 ek. fűszerpaprika 3 gerezd fokhagyma 1 tk. köménymag kakukkfű, borsikafű, majoranna, só – ízlés szerint 1 tk. Erős Pista 1 ek. barnarizsliszt víz — növényi tejföl, növényi sajt Elkészítés: A megpucolt hagymát […]
Babonézes répasaláta
Egyszerű, de mégis érdekes salátarecept. Hozzávalók: 30 dkg főtt fehérbab 1/2 tk. só 1/2 tk. mustár ízlés szerint citromlé 1-1,5 dl olaj 4 sárgarépa 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A sárgarépát meghámozzuk és lereszeljük. Egy másik tálba elkészítjük a mártást: a főtt babot botmixerrel összeturmixoljuk, majd fokozatosan hozzáadjuk a többi összetevőt. Ráöntjük a […]
Céklás humusz
Rögtön kezdem azzal, hogy ez a humusz az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra. Onnantól, hogy nem vártam tőle túl sokat, odáig, hogy egy napon belül a második adagot csináltam és tüntettem el egymagam. :)
A helyzet az, hogy a humusz az szent dolog, és tényleg eléggé jól van kitalálva. Akkor minek változtatni ezen a jól bevált dolgon? Hát, van, amikor mégis érdemes. :)
Használhatsz a humuszhoz konzerv csicseriborsót, mert az gyorsabb, kényelmesebb és nem kell rákészülni (én is szoktam ilyet!). De csak egyszer áztass és főzz magadnak frisset, ígérem, hogy unána sokkal könnyebben ráveszed majd magad a tervezésre. :)
Szóval, én erre készültem, előre főztem a csicserit, és bevásároltam hozzá a boltban az összes zöldségből, amit csak volt. Azt hiszem, már tényleg elég volt a télből! :D
Hozzávalók egy hatalmas tálhoz
- 200 g főtt csicseri
- 120 g főtt cékla (savanyúság)
- 1 kk só
- 1 ek olívaolaj
- 1 kis gerezd fokhagyma
- 1 ek tahini szósz
- 1 mk almaecet
Elkészítés
- Mindent tegyél egy botmixer kelyhébe, és öntsd fel annyi vízzel, ami 2 cm híján ellepi.
- Turmixold krémesre az egészet, és ha esetleg kevés a víz, önthetsz még hozzá. Csak óvatosan, kivenni nehéz belőle. ;)
Elkészítési idő: 5 perc
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Görög vegán
The post Céklás humusz first appeared on Kertkonyha.
Ünnepi sütőtök-krémleves
Vegán karácsonyi vacsora főzőtanfolyam
egy Fantasztikus menü, amivel új hagyományt teremthetsz magadnak.
Részletek és jelentkezés ITT
Hozzávalók két személyre
- 350 g sült sütőtök
- 1/2 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/4 mokkáskanál őrölt gyömbér
- 1/4 mokkáskanál őrölt fahéj
- 1 fújás természetes folyékony füst
- 2 csipet csípős pirospaprika
- 1/2 tk só
- 100 ml növényi (kókusz) tejszín
- Az olajon párold meg a kockára vágott hagymát, majd dobd rá a fokhagymát.
- Amint illatozni kezd, öntsd fel 5 dl zöldség alaplével (én ezt sima vízzel és 1-2 kávéskanál bio ételízesítővel szoktam megoldani).
- Ízesítsd a levest sóval, pirospaprikával, a gyömbérrel, fahéjjal és a folyékony füsttel.
- Tedd bele a sütőtököt, engedd felforrni.
- Turmixold össze a levest és legutoljára öntsd fel kókusztejszínnel.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc (sült tökből)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Ünnepi sütőtök-krémleves first appeared on Kertkonyha.
Fodros kel krumplival
Tudtad, hogy a mélyzöld színben pompázó fodros kelkáposzta szuper táplálék, "superfood". Szerencsére ez egy olyan növény, amiért nem kell országhatárokat átlépni például sem magyarnak, sem angolnak. Európa nagy részén termelik és megterem. Magyarországon is kezd egyre jobban elterjedni a kertekben, piacokon. Tehát az ökológiai lábnyom fodros kel étellel kisebb lesz. Miért szeretem a fodros kel-t? Tele van egészségünket, szervezetünket építő és fenntartó vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánssal, a kalóriája viszont nagyon alacsony és igazi rost forrás. Kalcium, kálium, vas, foszfor, C-vitamin, B-vitamin - csak hogy néhányat említsek azokból, amikben gazdag. Sokan rák-megelőző diétában teszik rendszeressé. Spenóthoz képest oxálsav tartalma lényegesen kevesebb. Külön előnyös, hogy hideg hónapokban (októbertől február végéig) van az igazi szezonja, bár melegebb időszakokban is találhatunk üzletekben, piacokon.
A recept
Hozzávalók:
néhány szem közepes méretű krumpli
pár szál fodros kel (levél)
só
4-5 gerezd fokhagyma
víz
Elkészítés:
A krumplikat megpucoljuk, megmossuk és felkockázzuk. Annyi sós vízben megfőzzük amennyi épp ellepi. Amíg fő, elkészítjük a káposztát.
A fodros kelkáposzta leveleket megmossuk majd széltében felszeleteljük. Tapadás mentes edényben kevés vízen megpároljuk. Kis sóval meghintjük majd adunk hozzá apróra vágott vagy összezúzott fokhagymát.
A megfőtt krumplit és a megpárolódott zöld leveleket csak szimplán összekeverjük. Melegen tálalva igazán finom, de langyosan és hidegen is képesek voltunk falni, mert nagyon finom és laktató. Ha száraznak találjuk, növényi joghurtot vagy tejfölt tehetünk a tetejére.
Palócleves Hémangi módra
2022. szeptember 21. Vegavarázs
… amelynek nincs is köze a palócokhoz. Azt mondják, Gundel János készítette először, és Mikszáth Kálmánról, a legnagyobb palócról nevezte el, egy másik történet szerint pedig az író születésnapján tálalta fel, amikor Mikszáth olyan levest kért, amely a magyar konyha minden zamatát magában foglalja. Természetesen az én palóclevesem hús nélkül készül, ám a helyben termelt zöldségektől és a fűszerektől így is teljesíti feladatát: magában foglalja a magyar konyha minden zamatát. Ez az isteni, savanykás ízű leves jó választás a hideg napok beköszöntével. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 nagyobb krumpli felkockázva 30 dkg zöldbab 1-2 sárgarépa felkarikázva fél karalábé felkockázva 2,3 kk pirospaprika 3/4 kk aszafoetida (vagy 1 fej hagyma) 1 kk őrölt fűszerkömény egy csipet őrölt feketebors fél dl paradicsomlé 2 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek liszt 2-3 kk só egy kis csokor kapor felaprítva Tetszőlegesen: egy darab gabonakolbász vagy egy pár vegán virsli (elhagyható)Egy fazékban felmelegítjük az olajat, beletesszük a megmosott, felaprított zöldségeket, és 3-4 percig dinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, aszafoetidával, fűszerköménnyel és borssal, ráöntjük a paradicsomlevet és felöntjük annyi vízzel, amennyi a leveshez kell. Megsózzuk és puhára főzzük a zöldségeket. A tejfölt és a lisztet habverővel simára keverjük, majd a leves levéből is keverünk hozzá egy merőkanálnyit. Végezetül hozzáadjuk a leveshez és behabarjuk. Beletesszük a kaprot, és ha a hús helyett szeretnénk vegán helyettesítőt beletenni (gabonakolbászt, vegán virslit), akkor azt is hozzáadjuk. Újraforrás után 2 percig főzzük. The post Palócleves Hémangi módra appeared first on Vegavarazs.
Majonézes krumplisaláta (vegán)
Krumpli, burgonya, pityóka, kolompér, vagy korompér, földialma, svábtök, mindegy is mi a neve, ha egyszer számos ételt készíthetünk belőle, vele. Sülve, főve, reszelve, kockázva, karikázva, változatossá teszi az étkezéseinket ez a gyökérgumó, ami Magyarországra 1650 körül jöhetett be bajor-osztrák közvetítéssel, de igazi elterjedése II. József magyar király adókedvezményeinek volt köszönhető. Amíg Magyarországon éltem, nem figyeltem fel nagyon arra, hogy hány és hány fajta burgonya létezik. Nyilván tudtam a batátáról, ami az édes krumpli és a hagyományos krumpliról, no meg az újkrumpliról. Itt, Angliában aztán csak rácsodálkoztam. Már azt is tudom, hogy a világon közel 200 fajta krumpli létezik. Választhatsz a széles kínálatból attól függően, hogy milyen ételt akarsz készíteni. Krumplipüréhez ajánlatos azt, ami gyorsan szétfő. Ehhez a salátához olyat válogattam, ami nem fő könnyen szét. Nem tudom már milyen neve volt. Az igazság az, hogy Olio appon keresztül ingyen jutottam hozzá pár kiló krumplihoz. Ez az egyik étel, ami lett belőle. Eheted pirítós kenyérrel, vagy (vegán) kolbásszal, vagy éppen a nagy nyári melegben, magában is. Ha szereted a zsenge újhagymát, vagy tavasszal a medvehagymát, érdemes apróra vágni őket és megszórni, akár bele is keverni.
A recept
Hozzávalók:
- Pár darab főtt krumpli vagy air fryerben hajában sült krumpli
- 2 zsenge újhagyma (opcionális)
- só
- 2 dl növényi joghurt
- 2 kanál növényi majonéz
- 1 kiskanál mustár (opcionális, én kihagytam)
Elkészítés:
A krumplit többféleképpen készíthetjük el. Én fogtam kb. 8 szem kisebb méretű krumplit, megmostam és air fryerben 15-20 perc alatt puhára sütöttem. Kicsit megvártam míg kihűlt, megpucoltam, felkockáztam és összeállítottam a salátát.
Másik verzió, hogy a krumplit egészben, héjában megfőzzük. Amikor már puha, leöntjük róla a forró vizet, majd hideg csapvizet engedünk rá, így gyorsan és könnyen tudjuk megpucolni a krumplikat. Ezután kockákra vágjuk.
Harmadik verzió, hogy a krumplit először megpucoljuk, felkockázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, egy kevés sóval puhára főzzük. A megfőtt krumplit leszűrjük és a kikevert majonézes szósszal, a felaprított hagymával összekeverjük.
A joghurtot, a majonézt és a mustárt összekeverjük egy tálban, míg a krumplik elkészülnek. Az arányok ízlés szerint változtathatók. A hagymákat apróra felvágjuk.
A megpárolt, leszűrt, krumplit a kész szósszal és a felaprított újhagymával (vagy lila hagymával) összekeverjük. El is készült a saláta. Érdemes hideg helyre tenni és megvárni míg lehűl.
Nyári zöldborsó leves (vegán, gluténmentes, szójamentes)
Ha van saját veteményes kerted és megterem a zöldborsó, répa, fehérrépa, krumpli, esetleg karalábé, akkor szerencsés vagy, Bizonyára akkor már készítettél borsó levest így vagy úgy. Borsó leves az egyik kedvencem. Paprikásan vagy fehéren, mindegy is. Igazából a zöldborsó alapban nagy kedvencem. Emlékszem, még gyerekkoromban sokat fejtettem és vigyáznom kellett, hogy ne mindet a számba fejtsem. :D
Ha te sem vagy olyan szerencsés, hogy ezek megteremnek a kertedben, de a borsót szereted, vagy ha van saját kerted, akkor különösen érdemes kipróbálni a levest (növényi) tejjel vagy tejszínnel - fűszerpaprika helyett. Egy kis chili és/vagy citrom karika megbolondítja még jobban. Én hidegen is képes vagyok megenni. Forró nyári napokon hidegen citromosan, estefelé pedig már inkább melegen chilipaprikával.
A recept:
Hozzávalók:
- 40-50 dkg zöldborsó
- 5-6 szál répa
- 1 karalábé
- 4-6 szem krumpli
- 2 szál fehérrépa
- 4-5 dl növényi tejszín vagy sűrű növényi tej
- ételízesítő
- petrezselyem
- 8-10 gerezd fokhagyma
- víz
Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük őket. A borsót kifejtjük és hozzáadjuk (friss borsó híján fagyasztott zöldborsót is használhatunk). Ételízesítővel megszórjuk és felengedjük vízzel úgy, hogy éppen ellepje. Mikor a zöldségek nagyjából megpuhultak, hozzáadjuk a tejszínt vagy a sűrű növényi tejet. (Pisztácia tejjel készítettem.) A fokhagymákat akár egész darabokban vagy apróra vágva, esetleg fokhagymanyomón átpréselve beletesszük, felaprított petrezselymet szintén hozzáadjuk. Mivel ekkorra már a zöldségek puhák, nem szükséges ennél tovább főzni. Chilipaprika darabokat szórhatunk a tányérunkba tálaláskor. Citromkarikákkal is finom, enyhén savanykás ízt kölcsönöz neki.
Vöröslencse leves (dal)
2022. május 15. Élj harmóniában
Vöröslencse leves (vörös lencse dal)A blogon már tettem ki korábban dal receptet. A dalok sűrű hüvelyesből készült leves félék, melyek nagyon táplálóak, magas a fehérjetartalmuk és a húsmentes táplálkozás fontos alapját képzik.Ez a vörös lencse leves, mindenkinek kiváló, mert ezzel a fűszerezéssel tridoshás, azaz minden alkati típusnak ideálisan emészthető. Vata-k vöröslencséből a szárító hatása miatt, hetente legfelejebb 2 alkalommal fogyasszanak. Vöröslencse dalHozzávalók1 csésze vöröslencse5 csésze víz2 tk. ghí1 tk. római kömény1 tk. fekete mustármag1 csipet asafoetida2 nagy gerezd fokhagyma apróra vágva5 currylevél frissen vagy szárítva1 kis marék korianderlevél apróra vágva1/2 tk. kurkuma1 tk. masala por1/2 tk. só Elkészítés Alaposan mosd meg a vöröslencsét - akár be is áztathatod éjszakára. Ted a lencsét egy fazékba 4 csésze vízzel és forrald fel. Főzd közepes lángon, fedő nélkül 30 percig. Esetleg keverd meg néha, nehogy leégjen az alja. Majd 30 perc után tegyél hozzá még 1 csésze vizet és főzd tovább 15-20 percig, vagy amíg a vöröslencse meg nem puhul. Egy másik edényben melegítsd fel a ghít, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt és az asafoetidát egy pillanatra és amikor a fűszerek kipattannak, tedd hozzá a fokhagymát, és enyhén pirítsd meg. Add hozzá a curry leveleket, koriandert, kurkumát és a masala port és keverd össze.A fűszerkeveréket tedd át a levesbe és add hozzá a sót és az utolsó csésze víz egy részét vagy egészét, attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnéd a levest. Végül még 2 percig forrald.Chapatival , baszmati rizzsel, purival, vagy kenyérrel tálalhatod és friss korianderrel díszítheted a tetjét. Mindegyikhez találsz recepteket a blogon. Jó étvágyat kívánok :)szeretettel:Kati
Forró leves hideg tavaszi napokra
2022. április 9. Mindennapi ételeink
Egy finom gomba krémleves receptet hoztam nektek, mivel nálunk lehűlt az idő, ezzel kedveskedtem a férjemnek - gyerekek nagy bánatára, ők még a szagát sem bírják ennek a levesnek. Ők brokkoli krémlevest kaptak. Hozzávalók:1 nagyobb fej vöröshagyma2-3 gerezd fokhagyma1 kg csiperkegomba2 közepes burgonya2 dl növényi főzőtejszínsó, rozmaring, vegeta2 ek. kókuszolaj/olaj/margarinvízElkészítés:Az elkészítése hihetetlenül egyszerű: a hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és zsiradék és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben megmossuk nagyon alaposan a gombákat és 4-5 darabot egészben félreteszünk, a többit felaprítjuk. A burgonyát is megpucoljuk, kisebb kockákra vágjuk. Amikor a hagyma megpuhult, a felaprított gombát és krumplit ráöntjük, sózzuk, vegetázzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a fokhagymát és lefedve összepuhítjuk - mindig csak annyi vizet öntsünk rá, amennyi segíti. hogy ne égjen le. Ezután beleöntjük a főzőtejszínt, felöntjük annyi vízzel, amilyen sűrűre szeretnénk készíteni és összebotmixerezzük. A kimaradt gombafejeket rusztikusan, nagyobb darabokra vágjuk és kevés kókuszsíron megpirítjuk. Ez kerül majd levesbetétként rá.
Jackfruit pörkölt (vegán)
Amikor rövid ideig Londonban éltünk, gyakran láttam zöldségeseknél egy igen nagy növényt, dinnyére hasonlító mérettel, olyan tüskésnek tűnő küllemmel, héjjal, de nem tudtam mire való, nem is igazán nyomoztam vagy kérdeztem utána. Amikor már elköltöztünk Londonból és letelepedtünk Southamptonban, akkor számomra szinte felrobbant vele az internet, rengeteg cikk és recept jött velem szemben a jackfruittal. Akkor jöttem rá, hogy az a növény, amit a londoni árusoknál láttam tulajdonképpen jackfruit. Mi is az a jackfruit? Magyaroknál jákafa néven is ismert. A jackfruit egy olyan fa termése, ami a trópusi éghajlatú vidékeken, Ázsia, Afrika és Dél Amerika egyes részein terem. A gyümölcshús ,,rózsákra szedhető. A gyümölcs textúrájának, szerkezetének köszönhetően hasonlít a főtt hús szálaira, ezért előszeretettel használják vegán és vegetáriánus konyhákban. Sárga, narancssárga és zöld húsú egyedekről van tudomásom.
Hamarosan itt a húsvét és ha azon gondolkozol szeretnél valami különlegeset készíteni, de meglehetősen gyorsan, akkor a következő recept segítségedre lehet. Itt Angliában a Jackfruit eléggé elterjedt már a vegán ételek kínálatában. Pizzéria láncok gyakran használják fel amolyan hús pótlóként a vegán pizzák feltételeként. Kóstoltam egynémelyiket, de nem adott fergeteges ízélményt. Még régebben vettem leértékelt, BBQ szószban pácolt jackfruitot, serpenyőben kisütve naggggyon finom volt. Ez adta az ötletet, hogy milyen lehet, ha pörköltnek főzöm meg. Egy kisebb csavart tettem a receptbe, méghozzá adtam hozzá egy csipetnyi fahéjat és 100%-os szőlőlével öntöttem fel (itt a Lidl-ben lehet kapni, mindössze 1 fontért). Mi nem fogyasztunk alkoholt, de szerettem volna, ha valami különleges íze lesz. A fahéj és a szőlőlé karakteres ízt adott a jackfruitnak.
A recept
Hozzávalók:
- 1 konzerv jackfruit
- 2 evőkanál víz
- 1/2 evőkanál ételízesítő
- 1 evőkanál őrölt pirospaprika
- nagyobb csipetnyi őrölt füstölt pirospaprika
- 1-2 csipetnyi fahéj (elhagyható)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál paradicsompüré
- 2-3 dl 100%-os szőlőlé vagy must
Elkészítés:
A felaprított hagymákat kevés vízen üvegesre pároljuk. A jackfruit konzerv levét leszűrjük, majd a megpárolódott hagymára tesszük. Megszórjuk ételízesítővel, a kétfajta fűszer paprikával és átforgatjuk, majd felöntjük szőlőlével. A megpucolt fokhagymákat felszeleteljük, vagy fokhagyma présen átnyomjuk és hozzátesszük a pörkölthöz. Hozzáadunk némi paradicsompürét és az első rottyanásig összefőzzük. A főzés végén a bátrabbak adhatnak hozzá egy csipetnyi fahéjat. Éppen csak egy keveset, hogy az étel ízét inkább emelje, sem, mint ellen hangsúlyozza. Igény esetén tehetünk hozzá őrölt borsot.
Mi nokedlival fogyasztottuk.
A képre kattintva még több fotót láthatsz a jackruit pörköltről:
Képre kattintva néhány fotó a jackfruitról:
Tél végi saláta
2022. március 6. Mindennapi ételeink
Többen kérdezitek, milyen salátát eszünk, vagy mit kenünk a kenyérre. Nos, a saláta és a pástétom is szinte mindig a maradékokból vagy éppen ami van, abból készül, egy kis csavarral. Ennek a salátának alapja a Kidney bab (más hüvelyes növény is remek, vagy helyette tofu), egy kis kukorica a mélyhűtőből (saját eltevés), friss zöldség: ezúttal paradicsom, lilahagyma, friss petrezselyemzöld és olívaolaj, só. Sokszor gabona is kerül bele. Azért leírom a pontos adagokat is: Hozzávalók:1 konzerv Kidney bab15 dkg kukorica 1 fej lilahagyma25 dkg koktélparadicsom1 csokor metélőpetrezselyem2-3 ek. olívaolaj, citromlé, só - ízlés szerintElkészítés:Kibontunk, leszűrünk, pucolunk, felvágunk, öntünk, felvágunk, facsarunk, szórunk, keverünk. És ehetjük is ;-)
Rizs - ahogy a gyerekek szeretik
2022. február 7. Mindennapi ételeink
Nálunk a natúr, főtt rizs és mellé egy rántott zöldség nem tartozik a kedvenc ételek közé - a gyerekeknél. A rizst feldolgozva szeretik: pl. töltött paprikában, töltött káposztában, vagy rizsből készült fasírtként, rakott rizses dolgokként. De szerettem volna olyan rizst készíteni, ami köretként is bejön nekik. Így készült el ez a póréhagymás-borsós rizs. De készítettem már paradicsomszósszal-paprikával is, csak arról nem készült (egyenlőre fotó). Hozzávalók:30 dkg rizs10 dk zöldborsó2 ek. olaj 1 gerezd fokhagyma1 póréhagyma, felkarikázva víz növényi főzőtejszín (kb 1 dl)1 kk. citromElkészítés:A rizst az olajon megpirítjuk, majd felengedjük kétszeres vízzel. Ekkor tegyük bele az előzetesen félpuhára főzött mirelit borsót (nekünk még mindig van a tavalyi kerti termésből a fagyasztóban). Egy serpenyőbe belekarikázzuk a póréhagymát, és olaj nélkül, egy kanál vízen és a főzőtejszínt is hozzáadva megpároljuk. A legvégén belekeverjük a citromlevet. Amikor a rizsünk majdnem megfőtt, hozzáadjuk ezt a tejszínes-hagymás dolgot, ami igazán pikánssá teszi. Összekeverjük, 1-2 perc alatt még hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Petrezselyemzölddel vagy darált mandulával megszórva tálaljuk - mai nap nálunk a rántott brokkoli és friss saláta mellé.
Főtt céklasaláta
2022. február 1. Mindennapi ételeink
Igazi téli saláta, egy kis növényi sajttal, friss rukkolával, spenóttal dúsítva. Nagyon szeretjük a céklát, én főképp nyersen szoktam salátában enni, de szeretem megfőzni, megsütni is - köretként vagy salátaként is tálalni. Hozzávalók:2 nagyobb cékla, megfőzve1 csomag rukkola5-6 levél spenót20 dkg vegán mozzarella ízesítésű sajt /marinált tofuval is finom2 ek. mustármag Zöldfűszeres fűszersó, petrezselyemzöl vagy korianderpár ek. olívaolaj Elkészítés:A céklát megmossuk, roppanósra főzzük, majd meghámozzuk és felkockázzuk. (Valamikor nyersen meghámozom, felkockázom és kevés kókuszzsíron megpirítom). A sajtot is hasonló méretű kockákra vágjuk. A rukkolát, spenótot megmossuk, és egy tálba tesszük. Belerakjuk a céklát, sajtot, mustármagot, ill. én sokszor lilahagymát is adok hozzá. Fűszerezzük, összekeverjük , meglocsoljuk az olajjal és már ehetjük is. Sokszor növényi majonézzel dúsítom. Szeretem a céklát fasírtnak is elkészíteni, vagy céklás krumplipürét is szoktam készíteni, de a céklás rizotto vagy brownie is nagyon finom.
Csak egy kis sült répa
2022. január 25. Mindennapi ételeink
Ezt nem is recept gyanánt írom, csak egy kis színt szeretnék feltenni a blogra. Egyik nap valami könnyűre vágytam és tepsiben sült sárgarépahasábokat fogyasztottam, egy finom répa-tofufasírttal és szósszal. Tudtátok, hogy a répának rendkívül magas az ásványi anyag tartalma (kálium, kálcium, nátrium, foszfor, vas, magnézium), remek karotin forrás, lúgosít, tisztítja a beleket, hasnyálmirigy működését serkenti. A látásra is jó hatással van, de pl. remek napvédelmet biztosít, ha tavasszal mindennap egy sárgarépát megeszünk, fel tudunk készülni a nyári napvédelemre. És akkor következzen a recept:Hozzávalók:1 kg sárgarépa4-5 ek. extra szűz olívaolaj kb. 1 bögre víz só, petrezselyem vagy koriander, 1 fej fokhagyma--2 ek. ketchup2 ek. szójaszósz2 ek. barnacukor/eritrit/nyírfacukor/méz1/2 tk. füstölt pirospaprika2 fej hagyma 4 gerezd fokhagymakömény, kurkuma, só - ízlés szerintElkészítés:A répákat megpucoljuk és széltében félbevágjuk. Ezt követően hasábvágóval feldaraboljuk. (Vagy julien-re felvágjuk késsel.) Kiolajozzuk a tepsit, beletesszük a répákat, elsimítjuk, felöntjük a vízzel, megsózzuk és alufóliával letakarva kb. 200 fokon pároljuk-sütjük, kb 15-20 percig, de figyeljük, forgassuk közben. Ezután levesszük a fóliát és még rápirítunk. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá az összetört fokhagymát, petrezselymet vagy koriandert. Miközben sül, elkészítjük a szószt: a hagymákat homogén péppé aprítjuk, majd olaj és víz keverékén pároljuk. Amikor megpuhul, megpirul, hozzáadjuk a többi alapanyagot, ízesítjük és 10-15 perc alatt összefőzzük.
Lencsés rakott kelkáposzta magyarosan
Szív alakú kelkáposzta köszönti 2022-t!
Az újévi lencsével kapcsolatban idén kicsit későn ébredtem, de remélem, azért még épp időben.
Na, nem a főzéssel, az meglesz. A recepttel nektek! :)
Az utolsó pillanatban megsütöttem a lencsés rakottamat, mert a “kötelező” lencsefőzeléket idén anyukám fogja készíteni.
Igen, enyém a rakott, mert már nagyon várt rám egy gyönyörű, ráadásul szív formájú (!) kelkáposzta, ami mégsem maradhatott jövőre! ;) Amíg sült, leírtam a receptjét.
Hozzávalók egy jó nagy sütőtálhoz
- 1 fej kelkáposzta
- 350 g lencse beáztatva
- 50 g barnarizs
- 100 g növényi kolbász
- 50 g sörélesztőpehely
- 100 ml olívaolaj
- 2 kk só
- 2 kk pirospaprika
- 2 nagy gerezd fokhagyma
- 500 g növényi joghurt
Elkészítés
- A lencsét, rizst főzd meg sótlan vízben. Mindkettő legyen még félig kemény, amikor elzárod. Nem kell mindenbe külön só, úgy könnyebb az összeállításnál beállítani, hogy összesen mennyit teszel be.
- A kelkáposztát szedd levelekre, és egy nagy edényben tegyél fel vizet a tűzre. Ebben gőzöld elő a leveleket pár percig.
- Közben olajon az élesztőpelyhet pirítsd meg. Nem kell neki sok, hamar megsötétedik. Tedd hozzá a reszelt fokhagymát, és együtt is kavargasd kicsit. Ha már olyan, mint a pirított prézli, add hozzá az elmorzsolt növényi kolbászt is, és vedd le a tűzről.
- Most jön az összeállítás: egy jó nagy sütőtálban rétegezd a művedet sorjában: kelkáposztalevél, lencse, rizs, pirospaprika, élesztőpehely, só. A tetejére a legszebb, legnagyobb zöld leveleket tartogasd.
- Nekem két emelet lett, és megtelt a sütőtálam.
- Mielőtt betettem volna a sütőbe, 2 dl vízzel meglocsoltam, ebben sült-gőzölődött 180 fokon fél órát. Aztán öntöttem le 500 g szójajoghurttal, amit előtte egy dl vízzel hígítottam fel, majd visszatettem az egészet további 30 percre a sütőbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 60 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Lencsés rakott kelkáposzta magyarosan first appeared on Kertkonyha.
Csak egy kis karfiol
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Remek "ropogtatni való" egy majonézes saláta, hotdog mellé, kiegészítve a vacsoránkat vagy reggelinket, de bármilyen köret (pl. pesto-s krumplipüré , vagy metélőhagymás rizs ) mellett is megállja a helyét. Sőt, köretként is fogyaszthatjuk. Hozzávalók:1 fej karfiol 2 tk. koriander2 tk. római kömény 2 tk. só 2 ek. mogyoróolaj (bármilyen olaj megfelelő) Elkészítés:A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, megmossuk, és letörölgetjük. Egy tálban összekeverjük a fűszereket az olajjal és a karfiolra öntjük, alaposan összeforgatjuk. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, rátesszük a karfiolokat, a maradék olajat ráöntjük és 150 fokon 30 perc alatt készre sütjük. Szoktam metélőhagymával is készíteni, akkor csak ez, és napraforgó olaj kerül rá.
Babos szupergyors tagliatelle
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Minden héten több alkalommal is kerül tésztás étel az asztalunkra. Kisfiúnk nagy tészta-rajongó. Próbálom tartalmasan elkészíteni. Ez most durum, tojás nélküli (Barilla) tagliatelle-bol készült . És természetesen kb 15 perc alatt elkészült. Hozzávalók:1 konzev Kidney bab 1 fej hagyma3 ek. kókuszolaj /olaj 2 db kaliforniai paprikapetrezselyem, pirospaprika, só, fokhagyma - ízlés szerintgabonakolbász - ízlés szerintElkészítés:Felrakjuk a tésztavizet. Eközben a hagymát (kókusz)olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott kápia vagy kaliforniai paprikát, ezt is kicsit megpirítjuk, pirospaprikázzuk és sózzuk. Ezt követően hozzáöntjük a konzerv babot (levével együtt), egy kevés fokhagymát nyomunk rá, és gabonakolbászt is morzsolunk hozzá. A bab levét nagyjából elfőzzük, majd a kifőtt tésztát beleforgatjuk. Megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. Kisfiunk még szokott kérni rá növényi tejfölt is.
Sárgaborsó kremleves
2021. december 27. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a sárgaborsót, főzelékként, hagyományos levesként, de fasírtot és kenyérre kenhető pastétomot is készítettem már belőle. Most pedig egy krémleves készült ebből az alapanyagból, utána salátával, és mandulás paprikakrémmel töltött palacsintát ettünk-ennek a receptje is hamarosan következik. Hozzávalók:20 dkg sárgaborsó2 közepes burgonya 1 fej vöröshagyma4 gerezd fokhagymavegeta, köménymag, só , füstölt pirospaprikakb 1 dl víz kukoricatejpor2 ek. olaj Tetejére: vegán reszelt sajt Elkészítés:A hagymát olaj és víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk az előzetesen 2-3 órára beáztatott sárgaborsót, meghámozott és felkockázott burgonyát. Vegetával, sóval, köménymaggal, kevés füstölt pirospaprikával és összenyomott fokhagymával ízesítjük. Felengedjük annyi vízzel, ami duplán ellepi, és fedő alatt készre főzzük. Amennyiben szükséges, még pótoljuk a vizet. A legvégén beleszórjuk a kukoricatejport (de adhatunk hozzá növényi tejszínt vagy bármilyen más növényi tejport, vagy víz helyett semleges ízű növényi tejet). Összeturmixoljuk és forrón tálaljuk. Mi szeretjük szendvicssütőben sütött pirítóssal, kevés olajon összesütött gabonakolbász vagy búzahús darabkákkal, esetleg növényi sajttal tálalni.
Mentás vöröslencse krémleves
2021. december 21. Mindennapi ételeink
Hozzávalók:270 g vöröslencse1 leveskocka1 nagy fej vöröshagyma3-4 ek. olaj 1 ek. liszt 2 ek. menta 1 kis konzerv paradicsompüré Elkészítés:A vöröslencsét megmossuk és egy főzőedénybe tesszük a leveskockával, sóval, a feldarabolt vöröshagymával, amit bő vízzel felöntünk és elkezdjük főzni. Egy másik edényben rántást készítünk. Az olajon a lisztet pirítani kezdjük, majd hozzákeverjük a mentát, amivel csak egy-két kavarásnyi ideig pirítjuk, végül lehúzzuk a tűzről és egy kis konzervnyi paradicsompürét keverünk hozzá. Ha a levesünk megfőtt, akkor hozzáöntjük szitán keresztül a rántást és ha szükséges még teszünk bele sót vagy vizet és összeturmixoljuk az egészet.Tálaláskor megszórjuk friss zöldfűszerrel, és pirított mandula-mogyoródarabokkal.
Tofu-brokkoli konfúziós egytál
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a marinált tofut, magában, pástétomnak vagy fasírtnak elkészítve, rántva, önmagában vagy szójaszósszal pirítva, bundázva, bárhogyan. Épp csak édességet nem készítek belőle (azt csak natúr tofuból) :-D És mivel a brokkoli is nagy kedvenc, ma párolt brokkolit, sült tofut locsoltunk meg vadas szósszal és ezúttal tészta helyett rizsre locsoltuk-pakoltuk mindezt. Próbáljátok ki. Hozzávalók:2 marinált tofukb 1 dl szójaszósz2-3 ek. balzsamecet2-3 ek. méz2 ek. olaj 1 fej brokkoli --1 ek.olaj 1 fej vöröshagyma3 sárgarépa1 fehérrépa1/4 zeller1/4 karalábé mustár, majoranna, só, vegeta, Dr Oetker vegatejföl, citrom --Rizs Elkészítés:A rizst elkészítjük. A brokkolit is rózsáira szedve feltesszük párolódni (ha szeretnénk, olajozott tepsiben süthetjük is). Amíg az fő, nagyjából a szószt is el tudjuk készíteni: egy ek olajon és ugyanannyi vízen megpároljuk a hagymát, és rákockázzuk a meghámozott zöldségeket. Kevés vizet öntünk rá, fűszerezzük. A mustárt és tejfölt később adjuk hozzá. Roppanósra főzzük, ekkor hozzákeverünk 1-2 ek. mustárt, és ugyanannyi tejfölt. Rusztikusra botmixerezzük. Már csak a tofu maradt hátra: felkockázzuk, és 2 ek. olaj felhasználásával egy serpenyőben megpirítjuk , kb félidőben adjuk hozzá a szójaszószt. igény szerint balzsamecetet, mézet. Ezzel hagyjuk tovább pirulni. Miután elkészültünk, mindent tálalunk (rizs, mellé halmozva a brokkolikat, majd a pirított tofut és az egészet nyakon öntjük a szósszal) .
Rizottó búzahússal
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal ,
de még nem tudod a dátumot, kérj BIANCO ajándékutalványt.
Főleg a búzahús granulátum miatt indult ez a recept izgalmas kísérletnek, amiből aztán igazán kellemes meglepetés kerekedett.
Hogy milyen a Vegabond búzahús granulátum? Hát, teljesen normális. Nem hivalkodik, nem uralja az ízeket, szépen belesimul az ételbe. Valahogy olyan megnyugtató, jó érzésem lett tőle. :) Olyasmi, amikor bizalommal eszik az ember, mert kétsége sincs afelőle, hogy a tányérján minden rendben van.
Szóval, nekem bejött, egész biztosan veszek máskor is.
Hozzávalók két adag rizottóhoz
- 100 g előgőzölt barnarizs
- 50 g búzahús granulátum
- fél vöröshagyma
- fél mk pirospaprika
- fél mk kurkuma
- csipet őrölt babérlevél
Elkészítés
- A rizst tedd fel főni. Amíg elkészül, csináld meg a búzahúst!
- Először az apróra vágott vöröshagymát piríts meg, ebbe öntsd a leöblített granulátumot. Készülj fel, hogy amikor pirítani kezded, “gyanús”, húsra emlékeztető illatok fognak felszállni, de nyugi, ez később elmúlik. ;)
- Szórd rá a fűszereket és keverd át. Egy fél pohár vízzel lazítsd és hagyd összerottyanni.
- Végül keverd össze a megfőtt rizzsel. Kanalazd bögrébe vagy arra alkalmas tálba, kicsit nyomkodd le, majd borítsd tányérra. Így szép a tálalás!
Extra tipp: turbózd fel gombával vagy bármilyen zöldséggel, amit otthon találsz.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 15 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Rizottó búzahússal first appeared on Kertkonyha.
Vegetáriánus wellington
Hozzávalók: A tésztához:20 dkg liszt10 dkg vaj1,5 kk só 1/2 kk sütőpor A töltelékhez:1 db sárgarépa1 db édesburgonya30 dkg kelbimbó25 dkg főtt lencse2 kk só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk aszafoetida (vagy fél evőkanál apróra vágott hagyma)1 ek mustár2 ek paradicsompüré 1/2 kk őrölt rozmaring 1/2 kk majoránna...
Laktató krémleves céklával, burgonyával és gyömbérrel – vegán recept
A hamar sötétedős és gyakran szürke és borongós őszi napokon nekem nagyon nagy szükségem van rá, hogy színeket csempésszek a hétköznapokba, így ez a krémleves feldobta az étkezést élénk árnyalataival. Egy szuper egészséges és laktató krémlevest készítettünk, amit hamar össze lehet dobni, ha valami melengető ételre vágynál. Hozzávalók: 2 cékla 2 édesburgonya 3 kicsi krumpli 1 nagy répa 2 ujjnyi gyömbér szeletelve 3 gerezd fokhagyma Fűszerek: római kömény fekete bors fokhagymagranulátum chilipor őrölt gyömbér szecsuáni bors só A céklát, krumplikat és répát meghámoztuk és kb. hasonló méretű kockákra szeleteltük. Vigyázz, hogy a cékla ne fogja össze mindened, mert eléggé hajlamos rá. :) Egy nagy lábasba mentek a hozzávalók a gyömbérrel kiegészítve. Nem kell aggódni, kb. egyszerre fognak megpuhulni a zöldségek. Leöntöttük annyi vízzel, hogy ellepje és puhulásig főztük, néha kevergetve és ellenőrizve hogyan áll. A felsorolt fűszereket használtuk hozzá, folyamatosan kóstolgatva, mikor harmonizált az ízlésünkkel. A fokhagymagerezdeket a folyamat végefelé adtuk hozzá, hogy intenzívebb maradjon az íze. Utolsó lépésként botmixerrel krémesre dolgoztuk a levesünket (mi a gyömbért turmixolás előtt kihalásztuk, de ízlés szerint benne lehet hagyni). Jó melegen tálaltuk. Tedd a kedveceim közé 0 The post Laktató krémleves céklával, burgonyával és gyömbérrel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Vegán Carbonara Recept (tökből és napraforgómagból)
Elsőre talán furán hangzik, hogy tökből és magvakból készíts carbonarat, de mi már többször is elkészítettük itthon ezt a receptet, mindig nagyon hamar elfogyott. Az eredmény krémes és ténylegesen “carbonara ízvilágú” lesz, az tuti, hogy senki nem találná ki, hogy gyalult tök az alapja. Hozzávalók: 2 vöröshagyma 500g gyalult tök (mi fagyasztottból készítettük) 1 kókusztejszín (mi kis konzerveset vettünk a Tescoból ~165 ml, de bármilyen más növényi tejszín jó hozzá) 1 pohárnyi hántolt napraforgómag (2 dl) 1 füstölt tofu 1 teáskanál fekete só 2 evőkanál sörélesztőpehely fél teáskanál kurkuma só, bors, fokhagymagranulátum A napraforgómagvakat olaj nélkül, lassú tűzön egy kicsit megpirítjuk. Ha kész, mehet a turmixgépbe a kókusztejszínnel összekeverve, amíg krémes állagú nem lesz. A gyalult tököt egy lábasba fél deci vízzel felrakjuk párolódni, amíg ki nem olvad. Közben egy másik edényben kis olajon a feldarabolt hagymát is megpirítjuk. Ha a tök kész, a levét leszűrve hozzáadjuk a tejszínes-magvas masszához, majd mehet hozzá a hagyma is. Botmixerrel összedolgozzuk, ekkor jön hozzá a sörélesztőpehely, só, bors,fokhagymagranulátum,fekete só illetve a kevés kurkuma hogy szép sárga színt adjon az ételnek. Az így készült krémet még egyszer lassú tűzön összerottyantjuk az apróra kockázott füstölt tofuval, ami pluszban ad neki egy kellemesen füstös ízt. Mi durumtésztával tálaltuk, a végén megszórva még egy kis napraforgómaggal. Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán Carbonara Recept (tökből és napraforgómagból) appeared first on VegaNinja.
Csípős csicseri-gombapörkölt – egyszerű recept, kezdő vegánoknak
Egy nagyon egyszerű, kezdő vegánoknak is sikerélményt okozó receptet osztok most meg. Mióta nemrég elolvastam a Nap magja című sci-fi/disztópiát, ahol erőteljes hatásai miatt a chili drognak számít, jobban rápörögtem a csípős ételek készítésére. Természetesen ez csak fikció, de azért ne feledkezzünk meg a kapszaicin jótékony hatásairól (gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású,vérkeringés pezsdítő stb.), persze nem árt mértékkel használni és főzés közben ügyelni rá, hogy véletlenül se nyúlj a szemedbe. :) Hozzávalók: 2 paradicsom 2 vöröshagyma 1 csicseriborsó konzerv (~400g) kb. 5-6 fej csiperke gomba feldarabolva hegyes csípőspaprika – én csak 2-3 karikát használtam belőle 2 ek pirospaprika 1 teáskanál chilipor (én habanero chili port használtam- vigyázz, nagyon erős tud lenni) fél citrom leve só,bors olaj A paradicsomot, paprikát, hagymát, gombát feldaraboltam kis szeletekre, majd kevés olajon egy nagyobb serpenyőben összepirítottam. A csicseriborsó levét leöntöttem és átmostam egy szűrőben. Hozzáadtam a serpenyőben sülő zöldségekhez, majd mentek hozzá a fűszerek: pirospaprika, só, bors és végül a kis kanál chilipor, ami a lelke az egész ételnek. Kis vízzel felöntöttem (mennyiség attól függ mennyire szeretnéd szaftosra a pörköltet) és addig hagytam rotyogni, amíg minden zöldség megpuhult. A végén facsartam rá egy kis citromot, rizzsel fogyasztottuk. Tedd a kedveceim közé 0 The post Csípős csicseri-gombapörkölt – egyszerű recept, kezdő vegánoknak appeared first on VegaNinja.
Vegán szója nuggets ropogós bundában (recept)
Mindenki ismeri a nagy gyorsétteremláncban kapható, ropogós bundában felszolgált falatkákat. Az egész a textúrákon múlik – kívül ropogós, belül omlós – és egy kicsi kreativitással te is megalkothatod őket. A legjobb hír hogy vegánul is elkészítheted, ezzel a recepttel tutira nem ártasz egy léleknek sem, valamint a bolygót és a pénztárcádat is kímélheted vele. Húsevő családtagjaidnak és barátaidnak is felszolgálhatod, biztosra veheted, hogy nem fognak panaszkodni (true story). ;) Hozzávalók: 2 csomag szójaszelet (vagy szójakocka) 2 fej hagyma felcsíkozva 4 nagy gerezd fokhagyma összetörve 1 ek natúr ételízesítő majoránna bors só Panírhoz: csicseriborsóliszt fokhagymagranulátum natúr ételízesítő Ropogós bundához: zabpehely abonett szezámmag (corn flakes bundával is működik!) olaj a kisütéshez A szóját megfőzzük a zacskón írt ideig a hagymával, tört fokhagymával, ételízesítővel és fűszerekkel. Alaposan kinyomkodjuk, ha már nem túl forró. Csicseriborsólisztbe forgatjuk őket először (zabpehelylisztet is használhatsz itt). Ezután csicseriliszt-víz-só-fokhagymagranulátum-ételízesítő keverékből sűrű palacsintatészta állagú panírt készítünk, ebbe forgatjuk őket másodjára, majd kicsit lecsepegtetjük. A harmadik tálban a következő keverék van: abonettet morzsolunk, és zabpehellyel kávédarálóban durvára őröljük kb 15 másodperc alatt, majd hozzákeverjük a szezámmagot. Ebbe forgatjuk utoljára a nuggetseket. Az abonett helyett kukoricapelyhet is használhatsz a bundához. Kb. fél centi olajban kisütjük őket, amíg mindkét oldala aranybarna nem lesz. A nuggetseket kedvenc szószaiddal tálalhatod, amibe mártogatod majd őket. Jó étvágyat! (Recept by: Vitéz Petra, szerk. Gecse Réka) Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán szója nuggets ropogós bundában (recept) appeared first on VegaNinja.
Lencse curry – egyszerű vegán recept
Ha valami egyszerű, jó fűszeres étellel dobnád fel az étkezéseid, de a lencséről eddig csak a lencsefőzelék jutott eszedbe, akkor ez a recept neked való lesz. Barna lencséből készítettem, ami könnyebben beszerezhető, mint a vöröslencse és picivel olcsóbb is, de ne aggódj így is tökéletesen megállja majd a helyét! Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma (de ugyebár fokhagymából sosem lehet elég) 1 nagyobb paradicsom 250g lencse 1 csipet kömény (én római köményt használtam) 1 csapott teáskanál kurkuma (vigyázz, ha sokat raksz bele keserű lehet a végeredmény) 2 teáskanál currypor (én madras curry-vel készítettem) 1 csipet őrölt chili 1 csipet őrölt fahéj 1 csipet őrölt gyömbér (reszelhetsz bele frisset is!) 1 csipet mustármag só, bors ízlés szerint Az alaprecept variálható attól függően épp milyen zöldséggel tudod feldobni, nálam épp hánykolódott egy kisebb padlizsán és paprika, ezeket is belekockáztam. Ha van otthon növényi tejszíned krémesebbé teheted vele. A hagymát és fokhagymát kevés olajon megpirítottam (ha nem akarsz olajat használni simán kis vízben is felteheted őket puhulni), majd hozzáadtam a felkockázott paradicsomot (én itt dobáltam hozzá a padlizsánt és paprikát). Megsóztam majd hagytam őket kicsit ősszeérni, figyelve hogy ne égjenek le. Hozzáadtam a lencsét és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Én nem áztattam be előtte és így is hamar elkészült. Megszórtam a fűszerekkel (kömény, curry,kurkuma,chili,gyömbér,mustármag, bors) jól összekevertem és folyamatosan figyeltem, kell-e pótolni a vizet, amíg meg nem puhult a lencse. A csipet fahéjat a végén adtam hozzá. Én rizst főztem hozzá, amit egy kevés kurkumával sárgává varázsoltam az esztétika kedvéért. :) Tedd a kedveceim közé 0 The post Lencse curry – egyszerű vegán recept appeared first on VegaNinja.
Angol rakott krumpli
2021. szeptember 24. Kertkonyha
Az elején jártam, még csak a szószt kóstolgattam a kanálról, de már elkezdtem azon agyalni, milyen legyen az ételfotó erről a rakott krumpliról. Mert muszáj, hogy szuper legyen! Őrült gusztusos legyen! Azért, hogy mindenki, aki csak látja, el akarja készíteni, mert ezt mindenkinek MEG KELL KÓSTOLNIA!
Ilyet mindenkinek ennie kell!
Legalább egyszer az életben. :)
Egyébként pofon egyszerű a recept, és alig kell hozzá edény.
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g (3 nagy krumpli)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 g fokhagyma
- 1 mk mustár
- 1/3 mk szárított kakukkfű
- 1/3 mk rozmaring
- 2 kk sörélesztőpehely
- 2 csapott ek liszt
- 4 dl édesítetlen növényi tej
- 1/2 kk só
- 3 ek olívaolaj
- Olajban pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát, és amikor majdnem kész, 1-2 percre add hozzá a reszelt/átnyomott fokhagymát is.
- Botturmixerrel a saját poharában keverd simára a tejjel a lisztet, a a fűszereket, és a mustárt és élesztőpelyhet, majd öntsd a hagymákhoz. Forrald fel állandó kevergetés mellett.
- Már csak az összeállítás hiányzik. :) Ehhez a krumplit hámoz meg, vágd fél cm vastag karikákra, és csinosan rendezgesd el az edényben. Öntsd rá a szószt, a tetejét szórd meg borssal.
- A sütőben fél órát süsd 180 fokon.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 35 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Angol rakott krumpli first appeared on Kertkonyha.
Szója brassói
2021. augusztus 22. Kertkonyha
Vannak az abszolút klasszikus ételek a konyhában, amik minden nemzet alapművei, olyan ételek, amiket szinte mindenki szeret.
Hiszen minden jó benne, finom is, és nem árt, ha gyorsan elkészül. Ilyen ez a brassói pecsenye is, nálam természetesen szójával, állat- és egészség- és környezetbarát változatban. :)
Hozzávalók 2-3 személyre
- 1 kg krumpli
- 200 g szójakocka
- 1 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek pirospaprika
- 1/2 mk őrölt köménymag
- 1/2 mk só
- olaj
Elkészítés
- A szójakockát áztasd be forró sós vagy bio ételízesítős (szárított zöldség) vízbe. Pár perc alatt megszívja magát, de ehhez tényleg víz alatt kell elnnie. Próbáld egymásba illő tálakkal lenyomni, vagy ügyesen kevergetni áztatás alatt. Amikor megpuhultak, szűrd le, kicsit nyomkodd is ki a felesleges levét.
- Közben hámozd meg a krumplit, kockázd fel, és félig főzd meg. Ha leszűrted, egy kis serpenyő forró olajban süsd át a darabokat, hogy barnás kérge legyen. Ez nemcsak gusztusos, de nagyon finom is! :) Én át szoktam sütni kicsit a szójakockákat is, nagyon jót tesz neki. Majdnem kész vagy, már csak a szaftot kell elkészítened, ami keretbe foglalja majd a többit.
- Kis olajon pirítsd meg a felkockázott vöröshagymát, a végén dobd rá pár percre a reszelt (átnyomott) fokhagymát. Húzd le a tűzről, add hozzá a fűszereket is.
- Add a hagymás alaphoz a szóját, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje. Hagyd rotyogni pár percet, hogy a leve szafttá sűrűsödjön.
- Végül keverd hozzá a krumplit.
Kovászos uborkával tálald, úgy az igazi! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Szója brassói first appeared on Kertkonyha.
Petrezselymes szendvicskrém
Na, az van, hogy ez a pástétom egy jó kenyérrel, vagy csak simán salátával mindent visz. :)
Akkor is, ha nem díjnyertes szépség, akkor is, ha teljesen alap növényi hozzávalókból van (sőt!). Eredeti görög recept, szóval nekem igazából más kérdésem nincs is. ;)
Szerintem ez így, ahogy van, egy teljes élvezeti értékű, ízbomba és laktató vegán pástétom, és nekem nem hiányzott belőle sem a tofu, sem a növényi tejszínek vagy növényi joghurtok.
Teljes kiőrlésű szárított rozskenyeret használtam hozzá, de persze bármilyen kenyérféleség megteszi, amit otthon találsz.
Hozzávalók egy 2,5 decis befőttes üveghez:
- 100 g krumpli
- 50 g száraz rozskenyér
- 50 g petrezselyem (vagy több) ;)
- 5-6 ek olívaolaj
- 1 kis gerezd fokhagyma
- 1 szál újhagyma
- 1,5 mk só
- 1,5 ek fehérborecet
- 1 ek citromlé
- A meghámozott és felkockázott krumplit főzd puhára. Öblítsd át és hagyd, hogy a víz lehűtse.
- A rozskenyeret közben áztasd be, majd pár perc elteltével nyomkodd ki belőle a vizet. Arra kell figyelni, hogy ha nem száraz a kenyér, akkor még jobban ki kell nyomkodni, mint egyébként. Ha száraznak éreznéd ettől a pástétomod, kis vizet még mindig tehetsz hozzá keverés közben.
- Késes aprítóban krémesítsd össze a petrezselymet, a hagymákat az ecettel és az olaj felével. Én nagyon savanykásan szeretem, de ha te ebben visszafogottabb vagy, akkor esetleg használd a megadott ecet felét. Ha itt megkóstolod, nagyon savanyú lesz, de ez belesimul nemsokára, becsszó. Amikor elégedett vagy az állagával is, jöhet hozzá a kenyér és a krumpli. Amíg pörög a gép, adagold hozzá a maradék olívaolajat.
- Végül jöhet a só, az ecet és a citromlé.
Fontos, hogy hidegen tálald, az olívaolaj és újhagyma díszítés választható. ;)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 15 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Petrezselymes szendvicskrém first appeared on Kertkonyha.
Tejszínes-cukkinis tészta
Nem túl fűszeres, nyári étel, amelynek a zsenge cukkini adja meg frissességét. Hozzávalók: 2 cukkini 1 kápia paprika 3 ek kókuszzsír (vagy olaj) fél kk asafoetida (vagy fokhagyma) 2 kk só egy csipet frissen őrölt feketebors fél kk kurkuma 2,5 dl tejszín 15 dkg reszelt sajt 35-40 dkg durumtészta A...
Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodra
2021. június 26. Élj harmóniában
Az ájurvéda az ételeket különleges módon szemléli, mert akárcsak a dhósákat az ételeket is tulajdonságokkal írja le. A különböző tulajdonságok (jellemzők) hatással vannak a testi felépítésünkre, fizikai állapotunkra, általános elme állapotunkra és a tudatosságunkra. A rasa az ájurvédában az egyik legjelentősebb terápiás eszköz.A rasa szó a szanszkrit nyelvben több jelentéssel is bír - íz, egyfajta tapasztalat, lelkesedés, gyümölcslé, plazma (rasa dhatu), lényeg. Az ájurvéda 6 alapvető ízt különböztet meg, ezek mindegyik létfontosságú a testi és mentális egészségünk, belső harmóniánk szempontjából. Az ízek egymással keveredve sokféle kombinációban léteznek és végtelen változatosság által tudják élvezetessé tenni az életünket, étkezéseinket, tapasztalatainkat. Az ájurvéda tudományának alapját az elemek tana képezi. Az 5 fő elem éter, levegő, tűz, víz, föld. Egy adott étel mind az 5 elemet tartalmazza, de általában 2 elem jelentősebb mértékben fordul elő benne - ezek fogják leginkább meghatározni a tulajdonságait.Édes (Madhura) Föld és VízSavanyú (Amla) Föld és TűzSós (Lavana) Víz és TűzCsípős (Kata) Tűz és LevegőKeserű (Tikta) Levegő és FöldFanyar (Kashaja) Levegő és Föld Az egyes ízeket a nyelveden az alábbiak szerint érzékeled: Ízekhez kapcsolódó ájurvédikus fogalmak:Rasa - íz amit az étel elfogyasztásakor először tapasztalsz Virya - hőmérsékletre gyakorolt hatás, hevítő vagy hűsítő. Az íz után kezded érzékelni a szájban vagy akár az egész testben. Pl. chili után meleged lesz. Vipaka - emésztés utáni hatás a testre és a tudatra. Befolyásolja az izzadságot, ürüléket, vizeletet és táplálja a sejteket. Pl. chilis ételt eszel azonnal érzed a csípős ízt, utána megjelenik a hő érzet, majd másnap tapasztalhatsz rossz testszagot, égető érzést a vizeletben. Prabhava - ez egyfajt kiszámíthatatlan, hatása egy adott ételnek. Pl a ghee hűt, de mégis meggyújtja az emésztés tüzét, a méz édes de fűtő hatással rendelkezik.. A kiegyensúlyozott étrend, mind a 6 ízt tartalmazza és az egyéni alkat (prakriti) , aktuális állapot, egyensúlyhiány (vikriti) és az adott egyén környezeti tényezői (pl évszakok) határozzák meg, hogy milyen ízeket hogyan alkalmazzunk. ÉdesFöld+ Víz (jellemzők: olajos, hűsítő és nehéz)Virya: hűsít Vipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t, Pitta-t és súlyosbítja Kapha-t.Rizs, tej, búza, kukorica, dinnye, datolya, füge, cékla és répa megfőzve, cukkini, mung dhal, vöröslencse, mandula, dió, tökmag, kókusz, ghee, minden édesítőszer kivétel a méz, vanília, édesgyökér.Növeli az életenergiát, erőt, felépítő, tápláló és hosszú életet ad. Élénkíti az érzékeket. Szép bőrt, hajat és hangot biztosít. Megszünteti a testben az égő érzeteket és a szomjúságot.Stabilitást ad és gyógyítja a soványságot. A legszattvikusabb íz, növeli a test ragyogását, erősíti az immunrendszert. Elősegíti szeretet, megosztás, együttérzés, öröm, boldogság érzését. Túlzott használat esetén növeli a kaphát, a zsírt, a hideget, a tompaságot, a nehézségérzetet a testben és elmében, a lustaságot. Elhízást, cukorbetegséget, abnormális izomnövekedést, ödémát, tumort okozhat. Hajlamossá tesz megfázásra, köhögésre. Növeli a ragaszkodást, birtoklást, kapzsiságot. Savanyú Föld+ Tűz (jellemzők: olajos, könnyű, folyékony, forró)Virya: fűt Vipaka: savanyúEgyensúlyba hozza Vata-t és súlyosbítja Pitta-t, Kapha-t.Citrom, grapefruit, lime, zöld szőlő, éretlen gyümölcsök, paradicsom, tészta, kenyér, sajt, tejföl, joghurt, ecet, erjesztett ételek, alkohol, fokhagyma. A savanykás íz étvágyat csinál, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Energetizálja, frissíti a testet és táplálja a szívet. Nedvesíti a szájat, folyadékokat tart a szövetekben, megszünteti a szárazságot. Segíti az epeáramlást és a máj stagnálását is megszünteti. Felébreszti az elmét. Elősegíti a megértést, megbecsülést.Túlzott használat esetén érzékenységet hoz létre a fogakban, szemekben. Szárítja a nyálkahártyákat, torlódásokat, ödémát, viszketést, túlzott szomjat és emésztési gondokat savasodást, gyomorégést és fekélyt is okozhat. Toxikus a vér számára és bőrelváltozásokat okoz, mintpattanások, pikkelysömör, ekcéma. A forró tulajdonsága miatt savasodik a ph a testben és égő érzést okozhat mellkasban, torokban, szívben, epében és a húgyutakban. Növeli a kritikát, féltékenységet, izgatottságot, gyűlöletet, önzést, hiperaktivitást. SósTűz + Víz (jellemzők: olajos, nehéz, meleg)Virya: fűtVipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t súlyosbítja Kapha-t, Pitta-t.Kősó, tengeri só, szójaszósz, tamari, zeller, tengeri moszat.Energetizáló, tápláló, erősítő. Hashajtó hatású és oldja a görcsöket a bélrendszerben. Fokozza a nyálkaképződést, javítja az emésztést és a felszívódást. Elősegíti a növekedést, támogatja az izomerőt, nedvesíti a testet, fenntartja a testben az elektrolit egyensúlyt. Földelő, segít az idegrendszert megnyugtatni. Serkentő hatású, megakadályozza a testi és szellemi merevséget, szomorúságot, tompaságot, kreativitás hiányát. Elősegíti a bátorságot, lelkesedést, érdeklődést, magabiztosságot. Túlzott használat esetén a vért besűríti ezzel magas vérnyomást okozhat. Növelheti az ödémát és vízvisszatartást. Savasítja a testet bőrproblémákat, kiütéseket, fekélyeket és kellemetlen hőérzetet hozhat létre. A túlzott sóbevitel ájulást, kopaszodást és ráncosodást is okozhat. Növeli a ragaszkodást, függőségeket, birtoklást, kapzsiságot, ingerlékenységet. CsípősTűz + Levegő (jellemzők: forró, száraz, könnyű, éles)Virya: fűtVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Kapha-t és súlyosbítja Vata-t, Pitta-t.Chili, feketebors, fokhagyma, hagyma, retek, hajdina, mustármag, gyömbér, asafoetida.Felmelegíti a testet, tisztítja a szájat, érzékeket, lángra lobbantja az emésztést tüzét (agnit), javítja a felszívódást. A test üregeket is tisztítja - pl arcüreg, orrüreg.A csípős íz nagyon fontos a kapha felesleg eltávolításában, mert felmelegíti és szárítja a nyálkát, zsírt és felszámolja a torlódásokat. Energetikailag serkent, élénkít, növeli a keringést, értágitó hatása van, ösztönzi az izzadást, tisztítja az egész testet. Elpusztítja a baktériumokat és parazitákat is. Elősegíti a lelkesedést, kíváncsiságot, tisztaságot, vitalitást, koncentrációt. Túlzott használat esetén izgatottságot, túlzott aktivitást hozhat létre és idegrendszeri egyensúlyhiányt. Az általa keltett túlzott hő a testben égő érzéseket, bőrpírt, szomjúságot, fáradtságot, emésztési nehézségeket, csuklást, bélgyulladást okozhat. Ha pitta-t emeli okozhat gyomorégést, hányást és hasmenést. Ha vata-t emeli, okozhat remegést, álmatlanságot és fájdalmakat az izmokban. A csípős íz túlzásbavitele elpusztítja spermát és a petesejtet és szexuális gyengeséget okoz mindkét nem számára. Növeli az agressziót, ingerlékenységet, haragot, dühöt, irigységet, versengést. KeserűLevegő + Éter (jellemzők: hideg, könnyű, száraz)Virya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Leveles zöldségek pl. káposztafélék, padlizsán, szezámmag, étcsokoládé, kávé, görögszéna, kurkuma, karela.Mélyen tisztítja a testet, megszabadítja az ama-tól és a zsírtól és elpusztítja a baktériumokat. Enyhíti a szomjat és ösztönzi az egészséges étvágyat. Segít tisztítani a testben a vért, a hőt, a májat, beleket. Megszünteti az égő érzést, viszketést, bőrproblémákat és csökkenti a lázat. Elvezeti a testből a felesleges nedvességet. Stimulálja az idegrendszert, a bőr és az izmok tónusát. Elősegíti az epe és a máj működését. Száraz, könnyű tulajdonságával segíti az emésztést, csökkenti a zsírt. Elősegíti az egészséges elszakadást a világi dolgoktól, az önmegfigyelést, világosságot. Túlzott használat esetén szárazságot okoz a szájban, szövetekben és az egész testben. Kiszárítja az ojas-t, a szövetek leépülését, soványságot, gyengeséget okozhat. Kiváltó oka lehet szédülésnek. Növeli a cinizmust, elutasítást, unalmat, elszigeteltséget, magányt. Fanyar (összehúzó)Levegő + Föld - ebből eredően hideg, nehéz, szárazVirya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Éretlen banán, gránátalma, okra, borsó, zöldbab, karfiol, legtöbb nyers zöldség, babfélék, oregánó, petrezselyem, rozmaring, kurkuma, sáfrány. Hűsíti és szárítja a testet és az elmét. Összehúzó hatású, megállítja a vérzékenységet. Szárazságot okoz a szájban, csökkenti az izzadást. Elősegíti az egységesség érzését és a stabilitást.Túlzott használat esetén növeli a vata-t. Szárazságot okozhat a szájban és csuklást is. Nehezíti az emésztést, étvágytalanságot, székrekedést, erős szomjúságot, fogyást és emésztési problémákat okozhat. Létrehozhat elakadásokat a hangban, keringésben.Izom és ízületi problémák gyökere is lehet a túl sok fanyar íz (pl arcidegzsába) . Stagnálást okozhat a vérben, nyirokban és lassítja a keringést. Gyengíti a spermát. Növeli félelmet, szorongást, idegességet, szomorúságot, merevséget, neheztelést. Az íz egyfajta tapasztalat, érdemes gazdagítani a saját tapasztalataidat, élvezni az ízek sokszínűségét, figyelni a hatásukat. Ha megismered az ízekkel kapcsolatos ájurvédikus tudást, az ízekkel befolyásolhatod a fizikális és mentális állapotodat. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban és vedd figyelembe az egyéni alkatodat is. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is lesz.Ízekben, élményekben gazdag életet kívánok:) szeretettelKati
Gombapaprikás laskából vegán nokedlivel
Figyelem! júniustól újraindulnak a vegán főzőtanfolyamok!
Az újranyitás alkalmából az első 50 jelentkező 25% RESTART kedvezménnyel foglalhat bármelyik élményfőzésre.
Az egyes kurzusok programját itt találod: Főzőtanfolyamok
A gombapöri egy klasszik húsmentes étel a “véletlenül vega” dolgok közül, amit már a nagymamád is jól ismert, és azóta sem ment ki a divatból. Most bevetsz pár trükköt és rögtön vegán lesz belőle! Bármilyen gombából működik, én most laskával készítettem. Hát, a gomba darabolásnál kicsit elbizonytalanodtam, mert elég furán fest, de megnyugtatlak, ez csak átmeneti. Ha odaérsz, majd te is meglátod, amit egy kicsit talán most a lenti képen is: a csíkozott nyers laska olyan, mint a pacal… – na, jó, befejeztem. :)) Szóval, kicsit ijesztő volt, de nem csüggedtem, és a végeredmény kárpótolt.
Istenit ettünk! :)
Természetesen a nokedli is vegán, amihez rendesen profi nokkedliszaggató és lapát dukál. Tudom, ultra gáz, de az enyém nemrég a költözésben eltűnt. Ha te sem találod, mondok egy alternatívát: a nagylyukú reszelő fonákja és egy tiszta spakli is tökéletesen megoldja. Gyönyörű lesz a nokedlid!!!
Hozzávalók 4 személyre
- 600 g laskagomba
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek pirospaprika
- 1 mk majoranna
- 1 mk kakukkfű
- 4-5 ek olívaolaj
- 1 ek liszt
- 100 g növényi tejszín
A vegán nokedlihez:
- 180 g simaliszt
- 90 g csicseriborsó liszt
- só, víz
- A pörkölthöz a gombát vágd csíkokra, a hagymákat pedig apróra.
- A vöröshagymát pirítsd meg egy kis olajban, ha majdnem kész, borítsd bele a fokhagymát is.
- Dobd rá a gombát, a fűszereket, és pirítsd át magában. Jöhet a liszt, hintsd meg vele, és jól keverd el. Ezután önts alá kis vizet, és főzd meg a pörköltedet.
- Amikor kész, keverd el benne a növényi tejszínt, és hagyd, hogy egyet rottyanjon még.
- Közben nekikezdhetsz a nokedlinek. Ehhez keverd össze a liszteket a sóval, majd adj hozzá annyi vizet, hogy híg massza legyen. Nyúlós állagot keress, de ne folyósat. Forralj egy nagy fazék vizet és nokedli szaggatóval eregesd bele a lobogó vízbe a tésztát. Várd meg, míg feljön a víz felszínére, aztán gyorsan szűrd le.
A nokedlikészítés nem egy rakétatudomány, de jó ügyelni arra, hogy gyorsan dolgozz. Egyrészt ha elnyújtod a műveletet, a gőzben ráfő a tészta a szaggatóra. Másrészt könnyen előfordulhat, hogy mire az adagod végére érsz, az eleje rég szétfőtt a vízben.
Tipp: Legjobb, ha két adagban dolgozol.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 30 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Gombapaprikás laskából vegán nokedlivel first appeared on Kertkonyha.
Gombás tofurántotta
Southamptonban erdélyi származású barátaink szoktak kapni otthonról, szüleiktől, erdőben szedett gombát. Ilyenkor egy részét közösen készítjük és fogyasztjuk el. Nagyon szeretjük ezt a gombát, férjemmel együtt örülünk, ha erdei gombát ehetünk és nem boltit. Bevallom, a bolti gombákat nem is nagyon kedvelem. Ha veszek és főzök is belőle valamit, legtöbbször nem kívánom megenni. De ez a gomba, ez egészen más! Sült paprikát is küldenek nekik, azt is eszünk hozzá. Legutóbb elhozták hozzánk és itt készítettük el közösen, megmutatva, hogy lehet tofuból is finom rántottát készíteni.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu (30-40 dkg)
- gomba
- kurkuma
- fekete só (kénes, tojás jellegű illata és íze van)
- 2-3 ek sörélesztő pehely
- 2 dl szójatej (vagy más növényi tej)
- 2 ek kukorica keményítő
- 3-4 gerezd fokhagyma vagy fokhagyma granulátum
- víz
Elkészítés:
A gombát megmossuk, felaprítjuk és kevés vizen megpároljuk. Míg párolódik, apróra vágjuk a tofut, villával kicsit összetörjük, majd kurkumával és egy kevés fekete sóval megszórjuk. Turmixgép poharába beletesszük a fokhagymát, sörélesztő pelyhet, kukorica keményítőt, kurkumát és egy csipetnyi sót. Csomómentesre összeturmixoljuk.
A megpárolt gombával összekeverjük a tofut, felöntjük az elkészült lével és kevergetés mellett tovább sütjük, míg kinézetre rántotta lesz. Ezzel tulajdonképpen el is készül a "tofurántotta" . Persze variálhatjuk kedvünk szerint, paprikát, paradicsomot is süthetünk hozzá. Megszórhatjuk a tetejét őrölt piros paprikával, vagy kevés füst aromával még pikánsabb ízt kölcsönözhetünk neki.
Magában, zöldségekkel fogyasztva is finom, vagy tehetjük kenyér szeletekre, kovásztalan kenyérre is.
Vegán muszaka
Görögországban a muszaka szent dolog. Nagy tisztelet övezi, legendásan neki szoktak gyürkőzni, nem készítheti akárki, minimum a mamma, aki aztán minimum egy akkora tepsivel süt, mint az asztal. Ha már.. Mert az nem kis project.
Hát, én nem is csináltam még muszakát soha. :D
Aztán nemrég megkeresett egy kedves barátnőm, hogy a nagyböjtre recepteket gyűjt, és szívesen megpróbálkozna egy húsmentes verzióval. Mondanom sem kell, mennyire elszégyelltem magam, hogy pont nekem nincs egy vegán és egy muszakám..
Így aztán elővettem az én drága Görögországban vett szakácskönyvemet, még aznap vettem egy padlizsánt, és sebtiben nekiálltam vegánosítani a muszakát.
Rögtön kellemes meglepetés ért. :) Azt kapásból láttam, hogy a vegán verzió az eredetihez képest gyalog galopp (pl. nem kell egy órát főzni).
A főzőtanfolyamaimon is rendre előjön, hogy de ugye ezeket a ételeket gyorsan meg lehet főzni? Hát, persze! Még a legmakacsabb is zöldség is elkészül 15 perc alatt. :) Na, ez ennél kicsit tovább tart, de nem vészes, szóval tuti máskor is nekiállok.
Mert mit kell itt csinálni?
Három réteget. Az egyik réteget megfőzni, a másikat átsütni, a harmadikat meg ragusra készíteni. Aztán lerakni a tepsiben és összesütni.
Fontos még, hogy ha megsül, semmilyen szín alatt nem szabad azonnal felvágni, különben szétesik a tányéron, mint egy rakott krumpli. Egyébként én azt is imádom, de itt fontos, hogy legyen formája. Ezért mindenképpen pihentetni kell legalább fél napot. Tudom, ez nem könnyű, de megéri, hiszen így tudsz majd szép kockákat vágni belőle. Ha akarod, tálalásnál újramelegíted, ha nem akarod, azt sem muszáj.
Hozzávalók 4-5 adaghoz
(20×30-as sütőtál)
- 200 g vöröslencse
- 1 nagy padlizsán
- 3 db krumpli
- 1/2 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek sörélesztőpehely
- 1 ek szójaszósz
- 1 késhegynyi őrölt fahéj
- 1 babérlevél
- 3 ek paradicsomszósz (vagy 1 ek püré)
- olaj a sütéshez
besamel a tetejére
- 400 ml növényi tej (cukor- és vanília aromamentes)
- 3 ek olívaolaj
- 2 ek liszt
- 1-2 csipet őrölt szerecsendió
- só
Elkészítés
- A krumplit hámozd meg, vágd 1 cm vastag karikákra, és sós vízben félig főzd meg. Ehhez elég, ha felforralod a vizét, majd elzárod, és fedő alatt hagyod a gőzben.
- A padlizsánt is karikázd fel 1 cm-es szeletekre, sózd le, és tedd félre pár percre. Utána forró olajon süsd meg a szeletek mindkét felét szép barnára. Cél a “jaj, ez majdnem megégett, de még pont jó” állapot, mert akkor lesz igazán finom.
- A lencsés réteg elkészítését a hagymákkal kezd. Kis olajon először a felaprított vöröshagymát pirítsd meg, majd ha majdnem kész, jöhet rá a felaprított fokhagyma is, hagy’ illatozzon.
- Borítsd bele a lencsét, a paradicsompürét, dobj bele babérlevelet és ízesítsd egy minimális fahéjjal. Jöhet bele a sörélesztőpehely és a szójaszósz is. Önts rá annyi vizet, hogy ellepje, és főzd puhára a lencsét. Közben sózd is meg kicsit, és ha túl korán elfőne a víz, akkor mindenképp pótold.
- Ezután már csak le kell rétegezni a padlizsánt, a krumplit és a lencsét ebben a sorrandben, kétszer. Semmi más nem kell már közé, hiszen az olajon sültpadlizsántól elég olajos lesz, a lencsés ragutól, krumplitól meg elég szaftos.
- A tetejére simíts vegán besamelt, ennek a receptjét itt találod .
- Végül tedd sütőbe a művedet, süsd 45 percet 180 fokon. Figyelgesd, akkor jó, ha szép barna foltos lett a teteje.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő (sütéssel együtt): kb. 60 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán muszaka first appeared on Kertkonyha.
Káposztasaláta répával (vegán)
Coleslaw (magyarul káposzta saláta) vagy amerikai káposzta saláta, ami származását tekintve talán nem is amerikai, hanem holland. Akármelyik ország is kezdte, elmondhatjuk, hogy ahány ország annyiféle káposzta saláta. A németek olajjal és ecettel készítik és akár almát, alkalmanként hagymát is adnak hozzá. Az angolok káposztasalátája gyakran gazdagodik répával, esetleg hagymával és mindenképpen majonézesen, tejfölösen készítik. Készen is árulják, a legtöbb üzletben lehet már venni és a veganuár óta Lidl és Aldi is hozta a vegán coleslaw-t. Egyiket meg is kóstoltam, de igazából inkább ecetesebb ízvilágot éreztem, sem mint lágy, krémeset. Némely angol konyhában adnak hozzá mazsolát vagy diót, esetleg sajtot. Mazsolával még el tudom képzelni, de inkább maradok az egyszerúbb verziónál. Viszont ecet helyett mindenképp frissen facsart narancslevet ajánlok. Nem is kell hozzá sok narancs, egy is elég. C-vitaminban gazdag étel ami alkalmas pirítós kenyérhez, kovásztalan kenyérhez (pászkához) vagy kísérőként főételekhez, pörköltekhez, sült, rántott dolgokhoz.
Hozzávalók:
- Fél fej fehér káposzta
- Fél fej lila káposzta
- 2 szál sárgarépa
- 3 ek vegán majonéz
- 2 ek (dijoni) mustár
- 2-3 dl növényi joghurt
- 1/4 citrom vagy narancs leve
- só
- mazsola (opcionális)
Elkészítés:
A káposztákat lereszeljük majd megsózzuk, átforgatjuk őket jó alaposan. Nem sok sót kell adni hozzá, csak éppen megszórni kicsit, és jól átforgatni. Pihentetjük fél órát - órát, hogy levet engedjen. Közben lereszeljük a sárgarépát és összeállítjuk az öntetet a salátához. A joghurtot összekeverjük a mustárral és majonézzel. Sima mustárt használtam, aminek kevesebb az ecettartalma. A káposzta, ha kis levet engedett, kinyomkodjuk a levét, majd összekeverjük a joghurtos szósszal. A legvégén csepegtettem rá narancsot, ami szerintem igazán jó ízt kölcsönzött neki. Férjem anélkül kérte. Ha tehetjük 1 órát, de akár egy éjszakát állni hagyjuk. Tálalásnál akár mazsolával is megszórhatjuk. Nagyobb mennyiséget készítettem, egy részét azonnal megettük, másik részét másnapra eltettem. Hűtőben néhány napig eláll.
Húsmentes golyók gluténmentesen (vegán)
Akárcsak a vegán kolbászok, a vegán hús(mentes) golyók is nagy divatnak örvendenek azok körében, akik húsmentesen táplálkoznak. Még az összeszerelhető bútorokat áruló nagy áruház is menüjébe tette. Azt mondjuk nem kóstoltam még, de az angol üzletekben fellelhetők közül már párat kipróbáltam. Mégis jobban örülök, ha saját készítésüt eszünk. Praktikusan több adagot érdemes készíteni és a fagyasztóba eltenni. Bármikor elővehető és gyorsan ebéd készíthető belőle. Használhatjuk fasírtként, falafelgolyóként vagy paradicsomos szószba kicsit megfőzve tészával vagy főtt krumplival is tálalhatjuk.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg szójagranulátom
- 15 dkg barna rizs
- 10 dkg zabpehely
- 2 evőkanál ételízesítő
- 1/2 fej fokhagyma vagy 1 ek fokhagyma granulátum
- őrölt fekete bors
- őrölt köménymag
- fűszerpaprika
- füstölt paprika vagy
- folyékony füstaroma (opcionális)
- majoránna
- szükség esetén só
Elkészítés:
A szójagranulátumot megszórom 1 ek ételízesítővel és felöntöm forró vízzel, majd hagyom benne állni legalább addig, amíg a barna rizs puhára fő. Miután megfőtt a rizs, a vizet szűrőn keresztül leöntöm a szójagranulátumról majd a rizzsel összekeverem. Teszek hozzá annyi zabpelyhet amennyit felvesz. Ha zabpehely nem elég gluténmentes, kukorica dara vagy kukorica liszt is alkalmas helyette. Használhatunk zabpelyhet, de meg is őrölhetjük amolyan zablisztté és úgy is adhatjuk hozzá. A lényeg, hogy olyan masszát kapjunk, amit könnyen tudunk formálni a kezünkkel. Hozzákeverjük a fűszereket, jól átdolgozzuk a masszát, hogy a fűszerek jól elkeverődjenek. Nedves kézzel kis golyókat formálunk belőle. Sütőpapíros tepsin előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük. Kirpóbáltam, air fryer (forró levegő sütő)-ben is megsüthető, kisebb mennyiségnél érdemes azzal, de többnél jobban megéri sütőben sütni. Miután megsült, fogyaszthatjuk akár pitába salátával, vagy ehetünk hozzá salátát, esetleg párolt zöldséget. Igazán finom ha paradicsomszósszal kicsit összefőzzük és tészával tálaljuk.
Fekete babos töltött paprika
Ha újévkor valamilyen babos-lencsés ételt ennél, készítenél, akkor ez a töltött paprika remek választás. Fekete babbal, vese babbal de lencsével elkészítve is nagyon finom. Én vadrizset is használtam hozzá (mások thai rizsnek hívják), de ha csak sima fehér rizs van otthon, akkor is bátran ajánlom, készítsd el. A fehér rizs és lencse együtt is jó sikert hozhat.
Újévi szokás a magyaroknál lencsét enni, ami egyfajta babonának is tudható, mondván, hogy aki lencsét eszik, annak nem fogy el a pénze az év során. A japánok babot esznek, míg dél-Amerika országaiban pedig 12 szem szőlő vagy mazsola fogyasztásával indulnak neki az új évnek. Törökországban gránátalma a szerencsét hozó étel újévkor. Amerikában a káposzta zöld levelére helyezik a hangsúlyt anyagi gyarapodást remélve.
A recept
Hozzávalók:
- néhány fej kaliforniai paprika
- 1 bögre fekete bab
- 1/2 bögre vadrizs
- 1/2 bögre barna rizs
- 3-4 gerezd fokhagyma
- ételízesítő
- vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu
- paradicsomszeletek (inkább dekoráció, tehát elhagyható)
Elkészítés:
Ha nem konzerv babbal dolgozunk, akkor érdemes a babot főzése előtt legalább 4 óráig, de akár 8-10 órán keresztül is beáztatni. A beáztatott bab vizét főzés előtt leszűrjük majd hideg vizet öntünk rá és elkezdjük főzni. Főzés közben adunk hozzá sót és esetleg babérlevelet. Persze kuktában is főzhetjük a babot. Kevesebb vízzel gyorsabban készül el. Ha konzerves babbal dolgozunk, akkor leszűrjük, átmossuk és felhasználjuk ahogy a továbbiakban írom.
A vadrizst átmossuk és bő vízben puhára főzzük. Ugyanezt elvégezzük a barna rizzsel is. A kétfajta rizst nem érdemes együtt, összekeverve főzni, mert eltérő főzési idejük van, a barna rizs valamivel előbb fő meg. Miután a rizsek megfőttek, összekeverjük a puhára főtt babbal. Ételízesítővel picit megszórjuk, apróra vágott foghagymát keverünk bele majd adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, végül a paprikákat megtöltjük. Töltés előtt a paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe vágva megtöltjük. Sütőbe tesszük. Mikor már nagyjából megsültek (kb 20 perc után), pár szem paradicsomot teszünk a tetejére és vegán sajtot reszelhetünk rá. Ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a töltött paprikák tetejére.
Vegán kolbász gluténmentesen
Emberek tömegei vásárolnak vegetáriánus és vegán kolbászokat, majd sütik ki konyháikban. Egy egész iparág épült erre. Megvizsgálva összetevőiket gyakran szerepel közte a szója, meg emellett még sok más (olajok, szulfidok, élesztő, növényi festék, búzaliszt, ízfokozó, növekedésért felelős ammónium karbonát, stb), amit egy házi készítésű kolbász esetében elkerülhetünk. E szempontból Jolly Joker ez a recept, hiszen ha sok mennyiséget készítettünk belőle, nyugodtan lefagyaszthatjuk a kész kolbászokat, de hűtőben is eláll pár napig, így lehetőségünk van a változatos felhasználására, mint például rakott krumplihoz az egyik nap, lecsóhoz a másik nap, stb. Persze mustárral és sült krumplival vagy krumplipürével együtt is élvezhetjük ezt a kolbászt, sütőből frissen tálalva, ropogósan. Elkészíteni sem bonyolult és Magyarországon illetve Angliában is könnyen beszerezhatő a szójagranulátum és a barna rizs, ami a két fő összetevője. Ráadásul Magyarországon csak génmódosítás mentes szóját szabad forgalomba helyezni (legutóbbi ismereteim szerint), tehát ettől sem kell tartani. Zabliszttel segítettem összeállni könnyen formálhatóvá, de ha a zab nem elég gluténmentes számunkra, akkor kukoricaliszt vagy kukoricadara is felhasználható helyette. Előnye ennek a kolbásznak, hogy olajmentesen elkészíthető. Ha sütőpapíron sütjük, akkor végképp nélkülözzük a hevített zsiradékot. Persze, aki szeretné, hogy tucsogjon az olajban, mint a bolti félék, az süsse olajon. Egészségi szempontból azonban inkább ennek kerülését javaslom.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg szójagranulátom
- 15 dkg barna rizs
- 10 dkg zabpehely
- 2 evőkanál ételízesítő
- 1/2 fej fokhagyma vagy 1 ek fokhagyma granulátum
- őrölt fekete bors
- őrölt köménymag
- fűszerpaprika
- füstölt paprika
- folyékony füstaroma (opcionális)
- majoránna
- szükség esetén só
Elkészítés:
A szójagranulátumot megszórom 1 ek ételízesítővel és felöntöm forró vízzel, majd hagyom benne állni legalább addig, amíg a barna rizs puhára fő. Miután megfőtt a rizs, a vizet szűrőn keresztül leöntöm a szójagranulátumról majd a rizzsel összekeverem. Teszek hozzá annyi zabpelyhet amennyit felvesz. Használhatunk zabpelyhet, de meg is őrölhetjük amolyan zablisztté és úgy is adhatjuk hozzá. A lényeg, hogy olyan masszát kapjunk, amit könnyen tudunk formálni a kezünkkel. Hozzákeverjük a fűszereket, jól átdolgozzuk a masszát, hogy a fűszerek jól elkeverődjenek. Nedves kézzel kis darabokat szakítunk le belőle majd kolbász formákat sodrunk. Sütőpapíros tepsin előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük. Kirpóbáltam, air fryer (forró levegő sütő)-ben is megsüthető, kisebb mennyiségnél (pár darab) érdemes azzal, de többnél jobban megéri sütőben sütni.
Rakott spagetti
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vegán lasagne és egy vegán pasztició . A kettejük nászából született ez a rakott spagetti!
Hozzávalók egy kis (20×30-as) sütőtálhoz
- 250 g durum spagetti száraztészta
- 150 g paradicsompüré
- 1 kk kakukkfű
- 1/2 kk bazsalikom
- 2 sárgarépa
- 2 szem krumpli
- 1 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/2 adag vegán besamel
- Vegyél elő egy fazekat és egy serpenyőt. A fazékban fogod megfőzni a tésztát, a serpenyőben pedig megpárolod a zöldségeket.
- A tésztát főzd meg a zacskón lévő utasítás szerint, vagyis maradjon al dente.
- Közben a krumplit és a sárgarépát szeleteld fel vékonyra. A serpenyőben először kis olajon pirítsd meg a felaprított vöröshagymát, add hozzá a fokhagymát is, hagy illatozzon. Ezután jöjjenek a szeletelt zöldségek. Önts alá kis vizet, sózd meg, fedd le, majd hagyd párolódni pár percig.
- A paradicsomszószhoz a pürét keverd be a sóval, kakukkfűvel és bazsalikommal. Lazítsd fel az egészet két dl vízzel, hogy könnyebben terüljön és legyen miben összefőnie a rakottasodnak.
- Az összeállítás nem bonyolult, csak rétegezd a tésztát, zöldséget és szószt ilyen sorrendben. Arra figyelj, hogy a tésztát igyekezz minél jobban eloszlatni, hogy szépen egymás mellett feküdjenek a szálak. Ha nem sikerül tökéletesre, ne aggódj túlságosan azért. Két-három emeletet fogsz kapni.
- Süsd sütőben 200 fokon 30 percet kb., majd amikor már nem látod bugyborékolni, simítsd rá a vegán besamelt. Ez opciós persze, illetve helyettesítheted egy adag berántott növényi tejjel. (növényi tejes rántás). Tedd vissza még 10-15 percre sülni. Szeletelés előtt hagyd állni, hűlni kicsit, úgy könnyebb dolgod lesz, és szebb is lesz a tálalás. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 45 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Ajándékba is adhatod! :)
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Spenótos "hummusz"
2020. november 10. Mindennapi ételeink
Folyamatosan termő spenótunkat nem csak főzelékként szoktuk fogyasztani, hanem szoktam spenótos tésztát főzni vagy spenótos rakott burgonyát, de minden salátába is kerül belőle vagy pl. kétnaponta présgéppel préselünk alma-spenót levet is, azaz amolyan zöldturmixot iszunk. A mélyhűtőbe is teszek el 1-1 dobozzal ebből a vasban gazdag növényből de most hummuszt készítettem és ebbe is raktam. Így a gyerekek is megették, nyersen is (ha inni kell, szeretik). Nagyon illett a csicserihez, legközelebb ezen felbuzdulva pl. falafelbe is fogok tenni spenótot. Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó kb 1 ek. citromlé 1 gerezd fokhagyma 10 dkg szezámmag 10 ek. majonéz só köménymag - ízlés szerint 1 spenót aprított spenót Elkészítés: Egy magas falú műanyag edénybe tettem a levével együtt a csicseriborsó konzervet, megsóztam, hozzáadtam a köményt, szezámmagot, citromlevet, egy gerezd fokhagymát és a majonézt. Mindezt összebotmixereztem. A spenótot megmostam és nagyon apróra vágtam, és a legvégén a pástétomhoz hozzákevertem. Kenyérrel fogyasztjuk, bár a gyerekek szeretik rántott növényi sajthoz enni "mártogatósként".
Tepsis vegyes krumpli spenóttal
Finom mártogatós szósszal
– fázisfotókkal, 3 lépésben
Olyan fantasztikus színei vannak ennek az ételnek, én le sem tudtam venni a szememet róla! Pedig ha hiszed, ha nem, egy egyszerű sült krumpliból indulunk. :) Ráadásul ami ilyen gyönyörűen színpompás, az nem csupán a szemednek lesz kedves, hanem bizony a testednek is jót tesz majd.
Az ilyesmi ételeket mostanában egyszerűen nem bírom abbahagyni egyébként. :) Érdekes, ahogy idővel változik az ember, úgy változnak vele a kedvenc ételei is, nem?
Nálam teljesen pozitív fejlemény, hogy amennyire odavoltam évekkel ezelőtt az édességért, kb. úgy hagynak mára teljesen hidegen a cukros, krémes sütemények. :) Rabja vagyok viszont a sült, ízekkel nyakon öntött zöldségeknek, bármi legyen is az.
Persze nem minden változás ilyen pozitív (hehe), de most következzen egyik aktuális kedvencem, az amúgy is megunhatatlan sült krumpli – extrákkal. :))
Hozzávalók 2-3 személyre
- 2 batáta
- 2 nagy “rendes” krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kk só
- 2 ek olívaolaj
- 1/2 mk őrölt rozmaring
- 1/2 mk koriandermag
- 100 g bébispenót
A mártogatós szószhoz:
- 100 g növényi joghurt (ha jót akarsz, ne kókuszosat válassz!)
- 1/2 ek friss petrezselyem apróra vágva
- 1 ek élesztőpehely
- 2 csipet só
- Krumplikat hámozd meg és aprítsd fel csinos darabokra. A hagymákat is darabold fel, majd egy nagy tálban forgass össze mindent az olívaolajjal és a fűszerekkel. Fontos, hogy előtte a korandermagot törd meg. Ha nincs mozsarad, egy pohár vagy bögre talpán is sikerülni szokott. :)
- A keveréket borítsd egy lapos tepsibe, és 30 percig süsd közepes sütőben. Élvezd a kifelé szálló isteni illatokat! :) Amikor már megpuhult a krumpli, keverd bele a friss spenótot. Ezután már csak 5 percre lesz szükség a sütőben, mert a levelek tényleg nagyon gyorsan összeesnek.
- Amíg sül a krumplid, keverd ki a szószt. Nem kell sokat bűvészkedni, csak keverd össze a hozzávalóit. :) Aztán jöhet a tunkolás! :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 35 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat !
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Babos-padlizsanos lecsós ragu
2020. szeptember 23. Mindennapi ételeink
Idén is szép termésünk lett a kertekben, alig győztük feldolgozni, kb 500 befőtt (kompót, lecsó, zöldségkrém, lé stb. készült, illetve a nagy mélyhűtőláda is tele van mindenféle hazai jóval. Azonban gyerekek kezdik unni pl lecsót :-D Így, mivel sok a padlizsán és a paprika is itthon, muszáj volt valamit kitalálni. Nekünk bulgurral tálaltam, a gyerekek kaptak hozzá durumtésztát :-DHozzávalók: 1 db piros kaliforniai paprika1 db sárga kaliforniai paprika2 közepes padlizsán 1 fej hagyma2-3 gerezd fokhagyma1 doboz kidney bab konzervsó, friss bazsalikom a kertből 2 ek. olaj Elkészítés:A hagymát felvágjuk és kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paprikát, padlizsánt, és megsózzuk, ráreszeljük a fokhagymát és lassú tűzön fedő alatt pároljuk kicsit , amikor elpárolgott a saját kiengedett leve, akkor levesszük a fedőt és szintén kis lángon összesütjük. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá a lecsöpögtetett babot, friss bazsalikomot. Gazdagíthatjuk növényi tejföllel, és bármilyen körettel tálalhatjuk.
Sárgaborsó hummusz
2020. augusztus 29. Kertkonyha
Egyszer volt, hol nem volt egy zacskó sárgaborsó. :) Olyan ritkán használom, akkor is leves a vége, hát kerestem most valami más rendeltetést neki. Egyáltalán nem bántam meg, sőt! A főzési idő pl. tizedannyi, mint a csicseriborsónál, amivel már kapott is egy piros pontot. :)
Ezt a hummuszt is teheted kenyérre, eheted villával, kanalazhatod csak úgy, magában..
Extra tipp: Ha van kedvenc fűszered, szórd meg vele vagy töltsd bele zöldségekbe egy ínyenc hidegtálhoz!
Hozzávalók egy közepes tálhoz (kb. 3-4 adag)
- 100 g sárgaborsó
- 2 pohár víz
- 1 paradicsom
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 mk só
- római kömény és chilli paprika ízlés szerint
- A sárgaborsót áztasd be hideg vízbe fél órára, majd szűrd le.
- Válaszd ki az edényt, amiben megfőzöd. Tegyél bele egy evőkanál olívaolajat, és reszeld bele a fokhagymát és a fűszereket. Pár pillanat elég neki, és illatozni kezd.
- Akkor borítsd bele a sárgaborsót. Pirítsd őket kicsit, majd tedd hozzá a felkockázott paradicsomot és öntsd fel 2 pohárnyi hideg vízzel.
- Hagyd megfőni, csak aztán sózd meg, majd hagyd kihűlni. Én nem is pürésítettem, elég volt a villás összetörés, hogy maradjanak benne darabok. Ha te krémesebbre szeretnéd, egy sima botmixer fél perc alatt teljesen pépes állagot ad neki.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 60 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I
Zöldborsó angolosan
Míg angol iskolákban dolgoztam, gyakran láttam, hogy az önkormányzat által juttatott napi zöldség vagy gyümölcs adagban nem csak banán, mandarin, alma, répa, paradicsom jár az alsós gyerekeknek, hanem zöldborsó héjában. Zsengén vagy akár jól éretten adták a gyerekeknek (mosatlanul), ahogy érkezett, zacskókban. Kevés gyerek ette, ami érthető, hiszen elmarad az íze a banánétól. Küllemre sem volt mindig vonzó. Amikor a borsóhüvelyekben szépen kifejlett borsószemek voltak, megmutattam néhány gyereknek, hogy Magyarországon gyerekkoromban a kertben hogyan nyitottam ki és ettem meg belőle a borsószemeket. Nevettek rajta. :) Tiszta újdonság volt számukra. A különböző élelmiszer üzletekben is árulnak itt Angliában hüvelyes zöldborsót, kisebb csomagokban. Eleinte erre igen csak rácsodálkoztam, mígnem végre láttam valahol, hogy igen, az angolok a zsenge zöldborsót hüvelyesen eszik. Amikor a szemek még alig láthatóak benne, akkor akár nyersen, akár ételekbe főzve használják fel. Én is így tettem. Férjem vett kb. fél kilóval a helyi "piac"-on. Az egyik belvárosi téren heti háromszor árulnak zöldséget gyümölcsöt, ha sikerül eljutnunk, akkor ott szerezzük be a zöldség gyümölcs nagyobb részét. Egész jó dolgokat ki lehet fogni. Például bió sárgabarackot - amit az előző recepthez is használtam - 5 fontért adott kb. 4,5 kilót egy rekeszben. Cseresznyét is itt szerezzük be, télen pedig a narancsot, mandarint, almát, körtét. Gyakran van angol áruja, emellett spanyol, francia, néha dél-afrikai. Számunkra a spanyol gyümölcs nem olyan mint amikor magyaroknál vettük volna, hiszen úgymond Spanyoloszág a "szomszédban" van. Mindenesetre többnyire jó minőségű gyümölcsöket árul Sharon - ez a neve a vállalkozónak. Rekeszben, nagyobb tételben olcsóbb, aminek mi kiváltképpen örülünk. Így jutott férjem is olcsóbban a zsenge zöldborsóhoz, amit ehhez az ételhez használtam fel.
A recept
Hozzávalók:
1 fej hagyma
3-4 szál sárgarépa
1-2 szál fehér répa
2 maroknyi zsenge zöldborsó héjában
3-4 gerezd fokhagyma
só vagy ételízesítő
rizs vagy tészta köretnek
Elkészítés:
A hagymát miután megpucoltuk, megmostuk és felaprítottuk, egy kevés vizen üvegesre pároljuk. Hozzáaadjuk a megmosott, karikákra vágott répákat, az aljára teszünk egy kevés vizet, hogy ne égjen oda, adunk hozzá egy kevés ételízesítőt és tovább pároljuk. Amikor már nem túl kemény, hozzáadjuk a megmosott zöldborsót, rászorjuk a felaprított fokhagymát és fedő alatt megpároljuk. A legvégén adhatunk hozzá petrezselymet vagy akár pörköltösen (paprikát szórva a főzés közben a zöldségre) is elkészíthetjük.
Fogyaszthatjuk tésztához vagy rizshez is. Mi az utóbbit választottuk.
Könnyű kis étel a gyomornak is és gyorsan el lehet készíteni.
Serpenyős paprika – érzésre
felvidéki egytálétel
Kedves barátomtól tanultam ezt a receptet egyszer. Sok volt a paprika, de a paradicsomot inkább kenyérhez ettük, így a lecsó ugrott. Ő meg azt mondta: mutatok valami nagyon régi ételt neked.
Egyszerű ez a recept, és mint sok ilyen, ettől nagyszerű is. Eszméletlen jó tud lenni a karamellizálódó hagyma és az illatos paprika együtt.
És mindez megvan magától egy serpenyőben a fedő alatt, sok dolgod nem lesz vele, megígérem. :)
Eheted mondjuk friss kenyérrel, vagy magában reggelire vagy vacsorára. Hidegen belekeverheted a salátádba. Pakolhatod spéci szendvicsbe is!
Hozzávalók egy serpenyőnyi adaghoz (persze ettől nyugodtan térj el. Nyugodtan: ÉRZÉSRE! :)
- 2 kg zöldpaprika
- 2 fej vöröshagyma
- só, bors, olaj
- A vöröshagymát vágd vékonyra és fonnyaszd meg olajon. Amíg ez zajlik, ess neki a paprikának. Vedd ki a csumáját és csíkozd fel.
- A paprikát halmozd rá a hagymára. Sózd és borsozd is.
- Ezután lassú tűzön, fedő alatt pirítsd, párold a saját levében. Nagyon fontos, hogy lassan történjen a készítés. Időnként forgasd meg, hogy mindenhol kapjon a tűzből. Akkor lesz kész, amikor karamellizálódott a hagyma és teljesen megpuhult a paprikád. Ez kb. fél óra, de piríthatod, amíg jól esik, és ahogy a legjobban szereted. :)
Ugye, hogy milyen egyszerű? Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Pirított zöldbab saláta
2020. június 7. Mindennapi ételeink
Ismét saláta recept. De mikor máskor, ha nem nyáron. Hozzávalók: 20 dkg zöldbab 2 nagyobb paradicsom 1 lilahagyma 2 dl Dr vegán Oetker tejföl 1 dl tojás nélküli majonéz kis citrom, barnacukor, só ízlés szerint egy csokor petrezselyem vagy kapor Elkészítés: A zöldbabot olajjal kikent tepsibe tesszük, sózzuk és 180 fokos sütőben megpirítjuk (kb 20 perc alatt, félidőben forgatjuk). Eközben összevágjuk a paradicsomot, hagymát, petrezselymet vagy kaprot, kikeverjük az öntetet, melyet tetszés szerint sózunk, citromozunk. A zöldbabot kihűtjük, majd mindent összekeverünk és tálaljuk is. :-)
Gabonakolbászos saláta
2020. május 14. Mindennapi ételeink
Férjemnek és nekem sokszor egy tartalmas saláta a vacsoránk. Most egy gabonakolbászos receptet hoztam. Hozzávalók: 1 fej saláta ( kertből) lilahagyma, kukorica, paradicsom, uborka, reszelt répa/cékla - opcionális, ízlés szerint gabonakolbász karikák 10 dkg kockázott növényi sajt tökmagolaj, só Elkészítés: A salátát leveleire szedjük, megmossuk, a többi hozzávalót felszeleteljük/kockázzuk/karikázzuk és tetszés szerint összekeverjük. Meglocsoljuk tökmagolajjal és sóval ízesítjük.
Ropogós répás röszti
Mindössze két hozzávalóból plusz sóból és fokhagymából fincsi ropogós répás rösztit készíthetsz, akár serpenyőben, akár gofri sütőben, akár tepsiben. Lehet, hogy csodálkozol a gofri sütőn, de én épp abban készítettem el. Méghozzá sütőpapírt használva. Féltem ugyanis - mivel először próbálkoztam vele - hogy odaragad és bizony nem szerettem volna pórul járni. Így a gofrisütő két lapjára tettem sütőpapírt, tehát olaj sem kellett hozzá és jó ropogós röszti lett a végeredmény. Persze ez működik tepsiben is és serpenyőben is, éppen csak azokban készítve érdemes egyszer megfordítani őket. Mindamellett, hogy ropogós, olajmentes, vegán is. Hiszen a legtöbb burgonyával készült röszti tojás hozzáadásával sütik.
A recept
Hozzávalók:
- 4-5 szál répa
- őrölt zabpehely
- só
- fokhagyma
Elkészítés:
A répákat nagy lyukú reszelőn lereszeljük, megsózzuk és összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Kicsit hagyjuk állni, majd a répa levét kinyomkodjuk belőle. (A levét akár meg is ihatjuk, számítsunk rá, hogy sós lesz, vagy felhasználhatjuk pl. kenyérhez vagy más étel készítéshez.) A répákat összekeverjük annyi őrölt zabpehellyel, hogy gombócokat tudjunk formálni belőlük. Néhány gombócot formálunk, majd kicsit kilapítjuk és megsütjük őket.
Tálalásnál (szója)joghurttal nagyon finom. A joghurtot is fűszerezhetjük akár.
Tofuburger
2020. május 3. Mindennapi ételeink
Hamburgert ettünk volna, de nem volt időm bucit is sütni, így most egy császárzsemlébe rejtettük a finom tofuból készült fasírtot, illetve zöldségeket. Így most csak a "hamburger "nem"hús" receptjét osztom meg veletek. Hozzávalók (6 db lett belőle) : 1 csomag marinált tofu 1 csokor petrezselyem ízlés szerint metélőhagyma 3 gerezd fokhagyma 1/2 kisebb cékla 2 lenmagtojás (2 ek lenmagpehely, 4 ek. víz) zabpehely - amennyit felvesz (kb 3-4 ek.) köménymag vegeta pirospaprika Elkészítés: A tofut villával összetörjük, majd hozzáadjuk a lenmagtojást, fűszereket, a céklát meghámozzuk, lereszeljük, és kinyomkodjuk a levét. ezt a levet beletesszük, majd alaposan összedolgozzuk, és fasírtokat formálva olajozott tepsiben 180 fokon kb. 30 perc alatt egyszer megforgatva kisütjük azokat.
Csodasaláta
2020. április 30. Mindennapi ételeink
Ismét itt vagyunk, most már rendszeresebben jelentkezünk. Kisebbik gyermekünk, Gergő mostanában válogatósabb korszakát éli, pl. a nyers zöldségeket mellőzni szeretné az étrendjéből. (De a gyümölcsöket pl. nagyon szereti.) Viszont, mivel a tofut is nagyon kedveli, ill. majonézzel tökmagolajjal szinte minden lecsúszik, ezért találtam ki ezt a salátát, amiből egy hatalmas tállal mindketten megesznek. Hozzávalók: Paradicsom Uborka Saláta levél (a kertből) Madársaláta (szintén kertből) Bébispenót (szintén a kertből) Újhagyma /lilahagyma Szójaszószban pirított marinált tofu -- Tökmagolaj Majonéz A tetszőlegesen kiválasztott zöldségeket feldaraboljuk és ízlés szerint meglocsoljuk a majonézzel és a tökmagolajjal. Sót nem szoktam hozzáadni, mert a majonéz is sós. Ma éppen krumplis tésztával fogyasztjuk.
tonhalas tojáskrém
2020. április 16. Beautilicious
Mikor nem tudok dönteni a két kedvenc vacsorám közül, inkább a kettőt vegyítve valami szupert alkotok. Mindkét alapanyag nagyon értékes fehérjeforrás és fogyasztása mindenki számára ajánlott. Célodtól függően kenheted pirítósra, vagy lehet salátádra ez a feltét. És most jöhet a recept! Hozzávalók - 1 konzerv tonhal (180 grammosat használtam, amiből a töltőtömeg 130, de a levét is hozzáadtam) - 3 tojás - 1 ek norbi update majonéz - 2 ek norbi update mustár - fél fej vöröshagyma - 1 tk sörélesztőpehely Amíg fő a tojás a hagymát apróra vágom, és összekeverem a tonhallal, mustárral, majonézzel, sörélesztővel, és egy csipet sóval.Miután megfőztem a tojásokat, úgy hogy a sárgája kemény legyen, csak hozzákevertem a többi hozzávalóhoz őket, és villával alaposan összetörtem. (Egy éjszaka a hűtőben nagyon jót tesz neki.)
Zöldséges frittata (vegán)
Az eredeti olasz frittata, ami egyfajta átmenet a rántotta és az omlett között és bármilyen kéznél lévő zöldségekkel (vagy sajttal, esetleg hússal) készül. Állítólag kevés olasz étterem étlapján találjuk meg, ennek pedig az oka az, hogy leginkább előző napi maradékokból készül. Olaszok mellet a franciák és spanyolok is előszeretettel készítenek frittatát, de már a Perzsa Birodalomban (mai Irán területe) is elterjedt, szintúgy Észak-Afrika területén. Mindez azt mutatja, hogy eléggé populáris ételről van szó, ami a különféle konyhákban más-más ízvilággal és fűszerekkel jelenik meg. Mondhatni ahány ház annyi frittata.
Tehát előző napról maradt krumpli, répa és társaival vagy akár spenóttal, spárgával is elkészíthető, vagy ha más nem, használhatunk fagyasztott vegyes zöldség keveréket hozzá. Kisebb mennyiségben serpenyőben is elkészíthető. Nálam nagyobb adag készült, így tepsiben sütöttem meg.
A recept
Hozzávalók
- 1 doboz tofu
- 2 dl növényi tej (szója volt kéznél)
- 3 kanál sörélesztő pehely
- 1 teáskanál mustár
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1-2 csipet só
- 1 teáskanál kurkuma vagy turmeric
- 1 csipet fekete só (tojás ízt kölcsönöz neki - el is hagyható)
- 1 púpozott evőkanál kukorica keményítő
- Kb. fél kg párolt zöldség (lehet csak krumpli, de variálhatjuk annak megfelelően, mi van otthon, vagy ha maradt zöld köret előző napról, azt is felhasználhatjuk)
- medvehagyma (elhagyható)
Elkészítés:
A turmixgép poharába beleaprítjuk a tofut, ráöntjük a növényi tejet és a géppel összedolgozzuk. Közben hozzáadagoljuk a fenti sorrendben a hozzávalókat. A legvégén pedig a kukorica keményítőt. Amikor enyhén folyékony, inkább sűrű masszává vált, akkor egy tálban összekeverjük a zöldségekkel majd vagy az egészet egyben sütjük ki sütőpapírral bélelt tepsiben. Akárcsak némely süteményeket, ezt is tűpróbával tudjuk ellenőrizni, hogy megsült-e. Ha ráragad a szósz a késre, vagy a tűre, akkor még sütni kell. Ha serpenyőben sütjük (ezt a mennyiséget 2-3 serpenyőre elosztva), fontos, hogy tapadásmentes serpenyő legyen. Ennek hijjával egy kis olíva olajat tegyünk a serpenyőbe és a frittatát fedő alatt süssük meg.
Szeder turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. február 20. Zizi kalandjai
Február környékén nagyon elkezdem kívánni a tavaszi zöldeket: medvehagymát, friss zöldfűszereket, salátákat, és a nyári gyümölcsöket: az epret, a málnát, a szedret, a ribizlit, majd jöhetnek a barackok és a dinnyék. Ilyenkor elkezdek egy kicsit nem szezonálisan enni, veszek egy cserepes bazsalikomot, amiből csinálok pestot, vagy veszek többféle fagyasztott bogyós gyümölcsöt és csinálok belőlük... Source
kedvenc gombakrémem
2020. január 29. Beautilicious
A reggeleket általában valami sóssal szeretem kezdeni. Imádom a pirítóst meg a különféle lepényeket, amiknek mindig variálom az alapanyagait, hogy változatos legyen az étrendem. Ezek úgy a legjobbak, ha utána gazdagítjuk őket valami finom krémmel. Most a gombakrémmel kísérletezgettem, aminek az íze nekem nagyon bejött. Ezeket tedd turmixgépbe - 1 konzerv gomba - 1 tk só - bors - 50gramm kesudió/ dió (ez attól függ, melyik ízét kedveled jobban, mindkettővel isteni :) ) - 2 evőkanál koch majonéz - + ha szereted a hagymás ízvilágot, turmixolás után adj hozzá egy kis szeletelt póréhagymát
Vegán frankfurti leves
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam
Örök klasszikus a mai levesünk, természetesen vegán formában. Hiszen persze, hogy a hagyományos ízek és a növényi konyha jó barátok, sőt! Az egészet úgy szabod, ahogy neked tetszik. :) Egy finom, tartalmas leves pedig a legjobb, ami veled egy hideg napon megtörténhet!
Hozzávalók egy kisebb fazékhoz
- fél fej kelkáposzta
- 3 szem krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3+1+1 ek olívaolaj
- fél mk füstölt fűszerpaprika
- 1 kk pirospaprika
- 1 mk oregánó
- fél mk őrölt kömény
- két szál növényi virsli
- 100 ml növényi tej (vigyázat, a vaníliás beütésű nagyon nem jó!)
- 1 ek liszt
- só, bors
- 1 mk almaecet
- Három evőkanál olívaolajon párold meg a felaprított vöröshagymát és fokhagymát. A tűzről levéve szórd bele a fűszereket, és keverd el. Szagolj bele! – Ugye, milyen finom? Pedig a java csak most jön! :)
- Tedd rá a felaprított krumplit és annyi vizet, hogy ellepje. Amíg felforr, vágd vékony csíkokra a kelkáposztát. Én kivágtam az ér legkeményebb részét, de ezt rád bízom.
- Tedd hozzá a kelkáposztát is, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje.
- Ezután még 10 percet főzd forrás után. Amíg vársz, két dolgot is meg tudsz csinálni.
- A virslit karikázd fel és egy evőkanál olajon pirítsd át mindkét oldalát.
- Készítsd el a leves sűrítését. Ehhez én egy evőkanál olajon megfuttattam 1 evőkanál lisztet, aztán pedig felöntöttem 1 dl szójatejjel, majd hagytam besűrűsödni a tűzön. Ezt keverd bele a levesbe, amit a hozzáadott virslivel is forralj 1 percet. A végén ízesítsd az ecettel.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Gluténmentes kovásztalan kenyér
Bár a zsidók Egyiptomból való kivonulása és ezzel együtt a húsvét ünnepe (amely már az Ószövetségben is létezett, nem csak Krisztus keresztre feszítése óta van) által került jobban a köztudatba a kovásztalan kenyér, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak húsvét tájékán készíthet az ember. Szeretem a kovásztalan kenyeret, mert gyorsan kész és gazdag rost forrásának köszönhetően igazán laktat. Legutóbb gluténmentesen készítettem el kukorica liszttel és olajos mag-őrleménnyel. Ha sós reggelit kívánunk és nincs otthon kenyér, nem kell pánikolni, mert gyorsan összehozhatóak a lapos kenyér-darabok akár gluténmentesen is. Praktikus étel, amely könnyen helyettesíti vagy pótolja a mindennapi kenyeret. Pástétomot, akár lekvárt kenhetünk a tetejére, de mi csak kiadós joghurtos cékla-salátával ettük. Nem is bírtunk sokat enni belőle.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg őrölt olajos mag (tökmag, napraforgó, szezám, lenmag)
- 15 dkg kukorica liszt
- 0,4 g só
- 1,6 dl víz
Elkészítés:
A hozzávalókat a fenti sorrendben egymáshoz keverjük. Majd tésztát gyúrunk belőlük. Az a jó, ha a tészta nem ragad, könnyű vele dolgozni, mint a kekszek alaptésztájával. Ha túl nedves lenne, adjunk hozzá egy kevés kukorica lisztet, ha túl száraz lenne, adjunk hozzá némi vizet. Olaj nem szükséges bele, mivel őrölt olajos magvakkal is gazdagítottuk a tésztát.
Deszkára kinyújtjuk kb. ujjnyi vastagságúra. Felcsíkozzuk a felszínét, ezzel alapot adva annak, hogy ha törjük, akkor könnyű legyen lapokra törni.
Sütőlemezre vagy tepsibe tesszük, kb. 20-30 perc alatt ropogósra sütjük.
Ugyanúgy fogyasztható, mint a kenyérszeletek, vagy a pirítós kenyér. Finomabbá tehetjük, ha fokhagymával bedörzsöljük. Kenhetünk rá pástétomot. Mi finom joghurtos céklával ettük.
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Vegán lencseleves
A lencseleves egy könnyen vegánosítható, közkedvelt, tápláló étel. Nem kellenek hozzá különleges hozzávalók, csak lencse, zöldségek és fűszerek. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 paradicsom 1 sárgarépa 1 kisebb fehérrépa vagy paszternák 1 normál méretű konzerv lencse ecet ízlés szerint só bors petrezselyem majoránna szerecsendió lestyán őrölt babérlevél mustármag A fűszerek közül kihagyhatjuk azt, amelyik éppen nincs otthon, de a zöldfűszerekből (petrezselyem, majoránna, lestyán) használjunk bátran, 1-1 teáskanálnyi mennyiséget nyugodtan. Akinek nagyon hiányzik belőle a füstölt íz, bioboltokban kapható folyékony füstöt, vagy nagyáruházakban és bioboltokban kapható füstölt paprikát adhat hozzá. A hagymát, fokhagymát, répákat megmossuk, meghámozzuk, feldaraboljuk. A paradicsomot is megmossuk és feldaraboljuk. Feltesszük főzni közepes lángon, fedő alatt annyi vízben, ami legalább egy ujjnyira ellepi. Sózzuk meg és tegyük bele a fűszereket. Levesek esetén én mindig túlsózom ebben az állapotban, mert így a só átjárja a zöldségeket, és ízletesek lesznek, miközben a főzőlé is átveszi az ízeket. Mikor már bele tudjuk szúrni a villát a répába, hozzáadjuk a lencsekonzervet lével együtt, és felhígítjuk a végleges mennyiségre. Kóstolgassuk közben, hogy beállítsuk a leves sósságát. Ha sótlan, természetesen sózzuk meg. Tálaláskor ecetet, esetleg vegán tejfölt/tejszínhelyetesítőt adhatunk hozzá ízlés szerint. Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán lencseleves appeared first on VegaNinja.
Édes-savanyú póréhagyma “feta” sajttal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. október 11. Zizi kalandjai
Póréhagyma, mint köret? Miért ne? Nem egy túl gyakori zöldség, hagymaféle a köretek terén, pedig ebben az ételben királyi szintre emelkedik. Olyan főszereplő lesz, aki a megterített asztalnál magára vonja a tekinteteket. Remélem felcsigáztalak benneteket annyira, hogy legfőbb vágyatok az legyen, hogy elkészítsétek ezt az ételt a hétvégén. Mert egyszerű. Mert hihetetlenül finom. Source
Tofu rántotta
A tofu szójababból készült tejmentes sajt állagú étel. A szójabab az ősi Kína és Japán falusi zöldséges kertekből közel háromezer éves utat tett meg, míg a vegetáriánusok legfontosabb fehérje-forrásává vált. A "fehér daru gyermeke", a "nagy drágakő", a "virágos szivárvány" poétikus, pozitív csengésü neveket használtak a helybéliek a szójababra. A szójabab az öt ázsiai szent növény egyikeként többek között hús- és tejpótló élelmiszerként szolgálja az emberiséget. A szójababból készült sajtféle a fogyókúrázóknak is ideális. Nem tartalmaz glutént, tejcukrot, tejfehérjét, cukrot, ezáltal az allergiás étrendekbe is remekül illik. Gyorsan telít, és segíti, gyorsítja az anyagcserét. Nem csak sajtféleként használható, de remek tojás-pótló is például rántotta készítésekor.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu (30-40 dkg)
- 1 hagyma
- ételízesítő vagy kurkuma
- fekete só (kénes, tojás jellegű illata és íze van)
- víz
Elkészítés:
A hagymát felaprítjuk és kevés vizen megpároljuk. Míg párolódik, apróra vágjuk a tofut, villával kicsit összetörjük, majd étezesítővel vagy kurkumával és egy kevés fekete sóval megszórjuk. A megpárolt hagymával összekeverjük és tovább sütjük, míg egy kicsit megpirul a tofu és a hagyma. Ezzel tulajdonképpen el is készül a "tofurántotta" . Persze variálhatjuk kedvünk szerint, paprikát, paradicsomot is süthetünk hozzá. Megszórhatjuk a tetejét őrölt piros paprikával, vagy kevés füst aromával még pikánsabb ízt kölcsönözhetünk neki.
Magában, zöldségekkel fogyasztva is finom, vagy tehetjük kenyér szeletekre, kovásztalan kenyérre is.
Bajnok rakott karfiol
2019. augusztus 21. Kertkonyha
Két lépés az egész, de a végeredmény megszólal!
A karfiolmánia folytatódik! De milyen a jó rakott karfiol? Nekem olyan, aminek egyrészt egyszerű a receptje, másrészt a végeredmény gusztusos állagú és izgalmas ízű. Mondjuk legyen inkább sült, mint főtt, mert az mindig olyan jót tesz az ételnek. Összegőzölt, ízetlen plötyi dolgokat bárki tud készíteni! :D Szóval a másik, hogy legyen íze. Meg persze színe, és nem csak a legtetején! És nem is olyan egyszerű ez a dolog, hidd el, csak nézd végig a rakott karfiolos recepteket a keresőben. :))
Kitaláltam valamit, ha te is így csinálod, nem marad el a siker, ezt garantálom! Szaftos is, ahol kell, roppanós, a fűszerek is átjárják mindenhol, és öröm ránézni, olyan gyönyörű!
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g karfiol
- 1/3 mk őrölt szerecsendió
- 1 kk só
- 1 kk fokhagyma granulátum
- 1/3 mk kurkuma
- 2 ek olívaolaj
- 1/2 mk őrölt bors
- 100 g újkrumpli
- 150 g joghurt (vegán)
- 1 púpozott ek szárított élesztőpehely
- 1 kk őrölt szezámmag vagy tahini
- 1 ek citromlé
- A karfiolt szedd 2-3 centis rózsákra, a krumplit vágd centis karikákra. A szerecsendiót, sót, fokhagyma granulátumot, kurkumát és borsot keverd össze, majd forgasd bele a karfiolt és a krumplit. Locsold meg az egészet olívaolajjal, és így is forgasd át alaposan.
- Tedd a beízesített zöldségeket egy kiolajozott sütőtálba, és süsd fél órát. Legjobb ha van légkeverésed, és először magasabb, majd közepes hőmérsékletet válassz. Akkor jó, ha szép aranybarna színe lett.
- Közben keverd ki az öntetet a joghurtból, szezámmagból, élesztőpehelyből és citromléből. Fél dl vízzel lazítsd fel, hogy be tudjon majd folyni a zöldség közé.
- Öntsd rá a karfiolra a joghurtot, majd tedd vissza 10 percre még a sütőbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Nyári tésztaétel - cukkinivel, paprikával és mangolddal
2019. augusztus 12. Élj harmóniában
A tésztaételek nem véletlenül olyan népszerűek, mert gyorsan elkészülnek, hihetetlenül változatos módon lehet elkészíteni őket és egészségesek is. Továbbá a tészták kiváló fehérjeforrások, ha hüvelyesekkel vagy magvakkal kombinálod őket. Ez a recept egy igazi nyári csemege, paprikával, cukkinivel és mangolddal megbolondítva:) Könnyű étel vacsorának, ebédnek is akár. Nyári tésztaétel - cukkinivel, paprikával és mangolddalHozzávalók 3 tv paprika 3-4 közepes cukkini 2 csokor mangold 3 ek ghí vagy olaj 1 tk római kömény 1 kis darab gyömbér 1/4 tk asafoetida (hing - ha nincs otthon kihagyhatod vagy egy pici hagymával helyettesítheted) 1/4 tk kurkuma 1 tk őrölt koriander 1,5 tk só 6 ek. napraforgómag 1 ek. friss zöld fűszer koriander, bazsalikom vagy petrezselyem 250 g tészta ( gluténmentes diétában gm tészta) só víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A napraforgómagot szárazon (zsiradék nélkül) pirítsd meg egy serpenyőben és tedd félre. A zöldségeket tisztítsd meg. A cukkinit és a paprikákat vágd 1-2 centiméteres darabokra. A mangoldot szintén darabold fel. A ghít (vagy olajat) egy nagy serpenyőben hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele rómaiköményt, gyömbért, asafoetidát és kurkumát és az őrölt koriandert . Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és utána rögtön tedd hozzá a felszeletelt paprikákat. 2-3 percig pirítsd, majd tedd hozzá a cukkinit, a mangoldot .Keverd meg néha és néhány percig pirítsd a zöldségeket, egy pici vizet tegyél hozzá és vedd le takarékra. Addig párold az egészet, amíg a cukkini áttetszővé válik, de még roppanós marad. A végén add hozzá a sót és megszórhatod valamilyen zöld fűszerrel is. Szedd a kifőtt tésztára a zöldségeket és a végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal. Ezt a zöldséges ételt frissen, baszmati rizzsel vagy chapatival vagy purival is tálalhatod - utóbbi recepteket a blogon megtalálod.. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Mediterrán lakoma
? la Hémangi Dévi Dászi Fantasztikus szakácskönyvet kaptam nemrég. Szakácskönyvet olvasni kicsit olyan, mint magával az emberrel találkozni. Mennyi mindent üzennek az ételek, a hozzávalók, az elkészítési módok! Van, hogy hiába a sok szép kép, ha idegenek az ételek és a hozzávalók vagy akár az író stílusa, nem? Micsoda különbség, amikor viszont az egész az első pillanattól kezdve az enyém, falom az oldalakat, egyre azt tervezgetem, hogy melyiket mikor készítem el. Hovatovább, minden hozzávaló megvan otthon, de ha esetleg mégsem, azonnal tudok mondani valamit, amivel helyettesíteni tudom. :) Tiszta szívből tudom ajánlani Hemangi legújabb szakácskönyvét, aminek címe: Népek Konyhája. Én rögtön beleszerettem, és egyáltalán nem találtam benne olyan bonyolult receptet, aminek őrült módon neki kéne gyűrkőzni. Benne tényleg minden fantasztikusan egyszerű és nagyszerű, és épp ez benne a csodálatos. Jól bevált receptek a világ minden tájáról. Kitaláljátok, mit kölcsönöztem most belőle? Hát, persze, hogy egy mediterrán összeállítást: cukkini fasírt + paradicsomos tepsis krumpli + langyos zöldbab saláta.
Kölestúróval rakott kelkáposzta – vegán recept
Egy egyszerű, olcsó, és nagyon finom főétel a rakott kelkáposzta: ebben nincs semmilyen húst helyettesítő anyag, inkább túróra hasonlít a kölesből készült réteg. Hozzávalók: fél fej kelkáposzta 2 dl köles 1 kisebb vöröshagyma 2 pohár vegán tejföl (vagy szójajoghurt) 2 dl. édesítetlen növényi tej 1 kávéskanál kapor (ha szereted) 2 gerezd fokhagyma só pici olaj a tepsi kiolajozásához növényi sajt (opcionális) A kelkáposztát sós vízben megfőzzük, hogy még roppanós legyen. A vöröshagymát felkarikázva, pici sóval, vízzel, alacsony lángon, fedő alatt megpároljuk egy tapadásmentes serpenyőben. A kölest a növényi tejjel, sóval, kaporral, a fokhagymanyomón átnyomott fokgagymával, és még 4 dl vízzel készre főzzük. (Háromszoros legyen a folyadékmennyiség a köles mennyiségéhez képest.) A kiolajozott tepsit a párolt hagymával, főtt kölessel, vegán tejföllel, kelkáposztával rétegezzük, a tetejére mehet növényi sajt, de nem muszáj. Sütőben kb 200 fokon pirosra sütjük. Vegán tejfölből jelenleg a Dr. Oetker tejföle az egyetlen opció Magyarországon, Aldiban, Auchanban általában kapható, de más nagy és közepes áruházakban, bioboltokban is fellelhető. Tedd a kedveceim közé 0 The post Kölestúróval rakott kelkáposzta – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Nyári egészségmegőrzés - tanácsok az ájurvéda segítségével
2019. június 3. Élj harmóniában
Beköszöntött a nyár, tartós meleg, hosszabb nappalok és megnőtt a napsütéses órák száma. Mivel az ember a természet része, ezért a természet változása mindig hatással van ránk. Ahhoz, hogy nyáron is megőrizd testi-lelki egyensúlyod, vedd figyelembe az évszak jellemzőit. Az ájurvéda szempontjából nyáron leginkább a pitta dósa dominál. A szervezeted egyensúlyának fenntartása érdekében, előre érdemes felkészülni, életmódodat úgy alakítani, hogy kompenzálni tudd a pitta dósa dominanciáját. Akik eleve pitta típusok nyáron kiemelt figyelmet érdemes fordítaniuk egészségük megőrzésére. Egyensúlyzavar A pitta egyensúlyzavar kiváltó okai között leginkább a meleg időjárás, a túlterheltség és a sok olajos, fűszeres vagy éppen erjesztett, savanyított étel szerepel. Tünetei: erős éhség és szomjúság, leégés, bőr problémák - pattanások, kiütések, gyulladt bőr - láz, égető érzés, hasmenés, égő szemek, büdös izzadság, gyulladások, hőguta, fekélybetegségek, savtúltengés, gyomorégés és a hőség kifejezetten rosszul tűrése. Magatartásbeli és mentális jellemzők: türelmetlenség, ingerlékenység, erős kritikai hajlam, zsarnoki viselkedés, harag, ellenségeskedés. Mit tehetsz, ha szeretnéd elkerülni a fenti tüneteket vagy akár már tapasztalod magadon, hogy a pitta túlsúlyba került? Az ájurvéda számos tanáccsal szolgál ehhez. Táplálkozás Fogyassz nyáron könnyű és kisebb adag ételeket, ne terheld túl az emésztésed, de étkezz rendszeresen. Kerül a húst, tojást, olajban kisült és nehéz ételeket. Fogyassz sok lédús ételt, leveseket, több zöldséget, gyümölcsöt - cukkinit, uborkát, tökféléket, dinnyét, salátákat, brokkolit, kelbimbót, petrezselymet, zellert. A gabonák közül a baszmati rizs és az árpa a legjobb. Részesítsd előnyben az édes, fanyar és keserű ízeket. Kerüld a sós, savanyú és csípő ételek, mert ezek fokozzák a tüzet a szervezetedben. Ajánlott fűszerek: koriander, görögszéna, édeskömény, kurkuma, sáfrány. Csípős fűszereket, fekete borsot, gyömbért nagyon keveset fogyassz. Az ételeket ghível vagy kókuszzsírral készítsd - a kókuszzsír hűsítő hatású. Érdemes kerülni a cigarettát, a mézet és a hagymaféléket is. Folyadékfogyasztás A megfelelő mennyiségű és minőségű, rendszeres folyadékfogyasztás különösen a nyáron lényeges. Ha keveset iszol, hatással lesz a vérnyomásodra, emésztésedre, ízületeidre és a bőröd állapotára, valamint a fizikai és szellemi teljesítőképességedre. Fáradság, kimerültség, fejfájás, szomjúság, koncentrációzavar léphetnek fel. Ne várd meg ezeket a tüneteket! A folyadékbevitelt tudatosan alakítsd, ne csak akkor igyál, amikor megszomjazol. Fogyassz naponta 2-3 liter folyadékot (nagy melegben akár 4 litert). Elsődlegesen tiszta minőségű vizet (forrásvíz, ásványvíz), gyógyteákat vagy frissen készített gyümölcsleveket igyál. Fogyassz lédús zöldségeket, gyümölcsöket, leveseket, folyékony ételeket. Ideális szomjoltó még a Lassi. Kerüld az üdítőket, dobozos gyümölcsleveket, cukrozott és/vagy koffeines italokat, alkoholt, kávét. Ne igyál hideg italokat se, mert csak erősebben fogsz izzadni. Életmód Mivel a pitta egyensúlyzavarhoz hozzájárul a túl sok tevékenység, ezért figyelj a pihenés és a tevékenységek megfelelő arányára. Kerüld a fizikai és szellemi túlterhelést (tv, hangos zene), a túlhajszoltságot. Alakíts ki rendszeres szokásokat és ne legyen túl szoros a napirended, legyen elegendő szabadidőd. Szánj időt az idegrendszered és a szervezeted pihentetésére - végezz rendszeresen relaxációt és meditálj. Napsütés, környezet Kerüld az erős napfényt, ne tartózkodj sokat a napon. A túl sok napfény csökkenti a belső energiádat és növeli a tüzet a szervezetedben. A hűvös kifejezettem jótékony hatású. Próbálj sok időt tölteni a szabad levegőn, árnyékos, hűvös helyeken. A zsúfolt, forró tengerpartok helyett, ilyenkor jobb a hegyvidéki környezet. Öltözködés Az időjárás ellen megfelelő öltözködéssel is tudsz védekezni. Hordj laza, jól szellőző, kényelmes ruházatot, ami fedi a bőrödet. A ruha természetes anyagból készüljön - pamut, len, selyem. Hölgyeknek kifejezetten érdemes gyöngyöt hordani, mert hűsítő hatású. Bőrápolás Védd a bőröd a leégéstől - elsődlegesen öltözködéssel. Az olajos masszázs is kiváló - a lehető legjobb, ha minden reggel végzel ájurvédikus önmasszázst. A nyári hőségben, pitta alkatúaknak ehhez a legjobb a kókuszolaj, mert hűsíti a testet. Testmozgás Ne terheld túl a szervezeted, kerülj minden megerőltető testmozgást. Amikor a nap erősen süt, ne sportolj - olyankor inkább pihenj. Vegyél példát a meleg éghajlaton élő, sziesztázó népekről. Ha testgyakorlást végzel, akkor a kora reggeli órákban gyakorolj, amikor hűs a levegő. Sétálj reggelente, mert a reggeli napfény gyógyító hatású és életenergiával tölt fel. Kellemes az esti, csillagfényes séta is. Ajánlott testmozgás az úszás és a kirándulás - az erdőben patakok mentén, forrásoknál, völgyekben sokkal hűvösebb van. Amennyiben jógát gyakorolsz, részesítsd előnyben a hűsítő jógapózokat (talaj menti gyakorlatok, előrehajlító pózok). Kerüld a megerőltető pózokat, az álló és a hátrahajlító gyakorlatokat és a dinamikus gyakorlást. Végezz Shitali pránájámát. Csodaszép nyári napokat kívánok :) szeretettel Kati
Borsófőzelék és gombafasírt
2019. május 29. Vegasztrománia
Történt az úgy, hogy ma megéheztem, de nem volt kedvem kimenni vásárolni a szakadó esőben. A fagyasztott borsót már megvettem pár napja, mert egy ideje nagyon megkívántam a borsófőzeléket. Na persze nem a menzáról elhíresült lisztes, agyoncukrozott verziót, amiben csak néhány borsószem kiabált segítségért (bár bevallom töredelmesen, hogy azzal legalább tudtam mit kezdeni evésügyileg - akkoriban, nem most), hanem egy minden szempontból ütős, finom, szép, kívánatos, egészséges változatot. Jelentem, sikerült. Szóval a kanapén álmodoztam, tervezgettem, hogy milyen jó lesz hozzá majd egy zabfasírt, amikor konstatáltam, hogy a zabpehely elfogyott... És akkor kihívtam magam egy főzőversenyre, aminek az volt a tárgya, hogy minél finomabb vega fasírtot prezentáljak az otthon található, jelenleg szegényes kínálatból. "Challenge accepted!" - kiáltottam (magamban) Barney-módra, és kihúztam a zöldséges ládát. Utolsó napjaikat élő gombákat találtam, 2 árválkodó sárgarépát, és néhány szál újhagymát. Nem kellett sokat gondolkodnom, és fejemben összeállt a kép. Nagyon hálás vagyok az esőnek most ezért, mivel ezeket az alapanyagokat mindenképpen fel kellett volna használnom, különben mehettek volna a kukába. Erre pedig mostanában igyekszem nagyon figyelni, mert nem etetem a szemetesem. Most pedig jöjjön a mai improvaszion, ami receptté nőtte ki magát. Az elkészítés fázisait pedig megtaláljátok a vegasztrománia instagram oldalán, felül, a Highlights-ban. Borsófőzelék és gombafasírt Hozzávalók: (4 főre) a borsófőzelékhez: 4 kisebb, vagy 2 közepes krumpli meghámozva, kockákra vágva 3-4 szál újhagyma karikákra vágva 1 ek olívaolaj 1 kg zöldborsó (ez most fagyasztott volt, de a legistenibb zsenge borsóból) 500 ml zabtej só 3 ág menta levelei felaprítva a fasírthoz (20 db): 250 g robotgépben felaprítva 2 sárgarépa meghámozva, robotgépben felaprítva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva (nekem nem volt, ezért medvehagymás sóval helyettesítettem) snidling apróra vágva 50 g zabpehelyliszt 5 szelet rozs extrudált lapkenyér robotgépben felaprítva 1 kk füstölt paprika (opcionális) só bors A krumplit megfőztem. A sütőt előmelegítettem 180°C-ra. Közben az olajon pár percig pirítottam az újhagymát. Rádobtam a borsót és átforgattam. Felöntöttem a zabtejjel, sóztam, és készre főztem. A közben megfőtt krumplit leszűrtem, és a borsó 1/3 részével, és egy kevés zabtejjel (amiben főtt), összeturmixoltam. Visszaöntöttem a borsóhoz, hozzákevertem a mentát és melegen tartottam. Míg a borsó főtt, egy tálban összekevertem a fasírt hozzávalóit, jobban mondva összegyúrtam, mert ennek egy gyúrható masszának kell lennie. Kis golyókat formáztam, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket. 30 alatt megsütöttem őket. Tálaltam, és hamm! UI: A fogadást nyilván én nyertem, és a képen láthatjátok a fődíjat.
Paprikás krumpli, avagy ehet-e egy vega hagyományos ételeket?
Mostanában nagyon kívánom a hagyományos ételeket, mint például a paprikás krumplit, a rakott krumplit, vagy a töltött paprikát. Gyerekkorom ízei, de eredetileg mindegyik hússal készül. Akkor most hogy van ez? Egyek, vagy ne egyek? "Csúfoljam meg" az eredeti recepteket, és készítsem el a saját verziómat, vagy csendben, lehajtott fejjel inkább egyem a "nekem való" salátát? El szoktam azon gondolkodni, hogy vajon miért sarkalatos pont és kritika ez még mindig a vegák és a mindenevők közti párbeszédben.. Vagyis, hogy ha valaki úgy döntött, hogy nem eszik többet húst (tejterméket, tojást), akkor miért akar mégis azt, illetve annak egy gyenge utánzatát enni? Több, mint tizenhárom éve hagytam el a húst saját akaratomból, és több, mint egy éve nem ehetek tejterméket - egyáltalán nem a saját akaratomból. Tehát benne vagyok egy hibrid helyzetben, melynek egy részét én választottam, egy másiknak pedig elszenvedője vagyok. Tizenhárom éve kinyitottam egy ajtót egy új világra, és kíváncsian, lelkesedve léptem be rajta. Egy éve ki kellett nyitnom egy ajtót egy félelmetes világra, és sírva léptem be rajta. Alapvetően én sem azért lettem vega, hogy ételeimmel mindent lemásoljak, amiket addig ettem. De. Az én gasztro-életemben ez az egyik kedvenc játékom. És azt se felejtsük el, hogy ezen a konyhán nőttem fel, vagyis bennem van, és fontos alapot képez, amihez szeretek visszanyúlni. Személyiségem is ilyen, kell egy bázis, ahonnan elindulhatok repkedni, és ahova vissza tudok térni. A gasztronómiában is így működöm. Sosem felejtem el azt a hónapot huszonévesen, amit Olaszországban töltöttem, és bár veszettül imádom az itáliai konyhát, két hét elteltével visítva könnyeztem egy jó túrós csusza után. Úgyhogy az én konyhám egy szabad konyha lett, címkék és szabályok nélkül. A képen látható paprikás krumplit egy hónapja fotóztam, de most is az rotyog a tűzhelyen. Egy kis csavar van benne, amit Apa véletlen felfedezése ihletett. Egy-két évvel ezelőtt ugyanis véletlenül római köményt tett mindenbe, amibe a mi köményünket kellett volna tenni, gulyáslevesbe, pörköltbe, mindenbe. És annyira jól állt az ételeknek, hogy azóta ezt észben tartom, és használom is. Vegán paprikás krumpli Hozzávalók: (4 személyre) 2-3 ek növényi olaj 2 hagyma felaprítva 3-4 gerezd fokhagyma fele szeletekre vágva, másik fele lereszelve (lehet kevesebb, én imádom a fokhagymát) 1 ek piros paprika 1 tk füstölt paprika 5 nagyobb krumpli meghámozva, kockákra vágva só frissen őrölt fekete bors 1/2 tk majoranna 1/2 tk őrölt kömény késhegynyi római kömény 500 ml víz 1 csomag füstölt barna rizses vega kolbász nagyobb darabokra vágva (ez szét fog esni előbb, vagy utóbb, de nem gond, pont az a jó benne) 1 csomag vega virsli karikákra vágva Egy lábasban felhevítettem az olajat, majd rádobtam a hagymát és a szeletekre vágott fokhagymákat, és 5-8 percig pirítottam őket időnként megkeverve. Alacsony lángra tettem, és hozzákevertem a paprikákat, majd kicsit pirítottam őket. Hozzáadtam a krumplit, fűszereztem, megkevertem és hozzáöntöttem a vizet. Felforraltam, majd alacsony lángon, fedő alatt, 15-20 perc alatt készre főztem. a vége előtt 5 perccel hozzáadtam a vega kolbászt és a vega virslit, és ellenőriztem az ízeket.
Gyros nyárs és póréhagymás rizs
Imádom a görög konyhát! Itt van ez az összeállítás is például. Kimondhatatlanul egyszerű, párhuzamosan is lehet dolgozni, és 15-20 perc alatt olyan lakomád lesz, hogy megszólal. Mi a titkuk? Változatos hozzávalók, illatos, egymással harmonizáló fűszerek, kreativitás és bátor főzés. És táncot járnak az ízek! Már azon gondolkodom, mikor csinálom meg ezt újra! :) Hozzávalók két személyre - 250 g póréhagyma - 100 g rizs - 1/2 mk kapor - 1 kk paradicsomszósz (püré vagy ketchup) - 4 ek olívaolaj - 50 g szójakocka - 1 kk gyros fűszerkeverék - A póréhagymát vágd fel félkarikákra, majd dobd forrásban lévő vízbe 2-3 percre. Az előfőzés után szűrd le, és hagyd lecsepegni. Ha barna rizst használsz, akkor itt kezd el előfőzni a rizst is külön, sós vízben. Ha fehér rizzsel dolgozol, akkor ez ráér később. - A kicsit leszáradt póréhagymát 2 evőkanál olívaolajon párold meg. 6-7 perc alatt összeesik, de még nem barnul meg. - Ezután add hozzá a paradicsomszószt, a kaprot és a nyers fehér rizst (vagy előfőzött barna rizst a levével együtt), és egy pohár vizet. Sózd, és addig rotyogtasd a levében, amíg meg nem puhul a rizs. - Közben a szójakockát öntsd le forrásban lévé vízzel. Amikor megpuhult, szűrd le, és szórd meg gyros fűszerkeverékkel. Az igazi, hamisítatlan gyros fűszerkeverék receptért kattints a fenti linkre vagy IDE . Én mindig tartok ebből otthon, mert sose lehet tudni, mikor kell majd. Ha ebben az ízesítésben forgatod át a szójakockát, másra nem is lesz szükséged. Ezután húzd nyársra a darabokat, és süsd meg minden oldalán. Ehhez használhatsz sütőt vagy serpenyőt is. Legyen szép piros a külseje, akkor gusztusos. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Gyros nyárs és póréhagymás rizs appeared first on Kertkonyha.
Reteklevél-krémleves – avagy el ne dobd a levelét! (vegán)
A retek leveléből is lehet levest csinálni, hasonlít a csalánlevesre, aminek a receptjét itt találod. Finom, fokhagymás ízű, de mégis könnyű krémleves, mivel sem habarás, sem olaj nincs benne. Nyilván rendkívül olcsó elkészíteni. Hozzávalók: legalább 2 csomó retek levele 1 gerezd fokhagyma fél teáskanál só 1 dl édesítetlen növényi tej (pl. szójatej) A leveleket nagyjából átválogatjuk, alaposan megmossuk, és egy edényben, sós vízzel feltesszük főni. 5-10 perc múlva hozzáadjuk a szójatejet, majd botmixerrel krémesítjük. Növényi tejszínnel, magvakkal, vagy kenyérkockával is tálalhatjuk. The post Reteklevél-krémleves – avagy el ne dobd a levelét! (vegán) appeared first on VegaNinja.
Póréhagyma-krémleves – vegán recept
Borzasztó egyszerű és olcsó póréhagymából levest csinálni, a sóval együtt mindössze 4 hozzávaló kell bele.
Hozzávalók: 1 póréhagyma 1 nagyobb krumpli 2 dl édesítetlen szójatej (vagy más növényi tej) kb. 1 teáskanál só
A fő összetevők – póréhagyma és krumpli
A póréhagymát alaposan megmossuk, a két végét levágjuk és kidobjuk, a töbi részét pedig felkarikázzuk, de nem kell túl vékony karikákra.
A krumplit megmossuk, meghámozzuk (utána még egyszer megmossuk), és félujjnyi szeletekre vágjuk.
A krumplit és a póréhagymát 2 dl vízzel és a sóval feltesszük főni egy edényben. Amikor megpuhultak, hozzáöntjük a szójatejet, és botmixerrel krémesítjük. Vigyázz, csak fém fejű botmixert szabad a forró levesbe tenni! Ha műanyagod van, várd meg, hogy kicsit kihűljön a leves, mielőtt belenyomod a mixert. (A szójatej elhűti kicsit.)
Ez után forraljuk fel, és kész is. Vegán tejföllel, kenyérkockákkal vagy pirított magvakkal (napraforgómag, tökmag vagy fenyőmag) tálaljuk.
The post Póréhagyma-krémleves – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Görög lencseragu
Egyszerű vegán BOWL Vannak ezek a vegán csoda bowl-ok [boul], egyik-másik kész mestermű. Ki tudja, mire gondolok? Igen, amikor egy tálban találkozik minden finom növényi étel, és hihetetlen gusztusosan össze lehet rendezgetni a színeket, az ízeket, textúrákat és formákat. Persze nem rossz pár félkész hozzávalóból felpakolni, mert akkor nem kell annyifélét főzni, paszírozni, szeletelni, sütni, keverni stb. A bowl versenybe én most egy egyszerűbb verzióval szállok be, de tudjátok mit, nem is baj. Így legalább simán bekanalaztam, nem fájt érte a szívem. :D De rátok bízom, fokozzátok nyugodtan, mi egyebet találtok mellé otthon a hűtőben. Tegyetek minden finom vegán dolgot a kompozíciótokba, hagy szóljon! ;) Hozzávalók a lencséhez: - 300 g lencse (száraz) - 4-5 ek olívaolaj - 1 közepes vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 70 g paradicsompüré - 3 csepp füstaroma - 1 kk pirospaprika - 1 csipet bors - 1 mk só - 2 babérlevél - 2 karika kápia paprika - A lencsét előző este áztasd be, majd aznap félig főzd meg pár babérlevél társaságában. Ehhez valószínűleg 5 perc elég is lesz. - Közben olajon párold meg a hagymát, és ha kész, a fokhagymát, majd dobd rá a kockára vágott kápiát is. - Ezután keverd bele a paradicsompürét, az ízesítőket és a lencsét. - Öntsd fel kis vízzel, és főzd puhára 10 perc alatt. Extra tipp: hagyományosan is tálalhatod: körettel, salátával. ;) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Görög lencseragu appeared first on Kertkonyha.
Vegán sajtkrém recept répából és krumpliból – mártogatós, szendvicskrém vagy sütőben sült dolgok felső rétege is lehet
Van egy olcsó és nagyon finom vegán sajtkrém, amiről mindenkinek tudnia kell! Az egyetlen különleges összetevője a sörélesztőpehely, ez kölcsönzi neki a sajt ízt – na meg talán a kókuszolaj és a füstölt paprika. Sörélesztőpelyhet ázsiai mindenes boltokban és bioboltokban lehet kapni, füstölt paprikát pedig tudtommal csak bioboltokban, de ez sima pirospaprikával helyettesíthető. A kókuszolaj pedig egyre több helyen kapható, nagyáruházakban, drogériákban stb. Ehetjük tortilla csipsszel, szendvicsben, főtt tésztára téve (lásd mac and cheese), vagy szétteríthetjük sütőben sült, rakott ételek tetején is. Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, növényi tejjel és/vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Szendvicskrémnek jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. The post Vegán sajtkrém recept répából és krumpliból – mártogatós, szendvicskrém vagy sütőben sült dolgok felső rétege is lehet appeared first on VegaNinja.
Fűszeres csicseriborsó nasi
Főétel mellé, vendégvárónak, vagy filmezéskor ropogtatva egyaránt nagyon jó választás a fűszeres, ropogós csicseriborsó “csipsz”. Egyszerűen elkészíthető sütőben. Hozzávalók: 1 nagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál fűszerkeverék (később kifejtem) Elkészítés: alaposan csöpögtessük le a csicseriborsót egy szűrő segítségével, majd egy nagy tálba téve forgassuk össze a fűszerekkel úgy, hogy egyformán fűszeresek legyenek. Majd sütőpapíron, tepsiben terítsük szét őket, és (ha lehet, légkeveréses) sütőben, alacsony hőfokon, kb. 150 fokon süssük fél óráig úgy, hogy kb. 10 percenként kicsit átkevergetjük őket. Fűszerezési ötletek: Ha nem szereted a bolti fűszerkeverékeket, az alábbi kombinációk nagyon finomak. - só, gyömbér és fokhagymagranulátum - só, pici cukor, pirospaprika, fokhagymagranulátum, bors, kömény, majoránna, vöröshagymapor – magyaros jellegű lesz belőle - só, kakukkű, oregano, bazsalikom - vegán tejpor, sörélesztőpehely, só, szárított metélőhagyma (lehetőleg porrá őrölve mozsárban) – hagymás-tejfölös feeling lesz belőle - só, pici cukor, pirospaprika, fokhagymagranulátum, bors, gyömbér, szerecsendió, tárkony, vöröshagymapor - paradicsompor, hagymapor, fokhagymapor, bazsalikom, pici cukor – olaszos feeling lesz belőle The post Fűszeres csicseriborsó nasi appeared first on VegaNinja.
Zöld galette
Nem mindig könnyű télen a “zöld project”, de történt nemrég, hogy extra mennyiségű cukkinit kaptam, és tényleg annyi volt, hogy muszáj voltam valamit beújítani belőle. Kezdjük a tésztával az egészet. Persze meggyúrhatod magadnak a leveles élesztős tésztát, de ha épp nincs kedved, nézz körül a nagyobb üzletek hűtőjében. Mindig van tej- és tojásmentes változat!
Vega töltött káposzta
2018. december 31. Vegasztrománia
Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is. Vega töltött káposzta Hozzávalók: A töltelékhez: 16 savanyú káposzta levél 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 + 1 fokhagyma apróra vágva 250 g gomba apróra vágva 75 g főtt gesztenye apróra vágva 75 g dió ledarálva 1 ek vega zsír (opcionális) 1/2 rúd vega füstölt kolbász apróra vágva (vagy 1 tk füstölt paprika) 2 csésze főtt rizs 50 g sajt lereszelve (növényi, vagy edami) 3 tojás só frissen őrölt bors 1 kk oregánó 1 kk cayenne bors 1 ek piros paprika A káposztás alaphoz: 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 fokhagyma apróra vágva 1 1/2 ek piros paprika 2-3 babérlevél 1 kg savanyú káposzta Elkészítés: Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, majd hozzáadtam a hagymát és a 3 gerezd fokhagymát. Kb. 5 percig sütöttem, főztem, figyelve, hogy meg ne égjen. Ezután hozzáadtam a gombát és 8-10 percig sütöttem. Sóztam, borsoztam, és oregánóval ízesítettem. Lehúztam a tűzről, és hozzákevertem a gesztenyét, a diót, a vega zsírt, a rizst, a sajtot, a 3 tojást, a paprikát és a cayenne borsot és a maradék 1 gerezd fokhagymát. 16 halmot/golyót csináltam belőle. A káposztás alaphoz felhevítettem az olajat egy vastag aljú lábosban, majd hozzáadtam a hagymát és a fokhagymát. 5 percig pirítottam, majd rászórtam a pirospaprikát, pirítottam pár percig, majd felöntöttem 1 1/2 dl vízzel, és lefedve hagytam főni. Közben a káposztalevelek vastag torzsáját levágtam, és egyenként magam elé terítettem. Mindegyikre rátettem 1 adag tölteléket, feltekertem, és bedugdostam a két végét. A hagymás-paprikás alapra rátettem a savanyú káposzta háromnegyedét, a babérleveleket, majd szorosan rárétegeztem két sorban a töltött káposztákat, és arra tettem a maradék káposztát. Ráöntöttem 2 1/2 dl vizet, lefedtem, és alacsony lángon, magára hagyva 1 1/2 óráig hagytam főni. Tejföllel/növényi joghurttal és rozskenyérrel tálaltam.
Újévi lencsesaláta
Szeretnél gazdag (ahogy a családban mondjuk: és szép) lenni 2019-ben? Szeretnéd, ha a ez az év megajándékozna minden jóval? De leginkább egy jó kis lencsesalátával, rögtön az első napján? ;) Készítsd el ezt a receptet! :) Most majonéz helyett sima (növényi) joghurtot választottam, hogy kicsit spóroljak a kalóriákon, ami – hiába, no, megszaladt karácsonykor. Ez a saláta azért is jó, mert ahogy összeérnek az ízek, úgy lesz egyre finomabb. Ergo megcsinálhatod vasárnap is, jó előre. Hozzávalók egy kisebb tálkához - 50 g száraz lencse - 2 ek (növényi) joghurt - 3-4 karika póréhagyma - petrezselyem - egy késhegynyi fokhagyma granulátum - 1 kk citromlé - só, bors - A lencsét 1-2 babérlevéllel főzd meg, és alaposan öblítsd át, amíg ki nem hűl. - A póréhagymát karikázd fel, és óvatosan szedd szét gyűrűkre. Nem nagy baj, ha szétszakadnak, de még szebb, ha egyben maradnak majd a szendvics tetején. - Készítsd el a szószt, ehhez egyszerűen keverd el a joghurtban az ízesítőket. Ne sajnáld az ízeket, attól lesz jó a saláta akár hűtő hőmérsékleten is. Forgasd bele szószba a lencsét és a hagymát. Jó étvágyat! Elkészítési idő: főzés után pár perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Újévi lencsesaláta appeared first on Kertkonyha.
Petrezselyemleves
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Ezt a receptet annak írtam, aki szereti a petrezselymet. Mily meglepő..! :))) Persze aki annyira nincs érte oda, az esetleg (részben) helyettesítheti bármilyen más zölddel, pl. spenóttal, de a bátrabbak próbálkozhatnak a zeller zöldjével is! A petrezselyem ugyanakkor fantasztikus növény, és méltánytalanul keveset eszünk belőle, ha csak mutatóban rakunk a tányérra a színéért. A zöldje ásványi anyagokban rekorder (kálium, vas), és kiemelkedően nagy mennyiségű C-, A-, és E- vitamint tartalmaz. Kiváló vízhajtó, és tele van finom illóolajokkal is. Ezek miatt szuper nyugtató, és jót tesz a magas vérnyomásnak, vizesedésnek. Csökkenti a szervezet allergiás reakciót is, ezért a petrezselyem segít nekünk még a szúnyogcsípéskor és a nyári tüsszögések idején is. Hozzávalók két személyre: - negyed vöröshagyma - negyed gerezd fokhagyma - 3 kis krumpli - fél mk mustár - fel mk kurkuma - késhegynyi pirospaprika - 1 mk só, bors, olaj - 1 nagy marék petrezselyemzöld - Egy evőkanál olívaolajon fonnyaszd meg először a vörös- majd fokhagymát. - Kanalazd rá a mustárt, és szórd bele a meghámozott, felkockázott krumplit. Most készítjük a leves alapot. - Öntsd fel 3 dl vízzel, és főzd meg a porított fűszerekkel. Hagyd kicsit kihűlni. - Utoljára turmixold bele a petrezselymet. Ezt már nem kell főzni, maradjon nyers. A krumplis levest öntsd be a botturmix poharába, dobd bele a megmosott zöldet, és turmixold krémesre. - Extra tipp: sült hagymával tálalva nagyon finom! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Petrezselyemleves appeared first on Kertkonyha.
Sokfűszeres babos-rizses ragu
2018. november 24. Éltető ételek
Ez a ragu a gazdag ízek tökéletes kombinációja. Megdöbbentő, hogy néhány olyan egyszerű összetevőből, mint a bab, a rizs és a zöldségek, milyen hihetetlen ételt tudunk alkotni. Önmagában is tökéletes, de én készítettem hozzá alakor lisztből tortillát is. Hozzávalók (5-6 adag) - 1/2 kávéskanál chilipor - 1 késhegynyi cayenne-bors - 1/2 kávéskanál őrölt római kömény - 1/2 kávéskanál őrölt édeskömény - 1 kávéskanál füstölt, édes pirospaprika - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 jó nagy vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 2 kaliforniai paprika - 1 csésze kukorica - 1 csésze vörös bab áztatva, majd megfőzve - 1 csésze parbolied rizs - 1 konzerv kockázott paradicsom (vagy 3 friss paradicsom kockázva) - 1 csésze paradicsomlé - 2 marék spenót - himalja só, bors - kevés víz Elkészítése: - A rizst 2 csésze vízzel és sóval mintegy 30 perc alatt főzd puhára. - Egy serpenyőben melegítsd fel a kókuszolajat, majd add hozzá az apró kockára vágott hagymát, fokhagymát és a kaliforniai paprikát. Kb. 5 perc alatt süsd puhára. Ízesítsd sóval, borssal. - Keverd hozzá a fűszereket, a kukoricát, a paradicsomokat, a főtt babot és a főtt rizst. Szórd bele a spenótot is. - 5-10 perc alatt főzd össze az ízeket. Extra: igazi téli ételt varázsolhatunk belőle, ha tepsibe teszed, sajtot szórsz rá, és összesütöd. Kínálj hozzá házi tortilla chipset.
Rakott kel
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE Vannak időszakok amikor annyira kívánom a kelkáposztát, nem tudok betelni vele. Aztán van olyan is, hogy eszembe se jut. Imádom a nyári változatát, amelyik szinte olyan laza, mint egy fejes saláta, sok gyönyörű mélyzöld levéllel. A télit sokkal nehezebb szétszedni, de a levelek között megbújnak a vízcseppek, és ahogy a kezemre hull, mintha egy titkos világba pillanthatnék be. :) Szóval, elhatároztam, hogy csinálok egy rakott kelt. Szója granulátumos vagy lencsés volt az első ötletem, de aztán gondoltam egyet, és végül az enyémbe most nem tettem egyiket sem. Helyette rizst főztem meg extra ízes, fűszeres szószban, lefőztem a levét, így a szemek beitták az összes ízt. Ez lett a töltelék, és ilyen fantasztikus rizsrétegek között párolódott a káposzta, és sült rá a tetejére a gyönyörű, aranyló öntet. Hozzávalók egy közepes sütőtálhoz, 3-4 adagra - egy fél kelkáposzta levelei - 100 g barnarizs (célszerű az előgőzölt) - 1 ek szárított zöldségkeverék (bio ételízesítő) - 2 ek szójaszósz (elhagyható, de nem bánod meg!) - 1 fej vöröshagyma - 2 kk pirospaprika - 1 nagy gerezd fokhagyma - 1 mk őrölt köménymag - olaj - 2 dl (növényi) joghurt vagy (növényi) tejszín - 1 mk kurkuma és 1 mk pirospaprika - Először készíts egy jó kis magyaros alapot a rizsnek. Ehhez vágd apróra a hagymákat, és az olajon a vöröshagymát párold üvegesre, majd dobd bele kis időre a fokhagymát is. További 1-2 percet hagyd a tűzön, utána húzd le róla. Jöhetnek a fűszerek: pirospaprika, kömény, a szárított zöldségkeverék. Ha teszel bele szójaszószt, az is itt következik. - Ebbe az alapba öntsd a rizst és bő vízzel főzd meg. Az a cél, hogy a víz kb. elfőjön, mire megpuhul a rizs. Amíg elkészül, mosd meg a kelkáposzta leveleit. - Állíts össze a rakottadat: a sütőformában fektesd le rétegesen a káposztát és a rizst. Alulra és legfelülre kelkáposztalevél kerüljön, és készíts legalább két emeletet. - A joghurtban keverd el a kurkumát és két mokkáskanál pirospaprikát, ettől lesz szép színe. Szükség szerint hígítsd fel kis vízzel, és kend rá a rakott tetejére, majd mehet is a sütőbe. - 180 fokon 60 perc alatt készre sül, de tálalás előtt érdemes hűlni hagyni kicsit. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 70 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Rakott kel appeared first on Kertkonyha.
Tepsis batáta – rostélyos beütéssel
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE
Évekkel ezelőtt volt valaki (én…) aki már sokat hallott az édesburgonyáról, de még sosem kóstolta.
Édes burgonya? Éééédes..? Minek az? :))) Ezért aztán nem is sürgettem azt a kóstolgatást olyan nagyon. Az sem segített, hogy hogy a neve a hétköznapi beszédben szinte használhatatlanul hosszú és nyakatekert, pfff!
Aztán eljött az első nagy kóstoló, ami egy kenyérre kenhető pástétom volt. Édeskés szendvics? Hát, sajnos az sem lett a kedvencem, köszönöm. :))
Eltelt pár év, és akkor jött velem szembe ez a recept, amiben – hát, igen – vállalhatatlanul sok a vörös- és fokhagyma! :D De pont ettől jó. Ezért bátorkodom, és szerintem teljesen helyén is való rostélyosnak hívni eme fantasztikumot. Én rendszeresen, már a tepsiből megeszem a magam tripla adagját.
A maradékhoz amúgy szuper vegán fasírtrecepteket találsz ITT és ITT. :)
Hozzávalók egy nagy tepsi batátához
- 2,5 kg batáta
- 4 fej vöröshagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 mk rozmaring
- só, bors
- olívaolaj
- Hámozd meg és vágd 2-3 centis darabokra a batátát. A vöröshagymát vágd négybe vagy nyolcba, a fokhagyma gerezdeket pedig felezd meg.
- Keverd el a zöldségeket egy jó nagy adag sóval, tekerj rá pár szórás borsot, hints rá a rozmaringot. Jól forgass mindent össze, és locsold meg finom olívaolajjal is.
- 200 fokos sütőben süsd, amíg a szélek meg nem pirulnak.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE
The post Tepsis batáta – rostélyos beütéssel appeared first on Kertkonyha.
Karalábés zöldborsó főzelék (vegán, gluténmentes)
A következő főzelék két szempontból is különleges. Az egyik, hogy a borsó mellé karalábét is tettem, a másik, hogy a főzeléket sörélesztő pehellyel ízesítettem. A sörélesztő pehelytől még krémesebb íze lesz. Persze egy olyan embernek, aki soha nem próbálta a sörélesztő pelyhet, szokatlan lesz, de számomra olyan ízt ad az ételnek, mintha sajtot, parmezánt reszelnék bele. De elsősorban nem is az íze miatt teszem hozzá, hanem sokkal inkább a sörélesztő pehely tápértéke miatt.
Habár nem tartozik az esszenciális tápanyagok közé, a Maryland Egyetem Egészségügyi Központjának kutatásai bebizonyították, hogy a B-vitamin komplexek legjobb forrása a sörélesztő pehely. A sörélesztő ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz B vitaminokat, mint például B1, B2, B3, B5, B6, B7, B9 vitaminokat.
A tiamin (B1 vitamin) a szénhidrátok, zsírok, aminosavak, az alkohol, valamint a glükóz anyagcseréjében játszik kulcsszerepet. Támogatja az idegműködést és a szív egészségét. Mint minden B-komplexbe tartozó vitamin, a tiamin is vízben oldódik. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot korai tünetei lehetnek: étvágycsökkenés, hasi diszkomfort, székrekedés, kimerültség, ingerlékenység, memória- és alvászavarok, mellkasi fájdalmak.
A riboflavin (B2, de G-vitaminként is ismert) fontos szerepet játszik a fehérjék és szénhidrátok anyagcseréjében. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot a bőr kisebesedését okozhatja a szájban, a szemkörnyéken és a nemi szerveken.
A niacin (B3) vitaminnak sejtanyagcserében létfontosságú szerepe van. Súlyos esetben a niacinhiány következtében felléphet a pellagra, amelynek jellemzője a bőr gyulladása, a nyálkahártyák elváltozása, gyomor- és béltünetek, valamint idegrendszeri-pszichés tünetek, szellemi leépülés is lehet a következménye.
A B5 vitamin, másnéven pantoténsav alapvető szerepet játszik a szénhidrátok, lipidek és egyes aminosavak lebontásában. Hiánya a különböző mikroorganizmusok elszaporodását okozhatja a szervezetben, és kellemetlen tünetekkel, rossz közérzettel, hasfájással, a bőr égő-viszkető fájdalmával járhat, főként a lábon. A B5 vitamin a B6 vitaminnal együtt segít az őszülés megelőzésében, lassítja annak a folyamatát. (forrás: soreleszto.com)
A fentiekben néhány indokot leírtam, miért érdemes minél több alkalommal az ételhez keverni a sörélesztő pelyhet.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg zöldborsó (nálam bizony 24 óra alatt elfogy ennyi mennyiség)
- 1 fej karalábé
- ételízesítő
- fokhagyma
- petrezselyem (ha friss, annál jobb)
- víz
- kukoricakeményítő
- sörélesztő pehely
- növényi tej vagy tejszín
Elkészítés:
A fagyasztott zöldborsót (vagy nyáron a zsenge, frissen kifejtett) átmossuk egy kis vízzel. a karalábét meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk.
Az edénybe, amiben odatesszük főzni annyi vizet teszünk a borsóra és a karalábéra, hogy éppen ellepje, majd indulhat a főzés. Amikor a borsószemek már megpuhulnak - kívül roppanósak, belül puhák és nem nyersek, hozzáadjunk egy kis ételízesítőt, megmosott, apróra vágott petrezselymet, aprított, vagy összenyomott fokhagymát.
Kb. 2 -3 dl növényi tejet kikeverünk kb. 2 ek keményítővel és 1-2 ek sörélesztő pehellyel. A sörélesztőpehelytől krémesebb lesz a főzelék. Amikor a zöldborsó teljesen megfőtt, szép lassan hozzákeverjük a tejben elegyített keményítőt, addig keverjük, míg be nem sűrűsödik.
Aki pedig piros színben szeretné elkészíteni, az a következő módosítással teheti picit fűszeresebbé:
A növényi tejhez nem csak keményítőt keverünk, hanem pirospaprikát is. (Kb. 1 csapott ek pirospaprika.)
Tudom, egyesek hagymás alapon lisztet pirítanak és úgy habarják be. Kipróbáltam már mindegyiket, nekem mégis az egyszerűbb a nagyszerűbb. Nem azért, mert sajnálom az erőt vagy időt a másik elkészítési módokhoz, hanem így egészségesebb is, és számomra tényleg finomabb.
Amikor ezt készítettem, petrezselymem épp nem volt itthon, ezért kimaradt, de azzal még jobb lett volna.
Tálaláskor hidegen sajtolt tökmagolajat csepegtethetünk főzelékünk tetejére.
Rakott cukkini (vegán, gluténmentes)
Ezt a receptet már többször elkészítettem. Emlkészem, volt egy év, amikor anyósom kertjében rengeteg tök és cukkini termett, így azokat különböző módon a fagyasztóba is tároltam télre. Például felkarikázva tettem el, s azokból simán elkészítettem egy ilyen vagy hasonló rakott cukkinit. Legutóbb friss cukkinit használtam hozzá. Még sok helyen terem a kertekben cukkini, sokaknak talán nincs ötlete, hogyan használják fel. Íme egy vegán, gluténmentes ötlet rá, amit nem tart sokáig elkészíteni és akár felmelegítve is finom.
A recept
Hozzávalók:
- 3-4 db cukkini
- 1 csomag szójagranulátum (200 gr)
- 1 hagyma
- 15 dkg főtt hajdina (barna rizs is lehet)
- piros fűszerpaprika
- őrölt kömény
- ételízesítő
- fokhagyma
- víz
- só
- kókuszzsír
- esetleg szója joghurt
Elkészítés:
A cukkinik felét felszeleteljük csíkokba, felét pedig karikákba. A szeleteket megsózzuk.
A szójagranulátumot meleg ételízesítős vízbe áztatjuk kb. 30-60 percig. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, kevés vízen megpároljuk. A leszűrt, kinyomkodott szójagranulátumot rárakjuk. Összekeverjük. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Kb. 1 dl vizet öntünk rá, tovább főzzük, pároljuk. Amikor rottyant egyet, adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt, esetleg őrölt fekete borsot vagy borsikafűt. Jól átkeverjük. Fedő alatt tartjuk, míg a többi szükséges hozzávalót elkészítjük.
A hajdinát vagy rizst alaposan megmossuk majd puhára főzzük.
Fogunk egy tepsit, kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Hosszúkás cukkiniszeleteket fektetünk a tepsi aljára. Rásimítunk főtt hajdinát, majd a szójás masszával befedjük őket, majd ismét hosszúkás cukkinivel befedjük a szóját. Erre újabb hajdinát és szójás pörköltalapot teszünk. A tetejét pedig a karikára vágott cukkinikkel szép sorjában befedjük. Sütőben addig sütjük, míg a cukkinikarikák enyhén megpirulnak.
Sütés előtt a cukkini tetejét megkenhetjük ételízesítővel kikevert szójajoghurttal is. (Vagy reszelt vegán sajttal is meghinthetjük. Vagy joghurttal és sajttal is megkenhetjük.)
Nyers tökfőzelék
Amikor elkészítettem és megkóstoltam, hangosan kimondtam: "Minek főztem eddig, ha nyersen is nagyon finom?" Persze az fontos, hogy zsenge tökből kell készíteni. Angliában nem jellemző a fehér nyári tök, viszont annál inkább a marrow nevü, ízben teljesen a töknek megfelelő zöldség. A magyar nyári tökökhöz képest egy különbség van: nem fehér, hanem sötétzöld és fehér csíkos. Belül ugyanúgy magjai vannak, a húsa egy az egyben olyan, mint a közönséges nyári töknek. Én ezt használtam, de ha nyári tök is elterjedt lett volna, biztos, hogy azt veszem, ügyelve arra, hogy zsenge legyen. Nyári tök esetében a kisebb darabokat ajánlom, nem a több kilót is nyomó pédányokat. Valamint érdemes megvizsgálni, hogy a héja kemény vagy puha. Ha könnyen belenyomjuk a körmünket a héjába, átment a teszten, jöhet a kosárba, vagy hozhatjuk a kertünkből. Jó, ha a szára minél élénkebb színű, ez szintén jelzi, hogy zsenge tökkel van dolgunk.
A recept
Hozzávalók:
- 1 nagyobb vagy 2 kisebb zsenge tök
- 1 csomag kapor
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1/2 citrom leve
- só
- 1 bögre (2-2,5dl) olajos mag (dió, kesudió, napraforgó, mogyoró - ami épp van otthon ezek közül)
- fűszer paprika (azoknak, kik paprikásan szokták enni)
Elkészítés:
Az olaj magot beáztatjuk annyi kézmeleg vízbe, hogy épp ellepje. A tököt meghámozzuk, kettévágjuk hosszában, a magjait kiszedjük, külön tesszük és a két fél tököt nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
Az olajos magokról leöntjük a vizet, ha koszos (napraforgónál koszos lehet) a turmix gépbe tesszük, egy kevés vízzel elkezdjük turmixolni, majd hozzáadagoljuk a zsenge tökmagokat. Krémes állagura turmixoljuk. Turmixolás közben hozzáadjuk a fokhagymát, a kapor egy kisebb részét, citrom levét, sót, illetve akik paprikásan eszik, fűszer paprikát is szórhatnak bele.
Tejfölszerű állagot kell kapjunk. A lereszelt tököt ezzel összekeverjük például egy üveg edényben. A tetejét megszórjuk apróra vágott kaporral. Ízlés szerint aprított újhagymát is szórhatunk a tetejére.
Fogyasztás előtt egy kevés hidegen sajtolt tökmag olajat is tehetünk a tányérunkban lévő tökfőzelékre.
Léböjt táborban jártam...
Egy hely, ahol különböző levek ivása mellett nem viszel be szilárd táplálékot, még gyümölcsöt és zöldséget sem eszel, nem rágsz semmit, és még sem vagy igazán éhes. Ez a hely az a léböjt tábor, amely a szerbiai Fekete-tó (Crna Bara) nevü településen került megrendezésre immáron sokadik alkalommal, nekem és férjemnek azonban életünk első léböjt tábora volt.
Crna Bara a falucska és a tábor, a szegénységhez közel, mégis gyümölcsözönben és emberi szeretetben bővölködő. Itt végre a civilizáció és annak ártalmai kevésbé vannak jelen, nem mérgezik a mindennapi életet. Egy hely, ahol az emberek egyszerűbben élnek, ruházkodnak, beszélnek, gondolkodnak és van értéke a kétkezi munkának, ahol a konyhakert adja az évi élelem egy nagyobb részét. Ez az a hely, ahol az ember csendben visszavonulhat, megpihenhet, feltöltődhet és új embereket ismerhet meg, gazdagodhat mások élettörténetei, tapasztalatai által.
A jelenlévő 20-25 táborozóból csak négyen voltunk, akik először jártunk itt, mert ide az emberek visszajárnak Magyarországról, Németországból, Horvátországból. Felújított, régi vályogházakban egyszerű körülmények között szállásolnak el bennünket. A lé-kínálat gazdag (korlátlan) és sokfajta, köszönhetően a környékbeli gyümölcsfáknak, kerteknek és dinnyeföldeknek. Bátran állítom, a tábor felülmúlta várakozásainkat annak ellenére, hogy még sok fejlesztendő területe van. Szívesen visszamennénk. Csendben belopta magát a szívünkbe.
Vese-, máj- és béltisztítással egybekötött léböjt tábor volt ez, ahol a béltisztítás két illetve három különböző formulával történt. Az egyik, amit napjában többször ittunk, az általunk "fekete-leves"-nek hívott aktív szén alapú por vízzel hígított itala. Ez nem csupán aktív szenet tartalmazott, hanem más egyéb dolgokat is. 1 kiskanálnyi port kb. 1.5 dl vízzel összeráztunk kis befőttes üvegben, majd mielőbb megittuk. Akik erre még ittak vizet, helyesen tették. Ez a fekete-leves a gyomorban besűrűsödött. A béltszitításhoz ezen kívül még 2 különböző kapszulát is szedtünk. Várakozással telve mentünk el ebbe a kis falucskába, nem tudva pontosan, milyen lesz a böjt, nehéz, vagy könnyű, de Eleken való évekkel ezelőtti részvételünk miatt is vágytunk arra, hogy megerősítsük immunrendszerünket, feltöltsük szervezetünket sok-sok enzimmel és az angliai életből fakadó rossz szokásoktól valamelyest könnyebb legyen megszabadulni, egy új kezdethez alapot kapni. Szervezők ajánlották, hogy az érkezés előtti napokban 80%-ban igyekezzünk nyers ételeket fogyasztani. Igyekeztünk, készítettem is nyers kenyeret és egyéb nyers ételeket, de nem kizárólagosan fogyasztottunk nyerset ekkor.
A vesetisztítás a 2-6. napban reggeli és esti teával valamint csilis-citromos limonádéval történt. Egy aprónyi mellékhatásaként a veséim tisztulásának következtében az arcbőröm reggel-este zsírosabb volt a szokásosnál (inkább száraz vagy normál az arcbőröm). Kisebb pattanások jöttek ki a hajamhoz közel körben a homlokomnál és a halántékomon. Nem nagyon foglalkoztam vele, mivel nem volt erősen zavaró egyik sem és tudtam, ha a léböjtnek vége, ezek mind elmúlnak. Így is lett.
Májtisztítás pedig a 7-11. napban történt májtisztító teával valamint grapefruit-os, fokhagymás, gyömbéres itallal. Az egyik kapszulát már nem kellett szedni. Mellékhatásként nem tudom, hogy a már 5 napja tartó böjt hatásaként vagy a májtisztítás miatt jelent-e meg, de a nyelvem már nagyon lepedékes lett. (Elvégre is a rágás hiányzott a napjainkból.) Fogkefe-fogkrém páros még gyakrabb használatával orvosoltam.
A következőkben beszámolok arról, melyik napon mi történt és hogyan éltem meg a léböjtöt.
1. nap
Belgrádból érkeztünk a táborba, egy helyi ember jött értünk és hozott el minket, mivel távolsági közlekedés nem a legjobb az országban. Az út Belgrádból kevesebb, mint 3 óra volt, nem autópályán, így láthattuk az ország bizonyos tájait.
Megérkezés után elfoglalhattuk szállásunkat, majd a regisztrációs lap kitöltése után vérnyomás, vércukor és testtömeg mérés következett. Megérkezés napján mindenki dinnyét kapott vacsorára. Mondhatnám ALL YOU CAN EAT DINNYE (Amennyi csak beléd fér dinnye.) Meglehetősen kedvemre való volt, hiszen reggel már sikerült Belgrádban is felvágnom egy dinnyét és élvezettel fogyasztottam, mivel Angliában az édes, piros belsejű dinnye ritka. (Volt már idén részem édes dinnyében Angliában, de egy kezemmel meg tudom számolni, hányszor.)
Dinnye után kb. 1-2 órával 2 különböző kapszula bevétele következett, amelyek a béltisztításért felelősek.
A léböjt tábor nem lenne igazi, ha a testi bajok gyógyítása mellett a lelki egészségre ne figyelne. Lelki táplálékként előadás 10-15 percben, majd hamarosan takarodó, 9 órakkor. Korainak találják egyesek a takarodó idejét, de emlékeztetnek arra, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít, többet ér, mint az éjfél utáni. Nehezen alszom el.
2. nap
Ébredés 5.30 körül, kissé nehezen kelek, de egész nap energiadús vagyok. A reggeli tisztálkodást vízivás és béltisztító formula (fekete leves) bevétele követi 6 órakor, majd fél 7-kor közös reggeli torna a füvön. Szép időre ébredtünk, jól esik a reggeli torna is. Tornát követően citromos csilis shake-t ittunk, majd lelki táplálék a reggeli gondolatokkal, amit a tea követett. Napközben pedig jött a dinnyelé, paradicsomlé, zöldséglé (ezen a napon céklalé), káliumleves és tea zárta a sort. Szuper, hogy nem volt korlátozva mennyit ihatsz. Dinnyeléből le is ment legalább 1 liter. A napi ivászatokat tornával, sétákkal, kirándulással, egészségügyi előadásokkal és rövid csendes pihenőkkel tettük változatossá.
Zöldségléként a céklalé, ahogy arra számítottam, enyhe hányingert okozott. Ez tipikus, mivel volt már máskor is, amikor otthon próbáltam natúr cékla levet inni. Bár tettem bele pár csepp fokhagymalét, de nem segített. Maga a cékla leve marta a torkom, hiába ittam rá utána bőséggel vizet. Pár óra múlva jött a káliumleves (az egyetlen nem nyers alapú lé, mivel zöldségleves sómentesen, átszűrve a zöldségektől, csak maga a lé), ami a hányingeremet helyre tette valamelyest, ezért az esti tea után ismét ittam káliumlevest. Így teljesen normalizálódott a gyomrom, nem volt már estére hányingerem. A 9 órási takarodó sem okozott gondot.
3. nap
Ismét kellő energiával ébredtem. Székletem is volt már kora reggel, ébredést követően, annak ellenére, hogy nem eszünk, csak iszunk. Jól esett a reggeli torna. Nem kivántam mást csak vizet inni, azért a reggeli csilis limonádéval megpróbálkoztam, kb. 3 dl tudtam meginni ezen a reggelen.
Dél körül f utni mentem, mert hiányzott az aktivabb mozgás. Sajnos a nagy meleg miatt nem ment tovább csak kb. 15 percig. Így visszatértem, lezuhanyoztam, ami jól esett nagyon. A reggeli 3 pohár szilva hajtó hatása miatt inkább nem mentem el kirándulni a csapattal óvatosságból, de nem volt végül semmi bajom a közel 1,3 liter szilvalétől. :)
Délután uborkából és paradicsom készült a lé, ami különben egész jól esett. Nem fűszereztem se petrezselyem, se fokhagyma, se csili lével. Lágy volt, mintha símogatna.
4. nap
Enyhe izomláz éreztette magát a végtagjaimban a reggeli torna és a futás eredményeként. Ezen a napon masszázst kaptam, ami nagyon jól esett.
Egyik néni 47%-os szívmüködéssel nehezen bírta a böjtöt, a gyomra miatt. Törődtünk vele, bátorítottuk. Gyömbéres levet kapott, ami a gyomrát segíti. Míg egy másik fiú (36) cukorfüggősége depresszióba csapott át, így megoldásként a konzultációt követően dinnyét evett. Ő különben Dél-Szerbiából biciklivel jött. Több száz kilométert tett meg kétkeréken. Beszél angolul, németül, szerbül és tanulgatott a táborban magyarul. Fogékony a nyelvekre. Mi angolul beszélgetünk vele.
Sárga és görögdinnye lé aranyozta be a napunkat. Később pedig a cé kla almával már lágyabb és jobb, nem is okozott gyomorpanaszt mint a csak cékla a korábbiakban.
Káliumleveshez délután tettem fokhagymás lét, petrezselymes lét és csiliből egy keveset, így kicsit átverem az agyam, mivel hiányzik a só íze a levesből.
5. nap
Minden rendben volt a mai napon. Jókat beszélgettünk a táborzó emberekkel. Szilva-alma a délelőtti édes ital, majd cukkini-tök lé, azután pedig paradicsom hagymával lé. Mindegyik nagyon ízlik. A néni feladta estefelé a böjtöt. Elgyengült teljesen. Azt gondolom az Ő korában (70+) és a szívének állapotában ez nagyszerű eredmény elsőre, különösen, hogy szívbetegeknek nem igazán ajánlják a léböjt tábort. Dinnyét kapott, mint az átállás 1. lépése.
Egészségügyi előadás keretében a Hunzákról volt szó, amit igen érdeklődve hallgattam. Egy nép, akik sokáig élnek és nehéz megközelíteni őket a magas hegyormok miatt. Híresek a gyümölcsaszalásról is. Saját maguknak aszalják a hidegebb hónapokra a barackot és más gyümölcsöket is.
Elalváskor nyugtáztam magamban, hogy a tábor felén túl vagyunk és semmi problémám. Se éhségérzetem, se erős hasmenésem. Minden normális.
6. nap
Ma pihenő- és nyugalomnapra ébredtünk a táborba, így 1 órával később kelhettünk, nem 5.30-kor. A korábbi ébredést könnyen megszokta a szervezetem, így 6 előtt ébredtem, de pihengettem tovább.
Nagyon paprikás citromlé fogadott reggel, mint az utolsó vesetisztító shake. Szerencsére röviddel ezután a d innyelé jó édes volt, le is csúszott 2.5 pohárral. :) Cukkini sötétzöld színben igazán finom volt petrezselyemmel.
Este a nyugalomnap zárás kicsit hosszabbra sikeredett, már nem bírtam végigülni, így korábban kijöttem és visszavonultam a szobánkba, ahol élveztem a csöndet és a nyugalmat. Olvasgattam egy könyvet is.
7. nap
A nyugalomnap következtében sokkal pihentebb voltam, így az 5.30-kor esedékes ébresztő előtt már könnyedén felserkentem. Örültem, hogy végre fel tudok kelni az ébresztő előtt és futni menni. Nem vittem túlzásba, a mobilom szerint 1.6 km sikeredett reggeli futasként. Jólesően leizzadtam tőle, így igazán remekül esett a zuhanyzás utána. Egész nap örömmel töltött el, hogy futással kezdtem reggel. Bárcsak a következő reggel is időben ébrednék és kelnék hozzá.
A reggeli shake és a tea új volt ettől a naptól kezdve, mivel már májtisztítás vette kezdetét. A shake citromfélékből, gyömbérből és fokhagymából készült. Jobban izlik, mint a vese shake, de csak 1 pohárral merek inni belőle, mert elhangzott, hogy annyi teát kell inni majd, amennyit a shake-ből iszunk, hogy az epehólyag jól működjön. A tea ízére pedig hallottam pár keserűbb véleményt a visszatérő táborozók közül. Megittam a teából is a fél literemet később, de nem volt vészes íze. Oké, nem a legfinomabb gyógytea, de ennél rosszabb ízű teák is vannak.
Sajnos 3 résztvevő csak 1 hétre tudott jönni, így tőlük a fincsi szilvalé után elbúcsúzunk. Sajnálom, hogy menniük kellett, mert jókat tudtunk beszélgetni mindegyikőjükkel, főleg, hogy a férfi egykor atomfizikus pályára készült, a férjem pedig fizikusnak egy időben, de végül mindketten az emberek "szolgálatában" kötöttek ki, így igazán sok közös témájuk volt.
Délután kaptam egy jó, 50 perces masszázst, ami még jobban segíti a böjt általi anyagcserémet. Mint megtudtam, az egészségügyi előadó kedden reggel haza kell, hogy utazzon. (Ő amúgy sem csinálta a léböjtöt, mivel az utóbbi időben édesapját is gondozta, plusz egy nagy házat, kerttel rendbe kell tartania, talán ezen okokból is nagyon lesoványodva érkezett. Régebbről ismerem őt, hiszen az egyik munkahelyemen én lettem az utóda.) A szervezők megkértek (miután időközben kiderült, hogy én vagyok a Vegalife.blog.hu írója), hogy kedden tartsak "receptklub"-ot olyan nyers és turmix receptekből, amik ötletet és segítséget adnak a böjt utáni átállásra. Míg férjem és a többiek egy része elment úszni a közeli tóra, én megpróbáltam összeállítani a recepteket.
A délutáni káliumleves nagyon fini volt, nem tettem bele semmi plusz ízesítőt. Az esti májtea jobban esett mint reggel.
8. nap
Sikerült! Automatikusan felébredtem korábban, így 2.3 km reggeli futás össze is jött az ébredező falu utcáin.
Napközben megtartottam az egészségügyi előadást a receptjeim és a hozzá tartozó hasznos tudnivalók kapcsán. Jól sikerült. Már egy ideje nem is figyeltem, de ma eszembe jutott, és meglepve tapasztaltam, hogy nem zsíros a bőröm. Vesetea alatt végig az volt. Köszönhető a béltisztító kapszuláknak és a fekete levesnek, minden nap simán van székletünk.
Délután fél órában vacuum masszázst kaptam a combjaimra, elősegítve az ottani anyagcserét. Nagyon szuper volt!
9. nap
Fel voltam villanyozva, mert ma végre nem lovaskocsi program és tóban úszás várt ránk, hanem termálfürdő!!!! :) (Angliában erre nincs lehetőségem, így külön öröm számomra.)
Ugyanakkor valamiféle gyenge holtpontom ez a nap. Hiányzott az evés, ma először, mégha iható es sokszor finom leveket kapunk. Talán azért is, mert a termálfürdőben megcsapott a sült krumpli illata. A táborban nem volt nehéz elviselni a leves illatát, amikor főzték, de kikerülve a táborból, a megcsapott étel beindította a nyáltermelődésem annak ellenére, hogy a sült krumpli nem a kedvenc ételem egyátalán.
Mindenesetre a termálfürdő úszómedencéjében sikerült 1.1 km-t úsznom, majd áztattam magam, beszélgettem a többiekkel. Persze mi másról, ha nem kajákról, csak hogy kínozzuk magunkat :) Férjemmel arról is beszéltünk, mikor fogunk legközelebb pizzát enni. (Ami nagy kedvence.)
Este fél 8kor éreztem, hogy üres a gyomrom, igaz nem ittam fekete levest 2 óra után, csak zöldséglevest és kevés teát. A fekete leves pedig mindig segített eltelíteni.
Nagyon kívántam a barack húsába harapást, a ropogós dinnye evését, de a böjt mellett kitartottam, mivel tudom, már alig van hátra valami a táborból és a léböjtből.
10. nap
4.45-kor ébredtem magamtól. Ma is tartottam egy másik előadást, amire szintén felkértek. A csendes reggelt arra használtam, hogy készültem rá, mivel az 7.30-kor kezdődött. Élveztem, hogy mások még szenderegnek, én már ébren vagyok és hallgatom a csendet.
A tegnapi úszás nagyon jól esett, a mai napra a zentai piac meglátogatása volt a program. Mi is elmentünk. Ott aztán kívántam volna a sok fini gyümölcsöt és zöldséget, de nem szenvedtem tőle.
Délután orvosi méreckedést követően pár kilóval kevesebb voltam, vérnyomásom picit alacsonyabb a kezdetinél.
Kihagytam direkt a paradicsom levet. Már nem szerettem volna inni csak vizet. Mindössze fé l pohár káliumleves után várom az esti teát.
Táborzárás délután, mivel újabb 4 embernek kellett hazamennie. Vacuum m asszázst kaptam este megint. Szuper jó volt!
11. nap
A búcsú napja. Ma mindenki befejezte a tábort. Reggel fekete-leves, majd shake, tea. (Ez utóbbi kettőből most 1,5 pohárral ittam). A levek után 2 órával végre az jöhetett, amit annyira vártam: felvágtam egy dinnyét, szépen ropogott, reccsent, mintha csak arra várt volna, mikor vágjuk meg. Kánaááán! :) Mézédes dinnye! Mértékkel ettem belőle, de tudtam, mielőtt elhagyom a tábort, még egyszer fogok belőle enni.
A dinnye után 2 óra múlva ittam egy kis alma-őszibarack gyümilevet, majd bő fél óra múlva nagyon édes szilvából ettem és indulás előtt 1 órával ismét dinnyével laktam jól. A repülőútra csomagoltam a szilvából és 4 szem barackot is. Repülőre szállás előtt 2-2 szem barack a délelőtti gyümölcsözön után és ezzel be is fejeztük a napi evést. Szerencsés hazaérést követően éjfél után aludtunk el. Reggel 6 körül azonban mindketten automatikusan keltünk. (Szerbiában az 7 óra.)
Itthon
A nyers étkezést folytatjuk gyümölcsökkel az átállás jegyében. Férjem már várta, hogy mikor ehet párolt zöldséget, de megvárta, míg az átállás programja ezt lehetővé tette.
Igen, itthon, különösen Angliában a finom dinnye hiányában nehezebben megy az átállást tartani. De azért tesszük a tőlünk telhető legtöbbet és fokozatosan hozzuk vissza a zöldségféléket, magvakat. Gabonát még nem eszünk, de néhány napon belül az is bekövetkezik. Mindketten úgy gondoljuk, hogy amíg csak bírjuk, minél több nyers ételt fogyasztunk. A béltisztításnak, úgy mint máj- és vesetisztításnak is már vége, így most probiotikumot szedünk, hogy felépítsük vele a helyes bélműködést, ami a tisztítás követően nagyon szükséges. Prebiotikumokat pedig a zöldségek, gyümölcsök által sikerül. Igyekszem elhúzni az idejét annak, hogy bármi tésztát, vagy glutén tartalmú ételt magunkhoz vegyünk. Nem mintha bármelyikünk is gluténérzékeny lenne, hanem télen úgyis annyira jelen van a mindennapjainkban, hogy ez a léböjt egy új kezdetet kínált számunkra, amikor a lehető leghosszabb ideig igyekszünk pizzát, kenyeret, tésztát és társait nem enni.
A táborra visszatérve, azt gondoltam, nehezebb lesz. Néhány táborozót kicsit meglepett, hogy nincs fejfájásunk, rosszul létünk, semmi nagyobb problémánk a böjtből fakadóan. Ami azért kevésbé lepett meg minket, hiszen tábortól függetlenül is igyekeztünk egészségesen étkezni, élni. Mi már régóta nem eszünk húst, míg jó néhány táborozó úgy érkezett, hogy még a tábort megelőző hétvégén is húst fogyasztott.
Az alvásigényem még mindig alacsonyabb. Ma is nagyon korán ébredtem (5 óra körül), így a reggeli pirkadatot is ki tudtam használni arra, hogy befejezzem a léböjt tábori tapasztalataim.
Férjemmel évek óta beszéltünk arról, hogy jó lene egyszer elmenni egy léböjt táborba. Most végre összejött. Igaz, hogy nagy távolságot kellett legyőzni érte, de megérte a tapasztalatért és az egészségért. Crna Bara-n tervben van egy szeptemberi léböjt tábor is még idén, 2018-ban, ami megfelelő jelentkezési létszám esetén el is indul. Ha bővebben szeretnél a részletekről tájékozódni, az alábbi e-mail címen kaphatsz tájékoztatást: nemeta@tippnet.rs
Vegán székelykáposzta recept – krumplival és tofuval készítve
A savanyú káposztát drogériában venni enyhén szólva is furcsa, de hát istenem, pont ott kívántam meg, meglátva az ízléses csomagolását. Hirtelen felindulásból történő savanyú káposzta-vásárlás. Mivel fél kilót biztosan nem tudok belőle megenni csak úgy nyersen, hazaérve kitaláltam, hogy székelykáposzta lesz belőle. Hozzávalók: 500 g savanyú káposzta 1 nagy fej hagyma 1 közepes tv paprika 2 fokhagyma 1 evőkanál piros paprika 2-3 gerezd fokhagyma 1 blokk (füstölt) tofu 1 púpozott evőkanál pirosarany (vagy ennek megfelelő paprikakrém) 3 nagyobb krumpli 2 marék rizs vagy árpagyöngy/gersli folyékony füst VAGY füstölt paprika VAGY füstölt só só, bors, kömény, babérlevél A hagymát és a tv paprikát felkarikázva, pici vízzel, kevés sóval feltesszük párolódni alacsony lángon, lefedve. Közben a káposztát egy szűrőben átmossuk. Ha igazi, piacos, hordós és/vagy vecsési káposztád van, azt jobban ki kell mosni, mint a gyors érlelésű déemeset, mert intenzívebb az íze. A tofut felkockázzuk, megszórjuk sóval, borssal, a füstös ízű hozzávalóval, és egy icipici kókuszolajon, alacsony lángon pirítani kezdjük egy másik edényben/serpenyőben. Gyakran meg kell keverni, hogy minden oldala piruljon! Ha a hagyma és a paprika megpárolódott, mehet rá a pirospaprika és a krumpli (meghámozva, kis kockákra vágva), még egy kevés vízzel. Tovább pároljuk lefedve, alacsony lángon. A krumplitól még laktatóbb, kevésbé nehezen emészthető lesz. Pár perc múlva hozzáadjuk a káposztát, a pirosaranyat, 2 gerezd fokhagymát áttörve. Sózzuk ízlés szerint, és ha a káposztában alapból nem volt kömény és bors, hozzáadjuk ezeket is. Babérlevelet is tehetünk hozzá, illetve a füst ízű hozzávalót, esetemben ez füstölt só volt. Felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje, és tovább főzzük lefedve, kis lángon. 5 perc után hozzáadjuk a rizst (vagy gerslit), és pótoljuk az elfőtt vizet. Erre nagyon oda kell figyelni, mert a rizs sok vizet felvesz. Gyakran megkeverjük, ügyelve rá, nehogy letapadjon és leégjen. Közben a tofu megpirult, ezt is hozzáadjuk a káposztához, és az utolsó gerezd fokhagymát is. Szeretem két részletben beletenni a fokhagymát, mert így a főtt fokhagyma tompa íze is jelen van, és a friss fokhagyma intenzív íze is kiérződik kicsit. Vegán tejföllel tálalva a legfinomabb. The post Vegán székelykáposzta recept – krumplival és tofuval készítve appeared first on VegaNinja.
Kapros-paprikás tepsiben sült burgonya
2018. június 28. Mindennapi ételeink
Apósoméknál érik a sok paprika, nálunk is megtalálható már a kertben sok minden, pl a kapor, fokhagyma, újkrumpli is. Így ez az ebéd eléggé "adta magát". Hozzávalók: 6 szem burgonya 1 csokor kapor 2 kápia (vagy kaliforniai) paprika olívaolaj/napraforgó olaj só, borspótló, fokhagyma Elkészítés: A krumplikat megmossuk, meghámozzuk és keresztbe bevagdaljuk úgy, hogy ne essenek szét. A kaprot felaprítjuk, a paprikát felkockázzuk, A fokhagymát összenyomkodjuk és az olajjal, fűszerekkel és felvágott kaporral összekeverjük. Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a bevágott krumplikat, melyekbe belerakjuk a paprikát, megkenjük az olajjal és 200 fokon, fóliával letakarva összesütjük.
Sült csicseri
Nemrég a Vegan Food Festen tartottam főzőbemutatót, ahol a nyári jegyében készítettem el egy kíméletesen főzött, sokféle zöldséges, színpompás, könnyű ebédet . Pár dolgot azért beújítottam ezen a korábbi tálon, pl. került rá ebből a pácolt, sült csicseriborsóból is. Ettől tartalmasabb is lett, és nagyon jól beleillett a korábbi ízvilágba is. Hmm! Mennyei! :) Próbáld ki, ezt a csicserit rakhatod tésztára, salátába, de körettel akár még főétel is lehet belőle.
Hozzávalók egy szép adaghoz:
- 1 konzerv csicseriborsó
- 2 ek élesztőpehely
- 1-2 kk pirospaprika
- 1 mk fokhagyma granulátum
- 1 mk szárított kapor
- 1/2 mk só
- 3 ek olívaolaj
- A csicseriborsót csepegtesd le, még jobb, ha meg is szárogatod törlőruhával. Tiszta konyharuha között finoman hengergetve nemcsak a nedvességet itatod le, de az átlátszó hártyától is megszabadíthatod a szemeket, amitől jobban fog rá tapadni a pác.
- Ezután a fűszereket jól keverd el az olajjal, majd forgasd bele a csicseriborsót.
- Öntsd az egészet egy serpenyőbe, és süsd, amíg pattogni kezd. (vigyázat, lövöldözni is szokott!)
Hidegen, melegen is finom. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Sült csicseri appeared first on Kertkonyha.
Hamis libamájpástétom – egyszerű, vegán szendvicskrém recept gombából, avagy vegán májkrém
Ezzel a pástétommal több húsevőt sikerült átverni, elhitték, hogy libamájpástétom. Még megrögzött gombautálóknak is ajánlom! Hozzávalók: 1 konzerv gomba (frissből is lehet) 1,5 ek. (kókusz)olaj 3 kis gerezd fokhagyma fél fej vöröshagyma só, bors, kömény, bazsalikom, majoránna, petrezselyem A konzerv gombát beáztatjuk fél órára, hogy enyhüljön a gombaíz, majd kinyomkodjuk belőle a vizet. A fokhagymát és a hagymát az olajban megdinszteljük fedő alatt, kis lángon. Az összes többi összetevővel összeturmixoljuk. Ha friss gombával szeretnénk dolgozni, akkor 30 deka csiperkét mossunk meg és vágjunk szeletekre, majd egy jó nagy edényben, sok vízben, sóval főzzük puhára. Ez után ugyanúgy használhatjuk, mint a konzerv gombát. Ezt már nem kell beáztatni természetesen. A főzővizet gombaleveshez felhasználhatjuk. Ínyenceknek karamellizált mazsolával tálalhatjuk a pástétomot, amit a következőképp lehet elkészíteni: A mazsolát beáztatom, 20 perc után vizet cserélek rajta. Közben kristálycukrot (vagy kókuszcukrot) hevítek kis lábasban, mikor már aranybarna és folyékony, teszek bele vaníliát és beleöntöm a mazsolát a vízzel együtt. Kevergetem, míg a karamellizált cukor feloldódik, és végül lefedve hagyom kihűlni. A kép illusztráció. Photo by Yakynina Anastasia on Unsplash The post Hamis libamájpástétom – egyszerű, vegán szendvicskrém recept gombából, avagy vegán májkrém appeared first on VegaNinja.
Mustáros-hagymás tofurostélyos – rendkívül egyszerű, finom és laktató vegán recept
Szuper egyszerű, gyors és olcsó receptet hoztam, amit gyakran elkészítek pont ezért, és persze mert nagyon finom is. Ez az adag kb. két embernek elég körettel együtt. 1-2 blokk tofu 3-4 evőkanál mustár 10 nagy gerezd fokhagyma 2 nagy fej vöröshagyma só olaj A vöröshagymát pucold meg, most meg és vágd fel (fél)karikákra. A tofut vágd szeltekre, és préseld ki a következő módon: rétegezd konyhai papírtörlőre, 2-3 réteg papírtörlő, egy réteg tofu, 2-3 réteg papírtörlő, majd még egy réteg tofu, és végül papírtörlő. A tetejére valamilyen lapos, nehéz tárgyat tegyél (könyvek, vagy tepsi benne egy nagy kancsó vízzel), így kipréselve belőle a nedvesség nagyját. A mustárt 3 gerezd fokhagymával és némi sóval keverd el. Kenj be minden tofuszeletet ezzel a páccal, rétegezd őket egy dobozba/edénybe, és tedd félre egy fél órára legalább, de éjszakára is maradhat így. A hagymát és a maradék fokhagymagerezdeket egy serpenyőben, alacsony lángon, pici olajon, pici sóval, lefedve párold meg, majd vedd feljebb a lángot, és pirítsd is egy kicsi ideig. Ha kész, tedd ki őket egy tányérra, és ugyanabban a serpenyőben süsd meg a tofuk egyik, majd másik oldalát aranybarnára. A képen salátával és főtt krumplival tálaltam, a tetejére halmoztam a hagymát és a fokhagymát. The post Mustáros-hagymás tofurostélyos – rendkívül egyszerű, finom és laktató vegán recept appeared first on VegaNinja.
Reteklevél-krémleves recept – vegán
A legjobb, ha megbízható helyről szerzett levelekkel dolgozunk, bár én bepróbálkoztam egy sima, zöldségestől származó csomóval. Hozzávalók: 2 csomó retek levelei 2 szem krumpli 1 kis fej hagyma 1 doboz rizstejszín kókuszolaj só, bors 1 fokhagymagerezd natúr ételízesítő A retek leveleket átválogatom, a sérülteket, sárgákat kidobom, a többit jól megmosom, lecsepegtetem. A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. A hagymát aranybarnára dinsztelem a kókuszolajon, hozzáadom a burgonyát, a retekleveleket, sózom, borsozom, ételízesítőzöm, felöntöm vízzel és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul. Rizstejszínnel összebotmixerezem. Levesbetétnek pár szelet friss retekkel tálalom, de magvakat is szórhatunk a tetejére. The post Reteklevél-krémleves recept – vegán appeared first on VegaNinja.
Cézár saláta sült csicseriborsóval és fokhagymás krutonnal
A fejessaláta megvásárlása esetén szinte kivétel adja magát a kérdés: most azonnal dobjam ki a kukába, vagy várjak vele két hetet? Ma azonban felelősségem teljes tudatában tettem egy példányt a bevásárlókosárba, és 80%-ban fel is használtam. (A maradék sorsa azonban máris borítékolható: három hónap múlva fogalmam sem lesz, milyen gonosz létforma az ott a hűtőben, és nem kéne-e vegyvédelmi ruhás ördögűzőt hívni, mielőtt hozzáérek. Ezért állatbarát kecsketartóknak ingyen odaadom.) Na, de ha már így alakult, lássuk a kompozíciót!
Összekubikolja az alábbiakat:
1 fej római saláta 10 db koktélparadicsom A csicseriborsóhoz: 200g, azaz egy konzerv csicseriborsó 1 tk füstölt pirospaprika 1 tk fokhagymapor 1 ek olívaolaj A krutonhoz 1 kisebb bagett kiszárítva 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 3-4 szál petrezselyem felaprítva Az öntethez: 1 csésze kesudió beáztatva 2/3 csésze vegán majonéz (itt elpofáztam, hogyan kell házilag, tehetségtelen konyhatündérek célozzák meg az Aldit, ott van tejföl- és tojásmentes) 2/3 csésze víz 1 ek citromlé 1 ek dijoni mustár 1 kis löttyintésnyi balzsamecet 3 gerezd fokhagyma lereszelve só/bors A salátaleveleket összetépkedi, a koktélparadicsomot felvágja, ízléses tálba helyezi. Az öntet összetevőit turmixgépbe teszi, és miközben alaposan összemixeli a hozzávalókat, máris azon letargiázik, mennyire ótvar, posványos dolog turmixtartályt mosogatni. A csicseriborsóról leönti a medvenyál állagú fröttyöt, szűrőben átöblíti, papírtörlővel áttörni. Egy forró serpenyőben pár percig szárazon pirítja, majd egy löttyintésnyi olívaolajat ad hozzá. Sózza, majd ha megpirult (és csak akkor) fűszerezi és leveszi a tűzről. Ha már a bagett olyan száraz, mint egy telekszerződés (vagy olyan kemény, mint a Metallica), felkockázza. Egy kisebb tálban összekeveri az olívaolajat, a lereszelt foghagymát és a petrezselymet, majd mindezt egy forró serpenyőben a felkockázott bagetthez adja. Ha megpirult, összeforgat mindent mindennel, és önfeledten zabál.
Mentás karalábé főzelék tarkaborssal
2018. május 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 2 fej karalábé
- 1 kis burgonya (elhagyaható)
- 1,5 dl növényi tejszín, vagy növényi yoghurt
- 3 kanál liszt
- só
- menta
- tarkabors
Ez egy nagyon egyszerű és gyors főzelék olaj felhasználása nélkül. Aki szereti, tehet egy pici hagymát is a karalábé alá, akkor olajon kicsit meg kell pirítani. A burgonya is elhagyható, de nekem nem volt elég karalábém, így ezzel dúsítottam, hogy mindenkinek jusson.
A kockára vágott karalábét és burgonyát sós vízben puhára főzőm, közben elkészítem a habarást. Növényi tejszínbe keverek lisztet, és lehet egy pár csepp citromlét is beletenni.
Mikor a karalábé megfőtt, a habarással sürítem, majd beleszórom az apróra vágott friss mentát, illetve a tarkaborst.
Jó étvágyat!
Vegán, lencsés bolognai spagetti
2018. április 21. Vegasztrománia
Elkezdődött az egyik kedvenc időszakom, a gangokról orromba szálló, inspirációs, "vasárnapi ebéd" illatok korszaka. Illatok, kajaszagok tekintetében még mindig mindenevő vagyok, imádom a fokhagymás sült hús illatát, az agyam bármikor megkívánja a rántott húst, és egy másodperces néma csenddel, lehunyt szemmel, mély lélegzetvétellel adózok a hentes üzletekből az arcomba vágódó véres hurka és kolbász bukéja által felidézett múltamnak. És bár gyerekként is nagyjából vega voltam, azért a szín-szín-színhúsokat és a felismerhetetlenné darált húsokból készült ételeket szerettem. És nálunk elég sokszor volt terítéken paradicsomos húsgombóc, hurka, illetve bolognai szósz. Mégis sok-sok évet kellett várnom arra, hogy elkészítsem vega, sőt vegán változatát. Az elmúlt másfél évben viszont gyakran kerül az asztalra, igazi jolly joker. Az kezdeti recept Jamie Oliveré, ezt alakítgatom folyamatosan. Vegán lencsés bolognai spagetti Hozzávalók: olívaolaj 1 hagyma apróra vágva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve 1 zellerszár apróra vágva 1-2 ág friss rozmaring 1-2 ág friss kakukkfű 1 tk szárított oregánó 1-2 babérlevél 125 g gomba apró kockákra vágva 100 ml száraz vörös bor 1/3 csésze (80 ml) lencse megfőzve (beluga, vagy puy, de lencsekonzervet is használhatunk) 400 g-os hámozott paradicsom konzerv 200 ml paradicsom passata 1 csomag petrezselyem felaprítva vegán parmezán 500 g spagetti megfőzve Elkészítés: Egy serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá a zöldségeket, a rozmaring ágat, a kakukkfű ágat és a babérlevelet. Sűrűn megkeverve süssük, majd pároljuk 15-20 percig. Adjuk hozzá a gombát és a bort, sózzuk,borsozzuk, oregánóval fűszerezzük,majd pároljuk pár percig. Adjuk hozzá a lencsét, a paradicsomot, a passatát és egy kevés vizet. Forraljuk fel, majd alacsony lángon, fedő alatt pároljuk 20-25 percig. A végén keverjük hozzá a petrezselymet és ha szükséges, a tészta főzővizével lágyítsuk a szószt. Főtt spagettivel összekeverve, vegán parmezánnal tálaljuk. Jól illik hozzá a zöld, kevert saláta citrommal, vagy balzsamecettel. Megjegyzés: A szószból valószínűleg maradni fog. Hűtőben pár napig eláll, felmelegítve is jó, de tésztát mindig frissen főzzünk hozzá.
Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó
2018. április 15. Vegasztrománia
Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban voltam a január elején megállapított érzékenységeimmel és a diétájával kapcsolatban, ezért volt bennem egy kérdőjel, hogy mit tudok majd enni. De az a helyzet, hogy ismét rádöbbentem, hogy hozzáállás kérdése az egész, és bár kicsit többet kell tervezni, minden megoldható. Első estémen a hosszúhetényi Almalomb étteremben gersli kását ettem sárgarépával és lenmaggal, vasárnap délelőtt pedig nagy kedvenc helyemen, a pécsi Reggeliben búcsúztam Buddha tállal és természetesen kávéval. A keretek között pedig otthon főztünk közös kedvencünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik szakácskönyvéből. Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó Hozzávalók: (4 fő részére) 2 közepes padlizsán (kb. 700 g) megtisztítva (a héja marad) 4 ek olívaolaj 1 fahéjrúd 350 g koktélparadicsom félbevágva 1/2 - 1 kk szárított chilipehely 400 g csicseriborsó konzerv átöblítve, lecsepegtetve 2 gerezd fokhagyma felaprítva 1 citrom lereszelt héja 1 marék menta- és bazsalikomlevél apróra tépkedve só, frissen őrölt bors A sütőt előmelegítettük 200°C-ra. A padlizsánt 2 cm-es kockákra vágtuk. Egy nagy sütőtálban 5-10 percig hevítjük az olajat a sütőben (ez azért jó, mert így nem szív annyi olajat magába a padlizsán, amit egyébként szokott). Óvatosan beletettük a padlizsánkockákat, majd megsóztuk, borsot tekertünk rá, hozzáadtuk a fahéjrudat és összekevertük. 30 percig sütöttük, félidőben megforgatva a padlizsánokat. Az idő leteltével hozzákevertük a paradicsomokat és a chilipelyhet is, majd 20 percig sütöttük. Hozzákevertük a csicseriborsót és a fokhagymát, és 10 percig sütöttük. Ezután kivettük a sütőből, hozzákevertük a citrom héját és 15 percig pihentettük. Hozzákevertük a zöldfűszereket, és melegen tálaltuk. Kókuszjoghurttal isteni, köretként pedig adhatunk hozzá rizst és/vagy pitát és kevert zöldsalátát (de ezek nélkül is isteni). Tipp: Ha véletlenül marad belőle, kevés vízzel (esetleg tahinivel) összeturmixolva pirítósra kenhető humusz-variációt kapunk.
tésztamentes carbonara
2018. április 7. Beautilicious
Nem ismerek embert, aki ne szeretné a carbonárát, ezzel én is így vagyok, és szerintem te is, ha jól gondolom, feltétlen ki kell próbálnod ezt a receptet. :) hozzávalók - 250gr füstölt sonka - 2tojássárgja - 150gr tejszín - 1gerezd fokhagyma - 1 édesburgonya - szójaszósz - olívaolaj Így készítsd - Pirítsd le a kockára vágott sonkát - Keverd el a tejszínt a tojássárgájával, és a fokhagymával, majd add a sonkához - Reszeld le a megtisztított édesburgonyát , vagy vágd hajszáll vékonyra - Keverd el szójaszósszal, majd pirítsd le olajon
spenótkrém
2018. március 28. Beautilicious
Nagyon gyorsan elkészíthető, egyszerű, egészséges és finom fogás akár kenyérre kenve, magában vagy akár köretként is remekül helyt áll. Hozzávalók - 200gr spenót - 1gerezd fokhagyma - 100gr túró - só Így készítsd - Pirítsd le a fokhagymát - Párold meg a spenótot - Turmixold össze a túróval
Különleges köret mindenkinek!
2018. március 25. Beautilicious
Se liszt, se glutén, se hozzáadott cukor, se laktóz, se tojás, minimális szénhidrát, sok rost, szuper íz. Élvezetes evés aggodalmak és pepecselés nélkül. :) Hozzávalók - 250gr spenót - 1gerezd fokhagyma - fél fej vöröshagyma - 250dl paradicsomlé - 200gr sütőtök Így készítsd - A hagymát olajon lepirítjuk - Megpároljuk rajta a spenótot és sütőtököt egy kis paradicsomlében - Ha kész ráöntjük a maradék paradicsomlevet
Gomba hummusszal & rizs magokkal
Vannak az elrendeltetett menük. Amikor mindenem van hozzá itthon, amit mindenki szeret, ami pont elfogy, és a legkellemesebb, hogy a készítés közben nincsenek üresjáratok.
Azaz a sütés ideje alatt pont megvan a főzés, a főzés idejébe pont belefér a pirítás, a pirítás idejébe a kipattogtatás.
Ennek a menünek egyszerűen így kell lennie! :D
Extra tipp: a magok pirítását semmiképp se hagyd ki. Egészen más lesz az íze, és a lenmag esetében ez az emészthetőségen is sokat javít. És nagyon nem mindegy azoknak az omega-3 zsírsavaknak. ;)
A rizs amúgy egy olyan eldobod az agyad rizs, a gomba meg… Maradjunk annyiban, hogy elég jó párosítás a hummusszal, nem véletlenül szerepelnek együtt már pár éve a hummusz complete tálakon. :) A csicseriborsó “vastag” íze és a tahini kesernyés aromája bizony, szuperul passzol a sült gombához. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 250 g gomba
- 100 g humusz
- olívaolaj
- só, bors
- 75 g rizs
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 ek lenmag
- 1 ek napraforgómag
- Gombáknak pattintsd ki a közepét, és szép sorjában tedd a fejeket a tepsibe. Egy kiskanál segítségével löttyints kis olajat mindegyikbe, sózd és borsozd meg. Ezután mindegyik gombát kanalazd jól tele humusszal, és 190 fokos sütőben süsd 15 percet.
- Tedd fel a rizst főni sós vízben. Bármilyet választhatsz, és a fajtája szerint főzd puhára.
- Eközben a hagymát vágd nagyon apróra, és kis olajon pirítsd meg aranybarnára. Hagyd tényleg megsülni, attól lesz íze. ;)
- Közben egy másik (száraz) serpenyőben pattogtasd ki a lenmagot. Tipp: mivel előszeretettel lövöldöz, fedő alatt, rázogatva könnyebb dolgod lesz. Amikor ezzel kész vagy, jöhet a napraforgómag, amihez már nem kell fedő, tudod nézni, mikor barnul meg minden oldalán. Vigyázz, a magok nagyon könnyen megégnek, pár másodperc elég mindkettőnek forró serpenyőben.
- A megfőtt rizzsel keverd össze a hagymát és a magokat, és tálald a gombával.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Gomba hummusszal & rizs magokkal appeared first on Kertkonyha.
Paradicsomos voroslencse leves
2018. március 19. Mindennapi ételeink
Fanni, mint a gyerekek többsége, nagyon szereti a milánói makarónit.Ezt sokszor voroslencsevel készítem (erről is írok majd). Így született meg az ötlet, hogy a voroslencse és a paradicsom parositasabol készüljön egy finom leves is. Hozzávalók: Kb.8 dl sűrített paradicsom 2 dl viz 20 dkg voroslencse 1 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 3 ek.olaj majoranna, bazsalikom, római kömény, korianderlevel citrom, eritrit/nyirfacukor-izles szerint Elkészítés: A hagymát olaj és ugyanannyi víz keveréken megparoljuk. Hozzáadjuk az előzetesen atmosott voroslencset, és a fűszereket, áttört fokhagymát. Felengedjuk vízzel. Puhára főzzük a voroslencset, majd a sűrített paradicsomot is beleontjuk. Összeforraljuk, sózzuk, edesitjuk. Igény szerint botmixerezzuk. Önmagában is finom, de különböző levesbetetekkel is dusithatjuk.
Édesburgonyás gulyásleves
2018. március 13. Vegán muflon
A gulyásleves elfogyasztása már dögevő koromban súlyos erkölcsi dilemmát okozott. Lelki füleimmel ugyanis hallottam a népviseletbe öltözött, bajszos illető keserves üvöltését, amint épp megkísérlik forró bográcsba tuszkolni őt. Nos, a veganizált verzió hatására radikálisan csökkent a gulyásokkal szemben elkövetett atrocitások száma, és arra biztatok mindenkit, hogy ezután is hagyja békén őket a pusztában strázsálni!
Ezt elősegítendő, készítsük elő az alábbiakat:
1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb édesburgonya 1/2 fej paradicsom 1/2 zöldpaprika 4-5 ek felkockázott szejtán (elkészítés pl. itt) 1,5-2 l zöldségleves-alaplé (ennek hiányában 1,5-2l víz és 1ek szárított zöldségkeverék) 1 ek paradicsompüré 1 ek pirospaprika (lehetőleg füstölt) 1 tk csípős fűszerpaprika 1 tk őrölt kömény 1 nagyobb sárgarépa 1 nagyobb fehérrépa só Hagyma felkockáz, olívaolajon üvegesre párol, enyhén megsózza, felaprított fokhagymát hozzápasszít, felkarikázott sárga és fehérrépa érkezik hozzá. Felkockázott paprika-paradicsom hozzáad. Ezt pár percig kevergeti közepes lángon, hozzáadja a főtt szejtánt, a paradicsompürét, a köményt, a fűszerpaprikákat, majd az egész rahedlit felönti az alaplével. Ha már majdnem forr, hozzáadja a felkockázott édesburgonyát, és puhára (ám nem lötyire) főzi. Tviszt!
Lencseleves
Ezt a finom lencselevest pár napja készítettem, amikor a nagy hidegek kezdődtek. Ilyenkor annyiszor van, hogy csak ennék, és ennék, egészen addig. amíg rá nem jövök, hogy valójában melegítő ételre vágyom. Ha viszont hozzájutok ilyesmihez, akkor csodák csodájára, abból hirtelen egy kisebb tányérka is elég, és órákra nem kívánok utána semmit. :) Sőt, még a kint töltött időt is jobban viselem. Figyeljétek, mit esztek, mert nagyon nem mindegy. ;) Egy ilyen tányér tele van melegítő összetevőkkel, ezért melegen ajánlom!
Csőben sült édesburgonya
Amellett, hogy C-vitamin és béta karotin forrás, E-vitamint is tartalmaz az édesburgonya, más néven batáta. Magyar és angol nyelvű oldalakon, valamint egy angol nyelvű könyvben próbáltam utánanézni mennyi E-vitamint tartalmaz 100 gram édesburgonya, és meglehetősen változatos számokat találtam. A könyv szerint 130 gram sült édesburgonya 7,7 mg E-vitamint, jobban mondva Tocopherol-t tartalmaz. (Kristen Hartvig, The healthy diet calorie counter, 2004, 126.o.). A könyv leirja, hogy az E-vitamin is egy fő antioxidáns, akárcsak a C-vitamin. Sejtmembrán védő szerepe van. Mivel minden szervünk sejtekből épül fel, ezért igen fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű E-vitamin mindennapi táplálékainkban. Külön kiemelendő, hogy csökkenti a szívbetegség, rák és cukorbetegség kockázatát. Egyes tapasztalatok szerint rendszeres E-vitamin szedés során cukorbetegek inzulinadagja csökkent. Az E-vitamin a hőt lényegesen jobban bírja, mint a C-vitamin, 170 fokon pusztul el ugyanis. A következő ételnél ha ügyelünk a főzési/sütési hőmérsékletre, akkor ételünkben marad E-vitamin. Ezzel támogatjuk sejtjeinket, segítjük őket a szabadgyökök elleni védekezésben.
A recept
Hozzávalók:
- 1,5 kg édesburgonya (ebben a receptben vegyesen lila és sárga batáta)
- 1,5 csomag tofu
- szójatej
- 2 ek sörélesztő pehely
- só
- 1-2 gerezd fokhagyma
- kurkuma
- kókuszzsír
Elkészítés:
A megmosott batátákat héjastól vízben megfőzzük, de ne túl puhára. Közben felszeleteljük a tofut, és némi szójatejjel és sörélsztő pehellyel összeturmixoljuk. Sűrűbb szószt kapunk, olyasmit mint egy folyósabb joghurt. Sóval, 1-2 gerezd fokhagymával és kurkumával ízesítjük ezt a szószt a turmixolás során.
A megfőtt batátákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk őket, és felkarikázzuk. A tűzálló tálat kókuszzsírral kikenjük. Először egy sor felkarikázott batátát teszünk, megsózzuk, majd a tofus szósz egy részével beterítjük. Következő sor felkarikázott batátát megsózzuk és arra is öntünk a tofus szószból. Ezt addig csináljuk, míg az édesburgonya és a szósz el nem fogy. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük, maximum 150-160 fokon.
Sütőtökös cipó
2018. február 22. Beautilicious
Egy friss meleg cipónak senki sem tud ellenállni. Nálunk most egy kis sütőtök is került bele az élvezetek fokozásáért. Bátran fogyaszthatod, hisz semmi ártalmas összetevő nincs benne, ráadásul nagyon finom. Hozzávalók - 200gr sült sütőtök - 200gr hajdinaliszt - 15gr bambuszrostliszt - 30gr lenmagliszt - 1 tojás - 150gr túró - só - szódabikarbóna - citromlé - 1 gerezd fokhagyma Így készítsd - A sült sütőtököt pürésítsd a tojással, túróval, fokhagymával, és a citromlével - Keverd össze a száraz hozzávalókat - Öntsük, és gyúrjuk össze - Formázzunk cipót, majd süssük ki tepsiben 180fokon 40perc alatt
Töltött szőlőlevél – képes útmutató az elkészítéséhez (vegán)
A dolmakadia, avagy töltött szőlőlevél az egyik legismertebb görög finomság. Több verziója létezik, de a legelterjedtebb a rizses változat, amit egyébként készen, konzervben is megvehetünk, illetve görög és közel-keleti éttermekben kóstolhatjuk meg. Otthon elkészítve nemcsak hogy olcsóbb, hanem személyre szabhatjuk az ízesítését, és vendégvárónak is tökéletes. Készíthetjük friss szőlőlevélből nyáron, de szezonon kívül az üveges is megteszi, amit arab és török élelmiszerüzletekben, illetve nagyáruházak nemzeti ételes polcain lehet megtalálni. Hozzávalók: 50-60 friss szőlőlevél, vagy egy üveg konzerv szőlőlevél 2 evőkanál olívaolaj 2 vöröshagyma felkockázva másfél bögre fehér rizs 1 teáskanál szárított menta (szálas teaként kapható) 1-2 evőkanál kapor 1 citrom kifacsart leve só bors Ha friss szőlőleveled van: mosd meg őket alaposan. Egy nagy lábasban forralj vizet, egy másikba pedig készíts jeges vizet. Kb. 2 perc alatt a lobogó forró vízben főzd puhára a leveleket, majd tedd át őket a jeges vízbe egy szűrőkanál vagy szűrő segítségével. Mikor kihűltek, alaposan csepegtesd le őket. Ha konzerv szőlőlevéllel dolgozol, akkor csak simán öntsd le a levét, és vágd le a szárait. Egy nagy serpenyőben 1 evőkanálnyi olívaolajon (más olajjal is működik) párold üvegesre a hagymát sóval, lefedve, kis lángon, sűrűn kevergetve. Mikor már majdnem kész, add hozzá a mentát, a borsot és a kapor felét, kevergesd tovább. Dupla mennyiségű vízzel és kevés sóval főzd meg a rizst. Az én rizsfőzési metódusom: megmosom a rizst, és kétszeres mennyiségű (tehát 1,5 bögre rizshez 3 bögre) vízzel felteszem főni nagy lángon. Amikor forr a víz, leveszem a hőfokot, és lefedem az edényt. Mikor megfőtt a rizs, keverd össze a fűszeres hagymával alaposan, és facsard hozzá a citrom levét. Hagyd hűlni egy kicsit. Pár szőlőlevelet tegyél egy jó nagy főzőedény aljára. Töltsd meg egyesével a szőlőleveleket az alábbi ábra szerint. Néhányat a végén hagyj töltetlenül, ezzel fogjuk leborítani majd őket az edényben. Lépések: töltött szőlőlevél – vegán Helyezd magad elé a szőlőlevelet erezetével felfelé. Tegyél rá kb. másfél, púpozott kávéskanálnyit a rizsből. Hajtsd rá a két oldalát, majd jó szorosan tekerd fel. Rendezgesd el őket a levéllel kibélelt főzőedényben jó szorosan! Ez fontos, mert még főzni fogod, és nem szabad, hogy szétjöjjenek. Szórd meg őket kaporral, borítsd be őket a főzőedényben egy réteg levéllel, és öntsd fel annyi vízzel, ami ellepi. A főzővizet is sózhatod. Add hozzá a maradék 1 evőkanálnyi olívaolajat. Kb. 30 perc alatt készre fő. Tálald langyosan vagy hidegen, adhatsz mellé mártogatóst, pl. hummuszt vagy csilivel, sóval és római köménnyel ízesített paradicsomszószt. The post Töltött szőlőlevél – képes útmutató az elkészítéséhez (vegán) appeared first on VegaNinja.
Brokkoligolyók kókuszbundában
Leggyakrabban édességekhez használjuk a kókuszreszeléket. Ez általános. Nagy ritkán mégis megszáll valami, ami által kísérleteket viszek véghez. Így jött létre ez a kókuszreszelékbe forgatott brokkoli golyó. Ha van maradék párolt brokkolid, vagy nem tudod, mit kezdj a hűtőben pihenő brokkoliddal, íme egy jó kis recept. Mi zöldséges rizzsel és vegán majonézzel fogyasztottuk. Kellemes ízélmény ezek együttese.
A recept
Hozzávalók:
- 400 g brokkoli
- 0.5 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- zabpehely
- 2 ek sörélesztő pehely
- kókuszreszelék
- só
Elkészítés:
A brokkolit megmossuk, és a rózsáira szedjük. Kevés sós vízben feltesszük párolni kb. 10-15 percig. A vöröshagymát, fokhagymát felaprítjuk. Amikor félig megpuhult a brokkoli, hozzáadjuk a felaprított hagymát és a fokhagymát. Botmixerrel vagy gyorsaprítóval összeturmixuljuk úgy, hogy maradjanak benne darabok. Hozzákeverünk annyi zabpelyhet, hogy formázható masszát kapjunk. Adunk hozzá sót és sörélesztő pelyhet, majd gombócokat formálunk belőle. A gombócokat pedig meghempergetjük kókuszreszelékben. Sütőpapíros tepsire helyezzük és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Rizibizivel és vegán majonézzel fogyasztottuk.
Minestrone leves fettuccine tésztával
Hozzávalók:
1 kisebb cukkini
3 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 kisebb zellergumó
1 nagy vöröshagyma
1 kis csokor petrezselyem aprítva
2 db közepes burgonya
1 konzerv sűrített paradicsom
1 konzerv fehér bab
2 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1 tk vegamix
bazsalikom, só ízlés szerint
víz
3-4 marék fettuccine tészta
olívaolaj
tálaláshoz pirított kenyér
2-3 gerezd fokhagyma
[...] Bővebben!
Thermoleves
Hogy van az, hogy este eszel egy levest, és reggel még mindig annak melegével ébredsz a hasadban? Fantasztikus érzés, mondhatom. :D Szóval, gyere, próbáld ki te is, milyen a pirított zelleren főtt thermoleves batátából.
Erről most többet nem is mondanék, beszéljenek a képek meg a recept. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g batáta hámozva, darabolva
- 1 evőkanálnyi zellergumó
- 1 evőkanálnyi fehérrépa
- fél vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3 ek olaj
- 2 csipet szerecsendió
- 100 ml növényi főzőkrém (elhagyható)
- Az olajon fonnyaszd meg az apróra vágott vöröshagymát, reszeld rá a zellert, és pirítsd át nagy lángon. Ezután húzd le, és dobd rá a felaprított fokhagymát is. Várd meg, míg szállni kezdenek azok az isteni illatok.
- Ezután jöhet a batáta, a felkarikázott fehérrépa és a fűszerek.
- Öntsd fel fél liter vízzel, és főzd meg a levest. Ha extra krémesre szeretnéd, – és szerintem is sokat dob rajta egy kis növényi tejszín. Ezt az utolsó pár percben öntsd hozzá.
- Amikor puha a krumpli, zárd el, és turmixold le.
Extra feltét az ínyenceknek: pirított csicseriborsó
- 3 evőkanál csicseriborsó konzerv
- 1 gyűszűnyi paprikakrém
- csipet rozmaring
A csicseriborsót keverd be a paprikakrémmel, és 1 kávéskanálnyi olajon, a serpenyőt rázogatva pirítsd meg. Szórd rá a rozmaringot, és kész is, mehet a levesre. Tápanyagban és látványban is nagyon megéri a ráfordított két percet. :) A maradék konzervből pedig készíts egy jó hummuszt!
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Thermoleves appeared first on Kertkonyha.
pizzás muffin
2017. december 31. Beautilicious
A sok édesség, és karácsonyi terülj-terülj asztalkám után nincs is jobb, mint egy könnyed, és diétás finomság. Bátran falatozhatod, de vigyázz! Vészesen hamar elfogy. hozzávalók - 1 cukkini - 2gerezd fokhagyma - 50gr zabkorpa - 3 tojás - 1tk sütőpor - 150gr reszelt sajt - 150gr paradicsomszósz - só - oregáno - bazsalikom - majoranna így készítsd - A cukkinit reszeld le, majd hagyd állni a sóban - A tojásokat válaszd ketté - Nyomkodd ki a cukkini levét, majd add hozzá a tojássárgáját, és a zabkorpát - A fehérjét verd habbá, majd forgasd a cukkinihez - Adagold a masszát muffinformába, majd süsd 180fokon 15percig - A paradicsompürét keverd ki a fokhagymával, és fűszerekkel, majd kend meg a muffinokat - Reszelj rá sajtot, majd süsd tovább 10percig
Pofonegyszerű magyaros nemvajkrém
Hozzávalók egy normál magyaros vajkrémes műanyag doboz megtöltéséhez - 125 g főtt bab (konzerv tökéletes) - 2 mk ecet - 1 csapott mk pirospaprika - fél mk őrölt kömény - 1/4 mk fokhagyma granulátum - 1 ek olvasztott kókuszolaj - 1 ek víz Botmixerrel habosítsd össze a hozzávalókat, és kész. És ez tényleg ilyen egyszerű! :) Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Pofonegyszerű magyaros nemvajkrém appeared first on Kertkonyha.
Zabpelyhes aszalt paradicsomos lenkenyér
2017. december 28. Gitta nyersétel blogja
Az eredeti lenkenyeret már szinte sosem készítem, mindig teszek hozzá valamit, hogy lágyabb, finomabb, és hogy minél változatosabb legyen. Legutóbb az adventi nyersétel hétvégén készült ez a finom kenyér, az állaga és az íze is megállta a helyét :) olyanoknak is ízlett, akik eddig nem rajongtak a lenből készült nyers kenyeremért :) Felvágva, még aszalás előtt. Látszik a textúrájában a zab, az aszalt paradicsom és a lenmag is Hozzávalók: 30 dkg lenmag, 30 dkg zabpehely, 20 dkg hagyma, 20 dkg alma, 20 dkg aszalt paradicsom, egy szál sárgarépa só, fűszerek A lenmagot és a zabpelyhet szárazon durvára őröljük, félretesszük. A hagymát, almát, paradicsomot és a sárgarépát kevés vízzel elturmixoljuk. Nem kell teljesen homogénre, nem baj, ha maradnak benne morzsányi kis darabok. Ezt a nedves részt ízesítjük sóval, zöldfűszerekkel (bazsalikom, petrezselyem zöldje, stb) A magokat összegyúrjuk a turmixolt zöldségekkel, és kenyérforma veknit formázunk belőle. Nem kell sokat gyurkászni, épp csak annyit, hogy összeálljon. Folpackba tekerjük és egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. A magok ez alatt az idő alatt megszívják magukat nedvességgel, összeáll a cucc... Reggel kibontjuk és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, betesszük az aszalógépbe és kb. másfél óra alatt készre aszaljuk. A légkeveréses sütő is tökéletesen megfelel. Ez az ízes kenyér alkalmas arra, hogy csak úgy magában, egy kis nyers pecsenyezsírral, sok sok zöldséggel együk. Reggelire vagy vacsorára tökéletes főétel. szép egyforma szeletekre vágjuk és megaszaljuk
sütőtökös túrógolyó
2017. december 21. Beautilicious
Sose fogyhatunk ki a finomságokból. Nálunk a konyhában mindig van mihez nyúlni, de mind ezt nyugodt szívvel tesszük, mert ezek a finomságok mindig egészséges alapanyagokból készülnek. Most a szezon sztárja kapta a főszerepet. A megunhatatlan kedvencem, a sütőtök. Hozzávalók - 250gr sütőtök - 200gr túró - fél fej vöröshagyma - só - 125gr zabliszt - 25gr útifűmag héj - 50gr lenmagliszt - sütőpor Így készítsd - Süsd meg a sütőtököt - Dinszteld meg a hagymát kókuszzsíron - A hagymát, sült sütőtököt, és a túrót turmixold össze - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd öntsd hozzá a tökös keveréket - Gyúrd össze, majd formázz golyókat - Süsd ki 180 fokon 30perc alatt
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 6. rész: Almási Petra
2017. december 6. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel negyedik interjú alanyomat, Almási Petrát!
Bemutatnád magad röviden?
Sziasztok, Almási Petra vagyok, 20 éves, és másfél éve folytatok vegán életmódot.
Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél?
Vegánná válásomra minden ember másképp reagált. Voltak kíváncsi, nyitott emberek, tele kérdésekkel; voltak értetlenkedők, akik még a vegán szót sem hallották soha; és voltak azok, akik már a síromat kezdték el ásni, úgy féltették egészségügyi állapotomat.
Mi volt a motivációd a váltásra?
Amikor elkezdett érdekelni ez az életmód, az összes pozitív aspektussal megismerkedtem: egészség, etika, környezetvédelem. Annyira logikus és annyira vonzó volt a vegánság számomra, hogy úgy döntöttem, hogy mélyebben is meg akarom érteni. Egy rövid vágóhidas videó (Farm to Fridge, csak erős idegzetűeknek ajánlott!!!) és a Cowspiracy című dokumentumfilm megnézése után teljesen megváltozott a perspektívám, és muszáj voltam a radikális értékrendváltást egy radikális életmódváltással is összekötni. A mai napig etikai vegánnak tartom magam, az állatokért és a környezetért.
A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)?
Két hónapig vegetáriánus voltam, miközben hétről-hétre elhagytam az étrendemből a tojást és a különféle tejtermékeket. Nem ez volt a tervem, de megtudtam, hogy a bio tej és bio tojás is csak egy nagy mítosz, ezért nem elég, ha csak vega vagyok, ha tényleg számítanak nekem az állatok jogai és a Földünk jövője.
A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)?
Vegánná válásom óta sokkal egészségtudatosabb vagyok, a rengeteg új információnak köszönhetően. Igényem lett, hogy karban tartsam testemet a megfelelő ételekkel, mozgással és alvással. B12 vitamint szedek, és téli időszakban D-vitamint, igyekszem naponta mozogni, és kiegyensúlyozott növényi alapú étrendet folytatni.
Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)?
A vegánság egy fontos lépés volt személyes fejlődésem és egészségem szempontjából is. Rengeteg új élményt, embert, tapasztalást és fejlődést vonzott be az életembe ez az egyszerű kis lépés, amiért nagyon hálás vagyok. Mára a vegán címke csak egy a sok közül, amit magamra aggatok, hisz nem csak ez az egy dolog határoz meg engem. Biztonságot ad, hogy tudom, nem leszek kitéve a krónikus betegségem kockázatainak, és hogy minden vásárlásommal és étkezésemmel hirdetni tudom a kegyetlenségmentes élet pozitívumait.
Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)?
Az egyetlen negatívum, amit megtapasztaltam, hogy akaratomon kívül eltávolodtam néhány embertől, akik teljesen elzárkóztak a vegán életmód gondolatától is. Ha valaki nem hajlandó EGYETérteni, az teljesen rendben van, de ha elutasítja a MEGértés lehetőségét is, hogy meghallgasson engem, ahogy beszélek életem egy fontos szeletéről, értékrendemről, szenvedélyemről, új közösségemről, akkor azt az emberi kapcsolatunk bánja. És kifejezetten fájdalmas procedúra ez, amikor egy közeli családtag viselkedik így - a szakadékok csak mélyülnek, és én tehetetlennek érzem magam. De ezt nem írhatom a életmódom rovására, hisz egy ilyen emberrel előbb vagy utóbb, de úgyis felszínre került volna egy ilyen konfliktus, ha nem a vegánságban, akkor másban.
Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni?
Otthon egészségesen étkezem, viszont ha étkezdékben járok, néha még mindig elfog a vágyódás az olajban tocsogó rántott ételekért. Igazi bűnös élvezet számomra a rántott növényi sajt, ami vegán voltára sem nevezhető egészségesnek.
Melyik a kedvenc vegán ételed?
Kedvenc ételem mindig változó, most az első ami eszembejutott, az a hagymás tofurántotta frissen sült kenyérrel és paradicsommal.
Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért?
Vegánná válni hatalmas lépés, és nagyon sok bizonytalanságot előhozhat az emberből, ezt elsőkézből tudom. Ha az érdeklődés adott, akkor már csak 3 fontos lépés van hátra: informálódás, inspirálódás és cselekvés. Olvass, nézz videókat és dokumentumfilmeket, kövesd be az összes neked tetsző vegán oldalt és embert közösségi médián, csatlakozz facebook csoportokhoz vagy gyere el eseményekre, tedd fel az összes kérdést, találd meg rá a válaszokat, majd készítsd el az első vegán ételed, menj el első vegán bevásárlásodra - és már vegán is lettél! A szülőknek pedig azt üzenem, hogy ha a gyerek ekkora életmódváltásra készül, akkor a legkevesebb amit tehetnek érte az az, hogy informálódnak, és segítenek neki pl. a helyes növényi alapú étrend összeállításában. Az ignorancia nem csak a gyerek egészségébe kerülhet, hanem a szülő-gyerek kapcsolatba is. Ismétlem magam: nem kell egyetérteni, de legyünk nyitottak a másik megértésére!
Instagram: @almasipetra
Facebook: Almási Petra
Youtube: @Almási Petra
majonézes reteksaláta
2017. november 25. Beautilicious
Egyszerűen imádom a tzatzikit, szinte minden héten készítek legalább egyszer. Nem sokszor fordul elő, hogy nincs itthon uborka, de ma ez is megtörtént, így készítettem valami ahhoz hasonlót, bár se nem uborkából, se nem joghurtból készült. :D De olyan jól sikerült, hogy ez is rendszeresen a tányéromra fog kerülni. Hozzávalók - 6nagyobb fej retek - 1 gerezd fokhagyma - 2ek majonéz - 50gr ligth krémsajt - só Így készítsd - A megtisztított retket reszeld le, a fokhagymát vágd nagyon apróra, vagy használj fokhagymanyomót, majd add hozzá a többi hozzávalót is
Chilis babfasírt mustáros-balzsamecetes céklasalátával
2017. november 18. Vegán muflon
Jó pár éve, egy bestiálisan átmulatott, születésnapi szombat este után másnap reggel ószövetségi víziók gyötörtek. Láttam pl. ahogy Józsefet eladják a testvérei a fáraónak, ahogy Mózes szétválasztja a Vörös-tengert, illetve ahogy Dávid teherbe ejti Betsabét. Ezzel csak az volt a probléma, hogy előzőleg könnyelműen jelentkeztem egy vegán főzőtanfolyamra, ami vasárnap 9-kor kezdődött. Végül csodával határos módon elvonszoltam magam, és miközben a fejemben a sztálingrádi csata zajlott, órákon át hallgattam az unásig ismert infóáradatot a növényi fehérjebevitelről, a tej savasító hatásáról és arról, hogy a húsevés hogyan növeli a rák kockázatát. A tanfolyam leírásában ugyanis emlékeim szerint semmi nem utalt arra, hogy ez így fog zajlani. És arra sem nagyon, hogy a dietetikaelőadás után chia magos mutymurutty, zabfasírt és zöldszemes-ostorosmoszatos búzafűsaláta lesz az elkészítendő menü. (Ja, és a pontot az i-re az asztali áldás tette fel.)
Akkor és ott megfogadtam: akkor is megmaradok szimpla gourmet-vegánnak, ha a tokám alatt komplett vízibivaly-csordákat lehet majd elszállásolni. A súlyos probléma viszont az, hogy a (közel) egyhónapos, (majdnem teljes) nyersvegán passió alatt azt vettem észre, hogy fizikailag százszor energikusabbnak érezem magam. Ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban igyekszem az étrendembe több nyerscuccot csempészni. (Azért ha valaki meglát egy jógaszőnyegen biokölest szemezgetni és ginsengteát kortyolgatni, felszólítom, hogy csévéljen a szőnyegbe, majd miután bőségesen lelocsolta petróleummal, gyújtsa rám! Előre is köszönöm!)
Ennek szellemében előkészíti az alábbiakat:
2 x 400g vörösbab (konzerves) 1 kápiapaprika 2 piros chilipaprika 2 szál zöldhagyma 2 gerezd fokhagyma 3 ek zsemlemorzsa vagy kukoricaliszt 1 tk római kömény 1 tk gyömbérpor 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj
a salátához: 1 db cékla 1 db vöröshagyma 3 ek balzsamecet 2 tk magos mustár
A céklát és a sárgarépát az ínhüvelygyulladásért vívott harc jegyében lereszeljük, majd egy tálban a többi összetevővel összekeverjük. A vörösbabot leöblítjük, majd hogy rapid üzemmódban megpuhuljon, jó másfél percig mikróban melegítjük. (Mikrohullám-fóbiások meg is párolhatják.) A chilit, a paprikát és a zöldhagymát felszeleteljük, a fokhagymát lereszeljük, majd az összenyomott babbal és többi hozzávalóval összekeverve fasírT formázunk belőle. Az így megszülető kerek formulát sütőlappal kibélelt tepsibe helyezzük, majd fél órára 190 fokos sütőbe hajítjuk.
Krumplileves – gourmet változat
Krumplileves. Erre mondják, hogy tipikusan olcsó, pórias, elég egyszerű étel. Persze imádom meg minden, de mégsem egy királyi lakoma. Pedig tényleg lehet ezt is menő módon csinálni. Úgy képzelem, a Michelin-csillagos éttermekben készíthetik így a krumplilevest. :) Édeskés, fűszeres, illatos és könnyed, de az ízekben megkapja a mélységét. És még a gyönyörű színe sem Photoshop! :) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 3 közepes krumpli - 1/2 sárgarépa - 1/2 vöröshagyma - 5 ek fehérbor - 1 ek citromlé - 1 körömnyi citromhéj (csak a sárga) - 1 mk reszelt gyömbér - 1 csipet rozmaring (ha van, friss) - 2 ek olívaolaj - 3 mk só - A felaprított hagymát az olajon pároljuk meg. Közben hámozzuk meg és vágjuk kis kockákra a krumplit, vékony szeletekre a répát. Lehet nagyra is vágni, csak akkor lassabban fő meg. - Dobjuk a hagymára a krumplit és a sárgarépát, ízesítsük gyömbérrel, citromhéjjal, a fehérborral, és sózzuk is meg. Öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi, és főzzük puhára a zöldségeket. - Mielőtt elzárnánk, keverjük el benne a rozmaringot, és hagyjuk kicsit bugyogni őket együtt is. - Amikor kész, turmixoljuk simára a levest. Kis citromlé segít még a rafinált ízek kihozásában. Extra tipp : mielőtt a főzéshez kezdenénk, teszteljük, hogy a gyömbér és a borunk illata harmonizál-e egymással. Ha nem, akkor a levesben sem alkotnak majd jó kombinációt, ezért inkább csak az egyiket használjuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Krumplileves – gourmet változat appeared first on Kertkonyha.
Mandulatej és mandulasajt
2017. november 9. Gitta nyersétel blogja
A legegyszerűbb és leggyorsabb étel-ital kombináció, amit el tudok képzelni akkor, ha egyébként már van valamilyen zöldségféle elkészítve, saláta vagy valamilyen köret. Igen, ezt ajánlom, ha fel szeretnéd dobni a salátád, vagy csak felvágsz néhány szem paradicsomot, újhagymát hozzá... és készen is van a fantasztikus főétel. Először is, mandula kell hozzá, ebből van kétféle. Van a blansírozott és a héjas. blansírozott mandula héjas mandulaMindkettő jó, de: - a blansírozott mandula már nem nyers. Levették a héját, de ez a művelet nagyüzemi környezetben hőkezeléssel jár, így bár a blansírozott mandulát azonnal fel tudod használni, tudd, hogy ez így már nem nyers. Igaz, hogy tele van rengeteg ásványi anyaggal, vitaminnal, vagyis nem kell ezt a változatot azonnal elvetni, én szoktam ilyen mandulát is vásárolni, és ha nincs időm előkészíteni a héjas mandulát, akkor ezt használom. - a héjas mandula az igazi. Ez nyers, és ha hazai a forrásod, akkor még jobb. Ezzel viszont munka van. Legalább 12 órára be kell áztatni, közben lehet az áztató vizet cserélgetni, hogy minél tisztább legyen. Hogy erre miért van szükség? Azért, hogy az enzimek feléledjenek, az enzimgátlók lebomoljanak, azért, hogy az alvó magból élő legyen! Most ennél a receptnél nem jó, ha a héja rajta marad, ezért az áztatás után leülünk egy csendes helyre, és egyenként eltávolítjuk minden egyes mandula darab héját. Igen, jól látod... meg lehet kérni a család többi tagját, vagy át lehet hívni a szomszédot, ugyanis társaságban gyorsabban megy az idő, és ha többen csináljátok, hamarabb készen is van. Ha ezzel készen vagy, akkor az áztatott-meghámozott mandula készen áll arra, hogy mandulatejet, illetve mandula sajtot készítsünk belőle. Mandulatej Hozzávalók: 20 dkg mandula (blansírozott vagy beáztatott, lehéjazott) 1,6 liter víz ízlés szerint édesítés (méz vagy bármilyen természetes édesítőszer) ízlés szerint ízesítés (vanília, vagy fahéj, vagy esetleg kakaópor) Turmixgépbe tesszük a mandulát és a víz felével simára turmixoljuk. Nincs szükség drága tejkészítő masinára... Ha ezzel megvagyunk, hozzáöntjük a víz másik felét, elkeverjük, és egy nagyon finom nylon szűrőzsákon átszűrjük. (ha nincs ilyen zsákunk, akkor egy nylon zokni, harisnya is megteszi) Átszűrjük, kinyomkodjuk, mindaddig, amíg a pép olyan száraz nem lesz, hogy abból már alig lehet folyadékot kinyerni. Vagyis: ezzel a művelettel kettéválasztottuk a folyadékot a mandula rostjától. A fehér folyadék egy kifejezetten mandula ízű, tejszerű ital lesz, amit visszatehetünk a turmixgépbe, és hozzáturmixolhatjuk az édesítő-, illetve az ízesítő anyagokat. Mandulatej A visszamaradt pép lesz a mandulasajt alapja. És itt jön az, hogy miért is kellett a mandula héját lehúzni, hát azért, hogy ez a sajt szép tiszta fehér legyen. Ha nem szeretnéd felhasználni a pépet mandulasajt készítéshez, akkor nem feltétlen szükséges lehéjazni (de beáztatni igen) mandulapép, ami a tejkészítés során visszamaradAz így visszamaradt mandulapép sokoldalúan felhasználható, pizza alapba, fasírtba, édességbe tehető, és készíthető belőle fincsi sajt. Mandulasajt Hozzávalók: kb 20 dkg mandulapép (a tejkészítésnél megmaradt pép) 2 evőkanál sörélesztő pehely, 2 mokkáskanál só 1-2 evőkanál friss citromlé 1 evőkanál utifűmaghéj Az elkészítése nagyon egyszerű: minden összetevőt elkeverünk, lehetőleg simára. Ha nagyon száraz lenne (a tejkészítésnél túl jók voltunk), akkor egy kis mandulatejet vagy vizet lehet még hozzátenni. A sörélesztő pehely adja meg a sajt ízét, az utifűmaghéj pedig az állagról gondoskodik. Ez a sajt alaprecept. Ezt lehet variálni nagyon sokféleképpen, füstös fűszerpaprikával, céklával, curryvel, algával lehet ízesíteni, színezni, kinek milyen kedve van épp. Ezt a sajtot lehet enni csak úgy magában, golyókat lehet belőle formázni, cukkinibe lehet tölteni, tortába lehet belőle tenni egy réteget, és még sorolhatnám. vegamix-szel megszórva, friss zöld fűszerekkel Pirospaprikával megszórva, friss zöld fűszerekkel Színes fűszerekkel megszínezve, golyókat formázva Színes sajtgolyók salátával A mandulasajt cukkini tekercsben A mandulasajt zöldségtortában sok sikert és jó étvágyat hozzá :)
4 féle 4 összetevős szendvcskrémek egyszerűen és egészségesen
2017. november 4. Beautilicious
Nem akarod szárazon enni a kenyeret, de nem tudod, mivel dobhatnád fel? Ezeket az egyszerű és egészséges krémeket te is tuti imádni fogod. Egészséges, tápláló, nagyon finom, és nagyon hamar kész. Céklás szendvicskrém - 1 cékla - 100gr túró - 20gr light majonéz - só répás szendvicskrém - 1 sárgarépa - 1 gerezd fokhagyma - 65gr sajtkrém - köménymag ízlés szerint avokádós szendvicskrém - 1 avokádó - 1 gerezd fokhagyma - citromlé ízlés szerint - só cukkinis szendvicskrém - fél cukkini - 75gr tejföl - 1 gerezd fokhagyma - só A hozzávalókkal nincs más dolgod, mint összeturmixolni őket. :) jó étvágyat!
Csőben sült brokkoli
A brokkoli rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (87mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban is. (Forrás: Házipatika.com, Máriáss Márta)
A brokkoliban többféle glukozinolát található, ezek egyike a glukorafanin. Ennek hasítása során keletkezik a biológiailag aktív rafanin, illetve a hozzá hasonló szulforafán. A szulforafán a vírusok elleni küzdelemben is segítségünkre lehet. Egy 2016-ban közölt, kettős vak, placebokontrollált vizsgálatban nemdohányzó kísérleti alanyokat fertőztek meg élő, gyengített influenzavírusokkal. Ahogy az várható volt, az influenzavírusok már egy-két nap után összetett folyamatokat indítottak el a placebocsoportban, amelyre az immunrendszer gyengülése volt jellemző. Ezt a folyamatot azonban a brokkolikivonat sikeresen gátolta, vagyis javította a szervezet védekezőképességét. (Forrás: Webbeteg.hu, Dr. Reinhardt István)
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg brokkoli
- 35 dkg rizs
- kurkuma
- só
- 5 dl növényi tej
- fokhagyma (opcionális)
- 2 ek zabliszt
- 2 ek sárgaborsó liszt
- kókusz zsír
- paprika
- vegán füstölt sajt
- ételízesítő
Elkészítés:
A brokkolit rózsáira szedjük, a lábos alján kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Közben átmossuk a rizst és sós, kurkumás vízben megfőzzük. Ezt követően besamel-szerű mártást készítünk: E gy edényben 2 ek kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 3 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a két lisztet és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókusz zsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt brokkolira öntjük a szószt.
Egy tepsit kókusz zsírral kikenünk, majd elsimítjuk benne a megfőtt rizst. A tetejére rakjuk a brokkolit, majd szeletelt paprikákat és végül megszórjuk reszelt, vegán füstölt sajttal. Sütőben addig sütjük, míg aranybarna lesz a teteje.
Pritaminpaprikás édesburgonya fasírt
2017. október 31. Vegán Család
Hozzávalók:
1kg hámozott, felkockázott édesburgonya
1 pritaminpaprika apró kockákra vágva
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb lilahagyma
1 kisebb vöröshagyma
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
4 tk szójaszósz
3 tk só
bors ízlés szerint
olívaolaj sütéshez
[...] Bővebben!
spenótos hagymás sütőtök saláta
2017. október 27. Beautilicious
Nincs is jobb dolog az őszben, minthogy sütőtök szezon van. Sütőtököt imásjuk sósan is, édesen is, sütiben és salátában is. Most utóbbira hoztam nektek egy elképesztően finom alternatívát. Hozzávalók - 500gr sütőtök - 450gr spenót - 3gerezd fokhagyma - 1 fej lilahagyma Így készítsd - A sütőtököt tegyük sütőbe, és süssük készre - A hagymákat olívaolajon dinszteljük meg, majd öntsük rá a spenótot - Pároljuk 10 percig, majd vegyük le a tűzről - Ha megsült a sütőtök vágjuk kockákra és adjuk a spenóthoz
Zöldséges pásztor pite
Sheperds pie - így hívják az angolok, és igen, ez egy tipikus angol étel (ami, ha jól tudom, végre angol és nem más országból átvett étel). Megtalálható minden étterem kínálatában, munkahelyi konyhákon, kantinokban is gyakori étel. Nem, nem alulra teszik a krumplipürét egyátalán! Mondhatnám, az igazi pásztor pite alja nem krumpli. Míg mi magyarok inkább a krumplira tennénk a szószt, majd befednénk krumplival, itt viszont épp az a lényeg, hogy nem tesznek alá krumplit (így könnyebb lesz mosogatni is az edényt). Az eredeti ételt bárányhúsból készítik krumplival, viszont marhahúsból is szokták, de azt inkább Cottage pie-nak hívják. Cottage-okban laktak a szegényebb emberek, akik bárány helyett inkább marhahússal elkészítve engedhették meg maguknak. Ha pedig krumplipüré helyett leveles tésztával készítenénk akkor skót mintára készül a pásztor pite. Mindenesetre az angolok remekül megtalálták a módját, hogyan használják fel a maradék krumplipürét, ami esetleg előző nap megmaradt az ebédből.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg krumpli
- 1 kg vegyes zöldségkeverék (brokkoli, karfiol, répa vagy kedvünkre való más zöldségek)
- 2 ek vegán margarin
- 4 dl meleg növényi tej
- 1 ek kókuszzsír
- 1,5 ek étkezési keményítő
- só
- ételízesítő
- fokhagyma (opcionális)
- kurkuma (opcionális)
- sörélesztőpehely (opcionális)
Elkészítés:
A krumplit megpucoljuk, felkarikázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, só hozzáadásával feltesszük főzni. Amíg fő, a zöldségeket kevés sóval az edény alján kevés vízzel megpároljuk. Majd egy edényben a kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 1 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a keményítőt és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókuszzsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt zöldésget összekeverjük ezzel a besamel szósszal.
A megfőtt krumpliról a levet leszűrjük, hozzáadjuk a margarint és 1 dl növényi tejet. Krumplinyomóval vagy villával összetörjük a krumplit, szükség esetén sózzuk. Így elkészítjük a krumplipürét. (Ha túl sok krumplipüré maradt tegnapról, használjuk fel azt, viszont mellőzzük az instant porból készített gyors krumplipürét, az ugyanis túl folyós lesz a szósz tetejére.) A krumplipürének nem szabad túl folyósnak lennie.
Fogunk egy tűzállló edényt (pl. jénai tálat) vagy egy tepsit. Kókuszzsírral kikenjük az alját és oldalát. Beleöntjük a zöldséges szószt, majd pedig a tetejére halmozzuk és simítjuk a krumplipürét. A tetejét villával megszurkáljuk. Sütőben enyhén aranybarnára sütjük. Tálalásnál a zöldésges szósz enyhén folyós állagú lesz, de épp ez az egyik tulajdonsága. Amolyan szószos, nem áll egybe, mint pl. egy rakott krumpli.
paradicsomos hagymás hajdinafelfújt
2017. október 20. Beautilicious
Egyszerűen oda meg vissza vagyok a felfújtakért. Akár édesen, akár sósan. Variálhatod kedved szerint a gabonákat, akár kölessel, bulgurral, árpával is elkészítheted. Ez mindenhogy isteni finom. Hozzávalók - 200gr hajdina - 500ml víz - 3tojás - 1 fej vöröshagyma - 2 db paradicsom - só - 20gr ketchup Így készítsd - Főzd meg a hajdinát 500ml sós vízben - Válasszuk ketté a tojásokat - A hagymát vágd apróra, majd pirítsd meg - Adjuk hozzá a sárgájához, majd tegyük hozzá a ketchupot és keverjük el alaposan - Ha megfőtt a hajdina, adjuk hozzá ehhez a keverékhez - Vágjunk bele paradicsomot, és keverjük össze - Verjük a fehérjét kemény habbá, majd forgassuk össze a hajdinás keverékkel - Tedd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe - Süssük 180fokon 20 percig
Tárkonyos erdei csiperkegomba leves burgonyagombóccal
2017. október 17. Vegán Család
Hozzávalók:
50 dkg erdei csiperkegomba
2 nagyobb szál sárgarépa aprítva
2 szál fehérrépa aprítva
4 marék zöldborsó
1 nagyobb vöröshagyma
rétesliszt
2 tk só
1 tk vegamix
2 tk tárkony
2 dl növényi tejszín
olívaolaj
víz
burgonyagombóchoz:
2 nagyobb burgonya
csipet só
finomliszt
olívaolaj
[...] Bővebben!
Cukkinilepény
2017. október 11. Vegán Család
Hozzávalók:
1 nagyobb cukkini
1 csésze (2,5 dl) finomliszt
1 csésze zabpehelyliszt (vagy zabpehely darálva)
4 kis gerezd fokhagyma áttörve
2 tk kurkuma
2 tk vegamix/fűszersó
1/2 dl olívaolaj
1 tk só
víz
[...] Bővebben!
cukkinis sajtos korong
2017. október 6. Beautilicious
Használjuk ki a csodás cukkinit, amíg lehet, és hozzuk ki belőle a legjobbat. Mivel is párosíthatnánk? Hát persze, hogy sajttal. Ez a kombó nagyon ütős. Sajnos a mérlegem elromlott, ezért bögrés méréssel oldottam meg, de ügyeltem rá, hogy kimérjem a hozzávalókat, mert utánozhatatlanúl finom lett. Hozzávalók - 1 cukkini - 1 bögre reszelt sajt - 1,5 bögre csicseriborsó liszt - 1 bögre lenmagliszt - 1 bögre tej - fél citrom leve - szódabikarbóna - só - fokhagymapor Így készítsd - A száraz hozzávalókat keverd össze egy tálba - A cukkinit reszeld le, majd add hozzá a sajtot - Ezt öntsd a száraz keverékhez, majd add hozzá a tejet és a citromlevet - Dolgozd össze a masszát - Formázz korongokat, és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig
Édesburgonya pástétom
Hozzávalók:
1 csésze (2,5 dl) felkockázott édesburgonya
4 marék sótlan napraforgómag
1 kis fej lilahagyma
1 ek kókuszzsír
só ízlés szerint
1kk oregánó
1kk bors/borsikafű
1kk kakukkfű
1kk pirospaprika
[...] Bővebben!
Fokhagymás sajtos rúd
2017. október 1. Beautilicious
Ezt a receptet akkor készítsd el, ha nem készülsz randira holnap :D. Aki szereti a fokhagymát, annak tuti bekerül a kedvencei közé ez a sós, rostban gazdag finomság. Hozzávalók - 60gr zabliszt - 40gr útifűmaghéj liszt - 50gr lenmagliszt - 1tojás - 6 gerezd fokhagyma - 150gr tejföl - só - szódabikarbóna - fél citrom leve - reszelt sajt a tetejére Így készítsd - A fokhagymát vágd apróra, majd kókuszzsíron pirítsd meg - Keverd össze a száraz hozzávalókat - A tojást verd fel habosra, és add hozzá a tejfölt és a citromlevet - Öntsd hozzá a száraz hozzávalókhoz, majd add hozzá a fokhagymát is - Gyúrd össze alaposan, majd tedd félre 20 percig pihenni - Nyújt ki 2 sütőpapír között, majd szórd meg reszelt sajttal - Süsd 180fokon 25-30percig
Töltött krumplik színes zöldségekkel
2017. október 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Szürke hétközapokat remelkül feldobja ez a színes zöldségtál.
A receptet Gabitól kaptuk.:)
Hozzávalók:
- 2 kg sárga krumpli
- darált szejtán
- olaj
- hagyma
- só
- bors
- oregánó
- majoranna
- házilag készített lecsó
- közepes cukkini
- kápia paprika
- répa
- újhagyma
- brokkoli
- fokhagyma
- bazsalikom
- gyömbér
Két egykilós zsák sárga krumplit félpuhára főztem héjában. Közben kb. 30-40 dkg darált szejtánt olajon hagymán megpirítottam sóval, borssal, oreganóval, majorannával. Ehhez hozzáadtam egy barátnőm isteni üveges lecsóját és egy közepes cukkinit - késes aprítóban összedarálva . A nagyobb krumplikat kettévágtam, kivágtam, megtöltöttem a lecsós szejtánnal, tepsiben egymás mellé rendeztem, közé vékonyra szeletelt kápia paprikát, répát, újhagymát tettem, megspricceltem olajjal és parázsburgonya fűszerrel (ld. lenti kép). Az egészet beraktam a sütőbe, aláöntöttem kis vizet is hogy párolódjon is a zöldség. Amíg sült, pároltam brokkolit fokhagymával. A kisebb félig főtt krumplikat meg félbevágva, bazsalikommal és őrölt gyömbérrel megszórva wokban megpirítottam. Tálaláskor ajánlok mellé tzatzikit, zöldsalátát. :)
Jó Étvágyat! :)
Angol póréhagymaleves
2017. október 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egy igazán egyszerű, gyors és nagyon finom leves Krisztától:
Hozzávalók:
- póréhagyma
- 4 krumpli
- víz
- só
A póréhagymát karikákra vágom, a karikákat pirítom, 4 krumplit megpucolok és kockára vágok. Az összevágott krumplit ráteszem a hagymára, együtt pirítom még pár percig. Annyi vízzel fölöntöm, hogy ellepje, sózom nagyon. Ha megfő a krumpli, fölöntöm kis vízzel, botmixerrel összeturmixolom. Annyi vízet teszek hozzá, hogy sóssága és állaga jó legyen, a végén picit forralom és kész. :)
Jó Étvágyat! :)
sütőtökös hagymás kenyér
2017. szeptember 28. Beautilicious
Ennél jobb őszi kenyeret el se tudnék képzelni. Az ősz ízeivel varázsolja szebbé a vacsorádat. Az alapanyagok mind-mind egészségesek és nagyon finomak is, külön-külön is imádom mindegyik alapanyagot, de ezek együtt...nyamiii. :) Hozzávalók - 250gr sütőtök - 1fej vöröshagyma - 75gr light sajtkrém - 100gr csicseriborsó liszt - 75gr tökmagliszt - 75gr lenmagliszt - só - szódabikarbóna - fél citrom leve Így készítsd - A sütőtököt és a hagymát előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütjük - Ha megsült összeturmixoljuk a krémsajttal - A szárad alapanyagokat összekeverjük egy külön edénybe, majd hozzáöntjük a sütőtökös turmixot - Hozzáadjuk a citromlevet, majd alaposan összegyúrjuk - Kenyeret formálunk, majd előmelegített sütőben 180fokon 30perc alatt kisütjük
Mit eszik a vegagyerek? (napi teljes menü + tápanyag bevitel kalkuláció)
2017. szeptember 18. Zizi kalandjai
Sokszor kapom meg a kérdést aggódó szülőktől, a vegán étrend iránt érdeklődőktől, hogy honnan tudom, hogy a gyermekeim elegendő tápanyagot visznek-e be és vajon mindenből megkapják-e a megfelelő mennyiséget, jut-e elég fehérje, kálcium, magnézium, vas, szelén, cink, A-vitamin, C-vitamin, stb. a szervezetükbe. Ezekre a kérdésekre mindig az a válaszom, hogy ezek miatt egyáltalán nem aggódom. Igyekszem tudatosan odafigyelve összeállítani az étrendünket, ez alapján főzni, sütni, de egy idő után ez már napi rutinná válik, olyanná, mint az autóvezetés vagy a biciklizés.
Segítségünkre lehet a kalória, a vitamin és ásványi anyag bevitel számolásában a Cronometer nevű weboldal, amelynek ingyenes részét használva naponta ki tudjuk számolni, hogy miből mennyit fogyasztottunk. Persze nem kell ezt napi szinten csinálni, hogy belezavarodjunk a végére… – de megnyugtatás képpen vagy az aggódó családtagok miatt havi egy-két alkalommal tesztelhetjük magunkat, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot vittek-e be a gyermekeink vagy akár mi.
Az alábbiakban bemutatom nektek fényképeken keresztül, hogy mit ettünk egy teljes napon át, a bejegyzés végén pedig a Cronometerbe felvitt adatokat és az azokból számolt tápanyag mennyiségeket láthatjátok, hogy egy 4 éves, 18 kg súlyú és 110 cm magas gyermek miből mennyit evett/ivott. Persze a számolt értékek nem tekinthetők 100%-os eredménynek, mert ugye csak kb. saccolt mennyiségeket vittem fel az egyes élelmiszerekből, meg például savanyú káposzta esetében egy adott amerikai márkájú termékből számolt adatokat a rendszer. Mindenesetre egy hozzávetőleges támpontot nyújt az eredmény. Egy ilyen számolás segítségünkre lehet akár egy teljes heti menü előre tervezéséhez is.
Természetesen minden étel vegán, nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt!
Reggeli: egy alma és epres turmix hántolt kendermaggal megszórva
Cukifej
Ízlik a reggeli “múti”… az utolsó cseppig megiszom!
Most már tényleg semmi nem maradt a turmix tartályában!
“Anya, ez olyan finom!” (Költözködős kupi a háttérben… bocs! )
Ebéd: pirított fokhagymás füstölt tofu, pirított fokhagymás-citromos leveleskel, főtt rizs és bulgur, citromos tahini szósz
Délutáni snack no. 1.: egy alma
Délutáni snack no. 2.: nagyon finom, édes sárgadinnye…
Bratyók osztoznak a sárgadinnyén!
Délutáni snack no. 3.: almaszeletek kesudióvajba mártogatva
Délutáni snack no. 4.: friss málna a parkban
Vacsora: humuszos kovászos kenyér (Pipacs Pékség), savanyú káposzta, koktélparadicsom, újhagyma, uborka, ebédről maradék tofu és leveleskel (nincs a képen még egy szelet kenyér, ami guacamoléval – avokádókrém – volt megkenve)
És akkor íme az eredmény…
Magyarázat :
Vitaminokból (a D- és az E-vitamin kivételével) túlteljesítettük a 100%-ot.
Ásványi anyagok egy részéből is többet vittünk be, amiből kevesebbet az a vas, a magnézium, a cink (ezekből 92%-nyit) és a kálium (ebből 47%-nyit, tehát több almát és banánt kell enni másnap, hogy ezt pótoljuk ).
A nátriumot pedig jóval túlteljesítettük a napi átlagnál, de ez betudható a savanyú káposztának… ti ezen a képen nem látjátok, de egyénileg kimutatja a rendszer, hogy pl. a 264% nátrium miből jött össze és látom, hogy a savanyú káposztában található nátrium mennyiséget igen magasra értékeli. Viszont a bevitt C-vitamin mennyiség legnagyobb része a savanyú káposztából származik, tehát jó sok C-vitamin került a szervezetbe a káposztából, viszont ezzel egyidőben jó sok nátrium is.
Amit biztosan félre kalkulált a rendszer, az a 0.1 g transzzsír. Mi is az a transzzsír? “A transzzsírsavak a növényi olajok hidrogénezése során keletkező vegyületek. A kutatások kimutatják, hogy a természetben, természetes formában előforduló transzzsírsav nem okoz olyan egészségügyi kockázatot, mint a mesterséges úton előállított társai.” Megnéztem és a rendszer az 1 evőkanálnyi tahinit rakta be a zsiradékok közül a transzzsírhoz (is). Utána néztem és a nyersen krémmé darált szezámmag nem tartalmaz egészségtelen transzzsírt, szóval nem tudom miért került a Cronometer szerint ide. De ezt leszámítva, azt hiszem, hogy elégedett lehetek a végeredménnyel, mert egy vitaminokban, ásványi anyagokban, egészséges zsiradékokban (Omega-3 és Omega-6), fehérjében gazdag (!!!) napon vagyunk túl.
Persze azt is figyelembe kell venni, hogy minden nap más és más és egyik nap C-vitaminból viszünk be többet a szervezetünkbe az elfogyasztott ételekkel, másik nap meg vasból. A cél, hogy törekedjünk a harmóniára, a kigyensúlyozott táplálkozásra minden nap!
spenótos magos kenyér
2017. augusztus 31. Beautilicious
Félre az unalmas pékségben vett kenyérrel. Készítsd el otthon kedvencedet és variáld ízlésed és kedved szerint. Szuper egészséges és ízlésed szerint alakíthatod, ráadásul pikk pakk összedobhatod otthon is a kenyeredet. Hozzávalók - 100gr zabliszt - 50gr búza sikér - 25gr őrölt lenmagpehely - 25gr szezámmag - 3 tojás - 1ek olívaolaj - 60gr tejföl - szódabikarbóna - fél citrom leve - só - 2 gerezd fokhagyma - 1 marék spenót Így készítsd - A fokhagymát dinszteljük meg egy kis olajon, majd öntsük rá a spenótot - Pároljuk 5-10 percig, majd tegyük félre - A tojásokat választd ketté - A fehérjét verd kemény habbá - A sárgáját a spenóttal, tejföllel, citromlével és az olajjal kever össze - Egy külön edénybe kever el a száraz alapanyagokat - Add hozzá a nedves keveréket, majd ehhez forgasd a habbá vert fehérjét - Sütőpapírral bélelt kenyérformában süssük 180 fokon 40 percig
Grillezett padlizsánburger hummusszal
2017. augusztus 23. Vegán muflon
Vannak megátalkodott nagyvárosiak, akik azt hiszik, hogy a vadaspark egy ocsmány, sárga szósszal és zsemlegombóccal telehányt természetvédelmi területet takar. Én viszont olyannyira vidéki vagyok, hogy számomra az "ütköző" és a "csatlakozó" is kérdőszónak minősül. Fél életemet kertes házban, kerti növények közvetlen közelében éltem le. Gyerekkoromban legjobb barátom egy csokor póréhagyma volt. És már csak ezért is szégyellem rettenetesen, hogy korábban nem döbbentem rá, mennyire pöpecül funkcionálhat a padlizsán etikus tehénhelyettesítőként két zsemle közé szorítva.
Összeguberálandó:
1 db padlizsán A "páclöttyhöz": 4-5 ek olívaolaj 1 tk pirospaprika 1/2 tk fokhagymapor 1/2 tk chilipehely (elhagyható a rákba) 1/2 tk só 1/2 tk bors hummusz (akár házilag is) zsemle, paradicsom, és minden hasonló gyász, ami a hamburgerből elmaradhatatlan A padlizsánt kb. 1,5 centis karikákra vágjuk, majd megsózzuk, hogy kieressze a levét, mint kecskebéka az M1-esen. Jó húsz perc múlva papírtörlővel megtöröljük, majd a páclötty összekevert komponenseivel mindkét oldalán megkenjük. Forró grillserpenyőben kisütjük, majd hummusszal megspékelve többedmagával zsemlék közé szorítjuk.
Chole masala
2017. augusztus 19. Vegán muflon
Azt mondom, használjuk ki az utolsó napot, amikor még csatakos vízibivalyra izzadhatjuk magunkat a sparhelt mellett! És szigorúan olyan dolgot főzzünk, melyből valami pusztítóan, mocskosul csípős dolgot lehet kihozni, hogy egy nagy kiterjedésű Afrika-térkép rajzolódjon ki felsőruházatunk hátulján! Erre pedig egy indiai csicseriborsó-curry tökéletesen alkalmas. És tekintettel arra, hogy a hőségtől máris előjött belőlem az antiszociális, bőrizomtömlős bödönparaszt, a receptet rendhagyó módon fogom közölni, hogy bosszantsam az olvasókat.
:kólavázzoH
(vreznok) ósrobirescisc g004 (vreznok) moscidarap g004 amygahalil bbesik jef 2 amaygahkof dzereg 2 rébmöyg iynjjukylevüh 1 ynémök iamór kt 1 alasam marag kt 1 rednairok tlörő kt 1 amukruk kt 1 ropilihc kt 1 jetzsukók ld 1 dlözrednairok rokosc 1 rsob etekef ós Najó, ezzel leginkább magamat sikerült felidegesítenem, úgyhogy folytassa így a tököm vízkeresztkor! Tehát: A lilahagymát, a foghagymát és a gyömbért egy aprítóba dobjuk, összemixeljük és félretesszük. (Már-már közhely, hogy turmixgépet mosogatni arany!) Közben egy mély serpenyőben gyanút keltő magatartással kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk a fűszereket, és közepes tűzön egy percig kevergetve pirítjuk őket. Majd jöhet rá a lilahagymás mixtúra, ezt további három percig tutujgatjuk a tűzön. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, majd a lecsepegtetett csicseriborsót, némi vizet, majd addig főzzük, míg a csicseriborsó meg nem puhul. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt, a felaprított koriandert, sózzuk, borsozzuk, majd rizsával megzabáljuk.
Zöldségtorta
2017. augusztus 13. Gitta nyersétel blogja
Igen, nem csak édes tortát lehet készíteni, hanem sósat is, csupa zöldségből. Ugyanolyan szép színes, csak nem gyümölcsös-édes, hanem céklás, répás, fokhagymás... ugye milyen izgalmas? Korábbi zöldségtorták - ITT - és - ITT - Többféle variációban készülhet, a lényeg az, hogy az alapja tömény, napraforgómagos, sós, esetleg lehet fokhagymás vagy más intenzív fűszerrel megízesítve, esetleg chili is jöhet :) A többi rétegben inkább a zöldség dominál, esetleg egy vékony növényi sajtréteg, a tetejére szintén sajt vagy avokádó réteg kerül Fontos, hogy minden réteget alaposan nyomkodjuk bele a formába, hogy jó tömör legyen. Fontos még, hogy hagyjuk állni legalább egy órát a hűtőszekrényben, hogy szépen lehessen felvágni, szeletelni. Most egy lehetséges recept jön, de bátran lehet variálni a zöldségeket, fűszereket és a rétegek sorrendjét is. Be lehet hozni pl. a zellert, édesburgonyát, spenótot, stb... Olyan zöldségeket használjunk, ami nem áztatja el a rétegeket, nem túl lédús :) Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet só, bors, pirospaprika 1 evőkanál víz 30 dkg mandulasajt 30 dkg sárgarépa, 30 dkg cékla 2 evőkanál utifűmaghéj só Elkészítés: a napraforgó magot aprítógépben a fűszerekkel együtt finomra őröljük, hozzáadjuk a pici vizet, hogy összeálljon egy kisebb gombóccá. Félretesszük. A sárgarépát egy csipet sóval aprítógépben nagyon finomra aprítjuk, szinte krémes legyen. Hozzáteszünk egy csapott evőkanál utifűmaghéjt. Ugyanezt tesszük a céklával is. Ha a cékla nagyon lédús lenne, akkor hagyjuk szűrőben kb 10 percig csöpögni. Ezután tegyük hozzá az utifűmaghéjt. Mandulasajt: készítsünk mandulatejet kb 30 dkg mandulából. A visszamaradt pépet ízesítsük sóval, sörélesztő pehellyel, citromlével. Ízesíthetjük snidlinggel, vagy bármilyen zöld fűszerrel, esetleg füstölt pirospaprikával. Sütőpapírral béleljünk ki egy 18 cm-es tortaformát. Nyomkodjuk bele a napraforgómagos alapot, kanál hátuljával, vagy egy műanyag habkártyával ,,döngöljük, majd simítsuk el. Erre öntsük a céklás zöldségmasszát, ezt is alaposan nyomkodjuk le. Erre jön a sajtréteg fele (kb 15 dkg), majd a sárgarépás réteg. A tetejére ismét sajtréteg kerül. Minden réteget alaposan nyomkodjunk le. Ez fontos, mert ez szilárdítja meg a tortát. Egy órára hűtőszekrénybe tesszük, utána szépen vágható.
sajtos cukkini pogácsa
2017. augusztus 11. Beautilicious
Egy pihe puha sós falat mindig jól jön ha megéhezel a nap folyamán vagy akár akkor mikor épp vendégeket vársz. Ha a következő vendégségbe megsütöd ezeket a cuki kis pogácsákat, a vendégek el leszek ájulva:). Hozzávalók - 1cukkini - 150gr sajt - 170gr zabliszt - 30gr lenmagliszt - szódabikarbóna - fél citrom leve - 3tojás - 100ml növényi tej - 130gr görög joghurt - só - 1gerezd fokhagyma Így készítsd - A cukkinit és a sajtot reszeld le - Keverd össze egy tálba a száraz hozzávalókat - A tojásokat a joghurttal, és a fokhagymával keverd össze, majd öntsd a cukkinihez és a sajthoz - Mehet bele a lisztes keverék, majd a citromlé - Keverd el alaposan, majd sütőpapírral bélelt tepsibe adagold a tésztát - Süsd 180 fokon 30 percig
Vega "kolbász"krém
2017. augusztus 6. Éltető ételek
Igazán megszerettem az alakort, nagyon finom "hús"alapot ad töltelékeknek, krémeknek. A Zöldház Bio Panzióban ilyen kolbászkrémmel volt töltve a krumpli, de melegszendvics is készült belőle, mely házi tönkölyzsemlére volt kenve. Ha vegán szeretnéd elkészíteni, akkor a sajt helyett tegyél bele sörélesztőpelyhet. Tönkölyzsemlére került a vega kolbászkrém, majd egy kevéske sajt és egy szelet paradicsom. Hozzávalók: - 1 csésze alakor - 1 evőkanál vaj (vagy kókuszolaj) - fűszerek: pirospaprika, só, bors, őrölt kömény - 1-2 gerezd fokhagyma - füstölt sajt Elkészítése: - Az alakor búzát egy éjszakára áztasd be, majd másnap kb. 1 óra alatt bő vízben főzd puhára. A főzővízbe tegyél 1 teáskanál sót. - Ha megfőtt a gabona, akkor szűrd le, majd botmixerrel vagy húsdarálóval daráld krémesre. - A vajat olvaszd fel, és keverj el benne 1 teáskanál pirospaprikát. Add a darált alakorhoz a többi fűszerrel együtt. - Adj hozzá 2-3 evőkanál füstölt sajtot. - Kóstold meg, ha szükséges, még fűszerezd.Ezt a krémet kenheted kenyérre, készülhet belőle melegszendvics, de ahogy a képen látod, krumpli tölteléke is lehet.
lepény kenyér
2017. augusztus 2. Beautilicious
Ez egy lássuk mi sül ki belőle recept :). Gondoltam összedobok valamit vacsorára, hát lementem a konyhába és megnéztem miből élünk :D. Az eredmény egy fehérjében és rostban gazdag egészséges és laktató finomság lett Hozzávalók - 65gr útifűmaghéj + háromszoros mennyiségű víz - 65gr zabliszt - 15gr sörélesztő pehely - 3tojás - 30ml kókuszolaj - 100gr túró - fokhagyma granulátum - só - fél citrom leve - szódabikarbóna Így készítsd - Az útifűmaghéjat áztasd be a vízbe 20percre - Ezd keverd össze a többi nedves hozzávalóval - Egy külön tálba keverd el a száraz hozzávalókat - A két keveréket gyúrjuk össze alaposan - Formázzunk lepényeket sütőpapírral bélelt tepsibe - Süssük 200fokon 40percig
Tökfőzelék nyersen, még egyszer
2017. július 29. Gitta nyersétel blogja
Rájöttem, hogy itt a blogon egy nagyon régi tökfőzelék recept van fent, -ITT- és arra is rájöttem, hogy én már egészen másképp csinálom a nyers tökfőzeléket... De hogy egyről beszéljünk, amikor találkozunk, meg kell osztanom ezt a receptet is :) Hozzávalók 1 közepes főzőtök 1 marék kesudió (kb 6-8 dkg) só, kapor, citromlé, 1-2 szem datolya esetleg még: 1 szál újhagyma, 1 kicsi zsenge sárgarépa, 1 szál zellerszár (szárzeller) A tököt meghámozzuk, hosszában négyfelé vágjuk, a középső magos részét kivágjuk, nem dobjuk ki, félretesszük. A tök húsát legyaluljuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A félretett tök-belsőt turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Fűszerezzük sóval, kaporral, citromlével, az édes íz miatt egy két szem datolyát is szoktam beletenni. Hozzáadjuk a kesudiót is, és egy krémes, egyszerre sós, savanykás, kapros ízű szószt kapunk. Ha az íze elég intenzív, akkor össze lehet keverni a reszelt tökkel. Azonnal lehet tálalni :) Ha nincs otthon kesudió, akkor áztass be napraforgómagot legalább 6 órára tiszta vízbe. Cseréld a vizet, ahányszor csak tudod. A magok csodálatos átalakuláson mennek keresztül, készülnek csírázni... Használd a kesu helyett... majdnem olyan finom lesz vele. Ha van kéznél néhány felhasználható friss zöldség, akkor a turmixba mehet egy pici sárgarépa vagy újhagyma vagy zeller, ezekkel kicsit teljesebb lesz az ízhatás, természetes ételízesítők :) Tálaláskor mehet még hozzá felvágott kapor :) Fasírttal a legjobb...
Padlizsános spagetti
2017. július 23. Éltető ételek
A zöldséges tésztákban végeláthatatlan lehetőség rejlik attól függően, hogy milyen zöldséget és milyen tésztát használsz fel hozzá. Most itt a padlizsán szezonja, készítsétek el minél gyakrabban ezt a finomságot. Hozzávalók (4 adag): - 1 szép nagy vöröshagyma - 2-3 evőkanál kókuszolaj - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 nagy padlizsán - 50-60 dkg paradicsom - lehetőleg friss zöldfűszer : rozmaring, oregánó, kakukkfű - himalája só, bors - 1 csomag (gluténmentes) spagetti Én cukkinit is tettem bele. Elkészítése: - A hagymát vágd fel kis kockára, majd a kókuszolajon kezdd el megdinsztelni. Néhány perc elteltével reszeld bele a fokhagymát, de figyelj, hogy ne égjen meg! - A paradicsom kis részét turmixold, a többit vágd cikkekre. Öntsd rá a hagymás zsírra, és süsd össze. Fűszerezd. - Közben a padlizsánt hámozd meg, szeleteld fel. Sózd be, majd hagyd állni 20-30 percig. A sütőt melegítsd elő 180-190 fokra. - Anikó (Zöldház Bio Panzió konyhatündére) a padlizsánokat egyszerűen megsütötte a sütőben, én viszont sütés előtt kissé bepácoltam. Egy kis olívaolajba tettem füstölt pirospaprikát, sót, borsot és 1 gerezd fokhagymát reszeltem bele. A sótól jól leöblített padlizsán szeleteket ebbe a pácba kevertem. - Tehát én grillen 5-8 perc alatt megsütöttem a padlizsánt, de odafigyelve, hogy ne égjen meg! - Amikor jól összesült a paradicsom, akkor hozzákevertem (csíkokra vágtam) a grillezett padlizsánokat. Ezek után már nem kell főzni, tálalhatod is a kifőtt tésztához.
Ratatouille
2017. július 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Erzsi gyors és könnyű finomsága:
Hozzávalók:
- 2 db padlizsán
- 2 db cukkini
- 2 db paprika
- 4 fej hagyma
- 4-5db paradicsom
- 1 doboz hámozott paradicsom
A hozzávalókat felszeletelem rétegezve a tepsibe rakom, jó szorosan, mert összeesik. Ha megvan meglocsolom pici olivaolajjal, grill vagy gyros fűszert szórok rá, közé öntöm az összeturmixolt hámozott paradicsomot, majd sütőben 180 fokon készre sütöm.
Jó Étvágyat! :)
Vörösboros vegán bolognese
Sokéves tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni, hogy a fesztiválszezon nincs jó hatással az alkotó jellegű tevékenységekre. Ha ilyenkor vetemednék receptek leközlésére hasonló mondatok születnének: "A zödbségeket fekckéázzuk olíadvaolajgn megpírtghjuk és hozeazáadjuk a fűrevszereket." Továbbá azt is ki merem jelenteni, hogy a veganizmust komolyan vevő egyedek hasonló rendezvényeken nem küzdenek a bőség zavarával. Már most szólok, hogy ha az elkövetkezendő két évben valaki sült krumplival kínál, azon letesztelek valamit, ami régóta foglalkoztat: vajon hány szelet fér bele egy emberi orrnyílásba? Egyébiránt pedig a kis burgonyának elszorult a szíve, amikor arra gondolt, milyen volt az anyja hasábban. Szóval fesztiválos sztrítfúd helyett legyen inkább ez:
Előkészíti szolgalelkűen: A darált szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix 1 ek zabpehely 1 tk só Hovatovább: 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szár zeller 1 sárgarépa lereszelve 2 doboz aprított paradicsom 4 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 1,5 dl vörösbor vegán sajt lereszelve só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült és kihűlt, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert, majd a sárgarépát, végül hozzáadjuk a konzervparadicsomot. Elkeverjük, majd jöhet a sűrített paradicsom a vörösbor a fűszerek, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük. Vegán sajttal beborítjuk, és megzabáljuk mások elől.
Rizslisztes lepény
2017. július 13. Éltető ételek
Gluténmentes és finom is? ... ugyanakkor nincs tele kukoricakeményítővel? Igen, ez a lepény pont ilyen. Nagyon finom reggelire, pl. pástétommal megkenve, de főzelék vagy saláta mellé is el tudom képzelni. Ez a recept is a Zöldház Bio Panzió ajánlata! Hozzávalók: - 30 dkg főtt burgonya - 5 dkg vöröshagyma - 1,5 evőkanál kókuszolaj - 15 dkg rizsliszt - 1,5-2 dl víz - só, bors, őrölt kömény, fokhagyma Elkészítése: - A krumplit héjában főzd meg, majd még puhán törd jól össze. - Hagyd teljesen kihűlni. - Közben az apróra vágott hagymát a kókuszolajon pirítsd meg. - Keverj össze minden hozzávalót, és fűszerezd. - Egy tepsit kenj ki olajjal, és simítsd bele a masszát. - Előmelegített sütőben süsd ropogósra.
sós keksz
Akár ha a tojásrántotta mellé ropogtatnál valamit, akár mártogatósként, akár magában. Ez a ropogtatni való minden étkezésnél megállja a helyét. Megkívántam valami sósat, és csak gyorsan összeöntöttem néhány dolgot, nem gondoltam volna, hogy pár hozzávalóból ilyen finomat kutyulok majd. Hozzávalók - 175gr zabliszt - 25gr útifű maghéj - 150gr tejföl - 1 tk só - fokhagymagranulátum - fél citrom leve - szódabikarbóna Így készítsd - Keverd össze a száraz hozzávalókat - Add hozzá a tejfölt majd a citromlevet és keverd el alaposan - adagold a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe - süsd előmelegített sütőben 180fokon 20percig
Egyszerű, vegán zöldbabfőzelék recept, ahogy anyukám készíti (gluténmentes)
Hozzávalók: 1 kg fagyasztott vagy friss, megtisztított sárga hüvelyű zöldbab 5 nagy gerezd fokhagyma fél evőkanál (gyümölcs)cukor, vagy a kedvenc természetes édesítőd fél fej vöröshagyma felkockázva 2-3 evőkanál kukoricaliszt fél evőkanál kukoricakeményítő só ízlés szerint (kb. 2 kávéskanál) Feltesszük a zöldbabot főni egy nagy lábasban annyi vízben, hogy 1 ujjnyira ellepje. Hozzáadjuk a sót, a vöröshagymát, a fokhagymát pürésítve, és a cukrot (én most gyümölcscukrot használok, mert olcsó, és ha mértékkel használja az ember, relatíve egészséges). Puhára főzzük. Félidőnél adhatunk hozzá felkockázott főzőtököt, ami dúsítja, de az ízén nem változtat. Amikor a zöldbab puha, egy befőttesüvegbe kimérjük a kukoricalisztet és a keményítőt, és duplaannyi vízzel összerázzuk, majd hozzáadjuk a főzelékhez. Sűrű kevergetés mellett megvárjuk, hogy besűrűsödjön. Ha valamiért túl sűrű vagy túl híg, akkor víz vagy kukoricaliszt hozzáadásával egyszerűen módosíthatjuk a sűrűségét. Aki szereti, ecettel vagy növényi tejföllel is fogyaszthatja. Feltétként zöldségfasírtot, sült tofut vagy szejtánszeletet ehetünk hozzá. Jó étvágyat! The post Egyszerű, vegán zöldbabfőzelék recept, ahogy anyukám készíti (gluténmentes) appeared first on VegaNinja.
dupla sajtos kifli
2017. június 20. Beautilicious
Egy igazán sajtos pékárura vágysz? Akkor ezt a receptet neked találtam ki :D. Nagyon sajtos, nagyon finom, nagyon szuper kifli. Hozzávalók - 1 gömb mozzarella - 200gr zabliszt - 10gr útifűmaghéj - fél citrom leve - 1ek kókuszolaj - szódabikarbóna - só - fokhagyma granulátum - 150gr trapista sajt - 1tojás a kenéshez Így készítsd - A mozzarellát morzsold össze és keverd össze a kókuszolajjal - Öntsd hozzá a lisztet, útifűmaghéjat, a sót és a fokhagyma granulátumot - Ezt alaposan gyúrd össze - A szódabikarbónát keverd el a citromlében, majd ezt is add hozzá - Nyújtsd ki a tésztát kör alakúra, majd vágd 8-10 szeletre - Kend meg tojással, majd szórd meg sajttal és tekerd fel - Előmelegített sütőben 170 fokon 30 perc alatt kész
Rakott polenta
2017. június 18. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Zsuzsi receptje:
Hozzávalók:
- 1 bögre polenta
- 1 zacskó tofu
- 1 dl szójaszósz
- 2 maréknyi mángold
- paradicsom feldarabolva
- fokhagyma, rozmaring, bazsalikom
- vegán sajt
A polentát megpirítottam, háromszoros sós vízzel felöntöm. Jól megkeverem, rottyanásig főztem, kevertem, majd állni hagytam. A tofut kis olíva olajon megpirítottam, végén egy löttyintés szójaszósszal meglocsoltam. Mángoldot pici sóval, olíva olajjal megdinszteltem. Jénaiba fele polentát alulra rétegeztem, középre tofu, mángold, sajt réteg, majd még egy polenta réteg kerül rá. A tetjére egy szószt raktam: A paradicsomot feldaraboltam, olíva olajjal, fokhagymával, rotmaringgal és bazslikommal kikevertem, egy pici sűrített paradicsomot tettem bele, de ez kihagyható. Ez került a tetejére, és rá még egy réteg vegán sajt.
220 fokon 15 perc alatt készre sütöttem.
Jó étvágyat!
Vegetáriánus-vegán török hónap a Nar Gourmet szervezésében (programajánló)
2017. június 12. Zizi kalandjai
Keveset tudok a török konyháról és még sajnos Törökországban sem jártam, pedig nagyon vágyom rá, hogy egyszer bejárhassam az országot. Amennyit tudok a török konyháról, az mindenképpen szimpatikus, már, ami a vegetáriánus, vegán voltát illeti, ugyanis elég nagy a választék, tehát vegánként Törökországban utazva igazi gourmet élményekben lehet részünk. Ági a Nar Gourmet blog szerzője vegán török ételekben és eseményekben gazdag programokra invitál bennünket júniusban.
A török konyháról első hallásra mindenkinek a húsos, fűszeres, sokszor nehéz ételek jutnak eszébe, keveset tudunk arról, hogy Törökország gasztronómiája milyen gazdag és kreatív a zöldségek felhasználása terén. A török húsmentes hónap során Ági szeretné bemutatni ezt a sokszínűséget, mind a blogbejegyzései, mind a tematikus események segítségével. A blogján számos receptet, valamint Steiner Kristóf törökországi kötődését bemutató és az első isztambuli török étteremről szóló interjúkat is meg fog megosztani.
És akkor lássuk a programokat:
Június 18., délelőtt: Vendégszakácsként Ági török vegán ételt készít a Pancs Gasztroplaccon
Közösségi főzés, ebéd és adománygyűjtés a Food Not Bombs Budapest és a Budapest Bike Maffia vezényletével, valamint ezúttal a Nar Gourmet-val, mint vendéggel. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységük az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kiszállítása rászorulók részére.
Június 18., délután: Török vegán főzőkurzus a Chefparade Főzőiskolában
Ezen én is ott leszek és egy nagyon izgalmas menüsort állított össze Ági, így nagyon várom, hogy megismerkedhessek a különleges török ízekkel: Mercimek çorbas? (Vöröslencse leves) // Narl? k?s?r (Gránátalmás, fűszeres bulgursaláta) // Patl?can yahn?s? (Padlizsán ragu paradicsommal es burgonyával) // Zerde (Sáfrányos-fenyőmagos puding).
A tanfolyamra itt tudtok regisztrálni.
Június 24.: Török vegetáriánus húsmentes reggeli a Nar Gourmet lakásétteremben
Jártál már Törökországban és szeretnéd ismét átélni a bőséges török reggelizés varázsát? Vagy még sosem próbáltad, de kíváncsi vagy rá milyen is egy autentikus török terülj-terülj asztalkám? Képzelj egy tágas teraszt a város felett, ahol barátaiddal törökülésben, igazi török teát szürcsölve lakmározhattok az ezúttal nem svéd-, hanem “törökasztalról”, mely roskadásig van pakolva sajtokkal, olívabogyóval, friss zöldségekkel, szezámpasztával, mustmézzel, befőttekkel, friss török péksüteményekkel török lecsóval és még ezernyi jóval!
Összesen két csoportot tudnak fogadni, csoportonként 10 embert!
09:00-10:30 – 10 fő
11:00-12:35 – 10 fő
Ajánlott adomány: 2990 Ft
Előzetes regisztráció szükséges: nargourmet.hu@gmail.com, valamint Facebook esemény itt.
Június 25.: Török vegán workshop a Pancs Gasztroplaccon
Izgalmas menüvel készül Ági a szervezőkkel: Etsiz Çi? Köfte (fűszeres bulgur gombócok salátalevélen tálalva) // Zeytinya?l? yaprak sarmas? (olívaolajos töltött szőlőlevelek) // Topik (fűszeres magokkal töltött csicseriborsó gombócok).
Max. résztvevő szám: 10 fő
Részvételi díj: 6000 Ft
Jelentkezés: nargourmet.hu@gmail.com, valamint Facebook esemény itt.
Június 27-30.: Török vegán heti menü a Kozmosz Vegán Étteremben
Budapest egyik vezető vegán éttermében a Nar Gourmet által összeállított heti menüsor június utolsó hetében Törökországba repít mindenkit! Menü: Vöröslencse leves // Gránátalmás bulgursaláta // Diós, sült paprikás mártogatós // Paradicsomos zöldségekkel töltött padlizsán sütve // Mandulapuding.
Június 30.: Török vegán vacsoraest a Kozmosz Vegán Étteremben
A húsmentes hónap záróeseményeként egy közösségi vacsorát szervezünk a Kozmosszal, ahol körbeülve egy hatalmas asztalt, mindenki végigkóstolhatja a 8 különböző ételből álló menüsort, Ági pedig a finom falatok mellé érdekes történetekkel mutatja majd be a török gasztronómiát, illetve annak vegán oldalát.
Menü: Fűszeres rizspiláffal töltött szárított padlizsán és paprika // Kapros tökös egytálétel csicseriborsóval és paradicsommal // Vöröslencséből és bulgurból készült köfte (sütést nem igénylő vegán fasirt) // Csicseriborsó ragu lilahagymával és koriandermagokkal // Olívaolajos párolt török zöldbab // Töltött alma // Pekmez (szőlőmustméz) puding dióval // Fenyőmagos pirított grízgombócok.
Előzetes regisztráció és bővebb info a Kozmoz Étterem Facebook oldalán hamarosan! Facebook esemény itt.
cukkini kenyér
A szép forma és egészséges életmód érdekében lemondtál a kenyérről? Ezt jól tetted ! A hagyományos búzalisztől készült kenyerek valóban nem a legegészségesebb alternatíva, de van egy jó hírem. Készítettem egy nagyon finom kenyeret, amit bátran ehetsz akár ha egészséges szeretnél lenni, akár ha célod a fogyás vagy csak ha szeretnél valami finomat enni :) Hozzávalók - 200gr zabliszt - 100gr darált dió - 100gr lenmagliszt - 200gr tejföl - 2 cukkini - só,bors,fokhagyma granulátum - 1ek olivaolaj - fél citrom leve - szódabikarbóna Így készítsd - A száraz összetevőket keverd össze - Reszeld le a cukkinit - Add hozzá a cukkinihez a nedves hozzávalókat - A két keveréket gyúrd össze - A tásztát tetszés szerint formázd ( kenyér, zsemle, kifli...) és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe vagy kenyérformába - Süsd 170 fokon 1órát
brokkoli golyó
Egy egyszerű egészséges ebéd vagy akár vacsora? Próbáld ki ezt a csoda golyót. Nagyon finom és tele van csupa jóval. Diétába is remekül beilleszthető. hozzávalók - 1 fej brokkoli - fél fej vörös hagyma - 2gerezd fokhagyma - 200gr sajt - 150gr zabkorpa - só - 2 tojás - bors Így készítsd - A hagymákat vágd fel, majd pirítsd le olívaolajon - A brokkolit bontsd rózsáira, majd aprítógépben picit aprítsd össze és ízesítsd - Tegyél hozzá két tojást - Reszeld hozzá a sajtot, majd add hozzá a hagymát és a zabkorpát is - Formázz golyókat, majd süsd ki tepsiben 30 percig 180 fokon
Gyors, zöldséges leves
Most egy olyan levest hozok nektek, pontosabban nem én, hanem a Zöldház Bio panzió tulajdonosa, Anikó osztotta meg velem ezt a receptet. Ebben a levesben az a jó, hogy az alapja egy tetszőleges zöldség, és egy tetszőleges gabona. Én most sárgarépalevest készítettem zabpehellyel, de készíthetsz hasonló elvek alapján karalábélevest árpapehellyel is. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 25-30 dkg sárgarépa julienne szeletelővel felvágva - fél csésze zöldborsó - himalája só, bors, mindenmentes ételízesítő - 2 gerezd fokhagyma - 1 csokor petrezselyemzöld - 1 marék nagyszemű zabpehely (én szemes zabot pelyhesítővel törtem meg) Elkészítése: - A sárgarépát olajon dinszteld meg, szép sárga színe lesz a zsírnak. - Fűszerezd, add hozzá az összevágott petrezselyemzöldet és a vágott fokhagymát. - Öntsd fel vízzel. Amikor felforrt, szórd bele a zabpelyhet. - Lefedve, kb. 10 perc alatt főzd készre.
Spenótos sajtos csiga
Már nagyon rég óta szerettem volna csigát készíteni, de mindig meggyűlt a bajom a nyújthaó tésztával.Anyu olvasott egy szuper trükköt, amivel sikerült végre egy tökéletes állagú tésztát csinálnom. Szerencsére nem csak az íze, az állaga is tökéletes lett. Hozzávalók - 250gr zabliszt - 50gr lenmagliszt - 275gr túró - 2 tojás - só - 100gr sajtkrém - 100gr reszelt sajt - 250gr spenótlevél - fokhagymagranulátum Így készítsd - A liszteket keverd össze a sóval - A tojásokat és a túrót is alaposan keverd össze egymással, majd jól gyúrd össze a száraz keverékkel - Tedd félre pihenni egy órát (ez a trükk) - A töltelékhez a spenótleveleket a fokhagymagranulátumot és a krémsajtot turmixold össze - Ha lejárt az egy óra nyújtsd ki a tésztát és tölts meg a atltelékkel, szórd meg reszelt sajttal, majd tekerd fel - Vágj ujjnyi vastagságú szeleteket - Helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd süsd ki 180 fokon 30perc alatt
Lencsés lecsó bulgurral
Nálam jolly joker a lecsó, mindig valami mást társítok hozzá. Most vöröslencse és egy kis padlizsán került bele, amihez fokhagymás bulgurt készítettem. A gyerekeim a rizzsel készült változatot jobban szeretik, nekem mindegy, így is úgy is szeretem. :D Szóval most csak képeket hozok nektek, hogy lássátok, hogy a lecsóból milyen tápláló csoda készülhet. Hamarosan jön a paradicsom és a paprika szezon, ne felejtsetek el télre jó sok lecsót főzni, így rekord idő alatt finomat tudtok az asztalra varázsolni.
Sajtkrémes cukkini "húsgolyók" spagettivel
Meggyőződésem, hogy a sorozatgyilkosok valaha normális emberek voltak, aztán belekezdtek valami csökkentett szénhidrát diétába. Az elmúlt két hónapban én is gyötörtem magam hasonlóval, ám még azelőtt hagytam abba, mielőtt tényleges funkciója lett volna annak a hatméteres gödörnek, amit a pincében ástam ki. Most pedig a nőnemű olvasók kedvéért egy fotográfián bemutatom, milyen átalakuláson mentem keresztül a diéta következtében: előtte és utána. És mivel az önsanyargatás véget ért, immár nem csak holmi szikkadt tengerimalac-tápot áll módomban posztolni.
Alkotóelemek:
1 db nagyobb cukkini zsemlemorzsa (érzéssel) 1 tömlős szójakrém (pl. ez a fajta, bioboltokban plusz G-Robyban általában kapható) 1 tk só 2 tk bazsalikom 1 csokor petrezselyem 3 ek őrölt lenmag 3 ek vízzel elkeverve 1 kisebb fej vöröshagyma felkockázva 2 gerezd fokhagyma lereszelve 2 ek olívaolaj bors A cukkinit lereszeljük nagylyukú reszelőn, ínhüvelygyulladásosok előnyben! Hozzáadjuk a sót, majd húsz percig pihentetjük. Mivel ez idő alatt több nedvességet ereszt, mint a kakaós zacskó egy 80-as évekbeli közértben, kinyomkodjuk belőle a vizet, és egy másik edénybe helyezzük a többi alkotóelem társaságában. Ezt a katyvaszt összekeverjük, majd golyókat formálunk belőle és valami 21. századi civilizált sütőanyagban (tehát nem napraforgóolajban) kisütjük, de légkeveréses sütőben 190 fokon 30 perc alatt is pöpec végeredményt kapunk. Spagettivel szervírozzuk ismerőseinknek, hogy zabálják meg.
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla.
Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta.
A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet.
A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre quinoa
- 1 konzerv vörösbab/vesebab
- 1 ek fűszerpaprika
- 1 tk őrölt köménymag
- 1 púpos tk (házi) ételízesítő
- 2-3 gerez összetört fokhagyma
- só
Elkészítés:
A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz.
A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük.
Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak).
(A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
Padlizsános lasagne
Az életmódtábor helyszínét meglátogatva fogadott bennünket ezzel a csodás étellel a Zöldház Bio Panzió egyik tulajdonosa és háziasszonya, Anikó. Isteni finom volt minden étel, amit csak megkóstoltunk. Minden igényt ki tudnak elégíteni, azaz kérésre akár vegán vagy gluténmentes ételeket is készítenek. Anikóval megegyeztünk, hogy a jövőben megoszt velem bevált recepteket, amelyeket én is elkészítek, és számotokra is közzéteszem. Úgyhogy jöjjön az első étel, ez a padlizsános lasagne. Hozzávalók: - 25 dkg (1 doboz) lasagne tészta vagy tönköly lebbencs tészta - Padlizsán ragu*: kb 600-800g - Hígabb besamell mártás **: 7-8 dl - tetszőleges sajt reszelve ( legjobb, ha vegyes): 20-25 dkg * Padlizsán ragu - 50 dkg padlizsán - 5 dkg kókuszolaj/olívaolaj - 1 vöröshagyma - 40 dkg érett paradicsom - 15-20 g. fokhagyma (ez kb. 5-6 db) - 1/2 teáskanál só - oregánó, bazsalikom - A padlizsánt 1/2 cm vastagra felszeleteljük, besózzuk, majd állás után szűrőbe hideg vízzel alaposan leöblítjük. kevés olajjal meggrillezve elősütjük. - A vöröshagymát felvágjuk vékony szeletekre, és az olajon megdinszteljük. - A paradicsomot vágjuk vékony cikkekre, majd dobjuk rá a hagymára, kicsit sütjük, majd közben fűszerezzük. - A fokhagymát vágjuk fel apróra vagy reszeljük le. Fűszerezzük. - Az elősütött padlizsánt kb. negyedekbe vágva hozzáadjuk. - Pár percig óvatosan kevergetve főzzük össze. **Besamel mártás: - 40 g. bio vaj vagy kókuszzsír - 40 g. tönkölyliszt - 5 dl tej (növényi) - 1/2 teáskanál só - bors, szerecsendió - Vajon a lisztet kicsit felforrósítjuk, felöntjük tejjel, majd ízesítjük a megadott fűszerekkel. A végén kb. 2-3 dl vízzel hígítjuk. Összeállítása: Egy magas falú tepsi, vagy tűzálló tál aljára tegyünk - egy réteg padlizsán ragut , utána - tésztát (szárazon) - egy réteg besamell, reszelt sajttal megszórva, - majd ismét egy réteg padlizsán ragu, - tészta, - besamel és sajt. Előmelegített sütőben (170-180 fok), 25-30 perc alatt lefedve készre sütjük. Jó étvágyat! Anikó&Anikó
Lecsós-lencsés rizs
A lecsó nálunk egy jolly joker. Sokféle gabonával, hüvelyessel társítható, ízletes, és teljes értékű étel lesz belőle. Ebben a receptben rizs és vöröslencse került bele, de készítettem már bulgurral és kölessel is. HOZZÁVALÓK: - 1/2 csésze vöröslencse - 1/2 csésze parbolied rizs - 1 üveg nyáron eltett lecsó (vagy készítsd el frissen) - füstölt pirospaprika, só, bors ÍGY KÉSZÍTSD EL! - A lecsót főzd készre. A hagymát dinszteld meg 1 evőkanál kókuszolajon, majd öntsd rá a lecsót. Süsd össze. - Öntsd bele a vöröslencsét és a rizst. - 25 perc alatt főzd készre. Szükség esetén kevés vizet adj hozzá.
Say Cheez Raw - Gourmet növényi ,,sajt különlegességek Budapesten
2017. április 20. Vegán lettem
Versenybe szállhat egy érlelt nyers vegán ,,sajt a hagyományossal? Megtalálhatod a választ Say Cheez Raw bárban. A Say Cheeze Raw növényi ,,sajt különlegességeket készítő kézműves bár nyitását türelmetlenül várták a sajtalternatívára éhes tömegek. A Móricz Zsigmond körtértől csupán pár perc sétára levő Szabolcska Mihály utca 7-es szám alatt várja a sajtimádókat a kifejezetten gourmet jellegű kis ,,sajt bár. Bár a helyiség nem túl nagy, de annál családiasabb a hangulata, és falatozás közben a tulajdonosokkal is jóízűen el lehet beszélgetni. A Say Cheez Raw kínálata A Say Cheeze Raw egy nyers vegán ,,sajt bár, mely szigorúan csak a legjobb alapanyagokból készült nyers, növényi alapú, kézműves sajt-alternatívákat kínálja a vegánoknak, a növényi étrend iránt érdeklődőknek, vagy éppen azoknak, akik szeretnék elhagyni a tejtermékeket étrendjükből. A sajtalternatívákat fogyaszthatod önmagában, vagy nyers krékerrel. Mindkettő külön-külön, és együtt is isteni. A ,,sajt készítésben szerencsére nem merült ki a tulajdonosok kreativitása, ugyanis egyéb ,,élő ételeket és italokat is kóstolhatsz a Say Cheeze Raw-ban, például nyers vegán taco-t, különböző smoothiekat vagy nyers édességeket. Látogatásom alatt egy sajtalternatívákból álló sajttálat kóstoltam, datolyás, levendulás, spirulinás és zsályás fokhagymás ízesítésű ,,sajtokból összeválogatva, melyeket két féle krékerrel fogyasztottam. Ezen kívül egy lágy ,,sajtot, nyers vegán taco-t, smoothiet és nyers fahéjas csigát ettem. A Say Cheeze Raw-ban kapható sajtalternatívák az érleléstől különlegesek. Pont úgy, ahogyan egy hagyományos sajtot, ezeket a kézműves növényi ,,sajtokat is érlelik. Minden falat egy kézzel készült, egészséges, élő ízbomba, amit egyszerűen nem tudsz majd nem szeretni. Nagyon sajtszerű és hihetetlenül krémes, gazdag íze van a Say Cheeze Raw sajtalternatíváknak, teljes mértékben visszaadták azt a sajtos ízvilágot, amit vártam. Semmire sem tudnék rosszat mondani, a krékerek, a taco és a smoothie is ízesek voltak, szinte el sem hittem, hogy ami ennyire egészséges, az lehet ennyire finom is. A ,,sajtokon kívül az én személyes kedvencem a nyers vegán fahéjas csiga volt. A kínálatot megtekintheted a Say Cheeze Raw facebook oldalán, vagy egyszerűen, ha ide kattintasz. Nem mellesleg a poharak, az evőeszközök és az elviteles csomagolás mind környezetbarát, komposztálható anyagokból készülnek, tehát a Say Cheeze Raw ötössel ment át a környezetbarát vizsgán is. A Say Cheez Raw ötletgazdái Mint minden vendéglátó egységben, a kiszolgálás itt is ugyanolyan fontos, mint a minőségi alapanyagok és a fergeteges ízek. Szerencsére a Say Cheeze Raw nem csupán hibátlan alapanyagaival és mennyei ízeivel lopja be magát az ember szívébe, hanem a pult másik felén álló duóval is. Egy tündéri párról, Sebestyén Mercédeszről és Paczkó Rolandról beszélünk. Mercédesz négy éve, Roland pedig három éve vegán. Valamikor egy évvel ezelőtt váltottak nyers vegán életmódra, és imádják minden percét. Bevallásuk szerint még sosem érezték ilyen jól magukat, egyébként ez látszik is rajtuk; sugároznak az egészségtől és a jókedvtől. A Say Cheeze Raw által egy kis szeletet át is adnak az embereknek ebből a ,,nyers energiából. A nyers vegán sajtalternatívákat először otthon, maguknak készítették, de azok olyan jól sikerültek, hogy környezetükben is nagy sikert arattak. Gasztronómiai kalandozásuk szépen lassan a bár megnyitásához vezetett. A Say Cheez Raw alapanyagok Mercédesz és Roland nagyon ügyelnek alapanyagaik minőségére. Egyik fő filozófiájuk, hogy csak olyan minőségű ételt készítsenek másoknak, amelyet ők is jó szívvel fogyasztanak. Nyersanyagaik többségét biopiacról, a szezonális alapanyagokat helyi termelőktől szerzik be. A további szükséges hozzávalókat egy közeli bioboltban vásárolják meg. Olyan minőségi alapanyagokkal dolgoznak, mint deglet nour datolya, német prémium minőségű kesudió és banán, hogy párat említsek. Minden termék, amit beszereznek bio és minden alapanyaguk vegán certifikációval rendelkezik. Ha hozzájuk mész jóllakni, akkor biztosra veheted, hogy nem csak finomat, hanem a legjobbat is kapod, ugyanis minden ételük 100%-ban organikus alapanyagokból készül, és mindent kézzel készítenek, hatalmas szeretettel és hozzáértéssel. Ha vegánként neked is hiányoznak a sajtok, vagy ha szeretnél kevesebb tejterméket fogyasztani, esetleg, ha szeretnél valami különlegességet kipróbálni akkor a Say Cheeze Raw a tökéletes választás számodra. Keresd fel őket személyesen és látogasd meg Facebook oldalukat is. Nyitvatartás: Hétfő: zárva Keddtől szombatig 11:00 és 19:00 között nyitva. Vasárnap: Zárva Cím: 1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.
Tormás burgonyakrém leves
2017. április 15. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Judit finom levese:
Hozzávalók:
- kb.7 közepes krumpli
- 2 alma
- 1 nagy hagyma
- kb. 2liter víz
- 2 zöldségleves kocka
- friss reszelt torma,vagy ecetes üveges
- 1 doboz növényi tejszín
- só
- bors
- citromlé A hagymát megdinsztelem,majd az apró kockára vágott almát és krumplit is piritom pár percet vele. Felengedem kb.1.5-2 liter vízzel,beledobok 2 zöldségleves kockát, két evőkanál reszelt tormát és megfőzöm.Turmixolom,pürésítem,beleteszem a tejszínt,a sót,borsot,még legalább 2 kanál reszelt tormat,fél citrom levét,majd osszefőzöm. Tálaláskor a tetejére most felkarikazott újhagyma került.
Jó Étvágyat! :)
Vegán sajtféleség
Sophie oldalán találtam az eredeti receptet, és kipróbáltam. Köszi szépen. Valahol "félúton" jöttem rá, hogy agar-agarom csak Nagyúton van, így pektinnel készült. Mivel ez utóbbihoz adagolást csak lekvárra vonatkozóan találtam, a a hozzáadott mennyiség csak hasraütésre került bele, amitől csak kenhető jellege lett, de nekem tetszik. Az ajánlott fűszert majd legközelebb kipróbálom, ha a Bijóból rendelek, most amim volt itthon, az került bele. Sörélesztő pelyhet a sajtosabb ízvilág elérése érdekében tettem hozzá. Ja, és soknak találtam a javasolt sómennyiséget, nekem elég hozzá egy teáskanálnyi is, bár tudom, hogy a sajtok sósak. A Nutribulletet használtam pépesítéshez, mivel ahhoz folyadék kell, együtt daráltam le az egészet. Szerintem napraforgóval is működhet. Majd valamikor beszámolok arról is, ha kipróbálom. 112 g kesudió 2 dl víz 3 ek sörélesztőpehely (a lapocskás) 1/2 citrom leve fűszerkeverék(snidling, vörös és fokhagyma por, petrezselyemzöld) 10 g pektin 1 tk só 1 tk olaj A kesudiót fél napra beáztattam. A vizet felforraltam, és a pektint sűrű kevergetés mellett belekevertem. A gépbe tettem a lecsöpögtetett, átmosott kesudiót, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét, a fűszereket és a sót. Amikor kicsit hűlt a keverék, beleöntöttem azt is, és összeturmixoltam. Van egy kis Ikeás lefedhető üveg edényem, azt kellette volna kiolajozni, de elfelejtettem. Így is kijön, de azért legközelebb... :) Belekanalaztam a szószt, és pár órára a hűtőbe került.
Medvehagyma ételízesítő későbbre (vegán)
2017. április 12. Dulmina tündérkonyhája
Nagyobb mennyiségű - igaz, nem teljesen friss - medvehagymához jutottam a hétvégén, így jó részét tartósítanom volt célszerű. A jól bevált házi ételízesítő és sós paprikakrém mintájára ezt a sós krémet készítettem belőle. A medvehagymaleveleket átválogattam, alaposan megmostam, lecsepegtettem. Húsdarálón áthajtottam. A kapott darálékot bögrével megmértem, és negyedannyi sót kevertem hozzá. A
Vegyes zöld tál
2017. április 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anditól egy igazi finomság...
Hozzávalók:
- köles
- vegamix
- só
- natúr tofu
- provance-i fűszerkeverék
- kurkuma
- spenót
- medvehagyma
- darált szezámmag
- darált mandula
-
A kölest vegamix-el és sóval fűszerezve megfőztem. A natúr tofut a provance-i fűszerkeverékkel, kurkumával és sóval megsütöttem. Spenót öntetet készítettem hozzá: mélyhűtött spenótot vízben felengedtem, pici sóval fűszereztem. Medvehagyma öntet elkészítése: medvehagyma leveleket apróra vágtam, vízben összeturmixoltam. D arált szezámmaggal és darált mandulával összekeverve tálaltam.
Jó Étvágyat! :)
Medvehagymás pogácsa
A húsvét – érthető okokból – valahogy nem a legvegánabb ünnep, de locsolók azért csak jönnek majd hozzánk is. :) És, hát, milyenek a locsolók? Éhesek, szomjasak ;) Úgy érzem, hétfőn az éhes locsolók kedvence lesz ez a pogácsa. Persze én készülök majd egy újabb adaggal, de nem garantálom, hogy marad is, és nem esszük meg az egészet mi, mielőtt bárki is becsengetne. Hihi Hozzávalók egy nagy tepsi pogácsához: - 200 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 200 g fehér tönkölybúza liszt - 100 g kukoricaliszt - 75 g csicseriborsó liszt - egy kisujjnyi köteg medvehagyma - 100 ml rizstej - 100 ml olívaolaj – görög! :) - 50 g (bio) margarin - fél zacskó szárított élesztő - 1,5 kávéskanál só, bors ízlés szerint - 1-2 evőkanál szezámmag a tetejére - A liszteket, az élesztőt, a sót és borsot tegyük egy nagyobb tálba, és jól vegyítsük el őket. - Öntsük rá az olívaolajat, majd a meleg (nem forró) tejet is. Gyúrjuk a tésztát ruganyos, kellemesen formázható labdává. Ha túl száraz, öntsünk még hozzá tejet. Ha túl ragacsos, lisztezzük meg. - Hagyjuk kelni meleg helyen egy órát. Amikor feljött a tészta, a medvehagymát vágjuk apróra, és gyúrjuk bele. Így is hagyjuk még kelni fél órát. Közben béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, és melegítsük elő a sütőt 200 fokra. - A tésztát nyújtsuk ki másfél cm vastagra, és éles szaggatóval vágjunk belőle pogácsákat. - A tepsiben szórjuk meg a magokkal, és, hogy ez ne peregjen le olyan könnyen, finoman nyomkodjuk meg a pogácsák tetejét. - 200 fokos sütőben 25-30 perc alatt elkészül. A receptötletért köszönet Vincze Tímeának. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek A Mindennapi Superfood Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
30 Napos Vegán Kihívás - 4. hét
22. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 23. NAP Reggeli : fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 24. NAP Reggeli : zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta , amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 25. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: s penótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 26. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 27. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd : spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók :) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 28. NAP Reggeli : főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna : Almatorta , vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Vegán nachos "sajt" szósz:
2017. március 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Detti kreálta ezt a finomságot.
Hozzávalók:
- 2 bögre burgonya meghámozva, felkockázva
- 1 bögre répa meghámozva, felkockázva
- 1/2 bögre víz 1/3 bögre olíva olaj
- 1/2 ek vegamix
- 1/2 ek tiszta só (Nacl)
- 1 ek citromlé
- 1 ek mustár
- 1/2 bögre inaktív élesztő pehely
- fél tk fokhagymapor
- fél tk füstölt paprika
Elkészítése:
A burgonyát és a répát enyhén sós vízben puhára főzzük együtt, majd leszűrjük és a turmixgépbe tesszük. Hozzáadunk minden egyéb hozzávalót (a víz helyett mehet a langyos főzővíz is) és simára, krémesre turmixoljuk.
Hűtőbe tesszük, ahol minimum egy hétig eláll....vagyis nem fog, mert könnyedén "felfalható" egyben is.
TIPP: Tortillával, vagy zöldségekkel mártogatni nagyon finom esti nassolásként. :)
TIPP 2.: Ezt a receptet gluténmentessé teheted,ha gm sörélesztőpelyhet teszel bele. Biorganiknál beszerezheted.
Jó Étvágyat!
Méregtelenítő leves
Ezt a leves fogyaszthatjuk a tavaszi vagy őszi lékúránk elején, vagy akkor is amikor egy-egy könnyített napot tartunk, amikor például szűk a szoknyánk dereka:).
Szeretem, mert finom, magas a rosttartalma, krémes és eltelít. Így észre sem veszem, hogy könnyített napot tartok, vagy ha éppen lékúrázom akkor szó szerint jól laktat egy tál belőle.
Összetevők: 4 tál leves kb.
1 db nagy szál póréhagyma
1 db kisebb cukkini
1 db közepes krumpli
1 db gyökér
2-3 szál zeller szár vagy 1/2 db zeller
friss petrezselymezöld
1,5 l víz
1 db bio. vegán zöldségleves kocka
1 csapott evőkanálnyi parajdi vagy himalaya só
1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
A megtisztított zöldségeket feldaraboljuk, a krumplit természetesen lehéjjazzuk és felkockázzuk. A zöldségeket az olajon lepároljuk, sózzuk és 2-3 perc után felöntjük a vízzel és bele dobjuk a leves kockát. Addig főzzük ameddig a zöldségek megpuhulnak. Hagyjuk kissé kihűlni és utána leturmixoljuk botmixerrel, vagy még jobb a nutribullet, mert tényleg krémes és selymes lesz az eredmény. A friss petrezselyem zöldet a végén turmixolom bele.
Ezt ettem ma 2017. március 17 péntek
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Ma egy különleges nap volt. :) de úgy szép az élet, ha zajlik :) Reggelire a szokásos zöld turmix, most körtével, banánnal, chia maggal, goji bogyóval. a sűrű zöld turmix tetején látszik, hogy miket tettem bele. Itt már bele van keverve... állni hagytam 20 percet, utána ettem csak meg Utána tévéfelvételem volt, (M1), ahol (nem fogjátok elhinni, de) nyers ételeket készítettem, ráadásul különleges alapanyagokból, prémium zöldség és gyümölcs szárítmányokból. a kamera nem volt ehető, de ma a kamera kedvéért készítettem ételeket porból készült paradicsomleves :) avokádóval, csírákkalKészült paradicsomleves avokádóval, zöld turmix mandarinnal, piros turmix almával, magyaros pástétom, paradicsomos-zelleres pástétom (ezeket gluténmentes kenyér szeletekre kentük). Adás közben én végig kóstoltam, ettem, nagyjából ez volt az ebédem. zellerpor friss zöldségek lucerna por cékla por friss zöldségek magyaros pástétom zöldségporokból kenyérre kenve gyors szendvicskrém prémium szárítmányokból Uzsonnára, megettem a 2 nappal ezelőtti kesuhús maradékát sárgarépa rizzsel. Mindennek el kell fogynia :) Délután Civil rádió, két adásra való beszélgetést vettünk fel, és mire hazaértem, már jól megéheztem... saláta: ami az öntettől különleges Vacsorára egy tipikus hétköznapi vacsorát készítettem, a neve: amit_itthon_találsz_gyorsan_összevágod. A saláta öntet volt rajta különleges, ez bármilyen salátát feldob: 1 dl olaj (hidegen sajtolt), 1 citrom leve, 1 gerezd fokhagyma, 1 szeletke gyömbér. Mindezt sűrű krémszerűre turmixoljuk, és 1-2 evőkanállal teszünk a salátára. a többi megy egy jól zárható dobozban a hűtőszekrénybe. Ez az adag elég sok, fog jutni még a holnapi salátámra is. Volt még maradék lenmag kenyér, két szeletet ettem a salátához.
Lebbencsleves
2017. március 16. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egyik kedvenc Helgától:
Hozzávalók:
- paprika
- paradicsom
- bors
- só
- apróra vágott krumpli
- pirospaprika
- hagyma
- lebbencsleveshez való tészta
Elkészítés:
2 fej közepes hagymát apróra vágok és olajon üvegesre dinsztelem. Közben krumplit pucolok és felkockázom. A végén pirospaprikát,sok köményt és őrölt köményt teszek rá 10-15 mp-ig. Majd felöntöm vízzel és beleteszem a krumplit. A lebbencs tésztát apróra töröm és szárazon világosbarnára pirítom.
Oatly zabtejszínnel és tönköly fehérliszttel habarást csinálok. Teszek bele sörélesztőpelyhet gazdagon/ a Biorganikosssal finom/,vegantériát v. a Biorganikos levesport és sót. Mikor a krumpli majdnem puha beleteszem a habarást és a tésztát,szoktam füstölt virslikarikákat is.
Pár percig hagyom így,majd lezárom és fedő alatt hagyom még puhulni.
Livi változata:
A lebbencs leveshez való tésztát olajon megpirítjuk, a végén teszünk hozzá apróra vágott hagymát.
Amíg az is megpirul, rászórunk pirospaprikát, felöntjük vízzel, majd vékonyra és apróra vágott krumplit teszünk bele. Sóval és egy kis borssal ízesítjük. Egy-egy apróra vágott paprika, paradicsom nagyon finommá teszi. :)
TIPP: A krumplit nagyon vékonyra kell vágni, kb. 2 mm, akkor hamar megfő.
Létezik az "öreglebbencs", vagy slambuc, annak leve sincs. Egyszerű bográcsétel volt az Alföldön.
A lebbencs neve utal készítésére.
Régen, amikor jól tojtak a tyúkok, az asszonyok nekifogtak tésztát gyúrni. Vékonyra kinyújtották és a nagy leveleket rudakra felakasztották a szellős kamrában, mint egy lepedőt. A huzat lebegtette a száradó tésztát és közben szabálytalan alakú darabok törtek le belőle az alája terített abroszra. Ez a száraztészta sokáig eltartható, könnyen szállítható és alkalmas laktató ételek készítésére, így nem csoda, hogy nagyon népszerű volt a pásztorok körében. A lebbencs-, slambuc- és csuszatészta ugyanazt a tésztát jelöli.
Jó Étvágyat!
Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept
Nem vagyok nagy rajongója a kelkáposztának, de a frankfurti levest imádom. Ez a leves nem teljesen az, nem is ez volt a cél, de ízre elég hasonló. Könnyedebb, tavasziasabb ízvilága van, hiszen tele van mindenféle finom zöldséggel. Hozzávalók: 1 fél fej kelkáposzta 4 nagyobb répa 2 paszternák 1 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma 3 közepes burgonya opcionális: (fagyasztott vagy friss) zöldborsó 1 teáskanál petrezselyem 1 teáskanál majoránna 1 kávéskanál őrölt (fehér) bors 1 kávéskanál őrölt kömény Tálaláshoz: szójatejszín és szójajoghurt 1:1 arányú keveréke, vagy más vegán tejfölhelyettesítő, szójaallergiásoknak zabtejszín vagy rizstejszín A hagymát, fokhagymát, répát, paszternákot és krumplit meghámozom. A héjak mehetnek a komposztba, ha van. A hagymát és a krumplit felkockázom, a répát és a paszternákot karikázom, de vághatod, ahogy te szereted. A kelkáposztát csíkozom. A kelkáposztát és a hagymát kevés vízen, megsózva, fedő alatt, alacsony lángon párolom kb. 10 percig, amire a káposzta kicsit összeesik. Hozzáadom a fűszereket, a fokhagymát, a répát és a paszternákot, és további 5 percig párolom együtt. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, magas lángra állítom, és megsózom rendesen. Legyen sósabb, mint ahogy szereted, mert később még felöntjük. Főzöm 10-15 percig, majd jöhet a krumpli és az opcionális borsó, amivel együtt szintén tovább főzöm 10 percig. Ez után felöntöm még vízzel és egészen addig, amíg mind a krumpli, mind a répa és paszternák megpuhul. Vegán tejföllel, esetleg csípős paprikaszósszal vagy karikázott zöldhagymával tálalom. The post Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept appeared first on VegaNinja.
Répás tallér
2017. március 12. Beautilicious
Van, hogy olyan sok a dolgod, hogy semmire sincsen időd, de úgy érzed, majd éhen halsz? Biztosanan előfordul. Ez az isteni egészséges rágcsa segít, hogy ne forduljon elő többet ilyen. hozzávalók - 3répa - fél póréhagyma - 150gr. zabpehely - 4 tojás - 3ek mustár - 40gr. tökmag - só Így készítsd - Reszeld le a megtísztitott répát - Vágd karikára a hagymát, majd add a répához - Sózd, tedd hozzá a mustárt, majd a többi hozzávalót - Formázz belőle kis tallérokat, majd előmelegített sütőben süsd ki 180fokon 20-30 perc alatt
Tofus körözött
2017. március 8. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Gyors, egyszerű és isteni kőrözött Lillától...
Hozzávalók:
- 2 db füstölt tofu
- fél kocka alsan növényi vaj
- 2 dl natúr yofu
- só
- bors
- darált kömény
- fűszer paprika
- 3 nagyobb gerezd fokhagyma
- 1 lilahagyma Veszünk egy mély tálat és a tofut szétnyomkodjuk, majd bele tesszük a vajat, a yofut,a fokhagymát a lilahagyma negyedét, és a fűszereket ízlés szerint. A köménnyel ne spóroljunk. Majd ezt összeturmixoljuk, hogy krémes állagot kapjunk. A végén a maradék lilahagymát apróra felkockázzuk és teszünk bele petrezselymet.
Jó Étvágyat!
Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept
Ez a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel igazán különleges alapanyag-párosításokat tartalmaz, ez adja meg azt a bizonyos extrát, amitől számomra izgalmas lesz egy étel. A laska gomba íze elég enyhe, nincs meg az a jellegzetes gombaíze. Jól ízesíthető, textúráját pedig nagyon szeretem, főleg, ha nincs túlsütve. Jól magába issza a fűszereket, ez esetben leginkább a szójaszószt. A sóshoz a paszternák, a hagyma és a tárkony adja az édeset (és persze az édes-savanyú uborka) ehhez jön a gránátalma friss, savanyú íze, a rukkola borsossága. A főtt burgonya szépen asszisztál mindehhez. Hozzávalók: 1 doboz (300 g) laskagomba 1 doboz (150 g) aranylaskagomba 2 nagyobb paszternák 1 kis fej vöröshagyma 1 marék sósmogyoró 2 evőkanál szójaszósz 1 csipet bors 1 csipet cayenne (kihagyható) 1 teáskanál tárkony Körethez: fél gránátalma 4 közepes méretű burgonya rukkola savanyú uborka (én egy “müncheni” jellegű, édes savanyú uborkát használtam, normál csemegeubival is működne) A hagymát karikákra, a paszternákot negyedkarikákra (cikkekre) vágom, persze hámozás után, a laskagombákat pedig elnagyolva darabolom, hogy kiélvezhessem a szép kis formáit tálalás után is. A hagymát egy kevés vízen, alacsony lángon, lefedve addig párolom a paszternákkal és a sósmogyoróval együtt, amíg a hagyma üvegessé nem válik. Ekkor nagy lángra veszem, és rádobom a gombát, és összeforgatom. Megfűszerezem borssal, cayennel (ha szereted a csípőset), tárkonnyal, és fedő nélkül, időnként megkeverve párolom-pirítom kb. 10 percig. Ekkor adom hozzá a szójaszószt, amitől bronzos színt ölt az egész. Adok még neki 10 percet, időnként megkeverve, hogy minen darab megpirulhasson. Közben a krumplikat megmosom (ha van kedved, meg is hámozhatod), felnégyelem, és sós vízben puhára főzöm. A tányérra halmozom a gombát a paszternákkal, mellé a főtt krumplit, rukkolát, csemegeuborkát. A gránátalmát meghámozom (tehát kiszedem belőle a gyümölcshúst a magocskákkal), és rászórom a gombára. +1 tipp: Így hámozd a gránátalmát: The post Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept appeared first on VegaNinja.
PaKölNi, azaz a PAdlizsán-KÖles tócsNI és egy kis utazós szösszenet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 28. Zöld Avocado
PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Hamarosan ismét útra kelünk. Ilyenkor mindig igyekszem olyan recepteket kitalálni, melyekkel fel tudom használni a kamrában és a polcokon várakozó alapanyagokat. Mivel mottóm, hogy "ételt a szemétbe ki nem dobunk", igyekszem elpusztítani mindent, hogy ne maradjon utánunk semmi. Ennek a polckiürítő akciónak köszönhetőn jött a feladvány... Mit kezdjek a bontatlan kölessel, van egy csomó lenmagom, útifűmaghéjam és két db padlizsán is már a végét járja a hűtőben. A múltkori nagy sikerű csicseriborsó-sárgarépa-cukkini FALNI inspirálta a most elkészült kistestvérét, PaKölNi-t. PaKölNi, azaz a padlizsán - köles tócsni, mely a pakolós időszakra még szóviccnek is elmegy. Gyerünk, gyerünk pakolni, segít benne PaKölNi! :-D Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a változást. Szeretjük megélni az életet és felfedezni minél több országot, kultúrát, gasztronómiát, tájat stb. Ezt az évtizedet az utazásoknak, a különböző országok "otthonként" való megélésüknek szenteljük. Miközben látunk, tapasztalunk, tanulunk és rengeteget fejlődünk... Mindenkinek kötelezővé tennék min. egy fél év utazást más országokba. Sokkal jobb, mint bármilyen iskola! Hollandiában a legtöbb érettségizett fiatal útra kel 1 évre, utazgat, dolgozgat, önkénteskedik, megismeri a Világot és önmagát a Világban. Így sokkal könnyebben tér vissza a szólő országába és választ továbbtanulási lehetőséget vagy munkahelyet. Gondoljunk csak bele mennyire nem ismerjük magunkat és a lehetőségeinket még 18 évesen... mégis választanunk kell "Mi leszel ha nagy leszel" életet. És mennyi téves útra lépünk rá, vagy éljük le az életünket boldogtalanul a számunkra nem megfelelő szakmában... Szomorú. Most már tudom, hogy az utazás annyi mindenre gyógyír és válasz. Kinyílik a Világ minden értelemben. Amikről azt hittem korábban, hogy problémák és milyen rossz nekem, most már tudom, hogy semmiség. Találkoztam számtalan emberrel a Világ másik végéről, akik megmutatták, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért EU-s útlevelem van. Egyik nap még a tehenek földjén élek és dolgozom, másik nap már a Kanári szigetek egyik üzletében vagyok eladó. Könnyedén megtehetem, mert EU van. Miközben több ezer vagy talán millió ember szeretne változtatni az életén, a környezetén, amibe beleszületett, de nem tud, mert nem lehet. Mivel vagyok én jobb vagy több, mint az a brazil barátom, aki a nyomornegyedből felküzdötte magát az egyetemig, szuper okos és nagyon jó IT-s szakember? De mivel vízumköteles országból jött, hiába szeretne egy menő európai cégnél dolgozni, ahol kapkodnának a szakértelme és a tudása után, nem kap munkavállalási vízumot. Több ezer eurót fizet minden félévben a diákvízumért, hogy időt nyerjen magának miközben keresi a céget, aki "örökbe fogadná", mint munkavállaló. Közben pedig takarít vagy más betanított munkát végez, hogy meglegyen a napi betevő. Ilyenkor mindig rájövök, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen nekem EU-s útlevelem van. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Egy másik számomra nagyon tanulságos és értékes barátság egy örökké mosolygó fülöp-szigeteki lánnyal volt/van. Cathy mesélte nekem, hogy a hazájában átlagosan 8-10 gyermek van egy családban. Sok szép tini lányt adnak el a szülők emberkereskedőknek, hogy a többi testvérüket tudják etetni és iskoláztatni. 1 áldozat a másik 8-ért cserébe. A szerencsésebbeket külföldre adják férjhez, ahol a "gazdag" európai feleség életét élhetik. Ez számukra az álom élet. Kislányként amikor a szőke hercegről álmodoznak, akkor egy fehér bőrű, európai herceg képe kering előttük, aki repülővel érkezik és egészen Európáig repíti őket a szülői háztól. Az én barátnőm is ilyen életet álmodott és kapott is magának holland feleségként. Otthon holland történelmet, alap ismereteket tanítanak ezeknek a lányoknak, holland-filippínó internetes társkereső oldalakon regisztrálnak, majd amikor megvan a nagy "Ő", akkor holland vizsgát kell tenniük, ahol a holland ABC ismeretéről is tanúbizonyságot kell tenniük. Azok, akik megbuknak a vizsgán, nem mehetnek el. És mindez legálisan. Persze vannak LOVE sztorik is. Cathy barátnőm is szerencsés, hiszen a kiválasztottal végül a szerelem is kialakult, így habár az áhított európai élet csalódást okozott neki (túl sok szabály és kevés öröm), azért a társát megtalálta. Ilyen és ehhez hasonló barátságok után hatalmas hálát érzek érte, hogy szabadon választhattam meg a férjem és szerelemből házasodhattam. Ez is egy hatalmas kiváltság még mindig a mai Világban. Annyi minden van, amiért hálásak lehetünk, mert magyarnak születtünk. Ezek nagy részét csak akkor érthetjük meg, élhetjük át, ha egy kis időre elhatjuk a hazánkat és megismerjük a Világot. Mi is ismét útra kelünk és az idei év szorgos napjait Franciaországban fogjuk tölteni. Izgatottan és kíváncsian várom az új kalandokat, az új élményeket, a fejlődési lehetőségeket. Nektek is azt tudom ajánlani, hogy ha tehetitek, hagyjátok el időnként a komfortzónátokat, mert mindig megéri, bármilyen ijesztőnek is tűnik előtte az új kaland. ;-) És akkor vissza a recepthez... A recepthez, mely egyszerű, csak pár hozzávalóra lesz szükségünk, és szerintem a hagymás dödölle ízvilágához hasonlít a leginkább. Ha nem tudom, hogy köles van benne, akkor krumplira tippeltem volna. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 2-3 személyre) - 2 db padlizsán - 1 bögre köles + 2 bögre tiszta víz - (Himalája) só, frissen őrölt fekete bors, 1 ek o regánó - 1 db kisebb vöröshagyma - 1 ek kókuszzsír - 1 ek útifűmaghéj - (2 ek lenmag - elhagyható) PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A padlizsánt hámozzuk meg, vágjuk fel kockákra és párolóedényben pároljuk puhára kb. 20 perc alatt. 2) A kölest a dupla adag vízben főzzük szét fedő alatt, ragacsosra, kb. 15 perc alatt. 3) A kihűlt és puhára párolt padlizsánt a vöröshagymával együtt turmixoljuk péppé. (Ehhez használhatunk zöldségaprítót vagy kézi botmixert. De villával is szét tudjuk nyomkodni a padlizsánt, amihez aztán hozzáreszelhetjük a vöröshagymát.) 4) A padlizsán + vöröshagyma pépet a kihűlt ragacsos kölessel és az összes egyéb hozzávalóval egy tálban kézzel összenyomkodjuk. Azért kézzel, mert úgy sokkal puhább lesz. A végén egy nagy hagymától illatozó masszát kell kapnunk. 5) Hagyjuk a masszát kb. 15 percet pihenni. 6) Vegyük elő a teflon palacsinta sütőnket és kevés kókuszzsíron süssünk a masszából tócsni szerű, tenyérnyi méretű plecsniket. Mindkét oldalt süssük aranybarnára. A puha tészta könnyen törik, ezért műanyag lapáttal fordítsuk meg őket, hirtelen mozdulatokkal. 7) Tálalhatjuk a kész PaKölNi tócsnikat diétánkhoz hű vegán natúr joghurttal, laktózmentes tejföllel, de akár avokádókrémmel is el tudom képzelni. Jó étvágyat kívánunk a rendhagyó és mégis egyszerűen elkészíthető ételhez! PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Kedves Mit eszik a világ? rajongók! Büszkén jelentem, hogy már én is közétek tartozom! Eddig is tudtam, hogy az leszek, de a tegnapi napon tulajdonosa lettem a várva várt dedikált példánynak! ? Abban a szerencsében részesültem, hogy részt vehettem a hollandiai könyvbemutatón és megkóstolhattam néhányat ezekből a csodás receptekből! Aki kihagyta sajnálhatja, akinek pedig lehetősége lesz egy könyvbemutatón résztvenni, Ne hagyja ki!!! Nagyon megéri! Az ételek nem csak, hogy egészségesek, könnyen elkészíthetők, de finomak és ízletesek is!!! (Én még húsevő, jól megtermett férfiakat nem láttam így enni... Nem mozdultak el az asztal mellől és megnyalták mind a 10 ujjukat ?) Köszönöm Szonja, hogy vagy, hogy megteremtetted ezt a csodát, hogy útmutatást adsz egy általam választott új kihívásban és életmódváltásban, és hogy a barátomnak mondhatlak!!! ? ?" /Barbi/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Öt kontinens levese
Az úgy kezdődött, hogy a múlt hétvégén a februári Vegan Sunday Marketen workshopot tartottam. (és ezt a csokikrémet kóstoltattam a résztvevőkkel!). A workshop előtt nem sok időm volt körbenézni, na, de utána! Lenyűgözött a fantasztikus felhozatal, a MY GARDEN mesés zöldségpultja előtt szabályosan gyökeret vert a lábam. Ismered azt az érzést, amikor egy ennivaló olyan gyönyörű és gusztusos, hogy összemosódnak az érzékeid? Amikor elég ránézni egy almára, és érzed a szádban az édes-savanykás levét? Vagy amikor a vöröshagyma selymes tapintásától eszedbe jut a hang, ahogy olívaolajon serceg apró darabjaira vágva? [...] Bővebben!
Tonhalas-paradicsomos bulguttó
2017. február 26. Beautilicious
Tonhal, paradicsom, bulgur, különleges ízvilág...hmmmm ez a hamis rizottó, vagyis burgottó a lehető legjobb döntés volt! Nagyon egyszerűen elkészíthető, komplett ebéd, amit a szervezeted nagyon megfog köszönni, hisz van benne minden; szénhidrát, fehérje, vitamin...nyamnyammm! Hozzávalók - 70g bulgur - Fél fej vöröshagyma - 300ml víz - Egy konzerv tonhal - 150g koktélparadicsom - 1tk só - 1ek citromlé Így készítsd - Pirítsd meg olíva olajon a hagymát - Pirítsd hozzá a bulgurt majd öntsd fel vízzel és tegyél bele sót - Ha elfőtte a vizet tedd hozzá a halat és a paradicsomot, majd öntsd rá a citromlevet és még 50ml vizet majd további öt percig főzd
Grillezett padlizsánkarikák
2017. február 16. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna legújabb menüje:
Hozzávalók:
A pác:
- 2-3 ek mustár
- 3-4 gerezd fokhagyma
4-5 ek olaj ( lehet oliva de más is)
- víz és só
Az összetevőket összeturmixoljuk, a padlizsánkarikákat egy éjszakára (vagy reggel betéve, esti sütéshez) pácba áztatjuk. A padlizsánkarikákat grilltálcára fektetve sütőben puhára sütjük.
Köretek:
A kölest előre megfőzzük, nem kell, hogy szétfőjön, de puha legyen.
Egy-két vöröshagymát apró kockákra vágunk, sóval kókuszolajon dínszteljük, majd hozzáadjuk a füstölt tofukockákat és együtt pirítjuk, amíg kellemes puha néhol barnásra pirult lesz.
Ezen a ponton kivehetünk annyit, amennyit a köleshez szeretnénk keverni.
A többihez az édesburgonyát felkockázva szintén hozzákeverjük, kicsit együtt pirítjuk, majd kevéske (1,5 dl) vízzel puhára főzzük.
Jó Étvágyat!
Új kedvenc: a kelbimbó!
2017. február 12. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mindig felfedezek valami új zöldséget a piacon, most például aktuális kedvencem a kelbimbó, mely szintén egy olcsó és itthon is frissen beszerezhető superfood! Lássuk csak, mi mindent tud ez a kis zöld golyócska!
A kelbimbó bimbós kelként is ismert – a káposztafélék családjába tartozik, rokona a karfiol és a karalábé, két szintén kevésbé kedvelt zöldségfajtánk. Kínában őshonos, Európában a 18. századtól népszerű. Jellegzetes ízét pont, amelyért nem szeretik – a sinigrin nevezetű vegyületnek köszönheti, mely rákellenes hatású.
Élettani hatása
A kelbimbó igen gazdag vitaminokban, tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik.
A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet.
Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is.
Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav– és kalciumtartalommal rendelkezik.
Miért hasznos kelbimbót fogyasztani?
Elsősorban amiatt, mert egy adag a napi C- és K-vitamin-szükségletünket is fedezi. A kelbimbó a legegészségesebb ételek közé tartozik, már ami a vitamin- és ásványianyag-, valamint fitonutrienstartalmát illeti a kalóriatartamához viszonyítva. Ugyanis egy adag relatíve kevés kalóriát, viszont rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz.
Egy adag (körülbelül 88 g) nyers kelbimbó tápértéke 38 kcal; zsírt nem tartalmaz, van benne 8 g szénhidrát (amiből 3 g cukor és 2 g rost) és 3 g fehérje. Egy ilyen adag a napi K-vitamin-szükségletünknek a 196 százalékát, a napi C-vitamin-igényünknek pedig a 125 százalékát fedezi. Ezen kívül megközelítőleg a 10 százalékát tudjuk vele fedezni a napi A- és B6- vitamin-szükségletünknek, valamint a napi folsav-, kálium- és mangánigényünknek.
Miért ajánlott a sok kelbimbó fogyasztása? Természetesen mindazért, amiért általában a zöldségek és a gyümölcsök ajánlhatóak: csökkentik olyan súlyos betegségek kialakulásának a valószínűségét, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri megbetegedések. Az 1980-as évek óta köztudott, hogy a keresztes virágú zöldségfélék, amilyen a kelbimbó, a brokkoli és a karfiol, összefüggésbe hozhatók a rák kialakulásának csökkent valószínűségével.
Egy friss tanulmány pedig azt is kimutatta, hogy azok a kéntartalmú vegyületek (például a szulforafán), amelyeknek ezek a zöldségfélék a jellegzetes kesernyés ízüket (és büdös szagukat) köszönhetik, összefüggésben vannak a rákellenes hatásukkal. A szulforafánon kívül a kelbimbóban levő klorofill is hatékony a karcinogén anyagok ellen.
A rákellenes hatáson kívül figyelemreméltó a kelbimbó jótékony hatása a csontokra is. A kevés K-vitamin-bevitel összefüggésbe hozható a csonttörések nagyobb kockázatával. A kelbimbó pedig nagyon gazdag K-vitamin-forrás, így segíti elő a csontok egészségét. Ráadásul egy adag 37 milligrammnyi kalciumtartalmával is hozzájárul az erős csontozat kialakulásához.
A cukorbetegséggel élők számára is jótékony hatású lehet a kelbimbó, ugyanis alfa-liponsavat tartalmaz, ami a glükózszintet csökkenti, az inzulinérzékenységet pedig növeli. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálatok az alfa-liponsav intravénás adásának jótékony hatásait bizonyították; az emésztőrendszerbe juttatott liponsavval kapcsolatban nincsenek adatok.
A kelbimbóban található C-vitamin és más antioxidáns anyagok segítenek megőrizni a szem egészségét, és a látás minőségét – akár idősebb korban is. A C- és az A-vitaminnak a bőr védelmében és egészségében is kiemelkedő szerepe van.
Mennyit fogyasszunk belőle?
Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás irányelvei szerint hetente 2-3 alkalommal fogyasszunk belőle, egészségre gyakorolt pozitív hatásait így érvényesíthetjük a legjobban. Hogyan építhetünk minél több kelbimbót étrendünkbe? Először is fontos tudni, hogy érdemesebb kisebb és a frissebb kelbimbókat választanunk, ezeknek ugyanis édesebb az ízük, és nem fordul elő, hogy fásak lennének, míg a nagyobbaknál ez megeshet. Mindig külön zacskóban tároljuk a hűtőszekrényben. Érdemes azonban inkább frissen fogyasztani: minél frissebb ugyanis a kelbimbó, annál finomabb.
Az elkészítésekor nagyon fontos még az is, hogy nem szabad túlfőzni: veszít a tápértékéből, és ekkor erősödik fel a jellegzetes kesernyés íze. A legjobb, ha nem főzzük, hanem a sütőben megsütjük – ehhez tálaljunk szőlőt, diót és balzsamecetet.
Íme néhány további tipp az elkészítéshez:
- A megsült kelbimbókat hintsük meg olívaolajjal, őrölt fekete borssal és darált fokhagymával.
- Szeleteljük vékonyra és nyersen adjuk hozzá a salátánkhoz.
- Adjunk cukrozott diót és szárított vörösáfonyát a sült kelbimbóhoz.
- Pirítsuk meg serpenyőben a felszeletelt kelbimbót.
Van-e egészségügyi kockázata annak, ha sok kelbimbót fogyasztunk?
Ha valaki vérhígítót szed, fontos, hogy hirtelen ne változtasson úgy az étrendjén, hogy a K-vitamin-bevitele nagyban csökkenjen vagy nőjön, mivel e vitaminnak fontos szerepe van a véralvadásban. Így a kelbimbó fogyasztásával óvatosnak kell lenniük azoknak, akik ilyen gyógyszereket szednek.
Forrás: hazipatika.com
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Esti méregtelenítő saláta
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna receptje
Hozzávalók:
- 10 dkg madársaláta
- 1 reszelt répa
- 1 piros hasú paprika
- 10 dkg paradicsom
- 1 marék csíra (lucerna vagy mungóbab)
- 1 ek napraforgómag
- 1 ek fenyőmag
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek mustár
- 1 ek agavészirup
- só
- bors
A hozzávalókat feldarabolom , öntetként egy gerezd fokhagymát, 1 ek mustárral, 1 ek agavésziruppal, sóval, borssal összekeverem. Ha szeretném, tehetek hozzá 2 ek vízet. Isteni finom!
Jó étvágyat!
Csicseriborsó- és tofusaláta csípős avokádókrémmel
Miért nem nyitsz már vegán éttermet vagy büfét? - faggatnak olykor naiv ismerőseim. Nos, erre számos erős indokot tudok felhozni, pl. hogy az időjárás képes erős befolyást gyakorolni kedélyállapotomra. A vendégek pedig állítólag hajlamosak szívükre venni, ha észrevételeikre olyan válaszokat kapnak, hogy "akkor zabálj otthon, te pacalfejű szottyadt faszlapát!" Utólag pedig már hiába is hivatkoznék arra, hogy "bocsánat, uram, de napok óta dermesztő hideg van, máskor meg szügyig ér a latyak!" A második indok pedig, hogy olyannyira kritikus lennék a főztömmel kapcsolatban, hogy személyesen én írnék jellemzést saját művemről, miután kiszolgáltam magam. Pl. így: "Tehetségtelenségem nem ismer határokat! Ennél a szósznál a mókusom jobbat okádik, a szejtán meg olyan állagú volt, mintha egy rénszarvas tüsszentette volna ki."
És most, hogy túl vagyunk az étvágygeneráló kötelező körökön, alkossunk valamit, ami után a csillagászati tavaszig mosogathatjuk az edényeket. (Ugyanis három fő komponensből áll.)
A avokádókrémhez beszerzendő:
2 zöld chilipaprika (pl. jalapeno) 1 nagyobb avokádó 3 ek olívaolaj 2ek szójatej 1/4 fejessaláta 1/2 csokor koriander (elhagyható, úgysem fogunk találni sehol) pár csepp citromlé só/bors A tofuhoz beszerzendő: 1 csomag natúr tofu 1 csapott tk kurkuma 1 tk dijoni mustár 1/2 tk fokhagymapor só/bors És a többi komponens: 400 g csicseriborsó (konzerves) 1 marék koktélparadicsom félbevágva 1/2 kaliforniai paprika (felkockázva) 1/2 fej saláta felcsíkozva A chilipaprikák szárát kíméletlenül lenyessük, félbevágjuk őket, és kevés olívaolajon addig sütjük, amíg már majdnem feketék. Utána az avókádókrém többi komponensével együtt turmixgépbe gyömöszöljük és összemixeljük. A natúr tofut villával összetörjük, kevés olívaolajon pár percig sütjük, majd egy tálban hozzáadjuk a többi összetevőt, és variálás nélkül elkeverjük. Ha megvagyunk, salátaágyon a paprikával és a paradicsommal mindezt ízlésesen elegyengetjük, és nekiállunk zabálni.
Olaszos grissini
2017. február 1. Éltető ételek
Ha finom ropogtatnivalóra vágysz, akkor ezt mindenképp készítsd el. Önmagában is nagyon finom, de egy fincsi mártogatós felteszi az i-re a pontot. :) Állítólag másnapra egy kissé megpuhul, de ezt mi nem tudtuk megtapasztalni, mert azon nyomban mind elfogyott. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és fehér tönkölyliszt vegyesen - 1/2 teáskanál só - 2 evőkanál olívaolaj - 1 dkg élesztő - 3 db aszalt paradicsom (nekem most olajban eltett volt itthon) - 1 kávéskanál rozmaring (ha van friss, akkor mindenképp azt tegyél bele) - 1 szép duci fokhagyma - kb. 1 dl víz - frissen őrölt tarkabors - csipet kókuszcukor - extra: különböző olajos magvak, nagyszemű só Elkészítése: Egy kevés meleg vízbe morzsoljuk bele az élesztőt, és szórjuk bele a cukrot. Meleg helyre téve kb. 5 percig hagyjuk állni. Ezalatt az idő alatt felfut az élesztő.A paradicsomot daraboljuk fel, és botmixerezzük össze a vízzel.Minden alapanyagot keverjünk össze, és dagasszunk belőle rugalmas tésztát.Lefedve hagyjuk pihenni kb. 40-50 percig.A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, óvatosan téglalap formára igazítjuk, majd egy éles késsel vékony szeletet vágunk belőle. Megsodorjuk és az előkészített tepsire tesszük.Előmelegített sütőben (220 fok) 10-12 percig süssük. Amikor már kezd illatozni (kb. 6. perc környéke), óvatosan megforgatom a rudacskákat.
Savanyú káposztás bableves egyszerűen
2017. január 30. Vegetáriánus receptek
Hétvégén készen lett a savanyú káposztánk és nyilván azonnal főzni is kell belőle valamit (amellett persze, hogy saláta helyett is fogyasztjuk más ételekhez). Nagyon egyszerű, vegán és még gluténmentes is! ;-)
Hozzávalók:
- 500 g szárazbab
- 2 fej hagyma
- 4-5 babérlevél
- 3 ek étolaj
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk őrölt kömény
- 2 szál szárított kápia paprika
- víz
- só
- 4 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem
- 2 nagy marék savanyú káposzta
A babot éjszakára beáztatjuk. A hagymát megpucoljuk, összevágjuk, és az olajon egy fazékban a babérlevéllel együtt megpirítjuk. A babot leszűrjük, a fazékba tesszük, és felöntjük 2-3 szoros mennyiségű vízzel. Sózzuk, de csak óvatosan, figyelembe véve a káposzta sósságát. Hozzáadjuk a borsot, a köményt és a paprikát is. Felfőzzük, és a bab majdnem kész állapotáig hagyjuk tovább főni.
A savanyú káposztából kiszedjük a szemes fűszereket, a tormát és a babérlevelet. Ha van benne birsalma, azt viszont mindenképpen hagyjuk benne. A káposztát átmossuk, kicsavarjuk, és összevágjuk. A sárgarépát és petrezselymet megpucoljuk, kis kockákra vágjuk, és a káposztával együtt a fövő leveshez adjuk. Ellenőrizzük, hogy elég sós-e, ha szükséges sózzuk.
A répa puhulásáig főzzük.
Bliszkó Viktor
Ananászos keralan curry
Az év ezen időszakában a vonóhorog végére tűzött teniszlabda, a csaptelep és a gépzsír bizonyos szempontból hálásabb konyhai alapanyag, mint a paradicsom, a paprika vagy a padlizsán. Történetesen azért, mert előzőek non-stop szezonálisak, és januárban és júliusban is változatlan áron lehet hozzájuk jutni. Ám zöldségfronton a jégcsapretek a növényevők egyetlen mentsvára. Más kérdés, hogy csak igen keveseknek van türelme és kézügyessége jégből retket formázni, és a végeredmény sem lesz túl ízletes. (Állítólag a görög fűszerkeverék segíthet a dolgon, de a magam részéről bojkottálom a nátrium-glutamátot.) Sütőtök, cékla és krumpli! - vágnák rá egyesek, de dafke nem ezekből fogok alkotni, hogy bosszantsam a tudálékos fejüket.
Hanemakkor, a komponensek:
1/2 fej karfiol (óbazz, ez szezonális... na, mindegy, most már megfőztem, hogy rohadna meg!) 1 tk fehér mustármag 1/2 tk őrölt görögszénamag 1 tk kurkuma 1 marék szárított currylevél 5 cm reszelt vagy felaprított gyömbér 2 gerezd fokhagyma 6 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika 1/2 csokor koriander felaprítva (elhagyható, tekintve, hogy ilyenkor ritka, mint hawaii mintás hullazsák) 2 paradicsom felaprítva 1 ananász, jobb híján 400g-os konzerv 400g csicseriborsó (konzerves szintúgy) 400g kókusztej Válogatott szidalmak közepette (opcionális, én így szoktam) levágjuk a karfiol torzsáját és leveleit, majd kb. 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egy grillserpenyőn szárazon lepirítjuk. Egy másik serpenyőben cicázás nélkül olajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot, a kurkumát és a curryleveleket. Ezt az elegyet egy percig kis lángon pirítjuk, majd jöhet a lereszelt gyömbér, fokhagyma, a felaprított zöldhagyma és a chili is. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a kókusztejet, a lecsepegtetett csicseriborsót, az ananászt levével együtt, legvégül a karfiolt, majd az egész hóbelevancot lefedve készre főzzük. Citromos-kardamomos rizsával kiváló párosítás.
Aszalt paradicsomos pesto
A hideg téli napokban egy kis nyarat csempészhetünk az ételünkbe a következő étellel. Nincs is jobb, mint egy saját magunk által aszalt paradicsomból készült pesto. De ha aszalás híjával lennénk se kell elszomorodni, ma már számtalan helyen kapható aszalt paradicsom, vagy olajban eltett aszalt paradicsom. Azért is érdemes elkészíteni ezt a pesto-t, mert felhasználhatjuk szendvicskrémként, például bagettszeleteken 1-1 olívabogyóval díszítve mutatós finomság, de főtt tésztával is összekeverhetjük, s kész is a vacsora vagy ebéd. Mindkettőt kipróbáltuk, a szendvicskrémes bagettet salátával ettük, a tésztával összekevert pesto tetejére pedig póréhagymát vágtunk.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögre (2,5 dl) aszalt paradicsom
- 100 g dió vagy napraforgó mag
- 100 ml olívaolaj (hidegen sajtolt az ajánlott) (Ha olajban eltett aszalt paradicsommal dolgozunk, ez el is maradhat)
- 3 gerezd fokhagyma
- 1/2 citrom frissen facsart leve (opcionális)
- só
- kifőtt tészta (opcionális)
Elkészítés:
A diószemeket/napraforgó magokat pirítsuk meg egy serpenyőben. Nem kell hozzá sem olaj, sem víz. Amikor már kellemes illata van, akkor tegyük a gyorsaprító gépbe. Adjuk hozzá az aszalt paradicsomot, a fokhagymákat egy-két csipet sót és az olajat. Addig dolgoztassuk a géppel, amíg pépes nem lesz. Ha nehezen viszi a gép, még érdemes hozzá egy kevés olajat önteni. A kész pesto-t kenhetjük kenyérre, vagy kifőtt tésztával is összekeverhetjük. Mindegyik nagyon finom.
Ha nagyon hiányoljuk a sajt hozzáadását, mert a nem vegán pesto-k parmezánnal is készülnek, sörélesztő pelyhet szórhatunk bele.
Ha sokáig, alaposan átőröljük, érdemes hozzá még egy kis olajat adni, így lágy, krémes pesto lesz. Ha darabosabb krémet szeretnénk, hamarabb befejezhetjük az aprítógéppel való őrlést.
Hajdinás kelkáposztaleves
2017. január 20. Éltető ételek
A kelkáposztalevesnek leginkább a frankfurti változata ismert, én most viszont egy vegán változatot ajánlok nektek. Különlegessé tettem ezt még főtt hajdinával, amelynek a jótékony hatásairól már korábban írtam. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 duci sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 nagyobb krumpli - 1 szelet zeller - 1 szárzeller - 1 jó nagy marék felszeletelt kelkáposzta - 1/2 csésze zöld hajdina (nem pörkölt) - 2 babérlevél - 1/2 mokkáskanál majoranna (ezt ne hagyd ki belőle) - késhegynyi őrölt kömény - 1 teáskanál pirospaprika - himalája só, bors Elkészítése: - A zöldségeket tisztítsuk meg és karikázzuk, kockázzuk. - A kókuszolajon dinszteljük meg a hagymát, majd reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a zöldségeket (a kelkáposzta kivételével), pirítsuk együtt kb. 5 percig. Fűszerezzük. Öntsünk rá vizet és főzzük roppanósra. - Közben a hajdinát bő vízben főzzük kb. 10 percig. Öblítsük le. - Tegyük bele a levesbe felcsíkozott kelkáposztát és a hajdinát. Mintegy 10 perc alatt főzzük össze.
Currys felesborsó leves kölessel
2017. január 13. Éltető ételek
Ez lehet egy gazdag krémleves, vagy akár egy lazább főzelék, a lényeg, hogy igazán laktató. A hüvelyes zöldséggel és gabonával társítva tökéletes, mindenféle tápanyagot tartalmaz, rostokban gazdag, kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt. Nálam alapélelmiszer a hüvelyes, mindenféle van a spájzban. mint pl. fehér bab, tarka bab, chilis bab, mungóbab, csicseriborsó, vöröslencse, barna lencse, feles sárgaborsó, feles zöldborsó. Leveszöldség is mindig van itthon, és köles is. Úgyhogy indulhat a kreatív főzés kedvünkre. Hozzávalók: - 1 csésze feles zöld- és sárgaborsó vegyesen - 1,5 csésze kockára vágott vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller) - 1 vöröshagyma - 2 duci fokhagyma - 2 kis marék köles - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 babérlevél - himalája só, bors, chili, curry fűszerkeverék Elkészítése: - A borsót áztassuk be néhány órára, majd öblítsük le és a babérlevéllel együtt tegyük fel hideg vízben főzni. Kezdetben keletkező habot folyamatosan szedjük le róla. - Fedjük le, és lassú tűzön főzzük kb. 40 percig. Adjuk hozzá a felkockázott zöldségeket. - Közben egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszolajat és enyhén pirítsuk meg benne az apró kockára vágott hagymát és a reszelt fokhagymát. Öntsük a leveshez. - Amikor megpuhult a zöldség és a borsó is, botmixerezzük (a babérlevelet vegyük ki belőle), amennyire krémesre szeretnénk. Fűszerezzük - Tegyük bele az átmosott kölest, és 15 perc alatt főzzük puhára. Ekkor már szükség lehet időnként megkeverni, mert a leves sűrűje könnyen leragad.
A gyulladás csökkentő diéta!
2017. január 4. Eszemiszom – Jóga Magazin
Na, ez lett a Kutir oldalával kapcsolatos új évi fogadalmam, mármint az, hogy a régebbi elmaradásaimat behozom. Ezt a diétát már annyiszor terveztem megosztani, mert nekünk nyugatiaknak, talán ez az egyik leghatékonyabb Ájurvédikus rövid kúra, amit tehetünk magunkért, de eddig még nem sikerült leírnom.
Tehát, amennyiben 3 napig nem eszünk fehérjét, és pluszban még kalciumot is viszünk be, minden gyulladás elmulasztható!
Természetesen, régóta fennálló, vagy krónikus gyulladás esetén, ezt ismételni kell, de már az első 3 nap után ég és föld a különbség! Ilyen esetekben az Ájurvédában 6 ismétlést ajánlanak, heti ismétléssel, majd lekövető fázisban havi 1 ismétlést. Ezek természetesen 3 egymást követő napok legyenek.
Egyébként a hatás mechanizmusa ennek a kúrának az, hogy amikor nincs fehérje bevitel szervezetünk a többlet kalciumot megpróbálja beépíteni a csontszerkezetbe. De ez csak 3 nap után szokott neki sikerülni. Mert egyébként a fehérje feldolgozásához szervezetünk a már beépült kalciumból használ fel, de amikor nincs fehérje bevitel, de van többlet kalcium, azt az első 3 napban keringteti a szervezetünkbe, és az így mindenhová eljut.
Kalciumilag reggel-este 500-500 milligramm az ajánlott bevitel.
A fehérje szempontjából, meg az abszolút minimum az irányadó elv. Az állati, és a növényi fehérjét is kerüljük. Természetesen szinte mindenben van fehérje, de amennyiben nem lépjük át a 15 gramm fehérjét / 100 gramm tömeghez viszonyítva, a kúra működik.
Így íme egy iránymutató felsorolás az alacsony fehérje tartalmú, eme kúrával kompatibilis ételekből:
- Gumók és gyökér félék: Krumpli, répa, zeller, cékla, karalábé, retek és hagyma.
- Tökfélék: Sütő és főző tök, édesburgonya, padlizsán és cukkini.
- Karfiol, paradicsom és paprika.
- Gyümölcsök kivéve banán és avokádó.
- Gabonafélék: Rizs (fehér), árpa, hajdina és köles.
- Olajak: Olíva, szezám, repce, napraforgó, stb...
Egyébként a tűz alkatú delikvenseknek, amúgy is ajánlott ezt a kúrát betartani havonta egyszer. És közvetetten ez a gyulladás csökkentő beavatkozás egy csomó másra is kihat, hiszen minden túl működés, minden más túlműködést is fokoz.
Tehát a gyulladás csökkentés jótét módon hat a gyomorsav túltengésre, a magsasvérnyomásra, a stressz hormon többletre, stb...
Meg hát mi nyugaton amúgy is túl sok fehérjét fogyasztunk, szóval ártani nem árt.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel
2016. december 31. Élj harmóniában
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel Itt a tél és ilyenkor mi sem finomabb egy jó meleg levesnél. A levesek egyik fajtája a krémleves, aminek az elkészítéséhez szükséges egy kis konyhai segédeszköz használat is. Én fém botmixert szoktam használni hozzá, de olyan turmixgépet is használhatsz, ami üvegből van és hőálló. Műanyag botmixert csak akkor használj, ha előtte kicsit kihűtötted a levest - a turmixolás után, ilyenkor melegítsd újra a levest . Ezt a levest mindenféle zöldségekből vegyesen szoktam készíteni. Az alapanyagokat kedvedre variálhatod kedvenc zöldségeidből. Mivel 15 éve bio táplálkozó vagyok, minden receptnél odaírom, hogy v egyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Szerintem sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ennél a levesnél nagyon lényeges az alapanyagok minősége, mert teljesen más íze lesz a levesednek, ha a zöldségek vegyszeresek. Pl. e gy vegyszermentes fehérrépa kifejezetten finom és édeskés, én akár önmagában is imádom párolva vagy sütve vagy grillezve . Magyarországon nem sok mindent készítenek fehérrépával és s ajnos a legtöbb levesbe főzött fehérrépa amivel gyerekkoromban találkoztam kesernyés, és rossz ízű volt. Hozzávalók: 4 sárgarépa 1 fehérrépa egy kis fej brokkoli 1 kis fej zeller 1 ek. ghí (tisztított va vagy vegán változatban bármilyen olaj) asafoetida (hagymával helyettesítheted) kurkuma só bors kakukkfű petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A levesnek teljesen más íze lesz, ha nem jó minőségűek az alapanyagok. A zöldségeket tisztítsd meg és vágd darabokra, a brokkolit szedd rózsáira és a szárát is aprítsd fel. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít (vagy bármilyen zsiradékot). Szórd a ghíbe az asafoetidát, pirítsd egy picit, majd szórd hozzá a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket, a sót, borsot és egy pici vizet, majd fedő alatt, takarékon párold meg a zöldségeket. Amikor már majdnem megpuhulnak a zöldségek, tegyél hozzá 2 kis ágnyi kakukkfüvet és petrezselymet, majd öntsd fel még annyi vízzel, hogy bőven ellepje a zöldségeket. Addig főzd, amíg a zöldségek megpuhulnak - de ne főzd szét. Majd botmixer segítségével pürésítsd. Tálalásnál a tetejét díszítheted friss petrezselyemmel és kakukkfűvel.
Teljes kiőrlésű, medvehagymás grissini
Jó kis rágcsa a szilveszteri asztalra, főleg, ha zöldségkrémmel tálaljuk. Medvehagymával ízesítettem, amit a mélyhűtőből vettem elő. Hozzávalók: 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt fél dkg friss élesztő 2 kk só 3 ek olívaolaj kb. 1,5 dl meleg víz 4-5 medvehagyma levél Az apróra vágott medvehagymát...
Töltött póréhagyma
Nagyon egyszerű étel következik, amely egyfajta előételként az ünnepi asztalon (karácsonyi és húsvéti egyaránt) megállja a helyét, jól mutat és nem utolsó sorban étvágygerjesztő, ráadásul egészséges. A póréhagymát a görögök köhögés ellen és vízhajtóként használták. Kénes illóolaj-tartalma miatt kedvező hatással van az emésztésre. Tartalmaz A-, B1-, B2-, C- és K-vitamint, fólsavat, valamint káliumot, kálciumot, magnéziumot, vasat és mangánt. Megtalálható benne a hagymákra oly jellemző antibakteriális hatású kénvegyület, az allicin. Szervezetünkre gyakorolt hatása nagyjából megegyezik a fokhagymáéval, ugyanakkor kíméletesebben, enyhébb formában fejti ki azt. Elsőként említendő a hagyma fertőtlenítő, baktérium- és gombaölő hatása, de féregűző szerként is régóta ismert és bevált. A fokhagymához hasonlóan szív- és érvédő, vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő, értágító és vízhajtó. Enyhíti az asztmát, segít meghűléses bajok esetén, nyák- és köhögésoldó. Rákellenes növényi étrend fontos összetevője. (Forrás: Házipatika.com)
A póréhagyma még a Bibliában is megjelenik. 4 Mózes 11,5 versében a zsidó nép a pusztai vándorlás során visszaemlékezik az egyiptomi "gasztronómiai jólétre", amikor póréhagymát, vöröshagymát, fokhagymát ettek (valamint uborkát és dinnyét). A fejezetben olvasható, hogy miként áhítoznak más eledelt (húst) fogyasztani, mintsem az Istentől adott mindennapi mannát. Manna: "őrölték kézimalmokban, vagy megtörték mozsárban, és megfőzték fazékban, és csináltak abból pogácsákat: az íze pedig olyan volt, mint az olajos kalácsé." Persze a történethez hozzátartozik, hogy Izrael népe végül kapott húst (fürjeket).
A recept
Hozzávalók:
- 1-2 vastagabb póréhagyma
- 1 bögre barna rizs
- 1 bögre kukorica
- só/ételízesítő
- víz
Elkészítés:
A póréhagymát felvágjuk kisebb-nagyobb "henger" alakokra. A belső részét kinyomjuk az ujjainkkal úgy, hogy 1-2 réteg maradjon meg, amit majd megtölthetünk.
Barna rizst alaposan átmossuk, puhára főzzük, a főzés utolsó 10 percében hozzáadjuk a konzerv vagy fagyasztott kukoricát. Enyhén megsózzuk vagy ételízesítővel megszórjuk. Apróra vágott petrezselymet is szórhatunk bele. Az így összeállított rizzsel megtöltjük a póréhagyma hengereket. Készen is vannak a finom falatok.
Ezt az ételt elkészíthetjük úgy is, hogy korábban megfőtt, maradék rizst használunk fel hozzá. Kukorica helyett/mellé apróra vágott kápia paprikát is keverhetünk hozzá. Még színesebb lesz, ha megtöltjük a hagymákat.
Vegán padlizsánkrém alaprecept
A padlizsánkrém egy házilag egyszerűen elkészíthető, közkedvelt szendvicskrém, ami ráadásul nagyon jól variálható. Mindenki másképp csinálja, máshogy ismeri, ez itt ez alaprecept, amit bátran ízesíthetünk ezerféle módon. Hozzávalók: 1 db nagyobb padlizsán 1 kis fej hagyma 1 dl olaj sóA feldarabolt padlizsánt a sütőben vagy serpenyőben, olajon megsütjük egy kicsit, hogy a keserű, csípős íze eltűnjön. Az apróra vágott hagymát kicsit megdinszteljük, hozzákeverjük a padlizsánhoz a sóval és az olajjal együtt, és botmixerrel pépesítjük. Adhatunk még hozzá mustárt, fokhagymát és egyéb fűszereket ízlés szerint. Ha még krémesebben szeretjük, növényi tejszínnel (pl. rizstejszínnel) gazdagítsuk. The post Vegán padlizsánkrém alaprecept appeared first on VegaNinja.
Gasztro ajándék ajánló (karácsonyra)
2016. december 1. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem néhány ajándék ötletet, ha éppen gondolkoznátok, hogy mit kérjetek a Jézuskától vagy éppen ajándékot kerestek gasztronómia iránt érdeklődő barátnak, rokonnak, testvérnek… vagy csak egyszerűen konyhában használatos újdonsággal szeretnétek meglepni szeretteiteket karácsonyra vagy bármikorra! Az egészen olcsótól a drágáig terjednek a kiválasztott termékek, összesen 21 darab, de sokkal többet ki tudtam volna választani. Jó néhány terméket saját magam is használok, így pozitív tapasztalatokkal rendelkezve ajánlom, de vannak köztük olyan termékek, amelyekre jómagam (is) vágyom!
Ezt a bejegyzést egyik cég sem szponzorálja (de kár! ), saját válogatásom eredményeképpen kerültek a kiválasztott termékek a listára!
1. Kék bambusz tálka (többféle színben kapható)
Környezetbarát anyag, letisztul design. Jól esik belőle enni a kókuszjoghurtba kevert granolát.
2. Porcelán kék mintás bögre (többféle színben kapható, éppen akciós!)
Bögréből sosem elég, mindig kell egy újabb, esetleg egy hat darabos kollekció!
3. Chemex kávéfőző/kávékészítő
Manapság a kávézás a fénykorát éli. A Chemex-et egy német vegyészmérnök, Peter J. Schlumbohm találta fel 1941-ben. A kávékészítőt azóta elismert amerikai design termékként is jegyzik. A kávézás szerelmeseinek kötelező.
4. Öntöttvas tűzálló edény fedővel
A hőt egyenletesen eloszlató öntöttvasból készült. A fedél belsején összegyűlik a pára, és lecsepeg a fogantyúknál, ennek köszönhetően az ételre folyamatosan kerül folyadék, így az nedvdús és ízletes lesz. 25 év garancia van rá! Régóta vágyom egy öntöttvas edény családra!
5. Kyocera kerámia hámozó (többféle színben)
Ahogyan említettem korábban, anyukám szerint és szerintem is a legjobb hámozó a piacon. Vékonyan hámoz, a borotvaéles kerámia pengének köszönhetően még a paradicsomot is meg tudjuk hámozni vele. A fej követi a zöldség, vagy gyümölcs felületét, így könnyedén, és pazarlásmentesen lehet vele a hámozást elvégezni.
6. Fokhagymaprés
Sokszor aprítok fokhagymát késsel, de ha Ádi is segíteni szeretne nekem, akkor inkább a fokhagymaprést használjuk. Többet kipróbáltam már, nekem ez vált be a legjobban!
7. Kerek fatálca
Csodás sötétbarna tálca, 32 cm átmérőjű, alján gumilábakkal.
8. és 9. Színes gyerekkötények (többféle színben)
Mókássá tehetjük a közös főzést ilyen vidám kötények segítségével. A tépőzáras rögzítés könnyen kioldódik, így a gyerekek is egyszerűen le tudják venni. 3 éves kortól ajánlott.
10. Üveg ételtároló (többféle méretben)
Egy ideje elkezdtem lecserélni a műanyag ételtárolóimat. Igen, tudom, az üveg törékeny és nehezebb, viszont nem marad meg benne úgy az ételszag és nem színezi be az étel úgy, mint a műanyagot. A tároló sütőbiztos üvegből készült, így sütőben és tálalóedényként is használható.
11. Kyocera kerámia szeletelő kés, 11 cm (többféle színben)
Mindig szerettem volna egy kiváló kést, ami éles, strapabíró és igazi társ a konyhában. A fehér penge először furának tűnhet, de én már nagyon megszoktam. Vidám színekben (kés nyele) kapható.
12. Konyharuha (többféle színben)
Vidám két darabos konyharuha szett, 100% pamut anyagból.
13. BeCake tortatál (többféle színben)
Mindegyik tál egyedi, kézzel készített darab. Gondosan válogatott, minőségi fából esztergált, és természetes alapanyagú festékkel festett. Nem hiányozhat a készletünkből egy csodaszép tortatál… nálam már kettő használatban van!
14. Philips robotgép
Évek óta “gyűröm” a Philips konyhai robotgépemet. 1300 wattos teljesítményének köszönhetően könnyen készíthetünk vele magvajakat, datolyagolyókat, nyers tortákat. Nagyon sok tartozéka van, nálunk leggyakrabban az apítógép, a turmixgép és a zöldség-gyümölcscentrifua dolgozik.
15. Ananászos konyharuha
Nagyon szeretem a csillogó, metál színeket és az ananász motívumot, ami manapság nagy népszerűségnek örvend. Tuti nyerő ez a biopamut szöveg anyagból készült konyharuha.
16. Microplane reszelő (többféle színben)
Senkinek a konyhájából nem hiányozhat egy Microplane reszelő, ugyanis ez új távlatokat nyit a reszelés világában (citrusok héjának reszelése, szerecsendió reszelése, stb.)! Tartós, ultraéles, rozsdamentes acél, szabadalmaztatott rács szerkezetű pengék – amerikai gyártmány, gumi végek.
17. Kyocera kerámia reszelő (többféle méretben)
100% kerámiából készült. Alkalmas fokhagyma, gyömbér, és egyéb zöldségek, gyümölcsök feldolgozására, baba ételek készítéséhez alma, körte, őszibarack, stb. reszeléséhez. Szilikon aljzattal rendelkezik, amely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását, így egy kézzel is használhatjuk (míg a másik karunkban tartjuk a gyereket ). Tényleg villámgyorsan pépesre tudunk vele reszelni egy almát!
18. Kötény
Vidám zöldség mintás kötény, 100% pamut anyagból.
19. Sütipecsét
Pecsétnyomó házi készítésű kekszek feliratozásához Home made (házi készítésű) felirattal.
20. Öntöttvas serpenyő
Nagyon régóta vágyom egy igazi öntöttvas serpenyőre… talán most karácsonykor valóra válik a kívánságom! A hőt egyenletesen eloszlató öntöttvasból készült, így hosszú időn át meleg marad az edény, és egyenletes pirulást biztosít. Minden főzőlapon jól használható, beleértve az indukciós főzőlapot is. 25 év garancia van rá!
21. Üveg bögre szívószállal, fém tetővel
Szuper jó belőle inni a reggeli vagy délután turmixunkat. Tetejének köszönhetően praktikus, a gyerekek sem öntik ki belőle az italt.
Töltött káposzta gombócok vegán módra
Bő egy hónap és karácsony. Sokaknak fejtörést okoz, mi legyen a karácsonyi menü. A következő ételt már akár december 23-án elkészíthetjük, így igazán összeérik az íze az ünnepi vacsorára. Olyan finom étel, hogy bármikor elkészíthetjük, nem csak ünnepekkor. Kiskoromban amúgy nem voltam oda a töltött káposztáért, de néhány éve megszerettem a káposztás ételeket. A savanyú káposztát csalamádéban szerettem, megettem, de alapban a káposztás ételek távol álltak tőlem. Változott a helyzet. Most már gyakrabban készítek káposztából ételeket.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg savanyú káposzta
- 20 dkg gabonakolbász
- 15 dkg főtt barnarizs
- zabpehely
- 2 ek őrölt lenmag
- 1 ek piros paprika
- 1 hagyma
- só
- őrölt köménymag
- borsikafű
- fokhagyma
- víz
- 1 natúr szójajoghurt
Elkészítés:
A felaprított hagymát egy kevés vízen megpároljuk. Az átmosott savanyú káposztát a hagymás alapra tesszük, megszórjuk piros fűszerpaprikával, némi sóval és átkeverjük. A megfőtt barnarizst összekeverjük a 2 ek őrölt lenmaggal, a villával összetört gabonakolbásszal és annyi zabpehellyel, amennyit felvesz magába, hogy jól formázható legyen gombócokba. Megszórjuk borsikafűvel (vagy fekete borssal), őrölt köménymaggal és fokhagymát zúzunk még bele. Szükség esetén megsózzuk. Gombócokat formálunk és a káposzta közé rakjuk őket. (Alul felül fedje a káposzta.) Ezt követően annyi vizet öntünk rá, ami éppen csak ellepi és főzzük addig, míg a káposzta meg nem fő.
Ha a savanyú káposztánkban vannak nagyobb levelek, megtölthetjük őket a gombócok anyagával.
Tálalásnál szójajoghurtot tehetünk a tetejére (vagy növényi tejfölt). Finom ünnepi étel lesz belőle, de ez bizony olyan étel, ami mindig csak másnapra éri el igazi ízért. Második naptól finomabb.
Házilag sütött kenyérrel nagyon finom.
Táplálj helyesen, édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt}
Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen, édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója!
Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért!
Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle.
Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ).
Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat.
Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival)
Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt!
Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán.
Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen):
Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó.
Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma.
Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta.
Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír.
Folyadék: anyatej, víz.
Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem.
A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb.
Táplálj helyesen, édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (4. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (5. rész)
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
2016. november 14. Zizi kalandjai
Évek óta minden ősszel októberben túrázni megyünk egy nagy baráti csapattal. Csodás színeket ölt ilyenkor a természet, nem tudunk betelni a látvánnyal. Olyan képeket lehet készíteni, amelyekre egy barát azt kommenteli, hogy a kép akár festmény is lehetne. Az idén Bakonyba látogattunk el és ez volt az első kétgyerekes túrázásunk. El lehet képzelni, nem pihenni mentünk, hanem keményen dolgozni! Egyedül főzni nem kellett és házimunkát végezni, de minden mást szülői teendőt ugyanúgy nyomattunk I.-vel, mint itthon. Na persze a túrázásoknak köszönhetően jó levegőn voltunk, jó társasággal, csodálatos környezetben, szóval jól éreztük magunkat bármennyire is nehéz volt két kicsi gyerekkel (főleg, amikor egyszerre hisztiztek az erdő közepén… na de legalább van miről mesélnünk! :)).
Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett…
A mai receptnek nincs köze a túrázáshoz, csak a csodás színek miatt osztom meg veletek ezeket a bakonyi képeket. Szóval ennek a szezámos joghurt szósznak a receptjét Vivienne Facebook oldalán találtam. Nem is igazán recept volt, csak leírta, hogy miket kevert össze. Én ici-picit változtattam rajta, a szezámmagot megpirítottam, adtam hozzá egy kis citromlevet és azt hittem, hogy fokhagymát is fogok tenni bele, de, amikor megkóstoltam, rájöttem, hogy az nem hiányzik bele.
Éreztetek már tömény darált pirított szezámmag illatot? Ha még nem, ezen recept elkészítése után másba sem akartok majd szagolni, csak darált pirított szezámmagba! Annyira, de annyira finom, ízre és illatra is! Villámgyorsan elkészülő recept és nagyon sok mindenhez használható. Például sült zöldségek mellé, salátákhoz, de akár tésztára szósznak is el tudom képzelni.
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók:
– 6-8 evőkanál szezámmag
– 250-300 ml szójajoghurt/natúr joghurt
– 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé
– 1/2 teáskanál só
– csipet fehérbors
– olívaolaj, tálaláshoz
Száraz teflonserpenyőben pirítsuk meg a szezámmagot 4-6 perc alatt. Öntsük a magot a robotgépbe/darálóba és aprítsuk/daráljuk porrá (ekkor szagoljunk bele).
Tegyük egy tálkába a joghurtot, keverjük bele a darált szezámmagot, ízlés szerint adjuk hozzá a citromlevet, sózzuk és borsozzuk. Tálaljuk egy kevés olívaolajjal meglocsolva.
Fried Green Tomatoes
Ugye a paradicsomok, paprikák normál esetben nyáron teremnek? De mi van a későn érőkkel, az érlelő napfényről lemaradottakról, a párás ködös reggeleket megélőkről, a beteljesületlenség érzésétől telítődöttekkel? Már ha a paradicsomok éreznek, de miért is ne tennék? Feladatunk, hogy segítsük őket hátrányos helyzetükben is eljutni tányérunkra, ahogy lett származású barátnőm mondaná: ,, Csináljunk defektből effektet! . Ehhez hoztam néhány ötletet: csatni, salsa verde és sült zöld paradicsom formájában. Jó tudni: A zöld paradicsom a nyers burgonyához hasonlóan tartalmaz szolanint -az érés során ez lebomlik- ezért fogyasztása nem teljesen veszélytelen, de ehhez a veszélyhez kilószám kellene fogyasztani az egyik legfinomabb savanyúságból, amit friss íze kifejezetten egzotikussá tesz a hazai zöldség és gyümölcs kínálatban. Zöld paradicsom csatni: A zöld paradicsom citrusos, citromhéjra emlékeztető íze miatt jól illik halakhoz, grillezett kecske sajthoz és zöldségekhez. Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom 2 dl víz csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg 2 db citrom leve 20 dkg cukor ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 kg zöld paradicsomot - nem szükséges hámozni, magozni- feldarabolom. Egy lábasban felforraltam 2 dl vizet és 20 dkg cukrot, hozzáadtam egy csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget és két citrom levét. A szirupot felére beforraltam, beletettem a feldarabolt paradicsomot. Addig főztem takarék lángon, amíg elfőtt a leve és besűrűsödött. 4 deciliteres üvegbe töltöttem, majd dunsztba tettem, így télre is spájzolhatunk belőle. Sült zöld paradicsom ( rántott zöld paradicsom ): Az egy centi vastagra szeletelt, sózva pihentetett paradicsomokat egyszerűen ki is lehet rántani, de álljon itt a recept a vele azonos című könyvből: "Hozzávalók: személyenként egy közepes zöld paradicsom, bors, fehér kukoricaliszt, szalonnazsír, só. A paradicsomot szeld fel körülbelül 1/4-es hüvelykes szeletekre. Ízesítsd sóval, borssal. Panírozd be a szeletek mindkét oldalát kukoricaliszttel. Végül forró szalonnazsírral kikent serpenyőben süsd világosbarnára. Azt hiszed, hogy meghaltál és a mennyországba kerültél! Plussz: sült zöld paradicsom tejes mártásban: a serpenyőben maradt minden evőkanál szalonnazsírhoz keverj egy evőkanál lisztet, és jól keverd el. Aztán habarj bele egy csésze meleg tejet, és állandó keverés mellett főzd sűrűre. Tetszés szerint ízesítsd sóval és borssal, végül a szószt öntsd a paradicsomszeletekre. Forrón tálald. Nincs a világon ennél finomabb. " / Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom / Salsa verde zöld paradicsomból: A zöld paradicsomból készített salsa verde a legjobb, amit valaha ettem. Színe és íze tökéletes harmóniában van. Hozzávalók: ? 4 db zöldparadicsomot ? 1 db közepes méretű édes hagyma ? egy gerezd fokhagymát ? 1 db zöld erős paprika kimagozva ? 1/2 csokor petrezselyemzöld ( opcionálisan koriander zöld ) ? egy csipet koriandermag frissen őrölve ? 1 ek.olívaolaj ? negyed citrom leve és egy citrom(bio) reszelt héja ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A zöldparadicsomot és a salátahagymát felkarikáztam és besóztam és állni hagytam. Ezek után a többi hozzávalóval robotgépbe tettem és jól összeturmixoltam, a reszelt citromhéjat pedig utólag kevertem bele. Nyári ízélmény az őszben.
Diógolyó salátával
2016. november 12. Gitta nyersétel blogja
Ebben az évben (2016) ezzel a vacsorával indítottuk a nyersétel hétvégéket Piliscsabán. Persze mindig más volt a diógolyó ízesítése, hol paprikás, hol aszalt paradicsomos, hol pedig füstös paprikás ízű volt a golyó, a salátában pedig váltogattuk a gyümölcsöt, hol narancs, hol kiwi, vagy éppen grapefruit volt... és az öntet sem volt mindig ugyanolyan, hol almás, citromos, hol tokaji balzsamecetes, volt már gyömbéres vagy mézes-mustármagos. Csupa íz és zamat... kicsit erősebb fűszerezésű, tömör íz a diógolyó, hozzá pedig egy friss, gyümölcsös, nagyon könnyű saláta. Jól kiegészítik egymást, biztosan jóllaksz vele :) Most az egyik lehetséges változatot írom le, a variációkat tessék hozzágondolni, és kipróbálni. Hozzávalók 10 adaghoz: 20 dkg dió, 40 dkg napraforgómag, 15 dkg kápia paprika, 2-3 gerezd fokhagyma, só 20 dkg vegyes zöldség apró kockákra vágva (lilahagyma, kápia paprika, reszelt répa vegyesen) A dió és a napraforgó mag is előkészítést igényel. Mindkettőt előzőleg beáztattuk tiszta vízbe, és itt ázott legalább 12 órán keresztül. Ezalatt jól kiáztak az enzimgátló anyagok, az enzimek feléledtek, beindultak a csírázási folyamatok, megnövekedett az enzimatikus tevékenység... vagyis jól felébresztettük a magokat. Ilyenkor meg lehet kóstolni, az ízük is sokkal finomabb, teljesebb. Az időzítés itt egy nehéz kérdés, mert a beáztatott magokat gyorsan el kell használni, mert így már gyorsan romlik... ezért inkább ilyenkor betesszük az aszalógépbe, és teljesen szárazra aszaljuk. Mi történik ilyenkor? Az enzimek köszönik szépen jól megmaradnak, ugyanakkor a szárítással tartósítás is történik: vagyis ha megszárítva dobozba tesszük, akkor bármikor felhasználható, akár hetekig is eláll. Ez a folyamat a magok "aktiválása". Vagyis: ha van otthon mindig aktivált diónk és napraforgó magunk, akkor már nem kell az előkészítéssel foglalkozni, hanem azonnal felhasználhatjuk őket. A diót és a napraforgó magot szárazon megőröljük, félretesszük. A paprikát, fokhagymát a sóval simára turmixoljuk, a többi zöldséget egészen apróra vágjuk (vagy reszeljük). A turmixolt zöldségeket összegyúrjuk a száraz magokkal, majd belegyúrjuk az apró zöldségkockákat. Zöldségkocka nélkül is finom, talán úgy túl tömény, a zöldségkockák lazítják kicsit. Ez így már készen is lenne, nem szükséges aszalni. Ha mégis túl lágynak érezzük, akkor kevés utifűmag héjjal lehet sűríteni. Fagylaltos kanállal gombócokat formázunk és a saláta mellé tálaljuk. A salátáról nem mondanék túl sokat, a lényeg, hogy falatnyi (nem kisebb és nem nagyobb) darabokra vágjuk a zöldségeket (salátát, uborkát, paprikát, hagymát, paradicsomot, esetleg retket, de mehet bele friss kukorica vagy olajbogyó is). 10%-ban vágjuk bele valamilyen gyümölcsöt, pl. narancsot vagy kiwit, nagy sikere lesz :) Az öntethez pedig turmixoljunk simára 1-2 almát, ízesítsük citromlével és egy kevés datolyával, sóval, öntsük a salátára, jól keverjük el és tálaljuk. Ha diógolyó mellé adjuk a salátát, akkor a salátára már ne tegyünk olajat, mert a diógolyó is zsíros... A csírát, vagy bármilyen friss zöld levelet ne hagyjuk ki belőle, bazsalikom, petrezselyemzöld... nyami :)
Lencseleves csíráztatva
2016. november 10. Éltető ételek
Szoktatok hüvelyeseket csíráztatni? Ma pl. lencselevest főztem, amelybe kicsírázott lencse került. Miért is jó ez? Emészthetőbb, hamarabb megfő, a keményítő egyszerű cukorrá, a fehérje aminosavvá és peptonná, a nyers zsír szabad zsírsavvá alakul. A barnalencse különösen könnyen kicsírázik. 1 éjszakai áztatás után leszűröm, beteszem a hűtőbe, és másnap ott is vannak a csírák. Persze csak akkor, ha nincs a lencse valamivel kezelve. De nekem eddig mindig kicsírázott. Tápláló és teljes értékű leves készülhet belőle, mivel gabonával is társítottam. Hozzávalók: - 1 csésze csíráztatott barna lencse - 1 sárgarépa - a répával megegyező mennyiségű batáta - 1 brokkoli törzse - 1 közepes burgonya (vagy csicsóka) - 2 marék köles (vagy hajdina) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-3 evőkanál házi paradicsomlé (nekem minden benne van, magja, héja is) - 1 szelet paprika (fagyasztottam le télire) - 2 babérlevél - 2 teáskanál kókuszolaj - őrölt kömény, himalája só, bors, pirospaprika Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel pici kockára és a kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát. - Minden zöldséget (sárgarépa, batáta, brokkoli törzse, burgonya) vágjuk fel egyforma kockára. - Forgassuk meg a hagymás zsírban, majd adjuk hozzá a csíráztatott lencsét. Szórjuk meg pirospaprikával és öntsünk rá vizet. Ekkor tegyük hozzá a paradicsomlevet, a paprikát és a fűszereket. - Főzzük a zöldségeket roppanósra, majd adjuk hozzá az átmosott kölest. Kb, 12 perc múlva el is készült a levesünk.BABAKONYHA TIPP: A lencsefélék 9-11 hónapos kortól adhatók, turmixoljuk össze még a családi fűszerezés előtt.
Cukkini spagetti, sokféleképpen szeretjük
2016. november 8. Gitta nyersétel blogja
A cukkini spagetti régi társ a nyers konyhában. Többféle módon lehet spagettit faragni a cukkiniből, aki ügyes, annak késsel, de lehet kapni egy erre a célra kifejlesztett kis masinát, nézzétek csak: Ilyeneket lehet ezekkel vágni: A zöldségek adják az ízüket, ami sokszor semleges (ezért szeretjük a cukkinit spirálozni, mert nincs íze), és ilyenkor az étel jellegét mi határozzuk meg azzal a szósszal, öntettel, amit ráteszünk. Ha többféle alapanyagból készítjük, akkor színpompás kavalkád lesz a tányérunkon, amit akár ízesíthetünk egyszerűen is, akár egy salátát: Színes zöldség spagetti avokádóval, balzsamecettel A legegyszerűbb szósz a paradicsomos öntet, amihez paradicsom, kápia paprika, aszalt paradicsom kell, fűszerezve sóval, fokhagymával, bazsalikommal, citromlével és egy szem datolyával (isteni). Mindezeket jól összeturmixoljuk és már készen is van. Készíthetünk zsírosabb önteteket is mandulából vagy kesudióból, esetleg napraforgó magból úgy, hogy elturmixoljuk tiszta vízzel teljesen simára, és ízlés szerint fűszerezzük. Ha nem szeretnénk túl sok zsíros magot enni, akkor az öntetbe tegyünk még sok sok zöldséget, hogy lazább, könnyebb legyen :) És ettől még még finomabb lesz :) Sajtos ízű öntetet mandulából tudunk készíteni úgy, hogy a mandulatej készítésnél visszamaradt pépet elturmixoljuk tiszta vízzel, kevés cukkinivel lazítjuk (hámozzuk meg, hogy világos maradjon a szósz), és sóval, sörélesztő pehellyel ízesítsük. Kevés citromlét is lehet hozzá tenni, ami még jobban kiemeli a sajtos ízt. A kockára vágott aszalt paradicsom nagyon megy hozzá :) Íme: Sajtszószos cukkini spagetti aszalt paradicsommal, csírákkal Nyersétel hétvégén sok sok cukkini spagetti :) Jó kísérletezgetést, és jó étvágyat!
Gombapástétom (vegán, gluténmentes)
2016. október 25. Zizi kalandjai
Újabb adag csodaszép gombákat kaptunk kipróbálásra a Bio-Funghi Kft-től. Barna csiperke gombák érkeztek rózsaszín dobozkában a GoPink kampány keretében. A mellrák elleni küzdelemhez csatlakozva a Bio-Fungi Kft. egész októberben rózsaszín tálcákba csomagolja a csiperke- és laskagomba termékeit. A termesztett csiperkegombának alacsony a kalóriatartalma, nem tartalmaz zsírt és koleszterint, valamint magas a víz- és rosttartalma. Ásványi anyagokban (szelén, kalcium, nátrium, foszfor, magnézium, kálium) és vitaminokban (D, B-vitamin) szintén gazdag, továbbá antioxidáns is. Fontos, hogy ne hámozzuk, mert így értékes tápanyagokat veszítünk, csak folyó víz alatt, gyors öblítéssel tisztítsuk meg.
Az egyik adagból mennyei gomba pástétomot csináltam. Nóri Mindenmentes című könyvéből választottam ezt a receptet. Nóri blogját már követem egy ideje. Igazi kísérletező… képes tesztelni egy receptet nagyon sokszor, csak, hogy elérje azt a tökéletes végeredményt, amit a fejében elképzelt. Nagyon sok kreatív ötletet meríthetünk a receptjeiből és sok-sok egészséges finomság kerül az asztalunkra, ha az ő blogjáról vagy az ő könyvéből főzünk.
Épp a kiadónál voltam egy megbeszélésen, amikor kiderült számomra egy véletlen elszólásból, hogy Nóri is velük készít könyvet. Ahogy hazaértem, írtam neki egyből, hogy “Könyvet írsz, Nóri?”. Aztán elmesélte a sztoriját, hogy honnan jött az ötlet, hogy a blogból kézzel fogható könyvet készítsen, miket tapasztalt az “út” során és ellátott sok-sok hasznos tanáccsal, amik nagyon jól jöttek nekem, éppen, akkor, amikor még csak az “út” elején jártam. Szóval a Mindenmentes könyv egy vegán szakácskönyv, de ezenkívül az összes recept benne gluténmentes, hozzáadott cukor mentes és a 160g CH diétába is beilleszthető. Kreatívan van fejezetekre bontva a könyv: házilag készült ételekre, útravalókra, vendégvárókra, hétköznapokon könnyen elkészíthető ételekre, hétvégékre ráérős napjainkra készíthető ételekre és desszertekre. Ha belőle főzünk magunknak, családtagjainknak, barátainknak, akkor nemcsak egészséges, hanem finom ételt teszünk az asztalra, jól fogunk lakni és utána is jól fogjuk magunkat érezni. Nóri könyve nagyszerű ajándék lehet karácsonyra vegánoknak, gluténmentesen étkezőknek, vagy olyanoknak, akik mindenevők, de érdeklődnek az egészséges táplálkozás után vagy érzik, hogy változtatni szeretnének néhány dolgot az étkezésükön, de nem tudják hol kezdjék el.
Könyvéből a gombapástétom receptjét választottam, amit barna csiperkéből készítettem. Gyorsan összedobható és néhány napra biztosítva van a kencénk, amit pirítós kenyérre kenhetünk vagy zöldségeket mártogathatunk bele!
Gombapástétom (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók 2 kis tálkához:
– 250 g barna csiperke
– 50 g nyers kesudió
– 1 fej vöröshagyma, felaprítva
– 2 kávéskanál kókuszzsír
– 1 evőkanál petrezselyem, apróra vágva
– só, bors, ízlés szerint
A kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg kb. 10 perc alatt, majd tegyük aprítógépbe.
A vöröshagymát kevés kókuszzsíron pároljuk üvegesre, majd tegyük azt is az aprítógépbe. A gombát kockázzuk fel és süssük/pirítsuk barnulásig egy kevés kókuszzsíron, majd ezt is dobjuk az aprítógépbe. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, adjunk hozzá petrezselymet és turmixoljuk krémesre.
*****
A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
Vegan Grill, új vegán húspótló a piacon
2016. október 15. Vegán lettem
A Vegan Grill grillkolbász és hagymás szejtán termékcsalád új szint hoz a Magyarországon kapható vegán termékek piacára grillezhető húshelyettesítő készítményeivel.
Az őszi Vegan Food Festen mutatkozott be a Vegán Manufaktúra, a Vegan Grill termékcsaláddal. Kifejezetten grillezni, sütni, pirítani való grillkolbászt és hagymás szejtánt kóstoltattak és ártékesítettek. Azóta termékeikkel beköltöztek pár fővárosi bioboltba, mely boltok folyamatosan bővülő listáját a vegangrill.hu oldalon olvashatjátok. Magyaros, csípős és provence-i ízesítésben kapható a hagymás szejtán, míg magyaros és csípős ízesítésben a grillkolbász. Webes rendeléssel sajnos nem foglalkoznak egyelőre. A Vegan Grill termékcsaládot a Vegán Manufaktúra Kft. forgalmazza, akiktől a jövőben számíthatunk egyéb előrecsomagolt növényi alapú termékekre és termékcsaládra.
A Vegan Grill termékek fűszerezését nagyon eltalálták és állaguk megtévesztően hasonlít az igazi húskészítményekéhez. A grillkolbászokat ehetjük reggelire, illetve babfőzelék vagy lecsó mellé is tökéletesen megfelelnek. A hagymás szejtán pedig egy főnyeremény, ha rövid idő alatt valami laktató és finom ételt szeretnél elkészíteni otthon. Amellett, hogy simán olajon vagy növényi zsiradékon pirítva akár kenyérrel vagy bármilyen körettel fogyasztható, komplett pörkölt vagy vagdalt alapként is megállja a helyét a magyaros, csípős és provence-i változata. Rizseshús, zöldborsós tokány vagy akár tarhonyás hús is készíthető az előre csomagolt alapból. A provence-i hagymás szejtánból kicsit modernebb ízvilágú rakott zöldségeket is süthetsz, de lényegében a Vegan Grill termékek elkészítésének csak a képzeleted szabhat határt.
A termékekről nem tudok rosszat írni. Lehet ez azért is, mert már a teszt és kóstoló fázisban is jelen voltam és kicsit elfogult vagyok, vagy csak egyszerűen az a helyzet, hogy az én igényeimet mind ízvilágban, mind állagban, mind árban tökéletesen kielégíti a Vegan Grill termékcsalád. Az utóbbi főleg azért is fontos, mivel a vegán húshelyettesítő termékek árai jellemzően az eget verik és a maga 400 grammos csomagonkénti 1000 Ft körüli kiskereskedelmi árával odavághat a piaci árszabásnak.
A képeket a Vegan Grill weboldaláról és facebook oldaláról töltöttem le.
Currys sütőtökkrémleves fokhagymás krutonnal
2016. október 10. Vegán muflon
Még a hisztérikus rendmániások hűtőjében is fellelhetők olyan élelmiszerek, melyek Dzsingisz kán hódításainak idején kerültek oda. (Ő állítólag kiváltképp precíz hadvezér volt, mielőtt lerohant egy országot, mindig átnézte a tatáridőnaplót.) Én a következő ételhez a legutóbbi posztban taglalt sütőtök maradványait használtam fel, de semmi bajom lett tőle. (Viszont emlékszem egy főiskolai vizsgámra, ahol tételmérgezést kaptam.) Sőt, mások is beleettek, amin úgy felháborodtam, hogy elővettem a verőkanalat. Jut eszembe, egyszer meghívtam egy mentalistát ebédre, na, de valójában ő volt a vendéglátó. A szükségszerű bevezető után pedig szakma:
Összeharácsolandó komponensek:
700 g sütőtök meghámozva, magtalanítva 1 fej vöröshagyma 1 tk tandori currypor 1l zöldségleves-alaplé 1 dl rizstejszín 1 szál zöldhagyma kevés só / bors A krutonhoz: 2 ek biomargarin 2 gerezd fokhagyma pár szelet kenyér legkockázva (szikkadt, már-már sérülés előidézésére alkalmas) Az apróra vágott hagymát szolgalelkűen megpároljuk, majd hozzáadjuk a curryport. Jó fél perc múlva a sütőtököt, majd öt perc közepes lángon való pirítás tényének fennforgása után hozzápasszítjuk az alaplevet. Miután fedő alatt 15 percig párolódott, nekiesünk botmixerrel, és miután összemixeltük, hozzáadjuk a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk, de ésszel. Egy másik edényben megolvasztjuk a margarint, majd belenyomjuk a fokhagymát. Miután összekevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk némileg kihűlni. Ezután pókerarccal megforgatjuk benne a kenyérkockákat, majd 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig pirítjuk. A kész művet - minden esztétikai érzékünket bevetve - a kenyérkockákkal és apróra vágott zöldhagymával dekoráljuk.
Színes vega fajitas salsa szósszal
2016. szeptember 21. Vegán muflon
"Szeretlek, te bornírt vadbarom!" - mondta Johanna a tepsiszájú parasztgyereknek, s szeme tengerében visszatükröződött az őszi hold szelíd fénye! "Én is, te öszvérarcú pacalbuksza! Most azonnal pórázra kötnélek, és kiszagoltatnám veled a szarvasgombát a környéken! Vagy a jégeralsómat!" - válaszolt Antoine olyan szenvedéllyel, mintha csak a Kilimandzsárót készülne legyűrni. Azzal egymás orrába fújtak és eggyé váltak a csalitosban."
Egyes olvasóktól több kritikát is kaptam, hogy receptjeim mentesek mindennemű drámai hatástól és romantikus töltettől, én pedig nem akartam lelombozni őket azzal, hogy elárulom: ez voltaképpen ennek a műfajnak a legjellegzetesebb sajátossága. Ezért inkább, hogy ne érje szó a ház elejét, megajándékoztam őket egy részlettel a Szívzörejek a Cickányok völgyében című regényemből. És most jön a száraz rész, aki unatkozik, ugrókötelezzen mezítláb egy zsák legódarabon!
Alkotóelemek:
200g szejtánpor 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só Továbbá: 3 db kaliforniai paprika (különböző színűek, ha hatásvadász végeredményre vágyunk) 1 fej lilahagyma 200 g barnarizs 4-5 ek morzsolt kukorica (konzerves) 1 csokor koriander 1 db lime leve só/bors
A salsa szószhoz: 2 db paradicsom 1 ek paradicsompüré 1 fej lilahagyma 2 ek szeletelt jalapeno 1 csokor koriander 1 db lime só Szolgalelkűen szejtánt főzünk az itt leírt módon. A rizsát is feltesszük főni minden konyhai tapasztalatunkat latba vetve. Addig is elkészítjük a salsa szószt: az összetevőket nagy műgonddal apróra vágjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, belefacsarjuk a lime-ot, megsózzuk, elkeverjük, és félrerakjuk. A paprikát és a lilahagymát felcsíkozzuk, a megfőtt szejtánt hosszában 1-2 centis szeletekre vágjuk, az egész hóbelevancot egy alufóliával kibélelt tepsibe tesszük. Vékonyan meglocsoljuk őket olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, a szejtánszeletekre salsa szószt lapátolunk, majd a tepsit 200 fokra melegített sütőbe tesszük 25 percre. Kukoricás barnarizsával szervírozzuk, felaprított korianderrel dekorlájuk, végezetül lime-ot facsarunk rá, értem?
Zöldséges quinoa-val töltött gombafejek
Ezt a receptet azért is írom le és osztom meg, mert legutóbbi magyarországi látogatásunk alkalmával néhány embernek quinoa-t vittem ajándékba. Itt több helyen kapható, s amint korábban írtam a Grape Tree nevü üzlet (egyik kedvenc boltom) jobb áron kínálja, mint Magyarországon bárhol láttam eddig. Ha már Angliában nincs TV paprika, se igazi besztercei szilva, meggyet idén itt nem is ettem, akkor legalább quinoa-t olcsóbban kapok. Ha a quinoa első készítéskor kesernyés ízű, következő alkalommal áztassuk pár percig hideg vízben, vagy mossuk át. Én nem szoktam mosni, s nem is érzem kesernyésnek. Igazából egy jó fűszerezéssel és zöldséggel igazán finom étel lesz belőle. Ráadásul nem hízlal. Fehérjében viszont gazdag. Több fehérje van benne, mint a búzában vagy a kölesben. Gluténmentes gabona.
A recept
Hozzávalók:
- néhány fej gomba (jelen esetben 15-16 közepes méretű)
- kb 2 dl bögrényi mirellit zöldborsó
- 1-2 paprika
- vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu / lila hagyma
Elkészítés:
A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A gombafejeket egy tepsibe helyezzük, enyhén megsózzuk őket. A zöldborsót és paprikát szintén enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. A víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, ha nem elég ízes, majd a gombafejeket megtöltjük. Vegán sajtot reszelünk a tetejére, ha nincs, füstölt tofu szeleteket teszünk rá, ha az sincs, lila hagyma-karikákat helyezünk a gombákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket.
A quinoa-t édesen is elkészítheted. Íme néhány édes és sós recept, amiket kedvedre, ízedre át is alakíthatsz:
Málnás-brazil diós quinoa
Erdei gyümölcsös quinoa
Fokhagymás sült patiszon quinoa-val (patiszon helyett cukkinit is használhatsz!)
Arrabiata citrommal és vodkával
2016. szeptember 9. Vegán muflon
Újfent két szörnyűséges tévedést kell eloszlatnom: 1. Kistarcsai telekszomszédunk, Kalányos Jóska sosem volt befutott operettszínész Csehszlovákiában, csupán statisztaként szerepelt egyszer egy Háry János-előadásban, szóval senki ne higgyen neki! 2. A veganizmus még véletlenül sem jár kéz a kézben az absztinenciával és a spirituális/bio életvitellel. Ezen sorok írója pl. ezt bizonyítandó, reggelente energiaitallal és denaturált szesszel vegyített azbesztport iszik, melyet előzőleg a mikrohullámú sütőben hevített langymelegre. A következő recept is amolyan DAFKE azok számára, akik hepciás vadszamár jógapózban kezdik a napot, és meggyőződésük, hogy az alkohollal készült ételek hatására láncfűrésszel kergetik majd családjukat a veteményesben. Hozzávalók: 200 g penne 2 db piros chilipaprika kimagozva (természetesen a 7-8 centi hosszú, kevésbé csípős változatról ugatok, mert ha a miniatűr verziót használjuk, megismerkedhetünk azzal az érzéssel, mikor egy üveg sebbenzin elfogyasztása után megnyaljuk a Napot) 3 gerezd fokhagyma 1 citrom héja és leve 1dl vodka 400 gramm aprított paradicsom 1 csokor petrezselyem felaprítva só/bors A tésztát alázatosan feltesszük főni enyhén sós vízben. A felaprított fokhagymát és a hosszában felvágott chilit kevés olívaolajon megpároljuk, majd elemi erejű sistergés közepette hozzáöntjük a vodkát. (A drámai hatást fokozandó, szájjal mi magunk is imitálhatjuk a "ssssssssss!" hanghatást!) Egy-két perc kavargatás után hozzápasszítjuk a paradicsomot, a citromlevet majd komótosan a félig-meddig megfőtt tésztát (ezt ugyanis a paradicsomlében főzzük készre, hoppá!). Sózzuk, borsozzuk, citromhéjat reszelünk rá, hozzáadjuk a petrezselymet, majd összeforgatjuk. Végül a tökéletes esztétikai élmény elérése érdekében meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
Csillagtök fasírt
2016. szeptember 6. Éltető ételek
Csillagtök, azaz patisszon. Ismered? Többnyire csak rántva szokták elkészíteni, pedig több lehetőség van benne. Lehet tölteni, lecsóba is kerülhet, de készíthetünk belőle fasírtot is. Egy jó nagy adag salátával tökéles vacsora lesz belőle. Hozzávalók: - 1 szép patisszon (csillagtök) - 1 közepes fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 3-4 evőkanál zabliszt - 1 házi tojás - himalája só, bors, pirospaprika, chili, őrölt kömény - sütéshez: kókuszolaj Sült répával és burgonyával, házi csemege uborkával. Elkészítése: - A patisszont hámozd meg, majd gyaluld le (a magos rész nem kell). Vigyázz az ujjadra. :) - Kicsit sózd be, és hagyd állni úgy 5 percig. - Nyomkodd ki belőle a levet, add hozzá az apró kockára vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is. - A tojással és a zabliszttel jól keverd el. - Fűszerezd. - Az előmelegített serpenyőbe tegyél egy kevéske kókuszolajat, majd kanálnyi mennyiségeket halmozz a masszából. - Néhány perc alatt süsd meg mindkét oldalát.Ha vegán változatot szeretnél, akkor a tojást nyugodtan hagyd ki (ettől lazább lesz az állaga), de egy kevéske szódabikarbóna jót fog tenni neki. Így néz ki a patisszon.
Póréhagymás chilis babbal töltött édesburgonya
2016. augusztus 21. Vegán muflon
Mint tudjuk, a pusztán növényi alapú táplálkozás követői nem jutnak elegendő fehérjéhez, vitaminhoz és egyéb tápanyagokhoz. Így hát elkerülhetetlenül megvakulnak, végtagjaik elsorvadnak, majd bőrizomtömlőt növesztve egy ótvaros veteményesben fogják leélni életüket, míg ki nem végzi őket egy rotációs kapa. Nos, ezen sorok írójának testfelépítése több szempontból nem felel meg a gilisztáénak. (Ezt épp ma reggel ellenőrizte a fürdőszobatükörben, onnan tudja.) Képes pl. gépelni, amit gilisztaként csak akkor tudna megtenni, ha megdögölne, megkeményedne, és valaki nyomkodná vele a klaviatúrát. Nos, ezt a gusztusos bevezető csak azért kívánkozott ide, mert a következő műalkotás kivételes mennyiségű fehérje- és vitamincunamit vonultat fel, és ha kedvünk tartja, egy-egy táplálkozásról szóló vita hevében bármikor betömhetjük vele a minket győzködő tudatlanok szájnyílását.
Ingrídiönz:
2 drabális méterű édesburgonya (vagy 4 db közepesebbecske) 400 g vörösbab (konzerves) 400 g fehérbab (szintúgy) 400 g aprított paradicsom (megintcsak)1,5 dl paradicsompüré 150 g füstölt tofu (elhagyható, de ne hagyjuk el!) 1 póréhagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek füstölt paprika 2 tk őrölt kömény 1/2 tk cayenne bors 1 db avokádó
A sütőt kijelentő módban előmelegítsük 200 fokra. A megmosott édesburgonyákat egy villával megszurkáljuk, majd héjastól (aki meghámozza, annak denevért teszek a pizsamájába!) 45 percre sütőbe tesszük. Közben nekilátunk a chilinek: a póréhagymát felkarikázzuk, és kevés olívaolajon megpároljuk. Cicázás nélkül hozzápasszítjuk a felaprított fokhagymát, a fűszereket, majd paradicsomkonzervet és a pürét, majd az összetört tofut. Jó tíz percig pároljuk tapasztaltan, türelmesen, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett babot. További tíz percig tutujgatjuk, kevergetjük közepes lángon. A sült édesburgonyába hosszában egy hasadékot vágunk, majd megtöltjük a chilis babbal és a héjájól megfosztott, felkockázott avokádóval.
Vegán baingan bharta recept kicsit másképp, azaz krémes, padlizsános punjabi étel laskagombával
Nagyon közel áll a szívemhez az indiai konyha, és bár autentikusnak nem mondanám magam, szeretek kísérletezni az ízeivel. A Curry House-ban már nem készítik el vegán módra a baingan bhartát, amely egy paradicsomos, krémes padlizsánszósz, így kisebb hiányérzet maradt bennem, és megpróbáltam rekreálni az ízeket. Az eredeti kicsit másképpen készül, de a laska gomba enyhén gumis, kellemesen könnyed állaga és íze remekül passzolt a krémes szószhoz. Hozzávalók: negyed kg (bashmati) rizs 1 közepes padlizsán 1 dl zabtej, vagy más növényi tej kb. negyed kg laskagomba 5 közepes paradicsom 1 kápia paprika 1 közepes fej hagyma felkockázva 1 kis gerezd fokhagyma 3×4 cm-es darab gyömbér 1 evőkanál garam masala 1 teáskanál pirospaprika 1 csipet fahéj 1 db szárított csilipaprika felaprítva 1 teáskanál apróra vágott, friss korianderlevél Elkészítés: A rizst dupla mennyiségű vízzel, 2 teáskanál sóval, magas lángon feltesszük főni. Amikor forrni kezd, alacsony lángra kapcsolunk, lefedjük, és kb. 20 percig felé se nézünk. A vöröshagymát (apróra vágva), a fokhagymát (fokhagymanyomón áttörve) és a padlizsánt (felkockázva) feltesszük főni alacsony lángon egy nagyobb serpenyőben, azonnal hozzáadjuk a növényi tejet, és megsózzuk. Pár perc múlva hozzáadjuk a pirospaprikát, a csilit, majd a kápia paprikát és a paradicsomot felkockázva. Kb. 20 perc alatt puhára főzzük a serpenyő tartalmát, mert azt szeretnénk, hogy a padlizsán csak puha, szinte krém állagában legyen jelen az ételben. Közben levágjuk a laska gomba tönkjének vastagabb részét (ne dobjuk ki, szuper vegán “polip” készíthető belőle!), és a maradékot, a nem túl rágós, omlós részeket felcsíkozzuk, és beletesszük a serpenyőbe. Meghámozzuk a gyömbért és belereszeljük az ételbe, hozzáadjuk a fahéjat, a garam masalát, a korianderlevelet, és jól elkeverjük. 5 percig hagyjuk főni, majd a rizzsel együtt tálaljuk. The post Vegán baingan bharta recept kicsit másképp, azaz krémes, padlizsános punjabi étel laskagombával appeared first on VegaNinja.
Nagyon egyszerű vegán “polip” recept gombából
A minap akciós volt a laska gomba, ezért egy jó nagy adaggal hoztunk haza. Mindig sajnálom kidobni a szárát, ezért eszembe jutott egy módszer, amivel hasznosítható lenne. A laska gomba szivacsos, gumis állaga miatt könnyedén magába szívja a vizet, vagy bármilyen páclevet, készítettem hát egyet. Mivel hengerecskékről van szó, kézenfekvő volt, hogy a polip ízvilágát próbáljam meg utánozni, és meg kell mondjam, jól sikerült. Hozzávalók: Laska gomba 1 teáskanál szójaszósz 2 nagy gerezd fokhagyma 2 evőkanál tört lenmag 2 púpos teáskanál só Mossunk meg annyi laskagomba tönköt, amennyi belefér egy normál, fél literes befőttes üvegbe. A tetejét is használhatod, de ez a recept kifejezetten a tönkökre született, amiket amúgy kidobnék, a tetejét egy másik ételhez használtam fel. A megmosott laskát ujjnyi-két ujjnyi karikákra vágjuk fel, alaposan nyomkodjuk ki belőle a vizet, és tegyük félre. A fokhagymát törjük át egy fokhagymanyomón, és a sóval, szójaszósszal, lenmaggal együtt tegyük a befőttes üvegbe. A lenmag az enyhe halíz miatt szükséges bele. Öntsük fel kb. 2 deci vízzel, és keverjük fel jól. Ne töltsd tele, mert még a gombának bele kell férnie! Tuszkoljuk bele a gombát az üvegbe, és töltsük fel teljesen vízzel, hogy ellepje. Kóstoljuk meg a páclevet, enyhén sósnak kell lennie, hogy a gomba szépen felvehesse az ízeket. Jól lezárt befőttes üvegben tegyük a hűtőbe, és akár már másnap felhasználható. Nálam 3 nap alatt elfogyott, valószínűleg nem sokkal tovább eltartható egyébként sem, mert a gombafélék könnyen romlásnak indulnak. Felhasználás: egy kevés olajon kb. 10 perc alatt süsd barnára a gombahengerek oldalait. Teheted salátára, tésztára, paellába, eheted zabtejszínes-fokhagymás szósszal, rizzsel – fantáziádtól függően. The post Nagyon egyszerű vegán “polip” recept gombából appeared first on VegaNinja.
Cukkíni-tekercs szezámmagos szósszal
És az utolsó versenyző a tálon, de nem utolsó sorban, mert ő is hozza a formáját, ínycsiklandó a javából? Az ötlet Gittától jött, ici-pici változtatásokkal Hozzávalók: 1 közepes cukkni 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 pici zeller 1 ek olívaolaj 1 maréknyi áztatott szotyi 1 póréhagyma a kertből 2 gerezd fokhagyma só, bors A cukkíniból a […]
Spenótos tofutorony (vegán)
Nagyon könnyű elkészíteni, ráadásul olyan jól néz ki a tányéron, hogy alig bírtam ki a fotózás alatt, hogy ne faljam fel rögtön. :) Külön ajánlom könnyed vacsorára azoknak, akik a napi munka után ennének valami könnyűt, ami inkább fehérjében, mint sem szénhidrátban gazdag. Gluténmenteseknek, tejérzékenyeknek is ajánlom. Remek falatok fogyókúrázóknak, diétázóknak, cukorbetegeknek is.
A recept
Hozzávalók:
- 1 doboz tofu
- néhány marok spenót
- só
- fokhagyma
- 1 paradicsom
Elkészítés:
A tofut felszeleteljük és tapadás-mentes vagy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a szeleteket. Ha natúr tofu, enyhén megsózzuk. Betesszük a sütőbe sülni, várhatóan 20 perc alatt vízet veszt, ha tovább sütjük, akár ropogós széle is lesz. Közben a spenótot megmossuk, egy lábosba tesszük, megszórjuk kevés sóval, nyomunk bele 1-2 gerezd fokhagymát és önmagában megpároljuk (vizet enged, nem kell alá semmi). Ha a tofu megsült, a spenóttal felváltva tornyot "építünk". Az utolsó tofu tetejére paradicsomot helyezünk. (Természetesen a tofukat serpenyőben is kisüthetjük, lehelletnyi kókuszzsírral. Nekem egyszerűbb volt a sütési idő alatt mást is csinálnom.)
Mediterán rizs (vegán)
Angliában különféle ízesítésű előfőzött rizses ételek kaphatók a boltok polcain. Olykor megnézem a csomagolásán az összetevőket egy-egy ilyen gyorsételnek. Ha annyira különleges fűszerezése van, akkor kis adagban meg is kóstolom, hogy érdemes-e házilag elkészítenem. Ettem már nagyon finomat (koriander-lime ízesítésű rizst) és számomra túl fűszereset is kóstoltam (brazil). Van amikor azonban nem szükséges megvennem, mert összetevői fellelhetők a konyhámban. Így kreálódott a következő mediterrán rizs is, amit azóta már néhány alkalommal elkészítettem. Önmagában is megállja a helyét ez az étel. Cukkiniszezon idején érdemes kipróbálni, könnyű megszeretni.
A recept
Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma
- 1 bögre paradicsomlé
- 3 gerezd fokhagyma
- 1-2 paprika
- 1-2 cukkini
- 1/2 póréhagyma (opcionális)
- 1 kis bögre fekete olíva bogyó
- 1/2 -1 tk só
- 2 bögre hosszúszemű barnarizs
- 1/2 lime leve (opcionális)
- 1/2 csésze morzsolt kukorica
- mediterrán fűszerkeverék
Elkészítés:
A zöldségeket megmossuk, felaprítjuk. Hagymát aprítunk, majd kevés vizen megpároljuk a hagymát, rátesszük a zöldségeket, kukoricát, olívabogyót, kicsit ételízesítővel vagy sóval megszórjuk, felöntjük egy a paradicsomlével.
A rizst átmossuk, kevés vízben majdnem puhára főzzük. Hozzákeverjük a zöldséges paradicsomszószt, fűszerezzük, rövid idő alatt összefőzzük, majd fedő alatt megvárjuk, hogy a paradicsomos lét a rizs magába szívja.
Tálalásnál lime-ot csepegtethetünk a tetejére, vagy lime-karikákkal díszíthetjük.
Vegán töltött padlizsán
2016. július 29. Éltető ételek
Tölteni bármilyen zöldséget lehet. Ilyenkor nyáron a cukkini és a padlizsán a sláger, de télen akár karalábéba is tölthetjük. Ebből a töltelékből nagyon finom melegszendvics krémet készítettem. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 kápia paprika (vagy piros paprika) - 2 padlizsán - 1 szép nagy paradicsom - 2 gerezd fokhagyma - friss bazsalikom, rozmaring, chili - himalája só, bors - löttyintésnyi vörösbor - 1 csésze köles - pác: olívaolaj, füstölt piropaprika, só, 1 gerezd fokhagyma Elkészítése: A hagymát vékony szeletekre vágd fel. A kókuszolajon kezd el pirítani, majd reszeld bele a fokhagymát is.A paprikát is kisebb csíkokra szeleteld, majd add hozzá a hagymához. A padlizsánt mosd meg, a szárát vágd le. Hosszában vágd ketté, a belsejét kanállal vagy késsel ügyesen vágd ki úgy, hogy kis hajószerű legyen belőle.A kikapart padlizsánt és a paradicsomot is kisebb kockára szeleteld, majd hozzáadhatod a paprikás töltelékhez.Süsd össze, löttyints bele egy pici vörösbort.Fűszerezd a friss zöldfűszerekkel, sóval, borssal és a chilivel.Lefedve párold kb. 5-10 percig, majd fedő nélkül még süsd ugyanennyi ideig.A kölest alaposan mosd át, majd száraz serpenyőben pirítsd meg. Önts rá 2 csésze vizet, és sózd meg. Lefedve, mintegy 15 perc alatt főzd meg.Lazán forgasd össze a ragut a kölessel.A padlizsán hajókat locsold meg olívaolajjal, szórjál bele pici füstölt pirospaprikát és reszelj bele 1 gerezd fokhagymát. A kezeddel dörzsöld bele a padlizsánba.
Csípős koreai tofu paradicsomos bambuszrüggyel
A kínai alvilágban rendszeresek a véres pandaháborúk - ez a gondolat adott ihletet a mai konyhai tevékenységhez. Ráadásul a bambuszrügy 2016-ban már nem tartozik azon összetevők közé, melyekhez kizárólag monacói bioboltokban lehet hozzájutni. (Azért a zalahalápi Bakter kisközértben ne tessenek keresni!) Most pedig megragadnám az alkalmat, hogy átkozódjak egy sort: egy zsák avas Vegetába fojtanám azon eltartott kisujjú rózsadombi gasztrosznobokat, akik receptjeiket szándékosan beszerezhetetlen alapanyagokkal írják teli. 1 db vörös endívia? 150g FARRO?! 1 evőkanál sűrű TAMARINDVÍZ??! 2 teáskanál SZUMÁK?!!! Az ilyet életfogytiglani csákányozásra ítélném a Lehel piacon, és elrendelném, hogy minden kofa verje fejbe lopótökkel, ha ilyenek után érdeklődik. Na, és akkor szakma! Beszerzendő: 400g tofu (avagy egy csomag) 2 ek szójaszósz 1 tk cukor 1 ek chilipehely 4 ek víz 1 ek paradicsompüré 1 nagy gerezd fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma 2 szál zöldhagyma A bambuszhoz: 200g bambuszrügy (a receptekben is elengedhetetlenek a megdöbbentő fordulatok, csavarok) 2 ek paradicsompüré 1 db piros chili kimagozva 1 ek szójaszósz A tofut egy wokban (úgysincs otthon, úgyhogy ez itt serpenyőnek fordítandó) kevés szezámolajon (tehát olívaolajon) mindkét oldalán aranybarnára sütjük, majd cicózás nélkül félretesszük. Egy edényben (még véletlenül sem a tűzön, hanem natúrba) összekeverjük a szójaszószt, a cukrot, a chilipehelyt, a paradicsompürét és a vizet, majd ezt is hagyjuk békében nyugodni. A hagymát felkockázzuk, a felaprított fok- és zöldhagyma társaságában megpároljuk, majd felöntjük a chilis-paradicsomos löttyel. Felforraljuk, majd naivan hozzáadjuk a tofut. Elkeverjük, félretesszük. Egy másik edényben olajat hevítünk, és amíg nem túl forró, hozzáadjuk a paradicsompürét. (Ellenkező esetben sercegni és fröcsögni fog, mi pedig nemiszervek obszcén elnevezéseit fogjuk ordibálni a konyhában - önéletrajzi ihletésű megjegyzés.) Hozzáadjuk a chilit és a szójaszószt, majd elkeverjük a lecsöpögtetett bambusszal. Majd a tofuval együtt bezabáljuk.
Vegán fetasajt és fetasajtkrém tofuból, egyszerűen
Az eredeti receptet a Kozmosz Vegán Étterem tulajdonosa súgta meg nekem, engedelmével most megosztom veletek is. Rendkívül egyszerű megcsinálni, viszont az evését abbahagyni nem annyira! A vegán fetakockákat spagettire, salátára, rizottóba teheted, vagy villával összetörve a kapott krém szendvicsen (paradicsommal, hagymával, hmmm!) és mártogatósként is nagyon finom. Megtölthetsz vele paradicsomot vagy paprikát, esetleg gombafejeket, padlizsánt, cukkinit amit utána összesütsz sütőben. Hozzávalók: 2 tömb tofu rozmaring tárkony (kihagyható) 1 nagy gerezd fokhagyma felszeletelve 1-2 teáskanál só olaj vagy víz egy darab 370 ml-es befőttes üveg Két verziót készíthetsz: az olajmentes sokkal egészségesebb, hiszen a testednek semmi szüksége az extra olajra. Azonban az olajban tárolt tovább eláll, és ez hasonlít 100%-osan az eredeti fetasajtra. Tofuból is kísérletezhetsz több márkával. A Toffini jobban hozza a “kecskeízt”, amit éppen ezért sokan nem szeretnek. Lejárathoz közeli tofuból készítve sokkal krémesebb is lesz, mint a Lunter márkájú. Ez utóbbi semlegesebb ízű, régebb óta vegánoknak inkább ezt ajánlom. Olajos verzió A tofuról leöntöm a levet, 1 x 1 x 1 centis kockákra vágom. Az üveg aljára teszek egy marékkal, megszórom sóval, fűszerekkel, és pár szelet fokhagymát teszek rá. Erre jöhet a következő réteg tofu, só, fűszerek és fokhagyma. Kb. 3 rétegből megtelik az üveg. Ez után felöntöm tetszés szerinti, folyékony olajjal, és alaposan felrázom. A kókuszolaj nem alkalmas erre, mert 25 fok alatt szilárdul, és ez nem szerencsés, hiszen hűtőben kell tárolni. 1-2 nap alatt jól átveszi a rozmaringos, nagyon enyhén fokhagymás ízeket. Az olajos verziót akár egy hónapig is a eláll, ám ez nálam még sosem derült ki, egy hét alatt sajnos mindig elfogy. Olajmentes verzió A tofu leöntött levét félreteszem, a tofut felkockázom, és a fent leírtak szerint rétegezem a fűszerekkel, sóval és a fokhagymával. A végén ráöntöm a tofu levét és annyi vizet, hogy ellepje. Hűtőbe teszem, és már fél nap után elkezdi felvenni az ízeket. Egy hét alatt érdemes elfogyasztani. Extra tipp: ha szereted a zöld olívát, megmaradt levét is felhasználhatod a páclé elkészítéséhez, hogy még pikánsabb pácolt tofut, azaz vegán fetát kapj. The post Vegán fetasajt és fetasajtkrém tofuból, egyszerűen appeared first on VegaNinja.
Nyári vegán quiche
A vegán quiche gluténmentes receptjét a CsendesM bisztró ajánlja nektek ebben a tikkasztó nyári melegben.
A vegán quiche minden évszakban tökéletes étel. Lehet gyors, egyszerű; lehet csinos, vendégvárós; vagy lehet szülinapi torta a nem édesszájúaknak. Nekünk nagy kedvencünk, különösen ez a gluténmentes verziója.
Íme egy igazán nyárias megoldás!
Vegán quiche hozzávalók:
A tésztához:
150 g dió
70 g mandula / kesudió
50 g napraforgómag
30 g lenmag
100 g aszalt paradicsom pár percre meleg vízbe áztatva (ez kicserélhető 70 g magozott olívabogyóra is, úgy is isteni a végeredmény )
A töltelékhez:
1 kisebb fej vöröshagyma
1-2 szál újhagyma (csak a színe kedvéért )
2 db tv paprika
3 db érett paradicsom
olívaolaj, só, bors
100 g csicseriborsó liszt
4 dl víz
1 tk kala namak (indiai feketesó - ettől a kénes sótól lesz tojásos hatású a massza)
Vegán quiche elkészítése:
A vegán quiche “tortalapjához” tedd be a magokat magokat egy aprítógépbe és daráld őket nagyon finomra. Ha nagyobb darabok is maradnak benne, nehezebb lesz dolgozni vele. Miután a magokat jó apróra daráltad, öntsd hozzá az apróra vágott aszalt paradicsomot és addig dolgoztasd a konyhagépet, amíg egy formálható masszát nem kapsz. (Minél kisebb darabokra vágod annál könnyebben bánik el vele a gép. ) A magos keveréket jó erősen, egyenletesen nyomkodd bele egy sütőpapírral bélelt piteforma aljába, majd tedd félre, míg elkészül a töltelék.
A töltelékhez való zöldségeket aprítsd fel minél apróbb darabokra. A hagymákat kis olívaolajon pirítsd meg, majd jöhet a paprika, a só. Hagyd 5 percig fedő alatt párolódni. Eztán jöhet a paradicsom, kóstolás után ismét sózás, borsozás ízlés szerint. Fedő alatt 15-20 perc alatt készül el a töltelék alapja, mely ha sok levet ereszt, akkor az utolsó 5 percre vedd le a fedőt. Közben egy tálban kézi habverővel keverd csomómentesre a csicserilisztet, a sót és a vizet. A kész lecsóra öntsd rá a masszát és lassú tűzön kevergesd, amíg el nem kezd sűrűsödni.
A tölteléket öntsd rá az alapra, simítsd el és 180 fokra előmelegített sütőben süsd 20-25 percig. Akkor van kész a pite, ha a töltelék már viszonylag szilárd benne. Vigyázz, hogy ne süsd túl, mert akkor kiszárad nagyon a quiche.
Eddigre már isteni illatok terjengenek majd a konyhában, de sajnos meg kell várni, míg kihűl, mert akkor lesz könnyen szeletelhető.
Jó étvágyat hozzá!
A CsendesM vegán bisztró csapatától szeretettel.
Spárgás-cukkinis tészta
A két zöld és a tészta címet is adhatnánk ennek a roppant könnyen, gyorsan elkészíthető ételnek. A fokhagyma és a kapor jól összehozza a cukkini és a spárga párost. Spárgáról általában kevesebb szó esik, mint a cukkiniről, pedig jó tudni, hogy magas káliumtartalma miatt vízhajtó (akárcsak a banán a gyümölcsök közt). Vesetisztító és a vesekövek kihajtásában is segíthet. Ideális táplálék az ülő-foglalkozásuaknak, mivel kalóriaszegény táplálék, de mégis különlegesen ízletes.
A recept
Hozzávalók:
- 2-3 cukkini
- 0,5 kg zöld spárga
- növényi tej
- ételízesítő
- kevés kapor
- 1 hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- tészta
- citrom (opcionális)
Elkészítés:
A cukkinit, spárgát átmossuk. A spárgák kemény végét levágjuk, a nagyobb részt felaprítjuk, a cukkinit felkarikázzuk. Hagymát aprítunk, majd kevés vizen megpároljuk a hagymát, rátesszük a zöldségeket, kicsit ételízesítővel megszórjuk, felöntjük egy kevés növényi tejjel (1-2dl), megszórjuk kaporral, s amikor már majdnem megfőtt, hozzáadjuk a felaprított vagy összezúzott fokhagymát. Tésztát főzünk hozzá. (Én barna tésztát választottam, de gluténmentes vagy durum is jó hozzá.) Tálalásnál csepegtethetünk a tetejére citromot, vagy citromkarikát tehetünk rá, így még különlegesebb íze lesz.
Vegán coleslaw saláta
Már ugyan, mit lehet enni a hőségben? Ez az egyszerű, de mégis tartalmas saláta egy szelet kenyérkével pont jó lesz!
Hozzá paradicsom, paprika és újhagyma, Tessék, kész is eme fantasztikus lakoma! :)
Kövezzetek meg, nekem ma tényleg nem is kell több.
Hozzávalók egy nagy tálhoz:
[...] Bővebben!
Zöldborsó minden mennyiségben
2016. június 23. Dulmina tündérkonyhája
Igen jó termésünk volt idén zöldborsóból, ezért az utóbbi időben szinte minden nap terítékre került valamilyen formában. Most a kedvenceinket szedem csokorba, hogy ne merüljön feledésbe: Paprikásborsó kölessel (köles, zöldborsó, pirospaprika, só, olaj, víz, zöld fűszer - lehet zsenge répával, gyökérrel, karalábéval, újhagymával tarkítani) Zöldborsós barna rizs (barna rizs, olaj, só, víz,
Provanszi olíva-pástétom
Rajongásom a fekete olívabogyó iránt akkor erősödött meg, amikor év elején vettünk egy óriási olívabogyó konzervet, ami mindössze másfél font volt, mivel a szavatossági lejárata a végéhez közeledett, mindössze 4 hét választott el tőle. Először nem is akartam megvenni, mert olyan nagy volt, de férjem könnyedén rábeszélt. Akkor kezdődtek el a különböző fekete olívás receptek íródni a blogomon. Olívás répasaláta, olívás ciabatta, tofus görögsaláta. A konzerv dobozát sem hagytam kihasználás nélkül, kipróbáltam sütésre, egy szép, közel 2 kg-os kenyeret sütöttem benne. A most következő receptem is abból a sok olívából készült. Mondhatom, szinte függővé lettem a fekete olívának. Ugyan már próbáltam sokféle olívát, a legnagyobb, lilás színüeket szeretem a legjobban, de a fekete lényegesen olcsóbb és többfelé kapható. A következő receptet olívakedvelőknek kifejezetten ajánlom, de akik még nem próbálkoztak provanszi ízekkel, azok is feltétlen próbálják ki, nem fogják megbánni (szerintem).
A recept
Hozzávalók:
10 dkg magozott, fekete olíva bogyó (apított, vagy egész is jó)
3-4 ek hidegen sajtolt olíva olaj
1 evőkanál provance fűszerkeverék
1/2 citrom leve (elhagyható)
1 ek rozmaring
1 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
Gyorsaprító gépünk poharába rakjuk a fenti hozzávalókat, kivéve a rozmaringot. Ha nincs otthon citrom, és kimarad, nem nagy gond, már készítettem anélkül is. Igaz, jobban kiemeli a finom fűszeres ízeket. A rozmaringot a végén érdemes hozzákeverni, vagy csak a pástétom tetejét picit megszórni vele. Ha nincs gyorsaprító gépünk, botturmix is segítségünkre lehet.
A saláta, amiben a gyümölcsök és a fűszerek örömtáncot járnak az ízlelőbimbóidon – vegán recept
Nagyon büszke vagyok erre a salátára, mert a hozzávalók nem szokványos párosítása olyan csodás összjátékot alkotott, hogy rögtön a kedvencemmé is vált, minden nap tudnék ilyet enni – legalábbis egy darabig. Úgy született, hogy a balkonkertben termesztett spenót elkezdett felmagosodni, és le kellett szüretelnem. Szedtem hozzá friss bazsalikomot és koriandert, amit az utóbbi időben nagyon megszerettem, pedig régen utáltam. Hozzávalók: 2 nagy marék spenót 1 marék bazsalikomlevél 1 kis marék korianderlevél és -szár 1 őszibarack 1 marék ribizli 5 centi zöldhagyma (most a fehér részt használtam) 1 marék sótlan földimogyoró 1 hintés (fekete) szezámmag A leveleket megmossuk, a koriandert daraboljuk. Az őszibarackot cikkekre vágjuk, a ribizlit leszedjük a száráról. A zöldhagymát felkarikázzuk. Az összes hozzávalót egy szép tálba tesszük. Öntet: 2 kávéskanál tetszőleges olaj, pl. máriatövismag-olaj 4 kávéskanál ecet, pl. rizsecet 1 kávéskanál barna nádcukor vagy kókuszcukor 1 csipet só 1 késhegynyi pirospaprika (csemege) 1 késhegynyi gyömbér Az ecetet a cukorral, sóval, fűszerekkel elkeverjük, majd hozzáadjuk az olajat, és a salátára öntjük. Jó étvágyat! The post A saláta, amiben a gyümölcsök és a fűszerek örömtáncot járnak az ízlelőbimbóidon – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Hummusz - szezámmagos csicseriborsókrém
2016. június 10. Élj harmóniában
A hummusz nem más, mint szezámkrémes csicseriborsókrém. A közel-kelet egyik nagy nagy kedvenc kenyérre kenhető kencéje. A legtöbb recept amit manapság készítenek sajnos konzervből készül. Már több cikkben írtam róla, hogy az ájurvéda, milyen fontosnak tartja a friss alapanyagok használatát (bővebben itt olvashatsz róla). Konzerveket én csak nagyon, nagyon végszükség esetén szoktam használni. Arra az esetre, ha nincs időd a csicseriborsót megfőzni egy humusz receptet már közreadtam (itt olvashatod) . Amikor nincs időm akkor általában csicseriborsó lisztből készítettem a hummuszt. Klasszikus hummusz készítése előző este indul:) Hozzávalók (5-6 személyre) 1,5 csésze csicseriborsó 2 citrom leve 1,5 tk. só 1/2 tk. asafoetida (hagymával helyettesítheted) 2/3 csésze tahini (szezámmagkrém) 2 ek. olívaolaj 1/4 tk, pirospaprika 1 tk. apróra vágott friss petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A csicseriborsót áztasd be előző éjszaka. Másnap csöpögtesd le és bő vízben 1-2 óra alatt főzd puhára. A megfőtt csicseriborsóról öntsd le a vizet és tedd a csicseriborsót aprítógépbe/turmixgépbe. Tedd hozzá a citromlevet, sót, aszafoetidát és a tahinit és turmixold össze. Ahhoz , hogy elég krémes legyen, tegyél egy kis vizet is hozzá. Az elkészült hummuszt már szedheted is egy tányérra. Öntözd meg az olívaolajjal, szórd meg pirospaprikával és tedd rá a petrezselymet.
Céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes)
céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) Céklát főként a téli időszakban fogyasztunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk nyáron is, hiszen szinte egész évben hozzá lehet jutni ehhez az igen értékes gyökérzöldséghez. Amikor arról beszélek, hogy cékla, én nem az ecetes lében áztatott savanyúságra gondolok, hanem a friss és nyers céklagumóra, aminek még megvan a földes héja és úgy összefogja a kezünket hámozás közben, hogy még másnap is szép rózsaszínűek vagyunk. :-) Tápanyagban rendkívül gazdag zöldségről van szó, ezért érdemes étrendünk állandó szereplőjévé előléptetnünk. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, sütve, süteményekben vagy akár turmixokban és szűrt céklaléként is. Például sült sütőtökös-céklás-kelbimbó salátaként vagy céklás nokedliként, illetve céklás gnocchiként is nagyon finom. A nyers alma-cékla turmixot régóta az egyik legfontosabb rákmegelőző csodaitalként tartják számon. ;-) Mivel itt a nyár és a jóidő, most egy olyan receptet hoztam nektek, mely tökéletes útravaló egy-egy kiránduláshoz, elvihetjük magunkkal a munkába is, sőt még hosszabb utazások alatt is gyorsan csillapíthatjuk vele étvágyunkat, hiszen hidegen - felmelegítés nélkül - is fogyasztható. Önálló fogásként és köretként is megállja a helyét. (A strandon a tűző napra azért ne tegyük ki, mert a sajt nem fog örülni a nagy melegnek.) céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) " A cékla kiváló forrása a folsavnak, a mangánnak, a káliumnak és a réznek. Igen rostdús is egyben, és tartalmaz magnéziumot, foszfort, C-vitamint, vasat, valamint B6-vitamint. Egyszóval igen hasznos növény. A cékla kiváló szolgálatot tehet a méregtelenítésben. Egy olyan "diétás rostot" tartalmaz ugyanis, amely a pektin poliszacharid tartalma miatt a szakértők szerint hatékonyan képes megtisztítani az emésztőrendszert, és mindent mozgásban tartani. A cékla rostjai nem csak a vastagbél működését és az emésztést segítik, hanem támogatja a szervezet általános méregtelenítő mechanizmusait is." Forrás: Házipatika Ismét egy szemetgyönyörködtető, egyszerű, ízletes, tápláló, fehérjében és értékes tápanyagokban gazdag étel itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, melyet a kéksajt kedvelői imádni fognak! ;-) (A szigorúan vegán étrenden élő olvasók most ne olvassanak tovább! A recept az ő nyugalmuk megzavarására alkalmas hozzávalót - sajtot - tartalmaz.) céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személ yre) - 2 db nagy méretű nyers cékla - 100 g kéksajt vagy márványsajt - 1 bögre quinoa - 2 bögre tiszta víz - 3 gerezd fokhagyma - 2 nagy marék galambbegy vagy rukkola saláta - elhagyható: 1 db narancs céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS A quinoát dupla adag vízben, fedővel ellátott edényben feltesszük főni, mint ahogyan a rizst szoktuk. Kb. 20 perc alatt elkészül a quinoa. A kéksajtot (vagy márványsajtot) szintén kockákra vágjuk. nyers céklasült cékla A céklát meghámozzuk, felkockázzuk (kb. kockacukor méretűre). Alufóliából készítünk 4 kisebb batyut, és megtöltjük a cékla kockákkal. A batyuk aljára öntünk 3-3 evőkanál vizet, majd a batyuk száját összezárva, 220fokra előmelegített sütőbe tesszük a céklát sülni. Kb. 45 perc múlva kivesszük őket, kinyitjuk a batyuk száját, majd hagyjuk őket kihűlni. (Ezt a műveletet akár már előző nap elvégezhetjük.) Az összes hozzávalót egy nagy tálban alaposan összekeverjük (kéksajt, cékla, préselt fokhagyma, salátalevelek, quinoa). Kész is a "saláta", ami szolgálhat köretként, de önálló fogásként is. Ha valaki úgy érzi, hogy neki túl száraz, locsolja meg az egészet extra szűz olívaolajjal (esetleg dióolajjal) vagy egy frissen facsart narancs levével. céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: A quinoáról, mint az újra felfedezett, ősi szupergabonáról már olvashattunk korábban az almás-fahéjas quinoa falatok és a rejtett gombapörkölt című bejegyzésben is. Megjegyzés2: Ha nem kapunk friss gumós céklát, természetesen előfőzőtt vákuumcsomagolt céklával is elkészíthetjük az ételt. Ebben az esetben nem kell a céklákat megsütni alufóliában.
Zöldhagymás kukoricafasírt joghurtöntettel
Nem tudom, volt-e már valakinek a kedves olvasók közül olyan munkahelye, ahová - tessenek megkapaszkodni - be kell járni. Igen, ez egy létező jelenség a 21. században, az Amnesty International aktivistái pedig csak malmoznak tanácstalan anyakoca-tekintettel. Nos, újabban a szerző is hasonló embertelenség részesévé vált, így törvényszerű, hogy kevesebb ideje jut a gasztronómiára. Nem mellesleg egy önéletrajzi könyvön is dolgozik, melyen újdonsült megpróbáltatásainak történetét összegzi: a mű a Tamás bátya kunyhója 2. címet viseli. Annyit elöljáróban elárulhatok, hogy a főszereplőt többször megkorbácsolják, mivel felemeli szavát a céges mikró higiéniai állapota ellen. No, de további panaszáradat helyett szakma: Komponensek: 150g búzaliszt 1/2 ek sütőpor 1/4 csésze natúr szójatej 3 ek őrölt lenmag 2 ek vízzel elkeverve (ez sutyiban a "tojás", csak nem kell hozzá tyúkólat üzemeltetni) 1 ek olívaolaj 2 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika kimagozva 2 ek felaprított petrezselyem 250g csemegekukorica (konzerves) tengeri só feketebors Az öntethez 250g növényi joghurt 1/2 chilipaprika kimagozva, felaprítva 1/2 lime leve 2 ek felaprított koriander A joghurtöntet összetevőit egy tálba önjük, összekeverjük, majd lepihenünk három órára, hogy kiheverjük az elkészítés okozta fáradalmakat. Amennyiben van otthon, egy másik tálban összeöntjük a lisztet a sütőporral, hozzáadjuk a szójatejet, az olívaolajat, az őrölt lenmagot, a felaprított zöldhagymát, chilit és petrezselymet, végül egy habverővel összekeverjük. Ha mély szakértelemmel végigmérve úgy találjuk, hogy az adott elegy túl ragacsos a formázáshoz, további liszttel tehetjük szalonképessé. Most jön a váratlan fordulat! Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, majd a pogácsává formázott fasírtokat mindkét oldalon aranybarnára sütjük.
Tökös subji - indiai fűszeres zöldséges főétel
2016. június 2. Élj harmóniában
Tökös subjiUgyan beköszöntött a nyár, de azért még a zöldségek között fellelhető a sütőtök. Most még utoljára készítettem egy finom kis sütőtökös subjit. (ejtsd szabdzsi - zöldséges főétel), mert őszig nem igen találkozhatunk sütőtökkel. A sütőtök hatásairól itt olvashatsz. Ez egy nagyon egyszerű, párolt subji és a fűszerezésének köszönhetően nagyon ízletes is. Az állaga nagyon puha, omlós. Hozzávalók 2 ek. ghí 1/2 tk. római kömény 1/2 tk. fekete mustármag 1 csipet hing (asafoetida , ha nincs otthon hagymával helyettesítheted) 4 curry levél (friss vagy szárított) 1 kis chili 1 kis sütőtök 1/4 tk. só 1/4 tk. kurkuma 1 csésze víz (2,4 dl) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Mosd meg a tököt és hámozd meg, majd vágd 2,5 cm-es kockákra. Felvágva kb 4 csésze tökre lesz szükséged. Melegíts fel egy edényt közepes lángon, add hozzá a ghít és utána köményt, a mustármagot és a hinget. Egy pillanat alatt, ahogy a magok kipattognak add hozzá a curry levelet, kurkumát, a chilit és keverd hozzá a felkockázott tököt. sózd meg és add hozzá a vizet. Jól keverd össze és tegyél rá egy fedőt - annyira, hogy maradjon egy kis rész ahol a gőz el tud távozni. Majd tedd takarékra a lángot. Főzd, amíg meg nem puhul (kb 25 perc). Rizzsel vagy chapatival tálalhatod.
Fűszeres sárgaborsó főzelék
Sokan nem szeretik a főzelékeket, mert a menzai emlékek villannak be. :) Nos, ettől nem kell tartani, mert sokkal-sokkal finomabb és fűszeresebb ez a főzelék. Hozzávalók (2-3 adag): - 25 dkg feles sárgaborsó - 1 nagy fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 krumpli vagy csicsóka - 1 sárgarépa - 1/2 csokor petrezselyem - himalája só, bors, kakukkfű, oregano, babérlevél Elkészítése: A sárgaborsót áztasd be néhány órára (akár éjszakára).Tiszta vízben tedd fel főni. A képződött habot folyamatosan szedd le róla.Tedd bele a babérlevelet, a felkockázott hagymát, fokhagymát, sárgarépát és a krumplit is. Főzd puhára. Fűszerezd.Botmixerezd.Szórd meg a friss petrezselyemmel.Ha nincs időd barna rizst főzni, akkor jó a parbolied rizs is, amely 20 perc alatt elkészül. Padlizsános lecsót készítettem még hozzá. Pici olívaolajjal meglocsolhatod a tetejét.
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütvenemrégen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsófőzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. Én reggelire is szoktam készíteni vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30-40 perc) .
A legjobb vegán rakott krumpli recept, ami után mindenki megnyalja mind a 10 ujját
A rakott krumpli az egyik kedvenc vegán ételem. Elsőre lehetetlennek tűnt a vegán verzió kidolgozása ebből a csupa tejföl, csupa sajt, csupa tojás ételből, de sikerült megalkotni azt, amire még a mindenevő családtagjaim is azt mondták, jobb, mint az eredeti.
Hozzávalók:
1 kg krumpli
2 doboz rizstejszín (szója- vagy zabtejszín is lehet)
1 tömb natúr tofu
150 g növényi sajt
fél fej vöröshagyma karikázva
150-250 g (fél-egy rúd) gabonakolbász
fél gerezd fokhagyma (vagy fél kávéskanál fokhagyma-granulátum)
2 teáskanál fekete só
1 teáskanál kurkuma
nagyon kevés kókuszolaj a tepsi kikenéséhez
A tofut vágd kb. 1 centis lapokra. Egy akkora tálban, amiben kényelmesen elfér majd a tofu, az aprított fokhagymát, a kurkumát és a fekete sót keverd el egy deci vízzel. Kóstold meg, akkor lesz jó, ha nagyon sós és intenzív tojás íze van. Én erre a célra egy lezárható, műanyag, szögletes dobozt szoktam használni, mert ebben szuperül elfér a tofu.
A bekevert páclébe laponként tedd bele a tofut. Azért kell laponként, hogy közé menjen a páclé, és finom, főtt tojás íze legyen. Ha kevés lett a páclé, önts még hozzá annyi vizet, hogy ellepje a tofut, és hintsd meg még egy kis fekete sóval. Tedd a hűtőbe, hogy legalább egy órát álljon a pácban, de a legjobb ha még előző nap előkészíted, és egész éjszaka a hűtőben pácolódik.
A krumplit mosd meg alaposan, és héjában, sós vízben főzd meg, de ne teljesen omlósra, mert később még szeletelni kell. Ha héjában főzöd, finomabb. Ha megfőtt, hámozd meg, karikázd fel. Én 1 cm-es karikákra szoktam vágni.
A hagymát és a gabonakolbászt karikázd fel.
Fogj egy kb. 40×25 cm-es tepsit, vagy egy 30 cm átmérőjű jénai edényt, és vékonyan kend ki kókuszolajjal. Tegyél az aljára egy réteg krumplit, néhány karika hagymát (ha nem szereted hagymásan, ki is hagyhatod), sózd meg a réteget, majd mehet rá a pár szelet tofu, amit kézzel kisebb darabokra törsz. Néhány kolbászkarikával, és egy alapos rizstejszínlocsolással fejezd be ezt a réteget. Ez után jöhet még egy réteg krumpli, kevés hagyma, só, tofudarabkák, kolbászkarikák, végül a rizstejszín. Annyi réteget csinálj, amennyi elfér a tepsiben, és amivel felhasználod az összes alapanyagot. A végén egy bőséges rizstejszín adaggal locsold meg az ételt, és reszelt, vagy csíkokra vágott növényi sajttal borítsd be. Én sok sajttal szeretem, mert szépen ráolvad és ropogós, nyúlós réteg lesz.
A tepsit/jénait nem szükséges lefedni, hadd piruljon a sajt teteje, nagy lángon sütőben süsd aranybarnára (kb. 30-40 perc, de sütőtől is függ).
The post A legjobb vegán rakott krumpli recept, ami után mindenki megnyalja mind a 10 ujját appeared first on VegaNinja.
Umami leves
Mi az az umami? Az umami az ötödik alapíz. Vagyis a sós, édes, savanyú, keserű és umami az az íz, amire külön receptorok vannak a nyelven, és nem az orrunkban érzékeljük, mint az ezeken kívüli ízeket mind. Az umami a telt íz, a "jó" étel íze, ami megelégedést, jóllakást vált ki.
A nátrium-glutamátot például azért fejlesztették ki, hogy ezeket a receptorokat csiklandozza. Igen, az a furcsa adalékanyag, ami önmagában színtelen és szagtalan, viszont minden étel finomabb lesz tőle. Ez a mesterséges ízfokozó kémiailag hasonlít arra a molekulára, amit keresünk, de sajnos nem azonos vele. Kapcsolatba hozták már elhízással, krónikus fejfájással, asztmával és idegméregként is emlegetik. Izé... Én maradok inkább a természetes verziójánál akkor. Mi is az ízfokozó természetes formája?
Természetes formája jellemző a húsokra, sajtokra és halakra is, de ne gondoljuk, hogy csak az állati ételekhez köthető. Sőt! Umami van még a gombában, a paradicsomban, a spenótban, a zellerben és a hagymában is. Várjunk csak! Egy umami leves rendel! Hozzávalók 2-3 adaghoz:
[...] Bővebben!
Pirított rizs spárgával és répával (vegán)
2016. május 20. Zizi kalandjai
Fried rice = pirított rizs… végtelen lehetőség egyetlen ételben. A kínaiak kedvelt étele világszerte népszerű… főtt (ők gőzöltnek hívják) rizsből áll, amit összepirítanak zöldségekkel (+ tojással, esetleg hússal) wokban.
Néhány hete az egyik kedvenc ételünk… hetente egyszer legalább megcsinálom. Bármilyen zöldséggel kiváló, ami éppen szezonális. Én most zöldspárgát és sárgarépát használtam. De mehet bele brokkoli, padlizsán, karfiol, sütőtök, a fehérje növelésére pedig még tofu is. Az i-re a pontot az ízesítés teszi fel, én tamarit (gluténmentes szójaszószt), pirított szezámolajat és frissen facsart citromlevet használtam. Mennyei! Próbáljátok ki!
Pirított rizs spárgával és répával (vegán)
Hozzávalók 2-3 főre:
– 1 csomag (500 g) zöldspárga, fás részek letörve és maga a friss rész kisebb darabokra vágva
– 3 db közepes répa, meghámozva, vékonyan felszeletelve
– 1 fej lilahagyma/vöröshagyma, megpucolva, felaprítva
– 2-3 gerezd fokhagyma, megpucolva, felaprítva
– 2 cm-es gyömbér darab, meghámozva, lereszelve
– 4 evőkanál tamari (gluténmentes szójaszósz)
– 2 evőkanál pirított szezámolaj
– 1-2 evőkanál kókuszzsír
– 1/2 citrom frissen facsart leve
– 1 bögre barnarizs
– tálaláshoz: 1-2 újhagyma, zöld része felaprítva
Egy lábasban közepes láng felett főzzük meg a barnarizst kettő vagy kettő és félszeres sós vízben. Tegyük félre.
Egy wokot/serpenyőt hevítsünk fel magas láng felett, adjuk hozzá a kókuszzsírt, a lilahagymát és pirítsuk két percig. Ekkor dobjuk hozzá a fokhagymát, gyömbért, további pirítás két percig, majd jöhet bele a sárgarépa. Öt perc pirítás és jöhet a spárga. Főzzük addig, amíg a zöldségek puhára főnek, de még roppanósak maradnak. Ekkor adjuk hozzá a főtt barnarizst, pirítsuk két-három percig és keverjük hozzá a tamarit, a szezámolajat és a citromlevet.
Tálaljuk azonnal citromgerezddel és az aprított újhagyma zöldjével.
Pirított gnocchi spárgával vagy amivel szeretnéd :)
Ne félj tőle, nem mumus a gnocchi készítése. Elő a krumplival és a liszttel... bizony... csak ennyi kell hozzá. Az első és a legfontosabb, hogy ne a vízben főzd meg a krumplit, hanem süsd meg héjastul, a sütőben. De ha mégsem szeretnéd a sütőt bekapcsolni, akkor vízben is megfőzheted, de hámozatlanul, egészben. Hozzávalók a gnocchihoz: - 0,5 kg burgonya - kb. 17dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és fehér tönkölyliszt keveréke - himalája só, úgy 1 teáskanál mennyiség - bors, kevéske szerecsendió A pirításhoz, utómunkálatokhoz szükséges: - 1-1 evőkanál bio vaj és kókuszolaj - friss zsályalevél - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 marék spenót - zsenge sprága vagy brokkoli - díszítéshez: paradicsom Elkészítése: A burgonyát héjastul süsd vagy főzd meg. Ha sütőben sütötted, akkor néhány percre tekerd be konyharuhába, hogy felpuhuljon a külseje. Ha főzted, akkor egyszerűen tedd a vágódeszkára.Hámozd/pucold meg, majd krumplinyomóval törd át. A szétterített krumplira szórd rá a liszt felét és fűszerezd.Az egészet lazán de gyors mozdulattal kezd összedolgozni. Fontos, hogy a burgonya ne legyen túlságosan forró, de ne is hűljön ki. Add hozzá a maradék lisztet is. Csak addig gyúrd, amíg nem áll össze.A kész tésztából vágj le egy darabot és lisztezett deszkán egy kis kukacot formázz belőle. Vágd fel kb. 2 centis darabokra, majd egy villa segítségével nyomd rá a bordázást.Közben tegyél fel vizet főni, amelybe dobj legalább 2 teáskanál sót.A megformázott gnocchikat addig főzd, amíg fel nem jönnek a víz tetejére, majd onnan további 1 percig. Egy nagy serpenyőben hevítsd fel a vaj-kókuszolaj keverékét, és ha már forró, tedd rá a kifőtt gnocchikat.Legalább 5 perces pirítás kell, amikor már látod, hogy kezd színe lenni. Ekkor mehet mellé egy kis friss zsályalevél, finomra vágott fokhagyma és a zsenge sprága. Még 2-3 perc, és a bébispenót is a gnocchit fogja díszíteni.Ekkor már csak fél percig pároljuk, épp csak addig, hogy a spenót összeessen.
Zöldborsó pástétom
Hamarosan lehet szüretelni a kertekben a finom borsószemeket, s ha van még a fagyasztónkban elfekvő borsó, akár pástétomot is készíthetünk belőle. Itt, Angliában amúgy zsengén, kifejtetlenül is árulják és bizonyos ételekben egyben, a héjával együtt használják fel a zöldborsót. Majdnem egész télen kis 15-20 grammos csomagokban frissen árulták. Az egyik legnagyobb angol bevásárlóközpont, ami Magyarországon is elterjedt, saját márkás terméke az egyik legolcsóbb kiloárban, de apró kis zsenge borsószemeket tartalmaz. Ezt szeretem megvenni. Mivel odáig vagyok a borsóért, majdnem minden héten készül belőle valami. Legfinomabb és leggyorsrabb megoldás számomra a párolt zöldborsó hidegen sajtolt tökmagolajjal. Próbálta már valaki? Nem tart sokáig elkészíteni, mindössze csak kevés vízen, sóval meg kell párolni a zöldborsót, tányérra adagolni és tökmag olajat kell ráönteni. 10 perc alatt már ehetjük is. Epebetegeknek kevésbé ajánlott. Ha mégsem tudnak ellenállni a csábításának, ajánlom, hogy fogyasszanak hozzá zöld salátaleveleket és a tetejére szórjanak őrölt lenmagot is. A következő recept pedig egy kiadós zöldborsó pástétom, ami nem csak zöldborsó-rajongóknak fog ízleni. Ha unjuk a margarint és egyéb bolti kenyérre kenhető dolgokat, dobjuk fel a mindennapi kenyerünket például ezzel a pástétommal.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre párolt zöldborsó
- 3-4 ek főtt barnarizs
- só
- 3-4 gerezd fokhagyma (borsóval együtt párolva)
Elkészítés:
A zöldborsót és a fokhagymát kevés sóval megpároljuk. Ha más ételhez amúgy is főztünk, akkor kimentünk belőle néhány kanállal, ha nem, akkor egy kevés, lehetőleg barna rizst főzünk. Miután minden megfőtt, megpárolódott, egyszerűen összeturmixoljuk. Tálkába tesszük és már fogyaszthatjuk is a finom borsókrémünket.
“Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán)
2016. május 15. Zizi kalandjai
Apró örömök egy anya életében: amikor is két nap kimenőt kap egy héten! Juhúúúú! Az egyik a héten szerdán volt, amikor egy barátnőmmel és persze Ákossal a mellkasomra csatolva elmentünk a Sirha Budapest Élelmiszeripari Szakkiállításra, majd benéztünk a Bocuse d’Or európai döntőjébe is. Hatalmas gratuláció a gasztrotörténelmet író nyertes Széll Tamásnak és csapatának (Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach, Szulló Szabina elnök), valamint mindazoknak, akik ennek az eseménynek ilyen minőségű létrejöttében és levezénylésében részt vettek. Köszönet Mautner Zsófinak és Jókuti Andrásnak a kétnyelvű, csodás, jó hangulatú műsorvezetésért!
A másik kimenő pedig pénteken reggel volt, amikor eljutottam fodrászhoz és vágatni tudtam végre egy keveset a hajamból, ami iszonyat módon hullik a szoptatás és a hormonváltozás miatt. A vágatásnak köszönhetően frissült az egész fejem, de nagyon kis soványka a haj mennyiségem! Ádi szoptatásakor is nagyon kihullott a hajam, majd szépen újra megerősödött és egész dús lett megint. Most meg alig merem megmosni és megfésülni, mert olyan mennyiség kijön egy-egy alkalommal, hogy rossz nézni. A kihullott mennyiségből egy kisebb parókát már lehetne gyártani. Igyekszem vitaminokkal felturbózni a szervezetemet és pozitívan állni a dologhoz, mert az übercuki, csodaszép Ákos szoptatása még ezt a hajhullást is megéri! És minden bizonnyal meg fog megint állni, majd elkezdenek a kis bébi hajszálacskák kibújni, megnőni, megerősödni és bedúsulni. Ha valakinek van valami tuti tippje a hajhullás megállítására, az ne habozzon megosztani velem!
Na de nézzük ezt a tészta ételt! A híres amerikai mac ‘n’ cheese egyik újabb változata sütés nélkül (két másikat találtok itt és itt). Ez a leggyorsabb… amíg megfő a tészta, elkészül a szósz is hozzá (el nem fogjátok hinni, hogy miből ). Én párolt fokhagymás spenóttal tálaltam, de bármilyen zöldköret jó hozzá, akár spárga, zöldborsó vagy friss saláta is megteszi. Villámgyors anyukabarát kaja hétköznap ebédre vagy könnyed családi vacsorára.
“Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán)
(Recept inspiráció: Daily Garnish)
Hozzávalók 4 főre:
– 1/2 bögre csicseriborsó liszt
– 1/2 bögre sörélesztő pehely
– 2 bögre víz
– 2 evőkanál kókuszzsír vagy jó minőségű bio margarin + egy kevés a fokhagyma pirításához
– 2-3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva
– 1/2 teáskanál dijoni mustár
– só, bors
– kb. 440 g tészta
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy lábasban hevítsünk közepes láng felett egy evőkanál kókuszzsírt. Dobjuk rá a felaprított fokhagymát, dinszteljük két-három percig, majd vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá a csicseriborsó lisztet, a sörélesztő pelyhet, sózzuk és borsozzuk.
Egy másik lábasban olvasszuk fel a két evőkanál kókuszzsírt vagy margarint, tűzhelyről levéve öntsük hozzá a vizet. Lassan adagolva öntsük a folyadékot (margarin + víz) a csicseriborsós száraz keverékhez, közben folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Tegyük vissza a tűzhelyre és folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a mustárt és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Ízesítsük sóval és borssal. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet.
Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a szószt. Tálaljuk azonnal valamilyen zöldkörettel.
Vegán bolognai spagetti
Sokféle húsmentes bolognai spagetti kering a neten. Van, amelyikben tofu, gomba vagy éppen lencse van. A hüvelyeseket elég sokszor használom hús helyettesítésére, így most is erre esett a választásom. Nyugodtan kipróbálhatod barna lencsével is, de nekem most volt egy adag főtt csicseriborsó a hűtőben, amit már mindenképp fel kellett használnom valamihez. Jó választás volt. :) Hozzávalók (2-3 adag): - 1 vöröshagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 ujjnyi szelet zeller - 1/2 padlizsán - 1 bögre főtt csicseriborsó (barna lencsével is jó) - 3 szép nagy paradicsom pépesítve (vagy 2-3 dl paradicsomszósz) - 2 evőkanál aprószemű zabpehely - himalája só, bors, füstölt pirospaprika, bazsalikom, oregano, chili - 1 csomag gluténmentes spagetti tészta Elkészítése: - A kókuszolajon kezdd el dinsztelni a hagymát és a reszelt fokhagymát. - Ha van késes darálód, akkor a zöldségeket azzal könnyűszerrel morzsásra tudod varázsolni. - Ezeket add a hagymához, és pirítsd össze pár perc alatt. Közben sózd meg. - A főtt csicseriborsót is picit daráld meg, hogy ez is morzsás állagú legyen.Add hozzá a hagymás zöldségekhez. Öntsd mellé a paradicsompürét és legalább még 1 dl vizet.Fűszerezd. Kb. 20 perces főzésre van szükség.Ekkor add hozzá a zabpelyhet, ez jó zaftos állagot fog adni neki. Kb. 5-10 perc főzés, és készen is van.Bő, sós vízben főzzél ki kukorica spagettit, és tedd rá a bolognai szószt.
Egyszerű, egészséges sárgaborsó főzelék - kicsit másképpen készítve
2016. május 11. Élj harmóniában
SárgaborsófőzelékA hüvelyeseket nagyon kedvelem, mert nem csak finomak, laktatóak, de vegetáriánusoknak az egyik fő fehérjeforrást alkotják. A sárgaborsó főzelékről általában a legtöbben arra a rántással készült ételre gondolnak, amit az iskolai menzán kaptunk. A sárgaborsó főzelékbe teljesen fölösleges a rántás, mert a hüvelyesek nagyon jól besűrűsödnek maguktól is. Így az étel nem csak egészségesebb, de sokkal egyszerűbb is lesz és szerintem ízletesebb is:) én egy kicsit másképpen fűszerezem, mert a kurkuma nagyon jól segíti a hüvelyesek emésztését, így minden hüvelyesből készült ételbe teszek. Hozzávalók: 500 g sárgaborsó 2 ek. ghí csipet aszafoetida (1 kis hagymával helyettesítheted) 1/4 tk. kurkuma 4 babérlevél só bors víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A száraz sárgaborsó mosd meg alaposan a főzés előtti napon és áztasd be bő vízbe 1 éjszakára. Az elkészítésnél, másnap öntsd le róla a vizet és mosd át. Helyezz egy edényt a tűzre, majd tedd bele a ghít. A felmelegedett ghíbe tedd bele a babérlevelet és az aszafoetidát és pirítsd egy picit - figyelj éppen csak az illata érződjön, nehogy odaégesd. (vagy a hagymát párold üvegesre), majd tedd hozzá a kurkumát forgasd össze és öntsd hozzá a lecsepegtetett sárgaborsót így is pirítsd picit. Öntsd fel vízzel, tegyél hozzá sót és borsot ízlés szerint. Félrehúzott fedővel főzd puhára a sárgaborsót - ez több mint 1 óra lesz. Rendszeresen keverd meg és figyelj, hogy ha szükséges tegyél még hozzá vizet. A végén botmixerrel szoktam pürésíteni, hogy krémes legyen az állaga. Készíthetsz hozzá vegetáriánus fasírtot - ha valami gabonafélét is teszel bele, akkor teljes értékű fehérjéhez juttatod a szervezeted a főzelékből és a fasírtból is - gluténmentes zöldségfasírt recept nemsokára a blogon:) De csinálhatsz hozzá bundázott zöldséget (pakora) .
Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módra
A tegnapi spárgás rizottóhoz csak a fél csomag spárgát használtam fel. Mivel nem jó sokáig tartogatni, ezért ma ismét spárga volt a tányéromban. Ennek a receptnek az ötlete Chili & Vanilia oldaláról származik, viszont vegánosítottam, és még megturbóztam egy kis sárgarépával. Nem rontotta el. :) A citromhéjat ne hagyjátok ki belőle, az adja meg azt a ízélményt, bátran próbáljátok ki. Hozzávalók (1 adag): - fél csomag zöld spárga (kb. 25 dkg) - 1 közepes sárgarépa - 2 dl zöldségalaplé - himalája só, bors - pár csepp friss citrom - 1 evőkanál barna rizsliszt - 1 dl zabkrém (ezt használom) - leheletnyi BIO citrom héja (2-3 reszelés) - 1 kávéskanál mustár - kapor, metélőhagyma Elkészítése: Előszőr a spárgát meghajlítjuk, és eltörjük. A csúcsos részét félretesszük, az alsó részét meghámozzuk, a végét levágjuk, majd felkarikázzuk.A sárgarépát meghámozzuk, kis kockára vágjuk.A zöldségalaplébe feltesszük főni a feldarabolt zöldségeket. Sózzuk (ha a zöldségalaplé nem sós) és borsozzuk. Cseppentsük bele a citromlét is.Kb. 10-15 perc alatt pároljuk puhára. Ekkor mehet hozzá a spárgacsúcs is.A riszlisztet keverjük össze a zabkrémmel, majd öntsük a főzelékre.Kb. 5 perc alatt főzzük össze, ezalatt besűrűsödik a főzelék.Vegyük le a tűzről. Reszeljük bele a citromhéjat, adjuk hozzá a zöldfűszereket is (1-1 kávéskanál mennyiség)
Spárgás-zöldborsós rizottó
Itt a spárga szezon, együk, ameddig van. :) Imádom spárga roppanósságát, a rizottó krémességét... olyan jól kiegészítik egymást. Ha van egy kis gombád otthon, azt is tehetsz bele, meg egy kis zöldfűszeres kecskesajt is biztosan remekül megbolondítja. Hozzávalók: - 1 evőkanlál bio vaj - 1 evőkanál olívaolaj - 2 újhagyma - 1 kisebb vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 20 dkg spárga - 1 csésze zöldborsó - 1 csésze rizottó rizs (pl. arborio) - kb. 1 l. zöldséglé - 2-3 aszalt paradicsom - himalája só, bors - 1 csokor snidling Elkészítése: Először is a spárgát hajlítva törjük el. A zsenge része a hajtáscsúcs, ezt csak meg kell mosni. A másik felét viszont meg kell hámozni és felszeletelni.A vajat és az olívaolajat összeolvasztom, a felkarikázott újhagymát és a felkockázott vöröshagymát megfonnyasztom rajta. Belereszelem a fokhagymát is.Hozzáadom a megtisztított spárga felaprított szárát, a zöldborsót, a felkockázott aszalt paradicsomot és a rizst. Sózom, borsozom. Apránként, levesmerővel adom hozzá a zöldség alaplevet, közben közepes lángon folyamatosan kevergetem. Amint a rizs magába szívja, adok hozzá egy következő merőkanállal. Kb. 15 perc elteltével hozzáadom a spárgacsúcsot is, és még további 10 percig, folyamatosan keverve és adagolva hozzá a zöldséglevest, főzöm. Kb. 25 perc alatt készre fő a rizs.Megszórom metélőhagymával, és tálalom.
Szupergyors paradicsomos tészta
2016. április 30. Éltető ételek
Amikor nagyon éhesek a gyerekek, akkor gyakran kerül az asztalra ilyen paradicsomos tészta. Persze a lehetőségek végtelenek, mivel a hűtő mélyén fonnyadozó padlizsán, netán a cukkini is belekerülhet. Vagy egy kis gomba, csicseriborsó... :) Szóval a recept végtelenül egyszerű, az alapja egy jó sűrű paradicsomos szósz, ami akár pizzára is kerülhet. Hozzávalók: - kb. 50 dkg paradicsom pürésítve vagy 1 üveg sűrű paradicsomlé/szósz - 1 evőkanál sűrített paradicsom - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 vöröshagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék bazsalikom, néhágy ágacska rozmaring - himalája só, bors, chili - 1 csomag gluténmentes tészta - tetejére sajt, vagy egy kevéske sörélesztőpehely Elkészítése: Egy serpenyőt hevítsünk fel, majd tegyük bele a kókuszolajat. Majd dobjuk rá a felaprított vöröshagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. Vigyázz, hogy ne égjen meg!Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Fűszerezzük, majd kis lángon főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Közben a tésztát főzzük ki. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. A tetejét díszítsük friss bazsalikomlevéllel. Ha szereted, egy kis kapribogyó is kerülhet bele.
Zöldségekkel töltött gombafejek
Igazi diétás, fogyókúrás és gyorsan elkészíthető étel receptje következik, ami vegán, sőt gluténmentes étel. Archívumomban találtam meg a régebben elkészített étel fotóit, ideje, hogy megosszam, illetve újra felelevenítsem, elkészítsem. Könnyű kis étel, ezért inkább előételnek javaslom, vagy fogyasszunk hozzá pl. főtt rizst vagy krumplipürét vagy más főtt gabonát. Igen, általában a gombát nem ilyen töltelékkel töltik. Erre is lehetne (vegán) sajtot szórni, de most csak hagyma került a tetejére. Megízesítette. :) Egy biztos, színes étel kerül az asztalra, ha így töltöd meg a gombákat.
A recept:
Hozzávalók:
- néhány fej gomba (jelen esetben 16 közepes méretű)
- egy bögre kukorica
- egy bögre zöldborsó
- egy bögre karikára vágott répa
- 1-2 fej lila hagyma
- só
Elkészítés:
A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A zöldborsót, kukoricát, répát szintén enyhén megsózva megpároljuk. (Használhatunk fagyasztott zöldséget is, mexikói zöldséget, stb.)
A lila hagymákat megpucoljuk, felkarikázzuk szép karikákra. A gombafejeket tepsibe fektetjük, enyhén megsózzuk és a gombával összekevert zöldségeket a gombákra kanalazzuk. Lila hagyma-karikákat helyezünk a tetejére, kb. 20 perc alatt megsütjük.
Vegán pestos tészta brokkolival
2016. április 23. Éltető ételek
Imádom a bazsalikomot és az egyszerű ételeket is. :) Magát a pestot akár kenyérre is kenhetjük, de tésztára téve tökéletes étel lesz kicsiknek és nagyobbaknak (felnőtteknek) is. Hozzávalók: - 20 g friss bazsalikom levél (1 cserépnyi) - 0,5 dl extra szűz olívaolaj - 10 dkg dió vagy napraforgó enyhén pirítva (de ha van fenyőmagot, azzal az igazi) :) - 2 gerezd fokhagyma - himalája só, bors - friss citrom leve - 2 teáskanál sörélesztő pehely - 1 csomag gluténmentes nagy kagyló tészta - 4-5 brokkoli rózsa Elkészítése: - A diót száraz serpenyőben néhány perc alatt pirítsuk meg. Mindent tegyünk az aprítógépbe: a diót, fokhagyma gerezdeket, a bazsalikom leveleket, az olívaolajat, citromlevet, sörélesztő pelyhet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jó krémesre dolgozzuk össze. Ha szükséges, akkor mehet még hozzá egy kevéske olívaolaj.A tésztát főzzük ki al dente állagúra.Szűrjük le, de a főzővízből tegyünk félre egy keveset (úgy 0,5 dl-t).A tésztát keverjük össze a pestoval, és lazítsunk a főzővízzel az állagon.Közben a brokkolit 1-2 perc alatt pároljuk meg, majd tegyük jéghideg vízbe. Ezáltal megőrzi a gyönyörű színét. Óvatosan forgassuk a pestos tésztához
Vöröslencsés, zöldséges lasagne
2016. április 19. Élj harmóniában
Vöröslencsés, zöldséges lasagne A lasagne egy igen laktató étel, ezért sokan a lasagne-t csak hússal tudják elképzelni. Ezt a receptet nem csak vegetáriánusok, de olyanok akik néha szeretnek egy-egy húsmentes fogást kipróbálni is elkészíthetik. A vörös lencsének köszönhetően nagyon laktató és teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezeted, hiszen minden szükséges aminosav megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy a szervezeted ellásd fehérjével. Az egy tévhit amikor valaki azt mondja, hogy a vegetáriánusok étrendjéből a szervezetbe a fehérje nem tud beépülni. részben mert a tejterméket fogyasztó vegetáriánusok, a tejtermékekből teljes értkű fehérjéhez jutnak. Ugyan az igaz, hogy a növényi fehérjéket komplettálni kell, azaz társítani (pl. vöröslencse+tészta, mungobab dhal + rizs, csicseriborsós falafel + pitta kenyér, mexikói tortilla + babpüré, dió + tészta) és akkor a hüvelyesben és a gabonában lévő fehérje is teljesen be tud épülni a szervezetedbe. Amennyiben csak pl. babot eszel önmagában, akkor a babban lévő fehérje nem tud majd beépülni. Hozzávalók 12 lasagne lap 1 ek. olívaolaj só 2 ek. ghí (vagy olívaolaj) 2 sárgarépa 2 cukkini 250g vörös lencse 1/4 tk.asafoetida ( 1 kis fej hagymával helyettesítheted) 1 konzerv paradicsom (darabolt) 1 tk nádcukor só, bors bazsalikom, oregano, kakukkfű, csipet rozmaring 20 g vaj 2,5 ek. liszt 2dl tejszín szerecsendió bors, só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit tisztítsd meg és vágd kockákra. Tedd oda egy magasabb falú edénybe a ghít és melegítsd fel. Szórd bele az asafoetidat és egy-két másodpercig pirítsd. Add hozzá a zöldségeket és egy kicsit forgasd meg, hogy elkezdjenek a zöldségek megpuhulni. Add hozzá a vörös lencsét és együtt is pirítsd kicsit az edényben a zöldségekkel, majd öntsd hozzá a paradicsomot és tedd bele a fűszereket és a cukrot. Öntsd fel egy kis vízzel , majd forrald fel a szószt és vedd takarékra a lángot. Lassú tűzön főzd, amíg a lencse megfő és szépen besűrűsödik (kb. 20 p) . Gyakran keverd meg és ha szükséges még egy pici vizet tegyél hozzá. Egy edénybe tegyél oda vizet forrni sóval és egy 1 ek. olívaolajjal. Főzd ki benne a lasagne tésztalapokat. Fogkeményre főzd a tésztát, nehogy nagyon szétessen. A szószhoz egy edénybe olvaszd meg a vajat, majd szórd bele a lisztet és a szerecsendiót. Habverővel keverd csomómentesre és pirítsd meg kicsit, Öntsd hozzá a tejszín felét és keverd simára. Majd tedd hozzá a maradék tejszínt, sózd és borsozd meg. Keverd folyamatosan, amíg szép krémes lesz a mártás. Egy tűzálló edény vagy tepsi aljára tegyél egy kis olívaolajat, majd a lencsés szósz negyedéből tegyél egy réteget. Helyezz rá 3 tésztalapot, majd újabb sor lencsés keverék (1/4) és a szósz egy negyedét is oszlasd el rajta. Majd újra tészta, aztán lencsés keverék (ebbe a rétegbe nem kerül mártás), aztán tészta, lencse és egy kis tejszínes mártás (1/4). Az utolsó réteg tésztára pedig kend rá a mártás felét. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre, amíg a teteje szép aranybarnára pirul. (kb. 25 -30 perc) Tálalásnál meglocsolhatod olívaolajjal:)
Csalános-medvehagymás főzelék héjában sült burgonyával
2016. április 18. Éltető ételek
A népi gyógyászat kiemelkedően fontos gyógynövénye a csalán. Úgy veszem észre, hogy az elmúlt években a medvehagyma eléggé a háttérbe szorította, pedig ez is van olyan értékes, mint a macihagyma. :) Nagyanyáink a mindennapi étkezéseikbe is beiktatták a csalánt, nemcsak teát készítettek belőle, hanem salátát, leveseket, mártásokat, főzelékeket is. Úgyhogy irány az erdő, mező... gyűjtsünk friss csalánt és főzzünk belőle egészséges ételeket. Hozzávalók (1 adag) - 2 marék spenót - 1 marék csalán (friss hajtásvég 2-3 levéllel) - 1 marék medvehagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - 1 evőkanál kókuszolaj - kb. 0,5 dl zabkrém - himalája só, bors, szerecsendió - 3 szép burgonya héjában sütve - tetejére fokhagymás olívaolaj Elkészítése: - A zöld leveleket mossuk meg és vágjuk fel.A felhevített kókuszolajra dobjuk ezeket a zöld leveleket (csalánt, spenótot és medvehagymát).Reszeljük bele a fokhagymát is.Addig kell sütni, amíg teljesen összeesnek a levelek.Ekkor szórjuk rá a zablisztet, és öntsünk rá egy kevéske vizet (kb. 0,5 dl) Néhány perces főzés után botmixerezzük krémesre.Fűszerezzük, majd öntsük hozzá a zabkrémet.A héjában sült burgonyáról szedjük le a héját, és kockázzuk fel.A végén locsoljuk meg fokhagymás olívaolajjal. (elhagyható)
Vegán babfőzelék
2016. április 15. Éltető ételek
Babfőzeléket anyósomtól tanultam főzni, de akkor még tejföllel készítettük. Nos, vegán változatban is garantáltan finom lesz, nyugodtan próbáljátok ki. Nekem elég laktató így feltét nélkül is, de ha te szeretnél hozzá valami harapnivalót, akkor készíts hozzá egy zöldséges-gabonafasírtot. Hozzávalók (2 adag): - 30 dkg szemes bab (én chilis babot használtam, de a tarka bab, vagy ezek keveréke is jó) - 2-3 babérlevél - 1 jó nagy vöröshagyma - szezonálisan: friss medvehagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - pirospaprika, himalája só, bors - kb. 1 dl zabkrém - friss citrom leve (kb. 1-2 kávéskanál mennyiség) Elkészítése: A babot mindenképp áztasd be min. 8 órahosszára, én este szoktam vizet önteni rá, így másnap már fel is használható.Tedd fel vízben főzni. A keletkező habot mindig szedd le róla. Mehet bele a babérlevél is. Kb. 1 óra alatt puhára fő. Sót csak félidőben tegyél bele, különben kemény marad a bab.A kókuszolajon pirítsd meg az apróra vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is. Szórd rá a zablisztet. Vedd le a tűzről, majd szórj bele kb. 1 teáskanálnyi pirospaprikát.Amennyiben túl sok víz van rajta, akkor öntsd le róla. Csak éppen annyi legyen rajta, amennyi éppen ellepi azt.Ezt a hagymás rántást öntsd a babra, majd mehet bele a zabkrém is. Ha van medvehagymád, vágd fel apróra, és keverd a főzelékhez.Főzd össze. Ízesítsd a citrom levével, ha szükséges, még fűszerezd.
Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban?
2016. április 14. Zizi kalandjai
Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt
Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk.
Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése, majd a kórházban kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása.
Ebéd: alap “zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt
Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem?
Oknyomozó fotóriporterként néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. Vegán étrend nem is kérhető (az ételek ettől függetlenül vegán volt), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna.
A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról)
Ebéd: alap “zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék burgonyakrokettel és túró rudi
Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel – és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre.
Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem!
Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót
Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést?
Még többet a témáról:
Kórházi koszt – Facebook oldal
Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat
Milyen a hazai kórházi koszt?
A mi paradicsomos tésztánk (vegán)
2016. április 13. Zizi kalandjai
A paradicsomos tészta végtelen lehetőséget rejt magában… mondhatni, hogy ahány ház, annyi fajta paradicsomos tészta… mindenki másra esküszik. Nálunk is van egy változat, ami nagyon bevált, néha azonban feldobjuk egy-két újdonsággal. A minap például kapribogyót tettünk a szószba és nagyon finom lett… imádjuk a savanykás ízeket, így a kapribogyó nagyon ízletessé tette. Nem mellesleg Ádi és én is rákaptunk a kapribogyóra, csak úgy magában majszolgatjuk mindenhez.
Az alap változaton kívül (vöröshagyma, fokhagyma, chili pehely, bazsalikom) az új kedvencünk nem bazsalikommal készül, hanem friss petrezselyemzölddel. Fantasztikus lesz a végeredmény, teljesen új világba repít. Beledobunk egy jó nagy csokor petrezselyemzöldet és máris egy új ételt kapunk. Lehet, hogy így nem olaszos a paradicsomszósz, de legalább családi magyaros.
A paradicsomos tészta a mi megmentőnk, ha semmi sincs a hűtőnkben, biztosan találunk a “kamrában” tésztát és paradicsomszószt, no meg néhány gerezd fokhagymát. Ezek nálunk kifogyhatatlan alapanyagok, szóval megment bennünket az éhenhalástól.
Először főztem gluténmentes tésztát (kukoricaliszt + csicseriborsó liszt) a szószhoz. Nagyon bevált, a szósszal leöntve a tésztát, észrevehetetlen a különbség a sima durumtészta és a gluténmentes tészta között. Ajánlom kipróbálásra!
Paradicsomos tészta (vegán)
Hozzávalók 3 főre:
– 500 g paradicsomszósz
– 2 evőkanál paradicsompüré
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 csokor petrezselymzöld, felaprítva
– 2 evőkanál olívaolaj
– só, bors, chili pehely
– 300 g gluténmentes penne tészta (bármilyen tészta használható, ami van nektek otthon)
– tálaláshoz: vegán parmezán
Egy serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett, tegyük bele az olívaolajat, a felaprított fokhagymát és főzzük 2 percig (vigyázzunk nehogy megégjen a fokhagyma). Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint adjunk hozzá chili pelyhet, és a felaprított petrezselyemzöld felét, majd vegyük takarékra a lángot és főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adjunk egy kevés tésztás főzővizet hozzá, hígítsuk néhány evőkanállal.
Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. Tálaljuk a maradék friss petrezselyemzölddel a tetején és vegán parmezánnal megszórva.
Tipp : adhatunk a szószhoz főzés közben néhány szem kapribogyót, hogy még pikánsabbá tegyük!
A mi bazsalikomos tésztánk receptje itt!
Ananászpakora őszibarackcsatnival
2016. április 10. Vegán muflon
Személy szerint felettébb boldog vagyok, hogy a politikai korrektség nyelvezete egyre nagyobb teret hódít. Már régen is azok közé tartoztam, akik napokig nem tudtak aludni azzal a tudattal, hogy valamely kijelentésükkel megsértették a Dunsztosüvegbe Jódlizó Aszexuális Kalaposmesterek Érdekvédelmi Ligájának aktivistáit. Ennél fogva a következő ételre pusztán lelkiismereti okokból nem ragasztanám rá a "rántott ananász indiai baracklekvárral" csúfnevet. (Holott nagyon leegyszerűsítve erről van szó.) Persze, ha 60 év feletti ismerőseim kérdeznek rá, mit főztem épp, nyilván ezzel a formulával hozakodnék elő - elkerülendő, hogy a beszélgetés másfél órás magyarázkodást követően halálesetbe torkolljon. Komponensek: A pakorához: 2db ananász 250g csicseriborsóliszt 2 tk porcukor 1 tk fahéj 1 tk őrölt szegfűszeg 1,5 dl víz A csatnihoz: 400g őszibarack (és bár áprilisban halmozottan szezonális, konzerveset is használhatunk) 1 fej lilahagyma 1 tk reszelt gyömbér 2 ek friss bazsalikom felaprítva 1 tk római kömény 2 tk szegfűszeg 1 piros chilipaprika 4 db babérlevél 3 ek barnacukor 3 ev víz kevés só és bors A lisztet és a fűszereket a víz hozzáadása után variálás nélkül csomómentesre mixeljük, majd egy tál nevezetű egzotikus eszközben összekeverjük a felkockázott ananásszal. Ezt az elegyet jó negyed órán át hagyjuk békében nyugodni. Addig nekiláthatunk a csatninak, de kotlóst is imitálhatunk önmagunk szórakoztatására, lelkünk rajta! (Ha utóbbit választjuk, ügyeljünk a művészi hitelességre, és ódzkodjunk azoktól az elcsépelt mozdulatoktól, melyeket az óvodában tanultunk el kacsatánc címszó alatt!) Ha letelt az említett idő, az fűszeres tésztával beborított ananászt forró olajban kisütjük. Közben egy másik edényben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a szegfűszeget, a chilipaprikát, majd a felkockázott hagymát, a gyömbért és a bazsalikomot. Négy-öt percig, folyamatos kevergetés közepette pároljuk, majd lelkesen belepasszítjuk a héjától megfosztott, felkockázott barackot. Jöhet a babérlevél, a cukor, a víz, nüansznyit sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kis lángon fél óráig főzzük.
Zöldség vegyestál
2016. április 9. Vegetáriánus receptek
Egyszerű, igazából recept sem kell(ene) hozzá. Tetszés szerint, ízlés szerint, meg ami van otthon. Az alapja a krumpli, de ha nem kerül bele, akkor valamilyen körettel található.
Hozzávalók:
- 1-2 kg krumpli
- néhány szál sárgarépa
- 1-2 vöröshagyma
- 1-2 lila hagyma
- 1 db paprika
- néhány szem apró paradicsom
- egy marék borsó
- egy marék brokkoli
- olaj a kenéshez
- só, bors, majoránna
- víz, száraz fehérbor
A zöldségeket megtisztítjuk. Az edényt kiolajozzuk. Cserép vagy jénai: sütőben bármelyik megteszi, kemencébe viszont inkább a cserepet tegyük.
A krumpli kerül az aljára, karikára vágva. Az fő meg a legnehezebben, lenn viszont ehhez lesz lé bőven. 2-3 rétegenként mehet rá só, majoránna. Ha készen van, mehet rá a sárgarépa, majd a brokkoli és a borsó egyenletesen elrendezve. A tetejére kerül a paprika, paradicsom és a hagyma, a gravitáció végigviszi így majd az ízeket az összes alsó rétegen. Sózzuk, borsozzuk. Leheletnyi vizet és bort öntünk alá, de majd sülés közben érdemes ellenőrizni, nehogy az alja megégjen.
Sütőben vagy kemencében készre sütjük. Nem tudom hány perc, lehet majd tudni az illatáról, hogy mikor, de sütés közben kóstolgatni is lehet bátran.
Bliszkó Viktor
Dupla babos Chili con veggie (glutén-, tojás-, laktózmentes, vegán), avagy van-e keresnivalója a konzervnek egy tudatosan táplálkozó konyhában?
dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) Biztosan lesznek, akik most felhördülnek, amikor azt látják, hogy a konzervek és az egészségtudatos táplálkozás gondolatai egy mondatban szerepelnek. Minden tiszteletem azoké az embereké, akiknek mindig van idejük és kedvük megvárni a száraz hüvelyesek áztatási és főzési idejét, és soha nem nyúlnak egyszerűbb megoldásokhoz. Amikor csak tehetem én is a teljesen természetes alapanyagokat választom. De van, hogy ,,vétkezem. ;-) Ez a recept is egy így született. Fárasztó napok előzték meg, és gyorsan valami táplálót és fűszereset szerettem volna, amihez nem kell sok előkészület, és szinte magától elkészül. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legolcsóbb, rossz minőségű, tartósítószer és cukorral tömött konzerveket használtam. Gondosan megnéztem a címkéket, és a kifejezetten cukormentes, max.3 összetevős (víz, só, bab), lehetőleg bio konzerveket tettem a kosaramba. És igen, itt megint belém lehet kötni. Bio? Hahaha! Na persze! ;-) Tisztelettel jelentem én naív vagyok ezen a téren (is), és elhiszem, hogy a bio címke jobb minőséget takar, mint annak a hiánya. Persze nem tudhatom, hogy igaz-e, de próbálom úgy meghozni a döntéseimet, hogy ha én a tőlem telhető legtöbbet megtettem az adott ügy érdekében, akkor nyugodt lelkiismerettel fekszem le. A világ (jelen esetben az élelmiszergyártó) lehet hazug és csaló, az már nem az én lelkiismeretem. Tehát megvettem a szerintem legjobb minőségű, legtudatosabban kiválasztott, egészséges konzerv alapanyagokat, és elkészítettem belőle ezt a rendkívül íz-gazdag és tápláló ételt. Egyszerű, villámgyors, és mindenki jól lakik vele. A tökéletes komplettálásnak köszönhetően pedig még egészséges is. (A rizsben kevés a lizin, a babban pedig alig van metionin, melyek közül mindkettő esszenciális. Amikor ezt a két tápanyagot egyszerre fogyasztod, teljes értékűvé komplettálod a fehérje tartalmukat.) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) vörösbab és fekete babÉs hogy miért dupla babos? Mert nem tudtam eldönteni, hogy vörösbabból vagy feketéből készüljön? Így mindkettő került bele! :-D A babban lévő élelmi rost, a paradicsom, paprika és sárgarépa C-vitaminja, a paradicsom E-vitaminja, valamint a paprika B6-vitamin és folsavtartalma tisztítja a vérereket, ellenállóbbá teszi a szervezetet, és csökkenti a daganatos megbetegedések kockázatát. Lelkiismeret furdalás nélkül ajánlom mindenkinek egy-egy zsúfolt vagy kedvetlen napra. Fogyasszátok sok szeretettel! HOZZÁVALÓK (kb. 4 személyre) dupla babos Chili con veggie (vegán) - 1 db bio vörösbab / vesebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio feketebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio csemegekukorica konzerv (cukormentes) - 1 db bio hámozott paradicsom konzerv (cukormentes) - 5-6 levél friss bazsalikom - Himalája só, fekete bors, 1 tk mustár - 1 tk apróra vágott friss chili paprika - 1 közepes méretű vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma - 3 ek kókuszolaj vagy olívaolaj - 1/2 db zöld színű (kaliforniai) paprika - 1 ek balzsamecet - 1,5 bögre barna rizs - 3 bögre tiszta víz - tálaláshoz friss és ropogós salátalevelek (pl.: római saláta) és csíra - (elhagyható: 1 szál szárzeller) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A barna rizst a megszokott módon megfőzzük. Feltesszük dupla mennyiségű vízben fedővel lefedett edényben főni. Kb. 35 perc múlva elkészül. Az apróra vágott vöröshagymát feltesszük az olajban dinsztelődni. Amikor már barnul, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és friss chili paprikát. 2-3 percig együtt sütjük őket folytonos kevergetés mellett. Majd hozzáadjuk a kukoricaszem méretűre vágott zöldpaprikát, sárgarépát és zellerszárat (elhagyható). Az egészet kb. 5 percig közepes lángon kevergetjük. Hozzáborítjuk a paradicsomkonzervet (levével együtt), a fűszereket, és a balzsam ecetet. Fedővel kb. 15 percig főzzük. Végül beleborítjuk a kétféle babkonzervet (levével együtt), a kukoricakonzervet (levével együtt) és hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot. Mehet rá vissza a fedő, és még 10 percig főzzük közepes lángon. Ha nem elég erős, adjunk még hozzá őrölt chilit. Miután letelt a 10 perc ehetjük is. Ha úgy érezzük, hogy túl sok leve van, vegyük le róla a fedőt, és minimum lángon főzzük további 5 percig fedő nélkül. (minimumra vegyük vissza a tűzhelyet, mert különben utána lehet konyhát takarítani, hogy eltüntessük a kipöfékelt paradicsomos szószt. ;-) ) Tálaljuk készre főtt barna rizzsel és friss salátával, csírával. dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: Természetesen száraz babból is el lehet készíteni az ételt. Ebben az esetben sokkal tovább tart, de még természetesebb lesz. Előző éjszakára áztassuk be a száraz babokat, majd főzzük meg őket külön-külön enyhén sós vízben. Utána pedig készítsük el az ételt a fenti recept szerint. Megjegyzés2: Az aktív bélműködéstől sem kell megijedni a bab szó hallatán. Sokszor hallottam már kifogásnak a rostban gazdag ételekre, hogy inkább nem fogyasztják, mert gázosít. Ezért ne hagyjunk fel a fogyasztásukkal! A rostban gazdag ételek segítenek az emésztésben, aktívabbá teszik a bélműködést, ezáltal hatékonyabb a székletürítés. Ez pedig bármennyire is furán hangzik, jó dolog! A székletünk és a vizeletünk a test méregtelenítésének végeredménye. A hatékony méregtelenítés pedig egészségesebb testhez, tisztább belső szervekhez, több energiához és frissességhez vezet. Az antioxidánsban és rostban gazdag ételek (pl.: hüvelyesek is) rendszeres fogyasztása hozzájárul számos betegség megelőzéséhez és egészségünk megőrzéséhez. Inkább legyen több puki, mint magas vérnyomás, aranyér vagy akár szív és érrendszeri problémák! dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán)
Kukoricakása szójaszószos szezámolajas pirított padlizsánnal (vegán)
2016. április 6. Zizi kalandjai
Tegnap nagyon fáradt voltam, annyira erőtlennek éreztem magam, hogy ha I. nem segített volna a napi teendőkben, nem tudom, hogyan csináltam volna végig az egész napot a két fiúval. Pedig a körülményekhez képest egész normális mennyiséget aludtam, mégis nagyon nagyon fáradt voltam.
Szóval nehéz két gyerekkel, de egyre jobban jövök/jövünk bele a napi teendőkbe és egyre inkább alkalmazkodunk a kétgyerekes léthez. Tény, hogy az egész napunkat a gyerekek töltik ki, ez főleg hétvégén látszódik, amikor mindketten együtt látjuk el őket. Róluk, értük szól a nap, igyekszünk olyan programokat találni, amiben örömüket lelik ők is (főleg Ádi, mert Ákos még nagyon kicsi) és mi is… ilyen például a csúszdázás. A Gellért hegyi csúszdaparkban jártunk és nagyon jól szórakoztunk mindannyian.
A főzést tekintve a minimál stílus a nyerő, minél gyorsabban, minél laktatóbbat és minél egészségesebbet készíteni, ami ugye szoptatóbarát is (bár ez nagyon változó, hogy ki mit tud enni szoptatás alatt). Így készült ez a villámgyors kukorica kása ilyen instant kásából és hozzá egy kis pirított fokhagymás padlizsán szójaszósszal és pirított szezámolajjal. Igazi, életmentő hétköznapi ebéd! Nekem egyébként annyira bejön a padlizsán így elkészítve, hogy a múltkor egy teljes egész padlizsánt megettem így egymagam!
Kukoricakása szójaszószos szezámolajas pirított padlizsánnal (vegán)
Hozzávalók 3 főre:
– 2 közepes padlizsán (kb. 450-500 g), felkockázva kb. 1*1 cm-es kockákra (nem kell meghámozni!)
– 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 3 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj
– 2 evőkanál tamari (gluténmentes szójaszósz)
– 1 evőkanál pirított szezámolaj
– 3 bögre instant kukoricakása
– 3 bögre víz vagy zöldség alaplé
– 1-2 gerezd fokhagyma, felaprítva
– só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Magas láng felett hevítsünk fel egy serpenyőt. Tegyük bele a kókuszzsírt, majd a padlizsánkockákat és pirítsuk addig, amíg enyhén megbarnulnak. Ekkor öntsünk hozzá kb. 50 ml vizet és adjuk hozzá a felaprított fokhagymát. Vegyük közepesre a lángot és főzzük, pirítsuk, amíg a fokhagyma és a padlizsán is megfő. Ízesítsük a szójaszósszal, majd ha elzártuk a gázt, adjuk hozzá a pirított szezámolajat is. Jól keverjük el és tegyük félre tálalásig.
Egy lábasba tegyük bele a felaprított 1-2 gerezd fokhagymát, adjuk hozzá a vizet/zöldség alaplevet és forraljuk fel. Sózzuk, borsozzuk, majd lassan kezdjük el beleönteni a kukorica kását úgy, hogy közben folyamatosan kevergetjük. Zárjuk el alatta a gázt és tálaljuk azonnal, amíg folyékonyabb állapotban van (utána megdermed – persze egy kevés vízzel hígítva újra folyékonnyá tehetjük a kását).
Beindulás
Vegetáriánusnak születtem. Anyám a zöldborsó főzeléket sutyiban hidegen merőkanállal ette a lábosból a kamrában. Kenyér nélkül. Ez csörgedez a véremben nekem is, de nem bánom. Gazdag örökség, próbálok vele jól sáfárkodni. Tengelyem ez, ami körül pörgök. Mindenmentes világban élünk. Felragyog az ég, kivirágzik a mosoly, ha a betérő vendég azt találja mondani, hogy neki nincs semmiféle allergiája, diétája, kiskutyafüléje, pusztán egyszerűen egy színes-friss-ízletes harapnivalót keres és nyitott a világra, a benne lévő ételekre. Egyetlen tény, ami optimizmusra ad okot. A mindenmentesség halmazainak ugyanis van egy közös része, és erre nem más vagyon írva, mint: zöldségek! Gondoljuk csak végig. A paleo eszik sok-sok zöldlevelest, a vega úgyszintén. A vegán és annak viruló RAW ( nyers) ága is zöldségimádó és szerencsére az allergiával élők között ritka, ha valaki zöldségfélét nem ehet. Bízzunk benne, hogy a legnagyobb halmazt kitevő mindenevők is egyre több és több zöldséget fogyasztanak. Éljenek a csodálatos zöldségek! Aztán mindenki egyen hozzá azt, ami aktuálisan jól esik neki. Erről jut eszembe. Három éve osztálytalálkozót szerveztünk, két naposat a Balatonnál. Három menü közül lehetett választani. Kérdően néztek rám barátaim, hogy vegaként miért a zöldséggel töltött pisztrángot választottam, mikor volt csinos rántott sajt tartárral mint vegetáriánus fogás. Jól döntöttem. Azóta is pisztrángról álmodok! Mikor pár hete az ételkészítési ismeretek tanórán a tanárunk azt találta mondani, hogy úgy tartják, azok szeretik a pisztrángot, akik a halat egyébként nem, örültem, összeállt bennem a mozaik és az év többi napján vegaként tengetem az élem. Vicces, de nem ezekről akartam írni, hanem arról, hogy impulzív módon ébred a természet. Előtörnek a kos energiák, beindul az élet, az életigenlés utat tör magának. A kertben hajt a kedvenc tárkonyom. Istenem, amióta rátaláltam Feri tárkony-fokhagyma-gyömbér-chili kombójára, elvesztem. Hiszek benne, hogy minden vélt vagy valós problémára több megoldás van. Néha már attól megszűnik a baj, ha máshová helyezzük a figyelmünket. Ma délután egy kiadós testmozgás után körbejártam kertünk zsengeségeit és észrevétlen elpárolgott belőlem a frusztráció batyuja. Imádott zsálya és a rozmaring bokraim túlélték az enyhe telet, a citromfű, menta kiírthatatlan életerejével tör elő. Férjem örömére a lestyán is beindult. És van itt egy ezüstös színű kis bokor amiről szakítottam. Kezeket fel, aki tudja mi ez? Plusz az is érdekel, hogy ki mire használja?
Kókuszkrémes vöröslencse krémleves
2016. március 31. Éltető ételek
Nagyon szeretem a vöröslencsét, változatosan el lehet készíteni. Akár leves, főzelék vagy éppen fasírt is készülhet belőle, és a fűszerezés is igen széleskörű lehet. Ma egy egyszerű leves készítettem, amiben olyan sok alapanyag nincs is benne, inkább a fűszerek a mérvadók benne. A végén a kókuszkrém pedig felteszi az i-re a pontot. :) Ha szereted az édeskés és fűszeres ételeket, akkor feltétlenül próbáld ki. A kicsi lányom még repetázott is belőle. Hozzávalók: - 1 nagy sárgarépa - 1 csésze vöröslencse - 1 közepes vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - pici friss gyömbér (kb. 1 cm-es, ujjnyi vastagságú)1 kávéskanál curry fűszerkeverék - himalája só, chili - fél doboz cocomas kókuszkrém Elkészítése: A kókuszolajon elkezdjük pirítani az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a gyömbért.Amikor már illatozik, rádobjuk a kicsi kockára vágott sárgarépát, majd az átmosott vöröslencsét is. Pár perc pirítás után felöntjük vízzel.Fűszerezzük, és 15 perc alatt puhára főzzük.Botmixerezzük, majd öntsük hozzá a kókuszkrémet. Csak apránként, és kóstolgasd.
Fűszeres polenta rozmaringos gombával
2016. március 29. Éltető ételek
Ez a polenta (puliszka) nem más, mint egy kukoricakása, amelyet kedvünk szerint ízesíthetünk. Hozzávalók: - 1 bögre kukoricadara - 2 bögre víz - himalája só, bors Amit beletehetünk: - 2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál vaj vagy kókuszolaj - apró kockára vágott, grillezett kápia paprika - medvehagyma, újhagyma Elkészítése: A felforralt sós vízbe állandó keverés mellett beleöntjük a kukoricadarát. Addig keverjük, amíg elválik az edény falától. (Vigyázz, mert "köpködhet" közben!) A tűzről levett kész masszába belekeverjük a fűszereket, a zöldségeket és a vajat.Jól dolgozzuk össze, és egy tálcára terítsük ki úgy, hogy kb. 1 cm vastag legyen. Hagyjuk teljesen kihűlni. - Szaggassunk ki belőle formákat, vagy csak vágjuk fel egyforma darabokra. - Sütőben, grill fokozaton, vagy serpenyőben pirítsuk meg mindkét oldalát. Rozmaringos gomba: - 30-40 dkg gomba - 1 evőkanál szójaszósz - 2 gerezd fokhagyma - apróra vágott friss rozmaring - himalája só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj A gombákat tisztítsuk meg, majd szeleteljük fel. A kisebbek maradhatnak egészben, vagy esetleg ketté vágva.Tegyük egy serpenyőbe, majd keverjük hozzá az olajat és a szójaszószt, reszeljük bele a fokhagymát és adjuk hozzá az apróra vágott friss rozmaringot is. Sózzuk, borsozzuk.Addig süssük, amíg a gomba által kieresztett víz elpárolog, sőt... egy picit le is piríthatjuk.
Thai pirított tészta grillezett padlizsánnal
2016. március 24. Vegán muflon
A blog története során még sosem értekeztem thaiföldi élményeimről, pedig gyakran vendégeskedtem Bangkokban egy szingapúri üzlettársam lakosztályán. Először csak nézőként nyertem betekintést a koszos klubok alagsorában zajló illegális harcok világába. Ott aztán egy kupacba fújta a szél az alvilág összes szemét alakját. Stricik, emberkereskedők, bérgyilkosok, orvhorgászok mindenütt... Végül magam is a ringben találtam magam, ahol nem voltak szabályok. Miután egyetlen rúgással padlóra küldtem az addigi bajnokot, Ho-Ling Szint, még a legrohadtabb alakok is megpróbáltak a bizalmamba férkőzni. A következő receptet pl. egy transznemű revütáncostól tanultam el, aki korábban Burmában volt kalóz, és amikor...őőő... bocsánat, egyszer a zalahalápi resti kerthelyiségében homlokon csapott a lengőteke, azóta hajlamos vagyok fiktív élményeket gyártani a Távol-Keletről. Na, de ha már itt tartunk, akkor szakma. Szíveskedjék előcibálni: A tésztához: 250g rizstészta (én sima teljes kiőrlésű spagettit használtam, de ezt elsunnyogjuk) 1 ek szezámolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet 1/2 marék friss bazsalikom felaprítva 2 ek szezámmag A padlizsánhoz 1 db padlizsán (ez váratlan fordulat volt, elismerem) 1/2 csésze rizs- vagy fehérborecet 2 ek szójaszósz 2 ek szezámolaj 1 ek agaveszirup (vagy hasonló sűrű, édeskés lötty, azért kiwiszörpöt ne használjunk) 2 gerezd fokhagyma A tésztát a csomagoláson olvasható használati utasítás ( ?????? ???) szerint feltesszük főni. Közben páclevet barkácsolunk a padlizsánhoz oly módon, hogy a folyékony összetevőket és a fokhagymát egy tálban összekeverjük, majd beleoktojáljuk az összetört fokhagymát. A padlizsánt kb. 1,5 cm vastag karikákra vágjuk, majd minimum húsz percre mindkét oldalán páclébe fojtjuk Közben egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, így marad a mélyebb serpenyő) felhevítjük a szezámolajat, és mikor kellően forró, hozzáadjuk a megfőtt tésztát. Hozzápasszítjuk az ecetet, a bazsalikomot, és a szezámmagot, majd komor tekintettel összeforgatjuk. A padlizsánt forró grillserpenyőbe helyezzük, majd mindkét felén 4-4 percig sütjük. Végezetül felszeleteljük, a tésztához adjuk, majd végezetül az egész hóbelevanchoz hozzáadjuk a páclé kb. 2/3-át. A maradékot megitatjuk ellenszenves hozzátartozóinkkal.
Medvehagymás, hamis tojáskrém
2016. március 23. Éltető ételek
Igazán finom ez a tojáskrém, amely igazából nem is tojásból készül, hanem kölesből. Így tavasszal mindenképp tegyünk bele medvehagymát. Kenyérre kenve és sok-sok zöldséggel megpakolva igazán finom lesz. A tojás hamisítatlan ízét a himalájai fekete só biztosítja. Hozzávalók: - 1/2 bögre köles - 1 bögre víz - himalája só - kis marék medvehagyma - 1 kis vöröshagyma - zabkrém - 1 evőkanál bio vaj - 1 kávéskanál mustár - kevéske friss citrom leve - fekete só Elkészítése: - A kölest alaposan mossuk át, majd száraz serpenyőben pirítsuk meg. Öntsük rá a vizet, sózzuk, és lefedve főzzük fel. - Miután felfőtt, vegyük kis lángra, majd lefedve 15 perc alatt főzzük puhára. - Hagyjuk teljesen kihűlni. - Keverjük bele a vajat, a zabkrémet (annyit tegyünk hozzá, hogy kenhető állaga legyen), és dolgozzuk jó krémesre. Ízesítsük mustárral, citromlével és a fekete kristálysóval. - Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és a medvehagymát. - Jól keverjük össze, és már ehetjük is.
Rakott burgonya másképp
Ha azt mondják, rakott krumpli, az emberek jelentős része a kolbásszal, tojással vízszintesen rakott, tejföllel megkent ételre gondol. Most egészen másképp raktam össze a krumplikarikákat. Körbe körbe, a karikák közé helyezve, ha úgy tetszik tűzve a paprikát, füstölt tofut és lila hagymát. A tetejére jó kis fűszeres olajat tettem (amit még férjem kapott valamikor). Az olajban egy szép szál rozmaring díszlett és kölcsönzött mediterrán ízvilágot, nem csak az olajnak, hanem az így elkészített rakott krumplinak is. Húsvétra (is) ajánott vegán étel, nem csak vegánoknak, mert szenzációsan finomra sikeredett.
A recept:
Hozzávalók:
- fejenként 2-3 burgonya
- 1 füstölt tofu
- fejenként 1 lila hagyma
- fejenként fél pritamin paprika
- só
- fűszerolaj (rozmaringgal)
- kókuszzsír
- víz
Elkészítés:
A megmosott krumplikat héjastól vízben előfőzzük, de ne olyan puhára, mint a rakott krumplit. Ne maradjon nyers a belseje, de ne is főzzük puhára! Közben felkarikázzuk a lila hagymát, felszeleteljük a tofut és a paprikát, kókuszzsírral kikenünk egy tűzálló tálat. A megfőtt krumplikat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha lehűltek, felkarikázzuk őket. (Én direkt nem fejtettem le a héjukat.) Ezt követően már csak a tűzálló tálba körös-körbe egymás után rakva helyezzük a felszeletelt ételeket: 1 krumpli 1 tofu 1 krumpli 1 hagyma 1 krumpli 1 paprika és így tovább. A tetjét megszórjuk némi sóval (pl. darabos himalaya só), fűszerolajjal megkenjük őket és mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük.
10 perces medvehagymás tészta
2016. március 18. Éltető ételek
Egyszerű recept sietős napokra. Már készítettem ilyet, mindig más finomság kerül bele. Most volt a hűtőben főtt csicseriborsó, ezért ez is került bele. Így tavasszal a medvehagyma nem maradhat ki belőle, de ha nincs itthon az sem baj, bátran készítsd el nélküle is. Hozzávalók (1 adag): - 1 vöröshagyma - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 1/2 kisebb padlizsán - 1 kisebb cukkini - 4-5 evőkanál főtt csicseriborsó - 10 dkg gluténmentes penne tészta - 1 dl sűrű paradicsomlé - 3-4 szárított paradicsom - 3-4 gerezd fokhagyma - friss medvehagyma - bazsalikom, rozmaring, só, bors, chili, füstölt pirospaprika Elkészítése: Szeleteljük fel a hagymát, a padlizsánt és a cukkinit.Tegyünk egy edénybe minden hozzávalót, és annyi vizet öntsünk rá, hogy úgy 2 ujjnyira ellepje a tésztát. A fűszerezést ne felejtsd el. Addig kell főzni, amíg a tészta elkészül. Időközben kóstold, kétszer-háromszor keverd meg, és a vízre figyelj, hogy egy kevés zaft maradjon rajta.
Spenótos humusz (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
2016. március 16. Zöld Avocado
Holnap megint Szent Patrik nap. Ez azt jelenti, hogy a Világ minden táján az írek zöldbe öltöznek, és ünnepelnek. Tavaly már készítettem zöld menüsort erre az alkalomra, és az idén is megemlékezem egy zöld színű, de arab étellel az ír zöld napról. Szeretem ezt a színt! ;-) spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) A csicseriborsóból készült arab ételek közül az egyik legnépszerűbb étel, a humusz. Nemcsak mert egyszerű, és nagyszerű, tápláló és egészséges, de felhasználhatósága is szerteágazó. Fogyaszthatjuk önmagában friss, ropogós saláta kíséretében, vagy kenyérre kenve szendvicsként, de megtölthetjük vele a házi wrapunkat, a húsmentes hamburgerünket, kísérheti a zöldséges fasírtjainkat, falafelünket, vagy csak egyszerűen kifőtt tésztával összekeverve, mint, egy "szósz" gazdagíthatja a vacsoránkat. Köszönhetően a vegetáriánus konyha napjainkban is zajló térhódításának, egyre több asztalra jut el a humusz, ami nem mellesleg tökéletes fehérjeforrás a húsmentes étrenden élőknek is. spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) Engem személy szerint sokáig elkerült a humusz. Nem azért mert nem találkoztam vele, hanem azért mert az avokádóhoz, és a brokkolihoz hasonlóan nem volt szerencsés az első találkozás. Nyersen beleharapni az avokádóba, szétfőtt brokkolit piszkálni, és natúr, ízetlen és színtelen humuszt kóstolni, nem éppen pozitív élmény. Jó pár évig hanyagoltam is ezeket az alapanyagokat, mígnem újabb esélyt kaptak tőlem, és más megvilágításban, igazi finom ételekben megtaláltuk a közös hangot. A mostohagyerek avokádóhoz és brokkolihoz is, számos ínycsiklandó recepttel szolgálok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. És akkor nézzük most a humuszt! Szeretem a szép színes ételeket, így a humuszba is csempésztem egy kis életet, egy kis színt. A következő receptben egy nagyon szép zöld színű, és egyszerűen elkészíthető, spenótos humuszt mutatok meg nektek. Miért fogyasszunk rendszeresen csicseriborsót? csicseriborsó - kitűnű fehérjeforrás - magas magnézium, cink és vastartalom - tartalmaz még: karotint, E-vitamint, B1- és B6-vitamint - pektintartalma és lassú felszívódása miatt csökkenti a vércukorszint ingadozást, ezért a cukorbetegek előszeretettel fogyasztják - alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt a fogyókúrázók és diétázók előszeretettel alkalmazzák - "élelmi rostokban gazdag: támogatja emésztésünk munkáját, és segít megszabadulni a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól - a rostban gazdag alapanyagok rendszeres fogyasztásával normalizálhatjuk vérnyomásunkat, segíti a koleszterin kiürülését szervezetünkből, ezáltal csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket - magas folsavtartalma miatt a kismamáknak, míg magas triptofántartalma miatt a szülés utáni depresszióban szenvedőknek vagy éppen a fáradt, kimerült felnőtteknek és gyerekeknek nyújthat segítséget - csicseriborsóból lisztet is szoktak készíteni, mely a gluténérzékenyek diétájának fon tos alapanyaga lehet" Forrás: Házipatika spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (egy müzlistálnyi adaghoz) - 1 bögre száraz csicseriborsó vagy 1 db konzerv bio csicseriborsó - Himalája só, őrölt fehér bors - 3 gerezd fokhagyma - 4 ek tahini szósz - 1 ek extra szűz olívaolaj - 1 citrom frissen facsart leve - 5 ek tiszta víz (főző víz) - 2 marék friss spenótlevél - (elhagyható - 1/2 db érett avokádó) ELKÉSZÍTÉS Ha száraz csicseriborsót használunk, áztassuk be min. 12 órára, majd kb. 80 perc alatt főzzük puhára sós vízben, közepes lángon (pótold a vizet, mert folyamatosan elfő). Ha konzerves borsót használunk, nem kell megfőzni. A megfőtt csicseriborsót és a többi hozzávalót beletesszük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe, és krémesre kevertetjük vele. (Kézi botmixert is használhatunk, de nem lesz olyan krémes.) Kész is a spenótos humusz. És, hogy mit is kezdhetünk a zöld humusszal? Például ezt! ;-) Zöld melegszendvics, spenótos humusszal A tetszés szerinti (GM) kenyérszeleteket kenjük meg spenótos humusszal, szeljünk rá kemény sajtot, helyezzünk rá pár szem friss spenót levelet, majd az egészet szórjuk meg görög feta sajttal, amit előtte kézzel vagy villával morzsára törtünk. Helyezzünk a tetejére egy újabb spenótos humusszal megkent kenyérszeletet, hogy a szendvicsnek legyen teteje is. Helyezzük őket az összecsukható szendvicssütőnkbe, és sajtolvadásig süssük a zöld melegszendvicseinket. spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado-val! :-) Megjegyzés1: Most kezdődik a medvehagyma tavaszi szezonja. Próbáljuk ki a humuszt spenót helyett medvehagymával is! ;-) Megjegyzés2: "A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Több változata ismeretes. Készülhet hántolt vagy hántolatlan szezámmagból - előbbit a Közel-Keleti (arab és zsidó) konyha használja, utóbbi inkább a kínai, koreai és japán ételekhez kedvelt. A hántolatlan változatnak magasabb a tápértéke, ugyanakkor keserűbb az íze. Felhasználhatnak hozzá nyers vagy enyhén pörkölt magokat egyaránt. A hőkezelés hatására a kész tahiniben csökken bizonyos vitaminok, tápanyagok mennyisége. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt. A tahini kitűnő forrása a réznek, magnéziumnak, kalciumnak és cinknek, ugyanakkor gazdag rostokban és B1 vitaminban. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. A világszerte növekvő szezámfogyasztás sajnos ezen egészségügyi problémák számát is folyamatosan gyarapítja. Az Európai Unióban forgalmazott előre csomagolt ételeken ezért kötelező feltüntetni, ha szezámot vagy szezámszármazékot tartalmaznak." Forrás: Wikipédia spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
Idény zöldségek, gyümölcsök - március
2016. március 16. Élj harmóniában
Idény zöldség-gyümölcs- március Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk (erről a teljes cikket itt találod) . Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Március hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod: alma körte cékla sárgarépa sütőtök zeller káposzta karalábé petrezselyem fehérrépa pasztinák hagyma medvehagyma póréhagyma burgonya újhagyma retek madársaláta
Gombapástétom
2016. március 14. Éltető ételek
Nagyon szeretem ezeket a pástétomokat, igazán változatossá tehető vele a reggeli, és ki tudunk lépni a felvágott-sajt világából. :) De nemcsak kenyérre kenhetjük, hanem kifőtt tésztával is tálalhatjuk, amely révén egy főétel kerekedik ki belőle. Ezt a receptet egy kedves ismerősömtől kaptam, iziben ki is próbáltam. A fűszerezés természetesen ízlés szerint történhet, bár a petrezselyem azért természetes benne. Hozzávalók (2 adag): - 1 kis fej vöröshagyma - 1/2 kápia paprika - 2 gerezd fokhagyma és/vagy medvehagyma - 15 dkg gomba - 1 marék fehér, szeletelt mandula - himalája só, bors - pici friss gyömbér - 2 kis darab koktélparadicsom (nekem volt a fagyasztóban) - zöldfűszerek: petrezselyem, rozmaring Elkészítése: A hagymát vágd fel pici darabokra, majd kevés kókuszolajon kezd el dinsztelni. Add hozzá a gyömbért, majd az apróra vágott gombát és a paprikát is. Párold kb. 10 percig.Add hozzá a szeletelt mandulát, és a paradicsomot, majd párold még további 10 percig.Fűszerezd, botmixerezd.Nemcsak kenyérre kenhetjük, hanem kifőtt tésztával is nyugodtan összekeverhetjük.
Zöldborsópüré kölesgombóccal
2016. március 11. Éltető ételek
Ez a zöldborsópüré első ránézésre talán túl zöld :), de a medvehagyma és a mustár kellően megízesíti, és igazán meglepő, hogy nem is rossz. Legalábbis a párom így jellemezte. :) A kölesgombócot akár más főzelékhez vagy salátához is társíthatjuk, ne ragadjunk le ennél az összeállításnál. Hozzávalók (2 fő): Kölesgombóchoz: - 1 csésze köles - 1 evőkanál barna rizsliszt - 1 kis vöröshagymakecskesajt/mozarella - himalája só - 1 teáskanál kókuszolaj - medvehagyma - panírhoz: kukoricapehely Zöldborsópüré: - 50 dkg zöldborsó - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 teáskanál mustár - kis csokor medvehagyma (szezonon kívül petrezselyem) - himalája só Elkészítése: A kölest jó alaposan mossuk át. Száraz serpenyőbe kevergessük addig, hogy száraz legyen a köles, de még ne piruljon.Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, pár perc pirítás után öntsük fel 2 csésze vízzel.Sózzuk, miután felfőtt, 15 perc alatt lassú tűzön, lefedve főzzük meg.Hagyjuk kihűlni.A zöldborsó püréhez a kókuszolajon forgassuk meg a borsót, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Sózzuk, főzzük puhára.Krumplinyomóval törjük össze, adjuk hozzá a mustárt és az apróra vágott medvehagymát. Rottyantsuk össze.A kihűlt köleshez adjuk hozzá a lisztet, apróra vágott medvehagymát. Formázzunk belőle gombócot és a közepébe tegyünk egy kevéske sajtot. Forgassuk meg apróra összetört kukoricapehelybe, és előmelegített sütőben süssük meg.
Rakott brokkoli barna rizzsel
Ha valaki ódzkodik a szójától, szejtánból nagyon jó "húspótló" készíthető. Jó leírást találhatsz pl. Veszternél róla. Jó lehet Goody-Foody-val is, vagy gabonagömböccel. Mi Ábellel raktuk össze viszonylag gyorsan, Ő a forró rizs kivételével mindent alaposan megmarkolászott, közben kommentálta, hogy ezt azért teszem bele, mert... és eligazgatom, hogy jobb íze legyen... a hagymát is ő pucolta, remélte, hogy fel is szeletelheti, de mondtam, hogy sietünk. ;) Tejföl helyettesítésére nagyon jók a magvak. 1 marék kesudió és 1 marék napraforgó mag kevés vízzel és egy csipet sóval összeturmixolva mehet a tetejére. Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 1 fej brokkoli 1 kis fej vöröshagyma 10 dkg búzahús vagy szójakocka, esetleg gabonagömböc 1 dl tejföl / növényi tejföl 1 ek olivaolaj 1 tk vegamix A barna rizst 2,5szeres vízben 50 perc alatt kevés sóval és vegamix-szel megfőzzük. A vöröshagymát felaprítjuk, a brokkolit rózsáira szedjük. A búzahúst felkockázzuk. Egy jénai tálat kikenünk olajjal, beleöntjük a rizst, a búzahúst, a brokkolit, és a hagymát. Összekeverjük. A tetejét megkenjük a tejföllel, és 35-40 percet közepes hőfokon sütjük.
Tofus görög saláta
A görög saláta a görögöknél olyan, mint a krumplileves a magyaroknál. Ahány ház, annyi szokás. A régi görögök a salátát az "istenek eledelének" nevezték. Hippokratész, az ókor leghíresebb orvosa, a táplálkozás fontos elemeként említi és dicséri a saláta egészségjavító hatását, 300 salátanövényt sorol fel írásaiban. Az ókori görögök szépségápolás céljából is fogyasztottak salátát. A görög monda úgy tartja, hogy a szerelem istennőjének, Aphroditénak kegyeltje, a szépséges Adonisz címerében saláta volt - az ókortól fogva hittek a saláta szépítő erejében. Mivel már akkor is szépek és egészségesek akartak lenni az emberek, rengeteg fejes salátát fogyasztottak. Színekben pompázó, feta helyett tofuval készült görög saláta recept következik.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kígyóuborka
- 2-3 paprika
- 1 lilahagyma
- 1 maréknyi (fekete) olívabogyó (szeletelt vagy magozott egész is jó)
- 300 g tofu
- igény esetén olíva olaj
- igény esetén oreganó és/vagyy bazsalikom
Elkészítés:
Az uborkát, paprikát és a lila hagymát apró kockákra vágjuk. Kimagozzuk az olívabogyót, felszeleteljük, ha szükséges, és a többi zöldséghez keverjük. Kis kockákra vágjuk a tofut, és gyengéd mozdulatokkal átkeverjük. Szerintem a hagyma és a többi zöldség rövid idő alatt jól összeérik, a tofu eleve tartalmaz elegendő sót, tehát én semmit fűszert vagy olajat nem tartottam szükségesnek hozzátenni. Akinek nem elég finom, tehet hozzá. Paradicsomot is tehetünk bele.
Grillezett padlizsán hasáb"burgonyával"
2016. március 6. Éltető ételek
Nagyon szeretem az egyszerű zöldséges ételeket, nos... ez is egy ilyen. A padlizsánt egyszerűen bepácoltam majd grilleztem, a krumpli helyett pedig zeller és sárgarépa lett hasábolva. Igazán ízletes, érdemes kipróbálni. Tökéletes vacsora ötlet. Hozzávalók (2 főre): - 1 duci padlizsán - 2 közepes zeller - 2 sárgarépa - pác elkészítését itt találod Elkészítése: A padlizsánt mosd meg, szeleteld fel úgy 3-4 mm vastagra, és pácold be. Hagyd állni 10-20 percig, de minél tovább tudod, annál jobb.A zeller és a sárgarépát hasáboló szeletelővel vágd fel.Egy kerámia serpenyőt hevítsd fel, tegyél bele 1 evőkanál kókuszolajat. Tedd bele a zeller és a sárgarépát, de csak annyit, hogy ne legyenek egymáson. Pirítsd 4-5 percig, majd forgasd meg. Süsd minden oldalát ropogósra.Szedd ki, majd sózd meg. ha van medvehagymád, akkor szórd meg vele.A padlizsán mindkét oldalát pici olajon (vagy a sütőben) grillezd meg.Pici citrommal locsold meg.Készíts hozzá egy adag zöldsalátát. Jó étvágyat!
Tejszínes gombás tönkölytészta
Amikor a szoptatós anyuka agyal, hogy mi is fér bele a menübe... milyen lesz ez hagyma nélkül... :) Hát jó. Finom lett. Hozzávalók: 1/2 kg barna csiperke 2 doboz rizstejszín 1 ek olivaolaj 1/2 ek vegamix 1/2 ek tk liszt 1/2 kk só friss petrezselyemzöld 1/2 kg teljes kiőrlésű tönkölypenne A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, sózzuk, fűszerezzük, kevés olajon sütjük, miután elfőtte a levét. Megszórjuk a liszttel, felengedjük a tejszínnel, összeforraljuk. Kifőzünk hozzá fél kg tésztát, azon melegében tálaljuk. A tetejét szórjuk meg friss petrezselyem zöldjével.
Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán)
2016. február 29. Zizi kalandjai
Anyaság. A világ legnehezebb projekt menedzseri állása. Én legalábbis mindenkinek ezt mondom, amikor engem kérdeznek a témáról. Legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb is. Szóval nehezek a mindennapok, pláne, amióta két kicsivel vagyok itthon. Ádi nagyon jó testvér, minimális a testvér féltékenység és állandóan puszilgatja Ákoskát, szeretgeti, néha túlzottan is és vissza kell fogni. Alkalmanként rendelek ebédet (imádlak nemsüti! ), mert egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy főzzek, tartsam a karomban Ákost, amikor nyűgös (és mostanában karban tartós vagy hordozós korszakát éli), játsszak Ádival és vezessem a háztartást. Persze be szoktam tenni Ákost a hordozóba és főzök így is: a mellkasomon a gyerek, a lábamnál egy másik ugrál és közben aprítom a hagymát és a többi zöldséget úgy, hogy alig látom a deszkát, mert a rajtam lévő gyerek szinte mindent eltakar. De nem panaszkodom, ez az anyasors és én örömmel csinálom, sokszor fáradtan is.
Nemrég a legjobb barátnőmmel beszéltünk telefonon (tartottuk egymásban a lelket) – aki szintén két kicsivel van otthon -, hogy nehéz helyzetekben egyszerűen csak a túlélésre játszunk, a szó jó értelmében, persze mindehhez jó sok móka társul, meg birkózás. Tesszük a dolgunkat, aztán a nap végén örömmel nyugtázzuk, hogy mindenki rendben van, nyugodtan alszik és végre van egy kis nyugink.
És hogyan tudjuk élvezni az esti nyuginkat? Hát úgy, hogy megeszünk néhány kockát egy ilyen banános diós puffasztott quinoás müzli szeletből, ami nyakon van öntve egy kis csokoládé szósszal. Eredeti recept innen, én egy keveset módosítottam rajta.
Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet (vegán)
Hozzávalók:
Müzli szelethez:
– 2 bögre apró szemű zabpehely
– 1 és 1/2 bögre puffasztott quinoa
– 1 bögre dió, felaprítva
– 1/2 bögre tönköly fehérliszt (teljeskiörlésű liszt is használható)
– 1/2 bögre kókuszzsír, megolvasztva
– 1 db érett banán, meghámozva, néhány darabra törve
– 10 db datolya, kimagozva, meleg vízben áztatva 10 percig, majd leszűrve
– 1 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet Himalaya só
Csokoládé öntethez:
– 4 evőkanál kókuszzsír
– 2-3 evőkanál kakaópor vagy karobpor
– 2-3 evőkanál datolyaszirup
– 1 evőkanál mandulavaj vagy kesudióvaj
– csipet só
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát (ha szilikon formánk van, akkor nem kell kibélelni papírral).
Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.
Tegyük robotgépbe (aprítógépbe) a datolyát, az olvasztott kókuszzsírt és a banánt. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a müzli “süti” tetejét.
A csokoládé öntethez egy lábasban melegítsük át a datolyaszirupot, a kókuszzsírral, a mandulavajjal és a kakaóval/karobbal. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémet csorgassuk a kihűlt müzli “süti” tetejére.
Vágjuk kockákra vagy hosszúkás szeletekre. Zsírpapírba csomagolva az egyes darabokat kiváló lehet utazáshoz, kirándulásra, vagy óvodába, iskolába uzsonnára.
Sütőben sült fűszeres karfiol
2016. február 26. Élj harmóniában
Sütőben sült karfiolMostanában elég gyakran szerepel nálunk az étlapon a karfiol. Részben mert nagyon egészséges, szeretjük az ízét és jelenleg ebben a a kicsit esősebb, nyálkásabb időben ideális étel a szervezet egyensúlyának megteremtésére. A karfiol nagyon változatosan készíthető el, nem is tudom hányféle formában szoktuk fogyasztani. Ma egy sütőben sült változatot készítettem, amit mi nagyon szeretünk, mert nagyon ízletes a sült, fűszeres ízek és hozzá ropogós, de mégis puha állag:. A recepthez szárított fűszereket használtam. Hozzávalók: 1 fej közepes karfiol 1/4 tk asafoetida (2 gerezd zúzott fokhagymát használhatsz helyette) 1 ek. bazsalikom 1 tk. oregánó 1 tk. kakukkfá 1/2 tk. rozmaring só bors néhány evőkanál olívaolaj (lehet ghí vagy kókuszzsír) A karfiolt mosd meg és szedd rózsáira.Tegyél fel egy fazékban vizet és ha felforrt rövid időre helyezd bele a rózsákat - éppen, hogy csak picit puhuljanak. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. Egy hőálló tálba öntsd bele az olajat és add hozzá a szárított fűszereket, majd ízlés szerint sód és borsozd meg. Keverd össze alaposan, majd tedd hozzá a karfiolt és jól forgasd bele, hogy mindenhol érje a fűszeres olaj. Majd helyezd a karfiolt a sütőbe és addig süsd , maíd a tejet meg nem pirul és a karfiol finom puha lesz. Kurkumás baszmati rizzsel, hajdinával vagy kuszkusszal tálalhatod. Tehetsz a tetejére tejföld is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel
2016. február 24. Zizi kalandjai
Umeboshi? Azt eszik vagy isszák? Én is feltettem a kérdést, amikor még nem tudtam, hogy miről van szó! Pont egy éve áradoztam róla a Facebook-on. Szóval az umeboshi japán szilva fajta, a makrobiotikában igazi superfood-ként emlegetik. Értékes gyógyító energiáit a több évig tartó, tengeri sóban történő érlelés során nyeri el. Gyönyörű színét a vöröses színű shiso levél adja. Maga a szilva csodás immunerősítő, megfázás, fáradtság ellen is használhatjuk gyógyitalaink alapanyagaként, valamint ételeink ízesítésére. Itthon kapható ecet, paszta (krém) és néha eredeti szilva formájában is (többéle márka kapható, keressétek bioboltokban, Medilineban, Herbaházban, Bijóban vagy a 12. kerületi Csörsz utcai biopiacon szombatonként a Clearspring hazai forgalmazójánál, a Diótörőnél).
Nagyon egyszerűen használom fel az ecetet. Néhány evőkanálnyit összekeverek olívaolajjal és ebben forgatom meg a zöldségeket (gombát, retket, brokkolit, karfiolt próbáltam eddig), hagyom egy kicsit állni, aztán mehet is a sütőbe. Isteni sós, savanykás ízt ad a zöldségeknek. Akinek nem sikerül beszerezni, annak adok helyettesítő alternatívát, ami szójaszósz és frissen facsart citromlé keverékéből áll. Bármilyen körettel tálalható, én most egy extra egészséges verziót hoztam: párolt fokhagymás spenótot kevertem össze főtt kölessel, de mehet mellé rizs, quinoa, sült krumpli, saláta… a fantáziátokra és a hűtőtök/kamrátok készletére bízom.
Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel
Hozzávalók 3-4 főre:
Sült zöldségekhez:
– 500 g csiperke gomba vagy brokkoli
– 1 csokor piros retek (közepes méretű “golyók”)
– 4 evőkanál ume ecet (helyettesíthető 2 evőkanál szójaszósz és 2 evőkanál frissen facsart citromlé keverékével)
– 4 evőkanál olívaolaj
Spenótos köleshez:
– 1 bögre köles
– 2 bögre víz
– 2 nagy marék spenót, megtisztítva, felaprítva
– 2 gerezd fokhagyma
– 2 evőkanál olívaolaj
– Himalaya só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A gombát tisztítsuk meg. Ha brokkolit használunk azt szedjük rózsáira, a vastag szárát (azt is felhasználjuk!) hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra, mossuk meg. Vágjuk le a retkek zöld hosszú szárát. Mossuk meg a kis golyókat.
Egy kis tálban keverjük össze az olívaolajat és az ecetet, tegyük a zöldségeket egy sütőtálba és öntsük le az olívaolajos ecetes keverékkel. Jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a zöldségeket. Hagyjuk állni kb. 30 percet, majd tegyük be a sütőbe és 180 fokon süssük kb. 20-25 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak.
A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd tegyük egy lábasba. Öntsük fel 2 bögre vízzel és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre. Egy serpenyőben hevítsük fel a 2 evőkanál olívaolajat, dobjuk rá az aprított spenótot és pároljuk 2-3 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, sózzuk és főzzük 4-5 percig, amíg a spenót összeesik és a fokhagyma is átfő. Adjuk a kész spenótot a megfőtt köleshez, keverjük át és tálalhatjuk is a sült zöldségekkel.
Zöldségekben gazdag tészta
Ez az étel még Londonban készült, ahol általában kevés időm volt a konyhában ügyködni. Ezért azoknak ajánlom, akik hasonló helyzetben vannak. Másik előnye, hogy egy fárasztó nap után meglehetősen gyorsan elkészül. Mialatt a tészta megfő, mirellit zöldségeket használva a szószt is el tudjuk készíteni. Ugyan zöldségekben gazdag, egészségügyi szempontból mégis azt ajánlom, fogyasszunk hozzá nyers salátaleveleket vagy bébispenótot. Segíti az emésztés, megakadályozhatjuk vele a hüvelyesek okozta puffadást, teltségérzetet ad, így kevésbé leszünk éhesek vacsorára.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy bögre zöldborsó
- 1 nagy bögre ceruzabab
- 1-2 szál sárgarépa
- 30 dkg gomba
- 1 kukoricakonzerv (vagy 1 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit)
- 1/2 póréhagyma
- petrezselyem
- fokhagyma
- 1 nagy fej hagyma
- bébispenót
- növényi tej
- ételízesítő
- sörélesztő-pehely
- kifőtt tészta (durum - jó, ha teljes kiőrlésű lisztből, nekem most nem ez volt)
Elkészítés:
A felaprított hagymát kevés vízen megdinszteljük. Ezt követően rátesszük a felaprított zöldségeket, a fagyasztott kukoricát és a felszeletelt gombát utoljára hagyva. Átkeverjük, ételízesítővel megszórjuk, felöntjük annyi növényi tejjel, ami épp ellepi, fokhagymával, petrezselyemmel ízesítjük és a zöldségeket fedő alatt, gyakran megkeverve puhára főzzük. A főzés végén adhatunk hozzá némi sörélesztőpelyhet. A megfőtt tésztánkat a főzés után egy kevés hidegen sajtolt olajjal átkeverjük, így megelőzzük a tészta összeragadását. Tálaláskor a tányér szélére bébispenótot szórunk, amire a tésztát tesszük. A tésztára porciózzuk az elkészült szószt. Felkarikázott póréhagymával megszórjuk. (A póréhagymát akár a főzés végén is a szószhoz tehetjük.)
A felhasznált zöldségek opcionálisak. Használhatunk mexikói zöld köretet, vagy szabadon válogathatunk a konyhánkban épp felhasználásra váró zöldségek között (pl. brokkoli, karfiol, stb.)
Vegán lakomák VI
Sokan, ha a vegán étkezés kerül szóba, egy szép zöld rétet látnak maguk előtt, ahol pár ember békésen legelészik. :))) Persze ez a legkevésbé sem igaz, bajban is lennénk így télvégén, amikor nemhogy egy fia legelő sincs, de hazai zöldségekből is soványka a választék. ;) Ilyenkor jönnek jól csodálatos gyökérzöldségeink, amiket szerencsére számtalan ízben és módon lehet elkészíteni. Laktatóak, táplálóak, és a legkisebb zöldségesnél is beszerezhetők.
Hozzávalók:
A grillzöldségek
- 2 nagy zellergumó
- 2 nagy répa
- 1 cukkini
- 3-4 ek olaj
- 1 mokkáskanál só
- 1 mokkáskanál kakukkfű
- 1 mokkáskanál rozmaring
- fél mokkáskanál fokhagyma granulátum
- pár csepp füstaroma
- A zellert, sárgarépát és cukkinit csíkokra vágjuk, majd összeforgatjuk a többi hozzávalóból készült páccal.
- Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon puhára sütjük.
- Amíg sülnek a zöldségek, nyugodtan elkészíthetjük a szószt hozzá, és sós vízben kifőzhetjük a szükséges mennyiségű krumplit.
A rukkola pesto
- 1 marék rukkola
- 2 marék madársaláta
- fél marék dió
- 7 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál citromlé
- 1 teáskanál élesztőpehely
- 1 mokkáskanál só
A hozzávalókat aprítóban turmixoljuk krémesre.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc
További recepteket ITT találsz.
Tetszett ez a recept? Akkor érdekelhet a legjobb leveseinket tartalmazó új receptgyűjteményünk. Kíváncsi vagy, mi van benne? Nézd meg róla ezt a rövid VIDEÓT. Bővebb infót is találsz róla ITT.
Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket! Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet
Hagymás sörös párolt savanyú káposzta
2016. február 12. Vegán lettem
Párolt savanyú káposzta, hagyma és sör. Külön-külön mindegyik nagy kedvencem és együtt olyan kiváló összhangba kerülnek, amit nem nagyon lehet semmihez sem hasonlítani.
A savanyú káposzta és főleg a párolt savanyú káposzta az év és a nap bármely szakában és minden mennyiségben jöhet. Kalóriaszegény magas rosttartalmú mivolta miatt vacsorára néha képes vagyok csak azt enni magában. Nyomelemekben és vitaminokban gazdag, közkedvelt köretnek számít Európa több országában. Sok kísérletezés után a natúrnak mondható magyar párolt káposztát kicsit “csehesítettem”, és sörrel valamint hagymával dobtam fel. Érdemes a kis hazánkban is kapható, de Csehországban főzött sörökből választani mert megítélésem szerint sokkal finomabb az ottani, mint a hazai sörök. Azt zárójelben megjegyzem, hogy nem feltétlen azért finomabbak mert nagyobb hagyománya van a cseheknél a sörfőzésnek, hanem mert sokkal jobb minőségű vízből készül. Én a cseh söröket mindig a Serfőző Kocsmából szerzem be, a Primátor sör pedig teljes mértékben vegán, azaz nem halak hólyagjait használják a szűréshez. Na de lássuk hogyan készül a hagymás sörös párolt savanyú káposzta.
Hagymás sörös párolt savanyú káposzta hozzávalók
1kg savanyú káposzta
2 fej lila hagyma
1 póréhagyma
1tk fűszerkömény
2tk paprika
2tk bors
4dl világos sör (a cseh Primátor prémium világos sörét használtam most)
2 marék bulgur
só
kókuszzsír
Hagymás sörös párolt savanyú káposzta elkészítése
Vágd apróra a két fej lila hagymát és a póréhagymát. Tegyél egy nagyobb edénybe kókuszzsírt, hevítsd fel, majd öntsd bele a felszeletelt hagymát, sózd meg igény szerint és hagyd pirulni. Miután szépen összeesett a hagyma, tedd rá a savanyú káposztát, keverd össze a káposztát a hagymával és tedd rá a babérlevelet, a paprikát, a borsot és a fűszerköményt, majd öntsd fel 2-3dl vízzel. Néha keverd meg és ha elpárolgott a hozzáadott víz, akkor 1-1 dl-enként adj hozzá mindig csak éppen annyit, amennyit a káposzta el tud főni. Amikor elkezd puhulni a leendő párolt savanyú káposzta, adjunk hozzá 2dl világos sört, majd hagyjuk tovább párolódni. Amikor már közel késznek érezzük, akkor tegyük bele a maradék 2dl világos sört és a két marék bulgurt. Miután a bulgur megpuhult, vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni és fogyasszuk főételként vagy köretként.
Én sült krumplit és szójás olívaolajban sült tofu szeleteket készítettem mellé. Gyors, egyszerű és laktató ebéd. Jó étvágyat!
Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes)
2016. február 11. Zöld Avocado
Egy kis technikai szünet után (úgy kezdődött, hogy takarítottam, és úgy végződött, hogy csúnyán lezuhant a laptopom a földre:-( ) újabb, gyorsan elkészíthető, egyszerű, glutén- és tojásmentes, vegánosítható recepttel készültem nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Nem lett olyan szép, mint, amilyen a fejemben volt, de nagyon finom! :-) édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) A szubtrópusi területeken az egyik legfontosabb népélelmezési cikk az édesburgonya, mely Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több helyen lehet hozzájutni. Bár az ára még hagy némi kívánnivalót maga után, azért ne ijedjünk meg a burgonya szó hallatán. Közel sincs szükségünk édesburgonyából akkora mennyiségre, mint amihez a hagyományos burgonyavásárláskor szoktunk. Sőt mi több! Valójában az édesburgonya nem is burgonya, és inkább hasonlít a sütőtökhöz, mint a krumplihoz. Fogyaszthatjuk sütve, főzve, készíthetünk belőle töltött burgonyát, rakottakat, krumplipürét, de még édességeket, pitéket is. ;-) Magas szénhidrát tartalma ellenére én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldségről van szó, melynek tápanyagi hasznosulnak a szervezetben, a felesleg pedig távozik a testből, és nem rakódik le zsírpárnák formájában. :-) Édes íze miatt azt hinnénk, hogy a cukorbetegeknek tiltólistás alapanyag. Ez tévedés! A diabétesszel küzdők számára egyenesen ajánlott az édesburgonya fogyasztása. (Bővebben a témáról itt olvashattok!) Vélhetően a népszerűséggel, a kínálat is nőni fog, több kereskedőtől beszerezhető lesz majd, és talán így az ára is lejjebb megy, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert rengeteg jótékony tulajdonsága van. Nyugat-európa már itt tart! :-) Például Írországban a hagyományos burgonyafogyasztás visszaszorult, és hetente akár többször is kerül az asztalra ebből a finom, édes és csodaszép burgonyából, melyet batáta néven is kereshetünk a zöldségesnél. édesburgonya / batáta Miért hasznos tápanyagforrás az édesburgonya? "Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. " Forrás: Házipatika édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 500 g édesburgonya / batáta - 1 db nagyobb méretű padlizsán - 200 g kecskesajt - 2 dl főzőtejszín (én szóját használtam) - 1 dl tetszés szerinti tej (én rizstejet használtam) - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk Himalája só, 1 kk őrölt fehér bors, 1 ek szárított oregánó, csipet őrölt szerecsendió édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) ELKÉSZÍTÉS A burgonyát és a padlizsánt meghámozzuk, majd vékony karikákra felvágjuk. Egy jénai tálat vékonyan k ikenünk kókuszzsírral, és elkezdjük belerétegezni az édesburgonyát és a padlizsánt egymás után. Ezt megtehetjük állítva, egymás mellé téve és fektetve, egymásra rétegezve is (mint a rakott krumpli). Amihez éppen kedvünk van. ;-) állítva fektetve, rétegezve A szószhoz feltesszük a főzőtejszínt egy lábasban melegedni. Hozzáadjuk az apróra vágott (tépkedett) kecskesajtot, a tejet, és a fűszereket. Közepes lángon addig kevergetjük, míg a kecskesajt teljesen szétmálik, és egynemű öntetet nem kapunk. Amint ezt elértük, nyakon borítjuk vele a jénaiba helyezett burgonya és padlizsán szeletek. A jénait lefedjük alufóliával, és 220 °C - ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt puhára sütjük az egytálételünket. A végeredmény egy édeskés-sajtos olaszos íz, amit nehéz abbahagyni. édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) Táplálkozzunk, ne csak együnk! :-) Megjegyzés: Az étel könnyedén vegánosítható, vagy átalakítható egyszerű köretté, a főétel helyett. Hagyjuk el a kecskesajtot, az öntetet készítsük növényi tejből és szójából készült tejszínből, majd szórjuk meg a megsült és kész ételt sörélesztőpehellyel, sóval, frissen őrölt fekete borssal. Vagy egyszerűen csak locsoljuk meg a padlizsán- és édesburgonya szeleteket fűszeres olívaolajjal. Majd süssük készre őket. Így az egytálétel, akár köretként is szerepelhet az asztalon.
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek. Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
Zöldséges-tofus kocsonya (vegán)
Korábban már készítettem zöldséges kocsonyát tofu nélkül és útifű-maghéjjal, most azonban a ReformTér idei főzőköre velem indult még január közepén (januárban Magyarországon voltunk), ahova agar-agar-ral készült vegán zöldséges kocsonyát (is) vittem, amibe füstölt tofut is tettem. A főzőköri szervírozásnál pedig citromkarikát tettünk a tetejére. Aki szeretné, citrom helyett édes vagy csípős fűszerpaprikával is megszórhatja. A következő mennyiségből nagyobb adag készült. Először is a főzőkörre, ahol jó sikere lett, másodszor édesanyámnak, aki szerintem utoljára kb. 25 éve evett kocsonyát, harmadszor egy kevés magunknak. Férjemnek nagyon ízlett. Szerintem is finom lett, mások szerint is, de én továbbra sem vagyok oda a kocsonyákért. (A gyümölcstorta-jellegű süteményeken sem igazán szeretem. Itt Angliában pedig meglehetősen gyakran találkozok kocsonyás édességekkel, süteményekkel a boltok polcain. Nem hoz lázba.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy bögre felkarikázott sárgarépa
- 1 nagy bögre zöldborsó
- 1 kisebb fej karfiol
- 2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej zeller
- 1 kisebb fej karalábé
- 3-4 szem krumpli
- 1 hagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- kurkuma
- ételízesítő
- bio zöldség-leveskocka
- füstölt tofu
- agar-agar (1 teáskanál 1 literhez)
Elkészítés:
A megpucolt, megmosott, felaprított zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe/szűrőbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget egy másik lábosba. Ehhez kezdtem el hozzákeverni az agar-agar-t a következők szerint: Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz, és egyet forralunk rajta. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, belerakjuk a felszeletelt füstölt tofut, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra (ha elég hideg van), vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát.
Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
UI: Még volt a fagyasztónkban medvehagyma, így azt is tettem bele.
Hagymás-tofus édesburgonya
A következő ételnek számomra az a különlegessége, hogy selyem tofuval készült. Magyarországon jellemzően nem elterjedt a selyem tofu, bár vannak helyek, ahol ezt is be lehet szerezni. A selyem tofunak találó a neve, hiszen rendkívül lágy állaga és selymes íze van, mint egy pudingnak. Főként nyáron szoktak ilyet készíteni, de eleve légmentesen zárt műanyag dobozokban kerül forgalomba, így felbontás nélkül akár fél évet is eláll a hűtőben. Selymes, szilárdabb puding-állagából adódik, hogy leginkább cukrásztermékekhez használják. Remek krémeket lehet belőle készíteni sütemények töltésére. Most azonban mégis maradtam a főételeknél, s batátával sütöttem össze. A batáta is lágyabb növény, jól passzolt a kettő, a tofun túl a hagymákkal és kakukkfűvel megfűszerezve egyszerű de fenséges ételt kapunk. Könnyen kedvencünkké válhat.
A recept:
Hozzávalók:
- 3-4 db batáta (édesburgonya)
- 1-2 db lila hagyma
- 1 selyemtofu
- 1/2 póréhagyma
- 1 selyemtofu
- só
- kakukkfű
Elkészítés:
Az édesburgonyát megpucoljuk, hosszabb hasábokra vágjuk. Minimális vízen, enyhén megsózva kicsit megpároljuk. Közben a hagymákat és a selyemtofut felszeleteljük nagyobb darabokra.
A félkeményre puhult édesburgonyát leszűrjük, kakukkfűvel és kevés sóval összeforgatjuk.
Egy tepsit sütőpapírral vagy alufóliával kibélelünk, beletesszük a megfűszerezett batátagerezdeket, rászórjuk a feldarabolt tofut és hagymákat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Köretnek vagy önálló ételnek is megfelel. Selyemtofu helyett füstölt tofut vagy bármilyen más tofut is használhatunk. (Angliában valahogy könnyebb beszerezni a selyemtofut.)
Barnarizs fasírt
2016. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 40 dkg barnarizs 20 dkg sárgarépa, zeller, karalábé - vegyesen 4 ek. csicseriborsóliszt 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek pirospaprika fűszerek: majoranna, kömény, paprikakrém, borsikafű, só, vegamix, petrezselyem - ízlés szerint -- olaj a sütéshez Elkészítés: A rizst sós vízben kifőzzük. A zöldségeket megpucoljuk, majd felaprítjuk és kevés olaj és víz keverékén megfőzzük-dinszteljük. A hagymát is meghámozzuk, felaprítjuk és megpároljuk. A leszűrt zöldségekhez hozzáadjuk a kifőtt rizst, a megfőtt hagymát, és botmixerrel pürésítjük. Ekkor adagoljuk hozzá a csicseriborsólisztet (otthon, kávédarálóval készítem, nyers csicseriborsóból). Ízlés szerint fűszerezzük, majd kiolajozott tepsibe téve kisütjük. (180-190 fokon, kb. 35 perc alatt).
Szezámmagos kínai rántott karfiol
Ebben az elidegenedett világban a társasházi lakók szinte semmit nem tudnak egymásról. Legfeljebb azt, hogy a szomszéd mikor süti azt a tetves bundás kenyeret! Na, és valami hasonló lehet az helyzet az alábbi étellel is, illetve bármivel, amiben sült fokhagyma szezámolajjal és szójaszósszal keveredik. Ebből kifolyólag ez az elegy különösen alkalmas éhségsztrájkolók szívatására. Amúgy meg a végeredmény világbajnok kategóriás, még ha a szomszéd meg is gyanúsít a távol-keleti szaghatások alapján, hogy közünk van Mirci nevű perzsamacskája eltűnéséhez. Beszerzendő: 1/2 fej karfiol 1/2 csésze csicseriborsó- vagy fehérliszt 1/2 csésze szójatej (pocsolyaízű natúr, nem valami édesített gyász!) 1 ek sütőpor 1 ek fokhagymapor 4 dl étolaj 1 ek szezámolaj 2 gerezd fokhagyma 1/2 csésze szójaszósz 2 ek rizs- vagy fehérborecet 1 ek barnacukor 2 ek chiliszósz 1 ek kukoricakeményítő 1 ek szezámmag 2 szál zöldhagyma A lisztet, a szójatejet, a sütőport és a fokhagymaport egy tálba lötyböljük, majd csomómentesre keverjük. (Ez abban különbözik a palacsintatésztától, hogy nem az.) A rózsáira bontott karfiolt beletuszkoljuk a tésztába, hogy mindenütt befedje, majd forró olajban kisütjük. Egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, de a receptben így érhetjük el a szakszerűség látszatát) szezámolajat hevítünk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Egy percig pároljuk, majd hozzáadjuk a szójaszószt, az ecetet, a barnacukrot és a chiliszószt, majd miután jól összekevertük, elkeverjük benne a kukoricakeményítőt. Ha besűrűsödött, hozzáadjuk a kisütött karfiolt, és cefetül elkeverjük a szósszal. Szezámmaggal és vékonyra vágott zöldhagymával dekoráljuk, rizsával tálaljuk.
"Zsííír"
Hol van már az a sima fehér sertészsíros kenyér, amit egyenesen a félkilós műanyag pohárból kentünk? Raktunk rá sót, lilahagymát, esetleg kis pirospaprikát, és kész is volt. Némi nosztalgikus hangulat azért körüllengi, de valljuk be, nem volt egy kulináris élvezet.
Nem így ez a fantasztikus vega zsír! Mert ez pecsenyés, fűszeres, könnyű, ízletes, gyönyörű, illatos és még a lelkifúródat sem ébreszti annyira fel. Mert ez "zsííír"! :)
Hozzávalók egy kis üveghez:
[...] Bővebben!
Tortilla rántott szejtáncsíkokkal
A vasárnapi rántott hús élményétől még a legvérmesebb vegánok sem mentesültek életük során. Szintén minimálisra tehető azon szerencsések száma, akiknek nagyanyja épp nem a Jó ebédhez szól a nótát bőgette, miközben az olajszag mustárgázként terjedt a lakásban. És ha már itt tartunk, kötelességem mellékesen értekezni a magyarnóta videó műfajáról. Vegyük pl. az alábbit: a szemüveges, bongyor vadgalamb Fruttiból szőtt zakójában és Foxi Maxi csokornyakkendőjében turbékol szíve hölgyének, aki nem hogy nem tömi ki őt, de még a boroskancsót sem húzza a fejébe. Na, a hasonló élményeket megsemmisítendő, megpróbálkoztam a rántott szejtánnal oly módon, hogy még véletlenül se köszönjenek vissza a nyomasztó vasárnapi emlékek. És most az akciórész: Zutaten: A szejtájhoz: 200g szejtánpor 90g tönkölyliszt 2,5 langyos víz só, fűszerek ízlés szerint (tárkony, rozmaring, fokhagymapor javallott) 100 g zsemlemorzsa 2 dl szójatej 100g fehérliszt 4dl étolaj A salsához: 6 db paradicsom 1 csokor koriander 1 vöröshagyma 2 jalapeno vagy hegyes erőspaprika 1 nagy gerezd fokhagyma 1 lime leve kevés olívaolaj só, bors 5-6 tortillalap A szejtánport, a lisztet és a fűszereket összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és robosztus mozdulatokkal gyorsan összegyúrjuk. Fél órát pihentessük. (Kijelentő mód.) A szejtánt horizontálisan 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd feltesszük főni, a vizet szintén fűszerezzük. Miután felforrt, közepes lángon további fél órán át főzzük. Ha elkészült, kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni, majd húsklopfolóval kilapítjuk. (Lehetőség szerint társasházban a konyhakövön, vasárnap reggel hatkor.) A szejtánszeleteket először lisztben, majd szójatejben és zsemlemorzsában megforgatjuk, végül bő, forró étolajban kisütjük, világos? Ha megsült, 2-3 cm vastag csíkokra vágjuk. Közben a zöldségeket apróra vágjuk, a hagymát felcsíkozzuk, egy tálban összekeverjük, majd miután belefacsartuk egy lime levét, sózzuk és borsozzuk. Tortillába tekerve szervírozzuk, ha jót akarunk.
Bolgár bableves
2016. január 24. Mindennapi ételeink
Fanni hála Istennek rajong a babért, lencséért, vörös lencséért, sárgaborsóért. Akár főzelék, akár leves formában jöhetnek ezek a dolgok. Most fehér babból készült leves nálunk. Hozzávalók: 20 dkg fejtett bab 1 nagy fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kápia paprika 2 paradicsom 1 közepes burgonya 1/2 zeller 2 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem 2 tk. pirospaprika 2 ek. paprikakrém 1 leveskocka 2 ek. levespor és ételízesítő 1 rozmaringág (2-3 tk. morzsolt rozmaring) Elkészítés: A babot Fannival előző este beáztattuk. Egy nagy edényben a kókuszolajat megolvasztjuk és a hagymát rákockázva megdinszteljük. Hozzáadjuk a babot, pirospaprikát, leveskockát, ételízesítőt és vízzel felengedve kb. 40 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a kis kockára vágott paprikát, zellert, krumplit, paprikát. Amikor az összes zöldség megpuhult, a paradicsomot és paprikakrémet is hozzáadjuk, ill. a petrezselyme és rozmaringot.
Paradicsomos káposzta árpagombóccal
Ez egy elég vegyes, nyers-főtt, befőttes étel, de tél van, hideg van, kimondottan jól esik egy kis tűzenergia ;) Mennyei volt ;) Hozzávalók 4 személyre: 1 fej édes káposzta 0,5 l paradicsomlé 1 dl házi ketchup 1dl forrásvíz 1 fej vöröshagyma 1 diónyi kókuszzsír 1 kk só 1 ek méz 1/2 bio citrom kifacsart leve […]
Vegán tojáskrém
Hozzávalók: 25 dkg tofu 2 tk sörélesztő 1/2 kk kurkuma 1,5 kk fekete só (kala namak) 1/2 kk feketebors 1/2 kk pirospaprika 1/2 kk asafoetida (vagy újhagyma) 1 tk citromlé 1 ek apróra vágott korianderlevél (vagy petrezselyem) 1 ek mustár 3 ek olívaolaj (ha túl száraz a tofu) A tofut összemorzsoljuk, és...
Szójaszószos tofu
2016. január 12. Mindennapi ételeink
Nagy kedvencünk lett, mert nagyon gyorsan elkészül és fehérjedús, egészséges finomság, ráadásul mindhárman nagyon szeretjük. Így heti egyszer biztosan elkészül, mindig kerül bele még ez-az (paprika, brokkoli, zöldbab, szezámmag stb.), de most az alapreceptet hoztam el: Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 ek. olívaolaj 2 ek. víz 30 dkg füstölt tofu kb. 1 dl szójaszósz -- 1 lime/1/2 citrom leve - amennyiben igényeljük. Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Egy serpenyőben olaj+ víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott tofut. Ráöntjük a szójaszószt, és alaposan (amíg be nem issza a szójaszószt, ill. fel nem szívja azt) összefőzzük. Fanni önmagában is szereti csemegézni, egy kis kenyérrel, vagy nyers tésztával is remek vacsora lehet, esetleg rizzsel, bulgurral, kölessel is tálalhatjuk.
Quacamole – Avokádókrém
Szeretjük a kencéket, mártogatósokat. Ez a verzió szilveszterkor szerepelt a menüben. A quacamole egy avókádóból készült, mexikói – azték mártogatós. Titka az érett avokádó. Ideális pirítóssal, zöldségekkel és kukorica chipsszel.
Hozzávalók:
2 db érett avokádó
1 db kis lilahagyma apróra vágva
1 db paradicsom apróra vágva
1 db chili kimagozva
1 db lime
3 gerezd fokhagyma
1/2 teáskanál só
kevés szárított oregáno
frissen őrölt bors
A félbevágott avokádók magjait eltávolítjuk és kikanalazzuk a húsát, egy tálban pürésítjük, villa segítségével. Hozzáadjuk a hagymát, fűszereket, limet-ot, óvatosan adagolva a chilit. Végén adjuk hozzá a paradicsomot és alaposan összekeverjük. Behűtve tálaljuk.
Sütőtökkrémes penne (vegán)
2016. január 10. Zizi kalandjai
Mostanában (az ünnepek előtt és a két ünnep között) sok tésztás étel készült nálunk, szóval ilyen receptből lesz néhány majd a blogon. Az első egy sütőtökkrémes penne tészta, amelyet a kókusztej tesz lággyá és krémessé. Kakukkfűvel fűszereztem, de jól működne rozmaringgal vagy szerecsendióval is. Ha van készen sült sütőtökünk, akkor pillanatok alatt elkészül ebédre vagy vacsorára ez a finom tészta étel.
Mi a Violife növényi parmezánját reszeltük a tetejére, amely állagában és illatában, ízében is hasonlít az eredeti parmezánra. Ha nincs ilyenetek, akkor házilag is készíthettek villámgyorsan parmezánt – ezzel is nagyon finom!
Sütőtökkrémes penne (vegán)
Hozzávalók:
– kb. 500 g sütőtök, megsütve
– 1 fej vöröshagyma vagy lilahagyma, felkockázva
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 bögre kókusztej
– 1 bögre zöldség alaplé
– 2 evőkanál kókuszzsír
– 350 g penne tészta
– vegán parmezán, reszelve
– só, bors
– kakukkfű (friss vagy szárított)
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A krémet elkészíthetjük főtt vagy sült sütőtök húsból is, de az én véleményem szerint a sült sütőtöknek sokkal finomabb az íze, mint a vízben főzöttnek, ezért ajánlom a sült változatot. Ehhez a sütőtököt szeletekre vágva süssük meg 180 C fokon a sütőben.
Egy lábasban közepes láng felett hevítsük fel a kókuszzsírt és dinszteljük néhány percig a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát és azzal együtt főzzük még 4-5 percig. Adjuk a hagymához a megsült, héjából kikanalazott sütőtök húst, öntsük hozzá a kókusztejet és zöldség alaplevet. Jól keverjük el és főzzük 15-20 percig, alkalmanként keverjük meg. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük egy kevés kakukkfűvel.
Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint.
Az elkészült sütőtökös szószt botmixerrel pürésítsük teljesen simára, majd öntsük a kifőtt tésztára. Tálaljuk azonnal reszelt parmezánnal a tetején.
Csicseriborsó vagdalt
2016. január 6. Mindennapi ételeink
Nagyon finom feltét, igazi fehérjebomba. Gyorsan elkészül és nehéz elrontani. :-) Fanni nagyon élvezte az elkészítést, és az evést is. :-) Hozzávalók: 25 dkg főtt csicseriborsó 2 nagyobb sárgarépa 1 csokor petrezselyem 5 ek. kukoricaliszt 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma só,római kömény, szárított koriander ízlés szerint 1 szelet rozskenyér 15 dkg tofu Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk, majd sós vízben, megfőzzük. A répát meghámozzuk, felkockázzuk és szintén sós vízben megfőzzük. Amikor megfőtt a csicseriborsó, leszűrjük, és összeturmixoljuk. A kenyeret beáztatjuk, kinyomkodjuk és hozzáadjuk. Párolt hagymával és az összenyomott fokhagymával, fűszerekkel tetszés szerint ízesítjük. a tofut felkockázzuk és a legvégén adjuk hozzá. Olajozott, morzsával megszórt formába tesszük és 180 fokon, kb. 25 perc alatt kisütjük.
Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én előző életemben valószínűleg medve voltam. A hideg idő, a tél, a napsütés hiánya engem személy szerint mindig passzív üzemmódba kapcsol. A nagy karácsonyi hajrá után általában kicsit leengedek, elkezdődik a téli pihenés, majd folytatódik a szilveszterrel, és valamikor január végén - jó esetben - magamhoz is térek újra. Ilyenkor nem csak az alkotói kedvem alussza téli álmát, de a természet is pihen. Kevesebb a szép, színes természetes alapanyag, gyakrabban nyílik a fagyasztószekrény fiókja, és a fahéj meg a szerecsendió is a fűszeres polc elejére kerül. Kevésbé van kedvem nagy sütés-főzéseket, vendégségeket szervezni, és életmódváltó gondolataim is alább hagynak. A jövőmet meghatározó új és korszakmegváltó ötletek sem ebben az időszakban születnek! ;-) A nagy tervek és projektek, melyek még novemberben a mindennapjaim fontos részei voltak, most egy kicsit kevésbé fontosak. Semmi sem sürgős, semmi sem rohan. Én sem... Most inkább egyre több időt töltök a meleg takaró alatt, egy jó film vagy egy jó könyv társaságában. Valahogy minden csendesebb, békésebb... valahogy minden pihen. Én is, és a Zöld Avocado gasztroblog is. Ezt a téli pihenést, békés csendességet, gyakran kíséri egy - egy tál meleg krémleves. Gyorsan elkészíthetőek, átmelegítenek tetőtől talpig, táplálnak, és pótolják a kevesebb gyümölcs - zöldség fogyasztás által bevitt folyadékmennyiséget. Ráadásul a fűtésszezonnak köszönhetően gyakrabban érezzük a szomjúságot, a szájszárazságot. Már csak ezért is jól esik egy egyszerű, meleg krémleves, mint például a zöld spárgakrémleves, a mandarinos sárgarépakrémleves, a zellerkrémleves póréhagymával, vagy a brokkolikrémleves a Zöld Avocado ízei alapján. zöld spárgakrémleveszellerkrémleves póréhagymával Az ünnepeket az idén vidéken töltöttük... Mielőtt elutazunk valahová, mindig igyekszem felhasználni a maradék zöldségeket a hűtőből, amik már nem érnék meg a visszaérkezésünk napját. Ilyenkor születnek az új ételek, melyeket egyébként lehet, hogy soha nem készítenék el. Egy ilyen "hűtő kiürítő", utazás előtti napon sikerült szembe találnom magam egy fél karfiollal, és pár szem paprikával, melyek láttak már szebb napokat is. Karfiol és paprika? Hát ez nem éppen egy bomba párosítás. Nem sok étel jut eszembe, melyekben jól összeillenének. ;-) Ha nem jön az ihlet saját kútfőből, akkor legjobb barátunkat - guglit - hívom segítségül. Egy kis Internetes böngészés után rábukkantam egy krémlevesre, ami még elég ígéretesnek is hangzott. Rövid gondolkozás után, nekiláttam, és egy meglepően finom, és igazán rendhagyó, rettentően laktató krémleves született belőle. A sült paprika ízek kedvelőinek érdemes kipróbálni, mert egy szürke, hideg téli napon, kellemes melegséghez és telt pocakhoz juthatunk pár forintért, mindenféle különleges hozzávaló nélkül. Íme, hát a sült paprikás karfiolkrémleves ez alapján a recept alapján. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALóK (4 személyre) - 1/2 fej közepes méretű karfiol - 3 db színes kaliforniai paprika (használhatunk más fajta paprikát is) - 1 db közepes méretű vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2-3 ek olívaolaj - Himalája só, fekete őrölt bors, 1 tk mustár, csipet őrölt szerecsendió, 1 db bio zöldség (leves) kocka - 1 marék friss petrezselyem - 1 l tiszta víz - tálaláshoz: tökmag (elhagyható) sült paprika és sült karfiolELKÉSZÍTÉS A karfiolt megtisztítjuk, és alapos mosás után ujjnyi ,,szeletekre vágjuk a rózsákat. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, és négy felé vágjuk. Egy sütőpapíron kiterítjük a paprikákat, és a karfiolt, majd 200 °C fokra előmelegített sütőbe tesszük. 5 perc múlva megfordítjuk a karfiolokat, majd tovább sütjük még 10 percet. Miután megsültek a zöldségek, kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni. A kihűlt paprikának lehúzzuk a héját. Közben az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Hozzáadjuk a hagymakeverékhez, az elősütött zöldségeket, felöntjük 1 liter tiszta vízzel, fűszerezzük, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük, míg puha nem lesz a karfiol. Miután megpuhult a karfiol, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesre turmixoljuk a levest. Apróra vágott friss petrezselyemmel elkeverjük a kész krémlevest, és enyhén sózzuk - borsozzuk, ha szükséges. Tökmaggal tálalhatjuk, a látványban ne m túl különleges, de ízben annál izgalmasabb meleg krémlevest. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Kellemes téli pihenést, és elcsendesedést kívánok! :-) Megjegyzés1: Azért érdemes elősütni a zöldségeket, mert teljesen más íz világa van a sült zöldségeknek, mint a szimplán csak főtt zöldségeknek. Próbáljátok ki, és teszteljétek le a sült zöldségek különleges aromáját! Megjegyzés2: A puffadásra érzékeny olvasók, inkább a korábban publikált krémleveseket próbálják ki. A karfiol és paprika páros csak erős gyomrúaknak ajánlott! sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán)
Babos-búzahúsos paradicsomos ragu korianderes kölessel
2016. január 5. Mindennapi ételeink
Igazi téli egytálétel. Igaz, férjemnek és kislányomnak a ragut tésztával együtt tepsiben összesütve készítettem el, de én kölessel fogyasztottam. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1/2 l paradicsomszósz 2 ek. finomliszt 3-4 ek. olívaolaj 3 ek. víz 10 dkg kidney bab 20 dkg búzahús 2-2 ek. bazsalikom, majoranna himalaya só 2 tk. füstölt pirospaprika -- 1 csésze köles 3 csésze víz 1 csokor petrezselyem / koriander himalaya só -- szezámmag Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk, majd sós vízben megfőzzük. Eközben feldaraboltjuk a már kész búzahúst, a hagymát megpucoljuk és felaprítjuk. olaj és víz keverékén megpároljuk a hagymát, majd rászórjuk a lisztet, és belerakjuk a felaprított búzahúst. Rálocsoljuk a paradicsomszószt és hozzákeverjük a babot. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. fűszerezzük, ízesítjük, és akár tésztával, akár rizzsel vagy a háromszoros vízben kifőtt és ízesített kölessel tálaljuk. Ha bonyolultabb ételt szeretnénk, akkor kifőtt tésztával (kb. 30 dkg-val) összekeverjük, olajozott tepsibe rakjuk, meglocsoljuk növényi tejszínnel és szezámmaggal megszórva kisütjük.
Újévi lencse olaszos hangulatban
2016. január 1. Vegasztrománia
Na nem a főzés körülményei, hangulata volt olaszos, hanem az ízvilág lett az. A lencse tavaly januárban indonéz curry formájában került az asztalra, de mivel sok minden megváltozott azóta, új energiákra, új ízekre vágytam. Bejött. Azzal a lendülettel, amelyikkel elengedtem a tavalyi évet, válogattam össze az egytálétel komponenseit. Lazán, de magabiztosan, szeretettel. Ahogy a 2016-os évet is megélem majd. Feltételezem, hogy ma már mindenki lencsézett, sebaj, a recept más napokon és jövőre is megállja a helyét! ;)
Lencse olaszos hangulatban
Hozzávalók 6-8 adag (1 csésze = 250 ml)
1 csésze zöld lencse és 1 csésze puy lencse egy éjszakára beáztatva 2-3 ek olívaolaj 2 lila hagyma kockákra vágva 3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárga kaliforniai paprika 1 közepes édesburgonya meghámozva, kockákra vágva 1 cukkini kockákra vágva 700 ml paradicsom passata 100 ml száraz fehér bor (opcionális) oregánó 2 csokor petrezselyem apróra vágva só frissen őrölt bors (fűszerekben lehet még menőzni, nekem ez most pont jó volt így) Az olívaolajon kb 5 percig sütöttem a lila hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadtam a paprikát és 2 percig sütöttem. Hozzáadtam az édesburgonyát, átforgattam, majd felöntöttem egy kevés vízzel. Sóztam, borsoztam, és fedő alatt 10 percig pároltam. Közben a lencséket 5 perc alatt megfőztem sós vízben. Leszűrtem, félretettem. A zöldséges keverékhez hozzáadtam a cukkinit, a paradicsom passatát, és a bort (vagy egy kevés vizet), az oregánót, majd 6-7 percig főztem. A végén hozzákevertem a petrezselymet. (Zenei aláfestés: Tove Lo)
Tejfölös krumplisaláta
2015. december 31. Élj harmóniában
Főiskolai évek alatt gyakran ettünk majonézes krumplisalátát. Azokban az időkben szinte heti 7 napból 5 nap valamilyen krumplis étel volt - lévén a krumpli volt a legolcsóbb:) 18 éve nem eszem krumplit, mert úgy érzem ez nekem nem jó - azóta meg már tudom, hogy tunyává teszi a testet és a tudatot, az ájurvéda alapján tamasztikus hatású élelmiszer (az élelmiszerek testre és tudatra gyakorolt hatásairól itt olvashatsz). A férjem szereti a krumplit, ezért nagyon ritkán szoktunk neki valamilyen krumplis ételt készíteni. Ma egy tejfölös krumplisalátát készítettem neki, ami egy egyszerű tojásmentes vegetáriánus étel. Hozzávalók: 50 dkg krumpli 1 zöld kaliforniai paprika 2 dl tejföl 4 ek. joghurt 1 tk. por nádcukor 2 tk,. citromlé csipet asafoetida (vagy apróra vágott hagyma) só és frissen őrölt feketebors petrezselyem A krumplit főzd meg és csepegtesd le, hagy szűrőben kihűlni - megfőzheted héjában is vagy kisebb kockákra vágva. Én utóbbit részesítem előnyben, mert sokkal gyorsabb. A sót, borsot, citrom levét, cukrot, asafoetidát keverd össze a tejföllel és a joghurttal. A paprikát vágd apró kockákra és tedd a tejfölös keverékhez a burgonyakockákkal együtt. A végén összevágott petrezselyemmel díszítheted. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
2015 lencsevége
Január elseje közeledtével ösztönösen nyúlunk bevásárláskor a lencse után. Újévi levesünk, főzelékünk elengedhetetlen része, függetlenül attól, hiszünk e babonákban. A lencse és más szemes termés (bab, rizs, köles) a szaporaság, termékenység szimbóluma, a velük kapcsolatos hiedelem úgy tarja: újév első napján belőlük elkészített étel egész évre gazdagságot hoz. Én magam nem hiszek a babonákban, de a téli táplálkozási repertoár szélesítésekor a lencse jelentőségét csak támogatni tudom. Rendkívül tápláló ételek készíthetők belőle, mert a lencsének magas a rosttartalma, kevés a zsírtartalma és kiváló fehérjeforrás. Gazdagságunkat, jólétünket leginkább a belőle több alkalommal és változatosan elkészített leves, egytálétel, saláta fogja biztosítani egész évben. Téli Zöld múzsa vegetáriánus vacsoraestünkön kaptuk lencsevégre ezt a narancsos-sütőtökös változatot, aminek ízvilágát újév első napján bevetve, szokatlanul új élményekkel teli esztendőnek nézhetünk elébe. Így születnek az új babonák, kérem! fotó: Csermák Zsuzska Narancsos lencse curry sütőtök ágyon ( 4 fő részére): - 1 közepes méretű sütőtök - olívaolaj - 20 dkg lencse - 3 db babérlevél - 1 kk. szódabikarbóna - 3-4 ek. kókuszzsír ( vagy egyéb zsiradék ) - kb. 10 cm-es darab póréhagyma - 2 sárgarépa apró kockákra vágva - kis darab friss gyömbér reszelve - 3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva - 1 narancs héja és frissen facsart leve - 1 ek. római kömény - só ízlés szerint - opcionálisan egy csipet chili őrlemény - 1-1.5 dl zöldség alaplé ( vagy víz ) - 1-2 ek. kukoricakeményítő Tálaláshoz: - petrezselyem, spenót levél, tejföl ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőtököt vágjuk fel és kanalazzuk ki a magos részét. Vágjuk fel kisebb darabokra, dörzsöljük be olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és süssük meg 175 fokon sütőlemezen. Tartsuk melegen, amíg a lencse curry elkészül. A lencsét főzzük meg, a főzővízbe tegyünk babérlevelet és a puhulás támogatására szódabikarbónát. A só gátolja ezt a folyamatot, ezért itt ne használjuk. Ha megpuhult szűrjük le. Míg a lencse fő, pucoljuk meg a répát és vágjuk apró kockákra. A póréhagymát is aprítsuk fel. Egy magasabb falú serpenyőben hevítsük fel a zsiradékot, dobjuk rá a póréhagymát, majd a fokhagymát, gyömbért és a fűszereket és óvatosan pirítsuk. A zöldségalapléből folyamatosan adagoljunk hozzá keveset, hogy ne égjen meg. Tegyük bele az apróra vágott répát és a maradék alaplevet és kb. 10-15 percig fedő alatt pároljuk. Ha a répa már ress, adjuk hozzá a megfőtt és leszűrt lencsét, a narancs héját és így pároljuk tovább. Amikor elkészült, a keményítőt keverjük ki a frissen kifacsart narancs levével és csorgassuk bele az ételbe. Várjuk meg, míg a keményítő kicsit összehúzza, majd vegyük le a tűzről. Tálaláskor minden sütőtök darabra halmozzunk a lencse curryből, locsoljuk rá meglangyosított tejfölt és szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel. fotó: Csermák Zsuzska
Almás lilakáposzta csípős magfasírttal
Igazi melegítős, téli étel ;) Ettől a mennyiségtől, amit itt látsz a tányéron, tökéletesen jól laktam ;) Hozzávalók: Salátához: 1 közepes fej lilakáposzta 4-5 jonatán alma 2 nagyobb fej lilahagyma 2 ek balzsamecet 1 tk tiszta só 2 ek méz 1/2 citrom kifacsart leve A káposztát, hagymát, almát pucolás és mosás után felaprítottam a robotgéppel, majd jöttek a […]
Falafel Vivaldi-módra
2015. december 29. Vegán muflon
Hogy miért Vivaldi-módra? Mert ha csupán annyi szerepelne a címben, hogy "falafel", senki nem kattintana a receptre! (Há gondolkodjunk má, Vivaldi akkor csinált falafelt, amikor goa remixet a Négy évszaknak!) Szó se róla, kissé talán elcsépelt ételről van szó, ám egy vegán nem élhet le egy életet anélkül, hogy meg ne kísérelte volna elkészíteni az alábbi fogást. Ezen sorok írója kétszer is nekilátott, először konzerves csicseriborsóval. Nos, erre a verzióra a végeredmény alapján az olajban úszó amorf borzméhlepény fantázianév passzolt volna leginkább, ám lássuk be, ennek elkészítésére kevesen éreztek volna késztetést. (Hacsak nem ellenszenves vendégeket várnak szilveszterre.) És bár a száraz-csicseriborsót-beáztatós-pihentetős verzió kb. másfél napos procedúra, van egy komoly előnye: a kívánt végeredmény sikerülni fog. Tehátakkor előkészítendő:
400g csicseriborsó (száraz) 20 g petrezselyem 5 gerezd fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma 1 ek római kömény 1 kk fűszerpaprika (édes) 1 kk koriander 1 kk szegfűszeg 1 kk só kevés bors és chilipor
A csicseriborsót bő vízben beáztatjuk, és minimum fél napig állni hagyjuk. (Ez kb. négy Alkonyat-epizódnak felel meg, de senkit nem bíztatok hasonló időtartamú mazomaratonra, bennem is van könyörület.) Leszűrjük, majd aprítóba tesszük. Hozzáadjuk a petrezselymet, a vöröshagymát, a fokhagymát, a fűszereket és összedaráljuk. Egy lefedett edényben hűtőbe tesszük minimum 8-10 órára, de a legjobb, ha egy egész napon át pihentetjük. (A Harry Potter-maraton ötletét meg sem merem említeni, mert jó ízlésű emberek felnyomnak az Amnesty International gasztro munkacsoportjánál.) Golyókat formálunk belőle, majd kellően forró olajban kisütjük. Példának okáért humusszal szervírozzuk.)
Tavaszi tekercs télen
2015. december 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük, télen is. :-) Hozzávalók a tésztához: 15dkg liszt 2 ek. rizsliszt 3dl víz 3ek. olívaolaj 2 tk. só A zöldséges töltelékhez: 10 dkg fehérkáposzta 10 dkg sárgarépa 1 piros kaliforniai paprika 1 kisebb fej hagyma 4-5 rózsa brokkoli 1 ek. szója szósz 1 mk. nyírfacukor 3tk. só 1ek. olívaolaj 2 ek. szójaszósz Elkészítés: A tészta hozzávalóiból keverjünk tejszín sűrűségű tésztát. Forró kerámia sütőben süssük ki őket, jó vékonyra. Mindegyiket vágjuk félbe. A répát és a káposztát előkészítést követően (mosás, hámozás, vágás) kis lyukú reszelővel reszeljük le. A paprikát és hagymát minél vékonyabb szeletekre, karikákra vágjuk fel. a brokkolikat vágjuk egészen apróra. Egy tálba tegyük a zöldségeket, locsoljuk meg szójaszósszal, nyírfacukorral, sóval és adjuk hozzá az olajat. Töltsük meg a félbe vágott vékony tésztalapokat a kinyomkodott zöldségekkel, és nagyon alaposan tekerjük össze. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki, ebbe tegyük a tekercseket, majd 150 fokon sütés közben forgatva 20-25 perc alatt süssük ropogósra.
Szejtánkolbászos-padlizsános lasagne
2015. december 20. Mindennapi ételeink
Nem egy gyors étel, ha a kolbászt is aznap készítjük, de ha az rendelkezésünkre áll, hipp-hopp készen van. Hozzávalók: 5 dl paradicsompüré 2-3 tk. eritritol 2-3 tk. ételízestő citromlé, bazsalikom - ízlés szerint 1 nagyobb padlizsán 2 rúd szejtánkolbász 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 csomag lasagne lapok 3-4 ek. olívaolaj 20 dkg növényi sajt, mozarella, olvadós Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott padlizsánt és a szintén felkockázott szejtánkolbászt. Mindezt addig pároljuk, amíg a padlizsán meg nem puhul. Mindig csak annyi vizet adjunk hozzá, amennyi elég ahhoz, hogy ne égjen le. Ekkor adjuk hozzá a paradicsompürét, a fűszereket, és főzzük össze. Egy olajozott tepsibe tegyünk lasagne lapokat, tegyük rá a szósz harmadát, majd reszelt növényi sajtot, majd ismét tészta, szósz és sajt, majd tészta, szósz és sajt következik. A legvégén sajttal borítsuk. Én mivel sok sajtot raktam közé, ill. kicsit leveses lett, morzsával szórtam meg.
Vörösboros szejtánraguval töltött padlizsán
2015. december 19. Vegán muflon
Tisztában vagyok vele: már illene valami olyan étellel előállnom, mely a legmélyebb ünnepi áhítat közepette okoz fulladást, miközben a tévében a két nyomorult betörő pajszerral kergeti a leendő drogfüggő fiúcskát. De sajnos karácsonyi hangulatom egyelőre a texasi láncfűrészesével vetekszik, és páncélszekrényt tolnék minden rnb lotyó lábára, aki valaha kiénekelte a "christmas" kifejezést. No, de a következő főzési folyamat ezekben a vészterhes időkben is fellelkesített. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 200 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szál zeller 1 nagyobb sárgarépa 1,5 dl vörösbor 3 evőkanál paradicsompüré 2 kiskanál rozmaring 2 babérlevél só/bors A szójaszószt a szejtánporhoz adagoljuk, majd felöntjük 1-1,5 dl langyos vízzel, és robosztus módon összegyúrjuk. (Ha túl száraz lenne, ne szégyelljünk még vizet adni hozzá.) Az így kapott - egyelőre ízléstelen - masszát 4-5 egyenlő részre szeleteljük, majd egy jó liter vízben megfőzzük. (Ehhez további szójaszószt is adagolhatunk.) A főtt szejtánt turmixgépben durvára aprítjuk, és félretesszük. A padlizsánt hosszában kettévágjuk, a két fél közepét szemérmetlenül kivájjuk, majd besózzuk, hogy kieressze a levét. Közben a felaprított hagymát olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert és sárgarépát. Kis lángon, kevergetés közben puhára pároljuk, majd nagyobb fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a ledarált szejtánt. Amíg kissé megpirul, az elegyet rozmaringgal, babérlevéllel, sóval és borssal ízesítjük. Ekkor hozzápasszítjuk a paradicsompürét, a vörösbort, és elkeverjük. További három percig pároljuk, majd megtöltjük vele a padlizsánokat. (Melyeket előzőleg ugye papírtörlővel letörölgettünk.) 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük, és ennyi.
Vegán Karácsonyi menü I.
2015. december 18. Gréta konyhája
Szeretném ezen a héten az elmúlt évek legnépszerűbb karácsonyi menüit megosztani veletek. Ez a nagy kedvencünk volt 2013-ban.
Narancsos sütőtökös répaleves
Hozzávalók:
- 500g sütőtök
- 2-3 szál sárgarépa
- 1 nagy szál póré
- 1 narancs leve és héja
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek reszelt gyömbér
- só, bors, garam masala
- 1.5 l zöldségleves alaplé (3 bio kockából)
- 1 dl kókusztejszín
- kókuszolaj
- friss bors
- csipet friss szerecsendió
- friss korianderlevél
-1 narancs leve
1. 190 fokos előmelegített sütőbe helyezzük a kisebb sütőtök szeleteket, amelyeket előtte alaposan megmostunk, megszárítottunk és sütőpapíros lapos tepsibe tettünk. Kb 45 percig sütjük.
2. Az alatt felkarikázzuk a póréhagymát, és kevés kókuszolajon megdinszteljük, enyhén barnásra pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és a reszelt gyömbért. Nagyon alacsony hőfokon egy percig összepirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott répát és felöntjük a zöldségleves alaplével, hozzáadjuk a fűszereket. Közepes lángon addig főzzük, míg a répa meg nem puhul.
3. A készre sült tököt kivesszük a sütőből, majd kéz melegen eltávolítjuk a héját, és a leveshez adjuk a kókusztejszínnel együtt. Botmixerrel pürésítjük, majd újra összeforraljuk. Megreszeljük a narancs héjával, tetejére narancslevet locsolunk, friss borssal szórjuk meg, és ha van friss korianderlevéllel.
Gesztenyés karácsonyi sült
Hozzávalók:
- 200g bio gesztenyemassza
- 1 fej hagyma apró kockákra vágva
- 300g barna csiperkegomba
- fél bögre darált dió
- fél bögre darált mandula
- 300g füstölt tofu
- 3 ek szójaszósz
- 2 tk fokhagyma granulátum
- 1 tk fahéj
- csipet reszelt szerecsendió
- fél bögre datolya kimagozva, feldarabolva
- 2 ek vegamix
- 1 tk friss bors
- 3 ek rizsszirup vagy nádcukor
- 15dkg füstölt növényi sajt reszelve
- fél bögre csicseriborsó liszt
- 1 tk majoránna
- 250 g vegán leveles tészta
- 1 csokor aprított petrezselyem
- olíva olaj
- fél dl víz
- fél dl növényi tejszín
1. Egy mélyebb tapadásmentes serpenyőben olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd beletesszük egy aprítóba
2. Ugyanabban a serpenyőben lassú tűzön barnára pirítjuk a gombákat, megborsozzuk, majd ezt is az aprítóba tesszük, a tofuval együtt. A masszát kitesszük egy tálba
4. Az aprítóba tesszük a feldarabolt datolyákat, a csicseriborsó lisztet, a mandulát, a diót, a gesztenyemasszát , a fűszereket és a petrezselymet. Alaposan pár perc alatt összedolgozzuk. A két masszát is összegyúrjuk.
5. 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a leveles tésztát a hűtőből, egy lisztezett gyúródeszkára helyezzük, és a közepére halmozzuk rúd formában a gesztenyemasszát. A közepébe hosszanti mélyedést vájjunk, majd beleszórjuk a reszelt növényi sajtot.
6. Óvatosan elkezdjük betekerni a masszát úgy, hogy alul legyen a záródása. Felül megkenjük a növényi tejszínnel, és megszórjuk kakukkfűvel. Egy szilikontepsibe, vagy püspökkenyér formába helyezzük, diagonál irányban beirdaljuk, majd légkeveréses sütőben 200 fokon fél óráig sütjük, vagy míg aranybarna nem lesz. Mellé rakhatunk steak burgonya, vagy rozmaringos édesburgonya hasábokat.
Három rétegű csokis brownie
Hozzávalók:
- 1 és fél bögre nádcukor (Demerara vagy Muscovado)
- másfél csésze fehér tönköly liszt
- 10 ek cukrozatlan jó minőségű kakaópor
- 2 tk foszfátmentes sütőpor
- 1 tk szódabikarbóna
- 3/4 csésze növényi tej (lehet szója-, zab-, rizs-, vagy kókusztej is)
- 1/2 csésze olvasztott kókuszolaj
- 1 tk himalaya só
- 1 tk vanília aroma
- 1 és 3/4 csésze melegvíz
A sütőt előmelegítjük 165 fokra.
1. 1 csésze nádcukrot, a lisztet, sütőport, 5 ek kakaóport és a szódabikarbónát és a sót alaposan összekeverjük.
2. Egy másik tálban a nedves anyagokat (a növényi tejet, a vanília aromát és kókuszolajat) keverjük össze homogénné, majd a nedveset összekeverjük a szárazzal, lassan adagolva, alaposan összedolgozzuk. Nem baj, ha nem lesz folyós. Olyan vajkaramella sűrűségű.3. Egy szilikon sütőformába öntjük, és egyenletesen eloszlatjuk.
4. A megmaradt fél csésze cukrot és a megmaradt 5 ek kakaóport összekeverjük, majd mindenhová eloszlatva rászórjuk a csokis massza tetejére.
5. Leöntjük a tetejét forró vízzel, és betoljuk a sütőbe 50 percre. De ellenőrizzük tűpróbával.
A végeredmény, ha kihűlt egy három rétegű(piskóta, ropogós és egy pudingos) sütemény lesz. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl sokáig, mert akkor kiszárad és nem less annyira folyós.
Tipp: Lehetőleg mélyebb tepsiben süssük a víz miatt, mert előfordulhat, hogy a bugyogó csokis massza kifolyik és a sütő aljára ég-ragad. Vegán vanília, vagy bármilyen gyümölcs sorbet-vel is isteni desszert.
Az asafoetidat hatásai - ördöggyökér, a hagyma helyettesítője
2015. december 15. Élj harmóniában
Az asafoetida nagyon illatos, pikáns, hevítő hatású gyógynövény, amely alapvetően egy fa nedvének a gyanta kivonata. Az illata a hagymáéhoz hasonlít, nagyon erőteljes és hagyma helyett akár használható is az ételek elkészítésénél. Mi nem fogyasztunk hagymát és sokszor kérdezik a jógás tanulok és mit használunk helyette... hát asafoetidát:) Erőteljes élénkítőszer. Felpörgeti az emésztés tüzét (az agni-t) is, segít a méregtelenítésben és a puffadás ellen is jól használható, enyhíti a székrekedést. A lerakódott salakanyagot feloldja az emésztőrendszerből. Ha hüvelyesekkel összefőzzük, segíti azok emésztését és csökkenti a gázképződést. Nagyon jó görcsoldásra, és hashajtásra is használható. Féreghajtó hatása is van. Megfázásoknál is hasznát vehetjük, mert lazítja a köpetet és fertőtlenítő hatással rendelkezik. Külsőleg ájurvédában használják ízületi gyulladásoknál és hasi fájdalmaknál. Mivel tamasztikus hatású (a tamsztikus ételekről itt olvashatsz) tompítja az elmét, ezért nem szabad nagy mennyiségben fogyasztani, de rendszeres használata nagyon jótékony. Magas láz, erős savtúltengés, kiütések és terhesség esetén nem javasolt a használata. Kedvezően hat a vata-ra és kapha-ra is.
Sütőtökös lepény diós pestóval
2015. december 14. Vegán muflon
A leveles tésztával készült ételek a közhiedelem szerint a kistérségi nagymamák kiváltságai, akik a Skynettel vívott végső csatában rácsos linzerrel mérnek megsemmisítő csapást a gépekre. (Mindezt az "olyan nincs, hogy nem esző, tessék megkóstolni" csatakiáltás kíséretében.) Nos, egyik 80 éves női alszemélyiségem, Suhajda Jenőné, Bözsi néni ezúttal olyan hozzávalókkal házasította a leveles tésztát, mellyel kortársai csak a legritkább esetben szokták. Legalábbis nagyanyámtól ritkán hallottam olyat, hogy "te fiam, hozzál be a spájzból egy kis édesburgonyát, ott van az avokádó mellett!"
Tehátakkor kéretik bekészíteni:
150 g édesburgonya 100 g sütőtök 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 8-10 db koktélparadicsom 1 lap hajtogatott leveles tészta
A paradicsomszószhoz:
120 g szárított paradicsom 2 gerezd fokhagyma 1 kk kakukkfű 3 ek olívaolaj A pestóhoz:
100 g bébispenótlevél 30 g dió 1 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 1 citrom leve só/bors A céklát, az édesburgonyát és a sütőtököt meghámozzuk, előbbieket vékony karikákra vágjuk, utóbbit felkockázzuk, a lilahagymát felcsíkozzuk.Lumbágóra panaszkodva lehajolunk egy tepsiért, beletesszük az említett zöldségeket, megsózzuk, majd kevés olívaolajjal meglocsolva 200 fokra melegített sütőben 45 percig sütjük. Eközben a paradicsomszósz összetevőit turmixgépbe tesszük, majd összemixeljük, a pesto komponenseivel ugyanígy járunk el. A tésztalapot kihajtogatjuk, és egy sütőlapra tesszük. A széleit 3-4 cm szélességben visszahajtogatjuk, a többi részt naivan megkenjük a paradicsomszósszal. A megsült zöldségeket elegyengetjük rajta, megszórjuk felkarikázott koktélparadicsommal. A tésztát 15 percig sütjük, majd meglocsoljuk a pestóval, és beharapjuk.
Spenótos-fokhagymás krumplipüré pácolt-grillezett padlizsánnal, sárgarépával
2015. december 14. Éltető ételek
Karácsonyi főpróba? Talán igen :) Mindenesetre nagyon finom lett, lehet, hogy ez lesz a nyerő a menü összeállítása során. Amennyiben nem szereted a padlizsánt, nyugodtan készíts mellé például rozmaringos sült gombát. Az emésztést nagyban elősegítjük egy jó nagy adag ruccolával. :) Hozzávalók (4 adag): Spenótos-fokhagymás krumplipüré - kb. 1,5 kg burgonya - só, bors - 1 fej sült fokhagyma - 5 dkg bio vaj - 4 marék spenót - 2 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál kókuszolaj - A krumplit hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. Tegyük fel főni, adjunk hozzá 2 teáskanál sót.Közben egy serpenyőbe melegítsünk 1 teáskanál kókuszolajat, és dobjuk rá a megmosott/összetépett spenótot. Reszeljünk bele 2 gerezd fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk.Amikor megfőtt a krumpli, öntsük le róla a levét. Adjuk hozzá a sült fokhagymát (természetesen szedjük ki a héjából), a vajat és a megdinsztelt fokhagymás spenótot. - Botmixerezzük össze.Pácolt padlizsán és sárgarépa - 2 padlizsán - 3 sárgarépa pác: - 4 evőkanál olívaolaj - 3 gerezd fokhagyma - só, bors, füstölt pirospaprika A zöldségeket szeleteljük fel (a sárgarépát kifejezetten vékonyra), majd egy ecsettel kenjük be a padlizsánokat a páccal. A sárgarépát keverjük össze a megmaradt páccal, és hagyjuk állni úgy fél-1 órát.A padlizsánnak mindkét oldalát előmelegített, grillezett sütőben süssük meg, a sárgarépát pedig kerámia serpenyőben pirítsuk meg.
Izgalmas hagymaköret
Unod a banánt? ...akarom mondani, a krumplit? Füleden jön ki a rizibizi? Különben is, faragnál a kalóriákon, viszont a randid nem ma van? Aztán, ha mégis, akkor inkább egyetek együtt a delikvenssel, az ilyen szenzációs köret úgyis mindenkit levesz a lábáról. :)
Hozzávalók 2 adaghoz:
[...] Bővebben!
Caponata
2015. november 30. Vegán muflon
A mai verőfényes, vidám napsütés megadta az inspirációt ahhoz, hogy valami mediterrán dologgal rukkoljak elő. Esküszöm, utoljára a Jákob lajtorjára vagy az Antikrisztus dobott fel annyira, mint a mai időjárás! Ha felkötöttem volna magam a legközelebbi meggyfára, esküszöm, szívárványszínű kötelet használok! No, de mi is az a caponata? Akár szicíliai lecsóként is emlegethetnénk, de aztán ne csodálkozzunk, ha szaktekintélyek ennek hallatán felmosóronggyal dugaszolják el szájnyílásunkat. És hogy miből is áll az említett étel?
Ebből:
2 nagyobb padlizsán 1 kiskanál oregánó 1 fel vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 evőkanál kapribogyó 1 marék zöld olívabogyó 4-5 felaprított paradicsom 3 evőkanál vörösborecettengeri só, feketebors
Egy serpenyőben nagy rutinnal olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a kockákra vágott padlizsánokat, az oregánót és egy kevés sót. 4-5 percig nagy lángon pároljuk, közben mély szakértelmet mímelve párszor megkeverjük. Ha a padlizsánokon aranybarna árnyalatokat vélünk felfedezni, hozzáadjuk a felaprított hagymát és fokhagymát, valamint a petrezselymet, és további egy percig egyengetjük. Hozzálöttyintjük a borecetet, és miután némileg elpárolgott, jöhetnek a paradicsomok. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymás bruscettával szervírozzuk.
Tofu-padlizsán sült
2015. november 28. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg tofu 2 nagyobb padlizsán 1/2 kg paradicsom 1 fej lila hagyma ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely 4 dl rizstejszín 1 nagyobb sárgarépa 1 marék dió 3 gerezd fokhagyma 4 ek. olívaolaj Elkészítés: A tofut felvágjuk vékony, de nagyobb szeletekre, a padlizsánt, lila hagymát és a paradicsomokat felkarikázzuk, a diót ledaráljuk, a sárgarépát lereszeljük. A rizstejszínt egy tálba öntjük, és hozzáadjuk az ételízesítőt, a reszelt sárgarépát, a darált diót és a fokhagymát. Egy tepsit kiolajozunk, belefektetjük egymás után a tofut, padlizsánt, paradicsomot, hagymát, majd ismét a tofut és a többi dolgot, amíg el nem fogy. Ráöntjük a répás-diós-tejszínes ízesített szószt, locsolunk még rá olajat és 180 fokon 30 perc alatt összesütjük. TIPP: megszórhatjuk magvakkal a tetejét.
Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)
2015. november 25. Zizi kalandjai
Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek.
Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul.
Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak.
Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)…
HÉTFŐ
Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva.
Tízórai: kesudió.
Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával.
Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk).
Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér.
KEDD
Reggeli: körte, kesudió.
Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben.
Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal.
Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma.
Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér.
SZERDA
Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn.
Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben.
Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma).
Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió.
Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle.
CSÜTÖRTÖK
Reggeli: acai smoothie.
Tízórai: alma, kivi.
Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket.
Uzsonna: narancs, banán.
Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel.
PÉNTEK
Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi.
Tízórai: alma.
Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz.
Uzsonna: narancs, alma.
Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó.
SZOMBAT
Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva.
Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva).
Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök.
Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal.
VASÁRNAP
Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós.
Tízórai: alma, kesudió.
Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére.
Uzsonna: banán.
Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér.
És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk…
Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya
Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség )
Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs
Brokkolis-répás zab
Nem csak lovaknak ajánlott a zab, sőt, ha jót akarunk magunknak, étrendünkbe iktatjuk minél gyakrabban. Köretként de főételként is fogyaszthatjuk a következő ételt. A zabot (egész szemű zabot) nem nagyon látom gasztro-posztokban, mint főétel, vagy köret, pedig amellett, hogy gluténmentes (ez aztán tényleg, nem úgy, mint a belőle készült zabpehely, ami "keveredhet" gluténnel, így aztán nem feltétlen alkalmas gluténmentes diétába), nagyon egészséges is. Mondhatni szupertáplálék, mivel jóformán minden - szervezetünk számára szükséges - tápanyagot tartalmaz. B és E vitamint tartalma mellett jelentős Magnézium, Kálium, Kalcium, Foszfor és Vas tartalma is. Fehérjében gazdag. Emésztési panaszok esetén különösen ajánlott. Emellett segíti az idegrendszer működését, regenerálja az idegeket. Fogyasztása telítettségérzetet ad, tehát fogyókúrázók alaptápláléka lehet. Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Vérnyomás és vérkoleszterin-szint csökkentő hatása is említésre méltó. Bizonyos béta-glükán tartalma meggátolja a szervezetben lévő fertőzések továbbterjedését. Nagy mennyiségű fito-vegyületei pedig a rák, főképp a mellrák kialakulását, terjedését gátolják. A következő recept nagyon egyszerűen elkészíthető.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögrényi zab
- víz
- só és/vagy ételízesítő
- 1 kisebb fej brokkoli
- 3 szál répa
- 2-3 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Másnap adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. (Persze ha nem tudjuk előáztatni, hosszabb főzési idővel is elkészíthető. Vagy ha reggel áztatjuk be és néhány óra múlva főzzük, az is megfelelő.) Míg fő, a répát pucoljuk meg, karikázzuk fel és kevés vízen fokhagymával és sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. A brokkolit mossuk át, szedjük rózsáira, szintén kevés vízen sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, a zöldségekkel egyszerűen összekeverjük és kész is a tápláló, finom étel. Főételként fogyasztottuk, de köretként is megállja a helyét. Ha nem vagyunk gluténmentes diétán, sörélesztő-pehellyel is megszórhatjuk.
Spenótos" rakott krumpli"
2015. november 18. Mindennapi ételeink
Nálunk minden héten van spenót, mindannyian szeretjük. Nemrégen így készült, friss spenótlevélből: Hozzávalók: 1 kg burgonya 1 kg spenót (friss) 1 + 1 doboz rizsdresszing 20 dkg olvadós Violife sajt 4-5 ek. morzsa 2 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 4 ek liszt himalaya só, ételízesítő Elkészítés: A burgonyát megfőzzük, majd vékonyan felkarikázzuk. Egy tepsit kiolajozunk és belerakjuk a felkarikázott burgonya felét. Majd elkészítjük a spenótot: olaj nélküli lábosban megpirítjuk a lisztet, egy másik lábasban megpároljuk - vízen - a hagymát és összekeverjük a liszttel, majd ráhelyezzük a megmosott, lecsepegtetett spenótot, ill. a rizsdresszinget. sózzuk, illetve egy kevés vizet öntünk hozzá. Fokhagymával ízesítjük. Készre főzzük. Ráhalmozzuk a burgonyára, majd az egészet beborítjuk a felszeletelt burgonya másik felével, meglocsoljuk a dresszinggel és megszórjuk a növényi sajttal. 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Currys, krémes sült burgonya
2015. november 12. Éltető ételek
Egyszerű vegán finomság készült vacsorára. Igazán krémes, fűszeres, és az elkészítése is roppant egyszerű. Készíthetjük édesburgonyával vagy akár karfiollal is. :) Hozzávalók (2 főre): - 4-5 közepes burgonya - 1 evőkanál vaj Mártás: - 1 dl zabkrém - 1 dl zabtej (rizstej) - 1 kis marék friss petrezselyem - só, bors - curry, házi vegeta, chili - 2 gerezd fokhagyma Elkészítése: Hámozzuk meg, és vékonyan szeleteljük fel a burgonyát. Egy jénai tálat kenjünk ki vajjal/vagy csorgassuk meg olívaolajjal. Rétegezzük bele a krumplit, minden sort sózzunk meg.Készítsük el a mártást. A zabkrémet és a tejet keverjük el. Tegyük bele a fűszereket, reszeljük bele a fokhagymát.Öntsük rá a krumlira, és óvatosan rázzuk meg, hogy a krumpli közé csorogjon a mártás. A tetejére tegyük a vajat, és mehet is az előmelegített sütőbe.Kb. 30 perc alatt megpuhul, majd grillre (vagy magasabb fokozatra) állítsuk, hogy megpiruljon a teteje.
Antiaktuális
Ez a sütőtökös chilis bab tavaly novemberben jelent meg a 100fok oldalán. A reggeli verőfényben - amikor is a hőmérő higanyszála az előrejelzés szerint húsz fokig fog felkúszni, - kinéztem az ablakon , és a tudatalattim rejtett bugyrából, talán éppen antiaktualitása miatt jutott a az eszembe. Lesz még hideg a télen, sütőtök a piacon, mentségemre. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Íme itt egy melengető tartalmas étel a hidegebb napokra, belső testhőmérsékletünk szinten tartására és egyben a téli szezonális zöldségek közül sütőtök repertoárunk bővítése. Olyan fondorlatos módon került bele az autentikus mexikói chili con carne egytálételbe a sütőtök a hús helyett, szinte észrevehetetlen és annyira jól játssza a szerepét a mexikói konyha főszereplői mellett, hogy húsevő barátaim is hiányérzet nélkül keltek fel az asztaltól. Ez ám az igazi alakítás! Tápláló, hideg téli napok ( akár több napra előre is megfőzhető ) egytálétele. Sütőtökös chilis bab Hozzávalók: - 1-1.5 kg sütőtök - 25 dkg száraz fejtett vörös bab és a főzőleve is - 25 dkg fagyasztott kukorica ( amíg kapható a piacon, addig friss csöves ) - 1 szál fehérrépa - 2-3 ek. vaj és olívaolaj ( opcionálisan kókuszszír ) - 2-3 ek. kukoricaliszt - 1-1 piros és zöld húsú paprika apróra vágva - 1 nagy fej hagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 3-4 dl paradicsomlé - 2-3 szem friss paradicsom apróra vágva - 2-3 kisebb chili paprika és ízlés szerint cayenne bors - 1 ek. római kömény - 1 ek. natur kakaó - 1 tk. fahéj - 1 tk. majoranna - só ízlés szerint Tálaljuk tejföllel és apróra vágott petrezselyemmel, újhagymával. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A babot előző este beáztatjuk. Másnap az áztatóvizet leöntjük és annyi tiszta vizet öntünk rá a lábosba, amennyi éppen ellepi. Fűszerezhetjük a főzővizet babérlevéllel és szemes borssal, sót ne adjunk hozzá, mert akkor a bab nem fog megpuhulni. A főzés során ellenőrizzük a főzővíz mennyiségét és ha szükséges, pótoljuk. Egy másik lábosban felolvasztjuk a vajat, ráöntjük az olívaolajat és rászórjuk a kukoricalisztet. Pár percig pirítjuk, majd belekeverjük az 1 cm-es darabokra felvágott sütőtököt, fehérrépát, piros paprikát, hagymát, belepréseljük a fokhagymát és felöntjük a paradicsomlével. 10-15 percnyi főzés elé ahhoz, hogy a sütőtök megpuhuljon. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott paradicsomot, a főtt babot levével együtt, a kukoricát és a fűszereket. Forrástól számítva még legalább 10-15 percig főzzük, hogy az ízek összeérjenek. Kisebb gyerekfej nagyságú, kivájt belsejű és sütőben megsütött japán hokkaido tökökben tálalva már luxus kategória ;-) fotó: Takács Andrea
Vegán paella articsókával
2015. november 9. Vegán muflon
Elsőre mindig bizalmatlan vagyok olyan alapanyagokkal szemben, melyekkel még sosem dolgoztam, kiváltképp, ha kellően hülye nevet akasztottak rájuk. Ami az articsókát illeti, felbontás előtt többször is figyelmeztettem: ha hirtelen mozdulatot tesz, hívom a rendőrséget. Aztán lassan közelítettem felé... szívem a torkomban dobogott, miközben a konzervről visszatükröződött az utcai neonok haldokló fénye. Azok a mocskos, szennyes utcák, melyeket oly gyakran róttam, miközben a Hold rideg vámpírként követte lépteimet azt sugallva: "hamarosan kihűlsz te is!" És most itt vagyok az ítélet óráján... szemben egy doboz articsókával, mely mindjárt végez velem... de nem mozdul. Még csak nem is morog rám fenyegetően. Jó, felhasználhatjuk. Például a paella humánus, állati maradványok nélküli változatához. Hozzávalók: 400 g (azaz egy konzervdoboz) articsóka 2 és 1/2 csésze zöldségleves-alaplé (lusta dögök/csórok vizet és zöldségleves-kockát is használhatnak) 1/2 kk sáfrány 1 csésze hosszúszemű rizs 1 fej vöröshagyma felaprítva 3 gerezd fokhagyma összetörve 1db piros és 1db sárga kaliforniai paprika 4-5 fej csiperkegomba felszeletelve 2 db paradicsom felkockázva 1 kk fűszerpaprika (lehetőleg füstös) 4 ek zöldborsó só, bors Az alaplevet kérdezősködés nélkül felforraljuk (ne lobogjon azért), hozzáadjuk a sáfrányt, jól elkeverjük, és közepes/alacsony hőn tartjuk. Közben egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a vöröshagymát, majd ha megpárolódott, a fokhagymát és a felcsíkozott kaliforniai paprikákat. 5 perc múlva jöhet a gomba, majd további öt perc múlva a paradicsom és a rizs. Ekkor könyörület nélkül felöntjük a sáfrányos alaplé 1/3-ával, és várjuk meg, míg közepes hőn elpárolog. Majd jöhet a következő harmad, és ha ez is elfőtt, a maradék 1/3. Ez utóbbival együtt hozzáadjuk az articsókát és a zöldborsót is, majd kb. pár percig fedő alatt hagyjuk összeérni a komplett hóbelevancot. Sózzuk, borsozzuk, legvégül petrezselyemmel dekoráljuk.
Margarin/vaj/májkrém/körözött helyett
2015. november 9. Vegán muflon
Mint ismeretes, a magyar állampolgár egy 2km-es buszút közben hajlamos éhen halni, ha nincs nála egy alufóliába csomagolt szalámis szendvics. Így hát az utazás ötödik másodpercében elő is veszi a ominózus rettenetet, és ötpercnyi zörgés után gondoskodik róla, hogy az egész jármű átható Pick-aromát árasszon. (Parasztok Wunderbaumja - mondaná a békétlen vegán.) Sőt, sokan egy nyomorult teleportot nem bírnának ki valami szocreál étvágycsökkentő nélkül. Ők remélhetőleg úgy végzik, mint Jeff Goldblum a Légyben, és rettenet hülyén fognak festeni, mikor génjeik egyesülnek a szalámis szendvics molekuláival.
Szendvicskészítés terén Közép-Európa egyébként is feneketlen időcsapdában vergődik, ezért a laikusoknak most szeretnék gasztronómiai mentőkötelet dobni, melyekkel felválthatják a vajat/vajkrémet, margarint és a hozzájuk szervesen kapcsolódó állati származékokat. 1. Paprikakrém 2. Klasszikus padlizsánkrém 1 nagyobb darab padlizsán 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj só, bors A padlizsánt jó 15-20 percre 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd mikor ráncok tekintetében Keith Richardsra kezd hasonlítani, kivesszük. A szitkozódást elkerülendő, megvárjuk, míg kissé lehűl, és lehúzzuk a héját. Ekkor az összetevőkkel együtt egy tálba helyezzük, és botmixerrel összedolgozzuk. A közhiedelemmel ellentétben mustárt nem, majonézt pedig a legvégső esetben sem igényel.
3. Vegán kolbászkrém Paradoxonok nélkül mit sem ér az élet, ennek szellemében kéretik beszerezni az alábbiakat: 150 g (azaz fél csomag) füstölt tofu 1/2 fej vöröshagyma felcsíkozva 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt kömény 1 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál olívaolaj só fél zöld hegyes erőspaprika felaprítva (opcionális) A tofut összetörjük, majd a többi alkotóelemmel együtt botmixerrel összemixeljük.
4. Humusz
Az alsós környezetismeret-órán megismert humusszal csak akkor kínálgatjuk vendégeinket, ha utáljuk őket. Ha viszont valamilyen okból szimpatizálunk velük, akkor a közel-keleti specialitással állunk elő, és előkészítjük ezeket: 400 gramm beáztatott vagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál tahinikrém (avagy szezámkrém, házilag is előállítható) 1 nagy gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt római kömény pár csepp citromlé pár csepp chiliszósz (opcionális) só, bors Az összetevőket egy tálba helyezzük, majd botmixerrel összedolgozzuk. Fontos, hogy a csicseriborsó levéből is használjunk egy keveset, különben szárazabb lesz, mint egy telek-adásvételi szerződés. (Tahini helyett mogyoróvajat is használhatunk, de ne áruljuk el senkinek!)
Lokális forradalmak
Ősznek valamely csípős reggelén, a sparhelt ropogó tüze mellett, a kávémat kortyolgatva, azon méláztam: nem csak nagy forradalmak léteznek és nem csak egy ország borulhat lángba, a konyha is lehet lokális forradalmak helyszíne. Nem kell hozzá sok dolog, elég néhány jól megtermett céklát hazavinnie az újra nyitott szellemű háziasszonynak, rögtön bíborszínű tüzek nyílnak nem csak az ő, de szerettei szemében is. Mielőtt elégetnénk a céklákat a lobogó máglyák tüzében, süssük meg őket. Múlt évben szerepelt egy mascarponés céklás torta itt a zöld múzsa blogon, aminek szintén sült cékla volt az egyik hozzávalója. A barikád tetején állva, zászló helyett egy saláta receptjét lengetve vívom meg újabb csatámat mind a családommal, mind a kedves olvasóval a cékla ügye mellett. Aki még nem csomagolt be alufóliába alaposan megmosott céklagumókat és nem sütötte őket méretüktől függően 60-80 percig, annak nincs fogalma valódi cékla ízről, így nincs mire rámondani azt sem: ,,- Nem szeretem. fotó: Csermák Zsuzska Sült cékla lilahagyma lekvárral, pirított dióval, kecskesajttal és lucerna csírával 4 főre Hozzávalók: - 4 közepes termetű cékla - 1 tk. dijoni mustár - 1 ek. balzsamecet - 3 ek. hidegensajtolt dióolaj - 1 tk. méz - só, frissen őrölt bors ízlés szerint - 20 dkg kecskesajt (natúr) - 10 dkg pirított durvára vágott dió - lucerna csíra - tálaláshoz házi készítésű lilahagyma lekvár ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A céklákat mossuk meg alaposan és töröljük őket szárazra. Egyenként csomagoljuk be alufóliába és helyezzük egy sütőlemezre. Fontos, hogy egyszerre több céklát süssünk (ne csak a recepthez szükséges négy darabot), így energiatakarékosak lehetünk. A sült cékla hűtőben akár egy hétig is eláll és így több sült cékla alapú receptet is kipróbálhatunk belőle. A céklákat mérettől függően süssük 60-80 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. Ezután csomagoljuk ki őket, húzzuk le a héját és vágjuk 1 cm-es kockákra. Keverjük ki alaposan egy tálban az öntet összetevőit: mustárt, balzsamecetet, dióolajat, mézet, sóval és borssal. A kecskesajtot (natúr) vágjuk fel 1/2 cm-es kockákra. A céklát alaposan keverjük át az öntettel. Ha minden alkotórészt előkészítettünk, jöhet a tálalás. Desszertgyűrű segítségével vagy csak spontán a rétegek egymásra halmozásával: alulra a cékla, föléje a kecskesajt, majd a csíra és a pirított dió szórás. A saláta házi készítésű hagymalekvárral az igazi, de ne búsuljunk, ha egyszerre minden nem adatik. fotó: Csermák Zsuzska Házi lilahagyma lekvár Hozzávalók: - 1 kg lilahagyma - 2-3 ek. méz vagy barnacukor - szegfűszeg, fahéj, gyömbér, só ízlés szerint - 2-3 ek. balzsamecet ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ A lilahagymákat megpucoljuk és vékony karikákra szeleteljük. A mézzel (cukorral), sóval és a fűszerekkel 2 órára állni hagyjuk. Kis lángon, fedő nélkül kb. 5 percig főzzük. Ekkor mehet bele a balzsamecet, egy rövid forralás, majd üvegbe töltve és kihűtve, hűtőben tárolva hetekig eláll. Megjegyzés: tehetünk bele aszaltszilvát vagy mazsolát is, fokozza a pikantériáját. inspiráció: roasted beet salad
Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán)
2015. október 30. Zizi kalandjai
Beindult a sütőtök szezon… lassan egyre többet eszünk belőle. Csak magában sütve, vagy krémlevesként vagy tészta szószként készítve… mindegy is, esszük, mert kiváló a B-, C-vitamin és folsav tartalma, valamint a kálcium, cink, vas, mangán és réz tartalma. Hatásos megfázásos tünetek enyhítésére, enyhítheti az allergiás és asztmás panaszokat, ismert vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is, szóval egy tucat dologra jó hatással van a szervezetünket illetően.
Most egy könnyed, egyszerű főétel (ha csak magában fogyasztjuk) készült belőle, de kiváló köret is lehet egy jó kis csípős, pirított tofu steak mellé. Néhány alapanyag, letisztult ízek, egyszerűség… ez jellemzi ezt az ételt.
Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán)
Hozzávalók:
– 1,5 kg sütőtök, meghámozva (kb. 1 kg lesz) és felkockázva falatnyi darabokra
– 300 g brokkoli, rózsáira szedve
– 1 bögre quinoa
– 1-2 teáskanál füstölt pirospaprika
– 2 teáskanál szárított kakukkfű
– 1/2 citrom leve
– só
– olívaolaj
A felkockázott tököt tegyük egy lapos sütőtálba. Szórjuk meg sóval, a füstölt paprikával és egy teáskanál kakukkfűvel. Locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal, keverjük át és 180C fokon süssük meg kb. 25 perc alatt, amíg a tök megpuhul és enyhén megbarnulnak a kockák.
Közben tegyük egy lábasba a quinoát, öntsük fel két bögre vízzel. Sózzuk, ízesítsük egy teáskanál kakukkfűvel és a citrom levével. Közepes láng felett főzzük meg kb. 15 perc alatt. A brokkolit hozzádobhatjuk a quinoához és megfőzhetjük együtt vagy egy külön edényben sós vizet forralva főzzük meg közepesen puhára.
Amikor minden elkészült egy nagy tálban keverjük össze a quinoát a brokkolival és a sütőtökkel. Én tálaláskor dobtam még rá avokádót felkockázva.
Ez sem tegnap történt...
Rendszerezem ezt a kaotikus évet. Tele van a számítógépem félig megírt történetekkel, receptekkel. Van ahol csak egyszerűen kép nincs és van egy rakás, ami baromira nem szezonális. Ez sem. Valakinek meséltem az én okos 9 évesemről és beugrott... Csak éppen nem tegnap történt. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegnap a fiammal - 9 éves, nyitott és fogékony -, napi robotból hazaérve farkaséhesek voltunk. Rágcsiért könyörgött, amit próbáltam leszerelni: - Figyi! Ha elég türelmes vagy, a kedvenc shakshukádat idevarázsolom 15 percen belül az asztalra. Óra indul! A szeme csillanásából láttam, ezt a meccset megnyertem. Elő a serpenyő és máris séfet megszégyenítő gyorsasággal aprítottam a hagymát, paprikát, paradicsomot. Olívaolaj löttyintés a serpenyőbe, mehetnek sorba a zöldségek. Közben minden részletre figyel okos szeme: - Anya! A fokhagyma ki ne maradjon! Nem marad ki, mint ahogy a fűszerek sem. Bírja ő a koriandert, római köményt, egy gourmand anya mellett a chili sem csíp. Mosom a tojásokat, ő pedig csacsog tovább: - Emlékszel? Hugh ( Hugh Fearnley-Whittingstall ) kacsatojással csinálta a tévéműsorában, aminek extra nagy a sárgája! Már csak pár perc, míg a tükörtojások megszilárdulnak. Neki szelek hozzá jófajta rozskenyeret (Gyarmathy Pékség, Győr), hogy tunkolhasson, nekem kenyér nélkül is felséges. Miközben jóízűen falatozunk, fejszámolunk és kiderül, hogy egy adag shakshuka a tányérunkon szezonban nem kerül többe, mint kétszáz forint. Egy pékségben ugyanezért az összegért kínálják a túrósbatyut, kakaóscsigát. sajna tudom, mert reggel a gyerek nyerte a meccset. Ezen őszintén elcsodálkozik. Az értékek világában most vertünk le együtt egy igazodási cölöpöt. a fotó egy nyugalmas nyaraláson készült és nem a napi robotból hazaérvén ;-) Shakshuka, a Közel-kelet lecsója ( Yotam Ottolenghi izraeli szakácstól ): Hozzávalók: - 1 dl olívaolaj - 2 fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 4 db vastaghúsú paprika ( piros, sárga, zöld vegyesen ) - 6 db érett paradicsom - 1/2 tk. egész római kömény - 2 babérlevél - 1 ek. apróra vágott friss petrezselyem - 1 ek. apróra vágott friss koriander - 1 kk. friss kakukkfű - pár szál sáfrány - csipet cayenne bors - só, bors, 2 tk. barnacukor - 4 db tojás ( kacsatojás, ha akadna ) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy serpenyőben szárazon hevítsük két percig a római köményt. Öntsük hozzá az olívaolajat, majd dobjuk rá a vékonyra félkarikázott vöröshagymát, a csíkokra szelt színes paprikákat és az apróra vágott fokhagymát, a cukrot és a zöld fűszerekkel 10 percig hevítsük nagy lángon. Ezután adjuk hozzá a forró vízbe mártott és héjától megszabadított paradicsomokat apró kockákra vágva, a sáfrányt, cayenne borsot, babérlevelet, sót, borsot. Főzzük tovább alacsonyabb lángon 15 percig, adagoljunk hozzá vizet, ha szükséges. Kóstoljunk és állítsuk be a fűszerezést. A kész shakshuka krémes állagú, éppen csak nincs lesülve az alja a serpenyőbe. Fakanállal képezzünk fészkeket a masszába és abba üssük bele a tojásokat. Fedővel fedjük le a serpenyőt és alacsony lángon várjuk meg, míg a tojások megszilárdulnak. Ha a serpenyőnk nyele fém, akkor előmelegített sütőbe is csinálhatjuk ezt a műveletet. Friss kenyérrel tunkolva az igazi és a petrezselyem szórás se maradjon le tálaláskor!
Nyármarasztaló sültparadicsom-leves
Nem tébolyultam meg teljesen, mikor begépeltem a címet, csak megfordítottam az idő kerekét, amíg utolérem magam a lemaradásaimban... jöjjön ősz után a nyár! :-) Miért is ne? ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Szeptemberünk, míg teljes önvalójában megérkezik, vár ránk néhány nyármarasztaló étel elkészítése. Szokták tőlem kérdezni, mi a kedvenc nyári zöldségem (gyümölcsöm?), amire gondolkodás nélkül vágom a választ: paradicsom. Nyersen, főve, aszalva, fűszerekkel vagy anélkül, de a legizgalmasabb paradicsomos fogások első lépése mindig a karamellizáló sütés. E konyhai művelet a paradicsomból földöntúli ízt csal elő. Ez nem mese, nyugodtan járjunk utána! Sültparadicsom-leves hozzávalói ( 4 fő részére): - 1 kg paradicsom - 2 fej lilahagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - 2 ek. olívaolaj - nádcukor, só, bors, - friss kakukkfű - 1/2 l zöldség alaplé - tálaláshoz: extraszűz olívaolaj, parmezánsajt,aszaltparadicsom, friss bazsalikom levelek, fotó: Csermák Zsuzska ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőt előmelegítjük 200 C fokra. A paradicsomokat félbevágjuk és a gerezdekre vágott lilahagymával egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre terítjük. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, nádcukorral meghintjük, majd rámorzsoljuk a friss kakukkfüvet. A fokhagymagerezdeket vékonyra szeleteljük és a paradicsomok belsejébe nyomkodjuk, hogy ne égjenek meg. 30 percig sütjük és egy tölcséres turmixba alaposan átturmixoljuk az egészet alaplével. Ezután jön egy macerásabb művelet, ami az elegáns selymes állag eléréséért kihagyhatatlan, a leves átpaszírozása szűrőn. Ízlés szerint sóval, borssal, kis nádcukorral beállítjuk az ízeket. Langyosan javaslom a fogyasztását, tetejét olívaolajjal meglocsolva, reszelt parmezánsajttal és apróra vágott aszalt paradicsommal megszórva. Néhány friss bazsalikomlevél nem csak esztétikailag tesz jót neki. fotó: Csermák Zsuzska Mit szólnátok hozzá, ha a nyárvégi paradicsomszezont ezzel a sültparadicsom-levessel és hozzá a győri borfesztivál nyertes Cseri rozéjával ünnepelnénk. Mi, ahogy a képeken is látszik, ezt tettük. Egészségünkre! fotó: Csermák Zsuzska
Tárkonyos-gombás lasagnetészta
2015. október 25. Vegán muflon
Párkeresési tanácsadó rovatunk ajánlásával. Ha a kiszemelt nőszeméllyel már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy táplálkozási ürüggyel meginvitáljuk lakhelyünkre, de még vonakodna, ha megkísérelnénk megnyalni az orrnyergét, akkor egy hasonló fogás lehet a tökéletes választás. (Ha csak nem böllérként dolgozik az illető.) Biztosíthatom a férfipopulációt: ezzel az étellel rengeteg mozijegy árát és színlelt érdeklődés idejét spórolhatjuk meg.
Ennek szellemében kéretik előkészíteni az alábbiakat:
250 g gomba felszeletelve 1 gerezd fokhagyma 1 db póréhagyma (nyugi, ezen kettő komponens sem fogja romba dönteni terveinket) 1 dl zöldségleves-alaplé (analfabéták és türelmetlenek zöldségleves-kocka és víz elegyét is használhatják) 1dl rizstejszín 2 kiskanál tárkony 4db lasagnelap só, bors 1 db bagett
A lasagnetésztát sós vízben feltesszük főni. A gombát kevés olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a felszeletelt fok- és póréhagymát, majd vakmerően meglocsoljuk az alaplével. Mikor ez utóbbi kissé elpárolgott, hozzápasszítjuk a tejszínt, és 3-4 percig közepes lángon komótosan főzögetjük. A kész elegyhez hozzáadjuk a megfőtt tésztát, majd legvégül a tárkonyt. Ha közben meggondoljuk magunkat a célszeméllyel kapcsolatban, az ételt fokhagymás bruscettával is szervírozhatjuk.
Vegán karfiolfasírt
2015. október 22. Éltető ételek
Szeretem az ilyen zöldséges fasírtokat, sok lehetőség van benne. A nagylányom nem szereti a karfiolt, a brokkoliról nem is beszélve... de ezt megette. Hozzávalók: - 1 pici fej karfiol - 1/4 fej brokkoli - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/2 vöröshagyma - 1 csésze aprószemű zabpehely - 3 evőkanál csicseriborsóliszt - 1/2 csésze forró víz - 1 evőkanál olívaolaj - só, bors, kömény, házi vegeta, petrezselyem Elkészítése: A karfiolt és a brokkolit szedjük rózsáira, és sós vízben főzzük félpuhára. - Szűrjük le, majd krumplinyomóval törjük össze (ne legyen pépes). Ez a mennyiség nekem 2 csészényi volt, így összetörve. - Adjuk hozzá a többi hozzávalót is, majd hagyjuk állni úgy 20-30 percet. - Egy tepsit kenjük ki kókuszolajjal, majd kanalazzuk bele a masszát. - Előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt, 180 fokon süssük ki. Félidőben forgassuk meg. Ha gyorsabb sütést szeretnénk, akkor kevés olajon, serpenyőben is megsüthetjük.
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
2015. október 22. Zizi kalandjai
A karamellizált hagyma nagy kedvencem. Csak magában elkészítve is imádom, de akár egy szelet pirítósra rátéve, akár burgonyapürét ízesítve vele… bárhogyan is használjuk fel, csakis finomságot kapunk.
Most polentába tettem, rétegezve, sajttal megszórva. Kaptam egy köret szerű ételt, ami salátával tálalva, akár főételnek is tekinthető. Én összedobtam mellé egy végtelen egyszerű paradicsomos padlizsánragut (fokhagyma, padlizsán, oregánó, bazsalikom, só, bors, paradicsomszósz, olívaolaj). A kettő együtt fenséges ebédet alkotott.
Próbáljátok ki a hosszú hétvégén!
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
Hozzávalók 4 főre:
– 2 bögre kukoricadara
– 2 bögre víz
– 1 bögre zabtej (rizs- és mandulatej is használható)
– 4 fej vöröshagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve
– 150 g sajt (én ilyen vegán olvadósat használtam, persze nem vegán sajttal is elkészíthető), reszelve
– 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj
– só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és szórjuk meg egy csipet sóval (ez hozza elő a hagyma édes ízét). Tegyünk a serpenyőre egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le. Főzzük kb. 20-25 percen keresztül, amíg teljesen puha és világosbarna lesz a hagyma.
Közben egy lábasban forraljuk fel a vizet és a zabtejet. Adjunk hozzá sót, borsot és ha forr, öntsük bele a kukoricadarát. Vegyük takarékra a lángot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg a polentát 8-10 perc alatt (vigyázzunk, mert puffog a kukoricadara!).
Egy tepsit kenjünk ki kevés kókuszzsírral, szedjünk rá egy réteg polentát, majd jöhet rá egy adag karamellizált hagyma, végül a reszelt sajt. Folytassuk az “építést”, amíg minden el nem fogy. Lehetőleg polentával zárjuk és a tetejére tegyünk még reszelt sajtot.
Süssük 180C fokon kb. 25 percig, amíg a sajt ráolvad és a polenta széle kicsit elkezd megbarnulni.
Árpával töltött paprika
Hatalmas szerencsém volt, hogy múlt héten beszedtem a paprikákat, mert bizony ma reggel minden elfagyott a kertben. Azt hallottam, hogy újságpapírba csomagolva, a kamra polcán akár decemberig is friss marad ;) Majd meglátjuk :) Hozzávalók személyenként: 1 zöld kaliforniai paprika 2 ek főtt árpa 1 kis darab póréhagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk köménymag 1 […]
Egyserpenyős olaszos tészta - pillanatok alatt
2015. október 16. Éltető ételek
Mostanában többször belefutottam ebbe az egyserpenyős elkészítési módba, péládul a Street Kichen oldalán. Zizi is a napokban osztotta meg azt a finomságot, így nem maradt más választásom, el kellett nekem is készítenem. Ma délelőtt rohanós napom volt, így pont jól jött ez az egyszerű recept. Egyébként nagyon sok lehetőség van benne, készíthetjük gombásan vagy éppen tejszínesen, más-más zöldséggel variálva. Úgyhogy biztos fogok még jönni ehhez hasonló receptekkel. Amennyiben el szeretnénk rejteni benne a zöldségeket (a gyerekeim sajnos nem rajonganak a padlizsánért), akkor morzsásra kell darálni. De ne legyen pépes! Egy gondolat erejéig visszatérve a receptre, több helyen sajttal írják az elkészítését. Nos, higgyétek el, sajt nélkül is nagyon finom. De ha fokozni szeretnéd az ízeket, akkor egy kis cheddal sajtot reszelhetsz bele. Ajánlották a vegán parmezán sajtot is, de nekem az összetevők révén (víz, kókuszolaj (17%), módosított keményítő, burgonyakeményítő, tengeri só, rizsfehérje, vegán parmezán íz, olíva kivonat, színezék: titánium-dioxid, béta-karotin) nem nyerte el a tetszésemet. Én úgy vagyok vele, hogy ha már sajtot szeretnék enni, akkor inkább a természetesebbet választom. Ha pedig nem találok alternatívát, akkor nem eszek mű ízeket csak azért, hogy emlékeztessen a sajtra vagy éppen a húsra. A füstölt paprikáról csak egy megjegyzés, mindenképp olyat vásároljunk, amelyik nem aromával, folyékony füsttel van ízesítve, hanem fával füstölt. Akkor most jöjjön a recept: Hozzávalók (4 fő): - 50 dkg gluténmentes fusilli vagy penne tészta - 1 közepes lilahagyma - 1 szép nagy padlizsán - 1 közepes cukkini - 2 marék spenót (elhagyható) - 3 gerezd fokhagyma - 50 dkg sűrű paradicsomlé - kis marék (kb. 6 db) szárított paradicsom - 1 kis marék friss bazsalikom - 1 kis kávéskanál oregánó (ha van, akkor friss) - 2-3 evőkanál olívaolaj - só, bors - késhegynyi chili, füstölt pirospaprika - kb. 0,8 liter forró víz - extra: cheddar sajt Elkészítése: - Kockázzuk fel kisebb darabokra vagy daráljuk morzsásra a padlizsánt és a cukkinit. - A hagymát vágjuk ketté, és szeleteljük fel. - A fokhagymát reszeljük le. - A spenótot vágjuk csíkokra. - Mindent tegyünk egy nagy lábasba és öntsük rá a forró vizet. - Fűszerezzük, jól keverjük el. - 10-12 perc alatt megfő. Közben még kóstoljuk meg, hogy szükséges-e még bele valamilyen fűszer. A végeredmény egy igazán krémes tészta lesz. Jó étvágyat!
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
2015. október 15. Zizi kalandjai
Egy lábasos/serpenyős tészta… minden anya, elfoglalt ember álma! A lényege, hogy minden egy helyen, egy lábasban fő meg, a tésztától a zöldségekig. Mivel rövid idő alatt elkészül, ezért az interneten keringő változatok többsége vegetáriánus, de a vegán receptek is előfordulnak. Én természetesen vegán verziót csináltam.
Nagyon érdekes a tészta története. Martha Stewart tette híressé (az alapváltozat: paradicsom, vöröshagyma, bazsalikom, spagetti, só, víz), azonban egyik kolléganője, Nora Singley (étel stylist) fedezte fel egy olaszországi utazása alkalmával. Peschiciben – egy pugliai halászfaluban – járt és betért egy kis vendéglőbe, ahol Matteo, a pincér – aki egyben a szakács is volt és a tulajdonos fia -, elmesélte neki, hogy az édesanyja hogyan főzi meg pillanatok alatt a paradicsomos tésztát és el is készítette Noranak és kolléganőjének a vacsorát. Nora aztán az ötletet és a receptet “elvitte magával” New Yorkba, megfőzte Marthanak, majd egy idő után kikerült az internetre és vírusszerűen elterjedt (itt találjátok a teljes sztorit és az eredeti fotókat). Sokféle változata van, íme egy gyűjtemény 21 féle fajtáról. A Street Kitchen csapata pedig egy cukkinis, olívabogyós változatot készített.
Én hűtőben lévő maradék zöldségeket használtam: padlizsánt, spenótot; és adtam hozzá lilahagymát, fokhagymát, paradicsomszószt, olívaolajat, sót, borsot, fűszereket, tésztát, vizet és egy különlegességet: vegán parmezánt! Tejmentes, laktózmentes, szójamentes, pálmaolaj mentes, gluténmentes. Növényi sajthelyettesítő vegánoknak és tejérzékenyeknek is, parmezán ízben. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az egész finom, krémes lett. Belepakoltam mindent a nagy serpenyőbe, felöntöttem vízzel, feltettem főni és elkezdtünk Ádival játszani. Mire felugrottam, hogy rá kellene néznem a tésztára, már szinte készen is volt. Előkészületekkel együtt tényleg megvan 15-20 perc alatt. Annyira finom lett, hogy gyakori vendég lesz a konyhánkban!
Próbáljátok ki!
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
Hozzávalók 2-3 főre:
– 1 db kisebb padlizsán, 1*1 cm-es kockákra vágva (nem kell meghámozni)
– 1 fej lilahagyma, felszeletelve
– 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 nagy marék spenót, vékony csíkokra vágva
– kb. 250 g paradicsomszósz (ez kb. 250-300 ml)
– 100 g vegán parmezán, reszelve
– 1-1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó (akinek van friss, használja azt)
– 1-2 evőkanál extra szűz olívaolaj
– só, bors
– kb. 600 ml víz
Tegyük a serpenyőbe az összes hozzávalót, öntsük fel a vízzel és jól keverjük össze. Tegyük fel a gáztűzhelyre és közepes láng felett, időnként megkeverve, főzzük meg kb. 12 perc alatt.
Ha nagyon besűrűsödött, akkor adjunk hozzá még egy kevés paradicsomszószt vagy vizet, igazítsuk az ízeket, keverjük át és már tálalhatjuk is!
Na, éhesek lettetek?
Fűszeres sütőtök krémleves hideg napokra
Imádom a sütőtököt. Ez volt az egyik ok, amiért kicsit vártam már az őszi napokat. Mikor kint már kezd hűvösre fordulni, jól esik egy tányér finom meleg leves, ami átjár minket egy hosszú nap után. Na ez a leves szerintem pont ilyen. Kellemesen fűszeres, laktató, pirított magokkal és egy pirítóssal főételnek is megfelel. Mikor felvágtam a sütőtököt olyan meglepetés várt belül, amire nem is számítottam. :) A magok csírázásnak indultak, ami annyira jó látvány volt. Csupa élet volt ez a sütőtök, egyenesen anyukám kertjéből. Friss és tápláló, tele vitaminokkal és minden jóval. A sütőtök egyébként tele van C-vitaminnal, gazdag forrása A-vitaminnak, B-vitaminoknak és E-vitaminnak, folsavnak és vasnak is. Hozzávalók: sütőtök oliva olaj kókusz tejszín fűszerek: himalája só, bors, fokhagyma, gyömbér 1. A sütőtököt megtisztítjuk, majd cikkekre vágva megsütjük. 2. A megsült sütőtök darabokról lehúzzuk a héját és egy fazékban felöntjük vízzel, feltesszük főni. 3. Botmixerrel turmixoljuk simára, majd fűszerezzük bátran! Só, frissen őrölt bors, 3 gerezd fokhagyma, friss reszelt gyömbér. Ezután tegyünk hozzá egy fél doboz kókusztejszínt, ami megkoronázza és kiemeli az ízeket. Kiemeli a sütőtök édességét és az erősebb fűszerezést kissé tompítja. Ezzel lesz igazán lágy és selymes, mégis fűszeres, melegítő hatású. Én nem használtam fel az egész tököt, mert elég nagy volt, így is többször ehettünk belőle. Tehát ha kisebb sütőtökből készítjük, nem kell annyi kókusz tejszín sem. Ani
Csicsókás fokhagymakrémleves
2015. október 6. Mindennapi ételeink
Igazi betegség-űző leves. Hozzávalók: Hozzávalók: 4 db közepes csicsóka 2 fej fokhagyma 1 kisebb vöröshagyma 10 dkg kesudió víz (amennyit felvesz) 2 ek. olíva olaj só- ízlés szerint ételízesítő mix - ízlés szerint 1 kisebb csokor petrezselyem Elkészítés: Kevés vízen és az olajon megpároljuk a vöröshagymát, a fokhagymát és a csicsókát, megsózzuk, közben kesudiótejfölt készítünk: kesudiót vízzel, olívaolajjal, sóval és citromlével krémesre turmixoljuk. Beleöntjük a levesbe és együtt összeturmixolunk mindent. Még összefőzzük, és petrezselyemmel, snidlinggel megszórva, pirított kenyérkockával tálaljuk. (Igaz, mi most kihagytuk ezeket:-)
Paradicsomos-"tejszínes" cukkinis tészta
2015. október 1. Mindennapi ételeink
Elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, hogy Fanni, ha mondom neki, hogy megyünk ebédelni, ezt mondja: Tészta? Krumpli? Rizs? :-) Így ezeket az alapanyagokat kell úgy variálnom, hogy minden más is belekerüljön. :-) A paradicsomos dolgokat nagyon szereti, de a cukkinit mostanában annyira nem (régen nagyon ette...). Így most ebbe rejtettem bele. :-) Hozzávalók: 25 dkg gluténmentes metélt tészta / durum tagliatelle 3 dl üveges / dobozos paradicsompüré 1 dl rizstejszín (növényi főzőtejszín) 1 ek. finomliszt 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb salátacukkini kb. 2 tk himalaya só kb. 3-4 tk. nyírfacukor 1 gerezd fokhagyma 2 - 2 ek. olívaolaj, víz Elkészítés: A tésztát hagyományos módon kifőzzük. A hagymát olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a cukkinit megmossuk és lereszeljük. Ezt rátesszük a hagymás alapra, kevés vizet adva hozzá megpároljuk. Majd hozzáadva a paradicsompürét is, ízesítjük sóval, fokhagymával, nyírfacukorral. Összefőzzük. Eközben a tejszínt kikeverjük a liszttel és beleöntjük a paradicsomos mártásba. 5 perc főzést követően lekapcsoljuk. TIPP: tálaláskor Viofast növényi (olvadós) sajtot reszelünk rá.
Retro töltött paprika (vegán)
2015. szeptember 30. Zizi kalandjai
Az előző vegagyerekes bejegyzésben közzétett egyik fotó igen nagy sikert aratott. Méghozzá a töltött paprikáé… annyian kértétek a receptet, hogy úgy döntöttem megosztom, noha hagyományos ételfotóm nincsen róla, csak olyan, amin Ádi kezei is látszanak. De hát nem is a fotó a lényeg, hanem, hogy elővarázsoljuk a retro ízeket… én legalábbis erre vágytam, amikor kitaláltam, hogy töltött paprikát szeretnék enni, olyat, amit gyerekkoromban.
Hívtam anyukámat, majd felütöttem a Horváth Ilona könyvet is és a kettőből, plusz a saját ötletemből merítkezve összeraktam ezt. Én gombából és rizsből készítettem a tölteléket, de bármilyen más gabonát el tudok képzelni benne: kölest, hajdinát, de akár quinoát is. Hús helyett gomba ment bele, de, aki nem eszik, az tehet bele padlizsánt, tofut vagy gabonakolbászt például. Azt is el tudom képzelni, hogy a rizs és zöldség mellett még vöröslencse is mehetne bele. Szóval a töltelék összetevőit rátok bízom… aki a régi ízt szeretné elővarázsolni, az pedig próbálja ki ezt a gombás rizses verziót.
Retro töltött paprika (vegán)
Hozzávalók:
Paprikához:
– kb. 8 db közepes méretű, minél egyenesebb paprika, hogy könnyű legyen tölteni, kicsumázva és kimagozva
– 130-150 g rizs
– kb. 300 g csiperke gomba, megtisztítva, nagyon apróra vágva
– 1 fej vöröshagyma, felaprítva
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– fél csokor petrezselyem, felaprítva
– só, bors
Paradicsomszószhoz:
– 500 g paradicsomlé (Lidl-ben kapható, ez kb. 400 ml)
– 1-2 evőkanál liszt
– 1 teáskanál pirospaprika
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– só, bors
– két csipet nádcukor
– napraforgóolaj
– víz
Egy tálban keverjük össze nyersen a töltelék hozzávalóit: rizs, gomba, vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyem. Ízesítsük sóval és borssal, jól keverjük össze és töltsük meg vele a paprikákat. Ha marad ki töltelék, tegyük félre.
Öntsük egy nagyobb lábasba a paradicsomszószt és egy kevés vizet (kb. 100 ml), sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a nádcukrot. Keverjük össze és tegyük bele a paprikákat. Közepes láng felett kezdjük el főzni.
Közben egy kis lábasban alacsony lángon hevítsünk fel egy kevés napraforgóolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk egy-két percig, majd adjuk hozzá a lisztet és a pirospaprikát. Pirítsuk a rántásunkat néhány percig, közben folyton kevergessük, hogy ne égjen le. A tűzről levéve lassan kezdjük el hozzáönteni a hideg vizet, folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Ha elkészült, öntsük a töltött paprikára, jól keverjük el és forraljunk egyet még rajta, hogy ne legyen liszt ízű. Ha túl sűrűnek találjuk a paradicsomszószt, hígítsuk még egy kevés vízzel és ha szükséges ízesítsünk még a szószon (sóval, cukorral ízlésünknek megfelelően).
Tipp : tálaljuk a töltött paprikát főtt krumplival! Ha marad ki töltelék, tegyük egy kis lábasba egy kevés napraforgóolajjal, közepes láng felett kezdjük el pirítani, majd öntsük fel egy kevés vízzel és főzzük addig, amíg a rizs és a gomba is megpuhul. Isteni kiegészítője lesz a töltött paprikának, de akár el is tehetjük másnap ebédre, mert maga a töltelék egy komplett fogást alkot, ami villámgyorsan elkészül!
Gyors hummusz krém (szezámmagos csicseriborsó püré )
2015. szeptember 29. Élj harmóniában
Tegnap közreadtam egy pudla receptet (itt olvashatod) , ami egy csicseriborsólisztes indiai lepényféle. Arról már többször írtam, hogy a csicseriborsó milyen fantasztikus étel, nekem nagy kedvencem és amióta könnyen be tudom szerezni itthon a bio csicseriborsólisztet, azóta gyakran használom a konyhában. Ma amikor a kenyeret beraktam a sütőbe, elgondolkodtam, hogy ha kész lesz, mit is tegyek rá és akkor eszembe jutott ez a recept. A különböző közel-keleti pürék, pástétomok, kenyérre kenhető krémek közül az egyik legnépszerűbb a hummusz. Ez egy csicseriborsóból és szezámmagkrémből (tahini) készült püré, ami gluténmentes és vegán is. Az eredeti recept alapjánm éjszakára beáztatjuk a csicseriborsót, majd megfőzzük (ez kb. 1-2 óra). Utána a fűszerekkel összeturmixoljuk. Amikor nincs néhány órád az elkészítésre és viszonylag rövid idő alatt szeretnél hummuszt fogyasztani, ez a recept olyankor nagyon hasznos lehet. Hozzávalók: - 75g csicseriborsóliszt - 4 dl víz - 1 citrom leve - só - kurkuma (piros paprikát is használhatsz helyette) - hing (apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) - bors - 2 ek. tahini (szezámmag krém) - 2-3 ek. olívaolaj A csicseriborsólisztet a hinggel, kurkumával, sóval és a vízzel tedd fel főni és főzd sűrűre. Amikor kész tedd hozzá a citrom levét, a borsot és az olívaolajat. Keverd jól össze az egészet. Ha van otthon friss petrezselyem, akkor tálalásnál díszítheted azzal is. Kenyérre kenve kiváló fehérje és tápanyagforrás. Ha esetleg megunnád - ami nem valószínű, de ha mégis:) - a fűszerezés változtatásával számtalan változatot ki tudsz próbálni:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Gaji-namul, avagy koreai padlizsán
2015. szeptember 28. Vegán muflon
A padlizsán multifunkcionális, mint a fültisztító pálca MacGyver kezében. Imádkozhatunk hozzá, használhatjuk önvédelmi eszközként kisebb rágcsálók ellen, de ha történetesen normálisak vagyunk, megannyi változatban el is készíthetjük étkezési célzattal. Itt a blogban már legalább hatféle javaslatot tettem ez utóbbira, most jöjjön a legalább hetedik! (Mivel a gaji-namul név nem annyira elterjedt a soroksári Bucok Falatozóban, ezért koreai olvasóim bosszantására a továbbiakban koreai padlizsánként fogok hivatkozni az ominózus specialitásra.)
Összetevők:
2 db padlizsán 2 gerezd fokhagyma összetörve 2 szál zöldhagyma felaprítva 2 cm gyömbér lereszelve 1 kiskanál chilipehely 2 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál szezámolaj 1 evőkanál szezámmag
A padlizsánokat felcsíkozzuk 3-4 cm vastag szeletekre, majd egy párolóedényben fedő alatt puhára pároljuk. (Hasonló berendezés hiányában kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá.) Közben az összes többi hozzávalót egy tálban gyanakvó tekintettel összekeverjük, majd mindezt a kész padlizsánhoz lötyböljük. A kész elegyet rizzsel szervírozhatjuk, ha akarjuk. És mivel ez a leírás botrányosan rövidre sikeredett, érdektelen híreket mondunk: Bolombás Tibor ököritófülpösi teherfuvarozó a ma hajnali órákban biccentett egyet szomszédjának. Richard Claydermant melbourne-i koncertjén megtámadta egy zongora, úgy tűnik ellene hangolták. A detroiti növénygyűlölők körében megszaporodtak a parajellenségek.
Fűszeres aszalt golyócskák paradicsomszószban
Szerencsére rengeteg idén a paradicsomom, imádom is minden féle változatban ;) Most friss szósz készült belőle ;) Hozzávalók a golyócskákhoz: 1 cukkíni 1 répa 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 sárga paprika 1 kápia paprika 2 ek zabpehely 1 kk só 1 kk pirospaprika 1 kk bors 1 kk őrölt kömény 1 ek olívaolaj […]
Kapros babérleveles saláta ínyenceknek
Vendégposzt: Téptem bele alulra jégsalátát, paprikát, piros színűt. Karikáztam bele répát. Hagymát is akartam, de nem nyílt ki a hűtő, a többi pedig túl magasan volt. Aztán kihúztam a fűszeres fiókot... megtűzdeltem babérlevéllel, jól megszórtam kaporral. Fincsi saláta. Jó étvágyat. Ábel Előzmények: Anya mit sem sejtve felvonul teregetni, a gyerek úgyis a homokozóban játszik. Később hallom, hogy betrappol. Lekukkantok, van-e nála málnás süti... Nincs. Minden rendben. (A málnás sütitől azért jó félni, mert ugyan a legnagyobb szeretettel sütötték, de homokból az apró kezek, és szitában szeretik tálalni. :) ) Tovább folytatom a munkát. Időnként lehallgatózom, de csak beszélget, megnyugszom. Eltelik némi idő. Képváltás. Anya tátott szájjal bearaszol a konyhába. - Csináltam finom salátát.Van benne jégsaláta és paprika, piros. Teszek még bele jépát. Megszójtam kapojjal, van benne babéjlevél is. Jó sok. Majd elkacagom magam, de komoly képet vágok és meghallgatom, közben némán szörnyülködöm, mert egy csomag babérlevél és kapor oda... Aztán magamban csak hálát adok, hogy olajat még nem öntött rá, meg a hűtőt sem pakolta ki citromot facsarni bele. A döbbenettől és kuncogástól egy épkézláb fotó nem készült. :)
Vegán zöldségfasírt bármilyen zöldségből (céklafasírt)
2015. szeptember 21. VegaNinja
Hozzávalók: fél kg zöldség, pl. cékla 1-2 hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 evőkanál mustár 6 evőkanál csicseriborsóliszt teljes kiőrlésű liszt vagy zsemlemorzsa só, bors, piros paprika, egyéb fűszerek Elkészítés: A céklát lereszeljük, megsózzuk, és kb. 20 percre állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk a levét, amit engedett. Összekeverjük az aprított hagymával és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával. Megsózzuk, majoránnát, petrezselymet, kevés […]
Spenótos minikuglófok
2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink
A spenót, burgonya és a növényi sajt olyan triász, ami bármikor érkezhet Fanninak. Ünnepnapokon mindezt együtt kapja :-) Hozzávalók: 1/2 kg spenót 6 szem nagyobb burgonya 20 dkg mozarellás növényi sajt 1 ek. lenmagpehely 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma himalaya só - ízlés szerint 2 ek. olívaolaj Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk, majd rátesszük a spenótot, sózzuk, fokhagymával ízesítjük, és összefőzzük. Eközben a krumplikat megfőzzük, meghámozzuk és a spenótba törjük. A sajtot felkockázzuk, ezt is hozzáadjuk és tojás helyett lenmagőrleménnyel dúsítjuk, ez biztosítja, hogy essen szét. Olajozott muffin-vagy kuglófformákba téve 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük.
Vöröslencse krémleves
2015. szeptember 20. Mindennapi ételeink
Ilyen időben nincsen jobb egy meleg levesnél. Ami ráadásul hipp-hopp elkészül, finom és egészséges. Hozzávalók: 20 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 közepes burgonya 1 zöldségleves kocka víz 2 dl rizsdresszing 2 ek. kókuszzsír Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és a kókuszzsír és víz keverékén megpároljuk. Rátesszük a vöröslencsét, a meghámozott, felkockázott krumplit. Ízesítjük, majd felengedjük annyi vízzel, ami kétszeresen ellepi. Puhulásig főzzük, ekkor hozzáadjuk a fokhagymát, majd a rizsdresszinget, és további víz segítségével krémleves állagúra botmixerezzük.
Koreai sült tofu szivárványrizzsel
2015. szeptember 17. Vegán muflon
A legutóbbi bejegyzés óta számos levelet, faxot, e-mailt kaptam. Zseblákovits Jenőné írja Homokbödögéről: "Tisztelt Muflon úr! A legutóbbi receptje felkeltette érdeklődésemet, de a vegyesboltban nem is hallottak erről a tofuról vagy mifrancról. Ha itten tréfálkozik meg csúfondároskodik velünk nyugdíjasokkal, felkeresem és szájba rúgom! De ezzel még nem végeztem! Viszek egy zacskó franciadrazsét, és beletaposom a szőnyegébe! Aztán nézegethet, maga hernyó!" Nos, igazamat bizonyítandó, még egy tofus recepttel hozakodom elő. Megjegyzés: a specialitás nevében fellelhető "koreai" jelző dél-koreait takar, ezért észak-koreai olvasóim most ne figyeljenek, ugyanis könnyen munkatáborba juthatnak!
Összetevők:
300 gramm (azaz egy csomag) füstölt tofu 1 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 chilipaprika 2 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál szezámolaj 1 kiskanál cukor (én ehelyett egy ősi koreai összetevőt, juharszirupot használtam egy evőkanállal)
hovatovább:
150 gramm rizs 1/2 kaliforniai paprika felkockázva 1/2 uborka felkockázva 3-4 fej gomba szeletelve 1 evőkanál szójaszósz A tofut felnyiszatoljuk keresztben, hogy 1.5 cm vastag, téglalap alakú képződményeket kapjunk. (Aki szereti a kihívásokat, megpróbálkozhat a paralelopipedonnal is.) Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd mindkét oldalán mély átéléssel aranybarnára sütjük. Eközben egy edényben összekeverjük a szójaszószt, a szezámolajat, a nagy műgonddal felaprított fokhagymát, chilipaprikát, zöldhagymát, valamint a cukrot. (Illetve továbbra is ajánlanám a juharszirupot annak, aki jót akar.) A kisüt tofukat egy ún. tányérra helyezzük, és a szószt ízlésesen elterítjük rajtuk. Alattomosan rizst főzünk, közben a felkockázott kaliforniai paprikát, uborkát és a felszeletelt gombát egy kevés szezámolajon megpároljuk. Amíg párolódnak, hozzájuk lapátoljuk a kész rizst, összeforgatjuk, majd egy kevés szójaszósszal adjuk meg a kegyelemdöfést.
Tökmagos fasírt édes-savanyú zöldséghalommal
Gittánál láttam egy hasonló fotót az e heti menüben, ami annyira guszta volt, hogy azonnal beindult a fantáziám ;) Isteni lett ;) Hozzávalók a fasírthoz 6 személyre: 1/2 csésze áztatott dió 1 csésze áztatott tökmag 1/2 csésze áztatott szotyi 1 nagy kápia paprika 1 sárga paprika 1 paradicsom 1 nagyobb hagyma 2 cikk fokhagyma 1 […]
Káposztás tészta - másképp
2015. szeptember 3. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretem a káposztás tésztát, de most elvileg nem szabadna szénhidrátot vagy olajban sült dolgokat ennem. Sajnos nyáron nem igazán tudtam tartani a diétámat, mert állandóan táborokban, vendégségben voltunk, de most, hogy itthon vagyunk, kezdek visszaállni (muszáj, mert nyáron rengeteget égett a gyomrom, ill. fájt, görcsölt a májam). Most ez a tészta barna rizsből készült, ill. kókuszzsírt használtam a káposzta pirításához, így nyugodtan én is fogyaszthattam. Hozzávalók: 1 közepes fej káposzta 1 fej vöröshagyma 4 ek. kókuszzsír 20 dkg King soba barnarizs tészta gyógynövényes himalaya só (só) Elkészítés: A káposztát kókuszzsírral meglocsolt edénybe tesszük és alaposan összepirítjuk. A tésztát eközben kifőzzük, leszűrjük és lecsöpögtetjük, majd beleforgatjuk a káposztába. A fűszersóval és sóval ízesítjük.
Marokkói saláta
2015. szeptember 3. Zöld múzsa
Utazás, hőség, Marokkó. A fakanál mellett is izgalmas körutazást tehetünk. Ha egy autentikus báránysültre vágyunk, akkor érdemes repjegyet vennünk, de ez a kímélő-könnyű nyáresti fogás házhoz hozhatja Marokkót. A marokkói emberek természetüktől fogva egészséges népség, fogásaikban bőséggel megtaláljuk a bárányhús és halak mellett a zöldségeket és gyümölcsöket. Az ízekkel sem spórolnak. Legtöbbet használt fűszereik a római kömény ( nem azonos a nálunk használt köménnyel ), chili, fokhagyma, zöld koriander levél, fahéj. Az alap ízélményről elmondható: egy marokkói ételben mindig keverednek a sós és az édes ízek. Marokkói saláta névre keresztelt receptemben használok még autentikus alapanyagokat, pl.: mentát, aszalt gyümölcsöt. Az eredeti receptből egyedül a kuszkuszt cseréltem le egy sokkalta egészségesebb, nagy fehérjetartalmú és gluténmentes álgabonára a quinoára. Egyébként mindkettővel tökéletes az összhang. Az étel központi fűszere a menta, a koriander és a citrom biztosítja a frissességet, a fahéj és a mazsola az édességet és a sós mandula az izgalmas ellenpontot a textúrában. A saláta melegen - a grillzöldségek elkészülte után - azonnal fogyasztható, de forró nyári napokon hidegen is tálalhatjuk. fotó: Csermák Zsuzska Marokkói saláta hozzávalói ( 4 főre ): 20 dkg quinoa ( só, 1 ek. fahéj a főzővízbe ) 1/2 citrom leve 2 csomó mentalevél 2 csomó zöld koriander levél 3 ek. mazsola vagy datolya apróra vágva 5 ek. olívaolaj *** 1 nagyobb padlizsán 1 közepes cukkini 20 dkg zöldbab 4 szál sárgarépa *** 1 csokor újhagyma 20 dkg sós mandula Grillzöldségek pácolása: 1/2 csomó apróra vágott zöld koriander vagy petrezselyem 3 gerezd zúzott fokhagyma 1 tk. római kömény 1/2 tk. só 1/2 tk. cayenne-bors 1 ek. mustár 10 ek. olívaolaj Az étel elkészítését kezdjük a zöldségek pácolásával és grillezésével. Keverjük össze a pác alkotórészeit. Közben a zöldségeket készítsük elő: a padlizsánokat és a félbevágott, magos részét kikanalazott cukkiniket is vágjuk ujjnyi szeletekre, a zöldbab szárfelőli részét vágjuk le ( a csúcsos végét ne! ), a sárgarépát pedig hosszába vágjuk kettőbe vagy negyedbe ( vastagságától függően ). Minden zöldséget alaposan kenjünk be a páccal és hagyjuk pihenni, összeérni az ízeket. Száraz felforrósított serpenyőben pirítsuk minden oldalukat pirosra. Főzzük meg a quinoát enyhén sós és fahéjas vízben. Nagyon rövid a főzési ideje, amikor megjelennek a kis farkincák a magokon, már kész is van, leszűrhető. Miután kihűlt adjuk hozzá a frissen facsart citromlevet, az olívaolajat, a menta és a koriander felét valamint a mazsolát. Tálaljuk a grillezett zöldségekkel, apróra vágott újhagymával, sós mandulával, menta és koriander levelekkel és opcionálisan érett avokádó darabokkal. Borajánló: Pannonhalmi Tramini 2014 Cseri pincészet
Tranzitra fel!
A következő írásom megosztja majd társadalmunkat. Egy gasztroblog általában nem foglalkozik politikával, szociológiával, legalább is a blogbejegyzéseiben. De ételekkel, receptekkel, egészségmegőrzéssel, stb. igen. Írásommal kicsit kilépek ebből a skatulyából, s ha mégsem tetszene, el kell mondjam, megmarad az ételekkel való kapcsolat. Friss az élmény, ezért lehet, kicsit kusza lesz, de igyekszem ,,még melegen tálalni az élményeket. Az összegzés a végén nem marad el.
Kezdetektől foglalkoztatott, mi a helyzet a menekültekkel. Sokat ugyan nem kérdezősködtem, így történt, hogy nem szereztem tudomást korábban arról, hogy milyen úton-módon lehetek részese annak a folyamatnak, hogy a Budapesten táborozó menekültek (nem bevándorlók!) számára valamilyen segítséget nyújtsak.
Szombaton végre elért hozzám is a hír, hogy hova és mikor mehetek. Vártam, mint mások a hétvégi kiruccanást. Közvetlen előtte azonban elmentem a piacra és vettem több mint 20 kg szilvát, mert olvastam valakinél, hogy a banános dobozt milyen gyorsan szétszedték, mert bizonyára szeretik a gyümölcsöt...
Első ételosztás
Reggel 9 körül érkeztem a helyszínre, ahol már szorgos-dolgos kezek készítették a szendvicseket. Körbeállták az asztalt, valaki a kenyereket kente, más csomagolta zacsikba, paprikát/almát is adtak hozzá. Sárgaborsókrémből készült növényi margarinnal lazított pástétomokat kentünk meg, aránylag vastagabban, majd raktuk össze a két szelet kenyeret.
Előkészületi munkák:
Éppen csak a jobb és bal oldalamon állók nevét tudtam meg, mert inkább mindenki dolgozott, kevésbé beszélgetett. Több száz szendvicset készítettünk. Kenyerek elfogytával szerveződött, hogy kik mennek osztani. Szerettem volna menni én is a közeli Köztársaság térre, de nem jött össze. Jól jártam. A reggeli első próbálkozás nem volt sikeres osztás, az osztók visszajöttek, mert különben szétszedték volna az összes csomagot. Kupaktanácsot tartottunk. A döntés: válasszunk ki néhány menekültet, mondjuk meg nekik, hogy ha sorba állítják társaikat és segítenek nekünk, akkor mi ezt honoráljuk feléljük nagyobb adag étellel.
Afganisztánból érkezett férfiakkal színesebb a tér zöld pázsitja. Nőkett érdekes módon ott nem nagyon láttam, gyerekeket, nagyobbacska srácokat igen. Értelmes tervezésnek jó gyümölcse lett. Mindenféle gond nélkül sikerült kiosztani több száz kis pakkocskát. Mindenkinek jutott, aki sorba állt. A végén marad még egy táskányi adag, amit már maguk az afgán menekültek osztottak szét a később érkezőknek.
Második ételosztás
Visszaérkezve láttuk, hogy készült bőven szendvics, így az a döntés született, hogy a Keleti pályaudvarnál is megpróbálkozunk. Közben jöttek a hírek, hogy épp mi zajlik ott. (Bővebben itt és itt és itt olvasható.)
Összepakoltunk 2-3 autóba, és a bázisról átmentünk a Keletihez. A Rottenbiller utca felől közelítettük meg az aluljárót. Önkéntes szervezőnk és segítőnk, Ilona (aki amúgy szerintem teljesen érthetően beszél angolul), már megegyezett ismét néhány menekült fiúval, hogy segít.
Árnyékos résznél megálltunk és lassan elkezdtek jönni, sorba állni. Mivel a tranzit zóna a Rottenbiller aluljáróhoz képest beljebb van, így aránylag kevesen érkeztek. Ekkor néhányan közelükbe merészkedtünk és próbáltuk jelezni feléjük (pl. angolul, de sokan nem beszélnek angolul), hogy ételosztás van, menjenek enni. Gyermekes anyáknak intettem, hogy kövessenek, így szerencsére egyre többen értesültek az ételosztásról. Néhány képet készítettem az aktuális állapotokról. Miközben a pályaudvar felől olyan hangok hallatszottak, mintha focimeccs lenne (persze nem az volt), más családok nyugodtan ,,sziesztáztak. Az utolsó csomag ételeket már személyesen vittem oda még távolabb levő helyekre, ahol kisgyermekek-anyuka menekülteket láttam. (Mivel nagyon sok férfi jött, kevés nő gyerekkel.) Meg kell jegyeznem, nem szedtek szét, közelembe sem jöttek. Nyilván, igyekeztem nem feltűnést kelteni, úgy adtam oda a csecsemős vagy kisgyermekes anyukáknak a maradék néhány szendvicset.
Élet a tranzit zónában:
Harmadik ételosztás
Ismét visszatérve a bázisra, épp gyümölcsöket pakoltak csomagként az addigra újonnan érkezett önkéntes segítők. Szilva, amit hoztam, szintén sorra került. Nagyobb adag csomag elkészült, indultak a Köztársaság térre osztani. (Az első osztáshoz képest eltelt már 2-3 óra.) Alul szervezett osztás volt, más vezette az előzőhöz képest. Egy darabig türelmes sor volt, majd az emberi ösztön diadalmaskodott, sajnos. Szomorúan tértünk vissza. Ismét bebizonyosodott, komolyan meg kell szervezni az osztást, és ez bizony nem volt.
Negyedik ételosztás
Ez volt a legnagyobb kihívás talán, mivel meleg étel készült. Míg a szorgos-dolgos kezek pl. fokhagymát pucoltak, cukkinit aprítottak, stb. az ebédhez, néhányan elkezdtük a bejárat közelében lévő csomagokat szétszelektálni. Ugye van egy néhány bevásárlóközpont, ahol online elintézheted a bevásárlást. Nos, igen, így kap a bázis nagyon sok élelmet, meg pl. uzsonnazacskót. Van ezzel némi probléma, ahogy én látom, de erről majd később...
Elhatároztam, hogy nem megyek ki a következő ételosztáshoz, hanem benn pakolok, hogy legyen hely a mozgásra (nagyon kicsi kis területen zajlik minden), hogy ne menjenek tönkre a gyümölcsök, zöldségek. Míg pakoltam, elkészültek a bedobozolt főtt ételek és indultak ki. Mivel a reggeli csapat időközben megújult emberekben, így kértek, hogy én is menjek, mert már tapasztalattal rendelkezem, és nem akarnak úgy járni, mint az előző ételosztásnál. Summa summarum az ételosztás sikeres volt, ugyanis követtük a Keletinél is bevált módszert. Most a Köztársaság tér másik végében osztottuk. Időközben rendőröket is láttunk megállni, kiszállni, akkor hallottam, hogy minap igazoltatták az önkénteseket, és akiknek nem volt maguknál a személyi, vagy más igazolvány, azokat bevitték az őrsre. Ami azt illeti, telefonnal is félve mentem ki, nem hogy táskával vagy iratokkal... Munka közben figyelni a saját értékeinkre nem mindig olyan egyszerű.
Volt néhány magyar ember a távolban, aki problémázott, hogy zavarja a nyugalmát a sok afgán menekült. Nem tudom, éjszaka valóban olyan hangos életet élnek-e, hogy nem tudnak aludni a környék lakói....? Most mindenesetre nem tűnt úgy, hogy zsivaj lenne.
A meleg ételosztás után visszamentem a segítők közé, elköszöntem, és elindultam haza. Reggel 9-14.30-ig ott voltam. Amikor eljöttem, készítették a vacsorát.
Ételosztás képekben: Konklúzió - avagy némi tanulság
Amikor elterveztem, hogy megyek, segítek, titokban akartam tartani a köz előtt, több okból. Most azonban mégis beszámolok, hogy tanulságot levonva segítség lehessen azoknak, akik eztán akarnak valahogyan segíteni.
Először is, amiről írnom kell, az az ételek, amik oda érkeznek. Joghurt, gyümölcsjoghurt, tej, tejföl, kefír, sajtkrém, vajkrém - annyi érkezett adományként, hogy már hűtőkben sem fértek el. Egyszerre ennyit nem lehet kiosztani.
Hüvelyes (bab, sárgaborsó, lencse) szintén nagyon sok érkezett, amikből nap, mint nap készítenek pástétomokat, ez jó, ez szükséges.
Cukor - jó, magyar (?) kristálycukor. 10-20 kg legalább volt, és egyszerűen nem tudom elképzelni, mibe fogják felhasználni. Szóval, ha valaki küldene oda élelmiszert, vinne oda élelmiszert, cukrot és gyorsan romlandó tejterméket inkább ne!
Répa - sajnos arra már nem jutott időm, hogy átválogassam valakivel a közel 1 m3 (egy köbméter) mennyiségű répát, mert némelyik már el kezdett penészedni. :( Répát néhány napig szintén ne küldjenek. Akik pedig ott dolgoznak, szakácsok, segítők, használják bátran (fel) a répát, ha már ennyi van, és romlik. Szendvicsbe, szendvics mellé reszelve ugyanúgy felhasználható, mint a paradicsom, paprika, ha főzésre nem használják.
Higiéniai termékek (férfi-női borotva, fogkefe, borotvahab, stb.) akadt elvétve a szelektálás során az adományok között. Próbáltam kideríteni, el tudják-e juttatni ezt bárhogy a menekültekhez. Szerintem elég nehéz ezt megoldani. Ha valaki ezt adakozna, keresse meg a ,,célállomást, akik tudnak ennek szétosztásában segíteni. Ellenben takarítószerek, szivacsok, fertőtlenítő dolgok jól jönnek a konyha működéséhez.
Keksz - rengeteg féle keksz volt, amiből szintén sokat összepakoltunk. Remélem, a következő ételosztásoknál kekszeket is raknak a csomagokba, hogy elfogyjon.
Szerintem mi kellene még oda?
Műanyag rekeszek - vagy 10-15 db, ugyanis a főtt ételeket abba viszik ki a helyszínre, egy rekeszbe pedig nem túl sok fér. Ráadásul elhasználódhatnak, mivel folyamatosan pakolnak bele, viszik tovább, hozzák vissza.
1 nagy hűtő, aminek egy kis fagyasztója van. A hűtőt ugyanis, még ha nem is érkezne tejtermék, a zöldségekből, gyümölcsökből is meg tudnák tölteni. Nem tudom, kié a hely, minden olyan anonim módon működik, szóval mielőtt odaállítasz egy hűtővel, jelezd a helyi segítőknek, hogy helyet tudjanak rá készíteni (áramba kötni, stb.).
10 kilós nagy tehertűrésű szatyrok (pl ikea), a szendvicseket ugyanis ezekben viszik ki osztásra, és most is volt néhány, aminek a füle elszakadt.
Különböző méretű uzsonnás zacsik (ez bizony gyorsan fogyó termék).
Legfeljebb 1-2 közepes méretű lavor, vagy műanyag tál, amiben a zöldség/gyümölcsmosás még gyorsabban halad.
Leginkább azonban az lenne jó, hogy mielőtt valaki leadja online rendelését, amit kiszállítanak egy-két napon belül oda, menjen el, nézzen körül, álljon be fél órára, lássa meg, hogy mire van ott szükség! - Szerintem .
A többiről beszéljenek a képek fentebb.
Vegán zöldbabfőzelék
2015. szeptember 1. Éltető ételek
A főzelékeket bizony el lehet olyan módon is készíteni, hogy a gyerekek is megegyék. Én szeretem ezeket a főzelékeket csak úgy minden nélkül, de akár egy zöldségfasírot is készíthetünk hozzá. Hozzávalók (4-5 adag): - 1 kg zöldbab - 1 vöröshagyma - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 paprika - 2 paradicsom - 1 teáskanál őrölt pirospaprika - 3 gerezd fokhagyma - 1 mindenmentes zöldségleveskocka - só, bors - 2 dl rizstejszín - 3 evőkanál kukoricaliszt - 1 evőkanál friss citromlé - 1 teáskanál balzsamecet - 1 kis marék metélőhagyma Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon kezdjük el pirítani. Egy pici vizet öntsünk hozzá, hogy jobban zaftosodjon. - A paprikát és a paradicsomot is kockázzuk fel, majd adjuk a hagymához. Addig süssük, amíg jó kis lecsós alapunk nem lesz. Ezután egy picit krumplitörővel vagy villával/botmixerrel egy kicsit pürésítsük. - Adjuk hozzá a zöldbabot, szórjuk meg a pirospaprikával és reszeljük bele a fokhagymát is. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük és a leveskocka is bele kerülhet.Főzzük puhára.A kukoricalisztből és a rizstejszínből készítsünk egy habarást, majd öntsük a főzelékre. Főzzük pár percig, hogy besűrűsödjön.Ízesítsük ecettel és citromlével, majd beleszórhatjuk a metélőhagymát is.Már csak rottyantsuk össze, és kész is van.
Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?
2015. augusztus 27. Élj harmóniában
Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga segítségével elérhető, hogy a test erős egészséges és hajlékony legyen. A jóga jótékonyan hat az emésztésre, légzésre, keringésre, hormonrendszerre és elérhető általa a testi-lelki harmónia, a belső nyugalom. A jóga eredeti, végső célja nem a fizikai közérzet javítása, hanem önazonosságunk felfedése és az elme kontrollálásával összekapcsolódás a Legfelsőbb Forrással. Jóga nem csak sport vagy mozgásforma, ennél sokkal több ez egy önmegvalósító folyamat, amely az élet minden területére kiterjed. Az önmegvalósításhoz azonban fontos az testi egészség megőrzése, a belső béke elérése a gondolatok elcsendesítésével. A test egészségének és rugalmasságának és az elme nyugalmának megőrzéséhez az egyik kulcs a táplálkozás. A táplálkozás kihat az energiaszintünkre, egészségügyi állapotunkra, tudatunk minőségére, gondolatainkra, viselkedésünkre. Bizonyos ételek a testet rugalmassá teszik, az elmét békéssé mások merevvé, tunyává teszik a testet és feszültté, izgatottá teszik az elménket. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen megfelelő tudásunk arról, hogy az ételek pontosan hogyan hatnak testünkre és elménkre. Egy gyakorló jógi életében számos alapelv jelenik meg, amely nem csak a jóga ászának kivitelezésére, de az életmódra és az étkezésre is vonatkoznak: tudatosság, az ősi jógaírásokban meghatározott elvek, szabályok követése, az egyén helyzetének figyelembe vétele, kontroll elérése a légzés, test és az elme felett és az egyszerűség. Az ősi jógaírásokban olyan alapelvek, szabályok, előírások melyek az étkezésre vonatkoznak, továbbá részletes leírások találhatóak arra vonatkozóan, hogy az ételek, hogyan hatnak a testre és az elmére. A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus - azaz a jógi húst, halat, tojást nem fogyaszt. A jógikus táplálkozásban preferált ételek jó emésztést biztosítanak, egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, egészségessé, ellenállóvá teszik a test és nyugodt, békés elmét eredményeznek. A leírások alapján elsődlegesen előnyben kell részesíteni az olyan élelmiszereket, melyek energiában (pránában ) gazdagok - ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, magvak melyek vegyszermentesen, természetes körülmények között közvetlenül a nap, a holdfény, a szél, a víz segítségével teremnek. Amikor étkezünk egyik fő cél, hogy a testünk energiához jusson, ha valaki eszik és utána nem azt érzi, hogy tele van energiával és kreatív, hanem elnehezültnek érzi magát, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termelt a testének, hanem energiát vont el a testtől. Egészségügyi állapotnál a legfontosabb, hogy a húsból készült ételek emésztése nehézkes és az emésztési folyamat során számos káros anyag keletkezik, mely a testi egészségre ártalmas és betegségek forrása lehet (ízületi problémák, májbetegség, daganatos megbetegedések), továbbá merevvé teszi a testet. A tartósítószerezett, vegyszerezett, nem természetes ételek is káros hatással vannak az egészségügyi állapotra.(az emésztés javításáról egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz.) Másik fontos szempont a kógikus étrendnél az erőszak nélküliség - ahimsza a jóga egyik lényeges alapelve. Patandzsali a Jóga szútrákban arról ír, hogy ennek az elvnek a megértése nélkül nem lehet megfelelően fejlődni a jógában és nem tudunk fejlődni a többi szabályozó elv gyakorlásában sem. Azonban az ahimsza elvének megvalósítása, megértése segíti a jógit minden más területen a fejlődésben. Fontos, hogy a jógi szeretettel viszonyuljon más élőlények és a környezete felé, tisztelje az életet, ne akarja elpusztítani. Egy gyakorló jógi azért sem fogyaszt húst, mert a testi egészség fenntartható anélkül is, hogy állatoknak kellene meghalnia - a világ számos területén több ezer éves vegetáriánus kultúra van és generációról, generációra több ezer ember nőtt fel hús nélkül, tehát bizonyított, hogy hús nélkül a test egészséges marad. Azaz nincs szükségünk hús fogyasztásra az egészségünk fenntartásához, sokkal inkább élvezeti cikk. Továbbá ismert, hogy az állattenyésztés nagyon súlyosan károsítja a környezetet (levegőszennyezés, vízfogyasztás, földterületek felhasználása) és növény alapú élelmiszerek fogyasztásával nagyon sokat tehetünk a környezet védelméért és megoldható lenne a földön az éhezés kérdése is. A legfontosabb tényező az étkezésnél az ételek, tudatunkra gyakorolt hatása. Az anyagi világot három minőség építi fel: a szattva (jóság), a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (tudatlanság). Ezek a minőségek mindent áthatnak, kötőerőknek is hívják őket és leginkább jellemzőik és hatásaik alapján lehet felismerni a különböző kötőerőket. A szattva (jóság) minősége tisztább a többinél, nyugodtság, béke, harmónia, tudás és önkontroll jellemzi. A radzsasz (szenvedély) jellemzője a vég nélküli vágyak, állandó sóvárgás, túlzott aktivitás, izgatottság, nyugtalanság. A tamasz (tudatlanság) jellemzője a hanyag inaktivitás, érdektelenség, őrület, lustaság depresszió, tompaság, negatív érzelmek. Ezeket a minőségeket megismerve fejlődik az érzékenységünk és tudatos választásokon keresztül tudjuk erősíteni egyik vagy másik hatását az életünkben és a tudatunkban. Ez vonatkozik az ételek megválasztására, ha tudjuk melyik étel, hogyan hat a testünkre és az elménkre tudatos választással dönthetünk az ételeken keresztül fizikai közérzetünk vagy elménk állapota felől. A Bhagavad-gita a jóga egyik alapműve, amiből rengeteg hasznos információt tudhatunk meg arról, hogy mi segíti elő és mi gátolja azt, hogy valaki elérje a kiegyensúlyozott, harmonikus életet és fejlődön a jógában. Általános és specifikus ismereteket egyaránt szerezhetünk általa. A VI. fejezetben a következő általános elveket említi "Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." Azaz nagyon fontos, hogy az életben törekedjünk a kiegyensúlyozottságra, ahogy nagymamáink mondták arany közép út:) A XVII. fejezet a különféle táplálkozási szokásokra részletesebben is kitér a Bhagavad Gíta. ,,A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. A jóság minőségébe tartozó ételek, vegetáriánus ételek és segítenek minket abban, hogy egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk és a testünk erős, rugalmas legyen. A legfontosabb hatást a tudatunkra fejtik ki. Az intelligencia élesebb lesz, tisztább tudatot és gondolkodást eredményez. A szattvikus étkezés segíti a helyes döntéseket, illetve az érzékek kifinomulását fogjuk tapasztalni, valamint a testben pozitív energiaáramlást.Szattvikus ételek: Friss, vegyszermentes tiszta minőségűek. Olyan édesítők melyek természetesek és nem mentek finomítási folyamatokon (nyers nádcukor, méz, aszalt gyümölcsök), a finom friss gyümölcsök (alma, körte, eper, cseresznye, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom) friss zöldségek (cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény), olajos magvak (mandula, napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, kókusz), gabonafélék (rizs, búza, quinoa, árpa, hajdina, köles) a hüvelyesek, különösen a mung bab, gyógyteák és a házi friss bio és nem homogenizált tejtermékek - tej, ghí (tisztított vaj), frissen készített joghurt és házi sajt. A nyugodt körülmények között, megfelelő lelkiállapotban elfogyasztott étkezés szattvikusan hat ránk. ,,A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak. A szenvedély minőségébe tartozó ételek a testi-lelki egyensúlyt felborítják, izgatottá tesznek, nyugtalanná, irányíthatatlanná teszik az elmét, felpörgetik az érzékeket és nagyon igénybe veszik az emésztő szervrendszert. A hirtelen intenzív tapasztalatok feltornázzák az ingerküszöböt ezért a normális ingereknél egyre nagyobb tompaságot fogunk tapasztalni. Az emésztőszervrendszer hosszú távon megbetegszik. A radzsasztikus ételek erősítik az egohoz való ragaszkodást és vágyakat gerjesztenek .Ide tartoznak a túl száraz, égetett ételek, túl savanyú, túl sós, túl fűszeres, túl keserű ételek, a hagymafélék, erős fűszerek, kávé, tea, kakaó és csokoládé, A túlzottan gyors evés is radzsasztikusan hat a testünkre és személyiségünkre. ,,A tudatlanság minőségében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több, mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült. A tudatlanság minőségébe tartozó ételek nagyon leterhelik az egész testet, blokkolják az energia áramlását, rengeteg energiát vonnak el a testtől. legyengítik az immunrendszert és így a test nem tud ellállni a betegségekkel szemben. Nagyon sok méreganyagot halmoznak fel a testben. Tompaságot, nehézséget, lusta, tunya állapotot eredményeznék a testben és az elmében. Kedvezőtlenül befolyásolják a személyiséget, mert negatív érzelmeket, haragot, ingerlékenységet, depressziót hoznak létre. A tudatlanság minőségébe tartoznak a húsételek (a tengeri élőlények is), tojás, alkohol, erjesztett ételek (mint pl. a nem friss sajtok), ecet és minden étel ami álott, régi, többször lett melegítve. Tamasztikus ételekhez tartoznak még a finomított cukrok, félkészételek, konzervek, fagyasztott élelmiszerek, gyors ételek és a gombafélék és a szénsavas italok. A túl sok étel fogyasztása is tamasztikusan hat a testre és az elmére. A táplálkozás hatása a tudatunkraA jógikus étrend alapvetően természetes, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készült, szattvikus, vegetáriánus ételek fogyasztását részesíti előnyben Az elfogyasztott ételek mennyiségére vonatkozóan a jógaírások azt javasolják csak félig töltsük meg a gyomrot étellel, egy negyed részét folyadékkal és hagyjunk egy negyed részt üresen, hogy az emésztés során felszabaduló gázoknak legyen helye. Akkor együnk, amikor éhesek lettünk és az előző táplálékot már megemésztettük - azaz 3-6 óra teljesen el két étkezés között. Lehetőleg este 18:00-ig fogyasszuk el a vacsorát, de lefekvés előtt néhány órával már ne együnk. Ha megfelelően étkeztünk étkezés után tele vagyunk energiával és elégedettnek érezzük magunkat . Amikor elkezdjük felfedezni a jógikus étkezést észrevesszük az alapanyagok változatosságát, ételek sokszínűségét, az ízek és aromák gazdagságát. Vitalitásunk fokozódik, szűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, továbbá tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges. A fenti alapelveket lépésről lépésre javasolt beépíteni az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg a tapasztalásokat - több energiád lett-e, nyugodtabbnak érzed-e magad, etc. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé és fontos, hogy az étkezések örömmel töltsenek el. Mindenkinek energiában gazdag, egészséges táplálkozást és kiegyensúlyozottságot kívánok szeretettel:) Kati
Hogyan készítsük el a kölest finoman?
2015. augusztus 22. Éltető ételek
A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is. Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.
Vendégvárásra fel! - vörösbab pörkölt kuszkusszal cukkini hajókban tálalva, és paradicsomos kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. augusztus 19. Zöld Avocado
vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egyszer volt hol nem volt, a messzi messzi galaxisban, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr (és őt nem esszük meg ;-) ), egy igen kreatív konyhatündér nézegette, forgatgatta az ízetlen, és roppanós cukkinit, és azon gondolkodott, milyen ételt készíthetne belőle, mely ízletes és laktató?! Használta már korábban lereszelve, felcsíkozva, karikázva, spirál formára vágva, hosszú vékony szeletekben, sütve, főve, párolva, nyersen, de most valami újra vágyott! ;-) Vakargatta a fejét, nagyon koncentrált, és addig-addig nézegette ezeket a zöld tökféléket a tengerparton állva, miközben a tekintete hol a cukkinikre, hol a kikötőbe érkező hajókra esett, amíg egyszer csak felkiáltott! "Ez az! A hajók! Cukkini hajókat fogok készíteni!" :-) A cukkini formája tökéletesen biztosítja, hogy egyszerű mozdulatokkal hajó törzseket készítsünk belőlük, amiket aztán különböző ízesítésű töltelékekkel (rakománnyal) megtölthetünk, és nyersen vagy akár a sütőben egy kicsit megpuhítva, megpirítva jó ízűen elfogyaszthatunk! A tölteléktől függően lehet ez egy könnyed vacsora, vagy vendégfogadó falatkák, de akár egy kiadós főételt is készíthetünk belőlük! :-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) A nyár egyik nagy slágere a cukkini. Sokan nem szeretik (korábban én sem), de csak azért, mert nem értik ezt az egyszerű, de mégis nagyszerű zöldséget. A cukkini önmagában történő rágcsálása, nem sok embernek okoz örömet, és élménydús étkezést. Bár magas víztartalmának, és semleges ízének köszönhetően tökéletes nassolni való nyersen is, a meleg nyári napokra, azért nem muszáj nekiesnünk csak úgy, önmagában. Készíthetünk a nyers cukkini csíkok mellé finom mártogatósokat (pl.: fűszeres magyaros mártogatós), vagy felhasználhatjuk a cukkinit hidegen-melegen krémlevesként, enyhén fűszereve. Rengeteg főétel alapanyaga is lehet ez a semleges ízű, zöld tökféle (példa receptek ebben a bejegyzésben), salátákban is növelhetjük vele a tápértéket, de még kevert sütemények textúráját is javíthatjuk vele. :-) Ha felismerjük az elsőre unalmasnak tűnő cukkiniben rejlő nagyszerű lehetőségeket, egy olyan konyhai alapanyagra lelhetünk, mely megkönnyíti egészséges ételeink elkészítsését a jövőben. Ráadásul még olcsó is, és az év nagy részében hozzá lehet jutni. Kísérletezzünk vele bátran! ;-) Rengeteg féle fajta cukkini hajó receptet találhatunk a magyar és idegen nyelvű honlapokon, szakácskönyvekben. Én itt a Zöld Avocado gasztroblogon most hoztam nektek egy magyaros ízvilágú, babos pörköltet kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva, illetve egy nagyon hasonló, de olaszos ízvilágú paradicsomos kuszkuszos tölteléket, cukkini alapokon, melyek vendégváró falatkáknak is tökéletesek! Fogadjátok sok szeretettel őket, és engedjétek a fantáziátokat szabadon, amikor elkészítitek a saját hajóitokat, akár a gyerekekkel közösen! ;-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: magyaros cukkini hajókhoz: - 2 db vastag, roppanós cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 1 db bio vörösbab konzerv (vagy előfőzött száraz bab) - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 2-3 ek fűszerpaprika őrlemény - 1 doboz szójatejföl a hajók tetejének meglocsolására olaszos vendégváró falatkákhoz: - 2 db vékonyabb nyers cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 100 g bio paradicsom püré / sűrített paradicsom - 1 db nagyobb sárgarépa lereszelve - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - 2-3 friss bazsalikom levél - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, oregano - kendermag a tetejére - (söréleszőtpehely - opcionálisan) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: KUSZKUSZOS BAB PÖRKÖLT CUKKINI HAJÓKBAN TÁLALVA Előkészítjük a kuszkuszt a szokásos módon. Forralunk 1 bögre vizet. Beletesszük az 1/2 bögre kuszkuszt egy mély keverő tálba, majd ráborítjuk a forró vizet. Sózzuk a tetejét, majd gyorsan, légmentesen lezárjuk a tálat folpackkal. Hagyjuk, hogy a kuszkusz magába szívja a vizet, és a vízgőzben megpuhuljon, megdagadjon. Kb. 15 perc alatt teljesen magába szívja a vizet, és elkészül a kuszkusz. Közben előkészítjük a cukkini hajókat, és a tölteléket. Alaposan megmossuk a cukkiniket, és levágjuk a fás végeit. Majd 4 részre vágjuk a cukkinit úgy, hogy egyszer keresztbe szétvágjuk az egész cukkinit, majd a két fél cukkinit hosszában is ketté vágjuk. Így lesz belőle 4 nagyjából egyforma méretű cukkini hajó alap. Fogunk egy evőkanalat, és kikaparjuk a "hajók" belsejét (a magos, puhább részt) egy tálba. Így készítjük el a hajó testet! ;-) Hagyjunk egy kb. 1 cm-es cukkini "hús" részt a zöld héjon. (Lásd a képen). Miután mind a két cukkinivel elvégeztük ezt az előkészítő műveletünket, kapnunk kell 8 db cukkini törzsből kivájt csónakot, és egy tálban összeömlesztve a kikapart cukkini belsőket. (Érdemes apró cafatokban kikaparni őket, nem nagy darabokba, mert könnyebb lesz bánni velük később.) Feltesszük egy edényben az apróra vágott vöröshagymát dinsztelődni az olíva olajon. Amint a hagyma aranybarna, hozzákeverjük a fűszerpaprika őrleményt, és elkeverjük. Majd hozzáöntjük a vörösbab konzervet a levével együtt, illetve a kikapart cukkini belsőket is. Sózzuk, borsozzuk, (ha szükséges még teszünk hozzá fűszerpaprikát), majd folyamatos kevergetés mellett kb. 10 perc alatt készre főzzük a babos cukkini "pörköltet". Miután elkészült a pörkölt, lezárjuk a tűzhelyet, és hozzákeverjük a készre párolt kuszkuszt. Az egészet egybekeverve kapjuk meg a végleges tölteléket. Ha szükséges, sózzuk és borsozzuk még egyszer a tölteléket. Egy jó fűszeres, piros, pörköltszerű ízt szeretnénk kapni. A cukkini hajó törzsekbe óvatosan belekanalazgatjuk a babos-cukkinis pörkölt tölteléket, meglocsoljuk egy kevés szója tejföllel a tetejét, és 180°C fokra előmelegített sütőbe tesszük a hajókat. Kb.15 perc múlva már meg is puhultak ezek a finom, és különleges cukkini hajók. Tálalhatjuk friss saláta levelekkel, vagy szimplán így önmagukban is ezeket a teljesértékű, könnyen emészthető, egészséges és ízletes főételeket! ;-) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Jó étvágyat kívánunk! :-) OLASZOS PARADICSOMOS VENDÉGVÁRÓ FALATKÁK Az előző recepthez hasonlóan elkészítjük a kuszkuszt, és megdinszteljük a vöröshagymát. Az aranybarna vöröshagymához hozzákeverjük a reszelt sárgarépát, a paradicsom pürét, 1dl tiszta vizet, a sót, borsot, és oregánót, a friss bazsalikom leveleket, majd az egészet kb.5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a készre párolt kuszkuszt. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, és levágjuk a fás végeit. Kb.1,5 cm-es vatagságú karikákat vágunk a cukkinikből, és a tetejükre kanalazzuk az olaszos paradicsomos kuszkusz tölteléket. Ezúttal nem tettem be őket a sütőbe, hanem így, nyers és roppanós cukkini falatokkal kínáltam a vendégeket. Megszórtam a vendégváró falatokat kendermaggal, hogy a növényi fehérje is biztosítva legyen a zöldség és gabona mellett. (Ha van otthon sörélesztőpehely, szórjuk meg azzal is.) Ha valaki nem szereti a nyers cukkinit, akkor mielőtt rákanalazná a tölteléket, puhítsa meg a cukkini karikákat a sütőben kb. 10 perc alatt, majd utána tegye rá a paradicsomos kuszkuszt. olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, örömteli vendégvárást kívánunk! ;-) Megjegyzés: Én most egy kicsit lusta voltam, és konzerves babot, illetve gyári paradicsompürét használtam. Ha van időtök, és kedvetek főzzétel elő ti a vörösbabot otthon (szárazbabból), és készítsetek házi paradicsompürét. Sokkal egészségesebb lesz az ételetek! ;-)
Aszalás 1x1
2015. augusztus 18. Éltető ételek
Az aszalás nem egy újkeletű dolog. Sokan azt gondolják, hogy egy újabb hóbort az egészséges táplálkozás színterén. Nos, elmondható az, hogy már nagyanyáink is aszaltak (pl. almát, szilvát, körtét), még a XX. század elején is több zsáknyi aszalt gyümölcsöt fogyasztottak el, elsősorban a téli estéken. Miért aszaljunk? Az aszalás célja elsősorban a tartósítás , amely során eltávolítjuk az alapanyagokból a nedvességet. Bár azért azt javaslom, hogy törekedjünk a friss gyümölcsök fogyasztására, ugyanis a nedvesség elpárolgása miatt koncentrálódik bennük a fruktóz, amely vércukoringadozást eredményezhet. Valamint candidásoknak is ellenjavallt az édes aszalt gyümölcsök fogyasztása. Ennek ellenére kiváló csemege csak úgy önmagában vagy süteményekbe, kásákba főzve is. Fogyasztásuk télen kifejezetten ajánlott, melegítő hatásuk révén, mivel a szárítással a napenergia (és a meleg) is koncentrálódik benne. Még egy fontos figyelmeztetés! Az aszalványokat fogyasztás előtt áztassuk be kevés tisztított vízbe (főzzük meg valamilyen étellel), vagy mindenképp igyunk utána elegendő folyadékot, hiszen a nedvesség már nincs benne az aszalványokban. Aszalhatunk zöldségeket is, amellyel egészséges chipseket varázsolhatunk az asztalra. Nagyon finom az aszalt répa, cékla, hagyma, de kipróbálásra érdemes a kelkáposzta chips is. Ezek natúr ízeit feldobhatjuk különféle fűszerekkel, amelyeket magtejföllel "rögzítünk" a zöldségekre. Sajnos a bolti aszalványok szinte minden esetben kezelve vannak kén-dioxiddal, cukorszirupba vannak áztatva, és tartósítószerrel vannak telenyomva (a szebb szín, állag érdekében). Arra biztatok mindenkit, hogy az aszalványok vásárlása előtt mindenképp olvassa el a csomagoláson lévő összetevők listáját. Ha csak annyi van rajta, hogy "aszalt áfonya", akkor nyugodtan megvásárolhatjuk. Amennyiben házilag aszalunk, ne várjuk azt, hogy olyan szép színű és állagú legyen, mint a bolti társaik. A sárgabarack barnásabb, és az állaga sem lesz olyan ruganyos, mint a bolti. DE annál finomabb. Érezni benne a barack VALÓDI ízét , zamatát, amely kárpótól az esetleges látványért. Mivel aszaljunk? Az aszalás történhet alacsonyabb és magasabb hőmérsékleten is. Amikor az a célunk, hogy az enzimek sértetlenek maradjanak, akkor mindenképp törekedni kell arra, hogy 45 fok alatt történjen az aszalás. Ezt professzionális aszalógépekkel könnyűszerrel meg tudjuk valósítani. Ha "csak" a tartósítás a cél, akkor lehet sütőben vagy akár kemencében is aszalni. Így is egészséges csemegénk lesz, viszont ezeket már nem nevezhetjük ÉLŐ-nek. De mit is jelent az, hogy élő egy étel? Ha vigyázunk az enzimekre, akkor az aszalvány ugyanolyan jótékony hatással lesz a szervezetünkre, mint a friss társai. Tehát, ha magunknak aszalunk, törekedjünk arra, hogy az enzimek ne sérüljenek. Nap- és szélenergia : ez a legtermészetesebb és legősibb módja az aszalásnak (szárításnak). Mindenképp félárnyékos helyre tegyük az alapanyagokat, és a legjobb az, ha van elegendő légmozgás is. Takarjuk le egy vékony tüll anyaggal, hogy a portól és az apró rovaroktól megóvjuk értékes gyümölcseinket. Sajnos ebben az esetben ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek, és ezzel a módszerrel akár 1 hétig is eltarthat az aszalás. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az aszalódás közben forgassuk a gyümölcsöket, és éjszakára érdemes száraz, fedett helyre vinni, hogy a rovarok és a rágcsálók nehogy kárt tegyenek benne. Padláson (tornácon) történő aszalás : A mai cserép- és palafedésű épületek szuper lehetőséget biztosítanak erre a célra, hiszen adott a meleg, csak a légmozgást kell biztosítani. Itt is oda kell figyelni az esetleges rovarokra és rágcsálókra. Az aszalás kivitelezése megegyezik a napon történő módszerrel. Hagyományos fatüzelésű aszalók (aszalókemence, kemencés aszalóházak): Mint korábban már írtam, a népi gyümölcsaszalás (gombaaszalás!) több évszázados múltra tekint vissza. Az olcsó répacukor megjelenéséig ez napi rutinnak számított. Még ma is fellelhetők ilyen aszalóházak szerte az országban. Házilag készített aszaló"gép" : A neten találhatunk nagyon okos ötleteket arra, hogy hogyan tudunk házilag készíteni aszalót. Csak egy ügyes "barkácsférjre"/párra van szükség, aki elkészíti ezt nekünk. Sörösdobozok újrahasznosításával napkollektort is készíthetünk, így a meleg fokozottan biztosítva van. Sütőben aszalás : Mindenképp légkeveréses sütőre van szükség. Az aszalás során a sütő ajtaját résnyire nyitva kell tartani, hogy a pára távozni tudjon. Amíg magas az alapanyagok nedvességtartalma, addig akár 70-80 fokra is felvehetjük a hőfokot (a kezünkkel érezzük, hogy mennyire meleg a gyümölcs), majd vegyük vissza 40-50 fokra. A hátránya, hogy egyszerre nem tudunk 3-4 tálcánál többet betenni, és az áramfogyasztással is számolni kell.Radiátor, kandalló : télen én is szoktam kis mennyiséget szárítani, pl. hajdinacsírát, ilyenkor egyszerűen a radiátorra helyezem, és reggelre kiszárad. Figyeljünk arra, hogy ne legyenek egymáson az alapanyagok, és időnként mozgassuk meg azokat. Olcsóbb kategóriájú körtálcás, alsó fűtéses aszalógépek : Ezek kerek tálcás aszalógépek, amelyek a meleg levegőt alulról fújják felfelé. Ennek a hátránya az, hogy ha a tálcát telepakoljuk gyümikkel, zöldségekkel vagy éppen gyümölcspéppel, akkor az elzárja az utat a levegő áramlásától. Ezért van az, hogy a felső tálcák kevésbé száradnak, sőt a pára ide csapódik le. Valamint ezen aszalógépekbe nem jellemző, hogy hőfokszabályozó lenne beépítve. Hátsó fűtéses (pl. Excalibur) aszalógép : Ez egy szögletes doboz, amelynek a ventillátora és a fűtőszála a hátsó falba van beépítve. Így minden tálca egyenletesen kapja a meleget, és a levegő áramlása is megoldott. Könnyűszerrel tudunk folyékony gyümölcs- vagy zöldséglapokat is aszalni, és a beépített termosztátnak köszönhetően a hőfokot is be tudjuk állítani. Nekem is ilyen aszalóm van, egyszerre akár 10 kg gyümölcs is aszalható benne. Hogyan aszaljunk? Először is nagyon fontos, hogy érett és egészséges alapanyagokat használjunk fel. Próbáljuk meg egyforma darabokra vágni. Minél kisebb, annál hamarabb lesz kész az aszalvány. Amennyiben gyümölcs- vagy zöldséglapokat akarunk aszalni, ahhoz szükségünk van tapadásmentes lapra. Az így elkészült lapok felhasználása végtelen, kedvünk szerint készíthetünk finomabbnál finomabb ételeket. ... és most jöjjön a lényeg, mit is aszaljunk? Szinte bármilyen gyümölcsöt aszalhatunk: alma, körte, barack, szilva, kiwi, ananász, meggy, cseresznye, eper. Fűszerezhetjük még szárítás előtt, pl. a vanília és a fahéj remekül illenek hozzá. Ezekből készíthetünk nyers lekvárokat, leveseket, de édességek, kekszek, muffinok, természetes édesítők, tortalapok alapanyaga is lehet. Mindenképp próbáljátok ki a zserbó krékert és a zserbó szeletet. De nagy kedvencem a ropogós müzli, amely egy nagy pohár mandulatejjel tökéletes reggeli. Karácsonykor kihagyhatatlan a diós vagy mákos bejgli, amely - a hagyományostól eltérően - gyümölcslapból készül. De, ennek a mákos tésztának is gyümölcslap az alapanyaga. A zöldségek aszalása is igen változatos. Közkedvelt a paradicsom, a padlizsán, a cukkini, a hagyma, a cékla, a répa és a batáta. Ezeket szintén lehet pácolni kedvünk szerint még a szárítás előtt. De zöldséglapot is aszalhatunk, amelyet kedvenc zöldségeinkkel tölthetünk meg. Házi vegetát is aszalással készítek. Ebbe az alapanyagokat kedvünk és ízlésünk szerint variálhatjuk. A gyerekek kedvence a kelkáposzta chips , amely ropogós, fűszeres, hmmm... meg kell kóstolni mindenkinek! És nem utolsósorban egészséges! Különböző zöldségfasírtok, nyers kenyerek, krékerek tehetik változatossá az étkezéseinket. Én az aszalót használom az olajos magok szárítására is. Azt már tudjuk, hogy az enzimgátlók miatt be kell áztatni a magokat. Nos, akkor meg is kell szárítani, hogy utána még hetekig-hónapokig elálljon. Ha az olajos magokat fűszeres szószba keverjük, majd ezt kiszárítjuk, isteni finom ropogtatnivalónk lesz. Fűszernövények szárítása : Elég sok zeller-, petrezselyem- és lestyánlevelem lett, így ezek szárítása is az aszalóban történik. Sőt, még stevia levelet és gyógynövényeket is száríthatunk (természetesen nyáron a napon is). Aszalványok tárolási útmutatója A legfontosabb az, hogy kellően aszaljuk ki az alapanyagokat. Ha ujjunkkal összenyomjuk, ne adjon ki nedvességet, mert akkor ez hamarosan meg fog penészedni. Régen szőtt zsákban tárolták, hűvös, sötét helyen. Sajnos tavaly tapasztaltam azt, hogy nagyon hamar ellepi a molylepke, úgyhogy idén már hűtőben tároltam. Érdemes pár órára lefagyasztani, majd ismét aszaljuk néhány óráig (a páralecsapódás miatt), és ezt már tárolhatjuk akár zacskóban is. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki az aszalást, hiszen nemcsak finom, hanem egészséges is. Anikó Felhasznált irodalom: http://okovolgy.hu/keszitsunk-aszalvanyokat-hazilag-3-resz-az-aszalas-tortenete-eljarasok-es-eszkozok/; Lénárt Gitta: Élő aszalványok könyve - Budapest: Bioenergetic K., 2014.
Lestyános, avokádós paradicsomsaláta
2015. augusztus 10. Mindennapi ételeink
A lestyánt újra és újra felfedezem, most is épp reneszánszát éli nálunk. Hozzávalók: 6-8 szem paradicsom 1 fej lilahagyma 1/2 avokádó, kockázva 2-3 tk. bio ételízesítő-mix és levespor 2-3 tk. lestyán 5 ek. olívaolaj Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk és tetszőleges alakúra felszeleteljük. A lilahagymával és avokádóval ugyanígy teszünk, miután megpucoltuk. Az olívaolajba belekeverjük az ételízesítőt és a tárkonyt, majd tálalás előtt pár perccel rálocsoljuk a salátára.
Dióval, répával és tetszőleges gabonával töltött padlizsán
2015. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Gyors, könnyű, finom. Hozzávalók: 20 dkg jázminrizs / köles / barna rizs, bulgur ....kedvenc gabona víz 4 nagyobb sárgarépa 1 bögre kesudió vagy dió 1 nagy fej vöröshagyma 2 ek. lenmag 3 ek. víz himalaya só - ízlés szerint lestyán . ízlés szerint 2 tk. piropaprika 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 nagyobb paradicsom Elkészítés: A rizst kétszeres vízben kifőzzük. A hagymát 2 ek. és ugyanannyi olaj és víz keverékén megpároljuk, hozzákeverjük a nyersen lereszelt sárgarépát, a megdarált diót, a lestyánt, és az előzőleg vízbe áztatott lenmagot (ez tartja össze). Pirospaprikával színezzük, és sóval ízesítjük. Majd egy tepsit kiolajozunk, a padlizsánokat megmossuk, megtöröljük és a belsejüket kivájva megtöltjük őket. Mindegyik tetejére 2-2 karika paradicsomot teszünk. Ezt követően beletesszük a kiolajozott tepsibe és 180 fokon összesütjük. Friss salátával fogyasztjuk.
Quacamole (mexikói szósz avokádóból)
2015. augusztus 7. Élj harmóniában
Az avokádó jótékony hatásairól már írtam egy korábbi bejegyzésben. (itt olvashatod) Az egyik legnépszerűbb avokádóból készült étel a quacamole, ami valójában egy mexikóból származó szósz, mártás. Mára szinte az egész világon elterjedt és szívesen fogyasztják ropogtatni valók, rágcsálni valók mellé (kukorica chips vagy akár nyers zöldségekkel). Hozzávalók: - 2 nagy érett avokádó - 1 kis hagymával (hing-gel helyettesítheted) - 2 közepes paradicsom - friss zöld csilipaprika (ha nincs friss szárított chili is lehet) - 1 kis zöld lime (citrommal helyettesítheted) - 1-2 ek. friss korianderzöld - só - feketebors Készítsd elő a zöldségeket, mosd meg a paradicsomot és az avokádót pucold meg. Pucold meg a hagymát is és készítsd elő a koriander zöldjét. A zöldségeket vágd akkorára, hogy az aprítóba be tudd rakni. Tedd aprítóba a hagymát, majd tedd hozzá a paradicsomot és az avokádót a fűszerekkel együtt. A végén add hozzá a lime-ot és a sót is. Ha nem közvetlenül elkészítés után fogyasztod, az avokádot magját helyezd a keverékre, mert megakadályozza a barnulást. Vegyszermentes, (bio) alapanyagokat használj!
Édesburgonya fűszeres csicseriborsóval
2015. augusztus 5. Éltető ételek
Amennyiben van előre megfőzött csicseriborsó, akkor ez a könnyed vacsora fél óra alatt elkészül. Nagyon ízletes, különleges fűszerezésű, ugyanakkor tápláló is. Hozzávalók (2 adag): - 2 édesburgonya - 1 vöröshagyma - 2 marék brokkolirózsa - 2 evőkanál olívaolaj - 4 gerezd fokhagyma Fűszeres csicseriborsó: - 1 evőkanál kókuszolaj - 15 dkg csicseriborsó - 1 gerezd fokhagyma - 2 marék spenót - himalája só, őrölt római kömény, chili, oreganó, kurkuma Fokhagymás mártás: - 5 dkg kesudió - 1 teáskanál tahini - citrom leve - kapor - himalája só - 1 gerezd fokhagyma - víz Elkészítése: Az éjszakára beáztatott csicseriborsót 1-2 babérlevélben főzzük meg (kb. 1 óra). Csak a végén sózzuk!A batátát hámozzuk meg, majd kockázzuk fel nagyobb darabokra.Egy tepsibe tegyük bele a batátát, a felszeletelt hagymát, és egészben a fokhagymát.Locsoljuk meg egy kevéske olívaolajjal, sózzuk és tegyük be a sütőbe. 200 fokon 10 percig süssük.Adjuk hozzá a brokkolirózsákat, keverjük össze, és süssük ismét úgy 10 percig.Közben készítsük el a fűszeres csicseriborsót. Egy serpenyőbe tegyünk 1 evőkanál kókuszolajat, majd adjuk hozzá a csicseriborsót. Fűszerezzük, és süssük össze. Úgy 5 perc elteltével reszeljünk bele 1 fokhagymát és adjuk hozzá az összetépkedett spenótot is. Süssük össze.A mártáshoz mindent turmixoljunk össze. Ha van idő, akkor a kesudiót 1-2 órára áztassuk be.
Vegán paella
2015. augusztus 3. Éltető ételek
A paella egy jellegzetes spanyol étel, melyet legtöbbször hallal (vagy más hússal) készítenek. Egyszerű és tökéletes ebéd vagy vacsora. Eredetileg fedő nélkül készül egy nagy serpenyőben, de mivel én barnarizst használtam, így mindenképp fedővel készítettem. A sárga színét a sáfrány adja, de mivel ez a fűszer "aranyárban" van, ezért én sáfrányos szeklicét "magyar sáfrányt" használtam. Hozzávalók: 1 csésze barnarizs (én a DM új Bio termékcsaládját nagyon megkedveltem, a barnarizse pedig kifejezetten finom)1/2 csésze zöldborsó1/3 csésze csicseriborsó éjszakára beáztatva20 dkg gomba1 evőkanál kókuszolaj1 vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 kápia paprika - 1 zöldpaprika - 1 paradicsom - 1 marék spenót - 1 mindenmentes zöldségleveskocka - 1/2 kávéskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál sáfrányos szeklice - himalája só, bors Elkészítése: A kókuszolajon pirítsuk meg (kb. 3-5 perc) a megtisztított, és negyedekre vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk bele 1 fokhagymát is.Szedjük ki a serpenyőből, majd dobjuk bele az apró kockára vágott hagymát. Dinszteljük pár percig, majd reszeljük hozzá a fokhagymát is.A spenótot tépkedjük kis darabokra, a paprikákat és a paradicsomot vágjuk fel szintén kisebb darabokra. Az átmosott rizs is mehet hozzá.Pirítsuk együtt pár percig.Ezután a beáztatott csicseriborsót adjuk hozzá, és öntsük fel 2,5 csésze vízzel.Fűszerezzük, fedjük le, és főzzük fél órát úgy, hogy nem keverjük meg.Ezután adjuk hozzá a zöldborsót és a pirított gombát.Főzzük további fél órát, csak az utolsó 10 percben kevergethetjük.
Habos-kapros uborka krémleves
Folyamatosan érik az uborkám, és nagyon nagyon szeretem ;) Most fini vacsora lett belőle ;) Hozzávalók személyenként: 1 közepes uborka 1 kis maréknyi friss kapor 1 cikk fokhagyma 1 ek extra szűz olívaolaj 3 dl forrásvíz 1 csipet tiszta só Az ubit megmostam, és levágtam a végeit. Darabolás után, héjastól ment a turmixgépbe ;) Utána […]
Magyaros mártogatós
2015. július 28. Gitta nyersétel blogja
Nyáron itt a kerti partik ideje, biztosan sok vendég örül, ha a hagyományos ételek mellé valamilyen üdítően friss és ropogós fogás is megjelenik az asztalon. Saját tapasztalatom, hogy ezek fogynak el legelőször. Sokféle nyers mártogatóst ismerek, de ez az első számú. Ha gyorsan össze kell dobni valamit, vagy kóstolóra vinni, vagy egy bemutatón aszalványokat kísérni, mindig ez a recept jut eszembe. Egyszerű és gyors, és általában minden hozzávaló van otthon. Magyaros mártogatós Hozzávalók: kb 10 dkg kesudió, 1 kaliforniai paprika, 2 gerezd fokhagyma, só, tisztított víz A kesudiót kevés vízzel turmixgépbe tesszük, belekockázzuk a paprikát és a fokhagymát, és simára turmixoljuk. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy az állaga megfelelő legyen. Lehet hígabb, mert idővel sűrűsödni fog. Ehhez adhatunk bármilyen zöldséget, uborkát, paprikát, zellerszárat, sárgarépát vagy aszalt ropogtatnivalót, krékert. Kesudió helyett használhatsz napraforgómagot, de vele nem lesz olyan finom, krémes. Ami még bejött: felesben keverve... fele napra, fele kesu... egy jó kompromisszum a ízek és a pénztárcánk között... :)
Így készíts kovászos uborkát!
2015. július 27. Éltető ételek
A kovászos uborka nagy kedvencem, csak úgy magában is szeretem. Sajnos a gyerekeim nem nagyon díjazzák, de annál több marad nekem. Többféleképpen is el lehet készíteni, most leírok pár bevált módszert. A kovászos uborka készítése során tejsavas erjedés történik, ugyanúgy, mint a savanyú káposzta esetében. E fermentáció következtében olyan jótékony baktériumok jönnek létre, melyek támogatják az emésztőrendszerünket, távol tartják a kórokozókat. Tehát ezek nem mások, mint természetes probiotikumok . Ráadásul ezen fermentált ételeket könnyebb megemészteni, mert a baktériumok felbontják a bennük lévő szénhidrátokat. Együnk minden nap fermentált ételt! Alap kovászos uborka (5 literes üveg): - 1,5 kg közepes méretű uborkák - 2-3 szál torma - 2 evőkanál himalája só - 1 evőkanál fekete bors - 1 nagy marék kapor - 1 fej fokhagyma - 1 szelet kovászolt kenyér Elkészítése: A fűszereket a tiszta üvegbe tesszük, majd belerakjuk a megtisztított és bevagdosott uborkákat is. Langyos tisztított vízzel felöntjük, a tetejére egy szelet kovászolt kenyeret rakunk, majd lefedjük egy kistányérral. Napos, meleg helyen 2-3-nap alatt elkészül a kovászos uborka. Hűtőben nagyon sokáig eláll.Sváb kovászos uborka uborka - uborka - 1 közepes méretű, hámozott krumpli - kapor (ez elengedhetetlen a kovászos uborkához) - fűszerek ízlés szerint: fokhagyma, szemes bors, mustármag, babérlevél - 1 liter tisztított vízhez 1 evőkanál himalája só Elkészítése: Először is az uborkákat alaposan tisztítsuk meg, a két végét vágjuk le (főleg, ha keserű).Négy fele vágjuk, de úgy, hogy a két vége egybe maradjon. Tehát beleszúrjuk a kést, és úgy vágjuk be. A tisztított vizet megmelegítjük, és beletesszük a sót. Hagyjuk langyosra hűlni. Közben a felszeletelt krumplit beletesszük az üveg aljára, majd jöhetnek az uborkák. Jó szorosan telepakoljuk az üveget. Felöntjük a langyos vízzel, ízlés szerint teszünk bele fűszereket, és még a tetejére is kerül egy kis krumpli. A lé mindenképp lepje el az ubit, és a krumplit is. Lefedjük, és kitesszük a melegre. Nem a nap számít, hanem a meleg! 2-3 nap alatt elkészül a finom kovászos uborka. Meggyszáras kovászos uborka Ennek az elkészítése megegyezik az előzővel, csak a krumpli helyett 4-6 meggylevél kerül bele a vékony ágacskával együtt az üvegbe. Én azt olvastam, hogy önmagában a kapor is elég lenne az erjesztéshez, mert annak szárán olyan mikroorganizmusok vannak, hogy minden más nélkül is megerjedne az ubi. Nos, így önmagában még nem próbáltam, de ami késik, az nem múlik... Mindenesetre ez a verzió is nagyon finom lett, kellemesen savanykás. Kovászos uborka emócióval Az üvegbe pakolt finomságokra (a meggylevél, kenyér és krumpli helyett) 1 evőkanál emóciót öntöttem. Ugyanúgy lefedve meleg helyen tartottam... és 3 nap múlva el is készült.
Turmixgép, konyha robotgép
2015. július 24. Gitta nyersétel blogja
Naponta keresnek meg azzal a kérdéssel, hogy ajánljak turmixgépet, konyhai robotgépet, ami megbízható, nem romlik el, jól viszi a magokat is, a zöld leveleket is, finom zöld turmixot készít, ami selymes, nem marad darabos benne a zöld levél... stb... Ez egy összetett és nehéz kérdés, mert ha már hozzám fordultok, nem válaszolhatok két mondatban, arra viszont nincs időm és kapacitásom, hogy hosszan fejtegessem mindenkinek, hogy melyik konyhai gépet miért ajánlom, vagy éppen miért nem. Ezért született az a poszt, remélem sokan olvassák, és tudok segíteni a gép vásárlásban. Először is: mi a különbség a turmixgép és a aprítógép/konyha robotgép között? A turmixgéppel víz hozzáadásával egy sűrű (vagy akár híg) állagú ételt tudunk készíteni (turmixokat, szószokat). Ha nincs benne folyadék, akkor a kis kések a kehely alján csak forognak, a zöldségek pedig meg sem fognak mozdulni... Cél, hogy a végeredmény legyen krémes, sima, daraboktól mentes. A konyhai robotgép (vagy aprítógép) a beletett zöldségeket, gyümölcsöket vagy dióféléket morzsásra aprítja, akár szárazon is, nem szükséges víz hozzáadása. Ezzel lehet dióféléket őrölni, vagy torta alapot, karfiol rizst, fasírtot készíteni. Nézzük a turmixgépeket. A minimális elvárás a 800 wattos teljesítmény. Ha betérsz egy hagyományos háztartási gépeket forgalmazó boltba, akkor először erre figyelj a vásárlásnál. Érdekes lehet még, hogy üveg kelyhe legyen, a műanyag kehelyből mindenféle káros anyagok oldódhatnak az ételbe. Ez a kategória kb 30-40 ezer forint. A tapasztalatom az, hogy ezek a gépek nagyon jól bírják 1-2 évig. Utána lassulnak, gyengülnek, gyakori a panasz rájuk. Van garancia, szerviz, de ha még szeretnéd folytatni a napi szintű turmix-készítést, akkor egy minőségi ugrás javasolt. Bővebben itt: Philips turmixgép, ebben a kategóriában én ezt javaslom A következő kategóriás turmixgépeket már nem tudod megvenni hagyományos boltban. Van Budapesten egy biobolt (Élet virága biobolt), ahol kifejezetten a nyerskonyha igényeinek megfelelő turmix és egyéb konyhai gépeket is árulnak. Itt szerezhető be a Vitamix, Omniblender, és a többi szuper turmixgép. Ezek teljesítményben, árban különbözőek, az áruk 70 ezer forinttól kb 200 ezer forintig terjednek. A legmagasabb kategóriás gépekre több év garancia van, de általában ezek nem romlanak el. A legnagyobb tudás ebben a témában ott van náluk, nagyon készségesek, segítenek, elmondanak mindent, amit tudni szeretnél. Megtalálod őket itt: Professzionális turmix és egyéb gépek a nyerskonyhába Vitamix Blendtec Aprító gépet (konyhai robotgépet) is be kell szerezni, a legkisebb már pár ezer forint... de ezeket inkább kerüljük. Maximum hagyma aprítására alkalmasak, komolyabb munkára nem. Aprítógép kategóriában nekem kezdettől fogva a Kenwood márka vált be, azon belül is a Multipro Excel Egy professzionális aprítógép, bírja a strapát, van ereje, megbízható. 100 ezer forintos körülbelüli áron szerezhető be. Lehet kapni ennél kisebb, gyengébb gépet is, ezeket is próbáltuk, nem sokáig bírták. Márkanevet szándékosan nem írok, de sajnos voltak kellemetlen tapasztalatok. És ahol együtt van a legprofibb turmixgép és a legszuperebb aprítógép, és még sok minden más is pluszban: THERMOMIX A legújabb, legnagyobb kedvencem a Thermomix. A Thermomix egy igazi csoda, ami több funkciót is magában foglal, először is egy professzionális turmixgép, teljesítményben, tudásban megfelel a legnagyobb erejű turmixgépeknek (pl. Vitamix). Selymes zöld turmix, bármilyen magtej készíthető vele, könnyen és gyorsan. Aprítógépként is lehet használni, nem kell kelyhet cserélni, csak a motort kell alacsonyabb fokozatra kapcsolni. Másodpercek alatt lehet vele mandulát, diót vagy akár mákot szárazon finomra őrölni, zöldségekből morzsás keveréket készíteni. A kések forgási sebességét állítani lehet a legalacsonyabb, ,,éppencsak lassan kever-től a maximálisan nagy fordulatig. Beépített mérleg funkciója van, amivel az alapanyagokat le lehet mérni, ahogy pakolod be a kehelybe. Ezt én nagyon szeretem, mert nincs szükség még egy eszközre a konyhában, amikor az alapanyagok amúgy is elfoglalják a konyhapultot. Időmérő és időzítő funkciója is van. Alapból méri az időt, de azt is be lehet állítani, hogy mennyi ideig turmixoljon, és ha ez az idő lejár, akkor automatikusan le is áll. Kedves hangon csilingel, tudatva, hogy végzett. Így akár ott is lehet hagyni, ő meg végzi a dolgát... A nyerskonyha szempontjából nem annyira lényeges funkciója a melegítés, főzés. Igen, jól olvasod, ez a masina tud főzni, párolni... De ha azt nézzük, hogy a nyersevő háziasszonynak lehetnek nem-nyersevő gyerekei és férje, akkor már egy igen hasznos funkció, pl. gombapörkölt, párolt brokkoli és egyéb főtt-párolt ételek elkészítésénél. A 12-évesem például egyedül készít vele pudingot... beleteszi a hozzávalókat a beépített mérleg segítségével, beállítja a hőfokot és az időt, bekapcsolja, és mikor letelik az idő, kiönti poharakba, és már szinte azonnal eheti is... A Thermomixről bővebben
Roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ezt a receptet már korábban készítettem, de úgy gondolom, most nagyon aktuális. Még mindig meleg van, így még mindig friss, vitalizáló, tápanyagban gazdag és lédús ételekre vágyunk, anélkül, hogy a konyhában kellene hosszú órákat töltenünk. Egy gyors, és egyszerű, szemet gyönyörködtető, nagyon finom, magas tápértékű saláta, amit akár egész évben bármikor elkészíthetünk. :-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller egy megosztó zöldségféle. Egyedi íze miatt én is a "nem szeretem" kategóriába tartozom. Igyekszem a zöldségeket önmaguk természetes, és értékes állapotukban felhasználni, és fogyasztani. Lehetőleg kevés fűszert használok, hogy újra megtanulhassa a testem érezni a természet adta csodálatos ízeket, és zamatokat. :-) Azonban vannak zöldségek, mint például a szárzeller, amit egyszerűen képtelen vagyok önmagában, nyersen fogyasztani. Mivel rendkívül hasznos tápanyagtartalommal bír, ez az egész évben elérhető zöldségféle, ezért megpróbálom kitalálni, hogy milyen formában tudom belecsempészni az étkezéseinkbe, anélkül, hogy direktben érintkezne az íze a nyelvemmel?! :-) Ilyen, egyik általam használt megoldás a naponta fogyasztott zöld turmix, amiben rengeteg zöldséget vagy fűszert el lehet dugni, és fogyasztani, anélkül, hogy észrevennénk, hogy az adott hozzávalót nem szeretjük. ;-) A másik ilyen étel, a téli hidegben szívesen kanalazgatott zellerkrémleves. Most pedig egy újabb saláta ötlettel szolgálok nektek, amiben szintén alig érezhető a szárzeller markáns íze. Nekünk nagyon tetszett a színes, és roppanós saláta, amiben a diónak köszönhetően (a tökéletes növényi fehérje és ásványi- anyag forrás) még laktató is volt! édes pácban pihenő szárzeller (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller nem tartozik a világ és Magyarország legfontosabb zöldségnövényei közé. Megítélése nyugat-európában kedvezőbb, mint Magyarországon. Mivel az elmúlt pár évet mi is nyugat-európai országokban töltöttük, így nap, mint nap találkozhattunk a szárzellerrel a szupermarketekben. Mikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt mi az, és mit kellene vele csinálnom?! Az angol 'celery' megnevezés pedig teljesen összezavart, hisz korábban a zellerhez más képélmény tartozott. Ha az ember egy számára új kultúrában tölti mindennapjait, és azt látja, hogy egy addig idegen dolog, a másik kultúrában mindennapos, és természetes, akkor elkezd ismerkedni, az addig ismeretlen dologgal, szokással, étellel. Én is így tettem! :-) Hála az internetnek, manapság, nagyon gyorsan juthatunk új információhoz, és ismeretekhez! Zeller ügyben hamar fel is zárkóztam nyugat-európai társaimhoz! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) "A zeller sokszínűbb, többféleképpen felhasználható, mint elsőre gondolnánk. Először is, a zellernek három fő típusa van: a gumós, a halványító- és a metélőzeller. Nálunk és Közép-Európában az első változatot termesztik, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Észak-Amerikában pedig inkább a halványítózellert kedvelik. A metélő típusnak kisebb a jelentősége. A gumós zellernek gumóját, levelét, a halványított zellernek akár 30-40 cm hosszú, húsos levélnyelét, a metélőzellernek levelét használják fel ételkészítésre." Az általam leggyakrabban használt zeller fajtát, "szárzellernek, rúdzellernek, angolzellernek és halványított vagy halványító zellernek is hívják. Magas víztartalom és kevés kalória jellemzi. Nagyon friss és üde zöldség. A rostokban gazdag szárzeller a fogyókúrázók kedvelt étele, hiszen kalóriaértéke igen alacsony, 100 grammban mindössze 14 kcal van. Tartalmaz nátriumot, kalciumot, foszfort, káliumot, vasat, magnéziumot, vitaminokat és nyomelemeket is. Kiváló méregtelenítő és tisztító hatású, segít megszabadulni a felesleges salakanyagoktól, így a narancsbőr ellen is hatékony. Tisztítja a bőrt, gyulladáscsökkentő, erősíti az idegrendszert. A benne található rostoknak köszönhetően segíti a bélrendszer működését, mely nagyban hozzájárul immunitásunk megőrzéséhez is. Az angolzellert Ázsiában évezredek óta használják a vérnyomás csökkentésére,ha a túlzott sóbeviteltől, vagy az egészségtelen életmódtól billent ki a szervezetünk. Ez a zöldség segíthet eldobni a gyógyszert! Ehhez napi négy szál angolzellert kell elrágcsálni, vagy gyümölcscentrifugában ki kell csavarni a levét, és jól meginni. " Forrás: ködpiszkaló És akkor ennyi ismerkedés után jöjjön a recept! Gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, mindenmentes, nyers, vegán, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Ásványi anyagokban, vitaminokban, rostban gazdag saláta, melyet bárki el tud készíteni, és szinte egész évben hozzájuthatunk a hozzávalókhoz! A salátában található dió, pedig tökéletes húspótló a vegetáriánus étrenden élőknek. Semmihez sem hasonlítható, nem szokványos, édeskés ízű saláta, telis tele frissességgel, energiával! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK: - 4 szál szárzeller megmosva, felkockázva - 3 ek agave szirup vagy rizsszirup (vagy magas minőségű méz, de akkor már nem mondható vegánnak) - 1/2 érett avokádó - 4 szem retek - 1 nagy alma meghámozva feldarabolva kis kockákra - 1/2 gránátalma magja - 1 marék dió (előre beáztatva 24 órára) - saláta ágy (bármilyen zöld ropogós saláta levél) - 1 marék napraforgómag és 1 marék szezámmag - opcionálisan saláta öntet: 1/2 alma, 1 ek agave vagy rizssziruppal roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető salátáról van szó, melyhez csupán két apró előkészület kell, de utána pillanatok alatt összeállíthatjuk az ételt. Az időigényesebb, de egyszerű előkészületek: Áztassuk be a diót min.24 órára, a könnyebb emészthetőség és az egészséges fogyasztás miatt. A feldarabolt és megmosott szárzellert pácoljuk be 1-2 órára a választott édesítő szirupba, hogy enyhüljön a zeller markáns íze, és kapjon egy nagyon finom édeskés mázat. Az olajos magvak a gabonafélék tökéletes helyettesítői, de figyeljün rá, hogy ne vigyük túlzásba a fogyasztásukat. Magas a kalóriaértékük és az Omega6 olaj tartalmuk is. De ami még rosszabb, hogy még a gabonaféléknél is magasabb a fitátsav tartalmuk, amik a bélrendszerben felszívódási zavarokat okozhatnak. Lekötik az ásványi anyagokat, vitaminokat és így azok nem tudnak hasznosulni, csontritkulást, fogszuvasodást és egyéb hiánybetegségeket okozva. Ezért a nyers magvakat FONTOS, HOGY MEGFELELŐEN ELŐÁZTASSUK, aminek köszönhetően enzimgátló tartalmuk elbomlik. Az áztató vizet nem szabad felhasználni, és dió esetében többször cseréljük! Ajánlott áztatási idők: apró magvaknál 1-2 óra, közepes magvaknál 4-5 óra, dióféléknél minimum 24 óra. roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Végül a saláta összeállítása: A pácolás után adjuk hozzá a többi hozzávalót apró darabokra vágva, szórjuk meg a magokkal, és már ehetjük is az édeskés, roppanós, lédús és friss, energiában gazdag salátánkat! :-) Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van a salátán az öntetre, akkor turmixoljon le egy fél almát héj nélkül, 1 ek agave sziruppal (vagy más édesítővel), és borítsa az almapürét a salátára. Ez lesz a saláta öntet! roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Tápanyagban, frissességben, és gasztroélményekben gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) +1 RECEPT ÖTLET: Sokan vannak, akik velem ellentétben, szeretik a szárzellert nyersen is, és szívesen rágcsálják film nézés közben. Az interneten számos jóízű mártogatós recept ötletet lehet találni, amivel feldobhatjuk a zeller nasinkat. Én is hoztam nektek egy egyszerűen elkészíthető, fűszeres magyaros mártogatóst. :-) Áztassunk be egy 1/2 bögre natúr kesu diót előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató vizet. Tegyünk hozzá 2 db érett, és zamatos, közepes méretű paradicsomot, 1/4 piros húsú kaliforniai paprikát, egy kevés sót, fehér borsot, és jó sok szárított chili fűszerport (ízlés szerint), majd turmixoljuk össze az egészet. (Sörélesztőporral még finomabb, és tápanyagdúsabb, de elhagyható). Amikor már egy kellemesen krémes, egynemű piros krémet kaptunk, tálaljuk hozzá a zeller rudacskákat, és már mehet is a nassolás! Kellemes kikapcsolódást mellé! ;-) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) Megjegyzés: "A szárzellert házi veteményesekben, magról vetve, palántázva sem ördöngösség meghonosítani. Az árnyékos helyeket érdemes neki adni, elegendő vízhez jutva júliustól decemberig folyamatosan friss szárakkal hálálja meg a befogadást. A veteményesben jó szomszédságot ápol az uborkával és a karfiollal, csak saját magával nem közösködik - ott nem terem újra, ahol egyszer már előfordult. Furcsa egy szokás. " Forrás: HVG
Vegán és gluténmentes krumplifőzelék
2015. július 20. Éltető ételek
Nagyon-nagyon régen ettem krumplifőzeléket, úgyhogy éppen itt volt már az ideje. Ez egy fél órás főzelék, nekem önmagában is nagyon ízlett, de készíthetünk hozzá akár egy fincsi csicseriborsós fasírtot is. Babáknak és mamáknak is egyaránt ehető. Hozzávalók: - 1 kg burgonya - 1/2 mindenmentes zöldségleves kocka - 1 zabkrém - 3 evőkanál kukoricaliszt - himalája só, bors, lestyán, bazsalikom - 1 csokor friss metélőhagyma - 2 babérlevél - 1 kávéskanál mustár - kevéske friss citromlé Elkészítése: A krumplit hámozzuk meg és karikára szeleteljük fel.Tegyük egy lábasba, és öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje.Adjuk hozzá a zöldségleves kockát és a babérlevelet. Sózzuk, fűszerezzük.A lisztet keverjük el a zabkrémmel, majd öntsük a majdnem puha krumplihoz. Ezzel jól be fog sűrűsödni a leve.Adjuk hozzá a mustárt és csavarjunk bele egy kevéske citromlét. A végén szórjuk bele a metélőhagymát is.Rottyantsuk össze és készen is van.
Pardicsomos bab kb. 22 éhes ember számára
1,5 kg rizs 3-4 vörös- és/vagy lila hagyma 1 egész fej fokhagyma 1 evőkanál oregano 1 evőkanál borsikafű 2 evőkanál szárított zellerlevél 1,5 evőkanál pirospaprika bors só 2 liter paradicsomlé 4 vörösbab konzerv (400 g) 3 nagy fehérbab konzerv (800 g) 1 kg fagyasztott, morzsolt kukorica 750 g fürtös paradicsom 400 g lecsópaprika 300 g sárgarépa (+ egyéb, tetszőleges zöldség, pl. karfiol, cukkini, vagy akár krumpli, gomba) kb. 0,5 dl napraforgóolaj (a kalória miatt kell) Hámozzuk meg a hagymát, a fokhagymát és a répát, daraboljuk össze a paradicsommal és a lecsópaprikával együtt. Az olajat öntsük egy óriási lábasba, szórjuk bele a pirospaprikát, tegyük bele a zöldségeket, hagymákat, sózzuk meg, és pár percig hagyjuk fedő alatt párolódni. Öntsük hozzá a paradicsomlevet, sózzuk újra ízlés szerint, fűszerezzük. Félidőnél (kb. 20 perc után) észleljük, hogy nem fog beleférni az edénybe, és szedjünk át belőle egy másikba. Vagy két másikba. :) Ez után szórjuk bele a kukoricát gondosan elosztva a két lábas között. Könnyebben fövő zöldségeket, pl. a cukkinit ilyenkor kell beletenni. Közben tegyünk fel vizet forrni, sózzuk meg. Ha felforrt, adjuk hozzá a megmosott rizst. Vigyázz, a rizs nagyon megdagad, ekkora mennyiséghez jó nagy lábasra van szükség! Forraljuk egy kicsit, majd elzárhatjuk alatta a gázt, magától megpuhul és beszívja a vizet. Ha megpuhult, és maradt rajta víz, azt öntsük le róla. Ha már majdnem teljesen puha a répa, adjuk hozzá az ételhez a babkonzerveket. Főzzük össze, adagoljuk ki 20-25 edénybe, és osszuk ki a rászorulók között.
Paradicsomos babpástétom
Hozzávalók:
1 csésze főtt vesebab (lehet konzerv is)
kb. fél csésze víz
3 evőkanál paradicsompüré (kb. 140 grammos kis konzerv)
só ízlés szerint
1 csokor petrezselyem felvágva
1 kicsi vöröshagyma apróra vágva
1 tk frissen facsart citromlé
[...] Bővebben!
Citromos bulgurral töltött sült paradicsomok (vegán)
2015. július 12. Zizi kalandjai
Hatalmasat vakációztunk Ádival a szüleimnél Szegeden. Hihetetlen, hogy mennyit jelent, ha még rajtam kívül három ember pörög Ádi körül (I. maradt Budapesten dolgozni). Annyi kaland történt Ádival egy-egy nap alatt, mint Budapesten egy hónap alatt. A kenyér és kalács dagasztástól a sütésig, a kertészkedésig, a strandolásig, a szökőkútban pancsolásig, a tyúk kergetésig (tyúk kergetése vissza a szomszédba), a koncert hallgatásig, naponta számtalan élmény érte, sok új dolgot tanult és én élveztem a legjobban, hogy ő milyen jól érzi magát. Egy hét múlva megyünk is vissza Szegedre, hogy még több új élményt gyűjtsünk.
Pár bejegyzés be is volt készítve, de nem vitt rá a lélek, hogy leüljek a gép elé blog bejegyzést írni. A blog is vakációzik, most nyáron kicsit lazábban haladnak a dolgok. Recept azért van, szóval nem maradtok finomságok nélkül, amikor végre gép elé kerülök. Íme egy néhány hete készült töltött sült paradicsom… az ötlet Donal Skehan-tól jött, vagyis az Instagramjáról, amikor egy képhez leírta, hogy a görög szigeten, Ikaria-n szinte csak zöldségeket és vegetáriánus ételeket esznek az ott élők és csak nagyon ritkán fogyasztanak húst. Egyből felkerült Ikaria a bakancslistámra, egyszer mindenképpen szeretnék oda elutazni!
Szóval a képen fincsi töltött sült zöldségek vannak… megkívántam én is, amúgy is régóta akartam töltött paradicsomot készíteni. Az enyémbe bulgur került citrommal és bazsalikommal ízesítve. A tetejére egy kis reszelt vegán sajt, majd a paradicsom kalapja és már toltam is be őket a sütőbe. Salátával tálalva gyors nyári ebéd!
Citromos bulgurral töltött sült paradicsomok (vegán)
Hozzávalók 3-4 főre (7-8 paradicsomhoz):
– 7-8 db nagyobb paradicsom
– 1 bögre bulgur
– 1/2 citrom leve
– néhány levél bazsalikom, felaprítva
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
– 100 g vegán sajt, reszelve
– só, bors
– extra szűz olívaolaj
A bulgurt mossuk át, tegyük egy lábasba és öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel. Adjuk hozzá a fél citrom kifacsart levét, a vöröshagymát, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és 10-15 perc alatt főzzük meg (a bulgur beszívja magába az összes vizet). Tegyük félre hűlni.
A paradicsomoknak vágjuk le a tetejét óvatosan, hogy utána még vissza tudjuk rá helyezni őket. Teáskanál segítségével kivájjuk a paradicsomok belsejét: a magokat és a levét, ezt felhasználhatjuk salátához vagy megehetjük magában.
A langyosra hűlt citromos bulgurhoz adjuk a bazsalikomleveleket, keverjük össze, majd kezdjük el betölteni a paradicsomokat (valószínűleg fog kimaradni bulgur, ezt köretként megehetjük az elkészült paradicsomokhoz). Mindegyikre tegyünk egy kevés reszelt sajtot, majd tegyük rájuk a levágott paradicsom tetőket és helyezzük sütőtálba. Locsoljuk meg olívaolajjal és előmelegített sütőben süssük meg 180C fokon kb. 25-30 perc alatt.
Lecsós bableves
Itt a szezonja a hüvelyes baboknak. Nekem éppen sárga volt, így ebbe a levesbe ez került. De nyugodtan készítheted zölddel is. Ennek a levesnek az alapötletét innen vettem, de egy kicsit lecsósabban készítettem el. Hozzávalók (3-4 fő) - 30 dkg sárga- vagy zöldhüvelyű bab - 1 vöröshagyma - 1 paprika - 2 paradicsom - 2 gerezd fokhagyma - 1 kisebb batáta - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors - kevéske citromlé Elkészítése: - A babot megtisztítom, és feldarabolom úgy 2-3 cm-es darabokra.A kókuszolajba beleteszem az apróra vágott hagymát és a kis kockára vágott paprikát és paradicsomot. Belereszelem a fokhagymát is.Együtt sütöm, kevés vizet is öntök alá, hogy jó lecsós állaga legyen. A gyerekeim nem szeretik, ha darabos a paprika és a paradicsom, ezért krumplinyomóval még jól megpépesítettem.Hozzáadom a babot és a felkockázott batátát is.Felöntöm vízzel, és fűszerezem.Kb. 25 perc alatt megpuhul a bab, és el is készült a finom leves. Legközelebb egy kevéske (1 marék) kölest még fogok belefőzni.
Karfiol-karalábé pörkölt
Miért együnk karalábét? Jelentéktelennek tűnő kis zöldség, amit legtöbbször levesbe főznek a háziasszonyok (esetleg főzeléket készítenek belőle). Amit biztosan tudni lehet róla, hogy fogyókúrázóknak remek rágcsálnivaló önmagában is ez a növényi rostban gazdag káposztaféle. Mondhatnám, hogy a zöldségek banánja, hiszen magas káliumtartalma miatt sószegény és energiaszegény diétába alkalmazzák. Kálium mellett magnézium-, jód-, kén-, szelén-, mész- és foszfortartalma is van. Levele pedig vasban gazdag, ezért is ajánlott pl. zöld turmixot készíteni belőle. Ha zsengén jutunk hozzá, és lehetőségünk van rágcsálni, jót teszünk vele fogainknak. Gyerekeknek is már egész korán (amikor már fogazata van) bevezethetjük, hogy inkább karalábét rágcsáljon, mint az édességekre, nyalókákra, cukorkákra szokjon rá. Salátákba is beépíthetjük. Karfiollal párosítva pedig akár egy kiadós zöldségpörköltet is készíthetünk belőle.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 karalábé
- 1 kisebb karfiol
- 1 hagyma
- ételízesítő
- fokhagyma
- őrölt fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- őrölt bors vagy borsikafű
- víz
- esetleg növényi tej (1-2dl)
Elkészítés:
Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott karalábét és leveleitől megfosztott karfiolt. (Mindkettő leveleit felhasználhatjuk zöld turmixhoz) Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és kb. 1 - 2 dl víz. A főzés utolsó 10 percében apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag, esetleg őrölt bors vagy borsikafű. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg roppanósra megpuhulnak a zöldségek. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt. Ha megfelelő köretet választunk (pl. rizs vagy hajdina), gluténmentes ételben lehet részünk. Lágyabbá tehetjük a fűszeres ízét, ha a főzés végén egy kevés növényi tejet adunk hozzá. Könnyed nyári étel, ami aránylag gyorsan elkészül. Valamilyen salátával fogyasztva az esetleges puffadást is elkerülhetjük
Spenótos dhal édesburgonyával
A vöröslencse talán a legjellegzetesebb indiai étel, melyet a március 15-i elefántos felvonulásokon úgy szoktak emlegetni: "nemzeti dhal". Ezzel szemben az édesburgonya az indiai receptekben ritka, mint a hímezett ütvefúró, így a "tradicionális" jelzőt ezen étel esetében el is hagyhatjuk. (Azok legnagyobb örömére, akik nem tudják, mit jelent.) Szerencsére tudósok bebizonyították: attól hogy valami nem tradicionális, még lehet finom. Sőt, az, hogy valami hagyományos, önmagában egyáltalán nem garantálja, hogy finom is. Példának a mongol népviseletet hozták fel. És most szakma:
Elmélyülten előkészíti az alábbiakat:
2 db közepes méretű édesburgonya 500 g vöröslencse 2 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál asafoetida 2 db babérlevél 1 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db vöröschili összetörve 2 kiskanál garam masala 3-4 cm gyömbér lereszelve 2 marék spenótlevél pár szál koriander felaprítva só, bors A sütőt ellentmondást nem ismerően előmelegítjük 200 fokra. A megpucolt édesburgonyát szeletekre/hasábokra vágjuk, majd forró vízben félig megfőzzük. Egy tepsibe olívaolajat öntünk, pár percre a sütőbe helyezzük, hogy az olaj felforrósodjon. Ha megvan, beletesszük az édesburgonyát némi só és bors társaságában, és 20 percig sütjük. Eközben a lencsét jó 6 dl vízben, közepes lángon jó negyed óráig főzzük. Ha a víz már felforrt, hozzáadjuk a kurkumát, az asafoetidát, a babérlevelet, majd pár perc elteltével mehet a spenót is. Amíg elkészül, a harmadik fronton is sütési folyamatokat gerjesztünk: egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a felcsíkozott hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és hozzáadjuk a gyömbért, a chilit és a garam masalát. A megsült édesburgonyát ebbe az elegybe helyezzük, majd anélkül, hogy összetörnénk, elképesztő bravúrral beleforgatjuk. Ezt és az elkészült dhalt és megsózzuk, majd lelkiismeret-furdalás nélkül tálaljuk.
Jénaiban sült cukkinis zöldborsó
Már mindkettő terem a kertekben, a cukkini is és a zöldborsó is. Egy könnyed nyárias ebédet lehet készíteni belőlük fokhagymás ízesítéssel. Jelen esetben tésztát főztem hozzá, de bármilyen gabonafélével (rizs, hajdina, quinoa, stb.) is nagyon finom és ízletes. Lehet, hogy a képen kicsit csúnyácska az étel, de annál finomabb! Eteti magát, csak bírjuk abbahagyni.
A recept:
Hozzávalók:
3-4 cukkini
30-40 dkg zöldborsó
kókusz zsír
só
1 nagyobb fej fokhagyma összes gerezdje
1/2 kg tészta (jelen esetben gluténmentes volt, de durum is jó)
víz
esetleg sörélesztő pehely
Elkészítés:
A cukkinit megmossuk és lereszeljük. Én uborkareszelőt használtam, de nagyobb lyukú sajt- vagy almareszelővel csíkokra is lehet. Kókusz zsírral kikenjük a jénait, beletesszük az enyhén megsózott cukkinit, majd a megmosott zöldborsót a tetejére. A zöldborsót meghintjük kevés sóval majd a megpucolt, apróra vágott fokhagymákat is hozzáadjuk.
Tűzálló edényben (pl. jénai tál) letakarva a sütőben úgy 20-25 perc alatt összeérleljük az ízeket, megpuhítjuk a cukkinit és a cukorborsót. Az utolsó kb. 5 percben levesszük a jénai tál tetejét, anélkül sütjük tovább a zöldségeket.
Míg a cukkini készül a sütőben, megfőzzük a tésztát sós vízben. Miután a tészta megfőtt és átszűrtük, hideg vízzel kicsit átöblítettük, kevés hidegen sajtolt olívaolajjal átkeverjük a tésztát. Tálaláskor a megpárolódott cukkinit egyszerűen csak a tésztára halmozzuk.
Tálaláskor tehetünk rá sörélesztő-pelyhet (ez esetben már nem gluténmentes). Olyan, mintha parmezánnal szórtuk volna meg, de ez a sajthoz képest gazdag B vitamin forrás.
Vegán spenótos paradicsomos “rántotta” (tofuból)
2015. június 28. Zizi kalandjai
A Tojás helyettesítők irományomban már jeleztem, hogy tojás nélkül is készíthető rántotta, méghozzá tofuból. Már régóta a fejemben volt, hogy elkészítsek egy változatot és végre sikerült. Nagyon-nagyon finom lett, az egész család imádta. Kinézetre tényleg a hagyományos rántottára hasonlít, ízre egy kicsit különbözik, de el tudom képzelni, hogy lenne olyan, akinek, ha nem szólunk, nem is veszi észre, hogy nincsen benne tojás.
Ajánlom olyannak is, aki még soha vagy csak ritkán evett tofut és nem igazán tudja, hogy mihez kezdjen vele, ezért inkább nem is veszi meg. Ezzel az étellel nem fog melléfogni, mert fűszereket és zöldségeket hozzáadva teljesen más eredményt kapunk mondjuk, mint egy pirított tofunál. Én a hagymákon kívül spenótot és paradicsomot tettem bele, de bármit adhatunk hozzá, amit egy hagyományos rántottába tennénk (gomba, mángold, és nem vegán változatban még sonkát is tehettek hozzá! ). Kiváló reggelire, egy kiadós brunch-ra (breakfast + lunch), de könnyű villámgyors ebédnek/vacsorának is megfelel.
Vegán spenótos paradicsomos “rántotta”
Hozzávalók 2-3 főre:
– 300 g (1 csomag) kemény tofu, felesleges víz kipréselve belőle
– 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
– 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 nagy marék spenót
– 2-3 db paradicsom, felkockázva
– 1 teáskanál sörélesztő pehely (opcionális)
– 1/2 teáskanál kurkuma
– csipet cayenne bors (opcionális)
– só, bors
– olívaolaj
Tegyük egy tálba a tofut (amiből már a felesleges vizet kipréseltük) és villával törjük szét apró darabokra (ujjainkkal és szétmorzsolhatjuk). Szórjuk meg a fűszerekkel, sóval, borssal, jól keverjük át és tegyük félre.
Egy serpenyőben közepes láng felett hevítsünk két evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát, dinszteljük 3-4 percig, majd dobjuk rá a spenótot és fonnyasszuk meg teljesen. Ekkor jöhet hozzá a paradicsom, majd 2 perc főzés után a fűszeres tofu. Jól keverjük át. Ekkor adhatunk hozzá néhány evőkanál vizet (ha túl száraznak találjuk), hogy egy kicsit szaftosabb legyen, de ez a lépés ki is hagyható. Főzzük még 5 percig, majd tálaljuk azonnal.
Styling asszisztens munkában…
Nyers spenót püré kölesgombóckákkal
Megjelent már a szabadföldi friss spenót, vettem is a piacon egy nénikétől. Az enyém valamiért nem jött ki, most újra vetettem, de addig is a mángoldommal együtt készítettem belőle pürét ;) Nagyon fini, friss ízek <3 Hozzávalók személyenként: 1 csokor spenót 1 csokor mángold 1 cikk fokhagyma 1 ek zabpehely 1 ek áztatott dió-tökmag-szotyi, vegyesen […]
Spagetti tejszínes tökmártással
2015. június 22. Éltető ételek
Ma a piacon csodaszép, zsenge tököt árultak. Rögtön bevillant egy csodás tökmártás spagettivel, így ezt el is készítettem vacsorára.Gluténmentes és vegán, kell ennél több? Hozzávalók (2 adag): - 1 közepes méretű zsenge tök (nem kellett a magját sem kikaparni) - 1 nagyobb sárgarépa - 2 dl zabkrém (a DM-ben veszem, Oatly néven találod) - 1 közepes méretű vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 kávéskanál mustár - 1/2 citrom leve - 1/2 evőkanál kókuszolaj - só, bors, kapor - gluténmentes spagetti tészta Elkészítése: - A tököt és a sárgarépát meghámozom és legyalulom. - Egy serpenyőbe teszem a kókuszolajat, majd elkezdem benne pirítani a vékonyra szeletelt hagymát. Belereszelem a fokhagymát is. - Pár perc elteltével hozzáteszem a tököt. Együtt pirítom, sózom, borsozom. - Pici vizet öntök rá, majd a tejszínt is belezúdítom. - Kaporral ízesítem és a mustár is mehet hozzá. - Kb. 5 perc alatt készre főnek a zöldségek. Ekkor csavarok bele citromot, de közben kóstolgatom. - A kifőtt tésztával összekeverem.Jó étvágyat!
Vendégvárásra fel! - kecskesajtos céklás falatkák (gluténmentes, tojásmentes)
Végre itt a nyakunkon a nyár és az iskola szünet! Társasági életünk főszezonja! :-) Ilyenkor fellendül a szociális élet, gyakrabban látogat meg a család, előkerülnek a kerti bútorok, a kerti grill, beizzítjuk a kemencét, felpezsdül az élet az étkező asztal körül, és ellepik a házat, a teraszt, a kertet a vendégek. Szeretjük a nyarat! ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ilyenkor gyakran felmerül a kérdés, hogy de mit főzzek??? Mit tegyek az asztalra? Legyen látványos, és érdekes, hisz le kell nyűgözni a vendégeket, de azért ízletes is legyen. Ha pedig a hétköznapokban egészségtudatosan élünk, akkor megpróbáljuk a vendégeinknek is átadni ezt az élményt, táplálóbb, egészségesebb ételekkel, desszertekkel próbálunk készülni. Ráadásul manapság egyre több az ételallergiás ember, így a vendég is, akiket még több odafigyeléssel tudunk csak boldoggá tenni. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Van, aki nem szeret vendégül látni, és letudja egy gyors szupermarketes vásárlással, klasszikus rágcsálnivalókkal, "csak gyorsan legyünk túl rajta" stílusban. Mások - mint én is - pedig egyenesen imádják, ha nyüzsög a ház, lehet sürögni-forogni a konyhában, napokkal előre megtervezni a menüt, és begyűjteni a bókokat, amiket az asztalra tett ételekért kapunk. :-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ezen a trendi nyári témán elindulva, indítottam a Zöld Avocado blogon egy új "Vendégvárók" gyűjtő oldalt, mert rájöttem, hogy rengeteg receptem van, ami tökéletesen megfelel vendégváró falatoknak is. Látványosak, ízletesek, mindennap elkészíthetőek, de mégis nem mindennapiak. Sós és édes apróságok egyaránt szerepelni fognak a gyűjtésben. Természetesen több lesz a desszert, mert úgyis minden vendég arra vár! ;-) A nyári recept posztok főként vendégváró étel ötletek lesznek, széles választékkal ételallergiás vendégeink számára is. Remélem találtok majd kedvetekre valót, és sikerül lenyűgözni a nyári vendégsereget! :-) Hát akkor tápláló és egészséges "Vendégvárásra fel!" a Zöld Avocado gasztrobloggal. Tartsatok velünk! Az első recept egy cukkinis-céklás-kecskesajtos-diós könnyedén elkészíthető falatka lesz. A korábbi posztok közül átcsoportosítok néhányat a "Vendégvárók" oldal alá, így arra is kaptok már ötleteket. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): - 3 db kisebb cékla - 2 db közepes cukkini - kb.250 g kecskesajt (lehetőleg henger alakút vegyünk) - 1 bögre dió - 3 gerezd fokhagyma kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: A diót lepirítjuk egy serpenyőben, mert így sokkal intenzívebb az íze, majd ledaráljuk morzsára. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, majd felkarikázzuk kb.1 cm vastag karikákra. A céklát felhasználhatjuk nyersen (így tartalmazza a legtöbb ásványi anyagot, vitamint), vagy le is párolhatjuk. Én ezúttal a boltban kapható előfőzött céklát használtam. Ez a legkevésbé egészséges, de a legelterjedtebb módja a cékla fogyasztásnak. Azért a vendégváró falatoknak nem szabad nagyon rendhagyóaknak lenniük, mert lehet, hogy vendégeink nem elég rugalmasak az újításokra, és akkor éhen maradnak, mi meg dobhatjuk ki a gondosan elkészített ételeinket. Figyelni kell rá, hogy érdekes, és innovatív, de ne túl extrém ételeket tegyünk az asztalra a vendégeink elé. Tehát az általunk választott formában a céklákat felkarikázzuk kb.1 cm-es vastag karikákra. kecskesajt A kecskesajtot is kétféleképpen szervírozhatjuk ebben az étel "toronyban". Felhasználhatjuk önmagában, egyből a csomagolásból kivéve, vagy egy kicsit fokhagymás olajon lepirítva. Ehhez elővesszük az elektromos konyhai grill sütőnket és fokhagymás olajon lepirítjuk a kb.1 cm-es karikákra vágott kecskesajtot. Amikor elkezd pirulni a fokhagyma lekapcsoljuk a grillező alatt, és hagyjuk kihűlni. Ne piszkáljuk még melegen a kecskesajtot, mert szétmállik. Ha nem akarunk kínlódni a kecskesajt grillezéssel, de szeretnénk a fokhagyma ízt is az ételhet tenni, akkor amikor a diót pirítjuk, pirítsuk össze nyomott fokhagymával, és együtt daráljuk le. Miután kihűlt a fokhagymás kecskesajt, ráhelyezhetjük a cukkini - diós morzsa - cékla tornyunkra. A tetejét díszíthetjük egész dióval, és már mehet is a vendégek elé. Mutatós, tápanyagdús, és finom. ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Tápanyagban gazdag, nevetéssel teli, Vendégvárásra fel! a Zöld Avocado-val! ;-) Megjegyzés1: Ha a diós morzsa nehezen kezelhető a torony építésnél, csepegtessünk rá egy kevés vizet, ami összetartja a morzsákat. Megjegyzés2: A kecskesajt - dió - cékla trió nálam nagyon népszerű, mert tökéletes ízharmóniát képeznek együtt. Ennek köszönhetően nem ez az első ilyen recept a Zöld Avocado gasztroblogon. Készítettem már nektek céklás nokedlit kecskesajttal, és pörkölt dióval, ami szintén népszerű volt! :-) Ebben a bejegyzésben olvashattok a kecsketej egészséges vonatkozásairól is. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes)
Saláta-mix fűszeres magvakkal
Mindenféle finom, gyógyítós, vegyszerezetlen saláta érik a hátsó kertemben, feldobtam őket egy némi fűszeres magocskával ;) Hozzávalók: 1 kisebb fej jégsaláta 1 maréknyi madársaláta 4-5 szál cikória saláta 1 ek fokhagymás olívaolaj Öntet: 1 maréknyi áztatott dió, szotyi, tökmag 1 kisebb fej lilahagyma 1 cikk fokhagyma 1/2 sárga paprika 1 paradicsom 1 kanál Soyu szójaszósz […]
Aszalt paradicsomos-spenótos cannelloni
Hozzávalók:
Töltelék:
50 dkg spenót
só, vegamix ízlés szerint
1 nagy fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
30 dkg kukoricadara
Öntet:
6 db nagyobb aszalt paradicsom
1 vöröshagyma
1 csésze víz (1 csésze = 2,5 dl)
1 csésze kesudió
25 dkg-os durum/teljes kiőrlésű, tojás nélküli cannelloni tészta
[...] Bővebben!
Zabtejszínes spárga
Hozzávalók:
500 g zöldspárga 2 szál sárgarépa
4 gerezd fokhagyma
ízlés szerint vegamix, só
1 tk borspótló
1 doboz zabtejszín
olívaolaj
(sűrítéshez kukoricakeményítő)
[...] Bővebben!
Tejszínes karfiolragu kölessel és grillezett zöldségekkel
Nagyon szeretem a zöldséges ragukat, bármikor meg tudnám enni. Ez most ebédre készült, de vacsorára sem nehéz eledel. Hozzávalók (2 főre) - 1 kis fej karfiol - 2 sárgarépa - 1 újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 dl zabtejszín - 1 kávéskanál kurkuma - himalája só - kis marék petrezselyemzöld - bors, chili - 1 evőkanál kókuszolaj Köret: - 1 bögre köles - 1 gerezd fokhagyma - kókuszolaj - zöldségek grillezve (padlizsán, kápia paprika, cukkini) - pác: vöröshagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, olívaolaj Elkészítése: - A karfiolt szedjük rózsáira, a sárgarépát pedig vágjuk nagyobb darabokra. - A kókuszolajon dinszteljük meg a karikára vágott újhagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a karfiolt és a sárgarépát, és pirítsuk együtt úgy 5 percig. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Kb. 10 perc elég, hogy puha legyen a zöldség, de még picit roppanós. - Tegyük hozzá a zabtejszínt és az apróra vágott petrezselymet, majd rottyantsuk össze. - A körethez a kölest jó alaposan mossuk át, majd tegyük egy száraz serpenyőbe. Folyamatos keverés mellett addig pirítsuk, amíg szépen különválnak a szemek egymástól. - Reszeljük bele a fokhagymát is. Ekkor már adhatunk hozzá 1 evőkanál kókuszolajat. - Pici pirítás után öntsük fel 2x mennyiségű vízzel. Sózzuk. Miután felfőtt, 10 perc alatt elkészül. - A grillezett zöldségeket daraboljuk fel, majd reszeljük bele a hagymákat és fűszerezzük. Locsoljuk meg olajjal, és hagyjuk állni úgy fél órát. - Tegyük egy zsírpapírral kibélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben, grill fokozaton úgy 10 perc alatt készítsük el. (220 fok, grill, légkeverés). Figyeljünk rá, hogy meg ne égjen. - A kölesre tegyük a karfiolos ragut, majd erre a grillezett zöldséget.
Kedvezményes áru finomságok :-)
2015. június 3. Mindennapi ételeink
Nem is olyan régen fedeztük fel a Provega-Trend Kft-t, először az általuk forgalmazott virsliket, majd egyéb húspótló termékeiket (tofu, szójafelvágottak, párizsik) fogyasztottuk először. Aztán találkoztunk a gyümölcscukros, teljes őrlésű vegán kekszekkel, és a rendkívül finom pástétomokkal. Honlapukra ellátogatva láttuk, hogy más egészséges finomságokat is terjesztenek. El is terveztük, hogy a cégvezetővel felvesszük a kapcsolatot, hogy lehetőségünk legyen népszerűsíteni termékeiket. Nyitott, gyors és készséges az ügyintézésük. A termékek pedig finomak, egészségesek és változatosak, nagyon széles termékkínálatuk van. 1. Kenhető vega krémek és növényi pástétomok: tömlős és konzerv kiszerelésben kaphatóak a tofuból és szójából készült pástétomok. Az előbbiből csicseriborsós, mexikói, francia ízesítésű kapható, mindegyik nagyon finom, kellemes. A mexikói enyhén csípős, így Fanni ezt nem ette (vagyis ette volna ezt is, de én nem engedtem :-). Emellett szójakrémet is vásárolhatunk náluk, zöldséges, tatáros, mexikói, natúr, tepertős ízesítésben. A növényi pástétomokból kapható brokkolis, gombás, babos, fokhagymás, pirospaprikás, tatáros. Mindhármunk nagy kedvenceivé vált, szinte az összes. Egyik pástétom sem drága, fehérjedús és rendkívül finom. 2. Vega virslik, felvágottak , párizsik és tofuk: Nem is tudom, melyik termékcsoporttal kezdjem, ezek a kedvenc kategóriáink. :-) A virslikből kapható natúr és chilis, mindkettő ízletes, finom, jó állagú, elég melegíteni őket. Leveles tésztába töltve finom csemege, de egytálételekben, rakott ételekben is fenséges. A párizsik, túristarudak ízletesek, kellően fűszeresek. A párizsik, felvágottak több ízben kaphatóak és nagyon ízletesek, az állaguk is rendkívül jók. A tofuk selymesek, pikáns ízesítésűek (pl. bazsalikomos), és egyáltalán nem semleges tofu-ízűek, hanem kellemes zamatúak. És jó árban kaphatóak ezek is. 3. Snack és keksz: Fanni nem édesszájú, ill. egyébként sem eszik cukrosat, csak maximum gyümölcsukros, stevi-ás, szirupos dolgokat. De ezeket a kekszeket nem tudta abbahagyni. Nagy adagok, finoman "fűszerezettek", kellemes ízűek és egészségesek! Mindig kell, hogy itthon legyen 1-2 doboz keksz. A citromos-kurkumástól féltünk a legjobban, de ez lett a legnagyobb kedvencünk. Nagyon finomak a kekszek önmagukban is,de házi karobos nutellával megtöltve ízletes, házi "pilóta kekszet" kapunk. 4. Instant kásák, pelyhek: A folyadékban feloldható termékek növényi tejjel, szójajoghurttal elkeverve azonnal fogyaszthatók. Használhatók sütéshez, főzéshez, habaráshoz, de reggeli gabonaételnek is megfelelőek. A piacon a hasonló jellegű termékek jóval drágábban szerezhetőek be. 5. Gluténmentes termékek : kenyérlisztek, tésztaalapok (pl. palacsintapor), instant levesek, pudingok több változatban kaphatók. És az ismertetés után egy JÓ HÍR: a blog olvasói minden termék árából 25 % kedvezményt kapnak! Ehhez a megrendelésbe annyit kell beleírni, hogy magdireceptek. Rendeléshez amennyiben igénylitek, tudok akciós árlistát küldeni, írjatok a magdolna.reisinger@gmail.com címre, de a cégvezető is szívesen ad felvilágosítást.
Egyszerű és tápláló spárgakrémleves, természetes sűrítéssel (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Tápláló spárgakrémleves (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Az idei spárga szezon alatt készítettem már nektek Zöld spárga pesztós zöld spagettit, francia Quiche-t spárgával és tofuval, legutóbb sütöttem egy Kéksajtos ricottás spárgás pizzát, most pedig egy nagyon egyszerűen elkészíthető spárgakrémlevessel zárom az idei spárga szezont. Olyan egyszerű, hogy még hosszas felvezetésre sincs szükség. Csak egyszerűen, szimplán itt egy nagyon finom krémleves természetes sűrítéssel, tejszínmentesen, és mégis krémesen. Mindenmentes, vegán, naturális. Amilyen gyorsan elkészül, olyan gyorsan el is fog fogyni! ;-) HOZZÁVALÓK: (kb.4 főre) 1 köteg zöld spárga1/2 nagyobb vöröshagyma apróra vágva2 ek extra szűz olíva olaj4-5 gerezd fokhagyma (attól függően milyen intenzív az íze, lehet több, vagy kevesebb)fűszerek: Himalája só és frissen őrölt fekete bors ízlés szerint, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 db bio ételízesítő kocka, 1 ek mustárvíztökmag és napraforgó mag a tálaláshoz (levestészta helyett) (friss petrezselyem - opcionálisan) Tápláló spárgakrémleves (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A zöld spárga száraz, fás végeit levágjuk, arra nem lesz szükség. A spárgát feldaraboljuk kb. 3-4 cm-es darabokra. A fél fej vöröshagymát megdinszteljük egy kevés olíva olajon. Rászórjuk a negyedelt fokhagyma gerezdeket és a feldarabolt spárgát. Az egészet felengedjük háromszoros mennyiségű tiszta vízzel, fűszerezzük (só, bors mustár, szerecsendió, leveskocka), és lassú tűzön puhára főzzük kb.15 perc alatt. Ha megpuhult a spárga, össze turmixoljuk az egészet egy kézi botmixerrel. Tökmaggal és napraforgó maggal megszórva tálalhatjuk a finom és egészséges spárgakrémlevest! :-) Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tápláló spárgakrémleves (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy a spárga a világ legtisztább 15 zöldsége közé tartozik? Mivel gyorsan fejlődik, semmiféle növényvédő szer használata nem szükséges táplálásához. Organikus növénynek számít. Egyéb érdekességek a spárgáról itt: Sokszínűvidék
Chana masala (csicseriborsó curry)
Az elkövetkezendő egy hetet egy olyan településen fogom eltölteni, ahol a vegánokat idegen létformának titulálják, és élveboncolják őket kőművesspaklival. (Ennél kíméletlenebb atrocitásoknak csak az absztinensek vannak kitéve, őket ki is preparálják.) Mondanom sem kell, hogy ilyen helyen egy fűszer- vagy biobolt hasonló forgalmat bonyolítana, mint egy űrsikló-alkatrészekkel házaló kiskereskedő. Éppen ezért nem valószínű, hogy lélegzetelállító specialitásokkal fogok előhozakodni, úgyhogy most ragadnám meg az alkalmat.
Előkészítendő:
400 g (azaz egy doboz) csicseriborsó 400 g (azaz egy doboz) hántolt paradicsom 2 gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál reszelt gyömbér 1 kiskanál őrölt chilipaprika 1 evőkanál csicseriborsóliszt (de bármilyen minőségi liszt megteszi)1 kiskanál római kömény 1/2 kiskanál asafoetida 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma só Metódus: Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a római köményt, az asafoetidát. Ezt az elegyet fél percen át, mély szakértelemmel tutujgatjuk a főzőkanállal, majd hozzáadjuk a lisztet. Alaposan elkeverjük, és hagyjuk, hogy egy kissé megbarnuljon. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, 4-5 percig főzzük, hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, majd a chilit, a kurkumát, majd a csicseriborsót. Megsózzuk, ízlésesen elkeverjük, majd 1.5 deci víz hozzáadásával kis lángon főzzük jó 10 percig.
Tejszínes-brokkolis spagetti (vegán)
2015. május 28. Mindennapi ételeink
Egyik nagy kedvencünk, mindhármunknak. Egyszerű, gyors és nagyon finom. :-) Hozzávalók: 1 fej brokkoli 10 dkg füstölt tofu 3-4 dl növényi tejszín 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só ételízesítő mix (sómentes)(vegeta) kevés szerecsendió 1/2 csokor petrezselyem 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 1/2 kg spagetti tészta Elkészítés: A tésztát kifőzzük, leszűrjük és lefedve félretesszük. A hagymát apróra vágjuk és az olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Ráhelyezzük a rózsáira szedett brokkolit, fűszerezzük és csupán annyi vízzel felöntjük, hogy megpuhuljanak a brokkolik. Ekkor hozzáadjuk a növényi tejszínt, a felkockázott tofut és még összefőzzük. A legvégén beleforgatjuk a tésztát, és frissen tálaljuk. TIPP: egyéni ízlésnek megfelelően tehetünk bele több tejszínt, vagy akik nem szeretik a tofut, növényi sajttal is megbolondíthatják. Vagy szójavirslivel...:-)
Sárgaborsólisztes "tócsni"
2015. május 27. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül gyorsan elkészül és nagy kedvenc lesz. A sárgaborsólisztet szintén a Naturpiac jóvoltából használhattuk. Fanni tízóraira általában 2-3 darabot eltüntet belőle. Hozzávalók: 10 ek. sárgaborsóliszt 1 nagyobb sárgarépa 1 közepes salátacukkini 1 fej újhagyma 1/2 tv paprika 1 gerezd fokhagyma 1/2 csokor petrezselyem só - ízlés szerint víz- amennyit felvesz -- 2-3 ek. kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A zöldségeket hámozás után lereszeljük. A felvágott petrezselymet hozzáadjuk, majd ízesítjük sóval, fokhagymával. Hozzáadjuk a sárgaborsólisztet, és lassan adagolva a vizet sűrű tócsnitésztát keverünk belőle. Kókuszzsíros serpenyőben kb. 8-10 perc alatt kisütjük. Forgassuk meg időközben :-) A sárgaborsó liszt nagyon hasznos táplálékunk. Mivel gyorsan (5-7 perc alatt) átsül, így a sárgaborsóban lévő értékes vitaminok, ásványi anyagok benne maradnak.
Sárgarépa-csicseriborsó fasírt
2015. május 24. Mindennapi ételeink
Ma petrezselymes újkrumplit készítettem rántott brokkolival, cukkinivel, salátával. De Fanni mostanában nem szereti a rántottakat (vagyis ha belegondolok, soha nem is szerette:-), így neki gyorsan odatettem főni egy kis répát, ill. volt főzve csicseri, így ebből készült pikk-pakk finom fasírt. Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 10 dkg csicseriborsó 10 dkg zabpehely himalaya só, bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3-4 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 6 ek. olívaolaj Elkészítés: A sárgarépát és a csicseriborsót megfőzzük, majd összetörjük. A hagymát 2 ek. víz és olaj keverékén megpároljuk. A zabpelyhet belekeverjük és ízesítjük. Várunk 10-15 percet, majd kiformázzuk és olajjal kikent tepsiben 180 fokon megsütjük.
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi télen sokkal több levest eszünk, mint nyáron. Valószínűleg az is az oka, hogy nyáron több lédús gyümölcsöt és friss zöldséget fogyasztunk, ezért nincs szükségünk plusz folyadék bevitelre leves formájában. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kívánjuk a levest, de sokkal ritkábban. A magyarok egyébként is nagy leveses nemzet hírében állnak, összehasonlítva az átlag európai étkezési szokásokkal. Egy magyar menüsor elképzelhetetlen leves nélkül! A hideg időkben főleg tápláló krémleveseket készítek, amik jól felmelegítenek minket. ;-) Tavasszal és nyáron pedig inkább a hagyományos "lé és rágnivaló" leveseket kívánjuk meg. Ma egy ilyen, pak choi leves receptet hoztam, mely valójában egy könnyen és egyszerűen elkészíthető zöldségleves, telis tele értékes zöldségekkel. Egy hűvös nyári estén szívesen kanalazgatunk ehhez hasonló leveseket. És te? Mennyire szereted a leveseket? Pak Choi A pak choi-t, vagy bordáskelt sokszor azonosítják a kínai kellel is, de mára már a pak choi elnevezés a magyar nyelvben is elterjedté vált. A káposztafélék családjába tartozó pak choi Közép-Kelet-Ázsiából származik. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. "A kínaiak egyetlen szóval sokféle zöldségre utalhatnak: "choi" (ejtsd:csoj). Pak Choi talán a legismertebb Choi féle, mivel különböző egzotikus szupermarketeken már könnyen beszerezhető. Káposztafélék családjába tartozik, és többféle néven is szokták emlegetni: bok choi, fehér mustár káposzta, ló füle, kínai zeller káposzta. A törzs fehér része édeskés, "ropogós", míg a zötét zöld levelei puhábbak és enyhén kesernyések. Igazán sokoldalú zöldségféle! Stir fry ételekhez felhasználható, vagy párolt vegyes tálakhoz, de önmagában is tálalható, mint egy zöldség-étel. Az íze valahol a káposzta és spenót közé esik. Van egy bébi változata is, ami még édesebb! A bébi pak choi-t néha nyersen is eszik, de a legjobb ha enyhén párolt/gőzölt. A pak choi növény gyakran szimbolizál Kínában jólétet és gazdagságot. A szó fordítása értelmezhető úgy, hogy százféle jóság/vagyon. Kínai új év idején nem véletlenül kerül az ünnepi asztalra!" Forrás: Ízek Kelet London HOZZÁVALÓK: (kb. 8 adaghoz) - 2 l tiszta víz - 4 db bio leves kocka - 1/2 piros pritamin paprika kis kockákra vágva - 1 db lila hagyma 4 részre vágva - 3 db gerezd fokhagyma egészben - 150 g kukorica (nem cukrozott konzerv, vagy fagyasztott) - 1 szál tavaszi hagyma darabokra vágva (kb.1 cm-esek) - 2 db pak choi feldarabolva (kb.6-7 cm-es darabokra) - 1 marék friss petrezselyem - 1 ek világos szójaszósz - 1 db nagyobb sárgarépa vékonyra karikázva - 1 db kisebb fehérrépa - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan pl.: cukkini, brokkoli, zeller, egyéb zöldségek) - 4 "fészek" kínai noodle tészta (gluténmentes) Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Tegyük fel a vizet forrni egy nagy lábasban. Mielőtt forrni kezdene szórjuk bele a bio leves kockákat, és sárgarépa karikákat. Forrás után kb. 10 perccel, adjuk hozzá a zöldségeket: paprika, lila hagyma, fokhagyma, kukorica, tavaszi hagyma, petrezselyem, és a pak choi. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a répa el nem kezd puhulni. Max. 30 perc alatt ehetőre puhul a répa is, és még a zöldségek sem főnek szét. A noodle tészták zacskóiban 6-10 db tészta "fészek" található. 1 db noodle fészek kb. 2 főnek elég, ha szeretjük sok tésztával enni a levest. :-) A noodle tésztákat külön főzzük meg, mint a hagyományos tésztákat, kb.8 perc alatt (lásd a tészta csomagoláson). (Fedő alatt, forrásban lévő sós vízben, 1 ek olajjal.) A megfőtt noodle tésztákat csak közvetlen a fogyasztás előtt tegyük a leveses tányérunkba, hogy ne tűnjön el a leves , mert a tészta magába szívhatja a folyadékot. És ennyi! Ilyen egyszerűen elkészíthető ez a leves. Természetesen a zöldségeket a saját ízvilágunk szerint változtathatjuk. Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Ma már sokféle noodle tésztát lehet kapni. Létezik teljeskiőrlésű, gluténmentes noodle és rizstésztából is láttam már. Válasszunk kedvünk szerint! ;-)
Spárgás Alfredo Penne
2015. május 20. Gréta konyhája
Már megint a spárga, mert imádom a zöldspárgát, és mert szezonja van, mert tisztít, szépít, és méregtelenít. Meg persze nagyon nagyon finom! Az Alfredo szószos tészta, egy nemzetközileg közkedvelt étel, amit készíthetünk spagettivel, pennével, vagy linguine-vel is. Az eredeti szósz egy nagyon egyszerű és szerintem egészségtelenül zsíros, bár kétségtelenül nagyon finom alapanyagokból álló, pofonegyszerű alkotás. Kell hozzá nagy vonalakban, vaj, zsíros tejszín, és parmezán. Na, én most ezt mind kihagytam! :) Az én verzióm íze spárgás, fűszeres, krémes, lágy, selymes, és hamisítatlanul alfrédós lett :)) -1 csomag zöldspárga, mosva, fás vége levágva, 2-3 cm-es darabokra vágva. - 3-4 dl kedvenc növényi tejszín - 4 gerezd fokhagyma préselve - 1 csokor újhagyma felkarikázva - só, bors, pici szerecsendió - 1 ek inaktív élesztőpehely - 120g gluténmentes penne/ fő Mialatt a tészta fő, a hagymát kevés kókuszolajon megpárolom, hozzáadom a darabolt zöldspárgát, sózom, borsozom, pár percig pirítom, majd hozzáadom a növényi tejszínt, a fokhagymát, és az élesztőpelyhet is. Öt percig forralom, és ráöntöm a kifőtt, gőzölgő tésztára. Még megszórhatjuk friss, aprított petrezselyemmel, és reszelt növényi sajttal is. Nem zsíros, könnyű, mégis krémes, friss, és nem utolsó sorban szezonális. Jó étvágyat!
Mustáros babfőzelék
pmőo,
A recept:
Hozzávalók:
- 35 dkg fehér gyöngybab (előző este beáztatva)
- 1 kisebb csokor medvehagyma
- 1 teáskanál dijoni mustár
- 1 teáskanál só
- víz
- 2 dl növényi tej
- néhány kanál rizsliszt vagy kukoricakeményítő
Elkészítés:
Az előző este beáztatott babot sima vízben (só nélkül eleinte) puhára főzzük. Amikor már puha, adunk hozzá sót. (Így, só nélkül gyorsabban fő meg.) A medvehagymát felaprítjuk, beleszórjuk. A növényi tejet kikeverjük egy kevés mustárral, rizsliszttel vagy kukoricakeményítővel és ezzel habarjuk be a babot. Amikor besűrűsödik, kész is a főzelék. Ha nem akar sűrűsödni, további rizsliszt vagy keményítőt keverünk ki kevés vízzel és ismét hozzákeverjük.
Ropogós répafasírt (vegán, gluténmentes)
Ha van egy csomó répa az éléskamrádban vagy a hűtődben és nem tudod, mit is kezdj vele, mert már készítettél belőle főzeléket, felhasználtad leveshez, stb., akkor lehet, hogy nem is gondoltál még arra, hogy ropogósra sült fasírtkorongokat is alkothatsz. Az alábbi recept gluténmentes, de ha ehhez nem ragaszkodsz, a kukoricadara helyett búzadarát is használhatsz, a rizsliszt helyett pedig zsemlemorzsát. Egy adag saláta, néhány korong fasírt és jól is laksz. Fogyókúrázóknak , diétázóknak is ajánlott étel.
A recept:
Hozzávalók:
20 dkg répa enyhén megpárolva
kukoricadara
rizsliszt
lenmag őrlemény (elhagyható)
medvehagyma (elhagyható)
ételízesítő (nekem házi)
fokhagyma
só
víz
kevés olaj vagy kókuszzsír
Elkészítés:
A répát lereszeljük vagy karikákra vágjuk. Kevés sós vízen megpároljuk. Főzés után hozzákeverjük az apróra vágott medvehagymát és fokhagymát, kukoricadarát és egy kevés rizslisztet keverünk hozzá, hogy jól formázható legyen. Ha szükséges, sózzuk egy picit. Én lenmag-őrleményt is tettem bele, de ez nem kötelező. Akik a sötétebb színű fasírtokat kedvelik, fűszerpaprikát is tehetnek hozzá. A masszát jól átkeverjük, korongokat formálunk belőle és sütőpapíros (vagy szilikonos) tepsiben sütjük meg, de előtte a korongok tetejét egy kevés olajjal megkenjük. Kb. 20 perc sütés után a korongokat megfordítjuk és még kb. 10-15 percet sütjük. Salátával, párolt zöldséggel nagyon finom. De szendvicsfeltétként is fogyaszthatjuk kenyérhez vagy valamilyen (sós) péktermékhez (kifli, zsömle, stb.). Ropogós fasírtkorongok lettek.
Tipp:
Formázás előtt, érdemes egy kis tálkába vizet készíteni és a kezünket abba mártani, így minden korong könnyebben elválik a kezünktől.
Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátával
Imádom a paprika édességét, a krumpli ropogósságát és a saláta frissességét. Tökéletes étel ebédre, vagy akár vacsorára is. Hozzávalók (2 adag): - 2 marék kockára vágott krumpli - 1 szelet kápia paprika - 2 újhagyma - himalája só - kókuszolaj Paprikakém: - 1 nagyobb kápia paprika - 2 gerezd fokhagyma - 1 újhagyma - himalája só, bors, chili - kókuszolaj Saláta: - 4-5 uborka - 1 kisebb fehér retek - 1 újhagyma - 1/2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só - citromlé Elkészítése: Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd beledobjuk a krumplit. (Ha többet szeretnénk készíteni, akkor tepsiben is megsüthetjük.) Sózzuk meg.Amikor már szépen pirul a krumpli, adjuk hozzá a felkockázott hagymát és a paprikát. Süssük még együtt úgy 10 percig.A paprikakrémhez a kápia paprikát szeleteljük fel, majd egy serpenyőbe süssük meg. Egy kevés olajat tehetünk alá, és meg is sózhatjuk. A fokhagymát is adjuk mellé.Amikor szépen megpirult/megpuhult a paprika, botmixerezzük össze a fokhagymával és az újhagymával. Sózzuk, borsozzuk.Tálalás előtt keverjük össze a krumplival.A salátához gyufaszálra vágjuk az uborkát és a retket. A puha avokádót gyúrjuk hozzá. Sózzuk, adjuk hozzá a mustárt és a felszeletelt újhagymát.
Spárgás Quiche tofuval és nyers zöldségsalátával (gluténmentes)
Mint, ahogy azt már megszokhattátok tőlem, ezen a gasztroblogon sokszor hozok nektek nemzetközi konyhákból származó ételeket, ízeket, melyekkel általában utazásaink vagy kölünböző kultúrájú barátaink révén találkozunk. Ez a bejegyzés is egy ilyen népszerű francia receptről fog szólni. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval Az egyik kedvenc vegetáriánus éttermünk kínálatában rendszeresen találkozunk a francia konyha egyik hagyományos ételével, a Quiche - vel. Ezt az omlós tésztaágyon fekvő tojásos lepényt, a szezonnak megfelelően gazdagíthatjuk az éppen aktuális zöldségekkel. Így nem lesz unalmas, és mindig értékesebbnél értékesebb tápanyagtartalommal bírhat, ha az évszaknak megfelelő zöldséggel készítjük el. Egy könnyed és lágy fogás a tojást kedvelőknek, akár reggelire is. :-) "Quiche (ejtsd: kis) a franciák pizzája, egy klasszikus francia étel, melynek alapgondolata a következő: egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény. A quiche a francia konyha hagyományos étele, jó tulajdonságai népszerűvé teszik az egész világon. Előre elkészíthető, melegen és hidegen is fogyasztható, kiválóan melegíthető és könnyen csomagolható. Eredete Németországba vezet, ahol a német határ közelében vasserpenyőben készítették. Neve a német kuchen (=sütemény) szóból franciásodott quiche-re. Aquiche a második világháború után vált népszerűvé Angliában, az USA-ban pedig a 1950-es években. Mára már egészFranciaországban elterjedt és közkedvelt étel, mivel szinte minden maradék alapanyagból, gyorsan elkészíthető a család ízlése szerint." Forrás: Wikipedia Az egyik aktuális szezonális zöldség a spárga. Jellegzetes íze, és kemény állaga nem éppen teszi népszerű zöldséggé. Jótékony hatásai miatt azonban érdemes megtalálni a módját, hogy milyen formában fogyasszuk szívesen. Egy korábbi bejegyzésben, amikor zöld spárga pesztós spagettit készítettünk, már volt szó a zöld spárga jótékony hatásairól, vitamin-és ásványi anyag tartalmáról, ezért erről most nem tennék itt említést. Nem régóta ismerem a Quiche-t, de szerelem volt első kóstolásra, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem, otthon is el kell készítenem! Mivel ez egy új terület számomra, ezért keresgéltem egy kicsit a neten, és a Fitway oldalán találtam is egy számomra megfelelő alap Quiche receptet, amit a saját ízlésünkre formálva elkészítettem. Nagy szeretettel osztom meg veletek is, ezt a francia klasszikust, az évszaknak megfelelően természetesen spárgával. :-) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval HOZZÁVALÓK: ( kb.6 személyre) a töltelékhez - 1/2 bögre reszelt parmezán sajt - 1 közepes lila hagyma apróra vágva - 2 gerezd fokhagyma (fokhagymanyomóval összepréselve) - 1 evőkanál kukorica liszt - 1 köteg zöld spárga - 200 g GMO mentes natúr tofu apróra morzsolva - 1/2 bögre rizstej - 5 db bio tojás - Himalája só tetszés szerint, frissen őrölt fekete bors ízlés szerint , 1/2 tk szárított oregánó - 1 kisebb csokor friss petrezselyem - 3 db nagyobb friss bazsalikom levél - opcionálisan - 2 ek sörélesztő pehely tálaláskor a tésztához - 1 bögre (barna) rizsliszt - 1 bögre kukorica liszt - 0,5 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 1/8 bögre kókuszzsír (olajként) - 1/2 bögre rizs tej - 1/4 bögre meleg víz Gluténmentes spárgás Quiche tofuval ELKÉSZÍTÉS:A tésztához a száraz és folyékony alapanyagokat keverjük össze külön külön, majd gyúrjuk egybe őket. Addig gyúrjuk a tésztát, míg egynemű és könnyed nem lesz. Ha kész a buci, tegyük félre letakarva meleg helyre állni kb.1 órát. Közben tegyünk fel egy nagy lábasban vizet forrni. Amint elkezd forrni, dobjuk bele az előre megmosott spárgákat. (ha nagyon fás a vége, azt vágjuk le, és dobjuk ki.) 2 perc után szedjük ki, és folyó hideg víz alatt öblítsük le őket. Majd vágjunk belőle 4-5 cm-es darabokat. Keverjük össze a tojást, a sót, a borsot, az apróra vágott friss petrezselymet,az oregánót, a szétmorzsolt tofut, az apróra vágott lila- és fokhagymát, a rizs tejjel, majd szórjuk bele a blansírozott spárga darabokat. (Tegyünk félre pár darabot a tetejére díszitésnek). Vissza a tésztához... Az apróra vágott friss bazsalikommal és a reszelt parmezán egy részével szórjuk be a gyúródeszkát. A pihent és kissé megkelt tésztát nyújtsuk ki a bazsalikomos-parmezános keveréken kicsit nagyobbra, mint amekkora a sütőformánk. A kinyújtott tésztát borítsuk a sütőformába úgy, hogy a széleit a sütőforma oldalához igazítjuk, körülbelül 2 centi magasan. Öntsük a közepébe a tojásos keveréket, majd szórjuk meg a maradék spárgával és parmezánnal a tetejét. (Használjunk jó minőségű sütőpapírt a sütő forma és az étel közé.) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval 200 °C -ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt süssük készre a francia fogásunkat. Tálalás előtt hagyjuk állni, és hűlni egy 10 percet, hogy a tészta könnyedén leváljon a sütőpapírról. Szórjuk meg sörélesztő pehellyel, és tálaljuk friss nyers zöldségsalátával a könnyed, és ízletes főételünket. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval, nyers zöldségsalátával Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! A nyers zöldségsalátához összekevertem 1 db érett avokádót, 1 db pritamin paprikát, 2 db nagyobb sárgarépát, 5 szem retket, 5 szem koktél paradicsomot és 1 szál póréhagymát. Ezeket előre összedaraboltam, és betettem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Marinált sült tempeh szendvics paradicsommal, avokádó majonézzel és salátával
2015. május 11. Zizi kalandjai
Marinált tempeh ropogósra sütve, szendvicsbe pakolva avokádó majonézzel, paradicsommal, salátalevéllel tálalva finom puha, de ropogós héjú kovászos kenyérben. Remélem beindaltak az ízlelőbimbóitok! A tempeh tökéletesen ízesíti a szendvicset, amely nagyon hasonlít az angolszász BLT szendvicsre. A BLT a bacon-lettuce-tomato rövidítése, vagyis szalonna-saláta-paradicsom + majonéz + kenyér. Természetesen ez egy vegán változat.
A Pipacsos srácok felkértek, hogy alkalomadtán kreáljak valamilyen vegetáriánus/vegán feltétet az ő fantasztikus kenyereikhez. Ehhez most félbarna kenyeret használtam és igen jól kiállta a próbát. Nem egy unalmas salátalevéllel megtömött vegán szendvicsről van szó, hanem egy igazán izgalmas, ízekben, színekben gazdagról, amelyet szerintem a húsevők is komálnának. Kiváló egyébként piknikezéshez!
Nem próbáltam tofuval, elképzelhető, hogy azzal is működik, de az állaga nem biztos, hogy olyan ropogós lesz (szerintem a tofut nem lehet olyan vékonyra szelni, mint a tempeh-t), mint a tempeh-nek. A tempeh-t Budapesten több helyen is be lehet szerezni, aki pedig vidéken lakik, az innen tud rendelni (egészen kedvező a szállítási költség), most éppen akciós a tempeh náluk. Fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk, mert akkor lesz igazán nyerő a szendvicsünk, amellyel egyébként le is kenyerezhetjük a vendégeinket!
Marinált sült tempeh szendvics paradicsommal, avokádó majonézzel és salátával
Hozzávalók:
Tempeh-hez (elég nagy adag lesz belőle):
– 250 g tempeh
– 1/4 bögre szójaszósz (lehet tamari is, a gluténmentes változat)
– 1/4 bögre almaecet
– 1/4 bögre juharszirup
– 1/4 bögre napraforgó olaj
– 1/4 bögre víz
– 2 evőkanál füstölt paprika
– 2 teáskanál fokhagymapor
Szendvicshez:
– néhány szelet kenyér
– marinált sült tempeh szeletek
– avokádó majonéz (lehet hagyományos vagy vegán majonézt is használni)
– paradicsom szeletek
– saláta
– só, bors
A tempeh-t vágjuk vékony szeletekre.
Egy tálban keverjük össze a füstölt paprikát a fokhagymaporral, lassan öntsük hozzá az összes folyékony alapanyagot, közben kevergessük, hogy csomómentes legyen. A szeletekre vágott tempeh-t tegyük egy lapos sütőtálba vagy dobozba (lehet egymásra is pakolni a szeleteket, nem fontos egy rétegben maradniuk), öntsük rá a pácot és tegyük be a hűtőbe marinálódni legalább két órára, de akár egy éjszakára is.
Egy serpenyőben közepes láng felett hevítsünk napraforgó olajat és adagokban süssük ki a tempeh szeleteket, mindkét oldalukon néhány percig, amíg megbarnulnak és enyhén ropogósak lesznek. A megsült szeleteket tegyük egy konyhai papírtörlővel kibélelt tányérra, hogy a felesleges olajat lecsöpögtessük.
Ha friss, ropogós a kenyerünk, használjuk nyugodtan pirítás nélkül. Ha egy-két napos, akkor kenyérpirítóban pirítsuk ropogósra. Kenjük meg a szeletet avokádó majonézzel, tegyünk rá salátát, tempeh-t, paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, majd tegyük a tetejére a másik kenyérszeletet (amit szintén megkenhetünk majonézzel).
Nyamm!
Magyaros csicsókakrém
Ma kóstoltam ilyent életemben először, és annyira ízlett, hogy itthon tüstént el is készítettem.
Végre egy valóban finom, ehető, élvezhető csicsóka recept, amiben a csicsóka tipikusan földes íze nem dominál.
Az eredeti recept, amit persze lehet variálni vegánsághoz és nyersevőséghez mérten, következő verzió nálam is egy napraforgómagból, és kesudióból kutyult változat lesz a sajtos helyett.
Hozzávalók: 50 dkg csicsóka, 20 dkg natúr vagy tejszínes sajtkrém, 3 evőkanál tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, fél fej vöröshagyma vagy 1 újhagyma, 1 evőkanál mustár, 2 púpozott teáskanál édesnemes őrölt pirospaprika, 1 kiskanál őrölt kömény, só, bors, petrezselyemzöld, ízlés szerint egy kevés erős darált paprika.
Elkészítés: A csicsókát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. Amikor kihűlt, külső részét lehámozgatjuk, majd a belsejét villával pürésítjük. Hozzáadjuk a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd az apróra vágott fokhagymát, vöröshagymát/újhagymát. Ízesítjük pirospaprikával, őrölt köménnyel, sóval, borssal és kevés erős darált paprikával (kihagyható). Végül apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá. Az egészet jól elkeverjük, és 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.
forrás: nakicsicsoka.hu reklámprospektusa
Lehet kenyérre kenni, vagy karikákra vágott cukkini karikákra, krékerekre.
Medvehagymás gombóc
És még mindig medvehagyma! Egyszerűen nem bírok betelni a tavasz csodaszerével! Vajon a medvék véletlenül legelnek-e téli álmuk után medvehagymát? De nem ám! Ezzel erősítik és méregtelenítik a szervezetüket. És mivel én bízom bennük, most medvehagymás krumpligombócokat sütöttem. Rengeteg lett, de sebaj, mert kb. mindenhez jó volt. Piknikre, szendvicsbe, köretnek és salátával vacsorára is isteni.
Hozzávalók 50-60 kisebb golyóhoz, 4-5 személyre:
[...] Bővebben!
Bulgur saláta
Most már hamisíthatatlanul itt a tavasz, egyre melegebbek a nappalok mindenki örömére. Végre vége a "koplalásnak", egyre többféle friss zölség közül választhatunk. Használjuk ki, gazdagítsuk friss zöldségekkel ételeinket, vagy fogyasszunk köretnek friss salátákat. A gabonák és friss zöldségek remek párosítás. A gabonák közül a kedvencem pedig a bulgur, gyakran kerül köretként a tányérunkra. Szerintem önmagában is nagyon finom ez az étel, de pirított szejtánnal isteni volt! :) Hozzávalók: 2 csésze bulgur sárgarépa brokkoli póréhagyma szárzeller himalája só kevés hidegen sajtolt olaj 1. A bulgurt megfőzzük, majd ízesítjük kevés sóval, lestyánnal, esetleg friss petrezselyemmel, és hidegen sajtolt napraforgó olajjal. Félre tesszük hűlni egy kicsit. 2. Forrásban lévő vízben kb. 3 perc alatt megfőzzük a brokkolis és a sárgarépát, hogy még egy kicsit ropogósak maradjanak. Jól lecsepegtetjük őket. 3. Felszeleteljük a póréhagymát és a szárzellert, majd a lehűlt brokkilival és répával együtt hozzáadjuk a burgurhoz, és összeforgatjuk őket. A zöldségek arányát mindenkire rábízom, szerintem ez ízés kérdése. A zöldségeket is bátran variálhatjuk, én kápia paprikás, pirított padlizsános formában is elkészítettem, úgy is nagyon ízletes volt. Ani Tisztán,tudatosan!
Paradicsomos-krumplis tészta
2015. április 21. Mindennapi ételeink
Elsőre nem egy megszokott párosítás. Azonban az a története, hogy Fanni odavan a paradicsomszószos tésztáért. hagymás alapra mindig valami más kerül (bab/ összemorzsolt tofu / reszelt cukkini / padlizsán stb.), és aztán jöhet is a paradicsompüré, fűszerek, és nincs az a mennyiség, amit ne tudna elpusztítani a kislányunk. Mivel elég régóta beteg, ezért a kedvenceivel kedveskedek neki, nincs nagyon étvágya sem pár napja. Ezért paradicsomos tésztát készítettem, de mivel a paradicsom meghajthatja és amúgy is napok óta kevesebbet eszik, ezt nem szerettem volna. Ekkor jutott eszembe, hogy a krumplis tészta is abszolút favorit. Így kombináltam a kettőt. A fotó hátterében manókánk műanyag zöldség-gyümölcsei láthatóak. Egy bevásárlókosárban kapta ezeket anyukámtól. Azóta nem telik el nap, hogy ne játszanánk zöldségest. Az összes gyümit-zöldséget felismeri és kérésre odaadja nekem, vevőnek. :-) A tányért a Tommee Tippee-től kaptuk. Köszönjük! Hozzávalók: 1 nagyobb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 ek. liszt 2 ek. olívaolaj 2 ek. víz 1/2 l paradicsomlé fűszerek: lestyán, gyógynövényes fűszersó, só, bazsalikom, gyümölcscukor Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, majd a víz és az olaj keverékén megpároljuk. Eközben a burgonyát meghámozzuk és apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a hagymához és félkészre főzzük. Amikor majdnem puha, ráöntjük a paradicsomlevet, fűszerezzük és készre főzzük. Tésztávaé tálaljuk.
Lestyános zellerkrémleves
2015. április 20. Éltető ételek
Tudjátok, hogy milyen fűszernövény a lestyán? Én csak nemrég ismerkedtem meg vele, annak ellenére, hogy ez egy igazi magyar fűszernövény és gyógynövény is. Évelő, a kertemben már most nagyon szépen megbokrosodott, egészen fagyokig gyűjthető. Hozzávalók: - 1 kis öklömnyi zeller - 2 közepes krumpli - 1 újhagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 kisebb sárgarépa - 3-4 levél lestyán és petrezselyemlevél - fél zöldségleveskocka - kevéske kókuszolaj - 1 evőkanál zabliszt - kevés zabtejszín - himalája só Elkészítése: - Minden zöldséget tisztítsuk meg, majd daraboljuk fel egyforma méretűre. - Egy lábasba tegyük a kókuszolajat, majd dobjuk rá a hagymát. Egy kevéske idő után mehet a többi zöldség is. Úgy 3-5 percig kavargassuk, majd szórjuk rá a lisztet. - Öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. - Sózzuk meg, főzzük puhára. - Tegyünk mindent egy turmixba, és adjuk hozzá a zöld leveleket. - Turmixoljuk simára. - Öntsünk hozzá egy kevéske tejszínt és rottyantsunk egyet rajta.
Gomba masala (avagy indiai gombapörkölt)
2015. április 19. Vegán muflon
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi - ha nem is feltétlenül tradicionális, de - kíméletlenül finom specialitás kulcsösszetevője.
Beszerzendő:
1/2 kg gomba (én speciel champignont használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott mezei zöldpaprika vagy kaliforniai paprika 1 evőkanál őrölt koriander 3 db zöldchili vagy piros chilipaprika 1 kiskanál római kömény (egész) 2 kiskanál mustármag 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál kurkuma 2 kiskanál gyömbérkrém 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 evőkanál currylevél só Az "öntethez": 2 evőkanál vegán biomargarin 2 evőkanál currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 evőkanál felaprított korianderlevél 1 db zöldchili vagy piros chilipaprika kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott káromkodások közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a hosszában felvágott zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a gyömbérkrémet, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk az őrölt köményt, a garam masalát, az őrölt koriandert, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a biomargatint, hozzáadjuk a zöldchilit és a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
A király kedvence palacsinta
2015. április 18. Vegan Spirit
A Tésztához:
-
0,5l szójatej
-
18ek finomliszt
-
1 csapott ek keményítő
-
1dl napraforgó olaj
-
1 közepes lilahagyma
-
4dl víz
-
2mk só
- 50g tökmag
A tökmagot megpirítjuk és összezúzzuk. A lilahagyamát apróra vágjuk. A tökmag kivételvel minden összetevőt kikeverünk, majd elkezdjük kisütni. Amikor a tészta felső fele még nyers, gyorsan megszórjuk a tökmaggal, majd készre sütjük.
Sajtkrémhez:
-
300g natúr tofu
-
0,5dl citromos repceolaj
-
fél citrom leve
-
1dl víz
-
2mk só
-
2mk őrölt színesbors
-
1/2mk fokhagyma granulátum
-
1/2mk morzsolt rozmaring
- egy szárzeller középső 3 (ujjnyi széles) szára.
A szárzeller kivételével minden összetevőt turmixgépbe dobunk és homogénre dolgozzuk. A szárzellert apróra vágjuk, és a krémhez keverjük.
Balsírozott körtéhez:
-
2db nagy körte
- 3l víz
A vizet felforraljuk, a körtéket félbe vágjuk, kimagozzuk és a forrásban lévő vízbe rakjuk 3 percre. Fontos, hogy hamar lehüljenek a körték, ezért amint kivettük a forró vízből jeges vízbe rakjuk, és ott hajuk lehűlni. AMikor kihűlt, vékony csíkokra vágjuk.
Végül a palacsintákat megkenjük a lrémmel, és belehalmozunk pár csík körtét. Felcsavarjuk, és nekiesünk. :)
Áldott étkezést!
Bálint
Medvehagymás rakott krumpli
Van olyan recept, amin az ember napokig agyal. Kísérletezget, finomítja, mindenféle variációt kipróbál. A másik meg csak úgy kipattan, akárcsak ez a medvehagymás rakott krumpli. Mert ha tavasz, akkor medvehagyma! :) Pár hétig még tart a szezonja, és utána slussz, legközelebb jövő tavasszal lesz megint. Te főztél már valamit medvehagymából az idén?
Hozzávalók 3-4 adaghoz:
[...] Bővebben!
Spenótos-diós grissini
2015. április 16. Mindennapi ételeink
Igazi uzsonna, nemcsak gyermekeknek. :-) Fannink hála Istennek, a sóskán kívül mindent nagyon szeret. A zöldségek jöhetnek éppúgy, mint a gyümölcsök. És, mivel tőlünk nem kapott csokit, pl. ha nagymamától kap, belekóstol, és nem kell neki :-) ennek is örülünk. Hozzávalók: 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 2 dkg élesztő 1 tk. méz 2,5 dl langyos víz 2 ek. olívaolaj 1 tk. só --- 10 ek. sűrűre elkészített spenótkrém (20 dkg spenót 3 ek. finomliszt 4-5 gerezd fokhagyma 2 dl növényi tejszín só - ízlés szerint) 10 dkg dió /kesudió Elkészítés: A tésztához a liszteket keverjük össze egy nagy tálban. Adjuk hozzá az olívaolajat, sót. Az élesztőt tegyük a langyos-mézes vízbe, és várjuk meg, amíg felfut. Keverjük hozzá a lisztekhez és 5-10 percig két kézzel gyúrva készítsük el a tésztát. Fél óráig letakarva kelesszük meleg helyen. Eközben készítsük el a spenótot: olaj nélküli serpenyőbe tegyünk lisztet, pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a spenótot, sót, fokhagymát, és legvégül a tejszínt. Turmixoljuk össze és forraljuk fel. Ekkor keverjük hozzá a ledarált diót /kesudiót. Egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki a megkelt tésztát. Kenjük le egyenletesen a spenóttal, majd vágjuk fel előbb hosszú csíkokra, majd minden hosszú csíkot félbe. Minden csíkot a felénél hajtsunk ketté, és ,,fonjuk össze. Tegyük sütőpapíros tepsibe, takarjuk le konyharuhával, és meleg helyen várjunk 10-15 percig. Ez idő alatt melegítsük elő a sütőt. Kenjük le a grissinik tetejét olajjal, és tegyük 160 fokos sütőbe, 25-30 perc alatt süssük készre. Önmagában is finom ropogtatni való, de levesbetétnek is kitűnő, vagy készíthetünk hozzá "tejfölös" mártogatóst is.
“Lehetetlen étel”… ami finom – avagy fokhagymás mákfőzelék
Furcsán hangzik ez az ételpárosítás, de sokszor a legidegenebbnek vélt dolgokból születnek a legfinomabb ízcsodák.
Mákos dolgokat általában édesen fogyasztunk, a sós változatra csak kevesen vállalkoznak.
Trencsényi Tibor ezzel a különleges ételkölteménnyel lepett meg minket.
Elkészítés:
A megtisztított és karikákra vágott répát megfőzzük zöldségkockával ízesített lében (Na-glutamát mentes!), hozzáadjuk a mákot is. Míg fő, közben elkészítjük a rántást: kis olajon lisztet pirítunk, fokhagymával, köménnyel ízesítjük, majd a rántást a léhez adjuk. Összeforraljuk, és már kóstolhatjuk is.
A mákot a főzelékbe szórhatod egészben és őrölten is.
Fenti változatban nem őrölve szerepel, ízlés kérdése.
Köszönjük a receptet, Tibor!
Készítsétek el Ti is, és írjátok meg véleményeteket!
Lencsehurka (vegán, gluténmentes)
A tepsiben sült lencsehurkát az esetek legnagyobb részében barna rizzsel készítik a vega és vegán szakácsok, háziasszonyok (vagy férjek). Kölessel is kipróbáltam, hasonló ízvilágot lehet kreálni. Konkrétan nekünk, húsmentesen étkezőknek a hurkára emlékeztető íze van. Nem mintha annyira sóvárognánk a hurkáért. Itt inkább arról van szó, hogy ezzel is még változatosabbá tehetjük az étkezésünket. Azok pedig, akik újonnan tértek/térnek át az erőszakmentes táplálkozásra, bizonyára a megszokott ízvilág köszön vissza. Persze nem olyan szaftosan, ahogy az a képekből ki is derül. Bevallom, nagyon szeretem a lencsehurkát. Egyszerű az elkészítése is, sok konyhai ügyességet nem kíván. A fűszerezésben rejlik sikerének a titka.
A recept:
Hozzávalók:
1/2 kg lencse
1 bögre köles (4 dl-es bögre)
só
majoránna
őrölt kömény
piros fűszerpaprika
fokhagyma
babérlevél
sütőpapír
Elkészítés:
A lencsét miután átmostuk, némi áztatás után sós, babérleveles vízben puhára főzzük. Közben a kölest megmossuk, szintén feltesszük főzni, annyi vízben, hogy a víz ellepje a kölest. Némi sót hozzáadunk. Amikor megfőtt a köles és a lencse is, összekeverjük őket egy nagy tálban, majd majoránnával, őrölt köménnyel, fűszerpaprikával és aprított fokhagymával (vagy granulátummal) fűszerezzük. Szükség esetén sót is teszünk hozzá. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, elterítjük rajta a masszát, igény esetén megszórjuk némi olajos maggal (pl. napraforgó, szezám, tökmag, stb.) Kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. Szeletekben tálaljuk. Lila/vörös káposztát pároltam hozzá. A káposztához egy kevés almát is szeleteltem.
Mustáros-medvehagymás köles
2015. április 12. Éltető ételek
Imádom a kölest és a belőle készült ételeket is. Mivel tavasz van, így mindenképp tettem bele medvehagymát, ugyanakkor a brokkoli is a kedvencem, így ez sem maradhatott ki belőle. Persze, ha nincs medvehagyma, akkor bármilyen más zöldfűszer is kerülhet bele. Ezt az ételt többféleképpen is tálalhatjuk. Egyrészt, ha jól összetörjük, tejszínnel lazítjuk, akkor kenőke lehet. Egyszerűen köretként tálalva, jó sok zöldsalátával és falafellel...hmmm... Na és az eredeti verzió szerint, amikor is készítettem hozzá medvehagymás zöldborsó mártást. Ja... és grillezett gomba tölteléke is lehet. Úgyhogy a lehetőségek végtelenek. Hozzávalók (3 fő): - 1 csésze köles - 1 kisebb vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 szép brokkolirózsa - kis csokor friss medvehagyma - 1-2 teáskanál mustár - himalája só - (növényi) tejszín - kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát és a fokhagymát egy pici kókuszolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a megmosott kölest, és felöntjük 2x mennyiségű, sós vízzel. Kb. 10 perc alatt megfőzzük, majd kiszedjük egy nagyobb tálba, és hagyjuk kihűlni. Időnként villával lazítsunk rajta.Vágjuk fel a medvehagymát és a brokkolit is igazán pici darabokra. Keverjük a köleshez. Adjuk hozzá a mustárt és fűszerezzük.Ha kenőkét szeretnénk, akkor lazítsuk tejszínnel.Itt gombócozva lett, majd sütőben megpirítva, és zöldborsómártással.
Medvehagymás szendvicskrém (vegán)
Húsvét előtt nátha döntött le a lábamról. Akkor készítettem ezt a medvehagymás szendvicskrémet, ami a gyógyuláshoz is nagyon jól jött, ugyanis a medvehagyma erőteljesebb íze miatt is a légút-tisztító hatását megtapasztalhattam. Akik kedvelik a pikáns, de krémes ízvilágot, azoknak érdemes készíteni egy adag medvehagymás szendvicskrémet. Egyszerűen kenyérre vagy bagettre kenve nagyon finom ráadásul egészséges, náthából lábadozóknak külön ajánlom.
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag medvehagyma
1 bögre hajdina
1/2 tofu
1/3 bögre sörélesztő-pehely
só
1-2 ek kókuszzsír vagy olívaolaj
Elkészítés:
Az alaposan átmosott hajdinát felforraljuk, majd puhulni hagyjuk. Kb. negyed óra alatt magába szívja a vizet és teljesen megpuhul. Közben előkészítjük a többi hozzávalót: Egy turmixgép poharába belevágjuk a medvehagymát (pl. ollóval), belekockázzuk a tofut, hozzáadjuk a kókuszzsírt vagy olívaolajat, majd a megfőtt hajdinát, némi sót. Összeturmixoljuk. Kész is a szendvicskrém. A sörélesztőpelyhet elhagyhatjuk, ha teljesen gluténmentes krémet szeretnénk. Ha ez nem igény, akkor viszont érdemes beletenni, mert krémes, enyhén sajtos íze lesz tőle.
Medvehagymás-spenótos lasagne
2015. április 10. Éltető ételek
Újabb finomság készült ma ebédre, mely teljesen vegán módon is elkészíthető. Igazán ízletes, fűszeres, fokhagymás... szóval finom. Mivel nem akartam sokat mosogatni, így egy lábasban, egymás után készítettem el a szószokat. Hozzávalók (2 adag): - 1/2 doboz lasagne tészta - 40 dkg friss paradicsom (vagy 5 dl házi paradicsomlé) - jó sok fokhagyma - 20 dkg friss spenót - 6-8 levél medvehagyma - kókuszolaj - só, bors Besamell mártás: - 3 evőkanál zabliszt vagy rizsliszt - 5 dl rizstej - szerecsendió - babérlevél - só, bors Elkészítése: Egy serpenyőben tegyünk fel melegedni 1 evőkanál kókuszolajat. Tisztítsunk meg 2 gerezd fokhagymát, majd reszeljük az olajhoz. Alaposan mossuk át a spenótot, kézzel tépkedjük szét, és dobjuk rá a fokhagymás kókuszolajra.Pár perc alatt összeesik a spenót. Sózzuk, borsozzuk és szedjük ki egy tálkába. A medvehagymát alapos megmosás után vágjuk fel kis darabkákra. A 3/4 részét keverjük a megfonnyasztott spenóthoz.A paradicsomot turmixoljuk vagy botmixerezzük össze. Szintén kerüljön bele úgy 2 gerezd fokhagyma. Szintén lehet sózni.A serpenyőbe ismét tegyünk egy kevéske kókuszolajat, és öntsük rá a fokhagymás paradicsompürét. Kevergetve, lassan főzzük úgy 10 percig. Szintén öntsük ki egy tálkába.Már csak a besamellt kell elkészíteni. Ismét egy kevéske kókuszolaj, majd szórjuk rá a lisztet. Kevergessük, majd egy habverő segítségével - folyamatosan keverjük - öntsük hozzá a rizstejet. Kissé sűrű, puding állaga lesz. Fűszerezzük szerecsendióval és tegyünk bele 1 babérlevelet is. Sózzuk, borsozzuk.Állítsuk össze a lasagnet. Egy jénaiba tegyük a - paradicsomlé felét - tészta 1/3-át - besamell 1/3-át - medvehagymás spenótot - besamell 1/3-át - tészta 1/3-át - paradicsomlé felét - tészta 1/3-át - besamell 1/3-át - A tetejét szórjuk meg a maradék medvehagymával. - Előmelegített sütőben süssük úgy 30 percig. Ha eszel sajtféléket, akkor a tetejét megszórhatod füstölt mozarellával, és a spenótos töltelékben el tudnék képzelni egy kevéske zöldfűszeres kecskesajtot.
Ne dobjuk ki a kicsírázott fokhagymát! Szuperzöldséggel van dolgunk!
Néhány elmélet szerint a fokhagyma egészségtelen, vagyis olyan anyagokat tartalmaz, melyek többet ártanak, mint használnak. Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Jó, ha The post Ne dobjuk ki a kicsírázott fokhagymát! Szuperzöldséggel van dolgunk! appeared first on Twice.hu.
3. heti menü
2015. április 5. Mindennapi ételeink
Tartalmas együtt töltött napokat kívánunk mindenkinek! Férjemnek munkával telik a húsvéthétfő is, de majd bepótoljuk a közös programot valamikor. ...:) HÉTFŐ R: Kukoricatejes gabonakávé, sós kalács, gabonagömböc, répás tofupástétom, retek, saláta, újhagyma V: Palócleves, pogácsa, alma E: Házi kifli, répás tofupástétom, paradicsom KEDD R: Zabkása, baracklekvár, alma, mandarin, mandula/dió E: Sárgarépafőzelék, tavaszi burgonyakrokett, diós "hókifli" V: Ebédről maradék SZERDA R: Házilag sütött kuglóf, tahini-karoböntettel, alma, olajos mag E: Fokhagyma krémleves, tepsis burgonya, zöldség-gabonafasírt, saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Rizstejes tejbegríz, narancs, és karobos "csokikrém" (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva) E: Reszelt zöldségleves, milánói makaróni V: Melegszendvics (tofukőrözött, növényi sajt / pizzakrém, növényi sajt) PÉNTEK R: Tejberizs, kiwi, ananász E: Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta V: Zöldségpástétom, kenyér, paprika SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta V: Házilag sütött kenyér, Unicarm növényi pástétom, paradicsom, savanyú káposzta VASÁRNAP R: Kukoricakása kuglóf, gyümölcsszósszal E: Burgonyagombóc leves, grillezett zöldségek, bulgur V: Zellerpástétom, zsemle, paradicsom
Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló
2015. április 3. Zizi kalandjai
Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig).
Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe. A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével.
Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat!
A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el!
Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon…
Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…)
Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától
A mindig nyerő diósült
Húsvéti vöröslencse vagdalt
Foszlós kalács és briós
Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától
Húsvéti vegán kalács
Marcipános narancsos kalácsok Limarától
Sárgarépás magvas kenyér Limarától
Párolt retek
Gyors retek savanyúság
Vegán retekkrémleves
Gyömbéres répatorta
Vegán kókuszos répa muffin
Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól
Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol)
Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol)
Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol)
Avokádós töltött tojás (angol)
Vegán spenótos mártogatós (angol)
Kerek két hónapja nyers koszton
2015. április 1. Sose mondd, hogy soha
Ma vagyok 2 hónapos nyers :) Ez alkalomból visszatekintés és helyzetjelentés következik. Tavaly március 12-én határoztam el, hogy nyersvegánként élem tovább napjaim. Ezt követte közel 11 hónap próbálkozás, visszaesés, újrakezdés, bukdácsolás, ami alatt sokat tanultam magamról és az étkezésről is. S most február 1 óta fixen, visszaesés mentesen eszem csak nyers gyümölcsöt, zöldséget és magokat. (Saját kompromisszumom, hogy a fagyasztott gyümölcsöket a nyersek közé sorolom, noha szigorúan véve nem azok.) turmix alapanyagok összekészítve Hogy miket eszem? Változó, de mostanában nap közben főleg gyümölcsturmixot banánból, almából, datolyából, fagyasztott piros gyümölcsökből, egyre több friss spenót levéllel zöldítve. Mellette néha aszalt szilva+datolya+dió kombót nassolok. Este pedig jön a várva várt nagy tál saláta paradicsommal, uborkával, és öntetnek a kedvenc magtejfölöm fokhagymával, citromlével napraforgómagból és pár szem mandulából. Drágának hangozhat, de összességében nem költök többet élelmiszerre, mint korábban, mert annyi minden kiesik, például a kávé, az édességek, meg ilyenek. Nincs rájuk szükségem. A nyers étkezéssel összefüggésben nincs szükségem ezen kívül fejfájás csillapítókra és arckrémekre. Tegnap bőrig ázva, csontig átázott cipőben töltöttem 3-4 órát este, rázott a hideg, biztos voltam benne, hogy lebetegszem, de semmi. Erősebb, egészségesebb, nyugodtabb vagyok így, mint korábban. Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy az étkezés önmagában még nem elegendő. A testmozgás épp ugyanilyen fontos. Reggelenként futok 15-20 percet közepes tempóban a kutyákkal és utána végigcsinálom először ezt a 10 perces kis jógavideót utána pedig ugyanattól a szimpatikus hölgytől egy picit húzósabbat, ezt a másik 10 perces gyakorlatot. Kezdetben csak 5-10 perc futás volt és csak a könnyebbik jóga sor, az is bőven elég volt, de szép lassan növelem, talán még fogom is, de ez most így számomra tökéletes. Nagyon szeretek így élni. Szerencsésnek érzem magam, hogy megkaptam mindazt a hatást és segítséget, ami kellett. Hálás vagyok sokaknak. A teljesség igénye nélkül például Timinek a motiváló blogjáért és a máktej receptért, Mirának a könyvért, ami alapjaiban változtatta meg azt, ahogyan magamhoz viszonyulok, Bettinek a magtejföl receptért, és persze Daninak, nagyon hosszú lenne felsorolni mi mindenért. egy gyümölcsevő kolléga:)Szeretném elmondani másoknak, hogy mennyivel jobb így élni, mert nagyon elszomorít, amikor azt látom, hogy az emberek milyen rosszul érzik magukat a testükben. De tudom, hogy ez az étrend vadul hangzik és nehéz is az átállás. Szeretnék segíteni is. Az új tervem, hogy ha Dani ráér májusban segíteni nekem, akkor csinálok videócsatornát a témának, mert angolul rengeteg van, de magyarul nem nagyon láttam még. Olyat szeretnék, ami egyszerű, ami kezdőknek való, mint ez a blog is. Nem vagyok szakértő, tanuló vagyok, de szerintem az jó kiinduló pont, hogy nincs tanár és tanító, hanem mindannyian tanulók vagyunk. A lényeg, hogy egy-egy rossz élmény vagy sikertelenség miatt ne adjuk fel, bocsássuk meg magunknak a tökéletlenséget és haladjunk tovább előre. Ha én gyümölcsevővé tudok válni, én aki nem szerettem se a paradicsomot, se az almát, se a banánt, sőt ha nem volt muszáj, még vegánként is akár hónapokig nem ettem gyümölcsöt azelőtt... szóval ha nekem sikerül, akkor bárkinek sikerül. Ha szeretné :)
Medvehagymás krumplifőzelék (vegán)
Medvehagyma szezon idején tegyünk a legtöbb ételünkbe medvehagymát! Például a krumplifőzelék ízét is remekül fel lehet dobni vele. Egészséges alkalmazni. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása is ismert és bevizsgált, emellett felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére is alkalmazhatjuk. (Főként, hogy napjainkban sokan szenvednek felső légúti betegségekben, külön szerencsés, hogy tél végén, tavasz elején lehet szedni, piacokon hozzájutni.)
Miért medvehagyma a neve? A hiedelem szerint téli álmuk után a medvék is ezt keresik, ezt fogyasztják, hogy vérüket és emésztőszerveiket általa ,,megtisztítsák.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg krumpli
- 1 bögre (2 dl) növényi tej
- rizsliszt
- víz
- ételízesítő
- 6 - 8 szál medvehagyma
- só
Elkészítés:
A meghámozott, majd alaposan megmosott krumplit sóval megszórjuk és vízben roppanósan puhára főzzük. Közben a növényi tejet kb. 3-4 evőkanálnyi rizsliszttel kikeverjük. (Rizsliszt hiánya esetén kukoricakeményítőt is használhatunk.) A megfőtt krumplit ezzel a sűrűbb szósszal felöntjük, hozzáadjuk a felszeletelt medvehagymát, egy kevés ételízesítőt, egyet forr, lezárjuk és tálalhatjuk is. Magában most is finom étel.
Vegán kötözött sonka húsvétra
2015. március 27. La Veganista
Idén vége a bolti gabona gömböc egyeduralmának. Ha minden jól megy, házi vegán sonka kerül az asztalra. A kicsit macerás és néhány összetevőben módosított recept alapja a Hobbifőzőcske blogon található. Hogy bonyolítsam a helyzetet, kitaláltam, sonkaháló híján magam kötözöm a matériát. Rusztikusabb lett az összhatás és hosszadalmasabb a procedúra. Viszont a hurokkötözés elsajátítása jól jön a göngyölt, töltött, tekercselt szejtánokhoz, amik sütés főzés, pácolás közben egyben maradnak és tálaláskor szelhetők lesznek.
A sonka
- 2 + 3/4 csésze sikér por (2,5dl csésze)
- 1 doboz kidney bab (a levét leöntjük)
- 2 csésze víz
- 1/4 csésze étolaj
- 2 tk só
- 2 tk füstölt paprika
- 2 tk hagyma granulátum
- 1 tk fokhagyma granulátum
- 2 evőkanál sörélesztő
- 1 tk morzsol kakukkfű
- 1 kk bors
Pácfűszerek
- 1 ek cukor
- 1 ek só
- 3 g koriander
- 3 g borókabogyó
- 10 db. babérlevél
- 6 fokhagymagerezd
- 1 ek levespor
- 2 ek borecet
- 1 ek majoránna
- 1 ek kakukkfű
- 1 ek bazsalikom
- 1 ek oregánó
- 1 ek folyékony füst
- 2 ek szójaszósz
Így készítsd el
A legoptimálisabb, ha robotgép segítségével homogenizálod a sonka összetevőit, a szejtánon kívül. Amikor minden hozzávalót összekevertél, és a bab is pépes állagú, akkor folyamatos keverés mellett adagold hozzá kanalanként a sikérport. (Ha nincs robotgéped, akkor botmixerrel pürésíts és egy nagyobb tálban keverd össze a sikérrel.)
Ha kész a massza, válaszd ketté, és tekerd be alufóliába, a két végét megcsavarva, majd gőzöld 80 percen keresztül. (Mivel nincs gőzölő gépem, így feltettem egy fazék vizet, beleállítottam a fém tésztaszűrőmet, abba raktam a sonkákat és lefedtem.)
Gőzölés után bontsd ki a sonkákat, és a kéregképződés érdekében sütőpapírral bélelt tepsiben, 200C-on 15-15 percig pirítsd mindkét oldalát. (Forgatni és figyelni kell, hogy ne égjen oda.)
Kihűlés után jöhet a kötözés, amit pamut vagy kender zsineggel végezhetsz el. Se túl laza, se túl szoros ne legyen a hurkolás. A technikát a You Tube-ról lehet ellesni. Használhatsz sonkahálót is, de akkor elvész a sonka küllemének kézművesjellege, ugyanakkor kevesebbet fogsz káromkodni.
A páclé elkészítése egyszerű. Egy fazékba 3l vizet öntesz, hozzáadod a pácfűszereket és felforralod. Amikor kihűlt, rakd bele a sonkákat és hűtőben, naponta átforgatva pácold 4-6 napig.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
2015. március 27. Zizi kalandjai
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt.
Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit.
Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában.
Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon!
***
Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén!
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur
Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli
A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz
Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya
Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével
Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával
Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal
*****
KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!!
Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Félúton a paradicsomleves és a gazpacho között
2015. március 25. Mindennapi ételeink
Rendkívül finom leves, a még hűvös tavaszi esték valamelyikére. Ma ezzel várom haza a férjemet, aki ezekben a percekben érkezik meg. :-) Hozzávalók: 1 doboz olasz (egész)paradicsom konzerv ( 0,5 l) 3-4 dl víz 2 szelet száraz kenyér 2 ek. olívaolaj 8 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor újhagyma 1 reszelt sárgarépa 1/2 reszelt zellergumó bazsalikom, himalaya só - ízlés szerint aranybarna nádcukor - ízlés szerint 1 csokor petrezselyem -- 2 szelet pirítós kenyér, pesto Elkészítés: Az olívaolaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk a karikára vágott hagymát és az egész fokhagymákat, a megpucolt és lereszelt sárgarépát, zellert, majd ráöntjük az apró kockákra vágott paradicsomot, felöntjük vízzel, sózzuk, majd 2-3 perc főzést követően hozzáadjuk a -gyermekünk által - kis kockára tépkedett kenyeret, és még teszünk hozzá vizet. Kb. 15-20 percig főzzük, hogy a kenyér jó pépessé főjön. Egy perccel a főzés vége előtt beletesszük a bazsalikomot. Ha szükséges, hígítsuk még vízzel. Alaposan összeturmixoljuk, majd pestós pirítóssal és petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
Lilakáposzta főzelék
2015. március 24. Mindennapi ételeink
Érdemes lila színű zöldségeket, gyümölcsöket többet fogyasztanunk. Ennek jegyében ettünk valamelyik nap lilakáposztából készült főzeléket. A lilakáposzta egyébként 36 féle rákellenes anyagot tartalmaz. Hozzávalók: 1 kisebb fej lilakáposzta 1 fej lilahagyma 3 ek. olaj 3 ek. finomliszt himalaya só - ízlés szerint római kömény, vagy sima köménymag - ízlés szerint 8-10 ek. zabitalpor / natúr növényi tej víz - kb. 1-1,5 l citromlé . ízlés szerint Elkészítés: A hagymát apró kockákra vágjuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a lilakáposztát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd a megpárolódott hagymához tesszük, ízesítjük köménymaggal, sóval. Felöntjük növényi tejjel (annyival, amennyi ellepi) és megpároljuk. Közben elkészítjük a rántást: szárazon megpirítjuk a lisztet, majd hozzáadunk a káposzta levéből, Az így elkészült rántást ha szükséges, botmixerrel csomómentesre mixeljük, és egy szűrő segítségével a főzelékhez adjuk. Végül citromlével ízesítjük. TIPP: tálaljuk sütőben sült burgonya / édesburgonya / sütőtök tócsnival vagy krokettel..de önmagában is finom lesz . :-)
Heti menü
2015. március 23. Mindennapi ételeink
Mostantól igyekszem heti menüvel jelentkezni, ugyanis sokan kértétek, hogy segítsek nektek ebben. Így próbálom minden hét elején leírni ,mit ettünk múlt héten. Lehet, hogy az elején lesznek akadozások, de igyekszem-igyekszünk :-) Egyelőre recepteket a blogon tudtok böngészni, vagy saját kútfőből tudjátok elkészíteni az ételeket. :-) Szép új hetet kívánok mindenkinek! Íme, a múlt heti étrendünk, kislányunkra szabva :-) (most mi alkalmazkodunk hozzá): HÉTFŐ R: Mandulatejes zabkása, 1 banán, 1 kiwi V: Kelkáposzta főzelék, burgonyakrokett E: Házilag sütött zsemle, vegán májkrém, uborka KEDD R: Vegán tejbergíz, szilvalekvár, alma E: Szójapárizsis paradicsomos tészta, saláta (jégsaláta + paradicsom + öntet) V: Házilag sütött zsemle, zöldségpástétom, savanyú káposzta SZERDA R: Házi kifli, házi nutella + alma / tofukőrözött + paradicsom E: Sütőtök krémleves, rakott burgonya (napraforgó tejföllel, gabonakolbásszal, hagymával), sült cékla V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Vegán tejberizs meggykompóttal, reszelt almával E: Babgulyás, pogácsa, alma V: Pogácsa, búzahús szalámi, tzatziki saláta (napraforgó tejföllel) PÉNTEK R: Kukoricakása, növényi gyümölcsjoghurttal, alma E: Répás-tökmagos rizottó, céklafasírt-egyben sütve, paradicsomsaláta V: Főtt krumpli, savanyú káposzta, tökmagolaj SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Spenótos gnocchi, növényi sajt, karobos csiga V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kalács, házi nutella, mandarin E: Reszelt zöldségleves, zöldséges tarhonya, rántott karfiol, saláta V: Ebédmaradék
Mediterrán szejtánsült
2015. március 22. Mindennapi ételeink
Azért szeretjük a búzahúst, mert a szánk íze szerint alakítható. Mivel múltkor főzőkörre készítettem egy nagy adaggal, eltettem -bepácolva- egy pár szeletet, ínségesebb időkre. :-) Ha készen van a búzahús, 5-10 perc alatt (a körettől függően) finom ebédet készíthetünk. Hozzávalók: 8 szelet bepácolt búzahús (receptjét ld. itt) 2 ek. pesto 2-3 tk. mediterrán fűszerkeverék 8 szem olajbogyó kevés citromlé 2 ek. kókuszzsír -- bulgur Elkészítés: A bepácolt búzahúsokat megkenjük egy kevés pesto-val, megszórjuk a fűszerkeverékkel, és kókuszsírral kikent tepsibe tesszük. 2-3 percet sütjük mindkét oldalukat, majd meglocsoljuk ízlés szerinti citromlével. Olajbogyóval ízesített bulgurral, párolt brokkolival, nagy adag salátával tálaljuk. TIPP: a páclében mst ez volt: olaj + ugyanannyi víz, ill. fele annyi szójaszósz, paprikakrém, fokhagyma.
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval (gluténmentes)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész)
2015. március 20. Zöld Avocado
Az előző bejegyzés az írországi Szent Patrik napról, és az általa okozott "bezöldülésről" szólt! Prezentáltam nektek egy zöld menüsort, és azt ígértem, hogy végig veszem a recepteket. Tudom, hogy mindenki a látványos szőlős- csoki krémes torta receptre vár, ezért nem azzal kezdem! :-) A jó dolgokat általában ki kell érdemelni, a finom falatokra mindig várni kell, és az étkezést sem a desszertel kezdjük... legalább is általában nem. ;-) Egy kis türelmeteket kérem, és azt, hogy adjatok esélyt a többi zöld ételnek is, ne csak az édességnek! :-) tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Kezdjük a menüt a zöld levessel, ami ezúttal egy krémes, tápanyagban gazdag, ízletes és egyszerűen elkészíthető brokkolikrémleves. Tudom, tudom... a brokkoli nem egy közkedvelt zöldség. Higyjétek el, nálam sem volt az korábban. ;-) De az a jó a kevésbé finom zöldségekben is, hogy el lehet készíteni őket ízletes ételekként, és akkor szívesen kanalazzuk az értékes zöld brokkoli rózsákat például levesként, vagy eldugva egy burgonyás egytálételben. Jóóóó sok évvel ezelőtt vendégségben voltunk valahol, ahol illedelmességből megkóstoltam a számomra akkoriban egyáltalán nem vonzó tejszínes brokkolikrémlevest, szárított kenyér kockákkal, és reszelt sajttal. Mondanom sem kell, magamtól nem készítettem volna brokkolit semmilyen formában ezidőtájt. Illedelmességből megkóstoltam, és azóta nem tudom abbahagyni! :-) Persze a kenyér kockák mára már tökmag vagy napraforgó maggá alakultak, a reszelt sajt sem állandó szereplője ennek a tápláló krémlevesnek, és a tejszínes sűrítést felváltotta a természetes sűrítés*. Na és akkor röviden miért is olyan értékes és tápláló a brokkoli? "Rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt. A brokkoli az egyik C-vitaminban leggazdagabb zöldség. Többek között megtalálható benne az a szulforafán nevű kéntartalmú vegyületet is, amely kemopreventív molekulaként segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak a beindulását. Ezen kívül támogatja a szervezet méregtelenítésében fontos védőenzimek működését is, amelyek segítenek a rákkeltő anyagok kiválasztásában és megelőzik a rákhoz vezető sejtkárosodást. Különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenálló képessége. " Forrás: Dietetika Életmód brokkolikrémleves mozzarellával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 2 nagyobb fej brokkoli (lehetőleg kistermelőtől) - 2 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - kevés extra szűz olíva olaj, vagy kókusz olaj - 2 db bio leveskocka - egy marék friss petrezselyem - Himalája só, őrölt fekete bors, 1 ek mustár - tökmag és napraforgó mag levesbetétnek - mozzarella sajt ELKÉSZÍTÉS:Egy nagyobb levesfőző edényben kevés olíva / kókusz olajon aranybarnára dinszteljük az előre apróra felvágott vöröshagymákat. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel, beletesszük a bio leveskockákat, a sót, borsot, mustárt, a felkarikázott fokhagymákat, és egy marék friss petrezselymet. Ne spóroljunk a fűszerekkel, mert ez adja a leves ízét. Fedő alatt, közepes lángon elkezdjük összefőzni a leves alapot, közben pedig elkészítjük a brokkolit. A brokkolikat rózsáikra szedjük, és alaposan megmossuk. Mivel a brokkoli nyersen és párolva őrzi meg értékes ásványi anyag- és vitamin tartalmát, ezért ebben a receptben nem főzzük meg őket, hanem csak pároljuk, hogy egy igazán tápláló levest kapjunk végeredményül. :-) Elővesszük a pároló edényt (vagy ha van a kuktánkat), és feltesszük a brokkolikat gőzben párolódni. 10 perc múlva elzárjuk a hőt a tűzhelyen lévő mindkét edényünk alatt. A párolt brokkoli rózsákat beletesszük az alaplébe, és kézi botmixerrel krémes állagúra mixeljük a levest. *Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség, egy kevéssel több vízben, mint ami ellepi. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tökmaggal, és / vagy napraforgó maggal pótolhatjuk a leves tésztát, melyet az apróra morzsolt mozzarrelával együtt, fogyasztás előtt, a meleg levesbe szórva tálalunk. tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy "a dél-olaszországból származó mozzarella sajtot, a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből?! Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A bivalytejben nincs karotin, ezért a színe tiszta fehér." Forrás: wikipedia
Medvehagymás zöldborsó krémleves
2015. március 20. Éltető ételek
Mit is főzzek ma? Ugye ezt a kérdést ti is gyakran felteszitek? Tegnap vettem egy csomag medvehagymát, úgyhogy az biztos volt, hogy fog kerülni bele. Próbáljátok ki, amíg még van medvehagyma. Bár, szezonon kívül szárított medvehagymát szoktam az ételekbe tenni. Hozzávalók: - 1 kis fej vöröshagyma vagy 1 szál újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 csésze zöldborsó - 1 közepes méretű krumpli - 5-6 medvehagyma levél - himalája só, bors - 1/2 zöldségleves kocka (mindenmentes!) - 1 teáskanál kókuszolaj - tökmag a díszítéshez Elkészítése: - A kókuszolajat olvasszuk meg, majd tegyük bele a kis kockára vágott hagymát és a fokhagymát. Picit később dobjuk rá a zöldborsót és a kockára vágott krumplit. - Süssük, pároljuk picit, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy csak ellepje. - Fűszerezzük, és főzzük puhára (úgy 10 perc) - Vegyük le a tűzről, és vágjuk bele a medvehagymát. - Botmixer vagy turmix neki! - Díszítsük pirított tökmaggal és egy kis medvehagyma levéllel.
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 3. hét
HETI VEGÁN MENÜ 15-21. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, több szénhidrátra lenne szükséged, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Medvehagymás vöröslencse leves ropogós zellerszárral
2015. március 18. Éltető ételek
Na persze... megint medvehagyma. Bizony. Ilyenkor használjuk ki az alkalmat, és amikor csak lehet,(akár mindig) együnk medvehagymát. Hozzávalók: - 1 marék vöröslencse - 1 közepes krumpli - 1 közepes sárgarépa - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 kisebb vöröshagyma - kb. 10 cm-es szárzeller - 4-5 medvehagyma levél - 1 teáskanál kókuszolaj - só, chili, kevéske őrölt pirospaprika Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát. Picit később landolhat benne a vöröslencse és a többi zöldség. Persze előtt vágjuk fel kis darabokra.Fűszerezzük, és öntsük fel vízzel, úgy, hogy bőven ellepje.15 perc körül kóstoljuk meg, hogy megfőtt-e a zöldség. Amennyiben már puha is és finom is, adjuk hozzá a pici darabokra felvágott medvehagymát. Csak egy rottyantás, és kész is.
Tavaszi megújulás a Dr.Steinberger levekkel és játék
2015. március 18. Mindennapi ételeink
Kvízjátékra hívok mindenkit, a bejegyzés végén olvashatjátok a kérdéseket és azt, hogy milyen nyereményért játszotok. Hamarosan mindannyiunk nagy örömére végérvényesen is beköszönt a tavasz. Ilyenkor megújul a természet és ennek mintájára szervezetünk is jelez: megújulásra van szükségünk nekünk is. A téli, rostban és nyers zöldségben, gyümölcsben talán szegényebb étrendet követően nagyszerű, ha a tavasz kezdetekor be tudunk iktatni rövidebb-hosszabb léböjtöt, tisztítókúrát, hogy ne érjen utol bennünket a ,,tavaszi fáradtság vagy az influenza. A mi étrendünk alapja a sok zöldség és gyümölcs, ill. teljes értékű gabonák, itthon nem tarunk fehér cukrot, csak xilitet vagy szirupokat (pl. datolyaszirup, rizsszirup, agavé szirup) használunk, talán ennek köszönhetjük, hogy kb. 20-25 éve nem s voltunk influenzások, Fanni lányunk is akkor votl Azonban mi is érezzük (idén a szoptatás és éjszakázások miatt főleg én) minden évben (többször is) ennek a tisztításnak a szükségét a fáradékonyság, fejfájás, rossz közérzet emlékeztet erre. Az egészséges bélflóra nem is gondolnánk, de kulcsfontosságú az immunrendszer szempontjából, mert a bélrendszeri regenerálódás után a teljes immunrendszer helyreáll. Az egészséges bélflóra csökkenti a koleszterinszintet, lebontja az epesavakat és segít a csontrendszer helyreállításában. A fitoösztrogén-aktivitást is növeli. A fitoösztrogének az ösztrogén hormonokhoz hasonlók és ugyanolyan hatást fejtenek ki. Ha a hasznos baktériumok bontják, akkor érvényesítik rendkívül jótékony hatásukat, a káros bélflóra esetén viszont kiürülnek a szervezetből. A rostfogyasztás elősegíti, hogy a baktériumok képesek legyenek megtapadni a bélfalon. Az egészséges bélflóra rostban gazdag, szervezetet lúgosító vegetáriánus étrenddel, az enzimtartalom növelésével (nyers gyümölcsök és zöldségfélék, csíraételek, zöld levek fogyasztásával), probiotikum (pl. Protexin) szedésével, prebiotikum bevitelével segíthető elő, tartható fenn. (Prebiotikumok a következő táplálékokban találhatók: csicsóka, cikória, articsóka, köles, hajdina, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, zabpehely, főtt búza, bab, sárgaborsó, alma, citrusfélék). Mindezek mellett is ajánlott évente minimum kétszer (tavasszal és ősszel) tisztítókúrát végezni. Félév ugyanis elegendő arra, hogy szervezetünkben káros anyagok felgyülemjenek. Rendben, de hogyan álljunk neki? És mikor készítsük el az egész napra való ,,friss gyümölcs-és zöldségleveket? És hogyan vigyük magunkkal? Milyen adagokban fogyasszuk? Hasonló kérdésekkel küzdve vagyunk túl férjemmel pár tisztítókúrán. Némelyik kevesebb sikerrel működött, némelyik után éreztük a jótékony hatást. Nemrég felfedeztük, hogy az egyik kedvenc cégünk 5 napos fitnessz csomagotajánl a fogyasztóknak, amellyel nagyon egyszerű a léböjt, így, baba és munka mellett is. A számunkra megküldött ajándékcsomagot ezúton is köszönjük. Az alábbiakat tartalmazza: 1 üveg BIO ZÖLDBÚZAFŰKOKTÉL Zöldbúzafű levéből (45%), zöldteából, almaléből, agavesűrítményből készül, spirulina mikroalga hozzáadásával. A búzafű friss levében vitaminok, enzimek, fehérjék és klorofil, valamint több, mint 90-féle ásványi anyag és nyomelem található. Vasból a parajban lévő mennyiség tízszeresét tartalmazza. 1 üveg BIO ZÖLDSÉGLÉ Biológiailag termesztett zöldségek ízletes leve. A kíméletes gyártási eljárás megőrzi a zöldségekben található vitaminokat és ásványi anyagokat. A paradicsom íze mellett jól kivehető a zeller, a lestyán és a cékla zamata is. Tartalmaz még sárgarépát, uborkát, savanyú káposztát, hagymát, paprikát, kaprot, citromlevet, bazsalikomot, köményt és petrezselymet. Kalóriaszegény, ezért lékúrához is kitűnő. Salátaöntetként is finom. Melegítve - de nem forralva - ízletes levesként is fogyasztható. 1 üveg ANANÁSZLÉ Direktlé, nem koncentrátumból készül. A Dr.Steinberger Ananászléhez válogatott érett ananászt ( bromeliaceae) dolgoznak fel. Az ananászt meghámozzák és a teljes gyümölcsöt kíméletesen feldolgozzák. Ennek következtében az Ananászlé tartalmazza a gyümölcs értékes alkotóelemeit, így magát a gyümölcs húsát is. 1 üveg BIO CÉKLALÉ cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Régóta ismert a céklában található vörös festékanyag, a betanin. A zöldségek közül talán a cékla a legismertebb, hiszen a hagyományos táplálkozásban fontos szerepet kapott. A biológiai termesztés biztosítja, hogy a Dr.Steinberger Céklalé a növény valamennyi hasznos alkotóelemét hiánytalanul tartalmazza. Lékúrához is kiváló. 1 üveg BIO SÁRGARÉPALÉ Biológiai termesztésű zöldség értékes leve. A frissen szedett répát különleges eljárással, kíméletesen préselik. A bétakarotint a szervezet a répaléből jobban fel tudja venni, mint magából a zöldségből. Már 100 ml fedezi a napi bétakarotin-szükséglet egészét, amelyből a szervezet A-vitamint állít elő. A sárgarépában található még számos ásványi anyag, B-komplex, C-, E- és K-vitamin. Nagyon egyszerű a kúra: 1. nap: Zöldbúzafűlé koktél 2. nap: Zöldséglé 3. nap: Ananászlé 4. nap: Céklalé 5. nap: Sárgarépalé És a napi elosztás is: Reggeli: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 2 szelet rozsos kenyér Tízórai: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Ebéd: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 2 szelet rozsos kenyér Uzsonna: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Vacsora: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Mi beiktatunk még plusz két napot, egyet-egyet az elejére a végére, amikor nyers gyümölcsöket eszünk délig, majd nyers zöldségeket este 6-ig. Utána semmit. Naponta 2,5-3 l vizet szükségszerű a kúra alatt elfogyasztani. ÉS AKKOR JÖJJÖN A KVÍZJÁTÉK: A kvízjátékra helyesen válaszolók közül 1 ember 3 üveg dr. Steinberger italt (zöldséglé, céklalé, ananászlé) kap ajándékba. Az ajándékot ajándékként én postázom :-) A kérdések (melyekhez segítség az előzőleg felsorolt leveknél megadott linknél olvasható) 1. Hányféle nyomelem és ásványi anyag található a búzafű levében? 2. Hogy hívják a céklában található vörös festékanyagot? 3. Mit tartalmaz pontosan a bio zöldséglé? A válaszokat március 30-ig várom a magdolna.reisinger@gmail.com címre. :-)
Zöldséges szabdzsi kesudiós szószban
2015. március 17. Vegán muflon
A Pannónia utcai Pandzsab Tandori étteremben duplán is vérszemet kaptam a minap. Először, mert a kesudiós szabdzsit a választható csípősségi fokozatok közül a legextrémebb mellett döntöttem, valamint a mellé chilis naan kenyeret kértem. (Aki kíváncsi rá, milyen lehet egy vödör napalm elfogyasztása után sebbenzinnel gargarizálni, bátran kövesse a példámat!) Másodszor pedig, mert a szabdzsit ebben a kevésbé emberbarát formában is hibátlannak találtam. Ahhoz túl gátlásos vagyok, hogy ilyen helyzetekben éttermek konyháiba kéretőzzek be okulási célzattal, arról nem beszélve, hogy az indiai konyha illatanyagait legfeljebb akkor lehet száműzni a ruházatból, ha felgyújtjuk. Szerencsére a YouTube tele van olyan videókkal, ahol a fakírképző szakközépiskolák végzősei vicces angolsággal narrálják kiválónak tűnő ételeik főzési folyamatát.
Így hát előkészítendő:
2 közepes fej lilahagyma 3 db paradicsom 3 evőkanál kesudió 4 evőkanál zöldborsó 4 evőkanál zöldbab 1/4 fej karfiol 2 db sárgarépa 1 nagyobb burgonya 100 g füstölt tofu felkockázva (elhagyható, de inkább ne hagyjuk el) 2 evőkanál kókusztejszín 1 kiskanál só 1 kiskanál chilipor 1 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál gyömbérkrém (jobb híján gyömbérpor) 1/2 kiskanál őrölt görögszéna kevés felaprított korianderlevél Hovatovább: A felcsíkozott lilahagymát, a felkockázott paradicsomot és a kesudiót kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor az elegy némileg szétfőtt, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesítjük és félretesszük. A felkarikázott sárgarépát, felkockázott burgonyát és a szétbontott karfiolt kevés olajon félig megpároljuk, majd hagyjuk békében nyugodni. A felkockázott tofut megpirítjuk, majd az imént megpárolt zöldségekhez adjuk. Most pedig a következő lépéssel tovább lelkesítjük azokat, akik rühellnek mosogatni: egy újabb edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gyömbérkrémet/port, majd jó egy perc után az összemixelt kesudiós-paradicsomos elegyet. Mély szakértelemmel beleborítjuk a chilit, majd kis lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. (Ha túl száraz, kevés vizet adunk hozzá.) Hozzáadjuk a zöldségeket és a tofut, majd jöhet a kömény, a garam masala, a görörgszéna és a só. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt és közepes lángon készre főzzük. Legvégül felaprított korianderrel díszítjük.
Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
2015. március 14. Zöld Avocado
Nem tudom ti, hogy vagytok a kínai ételekkel, de mi nagyon szeretjük őket! :-) Ha idegen városban járunk, ahol nem ismerjük a helyi éttermeket, és kihagynánk a szokásos amerikai gyorsétterem láncokat, akkor keresünk egy kínai éttermet. A kínai éttermek nem arra hivatottak, hogy egy ünnepélyes családi ballagási ebédnek, vagy egy romantikus vacsorának a párunkkal, vagy akár egy céges munka vacsorának adjanak helyet! Azonban amikor már olyan éhesek vagyunk, hogy biztosra akarunk menni, és nem ismerjük az adott város lehetőségeit, akkor nekünk mindig ez a tuti befutó! ;-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával "A tömeg mindig tudja" elvet követve, olyan kínai éttermet keresünk, ahol bent már más vendégek is jóízűen falatoznak, és nem csak az üres műanyag székek meg a tulajdonosok széles mosolya köszön vissza, mikor benézünk az ablakon. :-) Lassan minden nagyvárosban, most már nagyjából minden sarkon van egy-egy kínai étterem, sőt egyre elterjedtebbek az "All you can eat", azaz "Egyél annyit, amennyi beléd fér" típusú éttermek is. Persze rengeteg rémtörténetet lehet hallani ezekről az éttermekről, de azért vannak közöttük elég igényesek is, ahol tényleg nagyon jól lehet lakni, nagyon jó áron, és másnap sem bánjuk meg. ;-) Ez a recept úgy született, hogy betévedtem egy keleti ízeket, alapanyagokat értékesítő szupermarketbe, ahol kiszúrtam egy bambuszrügy konzervet a polcon. Bambusz? Hmmm, ez elég érdekesnek hangzik. Meg is vettem, és itthon megszületett köré az étel is. Ez a glutén- és laktózmentes, vegán, édes-fűszeres, roppanós, bambuszosrügyes rizs lett belőle! :-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 1,5 bögre barnarizs - 3 bögre víz - kevés szezámolaj - 1 dl sötét szójaszósz - 2 közepes vöröshagyma - 3 ek Agave vagy Juhar szirup (esetleg méz, ha nem ütközik az étkezési elveinkkel) - 1 zöld lime - 1 bambuszrügy konzerv (darabolt) - 1 sütnivaló banán - nyers savanyú káposzta (tetszés szerinti mennyiség) - 3 közepes sárgarépa - fűszerek: bio ételízesítő kocka, fehér bors, chili vagy Cayenne bors - 3-4 marék friss spenót levél ELKÉSZÍTÉS: A saláta... A nyers sárgarépákat hámozzuk meg, majd daraboljuk a két késes turmix gépünkbe. Kevés vízzel felengedve a répa darabkákat, turmixoljuk, és készítsünk belőle répa pürét. Ezt a kész nyers pürét keverjük össze a nyers savanyú káposztával, és tegyük a hűtőbe fogyasztásig. A répa édeskés íze tökéletesen tompítja a káposzta erőteljes savanyú ízét. A kínai rizs... A barna rizst kevés szezámolajon lepirítjuk, majd felengedjük dupla mennyiségű vízzel. Fedő alatt kb.40 perc alatt ropogósan puhára főzzük a szokásos módon. Öntsünk a WOK-ba kevés szezámolajat. A nagyobb darabokra vágott vöröshagymát szórjuk rá, majd adjuk hozzá a 3 ek Agave szirupot. Pirítsuk aranybarnára a mézes hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott sütni való banánt, a bambuszrügy csíkokat, és öntsük fel az egészet a bambusz konzerv lé felével. Tegyünk bele egy bio ételízesítő / leveskockát, egy kevés fehér borsot, ízlés szerint Cajan borsot vagy szárított chili port (ki mennyire csípősen szereti), 1 zöld lime frissen facsart levét, és 1 dl sötét szójaszószt. Keverjük össze az egészet, főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a már előre megfőzött rizst. A WOK jelenlegi tartalmát jól elkeverjük, majd elkezdjük lepirítani. Az egészet folytonos átforgatás mellett pirítjuk, míg kész nem lesz. Ha már úgy látjuk, hogy megpirult a rizs, zárjuk el a tűzhelyet, és adjunk hozzá 3-4 marék friss spenót levelet kisebb darabokra vágva. Káposztasalátával tálalhatjuk, és ehetjük ezt a gyors, ízletes, és rendhagyó kínai jellegű ételt. Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával Jó étvágyat kívánunk a tápanyagban gazdag keleti ízekhez! :-)
Pizza /nyers/ raw pizza/
2015. március 12. Nyers konyha
Boldogságos szép napot ! Kivel mi jó történt? Részt vettem a Nyers Kihíváson ami egy hónapig tartott, és lassan áprilisban indul a következő. Nagyon élveztem már a tudatot is, hogy energiáink összekapcsolódnak, összeadódnak, amíg mind egy cél fele tekintünk, a jólét, az egészség irányába. Egy hét léböjttel kezdtem, amikor csak frissen préselt italokat ittam. Sok zöldet préseltem. Furcsa, de nem voltam éhes! Számomra is meglepő volt, hogy nem korgott a gyomrom, és hogy milyen jól bírtam az egészet, bár belegondolva ami mennyiségű zöldet, meg gyümölcsöt kipréseltem, bőven hozzájutott a testem mindenhez, kihagyva a rostokat,és a gyomor terhelését. Ha az ember leveket iszik, mondhatni olyan hamar felszívódnak, mint az alkohol. Mindenkinek csak ajánlani tudom, kitisztul az elme, a test, és még kívül is látszik. A test elengedi a zsírokat, már nem kell, hogy beburkolja a mérgeket- savakat, így a makacsul ragaszkodó zsírpárnáktól is meg lehet szabadulni! :) Én is fogytam, és az arcbőröm is sokat tisztult, szépült. Böjt után folytattam a finom élő ételekkel. Ezt a pizzát is elkészítettem. Csináltam már korábban is nyers pizzát, de akkor olajos magos alappal, most búzából készítettem. Olyan akár az igazi ősi kenyér, csíráztatott gabona, megtörve és napon aszalva = élő kenyér. Persze én aszalóban szárítottam ki. Finom ropogós lett... Élő pizza: Tészta: 1 csésze búza csíráztatva néhány karika zellerszár vagy csipet só víz ? A búzacsírát 1 éjszakát áztattam, 1 napot csírázott, már látszottak a kis csírái, így már ehető, puha, finom, és nagyon egészséges. Ezeket a csírákat turmixoltam kevés szárzellerrel, ha szükséges kicsi vizet lehet hozzá önteni, akkor jobban viszi a gép. Aszaló tapadásmentes lapjára kentem kör alakban és megaszaltam. ? Paradicsomos krém: ? 2 aszalt paradicsom ???1 paradicsom fél kápia paprika oregánó vagy bazsalikom csipet só csepp stevia 1 karika fokhagyma Turmixoljuk, felkenjük a megaszalt pizzára. Ha nagyon leves útifű maghéjjal lehet süríteni, vagy kis szűrőben lecsepegtetni. ? Gombát tettem rá, ez szárított erdei gomba amit beáztattam sós, olajos vízbe. Lehet csiperke is, picit bepácolva finomabb. Spenót levelek, cukkini, aszalt hagyma aszalt paradicsom és sajt került még rá. ? Sajt: 1/3 csésze kesudió (beáztatva) citromlé késhegynyi szárított fokhagymapor csipet só inaktív sörélesztőpehely a sajtos ízért ? Ezeket turmixoljuk , ha kell lehet kicsi vízzel hígítani. Ami marad, jó salátánkra öntetnek :) ? ?
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 2. heti menü
HETI VEGÁN MENÜ 8-14. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, hogy szükséges, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás, vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza, bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora: vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Copyright (C) 2015 Vegán Kihívás, Minden jog fenntartva! Ezt az e-mailt azért kapod, mert feliratkoztál hírlevél-listánkra! LEIRATKOZOM! o MEGVÁLTOZTATOM AZ ADATAIM!
Hagymaleves
2015. március 9. Dulmina tündérkonyhája
Ha rosszul bírja a betárazott vöröshagyma, általában ilyen levesben végzi. A látszat ellenére elég tartalmas, laktató fogás. Megtisztítok és apróra vágok 4 nagy (vagy több kisebb) fej vöröshagymát. Teflonlábasban megolvasztok 5 deka vajat, és kevergetve megdinsztelem rajta a hagymát. Felöntöm 1 liter vízzel, szórok bele egy evőkanál sómentes ételízesítőt, darálok bele kevés borsot, sózom,
Medvehagymás babkrém leves
Tegnap egy-két zöldséges mellett elhaladva már láttam, hogy megkezdődött a medvehagyma szezonja, pedig még csak március első hete van. Ez kevésbé lepett meg, mivel már február második felében is láttam egy-két zöldségárusnál a fővám téri csarnokban. Nekem még nem fogyott el a tavaly fagyasztóba tett medvehagyma mennyiség, noha becsületesen használom, amikor csak eszembe jut. Így került sor arra, hogy babkrém levest ízesítettem vele. Ha nincs a fagyasztónkban, vagy egyéb módon tartósítva konyhánkban, akkor legalább ilyenkor, medvehagyma szezon idején használjuk fel a lehető legtöbb ételhez. Finom ízt kölcsönöz az ételeknek.
A recept:
Hozzávalók:
- 30 dkg fejtett bab (konzerv vagy puhára előfőzött)
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 3 dl növényi tej
- víz
- ételízesítő
- só
- 6-8 szál medvehagyma
Elkészítés:
Az előzőleg beáztatott, majd babérlevéllel és sóval (mindkettőt akkor adjuk hozzá, amikor már kicsit megpuhult a bab) puhára főzött babhoz a főzés utolsó részében néhány gerezd fokhagymát is beleteszünk. Az így teljesen puha babokat turmixgépbe tesszük, 1,5 dl növényi tejjel összeturmixoljuk. Kiöntjük az edénybe, amiben tovább főzzük, de már csak az első forrásig. Apróra vágott medvehagymát teszünk bele, s ha nem elég sós ételízesítőt vagy sót adunk még hozzá.
Ha konzerv babból készítjük, akkor a bab levét leöntjük, kicsit átmossuk, néhány gerezd fokhagymával és kevés vízzel feltesszük főzni. Ha a fokhagymák puhák, az egészet összeturmixoljuk növényi tejjel, majd az apróra vágott medvehagymákkal az első forrásig főzzük.
Fanni kedvenc bucija
2015. március 3. Mindennapi ételeink
Egyik nap eszembe jutott, hogy régen készítettem zsemlét. Gyorsan kitaláltam egy receptet és azóta negyedszerre sütöm. Fanni egy egészet megeszik esténként. Huhh, nagy étvágya van a kislányunknak. :-) A zsemlében az újszerű, hogy a észtájába is kerül szójajoghurt, ill. a tetejét is azzal kenem meg, így teljesen olyan, mintha tojással lenne kenve. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg teljes őrlésű liszt 5 ek. puffasztott amarántmag (elhagyható) 5 ek. búzakorpa (elhagyható) 2 ek. burgonyapehely (elhagyható) 1 ek. szójajoghurt kb. 3 dl víz 1 ek gyümölcscukor 2,5 dkg élesztő só - ízlés szerint -- 2 ek. szójajoghurt só, fokhagymagranulátum - ízlés szerint szezámmag Elkészítés: A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a korpát, amarántmagot, a szójajoghurtot. Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a lisztekhez. A többi vizet hozzáadagoljuk és félkemény tésztát gyúrunk. 30 percet meleg helyen kelesztjük, majd egy olajjal kikent tepsibe zsemléket / kifliket / bucikat formázunk. Lekenjük az előzetesen összekevert "krémmel", majd a tepsiben is 15-20 percet állni hagyjuk. 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük.
Gluténmentes snidlinges sajtos tallér, a gyorsan elkészíthető hétvégi sós nasi (amaránt lisztből)
2015. február 28. Zöld Avocado
Hétvége van! :-) Ilyenkor gyakran előfordul, hogy váratlanul, vagy meghívásos alapon meglátogatnak minket a rokonok, barátok, kollégák, ismerősök, szomszédok. Persze az is gyakran előfordul, hogy semmi kedvünk társasághoz, és az egyetlen módja, hogy kellemesen eltöltsük a vasárnapot, a semmittevés. Csak hátradőlünk a kanapán, előkészítünk néhány filmet, és kikapcsoljuk az agyunkat pár órára, mielőtt újra elkezdődik egy újabb rohanó hét... gluténmentes snidlinges sajtos tallér (amaránt lisztből)Bármelyik hétvégét is élitek éppen, az biztos, hogy szükség lesz harapnivalóra. Vagy a vendégekről illik gondoskodnunk, vagy a saját bendőnket szeretnénk megtömni házimozizás közben valami nassolnivalóval. Hogy segítsek eme roppant nehéz feladat teljesítésében, h oztam nektek egy gyorsan elkészíthető, abbahagyhatatlanul finom, glutén mentes sajtos tallér receptet. :-) Sokkal finomabb, mint akármelyik bolti változat; a hozzávalók nagy része már otthon lapul a szekrényben és a hűtőben; nem kell hozzá főzőtudomány, és egyáltalán nincs szükségünk tallér sütő eszközre, formára. Az egyetlen negatívum, amit muszáj megemlítenem, hogy nehéz abbahagyni, és elég magas zsírtartalma révén, egyáltalán nem illik egy fogyókúrás diétába! ;-) HOZZÁVALÓK: (kb.25 tallérhoz) - 90 g gluténmentes liszt (pl: kukorica liszt, köles liszt, rizs liszt, amaránt liszt stb.) - 50 g kukorica liszt - 100 g növényi margarin (szoba hőmérsékletű) - 250 g érett, ízes reszelt sajt (pl.: edámi, panónia stb.) - 2 szál snidling apróra vágva - csipet Himalája só (ha a sajt nem elég sós) - csipet őrölt fehér bors - 1/2 tk szódabikarbóna gluténmentes snidlinges sajtos tallér (amaránt lisztből) ELKÉSZÍTÉS: Gyorsan körbe néztem a konyhámban, és kiválasztottam az amaránt lisztet, mert már rég volt mikor utoljára ehhez a zacskóhoz nyúltam. Én ebből készítettem el az ízletes tallérokat, de nyugodtan használhattok más gluténmentes lisztet is. A kukorica liszt nagyon jól illik a sajthoz, és a sós végeredményhez, amit kapni szeretnénk, ezért én tettem bele abból is. A snidling helyett használhattok, medvehagymát, vagy akár lila hagymát is. A hozzávalókat összegyúrjuk egyneművé, majd a nagy tésztagolyót min.30 percre a hűtőbe tesszük. Miután letelt az idő a nagy golyóból kisebb darabokat csípünk le, és kb.4 cm átmérőjű kisebb tésztagolyókat formázunk belőle. Ezeket a golyókat a tenyerünkben összelapítjuk úgy, hogy tallérokat kapjunk. (ha ragadna a tészta, lisztezzük be a tenyerünket.) A szabálytalan tallérokat sütőpapírra helyezzük, és előmelegített sütőben 170°C-on 15 perc alatt arany barnára sütjük. Hagyjuk kihűlni őket, hogy ropogósabbak legyenek. Valójában, másnap még finomabb, de ki tud addíg várni?! ;-) gluténmentes snidlinges sajtos tallér (amaránt lisztből) Kellemes hétvégét, és jó nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Frissiben egy kissé zsíros (a benne lévő margarintól), de másnapra szépen kiszárad, és roppan, ahogy kell. ;-) Megjegyzés2: az eredeti recept Rita konyhájából származik.
A vegák is böjtölnek?
"- A vegák is böjtölnek? " -ezt kérdezték tőlem a suliban... Naná. Azzal, hogy nálam a hús nem játszik az élelmezésben, ettől még számos gyenge pontja van táplálkozásomnak. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk :-) Aztán vannak alkati vonzódások ételféleségekhez, a jutalomfalatokról már ne is beszéljünk. A szürkeség ellenszerét is sokszor egy-egy plusz fogásban találom meg - szeretek enni. Még valaki magára ismert az előző mondatokban? Hála Isten, akkor nem vagyok egyedül. A csokoládét már meg sem merem említeni. Múltkor a neten szörfölve volt egy aha élményem: a csokoládé csábításának való ellenállás teljességgel felesleges és energiát pazarló művelet. Ilyen bölcseleteket már én is tudnék írni :-) Annyit sikerült csiszolnom a gombóc-artúros magatartásomon, már csak a fekete és lehetőségeimhez mérten a legjobb minőségűt fogyasztom. Titkos nasim receptjét is megosztom veletek ( ha nincs otthon táblacsoki, ezzel szoktam hirtelen támadt csokoládévágyam enyhítem ): -Végy egy kis csészét ( de tényleg kicsi legyen! ), tegyél bele két teáskanál kakaóport ( minőség, minőség, minőség!!! ), egy teáskanál mézet csurgass rá és egy kis cocomast ( kókusztejszín ), majd keverd ki simára. Nyami! Folyékony bounty! Mindenkinek van miről lemondani. A természet körforgásában, a tavaszi testi-lelki megújulás hívó szava fel kéne szakadjon mindenkiből, csak úgy ösztönösen, spontán. Aztán, hogy ki miről mond le ebben a negyven napban vallásos hovatartozásától függetlenül? Csakis a magam válaszát tudom tolmácsolni. Én ebben az időszakban a szénhidrátok mennyiségére és milyenségére ügyelek jobban, mert az elmúlt téli hónapok bevitele sokkolta a szervezetem. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy több ponton változás történt a napi rutinban, ami az életvitelemet és az eddig szépen beállított étkezési szokásaimat feldúlta. Amíg igyekeztem egy új ritmusra találni, addig kompromisszumokat kellett kössek és időnként gyalázatos minőségű étel szalad le a torkomon, mert egyszerűen nem volt másra lehetőségem térben és időben - oszt éhes voltam, na! Azóta már látszik az alagút vége! :-) A családunkban hagyomány ( három fiúgyermekem igényei hívták elő ), ha péntek, akkor pizzanap. Nos nem a bolti fagyós dobozolt változat, hanem a kézzel begyúrt élesztős-tésztás, ami egy szimpla kenyértészta bazsalikommal, oreganoval és némi őrölt köménnyel fűszerezve. A paradicsom szószt is magam készítem hozzá sok fokhagymával, így szeretik a fiúk. Nagyböjt idején nem éppen megfelelő fogás ez számomra, a kölkök meg hallani sem akarnak böjtről, megleptem őket egy szénhidrátszegény változattal, aminek a "tésztája" karfiollal van dúsítva. Maga a pizza alap karfiol-zabpehelyliszt-tojás keverék fűszerezve. Feltétje bármi lehet, amit amúgy a kedvenc pizzánkra tennénk. Gluténmentes változata, ha a zabpehelyliszt helyett reszelt mozzarella sajtot teszünk bele, paleósok pedig mandulalisztet keverhetnek hozzá. Vegán változatban a tojásokat pótolhatják őrölt lenmag és víz elegyével. Mivel nem vagyok egyik irányzat elkötelezettje sem, így kedvemre válogathatok a hagyományos pizza alternatívái közül :-) Ti is próbáljátok ki valamelyiket! Öntet ötlet: egy tölcséres turmixba öntsünk egy deci extra szűz olívaolajat, majd adjunk hozzá frissen csavart citromot, sót, borsot ízlsé szerint és egy marék bazsalikomot. Ugye milyen jó, ha van az ablakban fűszerkertünk? A kész pizzát ezzel öntsük nyakon és szórjuk meg friss rukkolával ( nem fogjátok elhinni, de a kertből hoztam be ). Karfiol alapú pizza ( 4 fő részére ): - 2 bögre aprított karfiol ( kb. 50 dkg ) - 1 bögre zabpehelyliszt ( mandulaliszt vagy mozarella sajt is lehet ) - 2 tojás ( tojáspótlás vegánoknak 2 ek. őrölt lenmag 6 ek. forró vízzel elkeverve ) - 1 tk. bazsalikom - 1 tk. oregano - só, frissen őrölt bors ízlés szerint ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- A karfiolt aprítógépben daráljuk össze morzsásra. A lisztet keverjük össze a karfiollal valamint a fűszerekkel és a tojással. A masszát pihentessük fél órát a hűtőben. Formázzunk tetszőleges formájú korongokat vagy a masszát egybefüggően nyomkodjuk bele a sütőpapírral bélelt tepsibe ujjnyi vastagságban. 175 fokon süssük meg annyira, hogy kicsit barna legyen a teteje. - Kenjük meg pizza szósszal és tegyünk rá tetszőleges feltétet, majd süssük készre. Póréhagyma, kápia paprika, kukorica és mozzarella volt a rávaló.
Tökmagos-medvehagymás pogácsa
2015. február 25. Éltető ételek
A gyerekek szeretik a pogácsát, gyakran kerül az uzsonnás dobozba. Többnyire sajtos, hajtogatott pogácsát készítek, most viszont újítottam. Tojás- és sajtmentes, nagyon finom pogácsa lett belőle. Hozzávalók (16 db lett belőle) - 20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12,5 dkg bio vaj (a sparban szoktam venni, egy kockányi mennyiség) - 2 evőkanál főtt, tört burgonya - 1 dkg élesztő - pici méz - 1-2 evőkanál tejföl - 1 és egy pici mokkáskanál só - 3 dkg pirított, tört tökmag - 1 teáskanál szárított medvehagyma (tavasszal egy csokor friss) - 1 kis gerezd fokhagyma Elkészítése: A lisztet mérjük egy nagy edénybe, majd a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, és csorgassunk bele egy picike mézet. Öntsünk rá egy kis meleg vizet. Takarjuk le egy piros konyharuhával, és tegyük félre úgy öt percre. Közben a tökmagot tegyük egy zacskóba, és húsgloffolóval törjük össze. Száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg. Ha éppen szerencsénk van, akkor van kimaradva ebédről egy kis főtt krumpli, ha nincs, akkor bizony főzni kell. Vegyük elő ismét az élesztős lisztet, és morzsoljuk bele a vajat. Adjuk hozzá a sót, a metélőhagymát, és a fokhagymát. Gyúrjuk bele a törtkrumplit is, és annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy könnyen gyúrható, masszív tésztát kapjunk. Ja, a tökmag is kerüljön bele. Nyújtsuk ki, és ezután jön a hajtogatás, 3-szor. Alul-felül, majd két oldalt is hajtsuk fel. Tegyük félre, majd ismét...mint ahogy írtam, 3-szor. Negyedikként úgy ujjnyira nyújtsunk ki, majd vágjuk fel kockára. Tegyük a tepsibe, és itt is hagyjuk pihenni úgy fél órát. A sütőt melegítsük elő 18 fokra, és süssük meg úgy 30 per alatt. Jó étvágyat!
Teljes kiőrlésű tönkölypizza hamis mandula-mozzarellával
Egy isteni finom teljes kiőrlésű pizza-alap tészta, melyet sok ideig kell keleszteni, de ha előző este, vagy az adott nap reggelén dagasztod be, estére nagyon finomat ehetsz! :) És ha igazán jó eredményt szeretnél, akkor csak TÖNKÖLY-liszttel készítsd, ne sima búzaliszttel! Teljes kiőrlésű tönkölypizza hamis mandula-mozzarellávalElkészítési idő: kb. 40 perc + 10 óra kelesztés Hozzávalók (2 db pizzához): A tésztához 500 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt 330 ml hideg, szénsavmentes ásványvíz 30 g friss élesztő 1 tk. rizsszirup 1/2 ek. tengeri só 1 ek. olívaolaj A paradicsomszószhoz 2 dobozos konzerv aprított paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma 3 ek. olívaolaj só rizsszirup/agave szirup ízlés szerint friss, vagy szárított bazsalikom A hamis mandula-mozzarellához 40 g fehér mandulakrém 1 tk. frissen facsart citromlé 30 ml szénsavmentes ásványvíz só 330 g lisztet keverjünk el az ásványvízzel, az élesztővel és 1/2 tk. rizssziruppal, akár a robotgép dagasztó-részének segítségével. Fedjük le follpackkal és tegyük be 10 órára a hűtőbe. A tésztának legalább a duplájára kell dagadnia. A kelesztés után adjuk hozzá a maradék lisztet, sót, rizsszirupot és olívaolajat. Osszuk a tésztát két részre (mindegyik darab kb. 250 g-os legyen) és egy liszttel beszórt gyúródeszkán ismét kelesszük kb. 30 percig. A paradicsomszószhoz hevítsük fel az olajat, dobjuk rá az összepréselt fokhagymát, majd öntsük hozzá a paradicsomot, sózzuk, és szórjunk bele friss (egy kisebb marékkal), vagy szárított bazsalikomot (kb. 1 tk.). Sózzuk meg és főzzük addig, amíg jól besűrűsödik (kb. 30 perc). A hamis mozzarellához alaposan keverjük el a mandulakrémet a citromlével és az ásványvízzel, majd ízlés szerint sózzuk. Melegítsük elő a sütőt légkeverésen 220 fokra. Nyújtsuk ki a tésztát lisztezett gyúródeszkán (viszonylag vékonyra, kb. 0,5 cm-re), és tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kenjük meg a paradicsomszósszal, és toljuk a sütőbe 10 percre a középső sínre. Vegyük ki a tepsit és kör alakúra formázva kanalazzuk rá a mandulás krémet, majd toljuk vissza a sütőbe még 5 percre. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Almás lencsecsíra saláta
2015. február 24. Éltető ételek
Gyakran készítek csírákat, igazán laktatóak a hüvelyesekből készített saláták. Szeretem a mungóbabot is, mely fincsi zöldborsó ízű. Na de ez most lencsével készült, melyet kifejezetten könnyű csíráztatni. Bátran láss hozzá. Hozzávalók: - 1 csésze lencsecsíra - 1 alma kis kockára vágva - 1 lilahagyma - 1 marék ruccola saláta - 2-3 aszalt paradicsom - 1/2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só Elkészítése: Darabolj, szeletelj, jól keverd össze,.. és jó étvággyal edd meg.
Ananászos csípős tofu kuszkusszal
2015. február 21. Vegán muflon
Brit tudósok bebizonyították, hogy minden 90-es évekbeli dancefloor előadónak megvan a maga megfelelője a növényvilágban:
A növényi alapú táplálkozással kapcsolatban felmerülő erkölcsi aggályaimat közben sikerült némileg tompítani azáltal, hogy belegondoltam: a homok és az őrölt bazalt még mustárral is gusztustalanul mutatna a svédasztalon. És miközben ananászt hámoztam a következő specialitáshoz, egyszer sem nyikkant meg, hogy "Sing Hallelujah". Így tehát lelkiismeret-furdalás nélkül készítsük elő az alábbiakat:
1 db ananász 30 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 1/2 hegyes erőspaprika 2 dl (azaz egy pohár) szójajoghurt 2 evőkanál kókuszreszelék 1 evőkanál liszt só, bors 15 dkg kuszkusz curry ízlés szerint A kuszkuszt egy tálba helyezzük, majd felöntjük kb. megegyező mennyiségű forró vízzel, egy kiskanál olívaolajat adunk hozzá, robosztus módon lefedjük, és negyed órára félretesszük. A felkockázott hagymát olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a szintén felnyiszatolt tofut. Ízlés szerinti (esetemben egy IFA-platónyi) curryt adagolunk hozzá. Pár percig együtt pároljuk, majd az Its My Life dúdolása közben hozzáadjuk a feldarabolt, meghámozott ananászt, a felaprított hegyes erőspaprikát és egy kevés vizet. Fedő alatt kb. tíz percig közepes tűzön főzzük. Eközben a szójajoghurtba belehabarjuk a lisztet és a kókuszreszeléket, és felöntjuk vele a kész ananászos esszenciát. Összekeverjük a kuszkusszal, és szervírozzuk.
Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel
2015. február 18. Éltető ételek
Minden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.
Csőben sült brokkolis karfiol vegán módra
2015. február 17. Éltető ételek
Nos... megint brokkoli és karfiol. De nem tudok ráunni, szeretem minden formában. Ennek a receptnek az ötlete innen származik, viszont kissé átalakítva vegánosítottam azt. Hozzávalók: - 1 kisebb fej karfiol - 1 kisebb brokkoli - 1 batáta (édesburgonya) - 1 dl köles - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 kávéskanál mustár - 1 evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - késhegynyi gyömbérpor - só, bors, chili Elkészítése: - A brokkolit és a karfiolt szedjük rózsáira és alaposan mossuk meg. - Sós vízbe főzzük meg, de csak roppanósra! A karfiolt picit tovább kell főzni, mint a brokkolit. - Közben 3x mennyiségű vízben főzzük meg az előzőleg alaposan átmosott kölest. - A köleshez öntsünk egy kevéske főzővizet, majd botmixerezzük krémesre. Olyan tejföl állaga legyen. - Reszeljük bele a fokhagymát, a zsiradékot és a mustárt. Fűszerezzük. - Egy jénai tál aljára tegyük a meghámozott, felkarikázott batátát. Tegyük rá a brokkoli és a karfiol darabokat. - Ezt öntsük le a kölesöntettel. - Tegyük be a sütőbe, és mintegy 30 perc alatt süssük össze.
A krumpli 50 árnyalata (6 recepttel)
2015. február 17. Gréta konyhája
Nemrégiben részt vettem egy bioburgonya kóstoláson, ahol magam sem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyi féle-fajta ízű, állagú burgonyát termelni....nemhogy megenni(haha) Körülbelül 20 fajtát kóstoltunk a séfekkel, ízlelgettünk, megvitattuk, majd osztályoztuk is őket. Ha előtte nem is, aznap meg kellett állapítanom, hogy igazán királyi étel, é s unalmasnak, egysíkúnak egyáltalán nem nevezhető. Bár rajongásom iránta igazából, legalább gyermekkorom óta tart. Nem véletlenül. A burgonya nem hizlal, nem egészségtelen, csak annyira, mintha egy répát, tocsogó zsírban sütnénk meg, vagy főzés után zsíros tejjel, és vajjal kikevernénk. Nem a krumpli az oka az esetleges hízásnak, hanem az elkészítés metódusa. Otthon, növényi olajokat használva, és aromás fűszerekkel kombinálva, még a legegyszerűbb ételeket is elegánssá varázsolhatjuk, vagy hétköznap esténként gyorsan sütőbe dobva nagyszerű, egyedi ételeket készíthetünk, az év bármelyik szakában. Jó tudni! A burgonya egyik legfőbb tápanyaga a keményítő, főzésre a legjobb a 15-20 %-os keményítő tartalmú burgonya, ezek könnyen főzhetők, és az ízük is nagyon finom. A burgonya ráadásul még nem is hizlal, hiszen 100 gramm burgonyában mindössze 20 gramm szénhidrát található, és 94 kalória, tehát kevesebb, mint a rizsben, vagy a száraztésztákban. Diétázók, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, hiszen a benne található szénhidrát lassan bomlik le, és lassan szívódik fel, így sokáig a jó lakottság érzetét kelti. Igen magas a fehérje tartalma is, átlag 2-3 gramm, ami a hússal és a tejjel egyenértékű. A friss burgonya 20-30 mg C vitamint tartalmazz, de ez a tárolás és a főzés hatására is igen nagymértékben csökken, épp ezért nem érdemes sokáig tárolni, és főzés előtt vízben áztatni. De ezen kívül tartalmaz még káliumot, kalciumot, vasat, karotint, és foszfort is. Figyeljünk arra, hogy csírázott burgonyát ne együnk, és ha hámozáskor találunk néha zöld részeket, ezeket azonnal távolítsuk el, mert szolanint tartalmaz, ami mérgező. Az ilyen burgonyát ne főzzük meg héjában, hanem jó vastagon hámozzuk meg. A burgonyát, azonban nem csak táplálékként, hanem gyógy-szerként is használhatjuk, hasmenésre, székrekedésre, álmatlanságra, aranyér kezelésre, ízületi problémákra, gyomorégésre, görcsös fájdalmakra, vízhajtásra, és felső légúti bántalmakra. 1. Tepsiben sült rozmaringos burgonya: A sárga burgonyákat alaposan kefével megtisztítjuk, majd félkészre főzzük. Ha kihűlt, héjastól rusztikus hasábokra vágjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. Adhatunk hozzá fokhagymát, hagymát, zöldségeket is. Meglocsoljuk olíva olajjal, és megszórjuk friss rozmaring levelekkel. 200 fokon aranybarnára sütjük, majd tiszta sóval meghintjük. 2. Sült fokhagymás burgonyapüré: A sült fokhagymát elkészítjük így:https://www.facebook.com/ StohrGreta/photos/ pb.550753304952831.-2207520 000.1424085040./ 970985899596234/ ?type=3&theater A burgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk, és puhára főzzük. Leöntjük a főzőlevet, majd növényi tejjel krémesre keverjük, hozzáadva a sült fokhagymákat. Megszórjuk petrezselyemmel, vagy bármilyen zöldfűszerrel. 3. Curry-s sült burgonya: Sárga burgonyákat jó alaposan megtisztítjuk, de a héját rajtahagyjuk. nagyon vékony szeletekre vágjuk. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, a sütőt 200 fokra előmelegítjük. Olívaolajban elkeverjünk 1 tk curryport, chili-t, vagy cayenne borsot, koriandert, és leöntjük vele a burgonyákat. Összemázoljuk, hogy mindenhová jusson. Ropogósra sütjük, és papírtörlőre szedjük, megsózzuk. Olajsütőben is elkészíthető, csak akkor több olajat szív fel. 4. Fűszeres burgonya gratin: Bár én édesburgonyával készítettem, de nagyszerű burgonyából is. http:// gretakonyhaja.postr.hu/ serpenyoben-sult-kremes-ede sburgonya 5. Héjában sült szeletelt vajas burgonya: Alaposan megmossuk a burgonyákat, megtöröljük, és keresztben vékonyan beirdaljuk. A résekbe tetszés szerint helyezhetünk biomargarin szeleteket, tofuszalonnát, vagy növényi reszelt sajtot, és 200 fokon megsütjük. 6. Zöldfűszeres röszti: Megmossuk, meghámozzuk a burgonyákat, kis-vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, majd 10 perc múlva kinyomkodjuk a levét. Hozzáadunk csicseriborsólisztet, friss, aprított rozmaringot, bazsalikomot, korianderlevelet, kedvenc fűszereinket, fokhagymát, jól összedolgozzuk a masszát, majd egy olívaolajjal kikent teflonserpenyőt hevítünk, rákanalazzuk a masszát, ellapogatjuk, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, és friss, növényi joghurtos vagy tejfölös mártogatóssal tálalva fogyasztjuk.
Mexikói kukorica-krémleves
2015. február 16. Vegán muflon
Mindig is irigyen tekintettem arra, akik az árral szemben úszva hiteles bizonyítékokkal támasztották alá az állati eredetű élelmiszerek káros mivoltát. Ezúttal azonban én is beállok a sorba. A különféle betegségek és az állati fehérjék közötti összefüggések már unásig ismertek a felvilágosultak számára, ezért most azt szeretném szemléltetni, milyen hatással vannak a hús-, tojás- és tejipar termékei a nyelvtudásra:
Megjegyzés: a his loop egy különösen kegyetlen eljárás, a pig cutting következtében kerül a tányérra. És ezek után egyesek még képesek azt kívánni egymásnak étkezés előtt: good eatwish! Mint hithű animal savert, mélységesen felháborít a dolog. Ezért inkább szakma: ízlelőbimbókkal megáldott emberek egybehangzó állítása szerint a mexikói bableves életem egyik főműve volt. Most pedig gasztronómiai testvérbátyja, a kukorica-krémleves elkészítésének helyes metódusát pofáznám el nagy beleéléssel:
Előkészítendő: 2 db kukoricakonzerv 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb gerezd fokhagyma 8 dl zöldségleves-alaplé (türelmetlenek használhatják a 8 dl víz - 2 zöldségleveskocka kombót is) 1 kiskanál mustár 1 dl fehérbor 1 kiskanál curry 1/2 kiskanál őrölt gyömbér 1 kiskanál kurkuma 1-2 kiskanál cayenne bors vagy őrölt chilipaprika 1 evőkanál worchester szósz (ignorálható) só 2 dl növényi tejszín 1 evőkanál liszt dekorációs kellékek: tortilla chips jalapeno paprika A hagymát felkockázzuk és az összetört fokhagyma társaságában kevés olívaolajon - a gasztronómiai közhelyszótár legkedveltebb kifejezésével élve - üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a levétől megfosztott kukoricát, az alaplevet, a mustárt, a fehérbort, az opcionális worchester szószt és a fűszereket, majd jó tíz percig főzzük közepes lángon. Természetesen mély edényt használunk, ellenkező esetben a botmixer használata közben vulgáris indulatszavak hagyhatják el szánkat. Igen, tehát botmixerrel nekiesünk, nem baj, ha kissé darabos marad. Megsózzuk. Ha megvagyunk, a tejszínt egy evőkanál liszttel elhabarjuk csomómentesre, majd beleoktojáljuk a levesbe, és tapasztaltan elkeverjük. Tortilla chipsszel és jalapenóval tesszük igazán esztétikussá.
Reteksaláta
2015. február 12. Mindennapi ételeink
Nálunk a piacon már kapható mindenféle retek! És újhagyma is. Így ezt a Nagy Zsuzsa, reformszakácstól, szerzőtársamtól tanult salátát dobtam ma gyorsan össze. Hozzávalók: 1 kisebb fekete retek 1 csomag hónapos retek 10 cm hosszú jégcsapretek 2-3 száll újhagyma Öntet: 1/2 dl olívaolaj 2 evőkanál sörélesztőpehely 1 teáskanál őrölt kömény 1 teáskanálnyi citromlé Elkészítés: Karikázzuk fel az újhagymát, a retkeket pedig reszeljük le gyufaszál vastagságúra (Julienn-re). Keverjük össze az öntet alapanyagait, majd öntsük a lereszelt, felkarikázott zöldségekre. 1/2 órára tegyük a hűtőbe, majd tálaljuk.
Dédi zöldséglevese
2015. február 8. Mindennapi ételeink
Igen, a dédimama (férjem nagymamája) főzi a legfinomabb zöldséglevest, amit valaha ettem. Utána az anyósom. És most én próbálkoztam. :-) Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zellergumó 1 közepes karalábé 2 kisebb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só 3 tk. bio levespor és ételízesítő bio leveskocka 4 szűz olaj mix kb. 2 l víz -- lestyánlevél, petrezselyemzöld Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy edénybe beleöntjük az olajat és kb. 3 dl vizet. Ezután a sárgarépát rakjuk alulra, erre helyezzük a többi zöldséget, végül az alsó héját megtartó hagymafejet (egészben). Sózzuk, és ételízesítővel megszórjuk. Elkezdjük párolni. Mindig csak annyi vizet öntünk rá, amennyit magukba szívtak a zöldségek. Ne kevergessük. Eközben a maradék vízben felfőzzük a leveskockát, majd amikor majdnem puhák a zöldségek, felöntjük a levest. Összefőzzük. Cérnametélttel tálaljuk.
Vegán savanyú káposztás köles fasírt
2015. február 5. Zizi kalandjai
Ha van egy kis maradék főtt kölesünk, gyorsan megleszünk ezekkel a fasírtokkal. Ha nincsen és nekiállunk főzni, akkor használjuk ki az időt és készítsünk elő minden mást, így mire a köles megfő, már csak keverni-kavarni kell, formázni a fasírtok és megsütni.
Nagyon szeretem a savanykás ízeket és a savanyú káposztát is, így mindenképpen be szerettem volna tenni egy vega fasírtba. Pár hete megcsináltam ezt a receptet, de akkor csak összekutyultam és nem mértem le semmit. Múlt hétvégén újra nekiálltam, mindent kimértem pontosan, így most hozom nektek a receptet… kár lenne kihagyni. Egyszerű ízek kombinációja, de nagyon finom. Ehetjük magában, valamilyen mártogatóssal kiegészítve (először egy paradicsomos mártogatóst csináltam hozzá, második alkalommal pedig egy tahinis, citromos joghurtosat – mindkettővel jó párost alkotott). Ha valamilyen zöld köretet vagy salátát is tálalunk mellé, kiváló és könnyű, de laktató ebédünk, vacsoránk lesz.
Vegán savanyú káposztás köles fasírt
Hozzávalók 18-20 db-hoz:
– 300 g köles
– 150 g savanyú káposzta, felaprítva
– 1 közepes fej vöröshagyma, felaprítva
– 2 evőkanál chia mag vagy lenmag
– 6 evőkanál víz
– 2 teáskanál friss aprított petrezselyem (vagy 1 teáskanál szárított)
– 3 teáskanál só
– frissen őrölt bors
– kókuszzsír vagy olívaolaj a sütéshez
A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd öntsük egy lábasba. A 300 g mennyiség kb. 1,5 bögrényinek felel meg, tehát 3 bögrényi (250 ml-es bögrét használjunk) vízzel öntsük fel a kölest és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre kihűlni.
Egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz.
Egy nagy tálban keverjük össze a kihűlt kölest az összes többi hozzávalóval és a vizes chia maggal. Gyúrjuk össze és ízesítsük ízlésünk szerint még több sóval vagy borssal. Tegyük a hűtőbe 15-20, hogy a fasírt “tésztája” jól összeálljon (ezen idő alatt összedobhatunk egy mártogatóst).
Teniszlabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés kókuszzsírban vagy olívaolajban süssük ki a fasírtokat teflon serpenyőben közepes láng felett.
"10-es pizza" - búzaliszt nélkül
2015. február 2. Mindennapi ételeink
Nem volt kedvünk ismét tésztás pizzát enni, ezért készült ez a búzaliszt-mentes változat. Azért 10-es, mert szinte mindenből 10 dkg szükséges hozzá. Hozzávalók - 1 pizzához: 10 dkg kölesliszt 10 dkg barna rizs liszt 10 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 10 dkg szezámmag, lenmag - vegyesen víz - amennyit felvesz himalaya só -- 1 üveg pizzaszósz 10 dkg kidney bab 10 dkg kukorica 1 fej lilahagyma 1 paradicsom 1/2 fej brokkoli 10 dkg Violife növényi sajt bazsalikom Elkészítés: A liszteket összekevrjük, hozzáadjuk a sót, a megdarált lenmag-és szezámmagot, a megolvasztott kókuszolajat és annyit vizet öntünk hozzá, hogy össze tudjuk gyúrni. Egy olajjal megkent, zabpehelyliszttel megszórt tepsibe simítjuk. Rákenjük a szószt, rászórjuk a babot, kukoricát, felkarikázott hagymát, a nyers brokkolit, a paradicsomot és a reszelt növényi sajtot. 200 fokon kb. 20 perc alatt összesütjük.
Kinoával töltött paprika
A töltött zöldségeknek nagy hagyománya van vegetáriánus körökben, a sonkás verzió különösen nagy népszerűségnek örvend:
Nem mellesleg egy egy hasonló étlap láttán megjelenik lelki szemeink előtt a bütykösbögölyi Kankós Mókus csárda, ahol a falra kifeszített vaddisznó szőre rendszeresen belehullik a pörkölt-nokedlibe. Ha pedig az iránt érdeklődünk, van-e olyan táplálék, melyben nem szerepel állati eredetű összetevő, akkor kihoznak egy egész hekket a szájában ecetes cseresznyepaprikával. No, de hasonló morbid víziók helyett főzzünk valami emberi fogyasztásra alkalmasat: Zutaten: 4 kaliforniai paprika 3 kimagozott, felszeletelt aszalt datolya 3 felszeletelt aszalt sárgabarack 3 felszeletelt aszalt szilva 200 g kinoa 400 g csicseriborsó (tehát egy konzerv) 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál őrölt kömény 1/2 kiskanál őrölt fahéj 1/2 kiskanál őrölt kardamom 1 marék korianderlevél apróra nyiszatolva vagy 1 kiskanál őrölt koriander só A szószhoz, mely a chermoula nevet viseli: 1 kiskanál őrölt koriander 2 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál összetört chilipaprika 1 citrom leve 1/2 kiskanál só 8 cl olívaolaj A kaliforniai paprikákat kettévágjuk és a magházat sebészi pontossággal kioperáljuk. A hagymát és a fokhagymát olajban megdinszteljük, majd beleszórjuk a kurkumát, a köményt, a fajhéjat és a kardamomot. Közben fél liter vízben megfőzzük a kinoát (bioboltokban vagy G-Roby üzletekben biztos kapunk, a dabasi állami kisboltban nem annyira felkapott), amíg el nem fortyogja majd minden levét. Közben serényen kevergetjük. Ha kész, egy tálban összekeverjük az aszalt gyümölcsökkel, a csicseriborsóval és a hagymás cuccal. Az elegyet a félbevágott paprikába lapátoljuk. Ezt követően ezt a hangsort ejtjük ki hangképző szerveink segítségévek: "De egy hülyeállat vagyok, hogy nem melegítettem elő a sütőt 180 fokra!" További önvád helyett korrigáljuk a hibát,és a paprikákat jó fél órára sütőbe helyezzük. Közben elkészítjük a szószt. A hozzávalókat turmixgépben összedolgozzuk, majd a kész paprikára löttyintjük. Most pedig együk meg, amit főztünk!
Paprikás babragu
Télen nehezen jutunk hozzá friss zöldséghez, sok családban ilyenkor gyakrabban kerül az asztalra hüvelyes. Nincs is ezzel gond, hiszen remek fehérjeforrás. Maga a fejtett bab sok előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Például víz- és vizelethajtó hatása van. Telítettség érzést biztosít hosszabb távon, így egy bőséges babos ebéddel akár másnap reggelig sem kívánunk újra ételt fogyasztani. (Tehát fogyókúrázóknak is ajánlott.) Mindemellett lassú felszívódású táplálék, ezért nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet. B1, K-vitamin, folsav, foszfor, magnézium, nátrium, vas, molibdén és mangán tartalma által szintén egészségünk építőköve. Vegetáriánusoknak külön ajánlják, hogy a fehérjét hüvelyes növények fogyasztásával oldják meg. A következő receptet bátran ajánlom húsevőknek, húselhagyóknak, vegáknak, vegánoknak, gluténmentesen táplálkozóknak, sportolóknak, testépítőknek, fogyókúrázóknak, cukorbetegeknek, vese- és májbetegeknek. Sok helyen olvastam azt a jó tanácsot, hogy legalább heti egyszer fogyasszunk hüvelyest. Ez most egy jó recept hozzá. (Persze nem a paleosok számára.)
A recept
Hozzávalók:
- 60 dkg fejtett bab (ha szárazbab, akkor előfőzendő! sós, babérleveles vízben)
- 2 db vöröshagyma vagy póréhagyma
- 1-1 db piros és zöld paprika
- 1-2 szál sárgarépa
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 2 dl paradicsomlé
- fűszerpaprika
- 1 dl növényi tejszín v. 10 dkg tejpor+víz
- 1 kávéskanál só
- 2 ek kukoricakeményítő v. rizsliszt
Elkészítés:
A vöröshagymát vagy póréhagymát kevés vízen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az előfőzött babot és a karikára vágott sárgarépát, hozzákeverjük a fűszerpaprikát, vízzel és paradicsomlével felengedjük (épp ellepje), kicsit megsózzuk. A felvágott paprikát a főzés utolsó tíz percében adjuk hozzá a felaprított fokhagymával együtt. (Nyáron inkább friss paradicsomot vágunk bele.) Ha szükséges, még egy kevés sót tehetünk hozzá. Amikor összefőttek rövid idő alatt az ízek, besűrítjük a növényi tejszínnel vagy növényi tejjel elkevert keményítővel vagy rizsliszttel. Bors/borsika fűvel tovább ízesíthetjük a főzés utolsó 1-2 percében.
Galuskával, tésztával vagy főtt gabona-félékkel is nagyon finom, laktató étel. Mi natúr hajdinát ettünk hozzá.
Újabb nyers-tányér és gombafasírt recept
2015. január 29. Szelíd életmódváltók
Tegnap volt az a nap, 22 nyers nap után, amikor hirtelenül bevillant, hogy valami tartalmasabb ételre vágyom. Szenvedni nincs kedvem, valami újat kipróbálni viszont igen. F vagy F legyen? Dekódolva: fasírt vagy falafel? Megelőzlek a válasszal, persze, hogy mindkettőt csináltam, mert hát az aszalógép egy olyan berendezés, amit érdemes telerakni, egy tálcával indítani tiszta pazarlás.
Nálam minden ételkészítés azzal kezdődik, hogy: Mi van itthon? Gomba, hagyma, de jó sok, csíráztatott hajdina és még ez az. Akkor ez+még ez az lesz az alapanyag. És persze a hóban is vidáman zöldellő petrezselyem.
De mielőtt leírom a receptet: jó néhány levelet kaptam, amióta csinálom a nyers kihívást és a tartalom nagyon hasonló: MIT ESZEL? Aki kérdezte, írtam, most képes válaszul azoknak, akik nem kérdeztek ugyan, de kíváncsiak rá, itt egy újabb tányérkép.
Hozzávalók:
egy maréknyi csiperke gomba
fél pohár 3 napig csíráztatott hajdina (nem szárítottam, mert úgyis aszalóba megy)
fél hagyma
1 ek őrölt lenmag
kis olivaolaj
só, bors
apróra vágott petrezselyem, vagy más fűszernövény, amit szereted
kis szója szósz (jó minőségű!)
Elkészítés: a gombát, petrezselymet és a hagymát apróra vágom és összekeverem a többi belevalóval. Rendes emberek konyhai robotgéppel aprítják, de nekem nincs (már úgyis rengeteg helyet foglalnak a gépek), így kicsit rámentem botmixerrel, hogy ne legyen darabos.
Ha ez kész, akkor tapadásmentes lapon vagy sütőpapíron rudakat csinálok és bele az aszalóba vagy kitámasztott ajtajú sütőbe a legalacsonyabb hőfokon. Nem kell teljesen szárazra kiszárítani, viszont ahhoz, hogy minden oldalról ropogós legyen kívül, forgatni érdemes. Nekem nem sikerült egybe megfordítani az egész rudat, darabokra szabdaltam és úgy forgattam. Jobb is így, mert a szélek is ropogósak lettek.
Nagyon finom! Érdemes kipróbálni, bármiből, ami otthon van.
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
www.vegtelenlehetoseg.hu
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Vegyes saláta rukkolával
Félhomályos, csöndes minden. Egy órája esik a hó, kezd meglátszani a háztetőkön, Ábel hosszút alszik. Ilyen téli délutánokon kedvcsinálóként valami színes saláta illik az ebéd mellé, hogy élénkítsen, vidámítson. A répa olcsó, egészséges, finom, a lila hagyma sem drága, és segít a bacilus űzésben, ami ebben az időszakban különösen kívánatos. Ehhez a csokorhoz a fokhagyma kívánkozna még, mint természetes antibiotikum, de nem illik a salátába. Inkább kenjünk meg vele egy darab pirítós kenyeret este felé. Szeleteljünk rá avokádót, és a salátával fogyasszuk el vacsorára. A fenti két hozzávalóhoz aztán azt tehetünk, ami van a hűtőnkben, illetve a konyhaszekrényben. Zöldségfélék mehetnek bármilyen arányban, az is lehet, hogy nincs más szinte csak a répa és a hagyma, attól sem kell megijedni, a répát nagyon vékonyra kell reszelni, ízesíteni, a hagymával összekeverni, és ehető is. Bónuszként magvakkal aztán tökéletes. Az olaj mennyisége soknak tűnhet, de nem az. A zsírban oldódó vitaminok miatt szükséges (pl. a répában lévő karotin), hogy fel tudjanak szívódni. Tisztelt Fogyókúrázók! Nem kell félni a hidegen sajtolt olajoktól és olajos magvaktól. Persze mértékkel fogyasszuk, de legyenek jelentősek az étrendünkben, mert a szervezetnek szüksége van rájuk. Különben aztán majd ész nélkül raktároz, mert úgy érzi, nem megfelelő az ellátottsága. Mivel a Sógornőm fűszeres olajban érlelt sajtot készített a Férjemnek karácsonyra, annak az olajával bolondítottam meg az egészet, mert az nagyon izgalmas ízű, igazán tetszik. A Férjem kapott hozzá sajtot is, én ezt az erős ízű fajtát nem szeretem, ha lehet a sajtokat kerülöm is, mivel erősen addiktívek, és nehezen emészthetőek. Hozzávalók: 1 cs rukkola saláta 3 szál sárgarépa 1 fej lilahagyma 1/2 db kígyóuborka (lehet több, kevesebb, kihagyható) 1 db kápia paprika (lehet több, kevesebb, kihagyható) 3-4 koktélparadicsom / 1/2 db citrom leve kis darab feta sajt (simán elhagyható) 3-4 ek hidegen sajtolt olaj 1 csapott ek gyümölcscukor / nyírfa, sztívia 1 kk só A répákat és a hagymát megtisztítjuk. A répát julienne-re vágjuk, a hagymát vékony szeletekre. Az uborka, a paprika és paradicsom kis darabokra vágandó. Mindezt egy nagy tálban összekeverjük. Megszórjuk sóval és cukorral (candidások sztíviával), átforgatjuk, majd ráöntjük az olajat és a citrom levét is. Azzal is átforgatjuk, a végén pedig a saláta és a sajt is belekerülhet.
Magyaros zöldségpörkölt
Még mielőtt egy szót is ejtenék a következő ételről, következzék minden idők leghasznosabb és leginkább hiánypótló videója arról, hogyan kell kenyeret pirítani. (A széria alkotói már dolgoznak a "Hogyan forraljunk vizet?", "Hogyan vegyünk levegőt orrnyíláson keresztül?", valamint a "Hogyan nézzünk ki az ablakon?" című oktatóvideókon is.)
Most pedig a szakma alacsonyabb szintjeit boncolhatnám: Mostanában megannyi levelet kaptam kistérségi háziasszonyoktól, hogy a Mónika vegyeskereskedésben nem találnak tofut, csicseriborsót, római köményt, úgyhogy jobb híján a családnak kelkáposzta- és sóletkonzervből próbálnak kiügyeskedni valami egzotikus reformkaját. Az ő kedvükért következzék egy olyan tradicionális cucc, melyhez elegendő a kertbe kiugraniuk. Főleg most, a bográcsszezon kellős közepén. Komponensek: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 cukkini 3 db közepes méretű krumpli 1 marék vörösbab 3-4 fej tetszőleges gomba (galócafélék, valamint az olyan vadhajtások, mint a hipóban pácolt csiperke, kerülendőek) 2 sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 hegyes erőspaprika 1 evőkanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál Vegamix vagy hasonló ételízesítő só, bors A hagymát felkockázzuk, majd olajon a belenyomott fokhagymával üvegesre dinszteljük. Amíg ez el nem készül, távcsövön figyeljük a nádasban a búbos vöcskök násztáncát. Ha közben rajtakapjuk a Tutajost, hogy puskánkat vállához emeli, akkor emelt hangon rákérdezünk, hogy ezzel mégis mire akar célozni! A hagymás alaphoz hozzáadjuk a fűszereket és a paprikakrémet, majd elkeverjük és hozzápasszítjuk a felkockázott/felkarikázott zöldségeket. (Ha konzervbabot, illetve konzervgombát használunk, azt ráérünk lecsepegtetve a végén hozzáadni.) Miután többször megkevertük, kis vizet adunk hozzá, és addig pároljuk fedő alatt szolid lángon, amíg a krumpli és a sárgarépa meg nem puhul. Végül megsózzuk, borsozzuk. A Csikasz nem kap belőle, mer az pedigrépált eszik.
Vöröslencsés céklaburger
Kalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni.
Kérném előkészíteni az alábbiakat:
130 g vöröslencse 1/2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db meghámozott, felkockázott célka 1 evőkanál szójaszósz 1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva 1/2 kiskanál chili 1/2 kiskanál édes fűszerpaprika 3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható) 100 g teljes kiőrlésű liszt só, bors Hovatovább: 6-7 db császárzsemle néhány salátalevél pár szelet paradicsom hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót) A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.
Csicseriborsókrémes tészta
2015. január 22. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű, mégis különleges egytálétel. Nem makarónitészta illik hozzá, de most ez volt itthon :-) Ezzel is finom volt, de mondjuk egy kevésbé olaszos ételre hajazó tésztával autentikusabb lett volna :-) Hozzávalók: 15 dkg csicseriborsó 4 gerezd fokhagyma 3 ek. olívaolaj 2 dl szójadresszing római kömény - ízlés szerint koriander - ízlés szerint bio levespor-és ételízesítő - ízlés szerint himalaya só - ízlés szerint -- 25 dkg barnarizs tészta Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk, majd sós vízben kifőzzük. A fokhagymát megpucoljuk, lereszeljük és olívaolaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a megfőtt és összeturmixolt csicseriborsót, a dresszinget, és ízesítjük római köménnyel, korianderrel, ételízesítővel, sóval. Amikor összefőtt, tésztára téve tálaljuk.
Kókusztejszínes dhal
Az idetévedő laikus egyed most úgy érezheti magát, mint az a 7 éves kiskölök, aki a karácsonyfa alatt megleli a Nintendós dobozt, majd amikor kibontja, akkor szembesül vele, hogy a vicces kedvű szülők abba gyömöszölték bele a rénszarvasos szvettert. Tudniillik, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, a szóban forgó étel népies neve: LENCSEFŐZELÉK. Szó se róla, nagyon távolról rokonságot ápol azzal a borzembrióból és sakálnyálból erjesztett barna rettenettel, melyet az óvodai vérdadus próbált meg letuszkolni a torkunkon. Sőt, ha objektíven nézzük, köze nincs hozzá. Mint a tradicionális magyar főzelékek esküdt ellensége, bátran mondhatom, hogy ennél finomabb ételhez (és ez globálisan, sőt, két tejútrendszer között értendő) csak igen ritkán volt szerencsém.
Alkatrészek:
25 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt gyömbér vagy 1 cm-es lereszelt gyömbérgyökér 2 kiskanál őrölt kömény 2 kiskanál garam masala 1 kiskanál mustármag 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál görögszéna 1 kiskanál őrölt chili 1 kiskanál őrölt korriander 3 dl kókusztejszín vagy sűrű kókusztej (pl. ez a fajta különösen javallott) 400 g konzervparadicsom 1 citrom leve só A vöröshagymát felkockázzuk és a belenyomott fokhagyma társaságában olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a gyömbért, a köményt és a mustármagot, és jó két percig együtt pároljuk jó két percig. Egy kevés víz után belepasszítjuk a garam masalát, a görögszénát, a kurkumát, a koriandert és a chilit. Ezt a vegyületet pár percig kevergetjük, majd belelöttyintjük a kókusztejszínt, a konzervparadicsomot és 1 dl vizet. Mivel egy marék rajzszeg hamarabb puhul meg, mint a vöröslencse, így gyakori kevergetés mellett kb. 15-20 percig főzzük. Legvégül hozzáadjuk a citromlevet és a sót, majd álmélkodva szervezetünkbe juttatjuk.
Vegán kocsonya
2015. január 20. Zizi kalandjai
Szilveszterre készült életem első kocsonyája, ami természetesen vegán. Úgy gondolom, január még bőven lehet kocsonya szezon, szóval nem késtem el a recepttel, de el is menthetitek év végégre. Imádom a “mindent bele” zöldség leveseket, ez egy ilyen, csak kocsonyásított változatban.
Főzés közben, ahogy puhultak a zöldségek egyre többet ettem belőlük. Imádom a levesben főtt zöldségeket. Gondolatban felidéztem gyerekkorom kocsonyáját és nagyon hasonló hozzá. Egyedül az állaga lett kicsit keményebb, valahogy a húsos verzió puhább, omlósabb, ha lehet ilyet mondani. Az íze viszont nagyon finom, a titok a jó sok zöldség és egy kis extra fűszerezés. A zselés állagot az agar-agar biztosítja, ami tengeri vörösmoszatokból nyert keverék, sűrítő- és gélképző anyagnak használják. Érdekesség, hogy az agar-agar maláj eredetű szó, jelentése kocsonya.
Vegán kocsonya
(Recept inspiráció: The Vegan Baking Bad)
Hozzávalók:
– 2 db nagyobb répa, meghámozva, felkockázva
– 1 db közepes fehérrépa (gyökér), meghámozva, felkockázva
– 3 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva
– 1 db kis karalábé, meghámozva, felkockázva
– 1-2 szál szárzeller, felkockázva
– 1 bögre zöldborsó (fagyasztott)
– 1 fej vöröshagyma, meghámozva
– 4-5 gerezd fokhagyma, meghámozva
– 1 kis darab paradicsom
– 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva
– 15-20 g agar-agar
– 1 vegán zöldségleves kocka
– 1 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál édes pirospaprika
– 3 db babérlevél
– 4-5 szem egész feketebors
– 2-3 szem szegfűbors
– só
– szerecsendió
– olívaolaj
Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és dinszteljük meg rajta a (nagyjából) egyforma kockákra vágott zöldségeket: répa, fehérrépa, burgonya, karalábé, szárzeller. Adjuk hozzá a fűszereket, a leveskockát és sózzuk ízlésünk szerint. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot – ezeket mind egészben. Főzzük legalább egy órán keresztül lassú tűzön. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is és főzzük még 10 percen keresztül.
Én a végén kivettem a vöröshagymát, fokhagymát és paradicsomot, ezeket megettem külön. Vegyük magasabbra a lángot, forraljuk fel és ekkor adjuk hozzá az agar-agart. Folyamatosan kevergessük és főzzük még 3-4 percig, amíg az agar-agar teljesen felolvad.
Vízzel mossuk ki a tálakat, edényeket, tányérokat (nem kell utána megtörölni, maradjanak vizesek!), amelyekbe a kocsonyát hagyjuk megdermedni. Kanalazzuk/öntsük a levest az edényekbe és hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőbe. Két-három óra elteltével már fogyasztható is. Tálaljuk citrom gerezdekkel.
Tökéletes nyers céklasaláta, avagy így integráld az ellenpólusokat
2015. január 18. Szelíd életmódváltók
Szakmai áldás, hogy még egy receptet is önismerettel fűszerezek. Ez van, ezt szeretem.
Akkor ismét csak a teremtéstörténettel kezdem. Lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem, de két teljesen ellentétes szülő gyermekeként jöttem a világra. Nem állok neki felsorolni mindent, csak annyit, amennyi a recepthez szükséges: anyukám lett, ami annyit jelent, hogy északi módon étkeztünk, szinte mindent tejföllel ettünk, meg köménnyel. Apukám meg grúz volt, Ha minimum 5 fajta fűszernövény nem került az ételbe, akkor egy se, meg nincs rendes saláta koriander, fokhagyma és dió nélkül.
Hogy emellett is legyen kis kihívás, éppen nyers kihívás kellős közepén vagyok, tehát bármit is készítek, az nyers és vegán. Magyarul, nincs tejfölös cékla saláta…de, helyette született tökéletes nemzeteken túlmutató vitaminbomba. Hatástalanítani szigorúan tilos
Hozzávalók (1 személyre, tehát kis matektudással a mennyisége szaporítható)
1 közepes cékla
1 közepes alma
1 gerezd fokhagyma
köménymag
só, bors
koriander vagy petrezselyem zöldje
pár szem dió (előtte beáztatott, kiszárított)
Púpozott evőkanál magtejföl*
Magtejföl (Zöld Múzsától tanultam, örök hála!)
1 tálka napraforgó mag (előtte beáztatva)
citromlé
só
1 ek oliva olaj
1 tk édesítőszer (ki mit szeret vagy használ, lehet sztevia, méz, agavé)
Víz (sűrűséget turmixolás közben érdemes figyelni, de kb. fél pohár)
Mindezt összeturmixolni
Elkészítés: céklát, almát és fokhagymát apró lyukú reszelőn lereszelünk és összekeverjük a többi belevalóval. Rászórjuk az apróra vágott diót és zöldeket. Ropogós aszalt keksszel megismételhetetlen! Nem is beszélve arról, hogy mennyire egészséges.
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
www.vegtelenlehetoseg.hu
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (tökmaggal)
Ezeken a hideg téli estéken nagyon jól esik elkanalazgatni egy-egy meleg, tápláló, energiadús krémlevest. Sokféle zöldségből készíthetünk levest, még olyanból is, amit amúgy nem igazán szeretünk. ;-) A megfelelő ízesítéssel, a számunkra nem éppen kedves zöldségből is ízletes krémlevest készíthetünk. Nekem ilyen zöldség a spárga, amiért egyáltalán nem rajongok, de krémlevesként nagyon szívesen megeszem. A későbbiekben ezt a receptet is megosztom veletek! :-) Korábban megismerkedhettetek ezen a blogon a zellerkrémlevessel, és most nézzünk egy népszerűbb zöldséget, a sárgarépát. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem szinte mindig van itthon sárgarépa. Néha, ha valami édesre, nyersre és frissre vágyom, csak úgy előkapok egyet, és elrágcsálom. Sőt! Előfordul, hogy a munkába is viszek magammal! :-) Meghámozom, lekarikázom (épp, hogy akkora legyen egy falat, ami diszkréten befér a számba), és amikor munka közben megkívánok valami édeset, lédúsat, és energiával telit, csak bekapok pár narancssárga répa karikát. :-o Először furcsán néztek rám a kollegáim, de ma már ők is szívesen nassolnak a répáimból. :-) Mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves "Nem újdonság, ha azt mondom, hogy a sárgarépa magas béta-karotin tartalmának köszönhetően, jelentős antioxidáns, így a szabad gyökök károsító hatásával szemben véd. A szervezet a béta-karotint szükség szerint A-vitaminná alakítja át, mely fontos a jó látás és a nyálkahártyák egészsége szempontjából. A vitamin hiánya esetén már napi egy sárgarépa is elegendő lehet a szürkületi látás helyreállításához. A legtöbb zöldségfélével ellentétben, a sárgarépa főzve táplálóbb, mint nyersen! Karotinpótlással javítható az immunválasz, jelentősen nő a fehérvérsejtek száma, aktivitása... Kísérletek szerint a napi 15 mg béta-karotint tartalmazó sárgarépa fogyasztása erőteljesebben növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását, mint az ugyanilyen mennyiséget tartalmazó szintetikus béta-karotin... Egyes vizsgálatok szerint azoknál a népcsoportoknál, amelyek étrendjében sok a karotionoidban gazdag gyümölcs és zöldség, kisebb a daganatos megbetegedések, különösen a tüdőrák aránya... Az étrendi béta-karotinról kimutatták, hogy nagy mennyiségben csökkenti a hámeredetű tüdő-, bőr-, méhnyak-, légúti, gyomor- és vastagbéldaganatok számát... Kutatók összehasonlítva a korpa, a káposzta, az alma meg a sárgarépa bélműködésre kifejtett hatását arra jutottak, hogy 1 kiló főtt sárgarépa rosttartalma a székletet puhította, és mennyiségét megduplázta. Ez a hatása a vastagbélrák kialakulásának megelőzésében is szerepet játszhat... Kutatások szerint napi két (20 dkg) nyers sárgarépa, a benne lévő oldható rostoknak köszönhetően átlagosan 11%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét." Forrás: http://www.vital.hu Úgy tűnik érdemes gyakran készítenünk ételeket, ebből az egész évben beszerezhető finom zöldségből! ;-) Főzzünk ezúttal mandarinos gyömbéres sárgarépa krémlevest! Citromos gyömbéres sárgarépa krémleves HOZZÁVALÓK (kb. 4 főre) : - 1/2 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk kókuszzsír / extra szűz olívaolaj - 5-6 közepes sárgarépa (lehetőleg bio gazdaságból származó, nitrátmentes) - 1 marék friss petrezselyem - 1 (bio) leveskocka - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - víz - 1 tk frissen reszelt gyömbér - 1/2 tk őrölt szerecsendió, egy késhegynyi fahéj - 1/2 érett Avokádó - 2 közepes mandarin - tökmag levesbetétnek (tészta helyett) citromos gyömbéres sárgarépa krémleves ELKÉSZÍTÉS:A fél fej vöröshagymát és a 2-3 gerezd fokhagymát meghámozzuk, majd apróra vágva kevés kókuszzsíron megpirítjuk. A répákat miután meghámoztuk, kb. kockacukor méretű kockákra feldaraboljuk, majd egy kicsit lepirítjuk a kókusz olajos hagymán. Az egészet felöntjük bő vízzel, úgy, hogy kb. háromszor annyi víz legyen rajta, mint ameddig a répa kockák érnek. (1/4-ed, 3/4-ed arányban.) Mehet bele a leveskocka, a só, a bors, és a friss petrezselyem. Fedő alatt puhára főzzük kb. 40 perc alatt közepes lángon. Miután puhára főtt a répa, belereszeljük a friss gyömbért, hozzáadjuk az őrölt szerecsendiót, és a fahéjat. Belekockázunk egy fél érett avocádót, és két közepes mandarint (magmentesen). Majd az egészet kézi botmixerrel krémessé varázsoljuk, és mégegyszer összeforraljuk a hozzávalókat. Ha úgy érezzük, hogy túl sűrű a leves, akkor engedjünk még hozzá vízet. Tört tökmaggal tálalhatjuk az ízletes és meleg levest! Mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves Testünket melegséggel átjáró Jó étvágyat kívánunk hozzá! ;-) Megjegyzés1: Biztosan feltűnt, hogy a képen citrom is van, de a receptben nem teszek róla említést. Ez azért fordulhat elő, mert amikor a kép készült, nem volt otthon mandarinom, így kipróbáltam citrom lével, és így is nagyon finom lett. Így inkább savanykás a leves, míg a recept szerinti mandarinos, inkább egy édeskés télies fűszerezésű változat. Próbáljátok ki mindkettőt, mert mindkét változat nagyon finom! :-) Megjegyzés2: Ha már "hol a hiba?" című játékot játszunk, azt is észrevehettétek, hogy a magok sem tökmagok a képen. Nem, mert az sem volt akkor éppen otthon, viszont helyette került bele fenyőmag, és napraforgó mag. Tehát a képen látható leves valójában egy gyömbéres citromos sárgarépa leves fenyőmaggal! :-D
Zöldség pörkölt barna rizzsel
Ez mi? Zöldségpörkölt... Mondtam, hogy el kéne menni a boltba. Abból készült, amit itthon találtam. Egészen finom lett. Hozzávalók: 20 g csiperke gomba 1 szál répa 1 szál petrezselyem 15 dkg zöldborsó 1 kis fej vöröshagyma 1 tk őrölt pirospaprika 1/2 tk só 1/2 tk kókuszzsír 1 kis marék kesudió / 1 kis pohár tejföl 1 bögre barna rizs 1/2 tk só A barna rizst 2,5-szeres mennyiségű sós vízben 45-50 perc alatt megfőzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, a gombát vékony szeletekre, a répát, petrezselymet, hagymát apró darabokra vágjuk. A hagymát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a gombát és a kókuszzsírt. Megsózzuk, kis lángon pároljuk. Amikor nagyjából elfőtt a leve, hozzáadjuk a pirospaprikát, és a zöldségeket. Felengedjük kevés vízzel. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk. Amikor megfőttek a zöldségek, felöntjük a kapott szósszal, és összefőzzük.
Naan kenyér
A tésztagyúrás nevezetű manővert eddig kizárólag kifőtt spagettin sikerült gyakorolnom. Valahol a lelkem mélyén tisztában voltam vele ennek céltalan mivoltával, ezért jobbára csak sutyiban műveltem, mikor senki nem lát. Tapasztalatlanságomból kifolyólag pedig kissé félve vágtam bele az említett műveletbe akkor, amikor már valamiféle lisztes elegyet kellett megmunkálni, értsd: a tésztagyúrás valódi funkcióval bírt. Mint pl. a naan kenyér esetében. Súlyos társadalmi igazságtalanságnak éreztem, hogy ez úgy él a köztudatban, mint szakállas-turbános férfiak kiváltsága. Egyetemben a kígyóbűvöléssel és a szöges ágyon való éjszakázással. Senki nem vitathatja el a jogot az európai emberektől, hogy kobramarás következtében görcsbe merevedjenek! Hát még a naan legyártását. Ennek szellemében előkészítjük az alábbiakat: 340g búzaliszt 190 ml langyos víz 1 evőkanál cukor 1 evőkanál száraz élesztő 2,5 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál natúr növényi joghurt 1 kiskanál só A vizet egy mélyebb edénybe lötyböljük, majd az élesztőt és a sót a leghatározottabban elkeverjük benne. Ezt a vegyületet jó fél óráig állni hagyjuk. Ezt követően mehet bele az olaj, a joghurt, a liszt, majd a só. A totymákos, ragacsos vegyületet kézzel összedolgozzuk, majd egy lisztes deszkára helyezzük, ahol tovább gyömöszöljük. Ezt követően egy zárható tetejű műanyag doboz aljára pár csepp olívaolajat öntünk, belehelyezzük a tésztát, majd kíméletlenül lezárjuk. Jó két órát állni hagyjuk, mialatt felpuffad, mint a minyonnal táplált tengerimalac. Ezt követően kisebb darabokat szaggatunk belőle, és lisztes deszkán kinyújtjuk. (Sodrófa híján balzsamecetes üveggel, mint ezen sorok higiénikus lejegyzője.) Fontos, hogy igen vékony legyen! Legvégül az így kapott tésztákat kevés, ám annál forróbb olívaolajos serpenyőben mindkét oldalán megsütjük. A végeredményt beharaphatjuk fokhagymás olajjal megkenve, de ha jót akarunk, meleg padlizsánkrémmel szervírozzuk.
Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba)
2015. január 13. Zizi kalandjai
Pár hónapja egy nagyon kedves barátnőm felhívott, hogy ő, mint családanya szeretne változtatni a táplálkozási szokásaikon és segítsek ebben neki. Na, azóta nem sikerült időpontot egyeztetnünk, hogy beszélgessünk egy kicsit a témáról. Ha egyszer lesz egy kis felesleges időm, akkor írok majd egy bejegyzést arról, hogy hogyan érdemes elindulni az egészséges(ebb) táplálkozás irányába vagy éppen a vegetáriánus, vegán étkezés irányába. Addig is segítségül szolgálhatnak ezek a bejegyzések, ugyanis nemcsak a vegagyerek eszi ezeket a finomságokat, hanem a vegagyerek szülei is, vagyis az egész család.
Tartjuk magunkat a vegán étrendhez és a cukormentességhez is. Karácsonykor anyukám sütött vegán kalácsot, abban volt egy minimális mennyiségű nádcukor, de mást (csoki, keksz, stb.) Ádi nem evett még. Most kezdtem el adni neki datolya golyókat, ezek ugye édesek és ízlik neki, de nem eszik meg egy egészet, csak nyomot hagy a golyókban. Ezenkívül imádja anyukám cukormentes szilvalekvárját, képes belőle elég sokat enni, ha hozzájut az üveghez.
Reggelire vagy gyümölcsöt vagy kását eszik. Ebédre mindig főzök, kivéve egy-két alkalmat, amikor házon kívül eszünk. Vacsorára pedig hideget adok: olívabogyó, uborka, csírák, savanyú káposzta, avokádó, vegazsíros vagy pástétomos kenyér – ezek variálódnak most a téli időszakban.
Instagramon továbbra is várom a képeiteket #miteszikavegagyerek hashtaggel. Gyűlnek már a képek, de jó lenne minél több, hogy onnan is tudjuk egymást inspirálni!
És akkor jöjjenek az ételek…
Paradicsomos spagetti, édesburgonya fasírt, párolt brokkoli és karfiol
Sütőtökös chili tepsiben sült rozmaringos krumplival
Pirított hagymás csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, pirított fokhagymás citromos leveleskel és rizs
Vegán Alfredo szószos farfalle tészta, párolt fokhagymás zöldbabbal
Bab-zab fasírt maradék zöldbabbal, krumplipüré és pirított fokhagymás répa
Karfiol-barnarizs gratin, sütőtökpüré és pirított fokhagymás citromos leveleskel
Sütőtökös chili, rizs és tortilla chips
Brokkolis sajtos tészta
Édesburgonya chips citromos tahini szósszal, pirított fokhagymás tofu és leveleskel, valamint rizs
Brokkoli és karfiol paradicsomos raguban, kukoricalepény
Brokkolis-karfiolos rakottas
2015. január 12. Éltető ételek
Anyósomtól sok rakottas ételt tanultam, de mindegyik húsos fogás. Nos, én egyszerűen kihagytam a húst, készítettem egy pörköltes, lecsós alapot, és el is készült az isteni finom rakottas. Elkészíthető más zöldséggel is, mint pl. a zöldbab vagy akár a kelkáposzta. Ja, és akár külön-külön is, tehát lehet csak karfiolos vagy csak brokkolis is. Hozzávalók: (2-3 adag) - 30 dkg karfiol - 30 dkg brokkoli - 10 dkg köles - lecsóhoz: hagyma, paprika, paradicsom, fokhagyma (vagy még nyáron eltett lecsó) - 2 tejföl - 2-3 gerezd fokhagyma - chili, só - kókuszolaj - kis marék natúr kukoricapehely Elkészítése: A rózsáira szedett karfiolt és a brokkolit főzzük elő. Forrástól számítva 3-5 perc elég neki, még roppanós maradjon!Közben készítsük el a lecsó alapot. Kevés kókuszolajon dinszteljünk meg 1 vöröshagymát, majd adjuk hozzá a paprikát, egy kicsit később a paradicsomot (vagy levet). De mint írtam, házi, üveges lecsó is jó.Egy másik edénybe főzzük meg a kölest 2x mennyiségű vízben. Ehhez adjunk 1 kk. sót is.Amikor jól összesült a lecsó, akkor krumplinyomóval törjük össze, hogy a nagyobb darabokban lévő paprika kisebb legyen. Majd ezt keverjük a köleshez. Ekkor még szoktam egy kevés chilit is beletenni, és még só is bizonyára kell. De kóstold meg!Egy 20x30 cm-es jénai aljára tegyük a karfiol darabkákat, majd terítsük rá a lecsós kölest. Erre jönnek a brokkolik.A tetejére a tejfölbe reszeljünk 2 gerezd fokhagymát, tegyünk bele 1-2 csipet sót is. Csorgassuk a brokkoli tetejére.Végezetül szórjuk rá az összetört kukoricapelyhet.Tegyünk a tetejére egy kevéske kókuszolajat, és előmelegített sütőbe úgy 180 fokon süssük össze. Ez kb. 30 perc.
Céklás-zabpelyhes fasírt babmártással
2015. január 11. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 25 dkg zabpehely 40 dkg cékla 15 dkg hajdina- és kukoricaliszt vegyesen 2 evőkanál kukoricakeményítő 1 hagyma 1 teáskanál tengeri só 1 teáskanál pirospaprika 1 teáskanál őrölt római kömény 2 evőkanál lenmag Elkészítése: A hagymát és a céklát aprítógépben összedaraboljuk. A zabpelyhet 2 dl vízbe téve kb. 15 percig állni hagyjuk. Hozzáadjuk a fűszereket, a felaprított zöldségeket, a liszteket, a keményítőt és a lenmagot. 20 percig állni hagyjuk. A masszából fasírtokat formázunk, és forró olajban vagy sütőlemezre téve sütőben megsütjük. Babmártás Hozzávalók: 1 doboz 40-50 dkg-os fehér babkonzerv 2 evőkanál szőlőmagolaj 1 teáskanál citromlé 1/2 kávéskanál tengeri só 4-5 korianderlevél Elkészítése: A babot levével együtt turmixgépbe tesszük és a többi hozzávalóval együtt krémesítjük. Főételekhez tálaljuk.
Spenótos-gombás tészta gluténmentesen
Nos, egy újabb tésztás étel került ma az asztalra. Ilyenkor télen valahogy mindig csípősebbre sikerülnek ezek az ételek, ösztönösen így "védekezünk" a tél ellen. Ebbe az ételbe is került jócskán chili. Hozzávalók (2 adag): - 25 dkg gomba - 15 dkg bébi spenót - 1 közepesméretű sárgarépa - 1 közepes méretű újhagyma - 3 gerezd fokhagyma - só, bors, chili - 1-2 evőkanál zabliszt - 3-4 evőkanál növényi tejszín - kókuszolaj - 25 dkg glutémentes tészta (kukorica tésztát szoktam venni a DM-ben) - zöldfűszeres kecskesajt (elhagyható) Elkészítése: - Egy nagy lábasban tegyünk fel vizet főni. Adjunk hozzá 2 teáskanál sót. Ha felfőtt a víz, főzzük ki a tésztát. - A gombát tisztítsuk meg, majd vágjuk nagyobb darabokra. Kevés kókuszolajon tegyük a tűzre, és pirítsuk addig, míg a leve el nem párolog. - Dobjuk rá a karikára vágott hagymát, és reszeljük bele a fokhagymát is. Fűszerezzük. - Adjuk hozzá a gyufaszál méretű sárgarépát. Pároljuk együtt pár percig. - Öntsünk rá vizet (vagy a főzővízből is önthetünk hozzá), annyit, hogy elég szósz legyen rajta. - A zabliszttel és a növényi tejszínnel sűrítsük be. - A végén adjuk hozzá a spenótot. Pár perc alatt összeesik, és készen is van a ragu, - A tésztát keverjük hozzá, és tálalhatjuk is.Jó étvágyat!
Répába bújt brokkolibomba
Kedvenc, piacon árusító gazdálkodótól vettem csinos kis brokkolit még korábban, abból készítettem el ezt a répába bújt kölessel betakart brokkolibombát. Szeretjük a brokkolit. Legtöbb ember talán csak párolva ismeri, mint köretet, esetleg krémleves készít belőle, vagy tejföllel, sajttal rakottan készíti el. Ez a recept, ahogy a képen látni, egészen új titulust ad a brokkolinak. Egészben hagyható a készítés során, s az eredmény igazán színes étel. Ami a brokkoli élettani hatásait illeti, könnyen emészthető zöld növényről van szó, ami csökkenti a vérnyomást, antioxidáns tartalma miatt a rákos megbetegedések diétájának egyik alapzöldsége. Vérszegénységnek, így a fáradékonyságnak is jó ellenszere, mivel jelentős vasat is tartalmaz.
A recept:
Hozzávalók:
- Kb. 2-3 db hosszú! répa
- 1 kisebb fej brokkoli
- 20 dkg köles
- ételízesítő
- só
- kurkuma
- fokhagyma
- medvehagyma
- aprított petrezselyem
- kevés kókuszzsír
Elkészítés:
A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Kicsit megpároljuk a répaszeleteket. Közben a brokkolit megmossuk és egészben ezt is megpároljuk.
A kölest alaposan átmossuk, ételízesítős vízben puhára főzzük. Mikor nagyjából megfőtt hozzáadjuk a felaprított medvehagymát és fokhagymát, petrezselymet, egy kevés kurkumát. Jól átkeverjük a fűszerekkel. Ha jól főztük meg, eleve összeragad a köles, nehézkes átkeverni.
Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük kókuszzsírral. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A köles egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a brokkolit, majd befedjük kölessel, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk.
A jénait tegyük egy tepsibe, így süssük meg kb 30-40 perc alatt.
Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát.
Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst (ez esetben az egész étel gluténmentes) vagy zöldséges bulgurt köretnek.
Brokkolis-karfiolos vega "lasagne"
Egy nagyon finom ételt készítettem ma ebédre. Ez egy "hétköznapi" étel, de csak azért, mert a gyerekeim sajnos nem szeretik a brokkolit. Úgyhogy ilyen ételeket csak hétköznap készítek. De akár egy vasárnapi ebédként is megállja a helyét. Alapvetően lasagne tésztával lett volna jó elkészíteni, viszont nem volt itthon gluténmentes fajta. Nem mintha gluténérzékeny lennék, de törekszem arra, hogy kevés glutént fogyasszunk. Ezért pennével készítettem. Az elkészítése lehet, hogy egy kicsit bonyolultnak tűnik, de ha egyszerre készíted a három szószt, akkor 30 perc alatt összeállítható. Hozzávalók (2-3 adag): - 10 dkg brokkoli - 10 dkg karfiol - 1 fej vöröshagyma - 5 gerezd fokhagyma - 3 dl tejszín (én Cserpes tejszínt szoktam venni) - kókuszolaj - 2 evőkanál zabliszt vagy rizsliszt - kb. 30-40 dkg paradicsom (püré) - friss bazsalikom, kakukkfű, szerecsendió - só, bors, chili - 25 dkg gluténmentes penne tészta (vagy lasagne) Elkészítése: Ha van 3 kisebb edényed, egyszerre el tudod kezdeni a munkát. Először is a brokkolit és a karfiolt szedd rózsáira, és sós vízbe tedd fel főni kb. 5-8 percre (félkeményre).A másik edényben egy kevés kókuszolajon dinszteld meg az apróra vágott vöröshagymát, és reszelj bele 3 gerezd fokhagymát.A megdinsztelődött hagymára szedd rá a brokkolit és a karfiolt . A főzővízből merjél rá egy keveset, éppen csak annyit, hogy meg tudjon főni. Ekkor már krumplinyomóval vagy villával összetörheted. Kb. 10 perc alatt elkészül.A kiüresedett edénybe (amibe a brokkoli és a karfiol főtt, a főzővizet tedd félre) öntsd bele a paradicsompürét (nekem házilag eltett paradicsomlevem van, mely 100% paradicsom, jó sűrű). Reszelj bele 1-2 gerezd fokhagymát, és tedd fel lassú tűzre főni. Egy picit hagyjuk sűrűsödni. 5-10 perc után tegyük bele az apróra vágott friss bazsalikomot és a kakukkfüvet, és sózzuk meg.Közben vedd elő a harmadik edényedet is a besamell készítéséhez. Tegyél bele egy kevéske kókuszolajat, és szórd bele a lisztet. Tedd tűzre, kevergesd picit. Majd öntsd rá a tejszínt. Hagyjuk egy kicsit a tűzön, be fog egy kissé sűrűsödni. Ebbe is reszelj 1 fokhagymát. Egy kevés főzővizet önthetsz hozzá, olyan tejföl állaga legyen. Ebbe én tettem egy kevés zöldfűszeres kecskesajtot, de akár el is hagyható. A Sparban szoktam venni, kis rúdban kapható.Na, ha már itt tartassz, akkor elkészült a 3 szószod. A brokkolis karfiolt törd jól össze, és reszelj bele egy kevéske szerecsendiót. Sózd meg és adjál hozzá chilit. Ne legyen nagyon híg, de sűrű se. A főzővízzel tudod az állagát javítani.Vegyél elő egy jénai tálat (olyan 30x20 cm). Most jön a rétegezés. A besamell inkább csak csorgatva van, nem fedi teljes egészében az előtte lévő réteget.paradicsomszósz felepennetészta felebesamell 1/3-abrokkolis karfiolbesamell 1/3-apennatészta másik feleparadicsomszósz másik felebesamell 1/3-aFedd le, és tedd be a sütőbe. Süsd úgy 40 percig, 180 fokon.Ennyi. Jó étvágyat!
Fehérboros-tejszínes gomba spagettivel
Egyes keleti gondolkodók szerint az ember főzés iránti vágyát kivételes esetben az a tényező is vezérelheti, hogy - bármily bizarrul is hangzik - éhes. Jómagam még kételkedem a kijelentés igazságtartamában, egy hasonló fajsúlyú témában semmiképp nem szeretnék elhamarkodott véleményt megfogalmazni. De tegyünk fel, ismétlem, tegyük fel hogy mégis igaz! (És újfent szeretném hangsúlyozni, hogy mindez puszta feltételezés részemről! Engem senki ne tituláljon hernyóagyú tacskójanicsárnak, ha mégsem így lenne!) Márpedig, ha így lenne, az éhségérzetben érintett egyed számára a következő szófordulatok felettébb gyűlöletesek lehetnek egy-egy receptben: "pihentetjük", "hűtőbe tesszük", "jó fél/egy/két óráig", "fél napig", valamint "pácoljuk". A következőkben az ún. éhes emberek csoportjának szeretnék kedveskedni egy olyan fogással, mely bevásárlással együtt is megvan jó húsz perc alatt, még akkor is, ha a boltba menet jegesmedvék rontanak ránk. A szűkszavú bevezető elolvasása után légyszíves az alábbiakat készítsük elő: 10 dkg csiperkegomba 1 dl fehérbor 1 dl növényi tejszín 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 kiskanál szárított vagy frissen felaprított bazsalikom fél csokor felaprított petrezselyem só bors 25 dkg spagettitészta És most következzék az akciórész: Cicózás helyett a gombát felszeleteljük. A vöröshagymát szintúgy. Ez utóbbit olívaolajon üvegesre dinszteljük, közben belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a gombát, és szakértő arccal megvárjuk, míg kiereszti és valamelyes elfortyogja a levét. Ekkor a sistergésre allergiás ismerőseinket felbosszantandó, hozzáadjuk a fehérbort, a tejszínt, majd a petrezselymet és a többi fűszert. Addig pároljuk kevergetve, míg gusztusos, krémes állagú nem lesz. A spagettit ugyebár már az elején feltettük főni kevés só és egy evőkanál olívaolaj társaságában, mert ennek hiányában a gombát csak a tányérhoz tudjuk hozzáadni. Az meg snassz.
Zöldséges bableves savanyú káposztával
Egy kicsit időigényes ennek a levesnek az elkészítése, de megéri a fáradozást. A savanyúkáposzta meg kifejezetten jót tesz ennek a levesnek. Ha nem szereted, akkor pár csepp citromlé is különlegessé teszi. Jó sűrűre főzve akár egytálételként is megállja a helyét. Hozzávalók: - 1-1 marék tarkabab és piros chilis bab - 1 csésze vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyem, zeller) - kömény, chili, só, bors, babérlevél - paprika, paradicsom (télen 1-2 evőkanál lecsó) - vöröshagyma, fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 1-2 evőkanál zabliszt - pirospaprika - 1 marék köles - 1-2 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A babot előző este áztassuk be.Öntsük le róla az áztatóvizet, majd friss vízzel tegyük fel főni. Tegyünk hozzá 2-3 db babérlevelet.Főzzük úgy 30-40 percig, majd adjuk hozzá a felszeletelt vegyes zöldséget. Fűszerezzük, sózzuk, adjuk hozzá a paprikát és a paradicsomot is.Készítsük el a rántást. A kókuszolajba dinszteljük meg az apróra vágott hagymát, reszeljük bele a fokhagymát is. Tegyük hozzá a zablisztet, süssük együtt egy kevés ideig. De ne égjen meg! Vegyük le a tűzről, és keverjünk hozzá 1 tk. pirospaprikát. - Ezt a rántást adjuk hozzá a leveshez. Főzzük még úgy 10 percig.Még belereszelhetünk 1-2 gerezd fokhagymát (én szeretem jó fokhagymásan), majd adjuk hozzá az átmosott kölest. De ekkor már legyen puha a bab és a zöldség is. A köles 10 perc alatt megfő.Vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a savanyú képosztát. Rottyantsuk össze, és kész is van. Persze a fűszerezést ellenőrizzük.
Édesburgonyás – Cukkini Lasagna
Ez a recept a kedvencem lett, mert lasagna állagú, ízű, de semmilyen lisztes tésztalapot nem tartalmaz. Abszolut alakbarát fogás. A recept megalkotását leginkább az szorgalmazta, hogy lasagnát szerettem volna készíteni, de nem volt itthon lasagna lap, viszont volt cukkini, édesburgonya a kamrámban. A receptjeim és a táplálkozásunk alapja, bázisa a zöldségek, ahogy az alábbi lasagnánál is.
Hozzávalók 4 főre:
1 db közepes cukkini
1-2 darab lehéjazott édesburgonya
200 ml sűrített paradicsomszós
2 dl víz
4-5 evőkanál kislevelű zabpehely
3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
1 fej vöröshagyma
2 cikk fokhagyma
2 teáskanál himalaya só
1 evőkanál nádcukor vagy eritrit
szárított bazsalikom
1 db paradicsom, 1 db kaliforniai paprika
4 evőkanálnyi rizstejszín
A cukkinit megmossuk, nem szükséges lehéjjazni, zöldség gyalúval vagy késsel, hosszábban nagyon vékony szeletekre vágjuk. Ugyanezt tesszük az édesburgonyával is. Ez kicsit nehezebb művelet, mert keményebb.
Elkészítjük a szószt:
A vöröshagymát felaprítjuk és az olajon üvegesre dinszteljük, majd felöntjük a paradicsomszósszal, vízzel és hozzáadjuk a zabpelyhet. Fűszerezzük: só, belepréseljük a fokhagymát, édesítjük, megszórjuk a bazsalikommal és hagyjuk, hogy a zabpehely kissé kidegedjen. Olyan állaga lesz a szósznak, mintha darált hússal készítettük volna. Fontos, hogy ne legyen nagyon sűrű, hogy szaftos maradjon a lasagna.
Egy tűzálló tálat kiolajozunk és lerakjuk a rétegeket: egy réteg cukkini lapok, ráöntünk egy adag szószt, elsímitjük és következhet az édesburgonya, addig folytatjuk amíg a rétegek elfogynak. A tetejére kaliforniai paprikát és paradicsomot karikáztam, meglocsoltam kevés növényi tejszínnel. 180 C fokon 20-25 percig sütjük.
Tipp: Cukkini vagy édesburgonya helyett készíthetjük padlizsánnal is és gazdagíthatjuk gombával, vagy más kedvenc zöldségeinkkel. Zabpehely helyett ha köles pehellyel vagy más gluténmentes pehellyel gazdagítjuk a szószt akkor teljesen gluténmentes fogás lesz.
Egyben sült lencsefasírt
Szilveszterre és elsejére szántam ezt a finom, laktató, és erősen melegítő ételt ;) Hozzávalók: 1 bögrényi sima lencse 2 babérlevél 1 bögrényi zabpehely 2 hatalmas cikk fokhagyma 1 nagy fej vöröshagyma 1 kk pirospaprika 1 kk tiszta só 1 kk bors 1 tk majoranna 1 ek házi mustár 1 tk kókuszzsír A lencsét a babérlevéllel […]
Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger
2014. december 30. Zöld Avocado
Ha Újév, akkor gazdagságot hozó lencse! :-) "Mindenki tudja, hogy újévkor lencsét kell enni. De azt is tudja-e, hogy miért? Újév napján minden ember arra törekszik, hogy az eljövendő év sikeres, szerencsés, gazdag legyen. Ehhez számos babonához, ősi, bevált módszerhez lehet fordulni. Talán a legismertebb a lencse. Szinte minden családban készül valamilyen változata az újévi asztalra. Ereje, szerencsehozó képessége abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll. A babona szerint mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz. Azért kell újév napján enni, mert az újév napi cselekedetek szimbolizálják az egész éves tetteket. Tehát ha ilyenkor valaki sok pénzt hozó étel eszik, egész éven át sok pénz áll majd a házhoz. A lencse helyettesíthető babbal, rizzsel, vagy más apró szemű étellel, de igazi hatása a lencsének van. Ismert bibliai történet Ézsaiás története, aki egy tál lencséért adta el elsőszülöttsége jogát." Forrás: http://szilveszter.hu/erdekessegek/lencse Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger Unjátok már a szokásos lencse levest, vagy főzeléket? Készítsetek rendhagyó lencseburgert! ;-) Ezeknek a mennyei burgereknek még a szilveszteri buli résztvevői is örülni fognak! Laktató, egészséges, könnyen elkészíthető, segít a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol eltüntetésében a gyomorban, mindenki ízlés szerint összeállíthatja, és hasonlóan a korábbi Csináld magad Pizzához, ezt is elkészíthetjük együtt, játékosan, sok sok nevetéssel! :-) Hát akkor nézzük mi is kell egy finom húsmentes lencseburgerhez? Hozzávalók HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): 1 csésze vörös lencse megfőzve, leszűrve1 csésze darált, (előre lepirított) dió 1/2 csésze tökmag, lenmag, és napraforgómag beáztatva (pont ellepje a víz), majd krémesre turmixolva 1/2 csésze zabliszt (darált zab pehely)1 fej lila hagyma és 1 sárgarépa kevés vízzel péppé turmixolvafűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, bio ételízseítő, mustár, fokhagyma ízlés szerint, pirospaprika, majoranna, friss petrezselyem, és egy kis csípős Cayenne bors vagy chili por (opcionálisan - 1 ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek kendermag) - (opcionálisan - 1 ek sörélesztőpehely) lencseburger ELKÉSZÍTÉS: A hozzávalókat összekeverjük, és állni hagyjuk fél órát, hogy a zab magába szívja a folyadékot. (A fűszerezés adja az egésznek az ízét, így mindenki alakítsa a saját szája íze szerint a fűszereket.) Az így elkészült lencsés ,,hús-ból kis lapos ,,húspogácsákat formázunk, majd sütőpapíron 200°C fokra előmelegített sütőbe tesszük őket. 20-25 perc alatt ,,kérgessé sülnek a lencseburgerek. teljes kiőrlésű bagelbagel és a lencsefasírtÉn teljes kiörlésű Bagel-be raktam a "húspogácsákat", és hamburgert készítettem belőlük. Természetesen akármilyen számunkra kedves pékáruba tökéletesen belepasszolnak, de lehetőleg teljeskiörlésű liszttel készült pékáru legyen. ;-) A zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk. Nálunk ez került bele: nyers avokádó, paradicsom, kukorica, uborka, lila hagyma és zöld saláta levelek (salátagalambbegy). Nyám nyám. :-) Isteni finom, és rettenetesen laktató! Nálunk az egyik legnépszerűbb ételként szerepelt a legutolsó vendégvárós vacsorán! lencseburger kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntettel Balázsnak készült hozzá hagyományos kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntet a burgerba, de teszteltük már fokhagymás avokádó krémmel is. ;-) Próbáljátok ki, és erre az ételre biztosan emlékezni fognak a buli résztvevők! ;-) Megjegyzés1: A lencse fasírtok már napokkal korábban elkészíthetők, így egy gonddal kevesebb a buli napján, ami a szervezést illeti. És természetesen hűtőben tárolva napokkal a buli után is fogyaszthatóak, vagy akár le is fagyaszthatóak a következő vendégvárásig. Megjegyzés2: Készítsétek ki az ezernyi szóba jöhető hozzávalót, ami a burgerba kerülhet, és hagyjátok, hogy vendégeitek saját maguk állítsák össze a végeredményt! Sikerekben gazdag, egészséggel teli, vidám pillanatokban bővelkedő, szeretetteljes, boldog 2015-ös évet kíván a Zöld Avocado!
Lencseragus pásztorpite
2014. december 29. Gréta konyhája
Pár nap, és vége az évnek. Hihetetlen, de egy szempillantás alatt elmúlt, mintha egyre gyorsabban forogna az idő kereke. Ezekben az áldott pihenőnapokban sokat gondolok vissza, elemzek, emlékezem, és számot vetek... A karácsonyi finomságok végét tegnap ettük meg, így ma újra a konyhában alkottam, és szilveszteri, újévi étkeken gondolkodom, ötleteket gyűjtögetek, és alakítgatok. Az egyik finomság azonban már biztosan ez lesz, mert annyira egyben van, szezonális, egyáltalán nem nehéz elkészíteni, pénztárca barát, és kiadós ebéd lehet, akár nagy társaság számára is. Hozzávalók: 300g lencse 2 szál sárgarépa félholdra vágva 1 szál fehérrépa félholdra vágva kicsi zellergumó felkockázva 2 db paprika (kockákra vágva), vagy 1 ek paprikakrém 2 db vöröshagyma felkockázva 6 gerezd fokhagyma kicsire aprítva 1 ek sűrített paradicsom babérlevél, só, bors füstölt paprika, vegamix, tárkony, kakukkfű, borsikafű, majoranna (1 tk mindegyikből) 1kg burgonya növényi tej, bio vagy szójamargarin) csipet szerecsendió 1 blokk füstölt tofu 1 doboz növényi tejföl (Joya Cremesse, Spar-ban kapható) A lencsét, beáztatjuk, majd sós, babérleveles vízben készre főzzük, leszűrjük. Mialatt a lencse fő, egy lábasban kevés növényi olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, babérlevelet, paprikát, vagy a krémet, megpároljuk, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a répákat, zellert, és a fűszereket. Pár percig összepirítjuk, majd hozzáadjuk a lencsét. Felengedjük kevés vízzel, és fél óráig lassú tűzön kavargatva összefőzzük, hogy sűrű ragu legyen. Ezalatt meghámozzuk, és felkockázzuk a burgonyát, és sós vízben puhára főzzük. Tej és biomargarin hozzáadásával krémes krumplipürét készítünk, megszórjuk csipet szerecsendióval, és ha van, habzsákba töltjük. A kész lencseragu felét egyenletesen eloszlatjuk egy üvegtál, jénai, vagy pataki-tál alján. Rámorzsoljuk a tofut, megszórjuk vegamix-szel, sózzuk, borsozzuk, és én még füstölt paprikát is szórok rá. Rákenjük a tofura a tejfölt, majd beborítjuk, a lencseragu másik felével. Tetejére pedig eloszlatjuk a habzsákból szépen kinyomott burgonyapürét. Ha nincs habzsákunk akkor egy kanállal, vagy habkártyával. 180 fokos sütőben 30-40 percig aranybarnára sütjük, és szeletekre vágva tálaljuk, ügyeljünk, hogy a formája megmaradjon, mint egy pitének. Ha elegánsan szeretnénk tálalni, előre adagolva, akkor kisebb mélyebb tálakban személyre szólóan elkészíthetjük, és így nem kell szeletekre vágni. Jó étvágyat!
Vegán majonézes krumplisaláta
Gyerekkorom egyik nagy kedvence a majonézes krumplisaláta, mindaddig hiányoltam ezeket az ízeket amíg ki nem “kísérleteztem” a vegán, tojásmentes majonéz receptjét, hogy igazán finom legyen. Egyszerűbb, mint gondolnánk.
Kezdjük az elején:
Hozzávalók: 4-6 főre
10 darab közepes krumpli
1 db citrom leve
2 kk himalaya só
200 ml növényi tejszín: zab,-rizs,-vagy kókusztejszín
1 fej közepes lila vagy vöröshagyma
1 teáskanál mustár
késhegyni őrölt fehér bors
csipetnyi őrölt kurkuma (elhagyható)
3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
A krumplikat meghámozzuk és karikára szeleteljük ( 0,5-cm vastagságúra). Enyhén sós vízben megfőzzük. Figyeljünk, hogy ne főzzük szét, majd leszűrjük és hagyjuk kihűlni.
Elkészítjük a majonézt: a tejszínt a mustárral, sóval, citromlével, őrölt fehér borssal és a hidegen sajtolt olíva olajjal, kurkumával krémesre turmixoljuk. Ráöntjük a krumpliszeletekre és vékony karikákra vágott lilahagymát adunk hozzá. Összekeverjük és hagyjuk a hűtőben összeérni az ízeket. Másnap a legfinomabb önmagában vagy roppanós gabonafasírttal.
Avokádókrémes spenótos linguine
2014. december 23. Gréta konyhája
Megkockáztatom, hogy ez a zöld tészta, a világ leggyorsabban készülő étele, mert míg a tészta fő, garantáltan kész lesz a szósz is. Mindent beletehetünk, ami zöld. Bazsalikom, petrezselyem, spenót, rukkola, bármi, de az avokádót ne hagyjuk ki, ez fogja krémessé tenni. A tészta összes hozzávalója nyersen marad, ezért nemcsak vitamindús marad, de teli lesz ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. Szuperegészséges! Tetejét megszórhatjuk még aprított, és pirított kesudióval, aszalt paradicsommal, vagy vegan sajttal. Hozzávalók: 2 db érett avokádó 2 marék bébispenót 2 gerezd fokhagyma 1 lime, vagy citrom leve csipet római kömény csipet cayanne bors só, vegamix, bors ízlés szerint fél bögre kesudió (opcionális) 400g tészta, amit szeretsz, nekem a linguine passzol hozzá A tésztát sós vízben feltesszük főni, míg aldente lesz, majd leszűrjük, hideg vízzel kicsit leöblítjük. Mialatt a tészta fő, elkészítjük a zöld krémet. Egy aprítóba tesszük a szósz hozzávalóit, és pár percig krémesítjük. Ha készen van, összekeverjük a forró tésztával. Elkészítési idő 15 perc Jó étvágyat!
Mungóbab csíra saláta
2014. december 22. Nyers konyha
Miért jó a csíra? Otthon olcsón előállítható. 10 x -30 x több a beltartalma ,mint hasonló mennyiségű organikus zöldségé. Rák megelőzésében és gyógyításában is élen jár, főleg a brokkoli és káposzta csíráját ajánlják. Sokszor a legegyszerűbb kinyerni a levét és meginni, de én salátába is szeretem. Egyik kedvencem a mungóbab csíra. Kicsit túlfejlődtek a drágáim már levelük is lett. A lombozatot levágtam így olyan lett akár a spagetti, ehhez készítettem egy finom öntetet. Mungóbab csíra saláta: mungóbab csíra öntet: csipet bors 2 aszalt paradicsom kiskanálnyi citromlé víz karika gyömbér csipet só csepp stevia 3 evőkanál napraforgó fél gerezd fokhagyma 1 evőkanál inaktív sörélesztő Ezeket turmixoltam, a salátára öntöttem, kockáztam rá avokádót és megszórtam durvára vágott tökmaggal. Finom és laktató.....
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főétel
2014. december 21. Éltető ételek
Az előző részben a levesekről írtam, most pedig jöjjenek a főételek. A hagyományos karácsonyi főétel a halászlé, a rántott hal vagy éppen a töltött káposzta. Na, pont ezért ezeket nem fogom most ajánlani.Az általam javasolt ételek vegánok, tehát húst nem tartalmaznak. De ha a rokonod, ismerősöd húsevő, akkor ezeket köretként is felszolgálhatod. Ami nagyon fontos, hogy a párolt lilakáposzta mindenképp kerüljön a kínálatba, hiszen nagyon jót tesz a gyomornak, segíti az emésztést és kellő rostot is biztosít. Egyébként egy jól összeállított köret akár főétel is lehet , nem kell megijedni, hogy éhesek maradunk. Egyébként nem tudom, hogy miért jó az, hogy degeszre esszük magunkat, utána meg mozdulni sem tudunk. Sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha egy könnyű, de tápláló vacsorát kínálunk. Az ünnepi hangulatot mindenképp a tálalás, a gyertyafény és az apró díszítések teszik különlegessé. Mert ha belegondolunk, mitől különleges egy töltöttkáposzta? Szerintem semmitől, hiszen ezt az év bármely napján fogyaszthatják az emberek. 1. Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal Ebben a receptben a batáta nagyon jól illik a párolt lilakáposztához, és egy csicseriborós fasírttal még a fehérje kérdés is biztosítva van. Egy kicsit ünnepivé tehetjük a tálalást friss salátával. 2. Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával Ha szereted a gombát, akkor ez a te ételed lesz. Tegyük egy kicsit csípőssé fokhagymával, chilivel és a bors is jól illik hozzá. 3. Diólepény almás-tökös körettel Itt szintén egy egyszerű, sütőben megsüthető köretet kínálok egy diólepénnyel. Diólepény: - 20 dkg dió, paradió, szezámmag vegyesen - 1 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál chiamag és 1 evőkanál lenmag 0,5 dl vízbe áztatva - 2-3 dl házi paradicsomlé - 15 dkg reszelt füstölt sajt - friss fűszernövények: petrezselyem, kakukkfű, zsálya - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só, bors Elkészítése: - Egy kerámia piteformát kenjünk ki kókuszolajjal, és melegítsük elő a sütőt úgy 180 fokra. - Az olajos magokat száraz serpenyőben pirítsuk meg, majd ha kihűlt, daráljuk durvára. - Adjuk hozzá a fűszereket, a zselésítő chia és lenmagot, valamint a többi hozzávalót is. - Tegyük a sütőtálba, majd 40-50 perc alatt süssük készre. - Szeletelés előtt hagyjuk langyosra hűlni. 3+1 Marinált zöldségek magfasírttal Ez egy nyers recept, mely akár önállóan, vagy egy főétel mellett is megállja a helyét. A marinált zöldségbe kedvenceink kerülhetnek. Ebben az esetben sárgarépa, retek, hagyma és lilakáposzta került. Picit besózzuk, majd egy vignette öntettel leöntjük. Ebbe kerül olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. hagyjuk állni pár órán keresztül majd tegyük be az aszalóba, vagy sütőbe alacsony hőfokra. 1-2 óra alatt szépen összeérnek az ízek, de az alacsony hőfok miatt még nyers marad. A magfasírt is roppant egyszerű. - 15 dkg beáztatott dió és paradió vegyesen - 2 közepes sárgarépa - 1 közepes lilahagyma - 1 kápia paprika vagy kaliforniai paprika - 2-3 aszalt paradicsom - 2-3 gerezd fokhagyma - friss zöldfűszer: petrezselyem, zeller - só, bors, chili Mindent aprítsunk morzsásra, majd formázzunk belőlük kis fasírtokat. Érdemes a külsejét megszárítani (aszalóba vagy sütőbe), de a belseje puha és krémes marad.
Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt
2014. december 20. Zöld Avocado
A következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-) Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag, jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-) Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról!
Egyben sültek
Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan!
A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején.
A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni.
Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni!
Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét.
Köretek
Kelbimbó
Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat.
Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával.
Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik.
Burgonyapüré
Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel.
A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára.
Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet!
Töltelék
Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom.
Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket.
Levesek
Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az!
A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk.
Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t.
Desszertek
A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől.
Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite.
A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat.
*****
Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Sütőtök-főzelék répachipsszel
A szürke, ködös, felhős hétköznapjainkba az ételeink által színeket lophatunk, amelyek pszichénkre is jó hatással vannak. Erre alkalmas a következő, rendhagyó főzelék. A répából készült szirmok, vagy chips-ek igazán egyedivé teszik a tálalást. Ha van otthon tökmag - olaj, pár csepp tálalásnál a főzelékbe és igazán finom ízélményt élhetünk át. Persze tökmagolaj nélkül is finom. Mi is úgy fogyasztottuk el főként.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kisebb sütőtök
- néhány szál répa
- 2dl kókusztej (dobozos)
- víz
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 2 szál tárkony
- 4-5 szem krumpli
- só
Elkészítés:
A sütőtököt és a krumplit meghámozzuk, átmossuk, feldaraboljuk, majd kevés vízben tárkonyt és sót hozzátéve megpároljuk. Amikor már szinte megpuhult, a fokhagymát is hozzáadjuk. A kókusz tejjel együtt összeturmixoljuk a megpárolódott zöldségeket. Közben a meghámozott, karikára reszelt répát sütőpapíros tepsiben megsütjük. A kész főzelék tetejét megszórjuk a répa-chipsszel.
Lilahagymás-mentás padlizsán
2014. december 14. Vegán muflon
Közérdekű felhívás: tiltakozzon Ön is mediterrán ételekkel a karácsonyi filmcunami ellen! Ma délután egy rövid részlet erejéig volt szerencsém a Holidayhez, ám az tíz perc is arra késztetett, hogy felvásároljam a föld összes cukkini- és padlizsánkészletét, majd belefojtsam magam. A következő specialitással a konkrétan a Reszkessetek, betörők alkotóin szeretnék bosszút állni. Tudd meg, gyűlöllek, te kis koravén szőke strici, remélem, idén már végre elkapnak a betörők, és tapétavágó késsel herélnek ki! Na!
Beszerzendő:
2 db padlizsán 3 db lilahagyma 2 dl szójajoghurt 1 kiskanál fűszerpaprika 3-4 mentalevél 1 (konzerv)doboz csicseriborsó só, bors Folyamat: A padlizsánt felkockázzuk, a lilahagymát - mintha csak paradicsom lenne - cikkekre vágjuk. Egy tepsi (bakonyi kistelepüléseken tepszi) aljába kevés olívaolajat öntünk, kaotikusan belepakoljuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, majd ezt is meglocsoljuk olívaolajjal. 220 fokra hevített sütőbe tuszkoljuk, közben nekiállunk az öntetnek a következőképpen: a felaprított mentalevelet összekeverjük a szójajoghurttal és a fűszerpaprikával, majd sózzuk, borsozzuk. (Mentalevél híján kihagyjuk a fűszerpaprikát, ellenben a joghurtba nyomunk két gerezd fokhagymát, pár csepp citromlevet, és megborsozzuk. Ekkor azonban már nem mentás padlizsánként emlegetjük az ételt ,mert kiröhögtetjük magunkat.) A csicseriborsót leszűrjük, megsózzuk, majd összeforgatjuk az öntettel és a padlizsánnal. Szájjal fogyasztjuk.
Gyömbéres vöröslencse krémleves
2014. december 9. Lét-tudatos konyha
Átfázós, ácsorgós, téli napokon igazi megmentőként szolgálhat az alábbi leves: Hozzávalók: - 500 g vörös lencse - 2 sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 vöröshagyma vagy 3 szál újhagyma - 3 szál petrezselyem - kis darab gyömbér - 1/2 babérlevél - 1 kávéskanál pirospaprika - 1/4 kávéskanál őrölt bors - 1-1,5 teáskanál tengeri só - 1evőkanál olívaolaj - víz A recept folytatása: itt
Vegán karfiol barnarizs gratin
2014. december 8. Zizi kalandjai
Na végre egy recept… állnak sorban a receptek, meg a nyereményjátékok, szóval igyekszem behozni a lemaradást az elkövetkező napokban és posztolni minél többet. Ez a sült karfiolos barnarizses finomság kitesz egy komplett ebédet, de el tudom képzelni a karácsonyi asztal egyik fogásának is. A barnarizst meg lehet főzni előre, utána már csak a karfiolt kell gőzben megfőzni/megpárolni és a szószt elkészíteni, a többit a sütőre bízhatjuk.
A szószba és a tetejére vegán sajt került. Az Ádiról készült videó óta többen érdeklődtetek a vegán sajtról, így a GY.I.K.-ban írtam róla egy keveset, megtaláltok minden fontos infót a termékről.
Vegán karfiol barnarizs gratin
(Recept inspiráció: Sprouted Kitchen)
Hozzávalók:
- 1 közepes fej karfiol
- 1 bögre főtt barnarizs
- 1 kisebb fej lilahagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 és 1/2 bögre rizs- vagy mandulatej
- 2 evőkanál tönköly fehérliszt
- 3/4 bögre vegán sajt reszelve + egy kevés a tetejére
- petrezselyemzöld a tetejére
- egy kevés szerecsendió
- csipet cayenne bors
- só, bors
- olívaolaj
A karfiolt szedjük rózsáira és vízgőzben (tűzhelyen vízzel teli lábas felett) 6-8 perc alatt pároljuk éppen puhára. Öntsük egy tálba, adjuk hozzá a főtt barnarizst és tegyük félre.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és olívaolajjal kenjünk ki egy közepes méretű sütőformát.
Egy serpenyőben hevítsünk fel 2 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és dinszteljük meg néhány perc alatt. Ekkor adjuk hozzá a lisztet, megkeverjük és főzzük további 1-2 percig. Szépen lassan öntsük hozzá a rizstejet és közben folyamatosan kevergessük, hogy ne legyen csomós a mártás. Ízesítsük szerecsendióval, cayenne borssal és lassú tűz felett sűrítsük be a mártást. Keverjük hozzá a 3/4 bögre sajtot és hagyjuk a sajtot elolvadni. A sajtos mártást keverjük a rizshez és karfiolhoz, ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Az egészet kanalazzuk át a sütőformába, szórjuk meg a petrezselyemzölddel és reszelt sajttal, tegyük az előmelegített sütőbe és süssük kb. 30 percig, amíg a teteje elkezd pirulni (a mártás pedig bugyogni).
Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd langyosan tálaljuk.
Sütőtökös bagett
Van-e otthon sütőtök? Sül-e abban sütőtök? Lesz-e ebéd tök ételes, Finom ízű tökéletes? (Nyulász Péter: Van-e otthon?)
Nem bírtam ki, hogy a megsült sütőtököt ne próbáljam ki a kenyértésztába keverni. Máskor is megcsinálom, ha úgy adódik, hogy lesz itthon sült sütőtök, és épp kenyeret sütök. "Finom ízű", mondhatni "tökéletes" :) enyhén édeskés-fűszeres íze lett.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3 dl meleg víz
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 10 dkg sült vagy párolt sütőtök
- 2 evőkanál olaj
- 1,2 dkg só
- 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható)
- 2-3 fokhagyma összenyomva
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik és inkább az alján terül el.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, három részre osztjuk. Bagett-formát készítünk kezünkkel, tepsire tesszük, majd a tetejét bevagdossuk. Sütés előtt a a tepsiben érdemes még kb. 15-20 percet meleg helyen konyharuhával letakarva keleszteni. Kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Indiai paradicsomos padlizsán
2014. december 1. Vegán muflon
Meggyőződésem, hogy ha annak idején Kolumbusz nem egy ótvaros kínai piacról szerzi be a GPS-t, ma jó pár millióval több vegetáriánus és vegán élne körülöttünk. (A nők pedig Ajay Devgn t ajnároznák az amúgy vegánná érett Brad Pitt helyett.) Újfent egy olyan indiai specialitás következik, melynek hatására a tesztelő ízlelőbimbói öntudatra ébrednek, és minimum befektetői tanácsadói babérokra törnek. Egyesekből pedig a nemzet színésze lesz, és verset szaval állami ünnepélyeken. Az egykori gazdatest pedig könnybe lábadt szemekkel figyeli, és így büszkélkedik majd a körülötte állóknak: "az én számban lakott hosszú évtizedekig!" Mindemellett a következő étel gasztronómiai esőemberek számára is könnyedén elkészíthető. Beszerzendő: 1 db baromba puffadt padlizsán 3 db paradicsom 1 db hegyes erőspaprika (de jalapenóval is tökéletes) 2 kiskanál kurkuma 1/4 kiskanál asafoetida (vagy 1 kiskanál fokhagymapor, de inkább szerezzük be a tradicionális fűszert, nagyon megéri) 1 kiskanál római kömény só Feltéve és megengedve: A padlizsánt felkockázzuk és olívaolajon puhára pároljuk. (Ha kicsit megbarnul, még tökéletesebb.) Eközben egy másik tárolóeszközben szintén olajat hevítünk, és irgalmat nem ismerve beleszórjuk a felaprított erőspaprikát és a fűszereket. Ezt 2-3 percig pirítjuk, kevergetjük, majd hozzáadjuk a felkarikázott paradicsomot. Szintén pár percig kevergetjük, majd beleborítjuk a padlizsánt és megforgatjuk. Rizsával tálaljuk.
Gombás-zöldséges ragu gluténmentes tésztával
2014. november 29. Éltető ételek
Ez egy igazán egyszerű étel, fél óra alatt tálalható is. Kedvenc zöldségünket tegyük bele, én mindig használok sárgarépát és brokkolit. Hozzávalók: (2 adag) - 1 csésze zöldség (sárgarépa, zeller, fehérrépa) - 1 csésze brokkoli rózsáira szedve - 6-8 db közepes méretű gomba - 1 közepes vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 4-5 evőkanál rizstejszín (nekem az ISOLA márkájú ízlik) - 3-4 evőkanál zabliszt - só, bors, chili, 1/2 leveskocka - kevés kókuszolaj - 1 csomag gluténmentes tészta Elkészítése: - Egy kevés kókuszolajon süssük meg a gombát annyira, hogy a keletkezett lé elpárologjon. Tehát már majdnem pirulnak a gombák. - Adjuk hozzá a vékonyra szeletelt hagymát, és a kockára vágott zöldségeket. Süssük-pároljuk együtt úgy 5 percig. - Reszeljük bele a fokhagymát és fűszerezzük. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, mivel zaftra szükség lesz. - Eközben főzzük ki a gluténmentes spagetti tésztát. - Mikor már majdnem megfőtt a répa, adjuk hozzá a brokkolit. - Pár perc elteltével szórjuk bele a zablisztet vigyázva, hogy ne legyen csomós. Akár ki is keverhetjük a rizstejszínnel, de én nem szoktam ezért mosatlanítani. - Adjuk hozzá a rizstejszínt is. - Rottyantsuk össze, pár perc alatt besűrűsödik.Jó étvágyat!
Szezámos fasírtgolyók cukkíni spagettivel
Rengeteg restanciám van, csak készítem a kajákat, lefotózom, de arra már sosem marad időm, hogy leüljek, és fel is rakjam :( Igyekszem lassan behozni magam ;) Hozzávalók: 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 fej lilahagyma 2 cikk fokhagyma 1/2 csésze áztatott tökmag 1/2 csésze áztatott napraforgómag 2 ek áztatott dió 1 kápia paprika 1 […]
Csípős csicseriborsó curry
2014. november 25. Vegán muflon
És a blog szerzője újfent teret enged India-fetisizmusának. Erre már csak azért is megvan minden jogalapja, mert aki a Budapest TV szórakoztató műsorain edződött, annak automatikusan jár a "fakír" titulus. Az indiai ételek egyetlen hátulütője, hogy főzés után a páraelszívó folyamatos zúgatása mellett is megállapítható, hogy három nappal ezelőtt mi készült a konyhában. És ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy felmenőink között büszkélkedhessünk egy drótszőrű vizslával. Ugyanakkor az említett konyha ékkövei egytől egyig olyan dekoratívak, hogy hozzájuk képest Natalie Portman egy leszázalékolt cickányhernyó. Lásd a fotográfiát lent, előtte azonban az olvasmányos rész: Ingrídiönsz: 1 doboz (400 g) csicseriborsó-konzerv pár szelet jalapeno vagy ennél szigorúbb, vaskos erőspaprika 5-6 koktélparadicsom 1 csokor metélőhagyma 1 gerezd nagyobb fokhagyma 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál koriander 1 kiskanál őrölt gyömbér 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál görögszéna só Prászessz: A fokhagymát és az erőspaprikát felvágjuk aprója, majd kevés olívaolajon megpároljuk. A forró olajhoz hozzáadjuk a fűszereket, majd egy-két percig kevergetve pirítjuk. Végül hozzáadjuk a lecsepegtetett csicseriborsót, amit némi metélőhagymával dekorálunk, végül megsózzuk. Szakszerűen, ízlésesen tálaljuk rizsával.
Chilis zöldséges köles savanyú káposztával
2014. november 24. Éltető ételek
Zöldséges kölest gyakran készítek, többnyire csicseriborsóval vagy gombával. Most egyik sem volt kéznél, viszont még egy kevés savanyúkáposzta csücsült a hűtőben. Úgyhogy a kettőt kombinálva remek ebéd lett belőle. Ahogy lassan kúszik be a tél, jól esik a csípős savanykás étel. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1 vöröshagyma - 1 nagyobb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1/2 karalábé - 4-5 brokkolirózsa - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál lecsó - kevés kókuszolaj - só, bors, chili - 1/2 leveskocka (mindenmentes) - 1 bögre köles - 3-4 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon pirítsuk meg. - Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott zöldségeket (brokkoli kivételével), és pirítsuk együtt egy kevés ideig. - Adjuk hozzá a lecsót, majd öntünk rá annyi vizet, ami éppen ellepi. - Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt majdnem megpuhul a zöldség. Ekkor hozzáadom a kis rózsára szedett brokkolit, és az átmosott kölest. - Öntsünk még hozzá egy kevés vizet, és lefedve főzzük puhára. Kb. 10 perc.Ekkor is hozzá lehet keverni a káposztát, vagy tálaláskor rétegezzük a kölessel.
Mosolygós Cukkinis tócsni :-)
2014. november 23. Zöld Avocado
Elnézést kérek mindenkitől, aki már alig várta az újabb zöldséges receptet a blogon, de az elmúlt egy hét olyan gyorsan eltelt, mintha egy szempillantás lett volna. Biztosan veletek is sokszor megesik, hogy a tennivalók listája állandóan a "majd holnap elintézem" kategóriába kerül... de az a holnap, csak nem akar eljönni. ;-) Igyekszem a következő pár napban kárpótolni titeket jobbnál jobb, finomabbnál finomabb , szebbnél szebb, egészségesebbnél egészségesebb... -na nem ragozom tovább - receptekkel. :-) mosolygós cukkinis tócsni Most egy újraértelmezett magyar ételt hoztam nektek, amit alapvetően burgonyával készítenek, de ezesetben egy értékes, sokoldalú és olcsó zöldségünk, a cukkini lesz az alapanyag. Az eredeti receptet mindenki más néven ismeri. Hallottam már ezt a krumplilepényt lepcsánkának, tócsninak, tócsinak, berétnek pacsninak és cicegének is elnevezni. Ki milyen névvel illeti ezt a gyors és egyszerű magyar ételt otthon? Habár a cukkini valójában a nyár nagy slágere, azért télen is bőven találunk belőlük a boltokban, vagy akár a fagyasztónkban korábbról eltéve. Mi télen nyáron fogyasztjuk ezt a magas víz-, de alacsony kalória tartalmú, lúgosításra is kíválóan alkalmas, C- és egyéb vitaminokban gazdag tökfélét. A cukkini héja béta karotint tartalmaz, tele van antioxidánsokkal, segít megelőzni a sejtek károsodását. Mivel ez a zöldségféle magnéziumot és foszfort is megfelelő mennyiségben juttat szervezetünkbe, ezért ez is egy lehetőség a tej mellett, vagy a tej helyett, hogy segítséget kapjunk a csontok felépítésében és megtartásában. Az újraértelmezett és sokkal egészségesebb (szerintünk finomabb is) változatot ugyanúgy időigényes elkészíteni, mint elődjét, de megéri a kedvenc sorozatunk közben a tűzhely mellett állni, és sütögetni ezeket a mennyei cukkinis plecsniket. :-) Cukkinik HOZZÁVALÓK: - 1 közepes méretű cukkini alaposan megmosva - 10 dk intenzív ízű reszelt sajt (ez lehet füstölt, vagy parmezán, de akár ementáli is) - 3-4 ek szezámmag - 2-3 ek kukoricaliszt / vagy kukoricadara - 1 marék friss petrezselyem - 1 dl víz - Himalája só - őrölt fehérbors - kókuszzsír vagy extra szűz olíva olaj vagy repce olaj Cukkini feldolgozásra várva ELKÉSZÍTÉS: A cukkinit miután alaposan megmostuk, reszeljük le a héjával együtt a nagy lyukú reszelőn. Egy másik tálban keverjün sűrű masszát a sóval, borssal, vízzel, és a kukorica liszttel. Keverjük hozzá a lereszelt cukkinihez, majd adjuk hozzá a szezámmagot. a reszelt sajtot és a friss apróra vágott petrezselymet is. Egy teflon serpenyőbe tegyünk egy kis zsiradékot, hevítsük fel, majd kezdjük el a lepénykéket sütni, mint a palacsintákat, csak kisebb, tenyérnyi méretben. Egy-egy merőkanállal egy-egy lepénykét kapunk, melyeknek mindkét oldalukat pirosra kell sütni. (Egy nagy lapát szerű eszköz nagy hasznunkra lehet a forgatásnál.) Pótoljuk közben a zsiradékot, ha szükséges. Illetve ha úgy érezzük, hogy a cukkini túl vízes volt, tegyünk a masszához még kukoricalisztet. Vagy ha ellenkezőleg, túl sűrű a massza, akkor keverjünk még hozzá vízet. Próbáljuk meg eltalálni azt a tökéletes állagot, ami könnyedén ínycsiklandóan pirosra sül a serpenyőnkben. ;-) A tetején sima tejföllel, fokhagymás tejföllel, vagy natúr joghurttal tálalva mindenkit hamar mosolygóssá tehetünk. :-) mosolygós cukkinis tócsni Örömteli, gyomorbarát, egészséges étkezést kívánok! :-)
Vörösboros szejtánpörkölt nokedlivel
2014. november 21. Vegán muflon
A pörköltet állítólag Kárpát-medencei bojlerszerelők találták ki azért, hogy a munkából hazaérve legyen mivel leenni az atlétatrikójukat. Azonban kezdeményezésük olyannyira nagy sikert aratott, hogy később a hortobágyi gulyások, majd minden autóstáskával és Besenyő-sapkával rendelkező férfiember kedvenc tápláléka lett. Mivel sutyiban még a keményvonalas vegánokban is ott rejtőzik a szocreál Disneyland báránybőr sisakos Miki Egere, következzék e tradicionális magyar táplálék veganizált változata. Hozzávalók: A szejtánpörlkölthöz: Egy életellenes magyarnóta 150 gramm szejtánpor 1 db vöröshagyma 2 kiskanál Vegeta, vagy Vegeta-fóbiásoknak ultrabio ételízesítő 1 evőkanál pirospaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1/2 deci vörösbor ízlés szerint csípős fűszerpaprika só, bors A nokedlihez: 25 dkg liszt 2 deci szójatej 3 evőkanál margarin (ne féljünk tőle, de tényleg!) só A fent említett magyarnótát a hangulat megalapozása érdekében elindítjuk, majd pánikszerűen kikapcsoljuk. A szejtánporból szejtánt főzünk az itt leírt módon (lásd a "szejtánhoz hozzáadjuk..." kezdetű részt). A megfőtt, felszeletelt szejtánt egy serpenyőben, kevés olajon sóval ízlésesen megpirítjuk. Közben egy másik edényben alágyújtunk egy kevés olajnak, beleszórjuk a felkockázott hagymát, és hagyjuk üvegesedni. Majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az őrölt köményt, az ételízesítőt, majd a szejtánt és összekeverjük. Ezután naivan hozzálöttyintjük a vörösbort. Pár percig hagyjuk összeállni, majd levesszük a tűzről. Egy másik edényben összekeverjük a lisztet és a szójatejet a felolvasztott margarinnal és a sóval, majd komor arccal bugyborékoló forró vízbe szaggatjuk. Aztán szervírozzuk:
Narancsos céklafőzelék
Nagyjából egy hónap és itt a karácsony, amikor ünnepi ízekkel (is) megörvendeztethetjük szeretteinket. Ugyan nem egy nagyon bevett dolog főzeléket készíteni karácsonyra, de a következőt akár erre az ünnepre is ajánlom. Hihetetlenül különleges íze van. A cékla és a narancs harmóniája megízesíti (nem csak) a karácsonyunkat. Milyen olcsó és egyszerű étel, mégis milyen nagyszerű! Ebből az élményből nem érdemes kimaradni!
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg cékla
- 1 narancs
- 2 dl kókusztej (dobozos)
- víz
- 2-3 gerezd fokhagyma
- alufólia
- só
- rizsliszt
Elkészítés:
A céklákat megmossuk és alufóliába minden darabot becsomagolva egy tepsiben kb. 1 óra alatt megsütjük. Kb. 45 perc sütés után a tepsi aljára egy kevés vizet öntünk (kb. 1-2 dl). A megsült, kihűlt céklát meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy lábosba tesszük. A kókusztejet egy kevés vízzel és néhány (4-5) kocka céklával, a narancs lereszelt héjával, a narancs húsával és egy kevés sóval alaposan összeturmixoljuk. Ha a narancshús rostjai nagyon egybe maradtak, szűrőn keresztül átszűrjük. Az így kapott rózsaszín lé egy részét kikeverjük 2-3 ek rizsliszttel, a többi folyadékkal pedig felöntjük a céklát. Hozzákeverjük a rizsliszttel kikevert folyadékot, forralunk rajta egyet, s közben főzelékké sűrűsödik az ételünk. Kész is a narancsosan eszméletlenül finom céklafőzelék.
Immunerősítés természetesen: gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverékkel
2014. november 18. Zizi kalandjai
Lekopogom, hogy idén ősszel még nem betegedtem le, noha hajtom magamat rendesen, de igyekszem pihenéseket beiktatni – még ha nehezen is megy -, hogy megadjam a testemnek, amit megérdemel. Van egy verses, mondókás könyvünk, Ádi imádja, így mindennap felolvasom neki a kedvenceit… a könyvben van egy vers a hónapokról. Novemberről azt írja, hogy télelő; decemberről pedig azt, hogy pihenő.
December az év utolsó hónapja, le kellene tennünk a lantot és lassítani kicsit, mégis ekkor gyötörjük magunkat őrült hajszába az idővel. Legalábbis én ezt tapasztalom… saját magamból indulok ki. Szaladok, igyekszem az idő előtt járni egy lépéssel, de néha megelőz. Hajtjuk magunkat karácsonyig, hogy még ez vagy az beleférjen, el legyen intézve, hogy aztán nyugodt, családi körben ünnepelhessünk, szépen megterített asztalnál.
A tökéletes világomban december tényleg a pihenésről szól. Sokat sétálunk, hópelyheket kergetünk, feldíszített karácsonyfákat keresünk a városban, csodálkozunk a fényeken, mézeskalácsot és egyéb finomságokat sütünk ráérősen, nyugodtan; és saját készítésű (gasztro) ajándékokat készítünk a szeretteinknek. Talán ideje lenne változtatni és a tökéletes világot átültetni a valóságba, ugye?
Szóval, ha túlhajszoljuk magunkat és ágynak dőlünk az ünnepek előtt vagy után, jól jön ez a természetes immunerősítő, amivel ápolhatjuk magunkat. Persze használhatjuk megelőzésre is, mert a szervezetünket érdemes erősíteni a téli hónapokban. Került bele minden, ami segít helyrehozni a náthát, megfázást, köhögést: méz, citrom, gyömbér, kurkuma, fokhagyma és egy kis almaecet.
A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, melyet ki lehet használni megfázás és hörghurut esetén. A kurkuma használható láz és fertőzések ellen, mézben feloldva pedig köptető és köhögéscsillapító hatású. A citromban sok a C-vitamin, segíti a meghűléses betegségek megelőzését, állítólag izzasztó hatású és a gyulladt torok is gyógyítható vele. A fokhagyma antibakteriális hatása révén légúti megbetegedések kezelésében is használatos. Főbb hatásai közé sorolandó még az antibiotikus (antibakteriális), nyálkaoldó hatás. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele. A fokhagyma baktérium ölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet. A méz tartalmaz kálciumot, rezet, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, káliumot, nátriumot, cinket és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamitnt. Többek között kiváló baktériumölő hatásáról ismert, magas energiatartalmának köszönhetően alkalmazható a fáradtság és különböző betegségek leküzdésében is.
Nekem sikerült friss kurkumát beszereznem (ázsiai boltokban, külföldi alapanyagokat árusító piac standokon keressétek), de természetesen helyettesíthető por változattal is.
Gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverék
Hozzávalók:
- egy kis darabka (hüvelykujjnyi) gyömbér, meghámozva
- egy kis darabka (hüvelykujjnyi) kurkuma, meghámozva vagy 1-2 teáskanál kurkuma por
- 2 gerezd fokhagyma, meghámozva
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál almaecet
- 1/2 citrom frissen facsart leve
Apró lyukú reszelőn reszeljük le a gyömbért, a kurkumát és a fokhagymát egy kis tálkába. Öntsük hozzá az almaecetet, a citromlevet és adjuk hozzá a mézet. Jól keverjük el és teáskanalanként fogyaszthatjuk a nap folyamán (éhgyomorra ne fogyasszuk!). Mellette mindig igyunk bőségesen tiszta vizet!
Mexikói padlizsán
2014. november 17. Vegán muflon
Ma délután a 4-es metrón odajött hozzám egy ellenőr, aki megszólalásig hasonlított Danny Trejóra. Megköszönte a menetjegyem bemutatását, majd tovább állt. "Nincs mit, hölgyem" - válaszoltam kedvesen. Ez az izgalmas fordulatokban bővelkedő történet arra inspirált, hogy este valami mexikói jellegű étellel álljak elő. A vegán chilis bab már önmagában is hibátlan húzás, padlizsánba töltve pedig annyira harmonikus konstelláció, mint egy csivava bőrébe bújt csivava. Szószaprítás helyett a hozzávalók: 4 db padlizsán 1 doboz vörösbabkonzerv 1 doboz fehérbabkonzerv fél doboz kukoricakonzerv (türelmes piacfetisiszták és időmilliomosok természetesen főzhetik illetve áztatgathatják is ezen komponenseket) 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1,5 dl sűrített paradicsom fél csomag füstölt tofu 1 sárgarépa 1 kaliforniai vagy kápiapaprika 1 hegyes zöld erőspaprika jalapenopaprika, darált chilipaprika és/vagy habanero ízlés szerint (erősebb idegméreg nem javallott, ugyanis az ízek rovására megy) só A felkockázott vöröshagymát kevés olajban üvegesre pároljuk, majd zokszó nélkül hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, majd a felkockázott kápia és a felkarikázott hegyes erőspaprikát. Pár perc után beleöntjük a lecsepegtetett vörös- és fehérbabkonzervet, majd a kukoricát. Ezt közepes lángon, rövid ideig pároljuk fedő alatt, majd jöhet a paradicsomsűrítmény, a villával összetört füstölt tofu, legvégül egy deci vizet adunk hozzá. Ezt az elegyet megsózzuk, hovatovább hozzáadjuk a tetszőleges kapszaicinlövedékeket. A kész művet hangos öntömjénezés közepette a hosszában elfelezett és kivájt padlizsánokba töltjük, majd 20 percre 220 fokra hevített sütőbe helyezzük. A vizuális élmény mellé egy eszmefuttatás: a mexikóiak saját országukat így emlegetik: "mehikó". Ezek szerint a népszerű ütőhangszerre "hilofon"-ként hivatkoznak? Valamint a párok intim problémáira megoldást kereső illető a "szehológus"?
Padlizsánchips avokádókrémmel
2014. november 15. Vegán muflon
Főzőműsorokban sokan ódzkodnak kimondani az avokádó nevét, ugyanis abban - állításuk szerint - egyértelmű utalás történik egy ízléstelen fizikai reakciót végrehajtó egyénre. (Szükségesnek éreztem megjegyezni, elvégre mégis csak egy gasztroblogról van szó.) A finomkodás már csak azért is felesleges, mert megannyi kulináris szupernova alapanyaga. A legismertebb talán az avokádókrém, de ez sem nevezhető minden falusi spájz nélkülözhetetlen kellékének. Pedig hótegyszerű fogásokhoz is kitűnően hasznosítható. Pl. a következőhöz, melynek komponensei: 1 db nagyobb padlizsán liszt A krémhez: 3 db avokádó fél fej fokhagyma só bors fél lime leve (citromot is használhatunk) tabasco szósz ízlés szerint (tehát fél üveg) A sznob dekorációhoz: 2 evőkanál barnacukor fél dl vörösbor fél dl balzsamecet A padlizsánt 2mm-es szeletekre vágjuk mérnöki precizitással. Ezután a szeletek mindkét oldalát megforgatjuk lisztben, majd forró olajban kisütjük őket. Az avokádókat meghámozzuk, a magokat kivesszük, majd a többi alkotóelemmel együtt turmixgépbe helyezzük, esetleg botmixerrel nekiesünk az alábbi taktusokra. A dekorációs elegy nyilvánvalóan elhagyható. Ám, ha nagy műgonddal dolgozó, igényes újgazdag hamis benyomását akarjuk kelteni, akkor a cukrot, a vörösbort és a balzsamecetet összeöntjük, hevíteni kezdjük, majd némi forralás után félretesszük besűrűsödni. (Nem mellesleg vérlázítóan finom elegyet kapunk.)
Ez volt a Havanna lakótelep, a végeredmény viszont itt látható:
Szezámmagos édesburgonya ropogós
2014. november 13. Gréta konyhája
Ez a fasírt annyira ellenállhatatlan, hogy ha egyszer megkóstoljátok mindig ezt szeretnétek enni. A héten készítettem édesburgonya salátát, édesburgonya ropogóst, és indiai lencse sabji-t édesburgonyával, szóval nálam az új hagyma, az édesburgonya:)) Sokszor készítettem már batáta fasírtot, de muszáj valamit változtatnom rajta minden egyes alkalommal, ami az adott napi hangulatomtól, a hűtőtartalomtól, vagy a friss, otthon található fűszereimtől függ. A legjobb mégis az, hogy mindenhez passzol, főzelékfeltétként, magában joghurtos szósszal, szendvicsben, vagy burgerként is megállja a helyét. Íme a legújabb édesburgonyaőrületem eredménye: Hozzávalók: 3 db közepes friss édesburgonya 4 evőkanál csicseriborsó liszt 2 púpozott evőkanál magkeverékes Glutenix (gluténmnetes kenyérliszt keverék bioboltban, vagy élelmiszer allergia szaküzletben mindig kapható) 1 ek szezámmag 2 gerezd fokhagyma 1 szál apróra vágott póréhagyma, vagy újhagyma tiszta só, bors, vegamix, 2 tk garam masala 1 mk kurkuma 1 tk curry fűszerkeverék 1 tk grill fűszerkeverék (Na glutamát mentes) Sós vízben félkeményre főzzük az édesburgonyát, majd ha kihűlt lehúzzuk a héját, és egy nagy lyukú sajtreszelőn egy tálba reszeljük. Hozzáadjuk a liszteket, fűszereket, a préselt fokhagymát, hagymát, szezámmagot, alaposan masszává dolgozzuk, fél órára hűtőbe tesszük, kezünkkel rusztikus pogácsákat formázunk, és kevés olívaolajban két oldalát aranybarnára sütjük. Jó étvágyat!
Magos ropogós
Gyakorlatozom a szombati kosárfonásra ;) Ezek a ropogós falatkák azt hiszem terítéken lesznek ;) Hozzávalók: 10 dkg áztatott lenmag 2 ek áztatott dió 2 ek áztatott mandula 1 kk só 2 cikk fokhagyma 1 kk majoranna 1 csipet curry 2 ek zabpehely A hozzávalókat robotgépbe tesszük, és alaposan összedolgozzuk. Amikor kész, tálba öntjük, és annyi […]
Díjnyertes Vadas "Vegan Spirit módra"
2014. november 10. Vegan Spirit
Az utóbbi időben egyre inkább törekszem arra, hogy nyers ételeket fogyasszak. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy egy főtt ételt viszek a második vegán ételkóstolóra, mégpedig egy vegán vadast zsemlegombóccal. A fő ok, ami miatt a főtt étel mellett döntöttem az volt, hogy sok nem vegán ember szokott jelen lenni ezeken az eseményeken. Nyilván, ha odaállítok egy kiló banánnal, mint a nyers ételek legegyszerűbb képviselője, hát nem sokukat fogom megnyerni a veganizmus számára. Ezért gondoltam, hogy egy ízletes, magyaros ételt viszek. Sikere is lett, hiszen annak ellenére, hogy egy órával később érkeztem, mint kellett volna, így is sikerült megnyerni a "Második vegán ételkóstoló kedvenc konyhatündére!" címet! :)
Hozzávalók:
- 1kg szejtán - recept itt
A páchoz:
- 1 dl fehérborecet
- 3 ek mustár
- 3 ek vad fűszerkeverék - adalékanyag mentes! (fokhagyma, vöröshagyma, fekete bors, koriander, mustármag, kakukkfű, sárgarépa, szegfűbors, babérlevél, borókabogyó, rozmaring)
- egy mokkáskanál szezámolaj
Zsemlegombóchoz:
- 400g rozskenyér
- 350g durum liszt
- 7dl natúr szójatej
- 2 csomó petrezselyem
- só
- bors
Vadas mártáshoz:
- 2 fehérrépa
- 1kg sárgarépa
- 1 közepes zeller gumó
- 1 vöröshagyma
- 5 babérlevél
- 250g lágy ízű mustár (erősebből kevesebb kell)
- 0,5l tisztított víz
- 2 csipet só
Tálaláshoz:
- szójajoghurt
- apróra vágott petrezselyem
Elkészítés:
Az előre elkészített szejtánt (recept itt) ceruza vastagságú csíkokra vágjuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a szejtán csíkokat, és legalább fél órán át állni hagyjuk. Még jobb, ha egy egész estén át pácolódik. Amíg pihen a szejtán, addig pucoljuk meg és karikázzuk fel a mártáshoz való zöldésgeket, valamint aprítsuk fel a hagymát. A hagymát és a babérleveleket kevés olajon pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket a sót, öntsük fel a vízzel és kezdjük el főzni. A szikkadt kenyeret vágjuk fel kb 1x1cm-es kockákra, és egy edényben lassan pirítsuk meg a kenyérkockákat, óvatosan, nehogy elszenesedjen! Közben, ha a zöldségek nagyjából megpuhultak, vegyük le a tűzről, halásszuk ki (dobjuk ki) a babérleveleket, és hagyjuk hűlni. Ezután a szójatejet melegítsük meg, de ne forraljuk fel! Elég, ha a kézmelegtől picit melegebbre hevítjük, majd a meleg tejből és a lisztből és ha szükséges, egy kis vízből keverjünk egy sűrű ragadós (a nyers kenyértészta és a palacsinta tészta közötti állagú) dolgot, sózzuk, borsozzuk, a petrezselymet pedig apróra vágva adjuk hozzá és keverjük össze a pirított kenyérkockával. Tegyük félre 20-30 percre pihenni, hogy a száraz kenyérkockák egy kis nedvességet szívjanak magukba. Közben tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forralni, amiben majd kifőzzük a zsemlegombócokat. Amíg a víz felforr, addig a langyosra hűlt zöldségeket a főzőlével és a mustárral együtt tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze. Fokozatosan adagoljunk hozzá még annyi tisztított vizet, amivel a megfelelő állagot elérjük. Én szeretem ha egy nagyon sűrű főzelékhez hasonló az állaga. Ha kész vagyunk, akkor vegyük elő a pácolt szejtánt, és úgy ahogy van, borítsuk bele egy nagy tapadásmentes edénybe, és hirtelen pirítsuk kérgesre a csíkokat. Ezután két evőkanál segítségével formázzuk ki a zsemlegombócokat, és dobjuk a lobogó vízbe. 2 perc alatt megfő, de ha sokáig hagyjuk bent a vízben, akkor könnyen szétázik!
A frissen kifőzőtt gombócokat helyezzük egy tányérra, és szedjük mellé a szejtán csíkokat, locsoljuk meg bőven a vadas mártással. Én a szejtáncsíkokat belekevertem a mártásba, mert így jobban szeretem, mint ha külön van, csak pár csíkot halmoztam a tetejére, hogy látszon, plusz még szójajoghurtot is tettem rá.
Boldogsággal a szívetekben fogyasszátok! :)
J. K. Valentine
És újfent India...
2014. november 8. Vegán muflon
A napokban temérdek pozitív visszajelzést kaptam a blogban taglalt indiai ételekkel kapcsolatban. Mosolygó ismeretlenek tucatjai gratulálnak tágas tereken, bevásárlóközpontokban és zsúfolt várótermekben. Csak éppen nem nekem, és rohadtul irigylem azt, akinek igen. De ez cseppet sem tántorít el attól, hogy tovább folytassam gasztronómiai kalandozásaimat a távoli keleten. Ezúttal egy olyan tradicionális indiai különlegességet szeretnék bemutatni, melyet ma délután készítettem el: Svéd gombasaláta Komponensek: Fél kg champignon gomba (Mivel ez a fajta csak Kalkutta déli határában terem meg, használhatunk másfélét is.) 1 fej vöröshagyma só bors fél citrom leve 3-4 babérlevél 1 (konzerv)doboz hántolt paradicsom A felkockázott hagymát felhevített olajban megdinszteljük, közben az Om nama Sivaja mantrát énekelgetjük. Hozzáadjuk a gombát, majd sózzuk és borsozzuk. Párszor megkeverjük, és miközben a gomba leve elfő, a lefelé néző kutya nevezetű mozdulatsort végezzük el a konyhakövön. Ezután hozzáadjuk a paradicsomot, a babérlevelet és a citromlevet, majd pár percig kevergetjük. Lehűtve szervírozzuk. Namaste! Na most te!
Indiai kofta - vegán verzió
2014. november 6. Vegán muflon
Az Indiát övező misztériumok közül számomra korántsem a spirituális dolgok a legmegfejthetetlenebbek. Természetesen adódik a kérdés: hogyan képesek egyes jógik eltűnni aktuális helyükről, majd két másodperc múlva kilométerekkel arrébb felbukkanni? És vajon csomagolnak-e maguknak szendvicset az útra? És mint a reinkarnáció hangos hirdetői kétségbe esnek-e, ha azt hallják valamelyik embertársuktól: "holnaptól új életet kezdek"? Ezen kérdések elenyésznek ehhez képest: MI AZ ISTENT SZÍVNAK EZEK, HOGY ILYEN AKCIÓFILMEKET FORGATNAK???
Továbbá a szürrealitásra ennyire fogékony nép hogyan rendelkezhet ennyire tökéletes konyhával? Mert lehet, hogy rettentő mázlista vagyok, de eddig nem volt szerencsém olyan indiai specialitáshoz, amit ne találtam volna iste... pontosabban brahmainak, ganésainak, visnuinak és társainak. (fektetett nyolcas) És ha már itt tartunk, következzék személyes kedvencem, melynek eddig csak vegetáriánus változatát ismertem. Ez utóbbi túrót is tartalmaz, melyet csak igen körülményesen lehet helyettesíteni növényi összetevőkkel. No, de ráleltem a kofta tökéletesen vegán verzióra, mely még finomabb, mint az állati fehérjékkel teletömött. Összetevők: 2-3 db nagyobb krumpli fél fej karfiol 1 kiskanál koriander 4-5 evőkanál liszt 1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet) ízlés szerint őrölt chilipaprika (ezt a fajtát nagyon tudom ajánlani, itthon is kapható) só Az öntethez: 1 (konzerv)doboz hámozott paradicsom (türelmesebbek házilag is elkészíthetik 6-7 paradicsom megfőzésével) 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál őrölt koriander 1/2 kiskanál gyömbér 1/2 kiskanál oregánó 2-3 babérlevél 1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet) őrölt chilipaprika (kapszaicinfüggők itt kedvükre büntethetik magukat) só A megtisztított karfiolt és krumplit lereszeljük az alábbi gitártémára, majd a felesleges vizet a "frötty" hanghatás közepette kinyomkodjuk belőle. Összekeverjük a korianderrel, az asafoetidával (vagy a fokhagymaporral), a chilivel, valamint a liszttel, majd 3-4 centi átmérőjű golyóbisokat formázunk belőle. (Ha túl totymákosnak találjuk, további lisztet adunk hozzá.) Ezeket forró olajban ízlésesen kisütjük. Közben nekiállunk az öntetnek: Kevés olajon megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben egymáshoz adagolva: római kömény, chili, asafoetida (vagy fokhagymapor), gyömbér. Ezt egy darabig hevítgetjük, majd hozzáadjuk a paradicsom kb. felét. Pár perc kevergetés után jöhet a másik fele, majd a babérlevelek. Rizsával tálaljuk. A végeredmény annyira tradicionális és finom, hogy Síva vigad a magyar.
Mogyorótejes brokkolifőzelék
Ezt a főzeléket még néhány héttel ezelőtt készítettem el. Néha péntek reggeleken eljutok a Bosnyák piacra, ahol van egy nagy kedvencem: a saját terméseit eladásra kínáló bácsi, aki Bugyi községből jár fel oda. Csak péntek reggelenként. Tőle szoktam a brokkolit beszerezni. Meg más finomságokat is - évszaktól függően. Sajnos most pénteken már nem volt ott. Említette, hogy hideg idő beálltával nem jár (pedig most hihetetlen sokan kínálták eladásra áruikat). Így aztán brokkolit sem vettem (mást másnál igen). Ragaszkodom hozzá és portékáihoz, leginkább a brokkolijához. A brokkolikat nem óriási fej méretben árulja, hanem apróbb darabokban, egy-némelyiken a zsenge levele is rajta zöldell. Szóval ezt a brokkolit még tőle vettem és főztem meg néhány héttel ezelőtt. Reméltem hogy megismételhetem most hétvégén, de brokkoli hiányában mást fogok kitalálni.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 fej brokkoli
- 1 bögre (2,5 dl) mogyoró
- víz
- ételízesítő
- fokhagyma
- 3 közepes krumpli
- só
Elkészítés:
A mogyorót annyi vízbe, hogy éppen ellepje beáztatjuk kb. 1/2-1 órára (vagy egy éjszakára, délelőttre is akár). Közben rózsáira szedjük a brokkolit, a törzsét feldaraboljuk. Az alaposan megmosott zöldséget ételízesítővel megszórjuk és egy kevés vízen a fokhagyma gerezdekkel együtt megpároljuk. Közben a krumplikat nagyobb darabokban puhára főzzük. (Brokkolival együtt is párolhatjuk.) A mogyorót a vízével együtt összeturmixoljuk. Beletesszük a megpuhult krumplikat, néhány darabot a brokkoliból (én elsősorban a törzsét tettem bele) és a fokhagymákat is. Sűrűbb masszát kell, hogy kapjunk, ha szükséges, sózhatjuk. A megpárolt brokkolit ezzel a mogyorótejes sűrű szósszal felöntjük, egyet forr, lezárjuk és tálalhatjuk is. Mi nagyon ritkán eszünk a főzelék mellé feltétet. Magában most is finom volt.
Halottak napi paprikakrém
2014. november 1. Vegán muflon
A hálaadás napi pulyka és a karácsonyi almatorta mintájára. Mégpedig azon megfontolásból, hogy egy életre megfojtsam a tej- és margarinipart. Bár táplálkozásügylieg nagyon is szimpatizálok a krisna hittel, a legfőbb mantrájukban hallható sorral ("Hare Rama") semmilyen formában nem tudok egyetérteni. És biztos vagyok benne, hogy azok sem fognak, akik letesztelik az alábbi receptet, mely bonyolult, mint a Taktaharkány FC ultráinak lelki világa. Alkatrészek: 4-5 db kápiapaprika 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1 evőkanál szójajoghurt (lelketlenebbek egy fél csomag feta sajttal helyettesíthetik) kapszaicinfüggőknek ízlés szerinti chilipaprika vagy habanero szósz (utóbbi különösen javallott) só A folyamat: A fejkarikázott paprikát olajon, fedő alatt pár percig pároljuk. Ezután hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és várjuk, amíg megpuhul. Majd megsózzuk. Ezt az elegyet turmixgépbe helyezzük, hozzáadjuk a szójajoghurtot és ördögvillákat mutogatva összemixeljük, és chilipaprikával vagy habanero szósszal magunkra haragítjuk. Figyelem, a végeredmény a "vérlázítóan finom" besorolással bír.
Aszalt, nyers hamburgerzsemle és nyers hamburger
Nem szívesen reklámozom “idétlenségeimet”… de ez nagyon jól sült el.
Kezdődött úgy, hogy Judita Wignall: Nyersből finomat receptes könyvéből szerettem volna elkészíteni ezt a finomságot. De ahol nyitva volt a könyv, ott más recept is volt, felette a hamburger pogácsa.
Én pedig csak tettem a tálba a hozzávalókat: egyszer ebből a receptből, egyszer a másikból….. csak másnap jöttem rá, mikor újra el szerettem volna készíteni a zsemlét, hogy “Mi van itt kérem szépen? Én ezt tegnap nem így csináltam….” … és jött a gondolkodás, hogy vajon akkor hogyan is…
Ma újra elkészítettem, mindent lemértem, és szinte mint az első.
Az eredeti receptem változtattam jócskán, most a saját változatomat írom le.
Hozzávalók: 30 gramm mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 70 gramm barna kölesliszt, csipet só, fél kávédarálónyi (40 gramm őrölt lenmag – barna vagy arany), 1 evőkanál szezámmag, 1 gerezd fokhagyma, 80 gramm sárga húsú paprika, fél hagyma (kb. 45 gramm), csipet bors, 4 evőkanál útifű maghéj, 2.75 dl víz
Elkészítés: A mandulalisztet és a barna köleslisztet egy tálba tesszük, beletesszük a sót, a szezámmagot, az őrölt lenmagot, a borsot, az útifű maghéjat. A zöldségeket (fokhagyma, hagyma, paprika) aprítóban nagyon apróra zúzzuk, és ezt is a tálba tesszük. Kezünkkel összekeverjük, majd vizet adunk hozzá, és gyúrható tésztává dögönyözzük. Picit várunk, míg az útifű maghéj a vizet felissza.
A “tésztából” nagyobb golyónyi darabokat csípünk ki, tenyerünk között kettélapítjuk, és az aszalógép tálcájára tesszük. Tetejét megszórhatjuk sima és fekete szezámmaggal.
Az aszalóban addig aszaljuk (kb. 4-6 óra), míg eléggé megszáradnak, de belül még puhák maradnak.
A hamburgerbe betétként húshelyettesítőként marinált gombát teszünk (de lehet nyers fasírt is, de a gomba szerintem finomabb), amit úgy készítünk, hogy piciny szőlőmagolajba elkeverünk egy kevés gyros fűszerkeveréket (Na-glutamát mentes!), és megkenjük vele a gombákat. A gombákat is megaszaljuk.
A kész zsemlékre salátát, hagymát halmozunk (esetleg uborkát is), rátesszük a marinált gombát, hagymaszeleteket. Majonézzel és ketchuppal öntjük nyakon (természetesen lehetnek vega, házi, akár nyers változatok). Rátesszük a másik zsemleszeletet és jóízűen, lelkiismeretfurdalás nélkül befalatozzuk!
Az alapanyagból természetesen nyers “kenyér” is gyúrható. Fontos azonban, hogy még aszalás előtt vágjuk szeletekre, és úgy aszaljuk.
Jó étvágyat!
Kukorica főzelék görögösen (gluténmentes, vegán)
A póréhagyma öregebb lehet, mint a vöröshagyma. Ugyanis szerepel a világ legrégibb receptjében. A bárány és pórépörkölt készítése le van írva egy 4000 éves babiloni kőtáblán. A görögök praszának hívták, az arabok kurratsnak, és a rómaiak, akik elterjesztették Észak-Európában, porrumnak. A kelták, akik keményen ellenálltak a hódító rómaiaknak, cenhinennek nevezték, és nemzeti növényüknek választották. Hogy miért, az rejtély maradt, bár ha a népdalok és a szónoklatok különös szeretetére gondolunk e népcsoportnál, a nyálkás póré toroknyugtató hatásának lehet köze ehhez. Másik legenda, hogy a katonák pórét tűztek a kalapjukhoz a csaták előtt azonosító jelként. (Részlet: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet c. könyvből.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1/2 kg kukorica
- 1 kisebb bögrényi fekete olívabogyó felkarikázva
- víz
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 maroknyi medvehagyma (elhagyható)
- 1 maroknyi póréhagyma
- 2 dl növényi tej
- kb. 2-3 ek rizsliszt
- só
Elkészítés:
A kukoricát átmossuk, majd annyi vízben, hogy épp ellepje, feltesszük főzni. Megsózzuk. Amikor már szinte megpuhult, az átmosott, feldarabolt fekete olívabogyót is hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymával, medvehagymával együtt. A póréhagymának eleve gyengébb íze van, így azt a főzés utolsó pár percében adjuk hozzá. A növényi tejet kikeverjük rizsliszttel és a megfőtt kukoricához adjuk folyamatos keverés mellett. Amikor besűrűsödik, már kész is a főzelék.
Iráni mandulás-padlizsános rizs mákkal
2014. október 29. Vegán muflon
Irán nem éppen turistaparadicsom, de ez érthető is. Sokakat már a gondolat is elriaszt, hogyan festett volna egy snitt a Baywatch-ból, ha a Kaszpi-tengernél kezdik el forgatni. Valahogy így:
Ellenben a közel-keleti konyhák többségéhez hasonlóan csodás dolgokat tudnak előállítani növényi alapanyagokból. Persze, komoly hátrányuk, hogy ezek eredeti nevét lehetetlen kimondani egy fogászati zsibbasztó injekció után. Az esélyegyenlőség jegyében nézzünk tehát egy olyan ételt, mely nem rendelkezik ismert iráni fantázianévvel, ellenben egyszerű, mint egy teheráni medvetáncoltató. Alkotóelemek: 1 fej vöröshagyma 1 db padlizsán 150 g rizs(a) (legjobb a barna rizs, de ha türelmetlenek vagyunk, kitűnő a fehér is) 2 kiskanál őrölt római kömény (vagy garam masala - róla még lesz szó) 2 kiskanál kurkuma só valamint ízlés szerint hántolt darált mandula és darált mák A metódus: Rizst főzünk nüansznyit sós vízben. Közben egy másik edénybe kevés olaj, majd felforrósodása után felkockázott hagyma kerül. Hozzáadjuk a fűszereket és miközben ízlésesen pirulnak együtt, Pavlov-kutyát imitálunk akaratlan. Ezután hozzáadjuk a felkockázott padlizsánt, sózzuk, megkeverjük, majd némi vízzel fedő alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, hozzáadjuk a rizst, majd újabb fakanállal véghezvitt mixelés után állni hagyjuk. Ha némileg abbahagyta a gőzölgést, hozzáadjuk a mandulát és a mákot. A végeredmény magáért beszél:
6 szezonális szuperfood
2014. október 27. Gréta konyhája
Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél. Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem: Alma: A gyümölcsök királynője https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./912419645452860/?type=1&theater Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású. http://gretakonyhaja.postr.hu/currys-csipos-karfiolpuffancsok/ Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben. Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni. Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./914988318529326/?type=1&theater Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.
A csírák jótékony hatásai
2014. október 24. Éltető ételek
A csíralét a növény életének legnagyobb vitalitású szakasza. A magból kibújó csíra az újjászülető élet. A csíra elfogyasztásával a mag vitalitását is elfogyasztjuk. Azt tudjuk, hogy maga a mag nyersen emészthetetlen, de ha kellő nedvesség éri, csírázásnak indul, ÉLETRE kel! Ezáltal az enzimgátló is semlegesítődik. A magvakban és a diófélékben, úgynevezett enzimgátlók vannak. Ezek a mag védelmét szolgálják, hogy csak megfelelő körülmények között kezdjenek el csírázni. A nyers maggal vagy nyers diófélével együtt enzimgátlót is eszünk, amely semlegesíti a testünk által termelt enzimek egy részét és a hasnyálmirigyünket is megterheli. Ezért ne fogyasszunk nyersen gabonát, hüvelyeseket és olajos magokat. Általános szabályként az mondható el, hogy az enzimgátlók az élelmiszerek mag részében találhatóak, például a krumpli csíraszemében. A gyümölcsök húsában, a zöldségek szárában és levelében viszont nincsenek gátlók. Az enzimgátlókat két módon pusztíthatjuk el . Az első, hogy megfőzzük, de azzal az enzimeket is elpusztítjuk. A második, és jobb módszer, hogy a magot kicsíráztatjuk. Azzal egyrészt elpusztulnak az enzimgátlók, másrészt az enzimtartalom faktor 3-ról 6-ra emelkedik. A csírázás során drámai mértékben megsokszorozódik a vitaminok és az enzimek mennyisége. A keményítő egyszerű cukorrá, a fehérje aminosavvá és peptonná, a nyers zsír szabad zsírsavvá alakul . Tehát a csírázási folyamatot tekinthetjük egy előemésztési folyamatnak. A búzacsíra az egyik legértékesebb csíra, mivel az összes aminosavat tartalmazza. De egyéb gabonát is csíráztathatunk. Hőkezelés nélkül, nyersen fogyaszthatók. Hűsítő hatásúk. Mit csíráztassunk? Gabona : búza (búzafű), csíramálé, rizs, zab, kukorica, rozs Hajdina : rutin (érfalak rugalmassága, kapilláris vérzés) Hüvelyesek : borsó, csicseriborsó, lencse, mungóbab, adzukibab Olajos magvak : napraforgó, tökmag, lenmag, szezámmag Zöldségfélék : brokkoli, cékla, retek, vöröshagyma Fű- és fűszerfélék : lucerna, vöröshere, bíborhere, görögszéna, mustár
Pirított brokkolikrémleves
Mitől lesz egy levesnek igazán jó íze? Nem, nem a leveskockától :) - én személy szerint menekülök a leveskockás vagy ételízesítős receptektől. Az ízesítést ennél egy jóval bonyolultabb dolognak tartom, ahol aromás növények, savanyító- és édesítőszerek, megpirult részek kiegyensúlyozott és egyedi harmóniáját kis só teszi teljessé. Akárcsak ebben a finom levesben. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 450 g brokkoli
- 1 vöröshagyma
- 1/2 dl olaj
- 1 gerezd fokhagyma
- 15 g szezámmag
- 1 evőkanál szárított zöldségmix
- 1 kávéskanál almaecet
- 1 l víz
- tökmag a díszítéshez
- Az olajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, majd dobjuk rá a fokhagymát és az összevágott brokkolit is.
- Fűszerezzük jól meg, adjuk hozzá a szezámmagot, és rendszeres kevergetés mellett pirítsuk saját levében, amíg meg nem puhul minden.
- Öntsük fel vízzel és botmixerrel pürésítsük.
- Jól keverjük benne el az ecetet, és tökmaggal tálaljuk.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?
2014. október 18. Zöld Avocado
Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt / márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére. Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)
Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal
2014. október 17. Éltető ételek
Szerencsére a gyerekek is szeretik a lilakáposztát, így ez gyakran kerül az asztalra. A batáta viszont nem nagyon kedvenc, így ezt csak hétköznap készítem el, amikor a gyerekek iskolában vannak. Szerencsére már több helyen is lehet batátát vásárolni, már a Lidl-ben is láttam. Én Ásotthalomról vásárolom, kedves kolleganőm szokott rendelni időnként. Hozzávalók: Párolt lilakáposzta: - 1 fej lilakáposzta - himalája só - 1 közepes fej vöröshagyma - 1-2 evőkanál kókuszolaj - pici gyömbér vagy gyömbérpor - 2-3 csipet köménymag - 2-3 evőkanál balzsamecet - 1 alma Grillezett batáta: - 2 közepes batáta - fokhagyma - olívaolaj - himalája só, olaszos fűszerkeverék Fasírt: - 15 dkg áztatott csicseriborsó - 1 kisebb fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - só, bors, pirospaprika - 1 evőkanál darált chiamag Elkészítése: A káposztát gyaluljuk le, majd sózzuk be.A kókuszolajat olvasszuk fel az edényben, majd szórjuk bele a köménymagot. Picit pirítsuk együtt.Adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt hagymát, pároljuk meg.Ezután alaposan nyomkodjuk ki a káposztát (mivel elég sok levet ereszt), és adjuk a hagymához.Öntsük rá a balzsamecetet, majd reszeljük bele a gyömbért (vagy szórjuk bele a gyömbérport)Öntsünk rá egy pici vizet, és fedjük le. Kb. fél óráig hagyjuk párolódni lassú tűzön.Reszeljük bele az almát (én nem szoktam meghámozni), és még süssük együtt 10-15 percet. - A batátát hámozzuk meg, majd szeleteljük feé 2-3 mm vastagra. - Sózzuk, reszeljük bele a fokhagymát, és löttyintsük rá az olívaolajat is. - Szórjuk meg a fűszerkeverékkel. - Kevés kókuszolajon süssük meg mindkét oldalát, 5-8 perc alatt elkészül. - A fasírthoz a csicseriborsót be kell áztatni előző éjszaka. - Tegyünk minden alapanyagot a konyhai robotgépbe, és daraboljuk morzsásra. Fűszerezzük. - Adjuk hozzá az őrölt chiamagot, és egy kevés vizet. Hagyjuk, hogy egy picit megduzzadjanak a magok. - Süssük ki kevés kókuszolajon. Hagyjuk kihűlni, szépen összeáll.
Töltött pogácsa
Idén ősszel is folytatódnak a főzőkörök (nem tanfolyam, hanem kör), ahol a pogácsák fő témája mellett a különböző lisztekre is hangsúlyt fektettünk az első alkalommal. Erre a főzőkörre készítettem el kóstolóként az alábbi töltött pogácsát. Osztatlan sikere volt. Mindenki nagyon szerette. Férjem és én is vittünk a munkahelyünkre, ahol szintén kedvelték az ízét azok, akik kóstolták. Most megosztom széles körben, tekintettel a finom sikerre. :)
A recept
Hozzávalók:
- 4,2 dkg élesztő
- 20 dkg zabpehely-liszt
- 20 dkg fehér liszt
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 20 dkg kókuszzsír vagy pálmazsír, vagy bio növényi margarin
- 1 ek só
- 3,3 dl növényi tej
- 1 kiskanál méz
- 2-3 ek őrölt lenmag
- sörélesztő pehely
Töltelékhez:
- 1 medvehagymás tofu
- 1 bögre kukorica
- 1 bögre apróra vágott paprika (kaliforniai vagy pritamin vagy kápia)
- 4-5 evőkanál szójajoghurt (natúr)
- petrezselyemlevél
- 1 hagyma
- 1/2 bögre medvehagyma
- só
Elkészítés:
Kéz-meleg növényi tejben egy kevés mézzel az élesztőt felfuttatjuk. Hozzáadjuk az őrölt lenmagot. Ezt követően beletesszük a zabpehely lisztet, majd a két fajta búzalisztet, sót és végül a puha (vagy valamennyire folyékony) növényi zsiradékot. Kenyérsütő-gép is összekeveri, akárcsak a kenyér tésztáját, de mi is átgyúrhatjuk kezünkkel, ha nincs gépünk.
Meleg helyen, letakarva, kb. 45-60 percet kelesztjük.
Közben elkészítjük a tölteléket:
Apróra vágott vöröshagymát egy kevés vízen megpároljuk. Kockára vágott medvehagymás tofut beletesszük, majd az apróra vágott piros paprikát és a kukoricaszemeket is. Adunk hozzá felaprított medvehagymát és egy kevés szójajoghurtot. Sózzuk, egy kevés petrezselyemlevelet is rávágunk. Addig ,,főzzük, míg a paprika kissé meg nem puhul.
A töltött pogácsa elkészítése:
A tésztát vágódeszkán kinyújtjuk (én három részre osztottam a nyújtás előtt a könnyebben kezelhetőség miatt). A kinyújtott tésztát hosszában elfelezzük. Az egyik felére a töltelékből halmocskákat teszünk egymástól néhány cm-re. Ezt követően ráhajtjuk a tészta másik felét. Ujjunkkal benyomkodjuk a töltelék kúpocskák szélét, majd éles késsel vagy pohárral körbeszaggatjuk úgy, hogy minden darabnál a töltelék középre essen. Tepsibe rakjuk a pogácsákat. Növényi tejben áztatott sörélesztő-pehely és őrölt lenmagos sűrűbb lével megkenjük a pogácsák tetejét. Sütőben arany barnára sütjük.
Erdei ízek tésztája
Valami visszafogott, valami elegáns. Pont ilyen feltét a fokhagymás olíván pirított dió, összeolvadva a laskagomba illatával és a spenót finom roppanásával. Hmmmm! :)
Hozzávalók két adaghoz:
[...] Bővebben!
Vegaburger barbeque szósszal
Ez bizony egy rendhagyó burger. Mert ehhez a burgerhez nem kell hús. Viszont ez a burger nem is akar húsos lenni. Mert most lencsés akar lenni! :) Ez a burger csak úgy van. Magában. Isteni finoman.
Hozzávalók négy vegaburgerhez: 4 zsemle, 1 vöröshagyma, 1 paradicsom, 2-3 csemege uborka, 4 saláta levél.
A fasírthoz:
- 60 g száraz lencse
- 1/4 vöröshagyma
- 1 kisebb sárgarépa
- 2 evőkanál lenmag + négy evőkanál meleg víz
- 1 evőkanál csicseriborsóliszt + 1 evőkanál víz
- 1/4 csomag petrezselyem
- 1 kávéskanál sörélesztő
- 1 evőkanál olaj
- 1,5 kávéskanál szója- vagy Worchester szósz + 1 kávéskanál balzsamecet
- fél-fél mokkáskanál fokhagymapor, kakukkfű és oregánó, egy leheletnyi rozmaring, só, bors
- kb. 20 g prézli
- olaj a sütéshez
- A lenmagot áztassuk be, a csicseriborsólisztet keverjük ki kis vízzel.
- A lencsét 20 perc alatt főzzük puhára.
- Ezután egy nagy serpenyőben pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, sörélesztőt, fokhagymát, majd reszeljük rá a sárgarépát, adjuk hozzá a fokhagymaport, kakukkfüvet, oregánót, rozmaringot, sózzuk, borsozzuk. Pároljuk 5-10 percig, amíg megpuhul a répa is.
- Robotgéppel daráljuk össze a lencsét és a serpenyő tartalmát. Adjuk hozzá a szójaszószt, balzsamecetet, a lenmagot, csicseriborsó krémet és a petrezselymet. Prézlivel állítsuk be a formázható állagot.
- A masszát osszuk négy részre és formázzunk húspogácsákat. Ügyeljünk, hogy 1 cm-nél ne legyenek vastagabbak, és sütéskor az olaj legyen nagyon forró. Így szépen egyben maradnak a fasírtok és ropogósra is sülnek.
Barbeque szósz
- 1,5 dl ketchup
- 2 evőkanál barna nádcukor (minél sötétebb, annál jobb)
- 1 evőkanál almaecet
- 1 evőkanál mustár
- 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
- 1 kávéskanál természetes folyékony füst (elhagyható)
Keverjük simára a hozzávalókat, és ha van lehetőségünk, hagyjuk állni egy kicsit.
Összeállítás:
És most jön a legjobb rész, amikor összerakjuk a hambinkat. Vágjuk félbe a zsemlét, és halmozzuk egymásra a rétegeket: salátalevél, fasírt, hagyma, paradicsom, csemege uborka, és persze jó sok szósz.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc
Extra tipp: Legyünk jó fejek magunkhoz, és a fasírtból csináljunk többszörös adagot. Lefagyasztjuk, és legközelebb csak ki kell venni a mélyhűtőből. Ezért akkor majd bizony nagyon hálásak leszünk!
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Fetás mandarinos tészta saláta : gyors, egyszerű, energiadús és szemet gyönyörködtető
A héten megint alig volt időm a konyhában alkotni. :-( Gondolom ezzel sokan vagyunk így mostanság. Ezért hát hoztam nektek egy gyors és egyszerű tészta saláta receptet. ;-) Imádom az olyan recepteket, amikben el tudom dugni a maradék, a már még éppen, hogy fogyasztható zöldség darabokat, még mielőtt maguktól kisétálnának a hűtőből. Na ez is egy ilyen recept! :-) Fetás mandarinos tészta saláta HOZZÁVALÓK: (kb. 6 adaghoz) Két fő összetevejő van, egy tészta salátának. A tészta, és a "saláta". :-D A "saláta", ami különböző zöldségekből áll. Színes zöldségekből, amiket éppen otthon találsz, vagy amiket éppen régen ettél, és megkívánsz! ;-) Nálam ezesetben ezek a finom, színes, energiát adó, és egészséges zöldségek szerepeltek a vacsorában, meg a másnapi ebédben is. ;-) - 1 db érett avokádó - 2 szál snidling - 7-8 piros koktél paradicsom, vagy 2-3 normál paradicsom - 1/2 fej lila hagyma apróra vágva (aki szereti az tehet bele akár egy egész fejjel is) - 2-3 marék friss és nyers spenót levél - pár szem retek (itt nálunk mini retkeket lehet kapni, amiből kb. 6-7 darab került a salátába) - 1 nagy és életerős piros pritamin paprika - 1/2 közepes kígyó uborka - 1/2 közepes nyers cukkini - 2-3 marék lucerna csíra (de akármilyen csíra megteszi) A tészta 100% kukoricából készült (így gluténmentes) száraz penne tészta. (1 zacskó, 400 g). De ez is lehet akármilyen más formájú tészta, lehetőleg glutén mentes, vagy durum, vagy teljes kiőrlésű barna, vagy akár rizs tészta is. A lényeg, hogy ne a hagyományos, olcsó fehér búza tészta legyen! Ebben a tészta salátában van 2 zacskó apróra felkockázott feta sajt, és néhány mag (tökmag, fenyőmag, napraforgómag, kendermag) is. A Feta azért van benne, hogy egy kicsit krémesebb legyen, és növeli az étel kalória tartalmát, így biztosan jól fogunk lakni vele egy nehéz nap után is. ;-) Régebben nem szerettem a fetát, és önmagában most sem enném meg, de ebben a salátában kifejezetten ízletes, és tökeletesen harmóniában van a mandarinnal, ami szintén bele került a salátába. A mandarin adja azt a különleges pluszt, ami minden finom ételben szerepel. Mint, azt már korábban írtam, nem szeretek túl sok fűszert használni. Viszont ha valaki nem fűszerezi az ételeket, akkor fontos, hogy az összetevőkben legyen valami erőteljes ízt adó, ami meghatározza egy finom étel karakterét. Jelen salátában ez a mandarin. :-) 2 mandarin frissen facsart leve, és 2 mandarin apróra felkockázva színesíti tovább az ételt. A sós magok (pl.: tökmag, fenyőmag, napraforgómag, kendermag, szezámmag stb.) pedig azért kellenek, hogy gondoskodjanak a napi zsírbevitelről. Szükségünk van a zökkenőmentes emésztéshez, az egészséges életvitelhez, a helyes táplálkozáshoz zsírokra is. De nem állati eredetű telített zsírokra, melyek pont ellenkezőleg, nehezítik az emésztést, hanem a növényi, telítetlen zsírokra. Akit érdekel a téma, a neten rengeteg anyagot talál a telítetlen és telített zsírsavak táplálkozástani jelentőségéről, vagy ajánlom figyelmetekbe Angela Maria Mauri: A Helyes ételtársítás című könyvét! Jó olvasást! ;-) fetás mandarinos tészta saláta ELKÉSZÍTÉS: A felhasználni kívánt zöldségeket mosás után felaprítjuk, és egy tálban összekeverjük. Hozzá adjuk a Feta kockákat, illetve a magokat, és jól összekeverjük a színes, friss, nyers, energiától duzzadó természet adta összetevőket és a sajtot. :-) A tésztát al dente (félig keményre) sós, olíva olajos, forrásban lévő vízben kifőzzük, majd leszűrjük hideg víz alatt. Jól lecsepegtetjük, majd összekeverjük a zöldség salátával. A frissen facsart mandarin levével, és az apróra vágott mandarinnal összeforgatjuk, és ennyi! ;-) Hűtőbe tesszük a tészta salátát, hogy az ízek jól összeérjenek, vagy akár egyből neki is eshetünk a színkavalkádnak! Jó étvágyat! ;-) fetás mandarinos tészta saláta Megjegyzés: hidegen a hűtőből kivéve, langyosan szoba hőmérsékleten, vagy akár kissé felmelegítve is fogyaszthatjuk a tészta salátát. De ne feledjük! Minél kevésbé hőkezeltek a benne található zöldségek, annál több tápanyaggal, és energiával tudnak minket ellátni!
Őszi brokkoli saláta
2014. október 4. Gréta konyhája
Frissítő, vitamindús, de egyáltalán nem hizlaló saláta 15 perc alatt, az ősz ízeivel. Hozzávalók: 1 fej brokkoli rózsáira szedve 1 csokor újhagyma (de lehet lila vagy póré is) finomra vágva 1 biocitrom leve és héja só, bors, vegamix, 1 kiskanál dijon mustár 1 ek agavé szirup 2 dl növényi joghurt vagy tejföl 2 ek vegán (tojásmentes) majonéz 1 alma felkockázva 1 marék dió A brokkolit egy tapadásmentes serpenyőben kevés olívaolajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk vegamix-szel, és adhatunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót is. Ha megpárolódott, de még roppanós (max 5 perc), félretesszük míg kihűl. Egy tálban összekeverjük a joghurtot, a fűszerekkel, citromlével, héjjal, sziruppal, mustárral, és hozzáadjuk a hagymát, almát, majd a brokkolit. Tetejét megszórjuk dióval, és máris készen van. Összesen 15 perc alatt! Jó étvágyat! Eredeti, citromos változatát így készítem el: http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/greta-konyhaja-joghurtos-brokkolisalata-fozes-gasztronomia-gasztro-zDZPkAX5wPJpORmi
Vegán karfiolkrémleves
2014. szeptember 29. Szelíd életmódváltók
Mióta új szelek járnak az étkezési szokásainkban, nagyon megbarátkoztunk a krémlevesekkel. A fő kérdés az elején az volt, hogy a tejszínt mivel helyettesítsem, de mikor a szójatejszínes és zabtejszínes verzió nagyobb sikert aratott, mint az eredeti tejszínes recept, megnyugodtam. A kisfiam kedvence volt eredetileg, aztán szépen az egész család rákapott. Először egy póréhagyma krémlevest próbáltam az új recepttel, aztán lett sütőtökös és karfiolos változat. Most a karfiolkrémleves receptjét és fotóit hoztam, de szabadon váltogathatók az alapanyagok, szinte lehetetlen mellényúlni, mindenhogy finom lesz! A lényeg a sok finom, friss zöldség. A karfiolkrémleves változathoz a hozzávalók: 1 kisebb karfiol 6-7 rózsára bontva 2 szál sárgarépa 1 közepes szem burgonya ízlés szerint 1 szál vastag póréhagyma 1 bio zöldségleves kocka só nélkül ízlés szerint só, bors, fűszerek 3 ek barna nádcukor, nem finomított 3 ek zabtejszín (helyettesíthető szójatejszínnel vagy akármilyen magtejjel is) Elkészítés: A hozzávalókat alaposan megmossuk és kisebb darabokra vágjuk. Az egészet betesszük egy kedvenc lábosba annyi vízzel, hogy épp elfedje a zöldségeket, fűszerezzük és főzni kezdjük. Kb. 20 perc alatt puhára fő, ekkor hozzákeverjük a zabtejszínt, és még 2 percig hagyjuk főni. Utána pár percet pihentetjük, majd a botmixerrel pürésítjük. Ha túl sűrű lett, teszünk hozzá vizet. Krémes, édeskés-sós, friss zöldség és nyár ízű csodákat lehet így készíteni. Nekünk eddig mindegyik bejött. Az élvezeteken felül az is érdekes, hogy mi mindenre jó egy ilyen leves. A karfiol: C és B vitaminokban gazdag, azaz erősíti az immunrendszert és az idegrendszer megfelelő működését segíti, de tartalmaz káliumot, mangánt, magnéziumot, kálciumot, valamint rezet, folsavat és szelént. Tehát többek közt a salaktalanítást és a vérnyomás normalizálását is támogatjuk, és nem utolsósorban a szép bőr és egészséges haj megőrzésében is segít a friss karfiol rendszeres fogyasztása. Jó étvágyat és jó egészséget hozzá! Szeretettel: Kollár Andi (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Három színű paprikasaláta
Sajnos leérett a paradicsom, paprika viszont van bőven. Mit csinál ilyenkor az ember? (Ha már unja a töltött paprikát, a paprikás tojást, a sült paprikát, meg a paprikakrémet is...) Paprika salátát. Vagy elmegy a piacra, és vesz a lecsóhoz paradicsomot. :) Meg persze készülhet káposzta saláta is paprikával, és este avokádós paprikás pirítós kenyér lehet a vacsora, a variációk sora végtelen - gondolom. De most ennyi jutott eszembe. Hozzávalók: 3-4 db piros húsú paprika 2 db sárga húsú paprika 1 db zöld húsú paprika 1 kis fej lilahagyma 1 ek tökmagolaj 1 tk gyümölcscukor / pár csepp sztívia 1/2 tk só 1/2 citrom leve A paprikákat megtisztítjuk, vékonyra szeleteljük. A hagymát szintén. Az egészet összekeverjük némi sóval, cukorral (candidásoknak sztívia, xilit), a citrom levével, és a végén meglocsoljuk tökmag olajjal.
Karfiol csípős mártásban
“Kicsit” hűvösre fordult az idő, ezért megint beledaraboltam némi erős paprikát a szószba ;) Isteni ez a kaja, próbáljátok ki ;) A recept eredetijét itt találjátok Gittánál Hozzávalók személyenként: 2 rózsa karfiol apró darabokra szedve 1/2 sárgarépa lereszelve 1/2 lilahagyma vékony karikára reszelve Szószhoz: 1 tk kanál lenmagolaj 1 kanál citromlé 1 kis fej vöröshagyma […]
Bazsalikomos saláta
Hozzávalók: 5-6 db nagyobb leves édes paradicsom 4 db vastaghúsú paprika 1 kis fej lilahagyma 8-10 olivabogyó 1 ág friss bazsalikom 1 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 tk gyümölcscukor / sztívia / xilit 1/2 tk só A paradicsomokat és a paprikákat lemossuk, az utóbbiakat kicsumázzuk, majd mindet felaprítjuk. A lila hagymával hasonlóan járunk el. A bazsalikom leveleit letépkedjük, apróra szakítjuk, és a saláta többi összetevőjéhez adjuk. Az olivabogyókat is belekarikázzuk. Mindezt megszórjuk kevés cukorral, sóval, összekeverjük, és a végén meglocsoljuk olajjal. Rövid ideig hagyjuk az ízeket összeérni. Ha kissé tartalmasabbá szeretnénk tenni, belevághatunk uborkát, és süthetünk hozzá kevés kókuszsírban bevagdosott szójavirslit, teljes őrlésű tésztával kínálhatjuk. Adhatunk hozzá pirított tofukockákat kissé befűszerezve, vagy aki nem vegán feta sajttal keverheti.
Karalábékockák olaszos szószban
A karalábé azon kevesek közé tartozik, akik túlélték ezt a nyarat a kertemben… Az első ma debütált ebédként… isteni!!! :D Hozzávalók személyenként: 1 kisebb karalábé Szósz (ez 2 adagra való) 1 ek kesudió 1 ek áztatott dió 1 ek áztatott mandula 1 csipet só 1 cikk fokhagyma 5-6 levélke friss bazsalikom 1 kis csokor petrezselyem […]
Nyers, vegán töltött paradicsom szilvás csatnival
2014. szeptember 13. Éltető ételek
Tavaly már készítettem nyers csatnit, de így a töltött paradicsom mellé kifejezetten finom lett. Most még szilvaszezonban ajánlom kipróbálásra. Hozzávalók: Töltött paradicsom - 5 db nagy paradicsom - 20 dkg karfiol - 1/4 lilahagyma - 1 pici gerezd fokhagyma - 3 evőkanál pirított tökmag és napraforgómag vegyesen, kicsit megdarálva - metélőhagyma - zöldpetrezselyem - kevés citrom leve - 1 kávéskanál mustár - só - 1/4 avokádó vagy 1 teáskanál olívaolaj Szilvás csatni (ezt a mennyiséget én magam megettem) - 20 dkg érett szilva - 10 dkg aszalt szilva - 1 igazi őszibarack (ne a nyáron leszedett, és azóta hűtőházban tartott) - 1-2 csipet őrölt kardamom - késhegynyi chili (ne sajnáld belőle) - késhegynyi fahéj - pici csillagánizs Elkészítése: - A paradicsom tetején egy kis kalapot levágunk, és karalábévájóval kiszedjük a belsejét. A későbbiekben a kalapra még szükség lesz, a belsejét nyugodtan megehetjük. - Elkészítjük a paradicsom töltelékét. Késes darálóval a karfiolt rizsszem nagyságúra daráljuk. Hozzáadjuk a durvára darált olajos magokat. - Pici kockára vágjuk a hagymát, és hozzáreszeljük a fokhagymát. - Amennyiben avokádóval készítjük, akkor azt gyúrjuk hozzá. - A paradicsom kalapját pici kockára vágjuk, és hozzáadjuk a töltelékhez. A csatni (chutney) dél-ázsiai eredetű fűszeres szószféleség. Íze széles skálán mozoghat, lehet édes vagy savanyú, csípős, általábanzöldségekből vagy gyümölcsökből készítik. Fűszeres étel, az alapja cukorból, hagymából és ecetből áll, ezentúl sót és fűszerek széles skáláját szokták alkalmazni elkészítésekor. Erősen fűszerezik, hidegen vagy melegen fogyasztják, a tisztán zöldségalapú csatnit a legtöbbször nem főzéssel készítik, csak összetörik a hozzátartozó alapanyagokat. (Wikipédia)
Pad Thai pirított tofuval
2014. szeptember 11. Gréta konyhája
A Pad Thai, ahogy neve is mutatja, a thai konyha egyik talán legnépszerűbb alkotása, és számomra az egyik legfinomabb gyorsétel, amit az ember ehet, a gyümölcs, és a sushi után :)) Amint beköszöntött a szeptember, és megéltünk pár hűvösebb napot, a szervezetem egyből jelezte, hogy bizony mostantól melengető ételekre van szükségem, melengető fűszerekkel. A Pad Thai, thai sült tésztát jelent, amit ezerféleképpen variálhatunk. Ebben a verzióban minden benne van, amit az ázsiai ételekben szeretek, mert wokból jön, tészta van benne de gluténmentes, zöldségeket, és mogyorót is tartalmaz, szóval egy gasztrohedonistának, mint amilyen én vagyok, ez bizony maga a Mennyország. A Tündérkonyhában minden héten lesz valami ázsiai, étel a kedvenceim közül, szóval érdemes az oldalamat frissíteni a napi menük érdekében . Hozzávalók: 200g rizstészta 2 ek mogyoróvaj 4 ek teryaki szósz, vagy sima szójaszósz, tamari 1 ek sűrített paradicsom 1 ek vörös vagy zöld tha curry pasta 1 marék pirított földimogyoró 300g füstölt tofu 5-6 gerezd fokhagyma kedvenc idényzöldségek (pritamin paprika, lilahagyma, répa, zeller, brokkoli stb) 1 csokor friss koriander mogyoró olaj, vagy bármilyen ázsiai wok olaj,(kókuszolaj is megfelel) ujjnyi chili, ha valaki csípősen szereti 1. Az üvegtésztát leforrázzuk, majd 5 perc után leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, félretesszük. 2. A wokban felhevítjük az olajat, majd beletesszük a csíkokra, vagy kockákra vágott tofut, pár percig pirítjuk, majd felöntjük a teryaki szósszal. Addig pirítjuk, míg a szójaszószt a tofu felszívja, és ropogós, kérges lesz. Félretesszük. 3. A wokban kevés olajat hevítünk, majd beletesszük a curry pastát, a mogyoróvajat és a sűrített paradicsomot, szójaszószt. Ha krémes szósz lesz belőle, beletesszük az aprított fokhagymát, 1 percig pirítjuk, majd jönnek a zöldségek. Átforgatjuk kb 5 percen keresztül rázogatva, míg a zöldségek kissé megpuhulnak, de még roppanósak maradnak. 4. Hozzáadjuk a tésztát, átforgatjuk, majd a sült tofut is. 5. Tálaláskor megszórjuk pirított mogyoróval, és aprított koriander levelekkel. Jó étvágyat!
Immunerősítés természetesen 1.rész. Mi is az immunrendszer?
2014. szeptember 10. Éltető ételek
Rendszeresen hallunk arról, hogy az immunrendszert erősíteni kell. De mi is az az immunrendszer? Egy olyan védekező rendszer , mely feladata a szervezet belső önállóságának óvása/védése. Tehát a szervezetbe kerülő idegen anyagok felismerése, közömbösítése, lebontása és hatástalanítása. Az immunrendszerről röviden Az immunrendszer részei egyrészt a vérben keringő fehérvérsejtek , másrészt kötőszöveti sejtek. De vannak erre a célra külön szervek is, mint pl. a nyirokcsomók, mandulák, féregnyúlvány, csecsemőmirígy és a lép is. A szervezetbe kerülő idegen anyagokra (antigének) az immunrendszer cellurális vagy humorális immunválasszal reagál. A cellurális során az immunrendszer sejtjei (pl. a fehérvérsejtek) közvetlenül bekebelezik (fagocitózis) az antigént, míg a humorális immunválasz az, amikor ellenanyagok (immunglobulinok) termelődnek, és ez közömösíti az antigént. Az immunitás formái A velünk született (természetes) immunrendszer már magzati korban kialakul. Ezek a fehérvérsejtek (pl. granulocyta, makrofág, természetes ölősejtek), melyek válogatás nélkül, percek alatt minden idegen anyagot bekebeleznek. A legújabb kutatások rámutatnak arra, hogy ezen fehérvérsejtek mozgósítására az 1-3, 1-6 béta-glükánok nagyon jó eredménnyel bevethetők. A szerzett immunitást második védelmi vonalunknak is nevezhetjük. Ezek képesek felismerni a kórokozókat, hiszen egy korábbi fertőzés során már termelődött immunglobulin (ellenanyag). Ez az alapja a védőoltásoknak is. Miért mondjuk azt, hogy a bél az immunrendszerünk FŐ része? Immunrendszerünk 70-80%-a bélfalunk baktériumflórájában található. 1-2 kilógrammnyi haszos baktériumtömeg döntően a vastagbélben helyezkedik el. Ezért nagyon fontos - és szinte a legelső - a bélflóránk helyreállítása, regenerálása . Kiemelkedően oda kell figyelni a táplálkozásunkra is, hiszen a finomított- félkész ételek szinte ellenségei a bélflóránknak, valamint az antibiotikumok is nagy kárt tudnak tenni benne. Az elpuszuló bélbaktériumok helyét más kórokozók, mint pl. a Candida gomba foglalják el. Ebből látszik, hogy a candida esetén (is) nagy hangsúlyt kell fektetni a bélflórára. A bélflóra nagyméretű csökkenésének tünetei: emésztőrendszeri zavarok, bőrtünetek, allergiás panaszok, hajkorpásodás és hajhullás, indokolatlan fáradtság, memóriazavar, nőgyógyászati gyulladások, candida, gyakori megfázás, mind-mind az immunrendszer gyengeségére utal. A bélflóra regenerálása során nagyon fontos, hogy előzőleg tisztítsuk ki a bélrendszert , hiszen csak így tudnak megtelepedni a hasznos baktériumok. Tehát a béltisztítás után lehet probiotikumokat (hasznos baktériumtörzsek) bejuttani. Ezek táplálékai a prebiotikumok (zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákban lévő vízben oldható rostok), mint pl. a csicsóka, hagymafélék, bab, borsó, zabpehely. A szinbiotikumok a pro- és prebiotikumok együttesét jelenti, vagyis olyan készítmények, melyek alkalmazása során a két tényező kedvező hatásai érvényesülnek. A következő részben az immunerősítő gyógynövényeket veszem sorra.
Vegán vagány humuszos szendvics + Nyereményjáték
2014. szeptember 10. Zizi kalandjai
Sokszor van, hogy apukám megkérdezi tőlem: “Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, néha azért egy kis húst is, de vacsoránál mit kellene a kenyérre tennünk felvágott és kolbász helyett?” Olyat kell mutatnom, amit gyorsan és egyszerűen el tudnak készíteni, mert ha macerás, akkor kisebb az esélye, hogy bárki nekikezdene… ugye?
Humuszt csináltam már itthon néhányszor – talán éltemben először ezt a bazsalikomosat – és készültem is megosztani a receptjét, de eddig elmaradt. Most újra elkészítettem, hogy le is tudjam fotózni és tényleg annyira, de annyira finom lett, hogy mindenki megnyalta az ujjait utána, aki evett belőle. Nagyon könnyű megcsinálni, tényleg, egy jó botmixer vagy robotgép kell hozzá. Az eredeti humusz szárított csicseriborsóból készül, amit órákig áztatunk, aztán megfőzünk, majd ezután dolgozzuk fel, de én az idő rövidsége miatt konzerv csicseriborsót használtam. Igen, őszinte leszek, használok konzervet (legtöbbször babot, csicseriborsót és hámozott paradicsomot) az idő szűke miatt, de csakis jó minőségűt, amelyekben nincsen semmi felesleges, oda nem illő anyag!
Aztán ez a finom humusz kenyérszeletekre került, adtam hozzá még néhány dolgot és lett belőle egy vagány szendvics.
Persze a humuszt bárhogyan felhasználhatjátok, ízléseteknek megfelelően pakoljátok egymásra a finomságokat a szendvicsben, becsomagoljátok zsírpapírba, átkötitek madzaggal, hogy igazán rusztikus legyen. Majd beleteszitek egy vidám, színes uzsonnás táskába, olyanba, amit öröm lesz kinyitni. Tesztek mellé egy almát, esetleg valamilyen kekszet és egy üveg vizet.
Azt hiszem, aki egy ilyennel megy a munkahelyére, irigyelni fogják a kollégái, vagy, aki egy ilyennel indítja útjára gyermekét iskolába, tuti, hogy megkörnyékezik majd az osztálytársak, hogy elcseréljék a saját uzsijukat egy ilyen vagányra.
A Picibutik – Anita és Andrea álma – kreatívan használható termékeket hoz létre, és részese szeretne lenni egy környezettudatosabb életmódnak. Vidám, strapabíró uzsonnás táskáik élelmiszerbarát PVC anyagból készülnek, belül letörölhetőek és moshatóak is. Megtartják az élelmiszerek frissességét, cseppmentesen biztosítják a környezetüket. Nagyon sokszor felhasználhatóak és mindhárom méret praktikusan alkalmazható. A legnagyobba a szendvicseken túl a kulacs is belefér (én egy 700 ml-eset tettem bele és simán le lehetett zárni), de vitték már pelenkatartó táskának és ebédhordó dobozoknak. A középső méret egy szendvicsnek vagy neszeszernek is kiváló. A legkisebb kekszek, magok tárolására kiváló, de iratokat is tehetünk bele.
A Picibutikkal és termékeikkel találkozhattok a Meskán, illetve 2014. szeptember 13-án lesz az Erzsébet téren (Design Terimál mentén) a Piacok napja című rendezvény, amin a WAMP is részt vesz, s így általuk a Picibutik is kiállít. A rendezvény érdekessége, hogy a design vásárokat, garázsvásárokat és kicsi és nagy kézművesvásárokat népszerűsíti, ahol a társadalmi és környezeti fenntarthatóság tevékenységük célja.
Humusz
Hozzávalók:
- 2 db konzerv csicseriborsó (240 g nettó súly/konzerv), leszűrve, átmosva
- 3 evőkanál tahini
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 db nagy citrom kifacsart leve
- só, bors
- víz
- pirospaprika, olívaolaj a tálaláshoz
Tegyük a csicseriborsót, tahinit, fokhagymát, citromlevet, sót, borsot a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet, hogy teljesen sima krémet kapjunk.
Tálaláskor locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjuk meg pirospaprikával. Dobozba téve, hűtőben eláll egy hétig.
Vegán vagány humuszos szendvics
Hozzávalók 2 szendvicshez:
- 4 szelet pirított kenyér
- humusz
- 1 paradicsom, vékony szeletekre vágva
- 1/2 avokádó, meghámozva, szeletekre vágva
- egy kisebb darab uborka, vékony szeletekre vágva
- egy kevés frissen facsart citromlé
- só, bors
A megpirított kenyérszeleteket kenjük meg humusszal. Az egyik szelet kenyérre tegyünk uborka, majd paradicsom szeleteket, a másik szeletre pedig avokádót – erre az oldalra csepegtessünk néhány csepp citromlevet, sózzuk, borsozzuk, majd a megpakolt kenyérszeleteket borítsuk össze.
*****
A Picibutik elérhető az alábbi linkeken:
- Meska
- Facebook oldal
Az uzsonnás táskákat a Picibutik biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény : egy darab kivis szendvics tartó.
Menjetek fel a Picibutik Meska oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek melyik mintájú és nagyságú (tízórai, szendvics vagy ebéd – lunch -) táska/tartó tetszik a legjobban. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (kommentelés, Picibutik Facebook like)! Vagyis a számok (+5, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat.
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2014. szeptember 14-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. szeptember 15-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a szendvicstartót személyesen veheti át Budapesten vagy magyarországi címre postázom.
Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Ezek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors, édesnemes pirospaprika 2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa 1 kisebb cukkini Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is). Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret. És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel. - A snidlinget/metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.) - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba. Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele. tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-) Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe / toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz. Megjegyzés2: Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt
3P tönkölytészta - Paradicsom-Paprika-Patiszon
Egyszer már készítettem 3P-ből tésztaszószt. Akkor a paradicsom és paprika mellé padlizsán került, most pedig sárga patiszon, vagyis csillagtök.Olyan lecsós íze lett. Végül is az került bele, ami itthon volt. Finom házi készítésű (vidéken gyúrták és metélték) tönköly-tésztát főztem ki hozzá. Együtt remek íze volt.
A recept
Hozzávalók:
o2 paprika
o 8-10 szem érett, puha paradicsom
o1 sárga színű patiszon (csillagtök)
o1 hagyma
otészta
o só
ovíz
ofokhagyma
opetrezselyem levele
Elkészítés:
A patiszonokat megmossuk, meghámozzuk, majd kockákra vágjuk. A paradicsomokat és paprikákat is feldaraboljuk. A hagymát felkockázzuk és kevés vízen megpároljuk. Először a szinte pépesen puha paradicsomokat tesszük a hagymára, majd jöhet bele a csillagtök és a paprika is, megsózzuk. A paradicsom levében fő meg a paprika és a tök. A főzés utolsó harmadában hozzáadjuk felaprítva a fokhagymát és a zöld petrezselyemlevelet. Amíg fő a szósz, a tésztát is kifőzzük al dente-re. Tálalásnál a tészta tetejére halmozzuk a 3P szószunkat.
Csíkos tokány
Hatalmas csiperkegombát találtam ma a forráshoz vezető úton, és mivel a gomba frissen jó, ebédre már a tányérkámon találta magát ;) A legszebb benne, hogy az ebédem majdnem minden hozzávalója a kertemből, vagy a szemben lévő dombról való ? ? ? Hozzávalók személyenként: 1 hatalmas csiperkegomba 1 pici padlizsán 2 pici fej vörös hagyma 2 […]
Paradicsomos bruschetta és egy kis napsütötte Toszkána
2014. augusztus 30. Zizi kalandjai
Az elmúlt években jártunk néhányszor Toszkánában – olyan barátok meghívásának köszönhetően, mint Giulia és Emiko -, de sajnos egy bejegyzés sem született belőle, noha az inspirációt és a jobbnál jobb recepteket megkaptam, amikor ott jártunk. A napokban eszembe jutott, hogy lassan vége a paradicsom szezonnak – mert ugye télen nincsen paradicsom -, szóval, amíg lehet élvezni kell ezeknek a (végre!) napsütötte golyócskáknak az édes, szaftos zamatát. Be is ugrott, hogy van egy ezer éve lefotózott, elfekvőben lévő recept, aminek még most éppen aktualitása is van, így összeszedtem a képeket és végre nekiálltam ennek a bejegyzésnek.
Két éve jártunk a toszkán tengerparti szakaszon. A bázisunk Cecina-ban volt, egy családi apartmanban, ahol nyolcan tanyáztunk és szinte ahányan voltunk, annyi nemzetet képviseltünk – belga, olasz, amerikai-német, ausztrál-japán, magyar -. Az étkezésre nagy gondot fordítottunk, többnyire olasz ételeket főztünk, de igyekeztünk a gyorsaságra helyezni a hangsúlyt, hogy minél több időt tölthessünk a tengerparton vagy éppen egy környékbeli piacon.
Ott a helyszínen is készítettünk bruschettát, amit aztán itthon is megcsináltam. A recept hihetetlen egyszerű, ezért, mint minden egyszerű receptnél, a hangsúly itt is az alapanyagok minőségén van.
Paradicsomos bruschetta
(Recept: Giulia második szakácskönyvéből, I Love Toscana)
Hozzávalók:
- néhány szelet jó minőségű kovászos kenyér, megpirítva
- 400 g paradicsom, felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma
- extra szűz olívaolaj
- friss bazsalikom, felaprítva
- só, frissen őrölt bors
Tegyük egy tálba a felkockázott paradicsomot, ízesítsük sóval, borssal. Keverjük össze két evőkanál olívaolajjal, egy felaprított fokhagyma gerezddel és a bazsalikommal. Tegyük a hűtőbe és hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek két-három óra alatt.
Pirítsuk meg a kenyér szeleteket, extraként megkenhetjük a másik gerezd fokhagymával (aki nem fokhagyma őrült, az kihagyhatja ezt a lépést ). Kanalazzunk a kenyér szeletekre az aprított paradicsomból. Tálaláskor önthetünk még rá egy kevés olívaolajat.
Tipp: a friss bazsalikom mellett adhatunk hozzá még oregánot és mentát is.
*****
Néhány kép az utazásról…
Készül az autentikus bruschetta
Cecina
Pikáns paradicsomkenyér, amíg a szezon tart
2014. augusztus 26. Szelíd életmódváltók
Érik a paradicsom, ilyenkor persze egyszerre és sok. Paradicsomsaláta, paradicsomleves, paradicsom-ami-éppen-eszembe-jut. A nyertes pedig a PARADICSOMKENYÉR.
Kezdetnek kimentem a kertbe és szedtem kicsit sem tökéletes, de annál egyedibb alakú paradicsomot. Előkerült egy árva paprika is.
Hozzávalók:
3 közepes paradicsom
1 répa
1 paprika
3 gerezd fokhagyma
petrezselyem és koriander zöld
1 evőkanál olivaolaj
só
csili paprika
zabpehelyliszt
lenmagörlemény
napraforgómag
szezámmag
Elkészítés:
A paradicsomot, paprikát, fokhagymát, fűszereket és olajat összeturmixolunk. Ha túl száraz a massza, kis vizet vagy paradicsomlevet adhatunk hozzá, hogy a gép ne szenvedjen.
Amikor az ” ízt adó ragasztó massza” kész, adjuk hozzá a reszelt répát és a száraz belevalókat kedvünk szerinti arányban. Én a zabpehelylisztből tettem többet, mert a többi olajos mag, ami kicsit nehezebbé teszi a kenyeret. A végső állag olyan, hogy se nem kemény, se nem híg, olyan kenhető massza, ami magában is megáll, nem folyik szét.
A masszát tepsiben kenjük szét, és jelöljük meg a szeleteket, hogy utána szépen lehessen széttörni. Persze, ha azt akarjuk
Jöhet az aszalás 4-5 órán át a fakanállal kitámasztott sütőben, legalacsonyabb hőmérsékleten.
Ésszerű, hogy a sütőt teli kapacitással használjuk ilyenkor, és egyszerre mást is elkészítünk. Például csokis levendula kekszet.
Ez a recept természetesen nagyon rugalmas, bármi mehet bele. Ha kipróbáltad így vagy másképp, meséld el milyen lett!
Szeretettel és akcentussal,
Rita
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Nyers cukkíni “főzelék”
Még mindig cukkíni dömping van a hátsó kertben, ezért folytatódik a cukkínis ételek sora ;) Megunni szerencsére nem lehet ? ? ? Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb cukkíni 1 kisebb vöröshagyma 1 csokor kapor tiszta só, 1 kanál tejföl, vagy magtejföl 1 kk pirospaprika Lágy, krémes magtejföl: 1 ek áztatott szotyi 1 ek kesudió […]
Grillezett őszibarack saláta
2014. augusztus 19. Gréta konyhája
Az őszibarack abszolút nyári kedvenc, és bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha már nem lehet kapni a piacokon. Ihatjuk turmixban mondjuk petrezselyemmel, Ehetjük kilószámra magában, de akár grillezhetjük is, egy tökéletes nyári saláta érdekében, ahogy ezt most én tettem. Az őszibarack savanykás édes íze, tökéletesen passzol a rukkola kesernyésségéhez, meghintve friss joghurtos citromos öntettel, pörkölt pisztáciával maga a mennyország a hozzám hasonló ínyenceknek. Elkészítése csak perceket vesz igénybe, mégis életre szóló gasztronómiai élményt szerez. Hozzávalók: 3 db nagyobb, érett, de nem puha őszibarack olívaolaj 200 g rukkola saláta 1 marék pisztácia hónapos retek (opcionális) Az őszibarackot kimagozzuk, szeletekre vágjuk, és forró olívaolajjal bekent kontakt grillre rakjuk 2-3 percig, míg a benne lévő gyümölcscukor megkaramellizálódik, ezáltal csíkokat hagy az oldalán (lehet sütőben is, vagy serpenyőben, kevés olíván pár percig pirítani, esetleg juharsziruppal flambírozni) Egy tálba rakjuk a mosott, centrifugázott salátát, és szeletelt retket, majd ráhelyezzük az őszibarack szeleteket, megszórjuk aprított pisztáciával és meglocsoljuk az öntettel. joghurtos citromos öntet: 1 pohár növényi joghurt vagy tejföl 1 gerezd fokhagyma fél bio citrom leve és reszelt héja só, bors 2 ek olíva olaj fél csokor petrezselyem (opcionális) A hozzávalókat összeturmixoljuk, és ízlés szerinti mennyiségben a salátára öntjük. Káprázatos és könnyű, egészséges, karcsúsító vacsora! Jó étvágyat!
Őszbe hajló cukkini "pappardelle"
2014. augusztus 16. Zöld múzsa
A mai pannonhalmi kirándulásunkra nem vittünk pulcsit. Már-már úgy nézett ki, a program második részéről "összefagytunk" jelszóval el kell hagynunk a terepet. Erőt vettünk magunkon és tekintetünket az égre emelve szuggeráltuk a napot: ..."süss ki nap, süss ki nap, Isten napocskája"... épp itt az ideje, nyár van, augusztus, de nem hallgatott ránk. Mikor a gyerek ruhája csurom vizes lett ( nem esőtől, csak bemászott a tavirózsák közé ) végképp indulni kellett hazafelé. Most beszéljünk továbbra is az időjárásról angolosan, vagy térjek inkább a tárgyra? Az is épp olyan kényes és ellentmondó, mint amilyen az időjárás. Itt már elindítottam a gondolat folyamot arról, hogy nyers étkezés vagy nem nyers? Azt gondoltam ki, hogy nem leszek magammal erőszakos, megkeresem azt a kényes egyensúlyt, ami az egészség és az élvezeti érték között feszül bennem, csakis bennem, ki másban? Veletek pedig okulásként megosztom, semmiképen nem követési céllal, inkább arra buzdítva, találjátok meg ami nektek a legeslegjobb. A böjt után elhatároztam, hogy kevesebb szénhidrátot eszem és a lisztek változatosságára is nagy hangsúlyt fektetek. Felénk azonban száraz hajdina tésztától nem roskadoznak a polcok... és egyéb alternatív társaiból sem dúskálunk. Győr egy kispolgári város, éppen most olvastam a legjobb éttermeinek rangsorát és az első helyen egy natrium glutamátos ízeiről és gigászi mennyiségeiről hírhedt, hagyományos ízvilágú ( barátnőm tapasztalata alapján írom ezeket, nem kajálok ilyen helyeken... ) étterem az első a toplistán. Szóval Győrt az ízforradalom MÉG nem érte utol, ezért is próbálkozunk itt a lehetetlennel az érzékenyebb barátok bevonásával ;-) Amíg megjön a hajdina tészta városunkba ( vagy nekiállok házi tésztát is gyártani ), addig gondoltam beérem egy őszbe hajló cukkini "pappardellével ". És mivel a cukkinit késsel fésülöm, a spagetti helyett a másfél centi széles csíkozás mellett döntöttem ( ez sem volt piskóta )... max. egy személy részére vállalok belőle rendelést ;-) De megérte. Sőőőőőt. Úgy gondoltam ezt azért nem volna annyira gusztusos nyersen enni, már csak azért sem, mert a cukkini nem éppen a legzamatosabb zöldféle. Egy kis rozmaringos-fokhagymás olívaolajos kenés és száraz serpenyőben pár perc pirítás a tízes skálán a kettesről a nyolcasra tolta élvezeti értékét a "szélesmetéltnek". Hadd mondjam el mentségemre, hogy a cukkini halálán kívül a tányéron minden élő volt... a pesztó ( pár perce szedtem hozzá a petrezselymet a kertből ), a szőlő, a dió... már csak egy pohár bor hiányzott, de az nagyon, a teljesség érzethez! :-) Őszbe hajló cukkini "pappardelle": - kisebb cukkini ( nagyon kicsi, vagy egy közepes fele hosszában elvágva ) - kisebb ágacska friss rozmaring - 1 marék dió ( vagy több? ) - giga csokor petrezselyem - 5-6 levél zsálya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/2 dl extra szűz olívaolaj + 1-2 ek. a kenéshez - só ízlés szerint - frissen reszelt parmezán ( vegánoknak elhagyható ) - 1 kisebb fürt csemege szőlő --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A cukkinit hosszában félbe vágjuk és a belsejét kikaparjuk. A héja maradjon, mert a hirtelen sütésnél szükséges, hogy rajta legyen, enélkül a szélesmetéltünk szana-széjjel szakad. Éles késsel hosszában vágjuk csíkokra a cukkinit és egy ecset segítségével kenjük be őket rozmaringos-fokhagymás olívaolajjal. Azt ajánlom, hogy ízesített fűszerolajokat mindig érlejünk a hűtőszekrénybe, az ételek ízvilágát ezekkel nagyban emelhetjük, az ételkészítés idejét pedig egyben lerövidíthetjük, ha csak a hűtőbe kell egy fűszerolajért benyúlni :-) A pesztót ( Jamie O.-nél láttam ) óriás méretű vágódeszkán készítsük el éles kés segítségével, amennyiben nincs kőmozsarunk. A deszkán először vágjuk apróra a megmosott petrezselymet és a zsálya leveleket, majd nyomjunk rá ízlés szerint pár gerezd fokhagymát, a késes aprítóba elődarált diót és a parmezán sajtot. Locsoljuk meg olívaolajjal kissé visszafogottabban, mint ahogy Jamie O. teszi és a késsel mindaddig aprítsuk az összetevőket, amíg krémes állagú pesztót nem kapunk. Ezután szedjük fel a masszát kés segítségével egy kisebb tálba. A serpenyőnket szárazon forrósítsuk fel és a cukkini csíkok egyik és másik oldalát hirtelen pirítsuk meg, majd szedjük ki őket egy tányérra és rendezzük el gusztusosan őket, mintha tészta csíkok lennének. Morzsoljuk rá a pesztót, diszítsük dióval és szőlő szemekkel. Bort ne felejtsünk hozzá venni... nem kell sok, de egy deci kötelező. Hunyjuk be a szemünket és érezzük a mediterrán ősz langyos szelét. Jó étvágyat!
Grillezett Tofu szelet – Dubarry módra
2014. augusztus 14. Fittanyuka
A legenda szerint Du Barry grófnő, aki a már idősecske XV. Lajos szeretője volt - vele vigasztalódott madame Pompadour halála után - nagyon szerette a karfiolt, és ezért az ő kedvére találta ki az udvari szakács ezt az ételt. Az ilyen egymondatos történetek kevéssé hitelesek, bár miért is ne hihetnénk el, hogy a hölgy kedvelte a karfiolt, de ha nem szerette, és az egész csak mese, a dubarry módra készült étel értékeiből ez semmit nem vesz el. Habár ezt eredetileg hússal készítik, én viszont vegánosítottam, így is finom főétel feltét. A tofu mellé társíthatunk kölest, salátát, barnarizst, jázminrizst, vagy akár krumplit is köretnek.
Én szeretem a tofut, mert semleges ízű és bármilyen fűszert “befogad”. Tulajdonképpen a szója és a szójatej legtermészetesebb felhasználási módja. Korábbi bejegyzésem a tofu élettani hatásairól.
Hozzávalók: 4 fő részére
1 doboz natúr tofu: 300 g
őrölt fekete bors
himalaya só
kókusz olaj
1/2 kisebb fej karfiol
néhány szelet növényi sajt
Besamel:
6 evőkanál rizsliszt ( így gluténmentes) vagy világos tönköly liszt
125 g bio margarin
500 ml növényi tej
1 kk himalaya só
1/2 kk őrölt szerecsendió
késhegynyi őrölt kardamon
1-2 cikk fokhagyma
felaprított zeller vagy petrezselyem zöldje
Karfiolt rózsáira szedjük és lobogó vízbe dobjuk kettő percig, majd hideg vízfürdőbe tesszük, majd leszűrjük.
A tofut nagyobb szeletekre vágjuk és mindkét oldalukat sózzuk, borsózzuk. Felhevítjük a kókusz olajat és mindkét oldalukat aranybarnára pirítjuk. Elkészítjük a besamel mártást: a margarint megolvasztjuk és állandó keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, majd hozzáadjuk a hideg, növényi tejet. A titka, hogy kézi habverővel csomómentesen elkeverjük, folyamatosan. Miután besűrűsödik sózzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a felaprított zöldet.
Egy tepsibe helyezzük a tofuszeleteket, rákanalazzuk egyenként a besamelt, mindegyik szeletre egy-két karfiol rózsát teszünk. Én a karfiol tetejére is tettem kevés besamelt és növényi sajt szeletettel fejezzük be. Előmelegített sütőben 180 C fokon addig sütjük amíg a sajt ráolvad és kissé megpirul.
Mi vegyes, kerti salátával és jázminrizzsel tálaltuk!
Növényi sajtos, kesumajonézes brokkolipástétom
2014. augusztus 12. Mindennapi ételeink
Nagyon finom pástétom. Hozzávalók: 1 közepes brokkoli 1 nagyobb lilahagyma -- 1/2 bögre kesudió 1 bögre víz 1 ek. olívaolaj 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma 1/2 citrom leve himalaya só- ízlés szerint -- 10 dkg Violife növényi sajt Elkészítés: A borkkolit rózsáira szedjük, megmossuk és megpároljuk. Eközben a kesudiómajonézt is elkészítjük: a kesudiót a vízzel, olívaolajjal, sörélesztőpehellyel, fokhagymával, citromlével és óval összeturmixoljuk. A megfőtt és kihűlt brokkolit villával összetörjük, hozzákeverünk 8-10 ek, kesudiómajonézt. A növényi sajtot lereszelve keverjük hozzá.
Kakukkfüves, fűszeres édesburgonya serpenyőben sütve
Régebben nem voltak oda az édesburgonyáért.
Az édes íze dominált, bármit is készítettem belőle, és nem fért össze a sóssal.
Úgy látszik változnak az idők, ízlések… most újra vásároltam, és olyan finomat sikerült belőle készítenem, hogy csuda!
Az ötletet a tegnapi zöldségnyárs adta, ahova édesburgonya szeleteket is fűztem.
Hozzávalók: édesburgonya (batáta), grill fűszerkeverék, szőlőmag olaj, friss kakukkfű (ha nincs, jó a szárított is),
Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, karikákra szeljük, és feltesszük főni enyhén sós vízben, és félig megfőzzük. Csak annyira, hogy picit megpuhuljon, de ne teljesen. A grill fűszerkeveréket egy kis szőlőmagolajjal összekeverjük, és ebbe forgatjuk a félig főtt édesburgonyát. Hagyhatjuk kicsit pácolódni is, de nem feltétlenül szükséges. Olajozatlan serpenyőben megpirítjuk az egészet, fokhagyma granulátumot még lehet pluszban szórni rá, nagyon jót tesz az ízének. Menet közben ráaprítunk egy kis kakukkfüvet is.
Salsa mártással tálaltam: Turmixolt friss paradicsom (vagy konzerv paradicsompüré), felaprított paradicsom keveréke + salsa fűszerkeverék.
Jó étvágyat!
Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai
2014. augusztus 9. Éltető ételek
A hagyma egy igazi magyar zöldség és fűszernövény, az őseink a mindennapokban rendszeresen fogyasztották. Ösztönösen tudták, hogy jó, kell a szervezetnek. Talán a legismertebb a vöröshagyma és a fokhagyma, a gyógyhatásait a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta . De ne feledkezzünk meg a zöldhagymáról, medvehagymáról, póréhagyáról, gyöngyhagymáról, lilahagymáról, salátahagymáról vagy akár a metélőhagymáról sem. Én minden nap használok hagymát az ételkészítés során. Nyersen, főzve, sütve, rántva, aszalva... mindenhogy finom . Persze sokan panaszkodnak, hogy nyersen nem bírja a gyomruk. Nos, ilyenkor szerintem nem az a megoldás, hogy nem eszünk hagymát. Utána kell járni az okoknak. (Nekem akkor oldódtak meg a problémák, amikor rendszeresen elkezdtem inni a zöld turmixot.) Legtöbbször gyomrégésre, gyomorsavtúltengésre panaszkodnak. Sok esetben persze a gyomorégést éppen a kevés gyomorsav okozza. Ez úgy lehet, hogy ha kevés sav termelődik, akkor az elfogyasztott étel nem tud elég gyorsan és alaposan megemésztődni, ilyenkor az ott maradt étel erjedni kezd. És éppen ez fog savat termelni, ami irritálja a nyálkahártyát. Egy kis múlt ... Már az ókorban is ismerték és használták, nemcsak a fazékba hanem gyógyításra is. Paracelsus azt mondta: A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika. Az ókori Egyiptomban Ízisz szent növénye volt, még a hieroglifák között is megtalálható, mely a termékenység, növekedés szimbólumaként szerepel. 17-18 században a híres makói vöröshagyma Európa szerte ismert lett. Hatóanyagai ... Minden hagyma botanikailag a liliomfélék csoportjába tartozik. Nagyon sok értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, mint például a kálcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, cink, réz, B vitaminok tárháza, valamint C vitamint is megtalálható bennük . Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az alliszulfid adja . Ennek köszönhető baktériumölő hatása, meghűléses időszakokban nagyon hasznos a fertőzések leküldésében. Csípős hatásából következik, hogy melegítő hatása van, ezért lázas betegség esetén nem ajánlott nyersen fogyasztani. Meghűlésre bevethető A vöröshagyma a meghűléses betegségek gyógyszere . A népi gyógyászatban előszeretettel használják hurutos állapotok, légúti betegségek esetén. Reggel éhgyomorra egy kis fej vöröshagymát egyen meg, tisztítja a tüdőt - ezt tarja a néphit. Csökkenti az orrdugulást, illóolaja fellazítja a légutakat befedő nyákos anyagot. Enyhíti a hörghurutot, az erős köhögést és a rekedtséget. Hatékonyan alkalmazható a megfázás, influenza, torok- és mandulagyulladás, sőt a tüdőgyulladás esetén is. Mindenképp próbáljuk ki a hagymateát, mely során a hagyma héját is felhasználjuk. Emésztőszervi és vizeletképző problémák A nyers hagyma megöli a gyomorban és bélben található kórokozókat , erősíti a természetes bélflórát, javítja az általános emésztést. Kiváló hatással bír a hólyaggyulladás és a vesegyulladás esetén, mivel azok kórokozóira is hat. A hagymabor alkalmas a vizeletképző szervek átmosására és a felgyülemlett víz eltávolítására. Ebből adódóan csökkenti az ödémát. Hagymaszirup készítése során a kipréselt nyers vöröshagymalevet keverjük el mézzel és ezt kanalazzuk betegség esetén. De megelőzésre is kiváló. Amennyiben a hagymát felvágjuk, remekül bevonzza a levegőben lévő mikróbákat, és illóolajai az éjszakai alvást is nyugodtabbá teszi (tegyük a felvágott hagymát fejmagasságba). Szív- és érrendszer Kedvezően hat az érelmeszesedés megelőzésében, a koleszterinszintre . Ha belegondolunk, hogy mi volt az aratók tarisznyájában: szalonna és hagyma. Így a zsíros szalonnát remekül kompenzálja a hagyma gyógyhatása, segíti a zsír emésztését, megakadályozza annak lerakódását. Antibakteriális Baktériumellenes hatását már Pasteur is leírta, orosz tudósok 150 növény közül a fokhagymát és a vöröshagymát találták a legerősebb baktériumölőnek. Rákellenes A rákellenes hatása is számottevő, mivel a kénvegyületei gátolják egyes tumorsejtek növekedését (nyelőcső, gyomor, vastagbél, tüdő). Külsőleg is hatásos Külsőleg , ha sebekre, pattanásokra, kelésekre tesszük, annak érlelő hatása hamarabbi gyógyulást eredményez. Égési sérülés esetén nyerjük ki a hagyma levét, a kapott lében áztassunk be egy gézt, és helyezzük az égett felületre. Fülfájás esetén a felszeletelt hagymát tegyük egy ruhába, majd ezt a fülhöz. Kívülről ezt melegítve az illóolajat befelé párologtatja. De a fülborogató szett is segítségünkre lehet. A hagyma héjából készült főzet szép vöröses árnyalatot ad a barna hajnak. A hagymapakolás bevethető reumatikus és ízületi fájdalmak esetén is. Egy hagymát vágjuk apróra, egy csipet sóval készítsünk belőle pépet. Nyers hagymát helyezhetünk szemölcsre, tyúkszemre is, de zúzódások, rándulások esetén is segítségünkre lehet. Allium cepa, mint homeopátiás szer Lehet sokunknak ismerős homeopátiás szere az Allium cepa (D6-C30). Ez egy tüneti szer, a következő esetekben bevethető: - bőséges, híg, maró orrváladék (mely kisebesíti az orrszárnyat) bőséges, - NEM maró könnyezés heves tüsszögési roham orrcsöpögés n - átha - fejfájással - csiklandozó érzés a gégében - krákogás - javulás: friss levegőn - rosszabbodás: meleg szobában, reggel felkeléskor Úgyhogy fogyasszunk minden nap friss vöröshagymát, a testünk meghálálja.
Kukoricás tésztasaláta
2014. augusztus 7. Éltető ételek
A gyerekeim kedvence ez a tésztasaláta. Ha SOS kell valami vacsira, és már nagyon éhesek a gyerkőcök, akkor ez kerül az asztalra. Így elég sok zöldséget is megesznek a tészta mellett. Ja, és mostanában gluténmentes, kukoricából készült tésztát szoktam kifőzni, így a gluténmentesség is kipipálva. Saját részre én még brokkolit is szoktam hozzá főzni, de ezt sajna a gyerkőcök nem szeretik. Amíg megfő a tészta, addig a saláta is elkészül. A lányok mozarellát is szoktak hozzá enni. Hozzávalók (4 főre) - 1 csomag gluténmentes penne tészta - 4-5 db kemény húsú (pl. lucullus) paradicsom - 1 piros paprika - 1 közepes fej lilahagyma - 1/2 fej jégsaláta vagy spenót - 1 nagyobb sárgarépa - 2 marék kukorica - 4 evőkanál napraforgómag - 4 evőkanál tökmag - zöldfűszerek kedvünk szerint: metélőhagyma, bazsalikom Öntet: - 4 evőkanál extra szűz olivaolaj - 2 evőkanál citromnak a leve - 1 kávéskanál mustár - só, bors - 1 gerezd reszelt fokhagyma Elkészítés: - Először is bő, sós vízbe főzzük ki a tésztát, majd alaposan öblítsük le. - Amíg fő a tészta, elkészítem a salátát. A paradicsomot és a paprikát kockázom, a hagymát vékony szeletekre vágom és a répát sajtreszelőn lereszelem. - A salátát kis darabokra (falatkákra) tépkedem, vagy késsel felvágom. - A magokat száraz serpenyőben megpirítom. - A kukoricát kifőzöm. - Az öntet hozzávalóit egy kis befőttes üvegbe teszem, és alaposan összerázom. - A végső mozzanat, hogy a kifőtt, átmosott tésztához hozzákeverem a salátát, a megfőtt kukoricát, majd az öntetet. Alaposan összekeverem, zöldfűszerrel ízesítem. Ellenőrízzük, hogy kell-e még sózni. Megszórom a pirított magokkal is.Kész is, jó étvágyat!
Padlizsán steak szendvics
2014. augusztus 5. Gréta konyhája
Mostanában nem vagyok úgy oda a padlizsánért, de mivel egészséges, folyamatosan azon töröm a fejem, hogyan lehetne finomabbnál finomabb recepteket alkotni úgy, hogy még a hozzám hasonlóak is megszeressék. Ilyen ez a recept is, és tényleg megunhatatlan uzsonnára, de akár magunkkal vihető ebéd is lehet. A zöldségeket mindig szezonálisan lehet variálni, sőt az elvetemült hedonisták tofubaconnel, és ecetes gyömbérrel is dúsíthatják, nekem úgy ízlik a legjobban :)) Hozzávalók: - 1 db padlizsán - 1 fej lilahagyma, finom karikákra vágva - 4 ek szójaszósz vagy teryaki - 3-4 ek olívaolaj -1 ek mustár - 1 tk fokhagyma granulátum - 2 tk steak fűszerkeverék - 2 tk vegamix - 1 dl veganéz (tojásmentes majonéz) -ketchup - mustár - friss fejes saláta levelek, (lehet madár, római, rukkola is) - friss, teljes kiőrlésű baguette-ek 1. A padlizsán páchoz összekeverjük egy nagyobb tálba a szójaszószt, az olívaolajat, a fokhagyma granulátumot, a vegamixet, és a steak fűszerkeveréket és 1 ek mustárt. Jó alaposan összedolgozzuk. 2. A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük,és ujjnyi (kb. 1cm) vastagságúakra felvágjuk.(lehet hosszában is.) 3. Minden padlizsánkarikát megforgatunk minden oldalról a páclében, és elhelyezzük őket egy tányéron. 4. Egy tapadásmentes serpenyőben kevés olajat hevítünk, majd ha már elég forró, belehelyezünk annyi karikát, amennyi még kényelmesen elfér benne. Magas hőfokon 1-2 percig mindkét oldalukon megpirítjuk, majd közepesre vesszük a hőmérsékletet, és kevés vizet aláöntve lefedve pároljuk kb.5 percig, majd megforgatjuk, még 5 percre. Levesszük a fedőt, és addig pirítjuk, míg csodásan meg nem barnulnak. 5. A baguette-ket hosszában felvágjuk, megkenjük veganézzel, majd rátesszük a salátát, a meleg padlizsánsteaket(1 baguette-re kb 3 karika fér), lilahagymakarikákat. A baguette tetejét megkenjük ketchuppal, és ízlés szerint mustárral, majd az egészet összeforgatjuk. Tipp: Jól illik hozzá még a paradicsom, friss hónapos retek, lilahagyma helyett póré, vagy uborka is. Szezontól és hűtőtartalomtól függően. A veganézt viszont sose hagyjuk ki! Jó étvágyat!
Padlizsános finomságok
2014. augusztus 1. Zizi kalandjai
Az elmúlt egy hétben valahogy mindig szembe jött velem a padlizsán más-más formában. Egy hete a Metro Gasztroakadémián jártunk Krisztivel, Amival és Piszkével, ahol Bereznay Tamással és néhány újságíróval közösen főztünk. Rám való tekintettel készült egy isteni vega fogás is, padlizsánból. Aztán múlt szombaton a biopiacon belefutottam ezekbe a gyönyörű padlizsánokba. Igen, mindegyik padlizsán, a fehér hosszú, a narancssárga sötétzöld csíkos kicsi kerek és természetesen a lila is! Fantasztikusak, ugye? Ma pedig egy nagyon finom nyári rakott zöldséges ragut készítettem, amelybe került padlizsán is. Végtelenül egyszerű a receptje és nagyon finom: a tepsi aljára olívaolajat öntünk, majd meghámozott burgonyát szeletelünk egy rétegben. Sózás. Jöhet a padlizsán, fokhagyma, oregánó, paradicsom, vöröshagyma, só, majd ismételjük, amíg a tepsi tetejéhez érünk. A legtetejére burgonyát rakunk, meglocsoljuk olívaolajjal, majd egy kevés vizet öntünk rá. Alufóliával lefedjük és 200 fokos sütőben sütjük, amíg a zöldségek megpuhulnak és szaftos lesz a ragunk.
És íme néhány padlizsános recept, amelyekért érdemes időt töltenünk a konyhában…
Sült padlizsán tahinis joghurtos öntettel… nyamm! Egy nagy tál salátával könnyű nyári ebéd vagy vacsora. Recept itt!
Tavaly vendégeskedett a blogomon néhány nagyszerű blogger, többek között Dizájnmenza Bea is. Ő készítette ezt a mézes fokhagymás padlizsánkrémet, amit fügével tálalt! Recept itt!
A minap készítettem megint polentát friss kukoricából. Feltétlen ki kell próbálnia annak, aki még nem evett ilyet! Ádin is teszteltem (vegán formában), egyszerűen imádta. Szóval kukorica polenta paradicsomos padlizsánraguval… Recept itt!
És akkor most utazzunk egy kicsit távolabbra Marokkóba! Íme egy marokkói padlizsános quinoa saláta… Recept itt!
Maradjunk az arab konyhánál. Vegyünk egy padlizsánt, hozzá némi kuszkuszt, egy kis csicseriborsót, fűszereket és tálalhatjuk is a csicseriborsós padlizsánragut gyömbéres kuszkusszal! Recept itt!
Ez a következő étel, amit már régóta szeretnék megfőzni Ádinak. Minden gyerek szereti a paradicsomos spagettit. Ha ezt még megfeleljük egy jól álcázott padlizsánból készült “húsgolyóval”, akkor teljes a siker! Recept itt!
A végére pedig egy könnyű, nyári saláta… padlizsán saláta török joghurtos öntettel. Recept itt!
Magyaros cukkíni-paprikás
A mai ebéd is a cukkíniről szólt,ki gondolta volna :D :D :D Nagyon fini ez a változat is ;) Hozzávalók: 1 kisebb cukkíni 1 kisebb fej vöröshagyma 1/2 kápia paprika 1 paradicsom 1 kisebb csokor friss majoranna 1 kisebb csokor petrezselyem só, pirospaprika 1 ek hidegen sajtolt olaj 5-6 szem áztatott mandula A cukkínit megmossuk, […]
Fokhagymás sült patiszon quinoiával
Tavaly odáig voltam a fokhagymás cukkiniért. Kaptunk egy csomó csillagtököt, így most az következett kipróbálásra. A recept jóformán ebben az egy tételben változott, no meg barna rizs/tészta helyett quinoa került köretként a tányérra. Így végképp gluténmenetes lett. Maga a quinoa meglehetősen érdekes a számomra, ugyanis nem gabonaféle, mint a köles, hanem a céklafélék családjába tartozik. Szuperélelmiszer kategóriába tartozik. (Az ára is ennek megfelelően "super high" tud lenni.) Kimagasló fehérjetartalma van, kalóriaszegény, alacsony glikémiás indexe van és komplex szénhidrát. Ezek alapján nagyszerű fogyókúrás étel. Az inkáknál különben a magok anyjának, szent növénynek tekintették.
A recept:
Hozzávalók:
o 20 dkg quinoa
o víz
o 1 fej fokhagyma
o 2-3 csillagtök
o jénai tál
o kókuszzsír
o só
Elkészítés:
A quinoát alapos hideg vízben történő mosás után megfőzzük. (Ha nem alaposan mossuk meg, kesernyésebb íze lehet.) Közben a csillagtököket meghámozzuk és uborkareszelőn lereszeljük, megsózzuk, átforgatjuk. A fokhagymákat felaprítjuk, a jénai tálat kikenjük kókuszzsírral. A csillagtök rövid időn belül levet ereszt. Úgy tesszük a jénai tálba a tököt, hogy a leve már ne kerüljön bele (így is még kicsit engedhet). Megszórjuk a sok-sok fokhagymával. Átkeverjük. Lefedjük a jénai tál tetejével és sütőben 15-20 percig fedő alatt sütjük, majd fedő nélkül még úgy 5-10 percig.
Tálalásnál a quinoa tetejére halmozzuk a fokhagymás csillagtököt. A tetejét megszórhatjuk kaporral, de ez el is maradhat.
A kedvenc lecsóm
Munkaadómnál ebédeltem egyik nap egy másik munkatársammal együtt. Amikor megéreztem az illatát, viccesen mondtam a társaságnak, egy jó kis füstölt szalonnás lecsót fogunk enni. Persze nevettek, mivel mindannyian vegák vagyunk. Nos ízben mégsem sokat különbözött a viccem tárgyától. Ezt követően muszáj volt "copy"znom tőle e remekművet. Ettem már sokfélét, de annyira finom, hogy ez a "favorite" számomra. Azóta én is beépítettem a "kajatár"unkba. A héten is fogok készíteni.
A recept:
Hozzávalók:
o 1 adag barna rizs (pl. 2-3 marék vagy 1 nagyobb bögre)
o víz
o hagyma
o füstölt tofu
o paprika
o paradicsom
o kókuszzsír
o só
Elkészítés:
A rizst alapos mosás után megfőzzük. Közben a tofut apró kockákra vágjuk, a hagymákat felkarikázzuk, a paradicsomot felkarikázzuk és a paprikát hosszú szeletekre vágjuk.
Fogunk egy tepsit, kikenjük kókuszzsírral. A felkarikázott hagymát lefektetjük a tepsi aljára, majd a megfőtt rizst elegyengetjük rajta. Megszórjuk a tetejét sóval. Erre a paradicsomkarikákat helyezzük rá, amiket szintén megsózunk. Az apró tofukockákat rászórjuk a paradicsom tetejére és a legvégén a paprikaszeletekkel befedjük. Sütőben 20 perc alatt készre sütjük. Mielőtt a sütőbe tettem, a paprikák tetejét csilis olajjal megkentem. Nem csípett, inkább egyfajta fűszeres jelleget kölcsönzött az ízének.
Nem csak vegáknak ajánlom. Ja, és persze gluténmentes.
Töltött paprika gombás-hajdinás töltelékkel (vegán, gluténmentes)
Az egyik kedvenc ételem a töltött paprika. Gyerekkorom óta nagyon szeretem. Azt gondoltam sokáig, ez tipikus magyar étel. Ha meg is található a magyar éttermek étlapjaink, tudni kell, eredetét nézve török étel, ami a Balkánon keresztül jutott el hazánkba. Már az 1891-ben megjelent magyar szakácskönyvben, amely Zilahy Ágnes nevéhez fűződik, megtalálható a töltött paprika, tehát meglehetősen régi ételről van szó. Nyilván ezért gondolják sokan azt, hogy magyar étek,pedig csak a magyar konyha jellegzetes kedvence. Most gluténmentes változatot próbáltam ki, hogy ötletet adjak gluténmentes barátnőmnek. :) Nekem egy kevés zabpehely is kellett hozzá. Sok gombóc lett, és inkább ezért tört össze 3-4 darab a legalján, de ahogy a képek is mutatják, a java egészben maradt.
A recept:
Hozzávalók:
o 6-8 db tölteni való paprika o 30 dkg gomba o 25 dkg hajdinazabpehely o 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) o ételízesítő vagy só o őrölt kömény o 1 fej vöröshagyma o 2-3 gerezd fokhagyma o petrezselyemlevél o majoránna o 6-8 szem krumpli (opcionális) o 1 liter paradicsomlé, vagy paradicsomszósz
Elkészítés:
A hajdinát miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Közben a hagymából és gombából egy pörköltes alapot készítünk.
Ha krumplival tálalnánk a töltött paprikát, akkor a krumplikat hámozás után kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez.
A megpuhult hajdinát A gombapörkölt alappal és némi zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük. A masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült a töltelék, a paprikákat megtöltjük és a maradékból gombócokat formálunk.
Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele.
A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki.
Ha gluténmenteset szeretnénk készíteni, akkor olyan zabpelyhet válasszunk, ahol ezt jelzik.
UI: Mindeddig technikai hiba miatt nem tudtam írni egyetlen bejegyzést sem júliusban. Sajnos az inda.hu-val nem találtuk a megoldást, ezért egy informatikus segítségét kértem, így sikerült végre ezt a bejegyzést létrehoznom. Köszönöm a türelmet minden kedves olvasómtól! :)
Sárgadinnye saláta sósan
2014. július 15. Éltető ételek
Érdekes, igaz? Na nem kell megijedni, kipróbálásra érdemes recept. Szerintem ez a saláta még azoknak is ízlik, akik nem szeretik a sárgadinnyét. Ugyanis, így sósan nem erőteljes a dinnye íze. Önmagában is nagyon finom, de akár tehetünk hozzá feta sajtot is. Hozzávalók: - 1 szelet sárgadinnye - 1 paradicsom - 1 kisebb lilahagyma - kevés bio citrom leve - kevéske mustár - 2-3 csipet só - kevés bazsalikom levél - tetejére: pirított tökmag Elkészítés: A sárgadinnyét és a paradicsomot egyforma nagyságú kockára vágjuk, majd ráfacsarunk egy kevés citromlevet.Vékonyra felszeletelt hagymát hozzáadjuk, sózzuk.Ízlés szerint adhatunk hozzá kevéske feta sajtot. A tetejére szórjuk rá a pirított tökmagot.
Mandulasajtos cukkíni tekercsek
2014. július 14. Gitta nyersétel blogja
Micsoda színek! Cukkini tekercsek (a zöldségek mellett látszik a krémes mandulasajt) A nyár színei, piros, sárga, zöld, fehér... Nagyon egyszerű, ki lehet próbálni, nem fogtok csalódni :) Recept: Mandulasajt: kb 10 dkg mandula 1 evőkanál sörélesztő pehely 1 gerezd fokhagyma 1 kávéskanál só víz A mandulát a megfelelő előkészítés után (beáztatjuk, lehúzzuk a héját, majd megszárítjuk, vagy eleve blansírozott mandulát használunk) késes aprítógépbe tesszük és nem túl finomra aprítjuk. Hozzátesszük a sót, fokhagymát és az élesztőt, és még keverjük egy kicsit. A gépet nem kapcsoljuk ki, hanem menet közben 1-2 evőkanál vizet teszünk hozzá, hogy már épp nedves legyen és összeálljon, de még ne legyen folyós. Kenhető, sűrű massza lesz. Cukkini tekercsek 1 közepes cukkini 1-1 sárga, zöld és piros színű paprika karalábé újhagyma (de lehet beletenni bármilyen más zöldséget, amit szeretsz, retek, uborka, avokádó, stb... ) A zöldségeket vékony, hosszú csíkokra felvágjuk. A cukkínit uborkagyalun hosszában csíkokra vágjuk, kettőt teszünk egymás mellé egy kevés átfedéssel. Egy evőkanál mandula sajtot szétterítünk az alsó részén, majd ráteszünk egy-egy szelet zöldséget, majd feltekerjük. Balzsamecetes paradicsom 8-10 szem datolya paradicsom 2 evőkanál balzsamecet 1 kis marék friss bazsalikom A paradicsomokat felvágjuk, meglocsoljuk balzsamecettel, és megszórjuk az összevágott friss bazsalikom levéllel. Együtt a cukkini tekercsekkel nagyon finom :)
Tofu fasírt
Új, természetesen húsmentes fasírozottat készítettem.
Nagyon sok alapanyagot fel szoktam használni fasírt készítéséhez, zöldségeket, (répát, céklát, cukkinit … stb.), magokat, … stb…
szoktam nyersen és sütve is csinálni. Tofuból még nem készítettem. Finom lett.
Hozzávalók: 1 csomag (250 gramm) natúr vagy füstölt tofu (GMO mentes), egy vörös- vagy lilahagyma, 3 nagyobb gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt pirospaprika ízlés szerint, kb. 4 evőkanálnyi zabkorpa, a hempergetéshez: zsemlemorzsa (lehet tönkölymorzsa is), szőlőmag olaj a sütéshez
Elkészítés: A tofut lereszeljük a kis lyukú reszelőn, és hozzáadjuk a többi hozzávalót. Egy könnyen gyúrható masszát kapunk, amit zsemlemorzsába forgatunk, és szőlőmagolajban kisütünk. Sütés után leitatjuk róla a fölösleges olajat.
Főzelékhez, vagy csak úgy natúrban, zöldségekkel fogyasztva is remek étel.
Kiegészítésként lehet egy kis vízzel összekevert őrölt lenmagot is hozzákeverni, így nem lesz túl morzsalékos…. de nem szükséges. Ez helyettesíti a tojás szerepét. Bármi más alapanyaggal lehet “dúsítani”… pl. borsóval, kukoricával, répával… stb.
Jó étvágyat!
Készül a tofufasírt… ilyen ügyes tündérkezek segítik a munkámat a konyhában.
Zöldséges lasagne
Már olyan régóta szeretném feltölteni ezt a receptet, de sajnos azóta sem sikerült jobb képet készítenem, ami tényleg visszaadná, hogy mennyire finom volt. Még soha nem csináltam lasanget, de tényleg nem egy nagy ördöngősség. Egyszerűen elkészíthető, nem igényel sok előkészületet. Hozzávalók: 1 csomag lasagne tészta (durumlisztből) 2 kisebb cukkini 2-3 marék friss spenótlevél 2 üveg sűrített paradicsom 4 érett paradicsom 2 fej vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma növényi sajt hidegen sajtolt napraforgó olaj fűszerek: só, bors, bazsalikom, oregano 1. A cukkiniket és hagymákat meghámozzuk, felszeleteljük. A spenótot megtisztítjuk. Kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzátesszük a cukkinit is. Pár perc múlva hozzátehetjük a spenótot is. Fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, bazsalikommal és oreganoval. 2. A másik fej hagymát is felkockázzuk, és szintén kevés olajon elkezdjük pirítani. Hozzáöntjük a sűrített paradicsomot is, majd fűszerezzük bazsalikommal és oreganoval. 3. Közben előveszünk egy jénai tálat, amit kicsit kikenünk növényi margarinnal. A tál aljára először egy réteg tésztalap kerül (nekem 3 lap volt). Ezután a paradicsomszósz, majd a cukkinis-spenótos ragu. A tetejére pedig paradicsom karikák. Ezután megint egy réteg tészta, majd újból a szósz és ragu, megspékelve a friss paradicsommal. Ez egészen addig, amíg el nem fogynak az alapanyagok. A tetejére megint tészta kerüljön, és reszeljünk rá bőven növényi sajtot. 4. 180 fokra előmelegített sütőben süssük először a tetejére alufóliát téve, hogy jó megpuhuljon a gőzben a tészta (kb. 15 perc), majd az alufóliát levéve addig süssük, amíg kicsit megsül a sajt a tetején. Ani Tisztán, tudatosan!
Uborka krémleves
Tovább folytatódik a nyers ételek sora, ami délre ebben a finom levesben csúcsosodott ki ;) Az elkészítése is nagyon egyszerű: menj ki a kertbe, és szedd össze a hozzávalókat ;) Hozzávalók: 5 pici uborka 2-3 szál friss kapor zsenge levélkéi 1 gerezd fokhagyma 1 ek kesudió 1 csipet só 1 tk citromlé 0,5 l forrásvíz […]
Csicseriborós gombás zöldsaláta
2014. június 26. Éltető ételek
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a csicseriborsót. Könnyen emészthető, itt írtam jótékony hatásairól. Szóval ez az étel akár nyers is lehet , ha csíráztatjuk a borsót. Az meg könnyen megesik, még magától is. Többször jártam már úgy, hogy a borsót beáztattam egy éjszakára, majd leszűrtem és betettem a hűtőben. 2-3 nap múlva már megjelentek a kicsi csírák. Így akár már fogyasztható is! A gombát is lehet nyersen enni, úgyhogy ez egy olyan recept, melyet elkészíthetünk főve vagy akár nyersen is. Hozzávalók (2 főre): - 2 marék csicseriborsó éjszakára beáztatva (akár csíráztatva is) - 5-6 darab gomba Öntet: - 1 avokádó - 1/2 rizstejszín - 3-4 aszalt paradicsom - kevés brokkoli pici rózsáira szedve (nyersen) - 1 kisebb vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1-2 tk. mustár - só, bors - citromlé Salátához: - 1/2 fejes saláta vagy jégsaláta - 3-4 kisebb uborka - 2 paradicsom - 1 kisebb vöröshagyma - kevés brokkoli rózsáira szedve (nyersen) - 1 evőkanál balzsamecet - 1 evőkanál olivaolaj - só Elkészítése: - A csicseriborsót főzzük meg sós, babérleveles vízbe. (kb. 1/2 óra) - A gombát tisztítsuk meg, szeleteljük fel. Egy serpenyőbe tegyünk egy kis kókuszolajat, reszeljünk bele egy gerezd fokhagymát. Tegyük hozzá a gombát, pár perc alatt pirítsuk meg. A végén sózzuk, borsozzuk. - Készítsük el az öntetet a megadott alapanyagok alapján. - A salátát is készítsük elő. Az uborkát vékony szeletekre vágjuk, a hagymát és a paradicsomot is. - Keverjük össze az öntetet a kihűlt borsóval és a gombával.Egy tányérba halmozzuk a salátát, tegyük rá a borsós ragut. De akár össze is keverhetjük őket. Bár ebben az esetben célszerű jégsalátát használni, az tovább friss marad.
Paradicsomos-spenótos csicseriborsó-főzelék
2014. június 18. Mindennapi ételeink
A csicseriborsó nagyon egészséges élelmiszerünk, mégis keveset fogyasztjuk. Főleg falafelben szoktuk enni, vagy hummuszt készítünk belőle. Most egy főzelék-féle receptjét hoztam. Hozzávalók: 2-3 ek. olívaolaj 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 20 dkg csicseriborsó 150 gr paradicsompüré kb. 0,5 l víz 3 tk. római kömény 2 babérlevél 4 levél spenót himalaya só - ízlés szerint xilit, citromlé ízlés szerint Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára beáztatjuk, majd háromszoros, sós, majorannás vízben megfőzzük. Közben olaj és víz keverékén apróra vágott hagymát párolunk, erre tesszük - 5 ek. kivételével) a főtt csicseriborsót, fűszerezzük, hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt és a vizet, illetve az apró kockákra vágott spenótot. Amíg összeforr, a kivett csicseriborsót egy kevés vízzel, citromlével összeturmixolunk. Ezt keverjük hozzá sűrítésként a főzelékhez. Melegen tálaljuk.
Gyros vegetáriánus módra
2014. június 16. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerűen készíthetünk otthon vegetáriánus gyros-os pitát a Goody-foody gyros-kebab felhasználásával. Nem is írok receptet, csupán annyi a teendőnk, hogy kibontunk egy gyros-kebab ízesítésű Goody-foody metéltet, előveszünk két darab pitát, teszünk bele salátalevelet, babonézt és otthon található zöldségeket. A miénkbe most paprika és növényi sajt került. De tálalható paradicsommal, reszelt káposztával, répával, uborkával, vagy tzatziki-vel is Megmelegítjük (mikróban, vagy sütőbe téve, 5 perc alatt) és tálalhatjuk is. A Goody-foody gyros-kebab metéltje a Vegetár Kft-nél vásárolható meg. Összetevők: növényi fehérjék (búza, szója), rizsliszt, növényi rostok, szójaliszt, búzakeményítő, tojásfehérje, szárított savó, víz, napraforgó olaj, olajos pác (Gyros íz: napraforgó olaj, fűszerek(paradicsom, koriander, fokhagyma, borsikafű, petrezselyem), étkezési só, cukor, fűszerkivonat, antioxidáns E330), laktóz, étkezési só, élesztőkivonat, malátakivonat, ecet, aroma, szárított fokhagymapor, szárított gyömbér, chili- és édes paprikaőrlemény keveréke, fekete bors. Allergének: szóját, glutént, tojásfehérjét, tejfehérjét és laktózt tartalmaz.
Nyers zöldségtekercs
2014. június 12. Éltető ételek
Szeretek sok nyers zöldséget enni, és egy ilyen zöldséglap lehetőséget ad arra, hogy kézbe vegyem, és úgy egyem, mint egy pitát. Nagyon finom, a fűszernövényekkel bátran lehet kísérletezni. Ennek a gluténmentes lepénynek a nyers változata. Én aszalóban készítettem, de ilyen melegben a napon is megszárad. Hozzávalók (4 kerek lap lett belőle): - 25 dkg paprika - 25 dkg érett paradicsom - 15 dkg cukkini - 1 fokhagyma - 1 evőkanál útifű maghéj - 1 evőkanál őrölt arany lenmag - 1/4 avokádó - Az elkészítése roppant egyszerű. Daraboljunk, majd tegyük késes aprítóba. A massza legyen teljesen pépes állagú. - Terítsük ki a tapadásmentes lapra, és pár óra alatt aszaljuk meg. Nem kell ropogósra, mert a feltekeréskor nehogy törjön. - Töltsük meg zöldségekkel, és szeleteljük fel. Jó étvágyat!
Avokádós uborkasaláta
2014. június 12. Éltető ételek
Nagyon szeretem az avokádós salátákat. Jobban ízlik, mint a citromos olajos társaik. Ez egy nagyszerű saláta, nagyon jól lúgosít, akár önmagában is finom, de bármilyen főtt étel mellett is megállja a helyét. Hozzávalók: - 1 nagyobb uborka - 1-2 szál újhagyma - 2-3 db aszalt paradicsom - 1/2 érett avokádó - mustár - só, citromlé Nagyon egyszerű a recept. Daraboljunk (minél kisebb kockára), és gyúrjuk hozzá az avokádót. Fűszerezzük, és kész is.
Spenótos tészta, zöldséges érmével
2014. június 5. Mindennapi ételeink
Ismét egy újabb terméket mutatok be, a Vegetár Kft Goody-foody termékcsaládjából. Ez pedig a zöldséges érme. Egyik nagy kedvencünk. A spenót szezonális zöldség, már Fannink is eheti, így készítettem egy jó nagy adaggal, és mivel elfogyott a tavalyi krumplink, és ideit még nem vettem, ill. a miénk sem terem még, gyorsan tésztát főztem ki, és azzal ettük. Így, együtt fenséges volt. Hozzávalók: 50 dkg friss spenótlevél 2 dl növényi főzőtejszín 2 tk. só 1 ek. olívaolaj 6-8 gerezd fokhagyma 2 ek. durumliszt 12 dkg durum tészta -- 1 csomag Goody-foody zöldséges érme Elkészítés: A tésztát a hagyományos módon kifőzzük. A spenótot sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A lisztet egy zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd hozzáadjuk az olajat, az áttört fokhagymát, a megfőtt spenótleveleket, sóval ízesítjük, és beleöntjük a növényi főzőtejszínt. (Pl. rizstejszín vagy zabtejszín) Összekeverjük, majd botmixerrel pépesítjük. Beleforgatjuk a tésztát, és a tetejére személyenként 3-3 zöldséges érmét helyezünk, melegen tálaljuk. A zöldséges érme összetétele: Növényi fehérjék (szója, búza), rizsliszt, növényi rostok, szójaliszt, búzakeményítő, tojásfehérje, zöldségkeverék (kukorica, borsó, kápia) zabpehely, szárított tejsavó, víz, napraforgó olaj, laktóz, étkezési só, élesztőkivonat, malátakivonat, ecet, aroma, fokhagymapor, szárított gyömbér, feketebors. Allergének: szóját, glutént, tojásfehérjét, tejfehérjét és laktózt tartalmaz.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 1. napja
Már jócskán túl vagyunk a felvezető időszakon (11 nap), de nehezen tudtuk rászánni magunkat a léböjtre. Főleg a párom, mert nagyon fél attól, hogy fogyni fog. Ő elég vékony alkat, 1-2 kg mínusz is jócskán meglátszik. (A léböjt akkor kezdhető, ha a bélműködés beindult, és napi 3 széklet minimum megvan.) Tegnap este elhatároztuk, hogy "Na, akkor holnap belevágunk". Ma szokásosan ébredtem, és elkezdtem a napi teendőket. Tea, turmix, kása, mandulatej. A párom mikor felébredt, csodálkozva látta, hogy neki is főztem kását. Óóó, teljesen kiment a fejemből. Na nembaj, majd a kutya megeszi azt a finom rizskását, amit végülis a gyerekek is reggeliztek. Ez készült reggelire, de már csak a gyerekek ettek belőle. Olyan finom, mintha tejbegríz lenne. Tehát reggel megittuk a meginni valót, szerintem ezt már mindenki tudja. És a későbbiekben is csak ittunk, csak ittunk... Mivel nem voltam kellőképpen felkészülve a léböjtre, ezért reggel gyorsan elmentem a piacra, és vettem két kosárnyi zöldséget és gyümölcsöt. A "Spájzban" lehet kapni bio almalevet és céklalevet, így azt készen vettem. Nekem van gyümölcs- és zöldségprésem, ezért a délelőttöm a vásárolt alapanyagok előkészítésével ment. Vettem cseresznyét és meggyet, valamint répát, fehérrépát, zellert és hagymát is. A délelőtt folyamán ittunk alma-cseresznye-meggy levet , melybe tettem fahéjat és gyömbért. A párom elég fázós, ezek a hideg italok nagyon lehűtik. Most meg amúgy sincs szerencsénk az időjárással. Nem tudom miért, én olyan éhes voltam délelőtt, hogy még 1 litert ittam. 11 körül olyan fáradtság jött rám, hogy muszály volt lepihenni egy órácskára. Azért a léböjtöt mindenképp olyan időpontra javaslom, amikor van lehetőség pihenésre, és nem kell egy egész családot ellátni (főzéssel). Én ezért nem tettem a léböjtöt hétvégére, mert a gyerekek akkor itthon vannak. Szerencsére itthon dolgozok, így számomra a hétköznap jobb megoldásnak bizonyult. Délre főztem zöldséglevest (a kipréselt zöldségek szárazanyagából főztem), melynek CSAK a levét kanalaztuk be. Jólesik egy kis tányérból evés, ne mindig csak pohárból igyunk. Ja, és jó volt meleget enni. Ebéd után Zsófi furulya vizsgája volt 2-kor, melyről utólag kiderült, hogy nem is lehet bemenni a szülőknek. Úgyhogy a folyosón várakoztam 1 órát. DE az útra elkészítettem egy zöldség levet , melybe répa, zeller, káposzta, uborka és cékla került. 4 után értünk haza, én olyan szomjas/éhes voltam, hogy megint megittam 1,5 liter folyadékot (gyümölcslé és tea vegyesen). Utána még megettünk 1 tányár zöldséglevest. Ettől olyan éhes lettem, de 1 kiskanál mézes almarost mindent a helyére tett. 9 körül még egy csésze tulsi teát megittam. A déli pihenés miatt nem vagyok fáradt. Már 11 óra, és még a gép előtt dolgozom. És nem vagyok éhes... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Csalán tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,5 literalma-víz 5 dl Tulsi tea 5 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánZöldségLÉ (répa, zeller, cékla, uborka, zöld levelek) 5 dl 2 literalma-cseresznye-meggy LÉ 2x 5 dlMate tea 5 dlVacsora2 szem alga0,3 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 3 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost Kb. 6,3 liter folyadékot ittam.
Gourmet Fesztivál 2014 – Vega szemmel
2014. június 3. Zizi kalandjai
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Budapesten a 4. Gourmet Fesztivált… igen nagy sikerrel. Nekem ez a második alkalom volt, hogy részt vettem, vagyis, hogy kilátogattam. Kimondottan úgy készültem, hogy a fesztivál vegetáriánus oldalára voltam kíváncsi, már, ha van ilyen egyáltalán. Hát… ha egy nagyon éhes vegetáriánus kiment a fesztiválra és a desszerteket nem számítjuk (ugye ebből sem mindegyik fogyasztható, ha például van benne zselatin), akkor degeszre nem tudta enni magát.
A tálalás, a megjelenés, a dizájn, a hangulat mind csillagos ötös, de hiányoltam egy dolgot. Szerintem fontos lenne feltüntetni a menün egy V betűvel, hogy melyek a vegetáriánus fogások. Néhány ételnél ki tudtam találni, hogy nagy valószínűséggel vegetáriánus ételekről van szó, de jó néhány “rakott krumpli” fogásnál a jól hangzó név bizony húst is takart. Így jártunk a Rosinante Étteremnél: “Rakott burgonya” terrine füstölt tojássalátával és medvehagymás tejfölhabbal – ugye milyen jól hangzik? Persze ebben is volt hús, kiderült, DE! Megsajnáltak bennünket vegákat és ott helyben összedobtak nekünk egy vegetáriánus fogást ajándékba: pirítósra került a medvehagymás tejfölhab egy kis csírával a tetején és mellé az ominózus füstölt tojássaláta. Nyamm! Ez aztán gyors és kedves reakció, kiváló vendégszeretet és kreativitás! Le a kalappal a Rosinante előtt, köszönjük Paór Anikó!
Nekünk nagyon ízlett még az OMU Ramen és Tempura Bár vegetáriánus ramen levese. A Momotaroban is imádjuk a ramen levest, de az Omunál sokkal sötétebb és fűszeresebb volt az alaplé, ami nagyon ízlett nekünk. Jól tele is pakolta a chef sok-sok zöldséggel, tésztával és korianderrel a tetején tálalta. Egyetlen probléma van, a hely a Gourmet Fesztiválon mutatkozott be, viszont a nyitás csak augusztusban lesz, szóval, aki szeretné kipróbálni a többi vega fogást is (mert ígérik, hogy lesz sok!), annak várnia kell nyár végéig.
Nem maradhatott ki az Anyukám mondtánál a focaccia, amelyről csak a sonkát kellett mellőzni és máris vegetáriánus lett a fogás isteni finom burrata sajttal, paradicsommal, rukkolával és jó minőségű olívaolajjal.
Kóstoltuk még a Viator Apátsági Étterem rakott csicsókáját lestyánnal és kecskesajttal. Ez teljesen vegetáriánus étel volt, na jó, eredetileg szalonna pörccel megszórták a tetejét, de nekünk nyilván nem. Nem vagyok egy nagy csicsóka rajongó és noha a csicsóka íz intenzív volt, a fűszerezés és a hozzátársult többi alapanyag íze, aromája nagyon kellemessé tette.
Nagyon ízlett még a Kistücsök előétele a balatonszemesi zöldspárga rebarbara szósszal és pisztáciás morzsával tálalva. Könnyű fogás, igazi előétel, de persze háromszor többet meg tudtunk volna enni belőle.
Sajnos idő hiányában kimaradt a Lamareda Étterem kecskesajtos sültpaprika gazpachoja érlelt padlizsánnal, a Pomo D’Oro orecchietta tésztája paprika mártásban sült padlizsánnal, házi füstölt ricottával. Ha valaki kóstolta, írja meg nekem, hogy ízlett neki! Viszont sikerült ennünk a sokak által emlegetett Babel Delicate Étterem málnás paradicsomesszenciájából… hát nem hiába emlegették olyan sokan, mert isteni finom volt (a desszertjük is: “Fekete erdő” sósmogyoró mousse-szal)! Ennél a standnál még a kiváló zene is gondoskodott a jó hangulatról!
A látottak és megkóstolt ételek alapján azért bizakodó vagyok… szerintem lesz gourmet vegetáriánus étel özön egyszer a fesztiválon… persze, lehet, hogy csak néhány év múlva, amikor a vendégek és az éttermek közös összhangra találnak ilyen téren (szerintem)!
Harrer Cukrászda desszertjei
A table! Boulangerie – fantasztikus éclair válogatás
Tavaszi méregtelenítés. Második nap
Újabb nap, újabb kihívások. Tegnap nem írtam, de ilyenkor grépfruitot szerezni hát nem könnyű feladat. Bejártam egy csomó boltot, zöldségest, de már nem kaptam sehol. Még a Tescoba is elmentem, pedig ide aztán évente vagy csak kétszer megyek. Na, ez volt az egyik alkalom. Végülis a piacon beszéltem egy kedves zöldségessel, aki hozott nekem 15 darabot. Úgyhogy bespájzoltam belőle, ez talán elég lesz. Reggel a szokásos dolog: víz, tea (csalán), májöblítő turmix . A párom reggelije kukoricás köleskása volt, én ismét cseresznyét ettem. Délelőtt lecsúszott fél liter lapacho és fél liter mate tea . Mivel ma szombat van, és a gyerkőcök is itthon vannak, így olyan ebédet kell készítenem, amit ők is megesznek. Bizony, sajnos nem esznek meg mindent. Úgyhogy vöröslencse krémlevest készítettem, a második pedig lecsós barna rizs volt. Sajnos az iskolai menzán olyan ételeket esznek, amit én nagy ívben kerülök. Az itthoni ízeket meg nem szokják meg. Na, majd nyáron... nem lesz más választásuk. Megegyeztünk, hogy egyik nap az én kedvencem lesz, a másik nap az övéké. Már palacsintát is készítettem ám gluténmenntesen! A délután egy csésze karotin koktélt és egy csésze zöld turmixot ittunk meg. Ilyenkor csak kimegyek a kertbe, és szedek egy marék zöldet. Útifű, gyermekláncfű levél, lucerna, sóska... Az ebédből maradt ki még lecsó, amihez főztem ki kölest, maj összekevertem vele és gombócot formáztam belőle. Ezt betettem a sütőbe egy kis időre. Ez a lecsós kölesgombóc , amihez lepcsánkát készítettem és egy nagy adag zöldsalátát . Este még dolgoztam egy kicsit online, aztán fel a talptapasz, és be az ágyba. Már így is volt vagy 11 óra.
Tavaszi méregtelenítés. Első nap
Ez a nap sem kezdődik másképp, mint szokott. Csak másképp folytatódott. Fél 6-kor csörög az óra, mert el kell készülni, mire a gyerekek ébrednek. Megiszom a szokásos pohár vizemet a 2-2 szem algával és huminiqummal. A kedvencem a mézes almarost, finom, édes, és jót tesz a vércukorszintnek is. Ha nem eszek, akkor gyakran szédelgek, így ez ilyenkor jó szolgálatot tesz. Szóval a reggeli szokásos teendőm: gyógytea készítés, (ma dió teát forráztam) majd megfőzöm a gyerekeknek és a páromnak a kását. Ma zabkása volt soron. A frissen pelyhesített zabból sokkal sokkal finomabb a kása, mint bolti pehelyből. Igaz, egy kicsit tovább tart elkészíteni, de megéri. Én mindig vízbe főzöm meg, teszek hozzá egy kis mazsolát és kókuszt. Csipet sót és vaníliát. Kb. 20 perc főzésre van szükség. A kását én mindig sűrűre főzöm, és mellé öntve mandulatejet kanalazunk. Ezt is minden reggel frissen készítem el. Megszórva dióval, kókusszal és egy kis reszelt csokival. Majd jöhet a grépfruit tisztítása, mely a májöblítő turmix alapja. Mindent beleteszek a kehelybe, majd alaposan összeturmixolom. Így az olaj szépen elegyeledik a lével, nem fog a tetején úszkálni. A gyömbért és a fokhagymát belereszelem, hogy ne maradjon darabos. Tehát reggeli előtt 1,5 liter folyadékot iszok. Én nem eszek reggel kását, mert most itt a sok friss gyümölcs, ezeket jobban kívánom. Úgyhogy megettem majdnem 1 kg cseresznyét . Ezután még bekanalaztam 1 evőkanál útifűmaghéjat is. A páromnak a sok folyadék miatt 10 óra utánra tolódott el a reggeli, mert nem volt éhes. Így az ebéd is csúszott. Szóval a délelőtt folyamán még 2x 5 dl folyadék ment le. Az egyik lapacho tea volt, a másik pedig karotin koktél, melybe 1 evőkanál búzafűport is tettem. Az ebéd Pálma piláfja volt. Én egy kicsit változtattam rajta, így készítem el. Nagyon nagyon bejött nekem (és a páromnak is). Jól esik a csípős, és a csicseriborsó is nagy kedvenc. A délután folyamán minimum 2x5 dl folyadék elfogyasztása a cél. Ez azért problémás nekem, mert 3 körül megyek a gyerekekért és csak este érek haza. Úgyhogy flakonok elő, és indulás. Megittunk egy gyömbéres tulsi teát (imádom a szálas teákat) és 5 óra körül egy zöld turmixot . Vacsorára egy egyszerű ételt készítettem, melyet csak darabolni kell, és mehet a sütőbe. Kb. 1 óra, és tálalható a vacsora. Mostanság sikerül hazai batátához hozzájutnom, így gyakran kerül az asztalra. Úgyhogy ma is ez készült. Van, amikor kockára vágom, és olyan is, amikor szeletelem az alapanyagokat. És a zöldbab helyett brokkoli is szokott bele kerülni. Emellé még készítettem egy nagy adag salátát is. Ja, és megszórtam pirított tökmaggal és szezámmaggal. Este lefekvés előtt a szokásos csésze tea, a beszedni valók. Nem is volt olyan szörnyű ez a nap.
LÉT-REFORM bio tönkölykekszek
2014. május 30. Mindennapi ételeink
Újabb terméket szeretnék ajánlani. Ez az egyik kedvenc csemegém a sós, élesztő nélküli keksz, hasonlót én is szoktam itthon készíteni. Mindegyik fogyasztható candida diétában is. Nyolcféle ízesítésben kapható az alábbi bio tönkölykeksz: natúr, kelleveles, csupasz zabos, köménymagos, tökmagos, zelleres, paprikahúsos, medvehagymás. Összetételek: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, tönkölykorpa, hidegen sajtolt napraforgó olaj, víz, só és az ízesítésül szolgáló alkotórészek (kellevél, paprikahús, tökmag, medvehagyma stb.) Mindegyik nagyon finom, roppanós, az ízesített változatokban harmonikusan jelenik meg az ízesítőanyag. Megvásárolható bioboltokban, az ÖKO piacon, illetve én múltkor láttam CBA üzletben is.
Szójaszelet dubary módra brokkolival
Azon ritka alkalmak egyike volt, hogy szóját használtam, amikor elkészítettem ezt a dubary-utánzatot. Már máskor is készítettem Dubary módra szójaszeleteket, de nem rendszeresen. Bizonyára búzahússal is készíthető, még nem próbáltam. Utoljára karácsony-szilveszter környékén ettünk szóját. Szerintem simán belefér 4-5 hónaponként egy szójás étel az étrendünkbe. Amúgy másoknak sem ajánlom a rendszeres fogyasztását. Pajzsmirigy rendellenes működésével szenvedőknek semmiképpen sem javasolt szóját fogyasztani. Ellenben - engem is meglepett - vannak olyan betegségek, ahol viszont ajánlják az étrendbe gyakrabban beépíteni. Mi nagy ritkán fogyasztunk. Igazán egyedi ételt készítettem belőle az alábbi recept alapján:
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag szójaszelet
- 1 kisebb brokkoli vagy karfiol
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 7 dl növényi tej
- 5 dkg kókuszzsír
- liszt
- ételízesítő (házi)
- só
- 2-3 ek sörélesztő pehely
- kurkuma
- szerecsendió
Elkészítés:
A szójaszeleteket ételízesítővel és egy - két összezúzott fokhagymagerezddel megszórjuk, felforralt vízzel leforrázzuk és lefedve legalább fél órát állni hagyjuk. Közben a brokkolit vagy karfiolt rózsáira szedjük, és egy lábosba tesszük egy kevés sóval megszórva vízen megpároljuk. Roppanósan puhára, semmiképpen se szétfőve jó.
Közben elkészítjük a besamel mártást mondhatni vegán módra az alábbiak szerint: Kb. 5 dkg kókuszzsírt megolvasztunk, apránként hozzákeverjük a lisztet és hideg növényi tejjel (pl. dobozos szójatej) folyamatosan felöntjük, miközben habverővel keverjük, így nem lesz csomós. Mikor már rotyog, 2-3 evőkanálnyi sörélesztőpelyhet és egy kicsi kurkumát is hozzáadunk. (A kurkumától szép sárgás színe lesz, a sörélesztő pedig sajtos ízhatást kelt.) Addig keverjük a nem túl nagy lángon, míg sűrű, puding állagú nem lesz. Kevés só és szerecsendió még emeli az ízét.
A megpuhult szójaszeletekből a vizet kinyomkodjuk, egy sütőpapíros tepsire fektetjük őket, majd a sütőben megpirítjuk a szeletek egyik oldalát. Pirulás után megfordítjuk őket és a megpirult oldalukra rakjuk a brokkolit vagy karfiolt. Mindegyikre besamel mártást kanalazunk. Visszatesszük a sütőbe és megsütjük - enyhén barnás színűre. Általában rizibizit vagy krumplipürét fogyasztanak hozzá. Rizibizit kicsit átalakítottam. A párolt brokkoli szárát daraboltam a rizshez, valamint egy kevés uborkát és kukoricaszemeket. Mostanában nagyon kedvelem az uborkát rizzsel.
Zabpelyhes tökpite
Még mindig nagyon sok reszelt tök volt a fagyasztónkban, amikor már úgy gondoltam, most nem újabb tökfőzeléket főzök (noha azt is nagyon szeretjük, de egy idő után már elég lehet belőle), hanem pitét készítek belőle - sósan, némi napraforgó-tejföllel megfolyatva remek kis ételt kreáltam. Nagyon egyszerűen készül és igazán kiadós, nem is lehet sokat enni belőle. A tejfölt viszont lehet még tovább ízesíteni, vagy kaporral, vagy pirospaprikával. Mi natúr íznél maradtunk, így is elfogyott. A salátalevél még jól jött hozzá (lásd a képen). Szeretjük a zöld leveleket, amihez csak lehet, fogyasztjuk. Ez az étel amúgy cukkinivel is hasonlóképpen elkészíthető.
A recept:
Hozzávalók:
- 50 dkg zabpehely
- 1 kg reszelt tök
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 fej hagyma
- kurkuma
- kapor
- só
- növényi tejföl vagy növényi joghurt
- sütőpapír
Elkészítés:
A hagymát felaprítjuk, a fokhagymát összepréseljük és a reszelt tökhöz adjuk mindkettőt. Sóval és kaporral megszórjuk, egy kevés kurkumával sárgára színezzük, majd hozzákeverünk annyi zabpelyhet, hogy egy sűrűbb masszát kapjunk. Ha nem elég sós, még szükség szerint sózzuk. Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a nyers tésztát, majd egyenletes hőfokon kb. 30 perc alatt készre sütjük. Tálalásnál növényi tejfölt vagy növényi joghurtot öntünk rá. Intenzívebb ízű olajjal is finom (pl: tökmag-olaj).
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) + Nyereményjáték
2014. május 20. Zizi kalandjai
Azt hiszem a legszebb dolog a világon, amikor a saját gyermekünket látjuk, amint jóízűen elfogyasztja azt az ételt (él-elem), amit reggelire, ebédre vagy vacsorára tálalunk neki. Egyszerűen imádom nézni Ádit, amint tolja be az apró falatokat a szájába az ujjacskáival vagy az egész tenyerével… aztán meg a kanállal, amit a szájához emelve ide-oda forgatva berak a szájába (vagyis nem marad sok a kanálon). Csak ámulok-bámulok, hogy milyen bélpoklos és mennyi tud enni! Hihetetlen mennyi étel belefér ebbe a kicsi testbe.
Persze voltak nehezebb napok néhány hónappal ezelőtt, amikor ugrabugrálni, énekelni kellett, hogy az első falatot betoljam a szájába. Onnantól kezdve aztán evett, de mire az első falattal sikerült a szájába találnom, eltelt vagy 6-8 perc. Nem arról volt szó, hogy nem éhes, csak egyszerűen akkor a sztrájk korszakát élte… el is voltam kicsit keseredve, hogy mi ilyenkor a teendő. Aztán egyszerűen elmúlt ez a korszak is (kb. 8-10 napot tartott). Szóval most örülök, hogy jó az étvágya, nem válogat és mindent megeszik, amit tálalok neki.
Kakukkfüves cukkini főzelék pirított polenta falatokkal
Számomra az is fontos, hogy miben tálalom az ételt és milyen miliőt tudok teremteni Ádinak, hogy jól érezze magát. Étkezőasztal híján nagy közös evések még nincsenek, de mindig mellette vagyok (vagyunk), amikor étkezés van. Sőt néha Ádi etet engem, élvezi, hogy a számba tehet néhány falatot. Szóval ha már lefordulnék a székről az éhségtől, akkor Ádi megment néhány falattal.
Zöldségpüré barnarizzsel
Használunk bambuszból készült edénykét, kanalakat, villát, de nemrég megismerkedtünk a Skip*Hop termékekkel. A SkipHop tányérok, evőeszközök, előkék BPA és PVC mentesek. És ez miért fontos? “A BPA (Bisphenol A) az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyag. Csomagoló anyagokat, műanyag edényeket készítenek belőle. A BPA-nak a szervezetre gyakorolt hatása túlzottan hasonlít az ösztrogénekéhez. A szervezetbe kerülve leköti az ösztrogénreceptorokat, de valójában persze nem hormon, ettől a szervezet összezavarodik. Mivel a nemi hormonok rengetegféleképpen alakítják a folyamatokat a szervezetben, szinte feltérképezhetetlen, hogyan torzítja fejlődésünket és működésünket. Az már biztos, hogy a fiúknál például csökkentheti a spermiumtermelést, és a lányoknál a saját ösztrogén termelését, ezáltal meddőséget, idő előtti pubertást okozhat, gyermekkorban pedig befolyásolhatja a másodlagos nemi jellegek kialakulását. A tudósok úgy gondolják, hogy szerepe lehet az elhízásban is. A BPA a szervezetből ugyan lassan kiürül, viszont a BPA-t tartalmazó cumik, cumisüvegek rendszeres használatával a Bisphenol A a cumi anyagából folyamatosan kioldódik, ezáltal pótlást biztosít, melynek így szüntelenül rossz hatása van a baba szervezetére.” (Forrás: innen.) Fontosnak tartom, hogy utánanézzünk, hogy az egyes termékek milyen anyagokból készülnek, mert sok lehet köztük ártalmas. Szerencsére egyre több, babáknak termékeket gyártó cég, figyel oda ezekre a dolgokra is és olyan alapanyagokat használnak a termékeik készítéséhez, amelyek biztonsággal használhatók.
Tökfőzelék bab-zab fasírttal
A Skip*Hop termékek elnyerték nagyon a tetszésünket. Az előke nagyon praktikus, mert van egy kis zsebe alul, ami felfogja a kiszóródó ételt. Mosógépben mosható, bár én csak szivaccsal átdörzsölöm, lemosom és a következő étkezésig meg is szárad. Ezenkívül össze is lehet hajtogatni és a zsebbe forgatni, így könnyen szállítható. A kis tálka kiváló folyékonyabb ételek tálalására, vagy a reggeli kására; a két részre osztott lapos tányérba pedig mindig két- vagy háromféle ételt teszek, így könnyen elkülöníthetőek a különböző fogások, az ételek textúrája, színe, állaga. A kanál feje nekünk kicsit nagy, még nehezen teszi be Ádi a szájába; a villát pedig még csak nézegette… óvatosan bánok vele, csak később adom a kezeibe. A termékeken különböző állatfigurák jelennek meg és lehet különböző szetteket összeállítani a kedvenc állatok, színek szerint.
És akkor jöjjön néhány recept…
Pirított polenta falatkák (Dóra könyvéből, kicsit módosítva)
Hozzávalók:
- 60 g kukoricadara
- 250 ml víz
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- kevés rizstej
- extra szűz olívaolaj
Egy kis lábasban felforraljuk a vizet. Forráskor beleöntjük a kukoricadarát és a fokhagymát és mérsékelt lángon folyamatosan kevergetjük. Kb. 10 percig főzzük, amíg besűrűsödik és megdagad. Kevés rizstejet adhatunk hozzá főzés során, hogy édesebb, krémesebb legyen kicsit az íze. Tálalhatjuk így azonnal, én azonban a polentát kiöntöttem egy lapos tányérra kb. 1 cm vastagon és hagytam 20-30 perc alatt megdermedni. Ekkor különböző formájú szaggatókkal falatnyi formákat vágtam ki belőle és teflonserpenyőben egy kevés olívaolajon megpirítottam mindkét oldalukon.
Kakukkfüves cukkini főzelék
Hozzávalók:
- 1 db közepes méretű zsenge cukkini, meghámozva, kimagozva, lereszelve
- néhány levélke friss vagy késhegyni szárított kakukkfű
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 evőkanál zabliszt
- kevés rizstej
- extra szűz olívaolaj
Egy lábasban kevés olívaolajon dinszteljük meg a vöröshagymát. Pár perc múlva adjuk hozzá a kakukkfüvet, majd a lereszelt cukkinit. Fedő alatt pároljuk kb. 10 percen keresztül. A zablisztet keverjük simára egy kevés rizstejjel és öntsük a cukkinihez. Ha szükséges, még hígítsuk a főzeléket vízzel és rizstejjel és ezután hagyjuk egy kicsit besűrűsödni.
Bab-zab fasírt (Anna receptjét használtam és ezt módosítottam egy kicsit, a teljes adagot megcsináltam, ami nagyon nagy mennyiség, de nagy részét lefagyasztottam, hogy bármikor elő tudjak kapni néhány darabot a mélyhűtőből, ha valami feltétre van szükség)
Hozzávalók:
- 125 g zabpehely, langyos vízbe áztatva 30 percre
- 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben)
- 80-100 g teljeskiörlésű zsemlemorzsa
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 közepes répa, felaprítva
- 1 petrezselyemgyökér, felaprítva
- néhány szál petrezselyem, felaprítva
- 1 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál rozmaring
- késhegynyi só
- olívaolaj
A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és petrezselyemgyökeret, így elég sok időt megspóroltam.
Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a felaprított zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, rozmaringgal és sóval. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható tésztát nem kapunk.
Kis golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le (kb. 50 Ft-os nagyságúak lettek) és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Hűtőben eláll néhány napig, de érdemes lefagyasztani belőle vagy ha kisebb adagot szeretnénk készíteni, akkor a receptet legalább felezzük vagy harmadoljuk.
A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken:
- weboldal
- Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : a közelgő gyermeknap alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy baglyos mélytányért egy leendő szerencsés nyertesnek!
Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat.
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2014. május 25-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. május 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át a Skip*Hop Magyarországtól.
Kölesmajonézes-újhagymás burgonyasaláta
2014. május 15. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 bögre (2,5 dl) főtt köles 1 dl olívaolaj 1/2 citrom leve 2 tk. mustár 2-3 tk. gyümölcscukor 1/2 tk. himalaya só 0,5-1 dl víz --- 3 újhagyma 1/2 kg burgonya Elkészítés: Turmixgépbe tesszük az olajat, mustárt, citromot, sót és a gyümölcscukrot, majd hozzáadjuk az előzetesen háromszoros víz mennyiségben kifőtt kölest. Krémesre turmixoljuk, majd ha szükséges, még ízesítjük. A burgonyát héjában megfőzzük, majd kihűlést követően meghámozzuk. Felkarikázzuk, hozzáadjuk a megmosott, felkarikázott újhagymát. Tálalás előtt összekeverjük a kölesmajonézzel.
ZÖLDséges ragu főtt barna rizzsel
Ez az étel egy méregtelenítés során kiváló ebéd lehet. Gluténmentes, húsmentes és tejmentes. A benne lévő zöldségek kedvünkre választhatók, bár javaslom, hogy szép színes legyen. Hozzávalók (2-3 főre): - 2 szál újhagyma - 1 szál sárgarépa - 2 marék zöldborsó - 1 marék zöldbab - 1 marék brokkoli - 1-2 evőkanál zab és kölesliszt - energia fűszerkeverék - kis marék petrezselyem - só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj Az elkészítése roppant egyszerű. A hagymát kezdjük el pirítani a kókuszolajon, majd adjuk hozzá a sárgarépát és többi zöldségeket. Fűszerezzük, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Mikor már roppanósra megfőtt a zöldség, szórjuk bele a lisztet, és főzzük még pár percig. Majd egy kis marék petrezselymet szórjunk bele. Főtt barna rizzsel tálaljuk.
Bake rolls házilag - új recept :-)
2014. május 12. Mindennapi ételeink
Régebben jelent már meg Bakes Rolls a blogon, de most tökéletesítettem, így újra megosztom.. :-) Hozzávalók (kb. 55 karikához): 3 szikkadt, teljes kiőrlésű/graham/korpás kifli 10 ek. 4 szűz olaj mix 4 tk. fokhagyma granulátum 2 gerezd fokhagyma, nagyon apróra összetörve 1 tk. himalaya só 2-3 tk. bio levespor és ételízesítő 3 tk. szezámmag Elkészítés: A kifliket felkarikázzuk, ill. a közepüket is kiszedhetjük egy gyűszűvel. Egy tepsibe tesszük -fektetve- a kiflikarikákat, majd 180 fokon 10 percig sütjük a karikákat. Ekkor -ha szép színt kaptak - megforgatjuk őket és lekenjük ecsettel mindkét felüket az előre elkészített fokhagymás olajjal (olívaolajat elkeverjük fokhagymagranulátummal, sóval, őrölt szezámmaggal). Így is 10 percig sütjük. Közben figyeljük, hogy ne égjenek le a kiflik. TIPP: lehet az olajba pizza fűszerkeveréket tenni, vagy fűszersót, gabonakolbászt. Mindenhogyan finom lesz :-)
Zöldborsós-mángoldos ragu
2014. május 9. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 3 újhagyma 1/2 kg zöldborsó 40 dkg újburgonya 8-10 mángoldlevél 1 evőkanál korianderlevél (friss vagy szárított) 1 teáskanál só 2 evőkanál olívaolaj kb. 1/2 l víz Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, feldaraboljuk, a mángoldleveleket apróra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a borsót, a burgonyát, a mángoldot, a sót és a koriandert, vízzel felöntjük, majd fedő alatt puhulásig főzzük. Megjegyzés: körettel, salátával kiegészítve tálaljuk. Megjelent a Kifőztük májusi számában is.
Rukkola az árokparton
A csepeli kert mindig meg tud lepni, még így évek múltán is, pedig tudom, hogy kész botanikus kert. Azt azonban még nem vettem eddig észre, hogy az árokparton rukkola saláta növöget. Pedig tisztában vagyok, hogy egy ilyen terep ezernyi salátának valót nevelget. (Bár pl. pitypang evésre eddig még a candida diéta sem tudott rábírni, ellenben a tyúkhúr meg finom...) Most viszont, hogy nyírtuk a füvet Ábellel, ránéztem, hogy ez olyan mint a rukkola, aztán nyomtam tovább a fűnyírót. Csak akkor álltam meg, mikor elkezdett a levegőben terjengeni az ismerős erős illat. Kissé csípősek a levélkék, de nagyon aromásak, jobb ízűek, mint a bolti, bár ebből nem lapátolnék be akkora mennyiséget, az is tuti, mert a könnyem is kifolyna. Este megpróbáltam a Férjet kifaggatni, rávenni, hogy vallja be, a tavalyelőtt vett magot ő tüntette el ily módon... :) De tiltakozott, és elhittem neki. Ahogy utánanéztem, azt írják a Tudatos vásárló oldalán, hogy magas bizonyos vitaminfélék (A, B2, C, K) és ásványi anyag (kalcium, vas, magnézium, szilícium) tartalma. Állítólag tejszaporító főzet is készíthető belőle, illetve várandósoknál csökkenti az émelygést. Fogyasztható bármivel, régebben pl. nagyon szerettem a gombapörkölt+tört burgonya kombóhoz fogyasztani, de szendvicsekbe is gyakran tettem. Elkészíthető vele egy nagyon egyszerű saláta is. Alig várom, hogy a fóliában a héten teremni kezdett paradicsom végre dömpingbe kezdjen. :) Hozzávalók: 1/2 kg érett koktélparadicsom 2 marék rukkola saláta 1 pici lilahagyma darab felaprítva 2 ek olivaolaj vagy dióolaj 1 tk gyümölcscukor vagy pár csepp sztívia 1 csapott kk só A koktélparadicsomokat kettőbe vágjuk, a hagymát felaprítjuk, ezeket a salátával összekeverjük, majd rászórjuk a cukrot és a sót. Átkeverjük, majd a végén meglocsoljuk olajjal.
Újhagymás muffin (vegán)
2014. május 6. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 6 ek. olívaolaj 2,5 dl víz 2 szál újhagyma 10 dkg kukorica 15 dkg pritaminpaprikás tofu himalaya só- ízlés szerint Elkészítés: A lisztet és a sütőport összekeverjük. Megsózzuk, belevágjuk a újhagymát, beleszórjuk a kukoricát és az apró kockákra vágott tofut. Belemérjük az olajat, vizet és alaposan összekeverjük. Muffin formában 30 perc alatt, 180 fokos lángon kisütjük.
Gyors retek savanyúság
2014. április 29. Zizi kalandjai
Néhány hónapja, amikor még nem voltam tulajdonosa egy éles konyhai késnek, általában a hagyma aprítása kisebb trancsírozással járt. Igen, egy gasztrobloggernek is vannak bakijai a konyhában. Majd, amikor végképp elegem lett, hogy nem tudok normálisan szeletelni, vágni, aprítani, elhatároztam, hogy nekem szükségem van egy minőségi, jó késre, amely társam lesz a konyhában. Kerestem, kutattam a neten, osztottam, szoroztam és úgy döntöttem, hogy egy jó minőségű kerámiakés lesz a hosszútávú konyhai partnerem. Így találtam rá a Kyocera japán kerámia termékekre (kések, hámozók, szeletelők). Az egész egyszerű konyhai késektől kezdve a profi szakácskésekig igen széles a választékuk.
Noha figyelmeztetett a cég, hogy a kerámiakés nagyon éles és másképp kell vele bánni, mint egy hagyományos késsel, egy aprócska baleset azért becsúszott… annyira apró, hogy 40 percig vérzett az ujjam! Azóta megtanultam iszonyatosan koncentrálni szeleteléskor, aprításkor és ha Ádi éppen a lábamba kapaszkodik a konyhában, akkor inkább félreteszem a kést és később folytatom a munkát, amikor nyugodtak a körülmények. Egyre magabiztosabban használom és egyre inkább élvezem a vele való munkát, mostanra jó barátok lettünk én és a piros kerámiakésem és tényleg olyan finoman, puhán vágja a keményebb zöldségeket is, mintha puha vajba vágnék bele. (Egy jó szeletelőt még mindenképpen szeretnék beszerezni, hogy könnyen tudjak zöldség és gyümölcs chipseket készíteni például!)
És akkor ugorjunk a savanyúságra! Itthon elég nagy kultúrája van a savanyúságnak, az esetek többségében uborkából, káposztából, paprikából készül, egyéb zöldségeket hozzáadva. Az általam készített retekből készült és pikk-pakk összedobható. Néhány alapanyag kell csak hozzá, betesszük egy csatos üvegbe, hagyjuk állni 24 óráig és már fogyaszthatjuk is (hűtőben tárolva három hétig áll el). Adhatjuk salátákhoz, tálalhatjuk köretként is, de rágcsálhatjuk magában is, ha valami savanykásra vágyunk.
Gyors retek savanyúság
(Recept: My New Roots, minimális változtatással)
Hozzávalók egy 1 literes csatos üveghez:
- 450-500 g retek (ez kb. 2 csokor, ha nagyobbak a retkek), vékony szeletekre vágva
- 1 bögre almaecet
- 1 bögre víz
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 teáskanál juharszirup
- 2 teáskanál tengeri só
- 2 teáskanál egész fekete bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A reteknek vágjuk le a végeit, mossuk meg és szeleteljük fel vékony karikákra.
Egy tálban keverjük össze az ecetet, a vízzel, juharsziruppal és sóval (keverjük addig, amíg a só felolvad).
Tegyünk az üveg aljába retek szeleteket (2-3 rétegben), majd tegyünk hozzá néhány szem fekete borsot, egy gerezd fokhagymát és folytassuk a rétegezést addig, amíg az üveg tetejéhez érünk. Ekkor öntsük rá az ecetes keveréket úgy, hogy teljesen ellepje. Zárjuk le és tegyük hűtőbe 24 órára.
Olaszos zabfasírt
Az aszalt paradicsom miatt nagyon jellegzetes ízű lesz a fasírt, friss salátával, tört krumplival különösen finom. Hozzávalók: 30 dkg zabpehely 10 dkg búzapehely (vagy ez is lehet zab) 2 ek tk. búzadara 2 aszalt paradicsom apróra vágva 2 ek darált lenmag 2 ek olivaolaj 1 gerezd fokhagyma összenyomva 1 pici vöröshagyma apróra vágva 1 kis csokor petrezselyem zöldje felaprítva 1 csipet bazsalikom, oregánó 1 tk só pálmazsír a tepsi kikenéséhez A száraz hozzávalókat összekeverjük, eldolgozzuk, majd beleöntjük az oliva olajat és kb. 3 dl forró vizet. Először csak 2 dl-rel keverjük el, majd ha szükséges a többi folyadékot is hozzáadjuk. Kicsit várunk arra, hogy a gabonák megdagadjanak. Azután vizes kézzel kerek fasírtokat formázunk, amit kikent tepsibe helyezünk. Ebből az adagból kb. 15 kisebb fasírt lesz. Kb. fél óráig sütjük közepes hőfokon. Félidőben fordítsuk meg a fasírtokat, hogy mindkét oldaluk jól megpiruljon.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből}
Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál.
Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén!
Zöldségek
A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas.
Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett.
10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem.
10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is.
Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól}
Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött.
11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki!
Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont!
Gyümölcsök
Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki.
Cumisüveg {Lifefactory}
10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret.
11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött.
Gabonák, glutén, pékáru
10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam.
10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem.
10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára.
Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti.
10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből).
Folyadék
Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot.
Zsiradék
Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni.
Fűszerek
Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom).
Bolti bébiételek
Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor!
Tárolás
Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat.
*****
És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi!
Spenótpüré
Hozzávalók:
- 1 nagy marék spenót
- kevés víz
- 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej
- ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva.
Almás baba palacsinta
Hozzávalók kb. 5 darabhoz:
- 3 evőkanál frissen reszelt almapüré
- 2 evőkanál rizstej
- 5 evőkanál zabliszt
- 1 teáskanál kókuszzsír
Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat.
Zöldborsó krémleves
Hozzávalók:
- 1 bögre zöldborsó
- 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- csipet só
- víz
- mandulatej vagy rizstej
- 2 teáskanál extra szűz olívaolaj
- kevés kakukkfű (opcionális)
- 1/2 marék spenót (opcionális)
Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát.
Rizs- vagy zabpehely kása
Hozzávalók 1 adaghoz:
- 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely
- 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve
- mandula- vagy rizstej
- 1 teáskanál mandulavaj (opcionális)
- csipet fahéj
Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét.
Tönkölykása
Hozzávalók 1 adaghoz:
- 3 evőkanál tönkölydara
- 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve
- mandula- vagy rizstej
- csipet fahéj
Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét.
Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” )
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva
- 100 ml víz
- kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej
- 1 evőkanál tápióka keményítő
- csipet fahéj
- 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé
Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni).
——————————–
A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Tavaszi Zöld Pite
Az alábbi recept egyik kedvenc, gyors fogásom, legyen szó hétköznapról, ünnepről vagy piknikről. A feltét pedig annyi és olyan zöldség kavalkád ami a kedvencünk és csak a fantáziánk szab határt. Most én a kedvenc zöldségeimmel gazdagítottam ezt a pitét, de minden zöldség éppen csak roppanós, zsenge. Nem szeretem a “halálra” főzött, sütött zöldségeket a tányéromon.
Három fázisban készül a pite:
Tészta:
125 g teljeskiőrlésű tönköly liszt
125 g világos tönköly liszt
1/2 kk himalaya só
1/2 kk őrölt kömény
1 zacskó foszfátmentes sütőpor
125 g bio margarin
1-2 dl víz vagy növényi tej
A tészta hozzávalóit összekavarjuk és alaposan összegyúrjuk. Megszórjuk kevés liszttel és pihentetjük ameddig elkészül a feltét.
Feltét: Besamel
4-5 evőkanál világos tönköly liszt vagy rizsliszt
4-5 evőkanál kókusz olaj
4 dl rizstej, vagy 2 dl kókusztejszín- 2 dl vízzel elkeverve ( így krémesebb, finomabb)
1 kk himalaya só
késhegyni őrölt koriander
késhegyni őrölt fehér bors
1 evőkanál citromlé
1 cikk préselt fokhagyma
A kókusz olajat felolvasztjuk, hozzáadjuk állandó keverés mellett a lisztet ( kézi habverő segítségével folyamatosan keverjük, hogy ne legyen csomós). Óvatosan adagoljuk hozzá a tejet. Lehúzzuk a lángról és besűrítjük, állandó keverés mellett pedig ízesítjük, fűszerezzük. Lágy, selymesnek, csomómentesenk kell, hogy legyen.
Zöldségek:
1/2 brokkoli rózsáira szedve
fél maroknyi zöld spárga
kaliforniai paprika csíkokra vágva
tehetünk rá zöldhagymát, póréhagymát felkarikázva
1-1,5 liter vizet felforralunk, amelybe 1 kk sót és 1 kk szódabikarbónátot teszünk, amikor lobog külön-külön beledobjuk a brokkolit, majd a spárgát, kettő percig blansírozzuk, kiemeljük és hideg vízfürdőbe mártjuk, majd ugyanezt tesszük a spárgával is. A többi zöldség teljesen nyersen kerül a pitére.
A tésztát 0,5-0,7 cm vastagságúra nyújtjuk és egy kerek vagy szögletes kb. 30×20-as méretű tepsit kibélelünk vele. A szélét felhozzuk, mint a pizzánál, hogy ne fólyon ki a mártás. Rákanalazzuk a mártást, ráhelyezzük a zöldségeket, én kevés vékonyra szeletelt sajtot is tettem rá és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Főételként egy zöld salátával isteni lakoma!
Teszt: Központ Bisztró
2014. április 19. Zizi kalandjai
Néhány hete Mirelle meghívására a Központ Bisztróban ebédeltem, hogy “teszteljem” a bisztró vegetáriánus választékát. A hely érdekessége, hogy nem Budapest belvárosában található, hanem a IV. kerületben, a kék metró végállomásának közelében, Újpest Központnál. Jó lenne, ha több ilyen hely nyílna más kerületekben is, így kialakulnának kedvenc törzshelyek a belvároson kívül is. Néha jól esne nekünk is, ha csak a közelbe kellene leugrani valahova egy jót kajálni, de sajnos nem tudjuk megtenni, mert a közelünkben lévő néhány menzán kívül egy kebabos árválkodik a környéken, ahol maximum falafel tálat tudunk enni. Két közismert séf közös munkája a bisztró új tavaszi menüje. Petrovszki Norbert – aki korábban a Costesben dolgozott (Nicolas Delgado mellett) – és Gál Zsolt – akit a Rosinanteból ismerhet a közönség – alkotnak együtt, egymás mellett a konyhában valami egészen különlegeset. Házias, letisztult ízek különleges, újragondolt tálalásban. Semmi fakszni, egyszerűségükben nagyszerűek az ételek. Saláták, levesek, hamburgerek, főfogások, desszertek találhatók a menün természetesen a szezonalitást figyelembe véve, de azok sem maradnak éhesek, akik már reggel betérnek a bisztróba, ugyanis 8-11 óráig reggelit szolgálnak fel a vendégeknek. A vegetáriánus választék nem túl nagy, de az a néhány fogás igazán finom és végre nem rántott sajt és rántott gomba közül kell választani. Az előételek közül nagyon ízlett a padlizsánkrém, mely kellően krémes, és kiválóan füstös ízű. A pácolt fokhagymás sült paprika roppanós, melyhez lágyságot a krémes feta biztosít. Nekem mindkettő nagyon ízlett, de azt kell mondanom, hogy a padlizsánkrém jobban eteti magát. A levesek közül én a bazsalikomos cukkini krémlevest választottam, amely sajthabbal és roppanccsal érkezett a tetején. Nagyon finom, krémes leves, és az ízeket figyelembe véve nekem ez a fogás volt a kedvencem. A többiek kóstolták az eperlevest citromfüves spárgával, amely szintén finom, de én nem vagyok nagy gyümölcsleveses, szóval legközelebb is a cukkini krémlevest választanám. Természetesen kipróbáltam a bisztró egyetlen vega hamburgerét. Norbert és Zsolt egy sajt “steaket” alkottak háromféle sajtból, melyet magos “bundában” sütnek készre. Különleges megoldás a szaftos sajt steak, végre van valami kreatív ötlet vega hamburger téren. Extra feltétként sültkrumplit kérhetünk a hamburger mellé, így már biztosan jóllakottan távozunk a bisztróból. A főfogások között újra felbukkan a sajt steak, ebben az esetben hideg, joghurtos tök “főzelékkel” tálalva. Nyilván nem a megszokott tökfőzeléket kapjuk, ezt már jelzi a menün a macskaköröm közé tett főzelék szó. A tök spagetti szerűen, vékonyra szelve, nyersen van tálalva, kapros, joghurtos öntettel, amely nagyon jó párost alkot a magos sajt steakkel. Mindezek végig kóstolása után, a bendőben már nem maradt hely, hogy a desszertek is teszteljem, de legalább van miért visszatérnem. Központ Bisztró 1042 Budapest, Szent István tér 1. Weboldal Facebook Fotók a Központ Bisztró engedélyével.
Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal
2014. április 16. Zizi kalandjai
Nagyon vágyom már a késő tavaszi, kora nyári napfény érlelte friss ízekre: zöldborsóra, spárgára, új répára, új burgonyára, na és persze a gyümölcsökre: eperre, szederre, málnára, ribizlire. Gondolom ezzel ti is így vagytok. Spenótot és sóskát már tudtunk venni a piacon, és noha drága, kétszer vettünk már magyar spárgát is, először zöldet, múlt hétvégén pedig fehéret.
Tudom, sokan a zöldet szeretik, meg talán az is terjedt el jobban hazánkban, de én fehér spárgán nőttem fel. Emlékszem még, hogy gyerekkoromban a hobbi kertünkben elvetettük a fehér spárga palántákat és bizony három évet kellett várni, hogy teremjen. Onnantól kezdve, folyamatosan terem és fogyasztjuk is. Abban az időben még nem lehetett spárgát kapni az Áfész ABC-kben vagy zöldségeseknél, de mi nyáron hetente ettünk valamilyen spárgás ételt (néha már a fülünkön jött ki, de anyáék biztosítottak róla, hogy ez egészséges és meg kell ennünk ). És igen, a fehér spárga betakarítása munkás. Ott térdelünk a buckák felett, kiássuk kézzel a spárgákat (laza homokos földön termeszthető a legjobban!), aztán, ha leszedtük, vissza kell “építeni” a buckát, hogy néhány nap vagy egy hét múlva újra szüretelni tudjunk. A fehér spárgát meg szoktuk hámozni, ami nekünk túl macerás feladat volt, így drága jó nagymamám – akinek bőven volt ideje – volt a család első számú spárga pucolója. Manapság ránk hárul ez a feladat… de annyira szeretjük a spárgát, hogy bevállaljuk.
A recept inspirációja Sarah-tól származik és tényleg gyorsan összedobható. Amikor elkezdtem vasárnap ebédet főzni, még nem tudtam, hogy bejegyzés lesz belőle. Ahogy készítettem, rájöttem, hogy ez megint egy olyan recept, amit akkor eszünk, ha gyorsan kell főzni és azt használjuk fel hozzá, ami a hűtőnkben és a kamránkban van. Változtattam néhány dolgot a recepten, először is vegánosítottam (szójajoghurtot használtam az öntethez, de sima joghurt is használható, akkor lakto vegetáriánus lesz az étel), kicsit másképp fűszereztem és olyan zöldségeket használtam fel hozzá, ami volt itthon. Bátran kísérletezzetek ti is és variáljátok saját ízlésetek és alapanyag készletetek szerint! Tápláló, laktató, friss étel!
Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal
Hozzávalók 2 főre:
A tálhoz:
- 1 bögre quinoa
- 1 csokor (10-12 szál) fehér spárga, meghámozva (zöld spárga is használható)
- 1/2 bögre zöldborsó (friss vagy fagyasztott)
- 1 db érett avokádó, felkockázva
- 2 szál újhagyma, felkarikázva
- 1/2 bio citrom reszelt héja
- friss csíra (bármilyen fajta)
- olívaolaj
- só, bors
Az öntethez:
- 1 bögre szójajoghurt
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé
- 1 evőkanál olívaolaj
- só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A quinoát tegyük egy lábasba, öntsük fel két bögre vízzel, sózzuk, majd forraljuk fel, vegyük takarékra a lángot és főzzük 10-15 percig, amíg megpuhul. Az utolsó 5 percben beletettem a fagyasztott borsót, fedőt tettem rá és hagytam a gőzben a borsót is megfőni (friss borsónak kicsit több idő kell). Reszeljük bele a fél citrom héját és tegyük félre.
Hevítsünk egy evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, tegyük bele a spárgákat és pirítsuk meg. Közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak és jól megpuhuljanak. Sózzuk, borsozzuk.
Az öntethez keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában.
Tálaláshoz szedjünk zöldborsós quinoát a tányérunkra, tegyük mellé a spárgákat, a felkockázott avokádót, felkarikázott újhagymát, csírát. Locsolhatjuk meg a joghurtos öntettel, és esetleg még olívaolajjal és citromlével.
Na és az elmaradhatatlan fotóbomba! Ádi kéz betámad… (a csírát el is majszolgatta).
*****
Húsvét közeledtével egy kis csokor a blogomról összegyűjtött receptekből és más blogokon talált receptekből, hogy legyen honnan inspirálódnotok!
Foszlós kalács és briós
Fokhagymás kalács
Gyömbéres répatorta
Tojáslikőrös fagylalt
Tojáslikőrök
Görög húsvéti keksz
Répafelfújt
Retekkompót
Párolt retek
Sárga túró
Spárga torta
Zöld spárga parfé
Töltött tojás tavaszi zöldfűszerekkel (angol)
Vegán zöld spárga mártogatós (angol)
Vegán spenótos mártogatós (angol)
Csípős répa mimoza koktél (angol)
Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol)
Avokádós töltött tojás (angol)
Húsvéti tojásos kalács (angol)
Zellerkrémleves
2014. április 13. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 csomag szárzeller (kb. 60 dkg)
- 1 kis szál répa fele
- 1 kis fej hagyma
- 2 ek olaj
- 1 mk őrölt szerecsendió
- hintésnyi bors
- 1 tk só
- 1 l víz
- 1 dl tej
A zellert száraira szedjük, megmossuk; a hagymát és a répát megpucoljuk. Az összes zöldséget durvára vágjuk, majd az olajon enyhén átpároljuk. Hozzáadjuk a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel és főzni kezdjük. Amikor megpuhultak a zöldségek összeturmixoljuk, hozzáadjuk a tejet majd újra fölforraljuk.
Pirított kenyérkockával, reszelt sajttal tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Kelkáposztafőzelék másképp
2014. április 9. Zizi kalandjai
Miss Kelkáposzta
És ezennel íme az első főzelék a blogon!!! Wow! Írom már néhány éve a blogot, de főzelék még nem szerepelt, noha eszünk alkalmanként… bár ehetnénk gyakrabban is! Néhány éve találkoztam a recepttel Zsófi blogján és kipróbáltam. Bejött! Nincsen benne lisztes habarás, a benne főtt krumplival van besűrítve. A receptet egyébként megtaláltam Ottolenghi Plenty című könyvében is, csak ő levesként tálalja. Milyen fura, hogy egy külföldi szakácskönyvben bukkanok rá a mi átvariált kelkáposztafőzelékünkre!
Ez a változat elég gyakran készül nálunk. Az eredeti verzióban konfitált fokhagyma kerül bele, de én manapság idő szűkében csak simán beledobom a főzelékbe a felaprított fokhagymát. Kipróbáltam már a konfitált fokhagymás verziót is – amikor még időmilliomos voltam -, nagyon finom. Itt találjátok a konfitálás receptjét, ha van olyan jelentkező, aki ki szeretné próbálni.
Textil konyharuha: Kósagabi – textiles
Ehhez a recepthez először használtam hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat. Kicsit idegenkedtem a használatától, mert noha tudom, hogy a hidegen sajtolt napraforgó olaj mennyivel egészségesebb, egyszerűen nem bírom a szagát és az ízét elviselni. Jó hír, hogy már kapható szagtalanított változatban is hidegen sajtolt napraforgó olaj. Egy barátnőmnél már főztem vele és tényleg nem érezni rajta azt a bizonyos szagot és ízt, ami miatt korábban képes voltam egy tepsi muffint kidobni! A hidegen sajtolt olívaolajnak ugyanolyan kellemes íze és illata van, mint a nem hidegen sajtolt változatnak, szóval ugyanolyan élmény vele a főzés és a sütés.
Kelkáposztafőzelék másképp
Hozzávalók 2-3 főre:
- 600 g burgonya, meghámozva, felkockázva (közepes méret)
- 1 kis fej kelkáposzta, vékony csíkokra felvágva
- 4 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 bögre zöldség alaplé vagy víz
- só, bors
- extra szűz olívaolaj
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük a burgonyát a fokhagymával egy lábasba, öntsük fel az alaplével és kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. A megfőtt burgonya felét tegyük turmixgépbe egy kevés lével együtt és pürésítsük. Ezt a pürésített adagot öntsük vissza a lábasba a maradék burgonyához és léhez. Sózzuk, borsozzuk.
Egy teflon serpenyőt felforrósítunk, ekkor tegyünk bele egy-két evőkanál olívaolajat és a felcsíkozott kelkáposztát pirítsuk meg 4-5 perc alatt (amíg a levelek kicsit összeesnek és picit megbarnulnak, karamellizálódnak). Enyhén sózzuk. Nekem közepes méretű serpenyőm van, szóval két-három adagban szoktam megpirítani a kelkáposztát.
A pirított kelkáposzta egy részét (kb. 2/3-át) forgassuk bele a burgonyás alapba. A másik részét tálaláskor a tetejére szórjuk. Tálaláskor locsolhatunk rá egy kevés olívaolajat.
Medvehagymás, fekete szezámos, agavé szirupos saláta
2014. április 8. Mindennapi ételeink
Könnyed saláta, estékre vagy tartalmas főétel mellé, mi pl. tepsis burgonyával ettük. Hozzávalók: 1 kígyóuborka 1 pritaminpaprika 5-6 levél medvehagyma 4 ek. olívaolaj 2 ek. fekete szezámmag 10 dkg Violife növényi sajt, füstölt himalaya só - ízlés szerint 1/2 citrom leve 2-3 tk. agavé szirup --- kesudió tejföl : 10 dkg kesudió 20 dkg natúr tofu 1/2 dl bio citromlé 2 ek. olívaolaj 2 ek. sörélesztőpehely Elkészítés: Az uborkát és paprikát megmossuk, felkockázzuk. A medvehagymát megmossuk és felvágjuk. A növényi sajtot is felkockázzuk. Egy tálba tesszük, majd elkészítjük az öntetet: az olívaolajt összekeverjük a citromlével, sózzuk, majd hozzáadjuk az agavé szirupot. Ráöntjük a salátára, megszórjuk szezámmaggal. Tálalás előtt meglocsolhatjuk kesudiótejöllel (melyhez az alapanyagokat erősen turmixoljuk össze).
Csicseri gyros (vegetáriánus gyros csicseriborsóból)
Rég találtam már fel ilyen finom ételt. Régebben nagyon szerettem a gyrost. Amióta elhagytam a húst, néha picit hiányzott, ilyenkor gombát kevertem össze gyros fűszerkeverékkel, és azt sütöttem kis csöpp olajban, vagy egyszerűen csak beértem a görög salátával.
Most is a megunhatatlan görög salátámnak álltam neki, és jött az ihlet: legyen csicseriborsóból gyros.
Az eredmény: fenomenális. Bátran ajánlom mindenkinek, aki hús helyett egészségesebb megoldásokat keres.
Hozzávalók:
1 doboz csicseriborsó konzerv (adalékanyag mentes) vagy egy nagy csésze csicseriborsó megfőzve, víz, só, gyros fűszerkeverék (adalékanyag mentes – főleg Na-glutamát mentes), rizsliszt, útifű maghéj, 1 evőkanál lenmag (én arany lenmagot használtam), csöpp szőlőmagolaj vagy kókuszzsír a sütéshez
Elkészítés:
A csicseriborsó konzervet lecsöpögtetjük, leöblítjük, majd felengedjük annyi vízzel, hogy turmixolható legyen. Botmixerrel összeturmixoljuk pépesre, főzelék sűrűségűre. Megsózzuk, ízlés szerint belekeverünk annyi gyros fűszerkeveréket, amennyi jól esik. Sűrítéshez rizslisztet és útifű maghéjat adunk, valamint, hogy ne essen szét a massza, adható még hozzá lenmag is.
Az egész masszát összekeverjük, és megvárjuk, míg keménnyé válik. A keményebb masszából nudli formát gyúrunk a kezünkkel, majd ellapítjuk, így imitálva a gyros formáját is.
Ha nem szeretnénk pepecselni vele, nagyobb fasírt formának is kisüthető.
A kis gyros falatkákat nagyon pici szőlőmagolajon vagy kókuszzsíron megpirítjuk, és már kész is van.
Görög salátával (uborka, lila hagyma, paradicsom, feta sajt, olívabogyó) és tzatziki mártással (magtejföl vagy natúr joghurt, reszelt uborka, só, xilit, citromlé, bors, kapor) tálaljuk.
Jó étvágyat!
Brokkolis-tofus penne
2014. április 5. Mindennapi ételeink
Gyors, finom, egyszerű. Kell ennél több? Az ételhez egy újfajta szójadresszinget használtam, nagyon finom! Hozzávalók: 1/2 kg durum penne tészta 1 kisebb fej brokkoli 1 kisebb fej vöröshagyma 20 dkg füstölt tofu 2 dl Sojasun szójadresszing himalaya só- ízlés szerint bio levespor és ételízesítő Elkészítés: A tésztát sós vízben kifőzzük. Közben a hagymát apróra vágjuk. A brokkolit rózsákra szedjük, a tofut felkockázzuk. Egy tepsit kiolajozunk és 180 fokon kb. 15 perc alatt megpirítjuk benne a megmosott, rózsáira szedett brokkolit és a felkockázott tofut, legvégül pedig a hagymát és az apróra vágott fokhagymát adjuk hozzá. Sózzuk, ételízesítővel megszórjuk. Amikor roppanós a brokkoli, hozzáadjuk a tejszínt és még 10 percet pároljuk. Ráöntjük a lecsepegtetett tésztát és összesütjük.
Tahini
2014. április 3. Mindennapi ételeink
Házi tahini, ami lényegesen olcsóbb, mint a bolti és nagyon-nagyon finom. És persze, egészséges is. :-) Hozzávalók: 1 dkg szezámmag 3 ek. olívaolaj himalaya só víz fokhagyma / méz / agavé szirup Elkészítés: A kávédarálón megőröljük a szezámmagot, majd egy tálba téve hozzáadjuk az olívaolajat, sót, vizet és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Vagy fokhagymával ízesítsük, ha sósan szeretnénk enni, vagy mézzel, agavé sziruppal, ha édesen, pl. sütemény krémek alapanyagaként.
Vegán lencse-dió burger
2014. április 1. Zizi kalandjai
Mostanában kísérletezek a vegán hamburgerrel. A múltkor bab-zab burger készült, most meg egy lencsés-diós változat. Meg persze itt találtok még több változatot. Ha ebből a lencsésből kivesszük a zsemlemorzsát, akkor igazából egy isteni lencsepástétommal van dolgunk, amit kenyérre is kenhetünk. El is határoztam, hogy kikísérletezek egy jó kis pástétomot lencséből, mert nagyon jó ízvilágot lehet felépíteni belőle.
És egyszer, ha sok időm lesz, akkor a hamburger zsemlét is én fogom sütni a szaftos vegán hambimhoz, de addig marad a bolti ropogós ciabatta vagy jó minőségű zsemle. Sajnos ilyen “luxusra” most nincsen időm. Örülök, ha egy egyszerű ebédet vagy vacsorát össze tudok dobni, de remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába úgy, hogy ne kapkodva kelljen összedobnom az ételt és fotózásra is jusson elég idő, hogy igazán kreatív tudjak lenni, ne pedig percek alatt kelljen összedobnom a stylingot.
Ádi hamarosan egy éves lesz… hihetetlen, hogy repül az idő. Várom már, hogy őt is jobban be tudjam vonni a főzésbe. Sokat van velem a konyhában, de egyelőre csak kipakol mindent mindenhonnan, leszedi a hűtőmágneseket (mindig ugyanazokat! ) és sok esetben “vészhelyzetekbe” sodorja magát, ami aztán azt vonja maga után, hogy arrébb kell tennem, ami persze nem tetszik neki. Vannak neki textilből készült zöldségei, kése, vágódeszkája, de még nem igazán érti a lényegét, hogy milyen funkciót töltenek be ezek a játékok. Biztos vagyok benne, hogy néhány hónap és már szinkronban tudunk együtt főzni: én igazából, ő pedig a játék zöldségekkel.
És akkor íme a lencsefasírt… Nagyon jó alternatívája szendvicsben a felvágottnak, májkrémnek, sajtnak. Igazából gyorsan el is készíthető, ha meg van főzve a lencse, akkor gyorsan összeállítható a “tészta”, utána már csak sütni kell. A recept innen való, néhány módosítással. Az eredeti változat szerint sütőben kell sütni és én így is kipróbáltam, de a teflonban sütött verzió sokkal jobban ízlett. A sütős változat szárazabb lett, a tűzhelyen készült viszont puhább és “szaftosabb”.
Vegán lencse-dió burger
Hozzávalók (mérettől függően 8-12 db-hoz):
- 3/4 bögre főtt barnalencse
- 3/4 bögre dió
- 1/3 bögre zsemlemorzsa
- 1 evőkanál chia mag (őrölt lenmag is használható)
- 3 evőkanál víz
- 1 teáskanál köménymag
- 2 teáskanál őrölt koriander
- 1/2 teáskanál só
- őrölt bors
- 3 gerezd fokhagyma, meghámozva
- 1 kisebb répa, meghámozva (ha robotgéppel dolgozunk kisebb darabokra vágva, ha kézzel aprítunk mindent, akkor reszelve)
- 1/2 csokor petrezselyem
- 1 evőkanál olívaolaj + egy kevés a sütéshez
Teflon serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre kihűlni. Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz.
Tegyük konyhai robotgépbe a diót és aprítsuk kisebb darabokra. Adjuk hozzá a répát, fokhagymát, petrezselymet, fűszereket, sót, borsot, olívaolajat, lencsét és daráljuk össze. Ezután jöhet bele a zsemlemorzsa és a chia mag keverék. Jól keverjük össze. Ha túl híg, akkor adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát és a fűszerezést is igazítsuk ízlésünkhöz.
Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Savanyú-káposzta leves
Tegnap készült ez a mennyei leveske, a nyers vegán hónapunk első napjára. Ha akartok finomat enni, ezt ki kell próbálnotok! Eredeti recept Gittánál. !–more–> Hozzávalók: 1 pici vöröshagyma 1/2 kápia paprika 1 aszalt (áztatott) paradicsom 1/2 sárgarépa 1 ek kesudió 1 ek áztatott tökmag 1 ek áztatott szotyi 1 csipet tiszta só 1 csipet őrölt […]
Tyúkhúros medvehagymakrém
Amit itt láttok a kis tálkában, annyi medvehagymám lett idén ;) Szégyen szemre vettem a zöldségesnél is, de valszeg őszre szórok magocskákat is ;) Ez a kis pesto kiváló lehet piritósra, krékerekre, tésztákra, vagy zöldségekre is feltétként ;) Egyszerű, néhány perc alatt elkészíthető, egészséges és nem utolsó sorban, nagyon finom ;) Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma […]
Zöldbab főzelék 10+
Ábel néha az anyja fia is. Szereti a zöldbabot. Újabban nagyon. Már amennyire lehet ezt mondani, mivel kevésbé vonzódik a zöldségfélékhez és a sós ételekhez. Kivéve a sült krumpilt, és a sajtos melegszendvicset. Mondjuk azt, hogy normál adagot hajlandó belőle enni. (Egyébként ki mondja meg ezeknek a kis molyfingoknak (by békési Mama), hogy a sajtos melegszendvics finom? És a sült krumpli olyas valami, ami után csurgó nyállal kell ácsingózni, és tűzforrón is hajlandónak lenni benyomni?) Mindig változik az ízlése. Volt időszak, amikor addig ette a kenyeret, amíg kapta. Most pár falat után "megsózza" vele a földet, ha már nem kell. Egy darabig annyi gesztenyét evett, amennyit csak elé raktam. Most a sós perec, a ropi, az aszalt körte és társai a favoritok. De a reggeli gyümölcsös kásák is midig jöhetnek. Visszakanyarodva a zöldbabra. Van már vagy 5 féle recept a blogon, a La Défense-s csicsókás zöldbabtól a palóc változatig, de Ábel miatt egy újabbal gazdagodott a recepttár. A hagymát kihagytam (még mindig érzékeny pocakú), viszont kapor mehet bele bőven, mert azt a fiatalúr szívesen fogyasztja, egészséges fűszer is, és mindig teszek bele krumplit, mert azzal jó sűríteni a papit. Hozzávalók: 1/2 kg sárgahüvelyű zöldbab 2 szem burgonya 1 csokor kapor 1 szál babérlevél 1 tk só 3 ek liszt 1 nagy marék kesudió / 1 dl szójatej (12+) / 2 ek tejföl 1 ujjnyi gabonakolbász (kihagyható) A zöldbabot annyi vízzel feltesszük, hogy épp ellepje (a zöldbabból is van bababarát nagyrédei, nem csak a borsóból, ha nem lenne hazai, vagy bio) a sóval, aprított kaporral és babérlevéllel. Ízesítésnek mehet bele egy darab gabonakolbász is, de el is hagyható. Amikor már puhul a bab, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, és együtt főzzük. A kesudiót finomra turmixoljuk kevés vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és 1-2 pohár vizet, és jól elkevertetjük a géppel. (Ha szójatejjel készítem, azt csak simán elkeverem a liszttel, majd megy a levesbe.) A szószt, mielőtt teljesen megfőne az egész kevergetés mellett hozzáadjuk a leveshez, és bő 10 percet főzzük, hogy összeérjenek az ízek. A picúrnak ha nagyon pépes párti, turmixgéppel összedaráltatjuk az egészet. Ha nem, simán elnyammoghatja a puhára főtt zöldségeket 1 kis villával való rásegítés után. Candidások az első 2 hónapban a burgonyát mellőzzék.
Borsóleves - borsót hogyan a picúrnak? 7+
Eleinte, ahogy a hozzátáplálást kezdtük a kis Mazsola állandóan kunyerált a levesemből, sokszor abból ette ki a darabokat. Egyszerű volt a dolog, csak úgy kellett készítenem, hogy Ő is megehesse. Manapság muszáj vagyok turmixolni. Ha pl. 2 kis tésztát talál a pépes bolti babakajában, képes kiköpködni az egészet... Pedig azóta kétszer annyi idős. Egyébként eleszegeti az édesköményt is magában, meg a kenyeret, néha a répát, kápia paprika darabot, almát. Tehát nem a darabos kajával van baja. Mindegy no, ha azt akarom, hogy egyen, igazodom. (mértékkel) A borsóleves kezdetek óta a kedvencei közé tartozik. Most, hogy egy éves elmúlt, tojásos galuskával is csinálhatjuk, de ha kisebb manócskáról van szó, vagy vegán családról, egyszerű zabgaluska kerülhet levesbetétként az ételbe. Hozzávalók: a leveshez: 1/2 kg zöldborsó 3 szál répa 3 szál petrezselyem gyökér 1 kisebb zeller 1 pici fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk kókuszzsír 1 csipet majoránna, őrölt kömény só víz a galuskához: 1 tojás vagy 1 ek zabliszt pár kanál tk liszt 1 ek tk liszt 1 tk vegamix 1 tk vegamix csipet só csipet só víz A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk, a zellert nagyobb darabokban hagyjuk. A kókuszzsíron picit megfuttatjuk őket, majd adunk hozzá pár kanál vizet. Beleöntjük a borsót is (a nagyrédeieknek van most bababarát terméke, ha nem elérhető a bio, vagy nincs házi. A Sp*rban mindig van.). Lassú tűzön hagyjuk puhulni a zöldségeket. (finomabb lesz így) Közben megpucoljuk a hagymákat, azt is beledobjuk, és hozzáadjuk a fűszereket. A baba miatt főzhetünk bele 1-2 szemkrumplit is. A vizet egy darabig utánapótoljuk, majd felengedjük annyival, hogy éppen ellepje. A galuskához a tészta hozzávalóit egy villával eldolgozzuk. A vegán galuskához adhatunk kevés őrölt lenmagot is. Ez a fajta tészta lassabban fő meg. Amikor a zöldségek majdnem megfőttek, beleszaggatjuk a galuska tésztát. Együtt főzzük. A babának, mikor elkészült, kiveszünk nagyobb darab zöldségeket, villával összepasszírozzuk, vagy botmixerrel is dolgozhatunk. A borsót egy kis szűrőbe tesszük, amin átpasszírozzuk, és úgy adjuk a többi zöldségféléhez. Így a borsó héja nem bántja a pocakot. (Amúgy sem lehet normálisan összemixelni, nem megy szét a legjobb géppel sem igazán.) Ha már nagyobb, keverhetünk bele 1 kk biotejfölt, vagy összefőzhetjük 1 tk darált kesudióval. Tehetünk a galuskából is mellé 1-2 darabot. Ha "hizlalni" akarjuk a picit, egy ek. tökmagolajjal összekeverhetjük a papit, szívesen megeszik a babák.
Kapros vöröskáposzta saláta (Robitól)
Az alábbi káposztasaláta Robi remekműve, a főzőkörre hozta. Kicsit elmaradásom volt vele, mert néhány héttel ezelőtt volt a téma a téli saláta-különlegességek és öntetek téma. Mikor megláttam az átküldött receptjét, először egy cseppnyi előítélet volt bennem. Nem igazán rajongok a kaporért ugyanis. De kérem szépen, annyira összeértek az ízek, hogy nehéz lett volna rájönnöm, ez kaporral készült. Bizonyára a fokhagyma, lila hagyma na és a citromlé is segített ebben. Három napig ezen éltem, annyira finom volt. :)
A recept:
Hozzávalók:
- 45 dkg vörös káposzta
- 10 dkg lila hagyma
- 2 tk só
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 ek olíva olaj
- 3 ek citromlé
- 1 csokor kapor
Elkészítés:
A káposztát vékony gyalun legyaluljuk, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt lila hagymát, végül a fokhagymát felaprítva vagy fokhagymaprésen átnyomva hozzákeverjük. Ezt követően az olajat, sót, citromlét, és az apróra vágott kaprot beletesszük. A legvégén az egészet összekeverjük, és hűtőben legalább félórát pihentetjük. Pihentetés után tálaljuk.
Vegán KIHÍVÁS - 2 HETI MENÜ
2014. március 24-től a Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN!! HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós , tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd : mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora : zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli : meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás , vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza , bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá a gomba helyett 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora : vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Ez a bejegyzés 2014. március 30-ig lesz elérhető a blogon!
Sárgarépás medvehagymasaláta
Naggyon finom, és teljesen egyszerű saláta! Sokat nem is mondanék hozzá, én tofurántottával ettem vacsorára.:) Sárgarépás medvehagymasaláta Elkészítési idő: 20 perc Hozzávalók (4 főre): 1 ek. olívaolaj 1 csipet só 1/2 citrom leve 300 g sárgarépa, gyufaszálnyi csíkokra gyalulva 1 jó maréknyi medvehagyma, finomra aprítva 1/2 zsenge fejes saláta, összetépkedve 50 g szezámmag, szárazon pirítva Az olajat a sóval, és a citromlével összekeverjük. A répát, a medvehagymát, a salátát tálba rakjuk, sz öntettel meglocsoljuk, majd lazán összerázzuk. A tetejét pirított szezámmaggal meghintjük, és medvehagymalevelekkel díszítjük. Forrás: Ízek és Érzések Magazin, 2014. március-április
Spenótos-fenyőmagos rizstészta
Ez az étel kivételesen rizstésztával készült, így gluténmentes verzió, de nyugodtan készítheted teljes kiőrlésű spagettivel is. A lila hagyma íze nagyon jól passzol a spenóthoz! Ja, és ha épp nincsen fenyőmagod, pirított mandula, vagy dió is kiváló lesz hozzá!;) Spenótos-fenyőmagos rizstészta Elkészítési idő: kb. 30 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g rizstészta, vagy teljes kiőrlésű spagetti só 200 g leveles spenót, finomra aprítva a szára nélkül 2 lila hagyma, finomra aprítva 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva 30 g fenyőmag (vagy más dióféle, olajos mag) A spenótos-mandulás szószhoz 60 g fehér mandulakrém 140 ml szénsavmentes ásványvíz 1 tk. frissen facsart citromlé só, bors A tésztát sós vízben, néha megkeverve, kb. 8 perc alatt megfőzzük. A fenyőmagot egy serpenyőben szárazon megpirítjuk. Az olívaolajat felhevítjük, és a hagymát közepes tűzön kb. 5 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, majd a spenótot, és együtt még kb. 2 percig dinszteljük. A szószhoz a mandulakrémet, a vizet és a citromlevet elkeverjük, ráöntjük a spenótos keverékre és kb. fél percig főzzük. A kész szószt a főtt tésztára kanalazzuk, és a pirított fenyőmaggal tálaljuk. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü
2014. március 18. Éltető ételek
A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk. Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak. A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/10/10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal) - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal) - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal) Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit. - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása. - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában. - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől. - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás. - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre. - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását. - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat! A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is. Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom: - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007 - DOUGLAS, Graham: 80/10/10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006 - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész
Babkrémes - petrezselyempesztós tekercs
Ez a tekercs valami extra giga-mega finom!:) Hihetetlen kulináris élvezettel ajándékozott meg, élveztem minden falatot belőle!:) AZ eredeti recept szerint 100% hajdinalisztből készültek volna a palacsinták hozzá, de én fele arányban teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam hozzá, mert nem szeretem a hajdina tömény ízét...:P A teljesen gluténmentes változathoz viszont készítheted 100% hajdinalisztből, az eredeti recept szerint. Az elfogyasztását viszont otthonra javaslom, mert eléggé szétcsúszós.:) Babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (2 főre): A palacsintákhoz 160 g liszt: fele hajdina + fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 mk. kurkuma 1/2 tk. tengeri só 265 ml szénsavmentes ásványvíz (illetve a tönkölyliszt miatt nekem több vizet vett még fel, sűrű palacsintatésztát kell kapni) 2-3 ek. olívaolaj A petrezselyempesztóhoz 50 g petrezselyem (kb. 3-4 csomag), durvára vágva 0,5 (bio) citrom reszelt héja 2-3 ek. frissen facsart citromlé (kóstold közben!:) 40 g lenolaj (kb. 25 ml) 1/2 tk. tengeri só őrölt fekete bors 25 g tökmag A babkrémhez 240 g főtt fehér bab, lecsöpögtetve (ha konzerves, akkor figyelj arra, hogy csak só és víz legyen benne!) 1 gerezd fokhagyma 1/4 (bio) citrom reszelt héja 1 ek. lenolaj 1 csapott tk. tengeri só A zöldséges töltelékhez 80 g friss bébi spenót 1 avokádó, a húsa felkockázva 1/2 piros kaliforniai paprika, vagy paradicsom, felkockázva Keverjük össze a palacsintatészta hozzávalóit, és hagyjuk állni kb. 10 percig. Közben a pesztó összes hozzávalóját turmixoljuk össze egy aprítógépben, és sózzuk-borsozzuk. A babkrém összes hozzávalóját is turmixoljuk össze egy aprítógépben. Egy serpenyőt töröljünk ki egy beolajozott papírtörlővel és forrósítsuk fel. Merjünk 3-4 kanálnyi tésztakeveréket a serpenyőbe, a kanál aljával gyorsan kenjük szét, és süssük oldalanként kb. 2 percig. A kész palacsintát kenjük meg a babkrémmel, rá a pesztó, utána a spenótlevelek, az avokádó és a paprika/ paradicsom. Majd szorosan tekerjük fel és élvezzük az ízeket!:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Brokkolis tésztasaláta
Amikor eleinte mindenre elkezdték ráírni, hogy teljeskiőrlésű - és közben lézengtek a tésztában a korpadarabok - nagyon fel tudott bosszantani a dolog. Azóta megembereltem magam, és 10 esetből már csak egyszer-kétszer jegyzem meg a boltban, hogy nem láttak ezek még teljes búzaszemből őrölt lisztet... Legfőképpen azért is zavar a dolog, mert messziről látom, ha valahol mellébeszélnek ez ügyben, de egy átlag vásárló azt hiszi, hogy most végre egészségeset tesz a kosarába. Persze még így is jobb a helyzet, mert legalább nem teljesen fehér terméket fogyaszt, de akkor is hazugságon alapul. A Barilla vollkorn tésztáinál is ugyanezek a gondolatok merültek fel bennem, azért ez a monológ. Tészta salátának viszont tökéletes, nem fő szét, ízletes, Férj is megeszi, bármi maradékot bele lehet tenni, ami van otthon. Hozzávalók: 1/2 kg tk tészta 1 fej brokkoli 10 dkg fűszeres tofu / feta sajt 1 db kápia paprika 4 db paradicsom 1 kis fej lilahagyma 1/2 kígyóuborka 1/2 fej jégsaláta napraforgó mag só tökmagolaj kókuszzsír A tésztát az előírt módon megfőzzük. A brokkolit rózsáira szedve a sütőben 15-20 perc alatt tepsiben kevés kókuszzsíron megsütjük. A tofut kis kockákra vágjuk. Ha feta sajtot használunk (nálunk a Férj azzal felturbózva ette meg) csak a végén keverjük bele óvatosan, különben szétmállik a salátában. A paprikát, paradicsomot, uborkát, lila hagymát kis kockákra vágjuk, a jégsaláta leveleit apróra tépkedjük. Amikor kész, a tofuval és a brokkolival együtt a tésztához kavarjuk, rászórhatunk némi pirított napraforgó magot is, majd a végén meglocsoljuk valamilyen hidegen sajtolt olajjal.
Padlizsángyros
2014. március 8. Vegetáriánus receptek
Egy kerti partyban kaptam az ihletést a sülő gyros fűszerkeverék mindent átható oregánó illatától. Nem is maradtam sokáig, hazafelé viszont már be is bevásároltam és még aznap este nekiláttam. A végeredmény várakozáson felüli lett.
Hozzávalók:
- 3 közepes padlizsán
- 2 közepes hagyma
- néhány evőkanál olívaolaj
- oregánó
- bazsalikom
- őrölt rozmaring
- őrölt bors
- 1 nagy pohár joghurt
- 4-5-6 gerezd fokhagyma
- cukor
- só
Pácolunk: A hagymát megpucoljuk, és nagyon apróra, már-már pépesre vágjuk. A padlizsánok két végét eltávolítjuk, megpucoljuk (eddig én sem tettem így soha, most viszont de, és megérte), felkockázzuk. Egy tálban összekeverjük az olajjal és a hagymával. Fűszerezzük: oregánó és bazsalikom mehet rá bőven, a bors és a rozmaring óvatosabban. A fűszerekkel is összeforgatjuk, hogy aránylag egyenletesen elkeveredjen. Ebbe a fázisban nem sóztam, tartottam tőle, hogy levet ereszt. Lezárjuk és egy éjszakán át pihentetjük.
A mártás: A joghurtban elkeverjük az összeaprított fokhagymát, kis sót és cukrot. Direkt nem használtam a fokhagymanyomót, úgyis meglágyul az íze, mivel ezt is pihentetjük másnapig.
Másnap: Egy serpenyőben némi olajon időnként átforgatva, fedő alatt megpároljuk a padlizsánt, majd fedő nélkül elsütjük a levét. Hasábburgonyával és a joghurttal tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Sütőtökös-mustáros barna lencse főzelék
2014. március 6. Mindennapi ételeink
Egyszerű, ám mégis különleges egytálétel. Hagyományos lencsével is elkészíthető, de ez a barna lencse hamarabb fő, és különleges íze van. Hozzávalók: 25 dkg barna lencse 10 dkg sütőtök 1 fej vöröshagyma 2 ek. 4 szűz olaj mix 2 dl szójadresszing 23 tk. himalaya só 3 tk. bio levespor és ételízesítő 2 tk. majoranna 1 ek. paprikakrém 2-3 ek. mustár 3 ek. finomliszt Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a barna lencsét, a fűszereket, paprikakrémet és annyi vízzel felöntjük, ami legalább két ujjnyira ellepi a lencsét. Majdnem készre főzzük, szükség szerint pótoljuk a vizet. Amikor majdnem puha a lencse, hozzáadjuk a meghámozott és kockákra vágott sütőtököt. Amíg összeforr a lencse és a sütőtök, elkészítjük a rántást: száraz serpenyőben a lisztet megpirítjuk, vízzel felöntjük. Szita segítségével hozzáadjuk a főzelékhez. Ekkor keverjük bele a dresszinget is. Összeforraljuk és tálaljuk. TIPP: gazdagíthatjuk pritaminpaprka kockákkal is.
Klasszikus avokádó krém
Az avokádónak több fajtájával is találkozhatunk. Külső héját eltávolítva juthatunk az értékes belső részéhez. Fontos, hogy akkor érett a gyümölcs, ha puha, és könnyedén meg tudjuk hámozni. Íze semleges. Számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Legjelentősebb B-, C- és E-vitamin tartalma, valamint az A-vitamin előanyaga, béta-karotin is jelentős mennyiségben található benne. Ásványi anyagok közül káliumot, nátriumot, magnéziumot, foszfort, vasat és kálciumot tartalmaz. Lutein tartalmának köszönhetően óvja szemünket, olajsav tartalma segít megelőzni a szív és érrendszeri betegségeket, az A- és E-vitamin pedig belülről szépítik a bőrt. Nem véletlen, hogy számos kozmetikai cikkben is találkozhatunk avokádó olajjal. Hozzávalók: 2-3 db érett avokádó fél citrom leve só, bors, fokhagyma 1. Az avokádókat meghámozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk, és egy tálba tesszük. 2. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymanyomón átpréselt fokhagyma gerezdeket, majd botmixerrel az egészet krémesítjük. 3. Végül hozzáadjuk a citromlevet is. Akár azonnal fogyaszthatjuk. :) Szendvicskrémként nagyon finom! Ani Tisztán,tudatosan!
Babbal töltött pita
Teljes kiőrlésű pitát (ovális alakút) találtam egy üzletben nemrégiben. Férjem nagyon szerette régen a gyrost, igaz ma már nem igazán tudná megenni a húsos verziót. Viszont nem csak hússal lehet készíteni, hanem zöldségekkel, hüvelyesekkel töltve. Néha napján eljutunk humusbárba, ahol csicseriborsóból készült humusszal és sok-sok zöldséggel töltik. Most viszont, hogy rátaláltam ezekre a pitákra, elkészíthettem úgy, ahogy a fejemben már régóta élt a gondolat: Sok babbal és némi salátával, hagymával paprikával. Íme a recept:
A recept:
Hozzávalók:
- Pita (fejenként legalább egy)
- főtt bab (mi a jó nagy szemű babot szeretjük mindenben)
- póréhagyma
- jégsaláta
- kápia paprika
Elkészítés:
A pitákat tepsiben kicsit megsütjük, megpirítjuk. Amíg melegednek, kissé barnás színt vesznek fel, addig elkészítjük a tölteléket, ami nagyon egyszerű. Természetesen úgy érdemes készíteni, hogy babot már korábban főzünk. (Ez is egy lehetőség a változatos bab-fogyasztásra.) A megfőtt babból kiveszünk valamennyit (ahhoz mérten, hogy hány főre kell a pitát készíteni, általában egy emberre egy pitát számolhatunk). A póréhagymát felszeleteljük, a salátaleveleket összetépkedjük, a kápia paprikát is felkockázzuk. Az egészet összekeverjük és egyszerűen megtöltjük a pitákat, majd elfogyasztjuk. Lehet bele csepegtetni olajat, pl. tökmagolajat, vagy tehetünk még hozzá további zöldséget, mint reszelt répa, vagy paradicsomgerezdek.
Diós-barna rizses sült
2014. március 3. Mindennapi ételeink
Feltétnek is nagyon finom, de önállóan is fogyasztható. Hozzávalók: 20 dkg barna rizs 4 nagyobb sárgarépa 2 fej vöröshagyma 1 bögre dió 1 bögre kesudió 10 dkg Violife növényi sajt, natúr 1 csokor friss petrezselyem (v. 3-4 ek. szárított) 3-4 gerezd fokhagyma 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. pirospaprika 1 ek. paprikakrém himalaya só - ízlés szerint Elkészítés: A rizst kifőzzük, majd egy tálba tesszük. A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. Erre rászórjuk a megdarált diót, az előzetesen meghámozott és lereszelt répát, a pirospaprikát, ízesítjük a paprikakrémmel, fokhagymával, sóval. Pár perc alatt "összesütjük-főzzük". Ehhez hozzákeverjük a reszelt növényi sajtot és olajjal kikent tepsibe simítva 20 perc alatt 180 fokon összesütjük. TIPP: Kesudió helyett használhatunk csupán diót.
Rizsmajonézes saláta
2014. március 1. Mindennapi ételeink
Kittinél olvastam a rizsmajonézről, tudtam, hogy ki kell próbálnom. :-) Hozzávalók: A rizsmajonézhez: 2 dl főtt barnarizs 2 dl növényi tej (natúr) 1 dl 4 szűz olaj mix 1 ek. mustár 2 ek. xilit himalaya só - ízlés szerint 3 ek. citromlé -- 2 nagyobb sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 lilahagyma 10 dkg Violife növényi sajt, füstölt 1 ek. sörélesztőpehely Elkészítés: A rizst megfőzzük, majd kihűtjük. Egy nagyobb tálba tesszük. Hozzáadjuk a folyékony hozzávalókat és elkezdjük botmixerezni. Amikor homogén, hozzáadjuk a többi hozzávalót is és teljesen összedolgozzuk. A répákat és hagymát meghámozzuk. A répát lereszeljük, a hagymát, a sajtot és a paprikát felkockázzuk. Egy tálba tesszük és annyi öntettel felöntjük, hogy jó dús salátát kapjunk. A sörélesztőpelyhet a legvégén adjuk hozzá.
Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül
2014. február 23. Zizi kalandjai
Totál elmaradásban vagyok, már, ami a beszámolót illeti, de néha magával ragad a hétköznap mókuskereke és a rengeteg tennivaló közül, a blog a végére marad, amikor már nincs erőm hajnal 1-kor kitenni egy új bejegyzést. A receptek állnak sorban, én meg kapkodom a fejem, hogy mikor lesz már végre időm, hogy megosszam veletek. Hát most!
A cukormentes kihívás második hete egész jól telt, azonban a tojást annyira megkívántam, hogy muszáj volt ennem tükörtojás formájában. Összesen az első alkalom óta még három alkalommal ettem tojást. Érzem, hogy a teljes vegán életmódra még nem vagyok készen, pedig rengeteg vegán ételt főzök, ilyeneket eszünk, de valahogy a tudat, hogy azért bármikor ehetek egy kis sajtot és tojást is, megnyugtat. Most viszont, hogy “megvontam” magamtól a tejtermékeket és a tojást, nem érzem magam jól. És, ha nem érzem jól magam, hiányoznak ezek az ételek, akkor nem erőszakolom meg a testem, hogy teljesen megvonjam magam ezektől az élelmiszerektől. Igazából tejtermékek közül leggyakrabban sajtot és vajat szoktam enni, tejet már gyerekkoromban sem szerettem, joghurtot/kefirt negyedévente egyszer eszem, amikor megkívánom. Egyébként egész jól megbarátkoztam a vegán sajtokkal és a minőségi margarinnal. Tojást pedig többnyire rejtett formában süteményekben eszem, de néha megkívánom a tükörtojást és akkor sütök magamnak egyet… vagy nyáron a tojásos nokedlit fejes salátával. Én úgy működök, hogy, amit megkívánok, azt vagy azonnal vagy egy-két napon belül meg kell csinálnom, mert addig a belső hangom nem hagy békén és hagyja, hogy kattogjon a fejemben: tojásos nokedli, tojásos nokedli. Nincs mese, muszáj megfőzni.
A harmadik hét az édességek utáni sóvárgásról szólt. Például elmentünk egy étterembe, ahol pizzát ettünk és az édességes pultnál megláttam a sajttortát. Na, a belső hang megszólalt: sajttorta, sajttorta. Annyira megkívántam, hogy már szenvedtem. A 70%-os csokikockák is hiányoznak, ez az igazság. Az egyedüli édes nasi a natúr ripsz-ropsz, rajta mandulvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával. Néha négy szeletet is megeszek, hogy csillapítsam az édesség utáni vágyamat. Most szombaton a biopiacon megkóstoltunk cukormentes meggyes-mákos és szilvás rétest, valamint almás és gesztenyés pitét (Lét Reform termékei, itt találjátok a választékot és rengeteg a cukormentes süti). Mindegyik almával volt édesítve, teljeskiörlésű lisztből készültek és isteni finomak voltak, főleg a gesztenyés pite. El is határoztam, hogy ezután mindig ezeket esszük szombatonként, mert finomak, elég édesek és vegánok is.
Hát itt tartunk… most már vágom a cetlit, hogy még hány nap van hátra a kihívásból. Nem tudom még, hogy mivel törjük meg a cukormentes kihívást, de bőven van terv a fejemben, ugyanis márciusban elkezdem tesztelni Ádi szülinapi tortáját is. Az ízek már nagyjából összeálltak a fejemben, de szeretném tesztelni mielőtt élesben is kivitelezem. Természetesen a torta vegán lesz és valószínűleg cukormentes is, banánnal tervezem édesíteni. Ha jól sikerül, biztosan felkerül majd a blogra is.
És akkor jöjjön a recept. Néhány vöröslencse levest már készítettem. Szeretem, mert ezt a fajta lencsét nem kell beáztatni, gyorsan megfő és rengeteg ízvariáció kihozható belőle. Ez a leves nagyon nagy adag, mi I.-vel néhány napig ettük, kiadós és laktató. A pisztácia pesto csak ráadás, anélkül is fogyasztható. A receptet a Kinfolk oldalán találtam. A pisztáciát a Noosti Kft-től kaptam tesztelésre és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével.
Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval
Hozzávalók 6 főre:
A leveshez:
- 3 bögre (kb. 500 g) vöröslencse, jól átmosva
- 10 bögre (kb. 2,5 liter) zöldség alaplé
- 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 5 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 nagyobb alma, meghámozva, csumája eltávolítva és szeletekre vágva
- 1 evőkanál köménymag
- 1 evőkanál chili pehely
- olívaolaj
- só, bors
A pestohoz:
- 1 bögre natúr, hántolt pisztácia, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva
- 3/4 bögre petrezselyem, felaprítva
- 1/4 bögre olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- csipet só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy nagy lábasban hevítsünk legalább 1/4 bögre olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd az almát és 2 teáskanál sót és főzzük 6-8 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a köménymagot és a chili pelyhet és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Adjuk hozzá a vöröslencsét, öntsük bele az alaplevet és fedőt téve rá főzzük kb. 20 percig, amíg a vöröslencse megpuhul. Ha nagyon habzik a teteje, akkor a habot időközönként távolítsuk el a tetejéről szűrőkanállal.
Adagokban turmixgépben pürésítsük teljesen simára, majd öntsük vissza a lábasba, ízesítsük, ha szükséges, ha pedig túl sűrűnek találjuk öntsük még hozzá egy kevés vizet.
Robotgépben aprítsuk fel a pisztáciát, hagyjunk benne néhány darabos részt. Öntsük egy kis tálba, adjuk hozzá a petrezselymet, az olívaolajat, citromlevet, keverjük jól össze és ízesítsük ízlés szerint.
Tálaljuk a levest melegen és tegyünk rá egy keveset a pestoból.
Köleses zöldséges bableves
2014. február 19. Éltető ételek
Még anyósomtól tanultam a tésztás bableves elkészítését, melybe mindig reszelt tésztát tett. Mostanában törekszem arra, hogy gyakrabban legyenek gluténmentes étkezések, így a tészta helyett köles került a levesbe. A gyerekeimnek ízlett, így ez a változat is mentve lett. Hozzávalók: - kb. 25 dkg fehér bab, éjszakára áztatva - 1 sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - kókuszolaj, pirospaprika, só, bors - házi ételízesítő - babérlevél, kömény - 1 marék köles A babot 2-3 db babérlevéllel felteszem főzni. Közben kevés kókuszolajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát, és belereszelem a fokhagymát is. Teszek hozzá 1 tk. pirospaprikát, ekkor már le kell venni a tűzről, nehogy megégjen a paprika. Amikor már majdnem megfőtt a bab (kb. 45 perc), hozzáteszem a hagymás zsírt, és az apró kockára vágott zöldségeket, és fűszerezem. Mikor már félig puha a zöldség, akkor teszem bele az átmosott kölest. Még 10 perc, és kész is a leves. Zöld levelekkel (zeller, petrezselyem) lehet díszíteni. Jó étvágyat!
Padlizsános lecsós rakott krumpli
2014. február 17. Éltető ételek
Ez egy nagyon egyszerű és olcsó recept. Főleg nyáron, amikor szezonja van a parikának és a paradicsomnak. Én szoktam télire készíteni lecsót üvegbe, így könnyen hozzáférhető alapanyagom van ilyenkor is. Bármilyen salátát kínálhatunk hozzá, tegnap mi "Retkes" káposztasalátát ettünk. Hozzávalók (2-3 főre) - 1 liter lecsó (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma) - 1 padlizsán - 2 kg burgonya - só, bors, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű A lecsót jó hagymásan, fokhagymásan készítsük el. A padlizsánt pácoljuk be reszelt fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és pici olajjal. Hagyjuk állni úgy 15 percig. Majd ezt a pácolt padlizsánt pár perc alatt süssük össze a lecsóval. A krumplit hámozzuk meg, és szeleteljük fel. Sós vízbe főzzük úgy 5 percig. Éppen csak, legyen még kemény. A lecsót öntsük bele a tepsibe, mely kb. 1 cm vastagon legyen az alján. Erre szépen állítsuk rá a krumplit, picit fedésbe egymással. Ez azért jó így, mert a krumpli teteje ropogós lesz, viszont alulról felszívja a lecsó zaftját. A tetejét szórjuk meg sóval és a fűszerekkel. Előmelegített sütőben 180-200 fokon süssük kb. 40 percig.
Szezámmagos szendvicskrém
Eredetileg hamis tepertőkrém a neve, de az ottani vitákat megelőzve szezámmagos szendvicskrémre kereszteltem. Egy nagyon egyszerű és finom krémet képzeljetek el, ami ásványi anyagokban és telítetlen zsírsavakban gazdag. A kókuszsír ugyan nem, de kis mennyiség szükséges bele. Ráadásul szoptatósok figyelem! :) Nincs benne hagymaféle, se káposzta, se gomba, se hüvelyes... A recept egy az egyben Vegalife Gyöngyié, az utóbbi időben sokszor készült a konyhánkban, és mindenkinek a kedvence lett, azért is reklámozom. Hozzávalók: 140 g szezámmag 80 g lenmag 1-2 ek olivaolaj 1-2 ek nem hidrogénezett kókuszzsír 1 tk pirospaprika 1 tk őrölt köménymag só 70 g szezámmagot finoman megpirítunk, nagyon kell vele vigyázni, mert hamar megég és akkor kesernyés lesz az íze. Mikor lehűlt, a többi maggal együtt finomra daráljuk kávédarálón. Majd hozzáadjuk a pirospaprikát, köménymagot és a sót is. A végén belekeverjük az olajat és a kókuszzsírt is.
Fenséges babsaláta
A kedvenc salátám a kedvenc babunkkal. Miután megfőtt a bab, pik-pak el lehet készíteni. Igazából mindig azt teszek hozzá a zöldségekből, ami éppen itthon van. Ízlésünknek megfelelően bármely más babbal is elkészíthető (pl. kidney babbal is nagyon finom).
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagyobb adag főtt virágbab vagy lóbab vagy vesebab
- 1/2 póréhagyma
- 1/2 kígyóuborka
- 1 kápia paprika
- 1/3 jégsaláta
- babérlevél
- víz
- só
- tökmag olaj (opcionális)
Elkészítés:
A megmosott babokat egy éjszakára vagy akár egy napra is beáztatjuk, majd a levet leöntjük (van, aki nem szokta), és sós vízben kezdjük el főzni. A főzés utolsó fél órájában adunk hozzá babérlevelet. A zöldségeket megmossuk, felaprítjuk. A jégsaláta néhány levelével befedjük a salátás tálunkat, a többi levelet pedig összetépkedjük. A felaprított zöldséggel összekeverjük a megfőtt babot. Kész is a salátánk, amely laktató, és annyira finom, úgy eteti magát, hogy vigyázzunk, meg ne ártson az epénknek, vagy a mértéktelen fogyasztása a beleinknek. Tökmag olajjal igazán finom étek.
Érdemes egy-egy babfőzés alkalmával nagyobb mennyiséget főzni (ha már úgyis áztatjuk, és a főzési idő sem 20-30 perc), változatosan felhasználni más-más étel elkészítéséhez.
Brokkoli-krémleves palacsinta-csíkokkal (vegán)
Korábban már készítettem brokkoli krémlevest, de növényi tej nélkül, úgymond "natúr", s a mostani abban is különbözik, hogy a levesben palacsintacsíkok voltak. Ha palacsintát sütünk, érdemes akár 1-2 kerek lapot félretenni és felhasználni levesbetétként pl. egy ilyen krémleveshez.
A recept:
Hozzávalók:
- Kb. 0,5 kg brokkoli
- víz
- 2-3 dl növényi tej
- só
- fokhagyma
- turmixgép
- levesbetéthez 1-2 egész palacsinta
Elkészítés:
A brokkolit rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy párolás előtt sóval meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá a párolás elején. Amikor a brokkoli jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük először egy kevés vízzel (ha elég víz maradt a párolásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet), így turmixoljuk jó pépesre, végül pedig kb. 2-2,5 dl növényi tejet is adunk hozzá. Összeturmixoljuk ismét. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. A turmixot a fazékba visszatöltjük, az első forrásig még forralunk rajta rövidet, és kész is a leves. Tálalásnál pirított palacsinta-csíkokat és tökmagot szórtam a tetejére. (Ezen a napon készítettem az előző receptemet, a zserbós palacsinta-tortácskákat, és a palacsintalapok széleit levágtam, ezt használtam fel a leveshez.)
Póréhagymás kínai kel saláta
2014. február 7. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű, finom, egészséges, olcsó saláta :-) Hozzávalók: 1 szál póréhagyma 1/2 kínai kel 15 dkg olajbogyó 15 dkg natúr tofu 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 1 ek. sörélesztőpehely himalaya só - ízlés szerint citromlé - ízlés szerint Elkészítés: Miután megmostuk, a póréhagymát felkarikázzuk, a kínai kelt felaprítjuk, a tofut felkockázzuk, az olívabogyóról lecsepegtetjük a levét. Mindezt egy nagy tálba tesszük. Az öntethez az olajat kikeverjük a sörélesztőpehellyel, sóval és citromlével. Ezt tálalás előtt 10-15 perccel öntjük a saláta alapra.
Csicseriborsós köles(kása)
2014. február 5. Éltető ételek
Nagyon szeretem a csicseriborsót, a hüvelyesek közül ez a kedvencem. Könnyebben emészthető, itt írtam kedvező élettani hatásáról. Ez az étel gyorsan kész van, ha van előre főzött borsó. A képen látszik, hogy a borsó ki van csírázva. Már jártam így máskor a lencsével, csak most áztatás után a hűtőbe tettem be. Pár nap múlva vettem észre, hogy kicsírázott. Ezt főztem meg babérleveles vízbe. Hozzávalók (2 fő) - 1 nagy hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 sárgarépa kis kockára vágva - 1/2 karalábé kis kockára vágva - 1 csésze brokkoli kis darabokra szedve - 1 csésze főtt csicseriborsó - 1 csésze átmosott köles - só, chili, házi ételízesítő Nagyon hamar elkészül. A hagymát és a reszelt fokhagymát kevés kókuszolajon megpirítom, majd hozzáadom a répát és a brokkolit. Pár percig együtt sütöm, majd hozzáöntöm a megfőtt csicseriborsót kb. 2 csésze főzővízzel. Ezután beleteszem a kölest is és fűszerezem. Kb. 10 perc alatt meg is puhul. Figyeljünk arra, hogy ne legyen száraz, ha szükséges pótoljuk a borsó főzővizével. Fedő alatt hagyjuk még egy picit párolódni.
Piros pesto
2014. február 4. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 piros húsú kaliforniai paprika 5 dkg kesudió 2 érett paradicsom 5 dkg bazsalikomlevél v. 3-4 tk. morzsolt bazsalikom 2-3 gerezd fokhagyma 6 aszalt paradicsom 3 ek paradicsompüré 150 ml olivaolajjal kevert aszalt paradicsom 10 dkg Viofast növényi sajt 4 szűz olaj mix Elkészítés: Süssük meg egy olajjal kikent tepsiben 170 fokon, kb. 30 perc alatt paprikát, ez idő alatt egyenletesen megperzselődik és felhólyagosodik. Várjuk meg, amíg kihűl és vágjuk félbe, távolítsuk el a héját, a magokat és a csumáját. Enyhén pirítsuk meg zsiradék nélküli serpenyőben a kesudiót, gyakran forgatva, hogy egyenletesen barnuljon. Az olaj és a sajt kivételével az összes hozzávalót tegyük egy konyhai robotgépbe vagy a kézimixer tálkájába, és alaposan turmixoljuk össze. Majd a legvégén öntsük hozzá az olajat és keverjük össze. Hűtőben tároljuk. TIPP: finom pástétomként is, de tésztára téve laktat, gyors ebéd is egyben.
Búzahússal töltött kelkáposzta
2014. február 3. Mindennapi ételeink
Igazi laktató téli ételkülönlegesség! Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta 1/2 kg vöröshagyma 2 ek. pirospaprika 4-5 gerezd fokhagyma 2 kanál paradicsomlé 1 ek. paprikakrém (csípős) himalaya só ízlés szerint 2-3 dl víz 15 dkg elkészített búzahús 25 dkg főtt barnarizs -- Tejfölhöz: 5 dkg kesudió 1 ek. 4 szűz olaj mix 1 tk. citromlé 1 tk agavé cukor csipet himalaya só Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olaj + víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az ételízesítőt, sót, fokhagymát, paradicsomlevet. Elvesszük ennek az alapnak az 1/3 részét, belekeverünk 15 dkg megdarált szejtánhúst, 15-20 perc alatt összefőzzük, majd belekeverjük az időközben félig (dupla vízben) megfőzött rizst. Lezárjuk a tűzhelyet. A kelkáposztát leveleire szedjük, megmossuk és lobogó vízben 2-3 percig főzzük. Leszűrjük, kihűtjük, majd kivágjuk a vastag ereket. A káposzta levelekbe tekerjük a fenti rizses" húst" és a tepsibe rakjuk. 2-3 dl magtejfölt készítünk (a tejföl alapanyagait összebotmixerezzük), és összekeverjük a maradék pörkölt szafttal, majd a káposzta töltelékekre öntjük. Sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A búzahúst így készítjük.
Currys pirított cukkini hagymával
Imádom a fokhagymás pirított cukkinit, és más zöldséget is,
de most úgy gondoltam, hogy kipróbálom curry porral is.
Finom lett. Barna rizzsel kitűnő fogás.
Elkészítés:
A cukkinit szeletekre vágjuk, megsózzuk, és bedörzsöljük curry porral, megszórjuk fokhagyma porral. Picit várunk, míg beszívja a sót, majd szőlőmagolajban serpenyőben vágott lila hagymával együtt megpirítjuk.
Önmagában is finom, de laktatóbbá tehető kölessel vagy barnarizzsel.
*
Burgonyás csicsóka krémleves
A csicsókáról jól megérdemelten sokat hallani mostanság. Jótékony élettani hatásai miatt fogyasztása reneszánszát éli. Termesztése egyszerű, mivel jó szárazságtűrő, igénytelen növény. Kedveli a homokos talajt is. Fogyasztása különösen a cukorbetegeknek ajánlott, mivel képes szabályozni a vércukorszintet. Prebiotikus hatású, magas ballasztanyag tartalmának köszönhetően serkenti az emésztést, javítja a bélrendszer működését. Magas kálium, kalcium, magnézium és foszfor tartalommal rendelkezik. Jelentős szerepük van az erek védelmében, rendszeres fogyasztásával csökkenthetőek a szív és érrendszeri betegségek, támogatja az immunrendszer megfelelő működését, valamint a hormonális egyensúlyt is támogatja. Ide kattintva még többet olvashatsz a csicsóka jótékony hatásairól. Hozzávalók: 6-7 gumó csicsóka 2 szem burgonya 1-2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek: petrezselyem, lestyán, tárkony, himalája só, fehér bors hidegen sajtolt olaj 1. A csicsókákat és burgonyát megtisztítjuk, a hagymát felkockázzuk. Kevés olajon picit megpirítjuk őket, majd felöntjük vízzel. 2. Főzés közben fűszerezzük, majd a fokhagymát is hozzáadjuk. 3. Végül az egészet összeturmixoljuk. 4. Fokhagymás pirítóssal tálahatjuk. :) Ani Tisztán, tudatosan!
Sütőtök-krémleves tökmagolajjal
Napjainkban nem igazán süt a napocska mifelénk, ezért próbálok sárga színű ételeket is készíteni. A sütőtök magas C-vitamin forrás, kiváló táplálék antioxidáns jellege miatt is. Magas kálium-tartalma van, ennek köszönhetően vértisztító, méregtelenítő hatású. Említést kell még tenni arról, hogy tiamint tartalmaz, így nem csak az emlékezetünket, de a hangulatunkat is képes javítani. Luteinjének köszönhetően pedig a látásjavításban veszi ki szerepét. Egyszerű étel a következő krémleves, de mégis különlegessé tehetjük vele a napunkat. Egy forró, sütőtökből készült krémleves és egy rövid időre minden gond és bú elszáll a közelből. Élvezzük!
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kisebb sütőtök
- víz
- ételízesítő
- 5-6 gerezd fokhagyma
- tökmag-olaj
- pirított tökmag
Elkészítés:
A tököt megpucoljuk, kimagozzuk és felaprítjuk. (Nagyon vékony szeletekre vágtuk fel a sütőtököt.)
Az egészet vízzel kb. negyedéig-feléig felöntjük, meghintjük ételízesítővel és pépesre főzzük az apróra vágott fokhagymával együtt. Amikor megfőtt, és valamennyire kihűlt, összeturmixoljuk. Tehetünk hozzá egy kis növényi tejet (pl. kókusztejet). Ha túl sűrű, turmixolás után még önthetünk hozzá némi vizet, és épp egy rottyanásig ismét főzzük.Tálalásnál hidegen sajtolt tökmag olajat csepegtetünk a leves tetejére a tányérokban. Ízlés szerint még tehetünk hozzá tálalásnál pl. apróra vágott újhagymát, vagy csilipaprikát, vagy pirított tökmagot. Igazán finom étel akár családi összejövetelekre, ünnepekre.
Csicserikrémes padlizsán - lasagne
Ez a recept a német Vegán Kihívásos, Attila Hildmann legújabb könyvéből, a 'Vegan for Youth' c. könyvből származik. Maga a könyv külön is megér majd egy misét, pl. ebben már 60 napos a Kihívás, és nem csak 30 napos. Előzetesben annyit róla, hogy a receptek nagyon jók alapból, bár néha kicsit egyhangúak (non stop padlizsán, paradicsom, és édes burgonya szerepel bennük:). Az alapkoncepcióval viszont, miszerint most megmondja a tutit az örök fiatalság témakörében, némiképp melléfogott szerintem Attila Hildmann.... Eléggé összecsapott antréval, egy japán és egy olaszországi utazással gondolja alátámasztani abbéli koncepcióját, hogy a vegánság az örök élet titka....:) A koncepció még csak nem is lenne rossz:), de az indoklásai időnként olyan kis bárgyúan egyszerűek...:) Na, de visszatérve ehhez a recepthez, nagyon különleges, és ugyanakkor igen csak laktató ízvilág született! Próbáljátok ki!;) Csicserikrémes padlizsán - lasagne Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): 1 padlizsán 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 3 ek. olívaolaj tengeri só 250 g főtt csicseriborsó 50 g natúr kesudiókrém 1/2 tk. kurkuma 30 ml szénsavmentes ásványvíz 280 g főtt cékla (kb. 3 kisebb fej cékla) 1 ek. frissen préselt citromlé 1/2 tk. rizsszirup (agave szirup) őrölt fekete bors 1/4 cs. metélőhagyma, felaprítva Melegítsük elő a sütőt 220 fokra légkeveréssel. A padlizsánt lemossuk, és kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk. 2 ek. olívaolajat elkeverünk a felaprított fokhagymával és 1/4 tk. sóval, ezzel a keverékkel bedörzsöljük a padlizsánszeleteket, és 14 percig sütjük a középső sínre téve, egy sütőpapírral bélelt tepsiben. Közben a lecsöpögtetett csicseriborsó pürésítjük egy mixerben a kesudiókrémmel, a sóval, kurkumával és ásványvízzel. A főtt céklát kis kockákra vágjuk, és a citromlével, a maradék olívaolajjal, a rizssziruppal, sóval-borssal ízesítjük. A megsült padlizsánszeletekre rétegezzük emeletenként a csicserikrémet, a tetejére halmozzuk a céklát. A felaprított metélőhagymát a tetejére szórjuk.
Tökmagos kölesfasírt
2014. január 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 4 csésze főtt köles (szárazon 1/2 csésze) 4 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 2 db kápia paprika 1 csésze őrölt tökmag 1 ek. fokhagyma-granulátum 1 tk. himalaya só kenyérmorzsa Elkészítés: A kölest dupla mennyiségű vízben megfőzzük. A megpucolt sárgarépát vágjuk fel karikákra, kevés vízen pároljuk puhára, majd villával törjük össze. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd kevés vízen megpároljuk. A kápia paprikákat apró kockákra vágjuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Az összes hozzávalót egy tálban összekeverjük. A masszából fasírtokat formálunk, melyeket morzsában megforgatunk, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A tetejüket olajjal meglocsoljuk. 180 foko s sütőben, 40 perc alatt süssük meg a fasírtokat, félidőben fordítsuk át a másik oldalukra. Melegen és hidegen egyaránt finom.
Kölesalagút spenótos töltelékkel (vegán)
Miért együnk kölest rendszeresen, minden héten? A köles olyan fehérje-forrás, amely lúgosít, segít helyreállítani a szervezet pH-egyensúlyát. Triptofán nevű aminosavat tartalmaz, amely közreműködik a szerotonin (boldogság-hormon) termelődésében. Tehát a köles gyakori fogyasztásával csökkenthetjük a rossz hangulatunkat vagy akár alvászavar esetén is segíthet. Antioxidáns is, valamint képes a rossz koleszterinszintet csökkenteni, a jót pedig emelni. Nemcsak magnéziumban, hanem különféle B-vitaminokban is meglehetősen gazdag, emellett vasat, foszfort és mangánt is tartalmaz. S ami fontos, gluténmentes gabona, lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Fogyókúrázóknak pedig ajánlott, mivel alacsony kalória, ellenben magas rosttartalma van. Tovább érezheti magát telítettnek az, aki beépíti fogyókúrájába.
Egy esetben ellenjavallatot kell megfogalmazzak, ez pedig pajzs-mirigy nem megfelelő működés esetén túlzott fogyasztása nem ajánlott.
A recept:
Hozzávalók:
30 dkg köles
10-20 dkg zabpehely
ételízesítő
spenót (1/2 csomag spenótpürét használtam)
fokhagyma
olaj
só
sütőpapír
Elkészítés:
A kölest ételízesítővel megszórt vízben puhára főzzük. Amikor a szemek megpuhultak, egy kis kurkumával és szükség szerint további sóval vagy ételízesítővel összekeverjük.
A spenótpürét zabpehellyel, fokhagymával és kevés sóval összefőzzük. Akkor jó, ha tömörebb, mint egy zabkása. Tulajdonképpen ez is zabkása, csak nem édes, gyümölcsös, hanem zöldséges. Opcionálisan egy kevés növényi tejet is tehetünk hozzá (1-1,5 dl), ekkor több zabpelyhet fog felvenni.
Fogunk egy őzgerinc- vagy egy kenyérformát, kibéleljük sütőpapírral. A két szélén hosszában úgy lelógjon a papír, hogy azzal sütés előtt befedhessük a kölesalagutat.
A kölest szétterítjük a formában, úgy, hogy oldalra is jusson, illetve majd a tetejére is maradjon. (Mivel a teteje lesz a "talpa", ezért érdemes vastagabb rétegre hagyni a tetején a kölest.) A megfőtt spenótos zabkását az elterített kölesre, a formába tesszük. Mindezt befedjük a maradék kölessel. A tetejére nagyon kevés olajat öntünk. Befedjük sütőpapírral és kb. 20-25 percig közepes lángon sütjük, majd a maradék 10 perc-negyed órára lehajtjuk a tetejéről a sütőpapírt.
Miután megsült, a formában hagyjuk kicsit kihűlni, szikkadni. Majd a tálaló-edényre tesszük, szeletelhetjük is.
Akik nem zabpehellyel szeretnék az alagút belsejét megtölteni, a megpárolt spenótot főtt kölessel is összekeverhetik. Az eljárás ugyanaz.
Búzahús szalámi
2014. január 13. Mindennapi ételeink
Nagyon finom vegán szalámi, már hasonló szerepel a blogon, ill. A tavasz ízei szakácskönyvben is megjelent, de ez most egy újragondolt változat. :-) Hozzávalók: 20 dkg búzasikérpor 15 dkg füstölt tofu 4 ek. teljes őrlésű kenyérmorzsa 6 ek. darált dió 2 ek. búzakorpa 2-3 ek. majoranna 1 fej fokhagyma 2-3 tk. himalaya só 2-3 tk. ételízesítő 1 ek. őrölt pirospaprika 1-2 tk. kömény 4 tk. paprikakrém 4 ek. szójaszósz 1-2 dl víz Elkészítés A száraz alapanyagokat és a villával összetört tofut egy tálba öntjük, összekeverjük. Ez után öntsük hozzá a vizet és a szójaszószt, és kezdjük el összegyúrni. Addig kell gyúrni, amikor már a sikér összehúzza az egészet, és jó kemény lesz a masszánk. Vágjuk fel 6-8 darabba, az egyes adagokból tenyerünkkel formázzunk kis hengereket. Egyesével csavarjuk be jól sütőpapírba, úgy, hogy mindkét végén hagyjunk sütőpapírt (úgy néz majd ki, mint egy szaloncukor), és süssük közepes lángú sütőben 20-25 percig. Majd bontsuk ki a hengereket a sütőpapírból, kevés olajjal kenjük ki a tepsit, és időnként megforgatva, további 10-15 percig süssük a szalámit. Kiváló szendvicsfeltét.
Mediterrán fűszerkeverék
Mediterrán fűszerkeverék: Nyáron amit lehetett begyűjtöttem a kertből és megaszaltam, hogy legyen télen is mit enni. Elnézegetve a polcon sorakozó aszalványokat, kitaláltam, hogy mixelek egy fűszerkeveréket. Ez aztán ízesíthet leveseket, krékereket, önteteket... és ajándéknak se utolsó... Persze az összetételt és a hozzávalók mennyiségét mindenki saját ízlése szerint tovább variálhatja. Mediterrán fűszerkeverék: sárgarépa zöldség hagyma fokhagyma zeller zöldje paradicsom Ezek szárított állapotban kerültek a turmixgépembe, és ott szinte porrá őröltem. Akinek nincs elég erős turmixgépe, kávédarálóban is megőrölheti.
Balzsamecetes sült cékla/répa zabfasírttal
2014. január 10. Éltető ételek
A cékla igazi téli étel. Így sütőben sütve meg igazi melegítő étellé válik. Hiszen minél tovább főzzük az ételt, annál koncentráltabb energiájú lesz. Ezért télen nagyon jó a hosszú ideig tartós sütés, ezzel ellensúlyozva a hideget. A gyerekek kedvéért répát is vágtam hozzá, valamint fűszeres krumplit is grilleztem. Balzsamecetes sült cékla/répa - 0,5 kg cékla - 0,5 kg répa - 1-2 ek. balzsamecet - 3-4 ek. kókuszolaj - 1 tk. kömény - só, bors A céklát és a répát meghámozom, és egyforma, de nem túl kicsi darabokra vágom. A hámozott cékladarabokat tepsibe teszem, megsózom, megszórom köménymaggal, borssal, sóval. Meglocsolom a kókuszolajjal és a balzsamecettel, majd jól összeforgatom, hogy az olaj és balzsamecet jól bejárja a zöldséget. Lefedve 200 °C-ra előmelegített sütőbe teszem, és kb. 1 óra sütés után leveszem a fedelét és még 10-15 percig sütöm nagyobb lángon. Zabfasírt - 5 dkg zabpehely - 5 dkg zabliszt - 5 dkg őrölt lenmag - 2 dkg pirított, őrölt szezámmag - házi ételízesítő - 1-2 ek. napraforgómag - fűszerek: pirospaprika, só, bors, majoranna - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 répa reszelve - forró víz (kb. 2,5 dl) - 2 tojás A szárazanyagot összekeverem, és leöntöm forró vízzel. Állni hagyom legalább 15 percet. Fűszerezem, belereszelem a répát és hozzáadjuk a tojást. Sűrű nokedli állagú masszát kapunk. Egy serpenyőt felhevítünk, és teszünk bele egy kis kókuszolajat. Kanállal kis halmokat rakunk bele, és mindkét oldalát megsütjük. Jót tesz a fasírtnak, ha egy kicsit hagyjuk kihűlni. Vékony szeletekre vágott krumplit grilleztem meg a sütőben, és ezt is hozzá kínáltam.
Rakott kelbimbó (vegán)
2014. január 8. Mindennapi ételeink
Igazi téli finomság ebédre. :-) Hozzávalók: 1 kg kelbimbó 20 dkg jázminrizs póréhagyma - ízlés szerint 6 dl szójatejszín 2 ek. sörélesztőpehely 4-5 ek. kenyérmorzsa 3-4 ek. olaj himalaya só-ízlés szerint Elkészítés: A rizst kétszeres sós vízben a szokásos módon megfőzzük. A kelbimbókat félbevágjuk és szintén sós vízben roppanósra pároljuk. A szójatejszínt egy tálban összekeverjük a sörélesztőpehellyel, és a fűszerrel. Egy tepsit kiolajozunk, alulra a kelbimbó harmadát lerakjuk, erre rákarikázzuk a póréhagyma felét, majd befedjük rizs felével és meglocsoljuk a tejszín felével. Meglocsoljuk olajjal, majd ismét egy kelbimbóréteg és póréhagyma, majd rizs következik. Erre ismét kelbimbót halmozunk, majd meglocsoljuk a maradék tejszínnel és megszórjuk a morzsával. 180 fokos sütőbe téve 30-40 perc alatt összesütjük.
Padlizsán csónakok
Jó régen vár a posztolásra ez a recept. Még ősz végén készült, mikor leszedtük a fagy elől a padlizsánokat, és elég sok apróság is sorra került. Akkor találgattuk, hogy mi készüljön belőle. Hozzávalók: 4 db kisebb padlizsán 15 dkg szejtáncsík / szójakocka / Goody-foody 15 dkg barnarizs 1 szál répa 1 kis fej vöröshagyma 1 marék olajos mag 3 tk só 2 ek olivaolaj fűszerek (bazsalikom, borsikafű, köménymag) A barnarizst 2,5x-es mennyiségű sós vízben 45-50 percig főzzük. Ha szójakockát használunk, jó sós vízben megfőzzük, átmossuk, leszűrjük, majd kevés olajjal és fűszerrel megkeverve állni hagyjuk. A szejtán készítésre még sosem vettem rá magam, inkább készen vásároltam itt a bioboltban, de ha valaki nagyon ráér, KatAnyaka leírása nagyon jó kiindulópont. (A kiposztolása óta szemezek vele, hogy majd egyszer...) A répát lereszeljük, a vöröshagymát felaprítjuk. A padlizsánokat kettévágjuk hosszában, a belsejét (ujjnyi vastag szélét hagyva) kivájjuk, a belét apróra vágjuk, a vöröshagymával együtt a rizshez keverjük. Picit sózzuk, fűszerezzük, majd a padlizsán csónakokat kibéleljük vele. A tetejére halmozzuk a szejtán csíkokat, némi répát. A végén az olajos magokat kevés vízzel összeturmixoljuk, picit sózzuk azt is, és a csónakok tetejére öntünk egy egy adagot (tejföl, vagy sajt helyett). A csónakokat olajjal kikent tepsibe tesszük, és bő fél óra alatt készre sütjük.
Csípős pirított tofu steak
2014. január 7. Zizi kalandjai
Nem tudom ki, hogy van vele, de én ma este már rosszul lettem az édes íztől, a csokitól és a süteményektől. Telítődtem az elmúlt év során, főleg decemberben. Ahogy kevesebbet süt a nap, az az egy-két-három kocka 70%-os csoki elmaradhatatlan ebéd és vacsora után is. Sőt néha napközben csak úgy… Éreztem, hogy ma estére a testem frissért, nyersért, zöldért kiáltott és mindennél jobban kívántam a cukormentes februári kihívást! Mondjátok, hogy ti is vágytok rá!!!
Szóval az idén sem fog elmaradni a kihívás… szeretnék most szigorúbb lenni magammal (és veletek, ha beszálltok!) és még inkább “megtisztítani” a szervezetemet a savasító ételektől, italoktól. Remélem lesznek társaim a 28 nap alatt és nem magányos farkasként fogok menetelni az úton… ugye van egy cél (méregtelenítés, tisztább test, ragyogóbb bőr, stb.), de mindig az odáig vezető út a legfontosabb. És ha ezt még van is kivel megosztani, akkor hálásak lehetünk! Aki tavaly beszállt, az tudja mire számíthat… aki pedig újként fog csatlakozni, az megtanulja próbára tenni magát, a türelmét, a testét és az édes íz iránti addikcióját. Igen, mindannyian cukorfüggők vagyunk, még ha ezt próbáljuk is tagadni! A lényeg, hogy aki velem tart, az már most kezdje el lélekben felkészíteni magát… persze testben is készülhetünk… például kevesebb csokit eszünk és egy szelet süti helyett inkább válasszunk egy almát uzsonnára.
Édes receptek még lesznek ebben a hónapban, de most itt egy olyan gyors hétköznapi vacsora ötlet, amely feldobhatja a rutinná vált vacsorára készült receptjeink tárházát. Én karácsonykor is elkészítettem és azok, akik még nem próbálták a családból, elismerően bólogattak, hogy a tofu tényleg finom. Egy kis nedves és száraz pác, majd forró, száraz serpenyőben pirítás (majdnem feketítés!) és kész is… tálalhatjuk rizzsel vagy burgonyapürével, bármilyen zöldséggel. Én kelbimbót pirítottam hozzá.
Csípős pirított tofu steak
Hozzávalók 2-3 főre:
- 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd 4-6 egyforma szeletre vágva
- 4 evőkanál szójaszósz
- 2 evőkanál pirított szezámolaj
- 4 teáskanál pirospaprika
- 2 teáskanál őrölt feketebors
- 2 teáskanál tápióka keményítő (kukorica keményítő is használható)
- 1 teáskanál Himalaya kristálysó vagy tengeri só
- 1/2 teáskanál friss vagy szárított oregánó
- 1/2 teáskanál friss vagy szárított kakukkfű
- 1/4 teáskanál cayenne bors
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- kevés kókuszzsír vagy napraforgó olaj
Egy tányérban/tálkában keverjük össze a szójaszószt a szezámolajjal. Egy másik tálkában pedig keverjük össze a száraz hozzávalókat: pirospaprika, feketebors, keményítő, só, oregánó, kakukkfű, cayenne bors.
A tofu szeleteket tegyük a nedves pácba és hagyjuk 5 percig állni, majd forgassuk meg a száraz pácban is úgy, hogy minden oldalukat befedje a pác.
Egy teflon serpenyőt forrósítsunk fel, majd tegyük bele a bepácolt tofu szeleteket és süssük mindkét oldalukon 2-3 percig, amíg majdnem megfeketednek. Vegyük ki, majd állítsuk takarékra a lángot, tegyünk egy kevés kókuszzsírt a serpenyőbe és pirítsuk meg a felaprított fokhagyma gerezdeket. Tálaljuk a tofu steaket pirított fokhagymával megszórva.
Jó étvágyat!
Ricset - a hús nélküli sólet
A minap készítettem el születésnapi kívánságra Hermin néni múlt század eleji receptje alapján a szegények sóletjét, a ricsetet. A családi recept szerint a ricsetben nem volt sem hús, sem tojás, viszont zsírral készült, ezért ezt lecseréltem növényi olajra, emellett feldobtam egy kis paradicsommal, és aki szereti a füstölt ízhatást, az gazdagíthatja egy kis pimentónnal (füstölt ízű fűszerpaprika). A végeredmény egy nagyon finom, laktató egytálétel, ami a 88 éves szülinapos szerint egészen olyan lett, mint amit kislánykorában Hermin néni konyhájában evett.
Hozzávalók:
- 15dkg tarkabab
- 15dkg fehér bab
- 4db répa (karikákra vágva)
- 4db petrezselyemgyökér (karikákra vágva)
- 6-8 db paradicsom negyedelve
- 15dkg árpagyöngy
- 3 db vöröshagyma
- 6-8gerezd fokhagyma
- 6 babérlevél
- 5-6 ek olívaolaj
- 3 tk őrölt fűszerpaprika
- 1,5-2 tk pimentón ( aki szereti a füstös ízhatást, ezzel feldobhatja)
- 2 tk őrölt fekete bors
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
Az apróra vágott hagymát olajon dinszteld meg, és egy megfelelő méretű, tűzálló edény alján szétterítsd szét, majd egy sor babot, egy sor gerslit és egy sor zöldséget rétegezz rá. Ezt addig ismételd, amíg elfogynak az alapanyagok.
A fokhagymagerezdeket és a babérleveleket, dugdosd be a rétegek közé, amikor a rétegzést végzed. Öntsd fel vízzel addig, hogy ellepje, majd fűszerezd sóval, borssal, paprikával.
180 °C-ra előmelegített sütőben süsd 3 órán keresztül (célszerű lefedni az első 2 órára alufóliával, mert az enyém teteje eléggé szenes lett). Időnként nézz rá, és az elfőtt vizet pótold. A töltött káposztához hasonlóan nem kavarjuk át az ételt, hanem fogókesztyűvel, óvatosan jobbra-balra elforgatva akadályozzuk meg az odakozmálást.
Csicseri borsó, bab, lencse, fekete szemű menyecske - avagy humusz a kenyérre
Vagy csicseriborsó pástétom. Kinek hogy tetszik. Amikor gyerek voltam, annyit tudtam kb. a csicseriborsóról, hogy valamiképpen a babfélék rokona lehet, mert úgy szól az ének... :) Később aztán Anya sokszor készített csak úgy natúran főve is, mert úgyis nagyon finom, persze falafel gombócnak sem rossz. Legutóbb humusz készült olívabogyó feltéttel. Hozzávalók: 2 bögre csicseriborsó megfőzve / vagy konzerv doboz 3 ek szezámpaszta, vagy tahini 1 nagyobb gerezd fokhagyma 1/2 citrom leve 1 tk só 2 ek olivabogyó apróra vágva 2 ek olivaolaj A csicseriborsót, ha magunk készítjük, érdemes beáztatni előző este, és másnap a vizét leöntve megfőzni. Ha előre gondolkozunk, akár 2 napot csíráztathatjuk is, és azután mehet a fazékba, úgy könnyebben emészthetővé válik. A szezámpaszta összetevői végeredményben szinte ugyanazok, mint a humuszéi, ezért külön nem szoktam ehhez készíteni, hanem csak némi vizet összeturmixolok szezámmaggal, és azt adom a krémhez. (Egyébként 10 dkg szezámmaghoz 1-2 gerezd fokhagymát, 3 ek olivaolajat, 50 ml vizet, némi citromlevet és sót adunk, azt turmixoljuk finomra. Ez a krém már önmagában is használható.) Az összes hozzávalót egy nagyobb edényben összeturmixoljuk az olívabogyó kivételével. Azt a végén apróra vágva halmozzuk a krém tetejére. Ha nagyon sűrű lenne, a megfőtt levével hígíthatjuk. Teljes kiőrlésű kenyérrel komplettált fehérje tartalmú eledelt kapunk, ami igen magas magnézium és kalcium tartalmú.
Balzsamecetes, fűszeres sült zöldségek gombás csicserifasírttal
Nagyon finom zöldségeket és gombafasírtot ettem tegnap.
Ezt próbáltam meg “utánozni”.
Saját változatom is finom lett nagyon, bár még nagyon pici igazításra szorul részemről.
Gombás csicserifasírt:
Fél konzerv doboz (vagy két maréknyi előző éjszaka beáztatott és megfőzött) csicseriborsót, és 3-4 szem csiperke gombát aprítógépben összeaprítunk, és egy tálba tesszük. Ez lesz az alap massza, ezt fűszerezzük ízlés szerint: sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, és apróra vágott lilahagymával. Fél kávédarálónyi őrölt lenmagot is hozzákeverünk, ez fogja betölteni a tojás szerepét, azaz összefogni a masszát.
A kész masszából lapos fasírt gombócokat formálunk, majd meghempergetjük őket zsemlemorzsában (pl. tönkölymorzsában). Enyhén szőlőmagolajozott serpenyőben megpirítjuk mindkét oldalát és a teljes sülésig tepsiben sütjük meg őket. Így nem marad túl száraz, viszont kevesebb olajat szív magába.
Balzsamecetes, fűszeres, sült zöldségek:
Tetszés szerint választott zöldségeket (többnyire gyökérzöldségeket – én jelenleg sárgarépát és céklát választottam) enyhén sós és balzsamecetes vízben félig puhára megfőzünk. Ezt követően rövid időre balzsamecetes marinádba tesszük: balzsamecetbe zöldségfűszereket szórunk: én provancei zöldségkeveréket, majorannát és rozmaringot használtam.
A balzsamecettel átitatott zöldségeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és teljes puhulásig sütjük. Időnként újra megkenhetjük egy kis balzsamecettel őket.
Hidegen, melegen is nagyon finom, felhasználható köretként bármilyen ételhez.
Én ma ezt a gombás csicseriborsó fasírttal és barna rizzsel tálaltam.
Frankfurti leves
A bőséges ünnepi ételsorok után a frankfurti leves önmagában is elegendő, jóleső ebéd lehet. Hozzávalók: 2 közepes krumpli 1 kis fej kelkáposzta 3 ek olaj 1/2 kk asafoetida (vagy fokhagyma) 1 kk pirospaprika 1/2 kk őrölt fűszerkömény 1 kk majoránna egy csipet őrölt feketebors 2,5 kk só 1 pár... tovább>>
Aszalt paradicsom fűszeres olajban
Épp már leáldozóban vannak a karácsonyi ajándékozások, mivel az ünnep vége felé járunk. Most egy olyan gasztro-ajándék ötletet mutatok, amit nem csak karácsonykor készíthetünk el. Húsvétra, születésnapra, vagy csak úgy, ha vendégségbe vagyunk hivatalosak. Nagy előnye, hogy ha van a konyhánkban aszalt paradicsom, akkor egész gyorsan reprodukálhatjuk.
A recept:
Hozzávalók:
- Kb. 1 kisebb bögrényi aszalt paradicsom (ha kis üveggel készítünk)
- 4-7 gerezd fokhagyma
- kakukkfű
- 1-2 szál babérlevél
- darabos himalaya-só
- olíva és napraforgó olaj (1/2-1/2 arányban)
- üvegecske
Elkészítés:
A fokhagyma gerezdeket megpucoljuk és az aszalt paradicsommal együtt az üvegbe rétegezzük. Amikor az üveg megtelt a tetejére szórunk kb. 1 evőkanálnyi himalaya-sót, egy-két csipet kakukkfüvet és a legtetejére 1-2 babérlevelet. Az egészet felöntjük fele mennyiségű olíva, fele napraforgó olajjal. Néhány napig hűvös helyen pihentetjük. Ajándékozásra kitűnő gasztro-ajándék, de az így elkészített paradicsom felhasználási lehetősége igen gazdag - kenyérbe, kenyérre, pástétomnak, stb.
UI: A fűszerek szabadon variálhatók egyéni ízlésnek megfelelően!
Napraforgós kölesfasírt
Zöldbab főzelékhez ötletelgettem abból, ami éppen kéznél volt. Frissen nagyon finom lett, ropogós, bár bevallom kifelejtettem belőle a sót. Ennek ellenére jó párat bekaptunk belőle ebédkor. Hozzávalók: 1 bögre köles 1/2 bögre napraforgómag 1/3 bögre szezámmag 1 tk vegamix 1+3 ek olivaolaj 1 kk só 1 kk vöröshagymapor / kis fej vöröshagyma apróra vágva 1 csokor petrezselyem zöld apróra vágva 1/2 bögre tk zsemlemorzsa A kölest az olajon kissé megfuttatjuk, hozzáadjuk a vegamixet és a sót. Felengedjük 3 bő bögre vízzel, és kb. 20 perc alatt megfőzzük. A napraforgómagot és a szezámmagot kávédarálón összedaráljuk, majd a vöröshagymaporral, petrezselyem zölddel együtt a köleshez keverjük. Vizes kézzel fasírtokat formázunk, majd a zsemlemorzsába forgatjuk őket. Kiolajozott tepsibe tesszük, és kb. fél óra alatt hőlégkeveréssel 180 C-on sütjük (sima sütőben 200 C körül). Félidőben megfordítjuk a fasírtokat, hogy a másik oldaluk is ropogósra süljön.
Lencse + hajdina = sólet-e?
2013. december 15. Vegetáriánus receptek
A sólet a babtól sólet vagy a készítési eljárástól?
Az alábbi a márciusi sólet receptem alapján készült az arányok megtartásával, de a fő összetevők lecsererélésével. Bab helyett lencse, árpa helyett hajdnia.
Hozzávalók:
- 2 nagy fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 babérlevél
- 50 dkg lencse
- 16 dkg hajdnia
- 2 ek olaj
- 3 tk őrölt pirospaprika
- 3 tk só
- 1 ½ ek mustár
- 1 tk bors
- ½ tk cukor
- margarin a kenéshez
- víz
A lencsét és a hajdinát megmossuk. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk.
Lehetőleg öntöttvas lábasban készítsük, ami lefedhető, sütőbe tehető, nincsenek olvadó részei. Az edény oldalát kikenjük margarinnal, majd beleöntjük a lencsét, a hajdinát és a hagymákat. Átforgatjuk, hogy jól elkeveredjen. Felöntjük vízzel, hogy jó kétujjnyit ellepje, beleöntjük az olajat, beleszórjuk a fűszereket és mehet is a sütőbe.
Érdemes rá-ránézni, ha elfőtte a vizét, érdemes visszapótolni, de szigorúan forró vízzel. Az sem jó, ha száraz, de az sem, ha túl hosszú a leve.
180 °C-os sütőben 2 órán át pötyörészve készre sül-fő.
Bliszkó Viktor
Forrás: http://vegetarianusreceptek.hu/recept/solet/29887.html
Gazdag ünnepi gombaragu
2013. december 15. Mindennapi ételeink
Finom ünnepi vacsora is lehet az alábbi ragu. Hozzávalók: 1 kg gomba (vegyesen erdei gomba /csiperke/laska - éppen, amit kapunk) 2 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 kisebb fej brokkoli 1 közepes fehérrépa 2 nagyobb sárgarépa 1 kápia paprika himalaya só - ízlés szerint majoranna, borsikafű, tárkony - ízlés szerint 3-4 tk. pirospaprika 2-3 ek. ételízesítő mix 2-3 ek. 4 szűz olaj víz 3 dl szójadresszing 2 ek. mustár 2 ek. durumliszt Elkészítés: A hagymákat meghámozzuk, apróra vágjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. A zöldségeket meghámozzuk, a brokkolit rózsáira szedjük. A gombákat alaposan megmossuk és felszeleteljük. A répát, fehérrépát kockákra/karikákra vágjuk. A hagymás alapra beleszórjuk a répát, fehérrépát, gombát. Fűszerezzük, pirospaprikával színezzük és a mustárt hozzáadjuk. Nem öntünk még hozzá vizet, várjuk, hogy a gomba engedje ki a levét (fedő alatt, sűrűn keverve). Amikor szükségesnek ítéljük meg, kevés vízzel hígítjuk, amelyet miután elfőtt, mindig pótlunk. A brokkolit akkor adjuk hozzá, amikor a gomba és zöldségek már félkemények. A szójatejszínt egy tálban kikeverjük a durumliszttel és amikor puhák a gomba és a zöldségek, egy szűrő segítségével hozzáadjuk a raguhoz. Összefőzzük, és még igény szerint fűszerezzük. Tésztával, rizzsel, vagy más, különleges gabonával tálaljuk.
Zöld rizottó
Nemrégiben már készítettem vörös rizottót, most a zöld szín volt a sztár. Zöld a borsó, a brokkoli, a cukkini és az uborka is. Mindegyik nagyon egészséges. Ez a rizottó annyira jól sikerült és megkedveltük, hogy azóta már újból elkészítettem. Aránylag gyorsan el is készíthető. Ráadásul laktat, és nem lesz fogyasztása után egyhamar éhes az ember. Ezt az ételt gluténmentes diétát folytatók is fogyaszthatják.
A recept:
Hozzávalók:
1 cukkini
1/2 brokkoli
1 kígyó uborka vagy 4-5 kovászolni való uborka
1 bögre zöldborsó
2 marék rizs (nálam barna a nyerő)
só
3-4 gerezd fokhagyma
kurkuma (elhagyható)
házi ételízesítő (só is jó helyette)
sörélesztő-pehely (opcionális)
Elkészítés:
Az alaplevet a rizottóhoz egyszerűen elkészítjük: A fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, sót és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is, vagy el is hagyhatjuk, mint én legutóbb), ezt rövid idő alatt összefőzzük kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Ezt követően az alaplével felöntjük a rizst. Míg a rizs fő, a zöldségeket felaprítjuk és az egészet együtt egy kevés vízen, némi sóval vagy ételízesítővel megpároljuk, s közben összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Amikor a rizs és a zöldségek már elég puhák, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldséget a rizzsel. Amennyiben szükséges, sózhatjuk még. Tálalásnál sörélesztő-pehellyel kínálva még ízletesebbé tehetjük, olyasmi íze lesz tőle, mintha parmezánnal szórtuk volna meg.
Aki szereti a csípős ízt, egy kevés csípős paprikakrémet csepegtethet a tetejére. (Férjem így szereti.)
Medvehagymás tofuval és növényi sajttal töltött bundás gomba
2013. december 11. Mindennapi ételeink
Sokan tanácsot kérnek tőlem, mi kerüljön ünnepekkor az asztalra. Ez egy ilyen étel, amely megfelelő körettel megállja a helyét az ünnepi asztalon is. Hozzávalók: 20 db kisebb (barna) csiperke gomba 1 medvehagymás (vagy tetszőlegesen más ízesítésű) tofu 3-4 gerezd fokhagyma 15 dkg Viofast növényi sajt 1-1,5 dl szójadresszing 1 ek. sörélesztőpehely 2-3 tk. himalaya só 4-5 ek. 4 mix olaj -- 25 dkg durumliszt 15 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 2-3 tk. ételízesítő mix 2-3 tk. himalaya só szezámmag, lenmag - ízlés szerint Elkészítés: A gombákról leszedjük a száraikat (jó lesz pörköltnek), megmossuk és meghámozzuk. A tofus tölteléket elkészítjük: a tofut egy tálba kockázzuk, beleöntjük a szójadresszinget, ill. ízesítjük sóval, sörélesztőpehellyel, reszelt növényi sajttal és összenyomott fokhagymával. Mindezt botmixerrel összeturmixoljuk. Elkészítjük a panírokat: Egy tálba teszünk 10 dkg durumlisztet, egy másik tálba a maradék durumlisztet összekeverjükk vízzel, ételízesítő mix-szel, sóval. A harmadik tálba a kenyérmorzsát szórjuk, melyet tetszőlegesen magvakkal egészítünk ki. A gombákat megtöltjük a töltelékkel, majd óvatosan (ne jöjjön ki a töltelék) bepanírozzuk, és olajjal megkent tepsibe téve kb. 30 perc alatt közepes lángon, egyszer megfordítva kisütjük. Mi most hagymás törtburgonyával ettük, de nagyon finom lehet barnarizzsel, bulgurral, kölessel, hajdinával, főleg, ha a köreteket feldobjuk vegyes zöldséggel. TIPP: tálaláskor adjunk hozzá salátát is.
Vadas szószos tészta
Az előbbi bejegyzéssel szorosan összefügg. Talán azért is, mert a répa igen jól termett az idén, és mindenbe lehet tenni, a joghurtba sült krumpli mártogatósnak, salátába, még pogácsába is. A vadas szósz egyébként gyerekkorom óta különleges kajának számított, ritka alkalmakkor készült, pedig nem nagy munkás étel, nem is túl drága, a szójaszelet is olcsó, nem tudom miért alakult így. Hozzávalók: 1/2 kg árpatészta 1 kk só 4 db nagyobb sárgarépa 4 db nagyobb petrezselyem gyökér 2 db nagyobb burgonya 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 pohár szójajoghurt (vagy olajos mag finomra turmixolva) 1 tk mustár majoránna, őrölt kömény, babérlevél 1 kk só 1 kk vegamix 1 ek olivaolaj 8 szójaszelet 1,5 tk só 1 kk vegamix 1 ek pálmazsír Az árpa tésztát bő vízben megfőzzük. (Jóval hosszabb ideig készül, mint a hagyományos tészta, de finom ez is, és változatosságot hoz az étrendünkbe.) A zöldségféléket megtisztítjuk, apróra vágjuk, kevés olajos vízen pároljuk 5-10 percig, majd vízzel felengedjük és fűszerekkel, sóval megfőzzük. Kivesszük a babérlevelet, hozzáadjuk a mustárt, a joghurtot, összeturmixoljuk az egészet. Ha olajos magot használunk, azt érdemes az utolsó percekben összefőzni a zöldségekkel. A szójaszeleteket közben jó sós vízben megfőzzük, hogy megdagadjanak, majd leszűrjük. Kevés pálmazsír felolvasztva mindkét oldalukat átsütjük. (Ez utóbbi mozzanat ki is maradhat.)
Édes-savanyú mártás - házilag
2013. december 7. Mindennapi ételeink
Sokkal finomabb és egészségesebb, illetve olcsóbb is mint a bolti mártás. Onnan jött az ötlet, hogy elkészítem, hogy kaptunk egy üveggel, és azt szerettem volna rekonstruálni, erre jutottam: Hozzávalók: 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db piros színű paprika 1 db piros színű paprika 3 közepes sárgarépa 1 kisebb zellergumó 2 dl paradicsompüré himalaya só- igény szerint barna cukor - igény szerint 1 tk. ételízesítő mix 1 tk. folyékony fűszer 2 ek. kukoricakeményítő 1-2 tk. citromlé 3-4 ek. házi ketchup -- bulgur /barna rizs Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevés olaj és víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk a gyufaszálra szelt sárgarépát, a kis kockára aprított zellert, fokhagymát és paprikát. 1-2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és felöntjük 2-3 dl ételízesítővel felforralt vízzel, sózzuk, folyékony fűszerrel és ételízesítő mix-szel ízesítjük illetve a 3-4 ek. vízben kikevert kukoricakeményítőt is ekkor adjuk hozzá. Ezután cukorral, citromlével (házi ) ketchuppal is ízesítjük, és készre főzzük. TIPP: Tálaljuk rizs helyett bulgurral - még különlegesebb lesz :-)
Vegetáriánus ebéd egy héten át + Nyereményjáték
2013. december 7. Zizi kalandjai
Roston sült házisajt mustáros paradicsomszószban, rozmaringos tepsis burgonya
Néhány hete I. átküldött nekem egy linket egy új vegetáriánus étel kiszállító cégről. Megnéztem a menüjüket, jónak tűnt és láttam, hogy a mi kerületünkbe ingyen szállítanak ebédet. Megörültem, mert kevés vegetáriánus étel kiszállító cég van, akik szinte az összes kerületbe ingyen szállítanak. Igen, néha panaszkodom I.-nek, hogy milyen jó lenne többet rendelni ebédet, mert tényleg bizonyos esetekben kivitelezhetetlen a főzés egy 7 hónapos bogyó mellett! Mások, hogy csinálják, akiknek három is van?! Ha tapasztalatod van, feltétlen írd meg nekem!
Szóval felvettem a kapcsolatot a céggel, váltottunk néhány emailt és végül lehetőséget kaptam, hogy teszteljem az ebédjeiket egy héten át. Micsoda fantasztikus, igaz? De várjátok ki a végét, mert ti is jól járhattok!
VegaLife… egy igazán új csapatról van szó, akik 2013 júliusában indították el a vállalkozásukat. Tizenketten dolgoznak a csapatban és kb. 400-500 adag ételt főznek naponta és Budapest tizenöt kerületébe ingyen szállítják ki az ebédet. Ami a választékot illeti vannak levesek, indiai, nemzetközi, low carb, PH ételek, valamint séf kedvence, csemegék, mártások, saláták, desszertek és italok. Tojást nem használnak, tejterméket igen (ez fel van tüntetve a menüben!), tehát a fogások lakto vegetáriánusok vagy vegánok. Az alapanyagok minőségére a lehetőségekhez képest figyelnek, a tofut biztos forrásból szerzik be (nem génkezelt szójából készül!), a házi sajtjuk pedig házi tejből készül.
Paradicsomos csicseriragu, spenótos fasírtrolád
Igyekeztem minél többféle ételt megkóstolni, hogy legyen tapasztalatom az ízeket, minőséget illetően. A kedvenceim a levesek lettek, egytől egyig mind finom volt (korhelyleves, spenótkrémleves sajtgombóccal, kókusztejes vadrizsleves, kuszkuszos zöldségleves és jókai bableves). A főételek közül próbáltam grillezett tofut zöldségraguval, erdélyi töltött káposztát, karfiol pörköltet póréhagymás fekete rizzsel, négysajtos tésztát. Ízletesek, kellően fűszerezettek voltak és nem voltak nagyon sósak. Nagyon vártam a tofuszeletet vadas szószban tönkölytésztával. Finom is volt, de én a szószt még krémesebbre készítettem volna.
Nagyon jó uzsonnák lehetnek délutánra a különböző zöldségfasírtok, amelyek csemege névvel jelennek meg a menüben. Próbáltam a hagymás batyut és a céklás zöldségfasírtot. Nem voltak olajosak, a fűszerezésük kiváló volt, szóval jó éhségűzők délutánra, ha valamit már nagyon szeretnénk bekapni. A desszertek közül kettőt próbáltam, a répatorta ízlett, a mandulás krémes is rendben volt, de számomra túl édes.
Hagymás batyu
A főfogások közül néhány esetben fél adagot rendeltem és levessel együtt laktató volt, szóval a teljes adag egy nagy étvágyú férfit is jóllakat!
Mindenképpen pozitív a tapasztalatom a VegaLife-fal kapcsolatban és szeretettel ajánlom kipróbálásra. Az egyedüli problémám csak az, hogy egy hét alatt elég nagy mennyiségű szemét halmozódott fel a dobozok és csomagolás miatt (jelzem, hogy ez nem feltételnül a cég hibája). Tervezik is, hogy egyszer áttérnek egy környezetbarátabb csomagolásra, amint a lehetőségeik majd engedni fogják.
A Vegalife elérhető az alábbi linkeken:
- weboldal
- Facebook oldal
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény : három nyertes egy héten át 7000-7000 Ft értékben rendelhet ebédet a VegaLife-tól!
Menjetek fel a VegaLife oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy az 50. heti menüből melyik ételt próbálnátok ki szívesen! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)!
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2013. december 11-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 12-én. A három nyertest emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni) és a Zizi kalandjai Facebook oldalára is. Fontos, hogy olyanok játsszanak, akik Budapest alábbi kerületeibe tudják rendelni az ebédeket (ide szállít ki a VegaLife): I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV. és a XV. !!!
Töltött pattiszon
A piacon árulta a néni ezt a tenyérnyi kis pattiszont, elhoztam tőle, ne árválkodjon ott egyedül Nem bántam meg, nagyon nagyon finom lett, és jól esett a forró kajcsi ebben a hidegben, amikor egész nap az ablakokon lógok pucolás céljából Hozzávalók: 1 pici pattiszon 1 csészényi főtt köles 1 vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 marék […]
Kakukkfüves /fokhagymás/ édesburgonya
Na, ez sem recept, inkább emlékeztető, ha később visszanézem. Ábel miatt mindenfélét próbálgatok, úgyis állandóan azt akarja enni, amit mi, gondoltam ez esetben mi igazodunk. (Na jó, a hétvégi rakott káposztával nem, arra mindenki csurgatja a nyálát erősen, de azt úgyis Anyu csinálta.) Vettem hát édesburgonyát a szokásos kofánál a piacon. (Nyolcvan-egynéhány éves, de legtöbbször az ötven-egynéhány éves vejét a férjének nézik.) Megtisztítottam, 1 ek olajon 25 pedig sütöttem az Actifry-ban (sütőben hőlégkeverésen kb. fél óra lehet 180 C-on) és a végén megszórtam kevés kakukkfűvel, némi sóval. Egy másik változatban apróra vágott fokhagymát is adtam hozzá pár perccel kikapcsolás előtt. A kis mazsolának nagyon ízlett, bár ő úgy kapta, hogy a közepéből kinyomogattam a puhább részeket, és enyém volt a "ropogója". Különböző fasírtok mellé köretnek jó alternatíva.
Tahinis padlizsánkrém
2013. december 1. Mindennapi ételeink
Azaz Baba ganoush, közkedvelt libanoni pástétom, nagyon zamatos, érdemes kipróbálni, hiszen így a megszokott lecsós padlizsánpástétom, vagy majonézes-füstölt padlizsános pástétom mellett új ízű pástétomot kóstolhatunk meg. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 2-3 ek. olívaolaj 1 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3tk. római kömény 1 csipet barna nádcukor 6 ek. tahini (10 dkg szezámmag, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. himalaya só, 2-3 ek. olívaolaj, kb. 0,5 dl víz, 2 tk. citromlé) 1 nagy marék menta vagy petrezselyem, vagy korianderzöld 1 tk. citromlé Elkészítés: A padlizsánt félbevágjuk és olajjal kikent tepsiben meggrillezzük, vagy sütjük. A hagymát felaprítjuk és 1 ek. víz és ugyanannyi olaj keverékén megpároljuk. hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és a tepsiből kivett, és héjából egy kanál segítségével kikapart padlizsánt. Citromlével, cukorral, római köménnyel és a megadott zöldfűszerek egyikével ízesítjük, majd hozzáadjuk az előzetesen elkészített tahinit. Amennyiben szükséges, utóízesítjük. A tahinit így tudjuk elkészíteni: a szezámmagot zsiradék nélküli edényben vagy serpenyőben megpirítjuk, majd kávédarálón alaposan összeőröljük. Hozzáadjuk az olajat, a víz felét, a fokhagymát, sót és a citromlevet. Egy botmixer segítségével alaposan összedaráljuk. A maradék vizet fokozatosan adagoljuk hozzá, amíg krémes állagú nem lesz. TIPP: A tahini nagyon finom édesen is, ez esetben fokhagymát és sót ne tegyünk bele, hanem 2 ek. mézzel ízesítsük.
Spenótos-sütőtökös lasagne
Nagyobb vendégség esetén nem árt kiadós ételekkel készülni, amik könnyen jóllakatják a társaságot...:)) A 'lasagne' kiváló megoldás ilyen esetekre! Sőt olyankor is, ha nekünk kell valamit vinni vendégségbe, mert könnyen is szállítható.:) Ez a verzió nagyon finom lett szerintem, gyorsan el is fogyott! A vegán besamel mártás egyik legnagyobb titka viszont a sok év tapasztalatai alapján, hogy egyetlen fajta növényi tejjel, azaz CUKROZATLAN, NATÚR (!) szójatejjel sikeredik csak igazán. Minden másfajta verzió esetén túl édeskés lesz a kész mártás....:/ Ja, és ez is azon vegán részletek egyike, amit fehér liszttel készítek, mert a teljes kiőrlésűvel nagyon nem jött be.... A spenót és a sütőtök pedig nagyon jól passzol egymáshoz!;) Korábban is szerepelt már egy másik karácsonyi SÜTŐTÖKÖS LASAGNE itt a blogon! Spenótos-sütőtökös lasagne Előkészítési idő 25 perc + kb. 2 óra sütés Hozzávalók (4-5 főre): 750 g sütőtök meghámozva, kimagozva, 1 cm-es kockákra vágva 2 ek. olívaolaj 500 g friss leveles spenót/ vagy fagyasztott leveles 1 ek. olívaolaj szerecsendió 12 db tojásmentes lasagne lap A paradicsomszószhoz: 1 közepes vöröshagyma, felaprítva 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma, felaprítva 400 g-os konzerv paradicsom (darabolt) 2 tk. agave szirup A vegán / tejmentes besamel mártáshoz: 500 ml cukrozatlan, natúr szójatej 50 g bio fehér liszt 50 g olívaolaj 1 babérlevél Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A felkockázott sütőtököt terítsük el egy tepsin, locsoljuk meg az olívaolajjal, sózzuk-borsozzuk és süssük kb. 40 percig. Közben készítsük el a paradicsomszószt: egy lábasban pirítsuk a hagymát az olajon kb. 5 percig, adjuk hozzá a fokhagymát, és főzzük még egy 1 percig. Tegyük bele a paradicsomot és az agave szirupot, és időnként megkeverve, fedő nélkül rotyogtassuk kb. 30 percig, amíg sűrű püré lesz. Sózzuk- borsozzuk ízlés szerint. A spenótot tegyük egy lábasba és kezdjük megpárolni közepes tűzön, kb. 4 percig. Hagyjuk kihűlni és nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet. Aprítsuk fel, és egy ek. olajon pároljuk tovább, majd ízesítsük sóval-borssal és egy kis őrölt szerecsendióval. A besamelmártáshoz forraljuk fel a tejet a babérlevéllel, és tegyük félre 5 percre. Adjuk hozzá a lisztet és az olajat, és közepesen tűzön keverjük, amíg sűrű mártást nem kapunk. Melegítsük elő ismét a sütőt 200 fokra. és állítsuk össze a lasagnet. Olajozzunk ki egy kb. 1,5 literes kerámia sütőformát és tegyük le először egy sor sütőtököt, rá egy réteg paradicsomszószt, utána 6 lasagne lapot, majd egy adag besamelmártást, és utána spenótot. Ismét lasagne lapok következnek, sütőtök, paradicsomszósz, megint lasagne lapok és besamelmártással fejezzük be. Toljuk be a sütőbe kb. 40 percre, vagy amíg kicsit barnulni kezd. Alapötlet (amit vegánosítottam): Good Food - Vegetarian Christmas
Zúzzunk! - Vegán pesto alla genovese
2013. november 25. La Veganista
Újabb pasta prontoval bővül a La Veganista blog receptkínálata. Ez a fantasztikusan egyszerű, tésztaétel mindössze 20 perc alatt elkészül. Ha nem találsz a boltban linguine tésztát, gond nélkül kiválthatod a mindenhol kapható vékony spagettivel. Friss bazsalikomot és fenyőmagot a nagyobb élelmiszerláncok üzleteiben tudod megvásárolni. Néhány cserépnyi bazsalikomot érdemes, a házi fűszerkertben elhelyezni és nevelgetni (nálam az ablakban szépen átvészelik a telet), mert a pasta pronto receptek egyik kedvelt alapanyaga. De azért is, mert a friss bazsalikom illatának és ízének a nyomába sem ér a szárított. A bazsalikomról azt kell tudni, hogy nem szereti a fémet. Megváltoztatja a fűszernövény ízét. Felhasználás során ezért ne fém késsel vágjuk fel, vagy ne aprítógépben, vagy botmixerrel zúzzuk össze. Inkább kézzel tépkedjük le a leveleket a szárról, illetve kő vagy kerámiamozsárban zúzzuk. Ne féljük gyakorolni ezt az ősi módszert, jól jön más ételek elkészítésénél is a benne szerzett jártasságunk. Hozzávalók:
1 csomag linguine, vagy vékony spagetti (tojásmentes)
4 dkg fenyőmag
2 csokor friss bazsalikom levél
2-3 gerezd fokhagyma (felaprítva)
2,5g vegán parmezán + a tálaláshoz
1 dl extra szűz olívaolaj
őrölt fekete bors
só (vegyük figyelembe, hogy a parmezán is tartalmaz sót)
Így készítsd el:
A fenyőmagot, fokhagymát, a bazsalikomot, a parmezánt, és az olívaolajat zúzzuk össze kerámia, vagy márvány mozsárban. (Az összetevőket ne egyszerre öntsük, hanem fokozatosan adagoljuk a mozsárba.)
Miközben a pestot készítjük, lobogó sós vízben főzd ki a tésztát, al dente-re.
A pestot a megfőtt, leszűrt tésztához keverjük. Forrón tálaljuk vegán parmezánnal, bazsalikom levelekkel, és ízlés szerint frissen őrölt fekete borssal megszórva.
Zöldell a szendvicskrém
Nagyon "véres" szendvicskrémet készítettem minap. Véres és mégis zöld. S ha az összetevőket megnézitek, akkor biztos kételkedni fogtok szavaimban. "Ugyan, hát ebben hol a vér?!" - akadhattok ki. Na jó, oké, belátom, ez a szendvicskrém igen elvontan sikeredett véresre . Mivel két zöld növény, konkrétan a spenót és a petrezselyem, alapjaival készült, így meglehetősen gazdag klorofillban. A klorofill pedig nem más, mint a növények "vére". Persze, átvitt értelemben, mivel a klorofill kémiai szerkezete és molekula felépítése erősen hasonló a vér hemoglobinjáéval. Ahogy a vérünk át és átjárja testünk minden apró részletét, úgy a klorofill képes valamennyi szervünket, az egész belső rendszerünket (ki)takarítani, ezzel együtt pedig akár gyógyítani is. Ezért is fontos, hogy minél több zöld színű levél-félét fogyasszunk. Ennek egyik módja az alábbi szendvicskrém, amelyhez remekül passzol a finom paradicsom. (Még be lehet szerezni piacokon magyar paradicsomot, de ezt a receptet bármikor máskor is elkészíthetjük, paradicsom helyett téli időszakban megízesíthetjük retekkel, csírákkal, póréhagymával, stb.)
A recept:
Hozzávalók:
10 dkg friss spenót
1 nagy csomó petrezselyemlevél
1 bögre napraforgó
1 dl víz
só
1-2 gerezd fokhagyma
aprítógép
sörélesztő-pehely (elhagyható)
olaj (opcionális)
erős aprítógép
Elkészítés:
A napraforgó szemeket teflonedényben enyhén barnára pirítjuk, majd az aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk.
A spenót és a petrezselyem hosszú szárait levágjuk, majd a megmosott spenótleveleket kicsit felszeleteljük (jobban fogja vinni a gép). A megdarált napraforgóhoz hozzáadjuk a spenótleveleket és a petrezselymet, öntünk bele egy kevés vizet és egyszerűen az aprítógépben néhány gerezd fokhagymával, sóval és egy kevés vízzel krémesre összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel vagy esetleg némi hidegen sajtolt olajjal még lazíthatunk rajta. A turmixolás során is egyre sűrűsödik, így minden bizonnyal kell némi vizet közben (is) hozzáadni.
Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk.
Lencsés-sütőtök burger
2013. november 16. Mindennapi ételeink
Hm, de finom volt:-). Fasírtként is fogyasztható, de hamburgerként is megállja a helyét. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 20 dkg bio barna lencse 55 dkg sütőtök 1 fej vöröshagyma 3 ek. 4 szűz olaj mix 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 ek. durumliszt 2 ek. sörélesztőpehely 3-4 ek. zsemlemorzsa (bio teljes kiőrlésű kenyérmorzsa) 2 ek. lenmagpehely só-ízlés szerint 1 csokor petrezselyem 1 tk. római kömény -- 4 szűz olaj mix- a sütéshez Elkészítés: A lencsét sós vízben megfőzzük. A sütőtököt meghámozzuk és felkockázzuk, egy tepsit kiolajozunk és beletesszük a tökkockákat majd 180 fokon kisütjük (30 perc alatt). A lencsét leszűrjük, a tököt egy villával összetörjük és a leszűrt lencséhez adjuk. A hagymát felkockázzuk és vízen megpároljuk, hozzáadjuk az eddig összekevert masszához. A lenmagot megdaráljuk és ezt is hozzáadjuk. Zsemlemorzsával, durumliszttel dúsítjuk és ízlés szerint fűszerezzük - sóval, petrezselyemmel, római köménnyel és fokhagymával. Kb. fél órát állni hagyjuk, majd olajjal kikent tepsibe tesszük, a tetejét is meglocsoljuk olajjal, és 170-180 fokon egy forgatást beütemezve 30 perc alatt kisütjük.
Rizsfasírt - ovo
Ugyan ez most tojásos, de szerintem egy-két kanál zabliszttel helyettesítve, kicsit jobban fűszerezve ugyanolyan finom eredményt kapunk. Hamar összeáll, és nagyon finom ropogós, mikor kisül. Hozzávalók: 15 dkg barnarizs 1 nagyobb marék dió 4 ek tk liszt 4 ek szezámmag 1 db tojás 1 pici vöröshagyma 1 nagyobb szál répa 1 csokor petrezselyem zöld 1 csipet bazsalikom, borsikafű, őrölt kömény - ízlés szerint olaj só A barna rizst 2,5-szeres sós vízben 40 perc alatt megfőzzük. A diót ledaráljuk, a répát megpucoljuk, lereszeljük, a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a petrezselyem zöldet szintén felaprítjuk. A főtt rizshez hozzáadjuk a diót, a reszelt répát, a hagymát, a tojást, a fűszereket és egy pici sót. Alaposan összekeverjük. Vizes kézzel formáljuk, majd a szezámmaggal elkevert lisztbe forgatjuk. Zsírpapírral kibélelt tepsit kiolajozunk, majd ebbe tesszük a fasírtokat. Kb 25 perc alatt közepes hőfokon készre sülnek. 15 perc után forgassuk meg a fasírtokat, hogy a másik oldaluk is megpiruljon.
GfK: Ezekből a zöldségekből veszik a legtöbbet a magyarok
A legtöbb - tízből jellemzően nyolc - háztartás által vásárolt zöldségek listáját a paprika, paradicsom, hagyma, répa és burgonya vezeti. Uborka és káposzta tízből hét háztartás kosarába kerül. Szegény gomba mellett hiába kampányoltak, csak minden második háztartás vesz belőle.
Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal
2013. november 10. Zizi kalandjai
Hol vannak már a jó kis palacsintás vasárnapi reggelik? Egyszerűen nem jut most idő ilyenre, mert van egy örökmozgónk, aki állandó figyelmet követel és hiába kuktáskodik már mellettem 4 hónapos kora óta , azért annyira még nem érdeklődik a főzés iránt, hogy órákat töltsön velem a konyhában. Naponta egy alkalommal tudok főzni/sütni vagy ebédre vagy vacsorára és többnyire valami egyszerűt dobok össze az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. Így született már gombapörkölt brokkolival extrázva vagy megmaradt brokkolis paradicsomos szósz tükörtojással vega pecsenyezsíros pirítóssal és sok-sok nyers zöldséggel; ha van sült sütőtök, akkor percek alatt összedobok egy sütőtökös póréhagymás tésztát vagy az egyik kedvencem a pirított fokhagymás tofu kockák rizzsel és valamilyen zöldséggel tálalva. Igen, a kombinációk tárháza kifogyhatatlan! A lényeg az egyszerűségen és a gyorsaságon van.
Remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába több időre, akár, hogy palacsintát süssek… addig pedig marad a villámgyorsan elkészíthető és isteni finom mandulavajas zabkása. Ez most a hetente többször előforduló favorit reggeli. Ez azért is jó, mert a zab főleg téli eledel melegítő hatása miatt (és egy kis melegség nem árt most testnek és léleknek), anyatej serkentő hatásáról nem is beszélve (szoptatós anyukáknak kötelező)!
Szóval ez az almás fahéjas palacsinta még korábban készült, amikor készültem előre, hogy a blogon mindig legyenek új receptek, akkor is, amikor kevesebb időm marad a főzésre. Ugyanúgy, mint a többi palacsinta recept, nem bonyolult elkészíteni, tehát adjatok neki egy esélyt jövő hétvégén. Ja, a tésztáját csak az alma édesíti, szóval cukormentes is!
Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal
Hozzávalók kb. 10 db-hoz:
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/2 bögre és 2 evőkanál tönköly fehérliszt
- 1 és 1/2 evőkanál foszfátmentes sütőpor
- 1/2 teáskanál fahéj
- 1 és 1/2 bögre zabtej (rizstej, mandulatej, szójatej is használható)
- 2 evőkanál kókuszolaj
- 1 közepes alma, reszelve
- csipet só
- juharszirup
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, fahéj, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, reszelt alma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés zabtejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen.
Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.
A vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)
A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:). Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai Kala Nemak sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/2 tk. zsálya 1/2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig. A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!
Vöröslencsés savanyú káposzta leves
2013. november 4. Zizi kalandjai
Vöröslencsés savanyú káposzta leves… kérdezhetnétek, hogy nem ez a korhelyleves? De valami olyasmi! A korhelyleves, vagy savanyú káposzta leves klasszikus újévi fogás, egy igazán lélekerősítő étel. Újév ide vagy oda, én már most megkívántam ezt a finom, tápláló savanykás levest, szerintem ti se várjatok vele 2014-ig! Vegetáriánus változatban készült természetesen, de semmi extra nem került bele, szóval fél óra alatt összedobható. Alapul választottam Viki receptjét, kicsit módosítottam és kimaradt belőle a füstölt kolbász.
A vöröslencse a vegán és a vegetáriánus táplálkozás egyik fontos alapanyaga. Magas az energiatartalma, a fehérjetartalma és a szénhidráttartalma is, mégis kitűnő alapanyaga lehet a cukorbetegek étrendjének, hiszen a glikémiás indexe alacsony. Magas a kálium, a foszfor és a vas tartalma. (Forrás: Terebess.)
A savanyú káposztát az elmúlt években szerettem meg nagyon. Télen szinte naponta fogyasztjuk nyersen. Magas C-vitamin tartalma miatt az egyik legjobb vitampótló a téli, hideg időszakban. A C-vitaminon kívül B1-vitamint, niacint és karotint is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kálcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. Jótékony hatással van a bélrendszerre is. A legjobb, a hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje sajnos már gyorsérleléssel készült. (Még több infó itt.)
Vöröslencsés savanyú káposzta leves
Hozzávalók 3-4 főre:
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 közepes répa, reszelve
- 200 g vöröslencse
- 200 g savanyú káposzta
- 1 és 1/2 liter víz
- 2 babérlevél
- só
- napraforgó olaj
- tejföl/szójajoghurt a tálaláshoz
A savanyú káposztát mossuk át bő vízben és aprítsuk fel.
Egy lábasban hevítsünk fel egy kevés (3-4 evőkanál) napraforgó olajat. Néhány perc alatt dinszteljük meg rajta a vöröshagymát, majd a fokhagymát. Ezután adjuk hozzá a répát, a vöröslencsét és öntsük fel a vízzel. Adjuk hozzá a babérlevelet és a savanyú káposztát,ízesítsük sóval, tegyünk rá fedőt és főzzük meg kb. 20 perc alatt.
Tálaljuk tejföllel vagy szójajoghurttal.
Tipp: gabonakolbásszal dúsíthatjuk a levest – a végén, a főzés utolsó 5 percére, adjuk a leveshez.
Még több vöröslencsés leves recept itt.
Tök egyszerű babpástétom
2013. október 30. La Veganista
Bár többféle növényi pástétomot kaphatunk a boltban, mégis az a legjobb, amit magunk készítünk. Miért? Mert holtbiztos, hogy vegán (nincs pl. benne gyanús közelebbről meg nem nevezett növényi zsír - ez akár pálmaolajat is jelenthet, ami nem vegán), úgy van fűszerezve, ahogy mi szeretjük, és nem kerül a háztartásba sem felesleges fémdoboz, vagy üvegholmi. Szintén a csináld magad mellett szól, hogy nem túl nagy fáradtság elkészíteni a mindennapi kenyérre valót. Egyetlen hibája, hogy túl hamar elfogy ezért kénytelenek leszünk engedni, a családi pressziónak. Újra és újra legyártjuk, ezt a finom, fehérjedús étket, akár teljesen más fűszer kombinációkkal.
Hozzávalók:
- 250g Fehér bab, vagy gyöngybab
- 1 db vöröshagyma apróra vágva
- 2 gerezd fokhagyma apróra vágva, vagy áttörve
- 2 tk mustár
- 1/2 tk füstölt pimentón (erős vagy édes)
- 1 tk őrölt kömény
- 1 kk őrölt fekete bors
- 2 kanál citromlé
- 1-2 babérlevél
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
- A babot mosd át, áztasd be éjszakára, és másnap főzd puhára. A főzővízbe tégy 1-2 babérlevelet.
- A megfőtt babot szűrd le, a babérlevelet dobd ki.
- Botmixerrel, vagy aprítógéppel pépesítsd a babot közben add hozzá a fűszereket.
- Friss kenyérre kenve, bőséges zöldségkörettel tálald.
Répás csicseriborsóragu indiai módra
Berke-Kovács Juditnál láttam ezt a finomságot, ami annyira guszta volt, hogy elkészítettem én is.
Millió puszi a recept ötletért.
Többször is készíteni fogom, meg igazi ízlelőbimbócsiklandozó finomság. Rizzsel tálaltam.
Hozzávalók, ahogy én készítettem: 1 doboz konzerv csicseriborsó (vagy 20 dkg száraz, előre egy egész éjszakára beáztatott), 1 db nagy sárgarépa, 2 vöröshagyma, szőlőmag- vagy olívaolaj, himalaya só, fűszerek: curry por, gyömbér por, kurkuma (az eredeti recept szerint curryből 4 teáskanál, gyömbér porból 1 kávéskanál, kurkumából 1 teáskanál, de én mindegyikből picit kevesebbet tettem bele), pici garam masala por (indiai fűszer), kb. 1 dl (vagy picit valamivel több sűrített paradicsom, vagy házi paradicsomlé), 2 babérlevél.
Elkészítés: A vöröshagymát olajon megfuttattam, majd rádobtam a csicseriborsót és a répát, megfűszereztem, majd felöntöttem vízzel, és hozzáadtam a paradicsomlét. Addig főztem, míg megpuhult.
Jó étvágyat!
Szinte minden íz megvan benne: sós, édes, savanykás… mennyei.
Barna-és vöröslencse pástétom
2013. október 23. Mindennapi ételeink
Finom kenyérre való pástétom, amely köszönhetően a lencse fehérjetartalmának, igen egészséges. :-) Hozzávalók: 1 csésze bio barna lencse 1/2 csésze bio vöröslencse 1 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 3 ek. kókuszzsír 1 ek. olívaolaj 1 babérlevél só - ízlés szerint ételízesítő mix 1 ek. mustár 1 kisebb csokor petrezselyem Elkészítés: A barna és vöröslencsét kiválogatjuk és külön-külön babérleveles, sós vízben megfőzzük. (Más főzési idő miatt szükséges külön főzni: a vöröslencse sokkal hamarabb megpuhul.) Eközben meghámozzuk a hagymát és 1 ek. olívaolajon és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Amikor megfőttek a lencsék, leszűrjük őket, és a hagymás alaphoz adjuk. Ízesítjük az ételízesítő mix-szel, ill. fokhagymával, hozzáadjuk a kókuszzsírt és botmixerrel tetszőleges állagúra elturmixoljuk. Hozzáadjuk a felaprított petrezselymet. Kihűlés után kenyérre kenve tálaljuk.
Változás a házhozszállításban!
2013. október 21. Nyersétel akadémia
2013. október 28-tól (44. hét) a Nyersétel Akadémia konyhájában készült ételeket kizárólag az EGÉSZSÉGKONYHA szállítja házhoz! Ezzel egy időben a Vegafood-dal való együttműködésünk megszűnik! Felhívjuk figyelmeteket, hogy amennyiben a 44. héttől kezdve a Vegafood étlapjában nyers ételeket láttok, akkor azok már nem a Nyersétel Akadémia konyhájából valók! A 44. héttől a Nyersétel Akadémia ételeit kizárólag itt lehet megrendelni: www.egeszsegkonyha.hu
Sokan azt gondolják, hogy a zöldségeket csak saláta formájában lehet elkészíteni. Nagy tévedés! Íme itt a bizonyíték.
Csodás levesek, főzelékek, spagetti, pizza, rakott és töltött zöldségek a kínálatban! www.egeszsegkonyha.hu
A természet alapanyagaiból, a természet ízeit kínáljuk változatosan, finom formában.
A Nyersétel Akadémián mi elkészítjük az ételeket, az EGÉSZSÉGKONYHA pedig házhoz szállítja neked!
Korszerű, légmentesen záródó, fóliás dobozba csomagoljuk a “Z” kódokon található nyers, enzim dús, élő ételeinket.
Kóstold meg a főzés nélkül készült nyers leveseket, a főételek között a cukkini spagettit, a nyers főzelékeket, a zöldségtortákat, és az édességek közül pedig a gyümölcsökből készült pudingokat!
Egyre több táplálkozási irányzat jelenik meg az étlapokon, különböző fogyókúrák, diéták válnak ismertté világszerte. Egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk: az egészségünk megőrzése érdekében a sokféle főtt, párolt és grillezett ételek mellett megfelelő mennyiségű nyers zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanunk kell! Nem csak az egészség, hanem a karcsúság, az ideális testsúly titka is a vitamindús, enzimekben gazdag, nyers ételek, saláták, turmixok fogyasztása.
Tovább őrizhetjük meg egészségünket és fiatalságunkat, ha takarékosan bánunk saját enzimkészletünkkel, és minél több külső enzimet juttatunk be a szervezetünkbe a nyers ételek segítségével. A nyers zöldségek természetes orvosságok, hiszen lúgosítanak, magas az ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel úgy, hogy nem telítenek, nem hizlalnak.
A friss, nyers étel olyan energiabomba a szervezetünknek, amely biztosítja az egész napi aktivitásunkat.
Z1 Italok:
Zöld turmix: Bio zöld levél és édes gyümölcs pí-vízzel turmixolva. Feltölt energiával és oxigénnel, lúgosít, könnyen emészthető.
Magtejek: Diófélékből készített friss magtej, pl. vaníliás diótej, fahéjas mandulatej. Tartósítás nélkül készülnek frissen, hazai magokból.
Z2: Levesek: Gyümölcsökből vagy zöldségekből készülnek, enyhe fűszerezéssel, kevés olaj vagy olajos mag, dióféle felhasználásával.
Z3: Főételek1: Zöldségekből és diófélékből készült ételek, melyeket főételként lehet fogyasztani. pl. Cukkini spagetti: Cukkiniből kézi hámozóval, spirelli vágókéssel készített vékony csíkok különböző mártásokkal, szószokkal. Fasírtok: zöldségekből és olajos magokból készült aszalványok, melyeket salátával, zöldségekkel kínálunk. És még sok más étel, amit érdemes kipróbálni.
Z4: Főételek2: Zöldségekből és olajos magokból készített főételek, főleg rakott, töltött formában. pl. Rakott zöldségek: Különleges zöldség rakottas, melyben a dióféléből és zöldségekből készült rétegek váltják egymást, a teljes íz-harmónia megtartásával. Itt lehet megtalálni a kedvenc ételünket a nyers pizzát, melyet sokféle változatban készítünk.
Z5: Kenyér és pástétom: Különféle nyers kenyerek, aszalt lapok, valamint zöldséges pástétomok rendelhetők ezen a kódon. Elsősorban vacsorára ajánljuk, kiegészítve friss idényzöldségekkel, retekkel, hagymával, uborkával, stb.
Z6: Édességek: gyümölcsökből és olajos magokból készült finomságok, amelyekkel lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheted magad. Liszt, tojás és tejtermék nélkül készülnek, egészségesek és finomak.
Z7: Aszalványok: Teljesen kiszárított kenyerek, krékerek, műzlik, műzli-szeletek, melyek 4 hétig eltarthatóak. Teljesen ki vannak szárítva, így az étvágyunkat gyorsan csillapítják egy pohár tiszta vízzel együtt!
A nyersételeket az ÉTLAPUNK menüpont alatt, a világoskék színnel jelölt sorokban találod.
Rakott kínai kel
2013. október 21. La Veganista
Zsenge gyermekkoromban utáltam a menzás rakott kelkáposztát, inkább korgó gyomorral ültem az ebédlőasztal mellett, de nem ettem meg. A benne lévő rossz ízű, beazonosíthatatlan mócsingok, és a jellegzetes kelkáposzta szag mindig eltántorított. Egészen sokáig váratott magára a konyhámban a rakott kel reneszánsza, ami nem csoda, mert a szűkebb családban senki sem rajong érte. Az elutasítás falát a kínai kel lágyabb íze és illata törte át. Mindenkinek ajánlani tudom, akit a kelkáposztával ki lehet kergetni a világból, hogy próbálja egyszer, hátha beválik. Nálunk nagy sikere lett. Noha az első falat finnyogva lett villára szúrva, utána már küzdeni kellett a maradék megkaparintásáért.
Hozzávalók:
- 12-15 dkg kínai kel megmosva
- 10 dkg rizs
- 8 dkg szójagranulátum (1 órára vegán ételízesítő vízbe áztatva)
- 250g szójatejföl + tálaláshoz néhány kanálnyi (nekem nem volt otthon, ezért 150g szója joghurt, 100g Joya Finesse, és fél citrom levének keverékéből alkottam meg.)
- 1db nagyobb vöröshagyma (apró kockákra vágva)
- 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
- növényi olaj
- 1 kávéskanál őrölt piros paprika
- őrölt fekete bors ízlés szerint
- só
Így készítsd el:
- A szójagranulátumot áztasd meleg vízbe egy órára, 1 evőkanál vegán ételízesítővel elkeverve.
- A szakszerű rizsfőzés előtt a rizst bő vízzel mosd át többször, amíg a leöntött víz átlátszó nem lesz. Ezután egy serpenyőben hevíts 2 evőkanál növényi olajat és finoman pirítsd át a szemeket.
- A megpirított rizst kétszeres mennyiségű lobogó vízben (pl. ha egy csésze rizst főzöl, két csésze víz kell hozzá) főzd lefedve két percig, majd kapcsold le a gázt és hagyd fedő alatt párolódni 15 percen át.
- Amíg a rizs elkészül, mosd meg a kel leveleket és dobd lobogó vízbe kb. 20-30 másodpercre, hogy egy kicsit megpuhuljanak (egészen vad zöld színt kapnak tőle). A vízből kivéve hagyd lecsöpögni.
- Az áztatási idő leteltével szűrő segítségével öntsd le a vizet, a megpuhult szójáról, és alaposan nyomkodd ki.
- A hagymát és a fokhagymát kevés olajon párold üvegesre, majd add hozzá a szóját és pirítsd össze vele.
- Az enyhén megpirított szójában keverd el a rizst, keverd hozzá a paprikát, végül sózd, borsozd ízlés szerint.
- Egy kisebb jénai edényt kenj ki vékonyan olajjal, majd béleld ki a kel levelek felével.
- Halmozd egyenletesen a levelekre a fűszeres szójás rizst, majd Fedd le a kel levelek másik felével.
- Csorgass szójatejfölt a tetejére, vond be vele, tedd 180 °C-ra előmelegített sütőbe kb. 30-35 percre, hogy átsüljön és a teteje egy kicsit megpiruljon. Forrón, kockára vágva szójatejföllel meglocsolva tálald.
Zsömle szendvicskhez, vegán hamburgerhez
Néma valami különlegesebb szendvicsre vágyik az ember, nem a hagyományos zsömlére, esetleg hamburgerre. Ilyenkor van az, hogy hetekig csak halogatom, nincs alkalom, most nem jó, azután a legalkalmatlanabb pillanatban egyszer csak borul a liszt a kenyérsütő edényébe, és már kavarja is a tésztát, én meg vágom a lila hagymát, paradicsomot sorban. Azután jól megesszük. :) A vegán hamburgerről még 2009 őszén ITT írtam. Most is hasonló tésztából gyúrattam a géppel. Hozzávalók: 80 dkg teljes őrlésű búzaliszt 20 dkg finomliszt 1 ek burgonyapehely 2 ek zabpehely 25 dkg pálmazsír/biomargarin 480 ml víz (fele növényi tej esetleg) 2 ek méz 1,5 tk só 4 dkg élesztő tetejére: víz, olaj és gyümölcscukor keveréke, szezámmag A száraz hozzávalókkal összemorzsoljuk a zsiradékot. A mézet elkeverjük a meglangyosított folyadékban, hozzáadjuk az élesztőt is. Összedolgozzuk az egészet alapos gyúrással, majd fél órát pihentetjük. Azután újra gyúrjuk, majd a zsömléket finom mozdulatokkal formázzuk. Zsírpapírral kibélelt tepsibe rakjuk és a duplájára kelesztjük fél óra alatt. Kb. 40 percig sütjük 180 C-on. Ebből a mennyiségből kb. 2x8 db jön ki, ami két nagy tepsi. Általában úgy szoktam, hogy alsó-felső sütési funkciót használok, és félidőben gyorsan megcserélem a két tepsit. Ha hamburgert készítünk, tehetünk bele zabból készült fasírtot. Zöldségfélék közül kerülhet még bele paradicsom, uborka, paprika és jégsaláta bőven. Téli időszakban savanyú káposzta, és persze az elengedhetetlen ketchup és majonéz. Ha kicsit szószosabb szendvicsre vágyunk, rizsfasírttal és ezzel a salátával tudom elképzelni. Vagy egy kis falafel és cole-saw? Ez utóbbinak is fenn van valahogy a receptje a blogon, de nem találtam most.
Fűszeres sütőtökös lencsesaláta
2013. október 15. Zizi kalandjai
Na, tessék! Újra sütőtökös receptet hozok! Hiába, ha a szezon elindul, én beindulok! Már régen megfogadtam magamnak, hogy holnaptól még egészségesebb vegetáriánusok leszünk és színesebben étkezünk. Persze az élet mindig közbeszól… Pedig hányszor elterveztem már, hogy ezentúl több hajdinát, kölest, lencsét vagy babot eszünk a zöldségek mellé. De majd most! Ráadásul a hideg időben jól is esnek a tápanyagokban gazdag, finom, laktató ételek.
A lencse a szója után az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás, ezért is érdemes a vegáknak nagyobb mennyiségben fogyasztaniuk (egy-két hetente legalább egyszer). A lencse ráadásul könnyen emészthető (könnyebben, mint a bab vagy a borsó) és tartalmazza az összes fontos aminosavat, köztük az ember számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat is, amelyeket szervezetünk nem tud önállóan előállítani (na ezért fontos a vegetáriánusok, vegánok számára). Fehérje tartalma 25-28% körüli, ezenkívül a szénhidráttartalma is jelentős, viszont a glikémiás indexe alacsony, ezért ideális, lassan felszívódó szénhidrátforrás a cukorbetegek számára is. A lencse gazdag A és B1 vitaminban, valamint káliumban, vasban és folsavban, így várandósoknak is ajánlott. Színét tekintve van barna, zöld és vöröslencse, valamint fekete (Beluga lencse) . (Még többet a lencséről itt és itt.)
Ez a recept gyorsan elkészül, ha a lencsét beáztatjuk – ez lehet egy teljes éjszakán át, de minimum három órára. Én napközben áztattam, este megfőztem, másnap meg elkészítettem ezt a salátát. A sütőtök felkockázva gyorsan megsül, szóval ha készen van a lencse, akkor a saláta 30 perc alatt összedobható. A sütőtököt fahéjjal és chilivel fűszereztem, a többi hozzávaló pedig nyersen került bele. A mennyiségeket tekintve ez lehetne négy kisebb adag, mi viszont olyan éhesek voltunk, hogy ketten megettük egyszerre!
Fűszeres sütőtökös lencsesaláta
Hozzávalók 2 főre:
- 1 és 1/4 csésze barnalencse
- 3 csésze meghámozott, felkockázott sütőtök (kb. 430 g)
- 1 db avokádó, meghámozva, kimagozva, felkockázva
- 1/2 fej lilahagyma, felkockázva
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1/4 teáskanál fahéj
- 1/4 teáskanál chilipor
- 1/2 teáskanál só
A lencsét beleöntjük egy tálba. Öntünk rá annyi vizet, amennyi ellepi és minimum három órán át (vagy több) áztatjuk (ha beszívja az összes vizet, öntsünk még rá). Leszűrjük, majd a lencsét lábasba tesszük, felöntjük vízzel, adunk hozzá egy csipet sót és kb. 20-30 perc alatt puhára főzzük (ügyeljünk rá, hogy ne főzzük túl annyira, hogy a szemek szétessenek).
A sütőtököt meghámozzuk, felkockázzuk kb. 1*1 cm-es kockákra. Egy tálba tesszük, meglocsoljuk három evőkanál olívaolajjal, megszórjuk fahéjjal, sóval és chiliporral, jól összekeverjük és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Kb. 20 perc alatt puhára sütjük.
Öntsük egy nagy tálba a lencsét, a sütőtök kockákat, a lilahagymát és egy evőkanál olívaolajat. Keverjük át és ízesítsük még, ha szükséges. Tálaljuk a felkockázott avokádóval.
Tönköly kolbász
2013. október 14. La Veganista
A vegán kolbászt aranyáron mérik a boltokban, ezért jobb, ha otthon készítjük. Bár időigényes művelet, a végeredmény nagyon finom, és olcsón előállítható. A kolbászanyagot nyugodtan kóstolgathassuk miközben fűszerezzük, így biztosan a saját ízlésünket fogja tükrözni, amikor elkészül. A kész kolbász, hagyjuk akár 2-3 napig is a hűtőben érlelődni, hogy az ízek kiteljesedhessenek. A vegán chorizoval ellentétben ez a bolti gabonakolbászhoz hasonlóan morzsálódó textúrával rendelkezik, legalábbis én nem tudtam tisztességes karikákra vágni. Elképzelhető, hogy egy kis zabliszttel, vagy csicseriborsó liszttel ezen is lehetne segíteni. Ettől függetlenül nagyon finom. Nálunk a chorizohoz hasonlóan slágertermék.
Hozzávalók:
- 15 dkg tönkölybúza (átválogatva, megmosva, egy éjszakára beáztatva)
- 10 dkg zabpehely
- 1 evőkanál vegán ételízesítő
- 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
- 1 késhegynyi őrölt fekete bors
- 1 késhegynyi durvára őrölt színes borskeverék
- 1 púpos teáskanál majoránna
- 2 teáskanálnyi durvára őrölt köménymag
- 1-2 teáskanál balzsamecet (elhagyható)
- 1,5 evőkanál fűszerpaprika
- 1-1,5 kávéskanál füstölt pimentón paprika (ízlés szerint édes vagy erős)
- 0,5 dl étolaj
- só ízlés szerint (ha sótlannak érzed kóstoláskor a kolbász masszát)
Így készítsd el:
- A tönkölybúzát főzd puhára kétszeres mennyiségű vízben, lassú tűzön kb. 1,5-2 óra alatt. (Az elfőtt vízmennyiséget időnként pótolni kell, nehogy leégjen.)
- A megfőtt tönkölyt szűrd le, és botmixerrel, vagy aprítógéppel vágd rusztikus állagúra. (Itt-ott maradjanak benne egész gabonaszemek.)
- A zabpelyhet szintén főzd meg fedő alatt kb. 3 dl vízben, időnként kevergetve. 10-15 perc alatt megpuhul. (A zabpelyhet érdemes a tönköly főzés utolsó félórájára időzíteni, hogy egyszerre legyen kész, mert mindkét anyaggal melegen kell dolgozni.)
- Egy nagyobb tálban kézzel dolgozd össze a gabonákat a fűszerekkel.
- Melegítsd elő a sütőt 220 fokra.
- A kolbász masszát terítsd szét sütőpapírral bélelt tepsiben egy kanál segítségével, és tedd be a sütőbe 10 percre, hogy megpiruljon egy kicsit.
- Ezután hagyd kihűlni, majd formázz belőle tetszés szerinti méretű kolbászt, vagy szalámit, és tekerd bele tiszta sütőpapírba, vagy alufóliába. A hűtőben sokáig eláll.
Brokkolis-tofus-pizzás tekercs
2013. október 10. Mindennapi ételeink
Érdemes kipróbálni, annak is, aki nem mestere az élesztős tésztáknak, mert elronthatatlan és finom. :-) Hozzávalók: 5,5 dl Alpro rizstej 1 tk. barna cukor 5 dkg élesztő 2 ek. 100 % extra szűz olívaolaj 0,25 kg finomliszt 0,25 dkg durumliszt 0,5 kg teljes őrlésű liszt 2-3 tk. só -- 1 fej vöröshagyma 1 ek.100 % extra szűz olívaolaj 350 gr paradicsompüré 2 tk. nyírfacukor oregano 3-4 gerezd fokhagyma -- 4-5 rózsa brokkoli 10 dkg füstölt tofu Elkészítés: Az élesztőt 2 dl langyos-cukros növényi tejben felfuttatjuk. Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sót, az olajat, a felfutott élesztőt.A maradék tejet is hozzáadagolva lágy tésztát gyúrunk. Meleg helyen 1 óra alatt duplájára kelesztjük. Ez idő alatt a paradicsommártást elkészítjük: az apróra vágott hagymát vízen és ugyanannyi olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, a fűszereket, és összeforraljuk. A brokkolit megpároljuk. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük ezzel a mártással. Megszórjuk az apróra vágott brokkolival. Feltekerjük (mint a bejglit) és 1,5 ujjnyi szeletekre felszeleteljük. Olajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe téve még 20 percet kelesztjük. 160-170 fokon 30 perc alatt készre sütjük.
Omisi lecsó (vegán)
Ez a receptem is korábban készült, amikor még nem volt ilyen hideg, mint napjainkban. Sokan talán snassz ételnek tartják a lecsót és ugyebár a vegánok aztán nem csak húsféle, hanem tojás hozzáadása nélkül fogyasztják. (Régen tojásosan nagy kedvencem volt.) Azonban fel lehet dobni a lecsót a körettel. Mégpedig ha barna rizst főzünk hozzá, a rizsre szórhatunk kedvenc magokat, és/vagy valami spéci olajjal is feldobhatjuk az ízét. Azért is szeretem a lecsót, mert gyors, könnyű és nálunk nyaraláskor "alapmű". Így lett ez az olcsó lecsó is omisi, félig meddig ottani beszerzésből. :)
A recept:
Hozzávalók:
8-10 db paprika (vegyesen piros és sárga)
6-8 szem jó érett, paradicsom
hagyma
fokhagyma
só/ételízesítő
víz
barna rizs
magok
hidegen sajtolt étolaj
Elkészítés:
A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen megpároljuk. A paprikákat és paradicsomokat feldaraboljuk. A megpárolódott hagymára először a paprikákat tesszük, majd ha kicsit megfonnyadtak, a paradicsomokat. Megsózzuk, vagy ételízesítőt adunk hozzá, s persze ízlés szerint némi fokhagymát.
A rizst miután alaposan megmostuk, bő vízzel (jól ellepje) feltesszük főzni. Ha megpuhult és a víz is elfőtt róla, tálalhatunk. Tálaláskor a rizs tetejére szórunk különféle magokat (pl: tökmag, napraforgó mag, kesudió, dió). Egy kevés hidegen sajtolt olajat is tehetünk akár mindkettőre (lecsó és rizs), de ez el is hagyható.
Paradicsomleves friss paradicsomból
Az a jó a paradicsomban, hogy egészen addig képes teremni, míg a talajmenti fagyok megkímélik. Sajnos idén elég korán - konkrétan a héten - megkezdődtek a fagyos éjszakák. Ezt nehezen bírom, nekem a nyár és a meleg az éltetőm. Szerencsére nyáron kaptunk innen-onnan finomabbnál finomabb nap-érlelte piros gömböcöket. Lédúsabb, nagyobb példányuk kiválóan alkalmas volt arra, hogy paradicsomlevest főzzek belőlük. Ripsz-ropsz elkészíthető az ilyen paradicsomokból a finom paradicsomleves.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg paradicsom
só vagy ételízesítő
kevés hidegen sajtolt olaj
fokhagyma
őrölt petrezselyem
esetleg főtt barna rizs vagy apró tészta
botturmix
Elkészítés:
A paradicsomokat megmossuk, ha van hibás része, kivágjuk, majd kisebb darabokra felvágjuk és egy fazékba tesszük a paradicsom húsát. Mivel ezek lédús egyedek, hő hatására gyorsan levet engednek. Megsózzuk vagy házi ételízesítővel megszórjuk, és botturmix-szal átturmixoljuk. Még a végső forrás előtt apróra őrölt petrezselyemlevelet és szétnyomott fokhagymát adunk hozzá. Tehetünk bele előre főzött barna rizst vagy apró tésztát (pl. betűtészta), ezek által sűrűbb lesz a leves. Amikor a leves kész és tálaljuk, egy kevés hidegen sajtolt olajat (pl. tökmag olaj vagy olíva olaj, de napraforgó is jó) csepegtetünk a tetejére. A töltött paradicsomoknál a belső húst ehhez a leveshez használtam fel.
Sütőtökös mexikói ragu
2013. október 4. Mindennapi ételeink
Nagyon finom ez az étel (annak, aki még nem unja a sütőtököt:-), ma jól belakunk majd vele, ha lesz idő ebédelni a munka közben...egy cukrász ismerősünk receptje egyébként ez a mexikói ragu, melyet kisebb módosítással készítettem el. Hozzávalók: 1 konzerv csemegekukorica 1 konzerv Kidney bab 25 dkg sütőtök 10 dkg cukkini 2 fej lilahagyma 2 kápia paprika 1 csípős paprika 2 szem közepes paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma só, vegamix-ízlés szerint 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1-2 dl víz -- 25 dkg Rédei tönkölytarhonya Elkészítés: A hagymát felkarikázzuk, és olaj + víz keverékén nagyon alaposan megpároljuk. Eközben felkockázzuk a paprikákat, a sütőtököt, a cukkinit, a paradicsomot. Előkészítjük a konzerveket (leszűrjük). Majd amikor megpárolódott a hagyma, a paradicsom kivételével mindent hozzáadunk, nagyon kevés vízzel dúsítjuk. Sózzuk, vegamixezzük. Amikor roppanós lesz a sütőtök (kb 10 perc), hozzáadjuk a paradicsomot is. Ezzel még 5 percig főzzük, majd melegen, tarhonyával, rizzsel, netán bulgurral, kuszkusszal, hajdinával tálaljuk.
Kókuszolajos sütőtök krémleves
2013. október 1. Mindennapi ételeink
Sokféleképp készülhet ez a finom leves, nekünk ez a kedvenc ízkombinációnk. Hozzávalók: 80 dkg sütőtök 2 közepes burgonya 2 ek. kókuszolaj 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl Sojade bio szójadresszing 3-4 tk. borsikafű 2 tk. ételízesítő mix 1-1,5 víz --- 15 szezámmag Elkészítés: A sütőtököt,a vöröshagymát és a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és egy edénybe tesszük, ételízesítővel, sóval megszórjuk, majd annyi vízzel meglocsoljuk, amennyi ellepi. Ekkor adjuk hozzá a kókuszolajat is. Puhulásig főzzük. Ezután felöntjük vízzel, hozzáadjuk a szójadresszinget (vagy más növényi tejszínt, tejfölt), fokhagymával és borsikafűvel ízesítjük. Az egészet összeturmixoljuk, és pár perc alatt összeforraljuk. Tipp: pirított szezámmaggal vagy tökmaggal, esetleg kenyérkockákkal tálaljuk.
Paradicsom saláta
A férjem kedvence. Akkor az igazi, mikor azok a tenyérnyi, szabadföldi, nagy barázdás, befőzni való paradicsomok érnek. Amiknek még Tata gyűjtötte a kertészetben a magját. Sajnos leérett már, de azért a többi fajta sem rossz, csak más. Pofonegyszerűen, gyorsan elkészíthető, finom, egészséges. Vízhajtó hatású, magas az A vitamin tartalma, és mint Orsi ITT írta, a fehérje tartalma is. Hozzávalók: 1 kg friss érett paradicsom 1 csokor petrezselyemzöld 1 pici lilahagyma 1 csipet só 1 csipet gyümölcscukor (candidásoknak sztívia) 1 ek hidegen sajtolt olaj A paradicsomokat felvágjuk, a petrezselyemzöldet és a hagymát szintén (csak kicsit kisebbre, mint a paradicsomot :) ) Mindezt egy nagy tálban összekeverjük, megszórjuk a sóval, cukorral, és nyakon öntjük némi olajjal.
Sült paradicsomos padlizsánsaláta
2013. szeptember 26. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 kg padlizsán 0,5 kg paradicsom 6-7 gerezd fokhagyma 1 csokor koriander 1 csokor petrezselyem 1 citrom leve 2-3 tk.nyírfacukor (ízlés szerint) 3 tk. só (ill. ízlés szerint) 1 ek. sörélesztőpehely 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: Két tepsit kiolajozunk, az egyikbe a megmosott, és felkarikázott, majd a karikákat félbe, negyedbe vágott padlizsánokat tesszük, másikba a megmosott, és negyedelt paradicsomokat. Először ezt sütjük ki (170 fokon, kb. 30 perc alatt). Majd a padlizsánokat is hasonló opciókkal megsütjük, közben forgatjuk. Eközben a paradicsomokat egy tálba téve összeturmixoljuk, hozzáadjuk az összenyomott fokhagymákat, a felaprított koriandert és petrezselymet, a sörélesztőpelyhet, a citromlevet és amennyiben igénylejük, nyírfacukrot. Ízlés szerint sózzuk. Amikor elkészült a padlizsán, tálba szedjük, rálocsoljuk a paradicsom-szószt és tálaljuk. Valamilyen gabonával (bulgur, barna rizs, köles, kuszkusz stb.) együtt teljes értékű eledel. :-)
Zöldségekkel rakott rozmaringos krumpli
2013. szeptember 24. Fittanyuka Blog
A rakott krumpli sokak kedvence, egy hagyományos étel, amelyet általában tojással, tejföllel, kolbásszal készítenek és ebben a felállásban máris erősen savasító fogás kategóriába kerül. Ugyanis a helyes krumpli fogyasztás titka a megfelelő ételtársítás. A krumpli legkönnyebben a zöldségekkel, hidegen sajtolt olajokkal és erjedésgátló fűszerekkel ( őrölt kömény és édesnemes piros paprika) emészthető. Ezekkel az ételekkel társítva kevésbé lesz savasító és hizlaló. Krumplit akkor ne fogyasszunk már amikor csírázni kezd, az öreg krumpli nem egészséges, toxikus anyagok vannak már benne a csírázás miatt. Élettanilag a legkedvezőbb az újkrumpli, vagy a piros héjú roza krumpli. Legkönnyebben akkor emészthető amikor a héjával együtt fogyasztjuk ( héjában sült krumpli). A krumpli héja nagyon jó gyomor bántalmakra. A nyers, vegyszermentes krumpli kipréselt leve pedig a gyomor fekély egyik legjobb orvossága! Hozzávalók: 4 fő részére 500-700 g krumpli 1/2 fej brokkoli 3-4 db közepes paradicsom 1 fej vöröshagyma 2 db kápia paprika 1 szál friss vagy 2 tk szárított rozmaring 1 kk őrölt kömény 250 ml növényi tejszín 250 ml víz 1-2 tk himalaya só 3 evőkanál étkezési keményítő 1 cikk fokhagyma 2 evőkanálnyi bio margarin A krumplit héjastól enyhén sós vízben megfőzzük, majd amikor kihűlt, lehéjazzuk és karikákra vágjuk. A brokkolit rózsáira szedjük és lobogó, enyhén sós vízben két percig blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk és lecsöpögtetjük. A paprikát, paradicsomot, hagymát szintén vékony karikákra vágjuk. A tejszínt a vízzel és az étkezési keményítővel 1 tk sóval, rozmaringgal, őrölt köménnyel, préselt fokhagymával csomómentesen elkeverjük. Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés bio margarinnal és lerakjuk először a krumplit, majd következhet a hagyma, paradicsom, még egy sor krumpli és leöntjük a tejszínes masszával, a mennyiség felével. Teszünk rá elszórtan néhány bio margarin forgácsot és újra jöhet a krumpli majd a brokkoli, paprika. Ha maradt még krumpli akkor befejezzük krumplival a rétegezést és ráöntjük a maradék tejszínes masszát! Tetejére tehetünk még elszórtan kevés bio margarint és előmelegített sütőben 180 C fokon addig sütjük ameddig a tetején a krumpli aranybarnára pirul, kb. 25 percig. Fittanyuka
Paradicsomos csicseriborsós tészta
2013. szeptember 23. Zizi kalandjai
Nem hangzik valami különlegesen: paradicsomos csicseriborsós tészta… és ha azt mondom, hogy pasta e ceci? Így már hangzatosabb, ugye? Tehát egy olasz tésztaételről van szó. Először a barátnőm, Emiko blogján olvastam róla, aztán Jamie Olasz kaják című könyvében is megtaláltam. Tésztaétel, de Jamie inkább a levesek közé sorolta, de igazából ő se tudta eldönteni, hogy ez a tészták vagy a levesek közé tartozna-e. Végtelenül egyszerű, ízletes étel, amelynek a csicseriborsó az alapja, rozmaringgal fűszerezve… a paradicsom pedig nem hiányozhat belőle.
Eredetét tekintve Toszkánában is megjelenik, de sokkal inkább jellemző fogás Rómában, Nápolyban és még ettől délebbre. Én egyik alkalommal sem főztem annyira hígra, hogy leves legyen tésztával, de azért jó, ha bőven jut a paradicsomos szószból a tésztára. Legjobb, ha nyers csicseriborsóból főzzük meg, de ha sietünk, készíthetjük konzervből is.
A csicseriborsó tartalmaz nagyjából 20%-ban fehérjét, 40%-ban szénhidrátot, B1- és B6-vitamint, valamint folsavat. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Főzhetünk belőle levest, főzeléket, salátát, na és a csicseriből készült legnépszerűbb fogást, humuszt is. Kiváló alapanyag vega fasírtokhoz, lisztjét pedig süteményekbe is felhasználhatjuk.
Paradicsomos csicseriborsós tészta
Hozzávalók 4 főre:
- 200 g száraz vagy 2 konzerv csicseriborsó
- 2 konzerv hámozott egész paradicsom, a paradicsomok felkockázva
- 400 g fusilli tészta
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 ág friss rozmaring, levelei felaprítva
- só, bors
- chilipehely
- olívaolaj
Előző este áztassuk be a száraz csicseriborsót, majd másnap öntsük le róla a megmaradt áztató vizet, tegyük egy lábasba a csicserit és öntsünk rá annyi friss vizet, amennyi jól ellepi. Főzzük puhára kb. 60-80 perc alatt, szűrjük le és őrizzük meg a főzővizet. Ha konzervet használunk, szintén úgy szűrjük le, hogy tartsuk meg a levét (ezzel fogjuk hígítani a szószt).
Egy lábasban hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát, a rozmaringot és a chilipelyhet. Amikor érezzük az illatát, adjuk hozzá a hámozott paradicsomokat a levükkel együtt. Főzzük néhány percig, majd adjuk hozzá a csicseriborsó 2/3-át és egy kevés főző/konzerv levet. A maradék csicseriborsót botmixerrel pürésítsük és így adjuk a szószhoz – ezzel sűrítjük és krémesítjük. Hígítsuk még egy kevés csicserilével és hagyjuk főni 8-10 percig.
Közben főzzük meg a tésztát sós vízben al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre.
A szószt sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, hígítsuk, ha túl sűrűnek találjuk, majd keverjük össze a tésztával. Tálaljuk azonnal.
Laktató zöldségebéd currys mártással
Ezeket a finomságokat is el lehet fogyasztani ebédre,
így lehet szinte majdnem csak zöldségekből laktató és finom fogást készíteni.
A tányéron lévő finomságok:
- karfiolrizs (aprított karfiol, aprított dió, só)
- pirított napraforgó- és tökmag
- pirított fokhagymás cukkini szeletek
- vegyes saláta
- paradicsomsaláta (paradicsom, paprika, lila hagyma, citromlé, só)
- curry szósz (magtejföl + curry)
Töltött paradicsom citromos sült krumplival
Igazi hétvégi ebéd, ami az elkészítés idejét és a táplálék kiadósságát illeti, mivel a sült krumpli eleve egy kevés olajban sült, a paradicsomot pedig zöldséges (de nem akármilyen zöldséges) rizzsel töltöttem meg. Specialitása az, hogy a sült krumplinak citromos ízvilágot kölcsönöztem, a paradicsom töltelékében pedig még uborka is van. Nem szokványos, nem hétköznapi, de mégis nagyon finom, és hát igen laktató, ezért aztán nem is volt gond, hogy csak pár darab óriás-paradicsomot töltöttem meg.
Citromos sült krumpli
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg burgonya
- 2 nagy citrom reszelt héja és leve
- kb. 8 geredz fokhagyma
- só
- víz
- olaj
Elkészítés:
Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és gerezdekre szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Közben a citromokat megmossuk, lereszeljük és kicsavarjuk. A fokhagymákat megpucoljuk és fokhagymapréssel összenyomjuk, vagy nagyon apró darabokra vágjuk. Kb. 1 csapzott evőkanál sót, 1 dl olajat, a citrom levét és reszelt héját, a fokhagymát egy kis tálkában összekeverjük. A kemény, de valamennyire átfőtt burgonyát lecsepegtetjük és a citromos olajjal megöntözzük, átkeverjük, letakarva állni hagyjuk, hogy az ízeket a krumpli még jobban felvegye, egészen addig, amíg a paradicsomot előkészítjük. Elő és nem elkészítjük. Amikor a paradicsomokat már kivájtuk, mehet a sütőpapíros tepsibe és a sütőbe a fűszeres burgonyánk. Kb. 30 perc alatt enyhén ropogósra és kicsit barnára fog sülni. Előbb a burgonyát érdemes megsütni, mert a paradicsom kevesebb sütési időt igényel, így ha az kihűl, kevésbé élvezetes.
Töltött paradicsom
A recept:
Hozzávalók:
6-8 db nagyobb méretű paradicsom
20-30 dkg barna rizs
2-3 db kápia paprika
1 bögre morzsolt kukorica
4-5 db kovászolni való uborka (bizonyára kígyóuborka is jó)
fokhagyma
só
kurkuma (elhagyható)
víz
Elkészítés:
A megmosott szép nagy és aránylag keményebb paradicsomok tetején kalapot vágunk. Óvatos mozdulatokkal és egy kanál segítségével a paradicsom húsát kikanalazzuk úgy, hogy a szép pirospozsgás egyedek fala lehetőleg ne sérüljön, ne szakadjon át. A kivájt paradicsom húsát félretesszük. Felhasználhatjuk leves vagy saláta készítéséhez. A töltésre váró paradicsomok belsejét kicsit megsózzuk, és lefele fordítjuk, hogy az esetleges lé lecsöpögjön.
A megfőtt rizst a megfőtt morzsolt kukoricával, az apróra vágott uborkával és paprikával, az összepréselt vagy felaprított fokhagymával, szükség szerint sóval összekeverjük. Kurkumát is szórhatunk bele, ettől szép sárgás színe lesz a tölteléknek.
A lecsöpögött paradicsomokat megtöltjük, kalapjukat ráhelyezzük és tűzálló tálban, vagy sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Kicsit ráncosabb lesz a paradicsom. Óvatosan, lapát segítségével tudjuk a meleg töltött szemeket kiemelni a tálból.
Mángoldos saláta
Még úgy egy hónapja kaptam egy ismerősöm kertjéből mángold leveleket. Azt mondta, idén annyi termett neki, hogy már nem tudták hányféleképpen fogyasszák. Nagy örömmel készítettem belőle salátát. Talán nem minden olvasóm tudja, hogy a mángold csökkenti a daganatos betegségek kockázatát. Tudom, hogy akik természetes úton is mindent megtesznek a rákból való felépülésért, gyógyulásért, azok sok mángold- és spenótlevelet fogyasztanak. Akárcsak az előző receptem csillagtökjei, úgy ez is alacsony energiatartalommal bír, ellenben magas rosttartalma és tápanyag tartalma van. Szembetegségek esetén is ajánlják fogyasztását. Immunrendszert erősítő hatással is bír. B1-, B2-, B6-vitamint, niacint és folsavat, K-vitamint, béta karotint, A- és C-vitamint tartalmaz. Emellett kalcium, kálium, magnézium, vas, foszfor, nátrium, cink, réz és szelén ásványi anyagokat tartalmaz. Ugye milyen gazdag tápanyagban?! Okosan tesszük, ha étrendünkbe építjük!
A recept:
Hozzávalók:
néhány szál mángold
- 3 paradicsom
- 2 pritamin vagy kápia paprika
- 2-3 tv paprika
- 2-3 uborka
- 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (oliva)
- 1 lilahagyma (opcionális)
A megmosott zöldségeket feldaraboljuk: A mángold leveleit széttépkedjük, vagy kisebb csíkokra felvágjuk. Az uborkát vékony karikákra vagy kockákra vágjuk. A paradicsomot és paprikákat is hasonlóan felaprítjuk. A lila hagymát apró kockákra szeljük Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. Egy kevés olíva olajjal meglocsoljuk. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Reggelinek, ebédnek, vacsorának is egyaránt alkalmas. Nem csak fogyókúrázóknak!
A nagy visszatérés- pizza tökéletesre fejlesztve
Már nagyon hiányzott a blogolás, és a receptek is itt sorakoznak feltöltésre várva. Remélem jól telt a nyaratok, és kihasználtátok a napsütést, mert úgy látszik idén hamarabb köszöntött be az ősz. Egy igazán kiadós recepttel készültem mára, mellyel már régóta kísérletezek. Természetesen a megunhatatlan pizzáról van szó. :) Pizza terén a legfontosabb kérdés a tészta. Ez az alapja az egésznek. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én inkább a vékony tésztára szavazok, melyet nem is olyan egyszerű kivitelezni. De ezúttal úgy érzem sikerült megoldanom a feladatot, ezért gyorsan le is írom ide, nehogy elfelejtsem. Hozzávalók a tésztához: 1 bögre graham vagy teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt 1 bögre kukorica liszt 1 tk. szódabikarbóna 1 csipet himalája só oregano, bazsalikom 3-4 ek. hidegen sajtolt napraforgó olaj 1-1,5 dl víz Hozzávalók a cukkinis-kápiás feltéthez: 1 nagyobb cukkini 3 db. kápia paprika 1 fej lilahagyma 1 fej vöröshagyma hidegen sajtolt napraforgó olaj himalája só, oregano, bazsalikom, fehér bors, pici fűszerparika, és pár gerezd fokhagyma 1. A liszteket elkeverjük a többi száraz hozzávalóval, majd hozzáadjuk az olajat és lassan adagolva a vizet is. Jól formázható tésztát kell kapnunk, melyet 20 percre félre teszünk pihenni. 2. Ezalatt előkészítjük a feltéteket. Megmossuk és felszeleteljük a cukkinit és paprikákat. Kevés olajon elkezdjük párolni, majd hozzáadjuk a felszeletelt hagymákat, és együtt pároljuk tovább. 3. A tésztát sütőpapíron ízlésünknek megfelelő vékonyságúra nyújtjuk, majd a piteforma segítségével a kellő nagyságúra vágjuk. Az így kapott tésztát a sütőpapírral együtt a formába helyezzük, majd a maradék tésztát gondosan a forma széléhez nyomkodjuk, hogy peremet adjunk a pizzánknak. 4. Először a paradicsomos alapot tesszük a tetejére, majd jöhet a megfűszerezett cukkinis-kápiás feltét. Kukoricával, gombával, olivabogyóval vagy más zöldséggel is feldobhatjuk még, de önmagában is finom lesz. :) 5. 180 fokon, légkeverése funkcióval kb. 30 perc alatt készre sütjük. Plusz ötlet: mielőtt majdnem kész a pizzánk, babonézzel megbolondítva még 10 percig a sütőben hagyjuk. Így a sajtot sem fogjuk hiányolni. A paradicsomszósz és babonéz receptjét itt és itt találjátok! Ani Tisztán, tudatosan!
Spaghetti al limone vegán parmezánnal
2013. szeptember 18. La Veganista
Az olasz konyhát nagyon szeretem, mert fantázia és egyszerűség hatja át. Számos kiváló itáliai receptet készíthetünk el anélkül, hogy különösebb konyhai ismereteink lennének. Ilyen a citromos spagetti is, mely a pasta pronto, vagyis a gyors tészta kategóriába tartozik. A pasta pronto ismertető jegye az, hogy félórán belül az asztalra tudod tenni. A spaghetti al limone ráadásul nem eget verően költséges, elegáns, könnyen emészthető étel. Kissé kesernyés, markánsabban savanykás citrusos íze annyira frissítő, könnyű, hogy lehetetlen nemet mondani a repetára. Szégyen, nem szégyen, mi is felfaltuk egy ültő helyünkben.
Hozzávalók:
1 csomag spagetti (durum tészta)
2 db citrom leve, és héja vékony csíkokra vágva (Lehetőleg bio citromot vásárolj, melyet alapos lemosás után zöldséghámozóval vékonyan hámozz meg.)
1 kis gerezd fokhagyma, zúzva
5 kanál olívaolaj
1 csapott kávéskanál durvára őrölt színes bors
1 marék petrezselyem felaprítva
vegán parmezán
só
Vegán parmezán hozzávalói:
1 csésze (2,5dl) kesudió
1/4 csésze étkezési élesztőpehely
1 csapott teáskanál só
A kesut porrá őrlöm a pehellyel és a sóval, majd légmentesen zárható üvegben tárolom a hűtőben felhasználásig.
Így készítsd el:
Lobogó, sós vízben tedd fel a spagettit főni. (Fekete öves olasz konyha és citrom rajongók együtt főzhetik a tésztát az egyik meghámozott, kifacsart citrommal. Ezzel még erőteljesebb ízhatás érhető el. A tészta pedig al dente-re főjön, úgy az igazi.)
Egy nagyobb tálban, kézi habverő segítségével keverd össze a citromok levét, az olívaolajat, a tört színes borsot, és a zúzott fokhagymát.
Szűrd le a megfőtt spagettit, és forgasd bele a fűszeres, olajos citromlébe.
Forrón tálald, ízlés szerint megszórva színes borssal, parmezánnal, vágott petrezselyemmel.
Patiszonos borsópörkölt
A patiszont, más néven csillagtököt leggyakrabban és köztudottan kirántják és "vegetáriánus ételként" kínálják vendégségekben, esetleg éttermekben. Nem is tudják ezek a jó emberek, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb módja van a felhasználásának, miszerint egy jó kis szaftos pörköltet lehet főzni belőle. Mondjuk ha teszünk hozzá zöldborsót, még jobban feldobjuk az íz és a látvány hatását. Mivel a zöldborsó és a csillagtök is hő hatására gyorsan megpuhul, ezért aztán tényleg nagyon gyorsan elkészíthető étel. Férjemnek durum tésztát főztem hozzá, nekem a rostban dúsabb barna rizs került köretként a tányérra.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 patiszon
- 20-30 dkg zöldborsó
- 1 hagyma
- kevés olaj
- ételízesítő
- fokhagyma
- őrölt fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- víz
Elkészítés:
Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott patiszont (magokat félretesszük). Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a borsót, átkeverjük, rövid ideig pároljuk, majd a felkockázott patiszont is beletesszük. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és azonnal kb. 1 - 2 dl víz, apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg a borsó és a patiszon is megpuhul. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt.
Tejszínes,- Kukoricás Lasagna
2013. szeptember 16. Fittanyuka Blog
...sok-sok zöldséggel gazdagítva, folytathatnám a recept címét. Ugyanis a kukorica csak egyik szereplője ennek a receptnek, gyakorlatilag annyi és olyan zöldségekkel gazdagíthatjuk amelyek a kedvenceink, vagy éppen rendelkezésünkre állnak. Nálam a spenót, padlizsán, gomba, hagyma, cukkini volt a választás. Ideális főétel, természetesen tej,-laktóz és mindenféle állati fehérje nélkül! Hozzávalók: 4 fő részére 8-9 db durum lasagna lap 200 g kukorica ( fagyasztottat használtam) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 2 maréknyi friss spenótlevél 1/2 db padlizsán 200 g csiperke gomba Besamell mártáshoz: 2-3 evőkanál fehér tönkölyliszt vagy zabliszt 500 ml szójatej - édesítés nélküli! 1 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só késhegyni őrölt kardamon késhegynyi őrölt zöld bors 2 cikk fokhagyma A zöldségeket előkészítjük: a cukkinit, hagymát, gombát, padlizsánt vékony szeletekre vágjuk. Mindig kérdés, hogy a padlizsánt lehéjazzuk-e? A válaszom nem, a héja ehető, viszont aki nem szereti nyugodtan lehéjjazhatja. A kukoricát kevés vízzel és sóval puhára pároljuk, a spenótleveleket csak megmossuk. Elkészítjük a besamelt: A felmelegített kókuszolajon, alacsony hőfokon, vagy lángon a lisztet csomómentesre keverjük kézi habverő segítségével és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg tejet. Addig kavarjuk ameddig besűrűsödik. Ízesítjük a kardamonnal, zöld borssal, fokhagymával. Egy tűzálló szögletes vagy téglalap alakú tálat kikenünk kevés olajjal és keveset öntünk a besamell mártásból erre rétegezzük a lasagne lapokat ( én olyat vásároltam amelyet nem szükséges előfőzni, ez fel van tüntetve a csomagoláson). Majd újabb besamell réteg következik és jöhetnek a zöldségek: kukorica, hagyma, stb. Újabb lasagne lapok következnek, most újra zöldségek és befejezésként, legvégén a besamell mártás. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit hűlni! Fittanyuka
Mustáros Hasselback-krumpli
2013. szeptember 15. Vegavarázs
A dijáznos, sütőben sült krumpliról, a Hasselback krumpliról már írtam korábban, ez itt egy mustáros ízesítéssel készült köret. Hozzávalók: 8 közepes krumpli 1/2 dl olívaolaj 1,5 kk só egy csipet őrölt feketebors 1/4 kk asafoetida (vagy reszelt fokhagyma) 1 tk mustár A krumplit megtisztítjuk, és... tovább>>
Növényi majonézes és tejfölös paradicsomsaláta
2013. szeptember 13. Mindennapi ételeink
Nagyon könnyű, finom saláta, még a friss, hazai paradicsom felhasználásához. Hozzávalók: 1/2 kg paradicsom 2 dl növényi kesudió tejföl 1 ek. tojás nélküli fokhagymás majonéz 2-3 tk. nyírfacukor 2 ek. mustár 5 tk. bazsalikom (vagy friss bazsalikomból 10 levél) 10 dkg Viofast füstölt növényi sajt Elkészítés: A paradicsomokat és a sajtot is felkockázzuk. A növényi tejfölt összekeverjük a növényi, tojás nélküli majonézzel, hozzáadunk 2-3 tk. nyírfacukrot, és a bazsalikomot és alaposan összekeverjük. Igény szerint még adhatunk hozzá friss citromlevet is. Tálalás előtt ráöntjük a paradicsomra és sajtra.
CSI: Vegán helyszínelők - smoky burger
2013. szeptember 10. La Veganista
Füstös, ellenállhatatlan és totálisan vegán. Ebben a burgerben még a híres las vegasi helyszínelő, Sara Sidle (Jorja Fox) sem találna kivetnivalót. A 19 éves kora óta húsmentesen élő színész PETA aktivistaként népszerűsíti a szelíd életmódot. Emellett az Animal Defenders Internationallel együttműködve tárja a világ elé a cirkuszi állatok szenvedéssel teli életét. Részt vesz a new yorki székhelyű Orangutan Outreach munkájában, amely támogatja a Borneo Orangutan Survival (BOS) Foundation működését. Az alapítvány célja, a borneón élő orangutanok fennmaradásának biztosítása. Televíziós szerepeibe is becsempészte húsmentes életmódot. Először a Vészhelyzetben játszott vegetáriánus karaktert Dr. Maggie Doyle személyében. Miután megkapta a szerepet, az egyik író azt javasolta neki, hogy gyakorolja sertéslábon a varratkészítést. Jorja megkérdezte, hogy van-e más lehetőség, mire az író visszakérdezett: Miért? Vegetáriánus vagy? Így a sertéslábat padlizsánra cserélték, és Fox karaktere is vegetáriánus lett. A CSI: A helyszínelők (CSI: Crime Scene Investigation) sorozatban megformált karaktere, Sara Sidle is elutasítja a húsevést. A sztori kísértetiesen hasonlít az előbbihez. Az egyik epizódban, a forgatókönyv elolvasása után Fox azt kérte, hogy ne valódi sertést használjanak a jelenethez, mire az író megkérdezte: Miért? Vegetáriánus vagy? Utána átírták a karakterét vegetáriánusra. Fox hatására a CSI sorozat rávilágított több állatjóléti kérdésre, például a cápauszony leves mögött álló brutalitásra, a kutyaviadalok kegyetlenségére, vagy az erkölcstelen és gyáva, zárt területen végzett trófea vadászatra, ahol az állatoknak semmilyen menekülési esélye nincs. Legújabb projektje, amiben producerként dolgozott a "How I became an elephant" (Hogyan váltam elefánttá) című film, amely hat fesztiválon nyolc díjat nyert. A Silent River filmfesztiválon a film elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerést, Fox pedig megkapta a River Glory díjat humanitárius és állatjogi aktivistaként végzett tevékenységéért. Jorja az állatvédelem iránti fogékonyságát nagymamájától örökölte. Aktivistaként sok érzelmileg felkavaró esettel kell szembenéznie, de saját bevallása szerint az apró győzelmek kárpótolják erőt adva a folytatáshoz. Otthonát jelenleg örökbefogadott kutyájával osztja meg. Önmagát törekvő vegánként jellemzi, a legnagyobb kísértést a tejtermékek jelentik számára. Nos Jorja, van egy jó hírem, minden tejtermék kiváltható növényi alapanyagokból készült produktumokkal. Ne engedj a kísérésnek, inkább olvasgasd szorgalmasan a La Veganista blogot és tanulj vegán sajtkészítést. A magam részéről egy csodálatos dallal tisztelgek Jorja áldozatos munkája előtt. A dalt 1930-ban írták, de Ray Charles tette igazán híressé 1960-ban, és 1979-ben az USA egyik déli államának hivatalos dala lett. Ha a zene kellőképpen elandalított bennünket, itt az ideje megtudni, hogy ebben a hamburger receptben, az áttörést három alkotóelem alapozza meg. Az első a pimentón, a tölgyfahordóban tárolt, füstös ízű fűszerpaprika, amit már korábbi receptekben is használtam. Ettől olyan lesz az íze a hamburgernek, mintha a kerti grill izzó faszénparazsán füstölődött volna. A második a főtt krumpli, ettől lesz puha, szaftos, könnyen csúszó. A harmadik a természetes ízfokozó brit találmány, a vegán marmite, ami erősebbé teszi a fűszerek ízhatását. A marmite étkezési élesztőpehellyel helyettesíthető. Hozzávalók:
400g maradék okara - (ami szójatej főzésből visszamaradt)
1 csésze csicseriborsó liszt
1 db nagyméretű burgonya (felkockázva, megfőzve)
1 db pritamin/paradicsom paprika/kápia paprika felkockázva
1 db sima tv paprika felkockázva
1 db kis fej fehér hagyma apróra vágva
1 db kis fej lila hagyma apróra vágva
4 gerezd fokhagyma zúzva, vagy apróra vágva
4 evőkanál szója szósz
1,5 evőkanál mustár
2 teáskanál marmite vagy 2 evőkanál étkezési élesztőpehely
1 teáskanál őrölt köménymag
1 teáskanál őrölt fekete bors
1,5-2 teáskanál pimentón (füstölt paprika -Culinarisból
beszerezhető)
2 teáskanál majoránna
só ízlés szerint
növényi olaj a sütéshez
Tálaláshoz:
jégsaláta darabok
paradicsom szeletek
uborkaszeletek
hagymaszeletek
mustár
hamburgerzsömle
Így készítsd el:
Egy nagyobb tálban a sütéshez használt olajon kívül keverd össze az alapanyagokat.
Bélelj ki egy tepsit sütőpapírral, és vékonyan kend be növényi olajjal.
Formálj tenyérnyi kb. 1 cm vastag hamburger pogácsákat, helyezd a sütőpapírra.
A pogácsák tetejét fújd be, vagy vékonyan kend be olajjal, hogy ne száradjanak ki sütés közben.
200 °C-ra előmelegített sütőben süsd aranybarnára mindkét oldalukat.
Hamburger zsemlét zöldségekkel, salátával, mustárral felturbózva tálald.
Lecsós csicseriborsó
Az ókori görög és római birodalmak idejében már értékes haszonnövény volt, szívesen készítettek belőle ételeket. Napjainkban is jól tesszük, ha minél gyakrabban beépítjük az étrendünkbe. Jótékony hatása van a vér koleszterinszintjére, továbbá a cukorbetegeknek is ajánlott fogyasztása, mivel az étkezések után gyors vércukorszint emelkedést is kiegyensúlyozza. Mivel jól laktat, és tápanyagokban, rostban is gazdag, így fogyókúrázóknak is ajánlott (például salátába keverve). Ez esetben a lecsót lehetőleg ne tésztafélével fogyasszuk, inkább kölessel vagy kevés barna rizzsel.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 fej hagyma
- 1 bögre csicseriborsó (kb. 2,5 dl)
- 3 gerezd fokhagyma
- víz
- ételízesítő
- paprika
- babérlevél
- 4-5 paprika
- 2-3 paradicsom
Elkészítés:
A 12 órán át áztatott csicseriborsót néhány szál babérlevéllel és bő vízzel közepes lángon ételízesítővel feltesszük főzni. Nekem 45 percre minimum szükségem volt ahhoz, hogy a szemek megpuhuljanak, de akár 60-70 perc főzés is kellhet.
A lecsót gyorsan és egyszerűen készíthetjük el. Felaprított hagymát párolunk egy kevés vízen, a csicseriborsót, a felvágott paprikát a hagymán pároljuk, mikor már kezdenek megpuhulni a paprikák, a felkockázott paradicsomot is hozzáadjuk. Egy kevés sóval vagy ételízesítővel, valamint apróra vágott vagy összenyomott fokhagymával ízesítjük. Rövid ideig együtt készre főzzük.
Mi éppen durumtésztával ettük, de igazából tarhonyával, barna rizzsel vagy kuszkusszal is tálalhatjuk.
Mustáros-szójasajtos sült paprikás szejtánszelet
2013. szeptember 5. Mindennapi ételeink
A mai ebédünk volt ez a különleges, fehérjében gazdag eledel. Törtkrumplival és egy jó nagy adat vegyes salátával fogyasztottuk. Hozzávalók: 20 dkg füstölt Viofast növényi sajt -- 2 db kápia paprika 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2-3 ek. mustár -- 25 dkg búzasikér 2 dl langyos víz 3-4 tk. himalaya só 4-5 tk. fokhagymapor 1 késhegynyi szódabikarbóna -- 6 ek. szójaszósz 6 ek. mustár 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 tk. méz Elkészítés: A szejtánport egy tálba szórjuk, ízesítjük sóval, fokhagymaporral. Fokozatosan adagoljuk hozzá a langyos vizet, és 10 perc alatt kézzel kidolgozzuk (alaposan összegyúrjuk) a nyers búzahúst. Hagyjuk 10-15 percet pihenni. Közben felteszünk vizet forrni, és amikor forr, beletesszük a nyers búzahús-gombócot. 15 percig főzzük, majd kiszedjük, 1-2 cm-es vastagságú szeletekre felszeleteljük, és ismét visszatesszük a lobogó vízbe. Ismét 15-20 percig főzzük, majd kiszedjük őket, és egy szitán egyesével kinyomkodjuk belőlük a vizet. Kihűtjük, ez idő alatt elkészítjük a pácot: a szójaszószt, a mustárt, és az olívaolajat alaposan összekeverjük. Egy fedővel lezárható edénybe tesszük, belehelyezzük a kihűlt szejtánszeleteket és 1 éjszakát hűtőbe tesszük. Illetve amit nem használunk fel, sokáig eláll a hűtőben. Jövő héten érkezik majd egy újabb recept, hogy miként is használhatjuk fel a natúr szejtánunkat. Másnap nagyon gyorsan készíthető sok fajta finomság: a szejtánszeletek mindkét oldalát bekenjük mustárral, majd egy olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, mindegyik tetejére 1-1 vékony szelet sajtot helyezünk. 170 fokon 10 perc alatt megsütjük az egyik felét, majd megforgatva (hogy a sajt kerüljön alulra) a másik felét is. Amikor a szójasajt egy kicsit megdermedt, kiszedő segítségével tálaljuk (úgy, hogy felülre kerüljön a sajt). A paprikákat megmossuk, felcsíkozzuk és szintén olívaolajjal kikent tepsiben 15 perc alatt megsütjük. Vékony szeleteket vágunk belőlük, ezzel díszítjük és ízesítjük a sült szejtánszeleteket. A legvégén aprított petrezselyemmel megszórjuk.
Fóliában sült kókuszolajos-fűszeres kukorica
2013. szeptember 2. Mindennapi ételeink
Amíg még lehet, fogyasszunk kukoricát is. Nálunk még nagyon szépeket lehet kapni a közeli piacon, egyik nap férjem lepett meg vele, így alufóliában sült, fűszeres-kókuszolajos kukoricát készítettem. Hozzávalók: 6 cső kukorica 6-8 tk. kókuszzsír 1-1 arányban, ízlés szerint kakukkfű, fokhagymagranulátum, borspótló (vagy borsikafű) 2-3 tk. Himalaya só Elkészítés: A kukoricákat megmossuk, megtisztítjuk és a csövek végeit levágjuk. Egy tálban a kókuszzsírt összekeverjük a sóval, kakukkfűvel, borspótlóval, fokhagymaporral, és bekenjük a kukoricákat - alufóliára fektetve - kb. 1-1,5 teáskanálnyi fűszerzsírral. Feltekerjük az alufóliákat, és 250 fokon 1 óra alatt kisütjük. Félidőben forgassuk a kukoricákat. Illatos, omlós, finom kukoricát kapunk így is. :) TIPP: a hozzánk hasonló nagyon elvetemültek süthetnek hozzá lilahagymát (kókuszolajjal kikent tepsibe egy lilahagymát karikázzunk fel és 150 fokon süssük ki), sőt, meg is locsolhatják fokhagymás-növényi tejföllel, akár a lángost .
Cukkinis muffin (vegán)
Szeretem a cukkinit. Annyi mindent lehet belőle készíteni. Nem fogyok ki az ötletekből. A következő muffin esetében szintén a cukkini az alap, amihez sörélesztőpelyhet és zabpelyhet adtam elsősorban, így készítettem egy klassz kis muffint. Gyorsan elkészül és csupa egészséges dolgok vannak benne. Ami a sörélesztőpelyhet illeti, vegáknak és vegánoknak érdemes az étrendbe építeni, mivel amellett, hogy az összes alapvető aminosavat tartalmazza, B1 vitamin, B2 vitamin, B3 vitamin, B5 vitamin, B6 vitamin, B9 vitamin B7 vitamin is van benne, továbbá említésre való a kalcium, króm, szelén, vas és foszfor tartalma. Találunk benne még rezet, cinket és jódot is. Mindezek is elvezetnek oda, hogy jó hatással van a bőr, a köröm és a haj szerkezet egészséges megtartására. A sörélesztő pehely jótékony hatással bír a cukorbetegségre is, mivel közrejátszik a vércukorszint stabilizálásában. Az sem mellékes, hogy a koleszterin szintet is helyes irányba befolyásolja. Ugyan benne rejlik az "élesztő" szó, ez azonban nem azt jelenti, hogy képes lenne tészták kelesztésére. Nem. Árpából készül eredetileg (ezért gluténmenteseknek kevésbé ajánlott, paleosok pedig mellőzik - tudomásom szerint). Viszont előnye mindemellett, hogy candida diétát folytatók is nyugodt szívvel használhatják, mert nem olyan hatása van, mint az élesztőnek. Nem puffaszt, ellenben regeneráló és immunerősítő hatása miatt javasolják fogyasztását mindazoknak, akik műtéteken estek át. A fizikai teljesítmény is növeli, amennyiben rendszeresen étrendünkbe építjük, ezért sportolóknak is ajánlják. Mi is felhasználhatjuk krémek, sütemények, édes és sós ételek készítése során, mint az alábbi cukkinis muffin készítésekor is.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 -2 cukkini
- 1 hagyma
- só
- kurkuma
- 2 dl növényi tej
- sörélesztőpehely
- zabpehely
- 3-4 gerezd fokhagyma
- napraforgó (opcionális)
- muffin papír
Elkészítés:
A cukkiniket meghámozzuk, majd nagyon apró kockalapokra feldaraboljuk, egy tálba tesszük és megsózzuk. Átforgatjuk, hogy a só mindenhol érje a cukkinit, így egy kevés levet fog ereszteni. A hagymákat, fokhagymákat megpucoljuk, felaprítjuk és hozzászórjuk a cukkinihez. Adunk hozzá kb. 1 teáskanál kurkumát, ettől szép sárga színe lesz, mintha tojással sütöttük volna. Ezt követően felváltva adagoljuk hozzá a sörélesztőpelyhet és a zabpelyhet. Mindig öntünk hozzá egy kis növényi tejet, míg olyan masszát nem kapunk, ami nem folyékony, de nem is túl száraz. Ha nem elég sós az így kapott massza, egy kevés sót még adhatunk hozzá. A muffin papírokat a formákba helyezzük és a kész masszát a papírokba kanalazzuk. A tetejüket megszórhatjuk napraforgómaggal. 15-20 perc alatt készre sütjük. A muffin papírjait könnyedén le tudjuk húzni a fogyasztás előtt a cukkinis muffinról.
Tepsiben sült káposztás lángos növényi "kesutejföllel" és sajttal
2013. augusztus 29. Mindennapi ételeink
Ugyan sokak szerint a lángos ideje (vagy a strandidő) lejárt, de -reméljük - jön még indiánnyár, ill. a lángos évszaktól függően is nagyon finom. És milyen egészséges, ha (minimum felében) teljes kiőrlésű lisztből készítjük, és ráadásul a sütőben sütjük meg! Nem lesz túl olajos, könnyen emészthető, egy kiadós leves mellé is nagyon finom, de önmagában is fogyasztható. Növényi tejföllel és sajttal fogyasztottuk. A receptet sajnos nem tudom, hol találtam, de zseniális. Persze, kicsit alakítottam rajta. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt (lehet 20 dkg) 25 dkg teljes őrlésű liszt (lehet 30 dkg) 2 dkg-nak megfelelő (általában 0,5 csomag) porélesztő kb. 3 dl víz 1 ek. méz vagy barna cukor 15 dkg burgonya 15 dkg káposzta 4-5 tk. Himalaya só -- 10 dkg kesudió 20 dkg natúr tofu 1/2 dl bio citromlé 2 ek. olívaolaj 2 ek. sörélesztőpehely -- 15 dkg Viofast füstölt növényi sajt 1 fej fokhagyma Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. Egy tepsit kiolajozunk, és ugyanannyi vizet is adunk hozzá, beleszórjuk a káposztát és 160 fokon kb. 20 perc alatt összepároljuk-sütjük. Ha kell, pótoljuk a vizet, vagy olajat alatta. Közben keverjük. A burgonyát meghámozzuk, és felkockázást követően sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, összetörjük és kihűtjük. A liszteket egy tálba mérjük, majd kb. 0,5 dl langyos vízbe beletesszük a mézet vagy barna cukrot és ebbe beleszórjuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg szépen felfut, majd hozzáöntjük a lisztekhez. Hozzáöntjük a maradék vizet, a kihűlt burgonyát és a megpárolódott, szép színt kapott és szintén kihűlt káposztát, sóval ízesítjük. Mindezt alaposan összedolgozzuk, finom, lágy tésztát dagasztunk. Kb. 1 óra alatt meleg helyen duplájára kelesztjük. Eközben megfőzzük az ebédet, ill. elkészítjük a növényi tejfölt: a kesudiót előtte egy éjszakára beáztatjuk, majd leöntjük az áztatólevet és turmixgépbe tesszük. A tofut apró kockákra vágjuk vagy törjük és hozzáadjuk a kesudióhoz. Annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi az alapanyagokat, majd hozzáadjuk az olajat, a citromlevet, a sörélesztőpelyhet (ez kihagyható, most a lángos miatt tettem bele) és nagyon alaposan összeturmixoljuk. Mindezek után tűzhelyen folyamatos keverések mellett összefőzzük, ekkor szépen tejföl állagot kap. Majd kihűtjük, bedobozoljuk, és mehet a hűtőbe. Salátákhoz, főzelékekbe, levesekbe használható. A növényi sajtot lereszeljük. Nagyon finom ez a Viofast sajt, több ízben is kapható, és előnye, hogy szépen ráolvad az ételekre. A lángos tésztát egy lisztezett felületen kb. ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és akkora köröket szaggatunk belőle, amekkora lángosokat szeretnénk készíteni. Egy tepsit vékonyan kiolajozunk,és a tésztakarikákat kicsit a kezünkkel széthúzva belehelyezzük a tepsibe. A sütő aljába egy hőálló (és nem műanyag nyelű:-) edénybe vizet teszünk, ez majd segíti a lángosokat, hogy ne száradjanak ki :-). 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük a lángosokat, és kb. 25 perc alatt egyszer megforgatva kisütjük. A növényi tejfölhöz egy fej fokhagymát keverünk (fokhagymanyomó segítségével:-), és ezzel + a növényi sajttal tálaljuk a lángosokat. Ebből az adagból 14 normál méretű lángos készült.
Praise seitan - Go vegan!
2013. augusztus 28. La Veganista
Mialatt ezt a posztot írom, szürke felhők gomolyognak felettünk, villámok cikáznak és folyamatos a mennydörgés. Az égi szimfónia remek aláfestésül szolgál az emlékezéshez és a receptíráshoz is. Idén negyven éve annak, hogy William Friedkin megrendezte a horrorfilmek egyik legnagyobb klasszikusát, "Az ördögűző" címmel.
A történet lényege az, hogy Regan McNeil-t, az ártatlan tinilányt, megszállja az ördög. Egyetlen remény marad számára, Merrin atya, az ördögűző. Linda Blair-t Regan megformálása egycsapásra híressé tette. Két ismertebb filmjében is visszaköszön a misztikus horror műfaja (Ördögűző2), és annak paródiája (Bujj, bujj ördög). Blair-t szerepei ellenére sem tudták elragadni a pokol erői, hiszen 1988-ban felhagyott a húsevéssel. Később állatvédelmi aktivistaként részt vesz a PETA kampányaiban, 1997-től maga is állatmentésbe kezd. Befolyásával, kapcsolataival segíti a Human Society és a Last Chance for Animals állatvédő szervezeteket. Az állatvédelem mellett számos gyermekélelmezéssel foglalkozó szervezetet is támogat.
2001-ben Sunny J. Harris-szel közösen kiadja a Going Vegan! című könyvet, melyben többek között rávilágít az étel, az életminőség, és a környezetvédelem összefüggéseire. 2003-ban létrehozza a "The Linda Blair WorldHeart Foundation" állatmentő alapítványt, mely elsősorban a harci kutyaként számon tartott, démonizált pit bullok mentésével, rehabilitálásával foglalkozik.
Nem tiszteleghetnénk méltóbban Linda Blair munkássága előtt, mint a Hail Seitan című opusszal, melyben egy meglehetősen sátáni vegán séf osztja meg velünk a seitanic udon és curry valamint a BBQ seitan szendvics készítés titkait. Az én demonstrációm a házi szejtánról szól, ami nem árt, ha mindig a kezünk ügyében van.
Hozzávalók:
250g sikér por
1 1/4 csésze zöldség alaplé (a csésze 250 ml)
1 evőkanál fokhagyma pép (teljesen pépes legyen), vagy 1 teáskanál fokhagyma granulátum
1 teáskanál füstölt paprika (Pimentón - a Culinarisban kapható.)
2 evőkanál szójaszósz
3 l zöldség alaplé a főzéshez
Így készítsd el:
A sikért mérd ki és öntsd egy nagyobb tálba. Keverd hozzá a pimentónt és a fokhagyma granulátumot. (Száraz összetevőket mindig azelőtt kell összekeverni, mielőtt hozzáadagolnánk a folyadékot.)
Keverd össze a zöldségalaplevet, a szójaszószt (Ha fokhagyma pépet használsz, azt a folyadékban kell elkeverni.)
Lassan öntsd a sikérhez a folyadékot, miközben folyamatosan elkevered benne. A sikér állaga a folyadéktól gumiszerűen ruganyos lesz. Nem kell dagasztani a masszát, csak az a lényeg, hogy sikér ne maradjon szárazon.
Formálj a masszából vastagabb szejtán rudat. Pihentesd 10 percig. (Nem kell kifacsarni belőle folyadékot, mert ez a recept tömör állagú szejtánt eredményez)
A pihentetés alatt egy lábasban forralj 3 liternyi zöldség alaplevet.
Amikor letelt a tíz perc, vágd hat darabra a szejtán rudat. (Recés pengével az igazi.)
Tedd takarékra a lángot a zöldség alaplé alatt, és amikor abbahagyja a lobogást, rakd bele a szejtán darabokat. (Ez azért lényeges, mert így nem lesz lukacsos a szejtán állaga.)
Lassú tűzön főzd addig, amíg a darabok fel nem úsznak a zöldségalaplé tetejére. (Kb. 1-1,5 óra.)
Lyukacsos habszedő kanállal, vagy fogócsipesszel emeld ki a a szejtánt és hagyd kihűlni.
További felhasználásig hűtőben tárolhatod 4-5 napig lefedett edényben, vagy zárható műanyagzacskóban.
Gasztroajándék ötlet: Fűszeres olaj
1907-ben a francia impresszionista festő, Pierre Auguste Renoir azért vásárolta meg Dél-Kelet Franciaországban Les Collettes nevű kis otthonát, mert szerette volna megmenteni az ősi olajfákból álló ligetet. A francia Riviérán keresett ingatlant, amikor meghallotta Les Collettes hírét, ahol egy kis olajfaliget kivágásával konyhakertet akartak létesíteni. Nyughatatlan életének utolsó 11 évét Les Collettes-ben töltötte, azzal a küzdelemmel, hogy rögzítse ennek a mediterrán fának a lényegét, amely, mint egy barátjának írta: "tele van színekkel. Egy széllökés és a fáim megváltoznak. A színeket nem a leveleiken, hanem azok közt hordozzák." Az olajfa hozzátartozott és ma is hozzátartozik a mediterrán vidékek arculatához. (...) Az olajfák termesztett példányainak magassága elérheti a 20 métert is, bár általában inkább csak 3 méter magasságúra nő. Az érett fekete olajbogyó kemény csontárt tartalmaz és mintegy 20%-nyi mennyiségű olajat. A termesztett olajbogyó 99%-ból olajat sajtolnak. A termést előkészítik a csontárt eltávolítják, és hidegen préselik belőle a legjobb minőségű "szűz" olívaolajat. A további meleg sajtolási eljárások gyengébb minőségű termékeket eredményeznek. A maradékból szappan készítenek és az olaj előállításához szükséges hőt a csontár elégetésével nyerik. (Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet)
Kép innen:http://www.cagnes-tourisme.com/en/culture-and-discovery/renoir-museum/virtual-gallery.html
(A Les Collettes farm)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 díszes üveg
- extra szűz olívaolaj
- fokhagyma
- csilipaprika
- zsenge zsályalevelek
Elkészítés:
A fűszernövényeket gyengéden megmossuk, majd konyharuhával felitatjuk róluk a vizet. A fokhagymák egy részét egészben, egy részét apró lapokra vágva a kifertőtlenített üveg aljára rakjuk, a csilipaprikát és a zsályaleveleket (helyette lehet babérlevél is) szintén az üvegbe tesszük, majd szép lassan felöntjük az olajjal. Dugóval vagy kupakkal lezárjuk, és néhány napig nem túl hideg, nem meleg, sötét helyen tároljuk. Pirítós kenyérre, salátákhoz, vagy egyéb ételekhez főzés után keverve (pl. rizs, főtt vagy hajában sült krumpli, párolt zöldségek, stb.) különleges ízvilágot kölcsönöz ételünknek.
Nyári babgulyás
2013. augusztus 22. Mindennapi ételeink
Most, hogy kicsi enyhébb az idő, babgulyást készítettem. Mivel nincsen fenn még a receptje, megosztom. :-) Hozzávalók: 20 dkg bab 3 közepes sárgarépa 2 közepes burgonya 1 fehérrépa 1 paradicsom 1 paprika 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyem 2-3 babérlevél 2 tk. pritaminpaprikalekvár 2 tk köménymag só-ízlés szerint 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 5 dkg gabonakolbász -- 5 dkg bio tönköly háromszínű kagylótészta Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk, majd köménymagos, sós, babérleveles vízben kifőzzük. Eközben zöldségpörköltet készítünk: a hagymát apóra vágjuk, és víz + olaj keverékén megpároljuk. Majd színesítjük pirospaprikával, ízesítjük fokhagymával, sóval, köménymaggal. Rátesszük a tetszőleges alakúra felvágott zöldségeket, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi és puhulásig főzzük. Beleszűrjük a babot, hozzáadjuk a paprikalekvárt, a gabonakolbászt, még vizet adunk hozzá, és igény szerint sózzuk, majd a tésztát is ekkor szórjuk bele, ennek a puhulásáig főzzük. A felaprított petrezselymet a legvégén adjuk hozzá. Amennyiben igényli a leves, beránthatjuk, ez esetben 2-3 ek. lisztet szárazon pirítsunk meg, adjunk hozzá pirospaprikát és a levesből levet, majd ezt szűrjük bele a forrásban lévő levesbe, ezután adjuk hozzá a tésztát.
Julia Child beájulna - vegán Boeuf Bourguignon
2013. augusztus 21. La Veganista
Ma egy igazi francia klasszikust teszünk az asztalra, a Boeuf Bourguignon erőszakmentes, és hihetetlenül finom, veganizált változatát készítjük el. Talán emlékeztek a Julie & Julia című filmre, amiben Meryl Streep zseniális játéka idézte meg Julia Child alakját. Child enciklopédikus könyvével, (Mastering the Art of French Cooking - A francia konyhaművészet elsajátítása) hódította meg az amerikai háztartásokat, és tette elérhetővé a francia konyha legbonyolultabb fogásait is az átlagemberek számára. A vegán Boeuf Bourguignon munkaigényes, mégis megéri a fáradtságot. Megtanuljuk a marhahús húspótlásra is alkalmas speciális szejtán készítését, a konyhánkat átjárja a fűszerek illata, és főzés közben elkortyolunk egy pohár finom bort is. Julia szerint ehhez a fogáshoz tradicionálisan a főtt krumpli és a zöldborsó dukál, de francia receptekben törtburgonyát vagy tésztát is kínálnak hozzá. Az sem szentségtörés, ha a maradékot másnap friss, ropogós kenyérszeletre halmozva faljuk fel. (A linkre kattintva a "The French Chef" - Frech Bread című epizódját tekintheted meg.) A végén pedig jöjjön egy igazi francia örömzene, mert Je veux. Hozzávalók: A szejtán
- 2 csésze (2x2,5 dl) sikér
- 1 evőkanál zúzott fokhagyma
- 1 teáskanál füstölt paprika (Pimentón - a Culinarisban kapható)
- 1 1/4 csésze zöldség alaplé
- 2 evőkanál szójaszósz
- 1/4 csésze liszt
- 1/4 csésze növényi olaj
A szósz
- 1 1/2 csésze testes, száraz vörösbor
- 1 1/2 csésze zöldség alaplé
- 1 evőkanál paradicsompüré
- 2 gerezd zúzott fokhagyma
- 1/2 teáskanál kakukkfű
- 1 db babérlevél
- só és bors ízlés szerint
A köret:
- 10-15 db kicsi fehér hagyma, vagy salott hagyma (megtisztítva)
- 2 evőkanál margarin
- 1/4 csésze zöldség alaplé
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál cukor
- 2 db felszeletelt répa (karikákra szelve)
- 500g gomba (kisebbeket válogassunk) megtisztítva
- tojásmentes durum tészta pl. fettucini, fusilli
- friss petrezselyem a tálaláshoz
Így készítsd el: A szejtán
- Egy tálban keverd össze a glutént, a fokhagymát, és a füstölt paprikát.
- A zöldség alaplevet és a szójaszószt keverd össze, majd öntsd a gluténhoz. Néhány mozdulattal gyúrd át - nem kell annyira akkurátusan, mintha kelt tésztát készítenél, csak a sikér ne maradjon szárazon.
- Tépkedd, vagy vágd kicsi darabokra a szejtánt. (Számolni kell azzal, hogy sütés és főzés közben nagyobbra nőnek.)
- Forgasd be lisztbe a darabokat.
- Serpenyőben hevítsd fel a negyed csészényi növényi olajat és pirítsd meg annyira a szejtánt, hogy vékony világosbarna kéreg képződjön a felszínén. Ha szükséges pótold a zsiradékot. (Egyszerre kisebb adagokat piríts meg, mert ha egymáshoz érnek, összeragadnak.)
- Sütés után papírtörlőre szedd ki.
A szósz
- Lábasba öntsd a bort a zöldség alaplevet, keverd hozzá a paradicsompürét, a fokhagymát a kakukkfüvet, a babérlevelet a sót és a borsot.
- Tedd bele a szejtán darabokat és lassú tűzön fedő alatt főzd 2-2,5 órán keresztül. Ha a szósz túlságosan besűrűsödik, zöldség alaplével hígítható.
A köret
- A hagymát egy nagyobb serpenyőben enyhén pirítsd meg olvasztott margarinon.
- Add hozzá a répát, a gombát a sót, a cukrot és a zöldség alaplevet
- Fedd le a serpenyőt és lassú tűzön párold húsz percig, ezalatt a zöldségek megpuhulnak.
- A párolt zöldséget keverd a szószhoz.
- Főzz meg személyenként 10-10dkg tojásmentes tésztát.
Tálalás:
- A tányérra halmozz tésztát.
- Rakj a tésztára szejtán darabokat és párolt zöldségeket és némi szószt.
- Szórd meg friss petrezselyemmel.
Magyar ízek utcája - 2013
Idén is ellátogattunk az augusztus huszadikai programok keretén belül az Magyar Ízek Utcájába. Az utca jó hosszú volt, de a tavalyihoz képest - szerintem - kevesebb árus jött el portékáját bemutatni, árulni. Tavalyi kedvencem - a flódnis "sütöde" viszont jelen volt. Mivel előző évben nagyon ízlett ez a zsidó konyha remeke, így idén is megkóstoltam. Vagy az én ízérzékem változott, vagy a recept, vagy mert nem volt langyos sem, csak hideg a sütemény, de ebben az évben nem jött be annyira. Szerintem az állaga sem volt olyan sikeres, mint tavaly.
Ha már édesség... idén is voltak aszalt gyümölcsökből készült édességek standjai. Idén is kihagytam a vásárlását. Tartok tőle, hogy annyira édes lenne, hogy nem tudnék 5 dkg-ot sem elfogyasztani. Máskülönben, ha lenne ingyenes falat kóstolóként, kipróbálnám és lehet, hogy tévednék. Marketing kérdés is - legalább is a cégnél az lehetne. Ezt különben tavaly is így gondoltam. Persze, megértem, ha nincs erre financiális kapacitás náluk. S igazából még aprócska kérdéseim voltak velük kapcsolatban, azonkívül, hogy a méhecskék szeretettel repkedtek rajtuk, mégpedig az, hogy nem láttam nagyon az összetevők listáját. Vajon cukor hozzáadásával készülnek? És a színezékeket hogy oldják meg? Na és a zselés állagúakat miből készítik? (Nem akadékoskodok, ezek felmerültek benne, mint esetleges vásárlóban.)
De volt egy kisebb stand, ahol egyszerű portékát árultak: fűszeres tökmagot. Fokhagymás, paprikás, csilis, olívaolajas és kókuszos-fahéjas (ez utóbbi az édesszájúak számára) ízekben. A kedves árusok nem sajnálták megkóstoltatni a néppel a tökmagokat. Ez volt az igazi reklámfogás. Minket jól megcélzott.:) Férjemnek alig kellett unszolnia, vettünk is két fajtát. Mire bejártuk az "utcát" jól megrágcsáltuk a kis zacskó tökmagokat.
S hogy ezek a magyarok mit ki nem találnak egy gasztro-fesztivál alkalmával! Tudniillik azt, hogy fatüzelésű sparhelten sütötték a tésztát (talán kenyérlángos vagy valamilyen lepény volt?). Ötletesnek tartottam, s ha húsevő vagyok, bizonyára megtalálom a számomra ízletes falatokat itt, akkor is, ha a legolcsóbb termékük 900 forintnál kezdődött.
A másik, ami számomra tetszett, egy helyen hatalmas méretű pogácsákat árultak. (300HUF) Szépek és nagyok voltak a pogik. Sajnos csak két fajta volt (legalább is, amikor ott jártunk): tepertős és néhány sajtos. Na hát mondanom sem kell, hogy a tepertős pogikat egész életemben nem kedveltem. Ha lett volna magvas - mondjuk napraforgó, tökmag, szezámmag trióval, vagy paprikás (igen, én már korábban készítettem ilyet, mikor még nem blogoltam), akkor talán veszünk egyet, bár méretét tekintve négy embernek is elég lett volna egy.
Pékáruk kapcsán megemlítem még az olívabogyós kenyérkét, ami jópofa volt. Árat nem láttam kiírva (attól még lehetett), és a megkóstolást is kihagytuk. Viszont egy helyen (nem tudom, hogy ugyanitt-e), szintén kóstolót osztogattak - paradicsomos - csilis kenyér falatkákat. A kis falat kenyérke jó fűszeres volt. Mindkettővel - olívás és aszalt paradicsomos - már én is próbálkoztam, bár ez szintén nem található (még) a blogomon, pedig sikeres volt. (Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam lefotózni.)
Azért meg kell hagyni, a vegákra is gondoltak az egyik "főttétel" pultnál. Valami húsféléket sütöttek és árultak, s nagy örömömre az alábbi három salátafélét is választhatta az arra járó.
Zárásként pedig jöjjön néhány kenyérről, péktermékről készült kép, ha már augusztus 20. ennek is az ünnepe.
Nyers répás cékla- és uborkás-hagymás cukkinisaláta
Nyers répás cékla- és uborkás-hagymás cukkinisalátát készítettem simán és magtejfölös öntettel összekeverve.
Mindegyik nagyon ízlett, de a magtejfölös verzió mindegyik salátánál vitte a pálmát.
Bátran ajánlom a hagyományos ecetes savanyúságok helyett.
Répás céklasaláta: Nyers céklát, sárgarépát reszeltem a reszelő nagyobb lyukán, majd megsóztam, és egy kis citromlevet adtam hozzá (valódi citrom leve) – ízlés szerint, majd hozzákevertem a magtejfölt.
Uborkás-hagymás cukkinisaláta: Uborkát és cukkinit reszeltem. Besóztam és picit állni hagytam. A levét kinyomkodtam, és úgy tettem hozzá az elvagdosott lilahagymát. A magtejfölbe kaprot tettem, és összekevertem a salátával.
Magtejföl: lehet kizárólag napraforgómagból is készíteni, és mandulából is, én most napraforgó magból és natúr kesudióból készítettem. Az alábbi hozzávalókat ízlés szerint fokhagymázva, citromlevezve összeturmixoljuk, vagy botmixerrel krémessé tesszük: napraforgó mag, kesudió, víz, só, fohagyma, citromlé
Jó étvágyat!
Okara fasírt
2013. augusztus 14. La Veganista
Egy ideje rákaptam arra, hogy a kókusztej és a rizstej mellett a szójatejet is magam készítsem. Töredék áron előállítható a boltihoz képest, és talán még az íze is jobb. A szójatej melléktermékeként jön létre a fehérjében gazdag okara (főtt szójabab töret), amiből remek fasírtokat, hamburger pogácsákat, süteményeket lehet készíteni. A kedvenc okarás fasírtreceptemet szeretném megosztani veletek, amit kínálhattok, tepsis krumplival, tört krumplival, rizzsel, párolt zöldségekkel, savanyúsággal vagy akár egy sima salátával is. A fasírt alapját adó okara mennyisége 2,5 decis csészényi szójabab, amit beáztatunk 24 órára, majd elkészítjük a szójatejet és a leszűrt okara lesz kb. 400g. Ennél kevesebb, vagy nagyobb mennyiségnél hozzáigazítjuk a fűszerek és a csicseriborsóliszt mennyiségét is. Hozzávalók:
- 400g okara
- 130g csicseriborsó liszt
- 1 db vöröshagyma apróra vágva
- 3 db közepes nagyságú fokhagymagerezd apróra vágva
- 3 evőkanál paradicsomsűrítmény
- 2 teáskanál mustár
- 2 evőkanál vörösborecet (alma v fehérborecet is lehet)
- 1 kávéskanál őrölt fekete bors
- 1 teáskanál őrölt kömény
- 2 teáskanál oregano
- 2 teáskanál őrölt pirospaprika
- 1 kávéskanál erős füstölt paprika (Pimentón, a Culinarisban beszerezhető)
- 1-1,5 teáskanál só
- 2-3 kanál olívaolaj a sütéshez (más növényi olaj is használható)
Így készítsd el:
Egy nagyobb tálban alaposan keverd össze a hozzávalókat. Plusz folyadékot nem igényel a massza, mert az okara eleve nedves a főzés után. Az alapanyagokat a csicseriborsóliszt össze fogja tartani sütés közben. A masszát nyugodtan kóstold meg, és ízlésednek megfelelően sózd.
A fasírtalapból formálj tenyérnyi, kb. 0,5 cm vastag fasírtokat, amiket olívaolajjal megkent sütőpapírra helyezz rá. A tetejüket szintén kend át vékonyan egy kis olajjal, így nem száradnak ki sütés közben.
Melegítsd elő 200 °C-ra a sütőt. Süsd a fasírtok mindkét oldalát aranybarnára kb. 30-35 perc alatt, a sütési idő felénél átfordítva őket.
Tüzes tészta ruccola ágyon
2013. augusztus 13. Fittanyuka Blog
Gyors ebéd gyanánt készült ez a tüzes tészta. Minden egy helyen: fokhagyma, fűszerek, chili és roppanós tészta, sok ruccolával. Nagyon mediterrán újfent:)! Tévhit, hogy a tészta hízlal, csak az ételtársításra kell figyelni. Zöldségekkel könnyen emészthető, ha fogyni szeretnénk akkor mértékkel fogyaszthatjuk ebédre, vacsorára már kerüljük! Hozzávalók: 4 főre 250 g világos tönköly tészta ( Lehet orsó, penne, kagyló..) 4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 3 cikk fokhagyma pár szál friss bazsalikom 1/2 szárított vagy friss chili paprika felaprítva, vagy elmorzsolva 2 kk himalaya só 1/2 kk szárított kakukkfű késhegyni őrölt, zöld bors A tésztát lobogó, sós vízben "al dente-re" főzzük. Még picit "roppanjon". A 2 cikk fokhagymát vékony szeletekre vágunk, a chilit elmorzsoljuk, vagy ha friss vékonyan szintén felszeleteljük és az olíva olajon megfuttatjuk őket, sózzuk. Vigyázzunk, hogy a fokhagyma ne égjen meg. Erre rádobjuk a lecsöpögtetett tésztát, fűszerezzük a kakukkfűvel, felaprított, friss bazsalikommal, belepréseljük a 3-ik cikk fokhagymát és összerázzuk, keverjük. Fejenként 2 maréknyi ruccolára halmozzuk a tésztát. Tálalás előtt az egészre pár csepp friss citromlevet préselünk. Tipp: wokkban is készíthetjük és így biztonságosan rázhatjuk, keverhetjük! Fittanyuka
Nyári (kapros) zöldbabfőzelék
Hozzávalók: 50 dkg friss zöldbab (megtisztítva, összevágva) 2 ek liszt 2 dl kefír (vagy tejföl) 1,5 kk pirospaprika 1/2 kk asafoetida (vagy fokhagyma) egy csipet őrölt feketebors egy csokor apróra vágott kapor só A zöldbabot feltesszük főni annyi vízben, ami épp ellepi. Közben a kefírt simára... tovább>>
Spagetti-pizza (vegán)
2013. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis spagettitésztán az ebédről (thai tészta készült), ill. grillezett karfiol, brokkoli, répa és tofu. Így spagetti-pizzát készítettem. :-) Hozzávalók: 1/2 fej karfiol 1/2 fej brokkoli 2 sárgarépa 1 nagyobb kápia (kaliforniai) paprika 10 dkg füstölt tofu 1 fej vöröshagyma -- 15 dkg spagetti tészta 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 20 dkg szójasajt -- 2 dl paradicsompüré bazsalikom 5-6 gerezd fokhagyma só (ízlés szerint) nyírfacukor (ízlés szerint) Elkészítés: A spagettit kifőzzük. A paradicsompürét összekeverjük a fűszerekkel, áttört fokhagymával. A zöldségeket és a tofut meggrillezzük (pároljuk, kinek hogyan tetszik:) Egy tepsit kiolajozunk, spagettihalmokat teszünk bele, majd megkenjük a szósszal, és ráhalmozzuk a grillezett zöldségeket és a tofut. A legvégén reszelt szójasajttal megszórjuk és 160 fokon 20 perc alatt összesütjük. TIPP: gluténmentes tésztával igazi gluténmentes csemege. :-)
Eleki élménybeszámoló 2013 - 2. rész
Szóval előző, a 2013-as nyári, Eleken eltöltött élményeim beszámolóját azzal zártam, hogy mindketten, férjem és én is, részesültünk lázterápiában is és ezenkívül minden hétköznap gőzpakolást is kaptunk. (Az első fotón a főbejárat látható, az utolsó napon a korláton száradtak a gőzpakolás textíliái.) Idén egyhetes volt a turnus. Tavalyival összehasonlítva keveslem. Szerintem jó lett volna még 2-3 nap, amikor kezeléseket kaphatunk. Szervezetünk is jól fogadta volna. Máskülönben pedig ha tehetném, mennék télen és nyáron is egy-egy hétre. Ezt lehet sok olvasó most nem érti, de aki járt már akár egy hétre is Eleken az életmódközpontban, az jobban érti. (Már ha szintén "bejött" neki.) Tavaly még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg kipróbálnám magam mint kezelő (természetesen ez nem autodidakta tanulási mód, hanem több hónapos tanfolyam és gyakorlat alatt készülnek fel a kezelők), de az tántorít el, hogy tartok tőle, nincs bennem az a magas szintű érzékenység, ami ide bőven jó lenne a betegek iránt. Ezt úgy értem, hogy vegyük azt az osztrák férfit, eleinte ugye szinte megriadtam a betegségétől. Idő kellett, míg ez a riadalom megszűnt nálam. Hogy tudnék így bárki mást kezelni? Arról nem beszélve, hogy a vér látványa az bizony elgyengít. (Na jó, itt nem tapasztaltam, hogy bármely kezelő sebet kötözött volna, de akkor is...)
Úgy gondolom, teljes erőbedobással, maximális lelkesedéssel, mély érdeklődéssel, egyfajta elhivatottságtudattal lehet valaki igazán jó kezelő. Nem elégednék meg azzal, ha a vélemény az lenne, "hm, nem rossz, egész jó". Szóval úgy látom, nem ez a szépséges szakma az én területem. S azt a tényt is meg kell említenem, hogy szerintem fizikailag sem könnyű bizonyos esetekben. Kezelőként az a jó, ha teljes figyelemmel kísérik az embert ottléte alatt.
Ami a programokat illeti, idén is volt főzőkör, másvalaki vezette, mint tavaly. Gluténmentesek sem maradtak ki semmi jóból, mert a főzőkör vezetőjének férje gluténérzékeny, így kénytelen otthon lenni a témában. Hoztam néhány képet is, amiken ételek szerepelnek, nem kizárólag a főzőkörös ételekből. A somlói galuska pl. egyik nap az édes reggeli volt. (Mindig édes reggeli volt az alap, de akik ezt nehezebben viselik, mert "sósszájúak":), azoknak volt mindig pástétom is, ilyen volt az én férjem is.) Mivel idén is "zölddiétát" folytattam a turnuson, így talán csak egyszer, szombaton ettem ugyanazt, mint a többiek. Tavalyhoz képes, idén sok csíra volt. Ha jól emlékszem, ez múlt nyáron abszolút kimaradt.
Ez bizony nem olyan somlói volt, mint a barátomék esküvőjén.
Pedig vegán módra is lehet finomat készíteni!
Amúgy nem volt rossz ez sem. Én is szeretem meggyel.
Nyilván én másképp csinálnám.
Bár ott közel 30-40 főre készült, szóval a nagy melegben elhiszem, hogy nem készítettek piskótafélét, hanem kukoricás puliszka volt a "tészta".
Igen, jól látjátok, a kedvencem: zabkása "gombóc" volt az egyik reggelim.
Almával, nektarinnal kivivel és naranccsal. Nyámmm.
A zabkása továbbra is olyan nekem, mint Kvarg Lipót-nak a sajt.:) (Csipet-csapat)
Lehet rajta(m) nevetni.
Szintén számomra finom étel, akármilyen egyszerű is.
Céklalé frissen és spenót jó kis párolt fokhagymákkal.
Osztrák barátunk kényszerült erre a diétára.
Szerintem ő kevésbé élvezte.
Én simán jóízűen megettem volna...
(Csak lilahagymát tettettem volna még a spenóthoz.)
Ez is egy speciális étrendes reggelije volt.
Tavalyi szobatársam testvére kapta egyik reggel.
Főzőkörön remekelték a tortát és a golyókat.
Másnap reggel pedig élvezettel fogyasztották az "alapétrendes" reggelizők.
Csírák és az egyik ebédem előétele egy finom zöldségsaláta csinos kis tálalásban.
A reggeli sós étkezés ellenére végre férjem is hozzászokott ahhoz, hogy ha csak lehet, gyümölccsel indítsa a napot. Már itthon is próbálja ezt megvalósítani - lényegesen gyakrabban, mint korábban. Noha mindig törekszem arra, hogy legyen itthon friss zöldség, gyümölcs, korábban ez csak úgy működött, ha a kezébe adtam a mosolygó almát és társait.
Ami férjemet illeti, még olyan változást ért el nála ez a turnus, hogy azóta a mozgásban szegényebb életmódja is jó irányba változott. Ismét tornázik, erősít. Persze most könnyebben megteszi, mert munkájából adódóan itthon dolgozik, nem kell annyit eljárnia, de kíváncsi leszek, mi lesz ősszel, amikor "beindul a gépezet". Remélem lesz ereje/ideje folytatni.
Ami mindkettőnk étkezését illeti, igyekszünk két étkezés között tényleg nem nassolgatni. Oké, ha vendégségben vagyunk, vagy más okból felborul egy-egy napunk, akkor ezt nehezebb megtartani, de az ember lépésről-lépésre tud változni és változtatni. A lényeg, hogy minél több jó szokást alakítsunk ki életünkben.
Ami a főzéseimet illeti... Egyrészt az általam kedvelt hőség és meleg miatt is könnyebb ételeket készítek, másrészt kiélvezünk minden lehetőséget a friss, nyersben gazdag ételek világában. Értem azt, hogy legtöbbször készítünk egy nagy adag salátát (próbáljuk mindig mással különlegessé tenni, mint főtt saláta-bab vagy zsenge lila hagyma, vagy még zsengébb ceruzabab, esetleg brokkoli), vagy csak egyszerűen a nyers cukkini-uborka-paradicsom-paprika négyes annyira kedvelt saláta, hogy ha egy-két napig mégsem esszük, szinte már hiányzik.:) Így aztán kevesebb recept is látott napvilágot az elmúlt hetekben...(De azért van némi még a tarsolyomban.)
Krémes "tofu-sajtkrémmel" töltött kovászolt paprika
2013. augusztus 1. Mindennapi ételeink
Egy érdekesség, hogy ne csak a kovászos uborkát együk. Idén kovászoltam zöldbabot is :-), illetve paprikát. Ugyanúgy készül, mint az uborka, tehát ezt le sem írom annyira bőven, hiszen ugyanaz kell hozzá: Hozzávalók: kb 1 kg paprika (vegyesen, ill. amit kapunk) 1 nagy csokor kapor 6-8 gerezd fokhagyma 2 szelet kenyér -- 30 dkg natúr tofu 2 ek. sörélesztőpehely 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 dl víz só-ízlés szerint --- tetszőleges friss zöld fűszerek (tárkony, metélőhagyma, bazsalikom, petrezselyem...kinek mi tetszik:) Elkészítés: A kovászos paprikát a hagyományos módon (kovászos uborka mintájára) elkészítjük. Mielőtt üvegbe tesszük, vágjuk ki a paprikák magházát. Érdemes a vizet nem hidegen, hanem forralást követően langyosan a paprikákra önteni. Amikor készen van, kivesszük a léből, és hűtőbe téve a leszűrt lével együtt eltesszük. És párat kiemelünk, amelyet megtöltünk az alábbi finom krémmel. A tofu-sajtkrém elkészítése: az alapanyagokat nagyobb darabokra vágva turmixgépbe tesszük. (Amennyiben botmixerrel dolgozunk majd, a tofut nyomjuk szét villával, a fokhagymát kaparjuk el és a vöröshagymát kockázzuk fel.) A hozzávalókat a fűszerek kivételével összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott fűszert is, amelyikhez éppen kedvünk van. A paprikákba beletöltve hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek összeérjenek. TIPP: ha gluténmentesen szeretnénk kovászolni, akkor kenyér helyett tegyünk 3-4 szem nyers, feldarabolt krumplit az üveg aljára és tetejére is. De használhatunk gluténmentes kenyeret is.
MEGHÍVÓ: ÉLETKONYHA 2. SZÜLETÉSNAP -SZABADTÉREN AUGUSZTUS 15. INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15TH AUGUST
2013. augusztus 1. Répa Konyha
MEGHÍVÓ: ÉLETKONYHA 2. SZÜLETÉSNAP -SZABADTÉREN AUGUSZTUS 15. INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15TH AUGUST 2 éves az ÉletKonyha! Ez alkalomból egy szabadtéri vacsorával szeretnénk kedveskedni vendégeinkek! Saját, vegyszermentes zöldségeinkből és őstermelői bio alapanyagokból fogjuk elkészíteni a következő vacsoránk menüjét is. Különös gonddal válogatjuk össze az ízeket, hogy gasztronómiai élményt is jelentsen minden étel elfogyasztása! Most a megszokottól eltérően egy büfévacsorával várunk titeket. Mikor : 2012. augusztus 15. csütörtök 18.00 Helyszín : Egy hangulatos, zöld udvar Zuglóban (XIV. Kerület) A vacsora ára : 3900 Ft Regisztráció : Fontos tudnunk, hogy hány főre készítsük a vacsorát, ezért kérünk, jelezzd, hányan jöttök az alábbi elérhetőségeken: info@eletkonyha.hu vagy telefonon: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) Büfévacsora menü Kombuchapezsgő Citromfüves frissítő Pí víz Vendégváró falatkák Kovászos uborka leves (hagymás kenyérkével) Gazpacho görögdinnyével Dió körözöttes paprika karikák Paradicsomos bruschetta Saláta, csak így egyszerűen Cukkíni spaghetti petrezselyem pesto-val Mini quiche spenóttal, szarvasgomba olajjal Karfiol tabouleh ,,Nyári tekercs ázsiai öntettel Búzafű fagyi virágporral Sáfrányos sárgadinnye sorbet Mini tölcsérkék Színes süti nyalóka Mini gyümölcsös pite Meglepetés születésnapi torta INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15THAUGUST This is our 2st anniversary! For this reason we would like to invite our to a unique, buffet style dinner. As usual we are using organic ingredients from our garden or from local farmers. Flavours are composed to give us a pure and living culinary experience. With prepairing raw vegan food, we celebrate health, nature and the joy of living! Come and join us in this celebration! When : 15th August 2012. Thursday 6.00 pm Where : In a green garden in the 14th district (Zugló) Price of the dinner: 3900 huf Registration : We need to know for how many people to prepaire the dinner, so please register on info@eletkonyha.hu or call us: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) Buffet dinner menu Kombucha champagne Refreshing lemon balm drink Pi water Welcoming bites Pickled cucumber soup (onion bread) Watermelon Gazpacho Walnut cream filled pepper rings Tomato Bruschetta Simply, Salad Zucchini spaghetti with Parsley Pesto Mini spinach Quiche with truffle oil Cauliflower Tabouleh Summer Roll with Asian sauce Wheat grass ice cream pollen Saffron melon sorbet Mini fruity cones Colorful cake pop Mini Fruit Pie Surprise birthday cake!
Diósajt
Ezt az isteni finom sajtot, Urbán Vali videója szerint készítettem, kivéve, hogy dió is került a mandulák közé Persze fűszereztem is, azt lent találjátok http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=d00b1fce8 Hozzávalók: 1 marék áztatott dió 1 marék áztatott mandula 1 kapszula probiotikum Annyi forrásvíz, hogy turmixolható legyen. 2 gerezd fokhagyma 1/2 kávéskanál tiszta só 1 kk köménymag Annyit változtattam, hogy […]
'Caprese' - saláta vegánosan
Eredetileg olasz szakon végeztem, és abban a nagy szerencsében volt részem, hogy az egyetemista éveim alatt több évet éltem Rómában. Imádtam!!:-) Akkoriban még ettem mozzarella sajtot, és a 'Caprese' salátát is nagyon szerettem...:) Most kipróbáltam egy vegán változatot, ahol füstölt tofuval helyettesítettem a mozzarellát (és na jó, itt valójában sokkal többminden belekerült, mint a sima Caprese-ben, mert ott leginkáb olívaolaj, mozzarella, paradicsom, bazsalikom és só, bors szerepel csak..). Nagyon finom így magában is könnyű vacsorának meleg nyári estéken, de esetleg még egy barna kenyérből készült pirítóst el tudnék képzelni hozzá!;) És ki fogok próbálni egy másik verziót is, amit az olasz Veganblogon találtam, ott ugyanis nagyon autentikus 'mozzarella'-jellegű szójasajtot sikerült kikísérletezni a lánynak!:) 'Caprese'-saláta vegánosan Elkészítési idő: kb. 15 perc Hozzávalók (2 főre): 400 g tofu 3 db paradicsom 2-3 ek. olívaolaj 1/2 csokor bazsalikom felaprítva 1 gerezd fokhagyma 1 tk. szárított oregánó só, bors A tofut először kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk, utána pl. pogácsaszaggatóval kis köröket vágunk ki belőle. 2 evőkanál olajat felforrósítunk, és megpirítjuk benne a tofu szeleteket, oldalanként kb. 3 percig. Megszórjuk az oregánóval, sózzuk, borsozzuk, és 1 perc után kivesszük papírtörlőre. A paradicsomokat felszeleteljük, és a tofuszeletekkel egymásra rakjuk. A felaprított bazsalikomot elkeverjük az összezúzott fokhagymával, és a paradicsom, illetve tofuszeletekre szórjuk. A tetejét vékonyan meglocsoljuk olívaolajjal. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Paradicsomos-lucernás zöld koktél
Továbbra is iszom a finom zöld és piros leveket, lefotóztam most egyet nektek is Hozzávalók 2 db paradicsom (Már innen a kertből ) 2 db uborka 1-2 szál kapor 1 szál zsenge parlagfű 1 zöld hagymaszár 5 szál zsenge csalán 5 szál lucerna 1 kis csokor búzafű Kipréseltem a hozzávalók levét, és hígítottam úgy háromszorosa […]
Rakott cukkini
Lecsóval rakott, sajtos cukkini, igazi nyári, könnyű semmiség. Hozzávalók: 2 cukkini 1 ek kókuszzsír (olaj) 4 paprika 1/4 kk asafoetida (vagy hagyma, aki azzal főz) 1 kk pirospaprika egy csipet bors 4 paradicsom 1 kk cukor 2 kk só 15 dkg reszelt sajt A cukkinit megmossuk, karikákra vágjuk, és... tovább>>
Vöröslencse krémleves petrezselyem-koriander pestóval
2013. július 26. Mindennapi ételeink
Ez a leves kimaradt a gyerekszakácskönyvből, amikor rájöttünk, hogy túl sok a zöldséges leves-recept, így helyette egy mandarinos pisztáciás gyümölcsleves került be. Hmmmm, mindkettő nagyon finom. :.-) Hidegen is fogyasztható! Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 1 közepes sárgarépa 1 közepes burgonya 2 tk római kömény 3-4 tk. Reform Vito ételízesítő 2 dl növényi tejszín 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 l víz --- 10 dkg petrezselyem 10 dkg koriander 2 marék dió só -ízlés szerint 4-5 gerezd fokhagyma 2 dl 100% extra szűz olívaolaj 10 dkg növényi-v. szójasajt Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk és 2 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. A vöröslencsét, a meghámozott és felkockázott répát, krumplit is hozzáadjuk, ízesítjük és felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Kb. 20 perc alatt összefőzzük. Ez idő alatt elkészítjük a pestót: megmosott koriandert és petrezselymet rusztikusan felaprítjuk, majd turmixgépbe tesszük. Hozzáadjuk az előzetesen felaprított, megpirított diót, fokhagymát, a felaprított szójasajtot, a sót és az olajat. Összeturmixoljuk. Üvegben sokáig eláll, és nagyon finom, pikáns. A levesbe beleöntjük a tejszínt, ill. még kb. 3-4 dl vizet, és összeturmixoljuk. Igény szerint még sózzuk, fűszerezzük (római köménnyel, korianderrel) és pár perc alatt összefőzzük. TIPP: a pestót készíthetjük csupán petrezselyemmel. Bárhogy is készül, kifőtt tésztával összekeverve is nagyon finom, vagy kenyérre is kenhetjük, salátaöntethez is felhasználhatjuk.
Zöldbab fasírt
2013. július 23. Mindennapi ételeink
Kaptunk ismét egy nagy adag zöldbabot, már a mélyhűtőnk is tele van vele, aminek nagyon örülünk, hiszen szeretjük. Ma azonban nem szerettem volna ismét főzeléket készíteni (inkább tökfőzelék készült, mert az is volt még hazai), így fasírtot gyártottam belőle. Hm, nagyon eteti magát, finom. Érdemes kipróbálni, akár többször is :-) Hozzávalók: 50 dkg zöldbab 3 ek. lenmagpehely 3 szelet tk./rozs kenyér 1 csokor friss petrezselyem 3-4 tk. só (ízlés szerint csökkenthető/növelhető az adag) 2-3 tk. őrölt köménymag 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 ek. 100 % extra szűz olívaolaj Elkészítés: A zöldbabot megmossuk, és apró darabokra vágjuk, majd forrásba lévő vízbe dobjuk és roppanósra pároljuk. A hagymát szintén felvágjuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. A kenyereket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. Hozzáadjuk a megpárolódott hagymát, leszűrt zöldbabot, a köménymagot, felaprított petrezselymet, az apróra vágott fokhagymát, és a lenmagpelyhet. Mindezt összedolgozzuk és olajjal kikent tepsibe téve kisütjük (160 fokon, egyszer forgatjuk, kb. 30 perc a teljes sütési idő).
"Két-tofus" grill-lepény
2013. július 18. Mindennapi ételeink
Némi salátával kiegészítve könnyű nyári vacsora. Hozzávalók a tésztához: 1/2 kg tönkölyliszt (vagy fele-fele arányban finomliszt és teljes kiőrlésű liszt) 2,5 dl víz 2,5 dkg élesztő 0,5 dl 100% extra szűz olívaolaj só, méz Hozzávalók a ketchup-höz: 1 kg friss paradicsom 2 gerezd fokhagyma 5 ág friss kakukkfű 5 ág friss oregánó 4 ek. olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 2-3 tk. só Egyéb hozzávalók: 1/2 kg sárgarépa 2 fej vöröshagyma 15 dkg füstölt tofu 15 dkg pritaminpaprikás tofu Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk, majd 30 percig kelesztjük. Eközben így készítjük el a ketchup-öt: a paradicsomokat megmossuk és negyedeljük. Egy tepsit kiolajozunk 2 evőkanál olívaolajjal, majd beletesszük a paradicsomokat. Megszórjuk sóval, a fűszereket rátépkedjük, a fokhagymákat is ráreszeljük. Meglocsoljuk a maradék olajjal, és 180 °C-on, 1 óra alatt jól átsütjük a paradicsomokat (félidőben megfordítva őket). Tálba tesszük és botmixerrel krémesítjük. Ekkor ízesítjük a nyírfacukorral. A répákat meghámozzuk, felkarikázzuk, a tofukat és hagymákat is összevágjuk és grillsütőben megsütjük. A megkelt tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, rákenjük a ketchup-öt, majd rászórjuk a grillezett dolgokat, és 160 fokos, előmelegített sütőbe téve kisütjük (kb. 25 perc alatt). TIPP: tegyünk rá más grillezett zöldségeket (cukkini, padlizsán, paprika) is, csak nekem nem volt időm tegnap este hazaérve mást felvágni, grillezni.
Grillezés - Nyár Egészségesen!
2013. július 16. Fittanyuka Blog
A grillezés, sütögetés baráti vagy családi környezetben a nyár elengedhetetlen tevékenysége. Ilyenkor előtérbe kerülnek általában a különféle húsok, kolbászok, sült szalonna. Mi van azokkal akik nem szeretnének ilyen ételekkel élni, számukra sem kell lemondani a grillezés és a finom falatok öröméről?! Ebben a nyári összeállításban nekik, nektek szeretnék segíteni, ötleteket adni. Az én tapasztalatom, hogy ha ilyen ételeket készítettem a társaságnak a hagyományos grill ételek mellett, rendkívül gyorsan elfogytak a mindenevők körében is. Ilyenkor a kedvenceim, mint mindig a nyári, friss zöldségek, grillezve, saslikon, növényi krémek, amelyeket salátákkal vagy tortilla chipszel is mártogathatunk, vagy éppen a grillezett zöldségek mellé kanalazzuk. Csupa - csupa növényi összetevőkből hatalmas grill-lakomát csaphatunk:)! Fűszeres olajban pácolt Grillezett zöldségek: Hozzávalók: Baby cukkini, champion gomba, paradicsom, hagyma, padlizsán, citrom karikák, paradicsom, paprika és folytathatnám a sort... Fűszeres olaj elkészítése: Zöldség mennyiségtől függően : kb. 2 dl hidegen sajtolt olíva olaj 1 - 2 kk himalaya só 2-3 cikk préselt fokhagyma 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk szárított vagy friss kakukkfű késhegyni füstölt, csípős piros paprika 1/2 kk szárított vagy friss majoránna 1/2 citrom leve A hozzávalókat összekeverjük. A zöldségeket megmossuk, a baby cukkinit, paprikát hosszában a padlizsánt, paradicsomot, citromot karikára felszeleteljük és egy edényben sorba lefektetjük őket majd ráöntjük a fűszeres olajat, megforgatjuk benne a zöldségeket és egy órára a hűtőbe tesszük. Innen már a grill rácsra vagy lapra kerülhetnek közvetlenűl. A saslikra szánt felkockázott hagymát, padlizsánt, cukkinit, gombát is pácolhatjuk előtte ebben az olajban, sokkal ízletesebb lesz a sütés után. A salikra tehetünk még felkockázott füstölt tofut, tönköly fehérjét, amelyeket szintén pácolhatunk. Mexikói babsaláta: A babfélék is nagyon jó fehérje források, jól illenek a többi zöldséghez. Az alábbi saláta finom, lehűtve fogyaszthatjuk a grill zöldségek vagy a saslik mellé is. Amikor salátát készítek vörös vagy tarka babból nem szokta bajlódni a főzéssel. Konzerv babot vásárolok, általában nem tartalmaznak a són, vizen és citromsavon kívül más rossz adalékot. Előfordul, hogy tesznek hozzá cukrot, azt visszateszem a polcra és keresek olyat amiben nincsen cukor. Hozzávalók: 240 g tarka, vörös vagy fehér bab 1-2 db piros kaliforniai paprika 1 fej lilahagyma 3-4 db paradicsom 1 cikk fokhagyma Dresszing: 3 evőkanál hidegen sajtolt szezám olaj, 1 citrom leve, 1 kk himalaya só, kevés őrölt zöld bors. A paprikát, hagymát, paradicsomot felkockázzuk, összekeverjük a babbal, a préselt fokhagymát pedig hozzáadjuk a dresszinghez, amelyet egy kis befőttes üvegben alaposan összerázunk. A salátára öntjük és jól behűtjük. Tálalhatjuk mángold leveleken, fűszeres olajban pácolt, pirított tofu kockák társaságában, kisebb kupacokban... A növényi krémek variációira már számtalan receptet osztottam meg veletek, az általam legkedveltebbek a következők: csicseriborsó krém - humusz, tahini - szezám krém, avokádó krém.. Még több krém recept itt! Nem utolsó sorban egy könnyű, hűsítő, alakbarát finomság: Gyömbéres - Citromos Görögdinnye sorbet: A dolgunk nagyon egyszerű: Fogunk egy finom, édes, friss görögdinnyét amelyet amennyire csak tudunk kimagozunk és turmixgépbe kanalazzuk a belsejét, hozzáadunk 1 citrom levét, egy kisebb darab friss gyömbért belereszelünk, 1/2 kk őrölt bourbon vaníliát teszünk hozzá és alaposan összeturmixoljuk. Szerintem ha elég édes a dinnye nem szükséges édesítés, ha mégis igényli akkor kevés steviával édesíthetjük. Üres joghurtos pohárkákba, vagy szilikon fagyi formákba öntjük, fa pálcikát állítunk a közepükbe és lefagyasztjuk. Fagyasztás után forró vízbe mártjuk őket egyenként és így könnyen kihúzhatjuk a pohárkákból. És egy ráadás: Kiwi - avokádó hűsítő, nyári shake: Hozzávalók: 4 db kiwi 1 db puha avokádó 200 ml kókusztejszín 1/2 narancs leve 2 evőkanál folyékony stevia 1-2 maréknyi jégkocka kevés friss, reszelt gyömbér erjedésgátlónak A lehéjazott kiwit és avokádót a többi hozzávalóval alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka
Franciás cukkiniragu (vegán)
A télen szinte minden héten főztem valamilyen cukkinis ételt. Jó volt elővenni a fagyasztóból a különböző formában eltett világoszöld finomságokat. Idén is csomagolok elegendő cukkinit a következő télre. Épp ma kaptam meg hozzá két helyről is (anyum és anyósom kertje) a szép sötétzöld héjú egyedeket. Érdekes ez a nyár, mindkét kertben gazdagon terem a cukkini - nagy örömömre. Így aztán könnyen adódik az ötlet, hogy készítsek cukkiniből ebédet. A következő receptemet franciásan, vegán módra készítettem el, vagyis növényi tejszínt használtam a ragu főzése során. Sűrűbb növényi tejjel is finomat lehet készíteni. Persze a tejtermék fogyasztói tejet is használhatnak, de ezt nem ajánlom. Már rég nem élet, erő, egészség az állati tej. Gondoljunk csak bele. Az egész emlős világot figyelembe véve az emberen kívül nincs még egy élőlény, aki felnőtt korában tejet fogyaszt! Persze ez csak egy érdekes megfigyelés, de az tény, hogy napjainkban a tejfogyasztásból nem sülhet ki semmi, ami a szervezetünk és egészségünk számára hasznos volna. Szóval mindenkit bátorítok arra, hogy készítsen magvakból, gabonákból tejet.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg cukkini
- 2 kisebb vagy 1 nagyobb fej hagyma
- ételízesítő (házi ha lehet)
- 2 dl növényi tejszín
- 1 dl víz
- fokhagyma
- szerecsendió
- petrezselyem
- 1 nagy fej lila hagyma
- esetleg medvehagyma vagy újhagyma vagy póréhagyma
- pár levél rozmaring (elhagyható)
Elkészítés:
A cukkiniket meghámozzuk, ha nem zsengék, a magokat kiszedjük, majd kockákra feldaraboljuk és egy tálba tesszük. A hagymákat megpucoljuk, felaprítjuk és abba az edénybe szórjuk, amelyikben a ragut elkészítjük. Kevés vízen (nem olajon, sem margarinon!) megpároljuk a hagymákat. Amikor a hagyma megpárolódott rátesszük a felaprított cukkinit és jól átforgatjuk. Megszórjuk úgy egy csapzott evőkanál (házi) ételízesítővel, öntünk hozzá egy kevés vizet (kb. 1 dl elég, mert a cukkini levet ereszt), és együtt pároljuk. Amikor puhára párolódott hozzádarabolunk néhány gerezd fokhagymát, belekarikázunk egy lila hagymát, majd felöntjük a növényi tejszínnel. Egy csipetnyi szerecsendiót és egy evőkanálnyi lehetőleg friss petrezselymet is teszünk bele. Szezon idején medvehagymát szeletelhetünk bele. Ez utóbbi nélkül is készíthető, de újhagymát vagy póréhagymát is tehetünk hozzá, vagy egyszerűen ki is hagyhatjuk. Hagyjuk, amíg forrni kezd és lezárjuk. Kicsit pihentetjük. Az ízek hamar összeérnek.
Főzhetünk hozzá nokedlit, tésztát, vagy barna rizst. Megfelelő köretet választva, lisztérzékenyek is fogyaszthatják. A legutóbb főtt (hántolt) árpával tálaltam - ez nem gluténmentes -, mivel nyáron az árpa hűsítő hatása előnyös. Tálalásnál pár levél rozmaringgal hintettem meg a kész ételt.
Ez is egy gyors ebéd. Kb. 30 perc alatt elkészül. Én nagyon szeretem.
Cikkinis mungóbab saláta
Itt a cukkini szezon, aminek nagyon örülünk, mert igen sokféle étel készíthető belőle. Én ezúttal saláta készítéséhez használtam föl. Hozzávalók: fél cs. mungóbab 2 cukkini 2 gerezd fokhagyma 1 kis fej vöröshagyma szezámmag, lenmag, napraforgómag, tökmag fél citrom leve fűszerek: himalaya só, fehér bors, oregano, bazsalikom, curry (1 csipetnyi) hidegen sajtolt napraforgó olaj, tökmag olaj 1. A mungóbabot átmossuk és beáztatjuk néhány órára. Amikor kicsit megduzzadnak a szemek, felrakjuk főni. 2. Ezalatt előkészítjük a cukkinit. Megmossuk és felszeleteljük. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a felvágott cukkinit és a fokhagymákat (présen nyomjuk át). Ezúttal nem kell megvárnunk, hogy teljesen puha legyen, nem baj, ha egy kicsit ropogós marad. 3. Ha megfőtt a mungóbab, leöntjük róla a vizet és egy kicsit félre tesszük hűlni. Hűlés után óvatosan hozzá adjuk a cukkinit, majd kevés tökmagolajat öntünk rá, és ízlés szerint fűszerezzük. Nálam az oregano volt domináns, de feldobhatjuk egy kis cayenne borssal is. 4. A magokat olaj nélkül megpirítjuk, majd hozzáadjuk a salátánkhoz. A végén pedig hozzáadjuk a citromlevet is, jól összekeverjük, majd hagyjuk lehűlni. 5. Hidegen, házi készítésű tortillával fogyasztva ajánlom. A tortilla repectjét itt találjátok. Egyszerű, gyorsan elkészül, és nagyon finom. Ani Tisztán, tudatosan!
Mexikói tökmagos padlizsánhajók
Összízhatásában már egy igazán nyárias étel, sok-sok paradicsommal.:) A mexikói jelleget a töltelékbe kevert vörös bab adja, de aki szereti a csípőset, csilit is keverhet hozzá.:) A paradicosmban lévő C-vitamin pedig segíti a tökmag magas vastartalmának megfelelő feldolgozását. Én főtt barna rizzsel ettem, hogy tartalmasabb ebéd legyen belőle, de mondjuk egy friss salátával könnyű vacsorának is kiváló! Mexikói tökmagos padlizsánhajók Elkészítési idő: kb. 40 perc Hozzávalók (2 főre): 2 padlizsán (kb. 500 g) 5 ek. olívaolaj só 2 lila hagyma, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 4 db paradicsom, finomra aprítva 1 csapott tk. morzsolt oregánó 190 g főtt kidney bab 1 tk. agave szirup őrölt bors egy marék tökmag Melegítsük elő a sütőt 250 fokra.. A padlizsánt mossuk meg, vágjuk félbe és egy kanállal vájjuk ki a belsejét úgy, hogy kb. 0,5 cm megmaradjon a széléből. 2 ek. olívaolajat keverjünk el egy kis sóval, és ezzel a keverékkel kenjük be a kivájt padlizsánok belsejét. Helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsire, és a sütő legmagasabb sínjén süssük kb. 17-20 percig, amíg kicsit pirulni kezd. 2 ek. olívaolajat forrósítsunk fel egy serpenyőben, és kb. 2 percig pirítsuk benne a hagymákat. Adjuk hozzá a padlizsánok kivájt belsejét, az oregánót és a paradicsomot, és folyamatos keverés mellett süssük még 5 percig. Keverjük hozzá a babot, az agave szirupot, sózzuk, borsozzuk. Vegyük ki a megsült padlizsánt a sütőből, kanalazzuk bele a tölteléket és szórjuk rá a tökmagot. Toljuk vissza a sütőbe 250 fokra még 8-10 percre. Ízlés szerint tálalás előtt meglocsolhatjuk a tetejét egy kis olívaolajjal. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Currys-mandulás quinoa sült spárgával
Egy nagyon különleges ízvilágú étel, ami ugyanakkor kifejezetten ízlett a férjemnek és nekem is!:) Gyorsan elfogyott, a maradék a hűtőben pihenve pedig másnapra még finomabb ízt produkált! A spárga lágysága pedig különösen jól passzolt a fűszeres quinoához. Az eredeti receptben amaránttal készült, ha van otthon, nyugodtan próbáld ki azzal is! Currys-mandulás quinoa sült spárgával Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (2 főre): 160 g quinoa, vagy amaránt só 370 g fehér spárga 2 ek. olívaolaj 1 fej lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma, felaprítva 20 g pirított mandula, durvára aprítva 4 db olajban eltett aszalt paradicsom (nálam most friss paradicsom), lecsöpögtetve, finomra aprítva 1 tk. curry Az alaposan átmosott quinoat 500 ml vízzel és 1/4 tk. sóval feltesszük főni. Közepes tűzön, időnként főzzük kb.15-20 percig. A spárgát meghámozzuk, a fás részeket levágjuk. 1 ek. olívaolajat felforrósítunk egy serpenyőben, és a spárgát erős tűzön kb. 3 percig pirítjuk benne. Utána papírtörlőre tesszük. 1 ek. felforrósított olívaolajon a hagymát, fokhagymát, curryt és mandulát kb. 2 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a főtt quinoat és rövid ideig összefőzzük. A sült spárgával tálaljuk. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Zsenge zöldborsóleves
2013. július 3. Vegetáriánus receptek
Őszintén szólva, ez a feleségem receptje, kettőnk közül viszont most nekem volt időm megcsinálni. Kikérdeztem, elmondta: az itt közölt leírástól jóval eklektikusabban. Nincs benne semmi extra, de igazi, nyári.
Hozzávalók:
- 1 ek vaj
- 40 dkg zsenge zöldorsó
- 15 dkg zsenge sárgarépa
- 1 fej zsenge hagyma
- bors
- só
- 1 l víz
- 1 ek petrezselyemzöld
A répát nagyon alaposan megmossuk. Nem pucoljuk, hisz még zsenge. A vajat megolvasztjuk, felforrósítjuk, majd beletesszük a borsót, a répát és a hagymát is. Nem pároljuk puhára, de azért átfuttatjuk. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Felöntjük 1 liter meleg vízzel. Kis lángon addig főzzük, míg a borsó kívül roppanó, belül pedig édes-pépes nem lesz. Elzárjuk és hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet.
Eperlevéllel vagy galuskával tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos "Ricotta" krémmel
2013. június 26. Fittanyuka Blog
Ez egy igazán, könnyű, könnyen emészthető fogás, az is fogyaszthatja aki alakbarát fogást szeretne vagy éppen gluténérzékeny. Magamnak kreáltam ezt a fogást és igazán jól sikerült, úgy döntöttem mindenképpen megosztom veletek:). Mostanság sokat mozgok, edzek, odafigyelek, hogy az étrendem kevesebb szénhidrátot tartalmazzon, még több zöldséget és növényi fehérjét fogyasztok. Az eredmény mínusz 6-7 kg a tavaszi lékúra óta és igazán jól érzem magam. Cáfolom, hogy csak állati fehérjefogyasztással lehetne elérni a fogyást és az izomtónus növelést, a rendszeres mozgás és a belső hidratálás viszont nagyon fontos. Másik "fegyverem" a zabpehely:)! Hozzávalók ( 2 fő részére): 1 tasak üveg tészta ( borsófehérje, kukoricakeményítő, víz) 1/2 fej brokkoli 2 maréknyi friss spenót levél 200 g selyem tofu 1 maréknyi tökmag 2 - 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 kk himalaya só késhegynyi zöld, őrölt kardamon késhegynyi zöld, őrölt bors 2 cikk fokhagyma A selyemtofut azért szeretem időnként fogyasztani, mert nagyon laza az állaga, levegős, hasonló, mint a hagyományos, tejből készült ricottáé. Ne féljetek a tofut fogyasztani, nagyon jó növényi fehérje forrás, hormonok, egysejtűek nélkül, a szójatermékek legtermészetesebb feldolgozási formája évezredek óta: a szójatej ( hozzáadott cukor nélkül) és a szójasajt ( tofu). A szója akkor veszélyes ha génkezelt, túlságosan feldolgozott, pl: extrudált és ha állati fehérjékkel keverik ( ilyen az összes felvágott!!). Elkészítés: A tofut villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk , belepréseljük a fokhagymát. A brokkolit rózsáira szedjük és 2 percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk. Így szép zöld és roppanós marad és még benne maradnak az értékes vitaminok, ásványi sók. Az olíva olajat kissé felhevítjük, beledobjuk a spenót leveleket, sózzuk, amikor kissé megfonnyad, rádobjuk a tökmagokat, állandó keverés mellett két percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres selyemtofut. Az előre forró vízbe áztatott üvegtésztát leszűrjük és szintén hozzáadjuk a " spenótos riccottához". Majd a roppanós brokkoli rózsákkal tálaljuk, maximum 15-20 perc és készen is van! Kocogás után. A következő alapanyok: himalya só, zöld, őrölt kardamon, zöld, őrölt bors, tökmag, hidegen sajtolt olíva olaj megtalálható: www.joegeszseget.hu Fittanyuka
Portobello-tofu hamburger
Az első vegaburgert külföldön ettem. Itthon akkor még egyáltalán nem lehetett ilyesmit kapni. Ha valahol érdeklődtem, általában az volt a válasz, hogy nincs rá igény, ezért nem is tervezik bevezetni. Lehet, hogy mára már javult a helyzet, de időközben rászoktam arra, hogy magam készítsem el, olyan alapanyagokból, amik talán szokatlanok azok számára, akiknek a hamburgert a húspogácsa jelenti. A vegánoknak nincs okuk panaszra, mert hamburger pogácsák választéka szinte kimeríthetetlen. A csicseriborsó, a lencse, a köles, a bab, a zab, rizs vagy az okara is kiváló alapanyag lehet. A mai receptben viszont egy különlegesen finom vegán kombináció jelenik meg: a pácolt portobello gomba és tofu párosa. A kellemes fűszerezés, a balzsamecet és a karamellizált sült hagyma teszi egyedivé az ízharmóniát. Hozzávalók (4db hamburger):
4db nagyobb portobello gomba (megmosva, tönk kiszedve)
4 db vékony szelet tofu (ízesítetlen)
Marináló szósz
3 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál balzsamecet
1 teáskanál oregano
2 csipet fekete bors
1 mokkáskanál dijoni mustár
Karamellizált hagyma:
1db nagy hagyma (vékony karikákra szelve)
1/2 evőkanál kanál cukor
2 evőkanál balzsamecet
2 evőkanál olíva olaj
Saláta
2db paradicsom karikákra szelve
2 marék rukkola
Hamburger zsemle (4db):
300g liszt(finomliszt, vagy 2:1 arányban finomliszt teljeskiőrlésű liszt keveréke)
1 evőkanál lenmagpehely
1 evőkanál búzakorpa
1 csapott teáskanál szárított élesztő
1 evőkanál cukor
50g szója joghurt
20g olíva olaj
1-1,5 dl ízesítetlen rizstej (meglangyosítva a tésztához)+ a zsemlék tetejének megkenéséhez 1 evőkanálnyi
szezám mag (a zsemlék tetejének szórásához)
Így készítsd el:
A zsemlék tésztájának összeállításához, öntsd egy tálba a lisztet, majd keverd hozzá a sót, a cukrot, a lenmagpelyhet, a búzakorpát az élesztőt. Ezután keverd el benne az olajat és a szója joghurtot. Adagold hozzá a langyos rizstejet. Alaposan gyúrd át, amíg a tészta homogénné, rugalmassá válik (kb. 10 perc), majd légmentesen letakarva tedd félre egy órára.
Amíg a tészta pihen, elkészítjük a marinálószószt, beleforgatjuk a gombát és a tofut. Hagyjuk, hogy a fűszerek átjárják őket. Később, a hamburger zsemle sütésével párhuzamosan fogjuk átsütni.
A felszeletelt hagymát 2-2 kanál olaj és balzsamecet keverékén lassú tűzön, lefedve megpároljuk, majd a cukrot hozzáadva karamellizáljuk, ropogósra sütjük és felhasználásig félretesszük.
Amikor a tésztánk megkelt, gyúrjuk át még egyszer, osszuk négy egyenlő részre, és formáljunk belőle csinos zsömléket. Helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsire, fedjük le egy konyharuhával, hogy további 15-20 percig kelhessen. Közben melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Mielőtt a sütőbe tennék a zsemléket, kenjük meg a tetejüket rizstejjel, szórjuk meg szezámmaggal, és recukáljuk 180 °C-ra a sütőhőmérsékletét. A zsemlék 20 perc alatt fognak kisülni. Ez pont elég idő arra, hogy a tofut és gombát átsüssük a marináló szószban.
Ha minden elkészült, akkor már nincs más hátra, mint ketté vágni a zsemléket és belepakolni a ruccolát, a paradicsomkarikákat, 1-1 gombafejet és tofut némi dijoni mustárral megkenve. Aztán belapátolni az egészet. Tipp: a hamburgerünk még finomabb lesz, ha szánunk rá pár percet, hogy a kettévágott hamburger zsemlék belső lapját a forró serpenyőben ropogósra pirítsuk.
Zöldséges batyu, kínai beütéssel
2013. június 21. Mindennapi ételeink
Óriási tál salátával megfelelő ebéd, meleg napokon is. Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta 3 gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma 4 szem kisebb sárgarépa 15 dkg zöld hüvelyű zöldbab 10 dkg káposzta 15 dkg füstölt tofu 1 kis csokor koriander 3 tk. szárított petrezselyem 3 tk. ánizs 3 tk. szárított édeskömény mag, darálva 3 tk. pirospaprika 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz-amennyit felvesz só-ízlés szerint -- 3 ek. liszt 3-4 ek. zabtejszín 2 ek. szójaszósz -- szezámmag Elkészítés: Az újhagymát felkarikázzuk és víz +olaj keverékén megpároljuk, majd rátesszük az előre megmosott, meghámozott és julienre vágott sárgarépát, a hasonló méretűre vágott zöldbabot, és a káposztát, majd meglocsoljuk annyi vízzel, amennyi épp csak ellepi. Ekkor hozzáadjuk a pirospaprikát, a fűszereket, fokhagymát. Roppanósra pároljuk a zöldségeket, majd hozzáöntjük a zabtejszín + szójaszósz + liszt keverékét. Ez besűrűsíti annyira, hogy ne folyjon ki a tésztából. Hozzávágjuk a koriandert. A sütőt 220 fokra előmelegítjük, majd a tésztát kihajtjuk, téglalapokat vágunk, melyek felére kanalazunk a tésztából, majd a másik oldalán 3 csíkot vágva ezt az oldalt ráhajtjuk. Olajjal megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, és 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük (félidőben kisebbre vesszük a lángot). Akinek nincsenek otthon egzotikus fűszerei, az készítheti borsikafű-majoranna-pirospaprika-fohagyma hozzáadásával. Ez esetben nem kínai batyu lesz :)
A nyár zöldségsalátája
A ma esedékes nyári napforduló alkalmából hoztam egy finom nyári saláta receptjét. Tulajdonképpen a napforduló igazából az az időpont, amikor a Nap észak-déli mozgása valamilyen irányba megváltozik. Ez a nap lesz a leghosszabb nappalunk. Ezen a napon a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. A mai nap az, amikor az északi sarkkörön nem nyugszik le a Nap (a déli sarkkörön pedig pont nem kel fel ezen az egyetlen napon), s kicsiny hazánkban is mintegy 16 órán át boldogít bennünket azzal, hogy a horizont felett tartózkodik. Mindezek okán is ezt a napot a csillagászati nyár kezdetének tekintik. Shakespeare műveiben is híressé vált Szent-Iván napja van ma. Tehát hivatalosan is beköszöntött a nyár. Ennek alkalmából hoztam egy olyan saláta receptet, amelyet a Nap kerti áldásaiból alkottam meg.
A recept:
Hozzávalók:
1/3 fej lolo saláta
- 3 paradicsom
- 1-2 pritamin paprika
- 2 sárga paprika
- 1 közepes cukkini
- 2-3 uborka
- 1 újhagyma
- 1 lila hagyma
- 1 evőkanál hidegen sajtolt tökmag olaj
- 1 teáskanál szezámmag
- 1 evőkanál napraforgómag
- 1 evőkanál őrölt lenmag
Elkészítés:
A megmosott zöldségeket feldaraboljuk: A lolo saláta leveleit széttépkedjük. Az uborkát és a cukkinit vékony karikákra vagy kockákra vágjuk. A paradicsomot és paprikákat is hasonlóan felaprítjuk. Az újhagymákból vékony karikákat vágunk, a lila hagymát pedig apró kockákra szeljük Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. Rászórjuk a magokat, megöntjük egy kevés hihetetlenül finom tökmag olajjal. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Reggelinek, ebédnek, vacsorának is egyaránt alkalmas.
Végre tényleg itt a nyár! Fogyasszunk minél több nyers, friss zöldséget (és gyümölcsöt)! Szervezetünk meghálálja. Könnyebb lesz a mozgás, a nyáron szokásos intenzívebb verejtékezésünk esetleges szaga is átalakul. (A vegetáriánus emberek izzadsága nem annyira elviselhetetlen, mint a húsfogyasztóké.) Ha egyre és egyre több salátát iktatunk be étrendünkbe, akkor alvásigényünk és fáradságérzetünk is alábbhagy. Emellett még sok előnye van, de az eddigi leírás alapján is csak azt mondhatom: Salátára fel!
Spárgakrémleves
Könnyű, finom, gyors leves a krémlevesek világából, amely akár hétköznapi vagy hétvégi ebéd alkalmából is elkészíthető.
A spárgában megtalálható jelentős mennyiségű fruktooligoszacharidoknak köszönhetően a bélflórára jótékony hatással van, mivel a hasznos lactobacillusok növekedését serkenti a vastagbélben.
A recept:
Hozzávalók:
1/2 kg zöld spárga
3.4 szem burgonya (nekem újkrumpli volt)
medvehagyma vagy fokhagyma
ételízesítő
víz
zeller
növényi tejszín
Elkészítés:
A spárgát és a krumplikat megpucoljuk, majd feldaraboljuk, megmossuk és egy kevés ételízesítős vízben puhára főzzük. Miután megpuhult, turmixgépbe tesszük a főzőlé egy részével. Hozzáadjuk a hagymát és a zellerleveleket, és összeturmixoljuk - jó alaposan. Átszűrjük a főzőléhez keverve, majd igény esetén növényi tejet/tejszínt keverünk hozzá.
A spárga-fejeket különválasztottam, a krémlevesben főztem meg roppanósra, így még tartalmasabb volt a leves, bár ez a képen épp nem látszik. Pirított kenyér-háromszögeket ettünk hozzá.
Vegán kovászos uborka leves
Úgy tűnik idén mégis lesz nyár. Ma már elég meleg volt ahhoz hogy elővegyem a titkos favoritomat amit 10 perc alatt el lehet készíteni és jól hűsít a nyári melegben. Aki elkötelezett kovászos uborka rajongó, ezt a levest is szeretni fogja. Az eredeti receptben joghurt és szalonna szerepel. Ezeket természetesen elhagyjuk vagy helyettesítjük. A szójajoghurt és az uborkához kiválóan passzoló menta és bazsalikom nem csak színesíti a levest, hanem kiemeli a fokhagyma és a kovászos uborka ízeit. A leves tovább vadítható és gazdagítható pirított fenyőmaggal vagy tökmaggal.
6 db közepes méretű kovászos uborka (kockára vágva)
- 3 dl kovászos uborkalé
- 3-4 dl szójajoghurt (ízesítetlen)
- 1-2 kisebb gerezd fokhagyma (fokhagyma nyomón áttörve)
- egy marék menta, egy marék bazsalikom
- 3-4 dl hideg víz, vagy hideg zöldség alaplé (a hígításhoz)
- olívaolaj
Így készítsd el: A felvágott uborkát, fokhagymát, zöld fűszereket és a szójajoghurtot öntsd bele a turmix gépbe és alaposan mixeld össze. Első kóstolásra meglehetősen savanyú lesz, de hideg vízzel vagy zöldség alaplé hozzákeverésével meg lehet szelídíteni. Tálaláskor néhány csepp olívaolajjal öntsd nyakon esetleg szórd meg pirított magvakkal. Hidegen tálald.
Zöldséges-tofus tésztával töltött gömbcukkini
2013. június 13. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és gyorsan el is készül.A gömbcukkinit helyettesíthetjük hagyományos cukkinivel :-) Hozzávalók: 2 nagyobb gömbcukkini 25 dkg durum penne tészta 3 közepes sárgarépa 10 dkg metélőhagymás tofu 1 közepes cukkini 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 tk. Reform Vito fűszerkeverék 2 tk. só 2 tk. borsikafű 4 dl növényi tejszín 1 ek. mustár 1 csokor petrezselyem 1-2 ek. finomliszt 20 dkg növényi sajt 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A hagymát felaprítjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. Eközben meghámozzuk és apró kockákra vágjuk a sárgarépát, ill. a cukkinit alapos mosást követően kockázzuk fel. Előbb a répát, majd kb. 10 perc múlva a cukkinit is a hagymás alaphoz adjuk, és roppanósra pároljuk. Fűszerezzük, a fokhagymát és a felaprított petrezselymet is hozzáadjuk, és felöntjük a tejszínnel, belekeverjük a mustárt. Lisztet szórunk hozzá, majd összefőzzük. Belekeverjük a tésztát, és a kivájt gömbcukkiniket (aminek a belsejét felhasználhatjuk ehhez az ételhez, de lecsóba is tehetjük,én ez utóbbit választottam) megtöltjük velük. A növényi sajtot ráreszeljük (ill. én most lereszeltem a sajtot, kevés tejszínt és sörélesztőpelyhet is kevertem hozzá, ez opcionális), és 200 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük.
Vegán kaporszósz
2013. június 11. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretem a kaporszószt. Nem csak az ízét, hanem azt is, hogy olyan gyorsan, egyszerűen elkészül. Most kora reggel férjem készített hozzá újkrumpliból tepsiben sült krumplit. Teljes értékű ebédünk volt. Került már fel kaporszósz a blog indulásakor, azonban egyrészt nem is volt olyan szép a fotó, másrészt pedig ez egy kicsit módosított recept. Hozzávalók: 2 csokor friss kapor 1 fej vöröshagyma 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 3-4 dl víz 4 ek. Vegimilk növényi natúr kukoricatejpor 2-3 ek. finomliszt Vito reform fúszerkeverék 2-3 tk. só kb. 2 tk. citromlé 1 tk. xilit (nyírfacukor) - ízlés szerint elhagyható Elkészítés: A kaprot megmossuk, leszedjük a száráról és alaposan összevágjuk. A hagymát meghámozzuk, apróra és olaj + víz keverékén megpároljuk. Majd rászórjuk a kaprot, sózzuk, fűszerezzük és puhára főzzük (kb. 10 perc alatt). Eközben egy lefedhető üvegbe beletöltjük a lisztet, kukoricatejport, maradék vizet, alaposan összerázzuk, és ezt öntjük rá a megpuhult kaporra. Citromlével, igény szerint nyírfacukorral ízesítjük, ill. ha nem elég sűrű, még adunk hozzá lisztet. Összefőzzük és tálalhatjuk is :) TIPP: Kukoricakeményítővel készítve nemcsak laktózmentes, hanem gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Mandulás quinoa-golyók bazsalikomos spárgamártással
Legfőbb különlegessége ennek az ételnek, hogy a húgom készítette, aki csatlakozva a családi hagyományokhoz, immáron 4. hónapja ő sem eszik húst!:) (anyukám kb. 15 éve nem eszik húst, és mára főként nyers ételeket fogyaszt, én pedig 21 évvel ezelőtt kezdtem a vegaságot:) Szóval, a húgom a saját névnapjára lepte meg magát, és ezáltal minket is:) ezzel a fogással, aminek a receptjét az Ízek és Érzések Magazin 2013. május-júniusi számában találta. A quinoa és a spárga kombinációja kiváló szerintem, csupa vitamin és tápanyag a kettő együtt, pillanatok alatt felfaltuk!:) Mandulás quinoa-golyók bazsalikomos spárgamártással Elkészítési idő: 50 perc Hozzávalók (4 főre): 300 g quinoa 2 kiskanál só 100 g mandulaforgács, összetörve 300 g fehér spárga, megtisztítva és feldarabolva 300 g zöld spárga, megtisztítva és feldarabolva 300 g cukkini, kockákra vágva 1 póréhagyma, felkarikázva 2 ek. olívaolaj 200 ml rizstej 1 ek. rizsliszt 1 mk. őrölt fehér bors 1 ek. finomra aprított bazsalikom A quinoát enyhén sós vízben megfőzzük. Gombócokat gyúrunk belőle, a mandulával megszórjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. 170 fokon 15-20 perc alatt megsütjük. Közben a fehér spárgát, a cukkinit és a póré harmadát puhára pároljuk, akár gőzpárolóban. A maradék pórét kevés olajon megfuttatjuk, rádobjuk a zöld spárgát, és kevés vízzel felengedjük. Amikor megpuhult, a rizstejjel és a rizsliszttel besűrítjük. Sóval, borssal ízesítjük. A tűzről lehúzzuk, botmixerrel a hagymás spárgát összeturmixoljuk, visszatesszük a tűzre, és belekeverjük a bazsalikomot és a párolt zöldségeket. Felforraljuk, és a gombócokhoz melegen, bazsalikommal díszítve tálaljuk.
Zöldséges paradicsomszósz tésztával
Ez a populárisnak mondható étel (szerintem a legtöbb háztartásban, ahol nem csak "húsevők" élnek, már készült hasonló ebéd) egyaránt elkészíthető tésztával és rizzsel tálalva. Mivel olyan társaság számára készítettem, akik tésztarajongók, így kedvükben járva tésztát főztem hozzá. Popularitása annak is köszönhető, hogy rendkívül kiadós étel. Mi többször ettünk belőle. Igaz, nagy adag készült, mivel több alkalommal, többen szedtünk belőle. A recept: Hozzávalók: - 1 bögre előre főzött bab (vagy 1 konzerv paradicsomos bab) - 1 bögre zöldborsó - 1-2 szál sárgarépa - 30-40 dkg gomba - 1 kukoricakonzerv (vagy 1 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit) - 4 dl sűrű paradicsomlé - majoránna - bazsalikom - fokhagyma - 1 nagy fej hagyma (vagy akár kettő) - ételízesítő - kifőtt tészta (durum - jó, ha teljes kiőrlésű lisztből, nekem most nem ez volt) Elkészítés: A felaprított hagymát kevés vízen megdinszteljük. Ezt követően rátesszük a felaprított zöldségeket, a fagyasztott kukoricát és a felszeletelt gombát utoljára hagyva. Átkeverjük, ételízesítővel megszórjuk, felöntjük a - lehetőleg jó sűrű - paradicsomlével, fokhagymával, majoránnával ízesítjük és a zöldségeket fedő alatt, gyakran megkeverve puhára főzzük. A főzés végén adunk hozzá némi bazsalikomot. Al dentére főzött tésztánkat a főzés után egy kevés hidegen sajtolt olajjal átkeverjük, így megelőzzük a tészta összeragadását. Mielőtt tálaltam, a tésztát kicsit megpirítottam. A tésztára porciózzuk az elkészült szószt. (Nagy adag salátát is készítettünk hozzá, azzal együtt ettük, így barátaink is boldogan számoltak be arról, hogy a sok hüvelyes - bab, borsó, és a kukorica, gomba négyes nem okozott puffadás, emésztési problémákat.)
Paradicsomos-fokhagymás csavart
2013. június 6. Mindennapi ételeink
Hú, de nagyon egyszerű és finom ez a ropogtatni való. Egyetlen baja van: gyorsan elfogy. :-) Nemrég csomagot kaptunk a békés megyei rokonainktól (sajnos nagyon régen, kb. 3 hónapja nem tudtunk leutazni), amelyben volt friss, új fokhagyma is, ill. sárga, gömb-és csíkos cukkini, piros jégcsapretek és sok-sok paprika, amiből ma egy könnyű lecsót ettünk, grillezett krumplival. Hozzávalók: 1 Tante Fanny leveles tészta 3 dl paradicsomkonzerv 3-4 fej friss, új fokhagyma (vagy 1,5 fej régi fokhagyma) só-ízlés szerint (kb. 3 tk.) xilit (nyírfacukor) - ízlés szerint (kb. 2-3 tk.) 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3-4 tk. bazsalikom -- 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 gerezd fokhagyma 2 tk. só szezámmag Elkészítés: A tésztát csavarjuk ki, és vágjuk hosszában félbe, majd mindegyik felet vágjuk kb. 1-1,5 cm-es csíkokra, a sütőt melegítsük elő, nálam 160 fokra. Egy tálba öntsük bele a paradicsomot, keverjük hozzá az áttört fokhagymákat, a bazsalikomot és az olívaolajat. Ízesítsük ízlés szerint sóval, nyírfacukorral. Minden csíkot kenjünk meg ezzel a krémmel, és csavarjuk meg őket. Sütőpapíros tepsibe tegyük bele és kenjük le a 2 ek. olívaolaj és 4 gerezd áttört fokhagyma keverékével. Szórjuk meg szezámmaggal. 20-25 perc alatt süssük készre. A tésztát házilag is elkészíthetjük, csak nekem mostanában nincsen időm vagy erőm. Tésztarecept itt: http://www.magdireceptek.blogspot.hu/2013/06/szilvas-joghurtos-dios-vegan-linzer.html csak hagyjuk ki belőle a nyírfacukrot :-)
Magvas-mandulás-metélőhagymás rántott spárga (vegán)
2013. június 3. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, most épp snidlinges burgonyapürével és dinsztelt lilakáposztával ettük. Hozzávalók: 1/2 csomag zöldspárga (lehet fehér is) -- 5 dkg finomliszt 5 dkg teljes őrlésű liszt 1 nagy csokor metélőhagyma só-ízlés szerint kb. 1 dl víz -- zsemlemorzsa lenmag, szezámmag darált mandula (1/3-ad arányban a morzsával) Elkészítés: A spárgákat megmossuk, vastagabb végüket levágjuk. Egy tálba lisztet (kb. 5-10 dkg) szórunk, egy másik tálban összekeverjük a liszteket + vizet + felaprított metélőhagymát + sót. A harmadik tálban a morzsát, a darált mandulát és a magokat keverjük össze. A spárgákat előbb a lisztbe forgatjuk, hogy ezután a tojáspótló keverék rátapadjon, majd legvégül a magokkal megszórt mandulás morzsába forgatjuk. Olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon egyszer megforgatva kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Cukkinis, padlizsános "pizza-melegszendvics"
2013. június 2. Mindennapi ételeink
Ma délben cukkinis-padlizsános -fokhagymás paradicsomszósszal elkészített tésztát ettünk. Kevesebb tésztát főztem, így kimaradt egy adag szósz. Vacsorára nem sült ki a kenyér, így nem tudtuk, mit együnk. Főzzek ki egy újabb adag tésztát? Nem, 15 perc és készen is lesz a pizza-melegszendvics, inkább emellett döntöttünk. Azért melegszendvics, mert így csíkokra vágva olyan, mintha melegszendvicset ettünk volna + a paradicsomos szósz ízesítése nem a klasszikus "pizzaízesítőkkel" (pl. bazsalikom) készült. Nagyon finom volt. Na, persze, ha a tésztát mi készítjük, akkor kicsit hosszabb idő, de egészségesebb is, de most volt itthon Tante Fanny pizzatészta. Ennek a tésztának a különlegessége, hogy nem tartalmaz ízfokozót, színezéket, keményített zsiradékot, olívaolajjal készült. Persze, nem esszük mindennap, hiszen finomlisztből készült, de jól megszórtam búzakorpával, ill. sok-sok rostot tartalmazó salátával ettük, így jólesett. Hozzávalók: 2 dl paradicsomkonzerv 1 dl növényi főzőtejszín 2 közepes cukkini 1 közepes padlizsán 1 nagy fej fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 tk. borsikafű 3-4 tk. só 2 tk. xilit (nyírfacukor) (1 ek. liszt/keményítő) -- 20 dkg növényi sajt snidling (elhagyható) paprikakarikák (elhagyható) szezámmag (elhagyható) -- 1 Tante Fanny pizzatészta. Elkészítés: A hagymát 2 ek. olaj+ víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott cukkinit, padlizsánt, megszórjuk a fűszerekkel, és összepároljuk a zöldségeket is. Amikor "roppanósan puhák", hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, a főzőtejszínt, az összetört fokhagymát és még ízlés szerint ízesítjük-pl. nyírfacukorral. Ez a szósz a tésztára remek. Ahhoz, hogy a pizzához is jó legyen, keverjünk bele 1 ek. lisztet (vagy kukoricakeményítőt), hogy kissé besűrítsük. A pizzatésztát vágjuk csíkokra. Reszeljük le a növényi sajtot, vágjuk fel a paprikát. A tészta-csíkokat tegyük olajozott, lisztezett tepsibe, majd kenjük rá a szószt, szórjuk a paprikakarikákkal, növényi sajttal, szezámmaggal. Előmelegített sütőben 200 fokon süssük készre. A legvégén adjuk hozzá a felaprított snidlinget.
Babtrió leves
Bizonyára kevesen tudják, hogy a bab tényleg ősi eledelnek számít. Ugyan a kukorica történetéről írva korábban már említést tettem a babról is, miszerint már Kolumbusz felfedezése előtt is mexikói földeken a kukoricaszárra futtatták fel a babot. A kukoricánál azt írom, hogy kb. 4,5 ezer éve ismert az emberiség számára. Ami a babot illeti, írásos nyomait a Bibliában is felfedezhetjük. Első helyen Dávid király történetei között bújik meg a "bab" szócska. "Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát, mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában." - Olvasható Sámuel II. könyve 17. fejezetének végén, amikor Dávid Absolon elől menekült. Ezt követően pedig Ezékiel próféta említi a babot a 4. fejezetében: "És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt." Dávid király ie. 1010-970 között uralkodott, Ezékiel próféta pedig ie. 623-571-ig élt. Tehát kimondhatjuk, hogy a babról is van több ezer éves írásos emlékünk. Ebből is kitűnik, hogy a hüvelyeseket is emberi fogyasztásra szánta az Isten. (Ellenben lsd: paleolit táplálkozás.) A recept: Hozzávalók: - 25 dkg vesebab - 10 dkg cseresznyebab - 25 dkg színes virágbab - 10 szál sárgarépa - 4 szál fehérrépa - 5 szem krumpli - 1 karalábé - petrezselyem - 6-8 gerezd fokhagyma - ételízesítő - babérlevél (6-8 levél) - só Elkészítés: Miután a babokat fajtájuk szerint külön edényekben órákon át áztattuk (én kb. 24 órát, háromszor vizet cserélve, de 8 óra is elég), sós, babérleveles vízben feltesszük őket főzni (együtt). Amikor a babszemek már roppanósra puhultak, a vizet, amiben főtt - szűrő segítségével - leöntjük. A babérleveleket kiszedjük a bab közül. Azért szoktam vizet cserélni, hogy ne okozzon puffadást a leves. A leszűrt léből kb. 1 liternyit megtartunk. A babokhoz hozzáadjuk a megtisztított, felkarikázott répákat, a felkockázott karalábét és krumplikat. Átkeverjük tűz felett. Adunk hozzá egy kis ételízesítőt (nekem házi van), és felöntjük vízzel úgy, hogy bőségesen ellepje. Akik a magyaros ízeket preferálják, fűszerpaprikát szórhatnak még bele, jelenleg ezt kihagytam. Közepes lángon tovább főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem főnek. A főzés befejezése előtt kb. 10 perccel hozzáadjuk a fokhagymadarabokat és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Tésztát is főzhetünk hozzá. De most tészta nélkül is elég sűrűre sikeredett. Az utolsó 10 percben akár gabonakolbász szeleteket is tehetünk hozzá. A leves olaj nélkül egészségesebb, ezért nem került bele semmi rántás. Így lágyabb az íze, de a fűszerek (fokhagyma, petrezselyem) miatt mégis ízletes.
Grillparádé a konyhában
2013. május 28. Mindennapi ételeink
Tegnap este férjemmel grillpartit tartottunk, egy benti grill készülék segítségével. Mi ezeket tettük bele: 1/2 csomag (kb. 8-10 szál) zöldspárga 1 kisebb cukkini 4 nagyobb burgonya 3 közepes sárgarépa 4-5 rózsa brokkoli 1 piros húsú paprika 1 zöld húsú paprika 15 dkg laskagomba 1 fej hagyma 4 gerezd fokhagyma 15 dkg füstölt tofu 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk. kakukkfű 4-5 tk. Bad Ischlerfűszersó Elkészítés: Minden zöldséget alaposan megmosunk. A burgonyát rusztikus hasábokra vágjuk. A sárgarépát meghámozzuk és szintén hasábokra vágjuk. A cukkinit felkarikázzuk, a gombákat rusztikus kockákra vágjuk, a paprikákat hasábokra szeljük, a brokkolit rózsáira szedjük, a hagymát felkarikázzuk. A spárga végén lévő fás részeit levágjuk, majd mindegyiket keresztben félbevágjuk. A tofut kockázzuk. Először az olajjal kikent sütőbe a burgonyát és a sárgarépát tesszük bele, és fedő alatt 120 fokos hőmérsékleten pároljuk-pirítjuk. Erre kb. 10 perc múlva a spárgát, cukkinit, gombát, brokkolit helyezzük, itt félidőben (5 perc után) már levesszük a fedelet, és 140-150 fokra kapcsolva a sütőt újabb 5 perc sütést követően a hagymát, paprikát, egészben hagyott fokhagymagerezdeket és a kockázott tofut is hozzáadjuk. Mindezzel ismét 10 percig sütjük. Ekkor sózzuk, ill. mi kakukkfüvet és Bad Ischler fűszersót adtunk hozzá. Frissen, salátával vagy rizstejszínes öntettel, esetleg önmagában tálaljuk. TIPP: Tökéletes bele a Goody-foody is, csak ez most nem volt itthon.
Nyár eleji teljes őrlésű rétes
2013. május 27. Mindennapi ételeink
Folytatódik a Tante Fanny sorozat :-) Ma reszelt zöldséglevest ettünk, és utána készítettem ezt a káposztás-répás rétest, amely nagyon gyorsan elkészül, és rendkívül finom. Hozzávalók- 1 rúdhoz: 3 levél (1/2 doboz) Tante Fanny teljes őrlésű rétestészta 1/2 fej káposzta 1 nagyobb sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 újhagyma 3 gerezd fokhagyma 2-3 tk. borsikafű 2-3 tk. (ill. ízlés szerint só) -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj lenmag növényi sajt Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, a sárgarépát megpucoljuk. A hagymát karikára vágjuk és 2 ek. olaj + 2 ek. víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük a legyalult káposztát és répát, a szintén gyalun legyalult paprikát. Kevés vízzel felöntjük és előbb közepes lángon kb. 10 perc alatt megpároljuk, majd a fedőt leszedve összepirítjuk. Sózzuk, borsikafüvezzük, és összenyomott fokhagymával ízesítjük.Ízlés szerint növelhetjük,csökkenthetjük az adagot. A réteslapot egy konyharuhára kiterítjük, majd az első lapot óvatosan lefektetjük rá, megkenjük olajjal, ráhelyezzük (90 fokkal elfordítva a következő lapot, ezt is megkenjük olajjal, majd jön a harmadik réteslap. Ennek a jobb oldalára tesszük a tölteléket, majd a konyharuha segítségével feltekerjük. Sütőpapapírral bélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőbe téve megkenjük olajjal, megszórjuk magvakkal, és 200 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. Felvágjuk, megszórjuk reszelt növényi sajttal, esetleg növényi majonézzel is meglocsolhatjuk. Friss salátával fogyasztjuk. TIPP: a Tante Fanny teljes őrlésű tészta többek közt Spar-ban, Tesco-ban, Auchan-ban, CBA-ban kapható.
Spenótos-tofus-aszalt paradicsomos kiflik
2013. május 24. Mindennapi ételeink
A Tante Fanny cég jóvoltából kaptunk ingyenes termékmintákat. Szeretjük a termékeiket, pl. nekik van teljes őrlésű rétestésztájuk is, így megörültünk és majd szép sorjában jönnek a receptek is. Most a croissant tésztából készítettem az alábbi kifliket. Hozzávalók (6 db-hoz): 1 csomag Tante Fanny croissant tészta 1/4 kg mélyhűtött spenót 2 ek.100% extra szűz olívaolaj 2 ek. liszt 4 gerezd fokhagyma 6 szem aszalt paradicsom 5 dkg füstölt tofu -- lenmag Elkészítés: A croissant tésztát kicsomagoljuk, a megadott vágás mentén elvágjuk. A spenótot előkészítjük: először a lisztet száraz edényben megpirítjuk, majd ekkor hozzáadjuk a kiengedett spenótot, lisztet, fokhagymát, olajat, sót. Összefőzzük, majd ha szükséges, botmixerezzük. A kifliháromszögek szélesebb részére 1-1 ek. spenótot teszünk, ill. a felkockázott tofut és paradicsomot is. A háromszög vékony végét bevizezzük, majd feltekerjük. A kifliket sütőpapíros tepsibe tesszük, tetejüket olajjal megkenjük, megszórjuk magvakkal és 170-180 fokon 15-18 perc alatt készre sütjük. TIPP: Tölthetjük növényi sajttal, párolt zöldségekkel, káposztával is. TIPP 2: az aszalt paradicsomot csak erős idegzetűeknek ajánljuk :-) Kicsit különlegessé teszi ezt a finomságot, és aki nincsen hozzászokva az aszalt paradicsom ízéshez, az csalódni fog.:-)
Fűszeres szójajoghurtban marinált sült tofu
Fehérjebomba zsírmentesen. Talán ez lehetne a mottója ennek az ízletes fogásnak. Szeretem a tofut, mindig van a hűtőben, mert egy kis fantáziával, bármilyen fűszerrel isteni ebédet lehet összedobni belőle. Ebben a receptben az indiai konyha ízei dominálnak, de a vegán szuvlakiban a mediterrán fűszerek is nagyon jól működtek a tofuval.
Hozzávalók:
- 1 doboz ízesítetlen tofu (300g) (szeletekre vágva)
- 1 doboz szójajoghurt (500g)
- 1 db kis vöröshagyma (apróra vágva)
- 2 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
- 1/2 teáskanál őrölt chili (erős)
- 1/2 teáskanál kurkuma
- 1/2 teáskanál garam masala
- 1 teáskanál őrölt koriander
- 1/2 teáskanál őrölt kömény
- 2-3 csipet hing (asafoetida)
- 1/2 teáskanál só
Így készítsd el:
A szeletelt tofut tegyük egy tálba, szójuk rá a fokhagymát és a hagymát. Keverjük el a szója joghurtban a fűszereket, majd öntsük a tofura és alaposan forgassuk át a szószban. Fedjük le a tálat és tegyük a hűtőbe minimum egy órára, hogy jól átjárják a fűszerek a tofut. Ezután a tofuszeleteket a marináló szószban süssük át serpenyőben. Köretként jól passzol hozzá a sütőben sült édesburgonya.
Karalábé bazsalikomos mártással
2013. május 17. Gitta nyersétel blogja
Hétköznapi kis egytál, gyorsan készen van, egyszerű és nagyszerű... A karalábé nem egy sláger zöldség, pedig frissen, nyersen, ropogósan igazán finom. (Talán a k betű az elején??? miatt) A virág nem csak díszítés, sok kerti virág is ehető! Hozzávalók: 1 zsenge karalábé 1 marék mazsola 1 marék dió 1-2 dl tisztított víz, 1 csipet só, 1 teáskanál olaszos fűszerkeverék 1 csokor bazsalikom 1 gerezd fokhagyma 1 evőkanál citromlé A karalábét kis kockákra vágjuk, vagy lereszeljük, meglocsoljuk a citromlével. Összekeverjük a mazsolával, és a bazsalikomos diómártással. A diót kevés vízzel és a fokhagymával simára turmixoljuk, ízesítjük a sóval, bazsalikommal, fűszerekkel. Lehet intenzíven ízesíteni a mártást, jól megy a karalábéhoz.
Kelbimbó-tál
2013. május 15. Mindennapi ételeink
Ismét egy egyszerű, ám mégis laktató recept következik. Köretnek vagy salátának is megfelelő. Az egész úgy indult, hogy ennünk kell a mélyhűtő tartalmát, hiszen hamarosan jönnek az új finomságok. A hűtő legmélyén találtam egy doboz kelbimbót, ezt barátunk kertjéből kaptuk. Hozzávalók: 2 ek. kókuszolaj 2 marék pirított dió 1/2 kg kelbimbó só-ízlés szerint 2 tk. fokhagymapor - igény szerint petrezselyem - igény szerint Elkészítés: A kelbimbót gőz fölött roppanósra pároljuk. Egy serpenyőbben megpirítjuk az apróbb darabokra vágott diót. Egy másik serpenyőben a kókuszolajat felolvasztjuk, és erre helyezzük a megpárolódott kelbimbókat. Összeforgatjuk, sózzuk, petrezselyemmel, fokhagymaporral ízesítjük és rászórjuk a megpirult diót. Frissen tálaljuk, mi grillezett tofut és krumplipürét ettünk hozzá.
Lecsós grillezett gomba
2013. május 12. Mindennapi ételeink
A világ legegyszerűbb étele, mégis megosztom veletek. Még a múlt héten készült, miután pakkot kaptunk anyósoméktól, mert náluk már gyönyörű a paprika (jövő héten szedik az első nagy adagot eladásra:). És az ottani veteményesemből is jó hírek érkeztek...pl. gyönyörű a borsó és a sárgarépa, fehérrépa. :-) Hozzávalók: 1/2 kg kisebb gomba 1 kg paprika 2 fej vöröshagyma 4-5 szem paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 ek. 100 % extra száz olívaolaj só-ízlés szerint -- citromlé Elkészítés: A gombákat megmossuk, félbevágjuk és 1 ek.olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 20 perc alatt (közben néha megrázogatva) megsütjük. A legvégén meglocsoljuk egy kevés citromlével. Természetesen az igazi, ha nem a sütőben sütjük össze a gombát, hanem a szabadban grillezzük. A lecsót a hagyományos módon elkészítjük (jó sűrűre), majd egy tálra gombát halmozunk és alaposan rápakoljuk a lecsót. Önmagában, vagy rizzsel / kölessel /tarhonyával / hajdinával, esetleg kenyérrel tálaljuk.
Vegán szuvlaki
A szuvlaki tipikus húsos étel. Afféle görög rablóhús, amit nyársra tűznek. A vegán konyhában viszont egyáltalán nem készítünk állatokból ételt. Akkor mégis mi a fenét tűzünk a nyársra? Például tofut, ami tökéletesen megfelel a hús helyettesítésére. Nagyon jól pácolható és grillezhető. Koleszterin mentes, alacsony a szénhidráttartalma, és rengeteg fehérjét tartalmaz. További előnye, hogy egészen rövid idő alatt meg lehet sütni.
Hozzávalók:
- 1 csomag ízesítetlen tofu (kockákra vágva)
- 1 dl olívaolaj
- 3 gerezd fokhagyma (összenyomva, felvágva)
- 2-3 evőkanál vörösborecet
- 3-4 db babérlevél (összetörve)
- 1,5 teáskanál oregano
- 1,5 teáskanál bazsalikom
- 1 teáskanál őrölt fekete bors
- 1/2 citrom leve
- 1/2 teáskanál só
Tűzéshez
- 1 db kápia/ kaliforniai paprika (kockákra vágva)
- grill pálcikák
Így készítsd el:
A kockákra vágott tofut rakd egy zacskóba, add hozzá a pácfűszereket és az olívaolajat. Zárd le a zacskót és óvatosan keverd össze a tofuval a pácot. Pihentesd hűtőben a bepácolt tofut minimum egy óráig ezalatt összeérnek az ízek. (Én nem tudtam aznap megcsinálni, legalább 12 órát pácolódott, de nem vált hátrányává.) A pácolás után a tofut és a felkockázott paprikát felváltva tűzd bevizezett grillnyársakra, ezután egy serpenyőben időnként megforgatva és a páclével meglocsolva süsd át a tofukockák minden oldalát. A sütés hatására a páclében lévő babérlevél törmelék kellemesen ropogós és finom lett, így azt is megettük.
A szuvlakit vegán dolmadesszel tálaltam
Zöldséges csicseripaprikás
2013. május 8. Mindennapi ételeink
Nagyon finom ebéd volt, mindenkinek ajánlani tudjuk :-) Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó 2 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 nagy fej vöröshagyma 1 paprika 4-5 gerezd fokhagyma 1 tk. római kömény 1tk. őrölt kömény 2 tk.majoranna kb. 1,5 ek.pirospaprika 1 kis csokor petrezselyem kevés metélőhagyma só - ízlés szerint 2 ek. liszt 2 ek. növényi tejszín 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz Elkészítés: Nagyon egyszerű: a hagymát apróra vágjuk és azonos mennyiségű víz +olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a felvágott répákat és az előző este beáztatott és félpuhára előfőzött csicseriborsót és az egészben hagyott paprikát. Fűszerezzük, majd kevés vízzel felengedve pároljuk. Amikor minden puha benne, hozzáadjuk az áttört fokhagymákat, a felaprított petrezselyemzöldet. Egy tálkában kevés vízzel előre kikeverjük a tejszínt és a lisztet, ezt hozzáöntjük a pörköltalaphoz. Összefőzzük, megvárjuk, amíg besűrűsödik. A végén a metélőhagymát is hozzáadjuk. Tésztával tálaljuk. Mi most azért ettük jázminrizzsel, mert tegnap krumplis tésztát ettünk, és nem szerettünk volna ma is tésztázni. A jázminrizzsel is finom volt :-)
Napi étrend május 3.-4
2013. május 5. Gitta nyersétel blogja
Május 3. péntek Előző napok: Május 1-2 és április 29-30 Szokásos munkanap: árubeszerzés, tárgyalás partnerekkel, vezetőségi team-megbeszélés és sok sok telefon... zaklatott nap, ilyenkor még jobban oda kell figyelni az evésre és az IVÁSRA! 6 óra: 4 dl citromos víz 7.30: gyümölcsreggeli: grapefruit, narancs, alma, banán kb 1/2-1 liter tisztított víz 12 óra: trópusi gyümölcsleves, banános csokipuding, lenmagos ropogós medvehagymás kencével (ez konkrétan isteni volt) 16 óra kb 1/2 liter sűrű zöldség turmix (spenót, avokádó, citromlé) többfélét is kóstoltam a NEMSÜTI-ben, a pontos összetevőkre nem emlékszem, nagyon finom volt mind. kb 1 liter víz 20 óra: 1/2 nyers pizza, pici volt, épp elég volt. Május 4 szombat Délelőtt készülődés Pilisszántóra az egészségnapra, 7 óra: 5 dl citromos víz 7.30 gyümölcsreggeli: grapefruit, alma, szilva, banán, pár szem kesudió Egész nap nyers ételeket kínáltam, kóstoltattam az egészségnapon, órát nem néztem, hogy mikor ettem és ittam. de azt figyeltem, hogy megittam 1/2 liter trópusi gyümölcs turmixot, kb 7 dl zöld turmixot és 3 dl forrásvizet. Megettem 2 kis vegán szendvicset (nem nyers), 2 darab nyers sütit, és 2 darab makrobiotikus (vegán) sütit. Ez utóbbit kedves ismerősök kínálták, hogy kóstoljam meg... nekik is ízlett a nyers süti. este 8 körül még egy szelet nyers zserbó!
Csőben sült zöldspárga barnarizs ágyon
2013. május 2. Fittanyuka Blog
Ezt a fő ételt a minap készítettem a Biocsemegében, ahol minden kedden mostanság én főzőm az ebédet:)! Sikere volt, így törvényszerű, hogy megosszam veletek is. Tipp: A spárga szezon elkezdődött és javaslom fogyasszatok belőle sokat, mert nagyon jól méregteleníti a veséket, vízhajtó hatású. Nyersen a hegye a legfinomabb salátákba tördelve, ha főzitek, ne öntsétek ki a levét, érdemes elkortyolgatni a fenti hatások miatt. Ez a csőben sült, az egész család ebédje lehet, lehet kockázni és hidegen-melegen fogyasztani egyaránt, friss salátával. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g barnarizs 500 g zöldspárga 400 ml növényi tejszín 2-3 evőkanál kukorica keményítő 200 g gabona gömböc, vagy szejtán 2 evőkanál kókusz olaj 2 evőkanál olíva olaj 1/2 citrom leve 4 kk himalaya só 1/2 kk őrölt kurkuma 3 cikk fokhagyma 100 g bio margarin A barnarizst háromszoros mennyiségű vízben, kevés sóval puhára főzzük. Tipp: én a biopontos barnarizst szeretem használni, mert gyors főzésű. A spárga fás részeit levágjuk a végekről és annyi vízben amennyi ellepi őket egy edényben a citromlével, 1kk himalaya sóval, 2 evőkanál olíva olajjal roppanósra főzzük. Közben a gömböcöt apró kockákra vágjuk és a felaprított fokhagymával ( 1 -2 cikk), a kókusz olajon megpirítjuk. Fűszerezhetjük kevés frissen darált borssal. A növényi tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel a maradék préselt fokhagymával, 1 kk sóval, kurkumával. A megfőtt, leszűrt, utólag kissé átmosott rizst, egy tűzálló tálba egyengetünk el, amelyet előtte valamilyen zsiradékkal a fentiek közül kikentünk. Erre következnek szép sorban lerakva a lecsepegtetett spárgák, majd a pirított gömböc. Ráöntjük a növényi tejszínt, a tetejére pedig elszórtan a bio margarint kanalazzuk és előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Aki szeretne a tetejére szeletelhet növényi sajtot. Fittanyuka
Napi étrend április 29-30
2013. április 30. Gitta nyersétel blogja
Sokan kérdezik tőlem, hogy mit eszem reggelire, ebédre, vacsorára... Most egy héten keresztül leírok ide mindent, hogy mit fogyasztok egész nap. 2-3 napot írok le majd 1 posztban. Az étkezésem kb. 90%-ban nyers (ne kérdezzétek, miért eszem grillezett padlizsánt, szeretem!) 2013. április 29 hétfő 6 óra: 2 dl tisztított víz, 1/2 citrommal 7 óra: grapefruit, alma lében 3 banán, 2 szilva és egy marék eper délelőtt 5 dl tisztított víz, és egy marék kesudió (nass) 12 óra: turmix: eper, banán, 2 marék bio spenót, 2 evőkanál nyers hántolt kendermag (ez kb 1 liter volt) 16 óra: saláta tál: saláta, paradicsom, hagyma, grillezett padlizsán, sárgarépa, cukkíni, káposzta saláta, 1 evőkanálnyi főtt bulgur (ezt egy étkezdében ettem, külön nekem állították össze ilyenre, egyedileg, legközelebb lefotózom, olyan szép, színes)(egyébként itt pl a grillezett brokkoli teljesen nyers, ropogós, ugyanígy a grillezett sárgarépa is) 18 óra: 1 liter almás zöld turmix, ez hígabb volt, mint a déli, könnyű, alma+spenót+petrezselyem+tisztított víz 2013 április 30 kedd 6 óra: 3 dl tisztított víz, 1/2 citrom levével 7 óra: grapefruit, alma lében 2 banán egy marék áfonya, 2 evőkanál csíráztatott, szárított lenmag (ABY) délelőtt 6 dl tisztított víz 12 óra: 1/2 adag kókuszos narancsleves narancs darabkákkal, 1/2 adag görög saláta mandula sajttal, 4 szelet lenmagos ropogós kenyérrel, 1/2 adag epres-banános palacsinta délután 5 dl pí víz, vegyes sós aszalványok (kóstolásképpen, egy beszélgetés közben nassoltunk) 17 óra: 1 liter epres-banános-kendermagos-spenótos sűrű turmix (a színe borzasztó volt, de az íze fantasztikus) este még egy-két pohár citromos víz (tisztított víz)
Cukkini - lasagne
Itt a blogon szerepelt már korábban egy cukkinis lasagne recept, de ez a mostani sokban eltér attól.:-) Pl. ez a variáció nem csak hús-, tej- és tojás-, hanem gluténmentes is!:-) Mert hogy a lasagne lapokat cukkini-szeletek helyettesítik. És alig főzött-sütött!:-) Érdemes karakteresen ízesíteni, mert bőven elbírja!:-) A mandulakrémes szósz pedig akár el is hagyható szerintem a tetejéről, illetve ha mégis ráteszi valaki, akkor jól sózza-borsozza meg, mert elég édes a mandulakrém magában! Cukkini - lasagne Hozzávalók (1 főre!): 180 g natúr tofu 1 vöröshagyma, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, aprítva 120 g sárgarépa, finomra aprítva kb. 4 ek. olívaolaj 130 g paradicsom sűrítmény 1 tk. szárított oregánó 1,5 tk. agave szirup 70 ml víz (eredetileg vörös bor, de én azt nem használok) só, bors 1/2 csokor bazsalikom, felaprítva 1 cukkini 15 g natúr fehér mandulakrém 10 ml víz Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A tofut morzsoljuk szét villával. 2 ek. felforrósított olívaolajon pirítsuk a tofut 3 percig, majd adjuk hozzá a zöldségeket és még 3 percig pirítsuk együtt. Keverjük bele a paradicsom-sűrítményt, az oregánót és az agave szirupot. Öntsük fel a vízzel, sózzuk-borsozzuk, és 1,5 percig főzzük még együtt. Vegyük le a tűzhelyről és adjuk hozzá a felaprított bazsalikomot. A mandulaszószhoz keverjük el a mandulakrémet a vízzel, sózzuk-borsozzuk. A cukkinit egy zöldséghámozóval vágjunk nagyon vékony szeletekre, és sózzuk kicsit, illetve locsoljunk rá 1 ek. olívaolajat. Fektessünk néhány cukkini-szeletet egy tepsi aljára, rá 2 ek. bolognai mártást, és így folytassuk tovább a rétegezést! A tetejére kenjük rá a mandulakrémet, és toljuk a sütőbe kb. 5 percre. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Medvehagymás humusz
2013. április 26. La Veganista
Még tart a medvehagyma szezon. Ha van otthon egy marék medvehagymátok, meg egy doboz csicseriborsó konzervetek, feltétlenül próbáljátok ki a medvehagymás humusz receptjét. 10 perc alatt elkészíthető. A csicseriborsónak egészen lágy íze lesz a medvehagymától.
Hozzávalók:
- 400g csicseriborsó konzerv
- 1 nagy marék medvehagyma
- 1/2 teáskanál őrölt fekete bors
- 1 teáskanál őrölt kömény
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- 2 evőkanál tahini (nekem nem volt otthon, ezért 2 evőkanál szezámmagot ledaráltam kávédarálóban)
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
A humusz hozzávalóit alaposan mixeljük össze kézi mixerrel, aprítógépben. Tegyük egy órára a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Tálaljuk lepénykenyérrel, a tetejére némi őrölt köményt és őrölt paprikát szórva.
Padlizsánvacsora
2013. április 25. Vera vega konyhája
Annyira egyszerű ez a vacsora, hogy ciki feltennem, de én mégis meg szeretném osztani, hogy miket eszem esténként a fogyókúra miatt. Kenyeret igyekszem este nem enni, ezért salátát, vagy valami ilyesmi egyszerűt szoktam, mit ez a jól sikerült egytálétel :) Hozzávalók: 1 padlizsán 3 szál újhagyma 1 nagy marék bébispenót 2 gerezd fokhagyma fűszerek, só olívaolaj, kókuszolaj pirított napraforgó mag A padlizsánt felkockáztam, az újhagymát felkarikáztam. Az olajokon elkezdtem pirítani, majd fűszereztem, hozzányomtam a fokhagymát, hozzáadtam a spenótot és az egészet közepes lángon addig kevergettem, míg a padlizsán meg nem puhult teljesen. Maggal megszórtam, friss zöldséggel ettem.
Fokhagymás-paprikás bébi burgonya a Föld napjára
2013. április 22. La Veganista
Ma van a Föld napja, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy bolygónk túlélése érdekében meg kell teremtenünk a környezetbarát, fenntartható társadalmat. A fenntarthatóság egyik sarkalatos pontja az ipari méretű állattartásból adódó környezetkárosítás folyamatos csökkentése, majd megszüntetése. Több szervezet, köztük a PETA is rámutatott arra, hogy az állattartásnak köze van a klímaváltozáshoz, vízszennyezéshez, talajleromláshoz, a biodiverzitás csökkenéséhez. Az állati alapú étrend több földet, vizet és energiát használ, mint a szigorúan vegetáriánus, illetve a vegán. Ma még sokak számára csodabogárnak számít az, aki nem eszik állati eredetű ételeket. Talán azért, mert úgy gondolják, hogy a vegán táplálkozás egyhangú, unalmas és egészségtelen. Ez a blog ezt a téves feltételezést szeretné megcáfolni a maga szerény eszközeivel. Bár most még távolinak tűnik a fenntartható társadalom elérése, de a Föld napjának jelmondata reményt ad erre: ""Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" A jeles nap alkalmából egy könnyen és gyorsan elkészíthető étel receptjével szeretnélek arra biztatni, hogy tedd meg te is az első lépést közös célunk felé.
Hozzávalók:
- 450g bébi burgonya (megfőzve)
- 2 evőkanál olívaolaj (vagy más növényi olaj)
- 4 db szárított erős paprika
- 2 evőkanál fokhagyma (apróra vágva)
- 1/2 teáskanál édes paprikakrém (pl. Édes Anna)
- 1/2 teáskanál szója szósz (gluténérzékenyek Tamari szószt
- használjanak!)
- 1 teáskanál őrölt fekete bors
- 1 evőkanál citromlé
- 2 evőkanál koriander levél
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
Egy nagyobb serpenyőbe öntsd bele a növényi olajat, ne hevítsd fel, csak közepes lángon melegítsd elő. Dobd az olajba a szárított paprikát és az apróra vágott fokhagymát.
Pirítsd át finoman, hogy az olaj átvegye az erős paprika és a fokhagyma aromáit. Nagyon fontos, hogy ne égesd le a fokhagymát, mert akkor megkeseredik. Add hozzá a szója szószt, a paprikakrémet, a citromlevet, a fekete borsot és sózd meg. A szószt 2-3 kanál vízzel lazítsd fel, majd öntsd a serpenyőbe a bébi burgonyát. (Tipp: A burgonyákat előzőleg finoman megszurkálhatod egy villával, hogy a szósz ne csak a felszínükre tapadjon, hanem beszivároghasson a belsejükbe is.) Forgasd meg a szószban burgonyákat és tálalás előtt szórd meg koriander levéllel, és egy csipet fekete borssal.
Édes burgonyás tofurántotta
Egy rendkívül egyszerű, ám ugyanakkor magas fehérjetartalmú étel, amit akár reggelire is fogyaszthat, aki kedveli reggel a sósabb ízeket (én nem tartozom közéjük:-))), de ebédre is megállja a helyét salátával, vagy kalóriadúsabb verzióban pirított barna kenyérrel. És mivel az édes burgonya előtte sütőben sül, a zsírtartalma is elenyésző! Régebben készítettem már cukkinis-snidlinges tofurántottát is, a receptje ITT! Édes burgonyás tofurántotta Elkészítési idő: kb. 30 perc Hozzávalók (2-3 főre): 450 g édes burgonya, vékony karikákra vágva 3 ek. olívaolaj só 2 újhagyma, felkarikázva 280 g natúr tofu 80 g füstölt tofu, felkockázva 1 ek. natúr fehér mandulakrém 4 ek. víz 1 vöröshagyma, finomra aprítva 2 késhegynyi kurkuma őrölt bors Melegítsük elő a sütőt 250 fokra! 2 ek. olívaolajat keverjünk el egy kis sóval, és egy sütőpapírral kibélelt tepsiben vegyítsük el az édes burgonyával. A sütő legfelső sínjére tolva süssük 12-15 percig, amíg kicsit pirulni kezd. A natúr tofut törjük szét egy villával. A mandulakrémet keverjük el a vízzel. 1 ek. olívaolajat forrósítsunk fel egy serpenyőben, és a füstölt tofut pirítsuk benne kb. 3 percig. Adjuk hozzá a vöröshagymát és a kurkumát és süssük még 2 percig. Tegyük bele a a natúr tofut is, még pirítsuk 1 percig, és öntsük rá a vizes mandulakrémet. Óvatosan hozzáadjuk a megsült édes burgonyát, sózzuk-borsozzuk. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Töltött paradicsom
2013. április 21. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyha legfinomabb ételei kétségkívül az édességek. De nem árt, ha szem előtt tartjuk: sok zöldséget, sőt... még több zöldséget kellene enni ahhoz, hogy a megfelelő mennyiségű ásványi anyagot bejuttassuk... Erre itt egy szép és finom recept, ráadásul nem kell hozzá semmilyen különleges konyhagép, vagy speciális tudás. (a paradicsomot többféleképpen meg lehet tölteni, volt már ilyen recept itt a blogon, itt: Töltött paradicsom) Hozzávalók: 8 közepes paradicsom 1 csokor újhagyma (vagy medvehagyma, még lehet kapni) 2 avokádó 2 evőkanál csíráztatott hajdina (elhagyható) 1 kiskanál frissen facsart citromlé csipet só Friss zöld levelek (saláta, fodros kel, stb) A paradicsomok tetejét éles késsel levágjuk és belsejét kikanalazzuk, félretesszük. Az avokádókat villával szétnyomkodjuk, sóval, citromlével ízesítjük. Az újhagymát (vagy a medvehagymát) vékony csíkokra vágjuk és a paradicsom belsejével együtt hozzákeverjük az avokádó krémhez. A paradicsomokba töltjük, salátákkal bélelt tányérokon, csírákkal megszórva tálaljuk. Koktél paradicsommal díszítjük.
Medvehagymás árpagombóckák kelkáposzta főzelékkel
Mostanában gyógyítós, makrobiotikus ételekkel fogok jelentkezni, ha az időm engedi Nagyon igyekszem, mert gyönyörűséges ételeket készítek a kisfiamnak, csak nem mindig van időm fotózni Hozzávalók a gombóchoz: 1 csésze árpa 1 bélyegnyi kombu 2 csésze forrásvíz 1 nagyobb csipet tiszta só Tálalásnál néhány levél medvehagyma, 1/2 csokornyi petrezselyem, és 1 teáskanál szezámolajjal vadítottam meg Az [...]
Tévében jártam, és íme a műsorhoz a receptek!:-)
Ma sikerült debütálni egy élő műsoros tv-adásban!:-) A Szuper TV2, Szuper Mokka című adásában voltunk vendégek Stőhr Grétával, a Gréta konyhája c. vegán életmód- és szakácskönyv szerzőjével (kedves régi vegablogtárs, nagyon köszönöm Neked Gréta, hogy elkísértél a nagy kalandra!:-). Nagyon izgalmas és pozitív életérzéssel feltöltő tapasztalat volt!:-) A stáb rendkívül kedves, barátságos és segítőkész volt, így a kezdeti lámpalázat sikerült gyorsan letudni.:-) Nagyon örültem és rendkívül hálás vagyok ezért a felkérésért, hogy lehetőség nyílt nagy nyilvánosság előtt is tovább népszerűsíteni a vegetáriánus étkezést! Hogyan vezessünk vega konyhát? - volt a beszélgetés címe, de talán erről beszélgettünk a legkevesebbet Kovács Patríciával és Fenyő Ivánnal, akik mindketten az egészséges táplálkozás lelkes hívei...:-)) És még miről? Nézzétek meg a műsort!;-) I. rész: ITT! II. rész: ITT! Amiket én készítettem: - medvehagymás napraforgó-pástétom - csicseripástétom Gréta készítette: - spenótos-banános zöld turmix - avokádó-veganézes tortillatekercs Mindkettő receptet megtaláljátok Gréta szakácskönyvében! Jó szórakozást, főzőcskézést!:-)
Spenót saláta Avokádó majonézzel
2013. április 18. Fittanyuka Blog
Előtérben a saláták, egyben próbállak ösztönözni benneteket, hogy egyetek több és több zöldséget, sötét zöld színű, leveles zöldségeket. Éltető klorofillt, enzimeket, vitaminokat tartalmaznak. Variálhatjuk az önteteket is, erre példa az alábbi majonéz. Avokádó majonéz: Hozzávalók: (2 fő részére) 1 db avokádó 2-3 evőkanál növényi tejszín ( én a sűrű kókusz tejszínt használtam). 1 kk himalaya só 1/2 kk kurkuma 1-2 kk agave szirup 1/2 citrom leve 2-3 evőkanál olíva olaj 1-2 db cikk fokhagyma Az alapanyagokat krémesre turmixoljuk! Chia mag a tetejére Tetszőleges mennyiségű friss spenót levelet megtisztítunk, összetépkedünk. Külön készítettem erre még egy laza dresszinget: 1/2 citrom leve 2 evőkanál tetszőleges hidegen sajtolt olaj 1/2 kk himalaya só A dresszinggel összeforgatjuk a spenót salátánkat és a majonézzel tálaljuk, adhatunk hozzá pirítóst, megszórtam chia maggal, amely sok, értékes omega zsírokat tartalmaz. Fittanyuka
Aloo Gobi Matar
2013. április 17. La Veganista
Halandzsa? Nem. A burgonya, a karfiol és a zöldborsó hindi nyelven. Kíváncsi vagy, hogy mit tud kihozni a hazai boltokban, piacokon is könnyedén beszerezhető egyszerű zöldségekből, az indiai konyha? Akkor ez a recept neked való, és garantáltan ízleni fog.
Hozzávalók:
- 2 csésze karfiol tisztítva, megmosva, rózsáira szedve, felvágva
- 2 csésze főző burgonya (kisebb kockákra vágva, hogy könnyen átpárolódjon)
- 1/2 csésze zöldborsó
- 1 db nagy paradicsom (felkockázva)
- 1 db közepes vöröshagyma (felkockázva)
- 1 db zöld chili (felszeletelve)
- 1/4 teáskanál vörös chili por
- 1/4 teáskanál őrölt koriander
- 1/4 teáskanál zöld mangó por (amchur) csak a megadott mennyiséget használjuk, másként megsavanyítja az ételt (elhagyható)
- 1 teásknál köménymag (egész)
- 2-3 csipet Garam Masala por
- 2 bő teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta
- 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi)
- 1 teáskanál kurkuma
- 2-3 teáskanál koriander levél
- 2-3 csipet hing (asafoetida)
- 3-4 kanál olívaolaj
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
A paradicsomot, a hagymát és a zöld chilit botmixerrel pürésítjük. Előmelegített olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot, majd hozzá adjuk a hinget, gyömbér-fokhagyma pasztát, a paradicsom-hagyma-chili pürét és a kurkumát. Keverjük össze, és hagyjuk 3-4 percig lassú lángon összefőni. Egy kis tálkába öntsünk féldeci vizet, és keverjük el benne az őrölt koriandert, a chili port és a zöld mangó port, majd öntsük a serpenyőbe. Sózzuk meg a masalánkat, majd adjuk hozzá a tenyerünkben összemorzsolt görögszéna levelet. Ezután öntsük hozzá a burgonyát, a karfiolt, a zöldborsót és fél csészényi vizet. Ez kevésnek tűnhet, de úgy akarjuk párolni a zöldségeket, hogy egyben maradjanak. Addig főzzük lassú tűzön, amíg a zöldségek megpuhulnak kb. 15-20 perc. Ha szükséges, pótoljuk vizet, újra sózzuk, és hozzáadjuk a koriander levelet. Utolsó lépésként a Garam Masalát keverünk el benne. Forrón tálaljuk. Sem rizs, sem naan (indiai lepénykenyér) nem kell mellé, mert önmagában is tálalható.
Tésztasaláta dióval, rukkolával
2013. április 16. La Veganista
Ez a vegán tésztasaláta szemet gyönyörködtető, jórészt nyers összetevőkből álló, laktató finomság. A legnagyobb csoda mégis az benne, hogy az ízorgiában minden alapanyag íze külön-külön is érzékelhető. Tésztasalátát enni igazán üdítő, és egyben remek alkalom az ízlelőbimbók megdolgoztatására.
Hozzávalók:
- 250g tojásmentes durum tészta (gluténérzékenyek gluténmentes száraztésztával is remek salátát készíthetnek)
- 3-4 db jól fejlett paradicsom felkockázva
- 1/2 db hagyma nagyon vékonyra szelve (a lágyabb ízhatás kedvéért
- fehér hagymát, vagy mogyoróhagymát /salotta/ használhatsz
- 50-60g fekete olívabogyó egészben, vagy karikákra vágva
- 50-60g dió egészben
- 3 marék rukkola
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- durvára őrölt színes bors
- só
- opcionálisan nyakon önthető egy kis balzsamecettel
Így készítsd el:
Forralj fel 2,5 liter, enyhén sós vizet, majd add hozzá a tésztát. Vedd közepesre a lángot, és ne tegyél a lábasra fedőt. Időnként kevergesd meg és tartsd be az ajánlott főzési időt, majd szűrd le, de ne mosd át vízzel. Öntsd a tésztát egy nagy tálba, majd keverd hozzá az előkészített alapanyagokat. A borsot, a balzsamecetet és a sót ne vidd túlzásba, mert elnyomják az ízeket.
Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával
2013. április 15. Fittanyuka Blog
A héten zajlik a Lékúrázó csoporttal a felkészülésünk a Tavaszi Közös Méregtelenítő kúrára. Egyébként is fontos a zöldek, saláták napi szintű fogyasztása, de most szeretnék még több tippet adni és kedvet csinálni a saláta fogyasztáshoz. A quinovát így is lehet fogyasztani, amellett, hogy köretnek, kásának megfőzzük, kis csíráztató edényben kicsíráztattam 3-4 nap alatt és ezzel gazdagítottam ezt a salátát. Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini 1/2 db kígyó uborka 1 db kis fej lilahagyma 1-2 db közepes sárgarépa 1 db avokádó 3-4 db kel levél Quinoa csíra tetszőleges mennyiségben Dresszing: 4 evőkanál hidegen sajtolt szezámmag olaj 1 kk kókusz cukor 2-3 evőkanálnyi friss citromlé 1/2 kk himalya só Egy kis befőttes üvegben a dresszing hozzávalóit alaposan összerázzuk. A zöldségeket megmossuk, a kígyó uborka héját én most nem héjaztam le, mert vegyszermentes gazdálkodásból származott, ha nem tudtok ilyet beszerezni, akkor a héját nem célszerű elfogyasztani. Zöldség gyalu segítségével a cukkinit és az uborkát hosszú csíkokra gyalultam, a répát szintén lereszeltem, a kel leveleket összetépkedtem, a hagymát vékony karikákra szeltem, a dresszinggel alaposan összekevertem és a felszeletelt avokádóval díszítettem, majd megszórtam a csírával.Fittanyuka
Póréhagymás diófasírt
2013. április 14. Mindennapi ételeink
Ezt a receptet itt olvastam, és némi átalakítás után készítettem el a mai borsófőzelék mellé. Hozzávalók: 20 dkg darált dió 4 tk. pirospaprika 2 tk. kömény 4tk. Reform Vito ételízesítő 1 tk. só 5 gerezd fokhagyma 3 dl zsemlemorzsa 2ek. lenmagpehely 3 közepes szem nyersen lereszelt burgonya víz szükség szerint, apránként adagolva 1 csokor petrezselyem - 2 tk. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk.víz 1 póréhagyma -- olaj a tepsi kikenéséhez Elkészítés: Keverjük össze egy nagy tálban a felsorolt alapanyagokat, a póréhagymát felvágás után víz + olaj keverékén pároljuk meg és így adjuk a masszához. Hagyjuk egy órát állni. Ha szükséges, keverjünk még hozzá vizet (ha túl sűrű). Kis fasírtokat formázunk belőle, és olajjal kikent tepsiben, a sütőben közepes lángon pirosra sütjük (kb. 30 perc alatt, egyszer megforgatva).
Tökmagos - hajdina csírás fasírt falatkák répás káposztasalátával
2013. április 12. Gitta nyersétel blogja
Amikor elkezdtem nyers ételeket enni, a főételek receptjei hiányoztak a legjobban. Találtam mindenféle kence meg szósz recepteket, de nem tudtam, hogy ezeket mivel, hogyan és mikor egyem. Egy tál olyan ételre vágytam, ami hasonló az eddig megszokottakhoz, és lehet késsel-villával enni. (ez utóbbi azért volt fontos, mert egy idő után nagyon untam, hogy a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt kézből ettem, és végre egy tál ételhez leülni, evőeszközzel enni felemelő érzés volt) Ez a fasírt a körettel egy komplett főétel, mit egyszerű elkészíteni, ugyanakkor finom, laktató, teljes értékű étel. A csírák nagyon fontos alapanyagai nem csak a nyers táplálkozásnak. Ha lehet, csíráztassatok otthon, szerintem nagyon egyszerű. HAJDINA CSÍRÁZTATÁS RETEKMAG CSÍRÁZTATÁS És ha megvan a csíra, a következő kérdés az, hogy hogyan együk a csírákat, milyen formában. Igen, szórjuk levesbe, tegyük salátába, tegyük szendvicsbe... Más formája is van például a hajdina csíra felhasználásának, nagyon finom fasírt készíthető belőle! Olajos magot mindig tegyünk hozzá, és finom zöldségeket! Hozzávalók: 2 evőkanál tökmag, 4 evőkanál hajdina csíra, 1 sárgarépa, 1/2 lilahagyma vagy 2-3 szál újhagyma, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, só, bors, pirospaprika, kevés petrezselyem zöldje a tálaláshoz csírák, zöldségek A hozzávalókat konyhai robotgépben finom, formázható masszává dolgozzuk. Kézzel kis golyókat készítünk belőle, és aszalógépben (vagy langyos sütőben) 1 óra alatt ,,megszikkasztjuk. Akkor jó, ha kívül már száraz, de belül puha. Még melegen tálaljuk. a körethez: 1/2 fej káposzta, 1 sárgarépa, pár levélke petrezselyem zöldje, 1 evőkanál citromlé, csipet só, kiskanál agavé szirup (vagy más édesítőszer) A káposztát és a sárgarépát az ízesítőkkel együtt konyhai robotgépben morzsásra aprítjuk. Megkóstoljuk, és ha rendben van, már fogyaszthatjuk is. Sok csírával, saláta levelekkel együtt tálaljuk.
Töltött hagyma, töltött retek
2013. április 10. Fittanyuka Blog
Csak kreatívan! Ez az egyik jelszavam. Nem szabad kétségbe esni, ha csak szinte hagyma van otthon:). Ízletes, finom fogást lehet kanyarítani belőle. Kedvencem az újhagyma után a már nagyobb, de még mindig zsenge hagyma. Abból a legfinomabb ez a recept! Hozzávalók: 4 főre 1-2 db nagyobb, egyforma méretű hagyma / fő 20 dkg champion gomba 4 evőkanál barna rizs 1 kk himalaya só késhegyni őrölt fekete bors késhegynyi szerecsendió késhegynyi őrölt köménymag 2 cikk fokhagyma víz 1 evőkanál kókusz zsír A rizst kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A hagymákat lehéjazzuk és lobogó vízben 10 percig főzzük. Kiszedjük a vízből és hagyjuk hűlni. Hagymák tetejét levágjuk és a közepüket kiszedjük. Három réteg hagyma maradjon, mert később tölteni fogjuk. A kiszedet hagymának 1/4 részét az összeaprított fokhagymával együtt az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az előre lereszelt gombákat. Fűszerezzük az őrölt köménymaggal, szerecsendióval, borssal. A gombás egyveleget összekavarjuk a rizzsel, megtöltjük vele a gombákat és egyenként egy kiolajozzott tűzálló tálba helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kakukk tojás a retek:). Egy - két nagyobb retek belsejét, akár a karalábot kikapartam és szintén megtöltöttem a gombás töltelékkel. A retket nem szükséges megfőzni előre. Köret lehet hozzá barnarizs, köles, zöld saláta.Fittanyuka
Tofus brokkolipástétom
2013. április 9. Mindennapi ételeink
Ismét pástétomot hoztam, mert főtt ételt csupa olyat eszünk, ami már fent van a blogon (heti ebédjeink vasárnaptól: thai tészta brokkolival/ spenót + hagymás krumpli /savanyú káposztás lencsefőzelék + cukkinipörkölt. Heti reggelijeink: meggyes köleskása / áfonyás-diós kukoricakása/ körtés-diós bulgurkása). Itt ismét jelezném, hogy tervezem a heti menük készítését, csak sajnos időm nem volt még. Így most egy kis kiegészítő, de annál finomabb pástétom következik, érdemes kipróbálni, a tofukörözött alternatívájaként. Pár napja rákaptunk a brokkolira, időszakonként ránk jön a brokkoliéhség :), illetve éppen volt felbontva egy füstölt tofu, mert egyik nap hagyományos tofukőrözöttet készítettem. Nos, így született meg ennek a pástétomnak az ötlete. Hozzávalók: 30 dkg füstölt tofu 1/2 csésze víz 20 dkg párolt brokkoli 1,5-2 ek. kókuszolaj 2-3 tk. só 1/2 ek. fokhagyma granulátum 1 ek. sörélesztőpehely 2-3 ek. pirított szezámmag Elkészítés: A hozzávalókat tegyük egy tálba és turmixoljuk össze. Amennyiben szükséges, adjunk még hozzá vizet, vagy ne adjunk annyi vizet hozzá :-) (Azaz a vízmennyiséget apránként adagoljuk). A szezámmagot olaj hozzáadása nélkül, egy edényben előtte pirítsuk meg, és így adjuk a pástétomhoz, ezt is turmixoljuk hozzá. Mi frissen sült kenyérrel, pritaminpaprikával és savanyú káposztával ettük tegnap este. Hmmm, nagyon jó volt. :)
Vegán amerikai káposztasaláta
2013. április 8. Mindennapi ételeink
Egy-két hónapja kedves ismerőseinknél jártunk vendégségben és nagyon finom pitát ettünk, rizstejszínből készült vegán majonézzel locsoltuk meg benne a falafel golyókat. Most zabtejszínnel készítettem el, mivel ez volt itthon. De azóta legalább hetente el kell készítenem ezt a majonézt, mindenfélével esszük. A fotó Az ősz ízeibe készült. Hozzávalók: 6 dl zabtejszín 5-6 tk. mustár 1-2 ek. citromlé 3 tk.nyírfacukor 2 tk.só 2tk. fokhagymapor --- 1 kisebb fej káposzta 2 közepes sárgarépa 1 kisebb vöröshagyma só-ízlés szerint őrölt kömény-ízlés szerint Elkészítés: Az öntet adagját tetszés szerint, arányosan csökkentve finom tartárt készíthetünk rántott zöldségek mellé. De tepsiben sült krumplihoz is kiváló öntet. A káposztát megmossuk, külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. A répát meghámozzuk és hozzáreszeljük a káposztához. A hagymát vékony csíkokra vágva adjuk hozzá. Besózzuk és 10 percig állni hagyjuk, ez idő alatt elkészítjük az öntetet: egy tálban minden hozzávalót elkeverünk. Igazán majonéz ízű finom szósz lesz az eredmény. A káposztát egy tálba kicsavarjuk, és ráöntjük az öntetet. 10-15 percet állni hagyjuk, majd tálaljuk:-)
Paprikás avokádókrém
Eddig azért nem tettem fel avokádós receptet, mert a kedvenc fogyasztási módom az, ha az avokádószeleteket pár csepp citromlével megízesítem és magában elfogyasztom, esetleg kenyérrel, pászkával. Így aztán, ha van is itthon avokádó, a fent említett módon egy ülőhelyben pillanatok alatt elfogy.:) De mostanában amúgy is több helyen olcsóbban kapható (90 és 100 Ft volt darabja....), így rászántam magam, és krémet készítettem belőle - fincsi házi paprikakrémmel felturbózva. Igazán gyors és egyszerű pástétom, aminek az elkészítése gyorsabb, mint az elfogyasztása. (Szerintem ezt nem mindig lehet elmondani a finom ételekről, most azonban igen.) Ami az avokádó jó tulajdonságait illeti, alacsony cukortartalma van, így cukorbetegek, inzulinrezisztencia-betegek is fogyaszthatják. A-, B1-, B2-, C- és E-vitamint tartalmaz, kálium, magnézium, foszfor, cink is megtalálható benne. Magas vérnyomás, érelmeszesedés és gyomorbántalmak ellen is ajánlják. Érdekessége még az, hogy a kozmetika iparban is használják. Mivel magas olajtartalma van, ezért a kiszáradt, öregedett bőr táplálásához alkalmazzák. Ekcémás bőr tüneti kezelésére is felhasználják. Magjából pedig gyógyszirupot állítanak elő, ami a reumatikus fájdalmakra lehet gyógyír. A kőmag tejszerű nedve a levegővel érintkezve vörösre színeződik, ez szolgált az indiánoknál a textilfestésre.
A recept:
Hozzávalók:
1 -2 db avokádó
1-2 gerezd fokhagyma kissé megpárolva
1 evőkanál piros paprikakrém
Elkészítés:
Az avokádókat félbevágjuk, műanyag kanállal kikaparjuk és műanyag vagy fa villával összenyomkodjuk. A fokhagymákat egy picit megpároljuk (Legjobb, ha egy edénybe vizet teszünk és fölötte szűrőben pároljuk), majd összenyomjuk és az összetört avokádóhoz keverjük, végül egy kevés piros paprikakrémet is hozzákeverünk.
Kész is a finom avokádókrémünk.
Mediterrán kölestál
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötletei között szerepelt ez az egyszerű étel. Én a kölest szinte mindig csak édesen eszem vagy süteményekben, vagy reggeli kásákban, ezért is volt most különleges, hogy nagy ritkán sósan is készült a konyhában!:-) Egyszerű és finom!:-) Mediterrán kölestál (Elkészítési idő: kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Vegán májkrém
2013. április 5. Mindennapi ételeink
Ezt a bejegyzést még pár napja írtam, most nem nagyon tudok főzni, sajnos feküdnöm kell. Nagyon finom pástétom, mindenképp érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 2 dkg szezámmag 2 dkg lenmag 2 dkg tökmag 4 dkg napraforgómag 4dkg apró szemű zabpehely 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 fej vöröshagyma majoranna - ízlés szerint őrölt kömény- ízlés szerint Reform Vito fűszerkeverék víz-kb. 2 dl Elkészítés: A magokat száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk. Olívaolaj és víz keverékén a felszeletelt vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a zabpelyhet és kb. 1 dl vízzel felöntjük, majd ízesítjük és hozzáadjuk a megpirított és kávédarálón összedarált magokat. Még krémesre turmixoljuk. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. Összefőzzük és kihűtve kenyérre kenjük.
Hamis tojáskrém
2013. április 4. Fittanyuka Blog
A húsvéti asztal pástétoma volt, de bármikor elkészíthető, kenhető, mártogatható. Alapja a csicseriborsó, tehát mondhatjuk, hogy a humusz krém egyik variációja. A tojásos jelleget a kurkuma és a curry adja. A csicseriborsó magas növényi fehérjetartalmú táplálék, ezért legjobban a zöldségekkel illik össze, de fogyaszthatjuk pirított, élesztőmentes tönköly kenyérrel, vagy pászkával. Tipp: Ha valaki krémesebb állagot szeretne, akkor adhat hozzá 1-2 evőkanálnyi növényi tejszínt! Hozzávalók: 250 g puhára főtt csicseri borsó 1/2 kávéskanálnyi himalaya só 1/2 kávéskanálnyi édes curry 1/2 kávéskanálnyi őrölt kurkuma 1 cikk fokhagyma 2 evőkanál citromlé 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj Egy botmixer segítségével az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk. Díszités gyanánt tökéletes a néhány szem puhára főtt csicseri borsó. Fittanyuka
Tofukörözött
2013. április 3. Vera vega konyhája
2 nappal ezelőtt láttam EZT a filmet. Nagyon erősen hatott rám. Elhatároztam, hogy újra megpróbálom a vegán életmódot, amit már nagyon régen adtam fel, először a lakto-vegetarianizmus, majd a lakto-ovo vegetarianizmus kedvéért, sőt, most télen volt egy kb 2 hónapos kiruccanásom a húsevők birodalmába is. :() Amit a régi vegán szemléletemhez pluszban hozzátett gyakorlati szempontból ez az előadás, az az, hogy nem kell a szójától félni (régen nagyon igyekeztem kerülni), mert bármifél szójatermék jobb, mint a tejtermékek. Meg még azt is, hogy az ember feleslegesen fárasztja magát bio tejtermékek vásárlásával, mert a lényeg nem változik. Úgyhogy 2 napja vegán vagyok :) Nagyon kíváncsi leszek, hogy merre visz most ez az út, jelenleg lelkes vagyok. Hónapok óta nézegetem a blogomat, és könnyes nosztalgiával gondolok vissza arra az időre, mikor ennyire fontos volt nekem a saját és a családom egészsége. Néha-néha megnézem a blogstatisztikát, ami csak nem akar lanyhulni, hiába nem írok bejegyzéseket, a nézettség teljesen töretlen. Az utóbbi hetekben több jel volt, ami arra utalt, gondoljam át az táplálkozást. Ami most nagyon más lesz, mint régen, az az, hogy a saját táplálkozásomat senkire nem fogom kötelező érvényűnek tekinteni. Ezalatt főként a gyerekeink értendők. Az út, amit a 6 év alatt bejártam, mióta vegetáriánus lettem, nagy. Látom, hogy a mások táplálása egy rendkívül nehéz, összetett feladat, aminek nehézsége az én esetemben a szabadság mentén realizálódik. A saját szabadságom, a mások szabadsága... Ennyi duma után jönnön egy recept is, rögtön tofus :) Érdekes, de sose csináltam tofukörözöttet. Most kipróbáltam, és nagyon ízlett. A család 4/6-a jóízűen fogyasztotta. :) (Általában ugyanaz a 4/6 rész fogyaszt jóízűen dolgokat nálunk...) Hozzávalók: 1 csomag natúr tofu 4 ek szójajoghurt 1 kis lilahagyma apróra vágva fél citrom leve só, pirospaprika, köménymag A hozzávalókat a hagyma és a citromlé kivételével botmixerrel összeturmixoltam. A hagymát mind belekevertem, a citromlét pedig apránként, hogy nehogy túl savanyú legyen (majdnem az egészet beleöntöttem).
Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomája
A Pav Bhaji India egyik legfinomabb vegetáriánus utcai étele. Az 1850-es évekből származik, Mumbai textilgyári munkásai kóstolhatták meg először a rövid ebédszünetekben. A Pav a portugál Pao (kicsi kenyér) szóból ered, a Bhaji pedig zöldséges ételt jelent. Az indiai piacok konyháiban ma is naponta készítik számos variációját, hatalmas, forró serpenyőbe hajigálva a hozzávalókat, amit vajjal és vízzel főznek meg, majd egy krumplinyomóhoz hasonló eszközzel pürésítenek. Mivel a vegán konyha nem használ állati eredetű összetevőket, ezért a vajat a kókusz zsírral helyettesítjük. A különbség észrevehetetlen. A receptben bemutatom a vegán Pav készítését is, de aki nem akar pepecselni a kelt tésztával (pedig nagyon megéri), annak egy rizses alternatívát ajánlok.
Hozzávalók:
A Bhaji:
- 2 csésze karfiol megtisztítva, rózsákra szedve (megpárolva)
- 1/4 csésze zöldborsó (megpárolva)
- 2-3 db közepes méretű főtt burgonya (összetörve) (fontos, hogy
- főzésre alkalmas burgonyát használj)
- 1db kápia vagy kaliforniai paprika (felkockázva)
- 8 db közepes méretű paradicsom (felkockázva)
- 1 db közepes hagyma (apróra vágva)
- 4 teáskanál kókusz zsír
- 2 teáskanál Pav Bhaji Masala
- 2 teáskanál koriander levél
- 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi)
- 1/2 teáskanál kurkuma
- 1 teáskanál vörös chilipor
- 2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta
- 1-2 teáskanál citromlé
- só ízlés szerint
A Pav (kb. 12 db):
- 3 csésze kenyérliszt (400g) (plusz egy kicsi még a szóráshoz)
- 2 teáskanál olívaolaj
- 250 ml csésze langyos víz (ne legyen túl meleg, mert tönkreteszi az élesztőt)
- 1 evőkanál cukor
- 1,5 teáskanál só
- 1,5 teáskanál ízesítetlen rizstej a Pavokat ezzel kenjük meg sütés előtt
- 1 teáskanál kókuszzsír a Pavokat ezzel kenjük meg sütés után
A rizs:
- 1,5 csésze basmati rizs
- 2 teáskanál köménymag
- 2 teáskanál fekete mustár mag
- 1 teáskanál fekete hagyma mag
- olívaolaj
- só
Így készítsd el:
Bhaji rapid módszerrel: A karfiolt, a zöldborsót és a burgonyát főzzük meg. Aprítógépben, vagy botmixer segítségével pürésítsük a paprika és paradicsom kockákkal, valamint a felvágott hagymával. A masszát öntsük egy nagy serpenyőbe és keverjük hozzá a fűszereket (2 tk Pav Bhaji Masala, 2 tk koriander levél, 2 tk kasoori methi, 1 tk chili, 1/2 tk kurkuma, 2 tk gyömbér-fokhagyma paszta, 1-2 tk citromlé, só ízlés szerint), majd lazítsuk fel 4 teáskanál kókusz zsírral. Főzzük 10 percig.
A Pav (12 db): Keverjük össze az élesztőt, a cukrot és a vizet. Adjunk neki tíz percet, hogy az élesztőt aktiválja a cukor. (Folyadék tetején barnás hab képződik.) Közben egy nagyobb tálba öntsük bele a lisztet, adjuk hozzá a sót, az 2 evőkanál olívaolajat, keverjük össze, majd egy kis mélyedést alakítsunk ki a közepén, és abba öntsük az élesztős vizet. Keverjük össze liszttel és 10 percig gyúrjuk. Ezután adjunk hozzá 2 teáskanál olívaolajat, és dolgozzuk össze. Amikor tésztánk már puhává és könnyűvé vált, akkor hagyjuk lefedve pihenni 1-2 órán keresztül. Ismét gyúrjuk át, majd tépjünk ki belőle azonos nagyságú darabokat és tenyereink között formáljunk belőlük kerek bucikat. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe és rakosgassuk egymás mellé a kicsi Pavokat. Hagyjuk a tepsiben tovább kelni lefedve még egy órát. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A Pavok tetejét kenjük be ízesítetlen rizstejjel. Süssük 200°C-on 10 percig, majd vegyük le a hőmérsékletet 180°C-ra és kb. 10-12 perc alatt süssük a tetejét aranybarnára. A sütőből kivéve, egy darab kókusz zsírral kenjük át minden Pav tetejét, hogy szép fényes legyen.
A Rizs: A basmati rizst egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk, majd vízzel felöntjük, enyhén sózzuk. Amíg a rizs fő, egy serpenyőben egy-két evőkanálnyi olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot és a fekete mustármagot, végül hozzáadjuk a hagymamagot. A leszűrt főtt rizzsel összekeverjük és forrón tálaljuk a Bhajival.
Akár Pavval, akár rizzsel tálaljuk a Bhajit, ne felejtsünk el a szósz mellé egy darab citromot, némi apróra vágott hagymát és felkockázott paradicsomot szórni.
Édesburgonya - leves
2013. március 28. Gitta nyersétel blogja
Kevesen ismerik az édesburgonyát, én sem fogyasztottam szívesen, amíg úgy tudtam, hogy messzi távoli országból lehet csak ideszállítani. Hiszen terem itthon is elég finom zöldség, nem szívesen veszek import árut. De amióta megtudtam, hogy itthon is termesztik, és hozzá is lehet jutni jó áron, azóta már többször is vettem és készítettem finomságokat belőle, természetesen nyersen. Legegyszerűbb felhasználási módja, ha gyümölcspréssel kinyerjük a levét. Ez annyira nem jó, mert bár sokat meg lehet inni belőle, a rostokat kidobjuk, és kárba vész. A másik gyors megoldás a turmix, amikor is kevés vízzel, gyömbérrel, egy almával simára turmixoljuk, és jól megisszuk. Fűszeres, zöldséges nyers leves édesburgonyábólSós változat a leves, amit kevés paradicsommal, paprikával, újhagymával, sóval és vízzel készítek. Sűrű, krémes, nagyon finom. Ha finoman lereszelem, akkor meg is lehet szárítani, ropogós nasi, levesbetét, étel-díszítés... Jó hír, hogy aszaló nélkül is elkészül, langyos, szellős helyen kell hagyni, és kiszárad magától. Édesburgonya chipsz, ropogós finomságMég több recept: Rakott édesburgonya Édesburgonya tészta
Baba Ghanoush, a csábítás atyja
2013. március 27. La Veganista
Tradicionális közel-keleti étel a Baba Ghanoush, amit Egyiptomtól Izraelig ismernek és fogyasztanak. Arab neve arra utal, hogy feltehetően egy hárem konyhájában készíthették el először és afrodiziákumként szolgált. A recept végtelenül egyszerű, 35-40 perc alatt összeállítható. Annyira egészséges és tápláló, hogy nem hiányozhat a vegán konyhából. A recept két fontos alapanyaga a Padlizsán és a szezámmag krém. A lilás héjú burgonyaféle Indiából származik, a szerelem almájának is nevezik. Többek között olyan ásványi anyagokban és vitaminokban bővelkedik, mint kálium, kalcium, magnézium, vas, réz, cink, C, B1, B2, B6, folsav. A szezámmagot szintén Indiából eredeztetik, ahol a halhatatlanság szimbólumává vált. Ami biztos, hogy a római legionáriusok tarisznyájában mindig volt belőle. A csontritkulás legkiválóbb ellenszere a rendszeres mozgás mellett, hiszen súlyarányosan hétszer (!) több kalciumot tartalmaz. E, B1, B2, folsav, lecitin és magas telítetlen zsírsav tartalma is amellett szól, hogy konyhánk állandó szereplője legyen.
Hozzávalók:
2 db padlizsán (egészben) 1/4 csésze tahini (szezám paszta) 2-3 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1/2 citrom leve 1 csipet őrölt kömény 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál petrezselyem vagy koriander levél (aprítva) só ízlés szerint
Így készítsd el:
Tegyünk a sütőrácsra alufóliát, majd melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Mossuk meg a két padlizsánt, szurkáljuk meg villával és helyezzük a rácsra. Süssük 30 percen keresztül (10 percenként megforgattam őket). A lényeg az, hogy a padlizsánok héja megráncosodjon, a húsuk pedig megpuhuljon. Ezután kivesszük a sütőből, meggyújtjuk a gázrózsát, és átforgatjuk őket a tűzön (fogókesztyű legyen a kezünkön). A héjuk itt-ott elszenesedik, ettől némi füstölt ízt kapnak 1-2 perc alatt. A padlizsánok héját lehúzzuk (könnyen le kell jönnie), majd egy tálba tesszük a többi hozzávalóval együtt és botmixerrel összemixeljük. Tálaláskor a Baba Ghanoush tetejére, akár a humuszéra, némi olívaolajat öntünk, őrölt paprikát és őrölt köményt szórunk rá, és petrezselyemlevéllel, vagy koriander levéllel díszítjük. Hagyományosan pita kenyérrel fogyasztják, de a kovásztalan kenyér (pászka) is passzol hozzá.
Házi zabos-magvas kenyérkeksz
2013. március 26. Mindennapi ételeink
Néha jól esik kenyér helyett az alábbi teljes értékű kenyérkeksz, amelyről Punkánál olvastam, még régebben: Hozzávalók: 0,5 dl szezámmag 0,5 dl lenmag 2 marék tökmag 6 dkg pirított, darált dió 1dl apró szemű zabpehely 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 10 dkg metélőhagymás tofu kb. 1,5 dl forró víz só-ízlés szerint Elkészítés: A zabpelyhet összekeverjük a magokkal és az előzetesen száraz serpenyőben megpirított, majd megdarált dióval. Hozzáadjuk az összetört tofut, az olajat és a forralt vizet. Várunk 15-20 percet, majd egy olajozott tepsibe belesimítjuk, egy késsel bevagdossuk és közepes lángon kb. 25-30 perc alatt kisütjük. Pástétommal, salátával nagyon finom, de még magában is jó rágcsálni való.
Kolbászos babpástétom
2013. március 25. Mindennapi ételeink
5 perc alatt elkészül és nagyon-nagyon finom kenyérre kenhető bástétom. :-) Hozzávalók: 1 konzerv fehérbab 1 fej vöröshagyma 2 tk. fokhagymagranulátum /2 gerezd fokhagyma 3 cikk Vega-Farm gabonakolbász 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj só-ízlés szerint 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és víz és ugyanannyi olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a gabonakolbászt, a babot, majd mindent összeturmixolunk. A felaprított vagy szárított petrezselymet és a fokhagymagranulátumot/összenyomott fokhagymát ekkor adjuk hozzá.
Vegán darált "marhahús"
2013. március 25. La Veganista
Sokan azt hiszik, ha valaki a vegán táplálkozást követi, akkor le kell mondania finomabbnál-finomabb ételekről, mert ezen túl csak füvet rágcsálhat a réten. Ez annyira nem igaz, hogy vegán konyhánkban akár ízletes "marhahúst" is készíthetünk karfiolból és dióból.
Hozzávalók:
1 db közepes nagyságú karfiolfej (megtisztítva, megmosva, rózsáira szedve) 2 csésze dió darálva 1 közepes nagyságú paradicsom felvágva 2 evőkanál olívaolaj 3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/8 teáskanál szárított, morzsolt zsálya 1/2 teáskanál füstölt őrölt paprika (lehet édes vagy csípős) 1/2 teáskanál sima őrölt paprika 1/2 teáskanál só
Így készítsd el:
A megtisztított, rózsákra szedett karfiolt, a diót, és a paradicsomot robotgéppel krémállagúra mixeljük össze. A péphez öntsük hozzá az olívaolajat, a fokhagymát, a zsályát a füstölt és sima pirospaprikát, valamint a sót és alaposan dolgozzuk össze. Melegítsük a sütőt 180-200 fokra. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben oszlassuk el egyenletesen a masszát, majd az előmelegített sütőben 15-20 percenként átkavarva süssük addig, amíg elpárolog belőle a nedvesség és kisebb-nagyobb rögökre esik szét ez kb. 1 óra. Nekem egy kicsit macerás volt ez a módszer. Legközelebb egy nagy serpenyőben fogom elkészíteni. A vegán darált marha felhasználható húsgolyó készítéshez, hamburgerpogácsához, tacoba vegán töltelékként. Kiváló húspótló, és meglepően finom. Hűtőben három napig tárolható, fagyasztani is érdemes.
Tavaszváró töltött gomba kurkumás barnarizzsel
2013. március 23. Vegetáriánus receptek
Ihletet kaptam. Több oldalról: az egyik a sárga-kék logós áruház húsvéti kedvcsináló magazinja receptekkel, a másik a vadonatúj sütőnk. E kettőből állt össze ez a nem túl bonyolult, ám nagyon tetszetős és ízletes ebéd.
Hozzávalók:
- 250 g tölteni való gomba (8 fej volt)
- 200 g darált dió
- 1 nagy marék rukkola
- 10 cm póréhagyma
- 100 g sajt
- 1 tojás
A darált diót nagy tálba tettem, ez az alapja az összes többi hozzávalónak. A gombát csak alaposan megmostam, a tönkjét kitörtem, felaprítottam és a dióhoz tettem. A póréhagymát szeleteltem és a dióhoz tettem, így járt a tojás, a durvára vágott rukkola és a reszelt sajt is. Kapott egy kis sót, borsot egyéb íz szerintem már elvinné a tölteléket, de természetesen ízlések és pofonok. Jól összekevertem a hozzávalókat, ami még nem vált egységes masszává, így sütés előtt.
A tisztított gombafejeket a tönkök helyével felfelé kis tepsibe raktam, amibe előzőleg olíva olajat öntöttem, majd a fejekbe is egy-egy cseppet, sót és borsot. Ezután kiskanál segítségével jól megtömtem őket a diós-zöldséges töltelékkel. Majd be az új sütőbe, 200°C-on 40 percig sült. Itt már megtette hatását a tojás és a sajt, gyönyörűen összeragadt a gombában a töltelék, de a póréhagyma és a rukkola daraboknak köszönhetően rusztikus maradt a külcsín.
Köretként barnarizst készítettem, kurkumával bolondítva (ha már a tavaszt várjuk, legyen színes az étel). Ezt pont úgy készítjük, mint a fehérrizst, csak több időt kell rászánnunk, mivel lassabban fő át. 1 rész rizs, 2 rész víz rizs megpirít olíva olajon, a kívánt fűszerek még ekkor tesszük bele, majd rá a víz, rotyogjon majd egy órát és ha megpuhult, jó étvágyat kívánunk.
Mivel a páromnak kicsit szárazkás volt, így tejföllel tálaltuk, de legközelebb lehet, hogy készítek hozzá egy besamelt vagy sajtmártást.
Egészségetekre!
Bodolai Móni
Mexikói céklasaláta
2013. március 22. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis céklánk, ill. mexikói zöldséget nem tettem vissza -fasírtot készítettem egy adagból- a mélyhűtőbe, így ezt készítettem el salátaként, természetesen metélőhagymával! :-) Hozzávalók: 15 dkg mexikói zöldségkeverék 2 közepes cékla 15 dkg metélőhagymás tofu (sajnos a képről lemaradt) 1 csokor metélőhagyma 6-7 ek. 100 %extra szűz olívaolaj 2-3 ek. víz 2 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint citromlé-ízlés szerint 2-3 tk. szárított petrezselyem Elkészítés: A mexikói keveréket sós vízben megfőzzük. A céklát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk és olívaolajjal kikent tepsiben kisütjük. Amikor minden kihűlt, egy nagy tálban összekeverjük. Az öntetet elkészítjük: az olajat elkeverjük az összetört fokhagymával, petrezselyemmel és az apróra vágott metélőhagymával. Tálalás előtt kb. 15-20 perccel a salátára öntjük, majd összekeverve tálaljuk. TIPP: gazdagíthatjuk tofuval, finom lesz tőle.
Krémes édesburgonya leves fahéjjal és narancshéjjal
2013. március 21. La Veganista
Az édesburgonyát nem lehet megunni. Ez a sokoldalú növény egészséges, könnyen emészthető alapja lehet leveseknek, süteményeknek, grilltálaknak, köreteknek. Ezen az esős, március végi napon egy szemtelenül egyszerű, de annál finomabb édesburgonya leves receptjét szeretném megosztani veletek. A csodálatosan illatozó vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag narancsszínű leves elűzi a tavaszi fáradtságot. A fahéj, a narancshéj és a bors pikánssá, a zöldség alaplé testessé, a rizstej pedig selymessé teszi.
Hozzávalók:
2db nagyobb édesburgonya 1 bögre (3dl) ízesítés nélküli rizstej 1 (2dl) csésze zöldség alaplé 1 evőkanál olíva olaj 1 db kisebb paradicsom (díszítéshez) 1 csipet só 1 csipet bors 1 csipet fahéj 1 csipet narancshéj (őrölt) egy kevés metélőhagyma a díszítéshez
Így készítsd el:
Csomagold alufóliába az édesburgonyát és süsd meg a sütőben. (kb. 30-40 perc) Ezután távolítsd el a héját. Mixer segítségével keverd krémes állagúra a rizstejjel, a zöldség alaplével, sóval és narancshéjjal, borssal és fahéjjal. Forrald át egy lábasban a tűzön a levest, és máris tálalhatod például metélőhagymával és paradicsommal díszítve. Ugye, milyen egyszerű?
Rakott édesburgonya
2013. március 20. Gitta nyersétel blogja
Rakott batáta nyresenBatáta vagy édesburgonya... hazánkban kevéssé ismert, pedig trópusi eredete ellenére itthon is termesztik. Eredeti neve batáta, mi édesburgonyának hívjuk, pedig semmiféle rokonságban nem áll a krumplifélék családjával, és az íze sem hasonlít hozzá. Ásotthalmon és környékén élők már 20 éve foglalkoznak a termesztésével. És mit tud, hogy ennyire népszerű a Dél-Alföldnek a keleti szegletében? Egyrészt különleges az íze, rendkívül egészséges, tápanyag összetétele kiváló, és számtalan formában elkészíthető. Magas C vitamin tartalma miatt nem érdemes megfőzni, megsütni :) mert akkor az mind mind elvész... Eddig is fogyasztottam batátát, salátába reszeltem, kinyertem a levét, vagy más zöldségekkel együtt tölteléknek használtam. Ezért is örülök nagyon, hogy nem kell drága pénzen külföldről importálni, hanem hazai termésből is be lehet szerezni. (Erről bővebb info itt: http://bionaturline.hu/batata/index.html) A színe fantasztikus... tele béta-karotinnal... Most jöjjön egy gyors és nagyon finom rakott főétel batátából! Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg édesburgonya hámozva 10 dkg vegyes zöld saláta levél 20 dkg dió (beáztatva) 10 dkg napraforgó mag (beáztatva) 1 kisebb fej lilahagyma, 1 kis szál sárgarépa, 1 kisebb darab zellergumó, 1 kápia paprika só, bors, fűszerek Tejföl: 10 dkg kesudió (vagy más olajos mag, pl. kendermag) 1 evőkanál citromlé csipet só kevés víz Az édesburgonyát vékony, gyufaszál vékonyra reszeljük pl. EZZEL A diót és a napraforgó magot lecsöpögtetjük, a zöldségeket mossuk, hámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Mindent beteszünk a konyhai robotgépbe, és morzsásra, kicsit pépesre aprítjuk. Ízesítsük tetszés szerint, én szokásosan magyaros fűszereket használtam, só, bors, egy kis paprika... Vegyünk elő egy kisebb tepsit vagy jénai tálat. Tegyük a reszelt édesburgonyát a tál aljára, majd simítsuk el rajta a töltelék harmadát. Erre ismét batáta reszelék jön, majd ismét a töltelék. Erre tegyünk apróra vágott zöld salátát, és vékonyan ismét töltelék. A legtetejére a maradék batáta csíkok jönnek, amennyi maradt. A tejfölhöz a magokat kevés vízzel sűrű péppé turmixoljuk, ízesítjük sóval, citromlével (esetleg pár csepp stévia, vagy 1 pici fokhagyma gerezd is mehet bele) és a rakott batáta tetejére csurgatjuk. Ha kevesebb menyiséget készítünk, akkor tálalhatjuk rögtön tányéron, ételgyűrűn belül végezzük a rétegezést, és ha készen vagyunk, vegyük le a gyűrűt. Ünnepi ételnek is remek.
Vegán chorizo - a húsmentes spanyol kolbász
2013. március 19. La Veganista
Nincs kolbász hús nélkül? Dehogy nincs! Mi sem bizonyítja jobban, mint a spanyol chorizo veganizálása. Egy kis munkával ízletes lencse alapú kolbászt készíthetünk, ami garantáltan finomabb, mint a boltokban kapható vegán készítmények. Az eredeti receptben búzasikért használnak alapanyagként, de a glutén sokaknak allergiát okoz, ezért vörös lencsével helyettesítettem. Így is kitűnően működik. Sőt mivel csak egy csészényi vörös lencsém volt, ezért a hasonlóan apró, hántolt urid dalt használtam kiegészítőként. A lencsét szójagranulátum, vagy quinoa is helyettesítheti.
Hozzávalók:
1,5 csésze zöldség alaplé 4 evőkanál paradicsom sűrítmény 3 evőkanál olívaolaj/rizsolaj 3 evőkanál vörösborecet 6 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1 2/3 csésze vörös lencse (alaposan átmosva) 1/4 csésze csicseriborsó liszt 3 evőkanál étkezési élesztő 4 teáskanál füstölt paprika (a Culinarisban kapható édes és csípős változatban is) 2 teáskanál chili pehely 3 teáskanál oregano 2 teáskanál őrölt kömény 1 teáskanál őrölt koriander 1,5 teáskanál só 1/2 teáskanál őrölt bors
Így készítsd el:
Első lépésként az alaposan átmosott lencsét mixerrel pépesítsük. Ezután egy kisebb edényben keverjük össze az alaplevet, a paradicsom sűrítményt, az olívaolajat, az ecetet és a fokhagymát. Egy tálba öntsük bele a lencsepépet, a csicseriborsólisztet, az élesztőt, a füstölt paprikát, a chili pelyhet az oreganot, a köményt, a koriandert, a sót és a borsot. Keverjük őket össze, majd öntsük bele a másik edényben összedolgozott hozzávalókat. Alaposan gyúrjuk össze az alapanyagokat, majd pihentessük kb. 10 percet. A sütőt melegítsük 180°C-ra. Ha letelt a 10 perc pihenő, ismét gyúrjuk át a chorizo masszát, majd osszuk hat egyenlő részre. Formáljunk belőlük kolbászokat, helyezzük alufólia csíkokra és csomagoljuk be lazán, mintha szaloncukrot készítenénk. A fólia végét összetekerjük, de nem túl szorosan, mert később a sütésnél szétdurranhat a kolbász a gőzfejlődés következtében. Helyezzük a befóliázott kolbászokat a sütőrácsra, és 40 percig süsük, majd vegyük ki és szabadon hagyjuk lehűlni. Legjobb, ha kóstolással megvárjuk a másnapot, addig megfelelően összeérnek az ízek. Hűtőben 2 hétig tárolható,de fagyasztani is lehet. Korpás házikenyeret sütöttem a chorizo mellé reggelire. Nehéz volt megállni hogy még a fotózás előtt be ne faljuk az egészet.
Medvehagyma krémleves
Lassan itt a szezon, sőt már a piacon is láttam, bár aranyáron. Nekem még a mélyhűtőben volt tavalyi, amit igyekszem elhasználni. Kellemesen intenzív leves, amit reszelt sajttal vagy pirított kenyérkockákkal tálalunk. Hozzávalók: 1 ek olaj 1/3 kk asafoetida (elhagyható) egy jó nagy csokor... tovább>>
Sárgaborsó rizsfasírttal
Igyekszem mostanában naponta rizst enni valamilyen formában, ma fasírtként debütált, és nem is rosszul Hozzávalók a fasírthoz: 10-15 dkg barnarizs 1 sárgarépa 1 maréknyi spenót 1 maréknyi petrezselyem 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kk tiszta só 2 tk őrölt sárga lenmag A barnarizst megfőzzük, majd hozzáreszeljük a répát, hagymákat és fűszerezzük. A rizs [...]
Nyers zöldségpaprikás barnarizzsel
Igen hidegre fordult az idő, melegebb, teltebb ételre vágytam Ez az étel laktató, vitamin-, és enzimdús. Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ? Hozzávalók személyenként: 1 sárgarépa 1 nagyobb rózsa karfiol 5-6 karika póréhagyma 1 ek olívaolaj 1 csipet tiszta só 1 kk pirospaprika 1 maréknyi főtt barnarizs 1 adag apróra vágott petrezselyem A hagymát [...]
Székelykáposzta nyersen
2013. március 13. Gitta nyersétel blogja
Néhány hónapja készítünk nyers székelykáposztát a Nyersétel Akadémián. Aki rendelt már a Vegafood-tól, az ismeri, tudja, hogy fantasztikusan finom, igazi harmonikus, magyaros ízek, ropogós káposzta, krémes környezetben. (a savanyú káposzta rendkívül egészséges, jótékony hatással van a bélrendszerre, magas a C vitamint tartalma, segíti az emésztést, erősíti az immunrendszert, stb... de mindezt csak nyersen! Főzéssel az értékes tápanyagok nagy része elbomlik, megsemmisül. Ki kell próbálni nyersen. Finom!) Több helyen szerepel a fotója is, mások bejegyzéseiben, cikkekben, facebook-on... és nagyon sokan kérik a receptjét. Hát íme, úgy gondoltam, hogy ez annyira finom, egészséges, hogy nem tartom meg magamnak. Készítsétek el otthon ti is a nyers, vegán változatát. A székelykáposzta nevének eredetéről több történet is kering, a nyers-vegán székelykáposztáról én ezt tudom írni (hátha még bevonul ez is a történelembe) A Nyersétel Akadémián Peti, a szakács megkérdezte egyszer: Annyira nagy sikere van a korhely levesnek, és a rakott savanyú káposztának. Ki kellene találni még valamilyen ételt savanyú káposztából, valami finomat. Erre a másik szakács, István: Csináljunk székelykáposztát! Nyers pörkölt alapot hagymásan, paprikásan, mandulával helyettesítjük a tejfölt, holnap kipróbáljuk! És másnap megszületett a nyers vegán székelykáposzta, ami azóta is az egyik legnagyobb kedvenc, az M1 Családbarát magazinjában, a Nyersétel Akadémia sajtótájékoztatóján, tanfolyamon, és hétköznap ebédre a Vegafood kiszállításában találkozhattatok vele. Csak igazi, magában savanyított káposztát használjunk, mert az ecetes, tartósított savanyú káposzta nem az igazi! Székelykáposzta nyersen 1,5 kg savanyú káposzta kinyomkodva 15 dkg paradió 10 dkg mandula (beáztatva, héját lehúzva) 1-1 darab tv és kápia paprika 10 dkg póréhagyma, vagy lilahagyma 2-3 fokhagyma 2-3 darab paradicsom, só, bors, magyaros fűszerkeverék, kömény, koriander A paradió és a mandula illik legjobban ehhez az ételhez. De használhatunk bármilyen olajos magot, diófélét, pl. napraforgó mag, kesudió, dió, stb...) A káposztát felvágjuk, félretesszük.(a kinyomkodott levét meg lehet inni, finom) A zöldségeket simára turmixoljuk, majd beletesszük a magokat és a fűszereket. Összekeverjük a káposztával. A tetejére magtejfölt teszünk: Magtejföl Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag+kesudió vegyesen citromlé, só, bors, 2-3 csepp stévia, vagy más édesítőszer víz A hozzávalókból tejfölszerűt turmixolunk. A magtejfölt a káposztára kanalazzuk, és petrezselyemmel díszítjük. Még több nyers recept savanyú káposztával: - ITT -
Uborkás Avokádó Krém zsenge retekkel
2013. március 12. Fittanyuka Blog
Sokszor és sokan kérdezitek, hogy mi legyen a reggeli, uzsonna, vacsora amikor nem feltétlenül főzünk?! Ilyenkor a legpraktikusabb valamilyen krémet, kencét turmixolni és a napszaknak megfelelően vagy kenyér, gabona félével, nyers zöldségekkel fogyasztani. De ne ragadjunk le a pirítósnál vagy a kétszersültnél, nyugodtan fogyaszthatjuk köles, amarant vagy quinoa kásával is, vagy rizs,-tönköly tésztával. Ilyenkor öntet,-szószként funkcionálnak. Nagy előnye, hogy egy ilyen krémmel élővé tudunk varázsolni bármilyen főtt ételt! Hozzávalók: 1 db avokádó, 1/2 kigyóuborka, 1/2 citrom leve, 1-2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj, 1 kk himalaya só, 3 evőkanál növényi tejszín, 1 cikk préselt fokhagyma, tetszőleges zöld fűszer. Az alapanyagokat krémesre turmixoljuk és a zsenge retekkel tálaljuk! Fittanyuka
Savanyú-káposztás barnarizs
Kezdődik a rizs kúra És még mindig nagyon kívánom a savanyú káposztát, így az első étel vele készült, de most teljesen nyersen Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi főtt barnarizs 1 maréknyi savanyú káposzta néhány karika póréhagyma 1 kávéskanál kókuszzsír 1 kávéskanál pirospaprika A hagymát picit megpirítjuk a kókuszzsíron, majd a tűzről levéve meghintjük a pirospaprikával, és [...]
Vega-Farm kolbász
Öröm számomra, hogy megkóstolhattam a Vega-Farm, falusi ízesítésű, füstölt vegetáriánus kolbászát.
A legtöbb vegetáriánus kolbász számomra túlságosan száraz, vagy túlságosan darabos, nehezen rágható a benne lévő búzadarabkák miatt, esetleg ízre nem felel meg. Eddig a vegakolbászok piacán csak egy olyant találtam, ami számomra az összes kívánalomnak megfelel, és örömmel jelentem, hogy ez a második.
Állaga tökéletes, nincsenek benne rághatatlan darabok, isteni finom, füstölt-fűszeres íze van.
Facebook oldaluk itt érhető el: https://www.facebook.com/pages/Vega-Farm/134864300012405?ref=ts&fref=ts
Mit is jó tudni erről a kolbászról, azon kívül, hogy finom?
A legfontosabb talán az, hogy ízfokozó, mesterséges aroma, tartósítószer és színezék nélkül készült.
Két ízben kapható: csemege és csípős változatban.
A terméket jó szívvel ajánlom mindenkinek, különösképpen jól felhasználható azokban a receptekben ahol a hagyományos kolbászt, kolbászízt, vagy füstölt ízesítést szeretnénk használni, de feldobhatja vele a legegyszerűbb ételeket is mint a paprikás krumpli vagy a székelykáposzta. A kolbász nem csak kenyérre téve finom, hanem levesek, rakott ételek, pástétomok, vegetáriánus fasírtok és pörköltek alapanyagaként is felhasználható. Növényi jellegénél fogva jól beilleszthető a húst kiváltani akarók étrendjébe, mindazoknak akik koleszterin és zsírbevitel csökkentéssel szeretnének természetesen étkezve gyógyulni.
Hamarosan én is jövök (egyelőre) két felhasználási lehetőséggel.
Addig is illatozzon itt a képernyőn ez a gyönyörű fotó róla, mert bizony, az illata is fenséges.
A kolbász összetevőit elolvashatod a csomagoláson:
búza, szójabab, hántolt árpa, zabpehely, étolaj, fokhagyma, őrölt paprika, só, fűszerek.
Gyártó:
Vajda Ferencné vállalkozó
Medgyesegyháza, Arany u. 43.
Paradicsomos-spenótos pennelasagne
2013. március 9. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- vaj vagy margarin a kenéshez
- 500 g durum penne tészta
- 3 marék spenótlevél
- 1-1,2 l paradicsomlé
- 1 ek olívaolaj
- 2-3 fej hagyma
- 2-3 cikk fokhagyma
- 1 púpozott tk mustár
- 1 mk bors
- 1 mk őrölt koriander
- 1 tk oregáno
- 1 tk bazsalikom
- 2 tk só
- 1 tk cukor
- sajt
A spenótleveleket megmossuk, a szárakat eltávolítjuk, alaposan lecsöpögetjük (vagy salátacentrifuga).
Kivajazott jénai tálba beleöntjük a tészta felét. Rászórjuk a spenótleveleket, elrendezzük, majd beborítjuk a maradék tésztával. A tálat enyhén megrázogatjuk, hogy a tészta igazodni tudjon.
A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, a többi hozzávalóval együtt egy tálban alaposan elkeverjük, végül egyenletesen a tésztára öntjük.
Előmelegített sütőben készre sütjük, sütés közben a jénai tetejét rajta tartjuk. Utolsó fázisban sajtot teszünk rá és a teteje nélkül rápirítjuk.
Bliszkó Viktor
Böjti rakott karfiol - nyersen
2013. március 6. Napló étkeinkről, életünkről
Hogy miért böjti? - Mert a maréknyi tökmagon kívül hozzáadott zsiradékot nem tartalmaz. És miért rakott karalábé? - Mert pici lányom aludt, így nem összekevertem salátának, hanem rétegeztem az összetevőket. Egy adagnyit készítettem, az összetevői: - 1 karalábé reszelve - 2 marék tyúkhúr frissen szedve, összedarabolva - 1 marék tökmag darabosra darálva - 1/4 hagyma darabolva, sózva - só, fűszerek A tökmagot a hagymával és kevés karalábéval összekevertem, fűszereztem, majd rétegeztem egy műanyag tálba: - tyúkhúr - karalábé - tökmag krém - tetejére a maradék tyúkhúr, karalábé összekeverve - lenmag díszítésnek A rétegeket kicsit megnyomkodtam, hogy jobban összeálljon. Finom volt, és bár ugyanazok az összetevői, mégis más hatást kelt, mintha simán összekeverem salátának :-)
Vegán rántotta
Ha finom, egyszerűen és gyorsan elkészíthető reggelire/vacsorára vágysz, akkor feltétlenül próbáld ki a vegán rántottát. A receptet néhány hónapja egy angol vegán oldalon találtam. Szerelem volt első sütésre. Azóta hetente egyszer biztosan az asztalra kerül különféle variációban. Bármilyen, ízlésünknek megfelelő fűszer és zöldségkombót, használhatunk a rántottához, csak a fantáziánk szabhat határt. Az alábbi recept csak egy a sok közül, két főre:
Hozzávalók:
1 csésze (3dl-es) csicseriborsó liszt olívaolaj a sütéshez 1 teáskanál kurkuma 1 teáskanál curry por 1 teáskanál őrölt kömény só ízlés szerint (használható fűszersó is) + annyi cukormentes, ízesítés nélküli rizstej vagy víz, amennyitől palacsintatészta állagú lesz a matéria
Belevalók:
1-2 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1/2 chili (apróra vágva), vagy chilipor (ha szereted az erősebb ízeket) 1 db közepes vöröshagyma 1-2 db paradicsom 1/2 csésze zöldborsó 1/2 kaliforniai paprika (vagy amilyen kéznél van)
Így készül a rántotta
A felaprított zöldségeket (kivétel zöldborsó) egy-két kanálnyi olívaolajon néhány percig előpirítom. A chilit és a fokhagymát csak a legvégén dobom bele, mert ezek hamar megpirulnak. Amíg a zöldségek pirulnak, összekeverem egy tálkában a csicseriborsólisztet, a fűszereket és a rizstejet. Miután a zöldségek megpirultak, ráöntöm a tésztát, és közepes lángon 8 percig sütöm, amíg a tészta széle világosbarnára pirul. Ezután megfordítom, és a másik oldalát is megsütöm 6-8 perc alatt.
Kísérletezz más zöldségekkel is. Remekül fel lehet dobni babbal, spenóttal, répával, gombával, padlizsánnal, bármivel, ami otthon van. A fűszerezés terén is érdemes kipróbálni más variációkat. Nagyon szeretem a csípősebb vonalat képviselő tandoor masalát, de a garam masala fahéjas ízvilága is jól passzol hozzá. A legjobb viszont az, hogy glutén érzékenyek is fogyaszthatják ezt a finomságot!
Zöldséges lencse citromos napraforgó pesztóval
Fotó jön majd!:-) Recept A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 8. napjának vacsorájához. Zöldséges lencse citromos napraforgó - pesztóval Hozzávalók (2-3 főre): Elkészítési idő: kb. 60 perc + kb. 12 óra áztatási idő Zöldséges lencséhez 250 g barna lencse 1 gerezd fokhagyma 2 babérlevél só 3 ek. olívaolaj 1 vöröshagyma 3 sárgarépa, felkockázva 1-2 db főtt cékla, felkockázva őrölt fekete bors Citromos napraforgó-pesztó 40 g petrezselyemzöld 50 g napraforgómag 70 ml olívaolaj 2 ek. citromlé 1/4 bio citrom reszelt héja 1/2 tk. só őrölt fekete bors Áztassuk be a lencsét éjszakára 750 ml vízbe. Reggel öblítsük, szűrjük és csöpögtessük le. nyomjuk át fokhagymanyomón a fokhagymát. Egy nagy lábasba öntsünk 1 liter vizet, tegyük hozzá a lencsét, a babérlevelet, a fokhagymát és 1 teáskanál sót. Magas lángon főzzük kb. 40 percig, amíg elfő a víz. Vegyük le a tűzről és keverjünk hozzá 1 evőkanál olívaolajat és esetleg egy kis citromlevet. Közben a a pesztóhoz mossuk meg a petrezselyemzöldet, rázzuk le róla a vizet és szedjük le a leveleit. Pürésítsük simára mixerrel, hozzáadva a napraforgómagot, az olívaolajat és a citromlevet, citromhéjat, a sót és borsot. Egy lábasban forrósítsunk fel 2 ek. olívaolajat és magas lángon kb. 5 percig pirítsuk meg a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Óvatosan keverjük a pirított zöldségeket a megfőtt lencséhez és sóval-borssal ízesítsük. A napraforgó-pesztót tegyük a tetejére tálalásnál. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Céklakrémleves
2013. március 1. Mindennapi ételeink
Itt a tavasz! Bár a mai időjárás még nem ezt mutatja, így gyorsan készítettem is egy kis forró levest. Eddig mindig halogattam a cékla ilyen jellegű felhasználását. Kár volt. Ismétlés következik! Hozzávalók: 3 közepes cékla 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1,5 l víz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 dl rizstejszín 2-3 tk.köménymag 1tk.római kömény 1 kisebb csokor koriander 2-3 tk. Vito Reform ételízesítő kis citromlé -ízlés szerint só-ízlés szerint Elkészítés: A céklákat megmossuk, meghámozzuk és félbe vágjuk, majd kevés olajjal meglocsoljuk és alufóliába csomagolva, tepsibe téve 160 fokon 30 perc alatt megsütjük. Eközben felvágjuk a hagymát, és 2 ek.olívaolaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Fűszerezzük köménnyel, római köménnyel, vegetával. Rákockázzuk a megsült és kihűlt céklát, hozzáadjuk a fokhagymákat, és vízzel felengedjük. Kb. 10 percet követően hozzáöntjük a rizstejszínt, összebotmixerezzük, és szükség szerint hígítjuk még vízzel. Citromlével, sóval ízesítjük, beleszórjuk a felaprított korianderleveleket és összeforraljuk. Mi magában ettük, de finom lehet pirított magokkal, vagy zsemlekockával, esetleg aszalt zöldség-chips-szel, vagy burgonya-tortillachips-szel is. :-)
Csicseripástétom, avagy a humusz :-)
Egy nagyon egyszerű, és rendkívül finom csicseripástétom W. Ungváry Renáta: Megújulás szülés után, ugyancsak remek könyvéből! Minden szülés után álló anyukának ajánlom a könyvespolcára, vegáknak is!:-) Teljes szülés utáni fogyókúratervek is vannak benne 1-1 hétre, vegás is (lakto-ovo)! Sokféle csicseripástétomot próbáltam már, de eddig nekem ez jött be a legjobban! Csicseri-, vagy humuszpástétom Hozzávalók kb. 50 dkg-os adaghoz (ez nagyon sok, ha kevesebben eszitek, akár felezheted, harmadolhatod is!): 150 g csicseriborsó-liszt, vagy 400 g puhára főzött csicseriborsó (konzerv is lehet, de ne legyenek benne adalékok!) 4 ek. szezámmagkrém (tahini) 2 tk. őrőlt pirospaprika 2 citrom leve 2 gerezd péppé zúzott fokhagyma só Vega-mix fűszerkeverék Főzd sűrűre folyamatos kevergetés mellett a csicseriborsó-lisztet kb. 4 dl vízben. Fűszerezd Vega-mixszel, sóval. Ha kihűlt, keverd hozzá a többi hozzávalót! Ha egész csicseriből csinálod, pépesítsd botmixerrel, vagy aprítógéppel, és utána fűszerezd, olyankor kissé darabosabb lesz a kész végeredmény! A csicserilisztes verziót nálunk a gyerekek is nagyon jóízűen ették! Megtölthetsz vele különböző nyers zöldségeket (paprikát, paradicsomot), vagy egyszerűen csak mártogatod bele őket!
Sütőben sült édesburgonya, rukkola salátával
2013. február 27. La Veganista
Ismeritek az édesburgonyát? Ha nem, akkor itt az ideje összebarátkozni vele. Gluténérzékenyek nyugodtan fogyaszthatják, sőt cukorbetegek számára is alternatívát jelent a burgonyával szemben. Narancsszínű húsa béta karotin bomba, de magas az A, a B6 és a C vitamin tartalma is. Nyomelemekben (mangán, kálium, kalcium, vas) és rostokban bővelkedik, de kalóriában szegény. Mivel zsírban oldódó vitaminok is vannak benne, fogyasztása olívaolajjal, vagy más egészséges növényi olajjal ajánlott. Az egyik legegyszerűbb elkészítési módja az, ha sütőben megsütjük. A sütési idő kb. 30 perc, ezalatt kényelmesen elkészíthetjük mellé kísérőként a szintén vitamin és nyomelembajnok rukkola salátát.
Sütőben sült édesburgonya
Hozzávalók:
4 db nagy édesburgonya 2-3 csipet só 2 csipet őrölt fekete bors 2 csipet cukor olívaolaj
Így készítsd el:
Gyújtsd be a sütőt és állítsd 230c° -ra. Hámozd meg vékonyan az édesburgonyákat, majd vágd ketté hosszában és egyenletes vastagságú szeletekre hasogasd fel. Az olaj, só, bors, cukor keverékében jó alaposan forgasd meg, majd tedd tepsibe, egyenletesen eloszlatva. A sülés időtartama alatt ellenőrizd, nehogy odaégjen. Ha látod, hogy itt-ott megpirult, ki is lehet szedni. Kb. harminc perc alatt fog megsülni, addig elkészítheted hozzá a rukkola salátát.
Rukkola saláta
Hozzávalók:
3db nagyobb paradicsom 1 db alma 1/2 db hagyma (kis fej) 2-3 marék megmosott rukkola 1 nagy marék dió olívaolaj balzsamecet
Így készítsd el: A paradicsomot, az almát (a héját csak akkor hagyd rajta, ha nem tocsog a viasztól) és a hagymát kockázd fel. A hagymát érdemes egészen apróra vágni. Szórd bele a salátástálba a dióval és a rukkolával együtt. Majd olívaolajat és balzsamecetet hints rá, és alaposan keverd össze. Ezután be vele a hűtőbe, hadd érlelődjön kicsit. Az édesburgonya markánsan édes íze és a rukkola saláta kellemesen diós kesernyéssége nekem nagyon bejön. Remélem, nektek is. Jó étvágyat!
Wok zöldségek fafülgombával - rizstésztával
2013. február 26. Fittanyuka Blog
A wokban készült ételeknél a legtöbb időt az előkészítés vesz igénybe, az alapanyagok szeletelése, aprítása, gyakorlatilag maga a készre készítési folyamat pár perc csupán. De még így is, összességében 15 perc alatt készült el ez az étel. Amíg a tészta puhára főtt addigra a wok zöldségek is elkészültek. Hozzávalók ( 4 fő részére) 4 szál, tisztított répa 2 cikk fokhagyma 4 szál újhagyma 1 db közepes cukkini 100 g szárított fafülgomba 1 evőkanálnyi szezámmag 1-2 evőkanálnyi kókusz olaj vagy szezámolaj 2 evőkanál tamari szója szósz 1 evőkanál kókusz cukor 1 evőkanál kókusz ecet ( savassága alacsony, kókusz vízből biológiai eljárással,természetes erjesztéssel készül, ásványi anyagokban gazdag) 1 kk thai bazsalikom Célszerű a fafülgombát forró vízbe beáztatni, min. 1/2 órára. A rizsésztának a vizet oda tesszük főni. A répát, cukkinit, újhagymát hosszanti csíkokra, szeletekre vágjuk. A felhevített olajon először a fokhagymát az újhagymával, fafülgombát majd a répát és utoljára a cukkinit állandó keverés mellett pirítjuk. Mikor már roppanósra pirultak hozzáadjuk a tamari szószt, kókusz cukrot és thai bazsalikomot, kókusz ecetet, átforgatjuk és készen is vagyunk. A kifőtt, lecsöpögtetett risztésztát beleforgatjuk a wokban elkészült zöldségekbe és tálalhatunk. Fittanyuka
Nóra 3 hetesen és fehérretek-saláta, mint a napi menü része
2013. február 24. Napló étkeinkről, életünkről
Nóri pénteken betöltötte a három hetet, szorgalmasan issza az anyatejet, ez az ő tápláléka. Néha hagy időt nekem is arra, hogy finom salátákat készítsek, amit később a tejen keresztül ő is megkóstolhat :-) Párom hozott haza fehér retket, és olyan jóízűen evett belőle, hogy én is megkívántam. A változatosság kedvéért nem kockáztam, hanem spagettit készítettem belőle. Teljesen meglepődtem, milyen finom lett! Eddig nyers tészta általában cukkini vagy egyéb tökféle volt, de most ez a fehér retek mint ízre, mint állagra verte az előbbieket! A fűszerezés hatására egy kicsit megpuhult, teljesen olyan volt, mint a valódi spagetti. Annyira finom volt, hogy tegnap is, és ma is készítettem egy-egy adagot. Nagyon emlékeztet a kínai tésztára, szerintem alkalmas kínai nyers tésztának! A tegnapi tésztám csak fűszert és olajat kapott ízesítőnek, ma szezámmagot, lenmagot és fokhagymát is tettem rá. Nagyon finom volt!
Kenyérnek kisült zsömle :)
Egyik nap a nagy pakolásban egyszerűen benn felejtettem a zsömle tésztáját a kenyérsütő gépben. Csak már akkor esett le, mikor a romok közepén a sülő tészta illata felkúszott az emeletre... Fejrecsap, lerohan, elkészül rá, hogy behorpadt cipót nézegethet, de nem. Nagyon szép kenyér lett, csak annak kicsit furcsa ízű. A jó kenyérbe ugyanis nem kell más, csak liszt, só, víz, cukor, élesztő. (No jó, készíthet az ember krumplisat, hagymásat, magvasat, pelyheset, sütőtököset, cukkiniset...) Igaz,. hogy az elején kicsit totózik az ember, míg kiismeri a kenyérsütőt, de utána pillanatok alatt bekészíti, és 3 óra múlva fogyaszthatja is. A boltba bemenni sokkal macerásabb, és ha nem mész be, az kész haszon. Egyrészt mindig több mindent vásárol az ember, mint tervezett, másrészt a bolti kenyerek nagy részében az adalékanyag lassan annyi, mint maga a liszt. Vagy piszok drágán veszed meg a jófajtát. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy készítsen otthon kenyeret, egyáltalán nem ördöngösség. Hamar sikerélményt ad, nagyon finom, laktatóbb, és teljes kiőrlésű lisztet belecsempészve még egészséges is. :)
Krumplitorta
Ezt a kajcsit még kedden csináltam, de azóta nem volt időm feltenni. Most pótolom Nagyon finom volt ? Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű tortához: 3 krumpli 1/4 kelkáposzta 1 ek darált sárga lenmag 1 ek egész lenmag 1 diónyi kókuszzsír 10 dkg reszelhető sajt 1 tk pirított szezámmag 2 cikk fokhagyma Töltelék: A kelkáposztát megmossuk, [...]
Lencseleves galuskával
No. Itt vagyunk a finish-ben. Február 22. Gyönyörűen esik a hó, kedvem lenne kicsit kinn bóklászni, meg havat is kellene lapátolni, de az ma reggel szigorúan meg lett tiltva, ugyanis legalább 1/2 8-ig egyben kéne maradni... Ők persze úgy gondolják, hogy ez csak így megy, parancsolnak az embernek. A MÁK ellenőrzés, meg a Bevándorlási Hivatal :) Persze inkább nem fejtem ki, hogy ez a kettő hogy függ össze annak ellenére, hogy egymástól egyébként függetlenek és még több mint 100 km is elválasztja. De holnap meg szombat. Bár a Sógornőm szerint a közösségünkben felülreprezentált a szombati születések száma. Kellene egyszer erről egy statisztikát készíteni. Visszatérve a havazásra. Azért fényképezni kimegyek, mert valószínűleg az utolsó ilyen szép téli táj, holnaptól mondja az esőt. A borostyán ahogy így kinézek a magjaira ráhullott hóval úgy néz ki, mintha egy csapat mongúzt lepett volna be a hó, és a nagy szemeikkel pislognának körbe-körbe. Még a szél picit mozgatja is az ágakat. Persze ha kimegyek, biztosan nem adja vissza úgy, csak az ablak és a függöny torzít. Azért mindig elcsodálkozom rajta, hogy mennyire széppé tudja tenni a tájat a nagy fehérség, és kicsit jobban eszembe jut, hogy kinek is köszönhetjük a környezetünk szépségeit, hogy hiába is igyekezik az emberiség pusztítani, még mindig maradt valami emlékeztető... A fenti kis monológot nem is terveztem, csak simán azt, hogy leírom lencseleves is készült egyik ebédre. Mert éppen volt konzervem, zöldségféléim, jó kis tanyasi bio tojásom, aminek nagyon örültem, mikor Anya hozta a sok csomagban. (A férjem a kézletörő súlyú ananásznak jobban.) Meg lustaságom, hogy másért ne menjek a boltba. :) Hozzávalók: A leveshez: 3 szál fehérrépa 3 szál sárgarépa 2 burgonya (el is hagyható) 1 fej zeller 1 kis fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 lencsekonzerv 1 ek olivaolaj 1 tk vegamix 1 tk só A galuska tésztához: 1 tojás liszt (fele tk) só Vegán galuska tészta így készíthető: 2 ek tk lisztet, 1 ek fehér lisztet és 1 ek zablisztet, pici olivaolajat összekeverünk vegamix-szel, sóval és vízzel. Viszonylag könnyen keverhető, de nem híg tésztát kell kapjunk. A vöröshagymát felaprítjuk, és kevés vízzel megpároljuk, hozzáadjuk az olajat. A zöldségféléket felaprítjuk, azokat is a fazékba dobjuk, és együtt pároljuk 5 percig. Felengedjük épp annyi vízzel, hogy ellepje, majd beledobjuk a fokhagymát, vegamixet és sózzuk. Negyed óra elteltével hozzáadjuk a burgonyát. A tojást felverjük, sózzuk, belekeverünk annyi lisztet, hogy ne túl kemény tésztát kapjunk, és beleszaggatjuk a levesbe. Amikor megfőtt, beleborítjuk a lencsét és készen is van.
Ligur tengeri fekete olíva pástétom
2013. február 21. Fittanyuka Blog
Ez a javában mediterrán pástétom a Fittanyuka - Mediterrán főzőtanfolyamon készült és nagy sikert aratott. Télen, nyáron készíthető a fekete olíva bogyóból, karakteres íze magával ragad. Hozzávalók: 80 - 100 g magozott, fekete olíva bogyó 90 ml olíva olaj 1 evőkanál provansi fűszerkeverék 1/2 citrom leve 1 evőkanál friss vagy szárított rozmaring 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: Az üveges olíva bogyóról leöntjük a vizet és az olíva olajjal, citromlével, préselt fokhagymával provansi fűszerkeverékkel kézi bot mixer segítségével alaposan összeturmixoljuk. Javaslom ehhez a krémhez a friss rozmaringot, attól lesz igazán mediterrán az ízvilága! A felaprított rozmaring leveleket utólag adjuk hozzá. Sózni nem szükséges, mert az olíva bogyó eleve sós! Tipp: Ha valaki sűrűnek, töménynek találja 2-3 evőkanál növényi tejszínnel lazíthatja. Nagyon finom bruschettával, pirítóssal vendégvárónak, előételnek! Fittanyuka
Tökéletes recept
2013. február 20. Főzés nélkül finoman!
Temérdek szemet láttam már, mely kérdőn nézett lám - hogy miből és hogyan? Eleinte talán furcsálltam a dolgot vagy talán nem is értettem - hogyan lehet probléma összeállítani egy egyszerű salátát? - amikor a hozzávalókat aprítom, majd összekeverem módszere mindenkiszámára megadatott. Azután a kérdések mögé nézve az önbizalom hiány kaján mosolyát meglátva elmúlt az értetlenségem, szóval megint az elme játékával találtam magam szembe. Kedves Hölgyek, minden TÖKÉLETES, pont úgy ahogy aprítotok, ahogy kevertek, ahogy fűszereztek, kérlek érezzétek, hogy a főzés is csak egy játék és játszani örömmel érdemes... Fejes salátát kézzel megtépkedem, paradicsomot, újhagymát aprítok, kap még egy kevés paprikát, lenmagot, tökmagolajat, kevés sót, vegyes frissen darált borsot, majd az egészet összekeverem. Tökéletesen egyszerű :) Jó étvágyat Hölgyeim :) Javed
Csicseriborsós-karfiolos egytál
2013. február 19. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 20 dkg csicseriborsó 40 dkg karfiol 50 dkg burgonya 10 db aszalt paradicsom kis fej hagyma 2 evőkanál olaj 1 teáskanál só 1 kávéskanál pirospaprika 1/4 kávéskanál őrölt bors Elkészítése: A csicseriborsót 12 órára beáztatjuk. Leszűrjük, majd friss vízbe téve puhulásig (kb. 4-5 óra) főzzük. Főzés során pótoljuk az elpárolgott vizet. A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és egy magas falú serpenyőben vagy wokban az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított és apró rózsákra vágott karfiolt, majd rövid ideig pároljuk. Beleszórjuk a pirospaprikát, a meghámozott és kis kockákra vágott burgonyát, a felaprított aszalt paradicsomot, a sót és a borsot. Összekeverjük és kb. fél liter vízzel felöntjük. Addig főzzük, amíg a burgonya és a karfiol megpuhul. Főzés során szükség szerint pótoljuk az elpárolgott vizet. Mikor elkészült, összekeverjük a megfőtt csicseriborsóval. Feltéttel (rántott zöldség, búzahús, tofu, sajt) és salátával kiegészítve tálaljuk. Kapcsolódó recept: itt
Fűszeres hajdina pástétom
2013. február 17. Fittanyuka Blog
Sokszor háttérbe kerül a hajdina, ez az értékes gabonaféle, habár tulajdonképpen nem is gabona, hanem egy mag termése, gluténmentes és számtalan pozitív élettani hatása van. Karakteres íze miatt sokan nem kedvelik, most köret helyett pástétomot készítettem belőle, a fűszerek elnyomták a hajdina jellegzetes ízét és pirított tönköly kenyérrel, szezámos, spenót-répa salátával finom vacsora volt. Hozzávalók: 150 g hajdina 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1 kk füstölt, édes piros paprika 1 kk kakukkfű késhegynyi őrölt rózsa bors 1/2 citrom leve 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj pár szál friss petrezselyem zöldje A hajdinát enyhén sós, háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vöröshagymát üvegesre dinszteljük 1 evőkanálnyi olíva olajon és a többi fűszerrel, a maradék olíva olajjal, citromlével együtt hozzákeverjük a hajdinához és kézi turmix gép segítségével krémesre összeturmixoljuk. A felaprított petrezselyem zöldjével megszórjuk.Fittanyuka
Erdélyi vegetáriánus töltött káposzta
Nyugi, nem megint palacsinta recept. :) Erdélyből származó ismerőseimtől tanultam vagy 15 éve a receptet, mert ez a változat az első kóstolástól kezdve nagy kedvenc. A családi töltött káposztánk sohasem ízlett igazán, pedig a többiek nagyon szeretik. Mama profi volt a készítésében, bár egy töltelék majd letörte a kezed, akkora volt... Mondjuk Ő marhahúsból csinálta főtlen rizzsel, és savanyú káposztával, liszttel sűrítve. Órákig főtt a nagy tizenixliteres fazékban nagy családi összejövetelek előtt. Ketten emeltük sokszor a tűzhelyre, ha jól megrakta. :) (Jók ezek az emlékek, de hiányzik, és most február van. Hiába mondtam neki, hogy várja ki, Ő már nem akarta...) Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 100 g szójagranulátum 1 tojás (elhagyható) 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1 ek vegamix borsikafű, majoránna, bazsalikom, őrölt kömény 1,5 tk só 1 l paradicsomlé 1 fej édes káposzta A barna rizst kb. 40 perc alatt megfőzzük 2,5x-es mennyiségű sós vízben. A káposzta torzsát jól kivágjuk. Nagy fazékban felrakunk vizet melegedni. Amikor már forr, belerakjuk a káposztát. A víz épp ellepje, és lassan főzni kezdjük. 5-10 perc múlva levehetők az első levelek. Villával ügyesen a vastag torzsájánál megszúrva kihalászható. Azután tovább főzzük, és folyamatosan szedegetjük le a nagyobb leveleket, amikbe tölteni tudunk. A maradék káposztát apróra vágjuk, és a jénai aljába szórjuk. A szójagranulátumot jó sós vízben főzzük, majd leöntjük róla a levét. A hagymákat megpucoljuk, a vöröset apróra vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk. A megfőtt rizst egy tálba borítjuk, hozzákeverjük a szójagranulátumot, a vöröshagymát, a fokhagymát, a vegamixet és a fűszereket. (Ha teszünk bele tojást, azt szintén hozzákeverjük nyersen, de elhagyható, és akkor vegán ételt kapunk, a tojás viszont összetartja a tölteléket.) A káposztalavelek vastag részét kivágjuk. Az is mehet az aprólékba. A leveleket ügyesen megtöltjük, és egymás mellé helyezzük. Amikor készen van, ráöntjük a paradicsomlét és kb. 1,5 - 2 órát sütjük közepes lángon. Tejföllel (furcsa, de igen) és egy darab barna kenyérrel a legfinomabb.
Vegán töltelék
2013. február 14. Mindennapi ételeink
Gyermekkorom nagy kedvence volt a töltelék is. Érdekes, hogy akkor sem a húsba töltött részét szerettem, hanem azt, ami kimaradt, és csak úgy be volt rakva a hús mellé, és a tepsiben szépen megsült. Nos, tegnap gondoltam, ünnepi ételt készítek, mert férjem utolsó szigorlata is ötös lett (így ebben a félévben is csak ötöse van:-), megérdemli az ilyen jellegű kényeztetést is. ;-) Nagy kedvenceivel: krumplipürével és dinsztelt vörös káposztával ettük. Hozzávalók: 4 teljes kiőrlésű zsemle 10 dkg metélőhagymás tofu 1 csokor petrezselyem 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 4-5 ek. 100%extra szűz olívaolaj 10 dkg gomba (nekem most nem ez volt itthon, hanem ugyanennyi főtt lencse) 3 ek. lenmagpehely 4-5 ek. víz Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. A petrezselymet beleaprítjuk, a hagymákat felvágjuk és víz+olaj keverékén megpároljuk, ezt is hozzáadjuk, hozzákeverjük a megfőtt gombát (lencsét), az előzetesen vízbe áztatott lenmagpelyhet, és a nagyon apró kockákra vágott tofut (otthon édesanyám úgy készítette a tölteléket, hogy főtt tojást kockázott bele; ezt imitáltam a tofuval:). Alaposan összekeverjük, sózzuk, majd olajjal kikent tepsibe simítjuk és 180 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. TIPP: Tölthetünk vele főtt szójaszeletet, amit utána kipanírozunk és tepsiben kisütünk.
Zöldséges táska (vegán)
2013. február 12. KryaSpirit-Vegalife
Ismét egy vendégváró falat, de akár vacsoraként, vagy előételként is bevethető. Ez a recept az indiai ízvilágot testesíti meg, de akitől ez idegen, vagy nem tudja beszerezni az egzotikus fűszereket, nyugodtan használhatja kedvenc fűszereit helyette, vagy más zöldségekből is összeállíthatja. Én imádom az indiai konyhát, annak minden fűszerével, minden ízével. Ez az étel, az egyik kedvencem, különleges fűszerezése tetszett a családomnak is, pedig tőlük, nagy szomorúságomra a fűszeres indiai konyha eléggé távol áll. Reggelire, vacsorára, vendégeknek, krémleveshez, utazáshoz, minden helyzetben jó választás. hozzávalók: tésztához: 40 dkg tönkölybúza fehérliszt 1 tk foszfátmentes borkősütőpor (vagy sima sütőpor) 2 ek olaj 3 dl meleg rizstej himalaya só töltelékhez: 1 krumpli 1 kis fej vöröshagyma 2 ek paradicsomszósz, vagy 1 paradicsom 2 ek olaj 1 ek garam masala 1 tk őrölt koriander 1 tk gyömbérpor 0,5 tk chilipor 10 dkg mirelit zöldborsó 1 ek frissen facsart citromlé olaj a sütéshez A vöröshagymát apróra vágjuk és 3 ek olajon megpirítjuk. Belekeverjük a paradicsomszószt (vagy az apróra vágott paradicsomot), a fűszereket és a zöldborsót. Néhány percig pirítjuk. Hozzáadjuk az előzőleg héjában megfőzött, meghámozott és kockákra vágott krumplit. Még 5 percig pirítjuk együtt, majd meglocsoljuk a citrom levével. A lisztet a sütőporral, a sóval, az olajjal és a tejjel összedolgozzuk. Rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Gyúródeszkára tesszük és egy 45x32 cm-es lapot nyújtunk belőle, majd 12 egyforma részre vágjuk. Mindegyik közepébe teszünk egy kanál tölteléket. A tészta két oldalát benedvesítjük. Ráhajtjuk a másik két oldalt úgy, hogy az alsó oldal egy kicsit kilógjon. Ezt az alsó részt visszahajtjuk. Villával összenyomkodjuk. Olajat melegítünk és amikor forró néhány perc alatt aranybarnára sütjük a táskákat, majd lecsepegtetjük. Melegen tálaljuk. Az eredeti recept az Klasszikus Vegetáriánus Konyha című szakácskönyvből származik.
Juhtúróval töltött csiga (lakto-vega)
2013. február 10. KryaSpirit-Vegalife
Olyan jó, hogy kutakodom a régi receptjeim között, mert isteni kincsekre akadok! Ezt a receptet a Kifőztük Magazin első számába készítettem valamikor 2010 elején, de ide még nem került fel. Az ízére még mindig emlékszem, annyira finom volt. Ha vége a léböjt kúrámnak (most vagyok a 20. és egyben utolsó napon), elkészítem a családnak ezt kis finomságot hálából, hogy főztek és ettek helyettem :) az utóbbi hetekben....... Vendégeknek és csak úgy is nagyon ajánlom, mert gyorsan elkészül. És ha már úgyis vannak fázisfotóim az egyes műveletekről, akkor azt is megosztom veletek. Hozzávalók: tésztához: 45 dkg BL 80 kenyérliszt 20 dkg tönkölybúza fehérliszt 35 dkg teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt 5 dkg élesztő 1 joghurt 4,5 dl langyos víz 1,5 tk himalaya só 1 tk barnanádcukor 1 dl olaj töltelékhez: 30 dkg juhtúró 6 ek tejföl 10 dkg pálmazsír 2 ek barnarizs liszt 35g metélőhagyma 1 tk őrölt feketebors 20 dkg reszelt sajt A juhtúrót egy tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a pálmazsírt és gyors mozdulatokkal csomómentesre keverjük. Beletesszük a tejfölt, a metélőhagymát, a rizslisztet, a borsot és ezekkel is jó alaposan összekeverjük, majd félretesszük. Nem kell hűtőbe tenni, mert akkor a pálmazsír nagyon megkeményedik és kenhetetlen lesz. A tésztához 2 dl langyos vízbe beleteszünk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és letakarva meleg helyre tesszük. Közben a liszteket átszitáljuk, összekeverjük a sóval, beletesszük a joghurtot és az olajat. Miután az élesztő felfutott ezt is beletesszük és a víz fokozatos hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Ez kb. 40-50 percet vesz igénybe, 20 perc után egyszer átgyúrjuk a kelésben lévő tésztát. Miután szépen megkelt kettévesszük a tésztát és egyenként, gyúródeszkán fél cm vastagra kinyújtjuk. Megkenjük a juhtúrós töltelék felével, megszórjuk reszelt sajttal és feltekerjük.
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai
Taco
Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül.
Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét.
Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról:
- Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról)
- Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott)
- Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott)
- Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba)
- Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott)
Quesadilla
Most pedig irány Mexikó...
A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él.
A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük!
Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla
Hozzávalók 3-4 főre:
Tacohoz :
- 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 teáskanál füstölt pirospaprika
- só, bors
- tortilla lapok
- főtt rizs
- guacamole
- 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve
- koriander
- lime
- olívaolaj
Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz):
- 150 g reszelt sajt
Guacamolehoz :
- 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 lime kifacsart leve
- só, bors
- koriander, felaprítva
Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre.
A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is.
A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel.
A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét!
Viva Mexico!
Veracruz kikötő, parti sétány
A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :)
Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók
Puebla, főtér
Növényi tejföl
Tejföl magból. Igen, működik, bár úgy tapasztalom, hogy minden egyes készítésnél jobb és jobb, finomabb és finomabb tejfölt alkotok.
Egyszerű elkészíteni, és ahogy látjátok majd a későbbi egy-két bejegyzésemben, tényleg tejföl-helyett használható. Még én is gyakorlom a felhasználását, de nagyon örülök, hogy tudom, mi van benne, hogyan készül és nincs benne semmi mesterséges anyag, tartósítószer, e-számos adalék, stb.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csésze nyers olajos mag - jelenleg napraforgó
- víz
- kevés só
- fél citrom leve
- 1 gerezd fokhagyma (elhagyható)
Elkészítés:
Szóval két eljárási mód van. Az egyik, hogy egész éjszakára beáztatjuk a magokat, a másik, hogy csak rövid időre. Amikor egész éjszakára beáztattam, akkor a pohár szélén üledék képződött. Tehát érdemes átmosni is a magokat - áztatás előtt. További kérdés, hogy mennyi vízbe áztassuk? Én kb. a napraforgó mag mennyiségének megfelelő vízzel öntöttem fel.
A többi már gyerekjáték, csak egy erős turmix kell hozzá. Továbbá ajánlom, hogy a citromot a turmixolás után csepegtessük hozzá, amikor már érezni az ízét, látni a szürkés színét. A citromcseppek az ízhatásnak is jót tesznek, és persze világosítják, fehérítik a "tejfölünket".
Felhasználása hasonló a tej alapú tejfölhöz.
Céklás zöldség torta
2013. február 3. Gitta nyersétel blogja
Egy nagyon dekoratív, és finom receptet mutatok, érdemes kipróbálni, mert minden szempontból sikerélményt nyújt: viszonylag egyszerű, bár kicsit munkás, ugyanakkor a tálalása miatt szinte biztosra vehető az elismerés, amit a háziasszony be tud gyűjteni egy ilyen étel után. Hozzávalók: (magos réteg) 20 dkg áztatott dió 20 dkg őrölt napraforgó mag 40 dkg sárgarépa 10 dkg hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1-2 szem aszalt paradicsom 5 dkg mazsola só, bors, pirospaprika, őrölt kömény Zöldséges rétegek: 2 db cékla 2 db sárgarépa 1/2 fej fehér káposzta 2 alma citromlé, só, méz A magos réteghez a hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk, ízesítjük, félretesszük. Először a káposztát vágjuk darabokra, és tesszük az aprítógépbe. Kevés citromlével, sóval, mézzel ízesítjük. Ha elérte a megfelelő állagot, kiborítjuk egy tálba. Ezután a sárgarépát és az egyik almát tesszük az aprítógépbe. Kevés sóval morzsásra aprítjuk, majd kiborítjuk egy másik tálba. Legvégül a céklából készítjük el a salátát, szintén egy almával, sóval, citromlével, mézzel. Mindhárom salátát megpróbáljuk lecsepegtetni, hogy a tányéron ne eresszenek még plusz levet. (a fotón látszik, hogy a színes zöldségek megfogják egymást. Úgy a tökéletes, ha ez nem történik meg) Egy fémkarikát helyezünk a tányérra, és a magos masszából 2-3 evőkanálnyit szedünk, jól lenyomkodjuk. Ezután jön a következő réteg, pl. a céklás, ebből is kb 1 ujjnyit teszünk a karikába. A következő réteg a világos káposztás, majd a sárgarépás jön. Ezt szépen lelapogatjuk, és még egy kanállal a magos masszából teszünk egyet a tetejére. Ha eggyel készen vagyunk, a karikát lehúzzuk, és jöhet a következő tányér... A tálalás után hamar jöjjön a fogyasztás, mert a színek összefolynak, és nem lesz annyira szép. A maradék masszából fasírtot lehet aszalni, a zöldségeket pedig lehet salátának tálalni (bármihez). Jó étvágyat hozzá!
Paradicsomos cukkinileves
2013. január 31. Mindennapi ételeink
Magamhoz képest régen jelentkeztem. Ennek az az oka, hogy férjem - munka mellett- másoddiplomázik a Semmelweis Egyetemen, így nem sok ideje volt/van most sem, tegnap volt egy vizsgája, így nem vitt rá a lélek, hogy előtte terheljem a fotózással. A következő szigorlatig van még 1,5 hét, így most jön egy recept. :-) Hozzávalók: 1 liter házi paradicsomlé 1 doboz hámozott paradicsom konzerv 1fej vöröshagyma 1 közepes cukkini 1 tk. nyírfacukor 2 tk. só 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 3-4 bazsalikomlevél Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olaj és víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, a fokhagymát, összerottyantjuk, majd felengedjük a paradicsomlével. Ízesítjük sóval, cukorral, friss bazsalikomlevéllel. Beletesszük az előzőleg felkockázott cukkinit, és addig főzzök, amíg a cukkini meg nem fő. Tésztát is főzhetünk bele.
Petrezselymes-fűszeres kolbászkák
2013. január 29. Gitta nyersétel blogja
Ez a kolbászka melegen a legjobb. Frissen, ahogy az aszalógépből (vagy sütőből) kiveszed, és cukkíni spagettivel vagy friss zöld salátával a legfinomabb. Hozzávalók kb 30 kolbászkához: 15 dkg beáztatott dió, 2 szál sárgarépa, 1 fej lilahagyma, 1 szép piros kápia paprika és/vagy zöld hegyes-erős csípőspaprika 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem (persze attól is függ, hogy mekkora az a csokor, ha túl nagy, akkor zöld lesz a kolbászka, úgyhogy arányosan, mértékkel) só, bors, chilli (ha nincs hegyes-erős) A konyhai robotgépben mindent morzsásra aprítunk. Egyforma maroknyi kis rudakat formázunk belőle, és langyos sütőben (vagy aszalógépben) úgy szárítjuk, hogy a külseje megszáradjon, de belül puha maradjon. Ez ilyenkor télen nagyon jól esik, mert a fűszerektől felmelegít, és ha frissen, melegen sikerül tányérra tenni, akkor még nagyobb az élmény!
Kapribogyós Kerti pizza - Szénhidrát csökkentett tésztával
2013. január 26. Fittanyuka Blog
A pizza mindenki kedvence, tévhit, hogy egészségtelen, csak az alapanyagoktól függ és kijelenthetjük, hogy a pizza igenis lehet egy egészséges fogás. Az alábbi pizzát a mediterrán főzőtanfolyamon készítettük el és a tészta alacsony szénhidrát és glikémiás indexének titkát hamarosan elárulom. Ezen kívül tej,-tojás,-élesztőmentes . Ha a pizzánk még ezen kívül nem tartalmaz állati zsírokat és növényi hidrogenizált zsírokat, már nagyon jó úton járunk. Ha feltétet pedig sok lúgosító,-roppanós zöldség alkotja akkor pedig telitalálat! A tészta kétféle lisztből készült, az egyik az örök kedvenc a tönköly, erről az ős gabonáról már többször írtam, hogy magas a növényi fehérje tartalma, rengeteg ásványi anyagot tartalmaz és magas sikér tartalma miatt tojás nélkül bármit elkészíthetünk belőle! Engedjétek meg, hogy bemutassak egy másik ős búzát, egyben a másik összetevőt: az alakort. Az alakor búza: Évezredeken keresztül ez az ősi gabonaféle biztosította az emberiség alapvető élelmiszer ellátását. A mai búzának csak igen távoli rokona. A mag belső sárgás színű finomlisztje a rengeteg béta-karotinnak köszönhető. Lizin mikroelem-és esszenciális aminosav-tartalma szintén magas, szénhidrát tartalma alacsony, glikémiás indexe alacsony! Antioxidáns és lutein bősége emeli pozitív élettani hatásait. Az alakorban lévő glutén nem tartalmaz alfa-gliadint, szemben a mai modern búzákkal. Ezért a legtöbb gluténérzékeny ember számára biztonságos, nem okoz allergiás reakciókat. Használatával megelőzhető a gluténérzékenység kialakulása. ( Mivel minden ember egyedi, ezért lisztérzékenység esetén először tesztelje önmagán az alakort kis mennyiségben, javasolt hogy a teszt során működjön együtt orvosával!) Átlagos tápérték 100 g-ban: Fehérje tartalma: 13,4 g Szénhidrát tartalma: 66,5 g Zsír: 1,7 g Élelmi rost: 6,7 g Hozzávalók: Tészta: 250 g világos tönköly liszt 250 g alakor finomliszt 200 ml növényi tejszín ( rizs, vagy zab, vagy -kókusz tejszín) 2 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1 dl víz Szósz: 450 ml paradicsom szósz friss bazsalikom levél 3 evőkanál olíva olaj 1 kk himalaya só 1 kk nyírfacukor 1 kk szárított oregáno 2 cikk préselt fokhagyma Feltét: Tetszőleges zöldségek: vöröshagyma szeletelt fokhagyma brokkoli rózsák aszalt paradicsom cukkini olíva bogyó kapribogyó növényi sajt ( soja produkt, forg: www.albaviz.hu) Mert sokan és sokszor kérdezitek:) (Azért használom mert: 100%ban génkezelés, tartósítószermentes, adalékmentes, szinezékmentes, továbbá tej,-hús,-tojás, fehér liszt, gluténmentes és nem tartalmaz hidrogenizálz növényi zsírokat sem!) A tészta összetevőiből rugalmas tésztát gyúrunk, amelyet kb.1,7 cm vastagságúra nyújtunk és olyan formára amilyen formában sütni szeretnénk a pizzánkat. Nekünk egy kb. 32 cm átmérőjű kerek pizzánk és egy szögletes kb. 20x20 cm-es pizzánk lett ebből a mennyiségből. Közben elkészítjük a szószt: az olíva olajat összekeverjük a paradicsom szósszal és a fűszerekkel, állandó kevergetés mellett főzni kezdjük, hozzáadjuk a fűszereket és a végén a préselt fokhagymát. Megkenjük vele a pizzánkat(inkat), a feltéteket a tetejére tesszük, kevés olvadós növényi sajtot és mehet az előmelegített sütőbe: 180 C fokon 20-25 percre. Tésztája finom puha, rugalmas sárgás színű és finom:). Jó étvágyat! Fittanyuka
Mandulamajonézes sütőtök-tofu saláta
2013. január 25. Mindennapi ételeink
Extra finom saláta, próbáljátok ki! Hozzávalók: 20 dkg sütőtök 1 metélőhagymás tofu 5 szem fekete olívabogyó 2 tk. rozmaring só - ízlés szerint -- 10 dkg hántolt mandula 1 dl víz 2 kisebb gerezd fokhagyma 2 tk. só 2 ek. citromlé 5 dl 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: Egy nagyobb tepsit kiolajozunk, és beletesszük a vékony szeletekre felvágott sütőtököt, megszórjuk rozmaringgal, ill. a tofukat is a tepsibe helyezzük. 150 fokon megpuhítjuk/megpirítjuk őket. Időközben forgatjuk. Amíg a sütő dolgozik, elkészítjük a mandulamajonézt: egy kelyhes turmixba tesszük a mandulát, a vizet, a fokhagymát, sót, olívaolaj felét, és elkezdjük turmixolni. Majd fokozatosan adjuk hozzá a többi olajat és a citromlevet is. Homogén állapotúra turmixoljuk. Amikor készen vagyunk, egy tálra szedjük a sütőtököt, tofut, és ráhalmozunk felvágott olívabogyót; ill. meglocsoljuk az öntettel.
Zabos répafasírt
2013. január 24. Mindennapi ételeink
Ezt a fasírtot is érdemes kipróbálni! Mi most babfőzelék mellé fogyasztottuk. Hozzávalók: 30 dkg sárgarépa 2 kisebb fehérrépa 10 dkg zabpehely 1 kis fej vöröshagyma 6 gerezd fokhagyma 2 tk. borsikafű 2 tk. őrölt köménymag 2 tk. majoranna 1 ek. porélesztő só - ízlés szerint 3 ek. lenmagpehely 3 ek. víz 2-3 ek zsemlemorzsa pirospaprika Elkészítés: A megtisztított répákat almareszelőn lereszeljük, lesózzuk, és állni hagyjuk. Ez idő alatt felaprítjuk a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a répához a hagymákat, a zabpelyhet, a lenmagpelyhet és a zsemlemorzsát, fűszerezzük. Megszórjuk pirospaprikával és a porélesztővel. Jól összekeverjük és kb. 10-15 percig állni hagyjuk, majd gombócokat formálunk belőle, zsemlemorzsába meghempergetjük, és olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 25 perc alatt kisütjük.
Lecsós babpástétom
2013. január 23. Mindennapi ételeink
Régen tettem fel pástétomot, ezért gyorsan lefotóztuk az éppen aktuálisat. :-) A héten ettünk már kukoricapástétomot, múlt héten élesztőpástétom és paradicsomos zabpástétom volt soron, előtte napraforgós májpástétom. Mindezek receptje már olvasható a blogon. Most pedig átnéztük a kamrát, és láttuk, hogy van még elég sok üveg lecsó, ill. több konzerv (fehér)bab is. Így 10 perc alatt készült ez a finom pástétom. Amikor fotózta férjem, még egy kicsit hígabb volt, ez később sűrűsödött be. Nagyon szeretjük a babos zakuszkát; de mostanában nem jártunk a Vegetár fele, hogy beszerezzük. Ezért készítettem el itthon. Hozzávalók: 1 konzerv fehérbab 1/2 üveg lecsó 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma só - ízlés szerint 1 babérlevél 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. víz Elkészítés: A babot leszűrjük, átmossuk. A hagymát apróra vágjuk és a víz+olaj keverékén megpároljuk. Ehhez hozzáöntjük a lecsót, majd a bab 3/4-ed részét és a babérlevelet. Mindezt rusztikusra összeturmixoljuk. Ekkor adjuk hozzá a maradék, egészben lévő babot, apróra vágott fokhagymát. Összefőzzük és készen is van. TIPP: Sűrítőanyagként adható hozzá étkezési keményítő. Finom tésztaszószként is, ill. pizzafeltétnek vagy töltött élesztős tésztás batyunak is továbbfejleszthető. :-)
Új sláger a kelchipsz
2013. január 20. Gitta nyersétel blogja
Novemberben készítettünk először kelchipszet a Nyersétel Akdémián, és a novemberi menüben már lehetett is rendelni a Vegafood kiszállításában az aszalványok között. Óriási sikere volt, nem győztük aszalni... mindenki odavolt érte, aki csak megkóstolta. Azóta több helyen is láttam, hogy mások is elkészítették, nagyon örültem neki, hogy egyre többen ismerhetik így meg ezt a fantasztikus ételt. Amikor először hallottam róla, azt gondoltam, hogy na ez az, amit neeeem, ezt nem fogom megcsinálni..., és amikor először kóstoltam, teljesen elcsodálkoztam, mert nem azt kaptam, amit vártam. Megdöbbentően finom. Ropogós, és ha a szószt finomra készítetted, akkor az az íz lesz a domináns, a kelkáposzta pedig a hordozója. Szóval elég a sok beszédből, nézzük a lényeget. Még aszalás előtt Kelkáposzta chipsz 1 kg kelkáposzta 10 dkg napraforgó vagy más mag, ízlés szerint hagyma, paprika, aszalt paradicsom, szintén ízlés szerint 3 dkg magyaros fűszerkeverék (Íz-Tár) vagy más fűszer ízlés szerint kevés víz Megszárítva A kelkáposztát megmossuk, jól leszárítjuk, majd falatnyi darabokra vágjuk, egy nagy tálba tesszük. A napraforgót a vízzel turmixgépben simára keverjük a zöldségekkel, ételízesítővel. Használhatunk bármilyen ízesítést, olaszost, kínait, pikánsat, csípőst... A szószt dolgozzuk bele kézzel a kelkáposzta leveleinek ráncai közé. Lehetőleg egyenletesen, jusson a teljes felületre. Ezután tegyük a káposztát aszalógépbe, és szárítsuk meg ropogósra. Egészséges nassolnivaló, ropogós, ízes! Azon ne csodálkozzatok, hogy a kiló káposztából alig 10 dkg aszalvány lesz, a magok tömege nem változik. Sok munka, és egy marék chipsz... de megéri!
cékla chutney
2013. január 19. Vegasztrománia
a street food show-ra, a diósült mellé cékla chutneyt kínáltam. többen kérdeztétek a receptet, s bár kissé késve, most jutott időm rá, hogy érdemben közzé tegyem. most nem körítem filozofikus gondolatokkal, mert a szombat maradék részét a kreativitás, a hiper-izgalmas svéd krimim, a csend és a jóga kapja. na meg még egy-két más dolog is, de nem kell mindent tudnotok! :)
cékla chutney
hozzávalók (4 x 250 ml-es üveghez)
alaprecept
4 cékla 1 alma meghámozva, 4 felé vágva, kicsumázva 1 ek reszelt gyömbér 6-8 ek balzsamecet (minél jobb balzsamecetünk van, annál kevesebb kell. én most egy hígabb verziót használtam) 2 tk nádcukor/méz só bors
a céklákat külön-külön alufóliába tekertem, és sütőben, 180°-on kb 1 1/4 - 1 1/2 óra alatt megsütöttem. az almát 1 óra múlva tettem be sülni. miután kihűltek, meghámoztam, és robotgépben, a többi hozzávaló hozzáadásával felaprítottam. ilyenkor meg kell kóstolni, és utóízesíteni, ha szükséges.
ez egy teljesen egyszerű, de annál finomabb változat. attól függően, hogy mihez tálaljuk, készíthetjük fűszeresebbre is, adhatunk hozzá például párolt hagymát, fokhagymát, fahéjat, kardamomot, szegfűszeget, chilit, csillagánizst.
Ruccolás tészta
Mostanság gyakrabban kerül rukkola az asztalra.Régebben nem igazán szerettem, de a 2012-es év meghozta a változást. Nem tudom, hogy az Eleken eltöltött időnek köszönhetem-e, ott ugyanis nyersen, más zöld növényekkel együtt fogyasztottam. De az is lehet, hogy a valamivel nyersebb táplálkozásra való áttéréssel változik az ember teste és az, hogy mit kíván. Ahhoz képest, hogy a rukkola bizonyos vidékeken vadon megterem (Portugália, Spanyolország, Görögország, a Földközi tenger partjaihoz tartozó országok) elég sokára fedeztem fel ezt a zöld növényt. Kevesen tudják, hogy a káposztafélékhez tartozik és ráadásul virágzó növény, amely éjszaka árasztja illatát. Mivel a gyomorra jótékony hatással van, konkrétan gyomorsav kiválasztódás mennyiségét kordában tartja, gyomorfekély és savtúltermelődés esetén különösen ajánlatos fogyasztani. Mivel sötétzöld növény, így jótékony hatással bír a vér cukorszintjére, koleszterinjére, sőt hosszútávú fogyasztása még a kellemetlen testszag leküzdésében is szerepet játszhat. Ajánlják fogyasztani várandós anyukáknak is, egyrészt a már említett vércukorszintet stabilizálhatja, így segít megelőzni a kismamakori cukor megemelkedését, másrészt pedig az ilyenkor szokásos rosszullét tüneteire is mérséklően hat. Nem véletlen borsmustárként nevezik magyar nyelven, hiszen íze hasonlít a bors és a mustár ízeihez.
A recept:
Hozzávalók:
1 marék aszalt paradicsom apróbb darabokra vágva
1 nagyobb fej lilahagyma
2 szál újhagyma
2 db piros színű paprika (kápia, kaliforniai vagy pritamin)
egy marék ruccola (megmosva, lecsepegtetve
fél marék apróra vágott dió
2 dl növényi tej
leheletnyi szerecsendió
ételízesítő
50 dkg tészta (durum, vagy teljes kiőrlésű)
víz
só
Elkészítés:
A tésztát lobogó sós vízben al dentére főzzük. Közben a felaprított lila hagymát, újhagymát, paprikákat, aszalt paradicsomot és az aprított diót megpirítjuk, majd hozzáadjuk a növényi tejet. Amikor a hagymák és a paprika kicsit megpuhult, beleszórjuk a rukkolákat, amiket persze előtte megmostunk, lecsepegtettünk. Nem muszáj összevágni.Adunk az egészhez egy kevés ételízesítőt és szerecsendiót. Fedő alatt rottyan egy picit és kész is a szósz.Utólag még tehetünk hozzá fél maroknyi teljesen nyers ruccolát. Megdobja az ízét. Ha a növényi tejünk nem elég - mármint a 2 dl, akkor a megfőtt tészta vizéből vegyünk le egy keveset még hozzá.
A megfőtt tésztát leszűrjük összekeverjük a szósszal és kész is a finom "tésztasalátánk", amely önmagában is megállja helyét. Tésztasalátaként, vagy főételként is fogyasztható. Mi nagyon szerettük. Munkába is ezt vittük magunkkal.
Padlizsános-rizses egytál
2013. január 18. Lét-tudatos konyha
A francia konyha receptjei adták az ötletet az alábbi könnyen elkészíthető egytálételhez, mely a Kifőztük magazinban is megjelent. Hozzávalók: - 1 nagyobb padlizsán - 4 evőkanál olaj - 1 kávéskanál só - 1/2 kávéskanál őrölt bors - 1/2 teáskanál őrölt köménymag - 1 zöldpaprika kimagozva, 2 cm-es kockákra vágva - 1 fej vöröshagyma apróra vágva - 3 paradicsom apróra vágva - 20 dkg barna rizs - 1/2 -1 l zöldséglé Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Megsózzuk, borsozzuk és az olajon átforgatjuk. 1-2 perc múlva hozzátesszük a zöldpaprikát, hagymát, paradicsomot, köménymagot és az előzetesen megmosott és lecsepegtetett rizst. Ráöntjük a zöldséglevet. Lefedve nagyjából 40 percig főzzük, amíg a rizs megpuhul. Kapcsolódó recept: itt
Újévi lencsegolyók (vegán, gluténmentes)
Eh....:( Ezt a bejegyzés január elsején kezdtem el. De akkor probléma volt a nettel, s mire megjavult, addigra már időm nem volt, hogy ismét blogoljak. Így most megkésve bár, de törve nem (legalább is most már nem törik meg újból), pótolom szeretettel a lencsegolyókat, ugyanis nem csak újévre készíthetők el ezek a finomságok, hanem télen-nyáron, ősszel-tavasszal is.
A recept:
Hozzávalók:
- 0,5 kg lencse
- zabpehely
- 1 hagyma
- esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem)
- ételízesítő
- bors vagy borsikafű
- őrölt köménymag
- majoránna
- 6-8 gerezd fokhagyma
- babérlevél
- sütőpapír
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál ételízesítővel feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót.
A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen.
Mi krumplipürét és friss lolo salátát ettünk hozzá. Egy kis házi mustár, esetleg majonéz jól dukál a fasírtgolyókhoz. Partifalatot is készíthetünk belőle, ha fogpiszkáló segítségével a golyók tetejére zöldséget (pl. retek vagy paprika-, vagy paradicsomdarab, stb) rögzítünk.
Mire ez utóbbit kigondoltam, elfogytak a gombóckák.:)
Lencsés-sütőtökös zabburger
2013. január 14. Mindennapi ételeink
Ez a feltét a tegnapi spenót és krumpli mellé készült. A maradékot ma ettük meg, hamburgerként. Nagyon finom! Hozzávalók: 20 dkg főtt zabpehely 10 dkg sült sütőtök 10 dkg főtt lencse 1 csokor petrezselyem 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér 5-6 gerezd fokhagyma só - ízlés szerint 3 tk. borsikafű 3 tk. majoranna 2 tk. rozmaring 1 tk. köménymag 3 ek. lenmagpehely Elkészítés: A főtt zabpelyhet elkeverjük a sós-majorannás vízben megfőtt, leszűrt és összeturmixolt lencsével, az előre megsütött és összetört sütőtökkel, az előre beáztatott és kinyomkodott kenyérrel, a lenmagpehellyel, apróra vágott petrezselyemmel és az áttört fokhagymával. Szükség szerint morzsát adhatunk hozzá. Fűszerezzük, majd vizes kézzel kisebb halmokat készítünk, melyeket olajjal kikent tepsibe téve 30 perc alatt 150 fokon megsütünk.
Avokádókrémes szendvics
2013. január 12. Gitta nyersétel blogja
A lehető leggyorsabban elkészíthető fogás... és nekem sosincs sok időm, ezt ismerőseim tudják. Nyáron viszonylag kevés avokádót fogyasztok, most viszont kifejezetten felmelegít egy ilyen zsírosabb fogás. (egy jó kis zöld teával együtt...) Nincs gépigénye, egy tálkában össze tudod keverni, és elég egy kés és egy villa hozzá. Nagyon finom és laktató. Szerintem ezt a kencét nagyon sokan ismerik, és mindenevő barátaim is szívesen fogyasztják. Tele van értékes (egyszeresen telítetlen) zsírsavakkal, tápegész, feldolgozatlan, és lúgosít! Szendvics nyers lenmag kenyéren Avokádókrém: 1 avokádó pár csepp citromlé csipet só 1 gerezd fokhagyma 1 paradicsom apróra vágva (hát ez most opcionális, mert a most kapható paradicsomban semmi nincs :)) 1-2 szál újhagyma csírák a díszítéshez Leírni tovább tartott, mint elkészíteni! Az avokádó húsát villával összenyomkodjuk, és elkeverjük a többi hozzávalóval. Kenni lehet: ki mire szereti. Én maradok a nyers lenkenyérnél, de másnak jó lehet egy pirítós vagy más kenyérféle, amit épp szeret, vagy a keze ügyében talál. Csírát ilyenkor mindenképpen tegyetek rá!
Szezámmagos-fokhagymás bake rolls házilag
2013. január 10. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a Bake rolls-t, viszont ha belegondolunk, irreálisan drága. Ezért ma gondoltam, teszek egy próbát, és itthon előállítom. Ismétlés holnap következik, főleg, hogy meg vagyunk fázva, így jólesik ez a könnyed, sós, fokhagymás csemege. Hozzávalók (kb. 55 karikához): 3 szikkadt, teljes kiőrlésű kifli 10 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 tk. fokhagyma granulátum 2 gerezd fokhagyma, nagyon apróra összetörve 1 tk. só 3 tk. szezámmag Elkészítés: A kifliket felkarikázzuk, ill. a közepüket is kiszedhetjük egy gyűszűvel, így igazán bake rolls-os lesz :). Egy tepsibe tesszük -fektetve- a kiflikarikákat, majd 180 fokon 10 percig sütjük a karikákat. Ekkor -ha szép színt kaptak - megforgatjuk őket és lekenjük ecsettel mindkét felüket az előre elkészített fokhagymás olajjal (olívaolajat elkeverjük fokhagymagranulátummal, sóval, őrölt szezámmaggal). Így is 10 percig sütjük. Közben figyeljük, hogy ne égjenek le a kiflik.
Vegán ravioli rukkolapestós tofukrémmel
2013. január 9. Mindennapi ételeink
Hozzávalók a tésztához: 20 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű durumliszt 5 dkg zabkorpa 1 ek. lenmagpehely 1 tk. só annyi víz apránként adagolva, hogy kemény, gyúrható tésztát kapjunk Hozzávalók a töltelékhez: 25 dkg rukkola pesto 10 dkg füstölt tofu só -ízlés szerint Hozzávalók a szószhoz: 2 dl paradicsomsűrítmény szükség szerinti víz 1 fej vöröshagyma kevés nyírfacukor kevés só 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. kukoricakeményítő 3 tk. bazsalikom 2 gerezd fokhagyma -- jégcsapretek Elkészítés: A tésztához a liszteket, sót, korpát és a lenmagpelyhet összekeverjük, és annyi vízzel felengedjük, hogy kemény tésztát kapjunk. Egy lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd kocka vagy kör alakú ravioli szaggatóval kiszaggatunk kockákat vagy köröket. A pestóhoz hozzáreszeljük a tofut, szükség esetén sózzuk is. Mindezt a tésztákra tesszük, majd beborítjuk egy másik körrel/kockával. Alaposan lenyomkodjuk a széleit. Az így elkészült raviolikat forrásba lévő vízbe tesszük és miután feljöttek a víz tetejére, még 5 percig főzzük, majd szűrő segítségével kiszedjük őket, és olajjal meglocsolt edénybe tesszük. A szószhoz a hagymát kevés vízen és olajon megpároljuk, beleöntjük a paradicsomsűrítményt, vízzel hígítjuk, sózzuk, édesítjük, és kevés vízzel kikevert kukoricakeményítővel meglocsoljuk, megvárjuk, amig ez is belefő, bazsalikommal, fokhagymával ízesítjük. A tetejére tofut, szójasajtot is reszelhetünk, de mi most friss retket reszeltünk rá, így nem is kellett hozzá salátát készítenünk. :-)
Sütőtök leves
Ma folyékony napot tartok, a reggelim frissen préselt almalé, tízóraim frissen préselt narancslé volt. Ebédre valami meleget kívántam, ezért sütőtök krémlevest készítettem.
Régebben is csináltam már, de akkor nem ízlett, most pedig meglepetten tapasztaltam, hogy nem is olyan rossz ez, sőőőt.
Akkor talán mindenféle ízesítést próbáltam beleadagolni, most pedig a legegyszerűbben készítettem, kevés hozzávalóval, ezért nem kavarodtak annyira az ízek, így finom, letisztult íze lett.
Hozzávalók: sütőtök, vöröshagyma, só, bors, víz, kis olaj (olíva- vagy szőlőmagolaj), pici petrezselyemzöld, pici fokhagyma (vagy fokhagyma granulátum)
Elkészítés: A vöröshagymát egy kis szőlőmagolajon megpirítottam, majd fedő alatt vizet rátéve még dinszteltem egy picit. Ezután feltöntöttem vízzel, beletettem a darabokra vágott sütőtököt, sóztam, borsoztam, tettem bele egy pici fokhagymát, és megvártam, míg a sütőtök puha nem lesz.
Ezt követően botmixerrel pürésítettem, és egy kis petrezselyemzöldet szórtam rá.
Tippek:
- Amit még nyugodtan tehetsz bele szerintem, passzol az ízéhez: egy szelet zellerrel is össze lehet főzni, vagy natúr vegamix-szel.
- Bors helyett, ha szereted a csípős ízeket, használhatsz cayenne borsot, vagy chili paprikát. Finom csípősen is.
- Tálalhatod pirított tökmaggal is.
Jó étvágyat!
A mostani levesem ihletői: Ecsedi Kata és Tógyer Magdika. Köszönöm!
Sárgaborsóleves
2013. január 6. Lét-tudatos konyha
A sárgaborsó a hüvelyesek családjába tartozik, sok fehérjét tartalmaz. Tartalmas, laktató leves készíthető belőle. Önmagában is fogyasztható valamilyen lepény- vagy kenyérfélével. Hozzávalók: 20 dkg sárgaborsó 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa fél fej hagyma 1 tk só 1 ek olaj 1 ek teljes kiőrlésű liszt 1 mk pirospaprika petrezselyemlevél Elkészítése: A sárgaborsót kiválogatom, megmosom és felteszem főni a megtisztított sárga-, fehérrépával és a hagymával együtt. Hozzáadom a sót. A főzés végén a lisztet olajon megpirítom, hozzáadom a pirospaprikát, felöntöm egy kevés vízzel és a leveshez öntöm. Egyet még forralok rajta. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet és eltávolítom belőle a hagymát. Megjegyzés: A sárgaborsó előnye, hogy nem kell áztatni. A liszttel való sűrítés, rántás elhagyható, így diétásabb változatot kapunk. Kapcsolódó receptek: itt
Sült majonézes céklasaláta
2013. január 5. Fittanyuka Blog
Nagyon szeretem a céklát és a tormás cékla salátát is, viszont amióta nem fogyasztok és a főzéshez sem használok ecetet, ezt a céklás saláta receptet preferálom a nyers mellett. Életmód tipp: Az ecet egy erjesztett folyamat vége és a folyamat nem szakad meg azután, hogy elfogyasztjuk, az erjedés tovább folytatódik. Az erjedésnek pedig alkohol, savképződés az eredménye. A rossz hír, hogy az ecetes savanyúság mellé elfogyasztott ételt is megerjeszti, hiába egészséges menüként fogyasztottuk el. Tehát az ecetsav egy erősen savas, maró anyag, én csak takarításra használom, tökéletes vízkőoldó szer! Tipp: Bármilyen savanyításhoz, dresszinghez, krémekhez használjunk friss citromlevet. Ez a recept is nagymamám receptje aki szakácsnő volt, ő hagyományos majonézzel készítette, amit természetesen megreformáltam. Szegény nagyim nem érti, hogy miért van szükség erre, csak mosolyog ezeken a furcsaságaimon:). Hozzávalók: 500 g sült cékla 1/2 kk őrölt köménymag 250 ml növényi tejszín 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 kk bio mustár 1/2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi kurkuma 300 ml víz A céklákat megtisztítjuk, lehéjazzuk és egyenként alufóliába csomagoljuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon megsütjük. Amikor kihűltek, kicsomagolás után felkockázzuk. Az ecet helyett a következő pác levet készítjük a céklának, hogy tompítsuk az édeskés ízt: A vizet összekeverjük ( annyi vízzel, hogy ellepje) a citromlével, sóval és ebbe áztatjuk 1-2 órát a felkockázott céklákat. Közben elkészítjük a majonézt. A jó minőségű növényi majonézhez a legjobb növényi tejszín a szója tejszín. A hozzáadott olaj hatására sűrűsödik, az olajat apránként adjuk hozzá és folyamatosan keverjük, hozzáadjuk a fűszereket, a mustárt csak az íze kedvéért. Ha nem találjuk elég sósnak a végeredményt utólag még sózhatjuk ízlés szerint. Majd a lecsöpögtetett céklát belekeverjük a majonézbe és 1-2 órára a hűtőben pihentetjük, hogy összeérjenek az ízek. Ideális fasírtokhoz, vegaburgerhez, pirított tönköly kenyérhez, pitához, tortillához! Fittanyuka
Fokhagymás-szezámmagos-tofus sült répa
2013. január 4. Mindennapi ételeink
A világ egyik legegyszerűbb, legfinomabb és legegészségesebb körete. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók (2 fő részére): 4 db közepes sárgarépa 15 dkg szezámmag 15 dkg füstölt tofu 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 tk. fokhagyma granulátum 3 tk. Bad Ischler fűszersó Elkészítés: Az olajat kikeverjük a fűszersóval és a fokhagyma granulátummal. A répákat meghámozzuk és vékony karikákra szeljük. Sós vízbe téve kb. 15 perc alatt roppanósra főzzük. Majd leszűrést követően tepsibe tesszük, és meglocsoljuk az előre kikevert olajjal, megszórjuk a szezámmaggal, és hozzáadjuk a vékony karikákra vágott tofut is. 10-15 perc alatt összesütjük.
Lencsecsíra
2013. január 3. Gitta nyersétel blogja
Újév napján főztetek lencsét? Főztem én is a családnak, egy kis marékkal pedig kicsíráztattam. 2 evőkanálnyi mag volt, a csírák pedig kinőtték a tálat, amiben csíráztak, a sokszorosára megnőttek! A lencsecsíra nagyon egészséges, tudtátok, hogy a csírák gyógyító hatását már az ókorban felfedezték? A csírák telis-tele vannak ásványi anyaggal, vitaminokkal, rostokkal, növényi fehérjével és telítetlen zsírsavakkal valamint enzimekkel.. Gyulladáscsökkentők, kiváló csonterősítők, és segítik az érvédő koleszterin termelődését. A lencsecsíra tele van értékes aminosavakkal, kiváló fog- és immunrendszer erősítő. És nem utolsó sorban, a hagyomány szerint, aki újév napján lencsét eszik, lesz sok pénze... :) Sokféleképpen lehet elkészíteni, csak egyet ne tegyetek! A lencsecsírát ne főzzétek meg! Most legutóbb két könyvben is olvastam, hogy milyen nagy jelentősége van az enzimeknek, és annak, hogy a zöldségeket, de főleg a csírákat nyersen együk. És ugyanezekben a könyvekben a következő receptben azt írják, hogy főzzük 20 percig... (????? ezt ki magyarázza el nekem??????) Lencsecsíra saláta Lencsecsíra saláta 1 adag 1 csésze lencsecsíra (ez egy jó nagy marék) 1/2 kápia paprika kockákra vágva 1/2 lilahagyma kis kockákra vágva 1 evőkanál lenmagolaj (vagy más, hidegen sajtolt) 1 kávéskanál curry por csipet só A zöldségeket összekeverjük a csírával, és tálba tesszük. Az olajban elkeverjük a sót és a curryt, és a salátára öntjük. Már ehetjük is. Az íze mellett az illata is nagyon finom.... Próbáljátok ki!
Tormás avokádókrém
2013. január 2. Mindennapi ételeink
Tudom, tudom, a torma és az avokádó párosítása elsőre furcsán hangzik, de nem volt kedvem hagyományosan elkészíteni, ill. mostanában rákaptunk a tormára... egész finom pástétom kerekedett belőle. :-) Hozzávalók: 1 avokádó 1 kk. torma 1 fej lilahagyma 3 ek. szójamajonéz só - ízlés szerint Elkészítés: Az avokádót meghámozzuk, felkockázzuk, és egy magas falú edénybe téve hozzáadjuk a szójamajonézt, a tormát (ez most ecet nélküli, üveges), majd elturmixoljuk. Az apróra vágott hagymát és az ízlés szerinti sót ekkor adjuk hozzá.
Kelkáposzta chips
Erika blogjában találtam ezt a mennyei ropogtatni valót, és szilveszterre sikerült elkészítenem nekem is Mindenkinek ajánlom azt az egészséges ropogtatni valót, aki szeret nasizni egy jó film alatt Hozzávalók 1 adaghoz: 1/4 kelkáposzta 1 maréknyi hántolt szotyi 2 ek inaktív sörélesztő 1,5 dl tiszta víz (kb) 2 kk pirospaprika 3 cikk fokhagyma 1 kk tiszta [...]
Sajtvacsora
Extra adag tejet hozott a minap a tejes ember, így csináltam egyik este finom köményes-fokhagymás-pirospaprikás rikottát A legfinomabb nyers zöldségekkel. Ma a répa és a jégsali voltak a befutók Egyébként táplálkozási szempontból a szervezetünk este emészti legkönnyebben a fehérjét Hozzávalók személyenként: 1 tenyérnyi rikotta sajt 1 marékyi reszelt répa 1 maréknyi szeletelt jégsaláta Gusztán elhelyezzük [...]
Tej-tojásmentes, földimogyorós bundáskenyér
2012. december 28. Mindennapi ételeink
A tegnapi főzelék mellé fogyasztottuk, kellemes feltét lett. Hozzávalók: 6 szelet kenyér 1 dl kék Hulala növényi tejszín 6 ek. liszt 5 gerezd fokhagyma 2 tk. Vito ételízesítő 1 marék mogyoró 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A kenyereket felszeleteljük. A tejszínt összekeverjük a liszttel, és amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk; jó sűrű palacsintatésztát kell kapnunk. Áttört fokhagymával és az ételízesítővel ízesítjük. Ehhez adjuk hozzá a rusztikusan összetört mogyorókat is. És végül ebbe forgatjuk bele alaposan a kenyereket, majd olajjal kikent tepsibe téve 170 fokon 20-25 perc alatt (félidőben egyszer megforgatva) kisütjük. TIPP: Süthetjük mogyoróolajban is.
Ismét saláta: spenót-pritaminpaprika
2012. december 26. Mindennapi ételeink
Ismét saláta a karácsonyi habzsi-dőzsi után.:-) Hozzávalók: 15 dkg friss spenótlevél 1 kaliforniai paprika 4 ek. Alpro Yofu 1/2 citrom leve 1 csokor metélőhagyma 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint kb. 1/2 dl víz Elkészítés: A spenótleveleket alaposan megmossuk és egy tálba halmozzuk. A kaliforniai paprikát is megmossuk, és apró kockákra vágjuk. Az öntetet (joghurt, citrom, só, olaj) összekeverjük. Tálalás előtt a zöldségekre öntjük.
Hamis májkrém (babból)
Ez is egy aránylag gyorsan elkészíthető pástétom, ha a bab, amit használunk hozzá, konyhakész állapotban van. Ilyenkor télen szoktam főként ezt a pástétomot készíteni. Akkor érdemes ezt elkészíteni, ha amúgy is főzünk babos ételt, és nagyobb adag babot áztatunk be, majd főzünk meg. Ki kuktával, ki kukta nélkül.
A recept:
Hozzávalók:
1 bögre kidney bab (előfőzzük, vagy konzerv)
1 hagyma
1 lila hagyma
1 kevés fokhagyma
borsikafű vagy őrölt bors
majoránna
Elkészítés:
A vörös hagymát egy kevés vízen megpároljuk. Amikor üveges, hozzáadjuk az előfőzött vagy konzerv babot (utóbbi esetben átszűrt, átmosott, előbbinél természetesen sós, babérleves vízben megfőzött).
A hagymát és a babot közösen átpároljuk, s közben hozzáadjuk a felkockázott lila hagymát, belepréselünk 1-2 gerezd fokhagymát, egy kevés majoránnát, majd tovább pároljuk, míg a hagymák megpuhulnak. Amikor az egész összeállt, botturmixszal, vagy turmixgéppel pépesítjük és a legvégén borsikafűt vagy őrölt borsot adunk hozzá.
Turmixolás során lehet szükséges némi vizet hozzáadni.
Én már elkészítettem ezt úgy is, hogy maradék lencséhez adtam egy fél bögre babot, és a további ízesítést a fentiek alapján végeztem el. Így is finom, májkrémszerű íze lett.
Küllemre és ízre is hasonlít a májkrémre.
Karfiolkrémleves magvakkal
Egyszerű és nagyszerű, mint a brokkolikrémleves. Brokkoli helyett karfiollal. Az eljárás közel ugyanaz. Semmi macera, semmi nehézség, csak egy fej karfiol, víz, só, fokhagyma és rövid idő alatt kész is a finom krémlevesünk. Nem kell ehhez se krumpli, se tejszín. 30 perces levesek egyike.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 közepes vagy nagyobb fej karfiol
- víz
- só vagy ételízesítő
- fokhagyma
- leheletnyi szerecsendió
- turmixgép
- tökmag, szezámmag, napraforgóbél
Elkészítés:
A karfiolt rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy sóval vagy ételízesítővel meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá apróra vágva. Amikor a karfiol jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük vízzel (ha elég víz maradt a párlásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet) - kb. 2-2,5-3 dl víz kell hozzá. Összeturmixoljuk. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. Az összeturmixolt levet a fazékba visszatöltjük, adunk hozzá egy kevés szerecsendiót, esetleg nyomunk bele még egy-két gerezd fokhagymát. Az első rottyanásig még forralunk rajta egyet és kész is a leves. Tálalásnál tökmagot és/vagy napraforgóbelet, szezámmagot szórtunk a leves tetejére. De pirított kenyér vagy zsemlekockák is finommá varázsolják. Emellett friss lila-hagymakockákkal vagy zsenge új hagymával is ízesíthetjük.
90 napos diétát folytatóknak, fogyókúrázóknak, cukorbetegeknek is jó ez a leves.
Vega karácsony - Mázas diós lencsefasírt
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva.
Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle.
Mázas diós lencsefasírt
(Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows)
Hozzávalók 6-8 főre:
Fasírthoz :
- 190 g zöld lencse
- 100 g dió
- 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen
- 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz
- 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 120 g répa, felaprítva
- 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve
- 40 g zabliszt
- 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa
- 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható)
- 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható)
- 1 teáskanál chili pehely (opcionális)
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- só, bors
Balzsamecetes almás mázhoz :
- 60 ml ketchup
- 1 evőkanál juharszirup
- 2 evőkanál édesítetlen almaszósz
- 2 evőkanál balzsamecet
Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt.
Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit.
Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Avokádókrém (Guacamole)
2012. december 14. Vegetáriánus receptek
Szeretjük! Nyers, gyors, finom, laktató. Egyszerű és sokféleképp saját ízlésre formálható.
Alaprecept:
- 1 avokádó
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 ek citromlé (citrom leve)
- 4 ek tejföl
- só, bors ízlés szerint
Végy 1 db szép, nagy, érett (puha) avokádót. Ha csak keményet találsz a boltban, szobahőmérsékleten pár nap alatt beérik ha banán mellé teszed, az még gyorsít az érési folyamaton. Szedd le a héját, ha érett rendkívül könnyen adja magát. Vágd ketté, szedd ki a magját (ha vállalkozó kedvű kertész vagy csíráztasd és ültesd el), a húsát pedig tedd bele egy kisebb kerámia vagy üvegtálba, majd törd össze villával. Jöhet a többi összetevő, reszelt fokhagyma, citrom, tejföl, fűszerek.
Most nem volt otthon citromunk, így francia magos mustárt választottam kiegészítőnek, amiből 2 evőkanálnyit tettem a krémbe nem bántam meg.
Van aki olajat is tesz bele, de mivel az avokádó növényi zsírtartalma kiemelkedően magas (25-30%) én ezt hanyagolom. További ötletek az ízesítésre: főtt tojás, paradicsom, paprika, vöröshagyma, póréhagyma, olíva bogyó, majonéz, zöldfűszerek, tabasco, chilli.
És lássuk, hogy a fentieken túl miért szerethető még az avokádó!
Az avokadó (Persea americana) Közép-Amerikában őshonos haszonnövény, melyet már 5000 évvel ezelőtt fogyasztottak az aztékok. Hozzánk (Európába) a spanyol hódítás közvetítésével került. Pár éve már nem kuriózum kishazánk boltjaiban sem. A babérfélék családjába tartozik, trópusi fán termő gyümölcs. Színe zöldes fekete, alakja körteformájú, héja fajtától függően sima vagy ráncolt.
Többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz, kitűnő antioxidáns. Az érett gyümölcs kiváló kálium- foszfor-, vas-, nátrium- valamint kalcium- és magnéziumforrás. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre, a koleszterin szintet csökkenti, csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés. B-vitaminjai segítik az agysejtek melatonin termelését. Savtartalma jelentéktelen, így elősegítheti a lúgosítást.
Az érett termésből magas A-, B1-, B2-, C- és E-vitamin tartalmú olajat préselnek, amit a kozmetikai iparban és étkezési célokra is használnak. Az érzékeny bőr kiváló táplálója, segíti az ekcéma gyógyulását is. A kőmag tejszerű nedve a levegővel érintkezve vörösre színeződik, ezért az indiánok tintának, textilfestéknek használták. Az avokádó szép, vörösesbarna fáját őshazájában épületfának, bútorok készítéséhez, esztergályos munkákhoz és fafaragásokhoz használják.
Bodolai Móni
Hagymaleves répacsíkokkal gazdagítva
"Ha megvágunk egy hagymát, tiopropanal-kén-oxid szabadul fel, ami könnyekre fakaszt. Ezek ugyanolyan könnyek, mint a bánat könnyei? Charles Darwin kutatásai még azt mutatták, hogy igen. A könnyek, írta, a szem nedvesen tartásának és védelmének egyszerű eszközei. Ez a megállapítása nem volt időtálló, ugyanis az amerikai biokémikus William Frey később kimutatta, hogy a könnyek általában vízből, nyálkából állnak, és sókat is tartalmaznak, de a bánat könnyei speciális fehérjéket is. Ebből az következhet, ha az ember sír, a test ilyen stresszel kapcsolatos kémiai vegyületek, speciális fehérjék segítségével érzelmileg meg is tisztul. Igazi könnyeket hullatni tehát jó dolog." (Bill Laws)
Örülök, hogy Darwing (ebben) is valamennyire tévedett. Ennek örömére egy hagymaleves receptet osztok meg a közönséggel, amely cseppet sem közönséges, hiszen a vékony répacsíkok igazán egyedivé teszik. Superbrand lett számomra. :) Szerintem remek vegetáriánus karácsonyi, ünnepi levesötlet. A répacsíkok különlegessé teszik az egyszerű és gyors hagymalevest.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 nagy fej vöröshagyma és pár darab apró vöröshagyma (ha van)
- 2 fej lila hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 maréknyi medvehagyma (fagyóból, vagy olajban eltett hagymából)
- 2 dl növényi tej
- víz
- kurkuma
- só vagy ételízesítő
- szerecsendió
- 2-3 db répa felcsíkozva
- víz
Elkészítés:
A vörös és lila hagymákat felkarikázzuk és egy edényben vízen kicsit megpároljuk őket. Nekem volt néhány kisebb hagymafejem, amiket egészben meghagytam. Nem kötelező. Amikor picit megpuhultak, kb. 3-4 dl vízzel felöntjük hozzáadjuk a sót vagy ételízesítőt, valamint egy-két csipetnyi kurkumát, amitől szép sárga színe lesz. Amikor elkezd forrni, hozzáöntjük a növényi tejet. A répákat megpucoljuk és reszelő segítségével hosszában vékony csíkokra vágjuk, a répacsíkokat pedig a leveshez tesszük. Az medvehagymákat és fokhagymadarabokat is csak ezután adjuk hozzá. Forr még egyet, s a hagymák és a répák végleg megpuhulnak, akkor csipetnyi szerecsendióval fűszerezzük.
Ezzel kész is a finom, ízletes többfajta hagymából álló hagymalevesünk. Persze tehetünk még hozzá újhagymát, póréhagymát, nyers gyöngyhagymát, stb.
Zabtejszínes-tofus-póréhagymás-brokkolis spagetti
2012. december 10. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és egyszerű, gyors laktató ebéd. Érdemes kipróbálni :-) Hozzávalók (4 személynek): 0,5 kg durum spagetti 1 fej brokkoli 2 dl zabtejszín -- 10 dkg füstölt tofu 1 tk. citromlé 2 ek. víz 1 ek. olaj 1 ek. sörélesztőpehely -- 1 kisebb póréhagyma só-ízlés szerint 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A tésztát a szokásos módon sós, olajos vízben kifőzzük. A brokkolit sós vízben roppanósra pároljuk. A tofut a vízzel, olajjal, citromlével, sörélesztőpehellyel alaposan összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a zabtejszínt. Megkóstoljuk, igény szerint sózzuk még. A póréhagymát felkarikázzuk és olaj és víz keverékén megpároljuk. Ezt is hozzátrumixoljuk a szószhoz. A tésztához tálalás előtt keverjük a szószt, ill. halmozzuk meg brokkolival. :-) Paradicsomsalátával fogyasztottuk.
A nagy titok - zöldség alaplé
2012. december 8. Vegetáriánus receptek
Az utóbbi időben többen is kérdezték, hogy hogyan készül, miből áll egy alaplé vega fogalmak szerint. Több recepthez is használom, ezért viszonylag rendszeresen főzöm. Majdnem olyan mint egy húsleves, csak nem úszik a tetején a zsír.
Megosztom azt, ahogy én szoktam csinálni. A lényeg: minél több féle zöldség, hideg vízben föltéve, pici lángon, lassan főzve. Hadd ne kelljen már leveskockából alaplevet főzni ...
Aktuálisan a következő hozzávalókkal és arányokkal készül:
- 1/4 fej kelkáposzta
- 1/4 fej karfiol
- 1/4 zeller
- 2 hagyma
- 1 marék kelbimbó
- 2 paprika
- 2 paradicsom
- 4 szál répa
- 1 karalábé
- 3 szál petrezselyem
- 3-4 ek petrezselyemzöld
- 4 krumpli
- 4 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek só
- fél ek cukor
- 5 l víz
- szerecsendió-virág vagy őrölt szerecsendió
- 3 tk sáfrányos szeklice
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk kurkuma
- 2-3 ek olívolaj
A zöldségeket megtisztítjuk, aprítjuk és a legnagyobb fazekunkban rakjuk. Egyszerre teszünk bele minden, nincsenek fázisok. Hideg vízzel felöntjük, fűszerezzük. Olíva olajat is adunk hozzá, hogy a zsírban oldódóak is tudjanak mit kezdeni magukkal. A legkisebb lángon lassan főzzük meg.
Kifőzött tésztával és a zöldségekkel fogyasztva főleg a téli hónapok forrón jóleső levese.
Alapléként kis, ismert adagokban leszűrve érdemes fagyasztani a későbbi egyszerűbb felhasználás érdekében.
Bliszkó Viktor
Cukkinipástétom
Jó néhány napja nem volt lehetőségem írni, pedig készültek a finomabbnál finomabb ételek. Most szép lassan próbálom behozni lemaradásom. Remélem, mindenki talál magának kedvére valót. Az első decemberi receptem ugyan olyan zöldségből készült, ami a piacokon mostanság igen drága, de az az igazság, hogy sikerült télire a fagyasztónkba eltenni cukkinit, így igazából annak a "készletnek" kezdtem neki legutóbb is. Ha van valakinek fagyasztott cukkinije, hasonlóképpen pástétomot tud készíteni belőle. (Többek közt.) A recept: Hozzávalók: 1 cukkini (felkarikázva fagyasztottam le) 2 dl köles kapor ételízesítő vagy só fokhagyma hagyma olaj (jó, ha hidegen sajtolt) turmixgép vagy botturmix Elkészítés: A kölest 2,5 pohár vízzel felöntjük és jó puhára megfőzzük. Persze először megmossuk a kölest két-háromszor is. Lehetséges néhány órára beáztatni, így gyorsabban elkészül - abban az esetben, ha tudjuk órákkal ezelőtt, hogy ez a pástétom kerül elkészítésre. Amíg a köles szinte szétfő, addig elkészítjük a cukkinit is hozzá. Hagymát aprítunk és kevés vízen megdinszteljük. Rátesszük a cukkinikarikákat, vagy cukkinikockákat, de ha reszelt cukkinink van otthon, az is jó. Nyers cukkinivel is dolgozhatunk. Ez esetben meg kell hámozni és lereszelni, vagy feldarabolni. Zsenge cukkinit válasszunk, aminek nincs magja, vagy nagyon kicsi. A hagymára tett cukkinit megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk. Adunk hozzá egy kevés kaprot, és 2-3 gerezd felaprított, vagy kinyomott fokhagymát. Fedő alatt megpároljuk. A megfőtt kölest összekeverjük a megpuhult cukkinivel és turmix, vagy botturmix segítségével addig turmixoljuk, míg egészen krémes állagú pástétomot nem kapunk. Turmixolás közben tehetünk hozzá 1-2 evőkanál olajat. Karakteres ízű olíva igazán jó ízt kölcsönöz neki. A pástétomos kenyeret fogyaszthatjuk paradicsommal, paprikával, vagy télen, amikor ezek nem a legjobb minőségben és árban szerezhetők be, akkor reszelhetünk rá répát, vagy karikázhatunk is rá répát. Vagy megszórhatjuk csíráztatott magokkal (pl. lucerna, ruccola, stb.)
Gombás bruschetta
2012. december 4. Zizi kalandjai
Ő egy gyönyörűség... úgy hívják szürke tölcsérgomba és a Lehel piacon sikerült rá szert tennem. Miután hazahoztam, azt olvastam róla a neten, hogy főzéskor erős, fűszeres aromája, illata még jobban érződni fog (ezért sokan nem is szeretik). Mivel kevertem csiperkével, így az ízén nem érződött ez a különlegesség. Ropogós húsú, finom gomba, fűszerekkel és frissen facsart citromlével keverve ízletes, enyhén savanykás ragut adott. Salátával, köretekkel fogyasztva kiváló gyors hétköznapi vacsora. Mi élesztőmentes teljeskiörlésű tönköly kenyér szeleteket pirítottunk hozzá. Mennyei fogás kerekedett belőle!
Természetesen ez a ragu más gombával is elkészíthető. Andrea Gombamánia blogján rengeteg újdonsággal (számomra újdonság!) találkoztam, valamint töménytelen hasznos információval a vadon termő gombákat illetően. Ajánlom figyelmetekbe!
Gombás bruschetta
(Recept: Jamie Oliver - Jamie természetesen)
Hozzávalók 2 főre:
- 300 g gomba (nálam vegyesen szürke tölcsérgomba és csiperke), megtisztítva, felszeletelve
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 ágacska friss kakukkfű, levelei lecsipkedve
- 6 szál petrezselyem, felaprítva
- 20 g vaj
- 1 teáskanál chili pehely (ízlés szerint friss chili is használható)
- 1 közepes citrom kifacsart leve
- só, bors
- 4 szelet kenyér + 1 gerezd fokhagyma
Egy nagy serpenyőben hevítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a gombát, az aprított fokhagymát, és zöld fűszereket. Ízesítsük sóval, borssal, chilivel, keverjük át, majd erős láng felett pirítsuk 5-6 percig (ha a gomba folyadékot ereszt, hagyjuk elpárologni). Ha a gombának már van egy kis színe, adjuk hozzá a vajat és a citromlevet. Keverjük át és hogy még szaftosabb legyen adjunk hozzá 2-3 evőkanál vizet. Főzzük még 1-2 percig, keverjük át, hogy a szaft jól befedje a gombát.
Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, dörzsöljük be fokhagymával és kanalazzunk egyenlően a gombás raguból minden szeletre. Tálaljuk azonnal!
Babsaláta
2012. december 4. Mindennapi ételeink
Egyszerű, nagyszerű téli saláta. Hidegen és melegen is nagyon finom! Hozzávalók: 24 dkg fehérbab 2 közepes sárgarépa 3-4 levél bazsalikom 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 ek. víz 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma só - ízlés szerint Elkészítés: A babot megfőzzük, majd olívaolajjal kikent tepsibe téve kicsit megpirítjuk (kb. 5 perc alatt). A sárgarépát meghámozzuk, majd apró szeletekre vágva megpároljuk. Elkészítjük az öntetet: 4 ek. olajat elkeverjük a vízzel, sörélesztőpehellyel, megpucolt fokhagymagerezdekkel, majd botmixerrel összezúzzuk. Ezt öntjük a babra és répára. Rizs, bulgur mellé is finom, de kenyérrel is ehetjük.
Sütőtök saláta
2012. november 29. Mindennapi ételeink
Ismét sütőtök :-) Nagyon szeretjük, és jól is termett, ezért szinte minden héten van belőle krémleves, vagy krumplipürébe keverjük, fasírt is készül belőle, esetleg sütve megesszük. :-) Most snidlinges-joghurtos saláta készült belőle. Hozzávalók: 1/2 sütőtök 2 tk. só 2 dl Alpro natúr joghurt 1 ek. sörélesztőpehely 4 gerezd fokhagyma 1 csokor snidling 1/2 csésze főtt búza 1/2 citrom leve 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A búzát előző este beáztatjuk, majd feltesszük kb. háromszoros mennyiségű vízben, megfőzni. Eközben a sütőtököt meghámozzuk és felkockázzuk. Olívaolajjal kikent tepsibe téve épp csak ropogósra puhítjuk. Közben kikeverjük az öntetet: a szójajoghurtot elkeverjük a snidlinggel, fokhagymával, olajjal, sóval, sörélesztőpehellyel, citromlével. Egy tálba tesszük a sütőtökkockákat, a főtt búzát, és belekeverjük az öntetet. Hidegen, melegen is egyaránt finom. :-)
Káposztaleves hajdina-gombóckákkal
A mai leves meleg is, főtt is, és nyers is Ja, és nagyon finoooooooom Hozzávalók: Pici fej édeskáposzta 1 marék savanyú káposzta 1 közepes fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kk köménymag 1 kk tárkony 3 babérlevél 2,5 l tiszta víz 1 tk tiszta só 1 diónyi kókuszzsír 2 ek kölesliszt 2 tk pirospaprika 2 [...]
Sütőtökös-tofus-spenótos kölestál
2012. november 26. Mindennapi ételeink
Megint egy hullámhosszon voltunk Zizivel. Ez az étel kb. 2 hete készült először, de akkor nem volt idő lefotózni, így most repetáztunk. :-) Hozzávalók: 15 dkg köles víz 3 tk. só 15 dkg sütőtök 15 dkg cékla 2 marék friss spenót 10 dkg füstölt tofu 2 gerezd fokhagyma 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk. mustár 3 ek. Alpro natúr szójajoghurt Elkészítés: A kölest háromszoros mennyiségű sós vízben kifőzzük. A sütőtököt, céklát, tofut apró kockákra vágjuk és olajjal kikent tepsiben 150 fokon 15 perc alatt kisütjük. A kifőtt kölest ezekhez a zöldségekhez keverjük, hozzáadjuk a felaprított spenótlevelet, a joghurtot, áttört fokhagymát és a mustárt, és 5 perc alatt összesütjük.
Karfiol, kesudiós morzsában
2012. november 24. Mindennapi ételeink
Amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű étel. Hozzávalók: 1 fej karfiol 2 dl Alpro natúr joghurt 1 csokor metélőhagyma 3 tk. só 1 ek. sörélesztőpehely 15 dkg zsemlemorzsa 10 dkg kesudió Elkészítés: Végtelenül egyszerű. A karfiolt sós vízben ropogósra főzzük. Ez idő alatt a morzsát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk, úgy, hogy a felénél hozzáadjuk a ledarált kesudiót is. Amikor kész, félretesszük. Elkészítjük az öntetet is: a szójajoghurtot összekeverjük sóval, sörélesztőpehellyel, és az apróra vágott metélőhagymával. Amikor kifőtt a karfiol, akkor leszűrjük és lazán beleforgatjuk a morzsába. Tálaláskor meglocsoljuk a metélőhagymás-joghurtos öntettel. Mi most bulgurral ettük, de tálalható rizzsel, kuszkusszal, kölessel, de önmagában, vagy salátával is. :-)
Shiitake gombás zöldségleves kölessel
2012. november 23. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Lényegében maradékokból készült, volt itthon még 3 szem friss shiitake gomba, sárgarépa, fehérrépa, vöröshagyma. Ezeket felszeleteltem, majd összefőztem. Került bele még egy fél kocka bio vegeta és a legvégén néhány kanál főtt köles. Tálaláskor egy kevés reszelt natur tofuval gazdagítva. Finom volt, kissé édeskés ízű.
Kolozsvári rakott káposzta nem szójás.
2012. november 23. Vegetáriánus receptek
Nagyon kevés íz van a számban, ami a húsos múltamból megmaradt, az egyik a kolozsvári rakott káposzta. Viszont nem szeretem a csináljuk úgy, mintha hús lenne, mondjuk, helyettesítsük szójakockával kezdetű megoldásokat. Akkor hát mi legyen?
Szedtem fel répát, céklát a kertből, lereszeltem; hagymát, fokhagymát dinszteltem, rá a répa-cékla masszát, majd megfűszereztem, ahogy egy pörköltöt: majoránna, kömény, bors, paprika, kakukkfű, kis rozmaring, tárkony, babérlevél. (Utóbbiak szintén a kertből, hú, de büszke vagyok! ;-) Szoktam még bele tenni steak fűszert, meg egy kis pikáns chilit. Ez az egész lett kicsit átfőzve a pörkölt alap.
A rizst megfőztem sóval, borssal, hagymával és egy egész friss pirospaprikával. Bár a paprika szétfőtt benne, attól még egészben ácsingózik szegénykém a rizs közepén. Szépen megszabadítjuk a bőrétől, ami ugye így könnyedén lejön róla és úgy keverjük a rizshez. Egészen apró kis darabkákra mállik szét, ami csillogó piros pöttyöket varázsol az amúgy egyhangúnak is mondható rizsünkbe. Nem kell a rizst teljesen puhára főzni (de nem is csak félig, mint a húsos verzióhoz), hiszen majd még puhul a római tálban a többi hozzávalóval együtt.
A római tál aljába egy réteg rizs, rá a pörkölt, főtt tojás (opcionális), savanyú káposzta saját a legfinomabb ebből is, tejföl
, és így tovább rétegenként. 180-200 °C-os előmelegített sütőben legalább egy óra kell, hogy összeérjen.
Jó étvágyat!
Szeretettel:
Antal Ági
Variációk egy témára: spenót
2012. november 21. Mindennapi ételeink
Kaptunk egy nagy szatyor spenótot. Holnap spenót krémlevest készítek, ma a főételünk volt spenótos, illetve egyik vacsorára spenótos-sütőtökös-céklás-tofus kölest ettünk, remélem, ennek a receptjét is hamarosan megoszthatom:). Ez a recept A tavasz ízei szakácskönyvben jelent meg, az alapján készítettem én is el - módosítottam rajta egy kicsit. Nagyon finom, annyit változtattam, hogy nem rizzsel, hanem árpával készítettem. Tehát: árpás-spenótos alagút recept következik. :-) Hozzávalók: 25 dkg árpa 1 ek. vegamix 1 tk. só 5 gerezd fokhagyma 25 dkg spenót fokhagymásan elkészítve 2 dl Alpro szójatejszín 3-4 ek. liszt 1 db olajjal kikent, liszttel megszórt kisebb őzgerincforma 2 ek. lenmagpehely Elkészítés: A dupla mennyiségű, vegamixes vízben az árpagyöngyöt kifőzzük. Ezalatt hagyományos módon elkészítjük a spenótot (kevés olajon és vízen megpároljuk a friss spenótleveleket/mirelit spenótot), majd a végén a szójatejszínbe bele keverjük a lisztet és azt beletéve, sózva és fokhagymát hozzáadva össze forraljuk még egyszer. Az árpához hozzáadjuk a lenmagpelyhez, ez fogja összehúzni. A kikent, kiszórt őzgerincformába simítsuk bele az árpát 1 cm vastagságban úgy, hogy középen legyen egy kb. 2 cm mély mélyedés, ahová a spenótot öntjük, majd vízszintes lezárásként jöhet a maradék árparéteg. Tegyük előmelegített sütőbe és 20-30 perc alatt süssük 150 fokon. Ha jól kikentük és kiszórtuk a formát, akkor egy kevés hűlés után könnyedén ki tudjuk borítani.
Karfiol pikáns mártásban
Ezt a gyors, finom és egészséges ebédet ki kell próbáljátok! Nagyon finom!!!! Hozzávalók személyenként: 2 maréknyi rózsáira szedett karfiol 2 evőkanál főtt orsótészta 1 csipet majoranna 1 csipet tárkony Szószhoz: 1 dl tejföl 2 csipet tiszta só 1 nagyobb cikk fokhagyma 1 csipet őrölt pirospaprika 2 dkg füstölt sajt 1 db zöld színű paprika (még [...]
Pirított köles saláta fokhagymás sütőtökkel és tofuval
2012. november 19. Zizi kalandjai
Most, hogy bevezettelek benneteket a tofu rejtelmeibe, íme jöjjön egy tofus recept. Készítettem már ilyen meleg, tápláló, gabonával dúsított, vitaminokban gazdag salátát korábban is. Laktató, energiát ad és kiváló arra is, hogy másnap bevigyük a munkahelyünkre ebédre. Én az ilyeneket következő nap meg se melegítem, csak szobahőmérsékletű állapotban fogyasztom.
A köles a legősibb termesztett gabonaféle, Kínában már a rizs fogyasztása előtt fő élelem forrás volt. Szénhidrát-tartalmának jelentős hányada (72%) keményítő, ami szervezetünk számára egy igen jól hasznosítható energiaforrás. A köles fehérje tartalma 10-15%. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Héjában és a héj alatti részben B-vitamin, míg csírájában nagy mennyiségű E-vitamin található. Igen sok kovasavat tartalmaz, továbbá fluort, ként, foszfort, vasat, magnéziumot, káliumot, cinket stb. (Forrás: Jó egészséget!) Tehát érdemes belőle minél többet fogyasztanunk.
Számomra az étel különlegességet az adta, hogy a kölest főzés előtt egy kicsit megpirítottam, ami megváltoztatta az ízét. A köles pirításának ötletét egyik legújabb szakácskönyvemből a Sprouted Kitchen-ből vettem. Került mellé fokhagymával megpirított sütőtök és tofu, valamint a végén tahinis-citromos-chilis szósszal locsoltam meg. Hmmm... mennyei!
A receptet Kata barátnőmnek dedikálom, aki odavan a sós ételekért (jobban, mint az édesekért). Ha túl sok az édes recept a blogomon, ő az, aki mindig felhívja a figyelmemet rá, hogy épp itt az ideje egy sósat is feltennem végre. Kata, na ezt főzd meg! :)
Pirított köles saláta fokhagymás sütőtökkel és tofuval
Hozzávalók:
- 150 g köles
- 300 g kemény tofu, felesleges víz kipréselve belőle
- 350 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 evőkanál tahini (szezámmag krém)
- 2 teáskanál szójaszósz
- 1 teáskanál chili pehely (friss chili is használható ízlés szerint)
- 2 teáskanál sörélesztő pehely (opcionális, kihagyható)
- 1 db citrom leve
- só, bors
- kókuszolaj vagy olívaolaj
Száraz serpenyőben pirítsuk meg a kölest 5 perc alatt. A tofuból préseljük ki a felesleges folyadékot, vágjuk kockákra, a sütőtököt pedig hámozzuk meg és szintén kockázzuk fel (tofuval megegyező méretűre). A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
Tegyük egy tepsibe a tofut és a sütőtököt, sózzuk és borsozzuk meg, locsoljuk meg 2 evőkanál kókuszolajjal és 180 fokon pirítsuk meg kb. 20 perc alatt. 10 perc eltelte után szórjuk rá a felaprított fokhagymát és süssük együtt a végéig. Közben egy lábasban fél liter sós vízben főzzük meg a kölest, majd tegyük félre.
Egy tálkában keverjük össze a tahinit, a citromlével, a szójaszósszal, a chilivel és a sörélesztő pehellyel (ez enyhén sajtos ízt ad neki, valamint a sörélesztő kiváló B12 vitamin forrás).
Egy nagy tálban keverjük össze a főtt kölest, a fokhagymás sütőtökkel és tofuval, locsoljuk meg az öntettel és tálaljuk azonnal.
Zablángos növényi tejföllel
2012. november 18. Mindennapi ételeink
Vasárnap reggel rámtört a lángos-ehetnék. :-) Viszont nem volt kedvem és időm sem kelt tésztával bajlódni. Ezért örültem, hogy találtam a receptet (sajnos nem emlékszem, hol, de ha megtalálom, belinkelem), amelyet kicsit módosítva gyorsan el is készítettem. Hozzávalók - 2 személy részére: 1 csésze zabpehely 3 dl forró víz 1 csipet só 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. lenmagpehely -- 1 marék kesudió 6 gerezd fokhagyma 1 dl víz 1 csipet só 1 kis citromlé Elkészítés: A zabot egy tálba mérjük, és leöntjük a forró vízzel. 30 percig állni hagyjuk, ekkor belekeverjük a lenmagpelyhet. Egy kis tepsit kiolajozunk, és kanállal belelapítjuk a lángos-korongokat (8 db lesz belőle), majd 150 fokon megsütjük, kb. 20 perc alatt, egyszer forgatjuk közben.
Pritaminlekváros-petrezselymes rántott karalábé
2012. november 18. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, mi most hagymás krumplipüré és nyers céklasaláta mellé ettük. Aki vega, valószínűleg, már evett rántott karalábét, most a módosult panír miatt írom le a receptet. Hozzávalók -4 személynek: 4 közepes karalábé 30 dkg finomliszt 30 dkg zsemlemorzsa 10 dkg szezámmag 5-6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. pritaminpaprika lekvár 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A karalábét megmossuk, vékony szeletekre vágjuk. Jól bevizezzük (így ragadni fog rá a liszt). Egy tálba sima lisztet szórunk, a következőbe lisztet+vizet+pritaminpaprika lekvárt összekeverve sűrű palacsintatésztát kapunk. Dúsítjuk még petrezselyemzölddel. A harmadik tálba a zsemlemorzsát és a szezámmagot keverjük össze. A karalábékat bepanírozzuk és olívaolajjal kikent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük (közben egyszer forgatjuk).
Kölesmajonézes vöröslencse pástétom
2012. november 15. Mindennapi ételeink
A tegnapi fasírthoz direkt több vöröslencsét főztem ki, hogy ma hajnalban tudjak belőle pástétomot is készíteni. Nagyon szeretjük hagymás alapra rárakva a turmixolt, fokhagymás főtt vöröslencsét is, amibe a végén kókuszolajat keverek, de most készítettem kölesmajonézes krumplisalátát, és abból megmaradt köles, így ezt is beledolgoztam. Hozzávalók: 5 dkg főtt köles 1 tk. őrölt mustármag 1 ek. citromlé 2 tk.só 1 tk. 100% extra szűz olívaolaj 1 ek. sörélesztőpehely kb. 1 dl víz -- 25 dkg vöröslencse 1fej lilahagyma/vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 2 ek.pritaminpaprika lekvár 1 kisebb csokor petrezselyem Elkészítés: A kölesmajonézt így készítjük el: a főtt kölest összeturmixoljuk a mustármaggal, citromlével, vízzel sörélesztőpehellyel. Sóval ízesítjük. Eközben a vöröslencsét sós vízben megfőzzük. Majd hozzáturmixoljuk a kölesmajonézhez, és ízesítjük petrezselyemzölddel, pritaminlekvárral, átnyomot6 tfokhagymával. Kb. 2 perc alatt összefőzzük.
Kapros-vöröslencsés bulgurfasírt
2012. november 15. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 20 dkg bulgur kb. 1/2 l víz 15 dkg vöröslencse 1 kápia paprika 2 nagy fej vöröshagyma 10 dkg tökmag 2 ek. sörélesztőpehely 6 gerezd fokhagyma 1 csokor kapor 3 tk. só 1 szelet rozskenyér Elkészítés: A kenyeret beáztatjuk. A lenmagpelyhet szintén beáztatjuk. A bulgurt és a vöröslencsét (külön-külön) megfőzzük. A hagymát felaprítjuk és kevés vízen megpároljuk. A tökmagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, majd kávédarálón ledaráljuk. Ezután egy nagy tálban mindent összekeverünk: a megfőtt bulgurt és vöröslencsét, a megdarált magokat, a párolt hagymát, fokhagymát, a lenmagpelyhet, a beáztatott és kinyomkodott kenyeret, a felaprított kápia paprikát és sót. Végük apróra vágott kaporral ízesítjük. Olajjal kikent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük (egyszer megforgatjuk).
Répás-krumplis káposztafőzelék
2012. november 13. Mindennapi ételeink
Ez a tegnapi ebédünk volt, egy finom répafasírttal. Hozzávalók: 1/2 fej édeskáposzta 2 nagyobb krumpli 1 nagyobb sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 l vegimilk 3 tk. köménymag 3 tk. majoranna 3 tk. só 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. liszt Elkészítés: A káposztát megmossuk és legyaluljuk. A krumplit, répát, hagymát meghámozzuk.A répát nagylyukú reszelőn a káposztához reszeljük. A krumplit kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a káposztához. És végül a hagymát is apró kockákra vágva hozzáadjuk a káposztához. Növényi tejjel felengedjük, majorannával, sóval, fokhagymával ízesítjük, olajjal dúsítjuk. Kb. 30 perc alatt megpároljuk. Ekkor elkészítjük a rántást: olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk a lisztet, majd 2 dl növényi tejjel felengedjük. Ezt szűrőn át adjuk a főzelékhez. Összefőzzük és készen is vagyunk :-)
Zsályás lóbableves
2012. november 12. Vegetáriánus receptek
Ősz végi kertrendezés, favágás, ragyogó napsütéses idő. Mivel úgyis kinn vagyunk, az ebéd is készülhet kint, bográcsban. Az előkészítési szakasz után, míg a bab fő, nincs vele semmi dolog, csak a tüzet kell ébren tartani alatta.
Hozzávalók:
- 40 dkg lóbab
- olaj
- 3 nagy fej hagyma
- 1 paprika
- piros fűszer paprika
- őrölt feketebors
- 4-5 ek liszt
- őrölt kömény
- 3 babérlevél
- 1 ág zsálya levelei
- 1 paradicsom
- 20 dkg vékony csíkokra vágott káposzta
- 3 nagyobb krumpli kis kockákra vágva
- 2 cikk fokhagyma
- néhány ek petrezselyem
- egy csipet cukor
- só
A babot minimum 12 órára beáztatjuk, le-lecserélve a vizét.
Az összevágott hagymát és paprikát forró olajon lepirítjuk. Levesszük a tűzről, paprikázzuk, borsozzuk. Belekeverjük a lisztet, visszatesszük a tűzre és pár forgatás erejéig pirítjuk. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett babot, felöntjük vízzel. Beletesszük a babérlevelet, a zsályát, a meghámozott paradicsomot (vagy megfelelő mennyiségű paradicsomlevet), Megszórjuk köménnyel, nagyon picit cukrozzuk, sózzuk. Puhulásig fedő alatt főzzük.
Mikor már majdnem teljesen puha a bab, beletesszük a krumplit és a káposztát is, majd készre főzzük. Utolsó mozzanatként beletesszük az apróra vágott (vagy nyomott) fokhagymát és a petrezselymet.
Bliszkó Viktor
Sáfrányos sütőtök leves
Valami fini meleget kívántam tegnap, és ugye itt van a gyönyörű tök termés Amelyik nem elég édes nyersen, levesként végzi Hozzávalók 4 személyre: 1 kisebb Hokkaido tök 1 fej vöröshagyma 1 csipet sáfrány 1 kk kurkuma 1 szem krumpli 1 diónyi kókuszzsír 1 csipet tiszta só A hagymát kockára vágjuk, majd megpirítjuk a zsíron. Megpucoljuk, [...]
Kesutejfölös káposzta-répasaláta
2012. november 9. Mindennapi ételeink
Mártitól, egyik kedves ismerősünktől kaptam az ötletet. Ő sima tejföllel készíti, de gondoltam, miért ne lehetne vegánosítani. Kukoricás rizst és rántott padlizsánt ettünk hozzá. Hozzávalók: 30 dkg fehér káposzta 10 dkg lilakáposzta 2 közepes sárgarépa 2 fej lilahagyma -- 2 marék kesudió 2 dl víz 3 gerezd fokhagyma 1 ek. citromlé só köménymag sörélesztőpehely Elkészítés: Egy tálba a káposztát legyaluljuk, a répát meghámozzuk és lereszeljük. Elkészítjük az öntetet: a kesudiót összekeverjük a vízzel, sóval, citromlével, fokhagymával, sörélesztőpehellyel, köménymaggal és alaposan összeturmixoljuk. Ezzel meglocsoljuk a salátát, összekeverjük és kb.30percig állni hagyjuk, amígy az ízek összeérnek.
Őszi zöldséges-káposztás magvas minipizzák
2012. november 5. Mindennapi ételeink
Ismét egy tésztaétel. A látszat ellenére nem csak tésztás ételeket eszünk :), de amiket mostanában főzök (tökfőzelék, lecsó, karalábéleves, sütőtökleves, lencseleves, rántott padlizsán, rakott karalábé stb.) már mind-mind szerepel a blogon. Így csak a kiegészítőket írom le. Ezt egy tartalmas leves után ettük. És miért őszi? Mert cékla és dinsztelt káposzta is van benne :-) Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 teljes kiőrlésű liszt 2,5 dkg élesztő 0,5 dl olaj kb. 1-1,5 dl víz 2-2 ek. szezámmag, lenmagpehely -- 1/2 l paradicsomlé 4 tk. bazsalikom 1 tk. majoranna 6 gerezd fokhagyma 2 fej vöröshagyma 2 ek. kukoricakeményítő 25 dkg mexikói zöldség 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 1/2 fej káposzta -- 20 dkg szójasajt Díszítésnek, feltétnek még: gabonakolbász lilahagyma, kápia paprika, paradicsom. Elkészítés: Nagyon egyszerű :-) Az élesztőt mézes vízben felfuttatjuk, majd a lisztekhez öntjük. Olajjal, szezámmaggal, lenmagpehellyel dúsítjuk a tésztát, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy dolgozni tudjunk vele. Bedagasztjuk- félkemény tésztát kell, hogy kapjunk. 1 órát dagasztjuk, eközben elkészítjük a szószt: a hagymát felaprítjuk és vízen megpároljuk. Erre rátesszük a zöldségeket, és nagyon kevés vízen megpároljuk. Majd hozzáöntjük a paradicsomlevet, a fűszereket, olívaolajat, és a kevés paradicsomlével elkevert kukoricakeményítőt is. Összefőzzük őket. A káposztát legyaluljuk, és kevés sóval együtt kevés vízen és olajon megpároljuk. A tésztát lisztezett deszkán kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk, majd köröket szaggatunk belőle. Előbb megkentjük a paradicsomos-zöldséges szósszal, majd rátesszük a dinsztelt káposztát, kevés gabonakolbászt morzsolunk rá, majd ráteszünk 1-1 karika paradicsomot, paprikát is. Végük a reszelt szójasajttal szórjuk meg. 170 fokon, előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Kesudiótejfölt is készítettem rá, mert mi a pizzát ezzel szeretjük :-) Ahhoz 1 marék kesudiót kb. 1 dl vízzel, 3 gerezd fokhagymával és 1 tk. citromlével, és 1/2 tk. sóval, ill. 1 karika kápia paprikával összeturmixoltam. TIPP: Ekkora adagból 8 minipizzát készítettem, a maradék tésztából pedig aszalt paradicsomos cipót. Nagyon finom lett. ( Egyszerűen a megkelt tésztához adtam kis kockákra vágott aszalt paradicsomot, majd cipónak formáztam és kisütöttem.)
Vendégváró falatok: krumplis pogácsa céklával
2012. november 4. Mindennapi ételeink
Nagyon-nagyon csúszik, mert finom :-) Hozzávalók - 16 db-hoz: 4 közepes krumpli 1 ek. kókuszolaj 2 ek. lenmagpehely 2 ek. víz 2 ek. teljes kiőrlésű liszt 4 ek. finomliszt 2 tk. só Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, és felkockázva megfőzzük. Leöntjük a levét. Amikor kihűlt, összetörjük és hozzákeverjük a liszteket, sót, és az előzőleg beáztatott lenmagpelyhet. Alaposan összedolgozzuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagságúra), és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Szükség esetén még lisztet adunk hozzá. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe beletesszük a pogácsákat, majd 15 percig az egyik felüket, 15 percig megforgatva a másik felüket is barnára sütjük. Mi most céklával és fokhagymás kesudiótejföllel ettük, de finom paradicsommal, paprikakrémmel, dinsztelt káposztával, uborkával, paprikával, lilahagymával...vagy csak úgy, leves mellé.
Retekleves (vegán)
2012. november 2. Dulmina tündérkonyhája
A múlt szombaton bevásárolt sörretek nem fogyott el mind nyersen, így a maradékot megfőztem a pénteki készletkisöpréskor. Ez az ízletes leves lett belőle: Hozzávalók 3-4 személyre 2 nagy sörretek (kb. 40-50 dkg) 1 sárgarépa 2 evőkanál olaj 1 gerezd fokhagyma 1 kis csokor kakukkfű levelei 1 teáskanál VegaNatura ételízesítő csipetnyi reszelt szerecsendió csipetnyi törött (zöld) bors 1 evőkanál
PÓRÉHAGYMÁS KRÉMLEVES
2012. november 1. Mit főzzek holnap?
Pirospaprika krém készítése házilag (Piros arany)
Hajdanán a paprikák dísznövényekként pompáztak a nemesi és urasági kastélyok kertjeiben. Ezen megállapításnál arra gondolok, hogy vajon léteznek-e ma is olyan dísznövények, amelyekről még nem, vagy csak alig fedeztük fel, hogy étkezésre is alkalmasak? Bizonyára. Kell, hogy létezzenek. Már csak azért is, mert ahogy éveim számában előre haladok, úgy ismerek meg egyre több és több növényt, amelyről korábban nem, vagy szinte alig hallottam. Például egész gyerekkoromban ismertem, láttam a feketebodzát, de bizony egészen az elmúlt egy-két évig nem tudatosult bennem, hogy mennyire értékes növény, amelyből nem csak lekvárt, de szörpöt is lehet készíteni. Sőt emellett számos betegség "gyógyszere" is lehet. Nos a paprikáról csak ezt az egy mondatot szerettem volna kiemelni. Én örülök, hogy abban a korban élek, amikor tudjuk, hogy ehető, sőt nem csak ehető, hanem különféle módokon felhasználható. Az egyik remek felhasználási módja, a piros paprikából készített paprikakrém, amely ételek ízesítésére (valamint színezésére) kitűnően alkalmas. Ennek az elkészítési módját mutatom most be: A recept: Hozzávalók: 2-3 kg kápia vagy pritamin paprika (akár vegyesen is) só kevés víz üvegek befőzési fólia Elkészítés: A paprikákat megmossuk, majd feldaraboljuk és egy kevés vízen megsózva elkezdjük párolni őket úgy, mint ahogy a lecsót is. Vannak, akik ezt olajos alapon készítik. Én egészségesebbnek tartom, ha nem égetünk, nem hevítünk olajat. Mások pedig hagymás olajon, mint a pörköltet - készítik. Ezt sem ajánlom, ha az egészséges étrend irányvonalát szeretnénk követni. Amikor a paprikák megpuhultak, megpárolódtak, botmixerrel összeturmixoljuk, majd előre elkészített "sterilizált" üvegekbe töltjük a paprikaszószt. Befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal jól lezárjuk és száraz dunsztba fejtetőre állítva megvárjuk, míg néhány nap alatt kihűl. Mikor már nem ad le meleget egyik üveg sem, pincébe vagy kamrába tesszük és szükség esetén felhasználjuk őket. Levesek, mártások, pörköltek, pástétomok ízesítésére nagyszerű "piros aranyunk" lesz, ami bearanyozza ételeink ízét! :)
Gyors káposztasaláta
2012. október 30. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1/4 fej lilakáposzta 1/4 fej fehér káposzta 1 marék savanyú káposzta 1 fej lilahagyma 2 dl paradicsompüré 6 szem aszalt paradicsom 2 ek. sörélesztőpehely 3 tk. bazsalikom 1/2 citrom leve 3 gerezd fokhagyma só -ízlés szerint 2 ek. 100%extra szűz olívaolaj szezámmag Elkészítés: A káposzták külső leveleit leszedjük és megmossuk a káposztákat, torzsájukat kiszedjük. Majd legyaluljuk. Ehhez hozzáadjuk a savanyú káposztát is. A lilahagymát csíkokra vágjuk. Elkészítjük az öntetet: a paradicsompürét eldolgozzuk a sörélesztőpehellyel, bazsalikommal, olívaolajjal, citromlével, sóval, szétnyomott fokhagymával és a szétturmixolt aszalt paradicsommal. Mindezt étkezés előtt 10-15 perccel ráöntjük a salátára. Hasonló recept olvasható és látható A tél ízei szakácskönyvben is.
Őszi rizottó - gombával, almával, dióval
2012. október 27. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 ek olaj
- 3 kis fej hagyma (vörös és lila)
- 1 bögre rizs
- 2,5 dkg apróra vágott dió
- kb. 2,5 bögre alaplé
- 10 dkg szürke tölcsérgomba (vagy más fűszeres erdei gomba)
- 10 dkg őzlábgomba (vagy más enyhébb erdei gomba)
- 2 db kisebb alma
- 2-3 ek petrezselyemzöld
- 1-1,5 ek vaj
- só
Az alaplevet felforrósítjuk, a hagymát felaprítjuk, és forró olajban pároljuk. Hozzáadjuk a rizst és a diót, sózzuk. Kavargatva együtt pirítjuk, míg a rizs üveges nem lesz. Elkezdjük felöntögetni a forró alaplével. A fűszeresebb gombát már ekkor beletesszük, hogy átadja jól az ízét. Az alaplevet folyamatos keverés mellett adagolgatjuk a rizzsel el-eldolgozva, mindig csak annyit, amennyit épp felvesz. Közben megpucoljuk az almákat és durva reszelőn lereszeljük. Mikor a rizs félig megpuhult, mehet bele a többi gomba és az alma is. Az alaplevet adagoljuk, míg a rizs teljesen meg nem puhul. Ha kész, beleforgatjuk a petrezselymet és a vajat, majd 5-10 percig lefedve pihentetjük. Forrón tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Zöldséges, szezámos tészta
Két dolgot szerettem volna enni: ceruzababot és tésztát. Jobban mondva a tésztára a férjem vett rá. Kapta a munkahelyén ajándékba. Igazi olasz tészta. Made in Italy. A ceruzabab mellett tudom, hogy finom a kápia és a lila hagyma, így azok is kerültek a tésztára. Emellett olajban eltett medvehagymával és pirított szezámmaggal dobtam fel a tésztakülönlegesség további ízét. Gyorsan elkészült, finom lett. Elfogyott. A recept: Hozzávalók: 50 dkg ceruzabab 1 nagyobb fej lilahagyma 3 piros színű paprika (kápia, kaliforniai vagy pritamin) egy marék szezámmag 50 dkg tészta (durum, vagy teljes kiőrlésű) víz só Elkészítés: A tésztát lobogó sós vízben al dentére főzzük. Közben a ceruzababot és a felaprított lila hagymát kevés vízen, megsózva, fedő alatt megpároljuk, hozzáadjuk a csíkokra felvágott paprikát. A megfőtt tésztát leszűrjük, majd szezámmagot is pirítunk. A tésztát összekeverjük a párolt zöldségekkel, majd a megpirított szezámmaggal és kész is a finom "tésztasalátánk", amely önmagában is megállja helyét. Én még - amint említettem - olajban ázott medvehagymával is felspéciztem, ez csak ajánlott, de enélkül is finom.
Káposztás-répás-céklás óriás szamósza
2012. október 24. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (15 db óriás lesz belőle) 50 dkg teljes kiőrlésű liszt 40 dkg finomliszt 1,5 dl 100% extra szűz olívaolaj 5 dl víz 1 ek. méz 3 dkg élesztő -- 1/2 fej káposzta 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 2 közepes sárgarépa 3-4 ek.100% extra szűz olívaolaj só-ízlés szerint Elkészítés: Először a tésztát készítjük el: az élesztőt kb. 0,5 dl mézes, langyos vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót összekeverjük, hozzáöntjük a vizet és a felfutott élesztőt. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle. 1 órát kelesztjük, eközben elkészítjük az ebédet (nálunk most töltött paprika) és a tölteléket is.:-) A töltelékhez a répákat és céklát megpucoljuk és lereszeljük (közepes lyukú reszelőn), a káposztát legyaluljuk. Egy edénybe beleöntünk kb. 1 dl vizet, ill. hozzáadjuk az olajat is. Erre rátesszük a lereszelt zöldségeket, sózzuk és fedő alatt pároljuk, majd amikor elfőtte a vizet, dinszteljük. Amikor kicsit odasült és a zöldségek is puhák, akkor lezárjuk. A tésztát lisztezett deszkán kb. félujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Majd vagy szamószaszaggatóval a szokásos módon szaggatjuk/töltjük, vagy köröket szaggatunk, a közepükre teszünk 1 ek. tölteléket, majd összezárjuk a köröket és utána villával megnyomkodjuk a szélüket. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe téve 170 fokon 20 perc alatt készre sütjük.
Vegán pirított mandulás árpa fasírt
2012. október 23. Zizi kalandjai
Imádom a vega fasírtokat. Készítettem már jó néhányat, amelyeknek a receptjét meg is osztottam a blogon. Általában valamilyen gabona adja az alapját, de sokféle mag is kerülhet bele. Kiválóak magukban, szószokba mártogatva, szendvicsbe téve, de akár egy ebéd főfogásaként is. Az alapanyagok sokszínű kreativitásra adnak lehetőséget... már a fejemben van jó néhány új változat.
Ez a pirított mandulás árpa fasírt vegán. Amikor nekikezdtem nem tudtam, hogy kell-e majd bele tojást raknom vagy anélkül is összeállítható lesz. A főtt, majd lehűtött árpa, azonban jó ragasztóként működött, így nem kellett hozzáadnom tojást, hogy összeállítsam a fasírtot, simán egyben maradtak a kis pogácsák.
Próbáljátok ki!
Pirított mandulás árpa fasírt
Hozzávalók:
- 200 g árpa(gyöngy)
- 150 g burgonya, meghámozva, felkockázva
- 80 g mandula, megpirítva
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- só, bors
- teljeskiörlésű zsemlemorzsa
- kevés olívaolaj a sütéshez
A mandulát száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Az árpát kétszeres mennyiségű vízben feltesszük főni. A burgonyát szintén megfőzzük, majd ha elkészült, törjük össze villával. Szórjunk egy tányérra zsemlemorzsát és tegyük félre.
Robotgépben vagy deszkán késsel aprítsuk fel a vöröshagymát, a fokhagymát, a petrezselymet és a mandulát. Öntsük egy tálba, adjuk hozzá az összetört burgonyát és a megfőtt árpát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Vizes kézzel formázzunk gombócokat belőle, lapítsuk el, majd forgassuk meg zsemlemorzsában. Én sütőben készítettem el, így sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem a fasírtokat, meglocsoltam egy kevés olívaolajjal és 170-180 fokon kb. 30 percig sütöttem, amíg megpirultak. Félidőben megfordítottam a fasírtokat, hogy mindkét oldaluk ropogósra süljön. Elkészíthető a tűzhelyen is, teflonserpenyőben sütve egy kevés olívaolajon, ahogyan a quinoa fasírtokat is készítettem. (Mérettől függően kb. 20 db lesz ebből a mennyiségből.)
Zöldséges rizsfasírt
2012. október 19. Mindennapi ételeink
Tegnapról maradt főtt rizsünk, így a mai tökfőzelék mellé elkészítettem fasírtnak :-) Finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1 bögre főtt barna rizs 1 nagyobb sárgarépa 1 kápia paprika 1 marék kukorica 1 marék zöldborsó 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 1 szelet rozskenyér só- igény szerint szezámmag, morzsa 3 ek. lenmagpehely 3 ek. víz 5-6 e. 100% extra szűzolívaolaj Elkészítés: A sárgarépát lehámozzuk és apró kockákra vágva megfőzzük. A kenyeret beáztatjuk, majd kinyomkodás után a rizshez adjuk. A hagymát apróra vágás után megpároljuk. A megfőttsárgarépát is leszűrjük és hozzáadjuk a rizses masszához, majd a kukoricát és az apróra vágott pritaminpaprikát is. Sóval, fokhagymával és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. A lenmagpelyhet vízbe áztatjuk, majd amikor nyálkás lesz, a masszához hozzáadjuk. Legvégül fasírtokat formázunk, szezámmagos morzsába hempergetjük és olajjal vékonyan kikent tepsibe téve 150 fokon egyszer megforgatva 30 perc alatt kisütjük.
Fokhagymás-kesudiós paprikasaláta szójavislivel
2012. október 16. Mindennapi ételeink
Egy egyszerű salátát hoztam ma. Hozzávalók: 4 szem kápia paprika 1 fej lilahagyma 4 rúd szójavirsli 4-5 szál petrezselyem -- 1 marék kesudió 1/2 citrom héja só-ízlés szerint 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A paprikákat és a virsliket is vékonyan felkarikázzuk. Az öntet hozzávalóit alaposan összemixerezzük. Majd tálalás előtt a salátára öntjük. Petrezselyemmel díszítjük. Mi most rakott zöldséges tésztát ettünk hozzá.
Almás zellerleves (laktovegetáriánus)
2012. október 12. Dulmina tündérkonyhája
Bármilyen hétköznapi ebédet feldob ez az ízletes, őszi leves. Hozzávalók 2-3 személyre 1 evőkanál vaj vagy ghí 1 kis fej vöröshagyma 1 kisebb ökölnyi méretű zellergumó 2 közepes alma 1 csapott kávéskanál só 1/4 szerecsendió frissen reszelve 1 kis csokor zellerzöld 1/2-1 dl tejszín Megtisztítjuk és a reszelő nagy lyukán lereszeljük a zellert. Vastag aljú lábasban felolvasztjuk a vajat, és
Chilis bab, chili nélkül - alaprecept
2012. október 11. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a chilis babot, de a chilit nem bírja a gyomrom. Így nálunk borspótló fűszerkeverékkel szokott készülni. Ez egy alaprecept, ami továbbfejleszthető: van, amikor rizzsel esszük, van, amikor tésztával összekeverve, növényi tejföllel és sajttal összesütve, valamikor krumplipüréből készítek kosárkákat, ebbe teszem bele és kisütöm tepsiben, vagy házilag sütött tortillába tesszük. Most csak magában ettük, uborkasalátával és teljes kiőrlésű császárzsemlével. Hozzávalók: 2 doboz Kidney bab 1 doboz kukorica 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 2 dl paradicsompüré 2 tk. kukoricakeményítő só - ízlés szerint 2 babérlevél 1 tk. római kömény Natura borspótló fűszerkeverék 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A hagymákat felkockázzuk és kevés olajon megpároljuk. Majd hozzáadjuk a paradicsompürét, a fűszereket és a 2-3 ek. vízben feloldott kukoricakeményítőt. Összeforraljuk, majd beletesszük a babot, kukoricát és az olívaolajat. 5 perc alatt készre főzzük.
Házi fokhagymás sajt
Ez a sajt is a fehérjés kajcsik sorát hivatott gyarapítani Imádom a sajtot, de mint minden mással, szeretem tudni, hogy mik vannak benne Isteni lett Hozzávalók 70 deka sajthoz: 6 liter friss, házi tej 5 db citrom 1 teáskanál tiszta só 4 nagy cikk fokhagyma A tejet felrakjuk főzni. Nagyon kicsi lángon, és vizezzük ki [...]
Sült padlizsán és tofu pirított magokkal, lucerna csírával
A mai ebédem körüli készülődésem: a kigondolásból az elmosogatásig kb. 15 percig tartott. Nagyon finom étel, könnyű elkészíteni, akár egy gyors vacsorának is megfelel egy munkás nap után. Így készítettem: Padlizsánt szeletekre vágtam, besóztam és befűszereztem egy kis grill és provance-i fűszerkeverékkel (Na-glutamátmentes!), addig előkészítettem a többi hozzávalót, megpucoltam a fokhagymát, felszeleteltem a füstölt tofut [...]
Íme a győztes!
2012. október 9. Gitta nyersétel blogja
A 2. Zöldturmix fesztiválon megrendezésre került nyersétel készítő pályázat első helyezett ételét szeretném bemutatni, fotókkal, recepttel. Simon Márta Viktóriának köszönjük szépen! Le van tesztelve, nagyon finom, és a fotókon is látszik, bizony szép is volt. Cukkíniből készült spagetti avokádós öntettel Avokádós spagetti Hozzávalók: ,,Tésztához: Cukkini Szószhoz: Avokádó: személyenként 1 db Lilahagyma Himalájai só Fokhagyma Őrölt feketebors Himalájai só ,,Sajthoz: Kesudió Himalájai só Öntethez: Tahina (szezámmagkrém) Himalájai só Olaj Lime Kapor Őrölt pirospaprika Elkészítés: A meghámozott cukkinit spagetti formájúra vágjuk és tányérra halmozzuk. A kikapart avokádóhúst ízlés szerinti mennyiségben felaprított, citromlében áztatott lilahagymával, áttört fokhagymával, sóval, borssal, őrölt pirospaprikával ízesítjük, majd a ,,tésztára simítjuk. A 3 órán át vízben áztatott kesudiót aprítógépben áttörjük, sózzuk. A masszát lapos kör alakra formázva a szószos tészta tetejére helyezzük. Az öntethez egy teáskanál tahinát fél lime levével, kevéske vízzel és olajjal apránként simára, krémes állagúra keverünk. Ízlés szerint mézzel édesíthetjük. Apróra vágott friss kaporlevéllel frissítünk a zamatán, majd egyenletesen az étel tetejére csurgatjuk. Pirospaprikával díszíthetjük így elkészült ízekben gazdag egészséges eledelünket. Az étel nemcsak tápláló, de gyorsan elkészíthető, a magam részéről a tökfőzelék nyers változatának tekintem. Hamvas diógolyó Hozzávalók: Dió Mazsola Darált lenmag Citrom Akácméz Kókuszreszelék Elkészítés: A diót és mazsolát aprítógépben áttörjük, citromlével és akácmézzel ízesítjük. Míg elég formázhatóvá nem válik a massza, darált lenmaggal sűríthető. Falatnyi golyókat formázunk belőle, amiket kókuszreszelékbe forgatunk. Édes, lédús szőlőszem társaságában kellemesen oldódik ízlelőbimbóinkon. Jó étvágyat kívánok: Simon Márta Viktória
Sütőtök krémleves
Hűvöskés már az idő, nagyon jól esett ez a finom, meleg, mégis félig nyers leves Hozzávalók 2 személyre: 1 pici Hokkaidó tök 1 pici fej vöröshagyma 1 csipet kurkuma 1 csipet sáfrány 5 dl forrásvíz 1 dl zabtejszín 1 csipet tiszta só 1 ek hidegen sajtolt repceolaj A tököt meghámozzuk,kikaparjuk a belsejét, és kettévágjuk. Az [...]
Tejszínes Tönköly ragu - Barna rizzsel
2012. október 6. Fittanyuka Blog
Ez az a recept amelyet bevethettek a rohanó hétköznapokban, vagy akár egy vasárnapi ebédként. Semmivel nem kerül több időbe az elkészítése, mint egy hagyományos, savasító - húsos ételnek. Az étel főszereplői a : tönköly fehérje és a barnarizs. Mindkettő a szuper egészséges ételek kategóriájába tartozik. A tönköly fehérjéről itt olvashattok részletesen, mivel írtam már róla korábban. És manapság a konyhám egyik kedvelt alapanyaga lett. Tipp: A barnarizs pedig tudjuk, hogy mennyi rostban és ásványianyagban bővelkedik. Továbbá a barnarizs jótékony hatást gyakorol az egész emésztőrendszerre, mivel megnyugtatja és tisztítja. A kínai orvoslás a barnarizst tartja a legkiegyensúlyozottabb gabonafélének, édes íze, semleges energiája tápláló, gyomorerősítő, nyálkahártya bevonó, gyulladáscsökkentő, allergiaellenes hatása miatt. A főtt, sótlan rizs rendszeresen fogyasztva csökkenti a magas vérnyomást, szabályozza a vércukorszintet. A lúgosító étrend egyik fő összetevője. Mindenkinek ajánlom, de leginkább azoknak akik bármiféle gyomor,- bél problémákkal küszködnek, hogy gyakran szerepeljen az étrendjükben. Hozzávalók a raguhoz ( 3-4 főre) 250 g natúr tönköly fehérje ( nem egyenlő a szejtánnal!) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 3 evőkanál kókusz olaj 1 kk kakukkfű 1 evőkanál lenmagpehely 1 kk himalaya só 250 ml kókusz tejszín 125 g barnarizs, vagy basmati barnarizs Háromszoros mennyiségű víz, kevés himalaya só friss, petrezselyem zöld 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olaj A hagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk, a kókusz olajon üvegesre dinszteljük. A csíkokra vágott cukkinit és a szintén csíkokra vágott tönköyfehérjét hozzáadjuk, sózzuk, fűszerezzük a kakukkfűvel, kevés zöld borst is adhatunk hozzá, lefedve pár percig pároljuk. Hagyjuk, hogy a cukkini roppanós maradjon. A kókusz tejszínt elkeverjük a lenmagpehellyel és hozzáadjuk a raguhoz, addig keverjük csak ameddig kicsit besűrűsödik. Hozzáadjuk a préselt fokhagymát. A barnarizst átmossuk és a vízben puhára főzzük. ( gyors főzésű rizsnél ez 45 perc.) Ha megfőtt, hideg vízzel átöblítjük, mint a kifőtt tésztát, hogy ne legyen csirizes. Kevés hidegen sajtolt olíva olajat adunk hozzá és a felaprított petrezselyem zöldjét. Fittanyuka
Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel
2012. október 2. Zizi kalandjai
Helló Október! A hűvösebb idő ellenére is szeretem ezt a hónapot, ugyanis ekkor ünneplem a születésnapomat. Az eső sem zavar, felhúzom ellene a színes gumicsizmámat, belebújok egy vastag garbóba, esernyőt csapok a hónom alá és irány az utca. Máskor meg jó a kanapén kuckózni egy meleg takaró alatt, egy jó könyvet olvasni vagy éppen az egyik kedvenc sorozatomnak egy újabb részét megnézni (már lehet, hogy láttam ötször, de néha jó újra nézni és kacagni megint rajta). Néha főzős műsort nézek, hogy inspirációt gyűjtsek - nagyon hatékony! Az már csak hab a tortán, ha van egy meleg bögre tea vagy forró csokoládé a kezemben.
Miután vizualizáltuk ezeket a képeket, evezzünk kicsit melegebb környékre. Noha zöldbabot még lehet találni a piacokon (múlt hétvégén is láttam a szegedi Mars téri piacon - el is felejtettem, hogy milyen szuper és hatalmas a piac a szülővárosomban) ez a meleg saláta mégis inkább a nyárutót idézi. Ha nem kapunk zöldbabot, pirítsunk padlizsánt hozzá vagy karfiolt. A thai öntet pedig csak tovább melegíti az étel hangulatát.
Egyik hétvégén dobtam össze ezt a tésztasalátát, amikor a hosszúra nyúlt piacozás után nem akartam órákat tölteni a konyhában. Aprítással, főzéssel együtt megvan 40 perc alatt. Az elmúlt másfél hónapos édesség dömping után (már, ami a blogomat illeti) jól jönnek a könnyű, zöldséges ételek.
Hajrá!
Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel
Hozzávalók 2 főre:
Tésztához :
- 200 g soba tészta (használhatunk udon tésztát, rizstésztát is)
- 150 g zöldbab, végei lecsípve
- 2 db közepes uborka vagy 1/2 kígyóuborka, felszeletelve
- 4 db zöldhagyma, felszeletelve
- 6-8 levél bazsalikom, felaprítva
- friss koriander (ízlés szerint), felaprítva
- só
Öntethez :
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 citrom reszelt héja és leve
- 1/2 teáskanál chili pehely vagy egy kis friss chili, felaprítva
- 2 evőkanál rizsecet
- 1 teáskanál nádcukor
- 1 teáskanál szójaszósz
- 1-2 teáskanál pirított szezámolaj
Tegyünk fel egy lábasban vizet (kevés sóval) forralni a tésztának. Közben készítsük el az öntetet. Egy kis tálkában jól keverjünk össze minden hozzávalót és tegyük félre.
Ha forr a víz dobjuk bele a zöldbabot és főzzük néhány percig (4-6 perc), amíg megpuhul, de nem fő szét. Szűrőkanállal szedjük ki egy tálkába, majd a tegyük a vízbe a tésztát megfőni (néhány perc kell csak a soba tésztának, de ha udon- vagy rizstésztát használunk, azoknak is). Szűrjük le és öntsük egy tálba. A közben langyosra hűlt zöldbabot vágjuk fel kisebb darabokra (tetszés szerint vágjuk két vagy három részre). Adjuk a tésztához a zöldbabot, az uborkát, a zöldhagymát és a fűszereket (bazsalikom, koriander). Öntsük rá az öntetet, jól keverjük össze és tálaljuk azonnal.
Napraforgós sárgaborsó-pástétom
2012. október 2. Mindennapi ételeink
Nagyon finom ez a pástétom, pedig tényleg csak összedobáltam, ami itthon volt, de mivel nagyon finomra sikerült, el fogom készíteni máskor is. Hozzávalók: 15 dkg sárgaborsó 2 közepes sárgarépa 1 nagyobb marék pirított napraforgó 1 fej lila(vörös)hagyma 4 kisebb gerezd fokhagyma 1 kisebb csokor petrezselyemzöld 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 ek. sörélesztőpehely só - ízlés szerint 2 tk. majoranna Elkészítés: A sárgaborsót beáztatjuk előző éjszaka, majd majorannás, sós vízben kifőzzük, úgy, hogy a répát is meghámozva, felkockázva hozzáadjuk. Kevés vízen az apróra vágott hagymát megpároljuk. A napraforgómagot pedig olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk. Majd egy tálba tesszük a megfőtt és leszűrt sárgaborsót, répát, a pirított napraforgót, a meghámozott fokhagymagerezdeket, és alaposan összebotmixerezzük. És ezt rádobjuk a hagymára, olajjal meglocsoljuk, sörélesztőpehellyel, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk, majd 2-3 perc összefőzés után lezárjuk és kihűlés után kenyérre kenve fogyasztjuk is.
Vöröslencse leves, jó fokhagymásan
Egy kis meleg levest kívántam ebédre, ez most nem nyers, de nagyon finom. Nincs különlegessége, ugyanúgy készül, mint pl. a bableves vagy borsóleves egy kis reformítással Annyit reformítottam rajta, hogy tényleg nagyon pici rántást kapott: olívaolajban pirított teljes kiőrlésű tönkölyliszttel, és nem tettem bele tésztát. Hozzávalók: vöröslencse, olívaolaj, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, fokhagyma (jó sok), só, [...]
Zabpehelyropogós fokhagymamártással (laktovegetáriánus)
2012. szeptember 28. Dulmina tündérkonyhája
Nálunk most egy hétköznapi ebéd volt, de vendégvárónak is alkalmas ez a kellemesen fűszeres, ropogós gabonafasírt. Hozzávalók 4 személyre a ropogóshoz: 25 dkg apró szemű zabpehely 2-3 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 3 evőkanál Graham-liszt 1 evőkanál szárított zöldfűszer-keverék zsemlemorzsa 4 evőkanál olaj só a mártáshoz: 1 evőkanál ghí vagy vaj 2 evőkanál zabpehelyliszt 1 kis csokor
Zöldséges zakuszka
2012. szeptember 27. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb pástétom. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók: 1 kg padlizsán 4 fej vöröshagyma 3 szem paradicsom 1,5 kg kápia paprika 1/3 kg sárgarépa 2 szem fehérrépa 1 szelet zellergumó 1 fej fokhagyma 5 dl 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint Elkészítés: A hagymákat nagyon apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. A meghámozott zöldségeket sós vízbe téve megpároljuk, húsdarálón ledaráljuk (vagy botmixerrel leturmixoljuk). A padlizsánokat megmossuk, villával alaposan megszurkáljuk és tepsibe téve alaposan megsütjük, majd kihűtjük. Lehúzzuk a héját, és húsdarálón ledaráljuk. A nyers paradicsomot, paprikát is ledaráljuk (botmixerezzük). Mindezt a párolt hagymára tesszük, olajjal meglocsoljuk, sózzuk és alaposan összefőzzük. Frissen is fogyaszthatjuk, de télire is eltehetjük.
Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel
2012. szeptember 26. Zizi kalandjai
Micsoda cím... tart tatin, meg még vinaigrette is. Egyszerűen magyarra lefordítva: céklás pite petrezselymes ecetes öntettel. Extra a név, viszont egyszerűek az alapanyagok, könnyű elkészíteni és még a kezdők is bátran belevághatnak.
A cékla elég mumus a zöldségek között idehaza. Leggyakrabban még mindig savanyúság készül belőle, esetleg saláta vagy céklalé. Pedig egy igazi vitaminbombával (A-, B- és C-vitaminban gazdag) állunk szemben, amely gazdag még káliumban, kálciumban, vasban, kénben és foszforban, kiváló vérképző hatású és még számos egyéb gyógyhatása ismert. Vannak megrögzött rajongói, akik már a chipstől kezdve a céklás kecsketúró mousse-ig, tzatzikiig, a mákos-céklás palacsintáig elég sok mindent készítettek belőle. Süthetünk belőle omlós, puha vegán céklás csokoládétortát, de a levelét sem érdemes kidobni, készítsünk belőle salátát vagy süssük bele egy quiche-be.
Recept a Veg Every Day szakácskönyvből.
Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel
Hozzávalók 2 főre:
Tart tatinhoz :
- 270 g leveles tészta (Tante Fanny-t használtam)
- 350 g cékla (kb. 3 db), meghámozva, 2 cm vastag szeletekre vágva
- 20-30 g vaj (vegánok használjanak olívaolajat)
- 1 evőkanál napraforgó olaj
- 2 teáskanál almaecet
- 2 teáskanál nádcukor
- só, bors
Petrezselymes vinaigrette-hez :
- 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 teáskanál dijoni mustár
- 1 evőkanál almaecet
- 4 evőkanál extra szűz olívaolaj
- csipet nádcukor
Nyújtsuk ki a tésztát, tegyünk rá egy kb. 20-24 cm átmérőjű edényt és késsel vágjuk körbe. Tegyük félre a kivágott tésztát a maradékkal együtt. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
(Ha van olyan serpenyőnk, amelyet betehetünk a sütőbe, akkor azzal dolgozzunk. Ha nincsen, akkor egy sima serpenyőben hevítsük fel az öntet hozzávalóit, a céklát tegyük egy kerek sütőtálba (kb. 20-24 cm átmérőjű legyen) és öntsük rá a vajas, ecetes szószt.)
Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá az almaecetet, a nádcukrot, sózzuk, borsozzuk, keverjük meg, tegyük a felszeletelt céklát a tálba (ha kicsit több a céklánk, mint, ami belefér a tálba, tegyük félre és készítsünk belőle salátát) és öntsük rá a szószt. Tegyünk rá alufóliát és süssük 30-40 percig 170-180 fokon, amíg a cékla megpuhul.
Vegyük ki a kerek tálat a sütőből, helyezzük a tetejére a kivágott tésztát, a maradékot pedig igazgassuk el szélnek, hogy teljesen befedje a cékla szeleteket. Tegyük vissza a sütőbe és süssük kb. 20 percig, amíg a tészta megemelkedik és aranybarnára pirul.
Kivéve a sütőből, hagyjuk legalább 15 percet hűlni. Tegyünk egy nagy tányért a tetejére, bal kezünkkel tartsuk a kerek sütőtálat alulról, a jobb kezünkkel a nagy tányért felülről, majd óvatosan, de gyors mozdulattal fordítsuk a céklás sütőtálat a tányérra. Vegyük le a tepsit róla, locsoljuk meg a pitét a petrezselymes öntettel és tálaljuk azonnal.
Bundás zöldségek mentás-sütőtökös öntettel
2012. szeptember 24. Gitta nyersétel blogja
Zöldségek bundában Egy régebbi potluck-on találkoztam ezzel a nyers étellel, és most eszembe jutott! Milyen jó ötlet, a zöldségeket csak felvágom, meglocsolom, meghempergetem, egy guszta finom könnyű szósz hozzá, és már lehet is enni... Zöldségek: sárgarépa, karfiol, lilahagyma, cukkíni, sütőtök... de lehet más zöldség is, cékla, brokkoli... zöldségek falatnyi darabokra vágva A zöldségeket falatnyi darabokra vágjuk, félretesszük. Bunda 1: 1 marék napraforgó 1/2 kápia paprika só, kevés víz 1 kanál chia mag A napraforgóból a paprikával, sóval, vízzel sűrű szószt turmixolunk. Intenzív íze legyen, mert ez nagyon vékonyan fogja beborítani a zöldségeket, így csak kevés fog belőle a szánkba jutni egyszerre. Ha nem elég intenzív, akkor kicsit íztelen lesz az étel. A turmixolás után beletesszük a chia magot is. Ettől kocsonyás lesz, és rá fog ragadni a zöldségekre. a chia mag még itt nincs elkeverveA szószt jól elkeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre. Jól átforgatjuk, és kicsit állni hagyjuk. Bunda 2: Egy tálba lenmagot, egy másik tálba szezámmagot öntünk. (lehet más magot is használni, pl. darált diót vagy mandulát, tökmagot...) A zöldségek egyik felét a szezámmagba, a másik felét a lenmagba forgatjuk. (lehet egyenként is bíbelődni, én csak úgy átrázogattam), kivesszük és tálra rakjuk őket. A szószhoz turmixgépbe teszünk egy nagyobb darabka sütőtököt, egy-két savanykás almát, pici sót, egy marék mentát, és kevés vízzel simára turmixoljuk. Jó mentás lett! Ebbe a szószba mártogatjuk a zöldség-darabkákat, és már ehetjük is. Jól meg kell rágni, ez igazi kihívás a fogaknak, állkapocsnak! A karfiol volt a legfinomabb... a sütőtök a legkevésbé :(, de a lilahagyma, cukkíni, és a paprika is remek volt. A sárgarépa közepes... Próbáljátok ki!
goldenblog & chililekvár
2012. szeptember 24. Vegasztrománia
"akkor lesz a tiéd, amikor elengeded." - mára már talán a klasszikusnál is több, de mély igazság. idén álltam először lazán a goldenbloghoz. és nem azt mondom, hogy ezért lett a vegasztrománia a zsűri első helyezettje, ez ennél összetettebb folyamat, de ez is része. úgy gondolom, hogy egy díj nehéz műfaj, hogyan is lehet 140 gasztroblog közül egyet kiválasztani? én mindenesetre nagyon örülök és köszönöm, szeretnék jól élni vele. ezúton gratulálok a többieknek is, nyerteseknek, résztvevőknek, és a versenyen nem résztvevő blogoknak is! mindenki adjon formát annak, ami kikívánkozik belőle, abból rossz nem születhet.
az élet viszont nem áll le, sőt, sok minden van folyamatban. palival főzünk, dolgozom ügyeken (mindenről időben értesültök), és fogadom be az új energiákat. ilyen például a lumen zöldség és közösségi szolgáltató, amely röviden egyesíti két nagy szerelmemet, a gasztronómiát és a művészetet, és amelyről hosszabban is fogok majd írni. itt voltam szombaton egy chili-bemutatón, kóstoltam chililekvárt és vásároltam is különféle chiliket. már régóta szerettem volna kipróbálni, úgyhogy itthon elkészítettem a saját chililekvár verziómat, melyhez a goodfood receptjét vettem alapul.
chililekvár
a receptben leginkább az fogott meg, hogy sütőben készül és nem főzni kell. és bármennyire is szerettem volna csak paprikákból elkészíteni, az inkább egy chilis pista lett volna.. így tettem én is hozzá koktélparadicsomot, és bebizonyosodott, hogy nagyon kell és nagyon jó hozzá. lehet játszani a sűrűséggel, a csípősséggel, az édességével, a fűszerezéssel és a darabossággal, nekem most ez lett:
hozzávalók: (250 ml-es üvegenként)
250 g kápia paprika (kb 5 darab) 250 g koktélparadicsom 1 piros cseresznyepaprika kimagozva 3 chili, nekem most: 1 naga folokia kimagozva, 1 thai chili, 1 trinidad parfume 1 cm-es gyömbér lereszelve 1 lila hagyma 2 fokhagyma 2 ek nádcukor (nem akartam édesre) 2 ek balzsamecet só
a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a paprikákat, a chiliket, a hagymát és a fokhagymát késes aprítóval ledaráltam. a paradicsomokat kettévágtam. a kísérletezés miatt külön sütöttem meg a paprikás-fűszeres keveréket és a paradicsomot 25 percig, majd együtt 15 percig, ennek is van értelme, de együtt is működik (akkor rakjunk mindent egy sütőtálba és süssük 40 percig).
sajtokhoz, pirítóssal, szendvicsekbe, tésztához, amihezéppen.
Cukkinis pepperonatával töltött paprika (vegán)
2012. szeptember 21. Dulmina tündérkonyhája
Az idei nyár végén sem hagytam ki az Alexadra könyvesbolt nagy akcióját, és többek között két remek, vegetáriánus szakácskönyvet vettem töredékáron. Egy darabig csak nézegettem őket, aztán ma eljött az éles bevetés is az egyiknek. Jól vizsgázott, így nem rukkolom :) Hozzávalók 4 személyre 8 kerek végű, sárga színű paprika (Blondy) (kb. 3/4 kg) 3-4 evőkanál olívaolaj 1 kis fej vöröshagyma 2
Őszi saláta
2012. szeptember 19. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, érdemes kipróbálni, megkóstolni. Hozzávalók: 1 közepes cékla ugyanannyi sütőtök 2 paradicsom 1/2 füstölt tofu 1 kisebb lilahagyma 1 marék kesudió 3 ek. olívaolaj só - ízlés szerint 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma Elkészítés: A zöldségeket, hagymát, paradicsomokat és a tofut is apró kockákra vágjuk. A diót egy zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk. Az olajat kikeverjük a sóval, sörélesztőpehellyel, átnyomott fokhagymával. Tálalás előtt a salátára öntjük.
Lasagna
2012. szeptember 17. Gitta nyersétel blogja
Csodás, szép és meglepően finom... Kár, hogy a cukkíni és a paradicsom szezonjának a végefelé járunk... de azért még megéri elkészíteni gyorsan ezt a finomságot. Tulajdonképpen nem is kellene másképp hívni ezt az ételt, mint paradicsomos-növényi sajtos rakott cukkíni. De rövidebb a lasagna. Sokan kérdezik tőlem, hogy mik alkotják a rétegeket, és talán a hosszabb megnevezés erre is választ adna. A nyers lasagna-ban a tésztát vékonyra vágott cukkíni lapok alkotják, a töltelék pedig nyersen összeturmixolt zöldségek, diófélék. A végeredmény egy káprázatos, illatos, nagyon finom nyers egytál-étel. Hozzávalók 2 személyre: 2 közepes cukkíni 1/2 fej jégsaláta a paradicsom szószhoz: 20 dkg paradicsom 5 dkg aszalt paradicsom 5 dkg datolya só, friss bazsalikom, fokhagyma, bolognai fűszerkeverék (ez el is hagyható) a magos réteghez: 10 dkg mandula 5 dkg paprika egy evőkanál sörélesztő pehely cukkíni darabok, amik a csíkozásból kimaradtak, max 5 dkg kb 1 dl víz só, petrezselyem, citromlé A tetejére paradicsom karikák, friss bazsalikom levelek A cukkínikből uborka gyaluval hosszú csíkokat vágunk. A két cukkíniből összesen 16 szép szelet lesz. A jégsalátát vékony csíkokra vágjuk. A paradicsom szósz hozzávalóit turmixgépben simára keverjük. Ha a datolya száraz, akkor azt előtte be kell áztatni. A magos réteghez is konyhai robotgépbe tesszük a hozzávalókat, és egy homogén masszát készítünk. A cukkíniből 4 szeletet lerakunk egymás mellé egy kisebb tálba. Erre rászórjuk a jégsaláta felét. Erre a paradicsom szósz fele kerül, majd ismét 4 szelet cukkíni. Erre rákenjük a mandulás krémet, majd újra jön 4 szelet cukkíni. Erre a saláta levelek, majd a paradicsom szósz másik fele. A tetejére ismét cukkíni csíkokat teszünk. Azonnal fogyaszthatjuk.
Csicseriborsó ragu - Magyarosan
2012. szeptember 13. Fittanyuka Blog
Érrendszerünk őre - a csicseriborsó Ha rendben akarjuk tudni az érrendszerünket, akkor a következőket mindenképpen érdemes kipróbálni, és rendszeresen fogyasztani a népnyelvben gyakran bagolyborsóként emlegetett csicseriborsót. Már az ókorban a görögök és a rómaiak is ismerték, és termesztették. Mi pedig újra felfedezzük, mint oly sok elfeledett hasznos táplálékunkat. Amellett, hogy az egészséges, reformtáplálkozás egyik legkiválóbb íz forrása dióra hasonlítható ízével, változatossá tehetjük vele étrendünket. Tipp: A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Ha rendszeresen fogyasztjuk, elérhetjük, hogy vér koleszterinszintünk csökkenjen, így kisebb az esély a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulására is. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalma miatt gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Fogyókúrában magas rosttartalma miatt kedvezően hat a kilók csökkentésében. A lúgosító étrend egyik nélkülözhetetlen tápláléka. Karotin és E-vitamin tartalma figyelemre méltó. 100 g csicseriborsó energiatartalma 1292 kJ, azaz 314 kcal. Halkan jegyzem meg, hogy egyik nagy kedvencem és minden formában szeretem. A másik ajánlatom számotokra a csicseriborsó pástétom, vagyis a humusz, amiből nem győzök eleget készíteni! Ezt a ragut úgy készítjük, hogy a magyaros fűszereket használjuk, amelyek kitűnően illenek a csicseri diós ízéhez. Habár jellegzetes fűszere a római kömény, ezért a fűszerét most is megmutattuk neki:) Nem árt tudni, hogy a csicseriborsót egy egész éjszakára ajánlott beáztatni! Hozzávalók: ( 4 fő részére) 250 g száraz csicseriborsó 3 evőkanál kókusz olaj 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kávéskanál himalaya só 1/2 kávéskanál őrölt kömény 1/2 kávéskanál örőlt római kömény 3 kávéskanál őrölt édesnemes piros paprika örőlt rózsa bors ízlés szerint 2 db egész paradicsom 1 dl víz vegamix A csicseriborsót főzés előtti napon beáztatjuk egy éjszakára. Másnap átmossuk ( annyi vízben ami ellepi ) vegamixes, sós vízben puhára főzzük, lassú tűzön. Majd leszűrjük róla a vizet. A hagymát felaprítjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, együtt pároljuk. Hozzáadjuk a puhára főtt csicseriborsót, hozzáöntjük az 1 dl vizet és a fűszerekkel: paprika, kétféle kömény, összerottyantjuk, lassú tűzön. Amikor kezd besűrűsödni a ragu, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ízlés szerint még fűszerezhetjük. Mivel magas fehérjetartalmú étel és az ételtársításra is figyelünk, ezért egyértelműen zöldséggel együtt fogyasszuk. Amit még adhatunk köretként az az alacsony keményítő tartalmú és könnyen emészthető köles, amarant, hajdina. Fittanyuka
Saláták parlagfű allergiásoknak
A candida diétával anno elég jól megszűntek az allergiás panaszaim. Egészen jó volt a helyzet, azonban ebben az évben sokat kínlódok a parlagfű miatt. Valamiért a nők azon százalékába tartozom, akinek az az állapot felerősíti az allergiáját, és nem az ellenkezője. Ami csodálatos, mert gyógyszert ne szedj, gyógynövényeket korlátozottan használj, közben ne edd a keresztallergéneket. Miközben hónapokig szinte csak a dinnyét és barackot tudtam megenni jóízűen. (Azért nagyon hálás vagyok, hogy ez az időszak még a parlagfű szezon előtt lezajlott, különben nem tudom, hová bújnék.) És emellett kerüld a magas hisztamintartalmú ételeket. Nos, ha ezt mind betartod, valóban jóval könnyebb az életed, tény, hogy nagymértékben! lecsökkenthetőek az allergiás tünetek. Főleg ha a tejtermékeket is el tudod hagyni. Azonban most a várandósság miatt arra is figyelnem kellene, hogy a fehérjebevitel a megfelelő szinten legyen. A magas hisztamin tartalmú ételek között azonban ott szerepel a szója, a hüvelyesek, a sajtok. Persze ez utóbbi nálam nem annyira jelentős, de az előbbi kettő - vegán/vegetáriánus lévén - bizony nagy kiesés lenne, ezért korlátozottan, de fogyasztom. Ennek megfelelően folyik is az orrom. Ezért próbálom meg a többi, szintén magas hisztamintartalmú ételt kerülni inkább. Ilyenek a csokoládé. Na ezt legalább könnyű. :) Ellenben a paradicsom... mikor most érik a tenyérnyi szabadföldi vastag húsú, de lédús, finom növényke! Ha már dinnye nem, legalább ez lenne. A citromot szintén nem tudom elhagyni, maximum nem iszom meg a saláták levét, szerencsére a banánt, ananászt és savanyú káposztát úgysem kívánja ilyenkor az ember. Az olajos magvak már szintén nagyobb gond, a napraforgó parlagfű keresztallergén, azt kihagyom, de a kesudiós ételsűrítések maradnak. Ugyanígy keresztallergének még a tökfélék, az uborka is. Van ahol a paprikát is írják, de nekem az kevésbé problémás. Ilyenkor rengeteg nyersre vágyik az ember, de nehéz még egy salátát is elkészíteni úgy, hogy ki kell hagynod belőle a paradicsomot, uborkát pl. Leírok pár ötletet, hátha segítek valakinek. A legegyszerűbb a natúr káposzta saláta. Nem kell hozzá semmi, csak egy fej káposzta, egy fej lilahagyma, ízlés szerint köménymag, egy ek só és egy ek gyümölcscukor, illetve egy citrom leve. A lelke az egésznek az, hogy a sóval a vékonyra legyalult káposztát addig gyúrjuk, míg jó sok levet nem ereszt, és kicsit megpuhul. Azután ízesítjük, néhány órát állni hagyjuk, és készen is van. Ha variálni akarunk, reszelt répát és paprikakarikákat tehetünk bele. Akiket nem érint a parlagfű allergia téma, kiegészíthetik szeletelt uborkával gyúrás után. Vegyes salátát készíthetünk jégsaláta levelekből, reszelt répából, vékonyra szeletelt paprikából, aprított olajbogyóból és szeletelt lila hagymából. A végén cukros-citromos-sós levet készítünk, összekeverjük, meglocsoljuk dióolajjal, és már fogyasztható is. A karfiol saláta is ízletes tud lenni, egészen más, mint a főtt. Általában az is szereti, aki egyébként főtten nem hajlandó fogyasztani. Itt írtam róla, de ez sem összetett recept. 1 kisebb fej karfiol kell bele, 1-2 szál répa, lila hagyma, petrezselyem zöld és a só-cukor-ciromlé-olaj kombináció. Ez utóbbi összeturmixolva a répával. Répa salátát is csinálhatunk, az sem bonyolult, és ha összeérik kicsit az íze, nagyon finom tud lenni. 4-5 szál reszelt répához egy fej apróra vágott lila hagymát adunk. 1 tk gyümölcscukor, ugyanennyi só és 1 cirom leve ízesíti. A végén valamilyen hidegen sajtolt olajjal locsoljuk meg picit, mert így segítjük a zsírban oldódó elővitamin hasznosulását. Ugyanezt megbolondíthatjuk reszelt céklával is, gyönyörű színeket kapunk. :) Jó étvágyat hozzájuk.
Cukkinivel rakott krumpli (laktovegetáriánus)
2012. szeptember 11. Dulmina tündérkonyhája
A saját kertünkben termett cukkinit és paradicsomot használtam ehhez a könnyű, nyári fogáshoz, mely osztatlan sikert aratott. Hozzávalók 20 x 30 x 5 cm-es tepsihez, 2-3 személyre 1/2 kg krumpli 1/2 kg cukkini 1/2 kg paradicsom 2 gerezd fokhagyma 5 evőkanál olaj 1 marék friss vagy 1 teáskanál szárított zöld fűszer (bazsalikom, kakukkfű, majoránna, petrezselyem stb.) 10 dkg sajt (füstölt házi
új rovat & töltött paprika vegául
2012. szeptember 8. Vegasztrománia
nem szeretném borzolni a kedélyeket.. vagy mégis? ez az a téma, amiről mindenkinek (vegának és nem vegának egyaránt) határozott véleménye van. nem azért lettem vegetáriánus, hogy rántott húst kreáljak szejtánból (nem szeretem), vagy fasírtot szójagranulátumból (furának tartom). de. van olyan, amikor, mint egy kívánós, állapotos nő (nem) megkívánom mondjuk a töltött káposztát. akkor mi van? álszent módon lépjek túl rajta és burkoljam magam abba az állapotba, hogy igazából nem is kell, és győzzem meg magam arról, hogy legyen inkább spenót (egyébként imádom)? ez nem működik, mert akkor igenis a töltött káposztát kívánom, viszont nem eszem húst és nem vagyok jóban a szójagranulátummal. a másik dolog, amire mostanában felfigyeltem (nem is kell nagyon figyelni, dörömböl magától), az az ételallergia. egyre több ismerősöm esik áldozatául a különböző érzékenységeknek. nekik ez viszont nem választásuk, ők miért ne ehetnének az eredetire rímelő, de különböző tiltott hozzávalóktól mentes hasonmást? e két gondolatmenet mentén született meg bennem az elhatározás, hogy elindítok egy rovatot "hagyományos ételek vegául" címmel. a húst nem szójával és társaival fogom helyettesíteni, hanem zöldségekkel, magvakkal. bár a töltött káposzta régebb óra izgat, múlt héten unokatesóméknál megéreztem a töltött paprika illatát, és elvesztem. másnap megcsináltam ezt a verziót, ahol a hús helyett darált zöldségek és darált dió adja a tölteléknek való alapot. töltött paprika vegául hozzávalók (7-8 paprikához) 7-8 tv paprika 1 közepes sárgarépa 1 közepes fehérrépa 1/4 zeller (+a zöldje) 1/4 karalábé 50 g dió 1 fokhagyma 1 tojás 1 csésze (250 ml) rizs 700 ml paradicsomlé (olasz üvegeset szoktam venni, annak pont jó az állaga) só bors cukor a zöldségeket, 1 zellerzöldet, a fokhagymát és a diót robotgépben apróra daráltam. megsóztam, borsoztam, hozzákevertem a tojást és a rizst. a paprikákat kicsumáztam, és nem túl szorosan beletöltöttem a tölteléket. a paradicsomlevet sóval és egy kevés cukorral ízesítettem (ízlés kérdése, lehet olaszosra is venni a figurát), hozzádobtam a maradék zeller zöldjét és felforraltam. beletettem a paprikákat, és nagyon alacsony lángon, fedő alatt 50-60 perc alatt megfőztem. friss fehér kenyérrel az igazi!
Káposztás kocka
Maradt még kölesem, és pirított káposztám is. 2 fokhagyma segítségével újítottam picit a tegnapi recepten;) Nagyon finiiiii Hozzávalók személyenként: 1 evőkanálnyi köles 2 maréknyi reszelt káposzta tiszta só ízlés szerint bors ízlés szerint 1 diónyi kókuszzsír 2 cikk fokhagyma A kölest megmossuk, jól lecsepegtetjük, és egy teflon, vagy vaslábosban natúron addig pirítjuk, amíg finom illat [...]
Füstölt padlizsánpástétom és tartósítás tartósítószer nélkül
2012. augusztus 30. Mindennapi ételeink
Kicsit elmosódott a fotó, ezt én készítettem...Egyelőre 10 kg padlizsánt tettünk el így, de megismételjük. Az egyik üveg nem lett teljesen tele, így muszáj volt megennünk. :-) A pástétom elkészítése roppant egyszerű, azért írom le csupán, hogy pár szóban írjak a tartósítószermentes eltevésről is. :-) Hozzávalók: 1 kg padlizsán 1 dl 100% extra szűz olívaolaj 1 ek. só Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, és villával megszurkáljuk. Majd kint a kertben tűzet rakunk és megsütjük a padlizsánokat (mi üstházon sütöttük). Amikor meghűltek, leszedjük a héját,és egy tálba tesszük a kiszedett belsejét. Ezt vagy botmixerrel pépesítjük, vagy húsdarálón nyomjuk át. Majd egy nagy lábasba tesszük, olajjal meglocsoljuk, sózzuk, és egy órán át főzzük. Eközben az üvegeket alaposan kimossuk, és a kupakokat egy vízzel teli edénybe téve akár 30-40 percig is kifőzzük. Amikor megfőtt a padlizsán, és nagyon jól rotyog, akkor töltjük üvegbe, a fedőt a forrásban lévő vízből vesszük ki (pl. két villával) és tesszük az üvegek tetejére. Fontos, hogy a krém ne legyen túl magasan, ill. amikor beletöltöttük az üvegbe, kevés olajjal locsoljuk meg, ez lepje be. A kupakokat alaposan rácsavarva fejjel levele állítjuk a dunsztba. Így az is kiderül, melyik kupak sérült. :-) 1-2 nap múlva kivesszük. Mi a kimaradt részt szójajoghurttal és apróra vágott lilahagymával ízesítettük, de anélkül is nagyon finom volt. :-)
Céklás hummusz
2012. augusztus 28. Mindennapi ételeink
Hmmmmm, finom és persze egészséges pástétom; és a színe is gyönyörű. :-) Hozzávalók: 20 dkg csicseriborsó 3 gerezd fokhagyma 1 ek. Yoja növényi tejszín 1 ek. tahini só, koriander kevés víz 2 közepes cékla 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára beáztatjuk. majd másnap puhára főzzük. A céklát meghámozzuk és kockákra vágva szintén megfőzzük. Egy magas tálba tesszük a csicseriborsót, céklát, sót, fokhagymát, köményt, tahinit, Yoja tejszínt, és szükséges vízzel alaposan összeturmixoljuk. A végén adjuk hozzá az apróra vágott korianderlevelet.
Kölessel sült zöldségragu
2012. augusztus 27. Mindennapi ételeink
Mai ebédünk lesz ez, nekünk ízlett a kóstoló:-). Hozzávalók: 25 dkg köles 1 nagyobb cukkini 1 nagyobb vöröshagyma 1 kápia paprika 3 db sárgarépa 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1/2 pritaminpaprikás tofu 1 csokor petrezselyem só, majoranna -- 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4-5 gerezd fokhagyma 2 ek. finomliszt 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A kölest a szokásos módon kifőzzük (háromszoros mennyiségű vízbe forráskor beleszórjuk a megmosott kölest, és újraforrástól számítva 3-4 percig főzzük, majd dunsztba tesszük, kb. 1-2 órát). A zöldségraguhoz az apróra vágott vöröshagymát vízen megpároljuk, majd beletesszük a felkockázott répát, cukkinit, paprikát. Vízzel felengedjük, sóval, majorannával ízesítjük. lkészítjük a növényi tejfölt: a napraforgómagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, majd egy mély tálba tesszük és vízzel, fokhagymával, olajjal és sóval ízesítve összeturmixoljuk, folyamatosan adva hozzá a vizet. A lisztet is egyenletesen elmixeljük benne. A megpuhult zöldségekre ezt öntjük rá. Ekkor adjuk hozzá a felvágott petrezselyemzöldet és a tofut is. Egy kiolajozott tűzálló tálba tesszük előbb a kölest, majd rá a ragut. Összesütjük, közepes lángon, kb. 15 perc alatt.A tetejére kendermagot szórtam, erről kicsit később írok. A kölest 5 kg-os kiszerelésben a Vegetár Kft-nél szoktuk vásárolni, nagyon megéri :)
Rózsaborsos Túrókrém
2012. augusztus 23. Fittanyuka Blog
Aki szereti a kencéket, krémeket és mindent amit kenni, mártogatni lehet azoknak melegen ajánlom ezt a receptet. És természetesen azoknak is aki valamilyen oknál fogva nem fogyasztanak tejtermékeket. Gyors, egyszerű, finom! A tofu pedig annyira semleges ízű, önmagában íztelen, hogy minden fűszert, íz világot magába szív, próbáljátok ki! Hozzávalók: 250 g natúr tofu 200 ml kókusz tejszín 1/2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi tört rózsa bors ( vagy ízlés szerint) 2 cikk préselt fokhagyma A tofut sajtreszelőn lereszeljük, a többi hozzávalóval együtt turmix vagy bot mixer segítségével krémesre turmixoljuk. Pirítóssal, zöldségekkel nagyon finom kenni való. Fittanyuka
Morzsával borított cukkini
2012. augusztus 23. Rongybaba konyha
1 kg apró cukkini 2 gerezd fokhagyma 2 marék friss bazsalikom 2 tojás só, szerecsendió a tetejére: 2 marék napraforgó 2 marék mandula 2 púpozott ek GM zsemlemorzsa 1 ek olivaolaj, só A cukkinit felkarikáztam, egy tálban összeráztam alaposan 1 kk sóval és 2 apróra tört fokhagymával, kevés olajon mindkét felét gyorsan átsütöttem. Tűzálló tálba pakoltam, sűrün egymást fedve (egy rétegben), megszórtam a bazsalikommal. Felvertem a tojást, tettem bele egy kevés szerecsendiót és cukkinikre öntöttem. A durvára őrölt magokat összekevertem a morzsával, sóval, olivaolajjal, rászórtam a cukkinikre. A végén ilyen vegán sajtot reszeltem rá. Előmelegített 200 fokos sütőbe toltam kb 10 percre.
Cukkinis ricottás pirítós
2012. augusztus 20. Zizi kalandjai
Ezt a bejegyzést már augusztus 12-én előkészítettem, hogy majd a balatoni nyaralás alatt befejezem és kiteszem. Aztán mégse így történt. Ha hiszitek, ha nem, élvezet volt kivonulni a mátrixból... könyvet olvastam (sokat!), barátokkal találkoztunk, teraszon reggeliztünk és gyertyafényes vacsoráztunk. Friss levegőn enni, falatozni, jó bort kortyolgatni, csendben lenni, egymásra nézni, mosolyogni, hallgatni a madarakat csiripelni... ez az igazi nyugalom, a teljes kikapcsolódás, amikor tényleg az ízeket érezzük és élvezzük.
Nem mentünk étterembe, inkább minden este főztem valami egyszerűt, valami finomat. Az esetek többségében az éttermekben még mindig a rántott sajt, rántott gomba, sajtos tejfölös tészta a vegetáriánus választék. Szeretem ezeket az ételeket is, de elég ritkán kívánom meg.
A strandon viszont nem hagytuk ki a lángost, a kakajós (igen j-vel) palacsintát, a vegetáriánus hamburgert és a főtt kukoricát, Badacsonyban pedig a jó bort a hegy legtetején, ahonnan fantasztikus a kilátás a magyar tengerre!
Ez a pirítós meg csak jött. A kis parcellánkon termett a cukkini és a paradicsom is és valami egyszerűt akartam összedobni. Vettem hozzá ricottát... éreztem, hogy a piros-fehér-zöld jó választás lesz. Friss bazsalikommal és petrezselyemmel fűszereztem. Igazi nyári esti vacsora egy pohár finom fehérbor mellé!
Cukkinis ricottás pirítós
Hozzávalók 2 főre:
- 1 közepes cukkini, kockákra vágva
- 20 db koktélparadicsom, félbe vágva
- 250 g ricotta
- 1 kis fej lilahagyma, felkockázva
- 2 teáskanál dijoni mustár
- fél csokor petrezselyem, felaprítva
- 10 levél bazsalikom, felaprítva
- néhány szelet kenyér
- só, bors
- olívaolaj
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a cukkinit a paradicsommal, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg két evőkanál olívaolajjal. Öntsük ezt a tepsire és 180 fokon süssük aranybarnára (kb. 10-15 perc).
Közben egy tálban keverjük össze a ricottát a lilahagymával, a dijoni mustárral és egy kevés sóval és borssal. A kenyérszeleteket pirítsuk meg, kenjük meg a ricottás keverékkel és kanalazzunk rá a sült paradicsomból és cukkiniből. Szórjuk meg petrezselyemmel és bazsalikommal.
Jó étvágyat!
Zöldbabbal töltött krumpli
2012. augusztus 17. Mindennapi ételeink
A mai ebédből kimaradt 3-4 szem főtt krumpli, ill. a tegnap este mélyhűtőbe eltett zöldbabból is egy adag (nem volt több műanyag itthon), így ma ezt a kettőt variálva készítettem ebédet (vacsorát, ha hazaérünk) holnapra is. Hozzávalók: 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 szem krumpli 1/2 kg zöldbab 1 kápia paprika 1 csokor petrezselyem 10 dkg Viofast növényi sajt (paradicsomos-bazsalikomos ízesítésű) 2 ek. finomliszt 5 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk és vízen megpároljuk. Amikor megpuhult, kevés olajat öntünk hozzá, és még 1-2 percig összefőzzük, erre tesszük rá a felvágott zöldbabot és paprikát, fokhagymát, sót, és kevés vízzel felengedve megpároljuk. Eközben a natúr tofut, a lisztet és a zöldbab levéből egy keveset összeturmixolunk. Ezzel habarjuk be jó sűrűre a zöldbabot, a petrezselymet ekkor adjuk hozzá. Közben a krumplikat félbevágjuk, kibelezzük. A krumplibeleket visszakeverjük a zöldbabhoz. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a krumplikat, reszelünk rá a sajtból és olajozott tepsibe téve magas hőfokon megsütjük (20-30 perc alatt). Friss salátával tálaljuk.
Zeller chips - Avokádó krémmel
2012. augusztus 15. Fittanyuka Blog
Ebből a szuper zöldségből készítettem chipszet, amely kitűnő mártogatoshóz, vagy akár salátákhoz, akár önmagában rágcsálva. Nincsen magas keményítő tartalma, mint a krumplinak, alacsony a zeller szénhidrát tartalma így nem is hizlal, mint a krumpli chips. Frissen elkészítve a legfinomabb, enyhén sózva. Elkészítése egyszerű és kevés macerával jár. Hozzávalók: Tetszőleges mennyiségű zeller himalaya só kókusz olaj szárított bazsalikom A zellert meghámozzuk és zöldség-szeletelő segítségével vékony szeletekre vágjuk. Minél vékonyabb a szelet annál ropogósabb lesz a chipsünk. Bő mennyiségű kókusz olajat hevítünk és a szeleteket belehelyezzük, ügyelve arra, hogy ne legyenek összetapadva. Mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papír törlőre szedjük. Még melegen enyhén megsózzuk. Avokádó krémmel vagy bármilyen más krémmel - pástétommal tálaljuk. Megszórjuk szárított bazsalikommal. Avokádó Krém 1 vagy 2 db avokádó 1/2 citrom leve 200 ml kókusz tejszín 2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1-2 cikk préselt fokhagyma 1 kk himalaya só Az avokádót lehéjazzuk, kiemeljük a magját és a húsát a többi összetevővel együtt krémesre turmixoljuk. Fittanyuka
Diószalámi
2012. augusztus 14. Mindennapi ételeink
Több olvasómnak is ígértem diókolbász receptet, ill. hétvégén férjem egyik nagynénje készített ilyen kolbászt nekünk, ami gyorsan elfogyott és hmmmm, mély nyomokat hagyott bennünk. Így tegnap este nem maradt más hátra, gyártottam pár rúddal itthonra is. Remélem, jól írom le a receptet, emlékezetből, hogy mit is tettem bele. Hozzávalók: 50 dkg pucolt dió 5 ek. búzadara 2 ek. lenmagpehely víz 1-2 fej fokhagyma (mérettől függően) 2 ek. pirospaprika kicsi só, vegamix kb. 30 dkg füstölt tofu 2-3 tk. majoránna 2 tk.őrölt kömény 2-3 evőkanál 100% extra szűz olívaolaj 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér Elkészítés: A diót megdaráljuk. A tofut összebotmixerezzük. A kenyeret vízbe áztatjuk. Fokhagymát megpucoljuk. A lenmagpelyhet vízbe áztatjuk. Majd egy tálba tesszük a tofut, kinyomkodott kenyeret, diót, búzadarát, a víz+lenmagpelyhet, és a fűszereket. Rengeteg fokhagymát nyomunk hozzá. Ha szükséges, vizet adhatunk hozzá (nem akar összeállni). A masszát kb. 30 percig állni hagyjuk. Majd kis rudakat formálunk, melyeket alufóliába csomagolunk. Olajozott tepsibe tesszük, és közepes lángon kb. 20-30 percig sütjük, közben rázogatjuk a tepsit. Majd kicsomagoljuk őket, és így is sütjük. Feltétként is nagyon finom, főzelékek mellé, de szendvicsre is kiváló.
wamp & gyömbéres-diós fehérrépa golyók
2012. augusztus 13. Vegasztrománia
nem is tudom hirtelen, hogy melyik oldalról közelítsem meg a témát.. elsősorban nagyon köszönöm barátnőmnek, sacinak, kedvenc ruhamárkám, a NON+ megálmodójának és tervezőjének (meg persze még csomó minden szuper és kreatív dolog kivitelezőjének), hogy rábeszélt a wampra, és megvalósítottuk a már régóta vágyott és tervezett együttműködést.
5 éve kezdtem írni a blogot. ki akartam engedni magamból azt, ami ki akart jönni. aztán fokozatosan kifejlődött bennem a vega öntudat, és ma már többre vágyom. félreértés ne essék, nem egy vega világot vizionálok (bár az se lenne rossz :), annál sokkal többre tartom az ember szabad akaratát és hiszek az egyén saját fejlődési tempójának fontosságában. de arról nehéz véleményt alkotni, amit nem ismerünk, úgyhogy célom mindenféle fórum és lehetőség bevonásával a vega konyha megismertetése. ez a fehérrépa golyó is olyan reakciókat váltott ki az emberekből, hogy "olyan, mintha hús lenne", vagy "de jó, kérem a receptjét", és "pedig én nagy húsevő vagyok, de ez tök finom". bővítsük ízkönyvtárunkat, engedjük be az elhanyagolt, egészséges, változatos zöldségeket a konyhánkba!
new york cheese cake & gyömbéres-diós fehérrépa golyók a wampon
saci a hónap designere a wampon, ez alkalomból egy új, pure white kollekcióval jelent meg. ehhez komponáltam két fehér ételt, egy egyénre szabott, elvihető new york cheese cake-et, és egy fehérrépa alapú vega fasírtot.
a cheese cake-hez ezt a receptet használtam, másfélszeres mennyiségből lett 20 kis üvegnyi. a fehérrépa golyókhoz pedig ezt a receptet alakítottam át.
hozzávalók: (kb 20 darab golyó, de nyilván attól függ, mekkorára csináljuk)
1 hatalmas, vagy 2 közepes fehérrépa a reszelő nagy lyukán lereszelve / robotgéppel darálva 8 dkg durvára darált dió 1 hagyma apróra vágva / robotgéppel darálva 2 kis tojás 1 zsemle robotgépben morzsásítva só frissen őrölt fehér bors 1 kk gyömbér zsemlemorzsa olaj a sütéshez
én ebbe most nem raktam fokhagymát, nekem nem hiányzott. egy bácsinak igen, szóvá is tette :)
a hozzávalókból összekevertem a "fasírt" alapját. (ha szükséges, további zsemlemorzsa hozzáadásával lehet az állagán változtatni.) kis golyókat formáztam, meghempergettem őket zsemlemorzsában, majd bő, forró olajban aranybarnára sütöttem őket.
nagyon jó volt nyitott emberekkel, vegetáriánusokkal, mindenevőkkel, külföldi érdeklődőkkel, gyerekekkel találkozni, beszélgetni a vegetáriánus életérzésről, köszönöm! reményeim szerint nem ez volt az utolsó wampos szereplésem :)
Nagybani piacon járva...
Még júliusban tettünk egy éjszakai látogatást a nagybani piacon. Életünkben másodjára jutottunk ki. Most is, mint néhány évvel ezelőtt nagyon élveztük. Elsősorban barackért (lekvár és fagyasztás) mentünk, de ottjártunkkor vettünk babok, cukkinit, kukoricát, zacskót:), hirtelen ennyi jutott eszembe. Barátságos emberekkel találkoztunk idén is. Éjjel 12-re már végeztünk is. (10-kor érkeztünk.) Amint nyitották a sorompót, békésen távoztunk. Szerencsére csak előtte volt hatalmas zuhi, piacozásunk elején enyhén szemerkélt az eső, de utána már elállt. Ennek nyomai a képeken is láthatók. Ezért néhol letakarták a zöldségeket. Gyümölcsös képeket nem láthattok, de volt az is, rengeteg, csak kevésbé látványos a rekeszekben megbújó barack, málna, áfonya, stb.
Ha úgy alakulna, mennénk máskor is, de a fagyasztónkban már nem sok hely maradt (Hál Istennek), mivel anyósom kertjéből is kapunk, kaptunk ezt-azt, meg a piaci dolgokból is került bele ez, s az. Csak néhány képet mutatóba teszek fel.
Gyönyörű kápia paprikák nem csak piros,hanem zöld, sárga és sárga-zöld színben. A látvány, s a tudat, hogy létezik ilyen, lenyűgözött!
Raklapokon érkezett zellergumó a zöldjével. A háttérben pedig hatalmas póréhagyma kötegek sorakoztak rendben.
Ki kér egy köteg répát, vagy fehérrépát? Egy évre talán megoldaná a répakérdést a konyhán. A háttérben pedig a kék ponyvával félig letakart teherautó vöröshagymától és lila hagymától roskadozott...
Tölteni való gömbcukkinik. Mindegyik zöld és sárga színekben pompázott.
Amikor elindultunk épp vihar dúlt a városban. Mire a férjem az autóba beszállt, csurom víz lett a pólója.Mire azonban odaértünk, teljesen megszáradt a meleg levegőtől.
Ennek a cukkininek a doboza teljesen elázott a piacon. De nem ezért nem vettük meg.
Igen, a képen nagyon sok uborka és padlizsán látható a rekeszekben. De nem ám ez a lényeg! Hanem a háttérben az a narancssárga valami...
Bizony, nem tévedtek: Sütőtök. Júliusban sütőtököt is árultak a nagybani piacon.
A kép, nem igazán éles, de a lényeg látszik: Egy hordárfickó kétkerekű hatalmas kocsin viszi a már megvásárolt portékát.
Hüvelyesek és magok "osztályára" is rábukkantunk. Mindenféle bab (szójabab is), hüvelyes és dió, mák. Persze minimum 5 kg az, amit venni tudsz itt.
Őstermelői "répacsendélet" :)
3P: Paradicsomos-Padlizsános-Paprikás tészta
Nyámm... Egy újabb finoman elkészíthető és aránylag gyors étel. Tésztát tekintve főzhetünk helyette pl. jázmin rizst vagy vadrizst is. Ez még mindig régebbi recept - legalább is szintén az Elekről hozott padlizsánokból használtam fel hozzá. S meg kell hagynom, óriási paprikákat is szerváltam még ott és akkor egy másik "fóliagazda" veteményeséből. Az a paprika került bele. Szóval részben eleki ebéd lett belőle. :) A recept: Hozzávalók: 1-2 db padlizsán (nekem két közepes méretű volt) 4-5 db paprika 1 hagyma 1/2 l paradicsomlé, vagy sűrítmény fokhagyma olasz, pizza vagy mediterrán fűszerkeverék só Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, majd kockákra vágjuk. (Héja maradhat.) Megsózzuk és várunk legalább egy órát, míg levet ereszt. Közben a hagymát felkockázzuk és kevés vízen megpároljuk. A paprikákat felvágjuk (egyszerűen felkarikáztam). Amikor a padlizsánkockák gyöngyöződnek, levet eresztenek, a levét felitatjuk papírtörlővel, majd a hagymára tesszük a kockákat. Talán érdemesebb szélesebb - laposabb lábost használni, ugyanis a következő művelet a padlizsán puhítása, párolása kevés víz segítségével. Amikor a padlizsán már átpárolódott a hagymán, hozzákeverjük a paprikát, kicsit magukban pároljuk, sózzuk beleaprítjuk a fokhagymát, majd a paradicsomlével felöntjük és fűszerkeverékkel megszórjuk. Amikor a szósz már rotyog (közben keverjük, hogy le ne égjen), a paprikák is megpuhultak, megfőzzük hozzá a tésztát vagy a rizst. Tálalásnál külön-külön tesszük a szószt és a rizst vagy tésztát az asztalra. Salátát is fogyaszthatunk hozzá.
Töltött padlizsán (vegán)
Ezt a receptet pár héttel ezelőtt készítettem el, mivel Eleken az Egészségház kertszomszédjában volt egy óriási "padlizsánsátor", ahol fólia alatt növekedtek a szebbnél szebb padlizsánegyedek. Beszéltem a tulajdonossal és sikerült tőlük vásárolnom pár darabot. Nagyon örültem neki. Így aztán hazaérkezve néhány napig itthon pihentek, míg kitaláltam, bulgurral és a saját húsával töltöm meg őket, felturbózva egy kevés tofuval. A recept: Hozzávalók: - 4-5 közepes méretű padlizsán - 1 hagyma - 1 nagyobb marék bulgur - 15 dkg füstölt tofu - 4 db paprika - ételízesítő vagy só - curry - esetleg fokhagyma Elkészítés: A megmosott padlizsánokat hosszában kettévágjuk és kivájjuk a belső húsát úgy, hogy a padlizsán külső héja lehetőleg ne szakadjon be, ne sérüljön meg. A kibelezett padlizsánokat megsózzuk. A padlizsán húsát felkockázzuk és szintén besózzuk. Megvárjuk, míg a padlizsánkockák levet engednek. (Legalább 1 óra.) Közben felkockázzuk a hagymát, tofut és a paprikákat pedig négy nagy szeletre vágjuk hosszában. A bulgurt miután megmostuk, forró vízben megfőzzük. (Elég, ha ellepi.) A hagymát kevés vízzel megpároljuk és a levet engedett, majd papírtörlővel felitatott padlizsándarabokat a hagymára tesszük. Jól átpároljuk fedő alatt és egy kevés sót vagy ételízesítőt még tehetünk hozzá. Mikor megpuhult a padlizsán, hozzáadjuk a megfőtt bulgurt, majd a tofukockákat. Curryvel, esetleg fokhagymával ízesítjük. A belsejétől megfosztott padlizsánok ez idő alatt már alaposan gyöngyöződnek a bennük lévő víztől a só hatására. Ahogy a padlizsánkockákat felhasználás előtt, úgy ezeket is papírtörlővel felitatjuk. Majd a kész töltelékkel megtöltjük a padlizsánokat. Tetejükre pedig paprikaszeleteket teszünk. (Szerintem a képen hasonlít a sajtra.) Kb. 35-40 perc alatt közepes lángon a paprikák kissé megbarnulnak a padlizsánok tetején. Salátát, vagy csak paradicsomot ehetünk köretként hozzá. Amennyiben száraz lett a padlizsán belseje - érdemes tálaláskor egy kicsit hidegen sajtolt olajjal megkenni. Nekem volt még a főtt kukoricához kevert olajom. Ezt használtuk fel hozzá. Finom, ínycsiklandó íze lett a pikáns olajtól. Sütőpapíros tepsiben sütöttem meg őket, így elkerültem az olaj hevítését.
Karfiolrózsák pikáns lecsós öntettel
Nagyon nagyon meleg van Ilyenkor tényleg csak nyers ételt érdemes enni, mert táplál és frissít Íme, egy isteni, 5 perces kompozíció Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi pici karfiolrózsa Szószhoz 1/2 fej vöröshagyma 1/2 paradicsom 1 paprika 1 kk pirospaprika 1 cikk fokhagyma só ízlés szerint 2 szál majoranna 1 csipet őrölt kömény 1 ek extra szűz [...]
Töltött paprika (Vegán)
Töltött paprika. Kedvencem, éppúgy, mint a zöldborsó főzelék. Sok ételt szeretek ezeken kívül, de örök kedvenceim. Emlékszem, kisiskolás koromban dédimamánál nyaraltam, és nagyon finom töltött paprikát készített, amikor megtudta, ez a kedvencem. Igaz, akkor még simán húsevő voltam és azok hússal készültek, de legalább falusi - dédimamám által nevelt állatok húsából. Több módja is kínálkozik a töltött paprika elkészítésének, még akkor is, ha húsmentesen, sőt tojásmentesen, vegán változatban szeretnénk fogyasztani. Két változatot is megosztok a töltött paprika elkészítési módjáról. LENCSÉVEL TÖLTÖTT PAPRIKA A recept: Hozzávalók: - 8-10 db tölteni való paprika - 2 nagyobb marék lencse - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - babérlevél - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 6-8 szem krumpli - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) - 1 liter paradicsomlé vagy paradicsomszósz Elkészítés: A lencséket, ha lehet néhány órával főzés előtt, vagy előző nap este áztassuk be. Babérlevéllel és sóval vagy ételízesítővel főzzük nagyon puhára. Az a jó, ha a víz lefő róla. Közben van időnk a paprikákat kicsumázni, de óvatosan, hogy be ne szakadjanak, a fokhagymát és a hagymát apróra vágni, valamint a krumplikat is meghámozni. A krumplikat kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. Miután előkészítettünk minden hozzávalót, és a lencse megfőtt, összekeverjük annyi zabpehellyel, valamint az aprított fokhagymával, hagymával, hogy könnyen formázható gombócokat tudjunk készíteni belőlük. Ehhez a masszához keverjük a petrezselyemlevelet, majoránnát, őrölt köményt és lenmagot és borsot. Szükség esetén sózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk. Amikor a töltelék számunkra is finom, a kicsumázott paprikákat megtöltjük a töltelékkel. A maradékból pedig gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Tálalásnál megfőtt a krumplival tálaljuk. A töltött paprikának ez a változata picit tömény a sok lencsétől. A másik változata már szójával készül: SZÓJÁVAL TÖLTÖTT PAPRIKA A recept: Hozzávalók: - 8-10 db tölteni való paprika - 10 dkg szójagranulátum - 15 dkg barna rizs - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 6-8 szem krumpli - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) - 1 liter paradicsomlé, vagy paradicsomszósz Elkészítés: A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Amíg a szója és a rizs elkészül, a krumplit elkészítjük. A krumplikat hámozás után kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült a töltelék, a paprikákat megtöltjük és a maradékból gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Tálalásnál a megfőtt krumplival tálaljuk. Én elkészítettem mindkét változatot. A szójás paprikákat lefagyasztottam és télen a dobozból előszedve egyszerűen csak paradicsomszószban felfőzöm őket.
Főtt kukorica pikáns olajjal
Főtt kukorica. Gyermekkorom emlékeit idézi. Na meg a táborokét. Túrázni mentünk és a tábor konyhásai utánunk hozták a főtt kukoricát, meg a többi ételt. Vagy éppen én voltam a konyhás, aki a munkálatokban részt vett. Valahogy mindig is szerettem a kukoricát. Télen, nyáron. Emlékszem, egyik nyáron a volt főnökömtől kaptam egy csomó csövet. Finom volt nagyon. Zsenge és ízletes. (Köszönöm, így utólag is, ha olvasod. :) ) Most is egész jó áron jutottunk hozzá egy nagyobb adaghoz, így egyértelmű volt, hogy a nyár nem telik el anélkül, hogy kukoricát főzzek. Valami speciális ízvilágra vágytam. Míg fejemben összeállt a kép: készítettem hozzá pikáns fűszerolajat és azzal kentük meg a csövet - mielőtt elfogyasztottuk.
A recept:
Hozzávalók:
1 mély fazék :)
6-8 kukoricacső
zsenge kukoricahéj (ami közelebb van a csőhöz)
víz
Pikáns olajhoz:
1 dl hidegen sajtolt olíva vagy napraforgó olaj (esetleg kukoricaolaj)
1 negyed citrom reszelt héja
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb csilipaprika
1 teáskanálnyi himalaya só
Elkészítés:
A héjuktól és hajuktól megfosztjuk a kukoricacsöveket. Ha nagyon hosszúak esetleg félbe törhetjük őket, vagy ha nagyobb létszámú társaságnak készítjük. Vagy ha nincs elég nagy lábos/fazék otthon, amiben megfőzhetjük.
A kukoricacsöveket egymás mellé és egymásra a fazékba helyezzük. Minden szintet befedünk zsenge kukoricahéjakkal. Tehát a végén kukoricahéjjal zárjuk a sort.
Forró, vagy meleg vizet engedünk rá, közben a kezünket a csöveken tartjuk. Amikor már ellepte a víz a kukoricákat, egy kisebb fedővel, vagy lapos tányérral, tálcával lefedjük őket, így a víz alatt tudjuk tartani őket.
Plusz az egészet lefedjük a fazék tetejével. Így főzzük. Kb. 20-30 perc alatt, ha jó minőségű kukoricánk van, igazán finom, puha lesz a mienk is.
Amíg fő a kukorica, az olajat elkészítjük. A himalaya sót egy kisebb bögrébe, vagy tálkába szórjuk. A negyed citrom héját lereszeljük, a fokhagymákat összenyomjuk, vagy nagyon apróra vágjuk. A csilipaprikával szintén így járunk el. Amikor mindent a kis bögrénkbe tettünk, összekeverjük, majd tetszés szerinti olajmennyiséget öntünk rá. Minél korábban készül el az olaj a kukorica fogyasztásához képest, annál finomabb, markánsabb ízt kölcsönözhetünk neki.
Akár úgy is tovább spirálozhatjuk a konyhaművészetünket, hogy az olajjal megkent csöveket alufóliába csomagoljuk (talán sütőpapír is jó) és sütőben pirosra sütjük. (Vagy kerti grillen).
Én ez utóbbi technikákat két okból kifolyólag nem tettem meg. Az egyik, amióta megjöttem Elekről, igyekszem hevített olajat nem fogyasztani semmilyen formában. (Sajnos ezt nem mindig tudom maradéktalanul megtartani.) A másik indok pedig a tikkasztó meleg, ami napjainkban ismét megtalálja hazánkat. (Nem bánom, inkább ezt választom, mint a telet!:) )
Férjem, aki amúgy is szereti a picit csípősebb ízt, odáig volt az olajos kukoricáért. Mellesleg, ha az olajat így frissen készítjük el, nem lesz csípős. Én kevésbé szeretem a csípős ízt, és pont jó volt az én ízérzékemnek is.
UI: Főzés, kihűlés után levével együtt tegyük hűtőbe, ha másnapra is maradna, mert így nem szárad ki.
Nyári sali
Nem csak a melegebb (még ha tűzforró is) napok miatt kedvenc évszakom a nyár, hanem azért is, mert ilyenkor egy nagyobb adag salátával, ami elsősorban ugye nyers zöldségekből készül, remekül jól lehet lakni, ráadásul egészségesen átmossa a szervezetet. A zöldségekben lévő ásványi anyagok, sók és vitaminok a lehető legtermészetesebb módon kerülnek szervezetünkbe hasznosításra. Igaz, hogy Eleken a legtöbb napom saláta-reggelivel indult. Ezt örömmel tartom itthon is, ugyanis érzem jótékony hatását. Az ember mozgása sokkal könnyedebb, és az emésztés is lényegesen rövidebb idő alatt megtörténhet. Szóval a nyár nálam egyenlő azzal, hogy nem hiányzik a kenyérféle, sem a tészta, de még a gabonákat (mint pl, barna rizs) is csak olykor-olykor fogyasztom. Hiszen ha az ember elszabadul egy piacra, vagy van egy szorgos anyósa :), mint nekem, esetleg saját veteményes kertje (azokat picit irigylem), akkor zöldség-gyümölcs Kánaánban lehet része. Egy ilyen lehetőség pedig adja az alkalmat a mindennapi sok nyers-étel fogyasztására. Ezek közül következzen egy nyári saláta változat. A recept: Hozzávalók: 1/4 fej jégsaláta (másfajta saláta is jó) 2 zsengébb cukkini 4 normál méretű uborka (amit kovászolni szoktak) - 3 paradicsom - 3 paprika - 1 lila hagyma - igény szerint só (himalaya vagy tengeri) és hidegen sajtolt olaj, esetleg magvak, valamint őrölt petrezselyem Elkészítés: A megmosott zöldségeket feldaraboljuk az uborkát és a cukkinit a lila hagymával együtt megfosztjuk héjától, és szintén felaprítjuk. A (jég)saláta leveleit széttépkedjük. Az egészet egy nagy (salátás) tálba tesszük és salátaszedő kanalak, vagy fakanál segítségével összekeverjük. A saláta alapja ezzel elkészült. Attól függően, hogy valaki diétázik-e vagy sem, és milyen diétát folytat, lehetőség van arra, hogy megszórjuk sóval, öntsünk rá hidegen sajtolt olajat, vagy adjunk hozzá magvakat. Én ezt csak apróra vágott petrezselyemlevéllel ízesítettem. Úgy is finom volt. Eleken megesett, hogy őrölt lenmagot és őrölt szezámmagot is szórtam a tetejére. Jó nagy adag lesz belőle. Ha két ember csak ezt vacsorázik, akkor szuper eleség estére. Milyen jó lenne az embereknek a csipszes zacsikat és a sok édességet felcserélni legalább nyár idején ehhez hasonló tévézéshez, filmnézéshez fogyasztott csemegéhez!!! Ezt a salátát fogyaszthatjuk előételként is, amellett, hogy önmagában is laktat. Vagy egy egyszerűbb pörkölt mellé. De elkészíthetjük kerti parti alkalmával egy paprikás krumpli, vagy grillen sütött ételekhez kínálva. Sokan becitromozzák a salátákat. Nem értem miért. Eleken is kértem őket, hogy ne tegyenek citromlevet a salátáimra. Rendesek voltak, mert mindig pohárban külön kaptam meg. Valószínű onnan jön ez a felesleges szokás, hogy az emberek megszokták, a zöld salátát ecetes cukros vízzel fogyasztják... De könyörgöm, citrommal megsavanyítani ezt a csúcsfinom salátát - MINEK? Szerény véleményem szerint esetleg egy kevés sóval sokkal gazdagabb ízvilágban lehet részünk, mint minden egyes zöldségnek savanykás ízt adni. Vagy tévedek? Javítsatok ki! UI: Ha van otthon maradék főtt lencsénk, beleszórva még tovább ízesíthetjük!
Sült zöldségcsiga árpagyönggyel (vegán)
2012. július 30. Dulmina tündérkonyhája
Ez a látványos - és nem kevésbé finom - egytálétel volt a vasárnapi ebédünk. A színes kavalkád alatt ott lapul a köret is, a zöldségek társaságában ízletesre párolódott árpagyöngy. Hozzávalók 3-4 személyre 2 kisebb padlizsán 1 közepes méretű, zsenge cukkini (fontos, hogy ne legyenek kemények a magjai) 4 paradicsom (lehetőleg kemény húsú, nem lédús, például Lucullus) 1 fej fokhagyma 1/2
Kapros-tofus cukkini batyu és egy hét tábor
2012. július 28. Mindennapi ételeink
Még mindig volt egy leveles tésztánk a hűtőben (Zsuzsa hozott nekünk Ausztriából 4 csomaggal) és sárga cukkinink :-). Így cukkinis batyut készítettem. + egy hír: egy hetet nem leszünk: a Balaton mellett táboroztatunk fiatalokat. Nagyon jó lesz reményeink szerint, sok-sok beszélgetéssel, játékkal, feladattal, extrém dolgokkal, kihívásokkal:-) Utána egy napra hazajövünk, majd irány Békés megye, dinnyézésben, paprikában segítés. Szóval mostantól kicsit csendesebb lesz a blog. Hozzávalók: 1 csomag hűtős leveles tészta 1 közepes cukkini 1 csokor kapor só - ízlé szerint 1 kápia paprika 1 lilahagyma -- Növényi tejfölhöz: 1 marék napraforgó víz liszt 2-3 gerezd fokhagyma 1 kis citromlé -- 1/4 pritaminpaprikás tofu , nagyon apróra összevágva Elkészítés: Az apróra vágott hagymát és pritaminaprikát kevés vízen megpároljuk. A cukkinit lereszeljük és hozzáadjuk a hagymához, 5-8 percet összefőzzük. Eközben elkészítjük a növényi tejfölt: a napraforgómagot egy tálas mixerbe tesszük, kevés vizet adva hozzá elkezdjük turmixolni. Ízesítjük citromlével, fokhagymával, és a végén a lisztet is beleturmixoljuk. A cukkinihez ezt hozzákeverjük + a kaprot is beleszótjuk. 1-2 percig jó sűrűre összefőzzük.A tésztából nagyobb köröket szaggatunk, bal felükre rakunk a szószból, majd halmozunk rá a tofukockákból a jobb részt pedig rájuk csukjuk, a széleit alaposan eldolgozva. Olajozott, lisztezett tepsibe téve kb. 30 perc alatt kisütjük (közepes lángon).
Padlizsános tészta (laktovegetáriánus)
2012. július 27. Dulmina tündérkonyhája
A tegnap félretett utolsó padlizsánból készítettem ma ebédre ezt az egyszerű, de igazán ízletes tésztaételt. Hozzávalók 2 személyre 1 padlizsán 2 gerezd fokhagyma 4 dl hámozottparadicsom-befőtt (vagy 1 konzerv) 25 dkg tojásmentes durum spagetti 3 evőkanál olívaolaj 1 teáskanál olaszos fűszerkeverék (szárított szurokfű, borsikafű, bazsalikom, rozmaring) 1/2 kávéskanál csípős paprika (
Grillezett zöldségnyárs (vegán, mézzel)
2012. július 26. Dulmina tündérkonyhája
Eljött a készletkisöprés ideje a hétre bevásárolt zöldségfélék maradékaiból (holnapra még félretettem egy padlizsánt, szombaton meg úgyis jön az utánpótlás). Ebbe az ételbe épp ilyen 'egy kis ez, egy kis az' összeállításban kellettek, kiegészítve a kertben szüretelt koktélparadicsommal. Hozzávalók 2 személyre 1 kisebb padlizsán 1 kisebb cukkini 2 kisebb fej hagyma 3 paprika 36
Szójabab pástétom
2012. július 25. Mindennapi ételeink
Nagyon finom kenyérre kenhető pástétom :-) Hozzávalók: 4 dl főtt szójabab 1 nagy vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor metélőhagyma 1 ek. pritaminpaprikalekvár 2 ek. kókuszolaj 1 ek. vegamix 1 ek. burgonyakeményítő 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A szójababot egy éjszakára beáztatjuk. Másnap 1-2 óra alatt puhára főzzük. A hagymát és a fokhagymát nagyon apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. Ehhez adjuk hozzá a megfőtt, kihűtött és alaposan szétturmixolt szójababot, a pritaminpaprikalekvárt, metélőhagymát, sót, vegamixet, olajat és kókuszolajat. Alaposan összekeverjük.
Fokhagymával sült padlizsánsaláta
2012. július 25. Mindennapi ételeink
Nagyon kellemes saláta, én ma csupán ezt ebédeltem vöröslencse-pástétomos pirítóssal. Hozzávalók: 2 közepes padlizsán 3-4 gerezd fokhagyma 4 db paradicsom 6 db kovászolni való uborka 1 lilahagyma só 100% extra szűz olívaolaj 1/2 citrom leve Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk és vékony karikákra vágjuk. Egy olívaolajjal kikent tepsibe tesszük a karikákat, megsózzuk és közepes lángon kb. 10 perc alatt (egyszer forgatva) megpirítjuk őket. A félidőben tesszük rá a fokhagymaszeleteket. A paradicsomot, uborkát szintén megmossuk, és - a lilahagymával együtt- felkarikázzuk. Majd egy tálba tesszük, meglocsoljuk sózott olívaolajjal, citromlével. Frissen tálaljuk.
Házi falafel
Már régóta szerettem volna kipróbálni, hogy mit tudok alkotni otthon, ami a török kajáldák falafelére emlékeztet. A végeredmény nem tökéletes, de igazán ennivaló! :) A képen én egy kis tejfölt is csempésztem a tortillámra, de a recept alapvetően vegán. Első lépés a tortilla elkészítése. Hozzávalók (kb. 10 db): 2 bögre graham liszt 1 cs. sütőpor/szódabikarbóna 1 tk. só 4 ek. olaj 1-1.5 dl langyos víz 1. A száraz hozzávalókat jól összekeverjük. 2. Hozzáadjuk az olajat, majd lassan, folyamatosan kevergetve a vizet is. Ha jól dolgoztunk, jól formázható tésztát kapunk. 3. 10 kis gombócot gyúrunk a tésztából, melyet 20 percig hagyjunk pihenni. 4. A gombócokat nyújtsuk lapos, kerek formájúvá, melyeket olaj hozzáadása nélkül serpenyőben süssünk készre. Akkor lehet megfordítani őket, amikor elkezdenek felhólyagosodni. A kész tortillákat azonnal fedjük le alufóliával, mert különben nagyon kiszáradhatnak! Ha van időnk, készíthetünk többet is, melyeket nyugodtan le lehet fagyasztani, így legközelebb kevesebb dolgunk lesz! ;) Második lépés a falafel golyók elkészítése, melyet én ezúttal nem csicseriborsóból, hanem sárgaborsóból készítettem el. Hozzávalók: fél cs. sárgaborsó 2 ek. liszt kevés zabpehely 2 kis fej hagyma fokhagyma só, bors, pirospaprika, petrezselyem, római kömény 1. Megfőzzük a sárgaborsót. Egészen addig főzzük, amíg már kezd szétfőni. Ha kész van, picit hagyjuk hűlni, majd botmixerrel vagy villával pépesítjük. 2. Megpirítjuk a hagymát kevés olajon, majd hozzáadjuk a pirospaprikát. 3. A pépesített sárgaborsóhoz hozzáadjuk a megfonnyasztott hagymát, majd ízlés szerint ízesítjük kevés sóval, borssal, köménnyel, petrezselyemmel. Bőven tehetünk hozzá fokhagymát is, nagyon jó ízt ad a sárgaborsónak. 4. Végül keverjünk hozzá zabpelyhet és lisztet, mely felveszi a maradék nedvességet. 5. Gombócokat formálva forró olajban, vagy sütőben sütőpapíron süssük ki őket. A kész tortillát, és falafel golyókat vegyes salátával tálaljuk! Ani
Nyári Mediterrán ( tönköly ) Tésztasaláta
2012. július 22. Fittanyuka Blog
Kivételesen most nem egy zöld salátával jövök, hanem egy laktató, zöldséges tészta-salátával, amely hidegen a legkitűnőbb nyári fogás lehet. Piknikezéshez, baráti összejövetelekhez, kerti sütögetéshez is jó választás. Hozzávalók: 250 g világos tönköly tészta ( orsó vagy penne) himalaya só 1 db kisebb cukkini 4 db közepes paradicsom 2 db paprika 1 d kisebb padlizsán 2 evőkanálnyi kókusz olaj 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj friss vagy szárított bazsalikom, oregánó, majoránna 2 cikk fokhagyma A tésztát enyhén sós vízben al dente állagúra főzzük. A padlizsánt, cukkinit, 2 darab paradicsomot kockára vágjuk és kókusz olajon roppanósra pároljuk. Először a padlizsánt, majd a cukkinit és utoljára a paradicsomot pároljuk . Ízlés szerint sózzuk, belepréseljük a fokhagymát. Félre tesszük hűlni. Miután kihűlt összekeverjük a leszűrt tésztával. Élővé tesszük a salátánkat nyers zöldségekkel: kockára vágott paradicsommal, csíkokra vágott paprikával, utólag fűszerezzük a zöld vagy szárított mediterrán fűszerekkel. Tálalás előtt meglocsoljuk a hidegen sajtolt olíva olajjal. Fittanyuka
Gnocchi tárkonyos, fokhagymás, retekleveles szósszal
A kép készült: 2012.májusHozzáfűzés később.
Vegán hajdinafasírt
2012. július 20. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, amikor épp nem önmagában, kenyérrel és salátával ettük, akkor itthon készített tortillába tettük grillezett tofuval és cukkinivel, paradicsommal. Hm....:-) Hozzávalók: 15 dkg hajdina víz só, majoranna, borsikafű, pirospaprika 1 marék dió 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 szelet rozskenyér 1 ek. pritaminpaprika lekvár 1 kápia paprika 2 ek. lenmagpehely + 2 ek. víz Elkészítés: A hajdinát sós vízben megfőzzük. A diót megdaráljuk. A kenyeret beáztatjuk. A megfőtt hajdinát lehűtjük, hozzáadjuk a kinyomkodott kenyeret, a diót, fűszereket, a vízen megpárolt hagymát és szintén apróra vágott, megpárolt kápia paprikát, a fokhagymát, pritaminpaprika lekvárt. A lenmagpelyhet beáztatjuk és ezt is hozzáadjuk. Végül fasírtokat formálunk, morzsába forgatjuk és olajozott tepsibe téve kisütjük. Naggggyon finom! :-) A hajdinát (csakúgy, mint a kölest, ill. egyéb gabonákat, hüvelyeseket) 5 kg-os kiszerelésben érdemes a Vegetár Kft-től beszerezni, a legolcsóbb.:-) Mi natúr hajdinát használunk, a pörköltnek eléggé jellegzetes íze van, amit mi annyira nem szeretünk :-)
Lilára vágytam
A képek készültek: 2012.május Lila káposzta, lila hagyma, kevés alma, nekem gyömbéres vegán öntettel, Csabinak mustáros, borsos tejfölössel. A szobába csak résnyire sütött be a nap, nem tudtam milyenek lesznek a képek, fotóztam hát az utcára néző ablakból is, majd lelkesen kivittem hátra a kertbe az akácbokorhoz. Később, este kevés olajjal bevont, sütőben sült krumplival ettük.
Tökgolyócskák
Csupa Csoki adta az alapötletet, pici változtatással ez az egyszerű, gyors, és laktató ebéd lett belőle. Köszi Hozzávalók: 1 pici tök, vagy cukkíni 1 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 maréknyi friss kapor 1 kk tiszta só 2 ek sárga lenmag 1 ek zabpehely 1 ek kenyérmorzsa A sütéshez: 1 kis tál prézli [...]
Glancos ganca avagy sütőtökös ganca borsos, pirított hagymával, Fetával, gyömbéres, citromos (vegán) tejszínnel, főtt rózsaborssal
A kép készült: 2012.jan.elején Ezek az ízek együtt...mennyei volt. Karácsonyi hangulatot idézett, még állt a (mű) fa. (A rózsaborsot megfőztem, hogy puhább legyen, aki ezt teszi számítson rá, hogy egy jó része ledobhatja magáról a szép piros héját.) (ganca, sütőtök, rózsabors, karácsony)
Zöldséges árpagyöngy leves
2012. július 19. Vegetáriánus receptek
Ellentétben más, hasonló receptekkel itt a gerslit nem áztatjuk, viszont pirítjuk. Szárazon. Édeskés, enyhén füstös ízt ad majd a levesnek.
Hozzávalók:
- ½ bögre árpagyöngy (gersli)
- 1,5 ek vaj vagy margarin
- 1 fej hagyma
- 1 csipet bors
- 1,5 l víz
- 1 tk só
- 2 db burgonya
- 3 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem
- 2 ek petrezselyemzöld
A gerslit egy serpenyőben zsiradék nélkül átpirítjuk. A hagymát, a burgonyát, a répát és a petrezselymet megtisztítjuk és fél centis kockákra vagdaljuk. Egy fazékban felolvasztjuk a vajat, majd üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a borsot és a gerslit, átkavarjuk, majd megsózzuk és felöntjük a vízzel. Addig főzzük, míg a gersli puhulni nem kezd. Ekkor beletesszük a zöldségeket és tovább főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Elzárjuk és belekeverjük a petrezselyemzöldet.
Ha esetleg nem vagyunk elégedettek a gersli állagával, akkor a fedőt konyharuhával letakarva hagyjuk még párolódni.
Bliszkó Viktor
Majorannás zöldségek tésztapörkölttel
Egyszerű, könnyű, nyári ebéd! Laktató és tápláló Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi főtt orsótészta 5 rózsa karfiol 5 szem koktélparadicsom 1 csipet majoranna 1 csipet tiszta só 1 marék petrezselyemzöld Pörköltalap: 1 fej vöröshagyma 1 ek kókuszzsír 2 csipet tiszta só 2 karika sárga paprika 1 koktélparadicsom A hozzávalókat lepirítjuk a zsíron, és megszórjuk 1 kávéskanál [...]
Fűszeres növényi zsír
2012. július 17. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 15 dkg darált mandula 4 gerezd fokhagyma 6 szál újhagyma 3 kk. 100% extra szűz olívaolaj 30 dkg kókuszzsír só - ízlés szerint Elkészítés: A hagymákat apróra vágjuk és kevés kókuszzsíron megdinszteljük, majd a darált mandulát is - állandó kevergetés mellett - hozzáadva dinszteljük, majd hozzáadjuk a többi kókuszolajat is. Melegen -darabosra - összeturmixoljuk, majd kihűtjük.
Paradicsomos bab (vegán)
2012. július 16. Dulmina tündérkonyhája
Nem voltunk itthon hétvégén, így elmaradt a piacozás, és mivel hétfőn meg nincs piac, abból kellett megoldani a mai menüt, ami volt itthon. Nem csak hogy tej és sajt nincs (ilyen máskor is előfordul), hanem zöldségből is csak hagyma (igaz, az kétféle is - ezt hoztuk most magunkkal a Tanyáról). A befőttállomány sem volt még ennyire karcsú az utóbbi években, de azért akad még ez-az. Az üvegeket
Vegán nyaralóknak - ötletek
3 évvel ezelőtt hirdettem meg itt a blogon egy játékot, melyben arra kértem az olvasókat, osszák meg velünk, hogyan oldják meg a család vegán étkezését a nyaralás alatt, amikor elutaznak. Kaptam néhány nagyon hasznos levelet, és mivel kiemelkedő humora miatt ez az egyik kedvencem a beérkezettek közül, időről-időre újra felteszem ide a blogra, hogy az újabb olvasók is elmerülhessenek benne...:-)) Folyt. köv.... Ildikó 2 gyermekes, tapasztalt vegán anyuka, aki egy náluk bejáratott menüsort osztott meg velünk hihetetlen humorral fűszerezve.:-) Már többször elolvastam, és nagyon jókat derültem rajta.:-)) Az általa megosztott ötletek, és villámreceptek is remekek szerintem, érdemes elolvasni! Íme: Vasárnap: utazás Mi hajnalban indulunk, többnyire 2-3 óra tájékán. Emiatt a reggeli korán van, bár amúgy délig csak gyümölcsöt szoktunk enni. Tehát reggeli: előre elkészített szedvicsek (tormás szotyolakrém (nyers szotyi ledarálva reszelt tormával, sóval, citrommal fokhagymával) Ebédre megállunk és valaholvá kiülünk a szabadba: előre megsütött szejtán szeletek kenyérrel, sok hagymával zöldségekkel. Vacsira már ott vagyunk: (Ha mégsem, akkor vagy eltévedtünk, vagy már ebédre ott voltunk, mert repülővel mentünk). Szóval felteszek rizst , és pirítok hozzá apróra vágott zöldségeket . Másnap, hétfő már kora reggel a tengerben ejtőzünk, mert úgy dukál. Délig csak gyümölcs . Nem keverjük, tehát egyszerre csak egyféle, ez alól Ágoston fiam kivétel, akit alaposan elkényeztetünk, így ő néha Biorganikos marcipánt eszik reggelire, vagy sörélesztő tablettát, esetleg a kettőt együtt. Ebédnél már féltékeny a nagyobbik fiam, Timon hogy ő vajon miért nem rúghat ki a hámból egy kis egészségtelen kajával, így ő fagylaltot ebédel, ami után kb két órát rohangálunk, mert vega fagyi nem terem minden sarkon. Mi többiek, akik ekkor még állhatatosan egészségünk megőrzésén dolgozunk, aznap ebédre tésztát eszünk fohagymás bazsalikomos pesztóval. Vacsorára elkap az anyai szigor és mindenki teljes őrlésű kenyeret eszik vega margarinnal, gabonakolbásszal és salátával. Kedden délig gyümölcs , Ágoston sült krumplit eszik, mert szerinte a krumli legalább annyira gyümölcs, mint az alma, lévén, hogy az is kerek. És ha már meg is lehet sütni, akkor miért ennénk nyersen, ha egyszer úgy pocsék. Mi többiek, beleértve nagyobbik fiamat, akinek a szája szélén ott virít az árulkodó ketchup-folt, dinnyét reggelizünk. Ebédre Ágoston legszívesebben Schüssler sót enne kevéske Bach-virág kivonattal, de ez már az apjának is sok, így megembereli magát és mielőtt benyakalja a magunkkal hozott Schüssler só készletet, hajlandó enni a cukkinikrémlevesből (ez a világ legegyszerűbb levese: cukkini aprít, hagymával párol 20 perc alatt puha, botmixer, só, és szerecsendió kell bele, illetve főtt burgonya, amit eleve belevághatunk, hogy együtt párolódjon. Kis magunkkal hozott zabtejszínnel megbolondítjuk, és lehet elmerülni az élvezetekben). Este elszabadul a pokol és mindenki mást akar enni. Én padlizsánkrémes kenyeret , Timon fiam sült hagymás paradicsomos kenyeret , Viktor párom, zöldséges rizst , Ágoston sörélesztő tablettát málnával. A lakomát némi magunkkal hozott Neurosan zárja, hogy senki ne hányjon éjjel. Szerdán én személy szerint böjtölök, hogy rendbe jöjjön az emésztésem. A többiek is gyümölcsöznek délig , mert a jó példa ragadós. Ebédre egy kis erőleves , ami a világ legegyszerűbb dolga, csak kell hogy vigyünk magunkkkal, az otthoni fűszerkészletből. Egy kis zacsiba beledobálunk: babért, borókát, szegfűborsot, sáfrányos szeklicét, borsot, köményt, szerecsendióvirágot, borsikát, majorannát, kurkumát. Ezeket teatojásban a vízbe tesszük, majd hozzádobáljuk a zöldségeket, amihez csak kedvünk van, de mindent egészben, vagy félbe vágva (zeller, karalábé, répa, fehérrépa, kelkáposzta hagyma, fokhagyma, egy paradicsom, egy paprika, és több kisebb krumpli. Olyan lesz, mint a húsleves, csak egészséges. Legalább 1 óra fővés kell neki, de megéri, és azon kívül, hogy várni kell rá, sok meló nincsen vele. Este étterembe megyünk, mert a tengerparton többnyire lehet találni olyan helyet, ahol tojásmentes tésztából gyártanak spagettit fincsi paradicsomszósszal . Pont eddig tart a böjtöm is, milyen érdekes. Néha még olyan pizzázót is találtunk, ahol nem tejjel és tojással készítették a pizzát, sajtot meg nem kértünk rá. Jól jön néha, ha beszélünk mindenféle nyelveken, mert a pincérek még itthon is nehezen keverednek elő egy valóban vega kajával, nemhogy egy vadidegen országban, ahol nem értjük a nyelvet. Mi nem megyünk be étterembe, ha nem tudunk valamilyen nyelven beszélni a pincérrel, amit láthatólag valóban meg is ért. Vagy keresünk egy indiai éttermet, mert ott sanszos, hogy lesz valami tehénmentes (ezt a hülyeséget! Az ember nem megy be az olasz tengerparton indiai étterembe!) Csütörtök reggel barack, vagy sárgadinnye , ha már augusztus van, akkor szőlő is. Ebédre zöldbabfőzelék, sült szejtán karikákkal . Vacsorára vegazsíros kenyér zöldségekkel, hagymával (vegazsír= otthonról jön velünk: hagyma pirul, jó fél órát, hogy barna és pörcös legyen, majd bele a turmixba, hozzá Marmite krém, (ez egy élesztőkrém), és fűszerek, meg só, kevés hagyma fokhagyma. Isteni! Mindenki szereti. Lehet chilisre is csinálni. Az még finomabb! Péntek délig gyümölcs , mindenki eldönti, neki melyik. Ebédre krumplistészta , rettenetes mennyiségben, mert az nagy kedvenc. Vacsorára zabkása aszalt gyümölcsökkel . Szombaton utazunk , ezért arra való tekintettel, hogy a leírtakon kívül még egy csomó más kaját is megettünk, csak ezeket nem kellett leírni, mert nem kértétek, de a főtt kukoricától kezdve az otthonról hozott három féle süti és kekszig, ránk ugrott legalább hat kiló, nos emiatt a veszett fejsze nyele életérzés miatt felszerelkezünk mindenki kedvenceivel: Viktor párom műzliszeleteket vesz, Timon fiam a hőségre való tekintettel megdobja a szervezetét egy kevés chilis pickle-lel hozzá való chipsekkel , Ágoston marad a jól bevált sörélesztő tablettánál, én pedig szendvicseket gyártok a maradék krémekből . Mire hazaérünk elfogy a Neurosan is, és boldogan szórjuk szanaszéjjel piszkos holmiainkat a nagy szobában, mielőtt felfaljuk az áldott jó nagymama háromfogásos meglepi-vacsoráját, amiből persze egy szem sem marad. De ez már egy másik történet. Jó nyaralást! Ildikó Ennyi volt a mese mára, a következő részben következik még a két játékon kívüli benevezett, Edit és Orsi összeállítása!:-)
Goody-foody-val (is) töltött karalábé
2012. július 13. Mindennapi ételeink
Ismét kaptunk pár csomag Goody-foody-t a Vegetár Kft-től. Tegnap este megkóstoltuk hamburger zsemlébe téve, zöldségekkel, vega majonézzel. Rendkívül finom volt. Ma reggel arra gondoltam, hogy most a rizs mellett marhapörkölt-feelingű Goody-foody-val gazdagítom a töltött karalábékat. Hmmmm, nagyon finom lett. :-) Hozzávalók: 1 doboz Goody-foody marhahús ízű steak 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 tk. pirospaprika só - ízlés szerint 15 dkg barnarizs, hozzá víz 2 ek. lenmagpehely - 3 ek. vízbe áztatva 1 csokor petrezselyem 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj szezámmag - ízlés szerint pár evőkanál rizstejszín 8 db karalábé Elkészítés: A barnarizst a szokásos módon megfőzzük. A Goody-foody alá apróra vágott hagymát párolunk, majd köménnyel ízesítjük, pirospaprikával színesítjük, olajat adunk hozzá és a nagyon-nagyon apróra vágott goody-foody-t. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, petrezselymet és sűrű pörköltet készítünk. Ezt keverjük össze a rizzsel és az előre beáztatott lenmagpehellyel (ez tartja össze). A karalábékat meghámozzuk, teetjüket levágjuk és sós vízben kevés idő alatt enyhén megfőzzük (Annyira, hogy a belsejüket ki tudjuk vájni). Egy kanál segítségével kivájjuk a belsejüket, a megmaradt karalábébelsőből fasírtot is készíthetünk, de én most hozzáadtam a rizses masszához. A tölteléket alaposan összekeverjük és megtöltjük a karalábékat. A tetejüket meglocsoljuk rizstejszínnel, megszórjuk szezámmaggal. Olajozott tepsiben összesütjük. Salátával tálaljuk.
Zabkörözött
Házi zabtejből megmaradt anyagot használtam fel az elkészítéséhez, de természetesen lehet áztatott és összeturmixolt egész zabszemből is, magokból (kesudió, napraforgómag, dió) is elkészíteni. Nagyon finom, ajánlom kenyérre kenve, vagy zöldségekkel mártogatósnak, zöldségekbe töltve, esetleg ahogy én ettem: nyers cukkiniszeletekre kenve. Hozzávalók: zabtejből visszamaradt szárazanyag, fokhagyma, őrölt pirospaprika, kis vöröshagyma, pici bors, kis magtejföl, himalaya só [...]
csicseriborsós cukkini paradicsomsalátával
2012. július 12. A malac nem ebéd
ha töltött cukkinit csinálok, jó formán két dolog határozza meg mindig: 1) mi van itthon 2) mihez van kedvem. szerencsére mivel egy elég semleges ízű zöldségről van szó, bátran lehet kísérletezni, szinte bármit elbír. ez most egy ilyen verzió, remélem szeretni fogjátok, mert én szeretem.
hozzávalók:
- két nagyobb cukkini
- egy konzerv csicseriborsó
- öt-hat szem szárított paradicsom
- fél fej vöröshagyma
- egy-két gerezd fokhagyma
- egy evőkanálnyi a szárított paradicsom olajából
- kevés olívaolaj
- fűszerek: só, színes bors, balzsamecet, friss oregánó és rozmaring
a cukkiniket megmosom, ha bolti egy mosogató dörzsivel is átsikálom biztos ami biztos.
hosszában félbe vágom őket és egy kiskanállal kikaparom a belsejüket. eredetileg fel akartam használni a kikapart részt is, nem szeretek pazarolni, de ezek a cukkinik már elég nagyok voltak, nagy magokkal. így ezt sajnos ki kellett dobni, de cserébe csak a legminimálisabbat kapartam ki (lényegében csak a magházat). egy kiolajozott, tűzálló tálba sorakoztatom a feleket.
a csicseriborsót lecsöpögtetem, majd egy villával nagyjából összenyomkodom.
a hagymát apróra kockázom, a fokhagymát átnyomom a fokhagymanyomón, az aszalt paradicsomot is felaprítom. ez mind mehet a csicseriborsóhoz, kb egy evőkanálnyi paradicsom-olajjal együtt. pici só, bors bőven, egy löttyintésnyi balzsamecet, az oregánót és a rozmaringot is hozzámorzsolom és kész is a töltelék.
a cukkinikbe kanalom, lefedem alufóliával (ez nálam valami dili, arra kellett rájönnöm) és kb 40 percig sütöm 200 fokon. (félidőben leveszem az alufóliát)
a paradicsom saláta meg ennyi:
- négy-öt szem paradicsom
- fél fej vöröshagyma
- két szál zellerzöld
- só, bors, citromlé
a paradicsomot egyenlő kis kockákra vágom, a hagymát is egészen apróra. a megmosott zellerzöldet is felaprítom. mindent összekeverek és ízesítem. paradicsom és zeller, mmm..
Nyers tabulé és piknik a Szent István Parkban
2012. július 11. Zizi kalandjai
Egy újabb nyers étel receptje jön, ami nagyon egyszerű, gyorsan összedobható, kiváló saláta, pita kenyérrel laktató, de lehet grillezett ételek mellé köretként is tálalni. Én ezt vittem vasárnap a Makifood piknikre, amelyet a XIII. kerületi Szent István parkba szerveztek Makiék. Minden félév lezárásakor tart a főzőiskola egy közös csapatépítő, kajálós összejövetelt, amelyen az összes kukta és a Makifood csapat tagjai is részt vesznek.
Rájöttem, hogy imádok piknikezni, akár csak I.-vel romantikusan kettesben :) vagy egy nagyobb csapattal, barátokkal. Az étel közös megosztása, a sokszínűség lenyűgöz, csipegethetek ebből is, abból is, a végére pedig tele vagyok, mint a déli busz. Ti is észrevettétek, hogy a friss levegőn elfogyasztott étel íze mindig más?
A tabulé receptje szinte teljesen megegyezik a blogomon korábban megjelent recepttel. Egyetlen egy alapanyag adja a különbséget, valamint a megadott mennyiségeken változtattam, mert kisebb adagot készítettem.
És akkor rántsuk le a leplet, hogy mitől nyers ez a tabulé...
Nyers tabulé
Hozzávalók 4 főre:
- 1 fej karfiol (kb. 400 g), rózsáira szedve
- 3 csokor petrezselyem, felaprítva
- 1/2 csokor menta, felaprítva
- 4 db paradicsom (kb. 350 g), felkockázva
- 2-3 szál újhagyma, felaprítva
- 150 ml extra szűz olívaolaj
- 100-150 ml frissen facsart citromlé
- só, bors
Attól nyers ez a tabulé, hogy főtt bulgur helyett karfiolt használtam az elkészítéséhez... Szóval a fehér kis apró szemecskék, nem bulgurt rejtenek, hanem karfiolt.
A karfiol rózsáiról vágjuk le a szár részeket (rágcsáljuk el nyersen / dobjuk bele salátába / főzzük bele levesbe) minél jobban. Tegyük robotgépbe a rózsákat és aprítsuk kis szeműre (pont akkorára, mint a bulgur szemek). Öntsük egy tálba és adjuk hozzá a többi alapanyagot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jól keverjük el és tegyük a hűtőbe 2-3 órára, hogy az ízek összeérjenek.
Terülj, terülj asztalkám...
Bulgur- és padlizsánsaláta
2012. július 10. Vera vega konyhája
A Good Food magazin tavaszi számai teljesen lázba hoztak. Tele voltak vegetáriánus, vagy könnyen húsmentesíthető étellel, egyszerűekkel, szuper fotókkal. A júniusi számmal már nem igazán voltam elégedett (vega szemmel), a júliusi számot pedig átlapozás után meg sem vettem. Ez a klassz, gyors recept a júniusi számból van, meleg napokon különösen jól jönnek az ilyen egyszerű ételek. Mindössze annyit változtattam, hogy a kuszkuszt bulgurra cseréltem. Hozzávalók: 1 padlizsán olívaolaj 25 dkg koktélparadicsom 25 dkg bulgur 3 ek citromlé 1 kis fej lilahagyma 17 dkg fetasajt (vagy növényi sajt) friss bazsalikom A padlizsán karikákra vágtam és 200 fokra előmelegített sütőben olívaolajjal megkenve 5 percig sütöttem. Ekkor hozzáadtam a koktélparadicsomot, azzal még 15 percig sütöttem. A bulgurt sós vízben megfőztem. Hozzákevertem 2 ek olívaolajat, a citromlevet, a kockákra vágott lilahagymát, majd a zöldségeket és a sajtot. Bazsalikommal megszórva tálaltam.
Sült cukkini nyers zöldségekkel
Egyik nap vacsorára fogyasztottam: sült cukkinit nyers zöldségekkel A felkarikázott cukkinit besóztam…. Olívaolajba reszeltem bőven fokhagymát, fűszereztem, és beleforgattam a cukkini szeleteket. Hagytam állni kb. fél órát, majd kisütöttem őket apróra vágott hagymával együtt. Tetejére szezámmagot szórtam. Friss zöldségekkel körítettem: retek, uborka, paradicsom. Finom volt, de szerintem kezdek elszokni ezektől az extrém sós ízektől is [...]
Zöldséges Frittata
2012. július 6. Fittanyuka Blog
Frittata - sültet jelent olaszul, nem meglepő, hogy ez egyben egy olasz recept:) Természetesen az eredeti recept sok tojással készül és átmenet a csőben sült és az omlett között. Régóta találgatom, hogy milyen alternatívával tudnám finoman elkészíteni ezt a receptet. A sárgaborsó lisztre jutott a választásom, mivel több, eredetileg tojásos receptet készítettem el sárgaborsó liszttel. Nagyon finom lett és ajánlom mindenkinek aki valamilyen okból kerülné vagy elhagyta a tojást. Kedvünkre gazdagíthatjuk tetszőleges zöldségekkel. Ez a recept padlizsánnal, paradicsommal, zöld hagymával és cukkinivel készült. Gazdagíthatjuk gombával, spárgával, vagy éppen a szezonális zöldségekkel. Melegen,-hidegen egyaránt fogyasztható. Hozzávalók 2 db közepes paradicsom 1 db kisebb padlizsán 2 szál zöldhagyma 1 db kisebb cukkini 300 g sárgaborsó liszt 3,5- 4 dl víz 1 kk himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors 1 kk szárított kakukkfű 1 kk foszfátmentes sütőpor 2 dl növényi tejszín kókusz olaj növényi sajt a tetejére A zöldségeket felkarikázzuk, kivéve a paradicsomot és kevés kókusz olajon előpirítjuk, puhítjuk, sózzuk. Törekedjünk arra, hogy roppanós maradjon a cukkini, ezért először a padlizsánt pároljuk a hagymával. A lisztet a sütőport, sót, zöld borst, kakukkfüvet összekeverjük, majd a vízzel, növényi tejszínnel összedolgozzuk. Egy hígabb sűrűségű masszát kapunk. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, el egyengetjük benne a zöldségeket, ráöntjük a sárgaborsó lisztes tésztát. A felkarikázott paradicsomot a tetejére tesszük. Én megszórtam reszelt, növényi sajttal, elhagyható, de így finomabb:) Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Fogyasztható önmagában vagy friss salátával. Hidegen szeletelhető. Fittanyuka
Mandulás-citromos karfiol
2012. július 4. Rongybaba konyha
Zöldfűszeres vízben (nem puhára) főztem a karfiolt, közben összeturmixolltam egy szűk marék napraforgót, egy bő marék manulát, egy gerezd fokhagymát, sót, egy citrom levét és annyi vizet, hogy sűrű massza legyen. Ezzel leöntöttem a karfiolokat és a sütőben grilleztem. Hozzá barnarizs és saláta.
Eleki Egészségközpont 3. rész
2. nap napközben:
Ahogy tegnap ígértem, leírom a gőzpakolásról szerzett tapasztalataimat, mielőtt a gőzpakolásra elindulok. Tehát egy masszázságyra feküdtem, csak éppen nem masszázs várt rám. A felső testet kellett szabaddá tenni a ruháktól. Ezt követően kezelőm 2 vagy 3 törölközőt félbehajtva a hátamra helyezett. A törölközők egymáson feküdtek, tehát 4-6 réteg törölközőre rakta rá a felforrósított textilköteget. Majd egy nagy lepedővel letakarta a testemet, végül egy takaróval is úgy, hogy a lábfejem kinn volt a ,,dunsztból. Ha jól emlékszem, 3 percig engedte, hogy átmelegítse nem csak a derekamat, a gerincem környékét, hanem az egész testemet ez a gőzpakolás. Ezt követően hideg vizes kisebb törölközővel áttörölte a felmelegített hátamat, majd újból megismételte a gőzpakolást. Ez - ha nem tévedek - öt alkalommal ismétlődött meg. Nagyjából egy órát vett igénybe. Annyira ellazultak az izmaim, hogy olykor-olykor be is aludtam a kezelés alatt. Aztán felébredtem a hideg dörzsire.
1. kép: A szövetek, textíliák ebben a fém "dobozban" forrósodnak fel.
2. kép: A fém "doboz kívülről látható, a forróság a vezetéken keresztül érkezik.
3. kép: Többszöri nyitogatást követően a kb. 50 C fokos meleg már "csak" 44 C fokot mutat.
4. kép: A törölközők, amik tetejére a forró szövetet helyezik.
Az érdekessége, hogy a gőzpakoláshoz szükséges forró textíliák egy vastag falu fém ,,ládában kerülnek felforrósításra. (Ld:képek.)
Ilyen kezelést nem csak én kaptam. De szobatársam teljesen más kezelési móddal kerül gyógyításra. Neki az arcüregét kellett tegnap gőzölnie, ma pedig forró és hideg vizes váltakozással kap ,,arcfürdőt, amihez valami búvárpipa (?) is jár, a víz és a nyelőcső találkozásának megelőzésére. 3-5 perc körül a meleg vízben, max. fél percig pedig a hideg vízbe kell az arcát tennie. Érdekes. Számomra az.
Ami a mai kaját illeti... Reggeli ébredésemről beszámoltam, az alapján, hogy kevésbé voltam éhes.
A reggeli áhítat után kezelőm készített nekem egy zöld ,,löttyöt. Préselt petrezselyemlevél, 1 dl paradicsomlé és zöld alga por került kikeverésre. Sós íze volt, enyhén paradicsomos és petrezselymes. Mivel fél pohár sem volt, túlélve megittam kortyolgatva. Aztán idővel jött a reggeli. A fotón látható. Az ebéd pedig, nem sokkal különbözött a reggelitől, de azért arról is mutatok fényképet. Sajnos egy nagyobb része erősen citromos volt, így nem is ettem meg mindet, de a cukkini nyersen is finom volt.
A reggelim: cukkiniszeletek, jégsalátalevelek.
Az ebéd előétele: reszelt cukkini fokhagyma és só ízesítéssel.
Ez a főfogás: saláta, ruccola, cukkini, paprika, lilahagyma. Csinos volt, csak nagyon citromos. :(
A salátához "köret" is járt: zellerszár. Nem tudom, vicces, vagy elgondolkodtató, vagy mindkettő?
Másfél órája elfogyasztottam. Éhes vagyok-e? Az igazság az, hogy egyikkel sem laktam túl jól. Éhes csak olyan szinten vagyok, hogy vágyom a ,,normális kajára. Egy jó kis borsófőzelék, na az tuti jól esne. A gyomrom nem kíván semmit különösebben. Ez utóbbit is csak a megszokás mondatja velem, hiszen egy hétköznapi ember jellemzően nem így táplálkozik, még ha úton is van a vegán táplálkozás felé. Szóval ez nyers koszt. Ami a folyadékbevitelemet illeti... Tegnap kibírtam tea nélkül (nem kötelező), vizet ittam. Peridotot (lúgos víz, éhgyomorra kifejezetten ajánlott) és tisztított helyi vizet. Mint a legelső bejegyzés elején a települést bemutattam, Gyula itt van a szomszéd helység. Nos a víz, képzelhetitek... Hiába tisztított víz (valami ozmózisos, ami be van építve a mosogató mellé), ugyanis az íze és a bukéja egy az egyben olyan, mintha a gyulai fürdőben lubickolnék. Ezek után már persze reggel nem bírtam más vizet inni. Szobatársamtól kaptam egy pohár hideg peridotot - éhgyomorra jól jött, de elmentem az egyik boltba venni magyar ásványvizet - olyat, aminek alig van íze. Azt iszogatom, szigorúan betartva az egészséges ivás szabályát: étkezés után bő egy órával iszom először. Így nem zavarja meg a gyomrot az emésztésben a folyadék. Ezt annak is ajánlom, aki nem böjtöl, nem diétázik, stb.
Ellenben örülhetek, mert ma már táplálékhoz jutottam. Viszont van olyan vendég, akinek a böjtje ma indult el, így nem ehetett velünk.
Már csak annyit akartam írni, hogy külön diétája van a pajzsmirigy, cukor, rákos, stb. betegséggel küzdő embereknek. Ez alapján nem mindenkinek egyforma az étel, amit reggel-délben- este elfogyaszt. Én ma nem vacsorázok - ez a rendelet.
Most készülök a gőzpakolásra, aztán ha lesz időm, még élessé teszem ma a bejegyzésemet. Lett időm...:)
polenta pogácsák
2012. július 1. Rongybaba konyha
finom, gyors nyári ebéd salátával és friss zöld fűszerekkel (kakukkfű, bazsalikom, rozmaring). Két bögre kukoricadarát megfőztem 3 bögre vízben + 1 bögre rizstejben, hozzákevertem egy kanál pálmazsírt. Sütőpapíron kinyújtva pogácsaformákat szaggattam, a húsevőknek szalámival, a többieknek szimplán vegán (szója)sajttal és mindenkinek paprikával, hagymával, fűszerekkel kicsit meggrilleztem a sütőben.
Cukkíni-spagetti
Maradt tegnapról 1/2 cukkinim, nagyon meleg is van, így ez a finom, hűsítő ebéd lett belőle Hozzávalók személyenként: 1/2 cukkíni 2 fej vöröshagyma 1 dl nyers paradicsompüré só pirospaprika 3 bazsalikomlevél pici metélő petrezselyem 1 csipet oregánó 1 sárga paprika 2 evőkanál pirított szezámmag 1 evőkanál kókuszzsír A cukkínink felét összeturmixoljuk a meghámozott vöröshagymával, és [...]
Vegyes sali paradicsom öntettel
Csak valami könnyű vacsira vágytam, így kimentem a kertbe, szedtem egy kis jégsalit, rukkolát és bazsalikomot….. Hozzávalók: 1/2 marék jégsaláta 1/2 marék rukkola 1/2 marék áztatott dió 1 evőkanál pirított szezámmag Paradicsom öntet: 2 db paradicsom 3 levélke bazsalikom 1 kk oregánó 1 csipet só 1 evőkanálnyi citromlé 1 kávéskanál Xilit 1 cikk fokhagyma 1 [...]
Cukkini omlett, tojás nélkül
2012. június 25. Mindennapi ételeink
Nagy Zsuzsa húspótlós receptes könyvéből származik ez a recept. Hozzávalók (jó sok lesz belőle): 1 csésze zabliszt 1 csésze finomliszt 1 közepes cukkini, lereszelve min. 3-4 fokhagyma, szétpaszírozva só - ízlés szerint nálam 1 csokor petrezselyem 1/2 dl olaj víz, amennyit felvesz Elkészítés: A cukkinit lehámozzuk és tökgyalunk lereszeljük. A liszteket, olajat, sót, vizet és a cukkinit összekeverjük, sűrű palacsintatésztát kapunk. Ebbe beletesszük a fokhagymát, apróra vágott petrezselymet. Olaj nélkül kerámia v. teflonsütőbe kanalazzuk a tésztát, és mindkét oldalát kisütjük. Magába, salátával, vagy főzelék mellé is finom.
Trikolor mininyársak
2012. június 22. Mindennapi ételeink
Könnyű nyári ebéd vagy vacsora ebben a nagy melegben, egy kis pirítóssal és salátával. Hozzávalók: 1 nagy cukkini 1/2 medvehagymás tofu (lehet más ízesítésű is, bár ez nagyon pikáns, finom ehhez) 5 szem aszalt paradicsom só 100% extra szűz olívaolaj -- szezámmag Elkészítés: A cukkinit megmossuk. A tofut és a paradicsomot is kockákra vágjuk. Egy tepsit vékonyan megkenünk olajjal, és ebbe tesszük a felvágott cukkinit, tofut. Sózzuk, petrezselyemmel megszórjuk és kicsit összesütjük (közben forgatjuk!). Majd ideális esetben egy nyársa húzzuk őket. Nekünk nem volt itthon, ezért lett a fogpiszkálóval mininyárs. :-) Bármilyen zöldséggel variálhatjuk. Mi gombával, koktélparadicsommal, kaliforniai paprikával, répával, vagy tofu helyett szejtánnal, netán szójavirslivel is szeretjük.
Zöldséges quiche
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges quiche Zöldséges quiche Összetevők (4 főre):Tészta összetevők: (20 cm-es tortaformához) 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj Pírított szezámmag Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) Só, curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma Só, bors 1 dlkókuszolaj 1 dlhidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő. Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb) és fűszerezzük sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Elkészítés időtartam (előkészületekkel és sütéssel együtt): kb. 1 óra 15 perc Rigó László Vezető Séf
Cukkini-répasaláta növényi tejföllel
2012. június 20. Mindennapi ételeink
Úgy tűnik, hogy csak salátát eszünk. Pedig nem, csak a főételek, amikhez a salátát esszük, már mind szerepelnek a blogon. A héten Békés megyéből kaptunk sok-sok paprikát és cukkinit. Így ma ismét töltött paprika készült és mellé ez a saláta. Tegnap előtt pedig rizibizi (saját borsóból) és rántott cukkini, szóval csupa hazait eszünk:) Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 közepes répa só - ízlés szerint pár db kaporvirág A növényi tejfölhöz: 1 dl napraforgómag 1/2 dl kesudió 1 ek. citromlé 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 kisebb gerezd fokhagyma 1 ek. sörélesztőpehely víz - amennyit felvesz Elkészítés: A cukkinit meghámozzuk, a friss, zsenge répát csupán alaposan megmossuk. Nagylyukú reszelőn lereszeljük. A növényi tejföl hozzávalóit alaposan összeturmixoljuk. Tálalás előtt öntjük a zöldségre.
Currys csicseriborsó
Ez a kajcsi is a rajztanfolyamra készült, mégpedig nem csak azért mert finom, hanem önző módon azért is, mert ezt előre el tudtam készíteni. Finomabb, ha összeérnek az ízek Hozzávalók: 1 csésze csicseriborsó, éjszakára beáztatva 1 közepes fej vöröshagyma 3-4 cikk fokhagyma 1 ek kókuszzsír 1 bélyegnyi kombu (elhagyható) 2 ek. mosott mazsola 1 kk. [...]
Gaspacho - Nyers Hűsítő leves
2012. június 18. Fittanyuka Blog
Nyáron nem éppen a szezonjukat élik a gőzölgő, tartalmas levesek. Viszont vannak akik a leveses kategóriába sorolhatóak. Ilyen az én kislányom is, az ebéd számára csonka leves nélkül. Az alábbi leveseket a Fittanyuka - Nyári főzőtanfolyamon készítettük el. Hatalmas előnyük, hogy gyorsan elkészíthetőek, így percek alatt leves vagy akár, mint frissítő formában az asztalra varázsolhatjuk őket. A nyári melegben előtérbe kerülnek jobban a nyers ételek, saláták, turmixok. Ilyenkor szinte nemis kívánunk mást. Érdemes ezt az időszakot kihasználni és vitamin-ásványi anyag raktárainkat feltölteni. Tipp: Továbbá a nyers ételek kitűnően segítik a szervezetünk tisztulását, a pH egyensúly helyreállítását. Ezen belül is leginkább a zöldségek. Minkét leves Gaspacho, az egyik uborkás változat, a másik pedig a paradicsomos,hagyományos, spanyol recept szerinti. Könnyen elkészíthetjük, finom, hűtő hatásúak, kifejezetten az uborkás változat, mivel köztudott, hogy az uborka nagyon jól hidratál és hűti a májat! Uborkás Gaspacho leves (4-6 főre) 3 db közepes kígyóuborka (apró- citrom reszelőn lereszelve) 1 kk himalaya só 1 kk örőlt kömény 1 evőkanál bio mustár 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 citrom leve és reszelt héja 1 csokor kapor 1,5 dl szója joghurt,- 1.5 dl kókusz tejszín Az uborkát lereszeljük, a kaprot felaprítjuk és a kapor kivételével az összetevőkkel összeturmixoljuk. Megszórjuk a kaporral és jól behűtve tálaljuk! Eredeti-paradicsomos Gaspacho leves (4-6 főre) Alap lé: 1 kg lédús paradicsom 2-3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 evőkanál citromlé 1-2 cikk préselt fokhagyma 1 kk himalaya só késhegynyi őrölt bors Leves Betét: 1 db vöröshagyma kockára vágva 1 db zöldpaprika kockára vágva 1 db kis uborka kockára vágva A paradicsomot felkockázzuk és a leves betéthez szükséges zöldségeket apró kockákra vágjuk . A paradicsomot a fűszerekkel és az olajjal alaposan összeturmixoljuk, és jól lehűtjük. Tálaláskor megszórjuk a felaprított paprikával, hagymával, uborkával. Tálalhatjuk pirított teljes kiőrlésű kenyér szeletekkel is. Fittanyuka
saláta a befőttesüvegben
2012. június 17. Vegasztrománia
arról már írtam, hogy igyekszem ebédet vinni a munkahelyemre. sőt, néhányan vetésforgóban főzünk, visszük be és osztjuk meg egymással. s bár az utóbbi időben - a leterheltség miatt - megint elkanászodtam és péksüteménnyel éltem túl a napot, most újra szabad percek és tudatosság lépett az életembe. ennek kapcsán találtam rá a the lunchbox bunch oldalra, azon pedig sok-sok remek vegán receptre és ötletre, mint amilyen például ez is. nagyon tetszik, hogy 5 perc alatt összeállítom a salátát (a lehetőségek száma, mint tudjuk végtelen), rétegesen belerakom a hozzávalókat az üvegbe, lezárom, beteszem a hűtőbe, másnap kiveszem, a munkahelyemen ebédkor összerázom, kiöntöm egy tányérra és megeszem. azt még nem próbáltam ki, amit kathy, aki egy egyhetes adagot (5 db) előre kiporcióz, majd reggelente csak kiveszi a hűtőből és viszi magával, de mindenképpen ki fogom, mert érdekel, hogy valóban friss marad-e. saláta a befőttesüvegben rétegezési szabályok legalulra öntsük a dresszinget, utána jöhetnek a nehéz, lédús összetevők, amelyeknek nem árt, ha kicsit áznak az öntetben, mint például bab, uborka, retek, hagyma, paradicsom. ezután következzenek azok a nehezebb alapanyagok, amiket nem szeretnénk, ha érintkeznének az öntettel tárolás közben, aztán jöhetnek a leveles összetevők, amik sok helyet foglalnak mint salátafélék, spenót, mangold, sóska, reteklevél, kelkáposzta stb. majd kis mennyiségben a magvak, pirított kenyérkockák, végül pedig a tetejére rakjuk a fűszernövényeket, gyümölcsöket, ehető virágokat, amik gyönyörködtetik a szemünket, amikor kinyitjuk az üveget. én ma egy egyszerű salátát készítettem itthon fellelhető alapanyagokból: olívaolajból és citromléből készült dresszinggel került az üvegbe paradicsom, uborka, grillezett padlizsán, madársaláta, mozzarellagolyók, olívabogyó, és pirított tönkölykenyér kockák. a cikk végén olvashattok néhány variációt. ti milyen verziót fogtok először kipróbálni?
Zöldspárgás zöldborsós ricotta pestos spagetti a VKF 49. fordulójára
2012. június 15. Zizi kalandjai
A múlt héten már szóvá tette K. barátnőm, hogy április vége óta nem volt sós étel a blogon. És tényleg! Átcsaptam édességbe. Amióta vegetáriánusok lettünk nagyon sokat sütök és igen, vannak kekszek, sütik bőven a blogon. Szeretek tesztelni új recepteket vagy vegánosítani, ami nagyobb kihívás.
Pedig főzök ám, fotózok is, de valahogy az édességek hamarabb kerülnek fel a blogra (egy-két kivétellel). Hétköznap többet improvizálok és sokszor készül vacsorára valami újdonság maradékokból, de általában már sötét van, így nem tudom lefotózni az ételt.
Hétvégén aztán van idő és fény is receptek tesztelésére, alkotásra. Ezeket nagyon szeretem. Így született ez a tésztaétel is, a piacon szerzett zöld zöldségekből és fűszerekből. Ehhez vegyük hozzá a fehér ricottát, fokhagymát és spagettit (plusz a majdnem átlátszó, világos citromlevet :)), így máris pályázhatok a VKF 49. fordulójára, amit Noémi írt ki. Olyan ételeket kell készíteni, amelyben a fehér vagy bármilyen más árnyalata dominál (nálam kevésbé, de remélem azért beleférek még, ugye? :)), hozzá párosítva egy másik színt (nálam ez most a zöld).
Zöldspárgás zöldborsós ricotta pestos spagetti
Hozzávalók 2 főre:
- 200 g spagetti
- 150 g ricotta
- 140 g zöldborsó, kifejtve
- 180 g zöldspárga, fás végei letörve
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 125 ml extra szűz olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- 6 db bazsalikom levél
- 3 db menta levél
- só, bors
Egy lábasban tegyünk fel vizet forrni. Ha már látjuk a buborékokat dobjuk bele a borsót és a spárgát egy percre blansírozni. Vegyük ki a zöldségeket szűrővel, tegyük egy tál jéghideg vízbe néhány percre. A főzővizet sózzuk meg és dobjuk bele a spagettit. Főzzük al dente-re (fogkeményre).
Közben a borsót, a spárgával és a többi hozzávalóval tegyük robotgépbe és pépesítsük krémesre. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A megfőtt, leszűrt tésztát keverjük össze a pesto szósszal és már tálalhatjuk is. Díszíthetjük friss borsóval és frissen őrölt borssal.
Zöldséggel töltött kölesfasírt (vegán)
Mindig is praktikus ételnek tartottam a fasírtot. Kiváló vendégváró falat, amelyet akár egy nappal előre is elkészíthetünk. Sőt, érdemes is korábban elkészíteni, hogy az ízek valóban összeérjenek. Azért is praktikus, mert elég hozzá némi párolt zöldség vagy egy jó adag saláta és laktató, de egészséges ételben lehet részünk. Az ízvilágáért is szeretem elkészíteni. Ráadásul csak összegyúrom, formázom, sütöm és kész. Nem sok pepecselést igényel. A recept: Hozzávalók: 30 dkg köles 10-20 dkg zabpehely ételízesítő piros fűszerpaprika fokhagyma hagyma őrölt kömény koriander kakukkfű zöldségek (kukorica, borsó, zöldbab, paprika) olaj Elkészítés: A kölest egy kevés ételízesítővel megszórt vízben puhára főzzük. Amikor a szemek megpuhultak és a víz is elfőtt róla, zabpehellyel és a fenti fűszerekkel (kivéve őrölt fűszerpaprika), valamint hagyma, fokhagyma őrleményével összekeverjük. Annyi zabpelyhet kell hozzáadni, amennyitől gombócot tudunk formálni belőle. Ha túl száraz, egy-két kanál olajat önthetünk hozzá. (Akinek nincsenek ilyen fűszerei, vagy fűszerkeverékeket használ, fasírt fűszerkeverékkel is megoldhatja.) A masszát elfelezzük. Egyiket piros paprikával tovább fűszerezzük, szép piros színt kölcsönözve neki. Az előkészített zöldségeket (vagy mexikói zöldségkeveréket használva) megpároljuk kevés víz és ételízesítő segítségével. Fogunk egy őzgerinc formát, kibéleljük sütőpapírral. A két szélén hosszában úgy lelógjon a papír, hogy azzal sütés előtt befedhessük a fasírtot. A piros masszát szétterítjük a formában, majd a fehér massza egy részét rányomkodjuk. A megpárolt zöldségeket szintén (apró szemű) zabpehellyel összekeverjük és a masszára a formába tesszük. Mindezt befedjük a maradék kölesfasírt anyagával. A tetejére olajat öntünk, ami szépen átáramlik az egész fasírton. Befedjük sütőpapírral és kb. 30-40 percig közepes lángon sütjük. Miután megsült, a formában hagyjuk kicsit kihűlni, szikkadni. Így könnyebben szeletelhető. Párolt ceruzababot fogyasztottunk hozzá, másnap pedig friss zsenge salátát. Mindkettővel nagyon finom volt, de petrezselymes újkrumpli is tökéletesen illik hozzá. A belső, párolt zöldséghez kevertem egy kevés erős/csípős paprikát, így kicsit pikáns íze lett.
Köleses gombapörkölt
Anya gombapörköltet csinált, így nekem csak a kölest kellett hozzá megfőznöm. Finom lett, bár magtejföllel egy picit harmonikusabb az íze, de arra most nem volt idő. Hozzávalók: 1 kg gomba szeletelve 3 dl szójajoghurt (vagy növényi tejföl) 1 nagyobb fej vöröshagyma aprítva 1 paradicsom felszeletelve 1 paprika karikákra vágva 1 ek pirospaprika 1 ek olivaolaj 1 csipet őrölt kömény 2 babérlevél 1 tk só 2 bögre köles 7 bögre víz 1 tk só A vöröshagymát kevés vízen megpároljuk, majd meglocsoljuk olivaolajjal. Beleszórjuk a gombát, a paprikát és a paradicsomot, illetve a köménymagot. Átkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sózzuk, és a babérleveleket is beletesszük. Amíg fő, a kölest is elkészítjük. Átválogatjuk a magokat, ha nem akarjuk, hogy recsegjen a fogunk alatt, majd felengedjük 3-3,5x-ös mennyiségű vízzel. 20-25 percig főzzük, de nem kavargatjuk. Visszatérve a gombához, ha növényi tejföllel készítjük, akkor 3 marék kesudiót, vagy kesudió és napraforgó keverékét kevés vízzel turmixoljuk, és azt keverjük az ételbe. Amikor már majdnem megfőtt, beleöntjük a szójajoghurtot / magtejfölt, és összefőzzük 5-10 perc alatt.
Aszalt paradicsomos, napraforgós tofupástétom
2012. június 13. Mindennapi ételeink
Ehhez hasonló pástétomot már készítettem, ill. az eredeti receptet A tél ízei könyvben jelentettük meg (ami még korlátozott számban kapható, a blogon rendelőknek akciós, 1300 Ft-os áron:-) Visszatérve a pástétomra: Hozzávalók: 1 pritaminpaprikás tofu 10 db aszalt paradicsom 1/2-1 ek. extra szűz olívaolaj só-ízlés szerinte 4 gerezd fokhagyma 2 ek. bazsalikom 1 nagy marék napraforgó kevés víz Elkészítés: Egy magas falú tálba belekockázzuk a tofut, majd az aszalt paradicsomot is. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott fokhagymát, az előzőleg kávédarálón megdarált napraforgómagot és az olajat, ill. 2-3 ek. vizet. Az egészet botmixerrel krémesre zúzzuk. Ezután adjuk hozzá a friss bazsalikomot (4-5 levéllel), vagy 2 ek. szárítottat. Nagyon finom pástétom, más ízesítésű tofuval is elkészíthető.
Szerelemvirág és zöldséges szósz
Gondolnátok, hogy az ott fenn hagyma?! Csak dísz. :) Tele van velük a kert, ott csillagszeműsködnek mindenütt. A szomszédasszony szerint szerelemvirágnak hívják. Két fotózás között sütöttem is. Halat, meg krumplit. Nagyon ritkán készítem az előbbit, épp ezért rákerestem a neten a szószokra. A legtöbb helyen a kaprosakat hozott ki, amit célszemély nem preferált. És a rozmaring jöhet? Azt igen. Tehát ez utóbbiból és abból kellett kiindulnom, ami volt otthon, így a répa jutott eszembe, mint egyik összetevő, mivel azt a norvégoknál a makrélához ettünk, és finom volt. Az volt az egyetlen hal, amit szívesen megettem, mikor még nem voltam vegetáriánus. Az összes többit mindig pocsolyaízűnek találtam, pedig biztosan finom, csak én vagyok finnyás. De az is lehet, hogy a Piffi fűszer volt a tettes a dologban. Amit máig sem tudok, hogy pontosan milyen fűszerek vannak benne. A szósz viszont a végén nagyon finom lett, és illett is a halhoz is állítólag. Én inkább a padlizsánt ettem jénaiban sült burgonyával. Hozzávalók: 1 doboz rizstejszín 1 kis fej vöröshagyma 1 reszelt répa 1 tk rozmaring 1 csipet római kömény 1 csipet kakukkfű 1 csipet majoranna (elhagyható) 1 ek olivaolaj 1 csipet só A hagymát aprítjuk, a répát lereszeljük, kevés vízen megpároljuk őket. Hozzáadjuk az olivaolajat, és a fűszereket. Kicsit sütjük, majd felengedjük a rizstejszínnel. Sózzuk. Felforraljuk, majd pár perc kevergetés után el is zárhatjuk a gázt, mert elkészült.
Tökmaglisztes répa-tofufasírt
2012. június 11. Mindennapi ételeink
Ma nagyon kevés időm volt főzni, így előfőzött barnarizst főztem ki, amelybe belekevertem aprított petrezselymzöldet és borsót, és miközben főtt a rizs, dinszteltem lilakáposztát (férjem kedvence:-), illetve készítettem répafasírtot. Most a fasírt és a káposzta receptjét írom le. Hozzávalók: 2 db konzerv répa (máskor 3-4 db friss répát főzök, most siettem) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 1 csésze tökmagliszt 1/2 füstölt tofu só, köménymag 2 szelet rozskenyér 2 ek. darált lenmag 1 ek. víz 3-4 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj Elkészítés: A rozskenyereket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. Ebbe tesszük bele a krumplinyomóval vagy villával összetört répát, a megpárolt (előtte apróra vágott) vöröshagymát, az összezúzott tofut, aprított petrezselymet, és fokhagymával, köménnyel, sóval ízesítjük. A lenmagot beáztatjuk vízbe, majd a fasírt masszához keverjük (ez rántja össze, tojás helyett; nem mellesleg az emésztésnek is nagyin jót tesz). A legvégén adjuk hozzá a tökmaglisztet, amit készen is megvehetünk, de pirított tökmagot kávédarálón megőrölve is nyerhetünk. Puha fasírtmasszát gyúrunk. Majd kiformázzuk, és szezámmagos morzsába forgatjuk. Egy kiolajozott tepsibe tesszük, a fasírtok tetejét is megkenjük olajjal, és kisütjük (kb. 180 fokon, 30 perc alatt, egyszer megforgatva). Dinsztelt lilakáposzta Hozzávalók: 1/2 kisebb lilakáposzta víz 100%-os extra szűz olívaolaj só, köménymag, Ataisz gyomorkímélő borspótló Elkészítés: A káposztát legyaluljuk. Egy edénybe tesszük, kevés vizet öntünk alá (épp csak annyit, hogy ne égjen le), és köménnyel, sóval, borspótlóval ízesítjük. Fedő alatt félkeményre pároljuk. Majd egy kiolajozott tepsibe téve kevés olívaolajjal meglocsoljuk, megpirítjuk (150 fokon, 1-2-szer keverjük). Így nem lesz ártalmas az egészségünknek, mert nem hevítjük az olajat. :-)
Hajdinagombóc levesbetétnek
Dulmina Nyitott szemmelben szereplő burgonyás hajdinagombóca volt az ötletadó, csakhogy Csepelen nincs Malmom, Biobolt pedig épp nem esett útba. Tésztát előtte ettünk egy másik fajta levesben, galuskát azelőtt a borsólevesben. Nem baj, gondoltam, megfőzöm egészben a hajdinát, és majd azt keverem valamihez. Ahogy a hajdina főtt, rájöttem, hogy nem lesz ez sima ügy, még akkor sem, ha zablisztet, vagy ilyesmit keverek a tésztához. Volt otthon ellenőrzött helyről származott tojás, ezért azzal készítettem el végül. Mások szerint ehető, bár módjával :) és szerintem sem volt rossz. Különleges köretnek, vagy lisztérzékenyeknek jó alternatíva lehet. Hozzávalók: 1 bögre főtt hajdina 1 tojás 1 reszelt répa (kihagyható, de finom) 1 pici hagyma felaprítva (kihagyható, de finom) 1 tk vegamix 1,5 tk só A hajdinát forró vízzel leforrázzuk, majd a vizét leöntjük. Újra felengedjük vízzel, és 1/4 óra alatt megfőzzük. Szűrjük. Egy edényt teszünk fel vízzel főni, amikor felforrt, kerül bele 1/2 kanál só. A hagymát és a répát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a vegamixet, a sót, a hajdinát. Beleütjük a tojást, és átkavarjuk. Kanálnyi darabokat szaggatunk ki belőle, és a forró vízbe tesszük. Kis lángon bő 5 perc alatt megfőzzük. Óvatosan leszűrjük, és finom zöldséglevesek mellé tálalhatjuk levesbetétként.
Petrezselymes vegán tönkölynokedli gabonakolbászos lecsóval
2012. június 6. Mindennapi ételeink
Hozzávalók-a nokedlihez: 1/2 rész tönkölyliszt 1/2 rész zabliszt só-ízlés szerint víz-amennyit felvesz 1 kis csokor petrezselyem Hozzávalók - a lecsóhoz: 1 kg paprika (vegyesen piros, fehér, zöld:-) 4 szem paradicsom 3 ek. olaj 2 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma só - ízlés szerint 1 rész gabonakolbász-ízlés szerint Elkészítés: A nokedlihez összekeverem a liszteket, sót, vizet, belekeverjük a felaprított petrezselymet. Rugalmas nokedlitésztát kell, hogy kapjunk. Forrásban lévő sós vízbe beleszaggatjuk, és kifőzzük. A lecsóhoz az apróra vágott hagymát vízen megpároljuk, majd olajjal kiegészítve beletesszük a karikákra vágott paradicsomokat és paprikát. Nem sózzuk, mert akkor lejön a héja a zöldségeknek. Előbb megfőzzük (sóval és fokhagymával ízesítve), amikor majdnem megfőtt, sózzuk és belekeverjük a gabonakolbászt. Tofurántottával, de magában, vagy rizzsel, nokedlivel tálalva is finom.
Fokhagymás-mustáros krumpli (laktovegetáriánus)
2012. június 5. Dulmina tündérkonyhája
Nemrég kaptam meg Rachel Allen A család kedvencei című szakácskönyvét. Hamar beleszerettem, hiszen nagyszerű fogásokat ajánl mindenféle alkalomra, és a vegetáriánusokkal sem bánik mostohán. Ráadásul könnyen találtam a könyvben olyan receptet, ami tetszett és akadt is hozzá itthon minden, így azonnal kipróbálhattam (pár apróságon módosítva csak, ahogy jónak láttam). Finom ebédünk lett!
Tüskevár és karfiol leves
Odakinn még mindig szakad az eső, de a villámlás már elvonult. Amilyen gyorsan jött, úgy ment is. Ahogy az öreg Matula is megállapította a kedvenc könyvemben: Nagy idő készül mondta Matula, de nem lesz hosszú. Ami ilyen hirtelen jön, nem tud megállni. És már hallom is, ahogy az égerfák susorogni kezdenek, és az ég elszürkül, miközben ők ketten a gunyhónál vizslatják az eget. Éppen újraolvasom. Nem tudom hanyadjára, mégis minden egyes alkalommal örömmel veszem kézbe a Tüskevárat. Mindennek persze semmi köze a karfiol leveshez, csak eszembe jutott. Talán annyi a közös bennük, hogy mindkettő jó nagyon, és egyszerű. Ez utóbbiba most semmi plusz nem kellett, sem hagyma, se fokhagyma, se vegamix, csak a friss tavaszi zöldségek íze, együtt az tette finommá. Karfiol leves Hozzávalók: 1 kisebb fej karfiol 2 nagyobb répa 1 nagyobb csokor petrezselyem gyökér + a zöldje 1 zellergumó 1 ek olivaolaj 1 tk só 2 marék levestészta (Natura sodortcsiga pl.) A répát, a petrezselymet, és a zellert megpucoljuk, mossuk, aprítjuk. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk. Az olajon picit megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a fenti zöldségeket és a sót. Pár kanál vízzel pároljuk jó 10 percig. Amikor már puhulnak, felengedjük kevés vízzel, és hozzáadjuk a rózsáira szedett karfiolt. Mielőtt a karfiol megfőne, beletesszük a tésztát, és még kb. 10 percig főzzük. A sodort csigát nagyon szeretem, mert finom, hamar készen van, és nincs benne tojás. Ezért merem belefőzni is az ételbe.(Candidások cseréljék teljesőrlésűre) Nagyon finom íze lett. Biztosan a friss zöldségek miatt is, de a karfiol is csak finoman jelentkezett, hogy én is itt vagyok.
Finomfőzelék - kicsit másképp
2012. június 3. Mindennapi ételeink
A pénteki finomfőzelék azért is volt más, mert friss, új (békés megyei) borsóból és répából készült, illetve kukoricatejjel habartam, a harmadik érdekesség pedig, hogy borsóval is sűrítettem. Leírom szép sorjában: Hozzávalók: 1/2 kg borsó 4 zsenge sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kisebb csokor petrezselyem 2 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj kb. 1 l kukoricatej 2 ek. liszt só, köménymag - ízlés szerint Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevés vízen megpároljuk. Erre rádobjuk a borsót és a felkockázott répát. Kevés kukoricatejjel felöntjük és sóval és köménnyel ízesítve puhára pároljuk. Ekkor kiveszünk egy kevés borsót, és a maradék kukoricatejjel és kevés liszttel összeturmixoljuk. Ezt öntjük a főzelékhez. Összerottyantyuk, majd petrezselymet szórunk bele és frissen fogyaszthatjuk is. :-)
Kékkk
Mostanában mindig van valami szépség a kertben. Nem tudok úgy kimenni, hogy ne lenne legalább 5 szebbnél szebb fényképtéma. Az elmúlt hetek kevés alvással, sok rohanással, rengeteg utazással és irodában üldögéléssel, város zajával teltek. Tegnap, miután megborotváltam Tatust (Nagyon remeg már a keze, ezért kell neki a segítség. Nem egy egyszerű esemény, a süni jelenthet neki, ezért régebben is ritkára vette. De utána jobb volt megpuszilni. :) ) kibóklásztam a kertbe. Legeltettem a szememet. A hagyma gyönyörű, még lehet belőle újhagymát kilopkodni, de már nem sokáig. A borsó még szebb, zsenge, zöld. Az ember rögtön lelegelné az egészet. A mák virágzik, pedig nem rég egyeltük, úgy emlékszem. A jégsaláta idén nem lett valami fényes, de talán még megfejesedik rendesen a jövőhéten. A fóliában is minden növöget. Már kis paradicsomok is zöldülnek. Az uborka terem, ahogy kell, hersegősen friss, mert nem lehet megállni, hogy meg ne kóstolj helyben egyet. A csípős paprikák is nagyok, de veszettül csípnek. Ezért szeretem a kosszarvút, mert ugyanaz a finom ropogós íz csípősség nélkül, de idén nem kaptunk. A lényeg az, hogy nagyon élveztem a csendet, a kerti kis munkát. Minden nap ezt kellene hazaérve, és kiadná az ember a gőzt, miközben a kert is szépülne, és egészséges ételek kerülnének az asztalra. Nem mellesleg a hason elhelyezkedő háj mennyisége is csökkenne. :) Nesze neked pogácsás menü. Jajj, ezt nem is szabadna megemlítenem sem. Egy külön munka miatt olyan össze-vissza ettem, és miket! Nos, meg kell említenem, hogy a ceglédi kórházban nagyon finom pogácsát süt a konyha. Túlságosan is jót. A receptjét majd egyszer még megszerzem. No persze nem vegán lesz, az tuti. Pedig azért igyekszem általában tartani a vegán étrendet, néha megszakítva kevés tejtermékkel, vagy 1-1 tojással. Többször egész nap nem volt idő enni, csak néha a kínált pogácsákat, ami se nem vegán, se nem teljes kiőrlésű! Nem jó ez az életmód, tönkreteszi az embert, teljesen kizsigereli. Néztem a kollégákat, és csodálkoztam, hogy az emberi test mennyire strapabíró, hogy 5 kávéval, és 5 pogácsával egész nap működnek, reggel hattól este tízig is az irodában, ha kell. Csak ez előbb utóbb valahol visszaüt majd. És ezt nagyon sajnálom. Mert sok mindent megtesznek másokért, csak épp önmagukat nyomják el. Pont a Nyitott szemmelben volt egy idézet a kenyeres cikkben, amiben egy néni kijelentette, hogy jobb nem lett a mindennapi élet, csak esetleg könnyebb. Mármint fizikai munka szempontjából. Aztán hogy ez lelkileg pl. mivel jár? Jobb az embernek a földet túrni, mégiscsak azt mondom... Meg persze főleg a Biblia mondja, én csak ismétlem. Az ilyesfajta munka áldás lehet, felüdít. Kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb. Kevesebbet idegeskedik, kevesebbet keres, de kevesebbel is beéri. Mert miért lenne szüksége okos telefonra? Persze lehet cáfolni, de azt hiszem olyan ez, mint a béka a melegedő vízben...
Lestyános lencseburger
2012. május 30. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, akár főzelék/más köret mellé, akár hamburgerbe téve. Hozzávalók: 10-15 dkg lencse 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1csokor lestyán (ha nincs, jó a petrezselyem is) 3 ek. zabpehelyliszt 2 szelet rozskenyér 1 kaliforniai paprika (nálam zöld volt a kertből) só, majoranna, babérlevél, vegamix 2 ek. lenmagpehely + 2 ek. víz Elkészítés: A lencsét válogatás után beáztatjuk, majd vegamixes, babérleveles és sós vízben megfőzzük. A kenyereket vízbe áztatjuk. A hagymát apróra vágjuk és kevés vízben megpároljuk. Egy tálba a kenyereket kinyomkodjuk, beletesszük a párolt hagymát, a megfőtt és szétturmixolt lencsét, majorannát, fokhagymát, zabpehelylisztet, a beáztatott lenmagot (ez tartja össze, tojás helyett). Apró kockákra vágjuk a paprikát, ezt is hozzáadjuk. Majd apróra vágott lestyánnal ízesítjük. Egy tepsit kiolajozunk, erre halmokat formázunk, melyeket ellapítunk. A tetejüket is megkenjük olajjal, majd közepes lángon, kb. 30 perc alatt (egyszer megforgatva) kisütjük.
Pásztortarhonya tepsiben sütve
A menzák gyakori ételét készítettem el vegetáriánus módra szójával, felturbózva jégsalátával. Hosszú évek óta nem ettem ilyet, most nagyon jól esett ízlelőbimbóimnak. Elsősorban téli étel, én sem májusban főztem meg, de valahogy kimaradt a blogra jegyzésből. A recept: Hozzávalók: - 50 dkg tarhonya - víz - olaj - só - 20 dkg szójakocka - ételízesítő - 1 nagy fej hagyma - fokhagyma - kevés őrölt köménymag - piros fűszerpaprika - majoránna - 3 dl növényi tej - újhagyma (vagy aprított medvehagyma) Elkészítés: A tarhonyát kevés olajon világosbarna színűre pirítjuk (folyamatosan kevergetve, hogy ne égjen le). Vízzel felöntjük, hogy éppen ellepje, egy nagyobb csipet sót szórunk bele, majd közepes lángon puhára főzzük. (Ne főzzük túl puhára!) Közben az előzőleg ételízestős lében legalább 30 percet ázott szójakockákat kinyomkodjuk. A feldarabolt hagymát vízben megpároljuk, majd a szójakockákat rádobjuk, átkeverjük. Szórunk bele fűszerpaprikát, egy kevés ételízesítőt, majd öntünk hozzá egy kevés vizet (kb. éppen hogy ellepje). Mikor már forr, hozzáadunk egy nagyobb késhegynyi őrölt köményt, és néhány gerezd felaprított vagy szétnyomott fokhagymát és egy nagyobb csipet majoránna is jöhet bele. Tovább főzzük, míg egy kicsit összesűrűsödik. Fogunk egy tepsit, kókuszzsírral kikenjük. A tarhonyát belekanalazzuk, elsimítjuk. Tetejére rárakjuk a szójapörköltet, szintén egyenletesen eloszlatjuk, elsimítjuk. Mielőtt a sütőbe tesszük, néhány deciliter növényi tejet egy kevés ételízesítővel és apróra vágott újhagymával (vagy ha van fagyóban, vagy olajban eltéve, vagy szárítva medvehagyma, akkor azzal) kikeverünk és ezzel megöntözzük a tarhonyás "húst". Kb. 35-40 perc alatt pirosra sütjük. Salátalevélen tálaljuk. (Télen ha esetleg nincs friss zöldség, saláta, akkor savanyúságot is ehetünk hozzá.)
Sült bébifokhagyma (vegán)
2012. május 28. Dulmina tündérkonyhája
Most van az az időszak, amikor már fejesedik a földben a fokhagyma, de még nem száraz a külső héja és a gerezdeket sem vonja még be egyenként. Nem hagyhattuk ki, hoztunk belőle a Tanyáról. Régóta tervezem ugyanis kipróbálni, hogy milyen ez sütve. Legutóbb Hegyi Barbara szakácskönyvében láttam, gyönyörű képpel és részletes leírással (oké, hogy nem nagy ügy, de aki még életében nem csinált és nem
Cukkinis batyu
2012. május 26. Fittanyuka Blog
Annyi, de annyi finom, friss zöldség van a piacon, hogy csak ötletelni kell, és megannyi lúgosító-egészséges étel készíthető belőlük. Ez a recept is ilyen, gyors, könnyű elkészíteni, lehet főétel, de lehet vendégváró vagy egy gyors snake is. Mondhatnám azt is, hogy készítettem egy cukkini főzeléket amit betöltöttem leveles tésztába, aztán kisütöttem. Tulajdonképpen leegyszerűsítve ez is történt:) Hozzávalók: 3-4 zsenge cukkini 200 ml növényi tejszín 1 evőkanálnyi kókusz olaj 1 cikk fokhagyma 2 szál újhagyma késhegynyi zöld bors 1 kávéskanálnyi himalaya só 1 evőkanál kukorica keményítő 1/2 citrom leve 1 csomag kész leveles tészta. (Én a piszke öko pékség leveles tésztáját használom általában, ha kész termékről van szó. Tej,-tojás mentes és teljesőrlésű tönkölyből készül.) 1-2 evőkanálnyi bio margarin A cukkiniket nagy reszelőn lereszeljük, a hagymát felkarikázzuk és mindkettőt a kókusz olajon pár percig pároljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Nem szükséges sok idő, csupán 4-5 perc, mert zsenge, gyorsan puhul. A tejszínt külön kikeverjük csomómentesre a keményítővel, préselt fokhagymával és hozzáadjuk a cukkinihez. Besűrítjük és készen is vagyunk. Utólag savanyítjuk kevés citromlével. A leveles tésztát kicsomagoljuk és a leveleit egyenként ecset segítségével megkenjük olvasztott, bio margarinnal. Derelye vágóval egyenlő négyzetekre osztjuk. A közepükre kb. egy evőkanálnyi tejszínes cukkinit halmozunk és batyut csomagolunk belőlük. Én a batyu szárát egy vastagabb cérnával összekötöttem, hogy ne nyíljanak szét. A maradék margarinnal megkenjük a batyuk tetejét is és sütőlapra helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 10-15 percig sütjük. Ha picit hűlt, levágjuk a batyuk száráról a cérnát. Főételként friss salátával tálaljuk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Keleti répás tészta
2012. május 25. Vegetáriánus receptek
Nem volt itthon túl sok minden, de egyébként is valami egyszerűre vágytam. Sietni is kellett, mert éhes voltam, így egy már bevált receptem mellett döntöttem. Az elnevezésén persze lehet vitatkozni. :-)
Hozzávalók:
- 25 dkg tészta,
- 3 ek olaj,
- egy hosszú chili fele kimagozva (aki csípősebben szereti, annak mehet az egész és maggal),
- 2 nagyobb fej hagyma,
- 2 hüvelykujjnyi gyömbér,
- 1,5 tk tandori masala,
- kb. 30 dkg répa,
- só, víz.
A tésztát feltesszük főni. Eközben felaprítjuk a chilit, a gyömbért és a hagymát. A sárgarépát megtisztítjuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük, így hamar megpirul majd.
Lehetőleg wokban készítsük el. Felforrósítjuk az olajat, picit megpirítjuk benne a chilit, majd beletesszük a hagymát és a gyömbért is. Átpároljuk épphogy üvegesre. Ez után hozzáadunk 1,5 teáskanál tandori masalát, és azzal is pirítjuk néhány másodpercig. Hozzáadjuk a répát is, megsózzuk és aláöntünk egy pici vizet. Meg-megkavarva fedő alatt pároljuk addig, amikor már nem nyers, de még ropogós.
A tésztát leszűrjük és hozzáadjuk a zöldségekhez. Alaposan átforgatjuk, hogy egyenletesen legyen a tészta közt a répa. Szójaszósszal locsolgatva átpirítjuk.
Édes a répától, friss a gyömbértől, csíp a chilitől. Bitang lett, de nagyon finom!
Bliszkó Viktor
Vegán majonézes kínai kel saláta
2012. május 24. Mindennapi ételeink
Finom saláta, bármikorra :-) Hozzávalók: 1 fej kínai kel pritaminpaprikák (különböző színűek) 1 lilahagyma tofumajonézhez: 1 metélőhgyamás tofu 1ek. sörélesztőpehely 1/2 citrom leve 1 ek. mustár só 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A kínai kel leveleit leszedjük, megmossuk és apróra vágjuk. A pritaminpaprikát is apró kockákra vágjuk (összesen 1 paprika elég, csak több színből legyen meg ez az adag). Egy tálba tesszük, s a felaprított lilahagymát is hozzákeverjük. Ezt követően az öntet hozzávalóit egy magas falú tálba keverjük és alaposan összeturmixoljuk, botmixer segítségével. Tálalás előtt kb. 20-30 perccel ezt öntjük a salátára.
Tzatziki
Ahányszor bemegyek a fóliába, mosolyognom kell, mert olyan gyönyörűen terem az uborka, hogy öröm nézni. Legtöbbször csak úgy leszedi az ember, és már eszi is, de néha megéri, hogy saláta legyen. Pl. joghurtos uborkasaláta, vagy tzatziki más néven. Hozzávalók: 1 kg uborka 1 pohár joghurt (kinek szója, kinek tehénke) 1 gerezd fokhagyma pár szál kapor 1 csipet só Az uborkát lereszeljük, majd sózzuk. Azután hozzáadjuk az áttört fokhagymát, az apróra vágott kaprot, és a joghurtot. A legjobb, ha néhány órára állni hagyjuk, hogy összeérjen az íze. Egy szelet teljes kiőrlésű pirítóssal nagyon finom tud lenni.
Vegán borsópörkölt barna rizzsel
Akkor szoktam ilyesmit főzni, amikor sietni kell, vagy nincs sok energiám a főzéshez. Viszont finom, és egy zöld salátával teljes értékű menü. Hozzávalók a borsópörkölthöz: 1/2 kg borsó 1 fej vöröshagyma 2 marék kesudió 1 ek pirospaprika 2 ek olivaolaj 1 tk só 1 kk őrölt kömény 1 szál babérlevél A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, kevés vízen megpároljuk. Ráöntjük az olajat, beleszórjuk a fűszereket, a sót. Összekavarjuk, majd hozzáöntjük a borsót, és felengedjük annyi vízzel, ami ellepi, és főzzük kis lángon. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk. (Candidások a kesudió helyett használjanak napraforgómagot, vagy szójajoghurtot.) Amikor megfőtt a borsó, hozzáadjuk a kesuszószt, és folyamatos kevergetés mellett pár percet főzzük, míg felforr, és kicsit összefő a lével. Hozzávalók a barna rizshez: 40 dkg barna rizs 1 kis fej vöröshagyma 1 ek olivaolaj 1 ek vegamix 1/2 tk só A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, kevés vízen megpároljuk. Hozzáadjuk az olajat, a vegamixet, a rizst, felengedjük 1 l vízzel, és 40-45 percig főzzük.
Csicseriborsó pástétom
Szuper eleség, ami még mindig nem nyerte el méltó helyét a konyhákban. Tapasztalatom szerint inkább csak a reform-táplálkozás hívei és a vegetáriánusok ismerik igazán a csicseriborsót, mint ételt. Pedig rendszeres fogyasztásával akár a koleszterinszintünket is normalizálja. Két fontos tulajdonsága miatt a diétázóknak is kitűnő táplálék. E két tulajdonság közül az egyik az alacsony zsírtartalom, a másik pedig a magas rost tartalom. Arról nem beszélve, hogy E vitaminban és karotinban is gazdag minden egyes csicseriborsó szem. Fontos tudni, ha nem konzervben vásároljuk meg, akkor az elkészítésére 12 órával minimum előre tervezni kell, ugyanis egy fél nap áztatás szükséges ahhoz, hogy utána puhára tudjuk főzni - akárcsak a száraz fejtett bab esetében.Ha már áztatás, nem árt tisztában lenni azzal is, hogy az áztatást követően a főzéshez új vizet használjunk (méreganyagokat tartalmazhat az első víz), sőt érdemes szűrő segítségével átmosni a borsószemeket. A recept: Hozzávalók: - 1 fej hagyma - 1 marék csicseriborsó (kb. 2,5 dl) - 3 gerezd fokhagyma - víz - ételízesítő - paprika - babérlevél Elkészítés:A 12 órán át áztatott csicseriborsót néhány szál babérlevéllel és bő vízzel közepes lángon ételízesítővel feltesszük főzni. Nekem 45 percre minimum szükségem volt ahhoz, hogy a szemek megpuhuljanak, de akár 60-70 perc főzés is kellhet.A megpuhult csicseriborsó szemeket lehűtjük, majd aprító vagy turmixgépbe tesszük. A levéből nagyon keveset teszünk hozzá, hogy könnyebben pépes legyen.Ezt követően a további fűszereket a felaprított hagymákat és paprikadarabokat rakunk bele, majd az egészet összeturmixoljuk. Ezzel kész is a finom csicseriborsó-pástétom.Aki fűszeresebb ízek kedvelője, egy kevés kis magyaros fűszerkeverékkel feldobhatja.
Francia hagymaleves
Hagyma Janik
Franciaországban, Északnyugat Bretagneban, amikor a hagymát betakarították a breton férfiak, kölcsönvették a család biciklijét és annyi köteg hagymával a kormányon, amennyi csak elfért, lebicikliztek a tengerpartra. A hagymák célja Anglia volt; eljuttatni a korai hagymát az angol háziasszonyok számára. A Hagyma Janik (Onion Johnnies), ahogyan ismerték őket, hagyományos breton svájci sapkát és pulóvert viseltek, ahogy őseik is. Ma már nincsenek Hagyma Janik, de ezeknek a francia fickóknak a sztereotípiája ma is él.
A régi hagymák némelyike, amit anyuéktól kaptam, már új hajtásokat hozott, és a hűtőben volt egy nagy adag újhagyma is az anyósom kertjéből. Így aztán anyu és anyósom hagymáit felhasználva régi és új hagymákból készítettem egy finom hagymalevest. Pirított kenyérkockákat ettünk hozzá. Finom, gyors és egyszerű leves. Ráadásul én alig rajongok a hagymalevesért, de ez nekem is ízlett.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 nagy fej (nálam új hajtásokkal gazdagabb) régi hagyma
- 3 szál újhagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 dl növényi tej
- víz
- zöldség leveskocka
- ételízesítő (ha a leveskockától nem lesz elég sós)
- fehérbors
- szerecsendió
- 2-3 szelet kenyér (kenyérkockákhoz)
- esetleg olaj
Elkészítés:
A régi hagymákat felkarikázzuk és egy teflon bevonatú edényben olaj és víz nélkül megsütjük őket. Amikor már sárgulni kezd, kb. 3 dl vízzel felöntjük és beletesszük a leveskockát. Amikor elkezd forrni, hozzáöntjük a növényi tejet. Az újhagymákat is csak ezután adjuk hozzá. Forr még egyet, csipetnyi szerecsendióval és/vagy fehérborssal fűszerezzük. Ha van otthon szikkadt kenyerünk, 2-3 szeletet felkockázunk, majd teflon bevonatú sütőben megpirítjuk. (A kenyér zsemlével is helyettesíthető.) Elképzelhető, hogy némi olaj, vagy kókuszzsír kell a pirításhoz.
Korianderes vöröslencse krémleves
2012. május 21. Mindennapi ételeink
Ismét jön a rossz idő, így egy forró leves receptet hoztam. Hozzávalók: 1 nagyobb krumpli 1 fej vöröshagyma 20 dkg vöröslencse 1 l víz 3 szál koriander/1 kis csokor petrezselyem só, köménymag 1 ek. extra szűz olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 2 dl rizstejszín -- 1 pritaminpaprika Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágjuk, majd vízen megpároljuk. Rákockázzuk a meghámozott krumplit, az átmosott vöröslencsét. Felengedjük kb.1 l vízzel. Sózzuk, köménymaggal, fokhagymával ízesítjük. Puhára főzzük. Ekkor hozzáöntjük a rizstejszínt és botmixerrel krémesre zúzzuk. Olajat belelocsolva összefőzzük. A felvágott koriandert a végén keverjük hozzá. A pritaminpaprikát apró kockákra vágjuk, és kevés olívaolajjal kikent tepsiben megpirítjuk. Ezt szórjuk a levesünkbe, tálalás előtt.
zöldséges quinoa falatok & food revolution day
2012. május 19. Vegasztrománia
jamie oliver mára food revolution napot hirdetett. ezen a napon különböző rendezvényeken, programokon segítenek, és tájékoztatnak arról, hogy hogyan főzhetünk egészségesebben, és hogyan előzhetjük meg ezáltal a helytelen táplálkozás okozta betegségeket. mint minden mást, ezt is otthon érdemes kezdeni, a saját konyhánkban. kriszta, réka, zita és én összeállítottunk egy négyfogásos menüt, mellyel mindenkit arra szeretnénk buzdítani, hogy táplálkozzon tudatosan, és főzzön otthon sokat! a menünk: zöldséges quinoa falatok salátaleves (réka) petrezselymes quinoa saláta (kriszti) vaníliás mézes rebarbara galette (zita) zöldséges quinoa falatok hozzávalók (kb 34 falatkához, 1 csésze = 2,5 dl) 2 csésze főtt quinoa (1 bögrényit főztem meg kétszeres mennyiségű vízben) 2 tojás 2 sárgarépa lereszelve (a késes aprító mindent megold!) 1 csésze spenót összevágva 1 kis fej hagyma apróra vágva (késes aprítóval) 2 fej fokhagyma apróra vágva 100 g reszelt cheddar 2 ek zabpehelyliszt (a késes aprítóval zabpehelyből) só, bors a sütőt előmelegítettem 180 C°-ra (4-es fokozat). a hozzávalókat összekevertem, majd kis golyókat formáztam belőlük. sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, még jobb, ha muffinsütőbe (1-2 szétbomlott), de az nekem nincs. 15-20 perc alatt megsütöttem őket. mentás, vagy bármilyen más fűszernövénnyel ízesített joghurt tökéletes kiegészítője. a receptet itt találtam.
Nyers fokhagymás spenótfőzelék
Az ötletet Tibor adta, aki annyira csodás árpafasírtocskákkal és homoktövis bogyókkal tálalta ezt az ételt, hogy rögtön szaladhatnékom volt a kertbe, hogy megnézzem, mekkorák az én kis spenótleveleim. Voltak már akkorák, hogy szedtem belőlük egy csokorral, és elkészítettem az ebédemet. Köszönöm az ötletet, nagyon finom volt. ))) Ahogy én készítettem: Hozzávalók: 1 csokor friss, nyers [...]
Spenótfasírt
2012. május 17. Mindennapi ételeink
Egyszerű ételhez egyszerű fotó illik :)Szüreteltünk spenótot is, így tegnap főzeléket készítettem metélőhagymás burgonyapürével, ma pedig a friss tökből készített főzelék mellé fasírtot. Finom lett nagyon, ezért megosztom:-) Hozzávalók: 1/2 kg spenótlevél 2 szelet rozskenyér 2 csapott ek.lenmagpehely 2 ek.víz só, fokhagyma, 1 fej vöröshagyma 2-3 ek. extra szűz olívaolaj Elkészítés: A spenótot kevés olívaolaj kíséretében roppanósra pároltjuk. A hagymát apróra vágjuk és vízen megpároljuk. A végén adjuk hozzá az olívaolajat. A rozskenyereket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. Ehhez tesszük hozzá a megfőtt és feldarabolt spenótot, a hagymát, a szétnyomott fokhagymát, a sót és a vízbe beáztatott lenmagpelyhet, amely a tojást helyettesíti. Alaposan összedolgozzuk. Olívaolajjal kikent tepsibe fasírtokat formálunk, tetejüket is megkenjük olívaolajjal és közepes lángon (150 fok) 30 perc alatt (egyszer megfordítva) kisütjük.
Tabouleh, hummusz, joghurtos uborka...
Már annyira vágytam erre! Igaz, hogy egész nap este volt, inkább őszies időjárás, de a búrjánzó zöldek tagadhatatlanul az előrehaladott tavasz árulkodó jelei. Nekem pedig korianderre, mentára, kaporra és hasonlókra fájt a fogam. A reggelt is korianderessel kezdtem: angol zeller+alma+koriander+spenót+gyömbérlével. Friss, könnyű, energetizáló és isteni finom. Az ebéd alapanyagai még csak részben saját kertből valóak (saláták, fűszernövények, a többi még fejlődésben :) ) A Tabouleh-hoz (4főre) 2 fej kisebb, zsenge karfiol 1 db közepes sárgarépa 2-3 db fürtös uborka 3-4 szál zöldspárga 1/2 dl e.sz.olívaolaj menta, koriander (szigorúan bio), citromfű ízlés szerint, nálam: amennyit csak találok 1 db citrom reszelt héja (szigorúan bio) himalája só A megmosott karfiol rózsáit leszedegetjük és aprítóban daraboluk, kb kuszkusz méretűre. (a torzsájából és a leveleiből holnap valamilyen levest készítek majd). A többi zöldséget apró kockákra vágjuk, a fűszernövényeket durvára aprítjuk. Mindent összekeverünk, és kész. Az eredeti sem bonyolult, de ez még azt is veri :) Joghurt 1/2 bögre kókuszreszelék 1/2 bögre áztatott mandula 1/2 mk vagy egy kapszulányi probiotikum (elhagyható) 2 bögre forrásvíz Az összetevőket összeturmixoljuk. Ha nincs magas teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb felaprítani a mandulát, megőrölni a kókuszreszeléket. A keveréket -akárcsak aludttej készítésnél- tegyük langyos helyre egy éjsazkára egy olyan edényben, ami nincs teljesen csurig, és fedjük le egy kis gézzel vagy hálóval. Reggelre kész a joghurt. A probiotikum meggyorsítja és biztosítja ezt a folyamatot. Reggel kapunk egy joghurtot az edény tetejére ülve, alul pedig egy savót. Ezt is felhasználhatjuk pl. szószokhoz. 2 db fürtös uborka menta kapor himalája só 2 gerezd fokhagyma Az uborkát lereszeljük, a zöldeket és a fokhagymát aprítjuk és mindent összekeverünk a joghurttal. Hummusz 1/2 bögre csicseriborsó- ezt 24 órára beáztatjuk, majd két napon keresztül csíráztatjuk 1/2 bögre szezámmag, őrölve himalája só fokhagyma füstölt paprikapor koriander római kömény citromlé 1/2 dl kendermagolaj Minden hozzávalót beleteszünk a turmixgépbe és annyi vizet töltünk rá, hogy épphogy elfedje. Habosra turmixoljuk a krémet. Ezt répás ropogósra kentem. Még néhány bébi mángold és vörös cikória saláta, és kész! Nagyon jól esett ez a már-már ünnepi ebéd. Kissé tartottam a csíráztatott csicseriborsótól, de meglepetésemre nem okozott kellemetlenséget. A sok zöldfűszer olyan frissé teszi ezeket a fogásokat, hogy egy igazi nyári lakomán is megállják a helyüket. A desszert is jön majd :)
Pritaminpaprikás-tejszínes tofurántotta
2012. május 15. Mindennapi ételeink
Most látom, hogy még nem került fel tofurántotta a blogra, így a tegnap reggel készítettet gyorsan lefotóztuk. Hozzávalók: 1 nagy újhagyma (zölddel együtt) 1 pritaminpaprikás tofu 1 dl rizstejszín (nem vegánoknak: főzőtejszín) só 2 ek. sörélesztőpehely 1ek. extra szűz olívaolaj Elkészítés: Kevés vízen a felaprított hagymát megpároltam, majd kevés olajat is tettem hozzá. A tofut villával összetörtem, hozzákevertem a rizstejszínt majd a sörélesztőpelyhet (ettől különlegesen zamatos volt), a sót. Rádobtam a hagymára és kissé megpirítottam. Lecsós alappal, vagy párolt zöldségekkel is elkészíthető. Mi aszalt paradicsommal és szezámmaggal ettük. :-)
Gombás-tofus rizottó
"Ha egy évre tervezel, vess rizst;ha egy évtizedre, ültess fákat;ha pedig egy életre, akkor tanítsd az embereket"(Régi kínai közmondás) A rizs a világon a legrégebbi idők óta termesztett gabonaféle, amit több száz országban ültetnek. A világ gabonatermésének 30%-át a rizs adja. A világ rizstermesztésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj-előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik.A rizs valószínű Kínából származik, bár Koreában is a legősibb termények közé számít. Magyarország területén a rizst a 18. század végén kezdték termeszteni.A barna, fényezetlen rizs fogyasztásáról a 19. században kezdtek áttérni - különösen Ázsiában - a fényezett rizsre, amelyről a vitaminokat és fehérjéket tartalmazó terméshéjat eltávolítják. Ezeknek a tápanyagoknak a hiánya a beriberi nevű betegség gyakoriságának növekedését okozta. A beriberi szingaléz nyelven annyit tesz: "nem tudom, nem tudom", és a tiamin (B1 vitamin) és más vitaminok, valamint ásványi anyagok hiánya következtében fellépő bénító hatásra utal. Tünetei egyebek között letargia és kimerültség. A beriberi vagy másnéven kakke, gyakori betegség Ázsiában.A fenti ismertető után következzen egy barna rizsből készült olasz étel - egy rizottó gombával és tofuval ízesítve.A recept: Hozzávalók: - 20 dkg barna rizs - 20 dkg csiperke gomba - 20 dkg laska gomba - 20 dkg füstölt tofu - 1 fej hagyma - 4 szál újhagyma - 2 nagyobb darab színesebb paprika aprítva (nekem a fagyasztóból került elő) - 1 zöldségleves kocka - 1-1,5 dl víz - ételízesítő Elkészítés:A rizst, miután alaposan megmostuk, bő vízben a leveskockával nem túl puhára megfőzzük. Az a jó, ha pergősre sikerül a rizs, és nem fő szét, hanem szép különálló szemek lesznek. Amíg a rizs fő, elkészítjük a többi hozzávalót. A gombákat megpucoljuk, alaposan megmossuk. Felszeleteljük. A hagymát megfosztjuk héjától és felaprítjuk. Fogunk egy edényt és feltesszük a hagymát. Én teflon bevonatú edényt használok, így nem kell hozzá sem olaj, sem kókuszzsír, sem víz, egyszerűen csak elkezdem pirítani a hagymát. Ha nem teflon bevonatú, akkor szükség lehet olajra vagy pároláshoz (egészségesebb) vízre.A sárgára pirult hagymához hozzáadjuk a gombaszeleteket, átforgatjuk és tovább pároljuk. Ha minden jól megy, a gomba ereszt levet. Kb. 1 csapzott evőkanál ételízesítőt szórunk gombákra. Miközben párolódnak, felszeleteljük a tofut. Amikor már láthatóan megpuhultak a gombák, hozzáadjuk a tofukockákat (vagy tofucsíkokat), valamint a felaprított újhagymákat és paprikákat. Átkeverjük. 1 dl vízzel felöntjük. A lényeg, hogy ne legyen nagyon szószos, pörköltes állaga. Közepes lángon megvárjuk, míg rottyan egyet. Majd a pergős rizsszemekkel összekeverjük.Friss újhagymát és retket raktam a tányérra hozzá, de ha lett volna itthon ecetes vagy kovászos uborka, minden bizonnyal azzal is kipróbálom.A rizs főzési idejét leszámítva ismét egy gyorsan elkészíthető étellel állunk szembe. Aki fehér rizst, sőt gyorsrizst használ, annak minden bizonnyal belefér a 30 perces készítési időbe. A barna rizzsel ez kb. 15-20 perccel tovább tart, de megéri. Jázminrizzsel és vadrizzsel is nagyon finom.
Citromos-rozmaringos sült krumpli (vegán)
2012. május 13. Dulmina tündérkonyhája
A régi krumpli és a Tanyáról kapott fokhagyma utójából többször is készítettem mostanában a következő finomságot. Sőt, miután ezzel könnyedén leépítettük a télről maradt krumplikészletünket, a múltkor vettünk a piacon egy zsák tarlókrumplit (ezt a gabona learatása után vetik és késő ősszel takarítják be; mivel rövidebb ideig tárolták, még most is nagyon jó állapotú). Vehettünk volna egy kiló újat
Szlovén paprikakrém
2012. május 12. Mindennapi ételeink
Ezzel (ill. ehhez hasonló) a pástétommal Szlovéniában találkoztunk és teljesen beleszerettünk. :-) Hozzávalók: 1 kg paprika - felesben pritamin és tv paprika só 2 ek. őrölt mustármag 4 ek. kölesmajonéz 1 kis konzerv paradicsom 1 kisebb fej hagyma 2 ek. extra szűz olívaolaj Elkészítés: A hagymát kevés vízen megpároljuk. Erre rátesszük az apró kockákra vágott paprikát, és nagyon rövid ideig megpároljuk, hogy még egyben is maradjanak a paprikák. Ekkor hozzákeverjük a paradicsomkonzervet, a kölesmajonézt, a mustért és a sót. Az eredeti receptben ecet is szerepelt, ezt kihagytam.
Rukkolás rizotto
Írhattam volna spenótós vagy medvehagymás, vagy rukkolás-spenótos-medvehagymás rizottót is, de talán egy picivel nagyobb csokor került bele a rukkolából és ez hangzik a legjobban. A legjobb, hogy végre mindez a zöldféleség saját termésű és így a lehető legfrissebben szedett és felhasznált. Pontos mennyiségeket nem mértem, de másfél csésze barnarizshez egy csokor medvehagymát, egy csokor spenótot és egy jó nagy csokor rukkolát használtam és egy kevés pitypang levél is belekerült az idényjelleget éltetve. A zöld leveleket ghí-n picit megrogyasztottam, tettem hozzá egy marok pirított mogyorót és egy másik maroknyi naprafogró magot. Mindezt nyakon öntöttem nagyjából másfél-két dl paradicsom sűrítménnyel. Megszórtam parmezánnal és megbeszéltem a háttérben felsejlő kutyával, hogy ezt most nem ő eszi meg.
Májusi saláta kapros magtejföllel
A saláta alapanyagai (fejes saláta, spenótlevél, kapor, újhagyma) már a kertünkből valók. Napsugár növesztette, vegyszermentes talajban termett, saját gondozású, ezek a legfinomabbak. Ez csak egy egyszerű saláta, az itthon lévő hozzávalók alapján készítettem. Hozzávalók: kis csokor fejes saláta, spenótlevél, sárgarépa, olívabogyó, újhagyma, felkockázott avokádó, Elkészítés: A salátákat és újhagymát felszeleteljük apróra, összekeverjük, ráhalmozzuk a felkockázott [...]
Rozmaringos-fokhagymás sült édesburgonya krémleves és Kölesgombóc fahéjas-"joghurtos" öntettel
2012. május 8. A vegán szépség
Szezámos-pórés tészta (vegán)
2012. május 6. Dulmina tündérkonyhája
Az idei utolsó két kis téli póréhagymából készítettem ezt a pénteki ebédet a héten. Kár lenne, ha feledésbe merülne a recept, úgyhogy - bár már nem igazán most aktuális - feljegyzem ide. Hozzávalók 2 személyre 25 dkg tojásmentes durum spagetti 2 póréhagyma 2 evőkanál olaj 1 marék (pirított) szezámmag 2-3 evőkanál szójaszósz 1-2 evőkanál hidegen sajtolt szezámolaj Megfőztem a tésztát a
Rántott szelet és borsós köles
2012. május 4. Mindennapi ételeink
Ez volt a mai ebédünk. Nagyon-nagyon finom, a paradicsomsaláta már nem fért fel a képre, azzal teljes :-) Hozzávalók: 8 db szójaszelet vegamix só, fokhagymagranulátum 1 bögre liszt (fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt) 2ek. lenmagpehely -- 10 dkg borsó 10 dkg köles só, 1 csokor friss petrezselyemzöld víz 5-6 ek. extra szűz olívaolaj Elkészítés: A szójaszeletet vegamixes vízbe 2 órára beáztattam. Majd forrásban lévő sós, vegamixes vízbe dobtam, és 15 percig főztem. Közben elkészítettem a vegán panírt/bundát: fele-fele arányban kevertem össze a liszteket, hígítottam vízzel (jó sűrű lett a massza), ízesítettem sóval, fokhagymagranulátummal, és beletettem a lenmagpelyhet. Először a kifőtt és kihűtött szójaszeleteket lisztbe forgattam, majd ebbe a tésztába, majd morzsába. Olívaolajjal kikent tepsibe tettem, meglocsoltam egy kevés olajjal és 150 fokon - egyszer megfordítva- kisütöttem. A köles úgy készítettem, mint a rizibizit, csak előtte egy szita segítségével átmostam a kölest, ill. 3-szoros vízben főztem. A szóját szintén érdemes a Vegetár Kft-nél beszerezni: mindössze 150 Ft egy zacskó (10 dkg), ez a boltban (ha lehet egyáltalán kapni) 3-400 Ft (legalábbis nálunk).
Paradicsomos-gombás polenta
2012. május 3. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a kukoricadarát, főképp édesen. Valamelyik nap arra gondoltam, sósan készítem el. Hozzávalók: 15 dkg kukoricadara térfogatra dupla víz só -- 3-4 ek. extra szűz olívaolaj 1 fej vöröshagyma 2 fej gomba 1 üveg paradicsom bazsalikom - ízlés szerint só, citromlé, nyírfacukor - ízlés szerint -- 1/4 pritaminpaprikás tofu szezámmag Elkészítés: A kukoricadarát a forrásban lévő sós vízbe belekeverjük és megfőzzük. Egy olajjal kikent jénaiba simítjuk. Kevés vízen az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk, és rátesszük az apróra vágott gombát. Sóval, köménnyel fűszerezzük, kevés olajjal is meglocsoljuk. Majd amikor megpuhult, a paradicsompürét ráöntjük, bazsalikommal, citromlével, nyírfacukorral ízesítjük. A jénaiban levő főtt kukoricadarára rákenjük ezt a paradicsomos réteget, megszórjuk szezámmaggal és apró kockákra vágott pritaminpaprikás tofuval. Kisütjük (kb. 20 perc alatt, 180-200 fokon)
Kölesmajonézes céklasaláta tormával és medvehagymával
2012. május 1. Mindennapi ételeink
Irtó finom, nem szabad kihagyni :-) Ill. újabb növényi majonéz recept. Hozzávalók: 3 cékla köménymag, só, reszelt torma - ízlés szerint 4-5 levél medvehagyma - 1/2 csésze extra szűz olívaolaj kb. 2-3 ek. citromlé 1/2 ek. nyírfacukor 1/2 ek.tengeri só 1gerezd fokhagyma 3/4 csésze forró víz 1,5 csésze főtt köles Elkészítés: A céklát megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. A tormából is keveset hozzáreszelünk. A kölesmajonéz alapanyagait nagyon alaposan összeturmixoljuk. Tálalás előtt a tormás céklába keverünk medvehagymát (felaprítva) és ráöntjük a kölesmajonézt. Frissen fogyasztjuk. A kölest érdemes a Vegetár Kft-nél beszerezni: 5 kg-os kiszerelésben messze az egyik legolcsóbb a piacon.
Sós muffin
2012. április 30. Mindennapi ételeink
Még szombatra, egy szentendrei közös ebédre készítettem. Nagyon-nagyon finom csemege. Hozzávalók: 25 dkg liszt -fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt 1 késhegynyi Arm&Hammer szóda só, rozmaring 6 ek. extra szűz olívaolaj 2,5 dl víz 4-5 levél medvehagyma 10 dkg kukorica 1/2 pritaminpaprikás tofu -- szezámmag, lenmag, napraforgómag Elkészítés: A liszteket és a szódát összekeverjük. Megsózzuk, belevágjuk a medvehagymát, rozmaringot, beleszórjuk a kukoricát és az apróra vágott tofut. Belemérjük az olajat, vizet és alaposan összekeverjük. Muffin formában 30 perc alatt, közepes lángon kisütjük.
Spenótos Rakott Hajdina
2012. április 29. Fittanyuka Blog
A hajdinát lehet szeretni, vagy nagyon nem szeretni:)! Jellegzetes, karakteres íze miatt sokan nem fogyasztják, pedig szuper egészséges! Tipp: Kezdjük azzal a tulajdonságával, hogy hiába sorolják a gabonák közé, a hajdina tulajdonképpen nem egy gabona fajta, hanem mag termés, ebből következik, hogy gluténmentes és nagyon alacsony a szénhidrát tartalma, rost tartalma viszont annál magasabb. Vitamin tartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitamin forrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős. Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Elődeink gyógynövényként fogyasztották ( gyomor, májbántalmaknál) és a szegények eledelének tartották. Megsúgom, hogy a világosabb színű hajdina sokkal lágyabb ízű, nem annyira karakteres. Ezt a rakott ételt készítettem belőle ( inspiráció és forrás: Ízek és érzések áprilisi száma ), amelyre gyakorlatilag két napig rájártunk. Hozzávalók: 200 g hajdina 150 g morzsolt kukorica ( konzerv) 100 g spenót 300 g natúr tofu 250 ml növényi tejszín 1 kk himalaya só 1 evőkanálnyi bio margarin 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 cikk fokhagyma növényi sajt a tetejére ( elhagyható) 1 db bio leves kocka A hajdinát alaposan megmossuk és kétszeres mennyiségű vízben a leves kockával együtt puhára főzzük. Hozzákeverjük a margarint és hagyjuk kicsit hűlni. A tofut a sóval, növényi tejszínnel, olajjal, préselt fokhagymával krémesre turmixoljuk, majd hozzákeverjük a kukorica szemeket. A megtisztított spenót leveleket pároló edényben megpároljuk. Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés margarinnal és bele rétegeljük a hajdinát, rá a lecsöpögtetett spenót leveleket és a tetejére a kukoricás tofukrém kerül. A tetejére reszelhetünk növényi sajtot. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Hidegen-melegen kitűnő egy tál friss saláta kíséretében. Ráadásként meglocsolhatjuk növényi tejszínnel vagy tejföllel. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Mandulás-tofus sóskasaláta
2012. április 27. Mindennapi ételeink
Első hallásra bizarr, pedig nagyon-nagyon finom és tele van vitaminnal! :-) Bár az igaz, hogy csak sóskafanatikusak próbálkozzanak vele:-) Hozzávalók: 25 dkg friss sóskalevél 1 marék darabolt és pirított mandula 1szál újhagyma só -- 1/4 natúr, pácolt tofu 0,5 dl extra szűz olívaolaj Elkészítés: A tofut előző nap bepácoljuk: extra szűz olívaolajba teszünk egy kis bazsalikomot, sót és fokhagymát, ebbe rakjuk bele a feldarabolt natúr tofut. A sóskaleveleket alaposan megmossuk. Majd levágjuk a szárát, és feldaraboljuk. A mandulát is összedaraboljuk és olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk. Egy tálra halmozzuk a sóskát, beledobáljuk a mandulát, felvágott újhagymát. Tálalás előtt ráöntünk a tofu páclevéből, és tofut is keverünk a salátához.
Medvehagymás-lenmagos pogácsa
2012. április 27. Mindennapi ételeink
Eddig bírtuk medvehagyma nélkül. Még nem a fagyasztóból szedtem elő egy adagot, hanem frissen kaptuk ajándékba! Nem volt mit tenni, pogácsát és pestót kellett készíteni. Ez utóbbiról később írok. Hozzávalók: 25 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű, fele finomliszt) 12 dkg kókuszolaj 1 dl víz 1 tk. méz 1 nagy csokor medvehagyma 2,5 dkg élesztő só lenmagpehely Elkészítés: Az élesztőt kevés mézes vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót és a kókuszolajat összekeverjük. Ehhez öntjük az élesztőt és a maradék vizet. Elkezdjük dagasztani. Nagyon lágy tésztát kapunk, amelybe a végén keverjük bele a felaprított medvehagymát is. 1 órát kelesztjük. Ekkor nagyon vékonyra kinyújtjuk és megkenjük egy kevés felolvasztott kókuszolajjal. Ráhajtjuk oldalról és elölről-hátulról a tésztát, és hagyjuk. Majd ismét kinyújtjuk, megkenjük, hajtogatjuk. A hajtogatás közt kb. 10 percet hagyunk. Én négyszer hajtogattam. Majd kiszaggattam és 30 perc alatt kisütöttem. Az illata és az íze is zseniális. :-)
Meme Pestoja
Nagyon kedves barátainktól kaptuk ezt a receptet, és ahogy ez lenni szokott pár dologban eltértünk, pl. spaggetti tésztával ettük, tejszín helyett zabtej került bele, és a tetejére úgy éreztem, nagyon kívánkozik egy jó marék pirított tök - és szezámmag (mert az szinte mindenhova kívánkozik nálam), de így is nagyon finom lett. Az eredeti recept viszont ez: Medvehagyma pesto pontos receptje, ahogy Meme készíti (a mennyiség 4-5-6 személyes adag): 1 nagy csokor medvehagyma, egészen apróra vágva 2 szár szárzeller apró kockákra vágva (most fél zellergumót használtunk, vékony szeletekre, aztán vékony csíkokra vágva) 8 evőkanál fínom olívaolaj 4 evőkanál tejszín (ezt lehet a konkrét felhasználáskor is arányos mennyiségben hozzákeverni, így tovább eltartható a hűtőben, olajjal ,,takarva) 3 evőkanál (finom) paradicsompüré (pl. Rapunzel vagy Alnatura bio) só A hozzávalókat közepes fokozaton össze kell turmixolni, majd 6-8 evőkanál reszelt parmezánt hozzáturmixolni. Hütőszekrényben 4 napig biztos eláll! (A paradicsom helyett citromlével is lehet ,,szelidíteni, de az adagolásnál kóstolgatni kell -- ízlés szerint.) Tésztára (fusilli, kagylótészta vagy gnocchi) szedni, a tészta főzővizéből félre kell tenni a szósz higításához.
Magyaros napraforgó pástétom
2012. április 24. Mindennapi ételeink
Gyors, egészséges, finom pástétom, finom napraforgómaggal. :-) Hozzávalók: 20 dkg darált napraforgómag 1 fej vöröshagyma 1 szál újhagyma kevés petrezselyemzöld 1/2 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. zsemlemorzsa 0,5 dl víz 1 db főtt répa 2 gerezd fokhagyma pirospaprika, só, köménymag Elkészítés: A blogon igen kedvelt vegán májpástétom mintájára készült ez a pástétom. Kevés vízen az apróra vágott vöröshagymát megpároltam. Ehhez szórtam 1 zsemlemorzsát, darált napraforgómagot, pirospaprikát, sót és köménymagot. Amikor ezek jól összepirultak, felengedtem vízzel, olajat locsoltam hozzá. Ekkor tettem hozzá a főtt és turmixolt répát, ill. apróra vágott újhagymát, fokhagymát, és kevés friss petrezselyemzöldet. Összefőztem és frissen, répasalátával fogyasztottuk.
Tavaszi répasaláta
2012. április 23. Mindennapi ételeink
Az utóbbi hetekben sok salátát eszünk, hiszen itt a sok tavaszi zöldség -valami már a kertből!:-) Ez a saláta önmagában is megállja a helyét, de finom főételek mellé, esetleg vacsorára egy pástétomos kenyérrel. És nagyon egyszerű, gyors az elkészítése. Hozzávalók: 1/2 kg répa 1 kisebb fej újhagyma 1 csokor petrezselyem 4 dl vegán majonéz (itt írtam róla) 2 marék napraforgómag 2 ek. Pithari extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint Elkészítés: A répákat megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük (nagy lyukú reszelőn). Kevés sóval állni hagyjuk. Majd a vegán majonézt hozzáadjuk, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, megszórjuk petrezselyemzölddel, újhagyma karikákkal. Mindeközben olaj nélküli serpenyőben napraforgómagot pirítunk, ezt tálalás előtt szórjuk a salátánkra. A napraforgómagot a Vegetár Kft-től érdemes beszerezni, mivel árulnak natúr magot, és ráadásul olcsón is vehetjük meg tőlük.:-)
Medvehagymás burgonyaleves
Még mindig tart szerencsére a medvehagyma rövid szezonja. Igyekszem kihasználni és amit csak lehet ezzel ízesíteni. A következő leves egy krémesebb állagú burgonyaleves, amelynek ízvilágát roppantul feldobja a medvehagyma. A recept: Hozzávalók: - 12 szem közepes burgonya - só - víz - 2 dl növényi tej - 5-8 szál medvehagyma Elkészítés:A krumplikat meghámozzuk és kockákra vágjuk. Sós vízben feltesszük főzni - úgy, hogy a víz éppen ellepje őket. Addig főzzük, míg a krumplikockák megpuhulnak, de nem főnek szét. Ekkor a krumpli egy részét kivesszük a lábosból és egy tálba félre tesszük. A másik, vízben maradt burgonyákhoz a növényi tejet hozzáöntjük és tovább főzzük. Amikor már szinte szétfőne, lezárjuk, kicsit lehűtjük és összeturmixoljuk. Majd az összeturmixolt levet visszaöntve a lábosba újra feltesszük főzni.A felszeletelt medvehagymákat beledobjuk a krémlevesbe, hagyjuk egy kicsit rottyanni, majd a már elkülönített, de megfőtt krumplit is hozzáadjuk.Hmmm... nagyon finom krémes, medvehagymától ízletes burgonyalevesben lehet részünk.Esetleg tálalásnál a tetejére pár csepp medvehagyma olajat csepegtethetünk. Csípős íz kedvelői chilipaprika darabkákat szórhatnak a leves tetejére.
Tökmagos kukoricapástétom
2012. április 20. Mindennapi ételeink
Volt szó már tökmag pástétomról és kukoricapástétomról is, de így egyben még nem szerepelt a blogon. Nagyon-nagyon finom pástétom, ne hagyja ki senki! :-) Hozzávalók: Fele-fele arányban kukorica és tökmag (Nálam 15-15 dkg) 1 ek. sörélesztőpehely 1 ek. extra szűz Pithari olívaolaj só-ízlés szerint 5 gerezd fokhagyma Elkészítés: A tökmagot sütőben -zsiradék nélkül - megpirítjuk. Egy tálba öntjük a kukoricát, a pirított tökmagot, az extra szűz olívaolajat és megszórjuk a sörélesztőpehellyel, sóval és hozzáadjuk a negyedbe vágott fokhagymagerezdeket. Majd jó erős botmixerrel krémesre zúzzuk. :-) Hihetetlenül finom - bár ezt írtam már. Nagyon jól kijönnek a finom ízek, egyenként is, de együtt is valami újat, finomat alkotnak ezek az összetevők. :-)
Tejfölös-zöldborsós tésztaszósz sült házisajttal
Mondhatni a zöldborsós tokány vegetáriánus változata. (Fúúú, de csúnya ez a szó, hogy tokány…) Hozzávalók: 2 ek olaj 1/4 kk asafoetida 1 ek apróra vágott medvehagyma fél zöldpaprika apróra vágva egy felkockázott paradicsom 1 kk őrölt pirospaprika 40 dkg zöldborsó egy csipet őrölt feketebors 1... tovább>>
csalánfőzelék újratöltve
2012. április 18. Vegasztrománia
csalánfőzeléket csináltam már, igaz, akkor a legegyszerűbb változatot. a napokban nagyon megkívántam, s szerencsére p barátnőmék budai kertjéből kaptam egy nagy adaggal. bár most nem én gyűjtöttem, a szedéshez nekem a kertészkesztyű nem vált be, viszont az orvosi gumikesztyű igen. a tisztításhoz is azt használtam, csípések nélkül úsztam meg az egészet (tudom, hogy jó a reumára, de ad1 nincs reumám ad2 nem igazán volt kedvem hozzá, bőven el voltam foglalva a művészi szárlecsipkedésekkel). egyébként kifejlesztettem egy új technikát: a vastag szárat megfogtam, ollóval a leveleket (szár nélkül) levágtam egyenesen a szűrőbe, amiben aztán jó alaposan megmostam. a csalánt egyébként ugyanúgy használhatjuk, mint a spenótot. egy kicsit macerásabb beszerezni és előkészíteni, de ilyenkor tavasszal a zsenge csalánt szerintem nem érdemes kihagyni. a spenóttal ellentétben kicsit tovább kell párolni/főzni, és tapasztalataim szerint nem elég blansírozni, mert rágós és érdes marad. nagyon kedvező hatásai vannak, ilyenkor tavasszal segít a méregtelenítésben. de ne fogyasszunk belőle túl sokat, mert gyomorpanaszokat okozhat, és allergiás reakciókat válthat ki. csalánfőzelék hozzávalók (4 személyre) 300 g csalán megtisztítva, jó alaposan megmosva, megszárítva vaj 3 kifli 450 ml tej 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva só bors a csalánt vajon megpároltam. a kifliket és a fokhagymát egy tálba tettem, leöntöttem forró tejjel és 15 percig állni hagytam. utána összeturmixoltam, majd egy serpenyőben felmelegítettem, hozzáadtam a csalánt, sóztam, borsoztam. 5 és fél perces tojással tálaltam. attól függően, hogy mennyire szeretnénk, hogy domináljon benne a csalán, adhatunk még hozzá tejet. a bűvös szakács receptjét vettem alapul.
Spenótos krumplimuffin
2012. április 17. Mindennapi ételeink
Mai nagyon gyors csemege vacsorára, saláta mellé. A fotó sajnos nem lett a legszebb, mert nem volt időnk megvárni, amíg kihűl és keményebb lesz, hogy szépen fotózható legyen. :) Hozzávalók: 5 szem krumpli 2 ek. lenmagpehely 2 ek. víz só borspótló 1 ek. liszt -- 1 csomag spenót 1 fej fokhagyma 3-4 ek. kukoricatej 4-5 ek. liszt olívaolaj, víz. -- 1/2 füstölt tofu Elkészítés: A krumplit meghámozzuk és sós vízben kifőzzük. Majd összetörjük, liszttel sűrítjük, és kevés olajat is teszünk hozzá + beáztatott lenmagpelyhet teszünk hozzá (ez fogja össze). A spenótot így készítjük: szárazon megpirítjuk a lisztet, rátesszük a spenótot, sózzuk, fokhagymázzuk, és kukoricatejjel felöntjük, ekkor keverjük bele az olívaolajat. Miután felenged a spenót, összebotmixerezzük. A lényeg, hogy jó sűrű legyen. Majd olívaolajjal kikent tepsibe tesszük a krumplipürét (egy nagyobb pogácsaszaggató segítségével), a közepén mélyedést kialakítva teszünk spenótot, felkockázott tofut, pritaminpaprikát. Összesütjük.
Mandulapelyhes Avokádó saláta
2012. április 16. Fittanyuka Blog
Tipp: Avokádó: Journal of Nutritional Biochemistry tette közzé annak a laboratóriumi kutatásnak az eredményét, amely arról számolt be, hogy az avokádó kivonat , amely karotin származékokat és E-vitamint tartalmaz, megakadályozza a rákos sejtek növekedését . Kutatók arra is rámutattak, hogy egymagában a karotin származékok nem képesek a ráksejtek növekedésének megakadályozására, csakis együttesen E-vitaminnal és a telítetlen zsírokkal. A karotin származékok ugyanis zsírban oldódók, ezért nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy szervezetünk fel tudja használni. Az avokádó kiváló lutein forrás is, amely komponens védi a növényeket a nap káros hatásaitól, így az emberi retinának is hasonló szolgálatokat tesz. A gyümölcs fogyasztása tehát megóvhat a látással kapcsolatos degeneratív betegségekkel (pl. az időskori makula degenerációval) szemben . 100 g avokádó 176 kcal-t és körülbelül 15 gramm zsírt tartalmaz, ami 70 %-ban egyszeresen telítetlen zsírsav, amelyet további 10 %-ban többszörösen telítetlen zsírsav egészít ki. Az avokádó jelentős olajsav tartalmánál fogva fokozza a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelmet, mivel emeli a HDL (vagyis jó), és csökkenti az LDL (vagyis rossz) koleszterin szintjét. Az avokádó többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ezek közül jelentősebb a B-, C-, és E- vitamin, valamint az A-vitamin előanyagának (béta karotin) tartalma. Az érett gyümölcsben kálium, foszfor, vas, nátrium, kalcium és magnézium is megtalálható. A lúgosító étrend egyik legnagyszerűbb gyümölcse. Most csak egyszerűen egy salátát készítettem belőle. Eszenciális zsírtartalma miatt rendkívül laktató. Ideális ez a saláta önmagában vacsorára, ebédre akár köretként. Hozzávalók: 1 db avokádó 2 evőkanálnyi szeletelt mandula 1 db közepes cukkini 1 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó vagy olíva olaj 1 evőkanál almasűrítmény 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanálnyi himalaya só 1 cikk fokhagyma A cukkinit lereszeljük, a fokhagymát felszeleteljük, avokádót tisztítás után cikkekre szeljük. Egy salátás keverő tálban összekeverjük a zöldségeket. Külön elkészítjük a dresszinget: Az olajat, alma sűrítményt, citromlevet, sót alaposan összekeverjük és ezzel locsoljuk meg a salátát. Fél órára a hűtőben pihentetjük, majd megszórjuk a szeletelt mandulával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Rakott zöldbab
2012. április 14. Mindennapi ételeink
Ez a rakott étel volt a tegnapi és mai ebédünk, mivel megfáztam, én rozmaringolajos-fokhagymás céklasalátával ettem. Ezt nem volt idő lefotózni, pedig nagyon finom lett. De kárpótlásul a főétel receptje: Hozzávalók- egy közepes jénaihoz: 1/2 kg zöldbab 15 dkg barna rizs 1 üveg lecsó kevés gabonakolbász 1 fej vöröshagyma só, kapor, olívaolaj -- 1 natúr tofu 1 tk. citrom 1 ek. sörélesztőpehely víz 1-2 gerezd fokhagyma Elkészítés: A zöldbabot sós vízben megfőzzük és lecsöpögtetjük. A rizst is a szokott módon kifőzzük: olaj nélküli serpenyőben pirítjuk, majd amikor megpirult, felengedjük annyi vízzel, ami duplán ellepi (szemmel nézzük, dl-t nem tudok). Amikor elkezd ismét forrni, akkor 5-8 percet forraljuk, fedő alatt, majd dunsztba téve 30-40 percig puhítjuk. Puha, pergő szemű rizst kapunk ezzel a módszerrel. Miközben puhul, a lecsót elkészítjük: kevés vízen az apróra vágott hagymát megpároljuk, majd beleöntjük a lecsót (nekünk házi, az utolsó üveg), és gabonakolbásszal ízesítjük még. Lezárjuk. Ezután jön a pakolás: egy jénait kiolajozunk, majd beletesszük a zöldbab felét, megszórjuk összevágott kaporral. Erre rátesszük az egész barna rizst, majd meglocsoljuk a lecsóval. Végül ismét zöldbab és kapor következik. A legtetejére tofu-tejfölt öntöttem: egy natúr tofut kevés sóval, citromlével, sörélesztőpehellyel és fokhagymával, no meg vízzel összeturmixoltam. A legtetejét olajjal meglocsoljuk, és kb. 30perc alatt összesütjük. Nagyon finom!
HAGYMAFASÍRT
2012. április 12. Mit főzzek holnap?
Húsvéti tortácska..
Véget ért az áldásos böjt, ami számomra mindig csodálatos élményeket nyújt. Idén nem sikerült teljesen elvonulnom a munkától, teendőktől, de igyekeztem némi időt szakítani az elmélyülésre, Csend- teremtésre. (Itt részletesebben is leírtam egy régebbi böjtömet, idén pedig Ági is sok hasznos információt osztott meg a léböjttel kapcsolatban) A végeredmény nagyon pozitív, remekül érzem magam, újult erővel vághatok neki az elkövetkezendő sűrű hónapoknak :) Ami még nagyon nagy élmény volt számomra, hogy idén a párom is együtt böjtölt velem, és ez egy csodálatos ajándék. A húsvéti nagy evések nálunk kimaradtak, nosztalgiával idézem fel- mindenféle sóvárgás nélkül- édesanyám füstölt sonkáját és az annak levében főtt tojásokat, amit mindig sok tormával és kaláccsal fogyasztottunk. Nekünk most könnyű, nyers zöldséges ételek jutnak isteni medvehagyma pestoval (amit idén csíráztatott-aszalt napraforgómaggal készítettem). A tegnapi édesség pedig egy körtetorta volt csokoládé öntettel, ami annyiban érdekes, hogy a töltelékét léböjtről maradt gyümölcspépből készítettem. A tésztához: 15 dkg mandula (aszalt) 15 dkg aszalt hajdinacsíra 20 dkg dió (aszalt) 1 ml ceyloni fahéj 13 dkg magozott iráni datolya 1 csipet Himalája só A töltelékhez: 2 bögre körte és almapép 1 mk citrushéj (én yuzu-t használtam) 1 darabka vanília 3 ek kókuszcukor 1 ek mesquite por 1 ek lucuma por 3 ek őrölt mandula 2 ek útifű maghéj díszítés: 2 db közepes méretű körte 2 ek juharszirup kevés fahéj csokoládé öntet: 6-8 dkg mandula, áztatva 3 ek kókuszreszelék 3 ek kókuszcukor kevés vanília 2 ek karobpor 3 ek nyers kakaópor 1 ek kókuszolaj, olvasztott A tészta összetevőit a datolya kivételével aprítjuk robotgépben, majd a datolyát a fűszerekkel és 1/2- 1 dl vízzel összeturmixoljuk. Összedolgozzuk a masszát a magos keverékkel, majd egy 25 cm átmérőjű piteformába egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát. Nem létfontosságú, de ha ropogós tésztát szeretnénk, aszaljuk kb egy éjszakán át. A díszítéshez szükséges körtéket kb 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk, átforgatjuk a juharsziruppal és a fahéjjal, majd aszaljuk néhány órán keresztül. A töltelék összetevőit összeturmixoljuk vagy összekerjük, majd beletöltjük a tésztánkba. Tetszés szerint elrendezzük a tetején a félig aszalt körteszeleteket. A csokiszósz összetevőit annyi vízzel turmixoljuk össze, hogy öntet állagot kapjunk. Ehhez kb. 1 1/2- 2dl vízre lesz szükségünk.
Gombásrizs paradicsomos szósszal
Nagyon egyszerű étel, és finom is. De csak fehér rizzsel jó. :( Próbáltam barna rizsből, de teljesen elnyomta azt az ízt, amitől az egész olyan szerethető. Anyának vettem karácsonyra egy öntött vas lábast a nagy teflon lábasunk helyett, ami felmondta a szolgálatot, eddig ki sem nyitotta a dobozt, de most előszedettem vele. 5,8 literes. Hiába kerestem volna nagyobbakat, vagy nem volt kívánatos :), vagy egyszerűen nem volt nagy méretben. Nem értem ezt. Senki nem gondol a nagy családra? Hozzávalók: 80 dkg rizs 70 dkg gomba 3-3,5 l sűrű paradicsomlé vagy 400 g paradicsomkonzerv + víz 2 fej vöröshagyma 2 ek olivaolaj 1 paprika 1 paradicsom 1 csapott ek só A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. Vagy felbontunk 2 db 6 decis üveget, és leöntjük a levét. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Kevés vízen megpároljuk. Azután hozzáadjuk az oliva olajat, a gombát, a paradicsomot és a paprikát. Sózzuk, együtt pároljuk. Felengedjük az egészet a paradicsomlével, beleöntjük a rizst, és fél óra alatt megfőzzük. Ha szükséges, még hozzáöntünk vizet. Jó tocsogós legyen, mikor elzárjuk, mert sokat felszív.
Zöldpástétom Salátával
2012. április 7. Főzés nélkül finoman!
Baráti meghívást kaptam. Már a meghívás is jelképesen jelzett egy szép gesztust, amellyel az Élet előre megmutatta milyen szépségek várhatnak rám, ha elfogadom. Elfogadtam. A remények elvesztek az elfogadás tengerében, így megteremtődött egy elvárásoktól mentes csoda, melyben az akarás nem találta helyét... Ilyen indulás, érkezés csak gyönyörű ételeket szülhetett... Zöldben járok, a fák kiengedik magukból a télen elszenvedett fájdalmakat, melyeket az álomba szenderültség oly sokáig takart. Virul a természet. Zöldben járok, zöld a szívem, zöld lesz az étel is amit készítek. Ez volt az egyetlen elvárás a meghívásnál - gyere, de kérlek csinálj valami finomat. Ebben a csodában a lelkem boldogan fürdött az ételkészítés szépségében... Angol zeller szárát szeletelem (egy szépség szerettette meg velem vagy két éve, hálás vagyok, ezért is), rukkolát megmosom, majd kicsit megtépem, vajretket és paradicsomot kockázok, egy tálban találják magukat az alapanyagok, bőséges megöntözöm hidegen sajtolt napraforgó és lenmagolaj keverékével, só és frissen őrölt borsok (rózsa, fekete, zöld). Félreteszem egy kicsit érni a salátát... Kedvenc aprító-darálóm megint előkerül (mindig magammal viszem). Avokádó, angol zeller, víz, olívaolaj, fokhagyma, só és fekete bors (az arányokat adja meg az ízlésetek és az intuíciótok, nem lehet elrontani). Nem kell több, zümmögve teszi a dolgát kis gép. Krémes állag gyöngyöző, szép zöld szín. Egy kóstolás, hmm... Mennyei. Egy tálra halmozom a salátát, mellé kerül a pástétom. Megérkezik a barátom is, szemében kíváncsi mosoly - mikor ehetünk? Finom volt. Jó étvágyat nektek és Boldog Ünnepeket! Javed
Zöldséges-sajtszószos penne (laktovega)
2012. április 4. Dulmina tündérkonyhája
Újabb GoodFood recept - ezúttal már az áprilisi számból -, természetesen ismét a saját ízlésünkhöz alakítva. A tormával és a színes zöldségekkel igazi tavaszias finomság vált az alapreceptből. Hozzávalók 3-4 személyre 33 dkg durum penne (a kilós csomag harmada) 1 kisebb póréhagyma 2 karcsú sárgarépa 2 evőkanál olaj 7 dl zsíros tej 1 babérlevél 1/2 dl olaj 5 dkg (2,5 evőkanál) Graham-liszt 2
Brokkolis rakott tészta
Nos, a kép a maradékról készült, amire ránézve az ember nem akar rögtön rohanni brokkolit venni, ennek ellenére jelentem finom volt. Méghozzá annak ellenére is, hogy volt tk. liszt a tésztában. (Barilla Integrale Pipe Rigate. Nem reklám, de egészen jó volt. Bár nem teljes őrlésű gabona, az tuti, ellentétben azzal, ahogy hirdetik. Inkább csak van benne az is.) Szintén egyszerűen elkészíthető akár két, vagy három féle szósszal is, és egyből más-más ételeket kapunk. Ez most paradicsomos volt, de legközelebb napraforgó sajttal fogom készíteni, azután pedig fehér mártással. Persze valószínűleg a töltés is más lesz, attól függően mi volt a piacon és a kamrában kéznél. Hozzávalók: 1 fej brokkoli 1/2 kg tk. csőtészta 1/2 l sűrű paradicsomlé 4-5 paradicsom 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek (bazsalikom, borsikafű, majoranna) 1 ek méz 2 tk só olivaolaj A tésztát sós vízben megfőzzük. A brokkolit rózsáira szedjük. A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A paradicsomokat feldaraboljuk. Mindezt a paradicsomlével, fűszerekkel, illetve 1 csapott tk sóval és a mézzel összekeverjük. Végül hozzáadjuk a kész tésztát és a brokkolit is, és mindezt egy kiolajozott jénaiba tesszük. A tetejére sajtot szórhatunk, vagy megkenhetjük szójajoghurttal és szezámmag keverékével. (Vagy növényi tejföllel.) Fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.
tönköly saláta sült zöldségekkel
2012. április 2. Vegasztrománia
azt eddig is tudtam, hogy a tönkölybúza egészséges, de azt nem, hogy nemcsak a csíráját, "füvét" és lisztjét tudom felhasználni, hanem a búzaszemeket is. carlo hívta fel rá a figyelmemet, akivel olasz (toszkán) ételekről, étkezési szokásokról beszélgettem. ők sokat használják és farro-nak hívják. nagyon kíváncsivá tett, és miután jamie olasz szakácskönyvében találtam hozzá egy zseniális receptet, a hétvégén kétszer is elkészült. a reneszánszát élő tönkölybúzát magyarországon dr kalmár gergely és dr kajdi ferenc kitartó munkájának köszönhetően fogyaszthatjuk, akik "kifejlesztették" az öko-10 jelölésű tönkölybúzát. nem hisztis, jól alkalmazkodik a környezeti adottságokhoz. genetikailag tiszta, ezért ellenálló a kártevőkkel és a betegségekkel szemben. a b12 vitamin kivételével az összes b vitamin megtalálható benne, ezen kívül jelentős az e-vitamin-, kalcium-, magnézium-, foszfor-, és szeléntartalma. (forrás: vitaminsziget) tönköly saláta sült zöldségekkel hozzávalók (főételnek 4 személyre, előételnek 8 személyre) 200 g tönkölybúza (bioboltokban, ázsia boltban kapható) 1 cukkini 1 édesköménygumó 1 vöröshagyma 1 kápia paprika 1 sárga kaliforniai paprika (vagy sárga cukkini - a lényeg a szín) 1 padlizsán 1 szárzeller 3-4 gerezd fokhagyma olívaolaj só, bors zöld fűszerek (petrezselyem, bazsalikom, oregánó, menta, kakukkfű, medvehagyma) finomra aprítva 1/2 citrom leve a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra (6-os fokozat). a tönkölyt 20 percig hideg vízbe áztattam, majd leszűrtem. átpirítottam egy kevés olajon, majd kétszeres vízben megfőztem (rágós lesz, de nagyszerűen kiegészíti a sült zöldségek puhasága). a fokhagyma kivételével (azt egészben hagytam) egyforma méretűre vágtam a zöldségeket (kb 1cm x 1 cm kockákra), beleszórtam őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, sóztam, borsoztam, nyakon öntöttem olívaolajjal (ne sajnáljuk!) és összekevertem. 15-20 perc alatt, néhányszor átkeverve megsütöttem őket (figyeljük a sütőnket, lehet, h több időre lesz szükség). egy nagy tálban összekevertem a tönkölyt, a zöldségeket, az apróra vágott sült fokhagymát. a zöld fűszereket, citromot facsartam rá és kész. langyosan a legfinomabb.
Tojás pástétom Kapribogyós Mártásban
2012. április 1. Fittanyuka Blog
A Húsvéti Fittanyuka Főzőtanfolyam ( fotók itt megtekinthetőek) egyik kedvenc receptje volt a minap. Ízre, állagra, mint egy tojás pástétom. Ideális hidegtál Húsvétra, pirítóssal, vagy zöldségekkel, kínálóként is megállja a helyét. Az elkészítése sem bonyolult. Növényi összetevőkből és néhány fűszerrel értük el a tojás hatást. Tipp: Az igazi tojást nem ajánlom, rendkívül allergén, magas az állati koleszterint és telített zsírtartalma, tele van mikroorganizmusokkal, (nemcsak a szalmonellára gondolok). Állati fehérjetartalma miatt az erősen savas kategóriába tartozik. A hagyományos konyha nagyon sokat használ belőle indokolatlanul, hiszen nélküle is elkészíthető szinte minden étel és sütemény! Először a mártást készítjük el. Hozzávalók: Kapribogyós Mártás 2 evőkanálnyi bio margarin ( nem hidrogenizált) 2 evőknálnyi világos tönköly liszt 1/2 kk himalaya só 200 ml növényi tejszín 300 ml zöldség alaplé ( 1 db bio zöldségleves kocka) 1 evőkanál mustár 2 evőkanál kapribogyó ( üveges, delikát boltokban kapható) A margarint megolvasztjuk és csomómentesen elkeverjük a liszttel. Az előzőleg elkészített zöldség alaplevet hozzáöntjük folyamatos keverés mellett. Hozzákeverjük a növényi tejszínt, a mustárt, kapri bogyót és addig keverjük ameddig besűrűsödik. Ízesítjük kevés citromlével és egy tálaló tálba öntjük. Lefedjük és hagyjuk kihűlni. Ha lefedjük nem fog bebőrösödni. Tojás pástétom 300 g natúr tofu 150 g gabona gömböc ( sonka jellegű, bioboltokban kapható, szejtán alapú) 1 kk örőlt kurkuma 1kk himalaya só 1 evőkanál mustár késhegyni zöld bors 100 ml növényi tejszín 1 cikk fokhagyma pár csepp citromlé friss petrezselyem zöld A tofut lereszeljük , a gömböcöt apróra vágjuk, összekeverjük a fűszerekkel, felaprított petrezselyem zölddel, mustárral, préselt fokhagymával, sóval. Hozzáadjuk a növényi tejszínt és akár kézzel összegyúrjuk. Egy sűrű masszát kell kapjunk, ezért nem turmixoljuk. Egy órára a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek. Majd vizes kézzel tojás formákat formázunk és a lehűlt szószba tesszük, tetszőlegesen díszítjük. Pl: koktél paradicsommal, emlékeztet a piros tojásra, mint húsvéti szimbólumra:) Fittanyuka-lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Sültpaprikás-diós szendvicskrém (vegán)
2012. március 31. Dulmina tündérkonyhája
Újabb kedvenc-gyanús szendvicskrém - ezért érdemes volt nyáron eltenni sült paprikát. Hozzávalók 1 üveg (4 dl) sültpaprika-befőtt 10 dkg darált dió 1 gerezd (füstölt) fokhagyma 1 teáskanál őrölt paprika 1 teáskanál római kömény 5 evőkanál extra szűz olívaolaj 1 evőkanál vörösborecet (vagy citromlé) csipet só Szűrőben jól lecsepegtetjük a paprikát (a levére ehhez az ételhez nem lesz szükségünk
gerslivel töltött kelkáposzta paradicsommártásban
2012. március 26. Vegasztrománia
nem újdonság számotokra, hogy szimpatizálok hugh-val, azóta viszont egyenesen imádom, amióta megírta a "veg everyday" című vegetáriánus szakácskönyvét. egy nyáron keresztül húsmentesen étkezett, és ennek a néhány hónapnak a receptjei olvashatók a könyvben néhány gondolattal kiegészítve. a könyvhöz nagyszerű sorozat is készült, s bár én nem vagyok mérvadó, szerintem mindenki, aki megnézi, egy kicsit közelebb kerül a herbivore felfogáshoz. néhány hete tervezem, hogy készítek egy töltött kelkáposztát paradicsommártásban. ötleteim voltak a hozzávalókat és a fűszerezést tekintve, de egyik este hugh könyvét lapozgatva megtaláltam az ő verzióját, és annyira megtetszett, hogy végül amellett döntöttem. gerslivel töltött kelkáposzta paradicsommártásban hozzávalók 3 adaghoz (a könyvben dupla adagokról szól a recept, én a paradicsommártásból megtartottam az eredeti mennyiséget, viszont a kelkáposzta-batyukat felére csökkentettem) 6 kelkáposztalevél 4 ek tejföl a paradicsommártáshoz 2 ek olívaolaj 1 kockára vágott vöröshagyma 1 babérlevél néhány szál kakukkfű 1 répa negyed-karikákra vágva 1 zellerszár fél-karikákra vágva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 konzerv hámozott paradicsom (400 g) só bors a töltelékhez 60 g gersli 1 ek olívaolaj 1 kis hagyma felkockázva 1 fokhagyma apróra vágva 25 g ribizli (szerintem abszolút elhagyható, nekem pont volt otthon fagyasztott) 25 g dió (vagy kesudió, vagy mogyoró) 1/2 citrom héja 1 ek petrezselyem felaprítva 1 ek snidling felaprítva (ez nincs az eredeti receptben, de nekem volt otthon) kevés kapor (nekem ez most sajnos nem volt) chili ízlés szerint 1 kis tojás A paradicsommártáshoz az olívaolajon pároljuk a hagymát 5 percig a babérlevéllel és a kakukkfűvel. adjuk hozzá a répát és a zellerszárat és süssük-pároljuk további 5 percig. A végén adjuk hozzá a fokhagymát, és 1 perc múlva adjuk hozzá a paradicsomot (a levével együtt), sózzuk, borsozzuk és sűrű kevergetés mellett pároljuk 15 percig. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra (4-es fokozat). a káposztaleveleknek vágjuk ki a középső erét (ha túl vastag lenne), majd blansírozzuk, vagyis sós, felforralt vízben 2-3 percig főzzük, utána pedig rögtön rakjuk őket egy jeges vízzel teli tálba. tiszta konyharuhán hagyjuk pihenni és megszáradni. Főzzük meg a gerslit kétszeres vízben. Egy serpenyőben olívaolajon pirítsuk meg a hagymát és a fokhagymát (5 percig), majd egy tálban keverjük össze a töltelék többi hozzávalójával. Egyenként terítsük ki a megszáradt káposztaleveleket, töltsük meg a töltelékkel, és mind a négy oldalát hajtsuk be. Egy tűzálló tálba rakjunk egy kis paradicsommártást, és arra helyezzük a leveleket a hajtással lefelé. Tegyünk rá néhány kanál tejfölt, majd 30-35 perc alatt süssük készre.
Abaligeti Gourmet
Mielőtt elköltöztünk volna ide és megkezdtük volna eme emberkísérletünket, hogy hogyan is lehet világvégén-faluszélén élni, tervben volt, hogy létrehozunk egy oldalt, ahol majd az arra kíváncsiak számára beszámolunk kalandjainkról. Talán egyszer létre is jön ez az oldal, a vágyaink erősek. (És gyakoroljuk is régóta a különböző saját oldalakra vágyást mind a céges, mint a saját illusztrációs weboldal kapcsán.) Addig is, hisz az alapkoncepciójától nem áll távol, ezen a korábban leginkább receptekkel és világmegváltó sziporkákkal bejáratott és mostanára kissé megkopott blogon tudósítok. Ha pedig majd létrejön a végleges helye ezeknek a bejegyzéseknek, akkor nevet is fogunk neki adni. Igazság szerint, ez már meg is történt. Talán az lesz a neve, hogy Abaligeti Gourmet . Ezen a címen nem gondolkodtunk, egyszer csak felbukkant, és azonnal lecsaptunk rá, és eltettük, hogy majd valamire jó lesz. Szeretjük a gourmet szót, és van némi PintérBélás múltja is a használatának. Az árva csillag című darabban hangzik el a következő mondat, ami nálunk rövid időn belül szállóigévé vált: "Lehet, hogy ez az Erzsike nagy gourmet, de hogy alkoholista, az biztos!" Nálunk inkább az ínyencségre, mint a túlzott alkohol fogyasztásra utalva került be a szóhasználatba. Szeretnénk igazi ínyenc módra összegyűjteni az élet minden területéről a legizgalmasabb és legzamatosabb kis falatokat.: a lakóhelyünket, a tevékenységeinket - a szellemi és fizikai munka és a pihenés összhangját, a velünk élő természeti jelenségeket és élőlényeket, és remélhetőleg minél több saját alapanyagból csupa finom ételt - pont mint Erzsike a Pintér Béla darabból. Ezen a héten menthetetlenül kirobbant a tavasz , illetve rögtön a nyár is. Ezentúl mégnehezebb lesz jól elosztani a színezés és a nem-színezés idejét. Szerencse, hogy rajzolni, festeni annyira kényszeresen jó, hogy egy napon belül, mindenképpen helyet kell ennek a tevékenységnek találni - még akkor is, ha a ceruzákon túl csupa végtelenül csábító kaland vár. Napról napra egyre több étkezés helyszíne került a teraszra, fokozatosan szoktatva kutyánkat ahhoz a helyzethez, hogy a sajátos világlátásán, miszerint minden ehető, főleg, ami tilos, változtani kényszerüljön. És ha nem is ért vele egyet, elfogadja, hogy van, ami annyira tilos, hogy próbálkozni sem érdemes. A hét spirituális élménye a fűszerspirál elkészítése volt. Hogy miért spirituális, azt nehéz megfogalmazni. De ahogy vigyázva a tökéletes ívekre körkörösen egyre magasabbra és magasabbra igazgattam a földet, a tetején állva és egyre beljebb tekeredve a középpont felé, valahogy az volt az érzésem, hogy most valami olyan dolgot művelek, amit leginkább titkos tudással rendelkező boszorkányok tesznek. Maga a tudás hiányzik, de az érzés azért megvolt. Rendkívűl büszke vagyok a totálisan kopár, de a gyógy- és fűszernövényekre váró kis halomra az udvaron. Ez valami olyan különleges csoda, ami sehol máshol nincs, de legalábbis hozzám ez van a legközelebb. Ugyanilyen nagyszerű, hogy két hosszú előkészítést megelőző apró feladat is lezárult. Mindkettő tényleg kicsiség és mégis nagy öröm volt. Az egyik számomra, mert megtaláltatott a helye a kinti ruhaszárításnak és az elköltözés fő indokai közt a sor viszonylag elején szerepelt ez a csodás cél: napszárította, szélfútta, mosott ruhák . Gyerekkoromban egyik kedvenc foglalatosságom volt a nagymamám falusi házának udvarán a kiteregetett ágyneműkbe tolni az arcomat és úgy gyalogolni ki alóluk. Most ismét hódolhatok eme szenvedélyemnek, és annak pedig jóval kisebb az esélye, hogy az ebédről kiszaladva csupa maszatosan kezdek hozzá ehhez. A másik fejlesztés kedvezményezettje Verzál kutya, aki hosszú-hosszú várakozás után megkapta a saját házát az udvaron. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy sokat bánkódott a téli kertben töltve estéit, de egy saját ház mégiscsak más életérzés. Szombaton készült el a csodálatos kutyalak, és miután most kerültek az esőcsatornáink alá esővízgyűjtő hordók , délutánra már meg is érkezett a megrendelt zápor. Ez a távollétünkben ahhoz is hozzájárult, hogy más lehetősége nem lévén a kutyánkat az új otthonába irányítsa. Meg is szerették egymást gyorsan, ház a kutyát és fordítva, és semmilyen elégedetlenségnek nincs nyoma egyelőre. A hetet egy nagyon kellemes vasárnap zárta, csupa olyan programponttal, amik igazán a kedvenceim közé tartoznak: Kiállításnézés és kávézás a legelemibb - anyai - kötelékben. Kávézás, mégpedig a Bóbita bábszínház meseszerű teraszán meseszerű kínálatával, szójatejes kávéjával és narancsos csokoládé tortájával. Délután medvehagymás pogácsát kóstoltunk az erre legtökéleteseb helyen. A pogácsa is és a társaság is csodás volt, de tudott még feljebb ívelni a jókedv per perc mutató, amikor befutott a három hetes, rendkívűl figyelmes, aprócska unokaöcsém egy szál virággal. Igaz, hogy sajnos, csak virtuálisan, de az elolvadáshoz ez épp elég volt, így is.
Hagymás zsömle
Anyáék egyik este főtt krumplit vacsoráztak sült hagymával. A hagymából elég sok megmaradt, amit este felhasználtam a zsömlékhez. Hagymás kenyeret már készítettem régebben, az finom volt, gondoltam a zsömlékkel sem lesz ez másképp. Nem is tévedtem. Amikor kisült, olyan illata volt... csak az tartott vissza attól, hogy nekiessek, hogy este 11 volt. Meg persze az is, hogy igen kevés teljes kiőrlésű liszt került bele, mivel amíg a gép dagasztotta, addig őröltem a lisztet, mert elfogyott. Hozzávalók: 40 dkg finomliszt 20 dkg tk. liszt 4 dl folyadék (ált. fele növényi tej, fele víz) 4 ek sült hagyma 1 ek tökmag 1,5 tk só 1 tk méz 1/4 kocka élesztő Gépben megdagasztatjuk a hozzávalókat, vagy kézzel alaposan átgyúrjuk. 12 egyenlő részre vágjuk a tésztát, megformázzuk őket, zsírpapírra rakjuk, a tetejét bevágjuk, majd fél órát kelesztjük. Kb. 35 perc alatt 180 C-on sütjük meg.
Fűszervaj
2012. március 23. Nyers konyha
Az alaprecept ugyanaz , mint a kesudióvajnál, csak itt kevertem bele petrezselymet. A petrezselyem lehet friss aprított vagy üvegben eltett. Amikor szezonja volt felvágtam, besóztam, egy üvegbe nyomkodtam és felöntöttem olívaolajjal. Ez a vaj persze elkészíthető akár snidlinggel, esetleg medvehagymával, bazsalikommal, attól függően, kinek mi a szimpatikus, minek van szezonja és mi van kéznél:) Fűszervaj: 100 gramm kesudió ( nyers natúr) 1 kiskanál kókuszolaj csipet só aprított petrezselyem A kesudiót kávédarálóban vagy nagy teljesítményű turmixgépben porrá őröljük. Hozzákeverjük az olajat és kész a natúr vaj. Ízlés szerint teszünk hozzá aprított friss vagy olajban eltett petrezselymet. Hűtőben tárolandó, de használat előtt pár perccel korábban érdemes kivenni, hogy kenhetőbb, puhább legyen.
Tofu krokett
2012. március 20. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Makrobiotikus menü: Barna rizs árpával, pirított szezámmagban Lencseragu Tofu krokett Nyárs tempura, Nori tempura Reteksavanyú gyorspréssel A tofu kroketthez: reszelj le egy csomag tofut, egy közepes sárgarépát, egy fej lilahagymát. Dolgozd össze egy kevés teljeskiőrlésű liszt hozzáadásával, formázz belőle golyókat és forró olajban süsd ki!
TEKERCS, KORA TAVASZI ÉS MEGHÍVÓ
A levegőben érezni már a tavasz illatát, a napocska már fnoman melegíti a bőrünket, de a primőrökre azért még várni kell egy kicsit. Épphogy elkezdtük a kerti munkákat, úgyhogy beszerzési forrás egyelőre még mindig a biopiac. Szerencsére zöldekből télen sem volt hiány, de most már változik a kínálat, és egyidejüleg a szervezet igényei is. Nekem reggel, délben, este is jöhet akár valami zöld leveles fogás, legyen az turmix, leves, saláta vagy pesto. A tekercsek is még porondon vannak, egyszerű, könnyen és élvezettel fogyasztható, számtalan módon variálható. Hozzávalók: Vajretek Sárgarépa Cékla Karalábé Tormalevél spenót Nori algalap Aszalt zöldséglap: oo remek alapanyag a zöldséglé préselés után megmaradó pép. Sütőtökből, céklábó, répából, csicsókából is készíthetjük. 1 liter zöldséglé pépjéből több lapot is készíthetünk, amelyek becsomagolva jól lehet tárolni akár néhán hónapon keresztül is. 1 bögre őrölt lenmag (lehetőleg frissen őröljük) fűszerek 1-2 ek méz vagy néhány szem datolya (ezek segítik a lap rugalmasságát megőrizni, és jól kiegészítik az ízhatást) Tyúkhúr pesto: Tyúkhúr Vajretek zöldje Mángold Olíva olaj Himalája só Fenyőmag (lehetőleg nem kínai) Nemes élesztőpehely Elkészítés: A zöldségeket tisztítsuk meg, majd vágjuk csíkokra, a tormalevelet tépkedjük apró darabokra. Ha van sushi tekerő alátétünk, használhatjuk a tekeréshez. Fényes oldalával lefelé terítsünk le egy vágódeszkára egy nori lapot. Erre tegyünk egy, a nori lapszéltében végig érő, hosszában felét befedő zöldséglapot. Erre jönnek az egész spenót levelek, 3-4 darab a nori lap teljes szélességében úgy, hogy fedjék egymást egy kicsit. Ezt követik a csíkokra vágott -vagy akárt reszelt- zöldségek, majd a pesto. Most jön a tekerés: Ezt picit nehéz szavakba önteni. Megfogjuk a nori lap töltelékkel felhalmozott oldalának két végét úgy, hogy hüvelykujjunk alulra, tehát a nori lap -illetve a tekerő alátét- alá kerüljön, míg a többi négy ujjunk a felső, töltelékes oldalra. Elkezdjük tekerni a töltelékes lapokat oly módon, hogy a hüvelykujj segítségével a lap széleit befelé forgatjuk. Kis gyakorlást igényel, míg ráérzünk a technikára, mellyel teljesen feszesre készíthetjük a tekercset, de kitartás, a sushi szakácsok hosszú évekig tanulják tudományukat, és nekünk most nem is az a lényeg, hogy profi tekercseket készítsünk. Ha a hozzánk közelebbi , tekerni kezdett oldal körbeér, itt kell még egy picit feszítenünk a lapokon, innentől már egyszerűbb a tekerés. A lap végén vizes ujjal húzzunk egy vizes csíkot, ezzel tapasztjuk rá a nori szélét a tekercsre. Nem baj, ha oldalt kilóg, vagy kihullik egy kis töltelék, inkább töltsük meg a széleket is rendesen, így lesz egyenletes a tekercsünk. A szeletelés két feltétele a feszes tekercs és egy szuper, éles kés. Arra az esetre, ha nem ábrázolnám elég vizuálisan, íme egy sushi-s videó: Sushi tekerés Zöldséglap készítése: A zöldségpépet egynemüsítjük pl turmixgépben, majd keverjünk bele fűszereket ízlés szerint, a lenmagot és a mézet vagy az aprított datolyát. Az így kapott masszát az aszaló tapadásmentes lapjaira kenjük kb 4-5 mm vastagságban. Addig aszaljuk, míg lehúzható lesz a tapadásmentes lapról (kb.4-5 óra). Ezután megfordítjuk és már csak a rácson aszaljuk tovább, de csak addig, amíg még hajlítható (kb.2 óra), mert ha túlszárad, akkor törhető lesz, így akár chips-ként is fogyaszthatjuk :) Ezeket a lapokat negyedeljük és ez kerül majd a tekercsekbe. Pesto elkészítése: A megmosott, eltépkedett zöldeket a többi hozzávalóval aprítóban vagy turmixgépben darabosra aprítjuk, úgy hogy azért kenhető állagú legyen. Ezen kívül szeretnélek következő vacsoránkra invitálni benneteket, íme a kedvcsináló menü: Mentás édeskömény és retek saláta Tavaszi erőleves Medvehagymás gombás pite friss zöldekkel Szilva-ravioli fahéjkrémmel Petit fours Jelentkezésedet várjuk emailben, további részletek itt: facebook és itt: ÉletKonyha http://eletkonyha.hu/
Spenótos Karalábé Ragu - Kókusz tejszínnel
2012. március 19. Fittanyuka Blog
A legutóbbi Fittanyuka Főzőtanfolyam egyik fogása - receptje volt ez a könnyű, tavaszi ragu. Az édeskés kókusz tejszín és a fokhagyma íze keveredik a zsenge zöldségekkel. Hozzávalók: 2 db karalábé 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 500 g spenót 1 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegyni örőlt zöld bors 1-2 evőkanál kukorica keményítő 200 ml kókusz tejszín A zöldségeket megtisztítjuk, a karalábét felkockázzuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. A felhevített kókusz olajon puhára dinszteljük a vörös hagymát, majd hozzáadjuk a karalábét, együtt pároljuk néhány percig. Csak addig pároljuk amíg még félkemény marad a karalábé, hozzáadjuk a spenót leveleket. Kevés vizet öntünk hozzá ( 0,5 dl ), sózzuk és lefedjük. Addig hagyjuk így amíg a spenót levelek össze esnek, fűszerezzük a zöld borssal. A kókusz tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is és hozzá öntjük a raguhoz, addig keverjük ameddig besűrűsödik. Köret lehet mellé főtt barna rizs, vagy basmati-jázmin rizs. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Mákos falafel
2012. március 17. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Épp alkotói korszakom csúcsán, amikor szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy dőltek belőlem a jobbnál jobb ötletek a konyhában indiai, makrós és egyéb vonalon, mert volt időm kísérletezni, és volt hozzá kedvem is, lendületem is, szóval épp akkor kellett visszavonulót fújnom és az orvos javaslátára ágynyugalomba kerülnöm.(ennek már néhány hete). Ennek sajnos egy indiai főzőtanfolyam is a kárát látta, amit le kellett mondanom. Szerencsére maradt konzerv anyag a gépen, amit még korábban készítettem, mint ez a mákos falafel, úgyhogy most igyekszem mindet feltenni... Ez a pogácsa, tökéletesen beleillik a makrobiotikus étrendbe, legfőbb alapanyaga a sárgaborsó és egy kicsi mák. Remek húshelyettesítő pogácsa, - fehérje és kálciumpótló is - amit én ezúttal, egy olaszos ételbe dolgoztam be. NO ez viszont a paradicsom miatt már nem makrobiotikus.Viszont egészséges! Mákos falafel Hozzávalók: 1 bögre sárgaborsó, 2 evőkanál mák, fél fej lila hagyma, só, bors, 1-2 evőkanál kukoricaliszt, Ré napraforgóolaj 1./ A sárgaborsót mossuk át, majd egy fél órára áztassuk be vízbe, majd főzzük puhára. Szinte pépesre. 2./ Öntsük át egy tálba, adjuk hozzá az apróra vágott lila hagymát, ízesítsük fűszerekkel, mákkal és szórjuk meg annyi kukorica liszttel, hogy keményebb legyen az állaga. 3./ Gyúrjunk belőle gombócokat és egy kicsi, olajjal kikent tepsire téve, kb. 30 perc alatt süssük meg.
Tavaszi tekercs /Raw Spring Rolls/
2012. március 13. Nyers konyha
Jó ideje a szekrényemben pihentek a rizslapok, várva sorsukat. A héten ihletet kaptam, így délelőtt megvettem a többi hozzávalót és elkészítettem ezt a finomságot. Kaptam bio sárgarépát, bio kápiapaprikát, magyar újhagymát.... a végeredmény valami isteni lett... :) Csak mártogatom és mártogatom...mmm Tavaszi tekercs: rizstészta lap ( rizspapír) újhagyma felkarikázva sárgarépa julienre vágva uborka julienre vágva kápiapaprika julienre vágva avokádó szeletelve zsázsa csíra Egy tálba langyos vizet teszünk, beáztatunk egy rizstészta lapot. Ha már megpuhult ( kb. 1 perc) kivesszük, sima felületre fektetjük és a közepébe egymásra rétegezünk egy kis uborkát, paprikát, sárgarépát, majd a többi hozzávalót. Két oldalt behajtjuk a tésztát a zöldségekre, majd feltekerjük. Tálra tesszük. Tálaláshoz éles késsel félbe is vághatjuk. Mártogató: mokkáskanál miso fél citrom leve fél narancs leve reszelt gyömbér Mindent összekeverünk és kész.
Spenótos vitamin koktél
2012. március 12. Fittanyuka Blog
Az első böjti napomat ezzel a zöld turmixszal indítottam. A zöld ízeket a sárgarépával enyhítettem, finomítottam. Helytelen amikor a zöldségeket gyümölcsökkel vegyítjük, annak sajnos erjedés a vége. Többen kérdeztétek, hogy ihatjátok-e a leveles zöldségeket például banánnal turmixolva!? Helytelen társítás, egyetlen kivétel van : az alma, amely a gyümölcsök prototípusa. Például az almát céklával, sárgarépával, zellerrel lehet. De a magas cukortartalmú banán, még önmagában is erjed, nemhogy zöldségekkel! Lékúránál is érdemes minimálisra szorítani a gyümölcs levek fogyasztását is, mivel, mint már írtam erjednek cukortartalmuknál fogva, továbbá a gyümölcscukor is cukor és ugyanúgy tápláléka a candida gombáknak és a rákos sejteknek is! Ha fogyasztunk gyümölcs levet, frissen préseltet a kúra alatt, akkor is vízzel hígítva és ilyenkor is érvényes a gyümölcs fogyasztásra vonatkozó szabály, hogy reggel, délelőtt fogyasztjuk, lehetőleg önmagában, nem más fajta gyümölcsökkel (zöldségekkel) keverve. Ha magas a cukortartalom akkor erjedésgátló fűszereket használunk: fahéj, gyömbér, eredeti vanília. A zöldeket érdemes az édes gyökér zöldségekkel édesíteni, mint például a cékla, sárgarépa! Hozzávalók: 10-20 dkg friss spenót 3-4 szál répa 4-5 szál zeller zöldje 2 cikk fokhagyma 1/2 citrom leve késhegynyi zöld őrölt bors 3 evőkanál hidegen sajtolt lanmag olaj 400-500 ml víz Az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tavaszi Zöldség Omlett
2012. március 11. Fittanyuka Blog
A Tavaszi - Tisztulás Főzőtanfolyamom egyik kedvenc étele a az alábbi zöldséges kompozíció volt. Nagyon finom ízhatás, zsenge zöldségekből. Beépíthetjük a bevezető és levezető szakaszban is a méregtelenítő kúra alatt. Egyébként a zöldségek miatt bármikor fogyaszthatjuk, hidegen, melegen. Legfinomabb, frissen-melegen. Tetszőlegesen választott zöldségekkel is elkészíthető! Hozzávalók 4-6 fő részére 3 szál répa 3 szál halványított zeller szár 2-3 szál újhagyma 1-2 szál friss petrezselyem zöld 4 evőkanál sárgaborsó liszt 3 evőkanál tökmag liszt ( elhagyható, de nagyon finom ízt kölcsönöz az omlettnek) 2 cikk fokhagyma 2 evőkanál szeletelt mandula 1 kávéskanál himalaya só kókusz olaj a sütéshez víz A répát lereszeljük, a hagymát, zeller szárat, petrezselyem zöldjét felaprítjuk, egy keverő tálban összekeverjük. Egy másik tálban a sárgaborsó lisztet, tökmag lisztet, sót, zöld borst, annyi vízzel összekeverünk, hogy palacsinta tészta sűrűségű tésztát kapjunk. Összekeverjük a zöldséges keveréket a masszával, belepréseljük a fokhagymát. A kókusz olajat felhevítjük egy kerámia edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat halmozunk az olajba. Kicsit lenyomkodjuk, miután megpirult az oldala, lapát segítségével megfordítjuk. Itatós papírra szedjük az omletteket. Nagyon finom és egészséges friss salátával együtt fogyasztva, vagy kölessel, hajdinával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
HAGYMAPÖRKÖLT
2012. március 6. Mit főzzek holnap?
Gombapaprikás nokedlivel
Gombapaprikás nokedlivel: A nokedli, karfiol apró rózsáira szedve -vágva . Egy tálban megsózzuk és meglocsoljuk citromlével. A gombát összevágjuk, pácoljuk mizo-s vízben és kis olajban. Avokádót turmixolunk, aszalt paradicsommal, pici kápiapaprikával, sóval, borssal, köménnyel, 2-3 csepp stevíával, 1-2 gombával, kevés hagymával és fokhagymával. A kész krémbe belekeverjük a lecsepegtetett, gombát és a nokedli mellett vagy vele összekeverve tálaljuk.
zöldséges párna & vkf 47
2012. február 26. Vegasztrománia
szoktam magammal szendvicset vinni a munkahelyemre, sőt, egyre többször ebédet is. ha meg nem, csak kiugrom a LEVES.-be (ez a legújabb kedvencem a környéken). szendvics-téren egyre kreatívabb és bátrabb vagyok, ma például megsütöttem a holnapi verziót (a recepttel már régóta szemeztem paul könyvéből). ez tulajdonképpen egy ratatouille-val töltött leveles tészta összehajtva és megsütve. melegen pikáns paradicsomszósszal és salátával ebédnek is tökéletes, hidegen pedig szuper szendvics helyett. iskolába, munkahelyre, vagy akár kirándulni. zöldséges párna hozzávalók: 400 g leveles tészta (én most mélyfagyasztottat kaptam, amit először felengedtem, majd kinyújtottam) 1 kisebb padlizsán 1 cukkini 1 pritaminpaprika 1 lila hagyma néhány gerezd fokhagyma 1 chili néhány szem olajbogyó 1 tk oregánó só frissen őrölt bors 4 ek olívaolaj 1 tojás szezámmag melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra (6-os fokozat). vágjunk fel minden zöldséget csíkokra, a fokhagymát, az olajbogyót és a chilit szeletekre. a padlizsánt pároljuk 2-3 percig, majd adjuk hozzá a lila hagymát, a pritaminpaprikát, a cukkinit, a chilit és a fokhagymát, sózzuk, fűszerezzük, adjuk hozzá az olajbogyót, majd 1 perc múlva kapcsoljuk le a gázt. készítsük elő a leveles tésztát, és döntsük el, hogy egyetlen nagyot, 3-4 közepeset, vagy sok kis párnát készítünk (én most három közepeset csináltam). a lényeg, hogy téglalapokat vágjunk és készítsünk elő. a téglalap egyik felére halmozzuk a zöldséget úgy, hogy kb 1 cm-es sávot hagyjunk a szélén. ezt kenjük meg a felvert tojással, hajtsuk rá a tészta másik felét, hogy pontosan illeszkedjen, majd nyomjuk rá a széleket. a tetejét késsel karcoljuk meg átlósan mindkét irányba, kenjük meg tojással és szórjuk meg szezámmaggal. sütőpapírral bélelt tepsiben süssük 20-30 percig, amíg át nem sülnek és a tetejük aranybarna nem lesz (ismét felhívnám a figyelmet a sütők különbözőségére: paul 30-35 percet ír, nekem 20 perc alatt kész lett). a recept az aktuális vkf fordulóra készült.
Tejszínes - gombás tészta
2012. február 20. Nyers konyha
A napokban megkívántam a cukkinit, és készítettem belőle tejszínes-gombás tésztát. Kíváncsiságból a beáztatott magokat sima botmixerrel krémesítettem és működött. Persze nem lett olyan sima, maradtak benne darabok, de a lényeg, hogy akár egy botmixerrel is neki lehet állni a nyers étkezésnek, nem kell rögtön drága és profi turmixgép. Amikor a kislányom meglátta, hogy nyersen eszem a gombát izgatottan kérdezte, hogy ő is megkóstolhatja-e? Ízlett neki:) Igen a gomba, legalább is a csiperke finom nyersen is, feldobja a salátákat, nyers leveseket, pástétomokat... Tejszínes - gombás tészta: 3 evőkanál napraforgó beáztatva 1 gerezd fokhagyma pici méz 2 kiskanál citromlé pici karika gyömbér (picit, mert nagyon intenzív az íze) só 1 evőkanál inaktív sörélesztőpehely Ezt kevés vízzel botmixerrel elkeverjük. Gombát szeleteljük és egy tálban olívaolajat spriccelünk rá, megszórjuk sóval, fehér borssal, őrölt köménnyel és kevés petrezselyemmel . Összekeverjük és picit így állni hagyjuk. A gombát a mártáshoz keverjük, majd a lereszelt spagettira halmozzuk.
Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül
2012. február 19. Zizi kalandjai
A kihívás második hete talán már könnyebb volt, noha az internet tele volt csokoládés receptekkel Valentin nap miatt. A második hétnek volt egy másik csábító pontja, mégpedig az, hogy kuktáskodtam a Makifood Valentin napi csokigyár óráján, ahol Wagner Bea vezetésével csokoládéba merültek a tanulók. Előre készültem és vittem magammal pirított mandulát arra az esetre, ha a csokoládéra fanyalodnék. Csodák csodájára egész könnyen vettem az akadályt, nem volt olyan pillanat, amikor erős késztetést éreztem volna, hogy lenyaljak egy spatulát. :) A pirított mandula igazán jó nasinak bizonyult. A második hét közepén Valentin nap estéjén aztán engedélyeztünk magunknak I.-vel négy, azaz négy szem datolyát! :) Egyszerűen már nem bírtuk tovább, kellett valami nagyon édes. Ezzel a négy szem datolyával megünnepeltük azt is, hogy túléltük a kihívás első felét! Hurrá! Gondolatban azonban nem tartom a cukormentességet. Csokoládéról, csokis tortáról, kekszekről álmodozok és már tervezem azt a desszertet, amivel megtörjük a cukor, édesség mentes böjtöt. Akkor jöjjön a recept. Húsevő barátok jöttek hozzánk, akiknek megmutattam, hogy igen, a vegetáriánus (a kihívás miatt éppen vegán) konyha is lehet színes és laktató. A tavaszi tekercs készítése jó mókának bizonyult, mindenki kivette benne a részét. Én ezt egy fajta salátának nevezem, mert a rizstésztát kivéve minden nyers benne. A répa és a paprika édes ízt adnak hozzá, az uborka és rizstészta natúr ízt, az újhagyma meg egy kis csípősséget. Ízlésünk szerint bármilyen más zöldséget (avokádót, káposztát, csírákat, stb.), de akár húst vagy halat is adhatunk hozzá (Hínyenc lazaccal készítette). Ami a dolog pikantériája az a citrusos szójaszósz. Ebbe mártogattuk a félbe vágott tekercseket és csak úgy záporoztak az ízek, a textúrák a szánkban. A tavaszi tekercs feltekerését Juci barátnőmtől tanultam, aki egy igazán autentikus helyen, Kambodzsában egy főzőiskolában ismerkedett a feltekerés művészetével. Kerestem nektek két videót, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Remélem belevágtok! A tekercshez a rizslapot a Lehel piac arab üzletében vettem (itt mindig gyöngyszemekre bukkanok, tele van jobbnál jobb és különleges alapanyagokkal, amelyeket előtte sehol nem találtam!). Keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható. 20 lap 690 Ft-ba került. Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 5-6 főre: Tavaszi tekercshez: - 1 db hosszú kígyóuborka, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 2 db piros kaliforniai paprika, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 3-4 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag rizslap - 200 g rizstészta/vermicelli üvegtészta (soba, udon tészta is használható), megfőzve, leszűrve - opcionális: néhány szál koriander, bazsalikom, felaprítva Citrusos szójaszószhoz: - 2 db citrom frissen facsart leve - 2 db mandarin frissen facsart leve - 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér - 1,5-2 dl szójaszósz Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tésztából és zöldfűszerből egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült tavaszi tekercseket. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Spenótos tészta másként
2012. február 11. Főzés nélkül finoman!
Hogy hogyan lehet másként spenótos tésztát készíteni? Hát ezen én is meglepődtem, de a végeredmény nagyon ízlett. A hangulatot a főzéshez, egy melegebb étel elkészítéséhez, a hidegebb időjárás adta. A hűtőszekrény szegényes tartalmától már egy kicsit én is meghűltem, amikor is a kreativitás és egy jó adag szerencse mellém szegődött. Durumtészta, egy kevés spenótlevél, zöld olívabogyó, és a rukkola... (4 személyre) 1 csomag durumtészta 1/2 kg spenót 1 kisüveg zöld olívabogyó Kevés rukkola, só, gyümölcsmagolaj, fokhagyma 2-3 dl magtej (gyakorlatilag mindegy, rizs, zab, én mandulatejet használtam) A spenótot a fokhagymával és a magtejjel lágyra, krémesre turmixoltam. Természetesen a durumtészta már ekkor javában főtt, kicsit kevesebb vizet használtam - az is kiderül rövidesen miért :)! A tésztának nagyon kevés idő kell max tízperc. Amint megfőtt a tészta, a levét nem öntöttem le, és a tésztához úgy melegében hozzákevertem a spenótós masszámat, a só, és az olívaolaj társaságában. Párperc múlva, amikor úgyéreztem az ízek összeértek már lehetett is tálalni, természetesen a maradék rukkola társaságában. Mennyei ízek, fokhagyma, amelyek élvezete megköveteli, hogy párban fogyasszuk! Javed
Fokhagymás saláta
2012. február 7. Főzés nélkül finoman!
A fokhagyma élettani hatásairól oldalakon keresztül lehetne beszélni, maradjuk most annyiban, hogy egészséges, sokaknak rendkívül finom, és csak párban fogyasztható... Sárgarépát, zellert, hónapos retket vékony csíkokra vágtam, fokhagymát préseltem rá, megöntöztem olívaolajjal, kevés só, borsikafű, egy keverés és már fogyasztható... Amilyen gyorsan leírtam ide ezt a receptet, olyan gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! Javed
Mini pizza korongok
2012. február 4. Gitta nyersétel blogja
Amikor másoknak beszélek a nyers étkezésről, csodálkozva hallgatják, hogy nem csak salátákból áll az étkezésem, hanem változatos, szép és illatos ételeket is lehet készíteni, úgy mint levesek, pizza... Itt mindenki felkapja a fejét, PIZZA? mini pizza korongok, még brokkoli is van rajta :) Nem a fehér puha tésztás, meleg sült pizzát kell elképzelni nyúlós sajttal a tetején. Ez egy kicsit más. Van egy aszalt alapja, ami azért nagyon kellemes dolog, mert előre el lehet készíteni, akár többet is, sokáig eláll, és amikor szeretnél pizzát enni, akkor csak előveszed, rápakolsz valamilyen szószt és zöldségeket, és már eheted is. A másik előnye ennek az aszalt pizza alapnak, hogy meg lehet vásárolni. Vehetsz csak annyit, amennyire épp szükséged van, de be is tárazhatsz belőle, mert ahogy írtam, sokáig eláll. Itt a blogon már elég sok pizza receptet tettem közzé, íme néhány: Pizza csírákkal Fűszeres pizza Pizza aszalt hagymával Urbán Valitól Pizza hajdina kenyéren Paprikás mini pizza Mandula tej és pizza A most leírt pizzát egy tanfolyamon megcsináltuk együtt, és az egyik résztvevő így dícsérte: Ezért ma érdemes volt felkelni, hogy ezt az ízt érezhetem... Készítsd el te is, nem fogod megbánni. Az alapjának receptjét itt találod: pizza alap Kedvenc kréker receptem van kicsit más formára aszalva: nem terítjük ki a teflex lapra, hanem kis (vagy nagyobb) korongokat formázunk belőle. A töltelék pedig: 1 közepes lilahagyma 6 beáztatott datolya 12 fél aszalt paradicsom 2 közepes paradicsom 1/2 közepes cékla 2 teáskanál citromlé pici só feltétnek: apróra vágott zöldségek, csírák A szósz hozzávalóit aprítógépben nem túl simára dolgozzuk. A színe a céklától szép piros lesz (ez ilyenkor jól jön, amikor a paradicsomnak semmi színe) Rákanalazzuk a pizza korongokra. Különféle zöldségeket lehet rátenni, hagymát, répát, paprikát, csírákat. Ha pici korongokat készítünk, lehet akár mindegyik kicsit más, így változatossá tudjuk tenni a kínálatot. Vendégek szeretik, és valljuk be őszintén, mi is. (pizza alap beszerzésben tudok segíteni, ide írj: gitta@nyersetelakademia.hu)
Tárkonyos mascarponés krumplileves
2012. január 25. Vera vega konyhája
Ez a leves még AZ előtt készült. Amikor még főztem. Mostantól 6 hétig nemigen fogok... Úgy gondoltam ugyanis, hogy én is megtanulok korcsolyázni, hiszen a gyerekkel együtt az olyan jó móka lenne. Már egész jól is ment, a negyedik alkalommal voltam a jégen, mikor fenékre estem, a kezem pedig magam alá tettem.... Szilánkos csuklócsonttörés - szól az ítélet. 6 hét pihenés a büntetés. Vagy talán nem is az? Akár jutalom is lehet? Már most biztos vagyok benne, hogy sok újat fog hozni mindannyiunknak ez a helyzet. Még bármi kisülhet belőle, de süti ezidő alatt nemigen fog kisülni, az biztos. :))) Hozzávalók: 1 kg krumpli 1 szál póréhagyma olívaolaj 2 ek teljes őrlésű tönkölyliszt 1 ek őrölt pirospaprika tárkony 20 dkg mascarpone A krumplit meghámoztam, kockákra vágtam és bő sós vízben feltettem főni. A hagymát félbehasítottam, majd kis darabokra vágtam. Olajon megdinszteltem, liszttel megszórtam és rövid pirítás után pirospaprikával megszórtam a tűzről levéve. Ezzel a megpuhult krumplit berántottam, tárkonnyal ízesítettem, végül a mascarponet is jól elkevertem benne és tálaltam.
Rakott savanyú káposzta II.
2012. január 17. Gitta nyersétel blogja
A tél egyik legkedveltebb szuperétele a savanyú káposzta. Magas C vitamin tartalmának köszönhetően egész télen frissen tart, erősíti az immunrendszerünket. Az igazi (önmagában, ecet nélkül savanyított) savanyú káposztában található jótékony baktériumok kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, így akadályozzák meg a káros baktériumok megtelepedését. Minden nap kellene enni ebből a gasztrocsodából! Csökkenti a koleszterinszintet, fogyaszt, méregtelenít, és nem mellékesen FINOM! Kérlek ne főzd meg! Nyersen tudod megőrizni legjobban az értékes tápanyagokat! savanyú káposzta pirospaprikával fűszerezve A Nyersétel Akadémián többféle rakott savanyú káposztát készítünk, egyik finomabb, mint a másik. Tamás káposztája dús, morzsás, fűszeres. Peti káposztája lágyabb, szaftosabb, könnyebb. Annyira szeretem a savanyú káposztát, hogy most itthon is készítettem egy saját verziót, szabadjára engedve fantáziámat. Ebből a mennyiségből legalább 6 ember tud jól lakni, de ha kisebb adagokat vágsz, akkor 8 is. Egy régi recept itt: Rakott savanyú káposzta Rakott savanyú káposzta nyersen Hozzávalók: 40 dkg savanyú káposzta 15 dkg paradicsom-paprika-lilahagyma együtt (külön-külön nem tudom mennyi volt, de kb. egyformák voltak) pici hidegen sajtolt olaj 20 dkg áztatott dió (ez a beáztatott dióra vonatkozik, kb 15 dkg száraz diónak felel meg) 2 gerezd fokhagyma, pici só 20 dkg répa keverék: sárgarépa, zeller, hagyma vegyesen, (a sárgarépából van benne a legtöbb) pici só, ételízesítő ízlés szerint két marék zöld levél, ezt nem mértem le. Bármilyen lehet, spenót, saláta, mángold, stb. 10 dkg napraforgó (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre), 1 teáskanál citromlé, pici só, pici méz A savanyú káposztát leöblítjük (én nem tettem, és így túl intenzív volt az íze. úgy gondoltam, hogy a lében elég sok értékes anyag van, ne öntsük le a lefolyóba. De úgy is ki lehet mosni, hogy a vizet felfogjuk és megisszuk). A paprika-paradicsom-hagyma hármast kevés vízzel turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Ezt ráöntjük a káposztára, jól összekeverjük. A beáztatott dióból a fokhagymával és a sóval elkészítjük a diós tölteléket: aprítógépbe tesszük. A répás tölteléket is betesszük a konyhai robotgépbe, és morzsásra aprítjuk. (a diós massza után a gép tálját nem kell elmosni, nem árt egy kis dió a répának) Fűszerezzük, kóstoljuk. A salátát (vagy más zöld levelet) megmossuk, és késsel kicsit megszabdaljuk. Összeállítás: Egy kisebb tepsi aljára letesszük a káposzta felét, erre jön a diós töltelék, erre a zöld levelek. Egyenletesen elrendezzük a leveleket, és jól lenyomkodjuk. A leveles rétegre ráöntjük a répás tölteléket, ezt is egyenletesen elterítjük. A savanyú káposzta másik felét rátesszük a tetejére. Erre jön még egy magból készült tejföl, amitől krémes és lágy lesz: a beáztatott napraforgó magot kevés vízzel, sóval, mézzel, citromlével teljesen sima, tejfölszerű állagra turmixoljuk. A káposztára öntjük. A tetejét megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel. (a zöld rétegbe is mehet a petrezselyem, illik bele) Nem sikerült szépen felvágni, így azt már nem fotóztam le. De így is látszanak a rétegek, nagyon finom, és illatos és szép is.
Friss zöldségek kínai kel ágyon narancsos, zöld fűszeres öntettel
2012. január 14. Gitta nyersétel blogja
Könnyű dolga van az embernek, ha bővelkedik hozzávalókban. Ilyenkor beindul a fantázia, és az elkészíthető ételek fajtája szinte végtelen. Igazi kihívás akkor van, amikor csak 2-3 féle hozzávalóból kell finom, mégis egészséges nyers ételt készíteni. Ma szerencsére nem panaszkodhattam, bevásároltam friss zöldségekből, még olyanokból is, amiket nem szívesen vásárolok ilyenkor, télen. A paradicsom kifejezetten nyári zöldség, szerintem van már 2 hónapja, hogy utoljára ettem. Ma valamiért mégis a kosárba került, és lett belőle egy ízletes, illatos finomság, amit nagy szeretettel ajánlok mindenkinek. Természetesen ezt a kínai kel tekercset más zöldségekkel is el lehet készíteni, de most ez a mediterrán hangulat jól esett a fagyos szeles időben. Így sem volt száraz, de a narancsos öntet kifejezetten jól illett hozzá. Csepegett, csurgott, nem lehetett illedelmesen enni, az tény. De megérte. Hozzávalók 4 személyre: 8 szép kínai kel levél (sajnos kicsit sápadtak) 8-8 vegyes zöld levél, lehet lollo rosso, vagy lila leveles kel 4 kicsi paradicsom 6-8 fej gomba pár szem aszalt friss olajbogyó (elhagyható) 3-4 darab aszalt paradicsom 8-10 levélke bazsalikom az öntethez: 1 dl hidegen sajtolt olaj (oliva vagy szőlőmagolaj) 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé 2 narancs hámozva pici só 1 gerezd fokhagyma néhány levél bazsalikom (minél több megy bele, annál zöldebb és illatosabb lesz) 2-3 evőkanál tiszta víz A kínai kel leveleket szépen letesszük egy tálra. A saláta leveleket ráhelyezzük úgy, hogy a kínai kel levele szépen kilátszódjon. A zöldségeket kis kockákra vágjuk, és elrendezzük a kínai kel leveleken. Az öntethez mindent turmixgépbe teszünk és simára turmixoljuk. Ha túl sűrű lenne, kevés vizet adhatunk hozzá. Az öntetet tálalhatjuk külön, vagy rá is lehet önteni a zöldségekre. Ha a kínai kel leveleket feltekerjük, akkor mártogatni is lehet a szószba, nagyon illatos, nagyon finom. Már fényképezés közben csábítottak az illatok, alig bírtam ki, hogy ki ne lopkodjak néhány zöldség kockát a tekercsekből.
Paradicsomos lencsefőzelék
2011. december 31. Vera vega konyhája
Ha újév, akkor lencse. Ez a főzelék egy olyan variáció, ami - legalábbis nálunk, a paradicsom miatt - nagyobb sikerre számíthat a gyerekek körében a hagyományos verziónál. Hozzávalók: lencse paradicsom passata hagyma tk tönkölyliszt római kömény A lencsét beáztattam, majd bő sós vízben puhára főztem. A hagymát olajon megdinszteltem, megszórtam a liszttel. A rántást a lencséhez kevertem, hozzáöntöttem annyi passatat, amennyi épp ellepte. Forraltam egyet őket, és római köménnyel ízesítettem. Szójavirslivel és sült krumplival tálaltam. BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDANNYIÓTOKNAK!
töltött káposzta
2011. december 29. A malac nem ebéd
mert nem érhet végét az év töltött káposzta nélkül.
hozzávalók:
- 10-12 savanyított káposztalevél
- kb 40 deka savanyított szálas káposzta
- kb egy bögre szójagranulátum
- kb egyharmad bögre rizs
- egy fej hagyma
- két-három gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- fűszerek: só, bors, vegeta, paprika, cayenne bors, borsikafű, majoranna
a szójagranulátumot két bögre langyos vegetás-borsos vízbe áztatom, amibe egy gerezd fokhagymát is belezúzok. amíg a szója ázik, a rizst enyhén sós vízben félkeményre főzöm.
a hagymát felkockázom, a felét kevés olajon megfonnyasztom és egy tálba teszem. hozzá öntöm a leszűrt rizst, a kinyomkodott szóját. belezúzok még egy-két fokhagymát, fűszerezem paprikával, borsikafűvel, majorannával és egy csipet cayenne borssal, majd alaposan összekeverem.
kiterítek egy káposztalevelet, a vastagabb száras részéhez rakok egy jó kanálnyi tölteléket, felhajtom az alját, aztán a oldalsó részeket, erre hajtom rá a tetejét. a két végét be szoktam nyomkodni még az ujjammal, hogy formásak legyenek. így sorban megtöltöm az összeset. (nekem tizenegy lett végül)
a hagyma másik felét egy nagyobb edényben kevés olívaolajon üvegesre párolom, rádobom a szálas káposzta háromnegyedét, jól átforgatom a hagymával, majd szép sorban rápakolom a töltelékeket. a tetején eloszlatom a maradék káposztát, meghintem paprikával és felöntöm annyi vízzel, hogy még épp ne lepje el őket. lefedem és közepes lángon addig főzöm, amíg a káposzta meg nem puhul.
tálaláskor lehet rá rakni tejfölt, legalábbis én rakok, mert nekem egyszerűen kell. amúgy azért szeretem ezt a fajta töltött káposztát, mert ha nincs benne rántás, sokkal könnyebb és több sütit bírok enni utána!
Káposztás burrito
2011. december 21. Punk In The Kitchen
Ma két éves a blog, szóval erőt vettem magamon és főztem valami újat, amit postolni is lehet. A recept részben szokás szerint a NoSalty-ról jött, rakott lilakáposztáról olvastam, de mivel volt otthon tortilla (féláron még kifizethető), kicsit megkavartam az eredeti receptet. Káposztás burrito Hozzávalók: egy pakk tortilla, ez nekem 8 darab volt (gondolom lehet házilag is csinálni) egy kisebb fej lilakáposzta (egyesek szerint vöröskáposzta) egy hagyma néhány gerezd fokhagyma fél zsák szójagranulátum (továbbra is Haas hívő vagyok) egy-két alma egy marék rizs kevés balzsamecet, esetleg vörösbor, szójaszósz kevés cukor olaj fűszerek (só, bors, paprika, vegeta, kömény, tárkony, bazsalikom, chili, vagy ami tetszik) Idő: számoljunk egy órával és hallgassuk meg főzés közben az új Liberal Youth lemezt! A káposztáról leszedtem a külső leveleket, majd igyekeztem kis darabokra vágni. A cuccot besóztam és félreraktam. Felkockáztam a hagyma felét és olajra dobtam. Ezen lehet cukrot karamellizálni, majd jöhet a káposzta kevés vízzel. Mindenfélével fűszereztem, amiről a neten olvastam, pl. balzsamecet, vörösbor, szójaszósz, bors, chili, kömény, meg két almát is belekockáztam. Ezt addig főztem, amíg szimpi nem lett. A hagyma másik felét és a fokhagymát egy másik edényben olajon pirítottam, majd a tűzről lehúzva szórtam rá kevés paprikát. A pörköltalapra pakoltam a vegetás vízbe áztatott és kinyomkodott szóját, igyekeztem kicsit odapirítani meg egy kicsit meg is főzni. Raktam bele tárkonyt, bazsalikomot meg chilit, de lehetett volna mást is mert nem lett tökéletes így. Ja meg persze sót, borsot is. Öntöttem rá még vizet és beleszórtam a megmosott rizst. Addig főztem, amíg oda nem égett. A kétfajta a tölteléket a tortilla-ba csomagoltam, így lett belőle burrito. Üvegtálba pakoltam a csomagokat és pár percig sütöttem alul-felül. Egész jó lett.
Zöldborsós tofuragu
Süt a nap és végre itt a nagy zöldség-gyümölcs szezon, kedvünkre járhatjuk a piacokat. Szombaton mindenhol eper, meggy és zöldborsó volt a bosnyák téri piacon, ezért nem hagyhattuk ki egyiket sem. Vettünk mindenből 1-1 kilót. A borsót kifejtettük és finom, könnyű ragut készítettünk belőle, köretként újkrumplit ettünk hozzá. Hozzávalók: 1 kg friss zöldborsó 1 kisfej hagyma 1 csomag füstölt tofu hidegen sajtolt olaj 8-10 levél sóska só, bors, curry, szójaszósz 1. A borsót fejtsük ki, majd kis olajon pirítsunk hagymát. 2. A hagyma mellé mehet a serpenyőbe a borsó és öntsük fel kevés vízzel, majd fedjük le, hogy puhuljon. 3. Kb. 15 perc elteltével fűszerezzük és adjuk hozzá a sóska leveleket, majd a szójaszószt. 4. Végül öntsük a serpenyőbe a kockára vágott tofut is, és pirítsuk még egy kicsit együtt az egészet. Ildi :-) 2011. június
A legfinomabb fasírt nyersen
2011. december 9. Gitta nyersétel blogja
Salátával, főzelékkel, vagy csak úgy magában is finom. Viktoria Boutenko A nyerskonyha legjobb receptjei című könyvében található ez a nagyszerű fasírt, (Élő kerti burger) amit bárki el tud otthon is készíteni, főleg most, csak rá kell tenni néhány órára a radiátorra, vagy kályhára, és kiszárad annyira, amennyire kell. Nem kell teljesen megaszalni, akkor jó, ha kívül kicsit már száraz, de belül még puha. És így van még egy előnye: meleget tudunk enni! Hozzávalók: 2 csésze napraforgó mag 3 sárgarépa 1 közepes vöröshagyma 1/4 csésze mazsola 2 evőkanál agavé szirup 1/4 csésze oliva olaj 1 citrom 1/4 csokor friss fűszernyövény 1 teáskanál tengeri só 1 csípős paprika A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk, majd kézzel jól összedolgozzuk. Gombócokat formázunk a masszából, és aszalógépben (vagy sütőben, vagy kályha tetején) 1-2 órát aszaljuk. Ez egy fasírt alap. Őszintén megmondom, legtöbbször én kihagyom belőle az édes hozzávalókat, mint pl. a mazsolát, és inkább aszalt paradicsomot vagy reszelt káposztát teszek bele, így kap valamilyen plusz ízt, amitől igazán különleges és változatos tud lenni. A napraforgó mag helyett pedig sokkal finomabb dióval, paradióval vagy mandulával. Ezt is lehet tetszőlegesen váltogatni, így mindig kapsz valamilyen más ízvilágot.
Brokkoli krémleves
Itt az ősz, ezért nagyon megkívántam a krémleveseket. Finomak, laktatóak és egy kis pirított tökmaggal vagy napraforgóval isteni tud lenni. Hamarosan eljön a sütőtök szezonja is, de arra még várunk egy picit, addig is itt ez a finom, gyorsan elkészíthető leves. Hozzávalók: 500 g brokkoli 2 kisebb burgonya 2 gerezd fokhagyma só, bors 1. A brokkolit rózsáira bontva feltesszük főni a burgonyával és 2 gerezd fokhagymával együtt. Érdemes annyi vizet önteni rá, hogy csak éppen elfedje. 2. A megfőtt zöldségeket botmixerrel lezúzzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy még ízletes és elég sűrű maradjon. 3. Sóval, borssal ízesítjük és felforraljuk. Tálaláskor hinthetünk a levesre pirított magvakat, úgy még finomabb a végeredmény. Ildi :-) 2010. október
Paradicsomos padlizsánkrém
A padlizsánkrém paradicsomos változatának ötletét még korábban találtam a Dolce Vita blogban: http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2007/02/paradicsomos-padlizsnkrm-aszalt_22.html Igazából már pár éve rendszeresen készítjük és esszük igen nagy szeretettel eme kencét: Hozzávalók: 1-2 közepes méretű padlizsán 4-5 paradicsom hagyma fokhagyma só, bors, bazsalikom 1. A padlizsánokat vágjuk félbe és rakjuk be a sütőbe kb. 45 percre. Mikor kezdenek illatozni, vegyük ki, és húzzuk le a héját. 2. A paradicsomokat dobjuk lobogó vízbe, majd pár perc múlva szedjük ki és hámozzuk meg. 3. A tisztított padlizsánt botmixerrel zúzzuk össze. 4. A hagymát kockázzuk fel, olajon futtassuk meg, és a paradicsomokat kisebb-nagyobb darabokban adjuk hozzá. Fűszerezzük a paradicsomszószt sóval, borssal, bazsalikommal és zúszott fokhagymával. 5. A fűszeres paradicsomszószt keverjük hozzá a padlizsánhoz. Jól lehűtve kenjük a kenyérre, úgy az igazi! Ildi :-) 2010. július
Vegan lasagne
2011. november 19. Punk In The Kitchen
Ezt már vagy egy hónapja csináltuk, nem igazán volt idő postolni, remélhetőleg mindenre jól emlékszünk. Egy NoSalty recept volt az alap, lasagne classico. Hozzávalók: piros szószhoz: 1 kg paradicsom (vagy paradicsomszósz) 3 fokhagyma friss bazsalikom oregano rozmaring só, bors paprika fél hagyma egy csomag szójagranulátum olaj fehér szószhoz: szójatej olaj fél hagyma szerecsendió fehérbors bors liszt plusz persze a durum lasagnetészta Idő: számolj egy órával és hallgasd meg az új Téveszme lemezt főzés közben! A paradicsomokat természetesen nem pucoltuk meg, ahogy a nosalty írja, hanem feldarabolva olajra dobtuk a fokhagymával és a fent felsorolt fűszerekkel és főztük egy kicsit. Raktunk bele paprikát is. Az eredményt leturmixoltuk botmixerrel. A beáztatott és kinyomogatott szóját olajon hagymával megpirítottuk, majd a paradicsomos szószba dobtuk és tovább főztük. Ezzel kész is a piros szósz. A fehér szósz is olajon pirított hagymával kezdődik, aztán erre mehet a liszt pirulni. Ehhez adtuk fokozatosan a szerecsendióval, borssal és fehérborrsal melegített tejet. Addig kell főzni, amíg jó nem lesz az állaga. Olajos üvegtálba mehetnek a rétegek, tészta, fehér-, piros szósz felváltva. A tetejére fehér és piros szósz keverékét raktuk sajt helyett, aztán mehet a sütőbe. Addig sült, amíg szép nem lett.
Melegen ajánlom
2011. november 11. Főzés nélkül finoman!
Hűvös reggel, kisebb szélvihar, ma megtehetem átalszom - felébredek, valamit ennék. Most meleg ételre vágyom. A szokás hatalma, nem vásárolok újabb alapanyagokat, a hűtő tartalmával dolgozom - Lustaság? Nem hiszem, célszerűség. Padlizsán, sárgarépa, fokhagyma, petrezselyem, csírák - bőség... A padlizsánt félbevágom - mély magenta színe megbabonáz -, majd megy a sütőbe 30 percre. Sárgarépát reszelek, közben kuszkusz duzzad meleg vízben, petrezselymet, hagymát aprítok... Megsült a padlizsán, olaj és bőséges fokhagyma, kevés só társaságában ledarálom, majoránnát adok hozzá, megszórom friss petrezselyemmel. A kuszkusz is megpuhult, olaj, sárgarépa, hagyma, só, energiamix csíra keverék (mungóbab, borsó, azukibab, lencse), 30 perc volt az egész, és meleg... Melegen ajánlom. Ölelés
Répás karfiolbomba
Ismerősöméknél szakácskönyvet lapozgatva láttam egy szalonnás karfiolbombát. (A szakácskönyv húsevőknek szólt. Én azokat is szeretem átlapozni, mert ötletet csenni nagyon is alkalmasak.)
Meglátva a képet, rögtön jött az ötlet, hogy szalonna helyett készítsem el répaszeletekkel.
A recept:
Hozzávalók:
- Kb. 3-4 db hosszú! répa
- 1 fej karfiol
- 1 csomag szójagranulátum
- 15 dkg zabpehely vagy főtt barna rizs
- ételízesítő
- só
- fokhagyma
- őrölt köménymag
- őrölt feketebors
- 1 hagyma
- kevés olaj
Elkészítés:
A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Megpároljuk a répaszeleteket.
A karfiolt rózsáira szedhetjük, de egészben is megpárolhatjuk.
A szójagranulátumot meleg ételízesítős vízbe áztatjuk kb. 30-60 percig. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, megpároljuk. Amikor megpárolódott, teszünk hozzá egy kevés olajat (kb. 1-2 evőkanál), és a leszűrt, kinyomkodott szójagranulátumot rárakjuk. Összekeverjük. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Kb. 1 dl vizet öntünk rá, tovább főzzük, pároljuk. Amikor rottyant egyet, hozzákeverjük a zabpelyhet, vagy a főtt barnarizst. Adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt, esetleg apróra vágott hagymát. Jól átkeverjük.
Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük olajjal. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A szójás massza egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a karfiolt, majd befedjük a szójás fasírttal, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk.
A jénait tegyük egy tepsibe, a tepsibe engedjünk vizet. Így tegyük a sütőbe sülni.
Sütőben kb. 30-40 perc alatt megsül.
Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát.
Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst köretnek.
mindennapi kenyerünk
2011. október 22. Vegasztrománia
úgy látszik, kenyeres napokat élek. 1 hete etetem a kovászomat (szépen fejlődik), néhány napja pedig meghívást kaptam a Makifood által szervezett Kaldeneker György "mindennapi kenyerünk zöldséglekvárral és chutneyval" kurzusára. "a kenyérsütéshez nem kell más, csak egy adag bátorság." - Gyurinak ezzel a mondatával indult a pénteki főzőtanfolyam, mely a "lekváros kenyér" becenevet kapta. négyféle kenyeret sütöttünk, datolyás cipót, mediterrán töltött kenyeret, sütőtökös focacciát és vadrizses kenyeret. ezek közül számomra ez utóbbi volt a legizgalmasabb, a különleges hozzávaló és a kreatív formája miatt. vadrizses kenyér s hogy a végén legyen mivel elfogyasztani a kenyereket (bár magukban is megállják a helyüket), készítettünk hozzá lilahagyma lekvárt, sütőtökös chutneyt, és zsályás birsalma lekvárt. sütőtökös chutney és zsályás birsalma lekvár nagyon jó hangulatban telt el a három óra, dagasztottunk, aprítottunk, kevertünk, nyújtottunk, formáztunk, kérdeztünk, beszélgettünk, és nem utolsó sorban ettünk. mediterrán töltött kenyér nagyon tetszett, hogy szezonális hozzávalókkal dolgoztunk, jó volt testközelből megtapasztalni, hogy a liszt - víz - élesztő hármasa néhány kiegészítővel mire képes. sütöttem már kenyeret eddig is, de ez a kurzus megerősített abban, hogy egy kis energia-ráfordítással tényleg előállíthatjuk otthon mindennapi kenyerünket, egy-egy vendégség alkalmával pedig kenyér-költeményekkel kápráztathatjuk el barátainkat. Megosztás
VASÁRNAPI EBÉD (nem éppen klasszikus)
2011. szeptember 19. Extraszűz
Ági látogatott meg minket a hétvégén. Dolgozgattunk és emellett dőzsöltünk is egy kicsit. A napot egy őszi tisztító turmix-szal kezdtük: 2 adaghoz 3 bögre szőlő (mi a saját saszlánkat használtuk) 1 bögre friss vgy aszalt füge (most volt isteni friss a piacon) 2/3 bögre víz vanília 1 ek virágpor fahéj Mindent turmixolunk, a magok miatt jó alaposan. Forrás: Raw food real world c. könyv Salik, krémek, kukorica kréker A káposzta salátához: 1/3 db Fejes saláta Olíva olaj, Citromlé Himalaya só fekete hagymamag Aszalt dió aszalt meggy Köménymag egy csipet fahéj A pari salátához: Koktél paradicsom uborka hidegen sajtolt napraforgó olaj Tamari szója szósz Cayenne bors Berta egy másodpercre sem hagyott minket békén. Mindig csak a játék... : ) Paradicsom krém: 25 dkg koktél paradicsom 1 db datolya Ezt csak össze kell turmixolni. Ehhez legfontosabb a friss, házi paradicsom :)
zöldségleves maceszgombóccal
2011. szeptember 13. A malac nem ebéd
sokkal egyszerűbb, mint ahogy elsőre tűnhet. tényleg!
a gombóc receptjét egy ismerősömtől kaptam, aki a lisztet is hozta izraelből. de közben utánanéztem több helyen, és kísértetiesen hasonlít a fűszer és léleken található verzióra, szóval lehet, hogy az ismerősnek is innen van. minden esetre klassz. és oké, libazsír sincs benne, olajjal is működik.
hozzávalók: a maceszgombóchoz
- egy maceszlap
- 5 dkg maceszliszt
- két tojás
- két evőkanál olívaolaj
- fűszerek: só, bors, őrölt gyömbér
maceszlapot vízbe áztatom, majd alaposan kinyomkodom. a maceszlapok méretéről annyit, hogy ezek majdnem négyzet alakúak, amit itthon szoktam venni, az meg téglalap és pont fele akkora. tehát értelemszerűen abból kettőt érdemes beáztatni.
tojásokat szétválasztom. a sárgákat összekeverem az olajjal és a maceszlappal. a fehérjéket késhegynyi sóval kemény habbá verem. hűű amúgy kiskorom óta a kedvenc részem a habverésben az, amikor lefelé fordítom az edényt, kicsúszik-e a hab vagy elég kemény lett-e! noha már van hozzá szemem, hogy enélkül is el tudjam dönteni, sohasem hagyom ki.
a felvert fehérjét óvatosan a masszához keverem, sózom-borsozom, beleszórok egy kevés gyömbért és a maceszlisztet. fél órára a hűtőbe teszem pihenni.
ezt követően vizes kézzel diónyi gombócokat formázok, majd visszadugom őket a hűtőbe, és csak kifőzés előtt veszem elő. olyan még nem volt, hogy előző este csináljam meg, inkább reggel/délelőtt, pár órát így is tud pihenni.
végül sós vízben 15-20 perc alatt kifőzöm őket. nem szeretem, ha nagyon zubog a víz, inkább csak gyöngyözzön, mert mindig aggódok, hogy szét fognak esni. de szerencsére nem szokott előfordulni.
a zöldségleveshez
- két szál sárgarépa
- egy szál fehérrépa
- egy közepes zeller negyede
- fél fej vöröshagyma
- két gerezd fokhagyma
- kevés olívaolaj
- fűszerek: egy zöldségleveskocka, só, pár szem bors, két-három szegfűszeg, friss zellerzöld és lestyán
a zöldségeket megpucolom, olyan 3-5 mm vastag darabokra vágom, és kevés olívaolajon párolni kezdem. beledobok két gerezd fokhagymát, pár szem borsot és egy fél hagymát, amibe bele szoktam szurkálni a szegfűszegeket.
egy madzaggal összekötöm a zöldeket, hogy egy kis csokor legyen, ezt is belerakom. felöntöm kb egy liter vízzel, zöldségleves kocka, só, és addig főzöm, amíg puha nem lesz a zöldség.
nekem ez olyan vasárnapi dolog. de így ősszel bármikor jó szerintem.
gazpacho
2011. augusztus 25. A malac nem ebéd
ilyen borzalmas melegben senkinek sincs kedve főzni. milyen jó, hogy ezt nem is kell. másfelől pedig ez elég nosztalgikus számomra, mert amikor 13 éves koromban egy hónap alatt jóformán körbe autóztuk spanyolországot, rengeteg gazpachot ettem és azóta szörnyen szeretem. valójában ez volt az első recept, ami a tarsolyomban volt, azóta pedig nincs megállás.
hozzávalók négy személynek:
- kb egy kiló paradicsom
- egy zöldpaprika (nem csípős), de lehet kaliforniai is
- fél kígyóuborka
- egy közepes hagyma
- egy gerezd fokhagyma
- héj nélkül 12 deka (ne kérdezd miért pont ennyi) kenyér
- kb egy liter házi paradicsomlé, esetleg bolti
- szűk másfél deci olívaolaj
- egy evőkanál fehérborecet
- fűszerek: só, bors, friss oregano és bazsalikom
plusz:
- egy-két szem paradicsom
- egy paprika
- az uborka másik fele
- a kenyér levágott héja
először érdemes a kenyeret elintézni. levágom a héját, valamennyire összemorzsolgatom, majd morzsává őrlöm a turmixban. a héj pedig kell, ne dobd ki. másfelől ki hallott még olyat, hogy kenyérhéjat kidobni..
picit mindig pazarlásnak érzem, ha a paradicsomot meg kell hámozni, mert a héját is szeretem, abban van a vitamin, főleg, ha 5 perce szedtem le őket a kertben. de itt sajnos muszáj. szóval a paradicsomokat megmosom, éles késsel x-et metszek beléjük, és egy percre forró vízbe rakom őket. aztán hideg víz alá, és lehúzom a héjukat.
megpucolom a hagymát és a fokhagymát, felkockázom, az uborkát szintén, és a paprikát is, csak azt nem hámozom meg.
mindent a turmixba borítok a kenyérmorzsához, hozzáöntöm az olívaolajat is és simára turmixolom. mivel ugye a kenyér sűríti be az egészet, annyi paradicsom levet öntök hozzá, hogy ne legyen se túl sűrű, se túl híg, de mondjuk ez is ízlés dolga.
mehet bele a fehérborecet, só és bors, illetve az oregano és a bazsalikom.
jól be kell hűteni, illetve amíg áll a kenyérmorzsa is jobban megszívja magát.
a plusz dolgokat azért írtam, mert nálunk azokat a levesébe szokta szórni mindenki evés előtt, és így még tartalmasabb. tehát a kenyér levágott héját felkockázom és kevés olívaolajon megpirítom. igazából csinálhatod ezt rendes kenyérből is, de szerintem ez így pont jó. felkockázom a zöldségeket is, és külön tálkákba rakok mindent.
egy jó nagy tányér hideg paradicsom leves és friss zöldségek.. nem is kell mást enni ilyen melegben.
Rakott burgonya füstölt szalonnával
2011. augusztus 23. A vegán szépség
Ez az étel tökéletes kombinációja a hagyományos magyaros ízeknek, és a vegán konyha friss találékonyságának. Könnyen és gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! :)
Hozzávalók:
-1 kg burgonya
-1 db közepes padlizsán
-1 doboz zabtejszín(Oatly)
-2.5 dl házi kókusztej
-himalaya só, bors, füstölt édes-nemes paprika, tárkony, bazsalikom, szárított petrezselyem, bors
-olíva olaj
-5-6 gerezd fokhagyma
-biomargarin
Vendégblogger - Tofu fasírt
2011. augusztus 14. Punk In The Kitchen
A mai cikket Viktor küldte be:
Az igazi férfi nem tányérról eszik. Az igazi férfi csontról eszi le a húst, miközben egy kitámasztott Yamaha motoron ül egy minimum negyedik emelet feletti panellakásban, miközben azt bámulja, hogy minimum két szexi pipi a nagyszobája egyik bőr kanapéján egymással smárol. Sajnos én nem vagyok igazi férfi, és a barátaim nagy része sem az. Ezért nem csak, hogy nem ezen a módon étkeznek, de még húst sem esznek és csontot sem fogtak évek óta. Nagyanyám szerint isten azért teremtette az állatokat, hogy mi megegyük őket, amelyiket meg nem mi esszük meg, az egye meg a rossz embereket. De a világ szerencsére még nem az a hely ahol egy 91 éves, bigott néninek van igaza. Ezért tényleg sokkal jobb ízűen lehet vegetáriánus ételeket enni, mert megvan az a jó érzés bennünk táplálkozás közben, hogy semmi sem halt meg csupán azért, hogy mi jól lakjunk. Legfeljebb a szója ültetvényen melózó parasztokkal bánnak rosszul, és a tofu csomagoló gyárban a műszakvezető lehet csapkodja a csomagoló hölgyek seggét. De ez belefér még, nem? Szóval itt van a tofu fasírtom.
Fasírtot azért jó csinálni, mert általában egy jó ételbe maximum 3-4 íz kell, a fasírtba viszont minden szart bele lehet hajigálni és attól csak jobb lesz. Így a fűszerek és egyéb alapanyagok tetszés szerint variálhatók. Nagyjából olyan, mint a punk. Ha kerek alakú, és olajban sült akkor még jól vagyunk, tök mindegy mi is van benne a közepében.
Dolgok az enyémben:
Egy kocka tofu (ez speciel metélő hagymás volt, de persze ez semmit sem jelent, ugyan úgy nincs alapból íze)
2 fej hagyma
1 fej fokhagyma
Só, bors, koriander por, cayenne por, fahéj, kömény
Egy csokor petrezselyem
Mazsola
Parmezán
Kenyér
3 tojás
Kenyérmorzsa
Elkészítési idő: olyan egy óra, de ez csalóka, mert a hétvégén szétbasztam magam, és lendületből sikerült egy beton dombon bukfenceznem, így nagyjából csak egy jó kézzel tovább tartott megcsinálni. Meg a koncentrációs készségem se valami erős, ha amúgy senki sem sürget. Így néha eltűnök tíz percre a konyhából és valami teljesen mással foglalkozom. Mint például a kapitalista rendszert döntögetem. Például.
Amit hallgattam közben:
Előkészítés: Comet Gain - Howl Of The Lonely Crowd
Sütés: (Young) Pioneers - First Virginia Volunteers
Plow United - Narcolepsey
Kezdésnek felkockáztam a tofut és elkezdtem szétnyomogatni, olyan darált hús állagúra. Közben azon morfondíroztam, hogy kár, hogy nincs a háznál valami retardált kisgyerek, aki ezt szívesebben megtenné helyettem. Valahogy úgy ahogy anyám tartott engem ilyen bio-robot gépnek amíg még kicsike voltam. Valahol azért szomorú, hogy majdnem minden, ami kisgyerekkoromban a legjobb szórakozás volt a világon, mint dolgokat nyomogatni, vagy bevásárló kocsit tolni egy hipermarketben, kapucsengőzni, anyám helyett ikszelni a szavazó lapon, országgyűlési választásokkor, mára már csak szörnyű teher lett. Azért egy idő után egész belejöttem. Nácik fejét képzeltem, az árjásan fehér kockák helyébe.
Eközben a kenyér már vízben ázott. Vannak, akik levágják a héjját, ennek a kenyérnek nem volt olyan vastag, hogy zavarna, és vannak, akik tejben áztatják víz helyett, de ha már tojást használok, akkor elég az állatfarm egy szereplőjét basztatni csak. Tofu után kockázom a hagymát, több-kevesebb sikerrel. Tippem a sírás ellen, hogy ne legyünk kibaszott picsák, akik mindentől besírnak. Képzeljük magunkat a yamahára vagy inkább üvöltsünk közben. Aztán leforgácsolom a sajtot, jönnek a fűszerek (só, bors, cayenne, fahéj, koriander, kömény) a fokhagymát borotvapenge és szabad egy óra híján egy bárddal aprítom, a mazsolát durvára vágom - igen fúj mazsola a fasírtban, abba bele se gondoljunk, hogy tofuból készül az egész -. A petrezselymet pedig, tudom is én, jó apróra. Kenyeret vízből kivéve kinyomkodom. Ezt érdemes jó alaposan megtenni, mert többek között, ha túl sok víz marad benne, ami aztán a forró olajba kerül, elkezd az egész pattogni, amit szar takarítani, vagy jegelni a bőrünket, ha ránk is jut a fröcsögésből. A kenyeret apróra széttépkedem, hogy egy fasírtnak se legyen a közepén egy fél kilós gombóc. Amikor megvagyok ezzel az egésszel, homogénre keverem az alapanyagokat, nagyanyám hagyományait követve a két puszta kezemmel. Eközben jövök rá, hogy kevés a kötő anyag és az előzetesen betervezett kettő tojás mellé kell egy harmadik áldozat is. Bele ütöm, sajnos nem egy kézzel, mint ahogy megboldogult Darby Crash csinálta, és ragad is már minden. Miután úgy tűnik, minden elrendeződött igazságosan, kicsit hagyom állni. Bár fogalmam sincs, hogy ez kell e neki, de érezze a törődést. Mert ha ez az egész nem a szeretetről szólna, akkor ehetnék protein port is, vízben oldva vitaminokkal. Utána bő olajat hevítek, aminek a lángját felforrósodás után visszaveszem alacsonyra. Közben egy tányérra kiöntök kenyérmorzsát, azaz prézlit, és a meggyurmázott gombócokat belehempergetem. Amíg forr az olaj csinálok, négyet ötöt, és bele is teszek egy teszt darabot. Persze ha igazi férfi lennék beleköpnék az olajba, hogy sistereg e, de ez basszus kibaszott undorító lenne. És az ülve pisiléstől még mindig távol vagyok így is. Amikor beleteszem a fasírtokat a forró olajba, egy kanállal merek az olajból és a szabadban lévő felüket locsolgatom vele. Ha nagyon ráérünk ezt folyamatosan csinálhatjuk. Hogy gyorsabban süljenek, és ne egy totálisan nyers oldalt fordítsak bele majd a forró olajba. Ettől nem is nyílnak szét annyira, azért persze szétnyílnak és minden egyes kihullott hagyma darab, vagy kifolyó sajt a legjobb falat, amiről le kell mondanom. Vannak, akik csak barnulásig sütik olajban aztán a sütőbe teszik még húsz percre. Jó nekik. Nekem ez is elég, úgyis kibaszott tapló nyelvem van, mióta az orrom félévente deformálódik, és tényleg nem érzek már egyáltalán semmilyen szagot se. Hogy mennyi ideig kell sütni a fasírtokat? Hát fogalmam sincs. Amíg jó mély barna, de nem szenes lesz a külső, panírozott részük. Azért jó alacsony lángon sütni, mert így nem az van, hogy a külseje szénné ég belül meg még nyers minden. Bár a tofut nyersen is meg lehet enni, ezért olyan nagy baj így sem úgy sem lehet. Csak nem lesz olyan finom. A legjobb ha ki kiveszünk egyet, és kóstolgatjuk. Persze nem árt, ha a gombócok nagyjából ugyan akkorák, így egyenletesen is sülnek meg. Én szeretem a nagyobbakat, mert akkor biztos jut minden ízből, bele a számba. Amint készen vannak, papír szalvétára teszem őket, hogy a plusz olaj lecsöpögjön róluk, várok egy kicsit, hogy kihűljenek aztán mindenféle formában nekik esek. Mehet szendvicsbe, vagy bármilyen körettel. Csak önmagában, öntetekkel, krémekkel. Dobálhatjuk velük a járókelő yuppikat, rendőröket. Adhatunk belőle a barátainknak, vagy az ellenségeinknek, hogy rájöjjenek, ők is lehetnének végre egy kicsit jobb fejek másokkal. Meg tömhetjük a csajunkba, hogy olyan dagadt legyen, hogy rajtunk kívül senkinek se kelljen majd. Hű ez szexista volt? Na mindegy, ez egy recept, így a látens homoszexualitásommal remélem egyensúlyoztam.
Azért itt egy kép egy kis tojásos agyvelőről.
Vegán lecsó füstízzel és bulgurral
A szezon kedvence nálunk minden kétséget kizáróan a lecsó. Szép lassan jöttünk rá a számunkra tökéletes íz kombinációra, aminek az egyik legjelentősebb összetevője az indiai konyhából megismert fekete kardamom, aminek nagyon kellemes füst íze van. Enélkül már nem lecsó a lecsó :). A hagyományos tarhonyát bulgurra cseréltük le, mert bár már tarhonyából is lehet teljes kiőrlésű és tojásmentest kapni, mégis többet kell rá várni, míg megpuhul és elég szűkös a tűréshatár, amíg csak az illatával be tudunk telni a készülő ételnek. Mennyiségeket nagyon nem tudok, paprikából nagyjából dupla annyi darabot teszek bele, mint paradicsomból. Először a hagymát megpirítom, rádobom a 4-5 szem fekete kardamomot, aztán a paprikát teszem bele, ha ez már megpuhult és levet engedett, akkor megy rá a paradicsom és ezzel egy időben a bulgur. Ez utóbbiból egy fél - háromnegyed kis bögrével szoktam beletenni és u.ennyi vagy picit több vizet adok hozzá. Sózom és néha egy nagyon pici csípős paprikát is vágok bele.
töltött csillagtök
2011. augusztus 1. A malac nem ebéd
kiskoromban rengeteg patiszont ettünk, ha lenn nyaraltunk gárdonyban, ugyanis a szomszéd bácsinak mindig volt a kertjében. szóval ez nekem ilyen nosztalgikus zöldség, főleg, hogy már évek óta nem ettem. és amúgy nem hívom soha csillagtöknek, de így a címben tök sok lett az ö, és ezt csípem.
hozzávalók két személynek:
- két zsenge patiszon
- fél csésze szójagranulátum
- fél fej salotta (tudjátok, mogyoróhagyma)
- két gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- fűszerek: só, bors, vegeta, édes pirospaprika, őrölt kömény, római kömény, borsikafű
a szójagranulátumot vegetás-borsos-fokhagymás meleg vízbe áztatom minimum 20 percre.
az egészben talán a patiszon meghámozása a legmacerásabb, de minden esetre meg kell szabadulnunk a héjától. ezután a kést kicsit ferdén tartva vágunk egy kis kupakot valamelyik oldalán - ahogy épp adja a forma. egy recés vagy kevésbé tompa kanállal kikaparjuk a magos belső részt. aztán fogjuk a gerezd fokhagymát és jól bedörzsöljük vele a belső felületet, illetve pár vékony szeletet is rakhatunk belőle az aljára. ugyanezt megismételjük a másik patiszonnal is.
a salottát felkockázom, és kevés olívaolajon megpirítom. a más megpuhult, alaposan kinyomkodott szójához adom. fűszerezem még borssal, paprikával, köménnyel, római köménnyel, borsikafűvel, hozzáadok még egy löttyintésnyi olívaolajat, majd a kivájt tökökbe tömködöm.
egy tűzálló tálat kiolajozok, belerakom a patiszonokat a kupakjukkal együtt és lefedve sütöm 190 fokon kb 45-50 percig.
így mondjuk tiszta vegan, de tejföllel fogyasztva finom igazán!
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/08/05/11/Balatoni_nyar_2011_augusztus_5_.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Kuszkusz tonhallal vagy anélkül
Én tonhallal csináltam, ugyanis már egy ideje (a terhességem óta) ismét eszem húst, de szerintem hal nélkül is nagyon finom lehet. Ez az ebéd a fejemből pattant ki és leginkább Lilla lányom miatt tettem bele halat, mivel láthatóan ízlik neki a hal, aminek módfelett örülök. Hozzávalók: - 1 nagy cukkini - 1/2 fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - 2 kisebb paradicsom - 1/4 pritamin paprika - 200 ml kuszkusz - 1/2 doboz olajos tonhal konzerv - só, kakukkfű, bio vegeta - olaj A hagymákat felaprítom, olajon megdinsztelem. A cukkinit meghámozom, kockákra vágom, a hagymához adom, sózom, megszórom szárított kakukkfűvel és puhára párolom. Közben elkészítem a kuszkuszt: másfélszeres mennyiségű enyhén vegetás vizet forralok, lehúzom a tűzről, beleöntöm a kuszkuszt és fedő alatt 10 percig állni hagyom. A paradicsomot, paprikát nagyon apróra vágom, hozzáadom az elkészült cukkinihez, amibe belemorzsolom a tonhalat is. Végül hozzákeverem a kuszkuszt. Még melegen tálalom. Isteni finom lett! (Gyerkőc is mind betolta.) Kiegészítés: Azóta már leginkább úgy csinálom, hogy 3 db salátacuikkinit, 1/2 pritamin paprikát és egy egész doboz tonhal konzervet teszek a többi hozzávalóhoz, mert így is jó :) Szóval a mennyiségek ízlés szerint variálhatók.
Tofu Pad Sieu; egy könnyű és gyors thai étel
2011. július 16. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
A Pad Sieu a thai ,,gyors konyha egyik klasszikusa édesebb szójszószból (kecap manis ez az indonéz, maláj elnevezése) készül, pirított zöldségekkel, rizstésztával. Eredendően metéltszerű tésztával illene készíteni, de nekem az most nem volt itthon. Az édes szójaszósz (és az osztriga szósz is) keleti élelmiszerboltokban beszerezhető,vagy a kínai szójaszósz is felturbózható egy kevés barna cukor, esetleg melasz hozzáadásával. Tofu Pad Sieu Hozzávalók: 200 g rizstészta, 300g-os tofu kocka,2 gerezd fokhagyma, egy kis chili paprika,fél fej kínai kel, egy kis konzerv (200 g) bébi répa,egy kis konzerv (200 g) szójababcsíra,4 szál újhagyma, 1 evőkanál kínai szójaszósz, 2 evőkanál édesebb szójaszósz, 1 evőkanál osztriga szósz, 1 evőkanál halszósz, 1 evőkanál szezámolaj,1 kiskanál méz vagy pálma cukor. A rizstésztát áztasd be forró vízbe, majd amikor megphult szűrd le. A tofut vágd kockákra, locsold meg egy kevés kínai szójaszósszal és kevés olajon pirítsd meg. Majd tedd félre. Egy wokba melegíts fel egy evőkanál olajat és a préselt fokhagymát és a karikára vágott chili paprikát egy perc alatt pirítsd át rajta. Add hozzá a csíkokra vágott kinai kel leveleit, hagyd két-három percig fonnyadni, majd keverd hozzá a bébi répát is és a szójababcsírát is. Legvégül szórd ré a karikára vágott újhagymákat. A zöldségeket erős tüzön, egy perc alatt pirítsd össze. A tésztát tedd egy serpenyőbe és locsold meg az édesebb szójaszósszal, az osztriga szósszal, halszósszal, szezámolajjal és a mézzel. Erős tüzön forgsd és pirítsd át az egészet.Ez maximum egy-két perc. Add hozzá a zöldégeket és a tofut. Teteje megszórható friss koriander levéllel és a thai jelleg erősítésére pirított hagymával. Ez utóbbi használatának szintén nagy kultusza van nem csak Thaiföldön, hanem Vietnámban is. A szárított, pirított hagymával gyakran ízesítik a rizzsel, vagy tésztával készült ételeiket. Kapható a keleti élelmiszerboltokban üvegbe vagy zacskóba csomagolva
Zöldborsópüré grillezett pitával
Továbbra is a vega grillezés témakörénél maradva... :-) A vegás grillfőételek mellé (is) mindig jól jön valamilyen mártás-mártogatós-féle. Nemrégiben némi újításként próbáltam ki Chili & Vanília receptjét, melyet még a Szuflé Magazin húsvéti számában találtam. Az eredeti recept szerint reszelt tojássárgája került volna még a tetejére, de én azt kihagytam.Kicsit tartottam tőle, hogy a turmixolás is után bennemaradt borsóhéjdarabkák majd zavarják a finnyásabb vendégeket:-), de végül senki nem panaszkodott!:-) Sőt, nagyon ízlett a húsevőknek is! És igen gyorsan elkészíthető! Bevallom, a házi pitával viszont én még nem próbálkoztam, ez bolti, fehér lisztes... (de legalább vegán:-)). Aki viszont szeretne teljes kiőrlésűt sütni házilag, annak mindenképpen javaslom Kata receptjét! És hát természetesen nem grillezett pitával is kínálhatjuk akár önálló vacsoraként némi zöldsalátával. Zöldborsópüré grillezett pitával Hozzávalók (4-8 adaghoz): 3 ek. olaj 4 szál újhagyma, felkarikázva (szezonon kívül kb. fél fej vöröshagyma felaprítva) 500 g zöldborsó 500 ml zöldségalaplé só, bors 100 ml olívaolaj (én ennek kb. a felét tettem bele) petrezselyem pita a tálaláshoz Az olajon megdinszteljük az újahgymát. Hozzáadjuk a zöldborsót, átforgatjuk. Felöntjük a zöldségalaplével. Fedő alatt kb. 10 perc alatt puhára főzzük a zöldborsót. A legerősebb fokozaton (lehetőleg rövid idő alatt) simára pürésítjük, közben fokozatosan hozzáöntjük az olívaolajat. A tetejét megszórjuk aprított petrezselyemmel és a pitával kínáljuk.
Zabpehely kolbászkák
2011. június 30. Legyen néktek eledelül...
Tegnap elvittük nyaralni Olivért, így a volt időm recepteket bújni, és kipróbálni valami újat. A receptből főzésnek az a hátránya, hogy tuti kell hozzá venni valamit, ami nincs itthon, de ma még vásárolni is terveztünk, úgy hogy szemet hunytam ennek lehetősége fölött. Egyetlen hiányzó alapanyag volt csak, a pritaminpaprika lekvár. Sajnos csak csípőset kaptunk, de úgyis szeretjük a pikáns dolgokat, így szemet hunytam e-fölött a kis apróság fölött. A recept legkellemetlenebb része pont az volt, amiből az átlag kimarad, mert a zabplyhet nem egész zabpehelyből nyeri hosszas tekerések árán, hanem készen veszi a boltban. Mivel nekem van pelyhesítőm, így tekergethettem egy darabig a szükséges mennyiség eléréséhez:). Amikor ez megvolt, már csak egy két alapanyag, és egy kis kevergetés van hátra. Majd hagyjuk hülni. Ilyenkor megkóstoltam, mert egy két dologgal kiegészítettem a receptet. Ilyen volt a só, és a két csett maradék házi készítésű vega pecsenyezsírunk. Mivel anyukám a kolbászt, (az igazit) mindig krumplival süti, így én is előfőzött újkrumplit tettem mellé, és póréhagymát. Ment a sütőbé, és pont addig volt bent, amíg csinosnak sem találtuk:). Majd megettük friss zöldfélékkel. Rég ettünk ilyen jót, még a 10 hónapos Tivadar is lelkesen habzsolta.
Könnyed saláta, tartalmas pástétomokkal...
2011. június 6. Főzés nélkül finoman!
Még mindig a kedvenceim közé tartozik az uborka, egyrészt lédús zöld ízével ragad magával, másrészt beltartalmi értékei a legkiválóbb tisztító, méregtelenítő italok első számú alapanyagává teszik... Nem szeretném a fajtáinak a felsorolásával rabolni senki idejét, maradjunk annyiban, hogy forma és fajta választéka, valamint a termelési, érési idejének köszönhetően szinte egész évben beszerezhető. Az apróbb méretűek roppanósak, míg a nagyobbak lédúsak, és a lényeg, zöldek... Kígyóuborkát vágtam nagyobb darabokra, szeleteltem mellé salátát és vékonyra metéltem a fehérrépát. Kevés só, Tandoori Masala, római kömény, szezámmagolaj hozzáadása után alaposan, de óvatosan összekevertem, majd félretettem pihenni, érni. Vegetáriánus pástétom gyanánt, sós vízben megfőtt fehér babot, petrezselyemmel, kevés olívaolajjal összeturmixoltam. Vegán pástétomnak pedig, paradicsomot, kaliforniai paprikát, petrezselymet, fokhagymát és csipetnyi sót daráltam össze... Hmmm... finom lett! Jó étvágyat nektek :)
Bazsalikomos penne paradicsomszószban
Mai alkalommal egy tíz perc alatt elkészíthető egyszerű és egészséges vegán ebédet készítek, ami jó eséllyel indulhat a gyermek kedvencek versenyében. További hasznos információért és hetente frissülő vegán videoreceptekért látogassatok el A vegán szépség oldalára :) Jó étvágyat hozzá!:) Hozzávalók (4 személyre): -5oog penne, aka tollhegytészta(durum, tojásmentes) -kb fél kg paradicsom -1 db közepes méretű lilahagyma -4-5 gerezd fokhagyma -friss bazsalikomlevél, oregánó, majoránna, só, bors, babérlevél -olívaolaj
bébispenót saláta dióval
2011. május 23. A malac nem ebéd
a spenótot ugye szeretjük, a zsenge bébispenótot meg pláne! érdemes minél többet enni, lehetőleg nyersen, és bár azt mondják, nincs is benne olyan sok vas, azért még van benne sok más.
hozzávalók két személynek:
- két-három jó nagy marék bébispenót
- két evőkanál durvára vágott dió
- egy kis csokor petrezselyem
- két evőkanál cukor
- két evőkanál olívaolaj
- három evőkanál almaecet
- egy teáskanál balzsamecet
- két teáskanál mustár (a legjobb, ha magos és enyhe vagy édes)
- egy gerezd fokhagyma
- só
a bébispenótot alaposan megmosom és lecsöpögtetem. amíg csöpög, elkészítem az öntetet: egy tálban összekeverem a hozzávalókat, belezúzom a fokhagymát, ízlés szerint sózom.
a petrezselymet durván felaprítom, a spenóthoz keverem. nyakon öntöm az öntettet, megszórom dióval és kész is. esetleg jót tesz neki egy fél óra pihenő, hogy összeérjenek az ízek, és a spenót megadja magát egy picit az almaecetnek.
Variációk spárgára és madársalátára...
2011. május 20. Főzés nélkül finoman!
Imádom a tavasz-majdnem nyarat :D, tele van meglepetésekkel, friss zöldségekkel, esővel, napsütéssel, új ismerősökkel, régi barátokkal, akikről leporoltam a pókhálót :D, és természetesen olyan ételekkel, amelyek remélhetőleg bennetek is megindítják a nyáltermelést... A madársaláta régi kedvencen, amilyen egyszerű, olyan egyszerűen szeretem elkészíteni, pont mint a spárgát. Milyen jó párosítás - nem gondolkodom túl -, mi lenne, ha a duma helyett főznék :D... A paradicsomot, madársalátát, spárgát megmosom, a paradicsomot vékony szeletekre vágom, egymás mellé helyezem őket, kevés Himalaya só, valamint saját készítésű magos kenyérrel tálalom, és egy apróság nem sajnálom a bazsalikomos olívaolajat. Most túl egyszerűnek találtam az ételt, ezért úgy döntöttem csavarok még egyet rajta. Valahogy így... A madársaláta mellé cukkini, uborka és retekcsíra dukál most, egy keverés, fokhagymás olívaolaj, Himalaya só, természetesen aprított spárga. Ez jól hangzik, azért a darabolt paradicsom és egy szál spárga még elfér... Kellemes étkezést nektek!
Kukoricás-tejszínes farfalle
2011. május 8. Vera vega konyhája
Pénteken eltelt a délelőttöm vendégeskedéssel, és mikor az ovisok hazaértek, még nemhogy nem volt kész az ebéd, ötletem sem volt, mit készítsek... Gyorsan körbenéztem a kamrában-hűtőben, és ezt a tésztaételt alkottam. Mivel azonban később ettünk, mint a szokásos, úgy éreztem, kell egy kis kárpótlás, ezért a kertben terítettünk pokrócra, és piknikeztünk a szép napsütésben :) Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 30-40 dkg morzsolt kukorica (én fagyasztottal készítettem) 4 dl növényi tejszín 10 dkg reszelt növényi sajt (Cheesly) szerecsendió, oregano 1/2 kg durum farfalle tészta A hagymát félbe, majd karikákra vágtam és olajon megdinszteltem. Rádobtam a kukoricát, átpirítottam, majd puhára pároltam. Hozzáöntöttem a tejszínt, reszeltem rá szerecsendiót, megszórta a reszelt sajttal és oregánóval, sóztam és összeforraltam. Ezzel a szósszal öntöttem le a kifőzött tésztát.
A három test-őr
2011. április 22. Főzés nélkül finoman!
Még nem késő... Igen, még nem késő, még mindig lehet medvehagymát vásárolni, és szerencsére az ára is elfogadható 250,- és 400,- Ft között változik. Akkor adjunk az élvezeteknek, szeretnék most három medvehagymás receptet megosztani veletek... A három test-őr: Az első test-őrünk, paradicsomból, medvehagymából, fokhagymából, olívaolajból kevés sóval összedarálva készült el. A második test-őr, sárgarépából, medvehagymából, csicsókából, olívaolajból kevés sóval és Garam Masala fűszerkeverék hozzáadásával öltött testet. A harmadik test-őr, angol zellerből, medvehagymából, avokádóból, olívaolajból kevés sóval áll egészségünk szolgálatába. A díszítéshez hagymacsírát, medvehagymát, káposztacsírát használtam. Jó étvágyat!
Kölesmajonézes burgonya
2011. április 17. Legyen néktek eledelül...
Az előző bejegyzésemből már kiderült, hogy van remény arra, hogy folytatom a blogot, de a tematikát feladtam. Abból a könyvből kerül bemutatásra egy recept, ami beleillik a heti menünkbe. Ma hosszas nézelődés, válogatás után, mégis mondhatom, hogy szerelem első látásra volt ez a recept. Tegnap este kijelentettem, hogy holnap fasírtot AKAROK enni. Férjecském meg is állapította, kaján mosollyal az arcán, hogy de határozott vagyok. Valamiért azonban nem sikerült választanom. Egészen pontosan azért, mert mindegyikbe kellett dió, amit pucolni kellett volna, és lusta voltam hozzá. Végül csak úgy belelapoztam a legfrissebb kötetbe, ami ennek a receptnek a képénél nyílt ki. Már lapoztam is a recepthez.(És itt tennék említést a könyv egyik nagy előnyéről: a fényképeknél feltüntették a recept oldal számát.) Kevés alapanyag, remény a gyors elkészülésre. Ezekkel a tulajdonságaival a fasírtról szövögetett álmom azonnal szertefoszlott, és másra sem vágytam, mint egy jó krumpli salátára. Annyit változtattam a recepten, nem egész kölest főztem, hanem pelyhesítettet, hogy hamarabb megfőjön, és tettem egy kis mustárt is a majonézhez, régi családi szokáshoz híven. Amikor először elolvastuk a receptet egyetlen dolog bizonytalanított csak egy pillanatra. Az első hozzávaló: 2kg krumpli. Hát az rengeteg... szerintem... azzal jó páran jól tudnak lakni. Azért emelem csak ki ezt a problémát, mert ez visszatérő megtorpanás eredményezője. Hatalmas adagokról szólnak a könyvekben lévő receptek. De hamar lehet felezni, vagy harmadolni. Nagyobb a gond akkor, amikor nem tudok tippelni, hogy mennyit is kéne csinálni. Nem vagyok egy becslő művész. Egy szó mint száz, egy kiló krumplit feltettem főni, és a kölest is feletettem, közvetlen mellé. Meglepően hamar kész lettem, és nagyon kellemes volt a készítés folyamata. A hajában főtt krumpli pucolása Gergőre hárul, aki bokszmeccs nézése közben, még az aprítást is magára vállalta, addig én megetettem a kisebbik fiacskánkat. A majonéz ízesítésével, és állagának beállításával sokat játszottam, de ez a főzés legkellemesebb része, amikor eldöntöm, hogy most épp mennyire vágyom valami karakteresre. Mivel a boltban az újhagyma drága volt, és nem is túl szép, csak egy csokrot vettem, és a maradék helyett medvehagymával dobtam fel a saláta ízét, és színét egyszerre. Tálalásnál még paradicsomot tettem rá, hogy jobban mutasson a fotón. Nagyon finom lett. Alig maradt belőle. Ami a dolog pikantériája, hogy ehhez hasonló csak nem vegán salátát anyukám mindig fasírthoz készített, amit ma végül nem készítettem. Talán majd máskor.
Kert, kert, és kert! Meg egy kis medvehagyma...
2011. április 11. Napló étkeinkről, életünkről
Végre kezembe vehettem az ásót és a kapát, és az sem vette el a kedvem a kertészkedéstől, hogy reggel aztán kicsit nehéz volt kimászni az ágyból az izomláz miatt :-) Már a zöld turmix zöldje saját termés - az nő ilyenkor mindenféle ösztönzés nélkül is, az eper virágzik, a málna hajt, a tulipán piroslik... Én nagyon élvezem az évnek ezt az időszakát! Sokan írtak már a medvehagymáról, én itt most csak két programot szeretnék ajánlani: I. Dégi Medvehagyma és Helyi Termék Fesztivál Medvehagyma Fesztivál Orfűn Szép napot, és jó termést kívánok!
Spenótos galuska
2011. február 19. Punk In The Kitchen
Írtam már korábban vegan galuskáról, ez kb. annyiban különbözik a korábbitól, hogy raktam bele spenótot is. Magában is elég jó, de gombapörkölttel még jobb. Spenótos galuska Hozzávalók: negyed kiló spenót 1 krumpli liszt néhágy gerezd fokhagyma olaj, olivaolaj só, bors Idő: elég macerás a dolog, szóval számoljunk egy órával és készítsük be a From The Depth új split albumát a lejátszóba! A spenótot megmostam, a szárait letépegettem, majd apróra felvágtam. Felmelegített olajra tört fokhagymát dobtam, majd megfonnyasztottam rajta a spenótot, raktam bele sót, borsot. A krumplit megfőztem, megpucoltam, összetörtem, majd vizet, a spenótot és lisztet hozzáadva elkészítettem a tésztát. Ezt is érdemes sózni, én egy kevés yofut is raktam bele, mert volt itthon. Kanállal szaggattam az eredményt forró vízbe, a kiszedett galuskákat olivaolajba pakoltam.
kukoricanapra kukoricaropogóst!
2011. február 2. Rongybaba konyha
2 doboz konzerv kukorica 50 g kukoricaliszt 50 g kukorica dara 3 tojás zöldhagyma szárzeller curry, kurkuma petrezselyem, korianderfokhagyma, só kevés olaj a sütéshez Az ötlet nagyjából Az öt világrész vegetáriánus konyhája című könyvből származik, az ottani két kukoricaropogós ötvözete. A szárzellert, zöldhagymát, petrezselymet nagyon apróra vágtam, összekevertem az alaposan lecsöpögtetett kukoricával, liszttel, darával, tojással és megfűszereznem. Sütni teflonban kevés olajon sütöttük, úgy, hogy egy kanál masszát a kanál hátával ellapítottunk. Gyors is, egyszerű is, finom is, az egyetlen hátránya talán, hogy a sütése kicsit macerás, de azért az sem vészes.
Brokkolis tészta és brokkolikrém
2011. január 30. Punk In The Kitchen
Ez a századik bejegyzés, éljen! A múlt hét végén brokkolis cuccokat csináltunk. A fotó nem túl gusztusos, de a kaja jó volt. A két receptre együtt elég egy óra, a hozzávaló zene elég egyértelmű, az új Social Distortion most kötelező. Brokkolis tészta Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű brokkoli virága egy hagyma néhány gerezd fokhagyma egy dl szójatejszín egy kanál liszt akármilyen durumtészta fűszerek (só, bors, fehérbors, szerecsendió) Elég egyszerű a dolog, a brokkoli virágait levagdostuk, jól megmostuk, majd az olajon párolt hagymára dobtuk. Mehet bele fokhagyma, só, bors, fehérbors, szerecsendió és persze víz, hogy megfőjön a cucc. Nem kell neki sok idő. Raktunk bele kevés lisztet, hogy sűrűbb legyen az egész és kevés szójatejszínt öntöttünk még hozzá. Durumtésztával király. Mit kenjek a kenyérre? 14. - Brokkolikrém Hozzávalók tetszőleges mennyiségű brokkoli lába egy hagyma néhány gerezd fokhagyma citromlé olivaolaj fűszerek (só, bors, chili) A brokkoli lábából krém lett, a korábbi krémreceptekhez hasonlóan. A lábakat mosás után pucolni kell, ha nagyon kemények, aztán feldarabolni. Hagyma és fokhagyma az olajra, aztán a brokkoli és kevés víz. Fűszernek só, bors, chili, esetleg egyéb is. Amikor megfőtt a cucc és a víz nagy része is elfőtt, mehet a turmixolás (érdemes megvárni, amíg kicsit kihűl). A pépbe szokás szerint kevertem olivaolajat és most egy kis citromlé is került bele.
spagetti bulgurral
Kifejezetten nem vagyok híve a "minthaételeknek" és az erőltetett húspótlásnak, de most mégis egy olyan recept következik, aminek nagyon is létezik húsos előképe. Nagyon gyors és egyszerű tésztaétel jött létre a következőképpen: Egy harmad csészényi bulgurt megfőztem, majd egy serpenyőben hagymát és fokhagymát pirítottam a megfőtt bulgurral együtt és egy marék napraforgó maggal (hogy legyen benne porcogó rész is :DD ). Minél tovább pirul ez az összeállítás, annál finomabb lesz szerintem a végeredmény. Fűszerekből rozmaring, bazsalikom, oregano és kakukkfű került rá, majd végül annyi paradicsomszósz, hogy kellemes szósz állaga legyen. Kiegészítésképpen sajtot tettünk a tetejére és olajbogyót a tészta mellé, az előbbi vegán verzióban elhagyható, vagy pótsajtpótlóval pótolható :).
Vöröslencsés óriáskagyló répás hajdinával
2011. január 19. Punk In The Kitchen
Ma Nórával a régóta a polcon várakozó óriáskagylótésztát használtuk fel. Forrásként megint a malac nem ebéd blog szolgált. Vöröslencsés óráskagyló répás hajdinával Hozzávalók: egy zacskó óriáskagylótészta (durum) egy marék vöröslencse néhány répa egy sűrített paradicsom konzerv egy marék hajdina 2 hagyma néhány gerezd fokhagyma olaj kevés cukor fűszerek (só, bors, oregánó, bazsalikom, vegeta, chili, stb.) Idő: egy óra legalább kell, főzéshez ma Scrapy-t hallgattunk A kagylók töltelékével kezdtük, olajra dobtuk a kockázott hagymát (csak az egyik hagymát) illetve a fokhagymát, majd erre ment a reszelt répa (néhány szál elég lesz) és idővel a megmosott lencse, a paradicsom és víz, hogy ellepje. Ezt a cuccot addig főztük, amíg jó sűrű nem lett. Persze fűszerezni sem árt, só, bors, chili és a zöldfűszerek kötelezőek (plusz egy kis cukor, ahogy a malac-blog írja). A kagylókat megtöltöttük a cuccal, párosával összetapasztottuk őket és üvegtálba pakoltuk. A maradék tölteléket vízzel higítva a kagylókra kell önteni, ugyanis a tészta a sütőben nem fő, hanem a maradék töltelék levében párolódik meg. Érdemes kis lángon sütni, mert akkor biztosan nem marad ropogós a tészta. Átveszem a szót, mert Dani mar teljesen elfáradt mára. Hajdina köret, a töltött kagylók mellé: A másik fej hagymát apróra felvágva megpirítjuk, majd amikor már kellően megüvegesedett, akkor mellé törünk legalább egy gerezd fokhagymát is. Maradt még pár szál répa felhasználatlanul a kagylóstöltelék után, ergo a hajdina répás lett. Tehát a répákat karikára vágva szintén megpirítjuk (de csak egy picit). A hajdinát meg kell mosni mielőtt dolgozunk vele. A hajdina főzésnél az 1:3 arányt kell alkalmazni a víz javára, kicsit piríthatunk rajta mielőtt felöntjuk. 25 percig kell közepes tűzön főzni ezt a fajta köretet (de egyébként mi ez? termés? búzaféle?). Ja és ne hagyd odaégni, nekünk sikerült.
Árpás zöldbableves árpalepénnyel
2011. január 17. Rongybaba konyha
lepény: 600 g hajában főtt krumpli kb. 300 g árpaliszt nagyon kevés fehér liszt a nyújtáskor 40 g élesztő (ez valószínűleg teljesen fölösleges, mert a lisztes krumplit lehetetlen megemelni) 2 evőkanál olaj 1 kis fej lilahagyma, olivaolaj, fokhagymaLeves: hagyma, répa, hántolt árpa, krumpli, zöldbab, paradicsom só, babérlevél, víz A lepény alapja Ági-féle krumplilángos, ott nincsenek adatok, hogy miből mennyi, itt vannak , de gondolom az, hogy mennyi liszt kell az függ a krumplitól meg a liszttől is, szóval egy kemény nem ragadós tésztát kell gyúrni, én kelesztettem kb 1 órát, de szerintem, bár megkelt, a sütésnél ennek már nem volt jelentősége. A tésztát ketté választottam és az egyik felébe belegyúrtam (a kelesztés után) 1 kis fej vékonyra szeletelt lilahagymát. A kinyújtott és háromszögre vágott lepények egy részét megkentem két gerezd tört fokhagyma olívaolaj keverékével.A leveshez megdinszteltem a hagymát rádobtam a répát a gerslit, 5 perc párolás után fölöntöttem vízzel, később beleraktam a krumplit a mirelit zöldbabot 3 paradicsomot.Ez egy keddi ebéd, persze az árpanap ennél sokkal egyszerűbben is teljesíthető.:-)
Rakott káposzta
2011. január 5. Punk In The Kitchen
Ma egy fél fej maradék lilakáposztát kellett elhasználnom, ezért készült rakott káposzta. A receptnek semmi köze a hagyományos, savanyúkáposztát felhasználó verzióhoz, igazából fejből és pár netes recept alapján készült, semmi trükk nincs benne. Hasonlít a dolog egy korábbi rakott tök verzióhoz. Rakott káposzta ott a bringám a háttérben! Hozzávalók: fél fej káposzta 3-4 krumpli egy csomag szójagranulátum (pl. Haas) egy fej hagyma néhány gerezd fokhagyma marék rizs olaj fűszerek (só, bors, pirospaprika, vegeta, chilipor, stb.) Idő: egy óra bizos kell rá, plusz a sütés, zenei ajánlatom a főzéshez ma a Random Chords első EP-je, a myspace-ükön hallgatható, de CD-n még jobb. A krumplikat megfőztem, megpucoltam. A káposztát levelekre bontottam, sós vízben félpuhára főztem. A hagymát felvágtam, olajban pirítottam, rádobtam a fokhagymát, majd tűzről lehúzva a pirospaprikát. A vegetás vízbe áztatott szója következett, igyekeztem elfőzni a vizet és kicsit megpirítani. Fűszereztem (só, bors, chili, tetszőleges egyéb), majd amikor már ízre jó volt, hozzákevertem a korábban megfőzött rizst. Ha kész vannak a hozzávalók, csak rétegezni kell. Nálam így nézett ki: olajozott tepsibe krumpli, szójás cucc, káposzta, szójás cucc, káposzta, krumpli. Aki akar, még tehet valamit a tetejére, nekem most nem volt semmi.
Bolgár sültpaprikasaláta
2010. december 31. Vera vega konyhája
Lehet, hogy egyáltalán nem bolgár ez a paprikasaláta, de gyerekkoromban volt a családnak egy bolgár barátja, és ő készített rendszeresen paprikasalátát. Akkoriban persze nem kaliforniai, hanem zöld paprikából, nem olívaolajjal, hanem napraforgóolajjal, és nem balzsamecettel, hanem ételecettel. Ismét itthon töltjük a szilvesztert a gyerekekkel, családi bulit rendezünk. Trombitálunk, lakmározunk, vidámkodunk. Ezeket készítettem ma estére: - korhelysaláta - waldorf saláta - paradicsomos padlizsánsaláta - ez a sültpaprikasaláta - olajbogyós kiflik - és még talán egy brownie is belefér, Zizi receptje alapján. Hozzávalók: piros kaliforniai paprika olívaolaj balzsamecet fokhagyma A paprikákat 200 fokos sütőben 30-40 perc alatt minden oldalukon feketére sütöttem. Kivéve egy műanyag dobozba zártam őket pár percre, így a héjukat könnyen le tudtam húzni. Kis darabokra vágtam, majd meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, balzsamecettel és összenyomott fokhagymát kevertem hozzá. Akkor finom, ha tálalás előtt hagyjuk érni. Kívánok minden kedves olvasómnak BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!!!
Cukkinileves
2010. december 20. Punk In The Kitchen
...vagy cukkini leves? Megint nem tudom, hogy egy szó, vagy kettő, mindenesetre a mai leves cukkiniből készült. A net szokás szerint tele van receptekkel, ezekből kombináltam egy vegan verziót. A tejfölös habarás helyett itt-ott krumplit említenek, én is ezt használtam. Egyesek darabolják, mások reszelik, megint mások turmixolják a cuccost. Én ezeket kombináltam, krémleves készült de reszelt cukkini is került a tányérba. Cukkinileves Hozzávalók: 2 cukkini 2 krumpli 1 hagyma 1 lilahagyma 1 leveskocka fél csomag petrezselyem néhágy gerezd fokhagyma kevés citromlé olaj fűszerek (só, bors, tárkony, bazsalikom, chili, stb.) Idő: max egy óra, én a Catch Twenty Two zenekar Permanent Revolition című, Trockij életét feldolgozó lemezét hallgattam meg. Az egyik cukkinit felkockáztam, a krumplikat meghámoztam majd ők is ugyanerre a sorsra jutottak. A hagyma és a fokhagyma apróra vágva repült az olajra, amikor már szépen nézett ki, rádobtam a cukkinit és egy kicsit pirítottam. A kockázott krumplit vízzel ráöntöttem a cukkinire, sóztam, borsoztam, dobtam bele egy leveskockát. Ha elég apróra van vágva a cucc, kb. 10-15 perc alatt megfőnek a zöldségek. Megvártam, amíg kihűl, aztán leturmixoltam az egészet. Amíg hűlt, lereszeltem nagylyukú reszelőn a másik cukkinit, karikákra vágtam a lilahagymát és apró darabokra vágtam a petrezselymet. A turmixolt lét visszaraktam a tűzre, adtam hozzá még vizet, majd beleraktam a darabolt összetevőket. Az egyik recept citromot emlegetett, szóval öntöttem bele kevés citromlét, jót tett neki. Szórtam bele tárkonyt, bazsalikomot is. Addig főztem, amíg a reszelt cukkini is jó állagú lett. A végén még fűszerezni kellett, ment bele még só, bors, citromlé és egy kis chili is az érdekesség kedvéért. Nagyon finom lett.
Padlizsános póréhagymás tekercs
2010. december 17. Punk In The Kitchen
Ma végre voltam piacon, szóval jönnek az új receptek gyakrabban. Ma egy ezer éve elmentett receptet használtam fel a Vegánságok blogról. A tekercs tartalma más, mint a linkelt oldalon, a többi ugyanaz. Sárgaborsófőzelék volt hozzá, mert az király. Padlizsános póréhagymás tekercs nem épp olyan, mint az eredeti Hozzávalók: Tészta: 300 g liszt (ebből 200 g tk tönkölyliszt és 100 g finomliszt) 0,5 dl olaj kb. 3 dl víz 1 kávéskanál szódabikarbóna só Töltelék 1 kis padlizsán 1 kis póréhagyma 1 kis fej hagyma pár gerezd fokhagyma egy csomag retek levele (opcionális) olaj fűszerek (só, bors, amit akarsz) Idő: sütéssel együtt kb. egy óra, régi klasszikust hallgattam főzés közben, Distillers - Coral Fang. A töltelékkel kezdtem, a padlizsánt szokás szerint felkarikáztam, megsóztam, kicsit állni hagytam, majd lemostam a levét. Kis kockákra vágtam. A póréhagymát és a fokhagymát feldaraboltam. A hagymát felkockáztam, olajon megpirítottam, majd beledobtam a többi cuccot. Megsóztam, borsoztam, szórtam bele találomra fűszereket, amik szimpatikusak voltak és kis víz hozzáadásával pároltam. Vágtam bele reteklevelet is főni, mert tanultam, hogy finom, aztán az eredményt félreraktam. A tészta hozzávalóit összegyúrtam, majd a fent linkelt oldal leírása alapján téglalapokat készítettem és a tölteléket belepakoltam. Az egyik tészta túl vékony, a másik túl vastag lett, szóval még lehet gyakorolni. A rudakat darabokra vágtam és tepsibe pakoltam, kb. fél órát sütöttem. A formázás nem lett a legjobb, de az eredmény ehető. A maradék töltelékből padlizsánkrém lett. minden póréhagyma ilyen belül?
Bableves
2010. december 5. Punk In The Kitchen
A téli időre való tekintettel a mai menü babgulyás volt. Forraltbort ittunk előtte, erről külön bejegyzés várható Nórától. Az alapanyagokat piacon szereztem be, mert úgy az igazi. Bableves Hozzávalók: néhány sárgarépa néhány fehérrépa egy zeller egy nagyobb és egy kisebb vöröshagyma néhány gerezd fokhagyma két marék bab egy leveskocka (opcionális) egy csomag szójakocka petrezselyem, zellerlevél kevés liszt kevés ecet olaj fűszerek (só, bors, pirospaprika, babérlevél, köménymag, chili, vegeta, gulyáskrém, stb.) Idő: legalább egy óra, ajánlom hozzá a Peter and the Test Tube Babies legparasztabb albumát, a Loud Blaring Punk Rock LP-t. A szójakockákat vegetás vízbe, a babot mosás után tiszta vízbe áztattuk pár órára. A nagyobb hagymát felkockázva olajon megpirítottuk, tűzről lehúzva sóztuk és jó sok paprikát szórtunk rá. Tört fokhagymával ízesítettük. Mehet vissza a tűzre a szójával, ebből lehet pörköltet csinálni, majd jöhet a bab vízzel. A zöldségeket megpucoltuk és feldaraboltuk, majd a már forró leveshez öntöttük. A különböző hozzávalók főzési idejével érdemes számolni, bár egyik se tud nagyon szétfőni. Jöhet a fűszerezés ízlés szerint, raktunk bele babérlevelet, köménymagot, egy leveskockát (tudom, csalás), chilipaprikát, gulyáskrémet. Ez főhet jódarabig, a végén kell rántást rakni bele. Kevés olajon a kis hagymát és egy gerezd fokhagymát pirítottunk, majd tűzről lehúzva paprikát és borsot szórtunk bele. Liszttel összekevertük, kicsit pirítottuk, majd a csomósodást elkerülendő kevés levessel higítottuk. Az eredményt a fazékba öntöttük. Ez után már csak várni kell, hogy minden puhára főjön, korrektív fűszerezés még lehetséges. Kenyérrel finom, kevés eccettel érdemes ízesíteni. Van, aki rak bele krumplit vagy csipetkét, de mi most nem.
Mit kenjek a kenyérre? 12 - Lencsekrém
2010. november 27. Punk In The Kitchen
Egy ideje fut egy egyelőre név nélküli kezdeményezés (nekem a Vegan Gárda javasolt név eléggé tetszik), punk koncerteken becsületkasszás vegan kajáldát csinálnak páran ezzel is népszerüsítve ezt az életstílust. Szokott lenni szendvics minden jóval, sütik, néha tea is. Legutóbb Fehérváron találkoztam ilyen vegan büfével az állatmenhely-segélybulin. A recept a büfé kínálatából származik, a punkportál fórumáról van. Lencsekrém Hozzávalók: nem túl sok lencse (nekem szokás szerint iszonyat mennyiség lett) egy fej hagyma (vagy lilahagyma) pár gerezd fokhagyma olaj, olivaolaj fűszerek (só, bors, paprika, vegeta, babérlevél, zöldfűszerek, chili, stb.) Idő: jó fél óra, hallgassuk meg hozzá az új Bad Religion tribute albumot! A lencsét beáztattam pár órára, majd vegetás vízben babérlevéllel megfőztem. A hagymát felvágtam, olajon pároltam, tűzről lehúzva paprikát kevertem bele, raktam bele apróra vágott fokhagymát, majd a lencsét. Kavargattam még egy kicsit tűz fölött, fűszereztem mindenfélével, ami eszembe jutott (só, bors, majoranna, chili, az eredeti recept borsikafüvet ír, de az nekem nincs), majd leturmixoltam olivaolaj hozzáadásával. Kenyérre kenve tetszőleges zöldségekkel nagyon finom. A recept szerint csicseriborsóból ugyanígy lehet csinálni krémet, majd kipróbálom valamikor.
Márványsajtos zellerkrémleves
2010. november 17. KryaSpirit-Vegalife
Ezt a levest a Kifőztük Magazin 7. számában már olvashattátok, de most ide is beteszem, mert kedvenc levessé vált nálunk. Szerintem már nincs olyan aki ne ismerné a Kifőztük- öt, ha mégis szaladjon letölteni a számait, mert rengeteg kitűnő receptet talál bennük, sőt most, karácsony közeledtével különszámmal is készültünk, amiről olvashattok itt és itt. Hétvégén a Tofu a tortán során megismert és azóta nagyon megszeretett blogbarátnőimmel találkoztunk Parvatinál. Egy beszélgetős, eszegetős délutánt töltöttünk hármasban, Parvati, Frutti és én. Mindenki hozott valamit, én ezzel a levessel készültem és ha minden igaz, családomhoz hasonlóan a csajok is oda voltak érte. A recepten hangyányit változtattam, itt az eredeti receptet közlöm, a hozzávalók változásának megfelelő kiegészítéssel. Hozzávalók: 2,5 dkg vaj/pici olívaolaj 1 fej vöröshagyma/ 1 póréhagyma 1 kg zeller 1 nagy burgonya 2 evőkanál felaprított zsályalevél 1 l víz 3 dl tejszín/rizstejszín 25 dkg márványsajt olajban sült zsályalevelek (ez most nem volt) veganatura ételízesítő/Alnatura ételízesítő himalaya só A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát. Picit pirítjuk és máris jöhet bele a megtisztított, apró kockákra vágott zeller, az ugyancsak apróra vágott krumpli, valamint a zsályalevél. Ezt jó alaposan átforgatjuk, majd felöntjük 6 dl vízzel, megszórjuk veganatura ételízesítővel és fedő alatt puhára főzzük. Mikor kész van botmixerrel pépesítjük, beleöntjük a tejszínt, a maradék vizet és a márványsajt felét. Ezzel már csak kis lángon főzzük, nem forraljuk és sűrűn kóstolgatjuk, mert kellhet még bele pici só, a márványsajt sósságának függvényében. A zsályaleveleket a száráról leszedjük és lemossuk róla az ,,út porát, majd megszárítjuk. Ujjnyi olajat hevítünk egy kisebb lábosban és a leveleket fél percre beledobjuk a forró olajba. A levest tányérba szedjük, rámorzsolunk egy kis márványsajtot, pár ropogós zsályalevelet és forrón tálaljuk. (Az olajban sült zsályalevelet most piritóssal és mandulaszeletekkel helyettesítettem.)
Kapros-zabpelyhes cukkcsanka (vegan)
2010. november 16. CsemetEledel
Nem ismerek olyan magyar embert, aki nincs oda a krumplimaciert, vagy lapcsankaert. Es nem ismerek olyan etelt sem, aminek ennyi neve lenne.:)) Szoval ha szeretitek a lapcsankat akkor a cukkcsankat imadni fogjatok. Hogy miert? Mert nem kell krumplit hamozni es elreszelni az ujjainkat, nem kell bele liszt se tojas, es egeszseges. nem hizlal. a gyerekeket sem. Suthetjuk nekik ebedre, martogatos szosszal, vagy hipergyors fozelek feltetnek, vagy csak ugy snack-kent ragcsalni, meg akar vacsorara is:) kell hozza: -ket kozepes cukkini -zabpehely (Alnatura bio Feinblatt ez :) -egy kisebb szal porehagyma -2 gerezd fokhagyma -egy csokor kapor -egy csokor petrezselyemzoldje -so, bors -keves olivaolaj Miota van robotgepem ami dagaszt aprit kever, mindent ebben csinalok. Az egyik legjobb befektetes volt, rengeteg energiat es idot sporolok meg vele. Igy a cukkcsanka elkeszitese kb 15 perc. A poret megmosom, nagyobb darabokra vagom es elhelyezem az apritoban a petrezselyemmel, a kaporra es a fokhagymaval. 1 -2 percig nyomom a gombot, mig nagyon apro nem lesz minden. Hagyom benne az edenyben. Kozben meghamozom a cukkinit es gyorsan lereszelem(sokkal egyszerubb mint a krumplit meg nem kell egy kilonyit hamozni es nem farad el a kezunk sem. kb 2 perc) . Jol besozom, es 5-10 percig allni hagyom. Azutan kinyomkodom belole a nedvesseget es a reszelt cikkinit az apritoedenybe helyezem.Beborsozom. Kicserelem az apritokest a muanyag keverore es es kb 3 percen keresztul nyomom a gombot. Ha ez kesz, akkor a robotgep kavedaralo reszet teleontom a zabpehellyel es porra(lisztte) orolom, majd az igy kapott zablisztet hozzaontom a cukkinis-hagymas masszahoz, es megint kb 2-3 percig nyomom a gep gombjat. egy nagyon kremes fuszeres laza, d osszeallo massza lesz belole. Teflonserpenyoben felhevitem a keves(nagyon keves) olajat es evokanalankent rahalmozom a masszat, jol ellapogatom es mindket oldalat aranybarnara sutom. Buntetlen orom. Jo etvagyat! :)
zöldséges köles sütőben
2010. november 10. Rongybaba konyha
1 bögre kölest megfőztem 2,5 bögre vízben szárított zöldfűszerekkel, közben megdinszteltem olivaolajon egy nagy fej hagymát, 3 gerezd fokhagymát. Lereszeltem (kislyukú reszelőn) 3 sárgarépát 1 kisebb zellert és egy lila káposztának kb a negyedét. Mindent összekevertem, lestyánt, sót tettem hozzá és egy kivajazott tűzálló tálba simítottam a masszát. A tetejét megszórtam durvára vágott tökmaggal és kb fél óra latt megsütötte 180 fokon. (spenót mellé ettük). (igen, zudom, hogy nemrég volt ilyen recept, de a zeller meg a lilakáposzta teljesen mássá varázsolta a kölest;)
Lencse"burger" thai mogyorószószos salátával
2010. november 7. CsemetEledel
Íme egy nagyon egyszerű, tápláló, és könnyű vacsorarecept. A saláta pedig nagy valószínűséggel lesz a gyermekek kedvence, hiszen édes, mézes, kókuszos szósszal készült. A burgert sajnos, amúgy is szeretik. Ha viszont ezt a lencseburgert adjuk neki, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz benne műanyag, halott mindenféle állati maradvány, és durva szilikonszármazék(mint a mekisekben) . Ezzel szemben tele van esszenciális aminosavakkal, magas tápértékű fehérjével, és vitaminokkal. Nem hízlal, nem egészségtelen, és nem is olajban sült. És miért ne rághatna egy egyéves fejessalátát? a burgerhez: -1 bögre vöröslencse -1 kaliforniai paprika -1fej vöröshagyma -1-2 gerezd fokhagyma -só, bors, vegamix, babérlevél -4-6 koktélparadicsom -juharszirup, vagy méz -balzsam ecet, vagy alma ecet salátához: -1 kisebb fej fejessaláta, vagy iceberg(jég) saláta, esetleg nagyobbaknak rukkola, vagy keverve, ahogy én készítettem most. -6-7 koktélparadicsom a szószhoz: -egy marék kesu dió, meg egy marék földimogyoró (én még makadámia diót is raktam bele) -4 evőkanál kókusztej -3 evőkanál méz vagy juharszirup -(felnőtteknek chili paprika) -1/2 citrom, vagy lime leve A mogyorót és a kesu diót beáztatom 1-2 órára annyi vízbe, hogy bőven ellepje. A lencsét megmosom, és kevés sós vízben felteszem főni. A vörös lencse nagyon gyorsan puhul, így áztatás nélkül is kész lesz 1o-15 perc alatt. Babérlevéllel felteszem főni. Addig apróra kockázom a hagymát a paprikát és a paradicsomot, megpucolom a fokhagymát. A hagymát kevés olíván üvegesre párolom, majd ha kész beleteszem a préselt fokhagymát 1-2 percig pirítom. Rádobom a paprikát és kb 1o perc múlva a paradicsomot, sózzuk borsozzuk, vegamixet adunk hozzá(ízlés szerint). Ha ez kész és a lencsénk is megfőtt, lecsepegtetjük, és aprítógépben vagy mixerben 1 perc alatt lepürésítjük. A pürét a hagymás pörköltalapba forgatjuk, és kb 5 percig összesütjük. a juharszirupot és az ecetet a végén keverjük bele(ízlés szerint). Félretesszük hűlni. A salátát leveleire szedjük, összevágjuk, majd megmossuk, és ha van salátacentrifugánk(érdemes beruházni) megszabadítjuk a víztől, majd egy nagy, mély salátástálba helyezzük. A koktélparadicsomokat négyfelé vágjuk, és hozzáadjuk a salátához. A mogyoróról dióról leöntjük a vizet és az aprítóba helyezzük őket. Hozzáadjuk a kókusztejet, a citomlevet, mézet, kevés sót(chilit, nem gyerekes verziónál). 1 perc alatt összeturmixoljuk , hogy egy apró mogyoródarabos mártogatós szósz állagú dip-et kapjunk. Ezt a szószt ráöntjük a salátakeverékre, és jó alaposan összekeverjük, hogy a szósz mindenhová jusson. Közben a langyosra hűlt, és a lencse keményítőtartalmának köszönhetően összeállt masszából pogácsákat formálunk és teljes kiőrlésű zsemle, vagy magvaspirítós közé helyezzük, salátával tálaljuk. Jó étvágyat! :) tipp : ha gyermekünk allergiás a mogyorófélékre, akkor az természetesen hagyjuk ki.
TÁRKONYOS GOMBALEVES ÁRPÁVAL
2010. október 27. Rongybaba konyha
Éjszakára beáztattam kb. 300 g árpátEgy kevés olajon pároltam sok répát, amikor már jó illata volt, adtam hozzá egy nagy szál felkarikázott fehérrépát, egy félbevágott vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, kicsit később a beáztatott árpát és egy felkockázott krumplit. Felöntöttem vízzel, adtam hozzá 2 babérlevelet, egy kiskanál tárkonyt, egy kevés vega-varázs szárított zöldségkeveréket, egy nagy csokor petrezselyem felét (a másik felét a kész levesbe, főzés nélkül tettem). A vége felé tettem bele a 350 g felkockázott gombát, csak a legvégén sóztam. A beáztatott árpától a lé nagyon sűrű, krémes lett, sok friss citrommal ettük a kész levest, de finom tejföllel is. Igazi téli étel (mi legalábbis ilyenkor a leveseket szeretjük legjobban). Ebből az adagból nagyon sok és nagyon sűrű leves lesz.
Vegetáriánus Shepherds pie (Pásztor pite)
2010. október 4. KryaSpirit-Vegalife
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy össze kellene dobni ennek az ételnek a vega verzióját. Most hangulatom is volt hozzá. A darálthúst tönkölybúzával helyettesítettem és került még bele zöldborsó és kukorica is, ami az eredetiben nem szerepel. Mivel soha életemben nem ettem autentikus Shepherds pie-t így összehasonlítási alapom sincs, inkább csak az alapötletet vettem át. Ettől függetlenül egy nagyon finom egytálételt sikerült összedobnom, aminek adhatunk másik nevet, de minek, nem az elnevezés a fontos, hanem az íz, minden nagyképűség nélkül mondhatom, abban pedig 10 pontos lett. Ez most egy lakto-vega étel, mert a krumplipürébe vajat és reszelt sajtot is tettem. Aki vegánul készítené az hagyja ki ezeket belőle, illetve a vajat helyettesítse biomargarinnal, vagy pálmazsírral. Hozzávalók: 50 dkg tönkölybúza (egy éjszakára beáztatva) 2 fej vöröshagyma apróra vágva 6 gerezd zúzott fokhagyma 2 kápia paprika julienre vágva 3 sárgarépa julienre vágva, vagy reszelve 15-20 dkg morzsolt kukorica 15-20 dkg zöldborsó 3 kg krumpli 40 dkg vaj 30 dkg reszelt sajt himalaya só pirospaprika chili paprika őrölt fekete bors veganatura ételízesítő majoranna bazsalikom 3-4 friss rozmaringág 1 konzerv paradicsom (Mutti) olívaolaj 1,5 l víz 2 ek liszt A hagymát és a fokhagymát olívaolajon megpirítottam, lehúztam a tűzről és mikor kihűlt megszórtam pirospaprikával. Hozzáadtam a lecsepegtetett búzát, átforgattam a paprikás hagymával, hozzáöntöttem a vizet, a fűszereket és lefedve addig főztem, amíg beszívta a víz nagy részét és megpuhult. Beletettem a sárgarépát, a paprikát, a borsót,a kukoricát és a paradicsomszószt és sűrűn kevergetve tovább főztem, amíg a zöldségek megpuhultak és a szaft besűrűsödött. Mivel még kicsit hígnak találtam beleszórtam egy kis lisztet, ami megtette a hatását, végre sűrű szaftot kaptam. A krumplit sós vízben megfőztem, krumplinyomón átnyomtam, belekevertem a vajat, sóztam és beleszórtam a reszelt sajtot. Egy nagy tálba beleöntöttem a zöldséges-búzás szószt, a tetejét befedtem a krumplipürével, tetejére vajforgácsokat tettem és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem, míg a krumpli teteje megpirult. A tányéros kép másnap készült, melegen lehetetlen volt formát vágni belőle, persze ez az ízén mit sem változtatott.
Mediterrán paradicsomos padlizsánragu tésztával
2010. szeptember 28. KryaSpirit-Vegalife
Vastagon benne vagyunk a padlizsán szezonban, de ha nem lennénk én akkor is, egy életem egy halálom (mennyire nem igaz ez a mondás!) elkészítettem volna ezt az ételt. Ritkán érzek olyat egy ételfotó láttán, hogy ezt nekem azonnal meg kell kóstolnom érzés tör rám. Valamilyen okból ez a Fitt anyukánál fellelt recept ilyen hatással volt rám. Megláttam és rögtön éreztem a paradicsom savanykás ízét a padlizsánéval keveredni. És a valóságban pont olyan lett, amilyennek képzeltem. A paradicsom és a padlizsán mellett az aszalt paradicsom, a fokhagyma és a friss bazsalikom is kiválóan érvényesültek ebben az ételben. Én medvehagymás, tönkölytésztával ettem, ami viszont nem bizonyult jó választásnak és nem az ízével volt bajom, hanem azzal ahogy pikk-pakk megpuhult (szerintem és a gyerek szerint is szétfőtt) és az általam megszokott olasz tészták állaga után, enyhén szólva sem esett jól, De kidobni nem fogom, majd 700 Ft-ot fizettem fél kilójáért...Brrrrr. Hozzávalók: 4 kisebb padlizsán kockára vágva 2 konzerv koktél paradicsom(szósz) (én a Muttit szeretem a legjobban) 6 gerezd fokhagyma felaprítva olívaolaj 10 levél bazsalikom apróra vágva 4 olajban eltett szárított paradicsom összevágva himalaya só őrölt fekete bors Az olajon rövid ideig pirítottam a fokhagymát, majd beletettem a paradicsomszósz felét. Néhány percig főztem, kevergettem, majd beletettem a padlizsánkockákat és együtt pirítottam. Mondjuk ez nem a legjobb szó, inkább átforgattam, amíg a padlizsán nyers színe eltűnt. Hozzáöntöttem egy pici vizet és a maradék paradicsomot, sóztam, borsoztam és beledobtam az aszalt paradicsomot is. Óvatosan a sózással, ha az aszalt paradicsom is sós! Lefedtem, amíg a padlizsán már majdnem megpuhult. Végül beleszórtam a bazsalikom leveleket és ezzel már csak pár percig főztem, amíg a bazsalikom aromája is belekerült az ételbe. Ha nagyon leveses lenne, akkor a fedőt levéve el lehet főzni a felesleges vizet, de ha nagyon híg a paradicsomszósz nem muszáj plusz vizet tenni bele, ne legyen olyan, mint egy leves, inkább mint egy sűrű szósz. Fogyasztását olasz tésztával javaslom!:)) Fitt anyuka, köszönöm a receptet, bekerül a repertoárba, mert egyszerű, gyors és nagyon finom!
krumplileves
2010. szeptember 24. Mentesreceptek
Hagymát kevés olajon üvegesre pirítok, liszttel megszórom és kicsit tovább pirítom. Kevés vízzel felöntöm és botmixerrel összeturmixolom. Karikákra vágott krumplit dobok bele, felöntöm a kívánt mennyiségre és puhára főzöm. Sózom, a tűzről levéve snidlinggel vagy friss petrezselyemmel megszórom, ha még kicsit hűlt, citromlevet is öntök hozzá. Sok másféleképpen is lehet fűszerezni (pl. majorannával is finom), és mindig másféle íze lehet. Ha nincs friss zöldünk, szárítottal is működik, de azt hamarabb kell beletenni.
Sopszka saláta
2010. szeptember 18. Cukor, bors, só
- 5-6 paradicsom - 2 nagy kígyóuborka - 1 evőkanál borecet - szirene sajt, de szerintem lehet brindza is - olívaolaj vagy napraforgó olaj (azt olvastam, a bolgárok nem használnak olívaolajat) - 1 kisebb fej lilahagyma - esetleg lehet bele rakni paprikát, mi azt nem szoktunk - petrezselyemzölddel lehet fűszerezni, ez is ízlés dolga Az elkészítés nem nagy kunszt, zöldségeket kockára, aztán az egészet összekeverni. :) Ki milyen zöldséget szeret jobban, abból rakhat többet vagy kevesebbet. ps.: Érdemes figyelni, hogy ne legyen túl vizes a saláta, úgyhogy a paradicsommal módjával, vagy esetleg megtörölni, mielőtt belekerül.
Szezámmagos pesto
2010. szeptember 8. La Cuisine d'Adéle
Nemrég kaptam ajándékba a Dr. Oetker pesto-s könyvét. Nem tudom, mennyire autentikus, de sok, egyáltalán nem bonyolult, egész különleges és dekoratív ételrecept, -ötlet van benne. A szezámmagos pesto-t már régen kiszemeltem magamnak. Vettem is hozzá friss bazsalikomot a piacon, ami másnap reggelre (!) a hűtőben - szára vízbe téve - teljesen megadta magát, így elrohantam a T betűs áruházba cserepesért... De megérte! Tényleg nagyon finom volt... ill. van még belőle egy kicsi. Teljes kiőrlésű fusilit főztem hozzá. A tésztát gyengéden összeforgattam egy kevés főzővízzel és a pesto-val. Szerintem jó pár napig eléldegélnék rajta... :) Szezámmagos pesto Hozzávalók (kb. 200 ml-hez): 2 csomó sima levelű zöldpetrezselyem 1 csomó friss bazsalikom (gyakorlatilag megkopasztottam egy egész cserepet) 3 gerezd fokhagyma 50 g szezámmag 40 g frissen reszelt parmezán (ezúttal bio volt itthon és azt használtam) 100-150 ml olivaolaj csipet só (himalaya) kevés frissen őrölt bors (színes borskeveréket használtam) Elkészítés: A petrezselyem- és a bazslikomleveleket letépkedtem a szárukról, alaposan megmostam és megszárítgattam őket. Majd az élénkzöld levélkéket egészen apróra vágtam. Beleszórtam őket egy tálba, hozzányomtam a fokhagymagerezdeket, belereszeltem a sajtot, hozzáadtam a szezámmagot. Sóztam borsoztam. Hozzáöntöttem annyi olivaolajat, hogy kellemesen olajos-krémes, olyan pesto-s :) legyen. Néhány teáskanálnyit azonnal (ld. fentebb) elfogyasztottam. A maradékot csavaros üvegben betettem a hűtőbe, a könyv szerint annyi olivaolajnak kell az üvegben lennie, ami a pestot teljesen elfedi, így jól záródó üvegben hideg helyen hosszab ideig eltartható. (Az eredeti recept 1 evőkanál puha vajat is írt a pesto-ba, én ezt kihagytam.) Forrás: Dr. Oetker - saját készítésű Pesto, chutneyk és ízletes mártások (Grafo Kiadó)
Vega gyors gyros
Hugo nemcsak a sushi-t, hanem a susi-t is szereti, ahogy Ő hívja a szójás húspótlókat. Egy héten egyszer készítek valamilyen szárított szójakészítményből ennivalót, legyen az granulátum, kockaforma, vagy szelet. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy kezdenek el válogatni is, úgyhogy tanácstalan anyukák megsegítésére(hogy ne mindig tészta legyen:), álljon itt egy jolly joker recept. hozzávalók: -nemgénmanipulált szárított szójaszeletek -szójaszósz -1-2 gerezd fokhagyma -balzsamecet -méz -pár szem (új)burgonya -olívaolaj -vegamix, só 1.A szeleteket felteszem kb 15 percre főni vegamixes-sós vízbe 2. meghámozom a burgonyákat, és hasábokra szelem 3. leszűröm a szeleteket, majd hagyom hűlni 4.elkészítem az olívaolajból, préselt fokhagymából, szójaszószból, és balzsamecetből álló páclevet 5.a szójaszeleteket kinyomkodom, és beleforgatom a pácba, hagyom állni 6. a burgonyákat olívaolajban kisütöm 7. a szójaszeletek mindkét oldalát megsütöm(olaj nélkül) teflonserpenyőben 8. a szeleteket hosszú csíkokra vágom, egy tányérra halmozom a hasáb burgonya mellé, és pl paradicsom, uborka, vagy káposztasalátával tálalom. Jó étvágyat! tipp: szejtánból is nagyon finom. ha mégtöbb időt akarunk megspórolni, akkor előző este már a szeleteket bepácolhatjuk. egyébként az elkészítési idő: kb 4o perc nagyobb gyerekeknek uzsonnára pitába, vagy kiflibe is tölthető soksok zöldséggel, bármilyen szósszal.
Spenótos lasagne
2010. április 27. CsemetEledel
Először készítettem ezt az ételt.Annyira kíváncsi voltam a végeredményre,hogy még jó forrón szeleteltem,így nem lett olyan szép réteges,mert szétcsúszott,de az íze issteni lett.A kisfiam is falta,mint kacsa a nokedlit,pedig ebben elég nagy cafatokban volt a spenót.Elkészíteni könnyebb,mint gondoltam.A tésztából 500 g szükséges,családi adag lesz.Először is elkészítem a spenótszószt:50 g vajon,néhány gerezdnyi darabolt fokhagymával megpárolom a a fagyasztott spenótot (leveles 2x 450g).Felengedem kb fél liter növényi tejes vagy tejszínes,lisztes habarással.A végén sózom.Készítek mellette még besamel mártást:50 g vajon elkeverem a kb 5 ek lisztet és kevergetve felengedem fél liter növényi tejjel.Fűszerezem borssal,sóval és szerecsendióval.Beizzítom a sütőt.Egy tálat kikenek olíva olajjal és rétegezem,elsőnek spenót,rá tésztalapok,megint spenót...Nekem nem lett túl magas,ezért csak a tetejére öntöttem a besamelt,erre jó sok mozzarella sajtot tettem és kis lángon sütöttem,hogy jól megpuhuljon a tészta.
Vegán töltött paprika
2009. október 3. Cukor, bors, só
8-10 db töltenivaló paprika (TV paprika ) 1 pohár rizs 1 pohár szójagranulátum 2 pohár forró víz 1 db sárgarépa 4 evőkanál csicseriborsóliszt só bors 2 nagyobb hagyma 4 ek olaj 4 ek tönkölyliszt fokhagyma fél liter paradicsomlé (vagy paradicsompüré hígítva) víz pár szál zellerlevél A szójgranulátumot nyakon öntöm 2 pohár forró vízzel (lehet vegamixes), a rizst előre félig megfőzöm. A sárgarépát megtisztítom, lereszelem,megtisztítom az egyik hagymát is , kis olajon megfonnyasztom. Ha mindennel kész vagyok, összekeverem őket, ízesítem a masszát sóval, borssal, fokhagymával, A paprikákat megmosom, levágom a tetejüket, kicsumázom, majd a tölteléket beletöltöm, ne legyen túl tömött, mert kihasad a paprika, és kifolyik a töltelék. A másik hagymát is megtisztítom, felaprítom, 2 ek olajon megdinsztelem, majd hozzásadok 4 evőkanál tönkölylisztet, jól megkeverem, majd felöntöm a paradicsomlével és vízzel, (aki sűrűbbre szereti, tegyen hozzá több lisztet), majd beleteszem ebbe a megtöltött paprikákat, ízesítem az egészet sóval, borssal, beleteszem a zellerleveleket is, és megfőzöm kb. 15 perc alatt. Ha marad töltelék, lehet gombócokat is formálni, és belefőzni a levesbe.
Francia kenyerek 2.: Fougasse (metszett lepény, francia perec)
2009. szeptember 14. Mentesreceptek
Nagyon sok változata van, ahány ház, annyi fougasse. Két finom alaprecept: krumplis fougasse 800 g liszt (pl. 500 g graham, 300 g finom) 350 g krumpli 2,5 dl főzőlé 1 csomag élesztő 1 ek cukor 2 ek olivaolaj 2 ek friss vagy 2 tk száraz fűszer 2 tk só Kenyérsütő géppel megdagasztjuk, megkelesztjük. Kerek cipókat formázunk, a sütőpapíron kilapítjuk, bevagdossuk és a réseket széthúzzuk. A sütőben 50 fokon 20-25 percig kelesztjük, majd feltekerjük 210 fokra és kb. 25 perc alatt kissé pirosra sütjük. A sütő aljában végig legyen egy kis lábas víz. sima vagy töltött fougasse 1/4 csésze olajat, 2 3/4 csésze kézmeleg vizet, 1 ek cukrot, 1,5 tk sót és egy csomag élesztőt összekeverünk egy nagyobb, zárható edényben (egy csésze = 2,5 dl). Ha elkezd felfutni, már mérhetünk is bele 800 g lisztet (500 g lehet grahamliszt, 300 g finomliszt). Összekavarjuk (használhatunk kanalat, hogy ne ragadjon bele a kezünk). 2 órán át kelesztjük, majd felhasználjuk vagy lefedve betesszük a hűtőbe, ahol akár 12 napig is tárolhatjuk. Én az egyik felét frissen szoktam megsütni, a másik felét másnap vagy este megkavarom és a következő 2 nap használom fel. A tészta nagyon lágy, amikor kiveszünk egy adagot, rögtön forgassuk meg lisztben, hogy formázni tudjuk. A krumplis fougasse-nál leírt módon sütjük vagy különböző töltelékeket keverhetünk a tésztába: a cipókat kilapítjuk, megszórjuk a töltelékkel, összehajtjuk majd újra kilapítjuk, bevagdossuk, kelesztjük és sütjük. Használhatunk fekete olajbogyót fokhagymával vagy aszalt paradicsomot házi pesztóval és fokhagymával. A tésztából kis cipókat formázva ilyen lepénykéket süthetünk.
pompás padlizsános pagetti :)
2009. július 22. Mentesreceptek
Odateszünk egy fazék vizet tésztának és egy fél kilós durum spagettit megfőzünk benne. Közben egy szép, nagy padlizsánt felkockázunk, megsózunk és egy serpenyőben, kevés olajon sütni kezdünk. Míg sül, egy fél fej fokhagymát megtisztogatunk és a gerezdeket pici kockákra daraboljuk, majd a megpuhult padlizsánhoz tesszük és tovább sütjük. 3-4 lédús paradicsomot meghámozunk és kockára vágva a fokhagymás padlizsánhoz adjuk. Ezzel már csak éppen felrottyantjuk és elzárjuk a gázt. Ha szükséges, közben sózzunk utána. Annyi só kell rá, hogy a tésztán is megmaradjon az íze. Apróra vágott, friss bazsalikomot teszünk hozzá és az egészet a tésztához keverjük. Lefedjük és kicsit állni hagyjuk, hogy a szaftot magába szívja. Szirka egyébként nem szereti a tésztát de erre még ő is azt mondta, hogy (fi)nom . Valójában még padlizsán nélkül, csak paradicsommal és fokhagymával is ízletes. Télen konzerv paradicsomból (levével együtt) vagy lefagyasztott paradicsomból is készíthetjük. (Mi direkt ehhez szoktunk fagyasztani.)
Első rizottóm... és a következő(k)...
2009. július 4. La Cuisine d'Adéle
Erre a projektre el sem tudom mondani, már milyen régóta készülök... Tudom, furán hangzik, de Angliában, egy pub-ban ettem életem első igazi rizottóját (ez volt aznap a vegetáriánus kínálat, méghozzá erdei gombás verzióban). Hihetetlen élmény volt, lágy és krémes, köze sem volt az itthoni éttermek nagy részében rizottó címszó alatt futó zöldséggel kevert főtt rizshez... Szóval, a rizottó szerelmese lettem... az, hogy én magam is megpróbálkozzam vele, mégis jó ideig váratott magára. Miért? Mert azt hittem ez valami bonyolult, időigényes és fárasztó dolog! Pedig dehogyis az! Utána olvastam a témának, s az olvasottak és saját tapasztalataim alapján is arra jutottam, hogy a lényeg a jó minőségű és a célnak mindenben megfelelő hozzávalókon múlik. Az elkészítési mechanizmus ugyanis egészen egyszerű. Minden, legalábbis általam autentikusnak tartott forrás, gyakorlatilag ugyanúgy írta le az elkészítési módot, így mikor közzéteszem az általam megvalósított verziót, nem tudok konkrét forrásra hivatkozni, a recept-tanulmányozás során bennem kialakult kép alapján alkottam... Ami pedig a hozzávalókat illeti. Az első és legfontosabb a rizottó rizs. Így itt kivételen feladtam a ,,mindent barnarizsből csinálok elvemet. Az íz-, élményhatás kedvéért úgy döntöttem ennyit igazán megengedhetek magamnak... :-) Vaj - általában mindenhez biomargarint használok, de ez esetben is kivételt tettem és jó minőségű vajat vettem. Krémességet és utánozhatatlanul lágy ízt kölcsönöz a rizottónak. Parmezán - a már jó bevált kiváló minőségű, Lehel piacról származó bio parmezánt használtam. Alaplé - a receptek szinte kivétel nélkül húsalaplét javasolnak. Ezzel természetesen vitatkoznom kell! Bár nem én főztem a zöldségalaplét, de jó minőségű bio - adalékanyag- és ízfokozómentes - leveskockát használtam. Bor - aranyszabály: olyan borral főzünk, amilyet meg is innánk! Nem igazán értek a borokhoz, de úgy gondolom, lehet egész jó minőségű száraz fehéreket kapni már relatíve jó áron, s bevallom a rizottó-ebéd elfogyasztása után, jólesett elkortyolgatni egy szolidabb pohárkával is... :-) S hogy miért érdemes otthon rizottót készíteni? Természetesen azért, mert naaaagyon finom: krémes, lágy, ízletes, illatos, simogató egyszerre... Mert ha az ember rábukkan egy jó alapreceptre, az már szinte vég nélkül variálható mindenféle - húsos és húsmentes - variációban egyaránt. Mert szinte minimális munkával éttermi szintű ebédet, vacsit varázsolhatunk, elkápráztatva a családot, barátokat... Első próbálkozásom az alaprecept elkészítése volt. Amit wokban roppanósra pirított brokkolival és illatosra pirított mandulával koronáztam meg. És már ekkor tudtam, hogy hamarosan jönni fog a következő... :-) Így ma gombás verzió készült. Rizottó (alaprecept) Hozzávalók: (3 adaghoz) (Jó iránytű, ha személyenként 80 gramm rizst és a rizs mennyiségéhez viszonyítva legalább háromszoros mennyiségű alaplét számítunk. Az én eddigi tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy a rizs négy- ötszörös folyadékot is simán felvesz.) 2,5 dl rizottó rizs 1 liter zöldségalaplé (2 bio zöldségleveskockából - Rapunzelt használok) kevés olaj (pl. bio repce) kb. 4 dkg - jó minőségű - vaj kevés reszelt bio parmezán 1 kis fej hagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl száraz fehér bor Elkészítés: A hagymákat megpucolom, megmosom. A vöröshagymát apró kockákra vágom. Felforralom a vizet az alaplének, beledobom a leveskockákat, mikor a forrásban lévő vízben feloldódtak, kis lángra veszem a zöldségleves alatt a gázt. A lényeg az, hogy az alaplét folyamatosan forrón, de ne forrásban tartsam. Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat hevítek, s megpárolom rajta az apróra vágott vöröshagymát. Ezután belenyomom a fokhagymát, átkeverem, s mihelyst megérzem a piruló fokhagyma illatát, a lábasba szórom a rizst. Egy-két percig pirítom a rizst és a hagymákat együtt, majd felöntöm a borral. Megvárom, amíg a bor alkoholtartalma elpárolog és elkezdem merőkanalanként hozzáadni a zöldségelvest. Mindig csak egy merőkanálnyit adok a rizshez, folyamatosan falapáttal kevergetem, ha beitta az összes alaplét, újabb merőkanálnyit adok hozzá és így tovább. A ,,mellette állást és a kevergetést nem lehet megspórolni, de maximálisan megéri a befektetett energiát! Kb. 20 percet vesz igénybe, amíg a rizs megpuhul. Amint ez megtörtént, a rizshez adok még egy kevés alaplevet, majd elzárom alatta a lángot. Határozott mozdulatokkal belekeverem a kockákra vágott vajat, a vajtól krémes rizsbe pedig a reszelt parmezánt. Lefedem és 10 percig pihentetem, majd tálalom. Csak frissen finom! A fotón látható variáción - mint már említettem - roppanósra sütött brokkolirózsákat ültettem a rizottó a tetejére és egy kevés pirított mandulával szórtam meg. Nagyon jó kis kombináció: az enyhe parmezános íz, a harsogóan zöld, zamatos brokkolival és az illatos, ropogós mandulával... Gombás rizottó Hozzávalók (2 adaghoz) Rizottó - alaprecept: 1,5 dl rizottó rizs 7,5 dl zöldségalaplé (1 1/2 bio zöldségleveskockából) kevés olaj (bio repce) kb. 3 dkg vaj kevés reszelt parmazán 1 kis fej hagyma 1 kisebb gerezd fokhagyma kb. 3/4 dl száraz fehér bor A gombához: 40dkg barna csiperke kevés olaj (bio repce) frissen őrölt bors só (himalaya) jó sok apróra vágott friss petrezselyem Elkészítés: A gombát megtisztítom, megmosom, a kalapokat falatnyi darabokra vágom. Egy lábaskában kevés olajat hevítek, rádobom a gombát, megvárom, míg kiengedi a levét, sózom, borsozom (mehet bele bőven), lefedem és kb. 10 perc alatt készre párolom. Az alaprecept szerint rizottót készítek. A vaj és a parmezán hozzáadását követően a rizottóba keverem a gombát és így hagyom pihenni az ételt arra a bizonyos 10 percre. A - meglehetősen nehezen kivárható - pihenő idő elteltével az apróra vágott harsogóan zöld friss petrezselymet is az ételhez forgatom. Azonnal tálalom.
szószok magokból
2009. június 18. Mentesreceptek
Tojás és tejtermékmentes tejfölt, majonézt és egyéb szószokat olajosmagvak, víz és citromlé keverékéből készíthetünk, különböző ízesítéssel. A képen látható öntethez kesudiót daráltam és a citromlén, vízen kívül mustárt, pici sót és cukrot tettem hozzá, hogy majonézhez hasonló ízű legyen. Most csak almára öntöttem, de akár franciasalátát is készíthetünk vele. Héjában főtt burgonyával ettük. Használhatunk napraforgót, mandulát tehetünk bele sörélesztő pelyhet (ettől lesz sajtos), bazsalikomot, paradicsomot, hagymát stb. Itt egy példa tejfölre és majonézre, itt pedig egy pesto.
Zöldséges - kuszkusz tál
2009. június 10. Cukor, bors, só
Hozzávalók: - 250 gr zsenge zöldborsó - 1 nagyobb sárgarépa kockára vágva - 1 cukkini ugyancsak felkockázva - pár karfiolrózsa - 1 hagyma - curry, kurkuma, só, bors, garam masala - 2 ek kukoricaliszt - fél bögre kuszkusz - kb. 500 - 750 ml forró víz - fél deci tejszín vagy növényi tejszín, vagy szójatej, rizstej... Hagymát olajban dinsztelem, hozzáadom a zöldségeket, átpirítom, feltöltöm annyi vízzel, hogy jól ellepje, beleteszem a fűszereket, megfőzöm, de nem kell elfőzni, a zöldségek maradjanak ropogósak, majd behabarom a kukoricaliszttel és a tejszínnel, ezután elkeverem és beleteszem a kuszkuszt, hagyom állni 10 percig, hogy jól felszívódjon, megpuhuljon, majd lehet enni.
Zöldséges zabfasírt
2009. május 27. Cukor, bors, só
Többször készítettem már, és nagyon nagy sikere van mindig. Finom is és szapora, és könnyen variálható ízlés szerint. Alaprecept: - egy bögre (250 g) zabpehely, én finom szeműből készítettem - 5 dl forró víz vagy zöldséglé (én a forralt vízhez házi vegamixet adtam) - 1 tojás - 3-4 ek teljes kiőrlésű liszt, vagy csicseriborsóliszt, ezzel még jobb talán - 1 apróra vágott vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - só - bors - pirospaprika - olaj a sütéshez Hozzáadható: - apróra vágott medvehagyma - reszelt répa - reszelt krumpli - fűszerek (majoránna, curry, rozmaring) ......és természetesen lehet kísérletezgetni más hozzávalókkal is. Először a zöldséglevet vagy vizet kell a zabpehellyel összekeverni, és hagyni kb. 10 percet, amíg jól megpuhul, utána hozzáadni a többi hozzávalót, összekeverni, kóstolni, és esetleg javítani az ízét ízlés szerint, ki hogy szereti. Reszelt krumplival több levet eresztett, így puhább lett, picit olyan tócsniszerű, és kanállal szedtem az olajba. Krumpli nélkül is egész jó, vizes kézzel fasírtokat formázunk és olajban kisütjük. Meglepően nem vesz fel sok olajat. Nagyon jó, és a szójafasírtnál is jobban szeretem! Tálalni lehet petrezselymes krumplival, friss salátával, de főzelékek mellé is kitűnő feltétnek.
Spenótos csicseriborsó
2009. május 18. Cukor, bors, só
Hozzávalók (2 személyre): - 1 bögre száraz csicseriborsó/ 1 doboz csicseriborsó - 20 dkg friss spenót - fél doboz kockázott paradicsom vagy 3 darab friss leves paradicsom - 1 hagyma - 2 gerezd fokhagyma - kis darab reszelt gyömbér - fél pohár víz - 2-3ek olaj - 1 tk őrölt kömény - zöld chili - 1 ek garam masala - só - bors - őrölt koriander - cayenne bors A csicseriborsót egy éjszakán át áztatom, majd kb. egy óra alatt (kuktában félóra) puhára főzöm. Az olajon üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, fokhagymát és reszelt gyömbért. Hozzáadom az apróra vágott chilit és a fűszereket, kevergetem. Ekkor rádobom a paradicsomkonzervet vagy a lehámozott paradicsomot (nyilván lehet csak konzerv is, vagy ha van finom friss paradicsom, csak az). Jön bele a lecsepegtetett csicseriborsó, fél pohár víz, összerottyant, a végén megmosott friss spenót beledob, összesik. Ízesít só, bors, még fűszer, ha kell, a paradicsom miatt pici cukor, ha kell. Friss meleg naan-nal vagy rizzsel tálal, eszik.
Erdei gombás hagymás tokány
2009. május 18. Cukor, bors, só
Ez is egy nagyon egyszerű és gyors recept azoknak, akik szeretik a sok hagymát. A gomba csak extra benne, lehet simán csak hagymából is készíteni: Hozzávalók: - 35 dkg. vegyes erdei gomba (elhagyható) - 3 evőkanál olaj - 2 nagy fej vöröshagyma (ha nincs gomba, lehet többet is tenni 4-5 darabot akár) - 1 kiskanál édes-nemes csemege paprika - só - őrölt fekete bors Elkészítés: Forró olajon az apróra vágott vöröshagymát gyakori kavargatással szalmasárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk az előkészített és szeletelt gombát és jól összeforgatva pároljuk mindaddig, amíg levet enged. Ekkor megszórjuk a paprikával, ízlés szerint sóval és őrölt fekete borssal, majd átkevergetés után lassú tűzön készre főzzük fedő alatt. Galuskával, puliszkával, vagy főtt burgonyával tálalhatjuk, de simán kenyérrel is nagyon finom.
Karalábés egytálétel gazdagon
2009. május 17. Cukor, bors, só
- 1 ek olívaolaj - 1 hagyma - 2 sárgarépa - 1 fél zeller - 1 nagy karalábé - 1 pohár vöröslencse - bio vagy házi vegamix - 2 ek tejföl - 1 ek tönkölyliszt (vagy más) - 2 ek zabpehely A zöldségeket tisztítva és darabolva az előre megdinsztelt hagymával összekevertem, hozzáadtam a megmosott vöröslencsét, pár percig pároltam, felöntöttem forró vízzel annyira, hogy jól ellepje, ízlés szerint sót, borsot, házi vegamixet, apróra vagdalt lestyánt és petrezselyemzöldet is tettem bele, megfőztem kábé 15 - 20 perc alatt, pici tejfölös habarással és zabpehellyel sűrítettem. Kóstoltam, és nagyon jó lett .
Tojáspörkölt
2009. május 14. Cukor, bors, só
- 10 tojás - olívaolaj - 4 hagyma - 1 paradicsom - 1 paprika - só, bors, pirospaprika A tojásokat megfőztem, és akkora darabokra vágtam, amekkorákat szeretnék látni a pörköltben. Lehet negyedelni is, nekem az túl nagynak bizonyult. Nem baj, ha kiesik a sárgája, később úgyis ki fog. A hagymát felkockáztam, és az olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a pirospaprikát, majd a feldarabolt paradicsomot, és paprikát is. Kicsit főztem őket együtt, hogy a paradicsom és a paprika puhuljon, majd beleraktam a tojást. Sóztam, borsoztam, és öntöttem alá némi vizet. 15-20 perc alatt kész. Néha érdemes ránézni, mert hajlamos letapadni.
Mozzarellás mindenféle saláta
2009. május 9. Cukor, bors, só
Ha már saláta, akkor beírom a másik nálunk közkedvelt salátát is. - 4-5 paradicsom - 3-4 retek (én a sörretket szeretem) - madársaláta, de lehet sima fejes saláta is, vagy jégsaláta, sőt, szerintem bármilyen - 2 fej lila hagyma, vagy 1/2 póréhagyma - 1-2 kaliforniai paprika - 2-3 sárgarépa - 2 zacskó mozzarella A paradicsomot és a retket kis kockákra vágom, a madársalátát leveleire szedem, ha szükséges. A többi fajtát érdemes széttépkedni. A lila hagymát negyed karikákra vágom (ha póré van azt karikákra), a kaliforniai paprikát felkarikázom, a sárgarépát lereszelem. Én a mozzarella golyókat is felvágom negyedekre, ez ízlés kérdése. Megsózom. Öntetként többnyire ezek közül használjuk valamelyiket : - bazsalikom, olívaolaj - citrom leve, olívaolaj - balzsamecet és mustár, olívaolaj
Vegán zellerkrémleves - gyors és könnyű megoldás ebédre
2025. február 9. Prove - a világ vegán szemmel
Ha egy könnyű, mégis laktató levest keresel, a zellerkrémleves jó választás. Egyszerű hozzávalókból készül, mégis igazi komfortétel, ami bármikor jólesik. Ez a zellerkrémleves pár egyszerű összetevőt igényel, mégis kellemesen selymes. A zeller, a hagyma és a fokhagyma hármasától különösen aromás, ízletes lesz a végeredmény, így akár valamilyen különleges alkalomra is készülhet ez a fogás. Csak… The post Vegán zellerkrémleves - gyors és könnyű megoldás ebédre appeared first on Prove.hu.
Lencsecurry
Igazi év végi fehérjebomba-étel. Hozzávalók: 20 dkg lencse 1 sárgarépa 2 ek. olaj 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 40 dkg paradicsomsűrítmény kb. 1,5 dl natúr növényi tej (nálam mst zabtej) só, bors, gyömbér, curry fűszerkeverék – ízlés szerint Elkészítés: A lencsét előző este beáztatjuk, majd másnap sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és félretesszük. […]
Lasagna vöröslencse raguval és fokhagymás spenóttal
2024. december 22. Zizi kalandjai
Nem gondoltam, hogy idén hozok még receptet, de ha így alakult és kértétek Instagramon, így megosztom. Lasagna – nem egy tipikus karácsonyi étel (Magyarországon), de vannak olyan ismerőseim, akik karácsonykor lasagna-t is készítenek. Imádom a rakott dolgokat (rakott krumpli, lasagna, stb.), de tény, hogy kicsit időigényes az összerakásuk. Viszont elő lehet készíteni az egyes részeit… Source
Céklás sós gofri növényi, bazsalikomos sajtszósszal tálalva
Én nagyon szeretem a sós muffint; goffrit, palacsintát, szóval minden olyan édességet, amit sósan is lehet fogyasztani, szívesen kipróbálok. Ez egy remek GM finomság, kenyér helyett is kitűnő alternatíva. 25 dkg cékla 10 dkg répa 7 ek. barna rizsliszt 1 lenmagtojás (1 ek. lenmag + 3 ek. langyos víz 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma […]
Vegán egybesült fasírt
Ebben az egybesült fasírtban minden értékes alapanyag benne van: a főtt, barna rizs (teljes értékű gabona), dió (olajos mag), lencse (hüvelyes), és hagyma, fűszerek dúsítják ezt a komplettált, fehérjedús fogást. Ami önmagában, egy salátával is megállja a helyét, netán egy zsemlébe téve; de krumplipürével is remek választás lehet az ünnepi asztalon. Hozzávalók: 1 nagy konzerv […]
Hasa adas - krémes líbiai vöröslencseleves
2024. november 10. Prove - a világ vegán szemmel
Egyszerű, egészséges összetevők, könnyű elkészítés, laktató végeredmény: ez a hasa adas, a líbiai vöröslencseleves receptje, ami a római köménytől és a karamellizált hagymás feltéttől lesz különleges. A líbiai vöröslencselevesbe a fűszereken kívül répa és paradicsom is kerül. Így ez nemcsak isteni, de csupa egészséges, zöldségekkel teli fogás. Hogy még laktatóbb legyen, kínálhatsz mellé lapos kenyeret,… The post Hasa adas - krémes líbiai vöröslencseleves appeared first on Prove.hu.
Tökös lecsó: még ne ints búcsút a napsütötte zöldségeknek
2024. szeptember 15. Prove - a világ vegán szemmel
Bár a rossz idő már beköszöntött, még nem kell búcsút inteni a paradicsom- és paprikaszezonnak. Lentebb elhoztuk nektek a - nem csak - nyári szezon klasszikusát, a tökös lecsót. A klasszikus lecsónak mindössze három fő összetevője van: egy rész hagyma, két rész paradicsom és négy rész paprika. Persze azóta rengeteg változata lett ismert különböző területeken,… The post Tökös lecsó: még ne ints búcsút a napsütötte zöldségeknek appeared first on Prove.hu.
Koreai csípős tészta tejszínnel és gochujang szósszal
2024. szeptember 2. Prove - a világ vegán szemmel
A gochujang szósszal, vagyis fermentált chilipasztával készült csípős koreai tészta az utóbbi időben híresült el világszerte a TikTok- és Instagram-videóknak köszönhetően. Többféle különböző változata lett ismert, mi most egy vegán verziót mutatunk. Ebben a receptben a gochujang tészta alapja az újhagyma és a fokhagyma, amihez fermentált chilipaszta és agávészirup kerül. A szószt a növényi tejszín… The post Koreai csípős tészta tejszínnel és gochujang szósszal appeared first on Prove.hu.
Grill zöldségek másképp
2024. augusztus 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Gabitól kaptuk ezt a gyors, nagyon guszta receptet.
Hozzávalók:
- Válogatott idényzöldségek ízlés szerint (cukkini, paradicsom, hagyma, répa, paprika, padlizsán, stb.)
- Extra szűz olivaolaj
- Zöldfűszerek
- Szendvicssütő
Elkészítés:
Sárgarépát fél centis, cukkinit, paprikát, paradicsomot, hagymát (vörös-, lila-) 1-2 centi vastag lapos szeletekre vágunk, és extraszűz olívaolajban elkevert tetszés szerinti zöldfűszeres marináddal megkenjük. Melegszendvicssütő csíkos betétjére helyezve 1-2 perc alatt elkészül. Humusszal, pirítóssal, olajbogyóval salátával könnyed nyári vacsora.
Jó étvágyat!
Kapros töksaláta - vegán
Régi családi recept, a nagymamám is sokszor főzte és az anyukám is gyakran készíti nyáron. Beteszi a hűtőbe, szuper köret valami mellé, de magában is tökéletes. Üdít és frissít a kánikulában. Hozzávalók: 1 főzőtök vagy nagyobb cukkini 2 ek olaj fél kk asafoetida (vagy fél hagyma) 1,5 kk pirospaprika csipetnyi őrölt feketebors 1,5 kk só 1 ek apróra vágott friss kapor 2 ek ecet 1 ek cukor Az elkészítése igen egyszerű. A tököt meghámozzuk, félbevágjuk, a magházat kiszedjük. A tiszta tökhúlt legyaluljuk vagy durvára reszeljük. Serpenyőben felmelegítjük az olajat, beletesszük a fűszereket: az asafoetidát, a paprikát és a borsot. Elkeverjük, majd hozzáadjuk a tököt, a sót és a kaprot. Jól összeforgatjuk és addig pároljuk, amíg a tök megpuhul. A végén bekeverjük az ecetet és a cukrot és még egy-két percig főzzük.
Kenyérlángos, más néven töki pompos vagy langalló
2024. június 28. Prove - a világ vegán szemmel
Ami az olaszoknál a pizza, az a magyaroknál a krumplis tésztából készült kenyérlángos, más néven langalló vagy töki pompos. Emellett paradicsomszósz helyett a magyar konyha elmaradhatatlan összetevője kerül rá alapként: sok-sok fokhagymával ízesített tejföl. Íme a vegán változat. A kenyérlángosra hagyományosan olyan összetevők kerültek, amelyek minden kamrában megtalálhatók voltak. Ezért a leggyakoribb és egyben leginkább… The post Kenyérlángos, más néven töki pompos vagy langalló appeared first on Prove.hu.
Savanyított lilahagyma: 10 perc alatt kész és hetekig fogyasztható
2024. május 21. Prove - a világ vegán szemmel
A savanyított lilahagyma különlegessé és izgalmassá teszi a legegyszerűbb ételeket: a szendvicsnek, a köretnek és a salátának is új életet adhat, de különböző mártogatósokat is feldobhatsz vele. Ráadásul mindössze tíz perc összedobni, utána pedig hetekig eláll a hűtőben. Egyre több zöldségnek és gyümölcsnek van itt az idénye a jó idővel, ami egyben a befőzés időszakának… The post Savanyított lilahagyma: 10 perc alatt kész és hetekig fogyasztható appeared first on Prove.hu.
Bársonyos brokkolis tészta: fokhagymásan és citromosan
2024. április 13. Prove - a világ vegán szemmel
A brokkolis tészta azon ételek közé tartozik, ami tökéletes a fáradt napokra, mivel villámgyorsan, mindössze néhány összetevőből elkészül. De nem csupán a gyorsaságával varázsol el: egyszerűségében és tiszta ízvilágában is rejlik valami igazán különleges. Azt már tudjuk, hogy a brokkoliból isteni krémleves készülhet, de mitől különleges ez a brokkolis tészta? Egyrészt a brokkoli friss, enyhe… The post Bársonyos brokkolis tészta: fokhagymásan és citromosan appeared first on Prove.hu.
Vega fasírt
Hozzávalók: 2 bögre főtt köles 2 közepes sárgarépa 1 bögre darált napraforgómag 1 ek. víz 3 ek. darált lenmag füstölt paprika, paprika - ízlés szerint 1 vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyemzöld fél bögre apró szemű zabpehely Elkészítés: A kölest kifőzzük: 1 liter forrásban lévő vízbe tegyünk 1 bögre kölest, sózzuk meg, és lefedve, […]
Gyömbéres sárgarépa krémleves
A környezetünkben sokan köhögnek vagy betegek, így szerintem tavasszal is megállja a helyét ez a gyömbérrel dúsított krémleves. Hozzávalók: 50 dkg sárgarépa 1 közepes édesburgonya 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma kb 1,5×1,5 cm-es gyömbér 1 ek. olaj szerecsendió, szegfűbors, barna cukor, sörélesztőpehely, csilipehely, só – ízlés szerint 1 ek. citromlé 1 l víz […]
Medvehagymás pogácsa: a burgonyától lesz igazán pihe-puha
2024. március 24. Prove - a világ vegán szemmel
A pogácsák történelmében az egyik legkiemelkedőbb példány kétségkívül a medvehagymás pogácsa. Ez a recept ráadásul nem is egyszerűen csak medvehagymás, hanem még burgonyás is! Az elmúlt hetekben olvashattad már a medvehagyma-krémleves és a medvehagyma pesto receptjeit. A szezont pedig egy igazi klasszikussal zárjuk: íme egy isteni, pihe-puha burgonyás medvehagymás pogácsa recept, amit még kezdőknek is… The post Medvehagymás pogácsa: a burgonyától lesz igazán pihe-puha appeared first on Prove.hu.
Medvehagymás cukkinis quiche (vegetáriánus, vegán)
2024. március 14. Zizi kalandjai
Medvehagyma szezon közepén járunk, ezért hozok nektek egy medvehagymás receptet, ha esetleg a hosszú hétvégén elmennétek szedni medvehagymát, akkor jusson majd eszetekbe ez a quiche recept. A tavasz egyik első hírnökének rengeteg jótékony hatása van úgy, mint vérnyomáscsökkentés, emésztés javítása, vértisztítás, méregtelenítés, immunrendszer erősítése, stb. Mi is szoktunk járni szedni… Source
Medvehagyma-krémleves burgonyával: mindössze 30 perc alatt elkészül
2024. március 10. Prove - a világ vegán szemmel
Alapesetben március végére, április elejére tehető a medvehagyma szezonja, de idén már február végétől beköszöntött ez az időszak. Ezt ünnepelve az isteni medvehagyma-krémleves receptjével készültünk. A következő hetekben a szezonnak megfelelően minden vasárnap új medvehagymás recepttel érkezünk, tarts velünk! Ez a medvehagyma-krémleves gluténmentes, cukormentes, és könnyen olajmentessé is tehető, ha a hagymát vízen párolod olajon… The post Medvehagyma-krémleves burgonyával: mindössze 30 perc alatt elkészül appeared first on Prove.hu.
Koreai szójaszószos BBQ-szósz fokhagymásan, gyömbéresen
2024. március 9. Prove - a világ vegán szemmel
Ez az isteni koreai szójaszószos BBQ-szósz pillanatok alatt elkészíthető és rengeteg módon felhasználható. Pácolhatsz vele, mázként vagy öntetként is használhatod, de mártogatós is lehet belőle. A koreai BBQ-szósz abban tér el az eredeti, hagyományos változattól, hogy Worcestershire-szósz helyett szójaszósz, ketchup helyett pedig gochujang, vagyis fermentált koreai vörös chilipaszta kerül bele. Ezenfelül - a fűszerezést tekintve… The post Koreai szójaszószos BBQ-szósz fokhagymásan, gyömbéresen appeared first on Prove.hu.
Selymes avokádókrém: sörélesztőpehellyel és fokhagymával tesszük izgalmassá
2024. február 28. Prove - a világ vegán szemmel
Ezt az avokádókrémet a sokszínűsége teszi varázslatossá: pirítósra kenve, tortillába vagy burgerbe töltve is isteni, de akár zöldségeket vagy meleg pitakenyeret is mártogathatsz bele. A guacamoléval ellentétben, amit apróra vágott paradicsom és hagyma tesz darabossá, ezt az avokádókrémet fokhagymával és sörélesztőpehellyel bolondítjuk meg, az állagát pedig vegán tejfölalternatívával és majonézzel tesszük selymesen krémessé. Ha mégis… The post Selymes avokádókrém: sörélesztőpehellyel és fokhagymával tesszük izgalmassá appeared first on Prove.hu.
Gombás-lencsés pásztorpite
Igazán zamatos, fehérjében és tápanyagokban gazdag, laktató egytálétel- pásztorpite receptet hoztam. Hozzávalók: 20 dkg csiperkegomba 1 konzerv lencse 2 közepes sárgarépa 1 nagy fej hagyma 2 ek. sűrített paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma rozmaring, kakukkfű, vegeta, babérlevél, só -ízlés szerint 2 ek. olaj — 1 kg burgonya 4 ek. növényi margarin 2 ek. vegaföl 4 ek. […]
Mediterrán paradicsomleves
Paradicsomleves, egy kis csavarral. Hozzávalók: 30 dkg darabos paradicsomkonzerv 0,5 db kaliforniai paprika 1 szár szárzeller 3 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma zöldségleves kocka bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, só, cukor – ízlés szerint Elkészítés: Az olajat öntsük egy edénybe, adjuk hozzá a megpucolt, felaprított fokhagymát, majd a felkockázott paprikát, szárzellert és a paradicsomkonzervet, majd kezdjük el melegíteni. Forraljuk […]
Kókusztejes sütőtökkrémleves
Sütőtökkrémlevest sósan, fűszeresen szeretem készíteni, bár tudom, hogy többen édesen szeretik. Általában főzőtejszínt használok, de most egy kis csavart szerettem volna vinni a receptbe, ezért sűrített kókusztejjel és ahhoz illő pikáns fűszerekkel készült. Érdemes próbát tenni. Hozzávalók: 1 kg sütőtök 2 ek. olaj 2 dl konzerv kókusztej 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma egy ujjnyi […]
Lencsefőzelék vegán virslivel
2023. december 30. Prove - a világ vegán szemmel
A hagyományoknak megfelelően az új esztendő első napján érdemes lencsét enni, hiszen az meghozza a szerencsénket. Lencsefőzeléket készíteni, pedig nem olyan bonyolult, még vegán módon sem. Íme egy hagyományos és egyszerű recept. Hozzávalók: 250 g száraz lencse, éjszakára beáztatva 1 fej hagyma kevés olaj 1 kávéskanál pirospaprika 1 evőkanál liszt 2 babérlevél 1 gerezd fokhagyma,… The post Lencsefőzelék vegán virslivel appeared first on Prove.hu.
Káposztás-spenótos spanakopita
Vegán karácsonyi vacsora főzőtanfolyam egy Fantasztikus menü, amivel új hagyományt teremthetsz magadnak.
Részletek és jelentkezés ITT
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Ajándékot kaptam a Bioenergetic kiadótól: Niki Webster – Világjáró vegán szakácskönyv c. szakácskönyvét. Elég sok hasonló szakácskönyvet láttam, de amikor ezt kinyitottam, nem tudtam letenni. Egyszerűen muszáj volt rögtön végiglapoznom, annyira gusztusos és változatos az összeállítás. Kifejezetten fiatalos, lendületes kötet, amelyben ugyanúgy vannak sosem látott különlegességek, mint ismerősebb ételek is. A hozzávalókról ugyanez mondható el, de biztos vagyok benne, hogy a spécibb alapanyagokat is fel lehet kutatni valahol.
A teljesség igénye nélkül kis ízeltő a zavarba ejtő kínálatból, mert összesen több mint 75 receptet tartalmaz a könyv
- Reggelik Svájcból és Ugandából
- Könnyű falatok a közel-keletről és Mexikóból
- Családi kedvencek Sri Lankáról és Spanyolországból
- Parti kaják Ausztráliából és Kínából és
- Édes csemegék Hollandiából és D-Amerikából
És, hogy én mit késztettem el belőle először? Naná, hogy a görög spanakopitát! :)
Csináltam már egyszer hasonlót , mégis kíváncsivá tett ez a változat, mert ennél a receptnél a spenótot káposztával keverve kell a tésztába tölteni. A párolt káposzta igazi téli étel, volt is itthon egy kis maradék fej káposzta, ami mintha csak erre várt volna.
Hozzávalók:
- 400 g fejeskáposzta
- 300 g mélyhűtött spenótlevelek
- 200 g marinált tofu lemorzsolva
- 1 póréhagyma
- 1 csomag réteslap (9 lap)
- 2 ek szárított petrezselyem
- 1 kk szárított menta
- 1 kk szárított kapor
- fél citrom leve
- 1 ek szezámmag
- 2 kk só
- 3 ek olaj
- Végy egy nagyobb lábost, és az olajon párold meg a felkarikázott póréhagymát, ami 10 percig tart kb.
- Közben vágd finomra a káposztát, és ha kész a hagyma, tedd hozzá. Hagyd párolódni 20 percig.
- Keverd bele a spenótot, a szétmorzsolt morzsolt tofut, a citromlevet és a fűszereket. 20 perc további párolást kell majd neki. A párolás közben mindig önts alá pici vizet, hogy tudjon gőzölődni, és nehogy odakapjon.
- Ha kész, láss neki az összeálltásnak. Ez nagyon szórakoztató művelet lesz. :) A réteslapokat egyenként olajozd meg és egyik oldalára tegyél egy csíkot a spenótos töltelékből. Görgesd fel a tésztát egy kígyóba, majd fektesd egy kerek, kiolajozott sütőtálba. A megtöltött tekercseket folytatólagosan fektesd le kívülről befelé, majd amikor végeztél, hintsd meg a tetejét szezámmaggal.
- Közepes sütőben süsd, amíg a teteje szép barna nem lesz.
Elkészítési idő: 60 perc + sütés
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Karácsonyi Szeretet menü
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
The post Káposztás-spenótos spanakopita first appeared on Kertkonyha.
Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások
2023. november 10. Élj harmóniában
Közeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok. A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is. A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal. Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja. Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is. Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal. Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal. A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket. A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását. Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon. A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre. A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik. A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben. Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is. A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre. Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit. Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is. November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására. Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag. Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel - mellkasi lerakódás, nátha. Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést. Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk. Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket. December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket, 2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati
A 6 legjobb vegán krémleves hűvösebb napokra
2023. október 29. Prove - a világ vegán szemmel
Amikor nincs kedved a konyhában művészkedni, csak beledobálnál mindent egy fazékba, és hagynád, hogy megfőzze magát, akkor a legtökéletesebb választás a krémleves. Ráadásul amellett, hogy igen laktatóak, felmelegíthetnek a hűvösebb napokon. Ez a hat vegán krémleves bármikor elkészíthető. Használhatunk hozzájuk sárgarépát, céklát, édesburgonyát vagy sütőtököt is. Íme a kedvenc receptjeink: 1. Fokhagymakrémleves Ez az egyszerű… The post A 6 legjobb vegán krémleves hűvösebb napokra appeared first on Prove.hu.
Vegán fokhagymakrémleves
2023. október 13. Prove - a világ vegán szemmel
Ez az egyszerű fokhagymakrémleves jó barátunk lehet, ha egy gyors és könnyed levesre vágyunk. A fokhagymakrémleves egy igazán megunhatatlan klasszikus, ami tökéletesen felmelegít a hidegebb időkben. A leves krémességét a növényi tejszín biztosítja, ezen kívül pedig csak olyan összetevőket tartalmaz, amik - jobb esetben - fellelhetőek bármelyik háztartásban. Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma apró kockára vágva… The post Vegán fokhagymakrémleves appeared first on Prove.hu.
Indiai padlizsánragu
Van egy kedves indiai ismerősöm, ezt a receptet egyszer tőle tanultam. Hozzávalók: 50 dkg padlizsán 1 teáskanál kurkuma 1 teáskanál őrölt római kömény fél teáskanál őrölt koriandermag 1 csokor friss korianderlevél 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 dl kókusztej só – ízlés szerint 3-5 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: A padlizsánt megmossuk, felkockázzuk és megsózzuk. Egy […]
Sült polenta
Tegnap Romániában jártunk, és hazafelé Nagyváradon mindig a túrázás után bemegyünk egy helyi boltba, ahol finom vegán felvágottak, sajtok, krémek is kaphatók és természetesen kukoricadara is, melyből készül a polenta, mely ott egy tradicionális étel. Önmagában nem annyira kedveljük (valaki sósan, van, aki tejjel, vagy édesen szereti), de növényi sajttal; grillzöldségekkel, gomba-padlizsánraguval, sült hagymával, vagy […]
Mogyoró-öntetes saláta
Hozzávalók: 50 dkg káposzta 2 nagyobb sárgarépa 2 marék földimogyoró 1 fej lilahagyma Az öntethez: A mogyoróöntethez: 5 dkg sós mogyoróvaj (krémes, nem crunchy) 1 db citrom leve 1 gerezd fokhagyma 1,5 dl kókuszital 3 ek. szójaszósz 1 ek. méz 1 csipet só Elkészítés: Felszeleteljük a káposztát és a répát, és félretesszük. Az öntet hozzávalóit turmixgépbe tesszük; és selymes állagúra turmixoljuk. Tálalás előtt öntsük rá a […]
Medvehagymás babfőzelék
Még éppen lehet találni medvehagymát az erdőkben, bár már végét járja. Szinte minden hétvégén kimentünk szedni és ezt az ételt többször is elkészítettem. Férjem és én is nagyon szeretjük a babot. Ha nincs friss medvehagyma, de a fagyasztóban csücsül néhány zacskó felaprított medvehagyma (nálunk igen), akkor nincs akadálya hogy bármikor évközben elkészítsük ezt a finomságos főzeléket. Medvehagymát nélkülözve póréhagymát, esetleg újhagymát is használhatunk. Ha attól tartanánk, hogy a bab puffadást okoz, mindenképpen sok zöld levelű salátafélével, esetleg spenóttal fogyasszuk. Figyeljünk arra is, hogy az étel előtt fél órával és az étel után egy órával bőséges vizet igyunk, az is segíti a bab emésztését. Ha azonnal a babfőzelék fogyasztása után vagy közben isszuk a vizet, a puffadás vele fog járni. A Barbeque fűszer szuper ízt kölcsönöz neki. Enyhén füstös, paprikás ízétől alig bírtunk leállni vele. Fogyókúrázóknak érdemes gyakran hüvelyeset enni, mivel gyorsan telít és sokáig nem éhezel meg. Ráadásul a babokban van egy arginin nevű aminosav, ami a zsírégetést elősegíti. A babfélék segítenek a vércukorszint normalizálásában. Nem mellesleg rostban gazdag étel, ami szintén segít a telítettség érzésében és a kevesebb (üres) kalória bevitelében.
A recept
Hozzávalók:
- 45 dkg vegyes bab (előző este beáztatva vagy konzerves)
- 1 kisebb csokor medvehagyma (vagy póréhagyma is jól passzol hozzá)
- 1 teáskanál BBQ fűszerkeverék
- víz (épp ellepje a már megfőtt babot)
- 3 dl növényi tej
- 2 kanál útifűmaghéj
- Opcionális: őrölt lenmag
Elkészítés:
Az előző este beáztatott babot vízben vagy kuktában (só nélkül) puhára főzzük. Amikor már puha, adunk hozzá sót. (Így, só nélkül gyorsabban fő meg.) A medvehagymát felaprítjuk, beleszórjuk. A növényi tejet kikeverjük egy kevés BBQ fűszerkeverékkel, hozzáöntjük a babhoz. Így a babot egy gyors forralásig főzzük. Amikor fort egyet, lassan hozzászórjuk az útifűmaghéjat folyamatos keverés közben, így elkerüljük a csomósodást. Amikor besűrűsödik, kész is a főzelék. Őrölt lenmagot is szórtam hozzá, ami el is maradhat. Állítólag az őrölt lenmag segít megelőzni a babtól a puffadást. Sok zöld levelű salátával, spenóttal, esetleg további friss medvehagyma levelekkel érdemes fogyasztani.
Medvehagymás falafel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2023. április 24. Zizi kalandjai
Évek óta járunk minden tavasszal medvehagymát szedni. Barátokkal megyünk, viszünk ennivalót, labdát. Piknikezünk, játszunk és utána szedünk jó sok medvehagymát. A tavasz egyik első hírnökének rengeteg jótékony hatása van úgy, mint vérnyomáscsökkentés, emésztés javítása, vértisztítás, méregtelenítés, immunrendszer erősítése, stb. Nagy részét megesszük nyersen, de csinálok belőle pestot... Source
Medvehagyma főzelék (vegán)
Ha tavasz és kirándulás, akkor medvehagyma szedés! Nagy szerencsénkre és örömünkre közeli erdőben medvehagyma rét terül el, így minden tavasszal gyakran kijárunk oda medvehagymát szedni. Rendkívül egészséges étel, amit számtalan módon el lehet készíteni. Spenóthoz hasonlóan főzeléket is készítettem már belőle, nagyon hasonlít kinézetre és ízre is a spenótra, éppen csak az íze jó medvehagymás. Nevét talán onnan kapta, hogy á llítólag ezt a növényt majszolják a mackók elsőként a téli álomból való felébredés után. Intenzív fokhagymás illata segít megkülönböztetni a gyöngyvirágtól. Ha bármikor nem tudod eldönteni, csak szagold meg a szárát, levelét ott, ahol eltörted és máris érezni fogod, hogy ez bizony fokhagymás illat vagy nem. Ha jó kis fokhagymára hasonlító illata van, minden bizonnyal medvehagymát találtál. Ha már virágzó medvehagymát találtál, akkor végképp könnyű megkülönböztetni, hiszen a gyöngyvirágnak gyöngyhöz hasonló virága van, míg a medvehagymának - ahogy a lenti képeken is látod, 5-6 fehér szirom adja a virágát.
Gyógyhatását tekintve, méregtelenítő, immunerősítő, vérnyomáscsökkentő, vérzsír csökkentő, gyomorbetegségekre is jó hatással van, emellett felső légúti megbetegedések, vírusos légúti fertőzések ellen is jó orvosság.
A recept
Hozzávalók:
- egy jó nagy adag frissen szedett medvehagyma
- só
- víz
- 3-5 dl növényi tej (medvehagyma mennyiségtől függően)
- 3-5 evőkanál étkezési keményítő
Elkészítés:
A medvehagymát megmossuk, majd felaprítjuk, edénybe tesszük, az aljára egy kevés vizet öntünk, hogy oda ne égjen, majd enyhén megsózzuk és elkezdjük párolni. Közben 1 dl hideg növényi tejet kikeverünk kb 3 evőkanál étkezési keményítővel. A félig megpárolódott medvehagymát felöntjük annyi növényi tejjel, hogy éppen csak ellepje, majd amikor már forrni kezd, behabarjuk a csomómentesre kevert étkezési keményítővel.
Gombás rizottó (vegán)
A rizottót a legtöbben húsleves alaplével készítik. Nálam ez nem jön szóba. Sőt a zöldséges levet is lecseréltem jó kis növényi tejszínre. A növényi tejszínnek eleve van egyfajta zsírossága, így számomra felesleges vajjal vagy akár olíva olajjal készíteni. Mivel igyekszem olajmentesen főzni (ez nem jelenti azt, hogy nem jut a szervezetem zsiradékhoz!), így simán elég volt a sűrű tejszín. A rizottó ízét úgyis a gomba adta. Nemzetközivé vált ez az ebéd, a gombát és a fokhagymát ugyanis Szicíliából kaptam, az ételt pedig Angliában készítettem el magunknak. Így legalább tényleg olaszos étel lett. Ha te is kaptál, vagy van otthon valami különleges gombát, érdemes kipróbálni ezt a rizottót. A gomba mellett a fokhagyma teszi igazán különlegesen finommá. Ne sajnáld a fokhagymát bele, és fontos, hogy csak a főzés végén tedd bele, hogy az intenzív íze megmaradjon. Ha van az otthonodban fokhagymás olaj, tálaláskor pár cseppet érdemes a rizottóra tenni.
A recept
Hozzávalók:
- 40-50 dkg vegyes gomba
- 1 hagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma (vagy ízlés szerint több)
- petrezselyem
- 20-30 dkg rizs
- 2-3 dl növényi tejszín vagy sűrű növényi tej
- növényi sajt (opcionális)
- só
Elkészítés:
Először mossuk át majd főzzük meg a rizst. Én 3 fajta rizzsel készítettem el: barna rizs, fehér rizs és vadrizs. Mindegyikből 10-10-10 dkg-t használtam. Mivel más a főzési idejük, külön edényekben főztem meg. Míg a rizs fő, elkészítjük a gombát. Megmossuk, szükség esetén megpucoljuk. A hagymát megpucolás után apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. Amikor kész a hagyma, rátesszük a gombát egy kevés sóval meghintve, mivel hamar vizet ereszt, nem valószínű, hogy kell hozzá víz, ha mégis félünk, hogy odaég (főzőlapra, gáztűzhelyre válogatja), nagyon minimális vizet az aljára tehetünk. Ha a gomba már szinte puha, hozzáadjuk az időközben megpucolt és felaprított fokhagymát. A legvégén pedig felöntjük a tejszínnel. Forralunk rajta egyet, ha ízlésünk úgy kívánja, adhatunk hozzá petrezselymet. A megfőtt rizst és a tejszínes gombát összekeverjük. Tálaláskor, porciózáskor megszórhatjuk reszelt sajttal.
Tejszínes tökfőzelék gombapörkölttel (vegán)
A tökfőzeléket többféleképpen szokták a háziasszonyok elkészíteni. Van, ahol ecettel, van, ahol paprikásan, van, ahol tejföllel stb. Én már nyers verziót is készítettem. Bizonyára a tökfőzelékről is elmondható, ahány ház annyi szokás. Legutóbb kaporral, fokhagymával és tejszínesen készítettem, de nálam is van, amikor paprikásan készül. Angliában a főzőtök, nyári tök, annyira nem jellemző. Legtöbb ember nem is tudja, mire és hogyan lehet felhasználni. Mindezek ellenére egyik nap valaki ingyen tököt hirdetett az Olio appon. Amint megláttam, azonnal ráírtam, hogy igen, szeretnék. Nem kellett 2 mérföldet sem megtenni érte. Az angol fickónak, aki felajánlotta a zöldséget, és a szomszédjának rengeteg tök termett a bérkertjében. Ő kifejezetten örült, hogy én örömmel elhoztam többet is. Kétszer is meghirdette ingyen elhozatalra és mindkét alkalommal többet is adott, nem csak egyet. Angliában kevésbé jellemző, hogy az embereknek a házuknál van konyhakert, viszont az önkormányzatnál lehet jelentkezni "allotment"-re, ami nem más, mint kis földterület, amit az önkormányzat ad, hogy ott szabadon gazdálkodhass, konyhád számára termelhess zöldséget, gyümölcsöt. Elég sok ilyen parcellás kert terület van a környékünkön. Éves költsége sem túl drága, ha jól hallottam talán 30 font évente. Erősen gondolkodom rajta, hogy belevágok, hiszen eddig csak cserepekben (vödrökben) próbálkoztam például koktél paradicsommal, paprikával, uborkával. Mindenesetre ezeknek a szép tököknek nagyon megörültünk, amellett, hogy az alábbi ételt is főztem belőlük, fagyasztóba is sikerült eltennem egy keveset. Őszintén szólva a gomba a gombapörkölthöz szintén az Olio appon keresztül lett beszerezve, tehát mondhatom, hogy ez az ebéd potom pénzbe került, mindössze a növényi tejért, kaporért és a fokhagymáért fizettem. Olajmentes tökfőzelék és gombapörkölt lett belőle, amit akármikor képes lennék megenni, annyira finom lett.
A recept
Hozzávalók:
A tökfőzelékhez
- egy nagyobb tök legyalulva vagy lereszelve
- Sűrű növényi tej vagy tejszín
- kapok
- fokhagyma
- só vagy ételízesítő
- étkezési keményítő
A gombapörkölthöz
- kb fél kiló gomba
- hagyma
- fokhagyma
- fűszerpaprika
- vegan joghurt/tejföl (opcionális)
- só vagy ételízesítő
Elkészítés:
A tököt legyaluljuk, majd kevés vízen némi sóval vagy ételízesítővel feltesszük főni. A kaprot kisebb szálakra tépkedjük vagy vágjuk, beletesszük, hogy főzés közben átjárja az íze. Néhány gerezd fokhagymát pucolunk, majd felaprítunk és hozzákeverjük a tökhöz. 2-3 evőkanálnyi étkezési keményítőt csomómentesre kikeverünk hideg tejjel vagy tejszínnel. Amikor a tök megpuhult, megpárolódott, hozzákeverjük, egyet forr és kész is a finom tökfőzelék.
A gombapörkölthöz a hagymát megpucoljuk, megmossuk és felkockázzuk. Egy lábosban kevés vízen üvegesre pároljuk. A megmosott, felaprított gombát hozzáadjuk, ha szükséges, egy kevés vizet teszünk még alá. Sót vagy ételízesítőt adunk hozzá, majd megszórjuk fűszerpaprikával (én füstölt fűszerpaprikát használtam, de sima fűszerpaprika és füst aroma is finommá teszi). Amint a gomba megpuhult, tálalhatjuk is a tökfőzelékkel. A gombapörköltre egy jó kanálnyi növényi joghurtot tettem, feldobta az ízét.
Indiai cukkini subji (szabdzsi)
2022. szeptember 6. Élj harmóniában
A cukkini szuper zöldség, nagy a víztartalma, könnyen emészthető és gyorsan elkészíthető. A cukkini hatásairól egy korábbi bejegyzésben már írtam, itt olvashatod. A blogon sokféle cukkinis recepetet tettem már ki, több vegyesen tartalamzott cukkinit más zöldségekkel. Ez a recept most csak cukkinit tartalmaz és nagyon gyorsan elkészíthető. A receptet könnyen variálhatod - adhatsz hozzá tejszínt, kókusztejet vagy éppen paradicsomot. Cukkini subji (szabdzsi) Hozzávalók: 2 közepes cukkini kockákra vágva (kb. 1,5 csésze). 1db 3 cm-es gyömbér apróra vágva 2 kis chili vagy chili por 2 ek. kókuszolaj vagy ghí 1/2 tk római kömény 1/4 tk asafoetida (apróra vágott hagymával helyettesítheted) 1/4 tk kurkuma 1/2 tk koriander 1/2 tk garam masala 1/4 tk só citromlé koriander levél Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A cukkinit mosd meg és vágd fel kockákra. Egy serpenyőben melegítsd fel a kókuszolajat és tedd bele a római köményt, hogy piruljon majd tedd hozzá a gyömbért, a chilit, asafoetidát vagy hagymát és párold fél percig, vagy amíg a hagyma megfő. Tedd az edénybe a cukkinit, kurkumát, koriandert, garam masalát és a sót, majd keverd össze és lassú tűzön főzd félig lefedve amíg a cukkini megpuhul. A cukkini általában sok vizet ereszt, ezért nem kell hozzá víz. Ha esetleg szükséges akkor is csak picit tegyél hozzá, hogy ne égjen le az alja. A végén egy csipet citromlevet adhatsz hozzá és koriander leveleket. Rizzsel, kuszkusszal, polentával, quinoával vagy chapati kenyérrel tálalhatod. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Marinált padlizsán
Hozzávalók: 2 padlizsán nagyszemű só olívaolaj (napraforgó is jó) asafoetida (vagy fokhagyma szeletelve) frissen őrölt feketebors friss petrezselyemzöld apróra vágva (vagy ízlés szerint más zöldfűszer, de friss legyen) fél citrom Egy Olaszországban élő kedves ismerősömtől tanultam a padlizsán előkészítését grillezéshez. A padlizsánokat megmossuk, a két végét levágjuk, 6-7 mm széles szeletekre vágjuk. A szeletek mindkét oldalát finoman besózzuk, és egymásra tesszük. A tetejükre egy tányért helyezünk és egy kicsit lesúlyozzuk. Egy órát állni hagyjuk, közben barna lé távozik a padlizsánszeletekből, ízesebb lesz, jobban átveszi majd a marinálás aromáját. Ha megvan, letörölgetjük a maradék nedvességet a padlizsánról, és mindkét oldalukat szépen meggrillezzük. Ezután fogunk egy lezárható dobozt vagy csatos üveget, és elkezdjük rétegezni: az alját kirakjuk padlizsánnal, megszórjuk asafoetidával, borssal és petrezselyemmel, és locsolunk rá egy-két kanál olajat és néhány csepp citromlevet. Jön egy újabb sor padlizsán stb. Amíg el nem fogy. A tetejére is olajat öntünk, majd lezárjuk az üveget és hűtőben néhány óráig érleljük. Pirítóson tálalva nagyszerű fogás. The post Marinált padlizsán appeared first on Vegavarazs.
Babos krumplisaláta
Hallottál már a keményítő megoldásról? A könyvet még nem szereztem be, nem olvastam, de bizonyos online növényi alapú étkezést támogató csoportokban szó esett már a könyvről. John A. McDougall a jelenleg 75 éves amerikai háziorvos a könyv írója, és konyhában jártas felesége, Mary, a fejére fordítják azt az elképzelést, hogy a keményítő káros neked. A "Keményítő megoldás" alapja egy egyszerű csere: a szervezetet elsősorban szénhidrátokkal, nem pedig fehérjékkel és zsírokkal táplálja. Ez segít a fogyásban és megelőzi a különféle bajokat. A divatos diéták jönnek és mennek, de Dr. McDougall évtizedek óta a növényi étrend híve, orvosi hitelessége pedig támadhatatlan.
Kezdőknek szóló keményítő diéta alapvető pontjai szerint az alábbi pontokat érdemes követni:
1. Egyél annyi keményítőt, amennyit szeretnél
2. Fogyassz sok sok zöldséget és gyümölcsöt
3. Tüntesd el az állati eredetű táplálékokat a táplálkozásodból
4. Törekedj az alacsony zsírbevitelre
5. Kerüld a zsiradékok (finomított olajok) ételekhez történő hozzáadását
6. Korlátozd az avokádó és olajos magvak fogyasztását (dió, mogyoró stb.)
7. Hagyj fel a nagyon feldolgozott szója tartalmú ételekkel
8. Élvezd a kissé feldolgozott szója tartalmú ételeket
9. Tartsd a minimális szinten a cukor és a só bevitelt.
Azok, akik erre a diétára adják vagy adták az elhatározásukat fogyókúra, vérnyomás vagy cukorbetegség miatt, azoknak bizonyára jól jön a mostani recept. Akik nem folytatják ezt a táplálkozást, de szeretik a krumplit és a babot azoknak egy gyors csemege következik.
Ez az étel ugyan air fryerben (forró levegő sütő) készült, de anélkül is el lehet gyorsan készíteni.
A recept
Hozzávalók:
- Kb 10 apróbb szemű krumpli (nálunk újkrumpli volt)
- főtt bab (most egyszerűen vesebab konzervet használtunk)
- újhagyma
- paprika
- koktél paradicsom
- só/ételízesítő (opcionális)
Elkészítés:
A krumplikat megmossuk majd a, héjában megfőzzük vagy b, airfryerben megsütjük. Mivel apró szemű krumplik voltak, kb. 15 perc forró levegő 190 fokon elég volt a krumpliknak.
Amikor a krumplik már puhák belül (de nem szétfőtt puhák), akkor megpucoljuk őket és addig kb. 5-8 perc alatt forró levegőn a babot megsütjük. A krumplikat meghámozzuk, majd kockákra vágjuk és visszatesszük az air fryerbe (vagy egy tapadásmentes serpenyőbe), hogy enyhén megpiruljanak. Közben egy újhagymát felkarikázunk. A fehér részeit hozzákeverhetjük a krumplihoz és együtt megsüthetjük. A zöld részeit is felaprítjuk. A paprikát is felkockázzuk majd az egészet, a krumplit, a babot, a hagymát és a paprikát egy tálban összekeverjük. Ízlés szerint, ha kívánjuk sózzuk vagy ételízesítővel gyengéden megszórjuk. Koktél paradicsomokkal dekoráljuk.
Hidegen és melegen is nagyon finom saláta-féleség vagy egytál étel vacsorára, ebédre, egyeseknek akár reggelire is.
Tavaszi spenót krémleves
Hozzávalók: 50 dkg friss spenót egy csokor medvehagyma 2 ek vaj 5-6 dl víz 1 dl tejszín 1,5 kk só egy csipet őrölt feketebors egy csipet őrölt szerecsendió kevés reszelt sajt a tálaláshoz A spenótot és a medvehagymát alaposan megmossuk, mindkettőt felaprítjuk. Egy fazékban felolvasztjuk a vajat,...
Szárzeller krémleves pirított kelbimbóval
Tavaszi gourmet leves alig hozzávalókból
Görgess csak lejjebb a hozzávalókhoz, nézd meg őket, aztán gyere vissza ide. Várlak! ;)
Na. Nem hiányzik valami? Hol vannak a fűszerek? Az a vicc, hogy nem kell. A szárzeller üdesége összesimul a napraforgómag testességével, és az egészet az édes-mustáros kelbimbó koronázza.
Ha nagybetűs ÉTEL-re vágysz, akkor ilyet csinálj. Használj valódi alapanyagokat. Milyen az, amikor mosolyog az ételed? – Amikor te is önkéntelenül visszamosolyogsz rá. Hát, így örültem én ennek a levesnek.
Tészta március 15.-re
2022. március 17. Mindennapi ételeink
Mit főzzön az ember március 15-én, amennyiben határidős munkái, otthoni teendői és enni szerető gyermekei vannak? Pl. tésztát ;-) Hozzávalók:1 csomag durum penne tészta2 ek. olívaolaj 2 dl növényi főzőtejszín 2 kaliforniai paprika 1/2 csomag mirelit spenótlevél10 dkg növényi sajt, felkockázvasó, fokhagymaElkészítés: A tésztához feltesszük a vizet főni, amikor forr, beleöntjük a penne tésztát és kb. 10 perc alatt készre főzzük. Ez idő alatt el is tudjuk készíteni a tésztához adható finomságokat: megmossuk a paprikákat, tetszőleges méretűre vágjuk, a spenótleveleket is megmossuk és hosszában "rusztikusan" felaprítjuk, a növényi sajtot kockákra vágjuk. Olívaolajon megpirítjuk a paprikát, spenótot, majd hozzáadjuk a főzőtejszínt és fokhagymával, sóval ízesítjük. A növényi sajtot a legvégén adjuk hozzá, majd a leszűrt és átmosott tésztát beleforgatjuk. Melegen tálaljuk.
Spenótos vegan gnocchi
2022. március 2. Mindennapi ételeink
Kicsit időigényes, de finom ebéd-ötletet hoztam nektek. Hozzávalók: 50 dkg burgonya (hamozott mennyiség)5 dkg durumliszt 10-10 dkg finomliszt és zabliszt Só --1 csomag fagyasztott spenót vagy nálunk 1/2 kg friss spenót a kertből 2 ek.olaj2 ek.lisztKb.3 dl növényi tej Só, fokhagyma-ízles szerint Elkészítés: A krumplit héjastul megfőzzük, majd kihűtjük és megpucoljuk. Sajtreszelővel lereszeljük. Hozzákeverjük a liszteket, sót és 8 részre szedve rudakat formálunk belőle. Ezeket felvagdossuk és a kis darabokat villával megnyomjuk. Forrásban lévő vízbe dobjuk őket és ha feljöttek a víz tetejére, meg kb. 8-percig főzzük őket. Ez tűzhely függő, figyeljük az állagukat. Egy szűrőbe öntjük, kicsit ?tmossuk és egy olajjal meglocsolt edénybe helyezzük t?lal?sig őket. A spenóthoz az olajat és lisztet egy edényben összekeverjük és pirítjuk, rátesszük a spenotleveleket vagy a fagyasztott spenótot, sózzuk, fokhagymával ízesítjük, majd felöntjük natúr növényi tejjel vagy tejszinnel. Amikor megfőtt /kiengedett a spenót, osszeturmixoljuk.
Egészben sült karfiol céklás burgonyapürével
2022. február 6. Mindennapi ételeink
Igazi lakoma, próbáljátok ki. Hozzávalók - a karfiolhoz: 1 kg megmosott karfiol 375 gr Dr. Oetker vega tejföl (vagy natúr joghurt, kefír) só, pirospaprika, fokhagymapor, szerecsendió, őrölt gyömbér - ízlés szerint Elkészítés: A karfiol leveleit leszedjük, és alaposan megmossuk. A szósz hozzávalóit alaposan összekeverjük. Kivágjuk a karfiol torzsáját, majd a töltelék kb 1/3-át, amennyit bele tudunk tölteni, belekanalazzuk. Ezt követően egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, rózsáival felfelé, és körbekenjük a tetejét is. Várunk 3 percet és a maradék szószt egy újabb rétegben rákenjük. Kicsit pihentetjük, majd 180 fokos , légkeveréses sütő közepes rácsára téve kb. 90 perc alatt kisütjük. Hozzávalók a céklás burgonyapüréhez: 60 dkg burgonya 20 dkg cékla só, bors, metélőhagyma - ízlés szerint növényi ráma - ízlés szerint növényi tej v tejszín - ízlés szerint Elkészítés: A céklát, burgonyát megmossuk, felkockázzuk. Sós vízbe tesszük, először a céklát, és amikor az félpuhára főtt, hozzáadjuk a feldarabolt krumplit is. Puhára főzzük. Leszűrjük, én ilyenkor szoktam adni hozzá egy kis rizs-vagy zabtejet, növényi rámát és krumplinyomóval összetörjük. A fotó miatt egy része kicsit lágyabb lett, jobban mutat rajta a karfiol ;-) A céklás burgonyapüré recept-ötlet az autós oktatómtól származik, aki feleségével együtt a vegetáriánus konyha híve. Bár már én is főztem így, vagy pl. sütőtökkel, édesburgonyával a burgonyapürét, de a céklára nemrég ő emlékeztetett. Köszönjük! :-D A tetejét megszórhatjuk pisztáciával, mandulával.
Immunerősítő saláta
Amikor először jártam az Eleki Életmódközpontban, arra lettem figyelmes, hogy az étkezésekhez párolt fokhagymát is adnak több embernek a turnuson. Szívbetegeknek, vérnyomás problémával küzdőknek, cukorbetegeknek is adták a turnusok alkalmával. Azóta már én is készítettem párolt fokhagymát. Ropogósra párolva, éppen csak egy kis ideig, forrástól számított 2 percig, vízgőzben. Ennyi idő elég is arra, hogy ízletes, ropogós fokhagyma legyen, aminek következtében a fokhagyma kellemetlen szaga, csípős karaktere már nem lesz érezhető. Legutóbb Tóth Gábor írta közösségi oldalán, hogy ugyanezt a technikát alkalmazta és zöldségfélékkel fogyasztotta el az így megpárolt fokhagymát. Hatásaként megjegyzi " Az omikron infekcióval egy időben alkalmam volt tesztelni, eredményesen." Gábor írásában megjegyezte azt is, hogy "Az amerikai reformer szakintézményekben (New Start szanatóriumok) sok volt a gyomor- és bélérzékeny ember, akik rendszeresen nyers fokhagymát nem fogyaszthattak. Hosszú évtizedekkel ezelőtt ekkor próbálták ki a párolt fokhagymát, és kikísérletezték ezeket a hatásokat, amelyek meglepőknek bizonyultak. A két perces fokhagyma esetében jelentős mennyiségű allicin benne marad az egész gerezdben, ugyanakkor tökéletesen tudják fogyasztani az érzékenyek is, rendszeresen. Nagyon sok betegség leküzdését ennek is köszönhették". Az igazság az, hogy kicsit tovább gondoltam a párolt fokhagyma dolgát. Ha az ember lebetegszik, legyen az megfázás, nátha vagy akár covid, szüksége van arra, hogy immunrendszerét megerősítse. Az immunrendszer működésének kulcsa a bélrendszerben rejtőzik. Ha az ember megbetegedik, mielőbb szeretné visszakapni egészségét. Sokan nem gondolnak arra, hogy a bélflórát és a bélrendszert is támogatni kell ilyenkor nem csak az antibakteriális hatású fokhagymát fogyasztani. Ennek egyik legjobb módja a savanyú káposzta (nem az ecetes!) fogyasztása, mivel fermentálásnak köszönhetően a savanyú káposzta tejsavbaktériumokat, rostokat tartalmaz. A benne lévő mikroorganizmusok elősegítik a belekben a hasznos baktériumok elszaporodását. Ezért szabályozza a bélműködést, egészségessé teszi a bélflórát, ezzel is erősítve az immunrendszert. C-vitamin tartalmát a savanyítás után is megőrzi, ezért télen is gazdag vitaminforrás. A párolt fokhagyma és a fermentált savanyú káposzta ütős páros a gyors gyógyulás és immunerősítés érdekében, tapasztalatból állítom.
A recept
Hozzávalók:
- 1-2 merőkanálnyi mennyiségű savanyú káposzta
- 1-2 fej nagyobb fokhagyma
- víz
Elkészítés:
Ha a káposzta túl savanyú számunkra, érdemes vízben kicsit átöblíteni, átmosni. A fokhagymákat megpucoljuk, majd egészben egy szűrőbe tesszük. Egy edény aljára vizet engedünk (én vízforralóval forraltam, majd öntöttem az edénybe, így sokkal gyorsabban felforrt a víz). Az edénybe beletesszük a szűrőt, amiben a fokhagymák vannak, majd fedő alatt 2 percig pároljuk. A víz ne lepje el a fokhagymát, csak a gőz járja át. Amikor elkezd forrni a víz, mérjük az időt és 2 perc múlva már kész is a fokhagyma. A fokhagymákat összekeverjük a savanyú káposztával és akár pirítós kenyérrel, akár magában vacsorára vagy valamilyen főtt ételhez elfogyasztjuk. Mi ettük reggelire és vacsorára és a betegségből pár nap alatt felgyógyultunk.
Sárgaborsó-kelkáposzta egytál
2022. január 11. Mindennapi ételeink
Furcsa párosítás, de így legalább lecsúszott a kelkáposzta a gyerekeknek is ;-) Hozzávalók:40 dkg sárgaborsó5 gerezd fokhagyma1 tk. pirospaprika1 fej vöröshagyma2 ek. olaj 1 l víz vegeta, só1/4 kelkáposzta 1 nagyobb sárgarépa - opcionális1 nagyobb krumpli - opcionális 3 ek. liszt, víz - a rántáshoz Elkészítés:A sárgaborsót előző este átválogatjuk és beáztatjuk. Másnap olaj és ugyanannyi víz keverékén a felaprított hagymát és fokhagymát megpároljuk. A kelkáposztát megmossuk és nagyon apró csíkokra vágjuk. A répát, krumplit meghámozást követően felkockázzuk. Amikor megpuhult a hagyma, ráöntjük a sárgaborsót, beletesszük a zöldségeket, és felöntjük vízzel. Ízesítjük, pirospaprikával színesítjük. Puhára pároljuk. Közben elkészítjük a rántást, hozzáadjuk a főzelékünkhöz és tálalhatjuk. Én még a végén szoktam adni hozzá még fokhagymát. Elkészíthetjük rántás nélkül is.
Különleges, téli saláta
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a tartalmas salátákat, csak úgy magukban is megállják a helyüket, de egy jó kétszersülttel egészen biztosan nem maradunk éhesek. Hozzávalók:20 dkg sütőtök 0,5 kg száraz csicseriborsó 1 tk,fokhagymapor1 tk. romai kömény1 tk. curryporsó - ízlés szerint1 doboz bébispenót1 marék tökmag 1 marék vörösáfonya (opcionális)Elkészítés:A sütőtököt meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőben kb 2 ek. olajon megpirítjuk, A csicserihez a száraz csicserit olajjal és az abba kevert fűszerekkel összekeverjük. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és 220 fokon 30 percig sütjük (közben forgatjuk). Egy nagy tálban összekeverjük a sütőtököt , csicserit, pirított tökmagot és a bébispenótot is összekeverjük. Melegen fogyasztjuk.
Szilveszteri hotdog
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Mostantól pár szilveszteri ötletet hozok nektek. Most egy virslire szeretném felhívni a figyelmeteket, amelyet mi az Aldiban szoktunk megvásárolni. Nagy előnye, hogy nem szója, hanem napraforgó alapú. Mi, felnőttek nagyon szeretjük, a gyerekeinknek azonban nem ízlik, ők maradnak a Well-well virsli mellett. Itt nem is receptet írnék, csak ezt a virslit szerettem volna bemutatni nektek. Mi kevés kókuszzsíron meg szoktuk pirítani. Majonézzel, mustárral, ketchup-pel borítjuk, mivel ezek a mi hotdog-jaink, ezért került bele szárított hagyma is a retek és - házilag eltett -savanyú uborka mellett.
Aszalt paradicsomos tofukrémmel töltött vegán palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
A krémleves után érdekes főételként is megállja a helyét, de reggelire vagy vacsorára is fogyasztható. Hozzávalók a palacsintához: 30 dkg finomliszt só30 dkg zabliszt fél cs. sütőporfél citrom levekb 5 dl rizstej 0,5 dl étolaj ízlés szerint a tésztába: kapor, metélőhagyma, fokhagymapor, vegetaA "töltelékül" szolgáló pástétomhoz:1 fütölt tofu 1 kis üveg aszalt paradicsom (olajjal együtt) 1 marék dió/mandula/kesudió sok friss bazsalikomsó Elkészítés:A paalcsintatésztát összekeverjük és a hagyományos módon kisütjük -csak ez nem fog leragadni vagy szétesni ;-) Miközben a palacsintákat sütjük, elkészítjük a tölteléket is (ami egyébként lehet chilis bab vagy zöldségpörkölt vagy akár curry-s karfiolragu is): A tofut felkockázzuk, hozzáadjuk a felaprított aszalt paradicsomot, melynek az olajából is hozzáöntünk, sózzuk. Összebotmixerezzük. Folyamatosan segítünk a mixernek: villával is összetörjük, olajat adunk hozzá, ha szükséges. Friss bazsalikommal ízesítjük. Az összedarált diót/mandulát/kesudiót ekkor adjuk hozzá. A kisült palacsintákba belekenjük a a tofus pástétomot, rászórunk durvára vágott, pirított diót, salátaleveleket is teszünk bele. Én, mivel avokádó fanatikus vagyok, ezt is szeleteltem hozzá (rá).
Kakukkfüves gombakrémleves
2021. december 22. Mindennapi ételeink
A családunkban főleg férjem kedveli a gombát, így az ő kedvéért szokott készülni gombás étel. Ez a leves is neki készült elsősorban. Hozzávalók:0,5 kg gomba 1 nagy fej vöröshagyma4 gerezd fokhagyma2-3 szem burgonya1 leveskockasó, kakukkfű - ízlés szerint 2 ek. olaj 3 dl növényi (dr.Oetker) tejföl Elkészítés:A kétféle hagymát pucolást követően olaj és víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a megpucolt, feldarabolt gombákat, krumplit, egy kis pirítást követően kevés vízzel felengedjük és fűszerezzük. Puhulásig főzzük, majd hozzákeverjük a tejfölt és összebotmixerezzük. Ekkor felengedjük annyi vízzel, amennyit jónak látunk (mi nem szeretjük, ha túl sűrű, de azért jó, ha krémes). Megszórhatjuk növényi sajttal vagy tálalhatunk hozzá pirítóst, pirított magvakkal is megszórhatjuk.
Fald fel falafel-szendvics
2021. december 21. Mindennapi ételeink
Szerintem a falafelt mindenki ismeri és sokan szeretik is. Ez egy csicseriből készült fasírtgolyócska, melyet ehetünk rizs, krumpli mellé is, de akár tehetünk paradicsomos szószba amolyan húsgombócként, vagy készíthetünk belőle falafel szendvicset is. Én most aszalt paradicsommal, sült paprikával és humusszal turbóztam. Kislányunk szerint mennyei volt, bár ő csak a humuszt és a falafelt ette ki belőle :-D Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó, lecsöpögtetve 1/2 fej lilahagyma 3 gerezd fokhagyma 3 ek. zabpehely 3 ek. csicseriborsóliszt 2 ek. citomlé só, római kömény, kurkuma, koriander Elkészítés: A csicseriborsót, citromlevet és a meghámozott, pucolt hagymákat késes aprítóba tesszük , esetleg minimális vízzel hígítjuk és összeturmixoljuk. Keverjük hozzá a fűszereket, zabpelyhet, csicseriborsólisztet és keverjük össze. Formázzunk vizes kézzel gombócokat és helyezzük olajjal kikent tepsibe, és kb. 200 fokon 20 perc alatt sütőben süssük meg. Félidőben forgassuk.
Forró leves a hideg téli napokra
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Emlékeztek A főzés gyerekjáték gyemekszakácskönyvre? Ez az egyik nagy kedvencem belőle:Hozzávalók: 20 dkg lencse 2 nagyobb sárgarépa 1 közepes fehérrépa 1/4 zeller 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 2 babérlevél 3-4tk. só 3ek. napraforgó olaj 1 ek. pirospaprika -- 5 dkg füstölt gabonakolbász Így készítsd el: A lencsét 2-3 órára áztasd be, majd szűrd le. Egy lábasba tedd bele a lencsét, öntsd fel annyi vízzel, amennyi ellepi, sózd meg, ízesítsd babérlevéllel, és főzd, kb. 30 percig. Ez alatt egy másik lábasban készítsd el a leves másik felét: a zöldségeket. A hagymát vágd apróra és 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén párold meg. Közben hámozd meg a répákat, és a zellert, és vágd nagyon apró kockákra. A megpárolódott hagymára helyezd rá a zöldségeket, ízesítsd sóval, fokhagymával, színesítsd pirospaprikával. Amikor a zöldségek majdnem puhák, öntsd hozzá a levével együtt a megfőtt lencsét, morzsold bele a gabonakolbászt. Közben egy másik lábasban készíts 1 ek. olaj és 2 ek. liszt segítségével rántást, ezt szűrővel szűrd a levesben és forrald össze a levessel. Ha szükséges, sózd még meg. A legvégén add hozzá a felaprított petrezselymet. A gabonakolbász gabonákból készített vegetáriánus kolbász. Kiváló levesek ízesítésére, vagy rakott ételekbe is. Önmagában, kenyérre téve is finom. Bioboltokban kapható.
Vegán tejszínes vöröslencseragu füstölt tofuval és dióval – egyszerű recept
Bizonyos ételeknek néha egy-egy plusz hozzávaló adja a különlegességét, ami elsőre nem tűnik nagy dobásnak, de mikor megkóstolod mégis emlékezetes marad az ízélmény. Ebben a receptben a dió és a füstölt tofu, ami feldobja a ragut, a tejszíntől pedig krémesebb lesz az eredmény. Hozzávalók: 2 vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma (de abból mindig jöhet több!) 250 g vöröslencse 100 g dió (kicsit összetörve) 1 csomag füstölt tofu 1 kis dobozos növényi tejszín (mi kókusztejszínt használtunk) Fűszerek: 1 csipet őrölt gyömbér 1 csipet fahéj 1 csipet őrölt szerecsendió 1 csipet kurkuma 2 tk madras curry só Először a felkockázott hagymát megpirítottam kis olajon. Utána ment hozzá a vöröslencse (nem áztattam be előtte, viszonylag hamar megpuhul) és az összetört dió. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Fűszereztem (gyömbér, fahéj, szerecsendió, curry, kurkuma, só) és hozzáadtam a növényi tejszínt. A kockázott füstölt tofut a végefelé adtam hozzá, hogy ne főjön teljesen szét, ekkor ment bele a fokhagyma is. Önmagában is nagyon laktató, de rizzsel is finom! Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán tejszínes vöröslencseragu füstölt tofuval és dióval – egyszerű recept appeared first on VegaNinja.
Tárkonyos csicseriborsóleves
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Ez egy szenzációs recept, amire nagyon büszke vagyok. :) A pirított élesztőpehely és a zöldségek összeérő ízei a tárkonnyal valami mennyei, meglátod!
Előkészületek: gyürkőzz neki, a csicseriborsót 24 órán keresztül kell áztatni, majd kb. 3 órán keresztül főzni.
Ezalatt kb. 50-szer lemehetsz a közértbe egy csicseriborsó konzervért, de ahogy gondolod. ;)
Jó-jó, igazából én is szoktam áztatni és főzni, ahogy épp kedvem és időm van, illetve amikor nagyon előre tervezem a menüt.
És persze mindig van itthon egy konzerv csicseri is.
Hozzávalók 3-4 adaghoz
- 100 g száraz vagy 200 g konzerv csicseriborsó
- 2 sárgarépa
- 1 fehérrépa
- 1 karalábé
- 1/4 zeller
- 3-4 ek fagyasztott zöldborsó
- 1 nagy vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 100 ml növényi tejszín
- 2 kk tárkony
- 1 kk petrezselyem felaprítva
- 2 kk ételízesítő
- 2 kk só
- olívaolaj
- 2 ek élesztőpehely
- 1 ek almaecet
- A hagymát vágd apróra, és kis olajon párold meg. Amikor majdnem kész, tedd hozzá a fokhagymát egy percre, és hagyd őket együtt illatozni.
- Ezután jöhetnek bele a felaprított zöldségek és a fűszerek.
- Öntsd fel annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, és főzd 10 percet.
- Közben az élesztőpelyhet pirítsd meg kis olajon. Kevergesd folyamatosan, de ahogy elkezd sötétedni, azonnal zárd el.
- Keverd el a levesben az élesztőpelyhet és a tejszínt, és hagyd összerottyanni.
- Miután elzártad, kis ecettel ízesítsd.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Tárkonyos csicseriborsóleves first appeared on Kertkonyha.
Vegán bundás kenyér és extra kakaó
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Fejedelmi reggeli
Rendhagyó bejegyzés következik, mert ez a két receptet most Hémangi Dévi Dászi új szakácskönyvéből vettem át. A könyv címe: Vegetáriánus piknikkosár .
Akárcsak Hemangi többi szakácskönyvében, ebben is nagyon klassz dolgokat találtam. :) Sok egyéb ok mellett én azért is szeretem Hemangi receptjeit, mert teljesen megbízhatóak benne a mennyiségek. Ha azt írja, hogy két szelet kenyérhez 30 g csicseriborsóliszt kell, akkor tényleg pont annyi kell! :)
Szóval, Hemangi receptjei pontosak és finomak! A dolgoknak van íze, színe és “lelke”. A kakaó olyan sűrű és vastag, hogy a végét ki kell kanalazni a bögréből. Kár is lenne otthagyni.
A bundáskenyérnél pedig naná, hogy megszólítva éreztem magam mint hedonista, és a két kenyér közé belesütöttem egy vékonyka réteg füstölt tofut. :)
Próbáljátok ki ti is ezt a kombót valamelyik reggelire, nem bánjátok meg!
Hozzávalók a kakaóhoz
- 250 ml növényi tej
- 1 púpozott kk kakaópor
- 1 púpozott kk keményítő
- 2 csapott kk cukor
- Egy kis adag hideg tejben keverd el a többi anyagot, majd amikor már csomómentes, add hozzá a maradék tejet.
- Tedd egy lábosban tűzre. Időnként kevergesd, és forrald fel.
Hozzávalók a bundás kenyérhez
- 2 szelet kenyér
- kevés tofu vékonyra szeletelve
- 30 g csicseriborsóliszt
- 2 nagy csipet kurkuma
- késhegynyi pirospaprika
- csipet fokhagyma granulátum
- csipet só, bors
- csipet sütőpor
- olaj a sütéshez
- A csicseriborsólisztet vegyítsd össze az ízesítőkkel és a sütőporral, majd 3-4 evőkanál vízzel keverd palacsintatészta sűrűségűre.
- Forgasd ebbe a masszába a kenyereket, és süsd ki őket forró olajban mindkét oldalukon.
Extra tipp: kend meg valamivel a kenyeret, attól összetapadnak a rétegek, könnyebb lesz a “bundázás” és a sütés közben is szépen egyben marad majd a töltött szendvicsed.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán bundás kenyér és extra kakaó first appeared on Kertkonyha.
Vegán paraszttál
Parasztreggeli..
Ha nem is reggelire, de ebédre, vacsorára néha megkívánom.
Vagy ki tudja? Talán egy ünnepi reggelire is a hétvégén.. ;)
Milyen szerencse, hogy már szinte mindenből lehet kapni növényi változatot! Ha esetleg mégsem találsz növényi kolbászt, használd nyugodtan csupán ugyanazokat az ízesítőket, amitől egyébként minden kolbásznak is íze van. Hogy mi az?
Na, tuti ott van a te konyhádban is: jó nagy adag fokhagyma, pirospaprika és őrölt kömény.
Lehelletnyi füstaromával megtoldva tökéletes lesz az eredmény. :)
Én a tojást egész egyszerűen elhagytam belőle, kellemesen szaftos lett így is a zöldségektől! :)
Hozzávalók 3-4 adaghoz
- 1 kg krumpli
- 4 db paprika
- 1 paradicsom
- 2-3 evőkanálnyi gabonakolbász vagy gabonaszalámi
- olaj a sütéshez
- A krumplit hámozzuk meg, és vágjuk nyolcadokra. Fottó olajban süssük át a darabokat.
- Amikor készen vagyunk a krumpli sütésével, csak egy kis olajat hagyjunk a serpenyőben. Szórjuk vissza a krumplit, keverjük hozzá a csíkokra vágott paprikát, a cikkekre vágott paradicsomot és az elmorzsolt gabonakolbászt.
- Kis vizet aláöntve, fedő alatt főzzük 10 percet.
Extra tipp: házi kovászos uborkával tálaljuk.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán paraszttál first appeared on Kertkonyha.
Spenótos vöröslencse curry – egyszerű vegán recept
Egy színes-ízes, viszonylag gyorsan elkészíthető és egészséges vöröslencse curry receptet osztunk most meg, ami vitamindús, gluténmentes és mindezek mellett nagyon finom is. :) Ez a verzió padlizsánnal készült, ami nyugodtan elhagyható, de ad az ételnek egy kis pluszt. Hozzávalók: 1 padlizsán (a negyedére lesz szükség kb.) 200g vöröslencse 1 kisdobozos kókusztejszín ~200ml kb. 6 kocka fagyasztott spenótlevél 1 evőkanál zöld curry paszta (aldiban kapható) gyömbér só, fokhagyma A padlizsánt felkockázva alaposan megsóztam, aztán egy szűrőben hagytam kicsöpögni kb. fél órát, ettől elveszíti a keserű íztét. Utána leöblítettem a padlizsán negyedét (a többiből padlizsánkrém készült, de ha nagyobb adagot szeretnél az egészet is felhasználhatod hozzá) és egy fél fej felkockázott hagymával megpároltam úgy, hogy egy pici vizet adtam hozzá. A hagymát kicsit megsóztam (a padlizsán már alapból sós maradt valamennyire) és kis-közepes lángon fedő alatt párolódni hagytam. Adtam hozzá reszelt gyömbért és egészen addig pároltam, amíg átlátszó színű/állagú nem lett a padlizsán.A vizet mindig pótoltam közben alatta, nehogy leégjen. Hozzáadtam a kókusztejszín felét, a megmosott vöröslencsét és annyi vizet, hogy éppen ellepje, majd így tovább főztem. Kicsit később, mikor kb félig főtt állapotban volt a lencse, hozzaádtam egy kinyomott fokhagymát, a maradék kókusztejszínt és fagyasztott spenótleveleket (friss is lehet!). Fontos, hogy ne spenótpüré legyen, hanem levelek. A legvégén kb. 1 púpos evőkanálnyi zöld curry pasztát tettem hozzá. Barna csiperkés jázminrizzsel tálaltam. (Recept, kép: Vitéz Petra ; Szerk.: Gecse Réka) Tedd a kedveceim közé 0 The post Spenótos vöröslencse curry – egyszerű vegán recept appeared first on VegaNinja.
Székely lencse
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Az eredeti! A hagyományos! A székely lencse Erdélyből! NEM.
Először is, szögezzük le, ilyen recept nem létezik, vagy legalábbis én nem tudok róla.
Bocsánat! ;) A receptet én találtam ki a Székelykáposzta mintájára.
Amiből persze pont a káposztát tartottam meg, de valahogy ez cseppet sem zavar. Nagyon klassz kis egytálétel lett belőle, amiben megvan minden, ami kell, és nincsen semmi, ami meg nem! Próbáld ki! :)
Egyébként drága Szépanyám valóban Erdélyből származott, nem is akármilyen vérből. Szerintem büszke lenne rám. :)
Bónusz kérdés: ki tudja, kinek a kije a szépanya?
Hozzávalók 3-4 személyre
- 150 g szürke lencse
- 400 g savanyú káposzta
- 1 nagy vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 kk pirospaprika
- 1 mk kömény
- 2 babérlevél
- 2 kk só
- étolaj
- kis füst aroma
- A lencsét előző nap áztasd be. Mostanában annyira friss lencséket kapni, lehet, hogy elég neki pár óra is. Én a lencsével már előző nap elkezdek dolgozni, biztos, ami biztos. Legfeljebb 5 perc alatt megfő. Na, bumm.
- Kevés olajon pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát, majd amikor majdnem kész, tedd rá a fokhagymát is. Amint illata van, húzd le a tűzről, és szórd bele a fűszereket. Ha van füst aromád a bio boltból, az szuper. Esetleg használhatsz füstölt paprikát vagy füstölt sót helyette, vagy el is hagyhatod.
- Erre az alapra egyszerűen tedd rá a beáztatott lencsét és a savanyú káposztát. Jól keverd össze. A káposztát előtte kóstold meg, hátha túl savanyú és át kell mosni kicsit.
- Öntsd fel annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje, majd tedd vissza főni. Először só nélkül főzd, majd egy 10-15 perc elteltével adj hozzá azt is. Akkor van kész, amikor a lencse megpuhul.
Vegán tejföllel és friss kenyérrel tálald. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Székely lencse first appeared on Kertkonyha.
Töltött tök (vegán, gluténmentes)
Számtalan módon lehet a csinos, kisméretű tököket megtölteni. Szerintem a legjobb kiinduló pont a "mi van a kamrában/konyhában", vagy éppen mit kíván a család. Nálunk babos-szójás étel volt a kívánság, amihez kapóra jött ez a néhány kerekded tököcske, még szintén Magyarországról jutottunk hozzájuk. Laktató és ízletes egytál étel. Tök helyett cukkinivel is elkészíthető.
A recept
Hozzávalók:
- 2-3 kisebb méretű nyári tök
- 1 hagyma
- 1 bögre szójagranulátum
- 1,5 bögre bab
- 2 nagyobb paradicsom vagy 2 kanál paradicsomszósz
- fűszerpaprika
- ételízesítő
- fokhagyma
- sajt (opcionális)
Elkészítés:
Először is a szójagranulátumot forró sós (vagy akár fűszeres) vízben legalább egy fél órát áztatjuk, de akár egy éjszakát is. Ha erre nincs idő, akkor kicsit főzni érdemes. Amikor már puha és a hagymás alap kész a szószhoz, akkor leszűrjük.
A tököket megmossuk, majd félbe vágjuk őket. Ha kis tököcskék, akkor nagy valószínüséggel zsenge tökök. Belsejükből kikanalazzuk a magvas részét, amit a későbbiekben a töltelékhez fel is használhatunk. A tök belsejét besózzuk és állni hagyjuk, míg a töltelék elkészül.
A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen üvegesre pároljuk. A hagymára rárakjuk az előzőleg puhára főzőtt babot (vagy babkonzervet is haszálhatunk), a szóját, a tök zsenge belsejét, majd megszórjuk ételízesítővel, paprikával, jól átkeverjük. Szükség esetén egy kis vizet öntehetünk alá.
Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, vagy kb. 2 ek paradicsomszószt, a szintén apróra vágott fokhagymát és addig főzzük, míg rottyan egyet. Sűrűbb szószt kellene kapjunk. Ha túl híg, keverhetünk hozzá még főtt babot vagy kukoricát, esetleg előre megfőzőtt valamilyen gabona-félét (köles, rizs, quinoa).
A besózott tök ez idő alatt némi levet engedett, azt felitatjuk papírral vagy leöntjük róla. Az elkészült sűrű szósszal megtöltjük a tököket, tepsibe tesszük és 180 fokon kb 30 percig sütjük. A sajtot az utolsó pár percben szórjuk rá.
Melegen tálaljuk. Főtt krumplit adhatunk hozzá, de magában is fogyaszthatjuk.
Lecsó télire (vegán, olajmentes)
Gyerekkoromban nem voltam egy nagy lecsó kedvelő, de egyszer csak átkattant valami és elkezdtem enni, nagyon megszerettem. Amikor még Magyarországon éltünk, volt fagyasztó ládánk és minden nyáron befőztem lecsót télire. Néhány év kimaradt ebből, mivel fagyasztó ládánk nincs, viszont most már ha autóval megyünk Magyarországra Angliából, akkor mindig hozok ki magyar paprikát, paradicsomot, hagymát, fokhagymát arra a célra, hogy befőzzek finom magyar zöldségekből lecsót magunknak. Amikor Magyarországon járunk, bizonyos rokonaik, barátaink adnak az útra nekünk ilyen-olyan kerti kincseket. Így a lecsó az ízek mellett emlékeket is őriz. Azoknak az emlékét, akik örömmel és szeretettel hívtak magukhoz, majd ajándékoztak meg számunkra kincset érő paradicsom, paprika, hagyma, fokhagyma terméseikkel. Köszönjük nekik ezúton is. Volt aki már előre befőzött lecsót adott, ezt is köszönjük. (Személyiségi okokból nem nevezem meg őket.)
Az emberek java olajjal vagy netalán zsírral készíti a lecsó befőzést. Mivel - ahogy blogom többi receptjéből kiderül - olajat csak akkor használok, ha muszáj, ha nélkülözhetetlen, kezdettől fogva, hogy üvegben teszem el a lecsót, nem használok a tartósításhoz olajat. A hagymát vizen párolom meg és a kifertőtlenített, felforralt üvegek már eleve segítenek a tartósításban, nem szükséges hozzá olaj. Különösen nem hevített olaj, ami ugye szív és érrendszerre nézve sem előnyös. Akár olajjal, akár olaj nélkül készíted, hasznos a nyár finom ízeit elmenteni télire.
A recept:
Hozzávalók:
- 4-5 kg paprika (vegyesen piros és sárga)
- 2-3 kg jó érett, paradicsom
- 4-5 hagyma
- 1 fej fokhagyma
- só/ételízesítő
- víz
Befőzéshez:
- üvegek
- befőzési fólia
- forró víz
Elkészítés:
A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen üvegesre pároljuk. Először a paprikákat majd a paradicsomokat feldaraboljuk. A megpárolódott hagymára először a paprikákat tesszük, majd ha kicsit megfonnyadtak, a paradicsomokat. Megsózzuk, vagy ételízesítőt adunk hozzá. A főzés vége felé felaprított fokhagymát.
Lecsó üvegben való tartósítására inkább a nagyobb üvegek ajánlottak, amik legalább 1 literesek. Főként ha nagyobb a család, egy alkalommal talán nem csak egy üveget bontunk fel és készítjük el ebédre vagy vacsorára.
Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda- illetve, karcmentesek. Mossuk el őket. Ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. negyedéig vagy félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni, de legalább gyöngyöződni kezd. Ezt követően kivehetjük őket a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lecsó. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a a lecsót.
A tepsiben pihenő forró üvegekhez közel tegyük a szintén forró lecsót. Konyhai sütőkesztyűt vagy konyharuhát használva nem égetjük meg a kezünket. Üvegről üvegre először kiöntjük a forró vizet az üvegből, majd megtöltjük lecsóval (merőkanál vagy kisebb kancsót használva például), befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal alaposan lezárjuk és egy előre elkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.
A meleg helyet jelen esetben nyári takarók jelentették egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lecsó a tűzhelyen rotyog (vagy kinn a szabadban bográcsban). Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket takaróval vagy törölközővel, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24-36 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Szuper dolog télen a nyár ízét csempészni az ebédlőasztalra. Amikor a befőzés után hetekkel, hónapokkal elővesszük, érdemes újra kicsit felfőzni, adhatunk hozzá ízlésünknek megfelelően gabonakolbászt, babot (nekünk ez a kedvenc évek óta), húsmentes virslit, tofurántottát amivel "tojásos" lecsó ízét érhetjük el, stb.
Citromos-fokhagymás ital
Nyaranként több ember végez léböjt kúrát vagy tart gyümölcs napot, gyümölcs napokat, akár egészségügyi célból, hogy helyre állítsa, vagy javítsa egészségi állapotát, vagy szimplán nem kívánja úgy az ételeket a hőség miatt, mint hidegebb időkben, esetleg néhány kilótól meg kíván szabadulni. A böjt, léböjt az egyik legjobb útja annak, hogy ("reset the system") újraindítsuk szervezetünk működését - átvitt értelemben. Egy rövid vízböjt segíthet visszatérni az egészségesebb ételválasztékhoz, teljes értékű növényi táplálkozáshoz. Javítja az emésztés, akár depresszióból kivezető útat is segít megtalálni. Akár rövid távon fájdalomcsillapítást is végez (migrénesek, fejfájós tipusú emberek számoltak már be ilyenről).
Mikor ajánlott rövid távú böjtöt, léböjtöt tartani? Például, ha állandóan éhes vagy, ha folyamatosan kevés az energiád, pedig a táplálkozásodat helyesen végzed (teljes értekű növényi táplálkozás). Amikor húzamosabb ideig túl sok előre elkészített ételt fogyaszotottál.
Egy ilyen böjtös időszakra való ráhangolódást támogathatja, léböjt során pedig a kívánt eredményt segíthet elérni a következő citromos-fokhagymás turmix. A citrom segítségével a fokhagyma kellemetlen szagát nem fogjuk érezni. Éhgyomorra ajánlott fogyasztani. Léböjt táborban mi is ittuk a vesetisztító napokon.
A recept
Hozzávalók:
- 1/2 fej (bió) fokhagyma
- 2 db egész (bió) citrom
- szűrt langyos víz
- turmixgép
- cayenne por (opcionális)
Elkészítés:
A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, felaprítjuk, a turmixgép poharába tesszük. A citromot megpucoljuk (bió citrom héját lereszelhetjük, megszárítva süteményekhez felhasználhatjuk). A turmixgép poharába aprítjuk a citromot majd némi tisztított vízzel (ellepje) összeturmixoljuk. Szitán (fémmentes) átszűrjük. Poharakba töltjük és csipetnyi cayenne porral (csípős chilipaprika por) meghintjük. Kortyolgatva fogyasztjuk.
Mediterrán karfiol
Régen volt, tán igaz sem volt, hogy én komolyan utáltam a karfiolt. Elég volt főzés szagát megéreznem, már menekültem ki a konyhából. :)))
Aztán kiderült, hogy csak meg kellett találnom azt az elkészítési módot, ami nekem bejön.
Ez azóta sok zöldségnél beigazolódott, így bátran adom neked a következő jó tanácsot: ha esetleg nem szeretsz egy zöldséget, ne add fel. :) Mielőtt lemondanál róla teljesen, próbáld ki sülve, főve, grillezve, zöldségkrémnek, levesnek, krémlevesnek, savanyúságnak vagy egyszerűen nyersen! Sose tudod, melyik fog mégis ízleni. :)
És most jöjjön a mediterrán sült karfiol receptje, ami az ügyeletes kedvenc karfiolom! :)
Hozzávalók egy kisebb sütőtálhoz:
- 400 g tisztított karfiol
- 5 ek olívaolaj
- 2 ek citromlé
- 1 kk friss rozmaring (vagy 1/2 kk szárított)
- 1 kk nagyszemű só
- 1 g fokhagyma
- A karfiolt szedd közepes rózsákra, a fokhagymát vágd fel vékony karikára. Egy tálban jól forgasd össze az egészet. Minél kisebb darabokra szeded, annál jobban sül, és minél nagyobb darabokban hagyod, annál inkább párolódik. Ezzel tudsz játszani, figyeld meg, mennyire más és más lehet a végeredmény ettől. :)
- Ezután tedd be a sütőbe 200 fokra, és addig süsd, amíg szép aranybarna lesz. Ez kb. 20 perc, de én kicsit többet hagytam benn, hogy a széle is itt-ott megpiruljon. Rád bízom, süsd, amíg elégedett nem leszel vele.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 25 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Mediterrán karfiol first appeared on Kertkonyha.
Serpenyős cukkini növényi joghurttal
Nyári ebédek vol.2.
Méghogy ízetlen a cukkini! :)) Meg fogsz lepődni.
Na, jó, magában az.. A cukkini az uborka és a spárgatök rokona. Azokat vajon üresen esszük? Nagyon nem! Hát, a cukkinitől miért sajnálod az ízeket? :)
Adj neki nyugodtan bármit, ne csak mediterrán zöldeket, akár nehezebb, testes fűszereket is, bőven elbírja!
Ez utóbbiról szól ez a mai recept. :) Szégyenletesen egyszerű lesz, olyan, aminek farkaséhesen álltam neki tegnap, olyan, amit az összeesés szélén csinálok, és lehetőleg mínusz 5 percem volt mindenre. Hogy mi lett ebből? Hát, hogy holnap is megcsinálom!
Azt is nagyon fogod szeretni szerintem, hogy egyetlen adagot is könnyű elkészíteni belőle!
Hozzávalók egy adaghoz:
- 1 cukkini
- 1 ek gyros fűszerkeverék
- 1 körömnyi fokhagyma lereszelve
- olívaolaj
- Vágd a cukkínit 1-2 mm vékony karikákra.
- Közben egy serpenyőben melegíts kevés olívaolajat, és amikor elég forró, tedd rá a cukkinit. Nem baj, ha egymásra csúsznak vagy több emelet lesz belőle. Szórd rá a fűszereket és a reszelt fokhagymát. Hagyd pirulni, barnulni, mert attól lesz gusztusos és finom is!
- Nem kell neki sok igazából, 5 percet hagyd sülni-párolódni, kicsit forgasd is össze, hogy a fűszerek egyenletesen jussanak mindenhova. Ne felejtsd el hozzá a növényi joghurtot a tálalásnál!
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Serpenyős cukkini növényi joghurttal first appeared on Kertkonyha.
Nyári tofurántotta koviubival
Rémegyszerű nyári ebéd vagy nyári vacsora
Tápláló és laktató, könnyű étel, ami hipergyorsan elkészül! Azt hiszem, megtaláltam magamnak a nyár legjobb receptjét! :) Az én személyes favoritom hozzá a házi koviubim és házi magos kenyerem.
Tejszínes gombás, fehérboros spagetti
Ha szeretnéd, akár házi vegán főzőtejszínnel
Nem nehéz betenni a spejzba egy doboz növényi tejszínt, ezt aláírom. Viszont előfordulhat, hogy már felhasználtad a tartalékot, amikor egy ilyen tésztára vágysz, nem? Ha még vannak kétségeid afelől, hogy nekikezd-e a házi verziónak, megsúgom, hogy a magtejszín finomabb szokott lenni, mint a dobozos változatok. Tisztább is, adalék- és tartósítószerek sincsenek benne. Próbáld ki mindenképpen!
>>> Ha magad készíted a tejszínt, akkor először ennek kezdj neki. Enyhén szólva nem bonyolult, hiszen a napraforgómagot egyszerűen be kell áztatni és aztán krémesre turmixolni. Használj forró vizet, és fél órát hagyd benne a magokat. Ennyi idő alatt fel fog puhulni annyira, hogy teljesen krémesre tudd turmixolni. Használj új vizet, kb. annyit, amennyi ellepi, és egy botmixer 2 perc alatt elvégzi neked, amit kell. Savanyítsd citromlével és ne maradjon ki egy csipet édes íz sem. Arra figyelj, hogy a vizet óvatosan adagold hozzá, mert kivenni már nem tudod. Persze nem nagy gond ha kicsit híg, mert egyszerűen lefőzöd majd a levét.
Viszont ha tényleg túl sok a víz, akkor sajnos előfordulhat, hogy nem lesz krémes a tejszíned, csak pörögnek majd a vízben a magok.
És akkor most jöjjön a tészta receptje, amihez a bio gombát a Chefgomba biztosította.
Hozzávalók 2-3 adag szószhoz:
- 300 g gomba
- 100 ml növényi tejszín VAGY: 50 g napraforgómag +1 kk citromlé +1 csipet cukor
- 100 ml száraz fehérbor
- 1 ek friss rozmaring (vagy a fele szárítva)
- 1 gerezd fokhagym
- 1 mk só
- bors
- 5 ek olívaolaj
- A gombát olajon pirítsd sóval és borssal, majd 10 percig kevergesd, amíg a leve elfő.
- Ezután locsold meg fehérborral. Ízesítsd a lereszelt fokhagymával, és keverd hozzá a tejszínt is.
- Hagyd rotyogni, amíg besűrűsödik.
- Ennyi! Közben azért főzz tésztát is magadnak. ;)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 25 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
The post Tejszínes gombás, fehérboros spagetti first appeared on Kertkonyha.
Tavaszváró saláta
Végre március van! Ez pedig azt jelenti hogy nem csak a madarak hangos csicsergését élvezhetjük, de a természet is zöldbe öltözik. Varázsoljunk tányérunkra is némi tavaszt ezzel a salátával. Testünk is várja már a melegebb időt, a több napsütést és a legtöbb embernél az egészségesebb ételeket, hiszen télen az étkezésünk is más. Ezt a salátát amolyan vacsoraként készítettem el, leginkább hűtőben pihenő maradékokból. Frissítően, üdítően hatott.
A recept
Hozzávalók:
- 3-4 maroknyi saláta levél vegyesen (római saláta - zöld és lila levelű, spenót, rukkola)
- 1/2 uborka
- 1/3 póréhagyma
- 2 paprika
- 1-2 szelet piritós kenyér felkockázva
- növényi sajt (görög) vagy tofu
Elkészítés:
A salátaleveleket alaposan megmossuk, felaprítjuk (tépkedhetjük kézzel vagy felvághatjuk vágódeszkán késsel). Az uborkát megmossuk, felkockázzuk. A póréhagymát megmossuk, vékony karikákra vágjuk, paprikákat megmosás után szintén felaprítjuk. Egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a pirított kenyérkockákat és végén némi növényi sajtot vagy tofut aprítunk, szintén hozzákeverjük.
Nem-tojásos tészta
Hamarosan beköszönt az új saláta szezonja. Ki ne lenne aki nem gondolna a tojásos nokedlira a friss saláta láttán? Vegánként sem kell az embernek ezt nélkülöznie, ugyanis tojás nélkül de tofuval közel ugyanaz az ízvilág összehozható. Persze a legjobb, ha van hozzá tojásízű fekete só, ami segít, hogy ízében is visszaköszönjön sokunk kedvence. Nekem legalább is kedvencem volt gyerekkoromban. Nokedlit is készíthetünk tojás nélkül, mint ahogy régi receptemben már készítettem. (Ekkor még gyerekcipőben járt a blog, így a képek nem a legjobbak) Igaz legutóbb durumtésztát használtam, mivel idő híjával voltam s mellékesen nokedliszaggatóm sincs Angliában.
Spenót nélkül is lehet nokedlit készíteni roppant egyszerűen: 30 dkg liszt (akár vegyesen fehér és teljes kiőrlésű, a kukorica liszt szép sárga színt ad neki), 1 nagyobb csipet só és annyi víz, amennyivel nokedli állagú tésztát tudunk kikeverni. Kb. 1.5-2 liter forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, amikor feljönnek a nokedlik a víz tetejére, 2-3 percet főzzük majd leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük és az elkészítetett tofuval összekeverjük. Íme egy régebbi tojásmentes nokedli kép.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu
- kurkuma (turmeric)
- só
- fekete só
+ saláta (ecet helyett javaslom citrom használatát, sokkal egészségesebb!)
Elkészítés:
A tofut először késsel feldaraboljuk pl. kockákra, majd villával összetörjük. Könnyebb így villával összetörni, mint ha az egész tofunak esnénk villával. Beleszórunk egy-két csipet kurkumát, hogy színezzük, és sóval ízlés szerint ízesítjük. Tapadásmentes edényben kicsit megsütjük, majd hozzákeverjük a kifőtt nokedlibe vagy tésztába, és friss salátával tálaljuk. A tészta tetejét megszórhatjuk apróra vágott újhagymával vagy medvehagymával.
Vegán gyros grill nyárs laskagombából
Csoda három egyszerű lépésben
Van, hogy az embert elbizonytalanítja a komplikáltabb recept.. Hát, én itt pont fordítva jártam, mert abban kezdtem kételkedni, hogy vajon három egyszerű lépés tényleg elég lesz-e a csodához.
Na, hát, az a helyzet, hogy ELÉG! :)
De mitől is lesz jó ez a nyárs? Hát, természetesen a fűszerektől, aztán fontos a laskagombára jellemző ruganyos állag is, és végül az sem árt, ha nem félsz az egészet jól megsütni! :)
Jutalmad pedig az illatos, cuppanós, kívül ropogós, belül szaftos vegán gyros lesz. Csíkokra vágva töltheted pitába, adhatod körettel tányérra is.
Extra tipp: ki ne hagyd a tzatzikit vagy tahini szószt mellőle!
A recepthez a gombát a Chefgomba.hu biztosította.
Hozzávalók négy nyárshoz (3-4 személyre)
- 600 g laskagomba
- 1 fej lilahagyma
- 2 kk gyros fűszerkeverék
- 1 ek olívaolaj
- 3 fújás füstaroma
- 1 nagy gerezd fokhagyma reszelve
- A lilahagymát vágd negyedekbe, majd szedd levelekre. A laskát is finoman szedd szét, ha maradna pár méretes ernyő, azt inkább vágd ketté. Figyelem, a laskát nem szabad áztatni, mert felszívja a vizet!
- Egy tálban hintsd meg a fűszerekkel, locsolj rá olívaolajat, majd forgasd össze lazán. Ennek muszáj így állnia pár órát, még jobb, ha egy egész éjszakán át tudnak dolgozni a fűszerek a hűtőben.
- Másnap lazán fűzd nyársra a gombát és a hagymát. Egyáltalán nem baj, ha nem érnek össze teljesen, annál jobban sül majd. Tedd fel a nyársakat egymás mellé egy sütőtál szélére. Ne nagyon érjenek a tál aljához sem, úgy tud legjobban grilleződni minden. Süsd a nyársakat 230 fokon légkeveréssel 25 percet, majd további 20 percet, de azt már csak 200 fokos sütőben. Ha kész, kicsit hagyd hűlni, majd a szeletelés előtt húzd össze a nyársakat középre. Ha nem is a legelegánsabb megoldás, de ollóval tudod majd a legszebben levagdosni a grilledet a nyársról. ;)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 45 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Recept inspiráció
The post Vegán gyros grill nyárs laskagombából first appeared on Kertkonyha.
Paradicsomos, tárkonyos lencseleves nem csak újévre
Újév első napján mindig valamilyen lencse kerül az asztalra... már csak azért is, hogy nehogy ellene menjek a népszokásoknak. ? Ma erre a gazdag levesre esett a választásom, nem volt rossz döntés. Hozzávalók: - 1 löttyintésnyi olívaolaj - 20-25 dkg barna lencse - 2 közepes vöröshagyma - 2 szép szál sárgarépa - jó ujjnyi szelet zeller - 1 közepes burgonya - 2-3 duci fokhagyma - 3-4 dl paradicsomlé (házi vagy dobozos) - só, bors, babérlevél - csipetnyi majoranna, rozaring, lestyán - füstölt pirospaprika (ízlés szerint) - 1/3 kávéskanál tárkony - végén kevéske citrom leve vagy apróra vágott savanyú káposzta Elkészítése: - Az olívaolajhoz öntsünk egy pici vizet, majd az apróra vágott hagymát kezdjük el dinsztelni benne. A sárgarépát vágjuk karikára, a zellert és a répát kockára. Mindezeket adjuk a hagymához, és picit magasabb hőfokon kevergessük, süssük-pirítsuk. Reszeljük bele a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a barna lencsét. Ezt főzés előtt 1 órával beáztattam. - Még mindig kevergessük egy kicsit, adjuk hozzá a csipetnyi fűszereket és a babérlevelet. - Öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk, "tárkonyozzuk", kerülhet bele egy kis szórásnyi füstölt pirospaprika is. - Főzzük fel, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet. - Kb. 40 perc alatt elkészül. Jól megy hozzá a savanyú káposzta.
Vöröslencse ropogós édes majonézes mustáros mártogatóssal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. december 15. Zizi kalandjai
Készítettem már vöröslencse fasírtot, de most egy teljesen másik változatot hoztam nektek. Ebbe került zöldség is (brokkoli, sárgarépa, vöröshagyma, fokhagyma) és fűszerek. Nem serpenyőben sütöttem, hanem a sütőben és így is ropogósak lettek, mert bekentem őket olívaolajjal. Az ünnepi készülődés hetei során könnyű vacsora egy tál zöldsaláta mellé… a ropogós, zöldséges... Source
Csicseri egytál
2020. december 8. Mindennapi ételeink
A gyerekek nagyon szeretik a csicseriborsót, néha makaróni szószba kerül turmixolva, néha hummuszként esszük, van, amikor pörköltnek készítem el. Ezt pedig rizzsel fogyasztották (mi pedig pitával). Amolyan csicseriborsó-mindent bele . Hozzávalók:3 ek, olaj 1 konzerv csicseri1 fej lilahagyma3-4 gerezd fokhagyma1 üveg hámozott paradicsom kömény , koriander , só Elkészítés: A hagymát és fokhagymát apróra vágjuk, és az olajon, ill ugyanannyi víz keverékén megpároljuk . Hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, fűszereket és a levétől leszűrt csicserit, alaposan összekeverjük és összefőzzük (kb 20 perc alatt).
Brokkolis karfiolleves (vegán)
Ősz végén, tél elején a brokkoli és a karfiol bevirágozhatja főztünket. Ez elég furcsán hangzik, de ha azt mondom, a brokkoli és a karfiol virágát fogyasztjuk leginkább, akkor már érthetőbb. Brokkolit különben már az ókori Róma konyháiban is főztek-fogyasztottak, derül ki Apicus szakácskönyvéből. Apicus az ie. 25-ben gazdag arisztokrata családban született í nyencségéről és tékozlásáról híres ember bejáratos volt a császári udvarba. Szakácskönyve, a De re conquinaria (A konyhaművészetről), Cato De agri cultura (A mezőgazdaságról) című könyveiben leírja az ókori rómaiak élet- és étkezési szokásait, s körülbelül ötszáz étel receptjét tartalmazza, többek közt a brokkoliról is említést tesz.
A brokkolihoz képest a karfiol a Közel-Keletről származik. Ugyan ezt is ismerték és szerették már a görögök és a rómaiak is, viszont hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően, akik keletről hozták - mint újdonságot.
Akármilyen utat is tettek meg, ma már a legtöbb nemzet konyhájában szerepel. Érdekes tény, hogy a brokkoli és karfiol virágait fogyasztjuk leginkább és mégis a kertekben igen jól bírják a hideget, szinte hűvösben nőnek a legjobban. Ezért is előnyös ilyenkor, ősszel brokkoliből és karfiolból ételt készíteni. Nem hiába ilyenkor jobban előfordulnak piacokon, boltokban, zöldségeseknél.
Készítsünk egy meleg levest ezekből a virágokból a hideg napokra! Melegedjünk fel a finom enyhén citromos, enyhén csipős ízzel citromot és chilit rakva a tányérunkba! (A chili paprikából érdemes konyha-ollóval belevagdosni a levesbe, kezdésként csak egy keveset.
A recept
Hozzávalók:
- 25 dkg brokkoli
- 25 dkg karfiol
- 25 dkg zöldborsó
- 3-4 szem krumpli
- 1 hagyma
- 3 dl növényi tej vagy tejszín
- 6-8 gerezd fokhagyma
- 1-2 ek ételízesítő
- tárkony
- petrezselyem
- 1 citrom (opcionális)
- chili paprika (opcionális)
Elkészítés:
A hagymát miután megpucoltuk jó apróra vágjuk vagy aprító gépben összeaprítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, törzsének lágyabb részét felkarikázzuk majd az egészet megmossuk. A krumplikat meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát kevés vizen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az elkészített brokkolit, karfiolt, krumplit majd a zöldborsót. Meghintjük házi ételízesítővel, adunk hozzá egy kevés őrölt tárkonyt és felöntjük annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Nagy lángon addig főzzük míg a zöldségek roppanósra nem főnek. Hozzáadjuk a megpucolt, esetleg feldarabolt (vagy ha egész gerezdeket szeretjük, úgy hagyjuk) fokhagymát és a növényi tejet. Addig főzzük míg ismét rottyan egyet, közben adunk hozzá apróra vágott petrezselyem zöldet.
Tálalásnál citromszeleteket és chilipaprikát is kínálhatunk hozzá.
Vegán sütőtök krémleves
Olajmentesen, egyetlen lépésben készül Vegyük azt az alapesetet, hogy senki a világon nem süt sütőtököt csak azért, hogy csupán leves legyen belőle. De tényleg, nem így van? :) Én legalábbis tuti nem állok neki bárddal kettévágni (a nyers tökkel együtt) az egész konyhapultomat egyetlen leves kedvéért. HAHAHA Szóval, nézzük azt az alapesetet, hogy van otthon egy kis kész, megsült, darabos sütőtök, mert nem bírta megenni senki az utolsó darabot belőle. ;) Innen kezdődik ennek a levesnek a sztorija. Hozzávalók négy személyre - 400 g megsült sütőtök - 300 ml rizstej - 1 mk szárított zöldségkeverék - 1 mk só - 1 kisujjkörömnyi őrölt szegfűszeg - 1/2 kisujjkörömnyi őrölt fahéj - 1/2 kisujjkörömnyi őrölt gyömbér - lehelletnyi fokhagyma granulátum (nyugi, jó lesz!) - És most jöjjön a nekigyűrkőzős elkészítés egyetlen lépése. Egyszerűen össze kell mindent turmixolni!!! - Na, jó, azért forrald is fel egy további pohár vízzel, de tényleg ennyi az egész! Tádáááám! :)) Jó étvágyat! Elkészítési idő (sült tökből): 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat ! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood)
“Mi van itthon” zöldségragu
2020. szeptember 29. Kertkonyha
Melegítő ragu-finomság a maradék zöldségeidből
Sokszor hallom tőletek, hogy időnként nem könnyű a változatos vegán főzés, mert “túl nagyok” a zöldségek, és emiatt 1-2 fős adagoknál valóban rendszeresen megmarad belőlük valamennyi. Itt egy fél karfiol, ott a brokkoli pár rózsája, a cukkini vége, és akkor a fehérrépákról, zellerekről nem is beszéltünk.
Egy ideig ezek aztán ott fonnyadnak a hűtőben, de mivel új ételt kitalálni mindegyikre nem könnyű, így előfordul, hogy végül a szemétben végzik. Sokan ezért sem kezdenek bele a zöldségekbe, mert sajnálják kidobni a maradékot.
Való igaz, 1-2 főre főzni tényleg nem ugyanaz, mint 4-5-re.
Na, erre mutatok most egy trükköt. Ha megmaradt valamilyen zöldséged, főzz belőle paradicsomos ragut!
Ráncos krumpli a kosár alján?
Sárguló fél karfiol a hűtőpolc hátuljában?
Fonnyadozó spenót?
Nyugodtan tegyél bele ebbe minden maradék zöldséget!
Plusz a jó spejzban mindig van egy csicseriborsó- vagy babkonzerv, paradicsompüréről nem is beszélve. Láss neki, hagy’ szóljon! :)
Leírom az én legutóbbi receptem, de változtass rajta szabadon, variáld kedved szerint, ez a te saját, külön bejáratú ragud lesz. :)
Hozzávalók:
- 1 kg zöldség vegyesen (krumpli, cukkini, karfiol, brokkoli)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 1 nagy paradicsom darabos konzerv
- 1 csicseriborsó konzerv
- kakukkfű, oregánó, bazsalikom 1-1 mk
- 1 kk bio ételízesítő (szárított zöldség)
- 1 kk só
- 1 babérlevél
- 1/2 kk őrölt rozmaring
- olíva olaj
- 1 ek teljes kiőrlésű liszt a sűrítéshez
- Először kevés olajon párold meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát.
- Ezután öntsd bele a paradicsomkonzervet, az összes fűszert és a felkockázott keményebb zöldségeket (pl. répák, zeller, krumpli).
- Öntsd hozzá a leöblített csicseriborsót (vagy babot).
- Pár perc elteltével add hozzá a könnyebben puhuló zöldségeket is. (pl. karfiol, brokkoli), és főzz mindent puhára.
- Amikor majdnem kész, akkor besűrítheted egy kis teljes kiőrlésű liszttel. Ez a lépés persze kihagyható, de én nagyon szeretem, ha krémes a szaftja. Ehhez a lisztet először keverd ki hideg vízzel, vagy ha elég gyorsan tudsz keverni, egyszerűen meg is hintheted vele a ragudat direktben. Az utolsó lépésben add hozzá a spenót leveleket, majd zárd el alatta a tüzet. Pár perc, és összesnek majd a levelek.
Közben készíts hozzá rizst, meglátod szuperul fognak illeni egymáshoz!
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I
Gombás-pesztós csigák
2020. szeptember 18. Kertkonyha
Ó, az a zseniális pesztó! Megfigyelted már, hogy bármire ráteszed, jó lesz tőle? Gondolj csak bele, mit varázsol egy egyszerű, ízetlen kifőtt tésztából. Ebben a receptben meg ráadásul egy isteni, illatos pirított gomba mellé kerül!
És egy kis vicces: amikor a kislányom meghallotta, mit csináltam, ijedten kiáltott fel: Én nem akarok olyan aranyos, mászós kiscsigát enni! – Isten ments! :) Péksütemény ez, ha nem is a megszokott pogácsa, és nem is a kakaós csiga!
Hozzávalók 6-8 csigához (kis sütőtál)
- 100 g gomba
- 1/2 vöröshagyma
- 2 ek olívaolaj
- 1/2 mk kakukkfű
- 1/2 mk oregánó
- 1 mk só
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 hatalmas ek zöld pesztó
- 125 g teljes kiőrlésű liszt
- 1 kk szárított élesztő
- 1 ek étolaj
A tészta
A tésztagyúrás helyett nyugodtan vehetsz egy csomag élesztős pizzatésztát (de ne leveleset). Ugyanakkor annyira egyszerű megcsinálni a saját verziódat, és ha szeretnél egy kis sikerélményt, én azt mondom, állj neki annak a gyúrásnak. Kb. hamarabb megvan, mint elmenni a hűtős pult felé a boltban.. :)
- Egy evőkanál liszttel és 90 ml vízzel futtasd fel az élesztőt.
- Közben a lisztbe keverd bele 1/2 mk sót. Keverd bele az élesztőt és az olajat, majd gyúrd át kicsit. Hagyd kelni egy fél órát. Ezalatt az idő alatt pont el tudod készíteni a tölteléket.
Gomba
- A gombát mosd át és vágd vékony szeletekre.
- Az olajon párold meg a felaprított vöröshagymát, pár perc után dobd rá a reszelt (átnyomott) fokhagymát is.
- Ízesítsd kakukkfűvel és oregánóval, majd ezen a fantasztikusan illatos ágyon párold meg a gombát. Hogy irulni tudjon, csak a végén sózd meg 1/2 mokkáskanálnyival kb.
A műved összeállítása
- Amikor kész a tölteléked és kihűlt kicsit, jöhet a csigák összeállítása. Ehhez a tésztát terítsd ki, kend meg a pesztóval, hintsd meg a gombával és egy kis reszelt növényi sajttal. Ez az a sajt, ami híresen nem olvad a tetején, de aztán a belsejében mégis, ezért mindenképpen érdemes belülre is szórni belőle. Igyekeztem fotózni, ahogy ott olvadozik a gomba mellett. ;)
- Tekerd fel a tésztát, pont úgy mint a bejglit, majd vágj 4-5 cm vastag korongokat belőle. Már meg is vannak a csigák. :)
- Fektesd őket egy tepsibe, és süsd 20 percig 200 fokon.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 45 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I
Recept ötlet: https://www.veganricha.com/vegan-pesto-pizza-rolls-recipe/
Cukorborsó tofuval szójaszószban
Előző bejegyzésemben már megmutattam, hogy Angliában a borsót nem csak kifejtve fogyasszák, hanem még egészen zsengén, héjában. Az év szinte minden évszakában így is árulják a borsót, kis csomagokban. Ahogy az angol konyhára jellemző, a legtöbb étel a korábbi angol gyarmatokról származik, így erősen sejthető, hogy a cukorborsó fogyasztása is gyarmatokról eredeztethető... Például az itt igazán elterjedt, de már Magyarországon is sokak által ismert "curry" itt nem csupán a sárgás színű fűszernövényt, fűszerkeveréket jelenti, de egy, az indiai ízvilágból érkező pörköltes szószos jellegű ételt is. Meglehetősen mindennapi étel a curry itt, annyira, hogy kínai gyorséttermek menüjében is ott szerepel néhány currys étel. Mivel Anglia nagy gyarmatbirodalom volt, így nem csak populációja színes a karibi szigetvilág lakóitól kezdve Hong Kongon, Malájzián át Indiáig, beleértve egykoron Ausztráliát is, hanem az országba a gyarmatokról érkező emberek hozták magukkal kultúrájukat, vallásukat, ízeiket, receptjeiket. Emellett persze a britek híresek voltak kereskedő útvonalaikról is, amelyek szintén behálózták az egész földet, hatást gyakorolva az angol konyhára is. Bizonyára ezeknek a hatásoknak köszönhetően került az angol konyhába a zsenge, héjás állapotában felhasznált cukorborsó is.
A recept
Hozzávalók:
- 4 szál sárgarépa, fehérrépa
- 2 db kápia paprika
- 2 maroknyi zsenge cukorborsó héjában
- 1 csomag tofu (füstölt a legjobb, de natúr is megteszi)
- 1 maroknyi kukorica (ha van otthon bébikukorica, azt is ajánlom)
- 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó)
- 1 nagyobb fej hagyma
- só
- kevés víz
- 1-2 ek szójaszósz
- 3-4 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk.
A répákat megpucoljuk és karikák vágjuk. A paprkiát megmossuk majd felszeleteljük. A cukorborsót megmossuk. Hozzáadjuk a hagymához ezeket a zöldségeket, a felkockázott tofut valamint a kukoricát, majd kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Sót is lehet hozzáadni, attól függően, hogy a szójaszószunk mennyire sós. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a szójaszószt (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük vagy a tálalásnál a tésztára szervírozzuk a zöldséges szószt. Ha tészta helyett inkább rizzsel fogyasztanánk, úgy is nagyon finom.
Görög saláta másképp (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. július 8. Zizi kalandjai
Már javában vegetáriánus voltam, vagy talán már vegán étrendet tartottam, de még mindig nem kóstoltam meg a tofut, mert keveset tudtam róla. Aztán felmértem a hazai piacot és találtam olyan tofut, amely magyar nem génmódosított szójából készül. Fokhagymával pirítottam össze a felaprított tofu kockákat és nagyon ízlett. Úgy döntöttem, hogy adok neki esélyt és kipróbálom többféle ételben. Source
Sütőtökös, kakukkfüves- rozmaringos rizott? grill teriyaki tofuval
2020. június 23. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anett receptjét próbálhatjuk ki:
Hozzávalók:
300g sütőtök
1 nagy fehér főzőhagyma
100g vegán vaj
250g risottto rizs
8 dl zöldség alaplé
só, bors
100g vegán parmezán
3 dl tejszín
3-5 szál kakukkfű
2-3 gerezd fokhagyma
[...] Bővebben!
Lecsó, újragondolva
2020. május 14. Mindennapi ételeink
Tavaly nyáron nagyon sok lecsót tettünk el télire, házilag termelt hagymából és paprikából, üstben készítve, és tartósítószermentesen remekül elállnak. Viszont mivel nő a hagyma a kertben és lassan teremnek az új paprikák is, fogyasztanunk kell, hogy kiürüljön a kamra. A gyerekek viszont ráuntak erre az ételre, így egy kicsit másképp elkészítve adom nekik. Így elfogyott. Hozzávalók: 1 üveg lecsó 2 ek. Dr Oetker tejföl 25 dkg marinált tofu kb 1 ek. szójaszósz 1 ek. olaj -- főtt rizs Elkészítés: A rizst hagyományos módon kifőzzük. A lecsót edénybe öntjük és a növényi tejföllel összeturmixoljuk. A tofut felszeleteljük, egy tepsit kiolajozunk és meglocsoljuk szójaszósszal, majd beletesszük a tofuszeleteket és 200 fokon kb. 10-15 perc alatt összesütjük. Félidőben megforgatjuk. Egymásra téve tálaljuk.
Zöldséges tészta szójaszósszal
Ez az étel két okból különleges számomra. Először is kiadós mennyiségben adtam hozzá zöldséget, védekezve az ellen, hogy hamar éhesek legyünk utána, másodszor pedig most nem paprikásan, se nem tejszínesen készítettem hozzá a zöldséges szószt, hanem szójaszósszal. Szójából szószt bizonyára kevesebben ismerik, sokkal inkább csak a szójagranulátumot, szójatejet, tofut szokták emlegetni.
A szójaszósz ételízesítőként használt szósz, melyet erjesztett szójababpasztából készítenek. A szójaszósz az ázsiai konyha egyik alapvető ételízesítője, amit főzéshez, sütéshez is felhasználnak. A szójaszószok lehetnek világosabbak vagy sötétebbek, a világosak sósabbak és könnyebbek, a sötétebb változatok gazdagabbak, sűrűbb textúrájúak. A szójaszósz szó nyugati kiadványban először 1603-ban jelent meg, egy portugál-japán szótárban. A Holland Kelet-indiai Társaság 1647-ben már dokumentáltan exportált japán szójaszószt, ami hollandul a soije nevet kapta. Az első, Európába és Amerikába importált szójaszószokat Japánból, Kínából és Indonéziából hozatták a 18. században és nevezték indiai ketchupnak is. :)
A szójaszószt hagyományosan agyagedényekben készítették és tárolták. Ma már gyárilag is készülnek szójaszószok a növekvő kereslet miatt. A szójababot beáztatják, majd megfőzik. Pörkölt búzából készült lisztet tesznek hozzá, valamint Aspergillus oryzae nevű gombakultúrát. Ezt követően három napig 30 °C-on érlelik a pasztát, majd jól megsózzák. Három-hat hónapig 15-25 °C-os hőmérsékleten tovább érlelik, majd négy-öt hónapig még állni hagyják. Az így elkészült lét leszűrik, pasztőrözik, újra leszűrik és palackozzák. (forrás wikipedia)
Ha zöldséges tésztát készítesz, érdemes dupla annyi zöldségből készíteni a szószt hozzá, mint a tészta. Így rostban gazdag ételként segít elkerülni azt, hogy az éhség-érzeted hamar rád találjon. Tehát ha van otthon fél kiló tészta, bátran használj hozzá 1 kilónyi zöldséget.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg zöldség (vegyesen sárgarépa, fehérrépa, brokkoli, zöldbab)
- 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó)
- 1 nagyobb fej hagyma
- só
- kevés víz
- 1-2 ek szójaszósz
- 3-4 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk.
A répákat megpucoljuk és hasábokra (julienre) vágjuk. A brokkolit átmossuk és rózsáira bontjuk. Hozzáadjuk a hagymához, majd kis sóval és kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a zöldbabot is (ez nekem fagyasztott volt). Átforgatjuk, majd szójaszószt adunk hozzá (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük.
Tálalásnál akár pirított vagy natúr szezámmagot is szórhatunk a tetejére.
Tavaszi káposztafőzelék
2020. május 8. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Gabi receptje:
Hozzávalók:
3 szál újhagyma
1 fej káposzta
1 alma
yofu ( vagy növényi tejszín + citrom)
liszt a habaráshoz
só, kömény
[...] Bővebben!
A milánói revolúciója
2020. április 30. Mindennapi ételeink
A gyerekek nagy kedvence a milánói makaróni. Kb két hetet bírnak ki nélküle. :-D mi már kevésbé kívánjuk, így kis időráfordítással nekünk, szülőknek más készült. Hozzávalók: 1 üveg paradicsomszósz 1 konzerv csicseriborsó 1 ek. olívaolaj víz só, cukor 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma bazsalikom, majoranna teljesőrlésű tészta 4 nagyobb sárgarépa 1 doboz Dr Oetker vegán tejföl 10 dkg növényi sajt Elkészítés: Először meghámozzuk a sárgarépákat, uborkareszelőn leszeleteljük, majd egy olajozott tepsibe téve megsózzuk, kevés vizet adunk hozzá, és 200 fokos sütőben megpároljuk, ill ha elpárolgott a víz, pirítjuk. Eközben a hagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a csicseriborsót, fűszerezzük, és beleöntjük a paradicsomszószt. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. Összefőzzük, majd összeturmixoljuk. Nálunk ez a milánói szósz, melyet a tésztára teszek a gyerekeknek. Magunknak egy jénait kiolajoztam, beletettem a sárgarépa harmadát, majd a kifőtt tészta és a mártás felét. Megkenjük a vízzel hígított növényi tejföllel, majd ismét répa, tészta, mártás következik, melyeket a megmaradt répával terítünk be és rákenjük a megmaradt növényi tejföl felét, rászórjuk a reszelt növényi sajtot, meglocsoljuk egy kevés olajjal, megszórjuk friss bazsalikom levéllel és 180 fokos sütőben összesütjük.
Vegán Cézár saláta
Az egyik kedvenc salátám és bármikor “előhúzhatom a kalapból” amikor egy kiadós, laktató salátára vágyom. Önmagában felér egy étkezéssel és roppant egyszerű elkészíteni!
Hozzávalók:
- 1/2 fej jégsaláta felcsíkozva
- 1-2 maréknyi koktél paradicsom, vagy 2 db sima paradicsom felkockázva
- 20 dkg füstölt tofu kockára vágva
- olíva olaj a tofu pirításhoz
Vegán cézár öntet:
- 100 ml vegán tejföl (Pl: Dr. Oetker), Tipp:
- Tipp: helyettesíthető például kókusz joghurttal !
Fűszerek:
- tengeri só,
- fehérbors,
- 1 cikk préselt fokhagyma,
- 4 evőknál friss citromlé,
- 1 kk mustár,
- késhegynyi kurkuma
- 2 evőknál hidegen sajtolt olíva olaj
Elkészítés:
- A felkockázott tofut sózzuk, borsózzuk és olíva olajon aranybarnára pirítjuk.
- A salátát és a félbe vágott koktél paradicsomot összekeverjük .
- A Vegán öntet hozzávalóit alaposan elkeverjük a “tejfölt” a fűszerekkel, citromlével, olíva olajjal és ráöntjük a salátánkra, összekeverjük.
- Tetejére halmozzuk a pirított tofut és tehetünk pirított teljes örlésű kenyérkockákat, én általában elhagyom, elég laktató így is.
Pásztortarhonya
A hagyományos magyar étel vegetáriánus változata. Természetesen tojásmentes tarhonyából készült. Hozzávalók: 2 ek olaj 25 dkg tarhonya 1 tk pirospaprika 1 tk füstölt pirospaprika (ennek hiányában duplázzuk az előző mennyiségét) 3/4 kk asafoetida (vagy hagyma) 2 dl kész lecsó (vagy 1 paradicsom és 1...
Az én vegán pizzám
Valamikor a télen barátainkkal együtt megnéztük a The Game Changers filmet. (IMDB: 8/10) Erre az alkalomra készítettem vegán pizzát. Viszont már amikor megbeszéltük, hogy összejövünk egy filmre, tudtam, hogy aznap nem tudom elkészíteni a pizzát, így azután kutattam, hogy a tésztáját hogyan tudnám előre elkészíteni. Végül két nappal előre elkészült a tészta, pihent a hűtőben és a vendégek érkezése előtt kicsivel gyors kinyújtottam, rátettem a szószt és a zöldségeket, majd rövid idő alatt megsütöttem. Így közvetlen a mozihoz kész lett a ropogós szélű pizza. Tehát ez a recept felhasználható azonnali készítéshez vagy kikeverve a hűtőben pár napot pihenhet felhasználás előtt.
A recept
Hozzávalók a tésztához:
- 30 dkg fehér liszt
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 2.5 dl langyos víz
- 1 csapott evőkanál só
- 3 dkg élesztő (én instant élesztőt használtam, de régen friss és száraz élesztővel is működött)
- 1 ek olaj
Hozzávalók a pizza tetejére:
- sűrű paradicsompüré
- zöldségek, ki mit szeret (pl. hagyma, gomba, paprika, kukorica, olívabogyó, bab, stb.)
- vegán sajt (Violife reszelt mozzarella biztos megolvad a tetején)
- bazsalikom levelek tálaláshoz
Elkészítés:
Először a száraz hozzávalókat elkeverjük egy tálban, hozzáadjuk az olajat majd a vizet és összegyúrjuk. Nem szükséges keleszteni, azonnal használható, vagy ha úgy tetszik, hűtőben pár napot pihentethetjük. Ez esetben az edény alját és falát érdemes olajjal kikenni és a tésztát úgy beletenni. Az edényt lefedve tegyük hűtőbe.
Attól függően hogy hány személynek készítünk pizzát, annyi részre osztjuk, majd mindegyiket lisztezett deszkán kinyújtjuk és ízlésünknek megfelelően elkészítjük. Sűrű paradicsomszósszal megkenjük a tetejét, rárakjuk a felaprított zöldségeket majd sütőpapíros tepsiben betesszük a sütőbe és készre sütjük. A sütési idő függ a pizza méretétől és vastagságától. (Ha van kemencéd, még szép, hogy ott is megsütheted.)
A paradicsompürét mielőtt a pizzára kenjük, szárított bazsalikommal is összekeverhetjük.
Ha vendégeknek készíted, érdemes utána járnod, ki milyen pizzafeltétet nem szeret. Vendégeim között volt, aki a piros paprikát (kápia vagy kaliforniai) nem szereti, csak a TV paprikát (Igen, tudom, meglepő), se a hagymát. Gombát is legfeljebb csak pizzán. Azért megoldottam számára is a pizza kérdést. :) Szerencsére barátaink között vannak kevésbé válogatósak is. :)
Sajtszósz hamisan
Ez a recept azért nagy szám számomra, mert nincs benne sajt, de sajtszósz íze van és percek alatt elkészül. A legtöbb vegán sajtszósz kesudióval és vagy kókusz zsírral készül, ebben viszont nincs semmi olajos mag, semmi zsiradék. Mindemellett gluténmentes is (szigorú gluténmenteseknek ajánlom azt a fajta zabpehely vásárlását, amin külön ezt fel is tüntetik). Ebből a receptből szép adag sajtszósz lett, amit használtunk vendégfogadásra - répát és zellerszárat mártogattunk bele. Emellett tepsiben sütöttem zöldségeket, a tetejét megöntöztem ezzel a sajtszósszal, szintén finom lett. Harmadik alkalommal pedig pitába és tortilla tekercsbe tettük további zöldségek mellett. Változatos tehát a felhasználási lehetősége. A receptet olvasók egyik kérdése az lehet, hogy hol szerzünk télen grillezett kápia paprikát. Az egyik lehetőség, ha veszünk parikát (piros kaliforniai paprika is jó) és azt tűz felett kicsit meggrillezzük (akár konyhai gázrózsákra vaslapot téve). Akik nyáron tesznek el maguknak, nyertesek ez ügyben. Rákerestem interneten, és látom, hogy a groby áruházak árulnak (én életemben alig vásároltam ilyen boltban). Másik lehetőség, hogy veszünk olyan ajvárt, aminek a többsége paprika és nem padlizsán. Egyfajta paprika krém. Angliában vannak kimondottan olyan ajvárok, amikben nincs is padlizsán. Szintén Angliában a lidl üzleteiben van sült paprika üvegben, ennek egy baja van, hogy ecetben rakták el. Ha erre esik a választás, akkor a paprikákat folyó víz alatt mossuk át és a szószhoz ne adjunk citromot.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre (2.5 dl) zabpehely
- 4 evőkanál sörélesztő pehely
- 2.5 evőkanál kukoricakeményítő
- Fél nagyon apróra vágott hagyma
- 1 teáskanál só (tengeri vagy himalaya)
- 2-3 db grillezett kápia paprika
- Néhány csepp citromlé
- Néhány csepp füst aroma vagy füstölt fűszerpaprika
- Kb. 2 bögre meleg víz
Elkészítés:
A turmixgép poharába a fenti sorrendben beletesszük a hozzávalókat és addig turmixoljuk, míg a szósz csomómentes nem lesz. Ezt követően egy edénybe töltjük és lassú tűzön addig kevergetjük, míg a meleg hatására elkezd sűrűsödni. Állaga sűrű sajtszósz kell hogy legyen. Ha túl sűrű, vizet adunk még hozzá, ha nem akar sűrűsödni, keményítőt pár csepp vízzel kikeverve adunk hozzá. Ha még sajtosabb ízvilágot szeretnénk, több sörélesztő pelyhet adjunk hozzá. Ha füstösebbet kívánunk elérni, több füstaroma cseppet vagy füstölt fűszer paprikát. Az elkészült szószt, ha nem használjuk fel az egészet, érdemes zárt edényben hűtőben tárolni. Nekem 1 hét alatt fogyott el és amint említettem, több fajta ételhez felhasználtam.
Karácsonyi sült töltött paprika
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
A karácsonyi menüre általában minden családnak megvan a hagyományos étele. Viszont idén mindenképp próbálj ki valami újat is, valami vegánt is, én azt mondom! (Vagy az egész menüd olyan lesz?
Joghurtos cékla saláta
A csodálatos céklát legjobb nyersen fogyasztani, hiszen így jelentős C-vitamin-tartalma által nemcsak az immunrendszer működéséhez, hanem az erek és a szív egészségéhez is hozzájárul, mivel sok és többféle antioxidánst tartalmaz. A C-vitamin mellett a flavonoidok közé tartozó, antocianinok is alkotják a céklát amelyek szervezetünkben felveszik a harcot a tumorok, gyulladások, és a szabadgyökök ellen. A cékla remekül csökkenti a bélrendszeri gyulladásokat, enyhíti a kellemetlen tüneteket, gyorsítja a gyógyulás folyamatát. Hála a benne lévő nagy mennyiségű rostnak és szaponinnak, támogatja a szervezet természetes méregtelenítő folyamatait, valamint tisztítja a beleket és a vért. Javítja az emésztést és a felgyülemlett salakanyagok rendszeres, alapos kiürülését, ami előfeltétele a tápanyagok megfelelő felszívódásának. Ezzel a cékla segít megelőzni a hiánybetegségek kialakulását. Optimalizálja a máj működését, remekül alkalmazható különféle májbetegségek esetén, mint például a májzsírosodás, a hepatitisz vagy a májzsugor. A teljesség igénye nélkül néhány fontos egészségügyi szempont, miért fogyasszunk céklát gyakran. Ennek egyik lehetősége a joghurttal elkészített céklasaláta.
Hozzávalók:
- 3-4 fej cékla
- 1 fej lilahagyma
- 1 nagy doboz növényi joghurt (500ml)
- só (ízlés szerint)
Elkészítés A céklákat hámozás után aprítógéppel feldaraboljuk, vagy lereszeljük. A lilahagymát miután megpucoltuk, felkockázzuk. A felaprított két lila növényt összekeverjük majd a joghurtot hozzákeverjük. Ha sósabb ízben jobban szeretjük, meghintjük sóval, de ez el is maradhat. Frissen fogyasztva is finom, de éjszaka a hűtőben pihenve az ízek jobban összeérnek.
Rántott paprikakarikák
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam
Nálam minden lecsófőzés eleve úgy néz ki, hogy ipari mennyiségű paprikával futok neki, mert nemcsak mindenki imádja, de ráadásul hajlandó megenni másodszor, harmadszor, sőt, negyedszer is. :)
Fullos sült paprika leves
A sült paprika kiválóan harmonizál a fokhagymával, a tahini kesernyéssége nagyon jól kiegészíti és elmélyíti az aromát, amit a citromlé gyümölcsös savanykája emel ki még jobban. Avagy: hideg van, nézz be a spejzba, aztán üss össze egy levest a készletből, de gyorsan!! Ha találsz egy véletlenül ott maradt paprikát, ami már régen árválkodik és kicsit ráncos, az a legjobb! Olyat, amire egyébként azt mondod: de jó lenne még lecsónak, csak kár, hogy nincs belőle annyi. Ja, és persze a recept sima zöldpaprikából is működik, bár akkor nem lesz ilyen szép színe a levesnek. Akkor vedd elő a pirospaprikádat, és minden megoldódik. :) Hozzávalók 1 adaghoz - 1 kápia paprika - 1 kis krumpli - 1 kis gerezd fokhagyma - 1 kk tahini szósz - 1 mk citromlé - só, olaj - Pucold meg a krumplit, és kis darabokra vágva főzd puhára. Ha megfőtt, szűrd le, és tedd egy turmixpohárba. - Az olajon kicsit futtasd meg az apróra vágott fokhagymát. Ez nem csak az ízének tesz jót, de a későbbi illatoknak is. ;) Amint látod, hogy a széle kezd arany színű lenni, gyorsan vedd ki a serpenyőből, és tedd ezt is a turmixpohárba. Ott várja szépen a leves többi hozzávalóját. - A kápia paprikát vágd negyedekbe, és az olajon mindkét oldalán pirítsd meg a darabokat. Hagyd bátran sercegni, akkor jó, ha megbarnul, így pl. lesz íze. ;) - Most jön a leves összeállítása. A kápiát is tedd át egy turmixpohárba, önts rá egy nagy pohár vizet, és krémesítsd. Ha zavarnak a héjdarabok, nekiállhatsz kikapargatni a húsát a héjából turmixolás előtt, bevallom, én nem tettem. Inkább rámentem az fűszerezésre, megsóztam (3-4 csipet), tettem bele tahinit, és a savanyka kedvéért pedig citromlevet. - Befejezésképp a sós mogyorót gyorsan süsd át a serpenyőben. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 10 perc (tényleg!) Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat ! Vegán Szalon-cukorkészítő Kezdő Vegán A Mindennapi Superfood
Vegán pesto házilag, bazsalikomból
Rendkívül egyszerű, gyors, de különleges ebéd varázsolható ebből a néhány összetevőből és főtt tésztából. Gluténmentes változatban is elkészíthető! Hozzávalók: - 125g friss bazsalikom (nekem ez 5 cserepes bazsalikomból jött ki) - 65g spenót - 5 evőkanál napraforgómag - 3 nagyobb gerezd fokhagyma - egy kicsi citrom felének a leve - 3 púpos evőkanál sörélesztőpehely - 5 evőkanál olívaolaj - só - fehérbors Aprítógéppel vagy botmixerrel összeaprítjuk a hozzávalókat, frissen főzött tésztával tálaljuk. Gluténmentes diéta esetén a sörélesztő vásárlásakor figyeljünk oda, hogy gm változatot válasszunk! Gluténmentes kukoricatésztára készíthetjük egy kicsit több olajjal is a pesztónkat. Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán pesto házilag, bazsalikomból appeared first on VegaNinja.
Avokádós cukkini-"tészta"
Elsőre azt gondolnánk, ezzel az étellel alig lehet jól lakni, hiszen két fő növény alkotja a cukkini és az avokádó. De mégis annyira jól laktam vele, hogy meglepődtem. Most már csak azt bánom, hogy nyár végére maradt az elkészítés, a blogra írás pedig őszre. De jó szerencsével még kaphatunk a piacokon vagy zöldségeseknél zsenge cukkinit, így még mi is elkészíthetjük. Választhatunk, hogy "szélesmetélt" vagy vékonymetélt" tésztaként fogyasztjuk. Persze sokakat talán épp az tart vissza, hogy nincs zöldség-spirálozója. Nekem sincs. Viszont van krumplihámozóm, aminek a segítségével szélesmetélt cukkini-tésztát készítettem. Ez lett az alapja az én "tésztámnak", ami nagyon gyorsan elkészül és az éhséget jól csillapítja.
A recept
Hozzávalók:
- 1-2 zsenge cukkini
- 1 avokádó
- 1-2 gerezd fokhagyma (Nagyobb avokádóhoz 2)
- 1-2 paradicsom
- só (igény esetén)
Elkészítés:
Az avokádót villával összetörjük, a fokhagymát is összenyomjuk és az avokádóhoz keverjük. Pici kis sót teszünk hozzá, ha sósan jobban szeretjük. A cukkinit meghámozzuk, majd a hámozóval hosszúkás csíkokat vágunk. A cukkini-csíkokat lágy mozdulatokkal összekeverjük az avokádós krémmel.
Egyes receptek ajánlanak hozzá pár csepp olajat. Felesleges. Az avokádó teljes értékű növényi olaj (zsír), nincs szükség feldolgozott olajra hozzá. A titok a jó érett, puha avokádóban rejlik. Ha igazán friss és zsenge a cukkini, egy alapos megmosás után nem is szükséges meghámozni. Az én cukkinim ugyan zsenge volt, de pár napja már várta a feldolgozást, így jobbnak tűnt meghámozni. Tartottam tőle, hogy kicsit keserű lenne a héját rajta hagyva Igény esetén apróra vágott friss petrezselyemmel is megszórhatjuk.
Paradicsommal tálalva édeni ételben lesz részed!
Csipkés rakott karfiol
2019. augusztus 21. Kertkonyha
Két lépés az egész, de a végeredmény megszólal!
A karfiolmánia folytatódik! De milyen a jó rakott karfiol? Nekem olyan, aminek egyrészt egyszerű a receptje, másrészt a végeredmény gusztusos állagú és izgalmas ízű. Mondjuk legyen inkább sült, mint főtt, mert az mindig olyan jót tesz az ételnek. A karfiol pl. tényleg csipkés marad, szépen megmaradnak a rózsái! Összegőzölt, ízetlen, plötyi dolgokat bárki tud készíteni! :P :D Szóval a másik, hogy legyen íze. Meg persze színe, és nem csak a legtetején!
Kitaláltam valamit, ha te is így csinálod, nem marad el a siker, ezt garantálom! Szaftos is, ahol kell, roppanós, a fűszerek is átjárják mindenhol, és emellett öröm ránézni, olyan gyönyörű!
Hozzávalók 2-3 adaghoz
- 500 g karfiol
- 1 kk só
- 1 kk fokhagyma granulátum
- 1/2 mk őrölt bors
- 1/3 mk őrölt szerecsendió
- 1/3 mk kurkuma
- 2 ek olívaolaj
- 100 g újkrumpli
- 150 g joghurt (vegán)
- 1 púpozott ek szárított élesztőpehely
- 1 kk őrölt szezámmag vagy tahini (elhagyható)
- 1 ek citromlé
- A karfiolt szedd 2-3 centis rózsákra, a krumplit vágd centis karikákra. A szerecsendiót, sót, fokhagyma granulátumot, kurkumát és borsot keverd össze, majd forgasd bele a karfiolt és a krumplit. Locsold meg az egészet olívaolajjal, és így is forgasd át alaposan.
- Tedd a beízesített zöldségeket egy kiolajozott sütőtálba, és süsd fél órát. Legjobb ha van légkeverésed, és először magasabb, majd közepes hőmérsékletet válassz. Akkor jó, ha szép aranybarna színe lett.
- Közben keverd ki az öntetet a joghurtból, szezámmagból, élesztőpehelyből és citromléből. Fél dl vízzel lazítsd fel, hogy be tudjon majd folyni a zöldség közé.
- Öntsd rá a karfiolra a joghurtot, majd tedd vissza 10 percre még a sütőbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
A Mindennapi Superfood
Görög Vegán
Füstölt, pirított karfiol és gersli
2019. augusztus 16. Kertkonyha
Életem első évtizedeit a karfioltól való teljes tartózkodás jellemezte. :) Hacsak meghallottam, hogy benne van valamiben, már mentem is tovább. Aztán rájöttem, hogy el tudom úgy készíteni, hogy szuper finom legyen! :) Igazság szerint még most sem feltétlenül csillan fel a szemem a karfiol szó hallatán, de ilyenkor mindig nekiállok a trenírozásnak, és emlékeztetem magam, hogy de ugye, milyen isteni volt a múltkor is, nem? Hát, de. Na, ugye. ;)
Ennek szellemében ajánlom nektek ezt a receptet. Nagyon nem olyan lesz, mint a menzás karfiolleves, oké? ;)
Amúgy meg mi az a gersli? Ja, árpa! :) Szuper alternatívája a rizsnek, még hántolt formájában is sok-sok ásványi anyag meg vitamin van benne, és persze rost is természetesen. Az árpa immunrendszered működéséhez elengedhetetlen anyagokat tartalmaz, olyanokat is, ami elég kevés más élelmiszerben van benne (pl. szelén).
Lehet főzés előtt áztatni fél órát, akkor könnyebben megpuhul.
Hozzávalók két adaghoz:
- KARFIOL
- 200 g karfiol
- 1 mk őrölt kömény
- füstaroma
- GERSLI
- 200 g gersli
- 1/2 fej vöröshagyma
- 2 ek olaj
- 4-5 szelet szárított paradicsom
- 1 mk mustár
- 1 kk szárított zöldségkeverék (természetes ételízesítő)
- só, olívaolaj
- A hagymát szeleteld fel vékonyan. Szép mutatós negyed karikákat ajánlok ehhez az ételhez. :)
- Két ek olajon, lassú tűzön fonnyaszd meg a hagymát, majd dobd rá a felcsíkozott szárított paradicsomot is.
- Keverd el benne a mustárt, és hintsd meg ételízesítővel. Ha natúr zöldségkeveréked van, biztosan szükség lesz sózásra. Ezt rád bízom, de 1-2 csipet mindenképpen kelleni fog. Végül tedd bele az átmosott gerslit, öntsd fel fél liter vízzel, és tedd fel főni.
- Közben készítsd el a karfiolt. Szedd kisebb rózsákra, majd forgasd össze sóval és őrölt köménnyel. Egy tapadásmentes serpenyőben melegíts kis olajat, és ebben pirítsd meg a őket. Rázogasd közben, hagy’ forogjanak a darabok, és legyenen szép aranybarnák minden oldalról. Amikor már majdnem kész, spricceld meg a füstaromával, nagyon jót fog neki tenni.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Sárgabarackos mazsolás csatni (chutney)
2019. július 28. Élj harmóniában
A csatni (chuetney), ami feldobja az ételed, segíti az emésztést:) Édes, sós, csípős, savanyú mindez egyben:) Kiváló étvágycsináló, emésztést segítő és segít kiemelni az ételek ízét. Minden ételt élvezetesebbé tesz. Az ájurvéda és az indiai konyha szinte minden étkezéshez készít valamilyen csatnit. A csatnikat fogyaszthatod melegen vagy hidegen is. Sárgabarackos mazsolás csatni (chuetney) Már néhány chuetneyi receptet közzé tettem a blogon - Szilva csatni itt olvasható az Alma csatnit pedig itt találod , ez pedig egy finom paradicsom csatni. és egy nyári hűsítő friss kókuszos koriander csatni recetet is találsz a blogon Az idei Nyári Jóga Elvonuláson sárgabarackos csatnit készítettünk a paprika és cukkini pakorákhoz:) Minden jógatáborban a pakora a legnagyobb siker, ez idén sem volt máshogyan:) Pakora receptéjét itt találod. A sárgabarackos-mazsolás csatni hozzávalói 1 kg sárgabarack 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 3 ek. citromlé 1 dl víz 1 kis fahájrúd 1/2 tk. kalinji (fekete hagymamag) 1/2 ek finomra reszelt gyömbér 85 g mazsola 1/4 tk. só 1/8 tk. szárított, tört chili ha édesszájú vagy akkor 75 g teljes értékű barna nádcukor Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A barackot alaposan mosd meg, magozd ki és vágd vékony szeletekre. A ghít vagy olajat közepes lángon hevítsd fel. A forró zsiradékban tedd bele a fahéjrudat, kalinjit, gyömbért és a chilit. Picit pirítsd meg ( fél perc kb) add hozzá a többi alapanyagot és forrald fel. Majd mérsékelt lángon, folyamatosan kevergetve addig főzd, míg sűrű, fényes, mázas nem lesz. kb 30 perc Fogyaszthatod pakorával vagy bármilyen étel mellé. Melegen vagy hidegen tálalhatod, hűben tárolható néhány napig. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Töltött krumplicsónakok
Gluténmentes, vegán, laktató étel krumplival, tofuval és egy kevés spenóttal. Vendégváró ételnek vagy vacsorának is elkészíthetjük. A recept eredeti öltetét az Angliában elterjedt "Jacket potato" adta, amikor a krumplit héjában megsütik (igen, eddig a magyarok is szoktak ilyen ételt), majd kettévágják úgy, hogy ne essen szét két részre, csak kettényíljon és a kettő fél burgonya közé reszelt sajtot vagy tonhalat raknak. Iskolamenzákon ez a jacket potato mindennapos étel. Például van olyan iskola, ahol szó szerint, minden nap kérheti ezt a gyerek. Kérik is, mert a többi ételt kevésbé szeretik (pl. curry rizzsel vagy sült hús valami csúnya barna és büdös szósszal leöntve) és tudják, ezzel nem fognak mellé, kivéve, hogy az 5-6 éves gyerekek még nem boldogulnak úgy a késsel villával, hogy önállóan meg tudják enni.
Angliában legalább 3 fajta ételből választhatnak ebédre. Reggel a gyerekek megérkeznek (általános iskola) az osztályterembe és egy nagy digitális táblán a nevükre kattintva választhatnak 3 fajta színből. Mindegyik szín valamilyen étel. A sárga általában vegetáriánus, a kék általában húsos. A tábla mellett legtöbbször ott vannak a napi menük képei, a 3 főétel képe, azzal a színnel bekeretezve, amelyik ételt jelenti. Pl. Zöldséges curry sárga keretben. Vannak olyan iskolák, ahol e 3 menün kívül van egy 4., a jacket potato, ami mindig elérhető. A legtöbb iskolában, de nem mindenhol, a gyerekeknek ebéd előtt kiosztják a rendelésüknek megfelelő karszalagot, amit a konyhás néniknek átadnak, akik adják is nekik a menüt. Emellett salátafélék, kenyér, gyümölcs és valami desszert (néha az is 2-3 féle) is választható.
Bizonyos iskolákban minden gyereknek alanyi jogon jár az étel, azonban mégis vannak, akik hozzák a kis "lunchbox"-ot, amibe a szülő csomagolt ebédre ételt a gyereknek. Ezek néha szendvicsek (legjobb esetben), de gyakran csak sajnos boltban vett ilyen olyan egészségtelen étel (chips, keksz, süti, csoki, néha gyümölcs, sajt). Mindezt még megfejeli az a tény, hogy kb. úgy váltakozik a menükínálat, hogy krumpli, tészta, krumpli, tészta. Tehát jacket potato hétfőn, sajtos tészta kedden, parázson (nem) sült krumpli körettel szerdán, pizza csütörtökön (kb. helyileg készített kenyértészta paradicsommal megkenve és sajttal megszórva, téglalap alakokban felvágva). Pénteken nem maradhat ki a krumpli, no meg péntek amúgy is hal, tehát fish and chips, ami rántott hal sültkrumplival. Ez egy áltagos általános iskola menükínálatának tömör leírása.
Részletesebben is talán egyszer beszámolok az iskolarendszerről itt, Angliában a http://hataratkelo.blog.hu/ -n, ha majd lesz időm és elég érdeklődés felém másoktól megírni tapasztalataimat és a magyar oktatástól eltérő dolgokat. Mozsának legyen elég ennyi, ezt is emészteni kell, gondolom. :) Amíg pedig ezt emészti a Kedves Olvasó, készítse el a töltött krumplicsónakokat!
A recept
Hozzávalók:
- 5 nagyobb fej krumpli
- 1 csomag tofu (kb. 30 dkg)
- hagyma
- ételízesítő
- kb. 10 dkg spenót
- só
Elkészítés:
A krumplikat megmossuk, héjában megfőzzük őket de csak annyira, hogy kemények maradjanak, de ne nyersek. Amikor megfőttek, félbe vágjuk őket, kanállal a belsejét kikanalazzuk úgy, hogy egy kis "fal" maradjon, így készítünk "krumplicsónak"-ot, amit majd megtöltünk. A krumpli belsejét egy kicsit megsózzuk, s közben elkészítjük a tofus-spenótos tölteléket.
A hagymát nagyon apróra vágjuk és egy kis vizen üvegesre pároljuk. Közben a tofut csíkokra vágjuk, majd villával összetörjük. A megpárolt hagymára tesszük a tofut, megszórjuk egy kis ételízesítővel, megpirítjuk. Ehhez hozzákeverjük a szintén összetört krumplit. Amikor a tofu és krumpli megpirult, hozzáadjuk a megmosott, csíkokra vágott spenótot. Ha úgy tetszik, egy kis fokhagymát vagy medvehagymát apróra vágva szintén adhatunk a tofus krumplihoz. Kicsit átkeverjük, majd a krumplikat megtöltjük ezzel. Sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Esetleg reszelt vegán sajtot szórhatunk a megtöltött krumplicsónakok tetejére.
Céklával fogyasztva nagyon finom.
Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság
Sokáig nem szerettem a karfiolt semmilyen formában, aztán jött a savanyított karfiol. Ennek egy friss, ropogós, szivárvány színű verzióját készítettem el nemrég. Ez nem télire elrakható ebben a formában, mivel nem forraltam fel az ecetes levet, jobban szeretem teljesen nyersen. Így viszont hűtőben tartandó ez az aranyos, színes savanyúság természetes és hétköznapi színezőanyagokkal. Alaprecept hozzávalók: fél fej karfiol 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 kávéskanál só 1 dl ecet (10%-os háztartási ecetet használtam) víz (ehhez jönnek hozzá a színező zöldségek, lásd lejjebb) A karfiolt megmosom, levágom a szárának a legvégét, a barna részt. Én szeretem a szárát is megenni, de jó vastagon meg kell hámozni, mert kívül kemény, viszont a belseje finom, ropogós. Kisebb falatokra, rózsákra szedem, és befőttes üvegekbe teszem. Pink: A karfiol darabkák közé csíkokra vágott céklát (opcionálisan babérlevelet) teszek, és az üveget feltöltöm az ecetes lével. Lila: Savanyított vagy friss lilakáposztát teszek a karfiol közé, felöntöm az ecetes lével. Narancssárga: Ez sajnos elég fakó lett, pirospaprikával színeztem, és vöröshagyma-karikákkal ízesítettem. Sárga: Kurkumával színeztem (beleszórtam az üvegbe felöntés előtt), tettem hozzá még borsot, babérlevelet, koriandermagot. Tedd a kedveceim közé 0 The post Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság appeared first on VegaNinja.
Sülthagymás babpástétom
Kuriózum ez a recept, mert zsíradék-mentes, glutén-mentes és cukorbetegek is fogyaszthatják. A sült hagyma, fokhagyma és a füstaroma igazán kellemes ízt kölcsönöz a babnak, krémes, lágy, könnyen kenhető pástétom keretében. A babbal készült pástétom fehérjetartalmának köszönhetően húspástétom kiváltására igen alkalmas, különösen, ha teljes kiörlésű lisztből készült kenyérrel fogyasztjuk. Bár a babnak viszonylag magas a szénhidráttartalma, bátran fogyaszthatják cukorbetegek is ezt a pástétomot, hiszen a hüvelyesek glikémiás indexe alacsony, így kis mértékben, és fokozatosan emelik meg a vér glükózszintjét, gátolják a hirtelen vércukorszint-emelkedést. Legjobb, ha saját magunk főzünk fehér babot hozzá. Mivel csak egy bögrényi bab kell hozzá, érdemes bableves, babfőzelék vagy más babos étel készítésekor annyi babot beáztatni és megfőzni, amennyi mellett még ezt is elkészíthetjük. Ha nincs időnk, lehetőségünk órákat a babfőzéssel foglalkozni, ne szomorodjunk el, fehérbab konzerv is megteszi. Kenyérre kenve zsenge újhagymával és/vagy fűszerpaprikával a tetején megszórva kiváló ízharmóniában lesz részünk.
A recept
Hozzávalók:
- 1 nagyobb fej hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 bögre főtt fehér bab
- só vagy ételízesítő
- füstaroma
- sörélesztő pehely (opcionális)
Elkészítés:
A hagymafejet megpucoljuk, megmossuk, kettévágjuk és egy kisebb tűzálló edényben a két fél hagymát megsütjük. Kb. 20 perc sütés után mellé tesszük a fokhagymákat és még kb. 10-15 percet sütjük. A hagyma alja, ami az edénnyel érintkezik, enyhén karamellizálódik. Miután megsült a hagyma és fokhagyma, a sós vízben megfőtt fehér babbal, egy kevés sóval vagy ételízesítővel összeturmixoljuk. Turmixolás közben pár csepp füstaromát adunk hozzá, a legvégén pedig egy kevés sörélesztő pehellyel még krémesebb állagúra keverjük. Teljes kiörlésű liszttel is készült kenyére kenve érdemes fogyasztani.
Roppanós laska gomba tallérok
Amikor csak úgy csipegetnél valami finom, roppanós valamit, amit akár főétel feltéteként vagy mártogatni is kínálhatod a vendégeknek, ilyenkor szoktam előkapni a csicseriborsó lisztes bundázást. Nem véletlen, hogy mi magyarok arról vagyunk híresek, hogy bármit bebundázunk, de ami finom az finom. Ez a változat glutén,-tojásmentes és kókusz olajban sült. Hozzávalók: Laska gomba (kb. 30-50 dkg) kb. 20 dkg +10 dkg csicseriborsó liszt vagy sárgaborsó liszt 1/2 tk füstölt paprika késhegynyi őrölt fekete bors késhegynyi őrölt szárított fokhagyma 1/2 tk tengeri só kb. 2 dl víz kókusz olaj A csicseriborsó lisztbe keverjük a sót és a fűszereket, a 10 dkg lisztet simán hagyjuk, a gombákat megmossuk és beleforgatjuk a lisztbe majd egyesével belemártjuk a masszába és a forró, bő kókuszolajban aranybarnára sütjük őket. Papírtörlő kendőre tesszük őket és még melegen tálaljuk saláták mártogatós mellé vagy feltétként.
Savanyú káposztalevél batyu
Amikor ezt a receptet írtam, teljesen érzésre ment a főzés. Egyet tudtam csak, hogy a savanyú káposzta leveléből valami isteni dolgot szeretnék csinálni, ami után megnyalom mind a tíz ujjamat.
Jesszus Mária, ez most vagy sikerült, vagy tényleg ennyire savanyú káposzta rajongó vagyok . :D
A mennyiségeket mindenesetre pontosan lejegyeztem, szóval, ha pontosan így csinálod, ugyanilyen lesz a te batyud is. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz (8-10 batyu)
- 150 g barna rizs
- 2 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1,5 kk pirospaprika
- 1/2 mk őrölt kömény
- 1/2 mk egész kömény
- 2 kk szójaszósz (igen!)
- 500 g savanyított káposztalevél (8-10 db)
Végy egy nagyobb, mélyebb serpenyőt vagy lábost, és 1-2 evőkanál olajon pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát. Én kényelmes voltam, egyszerűen betettem a késes aprítóba, így szinte püré lett belőle, de persze az sem baj, ha darabos. Amikor megpirult, jött a reszelt fokhagyma, és a tűzről levéve a pirospaprika, őrölt kömény is. A szójaszószt itt locsoltam rá, ez akár ki is hagyható, de én nagyon szeretem, mert még az ilyen magyaros ételeknek is emel az ízén. Persze keress belőle jó minőségűt; ha rám hallgatsz, a mű ízfokozósat inkább otthagyod az üzletben.
- Ezen a jó hagymás alapon főzd meg félig a rizst. Fél liter vízzel felöntve, megsózva rotyogtasd, amíg a víz elpárolog. Amikor kész, zárd el, és hagyd hűlni kicsit.
- A batyukhoz a káposztalevelek vastag erét a levél feléig benyúlva ki kell vágni, így tudod majd szépen becsomagolni a tölteléket. Mindegyik batyuba egy púpozott evőkanál rizs kerüljön, majd tekerd fel lazán. Laza csomagocskákat készíts, hiszen a rizs még dagadni fog.
- Ezután egy jénai tálba fektesd őket szorosan egymás mellé, és kenegesd meg olajjal a tetejét.
- Szórd meg egész köménnyel, önts alá egy pohár vizet, és kezd el sütni 200 fokon. Amikor a víz elpárolgott, akkor önts alá még egy pohárral.
- Légkeveréses sütőben 50 perc perc alatt szép pirosra sül. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 20 perc + sütés
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Savanyú káposztalevél batyu appeared first on Kertkonyha.
Színpompás bableves
Szeles, hűvös időben nem is vágyom másra, mint egy tartalmas, melegítő levesre. Legyen krémes, legyen ragus, legyen gyönyörű színű, és persze izgalmas ízű. Voil?! Próbáljátok ki ti is! Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 100 g bab (egy órán át langyos vízben áztatva) - 1 ek olaj - 1 kis fej hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1-1 mk oregánó és kakukkfű - 1-1 csipet rozmaring, kurkuma és őrölt fahéj - 1 egész paradicsom - fél kápia paprika - 1 közepes répa - 1 krumpli - 1 marék spenótlevél - 250 ml natúr növényi tej (vigyázz, még véletlenül sem vaníliás ízű!) - 2 mk só - Egy fazékban egy evőkanál olajon pirítsd meg a hagymát, és amikor kész, dobd rá a fokhagymát is fél percre. Ha érzed a finom illatát, már jó. - Vágd fel közben 1 cm-es kockára a hámozott paradicsomot, répát és krumplit. - A paradicsomot tedd a hagymára, add hozzá a fűszereket és így hagyd fortyogni 1-2 percig. - Most jönnek a zöldségek és a bab. Amikor mind együtt vannak a fazékban, öntsd fel az egészet egy pohár növényi tejjel és a 300 ml vízzel. - 15 perc alatt, takarékon főzd meg a levest, a végén sózd, és forrald át úgy is. - Vegyél ki belőle 2 dl-t, és turmixold össze. Öntsd vissza, és dobj a fazékba friss spenótleveleket. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Színpompás bableves appeared first on Kertkonyha.
Gombafasírt recept – vegán burgerben vagy krumplival (gluténmentes)
Ez az isteni gombafasírt simán megállja a helyét bármilyen burgerben, vegán, gluténmentes, ha sütőben sütöd, olajmentes is, és mégis nagy sikere van a karnisták (mindenevők) között is, és nem kell hozzá speciális alapanyag. Hozzávalók: 500 g csiperke gomba 2 nagy fej hagyma kb. egy bögrényi finomszemű zabpehely 1 lapos evőkanál natúr ételízesítő 2 gerezd fokhagyma 1 teáskanál pirospaprika 1 kávéskanál bors 1 kávéskanál kömény 1 kávéskanál szerecsendió 1 teáskanál füstölt paprika 1 evőkanál mustár só kókuszolaj vagy sütőpapír a sütéshez A hagymát karikákra vágjuk és egy mokkáskanálnyi sóval meghintve, kevés vízzel, lefedve és alacsony lángon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a megmosott, felszeletelt gombát, és hozzá nyomjuk foghagymanyomóval a fokhagymát, hozzáadjuk a mustárt, a pirospaprikát, ételízesítőt, fűszereket, és lefedve tovább pároljuk. Kb. 10-15 perc múlva, mikor a gomba is megpárolódott, levesszük a tűzről, és botmixerrel elkezdjük megdolgozni. Nem kell krémesre, lehet kicsit darabos a textúrája. Ha műanyag fejű botmixered van, várd ki, amíg kihűl, mert a műanyag nem bírja a forrót! Ekkor hozzáadunk egy dl vizet, és annyi zabpelyhet, amitől enyhén ragadós masszát kapunk. Állni hagyjuk 5-10 percet, hogy a zabpehely magába szívja a vizet, ekkor már könnyen formázhatónak kell lennie. Ha túl száraz, akkor vizezzük, ha túl ragacsos, akkor zabpelyhet adunk hozzá. Ez után már nem szükséges botmixerezni. Kóstolás alapján tovább sózzuk és/vagy fűszerezzük, majd a további felhasználás szerint tenyérnyi hamburgerpogácsákat, vagy kis aranyos fasírtokat formázunk belőlük. Én nem szeretek bő olajban sütni, ezért forró serpenyőben, 1 teáskanál kókuszolajjal sütöm meg őket leggyakrabban. Szép barnára kell sütni mindkét oldalukat. Sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben is megsüthetjük. Közepes-nagy lángon 20 perc alatt elkészül. The post Gombafasírt recept – vegán burgerben vagy krumplival (gluténmentes) appeared first on VegaNinja.
Zöldségkocsonya
2019. február 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Juci receptje:
Zölsdégleves:
3 répa,3 gyökér,1 kisebb zellergumó-ezek nagyobb darabokra vágva,1 tv paprika egészben, pár zellerszár,1 vaskos csokor petrezselyem és egy kisebb csokor kapor, kiegészítve 9 szem aszalt paradicsommal (itt írta egy recept a blogon hozzá az olajban eltett paradicsomot,nekem sima aszalt volt,de kipróbáltam hozzá,tényleg még finomabb ízt ad.) Került bele 3 kisebb krumpli is,de csak azért,mert imádom levesben főve, de azt elfogyasztottam, nem került bele a kocsonyába. A fenti hozzávalókat nagy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Bele ment még : pici vegamix, só, kurkuma, kb negyed teáskanálnyi, hogy ne legyen nagyon sárga. Őrölt gyömbérpor, bors, egész kömény,reszelt szerecsendió. Mikor a zöldek megfőttek, főleg a répa volt érdekes, akkor kiszedegettem a léből a zöldségeket és leszűrtem. ( Itt következik a kóstolás,ha kell még vmi,akkor fűszerezés.) A főtt répát vastagabb karikákra vágtam és keveset a gyökerből és a zellerből is. A megfőtt aszalt paradicsomot kisebb csíkokra, kockákra vágtam. Ezenkívül vékonyabb lilahagyma cikkeket is szeleteltem. Külön pároltam egy kis fej brokkolit rózsáira szedve, kb.2 marék cukorborsót, pár zellerszárat apróbbra vágva,1 kisebb cukkinit a heját megtartva, negyed karikákra vágva. Őzgerinc formát szorosan kibéleltem folpackkal és ebbe szépen elrakosgattam a zöldeket, ahogy a szememnek jól esett. Nálam ez 2 őzgerincnyi mennyiség lett. Az egyik közepét a brokkoli rózsákkal raktam ki, úgy, hogy mikor készül, akkor a virág van lefelé,és mellé rakosgattam a többit. A másikat fehérrepával (nem volt szétdarabolva) raktam ki középen. Jó úgy elhelyezni a zöldeket, hogy legyen az oldalán, akkor a végén majd szépen látszik. A levest agar-agarral állandóan kevergetve felforraltam, és kb 5percet forrt. 1/2liter léhez ment egy csapott teáskanál. Utólag azt mondom lehetett volna egy picikével több. A végén óvatosan merőkanállal a zöldsegekre mertem a levet. Pár órát állt kint, aztán letakarva egy éjszakát a hűtőben. Simán ki lehet másnap boritani a formából. Rá pár csepp frissen facsart citrom, vagy ha valaki vágyik a régebbi ízre egy kis pirospaprika mehet. Pirítos, sima nyers saláta és jó étvágy!
Vegán ruszli házilag – ecetes, hagymás nem hal, padlizsánból
Aki nem ismeri a ruszlit: ecetes hal hagymával és zöldségekkel eltéve. Többnyire befőttes üvegben lehet kapni, néha vödörben. Elég vad koncepció, sokan utálják is, de vannak, akik szeretik; én is szerettem, mikor még ettem állatokat. Szerintem tökéletesen sikerült elkészíteni a vegán verzióját padlizsánból – egy “titkos” összetevő viszont kell hozzá. Hozzávalók: padlizsán hagyma paradicsom kaliforniai paprika, esetleg kápia wakame alga só cukor ecet A wakame alga nem tartozik a legolcsóbb összetevők közé, 1600 Ft körül van egy tasak ára, azonban nagyon erős hal íze van, vegán halászléhez, sült tofu-“halhoz” is használható, sokáig elég egy kis zacskónyi, mert keveset kell belőle használni. Általában használat előtt érdemes beáztatni, de ebben a receptben amúgy is vizes lébe tesszük, így nem igényel előkészületet. A padlizsánt megmossuk, és megsütjük sütőben, egészben, héjában, annyira, hogy még rugalmas legyen, ne süljön át teljesen. Én kb. 200 fokon, légkeverés nélkül, alulról-felülről sütöttem kb. 20-30 percig. Ez után levágjuk a tetejét (ahol a szára van), így a vágásnál megkezdve viszonylag könnyű kézzel meghámozni. A héját is beletehetjük, de az rágós marad, érdemesebb kidobni. A hagymát félbe vágjuk és felkarikázzuk, a paradicsomot és a paprikát is feldaraboljuk. Én egy kis maréknyi padlizsánhoz egy kicsi hagyma felét, egy fél paradicsomot használtam el, és pár kocka paprikát. A padlizsánt, mintha hámozás után tovább hámoznánk a kezünkkel, csíkokra tépkedjük. Ezt nehéz elmagyarázni, de ilyen sült állapotban hosszanti rostokra jön szét magától, nem kell hozzá kést használnunk. Valamennyire kinyomkodjuk a levét. Közben egy befőttes üvegbe ecetet töltünk. A képen látható üvegbe fél ujjnyi magasságig töltöttem az ecetet, tettem bele egy teáskanál cukrot (én gyümölcscukrot használok), és kb. fél kávéskanál sót. Ez nyilván ízlésenként változhat. Töltsük fel az üveget kb. félig vízzel, keverjük el alaposan. Ez után beletehetjük a hagyma és a zöldségek egy részét, egy adag padlizsánt, majd egy kávéskanál wakame algát. Ez után jöhet egy újabb adag hagyma, zöldség, padlizsán és alga. Nyomkodjuk le az egészet, hogy ellepje az ecetes lé. Hűtőben tároljuk, kb. 1-2 óra múlva már átveszi a halas-ecetes ízt a padlizsán. The post Vegán ruszli házilag – ecetes, hagymás nem hal, padlizsánból appeared first on VegaNinja.
Zablisztben rántott, fűszeres apró csiperke – gluténmentes, vegán recept
El kellett fogynia a gombának a hűtőből, szóval én a rakott cukkini mellé készítettem el az itt következő gyors és egyszerűreceptet. Hozzávalók: aprószemű csiperke gomba só fűszerek zabpehelyliszt kókuszolaj vagy más növényi olaj Természetesen lehet nagyobb szemű gombából is készíteni, akár egészben hagyva, akár negyedelve. Ezek ilyen kis falatnyi csiperkék voltak, pont kellemes. Jó alaposan meg kell mosni a gombát, majd valamennyire lecsöpögtetni, de maradjon nedves a felszíne. Ha van kedvenc fűszerkeveréked, azzal szórd be, és kézzel forgasd össze, hogy mindenhol egyenletesen sós és fűszeres legyen. Ha nincs kedvenc keveréket, használhatsz pl. só, gyömbér, fokhagymagranulátum, rozmaring és bors keverékét. Ha valamelyik összetevőt nem szereted, nyilván kihagyhatod. Ez után a zablisztet kis adagokban szórd rá, közben folyamatosan rázogatva. Itt már ne nyúlj hozzá kézzel, mert lejön róla a zabos massza, és a kezedre tapad. Addig szórd a zabpehelylisztet és rázogasd a gombákat, amíg egy nagyjából összefüggő kis réteg “bunda” nem lesz rajtuk. Egy serpenyőben tegyél fel kb. egy ujjnyi kókuszolajat melegedni a tűzre, nagy lángra. Ha nagyobbak a gombák, akkor magasabb olajszint szükséges, kb. félig lepje el a gombákat majd. Mikor már forrónak tűnik, dobj bele egy fej gombát, és ha sistereg, mehet a többi is mellé. Ha nem sistereg, várd ki, amíg el nem kezdi. Ekkor melléöntheted lassan a többi gombát, de csak annyit, hogy egymás mellett elférjenek, ne legyenek egymás tetején. Én véletlenül hozzá szórtam egy kevés zablisztet is a rázogatós tálból, ami végül nagyon jól sült el, mert szuperül rátapadt a gombafejekre. Süsd aranybarnára őket, fordítsd meg, és a másik oldalukat is süsd át. Szedd ki őket konyhai papírtörlőre (vagy ennek a környezetbarát verziójára). TIPPEK: A megmaradt kókuszolajból, amiben a gombát kisütötted, csinálhatsz pl. vegán pecsenyezsírt. Ha ennél hagyományosabb rántott gombát szeretnél, próbáld ki a csicseriborsós bundát! Ez a recept hagymakarikára vonatkozik, de bármilyen zöldséget ugyanúgy kell kirántani. A kép jobb felső sarkában a rakott cukkinit látod, aminek a receptje itt van. The post Zablisztben rántott, fűszeres apró csiperke – gluténmentes, vegán recept appeared first on VegaNinja.
Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel”
Vannak azok a napok, amikor nincs itthon friss alapanyag, mégis valami egészségeset és táplálót szeretnék csinálni. Ilyenkor jönnek jól a fagyasztott zöldségek, a gabonák és a tartós zöldségek, mint a hagyma, a krumpli és a répa. Vegán sajtkrém hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, és/vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Ebben az esetben jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. Hozzávalók a fokhagymás cukkinihez: fél kg fagyasztott vagy friss cukkini karikázva fél doboz növényi tejszín (pl. zabtejszín) 2 dl édesítetlen növényi tej (pl. zabtej) 2 evőkanál zabliszt (kukoricakeményítő is megfelel) 2 gerezd fokhagyma só A cukkinit némi sóval és pici vízzel feltesszük párolódni kis lángon, lefedve. Időnként kevergessük meg. 5 perc után nyomjuk rá a fokhagymát a nyomóval, és keverjük el. Főzzük tovább fedő nélkül. Mikor már áttetszőek a szeletek, öntsük rá a növényi tejszínt, sózzuk meg. A zablisztet (vagy keményítőt) tegyük bele egy kisebb, jól záródó tárolóba, pl. befőttes üvegbe, és öntsük hozzá a zabtejet, majd rázzuk össsze alaposan. Adjuk hozzá a cukkinihez, és keverjük el. Gyakran kevergessük, mert hamar besűrűsödik, ekkor elkészült a cukkinis rétegünk. A cukkini gyorsan megfő, de nem szükséges teljesen puhára főznünk, mivel a sütőben még tovább fog puhulni. Hozzávalók a köles réteghez: 20 dkg (kb. 4 dl) köles kb. 6 dl víz só fél citrom leve kb. 2dl zabtej A kölest általában háromszoros mennyiségű folyadékban szoktuk megfőzni, de mivel most nem kell teljesen puhára főzni, mivel sütőben fog megsülni, így a kb. 4 dl kölest a vízzel és a zabtejjel (más növényi tej is jó) összesen 8 dl folyadékban főzzük félpuhára. Még főzés előtt sózzuk is, és ha szeretjük a kaprot, mehet bele az is. Ha elfőtt, levesszük a tűzről, és mikor már picit kihűlt, hozzáadjuk a citromlevet. Hozzávalók a többi réteghez: 2 fej hagyma 1 evőkanál kókuszolaj só 2 érett paradicsom 2 evőkanál napraforgómag pár szelet növényi sajt Rétegezés: Alulra megy a párolt hagyma, rá a köles réteg, arra pedig a cukkinis-tejszínes réteg. Erre a textúra miatt rászórjuk a napraforgómagot (meg is piríthatjuk előtte, de nem fontos), és erre kerül vastagon a sajtszósz. A tetejére rákarikázzuk a paradicsomokat, és a növényi sajt szeleteket. 200-250 fokon (nagy lángon) 20-25 perc alatt készre sütjük. A képen látható csicseriborsó ropogós receptjét itt találod. The post Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel” appeared first on VegaNinja.
Vegán jambalaya
2019. január 17. Vegasztrománia
A jambalaya (ejtsd: dzsámbálájá, becézve: dzsambi) egy eredetileg kreol származású rizses étel, amit alapvetően hússal, kolbásszal és alapvetően Louisianában készítenek. Újabban csak zöldségekkel és Budapesten is. Köszönhetem mindezt Lillának, a józsefvárosi Dagoba-bisztró főnökasszonyának, akivel nyár óta harmadállásban együtt dolgozom. Júliusban éreztem meg ennek a csoda ételnek az illatát a bisztróban, és kezdtem el Lillát kikérdezni a hogyanokról. Aztán belevetettem magam egy saját, vegán jambalaya kikísérletezésébe. Ez a a mai napig tart, de már meg tudok veletek osztani egy alap verziót. Ez az étel nálam felkerült a hétköznapi gyorsak közé, a paradicsomos spagetti mellé. Vegán jambalaya Hozzávalók: (6 főre) 2-3 ek olívaolaj 1 hagyma kockákra vágva 3 gerezd fokhagyma (minimum) szeletekre vágva (a minimumnál több reszelve) 1 sárgarépa meghámozva, kis kockákra vágva 1 szár angol zeller kis kockákra vágva 1/3 zöld kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 piros kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 sárga kaliforniai paprika kis kockákra vágva 400 g hámozott paradicsom konzerv összeturmixolva/ ugyanennyi paradicsom passata 1 közepes cukkini hosszában negyedekre és szeletekre vágva 250 g gomba negyedekre vágva 2 tk oregánó 1 tk kakukkfű 1 tk füstölt paprika 2 tk creol fűszerkeverék cayenne bors ízlés szerint (óvatosan adagoljuk, csíp!) 1 1/2 csésze jázmin rizs (jó minőségű, ez a másik lelke a fűszerezésen kívül) 4 csésze víz/zöldségalaplé 400 g vörösbab konzerv átöblítve, lecsepegtetve 1 csomag friss petrezselyem apróra vágva Elkészítés: Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, és dobjuk rá a hagymát és a fokhagymát. Pirítsuk kb. 5 percig, időnként megkeverve. Adjuk hozzá a répát és a zellert, és pirítsuk további 3 percig. Adjuk hozzá a paprikákat, majd 1 perc múlva a cukkinit, gombát, a paradicsomkonzervet és a fűszereket. Sózzuk meg. Főzzük 3 percig, majd keverjük hozzá a rizst, és a 4 csésze vizet. Sózzuk meg. Fedjük le és alacsony lángon főzzük 10 percig. Ellenőrizzük a fűszerességét, ha kell, pótoljuk, és adjuk hozzá a babot. Főzzük 5 percig, majd hagyjuk pár percig fedővel letakarva, ameddig a rizs meg nem puhul. Keverjük hozzá a petrezselymet, és tálaljuk! Megjegyzések: A fűszerek közül én ezt a kreol fűszerkeveréket és ezt a füstölt paprikát használtam. Nem reklám, tapasztalat. A rizs minősége tényleg fontos! Én jázmin rizsből szeretem a legjobban, de szinte bármilyen fajtából készíthetjük, nagyon finom lesz! Az étel elkészítésének van egy másik verziója is: ha külön készítjük el a zöldséges szószt, és külön főzzük meg a rizst. Akkor biztosan nem fő szét, és jobban tudjuk kontrollálni.
BÚÉK lencsesaláta
Szeretnél gazdag (ahogy a családban mondjuk: és szép) lenni 2019-ben? Szeretnéd, ha a ez az év megajándékozna minden jóval? De leginkább egy jó kis lencsesalátával, rögtön az első napján? ;) Készítsd el ezt a receptet! :) Most majonéz helyett sima (növényi) joghurtot választottam, hogy kicsit spóroljak a kalóriákon, ami – hiába, no, megszaladt karácsonykor. Ez a saláta azért is jó, mert ahogy összeérnek az ízek, úgy lesz egyre finomabb. Csinálj belőle sokat! :) Hozzávalók egy kisebb tálkához - 50 g száraz lencse - 2 ek (növényi) joghurt - 3-4 karika póréhagyma - petrezselyem - egy késhegynyi fokhagyma granulátum - 1 kk citromlé - só, bors - A beáztatott lencsét 1-2 babérlevéllel főzd meg, és alaposan öblítsd át, amíg ki nem hűl. - A póréhagymát karikázd fel, és óvatosan szedd szét gyűrűkre. Nem nagy baj, ha szétszakadnak, de még szebb, ha egyben maradnak majd a szendvics tetején. - Készítsd el a szószt, ehhez egyszerűen keverd el a joghurtban az ízesítőket. Ne sajnáld az ízeket, attól lesz jó a saláta akár hűtő hőmérsékleten is. Forgasd bele szószba a lencsét és a hagymát. Jó étvágyat! Elkészítési idő: főzés után pár perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post BÚÉK lencsesaláta appeared first on Kertkonyha.
Csőben sült csicsóka (vegán)
Mindezidáig csak próbáltam szeretni a csicsókát, mert tudtam, az egészség szempontjából értékes gumó, mivel magnéziumot, kalciumot, káliumot, foszfort, B1-, B2-, és C-vitamint tartalmaz. Ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedések, a mellrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Legnagyobb részben inulint tartalmaz, mely támogatja a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését. Mivel feldolgozásához a szervezetnek nem kell inzulin termelnie, így a cukorbetegek egyik hasznos és kedvelt alapanyaga lehet. Az inulinnak rákellenes hatása is ismert, ezért fogyasztása mindenkinek ajánlott. Rosttartalma gátolja a hizlaló tápanyagok felszívódását a szervezetbe, ezért diéta idejére is ajánlott. (forrás Hazipatika.com)
Hiába ilyen értékes, ha legtöbbször puffadás követte a csicsóka fogyasztását. Pedig ettem nyersen, salátába keverve, készítettem belőle krémlevest is. Mostanáig tehát inkább csak ismerkedtem vele. Ez az étel azonban megváltoztatta a csicsókához való viszonyomat, mert naggggyon finom lett és nem puffadtunk tőle.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg csicsóka
- kurkuma
- só
- 4 dl növényi tej
- fokhagyma (opcionális)
- petrezselyem
- 1 ek sárgaborsó liszt
- 2 ek étkezési keményítő
- kókusz zsír
- vegán sajt (opcionális, én most nélküle készítettem)
- ételízesítő
Elkészítés:
A csicsókát vagy alaposan átdörzsöljük dörzsölővel, vagy megpucoljuk, karikákra vágjuk és kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Egy nagyobb bögrében összekeverjük a sárgaborsó lisztet, és a keményítőt, majd kb. a növényi tej felével csomómentesre keverjük és lassan adagoljuk hozzá maradék növényi tejet, egy-két csipetnyi kurkumát és kb. 1 teáskanálnyi ételízesítőt.
Egy tűzálló tálat kókusz zsírral kikenünk majd a megfőtt csicsókakarikákat szépen elrendezzük. Rálocsoljuk a lisztes-keményítős növényi tejet, ha szeretnénk fokhagyma darabokat, karikákat szórunk a tetejére, majd mehet a sütőbe, ahol 180 fokon aranybarnára sütjük. Ha szeretnénk, reszelt sajtot szórhatunk a tetejére a sütés utolsó 5 percébe. Tálalás előtt apróra vágott petrezselyemmel lágyan megszórjuk.
Mediterrán kuglóf
Csempésszük a konyhánkba ősszel vagy télen is a Földközi-tenger partvidékének ízeit néhány finom hozzávalóval! Nincs másra szükségünk mint olívabogyóra - abból is a feketét ajánlom, ha csak nem az éretlen zöldért rajongsz - és aszalt paradicsomra. Ma már egyre több helyen árulnak olajban eltett aszalt paradicsomot, aminek az olaját is felhasználhatod akár ehhez a sós kuglófhoz, ha te magad nem aszaltál és tettél volna el a télre. E két hozzávalót keverünk egy kelt kenyér vagy kuglóf tésztához és ha kisült, élvezhetjük is a napsütötte, mediterrán ízeket otthonunkban. A kuglófot akár karácsonyra vagy húsvétra is elkészíthetjük.
A recept
Hozzávalók:
- 3.5 dkg élesztő
- 3 dl meleg növényi tej
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 30 dkg fehér liszt (BL-55) (+ a forma kikenéséhez egy kevés)
- 5 dkg őrölt zabpehely
- 1-2 dkg őrölt lenmag+víz
- 1 tk só
- 5 dkg kókusz zsír vagy növényi margarin vagy az aszalt paradicsomból maradt olaj (+ a forma kikenéséhez egy kevés) vagy oliva olaj
- 15 szelet aszalt paradicsom
- 15 szem magozott fekete olivabogyó
Elkészítés:
Egy nagyobb tálba az élesztőt belemorzsoljuk. Tűzhelyen kézmelegre megmelegítjük a növényi tejet (ne mikróba). Az élesztőre a kellemesre felmelegedett tejet ráöntjük. Amíg várjuk, hogy eleledjen az élesztő, elővesszük a többi hozzávalót. Az őrölt lenmagra ráöntjük a vizet és várunk pár percet, ez képes a tojást helyettesíteni.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót is, a vízben megáztatott lenmaggal együtt, kivéve az aszalt paradicsomot és az olivabogyót. Először fakanállal összekeverjük, majd kezünkkel jól átgyúrjuk a tésztát. Ha túl száraz lenne, egy kevés szójatejet vagy vizet öntünk hozzá, ha túl nedves, kevés lisztet szórunk a tetejére. Addig kell gyúrni, míg az edénytől el nem válik.
A paradicsomot, felszeleteljük. Ha száraz a paradicsom, érdemes pár percet kevés meleg vízben megáztatni, ha olajban eltett aszalt paradicsom, akkor az olajat lecsepegtetjük róla korábban és felhasználjuk a tésztához. Az olívabogyókat szintén felszeleteljük, de legalább felezzük. A tésztához hozzákeverjük a paradicsomot és az olívát, jól átkeverjük.
Ha kis gömböccé állt össze a tészta, meleg helyen lefedve pihentetjük kb. 45-60 percet. Közben a sütőformákat kikenjük egy kevés kókusz zsírral és megszórjuk egy kevés liszttel. Beletesszük a megkelt tésztát a kuglóf formába, ahol kelesztjük még kb. 20-30 percet, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-40 percet sütjük.
További tippek az elkészítéshez:
- Ha szeretjük a fűszeresebb ízt, tehetünk hozzá rozmaringot/oregánót vagy provanszi fűszer keveréket és/vagy apróra vágott fokhagymát és/vagy lila hagymát.
- Ha van kenyérsütőnk, a tésztát abban is elkészíthetjük dagasztás funkciót használva.
- Ha olajban eltett aszalt paradicsomot használunk, a lecsepegett olajat a tésztához keverhetjük, ez esetben kevesebb vagy semmennyi margarin vagy kókusz zsírt kell a tésztához tenni.
- Ha szeretjük és van a konyhánkban, sörélesztő pelyhet is keverhetünk a tésztába vagy megszórhatjuk vele a kuglóf tetejét a sütés félidejében.
- Ha pástétomot is szeretnénk hozzá készíteni, kipróbálhatjuk a Provanszi olíva-pástétomot vagy a Napraforgós cukkini pástétomomot vagy az Aszalt paradicsomos pestót vagy a szintén finom Bazsalikomos pestót.
Magyaros sütőtök-krémleves
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Esküszöm, már vagy tizenötféle sütőtök-krémlevest kipróbáltam. Volt keleties, volt édeskés, volt krumplis, volt sokzöldséges, volt afrikai, szóval, mindenféle. De magyaros miért nem? Létezik egyáltalán magyaros sütőtök-krémleves? Na, ennek jártam utána ma. Nem tudom, hogy én találtam-e ki (valószínűleg nem, haha), de ha csak megtaláltam, már annak is nagyon örülök! ;) Hozzávalók két adaghoz - 150 g sütőben megsült tök (már sütve mérve) - negyed fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 200 ml növényi tej (minél semlegesebb ízű, javaslom a cukrozatlan szójatejet vagy rizstejet) - 2 mk édes pirospaprika - fél mk csípős pirospaprika - 1 késhegynyi őrölt fahéj - fél mk füstaroma ( tudod, a teljesen természetes, folyékony verzió) - só ízlés szerint - Egy evőkanál olajon pirítsd meg a vékonyra szeletelt vöröshagymát, majd amikor majdnem kész, mellette a felkarikázott fokhagymát is. Zárd el alatta a tüzet, majd szórd rá a pirospaprikákat. Gyönyörű színe lesz, és – hű, hogy szállnak azok az illatok! :) Jól keverd össze. - A botturmix poharába kapard bele a sütőtököt, hintsd rá a pici fahéjat, locsold meg füstaromával és kanalazd bele a pirított hagymákat. - Öntsd fel a tejjel, lazítsd még ugyanannyi vízzel, sózd meg, és turmixold krémesre. - Pirított hagymaszeletekkel tálald. Jó étvágyat! Elkészítési idő (megsült tökből): 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Magyaros sütőtök-krémleves appeared first on Kertkonyha.
Füstölt növényi sajt gluténmentes, szójamentes
Sajt vagy nem, mindenki eldönti magában. Nem azért kreáltam, mert vegánként annyira hiányzik a sajt, hanem ezzel is változatossá tehetjük ételeinket. Korábban már próbálkoztam vegán sajt készítéssel. Sokan kiakadnak, hogy minek kell utánozni a tej és húsalapú ételeket. Szerintem jó móka kísérletezni, hogy állati alapanyag nélkül mit lehet kihozni. Ennél az ételnél érdemes is kisérletezgetni. Nyilván, nem lesz egy az egyben ugyanolyan íze, mint a tejből készült sajtnak, de legalább egészségesebb és lehet, hogy finomabb.
Mi a baj a normál sajttal? Dr. Lengyel Boglárka gyermekorvos írása szakirodalomra hivatkozva: " A sajtevők sajtsóvárgását a tejtermékek emésztési közti termékei, a kazomorfinok okozhatják. Ezek a morfinszerű vegyületek az opiátokhoz hasonlóan hatnak az idegrendszerben. A tejtermékekben megtalálható kazein - a sajtban - az emésztés során ?-kazomorfin-7-té alakul (BCM7). Ez egy opioid peptid, mely - hisztamin felszabaduláshoz vezet, - aktiválja az ópiátokra érzékeny receptorokat. Vannak tanulmányok, melyek szerint a dopamin, receptorokat is.
Az opioid receptorok aktiválódása
- fájdalomcsillapítást, - légzéscsökkenést, - eufória érzést, - étkezési késztetést, - bélrendszer működésének lassulását, - a szorongás oldását eredményezi.
A BCM7 összefüggésben állhat az autizmussal, szív- és érrendszeri betegségekkel és az 1. típusú diabétesszel is.
Forrás: Formation and Degradation of Beta-casomorphins in Dairy Processing: Nguyen DD1, Johnson SK, Busetti F, Solah VA.; Kurek M1, Przybilla B, Hermann K, Ring J.; Scientific Report of EFSA: Review of the potential health impact of ?-casomorphins and related peptides 3 February 2009 DOI:2903/j.efsa.2009.231r; Addeo et al. (1992); The Cheese Trap by Neal Barnard, M.D.; Sarah Taylor - Hogyan legyek vegán?; Waldhoer et al., 2004; Dr. Michael Greger - Hogy ne halj meg; Dr Terry Shintani: The Peace diet."
Az első alkalommal egész jól sikerült vegán sajtot kreálnom. A nyáron is készítettem, de - bár szépen összeállt - az ízén még javítanom kellett, nem lett füstölt íze. Igazából nem ízlett eléggé. Azóta már bátrabban használom a füst aromát vagy a füstölt sót és azt is tudom, hogy mandulából inkább kevesebb kell, a több kesudióval finomabb sajtot kapunk. Ha tervezzük, hogy karácsonyra készítünk, érdemes előtte egy próbát tenni.
A recept
Hozzávalók:
- 5 dkg mandula
- 15 dkg kesudió (érdemes a magokat beáztatni legalább 30 percre, de akár órákra vagy egy éjszakára is)
- 4 dkg sörélesztő pehely
- 2 nagyobb gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál datolya szirup
- 1 citrom kifacsart leve
- 1/4 teáskanál turmeric (vagy kurkuma)
- pár csepp füstaroma vagy füstölt só (ez esetben a sima só mennyiségét kell csökkenteni)
- 1.8 dl hideg víz
- 1 púpozott teáskanál agar agar (púpozott)
- 1.8 dl hideg víz
Elkészítés:
Az beáztatott magvakat tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze vízzel, majd adjuk hozzá a fokhagymát, sót, szirupot, citrom levét, fűszereket. Az agar agart keverjük ki a vízzel, majd forraljuk fel folyamatos kevergetés közben (kb. 5 percig tart). Amikor sűrűsödik, tegyük hozzá az összeturmixolt részhez, majd enyhén keverjük át. Sütőpapírral vagy frissentartó fóliával bélelt edénybe öntsük a masszát és legalább 2-3 órát pihentessük hűtőben, akkor fog igazán egybe állni, besűrűsödni. Néhány órás hűtóben történő pihentetés után tányérra vagy tálcára tesszük és tálalhatjuk.
Bolognai ragu spagettivel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. november 7. Zizi kalandjai
Ezt a receptet Jamie-től tanultam a FoodTube csatornáján. Hasonlóan készíti ő is (vegetáriánus változatban), de én adtam hozzá egy-két plusz, hogy fokozzam az ízélményt. Az eredeti bolognai ragu történetét itt olvashatjátok el, nagyon érdekes. A legfontosabb, hogy készítsünk egy sofrito (vagy soffritto) alapot – ami egy zeller, vöröshagyma és sárgarépa alap... Source
Csalánleves – vegán recept
A csalánt csak kellemetlen, útszéli gyomként, vagy gyógyteaként ismerik sokan, pedig ízletes levest lehet belőle főzni. Körültekintően szedve többnyire megúszhatjuk a csípését. Zacskót húzva a kezünkre egy másik zacskóba szüretelhetjük a fiatalabb, szár végi leveleket, levélpárokat, majd az alábbi módszerrel teljesen elvehetjük a csípősségét. Nézzük, mi a titok! A csalánt – ahogy a többi gyógynövényt sem – ne út mellett szedjük, mert a szmog rátelepszik és beszívódik a levelekbe. Zsenge hajtásokat válasszunk. Hazaérve hűtőben eláll egy napig zacskóban, de azért másnap érdemes elkészíteni. Így vehetjük el a csípősségét: a nejlonzacskót, amiben a csalán van, tegyük bele még egy réteg nejlonzacsiba, és engedjünk bele annyi vizet, hogy ellepje a leveleket, és alaposan dörgöljük, masszírozzuk át a leveleket a vízben, zacskón keresztül. Az így keletkező csalános víz állítólag levéltetű elleni permetezésre használható. Ismételjük meg 2-3-szor a dörzsöléses mosást. Ezzel kimosódik az irritáló anyag a levélszőröcskékből. Ez után letépkedhetjük szabad kézzel a leveleket a szárakról, és feltehetjük főzni. Csalánleves hozzávalók: 3 nagy maréknyi csalánlevél 1 nagy gerezd fokhagyma 1 evőkanál natúr ételízesítő (elhagyható) 1 dl növényi tej (édesítetlen) 1 evőkanál apró szemű zabpehely, vagy zabliszt só ízlés szerint Főzzük meg a csalánleveleket sóval, összetört fokhagymával és természetes ételízesítővel ízesített vízben. Egy deciliter édesítetlen növényi tejet rázzunk/keverjünk össze zabpehelyliszttel (vagy zabpehellyel). Amikor a csalán kb. 20 perc alatt puhára főtt, adjuk a zabos-növényi tejes keveréket a leveshez, és botmixer segítségével aprítsuk ízlés szerint. Én szeretem, ha vannak nagyobb levéldarabok még a végeredményben, de teljesen simára is apríthatjuk. Szezámmaggal, tökmaggal megszórva, vagy növényi tejszínnel meglocsolva tálalhatjuk. The post Csalánleves – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Hamis omlett (vegán)
Ha így készíted az omlettet, a koleszterinszinted is jobb lesz! Sokan gondolják, a vegán életmódra áttérés által nélkülözni kell a sajtot, a bundáskenyeret és az omlettet is. Íme az újabb bizonyíték, hogy ez nem igaz. Egy vegán fesztiválon járva még régebben, az egyik előadás keretén belül az előadó egy hatalmas lapos edényben készített omlettet. Igaz, tett bele mindenféle zöldséget, én ugyanezt a kísérletet kisebb mennyiségben, először csak úgy natúr, zöldségek nélkül készítettem el. Azóta ezt az alapot már használtam más ételek készítésénél is. Jó sláger a konyhámban úgy értve, ha hazaértünk és nincs semmi, amit ehetnénk, gyorsan elkészül. Közel annyi idő alatt, mint egy hagyományos, tojásos omlett, éppen csak tojás nélkül.
A recept
Hozzávalók:
- 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is)
- 2 ek zabpehely liszt
- 1 nagyobb csipetnyi kurkuma
- 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző)
- ételízesítő
- cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk), ha egyik sincs, vízzel is próbálhatjuk
- pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír
Elkészítés:
A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Fogunk egy teflon sütőt, egy-két csepp olajat belecseppentünk, felmelegítjük a teflonsütőt és pl. merőkanállal beleteszünk egy adaggal. Idővel megfordítjuk.
Tovább lehet ízesíteni, ha zöldséget, például hagymát, gombát, paprikát, esetleg paradicsomot felaprítunk, egy kevés olajon vagy vízen megpuhítjuk, majd erre öntjük az elkészített hamis tojás-levet. Nem muszáj egybe megsütni, darabokra is vághatjuk sütés közben.
Kedvünk szerint más fűszereket is adhatunk hozzá, mint például borsikafű vagy fekete bors, fokhagyma. Bizonyos emberek szeretik a megsült omlettet őrölt piros paprikával megszórni, de hallottam arról is, hogy valakik ketchupot tesznek a tetejére. Ahány ház annyi ízvilág. :)
Zöldfűszeres-yofus cukkini bulgurral
2018. augusztus 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna kompozíciója:
Hozzávalók:
- 2 db cukkini
- 1 vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- kk bazsalikom (más fűszer is lehet)
- 2 dl növényi tejföl
- 2 kk citromlé
- 1 bögre bulgur
[...] Bővebben!
protein kenyér
2018. július 17. Beautilicious
Az esti órákban kívánod a kenyeret? Ha erre a kérdésre igen a válaszod, akkor ezt a receptet csak ajánlani tudom. Fehérjében gazdag, egyszerűen elkészíthető, és elképesztően finom. Hozzávalók - 3tojás - 1 konzerv fehérbab - 1 ek light majonéz - fél csomag sütőpor - fokhagymagranulátum és só ízlés szerint Így kézítsd - Válaszd ketté a tojásokat - Verd kemény habbá a fehérjét - Turmixold össze a sárgáját a babkonzervvel, és majonézzel - Ehhez add a többi hozzávalót - Forgasd bele a tojásfehérjét - Öntsd kenyérsütő formába, majd süsd ki 170 fokon 30perc alatt
Vegán pecsenyezsír recept – kenyérre vagy sütéshez egyaránt felhasználható
Aki szereti a magyaros, hagyományos ízvilágú zsíros kenyeret, az értékelni fogja ezt a receptet. Bár túl zsírosan étkezni egyáltalán nem egészséges, de a kókuszolaj még az egészségesebb olajfélék közé tartozik, így időnként beleférhet a fogyasztása. Hozzávalók: 1 dl kókuszolaj 1 nagy paradicsom 1 tv paprika 1 nagy fej hagyma 2 gerezd fokhagyma egy fél alma egy csipet kömény 1 kávéskanál őrölt pirospaprika 1 kávéskanál petrezselyem kevés lestyán (kihagyható) natúr ételízesítő (kihagyható) 1 teáskanál mustár só, bors ízlés szerint A kókuszolajba teszünk a felszeletelt zöldségeket, hagymákat, fűszereket, almát és sót, és alacsony hőfokon lefedve összefőzzük. Fontos, hogy kókuszolajat használjunk, mert ez szilárdul meg 25 fok alatt. Miután kihűlt, mustárral összeturmixoljuk az egészet ízlés szerint, ki mennyire darabosan szereti. Hűtőben tartva, ahogy írtam, megszilárdul. A képen látható vágódeszka a webshopban megtalálható. The post Vegán pecsenyezsír recept – kenyérre vagy sütéshez egyaránt felhasználható appeared first on VegaNinja.
Sajtos kosárkák
2018. június 25. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anditól kaptuk:
Hozzávalók:
- 1 db Aldis vegán leveles tészta
- fekete szezámmag
- olaj
- 3 ek tönköly fehérliszt
- margarin
- növényi tej
- só
- bors
- kb. 20 dkg olvadós növényi sajt
- hagymaszár
Elkészítés :
A leveles tésztából kiszaggattam 12 korongot, amit a muffinsütőben kell majd kisütni. A lapokat vágódeszkára tettem, amit előzőleg megszórtam fekete szezámmal. A formákat kiolajoztam, kiliszteztem, majd a magos felükkel lefelé téve sütöttem ki a formában.
200 C, kb 15 perc a sütési idő. Érdemes megszurkálni sütés előtt, hogy ne púposodjanak fel. Ha mégis megteszi, akkor még a formában be kell roppantani a tetejét. Kihülést követően ki kell venni.
Töltelék:
Zsemleszínűre pirítottam kb. 3 ek. tönköly fehérlisztet, majd hozzákevertem egy nagy diónyi margarint. Hozzáöntöttem kb. 2-3 dl növényi tejet, megsóztam. Néhány percig forraltam a besamelt, majd őrölt borsot, és sok-sok ( kb 20 dkg) olvadós sajtot reszeltem bele. Én sima, füstölt és kék/parmezán sajtot használtam. Nagyon sűrűnek kell lennie. Apróra vágott hagymaszárat is tettem bele.
Végül a kosárkákat megpúpoztam, majd kicsit állni hagytam.
Jó étvágyat!
Édesburgonyás-borsós curry
2018. június 10. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 ek. kókuszzsír 2 dl kókusztej 2 dkg friss gyömbér 1 ág korianderlevél 1 tk kurkuma 2 tk madras curry 0,5 kg édesburgonya 1 bögre borsó a kertből Elkészítés: A fűszereket a reszelt gyömbérrel együtt tegyük serpenyőbe, adjuk hozzá a kókuszolajat és kezdjük pirítani. 1-2 perc múlva öntsük fel a kókusztejjel, forraljuk fel. Adjuk hozzá a megpucolt és felkockázott édesburgonyának a 80%-át, a szintén meghámozott és felkockázott vöröshagymát. Majd amikor megpuhult az édesburgonya (5-10 perc), adjuk hozzá az előre megpárolt borsót és a maradék (kihagyott) összeturmixolt édesburgonyát. Tálaljuk friss korianderrel megszórva, (basmati, fekete szezámmal megszórt) rizzsel (vagy anélkül is) :-)
Paradicsomos-karamellizált hagymás-kapros quiche (laktózmentes, vegán)
2018. június 1. Zizi kalandjai
Ezt a quiche-t a legutóbbi Vegán családi ebédek és vacsorák kurzuson készítettük el. Olyan sikere volt, meg azóta akik látták a képet róla, kérik a receptet. Nóri még egy csodás videót is készített a kurzusról, amely jól átadja a hangulatát az eseménynek (Ildi is készített már videót az egyik főzőkurzusomról, azt itt tudjátok megnézni). Ez a quiche Caitlin receptje (nézzétek meg a... Source
Tofurántotta készítése egyszerűen, házilag – vegán recept
Ez a recept bár igényel 1-2 különlegesebbnek számító összetevőt, az alap hozzávaló, a tofu már szinte minden áruházlánc kínálatában megtalálható. Hozzávalók: 1 blokk tofu kb. 4 evőkanál növényi tej/növényi tejszín fekete só (ettől lesz tojás íze a rántottánknak) kurkuma (egészséges, és ez adja a sárga színt) 1 teáskanál natúr ételízesítő hagyma (elhagyható) 1 evőkanál olaj (elhagyható) A hagymát karikákra vágva tedd egy serpenyőbe, egy evőkanál vízzel, lefedve, alacsony lángon párold meg. Ha olajos ételekhez vagy szokva, tehetsz hozzá víz helyett egy evőkanálnyi olajat, úgy laktatóbb, de kevésbé egészséges. Ha üvegessé (kicsit áttetszővé) vált, jöhet a tofu. A tofut törd össze villával, tedd a serpenyőbe, önts hozzá kb. 4 evőkanál növényi tejet/növényi tejszínt, és fűszerezd meg natúr ételízesítővel, kurkumával, esetleg borssal. A fekete só, kéntartalma miatt tojás ízt ad a rántottának. Bioboltokban és ázsiai üzletekben kapható, tulajdonképp kihagyható a receptből, de ettől lesz “igazi” a rántotta. A fekete sót a főzés végén érdemes hozzáadni az ételhez. Ha az ételízesítőd tartalmaz sót, akkor vigyázz, nehogy túl sós legyen az ételed! Ha a hagyományos rántottát kicsit nyersebben szereted, adj hozzá 1 evőkanál lenmagot és fél deci vizet is! A lenmag a vízzel “zselét” képez, és csúszósabb lesz tőle a rántottánk. The post Tofurántotta készítése egyszerűen, házilag – vegán recept appeared first on VegaNinja.
zöldborsó püré
Legyenek a köretek változatosak és szuper egészségesek. Fontos a sok zöldséget, de fontosabb, hogy finomakat együnk. Mi lenne, ha ötvöznénk a kettőt egy finom pürében? Hozzávalók - 450gr zöldborsó - 1tk só - 1ek mustár - 100gr túró - 1gerezd fokhagyma Így készítsd - Pároljuk meg a zöldborsót - Tegyük turmixgépbe a hozzávalókat, és pürésítsük
Fokhagymás-rozmaringos fűszerolaj
2018. május 3. Mindennapi ételeink
Nem tudom, ti hogy vagytok vele. Mi nagyon szeretjük. Most, hogy a veteményen kívül van egy kis fűszerkertünk is, adva volt, hogy készítünk otthon fűszerolajat. Hozzávalók: 750 ml olívaolaj 4 ág rozmaring 4 gerezd fokhagyma Elkészítés: Egy üvegbe tesszük a fokhagymát, rozmaringágat, és ráöntjük az olajat. És készen is vagyunk. :-) Variálható más friss fűszernövénnyel is.
Kapros reteksaláta hajdinacsírával
2018. április 26. Mindennapi ételeink
Kicsit meredeknek hangzik...de finom. Aki nem szereti amúgy a hajdinát, az is kóstolja meg. Vagy adjon hozzá másfajta csírát. :-D Nem vagyok egy csíráztatóbajnok, de Gitta tanácsait követve sikerrel jártam. :-) Hozzávalók: 6 pirosretek 1 csokor kapor 1 ek. citromlé só 3 ek.olívaolaj 1 gerezd fokhagyma (nálunk friss fokhagyma zöldje a kertből) szezámmag, hajdinacsíra Elkészítés: A retkeket megmossuk és gyufaszál alakúra felvágjuk, besózzuk, majd pár perc múlva kinyomkodjuk. Eközben elkészítjük az öntetet: a kaprot felaprítjuk, és belekeverjük az olajba, hozzáadjuk a citromlevet, az összenyomott fokhagymát. Tálalás előtt öntjük a salátára, és megszórjuk szezámmaggal, hajdinacsírával .
Rakott krumpli V
Rakott krumpli = Megunhatatlan klasszikus
Vannak napok, hogy annyira kívánom a szóját, aztán van, hogy egy hónapig rá sem nézek. Én még emlékszem arra a régi szójára, amire úgy tekintettünk, mint a legegészségesebb táplálékok egyikére. Nem csak úgy, mint valaminek a helyettesítőjére, nem úgy, mint a vega konyhák mankójára, hanem tényleg úgy, mint konkrét csodaszerre. A legendás Etka anyó megafegyverére, aminek köszönhetően (is) gyógyult ki a bajaiból, és tudta a térde alatt kidugni a fejét 90 éves korában is (így tényleg minden volt, csak nem egy anyóka).
Vajon hova lett ez a régi szója? Mi történhetett? Hm.
Mára már egy teljesen más, új szóját ismerünk, azt, amitől mindenki fél, a húsevők ujjal mutogatnak rá, a vegák meg szemérmesen hallgatnak róla, ha az ételükbe kerül. Hát, én most nem fogok. :)
Mert jól beletettem ebbe a rakottba, ott pompázik magyaros ízekben, a rakott krumplim meg laktató és tápláló verzióban nyomul. Rengeteg friss salátával, jó adag házi savanyúval isteni ebéd lesz belőle.
U.I. Ha rakott krumpli, én két tányérral állok sorba, így nincs is mit csodálkozni azon, hogy ez már az ötödik verzió a Kertkonyha történetében. Ez nem is sok! Évente egy új…
Bónusz track: a korábbi verziókat a bejegyzés legvégén találod. :)
Hozzávalók egy kisebb sütőtálhoz:
- 1,5 kg krumpli
- 100 g szójagranulátum
- egy marék szárított paradicso
- 1 gerezd fokhagyma
- kömény, pirospaprika és só ízlés szerint
- olaj
- Kezdd azzal, hogy leforrázod a szójagranulátumot. Önts rá annyi vizet, hogy ellepje. Elég neki pár perc, és ezalatt megcsinálhatsz minden mást.
- A krumplit főzd meg hámozva és egészben.
- Készítsd elő a sütőtálat, a fűszereket is. Vágd fel a paradicsomot kisebb darabokra, a fokhagymát is reszeld le, az a legjobb. A szójagranulátumot csepegtesd még le, ha maradt volna alatta víz.
- Ezután csak le kell rakni mindent rétegezve a tepsibe. :) Kezd egy kis olajjal, majd az 1 cm vastag karikákra vágott krumplival, aztán jöhet egy kis szója, sok sóval, fűszerekkel. Aztán takard be a maradék krumplival, tüzdeld meg a szárított paradicsommal, a tetejére mehet egy kis olaj még, aztán tedd be az egészet a sütőbe.
- 190-200 fokon süsd, amíg szép barna nem lesz a teteje.
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
Mustáros rakott krumpli
Rakott krumpli
Variációk rakott krumplira
Medvehagymás rakott krumpli
The post Rakott krumpli V appeared first on Kertkonyha.
Szejtánnal töltött, bundázott sós palacsinta
2018. április 8. Mindennapi ételeink
A palacsinta az az étel számomra, mint Gomboc Arturnak a csokoládé. Bármikor, bárhol, bármilyet (bizonyos kereteken belül bármilyet :-). Bármennyit nem. Ez a sós verzió húsvétkor készült, amikor volt időnk Fannival pepecselni, mert Gergőnket férjem kicsit lefoglalta addig. Hozzávalók: 0,5 liter buborékos víz kb 20 ek. liszt - fele teljes őrlésű, fele finomliszt 4 ek. napraforgó olaj 1 kisebb, apróra vágott lilahagyma 1 gerezd fokhagyma 0,5 apróra reszelt salátacukkini só, vegeta, borspótló fűszerkeverék - ízlés szerint -- 1 fej lilahagyma 1 db (30 dkg) füstölt, magyaros gabonagömböc 2 dl szójajoghurt kb 10 dkg növényi sajt -- tönkölyliszt, csicseriborsóliszt, víz, zsemlemorzsa (panír) Elkészítés: A palacsintatésztához mindent egy tálba öntünk (adagolunk), majd botmixerrel összedolgozzuk, ehhez reszeljük a cukkinit, fokhagymát, apróra vágjuk a hagymát és beleforgatjuk a tésztába. Egyenként kisütjük. Miközben sülnek a palacsinták, lereszeljük a gabonagömböcöt, felvágjuk a hagymát. A kisült palacsintákat megkenjük a szójaszósszal, rászórjuk a reszelt gabonagömböcöt, lilahagymát, sajttal megszórjuk és jobb, majd bal oldalt behajtjuk és úgy felcsavarjuk. A panírhoz egy tálba öntjük a tönkölylisztet, másikba a csicseriliszttel összekevert vizet, majd legvégül a morzsát. Ezt követően bepanírozzuk a palacsintákat és kókuszolajban kisütjük. (akár sütőben, akár teflonban). Salátával, tartárral fogyasztjuk.
mustáros sütőtökkrém
2018. április 6. Beautilicious
A sütőtök szezonnak sajnos vége, de a sütőtökös receptek listája végtelen. :D Isteni finom és egészséges kencefice, amivel szuperül feldobhatod az unalmas pirítóst. Hozzávalók - 200gr sütőtök - 2ek mustár - 2ek tejföl - 1gerezd fokhagyma - só A sütőtököt süsd meg, majd pürésítsd a többi hozzávalóval, és már kenheted is a kenyérre.
Vega sonka – MOST!
Pácolva vagy anélkül
Vészesen közeleg a húsvét, és én meg jól lemaradtam a 827 Kitchen világhíres sonkájáról. SEGÍTSÉG!
Ezt a sonkát egyszer a Vegan Sunday Marketen volt alkalmam megkóstolni, akkor egy állatbarát tálban mosolygott rám a csülök szerepében. Egyszerűen isteni volt! :) Nem is csoda, hogy akkora volt az érdeklődés erre a sonkára, hogy sajnos nem jutott mindenkinek belőle az ünnepek előtt. Nekem sem! :(
Hozzáteszem, én ennek azért valahol nagyon örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy rengeteg (és egyre több!) ember szeretné nem egy ártatlan malacka combjával ünnepelni a húsvétot, ami egyszerűen fantasztikus hír!
Gomba hummusszal, rizs magokkal
Vannak az elrendeltetett menük. Amikor mindenem van hozzá itthon, amit mindenki szeret, ami pont elfogy, és a legkellemesebb, hogy a készítés közben nincsenek üresjáratok.
Azaz a sütés ideje alatt pont megvan a főzés, a főzés idejébe pont belefér a pirítás, a pirítás idejébe a kipattogtatás.
Ennek a menünek egyszerűen így kell lennie! :D
Extra tipp: a magok pirítását semmiképp se hagyd ki. Egészen más lesz az íze, és a lenmag esetében ez az emészthetőségen is sokat javít. És nagyon nem mindegy azoknak az omega-3 zsírsavaknak. ;)
A rizs amúgy egy olyan eldobod az agyad rizs, a gomba meg… Maradjunk annyiban, hogy elég jó párosítás a hummusszal, nem véletlenül szerepelnek együtt már pár éve a hummusz complete tálakon. :) A csicseriborsó “vastag” íze és a tahini kesernyés aromája bizony, szuperul passzol a sült gombához. :)
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 250 g gomba
- 100 g humusz
- olívaolaj
- só, bors
- 75 g rizs
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 ek lenmag
- 1 ek napraforgómag
- Gombáknak pattintsd ki a közepét, és szép sorjában tedd a fejeket a tepsibe. Egy kiskanál segítségével löttyints kis olajat mindegyikbe, sózd és borsozd meg. Ezután mindegyik gombát kanalazd jól tele humusszal, és 190 fokos sütőben süsd 15 percet.
- Tedd fel a rizst főni sós vízben. Bármilyet választhatsz, és a fajtája szerint főzd puhára.
- Eközben a hagymát vágd nagyon apróra, és kis olajon pirítsd meg aranybarnára. Hagyd tényleg megsülni, attól lesz íze. ;)
- Közben egy másik (száraz) serpenyőben pattogtasd ki a lenmagot. Tipp: mivel előszeretettel lövöldöz, fedő alatt, rázogatva könnyebb dolgod lesz. Amikor ezzel kész vagy, jöhet a napraforgómag, amihez már nem kell fedő, tudod nézni, mikor barnul meg minden oldalán. Vigyázz, a magok nagyon könnyen megégnek, pár másodperc elég mindkettőnek forró serpenyőben.
- A megfőtt rizzsel keverd össze a hagymát és a magokat, és tálald a gombával.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Haladó Vegán (A mindennapi superfood)
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Gomba hummusszal, rizs magokkal appeared first on Kertkonyha.
Tahinis tavaszváró saláta
2018. március 21. Mindennapi ételeink
Mi, akik sok időt töltünk kint a kertben és minden évben veteményezünk, a tavasz érkezését is nagyon várjuk. Bár jó szánkózni is, illetve Fanni utoljára 2 éve volt náthás, így a téli betegségek sem viseltek meg bennünket, mégis hiányzik a napsütés, a sok friss zöldség, gyümölcs. Ez a saláta egy amolyan tavaszcsalogató saláta, végtelenül egyszerű. Hozzávalók: 1 fej saláta lila káposzta vagy lila színű saláta 3-4 szem retek 1 sárgarépa 3-4 szem koktélparadicsom és még bármi: kukorica, tofu, lilahagyma, kidney bab stb. -- 2 ek tahini (szezámkrém) 2 ek juharszirup 3-4 ek. citromlé só, fokhagymapor, curry Elkészítés: Mindent összevágunk, és tálalás előtt 10 perccel ráöntjük a salátánkra az előre kikevert öntetet.
Növényi pástétom
Egy ideje elegem lett, hogy a viszonylag elérhető árú pástétomok tele vannak mindenféle szeméttel, a jókhoz meg nehezen jutsz hozzá és nagyon drága. Már régóta szemezgettem a hamis májpástétom leírással, vagy szójapástétommal a Biblia a helyes táplálkozásról című receptes könyvben, meg Tóth Gábor posztolt valamikor egy szójapástétomot, de abban meg gabonagömböc volt, amihez szintén nehéz hozzájutni. (Majd ha a Bijo végre szállít hűtőset is...) Így aztán több recept alapján készítettem egy növényi pástétomot, ami nagyon finom lett. (Letesztelve másnap az imaházban, nem csak általam.) A hozzávalókat nem mértem, saccra nem tudom mondani. A zöldségfélél ízlés szerint variálhatóak, tehetsz bele gombát, több paprikát, a magokat is variálhatod. Azóta készítettem dióval is mandula helyett. (Candidások a gombát hagyják ki.) Hozzávalók: 3 púpos ek zsírtalan szójaliszt 2 ek darált mandula finomra őrölve 2 ek darált napraforgó mag finomra őrölve 1 szál póréhagyma felkarikázva 1 kápia paprika felaprítva 1-2 fej csiperke gomba felaprítva 2 ek oliva olaj 1 ek vegamix 1 tk pirospaprika őrlemény 1 tk só 1 gerezd fokhagyma összenyomva fűszerek (provance-i keverék, vagy oregánó, borsikafű, bazsalikom) A póréhagymát a paprikával és gombával kevés vízzel pároljuk. Hozzáadjuk az olajat, picit megfuttatjuk, majd beletesszük az összes többi hozzávalót is, és felengedjük annyi vízzel, hogy híg galuska tészta jelleget kapjunk. 15-20 perc alatt elkészül intenzív kevergetés mellett. A végén botmixerrel pürésítjük. Friss zöldségekkel teljes kiőrlésű kenyérre kenve igen ízletes. Majd lesz egyszer rendes kép is, szelet kenyérrel, meg zöldségekkel, de egyelőre örülök, hogy egyáltalán bejegyzés van. :)
Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként?
Azt gondolod, hogy olyan, hagyományokra épülő ünnepek, mint a Húsvét, kimaradnak a vegánok életéből vagy hatalmas lemondással járnak? Olvasd el összeállításunkat arról, hogyan teremtünk ünnepi hangulatot úgy, hogy az az állatoknak is ünnep maradjon. Tehát a használatuk nélkül. Eredetileg megjelent: http://veganallatvedelem.hu/csaladi-husvet-vegan-modra/ Hímes tojás Manapság a locsolásért tojás helyett pénzt várnak a fiúk. Kétségtelen, hogy pénzt adni ,,vegánabb, mint tojást, de egyáltalán nem járul hozzá a hagyományőrzéshez és a húsvéti hangulathoz. Ha szeretnéd megőrizni a tojásformát, mint a Húsvét szimbólumát, számos lehetőség adódik ezt az állatok használata nélkül is megtenni. Az ajándékokban vagy a dekorációban használhatsz a tyúkoktól elvett helyett pl. hungarocellből, műanyagból, fából vagy papírból készült tojásokat is. Ételeknél csokiból vagy bármilyen növényi alapú ételből varázsolhatsz egy tojás alakú sütőforma segítségével húsvéti hangulatot. Így az ünnep atmoszférája is megmarad, és az állatokat is békén hagytuk. Tojáskeresés A tojáskeresést a gyerekek izgatottan várják, jó móka minden évben. A vegán családokban sincs ez másképp. A különbség annyi, hogy a szórakozásuk érdekében nem veszik el a tojást a tyúkoktól, hanem a fa, műanyag vagy hungarocell megfelelőjét, esetleg vegán csoki tojást rejtenek el a kertben. A gyerekek öröme ugyanakkora, és így kevesebbet ártunk. Élő nyuszi ajándékba? A nyulak ajándékozása, gyerekjátékként vásárlása nem jófejség. A nyuszi kétségkívül az egyik legaranyosabb állat, a gyerekek nagyon szeretik. Húsvét közeledtével könyörgő szemekkel kérik szüleiket, hogy vegyenek nekik egyet otthonra. A szülőknek ilyenkor döntési lehetőségük van. Az egyik, hogy beadják a derekukat, és ezzel nem csak egy állatkizsákmányoló üzletágat támogatnak, és szenvedést okoznak a cukiságnak, de a gyereküket is arra tanítják, hogy ez így rendben van. A másik, hogy kedvesen elbeszélgetnek csemetéikkel, elmesélik neki, a nyusziknak mennyivel jobb a saját családjuk és barátaik közt élni, a saját céljaikért, mint hozzánk költözni pár hétre. Ne feledd, a nyulak érző lények! Nem szabadna úgy bánnunk velük, mintha tárgyak lennének! A húsvéti nyuszi tartásával az is a gond, hogy az ünnepek elteltével a legtöbb család ráun, továbbadna rajta. A nyulak nagy része ilyenkor menhelyen, vagy még inkább a tányéron végzi. Sokan adják be az Állatkertbe is őket, ám ott sem létezik a nyuszimennyország, ahol hosszú, boldog életet élhetnek. El lehet képzelni, mi lesz a sorsuk. Locsolkodás Bizony, a locsolkodáshoz használt parfümök közt is választható vegán opció, ami nem tartalmaz állati összetevőket és olyan alapanyagot, aminek előállatása állatok szenvedésével járt, valamint nem tesztelték állatokon. Sajnos a parfümöknél nagyon elterjedtek az állatkísérletek, amelyek során a nyulak, rágcsálók iszonyú kínokat élnek át. Válassz erőszakmentes, állatkísérletektől mentes, vegán parfümöt, ezen a két weboldalon találsz listát róluk, sok közülük magyar drogériákban is kapható: http://www.cruelty-free-beauty.hu/markak/ http://lifestyleperfumes.eu/en/brands.html Tojás- és húsételek helyett A leggyakoribb kérdés a vegán Húsvéttal kapcsolatban: milyen ételek kerülnek az ünnepi asztalra? ,,Akkor tojást sem eszel? Meg sonkát sem? És körözöttet? Nem, ezeket valóban nem fogyasztjuk, mi vegánok, legalábbis a hagyományos recept szerint nem. Elkészítjük viszont finom, laktató, vegán változatukat. A Húsvét a tavasz ébredésének, az újjászületésnek, és így a friss zöldségek megjelenésének időszaka is. Az ünnepi lakomát ezekre alapozzuk, de ennél jóval színesebb a paletta. Készítünk vegán ,,tojássalátát, finom húsvéti étel még a bioboltokban kapható vegán kis-gömböc, ami búzahúsból készül, és a kötözött sonka vegán megfelelője, vagy kimérve is vehetünk vegán sonkát a 827 Kitchen nevű budapesti étteremben, elvitelre is. Ahogy mások is, mustárral, tormával és kenyérrel fogyasztjuk. Vegán pékségben (pl. FillGood) vásárolható vagy otthon készíthető kalács, kölesből készült körözöttet is eszünk, a hagyományos magyaros fűszerezéssel. Levesrajongóknak egy zöldségekben gazdag zsenge zöldborsólevest ajánlunk. Tavaszi finomság, és így nyugodtan kerülhet a húsvéti menübe is a sült spárga-újburgonya-újhagyma egytálétel. Zöld-fűszeres szójajoghurttal tálaljuk, a húsevő rokonok is imádják. A menü lezárásaként pedig az édességekről sem kell lemondanunk. Vegán torták százaiból válogathatunk, egyik finomabb, mint a másik. A húsvéti menühöz további remek ötleteket adnak Nagy Zita receptjei a https://www.zizikalandjai.com/ oldalon, vagy a VegaNinja receptek. Írta: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként? appeared first on VegaNinja.
karfiol popcorn
2018. február 28. Beautilicious
A mozi főszereplője újra gondolva. Most aztán bátran belemarkolhatsz a tálba bűntudat nélkül, és majszolhatsz kedvedre. Hozzávalók - 1 fej karfiol - 2ek olíva olaj - 1tk pirospaprika - fokhagymagranulátum - só - citromlé Így készítsd - a megtisztított karfiolt szedd apró rózsákra - öntsd le olíva olajjal, és keverd hozzá a fűszereket - süsd ki 200fokon 30perc alatt
Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”
2018. február 25. Vegán lettem
Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket. Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas. Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara. Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991. Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával. A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/vegánok számára egyaránt. A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.) A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban). A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre. Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után. Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor. Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008). A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink. Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.) A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat. Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005. Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak. Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005). Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok. Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával. Reggeli - Sült bab és/vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz. A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005). Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban. Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja. REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/articles/article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.
Pagoda saláta
Avagy csodálkozzunk rá a természet egyik nagy titkára
Van abban valami leírhatatlanul igéző, ahogyan a pagodakarfiol mintája ütemesen gyűrűzik. Valósággal hipnotizál, ha követhetjük a spirált egyre beljebb és beljebb, bármeddig zoomolhatunk, ugyanazzal az alakzattal találkozunk, csak egyre kisebben. Valóságos csoda ez a növény!
Amikor rózsákra szedtem ezt a karfiolt, végre megértettem, hogy mi az a fraktál. Kezembe akadt a két legnagyobb piramis, az egyik a fej aljáról a legnagyobb, a másik meg a karfiol felső csúcsa. Mit ad isten, egymás szakasztott másai voltak! És ahogy tovább néztem, mindegyik kis rücsök is szakasztott mása volt a rózsáknak, sőt, az egész karfiolnak is. Zavarba ejtő egy jelenség ez, a természet egyik remekműve.
Még egy okból bámulatos a pagodakarfiol, és ezek az arányai, mert benne minden az úgynevezett aranymetszés szabályát követi. Ez a kedves arány benne van még a kövirózsában, a hópehelyben, a csigaházban, a napraforgó fejében, a kaméleon farkában, az örvény vagy a káposztafej tekeredésében, a toboz rajzolatában, sőt, a páfrány vagy a folyótorkolat erezetében is. Nézd, milyen hihetetlenül gyönyörűek egytől egyig.
Elméláztál? :) Nem vagy egyedül. Nincs ember, aki ne találná harmonikusnak az aranymetszés látványát, úgy belénk van kódolva. Ezért sokszor ezt az arányt használják a művészek is, ha valami igazán lélegzetelállítót akarnak alkotni, pl. Leonardo és Michelangelo művei, a Partnenon egyes részei és a Szent Korona is… Bizony.
Na, de vissza a konyhádba. Jöjjön a recept, ami a tányéron már nem fog ennyi alkalmat adni a merengésre meg hosszú vizsgálódásra. Ilyesmire nem lesz idő. :)
Az aranymetsző fraktálokat kéretik tálalás előtt megvizsgálni.
Hozzávalók egy tálhoz:
- 1 fej pagodakarfiol
- fél kaliforniai paprika
- 1 szál újhagyma
- 3 kk magos dijoni mustár
- 1 mk só
- 1 citrom reszelt héja – jó lesz bele, ne félj tőle. ;)
- fél citrom leve
- 2 ek olívaolaj
- 1 ek aprított kapor
- A karfiolt szedjük rózsáira, és dobjuk bő, lobogó vízbe. Három perc főzés után szűrőkanállal szedjük ki. Tálcán terítsük el, hogy gyorsan ki tudjon hűlni.
- Közben vágjuk kockára a paprikát és karikázzuk fel az újhagymát.
- Készítsük el az öntetet is. Egy kisebb tálban keverjük ki a mustárt a sóval, a citromlével, a citromhéjjal, majd kevergetés közben csurgassuk bele az olajat.
- Egy nagyobb tálban forgassuk össze mindent, végül szórjuk meg aprított kaporral.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Pagoda saláta appeared first on Kertkonyha.
Kókusztejszínes zöldség gyömbérrel és shitake-val, köret: gabonakolbászos köles
Egy elég rendhagyó kombináció ez az étel, de működik! Nagyon finom, és jól harmonizálnak a különböző nemzetek ízei. És nem utolsó sorban: nagyon egyszerű recept és gyorsan elkészül. Hozzávalók: 1 bögre köles 3-4 cm-es darab egy gabonakolbászból só fagyasztott zöldhüvelyű zöldbab fagyasztott sárgahüvelyű zöldbab 1 db sárgarépa apróra vágva spenótlevelek (egyéb fagyasztott zöldségek ízlés szerint) 1 doboz kókusztejszín friss vagy szárított gyömbér friss vagy szárított shiitake gomba fokhagyma só Díszítéshez: szezámmag Elkészítés: a kölest megmosom, és dupla mennyiségű vízben készre főzöm a belemorzsolt gabonakolbásszal együtt, és ízlés szerint sózva. Ha szárított shiitake gombával dolgozunk, azt fél órára érdemes beáztatni főzés előtt. A zöldbabokat, a csíkokra vágott gombát és a répát a kókusztejszínben elkezdem főzni közepes lángon, fedő alatt, beleteszem a gyömbért és sót ízlés szerint. 15-20 perc múlva hozzáadom a spenótot és fokhagymanyomóval a fokhagymát. Amint a spenótlevélkék megfonnyadtak, vagy fagyasztott spenót levél esetén: felolvadtak, és a zöldbabok is megpuhultak, kész az ételünk. Bőven szórt szezámmaggal vagy dióval tálalom. The post Kókusztejszínes zöldség gyömbérrel és shitake-val, köret: gabonakolbászos köles appeared first on VegaNinja.
Napraforgós cékla fasírt
Nagy kedvencem ez a roppanós, vegán, tulajdonképpen zabfasírt. Céklával készítettem az idénynek megfelelően, de bármilyen zöldséggel készíthetjük. Lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz, sok rostot és fehérjében gazdag a zabpehely miatt. Hozzávalók: 25 dkg kis levelű gluténmentes zabpehely 1 db reszelt, friss cékla 1 teáskanálnyi vegamix 1 kk parajdi só maréknyi enyhén pirított napraforgó mag 1 cikk préselt fokhagyma kb 1,5 dl meleg víz A vízhez hozzákeverjük a vegamixet és a sót, ráöntjük a zabpehelyre, hozzáadjuk a napraforgó magot, a reszelt céklát, fokhagymát, összekeverjük és hagyjuk állni körülbelül 10-15 percig. Ha túl száraznak találjuk adhatunk hozzá még vizet, vagy ha folyós akkor még zabpelyhet. Formázható állagúnak kell lennie. Evőkanállal kiszaggatjuk és tetszőleges méretű fasírtokat formázunk belőle. Forró kókuszolajban kisütjük. Süthetjük sütőben is, akkor viszont a masszához adjunk egy evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olajat vagy napraforgó olajat. Önmagában vagy salátához, különböző köretekhez feltétnek, akár főzelékhez kitűnő.
paradicsomos lenmagos gofri
2018. január 12. Beautilicious
Egy egyszerű, és nagyszerű finomság a gofrisütőből. Hozzávalók - 100gr paradicsompüré - 70gr lenmagliszt - 30gr zabliszt - 1 tojás - 100ml víz - só - fokhagymagranulátum - bazsalikom Így készítsd - Keverd össze a nedves hozzávalókat, majd add hozzá a többi hozzávalót is - Vajazd ki a gofrisütőt, majd adagold bele a tésztát, és süsd ki - Pár perc alatt kész is
Hagyományos bableves olajmentesen, galuskával
Ki nem szereti a bablevest? A finom, hagyományos, gazdag ízvilágú bablevest. Elkészítése nem igényel különösebb konyhai tapasztalatot (ez a levesek egyik nagy előnye). Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma 25 nagy gerezd fokhagyma Füstölt tofu (opcionális) 3 nagyobb sárgarépa 2 fehérrépa 1 paradicsom 1 lecsópaprika 4 nagyobb krumpli 1 konzerv fehér bab 1 csokor friss petrezselyem só ízlés szerint 1-1 teáskanálnyi az alábbi fűszerekből: bors, pirospaprika, kömény, majoránna, rozmaring, tárkony 3-4 babérlevél A galuskához: 100 g liszt 1 dl víz fél evőkanál lenmagliszt fél kávéskanál só A hagymákat kockákra vágva, a fokhagymagerezdeket megpucolva, egészben beleteszem egy nagy lábasba kevés sóval és vízzel. Lefedve, közepes lángon, kb. 10-15 percig párolom őket. A répákat, a paradicsomot, paprikát feldarabolom. Összekeverem a galuska hozzávalóit, és 30 percig pihentetem. A hagymákra pirospaprikát szórok, kicsit kevergetem. Hozzáteszem a sárgarépát, fehérrépát, paradicsomot, paprikát, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, és ízlés szerint sózom, fűszerezem. Jó sok fűszert használjunk! A tofut, a babot és a krumplit meghámozva, felkockázva akkor tegyük bele, mikor a répa már majdnem teljesen megfőtt. Galuskaszaggatóval a forrásban levő levesbe szaggatom a galuskákat, és pár perc alatt készre főzöm. Tálalhatjuk növényi tejföllel, egy kis friss petrezselyemmel díszítve. A képen ezek nélkül látható, de mindenképp jót tett volna neki egy kis díszítés. Ha nem teszünk bele galuskát, akkor gluténmentes is a recept. The post Hagyományos bableves olajmentesen, galuskával appeared first on VegaNinja.
Vegán majonézes, frankfurti krumplisaláta
Vegán majonézes frankfurti saláta. Hát, persze hogy! ;) Imádom az ilyen salátákat, már karácsonyra szerettem volna készíteni, de aztán elsodort a bejgli meg a maratoni csomagolás. Na, de az év már csak nem mehet el majonézes krumpli nélkül, és ajánlom neked is, lepd meg magad vele Szilveszterre, a maradékkal meg újévi uzsonnára, ebédre bármire. Hajrá! Nyugodtan mehet vendégvárónak a mindenevők asztalára is. Nem lesz ember, aki megmondja, hogy ez vegán, és nem a hagyományos, ebben biztos lehetsz. :) Hozzávalók egy szép nagy adag salátához: (az enyém pont befért a rombusz alakú, piros tetejű éttermes műanyag dobozba, de számítsd hozzá, hogy amíg csináltam, sok “el is párolgott”) - 1 kg krumpli - 3 szál vega virsli (a füstölt az igazi) - fél lilahagyma - 2 szem csemege uborka - 600 g veganéz (tojásmentes majonéz) - 2 kk fehérbor ecet - 2 kk citromlé - 1 kk dijoni mustár - só, bors - A krumplit hámozd meg és vágd kockára. Sós vízben főzd meg, vigyázva, nehogy szétfőjön. Ha már puha, rögtön zárd el, szűrd le és mosd át hideg vízzel. Ezután várd meg, amíg teljesen kihűl. - Eközben készítsd el a veganézt. Ezt ha egyszer kipróbálod, sose veszel többet bolti veganézt, ezt garantálom! Amikor kész, ízesítsd tovább az itteni recept szerint fehérborecettel, citromlével, mustárral, sóval, borssal. Rakj bele bőven mindből, mert sokat beszív majd a krumpli, és a hűtéskor is sok íz elkerülhetetlenül “eltűnik”. Ennyi krumplihoz a megadott veganéz kétharmada is elég egyébként, de ha te is olyan “lucskosan” szereted az ilyen salátákat, mint én, ne spórolj vele. - A lilahagymát vágd kis kockára, a virslit fél centis karikákra, a csemege uborkát vékony szálakra. Forgass össze mindent a krumplival és a veganézzel. Csak óvatosan, nehogy összetörjön. - Már itt nagyon finom lesz, de rakd csak be pár órára a hűtőbe, egy saláta mégiscsak hideg, és nagyon meghálálja majd, ha hagyod kicsit összeérni az ízeket. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Vegán majonézes, frankfurti krumplisaláta appeared first on Kertkonyha.
Magyaros szendvicskrém
Hozzávalók egy normál magyaros vajkrémes műanyag doboz megtöltéséhez - 125 g főtt bab (konzerv tökéletes) - 2 mk ecet - 1 mk pirospaprika - fél mk őrölt kömény - 1/4 mk fokhagyma granulátum - 1 ek olvasztott kókuszolaj - 1 ek víz Botmixerrel habosítsd össze a hozzávalókat, és kész. Ez tényleg ilyen egyszerű! :) Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Magyaros szendvicskrém appeared first on Kertkonyha.
Tonhalas tészta
2017. december 21. Beautilicious
Amikor otthon körbenézek, és összefőzök mindent, amit találok, nagyon finom végeredményt kapok, legalábbis ezúttal mindenképpen. Egyaránt van benne fehérje, rost, szénhidrát, és jó zsírok. Minden, ami egy egészséges és szuper ebédhez kell. Hozzávalók - 1 konzerv tonhal - 100gr teljes kiőrlésű spagetti tészta - 200gr fagyasztott leveles spenót - 2gezed fokhagyma - 200gr sütőtök - 2 paradicsom Így készítsd - Tegyél fel vizet forrni, majd ha forr, öntsd bele a tésztát - Dinszteld meg a hagymát, majd öntsd rá a spenótot, és párold meg - Süsd ki a sütőtököt - Szűrd le a tésztát, és add hozzá a spenótot - Bontsd fel egy konzerv halat, és öntsd a tésztához - Vágd fel a sütőtököt és a paradicomot, és keverd hozzá
Ropogós pirított tofu kápia paprikával (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakácsrobot készülék
2017. december 12. Zizi kalandjai
Korábbi bejegyzésben írtam, hogy azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Első receptként egy lassú főzés (slow cooking) programmal főzött babgulyás receptjét hoztam nektek. A második recept egy “joghurt” (yoghurt) programmal készített kókusz ivójoghurt volt. Most pedig egy ropogós tofu receptje jön, amely a család nagy kedvence lett.
A tofut az egész család imádja. A gyerekek már akkor eszik (főleg a füstöltet), amikor kockákra vágom. Ádi még ici-pici sót is szokott szórni a kis kockákra és úgy bekapja. Már ott tartunk, hogy két nagy csomag tofu kell nálunk ebédre, mert mindenki annyit eszik belőle, hogy kell ekkora mennyiség. Ha marad is egy kevés, azt biztosan megesszük vacsorára salátával, zöldségekkel, humusszal, kenyérrel.
A tofut serpenyőben is jól lehet pirítani, de a Smartchef profin elvégzi a munkát rövidebb idő alatt, mintha serpenyőben készítenénk. A “barnít” (brown) program nemcsak tofu pirítására jó, hanem gomba pirítására is. Én akárhányszor akármilyen tűzhelyen pirítok gombát, mindig levet ereszt és nem lesz szépen megbarnult. A Smartchefben készítve nem ereszt levet a gomba, azonnal pirulni, barnulni kezd és 10 perc alatt fantasztikus ízű pirított gomba lesz belőle. Pedig ugyanúgy készítem elő a gombát, ugyanolyan gombát használok, és Smartchefben sikerül, tűzhelyen nem. Ez a recept viszont a tofuról szól, amit fokhagymával és kápia paprikával készítettem. Magában is jó nasinak… annyira finom! Mi rizzsel és lilakáposzta salátával ettük! Fenséges volt!
Ropogós pirított tofu kápia paprikával (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakácsrobot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Könnyen elkészíthető, gyors, ropogós tofu recept. Szerző: Zizi Recept típusa: főétel Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 2 csomag (300 g/csomag) natúr kemény tofu, felesleges víz kipréselve belőle, 1x1 cm-es kockákra vágva 1 db nagy kápia paprika, kisebb darabokra vágva 4 gerezd fokhagyma, felaprítva 1 evőkanál kókuszzsír só feketebors Elkészítés Tegyünk a Smartchef készülékbe fél evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a felkockázott tofu és kápia paprika felét. Válasszuk ki a barnít (BROWN) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. A készülék tetejét hagyjuk nyitva. Öt perc eltelte után adjuk hozzá a felaprított fokhagyma felét és sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint. Kevergessük át, hogy a tofu és a paprika mindenhol jól megpiruljon. Ha lejárt a program, kanalazzuk ki az elkészült tofut, paprikát, majd a maradék alapanyagokból készítsük el a második adagot ugyanígy. Azért van szükség arra, hogy két részletben csináljuk, hogy a tofu kockák és a kápia paprika is jól meg tudjanak pirulni minden oldalukon. Jegyzetek Ha nincs Smartchef készüléke valakinek, akkor az ételt serpenyőben közepes láng felett is el tudja készíteni. 3.5.3229
A ropogós, pirított tofu elkészítéséről videó is készült...
Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 28. Zizi kalandjai
Ebben a hideg, borús téli időben csodásan mutat ez a lilakáposzta saláta, ugye? A lilakáposzta egy kicsit mellőzött zöldség szerintem. Megpároljuk és nagyjából ennyi. Pedig tök jól lehet sütni tepsiben zöldségekkel, lehet belőle fasírtot is csinálni vagy krémlevest főzni. Igyekszem én is többet beiktatni az étrendünkbe, mert a jótékony hatása kiváló a szervezetünkre.
Tudtátok, hogy a lilakáposzta akár 6-8-szor is több C-vitamint tartalmaz, mint a fehérkáposzta? Található még benne kálium, kálcium, foszfor, vas, jód, kén, valamint A-, B-, és U-vitamin, hihetetlenül erősíti az immunrendszert. A legtöbb értékes vitamintartalmát salátaként fogyasztva vihetjük be a szervezetünkbe. Télen érdemes csíraként is fogyasztani, ugyanis a lilakáposzta csíra a szervezet számára valóságos vitaminbombaként szolgál. “Nyersen fogyasztva, igazi gyógyszer az emésztés számára. Azok, akik gyomorproblémákkal küzdenek, fogyasszanak minél több vöröskáposztát, mivel segíti a bélműködést, és tisztítja a beleket. A friss zöldség ugyanakkor az izmok egészségéért és az idegrendszer karbantartásáért is felelős. Összetevőinek köszönhetően, serkenti a központi idegrendszer sejtjeinek működését, a fitohormonokat, amelyek felgyorsítják a szervezet regenerálódási folyamatait, és küzd a fáradtság ellen is.” (Forrás: innen).
Mielőtt ezt a sok infót megtudtam volna róla már elhatároztam, hogy salátát fogok csinálni belőle. Nem akartam szeletelni, mert az a gyerekeknek nehezebben fogyasztható, meg túl sokat kell rágni, ezért úgy döntöttem, hogy robotgépben aprítom fel nagyon kis darabkákra, így könnyebben lesz ehető. Adtam hozzá aprított újhagymát, az i-re a pontot pedig maga az öntet tette fel. Került bele tahini, miso paszta, narancslé és egy kevés gyömbér (tényleg kevés, hogy ne legyen csípős a gyerekeknek). Kiváló saláta előételnek, köretnek és a karácsonyi asztalra is el tudom képzelni a párolt káposzta helyett. Nagyon gyorsan elkészül, próbáljátok ki!
Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 15 perc Gyorsan elkészülő, finom, csodaszép színű saláta. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók ½ fej (kb. 400 g) lilakáposzta 2 szál újhagyma, felaprítva 1 kis darabka gyömbér, meghámozva 2 evőkanál frissen facsart narancslé 2 evőkanál fehér miso paszta 2 evőkanál tahini kb. 60 ml víz Elkészítés Tegyük a robotgépbe a lilakáposztát néhány darabba vágva. Dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg egészen kicsire aprítja. Borítsuk egy nagy tálba a felaprított káposztát és tegyük félre. Egy tálkába tegyük a tahinit, a narancslevet, a miso pasztát és reszeljük bele a gyömbért. Jól keverjük el. Lassan kezdjük hozzáönteni a vizet, hogy jól folyó öntetet kapjunk. Adjuk a felaprított újhagymát a káposztához, locsoljuk meg az öntettel és tálaljuk azonnal. 3.5.3229
Mi így ettük: pirított kápia paprikás tofuval (jövök ennek a receptjével) és rizzsel + a lilakáposzta saláta meglocsolva az önettel… fenséges fogás!
Héjában sült csicsóka
2017. november 19. Beautilicious
A nagyi jóvoltbából rengeteg itthon a csicsóka, de az ötletekből nem fogytam ki:D Annyi féle képpen lehet elkészíteni ezt a csoda zöldséget, ami nem csak hogy nagyon finom, de egészséges is. Hozzávalók - 300gr csicsóka - 1ek olívaolaj - fél fej vöröshagyma - 2paradicsom - 1 tk só - rozmaring Így készítsd - Tiszítsd meg a zöldségeket - Vágd fel őket, majd keverd össze az olívaolajjal, sóval, és a rozmaringgal - Helyezd sütőbe 180fokra 35-40percre
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék
2017. november 18. Zizi kalandjai
Azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Mindenki másképp étkezik, mindenkinek más a prioritása a főzés során, így én azokat a szempontokat fogom kiemelni a készülék kapcsán, amelyek számomra megkönnyítik a “munkát” a konyhában. Három receptet fogok hozni, ez a babgulyás az első.
A Vegital Smart Chef 7 az 1-ben készülék 30 automatikus programjának, és az egyedülálló önkeverő funkciójának köszönhetően a sütés, főzés, párolás munkafolyamatai a végletekig leegyszerűsödnek.
Elsőre a “lassú főzés” (slow cooking) programot szemeltem ki magunknak egy szombati napra, amikor mindig megyünk a piacra vásárolni és játszóterezni. A piacon eszünk zöldségeket, pékárut, de mire hazaérünk jó éhesek vagyunk. Persze nem vár meleg étel bennünket. Ez a Smartchef segítségével megváltozott, ugyanis piacra indulás előtt beledobtam a babgulyás hozzávalóit a készülékbe, elindítottam a programot és mire hazaértünk ez a kis robot chef elkészítette nekünk az ebédet. Kétszer kétféleképpen főztem meg a levest. Első alkalommal indulás előtt kevés olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, fokhagymát és utána adtam hozzá a zöldségeket, öntöttem fel vízzel és indítottam el a slow cooking programot. Amikor hazaértünk készítettem gyorsan vegán csipetkét és azt is hozzáadva főztem még pár percig és tökéletes lett. Második alkalommal olajmentes lett a babgulyás (ennek osztom meg lentebb a receptjét), ugyanis nem dinszteltem meg a hagymákat, hanem az összes alapanyaggal és fűszerekkel feltettem főni. Így is nagyon finom lett.
Őszi, téli hideg napokon nagyon jól esik egy ilyen egytálétel, amely a gyerekkoromat idézte fel (anyukám szárazbabból mindig óriási kondérral főz levest, amit napokig lehet enni).
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 7 óra Teljes idő 7 óra 15 perc Igazi melengető, laktató családi asztalra való leves hideg napokon. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 250 g nagyszemű száraz bab, beáztatva egy éjszakára, leszűrve 3 szál közepes sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 3 szál közepes petrezselyem gyökér, meghámozva, felszeletelve 3 db burgonya, meghámozva, ½ fej zeller (zöldjével együtt), meghámozva 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 1 kis darab zöldpaprika, egészben 1 darab paradicsom, félbe vágva 3 teáskanál só 2 teáskanál pirospaprika frissen őrölt feketebors Elkészítés Vágjuk 1x1 centis kockákra a burgonyát és a zellert. Tegyük a Smartchef edényébe a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, babot, sárgarépát, petrezselyem gyökeret, burgonyát, zellert, paradicsomot és paprikát. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a pirospaprikát, a felaprított petrezselyem zöldjét és a zeller zöldjét. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Hajtsuk rá a Smartchef fedelét. Válasszuk ki a lassú főzés (SLOW COOKING) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. Ez a program 6 óra 15 percig főzi az ételt, az első 15 percben 95C fokon, majd 6 órán át 65C fokon. A bab fajtájától és öregségétől függően vagy elég ez az idő az étel elkészítésére, vagy nem. Én olyan babot fogtam ki, amely ennyi idő alatt ilyen hőfokon nem főtt meg teljesen, így a program vége előtt 21 perccel leállítottam azt és átállítottam 140C fokra és még 35 percet hozzáadva főztem meg a levest. Így elforrt a víz a tetejéről és kicsit sűrűbb lett. Így is lehet fogyasztani, vagy egy kevés vizet még hozzáadva 2-3 percig főzni készre. Jegyzetek A leves elkészíthető egy lábasba feltéve is gáztűzhelyen. Egy lábasba téve az összes hozzávalót, felöntve vízzel forraljuk fel, majd vegyük közepesre a lángot és főzzük addig, amíg a bab és a zöldségek megpuhulnak. 3.5.3226
A leves elkészítéséről videó is készült…
mézes mustáros cukkini
2017. november 11. Beautilicious
Bár nem vagyok vegán, ma elsősorban az ő kedvükért hoztam egy receptet, amit akár vegán vagy, akár nem garantáltan imádni fogsz. Nagyon gyorsan elkészíthető, nagyon finom húsmentes ebéd. Hozzávalók - 2 cukkini - 3 gerezd fokhagyma - 3 ek mustár - 1 ek méz - 3 ek szójaszósz - 3 ek olívaolaj Így készítsd - A megtisztított cukkinit kockázd fel, a fokhagymát vágd apró darabokra - A többi hozzávalóból készítsd el a pácot, majd öntsd bele a cukkinit és a fokhagymát - Olivaolajon süsd ki 10-12 perc alatt
Vöröslencse krémleves fűszeres olajjal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 6. Zizi kalandjai
Ezt a receptet Ágitól tanultam, a Nar Gourmet blog szerzőjétől, aki a török konyha szerelmese. Nyáron hívott meg Ági egy török vegán főzőtanfolyamra, ahol finomabbnál finomabb vegán török ételeket készítettünk. Ez a vöröslencse leves akkor is jól esett (nem volt nagyon meleg szerencsére), de most a hideg időben még inkább aktuális, hogy egy ilyennel melegítsük fel magunkat, a testünket és a lelkünket is.
Végtelenül egyszerű recept, néhány hozzávalóval. A levest a végén fűszeres olajjal érdemes meglocsolni és pár csepp citromlevet csepegtetni rá, ez teszi fel az i-re a pontot. Kiváló hétköznapi vacsora egy fárasztó nap végén, amikor valami gyorsan elkészíthető finomságra vágyunk. Főzzétek meg a héten!
Vöröslencse krémleves fűszeres olajjal (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 30 perc Teljes idő 40 perc Török konyha egyik ikonikus, egyszerű, hétköznapi fogása. Testet, lelket melengető vöröslencse leves. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 250 g vöröslencse, megmosva, lecsöpögtetve 200 g burgonya, meghámozva, kisebb kockákra vágva 2 db sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 2 szál szárzeller, felszeletelve ½ evőkanál kurkuma ½ teáskanál só kb. 1 és ½ liter víz 6 evőkanál olívaolaj ½ evőkanál chili pehely citrom Elkészítés Tegyük egy lábasba a vöröslencsét, öntsük fel a vízzel. Adjuk hozzá a zöldségeket, majd sózzuk és kezdjük el főzni. Ha felforrt, kanállal szedjük le a habot a tetejéről. Amikor a vöröslencse és a zöldségek is megpuhultak, botmixerrel pürésítsük. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel. Alacsony lángon melegítsük tovább és adjuk hozzá a kurkumát. Főzzük további 5 percig és zárjuk el alatta a gázt. Egy kis serpenyőben alacsony lángon melegítsük meg az olívaolajat, adjuk hozzá a chili pelyhet. Keverjük át és vegyük le a tűzhelyről. Tálaljuk a meleg levest a chilis olajjal meglocsolva és facsarjunk rá egy kevés citromlevet. 3.5.3226
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 3. rész: Laudon Andrea
2017. november 3. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel harmadik interjú alanyomat, Laudon Andreát!
Andi már az Y generáció tagja, viszont az interjút tizen-huszonéves fiatalakkal készítem, így ő is benne van ebben a huszonéves kategóriában. Andit személyesen még nem ismerem, nem találkoztunk, bár a social medianak hála már olyan mintha picit ismerném! A személyes ismerkedésre egy nap biztosan sor kerül majd.
Bemutatnád magad röviden?
Sziasztok, Laudon Andi vagyok, 24 éves, főként szinkronizálással foglalkozom, emellett cikkeket írok, videózom, és lassan két és fél éve vagyok vegán.
Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél?
Nem volt olyan hatalmas bejelentés, inkább csak közöltem, hogy nem fogyasztok többé állati eredetű ételt, de mivel elvégeztem egy sport táplálkozás kurzust, már vegánként, és mindennek nagyon utánaolvasok, tudták, hogy nem szenvedek majd hiányt semmilyen tápanyagban.
Mi volt a motivációd a váltásra?
Eleinte egészségügyi és környezetvédelmi, de a későbbiekben már ez kibővült az állatok szeretetével és védelmével természetesen.
A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)?
Szinte baba korom óta vegetáriánus vagyok, egyszerűen nem ettem meg a húst, ha elémrakták, egy két nagyon feldolgozott például “dínóhusit” ettem egy ideig, de ezeket inkább ipari hulladéknak titulálnám. Először egy 30 napos vegán kihívás Facebook csoporttal kezdtem el a dolgot, akkor néha még ettem főtt tojást vagy feta sajtot, de mivel nagyon nem esett jól, ezeket is elhagytam.
A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)?
Az egyetlen vitamin, amit szedek, ha éppen eszembe jut, az a B12, azt is spray formában. Ezen kívül heti 6x mozgok, jógázom, edzőtermi edzést végzek. Sokat iszom, és odafigyelek, hogy tejles értékű, minél feldolgozatlanabb ételeket egyek. Például egy tökéletes ebéd számomra fél avokádóból guacamole, barna rizs, lencse és saláta. Szeretem az egyszerű, tiszta ízeket.
Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)?
Sokkal több energiám van, tisztább a fejem, a gondolkodásom. Az anyagcserémmel nincs gond, amivel volt régen, és sokkal könnyebbnek érzem magam. Plusz amióta vegán vagyok jobban érzem spiritálisan is, hogy a helyemen vagyok, jobban egynek érzem magam a világgal, univerzummal, ha fogalmazhatok így.
Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)?
Nem volt ilyenre példa, főleg, ha már az ember tudja, miket szokott enni, hogyan kombinálja az ételeket, ha étterembe megy. Bármilyen helyen lehet vegánként finomat enni, én legutóbb egy csárdában ettem hihetetlenül finom fűszeres burgonyát sült zöldségekkel, isteni volt. Előtte pedig rákérdeztem, vajjal vagy olajjal készítik-e, allergének miatt, bátran kérdezgessetek rá ezekre, hogy biztosak legyetek a dolgotokban.
Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni?
Hű, van egy tengeri sós-balzsamecetes csipsz, igazából most is éppen azt eszem, nagyon szeretem, és a házi készítésú vegán sajtos pizza sok hagymával. Sosem lehet betelni vele. De hogy az édességet se hagyjuk ki, a vaníliás vegán fehércsoki is nagy szerelmem.
Melyik a kedvenc vegán ételed?
A fent említett pizza, és a málnás-mandulatejes-diós-juharszirupos zabkása reggelire.
Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért?
A fiataloknak azt üzenem, hogy csilliárdszor jobban érzem magam a bőrömben vegánként, és a Földünk jövője csakis a mi kezünkben van, ezért legyenek nyitottak, próbáljanak ki vegán ételeket, rengeteg szuper recept van és sok vegán hely is nyílik mostanában! Inspirálódjanak videókból, és nézzenek utána a dolgoknak! A szülőknek pedig csak annyit mondhatok, ha a gyerkőce vegán szeretne lenni, hallgassa meg, támogassa, és aztán csatlakozzon hozzá ő is! Összeségében a vegánságot korosztálytól, nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom! Tájékozodjatok, rengeteg szuper film van, mint a Cowspiracy, Earthlings, próbáljatok ki vegán recepteket, csináljatok több napos, hetes vegán kihívásokat! Nekem a Mit ettem ma? videók is sokat segítenek inspirálódni, az én csatornámon is több ilyet megtaláltok. Szóval legyetek nyitottak, és csak vágjatok bele! Életem egyik legjobb döntéseként könyvelem el azt, hogy vegán lettem. Ha bármilyen kérdésetek van, bátran írjatok nekem!
Andit megtaláljátok:
Instagramon: @andilaudon
Facebookon: Soulshine By Andi
Youtube-on: @SoulshineByAndi
Tejszínes, paprikás penne
Van, hogy a főztöm még nekem is meglepetést okoz. ;) Ennél a tésztánál pl. a kísérletezés eredménye az eredeti céltól teljesen máshova vitt. A cél ugyamnis a villámebéd volt, ami meg lett belőle, az egy olyan íz, ami a legjobb tejszínes pörköltet idézi. Hurrá! Tök jó, de tényleg. El is felejtettem már azt a jó kis harmóniát. A csicserit meg imádom, naná, hogy mindig van belőle a spejzban. Ez az étel persze nem egy ünnepi lakoma, viszont mindenki imádta, és mellette egy csomó másra is jutott időm délelőtt, szóval, egészen biztosan lesz majd nálunk máskor is. A “titok” kb. annyi, hogy amíg fő a tészta, elkészítjük a szószt. Ez a kettő kb. ugyanannyi ideig tart, és így elkészül az ebéd, mielőtt észbe kapnál. Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 400 g-os csicseriborsó konzerv - 250 g tészta - 200 g növényi főzőkrém - 1/4 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 3 ek olaj - 1 ek pirospaprika - 1 mk oregánó - Feltesszük a tésztát főni jó bő, sós vízben, közben pedig nekiállunk a szósznak, így: - Az olajon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd miután lehúztuk a tűzről, a fokhagymát is adjuk hozzá. Várjuk meg, hogy felszálljanak azok a mennyei illatok! :) - Szórjuk meg pirospaprikával, majd öntsük rá a csicseriborsót. (a konzerv levére nincs szükség) - Ezután beleforgatjuk a főzőkrémet, és ízesítjük oregánóval. - Hagyjuk összerottyanni, majd keverjük bele a megfőtt tésztát. Ennyi az egész! :) Extra tipp : jó sok zöld salátával tálald! Jó étvágyat! Elkészítési idő: 12 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Tejszínes, paprikás penne appeared first on Kertkonyha.
Vegán bundáskenyér
Emlékszem, gyerekkoromban néha bundáskenyér és tea volt reggelire. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, elfelejtődött a bundás kenyér. Néha néha ettem, majd vegánként teljesen eltűnt az életemből. Viszont nemrégiben felmerült bennem, hogy ha rántani (zöldséget) lehet tojás nélkül, akkor bizonyára bundáskenyér is készíthető tojás nélkül. Miért is cseréltem le a tojást a bundáskenyérben másra, hiszen a tojást annyian dicsérik, mint fehérjeforrást? Néhány mondatot idézek a Kína Tanulmány (Thomas M. Campbell - Dr. T. Colin Campbell) című könyvből:
"A vér koleszterinszintje egyértelműen a betegségek kockázatának fontos mutatója. A nagy kérdés, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja a vér koleszterinszintjét? Röviden elmondhatjuk, hogy a hús, tej, tojás, hal és állati fehérje bevitel növelésekor a vér koleszterinszintje emelkedik.
A növényi alapú ételek és tápanyagok (növényi fehérjék, étrendi rostok, cellulóz, hemicellulóz, oldható szénhidrátok, növényi B-vitaminok (karotinoidok, B2, B3), hüvelyesek, világos színű zöldségek, gyümölcsök, sárgarépa, burgonya, valamint a számos gabonaféle) mennyiségének növelésével a vér koleszterinszintje csökken.
Számos - mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett - vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék. A növényi táplálékok ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint, ugyanakkor többféle mechanizmussal is segítenek a szervezet által termelt koleszterin mennyiségének csökkentésében. Mindezek a következetes eredmények a Kína Tanulmányból származnak. (...)
Szinte bármelyik orvosi rendelőbe elmehetünk és megkérdezhetjük, hogy milyen táplálkozási tényezők befolyásolják a vér koleszterinszintjét, az orvos valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a telített zsírok és az étrendi koleszterin. Manapság talán már előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megemlíti a szója és a magas rosttartalmú korpafélék koleszterinszintet csökkentő hatását, arról azonban még mindig csupán igen kevesen tudnak, hogy az állati fehérjék hatást gyakorolnak a koleszterinszintekre."
A recept
Hozzávalók:
- Szeletelt szárazabb kenyér vagy zsömle
- 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is)
- 2 ek zabpehely liszt
- 1 nagyobb csipetnyi kurkuma
- 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző)
- ételízesítő
- cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk)
- pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír
Elkészítés:
A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Tesztelhetjük a sűrűségét, ha egy kis kenyérhéjat vagy esetleg az egyik ujjunkat belemártjuk a tésztába, kiemelve egyenletesen beborított a kenyér vagy a kézujjunk felszíne. Belehelyezzük a kenyereket, kicsit megáztatjuk, megforgatjuk benne, majd forró teflon sütőben vagy papírral bélelt tepsiben felmelegített sütőben kisütjük.
Mennyiségtől függően duplázhatjuk az adagot. Sütés előtt akár fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is tehetünk bele.
Vegán Gyros, most már az otthonodban is, könnyedén
2017. október 27. Vegán lettem
Új termékkel rukkolt elő a Vegan Grill. A nem egészen egy hónapja piacra dobott Vegán Gyros segítségével otthonodban is átélheted kedvenc gyroszos élményeidet.
2016 szeptemberében jelent meg a Vegan Grill márka a magyar húshelyettesítők piacán és klasszikus ízeinek köszönhetően gyorsan sokak kedvencévé vált. A kezdésnek piacravezetett öt termék - a csípős és magyaros grill kolbász, valamint a csípős, magyaros és provance-i hagymás szejtán - után pár havonta dobták piacra újabb és újabb finomságaikat. Először Natúr Szejtánnal, majd bükkfán füstölt Száraz Bászkával és Grill Bászkával, végül a Vegán Gyrosszal bővítették repertoárjukat.
Vegán Gyros
A pikáns gyroszos fűszerezés és a vékonyra vágott szejtáncsíkok adják a Vegan Grill Vegán Gyroszának ízélményét. Érzésre olyan, mintha a kedvenc gyrosodnál lennél, csak nem kell elsétálnod már a sarokig sem, hisz otthon is elkészítheted a Vegán Manufaktúra klasszikus gyroszát. De nem csak a termékkel újítottak, hanem a csomagolás is változott. Az eddigi termékek vákuumcsomagolt rendszerrel készültek, de a Vegán Gyros már egy exkluzívabb megjelenésű papírdobozba került a vákuumcsomagoláson kívül.
Nálunk nagy kedvencek az eddigi Vegan Grill termékek, így nem volt kérdés, hogy leteszteljük a Vegán Gyrost is. Rögtön két csomaggal vásároltunk és többféle ételt készítve teszteltük őket. Kevés olajon megpirítottuk a csomagok tartalmát és készítettünk belőle hambit, sima szendvicset, kipróbáltuk fűszeres rizzsel és gombás mártással is. Ahogy a Vegan Grill hagymás szejtánjait, úgy a Vegán Gyrost is lényegében úgy használod fel ahogy akarod. Bármit készítettünk belőle, mindenhez passzolt. Egyébként a Vegan Grill facebook oldalán van egy kifejezetten receptes fül, ahova heti két recept kerül fel. Amióta a Vegán Gyrost piacra dobták, csak a gyrosból feltöltöttek négyet. Szóval egy szó mint száz, a lehetőségek tárháza határtalan, illetve a kreativitásunk húzza meg a határokat.
Budapesten aránylag már sok helyen hozzájuthatsz, de vidéken is fellelhetőek a Vegan Gyros és Vegan Grill termékek többek között Debrecen, Győr, Körmend, Miskolc, Szentendre és Veszprém városaiban. A vegangrill.hu oldalon elvileg a boltok is be vannak listázva, bár szerintem ennél sokkal több helyen kaphatóak már a termékeik. A nagyobb vidéki városokban biztos körbenéznék a bio boltokban és ha nem találom kérném, hogy rendeljenek, hiszen az összes nagyobb nagykereskedésben bent van már a Vegan Grill.
A Vegan Grill weboldala, ahol infókat találsz a Vegán Gyrosról.
A Vegan Grill facebook oldala, ahol Vegán Gyros recepteket találsz.
Vajbab főzelék gyorsan
Csak szimplán ez volt a nyári kedvencem, amig Magyarországon voltunk a nyáron. Sőt, a Bosnyák piacon vettem igazán friss vajbabot visszautazásunk előtt 1-2 nappal, el is hoztuk magunkkal és rögvest az első héten meg is főztem a jó kis főzeléket belőle. Itt, Angliában ugyanis nem ismerik a sárga hüvelyű zöldbabot, legfeljebb lengyel/magyar/kelet európai boltban kaphatsz idényekor. Ráadásul az angolok nem ismerik a főzelék fogalmát, számukra inkább szószok léteznek, de nem ilyen felállásban. A zöldbabnak amúgy v íz- és vizelethajtó, valamint vesetisztító hatása van, kevés fehérjét és szénhidrátot tartalmaz, ráadásul könnyen emészthető, jelentős rosttartalommal bír. Ezek is mutatják, hogy cukorbetegek, fogyókúrázók számára (is) ajánlott étel.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg vajbab
- 1,5 ek keményítő
- 1 tk pirospaprika
- ételízesítő
- 2,5 dl növényi tej
- szójajoghurt
- víz
- 3-4 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A tisztított, darabolt zöldbabot feltesszük főni annyi vízben, ami éppen csak ellepi. Hozzáadunk kb. 1 teáskanálnyi ételízesítőt (nekem házi van, amit mindig én készítek) és lefedve puhára főzzük. Közben a keményítőt, a piros fűszerpaprikát és a hideg növényi tejet csomómentesre keverjük. Amikor a sárga hüvelyű zöldbab szinte már puha, hozzáadjuk a felaprított vagy összenyomott fokhagymát. Tehetünk hozzá vagy petrezselyem zöldet felaprítva, vagy kaprot vagy tárkonyt, de ha csak fokhagymásan szeretnénk enni, úgy is nagyon finom. A megpuhult zöldbabhoz hozzákeverjük a csomómentes tejes-keményítős folyadékot és folyamatosan addig keverjük, míg be nem sűrűsödik. Tálalásnál szójajoghurtot kanalazahatunk a tetejére.
Ehetünk hozzá fasítot, bár jobb szeretem anélkül, csak magában, élvezve a vajbab lágy ízét. Főzelékünket elkészíthetjük zsenge, friss vajbabból vagy gyorsfagyasztottból is.
Pirított mustáros citromos szójaszeletek (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 18. Zizi kalandjai
Családi ebédre készültünk, így gondoltam, hogy kipróbálom (életemben először) a Veganz szója szeleteit. Még soha nem csináltam és nem is ettem ilyet… ha szójáról van szó, akkor tofu vagy tempeh formában fogyasztjuk leggyakrabban és még szójajoghurtot eszünk alkalmanként. A FB vegán csoportjaiban láttam egy-két izgalmas receptet ilyen szójaszeletekkel, de valahogy nem éreztem szükségét, hogy én ilyet egyek. Most ezt ajándékba kaptam, így gondoltam, hogy a családi ebéden bedobom, amikor a vendégek egy része húsevő. Sikert értem el vele, mindenkinek ízlett. Befűszerezve tényleg húsra emlékeztet, de nincsen hús íze (szójalisztből és vízből készül), csak az egész, ahogy tálaltam, ahogyan fűszereztem, az olyan volt, mintha valamilyen fűszeres húst ennénk burgonyapürével és pirított, sült zöldségekkel.
A szójaszeleteket meg kell főzni sós vízben, leszűrni, aztán jöhet a fűszerezés és a pirítás. Én most mustárral és frissen facsart citromlével, valamint kakukkfűvel, pirospaprikával, fokhagymával és sóval fűszereztem. Nagyon finom lett. Egy 300 grammos csomag elég volt 6 felnőttnek és 2 kicsi gyereknek úgy, hogy sokféle köretet tálaltam mellé. Ha húsevő vendégeket várunk és jól akarjuk lakatni őket vagy csak kíváncsiak vagyunk, hogy milyen íze van a szójaszeletnek, akkor próbáljátok ki.
Ha már a szójáról beszélek, akkor megemlítek egy Youtube videót, amibe tegnap futottam bele. Bonny Rebecca készített egy nagyon szuper videót a (démonizált) szójáról, feltéve a kérdést, hogy a szója tényleg rossze lenne-e számunkra? A videó bemutatja egy napját, hogy mit eszik és emellett jó sok infó elhangzik a szójáról! Hasznos!
Pirított mustáros citromos szójaszeletek (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 30 perc Teljes idő 40 perc Szerző: Zizi Recept típusa: ebéd, vacsora, főétel Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 300 g Veganz szója szeletek 60 ml (65 g) dijoni mustár 3 gerezd fokhagyma, felaprítva 2 evőkanál olívaolaj 2 teáskanál füstölt pirospaprika 2 teáskanál szárított kakukkfű Himalaya só kevés víz Elkészítés Tegyük a szójaszeleteket egy lábasba, öntsük fel vízzel és sózzuk meg (2-3 teáskanál). Forraljukf el és főzzük 10 percig. Szűrjük le és tegyük félre. Egy tálban keverjük össze a pácot: mustárt, olívaolajat, pirospaprikát, kakukkfüvet, fokhagymát és sózzuk ízlés szerint. Tegyük bele a leszűrt szójaszeleteket és jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a szeleteket. Tegyük félre 10-15 percre pácolódni. Közepes láng felett hevítsünk fel egy serpenyőt, tegyük bele a pácolt szójaszeleteket és pirítsuk 3-4 percig. Adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy ne égjen meg és legyen egy kis szaftja. Tálaljuk azonnal zöldségkörettel. Jegyzetek A legjobb frissen fogyasztva! 3.5.3226
*****
A zöldfűszeres mártás alapport a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Nyersvegán vezeklés - egyhónapos kihívás
2017. október 12. Vegán muflon
Anno kizárólag egy dolog miatt döntöttem úgy, hogy végleg eldobom az állati termékeket: hogy semmilyen módon ne támogassam azokat, akik állatok legyilkolásából vagy abuzálásából profitálnak. Pl. nem társult és nem társul mellé vallási vagy ezoterikus meggyőződés: kedvenc kulturális táplálékaimban dobogós helyet foglal el a 80-as, 90-es évek punkzenéje, a Slayer és az Ördögűző, és legszívesebben felmosóvödröt húznék a fejemre, ha valaki a közelemben asztali áldásra ragadtatja magát. Jógaórán kétszer jártam, az eredmény: egy gerinctörés, nyolc porckorongsérv, tizenhárom idegbecsípődés és egy orrsövényferdülés. Továbbá a lezáró relaxáció közben rám tört a röhögőgörcs. Ja, és ha valaki mindenáron távozásra akar bírni egy társaságból, az esetben értekezzen hosszasan a fénylényekről, angyalokról, tündérekről és nem utolsósorban vonzás törvényéről!
Egészségügyi szempontok szintén nem játszottak abban, hogy a veganizmus felé fordultam: ha túl hidegnek találom, a mai napig megmikrózom a reggeli energiaitalt, pénteken pedig már sörrel öntöm fel a zabpelyhet. Van, hogy vasárnap délelőtt Koós János mosolyog rám vissza a tükörből. A napi 2-3 kávéról akkor se mondanék le, ha minden elfogyasztott dózis után a szemem láttára négyelnék fel Micimackót. (Ő ugyanis tudtommal fiktív állat, így akkor sem érez fájdalmat, ha izzó vasszegeket ütnek az orrlyukába egy konyhás néni klumpájával.)
DE! Észszerű határokon belül valahol mégis hiszek a tapasztalatszerzés szentségének fontosságában, ezért úgy döntöttem, hogy egy hónapon keresztül kipróbálom a nyersvegán étrendet. Tehát jövő hétfőtől kizárólag nyers zöldségekből, gyümölcsökből és magvakból (illetve ami még belefér, pl. hidegen sajtolt olajok) készült kompozíciókon fogok élni a határidő lejártáig. Egyelőre úgy tekintek a feladatra, mint egy fajta öngyötrési formulára, ami egy fokkal magasztosabb és egészségesebb annál, mintha ráharapnék egy sebesen mozgó köszörűkőre. Illetve ezt a vészjósló képet némileg árnyalja, hogy az elmúlt két napban már megpróbáltam felkészíteni magamat a kihívásra. Ennek első állomásaként tegnap már teljesen nyersnövényileg étkeztem, és döbbenten tapasztaltam, hogy képes vagyok a jóllakottság érzésére. (Ezt ugyanis elképzelhetetlennek tartottam.) Pl. a következő cucctól határozottan: Kesudiókrémes avokádósaláta
1 avokádó 2 paradicsom 1 kápiapaprika Továbbá: 15 dkg kesudió + az áztatásához használt víz 2 gerezd fokhagyma lereszelve 1 lime leve 2 gerezd fokhagyma 2 ek száraz élesztő 2-3 ek mazsola 2 tk kurkuma 1/2 őrölt szerencsendió 1/2 cayenne bors A kesudiót egy kisebb tálba helyezi, és annyi vizet ad hozzá, hogy épp ellepje. Beáztatja minimum fél órára, addig is igyekszik nem megzabálni az adag felét. (Én ezen a ponton elbuktam.) Majd a vízzel és a többi hozzávalóval együtt összeturmixolja, és a felszeletelt zőccséggyümölcsökhöz lötyböli.
édesburgonyás fritattafin
2017. október 10. Beautilicious
Ismeritek a laktató és isteni finom fehérjében gazdag fritattát? Nagyon finom étel, aminek senki sem tud ellenállni. Ezt a klassz ételt sokféleképpen el lehet készíteni, de így még tuti nem próbáltad. Édesburgonyával muffin formába öltve. Hozzávalók - 1 nagyobb édesburgonya - fél fej vöröshagyma - 2paradicsom - 125gr mozzarella - 4tojás - 30gr zabliszt - só, bors Így készítsd - A megtisztított burgonyát reszeld le - A hagymát dinszteljük meg, majd adjuk hozzá az apróra vágott paprikát és paradicsomot - Add hozzá a reszelt burgonyát és keverd össze - A tojásokat verjük fel, majd keverjük össze a zöldségekkel - Keverjük hozzá a lisztet, sót,borsot - Reszeljük hozzá a sajtot - Adagoljuk muffin formába a keveréket - Süssük 30percig 180fokon
Berber raguleves
Ehhez a bejegyzéshez az ötlet egy eredeti berber recept adta, amivel nyár végén találkoztam. Rögtön megtetszett, és alig vártam, hogy kicsit hűvösre forduljon az idő, azon nyomban ki is próbáltam.
Meg kellett állapítanom, hogy egy igazi finom, melegítő ragulevesem van!
De vajon egy ennyire forró kontinensen mint Afrika, miért készítenek az emberek melegítő ételeket?
Hová az a sok fűszer, hová a forró leves, hová a ragu, a tartalmas zöldségek?
És akkor eszembe jutott az éjjeli sivatag metsző hidege, a pusztákban töltött éjszakák, a gyapjútakarók és a nomád élet fal nélküli sátrai.
És minden világossá vált. Bizony, nagyon elkél egy ilyen leves oda is.
Fogadjátok az eredeti recept szelídített, enyhén európaisított verzióját, melegen ajánlom! :)
Extra tipp: A fahéj először alig érződik benne, és ilyenkor az ember (magamat beleértve) hajlamos kicsit rátenni még. Te inkább ne tedd. Kíváncsiságból se, mert a következő kóstolásnál már túl sok lesz. Nem szilvásgombócot készítünk. :D
- 300 g sütőtök
- 1 krumpli
- 2 szál szálzeller
- 1 nagy sárgarépa
- 1/4 vöröshagyma
- 1/2 csicseriborsó konzerv
- 1 ek bio ételízesítő (szárított zöldség)
- 5 ek olívaolaj
- 1 evőkanál édes pirospaprika (ízlés szerint csípőssel keverhető)
- 1/2 kk örölt kömény
- 1/2 mk római kömény
- 1 késhegynyi őrölt fahéj
- só, bors
- A megtisztított zöldségeket vágjuk fel közel egyforma darabokra.
- Egy nagy fazékban olajon finoman pároljuk meg a vöröshagymát, majd dobjuk rá a sárgarépát és a zellerszeletkéket. Kis víz hozzáadásával hagyjuk 10 percig párolódni.
- Ezután jöjjenek sorjában a fűszerek, amiket hagyjunk pár percig melegedni a párolódó zöldségeken.
- Adjuk hozzá a felkockázott krumplit és sütőtököt, a leöblített csicseriborsót.
- Öntsük fel annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje, és nagy lángon forraljuk fel. Ezután tegyük takarékra, és főzzük fél órát. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk még 10 percet gyöngyözni, majd zárjuk el.
A zeller zöldjével vagy petrezselyemzölddel tálaljuk.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
The post Berber raguleves appeared first on Kertkonyha.
Töltött csillagtök, grillzöldségekkel és héjában sült krumplival
2017. október 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb alkotása
Pác:
- 1 ek szójaszósz
- 8 gerezd fokhagyma
- olivaolaj
- ezeket összeturmixoltam
Elkészítés:
A csillagtököt én félbe vágtam, de lehet a tetejét is levágni és úgy megtisztítani a magoktól, kivájni a belsejét picit. Belülről megkentem a páccal.
Hagymán párolt reszelt répa és cukkini, kuszkusszal összekeverve, napraforgómaggal, rizstejszínnel és petrezselyemmel megforgatva. Ez lehet kapros-tejszínes ízvilág is.
A csillagtököt töltés után kívülről is megkentem a páccal. ( ha vastag a héja, hámozóval kicsit meghámozod előtte).
Almagerezdeket vágtam, s a patiszon mellé sütőzacskóban tettem a tepsire, amit körberaktam aprószemű krumplikkal.
A cukkinikat hosszában kb. 3 mm szeletekre vágtam, kápiapaprikát mellé harmadolt, mindet bepácolva hagytam állni. Majd grillsütőn kisütöttem.
TIPP: Reszelt sajtot tettem a csillagtök tetejére a végén még olvadozni
Jó étvágyat! :)
céklapüré
2017. október 1. Beautilicious
A hétvégén sem maradhat el a cékla. Minden formában imádom. Most egy püré készült belőle amit egy kis köménnyel társítottam és az íze...huuu. Hozzávalók - 1 cékla - fél fej vöröshagyma - 1ek tejföl - só - őrölt kömény Így készítsd - Tedd fel főni a meghámozott felkockázott céklát - A hagymát pirítsd meg egy kis kókuszzsíron - Ha megfőtt a cékla, adjuk hozzá a hagymát, a tejfölt, só és a köményt, majd pürésítsük (én aprító gépbe tettem)
Paprikás padlizsánkrém
2017. október 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Isteni, gyors és egyszerű.. ennél több nem is kell:)
Erától egy újabb remek..
Hozzávalók:
- kápia paprika
- padlizsán
- 2 fej hagyma
2 fej hagymát olajon megpirítunk, hozzáadunk fele-fele arányban feldarabolt kápia paprikát és padlizsánt. Addig sütjük, amíg a padlizsán szétkenődik. Kész is a padlizsánkrém. :)
Jó Étvágyat! :)
Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél
2017. szeptember 30. Zizi kalandjai
Zöldségek előkészítve
A sushit nagyon szeretjük, de ritkán eszünk, mert általában rendelni szoktuk házhoz, viszont a készítését soha nem próbáltams ki otthon, holott nagyon egyszerű összetekerni… ezt nemrég tanultam a Napfényes Étterem vegán sushi tanfolyamán. Nem a kezdőre mentem, hanem egyből bedobtam magam a mélyvízbe és a haladóval indítottam. Annyi a különbség a két kurzus között, hogy a haladón már nem tekerünk annyit, mint a kezdőn, viszont megtanuljuk a zöldségek pácolását és a különböző sushi “töltelékeket” is mi készítjük el.
Néhány alapanyag és eszköz a sushi készítéséhez
Pácolt gyömbér (sárga) és pácolt jégcsapretek – “sakura zuke” (rózsaszín), ami a céklalétől kapja a rózsaszín színét
Nyers uborka, blansírozott zöldspárga, wakame alga
Selyemtofu, avokádó és aprított újhagyma zöldje – a tofu és a zöldhagyma a miso levesbe mentek, az avokádó a sushiba
Teriyaki szószban pirított kemény tofu, szezámmaggal megszórva – sushiba tettük
A sushi készítés egyik legfontosabb lépése a sushi rizs megfőzése és ízesítése. Ezt is megtanította nekünk Kiss Gábor séf, aki a kurzust tartja. Nagyon sok információt megosztott velünk, hogy ő hol és mikor tanulta meg a sushi készítést, hogyan vegánosította a sushi készítő tudását. Türelmesen segített nekünk a sushik tekerése közben is, főleg olyanoknak, mint én, akik kihagyták az alap kurzust és egyből a haladóra jöttek.
A megfőtt beízesített rizs kiborítása a hűtéshez
Az óra egyik legizgalmasabb “feladata” és egyben a legízletesebb étel elkészítése a vegán tamago-yaki, vagyis az “omlett” megfőzése/megsütése volt, nyilván tojás nélkül. Csicseriborsó lisztett használtunk hozzá, valamint fekete sót és magam sem gondoltam, de nagyon vékony palacsinta szerű lapokat sütöttünk, amelyeket feltekertünk a megfelelő formátumra. Az eredeti tamago-yakit téglalap alakú serpenyőben sütik Japánban, de természetesen kerek formájúban is elkészíthető. Érdemes megnézni az omlett készítésének tojásos változatát Youtube-on, hogy megértsük, hogyan kell feltekerni. Sok türelmet igényel, de könnyen bele lehet jönni a vékony omlett szeletek készítésébe. Az íze annyira finom, hogy minden próbálkozást megér a sütése!
Az óra folyamán főztünk miso levest, ezenkívül a sushikat tekertük, amelyekhez nagyon sokféle tölteléket készítettünk: teriyaki szószban pácolt/főtt/sült tofut, répát, paprikát, megismertük magának a teriyaki szósznak is a hozzávalóit és formáztunk tölcsér alakú tekercset – temakit is algalapból.
Miso leves selyemtofuval, újhagymával, wakame algával
Fűszerezés még a tekerés előtt
Speciális ujjtartás a tekerés során 1.
Speciális ujjtartás a tekerés során 2.
Tenyerünkbe teszünk egy alga lapot, rátesszük, amit szeretnénk és…
…már készen is van a temaki (tölcsér alakú kézi tekercs)!
Feltétlen ajánlom a “Vegán sushi haladó” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon lenyűgözzük velük családunkat és barátainkat.
A következő kezdő sushi kurzus 2017. október 9-én, a haladó pedig október 25-én lesz. A kettő nem függ egymástól. Információ a tanfolyamokról itt.
A kurzuson a {Napfényes Étterem} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Mindent bele sztörfráj
2017. szeptember 21. Kertkonyha
Ennek a bejegyzésnek nem is kellet volna megszületnie. A fogás a szombati ebédünkhöz készült, pácolt szejtán, egyszerű sültkrumpli és egy fantasztikus zöldsaláta (fejessaláta, spenót, medvehagyma, póréhagyma) mellé. Csak úgy, mellékesen csináltam, de aztán teljesen lenyűgözött a színe, az illata, az íze, és ezzel nem voltam egyedül! :) Jött a hároméves, és elbűvölten nézte az ablakban hűlő serpenyőt, aztán felkéreckedett a karomra, és némi tétovázás után rávetettük magunkat. Csak úgy, kézzel ettünk, és közben teli szájjal fogadkoztunk, hogy de csak még egyet, egy utolsót, mert nem marad az asztalra. Így aztán muszáj volt előkapnom a fényképezőgépet is, és most itt a stir fry, a dél-kelet-ázsiai konyha gyöngyszeme, azaz a kavargatva sütött párolt zöldségek, roppanósan, szószosan. Ha van wokod, szuper, de ha nincs, akkor is így fog kinézni. ;) Hozzávalók egy nagy serpenyőhöz - 2 cukkini - 2 vékonyka kicsi sárgarépa - fél kápia (piros kaliforniai) paprika - 150 g tofu - 1 nagy marék friss spenótlevél - 2 gerezd fokhagyma - 5 ek szójaszósz - 1 ek citromlé - 1 ek ecet - 2 kk pirospaprika - 1 púpozott ek keményítő - 1 csipet őrölt gyömbér - Készítsük elő a hozzávalókat: A cukkinit és a paprikát vágjuk hosszában négybe, majd kb. fél centis karikákra. A répát hámozzuk meg, és vágjuk 2-3 mm-es karikákra. A fokhagymát aprítsuk fel. - Egy nagy serpenyőben forrósítsunk 3-4 evőkanál olajat, és a felkockázott tofut pirítsuk benne világos barnára. - Vegyük ki a tofut, a maradék olajra dobjuk rá a fokhagymát, a cukkinit, a paprikát és a répát. - Kevergessük, hagyjuk pirulni 5 percig. Tegyük vissza a tofut, majd öntsük rá a szójaszószt, a citromlevet, ecetet, ízesítsük gyömbérrel, pirospaprikával. - Pirítsuk, mozgassuk finoman, így hagyjuk még kb. 5 percig pirulni. - Az utolsó fázisban készítjül el a szószt. A keményítőt 2 dl vízben keverjük el, és öntsük a zöldségekre. Forgassuk jól össze, és pároljuk még pár percet. - Amikor elzártuk, keverjük bele a spenótleveleket. A melegtől pár perc alatt össze fog esni, nincs szükség további főzésre. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
Chia magos - zöldborsós kölesfasírt
2017. szeptember 2. Vegán Család
Hozzávalók:
1,5 csésze köles
2 ek chia mag
1 nagy vöröshagyma
30 dkg zöldborsó
1 csokor petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
4 ek citromlé
3 tk pirospaprika por
bazsalikom
só
bors/borspótló
[...] Bővebben!
Grillezett padlizsánburger humusszal
2017. augusztus 23. Vegán muflon
Vannak megátalkodott nagyvárosiak, akik azt hiszik, hogy a vadaspark egy ocsmány, sárga szósszal és zsemlegombóccal telehányt természetvédelmi területet takar. Én viszont olyannyira vidéki vagyok, hogy számomra az "ütköző" és a "csatlakozó" is kérdőszónak minősül. Fél életemet kertes házban, kerti növények közvetlen közelében éltem le. Gyerekkoromban legjobb barátom egy csokor póréhagyma volt. És már csak ezért is szégyellem rettenetesen, hogy korábban nem döbbentem rá, mennyire pöpecül funkcionálhat a padlizsán etikus tehénhelyettesítőként két zsemle közé szorítva.
Összeguberálandó:
1 db padlizsán A "páclöttyhöz": 4-5 ek olívaolaj 1 tk pirospaprika 1/2 tk fokhagymapor 1/2 tk chilipehely (elhagyható a rákba) 1/2 tk só 1/2 tk bors humusz (akár házilag is) zsemle, paradicsom, és minden hasonló gyász, ami a hamburgerből elmaradhatatlan A padlizsánt kb. 1,5 centis karikákra vágjuk, majd megsózzuk, hogy kieressze a levét, mint kecskebéka az M1-esen. Jó húsz perc múlva papírtörlővel megtöröljük, majd a páclötty összekevert komponenseivel mindkét oldalán megkenjük. Forró grillserpenyőben kisütjük, majd humusszal megspékelve többedmagával zsemlék közé szorítjuk.
Házi pizzaszósz, melegszendvics krém
Házi paradicsom befőzés 3 in 1.
Tartósítószermentes!!!
Pizzaszósz…. bolognai mártás… melegszendvics krém is lehet belőle. Ma melegszendvicsként ettem. Isteni finom.
Így készítettem… mennyiségeket nem írok, mivel nem recept szerint készítek dolgokat, hanem ízlés szerint. De nem spóroltam semmiből.
Sok-sok vöröshagymát megpucoltam, aprítógépben aprócskákra daraboltam, majd olajon megdinszteltem. Közben a paradicsomokat megmostam, nagy kelyhes turmixgépben összeturmixoltam.
Mikor a vöröshagyma megdinsztelődött, sok-sok fokhagymát reszeltem rá, cseppet pirongattam, sercegtettem, majd mikor kissé kihűlt, őrölt pirospaprikával szórtam meg az egészet. Erre öntöttem az összeturmixolt paradicsomot. Ízesítettem sóval, cukorral, balzsamecettel (így a négy fő íz közül a három legfontosabbat belecsempésztem…. hogy ne legyen hiányérzetem), majd fűszereztem: oregano, bazsalikom és kakukkfű… sőt, még egy kis borsot is tettem bele, hogy pikánsabb legyen.
Addig főztem, míg azt nem éreztem, hogy kezd “testes” lenni, azaz kissé elfőtte a levét, és érezhető lett keverés közben is a száraz része a dolognak.
Üvegbe eltevését a szokásos módon csináltam, tartósítószer nélkül természetesen. A titok a vákuum és a megfelelő tisztaság.
–>> Az üvegeket és az üvegek sértetlen kupakját nagyon tisztára mossuk, szárazra csepegtetjük (egyéb bevált módon természetesen lehet máshogy fertőtleníteni, sterilizálni), majd mikor az üvegekbe töltésre kerül a sor, a rotyogó paradicsom gőzével megtöltöm úgy, hogy az üveget szájával lefelé fordítom, és úgy tartom egy darabig. A forró gőz is fertőtleníti. Ebbe a kigőzölt üvegbe töltöm merőkanállal a szószt, közben ugyanígy fertőtlenítjük a kupakot is a gőzzel.
Celofán nélkül (!!!) tesszük el. A gőzölés után egyből rácsavarjuk a kupakot erősen, majd fejre álltjuk és meleg helyre, pokrócok közé szárazdunsztba tesszük. Néhány nap alatt kihűl, akkor előkotorható és talpára állítva hűvös kamrában nagyon sokáig eláll.
Felbontás után néhány napig hűtőben még lehet tárolni.
Kenyérre kenve, sajtot szórva rá, sütőben sütve melegszendvicsként is isteni finom, vagy pizzára is tehetjük. Illetve bolognai szószként is remek spagettitésztára téve.
Jó étvágyat!
Mentés
Tofus fitness zöldtál
2017. augusztus 15. Kertkonyha
Neked mi jut eszedbe arról, hogy tofu? Várj, tudom. :) Ez a recept rácáfol mindarra, amit a tofuról gondolni szoktak. Mert így elkészítve nemcsak fantasztikusan jó íze van, de szaftos is, és garantáltan vadászi fogod a darabjait ebben a tálban. Amúgy elkészíteni egyszerűbb, mint azt leírni. Megenni meg… :) Ajánlom könnyű nyári vacsorának vagy fogyózós lakomának is. (IGEN, nyugodtan!) Hozzávalók egy nagy tálhoz - 150 g tofu - 2 marék salátaféle (fejes saláta, spenót stb.) - 1 sárgarépa - pár szelet uborka Páclé, a dolog “lelke” - 2 ek szójaszósz - 1 ek olaj - 1 mk pirospaprika - 1 kk fehérborecet - 1 kk szirup - 2 csipet fokhagyma granulátum - 1 kk (rizs)liszt - A tofuról jól itassuk le a levét, majd vágjuk másfél centis kockára. - Készítsük el a páclét, és forgassuk bele a tofukockákat. Hagyjuk állni legalább fél órát. - Ezalatt vágjuk a répát vékony csíkokra, és sós vízben főzzük 1-2 percet. Nem kell szétfőzni, maradjon roppanós. - A tofut süssük ki egy serpenyőben, közben forgassuk finoman, hogy minden oldala szépen, egyenletesen barnuljon. Serpenyőtől függően spórolhatunk az alátett olajjal, akár teljesen el is hagyhatjuk. A maradék pácot tegyük félre. - Ugyanabban a serpenyőben pirítsuk meg a répacsíkokat is. - A salátát mossuk meg, vágjuk darabokra, és karikázzuk fel az uborkát. Halmozzuk rá a répát és a tofut, majd csurgassuk a tetejére a maradék páclevet. Extra tipp : próbáld ki füstölt tofuból is, ha lehet, még finomabb lesz úgy! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Tofu kőrözött
Vegánként sem kell lemondani a kőrözöttről, tofuval ugyanis szinte ugyanaz az íz létrehozható, mintha túróval készítenénk. A kulcs a fűszerezésben van. Ha füstölt tofuval készítjük, szerintem még finomabb, de használhatunk ízesített tofut is hozzá. Szuper recept, mert gyorsan kész, kevesebb, mint 30 perc alatt összehozható. Finom szendvicseket készíthetünk vele. Friss paprikával, paradicsommal fogyasztva igazán ízletes.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu
- 1 lilahagyma
- 1 szál újhagyma (elhagyható)
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tk. édes pirospaprika
- házi ételízesítő
- őrölt köménymag
Elkészítés:
A hagymákat megpucoljuk. A lilahagymát egészen apróra vágjuk, az újhagymákat felkarikázzuk, a fokhagymákat átnyomjuk fokhagymaprésen. A tofut áttörjük, az apróra vágott lilahagymát, az újhagyma karikákat és az áttört fokhagymát hozzátesszük. Hozzáadjuk a fűszereket és összekeverjük.
Töltött paprika
2017. augusztus 7. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 7 db nagyobb paprika
- 1 üveg sürített paradicsom püré ( 360 grammos)
- 2 közepes fej hagyma
- pár szem paradicsom (elhagyható)
- 1 bögre barnarizs
- 1/2 bögre szójagranulátum
- 2x 1 dl szójaszósz
- 1 kg burgonya
- bors, kömény, őrölt babér, só, cukor, pici mustár, 1 leveskocka
- 4 gerezd fokhagyma
- pici olaj, liszt a rántáshoz
Ez a recept anyukám töltött paprikája vegánosítva, ami abból áll, hogy a paprika töltelékét sajátosan oldom meg:
Megfőzöm a barnarizst 3-szoros mennyiségű vízben, melybe beledobok egy leveskockát is. Beáztatom a szójagranulátumot annyi vízben, hogy jól ellepje. Mikor beledagad, szójaszószt és borsot teszek hozzá. Mikor a rizs kicsit kihűlt, összekeverem a szójagranulátummal, 1 fej apróra vágott hagymával, a 4 gerezd fokhagymával, mustárral, babérral és köménnyel, majd pihentetem kicsit. (Fontos, hogy "ízes" legyen. Lehet kicsit eltúlozni a fűszereket, mert a paradicsom püré, a krumpli, de még a paprika is semlegesíteni fogja.)
Közben a burgonyát megpucolom, kockára vágom, majd sós vízben megfőzőm.
A paprikákat kicsumázom, és elegánsan beletöltöm a rizses alapomat, majd egy tepsibe fektetem őket egymás mellé szorosan. Mikor kész, rádobálom a másik hagymát is, melyet karikára vágok fel, majd a paradicsomokat összeszelve ráhelyezem a tetejére. Ezután leöntöm olajjal, szójaszósszal, és én megszórtam egy kis kakukkfűvel is. Lefedem fóliával, és a 220 fokos sütőben jó sokáig sütöm.
Készítek egy rántást, a paradicsom pürét vizzel kikeverve beleöntöm a kész rántásba, kevergetem, majd cukrozom és sózom. Mi édesen szeretjük. Beleraktam legalább 4 kanál cukrot, de ez ízlés szerint alakítható.
Tálalásnál a krumpli mellé teszem a paprikát, ami meg van töltve, és igyekszem úgy szedni, hogy sült hagyma és paradicsom is kerüljön a tányérra. Erre öntöm rá a forró és édes paradicsom szószt.
Jó étvágyat!
Vörös lencsés szendvicskrém
2017. augusztus 3. Vegán Család
Hozzávalók:
1 közepes fej vöröshagyma
fél citrom leve
20 dkg vörös lencse
3 ek pirított, darált szezámmag
1 tk majoránna
só
bors
[...] Bővebben!
Töltött paprika húsmentesen
2017. július 30. Éltető ételek
Egyre jobban teret hódítanak az olyan ételek, ahol a a húst növényi alapanyagokra cserélik. Persze egy az egyben nem lehet azt mondani, hogy ez teljesen olyan lesz, mint a húsos változat.... szerintem még finomabb. :) Nem olyan nehéz, hiszen nincs benne hús, de a magyaros íz a paradicsomos mártással csodásan érvényesül. És tudod, mi a különleges ebben az ételben? Az, hogy a húst alakorral helyettesítettem. Nem szójával, nem szejtánnal és nem is gombával. Hihetetlen, de ha jól eltalálod a fűszerezést, akkor egy nagyon finom főétel lesz belőle. Hozzávalók: - 20 dkg alakor búza - 20 dkg parbolied rizs - 1 bio vagy házi tojás - 2 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál kókuszolaj - 2 teáskanál pirospaprika - só, bors - 6-8 db tölteni való paprika Paradicsomos mártás: - 0,5 kg friss paradicsom - 1 doboz sűrített paradicsom (Lidl-ben szoktam venni, dobozos) - 1 teáskanál méz - só, bors - 5-6 dl víz - 3 evőkanál kukoricaliszt - 2 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - Az alakor búzát 8 órára vagy akár egy egész éjszakára áztasd be. Másnap öblítsd le, majd 1 óra alatt, lassú lángon főzd puhára (kb. 3 csésze vizet önts rá, de főzés közben ellenőrizd, hogy ne ragadjon le.). 1 teáskanál sót tegyél a főzővízbe. - Közben a rizst 2 csésze vízben, mintegy 30 perc alatt főzd meg (ebbe is tegyél 1 teáskanál sót). - Az apró kockára vágott vöröshagymát a kókuszolajon dinszteld meg. - A búzáról öntsd le a felesleges főzővizet, majd húsdarálóval vagy botmixerrel daráld meg. - Keverd hozzá a megfőtt rizst, a tojást, a megdinsztelt hagymát (az olajjal együtt), a tojást, a fűszereket és reszeld bele a fokhagymát is. Jól keverd össze, az ízeket ellenőrizd! - A paprika tetejét vágd le, szedd ki belőle a magházát. Töltsd meg az elkészített töltelékkel. - Paradicsomos mártás készítése: Hevítsd fel a kókuszolajat, majd tedd vele a kis kockára vágott paradicsomot. Süsd össze, majd öntsd rá a sűrített paradicsomot és a vizet. Csorgasd bele a mézet, fűszerezd. Kb. 5 percig rotyogtasd, majd helyezd bele a paprikákat. A paradicsomos lé majdnem lepje el a paprikákat. Tepsibe is sorakoztathatod a töltött paprikákat, és erre öntsd rá az elkészült híg mártást. - Mintegy 30-40 percig lassú lángon főzd, amíg a paprika héja megpuhul. Ekkor szedd ki a paprikákat, és a megmaradt paradicsomos mártást szűrd át (mivel került bele friss paradicsom is). - Folyamatos keverés mellett (kézi habverővel) szórd bele a kukoricalisztet. Ettől lesz egy selymes, lágy mártásod. Ha szükséges, kicsi vízzel hígíthatod.Kockára vágott, főtt krumplit kínálhatsz hozzá.
Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték
2017. július 27. Zizi kalandjai
Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol!
Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után!
Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol?
Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek.
Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket?
Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért.
Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük?
Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. “nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt.
Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle?
Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a “Nagy Nap” megörökítésének.
Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)?
Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre.
Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel?
100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len.
Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted?
Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre.
Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét?
Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját.
Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni?
Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt.
Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat?
Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is.
Sára elérhetőségei:
– Botanika Facebook
– Botanika Instagram
– CikkCakk Stúdió Facebook
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)!
Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.
fokhagymás pizzakenyér
Nyáron imádunk piknikezni, vagy akár kinn, a zöldben ebédelni is. Az egészben a legnehezebb egy hordozható menü kitalálása, de igazság szerint nem is mindig gondolom túl. Ld. ezt a pizzakenyeret. Minden ráérős hétvégi reggelbe belefér, hogy a tésztát megdagassza nekem a kenyérsütő, hogy aztán belenyomkodjam a tepsibe, megkenegessem a finom szószával, és a jó forró sütőm kisüsse. Az egész kb. 10 perc effektív munka. Ha kihűlt kicsit, csak feltördelem a vágások mentén, aztán mehet a dobozba. Felvágok hozzá egy jó nagy adag friss zöldséget, és kész az ebéd. Kimegyünk a zöldbe, az ilyen sütés illatain felbuzdult család már az első padra is leülne, csakhogy együnk már. :) Hát, így van ez. Utána meg jöhet a játék. Hozzávalók egy nagy tepsihez a tészta - 400 g liszt - 4 g szárított élesztő - 30 g olívaolaj - 1 mk só - 1 kk nádcukor A “kenet” - 4 ek olívaolaj - 4 gerezd fokhagyma - 1 mk só - 1 mk oregánó - 1 mk kakukkfű - Az alapanyagokat 225 ml vízzel összedolgozzuk, és másfél órát kelesztjük. Ha van kenyérsütő gépünk, akkor egyszerűen használjuk a dagasztás programot. - Közben készítsük el a fokhagymás szószt. A fokhagymát lereszelve jól keverjük el a többi hozzávalóval. - A megkelt tésztát nyújtsuk ki fél centi vastagra, majd fektessük sütőpapírral kibélelt tepsibe. Egyenletesen kenjük el rajta a szószt, és derelyevágóval (késsel) kockázzuk fel. Előmelegített, forró sütőben süssük, amíg a széle megbarnul. Extra tipp: olívabogyóval, paradicsomszeletekkel tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc +hűtés Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Ebéd és vacsora a Zöldház Bio Panzióban
2017. július 20. Éltető ételek
A sok-sok fénykép nézegetése felidézte bennem azokat az ízeket, illatokat és a házigazdák szeretetét, ahogyan az ételeket készítették nekünk. Minden estém úgy telt a táborban, hogy a panzió konyhatündérével, Anikóval összeültünk, és átbeszéltük az aznapi finomságok receptjeit azért, hogy nektek tovább tudjuk adni. Higgyétek el, húsmentesen is lehet nagyon tápláló, bőséges és finom ételeket készíteni. A tábor résztvevői ezt meg is tapasztalhatták, mindenki legnagyobb elégedettséggel fogadta ezeket az egészséges ételeket. Ebédre mindig volt leves és főétel (sok-sok salátával), a vacsora pedig szintén egy főtt étel volt, ilyenkor a desszert sem hiányzott. De beszéljenek a képek. :) Végeláthatatlan nyers saláták, zöldségek és csírák. A tányérunk felét ez tette ki. A tányéron lévő finomságokat a recepteknél fogom részletezni. Vega kolbászkrémmel töltött krumpli salátával. Spenótos palacsinta fokhagymamártással és krumplival.Vega töltött paprika paradicsommártással és főtt krumplival. Párolt zöldség, hajdinás fasírt, rizs és zöldsaláta. Sült zöldség, alakor-rizs köret, grillezett cukkini és paradicsom mártás. Saláta és öntet hozzá.Padlizsános spagetti (volt gluténmentes tésztával is). Még ehhez is salátát ettünk. :D Töltött tök salátával.
Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán)
2017. július 16. Zizi kalandjai
A Nar Gourmet blog szerzője, Tóth Ági, júniusra hirdetett vegetáriánus-vegán török hónapot, amely keretén belül jobbnál jobb gasztronómiai programokat szervezett az érdeklődőknek. A török húsmentes hónap során Ági bemutatta a török konyha sokszínűségét, mind a blogbejegyzései, mind a tematikus események segítségével. A török konyháról első hallásra mindenkinek a húsos, fűszeres, sokszor nehéz ételek jutnak eszébe, keveset tudunk arról, hogy Törökország gasztronómiája milyen gazdag és kreatív a zöldségek felhasználása terén. Ha vegetáriánusként, vegánként eljutunk az országba, biztosan lesz mit ennünk… erről meggyőződhettem az egyik Ági által szervezett programon, a török vegán főzőkurzuson.
Alapanyagok előkészítése a lencseleveshez…
Alapanyagok a padlizsánraguhoz és a bulgur salátához…
Ági nagyon izgalmas menüsort állított össze a kurzusra: Mercimek çorbas? (Vöröslencse leves) // Narl? k?s?r (Gránátalmás, fűszeres bulgursaláta) // Patl?can yahn?s? (Padlizsán ragu paradicsommal es burgonyával) // Zerde (Sáfrányos-fenyőmagos puding). Mindegyik egyszerűen elkészíthető étel volt egy kis csavarral, így nem meglepő, hogy a végén a közösen elfogyasztott vacsora során fantasztikus ízek bombázták az ízlelőbimbóinkat!
Vöröslencse leves fűszeres olajjal meglocsolva és pár csepp frissen facsart citromlével tálalva – mennyei ízek egy kis tálkában!
Sáfrányos-fenyőmagos puding – szokásosan nagyon-nagyon-nagyon édes török desszert… kicsinek tűnhet a tálka, de én ebből 8-10 teáskanálnyit tudtam megenni és azzal fedeztem egy heti cukoradagomat!!!
És akkor néhány szó a főételekről… “A török konyha egyik legfontosabb alapanyaga a bulgur, amelyet ezernyi fajta ízesítéssel tálalnak akár előételként, akár salátaként, köretként vagy főételként. Törökországban szerintem nem létezik olyan ember, aki ne ismerné a k?s?r nevű salátát, mely egy elképesztően friss ízbomba! Ez az étel egy esszencia! Összesűrít megannyi ízt, melyek nekem a török gasztronómiát jelentik és elkészítése is szimbolizálja a török háziasszonyok főzéshez való hozzáállását, vagyis, hogy milyen fontos, hogy szívünket, lelkünket és leginkább kezünk erejét és melegét átadjuk egy ételnek.” – mesélte Ági erről a különlegesnek tűnő, de mégis egyszerű salátáról.
Az egyedüli, ami furcsának tűnhet az az olívaolaj mennyisége (200 ml 4 főre), de a gyúrás során a bulgur eléggé magába szívja az olajat is és ennek segítségével, meg a fűszerekkel “főzzük” meg a bulgurt, tehát nem lesz nagyon olajos a saláta.
Nagy keverőtálba téve a bulgursaláta hozzávalói…
Saláta kézzel “gyúrása”…
Saláta ízesítése friss citromlével…
A padlizsánragu tényleg nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. A ragunál az i-re a pontot a főzés végén hozzáadott friss kapor és petrezselyem teszi fel. Tudom, egyesek ki nem állhatják a kapor ízét… nekik üzenem, hogy ez az étel nem működne autentikusan kapor nélkül. Ez egy egyszerű zöldségragu, amit bármikor megfőznék én is, de nem jutna eszembe, hogy kaprot tegyek bele. Amióta megismerkedtem ezzel az étellel, azóta keresem a lehetőséget a kapor számára, hogy melyik ételbe tehetem még bele, mert annyira rákattantam!
Szóval ez egy kötelezően elkészítendő nyári étel, csakis kaporral és petrezselyemmel!
Zöldségek pirítása…
Főzés végén hozzáadott friss zöldfűszerek…
Tálalva a török padlizsánragu gránátalmás, fűszeres bulgursalátával…
Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 30 perc Főzési idő 50 perc Teljes idő 1 óra 20 perc Könnyed, nyári török ételek, megfűszerezve minden jóval. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta, főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók Padlizsánraguhoz: 500 g padlizsán 400 g zöld kaliforniai paprika 400 g hámozott, darabolt paradicsom konzerv 200 g burgonya, meghámozva 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva 1 kis csokor kapor, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 4 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 2 teáskanál őrölt koriander 2 teáskanál nádcukor (opcionális) só, feketebors Bulgursalátához: 250 g aprószemű bulgur (török nevén ince vagy köftelik bulgur) 200 ml extra szűz olívaolaj 100 ml gránátalmalé (frissen facsarva vagy dobozos) 4 szál újhagyma, felaprítva 3 marék gránátalmamag 2 marék rukkola 1 evőkanál gránátalmaszirup 1 evőkanál török paprikakrém 1 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 1 teáskanál őrölt pirospaprika 1 teáskanál chili pehely (opcionális) 1 teáskanál őrölt római kömény só, feketebors 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé Elkészítés Padlizsánragu: Vágjuk fel a burgonyát és a padlizsánt kis falatnyi nagyságú kockákra. Hevítsük fel az olívaolajat egy lábasban és pirítsuk meg rajta (kb. 8-10 perc alatt) a burgonyát és a padlizsánt, majd adjuk hozzá az őrölt koriandert és az apróra vágott fokhagymát. Mehet bele a paradicsom konzerv, a sűrített paradicsom, a nádcukor, végül pedig a kaliforniai paprika. Öntsük fel annyi vízzel (kb. 100-150 ml), hogy nagyjából elfedje a zöldségeket. Forraljuk fel, majd közepes lángon, fedő alatt főzzük 15-20 percig. Sózzuk, borsozzuk és keverjük bele az apróra vágott kapor és petrezselyem felét. Tálaláskor szórjuk meg a maradék zöldfűszerekkel. Ha nem csináljuk meg mellé a bulgurt, akkor kenyérrel lehet tunkolni a szaftját. Bulgursaláta: Tegyük a bulgurt egy tálba, öntsünk rá a bulgur másfélszeres mennyiségének megfelelő forrásban lévő vizet, majd takarjuk le és hagyjuk állni. Egy másik tálban keverjünk össze az olívaolajat, a fűszereket, a paradicsompürét és a paprikakrémet. Vágjuk fel a rukkolát, az újhagymát és tegyük félre. perc múlva öntsük az összekevert fűszeres olajat és a gránátalmalevet a bulgurhoz és gyúrjuk a kezünkkel 10 percig, mint egy tésztát. A kezünk melegétől és a nyomástól megnyílnak a bulgurszemek és beszippantanak minden illatos fűszert! Végül keverjük hozzá az újhagymát, a rukkolát, a gránátalmamagokat és öntsük rá a gránátalmaszirupot, valamint a citromlevet. Keverjük össze, de ekkor már nem kell gyúrni. Tálaláskor csorgassunk még rá néhány csepp citromlevet. 3.5.3226
Vegán sajt (szójamentes, gluténmentes)
Ha visszagondolok erre a sajtkészítményre, gondolatban újra nekikezedek és elkészítem, nem csak azért, mert gyorsan összehozható (éppen csak hűtőben kell pihentetni pár órát), hanem mert iszonyú finomra sikeredett. Férjem szerint is nagyon finom íze volt. Oké, a legtöbb dologért Ő odáig van, ami a konyhából az én kezem alatt készül, de ezt a sajtot azóta is emlegeti. Ugyan itt, Angliában egyre szélesebb választéka van a növényi sajtoknak, mégsem említhetők egy kalap alatt a házi készítésű sajtok és a boltban megvásárolhatók. Ez a sajt lágyra sikerült, szeletelés után akár finoman kenhető is. Ha több agar-agar-t teszünk hozzá, keményebb állaga lesz, de mindig megmarad egyfajta kocsonyás állaga.
A recept
Hozzávalók:
- 15 dkg kesudió (érdemes beáztatni legalább 30 percre, de akár órákra vagy egy éjszakára is)
- 4 dkg sörélesztő pehely
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál paprika
- 1 teáskanál datolya szirup
- 1 citrom kifacsart leve
- 1/4 teáskanál turmeric (vagy kurkuma)
- 1.7 dl hideg víz
- 1 teáskanál agar agar (púpozott)
- 1.7 dl hideg víz
Az első hozzávalókat tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze. Az utolsó két hozzávalót, az agar agart keverjük ki a vízzel, majd forraljuk fel folyamatos kevergetés közben (kb. 5 percig tart). Amikor sűrűsödik, tegyük hozzá az összeturmixolt részhez, majd enyhén keverjük át. Sütőpapírral vagy frissentartó fóliával bélelt edénybe öntsük a masszát és legalább 2 órát pihentessük hűtőben, akkor fog igazán egybe állni, besűrűsödni. Néhány órás hűtóben történő pihentetés után tányérra vagy tálcára tesszük és tálalhatjuk.
Ropogós vöröslencse fasírt (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. július 7. Zizi kalandjai
A robotgépben összedarált vöröslencse hagymával és fűszerekkel… igen, tudom, úgy néz ki, mint a körözött, de nem az!
Ennek a receptjét már nagyon vártátok! Facebookon az egyik vegán csoportban követelték minél előbb a receptet, különben jaj lesz nekem! Hát íme… falatnyi, ropogós fasírtgolyók. Ízletesek. Fehérjében gazdagok. Nagyobb adag is készíthető belőle, így a maradékot lefagyasztva, majd később elővéve és felmelegítve, gyorsan készíthetünk velük salátát, tálalhatjuk gabonával, főzelékkel, de akár valamilyen zöldséges tésztával is.
A recept az egyik kedvenc szakácskönyvemből származik, Andrea Duclos The Plantiful Table című könyvéből, amely tele van színesebbnél színesebb receptekkel. Jó párat már kipróbáltam belőlük és jó pár még várat magára.
A fasírtgolyók gyerekbarátak, teszteltem már többször Ádin és Ákin is, ízlett nekik. Elmajszolgattak néhány darabot ebédre. Ettük már quinoával, zöldségekkel, tahini szószba mártogatva. Felhasználhatósága nagyon sokrétű! Próbáljátok ki!
Ropogós vöröslencse fasírt (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 30 perc Teljes idő 3 óra 30 perc Szerző: Zizi Recept típusa: vega fasírt, ázsiai Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 2 bögre vöröslencse, beáztatva 2-3 órára 1 kis fej vöröshagyma, meghámozva, kisebb darabokra vágva 2 gerezd fokhagyma, meghámozva 1 kis ujjnyi darabka gyömbér, meghámozva ½ csokor koriander 1 teáskanál római kömény 1 teáskanál paprika 1 teáskanál só ½ teáskanál chili pehely (opcionális) kókuszzsír, sütéshez Elkészítés Tegyük az összes hozzávalót késes aprítógépbe. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg viszonylag sima masszát kapunk (nem baj, ha marad benne egész lencse darab vagy kisebb hagyma darab). Tegyük egy tálba a vöröslencsés masszát és formázzunk belőle falatnyi golyókat. Közepes láng felett hevítsünk fel egy teflon- vagy kerámiaserpenyőt. Tegyünk bele 3-4 evőkanál kókuszzsírt, majd kezdjük el benne kisütni a fasírtokat. Sülés közben egy kanál segítségével forgassuk a fasírtokat, hogy minden oldalukon ropogósra süljenek. Jegyzetek Recept: Andrea Duclos: The Plantiful Table szakácskönyvből. Sütéskor éppen csak legyen kókuszzsír a serpenyőben, tehát a fasírtokat nem bő olajaban kell sütni! 3.5.3226
Nagyon finom vegán, tojásmentes majonéz házilag, azaz a veganéz receptje
Természetesen a majonéz semmilyen formában nem a világ legegészségesebb étele, mivel hozzáadott olajat és cukrot tartalmaz. De mindenképpen jobb, mint a tejes-tojásos verziója, és a veganizmus amúgy sem arról szól, hogy mindig a legegészségesebb dolgokat esszük, hanem arról, hogy nem ártunk másoknak. Ez a recept talán a legegyszerűbb a blogon, kb. 5 percbe telik elkészíteni, és ha sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, olyan lesz, mint a bolti. 0,5 dl szójatej 0,7 dl semleges ízű olaj (pl. étolaj) 1 evőkanál cukor (vagy más, természetes édesítő) 1 csipet só 2-3 evőkanál citromlé Az összetevőket beleöntjük egy befőttes üvegbe, és botmixer segítségével alaposan elkeverjük. Minél több az olaj, annál sűrűbb a majonézünk. Csak szójatejjel működik, mert abban található szójalecitin, ami egy természetes emulgeátor, azaz segít a vízbázisú anyagnak az olajbázisú anyaggal elkeveredni, és krémet alkotni. A light szójatej sem működik sajnos erre a célra, csak a normál. És a végeredménynek nem lesz szójaíze! Ezt a veganézt aztán átalakíthatjuk tartármártássá némi extra mustárral, csinálhatunk aioli szószt belőle (fokhagymás majonéz), vagy elkeverhetjük Sriracha szósszal, vagy más csiliszósszal. Ezersziget salátaöntet is készíthető belőle, ha hagymát (reszelve vagy por formában), fokhagymát (szintén pürésítve vagy por formában), pirospaprikát, borsot, cukrot, sót, és citrom- vagy narancslevet adunk hozzá. The post Nagyon finom vegán, tojásmentes majonéz házilag, azaz a veganéz receptje appeared first on VegaNinja.
Barbecue szószos szójakocka rízzsel
2017. június 19. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 200 g szójakocka beáztatva (sima vízbe áztatni, 5x, 6x kinyomkodni és cserélni a vizet rajta - így nem marad mellékíze) most felfőztem babérlevéllel és őrölt köménnyel
- 2 fej hagyma felvágva olajon pirítva
- 2 ek. nádcukor ráhintve
- 4 karcsú répa
- 1 pasztinák
- 1 kicsi padlizsán
Ekészítése :
Együtt pirítom mind, amíg a a padlizsán jól átsül, majd a 140 g-os sűrített paradicsomot ráöntöm , és egíy kevés vizet.
1 paradicsomot felkockázok, majd rá kerül 0,5 l paszírozott paradicsom édes curry, provance fűszerkeverék, fokhagymapor, szerecsendió és só .Nagyon sok fűszert felvesz a paradicsom miatt.
Tipp: Nem sütöttem a szójakockát, csak áztatva és főzve volt (!)
Köret: Fehér rizs és köles együtt főzve. Mi így is szeretjük.
Jó Étvágyat!
Palócleves
2017. június 18. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók 8 adaghoz:
- 1,5 nagy fej vöröshagyma 1 dl olajon megpirítva
- fél kg zöldbab
- 1 csomag kapor
- 1 nagy paradicsom
- 2 db zöldpaprika
- 2 nagy krumpli
- 2 nagy fehérrépa
- 2 nagy sárgarépa
- 1/4 zeller
- pirospaprika őrlemény
- 2 kk őrőlt kömény
- 5 babérlevél
- 1 kk majoranna
- 10-15 egészbors
- 1 evőkanál ecet
- só
- 4 gerezd fokhagyma
- liszt a nokedlihez (2 maroknyi)
- 2.5 dl szójajoghurt
A hagymát megdinsztelem az olajon, majd félidőben beleteszem a felkockázott paprikát és a paradicsomot, majd tovább sütöm. Ha kész rászórom a köményt, pirospaprikát, borsot, sót és kis vízzel felöntve forralom még egy 10 percet. Ezután berakom a gyökérzöldségeket, zöldbabot, és a krumplit, majd felöntöm vízzel, belerakom a babérlevelet, majorannát is, majd főzőm amíg megpuhulnak. Amikor kész a levesem, belerakom a fokhagymákat, a nokedlit (kihagyható), és végül a kaprot aprítva, a szójatejfölt és az ecetet. Még egyet rottyan, és kész a levesem!
Tipp: A zöldségek héjját egy kis lábosban kifőzzük pár dl vízben, és a levéből lesz a leves egy része. Isteni!
Jó étvágyat!
Gomba masala
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi varacskos tapló módon finom specialitás kulcsösszetevője.
Beszerzendő:
1/2 kg gomba (én speciel csiperkét használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott kaliforniai paprika 3 db zöldchili vagy 1/2 hegyes erőspaprika 1 tk római kömény (egész) 2 tk mustármag 1 tk garam masala 1 tk kurkuma 2-3 cm gyömbér felaprítva 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 ek currylevél só Az "öntethez": 1 ek kókuszzsír 2 ek currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 ek felaprított korianderlevél kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott, fejhangon abszolvált bazmegek közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a felaprított zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a felkockázott paprikát, a gyömbért, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk a garam masalát, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a kókuszzsírt, hozzáadjuk a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
Mediterrán babsaláta
Ó, végre itt a nyár a vakító napsütésével, a hűsítő szellőivel, izzasztó délutánjaival és illatos estéivel. VÉGRE! :) Szerintem ilyenkor nincs ember, akinek nem jut eszébe a dél , valamelyik korábbi nyaralásának helyszíne, és ne azon gondolkodna, hogy idén vajon melyik tengerpartra utazik majd kiengedni a gőzt. Sokfajta feltöltődés létezik, de az biztos, hogy semmivel nem pótolható az az energia, amit az ezerkék tenger simogatása és illata ad a belőle kiemelkedő sziklákkal, hegyekkel. Hát, ilyen gondolatok között született meg ez a babsaláta. Egy szuper könnyű vacsora hétköznapra, amit előző nap is elkészíthetsz, és amikor este hazaesel, csak ki kell venni a hűtőből. A hamisítatlan mediterrán ízek mellett pedig akár megtervezheted az idei nyaralásodat. Hajrá! :) Hozzávalók egy nagy tálhoz: - 200 g száraz bab - 1/2 fej vöröshagyma - 30 g paradicsompüré - 10 szem olívabogyó - 2-2 csipet bazsalikom és oregánó - 2 evőkanál olívaolaj - Vágjuk nagyon apróra a hagymát, a paradicsomot és az olajbogyót is. - Olajon kicsit pároljuk meg a hagymát, majd dobjuk rá a paradicsomot, olajbogyót és a fűszereket. Sózzuk meg. - Borítsuk rá a babot és öntsük fel annyi vízzel, hogy álljon alatta, de nem lepje el. - Főzzük, puhára a babot. A főzés végére elfő el a víz, és kellemes szószt kap a salátánk. Hagyjuk kihűlni, úgy tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Krémes avokádós tészta
Szeretem az avokádót, bár elég ritkán veszek, mert igen borsos az ára. A boltokban már csak akkor árazzák le, amikor már túlérett. Ilyenkor szoktam vásárolni úgy, hogy a kis szára alá nézve meg tudom állapítani, hogy a belseje még szép zöld, vagy már barnás, és inkább kukába való. Hozzávalók (2 adag): - 20 dkg spagetti tészta (gluténmentes tésztával is készítheted) - 1 érett avokádó - 1 marék spenót és/vagy mángold - 1 kis marék friss bazsalikom - 1 evőkanál reszelt parmezán vagy sörélesztőpehely (így vegán lesz) - 1 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál friss citrom leve - himalája só, bors - opció: 1-2 evőkanál kesudió vagy fenyőmag - paradicsom (ha van, akkor koktél) - 1 kisebb lilahagyma Elkészítése: - A tésztát bő, sós vízben főzd meg. - Az avokádót a zöld levelekkel, a fokhagymával, a fűszerekkel és kevéske főzővízzel (3-4 evőkanál) botmixerezd össze. Szórd bele sörélesztőpelyhet vagy a parmezánt. - A lilahagymát vágd fel kis kockára, és a paradicsomot is ehető falatokra. - Keverj mindent össze. :) és jóízűen falatozd be.
Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész
2017. május 31. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tegnapi bejegyzésemben a puffadás alapvető okairól ejtettem szót, most pedig lássuk a gyakorlati tippeket: hogyan előzzük meg és szüntessük meg a puffadást, ha nem akarjuk feladni a vegán életmódot?
1. Együnk vegyszermentes növényeket! A növényvédőszerek ugyanis szintén kinyírják a bélflórát, a húsban és a tejben található antibiotikumokhoz hasonlóan. A GMO növények hasonlóan ártalmasak a bélflórára. Természetesen, ha éppen antibiotikumot vagy hormontartalmú gyógyszereket kell szednünk, ez is hazavágja a bélflórát, úgyhogy utána regenerálni kell.
2. Figyeljünk a bélflóránkra! Az alábbi ételek segítenek a bélflóra mihamarabbi regenerálásában, mivel a bélbaktériumok számára elengedhetetlen tápanyagokat tartalmaznak: banán, burgonya, bojtorján, cikória, pitypang-gyökér, articsóka, hagyma és fokhagyma. A bélflóra visszaépítése legalább egy vagy több hónapot fog igénybe venni.
3. Együnk kisebb adagokat! napi 4-6 kisebb adag étellel könnyebben megbirkózik a belünk, mint ha egyszerre sokat ennénk.
4. Rágjunk! Elvileg legalább 40-szer kellene megrágni minden falatot, de ha ez nem megy, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne rágatlan étel jusson a gyomrunkba! Ne akarjuk elkapkodni az étkezést! Ez nem csak a tápanyagok jobb felszívódását fogja elősegíteni, hanem relaxál és elégedettséget is okoz.
5. Fogyasszunk probiotikumot! Kúraszerűen vagy akár rendszeresen is szedhetünk probiotikumokat, hogy megkönnyítsük a vastagbél-flóra kialakulását és fennmaradását!
6. Fogyasszunk enzimeket! Az enzimhiány egy külön terjedelmes téma, de maradjunk annyiban, hogy még a nyers vegánoknak is szükségük lehet néha természetes enzim-készítményekre, melyekkel megsegíthetik az emésztőrendszer munkáját.
7. Áztassunk! A magokat és gabonákat érdemes beáztatni egy éjszakára felhasználás előtt, sőt, többször is cserélhetjük rajta a vizet vagy csíráztathatunk is. Így csökkenthetjük ezen értékes tápanyagokban az emésztést nehezítő és gátló anyagok (lektin, fitin stb.) mennyiségét.
8. Kerüljük a káposztát! Eleinte érdemes kerülni a káposztát, kínai kelt és egyes retekfajtákat, ha erősen puffadunk tőlük. Később megpróbálhatjuk visszaépíteni az étrendbe, vagy fogyasszuk savanyítva, fűszerezve őket! A fekete retek például kifejezetten hasznos lehet. A vegán joghurtok, főleg ha cukrozottak, szintén nem ideálisak a bélflóra számára. Egyeseknek a szójával is körültekintően kell bánniuk.
9. Fogyasszunk detox teát! Természetesen nem kell mindenáron a legdrágább teát megrendelni, amit az Instagramon reklámoznak, otthon is elkészíthetünk egy ízletes és olcsó méregtelenítő teát a következő alkotóelemekből: Pu-erh tea, pitypang-gyökér, őrölt vaniliarúd, szárított rózsaszirom és nyers csokoládépor. A pu-erh teából kétszer annyit tegyünk hozzá, mint a többi összetevőből együtt. Minden nap érdemes iszogatni.
10. Ügyeljünk az ételek társítására! Bizonyos ételek könnyebben emésztődnek együtt, míg más ételek nehezebben, és ez a növények esetében is igaz. Bár most nem fogok belemenni részletesen az ételtársítás szabályaiba, álljon itt néhány étel, melynek fogyasztása ajánlott a puffadás megelőzésére: chia mag, quinoa, mazsola, citromos víz, friss bazsalikom, angol zeller, petrezselyem, római saláta, szőlő, ananász, sárgadinnye, kivi, banán, zöldborsó, cékla, édesburgonya, sütőtök, spárga, uborka, barnarizs, rozmaring, mentalevél.
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Csicserifasírt
Újabb finom ételt osztott meg velem Anikó, a Zöldház Bio Panzió tulajdonosa. Elkészítettem, és bizony én is csak azt tudom erről mondani, hogy érdemes kipróbálni. Hozzávalók: - 30 dkg száraz csicseriborsó - 30 dkg száraz kenyér vagy zsemle báztatva (vízben) / 10 dkg leforrázott zabpehellyel is elkészítheted - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 nagy vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 marék aprított petrezselyemzöld - só, bors, pirospaprika - 1-2 csipet őrölt szerecsendió - 1 evőkanál paprikapüré - 2 házi vagy bio tojás Elkészítése: - A csicseriborsót áztasd be 6-8 órára, majd az áztató levét öntsd le, és főzd puhára. Ez körülbelül 1-1,5 óra. - Az olajon az apróra vágott vöröshagymát dinszteld meg. Fűszerezd. - A megfőtt csicseriborsót daráld le, vagy turmixold/botmixerezd. - Keverj össze minden hozzávalót, ha lágy lett a massza, akkor tegyél bele egy kis zsemlemorzsát. - Kis gombócokat forgass meg zsemlemorzsába, majd jól kikent tepsibe rakd úgy, hogy a tetejét is spricceld vagy kend be olajjal. - Előmelegített sütőben süsd meg mindkét oldalát.
spenótos túrós piskótatekercs
A piskótatekercs mindenkinek az egyik kedvence. Legtöbbször a hagyományos kedvenc, a baracklekvárral töltött piskóta jut mindenkinek az eszébe, de ha kipróbálod ezt a sós tekercset, mindenkit lesöpör a dobogóról. hozzávalók - 6tojás - 50gr zabliszt - 30gr tökmagliszt - 20gr lenmagliszt - só - 300gr spenót - 350gr túró - 30gr krémsajt - 2gerezd fokhagyma így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - Add a sárgájához liszteket - A fehérjét sóval verd kemény habbá, majd forgasd a lisztkeverékhez - A masszát öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 20percig - Készítsd el a krémet: A spenótot turmixold össze fokhagymával túróval és sajtkrémmel - Ha kész a tészta, töltsd bele a krémet és tekerd fel
uborkás cukkinikrém
Valami könnyű lágy finomságra vágytam a vacsora mellé, így benéztem a hűtőbe, gondoltam egyet és turmixoltam. Az eredmény felkerült a sikerlistára :) Hozzávalók - fél kígyóuborka - fél cukkini - só - 4ek tejföl - 1 gerezd fokhagyma Csak turmixold ezeket a hozzávalókat alaposan össze és már kenheted is a kenyeredre :)
Póréhagyma leves sajtgaluskával
A Zöldház Bio Panzió újabb étel ajánlata ez a leves, amely kitűnő előétele lehet a padlizsános lasagne-nak. A galuskát sajt nélkül is elkészítheted, persze akkor már nem lesz sajtgaluska. :) Hozzávalók: - 2 db póréhagyma - 1-2 evőkanál kókuszolaj - só, bors, szerecsendió - 1-1,5 liter víz - 20 dkg zöldborsó Sajtgaluska: - 1 házi vagy bio (0 vagy 1-es kódú) tojás - 1 evőkanál kissé megolvasztott vaj vagy kókuszolaj - csipet só - 3 evőkanál tönköly búzadara - 5-10 dkg ementáli sajt Elkészítése: - A póréhagymát kb. 1 cm széles karikára vágjuk, majd az olajon megdinszteljük. - Fűszerezzük, öntsük rá a vizet. - A zöldborsót adjuk a forrásban lévő leveshez. - A sajtgaluskához a tojás fehérjét verjük fel habbá. Óvatosan keverjük hozzá a többi hozzávalót. - Teáskanállal szaggassuk bele a sajtgaluskát. (Én nem a levesbe szaggattam, hanem külön vízben főztem ki.) Jó étvágyat! Anikó&Anikó
Zöldséges quinoával töltött sült paprika
Nagyon szeretem a quinoa-t. Édesen, sósan, zöldségekkel vagy gyümölcsökkel és olajos magvakkal. Igyekszem gyakran enni. Itt, Angliában könnyebben és olcsóbban lehet hozzájutni, mint otthon. Inkább a natúr hajdina az, amit leginkább csak lengyel üzletekben vehetsz, quinoa viszont majdnem minden üzlet polcán ott van. Az inka kultúrában a gabonák anyjaként (mégha nem is gabona igazából, hanem libatopfélékhez tartozó növény magja ) tekintettek rá és szinte istenként tisztelték. Tavasszal kezdték meg vetését, és mivel erős tiszteletnek örvendett, így maga a császár egy aranyhegyű lapáttal kezdte meg a vetését minden évben.
Amellett hogy gluténmentes, kalóriaszegény és segíti a lúgosítási folyamatot, ahogy már korábbi írásaimban is jeleztem, mind a 9 alapvető fontosságú aminosavat tartalmazza. Következő receptem remek fogyókúrázók számára is, vagy ha csak valami különlegeset ennél/főznél, de gyorsan, töltsd meg a paprikákat quinoával és némi párolt zöldséggel vagy kukoricával. A sült fehérrépa remekül passzol hozzá, igaz, az elkészítése kicsit tovább tarthat, mint a sült töltött paprikának. Egy biztos, különlegesen finom ízvilágban lesz részed, ha elkészíted eme étket. :)
A recept
Hozzávalók:
- néhány fej kaliforniai paprika (jelen esetben 10-12 közepes méretű)
- 1 bögre quinoa
- 1 bögre mirellit zöldborsó
- 1 bögre kukorica (más zöldségekkel is elkészíthetjük)
- 1 bögre póréhagyma-karika
- vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu
Elkészítés:
A paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe is vághatjuk, de egészben is meghagyhatjuk a töltéshez, száránál kivágva megtölthetjük. A zöldborsót és kukoricát (ha nem konzerv) enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet és alaposan átmossuk. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket (kukorica, borsó, póréhagyma) összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, majd a paprikákat megtöltjük. Vegán sajtot reszelhetünk a tetejére, ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a paprikákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket.
Mi sült fehér-répával ettük. A fehér répákat megmossuk, meghámozzuk és enyhén sós vízben pár percig előfőzzük. Ezt követően sütőpapíros tepsibe fektetjük és fokhagymás olajjal enyhén megkenjük. Addig sütjük, míg barnulni kezdenek. Nagyon finom magában is a töltött paprika és a sült fehérrépa is, de együtt végképp fenséges.
"Mézes"-citromos szejtán párolt spárgával és paradicsommal
2017. április 24. Vegán muflon
Mindenekelőtt hadd magyarázkodjam a majd másfél hónapos szünet miatt, kiváltképp, hogy senkit nem érdekel mindez. A kihagyásnak nagyon prózai oka volt: végérvényesen visszatértem a húsevésre, és második helyen végeztem a bugacgalántai tepertőfőző versenyen. De természetesen csak viccelni próbáltam. Valódik ok nem más, mint hogy most ért véget a hormonkezelésem, és a továbbiakban Pölöskei-Vackor Mária művésznéven próbálok betörni a magyarnóta-énekesi színtérre. Idő közben fellépőruhámat is megvarrtam.
Most pedig néhány lényegi információ: A kilencöves tatu nem hord magánál papírzsepkendőt. Humphrey Bogart már jó ideje képtelen áfonyalével gargarizálni. Egyes skandináv országokban illetlenség temetésen csárdást járni.
És akkor szakmai hozzávalók: A szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix (vagy hasonló természetazonos ételízesítő) 1 ek zabpehely só A pácléhez: 4 ek olívaolaj 2 ek agaveszirup 1 citrom leve 2 tk dijoni mustár A sallanghoz: 500g spárga 10-15 szem koktélparadicsom 2 gerezd fokhagyma 4 ek világosabb szójaszósz 2 gerezd fokhagyma 3 ek olívaolaj A szejtánport, a lisztet és a többi hozzávalót óvatlanul elkeverjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4 egyforma részre vágjuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. A megfőtt és kihűlt szejtánt mélységes rutinnal telítődve 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd beborítjuk a páclével, melynek összetevőit már előzőleg összekevertük, mint a sicc. Minimum egy órát akkor is hagyjuk békében, ha már saját hozzátartozóink vádlijából is harapnánk az éhségtől! Utána száraz serpenyőben mindkét oldalát megsütjük, ha túl száraz, locsolhatunk hozzá a pácléből. Közben a spárga fás szárát lenyiszatoljuk, a koktélparadicsomot félbevágjuk, és egy edényben beborítjuk a szójaszószos-fokhagymás-olívaolajas eleggyel. Egy óra áztatás után az egész hóbelevancot megpároljuk közepes lángon a szójaszószos cuccban. De a spárga roppanós maradjon, különben ótvar végeredményt kapunk!
"Tojáskrém"
2017. április 18. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Gabi receptje:
- 1 natur tofu
- fekete só (ez adja a "tojás ízt")
- 1 dl zabtejszín
- 2 kk kurkuma
- pár csepp citrom
- 1/2 kk bors
- snidling v. újhagyma zöld szára (ízlés szerinti mennyiség)
Ez az a recept, amit a vegagyerek nem eszik. Egyszerűen nem érti, hogy miért jó ha az ételnek "gyógyfürdő" szaga van. Na igen. Ő soha nem evett anyu tojáskrémjéből...sőt. Még tojást sem evett soha..és persze nem is akar, és ez így van jól.
A tofut villával összetöröm egy tálkában, majd fekete sót és kurkumát szórok rá. Összekeverem, majd beleteszem a hagymát, a pár csepp citromot és a borsot is. Legvégül a zabtejszínnel könnyítek az állagán.
Jó étvágyat!
Medvehagymás kocka (vegán)
2017. április 13. Dulmina tündérkonyhája
Akár húsvétra is ajánlom ezt az igazán tavaszias hangulatú sós csemegét. Tészta: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt, 15 dkg fehér kenyérliszt, 1 kávéskanál cukor, 1 dkg élesztő, langyos víz. Tálba szitálom a kétféle lisztet, mélyedést csinálok bele, rászórom a cukrot, belemorzsolom az élesztőt, kevés langyos vizet öntök rá, picit megkeverem a folyadékot, és megvárom, míg felfut az élesztő. Aztán
Cukkinis zöldségpörkölt hajdinával
Szeretem az egyszerűen összedobható ételeket, ami néhány hozzávalóból és fűszerekből elkészíthető. Ez is ilyen és úgymond életet menthet egy éhes napon, vagy egy sietős alkalommal, amikor nincs sok idő/erő főzni másnapra, hogy legyen mit a munkába vinni. A natúr hajdina gyorsan elkészíthető, nem csak finom, hanem egészséges gabonaféle. Egyrészt gluténmentes, másrészt E, B1, B2 és P-vitamin tartalma jelentős. P-vitaminról még keveset írtam a blogomon. Úgy bizonyára jobban ismert, hogy a P-vitaminok a Flavonoidok. Jelentőségük abban van, hogy csökkentik a hajszálerek áteresztőképességét (permeabilitását), innen az elnevezésében a ,,P betű. Elsőként 1936-ban Szent-Györgyi Albert és munkatársai vizsgálták a citrusfélékből származó flavonoidok élettani hatását, és azt tapasztalták, hogy csökkentik a hajszálerek törékenységét. A flavonoidokon 13 különböző vegyületcsoportot értünk. Mára mintegy 4000-féle különböző flavonoidot azonosítottak. A P-vitamin segíti a C-vitamin felszívódását és megvédi az oxidációtól, ezenkívül erősíti a hajszálereket. Feltételezhető, hogy hiányában a C-vitamin felszívódása és felhasználása zavart szenvedhet, éppen ezért hiánytüneteik átfedhetik egymást. Hiányában gyakori ínyvérzés léphet fel fogmosáskor. Nőknél menopauzában csökkentheti a hőhullámokat. Emellett a flavonoidok asztmaellenes és antiallergén hatásáról is szólnak tanulmányok.
(Források:
Kandaswami, C., Middleton, E., Adv. Exp. Med. Biol.,1994
DIABETES 2008/5 - Kicsák Marian dietetikus,
Wikipedia)
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg cukkini
- 2-3 db piros vagy tricolor paprika
- 30 dkg morzsolt kukorica
- 1 nagyobb fej hagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- víz
- ételízesítő (jó, ha házi)
- bors/borsikafű
- piros fűszerparika
Elkészítés:
Az apróra vágott vöröshagymát vízen üvegesre dinsztelünk. A megmosott, felkockázott cukkinit, a megmosott fagyasztott kukoricát és a felaprított paprikákat ráhelyezzük, megszórjuk ételízesítővel, átkeverjük, rövid ideig (1-2 perc) fedő alatt pároljuk. Megszórjuk fűszer paprikával, öntünk hozzá némi vizet, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, egy kevés őrölt fekete borsot vagy őrölt borsika füvet, és rövid idő alatt összefőzzük őket. Medvehagyma szezon idején, feldarabolt medvehagymát is adhatunk hozzá. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. A legvégén egy kevés sörélesztő-pehely hozzáadásával még finomabb ízt érhetünk el. Míg a pörkölt megfő, elkészítjük hozzá a köretet. Egyszerűen csak alaposan megmosott natúr hajdinát főztem hozzá. Nokedlivel is nagyon finom.
cukkinis-mozzarellás keksz
2017. április 11. Beautilicious
Egy sós finomságnak az én táskámban mindig van hely. A nap folyamán bármikor, ha megéhezek csak előkapom, és máris jobban érzem magam. Tökéletes választás, ha szívesen rágcsálnál valamit az étkezések között. Hozzávalók - 2cukkini - 100gr paradicsom - 125gr mozzarella - 300gr zabliszt - 200gr krémsajt - 2gerezd fokhagyma - 1tk só - fél csomag sütőpor Így készítsd - A megtisztított cukkinit reszeld le, majd sózd - Hagyd állni 20 percig, majd nyomkodd ki a levét - A paradicsomot vágd kockákra, majd add a cukkinihez - Add hozzá a krémsajtot, majd morzsold hozzá a mozzarellát is - A fokhagymát tedd fokhagyma nyomóba, nyomd össze, majd tedd a cukkinis keverékhez - Add hozzá a zablisztet és a sütőport, majd alaposan dolgozd össze - Tedd sütőpapírral bélelt sütőbe, majd előmelegített sütőben süsd 180fokon 40percig
Medvehagymás szendvicskrém
Tegnap délután fontos találkozóm volt. Unokanővéremnek adtam vissza a kölcsön baba-légzésfigyelőt, mivel nekünk már nincs rá szükségünk, nekik viszont talán két hét múlva már ismét. :) Hát, igen, így bővül a család mindkét oldalon. :) Szóval, a légzésfigyelő visszavándorolt, és én nem akartam üres kézzel menni. Viszont csak a Hollán Ernő utcai Stelázsi esett útba, ami bármilyen izgalmas hely is, most sajnos nem volt a legideálisabb beszerzési forrás. Nagyrészt házi lekvárokat és szörpöket találtam, amiből még a cukormenteseket sem szívesen vittem volna inzulinrezisztens házba ajándékba. Mi legyen, mi legyen? Részletesen megvizsgáltam mindent, és ezúton is köszönöm azt a végtelen türelmet, amit egyrészt az eladó, másrészt a babakocsiban ülő egyéves tanúsított mindeközben. ;) Végül aztán megtaláltam: egy csinos csuporban medvehagymás szendvicskrém! Olyan gusztusos volt, nehezen álltam meg, hogy ne vegyek belőle magamnak is egy üveggel. Végül ehelyett megnéztem inkább az összetevők listáját, és megszületett ez a recept. :) Azoknak ajánlom, akiknek nincs mindig idejük medvehagymás pogácsát sütni. Hozzávalók egy 2-3 fős reggelihez: - 20 szál medvehagyma - 50 g dió - 10 g olívalolaj - 20 g kókuszolaj - fél mk só - 2 kk citromlé Az összetevőket és a felolvasztott kókuszolajat tegyük turmixba, és pépesítsük. Rögtön tálalható, de az állagának jót tesz 1 óra a hűtőben. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek A Mindennapi Superfood Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
Spenótos vöröslencse penne
Ennek az ételnek a kuriózuma maga a penne tészta. Nem titkolom, hogy az Aldi áruházban találtam ezt a vöröslencse lisztből készült penne tésztát amely lencselisztet és vizet tartalmaz csupán. Gluténmentes, íze nem jellegzetes, inkább semleges, állaga rugalmas, “al dente” megfőzve. Engem csupán a színe emlékeztetett a vöröslencsére. Elkészítve egy magas növényi fehérjetartalmú ételt kapunk, amelynek rosttartalma sem elhanyagolható. Hozzávalók (4 főre) 500 g vöröslencse penne tészta 2 csapott teáskanál parajdi só (vagy ízlés szerint) 4 maréknyi friss spenót 200 ml rizs, vagy kókusztejszín őrölt fekete bors 2 cikk fokhagyma 3 evőkanyálnyi olíva olaj Szokásos módon megfőzzük a penne tésztát, leszűrjük és meglocsoljuk kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Egy cikk fokhagymát felaprítjuk, kissé átpirítjuk a felhevített olíva olajon, rádobjuk a spenótleveleket, sózzuk, borsozzuk, lefedjük. Miután kissé “összeesett” ráöntjük a növényi tejszínt és keveset a tészta főző vizéből. Ha szükséges még sózzuk és belepréseljük a másik cikk fokhagymát. Hozzáadjuk a kifőtt pennét a tejszínes spenóthoz és kis láng felett átforgatjuk, tálalhatjuk is. Én kevés növényi sajtot tettem a tetejére tálaláskor. Gyors ebéd vagy vacsora.
Vegán nachos "sajt" szósz
2017. március 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Detti kreálta ezt a finomságot.
Hozzávalók:
- 2 bögre burgonya meghámozva, felkockázva
- 1 bögre répa meghámozva, felkockázva
- 1/2 bögre víz 1/3 bögre olíva olaj
- 1/2 ek vegamix
- 1/2 ek só
- 1 ek citromlé
- 1 ek mustár
- 1/2 bögre inaktív élesztő pehely
- fél tk fokhagymapor
- fél tk füstölt paprika
Elkészítése:
A burgonyát és a répát enyhén sós vízben puhára főzzük együtt, majd leszűrjük és a turmixgépbe tesszük. Hozzáadunk minden egyéb hozzávalót (a víz helyett mehet a langyos főzővíz is) és simára, krémesre turmixoljuk.
Hűtőbe tesszük, ahol minimum egy hétig eláll....vagyis nem fog, mert könnyedén "felfalható" egyben is.
TIPP: Tortillával, vagy zöldségekkel mártogatni nagyon finom esti nassolásként. :)
TIPP 2.: Ezt a receptet gluténmentessé teheted,ha gm sörélesztőpelyhet teszel bele. Biorganiknál beszerezheted.
Jó Étvágyat!
Tavaszköszöntő saláta
Végre hivatalosan is itt a tavasz és kínálja a friss zöldségek halmazát s a lehetőséget, hogy táplálkozásunkat még inkább rostosabbá tegyük. A következő saláta tavaszköszöntő, hiszen még "téli" gyökér van benne, a répa. A salátát magában is fogyaszthatjuk egy könnyed vacsorára vagy ebéd mellé. Bevallom, mi pizzához ettük és még ízesebbé tettük a munkatársamtól ajándékba kapott szarvasgomba-olajjal. Igazán különleges íze lett.
A recept
Hozzávalók:
- 2 maroknyi spenótlevél
- 1/2 uborka
- 1/2 póréhagyma
- 2 répa
- 6-8 retek
Elkészítés:
A megmosott zöldségeket felaprítjuk. A retekhez és a répához reszelőt használtam. A spenótot miután megmostuk, akár a kezeinkkel is összetépkedhetjük. Az egészet egy nagy tálba tesszük, átkeverjük. Én szarvasgomba-olajjal ízesítettem, de ha ez nincs, tökmag olajjal enyhén meglocsolva is igen különleges ízt varázsol neki. Egyesek szeretik lehelletnyi sóval megszórni, vagy petrezselymet is vághatunk a tetejére. Mások némi citromot csepegtetnek rá. Ez esetben savanykásabb lesz.
Ezt ettem ma 2017. március 18 szombat
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz, majd a szokásos zöld turmix kanállal. Most ebben az volt a különleges, hogy a kertből zsenge csalán levelek is kerültek a turmixba :) Zöld turmix kanállal Délelőtt készítettem kb 6-7 dl mandulatejet (két pohárral lett), a léböjt ideje alatt nem fogok ilyen zsíros italt fogyasztani, de nagyon szeretem. Így ma még beiktattam egy (na jó, kettő) pohárkával. Az elsőt natúran, ízesítés nélkül ittam, így éreztem a mandula ízét, és kortyolgattam, ízlelgetve minden egyes kortyot... A másodikhoz turmixoltam 4 puha édes datolyát, csipet sót, és 2 teáskanál bio kakaóport. Hát, hát ez... kábulatig finom... Isteni mandulatej bio kakaóval A legfinomabb bio kakaópor A mandulatej készítésnél visszamaradt pépből lett az ebédem, összevágtam zöldségeket (brokkoli, lilahagyma és kápia paprika), a mandulapéphez tettem sót, citromlét és sörélesztő pelyhet, és egy kevés vizet. Simára kevertem, majd összekevertem a zöldségekkel. Csíra ment rá, és néhány karika sárgarépa... hófehér mandulapép sörélesztő pehely, só és citromlé Zöldségek összekeverve csírával Jó későn ebédeltem, így a vacsora ismét egy jó nagy pohár céklalé... Egész nap 1,5 liter víz
Ezt ettem ma 2017. március 15 szerda
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz Utána 5 dl grapefruitos almalé (többet ittam, mint amennyi a pohárban van) grapefruitos almalé Ebéd: kesuhús sárgarépa rizzsel, kápia paprikával, petrezselyemmel Kesuhús Ez a kesuhús ma készült először, gondoltam ma nem salátát eszem :) 2 adaghoz 10 dkg kesudiót sóval, füstölt paprikával, borssal, köménnyel, sörélesztő pehellyel finomra őröltem, utána kivettem a gépből és 2 evőkanál vízzel masszát nyomkodtam belőle. Laposra nyomkodtam egy tányérban, és két húsforma alakot formáztam belőle. 1 órát állt, kicsit összekapta magát... Kesuhús körettel A rizst sárgarépából és egy darabka zellerből aprítottam, ez nincs fűszerezve, ő a köret. Az apróra vágott kápia és a friss petrezselyem a "saláta"... A kesuhús annyira lágy és krémes és fűszeres-ízes, hogy a zöldségek mellette nagyon jól elvoltak különösebb ízesítés nélkül. sárgarépa 'rizs' Vacsora: pecsenyezsíros kenyér lilahagymával, paprikával A kenyér receptjét ITT TALÁLJÁTOK pecsenyezsír: olvasztott kókuszolajat befűszerezel kedved szerint: só, fokhagyma, bors, stb... a fokhagyma és a só a legfontosabb... pecsenyezsír kókuszolajból megkened vele a kenyeret és jó sok zöldséggel tálalod :) A folyadék fogyasztásom egyre több... napközben megittam 1 liter vizet (még nincs vége a napnak, és most fogom még jógázni), és 5 dl homoktövis italt (bio, dobozos) zsíroskenyér zöldségekkel
Fafülgombás, zöldséges bulgur egytálétel – vegán recept
Korábban a fafülgombát csak pho levesben ismertem, de tovább kísérleteztem vele. Nagyon érdekes, gumis textúrája van, de nagyon vékony maga a gomba, így ráharapva roppanós. Ázsiai fűszerezésű étel született belőle sokféle zöldséggel összepárolva. A zöldségek szabadon variálhatók, én ezeket használtam, mert ezek voltak itthon, de kísérletezni ér! Hozzávalók: 2 marék bulgur 50 g fafülgomba 1 hagyma felkockázva 1 pritaminpaprika 1 paszternák 2 marék fodros kel (angolul kale) 2 marék spenót 1 marék (fagyasztott) zöldhüvelyű zöldbab 1 marék (fagyasztott) brokkoli 1 marék (fagyasztott) karfiol (tulajdonképpen bármilyen zöldségekkel elkészíthető) 1 hintés szezámmag 1 evőkanál lepkeszegmag 1 kávéskanál gyömbér 1 kávéskanál fokhagymapor 1-2 evőkanál szójaszósz A fafüle gombát beáztatom langyos vízbe. Összesen körülbelül fél órát kell áznia. Egy nagy serpenyőbe beledobom a zöldbabot, a paszternákot és a hagymát, aláöntök kb. fél deci vizet, beleszórom a lepkeszegmagot, megsózom, és alacsony lángon, fedő alatt párolom 15 percig. Hozzáadom a brokkolit és a karfiolt, a bulgurt, és ha nem lepi el a zöldségekből kifőtt folyadék, felöntöm vízzel vagy a gomba áztatólevével. Tovább főzöm. Közben feldarabolom a pritaminpaprikát, és ha kész, a fafülgombával és a kel-levelekkel együtt a serpenyőbe teszem, megfűszerezem, meglocsolom szójaszósszal, megszórom szezámmaggal, és addig főzöm, amíg a bulgur és a zöldségek is puhák nem lesznek. Spenótágyon tálalom, mert így a spenót a forró étel alatt párolódik egy keveset. Mi ettünk hozzá főtt krumplit is, de ez az egytál étel önmagában is tökéletes. The post Fafülgombás, zöldséges bulgur egytálétel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Szejtános székelykáposzta
2017. március 13. Vegán muflon
És újfent teret adok a bennem lakozó konyhásnéninek, illetve a menzasznobizmusnak! Ennek megfelelően a következő fogást kizárólag kivágott orrú bokszolócipőben ildomos szervírozni lebbencsleves és ivólé társaságában. (Az igazi eltartott kisujjú ínyencek egy bronzvörös hajszálat is csempészhetnek bele. Andalítóan jó étvágyat kívánok!)
Hozzávalók:
200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1 fej vöröshagyma 1 nagy gerezd fokhagyma 400g savanyúkáposzta 1 tk őrölt kömény 1 ek csípős pirospaprika só/egész bors vegán joghurt/tejföl
Szejtánt készítünk az itt elugatott módon. Felkockázzuk, kevés olajon kicsit elősütjük, majd hepciásan félretesszük. Közben a hagymát is felkockázzuk, ha kezd üvegesedni, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a szejtánt. 2-3 perc után hozzápasszítjuk a káposztát, a fűszereket, majd jól összekeverjük. A kész művet szójatejföllel vagy joghurttal dekorálva toljuk az ebédlőben ordibáló hülyegyerekek orra alá.
Shakshuka pszeudo-tojással
2017. március 11. Vegán muflon
Most pedig átadnám a szót önkritikus énemnek: Mi ez az ótvaros mrutyok? A disznóm se enné meg, sőt, már attól vérhasban pusztulna el, ha kivinném a laptopot az ólba, hogy megmutassam neki! Ál-rántottát az izraeli lecsóra? Mi lesz a következő, fogkrémes padlizsán? Seduxenes zöldbabfőzelék? Sürgősen húzzál vissza vadászgörényt csutakolni, te málészájú szalmonella-generátor! Ám meg kell védenem magam magamtól! Egyrészt, mert a veganizálásnál kevés nemesebb cselekedet létezik, ez pedig bocsánatos bűnné teszi a gasztronómiai szentségtörést. Másrészt, mert taplóparaszt módon finom lett a végeredmény, és ez a lényeg. Aki nem ért egyet, hagyjon gyalázkodó kommenteket a bloggazda külön bejáratú szerzői oldalán! Komponensek: 1 fej vöröshagyma 1 ek barnacukor 2 db kaliforniai paprika (ha színvakoknak főzünk, lehetnek azonos színűek is) 800g aprított paradicsom (konzerves, de variáljunk!) 2 babérlevél 2 tk kakukkfű 1 tk római köménymag 1/2 tk sáfrány (hétfejű - kikacsintás, tapsoló nyugdíjasok) 2 ek petrezselyem felaprítva 2 ek korianderlevél felaprítva nüansznyi cayenne bors só/bors Az alternatív tojáshoz: 400g natúr tofu 1 tk római köménymag 1/2 fej vöröshagyma 1 tk kurkuma 3 ek növényi tejszín só/bors Ésakkor: A római köményt szárazon lepirítjuk, majd olajat adunk hozzá, és hozzápasszítjuk a felcsíkozott hagymát. Ha már üveges, mint öreganyám vitrinje, hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, a cukrot, a zöldfűszereket, és öt percig közepes lángon főzőkanállal tutujgatjuk. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a sáfrányt, a cayenne borsot, sózzuk, borsozzuk értetlenkedés nélkül. Addig főzzük, amíg a paprika roppanósan puha nem lesz. Egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a hagymát, a kurkumát, majd pár perc után az összetört tofut. Belelötyböljük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, majd a lecsó tetejére helyezve, ájtatos tekintettel szervírozzuk.
Padlizsánkrém kápia paprikával
2017. március 8. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Era mennyei padlizsános kréme:
Hozzávalók:
- 1 vöröshagyma
- 10 kápia paprika
- 2 padlizsán
- olaj
- só
- bors
- fokhagyma
- 1 kk. folyékony füst Hagymát és a paprikát piritottam olajon, amikor levet eresztett, hozzátettem a felkockázott padlizsánt. Addig sütögettem a serpenyőben, amíg a padlizsán szét nem esett. A végén turmixoltam és tettem hozzá folyékony füstöt. Ha külön sütőben sütöm a padlizsánt, akkor nem kell hozzá füst.
Jó Étvágyat!
Sárgarépás mogyorókrém
2017. március 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Isteni krém Erától:
Hozzávalók:
- 1 nagy sárgarépa főzve, lével együtt
- 1/4 bögre darált tökmag
- 3/4 bögre darált sós mogyoró
- só
- fokhagyma
A hozzávalókat összeturmixoljuk és már ehetjük is. :)
Jó Étvágyat!
Sült süngomba zöldborsó-cukkini rizottóval
2017. február 27. Vegetáriánus receptek
A süngomba védett, viszont termesztett változata árusítható, így piacokon hozzájuthatunk. Megsütve kellemes, karakteres íze lesz, egy könnyed rizottó jó választás hozzá.
Hozzávalók:
- 2-3 pohár zöldségalaplé
- 2-3 ek olaj
- 1 pohár rizs
- 2 ek hántolt tökmag
- ½ szál póréhagyma
- ½ bébicukkini
- ½ pohár zöldborsó
- só
- leheletnyi bors
- 2 ek parmezán
- 2 ek vaj
- kb 150 g süngomba
- 1-2 cikk fokhagyma
A rizottó
Az alaplevet felforrósítjuk, a cukkinit megpucoljuk és felkockázzuk, a póréhagymát felkarikázzuk, és forró olajban a tökmaggal picit megfuttatjuk. Hozzáadjuk a rizst, sózzuk. Kavargatva együtt pirítjuk, amíg a rizs enyhén üveges nem lesz. Hozzáadjuk a cukkinit, borsozzuk és elkezdjük felöntögetni a forró alaplével. Az alaplevet folyamatos keverés mellett adagolgatjuk a rizshez, el-eldolgozva, mindig csak annyit, amennyit épp felvesz. Mikor a rizs félig megpuhult, mehet bele a zöldborsó is. Az alaplevet adagoljuk, míg a rizs teljesen meg nem puhul. Ha kész, beleforgatjuk a parmezánt majd 5-10 percig lefedve pihentetjük.
A gomba
A süngombát nem mossuk, de eltávolítjuk a nem megfelelőnek ítélt részeket, majd összevagdossuk. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a gombát és meg-meg keverve, átforgatva megsütjük. Amikorra elkészül, a sün szőrei karamellizálódnak. Hozzákeverjük a zúzott fokhagymát.
Frissen tálaljuk.
A süngombáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszl%C3%A1ns%C3%B6r%C3%A9ny-gomba
Bliszkó Viktor
Édesburgonyás tofurántotta currys hummusszal
2017. február 26. Vegán muflon
Hadd kezdjem egy nagy hírrel! Egy Michelin-csillagos francia étterem séfje szólt, hogy segédkezhetnék neki a konyhán. De én rácsaptam a kagylót! Az iménti bevezető is hűen tükrözi, egy férfi esetében a nátha a szellemi kapacitásra is hajlamos súlyosan pusztító hatást gyakorolni. Ám ez még mindig eltörpül amellett az extrém idegállapot mellett, ami normális esetben csak a félig női szupermodell - félig griffmadár jellegű mitológiai vadakat jellemzi. Szóval ezúttal csak csökkentett üzemmódban voltam képes alkotni, de azért harmadik világbeli fogolytáborokban talán ezt a művet is szégyenérzet nélkül szervíroznák.
Alkotóelemek:
400g natúr tofu 1 drabálisabb édesburgonya 1 közepes fej lilahagyma 1 tk kurkuma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 tk tandori masala fűszerkeverék (Tisztelt Muflon úr! Mi ez és hol lehet beszerezni? Árulja el, vagy szájba térdelem! - írja Hegemón-Konkáv Rezsőné Buhargerlócról. Nos, Kedves, kínai és Ázsia-boltokban tessen próbálkozni!) 1 tk curry 1/2 tk barnacukor 1/2 fej kínai kel vagy salátakeverék só, bors Az édesburgonyát vonakodva meghámozzuk, felkockázzuk, a lilahagymát cikkekre vágjuk. Aztán. Ezt az egész rahedli zöldséget egy ún. tálba helyezzük, hogy maximálisra emeljük az elmosandó edények számát. Hozzáadunk 2 ek olívaolajat, a cukrot, a tandori masalát, sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük. Ezt az elegyet 180 fokra melegített sütőben 25 percig süssük. Pont. Közben a tofut egy villával összetörjük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kurkumát és a sót, és félretesszük. A salátát kevés olívaolajjal és tandori massalával összekeverjük. Ha az egész hóbelevanc kész van, hummuszt készítünk (de a boltban vásárolt sem tartozik a gasztroterrorizmus hatáskörébe), és curryval elvegyítve tálaljuk vele a kész cuccot.
"A Nap első sugarai" - háromszínű zöldségleves
2017. február 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb ínycsiklandó levese:
Hozzávalók:
- 3 nagyobb sárgarépa
- 1 nagy pasztinák
- 1 kisebb karórépa vagy karalábé
- hagyma
- só
- Eden würzl leveskocka
- sáfrányos szeklice
- petrezselyem 2-3 evőkanál kókuszolajon apróra kockázott hagymát megdínsztelek, majd az azonos méretűre kockázott zöldségeket is hozzáadom, sóval együtt párolom. Hagyma nélkül is ízletes. Két "Eden würzl" leveskockát és sáfrányos szeklicét beleszórok a levesbe. Puhára főzöm, a legvégén petrezselymet teszek hozzá. Az édes ízek, meleg színek harmóniája felfrissül a zöld petrezselyemmel. Tálalhatom grízgaluskával is. Jó étvágyat!
Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 16. Zöld Avocado
Ez is egyike a hihetetlenül egyszerűen elkészíthető különleges és finom ételeknek, mely a természet ízeit kombinálja egy gyorsan elkészíthető egytálételként. Egy fogás, melyet még a konyhában ritkán megforduló jelentkezők is el tudnak készíteni és szinte lehetetlen elrontani. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Egy ebéd, egy vacsora, melyet különböző köretekkel tálalva, különböző formában láthatunk viszont. Könnyed salátára vágyunk? Fogyasszuk friss saláta ágyon! Paradicsomos tésztaételt ennék? Főzzünk ki mellé a diétánknak megfelelő tésztát! Valami rakottszerű, rizses egytálételre dobbant meg a szívünk? Keverjük össze barna rizzsel vagy quinoával, a még egészségesebb és táplálóbb végeredményért! El tudom még képzelni kölessel, hajdinával, pita tésztába töltve, ropogós, frissen sült kenyérrel, vagy cukkini hajókba töltve és önmagban, köret nélkül is. A lehetőségek tárháza végtelen... Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) A kelbimbó és én nem voltunk jó barátságban. Soha senki nem tudta úgy elém tenni, hogy én azt finomnak érezzem és újra elkészítsem. Az évek során azonban megtanultam, hogy MINDENT el lehet készíteni ízletesen, még ha alapvetően nem is szimpatikus az a zöldség, gyümölcs, gabona vagy egyéb alapanyag. Rengeteg jótékony hatása van a kelbimbónak, ezért kihívásnak éreztem elkészíteni a "finom kelbimbót". A tavalyi kelbimbó szezonban már sikerült egy céklás-sütőtökös-narancsos-kelbimbót készítenem, ami annyira jól és szemet gyönyörködtetően sikerült, hogy azóta számtalanszor elkészítettem már és más, "kelbimbót kerülő" vendégeket is elcsábítottam a "kelbimbót fogyasztók" táborába. Az idei szezonban egy újabb sikerélmény született a zöld kis mini káposzták ügyében. Ezúttal olaszos ízvilágú, paradicsomos mártásban került az asztalra, majd az éhes pocakokba, mindenki nagy elégedettségére. Miért fogyasszunk kelbimbót? "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) - 500 g kelbimbó - 70 g (kis konzerv) paradicsompüré - 2 db közepes méretű sárgarépa - 3 gerezd fokhagyma - 1/2 db vöröshagyma - (Himalája) só, fekete őrölt bors, szárított oregánó (vagy friss bazsalikom) - 1 ek balzsamecet - 3 dl tiszt víz - köretnek pl.: kagyló / penne / spirál tészta (diétánknak megfelelő) vagy friss ropogós salátaágy vagy barna rizs stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Megtisztítjuk a kelbimbót és a répákat. Kettévágjuk a "bimbókat" és vastagabb karikára a répát. A hagymát apróra szeljük. 2) Előveszünk egy hőálló (jénai) tálat és beleszórjuk az apróra vágott hagymát, a félbevágott kelbimbókat és a felkarikázott répát. 3) Kikeverjük egy tálban a vizet, a fűszereket, a préselt fokhagymát és a paradicsompürét. (Készíthetjük szárított oregánóval VAGY apróra vágott, friss bazsalikommal. Teljesen két különböző ízvilágot fogunk kapni.) 4) A zöldségeket nyakon öntjük a fűszeres paradicsomos mártással. 5) Összekeverjük alaposan, majd lefedjük a tálat alufóliával és mehet is be az előmelegített, 200°C-os sütőbe. 6) Kb. 15 perc múlva keverjük meg (alulról felfelé, hogy az alulra lefolyt mártás felülre is kerüljön) majd alufóliával lefedve, visszatesszük a sütőbe. (Óvatosan emeljük le a fóliát róla, mert forró gőz fog kicsapódni. Hajoljunk félre előtte!) 7) Kb. újabb 15 perc múlva ellenőrizzük a répát, ami valószínűleg már készre puhult. Ekkor lezárjuk a sütőt, mert elkészült az ételünk. 8) Miközben a sütőben készült a kelbimbó, közben elkészíthetjük a választott köretet a szokásos módon: kifőzzük a tésztát vagy a rizst, felszeljük a salátát stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha már előző éjszakára beleforgatjuk a zöldségeket a fűszeres paradicsomalapba és betesszük a hűtőbe (marináljuk őket) akkor még finomabb lesz másnap a végeredmény miután megpároltuk / főztük őket. Megjegyzés2: Ha valaki szereti a sok mártást, akkor dupla adag paradicsomszószt készítsen. Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Szonját Hollandiában ismertük meg. Már az ő inspirálása előtt elkezdtünk egészségesebben étkezni, de Zalán (a fiam) a "Mit eszik a világ,ha..." cimű könyvnek köszönhetően kedvelte meg a nem éppen hagyományos konyhát. Azóta egyre többször főzünk együtt. Vásároljátok meg a recepteskönyvet, és legyen ez az, amit naponta forgattok! Szeretettel... /LK Kriszta/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Gluténmentes étel teff maggal és mángolddal
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb receptje:
Hozzávalók:
- póréhagyma
- mángold
- napraforgó mag
- kókuszolaj
- só
- teff magok
A póréhagymát, a mángoldleveleket és a napraforgó magot 1 ek kókuszolajon sóval megpároljuk. Felöntjük egy kis vízzel, beleszórunk teff magokat. Együtt főzzük, míg a teff is kész. Egy részét napraforgó-/ tökmaggal és kis vízzel,pár csepp citrommal összeturmixolva krémet kapunk, amit bármilyen ( akár gluténmentes) tésztával, főtt quinoával összekeverve nagyon finom ételt kapunk. Kenhetjük kenyérre is. A maradék párolt mángoldot köretként szervírozhatjuk.
Jó étvágyat!
Picit a teffről:
https://glutenerzekeny.hu/kevesbe-ismert-glutenmentes-gabonafelek-a-teff/
Csicseriborsó curry
2017. február 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annától:
- Hozzávalók:
- 2 kisebb vörös hagyma
- 1 ek kurkuma
- 2 ek curry
- 2 ek garam masala
- 1 ek tandori masala
- 1 v 2 ek római kömény
- Fél ek sima köménymag
- 1 kisujjnyi lereszelt friss gyömbér
- 6 szem kardamom
- 2 kicsi (400g) vagy egy nagy csicserikonzerv
- Kókuszzsír
- Kókusztejpor vagy 1 cocomas
- Lehet friss koriander levelet is tenni bele, illetve szárított lime levelet 2-3 db-ot
A fűszereket és a felkockázott hagymát sóval kókuszolajon összeérleljük, vigyázva, hogy ne égjen oda. Először nagy lángon, majd visszavéve. Ráborítjuk a csicserikonzervet leve nélkül ( azt aquafabának eltehetjük), majd egy 1/4- 1/2 liter paradicsompürét öntünk hozzá ( attól függ milyen sűrű, milyen testes, hogy ne nyomja el a többi ízt- számít a márka). Addig főzzük,amíg megpuhul a csicseri.
A végén hozzáadjuk a kókuszkrémet vagy beleszórjuk a port és összerottyantjuk. Főtt rizzsel tálaljuk.
Jó Étvágyat!
Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Az úgy kezdődött, hogy AKCIÓS volt az ananász és az édesburgonya is a boltban... aztán úgy folytatódott, hogy mostanában a régi, kedvenc húsos ételeimet reformálom meg és varázsolom őket húsmentessé, a leginkább természethez (és nem pedig az élelmiszeriparhoz) közeli állapotba. Így hát végül úgy végződött, hogy a múltkori mexikói-magyar barátság után, most Délkelet-Ázsia konyháiba kalauzollak el titeket egy kis thaiföldi napsütésért. ;-) Az édes ízek kedvelőit most nagyon boldoggá fogom tenni! :-) Csak annyit fűznék hozzá: sokkal finomabb lett, mint azt elképzeltem! :-o édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) kb. 800 g batáta (vagy édesburgonya) kb. 800 g friss ananász 4 ek kókuszzsír vagy olívaolaj (Himalája) só, csipet őrölt fehér bors 2 ek világos szójaszósz, 2 ek balzsamecet (étkezési ecet is jó) 3 gerezd fokhagyma 1 közepes fej vöröshagyma 1/2 db zöld színű és 1/2 db piros színű kaliforniai paprika 1 tk frissen reszelt gyömbér 4 ek ketchup (paradicsompüré is jó) 3 ek édesítőszer tetszés szerint (én kókuszcukrot használtam) 1/2 db frissen facsart citrom leve 2 bögre barna rizs (3 ek fehér szezámmag - elhagyható) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A rizst feltesszük a szokásos módon főzni. (Dupla adag vízben, kb. 25 percig.) 2) Előkészítés: A vöröshagymát és a paprikákat hosszúkás csíkokra vágjuk. A batátát (édesburgonyát) és a friss ananászt meghámozzuk és kb. kockacukor méretű formákra vágjuk. 3) Felteszünk egy WOK-ot a tűzhelyre. Beletesszük a kókuszzsírt, a vöröshagymát, a felkockázott batátákat, a csíkokra vágott paprikát egy 1/2 bögre tiszta vízzel főzni. Reszeljük hozzá a fokhagymákat és a gyömbért. Fedjük le fedővel és kb. 15 perc alatt főzzük félpuhára a batátát. 4) Ezután hozzáadjuk az ananászt és fedő nélkül még kb. 10 percig főzzük. 5) Közben keverjük ki az édes-savanyú szószt: ketchup + szójaszósz + balzsamecet + édesítőszer + 4 ek tiszta víz. Forraljuk fel az egészet, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a frissen facsart citromlét, majd az egészet keverjük az ananászos batátához. (Tetszés szerint megszórhatjuk szezámmaggal is.) 6) Egy utolsó összeforralás (kb. 2 perc) és már kész is. 7) Barna rizzsel, rizstésztával vagy üvegtésztával azonnal tálalható. (Én szervíroztam mellé friss és ropogós jégsalátát is.) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán)Jó étvágyat kívánunk! :-) Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Draga Hanis Szonja! Mai nap megérkezett a nagyszerű könyved a Mit eszik a Világ? Nagyon profi munka, telis-tele jobbnál jobb nemzetközi receptekkel. Minden egyes oldalról árad a szeretet, a profizmus. Imádom a fotókat benne, nemcsak a finomabbnál finomabb ételekről, hanem rólatok és a csodálatos tájairól is! Nagyon gyakran fogunk belőle főzni az már biztos! Első receptem a Fahéjas-Karamellás Granola lesz. :-) Mégegyszer gratulálunk! Dave Raspberry is külön gratulál. A képek alapján úgy jó 100 receptre rá is bökött, hogy mit látna szívesen. A születésnapi menüjét is ebből fogom főzni. Dobai Szabina, vásárló" Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Tejszínes fodros kel tészta sütőben sütve
Minap szomszédunk beállított egy jó szatyormyi fodros kelkáposztával és egy póréhagymával. A közelünkben lévő farmról hozta, ahol eladásra is termelnek. Igazán rendes volt tőle, hogy gondolt ránk. Valami rendhagyóbb módon szerettem volna elkészíteni. Mivel a spenóthoz hasonlít, így tésztát főztem és sütőben összesütöttem őket. Jól sikerült. A-, C-, E-, K- és B6-vitamin, mangán, vas, kalcium, réz és kálium forrása a fodros kel . G yulladáscsökkentő, hatékonyan segít az asztma és az ízületi gyulladások elleni védekezésben. Rosttartalma révén tisztítja a vastagbelet, védi emésztőrendszerünket. Áztatással tisztítsuk.
A fodros kelkáposztát az első őszi fagyok után takarítják be, mert a fagy hatására további szőlőcukor termelődik a növényben, s ettől még édeskésebbé válik. Észak-Németországban telente vidám ,,káposztautakat is szerveznek - leginkább januári szombatokon. Az út többnyire falusi kiskocsmába vezet, ahová a mulatótársak taligán tolják a hideg elleni védőitalt (főként Kornt, azaz gabonapálinkát), amit sörrel kísérnek. Brandenburg egyes vidékein a savanyúkáposztába is vágnak néha fodrost kelt (Knieperkohl).
A recept
Hozzávalók:
- 1/2-1 fodros kelkáposzta zöld levelei
- növényi tej
- ételízesítő
- 1 fej hagyma
- 1/2 póréhagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1-2 kanál étkezési keményítő
- 1 kanál sörélesztő-pehely
- tészta
- só
- víz
- citrom (opcionális)
Elkészítés:
A fodros kelkáposzta leveleit átmossuk, kemény szárát levágjuk, leveleit felaprítjuk, a póréhagymát és fokhagymát felkarikázzuk. Hagymát aprítunk, majd kevés vizen megpároljuk a hagymát, rátesszük a zöld leveleket, kicsit ételízesítővel megszórjuk, felöntjük egy kevés növényi tejjel (1-2dl), megszórjuk a felaprított fokhagymával, s a káposztát így enyhén megpároljuk. Tésztát főzünk hozzá. A megfőtt tésztával összekeverjük, beletesszük egy tűzálló tálba. Kb. 2,5 bögrényi hideg tejet kikeverünk 1 kanál sörélesztő pehellyel, 1 kanál étkezési keményítővel és kevés ételízesítővel. Felforraljuk, közben kevergetjük, hogy csomómentesre sűrűsödjön. A tűzálló tálba tett tésztát megöntözzük az enyhén sűrűre főtt szósszal. (Pudingnál lényegesen lazább, nem olyan sűrű lesz a növényi tej-sörélesztő pehely-étkezési keményítővel készült szósz.) A tetejét megszórjuk póréhagyma karikákkal. Kb 15-20 perc alatt sütőben átsütjük.
Tálalásnál csepegtethetünk a tetejére citromot, vagy citromkarikát tehetünk rá, így még különlegesebb íze lesz.
Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept
Karácsonyra is gyorsan elkészíthető ételeket igyekeztünk összeállítani, így esett a választás erre az illatos, ízekben gazdag, különleges töltött szejtánra. A szejtánt ezúttal nem magam készítettem, hanem a Vegan Grill natúr szejtántömbjét használtam, aminek kivájtam a közepét, és ide töltöttem azt a csodás ízösszeállítást, amit töltelékként használtam. Ebből az adagból kb. 3-4 személyre való bőséges vacsora jön ki, ha köretet is eszünk hozzá, például salátát, krumplipürét, rántott hagymakarikákat vagy rozmaringos sült kelbimbót. Hozzávalók: Vegan Grill natúr szejtántömb vagy házi szejtán A töltelékhez: 1 bögre rizs (én hosszú szemű afgán rizst használtam) fél gránátalma egy kis marék aszalt vörösáfonya egy nagy marék törökmogyoró 100 g növényi sajt 1 kis fej lilahagyma 2 púpos evőkanál csicseriborsóliszt majoranna rozmaring szerecsendió 3 evőkanál tapenade, amihez az hozzávalók: 1,5 dl magozott fekete olíva feldarabolva 2 evőkanál kapribogyó 1 kis gerezd fokhagyma (kihagyható) 2 evőkanál olíva olaj 1 teáskanál citromlé 1 közepes alma kimagozva, cikkekre vágva 7 gerezd megpucolt fokhagyma kevés kókuszolaj a tepsi kikenéséhez Elkészítés: A rizst kétszeres mennyiségű sós vízben megfőzöm. Az aszalt vörösáfonyát vízbe áztatom, hogy kiázzon belőle a hozzáadott cukor. A gránátalmát “meghámozom”, azaz kibányászom a kis szemeket a héjak közül. A törökmogyorót konyharuhába csomagolva, kalapáccsal durvára töröm. A sajtot és a lilahagymát apró kockákra vágom. A csicseriborsólisztet kikeverem vízzel sűrű palacsintatészta állagúra. Összekeverem a töltelék hozzávalóit. A csicseriborsós massza fogja kicsit összetartani a tölteléket. Befűszerezem, sózom ízlés szerint. Elkészítem közben a tapenade-ot is ez alapján a recept alapján, és félreteszem. Ebből csak néhány evőkanálnyira lesz szükség, de a többit kenyérfeltétként vagy zöldségmártogatósként el lehet fogyasztani, nekem az egyik kedvenc pástétomom. Ahogy írtam, kifaragom a szejtán belsejét: ehhez nagyon tömör, kemény szejtánra van szükség, a VeganGrill-féle pont ilyen, és szögletes, így könnyebb vele dolgozni. A tetejét, mint egy fedelet meghagyom, ezzel takarom le a tölteléket. A kivájt tömböt a kókuszolajjal kikent tepsibe teszem, és belehalmozom a tölteléket, már amennyi belefér. Lenyomkodom, és teszek bele még, hogy jó tömör legyen. Szétkenem a töltelék tetején a tapenade-ot, és ráteszem a kis szejtánszeletkét. A megmaradt tölteléket belehalmozom a tepsibe a szejtán mellé, az almaszeleteket és a fokhagymagerezdeket pedig a szejtán köré teszem, ezek nagyon finomak sülve. Hogy hogyan férnek el a dolgok a tepsiben, tulajdonképpen nem számít, annyit érdemes tudni, hogy ami felül van, az pirul és nedvességet veszt, ami alul van elfedve, az inkább párolódik. A tepsit nem kell lefedni, a sütőt sem kell előmelegíteni, közepes hőfokon 15-20 perc alatt tökéletesen megsül a töltött szejtánunk. A töltött szejtán sütés előtt körbevéve a töltelékkel The post Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Nyers fasírt fehérrépa rizottóval, aszalt gombával, balzsamecetes salátával
2017. január 26. Gitta nyersétel blogja
Ez egy komplett ebéd. Teljes. Szemnek is, ízlelőbimbóknak is és gyomornak is. A fasírt tegnap készült, tegnap csak salátával ettem, ma 5 perc alatt készült hozzá ez a fehérrépa rizottó és a gomba. Fasírt: 1/2 darab zeller 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 5-6 darab aszalt paradicsom 2 marék napraforgómag (beáztatva, megaszalva) 1 csipet só Aprítógépbe tesszük a megtisztított, nagyra darabolt zöldségeket, az aszalt paradicsomot, és a magot és a sót. Mivel ez egy kis adag, minden összetevő elfér a gépben... emlékszem még, amikor 30 adagot készítettem, először csak a magot aprítottam meg, utána csak a zellert, stb... és minden ment a nagyon-nagy tálba, ahol a végén összekevertem. De így egyszerűbb az ízesítés is, mire a gép megtöri a zöldségeket és a magokat, a só is el tud keveredni. Agyon-ízesíteni nem kell, mert az aszalt paradicsomnak nagyon jó kis íze van, ő maga is nagyon jól fűszerez. Só, mindössze... de ha nem elégszel meg a zöldségek természetes ízével, jöhet bele bors, fokhagyma, bazsalikom, stb... Fagyis kanállal gombócokat formáztam és aszalógépben 2-3 óra alatt készre aszaltam. Rizottó: 2 szál fehérrépa és vegyesen zöldségek, amit itthon találtam, piros kaliforniai paprika, cukkini, lilahagyma nagyon pici apróra vágva (jöhetne még bele brokkoli, zöldborsó, édesburgonya, vagy bármi, ami kéznél van) A fehérrépát aprítógépbe tesszük és teljesen morzsásra aprítjuk. Állaga olyan lesz, mint a főtt rizsnek, elég apró szemű, de még nem pépes. Ilyen formában nagyon kevesen ismerik fel az étel ízét... miből is van? A színes zöldségeket apróra vágjuk, és összekeverjük a fehérrépa morzsával. Pár csepp citromlé, só, és kézzel lazán összekeverjük. Aszalt gomba gomba, só A gombát tisztítás után daraboljuk, besózzuk, megvárjuk, amíg egy kis levet ereszt. Kb 15 perc után jól kinyomkodjuk, és mehet az aszalógépbe, és 45 fokon aszaljuk kb fél órát. Ez alatt az idő alatt felmelegszik, megpuhul. A saláta pedig mindenféle zöld és koktél paradicsom, és a tetejére, ami nem maradhat el, a balzsamecet! Az a fekete folyadék, amit láttok a képen, a balzsamecet.
Húsmentes rakott káposzta
2017. január 23. Éltető ételek
Ha tél, akkor savanyú káposzta. A legjobb frissen és nyersen enni, de így sütve is hasznos, hiszen kellő rostot tartalmaz, így az emésztést tuti rendben tartja. A káposzta helyett karfiollal is elkészítheted. Hozzávalók (2-3 adag): - 20 dkg savanyú káposzta - 1/2 csésze parbolied rizs - 1/2 csésze köles - 1/2 üveg házi lecsó - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 6-8 szép nagy gomba - 2 evőkanál kókuszolaj - himalája só, frissen őrölt bors - tejföl Elkészítése: - A rizst 1 és 1/3 csésze vízben kissé megsózva főzd puhára (kb. 25 perc). - A kölest alaposan mosd át, száraz serpenyőben pirítsd szárazra. Önts rá 1 és 1/3 csésze vizet, sózd meg, és lefedve, lassú lángon 15 perc alatt főzd puhára. - Amennyiben sós és nagyon savanyú a káposzta, kissé mosd át, majd vágd fel, hogy kisebbek legyenek a káposzta csíkok. - A gombát tisztítsd meg, és vágd kockára. - Az apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál kókuszolajon dinszteld meg, majd reszeld bele a fokhagymát is. Forgasd bele a gombát, és néhány percig süsd össze. Sózd, borsozd. - Öntsd rá a lecsót, és mintegy 10 perc alatt főzd össze. - A megfőtt kölest keverd a gombás lecsóhoz. - Egy jénai tálat vagy egy kisebb tepsit kenj ki zsírral. Tedd bele a káposzta felét. - Szórd bele a rizst, majd simítsd rá a köleses lecsót. Takard be a káposzta másik felével. - A tetejét kend meg a tejföllel és tedd rá a maradék kókuszolajat. - Előmelegített sütőben, 200 fokon süsd mintegy 30-40 percet.
Vegan Grill receptek
Vegan Grill receptek, ha gyors, könnyű és finom vegán finomságokra vágytok. Magyarország első vegán grilltermékeinek gyártójától.
Már korábban is írtunk a Vegan Grill termékeiről, most pár izgalmas receptet hoztunk nektek, amelyek segítségével könnyen elsajátíthatjátok, hogy milyen könnyű szejtánnal főzni a mindennapokban.
Búzahús leves, egy igazi klasszikus újragondolva (Vegan Grill receptek)
Hozzávalók:
1 csomag Natúr Szejtán
1 nagyobb fej vöröshagyma
4-6 gerezd fokhagyma
Növényi olaj
Só, bors, Vegeta ételízesítő
2 nagyobb sárgarépa
1 nagy fehérrépa
3 közepes burgonya
1 karalábé
Babérlevél
Friss petrezselyem
Elkészítés:
Vágd apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon dinszteld üvegesre egy nagy fazékban. Közben hámozd meg és szeleteld fel a zöldséget (burgonya, répák, karalábé), pucold meg a fokhagyma gerezdeket. A Natúr Szejtánt vedd ki a csomagolásból és vágd falatnyi darabokra. Amikor a hagyma megpuhult, tedd a fazékba az egész fokhagyma gerezdeket, a Natúr Szejtánt, a zöldségeket, ízlés szerint sót, borsot, vegetát, babérlevelet. Forrald fel, majd vedd le a lángot minimumra, és főzd még legalább fél órán át, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor apróra vágott, friss petrezselyemmel szórd meg.
Borsófőzelék szejtán feltéttel (Vegan Grill receptek)
Hozzávalók:
1 csomag Natúr Szejtán
60 dekagramm zöldborsó
1,5 deciliter víz
6 deciliter natúr mandulatej
3-4 teáskanál búzaliszt
1 mokkáskanál só
1 csipet bors
1 mokkáskanál szárított oregánó
1 mokkáskanál szárított bazsalikom
1 mokkáskanál őrölt rozmaring
1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék (vagy más fűszerkeverék, ami kéznél van)
1 evőkanál kókuszolaj
Elkészítés:
Egy nagyméretű fazékban hevíts fel egy kanál kókuszolajat, majd pirítsd át rajta a zöldborsót. Szórd rá a fűszereket és még egy percig pirítsd tovább. Add hozzá a vizet, illetve 4 deciliter natúr mandulatejet és főzd addig, míg a zöldborsó meg nem puhul. Addig a maradék 2 deciliter mandulatejben keverd el csomómentesre a 4 evőkanál lisztet. Ha hígabban szereted a főzeléket kevesebb lisztet adj a mandulatejhez. Ha a borsó már puha, öntsd a lisztes keveréket a fazékba és addig főzd tovább, míg be nem sűrűsödik. A Natúr Szejtánból vágj vékony szeleteket és egy külön serpenyőben egy kanál kókuszolajon kezd el pirítani. Egy kevés sóval, borssal illetve szárnyas fűszerkeverékkel ízesítsd.
Vegán Gyros magyaros szejtánból (Vegan Grill receptek)
Hozzávalók:
1 csomag Vegan Grill magyaros hagymás szejtán
Pita/Tortilla
Paradicsom
Kígyó uborka
Saláta
Lilahagyma
Öntethez:
1 evő kanál humusz (elhagyható)
1 evő kanál növényi tejszín
só, bors, szárított kapor levél
Elkészítés:
Pirítsd aranybarnára a Vegan Grill magyaros hagymás szejtánt egy kevés növényi olajon. Amíg pirul vágd fel apróra a zöldségeket, keverd össze a növényi tejszínt a humusszal és fűszerekkel, hogy megkapd az öntetet. Töltsd meg a pitákat a szejtánnal, zöldségekkel és locsold meg az öntettel.
A termékpalettát és a boltok listáját, ahol hozzájuthattok a termékekhez a www.vegangrill.hu oldalon tekinthetitek meg, új recept pedig hetente felkerül a Vegan Grill facebook oldalára.
Reméljük elkészítitek ezeket az ínycsiklandó fogásokat, jó étvágyat!
Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtán
Főztjeim mellett előszeretettel traktálok másokat újévi fogadalmaimmal. Minél kisebb érdeklődést tanúsítanak a mondandóm iránt mások, annál nagyobb örömmel tölt el engem ez a művelet. Ennek szellemében: 1. Nem kényszerítem embertársaimat arra, hogy vogul revütáncosnak öltözve járjanak medvetáncot a pápával. 2. Nem gargarizálok körtelével biztosítási kárbecslők társaságában. 3. Soha többé nem válaszolok a "mi az a szejtán?" kérdésre, kiváltképp nem az internet totális térhódítása után 15-20 évvel. (Ha mégis erre ragadtatnám magam, válasz gyanánt vihogva verem arcon az illetőt egy búvártappanccsal.) És most akció. Beszerzi hozzá szolgalelkűen: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1tk füstölt paprika 1 tk fokhagymapor 250 g csiperkegomba 2 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl rizstejszín 1 tk mustár só, bors Szejtánt (amit továbbra sem vagyok hajlandó definiálni, haha) főzünk az itt leírt módon. Vékony szeletekre vágjuk, és mindkét oldalon kisütjük egy tapadásmentes serpenyőben. Közben ravaszul összekeverjük a füstölt paprikát a fokhagymaporral és némi sóval, és a sütés utolsó fázisában, fűszerezzük vele a szejtánt. (Hogy meg ne égjen a paprika, értem?) Ha, kész, félretesszük. A felszeletelt gombát forró olívaolajban, nagy lángon lepirítsuk, majd visszavesszük a lángot, és hozzáadjuk a felszeletelt zöldhagymát és a lereszelt fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd tapasztaltan, türelmesen megvárjuk, hogy a leve nagyrészt elpárologjon. Ekkor hozzápasszítjuk a tejszínt és a mustárt, majd elkeverjük. A szejtánt a tejszínes-gombás cuccal rizsa társaságában ízlésesen szervírozzuk, nem mocsári tapló módon, mintha csak egy rinoszérosz hányt volna oda.
Gabonakolbász
Kering néhány különböző gabonakolbász recept a neten, de a legtöbb búza és rozs szemek éjszakán keresztül történő áztatást, majd főzést igényelnek. Nekem erre nem volt időm. Valamint jobb szerettem volna gluténmentes gabonából készíteni a kolbászt. Alapja így nagyon apró szemű bab és rizs lett. A következő recept elkészíthető többszörösen is. Nekem egész sok lett, amit a fagyasztóba is betettem, majd később egy részét felhasználtam rakott ételhez. Ha frissen vágjuk (természetesen sütés után kihülve), akkor nem morzsálódik, nem esik szét. Fagyasztásból felengedve igen vastag szeleteket kell vágni, hogy egészbe maradjon. Nem próbáltam szeletelve lefagyasztani, de lehet, hogy jó ötlet.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre barna rizs
- 1 bögre sötét színű bab (vesebab is jó, én török babot használtam)
- 1 bögre őrölt zabpehely/zabpehely liszt (akik erre érzékenyek és gluténmentesen készítenék, barnarizs lisztet használjanak)
- só/ételízesítő
- szójaszósz
- bors/borsikafű
- őrölt pirospaprika
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 vöröshagyma
- füstölt só vagy füstaroma
Elkészítés:
A barna rizst és a babot puhára főzzük enyhén sós vízben, majd egy tálban összekeverjük. (Ha nem konzerv babot használunk, ne felejtsük el egy éjszakát előre áztatni.) Míg főnek, a hagymát felaprítjuk, fokhagymát összepréseljük. Az összekevert rizs és babhoz adjuk a hagymát, fokhagymát, majd a fent felsorolt fűszerekkel ízesítjük. A végén adunk hozzá zabpehely lisztet, ami segít még jobban egybe tartani. Rudakat formálunk belőlük. Alufóliába vagy hússütő zacskóba tesszük. Tepsibe helyezzük, a tepsibe öntünk annyi vizet, hogy kb. 1/3-at ellepje, majd addig sütjük, míg a víz el nem párolog. Kivesszük a csomagolásból. Tepsibe és sütőbe visszahelyezve még piríthatunk rajta egy keveset. Ha kihült, szeleteljük.
Sütőben sült tepsis zöldségek
2016. december 30. Élj harmóniában
A téli időszakban nálunk gyakran megy a sütő. Kenyérsütés, keksz, pogácsa és sütemény készítés, sütőtök, sült alma, sült cékla, sült burgonya és különböző tepsis dolgokat is készítünk a sütőben. Az egyik kedvenc receptem, a sütőben sült tepsis zöldségek. Nagyon finom, egyszerű elkészíteni és bármilyen zöldség vagy fűszer, amit éppen otthon találsz felhasználható hozzá:) Hozzávalók Sütőben sült tepsis zöldségek5 sárgarépa 2 nagyobb fehérrépa 1 kis fej zeller 1 nagy cékla 5 közepes burgonya 2 ek. ghí (vagy bármilyen olaj római kömény 2-3 babérlevél só bors csipet kurkuma csipet asafoetida ( hagymát is használhatsz helyette) gyömbér Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A hozzávalókat tisztítsd meg és vágd kockákra. Egy tepsit kenj ki tisztított vajjal vagy olajjal és tedd bele vegyesen a kockára vágott zöldségeket. Szórd meg római köménnyel, sóval, borssal, gyömbérrel, asafoetidával, kurkumával. Majd az egészet keverd össze és tegyél hozzá néhány babérlevelet. a tetejére még tehetsz egy kis gít vagy olajat. A tepsit takard le alufóliával, majd tedd be 180 fokra előmelegített sütőbe. Ahhoz, hogy a zöldségek elkezdjenek megpuhulni, kb. süsd 50 percig a fólia alatt, majd vedd le a fóliát és süsd további 15 percig. Az utolsó fázisban süthetsz rá sajtot vagy tejfölt is. Én most a végén még kakukkfűvel és petrezselyemmel is megszórtam, mert éppen ezek voltak itthon frissen.
Karácsonyi húsmentes menüajánló 2. Főétel
2016. december 17. Éltető ételek
A karácsony nem múlhat el töltött káposzta nélkül. Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója (tofu) vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Igazán különleges, és szemet gyönyörködtető a sárga színű polenta friss zöldségekkel és rozmaringos gombával . Nálunk igazán nyerő a fokhagymás-spenótos krumplipüré , amihez bármilyen vegán fasírtot kínálhatsz, de egy egyszerű grillezett padlizsán vagy fűszeres sajt is remek választás.
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel
2016. december 9. Vegán lettem
A vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel egy régi kedvenc újragondolva, frissítve, növényi alapokon.
Első körben csak egy egyszerű krumplifőzeléket szerettem volna készíteni, de útközben megiramodott a kezem és megtöltöttem pár káposztalevelet. A képek magukért beszélnek, lássuk miből készült ez a finomság:
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, a hozzávalók:
0,5kg krumpli
1 db zöldségleves kocka
2-3db babérlevél
1-1,5dl növényi tejföl
2 kanál liszt
kevés margarin
só, bors
8db kelkáposztalevél
15dkg szejtánpor
növényi sajt
1 kisebb fej hagyma
kevés főtt rizs
fokhagymapor
majoránna
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, az elkészítés:
A megtisztított krumplit kockázd fel és főzd meg a zöldségleves kockával, valamint a babérlevéllel. Miután ezzel készen vagy keverd el a növényi tejfölt a liszttel, kevés meleg főzőlé segítségével. Miközben csomómentesre kevered, ízesítsd sóval és borssal, majd főzd tovább és ízlés szerint adj hozzá egy kevés margarint.
A kelkáposztaleveleket főzd meg és miközben fő a zöldség, készítsd el a szejtánporból a főtt szejtánt. (A Töltött rántott szejtán receptünkben találhatod a szejtán elkészítésének módját.) Az elkészült szejtánt daráld le, majd melegíts fel egy kis olajat és dinszteld meg a hagymát benne. Tedd rá a darált szejtánt a hagymára, majd adj hozzá sót, borst, fokhagymaport és egy kevés majoránnát. Az ízesített szejtánt pirítsd meg, majd keverj hozzá négy evőkanál főtt rizst. Amikor kész a töltelék, nyomkodd ki a káposztaleveleket, majd minden levél közepére tegyél a töltelékből, hajtsd be az oldalait és tekerd fel őket.
Melegítsd elő a sütőt 180°C -ra, majd margarinnal kenj ki egy tepsit. Tedd bele a megtöltött káposztaleveleket, öntsd le a leveleket növényi tejföllel, majd szórd meg reszelt növényi sajttal és tedd a sütőbe 30 percre. A vegán krumplifőzelék mellé tálald a frissen megsült töltött káposztaleveleket.
Jó étvágyat!
(Növényi tejföl készítése: darálj le egy kávédarálónyi napraforgót, majd turmixold össze négy kanál főtt rizzsel, kevés olajjal, citromlével, sóval és egy kevés langyos vízzel; apránként adva hozzá vizet, fehéredésig turmixold.)
Krumplis tészta újragondolva
2016. december 5. Éltető ételek
Ki ne evett volna gyerekkorában - ha máshol nem, akkor az iskolai menzán - krumplis tésztát. Igazán olcsó, laktató étel... bár egészségesnek nem mondanám. Bennem mélyen él az a gyermekkori emlék, amikor a nővérem elkészítette, nekem meg mosogatni kellett.... na jó, nem csak ez maradt meg bennem, hanem az is, hogy ez egy nehéz étel, sőt... nagyon is. De ennek ellenére nem kell a sufni mélyére rejteni a receptet, bátran készítsük el, kissé újragondolva, egészségesebben. Hozzávalók: - 1 szép vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - nyáron: 1-1 paprika, paradicsom, télen 3-4 evőkanál lecsó - 3-4 db burgonya - 1/2 csésze főtt csicseriborsó vagy 1 kisebb padlizsán - 1 evőkanál kókuszolaj - fűszerek: 1 teáskanál pirospaprika, himalája só, bors, chili, petrezselyemlevél, pici őrölt kömény - 20 dkg gluténmentes tészta (pl. orsó vagy fusilli) Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel pici darabokra, majd a kókuszolajon kezdjük el sütni. Picivel később reszeljük bele a fokhagymát. Ezután következik a lecsó és a kis kockára vágott padlizsán (ez utóbbi kimaradhat). Folyamatos keverés mellett süssük össze. - Közben a krumplit hámozzuk és mossuk meg, majd hosszában vágjuk ketté. Ezután szeleteljük fel, mintegy 3-4 mm vastagra. - Az összevágott krumplit tegyük a lecsós alapra, majd fűszerezzük. - Annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. - Amikor már félig puha a krumpli, főzzük hozzá a tésztát is. Vizet valószínűleg még pótolni kell, hiszen a tészta a főzés során fog felszívni valamennyit. Ekkor hozzáadhatjuk a főtt csicseriborsót is (elmaradhat). - A legvégén szórjuk meg petrezselyem levéllel és tálalhatjuk is.
Téli saláta
Ábel nagyon szerei a céklát, julienne-re vágva rágcsálja el, így a saláta többi alkotóját is hasonlóan vágtuk. (Már csak abból a kényelmes szempontból is, hogy kevesebbet kell mosogatni. :) ) Egyébként egyszerű, nem is drága, gyorsan megvan, ráadásul finom is. És persze bőszen variálható aszerint, kinek mi van otthon a hűtőben. Adható hozzá napraforgó mag, vagy pirított dió is, igaz el is hagyható. Hozzávalók: 2 szál sárgarépa 1 gömb cékla 1/2 kígyóuborka 1 pici fej lilahagyma 1 marék szezámmag (lehet pirított, de el is hagyható) 1/2 citrom leve 1 ek olivaolaj 1,5 tk gyümölcscukor / stevia 1 kk só A zöldségeket megtisztítjuk, gyufaszál vékonyságúra vágjuk, összekeverjük kevés sóval és cukorral. (Candidával küzdők természetesen sztíviával.) A citrom levét kicsavarjuk. Az olajjal együtt a salátára öntjük. A végén megszórjuk szezámmaggal, és alaposan átkavarjuk. Fogyasztás előtt kicsit állni hagyjuk.
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel
2016. november 22. Vegán lettem
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel, áfonyás diókrémmel és vegán kolbásszal. Cikkünkben a szejtán elkészítésének újabb egyszerű módját mutatjuk be.
A szejtán vagy más néven búzahús, a búza sikérjéből készül. Húspótló alapanyagként működik és a felhasználási lehetőségek lényegében végtelenek, akárcsak a húsnál. Jelen receptben például töltött rántott szejtánt készítünk.
Töltött rántott szejtán hozzávalók:
25dkg szejtánpor
10dkg darált dió
5dkg vörös áfonya
kukoricaliszt
zsemlemorzsa
margarin
fokhagymapor
citrombors
bors
só
cukor
Töltött rántott szejtán elkészítése:
Először a szejtánt készítsd el. Adj hozzá a szejtánporhoz kevés sót, fokhagymaport és borsot ízlés szerint, majd keverd össze 4 dl vízzel. Gyúrj belőle egy nagy golyót, majd forralj fel vizet és főzd 10 percig. Az első 10 perc után vedd ki a vízből, vágd fel nagyobb szeletekre és tedd vissza főni körülbelül 30 percig, ugyancsak lobogó vízbe. Miután megfőtt vedd ki vízből a kész szejtánt és nyomkodd ki belőle a felesleges folyadékot.
Amíg készül a szejtán készítsd el a tölteléket. A vízbe áztatott vörös áfonyát keverd össze a 10 dkg darált dióval, majd fűszerezd a citromborssal és ízesítsd kevés sóval és cukorral. Egy kevés margarint olvassz fel, majd add hozzá diókeveréket és még egy kis fűszert amennyiben megkívánja a massza. A margarinból éppen annyit használj, amely segítségével jól formázhatóvá válik a diós masszád.
A szejtánból vágj hajszálvékony szeleteket. Ha vastagabbra vágod, akkor zsebeket tudsz vágni rá és úgy betölteni a tölteléket, ha maradsz a szeleteknél, akkor két szelet közé teszed a tölteléket, majd fogpiszkálóval körbetűzöd. Én tölteléknek még vegán kolbászt használtam, kevés vegán sajttal elkeverve, de a töltött rántott szejtán töltelékét bármiből elkészítheted.
Végül következzen a panír. A kukoricalisztet keverd el vízzel és adj hozzá kevés zsemlemorzsát. Érdemes dupla panírt használni, hogy biztos bent maradjon a töltelék a szejtánban. Fedő alatt forró olajban süsd meg a szeleteket. A képen látható massza krumplipüré. A főtt krumplit, kevés margarinnal és rizs- vagy zabtejjel turmixoltam össze és melegen tálaltam.
Jó étvágyat!
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt}
Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója!
Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért!
Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle.
Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ).
Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat.
Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival)
Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt!
Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán.
Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen):
Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó.
Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma.
Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta.
Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír.
Folyadék: anyatej, víz.
Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem.
A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb.
Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
Mangeons comme les francais!
Hosszú téli estéken gyakran előkerülnek a polcról kedvenc gasztro regények. Felütve őket éppen ahol nyílik pár másodperc olvasás után hősnőnk, Suzan Loomis konyhájában találom magam, elragad a sütőből felszálló kakukkfű aromás illata: ...Este van, a kandallóban tűz ropog. Suzan éppen quiche-t, francia sós lepényt süt. Louviers piacának kofáinál járt a nyirkos reggeli órákban, ahol egészségtől kicsattanó tojásokra tett szert és mellé pár szem illatos körte is került túlméretezett fonott kosarába. Egy valamire való francia konyhában sajt, vaj mindig van otthon, Suzan pedig amerikai születése ellenére bolondul a vidéki francia konyháért... Félredobom a könyvet, szaladok a konyhámba, feltépem a hűtő ajtaját és örömmel látom, ugyan sok minden nincs benne, de egy jó darab vaj + egy érintetlen csomagolású camembert éppen kerekedik a polcon. Körte is van, minő véletlen, kakukkfű pedig télen is zöldül a kertben. Mennyi hasonlóság, csak nem Zsuzsanna a keresztnevem, vagy mégis? Jólesik néha ábrándozni egy kicsit! Az omlós tésztához ( kb. 20 cm átmérőjű piteformába ): ? 200 g liszt ( 100 g kukoricaliszt és 100 g fehér tönkölyliszt ) ? 100 g hideg felkockázott vaj ? 1 tojás sárgája ? 4-5 ek. jéghideg víz ? 1 tk. só Camembert sajtos-körtés töltelék: ? 1 ek. olívaolaj ? 10 cm es darab póréhagyma ? kisebb csokor snidling ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 100 g camembert sajt ? 2 körte vékony szeletekre vágva ? 1 marék durvára vágott dió ? 1 friss ág kakukkfű ? só, frissen őrölt bors Az omlós tésztát összegyúrjuk, a lisztbe beledobjuk a feldarabolt hideg vajat és gyors mozdulatokkal kézzel, vagy robotgéppel addig morzsoljuk, míg teljesen morzsalékos állagú nem lesz. Hozzáadjuk a tojást, a sót és addig gyúrjuk tovább, amíg összeáll. Egy belisztezett nyújtódeszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, kivágunk a piteformánkba illeszkedő kör alakot és vakon elősütjük 175 fokon 25 percig. ( Vakon sütés azt jelenti, hogy sütőpapírt teszünk a tészta fölé is és feltöltjük lencsével, babbal, vagy sütő gyönggyel, megakadályozva ezzel a tészta felpúposodását. ) A töltelék összeállítása: megpároljuk az apróra vágott póréhagymát a zsiradékon, majd egy tálba összekeverjük a tejszínnel, a krémsajttal és a tojásokkal. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a kis kockákra vágott camembert sajtot és az apróra vágott snidlinget majd alaposan összeforgatjuk. A körtét vékony szeletekre, a diót pedig éles késsel durvára vágjuk. A pitébe öntjük a tejszines-camembertes keveréket és a tetejét kirakjuk körte szeletekkel, megszórjuk dióval és morzsolunk rá friss kakukkfű levélkéket, majd 200 fokos sütőben, alsó-felső sütéssel kb. 20 perc alatt készre sütjük. A tésztát tölthetjük bármilyen más töltelékkel, az édes íz irányába is szárnyalhat fantáziánk. Ekkor érdemes a tészta begyúrásakor 1-2 ek. cukorral már az alap tészta ízét is ráhangolni az édeskés töltelékre. A narancsos-almás-sütőtökös hármas izgalmas őszi-téli ízvilág, amit a dió éppen úgy koronáz, mint a camembertes sós variációnál. Ezt a pite változatot készíthetjük úgy, hogy a tésztának egyharmad részét félretesszük és miután a töltelék hozzávalóit előpároltuk, összekevertük a tojásos masszával, majd betöltöttük az elősütött tésztába, a maradék tésztát kisodorjuk és 1 cm széles csíkokat vágunk belőle és a pite tetejét berácsozzuk. Megkenjük felvert tojással a rácsokat és indulhat a végső sütés fázisa. Narancsos-sütőtökös-almás töltelék: ? 1 ek. vaj ? 1 nagy alma 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? kisebb sütőtök negyede 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? 1 narancs reszelt héja és frissen préselt leve ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 1-2 ek barna nádcukor vagy méz ? csipet só, fahéj, őrölt kardamom, őrölt gyömbér
Padlizsános-lecsós rakott krumpli
2016. november 13. Éltető ételek
Ez egy nagyon egyszerű és olcsó recept. Főleg nyáron, amikor szezonja van a parikának és a paradicsomnak. Én szoktam télire készíteni lecsót üvegbe, így könnyen hozzáférhető alapanyagom van ilyenkor is. Hozzávalók (2-3 főre) - 1 liter lecsó (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma) - 1 padlizsán - 2 kg burgonya - só, bors, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű Elkészítése: A lecsót jó hagymásan, fokhagymásan készítsük el. A padlizsánt pácoljuk be reszelt fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és pici olajjal. Hagyjuk állni úgy 15 percig. Majd ezt a pácolt padlizsánt pár perc alatt süssük össze a lecsóval. A krumplit hámozzuk meg, és szeleteljük fel. A lecsót öntsük bele a tepsibe, mely kb. 1 cm vastagon legyen az alján. Erre szépen állítsuk rá a krumplit, picit fedésbe egymással. Ez azért jó így, mert a krumpli teteje ropogós lesz, viszont alulról felszívja a lecsó zaftját. A tetejét szórjuk meg sóval és a fűszerekkel. Előmelegített sütőben 180-200 fokon süssük kb. 40-50 percig.
Kismamák, figyelem! Szeretnétek időt nyerni a mindennapokban?
2016. november 11. Éltető ételek
Elmesélem, ma mit főztem a két pici mellett. Akik, megjegyzem, nagyon picik. Vagyis éppen annyira, hogy zavart teremtsenek bármilyen erőben, hogy egyszerre ketten négyfelé rohanjanak, hogy lerántsanak mindent az asztalról, konyhapultról, hogy kiborítsanak bármit...és sorolhatnám, mikre képes egy 2 és egy 1 éves ördögfióka. De ti mind úgyis tudjátok. Szóval: reggel gyorsan összedobtam nekik egy kis zabkását kókusztejből. Természetesen A GÉPpel. 1 perc volt. Aztán tízóraira készítettem egy kis gyümölcspürét, szintén legújabb barátommal, hivatalos nevén MAG4-el, de mi csak A GÉPnek hívjuk. A gyümölcspucolás kicsit macerás volt, de utána semmi dolgom nem volt vele, csak egy gombot kellett benyomni és ő csinálta a dolgát. Aztán délelőtt még kétszer használtam: elkészítettem a levest vele és utána elővettem egy adag lefagyasztott barackot, s ,,összeütöttem egy kis dzsemet, mert sajnos már minden tartalék elfogyott. Hogy ennek milyen finom illata tud lenni! Mindig elcsodálkozom. Persze amikor végzett beledobtam mindent a leveshez, hadd szóljon. Épp időben lett kész. Aztán a bébiétel is elkészült, amíg a levest majszolták. Miután a gyerekek felkeltek, bekészítettem még egy adag mandulatejet, mert megint elfogyott a tegnapi két liter. Aztán irány a játszótér. Este már csak egy kis mártogatóst készítettem, lilahagyma chutney néven találtam a receptek közt. Édeskrumplival, sült répával zseniális! Aztán másnapra elkészítettem a szezámmagos mártogatóst, előre. Este, az utolsó mosogatásnál megjegyeztem a férjemnek: azért ha még mosogatni sem kellene, akkor lenne az igazi....Mire ő megkérdezte: mit csináltatok ma? Mondtam, hogy gyurmáztunk és ujjfestékkel is maszatoltunk a csomagolópapírokon, amit a múltkor hozott. És mostam, meg teregettem. És gyakoroltuk a fürdetést és a bilizést a babákkal. Na meg kiolvastuk a Négyszögletű kerek erdőt. Ja, és persze háromszor öltöztünk át, mert egyedül akarnak csak inni. De még hideg van ahhoz, hogy vizes ruhákban flangáljanak. Erre ő megjegyezte: Ne mondd, hogy A GÉP 4 óra szabadidőt zúdított rád?! Az biztos, hogy sokat segít - tűnődtem - de azért csak szervezés kérdése, nem igaz? ;) Ha akarsz egy jó barátot: http://magtej.hu/ valamint www.facebook.com/magtej.hu
Zöldhagymás édesburgonya-pogácsa
2016. november 9. Vegán muflon
Vannak konyhai fogalmak, melyek szitokszóként is kiválóan funkcionálnak. Ilyen a pogácsa, a piskóta, a nokedli és a pampuskajanicsár, jóllehet, ez utóbbit még soha, senki nem ejtette ki a száján. A szerző kivételesen nem gyalázkodásként gondolt a pogácsára, és higgadt lelkiállapotában végiggondolta, hogyan lehetne elkészíteni a sima krumplis verzió változatát progresszívebb formában, egy tankhajónyi étolaj nélkül. Javasolnám, hogy csupán azok kíséreljék meg az előállítását, akik rendelkeznek némi rutinnal pl. zöldségfasírt-gyártás terén, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a legkülönfélébb mitológiai vadakat szólítják fel szexuális aktusra nagy hangerőn. (Önéletrajzi ihletésű tanulság!)
Beszerzi célirányosan a következőket:
1 kg édesburgonya 2-3 szál felaprított zöldhagyma 2 ek szójaszósz 100g liszt 1/2 tk barnacukor 1 ek felaprított chilipaprika 1 tk só olívaolaj vagy kókuszzsír a sütési metódushoz
Az édesburgonyát hirtelen felindulásból meghámozzuk, majd szándékosan puhára pároljuk. Szükség esetén szűrőbe tesszük, és mikor lecsepegett, majd kihűlt, egy keverőtálba helyezzük, és összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Ha túlságosan mrutyok állagúnak találjuk, további lisztet adunk hozzá. Ezt követően egy szigorúan tapadásmentes serpenyőben olívaolajat hevítünk, majd kisütjük rajta a pogácsává formázott masszát. Korianderes-szójajoghurtos mártással fogyaszthatjuk, de magában megzabálva is isteni.
Fokhagymás sajtkrémmel töltött szejtán szezámmagos bundában
2016. november 1. Vegán muflon
Akár kijevi rántott szejtánt is írhattam volna magaslabdát szolgáltatva a tudálékos, kötekedő kommentelőknek! Bármily megdöbbentő is, létezik ugyanis olyan embertípus, aki a komment funkciót kukacoskodásra használja ahelyett, hogy közterekre vonulna a blog íróhát ábrázoló transzparenssel, és fennhangon hirdetné: "Egy tengerimalac zoknicsiptetője vagyok a Vegán Muflon szerzőjéhez képest! Hegyikecskék baktassanak fel az orrsövényemen tűsarkú búvártappancsban, ha leszek oly búboskemence képű vadparaszt, hogy beugatok neki!" Szóval a kijevi szejtánba töltött fűszeres vajat vegán sajtkrémmel reprodukáltam, melytől elvesztette kijevi jellegét, de finom lett.
Tehátakkor, előkotorjunk ezeket a sublót aljából, hacsak nem a sifonérben tároljuk:
Alkotóelemek:
200g szejtánpor 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 200g tömlős vegán sajtkrém (Már a G-Robyban is kapni, de jobb bioboltokban tuti) 3 gerezd fokhagyma 100 g zsemlemorzsa 2 dl szójatej (natúr) 100g fehérliszt 2 ek szezámmag 4dl étolaj vagy étolajfóbiásoknak kókuszzsír
A szejtánport és a lisztet óvatlanul elkeverjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4-5 egyforma részre nyiszatoljuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. A megfőtt és kihűlt szejtánt mélységes rutinnal telítődve 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. A sajtkrémet elkeverjük az összetört fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, majd két szejtánszelet közé töltjük. Az ízlésesen összetapadt szejtánszeleteket megforgatjuk sós, lisztben, szójatejben, megint lisztben, megint szójatejben, legvégül a szezámmaggal elkevert zsemlemorzsában. (Aki felismerte, hogy itt a dupla panírozás metódusát taglaltam, joggal ünnepelheti magát!) Végül az egész hóbelevancot kisütjük forró olajban, majd rizsával vagy salátával zabálásra kínáljuk fel.
Tofus rizzsel töltött káposzta tekercsek
Ugyan ősz van, s ez a káposztás étel remek őszi étel, de - szerintem - passzol a karácsonyi asztalra is, ha esetleg már azon gondolkodnánk, milyen vegán étel kerüljön a karácsonyi asztalra. Mégis kanyarodjunk vissza az őszhöz. Az őszi hőmérséklet-ingadozás megviselheti immun-rendszerünket. Bár süt a nap, mintha még nyár vége lenne, de a szabadba kimozdulva bizony megérezzük enyhén csípős hidegét, s örülünk egy sálnak, egy melegebb pulcsinak. Ilyenkor jól tesszük, ha olyan ételt készítünk, ami immunkrendszerünket erősítheti. Ilyen például a kelkáposzta, amit gazdag vitamintartalma (A-, B-, E- és C vitamin, Béta karotin, Mangán és Magnézium) miatt immunerősítő, daganatmegelőző, gyulladásgátló hatású élelmiszerként tartanak számon, kalciumtartalma pedig a csontjaink egészségéhez járulhat hozzá. Minden súlycsökkentő diétának hasznos alapanyaga lehet, mivel energiaértéke csak 30 kcal. A káposztában lévő tápérték, a rostok és vitaminok mellett olyan anyagokat is tartalmaz, melyek szükségesek ahhoz, hogy bőrünk és bélrendszerünk egészséges legyen. Biztosítják, hogy megfelelő baktériumok legyenek megfelelő arányban testünknek ezeken a felszínein. Ennyi jó tulajdonság mellett következzen egy finom recept.
A recept
Hozzávalók:
- 1 fej kelkáposzta
- 1 csomag tofu (300-400 g)
- 1 hagyma
- kevés olaj
- 15 dkg főtt rizs (barna)
- kevés zabpehely vagy zabliszt
- piros fűszerpaprika
- őrölt kömény
- ételízesítő
- fokhagyma
- víz
- só
Elkészítés:
A rizst kevés sóval vízben megfőzzük. A fejes kelkáposztát leveleire bontjuk, megmossuk. Forrásban lévő sós vízbe tesszük, kb. 3-4 percig főzzük őket. Amikor kicsit megpuhultak, kivesszük a vízből és lecsöpögtetjük őket.
A tofut felkockázzuk, felaprított hagymán kicsit megpároljuk. Összekeverjük a puhára főtt rizzsel és hozzákeverünk annyi zabpelyhet vagy a zablisztet, amit felvesz úgy, hogy gombócokat tudjunk formálni belőle. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt. Jól átkeverjük.
Ezzel a töltelékkel megtöltjük a káposztaleveleket, és mint a palacsintát, felcsavarjuk. A felcsavart káposztákat kikent, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. A tetejére aprított fokhagymát szórunk, pár csepp olajat csepegtetünk, és addig sütjük, míg a teteje szép barna lesz.
Kenyérlángos vacsorára
Az ember állandóan törheti a fejét, hogy mit lehet adni a gyerekeknek enni, hogy változatos és tápértéke is legyen. Fő szempont, hogy meg is egyék... Így esett egyik délután a választás a kenyérlángosra. A kenyérlángos receptjét itt már leírtam. A növényi tejfölhöz egy marék kesudiót és napraforgót fele-fele arányban - egy csipet sóval és annyi vízzel, hogy épp ellepje a magokat - összeturmixolunk. Beledarálhatunk egy fél kaliforniai paprikát is ízesítésnek, illetve aki szereti egy fél gerezd fokhagymával kiegészítheti. A tetejére kerülhet ezen kívül apróra vágott lilahagyma, paprika, paradicsom, olivabogyó, rukkola saláta. Kinek mi tetszik, ízlés szerint.
Spagetti Norma módra (vegán)
2016. szeptember 28. Zizi kalandjai
Olyan nagy sikert aratott ez a spagetti fotó Instagramon és Facebookon is, néhányan ráadásul kértétek is a receptet, szóval gyorsan feldobom ide a blogra. Ez egy Jamie Oliver recept az olasz könyvéből (szicíliai tésztaétel), minimálisat kellett változtatni rajta, hogy vegán legyen, csak a ricottát kellett elhagyni, amit ráadásul a végén kell rádobni a tésztára. A tészta különlegessége, hogy a padlizsánt a spagettihez igazodva hosszában kell felszeletelni csíkokra, így az elősütés és a főzés során krémessé válik, igazodik a spagetti hosszúkás formájához és az egész ételt ízessé, krémessé teszi. Egyedül a friss bazsalikom hiányzik a tészta tetejéről, sokkal szebbé tette volna a fotót, de éppen, amikor ezt főztem ebédre, nem volt itthon friss. Gyorsan elkészülő étel, hétköznap ebédre vagy vacsorára ideális, de akár egy lustálkodós hétvégén is jó választás lehet. Ádi is imádta, szóval gyerekbarát verzió is egyben!
Ja, és, hogy ki az a Norma? Azt Jamie sem tudta kideríteni… gondolom ő találta ki a receptet. Éljen Norma!
Spagetti Norma módra (vegán)
Hozzávalók 3-4 főre:
– 400 g spagetti
– 2 db közepes padlizsán
– 4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 db kisebb vöröshagyma, felaprítva
– 1 teáskanál almaecet (Jamie fehérborecetet használ)
– 2 konzerv hámozott paradicsom
– 1 evőkanál szárított oregánó
– chili pehely (opcionális)
– olívaolaj
– friss bazsalikom
A padlizsánokat hosszában vágjuk négyfelé, a negyedekből vágjunk vékony szeleteket. Egy teflon vagy kerámia serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett. Öntsünk bele egy-két evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a padlizsán szeletkéket (több részletben) mindkét oldalukon pár perc alatt. Ha a padlizsán magába szívja az olajat, adjunk még hozzá egy keveset. Az összes megsült padlizsánszeletet tegyük vissza a serpenyőbe, adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát, még egy kevés olívaolajat. Keverjük át és adjuk hozzá az ecetet, valamint a paradicsomszószt. Keverjük át újra és főzzük 10-15 percig. Közben sózzuk, borsozzuk, megszórhatjuk chili pehellyel és kóstoljuk meg, hogy az ízek megfelelőek-e.
Tegyünk fel egy lábas vizet forrni. Tegyünk bele sót és főzzük meg a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint al dente (fogkemény) állagúra. Ha kész, szűrjük le és öntsük a spagettit a padlizsános paradicsomszószhoz. Ízesítsük, ha még szükséges, szórjuk meg friss bazsalikommal és tálaljuk azonnal.
**********
2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Kovászos uborka (vegán, gluténmentes)
2016. szeptember 20. Zizi kalandjai
Igen, jól olvastátok a címet… szeptember közepén ősziesre forduló időben kovászos uborka receptet osztok meg itt a blogon! Nem akármilyet! Anyukám kovászos uborkáját, aminek a végeredménye: ropogós savanykás uborkák, tiszta lé – ami azonnal iható, mert nincs szükség átszűrésre! Nyáron többször csináltuk, csak sajnos most jutottam el oda, hogy megosszam a receptet. Mentsétek el, mert ha idén már nem is lesz lehetőség koviubi készítésére, jövőre feltétlen próbáljátok ki!
Anyukám kenyér helyett burgonyát tesz bele, így nincsen szétmáló, szétmorzsolódó kenyér benne, ami miatt a végén át kellene szűrni a levét. Dob mellé még néhány fokhagymagerezdet, kerül bele kapor és só, valamint víz és utána a napsütés és a meleg elvégzi a dolgát.
De mi történik a méltán népszerű koviubi készítése során? Erjedés vagy más néven fermentáció, ami az emberiség egyik legősibb tartósítási módszere. Mit is jelent ez? “Az erjedés vagy erjesztés, idegen szóval fermentálás vagy fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben valamilyen szerves anyagot egy enzim hatásának teszünk ki. Szénhidrátok lebontását jelenti, amelyet mikroorganizmusok (élesztők, penészek, baktériumok) végeznek, hogy saját élettevékenységükhöz energiát termeljenek. Az energia a fotoszintézissel megkötött napenergiából származik, mert a növényekben az energiatárolás zömmel szénhidrátokban történik.” (Forrás: wiki). A többféle erjedés fajta közül a koviubi készítése során tejsavas erjedés történik, amit tejsavbaktériumok okoznak. Nagyon pontos, precíz írást olvashattok a témában Kísérleti Konyha blogján.
Kovászos uborka (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók 5 literes üveghez:
– 2,5 kg uborka (közepes méretűek), keresztben és hosszában bemetszve
– 2 db közepes burgonya, meghámozva, félbe vagy negyedbe vágva
– 4-6 gerezd fokhagyma, meghámozva
– 1-2 csokor kapor, megmosva
– só
– víz
Az uborkákat jól mossuk meg, az üveget jól tisztítsuk ki.
Tegyük az üveg aljára a megmosott kaprot. Kezdjük el egymásra tenni a bemetszett uborkákat, helyezzük közéjük a fokhagymagerezdeket és a burgonya darabokat. Ha feltöltöttük az üveget, jöhet a folyadék. Minden liter hideg csapvízhez 2 púpos evőkanál sót tegyünk, amit keverjünk el úgy, hogy a só feloldódjon a vízben. Ehhez az üveghez 2,5 liter vízben oldjunk fel 5 evőkanál sót. Öntsük rá az uborkára, tegyünk rá egy tányért fedélnek és tegyük ki napra, melegre megérni. Két-három nap után elkészül és fogyasztható, nem kell átszűrni.
Az uborkákat tegyük egy lábasba a folyadékkal együtt és tartsuk hűtőben (lefedve). A fokhagymagerezdeket megehetjük salátára szelve.
**********
2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen
2016. szeptember 11. VegaNinja
Régen nagyon szerettem a májgombóclevest, legyen az menzás vagy anyukám-féle, házi. Ilyet természetesen azóta nem ettem, mióta nem eszem húst, tehát kb. ezer éve. De felfedeztem a bolti vegán “májkrémet”, és nem sokkal ez után már elkezdett bennem érlelődni a recept. Végre meg is főztem, és csak kicsit kellett vele trükközni.
Hozzávalók:
1 hagyma felaprítva
3 közepes répa
egy marék friss petrezselyem aprítva
6 kicsi krumpli
3 marék sárga hüvelyű zöldbab (kihagyható)
3 marék zöldborsó
bors
só
A gombócokhoz:
1 doboz (200 g) Unicarm növényi pástétom
2 evőkanál kukoricakeményítő
2 evőkanál zsemlemorzsa
1 kávéskanál majoranna
bors
Elkészítés: A répát, krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy lábasba dobjuk annyi vízzel, hogy bőven elfedje. Hozzáadjuk a zöldbabot, petrezselymet, hagymát, sót és borsot. Fehérrépát, zellert, de akár patisszont is tehetünk bele, ezeket is az elején érdemes hozzáadni.
Levest általában úgy főzök, hogy kevesebb vízben, a kelleténél egy kicsit több sóval főzöm félkészre, majd felöntöm. Így a zöldségek sokkal ízgazdagabbak lesznek.
Mikor forr a levesünk, hozzáadjuk a zöldborsót. Mind a zöldbabból, mind a zöldborsóból fagyasztottat használtam. Ezen a ponton felönthetjük annyi vízzel, hogy már ne legyen sós, de még tele legyen ízzel.
Közben a pástétomot egy tálba kanalazzuk, és hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, a zsemlemorzsát, borsot és a majorannát, majd felöntjük kb. fél dl vízzel. Nagyon alaposan elkeverjük, majd egy serpenyőben folyamatosan kevergetve melegítjük. Ettől kissé visszasűrűsödik, így könnyebb lesz kifőzni a gombócokat.
A levesünkből vegyünk ki egy kisebb lábasba annyit, amennyiben ki tudunk főzni néhány gombócot egyszerre, és van helyük feljönni a leves tetejére. Tegyük a tűzre a kis lábast is, és várjuk meg, hogy felforrjon benne az alaplé.
Két teáskanál segítségével formázzunk gombócokat – vagy inkább nudlikat. Az egyikkel kanalazzunk ki egy keveset a pástétomos masszából, és a másikkal kanalazzuk ki a kanálból, majd dobjuk a lobogó forró alaplébe. Egyszerre kb. 5 db-ot főzzünk, és 1-2 perc forralás után ki is halászhatjuk egy lyukacsos merőkanállal, vagy fém szűrővel. Főzzük ki az összes gombócot ilyen módon. A gombócokat egy külön tálban tálaljuk, mert könnyen lehet, hogy a levesbe téve szétáznának szegények.
Közben a levesünkben már megfőttek a zöldségek – ezt kóstolással illetve villával ellenőrizzük.
Megjegyzés: más növényi, májkrémszerű pástétommal is működhet. A Mandy Foods márkájú tartalmaz ízfokozót, amire érzékeny vagyok, a Hamé pedig kármint, ami szárított, porított bíbortetvekből készül, így még csak nem is vegetáriánus/vegán – a címke ellenére. Az Unicarm nem tartalmazza egyiket sem, az íze finom (kivéve a gombásé), könnyű és krémes. Budapesten a Roni és a Manna nevű éjjelnappali üzletekben, és bioboltokban kapható, vidéken pedig szintén bioboltokban. Ára sem vészes, 300-400 Ft között változik a 200 g-os dobozé.
The post Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen appeared first on VegaNinja.
Kefíres tökfőzelék
2016. szeptember 8. Éltető ételek
A gyerekek általában nem szeretik a tökfőzeléket, nálunk ez az arány 2:1. Azaz a kicsi és a nagy szereti, a középsőm meg a háta közepére kívánja. :) De most ezt a kefíreset megkóstolta, és nem azt mondom, hogy megszerette, de megette. :) Szóval, hajrá tökfőzelék, amíg még szezonja van. Hozzávalók: - 1 kg tök, reszelve (gyalulva) - 1 fej vöröshagyma finomra vágva - 1 gerezd fokhagyma reszelve - 1 evőkanál kókuszolaj - Himalája só, bors - 1 kis pohár kefír - 2 evőkanál kölesliszt vagy kukoricaliszt - 1 kis csokor friss kapor (vagy szárított) - kevéske friss citrom leve Elkészítése: - A legyalult tököt sózzuk be, és hagyjuk állni kb. 5-10 percig. - A kókuszolajon a hagymát pároljuk üvegesre. Reszeljük bele a fokhagymát. - A tököt nyomkodjuk ki (levet eresztett), majd tegyük a hagymára.Szórjuk rá a lisztet, és kb. 2 dl vizet öntsünk rá. Ha van zöldség alapleved, azzal még ízletesebb lesz.Fedő alatt 6-8 percig főzzük.A főzelék 1/4-ét vegyük ki, és kissé botmixerezzük össze. Öntsük vissza az alaphoz, majd szórjuk bele az apróra vágott kaprot. Forraljuk össze, majd adjuk hozzá a kefírt. Ekkor már nem kell felfőzni, csak összemelegíteni. Pici citrom levével ízesítsük.
Szendvics padlizsánnal és hummusszal
Nem recept, csak ötletadó, emlékeztető, ha jövőre is annyi padlizsán lesz esetleg a kertben, mint az idén... Valójában nem rajongok a padlizsánért. Megeszem, ha az van, sőt, néha készítek is, de nem tartozik a kedvenceim közé. Ebben az összetételben azonban nagyon bejött. A csicseriborsó krémmel és az olivaolajos padlizsánnal együtt majonézes ízvilágot hoz a szendvicsbe. Hozzávalók: Valójában ízlés és igény szerint bármi lehet, nálunk ez volt: 4 rövid bagett / paillasse / wellness zsömle 4 ek hummusz 16 zöld olivabogyó 4 paradicsom 4 fürtös uborka saláta levél olivaolaj fűszersó A padlizsánt serpenyőben / sütőben / grillsütőben kevés olivaolajjal meglocsolva megsütjük. A végén fűszersóval megszórjuk. Hummusz készítésének leírását megtalálhatjátok itt. A bagettet kettévágjuk, az alsó részét megkenjük hummusszal, jöhet rá a megsült padlizsánszelet, az olivabogyók, az uborka, paradicsomszeletek és a salátalevél... egyébként meg kinek mi tetszik, akár kaliforniai paprika, lila hagyma karikák, rukkola saláta.
Vegán padlizsánkrém
Gimnazista koromban egy vegetárianus táborban amolyan nyári munkát végeztem. Nemcsak nekem volt hasznomra a tábor konyhai munkája, mivel velem egyidős "munkatársam"-ból is vegán gasztroblogger lett. :) Emlékszem, egy napon a konyha akkori gazdasági felelőse arról beszélt, hogy annyira szereti a padlizsánkrémet, hogy neki még az esküvőjén is az lesz. Lehet azért maradt ez így meg bennem sok év távlata után is, mert tizes éveim végén én kimondottan nem szerettem a padlizsánt, se a belőle készült krémet, nem hogy esküvői menüben ragaszkodjak hozzá. Furcsán néztem arra, aki ezt mondta. Nos, az ember változik ugyebár, s ahogy gyerekkoromban nem voltam lecso-párti, ma pedig odáig vagyok egy finom lecsóért, úgy változtam meg a padlizsánkrémet illetően is. A változás pedig annak az egykori felettesemnek is köszönhető, akivel számtalanszor "játszottuk el", hogy én sütöttem a bagetteket, ő pedig hozta az igazi padlizsánkrémet (így tettük kellemesebbé munkás napjainkat), amit azért is tudott annyira jól elkészíteni, mert még Erdélyben tanulta. Ezt követően, mikor már nem ott dolgoztam, egy Erdélyből származó barátnőm készített padlizsánkrémet például egy közös balatoni hosszú hétvégére. Hmmmm... Szerintem az erdélyből származó asszonyok tudják igazán ütősen elkészíteni, ahogy egykori felettesem és barátnőm is onnan származik. Én is próbálom leutánozni az ízeket vegán módra. Mivel nem grillrácson, se nem sütőlapon, hanem tepsiben és sütőben készül, ezért füstaromát csepegtetek hozzá, hogy a füstös ízvilágot belecsempésszem. Szerintem remek pástétom egy piknikre, vagy vendégváró alkalomra. Egyre több étterem menüjében is szerepel. Nem véletlen. Az íze könnyen rabul ejti az embert.
A recept
Hozzávalók:
- 2 db közepes padlizsán
- 1 közepes fej lila vagy vöröshagyma
- 3 evőkanál vegán majonéz
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál mustár
- 4-5 evőkanál szójajoghurt (elhagyható)
- füstaroma
- só
Elkészítés:
Félbevágjuk a megmosott padlizsánokat, és puhára sütjük őket. Amíg sül a padlizsán, a lilahagymát és a fokhagymát finomra vágjuk (késsel vagy gyorsaprítóval). Ha a padlizsánok kisültek, meghámozzuk őket. Egy tálba rakjuk, villával összetörjük, átkavarjuk, füstaromát cseppegtetünk rá, hozzáadjuk a majonézt, szójajoghurtot, mustárt, sót, hagymákat. Alaposan átkeverjük. Fogyaszthatjuk langyosan, ropogós bagetten vagy akár hidegen is például pirított kenyérre kenve. Különösen mostanában, amikor az új kenyér ünnepe is van.
Vegán paella recept igazi vegán “rákkal”
A paella egy spanyol nemzeti étel, aminek itthon csak egy gyorsfagyasztott, előfőzött utánzatát lehet csak kapni – és persze ez sem vegán. A valódi paellát (ejtsd: páéjjá) még peszko-vegetáriánus koromban kóstoltam meg Barcelonában, ahol barátokkal coachsurfingeltünk. A vendéglátónk szakács volt, és elkészítette nekünk az igazi, mindent bele paellát valódi sáfránnyal. Ma már nem enném meg azt a verziót, akármennyire is finom volt, de azóta fontolgatom a paella veganizálását, amióta a v-expressben lehet kapni vegán rákot. Hozzávalók: fél kg. rizottó rizs 1 csomag sáfrány (kurkumával kiváltható) 1-2 evőkanál természetes ételízesítő 500 g paradicsomsűrítmény (papírdobozos, hígabb verzió) 1 csomag (300 g) vegán királyrák 300 g pácolt laskagomba (opcionális) 1 fej vöröshagyma felkockázva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva 2 nagyobb paradicsom felkockázva 3 kápiapaprika kockázva 1 sárga kaliforniai paprika kockázva 1 cukkini felcsíkozva 2 zöldhagyma felkarikázva 100g tofu 1 mokkáskanál bors 1 teáskanál petrezselyem aprítva 1 mokkáskanál szerecsendió 6-7 friss bazsalikomlevél durvára vágva 4-5 friss citromfűlevél durvára vágva (opcionális) kevés olaj citrom vagy lime Elkészítés: Pácoljunk egy kevés felkockázott tofut enyhén fokhagymás, rozmaringos, sós vízben. A rizst mossuk meg, és tegyük egy nagy lábasba. Öntsük fel a paradicsomsűrítménnyel, majd a dobozban maradt szószt egy kevés vízzel hígítsuk fel és adjuk a rizshez. Így elkerüljük a pazarlást, és a doboz rögtön mehet a papír szelektív gyűjtőbe. Ha a szósz nem lepi el a rizst, adjunk még hozzá vizet, és tegyük bele a sáfrányt, borsot, szerecsendiót és a natúr ételízesítőt. (Fontos, hogy ne az ízfokozós, nátrium-glutamátos verziót használjuk.) Használhatunk zöldségleves alaplevet is, ha éppen van kéznél, ez esetben az ételízesítő elhagyható. Kóstolás után ha nem elég sós, természetesen sózzuk. Adjuk hozzá a rizshez a vörös- és fokhagymát, fedjük le, kb. 5 perc elteltével a paprikákat és a cukkinit is tegyük bele. Gyakran kevergessük, nehogy leégjen, és mindig pótoljuk az elfőtt folyadékot egy kevés vízzel. Mikor a rizs már majdnem teljesen puha, adjuk hozzá a paradicsomot, a zöldpaprikát és a friss fűszernövény leveleket. A vegán királyrákot tegyük egy kevés olajra serpenyőben, és süssük aranybarnára mindkét oldalukat. Ha kész, tegyük őket a zöldséges rizs tetejére. A tofuval ismételjük meg: kevés olajon pirítsuk aranybarnára a tofukockák oldalait, majd tegyük a rizsre. Tehetünk hozzá a pácolt, megpirított laskagombából is, aminek a receptjét itt találod. The post Vegán paella recept igazi vegán “rákkal” appeared first on VegaNinja.
Vegán “tejfölös” mártogatós
2016. augusztus 15. Fittanyuka
Nyári fogás amit egyszerű elkészíteni és minden ízében, színeiben nyár!
Nyári szabadságomat töltöm és a pihenés alatt igyekszem gyorsan elkészíthető, csupán néhány alapanyagos és mégis egészséges fogásokat készíteni!
A mai ebéd:
Steak édesburgonya hasábok (sütőben, nem olajban sütve), sült paprikával és sült fokhagymával, továbbá szójaszószban pácolt, majd grillezett tofu kockák, vegán “tejfölös” mártogatós és rusztikus, nyári saláta paradicsommal, uborkával, lilahagymával.
Elkészítése annyira egyszerű, hogy recept sem szükséges:)!
Az édesburgonyákat héjával együtt hasábokra vágtam, egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre tettem, néhány cikk fokhagyma és kápia paprika társaságában, meglocsoltam kevés olíva olajjal, sóztam és 200 C fokon pirosra sütöttem. A következő fűszerkeveréket készítettem neki: kevés parajdi só, piros paprika, őrölt kömény, kevés őrölt fekete bors, szárított rozmaring, majd ebben a keverékben hempergettem meg tálalás előtt.
A tofut olívaolajos, szójaszószos pácban pihentettem egy fél órát, bele préseltem egy cikk fokhagymát, majd kókusz olajon átpirítottam…
A vegán “tejfölös” mártogatós pedig így készült:
200 ml kókusztejszín
1 evőkanál jó minőségi mustár
só ízlés szerint
3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
3 evőkanál citromlé
1 cikk fokhagyma
csipet fehérbors
friss vagy szárított zöldfűszer: petrezselyem zöld, bazsalikom, vagy bármelyik kedvencünk.
Tökmagfasírt karfiolpürével
A hidegtál középső szereplői? Hozzávalók a fasírthoz: 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kk tiszta só 1 kk őrölt kömény 2 kk pirospaprika (az egyik erős? ) 1 ek extra szűz olívaolaj 1 kisebb paradicsom 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 pici darab cukkíni 1 csészényi áztatott tökmag A hozzávalókat robotgépben összedolgoztam, golyókat formáztam belőlük, és […]
Igazi, mexikói salsa szósz (vegán recept)
Az Egyesült Államokban belekóstolhattam a mexikói ételek változatos, fűszeres világába, és azonnal szerelembe estem. Még a korábban utált korianderlevél is nagy barátom lett, ma már büszke korianderfüggőnek vallom magam, az erkélyen 5 cserépben nőnek a korianderpalánták. A mexikói konyha egyik alapja a friss, finom salsa, ami a paradicsom és paprika alkotta, intenzív ízű szósz. Hozzávalók: 3 közepes paradicsom 3 kápia paprika 1 vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 teáskanál római kömény 1 db felkarikázott, savanyított jalape?o paprika 1 evőkanál apróra vágott, friss korianderlevél 1 nagy, friss bazsalikomlevél 50 g sűrített paradicsom (opcionális) fél lime leve két csipet bors só ízlés szerint Az összetevők nagy részét turmixoljuk össze durvára egy botmixer segítségével. Azok, akik a darabosabb salsát szeretik, egy paradicsomot, egy negyed fej vöröshagymát és egy kápia paprikát kézzel kockázzanak apróra, és tegyék a többi, turmixolt salsa alapba. A legfinomabb másnapra lesz, miután összeértek az ízek. A kápia paprika egy részét tv paprikával is kiválthatjuk. Jalape?oból létezik nagyon csípős és kevésbé csípős, a helyi bolt kínálata és ízlésünk lehet a meghatározója a kész salsa csípősségének. A salsa tortilla chipssel pártogatva nagyon finom, de minden mexikói kaja alapja! The post Igazi, mexikói salsa szósz (vegán recept) appeared first on VegaNinja.
"Mézes"-lime-os szejtánsaláta avokádóval
2016. augusztus 1. Vegán muflon
Volt szerencsém egyszer egy rádióreklámhoz, melyben nem tudtam nem felfigyelni a "chili és lime" kifejezésben hallható, igen kellemetlen áthallásra. De aztán lehet, hogy valóban AZT hirdették, és csak én használtam ezt a túl jóhiszemű írásmódot. Viszont, ha ezen szörnyű gyanúm igaznak bizonyul, máris adja magát a kérdés: ki lehet ezen termék célcsoportja? Mielőtt mélyebben belemennénk: az iménti bevezetővel csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy dolgozzunk esztétikus csengésű alapanyagokkal, ellentétben könnyen elvehetjük az olvasók étvágyát, ami egy gasztroblog esetében nem cél. Vagy legalábbis nem elsődleges. Így tehát, aki tud egy megfelelő szinonimát az avokádó kifejezésre, írja meg, légyszíves!
Addig is jóhiszeműen szedjük elő a sublótból az alábbi összetevőket:
150g szejtánpor 40g búzaliszt 2dl langyos víz A páclöttyhöz: 2ek olívaolaj 1 tk só 2 gerezd fokhagyma 4-5 szelet jalapeno felaprítva 1 tk chilipor 2 ek agaveszirup 2 lime leve hovatovább: 1 fej jégsaláta vagy kínai kel (utóbbi angol neve: the chinese awakes) 2 db avokádó 6-8 szem koktélparadicsom 1/2 fej lilahagyma A szejtánport és a lisztet óvatlanul elkeverjük, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4-5 egyforma részre nyiszatoljuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. Közben cicázás helyett egy edényben összeállítjuk a páclevet, és összekeverjük. A kész szejtánt körmönfont módon felcsíkozzuk, majd jó egy órára a páclébe tesszük. Ha megvan, kisütjük kevés olívaolajon. A salátát és az avokádót felkockázzuk, hozzáadjuk a felvágott paradicsomot, felcsíkozott lilahagymát, mindezt összeforgatjuk a szejtánnal, és az egész hóbelevancot meglocsoljuk a megmaradt páclével. Majd álmélkodva megzabáljuk.
5 perc alatt elkészíthető vegán zöldborsókrém, aminek ízénénél csak a színe rendkívülibb
A zöldborsókrém (avagy zöldborsópástétom, zöldborsópesztó) legnagyobb előnye, hogy bármikor nagyon könnyen elkészíthető. A hozzávalók sokáig elállnak, így tartalék élelmiszernek is kiváló. A zöldborsó fagyasztva szinte bármeddig eltárolható, egy pár fej fokhagyma nálam mindig van itthon, ezen kívül pedig csak só és botmixer szükséges hozzá. Vendégvárónak is szuper, hiszen csodálatos a színe, az íze meglepően finom, a legtöbb embernek tetszik, és kedves kis falatkákat lehet vele készíteni kenyérrel, sós keksszel, vagy mártogathatjuk uborkával, répával, zellerrel. Hozzávalók: zöldborsó fokhagyma só Elkészítés: Ha friss borsót használunk, főzzük puhára. A fagyasztott verziót elegendő kiolvasztani. a) Vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk szobahőmérsékleten évszaktól függően 0,5-2 óráig. b) Ha csak néhány óra múlva akarjuk felhasználni, olvasszuk inkább a hűtőben, így nem romlik meg. Mivel magas a fehérjetartalma, kiolvadás után érdemes gyorsan felhasználni, mert különben romlásnak indul. c) Ha hirtelen ötlettől vezérelve készítjük a borsópürét, öntsünk rá forró vizet és keverjük fel: tökéletesen kiolvad így is. A zöldborsót összeturmixoljuk a fokhagymával és a sóval. Hagyományosabb ízeket kedvelők olajat is tehetnek bele, ettől krémesebb és laktatóbb lesz, de olaj nélkül egészségesebb. Mentával vagy bazsalikommal felturbózható, ezeknek az íze nagyon jól illik a borsóhoz. Nagyon finom és dekoratív szendvicskrém, mindig sikere van. The post 5 perc alatt elkészíthető vegán zöldborsókrém, aminek ízénénél csak a színe rendkívülibb appeared first on VegaNinja.
Bazsalikomos cukkinikrém
2016. július 19. Éltető ételek
Szeretem ezeket a kenőkéket, mintegy 15 perc alatt el is készül. Ha hagyod összeérni az ízeket, még finomabb lesz. Hozzávalók: - 2 közepes cukkini - 1 nagy kápia paprika - 1 közepes vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál olívaolaj - 1 evőkanál kókuszolaj - himalája só, bors, chili - kis marék friss bazsalikom - 2-3 rozmaring levél - csipetnyi oregánó - 1 újhagyma Elkészítése: - A zöldségeket mossuk meg és karikázzuk fel. Az olaj keverékében pirítsuk meg a zöldségeket. Fontos, hogy ne csak párolódjon, hanem piruljon is. Sózzuk, borsozzuk. Kb. 10 perc alatt megpuhul a zöldség.A zöldfűszerekkel együtt botmixerezzük.Az újhagymát vágjuk fel nagyon pici darabokra, és keverjük a cukkinikrémhez,
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Bolognai vega módra :)
Nem akartam feltenni a blogra, mert dolgom, mint a tenger, de ez annyira finom, hogy nem szabad holnapra elfelejtenem, hogy csináltam??? Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb cukkíni (spagetti gyanánt? ) ” Darált húsos” középső részhez: 3 ek áztatott szotyi 3 ek leforrázott kuszkusz 1 sárga paprika 1 kisebb fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 ek […]
Cukkinis lasagna kesudiókrémmel
"Jó kétvágyat kívánok, kukoricát kapálok! 2300 pénzérme lesz, jóuram" - mondta az imént a MODOROS futár. Neeem, valójában szó sincs róla, hogy igénybe vettem volna a telefonos ételrendelést, mint a konyhai analfabéták mentőmellényét. A bevezető mondat csak azután jutott eszembe, miután átfutottam néhány fogyással kapcsolatos gasztronómiai cikket. (Egyes perverzek harisnyával fojtogatják magukat a gardróbban, mások többször is megnézik az Éhezők viadalát, én ilyeneket olvasok.) Amúgy pár hetes balatoni tapasztalataim alapján az emberek még bikiniszezonban is semmibe veszik a hasonló irományokat, legalábbis a parton heverő bikinis lamantinok és fecskenadrágos cethalak száma erre engedett következtetni. Mindemellett túl nyilvánvaló gesztus lenne lázadó jelleggel valami gigászi kalóriabombával visszavágni, következzen hát egy olyan lasagna, mely nem tartalmaz tésztát. (Már ha jelen esetben ez lasagnának hívható, egyébként meg nem érdekel, ha nem.) A lényeg, hogy rétegelni kell, így szakaszonként pofázom el a metódust visszautalva korábbi receptekre: Előkészíti fegyelmezetten: 2 közepes cukkini pár szelet vegán sajt (füstölt, ha kérhetném) A kesudiókrémhez: 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A paradicsomos-darált szejtános elegyhez: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 400 g aprított paradicsom (konzerv) 3 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított petrezselyem 1 tk szárított oregánó 1 tk bazsalikom 2 db babérlevél Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd félretesszük. Ha mindkét komponenssel megvagyunk, jön a rettenetesen izgalmas rétegezés: egy hőálló tál alját vékonyan megkenjük a paradicsomos-szejtános löttyel, majd jön a hosszában 1cm-es szeletekre vágott cukkini egymás mellé halmozva. Ezt ravaszul megkenjük a kesudiókrémmel, majd következő rétegként ráhajítunk pár szelet vegán sajtot. Ugyanezt még egyszer eljátsszuk, a legfelső réteget a paradicsomszósz és a konokul ráhelyezett sajt képezi. A sütőben az egész hóbelevancot 190 fokon 50 percig sütjük, majd megzabáljuk.
Vegán mac n cheese
Most, hogy a legutóbbi recept betört a BBC GoodFood magazinba, már óhatatlanul magába szippantott a mislensznobizmus. Hazafelé menet három főzelékfalóra dobtam molotov-koktélt, egy kifőzdét ételhordóba rejtett pokolgéppel robbantottam fel, végül tehénjelmezben öngyilkosságot követtem el egy indiai gyorsbüfében. Persze a hírnév és az elismerés teherrel is jár, kb. egy hete verejtékezve riadok fel arra, hogy álmomban egy konyhásnéni Vegetát akar lapátolni a lebbencslevesembe. Na, de most jön egy igazi elitista, kulináris atomcsapás a sok gasztrobarbárra, történetesen a mac n cheese veganizált változata. (Ezt a fogást (mármint az eredeti változatot) mindössze egyszer készítették el Uganda diktátorának, aki a krokodilok közé dobatta a szakácsot, hogy titokban maradjon a recept.) Előkészíti: 250 g pennetészta 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors 4 ek zsemlemorzsa 1 tk petrezselyem felaprítva A tésztát - minden konyhai bravúrunkat bevetve - feltesszük főni. A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A zsemlemorzsát távolba révedő tekintettel összekeverjük a petrezselyemmel, kevés sót adunk hozzá. A megfőtt tésztát egy hőálló üvegtálba tesszük, összekeverjük a kesudiókrémmel, legfelső rétegként ráöntjük a zsemlemorzsát, majd 250 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Viszont ez utóbbi manőver nélkül is jó étvággyal megzabálható.
Lecsós rizottó
2016. június 23. Éltető ételek
A minap paradicsomos rizottót készítettem, ma pedig lecsósat. Jön a paprika, paradicsom szezon, nyáron biztos sokszor fogok ilyet készíteni. Az alapja egy egyszerű lecsó, ebbe főzöm a rizst. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 csésze rizottó rizs - 1 vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 2 érett paradicsom - 1-1 zöld és piros paprika - himalája só, bors, chili, füstölt pirospaprika Elkészítése: A hagymát vágjuk fel kis kockára. Dinszteljük meg benne a hagymát, majd reszeljük bele a fokhagymát is.A paprikát vágjuk fel kis szeletekre, a paradicsomot kockázzuk fel. Először a paprikát, majd egy kicsit később a paradicsomot is tegyük a hagymára. Sózzuk meg, kb. 15 perc alatt süssük össze,Adjuk hozzá a rizst, és folyamatosan adagoljunk hozzá annyi vizet, amíg meg nem puhul a rizs. Kb. 25 perc alatt elkészül. Fűszerezzük ízlés szerint.
Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept
Egy kevés összetevős, de izgalmas ízű salátára vágytam, mikor elkészítettem ezt. Grillezett virslivel és grillezett zöldségekkel ettem, amiket megszórtam sörélesztőpehellyel. Ha te is grilleznél, ezek a zöldségek és gyümölcsök nagyon finomak: répa, cékla, krumpli, tv-paprika, kaliforniai vagy kápia paprika, cukkini, tök, vöröshagyma, fokhagyma, alma, szilva. És a grillételek mellé nagyon jól passzol az alábbi frissítő ízű saláta. Hozzávalók: 1 marék csíkokra vágott jégsaláta 1 marék csíkokra vágott fehér káposzta fél alma felkockázva egy kevés sótlan földimogyoró Öntet: 1 dl víz 1 teáskanál barna nádcukor vagy kókuszcukor 1 kávéskanál só 4 teáskanál rizsecet 1 teáskanál koriandermag mozsárban összetörve fél kávéskanál őrölt babérlevél 1 teáskanál olívaolaj Az olajon kívül az öntet összetevőit elkeverjük, és ha a cukor és só feloldódott, mehet bele az olaj. A koriandermag és a babérlevél kellemes, citrusos ízt ad, az ecettől frissítően savanykás lesz az öntetünk. The post Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Paradicsomos rizottó
2016. június 15. Éltető ételek
Ha SOS kell ebédet készíteni, akkor gondoljunk a rizottóra. Igazán laktató, és változatosan el lehet készíteni. Ehhez a paradicsomos rizottóhoz is tehetsz egy kis padlizsánt vagy éppen cukkinit. Hozzávalók: - 1 evőkanál bio vaj - 1 csésze rizottó rizs - 1 vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 2-3 szép nagy és érett paradicsom vagy 20 dkg paradicsompüré - kb. 3 dl zöldség alaplé - kis marék friss bazsalikom - 2-3 ágacska rozmaring - orgegánó - himalája só, bors, chili Elkészítése: - Először is a paradicsomot kockázd fel és pürésítsd. - Egy serpenyőben a vajon dinszteld meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. - Add hozzá a rizst, 1-2 percig pirítsd össze. - Add hozzá a paradicsom 1/3-át és kezdd el kevergetni, majd ahogy felszívja a levét, add hozzá a többi paradicsomot is. Fűszerezd. - Majd kezd hozzá adagolni a zöldség alaplét. Se csak fokozatosan, addig, amíg felveszi a nedvességet és megpuhul a rizs.
Marinált portobello gombás zöldséges tál
2016. június 10. Zizi kalandjai
Portobello gomba. Rengeteg helyen olvastam róla és számtalan receptben fordult elő, amiket már ki szerettem volna próbálni. De soha nem találtam sehol portobello gombát, így fehér vagy barna csiperkével helyettesítettem. Egyik érdekes felhasználási módja, hogy egészben grillezve hamburgerbe teszik, de persze isteni gomba “pogácsa” (fasírt) is sülhet ilyen gombából (anyukámék ezt a változatot tesztelték és nagyon ízlett nekik).
Én szeletekre vágva bepácoltam és úgynevezett portobello “bacont” sütöttem belőle, amit aztán egy szimpla zöldséges, quinoás tállal (Buddha bowl = Buddha tál) tálaltam. A Buddha tál lényege valamilyen gabona jó sok, színes zöldséggel tálalva. Nálam párolt spenót, brokkoli és koktélparadicsom került még bele és egy tahinis citromos szósszal öntöttem le, amibe csempésztem még egy kis miso pasztát, de ez el is hagyható. Íz- és színkavalkád egyetlen tányérban.
(Hol kapható a portobello? Nemrég hallottam, hogy a Metroban, de az tudtommal nem Magyarországon termesztett. Ezeket a gyönyörű példányokat a BioFungi Kft-től kaptam. Ők rendelésre – ha rendel az üzletvezető – szállítanak portobellot Spar üzletekbe, csak kevés rá az érdeklődés, mert az üzletvezetők úgy gondolják, hogy ezt a kevésbé ismert gomba fajtát nem vennék az emberek és rajtuk maradna, megromlana. Szóval, ha ilyet szeretnétek, járjatok a nyakára a közeletekben lévő Spar üzlet vezetőjének! )
Gyerek kézben óriási példányok
Gombavizsgáló
Marinált portobello gombás zöldséges tál
Hozzávalók 3-4 főre:
Gombához:
– 4 db nagy portobello gomba, szárai eltávolítva, gombafej megtisztítva
– 1/4 bögre tamari (gluténmentes) szójaszósz (sima szójaszósz is használható)
– 1/4 bögre víz
– 1/4 bögre napraforgó olaj
– 1 evőkanál almaecet
– 1 evőkanál nádcukor
– 2 teáskanál füstölt paprika
– 1 teáskanál fokhagyma por
– olívaolaj, sütéshez
Quinoa tálhoz:
– 1 bögre quinoa
– 1/2 citrom leve
– 600 g spenót, megtisztítva, felaprítva
– 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 evőkanál olívaolaj, spenót pároláshoz
– 300 g brokkoli, rózsáira szedve
– 6-8 szem koktélparadicsom, félbe vágva
– só, bors, szerecsendió
Öntethez:
– 1 evőkanál tahini
– 4 evőkanál víz
– 1 teáskanál miso paszta (elhagyható)
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 db kisebb citrom leve
– csipet só
Egy tálban keverjük össze a pác hozzávalóit: tamari, víz, napraforgó olaj, almaecet, nádcukor, füstölt paprika és fokhagyma por. A gombafejeket vágjuk kb. fél cm vastagságúra, tegyük egy lapos tálba és öntsük le a páccal. Hagyjuk állni kb. 20 percig. Hevítsünk fel egy serpenyőt magas hőfokon, majd egy kevés olívaolajon süssük ki a gomba szeleteket (mindkét oldalukon pirítva 2-3 percig).
Közben főzzük meg a quinoát sós vízben (1 bögre quinoa 2 bögre vízben) és adjuk a főzővízhez 1/2 citromnak a levét. Ha elkészült, villával keverjük át és tegyük félre.
Egy serpenyőben egy evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a 3 gerezd fokhagymát, dobjuk rá a spenótot és pároljuk meg kb. 10 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk és reszeljünk rá egy kevés szerecsendiót.
A brokkolit vízgőz felett pároljuk meg vagy egy kevés olívaolajon néhány evőkanál vízzel serpenyőben főzzük meg kb. 8-l10 perc alatt.
Egy kis tálkában keverjük össze az öntet hozzávalóit.
Tálalás: tegyünk egy adag quinoát a tálba, szedjünk hozzá a párolt spenótból, brokkoliból, adjuk hozzá a félbe vágott paradicsomokat, a gombaszeleteket. Az egészet locsoljuk meg a tahinis citromos öntettel.
Kovászos uborka leves
Hozzávalók: 6-8 db kovászos uborka fél kk aszafoetida (vagy fokhagyma) 5 dl kovászos uborkalé 5 dl kókusztej (cukormentes) 2 ek olívaolaj 1 kk só 1 kk frissen facsart citromlé 1 ek aprított friss zöld kapor A kovászos uborkát beletesszük a turmixba, hozzáadjuk az aszafoetidát, a kókusztejet, az...
Bulgursaláta avagy tabbouleh másképp
Ismeritek a bulgurt? Ez nem egy gabona fajta, hanem párolt/gőzölt, majd napon szárított durumbúza töret. A közel-keleti és török konyha kedvelt étele. Ha gyors köretre van szükség, akkor ez mindenképp jusson eszedbe. Édes és sós ételekhez is remekül passzol. Hasonlít a rizshez, de kicsit pergősebb az állaga. Nagyon jól átveszi az ízeket, ezért népszerűek a bulgurból készült saláták, zöldséggel és sok-sok zöldfűszerrel. Glutént tartalmaz. Annyira jó szakítani a hagyományos rizs-krumpli-tészta párostól, hiszen olyan sok csodás alapanyag van, amit nem fogyasztunk a mindennapokban. Bár a bulgur már kezd bekúszni egyes iskolai menzákra, a tarhonyát helyettesítik vele. Bár a lányaim még nem találkoztak vele. Nos, ez a saláta igazán gyors, frissítő és finom. Tökéletes köretnek, de önmagában, vacsorára is elég. A hagyományos tabbouleh-től egy kissé eltér, mert nem tettem bele uborkát és mentát. Bulgurból többfélét lehet vásárolni, van apróbb szemű, amelyet elég forrázni, és vannak nagyobbak is. Én a DM-ben vettem, erre ráfért úgy 10 perces főzés, majd 10 perces párolódás. Mindenképp tapasztaljátok ki a saját bulgurjaitokat. :D, hogy mikor lesz puha. Hozzávalók: - 1 csésze bulgur - 1 kis evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - 2 gerezd fokhagyma - 1 lilahagyma - 1 csokor petrezselyem - 2 kemény húsú paradicsom - himalája só, bors - friss citrom leve Elkészítése: - Egy edénybe tedd bele a kókuszolajat vagy a vajat és öntsd hozzá a bulgurt. Reszeld bele a fokhagymát. 1-2 perces összeforgatás után adj hozzá 2 csésze vizet. Fűszerezd. - Forrald fel, majd lassú lángon (lefedve) 10 perc alatt főzd meg. Vedd le a tűzről, és hagyd még lefedve úgy 10 percig. - Lazán forgasd át egy villával. - A lilahagymát én vékony csíkokra vágtam (de kockázhatod is), a paradicsomot pedig kis kockára. A petrezselymet is vágd apróra. - Mindent keverj a bulgurhoz, locsold meg pici citromlével.
Padlizsános lecsó avagy kenőke olaszosan
Szeretem a hagyományos, magyar lecsót, amelyben csak hagyma, paprika és paradicsom van. Mivel a hűtőmben árválkodott egy szép duci padlizsán, így nem volt más választásom, ez is belekerült ebbe a lecsóba. :) Eheted rizzsel, főzelékkel vagy akár csak kenyérrel is, de ha összeturmixolod, kenőke lesz belőle. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 nagy vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 piros paprika - 1/2 zöld paprika - 4 közepes paradicsom (turmixolva) - kevés víz - himalája só, bors, chili, bazsalikom, rozmaring Elkészítése: A vékony szeletekre vágott hagymát az olaj-víz keverékében megpárolom/pirítom.Hozzáadom az ugyancsak kis szeletekre vágott paprikát, a padlizsánt, és belereszelem a fokhagymát is. Úgy 8-10 perc elteltével a paradicsompüré is belekerülhet.Fűszerezem, addig sütöm együtt, amíg a lecsó besűrűsödik. Ha kenőkének szeretnéd enni, akkor egyszerűen botmixerezd össze.
Gluténmentes zöldségfasírt - sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütveN em olyan régen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsó főzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. A csicseriborsólsizt és a zabpehely keveréke teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezetedet. Én reggelire is szoktam készíteni valamilyen szósszal vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd a ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30 perc) .
Spagetti arrabbiata, azaz vegán csípős paradicsomszószos tészta
Valami gyors és egyszerű ételre vágytam, mikor elkészítettem az alábbi receptet azokból az összetevőkből, amik amúgy is voltak itthon. Nagyon finom, ízekben gazdag tésztaszósz! Hozzávalók: 250 g spagetti (fél csomag) 400 g sűrített paradicsom 200 g zöld olívabogyó és a leve fél fej vöröshagyma kockázva 1 nagyobb paradicsom felkockázva 3 gerezd fokhagyma friss bazsalikom friss petrezselyem csilipehely (vagy csípős szósz) A spagettit a szokásos módon megfőzzük és lecsepegtetjük. Közben egy edénybe tesszük a felkockázott hagymát, két gerezd fokhagymát felkarikázva, adunk hozzá az olívabogyó levéből egy keveset, és ezzel fedő alatt pároljuk egy kicsit. Így nem szükséges olajat használni. Pár perc múlva hozzáadjuk a sűrített paradicsomokat, a csilit és az olívabogyó levéből még egy keveset. A lével kiöblítheted a paradicsomos üvegben maradt szószt, hogy ne legyen pazarlás, és mehet az edénybe. Az olívát is hozzáadjuk a szószhoz, és pár percig forraljuk, majd levesszük a tűzről. Nagyobb darabokra vágjuk a fűszernövényeket, és így frissen beledobjuk a paradicsommal együtt a még forró szószba. Végül pedig az utolsó fokhagymagerezdet is hozzáadjuk a szószhoz, fokhagymanyomóval pépesítve. Elkeverjük, és tálaljuk. The post Spagetti arrabbiata, azaz vegán csípős paradicsomszószos tészta appeared first on VegaNinja.
Paprikás hummus, azaz csicseriborsókrém recept – vegán
A hummusz azért jó, mert a fő hozzávalói nem romlandóak, simán be lehet tárazni belőlük, és ráadásul jól variálható étel. Ha mindig tartasz otthon két konzerv csicseriborsót (vagy egy nagyot), akkor bármikor rögtönözhetsz egy fincsi mártogatóst, vagy szendvicskrémet. A hagyományos receptben a csicseriborsón kívül tahini (szezámkrém), citromlé, bors, római kömény, só és olívaolaj van. Ezek közül néhányat most kihagytam, és egy másik ízvilágot alkottam meg. Hozzávalók (nagy adag): 2 konzerv csicseriborsó 1 gerezd fokhagyma 3 nagy evőkanál ajvár (édeskés szendvicskrém paprikából, nem keverendő az Erős Pistával vagy az Édes Annával) 1 evőkanál Édes Anna, vagy más, sós paprikakrém koriandermag római kömény növényi olaj (napraforgó-, szezámmag-, olvasztott kókusz- vagy olívaolaj, opcionális) A két konzervet kinyitjuk, és leöntjük a levét egy tálba. Fontos, hogy ne öntsd ki, mert ezzel a lével fogjuk beállítani a krémességet. A hozzávalókat és kb. fél deci csicseriborsólevet egy tálba teszünk és botmixer segítségével elkezdjük szétdolgozni. Itt már lehet látni, mennyire sűrű a krém. Én körülbelül arckrém sűrűségűen szeretem, ilyenkor jól kenhető, tunkolható, és finom a textúrája a szájban. Ha hígabbra készítjük, saláta tetejére is tehetjük öntetként. Ha mártogatjuk, cuki tálkákban tálaljuk, friss fűszerrel, például korianderrel meghinthetjük a tetejét. Vigyázat, sokan utálják a koriander levelét, így ha vendégeket várunk, talán nem ez a legjobb választás. A bazsalikom és a snidling is jól passzol hozzá. Gyárthatunk miniszendvicseket is, vállalkozó kedvűek még tésztaszószként is kipróbálhatják. The post Paprikás hummus, azaz csicseriborsókrém recept – vegán appeared first on VegaNinja.
Karfiolos krémleves pirított dióval
Szeretem a krémleveseket, igen változatosan el lehet készíteni. A nagylányom nem szereti a karfiolt, de az ilyen levesekbe el lehet úgy dugni, hogy ne vegye észre. :) Szóval, ez a leves kellően krémes, de a ropogós dió vagy éppen a mandula kellő harmóniát ad neki. Bátran próbáljátok ki. Hozzávalók: - 1 kis karfiol, rózsáikra szedve - 1 közepes vöröshagyma - diónyi bio vaj - 5 dl zöldségalaplé - 1 dl zabkrém - himalája só, bors, szerecsendió - egy marék pirított dió Elkészítése: - A vajon üvegesre párolom az apró kockára vágott hagymát. - Rádobom a karfiolrózsákat (a törzsét is vágjuk fel kis darabokra). - Felöntöm a levessel (ha szükséges, még egy kevéske vízzel) és fűszerezem. - Amikor megpuhult a karfiol, turmixgépben pürésítem. - Ekkor hozzáöntöm a zabkrémet. - Tálaláskor megszóróm a pirított dióval.
Zöld saláta
Nem tudom ki , hogy van vele, de én a természetben vagyok a legnyugodtabb, legboldogabb. Így sokat sétálok, vagy futok az erdőben, növényeket gyűjtök és kertészkedek is. Szeretem a természetet, elgyönyörködöm a színekben, formákban, illatokban. Ott minden tökéletes, tökéletes összhangban él, működik. Ezt próbálom a kertemben is visszahozni, így a kert nagy része tele van vadnövényekkel, amiket hagyunk virágozni, majd felmagzanak, elszórják apró magjaikat. Így a zöld levekhez, zöldturmixhoz, nincs más dolgom, mint kimenni és tépni néhány finom bio zöldet. Sok örömet okoz, ahogy naponta megnézem a növényeimet, mennyit fejlődtek, nőttek. A gazda szeme hízlalja őket! :) Zöld saláta: Zöldek a kertemből. Spenót, rukkola, mángold, hagymaszár, kakukkfű, oregánó, borsó hajtása, levele és még a retek is saját. ? Paradicsommal, gombával, mandulával dúsítottam. Meglocsoltam olivával és citromlével, sóztam borsoztam. A virágokat a snidlingtől kértem el!:) Sajna már elfogyott... megyek is csinálok még egy adagot!;)
Napraforgó sajt friss zöldekkel
A sajtmániám még mindig nem szűnt meg, ez is egy isteni alternatíva? Hozzávalók: 1 bögrényi áztatott szotyi 1 ek forrázott kuszkusz 1 fej lilahagyma 1 kisebb sárgarépa 1/4 citrom leve 1 kk tiszta só 1 kk kurkuma 2 ek inaktív sörélesztőpehely 1 ek házi mustár 1 kk méz 1 tk útifű maghéj a formázáshoz A […]
Vörösboros bolognai szejtánnal
Úgy éreztem, hogy ilyen hosszú alkotói szünet után illene minimum valami észveszejtően kreatív egzotikummal előhozakodnom. Nos, a szóban forgó fogásnál már csak egy salgótarjáni nászút kreatívabb és egzotikusabb ajándék. Kárpótlásul egy olyan recepttel hozakodtam elő, melynek fontos alapanyaga, a szejtán pünkösd hétfőn pofonegyszerűen beszerezhető. Csupán egy pajszer kell hozzá, amivel felfeszegetjük a legközelebbi biobolt ajtaját. Előkészíti szolgalelkűen: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 4 ek sűrített paradicsom 1,5 dl vörösbor só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig pároljuk, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük.
Mandulakrémes-bazsalikomos spárgakrémleves
Egy kedves, "ismeretlen ismerősömtől" kaptam ezt a spárga receptet. Persze az övé egy picit másabb volt, mert bazsalikom illóolajat is tett bele, és citromlé helyett balzsamecetet... mandula helyett mandulafehérjeport. Tehát... majdnem ugyanaz, de mégsem. :) Mindenképp próbáljátok ki, megéri. Hozzávalók: - 1 csomag zsenge zöldspárga - 2 újhagyma - 1 evőkanál bio vaj - 4 dl zöldségalaplé (vagy mindenmentes leveskocka) - 1 marék áztatott, blansírozott mandula - 1 kis marék friss bazsalikom - himalája só, bors - pici citrom leve - 1 dl zabkrém Elkészítése: Először a spárgát törjük ketté. A spárgacsúcsot tegyük félre, a szárának a végét vágjuk le (ahol fás), és karikázzuk fel. - A vajon dinszteljük meg a vékony karikára vágott újhagymát, dobjuk rá a felkarikázott spárgát is. Pár percig pirítsuk, majd öntsük rá a zöldségalaplét. Még önthetünk hozzá egy kevés vizet. - Tegyük hozzá a beáztatott, barna héjától megszabadított mandulát, fűszerezzük. - Kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. - Tegyük bele a turmixba a marék bazsalikommal együtt. Dolgozzuk össze jó krémesre!Tegyük vissza főni, adjuk hozzá a felkarikázott spárgacsúcsokat. Kb. 5 perc főzésre van még ekkor szükség.Öntsük hozzá a zabkrémet, és csavarjunk bele egy pici citromlevet. 1-2 rottyantás, és már készen is van.Az ismerősöm eredeti receptje: A végén cseppents bele 2 csepp bazsalikom ct. linalool illóolajat. Citromlé helyett balzsamecetet, a zöldségalaplé helyett pedig 2 teáskanál Rapunzel levesport használj. Jó étvágyat hozzá!
Egyszerű, egészséges sárgaborsó főzelék - rántás nélkül
2016. május 11. Élj harmóniában
SárgaborsófőzelékA hüvelyeseket nagyon kedvelem, mert nem csak finomak, laktatóak, de vegetáriánusoknak az egyik fő fehérjeforrást alkotják. A sárgaborsó főzelékről általában a legtöbben arra a rántással készült ételre gondolnak, amit az iskolai menzán kaptunk. A sárgaborsó főzelékbe teljesen fölösleges a rántás, mert a hüvelyesek nagyon jól besűrűsödnek maguktól is. Így az étel nem csak egészségesebb, de sokkal egyszerűbb is lesz és szerintem ízletesebb is:) én egy kicsit másképpen fűszerezem, mert a kurkuma nagyon jól segíti a hüvelyesek emésztését, így minden hüvelyesből készült ételbe teszek. Hozzávalók: 500 g sárgaborsó 2 ek. ghí csipet aszafoetida (1 kis hagymával helyettesítheted) 1/4 tk. kurkuma 4 babérlevél só bors víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A száraz sárgaborsó mosd meg alaposan a főzés előtti napon és áztasd be bő vízbe 1 éjszakára. Az elkészítésnél, másnap öntsd le róla a vizet és mosd át. Helyezz egy edényt a tűzre, majd tedd bele a ghít. A felmelegedett ghíbe tedd bele a babérlevelet és az aszafoetidát és pirítsd egy picit - figyelj éppen csak az illata érződjön, nehogy odaégesd. (vagy a hagymát párold üvegesre), majd tedd hozzá a kurkumát forgasd össze és öntsd hozzá a lecsepegtetett sárgaborsót így is pirítsd picit. Öntsd fel vízzel, tegyél hozzá sót és borsot ízlés szerint. Félrehúzott fedővel főzd puhára a sárgaborsót - ez több mint 1 óra lesz. Rendszeresen keverd meg és figyelj, hogy ha szükséges tegyél még hozzá vizet. A végén botmixerrel szoktam pürésíteni, hogy krémes legyen az állaga. Készíthetsz hozzá vegetáriánus fasírtot - ha valami gabonafélét is teszel bele, akkor teljes értékű fehérjéhez juttatod a szervezeted a főzelékből és a fasírtból is - gluténmentes zöldségfasírt recept nemsokára a blogon:) De csinálhatsz hozzá bundázott zöldséget (pakora) .
Sárgarépás-brokkolis tészta
Hozzávalók:
3 nagy sárgarépa
1 kg brokkoli
2 fej vöröshagyma felaprítva
2-3 gerezd fokhagyma
vegamix
só
szerecsendió
bors vagy borspótló
20 dkg húspótló, pl.: barnarizses tönkölyhurka
1 kis dobozos növényi tejszín, pl.: kókusz, rizs, zab
1/2 kg tészta (linguine vagy spagetti)
olívaolaj
növényi sajt lereszelve
[...] Bővebben!
Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyett
Sok receptben olvasható, hogy zöldség alaplevet használjunk az ételek készítése során. Persze ilyenkor egyszerű egy leveskockát vagy egy vegetát elővenni, de ezeknek számomra olyan műíze van. Nem is beszélve a sok adalékanyagokról és a sóról, ami benne van. Persze készíthetünk házilag vegetát is, de már kifogytam belőle, így most gyorsabb volt alaplevet készítenem. Az elkészített alaplevet műanyag edényben/tasakban kiporciózva lefagyaszthatod, így ha szükséged lesz rá, akkor lesz mihez nyúlnod. Krémlevesek, raguk, rizottók fontos hozzávalója, ezért szánjunk rá egy kis időt, és főzzünk egy nagyobb adagot egyszerre. Hozzávalók: - 5 közepes méretű sárgarépa - 4 közepes burgonya - 2 közepes méretű fehérrépa - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 öklömnyi zeller - 1/2 kisebb fej karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 zöldpaprika - 1 szép nagy paradicsom - friss zöldfűszer: petrezselyemlevél, lestyán - 3 liter víz - 2 teáskanál só Elkészítése: A zöldségeknek a külsejét alaposan dörzsöld meg, darabold fel.Tegyél mindent egy lábasba, és öntsd rá a vizet.Főzd nagyon lassú tűzön legalább 1 óráig, de ha több időd van, akkor akár 2-3 órát is főhet. (Minél tovább fő, annál erősebb lesz a leves.)Szűrd le, majd használd az igényednek megfelelően. Más ételekhez tehetjük, de kis levesbetéttel, önállóan is ehetjük.
Bazsalikomos pesto (vegán)
A pesto az észak-olasz konyhák jellegzetes étele, mely általában bazsalikom, fenyőmag felhasználásával készülő pástétomra hasonlító étel (most dióval készült). Inkább tésztákhoz használják. Hagyományosan kézzel, egy márványból készült mozsárban keverik ki a hozzávalókat, puszpáng örökzöld cserjékből vagy kőris fájából készült mozsártörővel. A hagyományos eljárást azonban egyre több helyen felváltják az aprítógépek gyors megoldása. Ez esetben sokkal krémesebb élvezetben lesz részünk. Ha túl sok pesto-t készítenénk és nem tudjuk felhasználni, napokig a hűtőben, hosszabb ideig a fagyasztóban is eláll. Fűszeres élvezet következik. :)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy csokor bazsalikom
- 100 g dió
- 100 ml olívaolaj (hidegen sajtolt az ajánlott)
- 3 gerezd fokhagyma
- 1/2 citrom frissen facsart leve (opcionális)
- só
- kifőtt tészta (opcionális)
Elkészítés:
A diószemeket pirítsuk meg egy serpenyőben. Nem kell hozzá sem olaj sem víz. Amikor már jó illata van, akkor tegyük a gyorsaprító gépbe. Adjuk hozzá a megmosott bazsalikomot, a fokhagymákat egy-két csipet sót és kb 1-2 evőkanál olajat. Addig dolgoztassuk a géppel, amíg pépes nem lesz. Ha nehezen viszi a gép, még érdemes hozzá egy kevés olajat tölteni vagy egy citrom kifacsart levét. (Ez utóbbit én kihagytam, mivel citrom nem volt otthon, s nem mentem el ezért a boltba.) A kész pesto-t kenhetjük kenyérre, vagy kifőtt tésztával is összekeverhetjük. Mindegyik nagyon finom.
Ha nagyon hiányoljuk a sajt hozzáadását, mert a nem vegán pesto-k parmezánnal is készülnek, sörélesztő pelyhet szórhatunk bele.
Aveggies, a Sesame Street vega válasza az Avengers-re
A Sesame Street alkotóit sem hagyta nyugodni a szuperhősláz, ezért előrukkoltak új filmjükkel, az Aveggies, the age of Bon Bon címmel.Egy szuper gazember arra készül, hogy elpusztítsa az összes egészséges ételt a világon, de egy hős ( valójában több ) felkerekedik, hogy megmentse a világ zöldségeit.Dr. Brownie, Hagyma-Man, Captain Amerikarfiol, a Fekete Bab Özvegy, a Hatalmas Kukorica és Zucchin-Szem összeállnak és megalkotják az Aveggies-t!
Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel
2016. április 25. Vegán muflon
Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!
15 perces paradicsomos tészta, ahogy én készítem (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2016. április 21. Zöld Avocado
Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A minap "szembejött" velem a virtuális világban Zizikalandjai paradicsomos tészta fotója. Egyből beindult a nyálelválasztásom, majd erre reagáltak az agytekervényeim is, és már készen is volt a fejemben a saját paradicsomos tészta receptem. Gyors körbe szaglásztam mi van a konyhaszekrényben, a kamrában, és mi lapul a hűtő mélyén? Mintha az égiek is támogatták volna ezt a villámgyors paradicsomos tészta projektet. Minden volt hozzá itthon, amire szükségem lett hirtelen ehhez az egyszerű recepthez! :-) Természetesen később elolvastam Zizi bejegyzését is a tésztáról, ami csak méginkább megerősített abban, hogy ebből az ételből poszt lesz nálam is. Több száz féle házi paradicsomszószt készíthetünk, és mindenki másra esküszik, mindenkinek más a kedvenc. Mint egy költői kérdés elhangzik a bejegyzésben is: "Nálatok hogyan készül?" írja Zita. Ezen elgondolkoztam. Nálunk hogyan is? Hát így! ;-) Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) 15 perc alatt, sok bazsalikommal, napon szárított paradicsomból, házi pesztóval. Vegán és mindenmentes, így szinte minden diétába beilleszthető. Vannak, akik a paradicsomos ételek után kellemetlen tünetekkel küzdenek (pl.: haspuffadás), ők inkább ne erőltessék a paradicsomos tészta vonalat, mert nem tesznek jót vele a testüknek. És akkor egy kis blogajánló tőlem nektek: www.zizikalandjai.com gasztroblog, ahol számos ízletes és egészséges vegetáriánus és vegán ételrecept közül válogathattok. Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 1 zacskó tetszés szerinti kifőzni való tészta (én 100% kukoricából készült, GM penne tésztát használtam) - 70 g napon szárított paradicsom - 3 ek extra szűz olívaolaj - 2 ek fenyőmag / vagy áztatott natúr kesudió - 1 marék friss bazsalikomlevél - 3 gerezd fokhagyma - 50 ml + 2 dl tiszta víz - 2 ek bio sűrített paradicsom (konzerv) Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSFőzzük meg a választott tésztát szokás szerint, bő forrásban lévő sós vízben kb. 8-10 perc alatt. Amíg fő a tészta, készítsük el a "paradicsomszószt." A napon szárított paradicsomot (nem olajban eltett) áztassuk be előre min. 2-3 órára, hogy egy kicsit felpuhuljon, így könyebb vele most bánni. (Ha olajban eltett paradicsomot használunk, akkor nem szüksége beáztatni.) A fenyőmagot az extra szűz olívaolajjal, a fokhagymával, a beáztatott paradicsommal és 50 ml tiszta vízzel krémesre turmixoljuk az aprítógépben. Kész is a házi, villámgyorsan elkészíthető paradicsom pesto. Házi paradicsomos pesto (mindenmentes, vegán) Egy edényben felforralunk 2 evőkanál sűrített paradicsomot, 2 dl tiszta vízben elkeverve. Hozzáadjuk az apróra vágott (vagy mozsárban szétzúzott) friss bazsalikomot, majd az egészet elkeverjük alaposan. Kb. 2 perc múlva elzárjuk alatta a tűzhelyet, és hozzá keverjük az előre elkészített fenyőmagos paradicsom pesztót. Az egészet összeborítjuk a megfőtt tésztával és úgy megkeverjük, hogy mindenhová jusson a krémes paradicsomszószból. Sörélesztő pehellyel tálalhatjuk is a nagyon finom és pikk-pakk kész ételünket. Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Zöld Avocado, ahol TÁPLÁLKOZUNK IS, NEM CSAK ESZÜNK! :-) Megjegyzés: Ha a napon szárított vagy aszalt paradicsom, amit felhasználunk olajban van eltéve, akkor az extra szűz olívaolaj helyett használjuk az olajat, amiben a paradicsom volt.
Medvehagyma-csalán krémleves
2016. április 18. Éltető ételek
Ez a leves igazán durván zöld, de semmiképp ne hagyjátok ki. A csalán jótékony hatásairól már írtam, érdemes ilyenkor kihasználni, és minél gyakrabban fogyasztani. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 csokor csalán (csúcshajtás 2-3 levéllel) - Kb. 10 szép, nagy medvehagyma levél - 3 közepes burgonya - 1 szál petrezselyemgyökér - 2-3 friss lestyán levél (vagy szárított, ha nincs friss) - 2 gerezd fokhagyma - só, bors, őrölt szerecsendió - kb. 1 dl rizstejszín Elkészítése: A kókuszolajon kezdjük el pirítani a felkockázott petrezselyemgyökeret és a burgonyát.Adjuk hozzá a csalánt és a medvehagymát. Pár perc elteltével reszeljük bele a fokhagymát is.Öntsük fel vízzel, fűszerezzük.Botmixerezzük, majd a végén öntsük hozzá a rizstejszínt.
Currys vöröslencse leves
2016. április 18. Éltető ételek
Van egypár vöröslencsés étel a blogomon, de mit csináljak, ha mindig másképp készítem... és olyan finomak lesznek. :) Igazából ezt a levest a barátaimmal ettem egy vegán étteremben, úgyhogy azt az ízt szerettem volna reprodukálni. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes vöröshagyma - 1 szép sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 ujjnyi szelet zeller - 1 kis csésze vöröslencse - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 levél medvehagyma (ha nincs szezonja, akkor + 1 gerezd fokhagyma) - 1 kávéskanál curry fűszerkeverék (én a Tesco Finest indiai stílusú curry fűszerkeveréket használom) - himalája só, bors, chili - 1 teáskanál pirospaprika - extra: kókuszkrém Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az a kockára vágott hagymát, majd picit később tegyük bele a fokhagymát is.Nem sokkal ezt követi a kockára vágott zöldségek, a rózsáira szedett karfiol és az átmosott vöröslencse.Fűszerezzük, majd öntsük fel vízzel.Főzzük puhára. A végén ellenőrízzük az ízeket, és tegyünk hozzá egy kevéske kókuszkrémet is. (de ez akár el is hagyható).
Citromos zellerkrémleves
2016. április 15. Éltető ételek
Imádom a krémleveseket, ennél egyszerűbb ételt el sem tudok képzelni. Egyszerűen nem értem azt, hogy miért van igény tasakos levesekre, amelyek összetevői hagynak maguk után némi kivetnivalót. Kíváncsiságból utána is néztem egynek, ez a Knorr bögrés zellerkrémleves pirított zsemlekockával. Tudjátok mi van benne? Szerintem aki megveszi, nem nézi meg az összetevőket, különben nem landolna a kosarában. Szóval... íme: "Burgonyakeményítő, Pirított zsemlekocka 19% (búzaliszt, só, élesztő, pálmaolaj, antioxidáns (rozmaringkivonatok)), Pálmazsír, Só, Vöröshagymapor, Cukor, Élesztőkivonat, Zellerpor 3,1%, Tejcukor, Aromák (zellerrel, búzával és árpával), Tejfehérje, Zellerlevél, Fűszerek (zellermag, kurkuma)" Nos, ezek után inkább készítsétek el az alábbi receptet: Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 kis vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 2 közepes burgonya - 2 ujjnyi karika zeller - kb. 10 cm-es zellerszár - 1 evőkanál zabliszt - 1 dl zabkrém (Oatly) - 4-5 levélke friss lestyán - himalája só, bors - friss citrom leve (kb. 1 kávéskanál) Elkészítése: Az elkészítése roppant egyszerű. Tisztítsunk és daraboljunk fel minden zöldséget. A kókuszolajon kezdd el dinsztelni az apróra vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is.Pár perc elteltével mehet hozzá a többi zöldség is. Pirítás ... keverés... majd mehet bele a zabliszt, és öntsd fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.Fűszerezd, tedd bele a friss lestyán levelet is.Főzd puhára, és botmixerezd. Öntsd hozzá a zabkrémet, egy pilanatra főzd össze. Ízesítsd a citrom levével. ---------------------------------- Felhasznált forrás: http://bevasarlas.tesco.hu/hu-HU/ProductDetail/ProductDetail/2004120027247
Zöldre zöld (szendvics)
Ismeritek azt a történetet, amikor két szuperélelmiszer találkozik? :)
Az egyik legyen a medvehagyma, amiből mostanra már mindenki tudja, hogy mit készítsen, és persze engem is elborítottak a receptek. Leves, rakottas, gombóckák, pogácsa akadt bőven, de valahogy egy jó kis szendvicskrém mégis hiányzott.
A másik az avokádó, ami csupa jó anyag, és csak akkor árt, ha nem esszük meg. És persze éretten jó.
Hozzávalók:
[...] Bővebben!
Édesburgonya golyók
A következő étel különlegessége, hogy nyersen és sütve is nagyon finom. Kipróbáltuk mindkét lehetőséget. Először nyersen ettük, aztán mivel maradt másnapra is, inkább megsütöttem, nehogy esetleg megromoljon. Az elkészítése sem tart sokáig, ha van egy jó aprítógépünk, ami elvégzi helyettünk a reszelést. De ha nincs, egyszerű reszelőt használva is könnyen megalkothatjuk az édesburgonya golyókat. Nyersen fogyasztva inkább ajnálom, a batáta ugyanis gazdag C-vitmainban. Emellett B1, B2, B6 és E vitaminokat is tartalmaz. Ásványianyag tartalma meglehetősen gazdag: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink mind megtalálható benne. Magas antioxidáns tartalma van. Gyomor-, májbetegek számára különösen ajánlott étel. Cukorbetegek, sőt fogyókúrázók is fogyaszthatják. Előnye, hogy sütés nélkül 30 perc alatt kész.
A recept:
Hozzávalók:
- 4 közepes méretű batáta
- 2 fehér répa
- 2 sárga répa
- 1 kisebb hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- őrölt köménymag
- 1 tk só
- zabpehely
- söréletsztő pehely (opcionális)
Elkészítés:
A zöldségeket meghámozzuk, aprítógépbe daraboljuk és gyorsaprítóval összeaprítjuk. Egy tálba rakjuk őket. Megsózzuk, hozzáadjuk az őrölt köménymagot, és annyi zabpelyhet szórunk hozzá, amennyit felvesz. 1-2 evőkanál sörélesztőpelyhet is adhatunk hozzá.
Összekeverjük és kis gombócokat formálunk belőle. Kisütve (sütőpapíros tepsin) fasírtgolyó lesz belőle, ami ideális főtt gabonás köretekhez. Nyersen, akár magában is fogyaszthatjuk. Remek és egészséges kis party-falat.
Retekpiros, spárgazöld, repcesárga
Kirobbanó tavaszi színek a festő palettáján. Az újjászülető természet apró történései - a hétvégi feltöltő futások a földutat szegélyező végeláthatatlan repcetáblák mellett, az akácosok alját beborító bódító turbolya zsongása, a szombati piacról friss spenóttal, spárgával, újhagymával, újkrumplival és retekkel megpakolt kosár - megihlettek a konyhában. Nincsen tavasz spárga nélkül! Ki kell használni azt a pár hetet, mikor szezonja van ennek a páratlan zamatú királyi zöldségnek. Ha megtehetjük, keressük a hazait a piacon, ami biztonsággal a legkevesebbet utazott, hogy a tányérunkon végezze. Fontos a vásárláskor még arra figyelnünk, hogy ne kókadt példányokat válasszunk. Nyomkodjuk meg a tövénél gyengéden a növényt és ha sárgás lé jön belőle, akkor nagy eséllyel friss az áru. Nem érdemes spájzolni belőle, csak annyit vegyünk, amit a következő 1-2 napban el is fogunk használni. Ezt már csak az ára miatt is jó észbe tartani. Jótékony hatását már az ókoriak is ismerték, csodaszerként tartották számon. A spárga minimális kalóriatartalma ellenére sok vitamin és ásványi anyagot tartalmaz. Gazdag A, B1, B2, C, E, K vitaminokban és folsavban, valamint kiváló mangán, fehérje és foszfor forrás. Emellett a spárga erősen lúgosít, ami jót tesz a szervezetünknek, vérünk helyes sav-lúg arányának. A zöld spárgát, azon kívül, hogy klorofillban gazdagabb, praktikus okból választottam a recepthez, ezt ugyanis nem kell megpucolni, és sokkalta zsengébb mint fehér testvére. Annyit szoktam csinálni vele, hogy a végeit letöröm, amit aztán levesbe, alaplébe használok fel, semmiképpen sem dobom a kukába. A spárgának minden darabja szent. Amiről még nem esett szó, de ugyanezen beszerzőkörúttal vásárolni érdemes két csomó retket, fél kiló újburgonyát ( minél kisebbek, annál jobb ), egy csomó újhagymát vagy snidlinget. Kerttulajdonosok, balkonkertészek pozícióelőnyben. Saláta, mint fő fogás (recept 4 főre): - 1/2 kg zöldspárga - 1/2 kg újburgonya - 1 csomó újhagyma vagy snidling - 2 csomó retek - lilahagyma opcionálisan - diónyi vaj - 2-3 ek. olívaolaj - 2-3 gerezd fokhagyma - só, bors Repceolajas öntet: - 1 dl repceolaj - 1 ek. dijoni mustár - 2 ek. balzsamecet - pici méz - só, frissen őrölt bors Pisztáciás, joghurt öntet: - 10 dkg héjától megtisztított pisztácia késsel durvára aprítva - 2,5 dl joghurt - fél citrom leve, só, bors ízlés szerint - Megmossuk a retket, az újhagymát, megpucoljuk a lilahagymát és feldaraboljuk őket. A retkeket méretüktől függően negyedbe/nyolcadba vágjuk. Az újhagymát ás a lilahagymát vékony karikákra. - A burgonyákat alaposan megmossuk, vékony héjukat ledörzsöljük. A nagyobb darabokat félbe/negyedbe vágjuk. Egy tálba összeforgatjuk sóval, borssal, fokhagymával és 2-3 ek. olívaolajjal és már mehetnek is a forró sütőbe pirulni egy sütőpapírral bélelt tepsire. 200 fokon nem kell ehhez több idő, mint 15-20 perc. - Míg a burgonya sül, a spárgát megmossuk és a tővégeit letörjük. Kb. 3-4 cm-es darabokra vágjuk. A fejrészeket külön kupacoljuk, mert a hőkezelés során ezeket dobjuk be a serpenyőbe legutoljára: pár perc hőkezelés is elég az élvezeti érték eléréséhez. - Egy nagyobb teflonos serpenyőt felhevítünk, majd egy pici vajon megpirítjuk először a spárga szárakat, majd mikor al dente állagúak, mehetnek melléjük a fejrészek is. A vaj csodás ízt ad a spárgának. Sózzuk ízlés szerint. - Már csak a két öntet elkészítése marad. Az egyik tálkába keverjük alaposan össze a repceolajas öntet hozzávalóit, egy másik tálkába pedig a joghurtos öntetét, melyet a durvára vágott pisztáciával tesszük emlékezetessé. A sült spárgát, burgonyát és a nyers felaprított hozzávalókat óvatosan forgassuk át egy keverőtálba és máris eljutottunk a tálaláshoz. Ha hiányérzetünk támadna, ne fogjuk vissza magunkat, kedvenc húsunkat szervírozhatjuk a tányér üresen maradt felére, ami nálam lemaradt, hiszen ez itt a vegakaland!
Curry-s édesburgonya ragu puliszkával
2016. április 8. Éltető ételek
Nagy kedvencem az édesburgonya, sütve, főve egyaránt finom. Az indiai fűszer kellően pikánssá teszi, a fokhagymás puliszka pedig jól kiegészíti. Egyébként, ha van kerted, te magad is tudsz batátát termeszteni. Nekem már szépen gyökereznek a palánták. :) Most pedig jöjjön a recept: Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - kb. 1 cm-es gyömbér - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 szép nagy édesburgonya - 20 dkg zöldborsó - 4-5 rózsa brokkoli, a szárával együtt - 1 doboz zabtejszín - 1 evőkanál zabliszt - himalája só, bors, curry fűszerkeverék, chili Elkészítése: A kókuszolajon megpároljuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, a lereszelt fokhagymát és a fűszereket. Néhány percig kevergetjük, majd beletesszük a kockára vágott édesburgonyát, a zöldborsót és a kis kockára vágott brokkolit torzsát.Lefedve kb. 10 percig főzzük, majd hozzáadjuk a brokkolirózsát is. A végén a tejszínhez hozzákeverjük a zablisztet, majd ráöntjük a ragura.Ha szükséges, akkor a végén még ízesíthetjük. A kukorica puliszka receptjét itt találod.
A tökéletes vegán, tejmentes körözött receptje kölesből
Ha szereted a körözöttet (melynek neve a körkörös, keverő mozdulatokból ered eszerint az oldal szerint), akkor ki kell próbálnod az egészséges, köleses verzióját! Elkészítése egyszerű, és minden hozzávalója egészséges, laktózmentes, gluténmentes és persze cukormentes. Hozzávalók: 250 g köles 1 közepes fej hagyma apróra vágva só, bors, kömény, pirospaprika 1 evőkanál mustár 3-4 evőkanál rizstejszín (szója-, zab- és mandulatejszínnel is működik) 2-3 evőkanál kókuszolaj kókuszecet ízlés szerint (kihagyható, vagy citromlével helyettesíthető) A kölest kétszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük, összekeverjük a többi összetevővel. A tetejére szórt petrezselyemmel, metélőhagymával díszítve tálaljuk. The post A tökéletes vegán, tejmentes körözött receptje kölesből appeared first on VegaNinja.
Sült wasabis csicseriborsó
Még két év, és lesznek, akik karácsonykor vietnami pacskerben indulnak el éjféli misére, de ismétlem, NINCS globális felmelegedés! A mai (pontosabban tegnapi) időjárás hatására hajszál híján nekiálltam jégbe hűtött dinnyelevest szervírozni lángossal és főtt kukoricával, mikor eszembe ötlött valami: az ízek miféle egzotikus harmóniáját lehetne létrehozni azáltal, ha ötvözném az arab és a japán konyha ízvilágát. Most, hogy ezt is sikerült leírni röhögés nélkül, jöjjön az igazság: megláttam egy zacskó wasabis mogyorót. Az meg kész mázli volt, hogy ez a kompozíció tökéletesen működött sült csicseriborsóval is! Komponensek: 400 g csicseriborsó (Konzerves, de aki áztatgatni akarja, nem akadályozhatom meg benne. Mindenkinek szüksége van ingergazdag hobbira.) 2 tk wasabi fűszerpor 3 ek olívaolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet só, bors Az összetevőket egy ún. tálban összekeverjük, majd 40 percre 220 fokra melegített sütőbe suvasztjuk. És mivel ebben a formában kiábrándítóan rövid a recept, elárulom, hogy wasabi helyett használhatjuk pl. füstölt fűszerpaprika és fokhagymapor elegyét is, csak ez esetben légyszíves mellőzzük az ecetet! Ja, és a Völlinger Kati néni délután megszédült a lépcsőházban, de már jobban van. Én meg felvételiztem az agráregyetemre, de már az első vizsgán ELKASZÁLTAK. Végezetül pedig egy gasztronómiai dogma: az élesztő majdnem tökéletes antitézise a halastó. (Na, így már rendben van terjedelemre.)
Spenótos kenyérlángos
(Avagy mi legyen a spenótmártással, ha rájön az ember, hogy nem igazán szereti... ) Szoptatás közben ezerrel járt az agyam, hogy mit készítsek ebédre, ami kevés munkával jár, hamar megvan, Ábel is eszik belőle, meg az Apja is, nem fáj tőle a Flóra hasa, ha megeszem, és van is itthon hozzávaló. Felötlött a kenyérlángos, azt Ábel napokig hajlandó lenne enni. De mi legyen a spenóttal, amit előző nap készítettem először? Anya sosem főzött spenótot, nem szerette, így ránk sem akarta erőltetni. Egyszer már próbálkoztam vele egy Kurma Dászás recepttel, de azt vitte a paradicsom és a csicseriborsó. Ezt a receptet meg a sült sajt. :) Így már egészen ízletes volt, a férj is megette szó nélkül. (Illetve előtte volt szó, hogy: Muszáj ezt?! Kóstolás után már nem.) A kenyérlángos tésztájának receptjét a hugomtól kaptam, ő meg a vőlegénye anyukájától. Érdemes kipróbálni natúr tésztaként kisütve, és vékonyra karikázott lila hagymával, tejföllel enni, úgy is nagyon finom. Vagy pl. karfiolkrémmel. Hozzávalók: A kenyérlángoshoz: 50 dkg liszt (30/20 tk/finom) 1 dl olivaolaj 250 ml víz 1/2 tk só 1 kk cukor 2 dkg élesztő A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk az olajat, belemorzsoljuk, majd a vízzel összegyúrjuk a tésztát. Fél órát kelesztjük, kinyújtjuk vékonyra. Zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, újra kelesztjük, villával sűrűn megszurkáljuk. A spenótmártáshoz: 1/2 csomag mirelit paraj 1 kk só 1 kis fej fokhagyma 1 doboz rizstejszín 1 ek tk liszt A parajt felolvasztjuk, felfőzzük a sóval és tört fokhagymával, hozzáadjuk a tejszínbe kevert lisztet. Összefőzzük, hűtjük. Megkenjük vele a kenyérlángos tetejét, reszelünk rá sajtot (Violife pl.) és fél óra alatt ropogósra sütjük. Valami jármű mindig kell láb alá... :)
Szabolcsi vegán töltött káposzta
2016. március 30. Vegán lettem
Egy igazi hungarikumot sikerült “növényesítenem”. A vegán töltött káposzta egy kedvenc recept alapján készült, ráadásul szabolcsi módra, azaz édes káposztából és paradicsommal. Sokat foglalkoztat vegánként az a kérdés, hogy hogyan tudnék kedveskedni mindenevő családtagjaimnak olyan vegán ételekkel, melyek klasszikusan húsosak és növényi alapanyagokból készítve is megtévesztően hasonlít az ízük és állaguk a megszokottra. Természetesen álszentség lenne azt mondanom, hogy “csak nekik készítem” ezeket az ételeket, mivel én is nagyon szerettem például a töltött káposztát. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lényegében az összes húsos és tejes-tojásos étel elkészíthető vegán illetve nyers vegán formában, így könnyedén kínálhatom vendégeinket olyan “húsos” ételekkel, melyek elkészítése nem követeli meg a szenvedést és a halált. Tehát hogyan készül a szabolcsi vegán töltött káposzta? Szabolcsi vegán töltött káposzta hozzávalók 1 közepes fej káposzta 1 nagy fej vöröshagyma 1 rúd 300 g-os füstölt csípős gabonakolbász 150 g szójagranulátum 1 gerezd fokhagyma 400g szójajoghurt 1 doboz sűrített paradicsom negyed bögre rizs só, bors, pirospaprika Szabolcsi vegán töltött káposzta elkészítése Tegyél fel a tűzre egy akkora lábosba vizet, melybe belefér a fejes káposzta és kezdj el forralni annyi vizet, hogy ellepje a káposztát. Egy tálban keverd össze a szójagranulátumot kis vízzel és add hozzá a csípős gabonakolbász rúd felét. Ez lesz a húshelyettesítő. Mikor ezzel megvagy dinszteld meg a hagymát, add hozzá a húskeveréked, majd tegyél bele sót, borst és pirospaprikát ízlés szerint. Bátran bánj az fűszerekkel mert a későbbi főzés közben a töltelékből kioldódnak a fűszerek. A keverékhez még add hozzá a rizst, préseld bele a fokhagymát a masszába és hagyd állni a szabolcsi vegán töltött káposzta töltelékét. Vágd ki a káposzta torzsáját, majd az idő közben zubogásnak indult vízbe tedd bele a káposztát és főzd 3-5 percig. Addig főzd a káposztát, míg az éppenhogy el kezd puhulni és könnyen le lehest választani a leveleket a maradék torzsáról. Az elszakadt levelekkel béleld ki a lábas alját, valamint a belső keményebb és kevésbé puha részét tedd félre káposzta apróléknak. A húspótló masszából készíts gombócokat, melyeket a leválasztott levelekbe csomagolj be és hajtással lefelé helyezd egy lábas aljába. Ügyelj arra, hogy a káposzta szélei legyenek behajtva, hogy a töltelék főzés közben ne szökjön meg. A gabonakolbász rúd másik felét morzsold rá a gombócokra, majd vágd fel apró csíkokra a maradék káposztát és öntsd bele a lábasba a gombócok tetejére. Öntsd fel annyi vízzel a káposztát, míg éppen ellepi azt, majd főzd körülbelül 40 percet. Amikor megpuhult a káposzta öntsd rá a doboz sűrített paradicsomot majd rottyants rajta még egyet. Ezzel el is készült a vegán töltött káposzta szabolcsi módra. Tálald friss tönköly kenyérrel és vegán tejföllel (szójajoghurt). Egészségedre!
Zöldségleves házi csigatésztával
2016. március 29. Éltető ételek
Amikor szüleimnél vagyunk, a gyerekeim mindig csigalevest kérnek. Anyukám húslevesbe főzi, én viszont zöldséglevesbe. Végülis a lányaimnak mindegy, csak csigatészta legyen benne, amit anyukám készít még hagyományos módon, kézzel, 10 tojásból. Úgyhogy ebbe a jó zöldséges levesbe most ez került. Igazán finom, és laktató. Ha te gluténmentes változatban szeretnéd elkészíteni, akkor főzz bele 1 marék kölest. Hozzávalók: - 2 kisebb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 1 szelet zeller - fél csésze zöldborsó - 2 kisebb burgonya - lestyán, petrezselyem - himalája só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj - levesbetét: házi csigatészta vagy köles Elkészítése: - A zöldségeket vágjuk fel kis kockára. - Egy edénybe melegítsük fel a kókuszolajat, majd dobjuk rá a sárgarépát. Úgy 5 perces kevergetés után - amikor szépen megszínezi a répa a zsírt - adjuk hozzá a többi zöldséget és a hagymát is. - Ekkor még 5 perces közös kevergetés után öntsük fel vízzel. Fűszerezzük. - Főzzük roppanósra, majd adjuk hozzá a tésztát. Kb. 5 perc és el is készült a levesünk.
Tofus kukoricaleves
Még Magyarországról hoztunk pár kiló tofut, mikor januárban otthon voltunk, s annak egy jó része már fel lett használva, de van még néhány "rúd", ami ott pihen a fagyasztóban. Férjem nagyon szereti amúgy a kínai kukoricalevest, meg a tofut is, ebből jött az ötlet, hogy a kettőt ötvözhetném, így jött össze ez a leves. 2in1 amolyan kínai módra. :) Ezzel különlegessé teheted a húsvéti menüt is akár.
A recept:
Hozzávalók:
- 2-3 bögre mirelit kukorica
- 1 fej vöröshagyma
- 1 közepes krumpli
- 1 kis csokor petrezselyem vagy korianderlevél
- 1 l víz
- 2-3 gerezd fokhagyma
- ízlés szerint só
- 20 dkg füstölt tofu
- sárga pritamin paprika (opcionális)
Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát kevés vízen megdinszteljük, majd ebbe kockázzuk bele a krumplit, s felöntjük egy kevés vízzel, megsózzuk. Amikor megpuhult, 1 kis bögrényi kukoricát leszámítva beletesszük a mirellite kukoricát.
Amikor megfőtt a krumpli és a kukorica, összeturmixoljuk őket. Ezután hozzáadjuk a megmaradt kukoricát, az apróra vágott petrezselymet vagy koriandert, 2-3 gerezd összezúzott fokhagymát, a felaprított paprikát, és a feldarabolt tofut. Egyet forr és lezárjuk. Melegen tálaljuk.
Zöldség krémleves
Imádom a jó időt! Ilyenkor olyan egyszerű pillanatok alatt finom ebédet varázsolni ;) Süt a napocska, melegszik az idő, nem kívánom már a tüzes főtt ételeket ;) Hozzávalók személyenként: 1 pici darab zeller 1/2 sárgarépa 1 kisebb darab póréhagyma 5 levél medvehagyma 2 karika napon szárított paradicsom (saját) 1 ek leforrázott kuszkusz 1 ek hidegen […]
Tavaszi felvágott (vegán)
Legyen a te kedvenced is ez a tavaszi felvágott! Egyrészt, mert húsmentes, így nem romlik meg olyan gyorsan (nálam hűtőben legalább 10 napig is kibírta az utolsó néhány szelet). Másrészt szerintem sokkal könnyebb elkészíteni is. Enyhén időigényes, ez tény, de igazából nem sok macerával jár. Amíg gőzőlögnek a szejtánrudak, addig annyi mindent csinálhat mellette az ember. Például böngészhet még jobb és jobb recepteket a blogomon. :) Szumma szummárum, kiváló gasztroajándék így húsvét előtti napokban (is) elkészíthetjük. Egy részét mindenképpen hagyjuk meg magunknak, hogy mi is élvezhessük a finom falatokat a húsvéti asztalról. Szerintem azonban nem kell húsvétnak lenni hozzá, hogy elkészítsük. Party-falatoknak is remek. Gyerekzsúrra (aztán ámulhatnak a szülők, hogy jééé, vegán tavaszi felvágott, hol vetted? Ja, hogy te készítetted, és hogyan?), vagy picknickre, baráti összejövetelre is elkészíthetjük. De ami mégis szuper, hogy nem kell semmilyen alkalom hozzá, csak egy szendviccsel indított reggeli, s máris tehetjük a két kenyérlap közé (oké, azért szögezzük le, hogy kenyérrel fogyasztva igazán hízlalhat, hiszen a nagy része búzasikér ennek a remek felvágottnak). Sajnos NEM gluténmentes.
A recept:
Hozzávalók:
1 bögre sikér
1 bögre sárgaborsó liszt (csicseriborsó liszt is jó!)
1 bögre viz
1tk szárított fokhagyma
2 tk szárított vöröshagyma
1 tk őrölt köménymag
1 tk őrölt majoranna
1 bögre zöldborsó
1/2 bögre sárgarépa
1 ek só
2 csipetnyi bors
1 tk pirospaprika
néhány csepp füstaroma (elhagyható)
Elkészítés:
A sikért, lisztet, fűszereket, sót összekeverjük egy edényben. Hozzáadjuk az enyhén megpárolt zöldborsót (nekem mirelit volt), és az apró kockákra vágott, szintén enyhén megpárolt sárgarépát. Ezután lassan adagolva hozzáadjuk a vizet is (a pár csepp füstaromát, ha füstösebb ízt szeretnénk) miközben egy villával folyamatosan keverjük. Végül a kezünkkel gyúrjuk tovább, míg egy egész nagy gombóc nem lesz. A nagy gombócot 2-3-4 rúdformára alakítjuk, és betekerjük alufóliába, végét is lezárjuk. Egy széles edénybe egy fém szűrőt teszünk, alá vizet engedünk és a szűrőben vízgőz felett kb. 45-50 percig főzzük. Ha van tésztafőzőnk, erre is használhatjuk. Amikor megfőtt, lefejtjük róla a fóliát és hagyjuk kihűlni. Csak ezt követően szeletjük. Amit nem fogyasztunk el kb. 1 hét alatt, azt érdemes lefagyasztani, de el is ajándékozhatjuk.
Pizzamuffin
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Gyors pizzára vágyik a család? Nincsen idő élesztős tésztával bajlódni? Akkor ez ízleni fog :-) Hozzávalók 12 db-hoz: 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes őrlésű liszt 1 dl víz 4 ek. olívaolaj 1 kk. foszfátmentes sütőpor 1 tk. só 3-4 tk. oregano -- 2 dl paradicsompüré oregano, fokhagymapor, só - ízlés szerint -- 20 dkg növényi, olvadós sajt 3 paradicsom Elkészítés: A liszteket elkeverjük a sütőporral, oregano-val, sóval majd vízzel és az olajjal tésztává gyúrjuk. 12 részre vesszük és kör alakúra nyújtjuk. A szósz hozzávalóit összekeverjük, a sajtot felkockázzuk. Minden kör közepére teszünk a szószból 1 evőkanálnyit és 1 db sajtkockát. Összecsomagoljuk és olajozott, lisztezett formába tesszük. Tetejére paradicsomot téve 180 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.
Tavaszi "macskasaláta" :-)
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Fanni nagyon szereti az állatokat. A salátát kevésbé. szereti a friss zöldségeket, ill. főzve is (pl. kedvence a vadas), de a kevert salátákat annyira nem kedveli. Így tettem egy kísérletet. Övé lett a szójapárizsi és a növényi sajt belőle /róla. :-))) Meg a savanyú uborka, és a bajszát is megdézsmálta. A többi maradt nekünk :-) Hozzávalók: 1 kisebb zeller 1 kisebb alma 2 közepes sárgarépa 10 dkg növényi sajt, mozarellás 2 szál újhagyma -- 4 ek. olívaolaj 1-2 ek. citromlé 1 ek. sörélesztőpehely 1/2 ek. agavé szirup só, ill. tetszés szerinti fűszerek Elkészítés: Lereszeljük a hozzávalókat. Az öntet hozzávalóit kikeverjük és a lereszelt zöldségekre öntjük. Összekeverjük és tetszőlegesen díszítjük, tálaljuk.
Vegán gnocchi tejszínes-metélőhagymás szósszal és aszalt paradicsommal
2016. március 14. Mindennapi ételeink
Eléggé időigényes étel, de ha elkészítjük a tésztát, le lehet fagyasztani és akkor így gyorsan elkészülhet. Hozzávalók: 50 dkg burgonya (lisztes) 5 dkg durumliszt 10 dkg finomliszt 10 dkg zabliszt 1 csipet só -- 2 dl rizstejszín 1 csokor metélőhagyma 1 kis fej hagyma tetszőleges aszalt paradicsom Elkészítés: A krumplit megfőzzük. (Kicsit többet főzzünk, mert az adag hámozva értendő). Melegen meghámozzuk és lereszeljük, majd hozzákeverjük a liszteket, és összegyúrjuk. Szükség esetén adjunk még hozzá lisztet. Sózzuk és kicsit állni hagyjuk 5-10 percet. Majd 8 részre szedjük és kígyókat formázunk (ahogy Fanni mondaná), kb. 2 cm-nyi magasságú rudak legyenek belőle. Éles késsel 2-3 cm-es darabra vágjuk, és kb. 15 percig pihentetjük. Ezután forrásban lévő vízben kifőzzük. Amikor feljön a víz tetejére, elkészült: szűrővel szedjük ki, mossuk le hideg vízzel és olajozott edénybe rakva tároljuk. A szósz általában paradicsomos szokott lenni, ha nincsen otthon paradicsom, kevés olaj és víz keverékén megpároljuk a hagymát, majd hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, és belekeverve a metélőhagymát lezárjuk. Aszalt paradicsommal megszórva, és a szósszal meglocsolva tálaljuk a gnocchi-kat. 50 dkg burgonya (héj nélkül) 22 dkg finomliszt 1 ek. növényi tej 1 csipet só
Töltött gomba (sajtos-tejfölös-gabonakolbászos)
Csiperke gombát töltöttem. Nem teljesen vegánul, de a tejfölt és sajtot lehet helyettesíteni növényi hozzávalókkal.
Nagyon finom lett.
Hozzávalók:
kb. 12 db csiperke gomba, 1 vöröshagyma, kb. 150 ml tejföl (lehet növényi is), kb. 15 dkg reszelt sajt (lehet növényi is), gabonakolbász (paprikás, magyaros), só, bors, 2 gerezd fokhagyma.
Elkészítés:
A gombáknak a tönkjét levágjuk, megtisztítjuk a gombákat, héjukat lehúzzuk. A tönköket apróra vágjuk, ahogy a vöröshagymát is. A vöröshagymát rövid ideig kis szőlőmagolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a gomba tönköket (+ én még egy egész gombafejet is belevágtam, hogy legyen több gomba a töltelékben is), és egy kicsit megfonnyasztjuk a gombát is, majd 2 fokhagyma gerezdet nyomok rá. Az összevagdosott gabonakolbász is is hozzákerülhet, pirítsuk meg ezt is kissé.
A tejfölt a reszelt sajttal összekeverem, majd mikor már kicsit kihűlt a megpirított hagymás gomba, összekeverjük a sajtos tejföllel.
A tölteléket a gombafejekbe töltjük, tetejét még megszórjuk reszelt sajttal. Így ni!
A sütőben addig sütjük, míg a tetején a sajt megpirul.
Tipp: tejfölből sűrű változatot érdemes használni, nehogy elázzon tőle a gomba.
Salátával és rizi-bizivel tálaltam.
Jó étvágyat!
Kinoasaláta grillezett kenyérrel
2016. március 10. Vegán muflon
A felesleges kérdezősködést megelőzendő: a kinoa fiktív élelmiszer, mint a bröttyúrepláp vagy a sekírprodács - mondja, aki szereti szívatni a laikusokat. Akik azonban régóta követik figyelemmel a blogot, azokat nem lehet átverni. Tudják, hogy egy szemcsés magféleségről van szó, melyet a főzés nevezetű manőver jóvoltából percek alatt konyhakész állapotba lehet hozni. Ezért is ideális pl. azoknak, akik rohanó, stresszes munkát végeznek, pl. atomtudósoknak két kísérleti robbantás között. (Hacsak nem foglalt a mikró a céges ebédlőben.) Ugyanakkor - mint azt a következőkben igyekszem bizonyítani - salátában is tökéletesen megállja a helyét. (De legmagasztosabb tulajdonsága mégis az, hogy David Lynch odavan érte.) Összetevők: 40g kinoa 1/2 fej lilahagyma vékonyra nyiszatolva 10 db koktélparadicsom negyedelve 1/2 uborka felkockázva 1 ek limelé 2 tk felaprított menta 2 ek felaprított koriander 1 ek felaprított petrezselyem 1 ek vörösborecet 1 gerezd fokhagyma összetörve 2 szelet barnakenyér löttyintésnyi olívaolaj só/bors A kinoát - minden konyhai tapasztalatunkat bevetve - bő vízben feltesszük főni. A kenyeret megkenjük olívaolajjal, majd pár percre 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. (Akiben felmerülne, hogy a kenyérpirító nevezetű boszorkányos szerkezetet már a legeldugottabb tanyákon is ismerik, annak elmondanám, hogy az így készült kenyér a salátában megszívja magát, és töttyedt lesz, mint - tetszőleges gusztustalan hasonlat -. Az összetevőket (élén a leszűrt kinoával) legvégül egy tálba tesszük, összekeverjük, végül borecettel és olívaolajjal nyakon öntjük. Aztán persze sózzuk, borsozzuk.
Medvehagymás sárgaborsó krémleves
2016. március 10. Éltető ételek
Újabb medvehagyma... hát igen, mit csináljak, ha itt a medvehagyma szezon. Úgyhogy készüljetek fel, hogy medvehagymát fogtok enni medvehagymával. :) Nos, egyébként ebből a levesből elhagyható a medvehagyma, akkor csak fokhagymás lesz... úgy is finom. Úgyhogy szezonon kívül is készítsd el bátran, de így tavasszal ne hagyd ki belőle. Tudtátok, hogy a medvehagymát a fokhagyma erdei testvérének is nevezik? Nem is csoda, hiszen ugyanazokkal az áldásos és jótékony hatásokkal rendelkezik, mint a jól ismert fokhagyma. Hozzávalók: - 20 dkg felesborsó (sárgaborsó) - 1 kisebb vöröshagyma - 1 sárgarépa - 1 ujjnyi zeller - himalája só, bors, kömény - késhegynyi füstölt pirospaprika - 1 gerezd fokhagyma és/vagy kis csokor medvehagyma - tejszín ízlés szerint (elhagyható!) Elkészítése: A sárgaborsót pár órára áztasd be.Cseréld le a vizet róla, és friss vízzel tedd fel főni. A főzés során képződő habot folyamatosan szedd le róla.Ha már nem habzik (5-10 perc), add hozzá az apróra vágott zöldségeket és a hagymákat.Fűszerezd, és lefedve főzd kb. 30-40 percig.Amikor már puha a borsó, botmixerezd össze, de csak módjával. Én legalábbis szeretem, ha picit darabos marad.Ellenőrizd a fűszerezést. Pici tejszínt löttyinthetsz bele, de anélkül is finom.
8 zöldség, amit elég egyszer megvenni, utána folyamatosan termelik nekünk a zöldséget!
A zöldségimádók kreatív emberek, mert minden kis helyet, cserepet kihasználnak, hogy kedvenc fűszernövényeiket, leveles és gyökeres zöldségeiket maguk termelhessék meg, figyelve amint azok növekednek, fejlődnek, és beérnek. Az alábbiakban 8 olyan finom zöldségről lesz szó, amelyek mindig képesek megújulni, kihajtani, ezért megéri foglalkozni velük, mert sok finomság lesz a jutalmunk. 1. Újhagyma A piacokon már […]
Medvehagymás tekercs
Visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz ;) Bár a kertemben még nem bújt ki a medvehagyma, a piaci zöldségesnél már szerencsére nagy csomókban adják ;) A töltelék egyszerű diókőrözött, amit leginkább friss snidlingbe, vagy paprikába töltve szeretek ;) A kis piros csészegomba és az erdei snidling pedig az erdő mai ajándékai <3 Hozzávalók a töltelékhez: 1 csészényi […]
Szerethető lencsefőzelék
2016. február 29. Éltető ételek
Nagyon szeretem a főzelékeket, az elkészítésüket sosem viszem túlzásba. Egy dolog, amire következetesen figyelek, hogy ezek tej- és gluténmentesen készüljenek el. Ennek megvalósítása nem olyan nehéz, hiszen a búzaliszt helyett kukorica-, zab- vagy rizslisztet használok, a tejföl helyett pedig növényi tejszínt, Így is ugyanolyan ízletes lesz, sőt... :) A hüvelyesekből készül főzelék készítése egy kis tervezést igényel, ugyanis ezeket 8-10 órára be kell áztatni. Érdemes már este átgondolni a másnapi menüt, és ez alapján gondoskodni az alapanyagok előkészítéséről. Amennyiben húsmentesen táplálkozol, akkor a hüvelyesek remek választás a hús helyettesítésére, hiszen fehérjékben gazdag, és a helyes komplettálással teljes értékű fehérjét tudunk "előállítani". Hozzávalók: - 30 dkg barna lencse - 3 babérlevél - késhegynyi őrölt kömény - himalája só, bors - 1 evőkanál kukoricaliszt - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál pirospaprika Kiegészítés - főtt parbolied vagy barna rizs - grillezett kápia paprika és lilahagyma Elkészítése: - A lencsét áztassuk be 1 éjszakára. - Másnap mossuk át, majd tegyük fel annyi vízbe főzni, hogy úgy 2 ujjnyira ellepje. - Tegyük hozzá a babérlevelet, és főzzük puhára. Kb. fél óra elteltével lehet megsózni, és még vagy 20 perc, és készre is fő. Időközben azért figyeld a vizet, ha szükséges, kicsit pótolhatod. - Kókuszolajon pirítsuk meg az apró kockára vágott hagymát, majd reszeljük hozzá a fokhagymát is. Szórjuk rá a lisztet, pár kavarás, majd mehet hozzá a pirospaprika is. Ekkor már vegyük le a tűzről. - A lencsén lévő vizet ellenőrizd, nehogy nagyon híg legyen a főzelék. Add hozzá a hagymás-paprikás lisztet, és főzd össze. - Kóstold meg, ha szükséges, akkor még fűszerezd, és már készen is van.
Brassói zöldségpecsenye
Imádom a brokkolit, a brassóit és rengeteg egészséges, ropogós csicsóka van a kertemben ;) Ilyenkor tél végén ez felér egy vitaminbombával! Az íze abszolút semleges, mindig olyan ahogy fűszerezem ;) Az egyik legideálisabb alapanyag <3 Alul olvashatsz róla többet is ;) Hozzávalók személyenként: 1 ökölnyi csicsóka ugyanannyi brokkoli 1 cikk fokhagyma 1 kisebb lilahagyma, vagy […]
Vörösboros chili sin carne
2016. február 25. Vegán muflon
És akkor most spanyol nyelvlecke: Chili CON carne - mexikói csípős babgulyás roppant tapló mészáros által torkon döfött, kivéreztetett és ledarált, kedves és jóindulatú néhai élőlénnyel, egy konyhás néni kalapáljon a klumpájával izzó vasszögeket a fülébe annak, aki erre képes, de felidegesítettem magam! Chili SIN carne - mexikói csípős babgulyás olyanok számára, akik képesek az együttérzésre, szolidaritásra, és nem pedig traktorlelkű, gumicsizmájukból libazsírt kanalazó, jégeralsós paraszt cickányvitézek! (És ha már az Index főoldalnak köszönhetően olyanok is idetaláltak, akik nem ismerik a blog hangvételét: A leírtakat azok számára is kéretik nem komolyan venni, akik komplett állatkerteket nyelnek le vacsorára. A szerző maga is kínosan hosszú ideig gyarapította a dögevők sorát ahhoz, hogy bárkit is kioktasson, köszönöm a figyelmet!) Ésakkor következzék ez utóbbi egy ultravilágbajnok, íz-Csomolungmát felvonultató, gasztronómbálna kiadásban ezen hozzávalókkal: 200g szejtánpor 1 dl szójaszósz 1,5 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 400g vörösbab (konzerv) 200g kukorica (konzerv) 2 gerezd fokhagyma 1 tk füstölt pirospaprika 1/2 tk őrölt római vagy fűszerkömény 1/2 kaliforniai paprika 1 hegyes erős zöldpaprika 1 piros chilipaprika 1 dl paradicsomsűrítmény 1,5 dl vörösbor só, bors cayene bors, szeletelt japaleno (tankhajónyi) A szejtánport összeöntjük a szójaszósszal és a vízzel, majd egy táltos gyöngytyúk sebességével alaposan összegyúrjuk. Ha még mindig száraz, mint egy okmányirodai alkalmazott életrajzi regénye, további vizet adhatunk hozzá. 20 pedig állni hagyjuk, majd 4-5 részre szeleteljük. Szójaszósszal és/vagy zöldfűszerekkel ízesített vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. A főtt szejtánt felkockázzuk, aprítóban durvára daráljuk, majd 3 evőkanálnyi olívaolajon megpirítjuk, megsózzuk és hagyjuk békében. A vöröshagymát felaprítjuk, megpároljuk, mint a sicc, majd hozzáadjuk a felkockázott kaliforniai és erős zöldpaprikát és az összetört fokhagymát. 3-4 percig közepes lángon tutujgatjuk fakanállal. Hozzáadjuk a füstölt pirospaprikát, az őrölt köményt, majd a lecsepegtetett vörösbabot és kukoricát. Miután elkevertük, gyanakodva hozzáadjuk a darált szejtánt, a paradicsomsűrítményt és a vörösbort. Sózzuk,borsozzuk, és beletesszük a felaprított chilipaprikát. Kapszaicinfüggők cayene borssal és jalapenóval segíthetik elő arcuk felgyulladását.
Karfiolos árpaleves
2016. február 22. Élj harmóniában
Karfiolos árpaleves A hűvös, szeles időben mindig jól jöhet egy tányér meleg leves. Ez egy nagyon egyszerű leves, ami kicsit feldobja az az árpa, amit méltatlanul nem használnak a legtöbb konyhában, pedig nem csak ősi gabona, de olcsó is. Az árpa igazán ízletes, jól hat az emésztésre, vízhajtó hatású és még számos kedvező hatással rendelkezik (részletesen itt olvashatsz jótékony hatásairól.) Hozzávalók 1/2 csésze árpa 1 kis fej karfiol 1/4 tk. asafoetida (hing vagy tehetsz helyette hagymát is) egy kis darab gyömbér lereszelve 1 tk. pirospaprika só bors 2 ek. ghí Az árpád mosd meg jól folyóvízben. A karfiolt szedd rózsáira és mosd meg. Melegítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele az asafoetidát. Pirítsd egy picit, majd tedd rá a gyömbért és a karfiolt kevergesd 1-2 percig, majd add hozzá az árpát és dinszteld pár percig. Majd add hozzá a pirospaprikát és keverd össze, hogy az is piruljon egy picit. Öntsd fel vízzel tegyél hozzá pici sót, forral d fel, majd vedd vissza takarékra. Főzd készre a levest. (kb. 20 perc mire megfő az árpa, kicsit tejes lesz és a karfiol is megpuhul). Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Avokádós tortillaleves
2016. február 17. Vegán muflon
Tortillaleves, hogyne. Állatságokat én is tudok mondani: buktafőzelék. Turbinametélt csapágyas melltartósalátával. Konfitált ateizmusragu ok-okozati összefüggésekkel és geocentrikus világnézettel tálalva. Máskor, ha nagyon mexikói akarsz lenni, inkább takarítsál feketén egy texasi McDonalds-ban! - eddig a kétkedők hangja. Pedig a tortillaleves nagyon is létező jelenség, és olyannyira autentikus, hogy a bevándorlási hivatal kis híján rám törte az ajtót, miközben elkészült. Beszerzendő: 1 fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kaliforniai paprika ízlés szerint jalapeno paprika (tehát egy tartályhajónyi, meg még egy kicsi) 4 gerezd fokhagyma 1 tk oregánó 1 tk őrölt kömény 1 tk chilipor 400 g (azaz egy konzerv) vagdalt paradicsom 1 dl paradicsomszósz 3 csésze zöldségleves-alaplé (ezt én sem tudom micsoda, de a leveskocka-víz kombóval állítólag helyettesíthető - üdv: a négyszeres Michelin-csillagos blogger) 1 db lime leve 2-3 ek csicseriborsó 4-5 kukoricatortilla 1 avokádó só/bors El-ké-pesz-tő-en forradalmi indításként a felkockázott vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk a szintén felkockázott sárgarépát és a kaliforniai paprikát, és jó három percig közepes lángon kevergetjük. Hozzápasszítjuk az összetört fokhagymát, a felaprított jalapenót és a fűszereket, majd fél percnyi cicázás után minden rutinunkat latba vetve hozzáadjuk a vagdalt paradicsomot és a paradicsomszószt. Belefacsarjuk a lime-ot, majd jöhet a legbizarrabb(nak tűnő) összetevő, a 2cm-es kockákra vágott kukoricatortilla. Ezt az elegyet - ha nincs jobb dolgunk - jó tíz percen át főzzük kis lángon, majd levesszük a tűzről, és egy botmixer nevezetű aparát segítségével összeturmixoljuk. Kegyelemdöfésként hozzáadjuk a felkockázott avokádót, és csicseriborsóval dekoráljuk a hatásvadász ételfotó érdekében (is).
Vegán saksuka
2016. február 12. Mindennapi ételeink
Nagyon finom egytálétel, melyet több nemzet is nemzeti ételként fogyaszt. Mi is megkóstoltuk. Tulajdonképpen egy felturbózott lecsóról van szó. Hozzávalók: 2 közepes vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 3 paprika (édes) 4 közepes paradicsom 1 cukkini 1 padlizsán 3 közepes burgonya 1 dl olvasztott kókuszzsír 2,5 dl víz 10 dkg paradicsompüré bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, zsálya Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, majd felaprítjuk és vízzel összekevert olajon megpároljuk. A paprikákat megmossuk és kockákra szeljük, majd 1 ek. olajjal kikent tepsibe tesszük és 180 fokon 10 perc alatt megpirítjuk. A hagymás alaphoz hozzáadjuk a kockákra vágott paradicsomot, a megsült paprikát, burgonyát (ezt előzőleg meghámozzuk), felkockázott cukkinit, padlizsánt és a paradicsompürét. Annyi vízzel felengedjük, hogy tudjanak párolódni a zöldségek. Készre főzzük. A legvégén adjuk hozzá a sót, a fűszereket pedig lezárás előtt 5-10 perccel. Mivel krumplit tartalmaz, önmagában fogyasztható, de gazdagíthatjuk krumpli helyett édesburgonyával, vagy ha elhagyjuk a krumplit, tálaljuk rizzsel, kuszkusszal, bulgurral, netán kölessel.
Joghurtos zöldbabfőzelék zabfasírttal
2016. február 11. Vegán muflon
Néhanapján teret kell engedni a bennünk lakozó autótáskás-ételhordós panelházi technikatanárnak, akinek két hobbija van: felidegesíti magát az esti híradón és lakógyűlésre jár. Felesége pedig a mai napig abból a szakácskönyvből alkot, amit 1982 karácsonyára kapott ajándékba az Aranypók boltos mackófelső mellé. Itt ugyan némileg elhalványul a következő receptben rejlő proliromantika, a hasonló egyedek körében ugyanis még a vadvízi kalandtúra is nagyobb népszerűségnek örvend, mint a vegán táplálkozás. Ettől függetlenül egy klasszikus lakótelep-kompatibilis fogásról van szó, melyet ki más is narrálhatna hitelesebben zárójeles megjegyzéseivel, mint ő:
A zöldbabfőzelékhez beszerzendő: 50 dkg zöldbab (Üveges is megteszi az ABC-ből. Ami a piacon folyik, az rablás.) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1/2 csokor petrezselyem 1 pohár szójajoghurt (Megvan a véleményem a hasonló urizálásról! Mi még a kaukázusi kefirért is kihajtjuk a belünket, a kékvérűek meg szójajoghurtban pancsolnak a Rózsadombon!) 1 ek fehérliszt 1 ek pirospaprika 1 ek almaecet só A felkockázott hagymát olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. (Nagyságos asszonyék bizonyára olívaolajat használnak. Mi egy Traubi szódás flakonba öntöttük a napraforgóolajat, amiben a sertéskaraj sült. A nyomdásznak és a tanárnőnek ez is megteszi.) Hozzápasszítjuk a pirospaprikát, majd 3 dl vizet adunk hozzá, ha némileg felforrt, jöhet a zöldbab. Pár percig főzzük, közben a joghurtot csomómentesen elhabarjuk a liszttel. Állandó kevergetés közben a zöldbabhoz adagoljuk, végül hozzáadjuk az almaecetet és a petrezselymet. A zabfasírthoz: 20 dkg zabpehely (Fasírtot zabpehelyből? Már bocsánat, de büszkeség is van a világon, senki kedvéért nem leszek kanári! Ráadásul a bútorrakodáshoz is kell a menzás pacal meg a vesevelő.) 10 dkg zsemlemorzsa 1 fej vöröshagyma 1 db sárgarépa 1 ek pirospaprika 1/2 csokor petrezselyem 1 ek szezámmag 1 tk őrölt kömény só A felkockázott hagymát megdinszteljük (Na, most már elég lesz, olyan gázszámlát kapunk, hogy a hónap hátralévő részében kátránypapíron kell majd élnünk! Matyit meg járathatjuk mamuszban tornaórára!), majd hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, az összetört fokhagymát és a fűszereket. Ha az egész hóbelevanc megpárolódott, felöntjük 2,5 dl vízzel (Na, még ez is! Nem gondoltam volna, hogy pont egy receptbe fog belerokkanni a család!), felforraljuk, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és összekeverjük. Pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fasírtokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, majd kevés olajon kisütjük egy serpenyőben. (Egész gusztusos lett a végeredmény! Csak nehogy Janka néni kiszagolja, mint múltkor a kisüsti szilvát! Olyan, mint egy karvaly vadászkutya felmenőkkel.)
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!
Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.
Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén?
Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is.
Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.
Vegán étrend és a vitamin bevitel
Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.
Vegán étrend és az A-vitamin:
A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény.
Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja
Vegán étrend és a B-komplex:
B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12.
A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül.
Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán
Vegán étrend és a B12-vitamin:
A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek)
A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek
Vegán étrend és a C-vitamin:
A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt.
Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.
Vegán étrend és a D-vitamin:
A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba.
A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg.
D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab
Vegán étrend és az E-vitamin:
A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg.
Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga
Vegán étrend és K-vitamin:
A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára.
Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.
Vegán étrend és a nyomelem bevitel
Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.
Vegán étrend és cink bevitel:
A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően.
Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli
Vegán étrend és a kalcium bevitele:
Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel.
Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot
Vegán étrend és magnézium bevitel:
A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.
Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek
Vegán étrend és a vas bevitel:
A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.)
Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával.
Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb.
Vegán étrend és egyéb tápanyagok
Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak
Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi.
Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek
Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj
Vegán étrend és a rosttartalom
A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.
Források:
https://ods.od.nih.gov
http://www.ncbi.nlm.nih.gov
https://nutritionj.biomedcentral.com/
http://nutritionfacts.org
http://jissn.biomedcentral.com/
http://www.healthaliciousness.com
www.oeti.hu
Grillezett, töltött padlizsántekercs
2016. február 8. Éltető ételek
Azt tudjuk, hogy vacsorára nem jó sokat enni, mert akkor az alvás nem lesz olyan pihentető. Bármilyen zöldség teljes értékű gabonával tökéletes párosítás, így ebben az esetben is ez készült. Hozzávalók: (2 fő) - 1 nagyobb padlizsán - pác - 2-3 evőkanál olívaolaj - himalája só - bors - pirospaprika és füstölt pirospaprika - 2 gerezd préselt fokhagyma - kb. 1/2 csésze parboiled rizs - 2 kápia paprika - kb. 20 dkg gomba Elkészítése: - A padlizsánt alaposan mossuk meg, és hosszában, vékonyan szeleteljük fel. - Készítsük el a páclevet, majd ecsettel kenjük be a padlizsánok mindkét oldalát. Hagyjuk állni 15-20 percet. - A kápia paprikát hosszú, vékony csíkokra szeleteljük fel. - A sütőt melegítsük elő, és grill fokozaton süssük meg a padlizsánt és a kápia paprikát is.(Serpenyőben is elkészíthetjük.) - A gombát tisztítsuk meg, majd kevés kókuszolajon só, bors, fokhagyma társaságában, serpenyőben pirítsuk meg. - A rizshez keverjük hozzá a kápia paprikát és a gombát, majd a padlizsán szeletekre halmozzunk úgy 1 evőkanálnyit. - Óvatosan tekerjük fel, és már ehetjük is. - Kínálhatunk hozzá házi ajvárt, nagyon jól kiegészítik egymást.
Búzahúsos egytálétel
2016. február 7. Mindennapi ételeink
A pörgős napokra ajánlom ezt az egyszerű egytálétel. :) Hozzávalók: 1 kg burgonya 2 nagyobb sárgarépa 1/4 fej fehér káposzta 20 dkg szejtán, bepácolva 3 újhagyma 3 ek. olívaolaj kb. 3 dl víz himalaya gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint 1 dl szójaszósz Elkészítés: A burgonyát megfőzzük. Miután kihűlt, megpucoljuk és felkockázzuk. A répát meghámozzuk és szintén felkockázzuk, és roppanósra pároljuk. A káposztát megmossuk és csíkokra vágjuk. Az újhagymát felkarikázzuk. A kész szejtánt felvágjuk, majd egy serpenyőben a szójaszószban megforgatva megpirítjuk. Egy tepsit kiolajozunk, és a répát, a megfőtt burgonyát, a nyers csíkozott káposztát beletesszük. 180 fokon kb. 25 perc altt összesütjük. A szójaszószban megpirított szejtánkockákat és az újhagymát ekkor adjuk hozzá, 5 perc alatt még sütjük, majd egy nagy tál salátával tálaljuk.
Vörösboros gombás "rizottó"
Van az úgy, hogy az ember előbb fojtaná magát egy árvíz sújtotta menyétmenhely vízébe, mint hogy rábírja magát, hogy lebotorkáljon a húsz méterre lévő éjjelnappaliba. Nos, ma mélyen átéltem ezt az érzést. Ilyen helyzetekben adódik a kérdés: vajon mit lehet összedobni a hűtőben megbúvó alapanyagokból? Az egyetlen dolog, ami meggátolt ebben az az volt, hogy a piros aranyas-mogyoróvajas citrom inkább nyári specialitás. Végül levonszoltam magam a legközelebbi üzletbe, ám elhatároztam, hogy dafke valami egyszerű kajával fogok véres bosszút állni az univerzumon. Sikerült. Zutaten: 20 dkg hosszúszemű rizs 4-5 hüvely kardamom 1/2 kk őrölt szegfűszeg 10 dkg csiperkegomba 1 ek szezámolaj 2 nagy gerezd fokhagyma 3 ek szójaszósz 1 dl száraz vörösbor 1/2 csokor petrezselyem felaprítva A rizst mély szakértelemmel feltesszük főni kétszeres mennyiségű vízben, sózzuk, majd hozzáadjuk a kardamomot és a szegfűszeget. Egy edényben szezámolajat hevítünk, majd hirtelen felindulásból belenyomjuk a fokhagymát. Fél perc párolódás után kis lángon tartjuk, majd hozzálötyböljük a szójaszószt és a vörösbort is. Hozzáadjuk a gombát és puhára pároljuk. Mivel a gombás szósz arcátlanul finom, ezért nem adjuk hozzá a rizst, (nehogy már felszívja, mint Tony Montana a fehér port), hanem kizárólag a tányéron elegyítjük a gombával, miután eltávolítottuk belőle a kardamommagokat.
Zöldséges rizs
2016. február 4. Éltető ételek
Ez egy igazán nagyon egyszerű recept, 30 perc alatt már tálalható is. Önmagában is finom, de grillezhetsz hozzá gombát, padlizsánt vagy éppen kápia paprikát. De ha csak pirított napraforgómaggal vagy tökmaggal szórod meg, úgy is nagyon finom lesz. Ehhez a recepthez parbeloid rizst használok, melyről itt olvashatsz. Kedvenc zöldségedet tedd bele, nekem sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zöldborsó és brokkoli mindig van benne. Ezenkívül, ha éppen van itthon, akkor kerül bele szárzeller, vagy zellergumó, de tehetsz bele kukoricát vagy éppen zöldbabot is. Hozzávalók (2-3 adag) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 paszternák - 2 marék zöldborsó - 1/3 brokkoli - 1 kis csésze parbeloid rizs - zöldfűszerek kedvünk szerint: a kedvencem a váraljai medvehagyma és a petrezselyem (persze, ha van friss, úgy a legjobb) - só, bors Elkészítése: A kókuszolajon dinszteld meg a felkockázott hagymát, és reszeld bele a fokhagymát is. Pár perc elteltével dobd rá a felkockázott zöldségeket ( a brokkoli kivételével).Kb. 5 percig lassú tűzön pirítsd, majd önts rá egy kevéske vizet. Ekkor add hozzá a brokkolit. Fűszerezd, és lefedve párold készre. Én szeretem, ha egy kicsit roppanós, kb. 5 perc alatt el is készül.Közben a rizst főzd meg 2,5x mennyiségű vízben. Kb. 25 perc alatt el is készül. Lassú tűzön, lefedve főzd, melybe természetesen só is kerül.A zöldséghez keverd hozzá a rizst, és pirítsd össze pár perc alatt.A végén szórd meg zöldfűszerrel.
Ha üres a kamra
Kétségtelen, de a zöldségalapú táplálkozásnak a legnagyobb kihívás a téli hónapok. A napfényes órák száma minimális, a friss levegőn való szabad mozgás korlátokba ütközik és mellé még ott van plusz frusztrációnak az egyre üresedő kamrapolc. Ebben a színtelenségben kénytelenek vagyunk ökológia lábnyomunkat növelve olyan termékeket is megvásárolni, ami több ezer (tízezer!) kilómétert utazott a multi polcáig, vagy?! Válasszuk a B verziót! Főzzünk tápláló ételt abból amink van a konyhatechnika és a fűszerek változatosságát kihasználva. Három könnyen beszerezhető alapanyagot választottam ennek bemutatására: cékla, burgonya és alma a hozzávalóim. Nem kell megijedni, nem bébipürét fogunk készíteni belőlük! Az innováció az egyik kedvenc játékom, (nem csak) a konyha területén, amikor egy régi, hagyományos ételt új, táplálkozástudományi alapon korszerűbb konyhatechnikával készítünk el, a fantáziánkat is igénybe véve, ízeket, fűszereket harmóniába állítva, ügyelve a részletekre. Nyilván az ízlés szubjektív dolog, így a recept legyen puszta útmutatás, ahogy én szeretem. A régi étel, amit megújítunk nem más, mint a beré, tócsni, krumplilángos... azt hiszem ezt az ételt, ahány konyha, annyi elnevezés illeti. Internetes barátunk szerint : ,, A legvalószínűbb feltételezés szerint a tótlángos névből alakulhatott ki a tócsni név, ami Magyarországon a lapcsánka név után a legelterjedtebb. Az alaprecept a legszegényesebb időket idézi, de a népi találékonyság mindig azzal egészítette ki, amihez éppen hozzá tudott jutni. A korszerű táplálkozás kevésbé preferálja a bő zsiradékban sütést, mint konyhatechnikai folyamatot. Sajnos ennek az ételnek a készítése során az alapanyagok nagy mennyiségben magukba szívják az olajat és ezen a papírtörlővel való leitatás sem segít. Próbáljuk ki a sütőpapírral bélelt sütőlemezen való elkészítést. Meglepő, de nem lesz száraz a végeredmény, a lepények átsülnek, ropogósak és egyben könnyebben emészthetőbbek a szervezetünk számára. Burgonyalepény hozzávalói (4 főre): - 50 dkg burgonya - 10 cm-es darab póréhagyma - 8 dkg rizsliszt - 1 tojás ( pár ek. vízzel kiváltható ) - só, bors, frissen őrölt szerecsendió - 1 dkg vaj vagy kókuszzsír Céklás hummusz: - közepes sült cékla - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. extra szűz olívaolaj - 1/2 tk. római kömény - 10 dkg főtt csicseriborsó - 1 ek. tahini paszta ( vagy száraz serpenyőben megpirított szezámmag ) - 1 tk. citromlé - só, frissen őrölt bors - víz Forró fahájas alma: - 2 alma - 1 ek. méz - 1 tk. kókuszolaj vagy vaj - őrölt fahéj Tálaláshoz hirtelen sütött zsályaleveleket javaslok. Hámozzuk meg a burgonyát és ha nem ipari mennyiséget készítünk, akkor a nagy lyukú reszelő helyett válasszuk a julienne=gyufaszálra darabolást. Az eredmény egy szofisztikáltabb küllemű lepény lesz. A hagymát is vágjuk apró kockákra. Egy tálba keverjük össze a liszttel, tojással és fűszerekkel, majd kb. 10 cm átmérőjű lepényeket formázzunk vizes kézzel és sorakoztassuk a sütőlemezre. Minden egyes lepény közepére tegyünk egy kis darab vajforgácsot, majd mehet 20-25 percre a 175 fokra előmelegített sütőbe. Aki megfogadta a rovat eddig megjelent számainak praktikáit, az most a hűtőből előveszi a sült céklát, mert ahogy már mondottam, annak minden hűtőben lenni kell... Ennek elmulasztása esetén a céklát alaposan tisztítsuk meg a föld szennyeződéstől és csomagoljuk be alufóliába. Süssük 60-70 percig 200 fokon. Ez így nem túl gazdaságos folyamat, ezért is érdemes megfogadni, hogy a hétvégi konyhaüzemben, amikor több étel, sütemény készül, ugyanezen hőmennyiséggel a sült céklák is elkészülhetnek, az egyéb ételek mellett. A kihűlt céklákat megpucoljuk és a többi hozzávalóval egy tölcséres turmixban simára járatjuk. Vizet apránként adagoljuk hozzá, kizárólag annyit, amennyi a krémes állaghoz szükséges. Az almát vágjuk gerezdekre, majd keresztbe vékony szeletekre. Egy teflon serpenyőben olvasszuk fel a zsiradékot és dobjuk rá az almát, szórjuk meg bőségesen fahéjjal. Az almákat kb. öt perc alatt pirítsuk meg, a végén csurgassuk rá a mézet. Forrón tálaljuk a burgonya lepények mellé halmozva. Egyszerű és színes fogás ebben a szürke télben. Jó étvágyat hozzá! forrás: Krautkopf ?
Vegán konzerv bableves 15 perc alatt, szupergyorsan
Üres a hűtőd és időd sincs főzni, de mégis tartalmas ebédre vágysz? A 15 perces vegán konzerv bableves tökéletes választás a rohanós időkre. Amikor idő szűkében vagy és a hűtőben sem találsz semmit, sokat segíthetnek a konzervek. Nem a legelegánsabb megoldás ugyan, de valóban gyors és megfelelő minőségű konzervekből is lehet nagyon sok finom vegán ételt készíteni. Személy szerint a vörös vesebabot magában, szendvics mellé, salátára feltétként is nagyon imádom, de egy gazdag, laktató leves, nálam sokszor egyedüli szereplője az ebédnek. Nagyjából 15 perc alatt készíthető el a vegán konzerv bableves, ami jól jön ha ugyan sietve, de egy kis meleg levesre vágysz. Vegán konzerv bableves hozzávalók 1 vörös (vese)bab konzerv (250g töltőtömegű – bonduelle) fél sárgarépa konzerv (130g töltőtömegű bébirépa konzerv – globus) fél fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk liszt (bármilyen, akár rizsliszt is megteszi) 1 ek napraforgóolaj 1 marék bulgur (helyettesíthető gerslivel, hajdinával, krumplival, vagy rizstésztával) 1 babérlevél 2 kk só és 1 kk bors 1kk kömény 1tk lestyán 1tk fehérborecet 1 negyed friss citrom leve póréhagyma zöld része 1 kis csokor friss petrezselyem Vegán konzerv bableves elkészítése A hagymát és fokhagymát kockázd fel, majd olajon pirítsd meg őket. Amikor a hagyma már kezd arany színezetet kapni, add hozzá a lisztet és sűrű kevergetés mellett pirítsd tovább, 1-2 perc múlva kevés vízzel keverd el a pirított lisztes hagymát. Ezzel készen is van a leves alapja, egy hagymás rántás. Add hozzá a rántáshoz az egész babkonzervet, a fél répakonzervet, a babérleveleket és a marék bulgurt. Kis vízzel öntsd fel és körülbelül 10 percig forrald. Add hozzá a fűszereket (só, bors, kömény, lestyán), majd add hozzá a borecetet és a negyed citrom levét, majd miután levetted a tűzről, szórd meg az apróra vágott póréhagymával és petrezselyemmel. Jó étvágyat kívánok! Jelmagyarázat: ek – evőkanál; tk – teáskanál; kk – kávéskanál
Karfiolkrémleves tökmaggal
2016. január 28. Éltető ételek
Nagyon szeretem a krémleveseket, bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Mi van a spájban kérdésre néhány napja ez a leves készült. Mindenképp készítsétek el, nagyon finom. Most, így télen nehezebb friss fűszernövényhez hozzájutni, nekem nagyon beváltak a váraljai fűszerek. Hozzávalók (2-3 adag) - 1/2 kisebb fej karfiol - 1 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes burgonya - 1 kis evőkanál kókuszolaj - zabtejszín vagy valódi (cserpes) tejszín - himalája só, bors, csipet szerecsendió - zöldfűszerek: petrezselyem, medvehagyma - pirított tökmag a tetejére Elkészítése: A kókuszolajon kezdd el az apró kockára vágott hagymát dinsztelni. Pár perc elteltével dobd rá a felkarikázott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát. Majd mehet hozzá a rózsáira szedett karfiol is.Pirítsd a zöldségeket együtt néhány percig, majd öntsd fel vízzel. Figyelj oda, ez krémleves lesz, inkább utólag önts hozzá vizet, minthogy nagyon híg legyen. Fűszerezd.Kb. 20 perc alatt puhára fő, majd engedd neki a botmixert.Add hozzá a zöldfűszereket és löttyints bele egy kis tejszínt.A tetejét díszítsd pirított tökmaggal vagy mandulával. Kedvenc fűszereim beszerzési helye: Váraljai medvehagymaVáraljai petrezselyem
Tortilla vegán sajtos mártogatóssal
2016. január 23. Mindennapi ételeink
Ez a recept is a heti főzőkörünkön került bemutatásra, legalábbis a mártogatós része. Hozzávalók - a tortillához: 2,5 dl liszt - ebből 0,5 dl durumliszt, 0,5 dl zabpehelyliszt, 1,5 dl finomliszt 1 dl víz 2 tk. só Hozzávalók a mártogatóshoz: 1 közepes krumpli 1 sárgarépa 1 kiskanál citromlé 1/2 csésze kesudió 1/2 ek. mustár 0,4 dl olivaolaj 1 kisebb gerezd fokhagyma 1-1,5 kiskanál füstölt pirospaprika 0,6 dl sörélesztőpehely 0,5 dl víz vagy a főzővízből himalaya só Elkészítés - tortilla: Összekeverjük a tészta alapanyagait, rugalmas tésztát kapunk. Olajozzuk be a kezünket, és gyúrjuk át még egyszer a tésztát, majd egy folpack-ba csomagoljuk be és hagyjuk fél órát pihenni. Ezután szedjük 8 darabra és mindegyik darabot egy alaposan belisztezett gyúródeszkán folyamatosan a kezünket is lisztezve nagyon vékony körre kinyújtjuk, és száraz teflonos vagy kerámia palacsintasütőbe téve megsütjük, egyszer megfordítva mindkét oldalukat. Elkészítés - mártogatós: A krumplit és a sárgarépát megpucoljuk és sós vízben megfőzzük. Ha megfőtt, turmixgépbe tesszük, összeturmixoljuk és a többi hozzávalót is beletéve újabb turmixolás majd kóstolás következik. A mártogatós és a tortilla mellé együnk sok salátát is.
Bolognai spagetti (vegán)
2016. január 19. Zizi kalandjai
Régóta főzni akartam vegán bolognait, de eddig vártam rá, nem is tudom miért. Megnéztem több receptet a neten, hogyan is készül az autentikus bolognai… végül több receptet összekeverve, vegánosítva elkészült az én változatom. Húsevő rokonok is ettek belőle és azt kell mondanom, hogy elismeréssel bólogattak ebéd közben, hogy ez mennyire finom étel, még tofuval is – igazából érezni sem lehet, hogy tofu van benne hús helyett!
Mi vegán parmezánt reszeltünk a tetejére, valamint kívántam a zöldköretet is mellé, így gyorsan összedobtam egy fokhagymás párolt spenótot hozzá. Mennyei volt így egyben az egész!
Na, mennem kell, nincs most időm hosszabb bevezetőre, szólítanak a főnökök (egy majdnem 3 éves és egy majdnem 3 hetes)!
Bolognai spagetti (vegán)
Hozzávalók 5 főre:
– 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 3 közepes szál répa, lereszelve
– 1 szál zeller, felaprítva
– 300 g (1 csomag) füstölt tofu, szétmorzsolva
– 2 doboz (1 liter) paradicsom passata
– 2 db babérlevél
– csipet szárított rozmaring
– só, bors
– olívaolaj
– vegán parmezán, reszelve
– 500 g spagetti
Egy nagy lábasban közepes láng felett hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, fokhagymát és dinszteljük 4-5 percig. Adjuk hozzá a rozmaringot, a répát és a zellert és főzzük 10-15 percig, alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá az összemorzsolt füstölt tofut és főzzük tovább 5-8 percig. Ízesítsük sóval, borssal, a babérlevelekkel és öntsük fel a paradicsom passataval. Fedő alatt főzzük további 15-20 percig. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adhatunk hozzá egy kevés zöldség alaplevet (vagy a tészta főzővízéből egy keveset, miközben már főzzük a tésztát).
Közben egy másik lábasban sós vízben főzzük al dente (fogkemény) állagúra a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tálaljuk azonnal az elkészült szósszal (vegyük ki belőle a babérleveleket), szórjuk meg reszelt parmezánnal.
Vegán pho leves
Életemben először próbálkoztam meg vietnami étellel, és meg is lett a böjtje. A pho leves ugyan kifogástalan lett, de a háborús emlékek úgy is rám törtek, hogy sosem jártam Vietnamban. Például amikor 62-ben megbízást kaptunk a fiúkkal, hogy robbantsuk fel az összes vasútvonalat Hanoi környékén, de a sárgák tőrbe csaltak minket. Emlékszem Williams közlegényre, oklahomai srác volt. Napbarnított, sötét szemű, igazi jóképű strici, akiért döglöttek a nők. Naphosszat mesélt nekem arról, mihez kezd majd, mikor hazatér. "Nyitok egy éjszakai klubot a tengerparton, és megkérem a barátnőm kezét. De előtte feldugom ezt a puskát Ho Si Minh seggébe." - ez volt a szava járása. Még aznap ellőtték a golyóit abban a Hanoi pokolban. No, de hagyjuk a fiktív múltat, és térjünk a lényegre: Beszerzendő: 1 karalábé 1 nagyobb sárgarépa 1 csöveskukorica 1 alma 1 szál póréhagyma 1 chilipaprika 2-3 vékony szelet gyömbér 2 db csillagánizs 2 db fahéjrúd 3 hüvely kardamom 1 fej vöröshagyma 80 g lapos rizstészta (de bármilyen lapos tészta megteszi, én pl. bármilyet használtam) 80 g tofu 80g gomba 1/2 lime A zöldségeket és a meghámozott almát felszeleteljük, és 3,5 liter víz és egy kiskanál só hozzáadásával 20 percig közepes lángon alaplevet főzünk belőle. ("Uram, itt nem tehetem le a helikoptert, errefelé hemzsegnek a vietkongok!") Közben egy száraz serpenyőben lepirítjuk a kettévágott, megpucolt hagymát, gyömbért és a fűszereket. Az égett részeket egy késsel letisztítjuk, majd az egész hóbelevancot az alapléhez adjuk. ("22-es, csapdába estünk. Ismétlem, csapda, sárgák mindenütt! Hol a francban van a légicsapás?!") Közben sós vízben megfőzzük a tésztát, kisütjük a tofut (pl. az itt taglalt módon), és megpároljuk a gombát. Ezeket egy mélyebb tányérba helyezzük, felöntjük a leszűrt alaplével, majd felszeletelt lime-mal és egy kevés zöldhagymával dekoráljuk. ("Tartson ki, fiam, nemsokára hazamehet!")
Vegán babfasírt
2016. január 12. Éltető ételek
Vacsorára szeretem az egyszerű fasírtokat, melyeket salátával vagy zöldségekkel kínálok. Most mustármagos répasalátát készítettem hozzá. Az összetevőket nézve a komplettálás elvének is megfelel, így teljes értékű fehérjét biztosít. Hamburgerbe is remekül megállja a helyét. Hozzávalók: - 25 dkg főtt vörös bab - 10 dkg aprószemű zabpehely - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 szelet zeller - 5 dkg zsemlemorzsa - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só bors, majoranna, zeller levél - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsük le annyi vízzel, amennyi ellepi, hagyjuk megduzzadni a szemeket. - A botmixer késes darálójával dolgozzuk morzsásra a hagymát és a fokhagymát, majd külön a sárgarépát és a zellert.Egy serpenyőbe hevítsük fel a kókuszolajat, majd tegyük bele a morzsásra darált hagymát (vagy pici kockára is vághatjuk), majd kicsit később a zöldségeket.Sózzuk, borsozzuk, pici vízzel kb. 5 perc alatt pároljuk puhára.A főtt babot pürésítsük, adjuk hozzá az áztatott zabpelyhet és a párolt zöldségeket.Keverjük össze, majd mehet hozzá a zsemlemorzsa és a fűszerek.Jól keverjük össze, majd vizes kézzel csináljunk lapos pogácsákat.Kevés kókuszolajon pár perc alatt süssük meg mindkét oldalát. Fogyasztás előtt hagyjuk hűlni.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 4. - A fűszerezés és a hat alapíz
2016. január 10. Élj harmóniában
Fűszerezz változatosan, sokszínűen, táplálkozz ízletesen. A fűszerek nem csak ízletessé, élvezetessé teszik az ételeket, de segítik az emésztést, támogatják a testet a salakanyagok eltávolításában, tisztítják a vért, kedvezően hatnak a légzőrendszerre, keringésre, szív és érrendszerre - használd őket bátran. Érdemes megismerned a fűszerek, gyógynövények hatásait, egészségmegőrző szerepüket az étkezésben. Az ájurvéda hat alapízt különböztet meg, melyek mindegyik más és más hatást fejt ki a szervezetre. Mindegyik íznek meg van a funkciója a testben és hevítő vagy éppen hűsítő hatással rendelkezik. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban. ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is legyen. Az ájurvéda szempontjából, az egyes ízek bizonyos elemeket tartalmaznak és ennek fényében lehet egy adott íz kedvező hatású egy testtípusra vagy éppen kerülendő az adott testtípus számára. Az édes íz energiával tölt fel és segíti a hasnyálmirigy működését. Ide tartoznak a szénhidrátok, zsírok, fehérjék elsődlegesen. Fogyassz változatosan rizs és búzaféléket, kenyereket, édes gyümölcsöket, édes jellegű zöldségeket, magvakat, tejet, mézet, teljes értékű nádcukrot, aszalt gyümölcsöket. Az ilyen ételek nem csak energiával látnak el, növelik az erőt a szervezetben , táplálóak és megnyugtatják a testet, de de kellő mennyiségű rostot is tartalmaznak. Kerüld el a finomított élelmiszereket, fehér cukrot, fehér lisztet. Ha az édes íz fogyasztását túlzásba visszük, hízlaló lesz. Nehézséget okoz a testben, túlzott alvást eredményezhet, cukorbetegséghez vezethet. A savanyú íz, erősíti a gyomrot, serkenti az étvágyat, erősíti az érzékszerveket. Befolyásolja a kiválasztást és a nyálképződést. Ilyenek a savanyú tejtermékek pl. joghurt, a savanyú gyümölcsök a citrom, narancs , áfonya, savanyú szőlő. Túlzott fogyasztása szomjúságot, fogérzékenységet, ödémát, fekélyt, vérmérgezést és gyomorégést okozhat. A sós íz étvágyat csinál, segíti az emésztést és a vízháztartás működésében van szerepe - visszatartja a vizet. Görcsoldó hatású és elősegíti a nyálképződést is. Részesítsd előnyben a bányászott, tiszta minőségű sót pl. himalaya só a tengeri sóval szemben. A szójaszósz és hasonló ízesítők is ezt a minőséget képviselek. Túlzott fogyasztása vízvisszatartási problémákat, bőrproblémákat, magas vérnyomást, ájulást okozhat. A csípős íz hőt termel, élénkíti az anyagcserét, segíti az emésztést és a tápanyagfeszívódást Továbbá tisztító hatással rendelkezik és segíti a véralvadást. Fűszerezz bátran borssal, chilivel, gyömbérrel. Ha fogyasztasz hagymát, akkor az is ide tartozik. Túlzott fogyasztása erőteljes hőt termel a testben, izzadást, kellemetlen testszagot eedményezhet, Égő érzést hoz létre a gyomorban, torokban. Akár ájulást okozhat, előfordulhat szédülés és eszméletlen állapot is. A keserű íz tisztít, méregtelenít, fertőtlenít, segíti a máj és epe működését. Támogatja a suervezetet a fertőzések leküzdésében. Segíti a többi ízt. Használj kurkumát, lepkeszegmagot. Keserű anyagokat tartalmazó zöldségek:brokkoli, spenót karfiol, káposzta, zöldpaprika. túlzott fogyasztása viszkető, égető érzést kelthet a testben. Növeli az érdességet, szárító hatású. Szédülést, pillanatnyi ájulást okozhat. A fanyar íz szárító, összehúzó, nyugtatja a nyálkahártyát és az idegeket Segíti a véralvadást. Ilyenek a hüvelyesek, babok, borsók, lencsefélék, gránátalma, zöld tea. Túlzott fogyasztása szájszárazságot, szorulást, felfúvódást okozhat, Nagy mennyiségben kedvezőtlenül hat a szívre. Vegyszermentes (bio) fűszereket használj:)
Chili lekvár
Ha szereted az édes csípős ízeket, akkor ez a házilag is könnyedén elkészíthető chili lekvár igazi kedvenceddé válhat. Chili és lekvár? “Hogy jön ez össze?” – teheted fel a kérdést. A kínai éttermekben találkozhattál hasonló édes csípős édes savanyú ízekkel. Az alapvető különbség, hogy azok sima mártások, de ezt valóban hívhatod lekvárnak, mivel főzni kell. Nézzük, hogyan készül a chili lekvár. Chili lekvár összetevők 5db chili paprika 25dkg kápia paprika 25dkg piros kaliforniai paprika 3 gerezd fokhagyma (szerintem elbír többet is) 4-5cm-es gyömbér 25 dkg kókuszvirág cukor (bármilyen más cukorféle is megteszi) 1dl almaecet 1 csipet só fél csomag stabark növényi zselésítő (bármilyen más növényi zselésítő is jó lesz) Chili lekvár elkészítése A kápia és kalifornia paprikákat főzd puhára körülbelül 30 perc alatt, majd vedd ki a vízből, hogy ne ázzon ki belőlük az ízük és hagyd kihűlni őket. Miután kihűltek a paprikák, vágd ki a magházat és hámozd meg a zöldségeket. Ezután hámozd meg a paradicsomokat és vágd őket apró szeletekre úgy, hogy megmaradjon a levük is. A hámozott, főtt paprikákat és a felvágott paradicsomot tedd egy főzőedénybe, majd add hozzá az almaecetet, a kókuszvirág cukrot, passzírozd bele a fokhagymákat, reszeld bele a gyömbért, valamint szórd bele a sót. Hozzávetőleg negyed órát főzd, majd annyi ideig turmixold, amíg püré állagú nem lesz. Végül add hozzá a fél csomag növényi zselésítőt, majd forrald az egészet 1-2 percig. A főzés részével készen is vagy. Amikor elkészül a chili lekvár öntsd bele kifőzött, sterilizált üvegekbe, majd száraz dunsztban hűtsd le a már elkészült chili lekvárt. Mivel édeskés és egyben csípős is ez a finomság, így sós és édes ételekhez is szívesen fogyasztom és neked is szívesen ajánlom lényegében bármihez – na jó, babfőzelékhez és karalábé leveshez nem –, bármilyen napszakban akár reggelihez, uzsonnához, ebédhez vagy vacsorához, de legfőképpen előételként. Egészségedre!
Pizzás rúd
2016. január 6. Mindennapi ételeink
Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt (fele teljes őrlésű, fele finomliszt) 0,75 dl olívaolaj 2,5 dkg élesztő kb. 12-2,5 dl víz 1 ek. gyümölcsukor 3 tk. himalaya só Hozzávalók a krémhez: 1 tubus paradicsomkrém 3 gerezd fokhagyma fűszersó, bazsalikom - ízlés szerint Hozzávalók a sajthoz: 50 dkg Violife növényi sajt kb. 3 ek. víz 2 ek. sörélesztőpehely 1 ek. burgonyakeményítő 1 ek. növényi tejföl /dresszing Elkészítés: A tésztához a liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sót, az olívaolajat és a cukros vízben felfuttatott élesztőt. Alaposan kidolgozzuk a tésztát, majd langyos helyen 30 percig pihentetjük. Eközben elkészítjük a feltétet is: összekeverjük a paradicsomszószt az átnyomott fokhagymával, a fűszerekkel. A sajtot lereszeljük, majd kelyhes turmixba téve hozzáadjuk a vizet, a sörélesztőpelyhet és összeturmixoljuk. A tésztát kinyújtjuk (kb. félujjnyi vastagságúra, rákenjük a paradicsomos szószt, majd a a "sajtot" rákenjük és 180 fokos sütőben kb. 20 - 25 perc alatt kisütjük.
Kristóf féle pásztorpite kicsit másképp
Újból fellapoztam Kristóf könyvét, ma ezt a finomságot választottak ki. Néhány hónappal ezelőtt már egyszer elkészítettem, akkor még az oldaláról "lestem" el a receptet. Most sem követtem mindent a leírásnak megfelelően, próbáltam egy picit a saját ízlésemre alakítani. Hozzávalók (2 adag): krumplipüré: - 3-4 krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors - zöldfűszer: metélőhagyma, zeller, petrezselyem ragu: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 kisebb padlizsán felkockázva - 2 nagy gomba felszeletelve - 1 piros paprika (pl. kápia vagy kaliforniai) - 1 csésze főtt csicseriborsó - kb. 1,5 dl paradicsomlé/püré - kb. 0,5 dl vörösbor - víz - só, bors, oregano, füstölt pirospaprika, őrölt kömény Elkészítése: - A krumplit hámozd meg, kockázd fel, és vízben tedd fel főni. Sózd meg, és a megtisztított fokhagymát is tedd mellé. Ha megfőtt, öntsd le róla a vizet, add hozzá a kókuszolajat és a zöldfűszereket, jól pürésítsd. - Egy serpenyőbe olvaszd fel a kókuszolajat, és dobd bele az apróra felkockázott vöröshagymát. reszeld bele a fokhagymát is. Kevergesd, majd önts hozzá egy pici vizet, és hagyd elfőni. - Add hozzá a kis szeletekre vágott piros paprikát. Ismét következik úgy 5 perc keverés, majd a padlizsán, kicsit később a gomba következik. Apránként adagold hozzá a paradicsomlét és a vörösbort, és szükség szerint vízzel pótold. Kevés lé mindig legyen alatta. Lefedve (időnként megforgatva) kb. 20 percig rotyogtasd. Kóstold meg, szükség szerint még fűszerezd. Borítsd bele a megfőtt csicseriborsót, még vagy 5 perc összefőzés, és készen is van.Egy jénaiba terítsd szét a ragut, majd simítsd rá a fűszeres krumpipürét. A tetejét szórd meg pici füstölt pirospaprikával.Előmelegített sütőben (180fok), úgy 30 perc alatt süsd meg.Tálalás előtt hagyd úgy 20 percig állni, hogy a krumpli egy picit dermedjen.
Zöld gazpacho
"Hideg zöldségleves a januári tundraidőben? Megérdemelné, hogy kapával szeljék ketté a fagyott kukoricaföldön, maga kontár vadparaszt hernyómenyét!" - írta kedves olvasóm, Kalányosi Jenőné Pölöskefőről, miután értesült róla, hogy milyen recepttel készülök éppen. És bár Tömlő néni felvetése alapvetően jogos, akad egy komoly érv a nyers vegán ételek mellett januárban: történetesen, hogy a karácsonyi-szilveszteri fogyasztás következtében a legtöbben csak abban különböznek a Titanictól, hogy a jéghely nem törné ketté őket, hanem körülfolynák azt. A nyers vegán kaják pedig olyan viszonyt ápolnak a fogyással, mint Micimackó Malackával. Ráadásul utánajártam: a központi fűtés feltalálása óta állítólag már az emberek sokkal komfortosabban tudnak télen hideg ételeket beiktatni táplálkozásukba. Ennek szellemében a hozzávalók: 4 szál újhagyma 100 gramm spenótlevél 1 avokádó 2 gerezd fokhagyma 1.5 dl növényi joghurt 1 nagyobb uborka 3-4 evőkanál sherry vagy vörösborecet 1/2 marék bazsalikom, menta és petrezselyem 1.5 dl víz só, bors kevés olívaolaj Az összetevőket az olívaolaj kivételével egy tálba helyezzük, majd botmixerrel nekiesünk. Jó két órán át hagyjuk összeérni, addig felváltva sörözünk és vegán jégkrémet fogyasztunk az erkélyen. Ha összeért, meglocsoljuk némi olívaolajjal, és szájjal megesszük.
Dahl, avagy az indiai vöröslencseragu
Új év, új ízek. A családom nem nagyon kedveli az indiai fűszerezésű ételeket, de ma mégis ennek az ételnek az elkészítésére esett a választásom. Hogy miért? Gyorsan elkészül, nem kell a lencsét előre áztatni, és ezen a téli napon kifejezetten jól esik a csípős, fűszeres ízvilág. Nagyon sok dahl recept kering a neten, közös ismertetőjegyük, hogy indiai fűszerezésűek, és sűrűre vannak főzve. Most Steiner Kristóf receptjét próbáltam követni, bár én nem mertem olyan erős fűszerezést véghez vinni, mint amit ő ajánlott. :) De így is nagyon finom lett. Mivel gyors ebédre volt szükség, ezért nem barna rizst főztem hozzá, hanem a DM-ben kapható parbolied rizst. Ez nem egy rizsfajta, hanem egy rizs feldolgozási eljárás. Ugyanis a rizs vitamin- és az ásványi anyag tartalma az ezüsthártyában található. Azért, hogy az ásványi anyagok veszteségét a hántolással elkerüljék a parboiling eljárást fejlesztették ki: vízgőz és nyomás hatására a tápanyagokat a maghoz nyomják. A felszín keményítése után a vízgőz által történő kezeléskor a magokat polírozzák és így a magban marad a vitamin- és ásványianyag tartalma (rost tartalma viszont csökken). Az így kezelt rizs színe barnás, üveges (de semmiképp nem fehér), viszont a főzés során kifehéredik. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy nem minden előgőzölt rizs parbolied. Hántolt, fehér rizst is árulnak előgőzölve. Egyébként ebben a receptben az a szuper, hogy ha hígabbra főzzük, akkor készülhet belőle krémleves, ha sűrűbbre, akkor főzelékként is tálalhatjuk egy zöldséges fasírt kíséretében, vagy indiai módra, rizzsel, esetleg lepénykenyérrel. ... és akkor most jöjjön a recept. Hozzávalók (2 adag) - 1 bögre vöröslencse - 1 kisebb vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 kávéskanál őrölt gyömbér - 1/2 kávéskanál kurkuma - 1/2 kávéskanál őrölt kömény - 1 kávéskanál curry (én a Tesco Finest márkájút vettem, nagyon kiadós és gazdaságos) - 2-3 kisebb babérlevél - só, bors, chili - csipet szárított narancs- és citromhéj (a DM-ben veszem ezt is) Elkészítése: - Egy lábasba hevítsük fel a kókuszolajat, majd dobjuk rá az apróra vágott hagymát és a reszelt fokhagymát. - Pirítsuk, keverjük, hagyjuk picit karamellizálódni, majd mehetnek hozzá a fűszerek (a babérlevél kivételével). - Pirítsuk együtt pár percig, majd borítsuk rá az átmosott vöröslencsét. Pár perces együtt pirítás után öntsük fel vízzel, úgy 2 ujjnyira lepje el a lencsét. Ekkor mehet hozzá a babérlevél is. - Lassú tűzön főzzük puhára (kb. 20 perc), kóstoljuk meg, és ha szükséges, akkor még ízesítsük. - Főtt barna rizzsel (vagy parbolied rizzsel) tálaljuk.
Bazsalikomos-fokhagymás krémleves
2015. december 30. Éltető ételek
Gyors és finom... kell ennél több? Mi van kamrában kérdésre ez a finom krémleves lett belőle. Igazán sok dologra nincs szükség, ezek általában vannak is itthon. Hozzávalók: - 6 szép nagy darab krumpli - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 2 szál szárzeller - 1 evőkanál kókuszolaj - 4-5 levél friss bazsalikom, rozmaring - só, bors - 1 kávéskanál házi vegeta - növényi tejszín (én zabkrémet használtam) - pár csepp citrom leve Elkészítése: - A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk. A szárzellert és a hagymát felkarikázzuk.Egy lábasba tegyünk kókuszolajat, majd dobjuk rá a zöldségeket és a hagymákat. Kevergessük, pirítgassuk néhány percig, majd öntsük fel vízzel.Fűszerezzük. Ha van zöldfűszer, akkor azt használjuk.Főzzük puhára, majd botmixerezzük krémesre. Ezután öntsünk hozzá kb. 1 dl tejszínt, és forraljuk fel. A végén nyomjunk bele egy kevéske citromlevet.
Nincs visszaút
2015. december 29. Sose mondd, hogy soha
A GYÜMÖLCSEVÉS NAGYON VESZÉLYES DOLOG!!! Mert hiányzik belőle valami? Nem. Mert elront egy életre a "rendes" kaják számára. Egyszerűen nem tudod élvezni a régi megszokott ízeket, ha már kellő ideig voltál tisztán. Legalábbis én ezzel küzdök már igazából hónapok óta. Hiába keresem, nem találom a régi élvezeteket. Elhatároztam, hogy januártól újra hard core nyersvegán gyümölcskosztos leszek, mert hiányzik az a testi-szellemi tisztaság, amit február 1. és június 1. között megtapasztaltam, amikor tisztán nyomtam csak nyerset. Viszont: még 3 nap van hátra ebből az évből, gondolkoztam, mi lehet még, ami hiányzik. Eszembe jutott a majonézes szendvics. Szereztem olyat, amit régen imádtam. Szereztem mindenki kedvence típusú növényi sajtot és szendvicskrémet... de hiába. Már nem csak az a baj a főtt kajával, ahogyan utána érzem magam, hanem az is, ahogyan közben. Nem finom. Megváltozott az ízérzékelésem és kiérzem a különböző mű cuccokat az ételekben. Zavar, hogy sós, zavar, hogy hagymás. Hetek óta konstans hányingerem van, amit nagyon kevés étel csillapít (nem vagyok terhes). Azt hiszem, a testemnek elege van. Itt az ideje, hogy az elmém és a mindennapos döntéseim összhangban legyenek biológiai valómmal. Majom-féle vagyok - és ezzel a világon semmi problémám nincsen:) Miért fordultam vissza eddig a főtt kajákhoz? Első körben stressz-kezelés volt. Ideges voltam, megnyugtatott. Aztán hiányoztak a régi élmények. Aztán volt, hogy nem tudtam vagy nem akartam annyi pénzt költeni a kajámra, amennyit kell ebben az étrendben, ha élvezni akarom nem csak túlélni. Aztán az utóbbi 1-2 hónapban már direkte azért ettem bármilyen vegán ételt, amit megkívántam, mert meg akartam magamnak engedni. Dani biztatott, hogy éljem ki a főtt kajás vágyaimat, különben sosem múlnak el. Még főzött is nekem, noha ő maga már nem evett belőle. Szóval ettem mostanában mindenfélét. Még kávézgattam is párszor. A kávé felpörgető hatását élveztem. Csak aludni nem tudtam még 8-10 órával később sem. Nem érte meg. A kaják meg... csalódás csalódás hátán. De mégis jó volt így. Mert minden alkalommal élesebben éreztem: nem esik jól. Mást akarok magamnak adni.Elhatároztam, hogy ez az utsó 3 nap még dőzsölés lesz... és most elkeserít, hogy nem sikerült. Nem tudom lenyelni a 3. szelet majonézes növényi sajtos szendvicset. Képtelen vagyok annyi ubit, parit, paprikát pakolni rá, hogy rendesen elnyomja azt a vacak műízt meg a sót. Hányni szeretnék... pedig meg akartam magamat ajándékozni. Frusztráló. De legalább nincs bennem további kétség. Eljött az ideje előre fele indulni el.
Egyszerű csicseriborsós curry
2015. december 29. Élj harmóniában
Egyszerű c sicseriborsós curry Ez egy olyan recept amit kevés energiabefektetéssel, rövid idő al att, minimális főzési tudással el tudsz készíteni - kezdő vegetáriánusoknak és olyanoknak akik most kezdenek az egészséges táplálkozással ismerkedni ideális - és azoknak is akik csak ki szeretnék próbálni néha a húsmentes étkezést . Én csak nagyon végszükség esetén szoktam készíteni, mert amúgy nem használunk még bio konzerveket sem, de van olyan helyzet, amikor jól jön néhány dolog a kamraszekrényben - ezért minidig van itthon paradicsom és a csicseriborsó konzerv is. Gyakran fogyasztjuk a csicseriborsót, mert nem csak finom, de nagyon egészséges is (hatásait itt olvashatod) és magas a fehérjetartalma, így vegetáriánus étkezésnél igencsak hasznos:) Korábban már néhány csicseriborsós receptet kiraktam a blogra (pudla, hummusz, gluténmentes muffinok) .Ez pedig egy bármikor gyorsan készíthető fogás. Hozzávaló 2 ek.ghí (vagy valamilyen zsiradék) 1 tk. kurkuma 1 tk. só 1 tk. római kömény 1 tk.pirospaprika 1 tk.chilipor 1 tk. őrölt koriander 1/2 tk. asafoetida (hing) - ezt hagymával helyettesítheted 2 csicseriborsó konzerv 1 darabos paradicsomkonzerv 3-4 sárgarépa 1 tk. graham masala Tisztítsd meg a répákat és szeleted fel. A csicseriborsó konzervet csepegtesd le szűrőben és öblítsd át. Tedd oda a ghít egy edénybe, majd az összes fűszert dobd rá - vigyázz ne égesd meg a fűszereket éppen ne a legnagyobb lángon forgasd meg. Ha hagymát használsz akkor a ghín először pirítsd meg a hagymát és majd utána tedd rá a fűszereket. majd add hozzá a paradicsomot, a csicseriborsót és a répákat . Lefedve főzd takarékon kb. 25 percig, majd add hozzá a graham masalát és főzd még 15 percig. Baszmati rizzsel vagy chapati kenyérrel (itt találod a receptet) tálalhatod. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vegetáriánus, vegán menü szilveszterre
2015. december 29. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a szilveszteri menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Mint kisgyerekes család, nálunk egyszerű lesz a menü, sőt nem is menü lesz, hanem vacsora, közösen megesszük, hancúrozunk egyet Ádival, aztán aludni megy, mi pedig megnézünk egy-két filmet (amíg be nem alszunk valamelyiken ).
A receptek egy része a saját blogomról van, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán szilveszterről.
Sós snackek, nasik
Amikor még több tejterméket ettünk, ez a sajtgolyó nagy sikert aratott a buliban, ahova vittük. Sajtkrém fűszerekkel, hagymával összedolgozva, golyóvá formázva és így tálalva. Crackerrel, sós kekszekkel tudunk tunkolni belőle.
A sós kekszek, sütik többsége nagyon könnyen vegánosítható (amelyik nem vegán persze)… ami mindig óriási sikert arat és tényleg nem lehet abbahagyni az az abbahagyhatatlan szezámos-mákos rúd. Szintén nagyon eteti magát a bazsalikomos-diós-juhsajtos keksz, a citromos-rozmaringos keksz vagy a sajtos keksz mákos széllel.
A mennyei túrós pogácsáról ne is beszéljünk, aki nekiáll, az nem tud szabadulni mellőle, a vegán (édes)burgonyás pogácsa pedig könnyed, légies majszolnivaló.
Puha sült perecek mustáros mártogatóssal…
Egyben sültek
Ahogy a karácsonyi asztalon jól mutatnak, úgy szerintem egy szilveszteri asztalról sem hiányozhat egy finom egyben sült, szeletekre vágva tálaljuk, amit aztán mindenki kiegészít valamilyen finom salátával.
Nálunk a legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús!
A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején.
A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Szintén fantasztikus ez a Jamie féle egyben sült fűszeres paradicsommártásban elkészítve.
Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki.
Az egészben sütött karfiol nagyon nagy sláger az utóbbi időben. Hihetetlenül mutatós, ha egy ilyet teszünk ki az asztalra… egyszerre fogja az összes vendég rávetni magát és biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfogy. Itt egy Jamie féle verzió (fokhagymásan, füstölt paprikásan, paradicsomosan), itt pedig egy Sarah Britton féle verzió, aki az indiai ízvilágot veti be a karfiol fűszerezésénél és menta chutney-val tálalja.
A nagy klasszikust, a kocsonyát is ebbe a csoportba teszem… tavaly készítettem el szilveszterre a vegán változatot.
Falatkák
Ez angolul a finger food, vagyis, amit gyorsan felkap a tálcáról az ember és már hamm be is kapta. Ezek a babos-zsályás falatok (bagetten tálalva) villámgyorsan elkészülnek.
Tofu “tojás” saláta kenyér falatokra kenve szintén nagyon finom lehet! Ezt biztosan ki fogom próbálni az új évben!
Vegán “tonhal” krém kenyérre, bagettre kenve… nyamm! És mi kerül bele? Dió, csicseriborsó, zeller, citromlé, stb… ez is biztosan gyorsan el fog fogyni!
Pankomorzsában kirántott zöldbabok… mutatósak, zöldek, ropogósak, gyorsan fogynak egy pohár pezsgő mellett!
Ezek az édesburgonyás, gránátalmás falatok bagetten tálalva elég mutatósak!
Fűszeres gombás falatkák, sütőtökös zsályás gesztenyés tekercsek Jamie-től, valamint szuperek ezek a nagyon mutatós sült mini Hasselback burgonyák.
Ha az ázsiai ízeket szeretnénk egy kicsit visszaadni, akkor megtehetjük tekercsekkel: íme a tavaszi és a téliesített változat citrusos szójaszósszal tálalva.
Kencék, mártogatósok
Tzatziki, ahogy a görögök csinálják…
Vegán spenótos kence, leveleskel articsókás kence crackerrel, kenyér falattal mártogatós…
Klasszikus humusz vagy avokádó “majonéz vagy sült kápia paprikás diós kence zöldségek mártogatásához.
Mexikói babos chilis mártogatós tortilla chips-szel.
Italok
Jamie-nél elég jó az ünnepi koktél választéka… van miből válogatni bőven. Tetszik ez a mentás gránátalmás spitzer vagy ez az almás fűszeres koktél.
Ha pedig valami édessel, krémessel, nagyon csokissal zárnánk az évet, ne feledkezzünk meg a forró csokoládéról. Íme egy jó kis gyűjtemény szuper receptekből.
Mit kenjünk a kenyérre? - hummusz recept
2015. december 22. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 20 dkg csicseriborsó fél citrom leve 2 ek. olívaolaj 2 ek. tahini 3-4 gerezd fokhagyma himalya só Elkészítés: A csicserit egy éjszakára beáztatjuk, majd puhára főzzük. Kevés főzőlé hozzáadásával pépesre mixeljük. Hozzáadjuk a citromlevet, a reszelt fokhagymát, olvaolajat, tahinit. Összekeverjük, majd egy tálba éve még meglocsoljuk olajjal és megszórjuk friss korianderrel (ez opcionális, vagy helyettesíthető petrezselyem zölddel).
Karácsonyi menü ajánló
Összeállítottam egy kis ajánlót, amit a blogon található receptekből válogattam össze. Pár ötlet, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. :) A főételt valamilyen gabonával(pl.: bulgur, barna rizs, qinoa) gazdagíthatjuk még, hogy mindenki jóllakjon. Remélem találtok köztük kedvetekre valót! Leves: burgonyás csicsóka krémleves fokhagymás pirítóssal Főétel: babonézes édesburgonya saláta /almás füstölt tofu korianderes répapogácsa sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával répás tofukrokett vegán sushi Desszert/kínálók: töltött sült alma vegán sajttorta karobos amaránt golyók "mézes"kalács szaloncukor Mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok!
Vegán brokkolis rakott palacsinta
2015. december 19. Vegán lettem
Vegán brokkolis rakott palacsinta a karácsonyi céges vacsira? Hát persze. Nálunk mindenki készít valami finomságot és azzal lepjük meg a többieket. Én egy ilyet követtem el.
A céges karácsonyi vacsorára a már jól bevált édes vegán rakott palacsinta dukált részeméről, de megelőztek a többiek édesség terén, így ki kellett valami mást találnom. Valami főételt. A palacsintát nem akartam elvetni, így valami rakott dologban gondolkodtam, azt nem lehet elrontani alapon. A gombás tölteléket jelen esetben elvetetettem és letettem a voksomat a brokkolira. Így készült el a vegán brokkolis rakott palacsinta.
Vegán brokkolis rakott palacsinta hozzávalók
Tészta:
400g graham búzaliszt (graham liszt helyett bármilyen lisztet használhatsz, én azért választottam ezt, mert ez volt itthon)
7dl ásványvíz
10g kókuszzsír
negyed póréhagyma (medvehagymával is nagyon finom lesz)
só
Töltelék és öntet:
1kg brokkoli (kb. két fej)
7dl vegán tejföl
2db közepes méretű chili madárszem (bármilyen más chili is megteszi)
pirospaprika
bors
só
petrezselyem
oregánó
Vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése
Add hozzá a graham búzaliszthez a 1,5l ásványvizet apránként és keverd el csomómentesre a tésztát. Nem lesz nehéz dolgod ezzel, mivel a graham liszt eléggé szemcsés liszt. Miután ez megtörtént vágd fel hosszúkás szálakra a póréhagymát és keverd a tésztához, majd adj hozzá annyi sót a nyers alapanyaghoz amennyit indokoltnak érzel. Ezután süsd ki a palacsintákat.
Miután készen vagy a palacsintákkal készítsd el a tölteléket és az öntetet. Vágd le a brokkolik zöldjét a torzsáról és vágd egészen apró darabokra. A torzsát is vágd fel, de azt tedd egy turmixgépbe kevés vízzel és turmixold össze. Ezután öntsd össze a brokkoli zöldjét az összeturmixolt torzsájával egy serpenyőbe, tegyél rá sót, piros paprikát, borst, és a 2db közepes méretű chili madárszemet, majd tedd fel kis lángon párolódni. Miután megpuhult a brokkoli adj hozzá 6dl vegán tejfölt és hagyd rottyanni egyet.
A vegán brokkolis rakott palacsinta magas falú, kerek jénai tálba kell készüljön. A tál aljára tegyél be egy palacsintát, rá annyi tölteléket, hogy néhol kilátszódjon a palacsinta, majd megint egy palacsintát és jöhet rá megint a töltelék. Ezt folytasd addig, amíg meg nem telik a tál. Majd 1dl vegán tejfölt keverj össze petrezselyemmel és oregánóval, majd vékonyan kend meg a rakott palacsinta tetejét. Végül a vegán brokkolis rakott palacsinta süljön kb. 30 percig a 200°C-ra előmelegített sütőben. Hagyd kihűlni, majd tálald. Jó étvágyat!
A vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése kb. 2,5 óra.
6 készítsd magad ajándékötlet
2015. december 18. Gréta konyhája
Ha Téged is kikészít a bevásárlóközpontokban most tapasztalható megőrülés.
Ha szeretnél magad készítette ajándékot adni szeretteidnek.
Ha hasznos ajándékot szeretnél adni, de nem szeretnél sokat költeni, akkor olvass tovább.
1. Sütikeverék üvegben, vagy befőttes üvegben.
ez simán lehet akár mondjuk egy gluténmentes kenyérmix gluténérzékeny családtagnak, barátnak, vagy kedvenc reggelizőpelyhed szárazon összeállítva mondjuk egy olyan embernek, aki egészségtelenül étkezik, így finoman utalva és ellenállhatatlan köntösbe csomagolva olyan reggelit, aminek nem fog tudni nemet mondani. ilyenkor érdemes pár adagnyit készíteni, mondjuk egy szép üvegbe, és hozzávalók szerint, megfelelő arányban, ízlésesen rétegezve.
2. Karácsonyi sütisdoboz
karácsonykor sütit sütünk és minden bűntudat nélkül megesszük. ha nincs ötleted mit ajándékozz kollégáidnak, esetleg főnöködnek, vagy gyermeked óvónéniének, nagyszerű meglepetés lehet, különféle kekszek, aprósütemények elrendezése, egy szép, karácsonyi csomagolópapírral bevont dobozba. erre bármilyen doboz alkalmas, de figyeljünk, hogy karácsonyi hangulatot árasszon, és ügyesen válasszuk el a különböző színű, és formájú sütiket egymástól.
3. Fahéjas narancsos cukornád testradír
ki ne örülne egy testradírnak, ami narancsos fahéjas karácsonyi cukorkás-sütiillatot áraszt, gyönyörű üvegben van, és a bőre pihe puha lesz tőle?!
így készítsd el:
3/4 bögre barna nádcukor
3 ek őrölt fahéj
2 ek mandulaolaj
2 ek jojoba vagy sárgabarackmag olaj
5 csepp 100%-os tisztaságú narancsolaj
2 tk tiszta só
a cukrot a sót és a fahéjat külön elkeverjük, majd hozzáadjuk az olajakat. egyenletesen összedolgozzuk, majd szépséges üvegekbe töltjük, és karácsonyi hangulatú szalaggal átkötjük.
4. Egyedi Fűszerkeverékek
amikor elkészítek egy ételt, sokszor rögtönözöm a fűszerek összetételét, arányát, és hangulatát, mintegy varázslat olyan ez. sokan kérdezik miket hogyan használok, és biztosan Ti is vagytok így ezzel. vannak kedvenc fűszerkeverékeim, amit magam állítok össze, így arra gondoltam mások is örülnének, ha megkapnák ezeket, legalább karácsonykor :))
berakhatjátok zacskóba, vagy a jól bevált befőttes üvegekbe, de pl nagyon szépen mutat egy üres fűszereskészletben is, általunk szeretettel összekeverve, és saját készítésű címkékkel ellátva.
lépjünk ki a só, bors, paprika árnyékából, szabaduljunk be egy keleti fűszereshez, és bízzuk a fantáziánkra az összeállítást.
5. Szószok, csatnik, lekvárok, fűszeres olajok, ecetek.
ezekkel az ajándékokkal nem lehet melléfogni. Sós-mogyorós karamellaszósz, fokhagymás zöldfűszeres olajok, levendulás balzsamecet, vagy egy birsalma csatni ünnepi köntösben mindenkinek csodálatos ajándék lehet.
6. Trüffelgolyók dobozban
észrevettem, hogy ezzel nem lehet hibázni. senki nem tud ellenállni egy superfood zöld goji, vagy matcha golyónak, aszalt gyümölcsös kókuszgolyónak pelyhekbe, mákba, dióba forgatva, karobbal, kakaóval meghintve. 10 perc alatt elkészíthető, de annál csodálatosabb ajándékok édesszájú szeretteiteknek. lejjebb görgetve nálam legalább 3-4 féle ilyen golyót találhattok. tegyétek magatok festett, vagy készített szalagos karácsonyi dobozokba, és a hatás nem marad el.
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
2015. december 15. Zizi kalandjai
Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé.
És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is.
Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé.
Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja!
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
Hozzávalók 4 főre:
– 2 db közepes répa, meghámozva
– 2 db közepes édesburgonya, meghámozva
– 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti)
– 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti)
– 2 db közepes lilhagyma, meghámozva
– 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul
– 1/4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede)
– 1 db nagy citrom
– szárított kakukkfű, rozmaring
– só, bors
– extra szűz olívaolaj (jó minőségű!)
A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során.
Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.
Vegán töltött káposzta
2015. december 14. Éltető ételek
Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Hozzávalók (4 adag): - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 15 dkg tisztított gomba - 15 dkg áztatott tarka bab - 15 dkg parbolied rizs (előgőzölt, DM-ben kapható) - 6 dkg nagyszermű zabpehely - 1 teáskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál füstölt pirospaprika - 1 teáskanál házi vegeta, só, bors, chili - kb. 10 db savanyított káposztalevél Paradicsomos öntet: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 kis vöröshagyma - 2 evőkanál kukoricaliszt - 1,5 dl paradicsomlé Elkészítése: A hagymát vágjuk fel apróra, és kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát is.A zabpelyhet öntsük le forró vízzel (éppen csak ellepje), majd fedjük le és hagyjuk duzzadni. A gombát tisztítsuk meg, és daráljuk morzsásra. Dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk úgy 5 percig, majd mehet hozzá a szintén morzsásra darált tarka bab is.Adjuk hozzá a rizst, az áztatott zabpelyhet, és fűszerezzük. Jó magyaros ízvilága legyen, ettől függ a káposzta íze.Minden káposzta levélbe tegyünk 1 jó nagy evőkanálnyi tölteléket. Jól csavarjuk fel úgy, hogy a széleit behajtjuk.Tegyük egy lábasba, és öntsük fel vízzel.Lassú lángon főzzük kb. 1 órát.Az öntethez a felkockázott hagymát dinszteljük meg a kókuszolajon, és reszeljük bele a fokhagymát is. Szórjuk rá a kukoricalisztet, pár keverés után öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük pár percig. Szükség szerint egy kevés vízzel hígíthatjuk.Az elkészült öntetet öntsük a káposztára. Jól rázzuk össze (ne keverjük, mert a töltelék szétnyílik), és úgy 5 perc alatt főzzük össze.
Hamis gombakrémleves
2015. december 6. Vegetáriánus receptek
A gombaszár általában vitatott felhasználású, de azért nem az ördögtől való. Az őzlábgomba szárát például nem esszük, mivel nagyon fás, viszont nem érdemes kidobni. Szárítsuk meg az őszi napon vagy aszalóban, daráljuk porrá, és ha szükséges szitáljuk át. Kiváló ízesítő lesz belőle.
Hozzávalók:
- 2 ek olaj
- 1 fej hagyma
- 2 nagy krumpli
- 1 l víz
- ½ mk bors
- 1 mk őrölt rozmaring
- 2 tk só
- 3-4 ek gombapor
- 1 dl tej
- 1 ek petrezselyemzöld
A krumplit megpucoljuk, lereszeljük, félretesszük. A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Beletesszük a krumplit is, kevergetve azt is pirítgatjuk. Felöntjük vízzel, fűszerezzük, hozzáadjuk a gombaport is és alaposan elkeverjük. Kis lángon, meg-megkeverve főzni kezdjük, amíg a krumpli pépes nem lesz.
Botturmix segítségével alaposan eldolgozzuk, majd áttörjük leves szűrőn, mivel a fás részeket továbbra sem akarjuk megenni. Hozzáöntjük a tejet, újraforraljuk, végül elkeverjük benne a petrezselymet.
Rukkolával, parmezánnal vagy reszelt sajttal tálalhatjuk.
Bliszkó Viktor
Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán)
2015. december 4. Zizi kalandjai
Az ünnepekre, karácsonyra való készülődésben jól jön egy testet, lelket melengető étel, ami ráadásul gyorsan el is készül. Nálunk nagyon népszerű a zöldséges curry, csak picit csípősen, hogy Ádi is meg tudja enni. Csípősségét a piros curry paszta adja (arab, indiai fűszerboltokban beszerezhető), ha ilyet nem találtok ízesítsétek cayenne borssal vagy chilivel. Bármilyen zöldséggel variálható, én ebbe most karfiolt és sütőtököt tettem. Persze feldobtam egy kis zölddel, leveleskellel is, ami simán lecserélhető spenótra vagy mángoldra. Alapját a fokhagyma, a lilahagyma és a fűszerek adják, aztán jöhetnek a zöldségek, a paradicsomszósz, a kókusztej és a végén egy kis frissen facsart citromlével bolondítom meg. Köret bármi lehet, a barnarizstől kezdve, a kölesig, a quinoáig, de akár jó kis kovászos kenyérrel is lehet tunkolni!
Ne várjatok vele sokáig, irány a konyha, hétvégén legyen ez az ebéd!
Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán)
Hozzávalók 4 főre:
– fél fej (kb. 600 g) karfiol, rózsáira, falatnyi darabokra szedve
– egy kis darab (kb. 500 g) sütőtök, meghámozva és kb. 1×1 cm-es kockákra vágva
– egy maréknyi leveleskel (levelek letépkedve a kemény szárról), spenót vagy mángold, felaprítva
– 1 fej lilahagyma, felaprítva
– 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1/3 bögre vöröslencse
– 350 ml paradicsomlé
– 250 ml kókusztej
– 200 ml víz
– 1 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál őrölt kömény
– 1-2 teáskanál vegán piros curry paszta
– só
– 1/4 citrom frissen facsart leve
– kókuszzsír
Egy lábasban közepes láng felett hevítsünk egy-két evőkanál kókuszzsírt. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, pirítsuk három-négy percig, majd fűszerezzük (kurkuma, őrölt kömény, curry paszta). Néhány perc után, amikor a fűszerek már illatosak, jöhet bele a felkockázott sütőtök és a rózsáira szedett karfiol, sózzuk, majd jól átkeverjük és felöntjük a paradicsomlével és a vízzel.
Főzzük kb. 15-20 percen át és amikor már a zöldségek majdnem megfőttek, tegyük bele a vöröslencsét, a leveleskelt, öntsük fel a kókusztejjel, vegyük magasra a lángot és forraljunk rajta még egyet, amíg a kókusztej kicsit sűrűbbé teszi, a vöröslencse megfő és a leveleskel is megpuhul. Jól keverjük át, kóstoljuk meg és ízesítsük még, ha szükséges. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, hígíthatjuk még egy kevés paradicsomlével vagy vízzel.
Tálaláskor locsoljuk meg a citromlével.
Vendégbejegyzés: édesburgonya krémleves
2015. november 29. Mindennapi ételeink
Még nem is újságoltam, hogy pár hete Debrecenben főzőkört tartunk. Akit érdekel, jelezzen és elküldöm a meghívót, az évben még egy süteményes rész lesz, jövőre pedig még 5 alkalom. Többen szervezzük, ill. főzünk is, de a koordinátor Andi, aki remekül süt-főz (ugyanúgy, mint édesanyja, Marika), így megkértem, hogy osszon meg pár receptet a blog olvasóival, így most két receptet tőle osztok meg: Hozzávalók: 2-3 közepes méretű édesburgonya 1 szál póréhagyma ? 1 evőkanál olívaolaj ? 1 evőkanál "vegeta" ? kb. 1-2 kiskanál só ? 1 dl növényitejszín + egy kevés díszítéshez ? kb. 1 liter víz ? 1 marék tökmag Elkészítés: A póréhagymát felszeletelve vizes olajon egy kicsit megpároljuk. Addig az édesburgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd hozzátesszük. A sót, Vegamixet és a vizet is beletesszük az edénybe és közepes lángon puhára főzzük az édesburgonyát.
All you can eat vegetarian
Egyél amennyit csak bírsz vegetáriánus módra. Gasztroélmény következik Londonból.
Sok gondolat cikázik a fejemben eme apró kis étterem kapcsán. Először is mondjuk ki azt az alapelvet, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértékletesség is. A NEW START életvitel egyik alapelve. DE úgy is elmehetsz egy all you can eat étterembe, hogy megpróbálsz nem mindent össze-vissza enni. BÁR lehet, hogy nehéz lesz és az óembered legyőzi a jóra törekvő éned.
Másodszor pedig nem mehetünk el amellett, hogy Magyarországon még nem találkoztam, nem is hallottam olyan vegetáriánus étteremről, ahol fix árért svédasztalos kínálatból korlátlanul fogyaszthatsz. Mindezért a minimál órabérrel megegyező árat fizeted. Na jó, Magyarország nem olyan jóléti állam, mint UK. Mennyi is az élelmiszer áfája ott? No igen, ez az, ami itt legtöbbször 0. (Bemegyek egy boltba, legyen az Morrisons vagy Lidl, veszek pl. egy kiló barna rizst, fizetek és a blokkot nézegetve azt látom, nincs rajta áfa!!!) Oké, belátom, csak Londonban él több mint egy magyarországnyi ember. S máris nem lehet egészséges párhuzamot vonni a kettő közt. A kormányzásról, fizetésről már ne is beszéljünk...
Egyik vasárnap késő délután Chapel Market (Angel Islington) környékén jártunk. Éhesek voltunk, és gondoltuk, elintézzük amit szeretnénk, mielőtt bezárnak az üzletek, s utána keresünk valami evési lehetőséget. Először jártunk arra, nem ismertük a környéket. Egy sportboltba mentünk, s mielőtt beléptünk, észrevettem egy cégcímert, ami vegetáriánus büfét hirdetett. Sportboltból kijövet, sikeresen letudva tervünket, a vegetáriánus büfé felé vettük az irányt. (Alig néhány lépés.) Azt gondoltam, a büfé (buffet) kifejezés amolyan talponálló eszem-iszom lehetőségét rejti magába. S mire ezt kigondoltam, a kirakat előtt álltunk, s láttuk a kiírást: eat as much as you like - egyél amennyit szeretnél. Indiai vegetáriánus étterem. Ezt ki kell próbálni. Bementünk, s jeleztük, szeretnénk itt enni. Kaptunk egy-egy tányért, evőeszközöket, szalvétát. Helyet foglaltunk, s szemeinkkel próbáltuk felfedezni a kicsinyke étterem-féleséget.
Az étterem belülről:
Semmi elsőosztályú érzése nincs a helynek. Az étterem falai telis-tele vannak poszterekkel, amelyek mintegy propaganda, hirdetik a vegetáriánus és vegán lét előnyeit, ideáját. Ételek felé tettünk néhány lépést. Rántott hagyma, vegyes zöldségek rántva, különféle indiai ízesítésű ragu-félék, rizs, főtt krumpli, különböző saláták, indiai sült kenyér, gyümölcs - ezekből válogathatott az ember. Nem volt hatalmas a kínálat, de jóllakásunkhoz elégséges. Néhány kedvencem: cékla-káposzta saláta, indiai kenyér, borsós kenyérkocka, mangós káposztasaláta, csicseriborsó-ragu, rántott hagyma. Italt vehet az ember, de BYO - hirdeti nagy betükkel: Bring Your Own - hozhatod a saját italod, ott el is fogyaszthatod. Tény, hogy ez nem az a kívül-belül csili-vili étterem, ahova az ember randevúzni megy, de ha éhes, és ezért a pénzért (6,5 font) jól akar lakni és változatosan (vega kaját) enni, akkor elégedett lehet.
A svédasztalos kínálat:
Persze senki ne gondolja, hogy az otthon megszokott ételeket kapja. Itt Angliában ugyanis a curry dominál. Mintha nem lenne saját ételük, átvették az indiaiak ízvilágát (ezt nem csak itt, az indiai étteremben tapasztaltam). Néha azért elgondolkodom, vajon menyire kedvelnék, ha magyar vegetáriánus (vegán) étterem lenne ez az all you can eat. Mindennapos lehetne a töltött paprika, nem csak főtt rizs és sült krumpli, hanem jó kis főzelékek is lehetnének a köretek, melléjük néhány különböző alapanyagú fasírt és ragu. Szejtánt sem hagynám ki a kínálatból. S a saláták mellett természetesen nem maradna ki a finom magyar desszert. Somlói galuska csakis vegán piskótából. :)
További sóvárgásom helyett következzenek a képek a helyről. A képek mellett próbálok még több infót megosztani a látottakról.
Vegán-misszió plakátjai: Ha Londonban jársz, és egy büfé-hangulatú, nem éppen igényes helyen korlátlanul szeretnél vegán és vegetáriánus ételeket enni, ne habozz ezt felkeresni:
Indian Veg
92-93 Chapel Market, N1 9EX.
Angel Islington, London
(Angel station metróállomás közelében)
Batáta krémleves
Édesburgonyáról már írtam néhány bejegyzéssel korábban. Itt, Londonban, leginkább csak a narancssárga színű egyedeket árulják. Bő egy kilót kemény 1 fontért. :) Ha krémlevest készítünk, nem csak a színe emlékeztet a sütőtök krémlevesre, de az íze is teljesen, akár csak ha sütőben megsütjük. Különben Fülöp-szigetek, India és az afrikai országokban terjedt el leginkább. Anglia nagy boltjainak fagyasztós hűtőiben olajban kisütött édesburgonyát is lehet kapni. Hasonlóan a sült krumplihoz, csak batátával készítik. Még nem vettem, de más úton már kóstoltam, finom, édeskés íze van. Ez viszont nem hasonlít a gyors éttermek sült krumplijaira. Villámgyorsan elkészíthető krémleves recept következik.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 db édesburgonya/batáta
- víz
- só
- 3-4 gerezd fokhagyma
- növényi tej (szójatejet használtam)
Elkészítés:
Az édesburgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk és annyi vízzel, hogy ellepje, felöntjük, sóval feltesszük főzni. A fokhagymákat megpucoljuk és szintén hozzáadjuk. Fedővel lefedett edényben rövid idő alatt puhára főzzük. A zöldséget a turmixgépbe kanalazzuk, a levét megtartjuk. Egy kevés növényi tejjel (kb. 1,5 dl) turmixolás közben felöntjük, amikor selymesre turmixolódott, fokozatosan hozzáadjuk a zöldség levét is. A turmixolás után átöntjük a fazékba, melegítjük egy kicsit és tálalhatjuk is. Ha van, csepegtethetünk a tetejére tökmag olajat (teljesen sütőtök-krémleves "feeling" lesz tőle), de pirított hagymakarikákkal is megszórhatjuk. Önmagában fogyasztva is kellemes meleg levesnek ígérkezik. (Ahogy a neve is jelzi, édesebb ízre készüljünk fel.)
Retro töltött káposzta (vegán)
2015. november 21. Zizi kalandjai
Ha már volt retro töltött paprika, akkor jöjjön a retro töltött káposzta. Amióta vegetáriánus/vegán/növényevő lettem, nem is jutott eszembe a töltött káposzta. Pedig imádom a savanyú káposztát, de beértem ezzel a vöröslencsés korhelylevessel vagy ezzel a savanyú káposztás köles fasírttal. Aztán tavaly karácsony előtt elkezdtem anyukám “fülét rágni”, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy vegán változatot. Végül is csak a húst kell lecserélni, más állati eredetű nincs is benne (a mi családi receptünkben), szóval addig, addig győzködtem, amíg belement. Tavaly december 26-án ezt ettük ebédre… jó nagy kondérral főztünk, mert töltött káposztából nem lehet kis adagot készíteni. Annyira finom lett, hogy észre sem vettük, hogy nincsen benne hús (főleg a húsevő családtagok). Majd látjátok a leírásban, hogy a káposztát illetően nincsen pontos mennyiség megadva, mert az egész attól függ, hogy ki mekkora töltött csomagocskákat csinál. Ez nagyon egyén és ízlés függő, ki, hogyan szereti. Most benne vagyunk a töltött káposzta szezonban, tehát minimum egyszer csináljátok meg!
A savanyú káposzta igazi multivitamin, több, mint vitamin forrás. A késő őszi, téli időszakban érdemes belőle minél többet fogyasztani. “A savanyú káposzta fejeskáposztából készül, az erjesztést sóval, vagy sós vízzel és kovásszal végzik 10-90 napig. A fejeskáposzta C-vitamin tartalma igen magas (20 mg/100 gr), amit a savanyítás után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem. A C-vitaminon kívül B1-vitamint, niacint és karotint is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. A legjobb, a hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje sajnos már gyorsérleléssel készült. A savanyú káposztát ajánlott nyersen fogyasztani, de megfelelő főzéssel az elkészítés során is megőrizhetünk számos vitamint és ásványi anyagot belőle.” (Forrás: innen.) Kiválóan védi a bélrendszert, újjáépíti a bélflórát, méregtelenít, szabályozza a vér cukor- és koleszterinszintjét.
Retro töltött káposzta (vegán)
Hozzávalók kb. 6 főre:
– 2 csomag (600 g) füstölt tofu vagy szejtán, esetleg füstölt gabonakolbász
– 150 g rizs, megmosva, nyersen
– 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– savanyú káposzta levelek, nagyobbak félbe vágva
– szálas savanyú káposzta, felaprítva
– 2-3 evőkanál liszt
– 1 evőkanál füstölt paprika
– napraforgó olaj
– só, bors
– szójajoghurt, tálaláshoz
Egy tálban morzsoljuk szét a tofut (szejtánt, gabonakolbászt aprítsuk fel), adjuk hozzá a rizst, a vöröshagymát és a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
A káposzta leveleket és a szálas káposztát ízlés szerint átmoshatjuk (mi nem szoktuk, mert úgy szeretjük, ha minél savanyúbb az étel).
A káposzta leveleket a vastag erektől megtisztítjuk. Veszünk egy káposzta levelet, közepére helyezünk kb. 2 evőkanál tölteléket, majd felhajtjuk/összetekerjük és kis káposzta csomagokat készítünk belőle. A töltött káposztákat lábasba rakjuk, tetejére halmozzuk a szálas káposztát és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Közepes láng felett kb. 25 percig főzzük.
Közben rántást készítünk: egy kevés napraforgó olajon (1-2 evőkanál) megpirítjuk a lisztet, a tűzről levéve hozzáadjuk a füstölt paprikát, vízzel csomómentesre keverjük és ráöntjük a káposztára. Átforraljuk az egészet a rántással együtt kb. 15 perc alatt és már tálalhatjuk is szójajoghurttal és ropogós kovászos kenyérrel.
Tipp : a tölteléket készíthetjük barnarizzsel, quinoával vagy akár kölessel is.
Vata lehorgonyzó őszi quiche
2015. november 16. Eszemiszom – Jóga Magazin
Itt van az ősz. itt van újra. Az ősz a mi éghajlatunkon a Vata , vagyis a széles és éteri energiák megnövekedését hozza magával. Kicsit borulékonyabb lehet ilyenkor a kedélyállapotunk, lehet. hogy merevebbek az ízületek és picit beszárad az emésztésünk. A mai recept igazán földel és kellemesen megnyugtatja a felkorbácsolódott Vatánkat. A quiche egy francia étel, leveles tésztából készül és sok tojást használnak hozzá. A tojás remek állati fehérjeforrás, ami ugyanakkor nem olyan nehéz mint a hús. Mondjuk elég savas hatású a szervezet számára, de a sok zöldség hozzáadásával ebben a receptben azért megvan az egyensúly. Ha valaki nagyon nem akar állati eredetű összetevőket használni, akkor a tojást és a joghurtot helyettesítheti tofuval és szójatejjel. Hozzávalók: - lilahagyma - brokkoli - cukkini - kápia paprika vagy pritamin - dió és mogyoró (magyar finom földimogyoró) - 4 tojás - joghurt - leveles tészta Elkészítés: Nyújtsd ki a leveles tésztát és béleld ki vele a tepsit. Külön serpenyőben pirítsd meg a diőt meg a mogyorót, majd tedd félre. Kevés olajon készítsd el a fúszeres alapot: koriandermagot, köményt, őrölt gyömbért, garam masalát. Add hozzá a felkarikázott lilahagymát és a kápiát, sót, kurkumát, majd tedd hozzá a brokkolit és ha egy kicsit már puhul, akkor a kockára vágott cukkinit. Itt a receptnél én megszórtam a cukkinit még egy kis rozmaringgal is. Nem kell őket teljesen készre főzni hisz még a tepsiben is puhulhatnak. Ha félig megfőtt a brokkoli, húzd félre a zöldségeket és verj fel négy tojást egy tálban. Adj hozzá joghurtot, és egy kis vizet. A tésztával kibélelt tepsit szórd meg a megpirított magvakkal, majd terítsd rá a félkész zöldségragut. Az egészet borítsd be a tojásos-joghurtos egyveleggel. Fedd le alufóliával és tedd be az előmelegített sütőbe. Kb. 2o percig süsd, majd szórd meg sajttal a tetejét és hagyd megpirulni. Jó étvágyat!
Pikk-pakk kész Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 12. Zöld Avocado
Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (mindenmentes, vegán) Most valami olyat fogok tenni, amit a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog történetében még sosem! :-o Egy villámgyors recepthez, villámgyors posztot készítek. Nincs semmi szövegelés, csak az egyszerű recept, ami 15 perc alatt elkészíthető. Fogadjátok szeretettel! ;-) HOZZÁVALÓK (2 főre) - 400 g rizstészta (vagy más tetszés szerinti tészta) - 1/2 fej brokkoli - 1 ek növényi margarin (bio) - 100 g paradicsompüré (koncentrátum) - 2 dl tiszta víz - 2 gerezd fokhagyma - 2 db friss bazsalikom levél - csipet Himalája só, és frissen őrölt fekete bors (őrölt chili esetleg) - 1 ek balzsam ecet - tálaláshoz: friss saláta, és söréleszőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉS A rizstésztát kitesszük egy mély tálba, és forró vizet öntünk rá. A csomagoláson jelzett ideig (kb. 10 perc) hagyjuk állni a forró vízben, majd leöntjük róla a vizet, és kész is. Közben az apró rózsákra vágott brokkolit megmossuk, és egy növényi margarinnal kikent WOK-ban ropogósra sütjük kb. 10 perc alatt. Tegyünk alá 2 ek vizet, és miután elfőtt ne pótoljuk, mert a cél, hogy ropogós legyen a brokkoli, és nem főtt. (Stir fry technika.) Miközben a tészta puhul, a brokkoli meg pirul, egy edényben tegyük fel a paradicsompürét, 2 dl vízzel, sóval, borssal, préselt fokhagymával, balzsam ecettel és apróra vágott bazsalikom levéllel. Kevergessük forrástól számítva kb. 5 percig, majd zárjuk el alatta a tűzhelyet. Ha mindent párhuzamosan készítettünk, akkor 15 perc alatt kész is a könnyű, és diétás vacsora. Friss salátával, sörélesztő pehellyel tálalhatjuk is az ételt. Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado segítségével! :-)
Mustáros brokkolikrémleves
2015. november 10. Éltető ételek
Készítettem már korábban is brokkolikrémlevest, viszont ez sokkal pikánsabb és fűszeresebb lett. Hideg, téli napokon kifejezetten jól esik egy kis csípős finomság. Hozzávalók (3 fő): - 1/2 fej brokkoli - 3 közepes burgonya - 1 lilahagyma - 2 gerezd fokhagyma - házi vegeta vagy mindenmentes zöldségleveskocka - 1 késhegynyi darált csípős paprika - kevéske chili - 1 dl tejszín - 2 teáskanál mustár - só, bors - 2-3 csipet szerecsendió - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A hagymát vágjuk fel kis kockára, és a kókuszolajon dinszteljük meg. reszeljük hozzá a fokhagymát is.Adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a kockára vágott krumplit. Pirítsuk együtt pár percig.Öntsük fel éppen annyi vízzel, amennyi ellepi. Adjuk hozzá a vegetát, és fűszerezzük.Kb. 15 perc elteltével botmixerezzük össze.Adjuk hozzá a mustárt és a tejszínt, és ha kell, akkor még fűszerezzük.
Az úgy volt.., avagy a füstös brokkolis bableves
2015. november 9. Vegasztrománia
Az úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a Veletek való kapcsolatot és a missziót. De hiányzik a blog, és úgy érzem, hogy a gyors kisszínes mellett igényem van a lassabb, terjedelmesebb formára is, így megpróbálom visszacsepegtetni az életembe. És a Tiétekbe is. A hétvégén megfőzött átvariált bableves tökéletes alany, mert annyira jól sikerült, hogy mindenképpen szeretném megosztani.
Az úgy volt, hogy múlt héten két ételre kívántam rá : egy kapros-fokhagymás-juhtúrós rakott krumplira (ez is isteni lett!) és egy jó tartalmas vegyes zöldséglevesre. Nagyjából be is vásároltam hozzájuk, de aztán jött a piac. És a piac mindent megkavar (mondjuk az a dolga). Mert kedvenc dabasi árusaimnál megláttam a tarka babot, és ott, abban a pillanatban elvesztem. De a fejemben egy gyors algoritmus lebonyolítása után megszületett a metamorfózis: a füstös brokkolis bableves gondolata. Hazamentem (addigra a recept a fejemben volt), és nekiláttam.
Füstös brokkolis bableves
Hozzávalók:
250 g tarka bab (ezt nem kellett beáztatni, csak addig, amíg a zöldségeket megpucoltam) 2-3 babérlevél 1 ek olívaolaj 1 tk füstölt paprika 1-2 lila sárgarépa (teljesen jól működik a sárga sárgarépával is, de ezt is megláttam, és muszáj volt beletennem) karikákra vágva 1/2 kis zeller kockákra vágva 1 kis fej brokkoli rózsáira szedve 1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/2 húsos zöld paprika csíkokra vágva 1/2 húsos erős zöld paprika csíkokra vágva só, bors 250 ml paradicsom passata (ezt meg a hűtőben láttam meg, maradt egy tésztából. hirtelen ötlet volt, de megadta a lelkét, savanyúságát a levesnek) 1 csokor petrezselyem apróra vágva tejföl, vagy sűrű joghurt a tálaláshoz
Az úgy van, hogy mivel nem tudtam, hogy ennek a babnak mennyi a főzési ideje, külön főztem meg sóval, borssal, babérlevéllel (ennél a babnál 1 óra volt). Közben egy magas falú serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, és rádobtam a zöldségeket, fokhagymát. Átpirítottam őket, majd hozzákevertem a füstölt paprikát, sóztam, borsoztam. További 2-3 percig pirítottam, majd felöntöttem 500 ml vízzel (vagy zöldségalaplével, ha van otthon). Fedő alatt, alacsony lángon 10 percig főztem őket. Miután a bab megfőtt, hozzákevertem a paradicsom passatával és a petrezselyemmel együtt. Tejföllel és diós tönkölykenyérrel tálaltam.
Az úgy lesz, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy újra itt.
Sült kelbimbó saláta
2015. november 6. Éltető ételek
Igazi téli zöldség a kelbimbó vagy a bimbós kel, amely a vadkáposzta egy termesztett változata. Gazdag A-, B-és C-vitaminban, karotint, rostot, ásványi anyagokat (kálcium, foszfor, vas, kálium, folsav) is tartalmaz. Gazdag fehérje forrás (13-16%). Egy egyszerű salátát készítettem belőle, melyet akár köretként is ehetünk, de ma ebből egy finom főétel is lett. Hozzávalók (2 főre): - 40 dkg kelbimbó - 2 szál sárgarépa - 5-6 gerezd fokhagyma - 4 evőkanál balzsamecet - 2 evőkanál olívaolaj - 1 teáskanál kókuszolaj - só, bors Elkészítése: A kelbimbót tisztítsuk meg, és vágjuk ketté. A sárgarépát tisztítsuk meg, és vékonyan karikázzuk fel. - Locsoljuk meg az ecettel és az olajjal, és fűszerezzük. Jól keverjük össze. Tegyük egy tepsibe, takarjuk le zsírpapírral, és előmelegített sütőben úgy 30 percig süssük. Vegyük le róla a zsírpapírt, majd még pirítsuk 10-15 percig. Nézzük meg, hogy a répa is puha legyen. - A fokhagymát villával nyomjuk szét, és forgassuk a zöldégekhez.
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Sült édesburgonya céklával
Édesburgonyának hívjuk, pedig a burgonyához nem sok köze van, legfeljebb, hogy gumós növény, de a hajnalka virágokhoz már inkább, mert a hajnalka nemzetségébe tartozik. Batátának is hívják még. Magyarországon már elég elterjedt, nem csak nagyobb szupermarketek zöldséges polcain találkozhatunk vele, hanem bizonyos termelők kertjében is megterem. Angliában szinte minden zöldségárusnál vásárolhat az ember. Általában egy kilónyit 1 fontért adnak. Ha céklánk és egy kis lila hagymánk is van zseniális őszi ételt lehet alkotni belőlük. Az édesburgonya amúgy ízre, színre leginkább a sütőtökhöz hasonlítható. Megtévesztésig hasonló ízű. Vasban, káliumban, A-, B6-, C-vitaminokban gazdag. Nevével ellentétben cukorbetegek is fogyaszthatják, alacsony a glikémiás indexe. Céklával és lila hagymával párosítva egészséges őszi ételben lehet részünk.
A recept:
Hozzávalók:
- 3-4 édesburgonya
- 5-6 cékla
- 2 lila hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- kakukkfű
- ételízesítő/só
- víz
- kókuszolaj
- alufólia
Elkészítés:
Az édesburgonyákat és a céklákat megpucoljuk, kockákra vágjuk és külön lábosba, sós vízben feltesszük főzni. Addig főzzük, míg épp egy kicsit megpuhulnak. Közben a hagymákat megpucoljuk, a fokhagymát felaprítjuk, a lila hagymát szeletekre vágjuk. Fogunk egy kisebb tálat, folyékony kókuszolajat, kakukkfűvel, aprított vagy szétpréselt fokhagymával és ételízesítővel összekeverjük, majd hozzáöntünk pár kanál meleg vizet. Ezt a fűszeres lét összekeverjük, majd egy nagyobb tálban az édesburgonyára és a céklára ráöntjük, átkavarjuk, így mehet a zöldség a tepsibe (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá), elterítjük benne, a tetejére rászórjuk a lila hagyma szeleteket, majd betesszük sütni. 15-20 perc sütéssel összeérnek az ízek. A kakukkfű a legfontosabb fűszer hozzá. Főtt gabonához is fogyaszthatjuk, vagy ezekhez a sült zöldségekhez valamilyen fasírtot is ehetünk, de magában is nagyon finom.
Sült répa lencsével
Őszi ízek, őszi színek. Leginkább így jellemezném ezt az ételt. Egyszerű, finom, rendkívül tápláló étel. A lencsét leginkább év elején teszik az asztalra a háziasszonyok. Újévi lencsés ételnek is remek kuriózum a mostani étel, de ne szaladjunk úgy előre, hiszen még csak most volt aktuális az óraátállítás (igen, Angliában is). A lencse fogyasztását tehát gyakrabban ajánlom, mint évkezdetekkor, mivel úgy laktat, hogy közben nem sok kalóriához jutunk, ezért fogyókúrázóknak is ajánlom ezt az ételt. A sült répa feldobja a szokásos ízét. Fehérjében gazdag ételről van szó, ami a fáradtságot is elűzi. Vércukorszintet is jótékonyan befolyásolja (alacsony a glikémiás indexe), tehát cukorbetegeknek, IR-eseknek is ajánlott étel. Oldható rosttartalma a koleszterinszintet is csökkenti. Különben ahogy ma, úgy régen is a szegények eledelének tartották, pedig pont, hogy gazdaggá tesz, mint táplálék. Az ókori görögök és rómaiak előszeretettel használták. Hippokratész májbetegeknek ajánlotta a fogyasztását. Európában jobban XV. Lajos idején terjedt el, feleségének köszönhetően, aki rendszeressé tette a lencse fogyasztását a királyi udvarban.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 bögrényi lencse
- 1 kg répa
- petrezselyem
- fokhagyma
- őrölt kömény
- só
- babérlevél
- ételízesítő
- lila hagyma
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. H a tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót. A répákat megmossuk, megpucoljuk és julien-re szeleteljük. (Olyan vastagságú és hosszúságú, amit könnyű kanállal is fogyasztani. Eredetileg Jean Julien 1700-as években élt séf erőleveshez készített levesbetétként vagdosta fel ilyen kis hasábokba a répát, zellert, karalábét, stb.) A felaprított répát átmossuk, egy tálban összekeverjük ételízesítővel, szétnyomott fokhagymával, őrölt köménnyel és felaprított petrezselyemlevéllel, majd fogunk egy tepsit (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá) elterítjük benne, majd fóliával lefedve betesszük sütni. A tepsibe egy kevés (1-2 dl) vizet öntünk. Kb. 15-20 perc után a fóliát levesszük és úgy sütjük tovább addig, míg a répák omlósan puhák lesznek, a víz elpárolog.
Közben a lila hagymát felszeleteljük. Tálalásnál pedig a lencsére halmozzuk a sült répát és annak a tetejére egy kevés lila hagymát. Kiadósabb az étel, ha főtt (lehetőleg barna) rizst is eszünk hozzá. Ez esetben a rizst érdemes a tányérra először tenni, majd rá a lencsét, répát és hagymát.
Egyserpenyős kukoricás-padlizsános tészta
2015. október 25. Éltető ételek
Tudtam én, hogy nem kell sokat várni egy újabb egyserpenyős tésztára...itt is van. Ebbe most nem került paradicsomlé, viszont aszalt paradicsom igen. Mit is mondjak róla? Amilyen gyors, olyan finom is. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1/2 csomag gluténmentes penne - 1 lilahagyma - 2 gerezd fokhagyma - kis marék aszalt paradicsom - 1 kisebb padlizsán - 1 csésze kukorica - 1 kisebb kápia paprika - kis marék friss bazsalikom - 2 kisebb rozmaring ág - oregano - só, bors, chili - késhegynyi füstölt paprika - opció: cheddar sajt Elkészítése: A hagymát szeleteljük fel, a padlizsánt vágjuk fel kis kockára. A kápia parikát is vágjuk fel vékony csíkokra. A fokhagymát reszeljük le.Egy serpenyőbe tegyünk bele mindent, és öntsük fel annyi forró vízzel, hogy éppen ellepje. Főzés közben ellenőrizzük az ízesítést, ha szükséges, még fűszerezzük.Sajt nélkül is nagyon finom és krémes, de mindenesetre egy pikáns ízt ad neki.
Zöldséges pizza - készítsd el házilag a saját friss pizzádat
2015. október 25. Élj harmóniában
Nagy divat manapság pizzát rendelni, mondván ez gyors és finom. A pizza nagyon közkedvelt, ám a legtöbb esetben amit a futárok kiszállítanak nagyon sok olyan alapanyagot tartalmaz, ami kedvezőtlenül hat az egészségedre. Készítsd el a saját egészséges pizzádat :) Nem tudom ki hogy van vele, de szerinte megéri otthon rászánni egy kis időt, begyúrni a tésztát, megfőzni a paradicsomszószt, előkészítem a zöldségeket és megsütni a pizzát. Utána már csak frissen kell fogyasztani:) Nem nagyon használok élesztőt, így általában a pizzatésztát is élesztő nélkül szoktam készíteni. Néha a férjem ahhoz kap kedvet, hogy élesztős pizzát egyen és ilyenkor elkészítem a kedvéért ezt a ropogós alapú pizzatészta receptet. Természetesen nagyon sokféle pizza recept van, bátran kísérletezz, amíg meg nem találod a számodra megfelelőt. Hozzávalók a tésztához: 1 csésze finomliszt 1/2 csésze teljes kiőrlésű liszt 3 tk. friss élesztő 1/2 tk. nádcukor 1/2 pohár langyos víz 1/4 tk. só 2 ek. olívaolaj Hozzávalók a szószhoz: 2 tk. olívaolaj 1/4 tk. asafoetida (vagy hing, hagymával helyettesítheted) kb. 400 ml paradicsompüré friss paradicsomból* (végszükség esetén konzervet is használhatsz) 1 tk. nádcukor (elhagyható) só, frissen őrölt feketebors, bazsalikom, oregano, csipet kakukkfű Hozzávalók a feltéthez: 125 g sajt 2 ek. reszelt parmezán (elhagyható) 1 kisebb cukkini vékony szeltekre vágva 1 kisebb paprika apró kockákra vágva Először a tésztát készítsd el. Egy csészébe tedd bele az élesztőt, a cukrot és a langyos vizet, kb. 10 perc alatt futtasd fel. Tedd egy tálba a liszteket és keverd el a sóval. A liszt közepébe csinálj egy kis mélyedést és öntsd bele az olívaolajat, majd az élesztős keveréket.Gyúrd össze az alapanyagokat addig, amíg rugalmas, sima tésztát nem kapsz belőlük - ha szükséges pici lisztet még tehetsz hozzá a gyúrásnál. Majd önts pici olajat a tálba és a tésztát takard le fóliával. Meleg helyen keleszd meg a tésztát kb. kétszeresére (kb. 30 perc). Amíg a tészta kel készítsd el a paradicsom szószt ( a receptet egy korábbi blogbejegyzésben már leírtam itt olvashatod). Ha elkészült a szósz hagyd kihűlni. A tésztát vedd ki a tálból és helyezd át egy tepsibe és kezd el kinyújtogatni - én a kezemmel szoktam először a levegőben nyújtani és a végén a sütőpapíros tepsiben még lapítom kicsit. Lehet sodrófát is használni, válassz tetszőleges módszert:) Ennyi tésztából kb 20-25 cm-es átmérőjű pizzát kapsz. A paradicsomszószt kend a pizzatészta tetejére, majd helyezd rá a zöldségeket és végül a sajtot. 200-220 fokra előmelegített sütőben kb 10-15 perc alatt süsd készre. Feltétnek bármilyen zöldséget tudsz a pizzára tenni, de egyszerre 1-2 féle zöldséget használj. Néhány variációt írok: - cukkini, paprika - kaliforniai paprika, padlizsán (padlizsán akkor a legjobb ha előtte ghíben megsütöd) - brokkoli (ha jobban szereted puhán, akkor előtte egy picit főzheted is), kukorica Ne felejtsd el vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vörösboros-olívás padlizsán spagettivel
2015. október 22. Vegán muflon
Akár ez a blog is élő bizonyíték lehet rá, hogy a padlizsán mennyi csodálatos és fennkölt alkotás alapjául szolgálhat. Sőt, történészek már kézzelfogható bizonyítékkal rendelkeznek róla, hogy a Sixtus-kápolna is padlizsánból készült. És ami még megdöbbentőbb: maga Michelangelo is padlizsán volt. Ezen a nemrégiben felfedezett festményen pl. az látható, amint III. Pál pápa fogadja őt:
Nos, azt hiszem, egyetérthetünk benne, hogy egy ilyen multifunkcionális növény további felhasználási lehetőségeit igenis érdemes forszírozni. Példának okáért oly módon, hogy első lépésben előkészítjük ezeket:
1 db padlizsán 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 evőkanál sűrített paradicsom 1 dl vörösbor 2 marék fekete olívabogyó 2 szál zöldhagyma 250 gramm spagettitészta 1 kiskanál oregánó só, bors A tésztát sós vízben feltesszük főni. A padlizsánt és a vöröshagymát alantosan felkockázzuk, utóbbit megpároljuk egy kevés olívaolajon, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, majd a padlizsánt is. Komor szakértelemmel egy kevés vizet adagolunk hozzá, és fedő alatt, közepes lángon megpároljuk, semmiképp sem totymákosan puhára. Ezek után hozzápasszítjuk a sűrített paradicsomot és a vörösbort, megkeverjük, majd egy perc után a felaprított zöldhagymát és az olívabogyót. Legvégül oregánóval, sóval és borssal fokozzuk az ízélményt a sztratoszféra szintjére. (Szomorú kulturális adalék: Michalangelo tragikus körülmények között halálozott el: 1564-ben a törökök joghurtos szószba vagdosták.)
Rizses lecsó, sütőben sütve
2015. október 21. Mindennapi ételeink
Azt mondhatom, túljutottunk egy nehezebb korszakon, már ami az evést illeti. Fanni ismét mindent elpusztít, amit elé teszek, és érdeklődve kóstolja az új ízeket is. Így most már nem kell a tészta-krumpli-rizs kombinációba belerejteni a többi ételt. Ez a recept még abból a korszakból származik, amikor nehezebben evett meg dolgokat, nagy sikere volt, azóta is készítem, bár már megeszi a lecsót magában is. :-) Hozzávalók: 3 bögre víz 1,5 bögre basmati barna rizs 3-4 tk. himalaya só 1 nagy fej vöröshagyma 1 kg paprika 3 szem paradicsom 2 gerezd fokhagyma 3-4 tk. só 2 tk. ételízesítő ízlés szerint gabonakolbász (kb. 5-10 dkg) 3 tk. pirospaprika 2 dl rizstejszín 20 dkg Violife olvadós sajt 2 ek. olívaolaj Elkészítés: A barna rizst sós vízben megfőzzük. A lecsóhoz a hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk az előzetesen felszeletelt paprikát és paradicsomot, a pirospaprikát és kevés vízzel, hogy le ne égjen, fedő alatt pároljuk. Amikor nagyjából megfőtt, sózzuk, gabonakolbásszal, fokhagymával ízesítjük. Készre főzzük. A rizst belekeverjük. Majd egy tepsit kiolajozunk, beletesszük az elkészült rizses lecsót, meglocsoljuk a rizstejszínnel és megszórjuk sajttal. 190 -200 fokon összesütjük (kb. 20 perc alatt).
Gazdag quinoa saláta (vegán)
A quinoát dupla mennyiségű vízben felforralom, majd alacsony hőfokon puhára főzöm (kb. 15 perc alatt). Közben kockákra vágott tofut beáztatok sós, fokhagymás vízbe 10-20 percre, majd lecsepegtetem, és egy kevés olajon szójaszósszal megpirítom. Ha kész, ugyanabban a serpenyőben, amiben a tofut pirítottam, apróra vágott almát és cukkinit nagy hőfokon pár perc alatt kicsit megpirítok. Nem […]
Vegetáriánus/vegán menü a Hard Rock Cafe Budapestben
2015. október 16. Zizi kalandjai
Quinoa burger sültkrumplival
A minap sajtóebédre voltam hivatalos a Hard Rock Cafeba. I. dolgozott, így vittem magammal Ádit is, szóval ő is tesztelte az új vegetáriánus/vegán menüt a Hard Rockban. Áldását adta, ízlettek neki az ételek! Összefutottunk az ebéden Mártival is, akinek ikerlányai vannak. Mondtam, hogy nem tudtam megoldani másképp a sajtóebédet csak úgy, hogy Ádit is hozom magammal. Elmesélte, hogy ő is vitte minden hasonló eseményre a lányait, amikor kisebbek voltak. Megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen… és Ádi is megszokta már az ilyen eseményeket. Különben is, ha ételről van szó, akkor mindig jól viselkedik.
A Hard Rock Cafe Budapest (és világszinten a többi Hard Rock Cafe is) azzal ünnepli az októberi Vegetáriánus Tudatosság Hónapját, hogy limitált ideig elérhető húsmentes opciókkal bővíti és újítja meg kínálatát. Az új menü a Vegetáriánus Tudatosság Hónapja tiszteletére készült, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vegetarianizmusra és a húsmentes étkezés előnyeire. A Vegetáriánus Világnapként indult kezdeményezés mára egész hónapos eseménnyé nőtte ki magát, amellyel a vegetarianizmust ünneplik.
Az új fogások 2015. október 1-jén, a Vegetáriánus Világnapon indultak útjukra a világ különböző Hard Rock-jaiban több, mint 25 húsmentes ajánlattal, amelyek közül 3 juice, 2 burger, 2 wrap és 2 saláta a budapesti Hard Rock Cafe étlapjára is felkerült (kár, hogy nem több!). Az új ételeket a hónap végéig lehet megkóstolni, de a vendégek kedvencei remélhetőleg hosszútávon is az étlapra kerülnek majd.
,,Mivel a világon egyre többen választják a növényi alapú táplálkozást, ezért a vegetáriánus éttermi kínálatra is egyre nagyobb a kereslet - mondta Antonio Bautista, a Hard Rock International Franchise-üzemeltetésének senior igazgatóhelyettese. - ,,A Hard Rock Cafe a globális és a regionális konyhából merített a fogások megalkotásakor, amelyeket a vegetáriánusok és a húsimádók egyformán élvezetesnek fognak találni.
Sült zöldséges saláta
A Hard Rock Cafe klasszikus amerikai konyhán alapuló étlapjának csaknem minden kategóriájában megtalálhatóak a széleskörű igényeket lefedő opciók, amelyek között a vegán vendégek is találhatnak számukra megfelelőeket. Az új kínálat részei például az olyan innovatív fogások mint a quinoa burger vagy a fodroskel (leveleskel) saláta sült gyökérzöldségekkel.
Az új kínálat a következőkből áll:
– Fűszeres tofus feketebab tekercs: feketebab, barnarizs, lilahagyma, paprika, kukorica, koriander, paradicsom, jalapeno, fokhagyma, méz, fűszeres, grillezett tofuval, és fokhagymás krémmel (ez külön tálalva) — Finom nagyon, a jalapeno miatt enyhén csípős, a tofu is be van fűszerezve és a babbal párosítva ízletessé teszi a tekercset.
– Ropogós karfiolos tekercs: rántott karfiol humusszal, paradicsommal, ecetes lilahagymával, fokhagymás olajjal, korianderrel, csilivel; vegyes salátával tálalva — Ez nem csípős, szóval még jobban bejött a karfiol humusz párosítás miatt. Kicsit sok volt benne a lilahagyma, így intenzív hagymás íze volt.
– Sült zöldséges saláta: fodros kel (leveleskel), válogatott balzsamos gyökérzöldségek (cékla- és répafélék), fűszeres pekándió, tofu, és újhagyma, almaecetes öntettel — Sajnos Magyarországon nehezen beszerezhető a leveleskel, így Budapesten ezt a salátát kelkáposztával és lollo salátával készítik. A fűszeres pekándió a saláta tetején nagyon sós volt, ezen javítva igazán finom lesz a saláta és kiadós adag. Talán még jobban ízlett volna, ha a sült őszi zöldségek melegen lennének tálalva.
– Sült céklás saláta: sült cékla szeletek spenótsaláta-ágyon, fetasajttal, karamellizalt pekándióval, mézes-balzsamos öntettel — Könnyedebb saláta, inkább köretként fogyasztanám, mint főételként.
– Quinoa burger: friss zöldségpogácsa, helyben készítve; quinoaval, lilahagymával, gombával, tojással, Cheddar sajttal, pekándióval, árpával, szója szósszal és zsemlemorzsával, tetején humusszal, rukkolával, paradicsommal és grillezett lilahagymával — Ötletes megoldás a hamburger pogácsára a quinoa használata, jó, hogy túlléptek a zöldségek és grillezett kecskesajt variáción.
– Padlizsán & Humusz Burger: grillezett padlizsán szeletek humusszal rétegezve, rukkolával, paradicsommal és lilahagymával — Nekem ez jobban ízlett, mint a quinoa burger. A padlizsán és humusz párosa nagyszerű és minden összetevőnek átjön az íze.
Fűszeres tofus feketebab tekercs
Az újítások része, hogy a Hard Rock Cafe Budapest kiterjedt, díjnyertes itallapja is új, tápláló italokkal bővül. Olyan juice-okat is megtalálhatunk a kínálatban mint a cékla-narancs-gyömbér, a saláta-alma vagy a spenót-ananász-lenmag turmix. — Mindegyik nagyon finom, talán a spenót-ananász-lenmag ízlett a legjobban, csak ennél figyelni kell arra, hogy minél hamarabb megigyuk, mert ugye a lenmag teljesen besűríti az italt, ha sokáig állni hagyjuk.
Cékla-narancs-gyömbér juice
Jónak tartom, hogy egy nemzetközi láncolat nyit a vegetáriánus és vegán étkezés irányába. Erre mindenképpen szükség van, noha tudom, hogy nehéz a vendéglátó helyeknek kielégíteni minden táplálkozási forma igényeit (pl: vegán, paleo, gluténmentes, stb.). A lényeg, hogy a láncolat felismerte a szükségességét és lassú léptekben elindult a változás. Remélem a Magyarországra behozott ételekből minél több felkerül majd az állandó étlapra is.
***
Hard Rock Cafe Budapest
1051 Budapest
Deák Ferenc utca 3-5.
Weboldal
Facebook
***
Fotó kredit: Hard Rock Cafe Budapest
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Mindennapi -virlis- kenyerünk
2015. október 11. Mindennapi ételeink
Többen kértétek, hogy írjam meg, milyen kenyeret szoktam itthon sütni. bevallom, mostanában többször vesszük a kenyeret (alpesi rozsosat, ezt Fanni is szereti), Fanni kedvéért, de férjemnek és magamnak többször sütök kifliket. Abból néha Fanni is csemegézik, egyébként nem egy kenyeres lány, reggelire főképp gyümölcs, kása ízlik neki, és ebédre-uzsonnára-vacsorára is előszeretettel fogyaszt főtt ételt. Ezért gyakran kétfélét főzök egy nap, hogy legyen vacsira is változatos neki. Szóval, amikor kenyeret sütök, ez a befutó - akár kenyérként, akár kifliként formázva: Hozzávalók: 50 dkg liszt teljes kiőrlésű búzaliszt 1 dl olívaolaj 1 teáskanál himalaya só 4 db szójavirsli, hosszában és széltében is félbevágva 2 dkg élesztőpor 1 tk. aranybarna nádcukor 3 dl meleg víz Elkészítés: Az élesztőt a cukros meleg vízben futtassuk fel. Ez alatt morzsoljuk össze a lisztet, az olajat és a sót, majd a felfutott élesztőt öntsük a lisztes keverékhez, és dagasszuk ki a tésztát. Rugalmas, kemény tésztára lesz szükség, ha szükséges, apránként adhatunk hozzá még meleg vizet. Kelesszük kétszer fél óráig, közben egyszer gyúrjuk át. Nyújtsuk ki a tésztát, ujjnyi vastagságú téglalappá. A téglalap rövidebb oldalával párhuzamosan fektessünk le egy félbevágott virslit majd tekerjünk egyet a tekercsen, tegyünk le ismét egy félbevágott virslit, megint tekerjünk egyet, utána ismét virslit - és így tovább addig, amíg teljesen fel nem tekertük a tekercset. Ez után tegyük tégla formájú kenyérsütő formába, és süssük 180 fokon 30-40 percig. Ha kiflit készítek, természetesen másképp történik a formázás, ill. féladagot készítek: 2 kört formázunk a tésztából, melyeket 8-8 cikkre felszelünk, mindegyik szelet nagyobbik végébe tesszük a virslit és feltekerjük. TIPP: a virsli helyett használhatunk dinsztelt hagymát, tofut, babot, kukoricát, vagy ami eszünkbe jut :-)
Rakott brokkolis - tofus rizs
Mivel a doki állandóan azt hajtja kajaügyileg, hogy fehérjét fehérjével és zsírral (ezt nagykanállal javasolja), gondoltam legyen. :) Így egy füstölt tofu is bevándorolt a kosárba vásárláskor. Bár valószínűleg nem erre gondolt, mikor a fentieket próbálta bevésni a gondolataim közé. :) No, nem gondolkozunk egyformán, bár megértem az álláspontját. Ilyenkor az átlag asszonynép hajlamosabb elmozdulni magasabb szénhidráttartalmú ételek irányába. Tény, hogy emeltebb a fehérjeigény, és ez segíthet a hízás megelőzésében is, de közel sem annyival, mint amit elavult dietetikai eredmények támasztanak alá. Ráadásul megvan a hátulütője is, elég csak a szervezet elsavasodására gondolnunk. Meg kell tartani az egyensúlyt, és persze nem félvállról venni, odafigyelve, mértéktartóan. Persze, ez jól hangzik, de olykor van, hogy az ember vizet prédikál... és festés után takarítva késő este egy nagy karéj barna kenyér után még bevágja a gyerek fehér kiflijének maradékát, és rákíván a bagettre is, ami szintén nem látott barna lisztet. :( Azért normál esetben reggelire zabkása van gyümölcsökkel, rakott barna rizs van salátával ebédre, vacsorára meg goffri zab és hajdinaliszt keverékéből... No, de jöjjenek inkább a hozzávalók. Amik persze ízlés szerint variálhatóak, a paradicsom lehet répa, a brokkoli padlizsán, vagy cukkini. De nálunk brokkoli lett, mert Ábel azt ölelte keblére a piacon... Hozzávalók: 1 bögre barnarizs 1 csomag füstölt tofu 1/4 kg gomba 1 brokkoli 1 kápia paprika 3-4 db paradicsom 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 rizstejszín 1 marék kesudió 1 ek sörélesztő pehely 1 ek zabliszt, vagy zabpehely vegamix olaj só A barna rizst 45-50 perc alatt két és félszeres mennyiségű vízzel, sóval és vegamix-szel megfőzzük. A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. Kevés olajon kissé megpirítjuk, majd felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk, sózzuk, és felengedjük rizstejszínnel. A brokkolit rózsáira bontjuk, a tofut felkockázzuk, a paprikát karikákra szeleteljük, a paradicsomokat négybe vágjuk, a vöröshagymát felaprítjuk. Mindezt összekeverjük a főtt rizzsel, gombaszósszal, és egyenletesen egy olajjal vékonyan kikent tepsibe helyezzük. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk, majd beleszórjuk a zablisztet és a sörélesztő pelyhet, az öntetet a rizs tetején egyenletesen eloszlatjuk úgy, hogy mindenhová jusson. 40-45 percig sütjük közepes lángon.
Húsmentes lasagne bolognese
2015. szeptember 30. Éltető ételek
Az ételeket én sosem szoktam pontosan a recept alapján elkészíteni, gyakran mondja is a párom, hogy sosincs két egyforma étel. Sok esetben ez baj, mert amelyik ízlik neki, már nem emlékszik rá később (én sem), csak 1-2 alapanyagot mond belőle, hogy "na, azt készítsd el". Ezért csináltam egy itthoni szakácskönyvet fotókkal ellátva, hogy így könnyebben tudjon választani az ételek közül. Ma délelőtt még csak annyit tudtam, hogy valamilyen lasagnet fogok készíteni. Ilyen esetben keresgélek a neten egy kicsit, melyet aztán egyszerűen egészségessé és húsmentessé varázsolok. A streetkichen nagyon jó ötletadó, bár ezeket a recepteket pontos leírással sosem készítem el. A húst legtöbbször gombával, csicseriborsóval, vöröslencsével vagy éppen zabpehellyel helyettesítem, a lisztek és egyéb alapanyagok cseréjére is szinte minden esetben szükség van. Az édességes receptekben lévő cukrot pedig alapból felezem, és mézre vagy kókuszvirágcukorra cserélem. Szóval ez lett a mai ebéd, nagyon jól sikerült. Hozzávalók (2-3 adag): "Húsos" szósz - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 10 dkg tisztított sárgarépa - 10 dkg tisztított padlizsán - 1 szárzeller - 10 dkg áztatott csicseriborsó - 40 dkg paradicsom pürésítve - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - 1 babérlevél - bazsalikom, oregano, rozmaring - 1 löttyintésnyi vörösbor - víz Besamell: - 3 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 6 dkg zabliszt - 4 dl rizstej - só, babérlevél, őrölt szerecsendió, bors - 1 doboz lasagne (tojásmentes) Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát.Aprítsuk morzsásra a zöldségeket (sárgarépa, zeller, padlizsán), majd dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk együtt pár percig.Szintén daráljuk morzsásra az áztatott csicseriborsót (nekem a botmixerhez van egy aprítógép, azzal szoktam csinálni).Folytassuk tovább a pirítást, majd mehet hozzá a turmixolt paradicsom (vagy házi, sűrű paradicsomöntet), és reszeljük bele a fokhagymát is.Fűszerezzük, mehet bele a bor, és még öntsünk hozzá úgy 2 dl vizet.Lefedve főzzük 30 percig (időközben kavargasd).Adjuk hozzá a zabpelyhet, ha szükséges, még hígítsuk vízzel. Egy nagyon jó sűrű ragu lesz belőle, melyet akár spagettivel is tálalhatunk. A zabpehely úgy 10 perc alatt megpuhul, és még tovább sűrít a ragun.Közben készítsük el a besamellt is. Olvasszuk fel a vajat, majd a lisztet egy picikét pirítsuk meg benne (éppen csak, hogy színe legyen). Folyamatos keverés mellett öntsük rá a tejet, fűszerezzük, és főzzük sűrűre. Ez kb. 5 perc alatt elkészül.Állítsuk össze a lasagnet. A tepsibe löttyintsünk egy kicsi olívaolajat, majd tegyünk rá 3 evőkanál paradicsomos ragut,tésztabesamell 1/3-a.paradicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-aparadicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-a.Előmelegített sütőben süsd úgy 30 percig. Előmelegített sütőben süssük úgy 30 percig. Ekkor reszelhetünk rá sajtot (de nyugodtan el is hagyhatod), és még toljuk vissza a sütőbe, hogy megpiruljon a teteje. Mielőtt felvágjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni.
Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes)
2015. szeptember 30. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük az olasz konyhát. Nálunk a pizzák és a spagettik után a gnocchi állna az "Olaszország leghíresebb és legfinomabb ételei" - nek képzeletbeli dobogóján. Ezek a kis krumpligombócok ma már a Világ minden táján nagy népszerűségnek örvendenek. Egyszerűen és változatosan elkészíthető, pénztárcabarát tésztaételről van szó, mely a helyi adottságokhoz, ízvilághoz, kultúrához és természeti kincsekhez alkalmazkodva, sok száz féle tésztából, és sok ezer féle szósszal elkészítető. (Enyhe túlzással... ;-) ) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) A gnocchik (ejtsd: nyokki) szülőföldjét Olaszországnak tulajdonítják, de a recept az évszázadok során sokat változott. Eredetileg a középkorban, nem is burgonyából, hanem búzadarából, rizslisztből, és száraz kenyérből készültek. A mai kor által leginkább ismert gombócok már buronyából születnek, és eredetük a 17. századba vezethető vissza. Spanyol felfedezők hozták be a krumplit Olaszországba, amit először csak kerti dísznövényként tartottak, majd az Európát sújtó éhínség hatására gyors térhódításba kezdett az olcsón termeszthető burgonya. Ezzel egyidőben a krumpligombóc, a krumplis gnocchi is elindult meghódítani a Világot. Bármerre járunk a Világban, nincs olyan olasz étterem, aminek az étlapján ne találkoznánk egy-egy gnocchis fogással. Az olasz bevándorlók világszerte meghonosították a gnocchi sokféle változatát. Az "ahány ház, annyi szokás" magyar közmondás tökéletesen jellemzi a gnocchi recepteket is. Még Olaszországon belül sem igazán találunk két egyforma gnocchi receptet, nemhogy a világ két különböző pontján. Természetesen mindenki a sajátját tartja az igazinak, a tökéletesnek, az eredetinek! ;-) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Minden olasz régiónak (főleg az észak - olasz részen) megvan a saját tipikus gnocchi tésztája, és a kedvenc mártása hozzá. Míg Veronában jellemzően paradicsom szósszal tálalják a krumpligombócokat, addig Lombardia tartományban a sajtszószokra esküsznek. Szardínia szigetén különleges egytálétel a hagyományosan sáfránnyal ízesített ,,gnocchetti" is, mely a gnocchinál lényegesen kisebb méretű tésztával készül. Sok helyen nem is burgonyából, hanem zsemlemorzsából, kukoricadarából, és különböző lisztekből készítik a gnocchi tésztát. Általánosságban elmondható, hogy a jó gnocchi legfontosabb hozzávalója az alacsony víz- és magas szárazanyag- tartalmú, ún. lisztes burgonya, kevés grízes liszt, tojás és só. Az erőteljes ízű parmezán vagy gorgonzola sajt pedig szinte mindenütt elmaradhatatlan a tetejéről. Sok receptben lehet olvasni, hogy főzzük meg a burgonyát, de azok a receptek tévednek. A tökéletes, szájban szétolvadó, nem ragacsos gnoccihoz, a burgonyákat sütőben kell megsütni, hogy kevesebb vizet engedjenek ki magukból. Minél szárazabb a krumpli, annál jobb. A tökéletes gnocchi angol kifejezéssel élve "fluffy and melt in the mouth", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "bolyhos, pihés" gombócok melyek szétolvadnak a szádban. céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Annyira jól sikerült a gnocchi hódító hadjárata, hogy néhány szegényebb, dél-amerikai országban (pl.: Argentínában és Uruguayban) a hónap utolsó előtti napját ,,gnocchi-napnak nevezik. Mivel a hónap elején kapott fizetés elfogy a hónap végére, így már csak olcsó ételek kerülhetnek a vacsora asztalokra. A gnocchi tökéletes választás, ezért minden hónap 29-e a dél-amerikai országokban a hivatalos DIA DE ?OQUIS, a Gnocchi nap. Ilyenkor a családok, barátok összegyűlnek, és együtt fogyasztják el a gnocchit. Hogy szerencsét hozzon, mindenki tesz egy pénz érmét a tányérja alá, és ott is hagyják a vacsora végeztéig. Ez egyfajta szerencsehozó babona arrafelé. Egyes éttermekben ezen a napon csak gnocchis fogásokat lehet választani, míg más éttermek külön erre a napra szóló gnocchi specialitásokkal rukkolnak elő. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Magyarország, valószínűleg Mátyás király idejében ismerkedett meg olasz szakácsok által a gnocchi akkori verzióival. A magyar gasztronómia egyik fontos étele, a nokedli is feltehetően az olasz burgonyamentes gnocchi egyik leszármazottja, illetve a burgonyával készült változat (gnocchi di patate) nagy hasonlóságot mutat a magyar krumplinudlival. Készíthetjük villával bordázott változatban, vagy anélkül. Fogyaszthatjuk különböző mártásokkal, szószokkal, sajtokkal, zöldségragukkal, de akár édesen lekvárral vagy mákkal is. A hagyományos burgonyás gnocchi mellett számos más idény zöldséggel is feltúrbózhatjuk a gnocchikat, hogy szép színes, és tápanyagdús tésztákat kapjunk eredményül. A későbbiekben hozok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra egy sütőtökös és egy spenótos tészta változatot is, most pedig a szezonnak megfelelően egy egyszerűen elkészíthető céklás gnocchi receptjét osztom meg veletek. Korábban már bemutattam, hogyan készítsetek céklás nokedlit, most egy ahhoz hasonló, de mégis más, glutén- laktóz- és tojásmentes recept következik, a könnyebb emésztés jegyében, burgonya nélkül. (Természetesen a laktózmentesség csak a gnocchikra értendő. Amennyiben a gorgonzolás szószt készítjük el hozzá, a laktózmentesség nem állja meg a helyét. Laktózérzékenyek készítsenek sajtmentes szószt a céklás gnocchi mellé.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre): a vegán céklás gnocchihoz: - 300 g nyers céklapép (kb. 250 g nyers cékla + 1 dl tiszta víz) - 20 g lenmagliszt - 150 g (barna) rizsliszt - 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors - 1/2 ek útifűmaghéj a diós gorgonzolás szószhoz: - 250 ml főzőtejszín - 200 g gorgonzola sajt - reszelt parmezán sajt a tetejére - 1 bögre dió (előre beáztatva 24 órára) - 1 marék friss petrezselyem - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só, őrölt fehér bors, szárított oregánó - 1/2 citrom frissen facsart leve Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS:Kb. 250 g nyers céklát meghámozunk, és 1 dl vízzel krémesre turmixolunk. Egy tálba tesszük a liszteket, a fűszereket, az útifűmaghéjat, hozzáadjuk a céklapépet, és kézzel alaposan összegyúrjuk az egészet egy nagy gombóccá. Formázható, puha, nem túl lisztes, de nem is ragadós tésztát kell kapnunk. Olyat, ami már pont nem ragad bele a tálba, de még puha. (Használjunk még lisztet, ha kell, de ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát). Hagyjuk pihenni 15 percet a hűtőben a tészta golyót. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Vágjuk fel 4, majd 8 felé a gombócot, és sodorjunk belőlük kb. 1 cm átmérőjű rudakat, hengereket. Bátran lisztezzük a deszkát, és a kezünket is, ha ragadna a tészta. Vágjunk kb. 1 cm-es darabkákat az 1 cm átmérjű rudakból, majd egy villával finoman csíkozzuk be a tetejét (lisztezzük a villát, hogy ne ragadjon rá a tészta). Ettől kicsit szétlapul, így lesz henger formájú, és nem négyzet. (Négyzet alakúan, csíkok nélkül is népszerű és finom, ha nincs kedvünk formázgatni. ;-) ) Tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forrni. Miután forr a víz, dobjuk bele óvatosan a nyers gnocchikat. Az összes tészta kb. egynegyedét egyszerre. (Enyhén lisztesen dobjuk bele, és akkor biztosan nem ragadnak össze.) Miután feljöttek a víz tetejére (kb. 2 perc), azonnal kiszedjük őket szűrőlapáttal egy tálba. Ne hagyjuk ázni feleslegesen! Eljátszuk ezt az összessel, tehát négyszer, amíg el nem fogy a nyers tészta. Ha úgy látjuk, hogy nem lesz szükségünk az összes tésztára, akkor még nyersen fagyasszuk le a felesleget. A következő 1-2 hónapban bármikor elővehetjük őket, és kivéve a fagyasztóból tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fagyasztott állapotában azonban több idő kell neki, így akár 5 - 7 percig is tarthat, míg feljönnek a víz tetejére. Úgy is lefagyaszthatjuk a felesleget, hogy kifőzzük a tésztát, hagyjuk kihűlni, enyhén lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze, majd tegyük őket a fagyasztóba. Ezesetben csak pár hétig érdemes felhasználni, és fogyasztás előtt, kb. 5 perc alatt fel lehet melegíteni egy olajos serpenyőben, vagy 10 perc alatt a sütőben. Nem kell újra kifőzni! ;-) Fogyasszuk a gnocchikat, tetszés szerinti szósszal, sajtokkal, zöldségekkel, akár serpenyőben lepirítva is. Ezúttal egy diós gorgonzolás szószt készítettem hozzá, mert az ízes sajt - dió - cékla trió mindig levesz a lábamról. :-) A főzőtejszínbe daraboljuk a gorgonzola sajtot, hozzáadjuk a sót, borsot, fokhagymát, petrezselymet, a beáztatott dió felét ledarálva, a citrom levét, és az egészet folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Céklás gnocchival tálaljuk a szószt, megszórjuk a maradék széttördelt dióval és friss parmezánt szórunk rá. (A diót azért áztatjuk be előre min. 24 órára, hogy az enzimgátlók kioldódjanak, és egészségesebb, egyszerűbben emészthető diót kapjunk.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Színélményben, ízélményben és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Egy kis érdekesség...."Rómában a gn occhi egy tradicionálisan csütörtökön fogyasztandó étel, amelyet a következő mondás is tükröz: ha csütörtök akkor gnocchi, ha péntek akkor hal, ha szombat akkor pacal.("Gioved? gnocchi, Venerdi pesce, Sabato Trippa") Veronában egy nagy tányér paradicsomos gnocchit esznek meg hagyományosan a " Ven?rdi Gnocol?r napján, ami a karneváli kocsik felvonulásának napja. Végül de nem utolsó sorban a veronai álarcosbál hercegének is mi más lehetne a neve, mint Gombóc Apó azaz Pap? del Gnoco." Forrás: Íz és Itália Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)
Gluténmentes indiai lepény csicseriborsólisztből - Pudla
2015. szeptember 28. Élj harmóniában
Indiának van az egyik legősibb vegetáriánus kultúrája, ezért a tradicionális indiai ételek legtöbbje megfelel a vegetáriánus táplálkozás elvárásainak (a hagyományos indiai ételkombinációk teljes értékű fehérjével szolgálnak az emberi szervezet számára). A pudla egy indiai csicseriborsólisztből készült lepény, egyfajta sós palacsinta. A csicseriborsó számos jótékony hatással rendelkezik, nagyon tápláló, kiváló energiaforrás (részletesen egy korábbi cikkben itt olvashatsz róla). Hozzávalók: Pudla (csicseriborsólisztes lepény) - 200 g csicseriborsóliszt - 300-400 ml víz - 1/2 kk. kurkuma - 1/2 kk. római kömény - 1/2 kk. őrölt koriander - 1 tk. só - csipet hing (elhagyható vagy egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) - csipet fekete bors - 1 tk. reszelt gyömbér - 1 pici cukkini - 2 ek. koriander zöld (el is hagyhatod) - ghí a sütéshez (vegán változatban kókuszzsír) - citrom leve A cukkinit és a koriander zöldet mosd meg és vágd apróra. Keverd össze a száraz hozzávalókat (lisztet és a fűszereket) a vízzel - kb. palacsinta sűrűségű tészta lesz belőle. Majd keverd hozzá felaprított zöldségeket. Esetleg hagyd állni egy kicsit a tésztát. Egy serpenyőben vagy palacsintasütőben melegítsd fel a ghí-t és süsd meg az egyik oldalát, majd fordítsd meg. Ha jól átsült a kész palacsintát meglocsolhatod egy pici citromlével. Amennyiben vegetáriánusként fontos számodra a megfelelő fehérjebevitel, azt az alábbi módok valamelyikével biztosíthatod: - vegyesen tedd bele a lisztet (150g csicseriborsóliszt és 50g búzaliszt) - egyél hozzá tejterméket pl. fogyaszd tejföllel - fogyaszd valamilyen összetett szénhidrátot tartalmazó étellel pl. egyél hozzá köretnek rizst Így a szervezeted a megfelelő aminosav kombináció miatt teljes értékű fehérjéhez jut. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Epres spenótsaláta (vegán)
2015. szeptember 27. VegaNinja
Hozzávalók: (2 adaghoz) 300 g eper 200 g spenótlevél 80 ml olívaolaj 40 ml almaecet 2 evőkanál nádcukor 2 teáskanál mák 1 teáskanál pirospaprika fél vöröshagyma 1 evőkanál szezámmag 1 evőkanál lenmag só 1. Az olajat botmixerrel jól keverd össze az ecettel, közben add hozzá a cukrot, a mákot, a pirospaprikát és a hagymát is. […]
Reform, zabpelyhes zöldborsófőzelék
2015. szeptember 24. Éltető ételek
Ki ne emlékezne a menzai zöldborsó főzelékre? Én igen... egyébként nem sok minden változott ezen a téren, még mindig tejes, lisztes, melyben csak mutatóban van borsó. Nos, ez a borsófőzelék, egy tömény élvezet. Egyrészt saját magával sűrítem, másrészt - a komplettálást is figyelelembe véve - zabpehelyliszt is kerül bele. Nincs semmi gond a lisztes sűrítéssel, ha az nem BL55-ös lisztből készül. Babák is nyugodtan kaphatják, de a fokhagymát még kihagynám belőle. Főzd meg, szedd ki a gyerkőc adagját, majd reszeld a sajátotokba a fokhagymát... ennyi. Hozzávalók (3-4 adag) - 1 kg zöldborsó (friss vagy fagyasztott) - 3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál zabpehely vagy zabpehelyliszt - kb. 1 dl rizs- vagy zabtej - só, bors - 1 mokkáskanál szárított lestyán - 2 mokkáskanál szárított petrezselyem (persze, ha van friss, az a legjobb!) - leheletnyi friss citromlé - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - A kókuszolajat olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a borsót. Süssük együtt úgy 10 percig. Figyeljünk arra, hogy le ne ragadjon. - Öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. - Fűszerezzük sóval, borssal. - Amikor már majdnem puha a borsó, vegyük ki úgy 1/3-át, a lével együtt. Adjuk ehhez a kivett borsóhoz a zabpelyhet, a fokhagymát, és turmixoljuk össze. - Ezt a pürét és a növényi tejet keverjük vissza a főzelékhez. Főzzük úgy 5 percig, hogy a zabpehelytől besűrűsödjön. - Ekkor már a zöldfűszereket is hozzá adhatjuk. - Csavarjunk bele egy pici citromlevet. Kóstold meg, ha kell, még sózd meg.
Vegán rántott hagymakarikák (gluténmentes)
2015. szeptember 22. VegaNinja
Hozzávalók: növényi olaj a sütéshez 1 bögrényi csicseriborsóliszt 1 mokkáskanál fokhagyma-granulátum fél mokkáskanál bors 1 mokkáskanál paprika fél mokkáskanál só 1,5 dl víz 1 nagyon nagy vöröshagyma Egy nagy keverőtálban keverd össze a csicseriborsólisztet, vizet, sót, fokhagyma-granulátumot, paprikát ízlés szerint. Tedd félre, hogy besűrűsödjön. Sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. Villával szedd szét a hagymaszeleteket karikákra, és mártsd őket a csicserimasszába, hogy jól […]
Zöldbabos kulajda (vegán)
2015. szeptember 21. VegaNinja
Hozzávalók (4 személyre) Hozzávalók: 1 doboz laskagomba kb. 1×3 centis csíkokra vágva 1 doboz újhagyma 5 dl szójatej 6 db közepes krumpli felkockázva fél csomag zöldbab (darabolva, ha túl nagy) 2 dl rizstejszín 1 evőkanál kukoricakeményítő babérlevél, só, bors, kapor 3 evőkanál kókuszolaj 2 evőkanál fehérborecet egy pici cukor Az újhagymát felkarikázzuk, és a kókuszolajon egy […]
Kókuszzsírban sült tepsis burgonya
2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű étel, mégis sokszor elfelejtkezünk róla. Hozzávalók: 4-5 ek. kókuszzsír 2 ek. bio levespor-és ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely friss rozmaring- ízlés szerint 1 ek. fokhagymagranulátum 1 kg burgonya Elkészítés: A burgonyát megmossuk, hámozzuk, majd kókuszsírral megkent és vízzel meglocsolt tepsibe tesszük, ahol fólia alatt 200 fokon 20 percig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, ízesítjük a "vegetával", rozmaringgal és 15 perc alatt ropogósra sütjük. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymagranulátumot és a sörélesztőpelyhet, összekeverjük, és salátával tálaljuk.
Gyógyító miso leves (vegán)
2015. szeptember 19. Zizi kalandjai
Most az őszi, hűvösebb, nyirkosabb szezon indultával (eltekintve az elmúlt napok meleg időjárásától) beindul a megfázások, köhögések időszaka is. Mi is éppen köhögő fázisban vagyunk, az egész család… más bajunk nincs, csak köhögünk, de ezt már kb. egy hete. Lassan gyógyulunk jó sok vitaminnal, gyógyteával, népi gyógymóddal és jókedvvel. Na meg persze, ha van időm odafigyelni rá, akkor étellel is gyógyítjuk magunkat. Hiszem, hogy az ételek gyógyítanak, ha odafigyelünk rá, hogy mit készítünk, mi mire jó, mit mivel keverünk. Sokan teszik rendbe az egészségüket megfelelő táplálkozással.
Ennél a levesnél a jótékony hatást a zöldségeken kívül a miso és a gyömbér adja. A miso* fermentált alapanyag… és hogy mit érdemes tudni a fermentációról, meg a misoról? Hát ezt: a fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben enzim hatására szerves anyag bomlik le. Az erjesztést baktériumok, élesztő- és penészgombák végzik, azaz gyakorlatilag előre megemésztik az ételt: lebontják a szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, és olyan mikroflórát, azaz jótékony baktériumokat hoznak létre, amelyek segítik az emésztőrendszer működését, valamint megóvnak a kórokozóktól és más parazitáktól. A fermentálás egy olyan tartósítási forma, ami káros adalékok hozzáadása nélkül történik, és mivel nem éri az ételt sem túl magas, sem túl alacsony hő, így a benne lévő vitaminok és enzimek is jelen lesznek a végtermékben. A miso többnyire szójababból készült, erjesztett sós ízű pép. Alapanyaga lehet még rizs, árpa és állítólag csicseriborsó is (én még ilyet nem kóstoltam). A mison kívül fermentált ételek még: a savanyúság, a tempeh, a kefír és a kimcsi – koreia csípős-fűszeres savanyúság – ezekből érdemes minél többet fogyasztanunk a hideg időszakban. (Még többet a fermentálásról: itt, itt és itt.)
A gyömbérről pedig ódákat lehetne zengeni… antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, megfázás, légúti fertőzések idején hozzájárul a kórokozók legyőzéséhez, gyulladáscsökkentő. Fokozza az étvágyat és segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét… és még sorolhatnánk.
A lényeg, a lényeg… próbáljátok ki a miso levest!
* Miso nagyobb szupermarketekben, ázsiai üzletekben, online webáruházakban már beszerezhető!
Gyógyító miso leves (vegán)
(Recept inspiráció: Oh Dear Drea)
Hozzávalók:
– 1 db közepes póréhagyma, felkarikázva
– 1 db közepes cukkini, felkockázva
– 2 db közepes répa, felszeletelve
– 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva
– 150 g soba vagy rizstészta
– 1 nagy marék spenót
– 1 kis marék szárított alga, csíkokra vágva (opcionális, plusz jó ízt ad a levesnek; ha nincsen, kihagyható)
– 5-8 evőkanál miso (ízlés kérdése, hogy mennyire legyen intenzív ízű a leves)
– 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér (én legközelebb 2 evőkanállal tennék bele… ízlés kérdése, próbáljátok ki nektek, mennyivel ízlik)
– 6-8 bögre zöldség alaplé vagy víz
– 3 evőkanál kókuszolaj
– csipet só
Egy közepes lábasban kókuszolajon dinszteljük meg a póréhagymát közepes láng felett. Adjuk hozzá a répát és főzzük 5 percig, majd jöhet a cukkini, újabb 5 perc főzés és ízesíthetjük is a levest a csipet sóval és a frissen reszelt gyömbérrel. Öntsük hozzá az alaplevet (vagy vizet) és forraljuk fel.
Közben egy másik lábasban forraljunk vizet a tésztának és a csomagoláson olvasható utasítás szerint főzzük meg, majd szűrjük le. Én meglocsoltam egy kevés pirított szezámolajjal, ez isteni plusz ízt ad a tésztának és nem ragad össze tálalásig.
Ha a leves felforrt, adjuk hozzá a tofut, a spenótot és az algát, főzzük még 2-3 percig. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a misot. Jól keverjük el, hogy a miso feloldódjon a levesben.
Tegyünk a tálkákba a megfőtt tésztából és erre szedjük rá a forró levest! Azonnal fogyasszuk!
Céklás kölesfasírt
Olyan faék recept. :) Mert mi van itthon, mit ettünk legutóbb és hasonlók határozták meg az összetételt, illetve az őszies hangulat, meg hogy megnőttek a céklák. Gyönyörű rózsaszín fasírtokat forgattam meg a morzsában. Ábelnek különösen tetszett a színe, de a kisült fasírt is ízlett neki. Hozzávalók: 1/2 bögre köles 1 céklagumó 1 közepes nagyságú burgonya 1 kis fej vöröshagyma 3 ek tökmag 3 ek szezámmag 1 ek lenmag 1 tk vegamix 1 tk só 1 csipet borsikafű 1 csipet fokhagymapor olivaolaj tk. zsemlemorzsa A kölest a vegamix-szel, sóval, háromszoros mennyiségű vízzel és az apró kockákra vágott burgonyával 15-20 perc alatt megfőzzük. Langyosra hűtjük. A tökmagot, szezámmagot és lenmagot ledaráljuk és a köleshez adjuk. Beleszórjuk a fűszereket is. A céklát megpucoljuk, lereszeljük, és a keverékbe gyúrjuk. Egy tepsit zsírpapírral kibélelünk, megkenjük olajjal. Vizes kézzel a masszából nagyobb diónyi darabokat gyúrunk, majd ellapítjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és szorosan a tepsibe helyezzük őket. Bő fél órát közepes lángon sütjük, félidőben a fasírtokat megforgatjuk.
Sütőtök curry csicseriborsóval
2015. szeptember 7. Vegán muflon
Ha valaki megkérdezné, hogy a blog története során miért nem közöltem olyan receptet, amihez a sütőtök nélkülözhetetlen alapanyag, válasz helyett vajúdó anyacickányt imitálnék. Ezzel a művelettel talán el tudnám terelni a figyelmét arról, hogy kérdésére nem tudok megfelelően frappáns magyarázatot adni. Pedig a tök olyannyira hálás komponens, hogy kis híján nevet adtam neki (mondjuk Zsebálkovits Jenő), és barátommá fogadtam. De aztán rájöttem, hogy az a barátság, amikor egyik fél széthasítja a másikat és kikanalazza annak velejét, hagy némi kívánnivalót maga után. Így aztán csak rideg távolságtartással Honbolygó Rezsőné postai alkalmazottként emlegettem a művelet közben, amit most megosztok az olvasókkal is.
Alkotóelemek:
1 db közepes sütőtök 3-4 evőkanál olívaolaj 2 kiskanál római kömény 2 kiskanál őrölt koriander 1 kiskanál összetört chili 2 kiskanál madras (jobb híján hagyományos) currypor só, bors 1 nagy fej lilahagyma 5 db paradicsom 2-3 cm-es gyömbérgyökér (jobb híján 1 kiskanál gyömbérpor) 1 db zöld hegyes erőspaprika 2 gerezd fokhagyma 1 csokor koriander (elhagyható) 1 (konzerv)doboz csicseriborsó 2 marék spenótlevél 150 gramm basmati rizs 1 kiskanál kurkuma (hanyagolható) Akciórész: A sütőtököt - a drámai hatás kedvéért - velőt rázó sikoly közben kettévágjuk, magjait kikanalazzuk, majd felkockázzuk. Egy ún. tepsibe helyezzük, majd igazságosan elegyengetve meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk római köménnyel, korianderrel, chilivel és madras curryvel. Sózzuk, borsozzuk, majd 40 percre agresszíven bevágjuk a 190 fokra melegített sütőbe. Az így keletkezett holtidőben nem jódlizunk bőrnadrágban, hanem kihasználjuk azt hasznosan: felrakjuk a rizst főni némi só társaságában. Továbbá felcsíkozzuk a hagymát, felaprítjuk a gyömbért, a fokhagymát, a hegyes erőspaprikát és a koriandert, majd felhevített olívaolajra helyezzük őket. Alacsony fokozaton 5-6 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és a csicseriborsót. Sózzuk, borsozzuk, majd 20 percig hagyjuk az elegyet békében nyugodni. Ezt követően adjuk hozzá a spenótlevelet, amit elég 2-3 percig főzni. Mindeközben a tök is jó eséllyel elkészül, így egy megfelelően ízléstelen tepsifogó kesztyűvel kivesszük a sütőből. (Ez nem lesz nehéz, tudniillik ebből még ember nem gyártott ízléses darabot.) Ha adunk a látványelemekre is, a kész rizshez hozzáadjuk a kurkumát, és tálaljuk sütőtökkel és a paradicsomos-spenótos esszenciával.
Lecsós rizzsel rakott karfiol
2015. szeptember 3. Mindennapi ételeink
Akadt itthon egy kis karfiol, barna rizs és sok-sok paprika. Nem volt kérdés, mi készül. Ugyanis Fanni nem szereti magában a lecsót (illetve pár kanállal eszik csak, de többet nem, csak a levét:-), de ha rakott ételbe bújtatom azt, akkor megeszi :-) Hozzávalók: 15 dkg basmati barna rizs 1 közepes fej karfiol 6-7 szem paprika 2 szem paradicsom 1 nagy fej vöröshagyma gyógynövényes himalaya só himalaya só - ízlés szerint 2 doboz rizsdresszing 4 ek. olívaolaj Elkészítés: A rizst a hagyományos módon megfőzzük, sózzuk. A lecsót szintén hagyományos módon elkészítjük. A karfiolt rózsáira szedve megpároljuk, ezt is megsózzuk. Majd kiolajozunk egy tepsit, belevágjuk a megfőtt karfiol felét, Erre kanalazzuk a rizst, majd a lecsót, ls a megmaradt karfiolt. Az egészet meglocsoljuk a növényi dresszinggel, és a maradék olajjal. Az egészet megszórjuk a fűszersóval és 200 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük.
Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. szeptember 3. Zöld Avocado
lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz, energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába. bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket. brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 fej lila hagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/2 frissen facsart citrom leve - 1/2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható) - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk. A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba. A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti. Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)
3 legfinomabb őszi kence
2015. szeptember 1. Gréta konyhája
Napi recept tipp: 3 legfinomabb őszi kence
Az ősz nemcsak az iskolakezdésé, hanem a csodálatos őszi zöldségeké is, amelyekből nem lehet eleget enni. Egészen november közepéig élvezhetjük jelenlétüket, így mindenképpen érdemes kihasználni ezt az időszakot. Ilyenkor én is kreatívabb vagyok, már nincs olyan meleg sem, így újra kedvem van a konyhában sürögni-forogni, és enni enni enni.
Kencéket, szendvicskrémeket, szerintem minden zöldségből lehet készíteni, némi kreativitással, és annál több fűszerhasználattal pedig tökéletesíthetjük gasztronómiai palettánkat is.
Íme a legkedvesebbjeim:
Sült padlizsánkrém:
4-5 db friss padlizsán
4 gerezd fokhagyma
2 ek mustár
2 ek veganéz (tojásmentes majonéz)
tiszta só, füstölt paprika, friss bors
1 A megmosott és megszárított padlizsánokat sütőpapírral kibélelt tepsiben, 200 fokos előmelegített sütőben kb 50 percen át sütjük, míg megfeketedik a héja.
2. Ha készen van, bedunsztoljuk konyharuhába, majd ha langyos, egyszerűen lehúzzuk a héját. Figyeljünk arra, hogy fém eszközzel ne érjünk hozzá.
3. A többi hozzávalóval turmixgépbe tesszük, majd krémesre turmixoljuk. Majonéz helyett olívaolajjal is kikeverhetjük, ebben az esetben a turmixgép tetején lévő nyíláson adagoljuk apránként a masszához. Pirítósra kenve mennyei.
Bazsalikomos-fokhagymás sült paprikakrém:
5-6 db kápia, vagy piros pritamin paprika
1 tk füstölt paprika
só, bors, citromlé
1 fej fokhagyma
1 csokor bazsalikom
olívaolaj
A paprikákat megmossuk, megszárítjuk, és 200 fokos sütőbe helyezzük egy órára, vagy annyira, amennyire a héja megfeketedik A fej fokhagymánkat olívaolajjal kissé meglocsoljuk,egy alufóliába tekerjük, és a paprikák mellé helyezzük. Hasonlóan a fenti padlizsánnál, sütőből kivéve bedunsztoljuk, és ha langyos, egyszerűen lehúzzuk a héját.
Egy botmixerrel összedolgozzuk a hozzávalókat ( a sült fokhagymát kinyomjuk a héjából), apránként adagolva hozzá kb 2 ek extra szűz olívaolajat, így világos piros és krémes lesz.
Kakukkfüves erdei gombakrém:
300g barna erdei gomba
2 gerezd fokhagyma
1 ek balzsamecet
1 csokor friss petrezselyem
1 tk kakukkfű
1 tk dijon mustár
1 ek agavé szirup
A gombákat felaprítjuk, kevés olívaolajon barnára pirítjuk a kakukkfűvel, majd botmixerrel, sóval, borssal, 2 gerezd fokhagymával, pici mustárral, balzsamecettel, sziruppal, kevés olívaolajjal összedolgozzuk, hagyva benne kisebb gombadarabokat. Nagyon apróra vágott petrezselyemmel dúsítjuk a végén.
Mindenféle zöldfűszer illik hozzá!
További receptek: http://www.gretastohr.com
Bazsalikomos pizzaszósz házilag
2015. augusztus 31. Élj harmóniában
A pizza nagyon népszerű étel és sokan szeretik, de legtöbben el sem tudják képzelni, hogy otthon készítsenek el minden hozzávalót. Manapság lehet pizzát rendelni, mirelitet venni, külön lapot, külön szószt vásárolni. Nem érdemes ezeket a félkész termékeket vásárolni, legjobb ha magadnak otthon készíted el a pizzádat. Annál nincs finomabb és akkor tudod mi van benne:) Ráadásul egy pizza elkészítése a tésztagyúrással, kelesztéssel, szószfőzéssel, sütéssel együtt kb. 40-50 perc.... kb. ennyi idő mire kiér a futár:) Sokszor kérdezik, hogy milyen szószt teszek a pizzára, gondoltam megírom az általam készített bazsalikomos (a bazsalikom hatásairól itt olvashatsz ) pizza szósz receptemet, amely pillanatok alatt kész és össze sem lehet hasonlítani valamiféle bolti, konzerv termékkel . Hozzávalók: 2 tk. olívaolaj 1/4 tk. asafoetida (vagy hing, hagymával helyettesítheted) kb. 400 ml paradicsompüré friss paradicsomból* (végszükség esetén konzervet is használhatsz) 1 tk. nádcukor (elhagyható) só, frissen őrölt feketebors, bazsalikom, oregano, csipet kakukkfű Tedd oda egy serpenyőbe az olajat és melegítsd fel. Szórd bele az asafoetidat és egy-két másodpercig pirítsd. Add hozzá a friss paradicsomból készült pürét, majd tedd bele a fűszereket és a cukrot. Forrald fel a szószt és vedd takarékra a lángot. Lassú tűzön sűrítsd be. Ezt követően bármilyen általad készített pizza tésztára rá tudod tenni és jöhetnek rá a feltétek :) *A paradicsom püréhez a megmosott paradicsomokat forrázd le, majd távolítsd el a héját. A paradicsomokat aprítsd fel egy aprítóban vagy vágd apró darabokra. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
2015. augusztus 24. Zizi kalandjai
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki “katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek, hogy főznek nekünk valami nagyon angolosat. Jon fel is hívta az anyukáját, hogy pontos instrukciókat kapjon egy recept elkészítését illetően, ami nem volt más, mint a Sheperd’s pie (pásztor pitének lehetne fordítani…). Megvettük együtt az alapanyagokat, majd birtokba vették a konyhát, ahonnan mi teljes mértékben ki lettünk tiltva és két angol pasi, akik még életükben nem főztek semmit, készítettek nekünk egy finom vacsorát nyolc főre. Néha-néha azért bepillantottunk a konyhában, hogy mennyire van káosz, de a fiúk egész jól kezelték a helyzetet.
Az akkor készült verzió húsos volt, de, amit én hoztam most, az egy vegán verzió. Annyira, de annyira jól sikerült, hogy az egyik húsevő nagypapa is megnyalta utána a tíz ujját. Egy kevés maradt belőle és másnap csak remélni tudtam, hogy se I. se Ádi nem kér belőle és az egészet én ehetem meg vacsorára. Így is történt. Azóta még egyszer elkészítettem és újfent nem tudtam betelni vele. Állandó étel lesz a családi “étlapunkon”, az már tuti! A bele kerülő zöldségek természetesen ízlés és hűtőtartalom szerint változtathatók: cukkini, padlizsán, gomba, csicseriborsó, bab, stb., amit találtok, azt tegyetek bele! Készítettem hozzá zöld köretet leveleskelből, de párolt fokhagymás spenóttal vagy mángolddal is isteni lehet!
Vegán pásztor pite (Sheperd’s pie)
Hozzávalók:
– 10-12 db közepes méretű burgonya, meghámozva, felkockázva
– 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
– 4-5 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 szál zeller vagy egy kis zellergumó fele, felaprítva
– 1 db közepes répa, felaprítva
– 1 db kisebb padlizsán, felkockázva
– 2-3 db közepes cukkini (kb. 10-15 cm hosszúak), felkockázva
– 1 db paprika, felkockázva
– 250 g csiperke gomba, felszeletelve
– 1 marék vöröslencse
– 1 db konzerv csicseriborsó, leszűrve, átmosva
– 350-450 ml paradicsomlé
– 100-200 ml víz
– zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, petrezselyem, felaprítva
– 2 teáskanál füstölt pirospaprika
– 1 evőkanál sörélesztő pehely
– só, bors
– kókuszzsír
A burgonyából burgonyapürét kell készíteni. Megfőzzük sós vízben a felkockázott burgonyát, majd leszűrjük. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál kókuszzsírt, törjük össze, pürésítsük és tegyük félre.
Egy nagy serpenyőben kevés kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát és fokhagymát a répával és zellerrel. Kb. 8 perc után adjuk hozzá a paprikát, a padlizsánt és a cukkinit. Főzzük közepes láng felett 8-10 percig, majd adjuk hozzá a gombát. Ekkor sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a füstölt paprikával. Pirítsuk, főzzük további 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vizet. Először kevesebb mennyiséget a megadottnál, hogy a végén tudjuk hígítani a ragut, ha szükséges. Ekkor adjuk hozzá a zöldfűszereket is és újabb kóstolás után ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Főzzük addig, amíg a zöldségek éppen megpuhulnak (kb. 15 perc), alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá a vöröslencsét és a leszűrt csicseriborsót és ha túl sűrűnek találjuk a ragut, lazítsuk egy kevés paradicsomlével és/vagy vízzel. Főzzük további 5-10 percig, majd zárjuk el alatta a gázt.
A ragut kanalazzuk át egy mély tepsibe, egyengessük el a tetejét, majd szedjük rá a már elkészült burgonyapürét. Simítsuk el a tetejét, majd szórjuk meg a sörélesztő pehellyel és egy kevés füstölt paprikával. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, amíg a teteje egy kicsit megpirul, a ragu pedig bugyogni kezd.
Gyros fűszerkeverék
2015. augusztus 20. Kertkonyha
Görögországban eltöltött éveim emléke egyre kopik az idővel, és ez ellen nem sokat tehetek. Kivel merre jártunk, miket láttunk, kivel találkoztunk - egyre homályosabb már. Azt mondják, általában a "mi"-kre nem sokáig emlékszünk, viszont a "hogyan" sokszor éltünk végéig elkísér.
És bizony, a mosolyok, a barátságosság, a melegszívűség emléke most is itt van velem, és bármilyen meglepő, az illatok emléke is. Ha valakinek hozzám hasonlóan érzékeny az orra, sokszor nehéz pillanatokat él meg a nagyvárosban. Ezzel szemben egy görög sziget felejthetetlenül illatos világ. Mi Görögország illata? A tenger sója? A hegyek oldalában növő kakukkfű? Vagy a kövek között burjánzó oregánó? Netán a tzatziki fokhagymája? Nem is véletlen, hogy ezek mind szerepelnek a gyros ízei között.
Nosza, készítsd el ezt a fűszerkeveréket, és a nyár garantáltan veled marad még egy kicsit.
Hozzávalók kb. 50 g fűszerkeverékhez:
- 1 teáskanál oregánó
- 1 teáskanál kakukkfű
- 1 teáskanál fokhagyma granulátum
- 1 teáskanál római kömény
- 1/2 teáskanál őrölt bors
- 1 teáskanál csípős pirospaprika
- 1 evőkanál csemege pirospaprika
- 2 evőkanál tengeri só
Keverjük jól el a fűszereket, és tegyük zárható üvegedénybe. Célszerű felhasználás előtt 1-2 nappal már elkészíteni, hogy jól össze tudjanak érni az aromák.
Extra tipp: Ezzel a fűszerkeverékkel nemcsak húst pácolhatunk, hanem szejtánt, tofut és bármilyen zöldséget is.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 2 perc
Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két AJÁNDÉK receptfüzetünket! Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet
Tetszett ez a recept? Akkor érdekelhet a legjobb leveseinket tartalmazó új receptgyűjteményünk. Kíváncsi vagy, mi van benne? Nézd meg róla ezt a rövid VIDEÓT. Bővebb infót is találsz róla ITT.
Quase... qusa... kesad... szóval mexikói melegszendvics
2015. augusztus 18. Vegán muflon
Quesadilla, ez az! A gúnyolódó dél-texasi vendégmunkásoknak pedig innen is üzenném: én is ugyanígy fogok röhögni, ha megpróbálkoztok leírni a "vörösboros tarhonyaleves dödöllével" kifejezést. Nem mellesleg a blog első olyan receptje következik, melyhez vegán sajtot használtam. "Az mi? Úgy hangzik, mint az állati eredetű körtebefőtt! Fújj!" - hallom lelki füleimmel a laikusok értetlenkedését. Nos, léteznek olyan sajtok, melyek nem érintkeztek sem tehén, sem kecske, sem tapír, és - pláne - hangyászsün tőgyével. Kb. így festenek (a félreértések elkerülése végett: ez csak a csomagolás), és igazán kiválóak.
És akkor előkészíti sebesen: 1 csomag szeletelt vegán sajt 1 doboz vegán tejföl (bioboltfóbiások, figyelem, ez GRoby és nagyobb Spar üzletekben is megtalálható) 1 doboz konzerv vörösbab 1/2 dobos konzerv kukorica 1 csomag tortilla lap 1 csokor petrezselyem 1 csokor zöldhagyma 1 db kaliforniai paprika 1 db nagyobb lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 felaprított chilipaprika só, bors A lilahagymát vonakodva felcsíkozzuk, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, és megpirítjuk. A babot és a kukoricát lecsepegtetjük (de hülye szó ez!), majd sietve a serpenyőbe szórjuk. Hozzálapátoljuk a tejfölt, a felaprított petrezselymet, a zöldhagymát, a chilipaprikát, sózzuk, borsozzuk, és elmélyülten megkeverjük. Pár percig hagyjuk összeérni, majd kb három evőkanálnyi elegyet némi sajt társaságában - hepciásan - egy tortilla közepére halmozunk, és elegyengetjük. Ekkor egy váratlan fordulattal félbe hajtjuk a tortillát, és egy forró, ám száraz és vékony serpenyőbe helyezzük. Megfordítjuk, majd mikor mindkét oldala megpirult, szájjal fogyasztjuk.
Ratatouille - avagy lecsó franciául
2015. augusztus 15. Vegavarázs
Hozzávalók: 4 ek olaj 1 közepes padlizsán 1 közepes cukkini 4-5 paprika?(lehet vegyes, több színű) 1/3 kk aszafoetida (vagy hagyma) egy csipet ?rölt feketebors egy nagy csokor friss zöldf?szer (bazsalikom, kakukkfű, oregánó) 8 db paradicsom só El?ször el?készítjük a zöldségeket. A padlizsánnak...
Csicseriborsós gulyás
2015. augusztus 10. Vegán Család
Hozzávalók:
1 csésze száraz csicseriborsó (vagy fél kg konzerv)
babérlevél
4 db vöröshagyma felaprítva
4 gerezd fokhagyma
1 kg nyers, hámozott, felkockázott burgonya
1 üveg sűrített paradicsom (1kg-os üvegben eltett házi s. paradicsomot használtunk)
vegamix ízlés szerint
3 tk borspótló
3 tk só
3 tk pirospaprika
olívaolaj
[...] Bővebben!
Hideg koviubi krémleves
Csillagos ötös leves a hőségben, mi az? Hát, a kovászos uborka krémleves!
Ez az üdítő leves pótolja a nagy melegben elvesztett sókat, tele van immunerősítő összetevőkkel, és javítja az emésztést is. Hogy hogyan? A fermentált élelmiszer (ilyen pl. a kovászos uborka is) i gazi kényeztetés a bélflórának. Az egészséges bélflóra pedig felállítja immunrendszerünk felét, és megóv a kórokozóktól. Nem utolsó sorban pedig a jó közérzetet záloga is, ha segítségével kordában tarthatjuk a p uffadást okozó baktériumok és gombák szaporodását. Ja, és azt mondtam, hogy isteni a leves? Meg 2 perc alatt elkészül? Na, az már csak a hab (a levesen).
Hozzávalók két adaghoz:
- 3-4 kovászos uborka
- egy gerezd benne kovászolódott fokhagyma (vagy negyed gerezd friss)
- 300 ml kovászos uborkalé
- fél l tej (én édesítetlen mandulatejet használtam)
- 2 evőkanál olívaolaj
- Az uborkát vágjuk darabokra, adjuk hozzá a fokhagymát, és a levével turmixoljuk össze.
- Öntsük hozzá a tejet és az olívaolajat, és kapcsoljuk be újra a gépet pár másodpercre.
Extra tipp: 3-4 csepp természetes füstaroma nagyon szépen kiegészíti a leves ízeit.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 2 perc
Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két AJÁNDÉK receptfüzetünket! Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet
Tetszett ez a recept? Akkor érdekelhet a legjobb leveseinket tartalmazó új receptgyűjteményünk. Kíváncsi vagy, mi van benne? Nézd meg róla ezt a rövid VIDEÓT. Bővebb infót is találsz róla ITT.
Baba – Mama: Újszülött táplálás
Egy hetes a kisfiam és még nincs egy hete, hogy itthon vagyunk. A kórházban töltött napok összefolynak, gyorsan teltek és csak azt vártam, hogy otthon lehessünk saját környezetben. Az idillikus kép gyakran összetörik amint az újszülött és az anyuka hazakerül, mert elkezdődik a bébi táplálása amely tápszerrel vagy anyatejjel, vagy mindkettővel történik. Sok anyuka izgul, hogy minél gyorsabban elinduljon a tejtermelés. Első gyermekem anyatejes volt az első otthon töltött perctől és másfél éves koráig szoptattam, láttam az anyatejes táplálás számtalan pozitív hatását Vikinél az évek alatt, így nem kérdés számomra, hogy kisfiamat is így szeretném táplálni.
Sok anyuka gyorsan feladja, pedig az első anyatej cseppekért “meg kell dolgozni”. Aki már tapasztalta az tudja, hogy ez egy fájdalmas folyamat, de mindenképpen megéri. Én már a kórházban azon “dolgoztam”, hogy elinduljon és szinte vártam, hogy kicsorduljon az első csepp. Köztudott, hogy a babákat ebben a pár napban tápszerrel egészítik ki az újszülött osztályon. Hiába a védőkrém és a szilikonvédő, a kisebesedést most sem úsztam meg, de kárpótolt, hogy minden nap egyre több és több tej képződött és összeszorított fogakkal szopiztunk. Itthon már a második napon csak anyatejet kapott és a fájdalmak is szűntek, tapasztalatból tudom, hogy hamarosan véget érnek. Tehát minden anyukát csak biztatni tudok, hogy tartson ki, mert az anyatej a legtökéletesebb táplálék a kicsik számára és nem mellékesen a legkényelmesebb (főleg a későbbiekben) módja az etetésnek.
Tehát szopizunk az ő ritmusában, de köztudott, hogy a szoptatós anyukák számára nagyon nem mindegy, hogy mit fogyasztanak még vegyes táplálkozás esetén sem. Mi eddig jók vagyunk, nincsenek görcsök, jönnek a böfik és a szelek, viszonylag jól alszik. Táplálkozásomnál, mondhatni a tejserkentő “diétámnál” a következő szempontokat veszem figyelembe, először az általános dolgok:
– nem fogyasztok túl fűszeres, füstölt, fokhagymás ételeket
– kerülöm a “K” kezdőbetűs zöldségeket
– nem iszom szénsavas vizet és üdítőket
– cukrot, tejet, tojást, élesztős ételeket alapból nem fogyasztok, így természetes, hogy most sem.
Könnyű a dolgom, mert nyár van és rengeteg finom, lédús, friss gyümölcs, zöldség áll rendelkezésünkre.
Amiket fogyasztok:
– napi minimum 4 liter víz és tea (édeskömény)
– friss gyümölcsökből különböző turmixok, smoothiek
– gazdag zöldséglevesek és nyers levesek
– cukormentes müzlifélék, leginkább natúr zabpehely, barna kölesliszt, rizstejjel, aszalt gyümölcsökkel és kevés olajos magvakkal.
– főzelékek friss idényzöldségekből, zabpehelylisztes, növényi tejszínes habarással
– zöld turmixok különböző variációkban.
– gazdag saláták, avokádó krémmel, rizsszelettel vagy élesztőmentes, pirított tönkölykenyérrel.
Ami fontos szempont, hogy a turmixok készítésénél a gyümölcsök keverésénél is bőven használom az erjedésgátló fűszereket, hogy ne legyenek emésztési fennakadások, kellemetlenségek. Kedvencem a fahéj és a gyömbér.
Este továbbra sem fogyasztom gyümölcsöket, ilyenkor a zöldségek dominálnak, a nap első és második felében pedig a gyümölcsöket vagy a belőlük készült turmixokat iszom. A nagy meleg miatt előfordul, hogy kimarad az ebéd, ilyenkor este fogyasztom el a leveseket, főzelékeket vagy salátákat. A nagy nyári meleg miatt jelenleg a táplálkozásom 70%-a nyers. Étkezések között pedig a tejszaporító és egyben görcsoldó, bio Neuner’s édeskömény teát.
Nem mellékesen ez a fajta étrend segít kiüríteni a fölösleges vizet a testszövetekből amely a várandóság alatt felgyűlt.
Házi vegán parmezán
2015. augusztus 4. Zizi kalandjai
Na végre elkészült az új oldal, remélem tetszik nektek! Még egy-két apróságon dolgozni kell, meg a receptek kategorizálásával le vagyok maradva, de ettől eltekintve készen van. Köszönet érte I.-nek, aki pikk-pakk olyanra varázsolta ezt a kis helyet – amit nagyon szeretek -, amilyennek megálmodtam.
Íme a vegán parmezán, amiről már meséltem a Facebookon. Régóta készültem csinálni, de csak mostanra érett be a dolog. Nem tudom mire vártam, amikor öt perc alatt elkészíthető! Több változat kering az interneten, én egy kesudiósat készítettem el (recept innen).
Na most jönnek a parmezán rajongók, ugye? Kesudiót tegyek a jó kis paradicsomos tésztámra parmezán helyett? Én azt mondom, egyszer ki lehet próbálni… sőt többször is! Aki vegán, esetleg tej-laktózérzékeny, azok pedig ugrálhatnak örömükben, hogy valaki ezt kitalálta. Persze az íze nem parmezán, viszont állagra hasonlít a reszelt változatra. Ha pedig rászórjuk tésztára, pizzára, bármilyen más ételre, akkor egy plusz ízt ad neki, enyhén sajtosat a benne lévő sörélesztő pehely miatt.
Bátraké a szerencse… vagyis a vegán parmezán, ha kipróbáljátok!
Vegán parmezán
Hozzávalók:
– 3/4 bögre kesudió
– 3 evőkanál sörélesztő pehely
– 1/4 teáskanál fokhagyma por
– 3/4 teáskanál só
Tegyük robotgépbe (aprítóba) a hozzávalókat és daráljuk apró szemcsés, majdnem por állagúvá. Tegyük üvegbe és sötét, hűvös helyen, de leginkább hűtőben tartva sokáig eláll.
Gombával töltött cannelloni
2015. augusztus 2. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 csomag (250 g) cannelloni tészta
- 450 g csiperkegomba
- ½ cukkini
- 1 szál répa
- 2 fej hagyma
- 5 cikk fokhagyma
- 2 ek olaj
- 1 kk őrölt bors
- 2 kk őrölt koriander
- 2 tk petrezselyemzöld
- 1 tk só
- 500 ml sűrű paradicsomlé
- reszelhető sajt
A gombát és a hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vagdossuk; a répát és a cukkinit meghámozzuk és lereszeljük; a fokhagymacikkeket összezúzzuk. Mindezeket és a fűszereket valamint az olajat egy nagy tálban nagyon alaposan, már-már masszává összedolgozzuk. Most jön a macerás része: a cannelloni tésztákat megtöltögetjük a gombás masszával, egy kiolajozott jénaiba helyezzük őket. Ha kimarad esetleg egy kis töltelék, azt helyezzük bátran a tésztacsövek köré. Egyenletesen ráöntjük a paradicsomlevet.
Lefedett jénaiban 200 °C-on 30-40 perc alatt készre sütjük. Utolsó fázisban reszelt sajtot szórunk rá, majd visszatesszük, míg a sajt meg nem pirul.
Forrón tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Napraforgós pástétom
Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
1 púpos csésze sótlan napraforgómag (csésze = 2,5 dl)
4 ek sörélesztő pehely
4 ek olíva olaj
ízlés szerint vegamix, só
2 ek kókuszzsír
[...] Bővebben!
Babonézes édesburgonya saláta
Az utóbbi időben nagyon megkedveltem az édesburgonyát krémes, lágy íze miatt, valamint sokkal hamarabb elkészül a nálunk őshonos társánál. Magas rost- és ásványi anyag tartalma mellett gazdag A-, B- és C-vitaminban, természetes vas és kálium forrás. Egy szem édesburgonya fedezi a napi C-vitamin szükséglet 47%-át, A-vitamin szükségletünk 100%-át. Gyulladáscsökkentő és antioxidánsokat tartalmaz, és a glikémiás indexe is alacsony. Szóval a cukorbetegeknek kitűnő választás! Az édesburgonyáról egy kis ismertető itt. Hozzávalók: kb. 6 db közepes édesburgonya fűszerek: só, tárkony, oregano póréhagyma 1 ek. dijoni mustár a babonéz rececptjét itt találjátok 1. Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, majd sütőpapírra halmozzuk és fűszerezzük. Ízlésünk szerint sózzuk, megszórjuk tárkonnyal, oreganoval, majd meglocsoljuk oliva olajjal és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt puhára sütjük. 2. Elkészítjük a babonézünket. 3. A burgonyát hagyjuk hűlni egy kicsit, majd egy tálban beleforgatjuk a babonézbe. Szeletelt póréhagymával tehetjük még ízletesebbé. 4. Hidegen tálaljuk! Ani
Egészséges táplálkozás gyerekekkel
2015. július 27. Zizi kalandjai
Sokan kértétek, hogy adjak tippeket ahhoz, hogyan tudnátok a zöldséget megszerettetni a gyermekeitekkel vagy esetleg kétségbeesett helyzetben – amikor úgy érzitek a gyerek semmit nem hajlandó megenni, amit elé tesztek – mitévők legyetek. Összeírtam néhány dolgot, amelyek nálunk beváltak, de persze ezt ne vegyétek készpénznek, mert minden gyerek más és más, szóval kiszámíthatatlan, hogy kinél mi fog javulást vagy változást hozni. Ez egyszerűen egy hétköznapi anyuka listája olyan dolgokról, amelyek nálunk fontos szerepet játszanak az étkezésben. Sok sikert mindenkinek!
1. Alapok
Az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan indítjuk a hozzátáplálást, majd az azt követő hónapokat. A szezonalitásnak megfelelően kóstoltassunk meg a babával minél többféle zöldséget és gyümölcsöt, hogy szokja az ízeket. Mi zöldséggel kezdtük, répa volt az első szilárd étele Ádinak. Elképzelhető, hogy az édesebb almát, őszibarackot jobban kedvelné egy baba, azonban nálunk nagyon bevált az édeskés répa. Példa: ha a gyermek 4-5 éves korában adunk neki először avokádót (ami az egyik legtáplálóbb “gyümölcs”), akkor ne csodálkozzunk, hogy nem fogja szeretni. Vezessük be az étrendjébe már 1-1,5 éves kora körül (manapság jó minőségű avokádó kapható országosan a nagyobb szupermarketekben), vagyis az első két évben kóstoltassunk vele minél többféle zöldséget és gyümölcsöt. Biztosan lesznek kedvencei és olyanok is, amelyek kevésbé ízlenek neki, de minél többfélét kóstol, annál nagyobb az esély, hogy többet is fog szeretni.
2. Példamutatás
Nálunk szerencsére az egész család egyformát eszik, vagyis apa, anya és gyerek is vegán/vegetáriánus. Azoknál a családoknál, ahol vegyes táplálkozás van (egyesek húsevők, egyesek vegánok/vegetáriánusok), azoknál nehezebb megoldani a példamutatást (de nem lehetetlen!), vagyis, hogy mi szülők is együk ugyanazt, amit a gyermekünknek adunk. Ha mi rántott húst eszünk, de a gyereknek egy tányér zöldséges tésztát adunk, ne csodálkozzunk, ha nem eszi meg. Ráadásul, ha a másolás időszakában van, akkor biztosan ugyanazt akarja enni, mint mi, tehát a zöldséges tészta nem kell majd neki, helyette rántott húst akar enni. Ugyanez vonatkozik bármilyen más ételre is, például a gyereknek humuszt és zöldségeket adunk uzsonnára, mi pedig vajas kenyeret vagy chipset eszünk, akkor biztosan a vajas kenyér vagy a chips fogja érdekelni, nem pedig a humusz zöldségekkel.
3. Kreativitás
A kreativitás vonatkozik a főzésre és a tálalásra is. Ha egyes zöldséget nem eszik meg a gyerekünk, akkor próbáljuk más formában adni neki, esetleg rejtettem. Például nem szereti a cukkinit és a répát felkockázva tésztaszószban, de ha apróra reszeljük és így dinszteljük meg hagymával, fokhagymával, aztán nyakon öntjük egy adag paradicsomszósszal, akkor a zöldségek szinte el fognak veszni a szószban, tehát elképzelhető, hogy szerencsével járunk és ízleni fog neki. Lehet teljesen rejtetten adni, például cukkinit csokis sütibe belekeverni, így aztán lehetetlen észrevennie a gyereknek, hogy cukkinit is eszik. Tehetünk zöld leveleseket smoothie-ba is, ez általában sikert szokott aratni. A tálalásnál is fontos a kreativitás. Én preferálom az osztott tányérokat, így teljesen külön tudom szedni a különböző színű és textúrájú ételeket. Persze a kreatív tálalást el lehet vinni egész extrém irányba is, ha az ember lányának van erre ideje.
4. Piacozzunk és főzzünk közösen!
Lehetőségeinkhez mérten már korán (minél fiatalabb korban) kezdjük el a piacozást, ha nem is iktatjuk be heti programnak, havonta azért egy pár alkalommal menjünk el a gyerekünkkel piacra és hagyjuk a szupermarketet másra. Szokja a gyermek a piac illatát, hangulatát, tanulja a színeket, a formákat, az ízeket (saját tapasztalat: gyereknek mindig adnak kóstolót az árusok/termelők). Mi imádunk piacra járni szombatonként, ez nálunk már családi program, ilyenkor az egész délelőttöt, sőt az ebédidőt is a piacon töltjük, összekötve egy kis játszóterezéssel. Hétköznap is el szoktunk menni piacra, szóval ez nálunk heti többszöri programot jelent. Ha pedig együtt bevásároltunk, akkor hetente minimum egyszer, de inkább több alkalommal vonjuk be a gyereket a főzésbe/sütésbe. Igen, tudom, ilyenkor lassabban haladunk és sokkal maszatosabb lesz a konyha, de mindenképpen megéri a fáradozást. Látja, hogy mennyi “munkát” igényel az ebéd/vacsora elkészítése, ismerkedik a különböző műveletekkel és eszközökkel (vágás, aprítás, keverés, robotgép bekapcsolása, stb.), anyával/apával együtt megkóstolja nyersen a zöldségeket mielőtt az ételbe kerülnek, stb. Nagy az esély rá, hogy ha bevonjuk a gyereket a főzésbe, akkor utána nagyobb kedvvel kóstolja meg azt az ételt, amelynek az elkészítésében ő is részt vett.
5. Cukor “veszély”
Nálunk a cukor kimaradt Ádi étrendjéből két éves koráig! Persze édeset evett gyümölcsök és aszalt gyümölcsök formájában, de cukrosat nem. A süteményeket általában juharsziruppal, mézzel vagy kókuszcukorral készítem, ezekből most már szokott enni, de mivel nagyon-nagyon ritkán sütök, ezért kevés ilyen dolog kerül a tányérjára. Csokoládét még nem evett, kakaós dolgot viszont igen. Fagyit is idén kora nyártól kezdett először enni. Azt is többnyire én készítem és akkor a gyümölcsön kívül más édesítőszer nem is kerül bele, viszont, ha külső helyszínen esszük, akkor egy gombóc gyümölcs fagylalt bőven elég neki. Nem igazán rajong az édes dolgokért (sütemény, fagylalt), szóval nem is nagyon erőltetjük. A korai cukor étrendbe való bevezetésével megváltozhat az ember ízérzékelése és már nem fogja a zöldségeket/gyümölcsöket olyan édesnek érezni, mint, amilyenek valójában. Két év cukor “kihagyással” (úgyis fog még eleget enni életében) viszont elértük azt, hogy simán eszik nyersen citromot, lime-ot, meggyet, homoktövisbogyót és kíváncsisággal kóstolja meg a kevésbé édes zöldségeket is nyersen (brokkoli, karfiol, leveleskel, tök, stb.). Persze már most gondolkodom azon, hogy mi lesz, ha két gyerekünk lesz és a másodiknál is tartani szeretnénk azt, hogy két éves koráig ne egyen cukros dolgot… ez már nehezebb lesz, ha látja, hogy a bátyus eszik mondjuk egy muffint, akkor ő miért nem kaphat. Ezen még ráérünk, akkor gondolkodni, ha odaérünk, de el tudom képzelni, hogy arra az időszakra megint átállunk cukor/édesség mentes üzemmódba.
Cukor “veszély” leselkedhet ránk a különböző élelmiszerek összetevőjeként is, tehát legyünk türelmes címke olvasók és ne vegyünk olyan termékeket, amelyeknél a felsorolásnál az első összetevő a cukor… persze, ha a sokadik összetevő a cukor, akkor se vegyük meg. Igyekezzük kerülni a cukros élelmiszereket és lehetőleg minél később adjunk gyermekünknek ilyen ételt/italt.
6. Ital
Nyilván az első étel/ital az anyatej volt, emellett vizet kapott Ádi (nagyon meleg időben). Azóta is vizet iszik szomjoltásra, ez a kedvence. Ezenkívül nem cukrozott növényi tejet (rizs, zab, mandula) iszik és alkalmanként 100%-os zöldség vagy gyümölcslevet. Teát, gabonakávét nem adtam neki és természetesen cukros, szénsavas üdítőt sem. Néha ledöbbenek, hogy milyen fiatal, kicsi gyerekek kezében látok kolát vagy fantát. Kerüljük az ilyen italokat, valószínűleg tinédzser korban fog elég ilyet inni a gyerek (vagy nem… abban az esetben, ha példát mutatunk és mi sem iszunk… – én nem szeretem az ilyen italokat, tehát Ádi biztosan nem lát és fog látni engem kolát inni!).
7. Nyugalom és harmónia
Ha mi stresszelünk, hogy miért nem eszik a gyerek vagy már megint miért válogat vagy ha nem eszik, akkor nem jut elég tápanyag a szervezetébe, akkor ez a negatív energia érződni fog rajtunk és nem fogunk sikerrel járni. Fő a nyugalom! Ha van többféle alapanyag, étel a hűtőnkben, kamránkban, akkor biztosan nem fog a gyermek éhezni. Igyekezzünk nyugodtan “fogadni” a hóbortokat, a válogatást, általában változó időszak után újra be szokott állni a “rend”. Nálunk is fordultak elő ilyen időszakok, bár néha azt érzem, hogy Ádival igazán szerencsés vagyok, amiért ennyire kíváncsi és hajlandó minden zöldséget nyersen (is) megenni. Legyünk kreatívak és alkalmazzuk a fentebb leírt pontokat, biztos vagyok benne, hogy lesznek sikeres napjaink! Hajrá!
Csípős szivárványrizs- és babsaláta
A blog átmeneti szüneteltetésének volt egy prózai oka: a szerző nyersételes receptkönyve olyan terjedelmű lenne, mint a Drograzziák Kaláka-koncerten vagy a Columbo kaszkadőrjeinek memoárjai című kiadványok. Mert ugye amikor az embert hasonló időjárási viszonyok mellett csak ritkán gyötrik olyan gondolatok, miszerint "hajj, de jól lenne a sparhelt mellett melegedni... esetleg ugrókötelezhetnék is." De addig is, amíg közérzetünk egy szaunában rekedt busójáróéval vetekszik, hadd osszak meg egy gyorsan elkészíthető, könnyű műremeket, mely gyanús jellege ellenére nem csak köretként funkcionál.
Előkészítendő:
1 csésze basmati rizs 1 közepes fej vöröshagyma 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál koriander 1 kiskanál chilipehely 1 kiskanál fehér mustármag 1 kiskanál oregánó 2 gerezd fokhagyma 1 (konzerv)doboz vörös- vagy feketebab 3 evőkanál szójaszósz 3 evőkanál zöldborsó 3 evőkanál morzsolt kukorica 1 szál zöldhagyma felszeletelve 1/2 kaliforniai paprika felkockázva só, bors 1 jégakku A rizst szemérmetlenül megfőzzük, a vöröshagymát felkockázzuk, és jól megpároljuk. Ha már üvegesedik, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, majd az összes fűszert. Jöhetnek a zöldségek, majd pár perc múlva a főtt rizs. Hozzálötyböljük a szójaszószt, megkeverjük, sózzuk, borozzuk. Legvégül a bekészített jégakkut kivesszük a fagyasztóból és vihogva alsóneműnkbe (vagy másokéba) helyezzük.
Olaszos vöröslencse-főzelék
2015. július 22. Éltető ételek
Ezt a főzeléket igen hamar el lehet készíteni, mivel a lencsét még áztatni sem kell. Én ezt főtt barnarizzsel tálaltam, de akár zabfasírt is kerülhet mellé. De ha főzünk bele krumplit, akkor önmagában is megállja a helyét. Zsófi lányom volt a főkóstoló, aki azt mondta, hogy ilyet bármikor készíthetek. Hozzávalók: - 30 dkg vöröslencse - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 3 paradicsom - 1 kápia paprika (csíkokra és kockára vágva) - 1 sárgarépa - 1/2 mindenmentes zöldségkocka - só, bors, oregano, bazsalikom - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A kókuszolajon megdinszteljük a csíkokra vágott hagymát és kápia paprikát, belereszeljük a fokhagymát, majd hozzáadjuk az átmosott vöröslencsét is.Együtt pirítjuk úgy 2-3 percig, majd ráöntjük az összeturmixolt paradicsomot. Adunk még hozzá kevés vizet is.Főzzük 10 percig, majd a felét botmixerezzük össze. Adjuk hozzá a felkockázott sárgarépát és a kápia paprikát, és főzzük készre.
Paradicsomos bab kb. 22 éhes ember számára
1,5 kg rizs 3-4 vörös- és/vagy lilahagyma 1 egész fej fokhagyma 1 evőkanál oregano 1 evőkanál borsikafű 2 evőkanál szárított zellerlevél 1,5 evőkanál pirospaprika bors só 2 liter paradicsomlé 4 vörösbab konzerv (400 g) 3 nagy fehérbab konzerv (800 g) 1 kg fagyasztott, morzsolt kukorica 750 g fürtös paradicsom 400 g lecsópaprika 300 g sárgarépa (+ egyéb, tetszőleges zöldség, pl. karfiol, cukkini, vagy akár krumpli, gomba) kb. 0,5 dl napraforgóolaj (a kalória miatt kell) Hámozzuk meg a hagymát, a fokhagymát és a répát, daraboljuk össze a paradicsommal és a lecsópaprikával együtt. Az olajat öntsük egy óriási lábasba, szórjuk bele a pirospaprikát, tegyük bele a zöldségeket, hagymákat, sózzuk meg, és pár percig hagyjuk fedő alatt párolódni. Öntsük hozzá a paradicsomlevet, sózzuk újra ízlés szerint, fűszerezzük. Félidőnél (kb. 20 perc után) észleljük, hogy nem fog beleférni az edénybe, és szedjünk át belőle egy másikba. Vagy két másikba. :) Ez után szórjuk bele a kukoricát gondosan elosztva a két lábas között. Könnyebben fövő zöldségeket, pl. a cukkinit ilyenkor kell beletenni. Közben tegyünk fel vizet forrni, sózzuk meg. Ha felforrt, adjuk hozzá a megmosott rizst. Vigyázz, a rizs nagyon megdagad, ekkora mennyiséghez jó nagy lábasra van szükség! Forraljuk egy kicsit, majd elzárhatjuk alatta a gázt, magától megpuhul és beszívja a vizet. Ha megpuhult, és maradt rajta víz, azt öntsük le róla. Ha már majdnem teljesen puha a répa, adjuk hozzá az ételhez a babkonzerveket. Főzzük össze, adagoljuk ki 20-25 edénybe, és osszuk ki a rászorulók között.
Ajándékcsomagunk érkezett a Természet Áldásától!
2015. július 16. Mindennapi ételeink
Szeretnék nektek egy nagyon korrekt, gyors, segítőkész és hihetetlenül jó dolgokat forgalmazó céget bemutatni. Biztosan emlékeztek a legutóbbi facebook nyereményjátékunkra, melyen gyümölcsleveket lehetett nyerni a Természet Áldása jóvoltából. Nos, mi egyéb termékeiket is kóstoltuk és nyugodt szívvel tudom ajánlani őket. Sok mindent forgalmaznak, többek között mi az alábbi termékeket kaptuk most kézhez: Kókuszolaj: Mi az itteni bioboltban is ezt szoktuk vásárolni. A kókuszolajról majd írok egy külön bejegyzést, hogy miért ebben és ezzel sütök, illetve mikhez szoktam használni. Most ajánlanék egy süteményt, amelybe ezt kevertem (vaj helyettesítésére kiváló), ill. egy sós pástétomot is. Ez a kedvenc pástétomunk, mindig van itthon. :-) Vöröslencse: Azért szeretjük, mert hamarabb elkészül (nem kell beáztatni, ill. könnyebben meg is fő), mint a hagyományos barna lencse és nem fúj fel annyira, így Fanninak is nyugodtan adhatom. Bár ő a barna lencsét is szereti, pástétomként, levesként vagy főzelékként elkészítve, csak az jobban megterheli az emésztését. A lencse javítja az anyagcserét, növeli az immunitást, normalizálja a vizeletkiválasztó rendszer működését, szinte az egész napi szükséges folsavadag megtalálható benne, omega 3 és omega 6 zsírsavakat, magnéziumot, vasat, triptofán nevű aminosavat tartalmaz (ez utóbb idegnyugtató, segít az elalvásban, depressziós napokon). emellett található benne isoflavon is, mely megmarad a főzés után. Ez a mellrák megelőzésében játszik fontos szerepet. A vöröslencséből szoktam készíteni krémlevest, pástétomot és fasírtot is. Jázminrizs: Thaiföldről származik, illatos rizsnek is nevezik. Pikáns, finom aromája van, könnyen puhul. Én szoktam köretként, süteményként, tejberizsként, rakott ételként és fasírtként is elkészíteni. Bulgur: Kevésbé ismert gabona, amellyel színessé tehetjük étkezésünket. Szuperköretnek is szokták nevezni, nem véletlen. Rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, B-vitamin és vas is jócskán van benne. Ráadásul alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a rizsé, tehát diétához is nagyon ajánlott. Szoktam belőle készíteni rakott ételt, fasírtot, köretet, salátát, édességet is. Napraforgómag: Kezelhetjük vele a székrekedést és vizelethajtó tulajdonsága is van. A folsavban gazdag mag pedig egy igencsak értékes tápanyagforrás a női szervezet számára. Sok benne a jó zsír, antioxidáns, E-vitamin, szelén és réz is. Csökkenti a sejtkárosodással járó betegségek kialakulását , megvéd a szívbetegségtől és a ráktól is. A napraforgómag nyugtatja az agyat is, hiszen a benne levő tripofán megnöveli az agyban levő szterotonin szintet. Energikussá teszi a szervezetet, és javítja a látást is. A vegán konyhában alapvető élelmiszer: vegán tejfölt készíthetünk belőle, ill. finom pástétomok alapja lehet. Barna lenmag: Koleszterincsökkentő hatása miatt ér-és szívbetegségben szenvedőknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása, székrekedés esetén szabályozza az emésztést, omega 3 tartalma kiemelkedően magas. Külsőleg is gyógyításra használják: borogatásként enyhítheti a gennyes pattanásokat. Vegán konyhában szintén elengedhetetlen alapanyag, tojás helyettesítésére használjuk. 1 ek. lenmagőrlemény és ugyanannyi víz keveréke egy tojásnak felel meg. Így kerülhet süteménybe, fasírtba. Zabpehely: A zab az egyik legrégebben termesztett gabonaféle, több tucat faja ismert. Zabból főtt kását először a görögök készítettek és fogyasztottak. A zabpehely kevés kalóriát tartalmaz, viszont rost- fehérjetartalma magas. Jelentős mennyiségben tartalmaz B1- vitamint, de számottevő B2-, B3-, B6- és K-vitamin tartalma is. Ásványi anyagok közül kiemelkedő mangán-, magnézium-, réz- és foszfortartalma, de gazdag kalciumban, vasban és cinkben is. A zabpehely rendszeres fogyasztása javíthatja az emésztést és a csontok, valamint erek általános állapotát. Nálam sokszor fasírt készül belőle, sokszor palacsinta, vagy édes keksz. Mák: Egy-egy mákkal dúsított ételből alkalmanként nem nagy mennyiséget eszünk, ennek ellenére értékes tápanyagtartalmú élelmiszer. A vitaminok közül értékes B1-, B6-, B2-, niacinforrás.. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort, káliumot és magnéziumot tartalmaz. Az orvostudomány széles körben alkalmazza gyógyszerek alkotórészeként, így köhögéscsillapításra, görcsoldásra, vagy súlyos betegségekben a végső fájdalom csillapítására. Vegán mákos sütemény, kölespuding, vagy mákos sós rúd készül belőle. Világos nádcukor: Természetes cukor, a szervezet sokkal jobban fel tudja dolgozni, mint a fehér cukrot, előállítása nem vegyi eljárással zajlik, Frissen aratott, hagyományosan művelt cukornádból nyerik. A boltokban kapható "barnacukor" a legtöbb esetben nem más, mint fehércukor nádmelasszal színezve. Így az nem egészségesebb, mint a fehércukor (bár az elnevezés alapján sokan ezt feltételezik), szemben az élettanilag valóban sokkal előnyösebb nádcukorral. Tehát ajánljuk figyelmetekbe a céget. Jó vásárlást, kóstolást kívánunk!
Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ennek a posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy Pak Choi leves nyersen újratöltve! :-D Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindementes, vegán, nyers) Megint jön a kánikula... Szerintem senkinek nem mondok vele újat, ha azt írom, hogy a nagy melegben mindenki a lédús, friss és üde ételekre, sok sok folyadékra, nyers és roppanós zöldségekre, édes gyümölcsökre vágyik! Ilyenkor nem is egészséges túlzásba vinni a főtt, sült, fűszeres ételek fogyasztását. Vérbeli magyarként azonban, nem túl sok nyers, párolt, természetes ételt ismerünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy a hagyományos zöld leveles salátákon túl is van élet, ha könnyed ételt szeretnénk fogyasztani! ;-) Egy ilyen, kánikulában is tökéletesen frissítő, energiadús és tápanyagban gazdag, újabb pikk-pakk kész receptet hoztam nektek. Egy zöldséglevest, melyhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet, csakis természetes és friss alapanyagokból készül, nagyon ízletes és még szemet gyönyörködtető is. Még egy példa rá, hogy nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni főzés nélkül! ;-) Pak choi zöldségleves Májusban bemutattam nektek itt a Zöld Avocado blogon, hogy mi is az a Pak choi, és hogyan készíthetünk belőle egyszerűen nagyszerű, finom zöldséglevest. Kaptam néhány visszajelzést, hogy kipróbáltátok, és rettentően ízlett nektek is! :-) Az akkori recept megjelenés után felvetődött egy kérdés egy nyersétkezős olvasótól, amit én nem tudtam figyelmenkívül hagyni, így természetesen "Challenge accepted!", itt a megoldás rá! :-) A feldobott labda pedig az volt, hogy hogyan lehetne elkészíteni ennek a levesnek a nyers változatát, olvasóknak, akik nem fogyasztanak hőkezelt ételeket? A válasz hamar megszületett bennem, és most, hogy mindenki olyan recepteket keres, amikkel könnyebb átvészelni a fülledt, meleg nyári napokat, azt hiszem tökéletes az időzítés, hogy megosszam veletek. nyers gyümölcsös kókuszgolyóknyers kókuszos kosárkák Egyre többen vannak a világban, azok az emberek, akik nem fogyasztanak semmiféle hőkezelt ételt, csakis nyersen elkészíthető, ún. élő ételekkel (raw food) táplálják a testüket. Ezt az irányzatot enzimtáplálkozásnak, vagy NYERS (VEGÁN) TÁPLÁLKOZÁSnak is hívják. A zöldségek, gyümölcsök a hő hatására sajnos elveszítik vitamin tartalmuk nagy részét, illetve az egészséges táplálkozáshoz szükséges teljes enzim tartalmukat, ezért a nyersétkezők minden növényi alapanyagot úgy fogyasztanak, ahogyan azt a természet megalkotta, nyersen. :-) Az aszalás az egyetlen technológia, ami engedélyezett az irányzat követői számára. (40°C még az a maximum hőmérséklet, ahol a vitaminok és enzimek még nem sérülnek.) Ha teheted, te is fogyassz minél több nyers és friss, tápanyagban és enzimben gazdag, és kevesebb feldolgozott ételt! Segítsünk, hogy igaz legyen Hippokratész egyik elhíresült mondása: ,,Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Bővebben a nyers vegán táplálkozásról Antal Vali oldalán, vagy Urbán Vali oldalán a nyersetel.hu-n is olvashatsz. Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK (kb.4 főnek): az alapléhez: - 1 db pak choi vagy mángold - 1 szál szárzeller - 1/4 lila hagyma - 1-1,5 liter tiszta víz - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 2 ek sörélesztőpehely a leves tartalmához: - 2 db közepes sárgarépa felkarikázva - 1 marék karfiol apró rózsákra szedve, mint galuskák a levesben - 1/2 db sárga (kaliforniai) paprika - 1 marék friss petrezselyem - 1 bögre zöldborsó Minden hozzávalót frissen és nyersen használunk fel ebben a levesben. Mivel kevés a hozzáadott fűszer, és hőkezelés sem éri a zöldségeket, ezért az össz ízhatást nagyban befolyásolja, hogy milyen finom zöldségeket használunk. Próbáljunk meg jó minőségű, kisebb gazdaságokból származó, bio alapanyagokat használni! Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS: Ez egy újabb egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész, életerőben gazdag, élő leves, amit akár a konyhában idegenként mozgó családtagjaink (férj, feleség, gyerekek) is bármikor meglephet minket vele! ;-) Össze kell csak dobálni a hozzávalókat, a turmix gépbe, majd egy tálba, és kész is. :-) Ezt pedig bárki meg tudja csinálni! ;-) A leves alapléhez szükséges hozzávalóit a fűszerek nélkül (zeller, pak choi vagy mángold, lila hagyma, víz) tegyük a turmixgépbe, és jó alaposan dolgoztassuk össze vele, míg egy teljesen híg levet nem kapunk. Öntsük az egészet egy nagyobb tálba, vagy akár leveses edénybe, majd tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint (Só, bors és sörélesztőpehely), és keverjük el. Most mehetnek bele az előre felaprított rágnivaló részek (karfiol, borsó, paprika, répa). Használhatunk egyéb, nyersen is fogyasztható zöldségeket kedvünk szerint (pl.: cukkini, brokkoli). Mindent nyersen, hőkezelés nélkül használjunk, így sokkal értékesebbek, mert a hőre érzékeny vitaminok is megmaradnak. Ettől lesz olyan energiadús, és friss, aminek köszönhetően mi is új erőre kapunk a nagy melegben! ;-) Amint beleszórtunk mindent a fűszeres alaplébe, már tálalhatunk is! Ugye, hogy gyors volt? ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálékban, energiában és frissességben gazdag jó étvágyat kívánunk ehhez a hűsítő, enzimgazdag zöldségleveshez! ;-) Megjegyzés1: Ha már nem kaptok Pak choi-t a jól bevált zöldségeseteknél (elméletben már vége a tavaszi pak choi szezonnak), akkor sem kell elmenteni ezt a receptet a következő szezonig, mert helyette használhatunk mángoldot is. Ugyanolyan finom leves lé készül belőle! Próbáljátok ki! :-) Megjegyzés2: Sokkal finomabb, mint ahogy azt a fejemben előre gondoltam! Meglepően abbahagyhatatlanul finom és még tápláló is lett ez a leves! A sok sok rágnivaló pedig gondoskodik róla, hogy jól lakjunk, a rengeteg vitaminnak, ásványi anyagnak, nyomelemnek, és enzimnek köszönhetően pedig még gyógyítjuk is a testünket közben! ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)
Paprikás krumpli gombával
2015. július 12. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1,5 kg krumpli
- 400 g erdei gomba, rosszabb esetben csiperke
- 1 paprika
- 2 nagy paradicsom
- 2 fej hagyma
- 1 kk bors
- 4 tk fűszerpaprika
- 3 babérlevél
- egy ágvég rozmaring
- olaj
- só
- víz
Két menetben készítjük el.
A gombát megtisztítjuk, ha szükséges daraboljuk. 1 fej hagymát felaprítunk és olajon megpárolunk. Hozzáadjuk a gombát és a rozmaringot, enyhén sózzuk. Előbb-utóbb levet ereszt, addig főzzük, míg a lé el nem fő alóla. Kiszedjük és félretesszük.
A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk. A paprikát és a másik hagymát szintén felaprítjuk, olajon megpirítjuk. Levesszük a tűzről, elkeverjük benne a borsot, a paprikát és a babért. Hozzáadjuk a krumplit, átforgatjuk a fűszerekkel. Felöntjük vízzel, hogy éppen ellepje, beledaraboljuk a paradicsomot, sózzuk, és majdnem készre főzzük.
Mikor majdnem kész, hozzáadjuk a gombát, átforgatjuk, majd összefőzzük.
Bliszkó Viktor
Grillfűszeres, serpenyős sült zöldségek
Amikor a család húst grillez, én zöldségeket szoktam. Ha nem is grillen (egészségtelen volta miatt), de serpenyőben majdnem ugyanolyan finomat lehet készíteni. A füst íz hiányzik ugyan belőle, de így is mennyei.
Hozzávalók: (tetszés szerinti mennyiségben, valamint a zöldségek is tetszés szerint válogathatók): sárga húsú paprika, paradicsom, cukkini, vöröshagyma, édesburgonya, grill fűszerkeverék (nátrium-glutamát mentes), kis szőlőmag olaj
Elkészítés: A szőlőmagolajba belekeverjük a grill fűszert, a zöldségeket felaprítjuk, és a grillfűszeres olajjal kicsit meglocsoljuk. Ha van idő, lehet hagyni pácolódni is.
A fűszerrel átitatott zöldségeket egyszerűen serpenyőben kisütjük. Nem kell alá már olaj sem, hiszen a szőlőmagolaj védi az odakozmálástól.
Jó étvágyat!
Főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással", a tökéletes kánikula étel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A cukkini és én 28 évig nem voltunk barátságban. Nagyon kevés zöldség került gyermekkorunkban az asztalunkra, és a cukkini egyáltalán nem tartozott még azon kevesek közé sem. Majd az önnállósodás kezdetén, zsenge felnőtt éveimben sem igazán értettem mire jó ez az ízetlen, enyhén szivacsos állagú, semmire nem használható zöldség?! Szerencsére pár éve, miután tényleg nyitott lettem a sokkal több zöldség fogyasztásra, és elkezdtem kutakodni, hogy mi mire is való, és milyen formában lehet fogyasztani, megláttam a cukkini igazi arcát! :-) Valahogy úgy történt, mint az avokádóval. Rájöttem, hogy nem önmagában csodálatosak ezek az ételek, hanem tökéletes kiegészítői más zöldségeknek, gyümölcsöknek. Alapjául szolgálnak salátáknak, főételeknek, turmixoknak, de még édességeknek is! Ők a növény világ kaméleonjai! :-) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és minden nagy bevásárláskor kerül a kocsiba 1-2 db cukkini. Főleg a nyár nagy slágere, de szinte egész évben képviselteti magát a boltokban, a zöldségtársadalom eme kiemelkedő szereplője. Fogyaszthatjuk főzve, sütve, párolva, rántva, grillezve, de akár nyersen is! Formájának és szilárdságának köszönhetően, számtalan alakban felhasználhatjuk pl.: karikázva, csíkozva, hajóként, spiralizálva, kockázva, reszelve, vékony lapokként, chipsként stb. (A Pinteresten rengeteg cukkinis képet találhattok, ha beírjátok a "zucchini recipes" szavakat a keresőmezőbe.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A Zöld Avocado gasztroblogon készítettem már nektek mosolygós cukkinis tócsnit, grilleztünk már cukkini karikákat az ízletes kéksajtos amaránt golyók mellé, építettünk céklás-kecskesajtos-cukkinis tornyot a vendégeknek, de dobtam már fel a hagyományos krumplipürét és rizst is nyers reszelt cukkinivel. Rengeteg recept van még a tarsolyomban, melyben megismerkedhettek ennek az olcsó zöldségnek, az értékes oldalaival. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy nagyszerű ár-érték arányú termékről van szó. :-) Aki eddig idegenkedett tőle, bátran merem ajánlani, hogy tegye meg a kezdő lépéseket a cukkini felé, mert nem fogja megbánni! ;-) Miért is érdemes cukkinit fogyasztani? "A cukkini 95%-a szöveti víz: kiválóan pótolja a szervezet vízszükségletét. Sokféle ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) és vitamint (A, B1, 2, 6, 9) tartalmaz. Folsavban és élelmi rostban gazdag. Antioxidáns anyagai révén kimutatható módon csökkenti a káros sejtmutációk előfordulását. Enyhe hashajtó, gyulladásgátló és vértisztító. Béta-karotin és C-vitamin tartalmánál fogva védi az érfalat. Csökkenti az asztma, a csont-ízületi és a reumatikus gyulladások kockázatát. Csökkenti a prosztata problémák esélyét." Forrás: Tudatosvásárló főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A mai recept, amit hoztam nektek, nem az én találmányom. Az internet telis tele van, jobbnál jobb cukkini spagetti receptekkel. Én először Lénárt Gitta oldalán találkoztam vele, de azóta már rengeteg variációt láttam külföldi és magyar oldalakon is. Valószínűleg sokan közületek már szintén találkoztak a nyers cukkini "spagetti bolognai mártással" recepttel, így nektek ez a bejegyzés nem fog új ötlettel szolgálni, csak emlékeztet titeket arra, hogy ebben a nyári kánikulában milyen jól tud esni, egy folyadékban gazdag, roppanós, friss és energiadús cukkini spagetti?! Nem kell hozzá befűteni a konyhát, hisz, minden nyers benne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül. Akár kempingezés közben, vagy a tóparti faházban is elkészíthetjük a családnak a nyaralás alatt. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető, mindenmentes, ízletes, zamatos saláta, ami fehérjetartalmának és magas víztartalmának köszönhetően egy fő étkezést is kiválthat a nagy melegben. :-) Hozzávalók: főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db nagyobb cukkini - 3 db közepes méretű, érett paradicsom - 1/2 kisebb lila hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 bögre dió (előző éjjel beáztatva) - 1-1 marék fenyőmag, tökmag, napraforgómag - 1 közepes sárgarépa - 4 db friss bazsalikom levél - 1/2 citrom leve - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 3 ek sörélesztőpehely - (csíra, kendermag, avokádó, friss petrezselyem, aszalt sós magos kréker, vagy puffasztott kukorica tallér - opcionális) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A nyers cukkinit alaposan mossuk meg, vágjuk le a kemény végét, majd csíkozzuk fel, amilyen keskeny csíkokra csak tudjuk. Ez lesz a "spagetti tésztánk". :-) Minél vékonyabb, annál jobb! A profik ezt egy ún. spiralizáló konyhai eszközzel készítik, amivel gyorsan és egyszerűen, gyönyörűszép cukkini spirálokat lehet készíteni. Nekem ilyen segítőtárs nincs a konyhámban (egyenlőre), ezért marad a kézi szeletelés. :-) Sózzuk be, és hagyjuk állni egy fél órát. Ettől megpuhul a cukkini, és könnyebb lesz vele bánni. Közben készítsük el a többi hozzávalót. A diót áztassuk be előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató lét. (Így sokkal könnyebben megemészthető.) Daráljuk le az ázott diót a fokhagymával. Ez lesz a "darált hús". A dió magas fehérjetartalmának köszönhetően tökéletesen helyettesíti a húst az ételben. A paradicsomokat a lila hagymával, a sárgarépával, sóval és borssal turmixoljuk le. Ez lesz a "bolognai szósz" paradicsomos alapja. A friss bazsalikom leveleket zúzzuk szét egy mozsárban, vagy vágjuk apróra egy olló segítségével, és keverjük a paradicsom szószba. hozzávalók a nyers cukkini spagettihez, bolognai mártással Gyakorlatilag kész is az étel. Szedjük ki a tányérra a cukkini spagettit, majd rá a paradicsomszószt, és a darált diót ("darált húst"). Az egészet szórjuk meg tetszés szerinti mennyiségben és összetételben sós magvakkal (pl.: 1 ek fenyőmag, 1 tk napraforgómag, és 1 tk tökmag). Végezetül, hogy az ízélményt és a tápértéket növeljük, szórjunk az étel tetejére "reszelt sajtot", amit a sörélesztő pehely helyettesít ebben a nyers vegán ételben. A sörélesztő pehely sajtszerű íze tökéletesen illeszkedik a spagettinkhez. (Én tettem még hozzá csírát és magas fehérjetartalmú kendermagot is, de ezek elhagyhatóak.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) Tápanyagban, frissességben, és üdeségben gazdag jó étvágyat kívánunk a nyári melegben is! ;-) Ha úgy érzed (főleg a férfiak), hogy ettől nem fogsz jól lakni, akkor ropogtass mellé puffasztott tallérokat (pl.:kukorica tallér), vagy aszalt sós krékereket. De ne tévesszenek meg a nyers alapanyagok! Elméletben csak egy saláta, a gyakorlatban azonban egy nagyon jól összerakott, teljesértékű étel, amitől nem maradunk éhesek! :-) Megjegyés: Ha szeretnétek még több nyers, friss, energiadús, tápanyagban gazdag, lédús saláta receptet amivel a tikkasztó melegben táplálhatjátok a testeteket, akkor nézzetek körül a blogon a "Saláták" menü pont alatt. Sütésmentes desszertekért pedig írjátok be a keresőbe a "nyers" szót. főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán)
Rakott kelkáposzta lecsóval
Hozzávalók:
1 üveg lecsó
30 dkg barna rizs
2 fej közepes vöröshagyma
1 közepes fej kelkáposzta
ízlés szerint só, majoránna, vegamix
Öntethez:
4 dl növényi tejszín (pl.: zab, kókusz, rizs)
pici só
4 ek olíva olaj
2 ek kukoricakeményítő
kevés víz
olaj a tál kikenéséhez
[...] Bővebben!
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egy ismerősöm teljesen oda van a puffasztott kölesgolyókért, amiket filmnézés közben szoktak jóízűen nassolni. Én is kedvet kaptam, hogy megkóstoljam ezeket a roppanós pufikat. :-) Mivel az ehhez hasonló ételeket és alapanyagokat online rendelem, ezért első nekifutásra is több zacskóval kértem. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert, ahogy mondani szokták, "ízlések és pofonok", nálunk nem lett népszerű a natúr kölesgolyó... puffasztott kölesgolyók Elkezdtem hát törpölni rajta, hogy mit is kezdhetnék velük, hogyan használhatnám fel őket valamelyik receptben?! Sokat gondolkoztam, míg rájöttem, hogy gluténmentes panírban fogom felhasználni a kölesgolyóimat! :-) Oké, de mit panírozzak be??? Körbe néztem a konyhámban, hogy milyen maradékok vannak, amiket sürgősen el kéne fogyasztani, mielőtt kimásznak a hűtőből, vagy lejár a szavatosságuk. Nem szeretek ételt kidobni, hisz nélkülünk is hatalmas étel pazarlás megy nap, mint nap a világban. :-( (Erről láthattok is egy nagyon jó kis videót "Friss és máris a szemétben" címmel a Youtube-on.) fűszeres - bundás nyári tekercs (mindenmentes)A konyhai kutakodás eredménye: fáradt zöldségek, és egy csomag rizslap. Ebből pedig egyértelmű, hogy vietnámi nyári tekercs fog készülni, de kölesgolyós gluténmentes panírban! :-) Már a gondolat is felcsigázott, mert tudtam, hogy valami különleges, finom, egészséges, és tápláló fog belőle megszületni, habár azzal is tisztában voltam, hogy ez nem egy pikk-pakk kész gyors étel. És így is lett! Hosszú órákat álltam a konyhában, de megérte, mert nagyon finom és tálpláló ebéd lett belőle, amit akár ételallergiás vendégek elé is nyugodt szívvel tehetünk, mert rendhagyó glutén-, tojás-, és laktózmentes panírt kaptak a tekercsek. ;-) A fűszeres-bundás nyári tekercs mellé készült egy házi paradicsomos mártogatós, és az egészet egy friss, ropogós saláta ágyon tálaltam. Íme egy egyszerű, könnyen emészthető, tápláló, egészséges, de időigényes mindenmentes, vegán recept! :-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (kb.10 tekercshez) nyári tekercsekhez: Akármilyen otthon található zöldségből elkészíthetjük a tölteléket. Nekem most ez volt itthon: 1/2 sárga kaliforniai paprika 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 zöld kaliforniai paprika 5 szem retek 2 marék fodros kel 2 szál tavaszi hagyma 1 érett avokádó frissen őrölt fekete bors, Himalája só 1 zacskó rizslap (kb.22 cm átmérőjű) mindenmentes panírhoz: rizs liszt (vagy egyéb gluténmentes liszt) 4 bögre puffasztott natúr kölesgolyó (A bejegyzés alján, a "Megjegyzés" rovatban találsz még más gluténmentes "zsemlemorzsa" variációkat.) vegán tojás: 1 ek lenmagliszt és 5 ek víz keveréke + 1 dl tiszta víz (ha nem fontos, hogy tojásmentes legyen az étel, használhatunk hagyományos tojást is) fűszerek tetszés szerinti mennyiségben: chilipor, fehér őrölt bors, Himalája só (én jó fűszeresre készítettem) 2 marék szezámmag paradicsomos mártogatóshoz: 300 g érett paradicsom 1 ek édesítő (pl.: eritrit, vagy nyírfacukor) 1 tk Himalája só 4 gerezd fokhagyma 1 ek kókusz olaj 1 ek szárított olasz fűszerkeverék vagy oregánó 1 dl tiszta víz zöldség szivárvány ELKÉSZÍTÉS: A tölteléknek szánt zöldségeket felaprítjuk apró kockákra, majd jól összekeverjük a fűszerekkel. A rizslapokat "kifőzzük" a csomagoláson előírt módon, majd gyorsan megtöltjük a fűszeres zöldséges töltelékkel, és feltekerjük. (Ez a rizslap készítés nem is olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Itt egy kis képpel illusztrált segítség, hogy hogyan is lehet a legegyszerűbben elkészíteni őket.) Ha sikerül selejtet gyártanunk, ne dobjuk ki azt sem, mert bepanírozva és kisütve, a paradicsomszószba mártogatva nagyon finom rizsgömbőcöket készíthetünk belőlük. ;-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (mindenmentes Tehát készen vannak a nyers zöldséggel töltött rizslapok, amiket már önmagában is el lehet fogyasztani. Akár itt meg is állhatunk, ha nem szeretnénk bundával ellátni a vietnámi nyári tekercseket. Így is nagyon finom, és mivel a töltelékként felhasznált zöldségek nyersek, ezért sokkal több vitamint, ásványi anyagot, tápanyagot és energiát tartalmaznak, mint a későbbi bundás és sütött testvéreik. nyári tekercs (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ha azonban tovább megyünk, akkor készítsük elő a mindenmentes panírozáshoz szükséges alapanyagokat. Egy tálba tegyünk rizslisztet (vagy más gluténmentes lisztet), egy másik tálba keverjük ki a vegán tojást (ha nem szeretnénk tojást használni.). Ehhez 1 ek lenmaglisztet keverjünk össze 5 ek tiszta vízzel (süteményekbe kevesebb víz is elég), és hagyjuk 5 percet állni. Ez a keverék elkezd kocsonyásodni, és tojásszerűen nyúlni fog. Keverjünk hozzá 1 dl tiszta vizet, vagy növényi tejet (pl.:rizstejet). Az egészet keverjük alaposan el (mint mikor felverjük a tojást). A panírozáshoz szükséges harmadik tálba pedig daráljuk le a puffasztott kölesgolyókat, keverjük hozzá a szezámmagot, és a fűszereket (chili, bors, só). Kész a három mindenmentes panír hozzávaló, most már csak meg kell forgatni a tekercseket bennük, bundázzuk a megszokott módon. A kész fűszeres-bundás tekercseket kisüthetjük forró olajban is a hagyományos módon, de én inkább az olajkímélő, kalóriabarát, sütőben sült verziót választom ezúttal is. Egy kevés kókusz olajjal (elhagyható) meglocsolhatjuk a panírozott tekercseket, és tegyük őket egy sütőpapíron a 220 °C -ra előmelegített sütőbe. Légkeverésesen 15 percig süssük az egyik oldalt, majd 10 percig grillezős módban a másik oldalt. Így enyhén aranybarna, ropogós, de mégis puha tekercseket kapunk. Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Míg sülnek a tekercsek, készítsük el a házi paradicsomos mártogatóst, ami megadja a "hab a tortán" érzést ennél a rendhagyó ételnél. Turmixoljuk le a nyers p aradicsomokat. Egy kevés forró kókusz olajon futassuk meg a préselt fokhagymákat, majd adjuk hozzá a paradicsom turmixot, az édesítőt, a sót, 1 ek szárított olasz fűszert, és 1 dl tiszta vizet. Az egészet főzzük kevergetés mellett addig, amíg be nem sűrűsödik (kb.20 perc). Miután jönnek a finom illatok, és elkészült a paradicsom szósz, tegyük félre a meleg lapról, és hagyjuk hűlni pár percet. Végül kézi botmixerrel krémesítsük. Friss és ropogós saláta ágyon, házi paradicsom szósszal tálalhatjuk is a bundás és fűszeres zöldséges tekercseinket! Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Képzelőerőben gazdag, élménydús konyhai ténykedést, és finom, de tápláló végeredményeket kívánok! Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: Természetesen gluténmentes panírt nem csak kölesgyolyókból készíthetünk. Használhatunk piritósként megszárított, majd ledarált gluténmentes kenyeret is, mint zsemlemorzsa. Natúr kukorica pelyhet is alkalmazhatunk gluténmentes bundának. Engedjük el a fantáziánkat, és hagyjuk, hogy az alapanyagok kilépjenek a megszokott szerepeikből, a tradíciókból! Erről szól a reform étkezés! Légy kreatív, és rugalmas! ;-) Megjegyzés2: "A nyári tekercset (vagy másként, a vietnámi tekercset), a kínai konyhából ismert tavaszi tekercstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nem búzalisztből készült tésztába göngyölik a változatos tölteléket, hanem leheletvékony rizstésztalapba. A vékony rizspapírba (praktikusan így hívják a szárított, vékony, rendszerint körlappá nyújtott tésztát) tekert zöldségeket, fűszernövényeket, rákokat, halakat, esetleg húst és természetesen halszószt, üvegtésztát és fűszereket tartalmazó tekercs nyersen éppúgy asztalra kerül, mint forró, bő zsiradékban kisütve. A nyers változatot gyakran az asztalnál ülők készítik el ízlésük szerint az előre kikészített töltelékek közül válogatva. A rizspapírt természetesen minden esetben vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljon, és némi gyakorlást igényel, míg szép szabályosra sikerülnek a rendkívül ízletes és egészséges tekercsek." Forrás: Mindmegette
Baingan bharta
Az alábbi specialitást indiai padlizsánkrémként is emlegetik, ám ezt a megnevezést egyes eldugott somogyi települések lakosainak kivételével nem igazán értik. Maradjunk tehát a baingan bhartánál! A klasszikus padlizsánkrémtől az különbözteti meg, hogy nem az. Ellenben legalább olyan egyszerűen elkészíthető.
Hozzávalók:
2 db nagyobb padlizsán 1 fej lilahagyma 1 db paradicsom pár szál koriander 3-4 evőkanál zöldborsó 1 kiskanál római kömény (egész) 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma 1 db hegyes erőspaprika 1 evőkanál gyömbérkrém 4 gerezd fokhagyma A sütőt nekifutásból 220C-ra melegítjük, majd a padlizsánokat - száruk amputálása után - 20 percre belehelyezzük. Ám még mielőtt ezt megtennénk, vágjunk egy apró hasítékot (kettőt-kettőt) a padlizsánok oldalán, és tuszkoljuk beléjük a fokhagymagerezdeket. Ha megsültek, kivesszük őket és hagyjuk kihűlni. Addig a paradicsomot és a lilahagymát felkockázzuk. Egy edényben nagy hepciásan olívaolajat hevítünk, és beletesszük a római köményt. Jó egy-másfél perc múlva hozzáadjuk a gyömbérkrémet és a hagymát. Miután utóbbi üvegesre párolódott, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és az erőspaprikát. Hozzápasszítjuk a többi fűszert, jól elkeverjük, majd lehúzzuk a padlizsánok héját, és az elegyhez adjuk őket. (Nem a héjakat.) A padlizsánokat jól összetörve elkeverjük a paradicsommal, hozzáadjuk a zöldborsót, fél csésze vizet, némi sót és még pár percig hagyjuk főni a levében. Rizsával ízlésesen tálaljuk.
Nyári padlizsános sült
2015. június 23. Mindennapi ételeink
Hosszú idő után visszakerült hozzánk a kölcsönadott fényképezőgép!! Így ismét jelentkezünk egy finomsággal. Nagyon finom padlizsánt és paradicsomot kaptunk rokonainktól, így ezekből az alapanyagokból készült egy sütőben sült finomság, mellé kesudiótejfölt és rizst ettünk. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 1 nagyobb paradicsom 10 dkg tofu (füstölt) 5 gerezd fokhagyma bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint himalaya fűszersó - ízlés szerint 4-5 ek. olívaolaj 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A padlizsánt, paradicsomot, fokhagymát, tofut felkockázzuk. Egy tepsit meglocsolunk olajjal, beletesszük a padlizsánt és a paradicsomot, majd megszórjuk a fűszerekkel. 200 fokon 15 perc alarr félkészre sütjük, ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, tofut. Még 10 percig sütjük. A végén megszórjuk felaprított petrezselyem zölddel. Pirítós mellé, vagy rizshez, krumplihoz is tálalhatjuk.
Zabpelyhes hagymás bab
2015. június 21. Éltető ételek
Amennyiben teljes értékű növényi fehérjét szeretnénk "tálalni" ebédre, mindenképp figyelembe kell venni a komplettálás elvét. Ez azt jelenti, hogy növényi alapanyagokat úgy kell párosítani, hogy valamennyi esszenciális aminosav a tányérunkra kerüljön. Ilyen komplettálás a hüvelyesek társítása gabonával. Ezért is főztem a hagymás babhoz zabpelyhet. De akár kölessel is tálalhatjuk. Hozzávalók: - 1 csésze chilis bab - 1 csésze csicseriborsó - babérlevél, só, bors, chili - 2 nagy vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 dl paradicsomlé - 3 marék nagyszemű zabpehely Elkészítése: - A babot és a borsót 1 éjszakára áztassuk be. - Másnap öntsük le róla a vizet, majd friss vízbe tegyük fel főni. Adjunk hozzá 2 babérlevelet. - Mikor már majdnem puha, szórjunk bele úgy 1 teáskanál sót. - Egy serpenyőbe tegyünk 1 evőkanál kókuszolajat, majd dobjuk rá a vékony szeletekre vágott hagymát és részeljük bele a fokhagymát is. Süssük-pirítsuk üvegesre. - Öntsük rá a babot és egy kevéske főzővizet is. Főzzük össze. Mehet hozzá a paradicsomlé, majd a zabpehely. Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt készen is vagyunk.
Töltött tök
Otthon a kert ontja a zsenge tököket, nő a répa, zöldül a petrezselyem, nő a hagyma, megöregedett a kapor... A rukkola saláta leveleit Apa akkorára nevelte, hogy először nem akartam hinni a szememnek... és az íze?! Vetekszik egy szál tormával egy levél. :) Nagyon szeretem ezt az időszakot, mert bár piacra járni roppant izgalmas, de akinek a pénztárcája nincs kitömve annak részben nézelődésre való, és jól meggondolni, mit tesz a kosarába/banyatankjába. A kiskerti növényekkel való bajlódás pedig nem is olyan vészes. Amikor egészen kicsik, és van egy gazosabb időszak, az munkásabb, keservesebb, de azután már akár kikapcsolódásnak is jó egy dolgosabb nap után. Főleg annak, aki szellemi munkát végez. Csak látszólag pihentető munka után hazajönni, és leülni a gép elé zombi fejjel nyomkodni, ez teljesen kimeríti a szervezetet, szó szerint butít, míg egy kerti kapirgálás helyreránt. Ugyan erőt kell vennie magán, de azután mintha kicserélték volna. Visszatérve a termésre és a tegnapi ebédünkre, sokat tipródtam, mit kellene kezdeni ennyi tökkel, főzeléket már ettünk, így jöhetett a töltött tök. Volt otthon még maradék héjában főtt krumpli, de akár főtt barna rizs, vagy köles is lehetett volna az alap. A hugom, és az anyósom szerint az utóbbi idők jobb kajái közül való, akár minden héten jöhet. A hugom meg azon is örvendezett, hogy ő maga is el tudja készíteni, miután kénytelen volt összerakni az egészet, míg én Ábelt altattam. Hozzávalók: Alap: 4 zsenge főzni való tök Töltelék: 8-10 szem közepes főtt burgonya 10 dkg napraforgó mag 1 kis fej lilahagyma 1 nagy csokor petrezselyemzöld 5 dkg növényi sajt (elhagyható) só A tetejére: tejföl vagy: magtejföl (napraforgó/kesu/mandula) 1 marék sörélesztő pehely (elhagyható, Candidások mindenképp) kis piros színű paprika (de ez is kimaradhat) pici só A tököket megpucoljuk, kettévágjuk, a közepüket kivájjuk. A főtt burgonyát villával összetörjük, a napraforgó magot durvára darálva hozzáadjuk, a lilahagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk és szintén hozzáadjuk. A növényi sajtot lereszeljük és beleszórjuk, sózzuk. A tölteléket jól elkeverjük, és a kivájt tökök mélyedéseibe helyezzük. A napraforgó magot kevés vízzel összeturmixoljuk, míg finom krémet nem kapunk, esetleg egy kis piros paprikát is beledolgozhatunk. Összekeverjük a sörélesztő pehellyel, és a tökök tetején egyenletesen elosztjuk. (A képen lévőn sima tejföl volt, mert ez mutatott jobban, de a családban többünknek jobb kerülni a tejtermékeket, kinek laktóz érzékenység miatt, kinek a pollen allergiáját erősíti...) Hőlégkeverésen 180 C-on 25-30 perc alatt sütjük, míg a teteje meg nem pirul, és a tök meg nem puhul.
Lecsó gombával és barna rizzsel
A múlt héten a gombás rizs járt a fejemben, ami nálunk paradicsomlében főtt rizs plusz gomba. Nagyon finom tud lenni, de csak fehér rizsből. Ezen totóztam, hogyan lehetne hasonló ízt elérni. Így került gomba némi lecsóba, az pedig a rizsre. Nem ugyanaz, de finom volt. Receptnek nem recept igazán, inkább csak emlékeztető. Nyári gyors kaja. Hála Istennek már otthonról a fóliából jön a paprika és paradicsom, nem a piacról. Különben még nem készülne csak nyersen egy kis saláta belőle. Apa ilyenkor büszkén somolyog, hogy ugyan annyit kelt fel éjszakánként az elején a fűtés miatt, mint én a gyerekhez, de most mikor esszük, milyen jó... Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 1/2 kg csiperke gomba 10 db paradicsom 10 db fehér húsú paprika 1 kis fej vöröshagyma 1/2 ek kókuszzsír 1 tk só A barna rizst két és félszeres mennyiségű vízben összességében kb. 50 percig főzzük. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, némi vízzel megpároljuk. Azután rátesszük az olajat, a megtisztított, vékonyra szeletelt gombát, és gyakori kevergetés mellett megvárjuk, míg a gomba "elfővi" a levét. Azután hozzáadjuk az apróra vágott paprikát, pár perc múlva a szintén kis darabokra vágott paradicsomot, sózzuk, és megvárjuk míg minden összefő egy kicsit. Rizsre halmozva fogyasszuk zöld salátával.
Grillezett burgonyasaláta
2015. június 11. Éltető ételek
Újabb egyszerű finomság készült vacsorára. A krumplit nagyon szeretjük, bár azért nem kerül minden nap az asztalra. Vacsorára nagyon jó ötlet. Hozzávalók (2 adag): - 6 db közepes méretű krumpli - 6 db közepes méretű paradicsom - 3 újhagyma - 1 paprika - citromlé, mustár - kókuszolaj - fokhagyma - só, bors Elkészítése: - A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk fel kockára. Kb. 10 perc alatt főzzük meg, de még kissé roppanós maradjon. - Közben 1 újhagymát és 1 paprikát vágjunk fel kis darabokra, és kevés olajon dinszteljük meg. - A krumplit szűrjük le, majd öntsük egy tepsibe. Locsoljuk meg olajjal, sózzuk, borsozzuk, fokhagymát reszeljünk rá és jól keverjük össze. Adjuk hozzá a dinsztelt paprikát és a hagymát is. - 220 fokon légkeverés-grillel süssük meg kb. 10 perc alatt. - Közben a paradicsomot szeleteljük fel, a nedvdús belsejét szedjük ki. Tehát csak a külső részét vágjuk fel kis kockára. A megmaradt 2 újhagymát is karikázzuk fel. Ehhez keverjünk 1-2 teáskanál mustárt és nyomjunk bele egy kevéske citromlevet. Sózzuk is. - Amikor megsült a krumpli, hagyjuk pár percig hűlni, majd keverjük hozzá a paradicsomos-hagymás salátát.
Reggelire fel! - bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán)
bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Ki ne ismerné a "kettőt előre egyet hátra" érzést, ami zöldborsó pucolás közben tör ránk, főleg, ha gyerekek is vannak a környezetünkben?! :-) Emlékszem én is imádtam gyerekként, amikor a nagymamám fáradságos munkával leszedte a kertben a friss és édes zöldborsót, majd leült egy székre az udvaron, és elkezdte egyenként fejteni őket. Ez egy igen időigényes konyhai művelet, és akkoriban még nem tiszteltem úgy az időt, sem a nagymamám kemény munkáját, ezért még én is rájártam a zsenge borsó szemekre, csentem őket, amikor csak tudtam. Persze így még tovább tartott megpucolni az aznapi borsó leveshez való mennyiséget, hisz míg ő kiszedte két zöldborsó hüvelyből a szemeket, addig én megettem egy teljes sort. Ne haragudj nagymama, de olyan nehéz ellenálni ezeknek a friss, roppanós fehérje szemeknek! ;-) Feltehetően nagyon sok millió nagymama és unoka között lejátszódott már ez a történet, hisz a régészek 6-7000 éves leletekkel tudják bizonyítani a borsó létezését a Földön. Eleinte állati takarmányként használták, és csak jóval később fedezték fel az emberi szerveztre gyakorolt jótékony hatását. zöldborsó "A zöldborsó értékes táplálék, magját voltaképpen éretlenül szeretjük. Sárgán és szárazon volna érett. A zöldborsó kalóriaértéke 100 grammban 88 kcal, nagyjából a burgonyáéval azonos. Fehérjetartalma nagy, 5-7 g, s bár ezt régen nem tudták, de kifejezetten bőséges fehérjetartalma miatt volt nagy becsű takarmánynövény. Nagyon sok esszenciális aminosavat tartalmaz. A száraz sárgaborsóban nyilván kevesebb a víz, 20-25 % fehérjét, 1-3 % zsírt, 60 % szénhidrátot tartalmaz. 0,4 g zsír és 10-14 g szénhidrát van benne. További értékes tápanyagai a karotin, a B1- és B2-vitamin. Ugyancsak 100 grammban 2 mg C-vitamin van. Ásványi anyagai közül a foszfor és a kálium van nagyobb, 1 mg fölötti mennyiségben, a mikroelemek közül a vas, cink, mangán és réz említésre méltó." Forrás: Házipatika Bazsalikomos zöldborsókrém, a népszerű zöldség kence, akár a hétvégi pikniken is! A vegetáriánus étkezésben fontos fehérjeforrás a zöldborsó, és a hüvelyével együtt fogyasztható cukorborsó is. Készíthetünk belőle leveseket, főzelékeket, köreteket, de még kenyérre kenhető zöldségkrémeket is. Én is egy ilyen gyorsan elkészíthető, finom, és tápanyagban gazdag reggeliző krémet hoztam nektek! :-) Használjuk vastagon rákenve a szendvicseinkre, teljeskiőrlésű kenyéren, vagy sokmagvas, élesztőmentes kenyér lapocskákon, jó sok friss zöldséggel, csírával. Szalámi és sajt nélkül is nagyon laktató, és élvezetes reggeliket készíthetünk a házi bazsalikomos zöldborsókrémmel. Akár a hétvégi piknikre is magunkkal vihetjük ezt a krémet, és biztosan nagyon népszerű lesz! ;-) bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK:300 g zöldborsó szem - 1 ek mustár, 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors ízlés szerint - 1 ek extra szűz olíva olaj - 1/4 lila hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-4 dl víz (ha főztük a borsót, akkor a főző vizet is használhatjuk) - 3-4 nagyobb friss bazsalikom levél - 1 marék tökmag előre beáztatva (2-3 órás áztatás) - (opcionális tápanyagérték növelő: 1 ek sörélesztő pehely, 1 ek útifűmaghéj, 1 marék kendermag) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: Mint a legtöbb zöldségkrém, a bazsalikomos zöldborsókrém is nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. A lila hagymát, a fokhagymát 2-3 evőkanál vízzel felengedve pépessé turmixoljuk, majd beleszórjuk a friss bazsalikom leveleket, és még pörgetünk 2-3 fordulatot a turmix gépünkön. (Nem jó a bazsalikomnak, ha túl sokáig érintkezik a fém késekkel, ezért ha van otthon mozsár, zúzzuk abban szét a leveleket a turmix gép helyett.) Az előre beáztatott tökmagról leöntjük az áztató vizet, és 1 evőkanál vízzel és olíva olajjal krémesre turmixoljuk a gépben, miközben hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, mustár). Most jön a borsó. Elkészíthetjük a krémet nyers borsóból vagy főtt borsóból is. Nyersen sokkal több ásványi anyag és vitamin található benne, ezért édemes inkább nyersen fogyasztani. A szép zöld borsószemekhez öntünk kb.1 dl vizet, és addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Keverjük össze a borsós krémet, a tökmagos krémmel, és a hagymás turmix-szal. Kenhető krémes állagot kellene kapnunk, így ha még szükséges tegyünk hozzá vizet. (Ha sűríteni kellene, őröljünk még hozzá tökmagot, és por formájában keverjük bele.) csíra A kész zöldségkrém tápanyagértékét növeljük meg 1-1 ek sörélesztő pehellyel, útifűmaghéjjal, egy marék kendermaggal, vagy csírával. Ezeket nem kell bele turmixolni, elég kézzel elkeverni. Íz próba (plusz só vagy bors most mehet bele), és tehetjük is a hűtőbe. bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Egy óra múlva isteni finom kenyérre való, vagy mártogatós lesz belőle. De akár rántott zöldségek mellé is ízletes és egészséges kiegészítő tud lenni a hagyományos ketchup / majonéz helyett. Próbáljátok ki, és készítsetek minél több féle-fajta zöldség krémet, hogy változatosabb és egészségesebb legyen a napi szendvics adag. Roppant egyszerű volt, ugye ?! :-) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz, már reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: A zöldborsóhoz nagyon jól illik a menta, ezért aki szereti a mentás ételeket, cserélje ki a receptben szereplő bazsalikomot menta levélre, és fogyassza mentás borsókrémként. Így is nagyon finom, és egészséges. Megjegyzés2: "A borsóhoz Európában számos népszokás társul. Sokszor temettek a halottak mellé borsót, s a halotti tornak is része volt valamilyen borsóból készült étel. Másrészt a szemes takarmányokhoz és lencséhez hasonlóan a termékenységet is jelképezte, így esküvőkor is fogyasztották, továbbá az ifjú párt borsószemekkel dobálták meg." Forrás: Házipatika
Spenótos-tejszínes tészta
Ha már nagyon éhes vagy, és nincs ötleted, hogy mit készíts vacsorára.... na, akkor ezt készítsd el. Hamar elkészül, fél óra elteltével már tálalhatjuk is. Tavasszal vághatunk bele egy marék medvehagymát is. Hozzávalók (2 adag) - 2 sárgarépa - 2 nagy marék spenót - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 dl rizstejszín - himalája só - bors - 1 kiskanál kurkuma - 1 evőkanál kókuszolaj - 30 dkg gluténmentes tészta Elkészítése: - Tegyünk fel egy lábasban vizet főni, melybe tegyünk 2 teáskanál sót. Főzzük ki benne a tésztát. - Közben a sárgarépát és a fokhagymát tegyük be a késes aprítóba, jó morzsás legyen. - A spenótot késsel vágjuk kisebb darabokra. - Egy lábasba felmelegítem a kókuszolajat, majd a fenti darálékot puhára párolom. - Fűszerezzük sóval, borssal és a kurkumával. - Ha megpuhult, öntsük fel annyi tejszínnel, hogy kellemes állagú tésztára való mártást kapjunk. - A kifőtt tésztát szűrjük le, majd öntsük rá a mártást.
Hagymás újburgonya
Nem a boldog főzőcskéről szólnak a mindennapjaink egy ideje az tény. Elnézést az olvasóktól, de pár hét múlva remélem, túl leszünk ezen is. Ma azonban jó kedvvel és már elég éhesen tettem be a sütőbe a vacsorát. Ábel is ott sertepertélt, és amikor végre azt mondtam, ehetünk, lerakta a locsolót abban a pillanatban. Pedig előtte legalább tízszer töltöttem újra, hogy meglocsolhassa a kertben a virágokat, bokrokat. Nagyon finom illata volt, még világgá sem akartam tőle menni, csak már végre enni. :) Hozzávalók: 2 kg közepes újburgonya 2 fej közepes vöröshagyma 20-30 ml olivaolaj 1/2 citrom leve 1 kk őrölt kömény 1 kk majoránna 1 kk kakukkfű só A burgonya héját vékonyan lekaparjuk, a kisebbeket félbe, a nagyobbakat négybe vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, vastag karikákra szeleteljük, szétszedjük. Egy nagy sütőzsákba borítjuk a burgonyát, a hagymát, ráöntjük az olívaolajat, a citrom levét, rászórjuk a fűszereket és finoman sózzuk. Lezárjuk a zsákot, és összerázzuk az egészet alaposan, azután egy tepsiben elfektetjük, és közepes hőfoknál kicsit magasabban sütjük. Bő fél óra alatt sül meg, közben érdemes kétszer-háromszor megfordítani a zsákot, míg a burgonyák némi halvány pirosas színezetet nem kapnak. A zsák azért jó, mert puha, kicsit "szaftos", nagyon jól összeért ízeket kapunk.
Mit eszik a vegagyerek?
2015. június 1. Zizi kalandjai
Folytatódik a sorozat… A képek egy része még áprilisi ebéd, egy része pedig májusi. Mostanában elkezdtem fotózni a házon kívül fogyasztott ebédeket is, szóval lehet, hogy a következő részben majd azokat is megjelentetem.
Továbbra is követjük a szezonalitást, most nagy többségben spárgát, zöldborsót, zöldbabot eszünk (persze az április képeken ez még nem látszik). Pár alkalommal evett Ádi gombát is: csiperkét és shiitake-t. Van, amikor megeszi, van, amikor nem, ez kedv függő nála.
Reggelire továbbra is sláger a zabkása különböző feltétekkel vagy a smoothie bowl vagy csak gyümölcs. Tízóraira nyers zöldségeket eszik, amelyekből az ebéd készül. Uzsonnára magokat, puffasztott rizs szeletet, gyümölcsöket vagy turmixot eszik/iszik Ádi. Vacsora továbbra is hideg: kenyér, zöldségpástétom, zöldségek, ez néha kiegészítve ebéd maradékkal.
Íme a képek…
Spenótkrémes spagetti párolt brokkolival
Tavalyról eltett zöldség ragu bulgurral és vegán virslivel
Párolt fokhagymás spenót, pirított fokhagymás cukkini, sült szejtán szelet és mac ‘n’ cheese (ehhez hasonló sütőtök és mángold nélkül)
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, citromos tahini szósz, vadrizs-bulgur keverék
Avokádó majonéz, paradicsom, pirított shiitake gomba, párolt brokkoli, hagymás bab, quinoa
Pirított fokhagymás zöldbab, újhagymás kuszkusz, falafel fasírt
Pirított csicseriborsó, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya, pirított szejtán, citromos tahini szósz és fokhagymás párolt spenót
Saláta paradicsomos spagettivel (a paradicsomos raguba morzsoltam maradék falafel fasírtot – nagyon finom lett)
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, paradicsom, quinoa és rántott tofu (csicseriborsó lisztben megforgatva és kirántva – új kedvencünk!)
Paradicsomos spenótos bab ragu (amit tahini tesz krémessé – isteni!, egyébként Ella receptje) barnarizzsel
Citromos tahini szósz, párolt fokhagymás spenót, rántott tofu, quinoa
Maradék paradicsomos spenótos bab ragu, zöldborsós kölesfasírt, barnarizs
Maradék zöldborsós kölesfasírt, pirított fokhagymás spárga, párolt brokkoli és dió pestos penne
Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes)
Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Ki ne szeretné a pizzát? Ezt az olasz étel remeket, mely az amerikaiak segítségével ma már világhírű gyors ételnek számít. Nincs olyan város, ahol ne juthatnánk pizzához egy órán belül! :-) A pizza nem éppen diétás étel, és nem is akkor veszünk pizzát, amikor csak valami könnyed vacsorára vágyunk. Általában egy-egy kimerítő nap után, vagy nagyobb kalória veszteséggel járó fizikai aktivitást követően falunk be egy jó gazdagon megpakolt, nyúlós sajtos szénhidrát korongot, és addig esszük, míg degeszre nem tömjük magunkat vele. Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Természetesen mi is nagyon szeretjük ezt a sokféleképpen elkészíthető, egyszerű és ízletes olasz remeket. Amióta odafigyelünk rá, hogy könnyen emészthető, tápanyagban gazdag ételeket fogyasszunk, azóta a pizzáinkat magunk készítjük otthon. Így nem tocsog a zsírban, a pizza tészta is egészséges lisztekből, könnyen emészthető tésztából készül, és a feltét is tartalmazhat tápanyagban gazdag és mégis ízletes zöldségeket. Korábban készítettem már ezen a blogon egy kívánság pizzát mandula lisztből, paradicsomos alappal, most pedig egy kevésbé népszerű, de éppen szezonális zöldséggel, a spárgával gazdagítottam a házi pizzánkat, teljeskiőrlésű tönköly lisztes tésztával, fokhagymás sajtos alapra. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, és a sajtimádók tutira kedvelni fogják! ;-) Elő a hozzávalókkal, és gyúrjunk gyors egy kis házi pizzát, hogy kalória éhségünket csillapítsuk! ;-) Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) HOZZÁVALÓK: (2 db laktató pizzához) Teljeskiőrlésű pizza tésztához: - 200 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 150 g rizsliszt - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - (opcionálisan: 1 ek őrölt lenmag) Kéksajtos ricottás pizza feltéthez: - 150 g kéksajt vagy márványsajt lereszelve (szétmorzsolva) - 250 g ricotta sajt - fehér bors, 2 db friss bazsalikom levél - 3 gerezd fokhagyma préselve - 2 ek tejföl vagy natúr joghurt - Himalája só, ha a kék sajt nem elég sós - (opcionálisan a tálaláshoz: sörélesztőpehely, kendermag) - - 1 csomag friss spárga Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való alapanyagokat összegyúrjuk, és kb.1 órán át meleg helyen, letakarva kelesztjük. (Ha nem süt a nap, vagy megy a radiátor, akkor kapcsoljuk be a sütőt 40 fokra, és tegyük be a sütőbe a letakart tészta gombócot.) spárga csíkok Közben megmosunk 1 csomag spárgát, és levágjuk a száraz kemény részt, ha van neki. Zöldséghámozóval vékony csíkokra vágjuk a nyers spárgát. Ha van otthon világos szójaszósz, 2 ek szójaszósszal összekeverjük a csíkozott spárgát, és állni hagyjuk, míg a tészta megkel. Ha nincs otthon szójaszósz, akkor csak enyhén sózzuk a spárga csícsokat. A ricotta sajtot, az apróra morzsolt / reszelt kéksajttal, préselt fokhagymával, fehér borrsal, apróra zúzott bazsalikommal, 2 ek tejföllel és esetleg plusz sóval apalosan összekeverünk egy tálban. elősütött teljeskiőrlésű tönköly pizza tészta Az enyhén megkelt tésztát két részre választjuk, és az egy-egy gombócból vékony pizza lapokat nyújtunk, tetszés szerinti méretben és formában. A pizza tészta szélét visszasodorjuk egy kicsit, egyfajta peremet képezve a pizzának. Betesszük ezt a nyers tészta lapot a 180°C fokra előmelegített sütőbe kb.5 percre, elősütésre. Miután a vékony kéreg elkezdett kialakulni a nyers tésztán, kivesszük a sütőből -amit bekapcsolva hagyunk- és megtöltjük a sajtos krémmel, majd megszórjuk a csíkozott spárgával. A kész pizzát enyhén megszórjuk frissen őrölt fekete borssal, és kb.10-15 perc alatt készre sütjük a sütőben, 180°C fokon. sütés előtt - Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből sütés után - Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből A feltéthez adhatunk kukoricát, lilahagymát, karfiolt, vagy akár brok kolit is, ha gazdagítani szeretnénk. A tápanyagértéket növelhetjük a tésztába kevert őrölt lenmaggal, vagy a kész pizza tetejére szórt sörélesztőpehellyel és/vagy kendermaggal. A tészta felsodort szélébe tölthetünk valamit, ha van kedvünk vele játszani. ;-) Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz! jelmondattal jó étvágyat kívánunk ehhez a reform pizzához
A mi bazsalikom pestonk
2015. május 28. Zizi kalandjai
Rengeteg bazsalikom pesto recept van a neten, ez a mi receptünk, ahogy mi készítjük (természetesen vegán). Ádi annyira szereti, hogy mostanában hetente egyszer készítünk “peto tétát” – ő így mondja.
Néhány hete, amikor nekiálltam a bazsalikom pestos tészta készítésének, Ádi nyűgösködött, hogy foglalkozzak vele is, ezért úgy döntöttem, hogy neki adom a bazsalikom levelek letépkedésének feladatát. Ez izgalmas, számára újdonság és bevonom a főzésbe. Egész jól teljesítette a feladatot, persze segítenem kellett neki, hogy tökéletesen le legyenek tépkedve a levelek. Az ebéd elkészült és jól is laktunk. Majd néhány nappal később paradicsom palántákat ültettünk nagy cserepekbe, hogy Ádit kicsit bevezessem a kertészkedés művészetébe. Teljesen izgatott volt, mindent ő akart csinálni természetesen, de végre, ha nagy kupival is a hátunk mögött, elkészültünk. Másnap szellőztetés, erkélyajtó kinyit, én főzőcskézek, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy túl nagy a csend… Felfedeztem Ádit, amint tépkedi a paradicsom palánták leveleit és a földet is pakolja ki a cserepekből. Ááááááááááááá! De hát mit tanítottam neki néhány nappal korábban? A bazsalikomnak lehet a leveleit tépkedni, akkor a paradicsom palántának miért nem? Ezt egy két évesnek elég nehéz elmagyarázni. A lényeg, hogy a palánták megúszták, de az ablakpárkányokon végezték, ott nagyobb biztonságban vannak.
Állandóan mozgó modell, nehéz lencsevégre kapni
A pesto nálunk többnyire dióval készül, de ha éppen nincsen itthon, akkor mandulával csinálom és száraz serpenyőben kicsit meg is pirítom. A bazsalikomon kívül kerül még bele fokhagyma, só, bors, frissen facsart citromlé és jó minőségű extra szűz olívaolaj. Konyhai robotgépben csinálom, de sok szabadidővel rendelkezők megpróbálhatják mozsárban is pépesre törni. Mi mindig tésztával tálaljuk, de kenhetitek kenyérre is vagy tálalhatjátok tepsiben sült újburgonya mellé is.
Vegán bazsalikom pestos tészta
Hozzávalók 3 főre:
– 1 nagy csokor/cserép bazsalikom, levelei letépkedve
– 100 g dió vagy mandula
– 100 ml extra szűz olívaolaj
– 2 gerezd fokhagyma, megpucolva
– 1/2 citrom frissen facsart leve
– só, bors
– 300 g tészta
A diót száraz teflonserpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg. Tegyünk fel egy lábasban vizet forralni.
A megpirított diót tegyük az aprítógépbe, adjuk hozzá a fokhagyma gerezdeket, bazsalikom leveleket, olívaolajat, citromlevet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Dolgoztassuk az aprítógépet addig, amíg teljesen pépes lesz a pesto. Ha szükség van rá, adjunk még hozzá olívaolajat.
A tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Amikor leszűrjük, tegyünk félre kb. fél deci vizet belőle. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült pestoval és egy kis tészta főzővízzel hígítsuk, hogy egészen krémes legyen az állaga és jól befedje a tésztát.
Vegán mentás zöldborsós kölesfasírt
2015. május 25. Zizi kalandjai
Ezeket a fasírtokat a Food Revolution Day örömfőzésére készítettem… mármint a receptet, aztán persze ott együtt is elkészítettük. Be kell valljam, hogy a közös főzésen a többiek sokkal jobban ízesítették, mint én otthon. Valahogy bátrabban használták a fűszereket, mindenből egy kicsit többet raktunk bele és így finomabb és ízesebb lett.
Mi szezámmagos citromos pirított zöldspárgával ettük, amivel egy könnyű ebédet tesz ki, de kiválóak lehetnek ezek a fasírtok piknikezéshez is. Csomagoljunk mellé salátát, ropogós bagettet és már tekerhetünk is bringával a legközelebbi parkba.
Vegán mentás zöldborsós kölesfasírt
Hozzávalók 4-6 főre (kb. 20-25 db):
– 300 g köles
– 200 g zöldborsó (friss vagy fagyasztott)
– 2 evőkanál chia mag
– 6 evőkanál víz
– 3-4 szál újhagyma, felaprítva
– 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 csokor petrezselyem, felaprítva
– 4 evőkanál frissen facsart citromlé
– néhány friss mentalevél, felaprítva
– só, bors
– olívaolaj/kókuszzsír
A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd öntsük egy lábasba. A 300 g mennyiség kb. 1,5 bögrényinek felel meg, tehát 3 bögrényi (250 ml-es bögrét használjunk) vízzel öntsük fel a kölest és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre kihűlni.
Egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz.
Egy lábasban forraljunk vizet és blansírozzuk meg a borsót 2 perc alatt. Szűrjük le és a borsó egyharmadát pürésítsük botmixerrel.
Egy nagy tálban keverjük össze a kihűlt kölest az összes többi hozzávalóval, a pürésített és egészben hagyott zöldborsóval és a vizes chia maggal. Gyúrjuk össze és ízesítsük ízlésünk szerint még több sóval vagy borssal. Tegyük a hűtőbe 15-20 percre, hogy a fasírt tésztája jól összeálljon. Pingpong labda vagy kicsit nagyobb nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés kókuszzsírban vagy olívaolajban süssük ki a fasírtokat teflon serpenyőben közepes láng felett.
Kedvenc padlizsánragum
Ez egy jolly joker étel. Ha húst fogyasztó vendégek érkeznek otthonunkba, előszeretettel készítem el ezt az étel, ugyanis fennnnnséges íze van és eddig még mindegyikük nagyon szerette. Milyen előnye van még? Meglehetősen gyorsan kész. Árát tekintve pedig most már olcsóbban és olcsóbban juthatunk hozzá (egyelőre sajnos még csak külföldi) padlizsánokhoz. Ősz elején már hazánkban is terem padlizsán. Ősz végéig érdemes ebből a raguból többet készíteni és télire lefagyasztani, észre sem fogják venni, hogy nem frissen készült. Nem mellesleg annyira a kedvenc ragum, hogy ódákat lehetne zengeni róla. A recepttel amúgy a tavalyi (2014 év végi) főzőkörön is megismerkedhettek a résztvevők Robi tálalásában. Azóta kicsit változtattam a recepten, igaz, gyakran el is készítettem. Ízvilágával a húsevőket is leveheted a lábukról. Vegán, a ragu gluténmentes, ha a köreted is az, akkor kész a gluténmentes ebéd!
A recept:
Hozzávalók:
- 1/2 kg padlizsán
- 2 db vöröshagyma
- 1 piros, 1 sárga, 1 zöld paprika
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 kis csokor petrezselyem
- 2 db paradicsom
- 1 tk fűszerpaprika
- 1 dl növényi tej
- kb. 1 kávéskanál só
- kb. 2 ek kukoricakeményítő v. rizsliszt
- füstaroma
Elkészítés:
A vöröshagymát kevés vízen megpároljuk, hozzáadjuk a kockára vágott padlizsánt és a három színű paprikát belezúzzuk a fokhagymát, hozzákeverjük a fűszerpaprikát, majd vízzel felengedjük (épp ellepje), belevágjuk a petrezselymet, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot. Besűrítjük a vízzel elkevert keményítővel vagy rizsliszttel. 1-1,5 percig forraljuk, hozzáöntjük a tejszínt, egy kevés füstaromát is adunk hozzá. Bors/borsika fűvel (vagy) esetleg egy kevés csípős paprikával tovább ízesíthetjük.
Trikolor tésztát főztem hozzá legutóbb, de már barna rizzsel, hajdinával is próbáltuk. Mindegyik megoldás szuperfinom ételt eredményez!
Grillezett spárga fűszeres olajjal
2015. május 20. Gréta konyhája
Amikor azt mondtam, hogy a paradicsomos spárgás tésztasaláta a kedvenc spárgás ételem, akkor nem mondtam igazat, illetve akkor igaz volt, arra a napra.
Ma új kedvencem van, -ami mindig is az volt-, a grillezett spárga.
A koranyári grillpartik elengedhetetlen kelléke, akár köretként, de mi, mondjuk szendvicsbe, burgerekbe is szoktuk tenni, sőt a hétvégén isteni gluténmentes meleg tortillába tekertük marinált sült tofuval, citromos joghurt szósszal, salátával.
Itthon van kontakt grillünk, amin nemcsak isteni lencseburgereket sütünk, vagy gyorsan összedobunk egy francia pirítóst, hanem csodásan használható mindenféle zöldség grillezésére is, így Pest belvárosában is elérhető a grillparti élmény, természetesen elegendő pozitív attitűddel, és színes képzelőerővel :))
Hozzávalók:
0.5 kg zöldspárga (lehetőleg magyar)
fűszeres olaj:
1 dl olívaolaj
3 gerezd fokhagyma préselve
2 tk grill fűszerkeverék
tiszta só, bors, vegamix
0.5 dl balzsamecet
kedvenc zöldfűszerek, amit éppen megkívánunk (bazsalikom, oregano, petrezselyem, majoránna, zsálya, rozmaring, kakukkfű)
A spárgák fás végét levágjuk, folyó víznél megmossuk, és papírtörlőn megszárítjuk.
Összekeverjük a fűszeres balzsamos olajat, majd ráöntjük a tálban lévő spárgákra. Összepacsmagoljuk. Ráhelyezzük őket a forró kontakt grillre, és 5 perc alatt készre sütjük.
Jó étvágyat!
5 kedvenc epres ételem
2015. május 20. Gréta konyhája
Az eper megunhatatlan, s bár szezonja alig másfél hónapig tart, nem lehet belőle eleget enni. Mindamellett, hogy zsírégető, és tisztító hatású nagyon finom is, akár édesen, de sósan is elkészíthető. Az epret vétek megsütni vagy megfőzni, ezért összegyűjtöttem az 5 kedvenc cukormentes, nyers, gluténmentes, epres receptemet.
Jó étvágyat!
Epermousse (főzésmentes, gluténmentes)
2 bögre mosott, darabolt eper
3 dl selyem (silken) tofu
2 ek agavé nektár vagy stevia cseppek
1 ek olvasztott nyers kókuszolaj
csepp vanília aroma
Az epret egy turmixgépbe tesszük az agavé-vel, vaníliával és lepürésítjük, mozgás közben hozzáadjuk a selyemtofut, majd a nyers kókuszolajat is belecsurgatjuk. 1 percig összeturmixoljuk. Kis poharakba töltjük, és minimum 2 órára hűtőben hűtjük.
Epres banánfagyi (mindenmentes)
1 bögre fagyasztott eper
2 bögre fagyasztott banánkarika (érdemes egyben fagyasztani a banánt, már két nappal előtte. a banán érett legyen!!!)
3 ek mandulatej (vagy bármilyen növényi, amit szeretsz)
Először az epret a mandulatejjel aprítom, én ezt a turmixgép jégkocka funkciójával művelem. Majd jöhet hozzá a banán, addig turmixolom, míg habos, fagyikrémes lesz. Azonnal fogyasztható!
Epres-újhagymás salsa szósz:
1-2 bögre mosott eper kisebb kockákra darabolva
3 szál zsenge újhagyma karikára vágva
öntet:
1 gerezd préselt fokhagyma
tiszta só, bors
1 ek sötét balzsamecet vagy fél citrom leve
1 ek juharszirup (vagy agave, vagy rizs)
Az epret és a vékonyra felkarikázott újhagymát egy szószos tálba tesszük. Összekeverjük a dresszinget, majd leöntjük vele az epres hagymás keveréket és pár órára állni hagyjuk. Nagyszerű mondjuk kukorica torttilával, vagy csicseriborsó lepénnyel, bármilyen sült tofuhoz, mártogatósként, köretként.
Tavaszi epersaláta:
Egy nagy salátástálba belevágjuk a kedvenc tavaszi zöldjeinket, pl spenót, sóska, fejes saláta, újhagyma, petrezselyem, jól összeforgatjuk, készítünk hozzá egy édes savanyú vinaigrette öntetet, pl a fenti balzsameceteset, majd hozzávágunk szép szeletekre, 2 marék epret, meglocsoljuk az öntettel, összekeverjük, és vagy magában, vagy köretként, bármilyen napszakban, bármivel fogyaszthatjuk.
Pink power smoothie: (tökéletes edzések után)
2 bögre eper
3-4 dl mandula, mogyoró-, vagy kókusztej
3 banán
1 ek vörös szőlőmag őrlemény
1 ek kendermag őrlemény
csipet tiszta só
pici vanília kivonat
1 adagolókanál (20 gramm) vegan protein (rizs, vagy borsófehérje, de NEM szójaizolátum!
Mindent egy nagy turmixkehelybe rakunk, és jól összeturmixoljuk!
Jó étvágyat!
"Tejfölös" karalábéleves (vegán)
2015. május 19. Mindennapi ételeink
Múlt héten szabadságon voltunk, anyósoméknál. És ott bizony, már érik a paprika (fólia alatt, bio:-), hagyma, karalábé, szamóca és még 1-2 finomság. Így ma zsenge karalábéból készítettem levest, melyet napon aszalt paradicsomos kenyérkével ettünk. Nálunk nagy kedvenc :-) Hozzávalók: 4 közepes fej karalábé 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb burgonya 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 2 ek. víz 1 csokor petrezselyem gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3 ek. rizsliszt 1 doboz szójadresszing (növényi tejszín) Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. Eközben felkockázzuk a karalábét és a burgonyát. Hozzáadjuk a levesalaphoz, fűszerezzük és közel puhára főzzük. Ekkor felengedjük még tetszőleges mennyiségű vízzel, majd a lisztet kikeverjük a dresszinggel (tejszínnel) és hozzáöntjük. Összeforraljuk és összevágott petrezselyemlevéllel ízesítjük.
Grillezés vegánként
2015. május 18. Mindennapi ételeink
Itt a jó idő, nyársra fel! :-) Egyáltalán nincs hiányérzetünk, ezt a nyársat csipegetve. :-) Hozzávalók: 16 saslik nyárs 8 szem nagyobb burgonya 4 fej lilahagyma 4 szem nagyobb paradicsom 25 dkg füstölt tofu, kör alakúra vágva / szójapárizsi, körökre vágva (most ez utóbbival készült) -- 8 ek. olívaolaj 3 gerezd fokhagyma 4 tk. házi grill fűszerkeverék* 2 tk. citromlé -- *1-1 arányban kakukkfű, majoranna, bazsalikom, szárított petrezselyem, köménymag, koriander, himalaya só Elkészítés: A nyers zöldségeket megmossuk, a burgonyát meghámozzuk, és mindent karikákra vágunk. A tofuból 2 cm vastagságú szeleteket vágunk, majd ezekből kisebb pogácsaszaggató segítségével köröket. Grillező pálcikákra tetszőleges sorrendben felhúzzuk az alapanyagokat és olívaolajjal megkent tepsibe tesszük. Kikeverjük a grillöntetet: az olívaolajat az összezúzott fokhagymával, citromlével és a házi grill fűszerkeverékkel. Ezzel kenjük le a zöldségeket, és grill fokozaton (vagy 170 fokon) süssük össze. Jó idő esetén mindezt szabad ég alatt süssük :-)
Spenótos-sajtos csiga
2015. május 17. Mindennapi ételeink
Itt a jó idő, mi többször piknikelni megyünk Fannival. Ha a játszótéren elfogyasztott tízórai, ill. uzsonna annak számít, akkor naponta kétszer is :-) Ez egy ilyen apró rágcsa ami jól jöhet ilyen esetekben. Hozzávalók: 40 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 10 dkg finomliszt 1,5 dkg élesztő 3 ek. olaj 2 csipet barna cukor kb. 3 l víz -- 20 dkg spenót 25 dkg főtt burgonya 4-5 gerezd fokhagyma só, ételízesítő -- Violife növényi sajt - reszelve Elkészítés: Az élesztőt cukros vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük az olajjal, sóval, felfutott élesztővel és annyi vízzel, hogy lágy, de nyújtható tésztát kapjunk. Langyos helyen fél órát pihentetjük, ez idő alatt a spenótot kiengedjük és olaj+ víz keverékén összefőzzük, ízesítjük, beletörjük a burgonyát. A tésztát kinyújtjuk, rákenjük a spenótot, felcsavarjuk (mint a bejglit), majd kisebb szeleteket vágunk belőle. Kikent tepsibe tesszük és megszórjuk növényi sajttal. 180 fokon kb. 20-25 perc alatt kisütjük.
Narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta, és Hollandia narancssárgában (gluténmentes)
narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta (gluténmentes) Egy kicsit ugyan megkéstem ezzel a hírrel az idei évre, de jövőre még érdekes úti cél lehet azoknak, akik szeretik a szabadtéri mulatságokat, szeretik érezni egy nemzet összetartozását, és sokszínűségét egyszerre. Ahogy már korábban bemutattam, minden év Március 17-én Írország illetve egyéb országok ír közösségei zöldbe öltöznek, és így ünneplik a Szent Patrik napot, a világ minden táján. :-) Azonban nem csak az íreknek van színhez kötött ünnepük. Minden év április utolsó hétvégéjén, Queens day-en (ma már King's day), Hollandia narancssárga színbe borul! Narancssárga dekorációkkal, ételekkel, italokkal, narancssárgára festett hajjal, és ruhákban ünneplik a királynő / király születésnapját. Volt szerencsém mindkét ünnepet testközelből átélni, és hatalmas ereje van annak a szeretetnek, amit ilyenkor lehet érezni az utcákon. Az emberek ítéleteiket és különöbző nézeteiket félretéve ünneplik az országukat, egymást, és a földet, amin élnek. Hálásak, boldogok, és még látványosak is az egyforma színbe öltözött emberek tízezrei. :-) A korábbi királynő nappal ellentétben, a királyi családban történt változások miatt, 2014 óta egy férfi ül a trónon, és azóta a király napját, King's Day-t ünnepelnek Április 27-én a Holland Királyságban. "Koninginnedag (A királynő napja) - Április 30. A királynő napja hivatalosan az anyakirálynő születésnapját hivatott ünnepelni, de a valóságban ez csak egy indok egy hatalmas bulira. Egész Hollandia ünnepel, de különösen a nagy városokban -mint például Amszterdam, Rotterdam és Hága- indul be az élet ilyenkor. A város minden pontján buliba ütközünk, hangosan szól a zene mindenhol, mindenki narancssárgába van öltözve (ez a királyi család színe) szabadtéri koncerteket, előadásokat rendeznek. Amszterdamban kétségtelenül ez a legnagyobb szabású szabadtéri rendezvény, mintegy 750. 000 résztvevővel. A központban a Dam, Damrak, Rokin, Rembrantplein, Spui, Leidsestraat, Leidseplein környékén csak úgy hömpölyögnek az embertömegek." Forrás: http://www.amsterdam.info Ezen a napon az országban mindenfelé szabadon, engedélyek és adófizetés nélkül, lehet árusítani a használt holmikat. Az egész ország egy nagy bolhapiaccá változik egy napra, telis tele értékes és értéktelen lomokkal. Ha időben érkezünk, izgalmas kincsekre lelhetünk! ;-) Mint ahogy korábban az ír zöld napról, zöld menüsorral emlékeztünk meg ezen a blogon, úgy most a narancssárga nap tiszteletére, narancssárga menüsort készítettem nektek! Remélem tetszeni fog! :-) De előbb nézzük, mit is kell tudni a narancssárga színű ételekről? "Narancssárga és a béta-karotin: ,,Fiatalon tart A narancssárga zöldségek és gyümölcsök a béta-karotinnak, vagyis az A-vitamin provitaminjának természetes forrásai. Ennek köszönhetik narancsos árnyalatukat. A szervezetben lévő megfelelő mennyiségű karotin megvédi sejtjeinket a szabad gyökök roncsoló hatásától és a káros UV-sugárzástól, segíti a szép barnulást, lassítja a bőröregedést. Érdemes hát gondoskodni arról, hogy állandóan elég karotin tartalmú ételt fogyassz, mert nagyrészt ennek az anyagnak köszönhetjük szépségünket, fiatalságunkat. A karotin antioxidánst tartalmazó zöldségek és gyümölcsök hatását C vitaminnal együtt még jobban fokozhatod." Forrás: http://impressmagazin.hu Leggyakoribb narancssárga ételek pl.: sárgabarack, sárgadinnye, mangó, sütőtök, sárgarépa, narancs, mandarin. És akkor nézzünk néhány narancssárga ételt, amit az asztalunkra rakhatunk, ha béta-karotinra, azaz fiatalságra vágyunk! :-) reggelire: friss és energiadús "karotin bomba", a trópusi ízvilágú turmix (ananász, sárgarépa, lime, narancs, víz) tízóraira: magyaros tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém (mindenmentes, vegán) ebédre: - mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (mindenmentes, vegán) - sütőben sült édesburgonyás sárgarépa fasírt, uborkás kuszkusszal (mindenmentes, vegán) - házi készítésű mangós jégkrém (mindenmentes, vegán édesség) nassolni való: narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén-, tojás-, és laktózmentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf vacsora: egy könnyed, friss, tápanyagban gazdag Narancsos édesburgonyás fetás, zöld saláta (gluténmentes) HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - friss spenót levelek (vagy sötét zöld saláta levél keverék) - 1 nagyobb édes burgonya (vagy sütőtök) - 2 db édes narancs - 4 szem érett koktél paradicsom - 1/2 fej nyers lila hagyma - tetszés szerinti mennyiségben Feta sajt - 1 db érett avokádó - 2-3 szem friss retek - 1 marék pekán dió - 1 nagy marék sós mag: tökmag, naraforgómag, fenyőmag - tetszés szerint: csíra, sörélesztő pehely, kendermag ELKÉSZÍTÉS:Az édesburgonyát (vagy szezontól függően sütőtököt), meghámozzuk, kb.2*2 cm-es kockákra vágjuk, és előmelegített sütőben 220°C fokon aranybarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A zöldségeket (retek, paradicsom, lila hagyma, avokádó) és a narancsot feldaraboljuk tetszés szerinti méretben és formában. Elővesszük a két tányért, amikre a salátákat kiszeretnénk tálalni. Alulra helyezzük a spenót vagy zöld levél mix réteget. Rászórjuk a feldarabolt zöldségeket, fetát, a kihűlt édesburgonyát, a marék pekán diót és sós magokat, tetszés szerint csírát. Majd egy narancs frissen facsart levével megöntözzük a salátákat. És kész is az egyszerű és könnyű vacsoránk! :-) Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Természetesen nem tanácsos ezt a narancssárga menüsort pontosan így végig enni. Ezek az ételek csak ajánlások, a Zöld Avocado gasztroblog receptjei közül, a narancssárga szín jegyében. Megjegyzés2: A képek még az őszi sütőtök szezonban készültek, ezért sütőtököt használtam a salátához. Most tavasszal, nyugodtan használjunk édesburgonyát, mert ugyanolyan finom lesz.
Csicseriborsó burger
Úgy döntöttem, hogy a megannyi kulináris hulladék taglalása után igazán kiteszek magamért, és egy igazán tartalmas specialitással fogom elnyerni a Michelin-csillagos francia éttermekhez szokott ínyencek szimpátiáját. Ezen gasztronómiai Tadzs Mahal felépítésének csak az lásson neki, aki gumicsizmát legfeljebb Matula bácsin látott a Tüskevár képes illusztrációinak tanulmányozása során. (A disznó pedig - ismeretei szerint - egy jóságos lény a görög mitológiában.) Az ételkülönlegesség neve hamburger, melynek most egy veganizált változatához adok útmutatást. Kérném előkészíteni az alábbiakat: 1 pár fehér kesztyű 800 gramm csicseriborsó (azaz két konzerv) 1 kisebb fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál reszelt gyömbér 2 evőkanál mustár 2 szelet szendvicskenyér (ehhez állítólag egyes belbudai üzletekben is hozzá lehet jutni, én Monacóból hozattam) 2 evőkanál zsemlemorzsa (dettó) só, bors 7-8 teljes kiőrlésű zsemle A lilahagymát, a fokhagymát és a szendvicskenyereket feldaraboljuk. A hozzávalókat a kesztyű, a zsemlék és a zsemlemorzsa kivételével egy ún. turmixgépbe helyezzük, majd előkelően durvára daráljuk. Ekkor a mixtúra felét egy tálba helyezzük, a másik felét pedig tovább aprítjuk, míg pépes nem lesz. Ez szintén a tálba kerül, majd hozzáadjuk és elkeverjük benne a zsemlemorzsát. (Ha túl nedvesnek találjuk, növelhetjük a zsemlemorzsa dózisát.) Sózzuk, borsozzuk, majd pogácsákat formálunk belőle, melyeket egy forró grillserpenyőben szárazon kisütünk. Az így elkészült kulináris állócsillagokat ún. zsemlébe helyezzük arisztokrata ízlésünknek megfelelő hozzávalók (ketchup, mustár, saláta, stb) társaságában.
Karfiol csípős, lecsós mártásban
Könnyű, laktató és finom ;) Ezzel jellemezhetném a mai ebédemet :) Hozzávalók: néhány rózsa karfiol picikre vágva 1 csipet majoranna 1 tk olaj Mártás: 2 sárgarépa 1/2 fehérrépa 1 pici hagyma 1 cikk fokhagyma 1 kis darab édeskáposzta 1/2 csésze áztatott szotyi 1/2 csésze áztatott tökmag 1 sárga színű paprika 2 pici paradicsom 1 kk […]
Tavaszi szendvics
Ha friss, tavaszi ízekre vágytok, egészséges zöldségkenyérrel, ezt ne hagyjátok ki ;) Mennyei, és rendkívül laktató! Hozzávalók 9 szendvicshez (1 tepsi) 1 csésze (2dl) áztatott lenmag (fele darált) 1 csésze áztatott szotyi 1 csésze nyers kukorica (most fagyasztott) 1/2 kápia paprika 2 kisebb paradicsom 3 pici fej lilahagyma 2 ek hidegen sajtolt kukoricacsíra olaj só […]
Végre! Vegán fine dining menüsor először Magyarországon a Babel Budapestben!
2015. április 22. Zizi kalandjai
Fotókredit: Babel
Amikor emailben megkaptam a meghívót az ország első, vegán fine dining étlapjának a bemutatójára, a Babel Budapest étterembe, felugrottam az asztaltól és elkezdtem örömtáncot járni! Csoda történt… gondoltam! Nem is vegetáriánus, hanem vegán menüsort kínálnak a főváros egyik legjobb éttermében. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy valaki bevállalja a vegán, ízben, textúrában és színben gazdag konyhájának a bemutatását.
Igen, a Babel csapatának sikerül bebizonyítania, hogy tisztán növényi alapanyagokból, hústól, tejterméktől, tojástól és gluténtól mentesen is lehetnek az ételek változatosak és varázslatosan finomak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel, a KIOSK és a Terasz tulajdonosa a vacsora folyamán elmondta, hogy ,,… a Babelben, csak úgy, mint a KIOSK-ban fontos számunkra, hogy egy igazi nagyváros sokszínű, urbánus igényeit folyamatosan szem előtt tartsuk-, így például a vegetáriánusokra, laktóz- és glutén érzékenyekre, cukorbetegséggel küzdőkre illetve egyéb ételérzékenységgel küzdőkre is gondolunk. Fontos, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, melyek a törzsvendégeink és az újonnan hozzánk érkezők számára is érdekesek lehetnek. A minőségi vendéglátás a legfontosabb, bátrak és úttörők vagyunk és előremutató látásmódra törekszünk. A nemzetközi trendeket megfigyelve hazai értékeket teremtünk a gasztronómiában. A megújuló szezonális étlap mellett a vegán menüsorral most újabb szakmai kihívások elé nézünk. Célunk, hogy egy teljes értékű, és profi gasztronómiai élményt teremtsünk a vegán konyha rajongóinak, de biztos vagyok benne hogy húskedvelő vendégeknek is nagy élmény a most debütáló extra vegán étlap.
Fotókredit: Babel
Izgatottan érkeztem a vacsorára és a finom ételeken kívül az est fénypontját emelte, hogy az ültetésnek köszönhetően fantasztikus asztaltársakra leltem.
Íme az ízekben gazdag bolygóra repítő menüsor, amelynek különlegessége, hogy a megszokott borpárosítás helyett az ételekkel harmonizáló juice-kat szolgálnak fel:
Málnás paradicsom esszencia
Emlékeztem rá, hogy a tavalyi Gourmet Fesztiválon már kóstoltuk és készek voltunk tőle. A paradicsom íz dominál, de a belepottyantott málnaszem és a mentalevél izgalmassá és frissítővé teszi az esszenciát.
Uborkahab
Könnyed, enyhén sós, igazán beindítja az ízlelőbimbókat.
Gin & Tonic Granita
Jó lezárása az üdvözlő falatoknak. Hűsít és édes, felkészít a nagyobb fogásokra.
Fotókredit: Babel
Quinoa saláta pácolt zöldségekkel – spárga, édeskömény, grapefruit juice
Pont quinoát ebédeltünk ezen a napon, de mivel imádom, így nem volt gond ennek a csodaszép, színes, szemet gyönyörködtető fogásnak az elfogyasztása. A quinoára pakolt zöldségek nyersek, de a pácnak köszönhetően nem érezzük azt, hogy nyuszik vagyunk és nyers zöldségeket ropogtatunk már egy ideje. Ez is a könnyed, vidám, fantáziadús kategóriába tartozik, amelyet kiemel a spárga, édeskömény és grapefruit juice. Eddig nem jutott eszembe, hogy spárgát dobjak a zöldség- és gyümölcscentrifugánkba, de ha a spárga ára kedvezőbb lesz biztosan ki fogom próbálni én is… mondjuk eperrel párosítva.
Citrusos karalábékrémleves – kápia és málna juice
Megfelelően savanykás, hihetetlenül krémes leves, olyan az állaga és az íze is, mintha tejszínnel lenne selymessé varázsolva, pedig nem. Uborkával megfestett és ízesített tápiókával, sáfránnyal és sós kesudióval van tálalva. Finoman érződik a karalábé íze is, amelyet a kápia és málna juice még inkább kiemel.
Fotókredit: Babel
Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – eper és rebarbara juice
Gluténmentes, rizslisztból készült zellerkrémmel töltött ravioli és még sok-sok finomság a tányéron: tempurált ropogós zöldségek – karfiol és spárga, előbukkant cukkini is, valamint a kávés endívia, mindezek krémes petrezselyem “ágyon” tálalva. Sok-sok íz keveréke, amelyek jól megférnek egymás mellett. Számomra egyedül a kávé íze volt szokatlan, de mire a végére értem, egészen megszoktam a kávé endívia párosát. Persze az eper és rebarbara juice megint bebizonyította, hogy milyen jó, ha ezt a két gyümölcsöt összeeresztjük. Nagyon jól kiegészítették a sós, kávés ízvilágot.
Fotókredit: Babel
Görögdinnye sorbet angolzellerrel
Ez már az a fogás volt, amikor úgy éreztem, hogy a vacsora éppen véget is érhetne, mert jól laktam. Frissítő, könnyed görögdinnye sorbet, számomra szokatlan ízkombinációban az angolzellerrel. Szokatlan, de hihetetlenül finom a kettő együtt. Próbáljátok majd ki a nyáron… egyetek görögdinnyét és rágcsáljatok mellé szárzellert.
Fotókredit: Babel
Tökfőzelék hamis fasírttal – kiwi és petrezselyem juice
Gondoltam, hogy nem a hagyományos tökfőzelékre kell gondolni, hanem valami újított verzióra… és így is lett. Külön kis tálkában kaptuk a nagyon finom, savanykás, krémes állagú főzeléket, a nagy tányéron pedig friss tökforgácsokkal, cukkinivel, kevés kaporral tálalva a hamis fasírtot, ami adzuki babból készült és a hagyományos magyaros paprikás hagymás fasírtra emlékeztető ízével jól passzolt nagyon a főzelékhez. A juice-ból a kiwi íze az erőteljesebb, de finoman érezhető a petrezselyem is.
Mandulás kókuszfagylalt aszalt gyümölcsökkel – kókuszvíz és chia mag
Amikor már azt hittem, hogy tényleg nem fér több belém, akkor szolgálták fel a desszertet. Enyhén roppanós mandulás burok, benne az éppen édes kókuszfagylalt szárított mangóval és eperrel, valamint friss gyümölcsökkel (eper és áfonya). A kókuszfagylalthoz jól passzolt a kókuszvíz, a benne lévő chia mag különösebb élményt csak látványban nyújtott.
***
Fantasztikusat alkotott a Babel csapata, professzionális munkát végeztek; külön hála és köszönet Lőrincz Györgynek, a séfnek, aki elmondása szerint a francia konyhán (vaj, tejszín) nőtt fel, tehát igazi kihívás volt számára ezt a vegán, gluténmentes menüt összerakni ilyen kreatívan. Remélem ezzel a menüsorral egy sorozat indul el és egyre több magyarországi étteremben fog egyre több vegetáriánus és vegán étel (esetleg teljes menüsorok) megjelenni az étlapokon. Hajrá!
A teljes menüsor ára 19 500 Ft/fő + 3500 Ft juice párosítás és május 5-től lesz elérhető. Nem olcsó, de különleges alkalomra (születésnap, évforduló) spórolva érdemes kipróbálni. Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező, húsevőknek erősen ajánlott!
Babel Budapest
1052 Budapest
Piarista köz 2.
Weboldal
Facebook
Saláta vadasan
2015. április 21. Nyers konyha
Vadulok! Egyre több az ehető finomság a réteken, mezőkön. Szerencsém van, falun lakunk és van kertünk is így igazán frissen szehetem ezeket a vadnövényeket. Miért érdemes őket fogyasztani? Bio, vegyszermentes, sok vadnövény gyökere méterekre lemegy a földbe, a lóhere pl. 10 méteres gyökeret is képes növeszteni. Ettől is túlélők, így rengeteg ásványianyaghoz jutnak, na meg mi is ha megesszük őket. Minél vadabb, kesernyésebb az ízük annál jobban tisztítanak, így például a pitypang minden része ehető és jó máj és vértisztító is. Én a virágát is szeretem leszedni és elrágcsálni, tele van virágporral meg lecitinnel. Saláta vadasan: pitypang rukkola cickafark petrezselyem madársaláta menta snidling paradicsom ciromlé hidegensajtolt olaj, pl. oliva vagy lenmag só Fűszeres magok: 1 csésze napraforgó (beátatott) fél csésze mandula (beáztatott) fél csésze szezámmag 2 késhegynyi füstölt paprikapor 2 késhegynyi só 1 késhegynyi fokhagymapor Fél csésze szezámmagot turmixoljuk annyi vízzel hogy tejföl szerű masszát kapjunk. Ezt fűszerezzük, majd a fűszeres öntetet ráöntjük a mandulára és a napraforgóra, elkeverjük, majd aszaló tapadásmentes lapján ropogósra aszaljuk. Ezt nagyon finom rágcsálni, de salátákra, levesekbe is kiváló.
Avokádó “majonéz”
2015. április 20. Zizi kalandjai
Nagyon egyszerű, villámgyors recept, amely kenyérre is kenhető, azonban jól passzol tepsiben sült fűszeres édesburgonyához vagy egyéb zöldségekhez is. Mi ma ebédre ettük quinoa és egy csomó zöldség mellé, ez volt a krémes mártogatós, amely minden falathoz passzolt.
A “majonéz” színe gyönyörű zöld marad még órákkal később is, köszönhető ez az almaecetnek és a citromlének. A krémes, édeskés avokádóhoz jól passzol a savanyú ízvilág, az almaecet hozzáadásával pedig kimondottan a majonézre emlékeztető ízt kapunk. Próbáljátok ki!
Avokádó “majonéz”
Hozzávalók:
– 2 db érett avokádó, kimagozva, húsa kikanalazva
– 1 gerezd fokhagyma
– 2 evőkanál olívaolaj
– 1 evőkanál almaecet
– 1/4 vagy 1/2 citrom frissen facsart leve
– só, bors
Tegyük az összes hozzávalót aprítógépbe és pépesítsük krémesre. Először kevesebb citromlevet tegyetek bele, kóstoljátok meg és ízesítsétek utána, ha még szükséges. Nem biztos, hogy kell bele egy fél citrom leve, ha az avokádók csak kisebb méretűek.
Görög spenótos rétes
Napjainkban már megjelentek a piacokon és a zöldségeseknél a friss, hazai spenótlevelek. Spenótfőzeléken és spenótos tésztán kívül egy ízletes görögös spenótos rétest is készíthetünk. Nem kell hozzá más, mint tofu (nem vegánoknak fetasajt), némi lila és fokhagyma valamint kukorica, és rövid idő alatt össze is áll a töltelékünk. Akár könnyű vacsorának is elkészíthetjük, de munkahelyünkre is vihetünk belőle. Gyors, olcsó, finom és könnyen elkészíthető, különleges étel.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag réteslap (teljes kiőrlésű ajánlott)
- 30-40 dkg friss spenót vagy 1 csomag mirelit spenótpüré
- ételízesítő vagy só
- lila hagyma (elmaradhat)
- fokhagyma
- olaj
- 1bögre kukorica
- 1 csomag (füstölt vagy natúr) tofu
Elkészítés:
A megmosott majd apróra vágott spenótot kevés ételízesítővel vagy sóval és egy pár gerezd aprított fokhagymával megpároljuk. Ha mirelit spenótot használunk, csak a párolás marad fokhagymával és sóval. Hozzáadjuk a kockára vágott tofut és a kukoricát, a felkockázott lila hagymát.
A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. A megpárolódott spenótos töltelék felét az egymáson pihenő réteslapok szélére halmozzuk, majd feltekerjük, végeiket behajtjuk és a tepsibe fektetjük óvatos mozdulattal.
A másik adag réteslapokkal és töltelékkel hasonlóan járunk el. Amikor mindkettő a tepsiben pihen, kevés olajjal szintén átkenjük a tetejét és aranybarnára sütjük. Frissen, melegen nagyon finom, de remek és gyors étel nemcsak vendégség számára, hanem munkába, iskolába csomagolva is kreatív megoldás. Ha több időnk van, háromszögeket is formázhatunk a réteslapokból.
Olajkímélő, sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával (zöld menüsor Szent Patrik napon 3.rész)
2015. április 18. Zöld Avocado
Van az úgy, hogy az otthoni kenyér már nem eléggé friss... Esetleg maradt a korábban készített sokmagos házi kenyérből, és szívesen ennénk egy kis bundáskenyeret, de nincs túl sok időnk a konyában állni? Akkor ez a recept a tökéletes megoldás! :-) Korábban már készítettem itt a blogon bundáskenyeret házi padlizsánkrémmel, de most valami teljesen mást hoztam nektek! sütőben sült spenótos bundáskenyér A sütőben sült spenótos bundáskenyér ötlete valahogy így született... Megkívántuk a bundáskenyeret, de semmi kedvem nem volt a serpenyő mellett állni órakat, és a tojásban egyenként megforgatott kenyér szeleteket, egyenként kisütögetni a szanaszét fröcsögő olajban. Ráadásul amióta sokkal több nyers zöldséget és gyümölcsöt eszünk, jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, egyre kevésbé esnek jól a bő olajban sütögetett, nehéz ételek. Mostanában amit csak lehet, zsiradékmentesen, sütőben készítek el, így is elősegítve a könyedebb emésztést, a gyomorkímélő alacsony olaj bevitelt. Elgondolkoztam azon, mi is valójában a bundáskenyér? Kenyér és tojás. Semmi más. Hogy is lehetne ezt gyorsan, egészségesebben és zöldebben megoldani? Például így... ;-) HOZZÁVALÓK (4 személyre) :sült spenótos bundáskenyérhez: - kb. 200 g tömörebb, telt kenyér (pl.: teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyér) - 8 tojás - 2 marék friss spenótlevél - 2 szál snidling / póréhagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 4 ek szezámmag - tetejére plusz tápanyagtartalom: sörélesztő pehely és/vagy kendermag (elhagyható) - köretként friss roppanós saláta: paradicsom, pritamin paprika, retek, sárgarépa a piros salátához: Tetszés szerinti mennyiségben paradicsom, piros vastaghúsú pritamin paprika, sárgarépa és retek. "A spenót igen sok karotinoidot tartalmaz, például béta-karotint, ami az A-vitamin előanyaga. A lutein nevű antioxidáns hatású karotinoidból is sok van benne. Számos vizsgálat szerint a sötétzöld levélzöldségek rendszeres fogyasztása némi védelmet nyújt többféle rákbetegséggel szemben.A spenót hasznos folsavforrás is, ezért fogyasztása különösen ajánlott terhes nők számára, mivel segít megelőzni a velőcső-záródási rendellenességeket. A népi gyógyászatban spenótot ajánlottak magas vérnyomás, vérszegénység és székrekedés ellen. A spenót sok káliumot tartalmaz, ez az elem fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. Tévhit, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, viszont, ha nem magában hanem sok C-vitamint tartalmazó táplálékkal (pl. paradicsommal) fogyasztják, akkor a szervezet több vasat képes hasznosítani belőle." Forrás: vitamin.dynanix.com sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával ELKÉSZÍTÉS: A kenyeret - szép magyar szóhasználattal élve - felkatonázzuk. A tojás egyik felét felverjük egy mélyebb tálban, a másik felét pedig összeturmixoljuk a megmosott friss spenót levelekkel. A snidlinget belekarikázzuk a sárga illetve a ,,zöld tojásba is. Mindkét tojást sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd beleszórjuk a kenyér katonákat. Egyik felét a sárgába, másik felét a zöldbe. Jól belenyomkodjuk őket, hogy a kenyér katonáknak legyen lehetőségük felszívni a nyers tojást. A sütőt előmelegítjük 200°C fokra. Előveszünk egy kisebb jénai tálat, és kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Az aljába öntjük a sárga snidlinges kenyérkockákat, megszórjuk a tetejét szezámmaggal, majd ráöntjük a zöld snidlinges kenyeret is. Betesszük a sütőbe, és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha a tojásból sült rántotta lesz. :-D Fogyasztás előtt szórjuk meg sörélesztő pehellyel a még jobb ízhatás és magasabb tápanyagtartalom érdekében. Elfér még rajta a kendermag is, de csakis közvetlen fogyasztás előtt. ;-) Sőt! Balázs mustárt tett a tetejére, és úgy fogyasztotta ezt a spenótos-sült bundáskenyeret. sütőben sült spenótos bundáskenyér mustárral és sörélesztőpehellyel a tetején Mint minden étel mellé, most is érdemes friss, roppanós zöldség salátát készíteni, mert nem csak könnyebben csúszik az étel, de az emésztést is elősegíti a nyers zöldség, akármit is fogyasztunk mellé. A nyers zöldségek magas víztartalmuknak köszönhetően élvezetesebb étkezést is biztosítanak. Ezúttal egy piros salátát dobtam össze a zöldes étel mellé. friss, piros, nyers zöldségsaláta A salátához a paradicsomot, piros vastaghúsú pritamin paprikát, a sárgarépát és a retket tetszés szerinti méretben feldarabolom, és egy tálban összekeverem. Kész is! Nem kell sem öntet, sem olaj rá, mert a természet már ellátta ízekkel, és folyadék tartalommal, csak adnunk kell egy esélyt az ízlelőbimbóinknak, hogy újra megszokják a természetes ízeket. ;-) sütőben sült spenótos bundáskenyér Tápanyagban gazdag, zsiradékban szegény, időtakarékos, zöld bundáskenyér készítést, majd fogyasztást kívánok mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Úgy nőttem fel, hogy nálunk a spenót levelet önmagában, nyersen sosem fogyasztottuk. Spenót főzelékként pedig nem voltam hajlandó megenni. :-) Így gyakorlatilag spenót mentesen telt a gyerekkorom, pedig nyersen fogyasztva az egyik legtáplálóbb saláta zöldség, ami akár egy szendvicsbe is jól passzol. Felnőttként próbálom pótolni az elvesztegetett gyerekkori spenót bevitelt, és igyekszem Popey a tengerész nyomdokaiba lépni, úgyhogy ilyen-olyan formában szerves része az étkezéseinknek a friss spenót levél. ;-) Íme néhány korábbi recept, ami tartalmaz friss spenót levelet: nyers rakott káposzta, Fetás-mandarinos tészta saláta, vagy a bambuszrügyes kínai pirított rizs. És a spenót fogyasztás lehetséges alternatíváinak listája a jövőben folyamatosan bővül... Maradjatok velem! ;-)
Rakott krumpli III
Van olyan recept, amin az ember napokig agyal. Kísérletezget, finomítja, mindenféle variációt kipróbál. A másik meg csak úgy kipattan, akárcsak ez a medvehagymás rakott krumpli. Mert ha tavasz, akkor medvehagyma! :) Pár hétig még tart a szezonja, és utána slussz, legközelebb jövő tavasszal lesz megint. Te főztél már valamit medvehagymából az idén?
Hozzávalók 3-4 adaghoz:
[...] Bővebben!
„Lehetetlen étel”… ami finom – avagy fokhagymás mákfőzelék
Furcsán hangzik ez az ételpárosítás, de sokszor a legidegenebbnek vélt dolgokból születnek a legfinomabb ízcsodák.
Mákos dolgokat általában édesen fogyasztunk, a sós változatra csak kevesen vállalkoznak.
Trencsényi Tibor ezzel a különleges ételkölteménnyel lepett meg minket.
Elkészítés:
A megtisztított és karikákra vágott répát megfőzzük zöldségkockával ízesített lében (Na-glutamát mentes!), hozzáadjuk a mákot is. Míg fő, közben elkészítjük a rántást: kis olajon lisztet pirítunk, fokhagymával, köménnyel ízesítjük, majd a rántást a léhez adjuk. Összeforraljuk, és már kóstolhatjuk is.
A mákot a főzelékbe szórhatod egészben és őrölten is.
Fenti változatban nem őrölve szerepel, ízlés kérdése.
Köszönjük a receptet, Tibor!
Készítsétek el Ti is, és írjátok meg véleményeteket!
The post ,,Lehetetlen étel... ami finom - avagy fokhagymás mákfőzelék first appeared on Fitt Nők blog.
10+1 legfinomabb vegán salátaöntet
2015. április 15. Gréta konyhája
Hamarosan nyakunkon a friss saláta szezon, nem beszélve a bikini szezonról.
A saláta tökéletes táplálék, az ebédet, és a vacsorát is ezzel kellene kezdeni, de önmagában főételként is megállja a helyét. A saláta nem a cukros-ecetes paradicsomsaláta, vagy káposztasaláta, hanem az, amikor az otthon létező legnagyobb tálba, mindenféle ropogós friss zöldet összevágsz, csodás öntettel leöntöd, és kreatív, egyben egészséges hozzávalókkal tökéletesíted. Hogy senkinek ne legyen kifogása finom tavaszi salátákat enni, íme az általam legkedveltebb 11 salátaöntet, fogadjátok szeretettel!
I. Tartáros
3 ek veganéz (növényi majonéz)
fél citrom leve
1 gerezd fokhagyma
só, bors,
mustár
fűszerajánlatok: paprika, koriander, hagymapor, fokhagymapor, cayenne bors, majoránna, kapor, petrezselyem, friss koriander
II. Vinaigrette
1 rész extra szűz olívaolaj
1 rész balzsamecet
szójaszósz
agavé szirup
mustár
fűszerajánlatok: bors, friss bazsalikom, kapor, oregano, vegan parmesan (inaktív élesztőpehely)
III. Tahinis juharszirupos
2 ek tahini (szezámkrém)
2 ek juharszirup
3-4 citromlé, vagy almaecet
só
fűszerajánlatok: bors, fokhagymapor, curry
IV. ,,Mézes- mustáros
1 ek agavé szirup
2 ek dijon mustár
2 ek veganéz
1 narancs leve (opcionális)
ötletek: nagyon szuper bébi spenótra, ropogós zöldekre, rukkolára, római salátára, jégsalátára
V. Currys öntet
1 ek juharszirup
1 ek tahini
1 ek currypor
2 ek citromlé
ajánlatok: tökéletes kemény zöldségekkel, mint reszelt répa, zeller, kel, vagy sima káposzta, hagyma, rizs, bab, vagy sült tofukockák
VI. Zöld Istennő
fél érett avokádó
3-4 ek dióolaj
1 nagy citrom leve
1 nagy csokor aprított petrezselyem
1 tk fokhagymapor, vagy 1 gerezd préselt fokhagyma
só, bors,
opcionális. vegan majonéz (veganéz)
VII. Mogyorószósz:
2 ek mogyoróvaj (földimogyoró)
1 ek miso paszta
2 ek agavé szirup
1 dl szójatej
2 ek szójaszósz
ujjnyi reszelt gyömbér
ajánlatok: tökéletes rizssalátára, tofura, vagy tésztára
VIII. BBQ öntet
2 ek szójaszósz
5 ek ketchup
2 almaecet
2 gerezd préselt fokhagyma
3 ekolíva olaj
só, bors
1 tk füstölt paprika
ajánlat: tökéletes tofura, almával, szendvicsekbe
IX. Diópesztós
1/2 bögre dió
1 citrom leve
4 gerezd sült fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 csokor bazsalikom
annyi víz, hogy öntetszerű legyen
ajánlatok: kombinálható, avokádóval, agavé sziruppal, vagy sajtosan vegan parmesannal(inaktív élesztő)
tökéletes zöldsalátákra, gyümölcsös zöldsalátákra, grillezett barackkal, almával, és grillezett zöldségekkel (antipasti)
X. Füstölt krémes
3 ek vegan majonéz
1 tk füstöltpaprika
1 ek agave szirup
1 citrom leve
1 dl szójatejszín (nem édes)
só, vegamix
ajánlat: tökéletes zöldekkel, sült tofu szendvicsben
+1 Cézár öntet:
1 bögre szójajoghurt
fél bögre veganéz
1 ek agave szirup
1 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
só, bors, vegamix
ajánlat: ropogós zöldekkel, fokhagymás kenyérkockákkal, és sült tofukockákkal is isteni
4. heti menü
2015. április 14. Mindennapi ételeink
Bocsánat, kicsit csúszva írom a menüt, de ami késik, nem múlik :-) de jó hír, hogy itt a tavasz :-) HÉTFŐ R: Édes, sütőben sült vegán bundás kenyér, kiwi, lekvár E: Paradicsomos krumplifőzelék, "töltlék" V: Ebédmaradék KEDD R: Köleskása, dió/mák, szederlekvár, alma E: Lencsehurka, édesburgonyapüré, uborkasaláta V: Ebédről maradék SZERDA R: Kenyér, tofukőrözött E: Brokkoli krémleves, krumplis tészta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Hajdinakása (reszelt almával), gesztenyepüré, meggybefőtt E: Csőben sült répa-cukkini, párolt kuszkusz, paradicsomsaláta tofuval V: Ebédről maradék PÉNTEK R: Tejbegríz, lekvár, banán E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal V: Főtt krumpli, hagyma, növényi tejföl, olívaolaj, újhagyma, retek SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán, E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal, zabkeksz V: Kifli, virsli, mustár, saláta, paradicsom VASÁRNAP R: Zabkása, mandarin, olajos mag E: Gulyásleves, palacsinta (mákos, diós, növényi túrós) V: Zsemle, kókuszzsír, diókolbász, mustár
Csőben sült padlizsán vasárnapi zárva tartással
2015. április 12. Vegán muflon
Már bocsánat, hogy a relatíve hosszú hallgatást újabb padlizsános recepttel töröm meg, de alternatívával jelen esetben csak akkor tudtam volna előhozakodni, ha ütvefúróval indulok meg az Aldi felé. Akad ugyan a közelben másfél négyzetméteres non-stop, de a vegán kínálatból legfeljebb egy jó pirospaprikás-baracklekváros cérnametéltet tudnék összehozni főiskolás módra. Ha pedig a benzinkút fele venném az irányt, akkor a sonkától, sajttól megfosztott háromszögszendvics receptjével ejteném ámulatba az idetévedőket. A jelenlegi ételhez azonban minden adott volt, és egyszerűsége ellenére is istenire sikeredett.
Előkeresi az alábbiakat:
2 db közepes padlizsán 4 db paradizsom 2 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 10 dkg zsemlemorzsa 2 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál hidrogén-dioxid 1 kiskanál oregánó só, bors A padlizsánt felkarikázzuk, majd besózzuk, és negyed óráig állni hagyjuk. Ha kiengedte a levét, megtöröljük, majd kevés olívaolajon mindkét oldalán kissé megpirítjuk. Egy tepsibe kevés olívaolajat lötybölünk, majd belehelyezzük a padizsánt és rá a felkarikázott paradicsomot. A zsemlemorzsát, a felkockázott hagymát, az összezúzott fokhagymát 2 ek olívaolajjal és két ek vízzel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Ezzel az eleggyel pedig jótékonyan beborítjuk a paradicsomot és a padizsánt. 200 fokra felhevített sütőben 15-20 percig sütjük, és kész.
Zöldséges medvehagyma krémleves
2015. április 12. Éltető ételek
Most, a medvehagyma szezonban törekedjünk arra, hogy minél gyakrabban a tányérunkra kerüljön. Sajnos, itt Miskolc környékén nem tudok más medvehagyma lelőhelyet, mint a piac. Kétnaponta veszek 1-2 csokrot, és szinte minden ételbe belecsempészem. Most ezt elrejteni nem tudtam, mivel a zöld színe árulkodik a jelenlétéről. De bátran kóstoljátok meg, mindenféle tejszín nélkül is nagyon finom lett. Sok medvehagyma krémlevesbe zöldség alaplé kerül. Nos, nekem ilyen sosincs csak úgy a konyhában, így ebbe a levesbe kifejezetten belekerültek az ehhez szükséges zöldségek. Így ez sokkal krémesebbé és ízletesebbé tette a levest. Hozzávalók (4 fő): - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes méretű krumpli - 1 sárgarépa - 1 petrezselyem gyökér - 1 kis szelet zeller - 1 kis csokor medvehagyma - 1 gerezd fokhagyma - só, bors - szerecsendió (elhagyható) - kevéske kókuszolaj Elkészítése: - A vöröshagymát vágjuk fel pici kockára, majd a kókuszolajon kezdjük el dinsztelni. Ahogy pucoljuk a zöldségeket, úgy dobjuk hozzá (persze, előtt daraboljuk fel kisebb méretűre) azokat. - Tehát folyamatos keverés mellett dinszteljük össze a zöldségeket. - Öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk és főzzük puhára. - Vegyük le a tűzről, és szórjuk bele a széttépkedett medvehagymát. Reszeljük bele a fokhagymát is. - Öntsünk mindent a turmixba, és csináljunk belőle jó krémes levest. Legalább 1 percig kell turmixolni, hogy a medvehagyma rostjait szétzúzzuk, és megszínezze az a levesünket. - Reszeljünk bele pici szerecsendiót.
Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta
2015. április 10. Zizi kalandjai
Ki az, aki még rajtam kívül főzés/sütés közben papírcetlikre vagy csekkes borítékok hátuljára írja fel a recepteket? Pedig van csodás receptes füzetem, de azt nehéz kinyitni és belefirkálni, hogy melyik alapanyagból mennyit használtam… Jaj, így jártam ennél a receptnél is… cetlire írtam, ami természetesen eltűnt! Még jó, hogy csináltam képet az alapanyagokról, az segít felidézni az emlékeket. Szóval fejből jön a recept, de bátran improvizáljatok ti is!
Pár hete Eszter kirakott egy képet egy kapros mártogatósról a Facebook oldalára, aminek hatására meg is kívántam a kaprot. Na, azóta született ez a citromos-kapros-lilahagymás-zelleres-majonézes vegán burgonya saláta, meg született kapros tzatziki is (ennek a receptjét is hozom). Mindkettő isteni! Aki nem szereti a kaprot, az egyszerűen hagyja el!
Még egy dolog. A vegán majonéz… igen, ilyen is van. Kapható szójás változat is, de nekem sikerült hozzájutnom házi majonézhez, ami burgonyakeményítőből készül és megtévesztésig hasonlít az íze az eredeti majonézre. Nincsen benne semmilyen adalékanyag, valamint felesleges, nem a majonézbe való hozzávaló. Akinek nincs ilyen az használhat natúr joghurot, szójajoghurtot vagy hagyományos majonézt eme burgonyasaláta elkészítésére. Sőt a majonézt lágyíthatjátok egy kevés joghurttal, az egész salátát pedig extrázhatjátok kapribogyóval vagy savanyú uborkával.
Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta
Hozzávalók 4 főre:
– 20 db közepes méretű burgonya, megmosva
– 3 db kis zellerszál (kb. 1 nagy szálnak felel meg), felszeletelve
– 1 fej lilahagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve
– kevés kapor, felaprítva
– kb. 200 ml vegán majonéz
– 1 evőkanál olívaolaj
– 1 teáskanál dijoni mustár
– 1 citromnak a reszelt héja
– 1/2 citrom kifacsart leve
– só, bors
A megmosott burgonyákat héjastul egy lábasba tesszük, felöntjük vízzel és kb. 20-25 perc alatt puhára főzzük. Az utolsó 5 percben beledobjuk a zellert, hogy azok is megpuhuljanak.
Ha kihűlt a burgonya, meghámozzuk és karikákra vágjuk. Beletesszük egy nagy tálba, hozzáadjuk a lilahagymát, a zellert, a kaprot.
Egy kis tálkában kikeverjük az öntetet: a majonézt a mustárral, az olívaolajjal, a citrom levével és héjával, valamint sóval és borssal. Az öntetet ráöntjük a zöldségekre, óvatosan elkeverjük és már tálalhatjuk is. A tetejére még szórhatunk kaprot.
Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!
2015. április 7. Éltető ételek
Itt a tavasz. Megérkeztek a gólyák, a fecskék, nyílnak a tulipánok, a nárciszok, aranylóan süt a nap. És mi nemhogy örülnénk ennek, egyre több nyavalya kerülget bennünket. Fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, rosszul alszunk, rossz a közérzetünk. Frontok jönnek-mennek, reggel hideg van, délután meleg. Csodás ez a napsütés, hiszen boldogsághormon "endorfin" termelődik, emelkedik a vérnyomás, tettre készek vagyunk. Viszont túl gyors ez a változás, ez a hőmérséklet ingadozás. Szervezetünk nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni, hangulatingadozás, fejfájás, alvásprobléma jelentkezik. Sok esetben ez egyenes út a depresszióhoz. Erre még egy lapáttal rátesz az óraállítás. 1 órát "elloptak" a napunkból. Bizony, a biológiai óránknak ezt nehéz behoznia. És ez nemcsak minket, felnőtteket érint, hanem a gyerekeinket is. Ők is sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebbek, az iskola hatalmas terhet ró rájuk. Bizony ők is "dolgoznak" napi 8 órát az iskolában. Ezenkívül még azt is fontos megemlíteni, hogy a vitamin- és ásványianyag-raktárunk bizony jócskán megcsappant . Nincs nagy választék gyümölcsökből, a zöldségek még az előző év termései, ilyenkor csak üvegházas "kényszerérett paradicsomok" vagy a spanyol, marokkói, olasz eprek, paprikák, cukkinik, padlizsánok stb. kaphatók. Igaz, megjelentek az újhagymák, retkek, saláták. De a legfontosabb, amit a természet ilyenkor ad nekünk: a ZÖLD levelek . Nő a sóska (vadsóska), a medvehagyma, menta, citromfű, csalán, árvacsalán, gyermekláncfű, lucerna, galaj, lóhere, tyúkhúr és még sorolhatnám. Épp ma voltam a Tisza gáton futni, hát az a kánaán, ami ehető zöld levelekből volt: CSODÁS. Könnyen kaphatunk a tüneteinkre az orvosoktól antidepresszánst, de valóban erre van szükségünk? Mit tehetnénk ellene? Vasraktárunk feltöltése A nőknél a vashiány (vérszegénység) is okozhat fáradékonyságot, amelyet a menstruációs ciklus is "elősegít". A csalán, mák, petrezselyem, ezerjófű, algák, búzafű, virágpor szintén fogyaszthatók vérszegénység esetén. Tehát mindenképp oda kell figyelni vasraktárunkra. A vas felszívódását elősegíti a C vitamin, gátolja a tej, a csersavak (teák), a foszfát (tej) és az oxalátok. Táplálkozás Alapvetően a cél a teljes értékű táplálkozás. Kerüljünk mindenféle finomított (halott) élelmiszert. Stressznövelő élelmiszerek : fehér cukor, kávé, kakaó, csoki, fekete tea, alkohol. Ne terheljük le a szervezetet nehéz, zsíros ételekkel, törekedjünk az egyszerű, vegetáriánus étkezésre. Együnk minél több nyers ételt. A zab kifejezetten jótékony hatással van az idegrendszerre. Mivel a tavasz a méregtelenítés időszaka, ezért törekedjünk olyan ételek fogyasztására, amelyek a májat és az epehólyagot támogatják. Csökkentsük a sós ételek fogyasztását, részesítsük előnyben a friss zöldségeket, csírákat, gabonafüveket. Helyezzük előtérbe az édes és a csípős ízeket. Nagyon jó ilyenkor a mézes mentatea. Használjunk minél több csípős fűszernövényt ételeink készítésénél (bazsalikom, rozmaring, majoranna, borsikafű, kömény, kapor, babérlevél). A gabonafélék és hüvelyesek kellőképpen édesek, és ezt fokozhatjuk csíráztatással. Kiválóan beilleszthető az étrendbe a medvehagyma. A fekete üröm édes-csípős kombinációja is kiváló ezekben az időkben. Együnk minél több nyers vöröshagymát, fokhagymát. Az ételek főzése leegyszerűsödik: rövidebb ideig, de magas hőfokon készítsük, ezáltal az étel belseje nem fő át annyira. Fogyasszunk algákat. Nagyon fontos a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek fogyasztása: csíraőrlemények, csírák. Ezzel a táplálkozással az immunrendszerünk is erősödik, ellenállóbbá válik. Kellő folyadékfogyasztás Igyunk sokat: víz, frissen préselt zöldség és gyümölcslevek és gyógyteák (zöldtea, ginseng, ginko biloba, varjúháj, ezerjófű) formájában. Iktassuk be a napi étkezésünkbe a zöld turmixot . Itt a lényeg a klorofill, amely a zöld színt adja a növényeknek. Ezt felturbózhatjuk superfoodokkal. Csodákra képes a búzafűlé. Viszont sokan nem bírják az illatát, ízét, és a mindennapi elkészítése is elég macera a napi teendők mellett. Erre egy remek megoldás ez a búzafű por, amellyel a zöld turmixunkat remekül felturbózhatjuk. Vitaminok és ásványi anyagok a fáradtság leküzdéséhez A legfontosabb a C- és E-vitamin, valamint a réz, jód, vas és a magnézium. Természetes C-vitamin forrás többek között pl. a homoktövis, a csipkebogyó, a camu camu és a goji berry. Egy egészséges élő szervezetnek minimum 70 féle ásványi anyagra, mikroelemre, nyomelemre lenne szüksége. Támogassuk az idegrendszert Igyunk nyugtató hatású gyógynövényeket, ezekből tea fogyasztható, vagy illóolajukat párologtathatjuk, masszázsolajakhoz hozzátehetjük: levendula, orbáncfű, kamilla, bergamott, jázmin, rózsa, citromfű, ánizs, golgotavirág, rozmaring, macskagyökér. Készíthetünk álompárnát szárított gyógynövényekből (levendula, kamilla, citromfű, orbáncfű, zabszalma). Mozdulj meg! Kezdj el mozogni! Tudom, a hátad közepére kívánod, hív az ágy, de vegyél erőt magadon, és menj ki a természetbe, sétálj, kirándulj. A mozgás antidepresszáns hatását több tanulmány is bizonyítja. Minél fáradtabbnak érzed magad, annál jobban fog esni egy kis séta, kocogás a természetben. Télen sajnos bezárkózunk a lakásba, most itt az idő, menjünk ki a szabadba, a friss levegőre. Gyűjtsél medvehagymát, zöld leveleket, ezzel megszerzed a zöldturmixod alapját is. A jóga is jótékonyan hat az idegrendszerre, és segít a megfelelő légzés elsajátításában. Teljesítmény fokozására és a fáradékonyság leküzdésére próbáljuk ki a Performax Forte-t. Négy különböző cordyceps fajtát tartalmaz, valamint rózsavarjúhájat, amelyet a "százévesek gyökerének" is neveznek. Érdemes a macát is kipróbálni, amely kiváló teljesítményfokozó. Teljes megújulás - méregtelenítés A tavasz a megújulás, a méregtelenítés időszaka. Milyen érdekes, ilyenkor könnyedén találunk csalánhajtásokat, ami kitűnő vértisztító, méregtelenítő hatású. A szervezetnek is meg kell újulnia, meg kell tisztulnia. Nemhiába van húsvét előtt a 40 napos böjt. Egy pár napos gyümölcsnap vagy léböjt fantasztikus megújulást, felfrissülést ad a szervezetnek. Hívjuk segítségül a fizioterápiát A hidroterápia ősidők óta ismert. A Kneipp-féle hidroterápiás módszerek közül a váltó lábfürdő, a váltózuhany, a szauna, a reggeli frottírozás, a hideg vizes lábszárleöntés, a harmatos fűben járás segíthet. Használjunk frissítő hatású masszázs- és fürdőolajakat. A fény növeli a szervezet szerotoninszintjét, ezért depresszió esetén egyszerű módszer a napfürdőzés. Üljünk ki a napra, csukjuk be a szemünket, és napoztassuk arcunkat, testünk minél nagyobb részét. Nevessünk sokat A nevetés serkenti az immunrendszert, különösen az úgynevezett természetes ölő sejtek működését. A nevetés hatására endorfinok szabadulnak fel, és agyunkban örömérzet keletkezik. Nevess szívből minél többet! Lássuk színesben a világot! A színterápia egy elfogadott tudományág. Kutatások bebizonyították, hogy egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, depresszió és feszültség esetén. Az idegi eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó szín. A kék nyugtat, lazít. A lila a meditáció színe, nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert. Ha idegesek vagyunk, és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A narancssárga általános frissítőként működik, elűzi a depressziót. A sárga a nap színe, ezáltal meleget és lelkesedést sugároz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a húgyhólyag működését ösztönzi és erősíti. A zöld a természet, növekedés színe. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Hogy szépek is legyünk Törődjünk egy kicsit magunkkal. Készítsünk test- és arcpakolásokat, frissítsük fel a hajunk állapotát. Nagyon fontos a pihentető alvás, ezért éjfél előtt már bújjunk ágyba.
Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszal
A naptár szerint Húsvét van! :-) Én még az előző ünnepi menüsort sem fejeztem be, de már itt is egy újabb hosszú hétvége, a Húsvét! Természetesen fejet hajtok az idő múlása, és a naptár előtt, úgyhogy felfüggesztem a korábbi zöld receptek posztjait, és hozok nektek egy-két húsvéti hangulatú, egyszerűen elkészíthető, könnyedén emészthető, egészséges, rendhagyó és látványos ételt. édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán) Mivel az idén úgy alakult, hogy mi munkával töltjük az ünnepeket, ezért nem is készülök nagy sütéssel-főzéssel, vendégvárással. A mennyiség nem fontos, a minőség, és különlegesség helyett pedig úgy döntöttem, inkább viccesre, és szórakoztatóra veszem a stílust! Így a húsvétra jellemző figurák megformálására helyeztem a hangsúlyt az ételek és a desszert elkészítésénél. Jó kis gyurmázós nap volt ez a mai, amikor is megszületett a répa formájú, könnyed és puha, édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal. Desszertnek pedig tojás alakú, színes, tápanyagban gazdag, nyers, gyümölcsös kókuszos falatkákat készítettem. Kedves Olvasó! Ezzel a két recepttel... "Ez az egész évben beszerezhető zöldség -a sárgarépa- a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínűleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belőle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet." Forrás: Vital.hu sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal HOZZÁVALÓK: édesburgonyás sárgarépafasírt (kb.12 db) - 1 nagy fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 nagy és érett paradicsom - 4 szál közepes sárgarépa (organikus) - 1 közepes méretű édesburgonya - fűszerek: őrölt fekete bors, Himalája só, bio ételízesítő, 2 ek pirospaprika fűszer, 1 ek mustár - 1 marék friss petrezselyem - 1 marék szezámmag - 1 ek őrölt lenmag 3 ek vízben elkeverve, és 10 percig állni hagyjuk, hogy kocsonyásodjon (vegán tojáspótló) - 1 ek útifűmaghéj - 100 g gluténmentes liszt pl.: barna rizsliszt (én ezt használtam), kukorcialiszt, csicseriborsóliszt, kölesliszt stb. uborkás kuszkusz (kb.4 főre) - 1 csésze jó minőségű kuszkusz - 2 csésze forró víz - Himalája só - 1/2 közepes kígyó uborka (Gluténmentes diétába a kuszkusz NEM illeszthető be!) édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán ) ELKÉSZÍTÉS: A megpucolt édesburgonyát feldaraboljuk kisebb kockákra, és kb.15-20 perc alatt készre pároljuk. (Ehhez a legtökéletesebb egy párolóedény). Közben a héjától megszabadított vöröshagymát, és fokhagymát, az érett paradicsommal együtt, felkockázzuk, és a turmix gépben egyneművé turmixoljuk. A sárgarépákat miután megpucoltuk, szintén pépessé turmixoljuk. A kapott két pürét egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ételízesítő, mustár, pirospaprika). A friss petrezselymet apróra vágva a tálba szórjuk, a szezámmaggal, az útifűmaghéjjal és a kocsonyásított lenmaggal együtt. Az egészet összekeverjük a kiválasztott gluténmentes lisztünkkel, miközben a sütőt 200°C - ra előmelegítjük. Kézzel répa formákat gyúrunk a fasírt alapanyagból, amelyeket egy sütőpapírra helyezünk, és kókusz olajjal vékonyan megkenünk (a répák tetejét). Légkeveréses programon kb.25 perc alatt, majd a végén plusz 5 percig grillezős programon készre sütjük a répa formájú répa fasírtokat, amelyek tökéletes húspótlók nem csak Húsvétkor! ;-) Igyekszem kerülni az olajban sült ételeket, így a zöldség fasírtjaim is olajtól nem tocsogó, kalóriabarát, sütőben süthető mégis puha és omlós főételek. Mint ez a sárgarépa fasírt, vagy a korábbi lencsefasírt és diósült is. ;-) uborkás kuszkuszAmíg a répák süldögélnek a sütőben, elkészítjük a kuszkuszt a szokásosan egyszerű módon. Egy műanyag keverő tálba teszünk egy csapott bögre kuszkuszt, egy csipet sót, és hozzáadunk 2 bögre forró vizet. Azonnal lefedjük légmentesen folpackkal, és 20 percre állni hagyjuk. A kuszkusz megszívja magát a vízzel, a vízgőzben felpuhul, és kész is. Miután elkészült, összekeverjük a friss és nyers kockákra vágott kígyó uborkával, és már tálalhatjuk is a frissen sült, puha sárgarépa fasírtunk mellé.:-) Ha valaki ügyel a kalórai bevételre, vagy teljesen gluténmentes ételt szeretne, vagy csak egy könyedebb vacsorára vágyik, akkor hagyja az uborkás kuszkuszt, és fogyasszon a répa fasírt mellé, sok-sok nyers zöld zöldséget, salátát. Úgy is nagyon finom lesz! ;-) nyers és friss zöld saláta Táplálkozásban- és nem csak étkezésben gazdag, örömteli ünnepi hétvégét kívánunk! Megjegyzés: Ha valaki nem tudná a "kuszkusz a szó szoros értelmében tészta, mely úgy készül, hogy daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Kinézetre inkább gabonafélének tűnik, és megfőzni is úgy szokás. A kuszkusz Észak-Afrikából származik, ahol a legelterjedtebb főzési módja, hogy egy ragu felett megpárolják. A szemek, miközben megduzzadnak és megpuhulnak, magukba szívják az étel gőzét és aromáját. Így készül például a híres észak-afrikai húsétel, a tagine, mely arról a kúp alakú edényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan főzik." Forrás: Readers Digest
Húsvéti vöröslencse vagdalt (vegán)
A vegánoknak sem kell lemondani a vagdalt-félékről. A vörös lencse remekül alkalmas rá, hogy egy kis zabpehellyel összekeverve, fűszerezve elkészítsük a tojás-, hús-, tejmentes fasírt-félénket. Ráadásul nem kell olajban kisütni, tehát ezért is egészségesebb. Ajánlom mindenkinek, aki például "mentes" (hús, tej, tojás) böjtnapot tart húsvét alkalmából, vagy alapban ilyen étkezést folytat. A húsvéti ünnepi asztalra is kiváló nem csak vegetáriánus és vegán személyeknek .
A recept:
Hozzávalók:
kb. 30 dkg vörös lencse
apró szemű zabpehely
2 evőkanál őrölt lenmag
4 evőkanál sörélesztő pehely (elhagyható)
1 hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
őrölt köménymag
majoránna
ételízesítő (házi, ha lehet)
piros fűszerpaprika
alufólia
víz
só
Elkészítés:
A vöröslencsét miután megmostuk, megáztatjuk míg meg nem duzzad. Ekkor már vörös színét szinte elveszti. Ezt követően kevés sóval és némi vízzel puhára főzzük. Ha megfőtt, összekeverjük annyi zabpehellyel, amennyit felvesz úgy, hogy formázhatóvá váljon. Ízesítjük nagyon kis darabokra aprított hagymával, fokhagymával, majoránnával, őrölt köménnyel, s ha úgy érezzük, még egy kis ételízesítőt is tehetünk bele. A masszát elfelezzük, egyik részébe piros fűszerpaprikát is keverünk.
Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza paprikás részét kisimítjuk (akárcsak mint a keksztekercset), majd rásimítjuk a másik masszát. Ezt követően a fólia segítségével felgöngyöljük. Amikor a rúd egybeállt, a fóliát rásimítjuk, a két végénél lezárjuk, majd tepsibe fektetjük, vízzel (kb. 2-3 dl) felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk.
A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt leöntjük. Ezt követően a fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat. Kicsit hagyjuk kihűlni, ne forrón szeleteljük! Salátafélével fogyasztva kiadós húsvéti ételben van részünk.
Menü- 2. hét
2015. március 29. Mindennapi ételeink
Remélem, mindenkinek jól telt az elmúlt hete. Hozom a 2. heti menüt. Mi egy három napos utazáson vagyunk túl, amelyben régi otthonunkba is ellátogattunk Vácon, ill. a veresegyházi medvéket is meglestük. Már nem alusznak téli álmot :-) Itt a tavasz szerintük is :-) Szép új hetet! HÉTFŐ R: Rizstej, müzli, alma, narancs V: Krumplipüré, sóska, sült tofuszelet E: Ebéd maradék / "vegazsír", kenyér, paradicsom KEDD R: Turmix, majd kicsit később: házi édes zsemle, sós mogyorókrém, baracklekvár, banán E: Vadas, tészta, karobos csiga, alma V: Jégsaláta, élesztőpástétomos melegszendvics, répalé SZERDA R: Diótejes zabkása, reszelt almával, házi nutellával E: Paradicsomleves, mexikói zöldségekkel töltött palacsinta, tepsiben összesütve , saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Frissen préselt alma-narancslé, köleskása aszalt gyümölcsökkel E: Sárgaborsóleves, rizs, rántott cukkini, paradicsomsaláta V: Házi kifli, zöldségpástétom (főtt krumpli, répa, karalábé + olaj, párolt hagyma+ fűszerek, sörélesztőpehely) PÉNTEK R: Gabonakávé, tejbegríz, narancs E: Krumplifőzelék,búzahús pörkölt, diós piskóta (vegán) V: "Garlic" melegszendvics, saláta (Fanninak ebédmaradék) SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Búzahús-paprikás, tarhonya, uborkasaláta V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kuglóf, mogyorókrém, mandarin E: Zellerkrémleves zsemlegombóccal, rakott savanyú káposzta (bulgur, savanyú káposzta, gabonakolbász.pörkölt, növényi tejföl) V: Ebédmaradék
Virágporos gyümölcsturmix
Kiskoromban szénanáthától szenvedtem, majdnem egész nyáron. Valakinek a javaslatára anyu virágport szerzett be, azért, hogy ezzel "kezeljük" az allergiámat. Azóta eltelt két évtized is legalább, s virágporral nem igen foglalkoztam, egészen addig, míg férjemmel vásárolni voltunk az egyik nagy - egészséges dolgokat árusító - áruházban, ahol észrevette az egyik polcon a csomagolt virágport és rákérdezett nálam. Erre én felidéztem, hogy anno a szénanáthámat próbáltuk úgymond gyógyítani vele. Kosarunkban landolt egy kisebb zacskónyi, majd otthon már utánanéztem, mit is kell tudni róla, sőt Tóth Gábort is sikerült megkérdeznem a virágporról. Mindezek után bizton állíthatom, hogy az allergia-szezon beállta előtt a szénanáthásoknak napi rendszerességgel érdemes fogyasztani 1 kiskanálnyi virágport (ha lehet, hárs virágport). Akár gyümölcsturmixba, zöld turmixba keverve, vagy némi vízzel, langyos teával fogyasztani. A virágport kúraszerűen kell alkalmazni, tehát nem egész évben napi rendszerességgel. Én "superfood"-ként tekintek rá, mert számtalan betegség esetén érdemes alkalmazni. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Közismerten enyhíti a cukorbetegség tüneteit. Az orvosok jó eredményeket értek el. Egy kísérlet során 2 héten keresztül napi 32 gramm nyers virágpor csökkentette a cukor mennyiségét a vizeletben, 1 literben 41,8 grammra redukálta.
Köztudottan szabályozza a bélfunkciókat, különösen az antibiotikus kezeléseknek is ellenálló, krónikus székrekedés vagy hasmenés esetén. Az emésztőrendszerbe jutva a virágpor gyorsan ég, ezáltal a zsírok gyorsabb égését is elősegíti és növeli az elégetett kalóriák arányát. A virágpor segíti más táplálékok megemésztését is, és segíti a súlykontroll során. (Megjegyzem, az első két-három alkalommal hasmenést okozott nekem, de ezt követően hozzászokott a szervezetem, ma már semmi problémám nincs a fogyasztása miatt. Amennyiben hasmenést okoz, az adagot egy picit érdemes csökkenteni.)
A virágpor rendkívüli módon energetizálja a szervezetet. Sokan tápanyag hiány, mások a kiegyensúlyozatlan tápanyag arány miatt fáradékonyak. Mindkettő esetén segít a nyers virágpor, hiszen több mint 100 összetevő van benne, ráadásul ezek természetes formában - így könnyen felszívódnak - és olyan arányban, ahogy a testünknek leginkább szüksége van rájuk. Tavaszi fáradtságunkat is segít száműzni egy virágpor-kúra.
A virágpor immunerősítő, megvan az a képessége, hogy helyreállítsa a szervezet kémiai folyamatait és megszüntesse az egészségtelen tényezőket. Európai orvosok felismerték, hogy az alkoholproblémákkal küzdő embereket pollennel kezelve rendkívüli mértékben csökkent az alkohol utáni vágy. Azoknál a fiataloknál, akik szerettek volna megszabadulni a nehézdrogok okozta függőségtől, a virágpor hatására a droghasználat a minimálisra csökkent vagy teljesen megszűnt. A virágpor képes a mérgeket és toxikus anyagokat eltávolítani a testből. Dohányzóknak külön ajánlatos fogyasztani, hiszen szabadulni nehéz a káros szokástól.
A virágpor rengeteg olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre hajunknak szüksége van. Alkalmazhatjuk a nyers virágport hajpakolásokban is, egyből a hajhagymákat erősítve.
A virágpor a mellékvese kéregben segíti a hormonelválasztást, szabályozza a só- és vízanyagcserét, a neuromuszkuláris funkciókat, a szénhidrát-, zsír- és fehérje anyagcserét, növeli az ellenállást a fizikai és vegyi hatásokkal, valamint a fertőzésekkel szemben, segíti a haj növekedését, javítja a bőr állapotát és a szexuális funkciókat (beleértve a másodlagos nemi jellegek fejlődését is).
A nyers virágpor hatékonyan erősíti az immunrendszert. Immunerősítő hatását rendkívüli összetettségének köszönheti. Egyes kutatók állítják, hogy csak nyers virágpor és víz fogyasztásával az ember hónapokig képes jó egészségben elélni. A virágpor több szinten támogatja az immunrendszert. Először is jótékonyan hat a bélflórára és a májra, tisztítja őket. A tisztítás eredménye az lesz, hogy a más élelmiszerekben lévő tápanyagok nagyobb mennyiségben fognak hasznosulni ezt követően a szervezetben. A virágpor tele van antibakteriális, baktérium ellenes anyagokkal. Így a virágpor fokozza a kórokozókkal szembeni nagyobb ellenállásunkat. Mivel a virágpor képes szervezetünket teljes körűen ellátni a szükséges tápanyagokkal, a tökéletes választás azoknak, akik hiányosan táplálkoznak, azaz nem viszik be nap mint nap a szervezetük számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.
A krónikus fáradtság köztudottan tápanyaghiányos állapotok miatt alakul ki, az esetek 90%-ában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevés van bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból vagy éppen nyomelemekből a szervezetünkben. Mivel a nyers virágpor több mint 100 összetevőből áll, képes pótólni a hiányzó tápanyagokat. Ráadásul a virágporban természetes formában vannak jelen és olyan arányban, amelyben a testünk számára is ideálisak.
A virágpor csökkenti a túlsúlyt és enyhíti az elhízást, azonban kóros soványság esetén növeli a testsúlyt.
Franciaországban és Lengyelországban néhány orvos gyermekek és felnőttek étrendjébe beillesztette a virágport és azt tapasztalták, hogy pár nap múlva mindegyikük jobban érezte magát és a vérvizsgálatok is javulást mutattak, különösen a vérszegény gyermekek esetében.
(forrás és további infó: http://www.nyersviragpor.hu/hatasai/)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 banán
- 2-3 alma
- 1 kiskanálnyi virágpor
- 1-2 dl kéz-meleg víz
- turmixgép
Elkészítés:
Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A banánt héjától megfosztjuk, beledaraboljuk a gép poharába, majd hozzászórjuk a virágport. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk.
A virágport érdemes fokozatosan bevezetni reggelijeinkbe. Először kisebb adaggal kezdeni (pl. fél kiskanálnyi), majd mindig egy kicsit többet, hogy ne okozzon emésztési problémát. Kúraszerű alkalmazása javasolt.
Lencsés gombaleves
2015. március 27. Dulmina tündérkonyhája
Egyszerű, tartalmas leves alig néhány hozzávalóból. Szívesen készítem, ha kapok valahol egy kis akciós gombát, hiszen a többi belevaló mindig van itthon. Beáztatok 25 dkg lencsét legalább egy órára. Megtisztítok és apróra vágok 2 fej vöröshagymát és néhány gerezd fokhagymát. Kevergetve 4-5 percig párolom kevés olaj és víz keverékén. Hozzáadok fél kiló darabolt gombát, és folytatom a párolást
Pizza/tésztaszósz
Ha nagyon sietek, és nincs kedvem a hagyományos szószt készíteni, az összetevők nagy része megy a turmixba, és kicsit összefőzöm. Ha nagyon híg a paradicsomlé, egy kanál zabliszt még mehet bele, és készen van. Ha meghűlt, rákenjük a pizzatésztára, a szokásos módon megrakjuk, és már sülhet is. Vagy ráönthetjük spagetti tésztára. Hozzávalók: 1/2 l sűrű paradicsomlé 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma bazsalikom, oregáno 1 kk gyümölcscukor 1 csipet só 1 tk keményítő A turmixba beleöntjük a paradicsomlevet, a négybe vágott, megtisztított vöröshagymát, fokhagymát, sót, cukrot és a fűszereket. Összeturmixoljuk, majd a folyadékot egy lábasba öntjük. Felforraljuk. Amennyiben a szósz igényli, a keményítőt néhány kanál hideg vízzel egy pohárban feloldjuk, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáöntjük a szószhoz. Még egy percig főzzük, azalatt sűrűn kevergetjük. Ha a vegán sajtszósszal napraforgóból készítjük a pizzát, akkor nagyon vékonyan kell kenni a paradicsomot, és lassú tűzön sütni a tésztát, mert egyébként nem sül át ropogósra.
Céklalevél saláta
2015. március 25. Mindennapi ételeink
Régen töltöttem fel salátareceptet, így most ezt a hiányt pótolom egy nem mindennapi salátával. Ezt még Vácon tanultam, egyik kedves ismerősünktől. Hozzávalók: 5-6 db cékla levelei 1 csokor metélőhagyma 1/2 bio citrom leve ízlés szerint só 1 tk. agavé szirup vagy méz 1-2 ek. olívaolaj 1 ek. szezámmag Elkészítés A céklaleveleket megmossuk, majd kisebb részekre szaggatjuk, vagy vágjuk. A metélőhagymát összevágjuk és a céklalevelekhez adjuk. Az olajból, mézből, citromból és vízből öntetet készítünk, és a salátára öntjük. Szezámmaggal dúsítjuk. Frissen fogyasztjuk.
Brokkolis-búzahúsos vadas
2015. március 24. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 4 közepes sárgarépa 3 rózsa brokkoli 1 fehérrépa 1/2 kisebb zeller 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2-3 babérlevél 2 ek. olívaolaj kb. 1 dl víz só - ízlés szerint vegamix - ízlés szerint 2 ek. mustár 2 dl növényi tejszín 3 ek. finomliszt kis citromlé - ízlés szerint -- 10 dkg kész búzahús 1 ek. kókuszzsír 2 ek. paprikakrém 2 tk. fokhagymapor 25 dkg gluténmentes tészta, kiskagyló Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a brokkolit alaposan megmossuk és kis darabokra szedjük. A sárgarépát, fehérrépát, zellert szintén megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a hagyás alaphoz, majd ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával. A brokkolit kb. 10 perc elteltével adjuk hozzá Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. A búzahúst csíkokra vágjuk és kókuszolajjal kikent tepsibe téve paprikarémmel és fokhagmaporral összepirítjuk, majd belekeverjük a szószba. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk.
Joghurtos-mentás padlizsán sült zöldségekkel
2015. március 23. Vegán muflon
"Hágyma-csípős mehet, bárátom?" - kérdezi Zahir, az Ezeregy Éjszaka étterem alkalmazottja, majd macsétájával levág egy darabot a sarokban piruló nyársra húzott ormányos medvéből. És ez a török büfékről alkotott sztereotípia nem is oly megalapozatlan, mint azt gondolnánk. Nem is oly rég a Deák tér közelében kértem egy falafelt, mire a pultos ijedt hangon megszólalt: "De tudod, hogy az vegetáriánus!" Mintha csak arra figyelmeztetne: a pitában egy apró janicsár lapul, amelyik bármely pillanatban átdöfheti a szájpadlásomat. De azért kár lenne tagadni, hogy Tarkan és Hakan Sükür népe a horrorisztikus felhozatal mellett képes azért kitenni magáért. Következzék hát a joghurtos padlizsán felturbózott változata, melynek receptjét a TV Paprika egyik utazó szakácsától loptam el. Hozzávalók:
1 db padlizsán 1 db cukkini 3 db paradicsom 2 db kaliforniai paprika 4 dl szójajoghurt 8-10 db mentalevél 1 db chilipaprika apróra vágva kevés felaprított petrezselyem 2 gerezd fokhagyma fél citrom leve só, bors A zöldségeket felszeleteljük (a padlizsánt karikákra is vághatjuk, így még esztétikusabb lesz a végeredmény), bő olajban kisütjük, majd egy kiterített papírtörlőre transzportáljuk őket. A joghurtot egy tálba helyezzük, belenyomjuk a fokhagymát, a citromlevet, a felaprított petrezselymet, a chilipaprikát, majd a mentát. Sózzuk, borsozzuk. Ha a zöldségek már némileg lehűltek, nagy lendülettel belekeverjük őket a joghurtos szószba. Szervírozzuk pitával, majd együk meg, amit főztünk!
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval - gluténmentes (zöld menüsor Szent Patrik napon 2.rész)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
Egyszerű zöldség pörkölt
A legtöbb ember vett már életében ilyen vagy olyan zöldség "mix"-et valamilyen boltban vagy áruházban, amely számos gyors étel elkészítését segíti. A következő étel is pik-pak elkészül, nem szükséges hozzá nagyobb főzési tudomány. Úgy gondolom számos élethelyzetet lehet felsorolni, amikor az ember elkészítheti. Például egyedül élő fiatalok vagy akár korosabbak is (albérletben, kollégiumban vagy akár saját lakásban), ha hirtelen nem is tudják, mit főzzenek. Dolgozó nők és férfiak, akik munkából hazatérve nem akarnak sok időt eltölteni a vacsora vagy a következő napi (esetleg aznapi) ebéd elkészítésével. Ha valaki bejelentkezik, hogy rövid időn belül ott lesz nálunk és mi szeretnénk meleg ételt adni neki. Ezekben az esetekben biztos "kulcs-kaja" ez az étel.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg vegyes zöldségkeverék (pl. mexikói)
- 1-2 db paradicsom
- 2 db paprika
- 1 nagyobb fej hagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- víz
- ételízesítő
- bors/borsikafű
- piros fűszerparika
Elkészítés:
Az apróra vágott vöröshagymát vízen üvegesre dinsztelünk. Az átöblített fagyasztott zöldségkeveréket ráhelyezzük, megszórjuk ételízesítővel, átkeverjük, rövid ideig (1-2 perc) fedő alatt pároljuk. Megszórjuk fűszer paprikával, öntünk hozzá némi vizet, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, egy kevés őrölt fekete borsot vagy őrölt borsika füvet, a feldarabolt paradicsomot és paprikát. Medvehagyma szezon idején, feldarabolt medvehagymát is adhatunk hozzá. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. A legvégén egy kevés sörélesztő-pehely (ha nem vagyunk gluténérzékenyek) hozzáadásával még finomabb ízt érhetünk el. Míg a pörkölt megfő, elkészítjük hozzá a köretet. Egyszerűen csak alaposan megmosott barna rizst főztem hozzá. Nokedlivel is nagyon finom.
Gyógyító hagymák. 3.rész Medvehagyma, a tavasz "csoda"gyógyszere
2015. március 20. Éltető ételek
A népi hagyomány szerint tavasszal a barlangjából kibújó medve ezt a növényt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét. Úgyhogy tavasszal vegyük elő a bakancsunkat, és irány az erdő! A gyűjtése során viszont szigorú szabályok vannak. Még virágzás előtt szedjük a levelét. Fontos, hogy NE keverjük össze a gyöngyvirággal és a kikericcsel. Könnyen ellenőrizhetjük, hogy jó levelet gyűjtünk-e: a kezünkkel dörzsöljük össze a levelét. Ha kellemes fokhagyma illatot áraszt, akkor nyugodtak lehetünk. A medvehagymát a fokhagyma erdei testvérének is nevezik, így gyógyhatásuk is hasonló. Kiváló vértisztító szer, kitisztítja a májat, az ereket és a beleket. Ugyancsak segít a nehézfémek kivezetésében, így a városlakók "ólommentesítésére" kiváló. Vérnyomás- és koleszterincsökkentő, valamint bélfertőtlenítő. Mivel tavasszal csak pár hétig érhető el frissen, így ajánlani tudom a medvehagyma pástétomot, amely kenyérre kenve nagyon finom, de kúraszerűen (36 nap) fogyasztva, konkrét gyógyhatásai is érvényesülnek. A méregtelenítő kúrát is kiegészíthetjük vele. De a medvehagyma alkoholos kivonata is bevethető ilyenkor. Együnk minél több hagymát, hiszen remek antibiotikum, jót tesz a szívnek, az ereknek, a beleknek... Szóval ez egy univerzális gyógynövény! Ételeinkbe bátran beletehetjük, de a legjobb nyersen, hiszen jótékony hatásai eképp jobban érvényesülnek. Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma
Tavasz, zsömle, Godzilla
A kertben mindenütt bújnak a hagymások, január vége óta figyelem őket, ahogy először kibújtak a jácintok hajtásai. Azóta a krókuszok közül már el is virágoztak, némelyik jácint kinyílt, rengeteg ibolya illatozik, a japánbirs virágai csaknem kipattannak. Csendélet, kicsi kéz épp nem töri a rügyeket, simogat, csodál, mosolyog. Másnap mire kimegyek a liliom megtaposva, jácint letörve, és virágonként szétszórva a járdán. A fás bazsarózsát megritkította még hetekkel ezelőtt, azóta nagyjából tiszteletben tartja, de tegnapelőtt csak a tenyerében landolt egy bimbó. [Ki ismeri a Lilo & Stitch Godzilláját? És persze valójában az ezt követő rész lenne lényeges igazán...] Ilyenkor elszomorodik, elcsügged az ember, vagy felmegy az agyvize... Pedig valójában egy kis manó szívének megkeserítése ez ügyben nem áll összhangban semmiféle virág szépségével. Merthogy nem gonoszságból tette, csak az "elméjéhez köttetett a bolondság", nincsenek meg a fejében az ok okozati összefüggések, ő még tapasztal. (És én is, hogy mi minden lakozik bennem.) Persze a tépkedés nem folytatódhat, meg kell tanítani, hogy ez így nem állapot. Az ember, mikor még nincs gyereke, fogalma nincs róla, valójában mit is vállal (akkor sem, ha kisgyermekes közegben sokat mozog) és hogy mekkora a felelőssége ezzel kapcsolatban. Csodálatos elméletei vannak, mégis a gyakorlatban mennyire más. Azután azt veszi észre, hogy hullanak ki az elméletek, olykor marad a kétségbeesés, hogy lesz ebből "rendes ember", ha az én kezeimre van bízva. Hát csak úgy, ha van egy segítőm, aki pontosan tudja a jó irányt, és ráhagyatkozom. Ellenben hullámvölgy az egész, egyszer fenn, egyszer lenn. Mikor épp hallgatok rá, fenn, aztán azt gondolom megy ez nekem egyedül is, óhatatlan következmény a lent. Ennek ellenére pártfogol és megerősít, ha kérem. És egy ilyen kis nyüzsgő, érdeklődő lény örökös tevékenykedéséből adódó helyzetek mindig eszembe juttatják, még ha meg is feledkeznék egyébként a függőségi viszonyról, és letörik a szarvamat, már ha nőni kezdene. :) Ugyanígy kell alakítani a csöppek akaratos jellemét "korlátok felállításával és tetteik következményeinek kiszabásával", ellenben károsíthatjuk a teljes szabadjára engedéssel. Hiszen később az életben, mikor mindenben érvényesíteni akarja majd az akaratát, és nem működik - mert nem is működhet közösségekben - kudarcként él meg mindent, és keseredik el olyan dolgokon, amelyekre csak legyintenie kellene, és elengedni. Persze ez nem erőszakos neveléssel megy, hanem jó példával, sok sok szeretettel, szelídséggel, öleléssel, türelemmel és bölcsességgel. Ami nem tőlünk van, hanem ajándékként kapjuk, és addig betonba ágyazott, míg folyamatos a kapcsolat Vele. (Különben ki adhatna jót önmagából?) De térjünk egy kicsit gastro témára is, mert sültek ám zsömlék is a konyhában, nem csak kertészkedtünk. Magdi adott egy jó ötletet hozzájuk. A hagyományos tésztámat használtam, 60 dkg liszt, 360 ml növényi tej és víz keveréke, 6 ek olivaolaj, 1,5 tk só, 1 kk méz, 1/4 kocka élesztő, magok. A tetejére kentem egy kis szójajoghurtot, amitől tényleg fényes lesz, ahogy Magdi írta és megszórtam szezámmaggal. Máskor csak vízzel megkenem, hogy ráragadjanak a tésztára. Ha már felbontottuk a szójajoghurtot, és el akarjuk használni, a tésztába is lehet tenni, akkor 1 kis dobozos szójajoghurt és kb 250 ml víz váltja ki a növényi tej és víz keverékét. Jó állagú tésztát kapunk, puhábbat a szokásosnál.
Egy napra zöldbe öltözött a világ, és az ételeink is! ;-)
2015. március 18. Zöld Avocado
Szent Patrik napi zöld menüsor ZöldAvocado-éknál Március 17. a nap, amikor a világ egy része bezöldül! Hogy mi?! Bezöldül? Igen. :-) Minden évben ezen a napon ünneplik az írek Szent Patrik halálát, aki egykoron egy keresztény térítő volt, és ma már Írország védőszentjeként tisztelik. Ilyenkor nem csak Írországban, de a világ összes táján az írek, és manapság már a "nem írek" is zöldbe öltöznek, kimennek az utcára és együtt ünnepelnek. Mindegy, hogy földrajzilag éppen hol tartózkodnak, bezöldülnek, és ünnepelnek! :-) Pár éve szemtanúja lehettem annak, hogyan változik egy spanyol sziget pillanatok alatt zölddé és ünneplő írektől hangossá. Ez a spanyol sziget egy turistaparadicsom, ahová rengeteg ír jár nyaralni, és mindenki aki éppen március 17-én ezen a szigeten tartózkodott zöldbe öltözött, megkereste a legközelebbi pub-ot, sört rendelt és Írországtól távol mulatott. Ugyanez történik minden évben a világ összes pontján pl.: Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon vagy akár az Egyesült Államokban is. írországi Szent Patrik napMost, hogy jelenleg én is köztük élek, nem tudok kimaradni a "bezöldülésből", ami természetesen a konyhámra is hatással volt. :-) Készítettem egy egész napos zöld menü sort, melynek minden fogását lépésről lépésre a következő bejegyzésekben mutatom be nektek. Remélem találtok majd kedvetekre valót! ;-) Sokfelé lehet olvasni különböző szín szerinti étel csoportosításokról, melyek a különböző színek alapján taglalják az egyes ételek előnyös tulajdonságait, tápanyagértékeiket. Ezeknek hol van tudományos alapja, hol nincs, de azért elgondolkodtatóak, és hosszú évek óta a közhiedelemben élnek. Itt van egy példa közülük a zöld színű ételekre... "A zöld színt főleg a klorofill adja. A zöld étkezési növények bizonyítottan májvédő hatásúak, serkentik a szerv működését, és a tumoros elváltozások ellenszerei, főként a bőr- és a vastagbélrák kialakulását segítik megelőzni, védik a szemet. Antioxidáns hatásúak, méregtelenítenek. Ételek pl.:: avokádó, zöld alma, zöld szemű szőlő, kivi, zöld körte, articsóka, zöld spárga, brokkoli, zöldborsó, kelbimbó, kelkáposzta, kínai kel, fejes káposzta, zöldbab, cukkini, spenót, zeller- és petrezselyemzöld, uborka, leveles zöldek, zöldhagyma, zöldpaprika." Forrás: VitalZone Szeretjük a zöld színt, mert a természet színe. A tipikusan zöld ételek korábban nem tartoztak a kedvenceim közé. Amióta azonban sokat foglalkozom az egészséges táplálkozás, ételek, életmód téma körével, megértettem miért is olyan fontos rendszeresen zöld ételeket fogyasztanunk. Kipróbáltam őket, a saját számízére formáltam, és most már rendszeresen előforduló alapanyagok az otthonunkban. Saját bőrömön tapasztalhatom minden jótékony tulajdonságukat, amit eddig csak olvastam róluk. :-) Nektek is ezt ajánlom! Próbáljátok ki, és figyeljétek a testetek jelzéseit, reakcióit, mert a testetek tudja mi kell neki! ;-) Tehát a 2015-ös évi, fiktív Szent Patrik menü a ZöldAvocado házatáján, és természetesen csupa csupa zöld ételekből az alábbi fogásokat tartalmazza: Reggelire: tápanyagban gazdag zöld gyümölcsök (pl.: kivi, körte) Tízóraira: Jó reggelt! energiadús zöld smoothie Ebédre: brokkoli krémleves, zöld spagettivel és szőlős-csokikrém tortával Vacsorára: olajkímélő spenótos bundáskenyér Napközbeni nassolnivaló: tökmaglisztes zöld sajtos tallér A következő bejegyzésekben szépen sorra vesszük az említett zöld recepteket. Tartsatok velem! :-) Szent Patrik napi zöld menüsor ZöldAvocado-éknál Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Medvehagymás vöröslencse krémleves ropogós zellerszárral
2015. március 18. Éltető ételek
Na persze... megint medvehagyma. Bizony. Ilyenkor használjuk ki az alkalmat, és amikor csak lehet,(akár mindig) együnk medvehagymát. Hozzávalók: - 1 marék vöröslencse - 1 közepes krumpli - 1 közepes sárgarépa - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 kisebb vöröshagyma - kb. 10 cm-es szárzeller - 4-5 medvehagyma levél - 1 teáskanál kókuszolaj - só, chili, kevéske őrölt pirospaprika Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát. Picit később landolhat benne a vöröslencse és a többi zöldség. Persze előtt vágjuk fel kis darabokra.Fűszerezzük, és öntsük fel vízzel, úgy, hogy bőven ellepje.15 perc körül kóstoljuk meg, hogy megfőtt-e a zöldség. Amennyiben már puha is és finom is, adjuk hozzá a pici darabokra felvágott medvehagymát. Csak egy rottyantás, és kész is.
Tejszínes tofuragu
A tofu esetében az emberek általában arra gondolnak, hogy szójából van, ezért aztán inkább száműzik, mert sokan ellenségként tekintenek rá (míg a húsfélékre nem, vagy kevesebben). Azt talán sokan nem is figyelik, vagy nem is tudják, hogy mennyire jelen van a hétköznapunkban a szója különböző származéka. Például a szójalecitin nem véletlen kapott E-számot, konkrétan az E322-t, mivel adalékanyagként van jelen számos ételben. Joghurthoz, fagyikhoz, margarinhoz, húspótlókhoz, édességekhez, babatápszerekhez, gabonapelyhekhez, stb. használja az élelmiszeripar. Ami pedig a tofut illeti, a szójatejből készült "sajt-utánzat"-ról már kevesen tudják, hogy foszfort, kalciumot, káliumot, B-vitaminokat tartalmaz. Emellett könnyen emészthető, mintegy 35-38%-a fehérjetartalma van és koleszterinmentes élelem. Persze a társadalom éppúgy megoszlik szója/tofu evő emberekre és azt mellőzőekre, ahogy vannak akik húst nem fogyasztanak szemben azokkal, akik nem tudják hús nélkül elképzelni életüket. Ha viszont gyors ebédet, vacsorát készítenél, és a tofut még nem is próbáltad, mert idegenkedsz tőle, ezzel a tejszínes tofuraguval akár kezdheted is a barátkozást. Ha pedig szereted a tofut és fogyasztod is, szolgáljon jó ötletként az alábbi recept egy könnyen elkészíthető ebédhez vagy vacsorához.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag füstölt tofu
- 1 db vöröshagyma
- 1-1-1 db piros, sárga és zöld paprika
- 1-2 gerezd fokhagyma vagy néhány szál medvehagyma
- 2 dl növényi tejszín v. 10 dkg tejpor+víz
- só
- 2 ek kukoricakeményítő v. rizsliszt
- egy csipetnyi szerecsendió
Elkészítés:
A vöröshagymát kevés vízen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az felkockázott füstölt tofut, kicsit megsózzuk. Felöntjük a növényi tejszínnel, majd forrásig főzzük. A felvágott paprikát a főzés utolsó tíz percében adjuk hozzá a felaprított fokhagymával/medvehagymával és csipetnyi szerecsendióval együtt. Ha szükséges, még egy kevés sót tehetünk hozzá. Amikor összefőttek rövid idő alatt az ízek, besűrítjük a növényi tejszínnel vagy növényi tejjel elkevert keményítővel vagy rizsliszttel. Gluténmentes tésztát főztem hozzá. Friss salátalevelet is fogyaszthatunk hozzá.
Savanyúkáposzta krémleves
Ha finomat, egészségeset és laktatót szeretnétek enni, ezt ne hagyjátok ki ;) A tél ajándéka a savanyú káposzta ;) Hozzávalók a léhez személyenként: 1 marék savanyúkáposzta 1 kk hidegen sajtolt lenmagolaj 1/2 kápia paprika 1 kisebb fej vöröshagyma 1 kk pirospaprika 2 dl forrásvíz A hozzávalókat a fele káposztával krémessé turmixoljuk. Levesbetétnek apróra vágjuk a […]
Vöröslencsés kölesfasírt
Ábel a hüvelyesek közül a vörös lencsével van igazán jóban. Miatta a feles arány a kölessel, éppenséggel növelhető is a lencse javára. Lencsét általában többet főzök, mivel sűrű, és inkább szűrök ki belőle, és a maradékból leves lesz. Valahogy úgy találtam, hogy a fűszersók ebbe jobban illenek, bárhol lehet már ilyesmit kapni, még a Csepeli piac magos/fűszeresénél is. Én a fűszertartókk al együtt kaptam, és kezdtem el főzőcskézni vele. (Borzasztó drágának találtam, mikor megvettük a Kik*ban, de megéri a pénzét, mert nagyon jó használni, csak kéne még egy sor. :) ) Hozzávalók: 250 g vörös lencse 1/2 bögre köles 1,5 tk só 1 tk vegamix 2-3 db babérlevél 1 kk borsikafű 1 csipet vöröshagyma só / aprított vöröshagyma 1 csipet fokhagyma só / áttört fokhagyma 2 marék tk. kenyérmorzsa 1 tk pálmazsír A vörös lencsét beáztatjuk 1-2 órára, majd bő fél óra alatt megfőzzük kevés babérlevéllel és sóval. A kölest háromszoros mennyiségű vízben sóval, vegamix-szel 20 perc alatt megfőzzük. A vörös lencsét leszűrjük és összekeverjük a kölessel. Beleszórjuk a borsikafüvet és a két hagymasót is. Alaposan átkeverjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd vizes kézzel kis gombócokat formálunk, amit ellapogatunk, és megforgatunk zsemlemorzsában. Kizsírozott tepsibe rakjuk, közepes lángon 20-25 percet sütjük. Félidőben a fasírtokat megfordítjuk, mikor már szépen pirult az alja, és kissé szilárdult az állaga.
Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal
2015. március 11. Zizi kalandjai
Éppen lehetne tavaszi tekercs is, de került bele tofu pirítva, lila káposzta, így inkább téli tekercsnek nevezném, amely már nagyon várja a tavaszt. Minden nyersen kerül bele, kivéve a tofu esik át egy kis hőkezelésen, utána tekercselni kell és már kész is az ebéd vagy vacsora. A belevalókat illetően legyetek bátrak, adjatok hozzá, amit csak akartok. Én még avokádót szerettem volna, de az pont nem volt itthon, viszont a receptbe beleírtam. Amikor ezt először készítettem Ádi kb. 20 hónapos volt és imádta. A zöldségeket amúgy is komálja nyersen, a tofu nagy kedvence és a ragacsos rizslap is elnyerte a tetszését. Nem csodálom, mert tényleg nagyon finom!
Íme két videó, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Viszonylag egyszerű a művelet… lehet, hogy az első kettő kicsit béna lesz, de mire a negyediket tekeritek már igazi profik lesztek. Rizslapot lehet találni keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható (legutoljára a Lidlben vettem az Ázsiai Hét keretében).
Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal
Hozzávalók 4 főre:
Tekercshez:
– 1 negyed fej lilakáposzta, vékony csíkokra vágva
– 3 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles)
– 1 db avokádó, meghámozva, magja eltávolítva és vékony csíkokra vágva
– 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles)
– 1 csomag (300 g) kemény tofu, vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 4-5 mm széles)
– 10-12 rizslap
– 3 evőkanál olívaolaj
– 3 evőkanál szójaszósz
Citrusos szójaszószhoz:
– 2 db citrom frissen facsart leve
– 2 db mandarin frissen facsart leve
– 150 ml szójaszósz
– 2 teáskanál pirított szezámolaj (opcionális)
Egy tálban keverjük össze a 3 evőkanál szójaszószt a 3 evőkanál olívaolajjal. Tegyük bele a tofu szeleteket és hagyjuk marinálódni 5-6 percig. Egy teflon serpenyőt hevítsünk fel és pirítsuk meg a tofu szeleteket 5-6 perc alatt, közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak. Tegyük félre.
Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre.
Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tofuból egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből, 2 szeletet pedig a tofuból). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra.
A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült téli tekercseket.
Hagymás napraforgókrém
Két dolgot kell megemlítenem a szendvicskrémmel kapcsolatban: Az egyik, hogy ha még mindig van otthon "kihajtott" hagymád (ami zöld hajtásokat hozott), akkor akár erre is felhasználhatod, hogy idő előtt teljesen tönkre ne menjenek a hagymák. A másik, az a szenzációs ebben a krémben, hogy a hagyma és a napraforgó ízét egyaránt kiérzed, miközben alig bírsz ellenállni az újabb és újabb falatoknak. Mégsem lesz utána zavaró hagyma-leheleted. :)
A recept:
Hozzávalók:
3-4 hagyma (felkarikázva használtam fel)
1,5 dl napraforgó
2 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
turmixgép vagy botturmix
sörélesztő-pehely (elhagyható, ha gluténmenteset szeretnénk, más különben nem érdemes, mert annyira jó ízt ad.)
Elkészítés:
A napraforgó szemeket kicsit megpirítjuk, majd egy turmixgépbe szórjuk, rákarikázzuk a hagymát, hozzádobjuk a fokhagymát, megszórjuk egy kevés sóval vagy ételízesítővel, 2-3 kanálnyi sörélesztő-pehely és végül víz mehet még a turmixgépbe. Az egészet addig turmixoljuk, míg krémes állaga nem lesz. Ha szükséges, még kevés vizet hozzáadhatunk. Kész is a nagyszerű és egyszerű hagymás napraforgó szendvicskrémünk.
A pirított napraforgóból érdemes valamennyit elkülöníteni, amivel megszórhatjuk a szendvicseket. Még egyedibb ízt varázsol az ételünknek.
Régi kedvencek újratöltve: Paradicsomos vöröslencse-leves
2015. március 6. Dulmina tündérkonyhája
A neten meg újságokban keringő számtalan változat közül nálam ez a kedvenc, mert gyors és egyszerű elkészíteni, de tartalmas és különlegesen finom. Hegyi Barbara szakácskönyvéből tanultam. Megtisztítok és apróra vágok 1 fej vöröshagymát, és kevés olívaolajon üvegesre párolom. Hozzáadok 20-25 dkg vörös lencsét, majd felöntöm 1 liter vízzel. Szórok bele egy evőkanál sómentes ételízesítőt,
Villámgyors póréhagyma krémes tészta
2015. március 4. Zizi kalandjai
Villámgyors ebéd, amikor tényleg alig van valami a hűtőben, meg percek alatt ebédet kell varázsolnunk, hogy a lábunkba kapaszkodó csemete éhségét is csillapítsuk. Nem vagyunk egy korán kelő család, vagyis minden Áditól függ. Ő általában nyolc órakor ébred, néha kicsit korábban, néha később, de az átlag a nyolc óra. Reggeli, mosogatás, pakolás, a konyha előkészítése ebédhez, aztán, ha marad öt percem, akkor én is tudok fogat mosni. A fésülködés pedig marad többnyire délutánra.
Általában előző este vagy reggeli közben szoktam kigondolni, hogy mit főzök aznap ebédre a rendelkezésre álló alapanyagokból. Ha nagyon elcsúszunk az idővel, akkor olyan fogást találok ki, amihez tényleg kevés időre van szükség – ez a tésztaétel példa rá -, így tudok még játszani is Ádival. Főzés közben folyamatosan mosogatok és pakolok is, hogy ebéd után már ne kelljen ilyennel foglalkozni, meg én nem szeretem a tányérokkal, lábasokkal felhalmozott mosogató látványát.
Villámgyors póréhagyma krémes tészta
Hozzávalók 3 főre:
– 1 db nagy póréhagyma
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 250 ml rizstejszín (hagyományos tejszín is használható)
– 300 g tészta
– csipet szárított kakukkfű
– só, bors
– olívaolaj
Tisztítsuk meg a póréhagymát: hosszában vágjuk ketté, hogy a földes részeket jól ki tudjuk mosni, a sötétzöld végét vágjuk le és használjuk a fehér és világoszöld részt. Vágjuk vékony szeletekre. Egy serpenyőben hevítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a póréhagymát és közepes hőfokon kezdjük el főzni a hagymát. Alkalmanként keverjük át, hogy ne égjen és ragadjon le. Főzzük kb. 10 percen keresztül, ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a kakukkfüvet és sózzuk, borsozzuk. Adjunk még 5 percet neki és öntsük fel a rizstejszínnel, ezzel is főzzük újabb 5 percig, majd kóstoljuk meg és sózzuk még, ha szükséges.
Közben egy lábassal teli sós vízben főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a póréhagymás szószt. Tálaljuk azonnal.
Szezámos tepsis krumpli
Ezen a télen valahogy kevesebb krumplit ettünk. Egyszer csak a téli zöldségek tárolóhelyén észrevettem a fél zsák burgonyát, ami egy-két kezdetleges csírát eltekintve nagyon jól átvészelte a telet. Nem sokáig gondolkodtam, mi lesz a sorsa. Gyerekkoromban - emlékszem - otthon szezámmagos tepsis krumplit ettünk alkalmanként. Eljött az idő, hogy magunknak is elkészítsem ezt az egyszerű ételt. :)
Hozzávalók:
- kb. 1 kg burgonya
- só
- víz
- kókuszzsír
- sütőpapír
- szezámmag
Elkészítés:
Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és karikákra szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a kissé átfőtt krumplikat (természetesen a vizet leszűrve) ráterítjük. Némi kókuszzsírt eloszlatunk rajta, majd megszórjuk szezámmaggal. Kb. 40-50 perc alatt közepes lángon készre sütjük. Köretként is fogyaszthatjuk. Férjem azonban nagyon szereti magában is a sült krumplit (nem csak a hagyományos értelemben vett krumplit, hanem ezt is), így ő simán magában is megette.
Természetesen ez a krumpli felturbózható még hagymával és/vagy gabonakolbásszal és/vagy tofuval, stb.
Kelkáposzta - tekercs zöldségekkel töltve
Ehhez a recepthez alaphelyzetben járt volna egy mogyorós-banános mártogatós szósz is, de mivel én alapból nem nagyon szoktam a gyümölcsöt mással keverni, ezért inkább kihagytam. Jelentem, magában is megállta a helyét! :) Vendégségbe, svédasztalra is el tudom képzelni! Kelkáposzta helyett használhatsz hozzá mángold, vagy jégsaláta leveleket. Kelkáposzta tekercs zöldségekkel töltve Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre - 4 db tekercshez): 6 nagy kelkáposztalevél (vagy mángold, esetleg jégsaláta) A töltelékhez 85 g piros kaliforniai paprika 85 g sárga kaliforniai paprika 1 sárgarépa só 1/2 ek. dióolaj A páchoz 1/2 gerezd fokhagyma, felaprítva 1 tk. kesukrém 1/2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 ek. dióolaj 1 ek. szójaszósz só 1 ek. finomra aprított petrezselyemzöld A töltelékhez mossuk meg a paprikát, magozzuk ki, és vágjuk vékony csíkokra. A sárgarépát gyufaszál méretűre (julien) vágjuk, majd mindkét zöldséget megsózzuk, és hozzáadjuk a dióolajat. A páchoz a hozzávalókat összekeverjük, és beletesszük a töltelék-zöldségeket. A kelkáposzta-leveleket megtöltjük némi zöldséggel, feltekerjük és tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Complete tál
Minden évben van egyszer legalább, hogy a "Csicseri" Pointhoz tévedek a West Endben, akkor a kedvencemet rendelem, amiben gomba, falafel, egész csicseri szemek is vannak, és maga a krém némi oliva olajjal leöntve. A laffa valahogy nem jön be, mindig olyan sületlen tésztának érzem, pedig tudom, hogy nem az, egyszerűen nem nekem való. Néha készítek itthon is hummuszt, de még sosem raktam össze úgy, mint a fenti tálat. A múltkor aztán kedvem támadt hozzá, és elkészítettem. A hummuszhoz ők, ha jól tudom, ők tesznek joghurtot, de vegánoknak e nélkül is ízletes. Hozzávalók: Hummusz: 2 bögre csicseriborsó megfőzve / vagy konzerv doboz 3 ek szezámpaszta, vagy tahini 1 nagyobb gerezd fokhagyma 1/2 citrom leve 1 tk só 2 ek olivaolaj 1 fél maréknyi borsót kihagyunk a díszítéshez. A csicseriborsót, ha magunk készítjük, érdemes beáztatni előző este, és másnap a vizét leöntve megfőzni. Ha előre gondolkozunk, akár 2 napot csíráztathatjuk is, és azután mehet a fazékba, úgy könnyebben emészthetővé válik. A szezámpaszta összetevői végeredményben szinte ugyanazok, mint a humuszéi, ezért külön nem szoktam ehhez készíteni, hanem csak némi vizet összeturmixolok szezámmaggal, és azt adom a krémhez. (Egyébként 10 dkg szezámmaghoz 1-2 gerezd fokhagymát, 3 ek olivaolajat, 50 ml vizet, némi citromlevet és sót adunk, azt turmixoljuk finomra. Ez a krém már önmagában is használható.) Az összes hozzávalót egy nagyobb edényben összeturmixoljuk. Ha nagyon sűrű lenne, a megfőtt levével hígíthatjuk. Gomba: 1/2 kg barna csiperke gomba 1 tk kókuszzsír (fűszerhiányunk esetén némi curry) Tisztítjuk, vékonyra szeleteljük, kevés kókuszzsíron megpirítjuk. A falafel gombóc elkészítésének leírása: ITT. Vagy néha lehet kapni zacskósat. Csak azok túl borsosak általában, meg azért a frissen sült, az frissen sült. :)
Joghurtos lencsesaláta
Jelképes értelemben drága étel a lencse, mivel a bibliai időkben elsőszülöttségi jogot "vett rajta" (inkább cserélt) Jákob Ézsautól: "Jákob egyszer valami főzeléket főzött, amikor Ézsaú elfáradva megjött a mezőről. Mondta Ézsaú Jákobnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Jákob pedig mondta: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet. Mondta Ézsaú: Íme, én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem? Mondta Jákob: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküdött néki és eladta az ő elsőszülöttségét Jákobnak. Akkor Jákob adott Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, evett, ivott, és felkelt, elment. Így vetette meg Ézsaú az elsőszülöttséget." (részlet 1. Mózes 25. fejezetéből)
Ugyan a történetben vörös lencse szerepel, én barna lencsét használtam a következő laktató salátához.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 bögrényi babérleveles, sós vízben megfőtt lencse
- 1 szója joghurt
- 1 teás kanál mustár
- 1/3 póréhagyma
- 1-2 édes paprika
- 1-2 alma
- szükség esetén só
Elkészítés:
A joghurtot mustárral összekeverjük. A póréhagymát felkarikázzuk, felaprítjuk a paprikát, felkockázzuk az almát. A lehetőleg korábban beáztatott, majd puhára főzött lencsét, valamint a hagymákat, paprikákat és az almát a joghurtos-mustáros szósszal összekeverjük. Ha nem elég sós, kicsit megsózzuk és kész is a joghurtos-lencsesalátánk. Laktató étel önmagában is. Zöld salátaleveleket (pl. jégsaláta vagy fejes saláta) is fogyaszthatunk hozzá, segíti az emésztést. Puffadást okozhat, ha nem viszünk be elég nyers zöldet mellé.
Spenótos, paradicsomos és tejfölös pizzácskák
2015. február 24. Éltető ételek
Ez nem egy gyors recept, de annál finomabb. A fantáziánkra bízva bármilyen feltéttel elkészíthetjük. 10 hónapos kortól nyugodtan kaphatják gyerkőcök is. Hozzávalók: - 30 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg fehér tönkölyliszt vagy zabliszt - 2 dkg friss élesztő - 2 kávéskanál só - 1 kávéskanál méz - 3 evőkanál olívaolaj - bazsalikom - meleg víz Elkészítése: Először is el kell készíteni a tésztát. Ez egy egyszerű pizzatészta. A lisztet egy nagy edénybe öntjük, majd a közepére nyomunk egy mélyedést. Ebbe belemorzsoljuk a friss élesztőt. Közben langyosítunk vizet, és öntünk egy keveset az élesztőre. A kávéskanálnyi mézet is belecsorgatjuk, majd picit megkeverjük ezt az élesztős-mézes vizet. Letakarjuk, majd békén hagyjuk úgy 5 percre. Ez idő alatt az élesztő szépen megkel. Hozzáadom a sót és az olajat, majd apránként a vizet. Egy puha tésztát dagasztunk belőle. Ismét letakarjuk (én piros konyharuhával szoktam), majd meleg helyre tesszük úgy 1 órára. Ha duplájára kelt, mérjük 3fele a tésztát. Mindegyiket nyújtsuk ki téglalap alakúra (úgy 3-4 mm vastagra), majd olyan tenyérnyi méretűre szeleteljük. Közben elkészítjük a feltéteket. Paradicsomos feltét: 1 fej vöröshagymát dinszteljünk meg kevés kókuszolajban, majd reszeljünk bele 1-2 fokhagymát is. Pár perc, és öntsünk rá fél üveg házi paradicsomlevet. Főzzük lassú tűzön, úgy 5 percig. Sózzuk, szórjunk bele friss fűszernövényeket (bazsalikom, kakukkfű, rozmaring). Ha nincs, akkor szárított is jó. Kenjük meg ezzel a szósszal a tésztát, majd reszeljünk rá egy kevéske sajtot. Tejfölös feltét: (ez nem más, mint a kenyérlángos). Tejfölbe reszeljünk 1-2 gerezd fokhagymát, majd ezzel kenjük meg a tésztát. Szeleteljünk fel lilahagymát, majd szórjuk meg vele a tejfölt. Reszeljünk rá sajtot. Spenótos feltét: Itt a tejföl helyett növényi rizstejszínt (ISOLA) használtam. Szintén reszeljünk bele fokhagymát, sózzuk, és nyomjunk bele kevéske citromlevet is. A spenótot pici olajon dinszteljük meg, majd keverjük a fűszeres rizstejszínhez. Kenjük meg ezzel a spenótos tejszínnel és erre is reszelhetünk egy kevéske sajtot. Előmelegített sütőben (180 fok) süssük úgy 25-30 percig.
Csicseriborsó pörkölt citromos cukkinis barna rizzsel
2015. február 22. Zöld Avocado
Nemrégiben kaptam egy kedves ismerősömtől - aki nem mellesleg szakács - egy saját fejlesztésű receptet. Ez egy currys babos csicseriborsó recept. Erről egyből eszembe is jutott, hogy a szegény csicseriborsó, milyen mostohagyerek is az én konyhámban. A vegetáriánusok egyik legfontosabb fehérje forrása ez a hüvelyes, mely Magyarországon is egyre népszerűbb. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzselSajnos elég sokáig kell főzni, ezért nagyon ritkán készítek belőle ételt. :-( Ezen változtatnom kell! ;-) A csicseriborsó egy makacs hüvelyes, de megéri, mert miután megadja magát, ellátja a szervezetünket mindenféle földi jóval. :-) A szakértők szerint 1 kg csicseriborsó pontosan annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 kg pulyka mell. A különbség az, hogy az egyik növényi fehérje (könnyebben emészthető, és értékesebb), míg a másik állati fehérje (egyes kutatások szerint az állati fehérje is felelős lehet a rákos sejtek és egyéb népbetegségek elszaporodásáért. Lásd.: Kína tanulmány). És nem utolsó sorban 1 kg csicseriborsó, sokkal olcsóbb, mint 1 kg pulykamell. :-D csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel,,A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, valamint E-vitamin és karotin is található benne. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Fehérjében és rostokban gazdag, így segíti emésztésünket és kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, kezelésére is. Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Alacsony aglikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott a rendszeres fogyasztása. Vastartalma növeli az energiánkat, és kimondottan fontos alapanyag menstruáló és terhes nők, vérszegények, növésben lévő gyerekek számára.Antioxidáns tulajdonsága is ismert. Forrás: http://www.hazipatika.com Előkerestem egy régebbi receptemet, amit most megosztok veletek. Ha már húspótlóként emlegetik, akkor készítsünk belőle valami tipikusan húsos ételt, ezúttal húsmentesen! ;-) CSICSERIBORSÓ PÖRKÖLT CUKKINIS BARNA RIZZSEL csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 200 g száraz csicseriborsó - 1 fej vöröshagyma - extra szűz olíva olaj - 1/2 db piros húsú paprika - 1 db nagy érett paradicsom - fűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, piros paprika fűszer, 1 ek mustár, kevés erős (pl.: erős pista, Cayenne bors, erős paprika... kinek mi van otthon) - 2 marék friss petrezselyem - 2 db bio ételízesítő (leves) kocka - 1,5 bögre barna rizs - 1 db közepes cukkini - 1/2 citrom leve ELKÉSZÍTÉS: A csicseriborsót egy nappal (24 órával) előtte beáztatom, hogy könnyebben megpuhuljon főzés közben. A pörkölt alaphoz: 1 fej vöröshagymát olíva olajon megdinsztelek. Hozzáadok 1 fél felkockázott piros húsú paprikát, és a paradicsomot. Kicsit lepirítom a zöldségeket, majd felöntöm kb. 2 dl vízzel. Sózom, borsozom, bőven pirospaprikázom a pörkölt alapot. Mehet még bele ételízesítő kocka, mustár, egy kevés erős (kinek mi van otthon), és egy maroknyi frissen vágott petrezselyem. Az egészet összeforralom, majd hozzáadom az előre beáztatott (az áztató vízétől mentes) csicseriborsót. Felengedem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Ha szükséges még teszek hozzá piros paprikát, és fedő alatt kb. 1 óra alatt puhára főzöm. (Főzés közben, ha elfő a víz, folyamatosan utána kell tölteni). Miközben fő a ,,pörkölt, elkészítjük a köretet. Én ezúttal a barnarizst választottam, mert már régen ettünk. Persze ezt is fel kellett dobni egy kicsit. ;-) A szokásos módon egy teflonos edényben kb.30 perc alatt megfőztem 1,5 bögre barna rizst, 1 bio ételízesítő kockával, és 3 bögre vízzel. Közben lereszeltem a nagy lyukú reszelőn 1 közepes cukkinit héjastul (előtte jól meg kell mosni). A lereszelt cukkinit enyhén sóztam, borsoztam, és egy marék friss petrezselyem zölddel, illetve egy fél citrom levével összekevertem. Állni hagytam az egészet (fűszeres cukkinit), míg a teljes étel elkészült, majd összeforgattam a rizzsel. A készre főtt pörköltet utó ízesíthetjük, ha szükséges. A cukkinis barnarizzsel, és egy kevés friss, ropogós jégsalátával tálalom a nagyon laktató, de könnyen emészthető ételt. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: az említett currys babos csicseriborsó receptet is el fogom készíteni hamarosan, és akkor megosztom veletek is. Az a baj, hogy a curry egyáltalán nem tartozik a kedves ízek kategóriába nálam, de nyitott vagyok az újításokra! Ez a blog nektek szól, nem magamnak! :-) Megjegyzés2: a képen látható pörköltben tofu kockák is fürdenek, melyek egy korábbi ételből maradtak meg, és a csicseriborsó pörköltben landoltak.
A világ legfinomabb zöldkörete
2015. február 20. Zizi kalandjai
Aki követi a blogomat egy ideje, az tudja, hogy imádjuk a leveleskelt (néhány helyen fodroskelnek is írják a nevét). A világ legegészségesebb élelmiszerei között tartják számon. Nagyon magas K-, A- és C-vitamin tartalma, jelentős rosttartalmán kívül sok ásványi sót (vas, mangán, kalcium, magnézium, stb.) is tartalmaz. Most, amikor szezonja van, hetente többször készül nálunk ez a zöldköret, leveleskelt rakunk smoothiekba, turmixokba (spenót helyett például) és néha még chips is készül belőle.
Természetesen Ádi is rajong érte, ő egyszerűen “veveve”-nek hívja, rágcsálja nyersen, és persze imádja ezt a zöldköretet. Néha nem tudja abbahagyni, követeli a repetát belőle… én is nagyon szeretem a fokhagymás, savanykás ízét, amit ellensúlyoz a sörélesztő pehely. Igen, muszáj bele a sörélesztő pehely, kipróbáltam nélküle is és úgy nem annyira finom. Mondjuk úgy, ez teszi fel az I-re a pontot. Csak körülbelüli mennyiségeket a receptben, hagyom, hogy a megérzésetekre bízzátok magatokat. Én is csak úgy keverek-kavarok, amikor ezt a köretet csinálom, de elrontanom még nem sikerült.
A világ legfinomabb zöldkörete
Hozzávalók 2-3 főre:
– 1 nagy csokor leveleskel, a levelek eltávolítva a szárról és falatnyi darabokra tépkedve
– 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva
– 3 evőkanál sörélesztő pehely (lehet több is, ízlésre bízva)
– 1/2 citrom leve
– só, bors
– kókuszzsír
Hevítsünk fel magas lángon egy teflon serpenyőt. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszszírt és dobjuk rá a leveleskelt. Hagyjuk, hogy magas lángon sercegjen, piruljon legalább 3-4 percig. Ha már néhány levél megbarnult, öntsünk hozzá egy kis vizet, tegyünk rá fedőt és pároljuk közepes láng felett 5-6 percig. Ilyenkor veszítenek a levelek keménységükből és lesznek kellemesen puhák.
Adjuk hozzá a fokhagymát, fedő nélkül továbbra is közepes lángon főzzük. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kevés vizet. Közben sózzuk, borsozzuk. Ha a fokhagyma is megfőtt, öntsük hozzá a citrom kifacsart levét, keverjük össze, főzzük még 2 percig. Zárjuk el alatta a lángot, szórjuk meg a sörélesztő pehellyel, keverjük jól át ás tálaljuk!
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás
2015. február 18. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire a nyers zöldségeket rágcsálja, amelyekből az ebéd készül. Ebédre aztán főtt étel van, ezeknek láthatjátok a fotóit ebben a sorozatban. Igyekszem változatos, érdekes maradni íz, textúra, szín területén is. Uzsonna többnyire gyümölcs vagy valamilyen ropogtatni való (kölesgolyó, puffasztott rizsszelet mandulavajjal, stb.) vagy magvak (dió, kesudió, törökmogyoró, mandula, stb.). Vacsorára hideget eszünk: félbarna, teljeskiörlésű vagy rozs kenyér valamilyen növényi pástétommal vagy vegazsírral és ehhez társul rengeteg zöldség, mint avokádó, újhagyma, retek, uborka, csírák, olívabogyó, savanyú káposzta, rukkola, mizuna.
Ádi nagy kedvence lett a leveleskel, nyersen is rágcsálja, meg párolt formában is imádja. Szereti még a tofut, a narancsot, a tésztát, a rizst, a humuszt, a savanyú káposztát, az avokádót, az uborkát, a brokkolit és a csírákat. Édesség fronton tartjuk magunkat, cukrosat nem eszik, de sütöttem vegán banánkenyeret, amibe került 3 evőkanál juharszirup és ebből evett – ízlett neki. Nagyon jó az étvágya, mindent megkóstol és minden ízlik is neki. Ritkán előfordul, hogy valamihez nincs kedve, de lehet, hogy másnap abból a valamiből eszik legtöbbet. Ja, és kétszer evett már egy-egy falat főtt tojást.
Érdeklődik a főzés iránt, figyeli, ahogyan főzök, kéri, hogy vegyem fel, hogy lássa, mi történik a gáztűzhelyen. Van neki jó pár “gasztro játéka”: fa szeletelhető gyümölcs- és zöldség készlete; textil zöldség- és gyümölcs készlete; edények és keverő eszközök. Ja és érdekli a fotózás is… ezután a kép után lepakolt a fehér alapról és odarakott egy tál leveleskelt, majd azt is elkezdte “fotózni”. Azt hittem, hogy a cukiságot nem lehet überelni… de lehet. Szóval anya minden alapot megteremt, hogy a gyerekből sikeres gasztroblogger legyen egy nap!
Plusz egy hír… 2015. február 23-án (hétfőn) 18-20 óráig egy beszélgetés erejéig a Vega Baráti Kör vendége leszek a Magnet Közösségi Házban (1062 Budapest, Andrássy út 68., belső udvar). Az est témája nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? A program ingyenes és minimális kóstolóval is készülök. A beszélgetés Facebook eseményt itt találjátok. Várlak benneteket sok szeretettel!
És akkor jöjjenek az étel fotók…
Sütőtök krémleves savanyú káposztás kölesfasírttal
Téli zöldség curry barnarizzsel
Rozspelyhes sütőtök fasírt golyók (ehhez nagyon hasonló) paradicsomos spagettivel
Kelkáposzta főzelék “virslis” kiflivel
Sütőtökös csicseriborsó curry (ehhez nagyon hasonló) kölessel
Zöldséges lencse ragu, pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék tört burgonya és rizs
Diósült, pirított citromos fokhagymás leveleskel, sütőtökös burgonyapüré és pirított narancsos kelbimbó (ez volt a december 25-i ebédünk )
Vegán töltött káposzta (anyukám főzte karácsonykor, mennyei, hozom majd a receptjét)
Tepsiben sült rozmaringos zöldségek (édesburgonya, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma), pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék spenótos tészta és sült szejtán
Brokkoli pestos tészta
Kókuszos mandulavajas zabkása dióval reggelire
Póréhagyma krémleves pirított tökmaggal és tökmagolajjal
2015. február 17. Éltető ételek
Imádom a krémleveseket. Ebédre is laktató, és úgy főzök, hogy még vacsorára is jusson egy tányérkával. A póréhagyma igazi téli zöldség, most sok helyen lehet kapni. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók (3-4 adag): - 1 nagy póréhagyma - 3 közepes burgonya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 közepes méretű sárgarépa - úgy 10-15 cm-es szárzeller - 1 kiskanál kókuszolaj - jó sok bors, só - pirított tökmag, pici tökmagolaj - kevéske tejszín Elkészítése: A zöldségeket tisztítsuk, majd daraboljuk. Nem lényeges, hogy milyen formára, hiszen pürésítve lesz minden. Egy edénybe tegyük bele a kókuszolajat, majd a zöldségeket. Folyamatosan táncoltassuk benne a zöldségeket, majd öntsünk rá vizet. Sózzuk, borsozzuk, majd főzzük lassú tűzön puhára. Elő a botmixer, majd löttyintsünk bele egy kevéske (növényi)tejszínt. Amikor kiszedtünk a tányérkákba, akkor szórjuk meg pirított tökmaggal, majd pici tökmagolajjal locsoljuk meg.
Savanyú káposzta leves rizsgombócokkal
Nyirokrendszer tisztító kúrán vagyok már 1-2 hete, aminek keretében délelőtt levek és gyümölcs, aztán könnyű ebéd, majd még könnyebb vacsora következik ;) A mai ebéd bár diétás, mégis rendkívül finom ;) A leves minden hozzávalója nyers, kivéve a barnarizst. Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi savanyú káposzta 1/2 sárgarépa reszelve 1/2 fehérrépa reszelve 4-5 karika póréhagyma 1 […]
Gyors padlizsánkrém kicsit másképp
2015. február 13. Éltető ételek
Ritkán szoktam padlizsánt venni, de most nagyon ráéheztem erre a padlizsánkrémre. Így a padlizsán feléből ez a krém készült, a másik fele pedig a töltött burgonyahajóba került. Fincsi volt mind a kettő. A chili nyugodtan elhagyható, én szeretem a csípős ételeket. Tortilla chipsel vagy akár kenyérre kenve is fogyaszthatjuk. Hozzávalók (1 adag): - 1/2 padlizsán - 1 szép nagy szelet kápia paprika - 2 újhagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - só, bors, chili - kókuszolaj Elkészítse: A padlizsánt mossuk meg, majd a héjával együtt szeleteljük fel úgy 3 mm vastagra. Kb. 5 szeletet használtam fel ehhez az adaghoz.Egy serpenyőben hevítsünk fel 1 evőkanál kókuszolajat, majd tegyük bele a padlizsánt. Úgy 4-5 perc alatt, lassú tűzön pirítsuk meg mindkét oldalát egy kicsit. Ezidő alatt át is puhul a padlizsán. Ugyancsak egy kevéske olajon pirítsuk meg a kápia paprikát is. A héja egy picit meg is barnulhat, és meg is puhul.Szedjük ki a serpenyőből, majd ismét tegyünk bele úgy 1 teáskanál mennyiségű kókuszolajat. A kis kockára vágott újhagymát és a reszelt fokhagymát úgy 1 percig pirítsuk.Mindent tegyünk egy edénybe, és botmixerezzük össze annyira, amennyire akarjuk homogénné, vagy éppen egy kicsit darabossá. Fűszerezzük, só, bors, chili.Jó étvágyat.
Reggelire fel! - Magyaros Tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém
Már egy jó ideje tervezem, hogy indítok egy REGGELIZŐS TOPIKot, mert rengeteg reggelinek is alkalmas egészséges recept ötletem van. :-) És ahogy azt a régi mondás is tartja a reggeli a nap legfontosabb étkezése! ;-) Mégis nagyon sokunknak problémát okoz reggelente változatos ételt tenni az asztalra. A legtöbbünk gyorsan bekap egy összedobott szendvicset, vagy ami még rosszabb, útközben beugrunk egy pékségbe, és veszünk magunkhoz egy jó nagy adag cukros szénhidrátot, amivel túléljük ebédig. Kevesen szánunk elég időt és figyelmet rá, hogy reggel is könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, egészséges, és ami a legfontosabb, energiadús ételt fogyasszunk. Pedig alapvetően meghatározhatja a nap további alakulását, a frissességünket, a közérzetünket, a kedélyállapotunkat az étel minősége, amivel a gyomrunkat terheljük meg reggelente. ;-) Megpróbálok segíteni, és néhány receptötlettel ellátni téged, kedves Olvasóm! Remélem lesz olyan reggeli, ami a jövőben a mindennapi étkezésed részévé fog válni! ;-) Hát akkor kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) emészthető, tápanyagban gazdag, és energiadús Reggelire fel! :-) Még mindig egyiptomi hangulatban égve, az első reggeli ajánlatom egy arab szendvicskrém lesz, hogy ne menjünk egyenlőre olyan távol a jól megszokott kenyeres reggelitől. ;-) Már egy jó ideje próbálom bevinni az étkezéseinkbe a szezámmagot, mert sok jó dolgot lehet olvasni róla. Íme egy ötlet, hogyan foszathatjuk rendszeresen az értékes szezámmagot. A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Alapanyagát már az egyiptomiak is ismerték, az ókori görögök nem csak élelmiszerként, de gyógyszerként is használták. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.A szezámmag telis-teli van értékes tápanyagokkal: többek között fehérjével, antioxidánsokkal, rostokkal, B1-vitaminnal, E-vitaminnal, emellett olyan ásványi anyagokkal, mint a mangán, réz, vas, kalcium, cink, magnézium és kálium. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. Magas zsírtartalma miatt kalória tartalma is jelentős. magyaros tahini Valamelyik nap megkívántam a régi hagyományos magyaros vajkrém ízét. Ennek az íz kívánalomnak köszönhetően megszületett a magyaros tahini krém receptje. :-) Hagyományos, megszokott íz, nem megszokott alapanyaggal felhasználva, finom és tápláló reggeliző krémet eredményezett. Próbáljátok ki ti is! ;-) HOZZÁVALÓK: 150 g szezámmag (porrá darálva)1 közepes sárgarépa1 közepes piros színű pritamin paprika1 gerezd fokhagymafél fej lila hagyma1 ek útifű maghéj (Psylium Husk)2 ek piros paprika fűszer1 késhegynyi Cayenne paprika (vagy valami csípős)2 tk Himalája sófrissen őrölt fekete bors ízlés szerint1 ek mustár1 marék friss petrezselyem1 ek agave szirup / vagy jó minőségű mézkb. 2 dl víz (opcionálisan - 1 ek sörélesztő pehely a szendvics tetejére)(opcionálisan - 1 ek őrölt lenmag a krémbe, hogy növelje a tahini tápanyagtartalmát) magyaros tahini ELKÉSZÍTÉS: A száraz hozzá valókat egy tálban összekeverem: porrá darált (kávédarálóban) szezámmag, útifű maghéj, fűszerek, só, (sörélesztő). A turmix gépben pépessé dolgozom a répát, a paprikát, a mustárt, a petrezselymet, a mézet, a vizet, a lila hagymát és a fokhagymát. Miután ez egy egynemű joghurt állagú krémmé alakult (ha kell, még adok hozzá vizet), összekeverem a száraz hozzávalókkal. Az egészet egynemű krémmé kavarom, és mehet is be a hűtőbe. Kb. 1 óra múlva már boldogan és ízletesen fogyasztható, sok sok zöldség társaságában, egy teljes kiörlésű kenyér tetején. (Akár házi sütésű, és még meleg is lehet). ;-) friss zöldségek házi teljeskiőrlésű sokmagos kenyér Megjegyzés1: Nem hiszem, hogy ez a legfinomabb kenyérre való pástétom (szerintem a padlizsánkrém sokkal finomabb), de az biztos, hogy rettentően egészséges, és hiányt pótló recept a konyhámban. A szezámtól és a piros paprikától egy kissé kesernyés lett az ízhatás, de kenyéren, jó sok zöldséggel (pl.: retek, zöld levelek, kendermag, póréhagyma és paradicsom) észre sem lehet venni. ;-) Egyébként is azt olvastam valahol, hogy az az egészséges, ha mindenféle ízből fogyasztunk rendszeresen, így a keserű és a savanyú íz se maradjon ki az életünkből. :-) Megjegyzés2: Hűtőben tárolva, fedett tárolóban, akár 1 hétig is fogyasztható.
Marokkói töltött gomba
Sokadszorra tapasztalom: paradox módon azok az országok bírnak a legjobb konyhával, ahol egy pohár csapvíz felér egy puttony csernobili szőlő egészségügyi hatásaival. Mellesleg eddig olyan benyomásaim voltak az afrikai ételekről, mint egy kistérségi konyhás néninek: pl. egy Acsibunga nevezetű sámán majomkenyérfa-gyökeret tör egy agyagmozsárban, majd erjesztett hiénanyálban pácolva, varacskosdisznó-embrióval szervírozza azt. (Elvégre mégis gasztroblogot írok, vagy mi.) Marokkó azonban mégsem Burkina Faso,a töltött gomba pedig nagyon is civilizált táplálék. Ennek ellenére elkészítése közben végig ott lebegett a fejem fölött, hogy macsétás milicisták törik rám az ajtót, és megvádolnak, hogy puccsistákat rejtegetek sublótban. (De ennek nem kell komolyabb jelentőséget tulajdonítani, voltaképpen bármilyen konyhai tevékenység közben képes rám törni ez az érzés.) És akkor ismét szakma!
Hozzávalók (leírtam már valaha ezt a kifejezést?):
7-8 nagyobb portobello, vagy egyéb töltésre alkalmas gomba 20 dkg kinoa 80 dkg paradicsom 1 evőkanál szójaszósz 4 gerezd fokhagyma összezúzva 1 nagyobb fürtös uborka apróra vágva 1 kiskanál chilipor 1 evőkanál felaprított bazsalikomlevél vagy szárított bazsalikom 2 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál őrölt fahéj só, bors A tálaláshoz chermoula szósz, elkészítési metódusát itt pofáztam el. Ésakkor: A kinoát megfőzzük kb. 3 dl vízben, ha elkészült, borssal és szójaszósszal fűszerezzük. A gombák szárát könyörtelenül kiszaggatjuk és apróra vagdaljuk. A paradicsomot és az uborkát (utóbbit meghámozva) szintén felnyiszatoljuk akkora darabokra, hogy a gombába tuszkolhassuk őket. A paradicsomot egy serpenyőbe helyezzük, majd alágyújtunk. Közepes lángon hozzáadagoljuk a gombaszárat, az uborkát, a chiliport, a bazsalikomot, a kurkumát és a fahéjat. Sózzuk, borsozzuk, majd kb. 10 percig főzzük. Ha ingerenciánk támadna, hogy már ebben a formában bezabáljuk (egyébiránt ha hozzáadjuk a kinoát, már magában is isteni), abban az esetben moderáljuk magunkat. Ehelyett tehát a gombákat ízlésesen megtöltjük kinoával, majd rájuk lapátoljuk a paradicsomos elegyet. A gombákat 15 percre 180 fokra hevített sütőbe helyezzük, ez idő alatt mély szakértelemmel nekilátunk a chermoula szósz elkészítésének, amivel nyakon löttyintjük a kész táplálékot.
Köles-zablisztes kréker
2015. február 3. Mindennapi ételeink
Úgy született ez a kréker, hogy köleslisztet és zablisztet szerettem volna felhasználni valamilyen sós ropogtatni való készítésére. A kölesliszt miatt enyhén kesernyés íze van, de ami "keserű a szájnak, gyógyír a májnak", tartja a mondás, szóval így alig bírtuk abbahagyni. :-) Hozzávalók: 20 dkg kölesliszt 20 dkg zabpehelyliszt 20 dkg teljes őrlésű liszt kb. 1 dl olívaolaj kb. 1-2 dl víz himalaya só - ízlés szerint lenmag, szezámmag, - ízlés szerint 1 tk. foszfátmentes sütőpor -- 3-4 ek. olívaolaj kurkuma, 3-4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sütőport, a magvakat, az olajat, és fokozatosan a vizet. Amikor jól nyújtható tészta lesz, lisztezett tepsin kinyújtjuk, csíkokra vágjuk, majd azokat rombusz alakú kisebb részekre, majd kurkumás, áttört fokhagymás olajjal megkenjük, szezámmaggal megszórjuk. 200 fokon 20 perc alatt megsütjük.
"10-es pizza" - liszt nélkül
2015. február 2. Mindennapi ételeink
Nem volt kedvünk ismét tésztás pizzát enni, ezért készült ez a gluténmentes változat. Azért 10-es, mert szinte mindenből 10 kg szükséges hozzá. Hozzávalók - 1 pizzához: 10 dkg kölesliszt 10 dkg barna rizs liszt 10 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 10 dkg szezámmag, lenmag - vegyesen víz - amennyit felvesz himalaya só -- 1 üveg pizzaszósz 10 dkg kidney bab 10 dkg kukorica 1 fej lilahagyma 1 paradicsom 1/2 fej brokkoli 10 dkg Violife növényi sajt bazsalikom Elkészítés: A liszteket összekevrjük, hozzáadjuk a sót, a megdarált lenmag-és szezámmagot, a megolvasztott kókuszolajat és annyit vizet öntünk hozzá, hogy össze tudjuk gyúrni. Egy olajjal megkent, zabpehelyliszttel megszórt tepsibe simítjuk. Rákenjük a szószt, rászórjuk a babot, kukoricát, felkarikázott hagymát, a nyers brokkolit, a paradicsomot és a reszelt növényi sajtot. 200 fokon kb. 20 perc alatt összesütjük.
Egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya
Egy kicsit eltűntem... elnézést kérek érte, de jelenleg épp az egyiptomi kultúrával, természettel, társadalommal és természetesen a gasztronómiával ismerkedem testközelből. ;-) Mivel ez egy gasztro blog ezért az igen érdekes, és a számunkra megszokottól nagyon különböző arab világ egyéb aspektusairól most nem tennék említést. Hosszasan lehetne elmélkedni a zárkózottnak és merevnek tűnő arabokról, akiknek a hosszú, fekete, szigorúan mindent eltakaró ruhája alatt valójában érző és nagyon segítőkész szív lapul. Akik valójában néhány szempontból sokkal szabadabbak, és boldogabbak, mint mi európaiak. Egy arab kávé mellett szívesen mesélek nektek az egyiptomi tapasztalatainkról személyesen, de most maradjunk a blog témájánál. ;-) egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Általánosságban elmondható az arabok étkezési szokásairól, hogy rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a kenyerük egy puha pászkához hasonló palacsintaszerű lap, nem vetik meg a rizs mellett a burgonyát sem, és a padlizsán az egyik legfontosabb hozzávaló a konyhában. Ebből adódóan most egy egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya receptet hoztam nektek. Könnyedén és gyorsan elkészíthető ún. egytálétel. Annyira egyszerű, hogy nálunk még a nem éppen "konyhatündérnek" mondható Balázs is meglepett vele egyik vacsorára. :-) Tehát kedves konyhában nem járatos olvasóm! Ez a recept nektek is szól! ;-) egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - 300 g burgonya (meghámozva, kockákra vágva) - 1 nagyobb padlizsán héjával együtt kockákra vágva (előtte alaposan meg kell mosni) - 100 ml paradicsom püré (koncentrátum) - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, egy kevés csípős (pl.: Cayenne paprika vagy chili por), 1 tk oregánó, 1 bio leves kocka - fél lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma - sok víz - tálalni: reszelt parmezánnal, és salátával egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya ELKÉSZÍTÉS: Egy nagyobb Wok-ba összeszórjuk a meghámozott kockára vágott burgonyát és padlizsánt, hozzáadjuk a paradicsom pürét, a fűszereket ízlés szerint (az arab ételek erőteljes fűszerezésűek, enyhén csípősek), és az egészet felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje a hozzávalókat. Ha van fedő a Wok -hoz, akkor lefedjük, ha nincs, akkor sajnos többször is utána kell tölteni vízzel az ételt. Közepes lángon puhára főzzük a hozzávalókat. Mielőtt teljesen megpuhulna a burgonya, hozzáadjuk a nagyobb cikkelyekre vágott lila hagymát, és az apróra vágott fokhagymát. Majd együtt főzzük tovább őket. Figyeljünk rá, hogy mindig víz alatt legyenek a hozzávalók, ezért ha szükséges öntsük hozzá újra, és újra. Az utolsó levet hagyjuk elfőni, úgy, hogy egy sűrűbb paradicsomos hagymás szaft maradjon a Wok-ban. Kóstoljuk meg, és ha szükséges sózzuk és borsozzuk újra az ételt. Tálaláskor szórjunk reszelt parmezánt az ételre, és friss zöld saláta levelekkel tálaljuk. egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Jó étvágyat kívánok ehhez a kissé olaszos íz hatású arab ételhez! :-) Megjegyzés: az eredeti receptet megtekinthetitek videón itt: http://laptopkonyha.hu
Savanyúkáposztás, vegán krumplisaláta
2015. január 30. Éltető ételek
Ez a saláta, vagy éppen köret hidegen, melegen egyaránt finom. Télen egyszerűen imádom a savanyúkáposztát, gyakran kerül az ételeimbe. A receptben a krumpli és a káposzta aránya körülbelül megegyezik. Tehát 1 csésze felkockázott krumplihoz úgy 1 marék káposztát tegyél. Hozzávalók: - héjában főtt krumpli felkockázva - házilag készített savanyúkáposzta - lilahagyma, újhagyma kedved szerint akár vegyesen is - metélőhagyma - 1-2 evőkanál olívaolaj - só, bors Elkészítése: - Hideg változat: Mindent jól keverj össze. - Meleg változat: A kókuszolajon picit megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk a krumplit 1-2 percig együtt sütjük, de vigyázzunk, hogy egybe maradjon a krumpli. A végén adjuk hozzá a káposztát. Pár pillanat még a tűzön, fűszerezzük, és kész is.
Téli vitaminsaláta - kurkumás napraforgótejföllel
2015. január 28. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1/2 lilakáposzta 2 paradicsom 1 kaliforniai paprika 1 lilahagyma 10 dkg Violife mozarella sajt -- 1 csésze napraforgómag himalaya só 1 citrom leve 2 gerezd fokhagyma 1 kevés víz 2 tk. kurkuma Elkészítés: A lilakáposztát lereszeljük, a paradicsomot felvágjuk, a sajtot felkockázzuk, a paprikát julien-re vágjuk. A napraforgómagot beáztatjuk, majd turmixba tesszük, hozzáadjuk a vizet, és krémesre turmixoljuk. Ízlés szerint fűszerezzük, hozzáadjuk a remek immunerősítő kurkumát és tálalás előtt ráöntjük a salátára.
Csípős tempehsaláta
Mint már említettem, vannak ételek, melyek esetében elkerülhetetlen, hogy a laikusok értetlenkedéseit eloszlassuk. Nos, ez ezúttal is ez a helyzet állt elő, úgyhogy belevágok: a saláta mérsékelt égövi növény, az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó faj. Többnyire levélzöldségként termesztik. Tágabb értelemben a saláta többnyire növényi alapanyagokból álló, hidegen fogyasztandó, alacsony szénhidráttartalmú, könnyed ételkompozíció. Most, hogy a laikusok nem laikusok többé, belevágnék a következő recept taglalásába.
Hozzávalók:
250g tempeh 50 g bébispenót 4-5 db felszabdalt salátalevél (lásd fent) egy marék kapribogyó egy marék fekete olívabogyó (ebbe speciel nem tettem, de jót tesz neki) 10 db koktélparadicsom kettévágva 1/2 fej vékonyan felkarikázott lilahagyma 3 evőkanál szójaszósz 1 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál tört chilipaprika Az öntethez: 4 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál citromlé 1 evőkanál chiliszósz A tempeh a kezünkben lévő kés jóvoltából felkockázásra kerül, a megfogalmazást pedig csak a néma h betűre végződő szavak vicces tárgyesete - illetve annak elkerülése - indokolja. Egy tálban összekeverjük a szójaszószt, a fűszer- és a chilipaprikát, majd kezünk által ebbe szóródik bele a felszeletelt tempeh, és pácolódik pár percen át. Ezt követően kevés olajat hevítünk, és ordas módon kisütjük benne. Közben a zöldségeket egy nagyobb tálban összeforgatjuk, és hozzáadjuk az olajban kisütött, magas fehérjetartalmú, t betűs készítményt. Végezetül elkészítjük az öntetet: a hozzávalókat egy csavaros fedelű edénybe öntjük, összerázzuk kíméletlen, majd hanyagul a salátára löttyinjük, amit újfent összeforgatunk.
"Sajtkrémes"-zöldséges provance-i lepénykék (pissaladiere)
2015. január 26. Mindennapi ételeink
Ez a csemege eredetileg Fanninak készült vacsorára, hogy az ebédről megmaradt finom, pirított zöldségeket felhasználjam. Aztán végülis mindhárman ettünk belőle...:-) Még amikor Franciaországban laktam, akkor ettem hasonlót egy étteremben. Receptet nem tudtam, de ami kisült, hasonlított az ott evetthez :- ) Dél.-Franciaországban egyébként ez olyan eledel, mint olaszoknál a pizza. Hozzávalók: 13 dkg rétesliszt 12 dkg durumliszt 1,5 dl víz 3 dkg élesztő himalaya só - ízlés szerint 2-3 ek. olívaolaj 2-3 ek. darált lenmag -- 1/2 kg brokkoli 2 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kaliforniai paprika 3 tk. bio levespor-és ételízesítő kakukkfű- ízlés szernt fokhagymapor - ízlés szerint 2-3 ek. olaj 2-3 ek. víz -- 15 dkg Viofast növényi sajt Elkészítés: A vizet elkeverjük az élesztővel, a liszteket kimérjük, megsózzuk, belekeverjük a vizet és élesztőt és a lenmagpelyhet ; összedagasztjuk a tésztát. Olívaolajos kézzel megkenjük, és 30 percig pihentetjük, eközben elkészítjük a feltétet: a brokkolit rózsáira szedjük, a répát és hagymát megpucoljuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy tepsibe 1-2 ek. olívaolajat és ugyanannyi vizet öntünk, erre szórjuk a zöldségeket, és 10 percen át 160 fokos, majd 10 percen át 200 fokos sütőben megpároljuk-sütjük. A fűszereket a végén szórjuk a zöldségekre. A sajtot lereszeljük, és kevés vizet öntünk hozzá, hogy turmixolható állagú legyen. A tésztát elővesszük és kinyújtást követően kis köröket szaggatunk belőle. 200 fokon 5 perc alatt megsütjük, majd ráhalmozzuk a zöldségeket, és ráfolyatjuk a sajtszószt. TIPP: készülhet úgy is, mint a pizza, ez esetben a tepsibe tett tésztakorongokra halmozzuk a megpárolt zöldségeket, szórjuk meg fűszerekkel, locsoljuk meg sajttal és így süssük össze. A lenmagpehely kihagyható.
Aszalt, nyers zöldségfasírt barna kölesliszttel
Régebben nagyon sok nyers fasírtot ettem, zöldségekből…. a blogban a receptek visszakereshetők.
Manapság sokat használom a barna köleslisztet, ami ízületekre, kovasav tartalma miatt pedig bőrre, körömre hajra nagyon jó hatású, ezért próbálom minél több ételembe beépíteni. Ennél a lisztnél a hőkezelést kifejezetten nem ajánlják, úgyhogy bátran tehető nyers ételekbe is. Én nagyon szeretem az ízét. Kiváltható vele a túl tömény lenmagos, vagy útifű maghéjas íz.
Nagyon jó ízű lett.
Hozzávalók:
30 gramm barna kölesliszt, 15 gramm mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 30 gramm arany lenmag őrölve, 40 gramm sárga húsú paprika, 50 gramm (fél) lila hagyma, 3 nagy gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt paprika ízlés szerint, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál útifű maghéj, 1.5 dl víz
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban: barna kölesliszt, mandulaliszt, arany lenmag, szezámmag, só, bors, őrölt pirospaprika, útifű maghéj.
A paprikát, a hagymát és a fokhagymát aprító gépben apróra daráljuk, lehet szinte pépesre is. Hozzákeverjük a száraz hozzávalókhoz, majd hozzátesszük a vizet is.
Összegyúrjuk a masszát, várunk egy kicsit, míg az útifű maghéj és lenmag megszívja magát.
Fasírtokat formázunk, és aszalóban néhány óra alatt megaszaljuk. Akkor jó, ha kívül már megszikkadt, belül még puhább.
Én salátával és finom fokhagymás öntettel tálaltam.
Jó étvágyat!
Spenótos-csicseriborsós, növényi sajtos polenta
2015. január 20. Mindennapi ételeink
Ez a finomság uzsonnára készült, mert Fanni nagyon szereti a kukoricadarát, a spenótot és a csicserit is. Így most egyszerre fogyaszthatta mindezt. :-) Hozzávalók: 4 dl víz 2 dl kukoricadara só, bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 10 dkg Violife mozarellás növényi sajt -- 1 csomag spenót 2 dl Sojade szójadresszing só, 3 gerezd fokhagyma -- 5 dkg csicseriborsó Elkészítés: A vizet és az ételízesítőt feltesszük főni. Amikor forr, beleöntjük a kukoricadarát. Sűrű keverések között készre főzzük, majd belereszeljük a növényi sajtot. Egy tálcára kisimítjuk, és hagyjuk kihűlni, megkeményedni. A spenótot a hagyományos módon elkészítjük (a lisztet megpirítjuk, majd hozzáadjuk a spenótot, a növényi tejszínt, sót, és a fokhagymát. Egy botmixerrel összeturmixoljuk, majd készre főzzük. A csicserit előző este beáztatjuk, majd sós vízben kifőzzük. Leszűrjük. Egy tepsit kiolajozunk, majd pogácsaszaggató segítségével beleszaggatjuk a tálcán kihűlt megfőtt kukoricadarát, mindegyik korongra halmozunk a spenótbol, rátesszük a csicserit és 180 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük
10+1 tipp hogyan éld túl a telet
2015. január 20. Gréta konyhája
Hideg, latyak, szürkeség, fekete ruhák, kevés gyümölcs-zöldség, többrétegű öltözködés, fagy, január, február, megfázás, fakó bőr, zsírpárnák, bezártság...én és a tél, nem vagyunk barátok. Ezért elhatároztam, hogy azok leszünk, és akárhány nap is van belőle, élvezni fogom minden percét. Csakis rajtunk múlik, hogyan élvezzük az életet, és szerintem elég nagy luxus a boldogtalanság.. Persze szeretnék szandálban, libbenő ruhákban sétálni, simogató, melengető napfényben málnát enni, és napozni, de most nem ennek van itt az ideje. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki inkább a tavasz, nyár, ősz szerelmese, ezért megmutatom, hogy én hogyan teszem boldogabbá a szürke, hideg mindennapokat. 1. Elhatároztam, hogy ezúttal nem leszek beteg sem januárban, sem februárban. Azt vettem észre, hogy ezekben a hónapokban kevésbé a táplálkozásomtól, sokkal inkább a kedélyállapotomtól függ az egészségem. Ha sokat idegeskedek, és nem foglalkozom a stressz levezetésével, többet aggódom, bosszankodom, azonnal beteg leszek. Igaz, tudatos táplálkozásom sokat segít lerövidíteni a betegséggel töltött időt, és a helyzet súlyosságát is enyhíti, mindenesetre, most úgy működöm, hogy minden negatív gondolat helyett, azonnal keresek egy pozitív élményt, vagy egy olyan dolgot, amiért hálás lehetek. Eddig bevált! 2. Én a megelőzés híve vagyok, így most télen fokozottan ügyelek arra, hogy extra, és komplex vitaminokat szedjek a magas zöldség-gyümölcs fogyasztás mellett. A legkiemelkedőbb vírusmegelőző és immunrendszer erősítő módszereim, szereim: Minimum 2000mg C vitamin/nap, D3 vitamin, B komplex (ez jó az idegekre is, a bőrre, hajra, körömre) probiotikum, langyos víz ivása, gyömbértea ivása, friss reszelt gyömbérrel, minden nap. Fokhagyma és petrezselyem evése. Ha érzem, hogy kerülget valami, akkor gyömbértea, 3X1 tk ezüst kolloid, 10 percig a számban tartva, mielőtt lenyelem. Meleg tea, édesgyökérből, akácvirágból, apróbojtorjánból. Tisztított víz, minden mennyiségben. Élő ételek. Én a természetes gyógymódok, a homeopátia, és az öngyógyítás híve vagyok, holisztikus szemlélettel. 3. Sok zene, sok tánc, mulatságos könyvek, filmek, szórakoztató programok, együtt levés a családdal, közös programok, séták, ha süt a nap, mindig kint. Rossz idő esetén uszoda, szauna, vagy otthon a melegben összebújva hálaadás azért, hogy van tető a fejünk felett, és nem fázunk. 4. Sütés, főzés, alkotás! Engem az étel készítés mindig kikapcsol, egyensúlyba hoz, szeretet energiával tölt fel. Szeretem meglepni a családomat finom ételekkel, italokkal, sütikkel (még akkor is, ha én nem eszem belőlük) Haha. 5. Találkozz hetente olyan emberekkel, akiket őszintén szeretsz, és viszont szeretnek. Nevetés velük, eszmecsere, egymás meghallgatása. Csodálatos, és gyógyító olyan emberekkel körülvenni magad, akikkel kölcsönösen adhattok egymásnak. Másokkal meg nem érdemes találkozni, ha nem muszáj. 6. Célok kitűzése, ami lehet egy nyári bombaforma, egy könyv megírása, egy kisebb, vagy egy nagyobb cél tervezgetése, és eléréséért való cselekvés, nap, mint nap. Bár nekem is sokszor van, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok, de van amiből nem engedek. Ilyen a minden napi testmozgás, előre meghatározott terv szerint. A nyári bikini-test, télen készül. Az edzőteremben,vagy otthon,vagy kint a szabadban, és a konyhában. Megfelelő táplálkozás nélkül nem megy, mint ahogy feszes, tónusos tested sem lesz mozgás nélkül. Fuss, tornázz, jógázz, táncolj, amihez kedved van. Csak mozogj, és légy mozgásban. Minden aktív mozgás endorfint, azaz boldogsághormont termel, ami elűzi a téli depressziót. 7. Használd ki, hogy többet alhatsz. Én ezt, azért szeretem a télben:)) Feküdj le korábban, hiszen a pihenés gyorsítja az anyagcserét, kiegyensúlyozottabbá tesz, így nem leszünk már reggel rosszkedvűek, ha kipihenten ébredünk. 8. Foglalkozz többet magaddal. Régen vágytál már egy önismereti tanfolyamra, kedvenc előadód workshop-jára, vagy mindig is szeretted volna a jógát, meditációt, tantrát, vagy rúdtáncot kipróbálni? Keress olyan csoportokat, akik megértenek, meghallgatnak, befogadnak, és közös célok vezérelnek titeket. Mikor? Mondjuk, most! 9. Szerelmeskedj sokat azzal, akit szeretsz! Endorfin, mozgás, szép bőr, haj, rugalmas bőr, tónusos izmok, és pulzusszám emelkedés. Lélek emelkedés, egyenlő boldogság. 10. Fogadj örökbe egy édes állatot, akinek szeretetet adhatsz, akitől önzetlenül és feltétel nélkül kaphatsz, aki vár rád ha fáradtan szomorúan hazaérsz, szeret, tanít, mindig jókedvre derít és aki megtanít gondoskodni. +1: Minden nap ébredés után, nézz bele a tükörbe! Mosolyogj, és adj hálát azért, hogy élsz! Dobog a szíved, lélegzel! Új napra virradt, új lehetőségek, új kihívások...minden nap új élet kezdődhet. Tél ide, vagy oda!
Édesburgonya-csészék humusszal és vegán pestóval
Attól a férfitól, aki nekiáll muffint sütni, lazán kitelik, hogy az elfogyasztott krémlikőr hatására elsírja magát a Grace klinikán. Igaz, ehhez a recepthez csupán muffinformára volt szükség, de ezen sorok írója mégis szükségét érezte, hogy elejét vegye a rosszmájú gyanúsítgatásoknak, így esztétikus női segítséget vett igénybe. Sőt, ő maga csak a humusz elkészítésében asszisztált a sütési folyamathoz. Apropó, a humuszról jut eszembe... Sosem fogom elfelejteni, mikor még gasztronómiai Forrest Gumpként a boltban vásároltam az említett csicseriborsós elegyet, és a diákmunka pólós teszkóskislány halálosan komoly arccal rákérdezett: "Megkérdezhetem, hogy ezt milyen növényhez fogod felhasználni?" Most pedig következzen a metódus, ami - kivételesen - időigényes folyamat:
Komponensek:
25 dkg édesburgonya egy kisebb cukkini (meghámozva) 3 tortilla 1 marék bazsalikomlevél vagy 2 kiskanál szárított bazsalikom 1 marék petrezselyem 10 dkg bébispenótlevél 3 dkg dió 1 gerezd fokhagyma 1 citrom leve só, bors 20 dkg humusz Az édesburgonyát meghámozzuk, és ne legyünk rest kb. 1 centis kockákra szabdalni őket. Egy tálban összekeverjük 1/2 dl olívaolajjal, majd tepsiben 200 C-ra melegített sütőben kerek 30 percig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, szintén 1 centis kockákra nyiszatolt cukkinit, és további 15 percig sütjük. Eközben robosztus kiállással elkészítjük a pestót: a spenótleveleket turmixgépbe gyömöszöljük a dió, a bazsalikom, a petrezselyem, a citromlé, kevés olívaolaj az összezúzott fokhagyma társaságában, és vérben forgó szemekkel összeturmixoljuk. Ezt követően a tortillákat felnegyedeljük, és a képen látható ejjdegusztusos formában 2-2 negyedet 1-1 olívaolajjal kikent muffinformába tuszkolunk. Ha a burgonya és a cukkini megsült, egy tálba helyezzük, és miután némileg kihűlt, mély szakértelemmel összekeverjük 2 evőkanál diópestóval. Ezt az elegyet belelapátoljuk a tortillacsészékbe, majd jó 15 percig sütőbe tesszük őket. (Eközben humuszt készítünk pl. az itt leírt módon.) Ha megsült, az édesburgonyás elegy tetejére pöccintünk egy-egy evőkanál pestót és humuszt, majd a kész művet szájszervünkbe helyezzük.
Indiánbab-pástétom
2015. január 17. Mindennapi ételeink
Egyik kedvenc pástétomom. Ez is igazi laktató eledel, melyet ha házi készítésű kenyérrel és zöldségekkel fogyasztunk, remek eledelünk lesz. :-) Hozzávalók: 15 dkg konzerv kukorica 25 dkg főtt Kidney bab 1 fej vöröshagyma 2 ek. paradicsompüré 1 db pritaminpaprika 2 ek. olívaolaj ízlés szerint só 2-3 babérlevél 2 tk. kömény 1 csapott ek. majoranna 2 ek. bio leves-és ételízesítő 3-4 darált dió Elkészítés A babot előző este beáztatjuk, majd sós, babérleveles, ételízesítős vízben megfőzzük. A hagymát apróra vágjuk és kevés vízben megpároljuk. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott pritaminpaprikát és a paradicsompürét. Ezt is megpároljuk. Eközben a kukoricát és babot összeturmixoljuk. Ezt ráöntjük a hagymás-paradicsomos-paprikás alapunkra. Ekkor locsoljuk meg olajjal és ízesítjük sóval, majorannával, köménymaggal.
Currys vöröslencse leves savanyú káposztával
2015. január 15. Éltető ételek
Nos, aki mostanában követi a blogomat, nem csodálkozik, hogy újabb vöröslencse és újabb savanyú káposzta receptet hozok. Egyszerűen imádom ezeket, és a sokoldalú felhasználásukat is. A savanyúkáposzta jótékony hatásairól már írtam, érdemes minél gyakrabban beiktatni az étrendünkbe. Hozzávalók: 1 kisebb vöröshagyma2-3 gerezd fokhagyma1 teáskanál kókuszolaj1 közepes batáta (édesburgonya)6-8 db koktélparadicsom (nekem volt a fagyasztóba betéve, házi, sűrű paradicsomlé is jó)őrölt kömény, só, bors, chili1-2 késhegynyi curry por2 marék vöröslencse1 marék savanyú káposzta Elkészítése: A hagymát vágjuk apró kockára, és a kókuszolajon dinszteljük meg.Reszeljük hozzá a fokhagymát is.Dobjuk rá a kis kockára vágott batátát és az átmosott lencsét és a felkockázott paradicsomot. Pár percig pirítsuk együtt.Öntsük fel vízzel és fűszerezzük.Kb. 15 perc alatt megfő a lencse. Ne legyen püré!A végén adjuk hozzá a savanyú káposztát. Ha nincs, akkor egy kevéske, friss citrom leve is jó.
Aszalt répakeksz
2015. január 14. Szelíd életmódváltók
Mondtam már, hogy imádom aszalni és imádom az aszalt kekszeket? Alapvetően a keksz az az étel, főleg, ha sós, amit kifejezetten nem szeretek, mert száraz. E logika szerint az aszalt keksznek is ebbe a kategóriába kellene esni, de szerencsére NEM NYERT!
Aszalt kekszben van valami varázslat. Az elkészítési folyamat amolyan alkémikus. Remélem, hogy meggyőztem mindenkit. Aki nálam járt és megkóstolta, az tudja!
Mindjárt leírom a receptet is, csak hozzáfűzöm, hogy ezt a receptet úgy mentettem meg a feledésbe eséstől (tényleg, a feledésbe esnek? a szerelembe biztos, de a feledésről nem vagyok meggyőződve), hogy készítés közben chaten elküldtem, így nyoma maradt.
Hozzávalók:
1 közepes répa
1 közepes petrezselyemgyökér
olivaolaj
balzsamecet
tamari szósz
Himalája só
maréknyi csíráztatott hajdina liszt
őrölt lenmag
lenmag
Elkészítés: az apróra reszelt répát és petrezselyemgyökeret turmixgépben összekeverjük olajjal, tamari szósszal és balzsamecettel. Az őrölt lenmagot kis időre beáztatjuk vízbe, majd hozzáadjuk a hajdina lisztet, a lenmagot, az összeturmixolt masszát és sót. Tapadásmentes aszalólapon aszalógépbenen vagy sütőpapírral kibélelt tepsiben aszaljuk kb. 43 C-on, amíg ropogós nem lesz. Lehet kevesebbet is aszalni, aki puhát szereti.
Avokádókrémmel (villával összenyomott avokádó fokhagymával, sóval, borssal) vagy más krémmel remek párosítás.
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
http://www.vegtelenlehetoseg.hu/
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Minta napok
2015. január 13. Sose mondd, hogy soha
Újra rendesen szeretnék enni, mert úgy jobb és mert hosszútávon szeretnék egészséges lenni. Ehhez egy segítség magamnak és talán másoknak is, hogy visszanézek a tavalyi évből olyan napokat, amikor eleget ettem és csak nyerset. A Cronometer-ből könnyen kibányászom az adatokat. Hát, lássuk! Egy 1980 kalóriás nap decemberben: - 1400 g narancslé - 70 g madársaláta - 800 g pomelo - 400 g mandarin - 200 g király datolya - 50 g mazsola - 20 g dió Egy 1896 kalóriás nap decemberben: - 800 g narancslé - 900 g mandarin - 200 g király datolya - 50 g mazsola - 40 g kesudió - 100 g rukkola - 2 db közepes paradicsom - fél citrom - 2 gerezd fokhagyma Egy 2450 kalóriás nap októberből: - 700 g narancslé - 18 db király datolya - 100 g száraz datolya - 400 g paradicsom - 80 g kesudió - 20 g napraforgó nap - 100 g rukkola - fél citrom - 2 gerezd fokhagyma Egy 2237 kalóriás nap októberből: - 2200 g narancslé - 100 g száraz datolya - 180 g aszalt füge - 100 g paradicsom - 100 g rukkola - 80 g kesudió - 1 db brazil dió Egy 2200 kalóriás nap szeptemberből: - 1700 g narancslé - 6 db banán - 200 g száraz datolya - 50 g kesudió - 200 g paradicsom - 200 g fejes saláta - fél citrom - 2 gerezd fokhagyma Egy rekord nap, 2603 kalória szeptemberből: - 500 g narancslé - 1000 g szőlő - 3 banán - 200 g szárazdatolya - 100 g füge - 2 db brazil dió - 250 g paradicsom - 200 g saláta - 70 g kesudió - fél citrom, 2 gerezd fokhagyma Kissé hihetetlennek tűnik, hogy ennyit meg bírtam enni, de ha beírtam a cronométerbe, akkor biztos úgy volt, és ha egyszer képes voltam rá, akkor képes vagyok rá.
Energiadús, nyers rakott káposzta (vegán, mindenmentes)
Így a téli ünnepi nagy zabálások után szerintem minden gyomorra ráfér egy kis természetes, nyers frissesség. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de mi az ünnepek után sokkal több salátát, nyers zöldséget fogyasztunk, és rá sem bírunk nézni a kelttésztákra, süteményekre, nehéz ételekre. ;-) És persze, ha felszökött néhány plusz kiló a karácsonyi vacsora turnék alatt, amitől szeretnénk megválni, akkor is érdemes a salátákhoz nyúlni! ;-) Energia és tápanyagdús, nyers rakott káposztaSokan azonban a saláta szó hallatán, üres, kalórát nélkülöző zöld levelekre gondolnak, amik inkább csak tányér díszek, mintsem igazi fogások ebédidőben vagy este a vacsoránál. Rengeteg nyers zöldséges étel van, melyeknek valódi kalória tartalmuk, igazi tápértékük, és számos előnyős tulajdonságuk létezik, és amelyekkel valódi fizikai tevékenységet is lehet végezni. Ilyen az egyik C-vitaminban nagyon gazdag, a téli időszakban nagyon hasznos, és tápláló nyers rakott káposzta. Ez egy savanyúkáposztából készült nyers étel, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és mindenféle hasznos tápanyaggal, aminek az ünnepek alatt leterhelt gyomrunk, és emésztő rendszerünk is nagyon tud örülni. :-) Egy kicsit szkeptikus voltam az elején ezekkel a nyers ételekkel kapcsolatban. Nem hittem, hogy 1 óránál tovább érezhetem a jóllakottság érzését, de tévedtem! :-) Tényleg igazi főfogásokat készíthetünk egy-egy nyers zöldségekből, magokból álló, természetes ételből. Már korábban említettem Lénárt Gitta nevét, aki ismert szóvívője ennek a területnek ma Magyarországon. Ez a recept is tőle származik. Kipróbáltuk többször is, kicsit módosítottam rajta, és csak ajánlani tudjuk nektek is! :-) Energiadús, nyers rakott káposzta Még egy nagy előnye van a nyers ételeknek! ;-) Ha épp áram nélkül maradtok a lakásban, vagy a gázpalack ürül ki éppen, ez az étel akkor is elkészíthető, mert minden hozzávaló, a maga természetes állapotában, természetes ízekkel és színekkel, könnyen emészthető módon vesz részt ezekben az ételekben, jelen esetben ebben a remek, nyers rakott káposztában! ;-) Egyszerű, nagyszerű, finom, színes, energiadús, könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, és nem kell hozzá főző tudomány, hogy elkészítsük! ;-) Hozzávalók HOZZÁVALÓK: - 400 g savanyú káposzta - 150 g paradicsom, retek és piros pritamin paprika mix (összesen 150 g) - fél lilahagyma - 150 g dió, melyet előre vízben beáztatunk a könnyebb emésztés érdekében - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só - 200 g sárgarépa - 100 g napraforgó mag (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre) - 1 teáskanál friss citromlé - három marék friss spenót levél - 1 érett avokádó (apróra felkockázva) - friss petrezselyem Energiadús, nyers rakott káposzta (kuszkusz ágyon) ELKÉSZÍTÉS: Ha nem akarjuk, hogy a savanyúkáposztának túl intenzív íze legyen, mossuk át egy kicsit a csap alatt, folyó vízben. A paprikát, a paradicsommal, a retekkel, és a fél lilahagymával, kevés vízzel a turmix gépben krémmé turmixoljuk, majd ezt a turmixot jól összekeverjük a káposztával. A beáztatott diót, a fokhagymával és a sóval aprító gépben, ledaráljuk, hogy nagyobb morzsalékokat kapjunk. A sárgarépát meghámozzuk, majd a nagy lukú reszelőn lereszeljük, A beáztatott napraforgó magot, kevés vízzel, sóval, citromlével összeturmixoljuk a gépben, hogy egy nyers krémszerű állagot kapjunk, melyet a tejföl helyett kenhetünk az étel tetejére. Ettől krémesebb lesz a rakott káposztánk. ;-) Most pedig összeállítjuk az étel remeket: Egy jénai tálban alulra leteszünk egy réteg lilahagymás-retkes-paradicsomos-paprikás szószos káposztát, erre rászórjuk a fokhagymás diós morzsalékot, majd a reszelt sárgarépát. Erre a rétegre ráh elyezzük a spenót leveleket, a felkockázott avokádót, majd mehet a maradék káposzta a tetejére. Kicsit megnyomkodjuk az egészet, majd legvégül leöntjük a napraforgó magos "tejföl" - lel. Kevés friss petrezselyemmel megszórva tálalhatunk is. :-) nyers rakott káposzta Energiában és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánok hozzá! Megjegyzés1: ne ijedjetek meg, ha marad belőle, mert hűtőben eltéve, másnap, mikor az ízek már jól összeértek, még finomabb! ;-) Megjegyzés2: Balázs nem bízott a tápértékében, ezért az ő adagját kuszkusz ágyra fektettem. De akármilyen más gabonával is bátran tálalható! Vagy anélkül... ;-)
Avokádókrém alias guacamole
2015. január 12. Éltető ételek
Pár éve került be a konyhámba az avokádó, nagyon szeretem, írtam is már róla egy blogot. A gyerekek csokikrémként szeretik, és viszont előszeretettel teszem bármilyen salátába. Most viszont egy egyszerű krém készült belőle. Finom vendégváró falatkák készíthetők belőle. Azért vigyázzunk vele, mert azért 80%-a csak zsír, könnyen "megfeküdheti" a gyomrunkat. Hozzávalók (4 főre): - 2 érett avokádó - 1 kisebb zöldcitrom leve - 1 újhagyma vagy vöröshagyma apró kockára vágva - chili, só - 1-2 zúzott fokhagyma - zöldfűszer: metélőhagyma, petrezselyem vagy koriander Elkészítése: - Az avokádót húsát villával törjük össze, majd adjuk hozzá a hagymát és a fokhagymát. Fűszerezzük, és tálalhatjuk is.Remek mártogatósnak, pirítósra vagy zöldségekre halmozva.
Paradicsomos vöröslencse leves
A vöröslencse nagy kedvencem. Nem kell áztatni, gyorsan megfő, és még finom is. Sokféle leves készíthető belőle, más-más ízesítéssel. Nagy kedvencem a savanyú káposztás korhely leves, mely ilyenkor télen gyakran az asztalra kerül. Hozzávalók (3-4 adag): - 2 közepes méretű sárgarépa kis kockára vágva - 1 kis zeller szintén kockázva (szárzellerrel is finom) - 15 dkg vöröslencse - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2 dl házi paradicsomlé - só, bors, kakukkfű, babérlevél, chili - kevéske kókuszolaj Elkészítése: - Egy lábasban kókuszolajon pirítsuk meg a vöröshagymát és a fokhagymát. - Adjuk hozzá a répát és a zellert. - Dinszteljük együtt néhány percig, majd öntsük rá a paradicsomot. Fűszerezzük. - Öntsük még hozzá 3-4 dl vizet és főzzük úgy 10 percig. - Adjuk hozzá a lencsét, forraljuk fel és főzzük addig, amíg a lencse is megfő.
Padlizsános csicseriborsó ragu fűszeres rizzsel
Újabb egyszerű ebédet készítettem. Csicseriborsót én előre beáztatom, majd beteszem a fagyasztóba. Így bármikor, "hirtelen felindulásból" is készíthetek csicseriborsót, hiszen nem kell várni egy éjszakát az áztatással. A fűszeres rizs más étel körete is lehet, vacsorára például párolt lilakáposztát ettem hozzá. Jó sok csípős fűszer van benne, így téli napokon kifejezetten jót tesz a melegítő hatása. Hozzávalók (2 főre): - 20 dkg áztatott csicseriborsó - babérlevél - 1/2 padlizsán kis kockára vágva - fél üveg házi sűrű paradicsomlé - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - 1/2 kávéskanál gyömbér - 1-2 késhegynyi chili - friss bazsalikomlevél - só Fűszeres rizs: - 15 dkg barnarizs - 1 csésze apró kockára vágott sárgarépa - 1 nagyobb újhagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - gyömbér, chili - só, bors, kurkuma - kisebb kápia paprika - kókuszolaj Elkészítése: Először is a csicseriborsót tegyük fel főni 1-2 babérlevéllel. Még NE tegyél bele sót. Mikor már majdnem megfőtt (úgy 40 perc), akkor teszek hozzá sót.A raguhoz pirítsuk meg a vékony karikára vágott hagymát, és reszeljük bele a fokhagymát is.Szórjuk bele a fűszereket, majd dobjuk rá a kockára vágott padlizsánt.Pirítsuk néhány percig, majd adjuk hozzá a csicseriborsót egy kevés főzővízzel, és öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük úgy 10 percig.Szórjuk bele a zablisztet, ettől kellemesen sűrű lesz a ragu.Főzzük össze, majd a végén adjuk hozzá a friss bazsalikomlevelet. - A rizs elkészítéséhez először is megpirítjuk a hagymát, szintén hozzáreszeljük a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a fűszereket és az átmosott rizst. - Pár percig pirítsuk össze. - Öntsük fel dupla annyi vízzel (A rizst öntsük bele egy pohárba, ez lesz a mérce. Ehhez képest kell dupla annyi víz). - Főzzük úgy 30 percig, majd dobjuk rá a répát. - Főzzük készre (még min. 30 perc). - A végén keverjük hozzá az apró kockára vágott kápia paprikát. - Főzés közben NE kevergesd a rizst!!Valami zöld szín jól jött volna még a rizshez. Legközelebb fogok egy kis apróra vágott, nyers brokkolit beleszórni.
Gyömbéres zellerkrémleves
Igazi téli, melengető leves. A zellernek nagyon jó tisztító hatása van, a gyömbér és a chili pedig kellően felmelegíti fázós testemet ebben a hidegben. Gyors, egyszerű és finom. Kell ennél több? Hozzávalók (2 fő): - 1 öklömnyi méretű zeller - 1 kis vöröshagyma - 2 kisebb burgonya - 1 kicsi sárgarépa - 1-2 késhegynyi gyömbér (kóstolgasd!) - chili, só, kurkuma, őrölt kömény - 1 teáskanál kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát kis kockára vágom és a kókuszolajon épp csak üvegesre párolom.Megszórom a gyömbérrel, köménnyel és a kurkumával. Mellédobom a kis kockára vágott zeller, krumplit és a sárgarépát.Pirítom együtt pár percig, majd felöntöm vízzel.Sózom, hozzáteszek egy kevéske chilit is.Puhára főzöm úgy 15 perc alatt, majd botmixerezem.Ha szeretnéd, kevés tejszínt löttyinthetsz hozzá.Friss fűszernövénnyel díszítem, pl. metélőhagyma, apróra vágott zellerlevél.Nagyon finom... Jó étvágyat.
Mentás-csicseriborsós paradicsomsaláta
A nyersételek kedvelői alapvetően két csoportra oszthatók: 1. Akik fákról és bokrokról legelésznek, valamint akik ezeket üldözik a tundrán és a szavannán; 2. Akik a poklot úgy képzelik el, mint Dante, csak éppen kilenc helyett két körre osztják azt: a felső bugyor azoké, akik sütés-főzésre vetemednek, a legmélyebb, alsó pedig azoké, akik Floriolt és Vénuszt használnak. Bár számomra az első nyersételes csoport lényegesen szimpatikusabb, ezúttal - emberi nagyságomat bizonyítandó - mégis utóbbiaknak szeretnék kedvezni. (Ahogy Michael Corleone mondta: "Járj kedvében a barátaidnak, de még inkább az ellenségeidnek. ") Ráadásul egy vérlázítóan ízletes étellel. Komponensek: 800g csicseriborsó (azaz két konzervdoboz - "áztatgassa egy éjszakán át a cseremisz vadló!" alapon) 20 db koktélparadicsom félbevágva 1/2 fej lilahagyma vékonyan felcsíkozva 1 gerezd fokhagyma összezúzva 1 db újhagyma vékonyra vágva 1 marék mentalevél egészben 1 db mezei zöldpaprika felkockázva 1/2 kaliforniai paprika ugyancsak felkockázva Az öntethez: 3 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál almaecet 2 evőkanál magos mustár Az időigényes elkészítési művelet: A zöldségeket a csicseriborsó társaságában egy tálba helyezzük. Az öntet összetevőit összekeverjük, és a salátára helyezzük. Aztán sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk.
Fűszeres-sült köleskocka
Most kb. 1 hétig a mai volt az utolsó olyan nap, amikor volt időm főzöcskézni ;) Ez a fini ebéd készült, és egy kis nasinak való, hamis túrós pite ;) Hozzávalók 2 személyre: 1 csészényi (2 dl) főtt köles 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 pici darab zeller 1 kisebb fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 […]
Zöldséges kocsonya (vegán)
Vegán kuriózum nem csak vegánoknak. Kocsonyák terén egy gyermekkori emlékem van, amely nem végződött vajmi egészségesen a gyomromat illetően. Azóta nem ettem kocsonyát. Szándékosan kerültem, majd később vegaként pláne szóba sem jöhetett. Amikor azonban a neten "bóklásztam", láttam néhány helyen bátor lányokat és asszonyokat, akik a disznócsont zselésítő anyaga nélkül vegán módra készítettek kocsonyákat. ÓÓÓ, ezt nekem is ki kell próbálni! Ki nem hagyhatom! Elkészült, de karácsonyra nem ez lett a menü. Finom volt, az íze hasonlított gyermekkorom kocsonyáira. Lényegesen jobb emlékem lett így a kocsonyával, bár évente egyszer így, vegán módon elég is nekünk a téli kocsonya. (Télen a meleg ételeket kedvelem inkább.) Igaz, ötletem nem fogyott ki a továbbiakra, hogy mi minden mást is tehetnék bele.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögre felkarikázott sárgarépa
- 1 bögre zöldborsó
- 1 kisebb fej karfiol
- 1-2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej zeller
- 1 kisebb fej karalábé
- néhány szem krumpli
- 1 hagyma
- 4-7 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- kurkuma
- ételízesítő
- bio zöldség-leveskocka
- pár csepp füst-aroma vagy egy kevés füstölt só
- útifű maghéj vagy agar-agar
Elkészítés:
A zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget. (Ebbe egy kevés füst-aromát csepegtethetünk.) Ehhez kezdtem el hozzákeverni az útifű-maghéjat. Hát, meglehetősen sok ment bele, s vártam míg a sok levet magába szívja. Az volt az érdekes, hogy amikor a nyers sütiket készítettem (pl: itt), sokkal gyorsabban vált zselés állagúvá a sütiréteg. Aki nem mer ezek után útifű-maghéjjal próbálkozni, annak az agar-agart is ajánlom. Nekem épp nem volt itthon. Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra, vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát.
Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
Joghurtos csicseriborsó saláta (vegán)
Az emberek leginkább csak újév napjain gondolnak arra, hogy apró, hüvelyest (pl. lencsét, csicseriborsót és társaikat) fogyasszanak, a kialakult szokás-hagyomány miatt. Mindenkit bátorítok arra, hogy ezt a salátát gyakrabban is próbálja ki, készítse el a családnak, vagy csak önmagának. Ugyanis a csicseriborsó rendszeres fogyasztása esetén elérhetjük, hogy vérünk koleszterinszintje csökkenjen, így a szív-, és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata is alacsonyabb. Kutatások igazolják, hogy a csicseri pektintartalma csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalmának köszönhetően sportolóknak, testépítőknek szintén ajánlott. Nem véletlen, hogy azon országokban, ahol a mindennapi húsfogyasztás nem annyira elterjedt, mint Európában, előszeretettel fogyasztanak csicseriborsóból készült ételeket. Alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt fogyókúrázók számára is ajánlott.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 bögrényi babérleveles, sós vízben megfőtt csicseriborsó (gyorsabb elkészítési igény esetén konzerv)
- 1 szója joghurt
- 1 teás kanál mustár
- 1/3 póréhagyma
- 1 kisebb fej lila hagyma
- 1 édes paprika (opcionális)
- szükség esetén só
Elkészítés:
A joghurtot mustárral összekeverjük. A lila hagymát apró félkör szeletekre vágjuk, a póréhagymát felkarikázzuk. Rövid ideig egy kevés vízen megpároljuk (így nem készíti ki az epénket annak ellenére, hogy hüvelyest fogyasztunk). Nem kell teljesen megpárolni, csak egy kicsit "megpuhítani". Közben felaprítjuk a paprikát. A megfőtt csicseriborsót, a hagymákat, paprikákat a joghurtos-mustáros szósszal összekeverjük. Ha nem elég sós, kicsit megsózzuk és kész is a joghurtos-csicseriborsó salátánk. Laktató étel önmagában is. Zöld salátaleveleket (pl. jégsaláta vagy fejes saláta) is fogyaszthatunk hozzá, segíti az emésztést. Ugyanis hüvelyesről lévén szó, első néhány alkalommal szokatlan lehet a szervezetünknek. Puffadást okozhat, ha nem viszünk be elég nyers zöldet mellé.
Mexikói bableves
2014. december 31. Vegán muflon
Az újévi malac minden tisztességös ember szótárában hasonlóan értelmetlen szóösszetétel, mint a pünkösdi oposszum vagy a Szent Tacitusz napi csillagorrú vakond. A lencse tradíció szempontjából tökéletesen megállná a helyét, és fenségesen finom étel. Csakhogy én utálom. Már csak ebből kifolyólag is ritkán szoktam éttermekben hasonlóan kifakadni, ha a pincér kihozza: "Lencse, végre kaplak!"
Azt javaslom tehát, jótékonyan feledkezzünk meg arról, hogy ma van az év utolsó napja, illetve csupán az a másfél üveg Hennessy emlékeztessen rá, amit ma este tervezünk elszopogatni. Ennek szellemében következzen a mexikói bableves, mindennemű körítés nélkül. Megj.: Egyes nemzetek ételeiben kolbászból van a körítés.
Tehát az alkotóelemek: 1 (400 grammos) doboz fehérbab 1 doboz vörösbab 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 5 szem paradicsom felszeletelve fél liter zöldséglevesalap biofetisisztáknak (ők ne olvassák tovább!), a többieknek fél liter víz két zöldségleves-kockával fél kaliforniai paprika felcsíkozva 1 kiskanál oregánó 1-2 kiskanál őrölt chilipaprika vagy cayenne bors só dekoráció: tortillachips, szójatejföl, jalapeno paprika, esetleg avokádó A hagymát felkockázzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, és olívaolajon üvegesre pároljuk. A vörösbab és a dekoratív elemek kivételével minden további komponenset hozzáadunk, felöntjük az alaplével, majd botmixerrel, velőt rázó sikoly kíséretében nekiesünk. (Ja, természetesen megfelelően mély edényt használunk!) Kb. öt percig főzzük, majd jöhet a lecsepegtetett vörösbab, a só, és némi kavargatás után a dekoráció. A boldog új évre való tekintettel szájjal fogyasztjuk.
"Gazdag" lencseleves
Ki szeretne gazdag lenni 2015-ben? Az főzzön egy ilyen finom levest Szilveszterre! De vigyázat, nehogy baromfiból legyen hozzá a virsli, mert még elszáll vele a szerencsénk! ;)
Hozzávalók 3-4 adaghoz:
- 250 g lencse
- 100 g savanyú káposzta
- 2 szál virsli (én bio búzavirslit használtam)
- fél fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál barnacukor
- 1 teáskanál pirospaprika, 1/2 mokkáskanál borsikafű, 1 babérlevél, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, 2 evőkanál vegamix vagy bio ételízesítő
- só, bors, ecet, olaj
- Karikázzuk fel a virslit, majd egy fazékban süssük meg a szeleteket két evőkanál olajon. Ha szépen megpirult mindkét oldalon, vegyük ki a virslit és tegyük félre.
- Pótoljuk az olajat, és pirítsuk rajta üvegesre az apróra vágott vöröshagymát. Ezután adjuk hozzá a cukrot és az apróra vágott fokhagymát is. Folyamatos kevergetés mellett várjunk, amíg karamellizálódik.
- Ekkor adjuk hozzá a megmosott lencsét, az apróra vágott savanyú káposztát, a fűszereket, és öntsük fel másfél liter vízzel.
- Takarékon és fedő alatt főzzük a levest, amíg a lencse megpuhul. A káposzta savanyúságától függően utólag ízesítsük ecettel.
Tálaljuk a sült virslivel.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
A hummus hatszor
2014. december 29. Gréta konyhája
A hummus nem föld, hanem egy krémes, fűszeres, csicseriborsó alapú, ezerarcú kence, mártogatós, egészséges, és eszméletlenül finom (már ha jól elkészítik). Számomra egy jó hummusban van főtt, vagy konzerv csicseriborsó, fokhagyma, olívaolaj, citromlé, szezámkrém (tahini), joghurt (növényi), só bors. Ha ezt jól összedolgozzuk egy aprítóban, és az olívát folyamatosan adagoljuk hozzá fantasztikus krémes lesz. De a hummus itt nem állhat meg. Annyira egyszerű, és fehérjében gazdag vacsora kellék lehet, és sosem unjuk meg, ha elkezdjük őket újabb, és újabb változatokban elkészíteni. Szeretnék ötleteket adni nektek ezekhez, mert egy-két fűszer, zöldség hozzáadásával merőben más ízeket alkothatunk, amelyek közül mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Gyerekek uzsonnás szendvicsébe, pitakenyérbe saláta mellé, de vendégek elszédítéséhez is kitűnő fogás, főleg ünnnepek alatt, mondjuk szilveszterkor :) Jó étvágyat! Klasszikus: csicseriborsó, olívaolaj, joghurt, tahini, fokhagyma, citromlé, só, bors Céklás: csicseriborsó, növényi joghurt, főtt, sült, vagy nyers cékla, fokhagyma, kapor, só, bors, olívaolaj Zathar: Klasszikus hummus, garam masala, zathar fűszer, tetejére karamellizált hagyma Curry-s: Klasszikus hummus, madras curry fűszerkeverék, korianderlevél aprítva Tapenade: Klasszikus hummus, lime lével és pár zöld olívabogyóval összedolgozva Paprikás: Süssünk meg egy piros kápia paprikát egy fej fokhagymával, majd aprítsuk össze gépben a csicseriborsót, a sült fokhagymából kinyomkodott krémet, citrom levét, sót, borsot, és sült paprikát.
Egyben sült karfiol párolt káposztával
A hetekben láttam ezt a receptet valamelyik oldalon, és azonnal tudtam, hogy méltán megállja helyét az ünnepi asztalon ;) Úgyhogy, megtörtem a nyers ételek sorát, amit nem bántam meg ;) Ajánlom nektek is kipróbálásra ;) Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb karfiol 1 kisebb fej lila káposzta 1 vöröshagyma 1 kk köménymag 1 ek méz (vagy […]
Karácsonyi töltött káposzta
2014. december 22. Mindennapi ételeink
Nem maradhat el az ünnepi töltött káposzta receptje, most ez következik :-) Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta 16 nagy savanyúkáposzta-levél 20 dkg barna rizs 5 dl víz 1/2 kg sárgarépa 1/2 kg gomba 1 bögre darált dió 2 fej vöröshagyma 5 gerezd fokhagyma 3 tk. majoránna 2 tk.borsikafű 1 ek. borókabogyó 3-4 babérlevél 2 ek. lenmagpehely 10 ek. olívaolaj Elkészítés: Először a barna rizst főzd meg, a következőképpen: tedd zsiradék nélküli edénybe, és alaposan pirítsd meg. Sűrűn kevergesd - vigyáznod kell, nehogy leégjen. Amikor minden szem enyhén megpirult, öntsd rá a vizet és a 2 evőkanál olajat, majd keverés után fedd le. Várd meg, amíg felforr a víz, ezután még 5 percig forrald. Ekkor már ne emeld fel a fedőt! Zárd le, és tedd 3-4 pléd közé, meleg dunsztba, 40 percre. Amíg a rizs pihen, a töltelék többi hozzávalóját is elő tudod készíteni: hámozd meg és reszeld le a sárgarépákat, a gombákat alaposan mosd meg és aprítsd fel, a diót daráld meg, a hagymákat pucold meg és vágd apró darabokra. Majd 3 evőkanál olaj és ugyanennyi víz keverékén párold meg a hagymát. Amikor puha, tedd rá a reszelt répát, a felvágott gombát és a darált diót. Add hozzá a fokhagymát és a fűszereket (majoránna, borsikafű, ételízesítő, só). Párold addig, amíg a gomba és répa meg nem puhulnak (ha szükséges, adj még hozzá vizet). Amikor készen vagy, vedd elő a rizst, keverd a gombás-hagymás-répás alaphoz. A lenmagpelyhet ekkor add hozzá. A maradék olaj felével kenj ki egy tepsit, rendezd el benne a szűrő segítségével lemosott savanyú káposztát, szórd meg borókabogyóval, babérlevéllel. Vegyél elő egy vágódeszkát, tedd rá az első káposztalevelet; hajtsd be a jobb és bal oldalát is, majd tegyél 2-3 evőkanálnyi tölteléket rá, és csavard fel. Tedd a káposztával kibélelt sütőbe. Az összes káposztalevéllel így járj el. Ha kész, locsold meg a megmaradt olajjal. 160 °C-on, 25-30 perc alatt az egészet süsd össze. x
Fehérboros-mustáros gombatekercs
2014. december 22. Vegán muflon
A vegán újévi malacsült elkészítése nem különösebben komplikált feladat: Hozzávalók: 1 alma Elkészítés: Tegyük rá a tálcára. Íme:
A karácsony-kompatibilis vegán ételek tárháza szerencsére ennél valamivel szélesebb. A statisztikák azt igazolják, hogy évről-évre nő azok száma, akikkel szikkadt mákos bejgli jóvoltából halnak fulladásos halált az Igazából szerelem és a Názáreti Jézus képsoraira. Már csak ezért is olyan specialitással hozakodnék elő, mely köszönőviszonyban sincs a megszokott menüvel. Előkészítendő: 1 csomag (tehát két tekercs) leveles tészta 400 gramm csiperkegomba 1 evőkanál dijoni mustár 1 dl fehérbor 1 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 60 gramm zsemlemorzsa 2 szál zeller fél csokor petrezselyem 1 kiskanál kakukkfű némi szója- vagy mandulatej 3 evőkanál szezámmag só, bors A hagymát áhítatos arccal felkockázzuk és kevés olívaolajon sárgára dinszteljük. A felaprított zellert hozzáadjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát, majd jöhet a felvágott gomba. Pár percig kevergetjük, majd hozzápasszítjuk a mustárt és a fehérbort. Olykor-olykor megkeverve izgatottan várjuk a Jézuskát, valamint - ami még magasztosabb - hogy az ominózus elegy leve elfőjön. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a felaprított petrezselymet és a zsemlemorzsát. Miután elkevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk kicsit kihűlni. A leveles tésztát kinyújtjuk naivan, majd keresztben és hosszában is elvágjuk, hogy négy egyenlő síkidomot kapjunk. Az így kapott paralelogrammák közepéje egy csíkban fellapátoljuk a gombás elegyet, majd a tésztalapok jobb és bal szélét megkenjük kevés szója- vagy mandulatejjel. Ekkor egy óvatlan mozdulattal ráhajtjuk a jobb szélét a balra, majd a rögzítés pontján egy villával lenyomkodjuk a tésztát. Az így kapott jajdegusztusos tekercseket szintén megkenjük szójatejjel. majd megszórjuk szezámmaggal. Karácsony dacára is átkozódásba törünk ki, amiért nem melegítettük elő a sütőt 200 fokra. Ezt pótoljuk, majd a tekercseket tepsibe helyezés után jó 20-25 percig sütjük.
Karácsonyra káposztát
2014. december 21. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 5 dkg aszalt szilva
- 75 dkg savanyú káposzta
- 10 dkg hántolt árpa (gersli)
- 1 db alma
- 3 cikk fokhagyma
- 2 nagy fej hagyma
- 3 ek olaj
- 3 tk paprika
- 1 mk őrölt kömény
- ½ mk őrölt bors
- 5 szem borókabogyó megroppantva
- 3 babérlevél
- 1 liter víz
- só
Összekészítjük a fő hozzávalókat egy nagy tálba: Az aszalt szilvát apróra vágjuk, a káposztát lecsepegtetjük, összevágjuk. Fontos, hogy rendes, erjesztetéssel savanyított káposzta legyen, nehogy valami citrompótlós vacak. Az almát meghámozzuk, lereszeljük, kiválóan fogja majd lágyítani a káposzta vadságát. A fokhagymacikkeket összezúzzuk, az árpát megmossuk, lecsepegtetjük.
Az apróra vágott hagymát az olajon lepirítjuk. Levesszük a tűzről, mehet bele az összes fűszer, elkeverjük. Beletesszük a többi hozzávalót és alaposan átmozgatjuk, hogy mindenből jusson mindenhová. Folyamatos kevergetés mellett picit pároljuk-pirítjuk. Felöntjük kb. 1 liter vízzel, sózzuk, majd kis lángon készre főzzük.
Érdemes fogyasztás előtt egy nappal elkészíteni, jót tesz neki a pihentetés és az újramelegítés.
Bliszkó Viktor
Szejtánburger worchesteres gombával
2014. december 19. Vegán muflon
Él a vegánokról egy olyan sztereotípia, hogy a hajnali fél négyes ébredés után a hepciás vadszamár jógapózban időznek két órán át, majd desztillált pi-vízben megfürdenek, és reggeli gyanánt eleszik a papagáj elől az etetőbe bekészített biokölest. Súlyos nagy tévedés, kérem! Ezen sorok írója pl.csak azért, hogy megcáfolja mindezt, minden nap másnaposan avászkodik ki az ágyból délután háromkor, fellapátol egy IFA-platónyi kokaint, "reggelire" pedig azbesztporral elkevert energiaitalt fogyaszt, amit előzőleg mikrohullámú sütőben melegít szobahőmérsékletűre. A bevezetőben említett mítosz további lerombolása érdekében következzék egy klasszikus junkfood. Annyira azonban a fekete öves biofasisztáknak sem kell elborzadnia: ha három éven át ezt fogyasztanák ebédre, akkor sem kellene attól tartaniuk, hogy idővel egy cintányérozó szódagyári portás fejlődik ki bélbolyhaikból.
További mítosz, hogy a hamburger klasszikus egykaptafás táplálék. Ezt azonban csak azok terjesztik, akik életüket egy lakókocsihoz láncolva élték le a balatonakarattyai strandon. A titok mindössze annyi, hogy örökre feledkezzünk el a szikkadt barna zsemléről, a húspogácsáról, valamint a saláta-paradicsom-csalamádé "szent"háromságról. Pl. hasonló formában:
Előkészítendő:
1 csomag jó minőségű hamburgerzsemle 120g (kb. fél csomag) szejtánpor 3 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál liszt vegamix vagy hasonló ételízesítő 1 evőkanál margarin, margarinfóbiásoknak 1 evőkanál kókuszzsír 2 fej vöröshagyma 300 g csiperkegomba felszeletelve 1 dl vörösbor ízlés szerint worchesterszósz só A szejtánporhoz hozzáadjuk a lisztet, és lelkiismeretesen elkeverjük benne. A szójaszószhoz egy pohárban hozzáadunk 1dl vizet, majd a szejtánhoz lötyböljük. Kézzel jól összegyúrjuk, megdolgozzuk, mint kidobó az angol legénybúcsúst. Végezetül henger formájúja gyúrjuk, felvágjuk három egyforma részre, és szójaszószos-vegamixes vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. Ekkor kivesszük, és heveny káromkodások közepette megkíséreljük 1-1,5 centis szeletekre vágni. Az obszcén szavakat elkerülendő, akár meg is várjatjuk, míg kihűl, a művelethez ugyanis puszta kezünkkel is hozzá kell érnünk. Ekkor egy grillserpenyőbe olajat öntünk, sózzuk, ételízesítővel fűszerezzük, és jól átsütjük. (A szejtán szolid traktorbelső-állaga némileg megmarad, ez anyagából adódó sajátossága. Ám ízre így is kifogástalan lesz.) Közben két másik edényben margarint vagy kókuszzsírt hevítünk. Egyikhez hozzáadjuk a felkarikázott hagymát, a másikhoz a gombát. Egy darabig sztereóban pároljuk. A hagymához hozzáfröcskölünk 1dl vörösbort, és megvárjuk, míg teljesen el nem fő. Ezek után mély szakértelemmel megsózzuk. Közben áttérünk a gombára: miután elfőtte a levét, irgalmat nem ismerve meglocsoljuk worchester szósszal, megsózzuk, majd boldogan belelapátoljuk a szejtánburgerbe némi savanyúuborka, jalapeno paprika és sátáni kechup és mustár társaságában. Ímhol a végeredmény:
Rozmaringos csicsóka-csusza
Itt a csicsóka szezon, együk csak gyakran, mert nem csak finom, de nagyon jó hatással van ránk minden szinten ;) Hozzávalók személyenként: 2 közepes csicsóka Zöldségszósz: 2 ek áztatott dió 1 ek áztatott tökmag 1 ek áztatott szotyi 1 ek karfiol darabka 1 ek cukkíni 1 pici lilahagyma 1/4 csésze víz 2 teáskanál felvágott friss […]
Bundázott mandulasajt
Imádom a sajtot, de sajnos a boltiban lassan már csak mérgező összetevők vannak :( Ezért mindig kísérletezem ; Ez nagyon ízlett ;) Hozzávalók: 1 csésze mandulaliszt 2 kapszula probiotikum 2 ek inaktív sörélesztőpehely 2 cikk fokhagyma só 1 kk útifű maghéj annyi tiszta víz (nekem forrásvíz), hogy jól formázható sajtunk legyen. Jól összedolgozzuk a hozzávalókat, […]
Mogyorószószos kelbimbó pirított szezámmaggal
2014. december 12. Gréta konyhája
Szeretitek a kelbimbót? Én imádom, és ha tehetem minden héten készítek belőle valamit, bár sajnos egyre kevesebbszer találok a piacon ebből az ízletes minikáposztából. Míg régen csak karamellizáltam, vagy rakott ételekben használtam, mostanában egyre többször kísérletezem vele, mindenféle variációkban, ami közül is a legfinomabb kedvencemet osztom meg veletek. Ha valami mogyorós, az már eleve nem lehet rossz(kivéve a csokit), és aki régebbről olvassa a blogomat tudja, hogy erős mogyoróvaj függőségben szenvedek Annyira egyszerű az elkészítése, és remélem hozzám hasonlóan rajongani fogtok érte. Én sokszor csak magában eszem, de köretként is megállja a helyét bármilyen finomság mellé. Hozzávalók: 400g kelbimbó megtisztítva, megmosva, félbevágva 1 szál póréhagyma 1tk chilipehely 2 csipet só 1 nagy evőkanál mogyoróvaj 1 ek pirított szezámmag kevés víz Egy wokban kevés olívaolajat hevítek, megdinsztelem a karikára vágott pórét, majd rádobom a felezett kelbimbókat, dobálva forgatom pár percig. Megsózom, majd hagyom, hogy a wok forró szélei aranybarnára pirítsák a kelbimbó oldalát, majd kevés vízzel lelocsolom, és lefedem öt percre, hogy megpárolódjon. Ha a víz elpárolgott, leveszem a fedőt, és újra, dobálva-vagy kevergetve pirítom, meghintem chili pehellyel, majd hozzáadom a mogyoróvajat, összekeverem, hogy mindenhová jusson belőle, de csak óvatosan, hogy ne törje a kelbimbó külső leveleit. A mogyoróvaj a hőmérséklet hatására elkezd olvadni, majd többször jól átforgatom, és közben odapirul a szélére. Ha ez megtörtént, megszórom a szezámmaggal, és már kész is. Jó étvágyat!
Paradicsomos ratatouille
2014. december 8. Vegán muflon
Szemelvény személyes értelmező kéziszótáramból: Húsevő (főnév): Gyűjtőnév, ezen csoportba tartoznak a ragadozó állatok, valamint azon személyek, akik a kőszáli kecséket is hajlamosak a következő kérdéssel traktálni: "És halat sem eszel?" Továbbá ők azok, akik a főtt növényeket tartalmazó ételkülönlegességeket kivétel nélkül a "lecsó" fedőnéven emlegetik. Hát, ezúttal legyen igazatok, gyalázatos mopszhóhérok! Lecsó következik, ám még véletlenül sem az a fajta, melyet a nagy sztereotípiák könyve szerint kackiás bajszú magyar kondások főznek bográcsban. Hanem az a variáció, melyet kackiás bajszú francia kondások főznek bográcsban. A ratatouille, tradicionális nevén lecseaux hozzávalói: 1 db Lvöröshagyma 2 gerezd Lfoghagyma 1 db Lpadlizsán 1 db Lcukkini 2 db Lkaliforniai paprika (eltérő színű, hogy szép is legyen) 3 db Lparadicsom 2 dl Lsürített paradicsom 2 kiskanál Loregánó 1 kiskanál Lbazsalikom 1 kiskanál Lkakukkfű 2 db Lbabérlevél Lsó Lbors A felkockázott vöröshagymát olajban megfonnyasztjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Ez voltaképpen a ratatuille natúr változata, rövid párolás után már így is tökéletes végeredményt kapnánk. Node, ez kiábrándítóan snassz lenne, ezért hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a fűszereket. Ne főzzük túl, akkor tuti, ha még sercegnek a zöldségek szájunk pitvarában.
Aszalt fasírtgolyócskák
Imádom az aszalt fasírtfalatkákat, mert jó melegen lehet enni, és isteni a ropogós burok alatt a puha falatka ;) Hozzávalók: 1 maréknyi zabpehely beáztatva 2 sárgarépa 2 kanálnyi áztatott tökmag 2 kanálnyi áztatott napraforgómag 1 kanál darált lenmag 1 kisebb fej vöröshagyma 1 nagyobb cikk fokhagyma 1 kis darab csili paprika 1 tk pirospaprika 1 […]
Miért jó a fodros kel (ropogós)!
Újra itt a tél és a fodros kel szezon! Mi imádjuk, mert nagyon gazdag tápanyagforrás, ízletes nyers és főtt ételek alapanyaga (receptek hamarosan) és változatosságot hoz a téli alapanyagok világába! A fodros kel története A kisázsiai eredetű káposztaféléket a rómaiak idejében a vándorló kelták hozták magukkal Európa nyugati része felé. A fodros kel meghonosodott és a középkorig kedvelt zöldségnövény volt. A kezdetben vastag szárú és gyér levélzetű kel jelentőségét hidegtűrése és könnyű termeszthetősége adta. A gazdák azonban szívesebben szaporították a bő levélhozamú növényegyedeket, s így alakult ki mai alakja. A későbbiek során a nemesítés figyelme inkább a fej közepén levő puhább levelekre irányult, s létrejött a tömött fejet képező káposzta - a legtöbb területen méltatlanul háttérbe szorítva a leveles kelt. Az egészséges leveles A fodros kel remek forrása az olyan fontos tápanyagoknak, mint az A-, C-, E-, K- és B6-vitamin, növényi fehérjék és az élelmi rostok. Olyan ásványi anyagokkal lát el minket, mint a mangán, a vas, kalcium, réz és kálium. Egyetlen tányérnyi fodros kelből készült étel fedezi napi C-vitamin szükségletünk 88%-át. Ez a vízoldékony antioxidáns csökkenti a rák kialakulásának veszélyét. Gyulladáscsökkentő, hatékonyan segít az asztma és az ízületi gyulladások elleni védekezésben. Rosttartalma révén tisztítja a vastagbelet, védi emésztőrendszerünket. Mangántartalma elérhetővé teszi a táplálékkal felvett szénhidrátok és fehérjék energiatartalmát, könnyebben jönnek létre az idegrendszer működését serkentő zsírsavak. E-vitamin tartalma csökkenti az emlékezőképesség esetleges hanyatlását. A zsírban oldódó E-vitamin hatékonyabban szívódik fel, ha zsiradékkal együtt fogyasztjuk. A fodros kelt tehát mindig öntsük nyakon egy kis olajjal, hogy elősegítsük ezt a folyamatot. S végül, de nem utolsósorban ki kell térnünk kéntartalmú hatóanyagaira, amelyek serkentik a szervezet méregtelenítő folyamatait, és segítenek egyes daganatos betegségek (mell-, petefészek-, tüdő-, prosztatarák) megelőzésében. (Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete) Egyik kedvenc termékünket, az ízletes bundában, ropogóssá aszalt fodros kelt minden évben készítjük nektek. Most is megvásárolható webshopunkban: Fodros kel ropogós Összetevők: Fodros kel*, mandula, dió, Himalaya só, füstölt paprikapor, kurkuma, fokhagyma * jelölés: ellenőrzött biológiai gazdálkodásból. A többi alapanyag vegyszermentes saját, vagy őstermelői termény. 495 Ft / 26 gr-os csomag ITT RENDELHETITEK MEG: kattints! Curly Kale CrunchiesIngredients: organic curly kale, organic almonds, walnuts, turmeric, garlic, smoked paprika, himalayan salt 1 pack measures 26g It lasts easily 2 month preferably in airtight container. A perfect snack just on its own or accompanied by a salad or a soup. Good to have on the way, or in those critical moments when we need to grab on something. Delicious, nutritious, healthy. Made in gluten free environment. Arrives in a paper bag with window with, full description.
Cukkinis penne
2014. november 30. Vegán muflon
Épp a Keresztapa 3-at (The Crossdaddy 3) néztem kétmillióhatszázötvenedszerre, mikor belém nyilallt a felismerés - konkrétan annál a résznél, mikor Michael meggyónja bűneit Lamberto bíborosnak - hogy még egyetlen olasz tésztaspecialitás sem szerepelt a blogban. Így hát annak ellenére is megállítottam a videót, hogy halvány fogalmam nem volt, mit is fog mondani a keresztapa. (Olyasmire gyanakszom, hogy "megettem anyám bonbonmeggyét, bajuszt rajzoltam a testőreimnek, amíg aludtak.") A páncélszekrény súlyú felismerés után pedig azon nyomban nekiálltam a képen látható különlegességnek. Ingredientes: 1 db nagyobb cukkini 1 dl szójajoghurt 2 evőkanál friss bazsalikom pár csepp citromlé egy gerezd fokhagyma kevés feketebors só fél csomag penne tészta Processo: A tésztát enyhén olajos, sós vízben megfőzzük,közben amerikai szenátorokat hívogatunk csúcsidőben, és közöljük velük: semmit nem vagyunk hajlandóak fizetni a szállodaengedélyekért. Ha mindezt nem tudják mire vélni, letesszük a telefont, és folytatjuk a főzést. A cukkinit meghámozzuk, kevés olívaolajban megpirítjuk. Ismerjük jól ezt az anyagot, hiszen apánk is ezzel bizniszelt. Ha kicsit megbarnult, összeturmixoljuk a szójajoghurttal és a többi összetevővel. Sózzuk, borsozzuk, majd ízlésesen beterítjük vele a tésztát. A lovakat pedig nem bántjuk, mert vegánok vagyunk.
Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel
2014. november 27. Zöld Avocado
Csak nem akar egy nap 24 helyett mondjuk 30 órából állni. Pedig én nagyon örülnék neki! :-D Főleg mostanában! ;-) Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Egy újabb roppant egyszerű receptet hoztam nektek. A neve alapján különlegesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sokszor a gasztronómia már csak ilyen. Egy hangzatos név mögött egyszerű étel áll. :-) Ezt az ízletes és szemet gyönyörködtető tálat is akárki elkészítheti, különleges konyhai jártasság nélkül. Bár a köret nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, nem kell tőle megijedni. Az amaránt és a puffasztott amaránt is könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Számos webáruház létezik, melyekről jó áron házhozszállítással hozzá lehet jutni különböző gabonákhoz, melyek táplálkozási szempontból sokkal értékesebbek, mint a hagyományos rizs, melyet előszeretettel fogyasztunk. Ajánlom, hogy próbáljatok ki újabb és újabb gabonákat, és ami megtetszik, abból legyen mindig egy zacskóval a rizs mellett a konyha szekrényben. ;-) Hogy mit lehet a rizs helyett a tányérunkra tenni köretként? Pl.: Amarántot, kölest, hajdinát, kuszkuszt, bulgurt, vagy quinoa-t stb. A gabonákról a későbbiekben még majd jelentkezem egy külön bejegyzéssel. Nem is nagyon ragozom tovább. Vágjunk bele! ;-) kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel HOZZÁVALÓK: (kb.22 db golyóhoz) - 1 bögre amaránt - 2 bögre víz - 3 gerezd fokhagyma - 1 bögre puffasztott amaránt (vagy mandula liszt helyette) - 1/2 bögre mandula liszt - 1 ek útifűmaghéj (Psylium Husk) - 100 g kék sajt / márvány sajt - 1 bögre dió - Himalája só - Kókuszzsír - - grillezni kívánt zöldségek (pl.: padlizsán, pritamin paprika, cukkini) ELKÉSZÍTÉS: 1 bögre amaránt 2 bögre vízben fedő alatt kb. 30 perc alatt készre főzve. A vízbe préseljünk 3 gerezd fokhagymát. Miután elfőtte a levet, és már sűrű kása jellegű, de még nem szemcsés, keverjük bele a 100 g reszelt kéksajtot. Hagyjuk az egészet kihűlni. Hűlés után tegyünk hozzá 1 bögre puffasztott amarántot, 1/2 bögre mandula lisztet, 1 ek útifűmaghéjat és egy kevés sót. Keverjük össze, és hagyjuk egy fél órát dermedni. Letelt a fél óra. Formázzunk a kezünkkel amaránt gombócokat (kb.2-3 cm átmérőjű), majd forgassuk őket frissen darált dióba. (1 bögre dió ledarálva). Miután végeztünk az összes golyóval, tegyük őket a hűtőbe 1-2 órára, hogy még keményebb golyókat kapjunk. kéksajtos amaránt golyók Akár már délelőtt is elkészíthetjük az amaránt golyókat, hogy este a vacsi előtt csak elő kelljen kapni őket a hűtőből. (Érdemes korábban kivenni, hogy inkább szoba hőmérsékletű legyen, mint hűtő hideg.) Közben a grillezni kívánt zöldségeket előkészíthetjük. Én ebben az esetben színes vastag húsú pritamin paprikát, cukkinit és padlizsánt használtam. A zöldségeket tetszés szerinti méretben feldaraboltam, és megmostam. A tűzhelyre tettem a ,,grill serpenyőt, és kókuszzsírral kikentem. A cukkini karikáknak nem kell sok idő, mert akkor finom, ha még roppanós. Éppen, hogy megcsíkozzuk a külsejét mindkét oldalon, és kész is. A paprika egy kicsit tovább tart, és folyamatos kókuszzsír utánpótlást igényel, hogy ne égjen oda, de azért süljön is. A padlizsánt érdemes a végére hagyni, mert az alá egy kis víz sem árt. Miután a serpenyőben lesült a paprika, és a cukkini, ha ráöntünk 1 dl vizet, akkor a víz feloldja a lesült zöldség darabkákat a serpenyőről, amitől még finomabb íze lesz a padlizsánnak. A víz azért kell, hogy egy kicsit párolódjon a padlizsán, amit kb. 1 cm vastag darabokra vágtam fel. Miután elfő a lé a padlizsán alól, hagyjuk még egy kicsit grilleződni. Közben forgassuk is meg őket, hogy mindkét oldal piruljon. Ez tart a legtovább, de megéri. grillezett zöldségek Természetesen más zöldségeket is felhasználhatunk, és ha nincs otthon grillezős serpenyő, akkor használjuk a hagyományos tojás sütő serpenyőt, és süssük meg a zöldségeket abban. Vagy akár sütőben sütő papíron is elkészíthetjük őket, meglocsolva a zöldségeket egy kis kókusz zsírral. Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult? ;-) Jó étvágyat hozzá! kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Megjegyzés1: Szerintem mehetne a golyókba több kéksajt, mert én nagyon szeretem az ízét. :-) Balázs szerint pedig több fokhagyma, mert ő meg azt szereti. ;-) Mindenki döntse el, melyik táborba tartozik?! Megjegyzés2: ha nagyon nem megy a különleges gabona beszerzése, természetesen elkészíthetjük rizzsel is a gombócokat. De azért legalább jó minőségű barna rizst használjunk, ne sima fehéret. ;-)
Chilis almás-tökös köret pirított dióval
2014. november 25. Éltető ételek
Itt van az ősz, persze mindjárt a tél is. Ilyenkor két igazi magyar alapanyag a sütőtök és az alma került a tányéromra. Persze nemcsak így simán, hanem csípős-savanyú ízvilágban, megbolondítva egy kis brokkolival (már csak a színe miatt is). Hozzávalók: ( 2 adag) - 2 szép nagy gála alma - 2 csésze kockára vágott sütőtök - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 póréhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék áztatott-szárított-pirított dió - 2 brokkoli rózsa - himalája só, bors, chili - kevés citromlé Elkészítése: - A póréhagymát megtisztítom és felszeletelem. A karikák szépen különválnak, és ezt a serpenyőbe teszem 1 evőkanál kókuszolaj kíséretében. - Hozzádobom a felszeletelt fokhagymát és pirítom egy picit. - Ezután jön az alma és a sütőtök. - Lefedve sütöm (szükség esetén egy pici víz mehet alá). Fűszerezzük. Ne nagyon keverjük, hogy a sütőtök egyben maradjon. - Kb. 15 perc elteltével hozzáadom a kis darabokra szedett brokkolit, Párolódik még egy kicsit, majd meglocsolom kevéske citromlével is. - Tálaláskor szórok rá pirított diót.Amennyiben több személyre készül, akkor a sütőt javaslom. Karácsonykor finom köret lehet.
Majonézes burgonyasaláta
Néha kedve támad az embernek ilyesmit is enni, sok lila hagymával. Bacilus kergetészet... :) Ugyan hidegtál, mégis legjobban elkészülte után kedvelem, mikor még melegek a burgonyák. Talán azért is, mert alapvetően semmilyen ételt nem szeretek hűtő hidegen. Jó, a fagyi kivétel, de azt meg évek óta nem eszek. Legutóbb, mikor készült, nem nagyon vacakoltam vele, kevés alapanyagból dolgoztam, mégis finom lett. A kesudiós alaphoz jött néhány burgonya és hidegen sajtolt olaj némi mustárral. Nem nyafogott senki, hogy ez esetleg nem rendes majonéz. A mustár az most bolti volt, de házi készítésére találtok ötleteket ITT. Hozzávalók: 10-12 nagyobb főtt burgonya 3-4 fej lila hagyma 2 marék kesudió 1 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 2 ek mustár 1 tk só 1 tk gyümölcscukor 1 citrom leve A burgonyákat megmossuk, héjában megfőzzük. A hagymákat megpucoljuk, karikára szeleteljük. A kesudiót turixgépben kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd hozzáadunk még vizet és beledolgoztatunk 2 megpucolt főtt burgonyát. A sűrű szószhoz adjuk a mustárt, a cukrot, a citrom levét, a sót, összekevertetjük, majd az olajat is beledolgozzuk. A megtisztított burgonyákat felszeleteljük, egy tálban egy réteg burgonya, egy réteg hagyma, egy réteg majonéz kerül. A sort addig folytatjuk, míg az összetevők elfogynak. A tetejét majonézzel zárjuk.
Fokhagymás-chilis krumplileves savanyú káposztával
2014. november 23. Éltető ételek
Gyerekkoromban a krumplileves mindig tejföllel és kolbásszal készült. Nos, az alap megmaradt - mármint a krumpli és a fokhagyma -, de mellékerült a savanyúkáposzta. Ez kellő savanyságot ad (korábban ezt a tejföl biztosította) Hozzávalók: - 5-6 nagyobb burgonya - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 evőkanál zabliszt - pirospaprika, só, bors - 3-4 gerezd fokhagyma - késhegynyi chili - 2-3 marék házi savanyúkáposzta - ha nem elég savanyú: kevés citromlé Elkészítése: - A kókuszolajat forrósítsuk fel, majd szórjuk bele a zablisztet. Keverjük, hogy ne égjen meg, és pár keverés után vegyük le a tűzről. - Szórjuk meg pirospaprikával, és öntsük fel vízzel. - Tegyük bele a kockára vágott krumplit,, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. - Főzzük meg, majd a végén tegyük bele a savanyú káposztát. Pár percig még összefőzhetjük, de nem szükséges, ha állni hagyjuk egy kevéske ideig. Ha nem elég savanyú, csavarjunk bele egy kevéske citromlevet.Jó étvágyat.
Indiai lencseragu édesburgonyával
2014. november 21. Gréta konyhája
Biztosan ti is sokszor gondolkodtok mit főzzetek este, milyen laktató, tartalmas, egészséges, de nagyon finom vacsorával lepjétek meg a családot. Nekem az agyam, (nem fog titeket meglepni) többnyire az ételek körül forog, de még így is vannak napok, amikor fogalmam sincs mit kellene főzni. Ez a recept tökéletes az ilyen napokra, főleg esős, hűvös időben. Nagyon, nagyon, nagyon imádom az autentikus indiai ételeket, és néha kifejezetten szeretem, ha elém rakják egy étteremben, de túlnyomó részt mégis otthon készítem el, mert az ízét nem lehet eltéveszteni, és sokkal költségtakarékosabb is. Hozzávalók: 4-6 személyre 400g lencse beáztatva 2 db édesburgonya 1 szál póréhagyma 2 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma hüvelyk ujjnyi friss gyömbér 1 csapott ek garam masala fűszerpor 1 csapott ek curry por 1/2 ek tikka masala fűszerpor só, vegamix ízlés szerint 1 doboz sűrű kókusztej 1-2 szál sárgarépa víz 1-2 ek tápióka liszt (kukoricakeményítő is jó) abban az esetben, ha kevesebb vizet adunk hozzá, és nem olyan leveses, elhagyhatjuk, de én szeretem főzelékesen. Egy wokban, (vagy nagyobb serpenyőben) felhevítem az olíva olajat, és megpárolom a felaprított hagymákat, majd a fokhagymák felét aprítva. Folyamatosan kevergetem kb 3 percig, majd belereszelem a friss, hámozott gyömbért, pirítom pár percig. Hozzáadom a félholdakra vágott répát, és a kisebb kockákra vágott édesburgonyát, majd a fűszereket, jól alaposan összekeverem, pár percig kevergetve rázogatva pirítom. Jöhet bele a beáztatott, lecsepegtetett, leszűrt lencse. Összekeverem, majd felöntöm annyi vízzel, hogy rendesen ellepje kb ujjnyi vastagon. Hozzáadom a maradék fokhagymát, és lefedve megfőzöm a lencsét, közben megdagad, besűrűsödik. Megsózom, majd ha a lencse puha, a kókusztej sűrűjét hozzáadom, átlátszó részét, pedig elkeverem a tápióka keményítővel csomómentesre. Kavargatva hozzáöntöm ezt a keveréket, és nagyon gyorsan keverem, mert sűrűsödni fog. Addig kevergetjük, míg újra fel nem forr, majd levesszük a tűzről. Főzelékállagot kell kapjunk. Én rendszerint ilyenkor még sózom, fűszerezem addig míg tökéletes lesz. Bármilyen kenyérfélével ajánlom. Jó étvágyat! UI: Gluténmenteseknek ajánlom még quinoával, vagy rizssel összekeverve. A fűszereket bioboltokban, vagy ázsiai alapanyagokat árusító üzletekben lehet beszerezni, de decembertől a tündérporok már a webáruházamban is elérhetőek lesznek.
Karfiolkrém
Karfiolutálók is nyugodtan megkóstolhatják... Hozzávalók: 1 közepes fej karfiol 2 szál répa 1 marék kesudió/napraforgó+mandula 2 nagyobb főtt burgonya 1/2 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 kis fej lilahagyma 1 csokor petrezselyem zöld só A karfiolt és a répát megpároljuk, vagy némi sóval puhára főzzük. (Párolva ízletesebb, ezért olykor inkább bevállalom annak a nagy izének a mosogatását... :) ) A kesudiót kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a burgonyákat is. Beleöntjük az olajat is, és annyi vizet adunk hozzá, amivel a gép el tudja dolgozni, de viszonylag sűrű marad. A karfiol majd úgyis hígít rajta. Ez lesz a "majonéz" alap. Candidások inkább mandula és napraforgómag keverékét használják kesu helyett. A karfiolt, és a répát villával szétnyomkodjuk egy tányéron. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk, a lila hagymát úgyszintén. A "majonézt" összekeverjük a zöldségekkel, és fél tk sóval. Éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. Pirítós kenyérrel és kápia paprikával nagyon éteti magát.
Bruschetta
2014. november 18. Vegán muflon
A tradicionális olasz ételeknek általában megannyi verziója van, a bruschetta esetében nem voltam biztos, hogy létezik-e a legismertebbtől gyökeresen eltérő variáció. A kutakodást akkor hagytam abba, mikor egy receptben megpillantottam az "két gerezd dundi fokhagyma" szóösszetételt. Itt ugyanis lyukat ütöttem a monitorba, ami ellehetetlenítette a további vizsgálódást. (Esetleg folytathattam volna könyvtárban, mint a nyomozók az 1995 előtti krimikben.) A női magazinos modorosság receptek esetben (is) rajzszeg a szemnek és ólom a fülnek... Pl.: "A tofut felkockázzuk helyes kis falatokra" - én a kést ezen a ponton nem a tofu felkockázására használnám. Na, de vissza eredeti témánkhoz: a bruschetta (fok)hagymafetisiszták kedvence, ennél fogva kora téli influenzaszezonban hatványozottan ajánlott előétel. Meg egyébként is olyan finom, hogy az Toscana! Sőt, pápamobil turbo boost gombbal! És még főzni sem kell igazán. Alkotóelemek: 3 db paradicsom 2 gerezd nagyobb, de még véletlenül sem dundi fokhagyma 2 bazsalikomlevél (ennek hiányában használhatunk szárított bazsalikomot is, de úgy mégsem az igazi) fél fel lilahagyma 1 dl olívaolaj pár szelet jalapeno paprika (nem tradicionális összetevő, de tökéletesen passzol bele) só 4-5 pirítós Mély szakértelemmel: A paradicsomokat viszonylag kis szeletekre nyiszatoljuk, akárcsak a fokhagymát és a lilahagymát. Ezeket egy tálba öntjük, majd hozzálöttyintjük az olívaolajat. Megsózzuk, beletépkedjük a bazsalikomleveleket (tetszőleges opcióként hozzáadjuk a felkockázott jalapenót), majd jó fél-egy órát állni hagyjuk, ha türelmesek vagyunk. Legvégül a csodás elegyet pirítósra lapátoljuk. Íme:
Székelykáposzta sült tofukockával
2014. november 18. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók kb. 4 főre: - 500 g savanyú káposzta - 1 marék árpagyöngy (gersli) - 1/2 mk szemes köménymag - 1 tk só - 1 mk pirospaprika - 1/2 fej vöröshagyma - 2 ek olaj - 1-2 ek korpás búzaliszt - 1 csg füstölt tofu - 2 ek sárgaborsóliszt - tejföl vagy növényi joghurt Elkészítése: A káposztából kiáztatjuk a savanyú ízt. Friss vizet öntünk rá, annyit, hogy nagyjából kétujjnyira ellepje. Belerakjuk az előzetesen megmosott árpagyöngyöt, a sót, a köménymagot. Puhára főzzük, közben folyamatosan pótolva a vizet. Az olajon megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a lisztet, egy kicsit pirítjuk, beletesszük a pirospaprikát, azonnal vizet adunk hozzá és csomómentesre keverjük. Hozzákeverjük a készre főzött káposztához. Tálaláskor sült tofu- vagy sajtkockát, tejfölt vagy növényi joghurtot adunk hozzá. Sült tofukockák A tofut kockára vágjuk. A sárgaborsólisztben megforgatjuk a tofukockákat úgy, hogy vékony rétegbe hozzátapadjon a liszt. Forró olajban kisütjük.
Egyszerű paradicsomleves zabpehellyel
Nagy örömömre eddig szép - aránylag melegebb - őszi napjaink voltak. Azonban ahogy közeledik az év vége, úgy csökken lassacskán a hőmérséklet. Egy gyors forró paradicsomleves (akár bögrében fogyasztva) felmelegíthet bennünket a hideg estéken. Zellerrel és répakockákkal nagyon szeretem. A zabpehely pedig egészséges tésztahelyettesítő, és szintén sűríti a levesünket. Finom, házilag eltett paradicsomlét használtam hozzá.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 l paradicsomlé
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1/2-1 bögre zabpehely
- só
- víz
- 1 kisebb zeller (opcionális)
- 1-2 szál répa (opcionális)
Elkészítés:
A paradicsomlevet a meghámozott, feldarabolt zellerrel és répával feltesszük főzni. Adunk hozzá egy kevés vizet sót, majd amikor a zöldségek már puhulni kezdenek, beleaprítjuk vagy belenyomjuk a fokhagymát. Az utolsó pár percben hozzákeverjük a zabpelyhet. Mivel az gyorsan megduzzad, így a leves is besűrűsödik és további tészta sem szükséges hozzá.
Fokhagymás spenótkrémleves egyszerűen
2014. november 14. Éltető ételek
Imádom a sötétzöld színű ételeket, valahogy a természetet adja vissza nekem. Ezért sem teszek bele tejszínt (csak díszítem vele), hogy az élénkzöld szín megmaradjon. A spenótot nem kell megfőzni, csak nyersen turmixolom a végén a leveshez. Hozzávalók: - 3 krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 marék bébispenót - só, ételízesítő Elkészítése: - A krumplit hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. Tegyük fel főni, adjuk hozzá a fokhagymát és a fűszereket. - Amennyiben megfőtt, tegyük be a turmixgépbe a nyers spenótlevelekkel együtt.Ennyi, kész is van.
Fasírt dióval és lila tönkű pereszkével
Nem kedvelem túlságosan az erdei-mezei gombák ízét, de ebben a fasírtban a dióval együtt annyira zamatos ízvilágot kapunk, hogy napokig szívesen ettem. Mivel a lila tönkű pereszkének most épp szezonja van, rengeteg ételbe került nálunk, született gombapörkölt, ízesített levest, pizzát, éppen mit... Hozzávalók: 1/2 bögre köles opcionálisan 1-2 ek zabliszt, vagy tönkölyliszt 20 dkg lila tönkű pereszke 15 dkg dió és napraforgó mag durvára darálva 2 szál répa 1 kis fej lila hagyma petrezselyemzöld 1 tk vegamix 1 tk só kókuszzsír forgatáshoz tk panírmorzsa A kölest háromszoros mennyiségű vízzel, fél tk sóval és a vegamix-szel megfőzzük 20 perc alatt. A pereszkét, a répát és a lila hagymát megtisztítjuk. A pereszkét vékony szeletekre, a hagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk, a répát lereszeljük. Amikor a köles kissé meghűlt, hozzáadjuk a darált olajos magvakat, a zöldségeket, és fél kanál sót. Mindezt összedolgozzuk a kezünkkel. Amennyiben a köles pergősebbre sikerül, és a fasírt nem akar összeállni, némi liszttel segíthetünk a problémán. Ezután vizes kézzel diónyi gombócokat gömbölygetünk, amelyeket aztán ellapítva megforgatunk a zsemlemorzsában. Kizsírozott tepsire helyezzük őket, és 25-30 perc alatt közepes lángon megsütjük. Félidőben a fasírtokat megfordítjuk.
Vörösboros-fokhagymás gomba kaliforniai paprikával
2014. november 10. Vegán muflon
A legutóbbi recept óta vagy háromszáz levelet kaptam. Egy Gnobo Butanghar nevezetű fiatalember ezt írta Nigériából: "??? ?? ???? ??????? ?? ????? ????? ?????? ?????? ??? ??????? ? !!!!!!!!" Aztán ennyiben maradtunk. Többen pedig azt sérelmezték, hogy az indiai fűszerarzenáltól törpeschnauzerré változtak. (Ezek után nyilván már csak diktálták a levelet.) Mivel a továbbiakban senkit nem szeretnék kitenni hasonló megrázkódtatásoknak, ezúttal egy olyan specialitást mutatnék be, melyhez egyáltalán nincs szükség fűszerekre. Komponensek: 25 dkg gomba (lehetőleg portobelló, de egyéb típusú is megfelel) 2 evőkanál szezámolaj 1 evőkanál balzsamecet 1 evőkanál szójaszósz 3 evőkanál vörösbor 2 gerezd fokhagyma 1 db kaliforniai paprika A folyékony összetevőket egy mélyebb serpenyőben összekeverjük és miközben - életmentő általános iskolai ismereteinket latba vetve - az általuk létesített kovalens kötésekről fantáziálunk, az elegyet közepes lángon melegíteni kezdjük. Majd kíméletlenül belenyomjuk a fokhagymát. Ez olyan illatfelhőt képez, hogy padlón rúgjuk magunkat a gyönyörtől. Ám ehelyett inkább helyezzük bele a felszeletelt gombát, majd pár perc kavargatás után a felcsíkozott kaliforniai paprikát. Kis lángon pároljuk, míg a paprika meg nem puhul, ha kell, vörösbort öntünk hozzá. Rizsával is tálalható, de tortillába tekerve is kiváló. Ímhol:
A búzahús születése
2014. november 10. Vegan Spirit
A szejtán, vagy más néven búzahús egy magas, 70%-os fehérje tartalmú húspótló. A búza sikérből készült szejtán gyakorlatilag tömény glutén, ezért fogyasztása a glutén érzékenyeknek kifejezetten ellenjavallt. Ezzel együtt is egy rendkívül sokféle képpen felhasználható dolog. Gyakorlatilag szinte minden húsétel vegán változata elkészíthető belőle. Emésztése a legtöbb ember számra könnyebb, mint az állagra hasonló szója szelet, szója kocka vagy szója granlátum emésztése. Árát tekintve pedig olcsó, hiszen 2kg konyhakész szejtán előállítási költsége nagyjából 1000ft.
Szejtán hozzávalói (kb 1kg szejtánhoz)
- 250g búzasikér por
- 25g durum liszt
- 10g őrölt pirospaprika
- késhegynyi szódabikarbóna
- só (ízlés szerint)
- bors (ízlés szerint)
- Fokhagyma por (elhagyható)
- kb 4dl langyos tisztított víz
A száraz hozzávalókat egy tálban jól összekeverjük, majd lassan adagolva a vizet, egy gumilabda szerű masszává gyúrjuk az összetevőket. 15-30 percig letakrva állni hagyjuk. Közben felteszünk egy edényben enyhén sós vizet. Amikor felforrt, beletesszük a nyers szejtán gombócot, és 15 percig főzzük. Kiszedjük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és a szeleteket visszatesszük még 15 percre főni. Ha kész, egy szűrőbe fektetjük a szeleteket, és egy vízzel teli edénnyel lesúlyozva hagyjuk kicsepegni belőlük a vizet. Ezután kedvünk szerint kockázhatjuk, csíkokra vághatjuk, darálhatjuk, vagy használhatjuk az egész szeleteket is, ahogy az épp aktuális recept megkívánja. Pácolással még jobb végeredményt érhetünk el.
Fogyaszd egészséggel! :)
J. K. Valentine
Gluténmentes kívánság pizza házilag
2014. november 7. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük a jó pizzát! :-) Ki ne szeretné a jó pizzát? De hol lehet olyat manapság kapni??? Hiába találunk minden sarkon egy helyet, ahol készítik ezt a világhíres olasz finomságot, egyre silányabb minőségben teszik elénk ezeket a pizzákat. Az üzlet tulajdonosok spórolás céljából, egyre ritkább feltétet, vékonyabb paradicsomszósz réteget, és kevesebb sajtot kínálnak a "Város legjobb Pizzája", vagy "Igazi olasz pizza" címszó alatt. gluténmentes kívánság pizza házilag Olyan nehéz olyan pizzázót találni, ... ... ahol van tartása a tésztának ... olyan, beleharapok és "hmm" íze van a szósznak, ... gazdagon dísziti feltét, ...és a sajttömeg a tetején, olyan reklámokból jól ismert, de a valóságban ritkán megtapasztalt nyúlós és illatos. Hát ezt az élményt, sajnos egyre nehezebb átélni. :-( A Magyarországon élők előnyben vannak, mert azért egy-két házhozszállítós cég, még mindig el tudja kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Sajnos azonban a külföldön élők alátámaszthatják, hogy gasztronómia kérdéskörében, "nyugat" tanulhatna tőlünk. ;-) Hoztam nektek egy gyors megoldást arra, hogyan készíthettek otthon, pillanatok alatt, tartalmas, ízletes, illatos, nyúlós sajtos, mennyei pizzát, ami még egészséges és laktató is! :-) Fogadjátok és fogyasszátok! házi pizza hozzávalók egy része... HOZZÁVALÓK: a tésztához (kb. 1 nagyobb étvágyú embernek): 2 tojás (vagy őrölt lenmag vízbe áztatva) 100g darált mandula 50 g rizs liszt vagy kukorica liszt (ha nem fontos, hogy glutén mentes legyen, akkor használj inkább teljeskiőrlésű tönkölyt) 3 ek extra szűz olíva olaj vagy répce olaj 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk Himalája só késhegynyi fehér bors 1 maroknyi friss petrezselyem (1 ek útifűmaghéj) (1 ek őrölt lenmag) (1 marék napraforgó mag, vagy tökmag, vagy vegyesen mindkettő) (opcionálisan lila hagyma, vagy fokhagyma a tésztába sütve) A zárójelben található hozzávalók nem kötelező tartozékok, de érdemes feldobni a tésztát is néhány egészséges extrával ;-) a feltéthez: - házi paradicsom szósz - tetszés szerint zöldségek: előre párolt brokkoli rózsák, kukorica, lila hagyma, fokhagyma, pritamin paprika, snidling, oliva bogyó, gomba stb. - 50g kemény, reszelt sajt (ha laktózmentesre szeretnénk, használjunk növényi sajtot) - (sörélesztő, miután kivettük a készre sült pizzát. A lényeg, hogy ne legyen hőkezelve a sörélesztő.) a házi paradicsomszószhoz: 2-3 nagyobb érett paradicsom 1/2 tk Himalája sócsipet fehér bors1 ek mustár 1/2 lila hagyma 1/4 avokádó (el is lehet hagyni)1 ek útifűmaghéj (nem elhagyható, mert ettől lesz krémes, és nem folyós állagú)friss bazsalikomaki szereti csípősen, az tehet bele egy kis őrölt chilit, vagy Cayenne paprikát gluténmentes kívánság pizza házilag ELKÉSZÍTÉS: Hosszan és részletesen fogom leírni, de ne ijesszen meg senkit a terjedelem! Egy roppant egyszerű ételről van szó, mely elkészítése során kiélhetjük kreativitásunkat is, és rugalmasan alakíthatjuk a receptet a saját szánk íze szerint. ;-) A tésztához valókat összekeverjük, cipót formálunk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük... házi paradicsomszósz Közben elkészítjük a házi paradicsomszószt. A paradicsomokat felkockázzuk, és vízzel felengedve (épp ellepje) fedő alatt főzni kezdjük. Adunk hozzá fűszereket: só, bors, 1 ek mustár, ízlés szerint fokhagyma. Elővesszük a turmix gépünk krém készítő alkatrészét, és bele darabolunk (nagyobb darabok) egy fél lila hagymát. Engedünk rá egy kevés vizet (2-3 ek.), és krémessé turmixoljuk a lila hagymát. Hozzáadunk egy negyed avokádót, és 1 ek útifűmaghéjat. Közben a szétfőtt paradicsomot félre tesszük hűlni (ha hideg van oda kint, tegyük egy kicsit a szabadba, vagy ablakpárkányra, hogy gyorsabban kihűljön). A kihűlt, szétfőtt paradicsom pürét hozzáadjuk a lilahagymás, avokádós, útifűmaghéjas alaphoz, és az egészet szósz állagúvá turmixoljuk. Miután az egész egynemű és krémes lett, vagdosunk bele egy pár levél friss bazsalikomot, és félre tesszük, hogy az útifűmaghéj kifejthesse kocsonyásító hatását. nyújtsunk két sütőpapír között A hűtőből előkerülhet a tészta buci. Előveszünk két db sütőpapírt, és betesszük közé a nyers tésztát. Sodrófával kinyújtjuk a tésztát kb.fél cm vastagságúra (elég ennyi, mert a tészta a hő és a szódabikarbóna hatására meg fog hízni). A forma nem számít, hisz nem eladásra szánjuk. ;-) Ha kedvünk van, lehet a pizza kerek, vagy ovális, de akár négyzet alakú is. A készre nyújtott tésztáról lehúzzuk a felső sütőpapírt. Az alsó papírt és a tésztát üresen bedobjuk az előmelegített sütőbe 200 fokon kb.8-10 perce. Míg a pizzánk tésztája elősül, előkészíthetjük a kívánt feltéteket. Kinek mihez van kedve?! Én legtöbbször lilahagymát vagy fokhagymát, előpárolt brokkolit, paradicsomot és kukoricát teszek rá. Na meg persze jóóóó sok reszelt sajtot. ;-) Amikor már kérge sül a nyers tésztánknak a sütőben, kivesszük, és elkészítjük a végső formáját. Megkenjük a házi paradicsomszósszal, és megpakoljuk jó magasan a feltétekkel, és a sok sok sajttal. Ez nem egy bolti mirelit pizza, itt ne sajnáljuk a feltéteket! ;-) Olyan magas legyen a pizzánk, hogy még éppen beférjen majd egy-egy falat a szánkba. :-D Miután elkészítettük a ,,pizza várat, visszadobjuk a sütőbe, és újabb 10 perc alatt 200 fokon készre sütjük a házi pizzát. Aki szereti, az utolsó pár percben feltekerheti a sütő grillező gombját, és egy kicsit megpiríthatja a sajt tömeget a pizza tetején. Megjegyzés: Míg a pizzánk a sütőben szolizik, pont elég időnk van, hogy elmosogassunk, vagy bepakoljunk a mosogatógépbe, hogy aztán kényelmesen, és nyugodtan átadhassuk magunkat a mennyei, gyomor barát, és ízletes házi pizzánknak. ;-) Kérsz egy falatot? ;-)
Ez elment vadászni...
"Ez elment (vadászni) gyűjteni, ez (meglőtte) leszedte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike mind megette" ... miután a Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj Pankája lefényképezte! Nincs szebb látvány az őszi erdőnél. A hanyatló természet színorgiájának élményét magunkba szívhatjuk egy-egy séta, túra során. Lesz miből töltekezni tavaszig! Nem csak a szemünket lakathatjuk jól az őszi erdőben, a bokrok vitaminokban gazdag bogyókat kínálnak. Fontos szabály, hogy a forgalmas országúttól legalább egy kilométerrel beljebb gyűjtsünk, valamint érdemes előre tájékozódni, az egyes növények mikor érettek be a gyűjtésre és mely részük alkalmas a spájzolásra. Ha nincs megfelelő növényismeretünk, akkor olyan emberek társaságában tegyük meg első túráinkat, akiktől biztos információk szerezhetők be és pontosan meg tudják különböztetni az ehető növényeket a mérgező hasonmásuktól. Lelkes természetjáró csapatunk szeptemberben somot, októberben kökényt és csipkebogyót gyűjtött, melyek a téli hónapokban fontos C vitamin forrásai lehetnek szervezetünknek, javítva ellenálló képességét. A gyümölcsöket szedés után aszaltuk, így kiváló gyógytea alapanyagokká váltak, de befőtt, lekvár és szörp is készíthető belőlük. Ötletadó receptjeinkkel megmutatjuk, három deci sombefőtt is magában hordozhatja egy könnyed, pikáns vacsora ígéretét, ami a konyhánkban valósággá válhat. fotó: Szegedi Annamari Pikáns som befőtt: - 1 kg érett húsos som - 50 dkg cukor - 1 liter víz - 1-2 g citromsav vagy borkősav Sterilizált üvegekbe töltsük a leszárazott, megmosott somot. ( Rázogassuk az üveget közben, hogy minél több férjen bele. ) A vízből és cukorból készítsünk szirupot, majd öntsük a gyümölccsel megrakott üvegekbe. ( Ne öntsük színültig, mert a gyümölcs is enged levet. ) A lezárt üvegeket állítsuk be egy nagyobb lábosba vízfürdőbe és forraljuk 8-10 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. A citromsav/borkősavra nem tartósítás céljából, hanem a befőtt szép piros színének megőrzéséhez szükséges, így akár el is hagyható. *** A húsos som 3-7 méter magasra növő cserje. Még a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágai nem csak a tavasz első hírnökei, hanem dísze is a kertnek. Augusztus-szeptember környékén érő gyümölcsei 1,5-3 centiméter nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. Kökényes körte lekvár: - 1 kg dér csípte kökény - 1 kg lédús Vilmos körte - fél citrom leve - egy kis darab frissen reszelt gyömbér - ízlés szerint cukor ( kb. 30 dkg ) A kökényt alaposan megmossuk, majd kevés vízben a citromlével és a gyömbérrel együtt 15 perc alatt puhára főzzük. Egy nagyobb lyukú szitán átpasszírozzuk, majd a megpucolt és apróra vágott körtével újra főzni kezdjük, a végén a cukrot is hozzáadjuk. Romantikus színű, izgalmas ízvilágú lekvárt kapunk ebből a kökény körte párosból. *** A kökény apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptember-októberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít és enyhe édes íze lesz. Javaslat: ha a kökényt még nem csípte meg a dér, akkor érdemes a megmosott szemeket a lekvárfőzés előtt 24 órára a fagyasztóba tenni. fotó: Szegedi Annamari Grillezett zeller sommártással: - 1 zeller gumó - fél deci olívaolaj - 1-2 gerezd fokhagyma - só, citrombors - 1 üveg som vagy kökény befőtt - 1 ek. kukoricakeményítő A zellert megtisztítjuk és kb. ujjnyi szeletekre vágjuk. Elkészítjük az ízesített olajat, majd bepácoljuk vele a zellerszeleteket. A sütőben 200 fokon, grillfokozaton megsütjük őket. Aki kalóriadúsabb vacsorára vágyik, készíthet mellé burgonyapürét is. A sombefőttet egy lábosba öntjük és a befőtt léből kiveszünk pár evőkanállal, amibe simára keverjük a kukoricakeményítőt. Felmelegítjük a befőttet és belecsurgatjuk a keményítős keveréket. Krémes mártást kapunk, melyet tálaláskor a forró zellerszeletekre öntünk. fotó: Szegedi Annamari Mákos scone, avagy az angolok édes pogácsája: - 1/2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 1/2 csésze fehér tönkölyliszt - 1/2 csésze darált mák - 7.5 dkg vaj - csipet só - 1 tk. szódabikarbóna - 1/2 csésze kimagozott som befőtt - 1/2 csésze joghurt - 1/2 csésze tej A szilárd összetevőket egy tálba összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Egy mélyedést alakítunk ki a közepében, amibe beleöntjük a joghurtot, tejet és a kimagozott somot, majd óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a tésztát. Egy nokedli masszánál nem sokkal sűrűbb tésztát kapunk, amit vastagon lisztezett deszkára borítsunk és a tetejét is lisztezzük meg. Formázzuk 3 cm magas téglatestté, majd daraboljuk fel egyenlő részekre ( 9 vagy 12 felé szoktam ). Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk át őket óvatosan ( kissé lágy a tészta, de így lesz finom a végtermék ). A tetejét kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg egész mákszemekkel, majd előmelegített sütőbe süssük 175 fokon 20-25 percig. *** A scone egy eredetileg skót sütőporos zsemlye, ami ma már nagyon divatos az angoloknál ötórai tea mellé, de mi nyugodtan tálalhatjuk frissen felvert tejszínnel és a kökényes-körte lekvárral hideg téli reggeleken csipkebogyó tea társaságában.
Sárgarépás sütőtökkrémleves
2014. november 2. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - kb. 1/2 kg sütőtök - 2 sárgarépa - 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény - 1/2 mokkáskanál őrölt koriander - 1/2 mokkáskanál kurkuma - 1/4 mokkáskanál őrölt bors - 1 1/2 teáskanál só - 1 evőkanál olaj Elkészítése: A sütőtököt és a sárgarépát megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. Az olajon rövid ideig pirítjuk a római köményt és a koriandert, majd hozzáadjuk a kurkumát a borsot és felengedjük kb. 2,5 l vízzel. Beletesszük a zöldségeket és a sót, majd puhulásig főzzük. Mikor langyosra hűlt, botmixerrel krémesítjük. Kapcsolódó receptek: Sütőtökkrémleves Póréhagymás sütőtökkrémleves
Fokhagymás tofu currys rizzsel
2014. október 31. Vegán muflon
Még csak két napja indult, de nem mondhatja senki, hogy ezen a blogon nem lehet FOGÁST TALÁLNI!
Most pedig a szója alapú élelmiszerekről lesz szó. A tofu és a tempeh között az a különbség, hogy utóbbi tartalmaz egy néma h betűt, valamint sokkal hülyébben néznek ránk a boltban, ha érdeklődünk, hogy van-e. Tehát ha szeretnénk elkerülni, hogy Burkusné Boszporusz Irma így kérdezzen vissza: "Micsoda? Csempe?", akkor legyünk amondók, és használjunk tofut! Nyilván ez sem terem meg pacalország minden élelmiszerüzletében, de nagyobb G-Roby, illetve Spar boltokban garantáltan fellelhető. Ha pedig mégsem, akkor a legközelebbi, hűtővel rendelkező bioboltban. (Csórók, figyelem, a DM-ben fellelhető változat jóval kevésbé költséghatékony!) Tehátakkor. Komponensek: 1 doboz natúr tofu fél vöröshagyma (nem több) 2 gerezd fokhagyma 4 evőkanál szójaszósz 1 kiskanál kukoricakeményítő 150 g rizs 2 sárgarépa curry ízlés szerint A rizst szolidan sós vízben feltesszük főni. Közben a megtisztított, felkarikázott sárgarépát ellentmondást nem tűrően kevés olajon, kevés sóval megpároljuk, majd mikor kissé megpuhult, hozzáadjuk a rizst, majd a curryt, és összekeverjük. A tofut kibontjuk, majd káromkodva konstatáljuk, hogy a tasakban lévő víz már megint kifolyt a konyhaszekrényre. Felkockázzuk, akárcsak a kezünk ügyébe kerülő vöröshagymát. A szójaszószt kiöntjük egy edénybe, majd szakértelemmel hevíteni kezdjük. Beletesszük a hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, majd hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és a tofut. 2-3 percig kevergetjük, majd örvendezünk, hogy az így keletkezett brutálisan finom illat illat három nap múlva is a lakásban terjeng. Vizuális élmény:
Vegán mac ‘n’ cheese, avagy vegán sült “sajtos” tészta
2014. október 29. Zizi kalandjai
Nem tudom ki, hogy van vele, de szabályosan érzem, hogy az óraátállítással nyertem még egy órát, vagyis a napom 25 órából áll. Ádival a napunk ugyanúgy zajlik, mint előtte, mégis az ebéd sokkal hamarabb készül el, este pedig hamarabb ágyba tudjuk tenni, így több időnk marad dolgozni a gép előtt és egy kicsit kikapcsolódni. Az egyedüli rossz az óraátállítással kapcsolatban a korai sötétedés, de gondolom ezt senki nem szereti.
A sötét ellen hoztam most egy napsárga ételt, hogy bearanyozza a napotokat. A mac ‘n’ cheese (macaroni and cheese) népszerű étel az USA-ban, mondhatni úgy, hogy ez az amerikai sajtos tészta. Valójában egy tejes, vajas, sajtos szósz, amelyet összekevernek a főtt tésztával, majd tepsibe öntik és összesütik (íme az amerikai változat). A jó hír az, hogy ez vegán változatban is elkészíthető csupa finom és tápanyagokban gazdag alapanyagokból. Hasonlót már főztem egyszer – egy mángoldosat – , az is finom lett, de ez az új változat tényleg mennyei. Ádinak is ízlett, szóval bababarát… próbáljátok ki!
Vegán mac ‘n’ cheese
(Recept inspiráció: Oh Dear Drea)
Hozzávalók 3 főre (2 felnőtt, 1 baba):
- 250 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 250 g répa, meghámozva, felszeletelve
- 270 g burgonya, meghámozva, felkockázva
- 180 g kesudió
- 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 65-70 g sörélesztő pehely
- 6 evőkanál kókuszzsír
- 1 és 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé
- 1 teáskanál kurkuma
- cayenne bors, ízlés szerint
- só, bors ízlés szerint
- sütéshez: füstölt pirospaprika, kenyérmorzsa
- 250 g tészta
Tegyük egy nagy lábasba a felkockázott burgonyát, sütőtököt, felszeletelt répát és felaprított vöröshagymát. Sózzuk, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd tegyük fel főni közepes lángon. Kb. 15-20 perc alatt megpuhulnak a zöldségek, ekkor szűrjük le, de úgy, hogy a főzővizet tegyük félre (ezzel fogjuk a szószt elkészíteni!!!).
Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tegyük félre.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Tegyük a kesudiót robotgépbe és ennek megfelelően daráljuk krémesre (közben a robotgépet állítsuk le néha, nehogy leégjen a sok munkától!). Ha krémesre van darálva, adjuk hozzá a robotgépben a kókuszzsírt, a citromlevet, a cayenne borsot és a kurkumát. Dolgoztassuk össze a krémet a robotgépben. Közben lassan kezdjük el adagolni a sörélesztő pelyhet és a zöldséges főzővizet miközben a robotgép dolgozik. Ha a pehely is el lett dolgozva a szószban, kezdjük el hozzáadni a főtt zöldségeket és fokozatosan adjunk mellé a főzővízből, hogy krémes szószt kapjunk eredményül. A lényeg a fokozatosságon van, tehát ne egyszerre zúdítsunk mindent a robotgépbe, hanem szépen lassan adagoljuk a hozzávalókat. A végén sózzuk, borsozzuk és ha szükség van hígításra, akkor használjuk a maradék zöldséglevet (én szinte az összeset felhasználtam).
Egy tálban keverjük össze a főtt tésztát a “sajtszósszal”, öntsük az egészet egy tepsibe, szórjuk meg a tetejét füstölt pirospaprikával és kenyérmorzsával. Tegyünk alufóliát a tetejére és süssük 10-15 percig, majd fólia nélkül még 5 percig. Tálaljuk azonnal!
Tipp : a szósz nagyon nagy adag lesz, vagyis lesz belőle maradék! Én másnap blansíroztam brokkolit és karfiolt, tepsibe tettem és leöntöttem őket a maradék szósszal és összesütöttem! Isteni lett a végeredmény, még jobb, mint a tésztás verzió!
Nyers, vegetáriánus “darált hús”
Vega nyers “darált hús” készül Judita Wignall: Nyersből finomat c. könyve alapján.
A masszát aszalóban megszárítom, és morzsalékosra hagyom.
Alapja lehet többféle ételnek, pl. bolognai spagettinek.
Hozzávalók: áztatott és megszárított dió, gyalult cukkini, csiperke gomba, hagyma, petrezselyem, citromlé, szójaszósz, só, bors.
Az arányokat lásd. a könyvben.
A hozzávalókat aprító gépben morzsalékosra aprítjuk, vigyázzunk, hogy ne legyen homogén massza.
Már most elég jó, lágy íze van, tökéletesen ízesíthető lesz bármivel az adott receptnek megfelelően.
Kitűnő növényi húspótló.
Tepsis -fűszeres sütőtök
2014. október 27. Gréta konyhája
Tepsiben sült sütőtök: Isteni édes-sós-fűszeres kombináció bármihez köretként, vagy csak esti nasinak. Hámozd meg a tököt, vágd fel kockákra, tedd bele egy zacskóba, önts rá olívaolajat, szórj bele vegamixet, tiszta sót, rozmaringot, chilit, és fokhagymaport, vagy héjában fokhagymagerezdeket. Jól rázd össze, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe oszlasd el egyenletesen, és süsd puhára, ropogósra 200 fokon. Nem hizlal, gyógyít, tisztít és táplál! Jó étvágyat!
Könyvajánló: Judita Wignall: Nyersből finomat
Mai zsákmányom ez a könyv, nagyon örültem neki.
Csodaszép fotók, és új, eddig nem ismert recept ötletek várnak, öröm lesz kipróbálni őket.
Nem is tudom, hogyan nem szereztem róla előbb tudomást.
A könyv hátoldalán lévő ajánló:
Nyersdiétával az egészségért, békéért és a szebb jövőért!
“A nyersdiéta a méregtelenítés, bőrtisztítás, fogyás és közérzetjavítás rendkívül hatékony egészséges módja. De kevés embernek van ideje nehezen beszerezhető alapanyagok után járkálni és mindennap bonyolult receptek alapján főzni. Akkor hát hogyan fogjunk hozzá? Erre ad választ ez a szép kiállású, igényesen megírt és nagyon jól használható könyv, amelyből mindent megtudhatunk, amit a nyersdiétás étrendről, annak bevezetéséről, fenntartásáról és élettani előnyeiről tudni kell.
A Nyersből finomat olyan tematikus szakácskönyv, amelynek receptjei a legkényesebb kulináris ízlést is kielégítik. Örömüket fogják benne találni a kreativitásukat a konyhában kiteljesítő profik és ínyencek éppúgy, mint a kezdők és az elfoglalt háziasszonyok akik most ismerkednek a nyersdiétával.
A nyersételkészítés eszközeit és lépéseit a precíz leírás mellett bőséges képanyag szemlélteti.
A könyvben száznál több, csupa finom és egészséges étel-ital receptje található, amelyek mindegyike nyers alapanyagokból készül. Jó étvágyat!”
***
Néhány érdekes, csuda finomnak ígérkező étel a könyvből:
Zöldfűszeres, kendermagos kesudiósajt, mexikói vadrizs, vegetáriánus “darált hús”, cukkinis humusz, miszoleves, gazpacho, thai kókuszleves, narancsos-áfonyás zablepény, gyümölcsös-kesudiós amerikai palacsinta, édenkerti töltött tekercs, brokkolis-gombás vadrizs, bolognai spagetti, igazi vegetáriánus pizza, vegetáriánus zöldségburger, kókuszos-currys batyu szilvás csatnival, vegetáriánus chili házi módra, paradicsomos cukkinitészta, narancsos-csokihabos vaníliakrém, brownie mexikói módra, amerikai csokis keksz, cseresznyés-csokis “túró”-torta, nyerscsokialap, fűszeres-csípős cukkinichips, fodroskelchips miszóval, fűszeres-ropogós hagymakarikák, energiaszelet, kókuszkefir, kókuszjoghurt, igazi savanyú káposzta, rejuvelac …. és még sok finomság.
A szerzőről:
Judita Wignall Los Angeles-i reklámszínésznő, divatmodell és popsztár, a Halo Friendlies együttes énekese, gitárosa, dalszövegírója. A nyersdiéta gyógyhatásait négy évvel ezelőtt fedezte föl, amikor egészségügyi problémái miatt étrendje és életmódja újragondolására kényszerült. Kulináris érzéke, a jó ételek, a holisztikus egészségmegőrzőés és a wellness iránti fogékonysága vezette őt a Living Light Culinary Arts Institute nevű kaliforniai főzőiskolába és séfképzőbe, amelynek sikeres elvégzése után okleveles nyerskonyhás főszakács és szakoktató lett. Számos kreatív projekten dolgozik, közben a tanítás mellett felkészítéssel, tanácsadással is foglalkozik, s rengeteg helyre hívják, hogy szakmai tapasztalatait megossza a vendéglátásban.
Honlapja: www.rawjudita.com
Tartalomjegyzék:
Bevezetés
1. fejezet: A nyerskonyha előnyei
Nyersdiétás alapismeretek
Dietetikai alapismeretek
A nyersevés előnyei
A nyersevés költségei
Környezetünk és az állatok védelmében
2. fejezet: A nyerskonyha alapjai
A készlet
Eszközök
A kés használata
Zöldséggyalu
Nyerskonyhás módszerek
Mesterszakácsok nyomdokain
3. fejezet: Receptek
Gyümölcsturmixok
Dzsúszok
Reggelik
Saláták, dresszingek
Levesek, előételek, köretek
Főételek
Desszertek
Falatkák
Italok
Élőflórás, erjesztett italok, ételek
Gyors és könnyű öntetek
Gyors falatkák, snackek
Gyorsdesszertek
4. fejezet: A siker titka
A helyes arányok
Ötletek, tanácsok, módszerek
Az étrend megtervezése
Mintaétrend
A holisztikus megközelítés
+ (Kislexikon, források, tárgymutató, köszönetnyilvánítás, a szerzőről, a fotósról)
Káposztás krumpli kosárkák
Ebben az ételben több dolgot is nagyon szeretek: 1. Hagyományos ízek találkoznak, de mégis új formában. 2. Nem kétséges, hogy egy valódi rostbombával állunk szemben. 3. A párolt káposzta karamellizált leve pecsenyésen odakap a krumpli alatt, ami mennyei. 4. Rengeteget lehet belőle enni.
Hozzávalók négy adaghoz:
- fél fej fehér káposzta
- 10 db krumpli
- 100 g dió
- 1 vöröshagyma
2 kávéskanál nádcukor
fél dl 10%-os ecet
1,5 dl víz
2-3 csipet őrölt kömény, só, bors
Joya Cremesse (tejföl) a tálaláshoz
olaj
Előkészületek:
- A káposztát vágjuk csíkokra, és sózzuk le. - A diót törjük durvára. - A hámozatlan krumplikat hosszában vágjuk félbe, és vágjuk-kaparjuk ki a középrészt úgy, hogy kb. egy cm vastagra hagyjuk a falukat.
Elkészítés:
- A felaprított hagymát pirítsuk meg olajon, adjuk hozzá a cukrot, és hagyjuk karamellizálódni. Dobjuk a lábosba a diót is.
- Most jön a káposzta. Ha közben túl sok vizet eresztett volna, akkor előtte nyomkodjuk ki.
- Öntsük fel a káposztát a vízben elkevert ecettel, fűszerezzük, fedjük le, és pároljuk puhára. Közben pótoljuk a vizet, nehogy odaégjen.
- Amikor kész, a krumpli kosárkákat tegyük egy tűzálló tálba, és töltsük bele a káposztát. Öntsünk alá olívaolajat, kis vizet, és süssük nagy lángon, amíg meg nem puhul a krumpli és meg nem pirul a teteje.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc + kb. 90 perc párolás és sütés
Extra tipp : A krumplik kikapart belsejére ebben a receptben nem lesz szükségünk, de vízben tárolva másnap csinálhatunk belőle finom krumplipürét.
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Ottolenghi vegán édesburgonya fasírtja
2014. október 20. Zizi kalandjai
Mostanában többször lapozgattam receptek és inspiráció miatt Ottolenghi Plenty szakácskönyvét. Sokszor elfeledett szakácskönyvek a polcról lekerülnek és néhány napon át forgatom, mert valami megfog bennük újra. Sok esetben a kényelem játszik szerepet abban, hogy az interneten inspirálódjak, mert gyorsabb és rövidebb idő alatt több információhoz jutok. De néha olyan jól esik megfogni a szakácskönyvek papírjait és elmerengeni egy-egy recepten. Akármilyen gyors is a technika, számomra a könyvek nem mennek ki a divatból.
A minap kaptam egy emailt az angol Amazontól, amelyben ajánlottak 13 vegetáriánus, vegán szakácskönyvet. Szuper jó a lista, amit küldtek, mert nekem a 13-ból 8 meg is van! Amik viszont nem voltak a listában és nagyon szeretném (feltéve, ha Jézuska a könyváruházba is betérne, amikor nekem keres meglepetést karácsonyra): az egyik Ottolenghinek az új könyve a Plenty More, a másik a The Vegetarian Flavor Bible. És tudom, notórius szakácskönyv gyűjtő vagyok, ahogy Kriszti is! Nem hiszem, hogy ezt már ki fogom nőni. Ez így van rendjén, el kell fogadni, hogy ilyen vagyok. Szeretem a szakácskönyveket! És ti?
Az édesburgonya fasírt receptje nagyon egyszerű, minimálisat változtattam rajta. Én adtam hozzá fokhagymát (fokhagyma imádó vagyok, ha eddig nem vettétek észre ), elhagytam a fél teáskanál cukrot és jobban sóztam, valamint ízesítettem szójaszósszal, mint, ahogyan a receptben meg van adva, a vajban sütést pedig lecseréltem kókuszzsírra. A fotózásra kb. 3 percem maradt, mert Ádi is követelte már az ebédjét, meg én is farkaséhes voltam, szóval csak olyan gyorsan összekapott, nem túl szuper képek lettek, de higgyétek el nekem, hogy a fasírt nagyon finom. Mi rizzsel és leveleskel chips-szel ettük. Belerakható szendvicsbe vagy főzelék feltétjeként is el tudom képzelni.
Ottolenghi vegán édesburgonya fasírtja
Hozzávalók kb. 4-6 főre:
- 1000 g édesburgonya, meghámozva, felkockázva
- 100 g tönköly fehérliszt
- 2 szál újhagyma, felszeletelve
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 teáskanál szójaszósz
- 2-3 teáskanál só (ízlés szerint)
- 1/2 teáskanál friss aprított chili (opcionális, én Ádi miatt elhagytam)
- kókuszolaj vagy olívaolaj
A felkockázott édesburgonyát tegyük párolóedénybe és pároljuk puhára kb. 15-20 perc alatt. Ezután tegyük szűrőbe kb. 15 percre, hogy a felesleges víz kicsöpögjön belőle.
A lecsöpögtetett édesburgonyát tegyük egy tálba és krumplinyomóval alaposan pépesre nyomkodjuk. Adjuk hozzá az újhagymát, a fokhagymát, a szójaszószt, a sót és a lisztet. Keverjük össze. Ragadós tésztát kell kapnunk (ha esetleg folyós maradt, akkor adjunk még hozzá egy kevés lisztet).
Egy teflon serpenyőben hevítsünk (közepes láng) egy kevés kókuszzsírt és evőkanállal mérjünk egy adagot a tésztából a serpenyőbe. A kanál segítségével lapítsuk le a fasírtot kb. 1 cm vastagra és süssük a fasírtot aranybarnára, majd fordítsuk meg és a másik oldalát is pirítsuk meg. Ismételjük a műveletet, amíg a tészta el nem fogy (kb. 3-4 darabot érdemes sütni egyszerre).
Zöldséges fasírtfalatkák
Már 1 éve fonjuk Horváth Katával a kosarakat Szendehelyen ? ? ? Sajnos, lassan befejeződik, de előbb még ünnepelünk ;) Köszönjük szépen mindenkinek, aki ezt lehetővé tette!!! http://zoldutak.hu/egyeb/telt-hazzal-indult-a-kosarfonas-sznedehelyen/ Hozzávalók: 1 fej jégsaláta 2 kígyóuborka 1/2 kg paradicsom Fasírt: 3 szál répa 1 szál paszternák 2 fej vöröshagyma 4 cikk fokhagyma 20 dkg áztatott tökmag 20 […]
Kelkáposzta főzelék hajdina-gombócokkal
A sok sok nyerselék után megkívántam egy kis főzeléket ;) Már csak azért sem lehetett kihagyni, mivel kelkáposzta őkelme, itt nőtt a kertemben ;) Vannak még testvérei, gyönyörűek ? ? ? Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb kelkáposzta 1 diónyi kókuszzsír 1 tk köménymag 1 nagyobb sem krumpli (kertből ;) ) 2 cikk fokhagyma 1 ek […]
Dió parmezán
2014. október 15. Gréta konyhája
Még vegetáriánusként is imádtam a sajtokat, azon belül is pedig az egyik kedvencem a parmezán volt. Vegánná válásom után elég nehéz volt elképzelni, hogy valaha is átélhetem még a parmezán élményt, de tévedtem. Találtam valami sokkal, de sokkal finomabbat és egészségesebbet, mert a dióparmezán biztosan nem tartalmaz függőséget okozó morfint, kazomorfint és kodeint, amelyek a sajtokban kimutatható opiátok. A dióparmezánban még az is nagyszerű, hogy tele van B vitaminokkal, omega 3 zsírsavakkal, alpha-liposavval( az egyik legerősebb antioxidáns), emellett melatonin, réz, vas, és nagy mennyiségű növényi protein is található benne, hogy a legfontosabbakat említsem. Az én dióparmezánomat Tündékonyhai tésztán is megtalálhattátok feltétként, kifejezetten harmonizál a spenóttal, de szórhatjátok kenyérre, levesbe, főzelékre, egyszóval mindenre. De még panírozni is lehet vele. A dióparmezán 4 hozzávalóból áll, és 5 perc alatt elkészül. Hozzávalók: - egy bögre tisztított dió -1 gerezd fokhagyma - 2 ek inaktív élesztőpehely (ettől lesz sajtos íze) - 1 mokkáskanál tiszta só (NaCl) (lehet még hozzátenni egy teáskanálnyi pirított szezámmag olajat, de elhagyható) A hozzávalókat egy darálóba, vagy aprítóba tesszük, és addig nyomjuk a gombot, míg a dió morzsás lesz. Ha Krémre van szükségünk, akkor tovább, így a dióból kicsapódnak az olajak, és lehet belőle pesto, vagy bármilyen krémes tésztaszósz. Hűtőben, lezárva kb 2 hétig áll el. Jó étvágyat!
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
2014. október 11. Zizi kalandjai
Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is.
Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja.
Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára!
A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet.
Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő.
A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe.
Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel!
És akkor jöjjenek az ételek…
Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével
Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel
Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel
Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli
A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam
Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt
Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)
Lencsehurka
Már van egy receptem a blogon, de ezt most kicsit másképp készítettem. Az is igaz, hogy konzerv lencsét használtam, mert csak az volt itthon, de ennek ellenére nagyon finom lett. Kép csak az első fázisról van. Gyorsan el is fogyott, mire lefotózhattam volna. Egészséges, teljes értékű fehérjét tartalmaz, próbáljátok ki. Az eredeti recept a Biblia a helyes táplálkozásról című könyvből való. Hozzávalók: 1 bögre barnarizs 300 g főtt lencse 1 marék kesudió + napraforgómag / 1 kis doboz tejföl 1 kis fej vöröshagyma 1 ek kókuszzsír 1 ek vegamix 1 csapott tk só 1 csokor petrezselyem zöldje felaprítva borsikafű, bazsalikom A barnarizst szárazon megpirítjuk, majd hozzáadunk némi zsiradékot, a sót, és a vegamixet. Felengedjük 2,5 bögre vízzel, majd 45-50 perc alatt megfőzzük. A lencsét főzhetjük magunk is, ha lehet, előző nap áztassuk be, és babérlevéllel ízesítsük. Amikor a rizs megfőtt, keverjük össze a lencsével, a felaprított vöröshagymával, és a petrezselyem zöldjével. Kiolajozott tepsibe borítjuk a masszát. A tetejére turmixoljunk kesudió és napraforgó keverékét némi vízzel - ekkor tejmentes, vegán étel az eredmény, vagy megkenhetjük tejföllel. Sütőben 180 C-on 3/4 órát sütjük, míg szépen megpirul a teteje.
Rozmaringos kápia paprika pástétom
2014. október 6. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek a humuszos bejegyzés után, hogy hozzak még recepteket, hogy milyen vega pástétomokat, kencéket lehet a kenyérre kenni, hogy kicsit újítsatok az eddig megszokott repertoárotkon. Na, ez a kápia paprika pástétom ilyen… lehet kenyérre kenni és megpakolni még sok más finomsággal (salátával, sajttal) vagy csak magában pirítósra kenve enni vagy mondjuk egy sajttál mellé tálalni (erről jut eszembe, néhány hete voltunk egy esküvőn, ahol olyan vegán sajttálak voltak felszolgálva, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, isteni fűszerezésű és ízű magyar kézműves vegán sajtokból készült!!!), hogy a sajt darabokat vagy kréker darabokat bele lehessen mártogatni. A felhasználási formája elég sokrétű és gyorsan el is készíthető, zárt üvegben a hűtőben pedig eláll két-három hétig.
A krém alapját pirított napraforgómag adja, ezt kell ledarálni robotgépben, majd hozzáadni a megsült kápia paprikákat és fűszerezni. A recept a Green Kitchen Stories szakácskönyvből van, minimálisat változtattam rajta (én tettem bele fokhagymát, de ez elhagyható).
Rozmaringos kápia paprika pástétom
Hozzávalók 1 kisebb üveghez:
- 8-10 db kápia paprika
- 75 g napraforgómag
- 2 ág friss rozmaring levelei
- 1 gerezd fokhagyma (opcionális)
- 1/2 citrom kifacsart leve
- só
- csipet cayenne bors (opcionális)
A kápia paprikákat tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire és 200C fokon süssük kb. 40 percig, amíg a héjuk kezd megfeketedni. Az így megsült paprikákat tegyük egy tálba, fedjük le folpackkal és hagyjuk kihűlni.
Közben hevítsünk fel egy teflon serpenyőt és néhány perc alatt pirítsuk meg a napraforgómagot. Pirítás közben sózzuk és adjuk hozzá a cayenne borsot.
Ha a paprikák kihűltek, húzzuk le a megfeketedett héj részüket, ezután vágjuk ki a csumájukat és kaparjuk ki a magokat, vágjuk kisebb darabokra. Tegyük a robotgépbe a pirított napraforgómagot és aprítsuk fel, majd adjuk hozzá a paprika darabokat, a fokhagymát, a citromlevet, a rozmaringot és pürésítsük simára. Kóstoljuk meg és fűszerezzük ízlésünknek megfelelően.
Tipp : sült kápia paprikából készíthetünk diós mártogatós krémet vagy szószt főtt tésztához.
“Hagymatokány” – Rizstésztával / Nyers káposzta saláta gazdagon
2014. szeptember 29. Fittanyuka
A nyárnak vége, de néhány erdélyi recept még van a tarsolyomban, amelyeket szinte nemis szükséges reformálni. Az egyik ilyen a hagymából készült főétel, magyaros fűszerekkel, én éppen nem rendhagyó módon rizstésztával párosítottam, amely gluténmentes és könnyen emészthető. Ez az étel bármely évszakban megállja a helyét, íme a recept:
Hozzávalók ( 4 fő részére):
1 kg vöröshagyma
2-3 evőkanál kókusz olaj
2 kk himalaya só
1 kk őrölt kömény
1 kk édes, pirospaprika
késhegyni őrölt fekete bors
1 ek. zabliszt vagy barna rizsliszt
1-2 cikk préselt fokhagyma
2 dl víz
200 g rizstészta
200 g füstölt tofu
A hagymát felaprítjuk és a sóval együtt az olajon ledinszteljük, majd adunk hozzá kevés vizet és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fűszereket, préselt fokhagymát. A zablisztet csomómentesen elkeverjük 1 dl vízben és hozzáaöntjük a hagyma tokányhoz, keverés mellett besűrítjük. Ha szükséges még sózzuk, fűszerezzük. A kockára vágott tofut, kevés sóval és borssal kókuszolajon megpirítjuk, a rizstésztát kifőzzük és a hagymával tálaljuk.
Nyers káposzta saláta gazdagon:
1/2 fej zsenge, édes káposzta
1-2 db paradicsom
1 szál répa
1 kk egész kömény
1 kk himalaya só
1/2 citrom leve
2 evk hidegen sajtolt napraforgó olaj
A káposztát almareszelőn lereszeljük a répával együtt, a paradicsomot kockára vágjuk, megszórjuk a köménnyel. A citrom levét a hidegen sajtolt olajjal, sóval összerázzuk egy kis üvegben és a salátára öntjük. Az üvegben való összerázás a legegyszerűbb módja a dresszingek elkészítéséhez. Finom, zsenge és ropógós saláta, önmagában vagy főétel mellé.
Nyers sütőtök krémleves
Gyönyörű kanadai tököt vettem az egyik nénitől a piacon, aminek ma csak a negyed részét csináltam, meg, olyan hatalmas ;) Sajnos az enyémek még mindig zöldek, nem tudom, lesz-e még esélyük beérni… Hátha ;) Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi felkockázott kanadai tök 1 pici vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 csipet sáfrány 1 csipet őrölt szerecsendió 1 […]
SÜTŐTÖK szezON
2014. szeptember 25. Zöld múzsa
Tavalyi sztori felmelegítve! ;-) Két évvel ezelőttig semmi mást nem csináltam sütőtökből: feldaraboltam, kivájtam a magos részt és toltam a sütőbe, mikor megsült és kihűlt elmajszoltuk. Az áttörés egy baráti vacsorán következett be, ahol a házigazda sütőtök krémlevest szolgált fel pirított tökmaggal amit még előtte nem ettem. A kicsit túlborsozott ám számomra nagyon szimpatikus állagú narancssárga pempőből kétszer is repetáztam. Hamar rájöttem, eddigi fantáziátlanságom oka az volt, hogy a sült tököt a'la natúr készítettem és nem gondolkodtam el a lehetséges fűszerezésein. A sütőtök az újvilágból indult hódító útjára, Közép- és Dél-Amerikában az indiánok kedvenc eledele volt. A XVI. század óta ismerik és termesztik hazánkban, ahol a legjobb ízű sütőtök Nagydoboz és környékéről valósi. Általában a kanadai változatot vásárolom a piacon, de az ominózus vacsorán folytatott beszélgetés felnyitotta szemem, léteznek egyéb zamatos fajták: ilyen például a japán hokkaido, aminek a héja is ehető sütés, főzés után. Szeptembertől kezdődik az égőnarancs színű tökszezon, a piaci standokat ellepik a különféle izgalmas formák, mi pedig újabb recepteket próbálhatunk ki. Első lépésként azt tanácsolom, a sütni való szeleteket locsoljuk meg pár evőkanál olívaolajjal, nyomjunk rá egy kis fokhagymát és enyhén sózzuk, borsozzuk. Ha még néhány szál zöld rozmaring ágat vagy friss kakukkfüvet is teszünk a tökgerezdek mellé, új dimenziók nyílnak. Az így elkészített sütőtököt rögtön tovább is gondolhatjuk. Tíz perc leforgása alatt készíthetünk belőle zsályás sütőtök pástétomot, aminek a legfőbb előnye a bolti kenyérre valókkal szemben, pontosan tudhatjuk, mi került bele. Zsályás sütőtök pástétom: - 4-5 szelet sült sütőtök - 1 kisebb fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 tk. dijoni mustár - 5 dkg tökmag - 4-5 friss zsályalevél - só, bors ízlés szerint ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A vöröshagymát és a fokhagymát víz és olívaolaj elegyén megpároljuk. A tökmagot teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk, majd egy késes aprítóba durvára vágjuk. A párolt hagymát, a sült tökök belsejét. a mustárt és a fűszereket is a robotgépbe öntjük és rusztikus állagúra turmixoljuk. Pirított kenyéren tálaljuk. Morzsolhatunk a tetejére feta sajtot és meglocsolhatjuk tökmagolajjal is. Friss salátát mindig fogyasszunk melléje. Tiszta üvegbe töltve néhány napig hűtőszekrényben eláll. A tökös krémleveseknek számtalan fajtája ismert. Klasszikus franciás fűszerkombó a só, fehérbors, szerecsendió tejszínnel. Ha édesre vesszük a figurát, akkor fahéjat, szegfűszeget, vaníliát és kardamomot használjunk ízlés szerint. Személyes kedvencem az indiai fűszerezésű változat amibe a gyömbér, koriander és kurkumán túl a chili fokozza a fűtőértéket és a vöröslencse teszi még táplálóbbá. fotó: Takács Andrea Indiai sütőtök krémleves: - kisebb kanadai sütőtök ( 1-1.5 kg ) - közepes fej vöröshagyma - 10 dkg vöröslencse - 2 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 2-3 cm-es friss gyömbér reszelve - 1 kk. őrölt koriander - 1 kk. kurkuma - chili ízlés szerint - 1 dl kókuszkrém vagy 3 dl kókusztej - 1 ek. vegamix - só ízlés szerint - tálaláskor pirított tökmag vagy friss koriander levél ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőtököt lehéjazzuk és kivájjuk a magját, majd kockákra vágjuk, a hagymát is felaprítjuk. A vöröslencsét megmossuk ( áztatni nem kell ). Egy nagyobb lábosba feltesszük a zsiradékot és a hagymát üvegesre pároljuk. Ráreszeljük a gyömbért és állandó keverés mellett tovább pirítjuk. Jöhetnek a porfűszerek sorjában: koriander, kurkuma és ízlés szerinti chili. Két perc pirítás után ráöntjük a kockára vágott tököt és a megmosott vöröslencsét, majd annyi vizet öntünk rá, ami ellepi. Beleszórjuk a sót és a vegamixet a főzővízbe. Kb. 15-20 percig főzzük, míg a tök és a lencse megpuhul. Ezután tölcséres turmixszal vagy botmixerrel krémesítjük és a kókusztejjel felforraljuk mégegyszer. Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a tökmagot. Ezzel vagy frissen vágott koriander levéllel tálaljuk. Igaz a kerti partik ideje lassan lejár, de az őszi-téli időszakban is grillezhetünk zöldségeket a konyhai sütőben. A következő recept lehet akár a krémlevesünk feltétje, de ha készítünk hozzá köretet, mártást, könnyed vacsoraként vagy főétel gyanánt is megállja helyét. 10-15 darab fűszeres zöldség saslik hozzávalói: - 3-4 szelet nyers sütőtök - 1 kisebb karalábé - 1 közepes sárgarépa - 1 kápia paprika - 5 dkg zöldbab Páclé: - 0.5 dl olívaolaj - 1 ek. mustár - 1 ek. szójaszósz - 2-3 gerezd fokhagyma - citrombors, só, opcionálisan őrölt koriander és római kömény --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az sütőtök és karalábé kerek szeleteit vágjuk cikkelyekre. ( Megjegyzés: a sütőtököt 1,5 cm, míg a karalábét 1 cm vastagra szeljük fel, mert nem egyformán puhulnak ). A répát vékony karikákra, a kápia paprikát kisebb kockákra, míg a zöldbabot 3-4 cm-es darabokra aprítsuk. A darabolás mondhatnám gyerekjáték, a zöldségek saslik pálcikára való felszúrása azonban férfi munka. Itt az ideje bevonni párunkat az ételkészítésbe. A pácot összekeverjük, ecset segítségével bekenjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztassuk. 200 fokon süssük addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Még 10 perc grill funkció és már tálalhatjuk is.
Májgombatokány diós rizzsel
2014. szeptember 21. Vegetáriánus receptek
A képre nézve jogos lehet a kérdés: Miért főz ez húst?! A májgomba a gombák közül színével és megjelenésével a leginkább hatásvadász.
Idén jó a gombatermés, nagyon sok féle előjött, az eddig csak könyvben látott májgomba is. Nem árusítható, így piacon nemigen futni vele össze. Szedni kell. A bükki tájjelleget megőrizve sötét trombitagombával, borókával és kakukkfűvel.
Hozzávalók:
- 2 db tenyérnyi májgomba
- tej az áztatáshoz
- 1 ek olaj
- 1 nagy fej hagyma
- 3-4 borókabogyó
- 2-3 sötét trombitagomba (vagy más fűszergomba)
- kakukkfű, bors, só
- 4-5 ek tejföl
A gomba tönkjét levágjuk, felső bőrét lehúzzuk. Alsó, porózus részét az irodalom szerint szintén el kell távolítani, mert főzés közben nyákosodik. Állítólag. Én mindössze alaposan lekapargattam, de rajtahagytam. Összevágtam és fél órára tejbe áztattam, hogy veszítsen nagyon magas csersavtartalmából. (Tej helyett sós víz is megteszi.)
A gombát lecsepegtetjük. A hagymát összevágjuk, üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a májgombát és összeforgatjuk. Beleszórjuk az apróra vágott trombitagombát, a morzsolt kakukkfüvet, a megroppantott borókát. Enyhén borsozzuk, sózzuk. Levet ereszt, kevergetve addig főzzük, míg a levet el nem főzzük alóla. Hozzáadjuk a tejfölt, átkeverjük. Ha esetleg fanyar lenne, kevés tejjel vagy tejszínnel tompítjuk. Újraforralás után kész.
A rizst a hagyományos módon készítjük el, előtte viszont egy fél marék apróra vágott diót pici olajon alápirítunk.
A májgombáról: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1jgomba
Bliszkó Viktor
Paradicsomos kenyér
Egyik nap különlegesebb kenyeret szerettünk volna készíteni, ötleteltünk Csillával. Az olivabogyó, a hagyma, meg ilyenek kiestek. Az aszalt paradicsomos változatra esett a választásunk. Mivel Ábel altatása következett, Ő meg az öregeket ment etetni, már a dagasztás elején belekerült a paradicsom, és úgy jártunk, mint a mazsolával. Nem mintha nem sejtettünk volna, különösebben nem bántuk, inkább csak nevettünk a vad színén, mikor elkészült. Apa mondta is, hogy a boltban simán eladnák barna kenyérnek. Sajnos. Bár aki valaha is látott teljes kiőrlésű kenyeret, azt a malátás, és egyéb színezékes kenyérrel nem lehet átverni. A korpa darabjai ugyanis látszanak a kenyérben, és az állaga sosem könnyű, és vatta puha, mint a fehér kenyéré, hanem súlyosabb, sűrűbb, érezni, hogy "anyag" van benne. Azért is sajnos, mert az vesz meg ilyesmit, aki egészségtudatosabban szeretne étkezni, és nem színezéket és fehér kenyeret fogyasztana. No, de nem morgolódok tovább ezen. Ha magunk sütjük, nincs átverés. Hozzávalók: 60 dkg liszt (20 dkg tk, 40 dkg fehér) 360 ml víz 2 marék asztalt paradicsom 1 púpos tk só 1 kk méz 1,5 dkg élesztő Ha van kenyérsütő gépünk, az összes hozzávalót beletesszük, és abban megdagasztatjuk. A paradicsomot akkor tesszük bele, mikor a magokat jelző sípolást halljuk. Ha nincs, először a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd belekerül a többi is, és együtt alaposan kidagasztjuk. Mikor jó alaposan megdagasztottuk, kivesszük a tésztát, formázzuk, és egy zsírpapírral kibélelt formába helyezzük. A tetejét bevágjuk. 35-40 percet kelesztjük, mire kétszeresére dagad, majd 180 C-on 1 óráig sütjük.
5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény
2014. szeptember 16. Éltető ételek
Szép hazánkban számos olyan gyógynövény van, melyekről régóta ismert, hogy erősíti az immunrendszert. Nézzünk néhányat, mely mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. Homoktövis A homoktövis ,,titka a benne lévő, legalább 190 biológiailag aktív anyag szinergenciája, vagyis egymást erősítő hatása. Gyönyörű narancssárga termése számos vitamint tartalmaz (B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E), ezen kívül karotinoidokat, ásványianyagokat (vas, magnézium), mikroelemeket, flavonoidokat. Természetes C-vitamin utánpótlást biztosít a szervezetnek (tízszerese a citrom C-vitamin tartalmának). Kiemelkedő antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganatos sejtek képződését, védi és erősíti az immunrendszert, késleltei az öregedési folyamatokat . Hozzájárul a szív- és érrendszer, valamint az emésztés megfelelő működéséhez. A homoktövist úgy önmagában is ehetjük, vagy nyers édességek alapja is lehet. Főzhetünk belőle teát, vagy a nyers húsából készült őrlemény bármilyen kása vagy müzli alapanyaga lehet. 1. Hagymafélék Nemrég írtam egy bejegyzést a gyógyító hagymákról, melyek - többek között - remek immunerősítők is. Legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló hagymatea is készíthető belőle, mely meghűléses megbetegedéskor jó szolgálatot tesz . A fokhagymát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Természetes antibiotikum, vírusok, paraziták, baktériumok ellen is bevethető. Antioxidáns hatású, pl. a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. Értágító hatása van, és a nehézfémek kivezetésében is segítségünkre lehet. A medvehagyma a fokhagyma erdei testvére, így gyógyhatásuk is hasonló. Alkoholos kivonata immunerősítésre (is) bevethető. Törekedjünk arra, hogy tavasszal minél több medvehagyma kerüljön a tányérunkra. 3. Csipkebogyó A csipkebogyóról szerintem mindenkinek a magas C-vitamin tartalom jut eszébe. Milyen érdekes, hogy a téli hónapokban is ad a természet nekünk immunerősítésre használható gyógynövényt. (A homoktövis is gyűjthető télen.) A C vitamin természetes antioxidáns, mely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas felszívódását, gyorsítja a kötőszövet újraépülését. 100 gramm csipkebogyóban több mint 200 mg C vitamin van , míg ugyanennyi citrusféle csak 40-50 mg-ot tartalmaz. De tartalmaz még B-, K-, és P (rutin) vitamint is. Ezenkívül ásványi anyagokban, karotinoidokban, pektinben, fenolokban is gazdag. Mivel a C vitamin hőre érzékeny, ezért a tea készítése során hideg áztatásra van szükség. Én úgy szoktam készíteni, hogy este, lefekvés előtt 1 teáskanál csipkehúsra ráöntök 2,5 dl vizet, és reggelig állni hagyom. Reggel leszűröm a teát, majd újabb 2 dl vízzel főzöm (3-5 percig), majd állni hagyom 10 percig. Így a többi hatóanyag is ki tud oldódni. A két teát összeöntöm, és ihatom is. Ezáltal nemcsak a C vitamin tartalom fog hasznosulni, hanem az egyéb pl. ásványianyag tartalom is. Mit készíthetünk még a csipkebogyóból? - Csipkebogyós méz : tegyünk egy üvegbe csipkehúst (kisebb darabokba, vagy szárítva, őrölve), és öntsük fel mézzel. A méz ozmotikus hatása kivonja a hatóanyagokat, és egy csodás gyógymézet kapunk. A méz mindenképp termelői legyen az élettani hatása miatt. - A csipkebogyót a zöld turmixunkba is beletehetjük. - Szárított, darabolt csipkehúst kevés tisztított vízbe áztassuk be 1 éjszakára. Majd másnap botmixer neki, és kész is a nyers lekvár , amiben minden benne van a maga természetes formájában. Pár nap alatt fogyasszuk el! - Csipkelekvár: főzzük 5-10 percig a darált csipkehúst, majd tegyük fertőtlenített üvegbe. Lehetséges, hogy a C vitamin tartalma sérül, de egyéb más hatóanyagai benne maradnak. Fogyasztás előtt szükség szerint mézzel ízesíthető. 4. Bodza A bodza szó hallatán szerintem sok embernek csak a bodzaszörp jut eszébe. Nos, a bodza ennél több. A népi gyógyászatban nemcsak a virága, hanem a bogyója is kiemelkedő a meghűléses betegségek kezelése során. Vigyázat! Ne keverjük össze a gyalogbodzával, mely bogyója mérgező. (A gyalogbodza lágyszárú, termése éretten felfele néz, tehát NEM csüngő.) A virága és alkoholos kivonata a hárshoz hasonlóan izzasztó, lázcsillapító, nyákoldó, immunstimuláns hatású. A virágából teát készíthetünk, mely teakeverékekben még hatásosabb. A terméséből akár lekvárt is főzhetünk (nyersen hashajtó hatású). Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoidokban rendkívül gazdag . Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-, A- és E vitamint is tartalmaz. Hatékony számos influenza vírus törzzsel szemben is, valamint nemcsak a különféle influenza vírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat. Nemhiába került bele a bodzabogyó kivonat a manó mannába és a Vadon gyöngyébe is. Szuper koncentrátuma remek immunerősítő. 1. Hárs A hársfát szerintem mindenki ismeri. Viszont a gyűjtésnél mindenképp oda kell figyelni, mivel orvosi célokra csak a kislevelű-, nagylevelű- és a széleslevelű hársfák virágai használhatók fel. Az ezüst- és a molyhos levelű hárs virágai drogként nem gyűjthetők. A virágok felejthetetlen illata és a méhek döngicsélése a nyár közeledtét jelzi. A virág legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok, nyálka, szaponin, cseranyag, illóolaj. Ebből adódik, hogy remek köptető, nyákoldó, lázcsillapító hatása van, de mindezek mellett is bír. A hársméz gyógyhatásai is bevethetők a téli időszakban. Viszont minden esetben termelői, hőkezeletlen mézet fogyasszunk. A bodzával 1:1 arányban készített teája kedvelt izzasztószer. Immunerősítés céljából fogyasztását csak kúraszerűen javaslom (1 hét fogyasztás után 1-2 hét szünet). 5+1 Kakukkfű A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, évszázadokon keresztül a szegények antibiotikuma volt. A kakukkfű legfőbb hatóanyaga az illóolaj. Erős immunerősítő hatással bír, légúti betegségek esetén elsőként gondoljunk a kakukkfűre. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti 1 alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük. A folytásban még olvashattok 5+1 kevésbé ismert, de ugyanolyan hasznos gyógynövényről.
Aszalt zöldségfasírt karfiolpürével
Úgy készítettem a mai ebédet, hogy holnapra is maradjon, mert Szendehelyen fogok kosarat fonni ;) Hozzávalók a püréhez: 1/2 karfiol 1 cikk fokhagyma 1 csipet só 1 csipet bors 1/2 avokádó annyi forrásvíz, hogy elvigye a turmixgép Az egészet beletesszük a gépbe, és összeturmixoljuk ;) 10 db fasírthoz: 1/2 cukkíni 1 kápia paprika 1 nagy […]
Immunerősítés természetesen. Mi is az immunrendszer?
2014. szeptember 10. Éltető ételek
Rendszeresen hallunk arról, hogy az immunrendszert erősíteni kell. De mi is az az immunrendszer? Egy olyan védekező rendszer , mely feladata a szervezet belső önállóságának óvása/védése. Tehát a szervezetbe kerülő idegen anyagok felismerése, közömbösítése, lebontása és hatástalanítása. Az immunrendszerről röviden Az immunrendszer részei egyrészt a vérben keringő fehérvérsejtek , másrészt kötőszöveti sejtek. De vannak erre a célra külön szervek is, mint pl. a nyirokcsomók, mandulák, féregnyúlvány, csecsemőmirígy és a lép is. A szervezetbe kerülő idegen anyagokra (antigének) az immunrendszer cellurális vagy humorális immunválasszal reagál. A cellurális során az immunrendszer sejtjei (pl. a fehérvérsejtek) közvetlenül bekebelezik (fagocitózis) az antigént, míg a humorális immunválasz az, amikor ellenanyagok (immunglobulinok) termelődnek, és ez közömösíti az antigént. Az immunitás formái A velünk született (természetes) immunrendszer már magzati korban kialakul. Ezek a fehérvérsejtek (pl. granulocyta, makrofág, természetes ölősejtek), melyek válogatás nélkül, percek alatt minden idegen anyagot bekebeleznek. A legújabb kutatások rámutatnak arra, hogy ezen fehérvérsejtek mozgósítására az 1-3, 1-6 béta-glükánok nagyon jó eredménnyel bevethetők. A szerzett immunitást második védelmi vonalunknak is nevezhetjük. Ezek képesek felismerni a kórokozókat, hiszen egy korábbi fertőzés során már termelődött immunglobulin (ellenanyag). Ez az alapja a védőoltásoknak is. Miért mondjuk azt, hogy a bél az immunrendszerünk FŐ része? Immunrendszerünk 70-80%-a bélfalunk baktériumflórájában található. 1-2 kilógrammnyi haszos baktériumtömeg döntően a vastagbélben helyezkedik el. Ezért nagyon fontos - és szinte a legelső - a bélflóránk helyreállítása, regenerálása . Kiemelkedően oda kell figyelni a táplálkozásunkra is, hiszen a finomított- félkész ételek szinte ellenségei a bélflóránknak, valamint az antibiotikumok is nagy kárt tudnak tenni benne. Az elpuszuló bélbaktériumok helyét más kórokozók, mint pl. a Candida gomba foglalják el. Ebből látszik, hogy a candida esetén (is) nagy hangsúlyt kell fektetni a bélflórára. A bélflóra nagyméretű csökkenésének tünetei: emésztőrendszeri zavarok, bőrtünetek, allergiás panaszok, hajkorpásodás és hajhullás, indokolatlan fáradtság, memóriazavar, nőgyógyászati gyulladások, candida, gyakori megfázás, mind-mind az immunrendszer gyengeségére utal. A bélflóra regenerálása során nagyon fontos, hogy előzőleg tisztítsuk ki a bélrendszert , hiszen csak így tudnak megtelepedni a hasznos baktériumok. Tehát a béltisztítás után lehet probiotikumokat (hasznos baktériumtörzsek) bejuttani. Ezek táplálékai a prebiotikumok (zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákban lévő vízben oldható rostok), mint pl. a csicsóka, hagymafélék, bab, borsó, zabpehely. A szinbiotikumok a pro- és prebiotikumok együttesét jelenti, vagyis olyan készítmények, melyek alkalmazása során a két tényező kedvező hatásai érvényesülnek. A következő részben a legismertebb 5+1 immunerősítő gyógynövényt mutatom be.
Sokhagymás krémleves
2014. szeptember 10. Éltető ételek
Én a krémleveseket sosem bonyolítom túl, egyszerűen vízben megfőzöm és turmixolom. Persze lehetne előtte pici olajon párolni, vagy akár zabtejszínnel ízesíteni, de nekem így is finom. Édes és csípős, tökéletes párosítás, akár a méregtelenítés időszakában is. Hozzávalók: - 1 póréhagyma - 1 újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 kisebb batáta - só, bors, chili - 2 levél medvehagyma a tetejére Elkészítés: - A hagymákat és a batátát tisztítom és darabolom. - Kevés vízbe felteszem főzni, fűszerezem. A végén botmixerezem vagy turmixolom. - A tetejét megszóróm friss medvehagymával.
Rókagomba paprikás puliszkával
2014. szeptember 9. Fittanyuka
Rókagomba igazi ínyencség. Erdélyben vadon terem és úton-útfélen árulják a “szedők”, nyár derekától egészen ősz végéig. Kimondottan erdélyi fogás a gombapaprikás puliszkával vagyis főtt kukoricadarával. Friss gombából készítettem, természetesen ha nincsen kéznél utcai rókagomba – árus akkor bármelyik kedvenc gombafajtánk megteszi. A gomba nem a könnyen emészthető ételek csoportjába tartozik, de a megfelelő társításokkal, fűszerekkel segíthetjük ezt a folyamatot. Az emésztést segítő fűszerekhez tartozik a magyar konyha jellegzetes fűszerei, mint például az őrölt kömény, édesnemes pirospaprika. Én még csempénsztem bele egy kevés őrölt kardamont, amely szintén puffadásgátló, emésztést segítő, erjedésgátló. A kukoricadara könnyen emészthető, gluténmentes köret. Hozzávalók 4 főre: 500-600 g rókagomba 2-3 kk himalaya só 200 ml kókusztejszín 2 evőkanál kukoricadara 1 evőkanál kókuszolaj késhegynyi őrölt kömény 1 kk édesnemes pirospaprika 1 cikk fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2,5 dl bögre kukoricadara A vöröshagymát apróra vágjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd a megtisztított, leforázott gombát, szűrés után a hagymára “dobjuk” és együtt pároljuk. 5 perc után hozzáadjuk a fűszereket, a kókusztejszínt elkeverjük csomómentesen a keményítővel, 1-2 dl vízzel és hozzáöntjük a gombához. Állandó keverés mellett besűrítjük és utófűszerezzük ha szükséges, belepréseljük a fokhagymát. A kukoricadarát négyszeres mennyiségű vízben, 2 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. Tipp: a darát lobogó vízbe tesszük. Majdnem olyan gyorsan elkészül, mint ahogyan leírtam:). Ideális fogás ebédre a rohanó hétköznapokban.
Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől. Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-) desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani. gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag, goji bogyó, búzafű, - sörélesztő pehely, útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag, lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz olíva olaj, szezám olaj - szódabikarbóna - Agave szirup, Demerara cukor, Xilit, kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma - csicseriborsó - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona) Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-) aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk. Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony. Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-) Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek! Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Sült paprikás penne
2014. szeptember 3. Fittanyuka
Imádom a sült paprika illatát, bevallom ez az illat az őszt juttatja eszembe. Gyerekkoromban anyukám rendszeresen elkészítette a zakuszkát és ezt a kenyérre kenhető finomságot mindig ősszel kellett elrakni, ehhez sütöttük kint a parázson a padlizsánt és a paprikát! Micsoda illatok keringtek a levegőben…
Az alábbi recept nagyon finom, egyszerű és némi előkészülettel nemis olyan sok időt vesz igénybe.
Hozzávalók 4 fő részére:
250 g tönköly vagy durum penne tészta
6-7 db kaliforniai vagy kápia paprika
100 ml növényi tejszín
1 evőkanál olíva olaj
2 kk himalaya só
2 cikk fokhagyma
A paprikákat megmossuk, hústűvel megszúrkáljuk és sütőlemezre helyezve 200 C fokon megsütjük. Sütés után letakarjuk és miután kihűlt lehéjjazzuk. Enyhén sós vízben kifőzzük a tésztát és leszűrjük, majd olíva olajjal meglocsoljuk.
A lehéjjazott és kicsumázott paprikát a tejszínnel, olíva olajjal krémesre turmixoljuk, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és a kifőtt tésztát a sült paprikakrémbe forgatjuk és tálalhatjuk is!
Hajdinás cukkinifasírt (gluténmentes, vegán)
Még mindig terem a kertekben ez a nagyszerű zöldség, a cukkini. Béta karotint, A-, B1-, B2- és C-vitamint, folsavat, káliumot, kalciumot, foszfort, mangánt, cinket, valamint szelént tartalmaz. Energiatartalma ugyan kicsi, de ez olykor pont előnyös. Például egy rostban gazdag, de kalóriában szegény diétához, ami jól segíthet a fogyásban. Enyhe hashajtó, (reumatikus) gyulladásgátló és vértisztító hatással is bírhat, mivel mintegy 95%-a víz.
Most gluténmentesen használtam fel fasírthoz.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre hajdina kávédarálón megőrölve
- 1 nagyobb cukkini
- 3-4 fokhagyma
- só
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- pár csepp olaj
- sütőpapír
Elkészítés:
A meghámozott cukkinit megsózzuk, kicsit állni hagyjuk. Közben felaprítjuk a petrezselymet, kinyomjuk fokhagymaprésen a fokhagymát. A cukkini egy kevés levet fog ereszteni, ami nem gond. Ehhez keverjük hozzá a kávédarálón vagy aprítógépben lisztté őrölt hajdinát. A masszához adjuk a fokhagymát és petrezselymet is. Az a jó, ha nem folyékony a fasírt masszája. A sütőpapíros tepsire halmozunk kanál segítségével. Pár csepp olajat csepegtetünk a halmokra. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
(Vegán) majonézzel és zöldséges salátával nagyon finom, de főzelékhez is fogyaszthatjuk.
Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves
2014. augusztus 27. Zizi kalandjai
Sárgarépa krémlevesek közül ez a kedvencem. Hínyenc néhány éves receptje, de az egész család megszerette, amikor megfőztem nekik. Aztán szünet következett a répalevesek terén. Most újra rám talált a répaleves szerelem a Green Kitchen jóvoltából. Végtelenül egyszerű, pár alapanyag kell hozzá és laktató, kiadós, sűrű, krémes leves melengeti a torkunkat, a testünket, a lelkünket ezeken az őszi augusztusi napokon! Bár a leves gyönyörű színe lehet, hogy meghozza a jó időt… az előrejelzés szerint hétvégén már 26 fok lesz!
A napokban megint puffogva könyveltem el, hogy az idén nyáron szinte alig ettem sárgabarackot, talán kétszer-háromszor!!! Epret viszonylag többet ettem, ribizlit, szedret, görögdinnyét alig, málnát, sárgadinnyét kicsit többet. Őszibarackból és nektarinból igyekszem pótolni a lemaradást (úgyis ez a kedvenc nyári gyümölcsöm) és apukámnak hála, el vagyunk látva még finom, szaftos, édes nektarinokkal. Szederből is pótolok, ez még szerencsére jelen van a piacokon, na és persze elmaradhatatlan az áfonya. Van még szilva és szőlő, aztán vége!
Kicsit igazságtalan a természet, mert van kb. 3-4 hónapunk a 8-10 féle gyümölcsre, aztán több mint fél évig csak almát és körtét tudunk enni unásig! Álmodozva nézem februárban az ausztrál gasztroblogokat, amelyek öntik magukból a nyári gyümölcsös édességeket… Nem csoda, hogy április végén már egy jó, szaftos őszibarackra vágyom?!
Szóval kapjatok elő néhány szál répát, egy kis paradicsomot, vöröshagymát, fokhagymát, főzzétek meg a hozzávalókat, pürésítsetek és már tálalhatjátok is a finom levest. Egy minimális változtatást eszközöltem csak a recepten… adtam hozzá kakukkfüvet. Nagyon jót tett neki. Mi Józsi féle 100% rozskenyérrel ettük, de a Green Kitchen receptje alapján tálalhatjátok kukorica ceviche-vel is.
Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves
Hozzávalók:
- 10 közepes méretű répa (kb. 1 kg), meghámozva, felszeltelve
- 5 db paradicsom, felkockázva
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 250 ml kókusztej (vagy más növényi tej)
- 1 teáskanál kurkuma
- 2-3 ág friss kakukkfű levelei
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
- só, bors
Egy lábasban dinszteljük meg az olívaolajon a vöröshagymát és a fokhagymát, adjuk hozzá a kurkumát és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Ekkor adjuk hozzá a répát, a paradicsomot, kevergessük néhány percig, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi (kb. 1-1,5 liter). Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kakukkfüvet és főzzük közepes lángon, amíg a répa megpuhul.
Botmixerrel pürésítsük, amíg sima állagú lesz. Öntsük hozzá a kókusztejet, forraljunk rajta még egyet és tálalhatjuk is.
Sárgarépás lencseleves
2014. augusztus 23. Éltető ételek
Szereted a sárgarépa levest? Nos, ha igen, akkor ez is ízleni fog. Kellemesen édes és tápláló is. Gyorsan elkészül, akár vacsorára is tökéletes. Hozzávalók (4 főre): - 35 dkg sárgarépa - 15 dkg vöröslencse - 1 zellerszár - 1 kisebb vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 evőkanál kókuszolaj - 1 kávéskanál ételízesítő - só, bors - díszítés: petrezselyem és pirított magok Elkészítés: Először is megtisztítjuk a répát, és kis kockára vágjuk. A hagymát vékonyra felszeleteljük, és kókuszolajon megdinszteljük. Belereszeljük a fokhagymát is.Hozzáadjuk a felkockázott sárgarépát és a zellerszárat. Együtt pirítjuk, úgy 5 percig. Közben folyamatosan keverjük. - Hozzáadjuk az átmosott lencsét, és felöntjük vízzel. Fűszerezzük. - Már nincs más dolgunk, mint megfőzzük, majd turmixoljuk. - Díszítsük pirított magokkal és petrezselyemzölddel.
Fűszeres, növényi sajtos, paprikás sült padlizsán
2014. augusztus 19. Mindennapi ételeink
Igazi gyors nyári eledel a padlizsánrajongóknak. Hozzávalók: 4 közepes padlizsán 1 piros kápia paprika 1 sárga kápia paprika 1 fej fokhagyma himalaya só - ízlés szerint kakukkfű, borsikafű, lestyán, rozmaring - ízlés szerint pár csepp citromlé 4 ek. kókuszzsír 30 dkg natúr Sojade szójajoghurt 15 dkg Violife natúr növényi sajt Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, hosszában félbevágjuk. Mindkét felüket bevagdossuk. Megszórjuk sóval és kókuszolajjal kikent tepsibe téve megkenjük fokhagymával, majd olvasztott kókuszzsírral és kevés citromlével meglocsoljuk. Félkészre sütjük (180 fokon, kb. 15 perc alatt). Eközben lereszeljük a sajtot, megfőzzük a köretet (most bulgur), és a felkockázott paprikákat kókuszzsírral kikent tepsibe tesszük. A padlizsánt kivesszük, paprikákat betesszük, 10 perc alatt összepirítjuk, majd a padlizsánokra halmozzuk a paprikákat, megszórjuk a fűszerekkel és a reszelt sajttal. Még 10 perc alatt összesütjük. Fokhagymás-sós joghurttal és bulgurral tálaljuk.
Zöldbabos raguleves
2014. augusztus 18. Mindennapi ételeink
Itt a zöldbab szezon. Most levest készítettem. Hozzávalók: 50 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma 4 szál közepes sárgarépa 1 szál közepes fehérrépa 2 db nagyobb burgonya 1/4 nagyobb zeller 3-4 gerezd fokhagyma 1,5 litervíz 1 ek. köménymag 2 tk. őrölt pirospaprika 4 tk. himalaya só 3-4 tk. bio levespor és ételízesítő 1 kisebb csokor kapor 3 ek.szójaolaj -- 5 dkg gluténmentes fodros tészta Elkészítés A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk,majy 2 ek. víz és ugyanennyi olaj keverékén megpároljuk. Majd levesporral és sóval, köménnyel ízesített vízzel (amennyi ellepi) felengedjük és ebbe tesszük a 2 cm-es darabokra felvágott zöldbabot, valamint a többi, hasonló méretűre vágott zöldséget. Amikor minden zöldség már majdnem megpuhult, felengedjük még kb. 1 liter vízzel, és a maradék olajjal meglocsoljuk, pirospaprikával színezzük és az apróra vágott kaprot is belekeverjük. Amikor újra felforr a leves, beletesszük az apróra vágott fokhagymát, a tarhonyát, és a tésztabetét megpuhulásáig, kb. 5-10 percig főzzük. Tartalmas, és nagyon finom leves.
Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma
2014. augusztus 15. Éltető ételek
A fokhagymát több mint 4000 éve használják, a piramisok építése során is napi fokhagyma adagot kaptak a munkások. A magyar népi gyógyászat is ismeri és előszeretettel alkalmazza. Legfontosabb hatóanyaga Akkoriban még nem volt ellenérzés az erőteljes illattal szemben, mint manapság. A fokhagyma egyik legfontosabb hatóanyaga a szagtalan alliin, melyből szétrágás/vágás során allicin keletkezik. Ezt az allicin olajat a bőr és a tüdő választja ki, ezért érződik a bőrünkön és a lehelletünkön. Néphagyomány szerint csökkenthetjük ezen illatot, ha petrezselymet, bazsalikomot, borókabogyót vagy fahéjat rágcsálunk vagy 1-2 szem szegfűszeget. Antibakteriális, antivirális és parazita ellenes Nagyon sok jótékony hatása van a fokhagymának, de szerintem az egyik legfontosabb, hogy erős antibiotikum . Még 1:100.000-es hígításban is hat a Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok ellen. 1 mg allicin 15NE penicillinnek felel meg. De nemcsak a baktériumok ellen kiváló, hanem a vírusok (pl. herpesz, szemölcs) és paraziták (pl. bélféreg, körömgomba) ellen is. Bél-ügyek Viszont az egészséges bélflórában nem tesznek kárt . Sőt, erősíti az emésztőrendszerben lévő mirigyeket, és jótékony hatása van a bél nyálkahártyájára is. Tehát elmondhatjuk azt, hogy segít helyreállítani bélflórát. Kiváló gyógyszer puffadás, hasmenés és a bélgörcsök esetén. Gátolja a gázképződéssel járó rothadási és erjedési folyamatokat. Bevethető a Helicobacter pylorit esetében is, mely köztudottan a gyomorfekély és gyomorrák kialakulásáért felelős. Szív- és érrendszerre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan Ezenkívül erőteljes koleszterin és triglicerid csökkentő hatása van. Napi 3-10g nyers fokhagyma fogyasztása 6-16 hetes kezelés után 16%-kal csökkenti a koleszterint, és 30%-kal a triglicerint. Remekül szabályozza a vérnyomást , csökkenti az arrtériák meszesedését, ezáltal megelőzi a trombózis kialakulását. Véralvadásgátló , ezért az ilyen gyógyszert szedők erre fokozottan figyeljenek. Értágító hatása is ismert, oldja a szív koszorúereinek görcsét, ezáltal javul a szívizom vérellátottsága. Fokozottan hat a láb, a szem és az agy szűkült ereire . Időskorban jellemző az időszakos sántítás (claudicatio intermittens), amikor járás során a kezdődő elmeszesesedés miatt a láb izmai kevesebb vért és ezzel oxigént kapnak. Ilyenkor fellépő göcsös fájdalom, zsibbadás megállásra kényszeríti a beteget. Nos, egy 6 hónapos fokhagyma kúra tünetmentességet eredményezhet. Vércukorcsökkentő hatása is ismert, kiváló kiegészítő terápia lehet a cukorbetegség kezelése során. Antioxidás hatású , így az immunrendszert is erősíti. Bevetés a nehézfémek ellen A fokhagyma a kénvegyületeinek köszönhetően fel tudja venni a harcot a nehézfémek ellen is. Ólombányászatban dolgozókon végzett statisztikai felmérés szerint, akik rendszeresen fogyasztottak fokhagymát, azoknál nem jelentkeztek az ólommérgezés tünetei. De a higany és a kadmium kivezetésében is hatásos. Csodás antibiotikum a fokhagymás méz Megelőzés esetén napi 1-2 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt. Amennyiben hasmenés lép fel, akkor 5-10 gerezdet is fogyaszthatunk, egész napra elosztva. Ne felejtsük el, hogy nyersen, szétrágva fog az allicin hatóanyag érvényesülni, ezért így fogyasszuk. A mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban, a fokhagyma íze így kevésbé intenzív. Külsőleg is használhatjuk ám Külsőleg használhatjuk rovarcsípés, bőrgombásodás esetén. Szemölcsök, kelések esetén sebtapasszal ragasszuk fel a fokhagymát, és hagyjuk hatni pár órán keresztül. Tibeti ősi recept Fiatalító hatású fokhagyma kúra recept bejárta a világot, melyet 1971-ben találtak egy tibeti kolostorban egy cseréplapra vésve. A leírt készítmény megtisztítja a testet a felesleges zsírtól és a salakanyagtól. Javítja az anyagcserét, az ínszalagok rugalmasságát és érelmeszesedés gátló.
Szezon
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Nem merem azt írni, hogy nyári szezon, mert nem érzem a nyarat. Furcsa fátyolfelhős égre ébredek hosszú napok óta reggelente, hasamra sütő, mosolyt csalogató napsugarak helyett. Extrán párás a levegő, a futás sem esik olyan jól. Délután egy kis szerencsével lehet találkozni direktbe jövő napfénnyel. Mintha a paradicsom mindebből semmit sem érzékelne, de legalábbis beéri a felhők mögüli kacsintgatással és pirosodik mindannyiunk örömére. Idén egy nagyon kedves barátnőm, Klári rámgondolásából lett pár bokor különlegesebb paradicsomom is, mint a "black cherry", ami egy apróbb fajta és beérve nagyon szép sötétbarna színű, valamint a "gold nugget", ami szintén aprócska de szép aranysárga színű, zamatos pari. Érőben még egy azonosítatlan fajta. Úgy tudom sok mag, amit kaptam tőle ebből a webáruházból valók és megbízható fajták. Kaptam még lila sárgarépa, csíkos cékla, mángold és lila bazsalikom magokat, most csak azokat soroltam, amikből ehető termés is kerekedett ;-) A paprika és a padlizsán palánták a gyors földből való kibújás után és a több átültetés ellenére sem találták meg nálunk a jó táptalajt, de jövőre ismét megújult erővel kezdek a kertészkedésbe, talán egy kicsit időben előbb kezdve a magok földbe ültetését nagyobb esélyt adva nekik a kibontakozáshoz. Nagyon érdekes egyébként látni, hogy a kertésztől vásárolt paradicsom palántáink mennyivel erősebb és hatalmasabb növények, ontják az édes-piros gyümölcsöt, de éppen ennek ellenére rém büszke vagyok a sokkal gyengébbecske, magam által nevelgetett bokrok hozamára. Pár üvegbe zártam már a nyár ízéből: bazsalikomos-chilis paradicsomlekvárt készítettem, Kaldenekker recept alapján , mert ehhez írt a legkevesebb cukrot ( 2 kg-hoz 10-15 dkg-ot ), abból is a legbarnábbikat használtam. Nektek meg hoztam egy lecsós kölessel töltött padlizsán receptet, hogy maradjunk a szezonalitásnál. Lecsós kölessel töltött padlizsán: - 2 kicsi padlizsán - 10 dkg köles ( háromszoros mennyiségű sós vízbe megfőzve ) - 2 ek. kókuszzsír - 1 ek. olívaolaj - 1 közepes fej lilahagyma - 1 gerezd fokhagyma - 3-4 db érett paradicsom - 1 db zöld paprika ( nem erős ) - reszelt sajt ( vegánoknak elhagyható ) - chili opcionálisan - só, bors, őrölt kömény ízlés szerint - friss petrezselyem - friss bazsalikom levelek - 10-15 szem fekete olivabogyó ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A kölest megfőzöm a háromszoros mennyiségű vízben és hagyom kihűlni. A padlizsánokat félbe vágom és kanál segítségével kiszedem a belsejüket. Igyekezzünk ezt úgy csinálni, hogy egy centi vastag kéreg maradjon belül. Vékonyan kikenjük őket olívaolajjal és picit megsózzuk. Egy serpenyőben kókuszzsíron pirítjuk az apróra vágott hagymát. Utána rádobjuk a szintén apróra vágott paprikát, valamint a padlizsán belső részét felaprítva és rányomjuk a gerezd fokhagymát is. A paradicsomok héját lehúzzuk ( ha szükséges forró vízbe dobjuk őket, így könnyedén lejön nekik ) legutolsónak adjuk a lecsóhoz. Fűszerként ízlésünknek megfelelően sót, őrölt köményt ( ... római kömény és koriander hozzáadásával kicsit shakshukás lesz ;-) ... ) a végén pedig frissen őrölt fekete borsot használhatunk. A lecsós ragut összekeverjük a főtt kölessel, a karikákra vágott fekete olívabogyóval és a padlizsánokba töltjük. Előmelegített sütőbe 35-40 percig sütjük és a sütés befejezése előtt megszórjuk reszelt sajttal a padlizsán csónakok tetejét. Friss apróra vágott petrezselyemmel és bazsalikomlevelekkel tálaljuk. Könnyed nyári vacsora vagy vendégváró falat.
Kukoricás-cukkinis-paradicsomos köles-barnarizs tészta
2014. augusztus 12. Mindennapi ételeink
Egyszerű, gyors, könnyű. Ideális nyári étel. Hozzávalók: 1 csomag köles-barnarizs tészta 1 üveg fűszeres paradicsomszósz 1 nagyobb fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 2 cső kukorica 1 közepes cukkini 2 ek. szójaolaj Elkészítés: A kukoricát megfőzzük, majd amikor kihűlt, lekaparjuk a csőről. A tésztát kifőzzük, majd leszűrjük és kevés olajjal összekeverve félretesszük. A felaprított hagymát 2 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. Ehhez adjuk a lereszelt cukkinit, a kukoricát, és 10 perc alatt összesütjük-pároljuk. Fokhagymával ízesítjük. Ekkor hozzáadjuk a paradicsomszószt, és 5 perc alatt készre főzzük. A tésztára téve tálaljuk.
Grillezett zöldségek, zöldségnyárs
Ma ebédre csak zöldségeket fogyasztottunk, grillezett, zöldségnyárs formájában.
Nagyon finom volt.
Nyársra fűztem őket, megfűszereztem, és be a sütőbe.
Hozzávalók: burgonya, édesburgonya (batáta), hagyma, lilahagyma, paprika, paradicsom, cukkini (+ lehet padlizsán, sárgarépa… vagy bármi. ), grill fűszerkeverék (nátrium-glutamát mentes), szőlőmagolaj
Elkészítés: A zöldségeket felaprítjuk. A kemény zöldségeket (pl. burgonya, édesburgonya) előfőzzük kicsit, de vigyázni kell, hogy csak éppen egy kicsit, mert ha túlfő, akkor a nyársra már nem lehet felhúzni. Közben elkészítjük a fűszerpácot: grill fűszerkeveréket összekeverünk szőlőmagolajjal. A felaprított zöldségeket a burgonyafélékkel együtt a fűszeres szőlőmagolajjal elkeverjük, hogy mindenhova alaposan jusson.
A zöldségeket nyársra húzzuk, és sütőben megsütjük. Akinek van grill fokozat, az süsse azon. Tábortűz felett sütve is nagyon finom.
Jó étvágyat.
Vegán karfiolos quinoa fasírt
2014. augusztus 8. Zizi kalandjai
Quinoából készült fasírtot már készítettem egyszer, imádtuk és persze imádjuk, akárhányszor újra elkészítem. A quinoa valójában nem gabona, hanem egy libatopfélékhez tartozó növény magja, melyet már a régi Peruban is ismertek. Magas fehérje tartalma miatt érdemes minél többet fogyasztani belőle (főleg a vegetáriánusoknak, vegánoknak). Tartalmazza az összes aminosavat (fehérjemolekulák építőkövei, ezért fontos az élővilág számára) és gazdag lizinben (fehérjében megtalálható 20 aminosav egyike). A quinoa kiváló vas-, magnézium-, E-vitamin-, kálium- és rostforrás is egyben.
Ez a recept most a Green Kitchen Stories könyvéből származik. Eredetileg tojással készült a fasírt, én azonban gondoltam egy merészet és vegánosítottam. Kihagytam belőle a feta sajtot, a tojást lecseréltem chia mag és víz keverékére. Nem ragadt úgy össze a tészta, mintha tojás lett volna benne, de azért lehetett belőle fasírtokat formázni. A sütésével nagyon óvatosan kell bánni, mert ugye könnyen széteshet. Éppen csak egy kevés olajban, vagyis inkább olajozott teflon serpenyőben kell sütni egyik oldalán, majd nagyon óvatosan megfordítani és sütni a másik oldalán is, amíg szép aranybarna lesz. Nem mondom, hogy nem lesznek lehulló falatkák, de ha ügyesen fordítunk, akkor lesznek tökéletes formájú fasírtjaink is. Aki nem akar kísérletezni és biztosra akar menni, az inkább tojással csinálja (4 darab tojás kell bele és 200 gramm feta sajt morzsolva). Még a Green Kitchen Stories egyik szerzőjétől, David-től is megkaptam az elismerést kommentben, hogy sikerült vegánosítanom a fasírtjukat! Ja, és, ahogy a fotón látjátok, volt segítségem is a konyhában!
Vegán karfiolos quinoa fasírt
Hozzávalók 14-18 db-hoz:
- 200 g quinoa
- 200 g karfiol, rózsáira szedve
- 1 szál újhagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 evőkanál chia mag (vagy lenmag) + 12 evőkanál víz
- 80 g zabpehely
- kb. 16 evőkanál langyos víz
- só, bors
- olívaolaj a sütéshez
Főzzük meg a quinoát sós vízben kb. 15 perc alatt. Ha marad rajta felesleges víz, azt szűrjük le. Egy kis tálban keverjük össze a 4 evőkanál chia magot a 12 evőkanál vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz.
Tegyük a nyers karfiol rózsákat robotgépbe és aprítsuk fel, amíg kuszkusz méretűre darálja a gép. Borítsuk a karfiolt egy tálba, adjuk hozzá a kihűlt quinoát, az újhagymát, a fokhagymát, a chia magos keveréket, a zabpelyhet. Sózzuk, borsozzuk és lassan kezdjük el adagolni hozzá a langyos vizet, hogy összeálljon a “tészta”. A langyos víz segít a zabpehelynek megdagadnia és egy kicsit összeragasztani a hozzávalókat. Nekem 16 evőkanál vízre volt szükségem a megfelelő állag eléréséhez, de lehet, hogy ennél kevesebbre vagy többre lesz szükségetek, ezért evőkanalanként adagoljátok a vizet. Jól keverjük, gyúrjuk össze a “tésztát”, majd tegyük hűtőbe fél órára, hogy összeálljon.
Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Egyik oldalukon süssük 4-5 percig, majd nagyon óvatosan fordítsuk meg őket és süssük a másik oldalukon is, amíg szép aranybarnák lesznek.
Tálalhatjuk azonnal vagy magunkkal vihetjük egy piknikre is. Kiváló salátával vagy két finom, ropogós mustárral megkent kenyérszelet közé téve is!
Avokádós színes "rizs"saláta
2014. augusztus 5. Éltető ételek
Szeretem az egyszerű salátákat. Semmi bonyolult dolog, egyszerűen darabolunk (ezt a gép és a reszelő elvégzi) és hozzásgyúrunk egy avokádót. Pici ízesítés, és kész is a fincsi saláta. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 2 kisebb uborka - 1 piros paprika - 1 paradicsom - 1 kisebb lilahagyma - friss bazsalikom levél - 1 avokádó - mustár, só, bors, citromlé Elkészítés: - A hozzávalókat aprítsuk morzsásra. - Az avokádót a citromlével, mustárral keverjük pépessé, és sózzuk, borsozzuk. - Kézzel gyurjuk össze a salátát az avokádókrémmel.
Kovászos uborka és társai gluténmentesen
Az igazat megvallva sosem voltam odáig a kovászos uborka ízéért. Megettem, ha éppen ez volt terítéken, de a savanyú uborkát sokkal jobban szeretem. Férjem viszont odáig van a kovászos uborkáért. Már tavaly, sőt tavalyelőtt is terveztem egy "kovászolós projektet", de valahogy kimaradt. Most viszont, anyósomtól kapott kovászos uborkát férjem már megette, és csak itt motoszkált bennem, hogy ez annyira pofonegyszerű művelet, igazán kipróbálhatnám. Nem én lennék, ha nem tettem volna bele egy kis különlegességet. Három befőttes üveggel készítettem, mindegyikbe más és más zöldség került.
A recept
Hozzávalók:
o uborka/cukkini/cékla (a fő kovászolásra váró zöldségek)
o nyers kukoricacső
o nyers, hámozott krumpli
o só (literenként 1 evőkanál)
o kapor
o fokhagyma
o víz
o üveg
Elkészítés:
Az uborkákat, céklákat, cukkiniket jól megmossuk, (a céklát meg is hámozzuk). Az uborkákat négybe vágjuk úgy, hogy az egyik végétől kezdve az uborka feléig bevágjuk hosszában, majd a másik végénél szintén ugyanígy vágjuk be. Így 4 részre lesz vágva, de nem esik szét mégsem darabokra, "szeletekre". A cukkini méretétől függően akár hasonlóan így járunk el, vagy vastagabb csíkokra vágjuk fel. A céklát hámozás után kb. olyan méretű hasábokra vágjuk, mint a hasábburgonya. A krumplikat megpucoljuk, félbevágjuk (aprócska krumplikat használtam fel hozzá.
[Az üvegeket a biztonság kedvéért csírátlanítottam: Egy fazékba beletettem mindhárom üveget, a fazékba és üvegekbe is engedtem vizet, majd addig főztem, míg a víz az üvegekben is elkezdett rotyogni. A vizeket kiöntöttem belőlük utána.]
Az üveg aljára rakjuk a kapor felét (én legalulra direkt felvirágzott kaprot tettem), a krumplikat, majd szép sorba állítva az uborkákat, cukkiniket, céklát közéjük a megpucolt fokhagymát majd a tetejére a megmaradt kaprot és krumplival "szorítottam le". Előzőleg felforralt majd langyosra hűtött sós vízzel felöntjük úgy, hogy teljesen befedje a lé a zöldségeket. Letakarjuk (tálcával, kistányérral, stb.), és kitesszük a napra. Pár nap múlva fogyasztható! Saját levében, hűtőben tárolható, ha nem fogy el mind.
A krumplitól már eleve gluténmentes (az emberek nagy része kenyérrel készítik krumpli helyett). Azonban jött a kihagyhatatlan ötlet: ha már a Kovászolás lényege a 2 K, értsd: Keményítő és Kapor, mi lenne, ha a Keményítő nem Krumpliból, hanem Kukoricából adódna hozzá? Óvatosságból csak az egyiket (a cukkinis kovászolást) próbáltam ki így. Egy kukoricacsövet (anyósom kertjéből érkezett a friss, zsenge cső) felvágtam vastagabb karikákra és a krumpli helyett ezeket raktam az üveg aljára és tetejére. A melegben úgy megkovászolódott a zsenge kukorica, hogy simán fogyasztható lett, sőt a kovászos dolgok közül ez lett a kedvencem. Az üvegbe sárga cukkini is került. Lágy íze lett.
A kovászos céklát még nem kezdtük meg, de a levét teszteltem, finom lesz. :)
Céklalevél pesto
2014. július 31. Szelíd életmódváltók
Mint minden receptnek, ennek is van története. Az egész egy beszélgetésből indult. A beszélgetés, pedig egy levélről szólt. Vagyis arról, hogy milyen levél, az adott levél. A helyes megfejtés végül nem céklalevél volt, de se baj, viszont megtudtam egy egyszerű és finom pesto receptet, amit nagyon érdemes kipróbálni. Hozzávalók: egy maréknyi céklalevél fél bögre 4-5 órán át áztatott napraforgómag 2 gerezd fokhagyma reszelve 1 evőkanál olivaolaj kicsivel kevesebb, mint fél citrom leve (a maradékot öntsük egy pohár vízbe és igyunk meg! ;)) só ízlés szerint 1-2 evőkanál víz, ha a turmixgép nem bírja anélkül Minden hozzávalót tegyünk bele a turmixgépbe és turmixoljuk simára. Ha egy háztartási turmixgéppel csinálunk, mint ahogy én is tettem, nagy valószínűséggel kicsi csalásra lesz szükség, vagyis bele önthetjük 1-2 evőkanálnyi vizet. Érezni nem lehet, mert felszívja a pesto magába. Friss, zöld, egészséges, vitamíngazdag és teljesen nyers. Szeretettel és akcentussal, Rita (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Könnyű nyári csicseriborsós saláta
2014. július 23. Éltető ételek
Imádom a csicseriborsót. Könnyen kicsírázik, nincs vele sok baj. Tegnap vacsorára gyorsan összedobtam egy salátát, éppen azokból az alapanyagokból, ami éppen a hűtőben volt. Ezt szintén el tudjuk készíteni egy picit főzve is (a csicseriboróst és a brokkolit kell párolni), hasonlóan ezzel a salátával. Hozzávalók (2 főre): - 2 marék csíráztatott csicseriborsó - 3 érett paradicsom - 3 közepes uborka - 2 marék kis rózsáira szedett brokkoli - 1 kisebb fej hagyma - 1 avokádó - 1 teáskanál mustár - só, bors - citromlé Elkészítés: Darabolunk, keverünk és kész is. Ugye nem is bonyolult?
Wokban sült cukkinis kukorica puffancsok
2014. július 23. Gréta konyhája
Isteni előétel, vendégváró, vagy feltét ez a szezonális alapanyagokból összeállított fasírt. Bármilyen joghurtos mártogatóssal, de akár paradicsom csatnival is finom. Teljesen gluténmentes! Hozzávalók: - 300-400g zsenge főtt kukorica - 4 gerezd fokhagyma -2-3 kisebb saláta cukkini - só, bors - 1/2-1 bögre Glutenix (magkeverékes gluténmentes kenyérliszt) - 1/2 bögre csicseriborsó liszt - 1 csipetnyi szódabikarbóna - 1 tk füstölt pirospaprika (elhagyható) - fél bögre aprított petrezselyem - 1 ek vegamix - olívaolaj 1. A kukorica csutkáról levágjuk a szemeket, a cukkinit lereszeljük, majd 15 perc múlva kinyomkodjuk a levét. 2. A puffancsok hozzávalóit,(kivéve az olívaolajat) egy aprítóba tesszük, és homogén masszává dolgozzuk. Hűtőbe rakjuk 1-2 órára Ha túl lágy a massza tehetünk hozzá még valamelyik lisztből, bár ha lágyabb, akkor a puffancsok könnyebbek. 3. Vizes kézzel tallérokat formázunk, a wokot felhevítjük, majd jó forró olívaolajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, és papírtörlőre szedjük. Jó étvágyat!
Kukorica krémleves tofuval
2014. július 18. Mindennapi ételeink
Itt a kukoricaszezon! Készítettem is levest belőle, ami hidegen és melegen is fogyasztható, próbáljátok ki. :-) 4 cső kukorica 1 fej vöröshagyma 1 közepes krumpli 2 dl szójadresszing 3 ek. 4 szűz olaj mix 1 csokor petrezselyem 1 l víz ízlés szerint himalaya só 3 tk. bio levespor és éteízesítő 1/2 füstölt tofu Elkészítés A kukoricacsöveket megfőzzük. Miután kihűlt, leszedjük a kukoricaszemeket a csövéről, félretesszük. Az apróra vágott hagymát kevés vízen megpároljuk, majd ebbe kockázzuk bele a krumplit. Amikor megpuhult, 5 evőkanálnyi kukoricaszemet leszámítva beletesszük a kukoricát. Beleöntjük a szójadresszinget és a vizet; sóval és levesporral ízesítjük. Botmixerrel krémesre zúzzuk. Ekkor hozzáadjuk a kiszedett kukoricaszemeket, az apróra vágott petrezselymet és az olívaolajat. Tofukockával tálaljuk.
Kék mákos- szezámos tofukockák
2014. július 16. Mindennapi ételeink
Hidegen, melegen nagyon finom. Hozzávalók: 2 csomag füstölt tofu 2 dl szójaszósz 5 gerezd fokhagyma 2 tk. só 2-r tk. citromlé 15 dkg finomliszt 4 dl szójadresszing 10 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 10 dkg kék mák 10 dkg szezámmag 5-6 ek. extraszűz olívaolaj Elkészítés A szójaszószt egy tálba öntjük, belekeverünk 1 ek. olívaolajat, a citromlevet, 3 gerezd megpucolt és áttört fokhagymát. Óvatosan megsózzuk (a szójaszósz is sós). Alaposan összekeverjük. A füstölt tofukat 3x3 cm-es kockákra vágjuk, és beletesszük az ízesített szójaszószba. Akár hűtőbe téve egy éjszakát is pácolhatjuk, de az sem gond, ha csak 1-2 órát áll a tofu a szójaszószban. A panírt előkészítjük: egy tálba a lisztet tesszük, a következőbe szójatejszínt öntünk, amelyet megsózunk és áttört fokhagymával ízesítünk. A harmadik tálban pedig elkeverjük a morzsát a szezámmaggal és az egész mákkal. A pácolt tofukockákat egyesével bepanírozzuk, majd olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, és 30 perc alatt (egyszer átforgatva) 150 fokon kisütjük. Bármilyen köret mellé nagyon finom.
Élő lecsó árpával
Nyers ételeket eszem, mióta bejött ez a meleg, de ma megkívántam némi gabonát is ;) Mi másra eshetett volna a választásom, mint a nyár gabonájára, gyönyörű és finom, aranyló árpára? Nagyon szeretem ? Hozzávalók személyenként: 1 marék főtt árpa 1 nagyobb sárga húsú paprika 4-5 kisebb paradicsom 1/2 fej lilahagyma 1 ek hidegen sajtolt olaj […]
Avokádós nyers lasagne
Barátosnőmtől kaptam ajándékba egy avokádót, amit csak ritkán engedhetek meg magamnak :) Isteni vasárnapi lakomát készítettem belőle ;) Hozzávalók személyenként: 1/4 friss tök 1/2 avokádó 1 cikk fokhagyma só bors piros paprika 1 kisebb paradicsom A tököt meghámoztam, vékony szeletekre gyalultam, picit besóztam, és félre tettem, amíg elkészült a töltelék. Ehhez megpucoltam az avokádót, majd […]
Burgonyával és paradicsommal rakott cukkini
2014. július 10. Mindennapi ételeink
Igazi finom, nyári könnyű ebéd. Hozzávalók: 2 közepes cukkini 6 közepes burgonya 6-8 szem paradicsom 2 lilahagyma 4-5 gerezd fokhagyma 4 dl növényi főzőtejszín / szójadresszing 4 ek. Violife creamy paradicsom-bazsalikom 3-4 tk. levespor és ételízesítő himalaya só, - ízlés szerint 3 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A zöldségeket megmossuk, és felkarikázzuk - a burgonyát és a lilahagymát a legvékonyabban, majd a cukkinit és paradicsomot kicsit vastagabbra. Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a zöldségeket: egy krumplikarikát, majd paradicsomot, cukkinit, lilahagymát, és ezt addig ismételjük, amíg el nem fogynak a zöldségek. A szójadresszingbe belekeverjük a sajtkrémet (Violife Creamy) és ezzel meglocsoljuk az egészet. Megszórjuk petrezselyemzölddel és 200 fokon kb. 30-40 perc alatt összesütjük. A "sajtkrém" helyett használhatunk sörélesztőpelyhet is, de mindkettő kihagyható.
Milánói tökmakaróni
És íme, a második fogás ;) Hozzávalók 2 személyre: 1/2 kisebb zsenge tök (vagy cukkíni) Mártáshoz: 6-7 db kisebb paradicsom 1/2 paprika 1/2 lila hagyma 1 cikk fokhagyma 1 ek áztatatott dió 1 ek áztatott szotyi 1 ek áztatott tökmag 5-6 friss bazsalikomlevél néhány friss petrezselyemlevél só ízlés szerint A hozzávalókat turmixgépbe tettem, majd alaposan […]
Kölesfasírt barna rizzsel és gombaszósszal
A múlt héten, mikor egyik nap a férj itthon volt, és még hajat is mostam... Igen, vannak csöppnyi örömök az életben. :) Nagyon hamar sikerült összedobnom számunkra egy finom ebédet, amit még Ábel is élvezettel tömött befelé nagy villával. Mert hogy odakészítettem a kis desszerteset, had gyakoroljon, de neki az enyém kellett. Így a végén én ettem a desszertessel, Ő meg hadakozott a naggyal. (Értsd, nem szurkálja magát, csak próbálkozik a tányéron.) Elég ügyes már, de olykor túl nagy erővel akarja felszúrni rá az ételt, majd a tányér törik ketté, az étel az tuti, így nincs a villán. Ellenben egy része a padlón. (Az az én részem.) Akkor aztán, ha megunja, és még éhes, kézzel benyom egy falatot, majd újra próbálkozik. Nagyon cuki tud lenni, és örömmel is tudom nézni addig, amíg bolondozásba nem fordul, és a végén hangyaetetéssé fajul. Olyankor jöhet a porszívó, és mire elhallgat, lecsendesednek mindkettőnkben az indulatok. Hozzávalók: A fasírthoz: (1 tepsinyi adag) 1/2 bögre köles 10-15 dkg olajos mag (nekem most tökmag és napraforgó keveréke) 1 pici lilahagyma 1 tk vegamix 1 kk só fűszerek (bazsalikom, borsikafű, petrezselyemzöld) tk zsemlemorzsa a forgatáshoz kókuszzsír a sütéshez A kölest 2 bögre vízzel, a vegamix-szel és a sóval megfőzzük 20 perc alatt. Az olajos magokat durvára daráljuk (nálam most a diódaráló volt az eszköz), a lila hagymát felaprítjuk, és a fűszerekkel együtt a kéz melegre hűlt köleshez keverjük. Alaposan átgyúrjuk. Vizes kézzel nagyobb diónyi gombócokat formázunk, amit aztán kisujjnnyi vastagra lapítunk, és zsemlemorzsába forgatunk. Kókuszzsírral kikent zsírpapírral kibélelt tepsibe igazgatjuk, és 25-30 perc alatt megsütjük őket. Félidőben megforgatjuk a fasírtokat. A gombaszószhoz: 1/2 kg gomba 1 kis doboz rizstejszín 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 ek tk liszt 1 ek olivaolaj 1 tk vegamix 1 kk só A gombát megpucoljuk, felszeleteljük. A vöröshagymát felaprítjuk, kevés vízen megpároljuk, hozzáadjuk az olajat, a gombát, majd a felaprított petrezselyem zöldet, a vegamixet, és a sót. Megvárjuk, míg a gomba leve elfő, majd belekavarjuk a lisztet, azután pedig a rizstejszínt. Pár perc főzés után el is készül. Körethez: 1 bögre barnarizs 2,5 bögre víz 1 tk vegamix oliva olaj 1 kk só A rizst szárazon pirítjuk kicsit, majd hozzáadjuk a lista többi összetevőjét is, és 45-50 percig főzzük. Fotó: mutty.hu Friss vegyes salátával az igazi.
Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával
2014. június 21. Éltető ételek
Egy ilyen ragus ételeknél nem kell nagy dologra gondolni. Kedvenc zöldségeinket használva változatossá tehető ez a főétel. Sőt, a köret is variálható, akár rizzsel is elkészíthető. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze darabolt zöldség (én sárgarépát és brokkolit használtam) - 30 dkg gomba - 1 fej hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 doboz rizstejszín - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors, zöldségleves-kocka - 1-2 evőkanál zabliszt - 1 kis csokor petrezselyem Köret: - 50 dkg burgonya - 1 csokor petrezselyem - 2-3 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: - A hagymát a kókuszolajon dinszteljük meg, reszeljük hozzá a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a sárgarépát, majd a feldarabolt gombát, és pirítsuk kb. 5 percig. - Öntsünk rá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Tegyük hozzá a brokkolit is. Én ekkor már nem főzöm sokáig, hogy a brokkoli ropogós maradjon. - Habarjuk be a zabliszttel és a rizstejszínnel, és főzzük össze. - A petrezselymet a végén adjuk hozzá, épp csak rottyantsuk össze. A körethez legjobb az újburgonya, melyet csak kefével kell megtisztítani. Sós vízben főzzük meg, de ne teljesen puhára! Tegyünk egy serpenyőbe kókuszolajat, majd pirítsuk meg benne a burgonyát. A végén szórjuk meg a petrezselyemmel. Jó étvágyat!
Pizza
Vannak időszakok, amikor úgy bekattan az emberben, hogy pizzát, hamburgert, vagy sült krumplit enne, vagy általánosságban valami jó egészségtelen kaját. Aztán ha sikerül, elkészíti magának finom és egészséges formában. Legutóbb, mikor a Corner-es pizza félujjnyi vastag sajtréteggel érkezett a többieknek, érlelődött meg bennem a gondolat, hogy ideje vegán sajtkrémet készíteni. A másik fajtából én is ettem, és nem is rossz, de összehasonlíthatatlan a frissen sült barna tészta és a sok zöldség együtt. A sajtkrém megpirulva kifejezetten fenomenális, bár senki ne várjon totális sajt ízt, mert az nem űberelhető. Már csak azért sem, mert a sajt addiktív, bár nagyon kevesen tudnak róla, a tejben lévő kazein lebontása okozza. Ezek kívül nehezen emészthető, magas a só és zsírtartalma is, nem is szólva a gazdaállat kérdéses egészségi állapotáról. Hozzávalók: (2 tepsire való adag) PIZZATÉSZTA: 50 dkg teljes kiőrölésű liszt 10 dkg fehér liszt 360 ml víz (amennyit felvesz) 2 ek olivaolaj 2 dkg élesztő 1 tk só 1 tk méz Ha van kenyérsütő gépünk, a tésztát abban kidolgoztatjuk, vagy kézzel jó alaposan összegyúrjuk. Kinyújtjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, hagyjuk pihenni fél órát. FELTÉT: Zöldségek: Brokkoli, gomba, tv paprika, paradicsom, hagyma, cukkini Gabonakolbász Bármilyen más fajta gabonakolbász is jó, a Vagabondé is pl, de leggyakrabban ezt használom, finom is, magyar is, nem méregdrága, nem utolsó sorban házhoz jön, mert a sógornőm hozza kérésre. :) Akinek egyébként ma van a születésnapja, így ezúton is kívánok neki nagyon sok b o l d o g s z ü l e t é s n a p o t ! A cukkinit nem nagyon szeretem, de legutóbb felvágtam karikákra, és megforgattam egy kis magyaros fűszerkeverékben, úgy tettem a tésztára. Finom volt. A zöldségeket tisztítjuk, felvágjuk, a tésztára igazgatjuk, a gabonakolbászból közé morzsálunk egy darabot. Erre paradicsomszószt nem teszünk, mert a sajtkrémmel együtt, már nem sül át. VEGÁN SAJTSZÓSZ: 1/2 csésze hántolt napraforgó 1/4 csésze zabpehely kicsit kevesebb, mint 1 csésze víz 1/4 citrom leve 1 gerezd fokhagyma 1 tk só 1/4 pritaminpaprika 1 ek sörélesztőpehely A napraforgót kevés vízzel turmixoljuk, majd hozzáadjuk a a zabpehelyhet, a citromlevet, fokhagymát, sót, pritaminpaprikát. Addig turmixoljuk, míg finom szósz nem lesz. A vizet lassan adagoljuk addig, míg sűrű, de önthető krémet nem kapunk, amelyet egyenletesen ráöntünk a pizza tésztára, és óvatosan eligazgatunk a zöldségek tetején. Forrás: Balázs Katalin - Kiss Balázs: A Biblia a helyes táplálkozásról c. könyv. Közepes hőfokon 45-50 percig sütjük, míg a szósz szépen meg nem pirul a tetején, és a tészta is átsül.
Rizspelyhes, mogyorós egybesült zöldségfasírt
2014. június 14. Mindennapi ételeink
Ismét fasírtrecept, nagyon könnyen elkészül és finom is. Hozzávalók: 20 dkg rizspehely 10 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 10 dkg pirított földimogyoró 2 közepe sárgarépa 3 ek. olaj 2 ek. sörélesztőpehely 1 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem, ízlés szerint: himalaya só, bio levespor és ételízesítő, lestyán, köménymag, rozmaring Elkészítés: A rizspelyhet kevés levesporos forró vízbe beáztatjuk (épp csak ellepje), eközben a hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és 1 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. A mogyorót zsiradék nélküli tepsiben megpirítjuk és összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a megázott rizspehelyhez, és ezt a masszát gazdagítjuk a nyersen lereszelt sárgarépával, a megpárolódott hagymával, és ízesítjük a fűszerekkel, fokhagymával. Zsemlemorzsával, sörélesztőpehellyel gazdagítjuk. Szükség esetén darált lenmagot adhatunk hozzá (ha szét akarna esni). Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a masszát, a tetejét is meglocsoljuk olajjal és 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük.
Gluténmentes lepény zöldségekkel töltve
2014. június 12. Éltető ételek
A méregtelenítés alatt (meg egyébként is) célszerű a glutén mennyiségét csökkenteni vagy akár el is hagyni. Sajnos a gluténmentes kenyereknek sohasem lesz olyan az íze és az állaga, mint a gluténes társainak (itt nem a boltihoz hasonlítom, hanem a házi készítésű kenyerekhez). Ez a lepény egy gluténmentes zsemle receptje alapján született, amely sülve nekem nem igazán jött be. Hirtelen "felindulásból" kitaláltam, hogy serpenyőben megsütöm, így lepény lett belőle. Az íze önmagában nem nagy szám, viszont sok zöldséggel töltve olyan, mintha "pitát" ennék. Zsófi lányom kedvence, imádja a sok zöldséget benne. Akkor most jöjjön a recept (10 db lepény lesz belőle) - 10 dkg rizsliszt - 10 dkg kukoricaliszt - 10 dkg zabliszt - 1 evőkanál szezámmag - 1 evőkanál arany lenmag (őrölt) - 2 evőkanál apró szemű zabpehely - 2 evőkanál burgonyapehely - 2 evőkanál útifű maghéj - 1 teáskanál oliva olaj - 1 kávéskanál só - 1/2 kávéskanál szódabikarbóna - kb. 3 dl meleg víz - Gyúrjunk belőle egy közepesen lágy masszát, majd hagyjuk állni egy kevés ideig (kb. 10 perc). Kis gombócokat formázzunk, majd lapítsuk ki. - Egy serpenyőbe tegyünk egy kevéske kókuszolajat, majd tegyük bele a kilapított masszát. - Villával nyomkodjuk szét egészen addig, amíg vékony lapot kapunk. Fordítsuk meg, és úgy is nyomkodjuk. Kb. 5 perc alatt megsül. Ezt mi sok-sok zöldséggel töltjük meg: saláta, hagyma, paradicsom, paprika, uborka. Tegyünk bele mustárt és ketchupot. De el tudom képzelni egy jó fokhagymás avokádós krémmel is.
Falafel (vegán)
2014. június 7. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb és legelterjedtebb vega fasírt receptjét hoztam el. Nálunk mindig nagy sikere van :-) Hozzávalók: 1 bögre csicseriborsó 1 fej vöröshagyma 1/2 csokor koriander v. petrezselyemzöld 6-7 gerezd fokhagyma 2 ek. őrölt római kömény 1 tk. kardamom 1 ek. csicseriborsóliszt / finomliszt 1 tk. szódabikarbóna -- 3-4 ek. olívaolaj Elkészítés: A csicseriborsót áztassuk be egy éjszakára. Másnap 10 percig főzzük, majd szűrjük le, és tegyük késes aprítógépbe. Adjuk hozzá a felaprított hagymát, zöldfűszert, széttört fokhagymát, csicseriborsólisztet (kávédarálón őröljük meg a csicseriborsót), vagy finomlisztet és a szódabikarbónát. Egy tepsit olajjal kenjünk ki, formázzuk bele a falafel golyókat és 180 fokon egyszer megforgatva süssük ki, kb. 20-25 perc alatt.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 2. napja
Reggel az óra csörgésére ébredtem. Nagyon éhes voltam . Elkészítettem a szokásos májöblítő turmixot és utána megittam egy csésze dió teát. "Benyaltam" 1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostot, az nagyon jól esett. A mai nap az orvosnál folytatódott. Tegnap a nagylányom olyan ügyesen lépett, hogy bokaszalag húzódása lett. Majdnem 10 óra lett, mire végeztünk, már ekkor megint nagy éhség tört rám. Hazaérve megittam egy csésze alma-cseresznye italt, melyet fahéjjal és gyömbérrel ízesítettem. Frissen préseltem répa-káposzta-zeller és fehérrépát , amely ismét kiadott egy csésze itókát. A megmaradt rostból készítettem egy zöldséglevest , melybe még hagyma és fokhagyma is került. A végén jó csípős lett, mert tettem bele egy kevéske chilit is. Délután ittam még vizet, teát és alma-körte levet is. A gyümölcs- és zöldségeleveket minden esetben hígítom vízzel!! Este még "ettem" ismét egy adag zöldséglevest és még 1 csésze tulsi tea is lement. Érdekes, hogy nem vagyunk fáradtak . A párom még mondta is, hogy SOKKAL energikusabb, már csak az evés hiányzik neki. Mint a forró sivatagban, mikor vizet lát az ember, hát a párom másra sem tud gondolni, mint a sült halra vagy a kacsacombra. Pedig nem nagy húsevő, hetente 1-2x eszik, de most nagyon kívánja. Hát... még kell rá várni egy kevéske időt. Én is nagyon jól érzem maga, délután még gyomláltam is egy kicsit a kertben. Érdekes, hogy a gaz mindig gyorsabban nő, mint a vetemény... Holnap az utolsó nap... A párom kért, hogy holnap újítsak be valami új itallal, mert már unja az eddigit. Na jó, de mit? Elsősorban a sósat kívánjuk, bár az édes jobban telít... Na, majd holnap meglátjuk... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Dió tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,1 literzöldséglé 6 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánvíz 6 dl2,1 literTulsi tea 5 dlalma-körte LÉ 2x5 dlVacsora2 szem alga0,5 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 5 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost 5,7 liter folyadékot ittam a mai nap folyamán. Már csak 1 nap, és ehetünk...
Háromlisztes paradicsomos-zöldséges kenyérlepény
2014. június 3. Mindennapi ételeink
Nem volt időm pizzatésztát készíteni, így sütőporos kenyérlángos tésztára tettem sok-sok finomságot. Hozzávalók: 12 dkg finomliszt 12 dkg teljes őrlésű liszt 6 dkg zabpehelyliszt 1 ek. olíva olaj 1 dl víz 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 2-3 tk. himalaya só -- 1 üveg fűszeres paradicsomszósz 5-6 gerezd fokhagyma himalaya só, gyümölcscukor - ízlés szerint 1 zacskó mirelit zöldségkeverék 1 csomag Violife szeletelt pizzás sajt Elkészítés: A tészta hozzávalóit egy tálban összekeverjük. előbb a liszteket, sót, sütőport, majd az olajat és a vizet. Tésztát gyúrunk, majd egy olajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe belesimítjuk. 180 fokos, előmelegített sütőbe téve 10 percet elősütjük, eközben megpároljuk a zöldségeket és a paradicsomszószt beízesítjük "szánk íze szerint" gyümölcscukorral, citrommal, sóval, bár ezek nélkül is finom. A tésztát kivesszük, rákenjük a szószt, rápakoljuk a zöldségeket és a szeletelt sajtot. 15 perc alatt összesütjük. Fogyasszuk salátával.
Tavaszi méregtelenítés. Harmadik-kilencedik nap
A felvezető szakasz napjai megegyeznek az előzőekkel. Mármint a folyadék fogyasztás és a táplálékkiegészítők vonatkozásában. Figyeljünk a megfelel folyadékbevitelre!! Ebben a blogban ötleteket adok arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket készítsünk, hogy azok táplálóak, gluténmentesek és vegán legyenek. 3.nap A reggeli nekem minden esetben gyümölcs , a páromnak viszont kását főzök. Ez lehet zab-, köles-, kukorica-, vagy rizskása . De készíthetünk gluténmentes gofrit eperöntettel vagy hajdinás palacsintát is. Ebédre egy olyan ételt ajánlok most, amit a csapatépítőn Betty készített. Nagyon gyorsan elkészíthető, és finom. Batátás-zöldborsó ragu , melyet kölessel készítettem, de akár fokhagymás kukorica puliszka vagy quinoa is mehet hozzá. Vacsorára "tejbe"rizst készítettem eperrel . 4.nap Én nagyon szeretm a csicseriborsót, gyakran kerül az ételekbe. Az emésztése sokkal könnyebb más hüvelyeseknél. A mai nap ebédjébe is került. Csicseriborós zöldséges kölest készítettem zöldsalátával . Vacsorára quinoa saláta készült. 5.nap Nemrég, mikor Pesten voltam egy nagyon finom zöldborsó krémlevest ettem. Azt iziben el is készítettem, így a mai ebéd levese mentás zöldborsókrém leves lett. A második fogás karalábé pörkölt volt tört burgonyával és egy nagy adag zöldsaláta került mellé. Vacsorára egy egyszerű gluténmentes gofri készült eperöntettel . 6.nap Nagyon szeretem a krémleveseket, az elkészítésüket sem viszem túlzásba. Egyszerűen megfőzöm, még tejszínt sem teszek hozzá. Így készült a brokkoli krémleves is. A második fogás chilis bab volt, melyhez kölest főztem. Vacsorára készítettem egy gluténmentes lepényt, melyet megtöltöttem sok-sok zöldséggel . Olyan pita jellege volt. 7.nap Már nyugodtan elkezdhetnénk a léböjtöt, de elhalasztjuk pár napot, hogy hétköznapra essen az. Ezért a mai ebéd batátás lencsefőzelék volt pirított hagymával . Mellé barna rizst főztem. Vacsorára fűszeres köleskása volt. nagyon egyszerű, gyorsan elkészül. Szokásomhoz híven egy nagy adag zöldsalátával kínáltam. 8.nap Ez az utolsó előtti nap a lébőjt felvezetésére. Az ebéd korhelyleves volt, mellé magyaros fűszerezésű ZÖLDségragu készült barna rizzsel . Vacsorára epres kölesgombóc készült a gyerekek nagy örömére. 9.nap Ez a nap felkészülés a léböjtre, Ezért csak nyers ételeket ettünk. Délelőtt a cseresznye és az eper volt a sláger, ebédre cukkini spagetti készült egy kis paradicsomszósszal . Vacsorára egy nagy adag zöldsalátát ettünk. Holnap léböjtözünk...
Csicseriborsós piláf
Nemrég a csapatépítőn volt lehetőségem az eredeti Pálma féle piláfot megkóstolnom. Nagyon finom volt, bár ebben is sok lehetőség rejlik attól függően, hogy milyen zöldséget teszünk bele. Hozzávalók: - 1 bögre barna rizs - 1 bögre éjszakára beáztatott csicseriborsó - 1 marék mazsola - 1 nagy hagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - kb. 30 dkg csíkokra vágott káposzta, répa, zöldség, zeller - só, bors, chili, curry, római kömény, gyömbér - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: - A hagymát és a fokhagymát szeletekre vágjuk és olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott káposztát és a köményt. Tovább pirítjuk. - A megmosott barnarizst hozzákeverjük (ezzel is pirítjuk), majd felöntjük 3x mennyiségű vízzel. Hozzátesszük a csicseriborsót és a mazsolát is. Fűszerezzük. - Kb. 1/2 óra elteltével hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket, és ellenőrízzük a fűszerezést. Még 1/2 óra főzés, és tálalható is.
Tavaszi méregtelenítés - Milyen kiegészítők (teák, étrendkiegészítők) szükségesek ahhoz, hogy a méregtelenítés megfelelő legyen?
A méregtelenítést mindenképp támogatni kell különböző teákkal és olyan étrendkiegészítőkkel, amelyek gyorsítják a toxinok eltávolítását. Az egyik legfontosabb dolog a bőséges folyadékfogyasztás . Napi szinten minimum 4 liter vizet/teát/zöldség-és gyümölcslevet kell fogyasztani. Azt biztos tudjátok, hogy testkilogrammonkét 40 ml tiszta víz elfogyasztása elengedhetetlen. És ezt a méregtelenítés során meg kell emelni! Én minden reggelt egy csésze vízzel (amelyet éjszaka az ágyam mellé teszek), és egy gyógyteával kezdek. A dió és a csalánteát iszom felváltva. Egy csésze tea nálam 0,5 liter. Majd megiszom a szokásos emóciót . Még "benyalok" egy mokkáskanál szűzbogáncsos mézet is. Ez szintén jótékony bacokat tartalmaz, mely a bélflóra normális működéséhez elengedhetetlen. A szűzbogáncs szintén a méregtelenítést támogatja. Ez akkor is így van, ha nem méregtelenítek, csak akkor más teákat iszok. Ekkor még beveszek 2 szem algát és 2 szem huminiqumot. Az alga nagyon jól támogatja a méregtelenítési folyamatokat. Vitaminban és ásványi anyagban gazdag, a klorofill tartalma kifejezetten áldásos hatással bír. Itt olvashatsz a klorofill fontosságáról. A huminiqum maga a csoda. Huminsavat, fulvosavat és mikroelemeket tartalmaz. Nagyon jól támogatja a méregtelenítést, mert megköti a toxinokat, és segíti kivezetni azt. Valamint segíti helyreállítani a sav-bázis egyensúlyt. Ezután elkészítem a májöblítő turmixot . Na itt ne várjatok finom ízeket, de a cél szentesíti az eszközt. Csípős és keserű, de ezek kitűnően támogatják a májat. Na, nézzük, hogy én mit teszek bele: - 1 grepfruit - 1 alma - 1 mokkáskanál fahéj - 1 teáskanál lucuma - 1 evőkanál máriatövis olaj - 1 evőkanál halolaj - 1 evőkanál olivaolaj - 20 csepp D3 vitamin - 80 csepp Q10 - kis darab reszelt gyömbér - 1-4 gerezd fokhagyma belereszelve - 30 ml goji - 20 ml homoktövis - 1 mokkáskanál immun elixír - 20 ml supra balance - víz (a végeredmény 5 dl legyen) Ezek között vannak olyan termékek, amelyeket a méregtelenítéstől függetlenül is fogyasztok (D3, halolaj, Q10) Miért is kellenek ezek bele? Nézzük sorjában: A grépfruit keserű tartalma kiváló a májnak és az epehólyagnak. A fahéj a hasnyálmirigyet támogatja. Az olajok az epehólyag pulgárásához szükségesek. Itt bevetem a máriatövis olajat , mely köztudottan méregteleníti a májat. A halolaj egyébként is fontos az omega3 tartalma miatt, így ez is bekerül ebbe a turmixba. A fokhagyma parazitaírtó, a gyömbér az emésztést támogatja. Így 40 felett fontos a szemre is gondolni, ezért került bele a goji és a homoktövis. Az immun elixír nem lenne szükséges, de egy kis tápanyagfeltöltés sose árt. A lucuma is bónusz, mely teljesítmény fokozó, és fáradékonysás esetén is bevethető. A supra balance a bélflórát támogatja és enzimekben gazdag. Nem sokkal később jöhet a reggeli . Az egész méregtelenítés során tartsuk magunkat a glutén- hús és tejtermék mentességhez . Ezért célszerű ilyenkor kásákat enni. A páromnak mindig azt főzök, én viszont gyümölcsöt eszek. Most van a cseresznye és az eper szezon. A reggeli után 1 evőkanál útifűmaghéjat eszek meg, mely nagyon jól lepucolja a bélfalat. Viszont nagyon fontos, hogy utána igyunk folyadékot, és legalább 2 óráig ne együnk. A délelőtt folyamán megiszok 2 csésze teát . Tudod, 0,5 liter egy csésze! A napi teák (mert délután és este is iszok) lapacho, mate tea, gyömbéres tulsi, zöld tea, citromfű-menta tea . Az egyik csésze teát gyakran kiváltom flavon koktélra , melybe teszek 1 evőkanál búzafüvet is. Ez utóbbi szinten kiváló vitamin- és ásványi anyag forrás, gazdag klorofillban, ezáltal kiváló méregtelenítő hatással bír. Ebéd előtt beveszek 2 szem algát és a 1 mokkáskanál szűzbogáncsos mézet . Nagyon nehéz megállni 1 mokkáskanálnál, annyira finom. Az ebéd mindenképp vegán és gluténmentes . Mindig kerül a tányérra nyers saláta és zöldség. Az ebédet leöblítem 20 ml supra balance-val. Délután a délelőtthöz hasonlóan 2 csésze folyadék elfogyasztása a cél. Ez többnyire tea , és zöld turmix . Ebbe kerül 1 marék zöld levél (pl. gyermekláncfű) és valamilyen gyümölcs. Vacsora előtt jön az alga és a huminiqum . A szűzbogáncsos méz is előkerül ilyenkor, egy mokkáskanállal. Ha nem felejtem el, 1 mokkáskanál meggyes csicsóka is lemegy, mely kiváló a hasnyálmirígynek. Lefekvéskor felragasztom a talpamra a méregtelenítő tapaszt . Lefekvés előtt még 1 csésze teát megiszok. Napi szinten ez 4 liter folyadék, de sokszor lecsúszik 1-2 csésze tea. Nem tudom, de nekem nagyon bejönnek ezek a teák, nagyon finomak. ÖSSZEFOGLALVA: - 3x2 alga - 2x2 huminiqum - 3x1 mokkáskanál szűzbogáncsos méz - 1x1 mokkáskanál meggyes csicsóka - ébredéskor 1 csésze víz - reggel dió és csalántea felváltva - 0,5 l. májöblítő turmix (hozzávalók fentebb) - minden nap szükség van: halolajra, D3 és Q10-re. - 1 evőkanál útifűmaghéj (reggeli után) - a nap folyamán min. 5 csésze folyadék - emóció, supra balance 3x20 ml összesen - méregteleítő tapasz éjszakára
Spárgás cukorborsós fusilli + Nyereményjáték vega vacsora belépőért
2014. május 30. Zizi kalandjai
Egy villámgyors bejegyzés egy villámgyors ebéd receptjével. Már többször megcsináltam ezt a tésztát. Mivel isteni finom, ezért úgy döntöttem egyik alkalommal, hogy lefotózom gyorsan és kiteszem valamikor a blogra. Az a valamikor most van, mert a spárga szezonja nem tart sokáig.
Épp néhány napja gondolkodtam azon, hogy tél végén miért unjuk már annyira a szezon zöldségeit, gyümölcseit és miért vágyunk annyira valami frissre, zöldre, újra? Egyes zöldségekkel és gyümölcsökkel szemben nem fair a természet, legalábbis szerintem. És így persze velünk is kitol… Télen 4-6 hónapon át esszük a sárgarépát, céklát, paszternákot, burgonyát, sütőtököt, aztán eljön a tavasz és a nyár és a friss spárgát, epret, málnát, szedret, sárgabarackot, őszibarackot, stb. csak 1-2 hónapig élvezhetjük. Lejár a szezonjuk, jönnek az újabbak és már kezdődik elölről a sütőtök szezon megint. Tudom, hogy ez a természet rendje, de azért jó lenne egyszer decemberben is beleharapni egy finom, illatos, lédús őszibarackba. Legalább Ausztráliáig kellene repülnöm (Emiko barátnőmhöz), hogy ez az álmom valóra váljon. Remélem egy nap teljesülni fog.
A recept Dórától származik (én adtam hozzá citromhéjat és citromlevet is) és lakto vegetáriánus. Lehetne vegán is, de most kivételesen meghagytam a vajat a receptben, nem cseréltem le olívaolajra és azt hiszem jól döntöttem. Tényleg annyira finom lesz a “szósz” tőle – valami pluszt ad hozzá -, hogy kár lenne kihagyni belőle. Ha nem kapunk cukorborsót, akkor sima borsóval is lehet helyettesíteni.
Spárgás cukorborsós fusilli
Hozzávalók 2 főre:
- 1 kisebb csokor zöld vagy fehér spárga, megpucolva, 2 cm-es darabokra vágva
- 1 nagy marék cukorborsó, végei lecsipkedve és 2 cm-es darabokra vágva
- 220 g fusilli vagy bármilyen más durum tészta
- 1 csokor újhagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál olívaolaj
- 20 g parmezán/pecorino, reszelve
- 30 g kecskesajt/feta sajt, morzsolva
- 2 ág friss kakukkfű (vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű)
- 1 bio citrom reszelt héja és kevés frissen facsart lé
- só, bors
Egy nagy lábasban felteszünk vizet forrni. Hozzáadunk egy kevés sót, majd a spárgát és a cukorborsót 2-3 percig főzöm benne. Szűrőkanállal kivesszük és félre tesszük, a vízben pedig al dente állagúra (fogkemény) megfőzzük a tésztát. Leszűrjük és félre tesszük.
Egy serpenyőben olívaolajon megpirítjuk az újhagymát a fokhagymával és a kakukkfűvel. 3-4 perc múlva rádobjuk az előfőzött spárgát, cukorborsót, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a reszelt parmezánt. Addig keverjük, amíg a sajt elolvad, majd lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a vajat és egy kevés citromlevet. Hozzáöntjük a megfőtt tésztát, jól összekeverjük és azonnal tálaljuk. Morzsoljunk rá kecske- vagy feta sajtot és szórjuk meg frissen reszelt citromhéjjal.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : egy főre szóló belépő a Makifood Főzőiskola 2014. június 2-i Húsmentes Hétfői Vacsora Klubjába, amelyen a PIQNIQ csapata lesz a vendég (készítettem velük egy interjút, itt olvashatjátok)! A vacsora menüje: Zellerkrém leves shiitake bacon-nel / Zelleres, csicseriborsós zöldsaláta mustáros mogyoróvaj öntettel / Tempeh szendvics savanyított angol zellerszárral / Sütőben sült krumpli fűszeres, házi ketchup-pel / Zeller szörp / Zelleres granita balzsamos öntettel.
Menjetek fel a Makifood szakmai 100fok nevű blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik vega étel receptje tetszik a legjobban, esetleg van-e olyan, amit már el is készítettetek. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+2, +3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat.
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2014. május 31-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. június 1-jén! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). Kérem, hogy csak olyanok játsszanak, akik biztosan el tudnak menni a vacsorára június 2-án 18-20 óráig! Helyszín: AQUAMART szalon (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.).
Vegán diós miso soba tészta spárgával
2014. május 27. Zizi kalandjai
Igen, tudom… már a recept neve is riasztó… először is vegán, aztán ott van az a két furcsa szó: miso és soba. “Mit kezdjek velük?” – tehetitek fel a kérdést, ugye? Hát… én azt mondom, ki kell próbálnotok!
Ha ismeretlen és nehezen beszerezhető alapanyag van a receptben, az eltántoríthat attól, hogy egyáltalán belevágjunk. Garantálom, hogy ennek a tésztás ételnek az íze nagyon finom és gyorsan el is készül, így érdemes belevágni.
A soba tészta gluténmentes japán tészta, hajdnialisztből készül, de itthon találtam olyan fajtát, amelyik nem 100% hajdinalisztes változat (hajdina + búzaliszt), szóval olvassátok el a hozzávalók listáját, mert ha a hajdinalisztet keverik más liszttel, akkor nem gluténmentes. A miso pedig fermentált szójabab püré, de adhatnak hozzá árpát, rizst és sót. Ezt összekeverik, tölgyfahordókban érlelik és így készül el a sós miso paszta. Létezik fehér (édesebb), a vörös és a kevert miso paszta – a fajta a fermentálás hosszától és a hozzáadott só mennyiségétől függ (forrás: innen).
Tudom, most az van a fejetekben, hogy “Jó-jó, megveszem az alapanyagot, de aztán mi lesz a maradékkal? Megint megromlik, mint a múltkor a kaffír lime levél vagy a thai piros curry paszta, amit indiai ételekhez vettem! Majd ezt a misot is dobhatom a kukába, mert nem használtam fel teljesen és megpenészedett!” Ismerős a helyzet, ugye? Nekem biztosan az, mert én is jártam így! Hónapokig csücsült a felbontott piros curry paszta a hűtőben, majd egy idő után lejárt a szavatossága és már fura szaga is volt, így a kukában végezte. Na, ehhez a recepthez a soba tésztát teljesen felhasználjátok, így annak tárolásával nem lesz gond! Ami marad, az a miso, de kitaláltam, hogy teszek még fel miso alapanyagot tartalmazó receptet a blogra, hogy mindenki miso lázban éghessen néhány hétig, amíg a tasak/üveg tartalma el nem fogy! Így már belevágtok?
Én a miso pasztát a Diótörőtől (Csörsz utcai biopiacon árulnak szombatonként) vettem, de sokfélét találtok a Nicerice-nál is. A tésztát a Biorganiknál vettem (ez 100% hajdinalisztből készült), de a korábban említett két másik üzletben is kapható soba tészta. Két korábbi soba tésztás receptem itt és itt találjátok.
Vegán diós miso soba tészta spárgával
(Recept: 101 Cookbooks)
Hozzávalók 2-3 főre:
- 1 csomag soba tészta (általában 250 g körüli)
- 1 kis csokor zöld spárga, 2 cm-es darabokra vágva
- 1/2 bögre dió, száraz serpenyőben 5-6 perc alatt megpirítva
- 1/4 bögre extra szűz olívaolaj
- 1/4 bögre meleg víz + amennyi a megfelelő szósz állag eléréséhez szükséges
- 2 gerezd fokhagyma, megpucolva
- 2 evőkanál almaecet
- 2 evőkanál fehér miso paszta
- 1 teáskanál méz
- só, ízlés szerint
- felaprított újhagyma, tálaláshoz
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy lábasban forraljunk fel egy nagy adag sós vizet. Forráskor dobjuk bele a spárga darabokat, blansírozzuk 2-3 percig, majd szűrőkanállal vegyük ki és tegyük félre. Tegyük a vízbe a tésztát és főzzük a csomagoláson megadott idő szerint. Szűrjük le és tegyük félre.
Közben tegyük a robotgépbe a megpirított diót, olívaolajat, fokhagymát, almaecetet, miso pasztát, mézet és sózzuk meg egy kicsit. Kezdjük el dolgoztatni a robotgépet és közben lassan adagoljuk hozzá a meleg vizet. Állítsuk meg néhány percenként és ellenőrizzük az ízét (elég sós-e nekünk), valamint az állagát. Akkor lesz jó, ha sűrű, krémes tejszínre (rizstejszínre) emlékeztet az állaga.
Az elkészült szószt keverjük hozzá a tésztához és tálaljuk azonnal spárgával és aprított újhagymával.
Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal
Ugyan bizonyos éttermek étlapjára már fel-felkerült egy-két csicsókából készült étel, de úgy gondolom, még mindig nem terjedt el igazán eme remek étek. Néhány jó tulajdonságával szeretnék most kedvet adni arra, hogy ne féljünk tőle, vegyük fel a saját készítésű ételeink listájára. Először is, azoknak, akiknek kertjük van, érdemes csicsókát termeszteni, mert meglehetősen igénytelen, sőt a fagyok beállta előtt nem szükséges a földből kihúzni. Férjem édesanyja is így tett, tavasszal kaptunk tőle így néhány kiló frissen kihúzott csicsókát. Mindig csak akkor kell kihúzni, amikor felhasználásra kerül. Azt is mondják, hogy az egyszer elvetett csicsókát nem könnyű kiirtani. De ez se tántorítson el bennünket, hiszen fogyasztása kifejezetten előnyös pl. cukorbetegségben szenvedők részére. Magas rosttartalma két szempontból említendő: 1, Nem érdemes túlzásba vinni az egy alkalommal történő fogyasztását, mert könnyen puffadást idézhet elő (ez talán megelőzhető, ha az első és utolsó falatoknál őrölt lenmagot fogyasztunk hozzá). 2, Gátolja a szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását. Mindemellett rendkívül laktató étel. Burgonyához képest mintegy ötször több rosttartalma van. Ásványi anyag tartalma is jelentős: kálcium, kálium, magnézium, foszfor, cink. Vitamintartalma: B1, B2, Niacin, C-vitamin, Bétakarotin. Két betegség kapcsán tennék még róla említést, amihez alapul a wikipédia (is) szolgál:
Mellrák esetén fogyasztása az alábbiak miatt javasolt:
Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. A rákellenes hatás a Lactobacillus béta-glucuronidáz-gátlásán alapul. A béta-glucuronidáz a székletben található enzim a szervezet detoxikáló tevékenységét gátolja abban, hogy az ösztrogén egy kevésbé aktív, illetve kevésbé toxikus formában estriollá alakuljon át. Az ösztrogén toxikus formája ugyanis a mellrák rizikóját növeli. Az inulin a bélflóra normalizálása útján az ösztrogén legtoxikusabb formáját kiiktatja.
Cukorbetegség és elhízás esetén:
Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációjához nincs szükség inzulinra, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti.
A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle.
Mindezek mellett a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása miatt a kozmetikumként is hasznosítható. Most viszont egy étel-recept következik, amit elkészíteni rendkívül egyszerű:
A recept:
Hozzávalók:
- 50 dkg csicsóka
- 1 közepes szem krumpli
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 3 dl növényi tej
- víz
- ételízesítő
- só
Elkészítés:
A csicsókát dörzs-szivaccsal és vízzel megtisztítjuk, apró kockákra vagy szeletekre vágjuk. A krumplit meghámozzuk, szintén felaprítjuk. Egy lábosba tesszük mindkettőt és f elöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Adunk hozzá úgy 1 kiskanálnyi sót és puhára főzzük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk úgy, hogy közben fokozatosan adjuk hozzá a a fokhagymákat, a főtt csicsóka megmaradt levét és növényi tejet. Még egy kevés házi ételízesítővel, ha szükséges, megszórhatjuk, forralunk rajta egyet és kész is a csicsóka krémlevesünk. A répás levesbetét a következőképpen készül hozzá: Meghámozzuk a répákat, nagyon vékonyan (akár uborkareszelőn) felaprítjuk karikára. Enyhén kókuszzsíros vagy olajos serpenyőben megpirítjuk a répakarikákat. Tálaláskor egy kis tálkába tesszük a pirított répakarikákat, majd kanállal a levesünkbe szórjuk. Opcionálisan a főzés utolsó szakaszában aprított medvehagymát is adhatunk hozzá.
Goody-foody füstölt szelet
2014. május 18. Mindennapi ételeink
Ez egy új Goody-foody terméket mutatok most be, ez pedig a Füstölt szelet . Nagyon finom, amolyan "Gabonagömböc", csak jóval ízletesebb, és az ára is kedvezőbb. A textúrája remek, jól szeletelhető, nem esik szét. Összetétele alapján sajnos nem vegán, talán ez az egyedüli hibája amellett, hogy borsot tartalmaz, de azt gondolom, hogy masszív húsevőknek kitűnő ajándék lehet, vagy várhatjuk ezzel húsevő vendégeinket, és az sem gond, ha olykor-olykor mi is fogyasztjuk : Növényi fehérjék (szója, búza), rizsliszt, növényi rostok, szójaliszt, búzakeményítő, tojásfehérje, szárított tejsavó, víz, napraforgó olaj, laktóz, étkezési só, élesztőkivonat, malátakivonat, ecet, aroma, fokhagymapor, szárított gyömbér, feketebors. Mi szeretjük kenyérre téve, amolyan feltétként is fogyasztani, tormával, friss zöldségekkel, de finom egy főzelék mellé is, vagy főzelékben (pl. lencsefőzelék), de füstölt íze miatt remek levesbetét is lehet bablevesben, lencselevesben. Próbáljátok ki ti is, kíváncsi vagyok, hogy ízlik nektek. A Vegetár Kft-nél vásárolható meg.
Gulyásleves marhahús ízű Goody-Foody-val
2014. május 14. Mindennapi ételeink
Egy újabb terméket szeretnék bemutatni a Vegetár jóvoltából. Ez pedig a Goody-foody. Már volt több recept is ebből a termékcsaládból, de most mindegyikből kaptunk egy dobozzal ajándékba, így bemutatjuk az összeset. Rengeteg felhasználási lehetőség van, csak a fantáziánk szab határt. :-) Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 4 szem sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zeller 5 szem krumpli 4-5 rózsa karfiol (opcionális) 2 ek. olívaolaj kb. 2 l víz 1 csomag marhahús ízesítésű Goody-foody só , vegamix, köménymag, makoranna, pirospaprika- ízlés szerint "2 ujjnyi " gabonakolbász 2 marék tönkölytarhonya (opcionális) Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és a 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majorannát, köménymagot, sót, vegamixet és a felvágott zöldségeket felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Roppanósra főzzük, ekkor adunk hozzá még vizet és a tarhonyát, majd legvégül, 2-3 perccel a lezárás előtt a felkockázott Goody-foody-t. Frissen, melegen tálaljuk. növényi tejfölt adhatunk hozzá. A Goody-foody mélyfagyasztott és hűtős változatban kapható, a Vegetár Kft-nél.
Gombapörkölt
Legutóbb, mikor Nagyúton voltunk, rácsodálkoztam a hugomra. - Szereted a meggylevest? Mióta? - Idén, óta, meg a karfiollevest is... Furcsa, de valóban változik az ember ízlése. Régen nem szerettem a gombát, kivéve az üveges gombából készült pörköltet. Manapság akár melegszendvicsen is jól esik, vagy pirítva paradicsom leveshez, krémlevesekhez. Azért a pörkölt még mindig a favorit, és szerencsémre vegánul is nagyon hasonló ízűt lehet elkövetni, mint amit megszoktam. A hagyományos köret hozzá a tészta, de javaslom egyszer kölessel is kipróbálni, mert jó és igen egészséges alternatíva. Legutóbb csak héjában főtt krumpli volt itthon, azzal is ízlett. Hozzávalók: 1 kg gomba szeletelve 1 kis fej vöröshagyma aprítva 1 paradicsom felkockázva 1 paprika karikákra vágva 1 ek pirospaprika 1 ek pálmazsír 1 csipet őrölt kömény 1 szál babérlevél 1 tk só 2 marék kesudió A vöröshagymát kevés vízen megpároljuk, majd rátesszük a pálmazsírt is. Pirospaprikázzuk, beleszórjuk a gombát, a paprikát és a paradicsomot, illetve a köménymagot. Átkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sózzuk, és a babérlevelet is beletesszük, főzzük. Amikor már majdnem kész, 2 marék kesudiót, vagy kesudió és napraforgó keverékét kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd a gombához adjuk. Kevergetés mellett jó 5 percet főzzük, míg újra felforr. Friss káposztasalátával nagyon finom.
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
2014. május 10. Zizi kalandjai
Újabb baba receptek, remélem nem gond! Ígérem jön majd a felnőtteknek is recept! A következő olyan lesz, de addig még egy kis hozzátáplálás…
Dóra blogját elég régóta követem. Lila Füge, ki az, aki nem ismeri? 2013 tavaszán jelent meg második könyve a Születéstől Születésnapig (Az első 12 hónap étrendje). Meglepődtem, hogy igen kevés helyen olvastam a könyvről, nagyobb beharangozást vártam. Ezért örültem, amikor a Boook Kiadó küldött a könyvből egy példányt. Örömmel vetettem bele magam az olvasásba pont egy sétáltatás alkalmával, amikor szerencsémre Ádi szunyókált két óra hosszán keresztül, így volt egy kis idő magamra és olvashattam végre egy könyvet.
A bevezetőn (alapszabályok, szoptatás, családi étkezés szabályai, bio vagy nem, mikor kezdjük a hozzátáplálást, eszközök) gyorsan átrágtam magam, aztán jöttek a receptek kéthavi bontásban:
- 5-6. hónap – Egyszerű pürék
- 7-8. hónap – Összetett pürék
- 9-10. hónap – Darabos ételek
- 11-12. hónap – Igazi fogások
A végén pedig egy rövid lezárás, hogy hogyan is tovább egy éves kor után.
A receptek színesek, kreatívak, gyorsan elkészíthetők és nagyon sok köztük a vegetáriánus, vegán (számomra ugye ez is fontos). A legfontosabb alapszabályok közül kiemelném a következőket:
- a gabona részben teljes kiőrlésű legyen
- rizsből csak barnát használjunk
- gyümölcsből, zöldségből lehetőség szerint a nem vegyszerezett, bio változatot válasszuk
- ne használjunk cukrot és ne sózzunk az ételt (én minimális – késhegy felénél kevesebb – sót néha tettem Ádi ételébe 10 hónapos kora után, de amióta ezt olvastam, azóta nem teszek sót az ételébe)
- tejet csak később, egy éves kor után adjunk a babának
- az alapanyagok frissek és jó minőségűek legyenek
- néhány dolog, amit egyáltalán nem javasol egy éves kor előtt adni: tejszín, juhtúró, juhsajt, méz, tojásfehérje, aprómagvas gyümölcsök (málna, földieper, szeder, egres, kivi), olajos magvak
A könyvet gyermekorvosi (Dr. Miklós Anna) és dietetikusi (Schmidt Judit) közreműködéssel írta Dóra, jórészt saját tapasztalatai alapján és a legújabb táplálkozástudományi ajánlások mentén. Szerintem nagyon jó a felépítése és segít kiigazodni a hozzátáplálás útvesztőjében. Én már jó néhány receptet kipróbáltam belőle és a legnagyobb kritikus, Ádi, igen jól fogadta. Bár mostanában bélpoklos korszakát éli és mindent megeszik. Ilyen jól evő babát kívánok mindenkinek!
Spárgás babarizottó
Hozzávalók:
- 25 g rizspehely (ez kb. 3-4 evőkanálnak felel meg)
- 2 szál zöldhagyma
- 1 evőkanál extra szűz olívaolaj (Dóra vajat használ, én lecseréltem hidegen sajtolt olívaolajra)
- 4 szál spárga (zöld vagy fehér)
- kb. 50 ml rizstej (vagy anyatej, én mindig rizstejet vagy mandulatejet használok főzéskor)
A rizspelyhet forrásban lévő vízben puhára főzzük. A zöldhagymát megtisztítjuk, vékonyra karikázzuk. A spárgát alaposan meghámozzuk (főleg a fehér spárgára igaz ez), hogy ne maradjon fás része, majd feldaraboljuk.
Egy kis lábasban felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát és egy percig dinszteljük. Hozzáadjuk a spárgát és 3 evőkanál vizet. Fedő alatt 5 percig főzzük, amíg a spárga megpuhul. Összekeverjük a főtt rizspehellyel, pürésítjük és annyi rizstejet adunk hozzá, amennyitől a babának megfelelő állagú lesz.
A rizottó nagy sikert aratott, én egy kevés petrezselymet is adtam hozzá a végén, csak úgy nyersen belekevertem. Hihetetlen, hogy sózás nélkül mennyire érezhető a spárgának és a petrezselyemnek is az íze. Igen finom étel és enyhén édeskés, így nem csodálkozom, hogy Ádinak nagyon ízlett.
A másik recept pedig egy vöröslencse krémleves. Először főztem Ádinak vöröslencsét, de ezt is jól fogadta. Ebből is könnyen készíthetünk ebédet anyának is, akárcsak a rizottó esetében.
Vöröslencse sárgarépával és almával
Hozzávalók:
- 50 g vöröslencse
- 1 nagyobb sárgarépa
- 1 nagyobb alma
- 1 babérlevél
- 2 szál vöröshagyma
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj (Dóra vajat használ, én lecseréltem hidegen sajtolt olívaolajra)
- kb. 100 ml rizstej (vagy anyatej, én mindig rizstejet vagy mandulatejet használok főzéskor)
A sárgarépát és a hagymát megtisztítjuk, vékony karikára vágjuk. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, a húsát felszeleteljük.
Egy közepes lábasban felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát, 1 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a lencsét, babérlevelet, sárgarépát és almát. Felöntjük annyi vízzel, ami 3 ujjnyira ellepi. Fedő alatt, mérsékelt lángon 10-15 percig főzzük, amíg a lencse megpuhul. A babérlevelet eltávolítjuk, majd az ételt botmixerrel pürésítjük. Annyi rizstejet adhatunk hozzá, amennyitől a babának jó állagú lesz (rizstej hozzáadása nélkül is kiváló).
*****
A könyvet a Boook Kiadó biztosította a teszteléshez. A receptek a kiadó engedélyével jelentek meg. A véleményem csakis a sajátom.
Fűszeres diósajtkrém
Nagyon finom, fehérjedús szendvicskrémet, sajtkrémet készítettem dióból ;) Hogy még könnyebb legyen, vékony, ropogós lepénykenyérre kenve tálaltam ;) Ajánlom legalább egy kóstolásra ;) Hozzávalók: 1 maréknyi áztatott dió 1 maréknyi áztatott kesudió pici só ízlés szerint 2 cikk fokhagyma 1 tk sörélesztőpehely 1 kapszula probiotikum (elhagyható) 1 maréknyi petrezselyemlevélke 3-4 friss bazsalikomlevélke 1 ek útifűmaghéj […]
Köles-krumpli tócsni
2014. május 6. Mindennapi ételeink
Nagyon finom feltét, egy újságban olvasta édesanyám az eredeti receptet, kifénymásolta, és én pedig kisebb variálást követően készítettem el. Hozzávalók: 2 nagyobb burgonya 15 dkg köles kb. 6 dl víz 2 ek. lenmagpehely 1 közepes vöröshagyma himalaya só - ízlés szerint bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 4-5 ek. kókuszzsír Elkészítés: A köleshez felforraljuk a vizet, majd forrás közben beleöntjük a kölest és fedő alatt, néha megkeverve kb. 20-30 perc alatt puhára főzzük. Ha szükséges, pótoljuk a vizet. A burgonyát héjában megfőzzük, kihűtjük majd egy tálban összetörtjük. A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk, és 2 ek. kókuszzsír és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. A legvégén hozzáadjuk az ételízesítőt. Ezt és a főtt kölest, ill. a lenmagpelyhet is hozzáadjuk a krumplihoz. Egy tepsit kikenünk a kókuszzsírral, és a vizes kézzel megformázott tócsnikat beletéve 30 perc kb. 18 fokon alatt kisütjük, félidőben forgatjuk. Én a második adagba lenmagpelyhet sem tettem (ezt fotóztuk le) és így is összeállt.
Karalábékockák bazsalikom-mártással
Mostanában vágyom az új ízekre, ezért ez a recept szintén Gitta könyvéből való :) Hozzávalók: 1 kisebb fej karalábé 1 marék mazsola 1 marék áztatott dió 1 dl forrásvíz 1 csipet só 1 kk olaszos fűszerkeverék (bio) 1 kis csokornyi bazsalikomlevél 1 gerezd fokhagyma 1 tk citromlé A karalábét kockákra vágtam, meglocsoltam a citromlével, majd […]
Répás csicseriborsó ragu
Az elkészítése nagyon egyszerű, ha már beáztattunk és megfőztük a csicseriborsót. :) A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de jó fehérjeforrás, gazdag B-vitaminokban és folsavban. Csökkenti a koleszterinszintet, alacsony a glikémiás indexe, tehát cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása. Ezen kívül vasat, magnéziumot és cinket is tartalmaz. Tehát előző este áztassuk be a csicseriborsót (kb.10-12 órára), majd 3/4 óra alatt puhára főzzük. Hozzávalók és elkészítés: fél zacskó csicserib. 3 szál répa 2 közepes fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek: só, bors, curry, kurkuma, chili, római kömény, lestyán hidegen sajtolt napraforgó étolaj 1. Amíg fő a csicseriborsó megpucoljuk a répát és hagymákat. 2. Ha puha lett a csicseri, leöntjük róla a vizet és hagyjuk egy picit hűlni. Addig olajon enyhén megpirítjuk a felkarikázott répát, és a felaprított hagymát. Az olajat most ne sajnáljuk annyira, mert ettől lesz "ragus", nem száraz az ételünk. 3. Hozzáadjuk a csicseriborsót és együtt pirítjuk őket tovább. Fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, curryvel, kurkumával, pici chilivel és római köménnyel. Fokhagymanyomóval 2 gerezd fokhagymát is adunk hozzá. 4. Jól összepirítjuk egészen addig, amíg puha nem lesz a répa. Az eredmény egy pikáns, enyhén fűszeres étel lesz, amit ehetünk magában vagy salátával, esetleg valamilyen gabonával is. Ani Tisztán, tudatosan!
Vörös lencsés-répás vagdalt (vegán)
A hüvelyesek, azok közül is a legismertebb, a lencse, az ószövetségi korban és Jézus korában is a gabonafélék után a második legfontosabb alkotóeleme volt az étrendnek. Az olaj mellett szárított fügét, kb. 3,5 kg búzát és 1 kg lencsét tartottak a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükségesnek. Egy ókori szerző több mint húszféle hüvelyest vett számba, amelyek között a legfontosabb a lencse és a csicseriborsó volt. (...) A lencse, különösen a vörös változata Szíriában és Egyiptomban is elterjedt volt. Néhány tudós szerint Edóm bibliai földje (amelynek sziklái és talaja rozsdavörös, és amelynek neve a héber "vörös" szóból származik) az országban mindenfelé bőven termő vörös lencséről kapta nevét. A leghíresebb lencséhez kötődő bibliai történet természetesen az a vöröslencse-étel, amelyért Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát. (1 Móz.25. fejezet). A lencse fehérjetartalma következtében a belőle készült étel tápláló és laktató is volt, különösen, ha gabonával is keverték. Böjt idején szokás volt, hogy a húsételeket más tápláló ételekkel, például lencsével váltották ki. Tápláló tulajdonságai és könnyen tárolható és szállítható volta a lencsét a parasztok jellegzetes ételévé tette. Jézus idejében még édességeket is készítettek lencséből. (Forrás: Ételek a Biblia korában.) Most ugyan nem szárítottam meg és kevertem össze mézzel, mint az ókori édességkészítések során, de egy nagyon finom vagdaltat kreáltam belőle.
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag (50 dkg) vörös lencse
apró szemű zabpehely
2 evőkanál őrölt lenmag
4 evőkanál sörélesztő pehely (elhagyható)
1 hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 reszelt nyers répa
2 felkarikázott, megpárolt répa
petrezselyem levél
ételízesítő (házi, ha lehet)
alufólia
víz
só
Elkészítés:
A vöröslencsét miután megmostuk, megáztatjuk míg meg nem duzzad. Ekkor már vörös színét szinte elveszti. Ezt követően kevés ételízesítővel és némi vízzel puhára főzzük. Míg fő, két répát felkarikázunk majd megpároljuk. A megfőtt lencsét és megpárolódott répakarikákat összekeverjük. Annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy szinte formázhatóvá váljon. Ízesítjük aprított hagymával, fokhagymával, petrezselyemlevéllel, s ha úgy érezzük, még egy kis sót is tehetünk bele.
Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét vagy harmadát), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, megszórjuk a reszelt sárgarépa egy részével, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindegyik rudunk a tepsiben pihen, ételízesítővel elkevert vízzel (kb. 2-3 dl) felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk.
A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. Ezt követően a fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat.
Spenótfőzeléket ettünk hozzá, de igazából krumplipüré és sok saláta kíséretében is el tudom képzelni. Szendvicsfeltétnek is elkészíthetjük.
Vegán hamburgeres nyílt!
2014. április 22. Mindennapi ételeink
A szállítás kicsit megviselte a hambikat...Kedves barátaink jóvoltából Budapesten ma megnyílt az első vegán hamburgeres a 1122 Városmajor u. 13. szám alatti Bio-passzázs bioboltban. Mivel közel lakunk egymáshoz (Vác, ill. Nagymaros), így mi ma itthon kóstolhattuk meg az egyik hamburger fajtát. :-) McDrive :-) köszönjük még egyszer az Istvánffi családnak! A legnagyobb tesztelő Fanni lányunk volt, aki még csak anyatejes baba, de 1-2 hete kinéz minden falatot a szánkból. Ezt a színes szendvicset is megkívánta, majdnem sírva is fakadt, hogy nem kap belőle. Így nem előtte ettem meg. A választék nagyon gazdag, kapható a hamburgerek mellett kókuszolajban sült hasábburgonya, gombás makaróni, szószok, saláta, zabfalat, frissen préselt gyümölcslevek, itt olvasható el a menü: http://istvanffi.hu/kinalatunk/ Hamburgerek közül is van mindenféle (http://istvanffi.hu/kinalatunk/), mi most az egyik "alapfajtát", a csodaburgert teszteltük, melynek alapja a finom, házi pékségben sütött hamburgerzsemle, illetve búzahús pogácsa és minőségi, adalékanyag-mentes ketchup, illetve fehér szósz, mely a mi esetünkben mandulaszósz volt. Az Istvánffi szósz egyébként a vegán majonéz, azt legközelebb teszteljük, illetve a "zabhúsos" hamburger is a következő alkalomra maradt. Emellett a mostani szendvics jégsalátát, paradicsomot, lilahagymát tartalmazott. A zsemle tökéletes állagú, nagyon ízletes, finom, puha. A búzahús állagában megtévesztésig hasonlít a valódi húspogácsához, ízre semlegesebb, kellemes. Számomra enyhén sós volt, ezt jeleztem is gyártóknak. :-) Az öntetek nagyon finomak, a zöldségek roppanósak, frissek. A szendvics nagyon laktató volt. Összességében tehát várjuk a következő alkalmat, amikor egy újabb finomságot kóstolhatunk meg. Nagy kedvencünk lesz szerintem a sült krumpli, amelyet kókuszolajban sütnek, valódi burgonya, és fokhagymás-sós ízesítést kap. Hm... Ti jártatok már ott? És kóstoltatok valamit? Bővebb info: www.istvanffi.hu
“Rántott” mandulasajt
Készítettem már mindenféle növényi sajtot, de ez viszi a pálmát ;) Csak ajánlani tudom! Gyors, egészséges, finom, és rendkívül laktató! A felével jóllaktam! Hozzávalók: 1 csésze mandulaliszt 1 kapszula probiotikum 1 tk inaktív sörélesztőpehely 1 cikk fokhagyma só annyi tiszta víz (nekem forrásvíz), hogy jól formázható sajtunk legyen. A panírhoz: 1 csipet bors 1 kk […]
Lágy spenótpástétom
Nem múlik el hét spenót nélkül. Minden hétvége előtt igyekszem egy kilóval hazavinni a piacról, hogy aztán finomabbnál finomabb dolgokat készítsek vele. Legutóbbiak közt szerepel ez a pástétom is. Hihetetlen gyorsan elfogyott. Korábban már készítettem egy nyers verziót. Ez volt a popeye-paste, de most a spenótleveleket kicsit megpároltam. Lágyabb íze lett tőle.
A recept:
Hozzávalók:
25 dkg friss spenót
1/2 bögre szezámmag
1 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
aprítógép
sörélesztő-pehely (elhagyható)
Elkészítés:
A szezámmagot aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk, aprítjuk.
A spenótot alaposan megmossuk, majd enyhén megpároljuk és a darált szezámmal, egy kevés vízzel, sóval és párolt fokhagymával (lehet a spenóttal együtt párolni) összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel lazíthatunk rajta, ha túl híg lett, sörélesztő-pehellyel sűríthetjük.
UI: Spenótos kenyérre kentük.
Zöldbab-ragu gluténmentes tésztával
2014. április 13. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg zöldbab 2 ek. olívaolaj 1 paprika 1 paradicsom 2 ek. paprikakrém 1 dl szójadresszing himalaya só, pirospaprika bio levespor és ételízesítő 2 ek. kukoricakeményítő 2 ek fekete szezámmag -- 25 dkg gluténmentes metélt Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a zöldbabot, a felvágott paradicsomot, paprikát. Fűszerezzük, pirospaprikával megszórjuk és paprikakrémezzük. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedve közepes lángon pároljuk. A párolás utolsó 5 percében hozzáadjuk a szójadresszinggel előzetesen kikevert keményítőt. Fekete szezámmaggal és gluténmentes téésztával tálaljuk.
Gombás-cukkinis lapcsánka
Eredetileg cukkini nélkül terveztem egy gombafasírt félét. Végül megláttam a konyhapulton az árválkodó cukkinit is, így belekevertem azt is lazításként.
Az eredmény egy finom, tócsnira/lapcsánkára emlékeztető sülemény.
Hozzávalók ízlés, tetszés szerinti mennyiségben: csiperke gomba, cukkini, só, bors, (+ ízlés szerinti fűszerek), majoranna, lilahagyma, fokhagyma, őrölt lenmag, útifű maghéj, rizsliszt = ez utóbbi három az állag miatt, a keményebbé tételhez, formálhatósághoz, és a nedvesség felszívásához szükséges (nem kell belőlük sok, csak annyi, hogy kézzel formázható legyen a massza).
Elkészítés: A gombát, hagymát, fokhagymát és cukkinit aprítógéppel leaprítom, sózom, borsozom, majorannázom, majd hozzákeverem az őrölt lenmagot, útifű maghéjat és rizslisztet, és összekeverem.
Várok kb. 5 percig, míg a lenmag és az útifű maghéj megszívja magát, majd forró serpenyőben egy csöpp szőlőmagolajon kisütöm mindkét oldalát.
Cukkini spagettivel (friss, nyers lespirálozott spagetti – Gefu spirálozó) és kapros öntettel tálaltam.
Jó étvágyat!
Jó illatok szállnak… és belefényképezkedett ő is a képbe….
No, de sicccc te makka, ez nem egérfaló bendőnek való!
Maradékfőzelék
2014. április 9. Vegasztrománia
Mostanában nagyon kívánom a főzelékeket. A gluténmentes pizza forgatásából maradt maradékokkal kezdenem kellett valamit és a múltkori kelkáposzta főzeléken, valamint Feri fotóin, főzelék-fókuszán felbuzdulva tegnapelőtt nekiláttam főzeléket főzni. Még Koppenhágában szerettem meg a cr?me fraîche-t, amit sokszor megkívánok itthon is. Emiatt viszont most nem mentem el külön vásárolni, így tejföl és tejszín keverékével helyettesítettem. A tetejére ültetett Chili&Vanilia-féle buggyantott tojással tökéletes párost alkottak, de el tudom képzelni sárgarépagolyókkal, vagy vadabb napokon diótorossal is.
Maradékfőzelék buggyantott tojással
Hozzávalók: (5-6 adag)
1 ek felaprított újfokhagyma 1 kis fej karfiol rózsáira szedve 1 kis cukkini negyed-karikákra vágva 1 ugyanakkora zsenge tök negyed-karikákra vágva 2 sárgarépa negyed-karikákra vágva néhány karika hegyes erős paprika 1/2 csomag medvehagyma csíkokra vágva 300-400 ml zöldségalaplé 1 kis pohár tejföl 100 ml zsíros tejszín 100 g mandulaliszt (ledarált mandula) só fehér bors 1-2 kk garam masala 1/2-1 citrom leve 2 ek olívaolaj személyenként 1 tanyasi tojás
Egy lábosban felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam az újfokhagymát, pár perc múlva pedig a sárgarépát. Megkevertem, majd pár perc múlva hozzáadtam a karfiolt és a paprikát. 3-4 múlva hozzáadtam a cukkinit és a tököt, majd hozzáöntöttem a zöldségalaplevet, sóztam, fűszereztem, levettem a lángot és fedő alatt szinte készre pároltam. Hozzákevertem a medvehagymát. Kb a zöldségek 2/3-át kiszedtem. Egy kis tálban kézi habverővel összekevertem a tejfölt, a tejszínt és a mandulalisztet, majd hőkiegyenlítéssel (1 merőkanálnyi forró lével összekeverve) hozzáadtam a főzelék alaphoz. A lábosban maradtakat leturmixoltam, és hozzáadtam a kiszedett zöldségeket. Buggyantott tojással tálaltam.
Vegán Kihívás - 4. hét menüje
HETI MENÜ 22-28. NAP: Ezeket az ételeket minden nap hérheted a budai Édeni Vegán Étteremben is! www.edenivegan.hu 22. NAP Reggeli: készíts édesburgonyás tofurántottát , amihez fogyaszthatsz pirítóst teljes kiőrlésű kenyérből, esetleg avokádó szeleteket is. Ebéd: tésztasaláta Teljes kiőrlésű tésztából készítsd, és a méz helyett agave szirupot használj! Vacsora: paradicsomos vöröslencse dhal esetleg teljes kiőrlésű barna pirítóssal 23. NAP Reggeli: müzlialap (gabonapelyhek, magok, diófélék), leöntve valamilyen (adalékmentes!) növényi tejjel, banánkarikákkal. Ihatsz hozzá frissen facsart narancslevet is, ha kívánod! Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, valamelyik korábbi variáció tetszés szerint, vagy kreálhatsz egyénileg is!:-) Vacsora : kölespolenta vegyes zöldségraguval (az eredeti receptből hagyd ki egyszerűen a sütőtököt, ha már nem tudod beszerezni!) Vacsorára magában fogyaszd, kenyér nélkül! 24. NAP Reggeli : egy nagy adag friss gyümölcs saláta , tetszőleges gyümölcsökből, kis őrölt fahéjjal, mazsolával megszórva Ebéd: egy nagy adag zöld leveles vegyes saláta tetszőleges összetevőkből, ehetsz hozzá teljes kiőrlésű pirítóst Vacsora: indiai kukoricaleves 25. NAP: Reggeli: ismét egy jó nagy adag gyümölcs saláta , amibe tehetsz most akár fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsöket, amiknek nagy az antioxidáns tartalma! Megszórhatod kis mandulával is! Ebéd: teljes kiőrlésű szendvics Kend meg a kenyeret kis vegán majonézzel (pl. kölesmajonéz), tegyél rá leveles salátát, uborkát, paradicsomot, és néhány friss bazsalikomlevelet! Fogyaszthatsz hozzá friss sárgarépa/ zellerszár hasábokat is! Vacsora: sütőtökös cukkini spagetti curryvel 26. NAP Reggeli: natúr szójajoghurt dióval, 1 ek. őrölt lenmaggal, és egy közepes banán felkarikázva, fél bögre fagyasztott bogyós erdei gyümölcs. Ebéd: paradicsomos, vagy vegán (sajtmentes!) pesztós tészta megszórva 1-2 ek. élesztőpehellyel, és ehetsz hozzá egy nagy tál zöld leveles salátát is, ha kívánod! (tipp: kész vegán pesztó kapható a DM-ben is, nem olcsó, 800 Ft körül egy kis üveg, viszont sokáig kitart) Vacsora: nyers hamburger , vagy Gréta vegán burgerje 27. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű gofri Ebéd: bazsalikomos-paradicsomos fehér bab Vacsora: nagy adag zöld leveles saláta valamilyen babfélével, diófélékkel és különféle nyers zöldségekkel. 28. NAP Reggeli: vegán bundás kenyér Ebéd: egy bögre teljes kiőrlésű tészta , 1/4 bögre fehér bab, paradicsomkarikák, 1 ek. olívaolaj, kis citromlé, friss bazsalikomlevelek felaprítva, 2 gerezd fokhagyma összepréselve az öntetbe. DESSZERT: CSOKIIIII!:)) VEGÁN BOUNTY SZELET Recept: Elkészítési idő: kb. 30 perc + 15 perc hűtés Hozzávalók (10 db kis csokihoz): 300 g kókuszreszelék 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 90 g kókusztej-zsír, 1 bio konzerv kókusztej tetejéről (csak a bio minőségnek a tetején szilárdul meg ált. a kókusztej-zsír, mert egyébként adalékok hozzáadásával tartják folyékonyan) A csokimázhoz: 120 g kakaóvaj 120 g fehér mandulakrém 60 g kakaópor 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 2 késhegynyi őrölt vanília Aprítsuk közepesen finomra a kókuszreszeléket egy konyhai aprítógép segítségével. Adjuk hozzá a többi összetevőt, és egy villával keverjük jól össze. Kézzel formázzunk 10 db hosszúkás, a Bounty csokira hasonlító rudacskát. Tegyük rá egy sütőpapírral kibélelt tányérra, és toljuk 10 percre a fagyasztóba. A csokimázhoz olvasszuk fel a kakaóvajat vízgőz fölött. Vegyük le a tűzhelyről, és egy kézi habverővel keverjük hozzá a csokimáz többi összetevőjét. Vegyük ki a kókuszos rudacskákat a fagyasztóból, és tegyük rá őket egy sütőrácsra. Helyezzünk a sütőrács alá egy sütőpapírt. Osszuk el a csokimázat a rudacskákon, és egy kanál hátsó oldalával, vagy ecsettel egyenletesen kenjük rá a csokit. A kanál hátsó oldalával akár kis hullámos mintát is nyomkodhatunk a csokimázba, hogy még Bountysabb legyen a végeredmény:) Ismét tegyük fagyasztóba 5 percre, a sütőpapíron. Utána fogyasztható, és hűtőben tárolható. Vacsora: nagy adag saláta olajmentes öntettel (citromlé, fokhagyma, só, esetleg fehér mizó krém), esetleg barna pirítóssal
Nem párolt káposzta, nem lepcsánka, nem szabdzsi. Mi az? Kísérlet
2014. április 6. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 közepes fej vöröskáposzta
- 1 kg burgonya
- 3 fej hagyma
- őrölt kömény
- bors
- só
- olaj a sütéshez
A káposzta külső leveleit leszedjük, torzsáját eltávolítjuk, majd apró csíkokra vágjuk. A hagymát felaprítjuk. A burgonyát megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. (A káposzta és a burgonya aránya megközelítőleg 1:1 legyen.) Az egészet egy óriási tálban alaposan összeforgatjuk, közben fűszerezzük, sózzuk, majd néhány órára állni hagyjuk.
Szabadtűzön nagy serpenyőben vagy tárcsában sütjük. A tűz ne legyen túl nagy viszont lehetőleg egyenletes. Csak annyi olajat használunk, ami biztosítja, hogy ne égjen le szárazon. Sülés közben átforgatjuk, szorgalmasan felkapargatjuk az odapirult részeket addig, amíg át nem puhul, sül-fő az egész.
Nem lesz szép. A káposzta lilája átfest mindent, a lesülő részek szinte feketére karamellizálódnak. Mindettől viszont nagyon-nagyon finom.
Tálaláshoz igény szerint tejfölt kínáljunk.
Bliszkó Viktor
Diós-növényi sajtos fasírtgolyók fekete szezámmaggal
2014. április 4. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 10 dkg dió 2 graham zsemle 4-5 gerezd fokhagyma 1 nagy fej vöröshagyma 2 ek. lenmagpehely + 2 ek. víz 2 ek. fekete szezámmag 10 dkg Violife natúr növényi sajt kevés víz 4 tk. bio ételízesítő himalaya só - ízlés szerint 2 tk. majoranna 2 tk. pirospaprika olívaolaj Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. A vöröshagymát meghámozzuk, felkockázzuk és 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Ehhez adjuk hozzá a megdarált diót, a szétnyomott fokhagymát, a majorannát, sót, ételízesítőt és pirospaprikát. Ezt hozzákeverjük a kinyomkodott kenyerekhez. Beleszórjuk a fekete szezámmagot, a vízbe áztatott lenmagpelyhet, a kockákra vágott növényi sajtot, majd alaposan összedolgozzuk, majd fasírtokat formálunk és olajjal kikent tepsiben 180 fokon 30 perc alatt kisütjük. A fekete szezámmagról: A fekete szezámmag (Sesamum indicum L) hasonló az ismertebb fehér szezámmaghoz. A fekete szezámmag és a barna (arany) szezámmag nem hántolt, míg a fehér színű szezámmag hántolt. A világosabb színű szezámmagot inkább Nyugat és Közel Keleten használják, míg a fekete szezámmag a távol keleten népszerűbb. A fekete és a fehér szezámmag együtt is használhatók az ételek vonzó színfoltjaként. A szezámmag gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, valamint számos előnyös egészségügyi hatásuk van. A fekete szezámmag kb. 60%-kal több kálciumot tartalmaz, mint a hántolt (fehér) szezámmag. A szezámmag származási helye valószínűleg India. A híres ,,Szezám tárulj mondás, onnan származik, mikor a megérett szezámmag szétpattan. Afrikában a szezámmagot ,,benne-nek hívják és egyaránt használják magára a magra és a belőle készült olajra is. A szezámmag több ezer éve létezik, sőt mondják azt is, hogy amikor az istenek a világot teremtették szezám bort ittak. A fekete szezámmagnak ízletesebb és erősebb aromája van, mint a fehér vagy barna szezámmagnak.. A pirított fekete szezámmagban felszabadulnak az értékes anyagok, valamint az íze is jellegzeteseb. Olajtartalma magas 40%-60% között van. A belőle készült olajnak jellegzetes íze van, gazdag antioxidánsokban, ami által hosszabb az eltarthatósági ideje. A magok is hosszú ideig eltarthatók és tovább ellenállnak az avasodásnak. Magas a fehérjetartalmuk is 35%-50% között van.
Növényi sajttal töltött krumplis "pogácsa"
2014. április 1. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 4 közepes krumpli 1 ek. kókuszolaj 2 ek. lenmagpehely 2 ek. víz 2 ek. durumliszt 4 ek. finomliszt 3 ek. búzakorpa 3 tk. himalaya só 1 nagyobb fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyem -- 2-3 ek. olaj a sütéshez Elkészítés: A krumplit megmossuk és héjában megfőzzük. Leöntjük a levét. Amikor kihűlt, meghámozzuk, összetörjük és hozzákeverjük a liszteket, búzakorpát, ételízesítőt, kókuszolajat, sót, és az előzőleg beáztatott lenmagpelyhet. A petrezselymet felaprítjuk, a hagymát felkockázást követően megpároljuk 2.ek.vízen. Ezeket is hozzáadjuk. Alaposan összedolgozzuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagságúra), és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Szükség esetén még lisztet adunk hozzá. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe beletesszük a pogácsákat, majd 15 percig az egyik felüket, 15 percig megforgatva a másik felüket is barnára sütjük.
Édes burgonya főzelék 7+
A csepeli piacon a szokásos kofánál mindig van édeskömény, és sokszor édesburgonya is. Egy kicsit talán drágább a többinél, de nagyrészt a családja által termelt áruval teli a pultja, a zöldségek szépek, frissek, egészségesek. Nincs az, hogy megveszem az uborkát, és két nap múlva már fonnyadt, vagy nyálkás az egész. Hát ezért szeretek nála vásárolni. Egyébként is, ha a piacra megyek, nem a nagybani külföldi árukészletet akarom felvásárolni, hanem jófajta zöldségeket. (Hamar ki lehet ám az ilyesmit szagolni - persze könnyebb annak, aki saját maga is foglalkozott ilyesmivel - de egy egy jó kérdés, és máris kibújt a szög a zsákból. Amikor arról kérdezi az ember, hogy lesz-e abból a fajta tökből, ami a múltkor volt, mert az nagyon finom... és az a válasz, hogy az attól függ, hogy most ebben az időben eldobálja-e a virágait, vagy "megkötnek"... ésatöbbi, akkor nem kell agyalni többet rajta. Vérbeli kofa sokat tud beszélni arról, hogy mi újság a fóliájukban, a földön, mit vert el a jégeső. No, de az édesburgonyára visszatérve, ma Ábelnek azt készítettem, reménykedve, hogy azt szívesen eszi. Friss kis gumó volt. (Méretével egyenes arányban nő annak az esélye, hogy esetleg fás lesz.) Egyszer sütöttem, azt nagyon szerette. Ezt is megette, de koránt sem annyira lelkesen, mint a sült változatot. Hozzávalók: 6+ 1 kis édesburgonya / batáta 1 ek zabliszt 1 tk petrezselyemzöld 1 kk olivaolaj 12+ só fokhagymasó vöröshagyma só 1 tk mandula vagy kesudió őrölve Ha már nagyobb a baba, meghinthető pici sóval, fokhagymasóval, vöröshagymasóval. Ilyen sókat a drága fűszertartónkkal kaptam, de bioboltokban kapható egyébként. Eleinte azt hittem, hülyeség, de finoman megszórni néha dolgokat nagyon jó, ha csak leheletnyi íz hiányzik, vagy a melegszendvicsre fűszerezés... Az édesburgonyát meghámozzuk, megmossuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés olivaolajon megfuttatjuk, majd felengedjük kevés vízzel. 1 éves babának már mehetnek bele a fűszerek is ilyenkor, illetve egy tk darált mandula, vagy kesudió is a sűrítéshez.. Megszórjuk aprított petrezselyem zöldjével, és rövid ideig főzzük. Nagyon hamar megpuhul. Akkor a tetejére szórjuk a zablisztet, gyorsan belekeverjük, rövid ideig még főzzük.
Medvehagymás kucsmagomba
2014. március 29. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 2 ek vaj
- 20 dkg kucsmagomba
- 10 medvehagyma levél
- só, bors
A kucsmagombát megtisztítjuk, a szárát felkarikázzuk, a fejét összevágjuk, a medvehagymát felaprítjuk. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, beletesszük a gombát és a medvehagymát. Jól összeforgatjuk, enyhén borsozzuk, sózzuk. Kevergetve addig pároljuk, míg a hosszú levét elfövi.
Pirítóson tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Vegán Kihívás 3. hét menüje
A Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető már a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN is!! HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Spenótos brokkolikrémleves
Egy rendkívül krémes leves, mely elkészítésének egyik legfőbb különlegessége, hogy a brokkoli megpárolása után, a spenótot nyersen turmixoljuk hozzá a végén. Nagyon finom!:) Spenótos brokkolikrémleves Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (2 főre): 1 nagy fehér hagyma (héjastól kb. 120g), kis kockákra vágva 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 1-2 ek. olívaolaj 210 g brokkoli 325 ml zabtej 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. fehér mandulakrém 75 g bébi spenót 1 ek. frissen préselt citromlé só, bors Felforrósítjuk az olajat és a hagymát kb. 2 percig pirítjuk benne közepes tűzön. Hozzáadjuk a fokhagymát és még 2 percig pirítjuk. BEletesszük a zabtejet, a kurkumát és a rózsáira szedett brokkolit. Utána a mandulakrémet és még fél percig forraljuk. Egy turmixgépbe tesszük a megfőtt és kicist kihűlt levest, hozzáadjuk a spenótot, a citromlevet és pürésre turmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Zöldségragu - Vegyes zöldség sütőben
2014. március 25. Éltető ételek
Nagyon szeretem az egyszerű ételeket, csak tisztítok, darabolok és mehet a sütőbe. Ennek az ételnek az igazi szezonja nyáron lesz, amikor bőven van cukkini és padlizsán. Ez valójában egy görög hagyományos étel "Brian", nemhiába, tudnak ők is finomat főzni. Az étel készítésénél fontos, hogy teljesen főjön el a leve, jó zaftos legyen. A hozzávalóknál pontos mennyiséget nem írok, improvizáljunk. Ennél nem szoktam mérni a mennyiséget. Elrontani nem lehet. Hozzávalók: - burgonya - cukkini - padlizsán (ebből lehet egy kicsit kevesebb) - hagyma - fokhagyma - paradicsom(lé) Elkészítés: A zöldségeket vastag szeletekre (karikára) vágjuk fel és tegyük egy tepsibe.A turmixolt paradicsomokat vagy a levet ráöntjük, sózzuk, borsozzuk, hozzátesszük az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Ha paradicsomot teszünk hozzá, akkor öntsünk alá egy kevés vizet.Leöntjük az egészet bőven olívaolajjal vagy kókuszolajjal. Jól összekeverjük. Kb. 180 fokos sütőben addig sütjük amíg a zöldségek megpirulnak és az étel elfövi a levét. Feta sajttal tálaljuk.
Kakaós barnarizskása
Ma főztem egy adag barnarizst.
Az egyik felét ebédre medvehagymával fogyasztottam el. A maradékból már édeset kívántam, így gondoltam, a kakaós zabkása mintájára ezt is bekakaózom.
Az eredmény megnyugtatóan ehető… bár nem annyira finom, mint a zabkása.
Próbáltam mézzel is az édesítést, de nem passzol ízre annyira a barnarizshez, noha természetesebb a méz, de ebben az esetben mégis a nyírfacukrot (xilitet) ajánlom, mert a rizs nagyon intenzíven kihozza a méz ízét, de nem a maga teljes finomságában, hanem torzítottan.
Hozzávalók: barnarizs, rizstej, vanília por, cukrozatlan kakaópor
Elkészítés: A már megfőtt barnarizst (eredendően is lehet rizstejben főzni) továbbfőzzük rizstejben, és megvárjuk, míg picit szétesik, kásásabb állaga lesz. Kicsit több rizstejet adunk hozzá, nem csak annyit, hogy felszívja, vagy elfője a levét.
Kakaóporral, pici vanília porral ízesítjük, xilittel édesítjük.
Adalékként lehet bele tenni pl. chia magot, aszalt gyümölcsöket… vagy amit szeretnénk.
Jó étvágyat!
Vöröslencse leves mogyorós bazsalikom-pesztóval
Aki készített már valaha vöröslencse levest, az tudja, hogy ez az egyik legtutibb Jolly Joker-leves, ha az ember valóban 20 perc alatt ételt szeretne tenni az asztalra!:) Ez ennél a verziónál is így van!:) Mindenképpen készítsd el hozzá a mogyorós pesztót is, mert egyrészt úgy nagyon finom, másrészt a HÜVELYES + OLAJOS MAG = TELJES ÉRTÉKŰ FEHÉRJE, ami kifejezetten fontos a vegán étkezésben! Vöröslencse leves mogyorós bazsalikom-pesztóval Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre): 1 fehér hagyma (kb. 115 g), durvára aprítva 1 gerezd fokhagyma, durvára aprítva 1 sárgarépa (kb. 110 g), durvára aprítva 3 ek. olívaolaj 150 g vöröslencse 4 olajban eltett aszalt paradicsom (lecsöpögtetve) 1 ek. fehér mandulakrém 1 tk. agave szirup/ rizsszirup 2 ek. citromlé 1 tk. tengeri só őrölt fekete bors 1/4 csomag friss bazsalikom 1/4 csomag friss oregánó 40 g mogyoró 2 ek. lenolaj Felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymákat és a répát, és kb. 3 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a jól megmosott lencsét és 900 ml vizet, majd lefedve magas tűzön kb. 8 percig főzzük. Végül hozzáadunk 1 aszalt paradicosmot, a mandulakrémet és a szirupot, majd botmixerrel pürésítjük. 1 ek. citromlé, só, bors, és kész is. A pesztóhoz a zöldfűszerek levelét finomra aprítjuk, a mogyorót szárazon kb. 3 percig pirítjuk, majd durvára vágjuk. A maradék aszalt paradicsomot felaprítjuk. A többi hozzávalóval elkeverjük, sózzuk-borsozzuk és a leves tetejére kanalazva fogyasztjuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Chia mag kréker
2014. március 20. Nyers konyha
A világ legegyszerűbb krékerét készítettem el. Igaz az alapanyag még talán sokaknak ismeretlen, de manapság már minden reformboltban beszerezhető . Chia mag kréker: Chia magot elkevertem kicsi sóval, őrölt fehér borssal házi vegetával és annyi vízzel, hogy ellepje. Hagytam 5-10 percet állni, majd aszaló tapadásmentes lapjára kentem. Vonalzóval felosztottam ilyen szép háromszögekre, majd megaszaltam. Persze finom mártogatóssal az igazi....pl: napraforgómag beáztatva, kis fokhagyma, gyömbér, citromlé, só, 1-2 datolya, inaktív sörélesztőpehely, víz. Mindent turmixolni és kész :) vagy , ha van egy avokádó azt rászelni, citromlével meglocsolni...
Mandulaszószos, édesburgonyás padlizsán-torony
Egy viszonylag könnyen elkészíthető étel, ami ízhatásában viszont nagyon finom!:) Vacsorára magában is fogyasztható, én ebédre kiegészítettem egy kis főtt barna rizzsel. Mandulaszószos, édesburgonyás-brokkolis padlizsántorony Elkészítési idő: kb. 45 perc Hozzávalók (2 főre): 400 g édesburgonya, kis kockákra vágva 110 g padlizsán, kb. 1,5 cm-es karikákra vágva 2 ek. olívaolaj tengeri só 1 kis fehér hagyma (tisztítás előtt 50 g), finomra aprítva 30 g fehér mandulakrém 1/2 tk. aprított kakukkfű őrölt fekete bors 120 g brokkoli A mandulaszószhoz:60 g fehér mandulakrém 70 ml szénsavmentes ásványvíz 1 tk. citromlé só, bors Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, légkeveréssel. A padlizsánt elkeverjük 1 evőkanál olívaolajjal és egy csipet sóval, majd az édesburgonyával együtt egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A középső sínen kb. 10 percig sütjük. A maradék olívaolajat egy serpenyőben felmelegítjük, és a hagymát közepes tűzön kb. 3 percig pároljuk benne. Végül összekeverjük a megsült édesburgonyával és a mandulakrémmel. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, sózzuk-borsozzuk. A megmosott brokkolit sós vízben kb. 3 percig főzzük, majd egy szitán lecsepegtetjük. A mandulaszósz hozzávalóit egy kézi habverővel összekeverjük, egy kis lábasban folyamatos keverés közben felfőzzük, sózzuk-borsozzuk. És a tornyot megépítjük..., vagy a hozzávalókat a szósszal leöntve tálaljuk.:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Barna rizsgolyó bazsalikomos kesumártogatóssal
Vacsorára kiváló megoldás, és még gyerekeknek is egész jól bevállalható! Egy dologra figyeljünk a sütésnél: ne süssük sokáig, mert ha túl ropogós, akkor nehéz harapni, és az ízeket sem érezni ki olyan intenzíven! Vendégségbe, svédasztalra is ideális! Barna rizsgolyó bazsalikomos kesumártogatóssal Elkészítési idő: kb. 70 perc a rizs főzési idejével együtt, megfőtt rizzsel kb. 30 perc Hozzávalók (2 főre, kb. 16 db kis golyóhoz): A bazsalikomos rizsgolyókhoz 100 g barna rizs tengeri só 1 lila hagyma, apró kockákra vágva 40 g lecsöpögtetett aszalt paradicsom (nem kénezett, nem tartósítószeres!) - én kihagytam, de nagyon elbírta volna!, finomra aprítva 1 ek. aprított bazsalikom 1 ek. aprított oregánó 2 tk. teljes kiőrlésű liszt őrölt bors 2-3 ek. olaj, vagy kókuszzsír/ olaj A bazsalikomos kesudió-mártogatóshoz 60 g kesudiókrém (akár házilag készítve) 50 ml szénsavmentes ásványvíz 1 ek. aprított bazsalikom tengeri só őrölt bors 1 tk. frissen facsart citromlé A barna rizst enyhén sós vízben a javasolt idő alatt (kb. 40 perc) megfőzzük, majd lecsöpögtetjük egy szűrőben. A rizsgolyó összes hozzávalóját az olajon kívül összekeverjük, és jól összegyúrjuk, szükség esetén 1 ek. vizet adunk még hozzá, és kis golyókat formázunk belőle. Az olajat felforrósítjuk és közepes tűzön a golyókat összesen 8 percig sütjük, hogy minden oldaluk megsüljön. Konyhai papírtörlőre téve lecsöpögtetjük. A kesumártogatóshoz az összes hozzávalót egy tálban összekeverjük, és a rizsgolyókkal együtt tároljuk. Tipp: fogyaszthatod sima szójajoghurtos, bazsalikomos mártással is! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Spenótos rizottó
A barna rizs egyik legnagyobb előnye a fehér rizzsel szemben a hántolatlan héjban található tápanyagtartalom, melyek közül a legértékesebb a B1 vitamin. A fehér rizs a hántolás, és a fényezés miatt a B1 vitamin-tartalom 80%-át elveszíti! Én már annyira hozzászoktam, hogy szerintem sokkal-sokkal finomabb, mint a fehér rizs!:) Spenótos rizottó Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (2 főre): 200 g barna rizs 1,5 lila hagyma, finomra aprítva 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva 160 g bébi spenót (vagy fagyasztott leveles spenót), durvára aprítva 1 tk. rizsszirup/ agave szirup őrölt fekete bors 1 ek. fehér mandulakrém (vagy őrölt mandula) 80 ml szénsavmentes ásványvíz 1 ek. frissen facsart citromlé A barna rizst enyhén sós vízben megfőzzük (a csomagoláson javasolt idő szerint, általában 40 percig). Felforrósítjuk az olívaolajat, és a lila hagymát közepes tűzön kb. 3 percig pirítjuk benne. Hozzáadjuk a fokhagymát és még 2 percig pároljuk. Következik a rizs, vagy agave szirup, átkeverjük, sózzuk-borsozzuk. Beletesszük a spenótot, kicsit összeforraljuk, majd hozzákeverjük a megfőtt rizst. A mandulakrémet az ásványvízzel elkeverjük, és ráöntjük a kész ételre. Ráfacsarjuk a citromlevet, jól összevegyítjük, és még egyszer sózzuk-borsozzuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Növényi sajtos-zöldséges rudacskák
2014. március 12. Mindennapi ételeink
Egyik nap ez volt a vacsoránk. Rendkívül finom, egészséges és laktató fogás. :-) Hozzávalók: 1/2 kg franciasaláta mirelit zöldségkeverék 4-5 rózsa brokkoli 5 ek. durumliszt 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2 ek. lenmag, pelyhesítve 10 dkg Violife natúr sajt bio ételízesítő és himalaya só - tetszés szerint -- teljes őrlésű kenyérmorzsa és kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és vízen megpároljuk. A zöldségeket egy tálba öntjük és botmixerrel annyira zúzzuk szét, hogy még maradjanak egész szemek is. Hozzáadjuk a megpárolt hagymát, a szétnyomott fokhagymát, a lisztet, a lereszelt növényi sajtot, és a lenmagpelyhet. Sóval ízesítjük. Amennyiben szükséges, még adunk hozzá morzsát, vagy lisztet. Rudacskákat formálunk és kenyérmorzsában történő meghempergetés után kókuszzsírral kikent tepsiben 30 perc alatt (egyszer forgatva) 170 fokon kisütjük. A zöldségeket olívaolajjal kikent tepsiben megpirítjuk, és lenmaggal megszórva tálaljuk.
Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása
2014. március 6. Zizi kalandjai
A héten ez az étel volt a fénypont, vagyis az újdonságok közül a legfinomabb. I. főzött spenótos paradicsomos tésztát és az is a nap fénypontjának számított, csak az nem újdonság, mert ilyet sokszor ettünk és eszünk is. Nagyon szeretem az ázsiai konyhából a pirított rizst, de soha nem csináltam még. Pedig sokszor marad ki főtt rizs és ezt, mint maradékot hasznosíthatjuk sok zöldséggel feldobva és máris királyi a lakománk.
Került a rizsbe sütőtökkrém és egy kis kurkuma, ami sárgára színezte, így úgy nézett ki, mintha tojásos lenne, pedig nem! A kurkumáról az utóbbi időben rengeteg jót olvastam, ezért igyekszem beépíteni a hétköznapjainkba. A friss változat úgy néz ki, mint a gyömbér, csak kicsit vékonyabb és ha meghámozzuk gyönyörű narancssárga színű a belseje. Itthon még soha nem láttam, lehet, hogy nem is kapható, de az őrölt formája szinte minden üzletben elérhető. Erős antioxidáns, emésztés-serkentő, vércukorszint-stabilizáló, gyulladáscsökkentő hatásokkal bír és az ízületeket érintő gyulladásos folyamatokra is hatékony.
Két érdekesség a kurkumáról:
1) Fűszerként alkalmazva felszívódását a fekete bors elősegíti, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson, nem kell fekete borssal társítani. 2) Nem javasolt várandósság fennállta esetén, mivel fokozhatja a méh simaizomzatának összehúzódását. Azonban szülés után az ájurvéda a méhösszehúzódás elősegítésére ajánlja.
A cukormentes kihívás negyedik hete viszonylag jól telt, de az utolsó négy-öt napban már vágtam a centit. Kívántam már a sajtot, a csokit és azt, hogy ha megkívánok egy sütit vagy éppen gofrit, akkor ne kelljen visszafognom magam. A tojásnak ugye engedtem, ezt ettem néhány alkalommal a négy hét alatt. Az utolsó napon este hat órakor befejeztük a kihívást, kész, vége, ennyi volt, tovább nem vártunk! Én megittam egy vegán forró csokit, I. pedig egy flat-white-ot és evett egy brownie-t. Minden nagyon édes volt, vagyis annak éreztük, szóval nekem a forró csoki nem is ízlett annyira, mint korábban.
Egy ilyen hónap mindig jó tanulólecke. Az ízek rabjai vagyunk, ez tagadhatatlan. Kemény feladat ellenállni egy ételnek/italnak, ha valamit megvonunk magunktól. Azért vállon veregettük magunkat, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy megint végigcsináltuk. Mi mindenképpen bedobunk a közös kasszába egy keveset és ha valaki úgy gondolja, hogy szintén megszegte a felállított szabályait, “bűnözött” és szeretne jótékonykodni, az jelezze nekem emailben és átküldöm a részleteket, hogy hogyan oldjuk meg a Food Not Bombs Budapest támogatását élelmiszerrel. Facebookon és Instagramon is elég sok kép összegyűlt, amelyeket megtaláltok a #februaricukormenteskihivas alatt. Köszönöm mindenkinek, aki időt nem kímélve folyamatosan küldte nekem a képeket emailben, meg eleve köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kihívásban! Fantasztikusak vagytok! És akkor már csak egy dolog maradt hátra… JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!
Eszter – beszámolója Dublinból
Vegán pirított rizs minden földi jóval
(Recept néhány változtatással: Healthy Happy Life)
Hozzávalók 2 főre:
- 1 és 1/2 csésze főtt barnarizs
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 evőkanál sült sütőtökpüré (én Ádika adagjából vettem el 4 kanálnyit )
- 1 csomag (300 g) tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva
- 1 kis csokor leveleskel, levelek eltávolítva a szárról és apró darabokra tépkedve (kelkáposzta is használható a leveleskel helyett)
- 2 teáskanál kurkuma
- 1/2 teáskanál cayenne bors
- 2 teáskanál juharszirup
- kevés citromlé
- só, bors
- kókuszzsír vagy olívaolaj
Egy serpenyőben 2 evőkanál kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát 2-3 perc alatt. Adjuk hozzá a főtt rizst, a sütőtökpürét, sót, borsot, fokhagymát, kurkumát, cayenne borsot. Jól keverjük össze és pirítsuk 4-5 percig, amíg az ízek összeérnek.
Én kikanalaztam a rizst egy tálba és ugyanebben a serpenyőben folytattam tovább a főzést. Tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a juharszirupot és magas láng felett pirítsuk meg (közben forgassuk a kockákat, hogy minden oldalukon megpiruljanak). A tofut hozzáöntöttem a rizses keverékhez és a serpenyőt visszatettem a tűzhelyre.
Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszzsírt, majd dobjuk bele a leveleskelt és magas lángon pirítsuk meg, 2-3 perc után öntsünk hozzá 2 evőkanál vizet, hogy kicsit párolódjon. Sózzuk, borsozzuk és a végén locsoljuk meg egy kevés citromlével. Ezt is öntsük a rizses keverékhez és már tálalhatjuk is.
*****
Manapság így zajlik a fotózás, ha Ádi is itthon van…
Vegán vörösboros "marha" nokedlivel
Ez a recept neked szól, ha vegán vagy, de szereted a klasszikus magyar konyha ízvilágát. Akkor is, ha a pasid/csajod/barátaid/rokonaid nem azok, és szeretnéd őket elkápráztatni egy tradicionális, de minden részletében vegán kajával. Akkor is, ha nem vagy vegán, de nem szeretnél több ezer forintot a hentesnél hagyni, és 4-5 órát a tűzhely mellett ácsorogni. Peace, love, ízorgia és no koleszterin. Ez a vegán vörösboros ,,marha nokedlivel.
Hozzávalók:
A pörkölt:
- 600g szejtán nagyobb, szabálytalan, falatnyi darabokra vágva
- 4-5 db közepes méretű vöröshagyma apróra vágva
- 4 gerezd fokhagyma zúzva
- 2db paprika apróra vágva (felgyorsíthatjuk a szaftképződést, ha a paprikát és a paradicsomot leturmixolva adjuk az ételhez)
- 2db paradicsom apróra vágva
- 0,5-0,75 dl jó minőségű házi száraz vörösbor
- 6 ek növényi olaj - a mennyiség szükség szerint növelhető (pl.: napraforgó, olíva stb.)
- 2 csapott ek őrölt fűszerpaprika (édes)
- 1,5 tk őrölt fekete bors
- 1,5 tk őrölt kömény
- 2 tk só
A nokedli:
- 300g BL55 finomliszt
- 100g csicseriborsóliszt (ez teszi kissé sárgássá a tésztát)
- kb. 3,25 dl víz
- ízlés szerint fekete só (ez ad neki enyhén tojásos ízhatást)
Nyers nokedli tészta, fekete sóval
Így készítsd el:
- Egy nagyobb lábasban, olajon párold üvegesre a vöröshagymát, majd öntsd rá a felkockázott szejtánt, és pirítsd meg egy kicsit.
- Húzd félre a tűzről az edényt és öntsd az alaphoz a zúzott fokhagymát, a paprikát, a borsot, köményt, a sót és keverd át, majd önts hozzá annyi vizet, hogy ellepje. (Fontos, hogy kóstold főzés közben az ételt és ha szükséges fűszerezd tovább.)
- Közepes lángon forrald fel a pörköltöt, majd keverd hozzá a paprikát és paradicsomot. Lassú tűzön, néha átkeverve főzd kb. 30-40 percig, amíg a zöldségek teljesen szétfőnek és pörkölt szaftja besűrűsödik, megül a szejtánon (megtapad rajta, nem folyik le). (A vizet időnként pótolni kell, hogy le ne égjen az étel, és legyen elég szaftja.) A főzés utolsó percében keverd hozzá a vörösbort.
- Amíg a pörkölt rotyog, készítsd el a nokedlit. Egy tálban keverd össze a finomlisztet, a csicseriborsólisztet és a fekete sót (ne sózd túl a nokedlit, mert a pörkölt ízét módosítani fogja).
- Keverj hozzá annyi vizet, amennyitől sűrű, folyós állagú tészta lesz kb. 3,25dl. Nem kell simára keverni a nokedlitésztát, csak az a lényeg, hogy ne maradjon száraz liszt a tálban.
- Egy lábasban forralj vizet. A víz fölé helyezett nokedliszaggatóba öntsd bele a tésztát, majd vízszintes mozdulatokkal szaggasd a lobogó vízbe.
- Várd meg, amíg a nokedli feljön a víz tetejére, ezután szűrd le, mosd át folyóvízzel, majd lecsepegtetve tedd félre tálalásig. (Az a legjobb, ha a pörkölttel egy időben készül el.)
- Az elkészült nokedlit halmozd a tányérok közepére a pörkölt mellé. Adj hozzá néhány szem savanyú uborkát. Az ételt díszítésképpen apróra vágott petrezselyemmel is megszórhatod.
Rozmaringos-fokhagymás háromszög
2014. március 4. Mindennapi ételeink
Nagyon finom "péksütemény". :-) Hozzávalók: 10 dkg durumliszt 25 dkg graham liszt 25dkg finomliszt 5 dkg búzakorpa 10 dkg búzacsíra 2 ek. búzasikér 3 ek. himalaya só 2 dkg élesztő 2 ek. aranybarna nádcukor 2 dl víz + annyi víz, amennyit felvesz 4-5 gerezd fokhagyma 3-4 ág rozmaring 4 ek. 4 szűz olaj mix Elkészítés: A barna cukrot beletesszük a meglangyosított vízbe, majd ebben felfuttatjuk az élesztőt. A liszteket kimérjük, összekeverjük, hozzáadjuk a búzakorpát és búzacsírát és a búzasikért. Sózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a rozmaringot, olajat és bedagasztjuk. 1 óra alatt meleg helyen duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, háromszögeket formázunk és olajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe téve pihentetjük további 30 percet, majd 180 fokon 30 perc alatt kisütjük.
Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti
Ez az étel a téli időszakban nagyon jól feltölt sok vitaminnal a szezonális brokkoli és a vörös káposzta segítségével. A recept ajánlása szerint akár hidegen is fogyaszthatod a kész ételt tésztasalátaként, így a munkahelyedre is vihetsz belőle (bár én a tésztát bevallom többnyire frissen szeretem, de Neked hátha így is bejön!;) És ha rizstésztával készíted, gluténmentes is lesz! Brokkolis - vörös káposztás spagetti Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g teljes kiőrlésű spagetti (vagy rizstészta a gluténmentes verzióhoz) só 160 g sárgarépa, kis kockákra vágva 70 g lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma 150 g brokkoli, rózsákra szedve 60 g piros kaliforniai paprika, felaprítva 80 g olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve (kénezetlen!), vagy friss paradicsom, felaprítva 70 g lila káposzta, vékony csíkokra vágva 2 ek. olívaolaj 1/2 tk. aprított oregánó 1 késhegynyi aprított kakukkfű 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. paradicsompüré 1 ek. fehér mandulakrém (vagy pl. házi kesukrém) 70 ml szénsavmentes ásványvíz őrölt fekete bors 1 ek. aprított bazsalikom Főzzük meg a tésztát enyhén sós vízben. A felforrósított olajon pirítsuk a hagymát kb. 2 percig. Adjuk hozzá a répát, a fokhagymát, a káposztát, a paprikát és a brokkolit, és közepes tűzön pirítsuk még kb. 4 percig. Tegyük bele az oregánót, a kakukkfüvet és a kurkumát. Az aszalt paradicsomot keverjük össze a mandulakrémmel, a paradicsompürével és az ásványvízzel, majd öntsük a zöldségekre. Sózzuk-borsozzuk, és keverjük el a szószt a tésztával, majd az aprított bazsalikommal díszítsük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Vegán bab-zab burger
2014. március 3. Zizi kalandjai
Néhány hete feltettem a kérdést a Facebook oldalon, hogy hol lehet Budapesten vagy vidéken jó vega burgert enni. Jöttek a válaszok – néhányan halasat is ajánlottatok, noha, aki halat eszik, az nem vega -, de kiderült, hogy az esetek többségében itthon a vegetáriánus hamburger kimerül a sajtos vagy gombás verzióban. És tényleg… van jó grillezett kecskesajtos burger, de jó lenne, ha egy étterem kínálna többféle vega burgert… például édesburgonyából vagy sütőtökből vagy padlizsánból, esetleg quinoaból készültet. Igazából végtelen a lehetőségek száma… egy kis fantázia és máris kész a szaftos vega hamburger. Nyamm!
Fotó: Boook Kiadó
Anna bab-zab burgerét már kóstoltam az egyik Restaurant Day-en és nagyon ízlett. Ropogós zsemlében hagyma chutney-val és házi ketchuppal tálalva igazi gourmet fogás. Már régóta terveztem, hogy elkészítem és amikor megvettem Anna szakácskönyvét, akkor az elsők között elkészítendő receptek kategóriájába soroltam. Aztán váratott magára az elkészítés, de, ami késik, az nem mindig a busz (ahogy Áron barátom mondaná ).
(Annával készült interjúmat itt olvashatjátok.)
Csodás hagymakarikák egy szuper éles késnek köszönhetően
Néhány nappal ezelőtt aztán végre belevágtam. Igazából a recept illeszkedik a hétköznapi gyors vacsorák és az anyabarát kategóriába, ugyanis a tésztáját össze lehet állítani, akár előző nap is és másnap mondjuk ebédre vagy vacsorára elkészíteni. A kisült fasírtokat aztán le is lehet fagyasztani, és ha kevés az időnk, kiveszünk néhány darabot a fagyasztóból, teflonserpenyőben átmelegítjük/átpirítjuk és már tálalhatjuk is zsemlében vagy salátával, de akár burgonyapürével is. Baba- és gyerekbarát recept is egyben, talán a fűszerezésnél visszafogom majd kicsit magam, de valószínűleg ez lesz Ádi első hamburger pogácsája, amit ki fog próbálni.
Vegán bab-zab burger
Hozzávalók (mérettől függően 12-20 db-hoz):
- 125 g zabpehely, langyos, sós vízbe áztatva 30 percre
- 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben)
- 80-100 g zsemlemorzsa
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 közepes répa, felaprítva
- 1/2 zeller (közepes méret), felaprítva
- néhány szál petrezselyem, felaprítva
- 1 evőkanál citromlé
- 2 teáskanál Dijon mustár
- 1 teáskanál oregánó
- só, bors
- napraforgóolaj és olívaolaj
- tálaláshoz: saláta, mustár, ketchup, lilahagyma karikák, hagyma chutney, csírák, hamburger zsemle vagy ciabatta
A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és zellert, így elég sok időt megspóroltam.
Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és a felaprított vöröshagymát, répát, zellert, majd 2-3 perc múlva a fokhagymát is hozzáadva dinszteljük meg a zöldségeket egy csipet sóval. Zárjuk el alatta a gázt és hagyjuk kihűlni.
Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a megdinsztelt zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, mustárral, oregánóval, sóval és borssal. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható “tésztát” nem kapunk.
Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés napraforgó olajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Spenótos sárgaborsókrém
Két dolog által jött létre ez a pástétom. Egyrészt főzőkörre szerettem volna vinni valamit, ami nem szimpla kenyér, hanem van rajta egy kis pástétom is - úgymond záró "party-falat"-ként kínálni a jelenlevő vendégek számára. Másrészt volt otthon némi főtt sárgaborsó, amit már nem kívántunk megenni, illetve más ételhez kiolvasztott spenót-püré. Múlt vasárnap a főzőkör előkészületei során egyszer csak jött az ötlet, hogy a sárgaborsó és a spenót nem vész el, csak átalakul, ha a kettő ötvözetéből készítek egy pástétomot. Ez volt a pástétomkészítés energiatörvénye VegaLife módra. :)
A recept:
Hozzávalók:
- Főtt sárgaborsó (sós vízben megfőzve)
- Spenótpüré
- 1-2 gerezd fokhagyma
- só
- opcionális: sörélesztő-pehely
- turmixgép
Elkészítés:
Néhány evőkanálnyi főtt sárgaborsót és pár evőkanálnyi spenótpürét egy kevés sóval, 1-2 gerezd fokhagymával összeturmixolunk. Ha túl folyékonnyá vált, sörélesztő-pehellyel dúsítjuk. Ezzel kész is a zöld színben pompázó szendvicskrémünk. Ha otthon sárgaborsót főzünk, érdemes 3-4-5 púpozott kanállal kivenni a megfőtt sárgaborsóból és egy kevés spenótpürével (vagy akár friss, megmosott spenóttal összeturmixolni. Botturmix is megfelelő hozzá.
A party-falatok pedig úgy készültek, hogy magokkal dúsított kovásztalan kenyeret csillag formájú szaggatóval kiszaggattam, megsütöttem, majd a spenótos sárgaborsókrémet egy zacskóba töltöttem, az egyik sarkát a zacskónak levágtam, majd kinyomtam a csillagokra a pástétomot. Kápia paprika-darabokat tettem a tetejére. Nagy sikert aratott. :)
Sárgaborsó hajdinával
Ez egy isteni, laktató, fehérjebomba, mellékesen nagyon egészséges Hozzávalók: 1 csésze sárgaborsó (2-3 személyre) 3 csésze forrásvíz csipet só 1 fej vöröshagyma 1 csipet szerecsendió 1 ek hidegen sajtolt napraforgóolaj A sárgaborsót forrástól számított 1/2 óra alatt készre főzzük. Közben felkockázzuk a hagymát, és megpirítjuk az olajon. Mikor megfőtt a sárgaborsó, ráöntjük a tetejére, és […]
Zabpelyhes kenyér élesztő nélkül
Könnyen elkészíthető, és nincs benne élesztő. Candida diétában és cukorbetegek is fogyaszthatják. Elkészíthető hagymás változatban is. Hozzávalók: 1 bögre zabpehely 2 bögre graham vagy teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 ek. szódabikarbóna magok: szezámmag, lenmag, napraforgó-, egész szemű mák fűszerek: só, köménymag 3-4 ek. hidegen sajtolt olaj kb. 1.5 dl langyos víz 1. Először jól elkeverem a száraz hozzávalókat, beleteszem a magokat és a fűszereket is. 2. Hozzáadom az olajat, ezzel is elkeverem, majd annyi vizet adok hozzá, hogy egy jól formálható tésztát kapjak. 3. Kenyér formájúvá gyúrom, a tetejét megkenem vízzel, majd előmelegített sütőbe (légkeverés, 180 fok) teszem. 15 perc után leveszem a sütő hőfokát 150 fokra, és még 15 perc alatt készre sütöm. 4. Ha elkészült csavarjuk ruhába, hogy sokáig puha maradjon! Szendvicskrémekkel, zöldségekkel nagyon finom! Ani Tisztán, tudatosan!
Biopiac & átvariált kelkáposzta főzelék
2014. február 17. Vegasztrománia
Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők csak szezonális zöldségeket árulnak és olyan salátaféléket, amikről eddig életemben nem hallottam. Vettem póréhagymát, csicsókát, lila káposztát, és hatféle salátát: vízitormát, tyúkhúrt - a többinek elfelejtettem a nevét, pedig tisztességgel végigkérdeztem. Sütött a nap, isteni volt.
Zöldre és főzelékre vágytam. Azt találtam ki, hogy csinálok egy kelkáposzta főzeléket csicsókával (az egyetlen zöldség, amivel még barátkozom), kicsit más ízekre hangolva. Azt kell, hogy mondjam, zseniálisan sikerült! Nagy újításom benne, hogy vegán, és kesudióval krémesítem. Telitalálat!
Alapvetően szerettem volna felismerhető részeket is hagyni benne, de ez félresikerült, az esztétikai érzékem pedig nem engedte, hogy úgy maradjon. Egy nagyon sűrű krémleves lett belőle, ami viszont arra vezetett rá, hogy a folyadék mennyiségével lehet variálni, így az alapokat felhasználva lehet belőle krémleves, főzelék, püré köretnek, vagy krém kenyérre.
Átvariált kelkáposzta főzelék
Hozzávalók: (2 adag)
1 kisebb vagy 1/2 nagy póréhagyma felkarikázva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 kis darab (1 1/2 - 2 cm-es) gyömbér lereszelve 4 csicsóka megpucolva, kockákra vágva 1/2 kisebb fej kelkáposzta csíkokra vágva 1/2 zöldségalaplé 3/4 csésze kesudió egy éjszakára beáztatva, lecsepegtetve só frissen őrölt fekete bors 1 kk garam masala 1 kk curry fűszerkeverék (koriander, chili, kurkuma, fahéj, római kömény, édeskömény) 1/2 lime 1-2 ek kókuszolaj (vagy más növényi zsiradék)
Felhevítettem a kókuszolajat, majd a póréhagymát, a gyömbért és 1 fokhagymát kb. 5 percig pirítottam. Hozzáadtam a csicsókát és a kelkáposztát, pirítottam együtt pár percig, majd felöntöttem az alaplével. Hozzáadtam a maradék fokhagymát, sóztam, fűszereztem. Kb. 10 perc alatt megpuhultak. Ekkor hozzáadtam a kesudiót, és botmixerrel pürésítettem (kivehetünk kelkáposztát és csicsókát, amit tálalásnál visszateszünk a tetejére). Rácsavartam a lime levét és összekevertem.
Feltétnek sárgarépás falafel golyókat és tyúkhúrt használtam, de el tudom képzelni tükörtojással is, vagy..
Zöldségpörkölttel rakott köles
Tudom, nem néz ki annyira jól a képen az étel, de mégis felteszem, mert egyszerű és könnyű étel, ráadásul annak ellenére, hogy nem látszik rajta, finom is. Persze inkább hétköznapokra ajánlom, amikor az ember már nem tudja, hirtelen mit is kezdjen az otthon lévő zöldséggel és kölessel. Egy kis zöldségpörkölt, egy kis köles, a kettő összedolgozva egy tepsibe és kész is a rakott köles.
A recept:
Hozzávalók:
- 30 dkg köles
- 30-40 dkg vegyes zöldségkeverék
- 1 nagy hagyma
- kevés olaj
- ételízesítő
- fokhagyma
- őrölt fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- víz
- tökmag
Elkészítés:
Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben megmossuk a fagyasztott zöldségeket. (Akkor is meg szoktam mosni, amikor saját fagyasztott zöldségeket használok.) Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a zöldségeket, átkeverjük, rövid ideig pároljuk, majd a megszórjuk a zöldségeket ételízesítővel, a "színezéshez" úgy egy evőkanálnyi piros paprika, és azonnal kb. 2 - 3 dl víz és egy leheletnyi őrölt köménymag kerül hozzáadásra.. Az apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagymákat a főzés utolsó szakaszában tesszük hozzá Közepes lángon főzzük egészen addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Közben megmossuk a kölest, és 2-3szoros mennyiségű vízben egy kevés sóval megfőzzük. Amikor a zöldségpörkölt és a köles is megfőtt, összekeverjük, tűzálló tálba (pl. sütőpapíros tepsi, vagy kiolajozott kerámiatál) tesszük, a tetejét megszórjuk magokkal. Tökmagot használtam most. De szezámmaggal, napraforgó maggal is nagyon finom.
Póréhagymás-kurkumás csicserileves
2014. február 11. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 közepes póréhagyma 15 dkg csicseriborsó 3-4 tk. kurkuma 3 gerezd fokhagyma himalaya só - ízlés szerint levespor és ételízesítő 2 ek. kókuszzsír 1 dl szójadresszing 1 tk. paprikakrém 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk és másnap sós vízben kifőzzük. A zöldségleves kockából alaplevet főzünk. A póréhagymákat felkarikázzuk és 2 ek. kókuszolaj + víz keverékén megpároljuk. Amikor roppanós, hozzáadjuk a kurkumát, az ételízesítőt és a sót. Puhulásig főzzük, majd felöntjük vízzel és szójatejszínnel és összeturmixoljuk. Beletesszük a megfőtt csicseriborsót, a felaprított petrezselymet és 5 perc alatt összefőzzük. Reszelt növényi sajttal, esetleg pirítóssal tálaljuk.
Villámgyors ebéd + az első hét cukor nélkül
2014. február 10. Zizi kalandjai
Nem ez a bejegyzés következett volna, de most átugrunk egy részt, aztán majd visszatérünk arra a bejegyzésre, ami ezután fog következni. Világos?
Sokan (főleg otthon lévő anyukák) kértétek, hogy osszak meg olyan recepteket, amelyeknek az elkészítése kevés időt vesz igénybe, így a babák, gyerekek ellátása mellett is tudtok meleg ételt tenni az asztalra. Ez nem könnyű feladat, tudom. Nálunk is trükközést igényel a főzés és néha az ebéd eltolódik vacsorába, mert adagokban tudom elkészíteni, még akkor is, ha kevés időt vesz igénybe. Ádi nem igazán alszik napközben a kiságyában, szóval sétálni kell menni vele és így tud aludni. Szóval nálunk nem működik az, hogy, amíg alszik a baba, addig összedobok egy gyors ebédet. Ez csak akkor valósítható meg, ha I. itthonról dolgozik és elviszi sétálni Ádit, én meg másfél óra alatt összedobom a mi ebédünket, az övét és, ha minden jól megy, még fotózni is tudok, meg elpakolni mindent, ami a fotózással jár. Ha extra gyors vagyok, akkor marad még 5 percem leülni megenni az ebédet vagy szörfözni egy kicsit a neten… vagy ha nagyon fáradt vagyok, akkor ledőlök a kanapéra és alszom 5-10 percet.
Ez a a villámgyors ebéd (és ebből egy sorozatot szeretnék itt a blogon) pirított fokhagymás citromos leveleskelből állt, valamint készítettem hozzá pirított füstölt paprikás, citromos csicseriborsót és főztem egy adag rizst. A hét közepén dobtam ezt össze először és annyira ízlett, hogy ma megcsináltam még egyszer, hogy le is tudjam fotózni. A leveleskelt még sörélesztő pehellyel ízesítettem, a csicseriborsót pedig füstölt piros paprikával és köménymaggal.
A sörélesztő pehelyről... Aki még nem próbálta ki, annak jelzem, hogy nincsen se sör, se élesztő íze és nincsen erjesztő képessége sem. A sörélesztő egy vitamin kincsesbánya. “Található benne B-komplex, ami tartalmaz B1 vitamint (thiamin), B2 vitamint (riboflavin), B3 vitamint (niacin), B5 vitamint (pantoténsav), B6 vitamint (piridoxin), B9 vitamint (folsav), és H vagy B7 vitamint (biotin). Ezek segítenek a szénhidrátok, zsírok, fehérjék lebontásában. Jó hatással vannak az idegrendszerre, az emésztőrendszerre, valamint a bőr, a haj, a száj, és a máj egészségi állapotára. A sörélesztőben a létező 24 aminosavból 16-ot találhatunk. Jelentős a kálcium, króm, szelén, vas és foszfor tartalma. Találunk benne rezet, cinket és jódot is. A sörélesztőpelyhet egy egysejtű gombából, a Saccharomyces cerevisiae -ből készítik. Ezt a gomba fajt kifejezetten étrend kiegészítőkben való felhasználásra is szaporítják, gabonákon. Pehely formájában a sörélesztő már nem tartalmaz élő gombákat, így jó tudni, hogy candida-kúrán lévők is fogyaszthatják. Cukorbetegeknek is különösen ajánlott a fogyasztása, mivel a sörélesztő magas króm tartalma segíti a vércukorszint szabályozását. A cukorbetegek hasnyálmirigye nem tud megfelelő mennyiségű inzulint termelni, ami átalakítaná a vércukrot. Megfigyelések szerint a króm csökkentheti a vércukorszintet, ugyanakkor növeli a glükóz érzékenységet, így csökkentve a szükséges inzulin mennyiségét. A sörélesztő olyan energiaforrás, amely növeli állóképességünket, erősíti immunrendszerünket, javítja a máj működését, így hozzájárul a méregtelenítéshez.” (Forrás: innen.) Fogyasztása tehát nemcsak vegetáriánusoknak és vegánoknak ajánlott, hanem húsevőknek is.
A füstölt édes paprikáról – ami pimiento paprikából készül – pedig ódákat tudnék zengeni. Illata mesés és ha főzünk vele a mennyországba jutunk… na jó, nem… de a vele ízesített ételeket teljesen átformálja. Állítólag aromáját az adja, hogy tölgyfahordókban tárolják. Én a képen látható dobozt Madridból kaptam, de bármilyen más márkájú füstölt paprika por használható az ételhez.
Nagyon szeretem a savanykás ételeket, ezért a leveleskelre és a csicseriborsóra is facsartam egy kevés citromlevet és ahogy az ízek összeálltak, kerek egészet alkottak (úgy éreztem magam, mint Anto Ego, aki megkóstolta a ratatouille-t ). Végtelenül egyszerű étel, talán ebben rejlik nagyszerűsége. Néha nem kellenek különleges alapanyagok, órákig tartó főzés vagy sütés, mégis, amit leteszünk az asztalra magunk elé, megmelengeti a testünket, lelkünket és jól érezzük magunkat tőle.
Elég a fecsegésből, jöjjön a recept!
Pirított citromos leveleskel és füstölt paprikás csicseriborsó
Hozzávalók 2 főre:
- 1 közepes csokor leveleskel, a levelek eltávolítva a szárról és falatnyi darabokra tépkedve
- 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, összetörve
- 2 evőkanál sörélesztő pehely
- 1 konzerv (400 g) csicseriborsó, lecsöpögtetve
- 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felkockázva
- 1 teáskanál füstölt, édes piros paprika
- 1/2 teáskanál köménymag
- 1/2 citrom leve
- só, bors
- kókuszzsír vagy olívaolaj
- főtt rizs, köretnek
Egy teflon serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál kókuszzsírt, dobjuk rá a levelekelt és 5-6 perc után – ha megfonnyadnak kicsit a levelek -, adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk legalább 5 percig (ha nagyon száraznak találjuk öntsünk hozzá 50 ml vizet), sózzuk, borsozzuk, majd öntsük rá 1/4 citrom kifacsart levét és szórjuk meg a sörélesztő pehellyel. Keverjük meg és szedjük ki a tányérokra.
Ugyanebben a serpenyőben (nem kell elmosni) hevítsünk újra 2 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát. Dinszteljük 2-3 percig, majd szórjuk meg a füstölt paprikával, köménymaggal és adjuk hozzá a főtt csicseriborsót. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Főzzük 3-4 percig, majd locsoljuk meg a maradék 1/4 citrom levével. Tálaljuk a leveleskellel és rizzsel.
Úgy érzem nagyon jól vesszük az akadályokat és úgy tűnik, hogy könnyebben “vészeljük” át a cukormentes kihívást, mint eddig valaha. Az első napokban nagyon sokat nasiztunk (főleg magokat: mandula, kesudió, paradió) étkezések után, mert hiányérzetünk volt (az a bizonyos kocka csoki ). Még jobban figyelek vásárláskor, címkét olvasok, hogy nehogy vegyek olyan élelmiszert, amiben van tojás, tejtermék vagy cukor. Figyeljetek oda, mert sok növényi tejben van cukor! Azért várom már a végét – mint mindig -, hogy valami finom édeset ehessek.
Nagyon örülök, hogy rengetegen írtatok és csináljátok a kihívást. Sok-sok képet is küldtetek az ételekről, italokról, hogy mit esztek-isztok ebben a hónapban. Aki ír saját blogot és heti bontásban beszámol az élményeiről, az küldje el nekem a bejegyzés linkjét, beteszem ide. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas.
Kitartást mindenkinek!
Vöröslencsés rizsfasírt
Az utóbbi idők egyik legfinomabb fasírtja, amit készítettem. Persze lehet, hogy azért is, mert a hüvelyesek Ábel miatt eléggé háttérbe szorítódtak, pedig vegán-vegetáriánus táplálkozásnál heti egy-kétszeri fogyasztásuk szinte elengedhetetlen. Talán emiatt is van, hogy olyan kajákra vágyom újabban, mint egy nagy adag zöldséges babfőzelék (olyan bükkszenti Mama módra), vagy savanyú káposzta hagymás olajjal. :) Hozzávalók: 200 g barnarizs 200 g vöröslencse 1 kisebb zeller 3 ek zabliszt 1/2 diónyi vöröshagyma 1 kk borsikafű, őrölt kömény, majoránna 1 szál babérlevél 1 tk vegamix só kókuszolaj (nem hidrogénezett) 1/2 bögre tk. zsemlemorzsa A lencsét beáztatjuk éjszakára, de legalább néhány órára, azután 1 tk sóval, babérlevéllel fűszerezve puhára főzzük. (Szerencsére a vörös lencse nagyon hamar fő, nem szükséges kuktába tenni, de lehet.) A barna rizst kevés sóval és a vegamixszel 2,5x-es mennyiségű vízben bő 40 perc alatt puhára főzzük. A zellert lereszeljük, a hagymát felaprítjuk, és a borsikafűvel, őrölt köménnyel, majoránnával együtt a lecsöpögtetett vörös lencséhez keverjük. Rászórjuk a zablisztet, hozzáadjuk a főtt rizst is, és egyenletesen átkavarjuk. Vizes kézzel a masszából pingpong labdányi golyókat formázunk, amit azután ellapítunk ujjnyi vastagokra. Megforgatjuk őket a zsemlemorzsában. Kiolajozott tepsibe tesszük, kb. fél órát sütjük közepes hőfokon. Félidő táján a fasírtokat megfordítjuk, és úgy sütjük tovább.
Bulguros lencsesült
2014. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg barna lencse 25 dkg bulgur 3 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2 sárgarépa 2 ek. paprikakrém 1 csokor petrezselyem himalaya só -ízlés szerint majoranna, kömény, pirospaprika - ízlés szerint 4 ek. 4 szűz olaj mix 2 ek. útifű maghéj víz Elkészítés: A lencsét a fűszerekkel bő vízben megfőzzük. A bulgurt dupla mennyiségű vízben megfőzzük. a hagymákat felaprítjuk és 2 evőkanál víz + olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, a pirospaprikát, a paprikakrémet- amolyan pörköltet készítünk. Ehhez hozzáadjuk a megfőtt lencsét, a rizst, a felaprított petrezselymet, az útifű maghéjat (ez tartja össze), és alapos keverés után még szükség szerint sózzuk, fűszerezzük. Olajjal kikent tepsibe simítjuk és összesütjük.
Székelykáposzta (vegán)
Mire a recept végére értem, megéheztem egy jó kis vegán székelykáposztára. Azt hiszem, a héten szerzek egy kis savanyú káposztát és újra elkészítem, mivel a fotó és az étel karácsony környékén készült. Szójajoghurtot tettünk e tetejére, finom íze lett tőle. No lám, hús nélkül is lehet székelykáposztát készíteni. Leírom hogyan.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg savanyú káposzta
- 20 dkg szójakocka
- 1 ek piros paprika
- 1 hagyma
- 2 ek olivaolaj
- só
- őrölt köménymag
- borsikafű
- fokhagyma
- víz
- 1 natúr szójajoghurt
Elkészítés:
A felaprított hagymát először egy kevés vízen kezdve, majd ha az elfőtt, egy kevés olajon megpároljuk. A sós (fűszeres) meleg vízbe beáztatott szójakockákat (legalább fél-1 óra ázás szükséges) leszűrjük és a hagymás alapra tesszük, megszórjuk piros fűszerpaprikával, átkeverjük és az előzőleg kimosott káposztával befedjük, megszórjuk borsikafűvel (vagy fekete borssal), őrölt köménymaggal és apró fokhagymadarabokat teszünk még bele. Ezt követően azonnal annyi vizet öntünk rá, hogy jól ellepje és elkezdjük főzni addig, míg a káposzta meg nem fő. Ez eltarthat 1, akár 2 órán keresztül is. (Fedő alatt érdemes főzni.)
Tálalásnál szójajoghurtot tehetünk a tetejére. Finom ünnepi étel lesz belőle, de ez bizony olyan étel, ami mindig csak másnapra éri el igazi ízért. Második naptól finomabb.
A szójakockákat akár több órán keresztül (egy éjszakáig is is lehet) fűszeres lében áztatva, még finomabb ízhatást érhetünk el. Tudom, hogy a szójás ételek megosztják az embereket, ritkán szoktam szójával dolgozni, de a székelykáposztát így szeretem. Lehet búzahússal is készíteni.
Főtt kölest tettem tálalásnál a tányérra a székelykáposzta alá. Mások árpát, barna rizst főznek hozzá, vagy bele. Ahány ház, annyi szokás.
Tepertőkrémes kifli
Hamis tepertőkrémes kifli. Az bizony, hamis. Nincs benne se szalonna, se víz, se tej, nem is vasbográcsban készül, ráadásul sokkal-sokkal gyorsabban kész, mint az igazi tepertő! Ugyanolyan finom lila hagymával, sőt hasonlóan fincsi pogácsát, péksütemény-félét lehet készíteni vele. Kifliket töltöttem meg legutóbb ezzel a hamis tepertőkrémmel.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3 dl meleg víz
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 40 dkg fehér liszt (BL-55)
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
- hamis tepertőkrém
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amely képes a dagasztásra, kelesztésre. Másfél óra múlva kész a pufók "gombócunk".
A tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A háromszögek közepét megkenjük hamis tepertőkrémmel a hosszabb végénél kezdjük el felcsavarni kifli formákba.
A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek a csinos és finom sós kiflik, amelyek vendégváró falatoknak, sós reggeliknek, útravaló finomságnak is alkalmasak, munkába, iskolába is csomagolhatunk belőle.
Spenótos mángold
2014. január 30. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 ek olívaolaj
- 10 dkg apróra vágott mángoldszár
- 3 cikk fokhagyma
- 1 csomag 450 grammos fagyasztott spenótpüré
- 2 dl tej
- bors
- só
A spenótot kiolvasztjuk, a vizét leöntjük, félretesszük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és fedő alatt megpároljuk benne a mángoldot. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagyma gerezdeket, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a spenótot, alaposan átforgatjuk, majd pár percig tovább pároljuk. Felöntjük a tejjel, szükség szerint sózzuk. Miután felfőtt, pár perc alatt készre kavargatjuk.
Köretként sósburgonya lehet.
Bliszkó Viktor
Rakott gyalult tök
Fagyasztónkban van még néhány finom gyalult tök, amelyek egy nagyobb részét eddig elsősorban tökfőzeléknek használtam fel. Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy milyen más ételt lehetne készíteni a tökből a főzelék helyett. Egyszer csak jött az ihlet, hogy tepsibe is megsüthetném, egy kis rizzsel összekeverve. Így készült el az alábbi receptem.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg gyalult tök
- 30 dkg barna rizs
- 1,5 dl zabpehely őrölve
- 2 evőkanál őrölt lenmag
- 1 nagy fej hagyma
- 1 evőkanál ételízesítő
- víz
- petrezselyem
- 2 dl növényi tejszín
- durvára őrölt magok (opcionális)
- reszelt vagy ecetes torma (opcionális)
Elkészítés:
A barnarizst átmossuk, majd feltesszük főzni. Hagymát aprítunk és egy kevés vízen megpároljuk.
Amikor üvegesre párolódott, hozzáadjuk a gyalult tököt. Megszórjuk ételízesítővel, adunk hozzá pár gerezd fokhagymát felaprítva, vagy fokhagymaprésen átnyomva. Öntünk hozzá kb. 2 dl növényi tejszínt és lassú tűzön addig főzzük, míg a tök megfő, megpuhul. A főzés utolsó 8-10 percében aprított petrezselymet szórunk a tejszínes tökhöz.
Fogunk egy tepsit. Kókuszzsírral kikenjük vagy sütőpapírral kibéleljük. A megfőtt barna rizst összekeverjük a kész tejszínes tökkel, szórunk bele lisztté darált zabpelyhet és lenmag-őrleményt, majd összekeverjük. Végül a tepsibe tesszük a masszát, a tetejére őröl magokat szórhatunk.
Közepes lángon kb. 30-40 percig sütjük.
Kiadós, laktató, egészséges! Tormával ettük, nagyon klassz volt együtt.
Vegán főzőkör a Benczúr utcában
Ha valakit érdekel a vegán főzőcske, érdemes ellátogatni erre a főzőkörre, mert nagyon sokoldalú, és ötletes tanácsokat kaphat az ételkészítéshez. Horváth Róbert főztjét ismerem, nagyon finomak. Gyöngyi blogján pedig a kedvencem pl. ez a kenyérkence a kedvencem. Szoptatás elején nagyon megörültem neki, mert se fokhagyma, se hagyma, viszont sok kalcium...
Lencsecsíra saláta
2014. január 19. Éltető ételek
Ennek a mai ebédnek az alapanyagát a véletlennek köszönhetem. Még a hét közepén akartam lencsefőzeléket készíteni, ezért beáztattam a lencsét egy éjszakára. Másnap leöntöttem róla a vizet, de végülis nem lett belőle főzelék. Elfelejtkeztem róla, kint maradt a teraszon, ahol kb. 5 fok van. Szóval ma reggel nézem, és gyönyörűen kicsírázott lencsét találtam. Nagyon finom, ropogós, mégis zsenge. Nem akartam megfőzni, viszont meleg ételt akartam belőle készíteni. Úgyhogy éppen csak átpirított saláta lett belőle. Hozzávalók: - 1 hagyma vékonyan felszeletelve - 3-4 gerezd fokhagyma - kb. 1 dl házi paradicsomlé - 4-5 db aszalt paradicsom - só, bors, olasz fűszerkeverék (rozmaring, bazsalikom, kakukkfű) - 2 ujjnyi padlizsán - 1 csésze darabolt brokkoli - 2 csésze csíráztatott lencse - 1 újhagyma Így készítettem el: - A hagymát kevés kókuszolajon megpirítottam, majd belereszeltem a fokhagymát is. Fűszereztem, és hozzáadtam a brokkolit és a kockára vágott padlizsánt. 1-2 percig sütöttem együtt. - Ezután hozzáöntöttem a paradicsomlevet és az aszalt paradicsomot. - Végül belekevertem a lencsecsírát és belekarikáztam még 1 újhagymát. Egy gyors pirítás, és kész is. Jó étvágyat hozzá.
Sokhagymás sült batáta zöldbabbal
2014. január 17. Éltető ételek
Mi fán terem a batáta? Hát nem fán, mivel ez egy zöldség gyökere. Más néven édesburgonya. Nemcsak a külföldi termést lehet beszerezni hazánkban, mivel a délkeleti országrészben is termesztik ezt az izletes zöldséget. Egyetlen közepes méretű édesburgonya fedezi a szervezetünknek szükséges napi A és C vitamint, valamint kálium, magnézium, réz és mangán szükségletét. Gazdag béta karotinban, és fehérje tartalma is magasabb más zöldségeknél. Semmi rokonságban nem áll a burgonyával, így táplálkozásilag is kedvezőbben használhatjuk. A burgonya maga a gumó, míg a batáta a gyökér. Glikémiás indexe alacsony, ezért cukorbetegeknek kifejezetten ajánlott. De ne keverjük a csicsókával, mert nem ugyanaz a két növény! Kellemesen sütőtök íze van, viszont az állaga sokkal jobb. Az édesburgonyát ne tartsuk hűtőben, mert a benne lévő cukor átalakul keményítővé. A hámozott, felszeletelt batátát felhasználásig tegyük vízbe, mert hamar oxidálódik. És most nézzük a receptet (2 fő) - 1 kg batáta - 2-3 vöröshagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - 10 dkg zöldbab - kókuszolaj - kakukkfű, rozmaring, só, bors, kömény A batátát hámozzuk meg (ha nem bio, egyébként elég neki egy sikálás), és daraboljuk fel közepes kockára. A hagymákat szeleteljük fel. Egy jénait kenjük ki zsírral és tegyük bele a hagymás batátát. Fűszerezzük fel, és tegyük be a sütőbe, úgy 200 fokra. Fedjük le, hogy kicsit párolódni tudjon. Kb. 20 perc elteltével (mikor már kezd puhulni) tegyük hozzá a babot, és süssük együtt még úgy 20 percet. Tálalhatsz hozzá akár feta sajtot is, de önmagában is nagyon finom.
Répás algasaláta
Először is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! :) Ezúttal egy igazi tisztító, vitaminbomba receptet hoztam, melyet Ildi készített. Hozzávalók: 25 g Arame tengeri alga 2 szál répa vöröshagyma, fokhagyma szezámmag citromlé fűszerek: só, bors, tamari szójaszósz 1. 10-15 percre beáztatjuk az algát, és lereszeljük a répákat. 2. Kevés olajon hagymát pirítunk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a reszelt répát, végül a szezámmagot is, és együtt pirítjuk őket tovább. 3. Kinyomkodjuk az algát, és hozzáadjuk a szezámmagos répához. Tovább pirítjuk őket, majd fűszerezzük sóval, borssal, citromlével és tamari szójaszósszal. Hidegen és melegen is nagyon finom. Az alga pedig kiválóan helyettesíti a tésztát. Ani Tisztán, tudatosan!
Maradék hasznosítás, avagy egy tápláló téli fogás
2014. január 12. Zizi kalandjai
Villámgyors bejegyzés, mert I. már bekészítette a filmet és rám vár! Hurrá, mozizunk!!! Igaz, az ünnepek alatt megnéztünk néhány filmet, de megfogadtuk, hogy az új évben igyekszünk a hétvége egyik estéjére is beütemezni egy jó filmet (és nem a gépet püföljük munkával…). Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én imádok eldőlni a kanapén, fejem alá tenni egy nagy párnát, bekészíteni valami (lehetőleg egészséges… ühüm) nasit és indulhat a moziiiiiiiiii! Pláne, amióta megszületett Ádi, egy ilyen este igazi ajándék, szóval meg kell becsülni!
Ma ebéd ügyileg el akartam szakadni a tésztától. Nagyon szeretjük a tésztát, de nem egészséges állandóan azt enni, csak azért, mert gyorsan elkészül. I. elvitte Ádit sétálni, én meg gyorsan rendbe tettem a lakást, elkészítettem Ádi ebédjét és a miénket is. Húúú, maradt 5 perc én időm, amit a telefonom nyomkodásával töltöttem. Tervezem, hogy néhány hónap múlva beiktatok legalább heti egy alkalmat, amikor elmegyek itthonról és mondjuk 2-3 óra hosszáig csak ülök egy forró csoki felett és könyvet olvasok, vagy kirakatokat nézegetek vagy beszabadulok egy konyhaboltba. A lényeg a kikapcsolódás, amikor magammal foglalkozom, magamért teszek valamit. Régen is tartottam ilyen órákat, de most még inkább szükségem van rá!
Na, de elég a fecsegésből, jöjjön a recept. Inspirációul szolgált Sarah téli bőség tálja, de én olyan alapanyagokat használtam, amelyek voltak a hűtőmben, kamrapolcon és már éppen ideje volt felhasználni őket. Bátran variáljatok ti is… ha nincsen kelbimbó, jó a répa vagy akár a cékla is. Tofu helyett lehet tempeh-t használni, de lehet hozzáadni csicseriborsót vagy babot is, amelyek fehérjében gazdagok!
Ja, és azt tudjátok, hogy a kelbimbó egyike azon zöldségeknek, amely mind a nyolc esszenciális aminosavat tartalmazza, tehát ugyanolyan értékű fehérje forrás, mint a hús? Érdemes belőle minél többet fogyasztani!
Tápláló téli saláta
Hozzávalók 2 főre:
Salátához:
- 3/4 bögre barna- és vadrizs keverék (csak barnarizsből is jó)
- 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva
- 250 g kelbimbó, külső leveleitől megtisztítva, a nagyobbak félbe vágva
- 150 g lila káposzta, vékony csíkokra szeletelve
- 3 gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- Himalaya kristálysó, feketebors
Öntethez:
- 1 gerezd fokhagyma, reszelve
- kb. 1*1 cm-es friss gyömbér darab, meghámozva, reszelve
- 1/2 evőkanál almaecet
- 1/2 evőkanál juharszirup
- 1 evőkanál frissen facsart citromlé
- 3 evőkanál víz
- 2 evőkanál olívaolaj
- csipet só, feketebors és cayenne bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Az öntet hozzávalóit keverjük össze egy tálkában és tegyük félre.
A barnarizst mossuk át és tegyük fel kétszeres mennyiségű vízben főni. Sózzuk, borsozzuk. Ha elfőtte a vizet és nem elég puha, öntsünk még hozzá egy keveset (kb. 35-40 perc alatt lesz kész).
Egy serpenyőben hevítsünk olívaolajat és dobjuk rá a kelbimbót, sózzuk, borsozzuk. Magasa lángon pirítsuk meg egy kicsit, majd vegyük takarékra, adjuk hozzá a fokhagymát, öntsünk hozzá 150 ml vizet és fedőt alatt főzzük puhára.
Közben egy másik serpenyőben hevítsünk olívaolajat. Adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk és pirítsuk aranybarnára.
Kis tálkákba szedjünk mindenből, majd locsoljuk meg az öntettel és azonnal fogyasszuk!
Jó étvágyat!
Gombás kölessel töltött cukkini
Volt itthon gomba és cukkini, őket szerettem volna egy ételben összehozni.
Sikerült is, ráadásul finomra.
Igazából menet közben döntöttem el, hogy mit hogyan csinálok, nem volt előre megtervezve, úgyhogy ez csak ilyen “ad hoc” módon készített ebéd lett mára.
Hozzávalók: 1 doboz gomba, 2 közepes fej lila hagyma, fél sárga paprika, kis szőlőmagolaj, 1 közepes cukkini, só, bors, fokhagyma por, magtejföl (vagy tejföl), + nem vegán változathoz lehet reszelt sajt is ízlés szerint, kb. 2 dl hántolt köles, víz, 1 db zöldséges leveskocka (DM-es, hús- és glutamát mentes).
Elkészítés:
- A cukkinit megmossuk, és szeletekre vágjuk. Na öregebb már, akkor ki is lehet kaparni a belsejét. Nekem elég zsenge volt, így csak szeleteltem. Megsózzuk őket, és pici szőlőmagolajjal megkenjük.
- A gombát megpucoljuk, majd kis kockákra, szeletekre vágjuk. Felvágjuk a lilahagymát is, és a paprikát is, majd pici szőlőmagolajon megpirítjuk őket, miközben megsózzuk, borsozzuk és egy kis fokhagyma port szórunk rá. Addig pirítjuk, míg már nem marad leve, ugyanis a zöldségek a sótól kis levet eresztenek közben.
- Az elkészült pirított zöldségkeveréket egy kis magtejföllel (vagy tejföllel) összekeverjük. A nem vegán változathoz lehet beletenni reszelt sajtot is.
- Közben a kölest megmossuk, és feltesszük főni kb. háromszoros mennyiségű sós, zöldségkockás vízben. Ha megfőtt, összekeverjük a tejfölös / magtejfölös gombával.
- Ezt a magtejfölös gombakeveréket ráhalmozzuk a cukkini szeletekre, és betesszük a sütőbe, megsütjük.
- A nem vegán változathoz lehet a tetejére reszelt sajtot is szórni.
Jó étvágyat!
Zöldségpástétom
2014. január 9. Mindennapi ételeink
Egy nagyon egyszerű és gyors, olcsó pástétom receptet hoztam azokra a napokra, amikor majdnem semmi nincsen otthon. Hozzávalók: 4 szem burgonya 2 közepes sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kápia paprika himalaya só-ízlés szerint 2 ek. sörélesztőpehely 3 ek. kókuszolaj 1 ek. lenmag 1 kisebb csokor petrezselyem ízlés szerint: köménymag, fokhagyma Elkészítés: A burgonyát héjával együtt megfőzzük. A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk és szintén megfőzzük. A hagymát hámozást követően felaprítjuk, a paprikát is apró kockákra vágjuk és 2 ek. kókuszolajon megfuttatjuk. A lenmagot kávédarálón megdaráljuk. A megfőtt, lehámozott burgonyát és a sárgarépát villával összetörjük. Hozzáadjuk a megdinsztelt hagymát, fokhagymát, lenmagpelyhet, sót, sörélesztőpelyhet, az apróra vágott petrezselymet és a maradék kókuszolajat. Összekeverjük és kenyérre kenve tálaljuk.
Vegán Svéd húsgolyók barnamártással
A skandináv konyha nagy klasszikusa, amit egy üzletlánc jóvoltából a magyarok is jól ismernek. Amíg sikerül elérni, hogy a kedvelt menüt vegán verzióban is kínálják, itt a bevált recept, amit bátran elkészíthetünk otthon, sikere lesz. Köretként tradicionálisan egészben főtt krumplit, párolt répát, és vörös áfonya lekvárt fogyasztanak hozzá, de népszerű a hasábburgonya is.
Hozzávalók:
A golyók kb. 20-22 db:
- 100g szójagranulátum
- 100g kenyérmorzsa
- 1 csésze zöldség alaplé + amennyit gyúráskor felvesz
- 1 db vöröshagyma apróra vágva
- 4 gerezd fokhagyma zúzva
- 1/4 tk őrölt szerecsendió
- 1/4 tk őrölt kardamom
- 1/4 tk őrölt fekete bors
- só ízlés szerint
- olaj a sütéshez
A köret:
- egészben főtt burgonya
- karikára vágott, párolt répa
- vörös áfonya lekvár
A mártás:
- 1 csésze zöldségalaplé
- 1 csésze növényi tej vagy víz
- 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva
- 2 ek vegán margarin
- 2 csapott ek étkezési keményítő
- 2 csapott ek liszt
- 1 gerezd fokhagyma zúzva
- 1 tk étkezési élesztőpehely (elhagyható)
- 1-2 ek szója vagy tamari szósz
- 1dl növényi tejszín
- só ízlés szerint
- 1/4 tk őrölt fekete bors
- 1/4 tk őrölt szerecsendió
- 1/4 tk kardamom
Így készítsd el:
A golyók:
- Áztasd be a szójagranulátumot egy órára, a zöldség alaplébe, majd keverd hozzá a kenyérmorzsát a hagymát és a fokhagymát, és fűszerezd meg.
- Formálj diónyi nagyságú golyókat, melyeket növényi olajban süss meg.
Tipp: Ha nem formázható a massza, akkor vagy túl száraz, ez esetben némi zöldségalaplevet kell hozzá keverni, vagy túl nedves, amit további kenyérmorzsa hozzáadásával lehet korrigálni.)
A mártás:
- Forrósítsd fel a margarint közepes lángon, és dinszteld meg rajta a hagymát. Add hozzá a lisztet és a fokhagymasót, és pirítsd halványbarnára.
- Oldd fel az alaplében a keményítőt és a növényi tejszínt, majd adagold a hagymához, csomómentesen elkeverve forrald fel, majd alacsony lángon főzd tíz percig.
- Keverd hozzá az élesztőpelyhet és a szójaszószt, fűszerezd, majd főzd tovább 1-2 percig. Vedd le a tűzhelyről és tartsd melegen a tálalásig.
Tipp: Ha csomós lett a mártásod, akkor botmixerrel simára keverheted.
Tálalás: halmozz néhány golyót a tányérra, öntsd le bőségesen barna mártással, tégy mellé burgonyát és párolt zöldségeket, valamint 1-2 kanál áfonyalekvárt. Jó étvágyat!
Héjában sült krumpli répás öntettel
Valahogy a téli eledelek között a családban a héjában sütött krumpli a legfenségesebb étkek egyikeként szerepel. Olcsó, egyszerű és finom. Olcsó, mert a saját kertből van, egészséges szintén ugyanezért, értékes, mert megdolgoztunk érte mind, ott hajlongtunk szorgalmasan a kertben, és közben békát ugrasztottunk, göröngyöt rugdostunk, röhögtünk egymás hülyeségén, emelgettük a nagyobbnál nagyobb gumókat - "Ezt nézzétek!" - felkiáltással, terelgettük Tatát a traktor elől, mert Ő is segített, néha repült kisebb kolompér is, és ebédkor úgy ettük a paprikás krumplit, mint a sáskahad. :) A feltétek általában ugyanazok, sült hagyma, sajt, tejföl, esetleg egy kis olajos hagymás padlizsán a vegánoknak. Mellé jó kis hagymás savanyú káposzta hidegen sajtolt olajjal meglocsolva. Ebbe próbáltam egy kis színt csempészni némi répával, amihez néhány nagyobb répát finomra reszelünk, picit megsózunk, és joghurttal, vagy tejföllel összekeverünk. Vegánok szójajoghurtot használhatnak. Ahhoz még javasolok némi őrölt köményt is keverni, hogy elvegye a mellékízét. Kevés hidegen sajtolt olajjal finomra keverve nagyszerű íze van. Próbáljátok ki.
Diós-szejtános-növényi sajtos hajdinafasírt
2014. január 6. Mindennapi ételeink
Újabb felhasználási lehetősége a szejtánnak és ennek a különleges növényi sajtnak. :-) Ezúttal a szejtán lesz a kötőanyag, azaz tojáspótló. Hozzávalók: 20 dkg hajdina 10 dkg burgonya 10 dkg sárgarépa 10 dkg dió 1 fej vöröshagyma 1 ek. ételízesítő mix himalaya só - íulés szerint 4 ek.búzasikér 4 szelet Violife Cheddar sajt himalaya só -ízlés szerint 1 csokor petrezselyemzöld 3-4 gerezd fokhagyma -- olaj a sütéshez Elkészítés: A hajdinát egy szűrőbe téve megmossuk és kétszeres mennyiségű, sós vízben megfőzzük. A burgonyát meghámozzuk és apró kockákra vágva megfőzzük, majd egy villa segítségével (miután leszűrtük) összetörjük. A sárgarépát pucolást követően kis lyukú reszelőn lereszeljük. A diót megdaráljuk, a növényi sajtot felkockázzuk. A hagymát szintén kockákra vágva kevés vízen megpároljuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Majd mindent összekeverünk, hozzáadjuk a búzasikért vagy szejtánport és fasírtokat formálunk, amelyeket meghempergetünk kenyérmorzsában, és 180 fokos sütőbe téve olajozott tepsiben megsütjük (félidőben forgatjuk).
Édesburgonyás sárgarépa-krémleves, diós-petrezselyemzöldes pesztóval
Az édesburgonya nem olyan régen került be a repertoáromba, és nem is értem, hogyan nem volt ott eddig, annyira finom!:) (ja, de, eszembe jutott:)), elég drága, 8-900 Ft/ kg, bár legutóbb az Aldiban 600 Ft volt kilója ). Szóval, ez a pesztó istenien feldobta! Az eredeti receptben kesudió-koriander pesztó lett volna, de az éppen kéznél lévő hozzávalók alapján módosítottunk.:) Édesburgonyás sárgarépa-krémleves, diós-petrezselyemzöldes pesztóval Hozzávalók (4-6 főre): 2 ek. olívaolaj 6 közepes sárgarépa, meghámozva, felkarikázva 2 közepes édes burgonya, meghámozva, feldarabolva 1 nagy vöröshagyma, felaprítva 3 nagyobb gerezd fokhagyma, finomra aprítva 2,5 cm hosszú gyömbér, meghámozva, lereszelve 850 ml - 1,2 liter zöldségleves alap A pesztóhoz: 100 g friss petrezselyemlevél 1 nagy gerezd fokhagyma, finomra aprítva 1 ek. dió, felaprítva 1/2 citrom leve 100 ml olívaolaj csipet tengeri só frissen őrölt fekete bors Melegítsük fel az olívaolajat egy fazékban. Adjuk hozzá a sárgarépát, az édes burgonyát, a hagymát, a fokhagymát, a gyömbért, és ízesítsük egy nagy csipet sóval, és friss fekete borssal. Lassú tűzön pároljuk a zöldségeket, amíg kicsit megpuhulnak, de nem pirulnak túl. Öntsük hozzá a zöldségleves alapot és forraljuk fel. Főzzük tovább, amíg a zöldségek teljesen megpuhulnak. Közben készítsük el a pesztót: tegyük az összes hozzávalót egy aprítógépbe és turmixoljuk össze. A kész levest tetszés szerint botmixerrel pürésítsük és a pesztóval tálaljuk. Tipp: a megmaradt pesztó egy lekvárosüvegbe téve, egy kis olívaolajjal leöntve, akár 2-3 hónapig is eláll a hűtőben. Forrás: Good Food - Vegetarian Christmas 2013
Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)
Újév első napján a hagyomány szerint lencsét szokás enni azért, hogy egész évben ne fogyjon el a pénz. Ha január elsején első étkezésként lencsét eszünk, soha nem ürül ki a pénztárcánk. Ugyanilyen szerencsét hoz, minden, apró szemű növény - kukorica, rizs, köles, más hüvelyesek. Nem tudom, menyi igazság rejtőzhet ezekben a hagyományokban. Másik érdekesség, hogy a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött az év.
Karácsony előtt közösségi közlekedésen utazva, akaratlanul is fültanúja voltam, amint valaki azt mondta, ők egy évben, csak egyszer esznek lencsét, újévkor. Az emberek általában lencsefőzeléket, lencsesalátát készítenek ekkor. Következzen most egy olyan recept, ami változatosabbá teheti lencse-evési szokásainkat. Talán nem csak újévre készítik el a konyhában forgolódók a lencsét, hiszen annyira értékes hüvelyes. Alacsony glikémiás indexe miatt mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. Foszforban, káliumban, magnéziumban, vasban, kalciumban, cinkben, különféle B-vitaminokban gazdag étel, amelynek magas a fehérje tartalma és szervezetünk számára szükséges valamennyi aminosavat is tartalmazza.
A recept:
Hozzávalók:
- 0,5 kg lencse
- zabpehely
- 1 hagyma
- esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem)
- só
- bors vagy borsikafű
- őrölt köménymag
- majoránna
- 6-8 gerezd fokhagyma
- őrölt pirospaprika
- babérlevél
- sütőpapír
- olaj
- uborka
- sárga és piros színű (kaliforniai) paprika
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót.
A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát, és valamennyi piros fűszerpaprikát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyikre pár csepp olajat csepegtetünk, és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen.
Mikor megsült, a megmosott uborkákat felkarikázzuk, majd a paprikákból kis szeleteket, darabokat vágunk. Fogvájóval pedig összeállítjuk a finom party-falatokat. A fogpiszkálót az uborka széléhez közelebbi részébe érdemes szúrni. Így nem esik le, ha felemeljük.
Brokkolis szendvicskrém
Brokkoli. Más néven termesztett vadkáposzta, ami meglehetősen gazdag C-vitamin, ill. különböző B-vitamin (B1, B2, B3, B9) forrás mellett jelentős vas- és kalciumtartalommal bír. Az 1. századból ismert római mesterszakács, Marcus Apicius Gavius szakácskönyvében is már megemlítésre került a neve. Apicius Kr. e. 25 körül született, tehát már Augustus Octavianus császársága alatt élt. A rá vonatkozó egykorú írott adatok mind Tiberius császár idejéből (Kr. u. 14-37.) maradtak fenn, a szerző halálát a 25. évre teszik. Marcus Gavius Apiciust kortársa az idősebb Plinius (római író, polihisztor, ókori enciklopédista) ,,ad omne luxus ingenium natus-ként jellemezte, vagyis az volt a véleménye, hogy születésétől fogva hajlamos volt mindenfajta luxusra, sőt a luxus mindenfajta kicsapongására. Később a szigorú erkölcsű Plinius még fokozta is ezt a lesújtó véleményét, ,,nepotum omnium altissimus gurges, szerinte az élvezethajhászást a tékozlásig vitte (Plinius: Naturalis historae 10,133.). Többen említik híres ínyencként, s írnak arról, hogy különleges ételeket kreált, amelyek szenzációként hatottak. Halálát is ez a szenvedélye okozta. Apicius ugyanis előkelő és gazdag családból származott, s vagyonát Róma-szerte híres lakomáira tékozolta (Seneca: de vita beata 11,4.). Amikor egy napon kiderült, hogy már ,,csak 10 millió sestertiusa maradt, úgy találta, hogy életszínvonala fenntartásához ez az összeg már nem elégséges, mérget ivott, így végzett magával. (Szakácskönyv a római császárkorból c. könyv alapján)
Nézzünk egy szendvicskrém receptet az ókorban is már ismert brokkoli felhasználásával.
A recept:
Hozzávalók:
1/2 brokkoli
1,5 dl napraforgó
ételízesítő vagy só
fokhagyma
turmixgép vagy botturmix
Elkészítés:
A napraforgó szemeket néhány órára, ha tehetjük egy éjszakára, vagy egy fél napra beáztatjuk, maximum kétszeres mennyiségű vízbe. Ha erre nincs idő, akkor áztatás nélkül is készíthetjük, kevésbé lesz lágyan krémes íze.
Nyers vagy párolt brokkolival is dolgozhatunk a pástétom készítése során. Nem bonyolítottam a dolgot, én nyerset használtam.
Először a megáztatott napraforgót egy kevés vízzel, csipetnyi sóval összeturmixoljuk. Ha hiszitek, ha nem, tejfölszerű állagot kapunk. Nem is véletlen, hogy a növényi tejföl alapja épp a napraforgó (vagy egyéb olajos mag, pl. kesudió) hasonlóan történő felhasználása. Amikor a napraforgót így elkészítettük, hozzáadjuk a brokkolit és turmix, botturmix, vagy nagyobb űrtartalmú aprító segítségével addig turmixoljuk, míg egészen krémes állagú pástétomot nem kapunk. Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :) Télen, amikor nehezebben jutunk hozzá nap-érlelte paradicsomhoz, paprikához, akár lucerna és/vagy retekcsírával is fogyaszthatjuk.
Ünnepi ebédem ?
Sokat fontam az ünnepek előtt és alatt, így nem volt időm felrakni nektek a finomságokat, de most pótolom Ez egy nyers zöldségegyveleg, isteni, pikáns szósszal, és zsiradék nélküli sült krumplival Íme a recept: Saláta: 1/4 kígyóuborka kockázva 2 pici csicsóka lereszelve 1 maroknyi brokkoli picikékre szedve 1 kápia paprika kockázva 1 maroknyi vékony szelet póréhagyma […]
Vegán töltött káposzta - szója és szejtánmentesen
2013. december 20. La Veganista
A karácsony slágerétele a töltött káposzta, amiről természetesen a vegánoknak sem kell lemondaniuk. Van szójás, szejtános, verziója is, de aki nem szereti egyiket sem, annak most a babos változatot ajánlom. Nem szoktam kiáztatni az apró káposztát felhasználás előtt, mert a savanykássága erősíti az alaplé és a töltelék ízvilágát. A receptben lévő fűszermennyiség sorvezetőül szolgál. Az a fontos, hogy kóstold meg a tölteléket, mielőtt a levelekbe töltenéd, és fűszerezd, ha még szükséges. Akkor jó a töltött káposzta, amikor nem kell megküzdeni a káposztalevéllel, hogy a töltelékhez jussunk, hanem könnyedén át tudjuk vágni a villánkkal.
Hozzávalók (kb. 18 töltelékhez):
A töltelékhez:
- 1 fej savanyú káposzta
- 30 dkg barna vagy fehér rizs (párolva)
- 20dkg zabpehely (apróra tört)
- 25dkg gabonakolbász
- 20dkg főtt bab
- 3 db vöröshagyma (apróra vágva)
- 1/2 fej fokhagyma (zúzva)
- 4-5 ek olaj
- 1 csapott tk őrölt köménymag
- 2 tk őrölt piros paprika
- 3 tk majoránna
- só ízlés szerint
- növényi tejföl a tálaláshoz
Az alaphoz:
- 0,5 kg apró savanyú káposzta
- 3 db vöröshagyma (apróra vágva)
- 1/2 fej fokhagyma (zúzva)
- 2 tk őrölt piros paprika
- 1 tk egész köménymag
- 5-6db babérlevél
- 8-10 szem egész fekete bors
- 4-5 ek olaj
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
- A vöröshagymát és a fokhagymát pirítsd meg olajon egy nagyobb serpenyőben, majd add hozzá a párolt rizst, a szétmorzsolt gabonakolbászt, a főtt babot és a fűszereket. Önts alá egy kis vizet, és add hozzá a zabpelyhet, amivel kis lángon főzd össze kb. 10 percig. Kóstold, sózd és fűszerezd tovább ha kell, majd vedd le a tűzről és tedd félre.
- Amíg kéz-melegre hűl a töltelék, készítsd elő a töltéshez a káposzta leveleket. A levelek külső felszínén lévő vastag eret vágd le (a kiálló részt kell elvékonyítani, úgy, hogy a levél ne sérüljön), hogy a káposztalevelet töltéskor szépen fel tudjuk tekerni.
- A töltött káposzta alap elkészítéséhez egy nagyobb lábasra/fazékra lesz szükség. Olajon pirítsd meg a hagymát és a fokhagymát, add hozzá a fűszereket, az apró káposzta felét terítsd szét az edény alján, majd önts rá annyi vizet, ami éppen ellepi. Takaréklángon hagyd főni, miközben a tölteléket betöltögeted a levelekbe.
- A töltelékből kb. 5-6 dkg-os adagokat vegyél ki. Formázd hengerszerűre, majd helyezd a levél aljára és tekerd fel. Ezt követően a töltelék mindkét végén határozottan tömködd be a levél széleit. Így garantált, hogy a töltelék nem fog kifolyni.
- Amikor elkészültek a töltelékek, helyezd őket szorosan egymás mellé a lábasban, aztán takard le az apró káposzta másik felével. Öntsd fel vízzel, és takaréklángon párold 1-1,5 óráig, amíg a káposzta megpuhul. Megkeverni nem szabad, mert szétmennek a töltelékek. A lábast időnként a füleinél fogva forgasd jobbra-balra, így nem ég le a káposzta.
- Növényi tejföllel és friss kenyérrel tálald.
Veggitas - chilis babbal ágyazva
2013. december 16. La Veganista
Ha ti is nehezen bírjátok a tél szürkeségét, akkor itt az ideje, hogy sokféle színben pompázó étel kerüljön a tányérra. Az egyik lehetőség, ez a könnyen elkészíthető, nagyon ízletes mexikói étel, ami egyszerre gyönyörködteti a szemünket és az ízlelőbimbóinkat. Eredeti változata a carnitas (apró húsdarabok), amit vegán változatában veggitasnak kereszteltem. Hús helyett vegán alapanyagokkal, ez esetben chilis babbal töltjük meg, de készíthető a carnitashoz hasonló szejtános verzió is.
Hozzávalók:
A chilis babhoz:
- 350g főtt vörös bab
- 250g főtt kukorica
- 5-6 ek paradicsompüré
- 1 tk őrölt kömény
- 1,5 tk őrölt koriander
- 1-2 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
- 1db nagyobb vörös, vagy lila hagyma (felkockázva)
- ízlés szerint friss vagy szárított/őrölt chili
- 1db babérlevél
- 2 tk oregano
- 2 tk taco fűszerkeverék
- 2 ek szója, vagy tamari szósz
- 2 késhegynyi őrölt fahéj
- 1/2 kk őrölt fekete bors
- 1 tk édes pimentón (füstölt paprika)
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- só
A veggitashoz:
- 6-8 db tortilla
- 1 db nagyobb avokádó (felszeletelve)
- 1db kápia, vagy kaliforniai paprika (apróbb kockákra vágva)
- 1-2 db paradicsom (felkockázva)
- 1/2 kígyó uborka (kicsi kockákra vágva)
- 1-2 db zöldpaprika (karikákra vágva)
- 4-5 db kínai kel levél, vagy más saláta anyag (csíkokra vágva)
- 1db citrom (megmosva, negyedelve)
Így készítsd el:
A hagymát és a fokhagymát enyhén pirítsd meg 2-3 kanál olajon, majd keverd hozzá a főtt babot és a főtt kukoricát.
Add hozzá a paradicsompürét és fűszereket, majd folyamatos kevergetés közben alacsonyabb lángon hagyd összefőni a fűszerekkel és tedd félre.
A betöltésre szánt tortilla lapok mindkét oldalát egy palacsintasütőben, vagy teflon serpenyőben olaj nélkül, pirítsd enyhén ropogósra.
A tortillákat töltsd meg a chilivel és a felaprított zöldségekkel, majd kicsit hajtsd össze, ahogyan a képen látható. Jót tesz neki, ha meglocsolod a tölteléket a tortilla mellé tálalt citromdarab levével, és máris mehet a gyomorba.
Zöldséges, fokhagymás céklaburger salátával
Isteni finom ebédet készítettem ma.
Zöldségburgerből tavaly már Dunát lehetett volna rekeszteni nálunk, egy időre abba is maradt.
Most azonban újra megkívántam, és úgy készítettem, ahogy eddig még nem: főként céklából. Nagyon ízlett.
Zöldséges, fokhagymás céklaburger
Hozzávalók: 1 közepes fej cékla, 1 sárgarépa, 1 fehér répa, fél fej lilahagyma, fél kávédarálónyi őrölt lenmag (én arany lenmagot használtam), 1 púpos evőkanálnyi arany lenmag egészben, 1 evőkanálnyi chia mag (elhagyható), 1 evőkanálnyi szezámmag, 3 cikk fokhagyma, őrölt pirospaprika, Himalaya só, bors, 1 evőkanálnyi inaktív sörélesztő pehely, kevés víz.
Elkészítés: A céklát, sárgarépát, fehér répát lereszeljük egy nagyobb lyukú reszelőn, a lilahagymát felkockázzuk, és az egészet összeforgatjuk. Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, majd hozzákeverjük a sörélesztő pelyhet, a chia magot, az őrölt és az egész lenmagot, szezámmagot és egy kis vizet. Jól összekeverjük egy kanállal, majd hagyjuk állni kb. 5 percig, míg a lenmag magába szívja a nedvességet, és gyúrható massza nem lesz belőle.
A masszából fasírtokat formázunk, meghempergetjük zsemlemorzsában, majd forró szőlőmagolajban kisütjük.
Céklasaláta: céklát, sárgarépát és pici almát lereszelünk nagy lyukú reszelőn, majd magtejfölből készült tartármártással (vagy akár egy light-osabb simával) összekeverjük az egészet.
Vegyes saláta: saláta, lilahagyma, reszelt sárgarépa, pici kukorica, paradicsom, uborka, kevés reszelt káposzta. A zöldségeket összeforgatjuk, és az előbb említett magtejfölös tartármártással (magtejföl + pici mustár + majonéz + bors + xilit vagy méz) összekeverjük.
Jó étvágyat!
Ilyen szörnyellina, amikor a masszát összekeverem. De finom ám! Most már csak fasírtokat kell formázni belőle.
És a finom végeredmény:
Frissen préselt cékla-, répa-, alma- és fehér répa levével tálaltam.
Hajdinás csicserigulyás
2013. december 13. Mindennapi ételeink
Ma egy egytálétel receptjét hoztam. Igazi téli csemege. :-) Hozzávalók: 10 dkg csicseriborsó 2-3 marék natúr hajdina 1 nagy fej hagyma 2-3 közepes burgonya 2 szál sárgarépa 1 szál petrezselyem gyökér kevés zeller és karalábé 2-3 gerezd fokhagyma 1 kisebb pritaminpaprika 2 ek. paradicsompüré himalaya só - ízlés szerint 1 tk. őrölt kömény 1 ek. ételízesítő mix 1 ek. pirospaprika 2 ek. olaj 1 csokor petrezselyem zöldje Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára vízbe áztatjuk. Másnap felfőzzük / 4-5 percig főzzük /, majd leöntjük a vizet. A hagymát apró kockára vágjuk és az. olajjal, 1 dl vízzel és sóval kb. 10 perc alatt megpároljuk. Hozzáadjuk az őrölt köményt, pirospaprikát,megtört fokhagymát, a felkockázott pritamin paprikát és a paradicsompürét / jó kis pörkölt alapot kaptunk /, 1 dl vizet és kb 10-15 percig kis lángon főzzük. / összeérleljük az ízeket/. Ezután hozzákeverjük a csicseriborsót és + még vizet, hogy le ne égjen és főzzük a pörköltet kb. 1 óra hosszát. Ha már csak gyengén roppanós a borsó, hozzákeverjük a megtisztított és apró kockákra vágott zöldségeket, burgonyát, valamint a megmosott hajdinát, az ételízesítőt, annyi vizet, ami bőven ellepi és annyi sót ( főzés közben ) amennyit az ízlésük diktál. Kb 1/2 óra alatt készre fő. A főzés befejeztével hozzászórjuk az apróra vágott petrezselymet. ( A főzés végig fedő alatt történik )
Lenmagos fasírozott salátával és házi ketchuppal (természetesen, nyersen)
Szaffina receptjét ajánlom kerti partikra, összejövetelkor, vagy egy gyertyafényes esti romantikus vacsorához édes kettesben.
Gyors, gazdaságos és laktató.
Fasírozott:
sárgarépát, lilahagymát, fokhagymát, kevés zeller zölddel ledarálunk aprítógépben, és adunk hozzá darált lenmagot, ízesítjük fűszerpaprikával, sóval, borssal. Kis gombócokat formázunk belőle, vagy pogácsákat, és meghempergetjük darált lenmagban.
A salátát fejes salátából, paprikából, uborkából, vöröshagymából és finom kerti sárga paradicsomból, és piros paradicsomból készítettem. Nyakon öntöttem egy kis extra szűz olívaolajjal, és tálaltam a fasírozott mellé.
A ketchupot, pedig egyszerűen piros paradicsomból készítettem présgéppel.
Tipp: A fasírozottba tehetsz még más gyökérzöldséget is, pl: karalábét, az kissé édeskéssé teszi, vagy petrezselyemgyökeret, az pedig sóssá alakítja. Plusz tehetünk még bele petrezselyemzöldet is.
Sóként Himalája sót is használhatunk.
És a finom végeredmény:
Próbáld ki! És írd meg hogy sikerült!
Nagy Szaffina és Nagy Károly, a Szaffina Fűszerkonyha tulajdonosai
Blog: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.blogspot.hu/
Weblap: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.com
Facebook: http://www.facebook.com/szaffinafuszerkonyhajacom
E-mail: szaffina@citromail.hu, info@szaffinafuszerkonyhaja.com
Mobil: + 36 70/ 408-4145
Köszönjük szépen a receptet!
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra.
La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel?
Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem.
La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására?
Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út!
La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál?
Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek.
La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben?
Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét.
La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda?
Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes.
La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned?
Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha!
La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe?
Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni.
La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen?
Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli.
La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen?
Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot.
La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat?
Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet.
La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom?
Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet.
La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid?
Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet.
La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van?
Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt.
La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat?
Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni!
Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók:
- 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva
- 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva
- 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva
- 1,5 dl szójajoghurt
- 1 1 tk dijon mustár
- 1 ek rizsszirup
- 1/2 citrom leve
- só, bors, vegamix
- olívaolaj
- 10 dkg pisztácia
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk.
Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál.
La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson?
Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni.
La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket?
Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született.
La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút!
Gréta: Én köszönöm!
Zöldséges szósz (8+) barna rizzsel
Valahogy úgy alakult, hogy az utóbbi időben többször nyúlkáltam a mélyhűtőbe instant dolgokért, ürültek is a rejtett fokhagymás tartalékok a Férj legnagyobb bánatára. (Fokhagyma tekintetében olyan az orra neki is, mint egy vadászkutyának, három nap múlva is megmondja, hogy azt ettem, pedig hol van az már...) Volt ebben Mamutos bioboltból származó fasírt, DM-es szójás négyes, Goody-Foody is. Ez utóbbi nagyon ász tud lenni, csak győzze az ember kifizetni, meg nem hiszem, hogy egyébként beltartalmi értékben egyenlő lenne mondjuk egy lencsefasírttal. No, de ha az embernek nincs ideje fasírtot gyártani, csak keres valamit, főleg akkor, ha az alternatíva egyébként tényleg nagyon finom. (Bocs, nem meggyőzni akarok, sem a Vegetárnak reklámot. :) ) A zöldséges szósz egyébként Ábel papijának része, így két legyet ütöttem egy csapásra, sőt hármat. Mert hogy a kunyerálós gyereknek így nyugodt szívvel lehet a tányérról adni olyat, ami nem generál kuc-kucokat, nem fájdítja meg a pocakot, és még egészséges is. 8 hónapos kortól ajánlott az olajos mag miatt. Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 1 tk vegamix 1 kk só 2 szál répa 2 szál petrezselyem gyökér 1 kk vegamix 1/2 kk só majoránna, babérlevél, őrölt köménymag 1 ek olajos mag A barna rizst két és félszeres mennyiségű vízben megfőzzük a vegamix-szel és a sóval kb. 45-50 perc alatt. A répát és a petrezselyem gyökeret megpucoljuk, mossuk, aprítjuk. A sóval és a fűszerekkel megfőzzük, majd a végén hozzáadunk 1 ek kevés vízzel összeturmixolt olajos magot, pl. kesudiót, mandulát, vagy napraforgómagot. Candidásoknak ajánlott inkább az utóbbi kettő. Pár perc főzés után az egészet villával összenyomkodjuk, vagy turmixoljuk. Készíthetünk hozzá különböző fasírtokat és finom salátát.
Székelykáposzta tönkölybúzával
Kint hó, hideg, szél, bent kemence, meleg, és székelykáposzta Hozzávalók: 2 csésze tönkölybúza 1/2 kg savanyú káposzta 2 ek hidegen sajtolt repceolaj 1 bélyegnyi kombu 1 kk tiszta só (nálam lengyel kősó) 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 tk pirospaprika 1 kk köménymag 1/2 füstölt tönkölysonka A tönkölyt beáztattam éjszakára, majd reggel alaposan átmostam, […]
Növényi sajtos minestrone leves
2013. december 4. Mindennapi ételeink
Nagyon finom leves, érdemes kipróbálni, pláne ebben a hideg időben. Hozzávalók 1 nagy fej vöröshagyma 4 szál közepes sárgarépa 2 db karalábé 1 közepes zellergumó 1 szál közepes fehérrépa 1 cukkini 2 burgonya 1 konzerv hámozott paradicsom 1 liter víz 1-2 ek. bazsalikom 1-2 tk zsálya himalaya só ízlés szerint 2-3 tk. ételízesítő mix 1 konzerv fehér bab 1 ek. 4 szűz olaj mix 10 dkg Viofast mozarella ízesítésű növényi sajt Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés vízen megpároljuk, majd rátesszük a felkarikázott sárgarépát. Kevés párolás ( 10-15 perc ) után a többi megtisztított és felkockázott zöldségeket is hozzáadjuk, ráöntjük a paradicsomot is. Annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje a zöldségeket. Beízesítjük a fűszerekkel, majd lassú tűzön hagyjuk 30 - 40 percet főni. Az olajat és a leszűrt babkonzervet a végén adjuk hozzá. A lereszelt növényi sajtot a legvégén szórjuk rá, várjuk meg, amíg kicsit ráolvad. Fogyaszthatjuk fokhagymás pirítós kenyérkockákkal is.
Hmmm, az a saláta...
Hetekkel ezelőtt készítettem, ennek ellenére a hugom még most is említette igen kellemes jelzők mellett. Pedig nagyon pórias az összetevők tekintetében, nem veri földhöz az embert a hozzávalók beszerzése sem, bármi kimaradhat, és bármivel kiegészíthető. Akkoriban húzogattuk ki a répát, két nagy szálból egy fél vajling reszelt répa lett, nem kellett sokat kínlódnom az ujjhegyeim védelmével. :) Hozzávalók: 3-4 szál répa 1 kis fej lilahagyma 1-2 paradicsom 1 marék szezámmag 1 marék napraforgó mag 1-2 ek hidegen sajtolt olaj (nekem dió volt) 1 csipet só 1 csipet gyümölcscukor (candidásoknak sztívia) pár csepp citromlé A répát megtisztítjuk, mossuk, reszeljük. A lila hagymát felkarikázzuk, a paradicsomot kockázzuk. Nekünk ez utóbbi is házi volt, olyan jó lédús édes, bár apró, fonnyadás közeli, a termés vége, de pont ezért nagyon finom. Emiatt a citromlevet el is hagytam, elég volt a paradicsom savassága. A magokat serpenyőben finoman megpirítjuk. Egy nagy tálban mindezt összekeverjük, megszórjuk a sóval, gyümölcscukorral, és a végén meglocsoljuk némi olajjal.
Munkahelyi (vega) ebéd & vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral
2013. december 2. Vegasztrománia
Sokan bajban vannak a hétköznapi ebédekkel. Ha ráuntatok a menzára, vagy már kívülről fújjátok a környéken fellelhető kifőzdék, ebédmenük felhozatalát, vagy már minden ebédkiszállító céget kipróbáltatok, vagy egyszerűen csak otthoni ízekre vágytok, akkor erre van egy energia- és költséghatékony, nem mellesleg közösségépítő megoldás.
Igen, én is szoktam "kint" ebédelni, és munkavégzésem helyét tekintve talán a legjobb helyen vagyok, a Kálvin téren. Itt van levesező, tésztázó, tudok enni zöldséges lepényt, hummuszt, bagelt, és még sok minden mást, de általában nincs időm leszaladni, vagy változatosságra vágyom (aminek persze a része lehet, hogy időnként mégis meglátogatom az említett helyeket). Ritkán rendelek, ha igen, akkor nagy kedvencemtől, a Nemsütitől szoktam (ők csak vegetáriánus ételeket főznek).
Viszont. Á-val (nagyon kedves barátommal és kollégámmal) tavaly kitaláltuk, hogy lehet ezen segíteni. Kicsiben indultunk, egyelőre hárman csináljuk, de szerintem működik nagyobban is. És végre egy szituáció, amiben a mindenevők lépnek egy nagyot a vegák felé. Mindjárt kiderül, hogy miért.
Csináldmagad munkahelyi vega ebéd
1. Keress magad mellé 4 szimpatikus, lelkes, főzni tudó (vagy vágyó), nyitott kollégát. 2. Mindenki válasszon egy napot, aminek az előestéjét (illetve annak egy részét) a konyhában tudja tölteni. 3. A nyitottság tényleg fontos, mert ha egy vega is van a csapatban, akkor csak vegetáriánus ételek játszanak (vagy az adott nap gazdája kétfélét főz ;) ) 4. Mindenki heti egyszer főz 5 személyre, de minden nap élvezi az otthoni ízeket ( hihetetlenül izgalmas ötféle ízlés- és gondolkodásvilágot megkóstolni!) 5. Van még kérdés?
Ez a recept pedig múlt hétfőn született (kedden ezt vittem ebédre két csapattársamnak és magamnak), és annyira finom lett, hogy nagyon is felkerült a toplistára. A "véletlenek" ismét segítették az ízek harmóniáját: alapvetően fehér borral képzeltem a receptet, de csak vörös volt itthon.. Nagyon jót tett neki, az eredmény egy karakteres, férfias, mégis lágy, nőies étel lett.
Vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral
Hozzávalók: (4 főre)
100 g bulgur 2 lila hagyma felaprítva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárgarépa vékony karikákra vágva 1 kb. ugyanakkora cukkini fél-karikákra vágva 500 g barna csiperke gomba negyedekbe vágva 400 g csicseriborsó konzerv (nem volt időm a beáztatásra és főzésre) 2 ek paradicsom passata (vagy sűrített paradicsom) 100 ml vörösbor 100 ml tejszín só bors 1 ek piros paprika kakukkfű tárkony egy kevés cayenne-i bors olívaolaj
Felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam a hagymát, a fokhagyma egy részét és kb 5 percig sütöttem- pároltam. Aztán hozzáadtam a sárgarépát, pár perc múlva a cukkinit, majd a gombát. Megszórtam a paprikával, sóztam, borsoztam, fűszereztem, összekevertem és pár percig sütöttem. Felöntöttem a borral, majd lefedve, alacsony lángon majdnem készre pároltam. Ekkor hozzáadtam a tejszínt, és felvéve a lángot, pár perc alatt beforraltam. Közben megfőztem a bulgurt (kétszeres vízben, ugyanúgy, mint a rizst).
Karácsonyi zöldséges rétes
Ismét egy olyan főétel, ami kiváló nagyobb létszámú társaság esetén (abban az esetben, ha csak ezt szánjuk főételnek, érdemes belőle dupla adagot készíteni, mert gyorsan el szokták kapkodni;), illetve könnyen szállítható is, ha éppen mi szeretnénk valamivel hozzájárulni a másnál tartott karácsonyi lakomához.:) A paprikaszósz valójában belülre került a zöldségekre, de mivel igen jó adag sikeredett belőle, ezért kívülről is meglocsoltam vele kicsit a rétest.:) Karácsonyi zöldséges rétes Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (1 rúd réteshez):500 g tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny - Intersparban kapható) 500 g felaprított vegyes zöldség (pl. sárgarépa, kelbimbó, tepsiben sült burgonya, zöldborsó, paszternák stb.) 20 g rozmaring, vagy kakukkfű, felaprítva A paprikaszószhoz: 2 db piros kaliforniai paprika 1 közepes vöröshagyma, felszeletelve 3 gerezd fokhagyma 3 nagy paradicosm 2 ág rozmaring olívaolaj Először a szószt készítsük el. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a szósz összes hozzávalóját egy tepsire, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal és süssük kb. 20 percig. Utána vegyük ki belőle a rozmaringot és préseljük át a fokhagymát. Tegyük turmixgépbe és pürésítsük, majd sózzuk-borsozzuk. Ezzel egy időben a sütnivaló zöldségeket is tegyük egy tepsire kis olajjal, sóval-borssal és süssük meg félig, kb. 20 perc alatt. Ismét melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A leveles tésztát nyújtsuk ki kb. 30x20 cm-re. Tegyük rá a megsült zöldségeket, utána a paprikaszószt, szórjuk rá a friss fűszernövényt, tekerjük fel, a tetejét kenjük be egy kis őrölt piros paprikával elkevert növényi tejjel és süssük kb. 30 percig. Alapötlet: Good Food - Vegetarian Christmas
Szójamajonézes burgonya-avokádósaláta
2013. november 27. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a majonézes burgonyasalátát, és erről vegánként sem kell lemondanunk!:) Hozzávalók: 0,5 kg burgonya 1 nagyobb avokádó 1 lila hagyma -- 8 dl szójadresszing 2-3 ek. mustár 1-2 tk. citromlé 1-2 tk. ny?rfacukor 4 tk. himalaya só 2 tk. sómentes ételízesítő mix 1 tk. sörélesztőpehely Elkészítés: A burgonyát héjastul megfőzzük. Az avokádót meghámozzuk és felkockázzuk. A lila hagymát is hámozást követően felkockázzuk. A burgonyát, miután megfőtt s kihűlt, meghámozzuk és felkockázzuk. Mindezt egy tálba tesszük. Elkészítjük az öntetet: a szójadresszinget egy edénybe öntjük, hozzáadjuk a mustárt, az ízesítőket, a sörélesztőpelyhet és összefőzzük. Tálalás előtt 1-2 órával a burgonyára és avokádóra öntjük az öntetet, és várjuk, hogy összeérjenek az ízek. Tipp: dúsíthatjuk kesudió tejföllel. Bármilyen saláta készíthető az öntettel.
Diós sütőtökkel töltött padlizsán
Őszi és téli ízek keveredése egy kis egzotikummal a padlizsán személyében a télben.:) A dió nagyon feldobja és elegánssá teszi az egyszerű sütőtököt, így akár Karácsonykor is bevethető!;) Nagyon jól passzol hozzá bármilyen zöld leveles saláta, vagy akár ez a mentás uborkasaláta. Diós sütőtökkel töltött padlizsán Elkészítési idő: 30 perc előkészítés + kb. 40 perc sütés Hozzávalók (4 főre):2 nagy padlizsán 200 g sütőtök, megtisztítva, kimagozva, feltisztítva 1/2 lila hagyma, vékonyra szeletelve 1 tk. köménymag (vagy kicsit kevesebb őrölt kömény) 2 gerezd fokhagyma, vékonyra szelve 4 ek. olívaolaj 2 tk. friss zöldfűszer (pl. kakukkfű, oregánó, zsálya, vagy rozmaring) 100 g mandulás (DM-ből), vagy füstölt tofu, felkockázva 1 nagy marék dió kicsit megpirítva és félbe vágva Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Vágjuk félbe a padlizsánokat, és egy kanál segítségével vájjuk ki a belsejét a szélektől 1 cm-ig. A kivágott padlizsánhúst aprítsuk fel és egy tálban keverjük össze a sütőtökkel és a lila hagymával. Adjuk hozzá a köményt, a fokhagymát, 2 ek. olajat, majd sózzuk-borsozzuk. Tegyük a keveréket egy sütőpapírral bélelt, vagy kiolajozott tepsire. A kivájt padlizsánok belsejét kenjük meg vékonyan olajjal, sózzuk-borsozzuk, és szintúgy tegyük egy kiolajozott tepsire. Mindkettőt süssük 15-20 percig, amíg félig készre sülnek. Utána a sült zöldségkeverékhez adjuk hozzá a friss zöldfűszert, a tofut és a diót, majd kanalazzuk bele a padlizsánokba. Locsoljuk meg 1 evőkanál olajjal és toljuk vissza a sütőbe még 20 percre. Eredeti recept: Good Food - Vegetarian Christmas
Őszi zöldséges penne zabpelyhes öntettel
Ez most nem az én érdemem, de nagyon szeretném megosztani veletek ezt az isteni tésztás receptet. Nagyon különleges íze lett, amit talán a fűszerezésnek, és a megalkotója kreativitásának köszönhet. Hozzávalók: 1 szál sárgarépa negyed fej lilakáposzta negyed fej zeller 2 levél kelkáposzta 2 fej lilahagyma 1 zacskó durum penne tészta fűszerek: himalaya só, bors, fehérbors, cayenne bors, pirospaprika, chili, római kömény, 1 ek. balzsamecet 1. A zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük. Wokban, kevés olajon elkezdjük pirítani. Lassan hozzáadjuk a fűszereket, és tovább pirítjuk. 2. Külön serpenyőben megpirítjuk a lilahagymát. 3. Megfőzzük a tésztát. 4.Öntetet készítünk pár ek. őrölt zabpehelyből és egy kevés zövényi tejből. Sót, borsot itt is lehet használni. 5. Az öntettel kikenünk egy jénai tálat, majd beletesszük a lecsepegtetett tésztát, és összekeverjük a pirított lilahagymával és zöldségekkel. A maradék öntetet is hozzákeverjük, majd előmelegített sütőben átsütjük. Készült: Marci receptje alapján. Ani Tisztán, tudatosan
Köleskőrözött
2013. november 13. Mindennapi ételeink
Az elmúlt napokban "befigyelt" egy kis "gyermekágyi láz", de most már kezdek jobban lenni, hoztam is egy receptet. Fanni szépen növekszik, sokat eszik és alszik :-) Hozzávalók: 150 ml köles 300 ml víz 1/4 füstölt tofu 1 dl Sojade szójatejszín 1 tk. citromlé kömény, pirospaprika, só, mustármag - ízlés szerint 1 lila hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 nagy szelet pritaminpaprika, felkockázva. Elkészítés: A kölest dupla vízben megfőzzük, közben a tofut összekockázzuk, a mustármagot kevés vízzel összeturmixoljuk, hagymát felvágjuk, fokhagymát összenyomkodjuk és a pritaminpaprikát felkockázzuk. Majd ehhez hozzákeverjük a megfőtt és kihűlt kölest, és összebotmixerezzük fűszerezzük. Nagyon hasonlít az eredeti, túróval készült kőrözöttre.:)
Vegán thai satay mogyorószósszal
2013. november 13. La Veganista
Komolyan nem tudom, hogy miért vártam ennyit a thai satay elkészítésével. Az íze zseniális, nem nagy kunszt megcsinálni. Csípős szerelem lesz belőle. A satay egyébként indonéziából, Jáva szigetéről származik, de népszerűvé vált más dél-kelet ázsiai országokban is, mint Malajzia, Szingapúr, Thaiföld. A sataynak számtalan variációja létezik, mely egyaránt megvásárolható vándorárusoktól, utcai bódékból és menő éttermekben. Hozzávalók:
10 szelet szejtán (1,5 cm vastag) + 10 db vízbe áztatott bambusznyárs
- 2 gerezd fokhagyma zúzva, vagy apróra vágva
- 2 teáskanál nádcukor vagy barna cukor
- 1/4 teáskanál sambal oelek (ázsiai boltokban, Culinarisban beszerezhető)
- 1 kávéskanál kurkuma
- 1/4 teáskanál curry por
- 1/2 teáskanál őrölt kömény
- 1/2 teáskanál őrölt koriander
- 2 evőkanál mogyoró vagy szezámolaj
A szósz:
- 10 dkg sótlan pirított, összezúzott mogyoró (aprítógépet vagy mozsarat is használhatsz)
- 1-2 evőkanál vörös chili paszta (a thai currypasztát helyettesítjük, mert abban garnélarák, vagy halszósz van)
- 2 dl kókusztej
- 1/2 dl zöldség alaplé
- 1 evőkanál lime vagy citromlé
- 1 evőkanál nádcukor vagy barna cukor
Így készítsd el:
Állítsd össze a pácot. Keverd össze egy tálban a mogyoróolajat, a fokhagymát, a sambalt, a curryt, a köményt, a koriandert, a kurkumát, és a cukrot.
Forgasd be a pácba a szejtánt, és hagyd pihenni, érlelődni a hűtőben minimum 3-4 órán át, de akár egy éjszakán keresztül is.
A pácidő letelte után a szejtán szeleteket tűzd fel hosszában az előzőleg vízbe áztatott nyársakra, majd serpenyőben grillezd aranybarnára.
Miközben sül a szejtán, állítsd össze a mellé kínálható mártást. Egy kisebb lábasban keverd össze a zúzott mogyorót és a chili pasztát
Öntsd hozzá a kókusztejet és a zöldségalaplevet, és forrald fel, majd főzd 5-6 percig.
Legvégül add hozzá a lime vagy citromlevet és a cukrot, mindaddig kavargatva, amíg fel nem oldódik az időközben besűrűsödött mártásban.
Tálaláskor friss zöldség és almaszeleteket kínáljunk hozzá.
Vadászat a vörös rizottóra
Több, mint tízezer halálos áldozat, mintegy százezer hajléktalan, az alapellátás kritikusan teljesíthető, élelem- és vízhiány jellemzik a Magellán által 1521-ben felfedezett szigetcsoportot napjainkban. Az elmúlt 72 órában a világ szeme Fülöp-szigetekre összpontosult, ahol a Haiyan tájfun elképzelhetetlen pusztítást okozott. Becslések szerint, legalább 4 millió lakost érintett a természet erőinek rombolása. Arról nem találok semmi tájékoztatást, hogy mi lett a rizsföldekkel, rizsteraszokkal, amelyek a világörökség részéhez tartoznak az Ifugao-hegység -ben.
Kamaszkoromból egy régi ismerősöm észak-Magyarországról, egy fülöp-szigeteki lányt vett el. Szerencsére ma már családjával együtt Shanghaj-ban élnek rövid ideje. Ők minden bizonnyal közelebbről is ismerik a rizsföldeket, a rizstermesztés csinnyát-binnyát, Fülöp-szigeteken eltöltött éveknek köszönhetően.
"A világ rizstermésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. A rizsföldekre 4 hetes előnevelt rizspalántákat ültetnek ki. A rizs ezután 90-260 napig növekszik, majd a virágzást követően 30 nappal érnek be a szár csúcsán hosszú ágú bugában fejlődő szemtermései. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik. A rizsföldek ideális igaállata a vízibivaly volt - sőt még a mai napig is az, egyrészt kiváló igavonó állat, másrészt trágyázza a földeket." (Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet)
A fent leírtakra bizonyára nem is gondolunk, amikor elővesszük az éléskamránk polcáról a rizst, hogy különböző finom ételeket készítsünk belőle. Céklával párosítva rizottó készült belőle még októberben. Így lett vadászat a vörös októberre, jobban mondva rizottóra. ;)
Rizsültetést végez egy magyar férfi a fülöp-szigeteki asszony segítségével.
Teraszos rizsföldek
A recept:
Hozzávalók:
6-8 szem cékla meghámozva és felkockázva
2 marék rizs (nálam barna a nyerő)
só
kevés őrölt köménymag
3-4 gerezd fokhagyma
kurkuma
2 dl növényi tej
sörélesztő-pehely (opcionális)
újhagyma (opcionális)
Elkészítés:
Az alaplevet a rizottóhoz egyszerűen elkészítjük. A fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, sót, és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is), ezt rövid idő alatt összefőzzük kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Majd az alaplével felöntjük a rizst. Ha szükséges, még tehetünk hozzá kurkumát. Szép sárga színt ajándékoz neki. Míg a rizs fő, egy kevés vízen, némi sóval vagy ételízesítővel megpároljuk a felkockázott céklákat, majd felöntjük növényi tejjel és szintén némi felaprított vagy összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Amikor a rizs már puhul, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldséget a rizzsel. Amennyiben szükséges, még sózhatjuk. Tálalásnál sörélesztő-pehellyel és újhagymával kínálva még ízletesebbé tehetjük.
"A" vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)
A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:). Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai 'Kala Nemak' sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/2 tk. zsálya 1/2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig. A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!
Csavart fűszeres kifli kovászos tésztából
Valamikor jó régen próbálkoztam a kovász készítéssel, de ha jól emlékszem, mielőtt megérett volna elfogyott a türelmem, vagy "megdöglött" szegény, és nem sütöttem végül belőle. Azután a por alakúval is kísérleteztem, de az nem volt finom, így elhalt az ez irányú lelkesedésem. Újabban viszont a Kiskunfélegyházi pékségnek a teljes őrlésű tönköly kenyerét eszem néha, ami nagyon finom kovászolt cipó. Van itt Csepelen egy mintaboltja, ahol még tk lisztet tartalmazó kakaós csigájuk is van. Igaz, hogy három hete a Férj azt mondta, hogy ez már túl egészséges, merthogy só és köménymag is volt rajta. :) (Biztosan ráborult a sóskifli, mert olyasmi volt a feltét.) A kovászoláshoz más löket is volt, az élesztő helyett kellett valakinek alternatíva, így nekiálltam újra. Megvettem a tk rozslisztet, hazamentünk - mert itt eltört a fali mérlegem, így hasra "mérek" mindent. Limara módszeréből indultam ki. Érdemes végigolvasni, hogy mit ír. Még egy helyet javaslok, ami nagyon összeszedett, és aminek a javaslata alapján egyszer még a bigát elkészítem. Még van Tatánál pont erre alkalmas szőlő. Maga a kovászolás menete nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. 1. Veszünk egy üveget, lemérjük. A 720 ml-esek általában 300 g körül vannak. 2. Beleöntünk 50 g tk rozslisztet és 50 g langyos vizet. (szűrt víz, ne legyen klóros, vagy hagyjuk előtte állni) 3. Meleg helyre tegyük, de legalábbis egyenletes hőmérsékletűre. A Limara féle mikrós ötlet jó. 4. 24 órán belül el kell indulnia érni, savanyodni. Nekem péntek estéről szombat estére egészen beindult. 5. 12 óránként etetgetjük. Az üvegben csak 50 g-ot hagyunk a tésztából, a többit kiborítjuk minden alkalommal. 6. Hozzáadunk 50 g tk rozslisztet és 50 g langyos vizet. Összekeverjük, a csavart lazán rátesszük az üvegre, és visszarakjuk meleg helyre. 12 óra elteltével újra kezdjük az egészet. 7. 7-8 nap után érett kovászt kapunk, ami már elegendő energiával bír a kenyér kelesztéséhez. 8. Ettől kezdve napi egyszer etetendő.Ha nincs szükségünk rá, a hűtőbe tehető. Onnan kivéve 3 napig etetgetni kell, és újra használható. Azért a 12 óra nem szentírás, csak kb. Meg szerintem az 50 g sem. Mivel itthon nincs mérlegem, úgy szemre csináltam. Otthon megnéztem, hogy kb. 3 kanálnyi liszt az a mennyiség. Az a lényeg, hogy galuska tészta állagú legyen a masszánk. Duplán etettem két üvegben, és reggel volt plusz adag a csavart kiflihez. Sajnos nem kelt órákat a hűtőben a duplájára. Az lett volna az igazi, mivel az kedvez az élesztőgombák szaporodásának, így még kemény lett a héja, viszont belül valami elképesztően kellemes állagú, puha, kissé sűrűbb tésztát kap az ember. A békési 2 kilós kenyerek voltak ilyenek, mikor még kicsi voltam. Melegben gyorsabban kel, de ezzel együtt a fehérje bontás jelentősebb. Meg valószínűleg a formát is elveszti. A hozzávalókat szemre mértem (ami azért szerintem egész jól működik), így előfordulhat, hogy a tésztát összeállítva kicsit több folyadékot igényel, vagy lisztet, de azért merem leírni, mert azt gondolom működik a recept, és érdemes kipróbálni a kovászolást. Nagyon finom. Mivel nem tudtam a végeredményt, csak fehér lisztet adtam hozzá, de legközelebb növelem a tk arányát. Mivel sütőtök krémleves mellé készült, fűszereket is adtam hozzá. Egyszer már sütöttem ilyesmit, az nagyon ízlett a Férjnek is, az a kakukkfüves hagymás bagett volt. Hozzávalók: 40 dkg finomliszt 200 g rozskovász 200 ml víz 4 ek olivaolaj 1-1 tk mag (lenmag, szezámmag, napraforgómag) 1-1 csipet kakukkfű, bazsalikom 1 tk só A kovászt előzőleg dupla adaggal etetjük, nem dobjuk ki a maradékot, hanem a mennyiségének megfelelően növeljük a liszt és víz arányát. Reggelre szépen megbuborékosodik, így alkalmas arra, hogy megkelessze a kenyerünket, vagyis borulhat a nagy vajlingba. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd belekeverjük a kovászt, olajat és a vizet. Alaposan meggyúrjuk, azután a hűtőszekrényben kelesztjük a duplájára. Nekem csak rövid ideig kelt, de az az igazi, ha legalább 5-6 óra telik el, míg a kovász dolgozik. Olajos kézzel formázzuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, letakarjuk, azután várunk, míg újra a duplájára kel, és hideg sütőben indítjuk útjára. A sütő aljára egy tálba vizet teszünk, és a tésztát 190 C-on sütjük bő egy óra hosszát. Legközelebb elkészítem hosszú kelesztéssel, akkor nem lesz ugyan ilyen formás, mint a képen, de kérges sem. Ez utóbbi pedig egyébként nem volt rossz, mert a vastag, jó ropogós héja illett számomra a sütőtök krémleveshez.
Karfiolleves gazdagon
Ősszel meglehetősen gyakran találkozhatunk szép, formás karfiolokkal. Az utolsó dolog, amire felhasználnám, az a rántott karfiol, tekintettel arra, hogy leginkább bő olajban kell ehhez sütni, ami nem igazán egészséges a szervezet számára. A karfiol viszont igen sok C-vitamint tartalmaz, amit ráadásul fagyasztása során is képes megtartani. A káposztafélék családját tekintve a karfiol tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Emellett B-vitamin forrása is jelentős. Csak B12 vitamin nincs benne (sajnos). Réz, szelén, kálium, mangán, magnézium, kalcium ásványi anyagok is értékes növénnyé, táplálékká teszik. Ezeknek köszönhetően védi az immunrendszert, a hajat fényessé, a bőrt rugalmassá teszi, fokozza a sejtnövekedést, erősíti a kötőszöveteket, aktiválja a vérképződést, a sejtek oxigénellátását, fokozza a szellemi frissességet, koncentrálást, jó hatással bír a feledékenység ellen, erősíti a szívet, a vérkeringést, megelőzheti a bélbetegségeket, serkentik a bélműködést, jó szolgálatot ad a vese- és hólyagproblémáknál, enyhítheti a menstruációs fájdalmakat. A karfiolban található mangán és a B-vitaminok együtt az idegpályák működését ellátó enzimek alapja. Vízteleníti, tisztítja, salaktalanítja a szervezetet, a vérnyomást is csökkenti. A karfiol magnéziuma nélkülözhetetlen az izmok, szív, idegrendszer működéséhez, jelentősen hozzájárul a csont- és fogproblémák vagy a depresszió elkerülésében is. A növényben található szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt - ahogy az aszalt szilváról szóló bejegyzésemben olvasható - a szabad gyökök elleni küzdelemben fontos ez. Emellett szeléntartalma miatt a karfiol fogyasztása hatásos lehet a szürke hályog és a sárgafolt-degeneráció megelőzésében is. Mindezek ösztönözhetnek arra, hogy gyakran fogyasszunk karfiolt. Erre egyik lehetőség az alábbi recept.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 közepes karfiol
- 20 dkg zöldborsó
- 5 szem krumpli
- 5 szál répa
- 2 szál fehérrépa
- 1 karalábé
- víz
- só/ételízesítő
- kevés kurkuma
- 1 fej fokhagyma
- petrezselyemlevél
Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk. Egy nagyobb fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon. Amikor már picit puhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a kurkumát, a megpucolt fokhagymákat. A petrezselyemlevelet a főzés legvégén tesszük bele. Addig főzzük a levest, míg a zöldségek teljesen meg nem főnek. Szép nagy adag leves lesz ebből a mennyiségből. Ha tésztát is szeretnénk a levesbe, akkor érdemes külön megfőzni egy kisebb adag levesbe való tésztát, amit tálalásnál mindenki a maga ízlése szerint adhat hozzá. Így levesünk sem romlik meg olyan könnyen. Aki úgy szereti, tehet a tányérba csípős paprikát. Férjem így kedveli, ezért tulipán-paprikával adott neki egy kis csípős ízt.
Leveleskel tempeh saláta
2013. október 30. Zizi kalandjai
Korábban már volt szó itt a blogon a tempehről, de aki nem olvasta, annak gyorsan elmondom, hogy a tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer. Roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Ha hiszitek, ha nem a tempehből még bacon is készíthető! Egyszer tuti ki fogom próbálni.
Úgy tűnik, hogy a blogom teljesen “megjavult” és többségben lévő édesség receptek után most egyre több saláta recept kerül megosztásra. Őszinte leszek, ezeknek a recepteknek a nagy része még régebben készült – mondhatjuk úgy is, hogy dolgoztam előre az ínséges időkre. Sütni tényleg nem sütök, nyáron pedig sajnos kimaradtak a jégkrémek is, ugyanis a mini hűtőnk mini mélyhűtő fakkját megszállták az anyatejjel teli zacskók és nem fért be semmi más… még jégkrémet sem tudtam fagyasztani. Szóval az egészséges, tápláló saláták egy része nem most kerül fogyasztásra… bárcsak így lenne. De egy egyre mozgékonyabb és egyre több figyelmet követelő baba mellett a “dobjunk össze valamit gyorsan” elv a legkézenfekvőbb. Azért nemcsak tésztát eszünk tésztával, hanem párolok zöldségeket, pirítok tofut fokhagymával és jó nagy adag salátákat is eszünk esténként. Igyekszem megtartani az egyensúlyt és ha úgy érzem túl sokat “vétkeztünk”, akkor néhány napig biztosan teljes tápértékű ebéd vagy vacsora kerül az asztalunkra.
Ez a saláta gyorsan összedobható, szóval biztosan el fogom készíteni újra. Ha laktatóbb fogásra vágyunk, akkor főzzünk mellé barnarizst vagy quinoát, kölest vagy hajdinát. Ha nem sikerül tempeh-t beszereznetek, akkor helyettesítsétek tofuval, azzal is nagyon finom.
Leveleskel tempeh saláta
Hozzávalók 2 főre:
Salátához:
- egy csokor leveleskel, levelek a szártól eltávolítva és kisebb darabokra tépkedve
- 2-3 szál újhagyma, felaprítva
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- 1/4 bögre dió, száraz serpenyőben megpirítva és felaprítva
- 250 g tempeh, felkockázva
- 1 evőkanál szójaszósz
- 1 evőkanál balzsamecet
- 1 teáskanál méz
- só, bors
- olívaolaj
Öntethez:
- 2 evőkanál olívaolaj
- 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé
- 1 teáskanál méz
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 evőkanál tahini
- 1 evőkanál sörélesztő pehely
- só, bors
- chilipehely
- víz
Tegyünk egy serpenyőbe 2 evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a tempeh kockákat néhány perc alatt. Adjuk hozzá a szójaszószt, a balzsamecetet, a mézet és főzzük tovább 2-3 percig, majd zárjuk el alatta a lángot.
Az öntethez keverjük össze egy tálkában az olívaolajat, citromlevet, mézet, fokhagymát. Ízesítsük sóval, borssal, majd keverjük hozzá a tahinit, a sörélesztő pelyhet, a chilipelyhet és hígítsuk egy kevés vízzel.
Tegyük egy tálba a leveleskelt, a petrezselymet, az újhagymát, a diót. Adjuk hozzá a pirított tempeh-t. Locsoljuk meg az öntettel, keverjük össze és tálaljuk.
Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással
2013. október 23. Zizi kalandjai
Ez egy köretnek számító étel, de annyira finom és laktató, hogy fő fogásnak is elmegy. A burgonyapüré édeskés karamellizált hagymával van feldobva és hozzá az isteni finom vegán barna mártás. Egyszerűen mennyei fogás! Úgy is mondhatom, hogy megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat!
Ugye a barna mártás eredetileg lepirított csontokból, sült hús levéből, alapléből, zöldségekkel készül, elkészítése igen időigényes, kis adagokban lefagyasztva sokáig eláll (forrás: mindmegette). Azonban nagyon hasonló ízvilágot érhetünk el, ha minden állati eredetű hozzávalót kihagyunk belőle és kreálunk egy vegán változatot. A mártás finom ízét a sós szójaszósz, a fokhagyma és a sörélesztő pehely adja. A burgonyapürén kívül pirított, sült zöldségeket, sült tofut, bármit meglocsolhatunk ezzel a mártással.
Több alkalommal használtam már sörélesztő pelyhet ételek ízesítéséhez, mint például ehhez a sütőtökös sajtos pennéhez. Igen, a sörélesztő pehellyel sajtos ízvilágot is el lehet érni, azonban a barna mártásban ez nem érződik. A sörélesztő egy egészséges táplálék kiegészítő. Magas B12 vitamintartalma miatt főleg vegetáriánusok és vegánok fogyasztják. Elősegíti a haj, köröm és bőr regenerálását, táplálását, szabályozza a vércukorszintet, csökkenti a koleszterint, fokozza a vitalitást. Használata rendkívül egyszerű, hiszen elég az ételre szórni és máris fogyasztható (még több infó itt).
Próbáljátok ki!
Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással
Hozzávalók:
Püréhez:
- 8 db közepes burgonya (kb. 600 g), meghámozva, felkockázva
- 2 db nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- só
- szerecsendió
- ízlés szerint a püréhez: vaj / tejföl / tej / mandulatej, rizstej, zabtej
- olívaolaj
Mártáshoz:
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 evőkanál szójaszósz
- 3 teáskanál sörélesztő pehely
- 3 evőkanál tönköly fehérliszt
- 250 ml víz
- só, bors
- olívaolaj
Egy lábasban hevítsünk fel 3-4 evőkanál olívaolajat közepes láng felett. Adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát, szórjuk meg egy csipet sóval (ez segíti elővarázsolni a hagyma édeskés ízét). Tegyünk a lábasra egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le! Főzzük 25-30 percen keresztül, amíg teljesen puha, világosbarna lesz a hagyma.
Közben a burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 20 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a burgonyát vissza a lábasba, adjunk hozzá tetszőlegesen vajat/tejfölt/tejet/mandulatejet – ízlésünk szerint -, majd burgonyatörővel törjük pépesre. Ízesítsük sóval és szerecsendióval, keverjük hozzá a karamellizált hagymát.
Egy kis lábasban 2 evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a fokhagymát, majd adjuk hozzá a szójaszószt és a sörélesztő pelyhet. Adjuk hozzá a lisztet, keverjük el, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a vizet (ugyanolyan, mintha rántást készítenénk) és keverjük folyamatosan, amíg egy sima szószt, mártást kapunk. Ezután forraljuk fel néhány perc alatt és várjunk, amíg egy kicsit besűrűsödik. Ha nagyon sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálaljuk a hagymás burgonyapürével.
Vegán gombás-zöldséges vadas
2013. október 22. Mindennapi ételeink
Gyermekkorom kedvenc étele...most is nagyon-nagyon szeretem. Valaki zsemlegombóccal eszi, mi azt annyira nem szeretjük, így tönköly vagy durum tésztával szoktuk fogyasztani. Hozzávalók: 6-8 sárgarépa 2 fehérrépa 1/2 kisebb zeller 5 nagyobb fej gomba 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2-3 babérlevél 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 dl víz só - ízlés szerint vegamix - ízlés szerint 2 ek. mustár 2 dl növényi tejszín 3 ek. durumliszt kis citromlé - ízlés szerint kis nyírfacukor - ízlés szerint -- 25 dkg Rédei bio tönköly tészta,pl. szarvacska Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a gombákat alaposan megmossuk és felkockázzuk. A hagymás alapra ezt rátesszük és fedő alatt hagyjuk, hogy a gomba levet engedjen, párolódjon. A sárgarépát, fehérrépát, zellert meghámozzuk és lereszeljük. Ezt is hozzáadjuk a gombához, ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával. Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével, nyírfacukorral is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk. TIPP: gomba helyett nagyon finom pl. zöldborsóval vagy szejtánnal, tofuval is. TIPP 2: Össze is turmixolhatjuk, úgy is szokás fogyasztani, de nekünk így valahogy szimpatikusabb :-)
Őszi sütőtökös egytálétel
Tudtad, hogy az indiánok a kígyómarás gyógyítása során sütőtököt használtak, illetve a szeplők eltüntetésére is alkalmazták? És azt tudtad, hogy sokan tévesen gondolják úgy, hogy a halloween Amerikából ered? "A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszi samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette....A belülről világító töklámpás lett az idők folyamán Halloween legfontosabb kelléke illetve tradicionális szimbóluma. A faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált volna az Egyesült Államokban." (Forrás: Wikipedia)
Ráadásul azt is tudni lehet, hogy az eredeti töklámpás legendában, nem sütőtökről, hanem répáról van szó. "Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában szereplő eredeti takarmányrépát a narancssárga színű, az Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen kivájható vigyorgó sütőtök növény váltotta fel." (Forrás: Wikipedia)
Most, hogy közeledik halloween, az emberek szívesen készítenek sütőtökből készült ételeket. A következő receptem alapja is a sütőtök.
A recept:
Hozzávalók:
1 sütőtök (kanadai)
2 lila hagyma
1 hagyma
3 kápia paprika
néhány gerezd fokhagyma
víz
igény esetén növényi tej
só/ételízesítő
köretnek hántolt árpa (pl.)
Elkészítés:
A sütőtököt a burgonyákhoz hasonlóan megpucoljuk, kockákra vágjuk, a belső mag-részét kivájjuk. (A magokat sütőben megsüthetjük és máris frissen pirult tökmag lesz a jutalmunk.) A vörös hagymát felaprítjuk, majd kevés vízen megpároljuk és rátesszük a sütőtököt. Szintén egy kevés vizet öntünk hozzá, hogy ne égjen le és a tök is elkezdjen puhulni. (Fedő alatt pároljuk.) Közben a lila hagymákat felkarikázzuk, a kápia paprikákat is felaprítjuk. Ha a sütőtök már valamennyire puha, hozzáadjuk a lila hagymát és a paprikát, majd fokhagymát is adunk hozzá. (Felaprítva vagy összenyomva.) Ismét egy kevés vizet vagy növényi tejet öntünk hozzá, igény szerint sózzuk és amíg a sütőtök teljesen megpuhul, fedő alatt főzzük/pároljuk, néha megkeverve. Köretnek hántolt árpát főztem hozzá, alaposan megmostam, majd kétszeres mennyiségű vízben puhára főztem a gersliszemeket. De barna rizs, vagy akár tészta is készíthető hozzá.
Tálalásnál sörélesztőpelyhet szórhatunk a tányérunkban lévő ételünk tetejére.
Fűszeres Céklakrémleves
2013. október 19. Fittanyuka Blog
Igazi őszi, melegítő leves, olyan fűszerekkel amelyek adnak neki egy kis keleti beütést és egyben melegítő hatásúak. Krémes állagát a kókusz tejszín adja. A cékla önmagában már egy flavonoid bomba és a szuper táplálékok közé sorolják. Napi szintű fogyasztásával megelőzhető a gyors öregedés és a daganatos betegségek, ugyanis magas az antioxidáns tartalma is. Igazi gyógyereje a piros színében van, amely egy festékanyag és koncentráltan tartalmazza ezeket az értékes flavonoidokat. Hozzávalók: 4 fő részére 4 db közepes cékla 2 db krumpli 1 db vöröshagyma 2 teáskanálnyi himalaya só 1/2 teáskanál őrölt fahéj 1/2 teáskanál őrölt szerecsendió 2-3 evőkanál nyírfacukor vagy kókusz cukor 1 evőkanálnyi kókusz olaj 200 ml kókusz tejszín 1-1,5 l víz A céklát, krumplit lehéjazzuk, felkockázzuk. A vöröshagymát szintén lehéjazzuk és felaprítjuk. Először a hagymát a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a krumplit, céklát, sózzuk és együtt pár percig fedő alatt pároljuk, majd felöntjük a vízzel, fűszerezzük és addig főzzük ameddig puhára nem fő a cékla és a krumpli. Lehúzzuk a lángról és keveset hagyjuk hűlni. Majd kézi botmixer segítségével krémesre mixeljük. Visszahelyezzük a lángra és hozzáöntjük a kókusz tejszínt, édesítjük a nyírfa vagy kókusz cukorral. Ízlés szerint még fűszerezhetjük a fenti fűszerekkel. Fittanyuka
Növényi tejszínes-mustáros búzahús ragu medvehagymás metélttel
2013. október 17. Mindennapi ételeink
Nagyon különleges és finom ebédünk volt valamelyik nap. Hozzávalók: 25 dkg búzasikérpor 2 dl langyos víz 2 ek.só 3-4 tk. fokhagymapor 1 késhegynyi szódabikarbóna -- 3 dl Soyade növényi dresszing 3 ek. mustár 2 ek. kukoricakeményítő 2 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyem 2 ek. olívaolaj víz só -- 25 dkg Rédei bio tönköly medvehagymás szélesmetélt Elkészítés: A búzahúst a szokott módon elkészítjük. Majd a hagymákat meghámozzuk, felkockázzuk és olaj és víz keverékén megpároljuk. A keményítőt 3-4 ek. vízzel elkeverjük. A búzahúst csíkokra vágjuk, és rátesszük a megpárolódott hagymára. Megsózzuk. Hozzáadjuk a vízben feloldott keményítőt, a szójatejszínt, a mustárt és a felaprított petrezselymet. Összefőzzük és tésztával tálaljuk.
Popeye-paste
Popeye nagy kedvence kissé megosztja társadalmunkat, van aki el sem tudja képzelni, hogy spenótot fogyasszon. Igaz, az emberek nagy része a spenót hallatán a zöld főzelékre gondol. Íme egy recept, ami meghazudtolja a spenót "nemszeretem" étel voltát, hiszen ezt a kenyérre valót elkészítve igazi finom szendvicskrémben lehet részünk. Ráadásul főzni sem kell a spenótot! Ajánlom a spenót fogyasztását azért is, mert igen gazdag tápanyag tekintetében. K-vitamin, A-vitamin, C-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, E-vitamin, kalcium-, kálium-, mangán-, folsav, magnézium, vas, réz, foszfor, cink növényi fehérjék, élelmi rostok mind-mind gazdagítják zöld növényünket. Cukorbetegek fogyasszanak minden héten spenótot, pajzsmirigy-betegségben szenvedőknek viszont a mértéktartás igen ajánlatos.
A recept:
Hozzávalók:
25 dkg friss spenót
1 bögre napraforgó
1 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
aprítógép
sörélesztő-pehely (elhagyható)
olaj (opcionális)
Elkészítés:
A napraforgó szemeket teflonedényben enyhén barnára pirítjuk, majd az aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk.
A spenót hosszú szárait levágjuk ha szükséges, majd a megmosott spenótleveleket kicsit felszeleteljük (jobban fogja vinni a gép). A megdarált napraforgóhoz hozzáadjuk a spenótot, öntünk bele egy kevés vizet és egyszerűen az aprítógépben néhány gerezd fokhagymával, sóval és egy kevés vízzel összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel vagy esetleg némi hidegen sajtolt olajjal még lazíthatunk rajta.
Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :)
Hajdina-zabpehely fasírozott (vegán)
2013. október 11. Mindennapi ételeink
Nagyon finom fasírt, és csupa egészséges alapanyagot tartalmaz :-) Hozzávalók: 12,5 dkg főtt zabpehely 12,5 dkg főtt hajdina 1 teljes őrlésű zsemle 1 nagy fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 1 nagy csokor petrezselyem 2 közepes sárgarépa 2 ek. olívaolaj 2 ek. lenmagpehely 2 ek. sörélesztőpehely borsikafű, köménymag, majoranna, ételízesítő, só Elkészítés: A főtt gabonákat összekeverjük (a zabot előtte dupla, a hajdinát háromszoros mennyiségű vízben főzzük ki), a zsemlét beáztatjuk, majd kinyomkodva hozzáadjuk ehhez, a hagymát felaprítjuk és kevés víz és olaj keverékén megpároljuk. A petrezselymet feldaraboljuk, a sárgarépát lereszeljük. Mindezt a zabhoz-hajdinához keverjük, fűszerezzük, ill. hozzáadjuk a lenmagpelyhet (tojás helyett), és fasírtokat formázunk. Olajjal megkent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük, közben egyszer forgatjuk.
Csőben sült paradicsomos-cukkinis fusilli
2013. október 7. Mindennapi ételeink
A tegnapi és mai ebédünk ez az olaszos tésztaétel. Egy baja van: nagyon eteti magát. :-) Hozzávalók: 25 dkg Rédei bio tönköly, háromszínű orsótészta 2 közepes cukkini 2 fej lilahagyma 4 gerezd fokhagyma 6 dl paradicsompüré 3-4 tk. só -ízlés szerint 2 tk. nyírfacukor - ízlés szerint 5-6 tk. bazsalikom - ízlés szerint fekete olívabogyó (elhagyható) 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 4 dl növényi tejszín (pl Sojade növényi tejszín) 1 ek. kukoricakeményítő 2 ek. sörélesztőpehely -- szezámmag - díszítésnek Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A hagymát apróra vágjuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. A cukkinit megmossuk és a héjával együtt lereszeljük és rátesszük a hagymás alapra. Sózzuk, ill. bazsalikommal megszórjuk, hozzáadjuk a fokhagymát is. Puhulásig főzzük (max. 10 perc), ekkor adjuk hozzá a paradicsompürét. Összekeverjük, szükség esetén még sózzuk, ill. nyírafcukorral is ízesítjük. Majd összekeverjük a kifőtt, leszűrt tésztával. Egy másik tálban összekeverjük a növényi tejszínt a kukoricakeményítővel, sörélesztőpehellyel, megsózzuk. Egy jénait vagy tepsit kiolajozunk, belehalmozzuk a szószos tésztát, majd ráöntjük a tetejére a tejszínes szószt, megszórjuk szezámmaggal, olívabogyóval és 170-180 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük.
Gyógykoktél
Napjainkban sokan náthásak, megfáztak, vagy elkapták közvetlen környezetükben betegeskedőtől a betegséget. Nekik ajánlom a következő gyógykoktélt. Nátha, megfázás, légúti megbetegedés idején ajánlott elsősorban fogyasztani ezt a gyógykoktélt. Megelőzésre is alkalmas, de ennek segítségével gyorsabban gyógyulhatunk ki betegségünkből. (Főleg, ha a napi stresszt, munkavégzést a lehető legminimálisabbra csökkentjük és megfelelő ágynyugalomban, meleg szobában próbálunk átlendülni a betegségünkön.)
A recept:
Hozzávalók:
2 citrom
1 fej fokhagyma
1 kisebb gyömbér
meleg víz
igény esetén méz/biocsicsóka
Elkészítés:
A citromok héját alaposan megmossuk, lereszeljük vagy meghámozzuk. (Mi lereszeltük, hogy a reszeléket később fel tudjuk használni.) A fokhagymát és a gyömbért megpucoljuk. A citromokat gerezdekben, vagy kisebb darabokra szeletelve a fokhagymával és a felkockázott gyömbérrel együtt aprítógépbe tesszük. Jó alaposan összeaprítjuk, keverjük. Mivel a citrom ad levet, így könnyen pépessé válik az egész. Közben vizet melegítünk. (Nem forralunk, csak melegítünk.) A citromos pépet egy kancsóba kanalazzuk át és a meleg vizet ráöntjük. Azért nem jó, ha forraljuk, mert a C-vitamin tartalma így gyorsan tönkre megy. Ezért ajánlom a meleg vizet. Így azonnal fogyaszthatjuk is gyógykoktélunkat. Ajánlatos, ha egyből valami nagyobb pohárba vagy bögrébe töltjük és mielőbb megisszuk. (Nálunk a fél literes pohár a nyerő.) Ugyanis így könnyebben rávesszük magunkat a rendszeres ivásra, ami betegség idején pláne fontos, hiszen a sok folyadék kimossa szervezetünkből a sok bacit.
A citromnak köszönhetően nem lesz fokhagymás a leheletünk még akkor sem, ha egy nap 2 litert megiszunk ebből a folyadékból.
Szezámos gabona - fasírtkenyér
2013. október 5. Fittanyuka Blog
Hétköznap szeretem a gyorsan elkészíthető, kiadós és praktikus recepteket. Ilyenkor nincsen sok idő a részletekre, minél gyorsabban egészségeset és finomat kell alkotni! Ebben a fasírtkenyérben van mindenféle értékes gabona és magvak, ezek a fő összetevői. Tipp: Ahogyan hűl az idő egyre nagyobb teret kell, hogy kapjanak a gabonák melegítő hatásuk miatt. Itt nem a hibrid, búzára gondolok és az abból készült fehér lisztre, értéktelen kenyerekre és péksüteményekre, tésztákra, hanem a zabpehelyre, tönkölyre, kölesre, árpára. Törekedjünk arra, hogy ezeket bio vagy vegyszermentes gazdálkodásból származó termékként vásároljuk meg. Értékesek, mert fontos rostokat és jó szénhidrátokat , ásványianyagokat tartalmaznak a szervezet számára. Ha követjük a természet ritmusát akkor nyáron kevesebbet fogyasztunk belőlük, nem is annyira kívánjuk a tartalmas ételeket olyankor. Viszont ilyenkor ősszel újra előtérbe kerülhetnek a belőlük készült kásák, müzlik, köretek, palacsinták, élesztőmentes kenyerek. Hozzávalók: 4 fő részére 100 g zabpehely 50 g szezámpehely 50 g árpapehely 50 g rozspehely 50 g lenmagpehely 2-3 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanálnyi szezámmag 3 evőkanál kukorica vagy burgonya keményítő 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor 2 cikk préselt fokhagyma 1/2 vöröshagyma 1 kk himalaya só 1 kk édes pirospaprika késhegynyi őrölt zöld bors 3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj friss, aprított petrezselyemzöld 1-2 szál sárgarépa 1 db kisebb cukkini Az összetevőket ( kivéve hagyma, zöldségek) egy keverő tálban összekeverjük és hozzáadunk 300-400 ml meleg vizet. Elkeverjük és pihentetjük 20-30 percet. Hozzá adjuk a lereszelt hagymát ( sajt reszelőn) és a szintén lereszelt cukkinit, sárgarépát. Összedolgozzuk és egy kiolajozott tűzálló tálba egyengetjük a masszát. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 - 30 percig sütjük. Tálalás előtt tetejét meglocsoljuk kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Finom főzelékkel vagy friss salátával tálaljuk. Hidegen is fogyasztható! Fittanyuka
Őszi ízek egy sütőtökbe zárva
2013. október 1. Zizi kalandjai
Azt hiszem ezzel a bejegyzéssel beindítom a sütőtök szezont. Először is, mi is imádjuk, másodszor pedig hamarosan kezdődik a család legifjabb tagjának a szilárd ételekkel való ismerkedése és az első ételek között lesz a sütőtökpüré is. Videó és fényképezőgép be lesz készítve, amikor az első falatot a szájába adjuk! Már nagyon várjuk, hogy lássuk, milyen arcot fog vágni. Remélem, ínyenc lesz Ádi!
Persze a kérdéseket már akkor megkaptam, amikor még csak a pocakomban volt. Na és akkor a gyermek is vegetáriánus lesz? Tényleg nem fogsz neki adni húst? És tehéntejet sem? De akkor mitől fog hízni Ádi? Hogy jutnak majd be a szervezetébe azok a fontos tápanyagok, amelyek a húsban vannak?
Állj!
Mindent csak sorjában. Egyelőre az a terv, hogy vegagyerek lesz. Mi legalábbis ezt a példát fogjuk neki mutatni. Húst biztosan nem fog kapni és egy darabig tejterméket és cukrot sem, a tojást majd meglátjuk (meg később a sajtot is). Tehéntej helyett növényi tejet fog inni (valószínűleg rizstejet vagy később majd mandulatejet). Mondom… ezek a tervek, aztán majd meglátjuk mit hoz a gyakorlat. Mindenesetre be fogok róla számolni itt a blogon.
Persze ha tinédzser korában be akar majd nyomni egy jó nagy marhahúsos hamburgert, nem fogom lebeszélni róla. Hagyom, hogy tapasztalatot gyűjtsön, elvégre mi is ettünk korábban húst.
A környezetünkben elég sok vegetáriánus, sőt vegán család van, akik így táplálkoznak és a gyerekek vidámak, kicsattannak az egészségtől, szépen fejlődnek, szóval hiszek benne, hogy ez működik.
Ez a töltött sütőtök recept tele van minden finomsággal, amit az ősz kínálhat: erdei gomba, dió, na és a fűszerek, rozmaring, chili, koriander. A receptet Jamie egyik szakácskönyvében találtam és nagyon megtetszett (ő rizzsel készítette és fenyőmaggal, én ezeket lecseréltem kuszkuszra, ami sokkal gyorsabban megfő és dióra). Azok a vegánok, akik nem esznek gombát, tegyenek bele jó minőségű füstölt gabonakolbászt… például ilyet (kóstoltam már és nagyon-nagyon finom!). A csípős változatot javaslom ehhez az ételhez.
Töltött sütőtök
Hozzávalók 4 személyre:
- 1,5 kg sütőtök, hosszában félbevágva, kimagozva
- 1 kis marék szárított erdei gomba / 50 g füstölt gabonakolbász
- 1 fej lilahagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 5 db aszalt paradicsom, apróra vágva
- 100 g kuszkusz
- 2 ág friss rozmaring, levelei lecsipkedve és felaprítva
- 1/4 teáskanál chilipor
- 1/4 teáskanál őrölt koriandermag
- 1/2 marék dió, felaprítva
- olvívaolaj
- só, bors
A szárított gombát áztassuk 2 dl forró vízben kb. 5 percig. Közben melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Kanállal vájjunk ki a félbevágott tök hosszúkás részéből is egy keveset, amit szintén meg fogunk tölteni, ahogyan azt a részt is, ahonnan a magokat kikanalaztuk. A kivájt darabokat aprítsuk fel. Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a lilahagymát, fokhagymát pár perc alatt, majd adjuk hozzá a koriandert, chilit, rozmaringot, a felaprított tökhúst és aszalt paradicsomot. Pároljuk 5 percig, hogy megpuhuljon. Öntsük hozzá a gombát és az áztató vizet (ha gabonakolbásszal készítjük, akkor adjuk hozzá a felszeletelt kolbászt és öntsünk hozzá 2 dl vizet). Pároljuk még 2 percig, majd ízesítsük sóval, borssal. Adjuk hozzá a kuszkuszt és a diót, keverjük össze, aztán tömjük meg a keverékkel a tök két felét, majd fordítsuk és nyomjuk össze őket.
Dörzsöljük be a tök héját olívaolajjal, csomagoljuk alufóliába, tegyük egy tepsire és az előmelegített sütőben süssük kb. 1,5-2 órán keresztül, amíg a sütőtök megpuhul.
Döner kebab - a vegánok már a török spájzban vannak
,,Hagyma, csípős mehet? Aki járt már török gyorsétteremben, az valószínűleg evett dönert, akár húsos, akár falafeles verzióban. A boszorkányos gyorsasággal dolgozó, mosolygós török fickók, fél perc alatt a vásárlók kezébe varázsolják a népszerű szendvicset. Amíg Németországban már bontogatják szárnyaikat a vegán dönert áruló éttermek, addig a hazaiak sajnos nem sietik el az ételek veganizálását. Természetesen nem kell lemondanunk erről a jellegzetes török ételről, ha a húst szejtánra cseréljük, az öntethez szója joghurtot használunk, és a pidét is garantáltan vegán összetevőkből sütjük meg. Kedves török vendéglősök, ha esetleg olvassátok ezt a bejegyzést, akkor arra biztatlak benneteket, hogy bővítsétek a döner kínálatot a tisztán növényi változattal is. Egyre nagyobb lesz rá a kereslet. Hozzávalók: Döner ,,hús
6-8 dkg szejtán/fő (vékonyabb forgácsokra vágva)
3-4 teáskanál gyros fűszerkeverék
növényi olaj a pácoláshoz
növényi olaj a sütéshez
A köret:
1 db répa reszelve
1/2 jégsaláta feldarabolva
1 db nagyobb lila hagyma (szeletelve)
1 db kápia, kaliforniai vagy almapaprika (szeletelve)
2-3 db paradicsom (szeletelve)
(mehet bele káposzta, meg uborka is)
Joghurt öntet:
1 kis doboz szójajoghurt, vagy szójatejföl
2-3 csipet őrölt fekete bors
1 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 citrom leve
Pide (4db nagyobb kenyér lesz belőle):
500g liszt
4 dl langyos víz
2 csapott teáskanál élesztő
2 nagy csipet só
4 nagy csipet cukor
1 evőkanál olívaolaj
langyos rizstej a kenyér tetejének megkenéséhez
fekete hagymamag (nigella), sima és fekete szezámmag a szóráshoz (amelyik épp van otthon, azt használd)
Így készítsd el: Szejtán előkészítése a dönerhez:
A pácolaj, a fűszerkeverék, a szejtán forgácsokkal együtt kerüljön egy kisebb tálba, amiben alaposan keverd össze majd tedd hűtőbe. Ne ússzon a szejtán az olajban, csak annyit tegyél rá, hogy a fűszeres olaj bevonja a felszínét. A pácolást akár előző nap is elvégezheted, a szejtánnak jót fog tenni. (A minimum pácidő 30-40 perc.)
Pácolás után egy serpenyőben, némi olajon, közepes lángon finoman pirítsd meg a darabokat, annyira hogy vékony aranybarna kéreg képződjön rajta. (Nem szabad túlpirítani, mert akkor ropogós töpörtyűvé válik, és mi azt szeretnénk, ha megtartaná a puhaságát.)
Joghurtos öntet:
A pácolással párhuzamosan összeállítható az öntet. Egy tálban keverd össze a szójajoghurttal vagy szójatejföllel a fokhagymát, a borsot, és folyamatos kóstolás közben add hozzá a citromlevet, nehogy túl savanyú legyen.
Tedd félre a hűtőbe egy zárható edényben felhasználásig.
Pide:
Mérd ki a langyos vizet egy tálba, keverd el benne a cukrot, az élesztőt, és egy csapott evőkanálnyi lisztet.
Várd meg, amíg az élesztő felfut. (barnás hab keletkezik a víz tetején (5-10 perc).
Közben mérd ki a lisztet, szitáld egy tálba, add hozzá a sót, a kimért olajat, és keverd össze.
A felfuttatott élesztőt öntsd a liszthez, dolgozd össze vele és dagaszd 4-5 percig. Nem könnyű a tésztával dolgozni, mert nagyon lágy. (Egy sima evőkanalat szoktam használni az összekeveréshez és a dagasztáshoz, így nem ragad a kezemre a tészta.)
Dagasztás után fedd le a tálat, tedd félre egy meleg helyre és pihentesd. A tészta megkelése hőmérsékletfüggő. 1-1,5 óra kell hozzá.
A megkelt tésztát lisztes kézzel, a bőséggel belisztezett nyújtódeszkára helyezd, és oszd négy felé.
Ezután formázz lapos kerek kenyereket, melyek tetejét kézéllel rácsozd be és a rácsozatba az ujjaddal nyomj mélyedéseket.(A kezed és a tésztát is folyamatosan lisztezd, mert rendkívül lágy és mindenhez odaragad.)
A megformázott pidéket tedd egy sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyd kelni konyharuhával lefedve még 30 percig.
Mielőtt a 230 C-ra előmelegített sütőbe tolnád a középső rácsra, kend meg rizstejjel a pidék tetejét, majd szórd meg sima szezámmaggal, fekete hagymamaggal, és fekete szezámmaggal.
Érdemes a sütő aljára egy hőálló edényben vizet elhelyezni. A sütés közben fejlődő gőz segíti kissé megemelni a pide tésztát.
Süsd a pidéket addig, míg a tetejük aranybarna lesz, majd hűtőrácsra szedd ki.
A döner kebab összeállítása:
A pidét meghagyhatod egészben, vagy félbe is vághatod. A lényeg az, hogy egy éles késsel, vágj rajta nyílást, melyen át megöltheted.
Halmozz a pidébe a zöldségekből és a szejtánból, majd ízlés szerint adagolj hozzá a joghurtos öntetből. Lehetőség szerint melegen tálald.
Őszi sütőtökös lecsó
2013. szeptember 27. Mindennapi ételeink
Elkezdtek romlani a paprikák, így a héten ettünk bulgurral-hajdinával töltött paprikát is, ma hajnalban pedig őszi lecsó készült: a lecsóba sütőtök kockákat tettem, ill. az egészhez durum tésztát főztem ki, így kiadós, laktató és finom ebédünk lesz. :) Hozzávalók: 1 kg paprika 4 szem paradicsom 15-20 dkg sütőtök 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 fej vöröshagyma 6 gerezd fokhagyma víz - ízlés szerint kb. 2 ek. pirospaprika 3-4 tk. vegamix 3-4 tk. só 4-5 dkg gabonakolbász 25 dkg Rédei bio tönköly szarvacska tészta vagy Rédei bio durum szarvacska Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A hagymát meghámozzuk és olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a paprikákat és paradicsomokat tetszőleges alakúra felvágjuk, majd rátesszük a hagymás alapra. Pirospaprikázzuk, fokhagymával, gabonakolbásszal ízesítjük, és annyi vizet adunk hozzá, hogy ne legyen túl folyékony, de a paprika tudjon párolódni. A sót még nem adjuk hozzá, mert amiatt a paprika és paradicsom héja lepöndörödik. Amikor majdnem megpuhult a paprika, beletesszük a sót, vegamixet és a felkockázott sütőtököt, addig főzzük, amíg ez utóbbi roppanósra puhul.
Cukkini pástétom
Tudom, hogy immár vége a cukkini szezonnak, de azért lehet még kapni a piacon, így talán hasznát vehetitek a cukkinis receptjeimnek. :) A cukkininek tényleg nagyon sok felhasználási lehetősége van, szinte bármit készíthetünk belőle. A pástétomot elsőre kétségek fogadták, de aki megkóstolta, többet is kért belőle. A titok a fűszerezés, és a jó alapanyagok. De erre már biztos mindenki magától is rájött, aki a vegán konyha kedvelője. Hozzávalók: 2-3 kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma hidegen sajtolt napraforgó étolaj himalája só, fehér bors, friss oregano levelek, római kömény 1. Felszeleteljük a cukkiniket és a hagymát, majd kevés olajon megpároljuk. 2. Amikor kellően megpuhult, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és ízlés szerint fűszerezzük. 3. Végül botmixerrel vagy turmixgéppel krémes állagúra pépesítjük. A római kömény és friss oregano levelek különleges ízt kölcsönöznek a pástétomunknak, valamint gyógyhatásuk sem mindennapi. A természet antibiotikumának is hívják őket, mert rendkívül jó baktériumölő tulajdonsággal rendelkeznek. Az oregano enyhíti a gyulladásokat, elpusztítja a szervezetbe került kórokozó baktériumokat. A római kömény antibiotikus hatása mellett segíti az emésztést és antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik. Ani Tisztán, tudatosan!
Hajdinával-bulgurral töltött őszi paprika
2013. szeptember 23. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és különleges főételt hoztam, amelynek a pikánsságát a nem mindennapi hajdina és a bulgur adja meg. Ritkán hallunk ezekről a gabonákról, még kevésbé fogyasztjuk, pedig pl. a hajdina tisztítja és erősíti a beleket, zsírszegény, sok benne a B, E vitamin, fehérjetartalma igen magas. A bulgurról már itt írtam. Hozzávalók: 30 dkg gomba (pl csiperke) 10 dkg dió 10 dkg sütőtök 5 dkg hajdina 10 dkg bulgur 2 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek. sörélesztőpehely 2 ek. lenmagpehely 2-3 ek. olívaolaj kb. 10 tv. paprika 4 tk. borsikafű 2-3 tk. rozmaring 1 csokor petrezselyem só - ízlés szerint Elkészítés: A gombát alaposan megmossuk, és felkockázzuk. A hagymákat is felkockázzuk és 1 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, a fűszereket, és nem rakunk alá vizet, hanem megvárjuk, amíg levet enged a gomba. Fedő alatt megfőzzük. Eközben külön-külön kifőzzük a hajdinát és a bulgurt is: a bulgurt 4 dl vízben, a hajdinát pedig háromszoros mennyiségű sós vízben. Amikor megfőtt a két gabona, egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a megpárolódott gombát, a megdarált diót, a meghámozott és kis lyukú reszelőn megreszelt sütőtököt, a fokhagymát, ízlés szerint még fűszerezzük, ill. belekeverjük a megdarált lenmagot is, amely tojás helyett összefogja, ill. a sörélesztőpelyhet, amely hihetetlenül finom ízt kölcsönöz majd a paprikának, nem beszélve a B-vitaminról, amit tartalmaz! :-). Ezzel a töltelékkel töltjük meg a megmosott, csumájuktól megfosztott paprikákat, majd olajjal kikent tepsibe téve és kevés olajjal meg is locsolva 170 fokon, 30 perc alatt megsütjük, időközben egyszer forgatjuk.
Nyers kenyér, nyers kréker
A számomra legfinomabb ropogós, nyers kenyér/kréker – elkészült.
Sajtos pogácsa féle íze van, csak nem puha, hanem ripegős-ropogós változatban.
Összetevők: zabtejből megmaradt zabrost, mandulatejből megmaradt mandulaliszt, himalaya só, fokhagyma, inaktív sörélesztő pehely, víz, arany lenmag, napraforgó mag + tetejére: köménymag és chia mag = ezeket a hozzávalókat összekeverjük, majd az aszaló teflex lapjára kiterítjük és megaszaljuk.
Paradicsomos babpörkölt tönkölytarhonyával
2013. szeptember 22. Mindennapi ételeink
Egyszerű, nagyszerű, őszies egytálétel. Hozzávalók: 2 konzerv fehérbab 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3-4 koktélparadicsom 1 kápia paprika 1 ek. pirospaprika 2 ek. sűrített paradicsom 4-5 tk. borsikafű 1-2 babérlevél só, ételízesítő-ízlés szerint 1 ek. kukoricakeményítő -- 25 dkg Rédei bio tönköly kézi tarhonya Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. Ehhez hozzáadjuk a felaprított paradicsomot, paprikát, a paradicsomsűrítményt és egy kevés vizet.fűszerezzük és összefőzzük. A bablevéből kiveszünk pár evőkanálnyit és összedolgozzuk a kukoricakeményítővel, majd a babot -a maradék levével együtt - a legvégén adjuk hozzá, ugyanúgy, mint a feloldott keményítőt. Pár perc alatt összefőzzük, majd finom, tönköly tarhonyával tálaljuk.
Cukkinis fokhagymás tészta
Ó nem! A cukkinit nem bírom megunni. Az idei év slágere a konyhámban. S ha végiglapozod bejegyzéseimet rájössz, hogy tényleg változatosan felhasználtam az elmúlt egy évben. Muffin, saláta, ragu, zöldturmix, krémleves, rizottó, pástétom, fasírt, most pedig jó sok fokhagymával megspékelve tészta készült cukkinivel. Fagyónkban is ott hűsölnek ilyen-olyan formában a télre eltett egyedek. Következzen akkor most egy jó kis tészta, amit félig-meddig koppintottam, mivel másnál ettem már valami hasonlót. De hát nem tudtam ugyanazt reprodukálni, amit nem is bánok, mert így ismét egy újítással gazdagodott blogom és recepttáram.
A recept:
Hozzávalók:
3-4 cukkini
(olíva) olaj
só
1 nagyobb fej fokhagyma összes gerezdje
1/2 kg durumtészta
víz
esetleg sörélesztő pehely
Elkészítés:
A cukkinit megmossuk és lereszeljük. Én uborkareszelőt használtam, de nagyobb lyukú sajt- vagy almareszelővel csíkokra is lehet. Besózzuk. Közben feltesszük a vizet forrni a tésztához.
A besózott cukkinihez egy kevés olívaolajat adunk és jól átkeverjük. Lehet más olaj is, de finomabb ízt ad az olíva. A megpucolt, apróra vágott fokhagymákat is hozzákeverjük.
Tűzálló edényben (pl. jénai tál) letakarva a sütőben úgy 20-25 perc alatt összeérleljük az ízeket, megpuhítjuk a nyers cukkinit. Az utolsó 10 percben levesszük a jénai tál tetejét, anélkül sütjük tovább a cukkinit.
Míg a cukkini készül a sütőben, megfőzzük a tésztát sós vízben al-dentére.
Miután a tészta megfőtt és átszűrtük, hideg vízzel kicsit átöblítettük, a megpárolódott cukkinit egyszerűen csak a tésztához keverjük.
Tálaláskor tehetünk rá sörélesztő-pelyhet. Olyan, mintha parmezánnal szórtuk volna meg, de ez legalább tartalmaz B12 vitamint. Arról már nem készült kép, hogy megszórtam és így fogyasztottuk.
UI: Mivel volt otthon még két kisebb csillagtököm, így én ezt is hozzáreszeltem a cukkinihez, ez látható a képeken is.
Olcsó, egyszerű étel. Amit végül is cukkini, fokhagyma, tészta hármasból minden háziasszony, vagy konyhában kicsit jártasabb férfi elkészíthet magának vagy a családnak. :)
Sütőtökös-rozmaringos tészta
2013. szeptember 20. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és laktató egytálétel. Egy baja van: nehezen lehet abbahagyni. :-) Hozzávalók: 25 dkg sütőtök 1 fej lila hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 4-5 tk. rozmaring 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint 3-4 tk. Vegamix / Reform Vito ételízesítő / Naturella vegeta kb. 2 dl víz 2 dl növényi tejszín 3 ek. sörélesztőpehely 2 ek. kukoricakeményítő -- 25 dkg bio tönköly háromszínű kagylótészta 1-2 ek. tökmagolaj Elkészítés: A lila hagymát felkockázzuk, majd az olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a sütőtököt is megpucoljuk és egyenlő nagyságú kockákra vágjuk. A megpárolódott hagymához hozzáadjuk a sütőtököt, sóval, rozmaringgal, ételízesítővel és széttört fokhagymával ízesítjük. Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Félkeményre főzzük, majd a keményítőt egy kevés vízzel kikeverjük, hozzáadjuk a tejszínt, és kb. 5 dkg-nyi főtt sütőtököt, amelyet a tejszínes-keményítős öntetbe beleturmixolunk, ez is finom ízt és sűrű krémes állagot kölcsönöz majd az ételünknek, és mindezt beleöntjük. Ezzel összefőzzük. Ekkor adjuk hozzá a sörélesztőpelyhet, melyet 1-2 percig még főzünk és máris készen vagyunk :-) Tönköly vagy durum tésztával tálaljuk. TIPP: Tökmagolajjal meglocsolva tálaljuk.
Tökmag fasírt
Évekkel ezelőtt készítettem utoljára, pedig nagyon finom, és egyszerű, kevés alapanyagra van szükség. Nagy Zsuzsa receptes könyvéből származik az eredeti. Hozzávalók (kb. 2 nagy tepsire) 1,5 bögre köles 1,5 bögre aprított tökmag 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 1 ek vegamix 1 ek só 1 dl olívaolaj 1 tk őrölt kömény 1 bögre tk zsemlemorzsa A kölest háromszoros vízben vegamix-szel és sóval megfőzzük. A tökmagot apróra vágjuk, a vöröshagymát szintén. A fokhagymát összenyomjuk. Mindezt összedolgozzuk, hozzáadjuk a köményt. Vizes kézzel lapos kis fasírtokat formázunk, meghempergetjük őket zsemlemorzsában, és kiolajozott tepsiben 25 percig sütjük. Félidőben megfordítjuk őket, és úgy sütjük tovább.
Sárgarépás joghurtos saláta
Valami alternatívát kerestem a káposzta salátára, és a colesaw jutott eszembe. Jégsaláta volt a hűtőben, répa és hagyma a kertben. Hamburger zsömlébe tökéletes volt. :) Hozzávalók: 1 kisebb fej jégsaláta 3 nagyobb répa 1 pohár szójajoghurt / natúr bio joghurt 1 kis fej lilahagyma 1 tk gyümölcscukor 1/2 tk só 1/2 citrom leve A jégsalátát apróra tépkedjük. A répát megpucoljuk, mossuk, reszeljük. A lila hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Mindezt egy nagy tálba tesszük. A cukrot (candida diétában sztívia), a sót és a citrom levét a joghurttal egy nagyobb pohárban elkeverjük és a zöldségekre öntjük. Fogyasztás előtt rövid ideig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
"Tejszínes",- Kukoricás Lasagna
2013. szeptember 16. Fittanyuka Blog
...sok-sok zöldséggel gazdagítva, folytathatnám a recept címét. Ugyanis a kukorica csak egyik szereplője ennek a receptnek, gyakorlatilag annyi és olyan zöldségekkel gazdagíthatjuk amelyek a kedvenceink, vagy éppen rendelkezésünkre állnak. Nálam a spenót, padlizsán, gomba, hagyma, cukkini volt a választás. Ideális főétel, természetesen tej,-laktóz és mindenféle állati fehérje nélkül! Hozzávalók: 4 fő részére 8-9 db durum lasagna lap 200 g kukorica ( fagyasztottat használtam) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 2 maréknyi friss spenótlevél 1/2 db padlizsán 200 g csiperke gomba Besamell mártáshoz: 2-3 evőkanál fehér tönkölyliszt vagy zabliszt 500 ml szójatej - édesítés nélküli! 1 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só késhegyni őrölt kardamon késhegynyi őrölt zöld bors 2 cikk fokhagyma A zöldségeket előkészítjük: a cukkinit, hagymát, gombát, padlizsánt vékony szeletekre vágjuk. Mindig kérdés, hogy a padlizsánt lehéjazzuk-e? A válaszom nem, a héja ehető, viszont aki nem szereti nyugodtan lehéjjazhatja. A kukoricát kevés vízzel és sóval puhára pároljuk, a spenótleveleket csak megmossuk. Elkészítjük a besamelt: A felmelegített kókuszolajon, alacsony hőfokon, vagy lángon a lisztet csomómentesre keverjük kézi habverő segítségével és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg tejet. Addig kavarjuk ameddig besűrűsödik. Ízesítjük a kardamonnal, zöld borssal, fokhagymával. Egy tűzálló szögletes vagy téglalap alakú tálat kikenünk kevés olajjal és keveset öntünk a besamell mártásból erre rétegezzük a lasagne lapokat ( én olyat vásároltam amelyet nem szükséges előfőzni, ez fel van tüntetve a csomagoláson). Majd újabb besamell réteg következik és jöhetnek a zöldségek: kukorica, hagyma, stb. Újabb lasagne lapok következnek, most újra zöldségek és befejezésként, legvégén a besamell mártás. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit hűlni! Fittanyuka
Pikáns sült paprikakrém
2013. szeptember 16. Mindennapi ételeink
Az ajvár igazi ínyenc pástétom, amit aztán alapként is felhasználhatunk, akár pörköltek vagy tésztaszószok készítésekor is. Hozzávalók: 1 kg kápia paprika 2 nagyobb vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj 5-6 tk. rozmaring 2-3 ek. sörélesztőpehely 2 ek. tojás nélküli, növényi majonéz, fokhagymás Elkészítés: A paprikákat megmossuk, és 2 ek. olajjal kikent tepsibe tesszük, a tetejüket további 1 ek.olajjal locsoljuk meg, és 170 fokon megsütjük, közben forgassuk. (Kb. 40-45 perc alatt sülnek készre). Majd fedjük le egy konyharuhával, és a gőz hatására, miután kihűlt, könnyen le tudjuk szedni a paprika héját. Miközben hűtjük, hámozzuk meg a hagymát és kockázzuk fel. 1 ek. olaj és ugyanennyi víz keverékén pároljuk meg a hagymát, majd adjuk hozzá a felaprított (vagy átnyomott fokhagymát), a meghámozott, magházától megfosztott és összeturmixolt paprikákat, és fűszerezzük rozmaringgal, sóval, növényi majonézzel, és sörélesztőpehellyel. Ez utóbbi magas B vitamin tartalma miatt elengedhetetlen élelmiszer a vegánok számára, de másrészt remek ízt kölcsönöz az ételeknek, ez a pástétom pl. krémesebb, pikánsabb lesz tőle. Kenyérre kenve tálaljuk. De finom tésztára téve, amolyan szószként is.
Táplálkozás természetes, élő ételekkel!
2013. szeptember 14. Nyersétel akadémia
Tudod mit jelent a nyers táplálkozás? Miért fontos, hogy az étel enzimekben gazdag legyen?
Egyre több táplálkozási irányzat jelenik meg az étlapokon, különböző fogyókúrák, diéták válnak ismertté világszerte. Egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk: az egészségünk megőrzése érdekében a sokféle főtt, párolt és grillezett ételek mellett megfelelő mennyiségű nyers zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanunk kell! Nem csak az egészség, hanem a karcsúság, az ideális testsúly titka is a vitamindús, enzimekben gazdag, nyers ételek, saláták, turmixok fogyasztása.
Tovább őrizhetjük meg egészségünket és fiatalságunkat, ha takarékosan bánunk saját enzimkészletünkkel, és minél több enzimet juttatunk be a szervezetünkbe a nyers ételek segítségével. A nyers zöldségek természetes orvosságok, hiszen lúgosítanak, magas az ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel úgy, hogy nem hizlalnak. A friss, nyers étel olyan energiabomba a szervezetünknek, amely biztosítja az egész napi aktivitásunkat.
A Nyersétel Akadémián mi elkészítjük az ételeket, az Egészségkonyha pedig házhoz szállítja! Korszerű, légmentesen záródó, fóliás dobozba csomagoljuk a nyers, enzim dús, élő ételeinket.
Napi ételkínálatunkat úgy állítottuk össze, hogy az egész napi nyers étkezést megoldjuk:
Reggelire: zöld turmixok, gyümölcsturmixok, magtejek - naponta váltakozva
Ebédre: levesek, és minden nap két féle főétel, valamint egy édesség
Vacsorára: magkenyér és növényi pástétom
Nasinak: édes és sós aszalványok
Miből is állnak ezek az ételek:
Italok:
zöld turmixok, gyümölcsturmixok és magtejek a kínálatban
- Zöld turmix: Bio zöld levél és édes gyümölcs tisztított vízzel turmixolva. Feltölt energiával és oxigénnel, lúgosít, könnyen emészthető.
- Magtejek: Diófélékből készített friss magtej, pl. vaníliás diótej, fahéjas mandulatej. Tartósítás nélkül készülnek, frissen hazai magokból.
Levesek:
Gyümölcsökből vagy zöldségekből készülnek, enyhe fűszerezéssel, kevés olajos mag, dióféle felhasználásával.
Főételek 1:
Zöldségekből és olajos magvakból készült ételek, melyeket főételként lehet fogyasztani. pl. Cukkini spagetti: Cukkiniből kézi hámozóval, spirelli vágókéssel készített vékony csíkok különböző mártásokkal, szószokkal. Fasírtok: zöldségekből és olajos magokból készült aszalványok, melyeket salátával, zöldségekkel kínálunk. És még sok más étel, amit érdemes kipróbálni.
Főételek 2:
Zöldségekből és olajos magokból készített főételek, főleg rakott, töltött formában. pl. Rakott zöldségek: Különleges zöldség rakottas, melyben olajos magvak és zöldségekből készült rétegek váltják egymást, a teljes íz-harmónia megtartásával. Itt lehet megtalálni a kedvenc ételünket, a nyers pizzát, melyet sokféle változatban készítünk.
Kenyér és pástétom:
Különféle nyers kenyerek, aszalt lapok, valamint zöldséges pástétomok rendelhetők ezen a kódon. Elsősorban vacsorára ajánljuk, kiegészítve friss idényzöldségekkel, retekkel, hagymával, uborkával, stb.
Édességek:
Gyümölcsökből és olajos magokból készült finomságok, amelyekkel lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheted magad. Liszt, tojás és tejtermék nélkül készülnek, egészségesek és finomak.
Aszalványok:
Teljesen kiszárított kenyerek, krékerek, müzlik, müzli-szeletek, édesek és/vagy sósak, melyek 1 hónapig eltarthatóak. Teljesen ki vannak szárítva, így az étvágyunkat gyorsan csillapítják egy pohár tiszta vízzel együtt!
Kapros palócleves tönkölytarhonyával
2013. szeptember 12. Mindennapi ételeink
Itt van az ősz, a finom, meleg levesek szezonja. Ma is egy ilyen receptet hoztam: kapros palócleves a családunk egyik nagy-nagy kedvence. Most tönkölytarhonyával egészítettük ki. Tartalmas ebéd volt, nem is bírtuk utána megenni a krumplis tésztát, az meg maradt estére. :-) Hozzávalók: 4 db sárgarépa 1 db fehérrépa 2 burgonya 30 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma 1 paradicsom 1/2 kápia paprika 5 gerezd fokhagyma 10 dkg Rédei bio tönköly kézitarhonya só-ízlés szerint 1 nagy csokor kapor, vagy 4 tk. szárított kapor 2 tk. pirospaprika 3 tk. köménymag 1 ek. durumliszt 3 ek. növényi tejszín (pl. Sojade bio növényi dresszing) kb 1-1,5 l víz 2 ek. 100 % extra szűz olívaolaj Elkészítés: A répákat, burgonyát megmossuk, meghámozzuk, tetszés szerinti formára felvágjuk és egy edénybe tesszük. Hozzáadjuk a zöldbabot, egészben a megpucolt hagymát, a paradicsomot és a paprikát, a felaprított fokhagymákat és annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi. Meglocsoljuk olajjal, sóval, köménymaggal ízesítjük. Félpuhára főzzük, majd felengedjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk :-), ekkor adjuk hozzá a pirospaprikát és az előzetesen kikevert habarást: a liszt és a növényi tejszín keverékét. A kaporral is ekkor ízesítjük, és a tarhonyát is ekkor adjuk hozzá. Kb. 10-15 perc alatt összefőzzük. Melegen tálaljuk.
Padlizsános-tofus tészta
2013. szeptember 9. Mindennapi ételeink
Egyszerű, gyors, olcsó, finom. Kell ennél több? :-) Hozzávalók - 2 fő részére 1 közepes padlizsán 1 kápia paprika 5-6 gerezd fokhagyma 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. sörélesztőpehely 25 dkg Rédei tönköly Omega 3 spagetti tészta Elkészítés: A padlizsánt megmossuk, megtöröljük. Egy tepsibe locsolunk 2 evőkanál olívaolaj és vizet, hozzáadjuk a kisebb kockákra szeletelt padlizsánt és kápia paprikát. Ízesítjük sóval. 170 fokon megpároljuk-pirítjuk. A végén adjuk hozzá a szintén felkockázott tofut és a fokhagymát, ezzel még pár perc alatt összesütjük. A tésztát kifőzzük, majd hozzákeverjük ehhez a padlizsános alaphoz, rászórjuk a sörélesztőpelyhet, locsolunk még rá olajat, és összekeverjük. Ha szeretnénk, tehetünk rá növényi tejszínt, de enélkül is is finom.
Mustáros-növényi sajtos sült paprikás szejtánszelet
2013. szeptember 5. Mindennapi ételeink
A mai ebédünk volt ez a különleges, fehérjében gazdag eledel. Törtkrumplival és egy jó nagy adat vegyes salátával fogyasztottuk. Hozzávalók: 20 dkg füstölt Viofast növényi sajt -- 2 db kápia paprika 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2-3 ek. mustár -- 25 dkg búzasikér 2 dl langyos víz 3-4 tk. himalaya só 4-5 tk. fokhagymapor 1 késhegynyi szódabikarbóna -- 6 ek. szójaszósz 6 ek. mustár 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 tk. méz Elkészítés: A szejtánport egy tálba szórjuk, ízesítjük sóval, fokhagymaporral. Fokozatosan adagoljuk hozzá a langyos vizet, és 10 perc alatt kézzel kidolgozzuk (alaposan összegyúrjuk) a nyers búzahúst. Hagyjuk 10-15 percet pihenni. Közben felteszünk vizet forrni, és amikor forr, beletesszük a nyers búzahús-gombócot. 15 percig főzzük, majd kiszedjük, 1-2 cm-es vastagságú szeletekre felszeleteljük, és ismét visszatesszük a lobogó vízbe. Ismét 15-20 percig főzzük, majd kiszedjük őket, és egy szitán egyesével kinyomkodjuk belőlük a vizet. Kihűtjük, ez idő alatt elkészítjük a pácot: a szójaszószt, a mustárt, és az olívaolajat alaposan összekeverjük. Egy fedővel lezárható edénybe tesszük, belehelyezzük a kihűlt szejtánszeleteket és 1 éjszakát hűtőbe tesszük. Illetve amit nem használunk fel, sokáig eláll a hűtőben. Jövő héten érkezik majd egy újabb recept, hogy miként is használhatjuk fel a natúr szejtánunkat. Másnap nagyon gyorsan készíthető sok fajta finomság: a szejtánszeletek mindkét oldalát bekenjük mustárral, majd egy olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, mindegyik tetejére 1-1 vékony szelet sajtot helyezünk. 170 fokon 10 perc alatt megsütjük az egyik felét, majd megforgatva (hogy a sajt kerüljön alulra) a másik felét is. Amikor a szójasajt egy kicsit megdermedt, kiszedő segítségével tálaljuk (úgy, hogy felülre kerüljön a sajt). A paprikákat megmossuk, felcsíkozzuk és szintén olívaolajjal kikent tepsiben 15 perc alatt megsütjük. Vékony szeleteket vágunk belőlük, ezzel díszítjük és ízesítjük a sült szejtánszeleteket. A legvégén aprított petrezselyemmel megszórjuk.
Vegán Sztroganov
2013. szeptember 4. La Veganista
1799. április 11. csütörtök ebédidő - Oroszország, Brattsevo, Sztroganov birtok Moszkva közelében
- Pável Alekszandrovics! - Mondd Fjodor Dimitrijevics! - Az új szakács ma Sztroganov bélszínt főzött ebédre. Arra kér, hogy kóstold meg uram. - Nahát, ez igen ízletes lett! Mondd meg a szakácsnak, hogy megemelem a járandóságát évi 1000 ropogós rubellel. - De Pável Alexandrovics, ebben nincs hús! - Akkor legyen inkább 1500 rubel, mert egyetlen jószágom sem bánta az ebédemet. A szombati vacsorára ugyanígy készítsék el. Az én drága barátom, Alekszandr Pavlovics, a mi leendő Cár atyuskánk nálunk vendégeskedik. Hazafias kötelességünk megkóstoltatni vele a vegán Sztoganovot.
Ez a beszélgetés természetesen csak a képzelet műve. Egyes források szerint az étel névadója Pável Alekszandrovics Sztroganov. Meglehet, hogy az alkalmazásában álló séf készítette először francia kulináris alapokkal, de orosz tányérra szabva. A liberális eszméket valló ínyenc gróf talán még a vegán Beef Stroganoffot is megkóstolta volna.
Ez a fogás csakúgy, mint a boeuf bourguignon, megtévesztésig hasonlít az eredeti változatra, és hamarabb elfogy, mint amennyi időt töltöttél a megfőzésével.
Hozzávalók:
- 300g szejtán csíkokra vágva
- 250g gomba megtisztítva, negyedekre vágva
- 2 db fehér, vagy salott hagyma apróra vágva
- 2-3db ecetes csemegeuborka vékonyabb szeletekre vágva
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 2 dkg vegán margarin
- 1 evőkanál liszt (vagy kukoricakeményítő)
- 1-1,5 csésze zöldség alaplé (2,5dl)
- 1/2 csésze vegán tejföl
- 1 evőkanál mustár
- 1/2 citrom leve
- só és bors ízlés szerint
- petrezselyem a díszítéshez
- köret: tojásmentes tészta (Fetuccini, Tagliatelle stb.), pirított burgonya vagy hajdinakása
Így készítsd el:
Serpenyőben melegíts olajat, és enyhén pirítsd meg rajta a szejtánt, majd felhasználásig tedd félre.
Olvaszd fel a margarint egy serpenyőben és dobd bele az apróra vágott hagymát és a gombát és folyamatosan kevergetve pirítsd meg.
Amikor elfőtte a levét, egyenletesen szórd meg a tetejét egy evőkanál liszttel vagy kukoricakeményítővel.
Öntsd fel a zöldség alaplével, keverd meg és hagyd felforrni.
Add hozzá a növényi tejfölt, és alaposan keverd el benne.
Addig kell folytatni a keverést, amíg a mártás besűrűsödik, ekkor add hozzá a szejtánt, a mustárt és a csíkokra vágott csemegeuborkát.
A folyamat lezárásaként öntsd hozzá a citromlevet, majd ízesítsd sóval és borssal.
A Sztroganovot még egyszer keverd meg, majd hagyd felforrni. Ezután vedd le a tűzről és hagyd pihenni 4-5 percig.
Tálaláshoz főzz tojásmentes fetuccinit, tagliatellét, pirított burgonyát vagy hajdinát, a Sztroganovot halmozd a tészta tetejére, locsold meg egy kanálnyi vegán tejföllel és tégy rá néhány szál friss petrezselyem levelet.
Medvehagymás-tökmagos pogácsa
2013. augusztus 31. Vegavarázs
Hozzávalók: 60 dkg liszt 30 dkg vaj 1 nagyobb krumpli 2 dkg friss élesztő 1 kk cukor 2 dl tejföl kb. 1 dl tej 3 kk só 4 kanál medvehagyma pesto 10 dkg tökmag A krumplit héjában megfőzzük, majd megpucoljuk és villával összetörjük. A tökmagot apróra vágjuk, és serpenyőben megpirítjuk. A lisztet tálba... tovább>>
Medvehagyma pesto
2013. augusztus 30. Vegavarázs
Elismerem, nem a legaktuálisabb. A mélyhűtőből szedtem elő a medvehagymát, mivel most volt szükségem a pestora. Aki teheti, próbálja ki, aki nem, annak várnia kell néhány hónapot… Hozzávalók: 10 dkg medvehagyma 10 dkg pirított kesudió 1 dl olívaolaj 5 dkg reszelt parmezán A megmosott... tovább>>
Tepsiben sült káposztás lángos növényi kesutejföllel és sajttal
2013. augusztus 29. Mindennapi ételeink
Ugyan sokak szerint a lángos ideje (vagy a strandidő) lejárt, de -reméljük - jön még indiánnyár, ill. a lángos évszaktól függően is nagyon finom. És milyen egészséges, ha (minimum felében) teljes kiőrlésű lisztből készítjük, és ráadásul a sütőben sütjük meg! Nem lesz túl olajos, könnyen emészthető, egy kiadós leves mellé is nagyon finom, de önmagában is fogyasztható. Növényi tejföllel és sajttal fogyasztottuk. A receptet sajnos nem tudom, hol találtam, de zseniális. Persze, kicsit alakítottam rajta. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt (lehet 20 dkg) 25 dkg teljes őrlésű liszt (lehet 30 dkg) 2 dkg-nak megfelelő (általában 0,5 csomag) porélesztő kb. 3 dl víz 1 ek. méz vagy barna cukor 15 dkg burgonya 15 dkg káposzta 4-5 tk. só -- 10 dkg kesudió 20 dkg natúr tofu 1/2 dl citromlé 2 ek. olívaolaj 2 ek. sörélesztőpehely -- 15 dkg Viofast füstölt növényi sajt 1 fej fokhagyma Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. Egy tepsit kiolajozunk, és ugyanannyi vizet is adunk hozzá, beleszórjuk a káposztát és 160 fokon kb. 20 perc alatt összepároljuk-sütjük. Ha kell, pótoljuk a vizet, vagy olajat alatta. Közben keverjük. A burgonyát meghámozzuk, és felkockázást követően sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, összetörjük és kihűtjük. A liszteket egy tálba mérjük, majd kb. 0,5 dl langyos vízbe beletesszük a mézet vagy barna cukrot és ebbe beleszórjuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg szépen felfut, majd hozzáöntjük a lisztekhez. Hozzáöntjük a maradék vizet, a kihűlt burgonyát és a megpárolódott, szép színt kapott és szintén kihűlt káposztát, sóval ízesítjük. Mindezt alaposan összedolgozzuk, finom, lágy tésztát dagasztunk. Kb. 1 óra alatt meleg helyen duplájára kelesztjük. Eközben megfőzzük az ebédet, ill. elkészítjük a növényi tejfölt: a kesudiót előtte egy éjszakára beáztatjuk, majd leöntjük az áztatólevet és turmixgépbe tesszük. A tofut apró kockákra vágjuk vagy törjük és hozzáadjuk a kesudióhoz. Annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi az alapanyagokat, majd hozzáadjuk az olajat, a citromlevet, a sörélesztőpelyhet (ez kihagyható, most a lángos miatt tettem bele) és nagyon alaposan összeturmixoljuk. Mindezek után tűzhelyen folyamatos keverések mellett összefőzzük, ekkor szépen tejföl állagot kap. Majd kihűtjük, bedobozoljuk, és mehet a hűtőbe. Salátákhoz, főzelékekbe, levesekbe használható. A növényi sajtot lereszeljük. Nagyon finom ez a Viofast sajt, több ízben is kapható, és előnye, hogy szépen ráolvad az ételekre. A lángos tésztát egy lisztezett felületen kb. ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és akkora köröket szaggatunk belőle, amekkora lángosokat szeretnénk készíteni. Egy tepsit vékonyan kiolajozunk,és a tésztakarikákat kicsit a kezünkkel széthúzva belehelyezzük a tepsibe. A sütő aljába egy hőálló (és nem műanyag nyelű:-) edénybe vizet teszünk, ez majd segíti a lángosokat, hogy ne száradjanak ki :-). 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük a lángosokat, és kb. 25 perc alatt egyszer megforgatva kisütjük. A növényi tejfölhöz egy fej fokhagymát keverünk (fokhagymanyomó segítségével:-), és ezzel + a növényi sajttal tálaljuk a lángosokat. Ebből az adagból 14 normál méretű lángos készült.
Paradicsomleves gazdagon
2013. augusztus 26. Mindennapi ételeink
Érdekes, és finom leves. Hozzávalók: 1/2 kg vegyes mirelit zöldség (mélyhűtő ürítés céljából :-), lehet friss karfiol, cukkini, sárgarépa, zöldbab 1 l paradicsomlé 3-4 szem paradicsom 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 2 ek. liszt 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint nyírfacukor-ízlés szerint Elkészítés: A mirelit vagy friss zöldségeket vízzel teli edénybe tesszük, megsózzuk és megpároljuk (vagy párolóedényben pároljuk meg). A lisztet zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd beletesszük a felaprított hagymát, fokhagymát, és paradicsomot, egy kicsit összepirítjuk, majd felöntjük a paradicsomlével. Sóval, nyírfacukorral ízesítjük, meglocsoljuk olívaolajjal és hozzáadjuk a megpárolódott -és szükség esetén leszűrt - zöldségeket. Összeforraljuk, beleszórjuk a felaprított petrezselymet. TIPP: ízesíthetjük olaszos fűszerekkel is, pl. bazsalikom, oreganó, vagy franciásra véve a figurát kakukkfűvel is dúsíthatjuk, vagy borsikafű is jó illik hozzá, én most ilyen egyszerűen kívántam.
Növényi tejfölös cukkiniragu
2013. augusztus 25. Mindennapi ételeink
Nem túl fotogén, de nagyon finom és laktató, olcsó egytálétel. Hozzávalók: 1 nagy cukkini 3 kápia paprika vagy piros színű tv, esetleg kaliforniai paprika 2 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem só-ízlés szerint 2 ek. pirospaprika 4-5 tk. borsikafű 2 tk. köménymag 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1/2 l víz 1 ek. mustár -- 4 ek. finomliszt 4 ek növényi tejföl vagy tejszín (növényi tejföl recept pl. itt.) -- 40 dkg durum háromszínű penne tészta Elkészítés: A hagymát felaprítjuk és víz + olaj keverékén puhára pároljuk. Eközben meghámozzuk és a magjait kiszedve felkockázzuk a cukkinit, ill. a paprikát is. Majd a hagymát pirospaprikával színezzük, sóval, fokhagymával, borsikafűvel, köménymaggal és mustárral ízesítjük. Erre rátesszük a felaprított paprikát és a cukkinit. Felöntjük annyi vízzel, ami ellepi és roppanósra pároljuk. Eközben elkészítjük a növényi tejszínt, amelyet aztán összekeverünk liszttel és vízzel, és szűrő segítségével beleöntjük a pörköltbe. Összeforraljuk, hozzáadjuk a felaprított petrezselymet és még igény szerint fűszerezzük. A tésztát kifőzzük és együtt tálaljuk. TIPP: Meg is rakhatjuk egy tepsiben a tésztát és pörköltet (növényi tejföllel + növényi sajttal)és 20-30 perc összesütést követően tálaljuk.
Köleses patisszon lecsó
2013. augusztus 21. Vegavarázs
A ,,mi van a hűtőben gondolatsor szülte egytálétel. Jó lett, megtartom. Hozzávalók: 1 ek kókuszzsír vagy olaj 1/4 kk asafoetida (vagy hagyma) 3 paprika 1 patisszon 1 kk pirospaprika egy csipet őrölt feketebors 5 paradicsom 1 kk cukor 2 kk só 6 ek köles Előkészítjük a zöldségeket: megtisztítjuk a... tovább>>
Sütőtökkel töltött cukkiniloni, bazsalikomos pestoval
2013. augusztus 21. Vegagyerek
Hát, bizony-bizony, már lehet kapni sütőtököt...! Hogy most ennek örüljünk-e (merthogy végre megint kapható), vagy inkább mégsem (mert közeledik az ősz..), mindenkinek a saját belátására bízom...!:) Én speciel most éppen örültem neki, mert így kipróbálhattam egy olyan receptet, amit már régen kinéztem magamnak!:) A legnagyobb nehézség számomra a cukkinik kellően vékonyra szeletelése, majd feltekerése volt, de találtam egy videót, amiben Attila Hildmann vegán séf, aki kitalálta ezt az ételt, éppen be is mutatja ezt a műveletet. A 10-12 perc között nézzétek, ott látszik, hogyan szeletel és teker!:) Az eredeti recepten kicsit módosítottam, kihagytam az olajbogyót, és a csilit, mert nem szeretem.:) A végső ízhatás isteni finom!:) Sütőtök + cukkini + bazsalikom, mmmm!:) Önmagában könnyű vacsora, valamilyen gabonával, pl. főtt barna rizzsel egy laktatóbb ebéd is lehet! Sütőtökkel töltött cukkiniloni, bazsalikomos pestoval Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): 580 g sütőtök 6 ek. olívaolaj só 1 fej vöröshagyma 1 tk. aprított petrezselyemzöld Őrölt bors 2 db közepes cukkini 40 g bazsalikom 1 ek. citromlé 10 g pisztácia (elhagyható) Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A sütőtököt mossuk és hámozzuk meg, magozzuk ki, majd vágjuk szeletekre. Sütőpapírra helyzve tegyük egy tepsire, és locosljuk meg 2 ek. olaj + 1/2 tk. só keverékével. Toljuk be a sütőbe a legfelső sínre és süssük kb. 15 percig. A felaprított hagymát pirítsuk meg 2 ek. olajon, utána pedig adjuk hozzá a megsült és közepes darabokra vágott sütőtököt, a felaprított petrezselyemzöldet, sózzuk-borsozzuk. A cukkiniket zöldségszeletelővel vágjuk hajszálvékony szeletekre, majd pácoljuk rövid ideig 1 ek. olívaolaj és kis só keverékében. 6 szeletet tegyünk szorosan egymás mellé, töltsük meg hosszában a töltelékkel és szorosan tekerjük fel. A bazsalikomleveleket konyhai aprítógépben pürésítsük 2 ek. olívaolajjal és 1 ek. citromlével, sózzuk-borsozzuk. Ebből a bazsalikomos püréből öntsünk a cukkinitekercs tetejére. Felaprított pisztáciával díszíthetjük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Karfiolpaprikás trikolor tésztával
2013. augusztus 20. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű, gyors, finom étel, érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1 fej karfiol 1nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kápia paprika 1ek. mustár 3tk. só / ételízesítő 3 tk. pirospaprika 2 tk. köménymag 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 csokor petrezselyem -- 2 ek. finomliszt 2 ek. zabtejszín kb. 0,5 l víz -- 25 dkg tönköly háromszínű szarvacska tészta Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük és megmossuk. A hagymát pucolást követően apróra vágjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a mustárt, pirospaprikával színezzük, köménymaggal ízesítjük és kb. 2-3 dl vízzel felöntjük. Ebbe beletesszük a karfiolrózsákat, a felaprított kápia paprikát és roppanósra főzzük. Ez idő alatt kifőzzük a tésztát, amely meglepően gyorsan kifő, és finom, ízletes, roppanós marad. Közben elkészítjük a ,,habarást: a zabtejszínt csomómentesre keverjük a liszttel és kb. 0,5 dl vízzel. (Zabtejszín helyett használhatunk rizstejszínt, vagy más növényi tejszínt, bármilyen növényi tejfölt.) Ezt hozzáadjuk a pörkölthöz, 2-3 perc alatt összefőzzük, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és készen is van a finom, laktató ebédünk.
Gyors bbq szószos tofu
2013. augusztus 16. Mindennapi ételeink
Nem volt kedvem a tofut bepanírozni, és kirántani, azonban maradt estére salátánk és zöldséges rizsünk (a cukkinifasírt már majdnem elfogyott), így gondoltam egyet, és "barbecue szószt" készítettem. Hipp-hopp, már ehettünk is. :-) Hozzávalók: 1/2 dl paradicsomsűrítmény 2 ek. szójaszósz 2 tk. nyírfacukor /méz/barna cukor pár csepp citromlé 2-3 gerezd fokhagyma 15 dkg metélőhagymás tofu /más ízesítésű tofu -- 1 kis csokor petrezselyem 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A paradicsomsűrítményt, a szójaszószt, a nyírfacukrot, a citromlevet, és a zúzott fokhagymát összekeverjük. A tofut felvágjuk (kb. 0,5 cm vastag darabokra), mindkét oldalát alaposan megforgatjuk a szószban, majd olajjal kikent tepsibe tesszük. 15 perc alatt kisütjük (közben egyszer forgatjuk). A végén petrezselyemmel megszórjuk.
Idén nyáron is... nagybani piac
Ezen a nyáron sem maradhattunk ki egy kis éjszakai nagybani piacozás élményéből. Rövid képes beszámoló következik.
Zellert, répát, fehérrépát vegyenek!
Nem keveset, rengeteget! :)
Hagyma is van eladó!
Vörös vagy lila lenne jó?
Rica rica kukorica ez bizony nem derce!
Derce:Durva szemű liszt, amely szitáláskor különválik. A daránál finomabb, a lisztnél durvább szemű őrlemény. derce, darca (finom dara, ,,darácska) dara + -ca (főnévképző)
Látattok-e futóbabot, piros babot, fehér babot, mit Bors néni felfuttatott?
Babot futattot karóra, karján van egy kar-óra, azon méri, h?ny perc alatt fut a bab a karóra.
Piros bab, fehér bab, de legszebb a futóbab
Kapros grill és házi ketchup
2013. augusztus 12. Mindennapi ételeink
Egyszerű tipp csak a grillezéshez: szórjunk a zöldségekhez kaprot, nem fogjuk megbánni :-). A kaprot a legvégén adjuk hozzá, mert különben odaég, vagy az íze nem jön ki. Mi most burgonyát, kápia paprikát és füstölt tofut sütöttünk össze. Házi ketchupöt készítettem hozzá, így egy salátával teljes értékű ebédünk volt valamelyik nap. Házi ketchup - hozzávalók: 1 kg friss paradicsom 2gerezd fokhagyma 5 ág friss kakukkfű 5 ág friss oregano 4ek. olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 2-3 tk. só Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk és elnegyedeljük őket. Egy tepsit kiolajozunk 2 evőkanál olívaolajjal, és beletesszük a paradicsomokat. Megszórjuk sóval, a fűszereket is rátépkedjük és fokhagymákat is ráreszeljük. Meglocsoljuk a maradék olajjal és 180 fokon 1 óra alatt jól átsütjük a paradicsomokat (fél időben megfordítjuk). Egy tálba tesszük, majd botmixerrel krémesítjük Ekkor ízesítjük igény szerint a nyírfacukorral, ill. adhatunk hozzá vizet.
Lencsírás spagetti-pizza (vegán)
2013. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis durum lencsírás spagettitésztánk ebédről (thai tészta készült), ill. grillezett karfiol, brokkoli, répa és tofu. Így spagetti-pizzát készítettem. :-) Hozzávalók: 1/2 fej karfiol 1/2 fej brokkoli 2 sárgarépa 1 nagyobb kápia (kaliforniai) paprika 10 dkg füstölt tofu 1 fej vöröshagyma -- 15 dkg durum lencsírás spagetti 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 20 dkg szójasajt -- 2 dl paradicsompüré bazsalikom 5-6 gerezd fokhagyma só (ízlés szerint) nyírfacukor (ízlés szerint) Elkészítés: A spagettit kifőzzük. A paradicsompürét összekeverjük a fűszerekkel, áttört fokhagymával. A zöldségeket és a tofut meggrillezzük (pároljuk, kinek hogyan tetszik:) Egy tepsit kiolajozunk, spagettihalmokat teszünk bele, majd megkenjük a szósszal, és ráhalmozzuk a grillezett zöldségeket és a tofut. A legvégén reszelt szójasajttal megszórjuk és 160 fokon 20 perc alatt összesütjük.
Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel
2013. augusztus 6. Fittanyuka Blog
A minap készült ez a finom tökös ebéd:)! Nyári ízek, zsenge tökből. Ne csak rántsuk, habarjuk, hanem töltsük is meg és miért ne lehetne a körítés mellé egy savanykás, tejszínes, kapros tökfőzelék?! Két főre egy darab zsenge tököt számoltam, mert a tölteléke laktató. Vadrizzsel, gombával töltöttem meg, de lehet sima barnarizs is a vadrizs helyett. Hidegen is fogyasztottuk, sőt másnapra is elrakható ebédre, vacsorára. A fogás gluténmentes és természetesen tej,-tojásmentes is egyben! Töltött tök: Hozzávalók: 4 főre 2 db közepes, zsenge tök 200 g barna champion gomba 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só 1/2 kk szárított kakukkfű 1-2 cikk fokhagyma 100 ml kókusztejszín 150 g vadrizs vagy barnarizs Díszítés: 1 db piros kaliforniai paprika A tököket megmossuk, félbe vágjuk őket, az aljukat kissé levágjuk, hogy ne billegjenek, de mégsem túlságosan, hogy ne lyukadjanak ki. A magokat kikanalazzuk és a húsát karalábvájó segítségével kikaparjuk ( félretesszük a tökfőzelékhez), hagyjunk egy 1,5 cm-es peremet. A rizst ha szükséges áztatjuk és háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük. A vadrizs sosem lesz igazán puha, külső héja kissé roppanós marad, az íze diós jellegű, jellegzetes, fekete színe miatt egyedi. A hagymát felkockázzuk és a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a megtisztított és szintén feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a szárított kakukkfűvel, préselt fokhagymával. A megfőtt rizst átöblítjük hideg vízzel, így megakadályozzuk, hogy csirizes legyen. Összekeverjük a gombával és hozzáadjuk a kókusztejszínt, ha szükséges még fűszerezzük, sózzuk. Betöltjük a tökökbe és sütőlemezre tesszük őket, előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kevés vizet öntöttem alá, hogy ne égjen le, de ki is olajozhatjuk a sütőlemezt. Miután megsült tetejüket apró kockára vágott kaliforniai paprikával diszítjük. Közben elkészítjük a tökfőzeléket: Hozzávalók: 4 főre 1 db közepes zsenge tök 1 evőkanál kókusz olaj 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál zabpehelyliszt 2 kk himalaya só 1/2 citrom leve pár szál friss kapor 1-2 cikk fokhagyma A zsenge tököt megmossuk és lereszeljük héjával együtt. Majd a kókusz olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kivájt kis labdácskákat is, sózzuk. Én mindig roppanósra párolok, fonnyasztok szinte minden zöldséget, hogy benne maradjon minél több vitamin, ásványianyag! A kókusztejszínt csomómentesen elkeverjük a zabliszttel, citrom levével, és ezzel felöntjük a tökfőzeléket és besűrítjük. Utólag ízesítjük a préselt fokhagymával, apróra vágott kaporral. Ha szükséges még savanyítjuk a citromlevével. Tálalhatjuk a töltött tökkel... A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka
Cukkinikrém
Pirítóshoz, sós péksüteményekhez. Amennyire egyszerű, annyira finom, szóval vigyázat, gyorsan fogy! Hozzávalók: 2 ek kókuszzsír (vagy olaj) 1/2 kk asafoetida (vagy fokhagyma) 1 közepes cukkini 1 kápia paprika 2 ek tejföl (elhagyható) egy csipet feketebors 1 kk só A kápiát csíkokra vágjuk, a cukkinit... tovább>>
Krémes tofu-sajtkrémmel töltött kovászolt paprika
2013. augusztus 1. Mindennapi ételeink
Egy érdekesség, hogy ne csak a kovászos uborkát együk. Idén kovászoltam zöldbabot is :-), illetve paprikát. Ugyanúgy készül, mint az uborka, tehát ezt le sem írom annyira bőven, hiszen ugyanaz kell hozzá: Hozzávalók: kb 1 kg paprika (vegyesen, ill. amit kapunk) 1 nagy csokor kapor 6-8 gerezd fokhagyma 2 szelet kenyér -- 30 dkg natúr tofu 2 ek. sörélesztőpehely 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 dl víz só-ízlés szerint --- tetszőleges friss zöld fűszerek (tárkony, metélőhagyma, bazsalikom, petrezselyem...kinek mi tetszik:) Elkészítés: A kovászos paprikát a hagyományos módon (kovászos uborka mintájára) elkészítjük. Mielőtt üvegbe tesszük, vágjuk ki a paprikák magházát. Érdemes a vizet nem hidegen, hanem forralást követően langyosan a paprikákra önteni. Amikor készen van, kivesszük a léből, és hűtőbe téve a leszűrt lével együtt eltesszük. És párat kiemelünk, amelyet megtöltünk az alábbi finom krémmel. A tofu-sajtkrém elkészítése: az alapanyagokat nagyobb darabokra vágva turmixgépbe tesszük. (Amennyiben botmixerrel dolgozunk majd, a tofut nyomjuk szét villával, a fokhagymát kaparjuk el és a vöröshagymát kockázzuk fel.) A hozzávalókat a fűszerek kivételével összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott fűszert is, amelyikhez éppen kedvünk van. A paprikákba beletöltve hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek összeérjenek. TIPP: ha gluténmentesen szeretnénk kovászolni, akkor kenyér helyett tegyünk 3-4 szem nyers, feldarabolt krumplit az üveg aljára és tetejére is. De használhatunk gluténmentes kenyeret is.
Cukkini-csicseriborsó liszt fasírt, fűszeres basmati rizzsel
2013. augusztus 1. La Veganista
A cukkini a tökfélék családjába tartozik. Nincs jellegzetes íze, könnyen fűszerezhető, alacsony kalóriatartalma (100g - 32kcal), rosttartalma és a benne található nyákszerű, kesernyés anyag miatt fogyasztása jó hatással van az emésztőrendszer működésére. Kiváló A, B1, B2, B6, C vitamin, béta-karotin és folsav forrás. A fasírt másik alapanyagát, a Kisázsiából származó csicseriborsót ma már a világ nagy részén ismerik és fogyasztják. Magas fehérje és ásványi anyag tartalma (magnézium, vas, cink) mellett kiváló B1, B6 és folsav forrás. A mai receptben a cukkinit és a csicseriborsót az indiai konyha fűszereivel kombinálom, így ízekben és illatokban gazdag, tápláló vegán étel kerül az asztalra. Köretként a szintén indiai eredetű Basmati rizst tálalom mellé. A különleges, illatos rizsfajta, könnyen emészthető, remek B vitamin forrás. A fasírt és a rizs egymással párhuzamosan elkészíthető, így kb. egy órát vesz igénybe a hadművelet. Hozzávalók: Cukkini fasírt:
- 400g reszelt cukkini
- 1,5 csésze (2,5dl) csicseriborsó liszt
- 1db vöröshagyma (apró kockákra vágva)
- 1 evőkanál felaprított korianderlevél (helyettesíthető őrölt korianderrel - 1 teáskanál)
- 1/2 kávéskanál őrölt kardamom
- 1/2 kávéskanál hing (asafoetida) - (1-2 kisebb gerezd apróra vágott fokhagymával pótolható)
- só ízlés szerint
- néhány csepp olívaolaj a sütéshez
Fűszeres basmati rizs:
- 1 csésze (2,5 dl) basmati rizs
- 1 rúd fahéj
- 5-6 szegfűszeg (egész)
- 4 db egész zöld kardamom mag
- 1 teáskanál fekete mustármag
- 1 teáskanál köménymag
- 1 teáskanál őrölt koriander
- 2-3 csipet garam masala
- 1/2 mokkáskanál ajowan mag (carom mag)/elhagyható/
- 2-3 evőkanál olíva olaj
- só ízlés szerint
Így készítsd el: A fasírt
- A reszelt cukkinit egy tálban keverjük össze 1-2 csipet sóval és tegyük félre kb. 10 percre, hogy levet ereszthessen, majd nyomkodjuk ki a levét.
- Keverjük össze a cukkinit a fűszerekkel és a csicseriborsó liszttel. (A liszt szép sárga színt kölcsönöz majd a fasírtnak.)
- Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és nagyon vékonyan kenjük ki olívaolajjal.
- A fasírt masszát, mivel kézzel nem lehet jól formázni, egy kanál segítségével kisebb halmokban adagoljuk a tepsire. A halmokat lapítjuk el a kanállal. (tenyérnyi nagyságú lepénykéket szoktam formázni)
- Előmelegített sütőben, közepes lángon süssük a fasírtok mindkét oldalát aranybarnára. (közepes lángon, oldalanként kb. 10 perc, sütő függő.)
A rizs
- A basmati rizst egy kisebb tálban alaposan mossuk át (addig, amíg a víz opálossága megszűnik) ez kb. 2-3 öblítés).
- Áztassuk be a rizst 15 percre hideg vízbe.
- Mérjünk ki 1,5 csészényi vizet és forraljuk fel (a felhasznált rizs mennyiségének másfélszeresét kell kimérni folyadékban)
- A lobogó vízhez adjuk hozzá, az alaposan leszűrt rizst, vegyük vissza a hőmérsékletet, fedjük le a lábast és főzzük öt percen keresztül.
- A főzési idő leteltével, továbbra is lefedve, tegyük félre negyedórára. (csapjunk a kezünkre, ha türelmetlenek vagyunk, és emelgetni akarjuk a fedőt - nem szabad, mert igazából most fő meg a rizs).
- Amíg a rizs párolódik, egy serpenyőben hevítsünk olívaolajat, és pattogtassuk ki benne a köményt, a fekete mustármagot, majd adjuk hozzá a fahéjrudat, a szegfűszeget, a kardamom magokat, az őrölt koriandert, az ajowan magot, és néhány másodpercig pirítsuk. (elégetni nem szabad)
- Vegyük le a tűzről a masalát és ellenőrizzük a rizst (feltéve, ha letelt a 15 perces várakozási idő). A rizs puha, pergős állagú lesz. Ha esetleg túl száraznak ítéljük, adhatunk hozzá egy löttyintésnyi forrásban lévő vizet. (ha túl sok vizet adunk hozzá, akkor ragacsos, szétesős lesz.)
- A rizst, keverjük a serpenyőben lévő masalához, és sózzuk ízlés szerint. (A fahéj és a szegfűszeg édeskés illatához nem illik a túlsózott rizs, ezért nagyon óvatosan sózzunk.)
- Tálaljuk a fasírtokat az illatos basmati rizzsel. Kínálhatunk hozzá gyümölcs csatnit, mely kiemeli az étkek ízét, és segíti az emésztést.
Kuszkusszal töltött cukkini
Mostanában cukkinit tökkel eszünk, és fordítva. :) Viccen kívül szerencsére nagyon sok cukkinit és csillagtököt, meg egyéb más zöldségeket is kapunk a családtól. Jövőre mi is belevágunk a kertészkedésbe, és remélem nálunk is ilyen szép cukkinik fognak teremni. :) Hozzávalók: 1 nagyobb cukkini 2-3 marék barna kuszkusz gabonakolbász csillagtök vagy 1 kisebb cukkini 2 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma fűszerek: himalaya só, curry Elkészítés: 1. A cukkinit megmossuk, félbevágjuk, és kivájjuk a belsejét. Ezután kb. 2-3 marék kuszkuszt felteszünk főni kevés vízben. 2. Hagymát pucolunk, és egy nagyobb csillagtök negyedét, vagy egy kisebb cukkinit felkockázunk, és a hagymával együtt kevés olajon megpároljuk. 4. A megfőtt kuszkuszt elkeverjük a párolt csillagtökkel, majd belemorzsolunk valamennyi gabonakolbászt, és fűszerezzük ízlés szerint sóval, curryvel és zúzott fokhagymával. 5. Az így elkészült töltelékkel szépen megtöltjük az előkészített cukkiniket, és mehetnek is az előmelegített sütőbe. 180 fokon, kb. 30 perc alatt készre sütjük. Ani Tisztán, tudatosan!
Caprese - saláta vegánosan
Eredetileg olasz szakon végeztem, és abban a nagy szerencsében volt részem, hogy az egyetemista éveim alatt több évet éltem Rómában. Imádtam!!:-) Akkoriban még ettem mozzarella sajtot, és a Caprese salátát is nagyon szerettem...:) Most kipróbáltam egy vegán változatot, ahol füstölt tofuval helyettesítettem a mozzarellát (és na jó, itt valójában sokkal többminden belekerült, mint a sima Caprese-ben, mert ott leginkáb olívaolaj, mozzarella, paradicsom, bazsalikom és só, bors szerepel csak..). Nagyon finom így magában is könnyű vacsorának meleg nyári estéken, de esetleg még egy barna kenyérből készült pirítóst el tudnék képzelni hozzá!;) És ki fogok próbálni egy másik verziót is, amit az olasz Veganblogon találtam, ott ugyanis nagyon autentikus mozzarella-jellegű szójasajtot sikerült kikísérletezni a lánynak!:) Caprese-saláta vegánosan Elkészítési idő: kb. 15 perc Hozzávalók (2 főre): 400 g tofu 3 db paradicsom 2-3 ek. olívaolaj 1/2 csokor bazsalikom felaprítva 1 gerezd fokhagyma 1 tk. szárított oregánó só, bors A tofut először kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk, utána pl. pogácsaszaggatóval kis köröket vágunk ki belőle. 2 evőkanál olajat felforrósítunk, és megpirítjuk benne a tofu szeleteket, oldalanként kb. 3 percig. Megszórjuk az oregánóval, sózzuk, borsozzuk, és 1 perc után kivesszük papírtörlőre. A paradicsomokat felszeleteljük, és a tofuszeletekkel egymásra rakjuk. A felaprított bazsalikomot elkeverjük az összezúzott fokhagymával, és a paradicsom, illetve tofuszeletekre szórjuk. A tetejét vékonyan meglocsoljuk olívaolajjal. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Töltött cukkíni
A mai ebédem nagyon laktató volt Leves megint a sárgadinnye volt, és ez pedig a második fogás Nagyjából 5 perc alatt elkészült, és természetesen csak a felét tudtam megenni, mert dugig laktam Hozzávalók a töltelékhez: 1/2 cukkíni 1/2 csésze áztatott lenmag 1/2 csésze áztatott szotyi és tökmag vegyesen 1 maréknyi friss kapor 2 cikk fokhagyma […]
Nyári - Hűsítő Levesek: Bazsalikomos - Gaspacho, Avokádós - Spárgakrémleves
2013. július 26. Fittanyuka Blog
Nagyon szeretem nyáron a vitamin, - enzim dús, hideg leveseket telis-tele friss zöldségekkel. Nemcsak vitaminokkal, nyomelemekkel töltik fel szervezetünket, hanem kiváló bázikus ételek, a nyers zöldségek, pedig méregtelenítik, -hűtik a májat, főleg ha esszenciális olajokkal is gazdagítjuk őket! Előnyük még ezeknek a leveseknek az egészség mellett, hogy gyorsan elkészíthetőek és azonnal tálalhatóak, vendégkínálónak, akár grillpartin is tálalhatjuk őket. Az idei nyár két nagy kedvenc leves receptemet osztom meg veletek: Életmód Tipp: Ha ezeket a leveseket uzsonnára fogyasztjátok, vagy vacsorára és mellé már nem fogyasztotok mást, kellőképpen méregteleníteni fog a szervezet, mert erősen lúgosító, hidratáló hatásúak, így jó pár kilogrammtól megszabadulhattok! Olyan két természetes 100%-ban természetes, csakis kizárólag növényi összetevőkből álló, adalékmentes wellness levesport választottam alapnak amelyeknek a kellemes íz mellett magas a növényi fehérjetartalma és rosttartalma és speciális szárítási eljárással készültek, hogy a bennük lévő zöldségek megőrizzék vitamin,-ásványianyag tartalmukat. Nekem ezek a levesporok olyanok, mint egy természetes leveskocka, a többi a fantáziámra van bízva. Rengeteg friss zöldséggel, hidegen sajtolt, esszenciális olajokkal teszem élővé őket és a variálhatósági lehetőség szinte végtelen. Hideg Bazsalikomos - Gaspacho leves Hozzávalók: 2 főre 4 friss paradicsom 3 cikk fokhagyma 2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 4 evőkanál Wellness bazsalikomos paradicsom levespor 1-2 kk himalaya só pár levél friss bazsalikom késhegynyi őrölt zöld, vagy fekete bors 1/2 citrom leve 550 ml víz 4-5 db jégkocka Feltét: 1/2 db kígyó uborka lehéjazva, hasábokra vágva 1 db kaliforniai paprika felkockázva 1/2 db lilahagyma kockára vágva friss bazsalikom felaprítva 1 db paradicsom felkockázva Tálaláskor tehetünk mellé pirított tönköly-élesztőmentes kenyeret, melyet megcsorgatunk hidegensajtolt olíva olajjal. A paradicsomokat keresztben bemetsszük és lobogó vízbe dobjuk 1 percre, majd miután kihűltek lehéjazzuk őket, feldaraboljuk és a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. A gazdag feltéttel tálaljuk. Avokádós - Spárgakrémleves Hozzávalók: 2 főre 1 db avokádó lehéjazva, kimagozva 1/2 citrom leve 250 ml kókusz tejszín 1 cikk fokhagyma friss petrezselyemzöldje vagy friss kapor 4 evőkanál Wellness spárgakrém levespor 1 kk himalaya só 2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj vagy tökmagolaj 4-5 db jégkocka Az alapanyagokat alaposan, krémesre összeturmixoljuk. Feltét: Friss kapor, szeletelt uborka, szezámmag vagy tökmaggal megszórjuk. A leves tetejére csorgathatjuk a tökmag vagy olíva olajat. Részletes információ kérés, kedvezményes vásárlási lehetőség a wellness levesporokkal kapcsolatosan: fittanyuka@gmail.com Fittanyuka
Vegán pizza, fűszeres tésztával
A pizza, mint nagy klasszikus nem hiányozhat a vegán konyhából. Otthon is könnyedén elkészíthető, és biztosan finomabb, mint bármelyik félig kihűlt házhoz rendelt (a mirelitről nem is beszélve), mert frissen, forrón az igazi. A feltétet úgy variálhatod, ahogy neked tetszik, a szószt és a tésztát is ízlésed szerint készítheted el. Ez a recept 1 db 34-36 cm-es, klasszikus, vékony pizzához elegendő mennyiségeket tartalmaz. A tészta:
- 20dkg kenyérliszt (lehet sima BL55-ös finomliszt is)
- 10dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 1 teáskanál bazsalikom
- 1 teáskanál oregano
- 1 csapott teáskanál só
- 2 teáskanál cukor
- 1 teáskanál instant élesztő
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 1,5-2 dl langyos víz
A szósz:
- 1-1,5 dl paradicsomszósz (friss paradicsomból is elkészíthető)
- 1/2 teáskanál kakukkfű
- 1 teáskanál bazsalikom
- 1 teáskanál oregano
- 1 csipet őrölt rozmaring
- 2 gerezd fokhagyma
- 1/2 teáskanál só
A feltét:
- 1 db kisebb vöröshagyma vékony szeletekre vágva
- 2 db kisebb paradicsom vékony szeletekre vágva
- 1 db paprika vékony szeletekre vágva
- 1 marék olívabogyó felszeletelve
Így készítsd el:
- Először a tésztát készítjük el, mivel 30-40 percet érdemes pihentetni, keleszteni sütés előtt. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk az olívaolajat, végül a vízzel eldolgozzuk (csak annyit öntsünk hozzá, amennyitől még nem lesz ragacsos a tésztánk), dagasztjuk kb. 10 percig. Laza, puha tésztát kapunk, amit légmentesen letakarva félretesszük.
- A szósz elkészítése nagyon egyszerű. A hozzávalókat tegyük a turmix gépbe, vagy botmixerrel dolgozzuk össze.
- A pihentetés után a tésztát nyújtsuk kerekre, és helyezzük egy vékonyan beolajozott sütőpapírral kibélelt tepsibe.
- A tésztát kenjük meg a pizzaszósszal (ne tocsogjon a tészta a szósztól), majd egyenletesen oszlassuk el rajta a felszeletelt feltétet.
- 250 °C-ra előmelegített sütőbe helyezzük, és kb. 10-15 perc alatt készre sütjük.
- Tálaláskor néhány csepp extra szűz olívaolajjal és frissen tépett bazsalikomlevéllel gazdagíthatjuk.
Lencsés ajváros szendvics pászkával
Kovásztalan kenyeret már készítettem gombás, magvas, és natúr ízekben. Leginkább nyaranként készítek pászkát, mivel elég gyorsan megsül, nincs kelesztési ideje sem, nem melegíti fel a sütő a konyhát, és nem telnek el órák, mire ehetjük. Sokféleképpen lehet sütés után fogyasztani. Én önmagában is nagyon szeretem. Akár saláta mellé, vagy saláta után jól esik rágcsálni. De van, amikor pástétomokat kenünk rá és friss zöldségekkel fogyasztjuk. Hmm... A következő receptben arról számolok be, hogyan készítettem szendvicset belőle.
A recept:
Hozzávalók:
kovásztalan kenyér (feldarabolva)
ajvár
1 marék főtt lencse (babérleveles, sós vízben)
őrölt magok (lenmag, mák, szezámmag)
Elkészítés:
A feldarabolt pászkákat ajvárral megkenjük. A megfőtt lencséről lecsepegtetjük a vizet, amiben főtt, az ajvárral megkent kovásztalan kenyér tetején elsimítjuk. Magvakat darálunk és a tetejét megszórjuk vele. Kész is a roppant egyszerű szendvics. Ha főzünk lencsét, érdemes egy keveset félretenni belőle és kipróbálni szendvics"feltét"ként. Reggelire, de akár "hideg ebéd"-re is fogyaszthatjuk.
Két-tofus grill-lepény
2013. július 18. Mindennapi ételeink
Némi salátával kiegészítve könnyű nyári vacsora. Hozzávalók a tésztához: 1/2 kg tönkölyliszt (vagy fele-fele arányban finomliszt és teljes kiőrlésű liszt) 2,5 dl víz 2,5 dkg élesztő 0,5 dl 100% extra szűz olívaolaj só, méz Hozzávalók a ketchup-höz: 1 kg friss paradicsom 2 gerezd fokhagyma 5 ág friss kakukkfű 5 ág friss oregánó 4 ek. olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 2-3 tk. só Egyéb hozzávalók: 1/2 kg sárgarépa 2 fej vöröshagyma 15 dkg füstölt tofu 15 dkg pritaminpaprikás tofu Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk, majd 30 percig kelesztjük. Eközben így készítjük el a ketchup-öt: a paradicsomokat megmossuk és negyedeljük. Egy tepsit kiolajozunk 2 evőkanál olívaolajjal, majd beletesszük a paradicsomokat. Megszórjuk sóval, a fűszereket rátépkedjük, a fokhagymákat is ráreszeljük. Meglocsoljuk a maradék olajjal, és 180 °C-on, 1 óra alatt jól átsütjük a paradicsomokat (félidőben megfordítva őket). Tálba tesszük és botmixerrel krémesítjük. Ekkor ízesítjük a nyírfacukorral. A répákat meghámozzuk, felkarikázzuk, a tofukat és hagymákat is összevágjuk és grillsütőben megsütjük. A megkelt tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, rákenjük a ketchup-öt, majd rászórjuk a grillezett dolgokat, és 160 fokos, előmelegített sütőbe téve kisütjük (kb. 25 perc alatt). TIPP: tegyünk rá más grillezett zöldségeket (cukkini, padlizsán, paprika) is, csak nekem nem volt időm tegnap este hazaérve mást felvágni, grillezni.
Nyári mediterrán party-falatok :-)
2013. július 16. Mindennapi ételeink
Megmaradt 2 db főtt krumplink (tegnap este krumplis-túrós fánkot készítettem, sajnos fotó nem készült, mert nagyon éhesek voltunk), ill. tofus-aszalt paradicsomos-diós pástétom. Ezeket az alapanyagokat tettem össze és sütöttem ki. Hozzávalók: 10 dkg füstölt tofu 4 szem aszalt paradicsom 1 ek. 100% olívaolaj só - ízlés szerint 1 marék dió, megdarálva 2 tk. bazsalikom 4 gerezd fokhagyma víz-amennyi felvesz -- 2 nagyobb főtt krumpli 2 közepes paradicsom Elkészítés: A tofut, az aszalt paradicsomot, az olívaolajat, a bazsalikomot, a fokhagymát, a darált diót összeturmixoljuk, annyi vízzel, amennyivel kellemes pástétomot kapunk. Ez így önmagában egy remek pástétom. De mivel megmaradt főtt krumplink, nem kenyérre kentük, hanem a krumplit felkarikáztam, majd minden karikára kenünk egy tk. pástétomot, fél szelet paradicsomot, megszórjuk szezámmaggal, és őrölt bazsalikommal. Olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. TIPP: A pástétomból egyébként nagyon finom melegszendvicset is készíthetünk.
Cukkinis mungóbab saláta
Itt a cukkini szezon, aminek nagyon örülünk, mert igen sokféle étel készíthető belőle. Én ezúttal saláta készítéséhez használtam föl. Hozzávalók: fél cs. mungóbab 2 cukkini 2 gerezd fokhagyma 1 kis fej vöröshagyma szezámmag, lenmag, napraforgómag, tökmag fél citrom leve fűszerek: himalaya só, fehér bors, oregano, bazsalikom, curry (1 csipetnyi) hidegen sajtolt napraforgó olaj, tökmag olaj 1. A mungóbabot átmossuk és beáztatjuk néhány órára. Amikor kicsit megduzzadnak a szemek, felrakjuk főni. 2. Ezalatt előkészítjük a cukkinit. Megmossuk és felszeleteljük. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a felvágott cukkinit és a fokhagymákat (présen nyomjuk át). Ezúttal nem kell megvárnunk, hogy teljesen puha legyen, nem baj, ha egy kicsit ropogós marad. 3. Ha megfőtt a mungóbab, leöntjük róla a vizet és egy kicsit félre tesszük hűlni. Hűlés után óvatosan hozzá adjuk a cukkinit, majd kevés tökmagolajat öntünk rá, és ízlés szerint fűszerezzük. Nálam az oregano volt domináns, de feldobhatjuk egy kis cayenne borssal is. 4. A magokat olaj nélkül megpirítjuk, majd hozzáadjuk a salátánkhoz. A végén pedig hozzáadjuk a citromlevet is, jól összekeverjük, majd hagyjuk lehűlni. 5. Hidegen, házi készítésű tortillával fogyasztva ajánlom. A tortilla repectjét itt találjátok. Egyszerű, gyorsan elkészül, és nagyon finom. Ani Tisztán, tudatosan!
Olívás - Aszalt paradicsomos barnarizs, Roppanós zöldségekkel
2013. július 9. Fittanyuka Blog
Már többször írtam, mondtam, hogy nekem a mediterrán ízek mindig a nyarat jelentik, ezért télen is szeretem készíteni az ehhez hasonló recepteket. Most nyár van és meleg, ezzel az étellel pedig könnyedén elrepíthetjük magunkat képzeletben egy dél olaszországi tengerpartra, akár. Élettani szempontból pedig egy rostban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmazó fogás, roppanós, lúgosító zöldségekkel. Ideális fő fogás. Kell ennél több? Hozzávalók: 4 fő részére 125 g barnarizs 1 kk himalaya só víz ( háromszoros mennyiség) 5-6 szem aszalt paradicsom pár szem zöld olíva bogyó 2 cikk fokhagyma 2-3 evőkanál olíva olaj 3-4 levél friss bazsalikom Roppanós zöldségek: 1/2 fej brokkoli, 1 csomó zöld spárga, késhegynyi szódabikarbóna, annyi víz amennyi ellepi. Mindig elriasztanak az agyon főzött, kókadt, színtelen zöldségek, hiszen nincsen már bennük semmilyen tápanyag, vitamin és látványnak sem szépek. Ha hőkezeljük a zöldségeket igyekezzünk minél minimálisabban tenni ezt, hogy minél több tápanyag bennük maradjon. Ezeket a zöldségeket én blansíroztam külön-külön, szigorúan csak 2 percig voltak lobogó vízben. A vízbe késhegynyi szódabikarbónát tettem, hogy zöldek maradjanak. Miután kivesszük a forró vízből, mártsuk hideg vízfürdőbe, így rugalmasak, roppanósak maradnak! A barnarizst ha szükséges beáztatjuk minimum egy óra hosszára, ha nem gyors főzésű. Miután puhára főztük sós vízben, szintén átöblítjük szűrő segítségével hideg vízzel, így elérjük, hogy ne egy ragacsos masszánk legyen. Az olíva olajon enyhén megpirítjuk a fokhagymát és rádobjuk a csíkokra vágott aszalt paradicsomot, majd beleforgatjuk a lecsöpögtetett barnarizst. Utólag rászórjuk a friss, aprított bazsalikomot, préselhetünk bele még 1 cikk fokhagymát és meglocsoljuk 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olajjal és a zöld olíva bogyókkal díszítjük. A roppanós zöldségekkel tálaljuk, amelyeket szintén vékonyan meglocsolhatunk olíva olajjal és egy fél citrom, friss levével.Fittanyuka
Salmorejo Andalúzából
Az alábbi recept a tradicionális, andalúz paradicsomleves vegán változata, amely a nyári hőségben kellemesen lehűti, hidratálja a szervezetünket. Kevesebb, mint 30 perc alatt elkészül és nagyon finom. A szabadföldi paradicsom kiváló A, C, K vitaminforrás, gyönyörű piros színét egy nagyon fontos antioxidáns, a likopin adja. Ez a természetes vegyület sikerrel veszi fel a harcot a rákkal, a szív és érrendszeri betegségekkel, stabilizálja a zsíranyagcserénket, erősíti az immunrendszerünket és fiatalon tartja a bőrünket. Használjuk ki a nyarat és együnk sok paradicsomot, akár Salmorejo formájában is. Mindössze 15-20 perc alatt elkészül. A leves állaga guacamole sűrűségű lesz, nem kell hígítani.
Hozzávalók:
- 1kg érett paradicsom
- 2 gerezd fokhagyma
- 200g száraz kenyér kisebb kockákra vágva (házilag sütött teljes kiőrlésű két napos zsemlét használtam)
- 100ml olívaolaj (extra szűz)
- 40 ml vörösborecet
- 1-2 csipet só
Így készítsd el:
A paradicsomokat mosd meg, dobd forrásban lévő vízbe néhány másodpercre, utána húzd le a héjukat és vágd fel őket a pürésítés megkönnyítéséhez.
Turmixgéppel, vagy botmixerrel pürésítsd először a paradicsomokat, majd add hozzá a felkockázott kenyeret, a fokhagymát, az olajat, a borecetet és a sót.
A kész salmorejot tedd hűtőbe legalább egy órára, mert jéghidegen az igazi. A leves tetejét megszórhatod apró uborka kockákkal, rukkolával, bazsalikommal, mentával, vagy pirított kenyérkockával, magvakkal.
Kókuszolajos-olívabogyós-fokhagymás kifli
2013. július 4. Mindennapi ételeink
Nagyon-nagyon finom kifli, érdemes a meleg ellenére bekapcsolni a sütőt és otthon kiflit sütni. :-) Hozzávalók- kb. 8 db kiflihez : 20 dkg finomliszt 25 dkg teljes őrlésű liszt 2,5 dl víz 2 tk. méz 2,5 dkg élesztő (vagy félcsomag porélesztő) 0,75 dl olvasztott kókuszolaj 3-4 tk. só 10 dkg fekete olívabogyó 4-5 gerezd fokhagyma -- 1 dl forró víz 1 tk. szódabikarbóna kb. 8 dkg szezámmag -- 1 fej fokhagyma kb. 1 dl 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sót, az olvasztott kókuszolajat. A vizet meglangyosítjuk, beletesszük a mézet, és letakarva ebben felfuttatjuk az élesztőt. Beleöntjük a lisztbe, és hozzáadjuk az apró darabokra vágott olívabogyókat, illetve a 4-5 gerezd szétnyomott fokhagymát. 1 órán át kelesztjük, majd lisztezett deszkán kör alakúra nyújtjuk, és 8 egyenlő cikket vágva feltekerjük. Majd a forró vízben szódabikarbónát keverünk el, és ezzel kenjük meg a kifliket, melyeket ezt követően tálcára szórt szezámmagban is meghempergetünk. Még a (sütőpapírral bélelt) tepsiben is pihentetjük, majd előmelegített sütőben 160 fokon kb. 20 percig sütjük, eközben elkészítjük a fokhagymás olajat: az olajat egy magas falú edénybe öntjük, hozzáadjuk a megpucolt fokhagymákat, és összebotmixerezzük. 20-25 perc elteltével kivesszük a kifliket, ezzel az olajos-fokhagymás kencével lekenjük, és visszatesszük sülni, még kb. 10 percet. Az illata és az íze is zseniális. :) TIPP: Amennyiben kisebbekre formázzuk, rágcsálnivalónak is finom. / Az olívabogyót kihagyhatjuk.
hideg kovászos uborka krémleves & egy kis helyzetjelentés
2013. július 2. Vegasztrománia
neem, nem fogok időjárásról beszélni, ami van, az jó. egy pillanat erejéig talán azért mégis, mivel ez a hideg joghurtos leves igazi melegben esik igazán jól. ami pedig közeleg, úgyhogy tessék készülni. zsófinál elolvashatjuk a leves történetét, és "húsos" változatát. alaplé tekintetében tökéletesen egyet értek, egyébként mindenki hagyatkozzon saját ízlésére, és bátran kísérletezzen. én még nem untam rá a "sima" verzióra, úgyhogy azt szoktam készíteni, de a fejemben már kavarog mindenféle gazpacho-sítás..
hideg kovászos uborka krémleves
hozzávalók (személyenként)
1-2 kovászos uborka 100 ml zöldségalaplé 100 ml kovászos uborkalé 100 ml joghurt esetleg só
az uborká(ka)t kis kockára vágtam és robotgépben összeturmixoltam az alaplével és az uborkalével. részemről szeretem, ha darabos, de akár át is szűrhetjük. ezután hozzákevertem a joghurtot. tetejére apróra vágott lila hagymát és zöldfűszereket tettem (főleg oregánót). egy kicsit pihentetve, jól behűtve az igazi.
és hogy mi van velem mostanában? bár úgy tűnhet, hogy alszom, ez csak részben fedi a valóságot. benne vagyok valamiben, ami időmet lefoglalja, de nagyon-nagyon élvezem! további részleteket később. mindent a maga idejében.
ui: igyekszem gyakrabban jelentkezni! ;)
Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos Ricotta krémmel
2013. június 26. Fittanyuka Blog
Ez egy igazán, könnyű, könnyen emészthető fogás, az is fogyaszthatja aki alakbarát fogást szeretne vagy éppen gluténérzékeny. Magamnak kreáltam ezt a fogást és igazán jól sikerült, úgy döntöttem mindenképpen megosztom veletek:). Mostanság sokat mozgok, edzek, odafigyelek, hogy az étrendem kevesebb szénhidrátot tartalmazzon, még több zöldséget és növényi fehérjét fogyasztok. Az eredmény mínusz 6-7 kg a tavaszi lékúra óta és igazán jól érzem magam. Cáfolom, hogy csak állati fehérjefogyasztással lehetne elérni a fogyást és az izomtónus növelést, a rendszeres mozgás és a belső hidratálás viszont nagyon fontos. Másik fegyverem a zabpehely:)! Hozzávalók ( 2 fő részére): 1 tasak üveg tészta ( borsófehérje, kukoricakeményítő, víz) 1/2 fej brokkoli 2 maréknyi friss spenót levél 200 g selyem tofu 1 maréknyi tökmag 2 - 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 kk himalaya só késhegynyi zöld, őrölt kardamon késhegynyi zöld, őrölt bors 2 cikk fokhagyma A selyemtofut azért szeretem időnként fogyasztani, mert nagyon laza az állaga, levegős, hasonló, mint a hagyományos, tejből készült ricottáé. Ne féljetek a tofut fogyasztani, nagyon jó növényi fehérje forrás, hormonok, egysejtűek nélkül, a szójatermékek legtermészetesebb feldolgozási formája évezredek óta: a szójatej ( hozzáadott cukor nélkül) és a szójasajt ( tofu). A szója akkor veszélyes ha génkezelt, túlságosan feldolgozott, pl: extrudált és ha állati fehérjékkel keverik ( ilyen az összes felvágott!!). Elkészítés: A tofut villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk , belepréseljük a fokhagymát. A brokkolit rózsáira szedjük és 2 percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk. Így szép zöld és roppanós marad és még benne maradnak az értékes vitaminok, ásványi sók. Az olíva olajat kissé felhevítjük, beledobjuk a spenót leveleket, sózzuk, amikor kissé megfonnyad, rádobjuk a tökmagokat, állandó keverés mellett két percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres selyemtofut. Az előre forró vízbe áztatott üvegtésztát leszűrjük és szintén hozzáadjuk a spenótos riccottához. Majd a roppanós brokkoli rózsákkal tálaljuk, maximum 15-20 perc és készen is van! Kocogás után. A következő alapanyok: himalya só, zöld, őrölt kardamon, zöld, őrölt bors, tökmag, hidegen sajtolt olíva olaj megtalálható: www.joegeszseget.hu Fittanyuka
Gombás kovásztalan kenyér
Nyáron az ember kevésbé használja a sütőt. Ha sütünk is, igyekszünk a nagy melegben olyan praktikus ételt találni, ami aránylag gyorsan megsül, hogy az amúgy is hőségnapokban ne növeljük a lakás hőmérsékletét. Ilyen praktikus étel a következő pászka, azaz kovásztalan kenyér, amit most gombával tettem különlegesebbé.
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 30 dkg fehér liszt
- 0,4 g só
- 2-3 evőkanál olaj
- 1,6 dl víz (lehet picit több kell)
- pár szem gomba (nyersen is jó)
- szezámmag
Elkészítés:
A hozzávalókat a fenti sorrendben egymáshoz keverjük. A gombákat megpucoljuk, feldaraboljuk és a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk belőlük. Az a jó, ha a tészta nem ragad, könnyű vele dolgozni, mint a kekszek alaptésztájával. Bár a képen lévő "egyednél" én épp nagyon siettem, így kicsit ragacsosan simítottam a tepsibe a sütőpapírra. Amúgy pedig, ha összeáll a tészta, deszkára kinyújtjuk kb. ujjnyi vastagságúra. Felcsíkozzuk a felszínét, mint a pogácsáét, csak nem olyan sűrű csíkozással. Megszórjuk szezámmaggal.
Sütőlemezre vagy tepsibe tesszük, kb. 20-30 perc alatt ropogósra sütjük.
Ugyanúgy fogyasztható, mint a kenyérszeletek, vagy a pirítós kenyér. Finomabbá tehetjük, ha fokhagymával bedörzsöljük. Kenhetünk rá pástétomot, vagy, akik fogyasztanak vajat, megkenhetik vajjal, de társasági fondüzéshez is jól passzol. Ehetünk hozzá zöldséget, vagy lekvárral megkenve is nagyon finom. Hidegen sajtolt olajjal felemelő íze van.
Régóta ismerem ezt a receptet. Gyakran sütök valami hasonlót, főleg ha gyorsan kell készíteni valami kenyérfélét. Szeretjük.
Spenótos-paradicsomos csicseriborsó
Ezt a receptet a Goodfood 2013. májusi számában leltem, és hát azt kell mondjam, mindenki sajnálhatja, aki nem érezte az elkészült étel illatát és ízét!:))) A spenótra facsarunk a végén citormlevet, így a C-vitaminnal együtt a spenótban lévő vas kiválóan beépül! Isteni finom volt, és nagyon tartalmas, jó szívvel ajánlom mindenkinek!:) Spenótos-paradicsomos csicseriborsó Elkészítési idő: 55 perc Hozzávalók (6 főre): 1 vöröshagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma, felaprítva 3 cm-es gyömbérdarab lereszelve 6 érett paradicsom apróra vágva 1/2 ek. olaj 1 tk. őrölt római kömény 1 tk. kurkuma 2 tk. őrölt koriander csipetnyi csilipehely (elhagyható) 1 tk. sörélesztőpehely (nekem épp nem volt itthon...) 4 ek. vörös lencse 6 ek. kókusztejszín, vagy sűrű kókusztej 1 fej brokkoli rózsákra szedve 400 g-os csicseriborsó konzerv leszűrve 100 g bébispenót 1 citrom félbevágva 1 ek. pirított szezámmag 1 ek. apróra vágott kesudió A hagymát, a fokhagymát, a gyömbért és a paradicsomot késes robotgéppel pürésítjük. Felforrósítjuk az olajat, és megpirítjuk benne néhány másodpercig a fűszereket. Adjuk hozzá a hagymás-paradicsomos pürét és az élesztőpelyhet. Forraljuk fel együtt 2 percig, majd keverjük bele a vörös lencsét és a kókusztejszínt. Főzzük addig, amíg a lencse megpuhul. Ekkor mehet bele a brokkoli, és még 4 percig főzzük. Végül adjuk hozzá a csicserit és a spenótot, facsarjuk rá a citrom levét, szórjuk rá a szezámmagot és a kesudiót. Ehetjük magában, vagy főtt barna rizzsel.
Spárgával töltött rétes
Ismét egy spárgás étel. A spárga első írásos nyomait Hippokratész műveiben találhatjuk meg. I.e. 460-370 körüli években már hasznosították, de elsősorban gyógyászati szempontból és nem a mindennapos étel-készítéshez. Csak a római kultúrában kezdett elterjedni ételként való használata. Elsősorban előételek alapanyagaként fordult elő. Augustus császárnak volt szokása a rövid idő alatt elvégezhető dolgokra mondani, hogy gyorsabban elkészül, mint ahogy a spárga megfő. XVI. Lajos udvarában pedig már a zöldségek királyaként nevezték a spárgát. A király annyira kedvelte, hogy üvegházakban termesztetett spárgát, így egész évben elérhető volt. Napjainkban már jóformán egész évben hozzájuthatunk a friss csirághoz, de tény, hogy időszakát most "éli", mondhatni a medvehagyma-szezon után spárga-szezon köszönt be. Végül utolsó érdekesség, hogy felénk elsősorban sós ételeket készítenek belőle, Kínában viszont édesség alkotására használják fel.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag réteslap
- 40 dkg roppanósra párolt zöld spárga
- ételízesítő vagy só
- fokhagyma
- olaj
- növényi tejföl
- búzadara (tönköly búzadara volt)
Elkészítés:
A spárgákat megpucoljuk, megmossuk, feldaraboljuk, majd enyhén sós vagy ételízesítős kevés vízben aprított fokhagymával puhára pároljuk.
A réteslapokat két részre választjuk. 3-3, vagy 4-4 lapra, így két rúd rétesünk lesz. A réteslapokkal nedves konyharuhán dolgozunk. Mindegyik réteslapot kicsit megkenjük olajjal és így tesszük rá a következő réteslapot. A legfelső réteslapot is enyhén megolajozzuk, megszórjuk egy kevés búzadarával, majd a kiterített rétes egyik részében "elsimítjuk" a spárgákat. Előzőleg napraforgóból (vagy más magból) elkészített növényi tejföllel kenjük meg a spárgák tetejét, majd a rétest felcsavarjuk és tepsibe tesszük. Ugyanezt megismételjük a másik adag réteslappal. Mielőtt megsütnénk, szintén egy kevés olajjal megkenjük a rudak tetejét. Kb. 20 perc alatt szép barnára sül. Melegen és hidegen tálalva is finom ízélményt nyújtanak ezek a kalóriaszegény falatok.
Grillezett cukkinisaláta kölesmajonézzel
2013. június 18. Mindennapi ételeink
Mi tegnap este hazaérve ezt ebédeltük, maradék zöldségfasírttal és grillezett répás barnarizzsel. Hozzávalók: 1 közepes zöld cukkini 1 kisebb sárga cukkini 10 dkg metélőhagymás tofu 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj szezámmag-ízlés szerint Bad Ischler fűszersó v. Natura vegeta - ízlés szerint citromlé-ízlés szerint -- 1/2 csésze 100% extra szűz olívaolaj kb. 2-3 ek. citromlé 1/2 ek. xilit (nyírfacukor) 1/2 ek só 3-4 gerezd fokhagyma 3/4 csésze forró víz 1,5 csésze főtt köles 2 tk. mustár Elkészítés: A cukkiniket megmossuk, vékonyan felkarikázzuk, és tepsiben vagy grillsütőben 2. ek. olajon elkészítjük. A tofut a végén adjuk hozzá. Ekkor locsoljuk meg egy kevés citromlével, szórjuk meg szezámmaggal. Eközben elkészítjük a kölesmajonézt: a főtt kölest beletesszük egy nagyobb, magas falú tálba, majd hozzáadjuk a víz és az olaj felét, ill.a fokhagymát, a citromlevet, a nyírfacukrot, sót, mustárt, és elkezdjük botmixerezni. A többi vizet és olajat fokozatosan adagoljuk hozzá. Ekkora adagból finom franciasalátát is készíthetünk, ill. tartárnak is használhatjuk.
Spárgakrém-spárgapástétom
Tudtad, hogy a spárga más néven csirág? Jókai, Krúdy, Gárdonyi Mikszáth és Kazinczy írásaiban találhatunk erre a megnevezésre. A növény spárga neve pedig a görög "asparagos" szóból származik, ami fiatal hajtást jelent. A többi zöld növényhez hasonlóan ez is klorofilban gazdag, ellenben kalóriában szegény liliomféle. E két tulajdonsága miatt remek eledel vértisztításhoz és ajánlják cukorbetegeknek is. Azért is értékes táplálék, mert sok káliumot , valamint vasat, kalciumot, foszfort, nátriumot, cinket, ónt, szilíciumot, molibdént tartalmaz. A spárgák közül a zöld színű egyedek gazdagabbak a C-vitaminban, világosabb "társaihoz" képest. Fogyókúrázóknak azért javasolják, mert koleszterin viszont nincs benne, s emellett vizelethajtó hatása is segíti a megfelelő anyagcserét, méregtelenítést.
A recept:
Hozzávalók:
1 kisebb csomó zöld spárga
1 dl napraforgó
2 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
turmixgép vagy botturmix
sörélesztő-pehely (elhagyható)
Elkészítés:
A napraforgó szemeket néhány órára, vagy ha tehetjük egy éjszakára, vagy egy fél napra beáztatjuk, maximum kétszeres mennyiségű vízbe, de ha gyorsan kell készítenünk, nem gond, ha elmarad a magvak beáztatása.
A spárgák végeit levágjuk, ha szükséges, a szárak végét a zöldbabhoz hasonlóan meghámozzuk, majd a spárgaszálakat feldaraboljuk. Az így elkészített spárgákat egy szűrő segítségével forrásban lévő vízbe mártjuk és így főzzük kb. 2-4 percig, míg a spárgák kissé megpuhulnak. Ezt követően hideg vizet engedünk a spárgára. Így védjük meg attól, hogy a spárgák elszíneződjenek, barnásak, fakó zöldek legyenek. A hideg vizes zuhany megtartja sötétzöld színüket.
Először a megáztatott napraforgót egy kevés vízzel, amiben ázott, összeturmixoljuk. Ezzel tejfölszerű állagot kapunk, de nem is véletlen, hogy a növényi tejföl alapja épp a napraforgó hasonló felhasználása. Amikor a napraforgót így készre készítettük, hozzáadjuk a megpárolt spárgát és turmix, vagy botturmix segítségével addig turmixoljuk, míg egészen krémes állagú pástétomot nem kapunk, a fokhagymát a végén keverjük hozzá. Ha nem fér bele a gépünk keverőedényébe a spárga a magvakkal együtt, akkor külön-külön aprítjuk, turmixoljuk, majd a végén egy nagyobb tálban fakanál segítségével összedolgozzuk.
Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :) Lehet, kicsit nehéznek tűnik a leírás alapján ez a krém is, de tényleg semmi bonyolult művelet nincs benne.
CUborka ZÖrmix (Cukkini-uborka zöld turmix)
Egészséges zöldlé. Ha első alkalommal iszol, talán iszonyodsz tőle, de csak azért, mert nem ehhez lettél szoktatva az anyatejet követő éveidben. De ne ijedj meg, mert minél gyakrabban választod reggeli "tisztításhoz" az ehhez hasonló "löttyöket":), annál inkább válsz függővé tőlük. Pláne, ha olyan egészséges dolgot is teszel hozzá, mint banán, vagy alma. Persze a banánt cukorbetegeknek nem ajánlom, sem ehhez, sem egyébként. Ők bizonyára tudják miért. Szóval hiszed vagy sem, annak ellenére, hogy nem minden reggel iszom, mégis úgy érzem, hogy szívesen kezdeném vele a dolgos hétköznapjaimat is (csak éppen nem fér bele az időmbe, hogy naponta elkészítsem). Amikor pedig arra gondolok, hogy egy vastagabb citromkarika miként képes feldobni az ízét, még inkább elfog a vágy az iránt, hogy készítsek valamilyen zöld levet. Ha lenne pár napom, amikor nem "kell" főznöm férjemnek, amikor a munkám is kiszámíthatóan nyugis, bizonyára néhány napot elélnék ezeken a zöld leveken...
A recept:
Hozzávalók:
pár szál karalábélevél
néhány szál répalevél
3 uborka
1 kisebb cukkini
1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül
víz
turmixgép
szűrő
Elkészítés:
Az alaposan megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük és egyből a turmix poharába tesszük. Az uborkákat és a cukkinit is kívülről gondosan megmossuk, majd a turmixgépbe karikázzuk. A tetejére egy vastagabb (kb. 1 cm vastag), héjától megfosztott citromkarikát teszünk. Felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és jól összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint fokhagymát, újhagyma szárakat is.
Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem igazán.
Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég, de ha uborkát, cukkinit is teszünk hozzá, akkor kevesebb, 2-3 szál levél is megteszi. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek, cukorbetegeknek, lúgosító programban résztvevőknek is ajánlják reggeli kezdésként egy nagyobb pohár (min. 2,5 dl) zöld-turmix éhgyomri elfogyasztását, ha nem is minden nap, de hetente 3-4 alkalommal mindenképp.
Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga.
Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Valamint kiválóan alkalmas arra, hogy rövid idő alatt "átmosson" bennünket. Reggel 6-7 között megiszom, és mire a munkába érek 8-1/2 9 körül, már érzem, hogy hat.:) (Mielőbb meg kell látogatnom a mellékhelyiséget.)
Esti saláta
Végre elérhető áron és minőségi ízben lehet hozzájutni a magyar zöldségekhez is. Szeretem ezt az időszakot, mert nagyon sok salátát lehet fogyasztani (és persze zöld turmixot, amikről hamarosan ismét blogolok). Salátát lehet enni reggel, délben, este, mindenesetre segít az embernek kitisztítani a mérgeket a testéből, a rostok átmossák az emésztőszerveket, csökkentik a koleszterinszintet, jótékony hatással bírnak a vércukor szintre is (ugyanis nem ingadozik tőle a vércukorszint). Bátran ajánlom minden földi halandónak:) éljen vele mindenféle zöldségek variációjában akár minden nap. Meghálálja szervezetünk. A recept: Hozzávalók: 1/3 fej lolo saláta - 3 paradicsom - 1-2 pritamin paprika - 2-3 uborka - 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (oliva) - 1 teáskanál szezámmag - 1 evőkanál napraforgómag - 1 lilahagyma (opcionális) Elkészítés: A megmosott zöldségeket feldaraboljuk. A lolo saláta leveleit széttépkedjük. Az uborkát megpucoljuk (nem muszáj) és vékony karikákra vágjuk vagy reszeljük. Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. Rászórjuk a magokat, meghintjük olajjal. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Én teljesen jóllaktam vele.Ilyen salátát ettünk az előző bejegyzésemben leírt szószos tésztához.
Zöldspárga Pite
2013. június 10. Fittanyuka Blog
Még tart a spárga szezon, ezt a roppant egészséges zöldséget sokféleképpen felhasználhatjuk, például így: pitének sütve, amelyet akár fő ételként is tálalhatunk egy adag friss, vegyes salátával! A zöldspárga kevésbé fás, mint a fehér, sokkal húsosabb, ízletesebb. A spárga egyébként nagyon jól méregteleníti a veséket és vízhajtó hatása van. A pitét a következő lépésekben készítjük el: roppanósra pároljuk a fűszerekkel a spárgát, elkészítjük a tésztáját, amelyet elősütünk, készítünk egy besamel mártást és ezzel leöntve a spárgát együtt megsütjük. Ilyen egyszerű és viszonylag gyorsan elkészül! Hozzávalók: 1. Töltelék: 1 csomó zöldspárga 2 cikk fokhagyma 1-2 szál új zöldhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi örőlt zöld bors késhegynyi örőlt zöld kardamon 1/2 kk himalaya só A zöldspárga végeit letörjük, ahol eltörik a vége az a fás rész, nincs rá szükségünk. Feldaraboljuk a spárgát, a hagymát és a kókusz olajon roppanósra dinszteljük, sózzuk, fűszerezzük, utólag belepréseljük a fokhagymát. 2. Tészta: 250 g világos tönköly liszt 125 g bio margarin - szobahőmérsékletű 100 ml víz 1 kk himalaya só 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor A hozzávalókból tésztát gyúrunk és lisztezett deszkán kinyújtjuk, kibélelünk vele egy pite sütő formát, megszurkáljuk és előmelegített sütőben 180 C fokon elősütjük 5 percig. 3. Besamel mártás: 300 ml növényi tej 2 evőkanál világos tönköly liszt 1 evőkanál kókusz olaj csipet himalaya só késhegynyi örőlt szerecsendió A nem túl forró kókusz olajon a lisztet elkeverjük és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg növényi tejet, sózzuk és állandó keverés mellett besűrítjük. Összeállítjuk a pitét: Az elősütött tésztára rákanalazzuk a tölteléket, elegyengetjük, ráöntjük a besamel mártást, tetejét díszíthetjük a maradék tésztából kiszúrt formákkal és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Tálaláskor megszórjuk friss petrezselyem zölddel. Fittanyuka
Cukkinitallér
2013. június 10. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a cukkinit. És most, hogy kaptunk, zöldbabfőzelék mellé ezt készítettem. Nem volt kedvem panírozni, így egy fasírt-korongot dobtam gyorsan össze. Nagyon finom lett. Hozzávalók: 50 dkg cukkini (nálam vegyesen zöld, sárga cukkini) 15 dkg liszt (lehet a fele teljes őrlésű vagy zabliszt is) 4 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2 tk. majoranna 1 tk. köménymag 2 tk. Reform Vito ételízesítő 2 ek. lenmagpehely -- 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 marék zsemlemorzsa Elkészítés: A cukkinit lereszeljük és az ételízesítővel megszórjuk, majd miután az abban lévő só hatására levet enged, kinyomkodjuk. Ekkor hozzákeverjük a lisztet, ill. az előzetesen 1 ek. olajon és vízen megpárolt hagymát, a felaprított fokhagymát, fűszereket és a lenmagpelyhet. Ez utóbbi a tojás helyettesítője. Gombócokat formálunk, majd morzsába fogatjuk és kilapítjuk őket (érdemes a cukkini lédússága miatt ilyen laposabb korongokat sütni, mint nagy fasírtokat, így biztosan átsülnek) és olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 30 perc alatt kisütjük (egyszer forgatjuk közben). TIPP: készíthetjük áztatott, kinyomkodott kenyeret is hozzáadva.
Sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával
Már régóta előszeretettel készítem ezt a fasírtot, és végre most itt is megoszthatom, veletek. :) Hozzávalók: fél csomag feles sárgaborsó kevés liszt fokhagyma vöröshagyma csíra hidegen sajtolt napraforgó olaj fűszerek: só (himalaya), fehér bors, cayenne-bors, piros paprika, chili 1. Előző este beáztatjuk a sárgaborsónkat, majd másnap puhára/pépesre főzzük. Ezután egy kis hűlés után összeturmixoljuk 3 gerezd fokhagymával és egy kevés olajjal (3-4 ek.). 2. Az összeturmixolt pépünkhoz adjuk hozzá ízlés szerint a felsorolt fűszereket, keverjük jól össze. Majd annyi lisztet (3-4 ek.) tegyünk hozzá, hogy jól formálható fasírt alapot kapjunk. Végül keverjünk el benne kb. két marék csírát, és süthetjük is a fasírtokat. :) 3. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra (légkeveréses funkció). Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral, majd fasítokat formálunk, és kb. fél óra alatt, olaj nélkül készre sütjük a fasírtokat. Salátával vagy más körettel is nagy sikert arat. Ani
Káposztás hajdinagombóckák
Léböjt felvezető napokat tartok, ami annyiból áll, hogy délelőtt levek, ebédre valami könnyű, estére még könnyebb Mivel ennyire hideg van, főzősre vettem a figurát Gombócoz: 1 marék hajdina 3 szem pici új krumpli 1 pici fej újhagyma 1 tk kókuszzsír A krumplit megmossuk, és héjában megfőzzük. A hajdinát is mossuk, és 20 perc alatt ő […]
Cukkinis, padlizsános pizza-melegszendvics
2013. június 2. Mindennapi ételeink
Ma délben cukkinis-padlizsános -fokhagymás paradicsomszósszal elkészített tésztát ettünk. Kevesebb tésztát főztem, így kimaradt egy adag szósz. Vacsorára nem sült ki a kenyér, így nem tudtuk, mit együnk. Főzzek ki egy újabb adag tésztát? Nem, 15 perc és készen is lesz a pizza-melegszendvics, inkább emellett döntöttünk. Azért melegszendvics, mert így csíkokra vágva olyan, mintha melegszendvicset ettünk volna + a paradicsomos szósz ízesítése nem a klasszikus pizzaízesítőkkel (pl. bazsalikom) készült. Nagyon finom volt. Na, persze, ha a tésztát mi készítjük, akkor kicsit hosszabb idő, de egészségesebb is, de most volt itthon Tante Fanny pizzatészta. Ennek a tésztának a különlegessége, hogy nem tartalmaz ízfokozót, színezéket, keményített zsiradékot, olívaolajjal készült. Persze, nem esszük mindennap, hiszen finomlisztből készült, de jól megszórtam búzakorpával, ill. sok-sok rostot tartalmazó salátával ettük, így jólesett. Hozzávalók: 2 dl paradicsomkonzerv 1 dl növényi főzőtejszín 2 közepes cukkini 1 közepes padlizsán 1 nagy fej fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 tk. borsikafű 2 tk. só (1 ek. liszt/keményítő) -- 20 dkg növényi sajt snidling (elhagyható) paprikakarikák (elhagyható) szezámmag (elhagyható) -- 1 Tante Fanny pizzatészta. Elkészítés: A hagymát 2 ek. olaj+ víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott cukkinit, padlizsánt, megszórjuk a fűszerekkel, és összepároljuk a zöldségeket is. Amikor roppanósan puhák, hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, a főzőtejszínt, az összetört fokhagymát és még ízlés szerint ízesítjük. Ez a szósz a tésztára remek. Ahhoz, hogy a pizzához is jó legyen, keverjünk bele 1 ek. lisztet (vagy kukoricakeményítőt), hogy kissé besűrítsük. A pizzatésztát vágjuk csíkokra. Reszeljük le a növényi sajtot, vágjuk fel a paprikát. A tészta-csíkokat tegyük olajozott, lisztezett tepsibe, majd kenjük rá a szószt, szórjuk a paprikakarikákkal, növényi sajttal, szezámmaggal. Előmelegített sütőben 200 fokon süssük készre. A legvégén adjuk hozzá a felaprított snidlinget.
Újhagymás paradicsom-saláta
Egy roppant gyors és egyszerű saláta, amely remek kísérője lehet egy-egy főételnek - például pörkölt-féléknek. De pástétomos kenyérhez is kiváló párosítás. Sokunknak talán nem mindig jut eszébe ez a frappáns saláta. Ezért is készítek róla egy külön blogbejegyzést. A recept: Hozzávalók: - 2-3 szál újhagyma - 1/2 kg paradicsom - petrezselyem (elhagyható) - só (elhagyható) A paradicsomokat cikkelyekre vágjuk, az újhagymákat pedig kis karikákra. Ezeket egy tálban összekeverjük. Ízlés szerint megszórhatjuk frissen felaprított petrezselyemlevéllel, akik a salátákat sózni szokták, egy kevés sóval tovább ízesíthetik. Ha van zsenge új lila hagymánk, még tovább növelhetjük az ízhatást! De csepegtethetünk rá valami finom olajat is. Pl. olíva-olajat vagy tökmag-olajat.
Meleg újhagymás cukkinileves
2013. május 28. Mindennapi ételeink
Annyira kívántuk a cukkinit, hogy vettünk pár darabot. Tegnap este -bent a konyhában- grilleztünk (cukkini, krumpli, újhagyma, laskagomba), ma pedig meleg levest készítettem, mert nálunk elég hideg van, majdnem be is izzítottuk a kandallót. Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 szál újhagyma 4-5 gerezd fokhagyma 2-3 tk. Reform Vito fűszerkeverék 2 tk. tárkony-kihagyható kevés só- ízlés szerint 1 csokor friss petrezselyem 1 l víz 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj citromlé - opcionális -- pár szelet kenyér, felkockázva, fokhagymás-petrezselymes olajjal kikent tepsiben megsütve. Elkészítés: Az újhagymát felkarikázzuk, a cukkinit megmossuk és felkockázzuk. A hagymát az olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk, hozzáadjuk a felkockázott cukkinit, és fokhagymával, reform ételízesítővel (és tárkonnyal) fűszerezzük. Kb. 10 perc alatt összefőzzük, ekkor adjuk hozzá a felaprított petrezselymet és a citromlevet. Petrezselymes-fokhagymás sült kenyérkockákkal vagy reszelt növényi sajttal tálaljuk. TIPP: a petrezselymet pótolhatjuk kaporral is.
Melegszendvics, gombakrém
Az élesztő pástétomról írtam ITT és ITT. Az utóbbi vegán recept, az előbbi lakto-ovo vegetáriánus, az a családi hagyományos receptünk. Egyik este - na nem most volt, mint az épp kibújt liliomokból is látszik - a változatosság kedvéért megkentem teljes kiőrlésű zsömléket a pástétommal, és melegszendvics sütőben 10 perc alatt átpirítottam. Nagyon finom, és gyors vacsora lehet, nem mindig az unalmas vajas kenyér. :) Hasonlóan játszhatjuk ugyanezt a gombakrémmel is. Annak is pofonegyszerű receptje van. Megpirítok 1 fej hagymát, hozzáadok fél kiló felaprított gombát, sót és vegamixet. Összesütöm, majd megszórom 2 kanál liszttel. Felengedem rizstejszínnel, összefőzöm, és már mehet is a kenyérre. A tetejére sajtot szoktak reszelni, de szerintem anélkül is finom.
Babonéz, a vegán majonéz
Szendvicsek mellé, rakott ételekhez tejszín vagy tejföl helyett. Íze valóban a majonézre emlékeztet, csak egészségesebb kiadásban. :) Hozzávalók: 1 konzerv fehér bab 2 gerezd fokhagyma 1 kis fej vöröshagyma 1 dl hidegen sajtolt olaj/olivaolaj só, fehér bors fél citrom leve 1. A babot lecsepegtetjük, majd a felkockázott hagymákkal beleöntjük a turmixgépünkbe. 2. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és jó alaposan összeturmixoljuk. 3. Üvegbe töltve, lehűtve fogyaszthatjuk. Ani
Spenótos zabpalacsinta gombatöltelékkel
2013. május 20. Fittanyuka Blog
A kedvencem lett ez a recept, mert amellett, hogy könnyen emészthető a palacsinta tésztája, laktató és nagyon finom is egyben. Csupa nyári ízek: spenót, kapor, petrezselyem, mind használtam ezeket a zöldeket egyszerre. A palacsinta tésztáját zabliszttel és gluténmentes liszt keverékkel kevertem ki, a zöld színét pedig szárított spenót por adta, amelyet helyettesíthetünk friss spenóttal is, de tény, hogy ez egyszerűbb megoldás. Palacsinta tészta - Hozzávalók: ( kb. 8-10 db palacsinta) 250 g zabliszt, 60 g Glutemix ( gluténmentes liszt keverék), 2 kk himalaya só, kb. 600 ml víz, (folyamatosan veszi fel a vizet, ha túl sűrű a tészta öntsünk hozzá még ), 3 evőkanál kókusz olaj ( 2 evőkanállal a tésztába is tegyünk - 1 evőkanál a sütéshez) 3 kk szárított, porított spenót ( ez adja a zöld színét) , friss, vágott kapor. Gomba töltelék - Hozzávalók: 25 dkg csiperke gomba 2 szál újhagyma 2 cikk fokhagyma pár szál, friss petrezselyem zöldje 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors késhegynyi őrölt kömény ( segíti a gomba megemésztését) 2 evőkanál zabliszt 1 dl víz Először elkészítjük a tölteléket: A megmosott, tisztított gombákat felaprítjuk és a kókusz olajon a préselt fokhagymával és a felaprított újhagymával megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk. Amikor megpuhult kissé a gomba, a hideg vízben csomómentesen elkeverjük a zablisztet és hozzáadjuk a raguhoz, besűrítjük vele, majd utólag fűszerezzük a köménnyel, gazdagítjuk a felaprított petrezselyem zölddel. A palacsinta tészta hozzávalóit összekeverjük, ameddig homogén masszát nem kapunk, gazdagítjuk a friss kaporral. Tapadásmentes, palacsinta sütőben egyenként kisütjük a palacsintákat. Alaposan süssük át mindkét oldalukat. A kisült palacsintákat megtöltjük a töltelékkel, ketté vágjuk és friss salátával tálaljuk! Tipp: Zabliszt és gluténmentes liszt helyett választhatunk világos tönkölylisztet is : 250 g világos tönkölyliszt, 400 - 500 ml víz. Szárított spenót por helyett pedig készíthetjük friss spenóttal is. Ebben az esetben a spenót leveleket ( 1-2 maréknyit) kissé megfonnyasztunk kevés vízben, összeturmixoljuk és ezt adjuk a palacsinta tésztához. Fittanyuka
Vegán ezersziget öntet
2013. május 17. Mindennapi ételeink
Nagy kedvencem az ezersziget öntet, amelyet laktózérzékenyként sem kell mellőznöm. :) Hozzávalók: 2 dl rizstejszín 1 ek. mustár 2 ek. citromlé 2 kk. pirosparika só-ízlés szerint 2 tk. fokhagymapor 1 tk. nyírfacukor 1 kisebb hagyma, lereszelve -- lollo rosso (v. bármilyen saláta) 1 sárgarépa 15 dkg póréhagyma 1/2 kígyóuborka 15 dkg metélőhagymás tofu bármilyen zöldség -- magvak Elkészítés: A rizstejszínt egy tálba öntjük és hozzáadjuk a többi alapanyagot. Elkeverjük és amíg a zöldségeket megmossuk, összevágjuk, összeérnek az ízek. Frissen öntjük a salátára.
Mentás zöldborsó krémleves
Ismét egy szemtelenül egyszerű, és nagyon egészséges vegán leves elkészítésére biztatlak benneteket. Szeretek zöld színű ételeket főzni és fogyasztani, a blogomon is találhattok néhány szuper zöld receptet. A természetes zöld szín, mint a borsó, vagy a menta színe azt jelzi számunkra, hogy a növény lúgosító, méregtelenítő hatással bír. Sőt a borsó, a tejjel ellentétben valóban képes felvenni a harcot a csontritkulás ellen, hiszen kiemelkedő a vas, kálium, foszfor, kalcium, cink és mangán tartalma mellett igen gazdag, a természetes kalcium beépülését segítő magnéziumban is. Egy szó, mint száz, nyakunkon a zöldborsó szezon. Használjuk ki, és készítsük el ezt a nagyon zöld, nagyon egészséges és elképesztően finom levest.
Hozzávalók:
- 1 db vöröshagyma (apróra vágva)
- 4 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- 2 csésze zsenge zöldborsó (szezonon kívül fagyasztott is használható)
- 1 nagy marék friss menta + néhány levél a díszítéshez (vagy 2 teáskanál szárított)
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
Melegítsd fel az olívaolajat egy lábasban, majd add hozzá a hagymát és a fokhagymát. Pirítsd néhány percig, a lényeg, az, hogy ne égesd el, mert megkeseredik. Keverd hozzá a borsót és a mentát, önts rá annyi vizet, amennyi elfedi, forrald fel, majd lassú lángon főzd tíz percig. Ha szükséges, pótold az elfőtt vizet, majd mixerben pürésítsd.
Aszalt paradicsom krém
2013. május 11. Fittanyuka Blog
Ez a szósz, vagy krém nevezhetjük bárhogy isteni finom:). Lehet természetesen tésztával is fogyasztani, de én most nyár, meleg lévén az uborka - cukkini salátámra öntöttem. Elkészítése, mint minden krém receptemnek általában, nem vesz igénybe öt percnél többet. Én most ehhez a recepthez olíva olajban eltett aszalt paradicsomot vásároltam, akinek viszont van aszaló gépe saját maga is tehet el ilyen finomságot. Hozzávalók: 2 főre 150 - 200 g aszalt paradicsom 2 evőkanál olíva olaj ( azt használtam ami az üvegben volt) 100 ml kókusz tejszín pár levél friss bazsalikom 1/2 citrom leve 1/2 kk himalaya só 2 cikk fokhagyma darált mandula a tetejére Az aszalt paradicsomot kissé felaprózzuk és az összetevőkkel kézi bot mixer segítségével összeturmixoljuk. Utólag belepréseljük a fokhagymát és hozzáadjuk a felaprított, friss bazsalikomot. Fittanyuka
Szőlőlevél helyett medvehagyma - vegán dolmadesz
A szezon végén sikerült olyan mennyiségű medvehagymát szereznem, hogy még mindig van készleten. Sőt kénytelen voltam lefagyasztani belőle. A legszebb és legnagyobb leveleket különválogattam, és azon gondolkoztam, hogy milyen ínyencséget készíthetnék belőle. Eszembe jutott a tradicionális görög dolmadesz, melynek létezik húsmentes változata, bár az öntet általában joghurt, de ezt nem nehéz kiváltani ízesítetlen szója joghurttal. A dolmadesz (szőlőlevelek) után szabadon "medvehagymidesz"-nek keresztelt ételt nem nehéz elkészíteni, de a levelek megtöltéséhez türelem kell.
Hozzávalók:
- 10 dkg rizs
- 1 közepes hagyma apróra vágva
- 1 teáskanál bazsalikom
- 1 teáskanál oregano
- 1 teáskanál őrölt fekete bors
- 1 evőkanál menta levél (apróra vágva)
- 1/2 citrom leve (1/2 citrom leve a batyuk meglocsolásához)
- 3 evőkanál olívaolaj (+ 2-3 a batyuk meglocsolásához)
- só ízlés szerint
- 30-35 db medvehagyma levél (langyos vízbe áztatva)
Így készítsd el:
A rizst a hagymával együtt pirítsd meg olajon. Ezután add hozzá a fűszereket, a citromlevet és főzd puhára. Tölts a megmosott és beáztatott medvehagyma levelekbe 1-1 teáskanálnyi fűszeres rizst. (31 db batyut készítettem ebből a menyiségből, de ez levél mérettől függ.) A kis batyukat tedd egy kiolajozott jénaiba, öntsd rá egy kis olívaolajat és citromlevet, majd közepes lángon 20 percig párold. Ínyencek tovább fokozhatják az ízkavalkádot, ha szójajoghurt és száraz fehérbor keverékével nyakon öntik tálalás előtt a batyukat.
A kis batyuk mellé vegán szuvlakit tálaltam, melynek recepjét hamarosan közreadom
Gyöngyvirágos rántotta ölte meg az edzőt
A fehérvári férfi medvehagymát szedett, ezek közé keveredett a mérgező növény, ami végzett vele.
Medvehagymás gombás tofus lepény
Ami épp itthon volt... Mégis fenséges étel lett belőle... Bár már jó pár napja készítettem, ha rá gondolok, érzem a finom ízét... Ami nem mellesleg ismétlésért kiált! Azért is olyan nagyszerű, mert roppant gyors, valamennyire egészséges is, és laktató. Akár reggelinek is megfelel, vagy egyszerű "dobozos kajának" a munkahelyre, vagy egy gyors vacsorának. Mit is húzom tovább a szót, jöjjön a recept!
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
pár szál medvehagyma
1 csomag paprikás tofu (füstölt, vagy más ízesítésű is jó)
pár szem gomba
Elkészítés:
A kiolvasztott leveles tésztát a tepsibe kinyújtjuk. (Sütőpapír vagy szilikon sütőlap kerüljön alá.) A medvehagymákat széltükben vékony csíkokra vágjuk, miután megmostuk. A megpucolt pár szem gombát apróbb darabokra vágjuk. Először a medvehagymával terítjük be a tésztát, majd a gombával, végül a kockákra vágott tofut szórjuk rá. Mivel a tofunak eleve van egyfajta sós íze, a tésztában is van só, így én nem tettem hozzá semmi sót. Sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Ha a tészta széle halványbarna, akkor meg is sült az ételünk. (Akik nem vegánok, és tofut sem szoktak használni, feta sajttal vagy kecske sajttal is elkészíthetik.)
Zöldülj meg, gazpacho!
A gazpacho modern, vegán és extra zöld változatát legalább olyan jólesik kanalazgatni a nyári hőségben, mint a hagyományos verziót. Annyira egyszerű, hogy a legtapasztalatlanabb konyhatündérek is bátran elkészíthetik, mert biztosan sikerülni fog. Az időhiányban szenvedők is nyugodtan nekiláthatnak, mert tizenöt perc alatt összedobható. Könnyű, krémes, finom, szuper egészséges. Mi kell még?
Hozzávalók:
- 1 db érett avokádó (meghámozva, felszeletelve)
- 1 db kígyóuborka (meghámozva, felszeletelve)
- 1 gerezd fokhagyma (felaprítva)
- 1/2 kisebb vöröshagyma vagy 1-2 db mogyoróhagyma (felkockázva)
- 2 maréknyi friss bazsalikom levél
- 1 lime, vagy 1/2 citrom leve
- 1 evőkanál olívaolaj
- só ízlés szerint
- 2 csésze hideg víz
Így készítsd el:
A zöldségeket felhasználás előtt le kell hűteni, majd miután megtisztítottuk, felvágtuk, mixerrel pürésítjük (a vizet és a fűszereket ne felejtsük el hozzáadni),ízesítjük, kóstoljuk. A kész levest hűtőbe tesszük, hogy hűljön és érjen. Tálaláskor díszíthetjük vékony uborka karikákkal, vagy avokádó szeletekkel, bazsalikomlevéllel.
Vegán fehérbab-pogácsa
2013. április 29. Mindennapi ételeink
Nagyon finom ropogtatnivaló, pl. sült paprikakrémmel, salátával finom vacsora lehet, de egyszerűbb krémlevesek mellé is finom...meg persze magában is. Hozzávalók: 40 dkg fehérbab konzerv 1 fej vöröshagyma 10-15 dkg liszt (fele finomliszt, fele teljes őrlésű liszt) só - ízlés szerint 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 púpos ek. lenmagpehely 2 ek. víz 1 csokor korianderlevél (elhagyható) Elkészítés: A babot leszűrjük, majd egy tálba tesszük és darabosra összetörjük. A hagymát apróra vágás után 2 ek. víz + olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a babhoz, majd belekeverjük a liszteket, a lenmagpelyhet és szükség esetén a vizet. Ízlés szerint sózzuk. Tészta állagú masszát kell kapnunk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Olajjal kikent tepsibe tesszük és közepes lángon (160 fok) kb. 30perc alatt kisütjük, közben egyszer forgatjuk.
Rakott (savanyú)káposzta cserépedényben sütve (vegán)
Labrador fagyos földjén, Kanadában, az 1900-as évek elején egy prémvadász törte a jeget a sós vízzel megtöltött hordókban, hogy hozzájusson egy fagyasztott káposztafejhez. Clarence Birdseye, egyszerűbb nevén Bob, ahogyan ő szerette, kidolgozott egy különleges élelmiszer-fagyasztási módszert, hogy felesége kedvébe járjon, aki elszigetelve a hosszú fagyos hónapok alatt nagyon hiányolta a friss zöldséget. Bob Birdseye ezzel megcsinálta szerencséjét.
Az 1900-as évek elején Bob és Eleanor Birdseye egy kis faházban éltek fiukkal északon, 400 km-re mindenféle bolttól és orvostól. Akkor költöztek oda, amikor a családfő abbahagyta a tanulmányait Massachusetts Amherst College-ben, mert a családja nem tudta tovább támogatni. Talált munkát, de mint örökös kockázatvállaló, meggyőzte Eleanort, hogy szőrmekereskedésből jobban élhetnének.
Birdseye megtanulta, amit az észak-kanadai őslakosok már régen tudtak: a húsnak jobb íze van, ha gyorsan lefagyasztják. A halat, nyulat és kacsát a szabadban, -50 C fok körüli hőmérsékleten tárolták, így kiválóan megtartották az ízüket. Bob elhatározta, hogy megpróbálkozik a káposzta tartósításával is, erre sós vízzel töltött hordókat használt. Később szerényen így nyilatkozott: Az eszkimók évszázadok óta így tartósítanak. Amit én csináltam, az csupán a csomagolt, fagyasztott élelmiszer elterjesztése. 1917-ben a család visszatért az Államokba, ahol Bob megkísérelt a labradori tél reprodukálásával üzemeltetni egy fagylaltgyárat New Jersey-ben, jégtömbökkel, tengervízzel és elektromos ventilátorral. Válallakozása csődbe ment. Ezután a család Gloucesterbe költözött (Massachusetts), ahol Birdseye tovább kísérletezett a hús, hal és zöldségek gyorsfagyasztásával. Épített egy hordozható fagyasztót is, ezt felrakta egy kamionra, és járta a vidéket, hogy a helyszínen fagyaszthassa a frissen begyűjtött zöldségféléket.
Véletlenül Majorie Merriweather Post, egy élelmiszer-feldolgozó tulajdonosának lánya, megkóstolta Birdseye fagyasztott libáját. Három évvel később már nemcsak libát vásárolt Bobtól, hanem megvette a családi vállalkozást, és 1930-ban a vég nevét Birds Eye-ra változtatta. Érdekes, hogy végül nem a káposzta volt az első nagy tömegben piacra dobott fagyasztott zöldségáru, hanem a borsó. (Forrás: Bill Laws:Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet )
Következő receptemben ugyan nem fagyasztott, de más módon - savanyítással - tartósított káposzta az egyik főszereplő.
A recept:
Hozzávalók:
30 dkg savanyú káposzta (nekem házi volt, ismerősöm készítette)
20 dkg szójagranulátum
1 nagyobb hagyma
fokhagyma
ételízesítő/só
őrölt köménymag
20 dkg barna rizs
piros fűszerpaprika és/vagy piros paprika krém
növényi tejföl
Elkészítés:
A cserépedényünket legalább fél órára, de akár többre is, vízbe áztatjuk. A savanyú káposztát vízzel jól átmossuk. A (ételízesítővel vagy sóval megszórt) szójagranulátumot meleg/forró vízben áztatjuk legalább fél órát. A barna rizst pedig megfőzzük roppanósan puhára. A hagymákat felaprítjuk, teflon bevonatú lábosban kevés vízzel kicsit megdinszteljük, rátesszük a kinyomkodott szójagranulátumot, fűszerpaprikával és/vagy piros paprikakrémmel és az őrölt köménnyel fűszerezzük, szükség esetén sózzuk. Adunk hozzá egy kevés vizet, pörkölt állagúra főzzük. A megfőtt rizst hozzákeverjük. A szójás pörkölt-szósz "levét", ha nem túlfőzött rizzsel dolgozunk, akkor a rizs magába szívja. Miután a rizst és a szóját összekevertük, az áztatott cserépedénybe rétegezve rakjuk. Legalsó réteg a kimosott savanyú káposzta, majd a szójás rizs. A rétegezést addig folytatjuk, míg van hely az edényben. A legutolsó sor a szójás rizs legyen, amit növényi tejföl megkenésével zárunk. Lefedjük a cserépedény tetejével és megsütjük kb. 30 perc alatt.
Medvehagymás-tofus vegán ravioli
2013. április 26. Mindennapi ételeink
Hozzávalók 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű durumliszt 1 ek. lenmagpehely 1 tk. só annyi víz apránként adagolva, hogy kemény, gyúrható tésztát kapjunk --- 1 füstölt tofu 10 levél medvehagyma 2 ek. rizstejszín 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj só - olaj szerint -- 3 ek. liszt 4 ek. kukoricatejpor 2 el víz -- 1 kaliforniai paprika (több színben) 2-3 levél medvehagyma 2 szál újhagyma 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. víz Elkészítés: A tésztához a liszteket, sót, és a lenmagpelyhet összekeverjük, és annyi vízzel felengedjük, hogy kemény tésztát kapjunk. Egy lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd kocka vagy kör alakú ravioli szaggatóval kiszaggatunk kockákat vagy köröket. A tofut egy tálba téve hozzáadjuk az olajat, a felvágott medvehagymát, a sót, és a rizstejszínt. Mindezt alaposan összebotmixerezzük és ezzel töltjük meg a raviolikat. Az így elkészült raviolikat forrásba lévő vízbe tesszük és miután feljöttek a víz tetejére, még 5 percig főzzük, majd szűrő segítségével kiszedjük őket, és olajjal meglocsolt edénybe tesszük. Az öntethez az apróra vágott újhagymát víz + olaj keverékén megpároljuk. Ehhez hozzáadjuk az apróra vágott kaliforniai paprikát, a medvehagymát és hozzáöntjük az előre összekevert kukoricatejport + vizet + lisztet, 5 perc alatt összefőzzük. A kifőtt raviolikat ezzel az öntettel tálaljuk.Ne felejtsünk el hozzá salátát enni. :-)
Vegán tejszínes gombaragu medvehagymás, tojás nélküli házi durummetélttel
2013. április 23. Mindennapi ételeink
Hmmmmmmm:-) Hozzávalók: 1/2 kg gomba 1 nagy fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 1 csokor friss petrezselyem 1 szelet kaliforniai paprika 2 tk. só 2 tk. Reform Vito ételízesítő 4 ek. kukoricatejpor 3 ek. liszt kb. 1 dl víz 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 10 dkg durumliszt (v. fele-fele arányban finomliszt és zapehelyliszt keveréke) 10 dkg teljes őrlésű liszt 1 ek. lenmagpehely kb. 1 dl víz só 3 levél medvehagyma Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk és olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Rátesszük a meghámozott és apró kockákra vágott gombát, megsózzuk és fedő alatt megpuhítjuk. Eközben összegyúrjuk a tésztához a kimért liszteket + sót, ill. lenmagpelyhet, majd a vizet és az apróra vágott medvehagymát és kikeverjük a tejszínes habarást is: a lisztet, a kukoricatejport és a vizet egy habverő segítségével egyenletesen, csomómentesen kikeverjük. Ezt ráöntjük a gombára, majd hozzáadjuk az ételízesítőt, a fokhagymát, az apróra vágott paprikát és a felaprított petrezselymet 4-5 perc alatt összefőzzük. Egy lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd egy kés segítségével hosszú csíkokra vágjuk, és forrásban lévő sós vízbe dobjuk. Kb. 10 percig főzzük, majd leszűrjük, és olajjal meglocsoljuk.
Saláta medvehagyma fanatikusoknak
2013. április 22. Mindennapi ételeink
Gyors saláta, maradékokból. Ma rakott karfiol mellé babos-medvehagymás rizst főztem. És ebből maradt ki bab és medvehagyma is. Így gyors saláta is készült. A rizs hagyományosan készült egyébként: először kifőztem, és ekkor kevertem hozzá az apróra vágott medvehagymát és a megmosott, leszűrt babot. Hozzávalók: 10 levél medvehagyma 10 dkg Kidney bab 2-3 tk. szezámmag -- 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 csipet só 2 tk. szárított petrezselyem Elkészítés: A medvehagyma leveleket megmossuk és feldaraboljuk és egy tálba halmozzuk. A babotegy szűrőbe téve átmossuk és lecsöpögtetjük (ha konzervet használunk), majd a medvehagymákhoz adjuk. Egy külön tálban kikeverjük az olajat, sót, szezámmagot és petrezselymet. Ráöntjük a babra-medvehagymára, összeforgatjuk és megesszük :)
Spenótos csicseriomlett
Nagyon sokan kérdezték ennek az omlettnek a receptjét a 30 Napos Vegán Kihívás során, így ha jól megkésve is, de íme, tálalom!:-) Az ötlet, hogy spenótot tegyek bele, az Ízek és Érzések Magazin tavaszi számában megjelent hasonló receptből jött, amelyben a tojásos részt kiváltottam Reni ötlete alapján egy hüvelyes lisztféleséggel. Ez most nálam csicseriborsóliszt volt. Jó lett a végeredmény, friss zöldekkel érdemes kínálni!:-) Spenótos csicseriomlett Hozzávalók (2 db vastagabb omletthez): 150 g csicseriborsó liszt 50 g teljes kiőrlésű liszt (ha könnyebb tésztát szeretne valaki, akkor bio fehér liszttel más lesz az állaga:-) 1/2 mk. kurkuma 1 tk. só kb. 250-300 ml víz kb. 250 g leveles spenót 2 ek. olívaolaj 1 gerezd fokhagyma Az olívaolajon megfonnyasztjuk a spenótot, és hozzákeverjük az összezúzott fokhagymát. Összekeverjük az omlett hozzávalóit, majd a végén belekeverjük a fokhagymás spenótot, és olajjal kikent serpenyőben két vastag omlettet sütünk.
Medvehagymás cukkinikrémleves
A cukkini nem csak a cukorbetegek számára kiváló táplálék. Az egészséges embereknek is ajánlott, de fogyókúrázók, diétázók is örömüket lelhetik benne, mivel magas tápanyag tartalma van (folsav, A-vitamint, különböző B-vitaminok, C-vitamin, béta-karotin, mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink), viszont a termés nagy része, mintegy 95%-a víz. Ezért aztán vértisztító és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Őshazája különben az általam vágyott Guatemala, na és Mexikó. (Persze nem a cukkini miatt vágyok Guatemala-ba.) Most krémlevest készítettem belőle a szezon kincsével, medvehagymával.
A recept:
Hozzávalók:
1-2 db cukkini
víz
ételízesítő vagy só
növényi tej vagy tejszín
4-5 levél medvehagyma
kevés szerecsendió (őrölt)
Elkészítés:
A megpucolt, feldarabolt cukkinit egy kevés vízben megpároljuk sóval vagy ételízesítővel meghintve. Amikor a cukkini jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük vízzel (ha elég víz maradt a párlásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet) - kb. 2,5-3,5 dl víz kell hozzá. Összeturmixoljuk. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. Az összeturmixolt levet a fazékba visszaöntjük, adunk hozzá egy kevés növényi tejet vagy tejszínt, szerecsendiót, valamint a felaprított medvehagymát.. Az első rottyanásig még forralunk rajta egyet és kész is a leves. Tálalásnál tökmagot és/vagy napraforgóbelet, szezámmagot szórhatunk a leves tetejére. De pirított kenyér vagy zsemlekockák is finommá varázsolják. Persze ezek nélkül is nagyon finom, ínycsiklandó étel. Ezt a levest télen is elkészíthetjük, ha van a fagyasztónkban cukkini (felkockázva vagy felkarikázva). Ez esetben érdemes előbb kiengedni a fagyott állagából, és úgy elkészíteni a levest.
Nyers Tavaszi tekercs - Curry krémmel
2013. április 20. Fittanyuka Blog
A héten mind olyan ételek receptjeit osztottam meg, amelyek fő összetevői a nyers zöldségek. Egyik oka, hogy az időjárás melegre fordult, ilyenkor kevésbé van szükségünk fűtő hatású ételekre, másrészről pedig elkezdődött a tavaszi méregtelenítés. A zöldségek igazából a legbázikusabb ételek, itt a tavasz éljünk velük! A minap pedig saláta helyett ezt a mártogatós variációt vacsoráztuk. Hozzávalók: Mennyiséget nem írok, mert könnyű kiszámítani, hogy hány főre mennyi tekercset szeretnénk készíteni. Rizslapok Cukkini, Uborka zöldhagyma petrezselyem zöld Tehetünk bele még tofut, én tönkölyfehérjét vágtam hosszanti csíkokra és kevés olajon picit megrilleztem őket. Curry krém: 1-2 kk curry paszta készen 200 ml növényi tejszín ( szója vagy kókusztejszínt javaslom, mert igazán krémes tejszínek) késhegyni himalaya só Elkészítése pofon egyszerű: A rizslapokat leginkább keleti boltokban tudjátok beszerezni, rizs lisztet és vizet tartalmaz csupán. Annyi vizet melegítünk amennyi ellepi őket, ráöntjük és hagyjuk 5-8 percet állni. Közben a zöldségeket hosszanti csíkokra vágjuk. Majd egyenként szétválasztjuk a rizslapokat egy ruhára fektetjük tekercselés előtt és, mint a töltött káposztát ahogy tekerjük, belecsomagoljuk a zöldségeket. Elkészítjük a krémet: Curry paszta - szintén keleti boltban kapható, olyat válasszatok amely nem tartalmaz adalékokat, sikerült olyat vásárolnom, amely csak aszkorbinsavval volt tartósítva. 1 kk curry pasztát elkeverünk 200 ml növényi tejszínnel, picit sózzuk, belefacsarjuk a citromlevet és alaposan elkeverjük. Tálaljuk a tányéron középen elhelyezett krémmel. Vendég kínálónak is ideális.Fittanyuka
Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllel
2013. április 18. Vera vega konyhája
Kaptam édesburgonyát. Még sose ettem ilyet. Amit készítettem belőle, az szerintem nagyon finom volt, de a gyerekek nem így gondolták: meglepő módon pont az ÉDESburgonya nem ízlett nekik. Pedig nagyon finom, ízre valahol a sütőtök, a répa és a krumpli keveréke :) Hozzávalók: 1 kg édesburgonya 1 csomag medvehagymás tofu szójaszósz olívaolaj mindenféle fűszerek ízlés szerint, nálam: majoranna, oregano, római kömény 1 marék napraforgómag 2 gerezd fokhagyma annyi víz, amivel krémes lesz méz citromlé mustár Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam. A tofut is kockákra vágtam. A kettőt összekevertem, és pár órára bepácoltam a szójaszósz, olaj és fűszerek keverékével. Tepsiben sütöttem meg 180 fokos sütőben, kb. 40 perc alatt. A növényi tejfölhöz a hozzávalókat összeturmixoltam alaposan, sóztam is, adagokat nem írok, mert ez nagyon ízlés szerinti műfaj. A kettőt együtt tálaltam.
Medvehagymás krém
Újra itt van a tavasz egyik legjobb kincse a medvehagyma. Már vártuk nagyon, noha a fagyasztóban pihenő egyedeket sikerült a télen jól beosztanom. Ez az ínycsiklandóan finom hagymaféleség megízesíti az ember mindennapjait. Legutóbb pálmazsírral és pirított szezámmaggal készítettem egy fenséges kenyérre való krémet. Pástétomnak is hívhatjuk. Állagát tekintve - köszönhetően -a pálmazsírnak - olyan krémes, lágy, finom! Oké, a pálmazsírral csak mértékkel, tudom! Nem is volt sok itthon, úgy kaptam egy kisebb adagot. (Keksz vagy sütemény készítéséhez kevés lett volna) Mivel medvehagyma is volt itthon, hétvégére pedig valami kenyérre kenhetőt kellett összehoznom, így párosítottam ezeket az élvezetes ízeket egy még szenzációsabb krémet készítve, amely mondhatom, eteti magát. Csak óvatosan... Nehogy megártson!:)
A recept:
Hozzávalók:
- 2-3 púpozott evőkanál pálmazsír
- 2 evőkanál szezámmag
- 6-8 szál medvehagyma
- 1 evőkanál piros paprikakrém (házi)
- só
- leheletnyi őrölt köménymag
Elkészítés:
A medvehagymákat a lehető legapróbbra felvágjuk. A szezámmagot teflon serpenyőben világosbarnára pirítjuk (nagyon szeretem az illatát!). Egy tálkába teszünk a pálmazsírból, rászórjuk először a megpirított (még meleg) szezámmagot, majd hozzáadjuk a medvehagymát. Jól összekeverjük és keverés közben piros paprikakrémmel, sóval és őrölt köménymaggal ízesítjük. Férjem szerint ez szinte olyan, mint a boltokban kapható vega pástétomok egyike (bár nem tudok arról, hogy lenne medvehagymás....). Lényeg, ami lényeg, hogy hihetetlenül eteti magát - főleg friss házi bagettel vagy kenyérrel. Csak mértékletesen!:) - ez az ajánlatom hozzá.
Spenótos gombás tészta
"Nagycsütörtökön egyél spenótot!"
Húsvét előtti csütörtökön a rádiót hallgatva arra lettem figyelmes, hogy nem a harangok szólnak délben, hanem valami egészen más. Akkor már rémlett is az, amit ezt megelőzően mondtak be a rádióba, s amit osztott figyelemmel hallgattam. Húsvét előtti csütörtökön - nagycsütörtökön - "Rómába mennek a harangok", ezért harang helyett kerepelő hangját hallottam. Állítólag a kerepeléssel űzik el a gonoszt. Szintén ekkor a rádióból tudtam meg, hogy "nagycsütörtökön egyél spenótot!". Mint megtudtam, vidéken, falvakban ezen a napon azokat a zöld növényeket fogyasztják, amelyek már teremnek ilyenkor. A zöldcsütörtök így táplálkozási hagyománnyá nőtte ki magát az évszázadok alatt. Spenót mellett más zöld növényeket is fogyasztottak, salátát, sőt az ételekbe még csalánt is főztek. Aznap épp gyönyörű spenótokhoz jutottam hozzá (nem tudom, hogy a húsvét előtti időszaknak volt-e köszönhető, de 280 Ft volt a spenót kilója - azóta sem láttam ilyen olcsón). A rádiós beszámoló a hagyományról pedig adta az ötletet, hogy készítsem el kedvenc ételemet, a spenótos tésztát gombával felspécizve. (Igen, tudom, már van néhány spenótos tészta receptem, de ha egyszer nagyon szeretem...:) )
A recept:
Hozzávalók:
- 70 dkg spenótlevél
- 1 nagy hagyma
- 1/2 kg gomba
- 1/2 kg tészta
- 2 dl növényi tejszín
- víz
- só
- olaj (jó, ha hidegen sajtolt)
- ételízesítő
- szerecsendió
- néhány gerezd fokhagyma
- apróra vágott lila hagyma
Elkészítés:
Ebből a mennyiségből nagy adag szósz lesz, amihez a fél kg tészta megfőzve is kevés. Rizzsel is fogyasztható, vagy bulgurral.
Forrásban lévő sós vízben megfőzzük a tésztát. A legjobb a durum tészta, de aki a tojásos tésztához ragaszkodik, azzal is elkészíthető. Én a képen látható masni tésztát választottam. Jól mutatnak együtt.
A megfőtt átszűrt tésztát kb. 1 evőkanál hidegen sajtolt olajjal átkeverjük. Így elkerüljük, hogy a tészta összeragadjon, és egészségesebben is járunk el, mintha a a tészta főzővizébe raknánk az olajat.
Miközben a tészta fő, elkészítjük a szószt.
A nagy hagymát megpucoljuk és apró darabokra vágjuk, egy teflon bevonatú edénybe alacsony lángon kevés vízzel megpároljuk. Az átmosott, szükség esetén megpucolt gombákat a hagymára tesszük, picike vízzel párolni kezdjük. Közben az alaposan megmosott spenótleveleket felvágjuk, (én nem használok hozzá elektromos aprítót, mert sokkal mutatósabb lesz a tésztán a sok spenótlevél) majd a gombás hagymára tesszük. Átkeverjük. Megszórjuk sóval vagy ételízesítővel, hozzáadjuk a fokhagymát összenyomva. Pároljuk együtt a spenótot a gombával. Hamarosan saját levet ereszt. A tejszínnel felengedjük és addig főzzük, míg nem kezd forrni. A forrás elején adhatunk hozzá egy kevés szerecsendiót. (Van, aki csak fokhagymával főzi meg, a szerecsendiót teljesen kihagyja.) Amikor a szósz elkészült, a tésztára tesszük és megszórjuk apróra vágott lila hagymával.
Nehezen tudtunk betelni vele.
Vegán pásztorpite
2013. április 16. Mindennapi ételeink
Nagyon finom egytálétel, ajánlom mindenkinek. És jó hír: lehetetlen elrontani :-) Hozzávalók: 50 dkg burgonya 1 ek. kókuszolaj (vagy olívaolaj) 1 dl kukoricatej 1csokor petrezselyem 1 póréhagyma só-ízlés szerint -- 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 25 dkg mirelit zöldség (miénkben volt: karfiol, brokkoli, répa, borsó) 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. víz 2-3 tk.majoranna 1tk.köménymag kb.1,5 ek.pirospaprika kb. 5 dkg gabonakolbász só-ízlés szerint 2 ek. kukoricakeményítő Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük.Majd leszűrjük,és a zsiradék, és növényi tej hozzáadásával krumplipürét készítünk belőle. Petrezselyemmel és nagyon apróra vágott póréhagymával ízesítjük, majd félretesszük. Arra figyeljünk, hogy ne legyen túl puha a püré. Elkészítjük a belevalót is: az apróra vágott hagymát olaj és víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük a zöldségeket, majorannával, köménnyel és fokhagymával, sóval ízesítjük, pirospaprikával színezzük.Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Amikor roppanósra párolódott, kiveszünk 4-5 ek. levet, melybe a keményítőt belekeverjük, és ezt visszaöntjük. Amikor jól besűrűsödött, hozzáadjuk a szétmorzsolt gabonakolbászt és 1-2 perc főzés után lezárjuk. Egy közepes tepsit kiolajozunk, beletesszük alulra a püré felét, ráterítjük az egész zöldségpörköltöt, majd befedjük pürével. Megszórjuk magokkal, és 190 fokon kb.30 perc alatt összesütjük. Mi salátával ettük.
kedvenc tésztám & reteklevél pesto
2013. április 15. Vegasztrománia
szeretem a tésztákat, igazi gyors kaja, és ez sokszor szempont a nagyondolgozós időszakokban. a paradicsomos-bazsalikomos tészta és a tejszínes is alap, de nyár óta egyre gyakrabban egyesítem a kettőt, és teljesen odavagyok tőle. mert benne van a paradicsom édeskés savanyúsága, és az őt lágyító a tejszín selymessége. szeretek maradékokkal is dolgozni, szeretem, amikor minden megtalálja a helyét és idejét. a pénteki főzősulin csináltunk reteklevél pesto-t, és maradt egy kevés apró kockákra vágott zöldség, ezek adták a tésztaszósz alapját.
a reteklevél pesto pedig egy nagyon finom ügy.. mondjuk mindegyik pesto az. bármilyen (mondom, bármilyen) ehető zöldből (de nemcsak zöldből) elkészíthető egy kis fokhagyma, sajt, valamilyen mag, olívaolaj segítségével. arról pedig amúgy is le kéne szokni, hogy amikor a zöldséges megkérdezi, h a zöldjét levegye-e (bárminek), akkor megszokásból igennel feleljünk.. mert az tök jól fel lehet használni a retek levelét, a karalábé zöldjét, és meglepő, de a sárgarépáét is!
zöldséges-paradicsomos-tejszínes tészta
Lili és a tészta
hozzávalók (4 személyre)
1 lila hagyma 1 kisebb répa 1/2 kisebb édeskömény 1/2 szárzeller 1/2 kisebb cukkini 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 sárga kaliforniai paprika 1 hámozott paradicsom konzerv 200 ml tejszín 2 ek kapribogyó só, bors oregano kakukkfű néhány szem borókabogyó negyedekre vágva
reteklevél pesto reszelt parmezán tészta - most bucatini
a zöldségeket vágjuk 0,5 cm x 0,5 cm-es kockákra. egy kevés olívaolajon pirítsuk őket kb 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomot, és fűzzük készre. közben sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. az utolsó előtti pillanatban öntsük hozzá a tejszínt, a kapribogyót, keverjük össze, hagyjuk egyet rottyanni, és kész. a sorrend: főtt tészta - szósz - reteklevél pesto - reszelt parmezán. naggyon szépen kiegészítik egymást az ízek, nem érdemes semmit kihagyni.
reteklevél pesto
Lina és a pesto
hozzávalók a bazsalikomos pesto alapján:
50 g reteklevél 50 g dió (vagy mandula, vagy bármilyen mag) 50 g parmezán 1 nagyobb gerezd fokhagyma 100-150 ml olívaolaj
a hozzávalókat daráljuk, pürésítsük robotgépben. nagy kőmozsárban lenne az igazi, dehát..
Vadasmártás
2013. április 14. Fittanyuka Blog
A mártás nevének semmi köze a vadakhoz, legalábbis nem szeretném:)! Az elnevezésen nem szerettem volna változtatni, mert így mindenki tudja miről van szó. Karamelizált cukor helyett kókusz cukrot használunk, mert természeténél fogva enyhén karamellizált ízű és természetes édesítő. Nagyon finom bundázott zöldségekhez, tönköly fehérjéhez, krokettekhez, tésztához, fasírtokhoz, vagy bundázott gabona sonkához, stb. Hozzávalók 4 főre: 1 db közepes zeller 1 db nagy szál gyökér 3 nagy répa 3-4 db babérlevél 2 db nagyobb krumpli 1 db nagyobb hagyma néhány fekete szemes bors 2-3 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz cukor 3 evőkanál kókusz tejszín Víz 1 db citrom leve A zöldségeket tisztítás után rusztikus darabokra szeleteljük és a víz, citromlé, só, fekete bors segítségével pác levet készítünk. Annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Érdemes előző este bepácolni a zöldségeket és másnap a páclével együtt, lassú tűzön addig főzzük amíg a zöldségek megpuhulnak. Leöntjük a felesleges vizet és a kókusz tejszín, kókusz cukor hozzáadásával összeturmixoljuk. Ha szükséges még sózzuk. Fittanyuka
A zöld pogácsa
2013. április 12. La Veganista
Van egy erdei növény, amelyért ölre mennek a jó ízlésű barnamedvék és a vaddisznók. Talán ösztönösen érzik, hogy kellemesen fokhagymás illata, és enyhén csípős íze mellett számtalan jó hatása van. Többek közt segíti az emésztést, regenerálja a veséket, vértisztító, oldja a hurutos köhögést, csökkenti a vérnyomást, enyhíti a szédülést. Ez a kicsi növény beküzdötte magát a konyhába is, ahol annyira megkedvelték, hogy ma már fesztivált is rendeznek a tiszteletére. Hétvégén Orfűn (04.13-14.) ünneplik meg ezt a sokoldalú amariliszfélét, amiből főzeléket, levest, pestot, medvehagymás bort, mézet és esszenciát is készítenek. Én egy veganizált, brutálisan medvehagymás pogácsa variáció mellett döntöttem. Limara oldalán találtam meg az alapreceptet, ami megoldaná egy kisebb hadsereg élelmezési gondjait, ezért minden hozzávalót feleztem. Így is 50 db pogácsát szúrtam ki egy snapszos pohárral. (Ez a standard pogácsa szaggatóm.) Ami a receptet illeti, nem egy diétás darab, de a legelvakultabb fogyókúrázóknak is érdemes tartaniuk miatta egy csaló napot.
Hozzávalók:
- 500g finomliszt
- 250g margarin
- 185g szója joghurt
- 1 evőkanál só
- 1 teáskanál cukor
- 1 csomag instant élesztő
- 6g kókusz zsír
- 0,5 dl langyos víz
- 1 marék medvehagyma
Így készítsd el:
Az élesztőt és a cukrot elegyítsük a langyos vízzel egy pohárban. Miközben az élesztő felfut keverjük el a sót a lisztben, és morzsoljuk össze a liszttel a margarint. Csorgassuk a szója joghurtot a margarinos lisztre, majd az élesztőt is adjuk hozzá. Gyúrjuk össze a tésztát és pihentessük lefedve félóráig. Amíg pihen a tészta, a kókuszzsírt és a medvehagymát mixerrel krém állagúra homogenizáljuk. A tésztát téglalap alakúra és vékonyra nyújtjuk. Megkenjük medvehagyma krémmel. Ezután képzeletben három részre osztjuk és a jobb és baloldali harmadot ráhajtjuk a középső harmadra. A tésztát elfordítjuk 90°-kal és ismét megkenjük a zöld krémmel, majd félbehajtjuk. Újabb harminc perces pihenő következik, azután ismét elvégezzük a kenést és a hajtogatást. (Ha ragadni akar a tészta, akkor egy kis liszttel segíthetünk rajta, de alapvetően könnyű vele dolgozni.) Az utolsó hajtás után, az ujjnyi vastagra nyújtott tésztából kiszaggatjuk a pogácsákat és sütőpapírral kibélelt tepsiben újabb félóráig pihentetjük. Semmivel nem kentem meg a tetejüket, viszont így is kellemes színt kaptak 15-20 perc alatt a 200 °C-ra előmelegített sütőben.Sütés közben az egész konyhát meg a lakást átjárja a medvehagyma fokhagymás illata, de acélozd meg az akaratod, hogy ne nyisd ki a idő előtt a sütő ajtaját. Tudom, hogy első olvasásra macerásnak tűnik, de megéri a fáradtságot. A puha, forró pogácsák ízletesek, vegán kompatibilisek, és versenyképesek bármelyik cukrászda kreációjával.
Gasztroajándék ötlet: Hamis tepertőkrém
Itt volt a húsvét, s úgy adódott, hogy a szokásos családi látogatást nem tudtuk megejteni. Tavaly ilyentájt nem csak szüleinknél (mindkettő), hanem férjem egyik nénikéjénél is jártunk, de most máshogy alakultak az események az életünkbe. Míg tavaly medvehagymát olajban raktam el, és adtam ajándékba mindenkinek, idén csak egy látogatást tudtunk megejteni (eleve még húsvétkor is hullott a hó, ami megakadályozta, hogy sok medvehagymához jutottam volna), így oda hamis tepertőkrémet vittünk. Annyira megtetszett annak, aki kapta, hogy a következőket mondta és írta: "Amikor édesanyám krumplinyomóval összetörte a töpörtyűt és krémet készített, ennek pont olyan íze van." "Nem tudom, mit boszorkánykodtál össze megint, de ez valami fenséges". "Zabálom, s majd eldugom magam elől, köszönöm". Jelenleg és egész életében normál étkezésű családtagról van szó, aki nem vegetáriánus. Mivel ilyen nagy élvezet volt számára, néhány nap múlva küldtem neki egy újabb adagot. Szóval ez a kenyérre való is lehet gasztroajándék, csak jelezni kell, hogy hűtőben tárolják, és néhány napon belül azért fogyasszák el. Nem csak húsvétkor, karácsonykor vagy más alkalomkor. Leírom ismét a receptet, hogy ne kelljen keresgélni:
A recept:
Hozzávalók:
- 14 dkg szezámmag
- 8 dkg lenmag
- olívaolaj (hidegen sajtolt, extra szűz az ajánlott)
- kókuszzsír
- piros fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- só
- üveg, amibe tesszük
Elkészítés:
A szezám felét, vagyis 7 dkg-t megpirítunk olajmentesen lehetőleg teflon vagy kerámia edényben. Amíg pirul, a lenmagot és a szezámmag másik felét megdaráljuk, minél porhanyósabb állagúra. Amikor a szezámmag megpirult, szintén a darálóba tesszük. (Érdemes megvárni, míg kicsit kihűl.) A ledarált magokat összekeverjük és fele-fele arányban olívaolajat és kókuszzsírt teszünk hozzá, valamint ízlés szerint sózzuk, őrölt fűszerpaprikát és őrölt köménymagot keverünk hozzá. Ha nincs otthon kókuszzsír, készíthetjük csak olívaolajjal, de a hűtőben a kókuszzsíros változat jobban megdermed.
Az ajándékba adott első üveg csak kókuszzsírral készült. Hűtőben megdermedt és darabosan lehetett kenyérre tenni, nehezebb volt kenni. A második üvegnél már ismét tettem bele olajat (fele olaj, fele kókuszzsír) és kicsit folyósabb, kenhetőbb állaga lett. Mindkettő nagyon finom volt.
MEDVEHAGYMÁS SPAGETTI
2013. április 9. Mit főzzek holnap?
Sült csicseriborsó
Nyammmmm..... Jobb lett, mint vártam, mint számítottam rá. Nagyobb adagot készítettem, először is azért, hogy magában is fogyaszthassuk, másodszor pedig krumplival párosítottam, és brassóit kreáltam belőle, de erről majd bővebben a következő bejegyzésben írok. Szóval a csicseriborsó most már talán jobban kezd elterjedni a magyar konyhában, de tény, hogy még mindig nem sok étterem étlapján találkozunk vele. Pedig nagyszerű táplálék. Ezt is nagyobb mennyiségben vettem, anyuval felezve, de nem aggódok, gyorsan el fog fogyni, főleg, ha sütőbe teszem és ilyen ízvilággal készítem el.
Vetési ideje különben most van, áprilisban, és nem hagyhatom ki, hogy bizonyos területeken bagolyborsónak, csücsörborsónak nevezik. Babbal szemben előnye, hogy nem zsizsikesedik.
Tápanyagtartalom tekintetében magas fehérje forrás, ezért is a vegák egyik kedvelt eledele. B1- és B6-vitamint, folsavat, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Babhoz vagy lencséhez viszonyítva jobb az emészthetősége. Rendszeres fogyasztása esetén csökkenhet a vér koleszterinszintje. Pektintartalmának köszönhetően pedig gátolja a gyors vércukorszint növekedést, ezért ajánlják cukorbetegeknek is. Ha belegondolunk az emberek nagy része koleszterin, vagy cukor, rosszabb esetben mindkettő problémával küzd. Itt van ez a csodás növény, és még sincs eléggé elterjedve a magyar háztartásokban. Remélem, következő receptem kedvet ad hozzá, hogy változtassunk a megszokott étkezésünkön, és igenis beiktassuk a csicseriborsót is az étrendünkbe.
A recept:
Hozzávalók:
1,5 bögre csicseriborsó
víz
ételízesítő
babérlevél
piros paprikakrém
1 teáskanál mustár
2-3 gerezd fokhagyma
majoránna
őrölt köménymag
olaj
sütőpapír
papírtörlő
Elkészítés:
Egy éjszakára, de legalább 8 órára beáztatjuk az alaposan megmosott csicseriborsót (kivéve, ha konzervet használunk). Másnap pár darab babérlevéllel és ételízesítővel megfőzzük. Amíg fő, összeállítjuk az olajos-fűszeres szószt. A fokhagymákat összepréseljük, és kb. 3-4 evőkanál olajjal összekeverjük. Teszünk hozzá majoránnát és őrölt köménymagot, valamint a paprikakrémből is egy keveset. Az egészet összekeverjük jó alaposan. Amikor a csicseriborsó megfőtt, ha maradt rajta lé, leszűrjük és a fűszeres olajjal a borsószemeket összekeverjük. Sütőpapíros tepsiben kb. 40-45 percig sütjük. Kicsit roppanós, ropogós lesz, amikor a szemek átsülnek. Sütés után papírtörlővel felitatjuk az olajat és tálaljuk. Magában is elfogyaszthatjuk, de köretként is szolgálhat.
Lencsesaláta
2013. április 7. Vera vega konyhája
Amellett, hogy pár napja vegán étrenden vagyok, 6 hónapja fogyókúrázok is :) Ez annyit jelent, hogy igyekszem kerülni a szénhidrátot, főleg este, és futok. Ezt a salátát vacsorára ettem, tettem bele mindent, amit a hűtőben találtam, nagyon jól sikerült. Hozzávalók: 1 bögre barna lencse babérlevél 1 darab sült sütőtök 2 szál újhagyma 3 retek 1 marék madársaláta fél dl olívaolaj 1 ek bio mustár A lencsét a babérlevéllel puhára főztem sós vízben. Összekevertem a darabokra vagdalt sütőtökkel, karikákra vágott hagymával, kis kockákra vágott retekkel, madársalátával. Az olívaolajat összekevertem a mustárral, pici sóval és a salátához kevertem.
Magvas medvehagymás pogácsa
Ma voltunk medvehagymát szedni. Nagyon szeretjük frissen is, pl. valamilyen kenyérféle mellé.
Ha van itthon, akkor szoktam belőle pogácsát is készíteni.
Teljes kiőrlésű tönkölyliszttel és magvakkal készült.
Hozzávalók:
27 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 10 dkg mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 13 dkg sima liszt, 18 dkg kókuszzsír, 1 evőkanál darált lenmag vízzel elkeverve (vagy 1 egész tojás), 5 dkg élesztő, 2 dl szójajoghurt (vagy tejföl), kb. 2,5 dl mandulatej (vagy más növényi tej), 2 teáskanál só, egy lapos evőkanálnyi méz az élesztő felfuttatásához, egy tálnyi összeaprított medvehagyma, magok: szezámmag, napraforgó mag, tökmag
Elkészítés:
Hagyományos kelt tésztaként készítjük el: A langyos mézes tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, megvárjuk, míg felfut. Ezt összedagasztjuk a többi hozzávalóval, majd egy óra hosszat pihenni hagyjuk. Ha megkelt, ujjnyi vastagra kisodorjuk, és négyzet alakúra elvagdossuk. Tetejét megkenjük vízzel vagy kis olajjal, majd magkeverékbe hempergetjük. Sütjük, és megfalatozzuk.
Jó étvágyat!
A medvehagymáról bővebben itt olvashatsz:
Csodálatos medvehagyma
Zöld retek leves
Finom, rendkívül egyszerű leves és a tavaszi időszakban igen csak aktuális a zöld reteklevelek felhasználására.:-) Zöld retekleves Hozzávalók (4 főre): 3 csomag retek, a levelével együtt 1 póréhagyma, csíkokra vágva 2 közepes burgonya 1 vöröshagyma, felaprítva 2 ek. olívaolaj 1 l zöldségalaplé 2 dl növényi tej Apróra vágjuk a retket és a retekleveleket. Az olívaolajon üvegesre pároljuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a retket és a póréhagymát, a zöldségalaplével felöntjük. Lefedve 10 percig főzzük. Botmixerrel pürésítjük, a növényi tejjel higítjuk, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk. Tálalás előtt csíkokra vágott retekkel díszítjük.
Kukoricás-újhagymás rizsfasírt
2013. április 4. Mindennapi ételeink
Maradt egy tál kukoricás-petrezselymes jázminrizs, amit a második nap már nem volt kedvünk megenni, így egy főzelék mellé fasírtot készítettem belőle. Hozzávalók: 2 bögre főtt rizs (barna, vagy jázmin-, esetleg sima, fehér rizs) 1 kukoricakonzerv 1 csokor petrezselyem 2 tk.só 2 tk. vegamix kb. 1 ek. pirospaprika 1 póréhagyma 1 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma 1 szál újhagyma 1 szelet tk. kenyér kb. 5 dkg gabonakolbász 3 ek. lenmagpehely 2 tk. sörélesztőpehely -- 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: Az alapanyagokat egy nagy tálban összekeverjük: a rizst, a kukoricát, a felaprított petrezselyemzöldet, a szintén apróra vágott póréhagymát, sörélesztőpelyhet, a szétnyomott fokhagymát és a fűszereket. A kenyeret beáztatjuk majd kinyomkodva a masszához keverjük. A lenmagpelyhet is hozzáadjuk. A hagymát apróra vágjuk és 1 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk, a végén adjuk hozzá a szétmorzsolt gabonakolbászt és a pirospaprikát. Legvégül ezt keverjük alaposan a masszához. Gombócokat formálunk és 2 ek. olajjal kikent tepsibe tesszük, majd meglocsoljuk 1-2 ek. olajjal. 160-170 fokon kisütjük. Közben egyszer forgatjuk.
Tofus-rozmaringos garlic
2013. április 3. Mindennapi ételeink
Kiváló étel a szikkadt kenyér vagy kifli eltüntetésére. :-) Hozzávalók: 4 teljes őrlésű kifli kb. 10 ek. olívaolaj 5-6 tk. szárított, morzsolt rozmaring 3-4 tk. Reform Vito ételízesítő 4-5 tk. fokhagymagranulátum 4 szelet füstölt tofu -- szójamajonéz Elkészítés: Az olajat egy kis tálban összekeverjük a rozmaringgal, ételízesítővel (vagy sóval: ebből kevesebb kell!), fokhagymagranulátummal (vagy 6-8 gerezd összetört fokhagymával), majd a kiflit úgy bevágjuk, hogy alul ne vágjuk el. Mind a négy kifli alufóliára tesszük, és egy kiskanál segítségével mindegyik szelet mindegyik oldalára :-) kenünk az ízesített olajból. Majd tetszőleges mennyiségű és nagyságú tofuszeletet nyomkodunk az elkészült kiflikbe. Alaposan becsomagoljuk őket alufóliával és 180 fokos sütőben kb. 15 percig sütjük. Ekkor az alufóliák tetejét kibontjuk, hogy az olajjal átitatott kifli piruljon is. Így is kb. 10 percig sütjük. Az illatokkal mindeközben nehéz dolgunk lesz....alig várható ki, amíg elkészül :-) Szójamajonézzel (vagy bármilyen más növényi majonézzel) és sok-sok zöldséggel tálaljuk.
Sólet
2013. március 31. Vegetáriánus receptek
Az elmúlt hetekben több helyről is megtalált a sólet. Egyszerű, laktató, szeretjük, vegetáriánus módon elkészítve is kiváló lesz mindene.
Tavaly már csináltam, de akkor még nem volt meg ez az oldal. Most meg már oldal ugyan van, de egy sólet recept sem volt rajta, és az én tavalyimat sem találtam sehol.
Újra végiggondolva készült tehát az, amit megosztok. Igyekeztem minimálban, klasszikusan tartani, semmi egzotikum, semmi túlkapás. Lesz majd egy kifejezetten kitekert, már tudom is, hogy miből, de azt majd a maga idejében. Most jöjjön az alapverzió:
Hozzávalók:
- 2 nagy fej lilahagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 babérlevél
- 50 dkg bab
- 16 dkg gersli, azaz hántolt árpa
- 6 tojás (természetesen elhagyható)
- 2 ek olaj
- 3 tk őrölt pirospaprika
- 3 tk só
- 1 tk bors
- ½ tk cukor
- margarin a kenéshez
A babot és a gerslit megmossuk. A babot be lehet ugyan áztatni, de én elfelejtettem. A főzés előtt fél órával meleg vízbe tettem, megetette az is a hatását. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk.
Mindenképpen olyan edényben készítsük, ami lefedhető, sütőbe tehető, nincsenek olvadó részei. A legjobb állítólag az öntöttvas lábas vagy cserépedény, de egy jénai is megteszi. A jénai oldalát kikenjük margarinnal, majd beleöntjük a babot, a gerslit és a hagymákat. Átforgatjuk, hogy jól elkeveredjen. Ha teszünk bele tojást, akkor azt nagyon-nagyon alaposan mossuk meg és ágyazzuk bele a babba. Felöntjük vízzel, hogy jó kétujjnyit ellepje, beleöntjük az olajat, beleszórjuk a fűszereket és mehet is a sütőbe.
Óránként érdemes ránézni, ha elfőtte a vizét vissza-visszapótolni ha kell, de szigorúan forró vízzel. Az sem jó, ha száraz, de az sem, ha túl hosszú a leve.
180 ºC-os sütőben 4-4,5 órán át pötyörészve készre sül-fő.
Bliszkó Viktor
Vöröslencse leves zabpehellyel
Ebben a zord időben ránk fér egy kis lélekmelegítő, ezért készítettem el ezt az ínycsiklandó levest, melyet frissen, forrón a legjobb fogyasztani. A vöröslencsét több tulajdonsága miatt is szeretjük. Azon kívül, hogy áztatás nélkül is 15 perc alatt megfő, magas a fehérje és élelmi rost tartalma, ami igazán egészségessé teszi. Fogyasztása cukorbetegnek is ajánlott. Hozzávalók: 250 g (fél zacskó) vöröslencse 2 közepes fej vöröshagyma 2 marék zabpehely sűrített paradicsom fűszerek: só, fehérbors, oregano, bazsalikom, piros arany citromlé olaj 1. A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk és egy kevés olajon üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk a vöröslencsét is, és pár percig tovább pirítjuk. 2. Felöntjük vízzel, és megszórjuk sóval, fehérborssal, oreganoval és bazsalikommal. 3. A lencsénk kb. 15 perc alatt puhára fog főni. Ekkor hozzákeverünk pár kanál sűrített paradicsomot, kevés pirosaranyat (lehet csípős is), és hozzáadunk még egy fél citrom levét is. 4. Pár percig még főzzük, majd beletehetjük a zabpelyhet, és kész is a levesünk. A zabpehely szépen megduzzad magától, nem igényel főzést. A fűszereket ne sajnáljuk, ez teszi igazán ízletessé. Nálam nagy sikert aratott, mindenkinek nagyon ízlett. Ani
Újhagymás omlett - olvadós növényi sajttal
2013. március 26. Fittanyuka Blog
Ha valami gyors ebédre, vagy vacsorára vágytok, akkor melegen ajánlom ezt a receptet. Növényi fehérje forrás, ezért ideális zöldségekkel, salátával, nagyon finom is, természetesen. Az olvadós növényi sajt, mindig hangsúlyozomm nem egyenlő a szupermarketekben kapható, ételnek nem nevezhető, hidrogenizált zsírokból készült valamivel. Én a Viofast termékeit ajánlom, amely tej,-laktóz, szójamentes, vagy a sojaproduct termékét, amely tartalmaz szóját, de úgy olvad, mint a mozzarella. Hozzávalók: 2 evőkanál / fő sárgaborsó liszt 1/2 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors 2-3 szál újhagyma 1 db kisebb cukkini 1 db sárgarépa 1 cikk fokhagyma víz kókusz olaj a sütéshez A sárgaborsó lisztet elkeverjük a fűszerekkel, bele reszeljük a zöldségeket, a felaprított újhagymát és annyi vízzel keverjük össze, amíg egy sűrű palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Először mindig kevesebb vizet adjunk hozzá. Diónyi olajat felhevítünk egy tapadásmentes edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat szedünk ki. A vékony szeletekre vágott sajtból, 1-2 szeletet a közepükre helyezünk, ha megsült, lapát segítségével a sajtos felületet és megsütjük. Majd melegen tálaljuk zöldekkel, salátával. Tipp: Zöldfűszerekkel is gazdagíthatjuk és kedvenc zöldségeinkkel. Ha valaki puhábban szereti a zöldségeket benne, akkor előre dinsztelje meg kevés olajon!Fittanyuka
a kenyerek kenyere
2013. március 26. Vegasztrománia
nagy-nagy kedvencem sarah, a my new roots írója. szeretem a stílusát, szeretem azt, amit közvetít, szeretem, hogy vega és szeretem, hogy koppenhágában él (imádom azt a várost). és amikor azt hiszem, hogy már nem lehet fokozni a dolgot, akkor kiderül, hogy lehet (szóval többé nem állítok ilyen buta korlátokat). röviden szólva és minden túlzás nélkül az én életem is megváltozott azon a napon, amikor megláttam ezt a receptet.
tavasz van. jó, most éppen nem úgy tűnik, mert ezeket a sorokat is egy "enyhe" hóesésben írom, de utat tör magának, higgyétek el. ilyenkor őrült vágyam támad rendbe tenni a tél alatt elhanyagolt szervezetemet. és a drága jelez is rendesen, tiltakozik minden műkaja ellen, zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat, magvakat kíván. ez a "kenyér" pedig abszolút megfelel ezeknek a kritériumoknak, nincs benne liszt, élesztő, viszont van benne sok-sok finom, izgalmas és egészséges dolog.
a hozzávalókat tekintve volt, amit már ismertem régről, de akadt egy olyan összetevő, amivel most találkoztam először. ezek bioboltokban beszerezhetők, és bár van, aminek az ára magas, sok-sok kenyérre elegendő mennyiséget tartalmaz a kicsinek tűnő kiszerelés.
psyllium útifű maghéj - "megfelelő rost mennyiség fogyasztása biztosítja szervezetének a megfelelő kiválasztást, ami az emésztőrendszer hatékony működéséhez szükséges, valamint biztosítja a szervezet számára az élelmiszerekben található minden fontos tápanyag felszívódását. egy szennyezett, bedugult emésztőrendszer megakadályozhatja az emésztés megfelelő működését. a legtöbb ember csak kb. 15 gramm rostot fogyaszt naponta, míg a megfelelő mennyiség több mint 25 gramm lenne. a rostok segítik a salakanyagok gyors távozását is a szervezetből, ezáltal hozzájárulnak egy teljes értékű egészséghez. oldható rostanyag tökéletes forrása az útifű mag, amely vízből képes a saját tömegének a hússzorosát magába szívni. ezáltal létrejön egy lágy zselé, ami elkezd felszívódni a béltraktusban. Ez segíti a toxikus anyagok eltávolítását, valamint segít megelőzni, hogy ezek az anyagok hosszú időt töltsenek a belekben. az útifű mag egy ideális forrása a rostoknak azok számára is, akik a búzára érzékenyek. nyugtató hatással bír az érzékeny belekre, amit a búza rostjai alaposan kidörzsölhetnek. az útifű maghéj teljesen természetes és biztonságos. a világon több millióan használják évről évre. a szervezet nem szívja fel, nem hat izgatóan rá, és nem okoz függőséget. ezen okok következtében alkalmas a hosszú távú használatra." (részlet a dobozáról)
ezen szuper hatások mellett ez az az anyag, ami összetartja a kenyeret, és ami miatt nem kell lisztet használnunk. megköti a folyadékot, és a kenyér teljesen összeáll. nagyon érdekes megfigyelni a folyamatot.
a chia azték zsálya mag omega 3 zsírsavak, antioxidánsok, fehérjék, élelmi rostok, vitaminok és ásványi anyagok természetes forrása.
a lenmag tartalmazza a legtisztább és legtöbb esszenciális olajat,amire a szervezetnek szüksége lehet. gazdag A, B, C, D és E vitaminban. az ásványok közül nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, cinket, nátriumot, klórt, mangánt, szilíciumot, rezet, fluort, alumíniumot, nikkelt, kobaltot, jódot, krómot. (forrás: harmonet)
a kenyér
hozzávalók: (1 csésze = 250 ml) 1 csésze (135 g) napraforgómag 1/2 csésze (90 g) lenmag 1/2 csésze (65 g) mogyoró, vagy mandula 1 1/2 csésze (145 g) zabpehely 2 ek chia azték zsálya mag 4 ek psyllium útifű maghéj 1 tk só 1 ek juharszirup/méz/ ennek megfelelő stevia 3 ek olvasztott kókuszzsír, vagy ghee 1 1/2 csésze (375 ml) víz
a száraz hozzávalókat egy hosszúkás sütőformába tettem, és jól összekevertem. egy tálban összekevertem a juharszirupot az olvasztott kókuszzsírral és a vízzel, majd ráöntöttem a száraz hozzávalókra, és elkevertem. az útifű maghéj beszívta a nedvességet, és a "tészta" összeállt. a tetejét elegyengettem, majd legalább 2 órát állni hagytam (közben elintéztem egy-két dolgot).
a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a középső rácson sütöttem 20 percet, majd kiborítottam a sütőformából, és anélkül visszatettem (fordítva) a rácsra, és további 25-30 percig sütöttem (sütőfüggő, sarah 30-40 percet ajánl). a felszeletelés előtt hagyjuk kihűlni! zárható edényben 5 napig eláll, pirítva pedig egyenesen mennyei!
ahogy sült, és a kókuszillat kiáradt a sütőből, elkezdtem további lehetőségeken álmodozni. biztos, hogy ki fogok próbálni egy édes verziót áfonyával, és lelki szemeim előtt megjelent egy hagymás, aszalt paradicsomos, rozmaringos verzió is. hmmmm..
Bazsalikomos-paradicsomos fehér bab
Ez is valami isteni finom volt!:-) Előnye, hogy télen-nyáron elkészíthető az éppen fellelhető paradicsom szerint (azaz télen konzerv paradicsomból értendő:-). Nagyon jó kis friss ízeket hozott ebbe a dermesztően hideg tavaszba...:-) A 30 Napos Vegán Kihívás idején ettük először!:-) Bazsalikomos - paradicsomos fehér bab Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre): 50 g füstölt tofu, felkockázva 1 lila hagyma, felaprítva 250 g főtt fehér bab (esetleg konzerv), lecsöpögtetve 1-2 ek. olívaolaj 1 késhegynyi kurkuma 80 g paradicsompüré 90 ml víz 1 tk. agave szirup 1 csokor friss bazsalikom, felaprítva 1 ek. napraforgómag 1 sárgarépa só, bors 1 ek. olívaolajon pirítsuk a tofukockákat kb. 3 percig. Adjuk hozzá a kurkumát és a lila hagymát, és pirítsuk együtt még 2 percig. Óvatosan keverjük bele a babot, a paradicsompürét, a vizet és az agave szirupot, és még süssük tovább 2 percig, majd a tűzről levéve sózzuk-borsozzuk. A napraforgómagot pirítsuk 2 percig szárazon egy serpenyőben. A sárgarépát zöldséghámozóval vágjuk széles csíkokra. A paradicsomos babot merjük egy tányérra, szórjuk meg a bazsalikommal, a sárgarépa csíkokkal és a pirított napraforgóval, végül csepegtethetünk még egy kis olívaolajat a tetejére. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Spenótos Gödöle
2013. március 24. Fittanyuka Blog
Ezt a receptet már rögtön ajánlom is a húsvéti ünnepi asztalra. Egyszerűségében a nagyszerűsége. Fogyasztható zöld salátával, de köretként is megállja a helyét, hidegen,-melegen egyaránt. Kukorica darából készül, tehát gluténmentes fogás. Az eredeti recept krumplit is tesz bele, de ez élettanilag nem igazán előnyös, így könnyebben emészthető, könnyebb fogás. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g kukorica dara 250 g friss spenót 2 cikk fokhagyma 1-2 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz olaj A kukoricát háromszoros mennyiségű vízben 1 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. A megtisztított spenót leveleket, 1 evőkanál kókusz olajon, sóval, megfonnyasztjuk, bele préseljük a 2 cikk fokhagymát. A spenótot összekeverjük a főtt kukorica darával. Egy tűzálló tálat kikenünk kevés olajjal és egy evőkanál segítségével tojásdad alakú galuskákat szaggatunk. Előmelegített sütőben 150 C fokon 20 percig sütjük. Tavaszi zöldekkel tálaltam: ruccola, medvehagyma vagy lehet galambsaláta, jégsaláta, stb. Fittanyuka
Medvehagymás kölesfasírt szezámosan (gluténmentes)
Indul a medvehagyma szezon, és nekem még van egy-két csomag a fagyóban a tavalyi tavasz terméséből. Olykor-olykor hasznát vettem, de még mindig jó segítség a "terülj, terülj asztalkám!"-hoz. Kölesem is van néhány kilóval. 5kg-os kiszerelésben vettük anyuval - így megtakarítottunk némi pénzt. A két bőséges hozzávaló adta az ötletet, hogy valami finomságos ételt készítsek belőlük. Fasírtra esett a választásom, hogy a hideg miatt a fák ne sírjanak.:) Nos igen, vége lehetne már a télnek és a zimankónak. Mindjárt itt a húsvét, és még mindig hóhányós hírek lengik be az internetet. Hógolyó helyett azonban most fasírt-tallérokat gyúrtam.
A recept:
Hozzávalók:
25 dkg köles
medvehagyma
ételízesítő (nekem házi)
fokhagyma
majoránna
só
szezámmag
víz
kevés olaj vagy kókuszzsír
Elkészítés:
A kölest alaposan megmossuk, majd kb 2,5szeres vízben puhára főzzük. A főzés során ételízesítőt szórunk bele. Amikor a víz elfőtt és a gabona megpuhult, belekeverjük az apróra vágott medvehagymát és fokhagymát. Ha szükséges, még sózzuk egy picit és majoránnát is adunk hozzá. Én lenmag-őrleményt is tettem bele, de ez nem kötelező. Akik a sötétebb színű fasírtokat kedvelik, fűszerpaprikát is tehetnek hozzá. A köleses masszát jól átkeverjük, korongokat formálunk belőle és szezámmagban meghempergetjük. Sütőpapíros (vagy szilikonos) tepsiben sütjük meg, de előtte a korongok tetejét egy kevés olajjal megkenjük. Kb. 20- 30 perc sütés után a korongokat megfordítjuk és még kb. 10-15 percet sütjük. Salátával, krumplipürével, kukoricás rizzsel, párolt zöldséggel is nagyon finom. De szendvicsfeltétként is fogyaszthatjuk kenyérhez vagy valamilyen (sós) péktermékhez (kifli, zsömle, stb.)
Cékla-répa-fehérrépa-borsó saláta
2013. március 22. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis céklánk, ill. mexikói zöldséget nem tettem vissza -fasírtot készítettem egy adagból- a mélyhűtőbe, így ezt készítettem el salátaként, természetesen metélőhagymával! :-) Hozzávalók: 15 dkg mexikói zöldségkeverék 2 közepes cékla 15 dkg metélőhagymás tofu (sajnos a képről lemaradt) 1 csokor metélőhagyma 6-7 ek. 100 %extra szűz olívaolaj 2-3 ek. víz 2 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint citromlé-ízlés szerint 2-3 tk. szárított petrezselyem Elkészítés: A mexikói keveréket sós vízben megfőzzük. A céklát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk és olívaolajjal kikent tepsiben kisütjük. Amikor minden kihűlt, egy nagy tálban összekeverjük. Az öntetet elkészítjük: az olajat elkeverjük az összetört fokhagymával, petrezselyemmel és az apróra vágott metélőhagymával. Tálalás előtt kb. 15-20 perccel a salátára öntjük, majd összekeverve tálaljuk. TIPP: gazdagíthatjuk tofuval, finom lesz tőle.
Olaszos köleslepény medvehagymás - zöldborsó pürével
Az Ízek és Érzések Magazinnak már a kezdetek óta hűséges előfizetője vagyok, és alig várom már mindig, amikor megjelenik!:-) Vannak nagyon jól, és néha kevésbé jól sikerült számaik. Ez a mostani, a 2013. március - áprilisi szám mindenképpen a jobbak közé tartozik, sok vegán, vagy könnyen vegánosítható recepttel. Illetve benne van a vegán lekváros linzer, kókuszkocka és somlói galuska receptje is!;-) Az elsőre kiválasztott recept nagyon izgalmasan hangzott a neve alapján és olyan lett a végleges ízvilága is! Másnap még finomabb volt!:-) Zöldborsó (hüvelyes) + köles (gabona) = teljes értékű fehérje! Medvehagymából készítettem korábban már: - medvehagymás pástétom - medvehagyma krémleves Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Elkészítési idő: kb. 60 perc Hozzávalók (4 főre, illetve nekünk rengeteg lett, még fagyasztottam is le belőle): 250 g köles 1 mk. só 50 g vöröshagyma, felaprítva 2 ek. olívaolaj 2-3 gerezd zúzott fokhagyma 50 g paradicsompüré 50 g zellergumó, finomra reszelve 150 g sárgarépa, finomra reszelve kb. 100 ml víz 1 tk. száírtott bazsalikom 1 tk. szárított oregánó 400 g fagyasztott zöldborsó 1 mk. só 1 csokor medvehagyma, finomra aprítva A kölest jól megmossuk és kb. háromszoros mennyiségű sós vízben megfőzzük, nem túl lucskosra, inkább száraz legyen. Míg a köles fő, a vöröshagymát egy kevés olajon megpároljuk, a fokhagymát, a paradicsompürét, a lereszelt zellert és a sárgarépát hozzáadjuk. Egy kevés vízzel felengedjük, a bazsalikommal és az oregánóval fűszerezzük, majd a kölessel összekeverjük. A masszát a zsiradékkal kikent kisebb tepsibe öntjük, és 180 fokon kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje szépen pirulni kezd. Közben a zöldborsót egy kevés sós vízben megpároljuk, botmixerrel pürésítjük, és az apróra vágott medvehagymával összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. A megsült lepényt felszeleteljük, és a zöldborsópürét a szeletek tetejére halmozzuk.
Spenót pesztós buci karamelizált lilahagymával
2013. március 20. Fittanyuka Blog
Van az úgy, hogy ebédre csak bekapnánk egy gyors szendvicset! Ez a recept tippet ad, hogyan lehet egy szendvics nemcsak praktikus, gyors, de egészséges is! Annyira finom, hogy kérek még kategória:). Ki gondolná, hogy ez a néhány hétköznapi összetevő, mint a lilahagyma, spenót ilyenre is képes. A ropogós bucival pedig egyenesen isteni:)! Kellőképpen felcsigáztam mindenkit, akkor jöhet a recept: Hozzávalók: (2 fő részére) 2 db tönköly, teljes őrlésű buci, vagy ciabatta, esetleg bagett 2 db közepes lilahagyma 2 evőkanál kókusz olaj 3 kk kókusz cukor 1 kk himalaya só Spenót pesztó: 2 maréknyi friss spenót levél 1 cikk fokhagyma 2 evőkanál szezámmag 1 kk himalaya só 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1/2 citrom leve 200 ml növényi tejszín 1 kk bio mustár valamilyen, zsenge csíra A lilahagymát apró kockára vágjuk és a felhevített kókusz olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadunk 1 kk himalaya sót és a kókusz cukrot. Elkészítjük a spenót pesztót: A spenót leveleket kissé összetépkedjük és a növényi tejszínnel, olíva olajjal, sóval, citromlével, mustárral összeturmixoljuk, addig amíg krémes állagot nem kapunk. Én szója tejszínt használtam, mert az keveréssel sűrűsödik, nem hígul. Belepréseljük a fokhagymát is, és hozzáadjuk a szezámmagot. Ha igazán pikánssá akarjuk tenni, akkor a szezámmagot enyhén megpiríthatjuk kis lángon egy serpenyőben, zsiradék nélkül. A tönköly bucikat ketté vágjuk és sütőben 3-4 percig pirítjuk mindkét oldalukat, majd ráhalmozzuk a lilahagymát, pesztót és végül a csírákat. Ideális nemcsak ebédre, hanem akár reggelire, vacsorára is!Fittanyuka
Pizzacsíkok
2013. március 19. Mindennapi ételeink
Egy újabb pizzatészta és feltét recept következik. Hozzávalók: 50 dkg liszt (fele finomliszt, fele teljes őrlésű liszt) 2,5 dkg élesztő 3 dl langyos víz 2 csipet só 1 tk. barna cukor 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 ek. lenmag 4 ek. szezámmag -- 2 üveg gombás-milánói szósz 4-5 tk. bazsalikom 3-4 tk. fokhagymagranulátum 1/2 brokkoli 1 nagy fej lilahagyma 1/2 rúd Vega Farm gabonakolbász 15 dkg metélőhagymás tofu 25 dkg koktélparadicsom -- 4 ek.100% extra szűz olívaolaj 3 tk. fokhagymagranulátum 2 tk. só Elkészítés: Az élesztőt a langyos-cukros vízben felfuttatjuk. A liszteket, magokat, sót, olajat összekeverjük, majd hozzáöntjük a felfutott élesztőt és tésztát gyúrunk. 1 órát meleg helyen kelesztjük. Eközben megpároljuk a brokkolit, felvágjuk a hagymát és a tofut, ill. a gabonakolbászt, felekbe vágjuk a koktélparadicsomot. Az olajat egy kis tálkában kikeverjük a fokhagymagranulátummal és a sóval. Félretesszük. A paradicsomos-gombás szószt egy tálba öntjük és összekeverjük a bazsalikommal, fokhagymagranulátummal. A tésztát egy lisztezett felületen kinyújtjuk, felvágjuk, majd rákenjük a paradicsomszószt (a szélén hagyunk félujjnyi területet), erre tesszük a párolt brokkolit, a felszeletelt tofut, kolbászt, hagymát, paradicsomot és 10 perc pihentetés után 160 fokon kb. 15-20 perc alatt kisütjük. Amikor kisült, a szélét megkenjük a fokhagymás-sós olajjal.
Tavaszi Székelykáposzta
2013. március 18. Fittanyuka Blog
Ez a recept újfent egy erdélyi recept, amelyet anyukám reformált át, a fűszerezés maradt és a tavaszi ízhatást a zöldfűszerektől kapta! Használhatunk tetszőleges zöldfűszert, nekem most a választásom a kapora esett. Bármelyik évszakban fogyaszthatjuk, de tény, hogy ez inkább egy télies recept. Az időjárás újra hidegre fordult tavasz ellenére és ilyenkor visszanyúlunk a táplálóbb ételekhez. Hozzávalók: ( 4 fő részére) 750 g Savanyú, vágott káposzta, természetes savanyítású, nem ecetes! 2 fej vöröshagyma 2 kk édesnemes őrölt piros paprika 1 kk őrölt kömény 1 kk himalaya só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk morzsolt borsika fű friss kapor apróra vágva 1 db piros kaliforniai paprika 3 cikk fokhagyma 2 evőkanál kókusz olaj 8 evőkanál barna rizs előre megfőzve 250 g szejtán : Recept! A káposztát előre megfőzzük annyi vízben amennyi ellepi, éppen roppanósra. Közben a hagymát, paprikát apró kockára vágjuk és a kókusz olajon puhára pároljuk, gyakorlatilag készítünk egy pörkölt alapot, mint a hagyományos verziónál, fűszerezzük a piros paprikával, sóval, borssal, köménnyel és hozzáadjuk a felkockázott szejtánt, káposztát, főzött barna rizst, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is. Az egészet fedő alatt 5-10 perc alatt összefőzzük. Növényi tejföllel, vagy növényi tejszínnel tálaljuk! Fittanyuka
Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal
Vacsorára készült ez az étel is a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS során, és miközben ettük a férjemmel, csak azt ismételgettük, hogy hűűű, haaa, mmmmm...:-)) A zöldborsó mártás enyhén citromos ízű, amibe currys-lilahagyma keveredett! Ez az Attila Hildmann nagyon tud, na!:-) Sütőtök hasábok zöldborsó mártással Elkészítési idő: 25 perc + 15 perc a mártogatós Hozzávalók (2 főre): 750 g sütőtök 1 csapott tk. frissen aprított rozmaring 3 ek. olívaolaj 1/2 tk. őrölt paprika 1 csapott tk. vegyes grillfűszer (adalékmentes!), én a Kotányi Provance fűszerkeverékét használtam 1 csapott tk. só A joghurtos-zöldborsó mártogatóhoz: 200 g fagyasztott zöldborsó só 1 fej lila hagyma 1 ek. olívaolaj 1 tk. curry 1/2 bio citrom reszelt héja 150 g natúr szójajoghurt A sütőt előmelegítjük 250 fokra. A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk és hasábokra szeljük. Egy kis tálban összekeverjük az olajat a többi fűszerrel, ráöntjük a sütőtökre és elvegyítjük, majd egy sütőpapírral kibélelünk egy tepsit, és szétterítjük rajta a tököt. Kb. 15-17 percig sütjük, amíg enyhén megbarnul. Zöldborsós-joghurtos mártogatós A borsót forró sós vízben kb. 3 percig főzzük, leszűrjük. A hagymát felaprítjuk, és a felforrósított olívaolajban a curryvel 3 percig pirítjuk. A borsó 3/4-ét a citromhéjjal pürésítjük. A szójajoghurthoz keverjük a maradék borsót és a borsópürét, a currys hagymát és sózzuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Zöldség alaplé recept
2013. március 14. La Veganista
Amikor elkezdem megismerkedni a vegán konyha ételeivel, sok receptben láttam a hozzávalók között a zöldség alaplét. Ez egyfajta ízkivonat, melyet az ételhez hozzáadva zamatosabb, testesebb ízhatást érhetünk el. Eleinte fölösleges időpocséklásnak tartottam az alaplé elkészítését, arra viszont nem vitt rá a lélek, hogy zöldségleves kockából főzzem meg, így kihagytam a receptekből. Egy nap mégis rávetem magam, hogy elkészítsem. Nem mondom, hogy az alapléfőzés a gyors konyhai praktikák közé tartozik, de megéri a fáradtságot, mert egészen új ízdimenziót ad az ételeinknek. Hozzávalók tekintetében BMZ - vagyis bele minden zöldséget, ami otthon a hűtőben, meg a kamrában van, és zöldségnek hívják. Minél több íz keveredik benne, annál finomabb lesz.
Hozzávalók:
2-3 közepes méretű répa 1-2 nagy termetű hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1-2 db brokkolirózsa zeller fehérrépa krumpli paprika paradicsom cukkini egyéb zöld félék 2-3 evőkanál olívaolaj 8-10 egész fekete bors 1-2 db babérlevél 2 teáskanál só 2-3 csipet rozmaring szója szósz ( gluténérzékenyek tamari szószt használjanak!!)
Így készítsd el:
Tisztítsd meg és vágd fel a zöldségeket. Egy nagyobb lábasba öntsd bele az olívaolajat, majd, ha már felmelegedett, ugorjanak bele az zöldségek is. Önts rájuk úgy 3,5-4 liter vizet, forrald fel, majd vedd vissza egészen alacsonyra a hőmérsékletet. Nem szabad siettetni - az a lényeg, hogy fedő alatt lassan főjön, akkor lesz igazán sűrű, vagyis pont olyan, amire szükségünk van. Ha letelt az egy óra, add hozzá a fűszereket és lassú tűzön rotyogtasd tovább még 30-40 percig, hogy az alaplé átvehesse a fűszerek aromáját. A kihűlt alaplét szűrd át egy kancsóba. A hűtődben, akár egy hétig is eláll, de jégkockává fagyasztva két hónapig is használhatod. Arra biztatlak, hogy próbáld megfőzni és aztán használd fel az ételeidben. Ezen a blogon is lesz jó néhány olyan étel, aminek nélkülözhetetlen összetevőjeként fog szerepelni. Sokkal finomabb lesz tőle minden, mintha bármelyik instant zöldségkockából készítenél alaplevet. Ráadásul csak az van benne, amit te beleteszel.
Céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval
Hú, ez egy nagyon-nagyon finomra sikeredett vacsora volt!:-) Tisztára egy gourmand vega étteremben éreztem magam a saját konyhánkban, annyira harmonikus volt az íze!:-) Köszi, Attila Hildmann!:-)) Céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre): 260 g főtt cékla 300 g natúr tofu 3 ek. olívaolaj 2 tk. agave szirup só őrölt bors 1 gerezd fokhagyma 3 avokádó 100 g natúr kesudió krém 1 ek. citromlé A céklát vágjuk vékony szeletekre, a tofut kb. 1/2 cm vastag szeletekre, és egy pogácsaszaggatóval vágjunk ki belőle a céklával azonos méretű köröket. Forrósítsuk fel az olajat és a tofuszeleteket süssük oldalanként kb. 3 percig. Adjuk hozzá az agave szirupot és egy kis sót, és karamellizáljuk meg benne a tofut kb. 20 mp-ig, borsozzuk meg. Pürésítsük össze a meghámozott avokádót a kesukrémmel, a citromlével és a fokhagymával, sózzuk-borsozzuk. Rétegezzük egymásra a céklát, a krémet, és a tofut. Jó étvágyat!:-) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Vegán krumpligombóc leves
2013. március 12. Mindennapi ételeink
Ez egy fajta krumpligombóc leves. Anyósom pl. másképp készíti, majd ha náluk leszünk, meg is kérem, hogy főzzük együtt az ő verzióját. Ez a mi családunk receptje alapján készült, persze, vegánosítva :-) Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2-3 tk. pirospaprika 3 gerezd fokhagyma 3 tk. szárított petrezselyem 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj Kb. 1,5 l víz --- 5 szem közepes burgonya 4 ek. liszt (fele-fele arányban teljes őrlésű és finomliszt) 3 ek. lenmagpehely só - ízlés szerint Elkészítés: A krumplit héjastul megfőzzük, majd kihűtjük és meghámozzuk, összetörjük. Hozzákeverjük a liszteket, a sót, a darált lenmagpelyhet.Hagyjuk állni, eközben elkészítjük a leves alapját: A felkockázott hagymát olaj + víz keverékén nagyon alaposan megpároljuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, sót, áttört fokhagymát, felengedjük vízzel, és amikor forr, a gombócokat beleformázzuk. Miután a gombócok feljöttek a felszínre, még kb. 5 percig főzzük, és készen is van a levesünk. A petrezselymet ekkor adjuk hozzá.
Dél-indiai citromos rizs
2013. március 11. La Veganista
Van egy mondás, miszerint, a britek azért hódították meg Indiát, mert egy jót akartak enni végre. Talán van benne némi igazság, hiszen az indiai konyha rendkívül változatos, tele van színekkel, ízekkel és fantasztikus illatokkal. Sokféle indiai ételt készítek, mert könnyen veganizálható a vegetáriánus receptek nagy része. Vannak, akik azért idegenkednek attól, hogy otthon is kipróbálják az éttermekben fogyasztott fogásokat, mert azt gondolják, hogy túl bonyolult a recept, vagy túl hosszú időt vesz igénybe a főzés. A dél-indiai citromos rizs meg fogja győzni a kételkedőket. Igen is létezik szuper egészséges, szuper finom, könnyen és gyorsan elkészíthető indiai vegán étel. Ezzel elkápráztathatod a családodat, a barátaidat, és biztos vagyok abban, hogy nem lesz olyan drága, mintha étterembe mennél érte. Ha a konyhád még nincs felszerelve Indiai fűszerekkel, a Szép Kis Indiában mindent megtalálsz. Az eladók készségesen és villámgyorsan összeszednek mindent a listád alapján. Egyszeri beruházással nagyon sok ételed meg tudod fűszerezni később.
Hozzávalók:
2 csésze főtt rizs 2 evőkanál olívaolaj 1 teáskanál koriander por 1 teáskanál köménymag (egész) 1 teáskanál fekete mustármag (egész) 2-3 csipet hing/asafoetida (fokhagyma pótló, puffadásgátló fűszer) 1 teáskanál kurkuma por 6-8 curry levél 2 db szárított vörös chili 1"-es gyömbér reszelt 1/2 csésze sótlan, pirított mogyoró, vagy kesu dió 1 db citrom leve só
Így készítsd el:
Pirítsd meg egy kicsit az őrölt koriandert, majd tedd félre. Ezután hevíts olajat egy nagyobb serpenyőben, majd dobd bele a köménymagot, a fekete mustármagot, a curry leveleket és a chiliket. Addig pirítsd őket, amíg a magok ki nem pattognak. Vigyázz, hogy le ne égesd. Vedd lejjebb a hőmérsékletet és keverd hozzá a reszelt gyömbért meg a kesudiót és süsd egy percig. Kapcsold ki a tűzhelyet és öntsd a serpenyőbe a kurkumát, a hinget és a friss citromlevet. Alaposan keverj össze mindent. Add hozzá a főttrizst és a koriandert. Sózd meg és keverd át az egészet, hogy a rizst átjárják a fűszerek. A kókuszimádók bátran adjanak hozzá két evőkanálnyi kókuszport. A dél-indiai citromos rizs önmagában is igazán finom és kiadós fogás, mely kevesebb, mint fél óra alatt elkészíthető. Remélem, megkóstoljátok.
Padlizsán gombócok grillezett polentával
2013. március 10. Fittanyuka Blog
Sokszor fejtörést okoz, hogy milyen fő fogást varázsoljunk a családi asztalra, amely a lúgosítás és egészség keretei között marad. Az alábbi fogást inkább egy vasárnapi főételként ajánlanám, mert a kicsit időigényes a padlizsánok el- és előkészítése, de megéri a fáradságot. Gluténmentes fogás! Padlizsán gombócok sajttal töltve: ( 4 főre) Hozzávalók: 1 közepes méretű padlizsán hosszában kb. 1 cm vastag szeletekre vágva 4 gerezd fokhagyma 350 g növényi sajt 1 cm szeletekre vágva 4-6 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 teáskanál morzsolt oregano levél 1 kk himalaya só 1 evőkanál citromlé néhány karika citrom 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöld kevés kókusz olaj a sütéshez Aki fogyaszt kecske sajtot azzal is megtöltheti a padlizsánokat. Én nem szeretem az intenzív ízét, így maradtam az olvadós, nem hidrogenizált növényi sajtnál. A padlizsánokat hosszant 1 cm-es szeletekre vágjuk. Az olajjal, oregánoval, citromlével, sóval, 4 cikk préselt fokhagymával pácot készítünk és egyenként belemártjuk a padlizsán szeleteket, lefóliázzuk és 1 órára a hűtőben pihentetjük. Közben elkészítjük a polentát: Grillezett polenta: Hozzávalók: 200 g kukorica dara 3szoros mennyiségű víz 1-2 kk himalaya só 3-4 cikk fokhagyma kevés kókusz olaj a grillezéshez A kukorica darát a lobogó sós vízben, állandó keverés mellett keménnyé főzzük. Egy kb. 30X30-as tepsit kiolajozunk és beleöntjük a masszát, a sütőt pirító, grillező fokozatra tesszük és 15 percre be helyezzük a sütőbe, inkább csak szárítjuk a polentát. Majd négyzetekre vágjuk és kihűlés után egy tapadás mentes edényben egyenként, mindkét oldalukat forró kókusz olajon pirosra sütjük. A padlizsán szeleteket egy tűzálló tálba helyezzük, lefedve szintén a sütőbe helyezzük és 15 percig pároljuk. Miután kihűltek, lecsöpögtetjük és vékony sajtszeleteket helyezünk a szeletekre, feltekerjük őket, fogpiszkálóval rögzítjük és egyenként egy tapadás mentes edényben minden oldalukat pirosra pirítjuk! Én néhány citrom karikát is grilleztem mellé, igazi mediterrán íz világ! Friss, vegyes zöld salátával és a grillezett polentával tálaljuk. Fittanyuka
Quinoa saláta currys napraforgóval
Főételként is fogyasztható valójában ez a saláta, aminek a legfantasztikusabb íz - részecskéje számunkra a currys napraforgó volt a tetején!:-) A gyerekek persze nem ettek belőle, de a férjemnek és nekem nagyon ízlett!:-) Egyébként aki szereti, akár nyersen is beleteheti a zöldségeket, szerintem úgyis finom!:-) Quinoa - saláta Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (4 főre): A salátához 200 g quinoa só 180 g brokkoli 3 db sárgarépa, durvára reszelve 90 g (fagyasztott) zöldborsó 2 újhagyma, felkarikázva 3 ek. olívaolaj 1 ek. frissen aprított menta 2 tk. zöldcitrom lé 1/2 bio zöld citrom reszelt héja őrölt fekete bors A currys napraforgóhoz: 30 g napraforgómag 1/2 tk. curry 1 ek. olívaolaj 1/2 tk. agave szirup só A quinoat tegyük fel főni 530 ml vízzel és 1/2 tk sóval, és magas lángon főzzük kb. 17 percig, amíg magába szívja a vizet. Forrósítsunk fel vizet egy nagy lábasban, és a borsót tegyük bele 2 percre, majd adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a répát, további 2 percre, utána leszűrjük az összes zöldséget. Az öntethez keverjünk el 2 ek. olívaolajat a citromlével, - héjjal és a mentával, sózzuk-borsozzuk. 1 ek. olívaolajon pirítsuk meg a zöldségeket 2 percig. Öntsük egy nagy tálba a quinoat, a hagymát és a zöldségeket, keverjük össze, és sózzuk-borsozzuk. Öntsük rá az öntetet is. A napraforgómagot 2 percig magas lángon pirítsuk össze a curryvel és 1 ek. olívaolajjal. Adjuk hozzá az agave szirupot, vegyük le a tűzről és sózzuk. Tálalásnál tegyük a saláta tetejére. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Mexikói babos kukorica tortillachipsszel
Egy legenda szerint, élt egy bátor indián, aki aggódott az embereinek a nehéz sorsa miatt, mivel kevés volt az élelem és nagy éhezéseknek néztek elébe. Ezért úgy döntött, elhagyja faluját és böjtölésbe kezdett (ha már úgyis böjt ideje van...:) ) Négynapi böjtölést követően megjelent neki Mondamin isten, aki birkózásra hívta ki. Azt ígérte, ha az erőpróbát elveszti, akkor megmenti az indián népet. Hosszú küzdelem volt az isten és az indián között. Három éjjel, három nap küzdöttek egymással. Ugyan az indián a böjtölés és éhezés miatt le volt gyengülve, de sikerült győzedelmeskednie Mondamin istenen. A végtisztességet is megadva az istennek, eltemette, s a sírján hamarosan kukorica növények termettek.
Bizony, a kukorica már legalább 4,5 évezred óta ismert növény. A perui partvidékek őslakosaitól eredeztetik. A 13. században vándorló aztékok kerültek a mexikói völgybe, ahol fel is építették Mexikó City-t. Az akkori farmerek könnyen öntözhető kerteket hoztak létre a kukoricatermesztéshez. Az aztékok békésen együtt éltek a környező népekkel, földműveseik pedig a helyi termelési hagyományokat is megtartották. 20 napos hónapokból állt az év, így nem 12, hanem 18 hónap volt egy évben. A fennmaradó 5 napot pedig az ünnep, a babona és az áldozat idejének tartották. Eközben őslakos dél-amerikai mesteremberek és farmerek telepedtek le a perui hegyek által körbevett Cuzco-völgyben. Ők voltak az inkák. Északi és dél irányú terjeszkedéseikkel együtt a kukoricatermesztést is tért hódított.
Hagyományos rituálék során az indiánok haldarabot tettek a földbe a kukoricaszem mellé, ami lassan, de sokáig ható trágyaként munkálkodott. Később ugyanezeken a területeken fekete babot és tököt is vetettek. A babok támaszaként a kukoricát használták. Amikor az első termések beértek, "Zöldkukorica ünnepet" tartottak, és parázson sütötték meg a kukoricacsöveket.
S azt már sokan tudjuk, hogy a "tengeri" Európába kerülése bizony Kolumbusz nevéhez kötődik, aki az Újvilág felfedezésével néhány más növényt is meghonosított az "olasz csizmájú büszke nő" területein.
Hála az élelmiszeriparnak gyorsan és egyszerűen készíthetünk mexikói ételt. Természetesen, ha valaki el szeretné kerülni a konzerves paradicsomos babot, megteheti. De már nem garantálható a 30 perc alatt elkészíthető ebéd vagy vacsora.
Hasonló receptről már írtam korábban. Most ezt egy kicsit módosítottam, felturbóztam.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 paradicsomos babkonzerv (vagy 1 bögre áztatott, majd puhára főzött bab)
- 1 kidney babkonzerv (ezek általában sós lében készülnek, szintén helyettesíthető főzött babbal)
- 2 kukoricakonzerv (vagy 2 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit)
- 3 dl sűrű paradicsomlé
- majoránna
- bazsalikom
- fokhagym
- 30 dkg (barna)rizs
- chilipaprika (elhagyható, csak "erős gyomrúaknak")
- tortilla chips
- salátalevelek
Elkészítés:
A rizsszemeket alaposan átmossuk, teflon edényben olaj nélkül kicsit megpirítjuk, majd bő vízben megfőzzük.
Amíg a rizs fő, elkészítjük a mexikói szószt:
A paradicsomos babokat és kukoricákat összeöntjük. A sós lében eltett babkonzervet átmossuk, hozzátesszük a többi babhoz és kukoricához. Hozzáadjuk a paradicsomot, majd felfőzzük. Egy kevés majoránnával és bazsalikommal, esetleg pár gerezd összezúzott fokhagymával ízesítjük.
Ízlés szerint főzés után rakhatunk hozzá chilipaprikát.
Tálalásnál salátát a tányér szélére kört formálva elhelyezzük, majd tortilla chipseket teszünk a levelekre. A tányér közepére rizst halmozunk és annak a tetejére kerül a paradicsomos-babos-kukoricás szósz. Alapvetően úgy jó enni, hogy a chipsre halmozunk egy kevés rizst, mexikói szószt na és az egészhez egy kis salátalevél dukál.
Dekoratív, ízletes, laktató, kiadós, gyors. Eddig mindenki szerette, aki főztömként kóstolta. Legutóbb egy piros kaliforniai paprikát is beleszeleteltem. De feldobható egy kevés szeletelt gombával is.
Csicseriborsó saláta
2013. március 4. Mindennapi ételeink
Ez a recept egy kis előzetes Az ősz ízei szakácskönyvből - hasonló recept lesz benne olvasható. Gyorsan elkészül, egészséges és nagyon-nagyon finom. :-). Hozzávalók: 45 dkg csicseribórsó 1 nagy fej lilahagyma 1 csokor friss koriander 1tk. római kömény 2 gerezd fokhagyma 5ek. 100 % extra szűz olívaolaj Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára beáztatjuk, majd sós vízben roppanósra pároljuk. Egy tálba szűrjük, hozzáadjuk a felkarikázott lilahagymát, az átnyomott fokhagymát, megszórjuk a római köménnyel és a friss, apróra vágott korianderrel. Meglocsoljuk olívaolajjal és ízlés szerint sózzuk. 30 perc múlva tálaljuk, pitakenyérrel vagy rizzsel.
Brassói-féleség vegán módra
Az ősi Kína és Japán falusi zöldségkertjeiből a szójabab közel háromezer éves utat tett meg, míg a világ vegetáriánusainak legfontosabb fehérjeforrásává és egyben a bolygó egyik legelterjedtebb terményévé vált. "A fehér daru gyermeke" a "nagy drágakő", a "virágos szivárvány", poétikus, pozitív csengésű nevekkel illették a Kínában őshonos növényt a helybeliek. Mivel a magokhoz bizonyos emésztési gondok is kötődtek, " a szél fehér szelleme" kicsit gunyoros nevet is viselte, utalva arra, hogy fogyasztása bélgáz termelődéshez vezethet.
Ma már tudom, hogy ha helyes feldolgozási módot követjük, akkor ezek a bizonyos "szelek" elkerülhetőek.
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg szójakocka
- 10-12 db krumpli
- kókuszzsír
- olaj
- fokhagyma
- bors vagy borsikafű
- majoránna
- őrölt köménymag
- só vagy ételízesítő (házi, ha lehet)
- víz
Elkészítés:
A "szelek" elkerülésének titka a forró vízben és az órákon keresztül történő áztatásban rejlik. A szójakockákat megszórjuk sóval, borssal vagy borsikafűvel, majoránnával és egy kevés őrölt köménymaggal is. Forrásban lévő vízzel felöntjük és ebben a jó fűszeres lében áztatjuk amíg csak időnk engedi. Fél óra áztatás után már megpuhulnak a szójakockák. Azért, hogy a fűszeres íz át és átjárja minden egyes kockát, én egész éjszaka áztattam. Nyilván tervezni tudtam, hogy másnap ezt főzök. Amikor ez nem működik, akkor is igyekszem minél tovább áztatni - épp a gázok elkerülése végett is.:)
A krumplit megpucoljuk, kockákra vágjuk és egy rövid ideig sós vízben főzzük. Nem kell puhára főzni, éppen csak azért főzzük egy picit, hogy egészségesebben készüljön el.
Ezt követően a tepsit kikenjük kókuszzsírral, a krumplit egy kicsit még megsózzuk, majd a tepsibe elterítjük. Én egy kevés olajat is spricceltem rá még.
Sütőben megsütjük. Mivel a krumplit előzőleg hőhatásnak már kitettük, nem szükséges letakarni. Ropogósra sütjük.
Amikor megsült, a szóját leszűrjük és szintén a krumplihoz hasonló módon megsütjük. Nekem volt itthon egy kevés csilis-rozmaringos olajam (ajándékba kaptuk) és egy keveset öntöttem a szójára sütés közben. Valamint összetört fokhagymát adtam hozzá. Még finomabb lett ezektől.
Az eredeti brassói recept hagymával is dolgozik. Mivel a szójakockák annyira ízletes, fűszeres ízűek voltak, nem tartottam szükségét, hogy a szóját hagymás alapon készítsem el. De természetesen mások bátran készíthetik így is. Akkor szaftosabb lesz.
Tálalásnál egyszerűen csak a megsült, megpirult ropogós krumpli tetejére halmoztam a szintén ropogós finom szójakockákat. Persze, tálalható úgy is, hogy a burgonyát a szójával összekeverjük.
Anyósom által készített savanyúságot fogyasztottunk hozzá.
Mindenesetre ez a nagy adag brassói több étkezésre is elég volt nekünk. Aki kevesebb mennyiséggel szeretne, felezheti a receptben leírt adagokat.
Csicseripástétom, avagy a hummusz :-)
Egy nagyon egyszerű, és rendkívül finom csicseripástétom W. Ungváry Renáta: Megújulás szülés után, ugyancsak remek könyvéből! Minden szülés után álló anyukának ajánlom a könyvespolcára, vegáknak is!:-) Teljes szülés utáni fogyókúratervek is vannak benne 1-1 hétre, vegás is (lakto-ovo)! Sokféle csicseripástétomot próbáltam már, de eddig nekem ez jött be a legjobban! Csicseri-, vagy humuszpástétom Hozzávalók kb. 50 dkg-os adaghoz (ez nagyon sok, ha kevesebben eszitek, akár felezheted, harmadolhatod is!): 150 g csicseriborsó-liszt, vagy 400 g puhára főzött csicseriborsó (konzerv is lehet, de ne legyenek benne adalékok!) 4 ek. szezámmagkrém (tahini) 2 tk. őrőlt pirospaprika 2 citrom leve 2 gerezd péppé zúzott fokhagyma só Vega-mix fűszerkeverék Főzd sűrűre folyamatos kevergetés mellett a csicseriborsó-lisztet kb. 4 dl vízben. Fűszerezd Vega-mixszel, sóval. Ha kihűlt, keverd hozzá a többi hozzávalót! Ha egész csicseriből csinálod, pépesítsd botmixerrel, vagy aprítógéppel, és utána fűszerezd, olyankor kissé darabosabb lesz a kész végeredmény! A csicserilisztes verziót nálunk a gyerekek is nagyon jóízűen ették! Megtölthetsz vele különböző nyers zöldségeket (paprikát, paradicsomot), vagy egyszerűen csak mártogatod bele őket!
Szójamajonézes- lilahagymás krumplisaláta lakto-vega
2013. február 27. KryaSpirit-Vegalife
Ez az egyik kedvenc majonézes salátám. Ha éjjel kettőkor felkeltenek, akkor is tudok enni belőle. Egy igazi vendégváró étel, amit nyugodt szívvel tehetünk mindenevő vendégeink elé is, észre sem fogják venni a különbséget. Azért csak módjával falatozzunk, mert bár saláta, a magas olajtartalom miatt nem éppen kalóriaszegény fogás. Ha a szójatej valamilyen okból kerülendő, akkor sima joghurttal is nagyon finom, bár akkor nem lesz ilyen majonézes hatása, viszont kimondottan hűsít. :) Nem mintha most hűvösre vágynánk.....de a nyári 40 fokban még jól jöhet..... Hozzávalók: 1 kg héjába főtt krumpli 3 lilahagyma felszeletelve majonézhez: 2 dl szójatej 3 dl napraforgóolaj 1 dl olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 1,5 teáskanál himalaya só őrölt fekete bors 2 teáskanál bio mustár 1 citrom leve csipet kurkuma 450 g natúr joghurt (szójajoghurttal helyettesíthető) 4 evőkanál tejföl (elhagyható, de akkor csökkentsük a citromlé mennyiségét) merülőmixer A megpucolt fokhagymát egy pici szójatejjel nagy fokozaton összevegyítjük, majd beletesszük a többi szójatejet, a sót, a borsot, kurkumát és az olajat apránként hozzáadva a legnagyobb fokozaton keverjük. Pár perc alatt kemény majonézt kapunk. Beletesszük a citromlét, a mustárt és még keverünk rajta néhányat. Egy tálba öntve összekeverjük a joghurttal és a tejföllel, beleforgatjuk a vékony szeletekre vágott lilahagymát és a meghámozott, karikára vágott krumplit. Fogyasztás előtt a hűtőben egy éjszakát összeérleljük az ízeket.
Diószalámi és kelkáposzta főzelék
Fehérjepótlásra kerestem valami ütősebbet, és Magdi diószalámijára esett a választásom. Kicsit gyakrabban kellett volna forgatnom, mert odasül több helyen az alufóliához, de finom lett. Valószínűleg egy -két tojás hozzáadásával az állaga kevésbé morzsálódós lett volna, de a tofu és a dió épp elég bele, és így vegán. Kelkáposzta főzelékhez tökéletes volt feltétnek. Ez utóbbit valószínűleg mindenki könnyen készít, azért a vegán változatot leírom, hátha valaki tejtermék nélkül enné. Legalább beleillik a Vegán kihívás-ba, amihez én most csak mint szívvel-lélekkel támogató csatlakoztam, mert míg a babaprojekt zajlik, nem ígérek semmit, amit azután nem tartok be. Vegán kelkáposzta főzelék Hozzávalók: 1 kisebb fej kelkáposzta 2 nagyobb sárgarépa 4-5 burgonya 4 ek liszt 4-5 gerezd fokhagyma majoránna, köménymag só olivaolaj 2 marék kesudió/mandula/napraforgómag vagy 2 dl szójajoghurt A sárgarépát megtisztítjuk, aprítjuk és kevés vízen kicsit pároljuk, majd hozzáadjuk az olajat, a felszeletelt kelkáposztát a fokhagymát, majoránnát, köménymagot és sót. Felengedjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Kb. negyed óra elteltével beleöntjük a felkockázott burgonyát. Az olajos magvakat (legfinomabb kesuval, de vegyesen is lehet) finomra turmixoljuk vízzel, azután belekanalazzuk a lisztet, azzal is elturmixoljuk, majd az egészet a már majdnem megfőtt káposztába csurgatjuk. Ha szójajoghurtot, vagy szójatejet használunk, a lisztel csomómentesre keverjük, és azzal sűrítjük a főzeléket. Sűrűn kavargatjuk, míg felfő, majd jó 5 perc főzés után készen is van.
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül
2013. február 25. Zizi kalandjai
Harmadik hetünk is könnyen telt cukor és édességek nélkül. Néha azért belemarkoltam a mazsolás zacskóba (I. nem igazán szereti a mazsolát) és aszalt fügét is ettünk néhány darabot. A legjobban az hiányzik, hogy készíthessek végre valamilyen édeset. Még nem is feltétlen a sütés hiányzik, ugyanis jó néhány nyers édesség receptje vár kipróbálásra és először ezeket szeretném megvalósítani.
Na igen, őszinte leszek... azért egy puha, finom croissant-t is be tudnék már nyomni habos vegán kakaóval vagy cappuccinoval. Főleg úgy, hogy I. beígért nekem egy ilyen reggelit, ha végzünk a cukormentes kihívással. Lehet, hogy ez az álom már pénteken meg is valósul? :)
A sós ételek tekintetében mindenfélét eszünk. Ha van időm, készítek valami újat, ha nincs I. gyorsan összedob egy isteni paradicsomos-bazsalikomos tésztát vagy pirítós kenyeres (napraforgó krémmel megkenve) hatalmas adag salátás vacsorát. Ezek az ő reszortjai. Ő a zöld salátakészítő a családban, nem én. :) Ez a chilis, citromos, fűszeres pirított tofu még korábban készült, de egy nagyon finom, tápláló vacsora kerekedett belőle. Könnyű is elkészíteni... a sütőben elkészül a tofu és a leveleskel (ha nem találtok leveleskelt, helyettesítsétek kelkáposztával), a tűzhelyen pedig megfőzzük hozzá a köretet. Mi quinoa-val ettük, de bármilyen más gabonával, salátával, rizstésztával el tudom képzelni.
A kihívás szabályai továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik a harmadik cukormentes hétről beszámoltak:
- Orsi - Wannabe Chef
- Boglárka - Önismereti kalandtúra
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel
Hozzávalók 2 főre:
- 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd kockákra vágva
- 1 közepes csokor leveleskel, szárak eltávolítva, a levelek falatnyi darabokra tépkedve
- 1 db citrom, reszelt héja és kifacsart leve
- 2 gerezd fokhagyma, szeletelve
- 2 ág friss rozmaring, levelei felaprítva
- 3-4 ág friss kakukkfű, levelei felaprítva
- 1 teáskanál chili pehely (vagy friss chili)
- 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj
- só, bors
- 1/2 bögre főtt quinoa
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt.
Tegyük egy mozsárba a citromhéjat, a fokhagymát, a chili pelyhet, a rozmaringot, a kakukkfüvet, valamint a sót és a borsot és törjük ezt a fűszeres keveréket minél apróbbra. Adjuk hozzá az olívaolajat és citromlevet és jól keverjük el.
Egy tálban keverjük össze a tofu kockákat a citromos fűszer felével és tegyük a tepsire. Süssük 180 fokon kb. 20 percig, amíg átpirulnak. Tegyük a megsült tofu kockákat egy tálba. Ezután a leveleskel darabokat is keverjük össze a megmaradt citromos fűszerrel. Helyezzük a leveleket a tepsire és pirítsuk meg 160 fokon kb. 5-8 perc alatt.
Tálaljuk azonnal a pirított tofut és leveleskelt a megfőtt quinoa-val.
Zöldséges rakott köles
No, végre valami Biobrigis kaja... ugrott be, mikor múlt vasárnap Anyával elhatároztuk, hogy vegetáriánus ételként ez készül otthon. Nagyon finom lett, szerintem ez bárkinek bejöhet, annak is, aki nem szereti a reformokat. A hozzáadott zöldségfélék ízlés szerint variálhatók, a gomba helyett kerülhet alá padlizsán, vagy karfiol, a tetejére pl. paradicsomkarika. Hozzávalók: 1/2 bögre köles 1/2 kg gomba 1 cukkini 3 ujjnyi gabonakolbász 1 fej vöröshagyma (elhagyható) borsikafű, őrölt kömény, bazsalikom só olivaolaj A tetejére telföl helyett: 1 nagy marék kesudió 1 nagy marék napraforgómag 1/2 kaliforniai paprika 2 ek sörélesztő pehely (elhagyható, de finomabbá teszi) só víz A kölest háromszoros mennyiségű vízben 20 perc alatt megfőzzük. A gombát ezalatt megpucoljuk, a cukkinit karikákra vágjuk, a hagymát felaprítjuk. A kész köleshez hozzákeverünk jó sok fűszert, sót, a hagymát és a szétmorzsolt gabonakolbászt. (Ez utóbbiból kapható már többféle, de a legtöbb nagyon drága. Békés megyében készítenek finomat elfogadható áron. Mi a Vegetáron keresztül szoktuk beszerezni, ahogy azt többször említettem, mert nekem az egyszerűbb. De akár közvetlenül őket is meg lehet keresni, ha nagyobb adagot akar rendelni egyszerre az ember.) Egy kis tepsit némi olivaolajjal kikenünk, a gombát egyenletesen lerakjuk kalapjukkal lefelé. Rákanalazzuk a kölest. Elligazgatjuk a cukkinit. A tetejére az öntethez az összes hozzávalót kevés vízzel turmixoljuk, majd amikor már sima, hozzáadunk annyi vizet, hogy sűrű massza, de csurgatható legyen. Szépen eloszlatjuk a megrakott tepsi tetején a szószt és 40 perc alatt pirosra sütjük.
Unod a banánt? - Egyél mumbai-i paradicsomos rizst!
2013. február 24. La Veganista
Ha mostanában kicsit egysíkú volt vegán étkezésed, és valami elementárisan finom és laktató ételre vágysz, kóstolj bele a mumbai-i kifőzdék egyik kedvenc fogásába. A garantált ízorgia vákuumként fog kiszippantani a rizibizi - párolt rizs - zöldséges rizs unalmas háromszögéből. Nagyon szeretem az indiai konyhát, mert változatos, fűszerekben gazdag, ízletes, és rengeteg ételt el lehet készíteni veganizálva.
Szóval öveket becsatolni, csípős kaland lesz!
Hozzávalók:
2-3 kanál olívaolaj 2 db közepes méretű vöröshagyma 2 db közepes méretű paradicsom 2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta 1/2 csésze ketchup (1-1,5dl) 1 teáskanál vörös chili por 1 teáskanál kurkuma 2 teáskanál pav bhaji masala 1db kaliforniai paprika (színügyileg a zöld lesz benne a legszebb) 2db zöld chili (ha nagyon-nagyon szereted az erős kajákat) 1 csésze víz só ízlés szerint 1/4 csésze zöldborsó 2 marék koriander levél 1 csésze (2-3 dl) basmati rizs (főzve)
Így készítsd el:
A hozzávalókat a leírás alapján célszerű előkészíteni (felvágni, kimérni). Az olívaolajat öntsd egy nagyobb, mélyebb serpenyőbe. Közepes lángon kezdd melegíteni. Egy-egy teáskanálnyi gyömbér és fokhagyma pasztát tegyél az olajba és kevergetve pirítsd egy kicsit. (Légy óvatos, mert a paszta víztartalma miatt az olaj ki fog csapni a serpenyőből.) Ezután a két nagyobb kockákra felvágott hagymát dobd a serpenyőbe. Ügyelj arra, hogy csak addig pirítsd a hagymát, amíg áttetsző lesz. Semmiképp ne barnuljon meg.
Ezután a hagymához hasonlóan nagyobb kockákra vágott paradicsomokat öntsd a serpenyőbe. Keverd össze a hagymával és hagyd egy kicsit fortyogni. Elő a fűszerekkel: a kimért chili port, kurkumát és a Pav Bhaji masalát hintsd a serpenyőbe és alaposan keverd össze. Szaladj a hűtőhöz, ha elfelejtetted előkészíteni a ketchupot, mert most kell a matériához öntened fél csészényit, keverd el a hagymával és a fűszerekkel, majd szórd bele a nagyobb kockákra darabolt kaliforniai paprikát és a felszeletelt chili paprikákat. Ha mindezt megcselekedted, löttyints rá egy csésze vizet (kb. 2dl), és sózd meg ízlés szerint. A főzés utolsó előtti felvonásaként keverd össze a szószt a már megfőzött rizzsel. Basmatit ajánlok hozzá, ezzel pergősebb, szárazabb hatású lesz az étel, nem beszélve a rizs csodás illatáról. Egyébként bármilyen rizs megteszi. A rövid szemű rizzsel kicsit ragacsosabb lesz a végeredmény, de az élvezeti értékén semmit nem ront. Fokozzuk tovább a szín és ízorgiát egy negyed csészényi zöldborsóval, és két maréknyi, apróra vágott koriander levéllel. Ha nem rajongsz a csípős ételekért, akkor is a kedvenceid közé tartozhat ez a mumbai-i finomság. Elég annyit tenned, hogy ízlésed szerinti mértékre csökkented a chili por és a chili paprika mennyiségét. A Mumbai-i paradicsomos rizshez való fűszerek megvásárolhatók az indiai boltokban. Ugyanott megtalálod a zöld chilit és a friss koriander levelet is. Ez utóbbiból érdemes akár két három csokornyit is megvenni, otthon alaposan megmosni és lefagyasztani. Gyömbér és fokhagyma pasztára is érdemes költeni, mert hosszú ideig elég, akárcsak a fűszerek. Az is jó, ha paszta helyett egyszerűen lereszeled kis lyukú reszelőn a szükséges mennyiségű gyömbért, a fokhagymát pedig nyomóval pépesíted.
Cukkinis burgonyakrémleves - napfény a februári esőben
2013. február 23. La Veganista
Február legrondább szombatja volt. Az eget szürke felhők vették birtokba, és megállás nélkül zuhogott az eső. Az ehhez hasonló napokon csak a csoki, vagy egy finom krémleves segíthet. Esetleg a kettő együtt.
Ha odakint nincs napfény, próbáljuk a konyhán keresztül becsalogatni bazsalikomos cukkini krémleves formájában. A számításomat az húzta keresztül, hogy a hűtőben csupán egyetlen közepes méretű cukkini árválkodott, az eredeti recept szerint pedig 4-5 db kellene hozzá. A vészhelyzetben nem tehettem mást, ki kellett találnom egy ehető alternatívát. Így született meg a meglepően finom cukkinis burgonyakrémleves.
Hozzávalók:
1 db közepesen fejlett cukkini 3 db közepes méretű burgonya 2 db fokhagymagerezd 1 db kisebb vöröshagyma 2-3 dl (dobozos) sűrített paradicsom olíva olaj bazsalikom bors só friss bazsalikom levél és kesudió a díszítéshez
Így készítsd el:
Kockázd fel a cukkinit, a krumplit, és vöröshagymát - nem kell geometriailag tökéletes formát alkotnod, mert a végén úgyis a botmixer győz. A fokhagyma gerezdeket nyomd szét a kés lapjával.
A lábasban melegíts fel egy löttyentésnyi olíva olajat és dobd rá a hagymát. Pirítsd 2-3 percig, majd dobd rá a fokhagyma gerezdeket és 1-2 percig ezzel együtt pirítsd tovább. Ezután a felkockázott burgonyát és cukkinit söpörd bele a lábasba és jó alaposan forgasd meg a hagymás olajban. Engedd fel vízzel addig, hogy teljesen ellepje a zöldségeket. Várd meg amíg rotyogni kezd, majd ízlés szerint fűszerezd szárított bazsalikommal, borssal. Add hozzá a paradicsom sűrítményt, majd ízlés szerint sózd meg. Kb. 15-20 perc alatt megpuhulnak a zöldségek. Akkor vedd le a tűzről a levesed és egy kis hűlés után botmixerrel mixeld krémsimaságúra. Tálaláskor dobhatsz a tetejére egy kis kesudiót, és friss bazsalikomlevelet.
Az eredmény:
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1. NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY 1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa, valamilyen babféle (kb. 100 g/ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix: http://www.fittnok.hu/erdei-gyumolcsos-turmix - így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! - zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot ! http://gittarawfood.blogspot.hu/2010/01/petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd: egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2. NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http://www.vegagyerek.hu/2008/02/bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3. NAP Reggeli: 1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta http://www.vegagyerek.hu/2010/01/babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html kis olívaolajon pirított kelbimbóval + só-bors (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http://www.vegagyerek.hu/2010/01/tokmagpastetom.html 6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá: http://hobbifozocske.blogspot.hu/2008/01/gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http://www.vegagyerek.hu/2011/03/quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))), vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http://fittanyuka.blogspot.hu/2011/07/zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Lencsés rétesrózsa (vegán)
Az emberek nagy része főzelékként fogyasztja csak a lencsét. Szegényes megoldás. Mi nagyon szeretjük. Nem múlik el úgy hónap, hogy ne főznék egy-két alkalommal lencsét. Főzeléket emlékeim szerint az utolsó előtti szilveszter-újév napjaiban főztem belőle. Azóta már készítettem lencsés stefánia-vagdaltat több alkalommal is - vegán módra a Kittivel együtt megtartott vegán főzőkörökön is, újévkor gluténmentes golyókat gyártottam belőle - meglehetősen szép sikerrel (ami az elfogyását illeti). Nyáron töltött paprikához használtam fel, s igen gyakran kerül salátaféleként is az asztalunkra ilyen-olyan zöld finomságokkal összekeverve. Mondhatnám azt is, hogy "de a következő étel az összes többit felülmúlja", csakhogy igazából nem tudok első helyezést adni kizárólagosan ennek az ételnek. Versenyben van a lencsegolyókkal és a lencsés salátáimmal. És mindezek után el tudjátok hinni, hogy ifjabb koromban - cirka 10-20 évvel ezelőtt én nem szerettem a lencsét?!?! Szerencsére változtam. Örülök, hogy nem maradok ki ezekből a finomságokból.
A recept:
Hozzávalók:
1 nagyobb bögre lencse
3-4 szál babérlevél
só/ételízesítő
5-6 szem krumpli
1 fej lilahagyma
1 csomag réteslap
kevés olaj
muffinsütő
muffinpapírok (ajánlott)
növényi tejföl
Elkészítés:
Jó, ha a lencséket főzés előtt van lehetőségünk áztatni pár órát, vagy egy éjszakát. Ha mégsem, nem történik semmi baj. Valamivel több főzési idővel kell számolnunk. Tehát a megmosott lencsét babérlevéllel vízzel és sóval vagy ételízesítővel feltesszük főzni. Puhára főzzük. A burgonyák héját megmossuk és szintén puhára főzzük - héjastul. Közben a lilahagymát apróbb darabokra vágjuk. A réteslapokat pedig négyzet alakúra szabjuk fel - akkora négyzetekre, hogy a muffinformákat majd "kibélelhessük" velük. A továbbiakban elkészítjük a "tejfölt" is a napraforgóból (vagy más olajos magból) a nemrégiben bejegyzett receptem alapján.
Amikor a lencse és a krumpli is puhára főtt, összeállítjuk a réteslapok töltelékét. A krumplikat meghámozzuk (hideg vízzel érdemes főzés után átmosni, mivel így gyorsabban kihűl és könnyebb lesz a héjukat lefejteni), majd apró kockákra felvágjuk. Hozzákeverjük a lencsét, az apróra vágott lilahagymát, szükség esetén megsózzuk egy picit és ezzel a töltelékkel töltjük majd meg a muffinformákba helyezett réteslapokat.
A négyzetekre vágott réteslapokat úgy tesszük a muffinformákba, hogy először is a formák aljába egy-két csepp olajat teszünk, ha nem muffinpapírt használunk (így nagyobb eséllyel tudjuk sütés után kiszabadítani őket). A réteslapokat pedig egymáshoz képest kissé elcsúsztatva tesszük a formákba. Megtöltjük őket a krumplis-lencsét-lilahagymás töltelékkel, csepegtetünk rájuk pár csepp olajat és végül növényi tejfölt kanalazunk a tetejükre. A növényi tejfölt jelen esetben egy kevés paprikakrémmel kevertem össze, így pirosabb színe lett.
Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Az olajnak köszönhetően, amit a sütés előtt belecsepegtettünk, könnyű lesz kiszedni a formákból a rétesrózsákat. Én készítettem muffinpapírral és nélküle is. Mindegyik egyformán sikerült és finom lett.
Igazából mi magában fogyasztottuk, sőt még munkahelyünkre is vittük ebéd gyanánt, de párolt zöldség, vagy valamilyen vegyes saláta-féle is passzol hozzá. Arról nem beszélve, hogy kiváló partyfalat nem csak vegánoknak.
Zöldségek leveles tésztában
2013. február 19. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 40 dkg tojásmentes leveles tészta 50 dkg zöldség vegyesen: kis fej hagyma 2 sárgarépa 30 dkg karfiol 1 fehér répa 1 kávéskanál só 1 kávéskanál pirospaprika 1/2 kávéskanál őrölt fekete bors 1/2 kávéskanál őrölt gyömbér 1/2 kávéskanál kurkuma 2 evőkanál szezámmag 2 evőkanál olaj Elkészítése: A megtisztított zöldségeket lereszeljük vagy aprítógéppel felaprítjuk. A fűszereket hozzáadva olajon összepároljuk. A szezámmagot szárazon megpirítjuk, majd a zöldségekhez adjuk. A leveles tésztát vékonyra kinyújtva olajjal megkenjünk, és a kihűlt tölteléket rátesszük. Feltekerjük, és 175 fokos sütőben aranysárgára sütjük. Kapcsolódó recept: itt
Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül
2013. február 17. Zizi kalandjai
A cukormentes kihívás második hete nagyon könnyen telt. Néha eszünkbe jut a csoki és az édesség, főleg akkor, ha valamilyen nyálcsorgató képet látunk, de nem sóvárgunk különösebben az édesség után. Ha egy sós étel után mégis édesre vágyunk, akkor néhány szem mazsolával orvosoljuk a problémát. Kiderült, hogy a sütést sem kell kizárni teljesen az életünkből, ugyanis sikerült egy mennyei banánkenyeret sütnöm (recept jön!), amiben a banánon kívül nincsen más édesítőszer, mégis finom és édeskés az íze. Sőt! Így, hogy nem eszünk cukrot, számunkra az íze nem édeskés volt, hanem édes. Tegnap pedig hagyományos magyar palacsintát sütöttem rizstejjel és cukormentes sárgabarack-, valamint szilvalekvárt kentünk bele. A palacsintába amúgy sem teszek cukrot, a rizstej enyhén megédesítette és pont kellemes volt a savanykás lekvárokkal.
Nagyon sokan beszálltatok a cukormentes kihívásba. Folyamatosan frissítem az első heti beszámolómat az újonnan érkezett linkekkel (aki ír blogot, továbbra is küldje el nekem emailben a heti beszámoló linkjét). Vegasztrománia is kihirdette Facebook oldalán, hogy nagyböjt idejére, egészen húsvétig lemond a cukorról, a csokiról és egyéb édességekről. Hajrá, Anna!
A szabályok továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
Akik a második cukormentes hétről beszámoltak:
- Orsi - Wannabe Chef
Most pedig jöjjön ez a nagyon vörös, látványra is különleges, és ízorgiát tartogató tésztás étel...
Céklakrémes penne pirított mákkal
Hozzávalók 2 főre:
- 200 g penne tészta
- 3 közepes cékla, meghámozva, felkockázva
- 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva
- 2 ág friss vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál balzsamecet
- 1/2 bögre zöldségalaplé
- 1/4 bögre tejszín (vagy zabtejszín)
- 60 g parmezán (vagy növényi sajt), reszelve
- 1 evőkanál mák
- só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy tálban keverjük össze a felkockázott céklát két evőkanál olívaolajjal, a kakukkfűvel és ízlés szerint sóval, borssal. Öntsük egy tepsibe és 180 fokon süssük puhára 30-40 perc alatt. Az utolsó 10 percben szórjuk rá az aprított fokhagymát (azért a végén, hogy ne égessük meg).
A megsült fokhagymás céklát tegyük konyhai robotgépbe, adjuk hozzá a balzsamecetet, még két evőkanál olívaolajat, a reszelt parmezán felét és dolgoztassuk a gépet, amíg teljesen sima, pürés állagú lesz. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az alaplevet, a tejszínt és a maradék parmezánt. Jól keverjük el, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk és melegítsük össze 6-8 perc alatt.
Közben főzzük meg sós vízben a pennét al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. Egy száraz serpenyőben közepes láng felett pedig pirítsuk meg a mákot 2-3 perc alatt.
A megfőtt tésztát keverjük össze a céklakrémes szósszal és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg a pirított mákkal, friss kakukkfűvel és egy kevés parmezánnal.
Jó étvágyat!
Székelykáposzta Életkert módra
Nagyon nagyon megkívántam a savanyú káposztát, és a székelykáposzta az nálam mindig jöhet Sajnos, megint nem tudtam belőle elég keveset csinálni, 1 hétig biztos ehetem, annyi lett Hozzávalók: 1/2 kg savanyú káposzta 1 csészényi (2dl) tönkölybúza 1 pici tönkölykolbász 1 nagy fej vöröshagyma 1 nagyobb sárgarépa 1 diónyi kókuszzsír 1 tk tiszta só 1 tk [...]
Búzahús pörkölt
2013. február 15. Mindennapi ételeink
Vasárnap ismét készítettem búzahúst, amely fehérjében gazdag, igen értékes húspótló. Most változtattam a recepten, méghozzá késhegynyi szódabikarbónát tettem a masszához + tovább főztem, majd egy egész éjszakát pácoltam. Zseniálisan omlós és finom lett. Először a búzahús elkészítése: Hozzávalók: 25 dkg szejtánpor 2 dl langyos víz 2 ek. zöldfűszeres fűszersó 3-4 tk. fokhagymapor 1 késhegynyi szódabikarbóna 2 ek. darált lenmag Elkészítés: A szejtánport egy tálba szórjuk, ízesítjük, ill. hozzáadjuk a fűszersót. Majd fokozatosan adagoljuk hozzá a langyos vizet, és 10 perc alatt kidolgozzuk a nyers búzahúst. Hagyjuk 10-15 percet pihenni. Közben felteszünk vizet forrni, és amikor forr, beletesszük a nyers búzahús-gombócot. 15 percig főzzük, majd kiszedjük, 1-2 cm-es darabokra felszeleteljük, és ismét visszatesszük a lobogó vízbe. Ismét 15-20 percig főzzük, majd kiszedjük őket, és egy szitán egyesével kinyomkodjuk belőlük a vizet. Kihűtjük, ez idő alatt elkészítjük a pácot. Hozzávalók a páchoz: 3 ek. 100%extra szűz olívaolaj 3 ek. szójaszósz 2 ek. majoranna (lehet más, tetszőleges fűszer) 1 ek. bazsalikom (lehet más, tetszőleges fűszer) 2 ek. mustár (ecet nélküli) Elkészítés: Mindezt összekeverjük és a kihűlt búzahús-szeleteket beleforgatjuk, és egy éjszakára bepácolva hűtőbe tesszük. Ez a pác több napig is eláll a hűtőben, így többször felhasználhatjuk a búzahúst. Hamburgerbe is tehetjük, brassóit készíthetünk vele, rakhatjuk rakott, töltött ételekbe, akár húsdarálón ledarálva. Hozzávalók a búzahús pörkölthöz: 2 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 2 tk. egész kömény só-ízlés szerint kb. 3 tk. pirospaprika 3 ek. 100%extra szűz olívaolaj 1/2 l víz 2 ek. mustár (ecet nélküli) Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, és olaj+víz keverékén megpároljuk. Fűszerezzük, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a mustárt, és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a kockákra vágott búzahúst és 10-15 perc alatt összefőzzük. TIPP: tehetünk bele gabonakolbászt is.
Sütőtökös cukkíni spagetti curryvel
2013. február 14. Gitta nyersétel blogja
Ez az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb nyers spagettis étel, mostanában gyakran készítem, mert pikk-pakk készen van, és nagyon finom. A zöldségek még az öntet nélkül A cukkíniből ÍGY tudsz spagettit készíteni, a sütőtökből pedig egy egyszerű kézi julien vágóval lesznek ilyen szép vékonyka, gyufaszál csíkok. Hozzávalók: 2 közepes cukkíi 1 kis darabka sütőtök (3-4 dkg) 1/2 fej lilahagyma apró kockákra vágva 1 teáskanál curry por kis csokor friss koriander levél (ha nincs, ez elhagyható) 2 teáskanál oliva olaj pici só pár szem mazsola A cukkíniből spagettit készítünk, a sütőtököt lereszeljük, a hagymát egészen apróra vágjuk, jól összekeverjük, megszórjuk összevágott korianderrel. A curry-t elkeverjük az olajjal és egy pici sóval, majd a zöldségekre öntjük. Bár elég kevésnek tűnik az öntet, ha ügyesek vagyunk, mindenhová fog jutni egy pici belőle. (nem kell, hogy tocsogjon az olajban az étel) A mazsola szemeket szépen elrendezzük a tányéron. Nagyon megy hozzá! Azonnal fogyasszuk, mert a sótól a zöldségek levet fognak ereszteni, és nem lesz gusztusos. A curry-s olajjal leöntve, mazsolával
Sárgarépás kesudiósült (vegán)
2013. február 11. KryaSpirit-Vegalife
A kesudiósült nagyon jó alternatívája a húsnak és mindenevők is szívesen fogyasztják. A belevaló zöldségek és fűszerek szabadon, az idénynek megfelelően variálhatók benne és így az ízhatás is mindig megújul és változik. Ez is egy olyan étel, ami ünnep alkalmával és hétköznapokon is megállja a helyét az asztalon. Hozzávalók: 45 dkg sárgarépa 1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva megpirítva 20 dkg őrölt kesudió 12 dkg tk. tönköly zsemlemorzsa pálmazsír/olaj/növényi margarin a forma kikenéséhez 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma fél citrom leve 2 tk Cajun fűszerkeverék (más fűszerrel is helyettesíthető) 1 tk chilis fűszersó (más fűszerrel is helyettesíthető) 2 tk majoranna himalaya só őrölt feketebors kb. 3,5 dl víz + 0,5 dl a répa levéből A sárgarépát megtisztítjuk és karikára vágva, sós vízben puhára főzzük. Majd a főzőlevéből fél dl-t visszatartva egy tálba tesszük és összetörjük. Hozzákeverjük az őrölt kesudiót, a zsemlemorzsát, a zúzott fokhagymát, az élesztőpelyhet, a citromlét, a fűszereket, a répa főzőlevéből 0,5 dl-t és a pirított vöröshagymát. Annyi vizet adunk hozzá, hogy egy krémes masszát kapjunk. Kizsírozunk egy őzgerinc, vagy kenyérsütő formát. Beleterítjük a masszát és 180 C-ra előmelegített sütőben 75 percig sütjük. Az első órában alufóliával letakarjuk, amit a sütés vége előtt 15 perccel leveszünk, hogy szépen megpiruljon. Miután kivettük a sütőből 10 percig még a formába hagyjuk, mielőtt kiborítanánk. Az eredeti recept a Napfényes receptek 2 füzetből származik, először a Kifőztük magazinba főztem meg.
Cukkinis kukoricás rizottó
Talán kevesen ismerik a "risotto" szó történetét, ami igazából egy megtréfálásnak köszönhetően alakult ki a 16. századi Milánóban, ahol a Duomo di Milano (Milánói Dóm) katedrális építése során volt egy tanonc, Valerius, aki az üvegablakok festéséért felelt. Ez a tanonc, a festékekhez előszeretettel kevert sáfrányt, ezzel még intenzívebb színeket alkotott. Úgy gondolta, viszonozza mesterének állandó csipkelődését, és a sáfrányt most nem a festékhez, hanem annak az esküvőjére készített rizshez keverte. Persze nem csak sárga színben pompázó rizs lett a végeredmény, hanem egy különleges ízzel megáldott étel, amely azóta ezer és ezerféle változatban készült el.
Az igazi rizottó végül is négy fő összetevőből áll össze:
1. Valamilyen alaplé (zöldség, húsleves, stb)
2. Rizs
3. Zöldségek (vagy hús)
4. Ízesítők
Ezt az elméletet ismerve az alábbi rizottót hoztam össze:
A recept:
Hozzávalók:
1 cukkini felkockázva (nekem fagyasztóból, de friss is jó)
1 nagyobb marék kukorica
2 marék rizs (nálam barna a nyerő)
ételízesítő (házi)
kurkuma (sáfrány helyett)
2-3 gerezd fokhagyma
kurkuma
Elkészítés:
Az alaplevet egyszerűen elkészítjük. Fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, ételízesítőt, és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is), ezt összerottyantjuk kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Majd az alaplével felöntjük a rizst. Ha szükséges, még tehetünk hozzá kurkumát. Míg a rizs fő, egy kevés vízen, némi ételízesítővel megpároljuk a cukkinit és a kukoricát. Amikor a rizs már puhul, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldségeket a rizzsel. Amennyiben szükséges, még sózhatjuk. Tálalásnál napraforgóval és ruccolával kínálva még ízletesebbé tehetjük. Ehető főételként és köretként is elkészíthetjük.
Zöldséges édesburgonyalepény
2013. február 6. Punk In The Kitchen
Még él a blog! A mai recept alapanyaga az édesburgonya, avagy batáta. A neten elolvashatjuk, hogy milyen egészséges, satöbbi. Az elkészítés pofonegyszerű, a receptet innenloptam. Zöldséges édesburgonyalepény Hozzávalók: 1 nagy édesburgonya tetszőleges maradék zöldségek 1 hagyma só, vegeta vagy egyéb fűszerek olaj liszt, burgonyaliszt Idő: mondjuk egy óra, hallgassuk meg párszor az új PFAremekművet! Az édesburgonyát megpucoltam, felkarikáztam és vegetás vízbe dobtam. Melléhajítottam a maradék zöldségeket, amik voltak itthon (karalábé, fehérrépa, kevés káposzta), majd jól megfőztem az egészet. Egy hagymát megpucoltam, felkockáztam, olajon megpirítottam, majd erre ment a feldarabolt megfőtt zöldség és a batáta, amit nem kell darabolni mert szépen szétf?. Az egészet összekavartam, raktam hozzá kevés szójaszószt, vegetát, sót. Hogy formázható legyen a cucc, raktam bele lisztet meg burgonyalisztet. Eleinte elég puha volt, de végül sikerült egy egész jó állagú valamit elérni. Olajos serpeny?be kanálnyi adagokat pakoltam, igyekeztem kilapítani és így mindkét oldalt megsütni. Kicsit szétesnek a darabok, meg odaég, de az eredmény egész jóízű. Egy próbát megér, hajrá!
Svájci burgonya
2013. február 6. Mindennapi ételeink
Gyermekkorom kedvenc étele ez volt. Nem tudom, miért svájci krumpli a neve, talán ott tanulta édesanyám (gyermekként jártunk Svájcban, Franciaországban is, édesapám egy ösztöndíjat nyert az egyetemen, és mi is elkísértük:). Visszatérve az ételre: az eredeti úgy néz ki, hogy nyers krumplit nyakon kell önteni jó sok tejjel+sajttal, snidlinggel megszórni, némi vajat is adva hozzá. Szóval nagyon gyors és laktató étel. Valamelyik nap eszembe jutott, és mivel minden alapanyag volt itthon hozzá, elkészítettem a vegán verzióját. Hozzávalók: 1 kg burgonya 5-6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 csokor snidling só-ízlés szerint 4-5 gerezd fokhagyma 0,5 l natúr Vegimilk 2 ek. kókuszolaj 2 dl rizs-vagy zabtejszín 2 ek. sörélesztőpehely 2 ek. Vito Reform ételízesítő 1 kis csokor petrezselyem (elhagyható) Elkészítés: A krumplit mossuk és hámozzuk meg. Vágjuk karikákra. Olajozzunk ki egy tepsit, dörzsöljük be fokhagymával, és tegyük bele a nyers krumplikat. A tejet keverjük ki (Vegimilk por+meleg víz), locsoljuk adjunk hozzá széttört fokhagymát, ételízesítőt. Öntsük a krumplira. Ezt követően a tejszínbe keverjük bele a sörélesztőpelyhet, a kókuszolajat, ételízesítőt és mindezt alaposan összedolgozva öntsük rá. Magas lángon 45-50 percig süssük készre. A tetejét snidlinggel, petrezselyemmel szórjuk meg.
Lilakáposztás röszti
Valamiért mostanában a krumplit is krumplival enném, biztosan megvan az oka Szerencsére Nógrádban vagyok, ahol az alap, hogy legalább 20 féle krumplis ételt tudj kapásból Szóval, semmiképp sem egyhangú az étkezésem 1 evőkanálnyi teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 gerezd fokhagyma 1 tk tiszta só 1 szem krumpli 1 diónyi kókuszzsír A krumplit megmosom, meghámozom, és lereszelem [...]
Ebédet házhoz - a Vegafood-tól
2013. január 30. Lét-tudatos konyha
Előfordul, hogy nem érek haza ebédre és éppen nem főzök olyat, amit kényelmesen magammal tudnék vinni. Ilyenkor rendelek. Többnyire olyan ételt, amit én nem, vagy ritkán készítek. Ez olykor ötletet is ad a későbbi otthoni kipróbáláshoz. Választásomat sokszor az vezérli, hogy egy-egy jól hangzó név felkelti a kíváncsiságomat: vajon mit takar az illető étel, ők mivel készítik? Ha magyar(os) étel nevét halljuk vegetáriánus módon elkészítve, sokan azt gondolják, hogy szójával készül. De nem feltétlenül, mert szerepelhet benne szejtán (búzahús), tofu, padlizsán vagy sajt is. A magyar konyha hagyományos és népszerű ételei közé tartozik a paprikás krumpli és a rostélyos. A Vegafood étlapját böngészve -két egymást követő héten- rájuk esett a választásom. Kíváncsi voltam, hogy hogyan és miként készül náluk ez a két étel. Mexikói paprikás krumpli szezámos tejföllel és paradicsomos rostélyos füstölt sajttal, kuszkusszal néven szerepeltek a listán. A paprikás krumpli enyhén, kellemesen csípős ízű volt. Gabonakolbász járt mellé, aminek fűszerezése számomra kellemes megtapasztalás. A vega kolbászok ugyanis általában nagyon fokhagymásak, amit én nem szeretek. Úgyhogy külön öröm, hogy ezt a kolbászt nem fokhagymával ízesítették. A tejföl pedig jól ellensúlyozta az étel fűszeres jellegét. A másik étel, a rostélyos, szejtánnal készült. Állagát tekintve, omlós és a ,,pont jó kategória. Szejtán készítésekor ugyanis hibaforrás lehet: Túlfőzzük és szétmállik. Túl kemény lesz, és csizmatalpszerűvé válik. Rágós lesz, és ,,rántott rágógumi benyomását kelti. A paradicsomos szaft fűszerezése is ízlett. Köretként kuszkusz volt, habár ezt ritkán eszem, jobban szeretem a barna rizst, a kölest vagy a hajdinát. Mindkét magyaros étel jó választás volt, így valószínűleg máskor is rendelni fogom őket. Szejtán házi készítése: itt
Hagyma-projekt
2013. január 27. Gitta nyersétel blogja
Ilyenkor télen kicsit beszűkül a választék, kevesebb a friss zöldség, és pláne a gyümölcs, ami hazai. Ilyenkor kell igazán a fantázia, hogy abból, ami rendelkezésre áll, a lehető legváltozatosabban tudjunk ételeket készíteni. Egy igazi finomság az aszalt hagyma, amiből nem tudunk eleget aszalni, mert mindig szinte rögtön elfogy. Lehet salátára, pizzára, szendvicsre tenni, lehet vele bármit díszíteni, egy nagyon pici kis morzsa is elég, és minden étel ízét feldobja. Ez a legegyszerűbb változat, ahol nem teszünk hozzá semmit! Sem olajat, sem szójaszószt, sem mézet. Natúr, természetes. Egy régebbi aszalt hagyma változat Teljesen szárazra aszalva. Az egyszerű vöröshagyma nem annyira finom, a fehér salátahagymának túl nagy a víztartalma, és tényleg alig marad belőle valami az aszalógép tálcáján. Ami eddig a legjobban bevált, az a lilahagyma! Recept nincs... Illetve annyi, hogy a hagymát tisztítsd meg, vágd fel vékony csíkokra és tedd be a sütőbe vagy az aszalógépedbe, és szárítsd meg teljesen. Szaga az van... Nem is kicsi... de a végeredmény megéri. Azon ne csodálkozzatok el, hogy a nap végén az 1 kg hagymából alig 7-8 dkg aszalt hagyma marad.... az aszalás egy ilyen móka... a víz elpárolog, a szárazanyag megmarad. Azt tudtátok, hogy úszószemüvegben lehet a legkényelmesebben hagymát pucolni, vágni? Így biztosan nem könnyeztet meg. Az már kérdés, hogy a gyerekek könnyeztek a nevetéstől, amikor megláttak az úszószemüvegben... Anya és a fürdőruha hol van?
Variációk hajdinacsíra-krémre
2013. január 25. Napló étkeinkről, életünkről
Hajdinát csíráztattam, és utána a párom készített belőle kolbászízű krémet: összeturmixolta vízzel, hidegen sajtolt olajjal, hagymával, fűszerekkel. Ami nem fért bele az üvegbe, abból gondoltam készítek egy kis krékert reszelt sárgarépa, szezámmag és egész köménymag hozzáadásával. A kész kör-alakú lap szinte adta, hogy pizza legyen belőle. Így megkentem hajdina krémmel, daraboltam zöldhagymát rá, és szomorú voltam, hogy előtte fogyott el a kápia paprika, pedig igen jól mutatott volna rajta. Aztán amikor ettem, tettem még rá almaszeleteket, nekem egyik kedvenc szendvicsfeltétem is. Nagyon finom volt! Olyannyira, hogy 3 nap egymás után készítenem kellett, mert mindhárom gyerekem követelte az újabb adagot :-)
Rizsfasírt
Hozzávalók: 20 dkg barnarizs 1 db natúr tofu 1 db pritaminpaprika 1 kis fej lilahagyma 1 tk vegamix 1 tk borsikafű, bazsalikom 1 tk só 1 ek kókuszzsír Nem egy bonyolult valami, viszonylag egyszerűen elkészíthető, a belseje puha, krémes, a külső része finom ropogós lesz. A barna rizst bő 2,5x-es mennyiségű vízben sóval és vegamix-szel feltesszük főni. Kb. 40 perc alatt készül el. Addig a tofut lereszeljük. Amikor készen van a rizs, hűtjük kicsit, majd a hagymát és a paprikát nagyobb darabokra vágva beleszórjuk, az egészet botmixerrel kicsit összedaráljuk, a végén belekavarjuk a tofut és a fűszereket. (Ha nehezen dolgozza össze, tehetünk hozzá kis vizet.) Egy nagy tepsit kibélelünk zsírpapírral, megkenjük, vizes kézzel fasírtokat formázunk, és elhelyezzük őket benne. Közepes lángon 30 percig sütjük az egyik, majd megfordítva 20 percig a másik oldalát. Friss salátával azonnal fogyasztható, ami nekünk most reszelt karalábé és répa keveréke volt kevés citromlével és pici sóval megbolondítva.
Endívia, ropogós, friss zöld
2013. január 23. Gitta nyersétel blogja
Ismeritek az endíviát? Idézet a Házipatikából: Az endívia a fejes salátához hasonló ízű salátafaj. Kissé kesernyés ízét a benne található Endívia inulin adja. A növény sok ásványi sót tartalmaz, többek között foszfort, vasat, calciumot, meszet, a vitaminok közül pedig C-vitamint. A növény jelentős fehérje és szénhidrát tartalommal rendelkezik. Az endívia kiváló étvágygerjesztő, vízelhajtó és hashajtó hatású. Jelentőségét az is nagymértékben elősegítette, hogy mind késő őszi, mind téli fajtája jól termeszthető, így optimális vitaminforrás a téli hónapokra. A népi gyógyászatban máj- és epebetegségekre ajánlják, mert a nehezen emészthető ételek mellé salátaként fogyasztva elősegíti a hatékonyabb és könnyebb emésztést. A benne található ásványi anyagoknak köszönhetően lúgosít, de csak nyersen fogyasztva. Készítsetek belőle salátát, vagy töltsetek a levelekbe pástétomot, csírákat. Karcsú leveleit szeretem megtölteni, mert könnyen kézbe lehet venni, és gusztusosan lehet ropogtatni. Kicsit kesernyés az íze, amit megfelelően fűszerezett töltelékkel lehet ellensúlyozni, Pástétommal megkentem, és jó sok friss hajdina csírát tettem a tetejére. Itt pedig mandulás-répás-hagymás-petrezselymes töltelékkel töltöttem meg. Hajrá fantázia!
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben).
A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.)
A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe.
Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba.
A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje.
Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :)
Frissen préselt vörös démon juice
Hozzávalók 2 főre:
- 3 db kis cékla, meghámozva
- 2 db alma, kimagozva
- 1 db narancs, meghámozva
- kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva
- 1/2 citrom kifacsart leve
Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk.
Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
Napraforgós cukkinipástétom
A napraforgót az észak-amerikai indiánok kezdték el termeszteni, majd Oroszországba került, ahol előállították első hibridjeit. Megtalálta a visszavezető utat is a szovjet programok elől menekülő farmerek zsákjaiban. Amikor a napraforgó a világ egyik legfontosabb koleszterinmentes olaját adó növénye lett, egy akkor jelentéktelen művész egy francia elmegyógyintézetben megfestette a napraforgó virágait, és a növény ezzel örökre megváltoztatta a művészet világát is. (részlet Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet c. könyvből)
Köszönet a képért a Wikipediának!
A II. világháborút átélt Franz Hasel történeteit feldolgozó "Ha ezrek esnek is el...." című könyvben az alábbi érdekességet olvastam a napraforgó-olajjal kapcsolatban:
"....Ahogy haladtak dél felé, olyan területre érkeztek, amelyen végestelen végig napraforgók virítottak, aranysárga fejeikkel a nap felé nézve. A következő város elérésekor egy hatalmas napraforgó-sajtoló üzemet fedeztek fel. Az utakon hegyekben álltak a magok, várván, hogy feldolgozzák őket hidegen sajtolt, finom olajjá, a legjobbá a világon. Belül hatalmas kádakat találtak, amelyek színültig voltak tiszta olajjal. Később kiderült, hogy mintegy kétszázezer liter olajat raktároztak az üzemben. Megkapták a parancsot, hogy robbantsák fel az egészet. Franz látni sem akarta a mérhetetlen pazarlást, ezért odament a századoshoz, hogy beszéljen vele.
-Uram, lenne egy javaslatom.
-Mondja, Hasel!
-Szerintem nem érdemes felrobbantani az összes olajat. Ha engedélyt ad rá, én egyenlően elosztanám a katonák között. Megtöltenénk a kannákat, edényeket, és hazaküldenénk, amit csak tudunk. Maga is tudja, milyen nehéz Németországban bármiféle zsiradékhoz jutni mostanában. Segíthetnénk a családjainkon. Aztán az üres üzemet már levegőbe lehet röpíteni.
A százados hitetlenkedve csóválta a fejét:
-El sem tudom képzelni, hogy tudná végrehajtani ezt a feladatot. Mindamellett igaza van, otthon az olaj annyit ér, mint az arany. Ha meg tudja csinálni, rajtam ne múljon." (Részlet "Ha ezrek esnek is el..." c. könyv tizenkettedik fejezetéből, melynek címe: A Kaukázusban.) Természetesen nem árulok el nagy titkot, hogy Haselnek sikerült a tervet végrehajtania. Tudomásom szerint a Kaukázus ma is gazdag hidegen sajtolt növényi olaj készítésben.
Ugyan a pástétomhoz nem növényi olaj szükséges, csupán napraforgó és cukkini, mégis megosztottam ezeket a tudásanyagokat mindenkivel. Amikor napraforgó maggal dolgozom, gyakran eszembe jut a kaukázusi történet, valamint Van Gogh festménye is.
A recept:
Hozzávalók:
1 cukkini (felkarikázva fagyasztottam le)
1 dl napraforgó
2 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
turmixgép vagy botturmix
sörélesztő-pehely (elhagyható)
Elkészítés:
A napraforgó szemeket néhány órára, vagy ha tehetjük egy éjszakára, vagy egy fél napra beáztatjuk, maximum kétszeres mennyiségű vízbe.
Kevés vízen megpároljuk a cukkinikarikákat, vagy cukkinikockákat, de ha reszelt cukkinink van itthon, az is jó.
Nyers (nem fagyasztott) cukkinivel is dolgozhatunk. Ez esetben meg kell hámozni és lereszelni, vagy feldarabolni.
A cukkinit megsózzuk, vagy egy kevés ételízesítővel megszórjuk. Adunk hozzá és 1-2 gerezd felaprított, vagy kinyomott fokhagymát. Fedő alatt megpároljuk.
Először a megáztatott napraforgót egy kevés vízzel, amiben ázott, összeturmixoljuk. Ha hiszitek, ha nem, tejfölszerű állagot kapunk, de nem is véletlen, hogy a növényi tejföl alapja épp a napraforgó hasonló felhasználása. Amikor a napraforgót így készre készítettük, hozzáadjuk a megpárolt fokhagymás cukkinit és turmix, vagy botturmix segítségével addig turmixoljuk, míg egészen krémes állagú pástétomot nem kapunk. Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :) Lehet, kicsit nehéznek tűnik, de tényleg semmi bonyolult művelet nincs benne.
Laktató téli saláta (Nem csak fogyókúrázóknak)
Az ünnepek alatt legtöbbünk a vendégségeknek, rokoni és baráti összejöveteleknek köszönhetően másképp étkezik, mint általában. Ezt követően jól esik néhány nap, amit lazább ételek elfogyasztásával tölthetünk. Fontos azonban, hogy ekkor se éhezzünk, és valamennyire meleg is legyen az étel, mivel a hideg téli napokban jól jön a testünknek a meleg étel. A következő salátát bátran ajánlom fogyózóknak, 90 napos diétát követőknek, de azoknak is, akik hozzám hasonlóan csak az egyszerű, kevésbé főtt ételekre vágynak. Nekem felüdítő volt ez a saláta. Két napig képes voltam ezen és almán élni. (Almát elsősorban reggel és este ettem.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 fej pritamin paprika
- pár szelet sütőtök + kevés ételízesítő (házi)
- néhány levél lolosaláta
- napraforgómag
Elkészítés:
Ha épp van otthon sült sütőtökünk, akkor felhasználhatjuk, ha nincs, akár egy kevés vízen ételízesítővel megpárolhatjuk, vagy felkarikázva megsüthetjük, mint ennél az ételnél is megsütöttem.
A megsült tököket héj nélkül egy tányérra tesszük, a lolo saláta néhány levelét leszedjük, hideg vízzel megmossuk és kisebb darabokra tépkedjük, a szintén megmosott paprikát pedig felaprítjuk. Az egészet a tányéron tetszés szerint elrendezzük és napraforgó maggal megszórjuk. Esetleg pár csepp tökmag olajat is önthetünk a sült tökre. Tényleg finom csemege lett belőle!
Zöldséggel töltött, tepsiben sült hottok
2013. január 18. Mindennapi ételeink
A hottok egy kóreai töltött palacsintafajta, cukros fahéjjal eszik, vagy sajttal. Én most ennek a tésztáját lestem el és alakítottam át. Zöldséggel sült és tepsiben, így a végeredmény kicsit más lett. Hú, de nagyon finom étel. :) Hozzávalók: 1 csésze teljes kiőrlésű liszt 1 csésze finomliszt 1 csésze langyos víz 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 tk. méz 3 tk. porélesztő -- 25 dkg mexikói zöldségkeverék 1/2 kaliforniai paprika 1 fej vöröshagyma só-ízlés szerint 2 tk. köménymag 3 tk. majoranna 3 tk. borsikafű 3 tk. pirospaprika 1 kis rész gabonakolbász 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. liszt Elkészítés: A langyos vizet egy tálba öntjük, hozzáadjuk az élesztőt, a mézet, a sót, az olajat és jól elkeverjük. Ehhez jön a liszt, amit aztán jól összekeverünk a hozzávalókkal egy fakanállal, vagy kézzel. Kicsit lágyabb tésztát kapunk, ne ijedjünk meg. Ezután a tésztát lefedjük és meleg helyen pihenni hagyni egy órát, ezalatt szépen megkel. Ekkor elkészítjük a tölteléket: a hagymát apróra vágjuk, és vízen+ olajon megpároljuk. Rászórjuk a zöldségeket, a felkockázott pritaminpaprikát és felengedjük egy kevés vízzel, fűszerezzük, pirospaprikázzuk. Amolyan pörköltet készítünk tehát, amit a zöldségek puhulásakor beleszórt liszttel besűrítünk. Majd a már megkelt tésztát elővesszük: fakanállal összedolgozzuk még egyszer, majd egy lisztezett deszkán 8 részre szedjük. Mindegyiket kinyújtjuk, megtöltjük a kész töltelékkel, majd becsomagoljuk. Olajjal megkent tepsibe tesszük (a csomagolt fele kerüljön alulra), megkenjük a tetejüket is olajjal, megszórjuk szezámmaggal és kicsit kilapítjuk. 160 fokon kb. 25 perc alatt készül el (félidőben forgatjuk). Mi egy meleg zöldségkrémleves után cékla-savanyúkáposzta salátával ettük, ill. fogyasztottunk hozzá fokhagymás növényi kesutejfölt is. A maradék este fogyott el - vendégünk is kapott belőle :-) TIPP: A tésztát készíthetjük több cukorral, és a belsejét tölthetjük fahéjas nyírfacukorral is. Ekkor valóban ki tudjuk lapítani a tésztát, és szép, lapos hottokot kapunk. A tésztarecept, sütési mód egyébként lehet ugyanaz.
Brokkolis polenta aszalt paradicsommal
2013. január 17. Fittanyuka Blog
A puliszkát szinte mindenki ismeri, kukorica darából készül és nagyon sokféleképpen felhasználható, édesen, sósan. Manapság hangzatosabb néven emlegetik az olasz konyhából, -nyelvből átvett polentaként. Élettanilag előnyös oldala, hogy gluténmentes, könnyen emészthető, de azért ne vigyük túlzásba a kukorica fogyasztását. Kifejezetten téli étel, a hegyvidéki emberek kedvenc tápláléka, Olaszországban északon a legelterjedtebb, Erdélyben úgyszintén, itt édes változata a málé, amelyet régóta tervezek elkészíteni, természetesen majd megosztom veletek a megreformált receptet. Hozzávalók: (3-4 fő részére) 130 g kukorica dara 1 kk himalaya só 3szoros mennyiségű víz 2 evőkanál kókusz olaj 1 kis fej brokkoli 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom késhegynyi őrölt szerecsendió növényi sajt a tetejére A sós vizet forralni kezdjük és amikor már éppen forr, beleszórjuk a darát és állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. Közben a brokkolit rózsáira szedjük, roppanósra pároljuk. Tipp: Ha a pároló vízbe késhegynyi szódabikarbónát teszünk akkor szép zöldek maradnak a brokkoli rózsák. Kiolajozzunk egy tepsit, a kész puliszkát ízesítjük a szerecsendióval, préselt fokhagymával, belekeverjük az 1 evőkanál kókusz olajat és beleöntjük a tepsibe. Rátesszük a tetejére a lecsöpögtetett brokkolit, aszalt paradicsomot, sajtot a tetejére és 15-20 percre a sütőbe tesszük 180 C fokon. Összesen 30 perc alatt készen is vagyunk. Én csírát, salátát ajánlok mellé. Utólag meglocsolhatjuk kedvenc hidegensajtolt olajunkkal. Fittanyuka
Fokhagymás olajjal megkent kakukkfüves zsúrkenyér
2013. január 16. Mindennapi ételeink
Hú, de finom ez a kenyérke, és milyen illat kíséri a sülését...Nagyon egyszerű kenyérről van szó, annyi csupán a trükk, hogy házilag, olívaolajban eltett fokhagymával kentem le a végén és persze a fokhagymával remekül passzoló kakukkfű került a tésztájába. Erről a fokhagymás-olívás dologról is írnék. Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 30 dkg teljes őrlésű liszt (házilag őrölve:-) 2,5 dkg élesztő 1 ek. méz 2,5 dl langyos víz 2 tk. só 0,75 dl 100% extra szűz olívaolaj szezámmagpehely, lenmagpehely 2 tk. morzsolt kakukkfű --- fokhagymás olaj Elkészítés: Az élesztőt a langyos mézes vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük az olajjal, sóval, vízzel, majd hozzáadjuk a lenmagpelyhet és szezámmagpelyhet is, és a felfutott élesztőt. Kenyértésztát dagasztunk-kb. 10 percig dagasszuk. Meleg helyre téve 1 órán át kelesztjük, majd átdagasztjuk, beleszórjuk a kakukkfüvet és két zsúrkenyeret formázva olajjal, liszttel megkent tepsibe tesszük. Megkenjük olajjal (nem fokhagymás olajjal, csak sima olívaolajjal). Ismét meleg helyen 30 percig állni hagyjuk, majd 50 fokos tepsibe téve 20 percig kelesztjük. Ezután vesszük a sütőt 170 fokra, így 15-20 percig sütjük. Ekkor megkenjük a fokhagymás olajjal, és még 10 percig sütjük. A fokhagymás olaj elkészítése is nagyon egyszerű: rendeget fokhagymát meghámozunk és nem összenyomunk, hanem ici-pici szeletekre vágunk, manuálisan (ez sok idő lesz :). Egy üvegbe beletesszük a fokhagymát, úgy, hogy az üvegben maradjon még hely. Rálocsoljuk a sóval megszórt olívaolajat, úgy, hogy teljesen befedje a fokhagymákat. Összekeverjük. Kakukkfűvel is ízesíthetjük.
Aszalt paradicsomos tojásmentes rántotta
2013. január 13. Fittanyuka Blog
Mediterrán hangulatban vagyok, ugyanis nagy lelkesedéssel készülök a január 21.-i mediterrán főzőtanfolyamra. Mivel imádom a mediterrán konyhát, beszereztem rengeteg hozzávalót, fűszereket és most a család nagy örömére ezeket nagy erőkkel alkalmazom a hétköznapokban is. Tegnap készítettem ezt a tojásmentes rántottát, amelynek alapja a sárgaborsó liszt. Legfinomabb frissen, melegen, gazdagon fűszereztem kakukkfűvel és friss vegyes salátával fogyasztottuk. Sárgaborsónak szintén magas a növényi fehérje, rost tartalma, kitűnő bundázni, frittatának és akár ilyen rántotta jellegű ételnek is. Sárgaborsó liszt hiányában készíthetjük még csicseriborsó lisztből is, hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Kontra tojásfogyasztásról ITT olvashattok! Hozzávalók: 3-4 fő részére 100 g sárgaborsó liszt 1/2 kk himalaya só 1 kk kakukkfű 1 kk édes, őrölt piros paprika 1 db vöröshagyma kókusz olaj a sütéshez 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom néhány szelet növényi sajt A sárgaborsó lisztet elkeverjük annyi vízzel, hogy sűrű palacsinta tésztát kapjunk, hozzáadjuk a sót, fűszereket, préselt fokhagymát és egy kerámia, vagy más tapadás mentes edényben felforrósítjuk a kókusz olajat amelyen a kockára vágott vöröshagymát megdinszteljük, majd ráöntjük a sárgaborsó lisztből készült, fűszeres egyveleget. Rátesszük az aszalt paradicsomokat, a növényi sajtot és ahogyan megsült az egyik oldala óvatosan részenként vagy akár egyben megfordítjuk. Ha ügyesek vagyunk omlett jellegűre is készíthetjük. Én összekavartam, amikor elkészült meglocsoltam kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Melegen azonnal fogyasztjuk zöldségek kíséretében. Fittanyuka
Paradicsomos Kidney babsaláta
2013. január 11. Mindennapi ételeink
Hasonló saláták vannak már a blogon, de ugyanez még nem szerepel, így gondoltam, felteszem. Nagyon finom. Férjem nem egy salátás ember, de ezt szereti :-) Hozzávalók: 5 szem normál méretű paradicsom 1 Kidney bab konzerv 3 ek. extra szűz olívaolaj 15 dkg metélőhagymás tofu 1 közepes fej lilahagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek. sörélesztőpehely 2-3 tk. Bad Ischler fűszersó Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk és felcikkezzük. A babkonzervet leszűrjük. A tofut felkockázzuk. A lilahagymát felkarikázzuk. Az öntetet elkészítjük: az olajat, sörélesztőpelyhet, az apróra nyomott fokhagymát és a fűszersót összekeverjük. Tálalás előtt öntjük a salátára.
Bake rolls házilag
2013. január 10. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a Bake rolls-t, viszont ha belegondolunk, irreálisan drága. Ezért ma gondoltam, teszek egy próbát, és itthon előállítom. Ismétlés holnap következik, főleg, hogy meg vagyunk fázva, így jólesik ez a könnyed, sós, fokhagymás csemege. Hozzávalók (kb. 55 karikához): 3 szikkadt, teljes kiőrlésű kifli 10 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 tk. fokhagyma granulátum 2 gerezd fokhagyma, nagyon apróra összetörve 1 tk. só 3 tk. szezámmag Elkészítés: A kifliket felkarikázzuk, ill. a közepüket is kiszedhetjük egy gyűszűvel, így igazán bake rolls-os lesz :). Egy tepsibe tesszük -fektetve- a kiflikarikákat, majd 180 fokon 10 percig sütjük a karikákat. Ekkor -ha szép színt kaptak - megforgatjuk őket és lekenjük ecsettel mindkét felüket az előre elkészített fokhagymás olajjal (olívaolajat elkeverjük fokhagymagranulátummal, sóval, őrölt szezámmaggal). Így is 10 percig sütjük. Közben figyeljük, hogy ne égjenek le a kiflik.
Rukkola pesto
2013. január 7. Mindennapi ételeink
Ez az étel még akkor készült, amikor sok rukkolát kaptunk. Ettünk is belőle rendesen: készült krémleves, ill. rukkolás tepsis krumpli is. Most egy pesto recept érkezik. :-) Hozzávalók: 15 dkg rukkola 7 dkg fenyőmag (lehet dió, napraforgómag, kesudió is) kb.15 ek. 100 % extra szűz olívaolaj 5 dkg medvehagymás tofu só -ízlés szerint 1/2 citrom leve 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: A rukkolálat megmossuk, majd megszárítjuk. Egy magas falú műanyag edénybe tesszük az előre, olaj nélküli tepsiben 10 perc alatt megpirított fenyőmaggal, olajjal, citromlével, sóval, fokhagymával együtt. Rusztikusra turmixoljuk. Kicsit állni hagyjuk, majd pirítósra kenve vagy ravioliba töltve (nemsokára jön a recept!:), tésztára téve tálaljuk.
Paradicsomos-padlizsános szabdzsi
2013. január 6. Lét-tudatos konyha
A szabdzsi zöldségféléket jelent Indiában. A zöldségekből készült főételeket is ezen a néven illetik. Köretnek készíthetünk rizst vagy hajdinát, esetleg valamilyen lepényfélét (puri, csapáti) illetve kiegészíthetjük csatnival vagy salátával. Hozzávalók: 50 dkg kukorica (fagyasztott) 50 dkg burgonya 50 dkg padlizsán 1 db paprika 50 dkg paradicsom 1 szál sárgarépa 1 kk római kömény 1 kk édeskömény 1/2 kk görögszéna (lepkeszegmag) 1/2 kk kurkuma 1/2 ek pirospaprika 1/2 kk garam masala 1/2 kk hing (asafoetida) kevés víz 1 tk só 1 csokor petrezselyem olaj Elkészítés: A padlizsánt kockákra vágom, bő olajban kisütöm, majd félreteszem. Kevés olajon megpirítom a római köményt, az édesköményt és a görögszénát. Ez utóbbit nem hagyom nagyon megpirulni, hanem rögvest hozzáadom az apróra vágott paradicsomot, a kukoricát, a kurkumát, a sót, a pirospaprikát, a hinget és 10 percig forralom. Hozzáöntök egy kis vizet, majd beleteszem a felszeletelt répát, a paprikát és a burgonyát. Puhulásig főzöm. A végén kerül bele a garam masala és az apróra vágott friss petrezselyem. Pár percig összefőzöm még, majd tálalás előtt keverem hozzá a sült padlizsánt. *A hing (asafoetida) hagymát helyettesítő indiai fűszer Kapcsolódó recept: itt
Lencsecsíra pástétom
2013. január 5. Gitta nyersétel blogja
Egy kis marék lencséből elég sok csíra lesz, már kétszer ettem salátát belőle, és még mindig van bőven az üvegben... Mit szólnátok egy jó kis tömény pástétomhoz? Lenkenyérrel? Vagy paprikába töltve? A sok saláta után kifejezetten jól esik egy kicsit töményebb, zsírosabb fogás, főleg így télen. Lencsecsíra a negyedik napon Lencsecsíra pástétom 4 evőkanál lencsecsíra (a fotón) 4 evőkanál vízben áztatott napraforgó 1 marék kesudió (elhagyható, de ettől krémesebb, finomabb lesz) 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, pl. szőlőmagolaj 1 teáskanál őrölt pirospaprika 1 kávéskanál só 1/2 fej közepes lilahagyma 2 gerezd fokhagyma (ez elhagyható) 1 csipet őrölt babérlevél A hozzávalókat késes konyhai robotgépben lehetőleg minél simábbra dolgozzuk. A hozzáadott olaj és a kesudió is segít ebben. Ha simára kevertük, már készen is van. Lehet tálalni, enni. Néhány tálalási ötlet: Lenkenyérrel szendvics Paprikába töltve igazi ínyencség Komplett vacsora
Csíkos vegán malacok :-)
2013. január 5. Mindennapi ételeink
Amilyen egyszerű, annyira nagyszerű étel is. Gyorsan elkészül és olcsó is. A recept egy másik változata A nyár ízei szakácskönyvben jelent meg. Hozzávalók (4 személynek): 16 közepes méretű krumpli 4 szál kisebb sárgarépa 2 fej lilahagyma 4 szál szójavirsli 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 csipet fűszersó 2 tk. fokhagyma granulátum 2 tk. szárított petrezselyem pár csepp citromlé Elkészítés: Az olajba belekeverjük a petrezselymet, fűszersót és fokhagyma granulátumot és a citromlevet. A krumplit meghámozzuk, majd megmossuk és szárazra töröljük. Éles késsel 2-3 milliméterenként mélyen (de a krumplikat nem átvágva) bevagdossuk. A sárgarépát megmossuk és vékony karikákra vágjuk. A virslit is vékony karikákra vágjuk. A lilahagymákat felkarikázzuk majd a karikákat félbe vágjuk. A krumplivájatokba belecsúsztatjuk a répa- és virsli-, ill. lilahagyma darabokat. Megkenjük a fűszeres olajjal, majd lefedjük fóliával és 150 fokon, kb. 30 percig sütjük. Egy villával ellenőrizzük, hogy átsült-e megfelelően a krumpli belseje. Ismét megkenjük a fűszersóval és citromlével összekevert petrezselymes olajjal, majd visszatoljuk - fólia nélkül - a sütőbe, kb. 10 percig. Friss salátával ettük.
Vegán brokkoli krémleves
2013. január 3. Zizi kalandjai
Indítsuk az évet egy nagyon könnyen, gyorsan elkészíthető, finom, egészséges tápláló fogással: ezzel a brokkoli krémlevessel. Nem kell megijedni a vegán jelző miatt, könnyen beszerezhető alapanyagokból főztem és tényleg össze lehet dobni 25-30 perc alatt.
Van benne egy szép közepes fej brokkoli, amely tartalmaz folsavat (B9), B1, B2, B3 és C vitamint, valamint gazdag kálciumban, nátriumban, magnéziumban és vasban. Több kutatás bizonyítja, hogy a brokkolinak fontos szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megelőző étrendben. A szárát se dobjuk ki, hámozzuk meg és azt is tegyük a levesbe az apró levelekkel együtt.
A könnyű emészthetőség és tápláló volta miatt nem lisztes, de nem is tejszínes habarással sűrítettem, krémesítettem, hanem burgonyával, amely többek között káliumot, fehérjét, vasat, magnéziumot, sok C, valamint B vitamint tartalmaz, ezenkívül van benne folsav, foszfor, réz, mangán és cink is.
Gondolom az elmúlt hetek senkinek sem az egészséges táplálkozásról és a mértékletességről szóltak, hanem, amit lehetett, azt kipróbáltatok karácsonykor, egyszer az évben belefér felkiáltással. Ugye? :) Így biztosan jól jön egy finom, tápláló leves, amely teljesértékű fogás ebédre vagy vacsorára.
Vegán brokkoli krémleves
Hozzávalók 4 főre:
- 1 közepes fej brokkoli (kb. 400 g), szára meghámozva, felkockázva, fej rész rózsáira szedve
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 közepes burgonya, felkockázva
- 1 liter zöldségalaplé + víz a hígításhoz
- só, bors
- olívaolaj
- frissen facsart citromlé, bagett a tálaláshoz
Egy lábasban hevítsünk fel két evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a vöröshagymát és fokhagymát (5-6 perc alatt, vigyázzunk, ne égjen meg!). Öntsük fel az alaplével, adjuk hozzá a felkockázott burgonyát és forraljuk fel. Főzzük fedő alatt kb. 10-15 percig, majd adjuk hozzá a brokkolit és főzzük tovább, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Botmixerrel (vagy turmixgépben) pürésítsük a levest (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel), majd tálaljuk melegen. Locsoljuk meg extra szűz olívaolajjal és csepegtessünk bele néhány csepp citromlevet. Tálaljuk ropogós bagettel.
Kaviár Lencse saláta
2013. január 2. Fittanyuka Blog
Igazi újévi étel a lencse, habár lehet, hogy már mindenki ráunt egy picit így január 1.-e után:). Pedig a lencse igazi protein forrás, a vegák kedvenc eledele. Emellett rostokban és ásványi anyagokban is igen gazdag, főként vas- és magnézium tartalma magas. A lencse a kutatások szerint igen gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegség megelőzésben. Tartalmazza a négy legfontosabb ásványi anyag forrást is! Ásványi anyagok: kálium, kálcium, vas, foszfor, magnézium, nátrium. Vitaminok: B1, B2, B6 Jótékony hatása: egészségvédő, immunrendszer erősítő, bél tisztító. A kaviár lencse, vagy fekete lencse, más néven beluga lencse szemgyönyörködtető és nem szükséges áztatni sem. Hozzávalók: 200 g kaviár lencse 3-4-szeres víz mennyiség 2 kk himalaya só 1-2 babér levél 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 szelet zeller 1/2 citrom leve késhegyni őrölt mustármag 2-3 evőkanálnyi hidegen sajtolt mákolaj - magas kálcium tartalom, ( vagy más hidegen sajtolt olaj) A lencsét a babér levéllel, hagymával, zellerrel, fokhagymával feltesszük főni. Amikor megfőtt, kb. 35-40 perc után hagyjuk picit hűlni. ( a babér leveleket, hagymát kivehetjük belőle) majd hozzáadjuk a himalaya sót ( azért utólag, hogy a sóban lévő ásványianyagok benne maradjanak), őrölt mustármagot, citromlevét és a hidegen sajtolt olajat. Alaposan összekeverjük és sárgarépa forgáccsal, szeletelt mandulával díszítjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható! A Mit-Mikor-Mivel elv szerint zöldségekkel, salátával, rizzsel fogyaszthatjuk együtt. Semmiképpen sem állati fehérjékkel, szójával, burgonyával, kenyérrel, a helyes ételtársítással elkerülhetjük puffasztó hatását! Ez más ételtípusokra is vonatkozik. Fittanyuka
Savanyú lencseleves
Igyekszem változatossá tenni az újévi lencsét Ez a leves nagyon fini lett Hozzávalók: 1 csésze lencse 3 babérlevél 1/2 csésze savanyú káposzta 1/4 füstölt tönkölysonka 1 diónyi kókszzsír 2 cikk fokhagyma 1 tk őrölt pirospaprika 1 ek teljes tönkölyliszt (vagy köles, kukorica, zabliszt, kinek hogy tetszik) 2 l víz (kb) 1 tk tiszta só a bélyegnyi [...]
Vega kocsonya
2012. december 31. Lét-tudatos konyha
Évekkel ezelőtt találkoztam ezzel a recepttel egy kedves ismerősöm blogjában (Ksatriya). Hozzávalók 2 nagy tálnyi mennyiséghez: 1 evőkanál olaj 1/4 mk hing (indiai fűszer) 2 vékony sárgarépa 1 fehérrépa 1 kis, kb. 5 cm hosszú zeller 1 evőkanál zellerzöld (nekem nem volt) 1/2 mk tört mustármag 1/2 mk egész bors, kissé megtörve 1 evőkanál só kb. 1,2 liter víz 2 ek olaj 1 csg füstölt tofu (ez nekem sok lett hozzá) piros fűszerpaprika-őrlemény, vagy chili-őrlemény, ízlés szerint 1,5 teáskanál agar-agar Elkészítése: Kevés olajon megpirítom a hinget. A szemes fűszeret mozsárban kissé összetöröm. A hosszúkásra vágott zöldségeket vízbe teszem, hozzáadom az 1 ek olajat és teatojásban a fűszereket. Miközben a leves fő, a tofut felszeletelem tetszőleges nagyságú darabokra. Egy serpenyőben az olajon mindkét oldalát megpirítom. Mikor a leves elkészült, a zöldségek nagy részét kiveszem belőle. (Annyit hagyjunk benne, amennyit a kocsonyával együtt meg akarunk enni.) Egy pohárban, kb. 1 dl vízben feloldom az agar-agart és lassan a forró leveshez öntöm. Elkeverem és a még forró levest tányérokba porciózom a benne maradt zöldséggel és a sült tofudarabokkal együtt. Hűvösre teszem. Mikor megdermedt, fűszerpaprika-őrleménnyel vagy a chili-őrleménnyel lehet megszórni a tetejét. Hing helyett készíthető magyaros ízekkel pl. hagymával is. Ez esetben a hagymát a répával és a többi zöldséggel együtt tegyük a levesbe. Kapcsolódó receptek: itt
Ételízesítő (azaz a házi vegeta)
Végre! Eljutottam oda, amit március elején ígértem, vagyis közkinccsé teszem a házi vegeta, vagy ételízesítő receptjét. Mellékesen borzasztó egyszerű elkészíteni. Ősszel nagyobb mennyiségű szárított zöldséghez jutottam hozzá, így már akkor láttam lelki szemeimmel, hogy idén karácsonyra házi ételízesítőt adok néhány embernek. Így is történt. Mivel nagyobb tételben készítettem, most végre fotókkal is megörökítésre került ez az egyszerű, de nagyszerű étel-kiegészítő, amely napjainkban annyira elterjedt, hogy a legtöbb háztartásban jelen van. Háziasszonyok ezrei és százezrei oldják meg az ételek sózását, ízesítését a különböző márkájú és fajtájú ételízesítőkkel, azzal a különbséggel, hogy nehéz olyat találni, ami szárított zöldség, só és legfeljebb fűszer együtteseiből áll. Vásárlás előtt érdemes megfigyelni a csomagoláson a "járulékos" összetevőket, amelyekre nincs szüksége a szervezetünknek, (sőt némelyike rákos vagy egyéb megbetegedést is okozhat) de az ételeknek sem hiányoznak ezek a káros anyagok! Igazi kín az a sok - különféle "ízkocka", amiket sokan előszeretettel tesznek hozzá rizshez, leveshez, mártáshoz, így szoktatva rá ízlelőbimbóikat a mesterséges, sóban és káros összetevőkben gazdag ízekre. Mielőtt legközelebb valamilyen alapot, fixet vagy ízkockát vásárolunk, olvassuk már el, miből áll és nézzünk utána az interneten, milyen plusz adalékokkal rontják egészségünket. Gondolkozzunk el, tényleg szükséges ez? Nem lennének finomabbak ételeink, ha a valós zöldség ízét éreznénk, és nem valami hozzáadott sós ízű anyagét, ízfokozóét?!
A recept:
Hozzávalók:
1 dl só (Tengeri vagy himalaya)
2,5 dl szárított zöldség
2 teáskanál kurkuma
aprítógép
Az elektromos aprítógépbe beletesszük a mérőpoharunk által kimért fenti tételeket. Ha erős a gépünk, akkor pikk-pakk pár másodperc alatt összeaprítja és összekeveri a hozzávalókat. Üveg vagy műanyag edénybe töltjük - kész is a házi ételízesítőnk!
A kurkuma szép sárga színt ajándékoz az ételeknek - ezért tanácsos ezt használni. Persze, sáfrányt is tehetünk hozzá, de az valamivel drágább.
Nyári napokon a zöldségeket mi is megszáríthatjuk. Répa, hagyma, fehérrépa, paszternák, karalábé, stb. zöldségeket nagyon vékony és apró darabokra vágva a napra kiterítve, vagy aszalógépbe téve saját szárított zöldségeket birtokolhatunk. :)
Szuper gasztro-ajándék volt Szeretteinknek. Örültek neki, hogy természetes alapanyagú és összetevőjű ételízesítőt próbálhatnak ki.
Karalábéfőzelék glutén-és tejmentes habarással
2012. december 27. Mindennapi ételeink
Egy gyors főzelék a mai napról. Karácsony után jólesik ám. :-) Hozzávalók: 3 nagyobb karalábé 1 közepes sárgarépa 1 fej vöröshagyma 2 tk. köménymag 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. Reform Vito ételízesítő 1 csipet só 1 csokor petrezselyem kb. 1 l víz -- 1 dl növényi tejszín (most kék Hulala) 2 ek. barnarizs-liszt 1 tk. Reform Vito ételízesítő 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: A karalábékat megmossuk, és meghámozzuk, majd apró kockákra vágjuk. A répával ugyanígy járunk el. A vöröshagymát is apró kockákra vágjuk és vízen megpároljuk. Ehhez adjuk hozzá az olajat, a karalábét, sárgarépát és a fűszereket (só, vegeta, köménymag). Kb. 1 l vízzel felöntjük. Puhulásig fedő alatt főzzük a zöldségeket. Eközben a tejszínből, és a barnarizs-lisztből habarást készítünk, fűszerezzük az ételízesítővel és a széttört fokhagymával. Ezt hozzákeverjük a karalábés-répához, és összekeverést követőn kb. 5 perc alatt készre főzzük.
Fóliában sült szójavagdalt kápia paprikával
Néha napján férjemre várakozva be-be tévedek egy-egy könyvesboltba, ahol magamba szívom mindazt, ami érdekel. Át és átlapozok különféle irodalmat, amire egyrészt alig jutna máskor időm, másrészt, pénzt nem szívesen adnék ki ezekért a könyvekért. Tévedés ne essék, olvasok rendszeresen. Most az egyik könyv például a Nyers étel csodája, amit bánom, hogy nem nyáron vettem kezembe, vagy jobban mondva töltöttem fel a mobilomra, mert elektronikus formában szereztem meg, így utazásaim közben (pl. munkába menet) szívesen olvasom. Na de a könyvesboltokra visszatérve - azokat a szakácskönyveket is átlapozgatom, amelyek telis-tele vannak húsos ételekkel. Vagy nem kizárólag azokkal. Például legutóbb Hegyi Barbara és Kulka János szakácskönyveit nézegettem. Mindkettőt nagyon kedvelem. Barbarát már jó néhány darabban láthattam. A hangja egy megismételhetetlen fűszer a magyar színészgárdában. :) Van még néhány ilyen jellegzetes hang, arc, tehetség. Úgy gondolom, mindkettőjük - Kulka és Hegyi - nem manapság divatos celebek, hanem a tényleges tehetségükkel, művészetükkel íródtak be az emberek tudatába. Szóval ilyesmi - képekkel, út-, vagy élményleírásokkal gazdag könyvekből nagy ritkán "ötletet lopok". Így született meg a mostani remekművem is. Minőségét jelezte, hogy odáig volt érte a férjem. (Ja, és azt hiszem, nem a fent említett emberek tollából loptam az ötletet, hanem egy harmadik szakácskönyvből, ahol darált hússal készítette el a szakács.)
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag (20 dkg) szójagranulátum
1 nagyobb marék (vagy valamivel több) zabpehely
4 evőkanál sörélesztő pehely
1 hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 piros színű kápia paprika (vagy kaliforniai)
1 zöld színű kápia paprika (vagy kaliforniai)
zeller zöldje
petrezselyem levél
ételízesítő
alufólia
víz
olaj
Elkészítés:
A szójagranulátumot ételízesítős meleg vagy forró vízben áztatjuk legalább fél órát, de akár többet is. Amikor megpuhult és átjárta az ételízesítő íze, átszűrjük, kinyomkodjuk, de a levét megtartjuk, nem öntjük ki!!!
A szójagranulátumot egy kevés vízen megfuttatott hagymával összekeverjük, kicsit átfőzzük, hozzáadjuk a fokhagymákat is. (Hozzányomjuk, vagy apróra vágva.) A paprikákat apróbb darabokra felvágjuk, szintén a szójához adjuk, a zeller zöldjét és a petrezselyem leveleket apróra vágva szintén belekeverjük. Sörélesztő- és zabpehely kerül még hozzáadásra. Annyi zabpelyhet kell hozzáadni, hogy a szója nedvességét jól felszívja, és az egész massza összeálljon, képesek legyünk nagyobb gombócokat formálni belőlük.
Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, egy kevés olajat végigcsurgatunk rajta, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindkét rudunk a tepsiben pihen, a szójából leszűrt fűszeres folyadékkal felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk.
A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. A fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat.
Krumplipüré és sok sok saláta fogyott hozzá. Máskor is el fogom készíteni. Szerintem még ünnepekre, vagy karácsonyra, húsvétra is kitűnő vendégváró falat.
Újabb saláta: virsli-paprika-édeskömény
2012. december 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 üveg szójavirsli 1 fej édeskömény 2 kápia paprika 5-10 szem koktélparadicsom 1 póréhagyma -- 5 ek. 100% extra szűz olívaolaj 5 ek. víz 1 ek. sörélesztőpehely 1 ek. pritaminpaprika lekvár 3 gerezd fokhagyma édeskömény zöldje só - ízlés szerint Elkészítés: A virsliket, a paprikákat, póréhagymát és az édesköményt is julien-re vágjuk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük és tálalás előtt a salátára öntjük.
Vega karácsony - Mázas diós lencsesült
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam a Facebook-on és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva.
Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle.
Mázas diós lencsefasírt
(Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows)
Hozzávalók 6-8 főre:
Fasírthoz :
- 190 g zöld lencse
- 100 g dió
- 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen
- 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz
- 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 120 g répa, felaprítva
- 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve
- 40 g zabliszt
- 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa
- 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható)
- 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható)
- 1 teáskanál chili pehely (opcionális)
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- só, bors
Balzsamecetes almás mázhoz :
- 60 ml ketchup
- 1 evőkanál juharszirup
- 2 evőkanál édesítetlen almaszósz
- 2 evőkanál balzsamecet
Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt.
Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit.
Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában h