Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Meleg lilakáposzta-saláta - ropogósra sült csicseriborsóval és a narancs frissességével
Rakott lila káposzta - ha új színnel dobnád fel a klasszikus magyaros fogást
Babos káposztaleves - melengető, fehérjében gazdag fogás
lencse receptek
Rakott savanyú káposzta
Vannak ételek, amelyeket tipikusan hidegben készítünk. Legalábbis én. Amikor már fagyosak a reggelek, korán sötétedik, a konyhát pedig a sütő órákig melegen tartja. Egy tepsi melengető étel, tele telt, magyaros ízekkel. Sokan tartanak tőle, mert „sok vele a munka”, de valójában a rakott káposzta az egyik leghálásabb fogás. Ha egyszer rétegezve a sütőbe kerül, onnantól nyert ügyünk van, egy olyan laktató fogást kapunk, ami másnap (sőt, harmadnap!) újramelegítve talán még finomabb is, mint frissen. Ebben a receptben megmutatom nektek, én hogyan készítem, de hozzáteszem: én sem mindig ugyanígy sütöm. Most a kedvenc változatomat mutatom meg: a ragu paneerból (indiai típusú friss sajtból) készül. Én nagyon szívesen használom ezt az alapanyagot a magyaros ételeknél hús helyett, mert remekül átveszi a fűszerek ízét, az állaga pedig tökéletesen passzol a savanyú káposzta és a rizs mellé. Próbáljátok ki ezt a húsmentes, mégis laktató verziót, ígérem, a család húsevő tagjai sem fognak panaszkodni! TIPP: paneer helyett a ragu elkészíthető szójagranulátumból vagy lencséből is. Hozzávalók: 4 ek olaj 70 dkg savanyú káposzta 1 dl rizs 2 kk őrölt pirospaprika 3/4 kk őrölt fűszerkömény 3/4 kk asafoetida Fél kk őrölt feketebors 1 ek sűrített paradicsom 25 dkg paneer morzsolva 2 kk só 2 dl tejföl Először előkészítjük a hozzávalókat. A rizst kétszeres mennyiségű enyhén sós vízben megfőzzük, majd félretesszük. A savanyú káposztát átmossuk, majd összevágjuk. Egy nagyobb lábasban felhevítünk 2 evőkanál olajat, rátesszük a káposztát, és közepes lángon, néha megkeverve 20-25 perc alatt puhára pároljuk. Közben elkészítjük a ragut. Egy másik edényben felmelegítjük a maradék 2 evőkanál olajat. Rászórjuk az asafoetidát, a pirospaprikát és a fűszerköményt, majd pár másodperc pirítás után hozzáadjuk az elmorzsolt paneert, a borsot, a sót és a sűrített paradicsomot. Felöntjük egy pohár vízzel, hogy jó szaftos legyen, majd összefőzzük a ragut. Amikor minden elkészült, összeállítjuk az ételt. Egy tűzálló tál aljára terítjük a párolt káposzta felét. Erre rásimítjuk a főtt rizst, majd egyenletesen eloszlatjuk rajta a fűszeres paneer-ragut. A tetejére rétegezzük a káposzta másik felét, végül az egészet megkenjük a tejföllel. A tálat 180°C-ra előmelegített sütőbe toljuk, és 40-45 perc alatt készre sütjük, amíg a tejföl szépen megpirul a tetején.
Currys lencsefőzelék sült fekete retekkel - extra gyulladáscsökkentő, májtámogató hatással
2026. január 24. Prove - a világ vegán szemmel 
Ez a currys lencsefőzelék már eleve eltér valamelyest a hagyományos verziótól, a sült retek feltétként pedig tovább turbózza a fogás egészségvédő hatását. Egész évre igaz, de januárra meg végképp: nincs olyan, hogy túl sok lencse! Ez a currys lencsefőzelék egy kifejezetten házias fogás, amely a hagyományos alapokat modern szemlélettel emeli új szintre. A hagyományos lencse… The post Currys lencsefőzelék sült fekete retekkel - extra gyulladáscsökkentő, májtámogató hatással appeared first on Prove.
Vöröslencse chilla
A chilla indiai sós palacsinta, leggyakrabban különféle hüvelyesekből készül, így nemcsak laktató, hanem remek növényi fehérjeforrás is. Bár ebben a receptben most vöröslencsét használunk, ugyanígy használhatunk hozzá hántolt mungóbabot is, az elkészítés módja pedig teljesen ugyanaz. Ez egy gyorsan összedobható, gluténmentes fogás, amihez tálalhatunk csatnit, egy kevés joghurtot vagy raitát (joghurtos salátát). Hozzávalók: 2 dl vöröslencse egy kis darab friss gyömbér (kb. 2 cm-es) kis darab zöld csili 1/2 kk kurkuma fél kk őrölt római kömény 2 kk só friss koriander, finomra aprítva A vöröslencsét alaposan átmossuk, majd bő vízben legalább 2-3 órán át áztatjuk, de ha reggelire készül, célszerű este beáztatni. Miután letelt az idő, leszűrjük a lencsét, és a turmixgépbe tesszük a megpucolt gyömbérrel, az aprított zöld csilivel és 1-1,5 dl vízzel együtt. Addig turmixoljuk, amíg sima krémet nem kapunk. Az állaga legyen valamivel sűrűbb, mint a magyar palacsinta. A masszát egy tálba öntjük, majd belekeverjük a fűszereket, a sót és a finomra vágott friss koriandert. Ha túl sűrűnek találjuk a tésztát, egy kevés vízzel lazíthatunk rajta, de ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl folyós. Egy tapadásmentes serpenyőt felforrósítunk, és vékonyan megkenjük olajjal. Egy merőkanálnyi tésztát a serpenyő közepére öntünk, és a kanál hátuljával elegyengetjük vékonyra. Közepes lángon sütjük, amíg az alja aranyszínű lesz. Ekkor óvatosan megfordítjuk, és a másik oldalát is készre sütjük.
Táplálkozás januárban
2026. január 6. Élj harmóniában 
Január még a tél közepe -- a hideg környezetben a szervezetünk belső melege nyújt védelmet. A január még nem az intenzív böjtök, fogyókúrák ideje, hanem melegítésé, a könnyítésé és a táplálásé. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy ne kezdjünk el hirtelen böjtölni vagy nyers salátákkal próbáljunk ,,tisztulni. A tested még védekezik a hideg ellen, ezért inkább olyan ételek szükségesek, amelyek: o melegítenek belülről, o táplálják a szöveteket és az immunitást, o nem terhelik meg az emésztést, o és magas vitamin- és ásványianyag-tartalommal támogatnak. Ilyen szuper élelmiszerek januárban: - vöröslencse - gyömbér - mazsola vagy más áztatott aszalványok - pirított tökmag - a zsírosabb dióféléket most már kerüld - főtt cékla Ezek a tápláló alapok segítenek fenntartani a meleget és az életerőt, miközben kímélik az emésztést. Ha szeretnél kíméletesen tisztítani, szeretettel várunk a Téli Tisztás Online Vezetett Programra. Ha pedig szeretnél még jobban elmélyülni az egészséges, ájurvédikus táplálkozásban, szeretettel várunk főzőtanfolyamunkra, ahol együtt tanulunk meg melegítő, gyógyító receptúrákat készíteni - mindezt tudatos, ájurvédikus szemlélettel. Februárban tartunk Tudatos táplálkozás és főzőtanfolyamot. Gyere el, ha szeretnél az alapoktól tanulni az egészséges és tudatos táplálkozásról. Szeretettel: Kati #éljharmóniában #táplálkozás #főzőtanfolyam #tisztítás #januáritáplálkozás
Marokkói csicseriborsó-leves - illatos, fűszeres fogás extra fehérjetartalommal
2025. július 27. Prove - a világ vegán szemmel 
A gazdag fűszerezésnek és a lencsével kiegészített receptnek köszönhetően ez a marokkói csicseriborsó-leves nemcsak finom, hanem kiadós és tápláló is. A harissza pikáns csípőssége és a friss koriander aromája egyedivé teszi ezt a vegán fogást, amely ideális választás lehet egy könnyű, mégis fehérjében gazdag étkezéshez. A marokkói csicseriborsó-leves már önmagában is tápanyagokban gazdag, eleve magas… The post Marokkói csicseriborsó-leves - illatos, fűszeres fogás extra fehérjetartalommal appeared first on Prove.hu.
Krémes lencsecurry - illatos fűszerekkel és egészséges zöldségekkel készül
2025. június 30. Prove - a világ vegán szemmel 
A sűrű, fűszeres lencsecurry az egyik legjobb választás, ha egy tápláló, teljes értékű növényi alapú főételt keresel, ami úszik az ízekben - ráadásul könnyen elkészíthető, így ideális hétköznapi ebéd vagy vacsora is. Ez a verzió a telt ízek és a krémes állag tökéletes kombinációját nyújtja - benne laktató barna vagy zöld lencsével, pirított sárgarépával, gombával… The post Krémes lencsecurry - illatos fűszerekkel és egészséges zöldségekkel készül appeared first on Prove.hu.
Lasagna vöröslencse raguval és fokhagymás spenóttal
2024. december 22. Zizi kalandjai 
Nem gondoltam, hogy idén hozok még receptet, de ha így alakult és kértétek Instagramon, így megosztom. Lasagna – nem egy tipikus karácsonyi étel (Magyarországon), de vannak olyan ismerőseim, akik karácsonykor lasagna-t is készítenek. Imádom a rakott dolgokat (rakott krumpli, lasagna, stb.), de tény, hogy kicsit időigényes az összerakásuk. Viszont elő lehet készíteni az egyes részeit… Source
Zabpelyhes lencsefasírt (TÉNÉ, GM)
2024. december 6. Prove - a világ vegán szemmel 
Ez a lencsefasírt gombával, édesburgonyával, dióval és zabpehellyel készül, nem tartalmaz hozzáadott olajat, mégis mennyei a végeredmény. Ünnepi fogásként, a vasárnapi családi ebéd főételeként, de akár egyszerű hétköznapi ételként is megállja a helyét. Ez a zabpelyhes lencsefasírt több szempontból is tökéletes választás lehet, ha nem tudod, épp mit főzz: Szinte gyerekjáték elkészíteni, gyakorlatilag elronthatatlan. Az… The post Zabpelyhes lencsefasírt (TÉNÉ, GM) appeared first on Prove.hu.
Hasa adas - krémes líbiai vöröslencseleves
2024. november 10. Prove - a világ vegán szemmel 
Egyszerű, egészséges összetevők, könnyű elkészítés, laktató végeredmény: ez a hasa adas, a líbiai vöröslencseleves receptje, ami a római köménytől és a karamellizált hagymás feltéttől lesz különleges. A líbiai vöröslencselevesbe a fűszereken kívül répa és paradicsom is kerül. Így ez nemcsak isteni, de csupa egészséges, zöldségekkel teli fogás. Hogy még laktatóbb legyen, kínálhatsz mellé lapos kenyeret,… The post Hasa adas - krémes líbiai vöröslencseleves appeared first on Prove.hu.
Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül
2024. július 24. Prove - a világ vegán szemmel 
Ha egy könnyű, mégis ízletes salátára vágysz, amely gyorsan elkészíthető és tökéletes kiegészítője bármilyen étkezésnek, akkor a répasaláta receptje neked szól. Az elkészítése mindössze néhány percet vesz igénybe, így szuper választás lehet a rohanós napokra. Ez a répasaláta köretként is kiváló, de egy kis kreativitással könnyedén főétellé is varázsolhatod: adhatsz hozzá lencsét, fehérbabot vagy csicseriborsót,… The post Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül appeared first on Prove.hu.
Vöröslencsés raguval töltött káposzta
Több töltött káposzta receptet megosztottam már, de ez olyan finomra sikeredett, hogy le kellett írnom Nektek. Hozzávalók: 1,5 kg savanyú káposzta savanyúkáposzta levelek 40 dkg vöröslencse 1 nagyobb sárgarépa 2 nagy fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 20 dkg rizs 3 ek. pirospaprika olaj babérlevél, só, köménymag, majoranna — 2 dl passzírozott paradicsom Elkészítés: A rizst […]
5 lencsés recept a főzeléken túl
2024. január 7. Prove - a világ vegán szemmel 
Ki mondta, hogy a lencsés receptek csak az újév napján kerülhetnek elő? Számos tápláló és mennyei étel készíthető lencséből, ezért most egy válogatást hoztunk el, amiben 5 vegán receptet olvashattok. Az egészséges táplálkozás nem kell, hogy kulináris lemondásokkal járjon. A lencse kiváló választás, amely nemcsak gazdag tápanyagokban, de változatos és ízletes fogások elkészítésére is lehetőséget… The post 5 lencsés recept a főzeléken túl appeared first on Prove.hu.
Sokzöldséges, kiadós lencse dahl
2023. november 15. Prove - a világ vegán szemmel 
Ez a lencse dahl minden, aminek egy ételnek lenni kell: tápláló, egyszerű, laktató és finom, csupa teljes értékű hozzávalóval. A ,,dahl szót eredeti jelentésében az indiai szubkontinensen a felezett hüvelyesekre értik, például a sárgaborsóra, a vörös lencsére és a főzeléklencsére. Nemes egyszerűséggel így hívják az ezekből a hüvelyesekből készült, fűszeres egytálételt is, ami a régió… The post Sokzöldséges, kiadós lencse dahl appeared first on Prove.hu.
Indiai jellegű lencsés tofu
2023. október 10. Prove - a világ vegán szemmel 
Ahogy hűlnek a napok, egyre inkább vágyunk olyan komfortételekre, amelyek felmelegítenek bennünket, mint egy forró leves vagy egy egyszerű egytálétel. Pontosan ilyen élményt nyújt ez a rendhagyó, de annál inkább egyszerű és mennyei lencsés tofu. Korábban már megosztottunk veletek számos hagyományos dél-ázsiai, azon belül is az indiai szubkontinensre jellemző recepteket, például a dal makhanit, a… The post Indiai jellegű lencsés tofu appeared first on Prove.hu.
Édesburgonyás pásztorpite - tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt
2025. október 29. Prove - a világ vegán szemmel 
Ez a vegán pásztorpite egyszerre krémes, szaftos és könnyen variálható: a fűszeres lencseragu és az édesburgonya-püré kombinációja minden falatban harmonikus ízélményt nyújt. Ráadásul szezonális alapanyagokból bármikor gyorsan elkészíthető. A pásztorpite a magyaros rakott ételek brit megfelelője: zamatos, szaftos ragu, krémes krumpliréteg alatt tökéletesre sülve. A klasszikus fogást most újragondololtuk: ebben a vegán változatban a krumplit… The post Édesburgonyás pásztorpite - tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt appeared first on Prove.hu.
Török tepsis zöldség
Ez a fogás egy klasszikus török tepsis egytálétel húsmentes változata, amely a nyári zöldségek legjavát sűríti össze egy fűszeres-paradicsomos szaftban. Az eredeti verzióban darált hús is szerepel - Törökországban gyakori ételként ismerik Sebzeli k?ymal? f?r?n yeme?i néven. Ebben a változatban a hús helyett főtt lencse szerepel, amitől tartalmas, mégis könnyű egytálétel lesz belőle. Hozzávalók: 4 közepes krumpli 1 kisebb padlizsán 1 kisebb cukkini 2-3 zöldpaprika 2 paradicsom 1 csésze főtt barna lencse 2-3 evőkanál sűrített paradicsom 4 evőkanál olívaolaj 2 kk só, egy csipet frissen őrölt feketebors 1 kk őrölt római kömény 1 kk édesnemes fűszerpaprika 1 kk füstölt fűszerpaprika 2 dl víz vagy zöldségalaplé Elkészítés A zöldségeket megtisztítjuk, és nagyjából egyforma méretű darabokra vágjuk. A főtt lencsét összekeverjük a sűrített paradicsommal, az olívaolajjal és a fűszerekkel: édes és füstölt pirospaprikával, köménnyel, borssal, sóval. Ezután hozzáadjuk az előkészített zöldségeket, és mindent alaposan összeforgatunk. A keveréket egy nagyobb sütőtálba vagy tepsibe öntjük, aláöntjük a vizet vagy zöldségalaplevet, lefedjük (fóliával vagy sütőpapírral), és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és további 20 percig sütjük 200 fokon, hogy a teteje megpiruljon. Megjegyzés A hagyma és fokhagyma ebben a receptben szándékosan nincs - én nem használom, ezért kihagytam. A török konyhában ugyanakkor szinte mindig szerepelnek az ilyen jellegű ételekben, így ha ti használtok hagymát, bátran adjatok hozzá egy fej apróra vágott vöröshagymát és néhány gerezd fokhagymát a fűszeres alaphoz. A főtt lencse helyett készíthetitek fűszeres szójagranulátummal vagy apróra vágott, pirított gombával, esetleg csicseriborsóval is - ezek is jól helyettesítik az eredeti darált húst, és szépen összeérnek a sült zöldségekkel. Tipp Ez az étel Törökországban is szezonálisan változik - a háziasszonyok az éppen elérhető friss zöldségekhez igazítják. A padlizsán és cukkini mellett használhatsz például zöldbabot, sárgarépát, zöldborsót is. Egy szelet lepénykenyérrel vagy friss fejes salátával kínálva tökéletes nyári ebéd vagy vacsora - egyszerű, tápláló és másnap is finom.
Lencsecurry
Igazi év végi fehérjebomba-étel. Hozzávalók: 20 dkg lencse 1 sárgarépa 2 ek. olaj 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 40 dkg paradicsomsűrítmény kb. 1,5 dl natúr növényi tej (nálam mst zabtej) só, bors, gyömbér, curry fűszerkeverék – ízlés szerint Elkészítés: A lencsét előző este beáztatjuk, majd másnap sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és félretesszük. […]
Lasagna vöröslencse raguval és fokhagymás spenóttal (vegetáriánus)
2024. december 22. Zizi kalandjai 
Nem gondoltam, hogy idén hozok még receptet, de ha így alakult és kértétek Instagramon, így megosztom. Lasagna – nem egy tipikus karácsonyi étel (Magyarországon), de vannak olyan ismerőseim, akik karácsonykor lasagna-t is készítenek. Imádom a rakott dolgokat (rakott krumpli, lasagna, stb.), de tény, hogy kicsit időigényes az összerakásuk. Viszont elő lehet készíteni az egyes részeit… Source
Vegán egybesült fasírt
Ebben az egybesült fasírtban minden értékes alapanyag benne van: a főtt, barna rizs (teljes értékű gabona), dió (olajos mag), lencse (hüvelyes), és hagyma, fűszerek dúsítják ezt a komplettált, fehérjedús fogást. Ami önmagában, egy salátával is megállja a helyét, netán egy zsemlébe téve; de krumplipürével is remek választás lehet az ünnepi asztalon. Hozzávalók: 1 nagy konzerv […]
Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ)
2024. október 5. Prove - a világ vegán szemmel 
Készen állsz egy igazi hangulatos őszi receptre? Ez az aszalt szilvás gombafasírt amellett, hogy mennyei és esztétikus, még a teljes értékű növényi étrendbe is beleilleszthető. Ennek a fasírtnak az alapja a zabpehely, a gomba, a lencse és az édesburgonya. Nem tartalmaz hozzáadott olajat, mégis isteni a végeredmény, úgyhogy mindenképp érdemes kipróbálnod. Csakúgy, mint a hagyományos… The post Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ) appeared first on Prove.hu.
Tojás nélküli, vegán cukkinitócsni
Én személy szerint jobban szeretem a cukkinből vagy sárgarépából, brokkoliból készült tócsnit, mint a hagyományos, burgonya alapút. Most egy pikáns, tojás nélküli, cukkinis változat receptjét írom le nektek: Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 dl zabpehely 2 dl vöröslencseliszt vagy csicseriborsóliszt 1 ek. őrölt lenmag 2-3 tk. fokhagymapor só, fekete só (elhagyható), vegeta, bazsalikom – ízlés […]
Gombás-lencsés pásztorpite
Igazán zamatos, fehérjében és tápanyagokban gazdag, laktató egytálétel- pásztorpite receptet hoztam. Hozzávalók: 20 dkg csiperkegomba 1 konzerv lencse 2 közepes sárgarépa 1 nagy fej hagyma 2 ek. sűrített paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma rozmaring, kakukkfű, vegeta, babérlevél, só -ízlés szerint 2 ek. olaj — 1 kg burgonya 4 ek. növényi margarin 2 ek. vegaföl 4 ek. […]
Lencsefőzelék vegán virslivel
2023. december 30. Prove - a világ vegán szemmel 
A hagyományoknak megfelelően az új esztendő első napján érdemes lencsét enni, hiszen az meghozza a szerencsénket. Lencsefőzeléket készíteni, pedig nem olyan bonyolult, még vegán módon sem. Íme egy hagyományos és egyszerű recept. Hozzávalók: 250 g száraz lencse, éjszakára beáztatva 1 fej hagyma kevés olaj 1 kávéskanál pirospaprika 1 evőkanál liszt 2 babérlevél 1 gerezd fokhagyma,… The post Lencsefőzelék vegán virslivel appeared first on Prove.hu.
Sütőtökös dhál
Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse 3 ek olaj 2 kk fekete mustármag 1/2 ek reszelt friss gyömbér 6 currylevél 1/2 kk aszafoetida 1/2 kk őrölt csili (ízlés szerint) 3/4 kk kurkuma 40 dkg tisztított, felkockázott sütőtök 2,5 kk só 3/4 kk garam maszala 1/2 ek citromlé 2 ek apróra vágott korianderzöld néhány kanál joghurt a tálaláshoz Egy lábosban felmelegítjük az olajat. Illatosra pirítjuk benne a fekete mustármagot. Ha megvan, beletesszük a gyömbért és a currylevelet, és néhány másodperc kevergetés után rászórjuk az aszafoetidát, a csilit és a kurkumát. Elkeverjük, és a fűszeralapba forgatjuk a sütőtököt és az alaposan megmosott vöröslencsét. Felengedjük 8 dl vízzel, megsózzuk, és addig főzzük, míg a lencse krémesre fő . Ha túl sűrű lenne, adunk még hozzá vizet. A legvégén belekeverjük a garam maszalát, a citromlevet és a korianderzöldet. Tálalásnál adunk hozzá joghurtot.
Mandula-besameles spenótos lasagne
Gyerekek nagy kedvence -mint minden más tésztaétel ? -, a lasagne is, amelyet többször paradicsomos raguval készítek, de van, amikor padlizsán, lencse is kerül bele és van, amikor a spenót (kertünkben most sok spenót érik a fólia alatt). Vegán besamellel készül és tojás nélküli durum tésztával. Hozzávalók- a mandulabesamelhez: 2-3 ek. kókuszolaj 3-4 ek. barna […]
Az összes 'lencse' találat megjelenítése »
Receptek
Hírek
Éttermek
Blogok
Katalógus
Kedvencek
Kapcsolat


Szerintünk ez is ízleni fog ...

