Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Zöldséges krumplileves - bográcsban
5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket
Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül
Gabonakolbász vagy tökmag?
Zizi kalandjai receptek
Fehér forró csoki másképp
2024. október 1. Zizi kalandjai
Ennek a receptnek a különlegessége, hogy nem fehér csokiból készült, hanem kakaóvajból. Nem dolgoztam sokat kakaóvajjal, de a tapasztalataim pozitívak. Nem szeretem a fehér csokit, mert túl édes nekem (legalábbis, amiket eddig kóstoltam). Hiányzik belőle a kakaó kesernyéssége, ami elvesz az édes ízből egy keveset. Ez a forró csoki viszont nem túl édes, ugyanis mi magunk édesítjük… Source
Tavaszi frissítő ital: bodzaszörp (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2024. május 13. Zizi kalandjai
Pár éve már megosztottam a bodzaszörpünk receptjét, de most újra fotóztam és videót is forgattam az elkészítéséről, szóval újra megosztom a receptet. Illetve sütöttem már bodzás palacsintát is, amit idén tervezek eperrel kiegészíteni – bodza és eper kéz a kézben, nagyon jól állnak egymásnak. Mára készült el az az adag, amit itt a képeken láttok. Nagyobb adagot készítettem… Source
Dupla epres csokoládés muffin (vegetáriánus, vegán)
2024. április 23. Zizi kalandjai
Ha létezik dupla csokis muffin, akkor létezik dupla epres muffin is. Azért dupla epres, mert került bele friss (magyar) eper és lioflilizált, azaz fagyasztva szárított eper is. A duplázás miatt ez egy nagyon finom, igazán epres muffin. Az eper frissítő savanykás ízét ellensúlyozza az étcsokoládé. A banánok pedig tojások helyett kerültek bele, segítik a muffin természetes édesítését és ettől… Source
Tavaszi zöld saláta húsvétra (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2024. március 27. Zizi kalandjai
Húsvét ünnepe kedvez a friss, tavaszi zöldeknek. Hoztam nektek egy igazán zöld színű saláta receptet, amelyben fejessaláta nincsen, viszont minden zöldség és fűszer zöld benne, még a gyümölcs, az avokádó is zöld belülről. A receptet az egyik szülőtársamtól, Judittól kaptam, aki egyik este ezt csinálta vacsorára, átküldte a fotóját és azt írta, hogy nagyon finom. Ennyi nekem már elég is volt. Source
Kovásszal készült fahéjas granola kókuszchips-szel (laktózmentes, vegán)
2024. március 14. Zizi kalandjai
Az elmúlt néhány hétben belevetettem magam a kovásszal készült pékáruk, sütemények készítésének tudományába. Gyerekcipőben járok még, próbálkozom, tesztelek recepteket, szépen lassan haladok. Kenyeret még nem sütöttem, viszont bagelt és csokis kekszet már igen. Most pedig egy adag granolát sütöttem kovásszal, ami felülmúlta a várakozásaimat, annyira finom lett. Igen, igen, granolát is lehet sütni… Source
Tavaszi főzőkurzusok Zizi konyhájában + új hírlevél
2024. február 29. Zizi kalandjai
Nagyon itt a tavasz szele (és még csak holnap lesz március), kinyíltak a hóvirágok, kibújt a nárcisz, a jácint, a tulipán a kertben, kirügyeztek a fák. Remélem nem lesz ezután fagy, hogy minden kárba vesszen. Már többen érdeklődtetek, hogy lesznek-e főzőkurzusok, ha igen, mikor. Jelentem, végre odaértem, hogy így a tavaszhoz közeledve meghirdessek néhány időpontot. Aki szeretné megtanulni a… Source
Sült téli zöldség saláta ropogós csicseriborsóval és quinoával (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2024. február 7. Zizi kalandjai
Február – nekem ez a legnehezebb hónap az évben, amikor már nagyon vágyom a meleg időre, a sok-sok napsütésre, a friss zöldekre, a későtavaszi/koranyári gyümölcsökre. A zöldek utáni vágyamat próbáltam enyhíteni ezzel a sok zöldséget tartalmazó salátával, amihez raktam fehérjét (csicseriborsót, joghurtot), szénhidrátot (quinoát – bár ennek is van valamennyi fehérje tartalma) és zsiradékot… Source
Eperlekváros Piros Orr keksz + Süss mosolyt! karácsonyi adománygyűjtő kampány
2023. december 4. Zizi kalandjai
Ősszel megkeresett a Piros Orr Bohócdoktorok fundraising csapata egy felkéréssel, hogy készítsek egy sütemény receptet a karácsonyi adománygyűjtő kampányukhoz. A kampány során arra buzdítják potenciális adományozóikat, hogy az adventi időszakban készítsenek Piros Orr tematikájú süteményeket, ajándékozzák oda barátaiknak, kollégáiknak, és támogassák alapítványukat a hozzávalók árának összegével. Source
Eper lekvár (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2023. június 22. Zizi kalandjai
Nagyon szeretjük az epret. A kertünkbe elrakott 6 tő palánta igen csak elszaporodott egy olyan helyen, ahol szerintem nem kiváló a talaj minősége, legalábbis soha nem volt trágyázva, mégis a zöldfűszerek, csalán és eper kiválóan elvannak ott. Minden évben örömmel várjuk a termést. Idén sem volt ez másképp és olyan szerencsések vagyunk, hogy legalább 3-4 kg eperrel megajándékozott az Anyaföld. Source
Málnás-csokis muffin gyereknapra (laktózmentes, vegán)
2023. május 25. Zizi kalandjai
Május második szombatja a Fair Trade világnap, így ezt a hónapot kikiálthatjuk Fair Trade hónapnak is. Ilyenkor sok a témával kapcsolatos cikket lehet olvasni a Tudatos Vásárlók Egyesületének weboldalán. Május utolsó vasárnapja pedig gyereknap. Ezt a két alkalmat összekapcsolva hoztam nektek egy olyan receptet, amely tartalmaz Fair Trade hozzávalókat (csokoládé, banán) és a gyerekek imádni fogják. Source
Medvehagymás falafel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2023. április 24. Zizi kalandjai
Évek óta járunk minden tavasszal medvehagymát szedni. Barátokkal megyünk, viszünk ennivalót, labdát. Piknikezünk, játszunk és utána szedünk jó sok medvehagymát. A tavasz egyik első hírnökének rengeteg jótékony hatása van úgy, mint vérnyomáscsökkentés, emésztés javítása, vértisztítás, méregtelenítés, immunrendszer erősítése, stb. Nagy részét megesszük nyersen, de csinálok belőle pestot... Source
Kókuszos csokis mandulavaj (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2023. február 3. Zizi kalandjai
Nagyon szeretek házilag magvajat készíteni, így csak az kerül bele, amit én szeretnék. Lehet jó minőségű magvajakat kapni, amiben tényleg csak a mag van és nincs hozzáadva olaj, cukor, só, de mindig rájövök, hogy házilag ledarálni olcsóbb… pláne, ha sikerül jó áron magot vennem. Készítettem már kesudióvajat, földimogyoróvajat és napraforgómagvajat. A titok nyilván az, hogy legyen egy jó... Source
Kimchi, fermentálás és 2023-as főzőkurzusok Zizi konyhájában
2022. november 21. Zizi kalandjai
Évek óta terveztem, hogy készítek kimchit. Húztam, halasztottam, majd nemrég nekiálltam, megcsináltam, két hétig türelmesen vártam, hogy fermentálódjon, megérjen. Nem is ezzel kellene kezdenem, hanem azzal, hogy elmondom mi is az a kimchi, mert biztosan sokan nem tudjátok. Ha röviden kellene elmondanom, hogy mi is a kimchi (ejtsd: kimcsi), akkor a lényeg: a dél-koreaiak nemzeti enyhén csípős... Source
Nyers brownie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2022. augusztus 24. Zizi kalandjai
Van már nyers brownie recept a blogomon, de azt hiszem, ez a legújabb recept a legfinomabb. Nyers, mert az alapjába a hozzávalók “nyersen” kerülnek bele és azért is nyers, mert nincs hőkezelésnek kitéve, ugyanis nem kell sütni. Az eredeti brownie azért finom, mert van benne jó sok cukor, vaj, tojás és mindezektől (főleg a cukortól) jó ragacsos lesz a tésztája. Ezt a ragacsosságot elég nehéz elérni... Source
Planty And More x Zizi kalandjai közös ruha
2022. április 25. Zizi kalandjai
Az elmúlt években felismertem, hogy az öltözködésemben is preferálom a természetes anyagokat és a kis, apró manufaktúrából kikerülő egyedi, hosszan tartó ruhadarabokat. Egyszer meg is kérdeztem storyban, hogy legyen-e poszt, amelyben bemutatom, hogy én miket vettem és kiktől és ti megszavaztátok, hogy igen. Na, ez a poszt még nem született meg, de ami késik, nem múlik. Anettel, a Planty And More... Source
Bagel (laktózmentes, vegán)
2022. április 5. Zizi kalandjai
Egyszer, nagyon régen sütöttem már bagelt, de nem volt túl sikeres. Aztán ettem pár alkalommal az USA-ban (ezer éve, amikor ott jártam) és a Budapest Bagel-ben, de ritkán járok az üzlet felé, így, ha enni szeretnék, akkor magamnak kell sütnöm. Most a legegyszerűbb bagel receptet hoztam nektek, sima búzalisztből készült, élesztővel. Sikerességén felbuzdúlva, tervezem, hogy kísérletezzek a recepttel... Source
Csokis vaníliás turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 7. nap
2022. január 30. Zizi kalandjai
Rájöttem, hogy az előző turmix kihívásban sem volt csokis turmix, így muszáj volt a hét végére egy desszertet beraknom, amivel lezárjuk ezt a kihívást. A jó öreg csokis turmix (chocolate shake), amit régen valamilyen cukrozott kakaóporból és tejből készítettek. Ennek most egy extrább, gazdagabb verzióját hoztam el nektek. Végtelen egyszerű és imádni fogják a gyerekek. Akár délutáni snacknek is jó... Source
Céklás málna turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 5. nap
2022. január 28. Zizi kalandjai
Ez a turmix olyan igazi “kick in”! A képen látható céklát mind beletettem, meg a gyömbérből levágva egy kisebb darabot és húúú… tiszta gyömbéres cékla íze volt. Szóval kapott az egy egész banánon kívül még egy felet és újra turmixoltam. Átjön a málna íz is, meg a plusz banántól enyhül a cékla és a gyömbér íze. A céklát beletehetitek megfőzve vagy megsütve is, de én nem akartam vele bajlódni... Source
Körtés zöld turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 3. nap
2022. január 26. Zizi kalandjai
Szerettem volna egy olyan turmix receptet megosztani, amibe nem banán kerül édesítésre és krémes állag elérésére. Korábban is csináltam már körtével turmixot. Ha elég érett, akkor az édes íze tökéletesen helyettesíti a banánt. És itt van a zellerszár, ami az utóbbi években nagyon népszerű lett, főleg a kifacsart leve miatt. Ebbe a turmixba egészben került a spenót mellett. Ezek adják a “zöld ízt”... Source
Sütőtök pite turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 1. nap
2022. január 24. Zizi kalandjai
Tavaly tavasszal jött az ötlet, hogy megmutatom nektek, milyen egyszerűen lehet készíteni turmixokat és ezáltal beépíteni a mindennapi étrendetekbe, ezért indítottam a turmix kihívást. Mi többnyire reggelire iszunk turmixot, én szinte mindennap, a család többi tagja néha eszik mást is reggelire. A nyári időszakban alkalmanként délután is iszunk egy-egy pohár hűsítő gyümölcsös turmixot. Source
Sütőtökös pite (laktózmentes, vegán)
2021. december 7. Zizi kalandjai
Sütés előtt a pite Van egy sütőtök pite recept itt a blogomon, de az vegetáriánus és szerettem volna egy vegánt. Az alap egy sima linzeres alap, amit quiche sütéshez is használok. Az USA-ban főleg hálaadás ünnepekor népszerűek a piték (pl. pumpkin pie, pecan pie, stb.), ebből sütnek elég sokfélét és viszik ajándékba a családnak, barátoknak. Úgy döntöttem, hogy egy pár pite receptet én is... Source
Granola – reggeli – keksz (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2021. november 15. Zizi kalandjai
Gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a granola csak úgy könnyen fogyasztható lenne, kézbe fogva, valahogyan keksz formájába öntve. Körülnéztem a neten és létezik olyan, hogy “breakfast cookie”, azaz reggeli keksz. Az én receptem minden olyan hozzávalót tartalmaz, mint egy granola + egy kis növényi tejet, csak keksz formájában sütöttem meg. Már csak egy darab van belőle, de annyira-annyira finom... Source
Cukkinis quiche (laktózmentes, vegán)
2021. október 28. Zizi kalandjai
A minap megkérdeztem Instagramon storyban, hogy melyik receptet hozzam először: cukkinis quiche (ejtsd: kis) vagy céklás hummusz. A quiche-re dobtatok több szavazatot, így ezt a receptet pötyögtem be először nektek. A quiche egy francia sós pite, a tésztája omlós, nagyon egyszerű, a töltelék (“krém”) pedig egy tojásos tejszínes keverék, amelyhez bármit lehet adni a sonkától kezdve az ezerféle... Source
Ádám tökmagos banánkenyere (laktózmentes, vegán)
2021. október 11. Zizi kalandjai
Kókuszvirágcukor hozzáadása az összetört banánokhoz Noha a címben Ádám van megnevezve, azért Ákos is részt vett a banánkenyér elkészítésében. Az ötletgazda Ádám volt, ő akart sütni (délutáni unaloműzés ellen ). Ovi, suli után a kérdés mindig az, hogy mit csinálunk, kivel találkozunk, kihez megyünk, ki jön hozzánk játszani. Nem egyszerű! Ma délutánra nem volt semmi szervezve, meg is bántam a nap... Source
Születésnapi főzőkurzus + nyereményjáték
2021. október 4. Zizi kalandjai
Csodaszép színes alapanyagok, előkészület Ebben az évben az október közepi születésnapom pont szombatra esik. Mit csinál az ember a születésnapján? Pihen? Partizik? Együtt ünnepel a családdal, barátokkal? Megmondom én mit fogok csinálni az idei születésnapomon! Főzőkurzust fogok tartani! Ilyen még nem volt, hogy a születésnapomon együtt főzzek olyanokkal, akiket esetleg csak az éterből ismerhetek. Source
Misoval sült padlizsán tepsiben sült zöldségekkel (laktózmentes, vegán)
2021. szeptember 9. Zizi kalandjai
Nyári szüneten járt a blogom… rég volt ilyen, hogy legyen pár hónap kihagyás ezen a felületen, de az az igazság, hogy nem sok ételt fotóztam a nyáron. Most viszont újra indul, itt vagyok, sok tervem van a jövőt illetően, remélem sikerül is nagy részüket megvalósítani. A minap mutattam Instagramon (storyban), hogy két nap nem főzés után már nagyon vágytam valami tápláló ebédre. Source
Zöldborsó pestos fusilli pirított spárgával és spenóttal (laktózmentes, vegán)
2021. május 12. Zizi kalandjai
Nemrég megkeresett az ittaSzezon! csapata egy barter együttműködési ajánlattal. Röviden: kapok valamelyik kistermelői zöldségükből, én pedig abból készítek egy receptet. Így esett a választásunk a spárgára. Szeretek és szoktam is támogatni olyan kezdeményezéseket, kisvállalkozásokat (blogomon, social media felületeimen való megjelenéssel), akiknek a filozófiája, értékrendje hasonló az enyémhez. Source
Rózsaszín eper turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 6. nap
Mindjárt vége a kihívásnak! Azt érzem, hogy hiányozni fognak a reggeli insta storys bejelentkezések, a reggeli fotózás, a képszerkesztés és utána a recept blogra feltöltése. Soha nem volt még olyan, hogy 7 napon keresztül mindennap megjelenjen egy új bejegyzés a blogomon (pedig milyen régóta írom a blogot)! Véletlenül jött ki a lépés, hogy anyák napjára egy ilyen csajos világosrózsaszín, krémes... Source
C vitamin bomba turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 4. nap
2021. április 30. Zizi kalandjai
Azt hiszem ennél a turmixnál már csak az alapanyagokra ránézni is már gyönyörűség! Olyan, mint egy gyümölcs festmény! Citrusokat szoktunk préselni és meginni a levüket, de valahogy sohasem párosítottam még őket ananásszal! Milyen kár, hogy eddig nem tettem, hiszen ez is egy C-vitaminban gazdag gyümölcs és annyira finom együtt a citrusokkal! Az ananász tele van ásványi anyagokkal, nyomelemekkel... Source
Zöld turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 2. nap
2021. április 28. Zizi kalandjai
Eljött a második nap. Nagyon jól haladtok! Büszke vagyok rátok! Mára egy zöld turmix receptet hoztam egy egyszerűbbet, hogy aki még nem ivott ilyet, annak ne legyen nagyon zöld! Lehet ezt fokozni, “durvábbá” is tenni, mondom is, hogy hogyan. Ennek a turmixnak is banán az alapja. Azért tettem bele banánt, hogy ne legyen annyira “zöld”, legyen meg a krémessége és a kellemes édessége az italnak. Source
Tavaszi karitatív kampány a BWT-vel – Föld világnapja
2021. április 18. Zizi kalandjai
A közelgő Föld világnapja (április 22.) alkalmából elgondolkodtam azon, hogy mennyire változott meg a természethez való viszonyom az elmúlt egy évben. Noha a természet küszöbén lakunk, régebben nem jártunk olyan sokat az erdőbe, mint az elmúlt egy év során. Nemcsak, hogy szeretek, hanem imádok az erdőbe járni a gyerekekkel, családdal, barátokkal. Tudok már olyan “titkos” helyeket, útvonalakat... Source
Snidlinges fehérbab hummusz (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2021. március 27. Zizi kalandjai
Hozok nektek egy könnyen elkészíthető mártogatóst, olyan hummusz szerűt, csak ez most nem csicseriborsóból készül, hanem fehérbabból. Bármilyen főtt bab használható hozzá, a fehér csak azért a legjobb, mert akkor a snidlingtől szép zöld színe lesz. Hummusz ízesíthető bármilyen zöldfűszerrel, színezhetjük sült céklával, sült sütőtökkel, sült sárgarépával. Kenhetjük kenyérre, krékerre... Source
Bazsalikomos ricottával töltött cannelloni paradicsomszószban sütve (laktózmentes, vegán)
2021. március 19. Zizi kalandjai
Snidling, bazsalikom, koriander Nagyon szeretem a zöldfűszereket, főleg frissen. Van egy zöldfűszeres kiskertem, minden évben késő tavasztól őszig onnan szedek kakukkfüvet, rozmaringot, oregánót, zsályát, citromfüvet és mentát. Ősztől tavaszig viszont szoktam venni cserepes zöldfűszereket, főleg bazsalikomot, ha már nagyon kívánok egy jó nagy tányér pestos tésztát. Amikor megkeresett a Zöldpont ’... Source
Citromos málnás “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2021. március 5. Zizi kalandjai
Egy három éves lány ikerpár egyik tagja kért valami szép rózsaszín tortát, az anyukája hozzátette, hogy legyen egészséges is. Málnát választottam fő alapanyagnak, mert fagyasztott málnából nagyon szép rózsaszín tortát lehet készíteni. Egyébként javaslom nektek, hogy ha ilyen sütés nélküli nyers tortákat készítetek, akkor fagyasztott gyümölcsöt használjatok hozzá, mert azt ledarálva sokkal... Source
Magimix 5200 XL konyhai robotgép tesztelése
2020. december 15. Zizi kalandjai
Magimix… egy régi álmom vált valóra, hogy kipróbálhattam ezt a készüléket és egy barter együttműködés keretében a munka végén az enyém is lett. Egy hosszú tesztelési folyamaton vagyok túl (több, mint fél év), de ettől függetlenül folyamatosan használom a készüléket, szóval a tesztelés nem áll meg az együttműködés végén. Azt előre szögezem, hogy ne akarjuk megtalálni azt az egyetlen egy készüléket... Source
Ünnepi keksz csere “party”
2020. november 25. Zizi kalandjai
Az ötlet nem az én fejemből pattant ki, külföldön ez már egy bevett szokás, hogy karácsony előtt 5-6 (ennél több ne legyen!!!) sütni szerető munkatársat/barátot/rokont/szülőtársat az oviból, suliból “összeszedünk”, pontosítjuk a részleteket, és indulhat a keksz csere. Minden résztvevőnek sütnie kell a többieknek egy-egy adag (egy féle) aprósüteményt, kekszet. Ha fejenként 10-15 darab sütivel... Source
Csicseriborsó pástétom (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. november 13. Zizi kalandjai
Ez a csicseri pástétom vegán “tonhal salátaként” (a tenger csicseriborsójaként) épült be a köztudatba, de én csak csicseriborsó pástétomnak hívom. Nem tudom milyen a tonhal saláta íze, de szerintem készíthetnek belőle hasonló ízvilágút, mint ez a pástétom, ezért hívhatják vegán tonhal salátának. Mindenesetre finom, egyáltalán nem hal ízű és nagyon jól mutat szendvicsekben... Source
Fahéjas alma chips (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. október 1. Zizi kalandjai
Régóta akartam már alma chips-szet csinálni, de valahogy mindig elmaradt. Pedig annyira egyszerű és ez ráadásul egy csomagolásmentes snack is, mert az alma vagy a kertünkben terem, vagy a szüleimében, de még, ha zöldségesnél vesszük, akkor is tudjuk csomagolásmentesen beszerezni. Egy vagy két hozzávalós recept, ami nem is recept, de azért adok hozzá néhány praktikus tanácsot. Például azt... Source
Kókuszos karalábé krémleves (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. szeptember 21. Zizi kalandjai
A karalábét olyan hányattatott zöldségnek gondolom. Kevés dologra használjuk és ritkán. Tavasszal készítettem ezt a zöldborsós karalábé főzeléket és felülmúlta a várakozásaimat. Azóta már sütöttem töltött karalábét, az is bejött a családnak. Bevallom, én is ritkán használom, többnyire vegyes zöldséglevesbe dobom bele, de ez a krémleves ráébresztett, hogy gyakrabban kellene ezt a zöldséget az... Source
A világ legegyszerűbb pizzája (laktózmentes, vegán)
2020. szeptember 7. Zizi kalandjai
Nem tudom találkoztatok-e már Jamie Oliver utódjával az interneten? Az utódlás családon belül maradt, ugyanis negyedik gyermeke, Buddy Oliver a babérjaira tör. A hamarosan 10 éves fiú szemtelenül természetes a képernyő előtt. Ugyanolyan lazán mutatja be a recepteket, ahogyan az apja, Jamie kezdte a Naked Chef TV sorozatokban. A karantén előtt és alatt kezdtek el IGTV videókat posztolni... Source
Műanyagmentes július – szűrt víz kampány a BWT-vel
2020. július 12. Zizi kalandjai
Már 14 éve van víztisztítónk, konyhai pultba (pult alá) szerelhető. Még a budapesti lakásba szereltettük be, majd, amikor 3 éve költöztünk, akkor hoztuk magunkkal és úgy alakítottuk ki a konyhát, hogy ide is beférjen. Amikor megvettük a víztisztítót, akkor az elsődleges szempont volt - autó híján -, hogy ne kelljen cipekednünk és ne termeljünk annyi műanyag szemetet. Source
Görög saláta másképp (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. július 8. Zizi kalandjai
Már javában vegetáriánus voltam, vagy talán már vegán étrendet tartottam, de még mindig nem kóstoltam meg a tofut, mert keveset tudtam róla. Aztán felmértem a hazai piacot és találtam olyan tofut, amely magyar nem génmódosított szójából készül. Fokhagymával pirítottam össze a felaprított tofu kockákat és nagyon ízlett. Úgy döntöttem, hogy adok neki esélyt és kipróbálom többféle ételben. Source
Marinált sült tofu kókuszos rizzsel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. június 26. Zizi kalandjai
Marinált sült tofu, kellően sós, ízes, jól passzol mellé a kókuszos jázminrizs és a párolt brokkoli, amire a són kívül citromlevet locsolok. Ízorgia a szánkban. Puccos ételnek tűnhet, de nagyon gyorsan össze lehet dobni. Ez volt az ebédünk I.-vel egy március eleji napon. Akkor többen kértétek a receptet, én meg ígértem, hogy majd jön. A képeket megszerkesztettem már régen, de most jutott eszembe... Source
Bodzás palacsinta (laktózmentes, vegán)
2020. május 19. Zizi kalandjai
Annyira imádom a természetet, az Anyaföldet, hogy csak úgy megajándékoz vadon termő élelemmel. Szerencsénk van, mert sehova nem kell elmennünk bodzát gyűjteni, ugyanis van pár fa a kertünkben. Eddig csak szörpöt csináltunk belőle, most azonban kipróbáltunk egy különlegességet, palacsintába sütöttük bele. Nagyon finom lett. Megnéztem a blogomon a palacsinta recepteket. Megdöbbentem, hogy 2015-ben... Source
Kovászos kenyér sütés otthon – péksuli apával
2020. május 14. Zizi kalandjai
Nagy Pipacs Pékség rajongók vagyunk, de amióta ez a karantén izé van, azóta hetente egyszer megyünk a Pipacsba, hetente egyszer vagy kétszer pedig itthon sütünk kovászos kenyeret. Azt tudni kell, hogy I. dolgozott a Pipacsban még a kezdetek kezdetén, mert meg szeretett volna tanulni egy olyan szakmát, aminek kézzel fogható eredménye van a nap végére és meg tudja mutatni a gyerekeinek. Source
Vaníliás sütőtökös keksz (laktózmentes, vegán)
2020. február 3. Zizi kalandjai
A minap volt egy kis maradék sült sütőtökünk itthon, így gondoltam, hogy keksz formájában fel tudjuk használni. Nagyon szeretjük a “mézeskalács” receptünket, szerintem tényleg ez a legfinomabb mézeskalács, már maga a tésztája is olyan, amit a fiúk előszeretettel csipkednek. Ezt a mézeskalács receptet alakítottam át, kivettem belőle a fűszereket (őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg)... Source
Narancsos édesburgonya krémleves (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. december 19. Zizi kalandjai
Édesburgonyából még sosem készítettem levest. Nem tudom miért vártam eddig. Ezt a levest az idei legutolsó főzőkurzusomon (karácsonyi) főztük meg és lenyűgözött, de a résztvevőket is. Néhány, a sarki zöldségesnél is beszerezhető alapanyag kell hozzá és fél órán belül már az asztalunkon gőzölög a finom leves. Karácsonykor nálunk biztosan az asztalra kerül… javaslom, hogy nálatok is. Source
Gesztenyés “töltelék” (laktózmentes, vegán)
2019. december 12. Zizi kalandjai
Furán hangozhat a töltelék szó egy vegán gasztroblogon, de hagy magyarázzam el, hogy mi is ez pontosan. Az amerikai és kanadai kultúrában a hálaadás napja ünneplésekor annyi féle ételt készítenek az emberek, mint mi karácsonykor. Náluk szerepel a “stuffing”, azaz a töltelék, amelyet külön tepsiben sütnek és szinte teljesen vegetáriánus vagy vegán. Húsfélék közül max kolbász kerül bele... Source
Török vegán lakoma (programajánló)
2019. november 12. Zizi kalandjai
Tóth Ágival, a Nar Gourmet létrehozójával egy török vegán főzőkurzuson ismerkedtem meg, amelyet ő tartott. Mindig is kedveltem a török konyhát, amely igazán zöldségbarát, de azon a főzőkurzuson, amikor még többet megtudtam a török gasztronómiáról és teljesen magával ragadott. Kitaláltuk Ágival, hogy szervezünk egy török vegán szupervacsorát, amelyre sok szeretettel várunk benneteket! Source
Édes-savanyú póréhagyma “feta” sajttal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. október 11. Zizi kalandjai
Póréhagyma, mint köret? Miért ne? Nem egy túl gyakori zöldség, hagymaféle a köretek terén, pedig ebben az ételben királyi szintre emelkedik. Olyan főszereplő lesz, aki a megterített asztalnál magára vonja a tekinteteket. Remélem felcsigáztalak benneteket annyira, hogy legfőbb vágyatok az legyen, hogy elkészítsétek ezt az ételt a hétvégén. Mert egyszerű. Mert hihetetlenül finom. Source
Lecsós krumplipaprikás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Jótékonysági főzés
2019. szeptember 23. Zizi kalandjai
Eltelt egy hónap az utolsó bejegyzésem óta… nyári szabadságon voltam, aztán bedarált az évkezdő szeptember, a sok feladat és ihlet sem volt az alkotásra. Most viszont hoztam egy nagyon egyszerű, még nyarat idéző sós receptet. Sósat, ami nagy szám, mert az utóbbi időben az édes receptek voltak többségében a blogomon. Véletlenül született a recept, amikor mindenféle maradékot összedobáltam... Source
Szedres őszibarackos morzsasüti vanília fagylalttal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. július 28. Zizi kalandjai
Nyáron mi a kedvenc desszertünk? A fagylalt, ugye? Én a legjobban úgy szeretem, ha valamilyen finom házi sütivel kombináljuk. Most jöjjön egy ilyen sütinek és fagylaltnak a története. Ez az időszak nagyon jó morzsasütik készítésére, mert noha meleg van és ilyenkor nehezebben kapcsoljuk be a sütőt, de nagyon sokféle friss gyümölcs áll rendelkezésünkre, amelyeket a sütihez használhatunk. Source
Ribizlis csokoládés muffin (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. július 9. Zizi kalandjai
Végre itt a pár hete bemutatott muffinok receptje. Gyorsan összekeverős, gluténmentes és bármilyen bogyós gyümölcs jól mutat a tetején. Mi a kertünkben szedtük a ribizlit – az egyelőre, idén még nem sokat termő bokorról -, ezzel nagyon mutatós a muffin, de szederrel, málnával, egressel, későn termő szamócával, áfonyával is finom lehet. Apropó áfonya, tudtátok, hogy kukoricával keverve milyen... Source
Tojássaláta tojás nélkül nem csak húsvétra (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. június 23. Zizi kalandjai
Ez a recept lassan másfél éve vár megosztásra. Tavaly év elejére készítettem egy újságba, ahol vegán húsvéti recepteket kértem tőlem. Volt már néhány meglévő receptem a cikkhez, de készíteni akartam valami újat. A tojás központi szerepet tölt be húsvétkor, így szerettem volna kipróbálni egy tojásmentes “tojás” saláta változatot. Többféleképpen elkészíthető, én egy tofusat választottam... Source
Organic Avenue, az új közösségi netpiac
2019. május 22. Zizi kalandjai
Létrejött egy webshop, az Organic Avenue (OrganicAv), amelynek a működése eltér a hagyományos webshopétól. Hogyan? Ez egy tagság alapú online bolt, amely az egészség modernkori klubja, ahol a közösség erejével nyomják le az egészséges és környezettudatos termékek árát… vagyis minél több tagja van, a boltban kapható termékek annál olcsóbbak! Amikor először találkoztam az OrganicAv-val és... Source
Jupiter – A világ első foodtruckja, amiben csak fogyatékos emberek dolgoznak
2019. május 21. Zizi kalandjai
Petrát, a Fruccola tulajdonosát már ismerem egy ideje… együtt járunk szombatonként a biopiacra vásárolni, utána játszóterezni. Mivel nyitottak egy üzletet a piac közelében is, így ha piacozás közben nagyon megéheznénk, betérhetünk bruncholni hozzájuk, mert van vegán angol reggelijük, salátájuk és vegán, nyers sütijeik is a kínálatban. Nemrég összefutottunk egy sajtótájékoztatón... Source
Diós répatorta narancsos “mascarpone” krémmel (laktózmentes, vegán)
2019. május 10. Zizi kalandjai
Nagyon szeretem a répatortát, de évekig nem ettem, mert a mascarpones krémet hiányoltam volna a tetejéről. Aztán volt nálam egy Vegán Húsvét főzőkurzus és akkor elővettem ezt a kedvenc receptemet és veganizáltam. A krémet kesudióból és kókuszkrémből készítettük, de nem lett az igazi, legalábbis nem olyan, mint ahogy azt elképzeltem. Aztán eszembe jutott a Violife natúr krémsajt... Source
Sárgarépás kukoricás muffin nem csak húsvétra (laktózmentes, vegán)
2019. április 15. Zizi kalandjai
Húsvét közeledtével ideje van a répás sütiknek, ugye? Van egy vegetáriánus répatorta recept a blogomon, amit már vegánosítottam, de nem fotóztam még le. Húsvétkor biztosan megsütöm és igyekszem róla fotókat készíteni, hogy meg tudjam osztani veletek, mert nagyon finom. De milyenek ezek a muffinok? Sósak! Életemben először sütöttem sós muffint egy szombati ovis kirándulásra. Source
Villámgyors csokoládés keksz (laktózmentes, vegán)
2019. március 21. Zizi kalandjai
Hétvégére szeretnétek egy fincsi csokis keksz receptet? Akkor már meg is találtátok. Semmi különleges mentes hozzávaló, semmi extra, és eredményként kaptok egy gyorsan elfogyós kekszet! Jöttünk haza az oviból 13 óra után és tudtam, hogy egy nagy kertészkedés vár ránk és vágytam egy kis édességre, ami meghozza az erőt a nagy munkálatokhoz. Kerestem a neten egy csokis keksz receptet... Source
Étkezés egy Waldorf óvódában
2019. február 27. Zizi kalandjai
Az utóbbi időben kaptam pár kérdést Waldorf óvodában zajló étkezéssel kapcsolatban. Noha nagyjából képben vagyok, hogy hogyan is zajlik az étkezés, a mögötte lévő szellemiség részleteiről keveset tudtam. Ezért arra gondoltam, hogy megkérdezek egy szakavatottat, egy csupaszív Waldorf óvónőt, hogy meséljen nekem kicsit a napi, heti étkezési szokásokról, ritmusról. A Waldorf óvodai lét –. Source
Banános mandulás csokis muffin (laktózmentes, vegán)
2019. február 16. Zizi kalandjai
Megnéztem a blogon lévő muffin recepteket és 2015 novemberében posztoltam utoljára muffin receptet, ezt a sütőtökös diós kakaósat, ami nagyon finom, szóval, aki még nem készítette el, próbálja ki. Itt az idő, hogy hozzak egy új receptet, egy nagyon egyszerűt, amelyben csak összekeveritek a nedves hozzávalókat a szárazakkal és már sülnek is a muffinok. Nálunk ez egy alaprecept... Source
Tőzegáfonya szósz (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. február 3. Zizi kalandjai
Tudom, hogy ez nem éppen ehhez a szezonhoz illő recept, de mindenképpen meg szeretném osztani veletek. Elmenthetitek év végére, karácsonyra, mert akkor nagyon aktuális az elkészítése. Tőzegáfonya, angolul cranberry… itthon elég keveset tudunk róla, többnyire felfázás kapcsán szoktuk emlegetni, hogy igyuk a levét vagy szedjünk tőzegáfonya tablettát. Találtam egy videót, pár perc csak... Source
Főzz együtt egy hétig! Maisonblog x Zizikalandjai
2019. január 25. Zizi kalandjai
Impulzus vásárló vagyok, már ami az élelmiszereink megvételét jelenti. A friss alapanyagaink egy részét a biopiacon vesszük meg szombatonként és persze szupermarketbe is járunk. Valami megtetszik, megveszem. Néhány pillanat erejéig azért végigpörgetem a fejemben, hogy mit készítenék majd az adott alapanyagból, de ez hétköznap teljesen felülíródhat. Előző este igyekszem átgondolni... Source
Pikáns vöröslencsés zöldségragu (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + jótékonysági főzés
2019. január 16. Zizi kalandjai
Még decemberben készült ez a leves, egyszer itthon, egyszer pedig egy jótékonysági főzés kapcsán, december 16-án a Pancs Gasztroplaccon. Sűrű zöldségekkel és vöröslencsével teli aranysárga leves, a pikáns ízvilágát a mustár és a frissen facsart citromlé adja. Kiváló leves téli, hideg időben, sőt még újév napjára is (mentsétek el a receptet jövőre )! A piacon voltak helyben fogyasztók és olyanok is... Source
Mandulás csokigolyók (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. november 9. Zizi kalandjai
Terveztem, hogy csak Ádival lesz közös programunk a héten, de még nem tudtam, hogy mit fogunk kettesben csinálni, itthon maradunk vagy elmegyünk valahova. Aztán az élet hozta a megoldást tegnap délután… Ákos leszokóban van a délutáni alvásáról, de tegnap korán kelt, így ebéd után elaludt hozzám bújva a kanapén. Lefektettem az ágyunkba, majd Ádival tettünk-vettünk. Egyszer csak kihozta az... Source
Konyhai gépek, eszközök Zizi konyhájában
2018. október 30. Zizi kalandjai
A leggyakoribb kérdések, amiket kapok a blogomon keresztül az a konyhai gépeimre vonatkozik – miket használok, miket ajánlok – a másik pedig a vegán hozzátáplálásra. Most nem a hozzátáplálásról lesz szó (erről majd írok egy másik összefoglaló bejegyzést), hanem a konyhai eszközökről, gépekről. Vannak saját – általam vásárolt – gépeim, vannak olyanok... Source
Sütőtök krémleves ropogosó zsályával (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. október 14. Zizi kalandjai
Már második alkalommal készítettük ezt a sütőtök krémlevest Zizi konyhája kurzuson és mindenki imádta. Krémes, édeskés és sós, nincs benne semmilyen tejszín (mármint növényi tejszín), mégis olyan, mintha lenne. Az eredeti receptet nagyon-nagyon régen Mautner Zsófinál találtam, azt vegánosítottam és a mai kurzuson feldobtuk az i-re a pontot ropogós zsályalevelekkel. Mennyei volt. A krémes... Source
Vinetta, az erdélyi padlizsánkrém (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. szeptember 24. Zizi kalandjai
Tűz berobbantása Szeretek történetet írni a receptekhez. Leírni azt, hogy hogyan jött létre, ki vagy mi inspirált, hogyan készült és igykeszem fotókkal megadni a hangulatot hozzá. Ez a recept is tele lesz fotókkal... igazi hygge hangulatot teremtettünk barátokkal a múlt héten. Erdélyi barátokkal, akik most már Magyarországon élnek. Télen megbeszéltem velük - miután megkóstoltam a... Source
Gombakrémes spagetti (laktózmentes, vegán)
2018. szeptember 14. Zizi kalandjai
Csodás gombákat kaptam a Bio-Fungi Kft-től. Fehér csiperkét és barna portobellot, ami barna csiperkegomba. Íze intenzív, vad csiperkére emlékeztet. Igazi gasztronómiai különlegesség. Átmérője 9-11 cm. A kalap szélén a hártya megnyílik, így láthatóvá válnak a gomba rózsaszín lemezei. Grillezéshez kiváló és és tölteni is ajánlják. Sütés közben illatos levet enged. Én megpirítottam, fűszereztem és... Source
Gondolatok az Anyaságról – Szoptatás
2018. augusztus 16. Zizi kalandjai
Most, hogy a #normalizebreastfeeding hashtag ennyire népszerű és a Szoptatás Világhete esemény is a napokban ért véget (augusztus 1-7-ig tartott, magyarul itt olvashattok róla), meg már sokan kértétek tőlem ez a témát, arra gondoltam, hogy megírom az én szoptatási történetemet, hogy inspiráljak olyan anyukákat, leendő anyákat, akiknek szintén nehezen indul(t) a szoptatás, ahogyan nekem néhány... Source
Vegán életmód – Vegán Doboz 3.
2018. augusztus 2. Zizi kalandjai
Egy újabb Vegán Doboz bejegyzés, amely szintén izgalmas volt a tartalmát illetően. Ha valaki nem ismerné, hogy mi a Vegán Doboz, annak röviden három mondatban: ez egy zsákbamacska doboz szolgáltatás, amelyre elő lehet fizetni havi, negyedéves, féléves vagy éves bontásban. Vegán termékeket, főleg magyar termelők, cégek által készített dolgokat összepakolnak egy dobozba és minden hónapban... Source
Teszt: Veganeeta Home, Balatonalmádi
2018. július 18. Zizi kalandjai
Másodjára mentünk Ancsáékhoz, a balatonalmádi Veganeeta Home-ba, amikor ezt az interjút készítettem egy finom kávé (kókuszos shakerato) mellett. Imádom, hogy növekszik a vidéki vegán helyek száma. Szegeden jártam már a Vegazzo-ban, a Balatonalmádiban lévő Veganeeta Home pedig az első vegán Balaton környéki étterem, amely felkerült a Balatoni Gasztrotérképre is! Az étteremben uralkodó... Source
Az ötödik születésnapi torta (laktózmentes, vegán) + Erdő Ajándéka Erdei Iskola (videó) + kedvezménykupon
2018. június 11. Zizi kalandjai
Az évek csak úgy repülnek... valaki szándékosan felgyorsítja az időt? Ha igen, felszólítom, hogy hagyja abba és inkább lassítsa! Tényleg most volt még január eleje, amikor Ákos kettő éves lett, megünnepeltük a szülinapját a hideg télben, majd eltelt azóta szinte fél év! Mikor? Hogyan? Egy meleg tavaszi napon pedig Ádi öt éves lett. Az ő szülinapja jó időre esik, így könnyebb programot... Source
Paradicsomos-karamellizált hagymás-kapros quiche (laktózmentes, vegán)
2018. június 1. Zizi kalandjai
Ezt a quiche-t a legutóbbi Vegán családi ebédek és vacsorák kurzuson készítettük el. Olyan sikere volt, meg azóta akik látták a képet róla, kérik a receptet. Nóri még egy csodás videót is készített a kurzusról, amely jól átadja a hangulatát az eseménynek (Ildi is készített már videót az egyik főzőkurzusomról, azt itt tudjátok megnézni). Ez a quiche Caitlin receptje (nézzétek meg a... Source
Görög saláta (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. május 19. Zizi kalandjai
Eredetileg ez a bejegyzés nem is volt tervben, nem tudtam, hogy ezt a receptet meg fogom osztani itt a blogon. Annyira jól sikerült (pedig tök egyszerű) és annyira ízlett mindenkinek a legutóbbi Vegán brunch kurzuson, hogy gondoltam gyorsan megosztom veletek. A brunch hozzávalói előkészítve... Mi egy kicsit előreszaladtunk a nyárba a kurzuson ezzel a görög saláta recepttel. Source
Teszt: Vegazzo vegán bistro és juice bar, Szeged
2018. május 16. Zizi kalandjai
Többször említettem már, hogy a szülővárosom Szeged. A szüleim, az öcsém, a barátaim egy része még mindig ott él, így örömmel járunk haza a napfény városába, amikor csak van lehetőségünk rá. Volt, hogy a gyerekekkel hosszabb időt is otthon töltöttem a szüleimnél, amikor a szakácskönyveim receptjeit teszteltem, hogy legyen segítségem a munkában. Többször előfordult, amikor pihenni szerettem volna... Source
Vegán életmód – HerbArting + nyereményjáték
2018. május 10. Zizi kalandjai
Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Szabó-Vida Zsófia a HerbArting megálmodója babaápolási termékekkel... Source
Granola szelet (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. április 24. Zizi kalandjai
Imádjuk, hogy van kertünk! Igaz, olyan vadregényes dzsumbuj, de mindennap kicsit kertészkedünk, így alakul a dolog és napról napra szebb lesz. Jövőre már magaságyásokat szeretnénk csinálni, de idén még beérjük virágokkal, fűszernövényekkel, gyümölcsbokrokkal és egy komposztálóval - ezek a tervek, remélem sikerül is megvalósítanunk mindent! Ha időnk engedi délelőttönként is... Source
Epres csokoládés “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. április 18. Zizi kalandjai
Hosszú időre eltűntem, mert egy vírusos felsőlégúti megbetegedés ledöntött a lábamról három hétre! Még életemben nem voltam három hétig beteg. A betegség magával hozta, hogy kevesebbet ettem, nem volt nagy étvágyam és a social mediatól is elment a kedvem. Minimálisat pötyögtem a telefonomon, néhány fontos emailre válaszoltam, de a laptopomat nem nyitottam ki. Jól esett távol lenni a... Source
(L)egyél jól! jótékonysági workshop
2018. március 29. Zizi kalandjai
Egy a szívemhez nagyon közel álló jótékonysági projektet, workshopot szeretnék nektek ajánlani, amely három anyuka (az egyik én vagyok) összefogásával jön létre, akiknek a gyermekei a solymári Galagonya Waldorf Óvodába járnak. Ádi 2017 szeptemberében kezdett el járni ebbe az óvodába, amely elég nagy mérföldkő volt az életünkben. Négy és fél évet volt otthon velem, de így is féltve engedtem az... Source
Török vegán főző workshop (beszámoló és programajánló)
2018. március 14. Zizi kalandjai
Török alapanyagok, amelyek beszerezhetők a Turul Török Élelmiszerboltban (1083 Budapest, Baross utca 109.)! Március első szombatján folyamatosan főztem. Először a saját főzőkurzusomat tartottam meg, majd hivatalos voltam Tóth Ági - a Nar Gourmet bloggere - vegán török főző workshopjára. Ági, a török gasztronómia megszállottja, már tavaly tartott egy vegán török hónapot, amellyel az... Source
Elindult a Zizi konyhája!
2018. február 27. Zizi kalandjai
Konyha és étkező a főzőkurzusra előkészítve Most, hogy már egy pár vegán főzőkurzus lezajlott a konyhámban (konyhánkban), így gondoltam, hogy megosztok veletek néhány információt, hogy milyen is együtt főzni Zizi konyhájában. Egyelőre három téma köré építem a kurzusokat, mindegyikre jöhet kezdő, haladó konyhatündér. Törekszem a receptek összeállításánál a szezonalitásra, arra, hogy könnyen... Source
Paradicsomos quinoa pirított padlizsánnal és füstölt tofuval (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. február 22. Zizi kalandjai
Korábban már említettem FB-on, hogy felfedeztem azt, hogy a quinoát nem csak vízben főzöm meg, hanem paradicsomszószban is. Na, nem én találtam fel a spanyol viaszt, de nekem újdonság volt. Ígértem akkor nektek, hogy hozom a receptet és most végre itt van. Igaz, mire elértem, hogy a fotókból bejegyzés szülessen, addigra a padlizsánnak nincsen szezonja, de lehet más zöldséggel helyettesíteni... Source
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 9. rész: Toldi Anna és Toldi Júlia
2018. február 1. Zizi kalandjai
Bemutatnátok magatokat röviden? Toldi Anna vagyok, 17 éves, én pedig Toldi Júlia, 16 éves. Kb. fél éve döntöttünk a vegánság mellett, egy egészségesebb testi-lelki élet reményében. Anna Júlia Hogyan fogadta a környezetetek (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentettétek, hogy vegánok lesztek/lettetek? Tulajdonképpen nem volt bejelentés. Viszonylag pozitívan fogadták. Nagy... Source
Vegán életmód – Keserű Ági kozmetikumai, kencéi + nyereményjáték
2018. január 24. Zizi kalandjai
Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg... Source
3 hozzávalós földimogyorós energia golyók (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. január 20. Zizi kalandjai
Egy villámgyors snack ötlet a hétvégére, amihez tényleg csak három alapanyagra van szükségünk és pillanatok alatt elkészül, a hétvégére pedig el vagyunk látva nassolnivalóval. Imádták a fiúk miközben összegyúrtuk, kóstolgatták (ahogyan mindent szoktak főzés közben), aztán falatoztak a golyókból párat uzsonnára. A golyók fő hozzávalója natúr földimogyoróvaj, ehhez jön kókuszliszt és egy kis... Source
Rakott polenta (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. január 15. Zizi kalandjai
Pont nagyon aktuális ez a bejegyzés, ugyanis Andrási Nóri Mindenmentes 2. című könyvéből van a recept... amiért pedig aktuális, az az, hogy Nórinak nemcsak a második könyve jelent meg tavaly nyár végén, hanem néhány nappal ezelőtt megszületett második gyermeke is (az otthonukban, háborítatlan körülmények között - aktuális most ez a téma is, de erre nem térek ki a bejegyzésben). Világra... Source
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 7. rész: Kerekes Krisztina
2018. január 6. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni... Source
Indul a Zizi Konyhája!
2017. december 16. Zizi kalandjai
Hát ez a nap is eljött, hogy erről írhatok nektek. Lesznek saját mini főzőtanfolyamaim, a saját, új konyhámban!!! Eljöhettek hozzám(nk) és főzhettek együtt velem és más lelkes jelentkezőkkel. Fotó: Kállai Márton (Ez még nem saját konyhámban készült fotó!) Onnan indultam, hogy… 2008 őszén létrehoztam egy blogot… zizikalandjai.blogspot.com néven. Semmi célom nem volt, igazából I. vett rá (mint ahogy rávett a Twitterre és az Instagramra – és milyen jól tette ), hogy csináljak egyet… persze ő találta ki a blog nevét is. Egy posztom árválkodott hónapokig, amit egyedül anyukám nézett meg (már nincs fent a blogon, ne is keressétek ). 2009 nyarán aztán jött Juci barátnőm, aki írt egy utazós blogot és rávett, hogy kezdjek valamit a Zizi kalandjaival. Ráhúztunk egy sablont (ami már nincs meg) és elkezdtem írni mindenféléről, többnyire utazásról és ételről. Július 28-án jelent meg az első receptem, egy vegán lecsós bulgur, noha, akkor még csak vegetáriánus voltam. Berobbant a gasztroblog láz, egyre több magyar és külföldi blogot bújtam és valahogy a cél nélkül elindult Zizi kalandjai elindult egy gasztroblog irányába. Egyre több vegetáriánus, vegán étel receptjét osztottam meg. Vicces látni most a régi bejegyzéseimet, de a fejlődés (fotózás, receptek, írás terén – úgy gondolom megtaláltam a saját “hangomat”, stílusomat – szerintetek is? ) nyomon követhető. 2011 augusztusában egy londoni utazás következett, kiutaztam saját pénzből egy gasztroblogger konferenciára (sajnos nem írtam róla bejegyzést) és megismerkedtem sok–sok külföldi gasztronómiáért rajongó bloggerrel, akik azóta a barátnőim lettek, sikeres szakácskönyv szerzők és utaztunk is egymáshoz. Sokat inspirálódtam, tanultam a konferencián, érdemes volt kiutazni. Aztán barátságot kötöttem itthoni bloggerekkel is, kezdtem megismerkedni a hazai gasztronómiai élettel, és felfedeztem Budapest vega oldalát. 2012-től kitartóan blogoltam, igyekeztem minőségi munkát kiadni a kezemből, megint megújult a blog ruhája. A visszajelzések alapján is átjött az olvasóknak a letisztultság, az átláthatóság. Titokban elkezdtem álmodozni egy saját szakácskönyvről. 2013 tavasza… megszületett első kisfiunk, Ádi, aki a vega gyerek lett. Ebben az évben ősszel kezdtük meg a hozzátáplálást, amelyről néhány bejegyzés is született: első, második, harmadik, negyedik, ötödik. Nem volt nehéz írnom Ádi hozzátáplálásáról, ugyanis nagyon-nagyon jó evő gyerek lett. Már az első falatka répapürét lelkesen ette és azóta is mindig mindent megeszik, amit elé rakunk. Érdekli a főzés, manapság már saját maga szeret alkotni a konyhában. Fejben megalkotja az ételt, én pedig segítek neki elkészíteni. 2014 októberében aztán elindultak a Mit eszik a vegagyerek? sorozatok, amelyekben egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi (és most már Áki is) miket eszik (esznek). Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet vagy vacsorát mindennap a családnak. 2015 őszén több kiadó is megkeresett egy lehetséges szakácskönyv megírása miatt. 2016 év elején megszületett második kisfiunk, Áki. Ezen év elején ültem le először beszélgetni a Boook Kiadóval, akivel nagyon egymásra találtunk. Rövid tervezgetés után megszületett a Vegán Reggeli ötlete, amelyen azonnal elkezdtem dolgozni és az egész nyarat receptek tesztelésével és leírásával töltöttem. Szeptemberben lehullt a lepel és elárultam nektek, hogy hamarosan megjelenik az első vegán Zizi szakácskönyv. 2017 év eleje… még fel sem ocsúdtam a Vegán Reggeli megírásából, már jött az újabb könyv tervezése, receptek tesztelése nagyon rövid idő alatt, éjszakába nyúló laptop püfölés, amikor a recepteket pötyögtem be. Majd tavasszal előrukkoltam a hírrel, hogy hamarosan megjelenik a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyv. Mindkét könyv kedves a szívemnek, a reggelis azért, mert az első, a vega gyerekes azért, mert a gyerekeimhez kötődik. Az évek során nagyon sokan kérdeztétek, hogy mikor tartok főzőtanfolyamokat, ahol tanulni tudtok, ismerkedni a vegán étrenddel, konyhával. Vannak olyanok, akik nemrég írtak nekem, hogy családostul átálltak a vegán étrendre és jól jönne egy kis segítség főzés terén, meg abban, hogy mit, hol lehet beszerezni, mi legyen a kamrában, a hűtőben, hogy egészséges reggelit, ebédet vagy vacsorát tudjanak készíteni a családnak. Mindezekre a kérdésekre választ kaphattok, ha eljöttök hozzám! Többféle órát állítottam össze (majd bővülni fog a lista), így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet: Vegán brunch Kezdő vegánoknak vagy haladó hedonistáknak: késői reggeli és korai ebéd egyben (a brunch szó a breakfast és a lunch, a reggeli és az ebéd kifejezésekből tevődik össze). Könnyed, frissen facsart, préselt zöldség- és gyümölcslevekkel kezdünk, ezt követi egy laktató turmix, amivel kibírjuk addig, amíg a többi finomság elkészül. Lesz vegán rántotta, többféle humusz, saláta, puding és még sütemény is. Nem maradunk éhesek, az biztos! Vegán lettem, mit egyek? Sokan hirtelen váltanak vegán étrendre és elbizonytalanodnak, hogy mit is ehetnek, ami tápláló, finom és jól is laknak tőle. Ez az óra a kezdő vegánoknak, vagy a vegán étrend iránt érdeklődőknek szól, akik egyszerű, olcsó ételek elkészítésével szeretnék megalapozni a tudásukat. Vegán családi ebédek, vacsorák Ez az óra főleg anyukáknak, házitündéreknek, dolgozó nőknek szól, akik szeretnének családbarát recepteket megismerni, amelyek tálalásával jól lakatják a gyerekeket, a családot és a nem vegán rokonságot is. Leves, főétel, saláta és még egy desszert is belefér egy teljes családi menübe! A főzőkurzusokra a lentebbi gombra klikkelve tudtok jelentkezni, de a blogom fejlécében találtok egy Zizi Konyhája menüt, amelyre klikkelve minden információt mindig könnyen megtaláltok (hogyan lehet jelentkezni, hol lesz a kurzus, stb.). Várlak benneteket szeretettel!
Vegán életmód – Vegán doboz + nyereményjáték
2017. december 11. Zizi kalandjai
Külföldön (főleg az USA-ban) már eléggé ismert ez a “zsákbamacska” szolgáltatás, ami egy doboz szolgáltatást jelent, amelybe különböző termékek kerülnek minden hónapban és ez a doboz kerül kiszállításra az előfizetőknek. Jelen esetben vegán dobozról van szó, vagyis minden termék, élelmiszer, kozmetikum, ami benne található, az vegán. Elő lehet fizetni erre a szolgáltatásra havonta és mindig várni a meglepetésekkel teli dobozt. Külön, alkalmanként is meg lehet rendelni a dobozt vagy pedig előfizetni rá negyedévre vagy félévre vagy akár egy egész évre. A Vegán Doboz egyik megalkotójával, Áronnal beszélgettem. Az interjú végén pedig egy nyereményjátékot találtok! Mi a Vegán Doboz? A Vegán Doboz egy olyan termék és szolgáltatás együttes, amivel meg tudod lepni a hozzád közel állókat vagy akár saját magadat! Továbbá kiváló eszköz a vegánság terjesztésére, ha egy áttérni vágyónak kell egy utolsó visszacsatolás a döntéshez. Az új dobozok havi rendszerességgel jelennek meg, amire minden hónap 15. napjáig van lehetőségünk előfizetni és a 22. napon pedig már meg is érkezik az ajtód elé. Előfizetni mindig a soron következő dobozra lehetséges, az előző havi dobozokból pedig nincs lehetőség rendelni, ezért érdemes figyelni az oldalt és a Vegán Doboz Facebook oldalát, hogy ne maradjunk le semmiképpen. Mik kerülnek a dobozba? A doboz vegán ételt, ételkiegészítőt, illetve vegán kozmetikumokat tartalmaz, amelyeket magyar és külföldi gyártóktól és termelőktől választunk. Minden termék ellenőrzött forrásból érkezik és 100%-ban gluténmentes. Ezen felül ajándékokkal és meglepetésekkel is készülünk a kedves vevőinknek. A csomagolása természetesen újrahasznosítható. Honnan jött az ötlet, hogy csináljatok egy ilyen szolgáltatást? 2017. szeptember 14-én Budapest belvárosában ketten elhatároztuk, hogy a vegán közösség számára olyan kényelmi szolgáltatásokat fogunk nyújtani, amelyek eddig csak a nem vegán ételek, alapanyagok és termékek esetében voltak jelen Magyarországon. Eredeti ötletünk, amely valószínűleg a “Vegán Étel és Termék Futár Szolgálat” fantázia névre hallgatott volna, meghiúsult, ugyanis sajnos rá kellett eszmélnünk, hogy túl korai a célunk a jelenlegi piaci körülmények mellett. Nem feladva tervünket belevágtunk célunk megvalósításába, amely arra hivatott, hogy terjessze a vegán életformát Magyarországon és szélesítse a jelenlegi vásárlók termék ismeretét, hogy teret nyújtson a további piaci szereplők megjelenésének. Így született meg a Vegándoboz! A termék folyamatosan fejlődni fog és további dobozfajták bevezetését is tervezzük. A pozitív és természetesen a negatív visszajelzéseket figyelembe véve fogunk alakítani szolgáltatásunkon, hogy az teljes mértékben kielégítse a fogyasztóink igényeit. Vegán Doboz elérhetősége: - weboldal - Facebook - Instagram A dobozt a {Vegán Doboz} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy szerencsés egy negyedéves előfizetést nyer a Vegán Dobozra! Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen terméket/termékeket látnátok szívesen a dobozban (pl: magyar kézművestől, termelőtől, magyar vagy külföldi cégtől)? Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Vegán Doboz Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. december 14-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. december 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek három hónapon át a Vegán Doboz postázza magyarországi címre.
Almás pite (laktózmentes, vegán)
2017. december 1. Zizi kalandjai
Olyan népszerű lett a közösségi média felületeken megosztott almás pite fotója és többen követeltétek a fotó hatására a receptet, így gondoltam, hogy megosztom veletek itt a blogon. Annyira, de annyira egyszerű a recept és olyan gyorsan készen van egy kis trükknek köszönhetően, a látvány pedig levesz mindenkit a lábáról. Mentsétek el a receptet, mert karácsonykor szerintem jól fog mutatni egy ilyen desszert az asztalon. A recept gyorsaságának a titka a Tante Fanny édes linzertészta. Ennek köszönhetően készül el nagyon gyorsan! A jó hír, hogy a tészta vegán, így vegánok és laktózérzékenyek is használhatják sütemények készítéséhez. Sajnos a Tante Fannynak nem minden tésztája kapható minden szupermarketben (weboldalon meg tudjátok nézni, hogy ez az édes linzertészta például hol szerezhető be). Érdemes a tésztából kettőt beszerezni, ha szeretnétek szép mintákat is szaggatni a pite tetejére. Attól függően, hogy mekkora formába teszitek, lehet, hogy egy csomag tészta elég lesz a pite aljának és tetejének elkészítésére is, de ha nagyobb formába teszitek, akkor szükség lesz a második csomagra is. A megmaradt tésztából pedig szaggathattok különböző formákat, süssétek meg és kekszként megehetitek, akár úgy is, hogy két kekszet lekvárral ragasztotok össze. Almás pite (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Villámgyorsan elkészülő, finom almás pite. Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 1 vagy 2 csomag Tante Fanny édes linzertészta 2-3 db alma, kimagozva, vékony szeletekre vágva őrölt fahéj őrölt vanília szeletelt mandula frissen facsart citromlé agavé szirup (opcionális) kókuszolaj Elkészítés A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Az almaszeleteket locsoljuk meg egy kevés citromlével, hogy ne barnuljanak meg. Kinyújtjuk a tésztát és beletesszük egy kerek kiolajozott, sütőpapírral bélelt pite formába. A tészta szélét, ha túl nagy és kilóg a formából, akkor vágjuk le. A tésztát villával szurkáljuk meg néhány helyen. Betesszük a sütőbe és 10-15 percen keresztül elősütjük úgy, hogy sütőpapírt teszünk a tésztára és valami nehezéket a sütőpapírra (száraz lencsét vagy babot), hogy a tészta ne emelkedjen fel. Ha félig megsült a tészta, kivesszük a sütőből és az almaszeleteket szépen körbe rátesszük a tésztára, megszórjuk fahéjjal, vaníliával, egy kevés agavésziruppal és szeletelt mandulával. A maradék tésztából (vagy ha nem maradt, akkor egy új csomagot felbontva) csillag formákat szaggatunk rá. Tegyük vissza a sütőbe és légkeveréses programom 180C fokon süssük kb. 20-25 percen keresztül, amíg a teteje is enyhén megbarnul és az almák elkezdenek megpuhulni, kicsit levet ereszteni. Jegyzetek Az agavé szirup el is hagyható, mert a linzertészta be van édesítve, az almák pedig édesek, tehát anélkül is nagyon finom. Az almaszeletek tetejére a szeletelt mandulán kívül aprított diót is tehetünk. 3.5.3229
Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 28. Zizi kalandjai
Ebben a hideg, borús téli időben csodásan mutat ez a lilakáposzta saláta, ugye? A lilakáposzta egy kicsit mellőzött zöldség szerintem. Megpároljuk és nagyjából ennyi. Pedig tök jól lehet sütni tepsiben zöldségekkel, lehet belőle fasírtot is csinálni vagy krémlevest főzni. Igyekszem én is többet beiktatni az étrendünkbe, mert a jótékony hatása kiváló a szervezetünkre. Tudtátok, hogy a lilakáposzta akár 6-8-szor is több C-vitamint tartalmaz, mint a fehérkáposzta? Található még benne kálium, kálcium, foszfor, vas, jód, kén, valamint A-, B-, és U-vitamin, hihetetlenül erősíti az immunrendszert. A legtöbb értékes vitamintartalmát salátaként fogyasztva vihetjük be a szervezetünkbe. Télen érdemes csíraként is fogyasztani, ugyanis a lilakáposzta csíra a szervezet számára valóságos vitaminbombaként szolgál. “Nyersen fogyasztva, igazi gyógyszer az emésztés számára. Azok, akik gyomorproblémákkal küzdenek, fogyasszanak minél több vöröskáposztát, mivel segíti a bélműködést, és tisztítja a beleket. A friss zöldség ugyanakkor az izmok egészségéért és az idegrendszer karbantartásáért is felelős. Összetevőinek köszönhetően, serkenti a központi idegrendszer sejtjeinek működését, a fitohormonokat, amelyek felgyorsítják a szervezet regenerálódási folyamatait, és küzd a fáradtság ellen is.” (Forrás: innen). Mielőtt ezt a sok infót megtudtam volna róla már elhatároztam, hogy salátát fogok csinálni belőle. Nem akartam szeletelni, mert az a gyerekeknek nehezebben fogyasztható, meg túl sokat kell rágni, ezért úgy döntöttem, hogy robotgépben aprítom fel nagyon kis darabkákra, így könnyebben lesz ehető. Adtam hozzá aprított újhagymát, az i-re a pontot pedig maga az öntet tette fel. Került bele tahini, miso paszta, narancslé és egy kevés gyömbér (tényleg kevés, hogy ne legyen csípős a gyerekeknek). Kiváló saláta előételnek, köretnek és a karácsonyi asztalra is el tudom képzelni a párolt káposzta helyett. Nagyon gyorsan elkészül, próbáljátok ki! Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 15 perc Gyorsan elkészülő, finom, csodaszép színű saláta. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók ½ fej (kb. 400 g) lilakáposzta 2 szál újhagyma, felaprítva 1 kis darabka gyömbér, meghámozva 2 evőkanál frissen facsart narancslé 2 evőkanál fehér miso paszta 2 evőkanál tahini kb. 60 ml víz Elkészítés Tegyük a robotgépbe a lilakáposztát néhány darabba vágva. Dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg egészen kicsire aprítja. Borítsuk egy nagy tálba a felaprított káposztát és tegyük félre. Egy tálkába tegyük a tahinit, a narancslevet, a miso pasztát és reszeljük bele a gyömbért. Jól keverjük el. Lassan kezdjük hozzáönteni a vizet, hogy jól folyó öntetet kapjunk. Adjuk a felaprított újhagymát a káposztához, locsoljuk meg az öntettel és tálaljuk azonnal. 3.5.3229 Mi így ettük: pirított kápia paprikás tofuval (jövök ennek a receptjével) és rizzsel + a lilakáposzta saláta meglocsolva az önettel… fenséges fogás!
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 5. rész: Szarka Bettina
2017. november 21. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel negyedik interjú alanyomat, Szarka Bettinát! Bettinát a szeptemberi Vegan Food Fest-en ismertem meg. Éppen Lizával beszélgetett egy asztalnál, amikor I.-vel leültünk az asztalukhoz megenni a nagyon finom Las Vegans hamburgereinket. Egy idő után beszédbe elegyedtünk, rájöttünk, hogy ismerjük már egymást Instagramról. Persze megtaláltuk a közös pontokat is: kiderült, hogy Bettina abba a gimnáziumba jár, ahova I. is járt X évvel ezelőtt, szóval sztorizgattunk, elmeséltük ki, hogyan lett vegán és már el is múlt az idő, mennünk kellett haza a gyerekek miatt. Bemutatnád magad röviden? Szarka Bettina vagyok, 18 éves. Nagyjából másfél éve választottam a vegán életmódot, ebből körülbelül fél éven át nyers vegán voltam. Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Mikor bejelentettem, hogy vegán szeretnék lenni, szinte mindenki ellenem fordult. Senki sem értett velem egyet és a szokásos de a tej az fontos, a húsban van csak fehérje mondatokkal vagdalóztak. A szüleim nem vettek komolyan, úgy gondolták, ez csak egy átmeneti állapot, majd megjön az eszem. Néhány barátommal pedig megromlott a viszonyom, mivel sok közös program maga az evés volt, ez pedig egyedüli vegánként a társaságban egy kicsit nehezebb dolog. Idővel, mikor tájékozottabb lettem, már megértett mindenki és teljes mértékben támogatott. A szüleim főleg a nyers vegánság alatt segítettek sokat, de tudom, hogy bármikor, bármiben számíthatok rájuk ezzel kapcsolatban is. Mi volt a motivációd a váltásra? Fő motivációm az állatvédelem volt, mivel kiskorom óta háziállatok vettek körül. Ezenkívül az egészségem is közrejátszott a döntésben, végül pedig a vegánság környezetvédelmi részével is megismerkedtem, így azt mondanám, hogy lényegében az összes fentebb felsorolt indok miatt esett a választásom erre az életmódra. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? A váltásnak esetemben három fázisa volt. Először egy héten át vegetáriánus voltam, utána pedig a teljesen növényi alapú étrendet kezdtem el követni. Harmadik lépésként az állatokon tesztelt szépségápolási termékek és a bőrcipők elhagyását említeném meg. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Nekem személy szerint a tudatosság kialakulása nagyjából egy évbe telt. Először junk food vegán voltam, majd high carb low fat, és így szépen fokozatosan haladtam az egyre egészségesebb étkezés felé. Napi 2-3 liter vizet kezdtem el inni, illetve már B12 vitamint is használok. Úgy gondolom, a tudatosság csúcspontja nálam a nyers vegánság volt nyáron, ekkor étkeztem a legegészségesebben, ekkor éreztem magamat a legjobban. Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? Mind egészségügyi, mind lelki szempontból hatalmas fejlődésen mentem át. A legutóbbi vérvételem eredményében egy darab mínusz volt összesen, sosem volt ilyen, szinte tökéletes a vérképem! Ezenkívül úgy érzem, az állóképességem is nőtt. Ebből a testi egészségből kifolyólag lelkileg is teljesen ép lettem, nem gyötör lelkiismeret furdalás amiatt, hogy valakit megeszek, hogy életeket kell kioltani miattam. Illetve saját magammal is szuper lett a kapcsolatom, a vegánság segített kigyógyulni az evészavarból, amelyet én inkább lelki problémának mondanék fizikai helyett. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Nem okozott problémát az étkezés soha. Minden étteremben van sült krumpli, rizs, párolt zöldség és saláta, ezek pedig a vegánok legjobb barátai, megmentői. A legeldugottabb helyeken is sikerült megoldanom mindent. A suliba magamnak csomagolok ételt, esetleg puffasztott rizst veszek, de vannak a büfében vegán müzlik is. A kérdésekre általában türelemmel tudok válaszolni, de van, hogy átcsapok vérvegánba. Ezen kell még javítanom, nem szeretném elrettenteni az érdeklődőket. Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Talán a pizzát mondanám. Egy jó kis pizza vegán sajttal teljes mértékben visszahozza a régi, barátokkal evős emlékeket! Ezenkívül a vegán hamburger is nagyon üt, néha meg fogok enni egyet! Melyik a kedvenc vegán ételed? Az almáspite a Say Cheez Raw-ban. Egyébként sokszor változik, hogy mi a kedvencem, most viszont abszolút ez a kis “süti” a nyerő nálam. A sós ételek közül talán a pizzát mondanám! Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? Én azt üzenem az érdeklődőnek, hogy legyenek bátrak! Tájékozódjanak természetesen, informálódjanak könyvekből, filmekből, hogy minden kérdésre azonnal tudjanak válaszolni. Nagyon fontos egy alapvetően mindenevő világban a kitartás és a magabiztosság is, bíznunk kell magunkban, hogy helyesen cselekszünk, így nem tudnak megtörni minket. Ezenkívül ne ostorozza magát senki amiatt, hogy miért nem váltott korábban, az a lényeg, hogy már a jó útra lépett. Illetve sok-sok türelmet és elfogadást is kívánok Nekik, szükségük lesz erre, ha fenn szeretnék tartani az eddigi kapcsolataikat! Bettinát megtaláljátok: Blog: settinablog.wordpress.com Instagramon: settina E-mail-en: settina.sb@icloud.com
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék
2017. november 18. Zizi kalandjai
Azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Mindenki másképp étkezik, mindenkinek más a prioritása a főzés során, így én azokat a szempontokat fogom kiemelni a készülék kapcsán, amelyek számomra megkönnyítik a “munkát” a konyhában. Három receptet fogok hozni, ez a babgulyás az első. A Vegital Smart Chef 7 az 1-ben készülék 30 automatikus programjának, és az egyedülálló önkeverő funkciójának köszönhetően a sütés, főzés, párolás munkafolyamatai a végletekig leegyszerűsödnek. Elsőre a “lassú főzés” (slow cooking) programot szemeltem ki magunknak egy szombati napra, amikor mindig megyünk a piacra vásárolni és játszóterezni. A piacon eszünk zöldségeket, pékárut, de mire hazaérünk jó éhesek vagyunk. Persze nem vár meleg étel bennünket. Ez a Smartchef segítségével megváltozott, ugyanis piacra indulás előtt beledobtam a babgulyás hozzávalóit a készülékbe, elindítottam a programot és mire hazaértünk ez a kis robot chef elkészítette nekünk az ebédet. Kétszer kétféleképpen főztem meg a levest. Első alkalommal indulás előtt kevés olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, fokhagymát és utána adtam hozzá a zöldségeket, öntöttem fel vízzel és indítottam el a slow cooking programot. Amikor hazaértünk készítettem gyorsan vegán csipetkét és azt is hozzáadva főztem még pár percig és tökéletes lett. Második alkalommal olajmentes lett a babgulyás (ennek osztom meg lentebb a receptjét), ugyanis nem dinszteltem meg a hagymákat, hanem az összes alapanyaggal és fűszerekkel feltettem főni. Így is nagyon finom lett. Őszi, téli hideg napokon nagyon jól esik egy ilyen egytálétel, amely a gyerekkoromat idézte fel (anyukám szárazbabból mindig óriási kondérral főz levest, amit napokig lehet enni). Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 7 óra Teljes idő 7 óra 15 perc Igazi melengető, laktató családi asztalra való leves hideg napokon. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 250 g nagyszemű száraz bab, beáztatva egy éjszakára, leszűrve 3 szál közepes sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 3 szál közepes petrezselyem gyökér, meghámozva, felszeletelve 3 db burgonya, meghámozva, ½ fej zeller (zöldjével együtt), meghámozva 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 1 kis darab zöldpaprika, egészben 1 darab paradicsom, félbe vágva 3 teáskanál só 2 teáskanál pirospaprika frissen őrölt feketebors Elkészítés Vágjuk 1x1 centis kockákra a burgonyát és a zellert. Tegyük a Smartchef edényébe a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, babot, sárgarépát, petrezselyem gyökeret, burgonyát, zellert, paradicsomot és paprikát. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a pirospaprikát, a felaprított petrezselyem zöldjét és a zeller zöldjét. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Hajtsuk rá a Smartchef fedelét. Válasszuk ki a lassú főzés (SLOW COOKING) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. Ez a program 6 óra 15 percig főzi az ételt, az első 15 percben 95C fokon, majd 6 órán át 65C fokon. A bab fajtájától és öregségétől függően vagy elég ez az idő az étel elkészítésére, vagy nem. Én olyan babot fogtam ki, amely ennyi idő alatt ilyen hőfokon nem főtt meg teljesen, így a program vége előtt 21 perccel leállítottam azt és átállítottam 140C fokra és még 35 percet hozzáadva főztem meg a levest. Így elforrt a víz a tetejéről és kicsit sűrűbb lett. Így is lehet fogyasztani, vagy egy kevés vizet még hozzáadva 2-3 percig főzni készre. Jegyzetek A leves elkészíthető egy lábasba feltéve is gáztűzhelyen. Egy lábasba téve az összes hozzávalót, felöntve vízzel forraljuk fel, majd vegyük közepesre a lángot és főzzük addig, amíg a bab és a zöldségek megpuhulnak. 3.5.3226 A leves elkészítéséről videó is készült…
Vegán életmód – Slow Budapest és az anti-határidőnapló + nyereményjáték
2017. november 9. Zizi kalandjai
A 2018-as naplók háromféle borítóval érkeznek… Amikor a Slow Budapesttől megkerestek az anti-határidőnaplóval és elolvastam, hogy miről szól a mozgalom célja, miért hozták létre a naplót, egyből igent mondtam egy közös bejegyzésre és nyereményjátékra. Röviden a lényegük: “Szeretnénk megállítani az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik.” Nálam óriási probléma, hogy lassítsak, hogy foglalkozzak magammal, vagy, hogy inkább leüljek a gyerekkel játszani, a teregetést pedig hagyjam későbbre. Ez az anti-határidőnapló biztosan segíteni fog abban, hogy lassítsak, hogy végiggondoljam egy napomat, egy hetemet, egy hónapomat. Nagyon szép és egyben cuki grafikákat készítettek hozzá… ma este, amikor már nem bírtam a fiúkkal, elővettük, mint újdonságot és a grafikák alapján meséltem nekik, énekeltem vagy mondókákat mondtam, éppen azokat, amik eszembe jutottak a rajzok alapján. A naplóban tanácsokat olvashatunk a lassuláshoz, minden hónapban lejegyezhetjük, hogy mi az, ami számít igazán, kikkel szeretnénk találkozni az adott hónapban, mi a heti mottónk. Ezenkívül a napló bemutatja az adott hónap ünnepeit (akár a farsangtól kezdve, Micimackó napjáig, a Föld napjáig, vagy a nemzetközi palacsinta napig). Minden hónapban bemutat három zöldséget, gyümölcsöt vagy magot, amit érdemes szezonálisan fogyasztani. A hónap lezárásaként pedig leírhatjuk, hogy milyen slow emlékeket viszünk magunkkal és mit kívánunk magunknak a következő időszakra. A naplóhoz tartozik két kis ív matrica is, amelyekkel színesíteni tudjuk a napjainkat! A mai digitális világban számomra jó érzés kézzel papírra írni, meg újra visszatérni a kézzel fogható, finom papír illatú határidőnaplóhoz, amit évek óta már nem használok! A slow mozgalom egyébként Magyarországon újdonság, de világszinten “…1986-ban indult el Olaszországból, a kezdetét egy olasz gasztroblogger, Carlo Petrini tiltakozásához kötik, aki az olasz kultúra egyik legfontosabb jelképénél, a római Spanyol Lépcsőknél egy gyorsétterem megnyitása ellen lépett fel. Ekkor még csupán az étkezés, a slow food volt a mozgalom fókuszában, innen ered az elnevezés is: egy mozgalom, ami a fast (food) ellen lép fel.” A Slow Budapest alapítója, Krajcsó Nelli, a saját, túlhajszolt életére keresett megoldást, amikor találkozott egy, a nemzetközi slow mozgalomról szóló cikkel, ami hangosan üzente felé, hogy Lassíts!. Csapatával a kezdetektől arra keresi a választ, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban, az információs túlterheltségben, és egy nagyvárosi környezetben egyensúlyt találni. Nellivel készítettem egy mini interjút az anti-határidőnapló születéséről. Aki pedig részt vesz az interjú után a nyereményjátékban, az növeli az esélyét annak, hogy tulajdonosa legyen egy 2018-as csodaszép anti-határidőnaplónak! Mi az anti-határidőnapló? Az anti-határidőnapló a Slow Budapest Magyarországon egyedülálló naplókoncepciója, ami segíti az embereket a mindennapi egyensúly megtalálásában, ahogy mi mondjuk, a lassításban. A benne lévő vicces rajzok, kedves kérdések, matricák és a számos megállító és továbbmozdító tanács és emlékeztető kreatív ötleteket adnak a mindennapokban, tanítanak, és a slow felé vezető szemléletváltásban segítenek. Az anti-határidőnapló kidolgozásában egészségpszichológiai alapokat, a nemzetközi slow irodalmat és mindfulness technikákat használunk. Az anti-határidőnaplók belseje újrapapírra lett nyomtatva, ásványolajmentes, újratermelődő növényi olaj alapú környezetbarát nyomdafesték és karbonsemleges, zöld technológia felhasználásával. Anti-határidőnaplóink nyomtatásával idén 25 fát mentettünk meg a kivágástól. Honnan, hogyan jött az ötlet, hogy elkészítsétek? 2014-ben azon gondolkoztam a csapatommal, hogy milyen jó lenne egy olyan dolgot létrehozni, amivel mindennap tudjuk az embereket inspirálni a lassításra. Határidőnaplót sokan használnak, jól meg lehet tölteni kedvességgel és játékkal, és mi már akkoriban is nagy hangsúlyt fektettünk az igényes vizuális megjelenésre, sok tehetséges grafikussal dolgoztunk együtt, ezért úgy éreztük, ebben a formában tudnánk a legjobban átadni a slow szemléletet az embereknek. És hogy miért lett anti-határidőnapló? Azért, mert a határidőnaplóba általában a stresszes, határidős dolgokat írjuk csak le, de elfelejtjük a feltöltő, pihenést hozó tevékenységeket vezetni benne. Mi az egyensúly megtartására emlékeztetünk, hogy az élet ne csak a határidőkről szóljon! Kikkel dolgoztatok együtt a napló elkészítésén? Ghyczy Dia és Máté Dani grafikusokkal dolgoztam együtt, akik ezt a komplex és több mint 3 hónapos munkát idén is nagyon jól megoldották. Kiknek ajánljátok a naplót? Bárkinek, aki arra vágyik, hogy teljesebben megélje a mindennapokat, szeret még papírra írogatni, és értékeli a színes vizuális világot. Mi a Slow Budapest mozgalom célja? A Slow Budapest célja a figyelem felhívása a túlhajszoltságra, és egy lassabb, egyensúlyra törekvő életmód népszerűsítése. Hiszünk abban, hogy a lassítás nem luxus, nem a sebességről, hanem a jelenlétről, a tudatosságról és a mindennapi döntésekről szól. Szeretnénk átadni azt a szemléletmódot, hogy a felgyorsult világban is meg lehet teremteni az egyensúlyt. Az anti-határidőnaplóról még többet itt olvashattok. Online megvásárolni pedig itt tudjátok A/5-ös és A/6-os méretekben és viszonteladó partnereknél. “Nagyobb házunk van, de kisebb a családunk. Nagyobb a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több a diplománk, de kevesebbet értünk. Gazdagabb a tudásunk, de szegényebb az ítélőképességünk. Több van szakértőkből, de tbb a problémánk is. Több a gyógyszerünk, de szegény az egészségünk. Elutaztunk a Holdra, és vissza, de nehezünkre esik átmenni az út túloldalára, hogy az új szomszéddal talákozzunk. Számítógépeket építettünk, hogy több információt tárolhassunk, hogy több másolatot készíthessünk, mint eddig bármikor, de kevesebbet beszélgetünk. Mennyiségben nagyok lettünk, de minőségben kicsik. Egy olyan korban élünk, ahol az ételek gyorsak, de az emésztés lassú. Ahol az ember hatalmas, de a karakter kevés. Ahol a profit meredek, de a kapcsolatok sekélyesek. Olyan idők járnak, amikor sok van az ablakban, de kevés a szobában.” (Dr. Bob Moorehead: Korunk Paradoxonja, 1998) ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 1 darab anti-határidőnapló, amit a nyertes választhat ki magának (méret, borító)! Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel szoktatok lassulni, relaxálni, mit csináltok olyankor, amikor úgy gondoljátok, hogy muszáj megállnotok egy fél órára vagy egy órára! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Slow Budapest Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. november 14-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. november 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Slow Budapest postázza magyarországi címre.
Vöröslencse krémleves fűszeres olajjal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 6. Zizi kalandjai
Ezt a receptet Ágitól tanultam, a Nar Gourmet blog szerzőjétől, aki a török konyha szerelmese. Nyáron hívott meg Ági egy török vegán főzőtanfolyamra, ahol finomabbnál finomabb vegán török ételeket készítettünk. Ez a vöröslencse leves akkor is jól esett (nem volt nagyon meleg szerencsére), de most a hideg időben még inkább aktuális, hogy egy ilyennel melegítsük fel magunkat, a testünket és a lelkünket is. Végtelenül egyszerű recept, néhány hozzávalóval. A levest a végén fűszeres olajjal érdemes meglocsolni és pár csepp citromlevet csepegtetni rá, ez teszi fel az i-re a pontot. Kiváló hétköznapi vacsora egy fárasztó nap végén, amikor valami gyorsan elkészíthető finomságra vágyunk. Főzzétek meg a héten! Vöröslencse krémleves fűszeres olajjal (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 30 perc Teljes idő 40 perc Török konyha egyik ikonikus, egyszerű, hétköznapi fogása. Testet, lelket melengető vöröslencse leves. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 250 g vöröslencse, megmosva, lecsöpögtetve 200 g burgonya, meghámozva, kisebb kockákra vágva 2 db sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 2 szál szárzeller, felszeletelve ½ evőkanál kurkuma ½ teáskanál só kb. 1 és ½ liter víz 6 evőkanál olívaolaj ½ evőkanál chili pehely citrom Elkészítés Tegyük egy lábasba a vöröslencsét, öntsük fel a vízzel. Adjuk hozzá a zöldségeket, majd sózzuk és kezdjük el főzni. Ha felforrt, kanállal szedjük le a habot a tetejéről. Amikor a vöröslencse és a zöldségek is megpuhultak, botmixerrel pürésítsük. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel. Alacsony lángon melegítsük tovább és adjuk hozzá a kurkumát. Főzzük további 5 percig és zárjuk el alatta a gázt. Egy kis serpenyőben alacsony lángon melegítsük meg az olívaolajat, adjuk hozzá a chili pelyhet. Keverjük át és vegyük le a tűzhelyről. Tálaljuk a meleg levest a chilis olajjal meglocsolva és facsarjunk rá egy kevés citromlevet. 3.5.3226
Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 30. Zizi kalandjai
Ezer éve, pontosan két éve és két hónapja volt utoljára granola recept a blogomon. Ez sem blog receptnek készült, csak kókuszjoghurt recepttel kísérletezem egy konyhai gép segítségével és ahhoz készítettem ropogós granolát, hogy tudjuk mivel enni. Annyira finom lett a granola, hogy muszáj elhoznom a receptet nektek is. Megint csak – ahogyan a granola receptek többsége születik -, véletlenszerűen dobáltam össze egy tálba mindent, amit találtam itthon. Mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, quinoa pehely, gluténmentes zabpehely, kókusz chips és a fűszerek: fahéj, vanília és őrölt kardamom. Egyedül a kókusz chipset sütöttem/pirítottam külön egy serpenyőben, hogy ne égjenek meg nagyon, de ha a tepsiben sütés végén adjuk a granolához úgy is rendben van, csak tényleg figyeljünk rá, mert nagyon könnyen megég. Kókuszjoghurtba, kására és smoothie bowlok tetejére szórtuk ezt a fűszeres granolát, amit mindannyian imádtunk. Holnap már sütöm is a következő adagot. Ti is próbáljátok ki vagy mentsétek el a receptet, mert karácsonyi gasztro ajándékként nagyon jól fog jönni egy ilyen illatos, ropogós granola. Érdemes dupla adagot csinálni belőle! Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 bögre quinoa pehely 1 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre mandula/törökmogyoró, vegyesen, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ¾ bögre kókusz chips 3 evőkanál lenmag 3 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 3 evőkanál agavészirup (opcionális) 1 teáskanál őrölt fahéj ¼ teáskanál őrölt vanília ¼ teáskanál őrölt kardamom Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: quinoa pehely, zabpehely, mandula, törökmogyoró, napraforgómag, lenmag, fahéj, vanília, kardamom. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és az agavészirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és az agavészirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Sütés közben egy száraz tapadásmentes serpenyőben enyhén pirítsuk meg a kókusz chipset 3-4 perc alatt, majd ha a sütőt elzártuk, keverjük a chipset a granolához. Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Bármilyen magot használhatunk hozzá, diót, kesudiót, pisztáciát, tökmagot, amit találunk a kamránkban. Az agavészirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. Lehet csak quinoa pehelyből készíteni. 3.5.3226
Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat)
2017. október 25. Zizi kalandjai
Arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember reggeli rutinjának bemutatása igen népszerű a Youtuberek világában. Az az igazság, hogy én is szeretem nézni, hogy mások hogyan indítják a napjukat, miket esznek egy nap (vegán változat) és szeretek bekukkantani mások bevásárlókosarába is. A kosárban csücsülő áruk sok mindent elárulnak egy ember életmódjáról. Kíváncsi vagyok nektek milyen fura szokásaitok vannak… ha van kedvetek, írjátok meg kommentben. Szóval egy anya reggele… régimódi változatban, szövegesen, képekkel illusztrálva blog bejegyzés formájában, nem pedig Youtube videó formájában (Youtube csatornám már van, de a videók még váratnak magukra )! Ez a bejegyzés az ideális reggelemet mutatja be, amikor mindenre van idő. Persze ilyen ritkán van, mert anya tervez, gyerek végez. A sorrendet igyekszem tartani, de néha az is felborul vagy valamelyik éppen kimarad. A reggeli ébredésem általában szoptatással indul. Ákoska ébreszt. Miután kijutottunk a konyhába vizet melegítek és langyos citromos vizet készítek magamnak (néha I. is iszik, akkor neki is csinálok). Ez beindítja a vérkeringésemet, kiváló lúgosító hatású és még számos jótékony hatása van, amelyekről itt írtam korábban. Új szokásként nemrég kezdtem bele a szintén lúgosító hatású zöld víz ivásába. Egy pohár vízbe egy teáskanál árpafűport teszek, ezt jól elkeverem és két húzásra megiszom. Nincsen borzasztó íze (szerintem)… olyan édeskés “zöld” íze van, amit lehet turbózni egy kis frissen facsart citromlével. A port egyébként turmixokba is lehet tenni, akkor teljesen elveszik a “zöld” íze, ha ez valakit zavarna. (“Az árpafűpor egyébként gazdag rostokban és klorofillban. Többféle ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálcium, króm, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, a szelén vagy a bór.”) Miután megittam mindent, jöhet a reggeli (amit az esetek 98%-ban I. készít el ). Mostanában zabkását eszünk különböző feltétekkel: almával, szőlővel, magokkal, magvajakkal, kókuszreszelékkel felturbózva és jöhet mellé még egy szelet sütőtök is, ha van időm megenni. Közben persze történnek egyéb dolgok is: mosogatógép kipakolása, mosogatás, elpakolás, játék, beszélgetés, beágyazás, pelenka csere, öltözködés. Reggeli után jöhet a magam rendbe tétele, legalábbis a fejemé. Arcot mosok, majd jöhet a hidratálás. Nemrégen elfogyott a Hauschka arckrémem és nem volt időm elmenni venni egy másikat. Ekkor kaptam az ötletet Reginától – a fantasztikus Perla megalkotójától, akivel már interjút is készítettem -, hogy használjak Perlát arcápolásra bio rózsavízzel hígítva. Két csepp olajat nyomok a kezembe, ehhez fújok három fújásnyi rózsavizet (amelyet a Mannától veszek), összedörzsölöm a két kezemmel ezt a mixet és bemasszírozom az arcomba, a nyakamra. Egyszerűen leírhatatlan frissítő, kényeztető érzés ezt átélni! És jó tudni, hogy a Perlában lévő ligetszépe olaj regenerálja és lassítja a bőröm öregedésének folyamatát, a pálmarózsa olaj fiatalítja bőrömet és összehúzza pórusaimat. A még benne található kizárólag hidegen préselt, finomítatlan, organikus olajok a legjobbat teszik a bőrünkkel. A szemem környékére pedig a Hauschka regeneráló szemkörnyékápolóját használom. (Fontos tudni: igyekszem a kozmetikumok terén is a 100% vegánságra, de még vannak olyan termékeim, amelyek csak vegetáriánusnak felelnek meg, így ez a regeneráló szemkörnyékápoló is. A Hauschka lakto-ovo vegetáriánus termékeinek listáját itt találjátok, itt pedig a vegán termékekét, a cég viszont állatkísérlet mentes.) A fürdőszobában zajlik még egy fogmosás és egy fésülködés is – bár utóbbira nem mindig van időm reggel. Ilyen esetben délután, amikor megyünk a játszótérre, indulás előtt megfésülöm a hajam. Ha pedig extra időm van még reggel, akkor beveszem a vitamin adagomat. Nem szedek mindennap vitamint, csak két-három naponta. Itt a tálkában éppen Pregnazon van (még intenzív szoptatás miatt), C- és D3 vitamin egyben és egy vegán probiotikum kapszula (ilyen fajta innen). Hát így néz ki egy reggelem (a családdal a “háttérben”). Kíváncsi vagyok a tiétekre is! Nektek mindenre jut időtök (ha igen, mi a titkotok)? Mi az, amit nem hagytok ki sosem?
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 1. rész: Barabási Liza
2017. október 20. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel első interjú alanyomat, Barabási Lizát! Bemutatnád magad röviden? Sziasztok, Barabási Liza vagyok, 16 éves, tizedik osztályos. Kb. másfél éve döntöttem úgy, hogy egy tudatosabb életet szeretnék élni, és egészségesebb lenni testileg-lelkileg. Életem legjobb döntése volt, hogy vegán lettem! Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Én viszonylag keveset tájékozódtam, mielőtt beszéltem erről a szüleimmel, szóval mindenképp azt ajánlanám, hogy annyira tájékozódjon mindenki, amennyire csak tud (az interjú végén megosztok pár dokumentumfilmet, könyvet, amiket nagyon jónak tartok)! A szüleim, nagyszüleim nem értenek egyet az étkezésemmel, de úgy gondolom, hogy elfogadják, hogy így döntöttem, segítenek amennyire csak tudnak! A barátaim a lehető legjobban fogadták, hiszen saját döntéseikből négyen váltottak vegetáriánus, vagy vegán étkezésre. Persze néha jön pár poén a vegánsággal kapcsolatban, de már megtanultam őket kezelni! Mi volt a motivációd a váltásra? A motivációm egy egészségesebb és tudatosabb élet, a tudat, hogy nem ártok sem az állatoknak, sem a Földünknek azzal, ahogy étkezem, illetve lelki és testi egészség, és egy új korszak kezdete. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? A váltás nálam úgy nézett ki, hogy amikor kijelentettem, hogy vegán szeretnék lenni, anyukámmal abban tudtunk megállapodni, hogy válasszak ki egy fajta állati terméket, amit fogok még enni. Így hetente egyszer-kétszer fogyasztottam valami joghurtot, de ezen kívül semmilyen húst, tejterméket vagy tojást nem ettem. Ez kb így ment még három hónapig, utána azt is elhagytam. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Én világéletemben nagy sportoló voltam, mindig találok valami módot a mozgásra, heti ötször-hatszor sportolok (futok, erősítek, kondi terembe megyek, atlétikázom). Úgy gondolom, hogy egy helyesen összeállított vegán étrend mellett nincs szükségem tápanyag-kiegészítőkre, ezért nem szoktam nagyon szedni őket. Mostanában kezdtem el rengeteg vizet inni, aminek már most érzem a pozitív hatásait, egyszerűen csodálatos! Ezen kívül csak teljes értékű friss ételekre törekszem az étrendemben, attól érzem magam a legjobban! Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? Előtte nem nagyon figyeltem ezeket a dolgokat, de a mostanról tudok nyilatkozni. Egészségügyileg elég kicsattanónak érzem magam!! A vérképem szerint a testemben is minden rendben. Lelki szempontból, megtanultam a magam elfogadását, kevésbé vagyok előítéletes, próbálok új dolgok felé nyitni. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Az iskolai étkezés sosem okozott gondot, már nagyon régóta nem az iskolai menzás ételt ettem, hanem mindig azt vittem, amit anyukám készített, később, ez a vegán ételeimmel sem volt máshogy, mindig azt vittem, amit itthon készítettünk. Pár hónapja már “csak” pár kiló gyümölcsöt viszek az iskolába. Azt talán kicsit macerás ide-oda cipelni, de nekem megéri!!! Az éttermekben evést mindig meg tudtam/tudom oldani egy “rizs, grillzöldség, steak krumpli, vagy kevert saláta rengeteg zöldséggel” rendeléssel. A kíváncsi kérdésekre mindig szívesen válaszolok, akár élőben, akár internetes oldalaimon, viszont a támadó jellegű agresszív véleményekkel nem nagyon látom értelmét szembeszállni. Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Hát, az az igazság, hogy nem nagyon kívánom már az egészségtelen “junk food”-okat, de régebben a vegán pizza vegán sajttal, vagy a fánk volt az, amit ennek nevezhetnénk! Melyik a kedvenc vegán ételed? Hú, régebben a sütőben sütött krumpli chipsek volt ketchuppal, de most egyértelműen a banánfagyi, és a guacamole! Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? A fiataloknak mindenképpen azt üzenném, hogy informálják magukat amennyire csak tudják, és csak kezdjék el! Mindent a legnehezebb elkezdeni, de a folytatás már csak élvezet! Ez a legjobb dolog, amit csinálhatsz magadért, az állatokért, és a Földünkért! A szülőknek pedig azt mondanám, hogy kérdezzék gyereküket mindenről, engedjék, hogy a gyerekük megmutassa nekik a forrásokat, filmeket, cikkeket. Hihetetlen nagy változás ez egy családban szerintem, még jó, hogy az! Minden új, semmi sem a régi. De valahol mindig is az egészség lesz a legfontosabb, és remélem, hogy minden szülő egyszer el fogja ismerni ennek az életmódnak a pozitív hatásait, én ebben bízom, hiszek. Könyvek, amik szerintem nagyon jók tájékozódásra: – T. Colin Campbell: Kína-tanulmány – Michael Greger: Hogy ne halj meg? Aki már a nyers-vegánság iránt érdeklődne: – Dr. Douglas N. Graham: 80/10/10 Dokumentumfilmek, amiket mindenkinek látnia kell: Cowspiracy: weboldal, film Earthlings (Földlakók): weboldal, film (magyar felirattal) Forks over Knives: weboldal, film (trailer) What the Health: weboldal, film A legjobb beszéld, amit valaha hallottál – Gary Yourofsky: beszéd (magyar felirattal) Ha bármilyen kérdésetek felmerülne hozzám, megtaláltok: Instagramon: @veganlizm Youtube-on: @veganlizm
Ropogós sültkrumpli joghurtos zöldfűszeres mártással (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 9. Zizi kalandjai
Kiváló hétköznapi vacsora, amely gyorsan elkészül, nagyon finom és persze meleg is, olyan kényelmes kaja (comfort food). Jól esik vacsorára egy ilyen ropogós sültkrumpli egy nagy adag zöld salátával. Nemcsak vegán és gluténmentes, hanem olajmentes is, vagyis a krumplit tepsiben sütöttem ropogósra zsiradék nélkül. A legjobb frissen fogyasztva, mert néhány óra múlva finomnak, finom, viszont már nem lesz ropogós. A zöldfűszeres mártáshoz a Veganz bio zöldfűszeres mártás alapporját (Sparban, Intersparban kapható) használtam, amelyben kukoricakeményítő, só és zöldfűszerek vannak, de akinek nincs ilyen, az sima (szója)joghurtba keverjen sót, frissen aprított petrezselymet, snidlinget, esetleg kaprot és már készen is van a mártása. A ropogós sültkrumpli házilag készített ketchuppal is finom (recept a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyvemben), de ha ezzel eszitek, a zöld salátáról akkor se feledkezzetek meg. Muszáj valamivel egészségesebbé tenni ezt a könnyű vacsorát! Ropogós sültkrumpli joghurtos zöldfűszeres mártással (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 40 perc Teljes idő 50 perc Villámgyors hétköznapi kényelmes vacsora: ropogós sültkrumpli! Szerző: Zizi Recept típusa: saláta, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók Sültkrumplihoz: 12 db közepes méretű sütni való krumpli, meghámozva 1 teáskanál pirospaprika 1 teáskanál szárított kakukkfű Himalaya só Joghurtos zöldfűszeres mártáshoz: 1 tasak Veganz bio zöldfűszeres mártás alappor 100 ml szójajoghurt friss petrezselyem, snidling, kapor, aprítva Elkészítés Sültkrumpli: Melegítsük elő a sütőt 200C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A meghámozott krumplit vágjuk vékony szeletekre (kb. 0.5-0.8 mm) és papírtörlővel töröljük teljesen szárazra. Tegyük egy tálba, szórjuk rá a pirospaprikát és a kakukkfüvet és jól keverjük át, hogy a fűszerek mindenhol befedjék a szeleteket. A fűszeres krumplit szedjük át a tepsibe és tegyük be a sütőbe. Süssük 200C fokon kb. 25-30 percig és közben két-három alkalommal keverjük át, hogy egyenletesen süljenek ropogósra a szeletek. Az utolsó 5 percben a sütőt grill fokozatra és 300C fokra kapcsoltam, hogy enyhén barnára és még ropogósabbra süljenek. Figyeljünk oda, hogy nehogy megégjenek a szeletek! Sózzuk ízlés szerint. Mártás: Öntsük egy kis lábasba a mártás alapport, adjunk hozzá 250 ml hideg vizet. Keverjük csomómentesre. Közepes lángon kezdjük el forralni a mártást, folyamatosan kevergessük és adjunk még hozzá egy kevés hideg vizet, ha túl sűrűnek találjuk. Néhány perc főzés után, a tűzhelyről levéve keverjük hozzá a joghurtot két-három adagban. Szórjuk bele az aprított petrezselymet. Tálaljuk a sültkrumplival. Jegyzetek A sültkrumplit villanysütőben sütöttem. Gázsütő esetén elképzelhető, hogy kevesebb vagy több idő kell, amíg ropogósra sül. A mártás elkészíthető alappor nélkül is. Aprított zöldfűszereket keverjünk (szója)joghurtba, sózzuk meg egy kicsit és már készen is van. 3.5.3226 ***** A zöldfűszeres mártás alapport a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél
2017. szeptember 30. Zizi kalandjai
Zöldségek előkészítve A sushit nagyon szeretjük, de ritkán eszünk, mert általában rendelni szoktuk házhoz, viszont a készítését soha nem próbáltams ki otthon, holott nagyon egyszerű összetekerni… ezt nemrég tanultam a Napfényes Étterem vegán sushi tanfolyamán. Nem a kezdőre mentem, hanem egyből bedobtam magam a mélyvízbe és a haladóval indítottam. Annyi a különbség a két kurzus között, hogy a haladón már nem tekerünk annyit, mint a kezdőn, viszont megtanuljuk a zöldségek pácolását és a különböző sushi “töltelékeket” is mi készítjük el. Néhány alapanyag és eszköz a sushi készítéséhez Pácolt gyömbér (sárga) és pácolt jégcsapretek – “sakura zuke” (rózsaszín), ami a céklalétől kapja a rózsaszín színét Nyers uborka, blansírozott zöldspárga, wakame alga Selyemtofu, avokádó és aprított újhagyma zöldje – a tofu és a zöldhagyma a miso levesbe mentek, az avokádó a sushiba Teriyaki szószban pirított kemény tofu, szezámmaggal megszórva – sushiba tettük A sushi készítés egyik legfontosabb lépése a sushi rizs megfőzése és ízesítése. Ezt is megtanította nekünk Kiss Gábor séf, aki a kurzust tartja. Nagyon sok információt megosztott velünk, hogy ő hol és mikor tanulta meg a sushi készítést, hogyan vegánosította a sushi készítő tudását. Türelmesen segített nekünk a sushik tekerése közben is, főleg olyanoknak, mint én, akik kihagyták az alap kurzust és egyből a haladóra jöttek. A megfőtt beízesített rizs kiborítása a hűtéshez Az óra egyik legizgalmasabb “feladata” és egyben a legízletesebb étel elkészítése a vegán tamago-yaki, vagyis az “omlett” megfőzése/megsütése volt, nyilván tojás nélkül. Csicseriborsó lisztett használtunk hozzá, valamint fekete sót és magam sem gondoltam, de nagyon vékony palacsinta szerű lapokat sütöttünk, amelyeket feltekertünk a megfelelő formátumra. Az eredeti tamago-yakit téglalap alakú serpenyőben sütik Japánban, de természetesen kerek formájúban is elkészíthető. Érdemes megnézni az omlett készítésének tojásos változatát Youtube-on, hogy megértsük, hogyan kell feltekerni. Sok türelmet igényel, de könnyen bele lehet jönni a vékony omlett szeletek készítésébe. Az íze annyira finom, hogy minden próbálkozást megér a sütése! Az óra folyamán főztünk miso levest, ezenkívül a sushikat tekertük, amelyekhez nagyon sokféle tölteléket készítettünk: teriyaki szószban pácolt/főtt/sült tofut, répát, paprikát, megismertük magának a teriyaki szósznak is a hozzávalóit és formáztunk tölcsér alakú tekercset – temakit is algalapból. Miso leves selyemtofuval, újhagymával, wakame algával Fűszerezés még a tekerés előtt Speciális ujjtartás a tekerés során 1. Speciális ujjtartás a tekerés során 2. Tenyerünkbe teszünk egy alga lapot, rátesszük, amit szeretnénk és… …már készen is van a temaki (tölcsér alakú kézi tekercs)! Feltétlen ajánlom a “Vegán sushi haladó” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon lenyűgözzük velük családunkat és barátainkat. A következő kezdő sushi kurzus 2017. október 9-én, a haladó pedig október 25-én lesz. A kettő nem függ egymástól. Információ a tanfolyamokról itt. A kurzuson a {Napfényes Étterem} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Mit eszik a vegagyerek? (napi teljes menü + tápanyag bevitel kalkuláció)
2017. szeptember 18. Zizi kalandjai
Sokszor kapom meg a kérdést aggódó szülőktől, a vegán étrend iránt érdeklődőktől, hogy honnan tudom, hogy a gyermekeim elegendő tápanyagot visznek-e be és vajon mindenből megkapják-e a megfelelő mennyiséget, jut-e elég fehérje, kálcium, magnézium, vas, szelén, cink, A-vitamin, C-vitamin, stb. a szervezetükbe. Ezekre a kérdésekre mindig az a válaszom, hogy ezek miatt egyáltalán nem aggódom. Igyekszem tudatosan odafigyelve összeállítani az étrendünket, ez alapján főzni, sütni, de egy idő után ez már napi rutinná válik, olyanná, mint az autóvezetés vagy a biciklizés. Segítségünkre lehet a kalória, a vitamin és ásványi anyag bevitel számolásában a Cronometer nevű weboldal, amelynek ingyenes részét használva naponta ki tudjuk számolni, hogy miből mennyit fogyasztottunk. Persze nem kell ezt napi szinten csinálni, hogy belezavarodjunk a végére… – de megnyugtatás képpen vagy az aggódó családtagok miatt havi egy-két alkalommal tesztelhetjük magunkat, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot vittek-e be a gyermekeink vagy akár mi. Az alábbiakban bemutatom nektek fényképeken keresztül, hogy mit ettünk egy teljes napon át, a bejegyzés végén pedig a Cronometerbe felvitt adatokat és az azokból számolt tápanyag mennyiségeket láthatjátok, hogy egy 4 éves, 18 kg súlyú és 110 cm magas gyermek miből mennyit evett/ivott. Persze a számolt értékek nem tekinthetők 100%-os eredménynek, mert ugye csak kb. saccolt mennyiségeket vittem fel az egyes élelmiszerekből, meg például savanyú káposzta esetében egy adott amerikai márkájú termékből számolt adatokat a rendszer. Mindenesetre egy hozzávetőleges támpontot nyújt az eredmény. Egy ilyen számolás segítségünkre lehet akár egy teljes heti menü előre tervezéséhez is. Természetesen minden étel vegán, nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt! Reggeli: egy alma és epres turmix hántolt kendermaggal megszórva Cukifej Ízlik a reggeli “múti”… az utolsó cseppig megiszom! Most már tényleg semmi nem maradt a turmix tartályában! “Anya, ez olyan finom!” (Költözködős kupi a háttérben… bocs! ) Ebéd: pirított fokhagymás füstölt tofu, pirított fokhagymás-citromos leveleskel, főtt rizs és bulgur, citromos tahini szósz Délutáni snack no. 1.: egy alma Délutáni snack no. 2.: nagyon finom, édes sárgadinnye… Bratyók osztoznak a sárgadinnyén! Délutáni snack no. 3.: almaszeletek kesudióvajba mártogatva Délutáni snack no. 4.: friss málna a parkban Vacsora: humuszos kovászos kenyér (Pipacs Pékség), savanyú káposzta, koktélparadicsom, újhagyma, uborka, ebédről maradék tofu és leveleskel (nincs a képen még egy szelet kenyér, ami guacamoléval – avokádókrém – volt megkenve) És akkor íme az eredmény… Magyarázat : Vitaminokból (a D- és az E-vitamin kivételével) túlteljesítettük a 100%-ot. Ásványi anyagok egy részéből is többet vittünk be, amiből kevesebbet az a vas, a magnézium, a cink (ezekből 92%-nyit) és a kálium (ebből 47%-nyit, tehát több almát és banánt kell enni másnap, hogy ezt pótoljuk ). A nátriumot pedig jóval túlteljesítettük a napi átlagnál, de ez betudható a savanyú káposztának… ti ezen a képen nem látjátok, de egyénileg kimutatja a rendszer, hogy pl. a 264% nátrium miből jött össze és látom, hogy a savanyú káposztában található nátrium mennyiséget igen magasra értékeli. Viszont a bevitt C-vitamin mennyiség legnagyobb része a savanyú káposztából származik, tehát jó sok C-vitamin került a szervezetbe a káposztából, viszont ezzel egyidőben jó sok nátrium is. Amit biztosan félre kalkulált a rendszer, az a 0.1 g transzzsír. Mi is az a transzzsír? “A transzzsírsavak a növényi olajok hidrogénezése során keletkező vegyületek. A kutatások kimutatják, hogy a természetben, természetes formában előforduló transzzsírsav nem okoz olyan egészségügyi kockázatot, mint a mesterséges úton előállított társai.” Megnéztem és a rendszer az 1 evőkanálnyi tahinit rakta be a zsiradékok közül a transzzsírhoz (is). Utána néztem és a nyersen krémmé darált szezámmag nem tartalmaz egészségtelen transzzsírt, szóval nem tudom miért került a Cronometer szerint ide. De ezt leszámítva, azt hiszem, hogy elégedett lehetek a végeredménnyel, mert egy vitaminokban, ásványi anyagokban, egészséges zsiradékokban (Omega-3 és Omega-6), fehérjében gazdag (!!!) napon vagyunk túl. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy minden nap más és más és egyik nap C-vitaminból viszünk be többet a szervezetünkbe az elfogyasztott ételekkel, másik nap meg vasból. A cél, hogy törekedjünk a harmóniára, a kigyensúlyozott táplálkozásra minden nap!
Mit eszik a vega gyerek? ételkészítő workshop
2017. augusztus 30. Zizi kalandjai
A múlt szombati Vegetáriánus Fesztivál workshopjára nem tudtam előre készülni, pedig terveztem, hogy csinálok datolyagolyókat és ott a helyszínen kétféle kenyérre kenhető kencét/mártogatóst. Tudtam, hogy a fesztiválon is limitáltak a főzési lehetőségek, így nem akartam nagy főzést rendezni, ezért döntöttem az egyszerűen, gyorsan elkészíthető kencék mellett. Ráadásul úgy alakultak a dolgaink, hogy egyedül kellett mennem a fiúkkal, mivel I. maradt otthon és három szuperhős barátunkkal a mi konyhánkat tették össze!!! Hurrá! Viszont a költözésünk miatt minden dobozokban és zsákokban hever(t), így a robotgépemet nem tudtam előkeresni a kuplerájból, tehát datolyagolyók nem készültek a fesztiválra. Szóval én, Ákos háton, Ádi mellettem – és a húzós kocsiban az alapanyagok – mentem Regináékhoz, akik fantsztikusak és felajánlották, hogy segítenek nekem átvészelni ezt a hosszú napot! Az én megmentésemre – hogy valahol eltöltsük az időt délután 16 óráig – a Vegetáriánus Fesztivaltól 2 megállónyira laknak! Ott “sátraztunk” délutánig, persze Ákinak kimaradt a délutáni alvás. 16 órára irány a fesztivál Regináékkal (kisfia, Noel 3 éves lesz). Ádi és Noel segítőim voltak a workshopon, közben kirohangáltak a teremből, addig Regináék figyeltek rájuk, én meg Ákival a hátamon workshopoztam, aki persze nem aludt el a fesztiválra menet! Aztán ő is rohangálni szeretett volna, így Regiékre szakadt még egy huncut kisfiú! Na ezért döntöttem az egyszerű ételek bemutatása mellett, mert tudtam, hogy gyerekekkel nem lesz könnyű dolgom. Guacamolét és humuszt csináltam, ezt tálaltam zöldségekkel, amiket bele lehetett mártogatni ezekbe a kencékbe! Mire befejeztem az egészet, Ákos totál nyűgös volt a fáradtság miatt így invitáltam a résztvevőket, hogy jöjjenek kóstolni, nekem mennem kell a terem végébe szoptatni! A lényeg, hogy mind a három fiú übercuki volt: Noel és Ádi ott ültek és figyeltek, valamint segítettek az elején (azt hittem megzabálom őket, annyira cukik voltak), Ákos meg a hordozóból a hátam mögül kikandikált folyamatosan, hogy ő is lássa a történéseket. Hát így főzök én otthon, ilyenek a vega gyerekeim, meg Regina vega gyereke, Noel! Hála Reginának, néhány fotóval megörökítette ezeket a pillanatokat, így láthatjátok ti is! (Ja, tudtátok, hogy Regina készíti a legjobb vegán arcápoló olajat, amivel valaha is találkoztam? Ha nem ismeritek még, nézzétek meg gyorsan itt! ) Néha lankadt a figyelem… Teljes a figyelem! Ádi imádja szétnyitni az avokádót! Valaki már nagyon unja ezt a workshopot… anya, mikor lesz már véééééééége?
Vegetáriánus Fesztivál + Mit eszik a vega gyerek ételkészítés workshop (programajánló)
2017. augusztus 23. Zizi kalandjai
2017. augusztus 26-27-én Budapesten rendezik meg a 21. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLT! A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztus utolsó hétvégéjén megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes. Táplálkozási szakemberek előadásait, relaxációs foglalkozásokat, ételkóstolókat, öko- és bio-termékbemutatókat, zenei és tánc-programokat, valamint filmvetítéseket kínál a fesztivál. Lesz “főzőszoba” is, ahol ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, valamint idén először a fesztivál keretein belül szervezik meg az első budapesti szakmai szimpóziumot a növényi alapú táplálkozásról! A környezettudatos szemléletű rendezvényen többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a gluténmentes étrendről, a várandósság és az egészséges táplálkozás kérdéseiről, valamint az inzulirezisztenciából és a cukorbetegségből való gyógyulásról is. A Fesztivál célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezésesel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. A Fesztivál keretein belül én augusztus 26-án 16 és 18 óra között fogok tartani egy ételkészítés workshopot (43-as terem) Mit eszik a vega gyerek? címmel. Várlak benneteket sok szeretettel! A két napos eseményről a részletes programot itt találjátok. Időpont: 2017. augusztus 26-27. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték
2017. július 27. Zizi kalandjai
Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol! Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után! Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol? Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek. Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket? Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért. Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük? Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. “nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt. Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle? Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a “Nagy Nap” megörökítésének. Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)? Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre. Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel? 100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len. Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted? Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre. Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét? Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját. Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni? Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt. Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat? Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is. Sára elérhetőségei: – Botanika Facebook – Botanika Instagram – CikkCakk Stúdió Facebook ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.
Teszt: Great Bistro
2017. július 12. Zizi kalandjai
Még kora tavasszal márciusban kaptam meghívást Stőhr Grétától egy sajtóvacsorára a Great Bistro-ba. Azt hiszem az összes vendég nevében mondhatom, hogy egy fenomenális vacsorára voltunk hivatalosak, ahol igen csak megmozgatták az ízlelőbimbóinkat. Grétáék tavaly nyáron (2016. július 13-án) nyitották meg bisztrójukat, ahol ízletes vegán reggeliket és ebédeket készítettek a vendégeknek. Aztán gondoltak egy nagyot – tudták, hogy lenne rá igény a vendégek visszajelzéseiből – és úgy döntöttek, hogy vacsorára is megnyitják kapuikat, vagyis tavasztól már nemcsak reggelizni és ebédelni, hanem vacsorázni is lehet náluk… nagyon kreatívan megalkotott és tálalt ízletes növényi alapú ételekből (vegán és gluténmentes) összeállított szezonális menüvel várják a hozzájuk betérőket. A séfek, akik a vacsora menüt készítik: az ala carte séf Komócsin Zoltán, a sous chef Balogh Róbert, és az előkészületekben természetesen Gréta is részt vesz, felügyeli az egész folyamatot. A déli menükészítés továbbra is Gréta felelőssége a bisztróban, de hatalmas segítség számára, hogy este át tudja adni az ételkészítést profi szakácsoknak. A reggeli és ebédkínálat semmiben sem változott az eddigiekhez képest, csak az estékkel, és a szombattal bővültek. Marinált karotta “lazac” remoulade mártással / Citrusos “joghurtos” zellerkrémleves A Great Bistro számára nagyon fontos a szezonalitás, és az alapanyagok minősége, beszerzése. A legjobban szezonális termelői bio alapanyagokból szeretnek dolgozni, ezért úgy döntöttek, hogy a mini ala carte étlapjukat két havonta megújítják, és még akár napi séf ajánlatokat is tartalmazhat. A második fotón látható degusztációs menü már nem elérhető (már váltottak szezont), de ajánlom mindenkinek, hogy ha bármikor újra meglátja a karotta “lazacot” az étlapon, akkor ne hagyja ki. Az egy olyan, de olyan bomba étel, hogy szétrobbannak a szánkban az étel ízei! Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezán ropogóssal / Desszert válogatás Gréta A Great Bistro a héten ünnepli első születésnapját! Ezen alkalomból Grétáék nyereményjátékot hirdettek, amely nyereményeként egy 10.000 Ft értékű fine dining élményvacsorát, egyedi tervezésű vegán pénztárcát, Stőhr Gréta vegán életmód és szakácskönyvét 150 isteni recepttel, vagy egy különleges, limitált fűszercsomagot lehet nyerni! Játszani itt tudtok 2017. július 13-ig! *** Great Bistro 1054 Budapest Bank utca 6. Facebook Instagram *** A vacsorát a Great Bistro biztosította számomra, a véleményem a sajátom. Ezen hivatalos sajtóeseményen kívül már privátilag is megfordultam a bisztróban több alkalommal is és mindig nagyon finomat ettem és kedves volt a kiszolgálás.
Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán) + Nespresso nyereményjáték
2017. június 22. Zizi kalandjai
Én a kávét az íze miatt iszom… inkább olyan szertartás számomra az, ha iszom egy csésze/bögre kávét, nem pedig azért történik, hogy felébresszem magam. Ezért kávét nem is iszom reggel és mindennap sem, csak, ha megkívánom. Napszakot tekintve pedig ez többnyire ebéd után szokott megtörténni, amikor érzem, hogy most jól esne. Reggelire egy nagy pohár vizet szoktam inni és egy nagy pohár gyümölcsös turmixot. Én ezektől ébredek fel. De mi van akkor, ha valakinek nagyon fontos a reggeli kávé, de azt szeretné egy egészségesebb formába önteni úgy, hogy az még laktató is legyen? Ha más reggelire nincs is időtök, legalább egy banános jeges kávéra azért legyen ezen a nyáron! Ez a jeges kávé villámgyorsan elkészíthető, ha előző este bedobjátok az érett banánokat a mélyhűtőbe. Reggel csak elkészítitek a kávét hozzá, beleöntötök mindent a turmixgépbe és már kész is a nyári melegben igen jól eső heves-jeges banános-kávés-kókuszos krémes italotok. De ez az ital lehet a délutáni ébresztőtök is, amikor a kávé és banán cukortartalma segít felébreszteni a tikkasztó hőségben, meg lehűteni is egyben. Az ital laktóz- és gluténmentes, vegán és még cukormentes is, ugyanis a banán édesíti csak, ez adja a krémességét az italnak a kókusztejen felül. Egyszerűen nincs kifogás, irány a konyha, dobjátok be a mélyhűtőbe a banánokat, hogy minél előbb kipróbálhassátok ezt a finomságot! A Nespresso két limitált kiadású, a mediterrán életstílus által inspirált őrleményt mutat be idén nyáron, amelyeket kifejezetten jegeskávék készítéséhez terveztek: az Intenso on Ice-t és Leggero on Ice-t. Az Intenso on Ice egy merészen telt kávé gabonás és kakaós jegyekkel, intenzív, pörkölt lecsengéssel. A Leggero on Ice feketén fogyasztva gyömölcsös, citrusos jegyeket mutat, hosszú lecsengéssel és lágy textúrával. A Nespresso megkeresésének köszönhetően lehetőségem nyílt mindkét fajta limitált szériás kávét kipróbálni és az Instenso on Ice kapszulával pedig egy kicsit kísérletezni, amelynek eredménye ez a jeges ital lett. A Nespresso által a bloggerek között hirdetett versenyben a legjobb jeges kávé ital receptjét keresik. Ha úgy érzitek, ez a jegeskávé viszi a pálmát, akkor szavazhattok rá(m) a Nespresso Facebook oldalán itt (link hamarosan jön!!!), június 23 és 26 között. NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Ha pedig mindenféle izgalmas dolgot szeretnétek nyerni, akkor játsszatok ti is! Fotózd le kedvenc Nespresso kávéőrleményedből készült jegeskávéd a kapszulával együtt, használd a #NespressoPillanat hashtaget, és oszd meg a Nespresso-val Instagram-on, hogy te legyél a szerencsés nyertes, aki Nespresso jegeskávé ajándékcsomagot nyer!” Részletek: A nyereményjáték időtartama: 2017.06.12 10:00 – 2017.07.20 10:00. Feladat: #NespressoPillanat hashtaggel posztolni Instagramra úgy jegeskávé képet, hogy 1 Nespresso kapszula látszódik rajta. Nyeremény: 1db Iced Coffee csomag (Limited Edition Travel Mug termobögre, PURE Recipe pohár szett, Aeroccino 4 tejhabosító). A játékról még többet és a játékszabályzatot itt olvashatjátok el! Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 óra Főzési idő 5 perc Teljes idő 5 óra 5 perc Hűsítő jeges kávés turmix egészségesen felturbózva. Szerző: Zizi Recept típusa: ital, turmix, reggeli Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 db érett banán 200 ml sűrű kókusztej 110 ml kávé (Nespresso Intenso on Ice kapszulából készítve) csipet fahéj kókuszchips, kakaóbabtöret (opcionális) a tálaláshoz Elkészítés A banánokat hámozzuk meg, törjük két-három darabba és egy tasakban/dobozban tegyük a fagyasztóba 5-6 órára (vagy egy éjszakára), amíg teljesen megfagynak. Tegyük a kókuszchipset száraz serpenyőbe, és pirítsuk meg 4-5 perc alatt. Egy pohárba tegyünk 3 nagy méretű jégkockát, és főzzük rá a kávét, hogy lehűljön. Tegyük a fagyasztott banánokat, kókusztejet, fahéjat és hűtött kávét turmixgépbe, és turmixoljuk krémesre. Tálaljuk pirított kókuszchipsszel megszórva. Jegyzetek Kb. 300 ml mennyiségű ital készül az alapanyagokból. 3.5.3226
Vegetáriánus-vegán török hónap a Nar Gourmet szervezésében (programajánló)
2017. június 12. Zizi kalandjai
Keveset tudok a török konyháról és még sajnos Törökországban sem jártam, pedig nagyon vágyom rá, hogy egyszer bejárhassam az országot. Amennyit tudok a török konyháról, az mindenképpen szimpatikus, már, ami a vegetáriánus, vegán voltát illeti, ugyanis elég nagy a választék, tehát vegánként Törökországban utazva igazi gourmet élményekben lehet részünk. Ági a Nar Gourmet blog szerzője vegán török ételekben és eseményekben gazdag programokra invitál bennünket júniusban. A török konyháról első hallásra mindenkinek a húsos, fűszeres, sokszor nehéz ételek jutnak eszébe, keveset tudunk arról, hogy Törökország gasztronómiája milyen gazdag és kreatív a zöldségek felhasználása terén. A török húsmentes hónap során Ági szeretné bemutatni ezt a sokszínűséget, mind a blogbejegyzései, mind a tematikus események segítségével. A blogján számos receptet, valamint Steiner Kristóf törökországi kötődését bemutató és az első isztambuli török étteremről szóló interjúkat is meg fog megosztani. És akkor lássuk a programokat: Június 18., délelőtt: Vendégszakácsként Ági török vegán ételt készít a Pancs Gasztroplaccon Közösségi főzés, ebéd és adománygyűjtés a Food Not Bombs Budapest és a Budapest Bike Maffia vezényletével, valamint ezúttal a Nar Gourmet-val, mint vendéggel. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységük az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kiszállítása rászorulók részére. Június 18., délután: Török vegán főzőkurzus a Chefparade Főzőiskolában Ezen én is ott leszek és egy nagyon izgalmas menüsort állított össze Ági, így nagyon várom, hogy megismerkedhessek a különleges török ízekkel: Mercimek çorbas? (Vöröslencse leves) // Narl? k?s?r (Gránátalmás, fűszeres bulgursaláta) // Patl?can yahn?s? (Padlizsán ragu paradicsommal es burgonyával) // Zerde (Sáfrányos-fenyőmagos puding). A tanfolyamra itt tudtok regisztrálni. Június 24.: Török vegetáriánus húsmentes reggeli a Nar Gourmet lakásétteremben Jártál már Törökországban és szeretnéd ismét átélni a bőséges török reggelizés varázsát? Vagy még sosem próbáltad, de kíváncsi vagy rá milyen is egy autentikus török terülj-terülj asztalkám? Képzelj egy tágas teraszt a város felett, ahol barátaiddal törökülésben, igazi török teát szürcsölve lakmározhattok az ezúttal nem svéd-, hanem “törökasztalról”, mely roskadásig van pakolva sajtokkal, olívabogyóval, friss zöldségekkel, szezámpasztával, mustmézzel, befőttekkel, friss török péksüteményekkel török lecsóval és még ezernyi jóval! Összesen két csoportot tudnak fogadni, csoportonként 10 embert! 09:00-10:30 – 10 fő 11:00-12:35 – 10 fő Ajánlott adomány: 2990 Ft Előzetes regisztráció szükséges: nargourmet.hu@gmail.com, valamint Facebook esemény itt. Június 25.: Török vegán workshop a Pancs Gasztroplaccon Izgalmas menüvel készül Ági a szervezőkkel: Etsiz Çi? Köfte (fűszeres bulgur gombócok salátalevélen tálalva) // Zeytinya?l? yaprak sarmas? (olívaolajos töltött szőlőlevelek) // Topik (fűszeres magokkal töltött csicseriborsó gombócok). Max. résztvevő szám: 10 fő Részvételi díj: 6000 Ft Jelentkezés: nargourmet.hu@gmail.com, valamint Facebook esemény itt. Június 27-30.: Török vegán heti menü a Kozmosz Vegán Étteremben Budapest egyik vezető vegán éttermében a Nar Gourmet által összeállított heti menüsor június utolsó hetében Törökországba repít mindenkit! Menü: Vöröslencse leves // Gránátalmás bulgursaláta // Diós, sült paprikás mártogatós // Paradicsomos zöldségekkel töltött padlizsán sütve // Mandulapuding. Június 30.: Török vegán vacsoraest a Kozmosz Vegán Étteremben A húsmentes hónap záróeseményeként egy közösségi vacsorát szervezünk a Kozmosszal, ahol körbeülve egy hatalmas asztalt, mindenki végigkóstolhatja a 8 különböző ételből álló menüsort, Ági pedig a finom falatok mellé érdekes történetekkel mutatja majd be a török gasztronómiát, illetve annak vegán oldalát. Menü: Fűszeres rizspiláffal töltött szárított padlizsán és paprika // Kapros tökös egytálétel csicseriborsóval és paradicsommal // Vöröslencséből és bulgurból készült köfte (sütést nem igénylő vegán fasirt) // Csicseriborsó ragu lilahagymával és koriandermagokkal // Olívaolajos párolt török zöldbab // Töltött alma // Pekmez (szőlőmustméz) puding dióval // Fenyőmagos pirított grízgombócok. Előzetes regisztráció és bővebb info a Kozmoz Étterem Facebook oldalán hamarosan! Facebook esemény itt.
Teszt: Anjuna Ice Pops (laktózmentes, gluténmentes, vegán jégkrémező)
2017. május 11. Zizi kalandjai
Noha az időjárás lassan hozza a nyarat az Anjuna Ice Pops tulajdonosai merészen április közepére tették a terasz megnyitójukat. Emlékszem, hogy már tavaly is belefutottam a nevükbe, de csak idén jutottam el hozzájuk… és amit náluk ízleltem, tapasztaltam… na, hát az valami mennyei! Az alapítók, tulajdonosok, két fiatal srác: Szalay József és Szabó Milán, egy közös indiai utazásukon döntötték el, hogy valami különlegesbe vágják a fejszéjüket. Maga a név is Indiából származik, az Anjuna egy tengerpartszakasz (örök fiatalság eszméjét sugározza) neve Goában. Pálcikás jégkrémjeik valódi gyümölcsökből készülnek, természetes alapanyagokból, mesterséges színezékeket és adalékanyagokat mellőzve. Vannak állandó ízeik és szezonálisan változóak is. Minden termékük vegán (laktóz- és tojásmentes), illetve gluténmentes, néhányat készítenek nádcukor nélkül is. Lelkes kézmodell, csak minél többfélét kóstolhasson Két üzletük van jelenleg Budapesten, egy nagyon picike az 5. kerületben, a Sas utcában (közel a Bazilikához), a kicsit nagyobb pedig a 2. kerületben, a Lövőház utcában (Millenáris Park mellett). Ezenkívül van egy üzemük a 4. kerületben, ott készítik a jégkrémeket és onnan szállítják az üzletekbe. A jégkrémekhez jó minőségű kókusztejet, kókuszjoghurtot, rizstejszínt, friss gyümölcsöket használnak, a csokoládé Valrhona, a törökmogyoró piemonti (Piedmontból), a pisztácia pedig brontei (Szicíliából). Élelmiszeripari mérnökkel dolgoznak együtt, vele tesztelik és alkotják meg az új ízeket, mint például a Valrhona különleges, maracujával fermentált csokijából készült ízt vagy az avokádó-lime-tárkony hármasából kókusztejjel kikevert ízt. Nagyon sokfélét kóstoltunk a terasznyitón, meg azóta is jártunk náluk és tényleg állítom, hogy életem legfinomabb, legjobb állagú jégkrémjeit náluk ettem. Lehetetlenség választani az ízek közül, de ami iszonyatosan “over-the-top” és feltétlen meg kell kóstolni az a kókusz, a pisztácia, a mogyoró, a mangó-maracuja és a szeder. De persze a többit se hagyjátok ki, ha náluk jártok! A fiúk dolgoznak a csomagolás még környezetbarátabbá tételén. A jégkrémeken kívül kapható náluk sűrű, gyümölcsös acai smoothie bowl, chia puding, nyers sütemény és kávé. A jégkrémek kaphatók kisebb méretben (nem mindegyik íz) és nagyobb méretben, az árak 490 Ft-tól 790 Ft-ig terjednek. *** Anjuna Ice Pops jégkrémező 1024 Budapest, Lövőház utca 24. 1051 Budapest, Sas utca 7. Facebook Instagram
A negyedik születésnapi torta (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. május 10. Zizi kalandjai
El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!” Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba. A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is. A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek. Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Aszalt datolya is jó a tortához (ha nem kapunk frisset), csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226
Gourmet Fesztivál 2017 – Vega szemmel (programajánló)
A tavasz mindig a fesztiválok ideje és egyre több gasztronómiai témájú van Budapesten! Évek óta május közepén rendezik a Gourmet Fesztivált, amelyen jelen vannak Magyarország legjobb éttermei. Mint minden évben én a fesztivál vegetáriánus, vegán oldalára vagyok kíváncsi. Egyik évben sem tömtük degeszre magunkat, de azért mindig van mit megkóstolni. Reménykedtem benne, hogy a Bocuse d’Or vegán témája után, idén a Gourmet-n is megjelenik ez a téma, de hát ez nem történt meg, viszont az egyik téma, az eper, reményre ad okot, hogy sok vegetáriánus vagy vegán fogás születik majd belőle a különböző éttermek standján. Biztató, hogy a fesztivál programjai között jelennek meg vegán témájúak is. A gasztroszínpadon május 20-án szombaton 14 órakor Steiner Kristóf “Mangalica, malacod van” műsora keretében olyan ételekkel varázsolja el a vegánokat és húsevőket egyaránt, mint a vegán “pulled pork” – omlós lencse és jackfruit sült szárított paradicsomos-zsályás mini zsemlében, majonézes káposztasalátával, vagy a kesudiós és ‘titkos összetevő” sajttorta friss eperrel. Ezen tuti ott szeretnék lenni és kóstolót kapni, ugyanis a jackfruit pulled pork-ra már nagyon régóta “fáj a fogam”! Lesz kovászos kenyér bemutató Vajda József és Till Attila tolmácsolásában május 21-én 14 órakor. Igazi kovásszal készült kenyeret fognak sütni. Workshopok egyike lesz május 19-én 18 órakor Stőhr Gréta bemutatója, amelyen meleg dijoni spárgasalátát, tavaszi zöld fűszeres ropogósokkal fog készíteni – tiszta, gluténmentes tavaszi ebéd elkészítése friss, szezonális, bio alapanyagokból. Workshop keretében Jacques Liszt Misi is tart kovászos kenyér bemutatót május 21-én 13:30 órakor, amelyen a kovásszal készült friss kézműves kenyér otthoni elkészítésének fortélyait ismerhetjük meg. A fesztivál részletes programja itt tekinthető meg. Ha kikerül az éttermek menüje is, akkor lehet majd többet tudni, hogy hol, mit lehet megkóstolni a vegetáriánusoknak, vegánoknak, ugyanis két éve végre egy V betűvel jelzik az ilyen fogásokat, így célirányosan lehet majd menni kóstolni. A FESZTIVÁL – időpontja: 2017. május 18-21. – helyszíne: Budapest, Millenáris Park (II. ker., Kis Rókus u. 16-20.) – nyitvatartása: csütörtökön 17-23 óráig, péntektől vasárnapig pedig minden nap 12-23 óráig tart nyitva. – fizetési rendszere: Festipay kártyával, illetve Mastercard PayPass vagy Maestro PayPass kártyával tudunk fizetni, készpénzzel nem! A Festipay kártyát a rendezvény területén felállított feltöltőpontokon lehet feltölteni készpénzzel vagy bankkártyával. A kártya egyenlege a fesztivál nyitvatartási ideje alatt bármikor visszaváltható készpénzre. – egyéb tudnivalója: a 14. életévüket be nem töltött gyermekek a rendezvényt ingyenesen látogathatják. Még több információ a fesztiválról, jegyek elővételi lehetőségeiről és a pontos programokról: itt. ***** A fesztiválról korábbi beszámolók itt és itt.
Vegán életmód – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték
2017. március 2. Zizi kalandjai
A nyereményjáték lezárult! A nyertes: Bárdi Júlia emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok! Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást. Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból. A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle. A Perla csodaszép dobozban érkezik… A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről… Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért? Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára. Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során? A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül. Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)? A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is! Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked? Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő! Regina blogja, a Feminie A Perla elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook – Instagram A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Egészben sült karfiol (vegán)
2017. február 20. Zizi kalandjai
Legelőször Sarahnál olvastam az egészben sült karfiolról. Egyből elterveztem, hogy én is elkészítem kevesebb fűszerrel. Aztán ez váratott magára… évek múltak el egészben sült karfiol nélkül. Végül tavaly belevágtam Zsófi leírása alapján (az egészben sült karfiol történetéről nála olvashattok részletesen itt). A karfiolt egészben sütők két táborra oszlanak… vannak, akik szerint elő kell főzni és vannak, akik szerint nem. Én a főzést választottam és minimál ízesítettem, így a felhasználása igen sokrétű lehet. Szószokat lehet készíteni mellé, amikbe mártogatni lehet a rózsáira szedett karfiolt. Egy étkezés központi eleme is lehet és mellé többféle köretet tudunk készíteni. Ha ebéd vagy vacsora partira vagyunk hivatalosak és vinni szeretnénk valamit, az egészben sült karfiol nyerő választás lehet. A látványával mindenkit le fog nyűgözni! Én az általunk imádott citromos tahini szószt csináltam meg, frissen kifőtt spagettivel kevertem össze és erre tettem feltétként a sült karfiol falatokat. Mondanom sem kell, hogy az utolsó morzsáig megettünk mindent! Egészben sült karfiol (vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 55 perc Teljes idő 1 óra Gyönyörű és nagyon finom egészben sült karfiol. Szerző: Zizi Recept típusa: főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 fej karfiol 2 db babérlevél 3 evőkanál olívaolaj só Elkészítés A karfiolról távolítsuk el az alsó nagyobb leveleket. Jól mossuk meg. Egy nagy lábasban forraljunk vizet 1-2 evőkanál sóval és a babérlevelekkel. Ha forr a víz, tegyük bele a karfiolt (a víz lepje el) és főzzük kb. 12-15 percig, amíg enyhén megfő. Melegítsük elő a sütőt 250C fokra. Egy szűrőkanál segítségével vegyük ki a karfiolt egy tányérra, konyhai papírtörlővel óvatosan töröljük szárazra, majd helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kanalazzunk rá 3 evőkanál olívaolajat és jól dörzsöljük be vele a karfiolt. Tegyük a sütőbe és süssük 30-40 percig, amíg a karfiol jól átsül, aranybarna lesz és enyhén karamellizálódik. Tálaljuk azonnal. Jegyzetek A karfiol főzővizét ne öntsük ki, használjuk alapléként krémlevesek, főzelékek, mártások készítéséhez! 3.5.3226
Kávés diós sütemény (vegán)
2017. január 14. Zizi kalandjai
Egy külföldi munka kapcsán kellett készítenem egy kávés süteményt. Tanakodtam, hogy mivel is álljak elő, amikor eszembe jutott, hogy banánkenyér formába öntöm, teszek is bele banánt, hogy édesítse természetesen a süteményt, meg “össze is ragassza”, de nem banánkenyérnek fogom hívni, mert ez nem az. Angolul coffee cake-nek hívják… ez igazából azt jelenti, hogy van a tésztájában kávé, de azt is jelenti, hogy kávézáshoz ajánlott finomság. Szóval banánkenyér alapot vettem, ahhoz adtam kávét, jó sok darált diót, vaníliát, juharszirupot… a tetejére pedig kókuszcukros aprított diót szórtam, hogy jó ropogós legyen. Elég sokáig sült a benne lévő nedves dolgok miatt (banán, kávé, rizstej), de egy óra után kivettem a sütőből, mert a tetején lévő dió különben megégett volna. A tészta nem maradt nyers, de ez egy igazán “nedves” , ragacsos, puha süti. Kávéhoz, teához, forró csokihoz ideális délutáni uzsonna, de délelőtti tízórainak is megteszi. A benne lévő kávé miatt gyerekeknek nem ajánlom, de ha őket is meg akarjuk kínálni, akkor készíthetjük gabonakávéval is. No persze akkor nem lesz meg az a nagyon finom enyhén kávés íze (olyan “kapucíneres”), amitől isteni ez a sütemény. A család tesztelte, odáig voltak érte… főleg apukám, aki alig hagyott kóstolót a család többi tagjának! Kávés diós sütemény (vegán) Hozzávalók: – 2 db érett banán, villával pépesre törve – 130 g darált dió – 135 g tönköly fehérliszt – 125 ml kávé vagy gabonakávé – 60 ml rizstej (vagy más növényi tej szobahőmérsékletű) – 6 evőkanál juharszirup – 3 evőkanál kókuszolaj (szobahőmérsékletű) – 2 evőkanál őrölt lenmag – 6 evőkanál víz – 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/2 teáskanál őrölt vanília – 1/2 teáskanál Himalaya só – 80 g dió, aprítva + 3 evőkanál kókuszvirág cukor (tetejére) Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz. Sütőpapírral béleljünk ki egy 23 cm-es püspökkenyér formát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, liszt, vanília, só és sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a villával pépesre tört banánokat a kávéval, a rizstejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a zselés állagú lenmag “tojással”. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük át a tésztát. Öntsük az egészet a formába. Szórjuk meg a tetejét a kókuszcukros dióval és süssük az előmelegített sütőben 60-70 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát. Elképzelhető, hogy a tészta nedves még egy kicsit, de ennek ilyen az állaga már készen is.
Vegán “mézeskalács”
2016. december 22. Zizi kalandjai
Csak egy villámgyors last minute bejegyzés… képek esti fénynél készítve, semmi styling, csak egyszerű képek, ahogyan az események tényleg történtek… Eljött az ideje, hogy végre jól együttműködve tudok sütni Ádival (néhány pillanatot eltekintve ), szóval gondoltam bevetem a “Süssünk együtt mézeskalácsot!” témát. Könnyű receptet kerestem, méz menteset persze, hogy igazán vegán legyen. Anikó blogján találtam is egyet, amit kicsit megváltoztattam, így született meg a mi karácsonyi kekszünk, mézeskalácsunk, fűszeres gyömbérkekszünk, bárminek is nevezzük. Vegán “mézeskalács” Hozzávalók 18-22 darabhoz: – 3 evőkanál sült sütőtök húsa – 3 evőkanál jó minőségű margarin vagy kókuszzsír (szobahőmérsékletű) – 1/4 bögre mandulavaj (kesudióvaj és földimogyoróvaj is használható) – 1/4 bögre rizsszirup – 1/4 bögre juharszirup – 1 és 1/2 bögre tönköly fehérliszt + egy kevés a megfelelő tészta állag eléréséhez – 1/2 teáskanál szódabikarbóna – 1/4 teáskanál őrölt fahéj – 1/4 teáskanál őrölt gyömbér – 1/8 teáskanál őrölt szegfűszeg – mazsola, csokibogyók, mandula, dió, goji bogyó, aszalt áfonya, stb. a díszítéshez A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy tálban jól keverjük össze a sütőtököt, a margarint, a mandulavajat, a rizsszirupot és a juharszirupot. Adjuk hozzá a szódabikarbónát, a fahéjat, a gyömbért, a szegfűszeget és a lisztet. Keverjük össze gyúrható tésztává. Ha túl puha a tészta, adjunk még hozzá egy kevés lisztet (evőkanalanként), amíg egy nagy golyóvá tudjuk formázni a tésztát és nem ragad a tálhoz. Csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe egy órára. A deszkára vagy szilikon lapra szórjunk egy kevés lisztet és tegyük rá a tésztát. Nyújtsuk ki kb. fél miliméter vastagságúra és különböző formájú szaggatókkal vágjunk formákat belőle. Az elkészülteket tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire. A maradék tésztát gyúrjuk össze, nyújtsuk ki megint fél miliméter vastagságúra és szaggassuk ki a formákat. Folytassuk a műveletet addig, amíg a tésztánk elfogy. A tepsire tett mézeskalácsokat díszítsük ízlésünk szerint csokival, mazsolával, áfonyával, dióval. Tegyük az előmelegített sütőbe és süssük 8-10 percig (közben ellenőrizzük, nehogy megégjenek!). Zárt dobozban tartva 7-10 napig elállnak. Tipp : igazi vegán gyömbérkeksz recept itt. Még több keksz recept pedig itt. Figyelem! Szempillák a láthatáron! * Áldott, békés karácsonyt mindenkinek! *
Gasztro ajándék ajánló (karácsonyra)
2016. december 1. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem néhány ajándék ötletet, ha éppen gondolkoznátok, hogy mit kérjetek a Jézuskától vagy éppen ajándékot kerestek gasztronómia iránt érdeklődő barátnak, rokonnak, testvérnek… vagy csak egyszerűen konyhában használatos újdonsággal szeretnétek meglepni szeretteiteket karácsonyra vagy bármikorra! Az egészen olcsótól a drágáig terjednek a kiválasztott termékek, összesen 21 darab, de sokkal többet ki tudtam volna választani. Jó néhány terméket saját magam is használok, így pozitív tapasztalatokkal rendelkezve ajánlom, de vannak köztük olyan termékek, amelyekre jómagam (is) vágyom! Ezt a bejegyzést egyik cég sem szponzorálja (de kár! ), saját válogatásom eredményeképpen kerültek a kiválasztott termékek a listára! 1. Kék bambusz tálka (többféle színben kapható) Környezetbarát anyag, letisztul design. Jól esik belőle enni a kókuszjoghurtba kevert granolát. 2. Porcelán kék mintás bögre (többféle színben kapható, éppen akciós!) Bögréből sosem elég, mindig kell egy újabb, esetleg egy hat darabos kollekció! 3. Chemex kávéfőző/kávékészítő Manapság a kávézás a fénykorát éli. A Chemex-et egy német vegyészmérnök, Peter J. Schlumbohm találta fel 1941-ben. A kávékészítőt azóta elismert amerikai design termékként is jegyzik. A kávézás szerelmeseinek kötelező. 4. Öntöttvas tűzálló edény fedővel A hőt egyenletesen eloszlató öntöttvasból készült. A fedél belsején összegyűlik a pára, és lecsepeg a fogantyúknál, ennek köszönhetően az ételre folyamatosan kerül folyadék, így az nedvdús és ízletes lesz. 25 év garancia van rá! Régóta vágyom egy öntöttvas edény családra! 5. Kyocera kerámia hámozó (többféle színben) Ahogyan említettem korábban, anyukám szerint és szerintem is a legjobb hámozó a piacon. Vékonyan hámoz, a borotvaéles kerámia pengének köszönhetően még a paradicsomot is meg tudjuk hámozni vele. A fej követi a zöldség, vagy gyümölcs felületét, így könnyedén, és pazarlásmentesen lehet vele a hámozást elvégezni. 6. Fokhagymaprés Sokszor aprítok fokhagymát késsel, de ha Ádi is segíteni szeretne nekem, akkor inkább a fokhagymaprést használjuk. Többet kipróbáltam már, nekem ez vált be a legjobban! 7. Kerek fatálca Csodás sötétbarna tálca, 32 cm átmérőjű, alján gumilábakkal. 8. és 9. Színes gyerekkötények (többféle színben) Mókássá tehetjük a közös főzést ilyen vidám kötények segítségével. A tépőzáras rögzítés könnyen kioldódik, így a gyerekek is egyszerűen le tudják venni. 3 éves kortól ajánlott. 10. Üveg ételtároló (többféle méretben) Egy ideje elkezdtem lecserélni a műanyag ételtárolóimat. Igen, tudom, az üveg törékeny és nehezebb, viszont nem marad meg benne úgy az ételszag és nem színezi be az étel úgy, mint a műanyagot. A tároló sütőbiztos üvegből készült, így sütőben és tálalóedényként is használható. 11. Kyocera kerámia szeletelő kés, 11 cm (többféle színben) Mindig szerettem volna egy kiváló kést, ami éles, strapabíró és igazi társ a konyhában. A fehér penge először furának tűnhet, de én már nagyon megszoktam. Vidám színekben (kés nyele) kapható. 12. Konyharuha (többféle színben) Vidám két darabos konyharuha szett, 100% pamut anyagból. 13. BeCake tortatál (többféle színben) Mindegyik tál egyedi, kézzel készített darab. Gondosan válogatott, minőségi fából esztergált, és természetes alapanyagú festékkel festett. Nem hiányozhat a készletünkből egy csodaszép tortatál… nálam már kettő használatban van! 14. Philips robotgép Évek óta “gyűröm” a Philips konyhai robotgépemet. 1300 wattos teljesítményének köszönhetően könnyen készíthetünk vele magvajakat, datolyagolyókat, nyers tortákat. Nagyon sok tartozéka van, nálunk leggyakrabban az apítógép, a turmixgép és a zöldség-gyümölcscentrifua dolgozik. 15. Ananászos konyharuha Nagyon szeretem a csillogó, metál színeket és az ananász motívumot, ami manapság nagy népszerűségnek örvend. Tuti nyerő ez a biopamut szöveg anyagból készült konyharuha. 16. Microplane reszelő (többféle színben) Senkinek a konyhájából nem hiányozhat egy Microplane reszelő, ugyanis ez új távlatokat nyit a reszelés világában (citrusok héjának reszelése, szerecsendió reszelése, stb.)! Tartós, ultraéles, rozsdamentes acél, szabadalmaztatott rács szerkezetű pengék – amerikai gyártmány, gumi végek. 17. Kyocera kerámia reszelő (többféle méretben) 100% kerámiából készült. Alkalmas fokhagyma, gyömbér, és egyéb zöldségek, gyümölcsök feldolgozására, baba ételek készítéséhez alma, körte, őszibarack, stb. reszeléséhez. Szilikon aljzattal rendelkezik, amely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását, így egy kézzel is használhatjuk (míg a másik karunkban tartjuk a gyereket ). Tényleg villámgyorsan pépesre tudunk vele reszelni egy almát! 18. Kötény Vidám zöldség mintás kötény, 100% pamut anyagból. 19. Sütipecsét Pecsétnyomó házi készítésű kekszek feliratozásához Home made (házi készítésű) felirattal. 20. Öntöttvas serpenyő Nagyon régóta vágyom egy igazi öntöttvas serpenyőre… talán most karácsonykor valóra válik a kívánságom! A hőt egyenletesen eloszlató öntöttvasból készült, így hosszú időn át meleg marad az edény, és egyenletes pirulást biztosít. Minden főzőlapon jól használható, beleértve az indukciós főzőlapot is. 25 év garancia van rá! 21. Üveg bögre szívószállal, fém tetővel Szuper jó belőle inni a reggeli vagy délután turmixunkat. Tetejének köszönhetően praktikus, a gyerekek sem öntik ki belőle az italt.
Nyers kókuszos sütőtök torta (vegán, gluténmentes)
2016. november 28. Zizi kalandjai
Sütöttem már sütőtökös pitét régen, de az nem volt vegán. Elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne jó linzertészta alapot készíteni lisztből és kókuszzsírból, de a végére rájöttem, hogy leegyszerűsítem a dolgot úgy, hogy sütni se kelljen, csak a robotgépbe bedobálni mindent. A gyerekek mellett ez nagyon praktikus döntésnek bizonyult. Egyelőre a túlélésre játszom a konyhában, az éppen szükséges dolgokat főzöm meg, de extra sütésre, sütemény készítésre nincs időm, vagy lehetőségem. Nem tudom ezt mások hogyan csinálják, én két kicsi gyerek mellett nagyon nehezen tudom kivitelezni. De persze néha vannak kivételes alkalmak… amikor Ádit is be tudom vonni és segít például az alapanyagokat beletenni a robotgépbe, aztán persze meg is akar kóstolni mindent. Mindenből egy picit… hogy az ízek összeálltak-e. A torta alapot datolya, mandula, kesudió adja egy kevés kakaóporral, vaníliával kiegészítve. A krém részhez viszont most nem kesudiót használtam, amit általában a nyers tortákhoz szoktam, hanem kókuszkrémet. A kesudiót érdemes beáztatni és mivel nekem most nem volt időm áztatni, ezért felgyorsítottam a dolgot a kókuszkrémmel. Nagyon kellemes kókuszos ízt ad így a tortának és finom krémes lesz tőle a sütőtökös rész. Ilyen kókusztejet használtam, amelyből csak a sűrű krémes részt adtam a tortához, a kókuszvíz részt pedig a reggeli smoothie-hoz adtuk. Fantasztikusan sűrű, krémes, kiváló tortákhoz, süteményekhez. A karácsonyi desszerthez ebből fogok kókusztejszínhabot készíteni. Nyers kókuszos sütőtök torta (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 5-6 főre (18 cm-es kapcsos formához): Torta alaphoz: – 160 g mandula és kesudió, vegyesen – 165 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 2 evőkanál nyers kakaópor (jó a nem nyers is) – 1 evőkanál nyers kókuszzsír (jó a nem nyers is) – 1/2 teáskanál őrölt vanília – 1/2 teáskanál Himalaya só Krémhez: – 300 g sült sütőtök “húsa” – 210 g kókuszkrém – 80 g juharszirup vagy agavészirup – 1/2 teáskanál őrölt fahéj – 1/4 teáskanál őrölt gyömbérpor A mandulát, a kesudiót, a datolyát, a kakaót, a kókuszzsírt, a vaníliát és a sót tegyük konyhai robotgépbe és aprítsuk kis darabosra (utána a robotgép tálját mossuk el). Akkor jó, ha kiveszünk belőle egy kis mennyiséget és összegyúrva összeragad. Egy kapcsos tortaforma alját béleljünk ki sütőpapírral és nyomkodjuk az aljába a datolyás alapot (eléggé ragad a datolya miatt). Tegyük hűtőbe, amíg a krémet elkészítjük. A krém összes hozzávalóját tegyük a robotgépbe és pürésítsük teljesen simára. Kanalazzuk a krémet a magos datolyás alapra és tegyük a fagyasztóba néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
Gombapástétom (vegán, gluténmentes)
2016. október 25. Zizi kalandjai
Újabb adag csodaszép gombákat kaptunk kipróbálásra a Bio-Funghi Kft-től. Barna csiperke gombák érkeztek rózsaszín dobozkában a GoPink kampány keretében. A mellrák elleni küzdelemhez csatlakozva a Bio-Fungi Kft. egész októberben rózsaszín tálcákba csomagolja a csiperke- és laskagomba termékeit. A termesztett csiperkegombának alacsony a kalóriatartalma, nem tartalmaz zsírt és koleszterint, valamint magas a víz- és rosttartalma. Ásványi anyagokban (szelén, kalcium, nátrium, foszfor, magnézium, kálium) és vitaminokban (D, B-vitamin) szintén gazdag, továbbá antioxidáns is. Fontos, hogy ne hámozzuk, mert így értékes tápanyagokat veszítünk, csak folyó víz alatt, gyors öblítéssel tisztítsuk meg. Az egyik adagból mennyei gomba pástétomot csináltam. Nóri Mindenmentes című könyvéből választottam ezt a receptet. Nóri blogját már követem egy ideje. Igazi kísérletező… képes tesztelni egy receptet nagyon sokszor, csak, hogy elérje azt a tökéletes végeredményt, amit a fejében elképzelt. Nagyon sok kreatív ötletet meríthetünk a receptjeiből és sok-sok egészséges finomság kerül az asztalunkra, ha az ő blogjáról vagy az ő könyvéből főzünk. Épp a kiadónál voltam egy megbeszélésen, amikor kiderült számomra egy véletlen elszólásból, hogy Nóri is velük készít könyvet. Ahogy hazaértem, írtam neki egyből, hogy “Könyvet írsz, Nóri?”. Aztán elmesélte a sztoriját, hogy honnan jött az ötlet, hogy a blogból kézzel fogható könyvet készítsen, miket tapasztalt az “út” során és ellátott sok-sok hasznos tanáccsal, amik nagyon jól jöttek nekem, éppen, akkor, amikor még csak az “út” elején jártam. Szóval a Mindenmentes könyv egy vegán szakácskönyv, de ezenkívül az összes recept benne gluténmentes, hozzáadott cukor mentes és a 160g CH diétába is beilleszthető. Kreatívan van fejezetekre bontva a könyv: házilag készült ételekre, útravalókra, vendégvárókra, hétköznapokon könnyen elkészíthető ételekre, hétvégékre ráérős napjainkra készíthető ételekre és desszertekre. Ha belőle főzünk magunknak, családtagjainknak, barátainknak, akkor nemcsak egészséges, hanem finom ételt teszünk az asztalra, jól fogunk lakni és utána is jól fogjuk magunkat érezni. Nóri könyve nagyszerű ajándék lehet karácsonyra vegánoknak, gluténmentesen étkezőknek, vagy olyanoknak, akik mindenevők, de érdeklődnek az egészséges táplálkozás után vagy érzik, hogy változtatni szeretnének néhány dolgot az étkezésükön, de nem tudják hol kezdjék el. Könyvéből a gombapástétom receptjét választottam, amit barna csiperkéből készítettem. Gyorsan összedobható és néhány napra biztosítva van a kencénk, amit pirítós kenyérre kenhetünk vagy zöldségeket mártogathatunk bele! Gombapástétom (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 2 kis tálkához: – 250 g barna csiperke – 50 g nyers kesudió – 1 fej vöröshagyma, felaprítva – 2 kávéskanál kókuszzsír – 1 evőkanál petrezselyem, apróra vágva – só, bors, ízlés szerint A kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg kb. 10 perc alatt, majd tegyük aprítógépbe. A vöröshagymát kevés kókuszzsíron pároljuk üvegesre, majd tegyük azt is az aprítógépbe. A gombát kockázzuk fel és süssük/pirítsuk barnulásig egy kevés kókuszzsíron, majd ezt is dobjuk az aprítógépbe. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, adjunk hozzá petrezselymet és turmixoljuk krémesre. ***** A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
Utazás a Skiphop-pal + kedvezménykupon
2016. október 10. Zizi kalandjai
Itt azt írtam, hogy nincs annál cukibb, hogy a másfél évesünk hátán egy pici hátizsák van. Hát igen, azóta eltelt még másfél év és a három évesünk hátán ugyanaz a hátizsák virít, csak úgy tűnik a hátizsák kisebb lett… pedig nem… a másfél évesünk nőtt meg. Egy három évesnek már saját utazó bőrönd is jár és ez is übercuki, hogy egy saját kis bőröndöt húz maga után! A cuki majmos bőrönd jó méretekkel rendelkezik (30x40x14 cm). Rövidebb útra bele lehet pakolni a ruhákat, hosszabb útra pedig használhatjuk a saját kincsek (játék, mesekönyv, kavics, ceruzák, stb.) szállítására (ilyenkor a ruhákat anya vagy apa cipeli nálunk). Egy nagy belső fakkja van, kívül pedig egy cipzáros rekesz, amin belül van egy hálós “rekesz”, a bőrönd egyik oldalán pedig egy szintén hálós fakk apró dolgoknak vagy palacknak. A bőröndnek két kereke van, az elején pedig két kis támasztója, így a saját “lábain” megáll. Tartozik hozzá egy fel- és lecsatolható pánt, amely segítségével a szülő a vállára tudja tenni a bőröndöt, ha már a gyerek nem akarja húzni. Mindannyian tudjuk szülők, hogy van olyan pillanat, amikor már nincs kedve húzni a gyereknek a saját táskáját. A majmoson kívül van katicás, kutyás, méhecskés és baglyos változat is. A kis hátizsákot továbbra is az apró dolgoknak tartjuk fent. Ebbe kerül mesekönyv, uzsonna, kisautó, fertőtlenítő kendő, mikor mit szeretne Ádi magával vinni. Ezt nemcsak utazáskor, hanem városban mászkáláskor is magával szokta vinni. Mindig jelzem neki, hogy csak annyi dolgot tegyen bele, amennyit tényleg tud cipelni, mert neki kell hoznia. Persze itt is eljön az a pillanat, amikor nekem kell tovább cipelnem, de nyilván felesleges súlyokat nem szeretnék, amikor vagy magamon cipelek egy másik kisbogyót vagy a babakocsiban tolom, de plusz súlynak plusz súly egy kis teletömött hátizsák is. Igyekszem Ádit abba az irányba terelgetni, hogy a saját dolgaiért felelősséget kell vállalnia. Első önálló nélkülünk töltött vakációjára az idén ment először Ádi, Szegedre a szüleimhez. Mi szülők nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de Ádi annyira jól érezte magát a nagyiékkal, olyan sok programban volt része, hogy telefonon is csak egy sziát köszönt nekünk, aztán rohant is valami izgalmasat csinálni. Szóval szerencsére nem hiányoztunk neki, ő nekünk viszont igen. Kicsi korától (2 hónapos) vonatozik Ádi, amit nagyon jól megszokott és szeret is vonatozni. Most, hogy már saját bőröndje van, nagyon élvezi az utazást… neki is van olyan húzós táskája, mint anyának. A vonatos utazást a cuki, puha nyakpárna teszi még kényelmesebbé. Jól tartja a nyakát, könnyű a segítségével álomba szenderülni, legalábbis én tudnék, de persze Ádinak minden izgalmas az utazás során, tehát nem szeret időt pazarolni alvásra. Anya viszont annál inkább szeretne, de nekem nem adatik meg ez a luxus a vonaton! Ez is kapható katicás, kutyás, méhecskés és baglyos változatban. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! A SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2016. október 10 és október 31-e között vásárol Skip Hop, Stor it márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kupon más akcióval és kedvezménnyel nem vonható össze. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: zizitel2016. Jó vásárlást mindenkinek!
Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes)
2016. október 1. Zizi kalandjai
Igazán jól indul a napunk egy ilyen energiabomba turmixszal. Van benne kakaópor, banán, mandulatej, spenót (opcionálisan hozzáadható) és egy különleges alapanyag: kendermag por. A kendermag por gazdag esszenciális aminosavakban, bővelkedik B- és E-vitaminban, valamint jelentős mértékben tartalmaz kálciumot, magnéziumot és káliumot. A kender másik erénye az, hogy gazdag Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban. Ha nem sikerül beszerezni, anélkül is elkészíthető a turmix, esetleg adhatunk hozzá őrölt lenmagot helyette. Nyers kakaópor / Kendermag por Ez olyan desszertet reggelire recept… nem mondom, hogy tegyünk (kókusz) tejszínhabot a tetejére, de ha mégis, akkor tényleg desszert lesz belőle. Jó sűrű turmix, ami feltölt bennünket reggelente vagy akár sportolás után (a kendermag por magas fehérjetartalma miatt kiváló táplálék kiegészítő sportolóknak)! Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 2 főre: – 2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható – kapható már gluténmentes zabtej is bioboltokban) – 1 db érett banán, meghámozva, szeletekre vágva – 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor – 1 evőkanál kendermag por – 1 kis maréknyi friss spenót (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Spagetti Norma módra (vegán)
2016. szeptember 28. Zizi kalandjai
Olyan nagy sikert aratott ez a spagetti fotó Instagramon és Facebookon is, néhányan ráadásul kértétek is a receptet, szóval gyorsan feldobom ide a blogra. Ez egy Jamie Oliver recept az olasz könyvéből (szicíliai tésztaétel), minimálisat kellett változtatni rajta, hogy vegán legyen, csak a ricottát kellett elhagyni, amit ráadásul a végén kell rádobni a tésztára. A tészta különlegessége, hogy a padlizsánt a spagettihez igazodva hosszában kell felszeletelni csíkokra, így az elősütés és a főzés során krémessé válik, igazodik a spagetti hosszúkás formájához és az egész ételt ízessé, krémessé teszi. Egyedül a friss bazsalikom hiányzik a tészta tetejéről, sokkal szebbé tette volna a fotót, de éppen, amikor ezt főztem ebédre, nem volt itthon friss. Gyorsan elkészülő étel, hétköznap ebédre vagy vacsorára ideális, de akár egy lustálkodós hétvégén is jó választás lehet. Ádi is imádta, szóval gyerekbarát verzió is egyben! Ja, és, hogy ki az a Norma? Azt Jamie sem tudta kideríteni… gondolom ő találta ki a receptet. Éljen Norma! Spagetti Norma módra (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 400 g spagetti – 2 db közepes padlizsán – 4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 db kisebb vöröshagyma, felaprítva – 1 teáskanál almaecet (Jamie fehérborecetet használ) – 2 konzerv hámozott paradicsom – 1 evőkanál szárított oregánó – chili pehely (opcionális) – olívaolaj – friss bazsalikom A padlizsánokat hosszában vágjuk négyfelé, a negyedekből vágjunk vékony szeleteket. Egy teflon vagy kerámia serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett. Öntsünk bele egy-két evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a padlizsán szeletkéket (több részletben) mindkét oldalukon pár perc alatt. Ha a padlizsán magába szívja az olajat, adjunk még hozzá egy keveset. Az összes megsült padlizsánszeletet tegyük vissza a serpenyőbe, adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát, még egy kevés olívaolajat. Keverjük át és adjuk hozzá az ecetet, valamint a paradicsomszószt. Keverjük át újra és főzzük 10-15 percig. Közben sózzuk, borsozzuk, megszórhatjuk chili pehellyel és kóstoljuk meg, hogy az ízek megfelelőek-e. Tegyünk fel egy lábas vizet forrni. Tegyünk bele sót és főzzük meg a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint al dente (fogkemény) állagúra. Ha kész, szűrjük le és öntsük a spagettit a padlizsános paradicsomszószhoz. Ízesítsük, ha még szükséges, szórjuk meg friss bazsalikommal és tálaljuk azonnal. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Zizi szakácskönyvet ír! :)
2016. szeptember 8. Zizi kalandjai
Eljött ez a pillanat is, hogy végre elmondhatom nektek: szakácskönyvet írok! Igen, én… lesz egy szakácskönyv a polcomon, meg a boltokban, aminek én vagyok a szerzője. Évekkel ezelőtt kezdődött a dolog, először csak álmodozással, hogy egyszer jó lenne egy saját könyv. Csak álmodoztam róla, közben persze “keményen” blogoltam. Álmodoztam arról is, hogy ha egyszer csinálok egy könyvet, akkor azt jó lenne a Boook Kiadóval közösen készíteni, mert ők olyan csodaszép könyveket készítenek. Aztán egyre többen írtatok nekem üzeneteket, emaileket, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy könyvem, mert szívesen főznétek abból. Kezdtem elhinni, hogy az álmodozásnak van értelme, másokat is érdekelne egy ilyen dolog. Aztán év elején elindult valami, amikor maga a Boook Kiadó keresett meg, hogy szívesen beszélgetnének velem… egy lehetséges jövőbeli könyvről! Velem! Nem is hittem el először, csak akkor, amikor tényleg leültünk beszélgetni (a néhány hetes Ákossal a mellkasomra kötve, akit közben meg is kellett szoptatnom ). Aztán tavasszal elindult a tervezés és kora nyáron a tényleges munka. Szakácskönyvet írni két kicsi gyerek mellett nem leányálom. Volt olyan, hogy Ákost állva szoptattam miközben a tűzhelyen lévő serpenyőben forgattam a palacsintákat. Tiszta stresszben voltam, hogy nem tudok haladni normálisan, ezért úgy döntöttünk, hogy a szüleimhez “költözünk” recept tesztelésre és könyvírásra. 6-8 kar (szüleim, öcsém, I., szomszéd nénik ) foglalkozott néha a két fiúval, miközben én a konyhában tevékenykedtem vagy a gép előtt ültem és püföltem a billentyűzetet (két szoptatás között). Olyan is volt, hogy bealudtam a fiúkkal este altatáskor, majd éjfélkor riadtan ébredtem, hogy úristen, holnap várják tőlem az újra szerkesztett változatot. Szóval leültem a gép elé éjfélkor és dolgoztam hajnal 2-ig vagy 3-ig! És persze a munkálatok folynak a háttérben egészen addig, amíg a könyv meg nem jelenik! És akkor a téma… miről is szól a szakácskönyvem… a kedvenc napszakom ételeiről, a reggelikről! VEGÁN REGGELIK lesznek benne, csakis olyanok, amelyektől jól fog indulni a napotok! Könnyen, 5 perc alatt elkészíthető turmixoktól, a hétvégi ráérős palacsintákig, kencékig, meleg italokig, de lesz benne kiadós angol reggeli is, meg muffin, meg gofri, meg cukkini kenyér, meg zabkása, meg granola. Igyekeztem egy színes palettát összeállítani, hogy mi miket eszünk rohanós reggeleken, meg ráérős napokon, amikor a reggeli már inkább átmegy brunch-ba (breakfast + lunch = sem nem reggeli, sem nem ebéd, valahol a kettő között). Több mint 70 vegán recept (mindegyik saját fotóval!) kizárólag növényi alapanyagokból (zöldségek, gyümölcsök, gabonák, magvak) készítettek, jó néhány gluténmentes is! Pár recept megtalálható a blogomon, amelyek nagyon népszerűek voltak eddig is, jó néhányat átalakítottam és nagyon sok új recept is van a könyvben. Egy jó kis gyűjtemény, amely segít eligazodni a vegán reggelik útvesztőjében azoknak, akik vegetáriánusok, akik vegánok, de azoknak is, akik egyáltalán nem jártasak ezen konyhában, csak változtatni szeretnének és nem tudják hol kezdjék. Hát kezdjétek a reggeliknél! Ha csak ennyit változtattok a napi étkezésetekben már nagyon sokat tettetek az egészségetekért! Nagyon hálás vagyok a kiadónak, hogy láttak, látnak bennem fantáziát, hogy érdemes velem együtt dolgozni. Köszönöm a kiadó összes munkatársának a sok segítséget, a támogatást… kiemelném Széplaki Pétert a kiadó vezetőjét, Földi Hajnalkát a grafikust, B. Tier Noémit a szerkesztőt, Tóth Milánt a fotóst, Kapolka Ágnest a stylistot. Külön köszönet – a szüleimnek, öcsémnek, hogy bármikor ugrottak, ha segítség kellett és támogatnak mindenben – I.-nek, aki egyébként Iván :), a szeretetéért, hogy fuvarozott mindenhova és elviselte a stresszes hisztiket – Réka barátnőmnek, hogy vigyázott Ákosra a teljes fotózás alatt – a Planetbionak és a Biorganiknak, akik elláttak alapanyagokkal a tesztelésre – és végül, de nem utolsósorban Ádámnak és Ákosnak, a kisfiaimnak, hogy elviselték, anya kicsit kevesebbet foglalkozott velük az elmúlt hónapokban. ,value:1}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[11,22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_number_format])window[gf_number_format] = decimal_dot;jQuery(document).ready(function(){gf_apply_rules(2, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_wrapper_2).show();jQuery(document).trigger(gform_post_conditional_logic, [2, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_post_conditional_logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_post_render, [2, 1]) } );
Planetbio nyereményjáték
2016. június 10. Zizi kalandjai
A Planetbio kiváló termékeit már jó ideje használom és pár receptet is megosztottam, amelyekben előfordulnak az általuk forgalmazott szuper élelmiszerek. Nyeremény : felajánlásuknak köszönhetően egy szerencsés játékos nyerhet egy általa választott szuper élelmiszert a webshopjukból és Julie Morris: Superfood Smoothie című könyvével (Édesvíz Kiadó) is gazdagabb lesz. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben (az email címetekkel együtt), hogy nektek melyik a kedvenc szuperélelmiszeretek, amit választanátok a webshopból! Egy csomag vasban gazdag lucuma vagy goji, esetleg egy 100% higanymentes spirulina, netán egy mennyei E vitamindús kakaóvaj? + Aki játszik és nem nyer, annak a játék után lesz meglepetésünk! Szabályok : a játék időtartama 2016. június 10 – június 15-ig tart. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2016. június 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre.
Megalakult a Culinary Institute of Europe
2016. június 1. Zizi kalandjai
Maki tevékenységét évek óta követem, sőt a közös munkánk során sikerült nagyon jól megismernem őt. Elhivatottsága a munkája iránt példa értékű, japán precizitása minden területen megjelenik az életében. Nem volt meglepő számomra, hogy saját főzőiskolája mellé most egy új fába vágta a fejszét: nemzetközi színvonalú szakácsképzést indít, amely kiváló lehetőség lesz a főzés iránt komolyabban érdeklődők számára. A most megalakuló Culinary Institute of Europe egyedülálló ma Magyarországon – a mai kor követelményeihez igazodva tanítja meg, sőt szükség esetén tanítja újra az alaptechnikákat. A 2016 szeptemberében induló Kulináris művészetek nevű felnőttképzési program megalkotásban az innováció játszotta a fő szerepet. A nemzetközi oktatói gárdát a tíz év oktatási tapasztalattal rendelkező Maki Stevenson séf vezeti, az oktatási hátteret a Makifood Főzőiskolával történő együttműködés biztosítja. A Culinary Institute of Europe diákjai egy év alatt 202 órában egészségtudatos, magas minőségű és ízléses ételek elkészítését és tálalását tanulják meg valós éttermi konyhai környezetben. Tudásukat gasztomarketing ismeretekkel egészíthetik ki, és képessé válnak akár saját gasztro vállalkozásuk beindítására is. A végzett diákok sikeres évzáró vizsgával a kezükben, naprakész és nemzetközi színvonalú tudással léphetnek a munkaerőpiacra akár itthon, akár az Európai Unió más országaiban. Maki Stevenson és nemzetközi csapatának célja az elmúlt tíz évben egy cseppet sem változott: bemutatni és átadni az étkezéssel kapcsolatos hitvallásukat, ezáltal rávilágítani, mekkora fontossággal bír és mennyi mindent meghatároz a kiegyensúlyozott és igényes táplálkozási szokások kialakítása mindennapjainkban, az otthonunkban és az étteremekben egyaránt. A képzés során a hallgató betekintést nyer a magas szintű ételkészítés elméleti és gyakorlati részébe egyaránt, elsajátítja a különböző főzési és sütési alaptechnikákat, azokat magas szinten használni tudja majd. Teljes körű rálátást kap a gasztronómi különböző területeire. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy az egészségesség számunkra nem az alacsony kalóriatartalmat jelenti, hanem a friss és jó minőségű alapanyagokból készült teljes értékű ételeket. A fenntarthatóság kiemelt szerepet kap minden egyes modul során, nem csak tudást szeretnénk átadni, hanem egy szemléletmódot is, amit az egész intézet hivatott képviselni. A képzés időtartama egy év, amely egy őszi és egy tavaszi szemeszterből áll. A félévek végen elméleti és gyakorlati vizsgát kell tenni. A tananyagot online felületünkön bocsájtjuk a hallgatók rendelkezésére, ami a tandíj részét képezi csakúgy, ahogyan az iskolai egyenruha és a képzés során használt alapanyagok is. A tananyag magyarul és angolul egyaránt elérhető lesz, az oktatás magyar nyelven folyik (külföldi diákok részére angol nyelvű tolmács biztosítható). Célunk, hogy a magyar diákok is elsajátítsák a legfontosabb angol szakmai kifejezéseket, így egy külföldi konyhában is profin meg tudják állni a helyüket. A 2016/2017-es tanévre, 2016. május 23-tól lehet jelentkezni az iskola weboldalán (akciós előregisztrációs ár van 2016. június 15-ig!).
Vegán (növényi alapú) fehérje, kálcium és vas források
2016. május 24. Zizi kalandjai
Vegán étel piramis Megosztottam a múltkor Instagramon és Facebookon egy grafikát a vegán fehérje forrásokról. Nagy sikere volt és érdeklődtetek néhányan a kálcium forrásokról is. Így összegyűjtöttem néhány kiváló grafikát, amelyek a különböző tápanyagok, ásványi anyagok vegán (növényi alapú) forrásait foglalják össze. A végére pedig betettem a B12 vitamin mítoszának tisztázáshoz egy könnyen érthető rajzot! Hasznos anyagok egy helyen tanulmányozásra! Vegán fehérje források 1. Vegán fehérje források 2. Vegán kálcium források 1. Vegán kálcium források 2. Vegán vas források 1. Vegán vas források 2. Vegán vas források 3. A B12 vitamin mítosz tisztázása (mi ez, hol fordul elő a természetben, milyen élelmiszerrel tudjuk bevinni, hogyan pótolhatjuk – ha szükségünk van rá) Grafikák forrásai: 1, 2, 3, 4, 5.
“Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán)
2016. május 15. Zizi kalandjai
Apró örömök egy anya életében: amikor is két nap kimenőt kap egy héten! Juhúúúú! Az egyik a héten szerdán volt, amikor egy barátnőmmel és persze Ákossal a mellkasomra csatolva elmentünk a Sirha Budapest Élelmiszeripari Szakkiállításra, majd benéztünk a Bocuse d’Or európai döntőjébe is. Hatalmas gratuláció a gasztrotörténelmet író nyertes Széll Tamásnak és csapatának (Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach, Szulló Szabina elnök), valamint mindazoknak, akik ennek az eseménynek ilyen minőségű létrejöttében és levezénylésében részt vettek. Köszönet Mautner Zsófinak és Jókuti Andrásnak a kétnyelvű, csodás, jó hangulatú műsorvezetésért! A másik kimenő pedig pénteken reggel volt, amikor eljutottam fodrászhoz és vágatni tudtam végre egy keveset a hajamból, ami iszonyat módon hullik a szoptatás és a hormonváltozás miatt. A vágatásnak köszönhetően frissült az egész fejem, de nagyon kis soványka a haj mennyiségem! Ádi szoptatásakor is nagyon kihullott a hajam, majd szépen újra megerősödött és egész dús lett megint. Most meg alig merem megmosni és megfésülni, mert olyan mennyiség kijön egy-egy alkalommal, hogy rossz nézni. A kihullott mennyiségből egy kisebb parókát már lehetne gyártani. Igyekszem vitaminokkal felturbózni a szervezetemet és pozitívan állni a dologhoz, mert az übercuki, csodaszép Ákos szoptatása még ezt a hajhullást is megéri! És minden bizonnyal meg fog megint állni, majd elkezdenek a kis bébi hajszálacskák kibújni, megnőni, megerősödni és bedúsulni. Ha valakinek van valami tuti tippje a hajhullás megállítására, az ne habozzon megosztani velem! Na de nézzük ezt a tészta ételt! A híres amerikai mac ‘n’ cheese egyik újabb változata sütés nélkül (két másikat találtok itt és itt). Ez a leggyorsabb… amíg megfő a tészta, elkészül a szósz is hozzá (el nem fogjátok hinni, hogy miből ). Én párolt fokhagymás spenóttal tálaltam, de bármilyen zöldköret jó hozzá, akár spárga, zöldborsó vagy friss saláta is megteszi. Villámgyors anyukabarát kaja hétköznap ebédre vagy könnyed családi vacsorára. “Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán) (Recept inspiráció: Daily Garnish) Hozzávalók 4 főre: – 1/2 bögre csicseriborsó liszt – 1/2 bögre sörélesztő pehely – 2 bögre víz – 2 evőkanál kókuszzsír vagy jó minőségű bio margarin + egy kevés a fokhagyma pirításához – 2-3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva – 1/2 teáskanál dijoni mustár – só, bors – kb. 440 g tészta (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy lábasban hevítsünk közepes láng felett egy evőkanál kókuszzsírt. Dobjuk rá a felaprított fokhagymát, dinszteljük két-három percig, majd vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá a csicseriborsó lisztet, a sörélesztő pelyhet, sózzuk és borsozzuk. Egy másik lábasban olvasszuk fel a két evőkanál kókuszzsírt vagy margarint, tűzhelyről levéve öntsük hozzá a vizet. Lassan adagolva öntsük a folyadékot (margarin + víz) a csicseriborsós száraz keverékhez, közben folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Tegyük vissza a tűzhelyre és folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a mustárt és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Ízesítsük sóval és borssal. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a szószt. Tálaljuk azonnal valamilyen zöldkörettel.
A harmadik születésnapi torta
Hihetetlen, de újra eltelt egy év! Április 30-án Ádi három éves lett! Ahogy minden eddigi szülinapjára, most is piknikkel készültem és mivel a szülinap most szombatra esett, egyértelmű volt, hogy a biopiacon fogjuk megtartani a piknikezős-játszóterezős-dumcsizós bulit családtagokkal és néhány baráttal. Előtte pénteken egész nap a konyhában sürögtem-forogtam, hogy minden készen legyen másnapra… hála a szüleimnek, akik vállalták a srácok felügyeletét és két szoptatás között igyekeztem mindig minél több mindent megcsinálni. Természetesen a tortát titokban csináltam, akkor, amikor teljesen egyedül voltam, aztán gyorsan bedugtam a mélyhűtőbe, hogy az ünnepelt ne láthassa másnap délelőttig. Nyers tortát készítettem. Meg akartam hagyni a csokoládés ízvilágot, mint az első és a második tortánál, de vittem bele egy kis gyümölcsösséget málnával, mert Ádi imádja a málnát, meg a többi bogyós gyümölcsöt is (eper, áfonya, ribizli). Eredetileg márvány tortának terveztem, gondoltam, hogy a két ízt összeöntöm és márványosan összekeverem, de mivel a krém nem lett olyan híg, mint gondoltam, így inkább rétegeztem a tortát, és lett belőle egy nyers málnás-csokoládés “sajttorta” (cheesecake). Nagyon jól passzol a savanykás málna réteg a kesernyés csokival és az édeskés alappal. Az ünnepelt Ádi pedig igazi kiskrapekká cseperedik. Hihetetlen beindult a dumálókája. Ilyeneket mond: “Hm, úgy gondolom, hogy most nem megyek veled a boltba!” vagy a másik cuki dolog: “Anya, ebben (mosógép) vagy van mosópor vagy nem.” – ilyen vagy-vagyos mondatokat mond sokszor és egy három évesnek megfelelően sokkal logikusabban használja a magyar nyelvet, nem mindig a “nyelvtani szabályoknak megfelelően”, mint mi felnőttek. Néha ledöbbenünk, hogy mennyi mindent lát, észrevesz, tapasztal a világból. Fantasztikus a humora, a memóriája, nagyon ügyesen megtanult rollerezni és imádja (gyömöszölni) a kisöccsét. Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya, Apa és Ákos “Három éves lettem!” Nyers vegán málnás-csokoládés sajttorta Hozzávalók (egy 18 cm-es kapcsos formához): Alaphoz: – 1 bögre mandula – 1 és 1/2 bögre friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 1/4 teáskanál Himalaya só Alap krémhez: – 2 bögre kesudió, vízben áztatva 4-5 órán (vagy egy éjszakán) át, majd leszűrve – 1/3 bögre nyers extra szűz kókuszzsír (jó, a nem nyers extra szűz változat is, az nem kókusz ízű) – 1/3 bögre juharszirup – 1 vaníliarúd kikapart magjai Málnáshoz: – 1/2 alap krém – 3/4 bögre fagyasztott málna – 1 evőkanál frissen facsart citromlé – 4 evőkanál víz Csokoládéshoz: – 1/2 alap krém – 2 evőkanál nyers kakaópor – 2 evőkanál karobpor (lehet csak kakaóval vagy csak karobbal készíteni) – 1 evőkanál kesudióvaj – 10 evőkanál zabtej (bármilyen növényi tej használható) – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a mandulát a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát és sót és dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. A krém elkészítéséhez szűrjük le a vizet a kesudióról. Tegyük a kesut a kókuszzsírral, a juharsziruppal és vaníliával a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Ha teljesen sima, akkor vegyük ki a krém felét és tegyük félre. A robotgépben maradt fél krémhez adjuk a málnát, a citromlevet és vizet, pürésítsük simára, majd kanalazzuk az alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a robotgépbe a maradék fél krémet, adjuk hozzá a kakaóport, a karobport, a kesudióvajat, zabtejet és sót. Pürésítsük simára, majd kanalazzuk a málnás krémre. Tegyük a mélyhűtőbe a tortát néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.
Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)
2016. április 20. Zizi kalandjai
Két hete volt I., vagyis apa születésnapja. Megbeszéltük Ádival, hogy készítünk meglepetéstortát apának. Előző nap pikk-pakk össze is dobtuk, mindent csak a robotgépben kellett darálni, aztán már mehetett is a fagyasztóba, mert nyers tortát készítettünk. Izgultam, hogy Ádi nehogy elkotyogja este apának, hogy a torta a mélyhűtőben van… ahogyan öcsém tette gyerekkorában, amikor apukám nagy születésnapi tortáját (januárban van a születésnapja) kiraktuk az erkélyre, hogy ne találja meg, ha hazaér. Persze öcsém mivel indított, amikor apukám belépett az ajtón: “Apa, torta az erkélyen!” Szerencsénkre apukám úgy értette, hogy tolltartó az erkélyen… nem tudta mit kezdjen az információval, anyukám meg csak legyintett, hogy nem érdekes. Így a torta titokban tudott maradni az átadásig, a tolltartó az erkélyen pedig családi legenda lett. Reméltem, hogy Ádi nem fogja elkiabálni magát és I. nem fog tolltartót keresni a mélyhűtőben. Másnap I. szülinapján volt még időnk kiengedni a tortát (szeletelhető állapotra), és fotózásra is maradt egy kis idő mielőtt hazaért. Égő gyertyákkal a torta tetején és énekkel vártuk apát. Jó tömény, tényleg vékony szelet elég belőle, ahogyan a nyers csokoládétortából is. Nekem legjobban a karamelles réteg jött be, ami datolyából készült rajta a földimogyoró szemekkel, majd a kesernyés csokoládé a tetején, ami készülhet nyers kakaóból vagy karobból is. Igazi csemege desszert, amire rájártunk esténként (is)! Próbáljátok ki! Három gyertya került rá, nem is tudom miért ennyi… // Közös gyertyafújás apával! Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán) Hozzávalók (18,5 cm-es csatos formához): Alaphoz: – 1 és 1/4 bögre (kb. 18 db) friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 1/2 bögre natúr nyers földimogyoró (sótlan) – 1/2 bögre mandula vagy dió – csipet Himalaya só Földimogyoróvajas karamelles réteghez: – 1 és 1/2 bögre (kb. 24 db) friss datolya, kimagozva – 1/2 bögre natúr földimogyoróvaj (sótlan, cukormentes) – 1 evőkanál datolyaszirup – csipet Himalaya só – natúr nyers földimogyoró (sótlan) Csokoládékrémhez: – 1/2 bögre kókuszolaj – 1/2 bögre nyers kakaópor vagy karobpor – 2 evőkanál natúr földimogyoróvaj – 2 evőkanál datolyaszirup – csipet Himalaya só Tegyük a késes aprítógépbe (robotgép) a mandulát és földimogyorót. Egy-két percig daráljuk, majd adjuk hozzá a datolyát és sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Tegyük az aprítógépbe a karamell réteg hozzávalóit, pépesítsük simára és kenjük rá az alap rétegre. Szórjuk rá a földimogyorószemeket, amelyeket enyhén nyomkodjunk bele a karamell rétegbe. Mehet újra vissza a mélyhűtőbe. Egy kis lábasban közepes láng felett olvasszuk meg a kókuszolajat a földimogyoróvajjal és datolyasziruppal. Keverjük hozzá a kakaóport és a sót. Ezt öntsük rá a tortára és tegyük vissza a mélyhűtőbe megkeményedni. Fogyasztás előtt kell neki legalább 1.5 óra, hogy szeletelhető állapotba kerüljön szobahőmérsékleten. ***** Láttátok már Mautner Zsófi újonnan megjelent #gasztrocsajok c. kiadványát (bookazine: book + magazine = könyvújság)? Az a megtiszteltetés ért, hogy én is bekerülhettem azon 100 nő közé (egészséges amazonok kategóriában), akik szerepelnek benne és valamilyen formában a gasztronómia területén tevékenykednek. A bookazine-t megtaláljátok az újságárusoknál (3 hónapon keresztül) és a Libri könyvesboltokban. (Ár: 1490 Ft, Bookline-on is rendelhető, ott csak 1192 Ft.) Köszönöm a NON+-nak a csodaszép kék ruhát (a nyomtatásba kerülő fotón sajnos megváltozott kicsit a színe), amelyet biztosítottak számomra a fotózáshoz. A kép készültekor egyébként már óriási pocakom volt (Ákos nagyon gömbölyödött), de az előttünk lévő fehér vászon szinte mindent eltakart belőle!
A mi paradicsomos tésztánk (vegán)
2016. április 13. Zizi kalandjai
A paradicsomos tészta végtelen lehetőséget rejt magában… mondhatni, hogy ahány ház, annyi fajta paradicsomos tészta… mindenki másra esküszik. Nálunk is van egy változat, ami nagyon bevált, néha azonban feldobjuk egy-két újdonsággal. A minap például kapribogyót tettünk a szószba és nagyon finom lett… imádjuk a savanykás ízeket, így a kapribogyó nagyon ízletessé tette. Nem mellesleg Ádi és én is rákaptunk a kapribogyóra, csak úgy magában majszolgatjuk mindenhez. Az alap változaton kívül (vöröshagyma, fokhagyma, chili pehely, bazsalikom) az új kedvencünk nem bazsalikommal készül, hanem friss petrezselyemzölddel. Fantasztikus lesz a végeredmény, teljesen új világba repít. Beledobunk egy jó nagy csokor petrezselyemzöldet és máris egy új ételt kapunk. Lehet, hogy így nem olaszos a paradicsomszósz, de legalább családi magyaros. A paradicsomos tészta a mi megmentőnk, ha semmi sincs a hűtőnkben, biztosan találunk a “kamrában” tésztát és paradicsomszószt, no meg néhány gerezd fokhagymát. Ezek nálunk kifogyhatatlan alapanyagok, szóval megment bennünket az éhenhalástól. Először főztem gluténmentes tésztát (kukoricaliszt + csicseriborsó liszt) a szószhoz. Nagyon bevált, a szósszal leöntve a tésztát, észrevehetetlen a különbség a sima durumtészta és a gluténmentes tészta között. Ajánlom kipróbálásra! Paradicsomos tészta (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 500 g paradicsomszósz – 2 evőkanál paradicsompüré – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 csokor petrezselymzöld, felaprítva – 2 evőkanál olívaolaj – só, bors, chili pehely – 300 g gluténmentes penne tészta (bármilyen tészta használható, ami van nektek otthon) – tálaláshoz: vegán parmezán Egy serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett, tegyük bele az olívaolajat, a felaprított fokhagymát és főzzük 2 percig (vigyázzunk nehogy megégjen a fokhagyma). Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint adjunk hozzá chili pelyhet, és a felaprított petrezselyemzöld felét, majd vegyük takarékra a lángot és főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adjunk egy kevés tésztás főzővizet hozzá, hígítsuk néhány evőkanállal. Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. Tálaljuk a maradék friss petrezselyemzölddel a tetején és vegán parmezánnal megszórva. Tipp : adhatunk a szószhoz főzés közben néhány szem kapribogyót, hogy még pikánsabbá tegyük! A mi bazsalikomos tésztánk receptje itt!
Kókuszos zabkása (vegán)
2016. március 30. Zizi kalandjai
Húsvét után egy kis reggeli indító. Egy újabb kása, ami krémes, lágy és kókuszos. Csak azért nem hófehér a színe, mert datolyasziruppal van édesítve (mostanában ezt használjuk édesítésre) és a kásáinkat rózsaszínesre “festi”. A kása kókuszos ízét a kókusztejpor adja. Nem, nem gyerekkorunk fura ízű fehér porát használtam, hanem egy kiváló minőségűt, amiből nagyon jó ízű zsíros kókusztej is készíthető, ha vízzel összekeverjük. A kókusztejpor előnye, hogy ha felbontjuk és marad belőle, akkor nem romlik meg olyan gyorsan, mint a tej. De utazásokra is magunkkal vihetjük és gyorsan készíthetünk belőle kókusztejet, amit felhasználhatunk a reggelinkhez (kása, turmix, kávé) vagy egy jó kis curry készítéséhez. Én a kásába most csak simán belekevertem, de kipróbáltuk már vízzel hígítva és kávéba keverve is finom volt. Kókuszos zabkása (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 12 evőkanál zabpehely – 2 és 1/2 bögre mogyorótej (zabtej, rizstej, mandulatej, szójatej is használható) – 2 evőkanál kókusztejpor – 1 evőkanál mandulavaj (kesudióvaj, földimogyoróvaj is használható) – 4 teáskanál datolyaszirup (juharszirup, szilvaszirup is használható) – 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 vaníliarúd kikapart magjai – tálaláshoz: kókuszchips, hántolt kendermag, dió, amit szeretnénk (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük egy lábasba a zabpelyhet, öntsük fel a mogyorótejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a vaníliát, a kókusztejport. 2 perc múlva keverjük hozzá a datolyaszirupot és a mandulavajat. Főzzük még kb. 5 percig, amit krémes, kása állagú lesz. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a kókuszzsírt. Jól keverjük el. Tálaljuk kókuszchips-szel, kendermaggal.
Nyers sós-goji bogyós csokoládé (vegán) + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért
2016. március 19. Zizi kalandjai
Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon
2016. március 10. Zizi kalandjai
Szemeztem az ananásszal már egy ideje a szupermarketben… ettem már többször friss ananászt, de volt olyan is, hogy megvettük és addig érleltük, amíg megrohadt, szóval többször pórul jártam vele, így egy ideje inkább nem vettem. Aztán megnéztem a neten, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy az ananász érett-e. Túl magabiztos nem lettem a témában, de gondoltam próbálkozom újra és vettem egy szép nagy példányt. Persze, amikor megvettük még totál kemény volt és kellett neki néhány nap mire megérett. Ádi már tűkön ült és minden reggel ananászt akart enni, ugyanis még soha nem kóstolta. Nagy volt az izgalom, amikor egyik reggel azzal fogadtam Ádit a konyhában, hogy ma reggel ananászos smoothie-t eszünk/iszunk. Úgy akartam elkészíteni, hogy sűrűbb legyen, mint egy turmix, így inkább “gyümölcs joghurtként” fogyasszuk, mint megigyuk. Azt hiszem elég jól sikerült. Arról, hogy mi kerül egy smoothie bowl-ba, már itt írtam. Ebbe tettem az ananászon kívül, avokádót, hogy krémesebb legyen, kókuszreszeléket, hogy fokozzuk a trópusi hatást, kesudióvajat és hántolt kendermagot, hogy még több legyen benne a fehérje. Került még bele zabpehely sűrítésre és vanília ízesítésre, valamint egy újabb szuper élelmiszer, baobab por. Az Élet Fájának is nevezett baobab az afrikai szavannákon élő fa. A majomkenyérfa nevet azért kapta, mert a fa termése a majmok kedvenc eledele. A baobab igen gazdag rost forrás, nagyon magas a C-vitamin tartalma és jó kombinációja a C vitaminnak és a vasnak, mivel a benne található vas elősegíti a C vitamin felszívódását. Ezenkívül van benne B1-, B6-vitamin, cink, kálium, kálcium és magnézium. Íze enyhén savanykás, ezért jól illik ilyen gyümölcsös turmixokhoz vagy akár zabkásába is. A legjobb lett volna ropogós granolával a tetején enni, de mivel nem csináltam mostanában granolát, ezért hántolt kendermagot és egy magkeveréket (napraforgómag, tökmag, barna és arany lenmag) szórtunk a tetejére. Ananászos kókuszos smoothie (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 1 db nagy ananász, meghámozva, középső része eltávolítva, felkarikázva, a karikák félbe vágva – 1/2 db érett avokádó húsa – 3-4 evőkanál zabpehely – 1-2 evőkanál natúr kesudióvaj (mandulavaj, földimogyoróvaj is használható) – 2 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál hántolt kendermag – 1 evőkanál baobab por (opcionális) – 1/2 teáskanál őrölt vaníliapor – kb. 250 ml zabtej (mandula-, mogyoró-, rizs-, szójatej is használható) vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tálaláshoz: granola, magvak Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis zabtejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk granolával, magvakkal megszórva. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) Lucuma por, kakaópor és hántolt kendermag (kásaként elkészítve) ***** A baobab port és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán)
2016. február 29. Zizi kalandjai
Anyaság. A világ legnehezebb projekt menedzseri állása. Én legalábbis mindenkinek ezt mondom, amikor engem kérdeznek a témáról. Legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb is. Szóval nehezek a mindennapok, pláne, amióta két kicsivel vagyok itthon. Ádi nagyon jó testvér, minimális a testvér féltékenység és állandóan puszilgatja Ákoskát, szeretgeti, néha túlzottan is és vissza kell fogni. Alkalmanként rendelek ebédet (imádlak nemsüti! ), mert egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy főzzek, tartsam a karomban Ákost, amikor nyűgös (és mostanában karban tartós vagy hordozós korszakát éli), játsszak Ádival és vezessem a háztartást. Persze be szoktam tenni Ákost a hordozóba és főzök így is: a mellkasomon a gyerek, a lábamnál egy másik ugrál és közben aprítom a hagymát és a többi zöldséget úgy, hogy alig látom a deszkát, mert a rajtam lévő gyerek szinte mindent eltakar. De nem panaszkodom, ez az anyasors és én örömmel csinálom, sokszor fáradtan is. Nemrég a legjobb barátnőmmel beszéltünk telefonon (tartottuk egymásban a lelket) – aki szintén két kicsivel van otthon -, hogy nehéz helyzetekben egyszerűen csak a túlélésre játszunk, a szó jó értelmében, persze mindehhez jó sok móka társul, meg birkózás. Tesszük a dolgunkat, aztán a nap végén örömmel nyugtázzuk, hogy mindenki rendben van, nyugodtan alszik és végre van egy kis nyugink. És hogyan tudjuk élvezni az esti nyuginkat? Hát úgy, hogy megeszünk néhány kockát egy ilyen banános diós puffasztott quinoás müzli szeletből, ami nyakon van öntve egy kis csokoládé szósszal. Eredeti recept innen, én egy keveset módosítottam rajta. Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet (vegán) Hozzávalók: Müzli szelethez: – 2 bögre apró szemű zabpehely – 1 és 1/2 bögre puffasztott quinoa – 1 bögre dió, felaprítva – 1/2 bögre tönköly fehérliszt (teljeskiörlésű liszt is használható) – 1/2 bögre kókuszzsír, megolvasztva – 1 db érett banán, meghámozva, néhány darabra törve – 10 db datolya, kimagozva, meleg vízben áztatva 10 percig, majd leszűrve – 1 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet Himalaya só Csokoládé öntethez: – 4 evőkanál kókuszzsír – 2-3 evőkanál kakaópor vagy karobpor – 2-3 evőkanál datolyaszirup – 1 evőkanál mandulavaj vagy kesudióvaj – csipet só Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát (ha szilikon formánk van, akkor nem kell kibélelni papírral). Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát. Tegyük robotgépbe (aprítógépbe) a datolyát, az olvasztott kókuszzsírt és a banánt. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a müzli “süti” tetejét. A csokoládé öntethez egy lábasban melegítsük át a datolyaszirupot, a kókuszzsírral, a mandulavajjal és a kakaóval/karobbal. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémet csorgassuk a kihűlt müzli “süti” tetejére. Vágjuk kockákra vagy hosszúkás szeletekre. Zsírpapírba csomagolva az egyes darabokat kiváló lehet utazáshoz, kirándulásra, vagy óvodába, iskolába uzsonnára.
Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán)
2016. február 20. Zizi kalandjai
Kölest még soha nem ettünk reggelire… pedig lúgosít, szebbé teszi a bőrünket, hajunkat, gluténmentes, erősíti csontjainkat és magas ásványi anyag tartalommal rendelkezik. A Biorganik új termékei között vannak instant kásák (gluténmentesek!!!), mi ebből próbáltunk már ki többfélét. Ezt a kölest, valamint rizst reggelire, a kukoricából pedig vacsit főztem. Villámgyorsan készen van, csak a folyadékot kell hozzá megmelegíteni. Mi persze felturbóztuk extrákkal a kását, így lett belőle egy laktató, tápanyagokban gazdag reggeli. És szemmel láthatóan szebbek is lettünk tőle! Ne habozzatok kipróbálni! Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán) Hozzávalók kb. 3 főre: – 1 bögre instant köleskása – 2 bögre zabtej (rizs-, szója-, mandulatej is használható) – 3 teáskanál datolyaszirup – 2 teáskanál kesudióvaj (mandula-, földimogyoróvaj is használható) – 1 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 vaníliarúd kikapart magjai – tálaláshoz: dió, mandula, kesudió, hántolt kendermag, lucuma vagy kendermag por, gyümölcs Egy lábasban melegítsük fel a zabtejet és lassan kezdjük el adagolni hozzá a kölest, közben folyamatosan kevergessük. Néhány perc után adjuk hozzá a datolyaszirupot, a vaníliát, majd zárjuk el alatta a gázt (ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés zabtejet). Ekkor keverjük bele a kesudióvajat és a kókuszzsírt, majd tálaljuk azonnal.
Szuper reggeli: vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix
2016. február 6. Zizi kalandjai
Egy új dolgot próbáltunk ki, még pedig borsófehérjét tettünk a turmixunkba. Az ízén nem változtat, viszont a tápértékét növeli. A borsófehérje egy természetes növényi fehérje, ami kitűnő tápértékkel és aminosav profillal rendelkezik. Kiváló alternatíva a tej alapú fehérje helyett és tökéletes választás a vegánoknak, hogy növeljék a fehérje bevitelt (több mint 23 gramm fehérjét tartalmaz adagonként). Ideális mindenki számára, aki növelni szeretné a napi fehérjebevitelét és mindazok számára, akik laktóz, tej vagy glutén-intoleranciában szenvednek. Ajánlatos edzés előtt, után vagy szükség esetén a nap bármely szakaszában (például megterhelő, gyerekek utáni rohangálás közben ) fogyasztani. Ezenkívül raktunk a turmixba kesudióvajat, ami szintén egy természetes fehérje forrás és többszörösen telített zsírokban gazdag. A szuper reggeli hatást növeli a banán, a mogyorótej, a leveleskel, a lenmag és a lucuma por. Az i-re a pontot a vanília teszi fel! Az eredmény pedig egy finom, nagyon krémes zöld turmix! Edzésre fel! Vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix Hozzávalók 3 főre: – 2 db érett banán, meghámozva – 2 bögre mogyorótej (bármilyen más növényi tej használható: mandula, rizs, zab, szója) – 4 evőkanál kesudióvaj – 2 evőkanál borsófehérje – 2 evőkanál lenmag – 1 evőkanál lucuma por – 1 kis marék leveleskel, levelei apróra tépkedve (helyettesíthető spenóttal vagy mángolddal) – 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mogyorótejet. ***** A kesudióvajat és a borsófehérjét a {Myprotein} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) + Kedvezménykupon
2016. január 26. Zizi kalandjai
Újabb szuper élelmiszer rész… töltsük fel a szervezetünk raktárát most a téli időszakban vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. Kezdjük a napunkat egy energiát adó melegítő zabkásával. A nyers kakaóporról már korábban írtam itt, de lássuk mi is az a lucuma por. A lucuma egy egzotikus gyümölcs, természetes édesítő (alacsony GI), ami Dél-Amerika trópusi részein terem, ahol az egyik legnépszerűbb fagylalt ízeként “az inkák aranya” néven ismerik. A lucuma por nagy mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, található benne fehérje. Ezenkívül kiváló foszfor és vas forrás. Használhatjuk kásák, turmixok, fagylaltok, nyers desszertek készítéséhez. Ebben a zabkásában nagyon finom a kakaópor kesernyés íze az édeskés datolyasziruppal, a kókuszreszelék adja a kókuszos ízt, a mandulavaj pedig a krémességet. A lucuma por ráadás foszfor és vas forrás. Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 10-12 evőkanál zabpehely – 3 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál mandulavaj – 2 teáskanál nyers kakaópor – 1 teáskanál lucuma por – 4 teáskanál datolyaszirup – 1/2 teáskanál fahéj – 2 és 1/2 bögre zabtej (mandula-, rizs-, szójatej is használható) – dió, hántolt kendermag a tálaláshoz (bármilyen mag használható, pl. mogyoró, lenmag, chia mag, stb.) Tegyük egy lábasba a zabpelyhet a zabtejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a fahéjat, a kókuszreszeléket. 2 perc múlva keverjük hozzá a mandulavajat és a datolyaszirupot. Főzzük még kb. 5 percig, amíg krémes, kása állagú lesz. A végén keverjük hozzá a kakaóport és a lucumát. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés rizstejjel. Tálaljuk dióval és kendermaggal. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) ***** Az lucuma port, a nyers kakaóport és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Bolognai spagetti (vegán)
2016. január 19. Zizi kalandjai
Régóta főzni akartam vegán bolognait, de eddig vártam rá, nem is tudom miért. Megnéztem több receptet a neten, hogyan is készül az autentikus bolognai… végül több receptet összekeverve, vegánosítva elkészült az én változatom. Húsevő rokonok is ettek belőle és azt kell mondanom, hogy elismeréssel bólogattak ebéd közben, hogy ez mennyire finom étel, még tofuval is – igazából érezni sem lehet, hogy tofu van benne hús helyett! Mi vegán parmezánt reszeltünk a tetejére, valamint kívántam a zöldköretet is mellé, így gyorsan összedobtam egy fokhagymás párolt spenótot hozzá. Mennyei volt így egyben az egész! Na, mennem kell, nincs most időm hosszabb bevezetőre, szólítanak a főnökök (egy majdnem 3 éves és egy majdnem 3 hetes)! Bolognai spagetti (vegán) Hozzávalók 5 főre: – 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 3 közepes szál répa, lereszelve – 1 szál zeller, felaprítva – 300 g (1 csomag) füstölt tofu, szétmorzsolva – 2 doboz (1 liter) paradicsom passata – 2 db babérlevél – csipet szárított rozmaring – só, bors – olívaolaj – vegán parmezán, reszelve – 500 g spagetti Egy nagy lábasban közepes láng felett hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, fokhagymát és dinszteljük 4-5 percig. Adjuk hozzá a rozmaringot, a répát és a zellert és főzzük 10-15 percig, alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá az összemorzsolt füstölt tofut és főzzük tovább 5-8 percig. Ízesítsük sóval, borssal, a babérlevelekkel és öntsük fel a paradicsom passataval. Fedő alatt főzzük további 15-20 percig. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adhatunk hozzá egy kevés zöldség alaplevet (vagy a tészta főzővízéből egy keveset, miközben már főzzük a tésztát). Közben egy másik lábasban sós vízben főzzük al dente (fogkemény) állagúra a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tálaljuk azonnal az elkészült szósszal (vegyük ki belőle a babérleveleket), szórjuk meg reszelt parmezánnal.
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz
2016. január 13. Zizi kalandjai
Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját. Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is! Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán) Hozzávalók: – 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük) – 1 bögre zabpehely – 1 bögre tönköly fehérliszt – 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor – 1/4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható) – 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag) – 6 evőkanál víz – 1/3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható) – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet. Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Sütőtökkrémes penne (vegán)
2016. január 10. Zizi kalandjai
Mostanában (az ünnepek előtt és a két ünnep között) sok tésztás étel készült nálunk, szóval ilyen receptből lesz néhány majd a blogon. Az első egy sütőtökkrémes penne tészta, amelyet a kókusztej tesz lággyá és krémessé. Kakukkfűvel fűszereztem, de jól működne rozmaringgal vagy szerecsendióval is. Ha van készen sült sütőtökünk, akkor pillanatok alatt elkészül ebédre vagy vacsorára ez a finom tészta étel. Mi a Violife növényi parmezánját reszeltük a tetejére, amely állagában és illatában, ízében is hasonlít az eredeti parmezánra. Ha nincs ilyenetek, akkor házilag is készíthettek villámgyorsan parmezánt – ezzel is nagyon finom! Sütőtökkrémes penne (vegán) Hozzávalók: – kb. 500 g sütőtök, megsütve – 1 fej vöröshagyma vagy lilahagyma, felkockázva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 bögre kókusztej – 1 bögre zöldség alaplé – 2 evőkanál kókuszzsír – 350 g penne tészta – vegán parmezán, reszelve – só, bors – kakukkfű (friss vagy szárított) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A krémet elkészíthetjük főtt vagy sült sütőtök húsból is, de az én véleményem szerint a sült sütőtöknek sokkal finomabb az íze, mint a vízben főzöttnek, ezért ajánlom a sült változatot. Ehhez a sütőtököt szeletekre vágva süssük meg 180 C fokon a sütőben. Egy lábasban közepes láng felett hevítsük fel a kókuszzsírt és dinszteljük néhány percig a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát és azzal együtt főzzük még 4-5 percig. Adjuk a hagymához a megsült, héjából kikanalazott sütőtök húst, öntsük hozzá a kókusztejet és zöldség alaplevet. Jól keverjük el és főzzük 15-20 percig, alkalmanként keverjük meg. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük egy kevés kakukkfűvel. Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Az elkészült sütőtökös szószt botmixerrel pürésítsük teljesen simára, majd öntsük a kifőtt tésztára. Tálaljuk azonnal reszelt parmezánnal a tetején.
Ehető kencék: Banános és csokoládés ajakbalzsam
2015. december 20. Zizi kalandjai
Említettem már korábban, hogy mostanában szoktam kísérletezgetni ehető kozmetikumokat illetően, vagyis készítek olyan kencéket, amelyeket akár el is fogyaszthatnánk. Imádom a kis tégelyekbe zárt ajakbalzsamokat szagolgatni üzletekben, de mindig kíváncsian olvasom el a nagyon apróbetűvel írt összetevőket a tégelyek túloldalán. Néha találok olyan “hozzávalókat”, amelyeket nem szívesen juttatnék a szervezetembe, így bármennyire is csodás az illatuk és csábítóak, nem veszem meg őket. Kutatgattam a neten és rájöttem, hogy könnyen el tudok készíteni én is csodás, illatos, krémes ajakápolókat, és nem kell laborral rendelkeznem, hogy ezeket összeakjam. Néhány alapanyagot be kellett szereznem (pl. innen és innen vagy innen), de utána már minden egyszerűen ment. Kiváló ajándékok lehetnek karácsonyra, de akár születésnapra, névnapra, anyák napjára, stb., szóval mentsétek el a receptet! Három “ízzel” kísérleteztem… készült egy banános – illetve ebből még egy édesnarancsos ajakbalzsam (karácsonyi ízvilágot idézve) -, valamint csokoládés. A banánosba igazi banán, a csokoládésba igazi csokoládé is került, nyamm és barna színe miatt először enyhén barnára színezi az ajkakat, de, amint jól bedörzsöljük az ajkakba, eltűnik a barna szín. Csókos, édes ajkakra fel! Banános/édesnarancsos ajakbalzsam Hozzávalók (kb. 3 db 15 ml-es tégelyhez): – 1 púpozott evőkanál méhviasz – 1 evőkanál mandulaolaj – 1 evőkanál kókuszolaj – 1 evőkanál jojobaolaj – 2 cseppnyi nagyon pépesre, krémesre zúzott banán – VAGY 30 csepp édesnarancs illóolaj (100 % tisztaságú) Vagy vízgőz felett egy hőálló tálban vagy egy kis hőálló főzőpohárban, amelyet a vízzel teli kis lábasba helyezünk, olvasszuk fel a méhviaszt. Lassan adjuk hozzá a mandulaolajat, a kókuszolajat és a jojobaolajat. Ha minden felolvadt és egynemű lett, vegyük le a tűzhelyről a tálat vagy főzőpoharat. Ha az édesnarancsos változatot készítjük, akkor tegyünk bele 30 csepp édesnarancs illóolajat, adagoljuk tégelyekbe, várjuk meg, amíg kihűlnek, megszilárdulnak és tegyük rájuk a tetejüket. Ha a banános verziót készítjük, akkor kb. egy fél banánt (legalább ekkora mennyiség kell, hogy nagyon pépesre tudjuk krémesíteni a banánt) villával törjünk pépesre, majd botmixerrel pürésítsük teljesen simára. Nagyon pici mennyiséget – egy-két késhegynyit – adjunk a felolvasztott olajokhoz, keverjük el fa spatulával és szintén adagoljuk tégelyekbe, hagyjuk kihűlni, majd utána zárjuk le. Csokoládés ajakbalzsam Hozzávalók (kb. 3 db 15 ml-es tégelyhez): – 1 púpozott evőkanál kakaóvaj – 1 evőkanál + 2 teáskanál mandulaolaj vagy kókuszolaj – 1 evőkanál méhviasz – 1/8 teáskanál E vitamin olaj – 2-3 kocka jó minőségű étcsokoládé A csokoládét vízfürdő felett egy külön tálban olvasszuk fel. A többi alapanyagot (kakaóvaj, mandulaolaj/kókuszolaj, méhviasz) vízgőz felett egy hőálló tálban vagy egy kis hőálló főzőpohárban, amelyet a vízzel teli kis lábasba helyezünk, olvasszuk fel. Adjuk az elkészült keverékhez az E vitamin olajat, keverjük el, majd öntsük hozzá az olvasztott csokoládét és ezzel is keverjük el. Adagoljuk tégelyekbe, várjuk meg, amíg kihűlnek, megszilárdulnak és tegyük rájuk a tetejüket.
Fehér forró csokoládé másképp (vegán)
2015. december 17. Zizi kalandjai
Karácsony este… már semmi nem fér belénk, de mégis csak olyan rég volt az a vacsora és jól esne valami finomság, ami melegít, meg édes, meg különleges, de tudunk aludni is tőle (mert nincs benne koffein) bármennyire is késő van. Valami kortyolgatnivaló, amit a puha takaró alá bújva, éppen a karácsonyra kapott új könyvünket olvasva vagy valamelyik romantikus karácsonyi filmet nézve, még inkább ellazít bennünket és plusz örömforrást jelent az este lezárásaként. Hát hoztam egy ilyen italt nektek… A recept különlegessége, hogy nem fehér csokiból készült, hanem kakaóvajból. Nem szeretem a fehér csokit, mert túl édes nekem (legalábbis, amiket eddig kóstoltam). Ez a forró csoki viszont nem túl édes, ugyanis mi magunk édesítjük, tehát saját ízlésünkhöz igazíthatjuk. Kis csészéből kortyolgatva igazi finomság, tehát ne hagyjátok ki! A kakaóvajat én az Ázsia Bt-nél vettem, de reform- és bioboltokban is megtaláljátok vagy online áruházakban. Fehér forró csokoládé másképp (vegán) Hozzávalók 2 főre: – 1 és 1/4 bögre kókusztej – 1 bögre víz – 50 g kakaóvaj – 1-2 evőkanál juharszirup, ízlés szerint – egy csipet só – szerencsendió, tálaláshoz (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyünk minden hozzávalót egy kis lábasba. Forraljuk fel a csoki keveréket, majd vegyük takarékra a lángot és melegítsük addig, amíg a kakaóvaj elolvad. Öntsük turmixgépbe, majd turmixoljuk össze (egyben habosítjuk is) 3-4 perc alatt. Tálaljuk kis csészékbe öntve, reszeljünk rá szerecsendiót. Tipp: először az állaga elég híg lesz, úgy tűnik majd, hogy túl sok vizet adtunk hozzá. Várjunk egy kicsit, mert be fog sűrűsödni. Ha nagyon kihűlne, akkor melegítsük újra.
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
2015. december 15. Zizi kalandjai
Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé. És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is. Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé. Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja! Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 db közepes répa, meghámozva – 2 db közepes édesburgonya, meghámozva – 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 2 db közepes lilhagyma, meghámozva – 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul – 1/4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede) – 1 db nagy citrom – szárított kakukkfű, rozmaring – só, bors – extra szűz olívaolaj (jó minőségű!) A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során. Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.
Krémes csokoládé smoothie (vegán) + Kedvezménykupon
2015. december 10. Zizi kalandjai
Újabb szuper élelmiszer rész… töltsük fel a szervezetünk raktárát most a téli időszakban vitaminokkal (sok-sok citrussal is), ásványi anyagokkal, nyomelemekkel és várjuk egészségesen az ünnepeket. Sőt egy ilyen krémes, sűrű, “csokis” turmix karácsonyi reggelinek is kiváló, igazi kényeztető luxus reggeli ital. A turmixba került nyers kakaópor, amely olyan ásványi anyagok forrása is, mint a cink a vas és a magnézium. A magnézium segíti az idegrendszer normál működését, így hozzájárul a stressz és a kimerültség csökkentéséhez. Továbbá a fogak és csontok normál állapotának fenntartását-, valamint a normál izomműködést biztosítja. A vas többek között részt vesz a vörösvérsejt és a hemoglobinképzésben. A cink hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez, a normál fehérjeszintézishez, valamint a csontok, a haj, a bőr és a körmök épségéhez. Védi a sejteket a stresszhatásokkal szemben, szerepet játszik a sejtosztódási folyamatokban és a zsírsavak normál anyagcseréjében. Azt is érdemes tudni a kakaóról, hogy természetes élénkítőszereket tartalmaz, főként teobromint és koffeint. Ezen stimulánsok serkentik az idegrendszert és növelik energiaszintünket. Érdemes mértékkel fogyasztani a kakaós termékeket, mivel nagy mennyiségben kimerítik a szervezetet. A turmixba került másik szuper élelmiszer a kendermag por, amelynek nagyon magas a fehérje tartalma (tökéletes táplálék kiegészítő lehet sportolók és aktív életet élő emberek számára). A kender fehérje por ezen kívül szénhidrátokat, rostokat és csekély mennyiségben zsírt is tartalmaz. Zsírtartalma elsősorban többszörösen telítetlen zsírokból áll, melyekből az Omega-3 és az Omega-6 esszenciális zsírsavak különösen fontosak. Gazdag forrása vitaminoknak (B1-, B2-, B3-, B6-vitamin, E-vitamin) és ásványi anyagoknak (kálcium, foszfor, vas és magnézium). Ezeken kívül szinte minden szuper élelmiszer, ami van még a turmixban, úgy, mint avokádó (!), banán, mandulavaj és datolya, vagyis ezzel a csokis élménnyel mindenképpen jót teszünk a testünknek és lelkünknek is. Az alaprecept Ella-tól származik, én minimálisat módosítottam rajta. Krémes csokoládé smoothie (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 2 db érett banán, meghámozva, kisebb darabokra törve – 1 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva, kisebb darabokra vágva – 3-4 db friss vagy aszalt jó minőségű datolya, kimagozva (attól függően mennyire szeretnénk édesre) – 2 evőkanál kakaópor – 2 evőkanál kendermag por – 1 evőkanál mandulavaj – kb. 2-3 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) ***** A kakaóport és a kendermag port a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán)
2015. december 4. Zizi kalandjai
Az ünnepekre, karácsonyra való készülődésben jól jön egy testet, lelket melengető étel, ami ráadásul gyorsan el is készül. Nálunk nagyon népszerű a zöldséges curry, csak picit csípősen, hogy Ádi is meg tudja enni. Csípősségét a piros curry paszta adja (arab, indiai fűszerboltokban beszerezhető), ha ilyet nem találtok ízesítsétek cayenne borssal vagy chilivel. Bármilyen zöldséggel variálható, én ebbe most karfiolt és sütőtököt tettem. Persze feldobtam egy kis zölddel, leveleskellel is, ami simán lecserélhető spenótra vagy mángoldra. Alapját a fokhagyma, a lilahagyma és a fűszerek adják, aztán jöhetnek a zöldségek, a paradicsomszósz, a kókusztej és a végén egy kis frissen facsart citromlével bolondítom meg. Köret bármi lehet, a barnarizstől kezdve, a kölesig, a quinoáig, de akár jó kis kovászos kenyérrel is lehet tunkolni! Ne várjatok vele sokáig, irány a konyha, hétvégén legyen ez az ebéd! Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán) Hozzávalók 4 főre: – fél fej (kb. 600 g) karfiol, rózsáira, falatnyi darabokra szedve – egy kis darab (kb. 500 g) sütőtök, meghámozva és kb. 1×1 cm-es kockákra vágva – egy maréknyi leveleskel (levelek letépkedve a kemény szárról), spenót vagy mángold, felaprítva – 1 fej lilahagyma, felaprítva – 3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1/3 bögre vöröslencse – 350 ml paradicsomlé – 250 ml kókusztej – 200 ml víz – 1 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál őrölt kömény – 1-2 teáskanál vegán piros curry paszta – só – 1/4 citrom frissen facsart leve – kókuszzsír Egy lábasban közepes láng felett hevítsünk egy-két evőkanál kókuszzsírt. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, pirítsuk három-négy percig, majd fűszerezzük (kurkuma, őrölt kömény, curry paszta). Néhány perc után, amikor a fűszerek már illatosak, jöhet bele a felkockázott sütőtök és a rózsáira szedett karfiol, sózzuk, majd jól átkeverjük és felöntjük a paradicsomlével és a vízzel. Főzzük kb. 15-20 percen át és amikor már a zöldségek majdnem megfőttek, tegyük bele a vöröslencsét, a leveleskelt, öntsük fel a kókusztejjel, vegyük magasra a lángot és forraljunk rajta még egyet, amíg a kókusztej kicsit sűrűbbé teszi, a vöröslencse megfő és a leveleskel is megpuhul. Jól keverjük át, kóstoljuk meg és ízesítsük még, ha szükséges. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, hígíthatjuk még egy kevés paradicsomlével vagy vízzel. Tálaláskor locsoljuk meg a citromlével.
Kókusz Kutya és a Mikulás mesekönyv nyereményjáték
2015. november 30. Zizi kalandjai
Orsit néhány éve ismertem meg, amikor együtt dolgoztunk egy cégnél. Már az első naptól felkarolt, mint kezdő multist… Gyorsan megtaláltuk, hogy mi a közös mindkettőnkben, így jó barátok lettünk. Az útjaink szétváltak, de a barátság megmaradt. Nagyon örültem, amikor elújságolta, hogy írt egy mesekönyvet. Büszke vagyok rá! A lelkesedése, a mese iránti szeretete, a benne élő belső gyermek – aki rajong a cuki dolgokért – példaértékű. Íme egy mini interjú vele, a bejegyzés végén pedig a játék, amelyen megnyerhetitek a könyvét! Ha jól tudom, ez az első könyved… honnan jött az ötlet (inspiráció), hogy tollat ragadj? Júniusban végeztem dráma-és színházpedagógusként a Pannon Egyetemen (eredeti végzettségem: francia-magyar szakos bölcsész). Már korábban is szerettem a meséket, de itt megtanultam, hogy milyen nagy ereje lehet egy mesének a gyerekek életében, milyen sok mindenről lehet beszélgetni és játszani, meg játszva tanulni egy mese kapcsán. Kókusz kutya története már régóta lappangott bennem, és a drámás tanulmányaim ezt valahogy a felszínre hozták. Egy kiskutya, aki szerető gazdit keres. Ez a mese alaptörténete, ami aztán fontos beszélgetéseket indíthat el a gyerekekkel például a barátságról, a segítőkészségről, a felelősségről, de még akár az örökbefogadásról is. Mivel foglalkozol egyébként, ha nem mesekönyvet írsz? Szerencsés vagyok, mert a munkám során is mesékkel illetve gyerekkönyvekkel foglalkozom. Egy gyerekkönyvkiadónál, a Roland Kiadónál dolgozom, és többek között a könyvek irodalmi lektorálását, szerkesztését végzem. Szoktunk játékos meseolvasásokat szervezni a gyerekeknek valamelyik mesekönyvünk kapcsán, és nagyon jó látni, hogyan reagálnak a kicsik a mesékre, hogyan élik bele magukat egy-egy történetbe. Ki Kókusz (kutya)? Kókusz kutya karakterét a mi kiskutyánkról mintáztam, akit szintén Kókusznak hívnak. Mondhatnám azt is, hogy ő adta az ihletet. Ő is kalandos módon került hozzánk, és lett családtag. Bár nem a Mikulás segített neki ebben, vagy ki tudja? Lesz-e folytatás? Nagy örömömre a visszajelzések alapján megkedvelték a gyerekek Kókusz kutyát, és már formálódik is a fejemben kalandjának a folytatása, ami ha minden igaz, Húsvétra már a könyvesboltokba kerülhet. Annyit elárulhatok, hogy Kókusz kutya életébe egy kiscica fog belepottyanni… ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Orsi felajánlása jóvoltából három szerencsés megnyerhet egy-egy dedikált példányt a Kókusz Kutya és a Mikulás című könyvéből. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek gyerekként melyik karácsonyi mese vagy meséskönyv volt a kedvencetek! Szabályok : 2015. december 3-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2015. december 4-én. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyerteseknek a nyereményt Orsi postázza magyarországi címre.
Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)
2015. november 25. Zizi kalandjai
Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs
Retro töltött káposzta (vegán)
2015. november 21. Zizi kalandjai
Ha már volt retro töltött paprika, akkor jöjjön a retro töltött káposzta. Amióta vegetáriánus/vegán/növényevő lettem, nem is jutott eszembe a töltött káposzta. Pedig imádom a savanyú káposztát, de beértem ezzel a vöröslencsés korhelylevessel vagy ezzel a savanyú káposztás köles fasírttal. Aztán tavaly karácsony előtt elkezdtem anyukám “fülét rágni”, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy vegán változatot. Végül is csak a húst kell lecserélni, más állati eredetű nincs is benne (a mi családi receptünkben), szóval addig, addig győzködtem, amíg belement. Tavaly december 26-án ezt ettük ebédre… jó nagy kondérral főztünk, mert töltött káposztából nem lehet kis adagot készíteni. Annyira finom lett, hogy észre sem vettük, hogy nincsen benne hús (főleg a húsevő családtagok). Majd látjátok a leírásban, hogy a káposztát illetően nincsen pontos mennyiség megadva, mert az egész attól függ, hogy ki mekkora töltött csomagocskákat csinál. Ez nagyon egyén és ízlés függő, ki, hogyan szereti. Most benne vagyunk a töltött káposzta szezonban, tehát minimum egyszer csináljátok meg! A savanyú káposzta igazi multivitamin, több, mint vitamin forrás. A késő őszi, téli időszakban érdemes belőle minél többet fogyasztani. “A savanyú káposzta fejeskáposztából készül, az erjesztést sóval, vagy sós vízzel és kovásszal végzik 10-90 napig. A fejeskáposzta C-vitamin tartalma igen magas (20 mg/100 gr), amit a savanyítás után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem. A C-vitaminon kívül B1-vitamint, niacint és karotint is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. A legjobb, a hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje sajnos már gyorsérleléssel készült. A savanyú káposztát ajánlott nyersen fogyasztani, de megfelelő főzéssel az elkészítés során is megőrizhetünk számos vitamint és ásványi anyagot belőle.” (Forrás: innen.) Kiválóan védi a bélrendszert, újjáépíti a bélflórát, méregtelenít, szabályozza a vér cukor- és koleszterinszintjét. Retro töltött káposzta (vegán) Hozzávalók kb. 6 főre: – 2 csomag (600 g) füstölt tofu vagy szejtán, esetleg füstölt gabonakolbász – 150 g rizs, megmosva, nyersen – 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – savanyú káposzta levelek, nagyobbak félbe vágva – szálas savanyú káposzta, felaprítva – 2-3 evőkanál liszt – 1 evőkanál füstölt paprika – napraforgó olaj – só, bors – szójajoghurt, tálaláshoz Egy tálban morzsoljuk szét a tofut (szejtánt, gabonakolbászt aprítsuk fel), adjuk hozzá a rizst, a vöröshagymát és a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. A káposzta leveleket és a szálas káposztát ízlés szerint átmoshatjuk (mi nem szoktuk, mert úgy szeretjük, ha minél savanyúbb az étel). A káposzta leveleket a vastag erektől megtisztítjuk. Veszünk egy káposzta levelet, közepére helyezünk kb. 2 evőkanál tölteléket, majd felhajtjuk/összetekerjük és kis káposzta csomagokat készítünk belőle. A töltött káposztákat lábasba rakjuk, tetejére halmozzuk a szálas káposztát és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Közepes láng felett kb. 25 percig főzzük. Közben rántást készítünk: egy kevés napraforgó olajon (1-2 evőkanál) megpirítjuk a lisztet, a tűzről levéve hozzáadjuk a füstölt paprikát, vízzel csomómentesre keverjük és ráöntjük a káposztára. Átforraljuk az egészet a rántással együtt kb. 15 perc alatt és már tálalhatjuk is szójajoghurttal és ropogós kovászos kenyérrel. Tipp : a tölteléket készíthetjük barnarizzsel, quinoával vagy akár kölessel is.
MagNet Közösségi Pont: bank és kávézó egy helyen
2015. november 13. Zizi kalandjai
A MagNet Bankot már évek óta ismerjük, még közös munkakapcsolatunk is van velük és jó néhány közösségi rendezvényükön jártunk már. Az Andrássy úton lévő MagNet Házban található egy szuper organikus gyerekszoba, ahova örömmel megyünk el Ádival, mert igazi “tombolási” lehetőséget biztosít a hatalmas párnáival, szuper fa játékaival – minket természetesen a kiskonyha érdekel a legjobban. Meg sem lepett, amikor először olvastam újonnan nyílt közösségi pontjukról. Mert ők ilyenek… közösen, közösben gondolkodnak. Újraértelmezett belvárosi fiókjuk az egyik legmenőbb dolog, amivel manapság találkozhatunk – és tudtommal egyedülálló a világon. A fiók mind funkciójában, mind megjelenésében eltér minden eddigi helyszíntől, amit a pénzügyi szférában megszoktunk: fair trade biokávézó, civileket támogató közösségi pont és bankfiók egyben, ahol egyaránt jó pénzügyeinket intézni és társasági életet élni. Az újratervezés egyik alapvetése az volt, hogy a MagNet szellemiségével összhangban szűnjön meg a banki tanácsadó és az ügyfelek között húzódó, őket elválasztó pult, és helyette barátságos környezetben, egyenrangú és fesztelen találkozás jöjjön létre a két fél közt. Ennek megfelelően a Közösségi Pontban a banki kollégák és vendégeik közös képernyőt néznek egy laptopon, melynek során az ügyfelek egyúttal megtanulhatják maguk intézni a NetBankon indítható tranzakciók többségét. A helyszínen kapható speciality kávékról az általunk is rendszeresen látogatott Ecocafe gondoskodik (szintén gyerekbarát játszósarokkal, pelenkázóval), amely a nemzetközileg is legkiválóbbnak tartott olasz La Marzocco gyár gépein készíti el fair trade és ökológiai gazdálkodásból származó kávékülönlegességeit. A zöldkávé többek között Etiópia, Guatemala, Kolumbia, Peru Szumátra és a Galapagos-szigetek bioültetvényeiről érkezik, amelyet tapasztalt pörkölőmester varázsol teljessé. Így a pörkölt kávé a lehető legfrissebben és legjobb minőségben jut el a vendégekhez. A kávé mellett bio péksütemények, smoothie-k és egyéb egészséges finomságok várják a betérőket. Mit keres a kávézó szuperhős a falon a külön, a gyerekek számára kialakított játszósarokban? A Közösségi Bank társadalmi hitvallása jelenik meg a térben, amely szerint a világot mi hétköznapi hősök tudjuk megváltani egy-egy paradigmaváltással. A bank tisztában van azzal, hogy egy közösség miként formálhatja át a környezetét, így az ő felelősségük is, hogy fel tudnak-e kínálni olyan társadalmi kezdeményezéseket, amelyekhez jó kapcsolódni. A Balassi Bálint utcai helyszínen például minden tizedik kávé egy segítő ajándékot jelent a vendégek számára, melyet magukkal vihetnek, és átadhatnak egy nehezebb sorsú embertársuknak. A becsületkasszás rendszerben értékesített almából befolyt támogatások pedig a hónap civil szervezetét segítik minden alkalommal. A többi bankfiókhoz hasonlóan, a Belvárosi Közösségi Pont is kutyabarát helyszín, így a négylábúakat is örömmel fogadják mind a MagNet Bank, mind pedig az Ecocafe kollégái. Az egyik legnagyobb jófejség a banktól pedig az új gyakornoki programjuk elindítása, a SmartUp!. A programban résztvevő egyetemisták a féléves időszak alatt egyidejűleg két szakmában is tapasztalatot szerezhetnek, és a gyakorlati idő végén egy banki tanácsadói és egy okleveles barista képesítést is a kezükhöz kaphatnak. Az enteriőr tervezésére Nikoletti Petra és a Térkultúra csapata kapott megbízást, akik fiatalos, innovatív teret hoztak létre egyedi design bútorokkal, és segítettek abban is, hogy a helyszínen a banki és kávézó zónák organikus egységet alkossanak. A zöldfal mellett – szokatlan módon – élő fákat is elhelyeztek a kávézóban, ahogy az utcában is ültettek két magas kőrist a környékbeli közösség számára. “A belépők nem is sejtik, hogy az enteriőr kb. 2.220 db PET palackot rejt: a székek többsége, ugyanis, ebből készült. Arra is külön figyeltünk, hogy a gyerekek számára élhető teret hozzunk létre egy formabontó játéksarok létrehozásával.” – mondja Petra. A belvárosi helyszínnel egyidejűleg a bank virtuális terei is megújulnak. Ezzel a NetBank már új, responsive felületről lesz elérhető, azaz a bank iránt érdeklődők kényelmesen mobilról vagy tabletről is böngészhetik a Possibile (korábbi nevén Carnation) által tervezett weboldalt. Az új honlapra látogatók a korábbinál is átláthatóbb módon tájékozódhatnak majd például a közösségi betétekben összegyűlt megtakarításokról, és ennek hatásáról a bank által finanszírozott társadalmilag hasznos projektekre, vagy éppen a Közösségi Adományozási Program keretében támogatható civil ügyekről. Az oldal a kalkulátorok segítségével testreszabott megoldásokat ajánl a számla-, hitel-, ill. betéti termékek kiválasztásához. Mindezek után egyetlen kérdésem van: ki ne szeretné a pénzügyeit egy ilyen menő helyen intézni? *** MagNet Közösségi Pont Budapest V. kerület, Balassi Bálint utca 9-11. (az Olimpia Parkkal szemben) Nyitvatartás: – bank: hétfőtől csütörtökig 8.00-17.00, pénteken 8.00-16.00 – kávézó: nemcsak hétköznap, de szombaton is nyitva tart 8.00-18.00 *** Fotó kredit: Villányi Csaba / FlashBack Photo
Sütőtökös diós és kakaós muffin (vegán)
2015. november 10. Zizi kalandjai
Látogatóba mentünk a barátnőmékhez, Éváékhoz, Verőcére. Gondoltam, hogy viszek valami nassolnivalót ebéd utánra, ami gyerekbarát és ráadásul finom. Előző este Ádival együtt készítettük el ezeket a muffinokat… a segítségével mértük ki az alapanyagokat, és persze kóstoltunk is… mindenből egy picit! A sütőtök adja az őszi hatást és segít “összeragasztani” a tésztát tojások helyett, valamint ettől lesznek puhák, omlósak és “nedvesek” a muffinok. A dió gazdagabbá teszi, a kakaótól lesz csokis. A barátnőm azt mondta, hogy ő ilyen finom muffint még nem evett… nem bírta abbahagyni. “Pedig ezek csak egyszerű muffinok” – mondtam neki! Sütőtökös diós és kakaós muffin (vegán) Hozzávalók (10-12 db-hoz):- 1 és 1/2 bögre sült sütőtök – 1 és 1/2 bögre tönköly fehérliszt – 1/2 bögre darált dió – 5 evőkanál kakaó vagy karob – 1/2 bögre + 2 evőkanál juharszirup – 1/2 bögre kókuszzsír (szobahőmérsékletű) – 1/3 bögre rizstej vagy más növényi tej (szobahőmérsékletű) – 2 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1 teáskanál szódabikarbóna – 1/4 teáskanál só – 1 vaníliarúd kikapart magjai Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, tönkölyliszt, kakaó, szódabikarbóna, sütőpor és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: sült sütőtökhús, kókuszzsír, rizstej, juharszirup és vanília. Adjuk a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg jól átsülnek. Kivétel előtt azért végezzünk késpróbát, hogy nem ragad-e tészta a késre (ha nem, akkor jó)!
Inka bogyós datolya golyó (nyers, vegán) + Kedvezménykupon
2015. november 3. Zizi kalandjai
Többen érdeklődtetek már nálam a szuper élelmiszerekről: mik ezek, én miket használok, hogyan lehet őket felhasználni, stb. A Planetbio-nak hála most többet bemutathatok nektek itt a blogon (sorozatban). Az angol superfood olyan élelmiszert, ételt jelent, amelyek magas koncentrációban tartalmaznak olyan alapvető tápanyagokat, amelyeknek az egészségre gyakorolt hatásuk kiemelkedő. Legtöbbjük lúgosító és méregtelenítő hatású is. Sokáig azt hittem, hogy a superfood valami különleges élelmiszer, ami nagyon drága és esetleg nehezen is beszerezhető. Rövid tanulmányozás után rájöttem, hogy vannak tasakban és por formájában kapható szuper élelmiszerek (ez a drágább kategória) és vannak a hagyományos zöldség- és gyümölcspulton (avokádó, áfonya, leveleskel, brokkoli, eper, spenót, mandula, quinoa, stb.) kapható friss változatok. A tasakban és por formában kapható szuper élelmiszereket felfoghatjuk úgy is, mintha kiváló minőségű vitaminok lennének. Nem kell belőlük sokat fogyasztani, azonban hébe-hóba megéri “beruházni” egy-egy fajtára, hogy felturbózzuk velük az immunrendszerünket. Ennek a mostani receptnek a kiemelt eleme az inka bogyó (szárított formában), de van még benne hántolt kendermag, chia mag, nyers kakaópor, nyers kókuszzsír, na és persze datolya, meg magok, amelyek mind-mind a szuper élelmiszer kategóriába tartoznak. Első kóstolásra bejött az inka bogyó íze (nemcsak nekem, hanem Ádinak is, aki úgy eszi, mintha kötelező lenne ), enyhén savanykás, de közben édes is. Kinézetre a mazsolára hasonlít, kicsit azonban érdesebb a felülete. Peru magasabb területein őshonos, antioxidánsokban gazdag, viszonylag magas fehérje- és rosttartalommal rendelkezik. Gazdag vasban, A- és C-vitaminban. A golyót a datolya fogja össze. Magok tekintetében azt tettem bele, ami éppen itthon volt, egy kis kesudiót, mandulát és törökmogyorót. Ha éppen diótok van otthon, azzal is elkészíthetitek persze. A puhaságát és “krémességét” a nyers (extra szűz) kókuszzsír adja meg. Ha ilyenetek nincs, használhattok hagyományos kókuszzsírt is, a lényeg, hogy szobahőmérsékletű legyen. A datolya golyó készítés nagyon gyerekbarát művelet. Ádi végig segített nekem: kimérni az alapanyagokat, elindítani a robotgépet, majd megformázni a golyókat, amiből természetesen nem sok minden lett, ugyanis ő folyamatosan ette a kezébe került masszát. A készítés másnapján még volt kb. hét darab golyó. Délután kitettem Ádi asztalkájára, hogy majszoljon belőle egy keveset. Én közben tettem-vettem, majd eszembe jutott, hogy egy utolsó golyót bekapok még mire elfogy. Odamentem az asztalhoz és a golyóknak hűlt helyét találtam… I. egyet evett, a maradék hatot mind Ádi habzsolta be kb. 20 perc alatt! Na ennyire finom! Próbáljátok ki! Inka bogyós datolya golyó (nyers, vegán) Hozzávalók (kb. 25 db-hoz): – 1 bögre kesudió – 1/2 bögre mandula – 1/2 bögre törökmogyoró – 20 szem datolya, kimagozva (lehetőleg friss – Lehel piacon lehet kapni -, ha nem tudtok beszerezni, jó a szárított is, csak jó minőségű legyen) – 2 evőkanál chia mag – 2 evőkanál hántolt kendermag – 2 evőkanál (nyers) kakaópor – 2 evőkanál (nyers, extra szűz) kókuszzsír – 1/3 bögre inka bogyó, felaprítva Tegyük robotgépbe a kesudiót, a mandulát és a törökmogyorót, és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). ***** A superfood alapanyagokat a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
2015. október 22. Zizi kalandjai
A karamellizált hagyma nagy kedvencem. Csak magában elkészítve is imádom, de akár egy szelet pirítósra rátéve, akár burgonyapürét ízesítve vele… bárhogyan is használjuk fel, csakis finomságot kapunk. Most polentába tettem, rétegezve, sajttal megszórva. Kaptam egy köret szerű ételt, ami salátával tálalva, akár főételnek is tekinthető. Én összedobtam mellé egy végtelen egyszerű paradicsomos padlizsánragut (fokhagyma, padlizsán, oregánó, bazsalikom, só, bors, paradicsomszósz, olívaolaj). A kettő együtt fenséges ebédet alkotott. Próbáljátok ki a hosszú hétvégén! Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 bögre kukoricadara – 2 bögre víz – 1 bögre zabtej (rizs- és mandulatej is használható) – 4 fej vöröshagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve – 150 g sajt (én ilyen vegán olvadósat használtam, persze nem vegán sajttal is elkészíthető), reszelve – 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj – só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és szórjuk meg egy csipet sóval (ez hozza elő a hagyma édes ízét). Tegyünk a serpenyőre egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le. Főzzük kb. 20-25 percen keresztül, amíg teljesen puha és világosbarna lesz a hagyma. Közben egy lábasban forraljuk fel a vizet és a zabtejet. Adjunk hozzá sót, borsot és ha forr, öntsük bele a kukoricadarát. Vegyük takarékra a lángot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg a polentát 8-10 perc alatt (vigyázzunk, mert puffog a kukoricadara!). Egy tepsit kenjünk ki kevés kókuszzsírral, szedjünk rá egy réteg polentát, majd jöhet rá egy adag karamellizált hagyma, végül a reszelt sajt. Folytassuk az “építést”, amíg minden el nem fogy. Lehetőleg polentával zárjuk és a tetejére tegyünk még reszelt sajtot. Süssük 180C fokon kb. 25 percig, amíg a sajt ráolvad és a polenta széle kicsit elkezd megbarnulni.
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
2015. október 15. Zizi kalandjai
Egy lábasos/serpenyős tészta… minden anya, elfoglalt ember álma! A lényege, hogy minden egy helyen, egy lábasban fő meg, a tésztától a zöldségekig. Mivel rövid idő alatt elkészül, ezért az interneten keringő változatok többsége vegetáriánus, de a vegán receptek is előfordulnak. Én természetesen vegán verziót csináltam. Nagyon érdekes a tészta története. Martha Stewart tette híressé (az alapváltozat: paradicsom, vöröshagyma, bazsalikom, spagetti, só, víz), azonban egyik kolléganője, Nora Singley (étel stylist) fedezte fel egy olaszországi utazása alkalmával. Peschiciben – egy pugliai halászfaluban – járt és betért egy kis vendéglőbe, ahol Matteo, a pincér – aki egyben a szakács is volt és a tulajdonos fia -, elmesélte neki, hogy az édesanyja hogyan főzi meg pillanatok alatt a paradicsomos tésztát és el is készítette Noranak és kolléganőjének a vacsorát. Nora aztán az ötletet és a receptet “elvitte magával” New Yorkba, megfőzte Marthanak, majd egy idő után kikerült az internetre és vírusszerűen elterjedt (itt találjátok a teljes sztorit és az eredeti fotókat). Sokféle változata van, íme egy gyűjtemény 21 féle fajtáról. A Street Kitchen csapata pedig egy cukkinis, olívabogyós változatot készített. Én hűtőben lévő maradék zöldségeket használtam: padlizsánt, spenótot; és adtam hozzá lilahagymát, fokhagymát, paradicsomszószt, olívaolajat, sót, borsot, fűszereket, tésztát, vizet és egy különlegességet: vegán parmezánt! Tejmentes, laktózmentes, szójamentes, pálmaolaj mentes, gluténmentes. Növényi sajthelyettesítő vegánoknak és tejérzékenyeknek is, parmezán ízben. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az egész finom, krémes lett. Belepakoltam mindent a nagy serpenyőbe, felöntöttem vízzel, feltettem főni és elkezdtünk Ádival játszani. Mire felugrottam, hogy rá kellene néznem a tésztára, már szinte készen is volt. Előkészületekkel együtt tényleg megvan 15-20 perc alatt. Annyira finom lett, hogy gyakori vendég lesz a konyhánkban! Próbáljátok ki! Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán) Hozzávalók 2-3 főre: – 1 db kisebb padlizsán, 1*1 cm-es kockákra vágva (nem kell meghámozni) – 1 fej lilahagyma, felszeletelve – 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 nagy marék spenót, vékony csíkokra vágva – kb. 250 g paradicsomszósz (ez kb. 250-300 ml) – 100 g vegán parmezán, reszelve – 1-1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó (akinek van friss, használja azt) – 1-2 evőkanál extra szűz olívaolaj – só, bors – kb. 600 ml víz Tegyük a serpenyőbe az összes hozzávalót, öntsük fel a vízzel és jól keverjük össze. Tegyük fel a gáztűzhelyre és közepes láng felett, időnként megkeverve, főzzük meg kb. 12 perc alatt. Ha nagyon besűrűsödött, akkor adjunk hozzá még egy kevés paradicsomszószt vagy vizet, igazítsuk az ízeket, keverjük át és már tálalhatjuk is! Na, éhesek lettetek?
Gyors banános zabkeksz (vegán)
2015. október 5. Zizi kalandjai
Ellát és a receptjeit nagyon szeretem. Ahogy megjelent az első könyve, egyből megvettem… aztán később nyertem tőle egy dedikált példányt is (sokat fog az érni még egy nap). Most fejezte be a második könyvét, ami jövő év elején fog megjelenni és már írja a harmadikat. Azért szeretem a receptjeit (amik gluténmentesek és vegánok), mert gyorsak, egyszerűek, az alapanyagok könnyen beszerezhetők. Egy barátnőm is megvette a könyvét és írt nekem, hogy nem igazán tetszik neki. Aztán megírtam neki, hogy nekem miért jön be… többek között, mint anyának, szükségem van gyorsan elkészíthető ételek receptjére. Van pár a tarsolyomban, meg én is össze szoktam dobni újdonságokat, de, amikor nincsen ötlet, jól jön inspirációnak Ella. Néhány hónap elteltével aztán visszajelzett a barátnőm és rájött újdonsült, szoptatós anyaként, hogy miről beszéltem, amikor a gyorsaságra és egyszerűségre helyeztem a hangsúlyt Ella könyvét illetően. Szóval ez az szuper keksz is Ellától származik, az első könyvéből van. Öt hozzávaló kell hozzá, én tettem még bele egy hatodikat, vaníliát. Nagyon egyszerű elkészíteni, Ádit is bevontam a konyhai feladatokba, így örömmel majszolt a kisült kekszekből, amelyek elkészítésében ő is részt vett. Kiváló gyerekeknek uzsonnára, felnőtteknek tea, kávé mellé, vagy csak úgy nassolni. Próbáljátok ki! Gyors banános zabkeksz (vegán) Hozzávalók (kb. 15 kekszhez): – 3 db érett banán – 1 és 1/2 bögre zabpehely – 4 evőkanál mandulavaj (kesudióvaj, földimogyoróvaj is használható) – 4 evőkanál juharszirup (datolyaszirup, méz is használható) – 1 evőkanál kókuszolaj – 1 vaníliarúd kikapart magjai Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A meghámozott, felkarikázott banánokat egy tálban villával törjük pépesre. Adjuk hozzá a mandulavajat, a juharszirupot, a vaníliát és a kókuszolajat. Adjuk hozzá a zabpelyhet és jól keverjük el – ragacsos tésztát kapunk. Evőkanálnyi adagokat tegyünk a sütőpapírra, amit a tenyerünkkel vagy a kanál segítségével lapítsunk keksz formájúra. Süssük kb. 15-20 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Vegetáriánus Srí Lanka-i főző kurzus a Neguránál
2015. szeptember 24. Zizi kalandjai
Üdvözlő “koktél”: epres lassi Még a nyár elején vettem részt egy igen különleges, vegetáriánus srí lankai főzőórán a Negura Főzőiskolában. Igazából szinte vegán volt a teljes menü, egyedül a desszertben volt tojás. Gannoruwa Réka a főzőiskola tulajdonosa apai részről Srí Lanka-i és többször járt már az országban is, tehát teljes betekintést nyerhetünk a Srí Lanka-i konyha és gasztronómia világába. Így tudtuk meg azt is, hogy náluk az ételek a csípős és nagyon csípős skálán mozognak és a kisbabákat is már a csípőshöz szoktatják hozzá pici korban (egy éves kor után), szóval mire nagyobbak lesznek a nagyon csípős már fel sem tűnik nekik. Ehhez az ízvilághoz igazítják a nyugati étterem láncolatok kínálatát is, vagyis, ha Srí Lankán bemegyünk egy McDonald’s-ba szinte biztos, hogy minden hamburgerük csípős lesz. Nagyon sokféle zöldség és gyümölcs szolgál az ételek alapjául, de természetesen esznek húst is. Az asztalokat evőeszközök nélkül terítik meg, ugyanis ők kézzel esznek, szerintük így lehet élvezettel elfogyasztani az ennivalót. Sokféle fűszerrel ízesítik az ételeiket, leggyakoribbak a chili, a kurkuma, a kardamom, a curry, a fahéj, a gyömbér, a koriander, a kömény és a lime (ez ugye gyümölcs, de fűszerként is használják). Zsiradékként kókuszzsírt használnak és nagyon sok ételbe kerül kókusztej. Legjellegzetesebb üdítő italuk a kókusz friss leve. Ezenkívül jellemző gasztronómiájukra még a napi többszöri teázás is, amelyet sok cukorral és gyakran néhány csepp tejjel isznak. Réka / Kőkemény pálmacukor, amely keménysége ellenére olyan könnyen reszelhető, mint egy sajt Réka irányításával kötetlen, baráti beszélgetések közepette, kellemes légkörben (gyerekeknek játszósarok van!) folyt az óra menete. Mindenki abból vette ki részét, amihez éppen kedve volt. Mire a teljes menüt elkészítettük, nagyjából képbe kerültünk a Srí Lanka-i konyhával, na és persze nagyon éhesek lettünk. Készül a roti 1. (a srí lankaiak nemzeti kenyere, amely vékony lepénykenyér féleség) Készül a roti 2. Készül a roti 3. Kisült roti felszeletelve, amelyet egy csípős zöldség raguhoz adtunk A csípős zöldség ragu Vadai – lencsés ropogtatnivaló fűszerezése Vadai sütése olajban Kisült vadaik Az alábbi finomságokat készítettük: – Vadai – fekete lencséből, fűszerekből és rizslisztből álló, olajban kisült ropogtatnivaló – Roti és kottu – lepénykenyér pirított zöldség raguval – Parippu – dal szerű fűszeres vöröslencse ragu – Pol sambal – kókuszos sárgarépa saláta – Watalappan – kókusztejes, fűszeres párolt puding pirított kesudióval Mi természetesen kaptunk evőeszközöket, de lehetett kézzel is enni… / A tálalt ételek… mennyei volt minden! Feltétlen ajánlom minden érdeklődőnek a Negura óráit, akik szeretnének egy falat Srí Lankába belekóstolni! További főző kurzus időpontok itt. A kurzuson a {Negura} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz
2015. szeptember 21. Zizi kalandjai
Újra indul az őszi Segítsüti jótékony akciója. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 13. alkalommal a Segítsüti a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Röviden a részletek... 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2015. szeptember 21-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 24-én 16:00-ig. Az idén a már slágernek számító nyers csokoládétortával készülök. Jellemezhetném azzal, hogy ez a torta az egészséges bűnbeesés. Nyers, vegán, ráadásul a legcsokisabb élmény! Ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm kókuszvirág cukrot, csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll (mandula, datolya, avokádó, nyers kakaópor, vanília). Aki megteheti, licitáljon a nyers csokitortámra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a torta személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Nyers csokoládétorta Hozzávalók egy 18,5 cm-es csatos formához: Torta alaphoz: - 100 g mandula - 70 g datolya, kimagozva - 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só Krémhez: - 2 érett nagy avokádó - 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral) - 50 g extra szűz kókuszolaj - 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet tengeri vagy Himalája só Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük.
Mega banános granola (vegán)
2015. szeptember 10. Zizi kalandjai
Mega banános granola, mert elég nagy adag készült belőle! Már régóta csinálni akartam granolát, mert vágytam rá, de a 30-32 fokos lakásban nem volt kedvem bekapcsolni a sütőt, így váratott magára múlt péntekig. Érdemes megcsinálni ekkora adagot, mert dobozban, üvegben tartva eláll sokáig és biztosítjuk magunknak hosszútávra a reggelit (tehetjük növényi tejekbe, joghurtokba, szórhatjuk smoothie tetejére) vagy éppen a nassolni valót, mert ezt bizony nasiként is lehet fogyasztani. Került bele minden, amit itthon találtam. A recept ötlete, a banános verzió tőlük van. Plusz édesítésre még juharszirupot használtam, de mivel nagy mennyiség készült belőle, így a három banán és a hozzáadott juharszirup éppen csak megédesítik a granolát, egyáltalán nem lesz annyira édes, mint mondjuk a boltokban kapható változat. Tényleg pikk-pakk összedobható, gyorsan meg is sül, szóval fél órát érdemes rászánnunk, hogy ne az agyon cukrozott verziót együk, hanem a sajátunkat. Mellesleg kiváló ajándék is lehet majd karácsonyra… mentsétek el a receptet! Még több granola recept itt! Mega banános granola (vegán) Hozzávalók: – 3 bögre zabpehely – 1 bögre tökmag – 1 bögre napraforgómag – 1 bögre mandula, durvára aprítva – 1/2 bögre dió, durvára aprítva – 1/4 bögre paradió, durvára aprítva – 2 evőkanál szezámmag – 2 evőkanál chia mag – 2 evőkanál hántolt kendermag vagy lenmag – 3 banán, meghámozva, villával pépesre törve – 4 evőkanál juharszirup – 4 evőkanál kókuszolaj, olvasztva – 1 teáskanál fahéj – 1/2 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1/2 teáskanál só Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, tökmag, napraforgómag, mandulva, dió, paradió, szezámmag, chia mag, szezámmag, hántolt kendermag/lenmag, fahéj, vanília és só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánt a juharsziruppal és a kókuszolajjal, majd keverjük össze. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a banán, juharszirup és kókuszolaj mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!
Éltető vacsora kurzus a Makifoodnál
2015. augusztus 30. Zizi kalandjai
Tavasszal jártam egy Makifood kurzuson, nem mondható főzőórának, ugyanis “Éltető vacsora” címmel élő ételeket ettünk, tehát az összes fogás, amit készítettünk és közülük bármelyik hőkezelésnek lett kitéve, az csakis 42 Celsius fok alatt történt. Ez az a hőmérséklet határ, ami alatt az elkészített étel még élőnek, vagyis nyersnek tekinthető. A kíméletes konyhatechnológiának köszönhetően a kizárólag növényi alapanyagok megőrzik értékes tápanyagaikat, finom íz- és illatanyagaikat. Jó kis csapat gyűlt össze az órára, meglepő módon férfi érdeklődőkkel is… azt gondolnánk, hogy ez a fajta táplálkozás, étel készítés inkább a nőket érdekli, de voltak bátor férfiak, akik eljöttek és kivették a részüket az aprításból, tálalásból, na és persze a finom vacsora elfogyasztásából. Az órát Repka Ágnes vezette, aki a RépaKonyha blog szerzője, az ÉletKonyha egyik alapító tagja (Kassai Nórával), valamint a májusban indult PlantLife Ételműhely megálmodója és létrehozója. Ági 2010 ősze óta a nyers vegán étrend híve, azonban, ha megkívánja alkalmanként fogyaszt savanyított tejterméket vagy tojást. Kiváló szakember, aki teljes odaadással és lelkesedéssel tud beszélni az alapanyagokról, a “technikákról”, amelyek segítségével a finom ételek elkészülnek. Ági demonstrál Kellemes beszélgetés közben szorgosan jártak a kezek, vágtunk, szeleteltünk, majd a technika segítségével profi robotgéppel aprítottunk, daráltunk, krémesítettünk. A nyers konyha alapja egy profi turmixgép (ilyen vagy ilyen – ezekről álmodozom) vagy aprítógép (ilyen – erről is álmodozom, vagy ilyen – én ezt használom és kiváló társ a konyhában), amelynek köszönhetően felgyorsíthatjuk az ételkészítés folyamatát. Így csináltuk meg a mandulamajonézt, a tyúkhúr pestot és a diópástétomot is. Krisztina és Vivienne szorgoskodnak Tyúkhúr aprítása Készül a tyúkhúr pesto Itt pedig a diópástétom Egy több fogásos nyers vacsora elfogyasztásához idő kell, ugyanis mindent alaposan meg kell rágni. Ne számítsunk rá, hogy negyed óra alatt végzünk a behabzsolásával. Meg kell tanulnunk lelassulni, megadni a módját az étel elfogyasztásának, különben nem lesz élvezetes. Ági a szezonalitásra esküszik, mindig abból készít ételt, amit éppen a természet kínál. Így került az asztalra az alábbi menüsor: Kerti és vad zöld levelek mentás-kapros öntettel // Mandulamajonézes zellersaláta // Zsenge zöldségrakottas diópástétommal és tyúkhúr pestoval // Vöröshere csíra // Lenmagos kréker // Epres-bodzás “puding”. Tobzódtunk az ízekben, a textúrákban, a színekben. Minden friss és finom volt, arról nem is beszélve, hogy milyen jót tettünk a testünkkel ezen ételek elfogyasztása által. Feltétlen ajánlom az “Éltető vacsora” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon újra, egészséget csempészünk saját magunk és családunk életébe. A következő vacsora 2015. szeptember 30-án lesz, és még több Makifood kurzus pedig itt található. A kurzuson a {Makifood} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Vegetáriánus Fesztivál + Vegagyerek workshop
2015. augusztus 17. Zizi kalandjai
Idén is megrendezésre kerül a Vegetáriánus Fesztivál, immár 19. alkalommal. Augusztus utolsó hétvégéjén a hagyományokhoz híven az Egészség-Vár Alapítvány sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal vár minden kedves érdeklődőt. Akárcsak az elmúlt években, idén is a rendezvény teljesen ingyenes. Időpont: 2015. augusztus 29-30. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14. A fesztivál táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, csakratisztító mantrameditációt, csoportos hangfürdőt, vegetáriánus ételkóstolókat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál - nem csak vegetáriánusoknak és vegánoknak! Az idei szakmai előadásokon, workshopokon többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a vegán izomépítésről és a holisztikus egészségmegőrzésről. A programokból kiemelnék néhányat, amelyeket nagyon érdekesnek tartok és én szívesen meghallgatnám őket: – Sebestyén Szilvia: Miért fontos az egészséges, jól működő emésztőrendszer? – Nagy Szaffina és Nagy Károly: Izomépítés vegán módra – Varga Sándor: A tenger vega gyümölcsei – az algák! – Lénárt Gitta: Enzimtáplálkozás - nyers ételekkel – Váradi Tibor: Vegetarianizmus a sav-bázis egyensúly tükrében – Tóth Gábor: Vegán gyógyulások – avagy nagyszerű tapasztalataink a növényi alapú étrend hatásairól Magyarországon az elmúlt 20 évben – Kovács Zoltán: Vegán táplálkozás a gyakorlatban Augusztus 30-án 11-12 óráig a fesztiválon (Workshop 2.) találkozhattok velem egy beszélgetés erejéig. A téma nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek? Sok szeretettel várok mindenkit, akit érdekel ez a téma!
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
2015. július 31. Zizi kalandjai
Na végre egy süti a blogon és most az idő is olyan, hogy érdemes bekapcsolni a sütőt. Egyszerű muffinok, én áfonyával dobtam fel, de lehet beletenni szedret is, vagy ha van még friss málna elvétve, akkor azt is. Hajdinalisztből készült, de ezt legközelebb lecserélném hajdinaliszt és mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) keverékére, úgy nem lenne intenzív a hajdina íze, amit sokan nem szeretnek. Aki nem szereti a hajdinát, az nyugodtan cserélje le tönkölylisztre, csak akkor nem lesz gluténmentes. A tésztába raktam zabpelyhet is, szóval csak akkor 100%-osan gluténmentes, ha sikerül gluténmentes zabpelyhet beszerezni. A sötét színét a kókuszvirág cukor adja, nem égettem meg őket! Szeretem a kókuszvirág cukor ízét, de annyira megszínezi a kekszeket, muffinokat, hogy olyan, mintha odaégettem volna a sütit… ez néha magyarázatra szorul, pláne, ha ajándékba, vendégségbe viszem a sütiket. A kókuszvirág cukron kívül, kókuszolaj és kókuszreszelék is került bele. Gyorsan összedobható, próbáljátok ki a hétvégén! Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes) Hozzávalók: – 3/4 bögre hajdinaliszt – 1/2 bögre mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) – 1/3 bögre kókuszreszelék – 1/2 bögre zabpehely – 3/4 bögre kókuszvirágcukor – 2 evőkanál lenmag + 6 evőkanál víz (tojás helyettesítésére) – 1 és 1/2 teáskanál szódabikarbóna – 1/4 teáskanál fahéj – 1/2 teáskanál só – 1/2 bögre almapüré/almaszósz (jó a kis üveges bébiétel almapüré, ez 125 g és 1/2 bögrének felel meg) – 1/2 bögre rizstej + 1 teáskanál almaecet – 1/4 bögre kókuszolaj – 1 vaníliarúd kikapart magjai – áfonya Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: hajdinaliszt, mandulaliszt, kókuszreszelék, zabpehely, szódabikarbóna, kókuszvirágcukor, fahéj és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almapüré, rizstej, kókuszolaj és vanília és lenmag víz keveréke. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és keverjük össze. Adjuk a tésztához az áfonyát és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Sárgabarackos gombóc (vegán)
2015. július 20. Zizi kalandjai
A barackos gombóc fotója elég nagy sikert aratott a Facebookon és az Instagramon is, meg jó páran kértétek is a receptet, szóval gyorsan be is gépelem. A sárgabarackos gombóc szerelem gyerekkoromban kezdődött… a ma már igencsak retronak számító Lajos Mari-Hemző Károly: 99 gyümölcsös édesség 33 színes ételfotóval könyvből ez volt a kedvenc fotóm. Nem tudom miért, de imádtam ezt a képet nézni és álmodozni a gombócról. Ha jó érett, puha barackot használunk ugyanolyan finom végeredményt kapunk, mintha szilvás változatban készítenénk. Lehet megszórni kevés fahéjas cukorral, de ez el is hagyható és akkor teljesen cukormentes lesz, csak az érett, szaftos, édes barack fogja megédesíteni egy kicsit. Természetesen volt segítség a konyhában… Ádi gyúrta a tésztát, majd nyújtotta a nagyi segítségével, a gombócok formázását pedig a nagyi csinálta, így nekem csak fotóznom kellett. Aki azt hiszi, hogy a gombóc készítése macerás, az nyugodtan álljon neki. Nem macerás, ráadásul gyorsan is készen van. Fincsi, nyári ebéd, amely mindig a gyerekkoromra emlékeztet! Sárgabarackos gombóc (vegán) Hozzávalók: – 5-6 szem közepes krumpli (kb. 450-500 g), meghámozva, felkockázva – 250-300 g liszt (amennyivel jól formázható, ruganyos tésztát kapunk) – 2 evőkanál napraforgó olaj + egy kevés a zsemlemorzsa pirításához – 10-15 db érett sárgabarack, kimagozva, kettévágva – csipet só – 1 teáskanál fahéj (elhagyható) – 3 teáskanál nádcukor (elhagyható) – 8 evőkanál teljeskiörlésű zsemlemorzsa – porcukor (elhagyható) Egy nagyobb lábasban kevés olajon néhány perc alatt megpirítjuk a zsemlemorzsát és félretesszük. A felkockázott krumplit sós vízben puhára főzzük. Amikor elkészült, leszűrjük, összetörjük, hozzáadjuk az olajat, majd lassan adagoljuk a lisztet és elkezdjük gyúrni. Miután összeáll a tészta, felteszünk egy fazékba vizet forralni. Kilisztezett nyújtólapon vagy deszkán kinyújtjuk a krumplis tésztát 0,5-1 cm vastagságúra. Kb. 10*12 cm-es kockákat vágunk a kinyújtott tésztából. Ez persze nem kötelező méret, függ attól is, hogy mekkorák a barackok. A tészta kockákra helyezünk egy-egy fél barackot, megszórhatjuk fahéjas nádcukorral, majd a tésztával körbe vonjuk, gombócot formálva. A gombócokat belehelyezzük a lobogó vízbe (ha nem fér bele egyszerre, főzzük több adagban, hogy a gombócok ne tapadjanak össze; közben a vizet nem kell cserélni, ugyanabban főzzük végig). Akkor vannak készen a gombócok, ha feljönnek a víz felszínére. A lecsöpögtetett gombócokat a pirított zsemlemorzsába tesszük és jól átforgatjuk, hogy mindenhol befedje őket a morzsa. Tálaláskor szórhatunk még rá porcukrot.
Hűsítő vegán őszibarack smoothie
2015. július 2. Zizi kalandjai
Itt a kánikula. Pont. Jöhet egy hűsítő reggeli vagy uzsonna? Mi reggelire ittuk ezt a hideg őszibarack smoothie-t, ami felébreszt kávé helyett (bár egy ilyen házilag készített mandulatejes cold brew kávét azért kipróbálnék). Eltelíteni nem fog, mert annyira sok minden nincsen benne, viszont hihetetlenül jól fog esni egy már amúgy is meleg reggelen. Imádom az őszibarackot. Rájöttem, hogy ez a kedvenc gyümölcsöm. Gyerekkoromban vagy kertben vagy a mosogató fölé hajolva ettük az öcsémmel, mert csorgott kezünkön, lábunkon a leve… de így volt tökéletes a fogyasztása. Manapság szeletekre, kockákra vágva eszem, mert a fogszabályzóm miatt nehéz gyümölcsbe harapnom, még ha az nem is olyan kemény, mint egy alma. Az egyedüli bajom az őszibarackkal, hogy nem bírok belőle eleget enni! Mostanában ezt eszem/iszom reggelire, délután is uzsonnára, de szívesen tartanék egy teljes őszibarack napot is. Muszáj minél többet tolni belőle, mert aztán elmúlik a szezonja és egy évet kell várni újra rá. Nem igazság. Ádi is imádja, egyébként… ő “öcibaracknak” hívja. A recept Amy Chaplin szakácskönyvéből van. Az eredeti recept szerint az elkészült smoothie-t ő még hűtőbe teszi minimum két órára (vagy egy éjszakára), hogy a chia magtól sűrűbbé (joghurt szerűvé) álljon össze. Biztosan nagyon finom úgy is, de mi nem vártunk két órát vele. A fűszerek (vanília és fahéj) intenzíven érződnek, de ettől lesz a turmix mennyei. A beletett extra szűz kókuszolaj íze is enyhén átjön (korábban nem éreztem, ha tettem smoothie-kba, lehet, hogy azért, mert azokban több alapanyag volt) és nagyon jót tesz neki (ha nincs otthon extra szűz kókuszolajotok, akkor ki is hagyhatjátok). A lényeg, hogy jó hideg legyen az őszibarack és a növényi tej is, hogy tényleg hűsítő legyen. A végén akár dobhatunk bele jégkockákat is, ha nagyon melegünk van! Hűsítő vegán őszibarack smoothie Hozzávalók 2 főre: – 5 db közepes őszibarack, kimagozva és szeletekre vágva – 1 és 1/2 bögre rizstej vagy mandulatej – 2 evőkanál chia mag – 1 evőkanál extra szűz kókuszolaj, olvasztva – 2 kis csipet fahéj – 1 vaníliarúd kikapart magjai Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis rizstejet. Hűthetjük jégkockával. Barack bomba…
Zengeteg Rengeteg verseskönyv nyereményjáték
2015. június 24. Zizi kalandjai
Ritát nemrég ismertem meg I.-n keresztül és ajándékozott nekünk egy a szívünkhöz most már nagyon közel álló könyvet. A saját verseskönyvét, ami szól gyerekeknek, felnőtteknek, szülőknek. “Fontos, és egyben aktuális témát dolgoz fel, bármilyen gyerekről is legyen szó. A versek közelebb visznek belső világunkhoz, míg az illusztrációk a gyerekeknek csalogatóak. A közös együttléthez, esti olvasáshoz mindenképpen tökéletes.” – mondja Rita a könyvéről. És, hogy honnan jött az ötlet, hogy írjon egy ilyen könyvet? “Szeretném a gyereket megérteni felnőtt fejjel. Elsősorban anya vagyok, én is nevelek gyereket és találkozom a napi problémákkal. Tudom milyen érzés, amikor a saját dolgaink nyomják a vállunkat, és képtelenek vagyunk másra fókuszálni. De szülőnek lenni a legfontosabb feladat, és mi vállaltuk! Egy zárt autista gyerek számára a világ teljesen mást mutat, viszont a szülő számára is a saját gyereke. Nehéz megtalálni a közös utat. A Zengeteg Rengeteg versek a gyerekeken keresztül érkező érzésekből rendeződtek versekké, és nekünk szülőknek egyfajta mankóként szolgálnak. Célom az lenne, hogy megtanuljunk kicsit a szürke hétköznapokban gyerekszemmel látni, és a ,,híd, mely minket összeköt megépüljön, mélyen beköltözzön a szívünkbe, napi rutinná váljon. Példák vagyunk gyerekeink számára, tehát csináljuk jól. A szeretet, elfogadás, befogadás az egyik legjobb eszköz, hogy megértsük a körülöttünk lévő világot, embereket. Legyenek tehát mankók Mindenki számára a versek, és ha egy-egy könnycsepp jelenik meg, sose szégyeljük. Ezek is mi vagyunk!“ Íme a mi kedvenc versünk a könyvből: Sávolyi Rita – Gyurmagyerek Gyurmagyerek nagyon kerek kicsi orr és pici száj. Szereti ha dögönyözik, keze, lába égnek áll. Nagyon jó ha együtt játszunk sikít, visít, kiabál. Élvezi a morzsolgatást, kedvence a pusziszáj. Gyurmagyerek sose fárad, jön belőle szeretet, Nyakad köré tekeredik, mosolyog, ha kergeted. Öröm vele minden perc, hisz tanítónak született. Megmutatja, hogyan legyél vele együtt újra gyerek. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Rita felajánlása jóvoltából két szerencsés megnyerhet egy-egy példányt a Zengeteg Rengeteg című könyvéből. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek gyerekként melyik verses, mondókás vagy meséskönyv volt a kedvencetek! Ezenkívül lájkoljátok Rita Facebook oldalát, a Kerektért. Szabályok : 2015. június 23-tól 28-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2015. június 29-én. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyerteseknek a nyereményt Rita postázza magyarországi címre.
Vegán citromos spárgafőzelék
2015. június 18. Zizi kalandjai
Biztos észrevettétek, hogy a blog átállt nyári időszámításba… kevesebbet posztolok. Sokat vagyunk kint a szabadban, ez azt jelenti, hogy később érünk haza, később van vacsora és fektetés, így néha én is beszunnyadok Ádi mellett. Este 11 órakor riadok fel, hogy “Úristen, elaludtam megint… na jó, akkor ma megint nem lesz bejegyzés.” Hétvégén pedig igyekszem teljesen kerülni az internetet, minimálisat pötyögök az okos telefonomon, de a gép elé nem ülök le. Ez most jól is esik… néha kell internet böjtölést is tartani. Mindezek miatt a szezonális receptek kicsit megcsúsznak… Van még spárga a piacokon? Nem is tudom, mert egy hete biztos nem főztem. Ha van, ha nincs, most egy spárgás recept jön… legfeljebb elmentitek jövőre. Végtelenül egyszerű citromos spárgafőzelék. Eredeti recept Zsófitól van, én vegánosítottam és egy-két dolgot változtattam rajta. Magában is kiváló, de bármilyen feltéttel működik. Vegán citromos spárgafőzelék Hozzávalók 3 főre: – 1 csomag fehér spárga, meghámozva – 1/2 csomag zöld spárga – 400 ml zöldség alaplé – 100-120 ml szójajoghurt – 2 evőkanál tápióka keményítő (jó a burgonya vagy kukorica keményítő is) – 1 db bio citrom reszelt héja – 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé – kapor, petrezselyem, aprítva, a tálaláshoz – só, bors A fehér meghámozott spárga fás végeit levágjuk, a zöld spárga fás végeit letördeljük, majd felkarikázzuk őket. A spárgák csúcsait tegyük félre. Tegyük a spárgát egy lábasba, öntsük hozzá az alaplevet, ízesítsük sóval, borssal és a citromlével. Tegyünk rá fedőt és közepes láng felett főzzük puhára kb. 10-15 perc alatt. Ekkor dobjuk bele a spárga csúcsokat. Közben egy tálkában keverjük simára a keményítőt a szójajoghurttal és adjunk hozzá egy keveset a főzőléből. Öntsük a keveréket a spárgához és főzzük néhány percig, amíg a főzelék egy kicsit besűrűsödik. Zárjuk el alatta a gázt és keverjük bele a citromhéjat, egy kevés aprított petrezselymet és kaprot. Aki nem szereti a kaprot, az simán elhagyhatja.
Mit eszik a vegagyerek?
2015. június 1. Zizi kalandjai
Folytatódik a sorozat… A képek egy része még áprilisi ebéd, egy része pedig májusi. Mostanában elkezdtem fotózni a házon kívül fogyasztott ebédeket is, szóval lehet, hogy a következő részben majd azokat is megjelentetem. Továbbra is követjük a szezonalitást, most nagy többségben spárgát, zöldborsót, zöldbabot eszünk (persze az április képeken ez még nem látszik). Pár alkalommal evett Ádi gombát is: csiperkét és shiitake-t. Van, amikor megeszi, van, amikor nem, ez kedv függő nála. Reggelire továbbra is sláger a zabkása különböző feltétekkel vagy a smoothie bowl vagy csak gyümölcs. Tízóraira nyers zöldségeket eszik, amelyekből az ebéd készül. Uzsonnára magokat, puffasztott rizs szeletet, gyümölcsöket vagy turmixot eszik/iszik Ádi. Vacsora továbbra is hideg: kenyér, zöldségpástétom, zöldségek, ez néha kiegészítve ebéd maradékkal. Íme a képek… Spenótkrémes spagetti párolt brokkolival Tavalyról eltett zöldség ragu bulgurral és vegán virslivel Párolt fokhagymás spenót, pirított fokhagymás cukkini, sült szejtán szelet és mac ‘n’ cheese (ehhez hasonló sütőtök és mángold nélkül) Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, citromos tahini szósz, vadrizs-bulgur keverék Avokádó majonéz, paradicsom, pirított shiitake gomba, párolt brokkoli, hagymás bab, quinoa Pirított fokhagymás zöldbab, újhagymás kuszkusz, falafel fasírt Pirított csicseriborsó, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya, pirított szejtán, citromos tahini szósz és fokhagymás párolt spenót Saláta paradicsomos spagettivel (a paradicsomos raguba morzsoltam maradék falafel fasírtot – nagyon finom lett) Pirított fokhagymás citromos leveleskel, paradicsom, quinoa és rántott tofu (csicseriborsó lisztben megforgatva és kirántva – új kedvencünk!) Paradicsomos spenótos bab ragu (amit tahini tesz krémessé – isteni!, egyébként Ella receptje) barnarizzsel Citromos tahini szósz, párolt fokhagymás spenót, rántott tofu, quinoa Maradék paradicsomos spenótos bab ragu, zöldborsós kölesfasírt, barnarizs Maradék zöldborsós kölesfasírt, pirított fokhagymás spárga, párolt brokkoli és dió pestos penne
Piknik a SkipHop-pal + kedvezménykupon
2015. május 26. Zizi kalandjai
Összeálltunk a Skip*Hop-pal, hogy készítsünk egy tavaszi/közelgő nyári piknikes bejegyzést és bemutassuk nektek néhány új terméküket. Mi nagyon szeretünk piknikezni, de bevallom az előkészületek néha sok időt vesznek igénybe… mire minden ételt elkészítek és becsomagolok, bepakolok, elmúlt szinte a délelőtt, hacsak nem hajnalban kelek. Mindenesetre megéri, mert a természet lágy ölén finomságokat enni a legjobb dolog. Erre a piknikre vittünk magunkkal mentás zöldborsós kölesfasírtokat, sült paradicsomos zöldspárgás tészta salátát, humuszt – hozzá zöldségeket, répát, paprikát csíkokra vágva, tzatzikit, kölesgolyót és puffasztott rizsszeleteket, valamint epret (minden vegán). Ennyi szerintem bőven elég, hogy éhségünket csillapítsuk finomságokkal. A humuszt és hozzá a zöldségeket egy ilyen uzsonnás dobozba csomagoltam. A nagyobb dobozon belül található egy kisebb doboz fedéllel, ebbe tettem a humuszt, de ha salátát pakolunk a dobozba, akkor a kicsibe rakhatjuk külön az öntetet, amit fogyasztáskor öntünk a salátára, hogy addig ne áztassuk el. A doboz természetesen BPA és PVC mentes. A tésztasaláta fogyasztható hidegen vagy melegen is. Én langyosan pakoltam bele egy ilyen ételtároló termoszba. Öt óránál tovább tartja a hideget és hét óránál tovább a meleget. Tartalmazza a multifunkciós evőeszközt (kanál és villa egyben), űrtartalma pedig 325 ml. BPA-, PVC-, ftalát mentes (hogy ez miért fontos, erről itt olvashattok), teljesen biztonságos és gyerekbarát. A kölesgolyó pedig ilyen snack tartóba került. Könnyen megfogható, a fedele jól záródik, a gumis belső fedél nem engedi ki az ételt! Ez a legjobb funkció! Praktikus és könnyű a használata a gyerekek számára. Szintén BPA és PVC mentes. Mindegyik tároló többféle színben és állat figurával kapható, mindenki kiválaszthatja a számára leginkább tetszőt. Ezeken kívül kipróbáltunk egy puha, cuki úti takarót is, a baglyosat. A barátnőm kislánya, Emma vállalta, hogy teszteli és pózol a takaróval együtt. Kiválóan megoldotta a feladatot. A takaró egyébként párnaként is használható, ha összehajtogatjuk. A nagyméretű puha plüss anyaga meleget biztosít a gyerekek számára. Mosógépben mosható, BPA-mentes, PVC-mentes, ftalát-mentes. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Közelgő Gyermeknap alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2015. május 25 és 2015. május 28-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). Az akciós termékekre (ez is van jó néhány, szóval érdemes körülnézni) a kedvezmény nem vonatkozik. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Örömfőzés Food Revolution Day alkalmából
2015. május 20. Zizi kalandjai
Múlt héten pénteken, május 15-én volt Jamie Oliver globális, az egész világra kiterjedő Food Revolution Day-je. Az évek óta megrendezésre kerülő rendezvényen több tízezer ember vesz részt olyan rendezvényeken, programokon, ahol segítséget és útmutatást kapnak és adnak egymásnak arról, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásunk okozta betegségeket, hogyan lehet egészségesebben főzni, sütni és enni. Ez a nap az otthon főzés örömét hirdeti, amikor bevonjuk a gyerekeket is a főzésbe; barátok, családtagok összejönnek, közösen elkészítenek néhány ételt és együtt elfogyasztják. Jamie még egy zseniális dalt és hozzá egy videóklippet is “összedobott”… hihetetlen miket meg tud mozgatni ez az ember! Kicsit visszapörgetve az időben… Néhány hónapja megkeresett Judit, aki az SAP Hungary Kft-nél dolgozik. Van a céges csoportjában egy úgynevezett “Try my hobby” kezdeményezés, amikor az adott dolgozó egyik kedvenc hobbiját megosztja a kollégáival. Judit követi a blogomat, így arra gondolt, hogy ő szeretne egy családi anya/apa és picurkákkal való közös gasztro kalandot az én “vezetésemmel”. Örömmel vállaltam a megbízatást, összeállítottam egy vegán, gluténmentes menüsort (zöldborsós kölesfasírt / szezámmagos citromos pirított zöldspárga / nyers epres “cheesecake”), amely ételek elkészítésébe könnyen be tudjuk vonni a gyerekeket is. Terveztünk, szerveztünk és az eseményt összevontuk a Food Revolution Day-jel. Ennek jegyében múlt szombaton feje tetejére állítottuk a Kuktanoda konyháját. Ezt bizonyítják a képek is! Fantasztikusan jó hangulatban, gyerekektől zsibongó konyhában telt a délelőtt, mindenki nagyon jól érezte magát! Alapanyagok Fasírt formázása 1. Fasírt formázás 2. Fasírt formázás 3. Fasírt formázás 4. Fasírt formázás már csak az anyukákkal… Spárgázunk… jobban, mint Bridget Jones! Nincs káosz! Nagyi unokával! Tálalás és kóstolunk… Kóstolás… Nagyon finom a spárga és a fasírt is! Finom csak egy kicsit álmos vagyok már… Nyers epres “cheesecake” Egy ekkora szelet bőven elég a töménysége miatt… Huncutkák!
Napfényes Fesztivál
Június első vasárnapján immár 12. alkalommal rendezik meg a Napfényes Fesztivált. Ezen alkalomból a szervezők először tartottak sajtótájékoztatót, hogy minél több emberhez, érdeklődőhöz eljusson a fesztivál híre. Az eseménynek az újonnan megnyílt csodás, végre nevéhez hűen Napfényes Étterem adott helyszínt, ízelítőt adva az étterem kínálatából is. A Fesztivál szervezői mindenkire gondoltak: egész nap izgalmas előadások és különleges koncertek, vidám szabadtéri gyermek- és felnőtt programok, valamint kézműves és biovásár várja a látogatókat. Az önismereti módszerek és alternatív terápiák iránt érdeklődők pedig 24-féle workshop és 35-féle egyéni természetgyógyászati konzultáció palettájáról választhatnak kedvükre valót, hogy kipróbálják azt. A nagyszínpadon idén is Magyarország legnevesebb holisztikus szemléletű szakemberei osztják meg bölcs gondolataikat a közönséggel az élet legfontosabb és mindannyiunkat érintő kérdéseiről: prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus és pszichoterapeuta, Boldizsár Ildikó meseterapeuta, Tarr Bence László filozófus, kulturális antropológus és Váradi Tibor vallásbölcsész, természetgyógyász előadásai hangzanak el. A lelki-szellemi témájú előadások között különleges zeneélmények várják a fesztiválozás közben kicsit megpihenni vágyókat. A sztárvendégek Malek Andrea és Sasvári Sándor énekesek és Kövi Szabolcs fuvolaművész lesznek. A fesztivál záróakkordja a Misztrál együttes különleges koncertje lesz. A szabadtéri színpad a gyermekeké lesz. Itt varázslatos bűvészek, bábosok, zenészek és színészek szórakoztatják a legkisebbekből álló nagyérdeműt. Sok előadás interaktív, a nézők maguk is alakíthatják a műsort. Ezeken kívül a programot gazdagítja önismereti utca, festősátor, meseösvény, zenesátor, zsonglőrsátor, kézműves sátor, társasjátéksátor, hagyományok sátra, környezetvédelmi sátor és dúlasátor. Azt hiszem mindenki könnyen meg fogja találni a számára legfontosabbat, legérdekesebbet. Egy fesztiválon nem utolsó szempont a gasztronómia sem. Az ínycsiklandozó, tisztán növényi eredetű, vegán ételekről a Napfényes Étterem és Cukrászda fog gondoskodni, ahol a hagyományos ízek kedvelői és az új ízeket felfedezni vágyók egyaránt megtalálhatják majd számításaikat. Ajánlom mindenkinek szeretettel a fesztivált, ha igazi kikapcsolódásra vágyik, itt tényleg minden a testi-lelki-szellemi egészség jegyében fog zajlani. Érdekesség, hogy a Petőfi Csarnok valószínűleg utoljára telik most meg élettel. A fesztivállal lényegében búcsúzik a több évtizedes múltú rendezvényközpont. Lezárul egy korszak, jövőre új helyszínen várja vendégeit a Napfényes Fesztivál. Időpont: 2015. június 7., vasárnap Helyszín: Petőfi Csarnok (1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.) Még több információ: a fesztivál weboldalán és Facebook oldalán. *** Fotó kredit: Napfényes Fesztivál
Végre! Vegán fine dining menüsor először Magyarországon a Babel Budapestben!
2015. április 22. Zizi kalandjai
Fotókredit: Babel Amikor emailben megkaptam a meghívót az ország első, vegán fine dining étlapjának a bemutatójára, a Babel Budapest étterembe, felugrottam az asztaltól és elkezdtem örömtáncot járni! Csoda történt… gondoltam! Nem is vegetáriánus, hanem vegán menüsort kínálnak a főváros egyik legjobb éttermében. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy valaki bevállalja a vegán, ízben, textúrában és színben gazdag konyhájának a bemutatását. Igen, a Babel csapatának sikerül bebizonyítania, hogy tisztán növényi alapanyagokból, hústól, tejterméktől, tojástól és gluténtól mentesen is lehetnek az ételek változatosak és varázslatosan finomak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel, a KIOSK és a Terasz tulajdonosa a vacsora folyamán elmondta, hogy ,,… a Babelben, csak úgy, mint a KIOSK-ban fontos számunkra, hogy egy igazi nagyváros sokszínű, urbánus igényeit folyamatosan szem előtt tartsuk-, így például a vegetáriánusokra, laktóz- és glutén érzékenyekre, cukorbetegséggel küzdőkre illetve egyéb ételérzékenységgel küzdőkre is gondolunk. Fontos, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, melyek a törzsvendégeink és az újonnan hozzánk érkezők számára is érdekesek lehetnek. A minőségi vendéglátás a legfontosabb, bátrak és úttörők vagyunk és előremutató látásmódra törekszünk. A nemzetközi trendeket megfigyelve hazai értékeket teremtünk a gasztronómiában. A megújuló szezonális étlap mellett a vegán menüsorral most újabb szakmai kihívások elé nézünk. Célunk, hogy egy teljes értékű, és profi gasztronómiai élményt teremtsünk a vegán konyha rajongóinak, de biztos vagyok benne hogy húskedvelő vendégeknek is nagy élmény a most debütáló extra vegán étlap. Fotókredit: Babel Izgatottan érkeztem a vacsorára és a finom ételeken kívül az est fénypontját emelte, hogy az ültetésnek köszönhetően fantasztikus asztaltársakra leltem. Íme az ízekben gazdag bolygóra repítő menüsor, amelynek különlegessége, hogy a megszokott borpárosítás helyett az ételekkel harmonizáló juice-kat szolgálnak fel: Málnás paradicsom esszencia Emlékeztem rá, hogy a tavalyi Gourmet Fesztiválon már kóstoltuk és készek voltunk tőle. A paradicsom íz dominál, de a belepottyantott málnaszem és a mentalevél izgalmassá és frissítővé teszi az esszenciát. Uborkahab Könnyed, enyhén sós, igazán beindítja az ízlelőbimbókat. Gin & Tonic Granita Jó lezárása az üdvözlő falatoknak. Hűsít és édes, felkészít a nagyobb fogásokra. Fotókredit: Babel Quinoa saláta pácolt zöldségekkel – spárga, édeskömény, grapefruit juice Pont quinoát ebédeltünk ezen a napon, de mivel imádom, így nem volt gond ennek a csodaszép, színes, szemet gyönyörködtető fogásnak az elfogyasztása. A quinoára pakolt zöldségek nyersek, de a pácnak köszönhetően nem érezzük azt, hogy nyuszik vagyunk és nyers zöldségeket ropogtatunk már egy ideje. Ez is a könnyed, vidám, fantáziadús kategóriába tartozik, amelyet kiemel a spárga, édeskömény és grapefruit juice. Eddig nem jutott eszembe, hogy spárgát dobjak a zöldség- és gyümölcscentrifugánkba, de ha a spárga ára kedvezőbb lesz biztosan ki fogom próbálni én is… mondjuk eperrel párosítva. Citrusos karalábékrémleves – kápia és málna juice Megfelelően savanykás, hihetetlenül krémes leves, olyan az állaga és az íze is, mintha tejszínnel lenne selymessé varázsolva, pedig nem. Uborkával megfestett és ízesített tápiókával, sáfránnyal és sós kesudióval van tálalva. Finoman érződik a karalábé íze is, amelyet a kápia és málna juice még inkább kiemel. Fotókredit: Babel Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – eper és rebarbara juice Gluténmentes, rizslisztból készült zellerkrémmel töltött ravioli és még sok-sok finomság a tányéron: tempurált ropogós zöldségek – karfiol és spárga, előbukkant cukkini is, valamint a kávés endívia, mindezek krémes petrezselyem “ágyon” tálalva. Sok-sok íz keveréke, amelyek jól megférnek egymás mellett. Számomra egyedül a kávé íze volt szokatlan, de mire a végére értem, egészen megszoktam a kávé endívia párosát. Persze az eper és rebarbara juice megint bebizonyította, hogy milyen jó, ha ezt a két gyümölcsöt összeeresztjük. Nagyon jól kiegészítették a sós, kávés ízvilágot. Fotókredit: Babel Görögdinnye sorbet angolzellerrel Ez már az a fogás volt, amikor úgy éreztem, hogy a vacsora éppen véget is érhetne, mert jól laktam. Frissítő, könnyed görögdinnye sorbet, számomra szokatlan ízkombinációban az angolzellerrel. Szokatlan, de hihetetlenül finom a kettő együtt. Próbáljátok majd ki a nyáron… egyetek görögdinnyét és rágcsáljatok mellé szárzellert. Fotókredit: Babel Tökfőzelék hamis fasírttal – kiwi és petrezselyem juice Gondoltam, hogy nem a hagyományos tökfőzelékre kell gondolni, hanem valami újított verzióra… és így is lett. Külön kis tálkában kaptuk a nagyon finom, savanykás, krémes állagú főzeléket, a nagy tányéron pedig friss tökforgácsokkal, cukkinivel, kevés kaporral tálalva a hamis fasírtot, ami adzuki babból készült és a hagyományos magyaros paprikás hagymás fasírtra emlékeztető ízével jól passzolt nagyon a főzelékhez. A juice-ból a kiwi íze az erőteljesebb, de finoman érezhető a petrezselyem is. Mandulás kókuszfagylalt aszalt gyümölcsökkel – kókuszvíz és chia mag Amikor már azt hittem, hogy tényleg nem fér több belém, akkor szolgálták fel a desszertet. Enyhén roppanós mandulás burok, benne az éppen édes kókuszfagylalt szárított mangóval és eperrel, valamint friss gyümölcsökkel (eper és áfonya). A kókuszfagylalthoz jól passzolt a kókuszvíz, a benne lévő chia mag különösebb élményt csak látványban nyújtott. *** Fantasztikusat alkotott a Babel csapata, professzionális munkát végeztek; külön hála és köszönet Lőrincz Györgynek, a séfnek, aki elmondása szerint a francia konyhán (vaj, tejszín) nőtt fel, tehát igazi kihívás volt számára ezt a vegán, gluténmentes menüt összerakni ilyen kreatívan. Remélem ezzel a menüsorral egy sorozat indul el és egyre több magyarországi étteremben fog egyre több vegetáriánus és vegán étel (esetleg teljes menüsorok) megjelenni az étlapokon. Hajrá! A teljes menüsor ára 19 500 Ft/fő + 3500 Ft juice párosítás és május 5-től lesz elérhető. Nem olcsó, de különleges alkalomra (születésnap, évforduló) spórolva érdemes kipróbálni. Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező, húsevőknek erősen ajánlott! Babel Budapest 1052 Budapest Piarista köz 2. Weboldal Facebook
Tojás helyettesítők
2015. április 15. Zizi kalandjai
Ez a bejegyzés már elég régóta a fejemben volt, most végre összegyűjtöttem az ismereteimet, böngésztem az internetet új információk után, mert a listán szerepelnek olyanok, amelyeket még én sem próbáltam. A tojás helyettesítésére szükségünk lehet, ha kizárjuk az étrendünkből a tojást (vegán életmód) vagy mert allergiásak vagyunk rá. A tojás elsősorban kötőanyagként vagy “élesztőként” szolgál a főzés és sütés során. A kötőanyag összetartja az ételt, süteményt; az “élesztő” pedig segít megemelni. Vannak olyan ételek, sütemények, amelyekben szerintem nem lehet kiváltani a tojást, de minél gyakorlottabbak vagyunk a tojásmentes étkezésben, annál több sikert tudunk elérni újabb és újabb receptek kipróbálásakor vagy megalkotásakor. A tojás leginkább süteményekben – muffin, torta, keksz – váltható ki, bár rántotta is készíthető tojás nélkül, tofuból. Előfordulhat, hogy a helyettesítők közül egyszerre többet is használunk egy receptben… biztos, ami biztos. Lássuk a listát, mivel lehet helyettesíteni a tojást… 1. Chia mag – 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Egy tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni kb. 10 percig, amíg teljesen zselés állagú lesz. Ezután adjuk hozzá az ételhez. Én többnyire sütemények készítésekor szoktam használni (mandulás banánkenyér), de “összeragaszthatunk” vele fasírtot is (lencse-dió burger, karfiolos quinoa fasírt, savanyú káposztás kölesfasírt). 2. Darált lenmag – 1 evőkanál lenmag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Ez nagyjából ugyanúgy működik, mint a chia mag. Összekeverjük a lenmagot a vízzel és megvárjuk, amíg zselés állagú lesz. Íme néhány példa a használatára: sütőtökös áfonyás diós muffin, kókuszos répa muffin, mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas banánkenyér. 3. Érett banán – 1 banán = 1 tojás A banánt hámozzuk meg és törjük villával pépesre, így adjuk a süteményhez. Egyes helyeken csak fél banánt használnak egy tojás helyettesítésére, de én mindig egy teljes banánt használok. Nagyon jó kötőanyagként szolgál és nedvesen tartja a sütemény tésztáját. Néhány példa: banános mandulavajas gofri, csokoládés keksz. 4. Almaszósz – kb. 1/4 bögre almaszósz = 1 tojás Készíthetünk saját magunk cukormentes almaszószt, de gyorsabb megoldást ígér, ha veszünk bolti baba almapürét/almaszószt és azt használjuk. Előfordult már, hogy baba reszelőn reszeltem le az almát, hogy pürés állaga legyen, ez is viszonylag egy gyors megoldás. Néhány példa: almaszószos fahéjas keksz, kókuszos répa muffin. 5. Agar-agar – 1 evőkanál agar-agar + 1 evőkanál víz = 1 tojás Én tojás helyettesítésére még nem használtam ezt a változatot, inkább csak zselatin helyettesítésére például ennél a kocsonyánál vagy ennél a kávés panna cottánál. 6. Földimogyoróvaj – 3 evőkanál földimogyoróvaj = 1 tojás Ha a földimogyoróvaj jól ragaszt, akkor szerintem a mandulavaj is. Én inkább az íze és a benne lévő tartalom miatt adtam eddig ételekhez, nem pedig kimondottan tojás helyettesítésére. Példák: mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas muffin datolya sziruppal.
Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta
2015. április 10. Zizi kalandjai
Ki az, aki még rajtam kívül főzés/sütés közben papírcetlikre vagy csekkes borítékok hátuljára írja fel a recepteket? Pedig van csodás receptes füzetem, de azt nehéz kinyitni és belefirkálni, hogy melyik alapanyagból mennyit használtam… Jaj, így jártam ennél a receptnél is… cetlire írtam, ami természetesen eltűnt! Még jó, hogy csináltam képet az alapanyagokról, az segít felidézni az emlékeket. Szóval fejből jön a recept, de bátran improvizáljatok ti is! Pár hete Eszter kirakott egy képet egy kapros mártogatósról a Facebook oldalára, aminek hatására meg is kívántam a kaprot. Na, azóta született ez a citromos-kapros-lilahagymás-zelleres-majonézes vegán burgonya saláta, meg született kapros tzatziki is (ennek a receptjét is hozom). Mindkettő isteni! Aki nem szereti a kaprot, az egyszerűen hagyja el! Még egy dolog. A vegán majonéz… igen, ilyen is van. Kapható szójás változat is, de nekem sikerült hozzájutnom házi majonézhez, ami burgonyakeményítőből készül és megtévesztésig hasonlít az íze az eredeti majonézre. Nincsen benne semmilyen adalékanyag, valamint felesleges, nem a majonézbe való hozzávaló. Akinek nincs ilyen az használhat natúr joghurot, szójajoghurtot vagy hagyományos majonézt eme burgonyasaláta elkészítésére. Sőt a majonézt lágyíthatjátok egy kevés joghurttal, az egész salátát pedig extrázhatjátok kapribogyóval vagy savanyú uborkával. Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta Hozzávalók 4 főre: – 20 db közepes méretű burgonya, megmosva – 3 db kis zellerszál (kb. 1 nagy szálnak felel meg), felszeletelve – 1 fej lilahagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve – kevés kapor, felaprítva – kb. 200 ml vegán majonéz – 1 evőkanál olívaolaj – 1 teáskanál dijoni mustár – 1 citromnak a reszelt héja – 1/2 citrom kifacsart leve – só, bors A megmosott burgonyákat héjastul egy lábasba tesszük, felöntjük vízzel és kb. 20-25 perc alatt puhára főzzük. Az utolsó 5 percben beledobjuk a zellert, hogy azok is megpuhuljanak. Ha kihűlt a burgonya, meghámozzuk és karikákra vágjuk. Beletesszük egy nagy tálba, hozzáadjuk a lilahagymát, a zellert, a kaprot. Egy kis tálkában kikeverjük az öntetet: a majonézt a mustárral, az olívaolajjal, a citrom levével és héjával, valamint sóval és borssal. Az öntetet ráöntjük a zöldségekre, óvatosan elkeverjük és már tálalhatjuk is. A tetejére még szórhatunk kaprot.
Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix
2015. április 1. Zizi kalandjai
A The Telegraph egyik februári cikke szerint a legújabb kaja trend a smoothie bowl, azaz magyarul valami ilyesmit jelent: turmix tálban felszolgálva, de állagából adódóan gyümölcsös joghurt krémfagylalt is lehet. Tehát ez egy olyan smoothie/turmix, amit inkább eszünk, mint iszunk, mivel az állaga egy kicsit sűrűbbre van hagyva. Trend vagy nem trend, mi imádjuk! A fotón lévő kisebb tálkából Ádi evett, általában kétszer-háromszor repetázik, szóval akkora adagot eszik a végén, mint én! Nagy népszerűségének köszönhetően hetente többször ezt reggelizzük mostanában. És, hogy miből áll össze a smoothie bowl? Van benne: – gyümölcs (banán édesítés és krémesség miatt, avokádó, bogyós gyümölcsök vagy citrusfélék) – leveles zöld (spenót, mángold, leveleskel, stb.) – szuperélelmiszer (kendermagliszt, chia mag, stb.) – fehérje + zsiradék (mandulavaj, földimogyoróvaj, stb.) – folyadék (többnyire növényi tej vagy kókuszvíz) A banánt és az avokádót frissen teszem bele, azonban a bogyós gyümölcsöket fagyasztott állapotban, így ez kellemesen hűssé teszi és tényleg krémes fagylalt jelleget ad neki. Nyáron kiváló reggeli lesz a nagy melegben. Leveles zöldek közül olyat válasszunk, aminek semleges íze van. A szuperélelmiszerek tárháza kifogyhatatlan, szinte az egész smoothie bowl szuperélelmiszerek hada, de ha még pluszban akarunk hozzáadni valamit, akkor kísérletezhetünk kendermagliszttel, chlorrelával, spirulinával, búzafű porral, stb. Én most kivételesen nagyon extrát tettem bele, baobabot, amit ajándékba kaptam Angliából (már itthon is kapható egyébként). A baobab – másnéven majomkenyérfa – az afrikai tájképek jellegzetes fája. A gyökerétől a terméséig minden részét táplálékként használják fel. A gyümölcshúsnak igen magas a C- és B vitamin, valamint kálcium tartalma. A benne lévő rostok hatékonyan hatnak az emésztésre. Afrikában az egyik legjelentősebb haszonnövény. Nagyon érdekes a baobab legendája… “A teremtés hajnalán az első fa a baobabfa volt. Őt követte a sudár és kecses pálmafa. Amikor a baobabfa meglátta a pálmafát, rögtön sírni kezdett: hadd lehessen magasabb… Eztán feltűnt a tűzvörös juhar lángoló virágaival, és a baobabfa rögtön irigy lett a csodás virágokra. Végül a baobabfa megpillantotta a fönséges fügefát, és gyümölcsökért fohászkodott. Erre az istenek nagyon dühösek lettek, megfogták a baobabfát, kitépték a földből, és fejre állítva újra elültették, hogy végre elhallgasson.” (Forrás: AntalVali.com) Gazdagabbá tehetjük reggelinket, ha adunk hozzá mandulavajat, földimogyoróvajat vagy kesudióvajat. Növényi tejek közül pedig bármelyik megfelel, legyen az kókusztej, zab-, rizs-, mandula- vagy diótej. Mivel sűrű joghurt állaga lesz, a tetejére mindenképpen ajánlok valami ropogtatnivalót! Tudom, ez egy költségesebb reggeli, ha az alapanyagokat nézzük, de azért lehet a költségeken faragni: banánt, avokádót lehet nagyon sokszor akciósan kapni egyes élelmiszer üzletekben (én ma pl. kiváló Hass avokádókat vettem a Lidlben 175 Ft/db áron). A fagyasztott bogyós gyümölcsök szerintem olcsóbbak, mint a frissek. A leveles zöldek szezonális áron kaphatók lassan a piacokon. Az extra szuperélelmiszer porokat el is hagyhatjuk, ez csak extra, enélkül is kiváló lesz a krémes joghurtunk. Viszont rakhatunk bele lenmagot vagy chia magot. A magvajakat és a növényi tejeket pedig mi magunk is elkészíthetjük házilag. A hozzávalók tárháza kifogyhatatlan, a fantáziátokra bízom, hogy milyen smoothie bowl-t csináltok magatoknak. Küldjetek róla egy képet, ha kipróbáltátok és ízlett! Málnás smoothie bowl Hozzávalók 3 főre: – 1 db banán, meghámozva, felszeletelve – 1/2 avokádó, kanállal kikapart húsa – egy kisebb marék leveleskel – két közepes maréknyi fagyasztott málna – 2 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál mandulavaj – 1 evőkanál lenmag – 1/2 evőkanál chia mag – 3 teáskanál baobab por – 1/2 teáskanál fahéj – kb. 300 ml mandulatej vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tetejére: hántolt kendermag, pirított natúr napraforgómag vagy tökmag, goji bogyó Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk pirított napraforgómaggal, goji bogyóval megszórva.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
2015. március 27. Zizi kalandjai
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt. Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit. Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában. Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon! *** Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén! Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal
2015. március 11. Zizi kalandjai
Éppen lehetne tavaszi tekercs is, de került bele tofu pirítva, lila káposzta, így inkább téli tekercsnek nevezném, amely már nagyon várja a tavaszt. Minden nyersen kerül bele, kivéve a tofu esik át egy kis hőkezelésen, utána tekercselni kell és már kész is az ebéd vagy vacsora. A belevalókat illetően legyetek bátrak, adjatok hozzá, amit csak akartok. Én még avokádót szerettem volna, de az pont nem volt itthon, viszont a receptbe beleírtam. Amikor ezt először készítettem Ádi kb. 20 hónapos volt és imádta. A zöldségeket amúgy is komálja nyersen, a tofu nagy kedvence és a ragacsos rizslap is elnyerte a tetszését. Nem csodálom, mert tényleg nagyon finom! Íme két videó, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Viszonylag egyszerű a művelet… lehet, hogy az első kettő kicsit béna lesz, de mire a negyediket tekeritek már igazi profik lesztek. Rizslapot lehet találni keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható (legutoljára a Lidlben vettem az Ázsiai Hét keretében). Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 4 főre: Tekercshez: – 1 negyed fej lilakáposzta, vékony csíkokra vágva – 3 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) – 1 db avokádó, meghámozva, magja eltávolítva és vékony csíkokra vágva – 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) – 1 csomag (300 g) kemény tofu, vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 4-5 mm széles) – 10-12 rizslap – 3 evőkanál olívaolaj – 3 evőkanál szójaszósz Citrusos szójaszószhoz: – 2 db citrom frissen facsart leve – 2 db mandarin frissen facsart leve – 150 ml szójaszósz – 2 teáskanál pirított szezámolaj (opcionális) Egy tálban keverjük össze a 3 evőkanál szójaszószt a 3 evőkanál olívaolajjal. Tegyük bele a tofu szeleteket és hagyjuk marinálódni 5-6 percig. Egy teflon serpenyőt hevítsünk fel és pirítsuk meg a tofu szeleteket 5-6 perc alatt, közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak. Tegyük félre. Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tofuból egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből, 2 szeletet pedig a tofuból). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült téli tekercseket.
Házi napraforgóvaj
2015. március 5. Zizi kalandjai
Csináltam már kesudióból és földimogyoróból is vajat, szóval itt volt az ideje egy újabb kihívásnak. Napraforgómagból készített kencét szoktunk alkalmanként venni, így nem újdonság számunkra, de kíváncsi voltam milyen lenne a házilag készített változat. Háááát, nagyon finom! Kicsit utána is olvastam a napraforgómagnak, hogy mit tud… A napraforgómag energiatartalma a többi olajosmaghoz hasonlóan jelentős. Zsírtartalma értékes, mert gazdag forrása a telítetlen zsírsavaknak, főleg linolsav és olajsav található benne. A napraforgómag kiemelkedő B1-vitamin-forrás, említést érdemel még E-vitamin-tartalma. Az ásványi anyagok közül magnéziumot, kalciumot és káliumot tartalmaz nagyobb mennyiségben. Otthoni pirításkor ügyeljünk arra, hogy az kíméletesen történjen, a magvak világos színűek maradjanak, mert hőkezeléskor értékes zsírsavainak egy része tönkremegy. Ugyanúgy kell elkészíteni a napraforgóvajat, mint a kesudiókrémet, vagyis a robotgépet addig kell dolgoztatni, amíg krémes állagú lesz (mennyiségtől függően 15-25 perc). Lehet édesre és sósra is csinálni, én egy csipet sót adtam hozzá és egy kevés olívaolajat. Mindkettő jót tett neki. Íze első pillanatban kicsit kesernyés, de a végére marad az enyhén sós, pirított napraforgómag íz, amely nagyon finom. Édes almaszeleteket ebbe a vajba mártogatva nyerhetünk egy egészséges snacket. Hozzáadhatjátok reggeli kásákhoz, kenhetitek pirítósra, belesüthetitek muffinokba vagy csak kanalalzhatjátok a szátokba szombat esti otthoni mozizás közben. Adjatok neki egy esélyt! És akkor lássuk a készítését fázisfotókkal fűszerezve... Beleöntjük a robotgép tartályába a napraforgómagot és elindítjuk a gépet. Egy-két perc után már szemcsés állagú lesz, további három-négy perc után már szinte por állagú. Itt már érződni fog a mennyei illata! Öt-hét perc és már látható lesz a napraforgómag olajosságga, kezd összeállni a porrá darált mag. Még járatjuk a gépet és most már egyre jobban tapadnak össze az apró szemek. Eltelik újabb öt-hét perc és az apró szemek eltűntek, helyette kezd masszává összeállni. Még néhány perc és a massza kezd krémessé válni. Kitartás! Mindjárt a végére érünk! Még dolgoztassuk a robotgépet pár percig és a napraforgómagból vaj lesz. Az utolsó fázisnál adtam hozzá az olívaolajat, szinte cseppenként, miközben a robotgép dolgozott. Voila! Most kapcsoljuk ki a robotgépünket és hagyjuk pihenni, valamint kihűlni! Megérdemli! Házi napraforgóvaj Hozzávalók: – 3 bögre (kb. 450 g) tisztított, nem sózott natúr napraforgómag – 1/2 teáskanál só – 2 teáskanál olívaolaj Hevítsünk fel közepes láng felett egy teflonserpenyőt. Tegyük bele a napraforgómagot és pirítsuk két-három percig, amíg enyhe színt kap. Ettől még finomabb lesz a vaj, de ez a lépés, akár ki is hagyható. Tegyük robotgépbe a pirított magot, sózzuk meg, majd daráljuk, pépesítsük, krémesítsük a fenti fázisfotóknak megfelelően. Az utolsó fázisnál cseppentve adagoljuk hozzá az olívaolajat, miközben a robotgép dolgozik. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 300 ml napraforgóvaj lesz. Így kell almaszeletet professzionálisan napraforgóvajba mártogatni (mozgókép, melynek betöltése egy picit hosszabb időbe telhet)…
Vegán banános mandulavajas gofri
2015. február 27. Zizi kalandjai
Új családtagunk van… egy gofrisütővel bővültünk! Már nagyon rég szerettem volna egyet és néhány hete valóra váltottuk ezt az álmom. Ráadásul ilyen virág formájút vettünk, ami öt szívecskéből áll össze valójában. Így is esszük a gofrit, széttépkedjük szívecskékre, megkenjük mandulavajjal és almakockákat rakunk rá. A képen látható kis tálka juharszirup csak eszköz volt a képhez, természetesen most a cukormentes hónapban nem eszünk ilyet sem. Egyébként a banánnak köszönhetően kellemesen édes a gofri, nekünk így is jó. A gofriról egyetlen fotó készült, minimál stylinggal, mert ugye éhes apa, éhes Ádi és éhes anya is reggel, szóval nincs idő gofrisütés közben percekig állítgatni a fényképezni kívánt ételt, na és persze fotózni. Mostanában amúgy is a minimál dizájn jellemző a blogomra. Egy rohangáló 22 hónapos mellett nincs lehetőségem annyi időt fordítani a stylingra, mint korábban. Igazából lassan abba a korba kerül, hogy előléptetem fotós és styling asszisztensnek, úgyis annyit sürög-forog a konyhában és a fotózások alkalmával ő maga is próbálkozik, szóval megérdemli az előléptetést. Szerintem! Akinek van gofrisütője, hétvégén feltétlen próbálja ki a receptet! Akinek pedig tuti vegán gofri receptje van, az ne habozzon megosztani velem kommentben! Vegán banános mandulavajas gofri Hozzávalók kb. 5-6 db-hoz: – 1 db érett banán, villával pépesre törve – 2 teáskanál mandulavaj (földimogyoróvaj, kesudióvaj is használható) – 2 teáskanál frissen facsart citromlé – 1 teáskanál fahéj – 1 teáskanál chia mag – 1/4 teáskanál só – 1 és 1/2 bögre mandulatej (rizstej és zabtej is használható) – 1 bögre és 4 teáskanál tönköly fehérliszt – kókuszzsír, sütéshez Egy tálban törjük pépesre a felszeletelt banánt. Adjuk hozzá a citromlevet, mandulavajat, chia magot, fahéjat, sót és keverjük el. Öntsük hozzá a mandulatej felét, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a lisztet. A végén öntsük hozzá a maradék mandulatejet és keverjük simára. Melegítsük fel a gofrisütőt, kenjük be kókuszzsírral és süssük ki a gofrikat. Ha tányérra tesszük gyorsan megpuhulnak, ha rácson hagyjuk kihűlni, akkor tovább maradnak ropogósak, de egy idő után így is megpuhulnak. Én mindkét változatot szeretem.
A világ legfinomabb zöldkörete
2015. február 20. Zizi kalandjai
Aki követi a blogomat egy ideje, az tudja, hogy imádjuk a leveleskelt (néhány helyen fodroskelnek is írják a nevét). A világ legegészségesebb élelmiszerei között tartják számon. Nagyon magas K-, A- és C-vitamin tartalma, jelentős rosttartalmán kívül sok ásványi sót (vas, mangán, kalcium, magnézium, stb.) is tartalmaz. Most, amikor szezonja van, hetente többször készül nálunk ez a zöldköret, leveleskelt rakunk smoothiekba, turmixokba (spenót helyett például) és néha még chips is készül belőle. Természetesen Ádi is rajong érte, ő egyszerűen “veveve”-nek hívja, rágcsálja nyersen, és persze imádja ezt a zöldköretet. Néha nem tudja abbahagyni, követeli a repetát belőle… én is nagyon szeretem a fokhagymás, savanykás ízét, amit ellensúlyoz a sörélesztő pehely. Igen, muszáj bele a sörélesztő pehely, kipróbáltam nélküle is és úgy nem annyira finom. Mondjuk úgy, ez teszi fel az I-re a pontot. Csak körülbelüli mennyiségeket a receptben, hagyom, hogy a megérzésetekre bízzátok magatokat. Én is csak úgy keverek-kavarok, amikor ezt a köretet csinálom, de elrontanom még nem sikerült. A világ legfinomabb zöldkörete Hozzávalók 2-3 főre: – 1 nagy csokor leveleskel, a levelek eltávolítva a szárról és falatnyi darabokra tépkedve – 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva – 3 evőkanál sörélesztő pehely (lehet több is, ízlésre bízva) – 1/2 citrom leve – só, bors – kókuszzsír Hevítsünk fel magas lángon egy teflon serpenyőt. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszszírt és dobjuk rá a leveleskelt. Hagyjuk, hogy magas lángon sercegjen, piruljon legalább 3-4 percig. Ha már néhány levél megbarnult, öntsünk hozzá egy kis vizet, tegyünk rá fedőt és pároljuk közepes láng felett 5-6 percig. Ilyenkor veszítenek a levelek keménységükből és lesznek kellemesen puhák. Adjuk hozzá a fokhagymát, fedő nélkül továbbra is közepes lángon főzzük. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kevés vizet. Közben sózzuk, borsozzuk. Ha a fokhagyma is megfőtt, öntsük hozzá a citrom kifacsart levét, keverjük össze, főzzük még 2 percig. Zárjuk el alatta a lángot, szórjuk meg a sörélesztő pehellyel, keverjük jól át ás tálaljuk!
Nyereményjáték Konyhakiállítás belépőkért
2015. február 12. Zizi kalandjai
Idén február végén már hatodik alkalommal rendezik meg a Konyhakiállítást Budapesten. A legújabb konyhatrendek, valamint a legnevesebb konyhabútor és konyhagép gyártók újdonságai tekinthetők meg a kiállításon, ahol a komplett enteriőrök mellett kisgépek, konyhai kiegészítők, porcelánok és mesterszakácsok bemutatói, valamint különleges gasztronómiai programok várják az érdeklődőket. A kiállítás szakmaisága tovább fokozódik az idén, mert bár még nevében nem lesz szakmai az első nap, jellegét illetően erőteljesen. Újdonságnak ígérkezik az is, hogy a látogatók előre bejelentkezhetnek majd főzőtanfolyamokra. Ezeken pedig nem csak azt tanulhatják meg, hogyan főzhetnek meg egy-egy ételt, hanem azt is, hogy ebben hogyan lehet minél nagyobb segítségükre valamilyen konyhai eszköz. Konyhakiállítás Időpont: 2015. február 27 – március 1. Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2. Nyitva: mindennap 10-18 óráig Weboldal Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 2 fő részére szóló páros belépőjegy a kiállításra. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek hogy néz ki az álomkonyhátok (inspirációkat gyűjthettek innen). Az enyém valami ilyesmi… Világos, fényes (rengeteg a bejövő fény), tégla padló, fa mennyezet, padlótól plafonig fehér subway csempe, nagy munkaasztal, hatalmas hűtő, gáztűzhely két sütővel, polcok, fiókok, mennyezetről lelógó lábasok... Mennyország! Szabályok : 2015. február 19-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2015. február 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). Kérem, hogy csak olyanok játsszanak, akik biztosan el tudnak menni az adott hétvégén a kiállításra. A nyertes a jegyeket a helyszínen veheti át. A nyertes belépőjegyeit a Konyhakiállítás szervezői ajánlották fel a játékra.
Vegán savanyú káposztás köles fasírt
2015. február 5. Zizi kalandjai
Ha van egy kis maradék főtt kölesünk, gyorsan megleszünk ezekkel a fasírtokkal. Ha nincsen és nekiállunk főzni, akkor használjuk ki az időt és készítsünk elő minden mást, így mire a köles megfő, már csak keverni-kavarni kell, formázni a fasírtok és megsütni. Nagyon szeretem a savanykás ízeket és a savanyú káposztát is, így mindenképpen be szerettem volna tenni egy vega fasírtba. Pár hete megcsináltam ezt a receptet, de akkor csak összekutyultam és nem mértem le semmit. Múlt hétvégén újra nekiálltam, mindent kimértem pontosan, így most hozom nektek a receptet… kár lenne kihagyni. Egyszerű ízek kombinációja, de nagyon finom. Ehetjük magában, valamilyen mártogatóssal kiegészítve (először egy paradicsomos mártogatóst csináltam hozzá, második alkalommal pedig egy tahinis, citromos joghurtosat – mindkettővel jó párost alkotott). Ha valamilyen zöld köretet vagy salátát is tálalunk mellé, kiváló és könnyű, de laktató ebédünk, vacsoránk lesz. Vegán savanyú káposztás köles fasírt Hozzávalók 18-20 db-hoz: – 300 g köles – 150 g savanyú káposzta, felaprítva – 1 közepes fej vöröshagyma, felaprítva – 2 evőkanál chia mag vagy lenmag – 6 evőkanál víz – 2 teáskanál friss aprított petrezselyem (vagy 1 teáskanál szárított) – 3 teáskanál só – frissen őrölt bors – kókuszzsír vagy olívaolaj a sütéshez A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd öntsük egy lábasba. A 300 g mennyiség kb. 1,5 bögrényinek felel meg, tehát 3 bögrényi (250 ml-es bögrét használjunk) vízzel öntsük fel a kölest és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre kihűlni. Egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Egy nagy tálban keverjük össze a kihűlt kölest az összes többi hozzávalóval és a vizes chia maggal. Gyúrjuk össze és ízesítsük ízlésünk szerint még több sóval vagy borssal. Tegyük a hűtőbe 15-20, hogy a fasírt “tésztája” jól összeálljon (ezen idő alatt összedobhatunk egy mártogatóst). Teniszlabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés kókuszzsírban vagy olívaolajban süssük ki a fasírtokat teflon serpenyőben közepes láng felett.
Vegán mogyorós banános palacsinta + egy új élet kezdete
2015. január 26. Zizi kalandjai
Már csütörtök óta készülök ezt a bejegyzést megírni, de aztán mindig a lustaság győzött és hagytam a blogot pihenni. Mondhatom életem legjobban sikerült, puha, vastag palacsintáit láthatjátok a fenti fotón. Még karácsonykor sütöttem a családnak reggelire. Tojás és tejtermék nélkül is olyan isteni puha palacsintákat lehet sütni… legszívesebben ezeket enném egy hónapon át minden reggel. Én pirított darált mogyoróval váltottam ki a liszt egy részét, de lehet mandulát is beletenni, vagy bármilyen más finomságot: diót, kesudiót. A pirítás ad egy kis plusz ízt neki, érdemes azt a pár percet rászánni, amíg megpirulnak a mogyoró szemek. Ja, és az új élet. Csütörtök óta a fogszabályzósok táborát erősítem. Nem álltak soha durván szanaszét a fogaim, de már kb. tíz éve amerikai mosolyról álmodozok, hogy egyszer nekem is lesz olyan fogsorom, amikor telibe vigyorogva az objektívet vállalom magam és a fogsoromat is. Tettem is lépéseket az ügyben, de aztán az évek során idén januárig kellett várni, hogy elindítsam a fogsoromat az álmai útján. Egyelőre felülre került fel a szabályzó és majd két hónap múlva kapom meg az alsót. Jó is így, mert még mindig szoknom kell azt, hogy evéskor ne zavarjon, hogy azt érzem, a kaja fele a fogaimon és a szabályzón landolt. Meg nagyot harapni se tudok, meg rágni se nagyon – ez az emésztésemnek nem tesz jót -, de ezeket idővel majd megszokom és pár hónap múlva észre se fogom venni, hogy fent vannak. Ugye? Kérem, erősítse ezt meg, akinek van/volt fogszabályzója! Még valami. Aki még nem látta a Sráckor (Boyhood) című filmet, az feltétlen nézze meg. A filmtörténelem hihetetlen eddig még így soha nem forgatott alkotása! Zseniális mű! A zenéje is nagyon fülbemászó! Vegán mogyorós banános palacsinta Hozzávalók 10-12 db-hoz: – 2 banán, villával pépesre törve – 50 g törökmogyoró, száraz serpenyőben megpirítva, majd ledarálva – 100 g tönköly fehérliszt – 200 ml rizs- vagy mandula- vagy zabtej – 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só – kókuszzsír, sütéshez Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: mogyoró, liszt, sütőpor, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: pépesre tört banánok, rizstej, vanília. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk. Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Lehet juharszirupot, mézet locsolni a tetejére, de mi így magában ettük – a banánok elég édessé teszik.
Teszt: Naspolya Nassolda
2015. január 16. Zizi kalandjai
Naspolya Nassolda, hallottatok már róluk? Végre decemberben megnyílt a nyers nasizó! Egyszerű, letisztult, talán kicsit skandinávos dizájn fogad bennünket. A fehér szín van kombinálva natúr fa elemekkel, egy kis szürkével és sárgával. Nekem nagyon tetszik. De lássuk a nasikat, amelyek nyersek, tej-, tojás- és gluténmentesek, ráadásul az alapanyagok egy része bio minősítésű; amit lehet azt a Csörsz utcai biopiacon szerzik be magyar termelőktől (pl. szezonális gyümölcsök: alma, körte). Minden nyers – ami azt jelenti, hogy 42 fok a legmagasabb, amellyel alapanyagot hőkezelnek – a tortáktól kezdve, a kekszekig, krékerekig, müzli szeletekig és datolya golyókig. Igyekszenek követni a szezonalitást, most éppen sütőtökös, almás nyers tortáik vannak, amelyeken kívül valami extra is megtalálható mindig a pultban. Mi kettőt teszteltünk a tonkababos csokoládétortát és a mákos citromtortát – mindkettő kiállta a próbát. Nem hagytuk ki friss pörkölésű (bio, fair trade) kávéjukat sem, amelyet saját készítésű mandulatejjel (és kókuszcukorral) kínálnak. A karobos, narancsos és tonkababos datolya golyók pedig Ádi tetszését is elnyerték. Nem volt elég három darab, repetázott belőlük. A Naspolya Nassolda árakat tekintve magasabb árkategóriát képvisel, de vegyük figyelembe, hogy a bio és a nyers desszertek előállításához szükséges alapanyagok (pl. datolya, kesudió, mandula, stb.) nem olcsóak, viszont itt bármit nassolunk, azzal jót teszünk a szervezetünknek. Alkalomadtán pedig egy kis kényeztetés belefér. Nem beszélve arról, hogy az ilyen helyekkel zárkózunk fel Nyugat-Európához és Észak-Amerikához, ahol már régóta virágkorát éli a nyers, vegetáriánus, vegán étkezés a vendéglátásban! Naspolya Nassolda 1061 Budapest Káldy Gyula u. 7. Weboldal Facebook
Nyers vegán narancsos datolya golyók
2015. január 10. Zizi kalandjai
Hamm bekaplak snack falatok babáknak, anyáknak, apáknak, nagymamának, nagybácsinak… szóval az egész családnak, minden korosztálynak… ahogy a társasjátékokra ráírják például, hogy 4-99 éves korig. Mintha 101 évesen nem lehetne társasozni? Nálunk olyan nagy sikert arattak ezek a golyók, hogy pár napon belül újabb adag készült belőle. Mindenki csak úgy lopkodja a konyhapultról, Ádi pedig sajátos nyomokat hagy a fogyasztásában. Ő mindegyik golyóba beleharap egy kicsit, de soha nem eszik meg egy teljes golyót. Legnagyobb mennyiségben diót és mandulát tartalmaz, de ezt kamránk tartalma szerint lecserélhetjük mogyoróra, kesudióra, brazil dióra, stb. A golyó összetapadást és édességét az aszalt datolya és a frissen facsart narancslé biztosítja. Extraként került bele szintén kamrai maradékból: kendermagpor, kakaóbabtöret (köszönet érte Krisztinek, aki Vietnámból hozta) és narancsolaj. A kendermagpor pluszt ad a golyóknak, helyettesíthető bármilyen más szuper élelmiszerrel, de el is hagyható. A kakaóbabtöret azért került bele, mert már fel kellett használnom szavatossági idő miatt; finom csokoládé ízt ad a golyóknak, de ez is elhagyható vagy helyettesíthető kakaó- vagy karobporral. Tudom, hogy ezek drágább alapanyagok, de az egészségünk érdekében néha megéri ilyen édességet fogyasztanunk csokoládé, cukorka vagy túró rudi helyett. Nyugodt szívvel adhatunk belőle a babánknak is (18 hónapos kortól ajánlható, ha nincsen allergia az összetevők egyikére sem!). A dió kiváló fehérje forrás (lásd diósült), magas a B- és E-vitamin tartalma és jelentős a vas, a kálium, a foszfor és a réz tartalma is. Érdemes vegetáriánusoknak, vegánoknak, de persze húsevőknek is minél többet fogyasztani belőle. Szerencsénk van, az egyik nagypapa kertjében van egy óriási diófa, ő lát el bennünket egész évben dióval. A mandula a dióhoz hasonlóan jó fehérjeforrás, és kiváló B1-, B2- és B6- és E-vitamin forrás. Nyomelemei közül a vas, mangán, cink kiemelendő, ásványi anyagai közül sok benne a magnézium, a kálcium és a kálium. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kálciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Nyers vegán narancsos datolya golyók Hozzávalók kb. 20-25 db-hoz: – 1 bögre dió – 1 bögre mandula – 18-20 szem aszalt datolya (mérettől függ és attól, hogy mennyire szeretnénk édesre) – 1 db narancs reszelt héja és 1/2 narancs kifacsart leve – 2-3 csepp narancsolaj (opcionális) – 2 evőkanál kakaóbabtöret (opcionális) – 2 evőkanál kendermagpor – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük robotgépbe a diót és a mandulát és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen 10-12 napig eláll. ***** A tányérkákat saját magam készítettem Apacuka Kerámia Workshopon.
Vegán szuper reggeli smoothie
2014. december 27. Zizi kalandjai
Beigli? Pipa. Zserbó? Pipa. Kalács? Pipa. Sajtos rúd? Pipa. Töltött káposzta? Pipa. Hókifli? Pipa. Gondolom mindenki ezeket pipálgatta az elmúlt napokban. Tele a pocak, jó kis munkát adtunk az emésztőrendszerünknek, de itt az idő, hogy hagyjuk egy picit őt is pihenni. Ha csak az új évben indítjuk a fogadalmakat (pl: egészségesebben táplálkozunk), annyit megtehetünk még az idén, hogy iszunk egy ilyen laktató turmixot egy olyan reggelen, amikor már nincs több beigli, így nem is tudjuk, hogy akkor mit reggelizzünk, igaz? Hát akkor elő a turmixgéppel, dobáljuk bele ezt a néhány hozzávalót és már kész is a tökéletes reggeli smoothie. Jó sűrű, laktat, de még is könnyedebb az emésztése, mint annak a sok sütinek, amit az elmúlt napokban fogyasztottunk. Az alapanyagokat lehet variálni, attól függően, hogy kinek mi van otthon. Az alap legyen a banán, én ehhez adtam spenótot (de kipróbáltuk már leveleskellel is, az is jó volt – javaslom, hogy valamilyen semleges ízű zöldet tegyünk bele), zabpelyhet (de rozspehellyel is kiváló), mandulatejet (bármilyen növényi tejjel helyettesíthető), chia magot (jó a lenmag is), fagyasztott bogyós gyümölcsöt és kendermagport (ez helyettesíthető bármilyen szuper élelmiszerrel, legyen az spirulina, szőlőmagliszt, fekete ribiszke liszt, maca por vagy acai por - tudom ezek drága dolgok, de csak keveset kell használni belőlük és sokáig elállnak, egyszer-egyszer érdemes befektetnünk). Vegán szuper reggeli smoothie Hozzávalók 2 főre: - 1 vagy 2 banán (attól függően, hogy mennyire szeretnénk édesre, én mindig egyet használok) - 2 kisebb marék friss spenót - 2 kisebb marék vegyek bogyós gyümölcs (málna, szeder, áfonya, ribizli) - 2-3 evőkanál zabepehely - 1 evőkanál chia mag - 1 evőkanál kendermagpor - 200-300 ml mandulatej (attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrűre) Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk, mivel a chia- vagy lenmag elég hamar besűríti és utána inkább kanalazva tudjuk enni.
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Bereznay Tamás: Süteményeskönyv
2014. december 17. Zizi kalandjai
Tamást évek óta ismerem és fantasztikus, ahogyan dolgozik: főz, oktat a Metro Gasztroakadémián (amelynek egyben a tanácsadója és szakmai vezetője is), szakácskönyveket ír. Elmondása szerint kölyök kora óta imád főzni. Mindig fontosnak tartotta, hogy tudását megossza másokkal, így képzésein az izgalmas újdonságok mellett a napi munkához elengedhetetlenül fontos praktikus tanácsokra is számíthatnak a résztvevők. A Gasztroakadémián volt szerencsém ezt személyesen is megtapasztalni, sőt miattam készítettünk vegetáriánus fogásokat is a tanfolyamon. A Boook Kiadó gondozásában jelent meg a Süteményeskönyv második bővített kiadása, amely 73 receptet tartalmaz, mindegyikhez különálló kép tartozik. Gyönyörűek az ételfotók (Körmendi Imre), a styling (Kapolka Ágnes) és az életképek (Sárosi Zoltán) is. Nem tudom, hogy hol készültek az életképek - egy káli medencés rusztikus házat tudok elképzelni gyönyörű konyhával -, de igazi otthoni, laza sütögetős hangulatot árasztanak. A képek láttán az az érzésünk támad, - attól függően, hogy rutinos vagy kezdő konyhatündérek vagyunk-e -, hogy irány a konyha, gyúrjunk tésztát, készítsünk sütit és csurgassunk olvasztott csokoládét a tetejére. A könyv 10 fejezetből áll: gyümölcs, vanília, magvak, citrusok, lekvár, túró, mák, méz, csokoládé és gesztenye. Vannak benne könnyen elkészíthető, egyszerű édességek, klasszikusok, Tamás saját családi receptjei, valamint vannak olyanok is, amelyek komolyabb tudást vagy esetleg több időt igényelnek. A receptek jól szerkesztettek, könnyű követni őket és érthetőek. Nekem nagyon tetszik a szilvás lepény, a körte carpaccio és a jól ismert bögrés mákos süti. A könyvbemutató pár hete volt a Metro Gasztroakadémián, ahol a jelenlévők Tamás segítségével készíthették el a túrógombócot, amelyhez néhány titkot is elárult: nem kell a túrógombóchoz sót, vagy cukrot adni; vagy, hogy a gombócok megformázásánál praktikus fagylaltos kanalat használni ezenkívül különlegessé tehetjük a gombócot úgy, hogy a zsemlemorzsába darált diót keverünk. Tamás szerint a legfontosabb a bátorság, és jó kedv, ha a konyhában vagyunk, mert “…sütni jó, süteményt enni pedig nem bűn.“. Bereznay Tamás túrógombóc receptje Hozzávalók: - 1 kg túró - 2 evőkanál búzadara - 2 evőkanál liszt - 4 evőkanál olaj - 1 db tojás - 2 evőkanál zsemlemorzsa - a forgatáshoz: 100 g zsemlemorzsa , 40 g vaj A túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, majd a lisztet, az olajat, a tojást és végül a zsemlemorzsát (nagyon fontos, hogy a sorrendet tartsuk be!). Hűtőben fél órát pihentetjük, majd vizes kézzel egyforma gombócokat formázunk belőle. Forrásban lévő vízbe dobjuk őket, és miután feljöttek a víz tetejére, még egy percig főzzük a gombócokat. Serpenyőben megolvasztjuk a vajat, a zsemlemorzsát ropogós aranybarnára pirítjuk benne. Ebben forgatjuk meg még forrón a kifőtt gombócokat. Tálaláskor ne felejtsünk el porcukorral és reszelt citromhéjjal elkevert tejfölt adni hozzá. ***** A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
Vegán gluténmentes édesburgonya brownie
2014. december 10. Zizi kalandjai
Szeretem a brownie-t, csak az a baj, hogy a tökéletes brownie állaghoz (puha, selymes, ragacsos, szinte nedves tészta) nagyon sok cukor kell. A bűntudatmentes brownie elérte a tökéletesség szintjét, de nyers… ami nem baj, sőt, még jót is teszünk magunkkal, ha így esszük. Most viszont találtam egy sült változatot Ellanál (imádom a blogját), ami puha, selymes, ragacsos, nedves tésztájú (az édesburgonyának köszönhetően), nagyon kevés édesítőszer (juharszirup és datolya) van benne, vegán és ráadásul gluténmentes is! Egy picit változtattam a recepten, több kakaót és juharszirupot tettem bele és adtam hozzá néhány evőkanál mandulatejet. Az édesburgonyát gőz felett kell megpárolni, majd datolyával pépesre turmixolni. Ez a kettő egy olyan tökéletes “baba pudingot” alkot, hogy Ádikám remegve sikítozott az újabb kanálnyi adagért! Egyébként nemcsak babáknak tökéletes, hanem felnőtteknek is… mi tagadás, együtt nyaltuk ki Ádival a robotgép tartályát! Kiváló reggelire, délutáni snacknek a teánk vagy a kávénk mellé. Az is eszembe jutott, hogy ebből tortát fogok sütni, mondjuk kókusz tejszínhabbal a tetején… tökéletes karácsonyi desszert lesz! A megadott mennyiségből egy elég kis adag lesz (12*20 cm-es tepsire elég), szóval érdemes egyből a dupláját készíteni! Vegán gluténmentes édesburgonya brownie Hozzávalók: - 600 g édesburgonya (meghámozott súly), felkockázva - 100 g hajdinaliszt - 80 g darált mandula - 16-18 db puha, aszalt datolya (mérettől függ és, hogy mennyire szeretnénk édesre) - 7 evőkanál kakaópor/karobpor - 6 evőkanál juharszirup - 2-3 evőkanál mandulatej - csipet só Az édesburgonyát pároljuk puhára egy vízzel teli lábas felett kb. 20 perc alatt. Tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára a datolyával. Vigyázat, nehéz abbahagyni, ha egyszer megkóstoljuk! Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a hajdinalisztet, a darált mandulát, a kakaót és a sót. Adjuk hozzá a pürésített édesburgonyát, a juharszirupot és a mandulatejet. Keverjük simára. Sűrű, nem folyós tésztát kell kapnunk. A kis tepsit béleljük ki sütőpapírral (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kibélelni) és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a sütőbe és süssük 180 fokon kb. 25-30 percig. Végezzünk próbát, ha nem ragad semmi a késre, akkor jó. Hagyjuk kihűlni a formában (ekkor ragad jól össze) és utána vágjuk kockákra.
Vegán karfiol barnarizs gratin
2014. december 8. Zizi kalandjai
Na végre egy recept… állnak sorban a receptek, meg a nyereményjátékok, szóval igyekszem behozni a lemaradást az elkövetkező napokban és posztolni minél többet. Ez a sült karfiolos barnarizses finomság kitesz egy komplett ebédet, de el tudom képzelni a karácsonyi asztal egyik fogásának is. A barnarizst meg lehet főzni előre, utána már csak a karfiolt kell gőzben megfőzni/megpárolni és a szószt elkészíteni, a többit a sütőre bízhatjuk. A szószba és a tetejére vegán sajt került. Az Ádiról készült videó óta többen érdeklődtetek a vegán sajtról, így a GY.I.K.-ban írtam róla egy keveset, megtaláltok minden fontos infót a termékről. Vegán karfiol barnarizs gratin (Recept inspiráció: Sprouted Kitchen) Hozzávalók: - 1 közepes fej karfiol - 1 bögre főtt barnarizs - 1 kisebb fej lilahagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 és 1/2 bögre rizs- vagy mandulatej - 2 evőkanál tönköly fehérliszt - 3/4 bögre vegán sajt reszelve + egy kevés a tetejére - petrezselyemzöld a tetejére - egy kevés szerecsendió - csipet cayenne bors - só, bors - olívaolaj A karfiolt szedjük rózsáira és vízgőzben (tűzhelyen vízzel teli lábas felett) 6-8 perc alatt pároljuk éppen puhára. Öntsük egy tálba, adjuk hozzá a főtt barnarizst és tegyük félre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és olívaolajjal kenjünk ki egy közepes méretű sütőformát. Egy serpenyőben hevítsünk fel 2 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és dinszteljük meg néhány perc alatt. Ekkor adjuk hozzá a lisztet, megkeverjük és főzzük további 1-2 percig. Szépen lassan öntsük hozzá a rizstejet és közben folyamatosan kevergessük, hogy ne legyen csomós a mártás. Ízesítsük szerecsendióval, cayenne borssal és lassú tűz felett sűrítsük be a mártást. Keverjük hozzá a 3/4 bögre sajtot és hagyjuk a sajtot elolvadni. A sajtos mártást keverjük a rizshez és karfiolhoz, ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Az egészet kanalazzuk át a sütőformába, szórjuk meg a petrezselyemzölddel és reszelt sajttal, tegyük az előmelegített sütőbe és süssük kb. 30 percig, amíg a teteje elkezd pirulni (a mártás pedig bugyogni). Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd langyosan tálaljuk.
Túrázás az Őrségben kisbabával + SkipHop kedvezménykupon
2014. november 28. Zizi kalandjai
Már az elején le kell szögeznem, hogy a legcukibb dolog a világon, ha a másfél évesünk hátára egy mini hátizsákot teszünk és nézzük, ahogy boldogan szaladgál a saját táskájával és a benne lévő kincseivel. Nem vagyunk nagy túrázós család (szeretnénk majd azok lenni), de azért évente minimum egyszer elmegyünk egy néhány napos kirándulásra Magyarországon. A túrákat egy gimis osztálytársam – Zoli és felesége, Marcsi – szervezik és az idén egy elég nagy csapat jött össze. Voltak rajtunk kívül még kisbabások, gyerekesek, de Ádi volt a legifjabb a lurkók közül. Tavaly is túráztunk, igaz akkor majdnem fél évesen csak kisebb sétákat tett velem a hordozóban. Idén azonban megpróbáltuk a túrázást, meg is tettünk három 8-10 km-es utat az Őrségben bolyongva és a Somlóhegy környékén. Kicsit izgultunk az elején, de a második napon egész jól belejöttünk a túrahordozásba (mi egy ilyen hordozót kaptunk kölcsön, de egy másik családnak ilyen volt, ez is szuperül funkcionál). Ez azért kicsit nehezebb alapsúllyal indul, mint egy normál hordozó, de beleültetve a babát is egészen elviselhető a súlya… első alkalommal én voltam a bátor, aki bevállalta a “cipekedést”, a többi alkalommal pedig apa volt a hős. Jó, ha izgalmas környékre megy az ember, mármint egy-két nevezetesség megtekintése után, beiktatunk olyat is a túrába, ami a babának is érdekes. Ilyen volt az első napunk, amikor a veleméri templomtól indulva Magyarszombatfáig kirándultunk és az út során nagyon sok állattal találkoztunk (tehén, kecske, kakas, tyúk, kutya, macska, bárány – mind szabadon legelésztek vagy rohangáltak) és a túra végén még a szaknyéri alpaka farmot is meglátogattuk (ami nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is nagy élmény volt). Ádi egész jól bírta a hordozóban ücsörgést – főleg, ha volt mit néznie vagy a többi túrázó szórakoztatta -, még enni és aludni is tudott és persze voltak olyan szakaszok, ahol kivettük a hordozóból és hagytuk, hagy szaladgáljon/sétáljon egyedül. Így megtartottuk az egyensúlyt a hordozás és az önálló mozgás között. Nagyon élvezte, hogy neki is van saját hátizsákja, mint a szülőknek és a többi túrázónak. Egy cuki majmos, amibe belepakolt apróságokat, amelyek a túrához nagyon fontosak voltak persze. Ez egy ugyanolyan táska, mint az uzsonnás változat, csak a belsejében nincsen hőszigetelés, hátra vehető és tartozik hozzá egy “póráz” (amely le is kapcsolható). Kipróbáltuk mi is, de ezt igazából olyan környezetben tartom fontosnak, ahol nagy a tömeg, így biztosan a közelünkben tudhatjuk a gyermeket. Tágas, egyterű rekeszében elhelyezhető az uzsonna vagy egy kis palack innivaló vagy a legfontosabb apró játékok. Külső oldalain az apró hálós rekeszekbe is lehet pakolni. Kézben is fogható vagy felakasztható a felső fülének köszönhetően. Többféle színben és állat figurában kapható, itt találjátok meg mindegyiket. A termék elnyerte tetszésünket, most már szinte mindig magunkkal visszük “városi túrázásokhoz” is. Szuper jó dolog friss levegőt szívni és a természet csodáját megmutatni a kisbabánknak. Mindenkinek ajánlom, hogy lehetőségeihez mérten évente iktasson be néhány magyarországi túrát a családi programba. Az Őrség és környéke magával ragadó, az ott élő emberek nagyon kedvesek és vendégszeretőek. Az Őrség Vendégház Őrimagyarósdon példaértékű, a tulajdonosok, Vilmos és Csilla mindent megtettek, hogy a csoportunk jól érezze magát… értem ezalatt a bababarát szállást, a vegán étkezés lehetőségét, a sok mosolyt és kedvességet, amit tőlük és kollégáiktól kaptunk. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A hátizsákot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. november 28 és 2014. december 5-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (kivéve Baghera, Duux, 4moms termékek illetve a társasjátékok és más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZIKU10. Jó vásárlást mindenkinek!
Immunerősítés természetesen: gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverékkel
2014. november 18. Zizi kalandjai
Lekopogom, hogy idén ősszel még nem betegedtem le, noha hajtom magamat rendesen, de igyekszem pihenéseket beiktatni – még ha nehezen is megy -, hogy megadjam a testemnek, amit megérdemel. Van egy verses, mondókás könyvünk, Ádi imádja, így mindennap felolvasom neki a kedvenceit… a könyvben van egy vers a hónapokról. Novemberről azt írja, hogy télelő; decemberről pedig azt, hogy pihenő. December az év utolsó hónapja, le kellene tennünk a lantot és lassítani kicsit, mégis ekkor gyötörjük magunkat őrült hajszába az idővel. Legalábbis én ezt tapasztalom… saját magamból indulok ki. Szaladok, igyekszem az idő előtt járni egy lépéssel, de néha megelőz. Hajtjuk magunkat karácsonyig, hogy még ez vagy az beleférjen, el legyen intézve, hogy aztán nyugodt, családi körben ünnepelhessünk, szépen megterített asztalnál. A tökéletes világomban december tényleg a pihenésről szól. Sokat sétálunk, hópelyheket kergetünk, feldíszített karácsonyfákat keresünk a városban, csodálkozunk a fényeken, mézeskalácsot és egyéb finomságokat sütünk ráérősen, nyugodtan; és saját készítésű (gasztro) ajándékokat készítünk a szeretteinknek. Talán ideje lenne változtatni és a tökéletes világot átültetni a valóságba, ugye? Szóval, ha túlhajszoljuk magunkat és ágynak dőlünk az ünnepek előtt vagy után, jól jön ez a természetes immunerősítő, amivel ápolhatjuk magunkat. Persze használhatjuk megelőzésre is, mert a szervezetünket érdemes erősíteni a téli hónapokban. Került bele minden, ami segít helyrehozni a náthát, megfázást, köhögést: méz, citrom, gyömbér, kurkuma, fokhagyma és egy kis almaecet. A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, melyet ki lehet használni megfázás és hörghurut esetén. A kurkuma használható láz és fertőzések ellen, mézben feloldva pedig köptető és köhögéscsillapító hatású. A citromban sok a C-vitamin, segíti a meghűléses betegségek megelőzését, állítólag izzasztó hatású és a gyulladt torok is gyógyítható vele. A fokhagyma antibakteriális hatása révén légúti megbetegedések kezelésében is használatos. Főbb hatásai közé sorolandó még az antibiotikus (antibakteriális), nyálkaoldó hatás. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele. A fokhagyma baktérium ölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet. A méz tartalmaz kálciumot, rezet, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, káliumot, nátriumot, cinket és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamitnt. Többek között kiváló baktériumölő hatásáról ismert, magas energiatartalmának köszönhetően alkalmazható a fáradtság és különböző betegségek leküzdésében is. Nekem sikerült friss kurkumát beszereznem (ázsiai boltokban, külföldi alapanyagokat árusító piac standokon keressétek), de természetesen helyettesíthető por változattal is. Gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverék Hozzávalók: - egy kis darabka (hüvelykujjnyi) gyömbér, meghámozva - egy kis darabka (hüvelykujjnyi) kurkuma, meghámozva vagy 1-2 teáskanál kurkuma por - 2 gerezd fokhagyma, meghámozva - 1 evőkanál méz - 1 evőkanál almaecet - 1/2 citrom frissen facsart leve Apró lyukú reszelőn reszeljük le a gyömbért, a kurkumát és a fokhagymát egy kis tálkába. Öntsük hozzá az almaecetet, a citromlevet és adjuk hozzá a mézet. Jól keverjük el és teáskanalanként fogyaszthatjuk a nap folyamán (éhgyomorra ne fogyasszuk!). Mellette mindig igyunk bőségesen tiszta vizet!
Nyers citromos goji bogyós datolya golyók
2014. november 8. Zizi kalandjai
Néhány datolya golyót már készítettem (kakaósat és kávés-zabpelyheset, kókuszosat, kendermagliszteset, pirított szezámmagosat és mandulavajasat), de a variációk tárháza kifogyhatatlan. Most citromlével és goji bogyóval tettem kicsit savanykássá a hamm-bekaplak snack falatokat. Egy jó robotgép segítségével percek alatt elkészül a “tészta” és utána már csak golyókat kell formáznunk… ebbe a feladatba a gyerkőcöket is bevonhatjuk. Ádi megkóstolta a golyót többször is, de mindig csak egy kicsit harapott le belőle, egy teljeset sosem evett meg… noha van benne 15-18 szem datolya, a citromlé és a goji bogyó miatt egyáltalán nem édes. Zárt dobozban sokáig eláll, szóval, ha kisebb golyókat formázunk, akkor marad bőven rágcsálni való késő esti filmnézésekhez vagy ha már délután leterít minket az éhség, ezekből a golyókból egy-kettőt bekapva, megmenekülünk! A csodás piros színű goji bogyó Ázsiából származik és szárított formában fogyasztható. Afrodiziákumként is ismert és állítólag szépséget, erőt is fiatalos közérzetet biztosít, ha rendszeresen fogyasztjuk. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, de ezenkívül A-, B- és E-vitamint is tartalmaz. 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez (vegánoknak, vegetáriánusoknak feltétlen ajánlott). Még többet jótékony hatásáról itt olvashattok. Én azt mondom, tegyetek egy próbát! Nyers citromos goji bogyós datolya golyók (Recept inspiráció: Oh, Ladycakes) Hozzávalók kb. 30-40 db-hoz: - 2 bögre mandula - 1/2 bögre goji bogyó, felaprítva - 1/2 bögre kókuszreszelék - 15-18 db aszalt, puha datolya, kimagozva - 1/2 citrom reszelt héja és kifacsart leve - csipet só Egy késes robotgépben daráljuk lisztté a mandulát a sóval. Ekkor adjuk hozzá a datolyákat és öntsük bele a citromlevet. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Kanalazzuk a “tésztát” egy tálba és keverjük hozzá az aprított goji bogyókat és a kókuszreszeléket. Kézzel vagy fakanállal dolgozzuk össze. Formázzunk golyókat a masszából. Együnk belőle, a maradékot pedig tegyük zárt dobozba.
Forró csoki válogatás hideg napokra
2014. október 22. Zizi kalandjai
Gondoltam összegyűjtök nektek néhány szuper receptet (a saját blogomról és mások blogjáról), amelyekkel a hosszú hétvégén – főleg, ha hűvös lesz – kényeztethetjük magunkat. Egyetek jókat, pihenjetek sokat és kényeztessétek, melengessétek magatokat forró italokkal! Vegán krémes sűrű forró csoki… eltér a hagyományostól, ugyanis az alapját kesudiótej adja. Datolyával és juharsziruppal van édesítve, csokoládé van beleolvasztva és tényleg sűrű lesz a végeredmény. Recept itt! Sütőtökös latte… mennyei, habos, sütőtökpürével felturbózva! Recept itt! Vegán forró fűszeres kakaó… csipet fahéjjal és cayenne borssal fűszerezve. Recept itt! Kedvencek más blogokról: - Kókusztejes cukormentes forró csoki Chili és Vanília Zsófitól - Jamie Oliver tuti befutó forró csokoládéja - Vegán fehér forró csoki (másképp) Csokiországból - Vegán földimogyoróvajas forró csokoládé az Oh She Glows blogról - Vegán mentás matcha latte a Healthy Happy Life blogról - Vegán kókuszos mocha a Healthy Happy Life blogról - Meleg fűszeres almás répa ital a Green Kitchen Stories blogról - Forró csoki Fűszer és Lélek Esztertől - Sűrű forró csokoládé Lila Füge Dórától - Forró csoki pálcák karamellizált fehér csokiból Praliné Paradicsom Zsuzsitól - Sűrű forró csokoládé Emiko Davies blogjáról - Vegán levendulás forró csokoládé Nóri Mindenmentes Konyhájából - Forró fehér csoki szerecsendióval Vegasztrománia Annától (+ Forralt bor chilivel, gyömbérrel és grapefruittal)
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
2014. október 11. Zizi kalandjai
Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is. Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja. Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára! A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet. Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő. A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe. Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel! És akkor jöjjenek az ételek… Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)
Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Vegán sütőtökös latte, avagy a Starbucks pumpkin spice latte-nak az otthon készített változata
2014. szeptember 26. Zizi kalandjai
Nem terveztem új bejegyzést jövő hétig, de a mai reggelink olyan finom volt, hogy nem hagyhattalak benneteket cserben… így most van esélyetek nektek is kipróbálni, mondjuk vasárnap olyan kényeztetős reggelire ezt a habos, meleg sütőtökös italt. Nagyon ritkán térek be a Starbucks-ba, sőt eleve kávézni is ritkán szoktam, csak a “feelingje” miatt teszem, mert engem a kávé nem tart ébren… ugyanúgy tudok szundítani tőle, mintha nem innék. Az italok nem olcsóak, arról nem is beszélve, hogy a habos, extra italaik túl édesek számomra. Az őszi-téli időszakban nagy sláger náluk a pumpkin spice latte… nem tudom, hogyan készül, de nem hiszem, hogy ők raknak bele igazi sütőtököt, inkább csak a fűszerekkel próbálnak az ízlelőbimbóinkra hatni. Na, a sütőtökös latte házi változatába kerül igazi sütőtök a fűszerek mellé. Ha még egészségesebben szeretnénk elkészíteni, akkor az igazi kávét lecserélhetjük gabonakávéra vagy esetleg valamilyen teára – ami persze ízben passzol a sütőtökhöz. Az ügy érdekében, hogy tényleg az igazira hasonlítson az italom, beszereztem egy szója tejszínhabot. Nem használtam még soha ilyen habot, de kellemesen csalódtam az ízét és az összetevőket tekintve is. Szóval ne habozzatok, süssetek sütőtököt szombaton, hogy vasárnap pikk-pakk össze tudjátok turmixolni az új reggeli italotokat. Finom, habos, fűszeres… kell ennél több? Ja igen, mondjuk Józsi pihe-puha croissant-ja… Ezzel lett tökéletes a mai reggelünk! Vegán sütőtökös latte (Recept inspiráció: Healthy Happy Life) Hozzávalók 2 főre: - 2 bögre rizs- vagy mandulatej, felmelegítve - 2 adag espresso vagy gabonakávé, melegen - 3 evőkanál sült sütőtökpüré - 1 teáskanál juharszirup (nádcukor, méz, agavé szirup is használható édesítésre ízlés szerint) - fahéj - szerecsendió - szója tejszínhab, tálaláshoz Tegyük a turmixgépbe a rizstejet, kávét, sütőtökpürét, juharszirupot és fűszereket. Turmixoljuk simára, habosra. Öntsük bögrékbe és tálaljuk tejszínhabbal, fűszerekkel megszórva a tetején.
Fogj kezet a termelővel!
2014. szeptember 18. Zizi kalandjai
Gyönyörű szalanova saláta A Felelős Gasztrohős csapatát volt szerencsém személyesen megismerni egy Makifood Húsmentes Hétfői Vacsora Klub rendezvényen tavaly áprilisban. Aztán idén tavasszal felkértek, hogy a Szimplában a Közös Lábas adománygyűjtési pályázat keretében segítsek nekik 200 főre egy nagy kondér vegetáriánus egytálételt megfőzni. Saci és Judit végtelenül kedves és lelkes csajok és rengeteg önkéntes munkát végeznek, hogy mindenki felismerje: egyszerű döntésekkel könnyen tehetünk a környezetünkért! Tegyünk fedőt a forralandó vízre; annyi vizet töltsünk csak ki, amennyit fel is használunk; ültessünk paradicsomot a balkonunkra (ha van); járjunk piacra; kerüljük a műanyag csomagolást… és válasszunk olyan éttermeket, akik maguk is így tesznek! A Fogj kezet a termelővel! projektjük egy fényképes riportsorozat a Fehérvári úti piacon áruló kistermelőkkel. Céljuk, hogy a magyar kistermelők népszerűsítésével arra buzdítsák olvasóikat, hogy az áruházak helyett kistermelőktől vásároljanak. Elbeszélgetnek a gazdákkal, lekísérik őket a földjeikre és leírják a történetüket, közel hozva az eladót a vásárlóhoz. Céljuk az is, hogy tudatosítsák, hogy az élelmiszer-előállítás milyen fáradtságos művelet, és buzdítsák a magyar lakosságot arra, hogy helyi, szezonális élelmiszereket vásároljanak az import áruk helyett. A projekt a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás című pályázatának keretében valósul meg. A témával kapcsolatban eddig megjelent cikkeiket (pl: Miért éri meg kezet fogni a termelővel?, Kofa szociológia, Savanyú igazság a szupermarketekről, stb.) + videót megtekinthetitek itt. A projekt keretén belül mutatom be az egyik kedvenc gazdálkodómat, Nemes Mátyás biogazdát és feleségét Marikát (írtam már róluk korábban a blogon), akik Fülöpjakabon gazdálkodnak. Gazdaságukban egész évben vegetációs, minimális fűtéssel fóliás és hideghajtatással fóliás kertészkedés folyik. Szabadföldön kora tavasztól késő őszig történik termelés. Egy évben 70-80 féle növényt termelnek, elsősorban biopiacra (Budapest, 12. kerület, Csörsz utcai biopiac, minden szombat délelőtt) történő értékesítésre. A helyszínen időpont egyeztetés után lehet vásárolni illetve a kert bármikor megtekinthető (részletek róla itt). Ha jól emlékszem 2006-ban mentem először a Csörsz utcai biopiacra. Fogtam a textil szatyraimat vagy egy kosarat, korán felkeltem és minden szombat reggel a biopiacon tobzódtam. I. nem értette még akkor a lényeget, ő inkább az alvást választotta. Aztán kaptam tőle egy húzós bevásárló kocsit, hogy ne kelljen szegény nekem cipekednem. Majd miután minden alkalommal közöltem vele piac után, hogy én mennyire feltöltődtem és megint milyen szuper volt kint lenni, elkezdett kijárni velem. Megérezte a piac ízét, zamatát és a piac őt is beszippantotta. Aztán megszületett Ádi, és most már hárman járunk minden szombaton a piacra. Ádi is élvezi… imádja, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt megkóstolhat nyersen, szeret futkározni a fűben és a ráadás, hogy szuper játszótéren lehet homokozni, hintázni és pelenkázó is van a MOM Művelődési házban. Tökéletes szombat reggeli családi program számunkra. Az évek során kialakult jó barátságunk Mátyásékkal azt eredményezte, hogy ellátogattunk a farmjukra, hogy megnézzük hogyan gazdálkodnak. Ebből láthattok most egy kis fényképes ízelítőt. A szomszéd farm (amelyen Gyöngyösi Sándor gazdálkodik) bárányai Mangalica malackák szintén a szomszédos farmon Gyöngyösi Sándor ganoderma gomba termesztéséről híres Lila színű szalanova saláták (a kedvenceim) Még több saláta… Kedvenc téli zöldségem, a leveleskel Kipróbáltuk a kenyérsütést is Mátyásék vadonatúj kemencéjében Gyönyörű teljeskiörlésű kenyerek, cipók A friss ropogós kenyereket Marika vegetáriánus babgulyással tálalta Az udvar uralkodója Járjatok ti is piacra, beszélgessetek a termelőkkel, gazdálkodókkal, kofákkal! Ha érdekel benneteket, hogyan gazdálkodnak, kérdezzétek meg, hogy elmehetnétek-e a farmjukra. Mindenképpen felüdülő kikapcsolódás egy ilyen látogatás, főleg a városokban élő embernek! Fogjatok kezet velük és köszönjétek meg nekik, hogy kemény munkával élelmiszert termelnek, termesztenek, amelyből ti fantasztikus ételeket készíthettek!
Vegán vagány humuszos szendvics + Nyereményjáték
2014. szeptember 10. Zizi kalandjai
Sokszor van, hogy apukám megkérdezi tőlem: “Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, néha azért egy kis húst is, de vacsoránál mit kellene a kenyérre tennünk felvágott és kolbász helyett?” Olyat kell mutatnom, amit gyorsan és egyszerűen el tudnak készíteni, mert ha macerás, akkor kisebb az esélye, hogy bárki nekikezdene… ugye? Humuszt csináltam már itthon néhányszor – talán éltemben először ezt a bazsalikomosat – és készültem is megosztani a receptjét, de eddig elmaradt. Most újra elkészítettem, hogy le is tudjam fotózni és tényleg annyira, de annyira finom lett, hogy mindenki megnyalta az ujjait utána, aki evett belőle. Nagyon könnyű megcsinálni, tényleg, egy jó botmixer vagy robotgép kell hozzá. Az eredeti humusz szárított csicseriborsóból készül, amit órákig áztatunk, aztán megfőzünk, majd ezután dolgozzuk fel, de én az idő rövidsége miatt konzerv csicseriborsót használtam. Igen, őszinte leszek, használok konzervet (legtöbbször babot, csicseriborsót és hámozott paradicsomot) az idő szűke miatt, de csakis jó minőségűt, amelyekben nincsen semmi felesleges, oda nem illő anyag! Aztán ez a finom humusz kenyérszeletekre került, adtam hozzá még néhány dolgot és lett belőle egy vagány szendvics. Persze a humuszt bárhogyan felhasználhatjátok, ízléseteknek megfelelően pakoljátok egymásra a finomságokat a szendvicsben, becsomagoljátok zsírpapírba, átkötitek madzaggal, hogy igazán rusztikus legyen. Majd beleteszitek egy vidám, színes uzsonnás táskába, olyanba, amit öröm lesz kinyitni. Tesztek mellé egy almát, esetleg valamilyen kekszet és egy üveg vizet. Azt hiszem, aki egy ilyennel megy a munkahelyére, irigyelni fogják a kollégái, vagy, aki egy ilyennel indítja útjára gyermekét iskolába, tuti, hogy megkörnyékezik majd az osztálytársak, hogy elcseréljék a saját uzsijukat egy ilyen vagányra. A Picibutik – Anita és Andrea álma – kreatívan használható termékeket hoz létre, és részese szeretne lenni egy környezettudatosabb életmódnak. Vidám, strapabíró uzsonnás táskáik élelmiszerbarát PVC anyagból készülnek, belül letörölhetőek és moshatóak is. Megtartják az élelmiszerek frissességét, cseppmentesen biztosítják a környezetüket. Nagyon sokszor felhasználhatóak és mindhárom méret praktikusan alkalmazható. A legnagyobba a szendvicseken túl a kulacs is belefér (én egy 700 ml-eset tettem bele és simán le lehetett zárni), de vitték már pelenkatartó táskának és ebédhordó dobozoknak. A középső méret egy szendvicsnek vagy neszeszernek is kiváló. A legkisebb kekszek, magok tárolására kiváló, de iratokat is tehetünk bele. A Picibutikkal és termékeikkel találkozhattok a Meskán, illetve 2014. szeptember 13-án lesz az Erzsébet téren (Design Terimál mentén) a Piacok napja című rendezvény, amin a WAMP is részt vesz, s így általuk a Picibutik is kiállít. A rendezvény érdekessége, hogy a design vásárokat, garázsvásárokat és kicsi és nagy kézművesvásárokat népszerűsíti, ahol a társadalmi és környezeti fenntarthatóság tevékenységük célja. Humusz Hozzávalók: - 2 db konzerv csicseriborsó (240 g nettó súly/konzerv), leszűrve, átmosva - 3 evőkanál tahini - 2 gerezd fokhagyma - 1 db nagy citrom kifacsart leve - só, bors - víz - pirospaprika, olívaolaj a tálaláshoz Tegyük a csicseriborsót, tahinit, fokhagymát, citromlevet, sót, borsot a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet, hogy teljesen sima krémet kapjunk. Tálaláskor locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjuk meg pirospaprikával. Dobozba téve, hűtőben eláll egy hétig. Vegán vagány humuszos szendvics Hozzávalók 2 szendvicshez: - 4 szelet pirított kenyér - humusz - 1 paradicsom, vékony szeletekre vágva - 1/2 avokádó, meghámozva, szeletekre vágva - egy kisebb darab uborka, vékony szeletekre vágva - egy kevés frissen facsart citromlé - só, bors A megpirított kenyérszeleteket kenjük meg humusszal. Az egyik szelet kenyérre tegyünk uborka, majd paradicsom szeleteket, a másik szeletre pedig avokádót – erre az oldalra csepegtessünk néhány csepp citromlevet, sózzuk, borsozzuk, majd a megpakolt kenyérszeleteket borítsuk össze. ***** A Picibutik elérhető az alábbi linkeken: - Meska - Facebook oldal Az uzsonnás táskákat a Picibutik biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab kivis szendvics tartó. Menjetek fel a Picibutik Meska oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek melyik mintájú és nagyságú (tízórai, szendvics vagy ebéd – lunch -) táska/tartó tetszik a legjobban. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (kommentelés, Picibutik Facebook like)! Vagyis a számok (+5, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. szeptember 14-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. szeptember 15-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a szendvicstartót személyesen veheti át Budapesten vagy magyarországi címre postázom.
Paradicsomos bruschetta és egy kis napsütötte Toszkána
2014. augusztus 30. Zizi kalandjai
Az elmúlt években jártunk néhányszor Toszkánában – olyan barátok meghívásának köszönhetően, mint Giulia és Emiko -, de sajnos egy bejegyzés sem született belőle, noha az inspirációt és a jobbnál jobb recepteket megkaptam, amikor ott jártunk. A napokban eszembe jutott, hogy lassan vége a paradicsom szezonnak – mert ugye télen nincsen paradicsom -, szóval, amíg lehet élvezni kell ezeknek a (végre!) napsütötte golyócskáknak az édes, szaftos zamatát. Be is ugrott, hogy van egy ezer éve lefotózott, elfekvőben lévő recept, aminek még most éppen aktualitása is van, így összeszedtem a képeket és végre nekiálltam ennek a bejegyzésnek. Két éve jártunk a toszkán tengerparti szakaszon. A bázisunk Cecina-ban volt, egy családi apartmanban, ahol nyolcan tanyáztunk és szinte ahányan voltunk, annyi nemzetet képviseltünk – belga, olasz, amerikai-német, ausztrál-japán, magyar -. Az étkezésre nagy gondot fordítottunk, többnyire olasz ételeket főztünk, de igyekeztünk a gyorsaságra helyezni a hangsúlyt, hogy minél több időt tölthessünk a tengerparton vagy éppen egy környékbeli piacon. Ott a helyszínen is készítettünk bruschettát, amit aztán itthon is megcsináltam. A recept hihetetlen egyszerű, ezért, mint minden egyszerű receptnél, a hangsúly itt is az alapanyagok minőségén van. Paradicsomos bruschetta (Recept: Giulia második szakácskönyvéből, I Love Toscana) Hozzávalók: - néhány szelet jó minőségű kovászos kenyér, megpirítva - 400 g paradicsom, felkockázva - 2 gerezd fokhagyma - extra szűz olívaolaj - friss bazsalikom, felaprítva - só, frissen őrölt bors Tegyük egy tálba a felkockázott paradicsomot, ízesítsük sóval, borssal. Keverjük össze két evőkanál olívaolajjal, egy felaprított fokhagyma gerezddel és a bazsalikommal. Tegyük a hűtőbe és hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek két-három óra alatt. Pirítsuk meg a kenyér szeleteket, extraként megkenhetjük a másik gerezd fokhagymával (aki nem fokhagyma őrült, az kihagyhatja ezt a lépést ). Kanalazzunk a kenyér szeletekre az aprított paradicsomból. Tálaláskor önthetünk még rá egy kevés olívaolajat. Tipp: a friss bazsalikom mellett adhatunk hozzá még oregánot és mentát is. ***** Néhány kép az utazásról… Készül az autentikus bruschetta Cecina
Vegán cukormentes tripla szezámos keksz
2014. augusztus 23. Zizi kalandjai
Ez a keksz igazából baba keksznek indult, vagyis Ádinak akartam végre kekszet sütni, mert még sohasem evett. Tudtam, hogy vegán és cukormentes lesz és valószínűleg kerül majd bele banán, de a többi hozzávalót még nem sejtettem mi lesz. Néhány hete belefutottam a szezámlisztbe és kitaláltam, hogy ezzel fogom gazdagítani a kekszet. Isteni magának a lisztnek az illata, de amikor összekevertem a többi hozzávalóval, majd a kekszek a sütőbe kerültek, mennyei illatok járták be a lakást. A szezámlisztnek magas a fehérjetartalma, így kiváló vegetáriánusok és vegánok számára. Ezenkívül magas a vas, a magnézium, a kálcium és a cink tartalma is. Kiváló sűrítésre is, én azonban sokkal inkább tudom elképzelni sütikben, mint, amilyen ez a keksz is. A szezámliszten kívül került a kekszbe tahini (ha nem kaptok, saját magatok is készíthettek tahinit), valamint a tetejére szórtam szezámmagot, szóval ez egy fullos szezámos keksz lett. Ha nem juttok szezámliszthez, helyettesíthetitek zab- vagy hajdinaliszttel. A kókuszolaj és a tahini miatt ez egy puha keksz, de úgy gondolom, hogy babának a legmegfelelőbb az állaga és nem baj, hogy nem ropogós. Igazából három banánt tettem volna bele, hogy még egy kicsit édesebb legyen – így a felnőtt ízérzékhez jobban alkalmazkodott volna -, de csak kettő volt itthon. Aki édesebben szeretné fogyasztani, az mindenképpen három banánt tegyen bele! Vegán cukormentes tripla szezámos keksz Hozzávalók kb. 18-20 db-hoz: - 2 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 60 g kókuszolaj - 50 g szezámliszt - 50 g tönköly fehérliszt - 5 evőkanál rizstej - 1 evőkanál tahini - 2 teáskanál szódabikarbóna - 1 vaníliarúd kikapart magjai - pici csipet só - szezámmag Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: szezámliszt, fehérliszt, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánokat a kókuszolajjal, a rizstejjel, tahinivel és vaníliával. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Puha, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és szórjuk meg a tetejüket szezámmaggal. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ádi is jóváhagyja a kekszet
Őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. augusztus 12. Zizi kalandjai
Már régóta vágytam egy olyan pitére, ami tele van gyümölccsel és az alján és tetején is van tészta… akár flancosan, olyan keresztbe font tésztacsíkokkal borítva, de a sima egyszerű tészta bevonat is megteszi… gondoltam. Végül nem extráztuk, csak egy sima borítást kapott a süti, de isteni finom lett. Szaftos, sűrű, szirupos, édes barackok vékony tészta között megsütve. Ezt tálaláskor megfejeltük néhány gombóc vanília fagyival… hát mit mondjak… régen ettem már isteni finom házi sütit, de ez megérte a fáradozást! Sok-sok fotó készült a pite készítésekor, mert egy barátomnak fotóztunk mérő cupokat “munka” közben. Ezek nem akármilyen mérő cupok: szép pirosak, egymásba helyezhetők, könnyen tisztíthatók, felakaszthatók, ráadásul még össze is csukhatók, így nagyon kis helyen is elférnek és könnyű magunkkal vinnünk például egy nyaralásra (én is viszem magammal a Balatonra ), ha esetleg sütnénk, főznénk a vakáció alatt is. Ezekből a fotókból láthattok néhányat a bejegyzésben, ha pedig nyerni szeretnétek magatoknak egy négy darabos mérő cup szettet, akkor ne habozzatok játszani a bejegyzés végén. (A mérő cupok ellenére a recept hozzávalói grammban vannak megadva, a fotók a cupok használatban való szemléltetését segítik. A megadott tészta mennyiség egy kb. 22 cm-es és egy 18 cm-es kerek pite formára elegendő.) Őszibarackos pite (Recept: Jul’s Kitchen) Hozzávalók a tésztához: - 225 g simaliszt - 150 g zabliszt - 240 g hideg vaj, felkockázva - 150 ml jéghideg víz - 1 teáskanál só Hozzávalók a töltelékhez: - 1000-1500 g őszibarack vagy nektarin - 100 g nádcukor + 2 evőkanál a szóráshoz - 4 evőkanál liszt - 1 db citrom kifacsart leve - 1 vaníliarúd kikapart magjai - fahéj - csipet só - citromfű (opcionális) - vanília fagylalt (opcionális) Egy tálban keverjük össze a liszteket a sóval, majd adjuk hozzá a vaj kockákat és minél gyorsabban morzsoljuk el a tésztával. Lassan adagoljuk hozzá a vizet lépésről lépésre és gyúrjuk össze ruganyos tésztává. Formázzunk belőle labdát, csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe legalább egy órára. Közben készítsük el a tölteléket. Mossuk meg a barackot/nektarint, magozzuk ki és vágjuk fel kockákra. Tegyük a felkockázott barackot egy tálba, szórjuk meg a nádcukorral, a liszttel, majd adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliát, a fahéjat és a sót. Jól keverjük össze és tegyük félre. Vegyük ki a hűtőből a tésztát és vágjuk négy részre. Amíg eggyel dolgozunk, a többit tegyük vissza a hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. fél miliméter vastagra, majd helyezzük az egyik kivajazott, kilisztezett formába, villával szurkáljuk meg (hogy sülés közben ne púposodjon fel). Kanalazzuk bele a barack felét, majd óvatosan tegyük rá a másik kinyújtott tésztát. A feleslegesen lelógó tészta darabokat vágjuk le és egyengessük el a szélét villával. A tetejére késsel vágjunk vékony nyílásokat, szórjuk meg egy evőkanál nádcukorral, majd tegyük a mélyhűtőbe 10 percre pihenni. A maradék tésztával, gyümölccsel ismételjük meg a folyamatot még egyszer. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra és süssük a pitét 10 percig. Utána vegyük le a hőfokot 190-re és süssük további 20-25 percig, amíg a pite teteje aranybarnára pirul és a gyümölcs szirupos leve kibugyog(hat) egy kicsit a formából. Várjuk meg teljesen, amíg kihűl a pite és csak utána vágjuk fel. Tálaljuk citromfűvel, vanília fagyival. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : három darab négy darabos cup készlet három szerencsés nyertesnek! A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben (ide a bejegyzés alá), hogy melyik a kedvenc receptetek a blogomról. Ha extra pontokért is játszani szeretnétek, akkor töltsétek ki az alábbi formula minden pontját! Vagyis a számok (+4, +4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. augusztus 17-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. augusztus 18-án. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesek a nyereményt személyesen vehetik át vagy magyarországi címre postázom.
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Heves jeges jégkrémek
2014. július 17. Zizi kalandjai
Igaz hűlt ma egy kicsit az idő, de reméljük lesznek még nagyon meleg napok, amikor jól jönnek a hűsítő jégkrémek. Összegyűjtöttem nektek a blogon szereplő jégkrémeket, amelyek mind vegánok, vannak köztük cukormentesek is. Igyekszem készíteni újakat is, már van a fejemben néhány recept ötlet! A legkülönlegesebb a csokoládé jégkrém pirított mandulával. A cím alapján nem tűnik különlegesnek, viszont a hozzávalókat megnézve, egyből kiszúrjuk a kakukktojást: avokádó! Micsoda? Igen, az avokádó teszi krémessé ezt a finom csoki jégkrémet! Kihagyhatatlan! Recept itt! A csodaszép rózsaszín jégkrém epres kókuszos belsőt takar. Igaz, friss eper már nem igazán van a piacokon, de málnával és szederrel is kiváló! Recept itt! Banán földimogyoróval keverve? Igen! Ebben az esetben mindkettő krémessé varázsolja a jégkrémet, amelyet kakaóval fűszereztem. Recept itt! Mandulavaj és apró kis piros ribizli golyócskák… kókusztejjel keverve. A ribizlik szétpattannak a szánkban és fanyarságukkal ellensúlyozzák a krémes, édes jégkrémet. Recept itt! Egy nagyon egyszerű gyümölcsös jégkrém sárgabarackból citromfűvel fűszerezve… baba- és gyerekbarát! Recept itt! A végére pedig egy igazi különlegesség: kávés-tonkababos jeges trüffel golyók. Na, nem is én voltam az elkövető, hanem Praliné Paradicsom Zsuzsi, aki tavaly szeptemberben vendégeskedett a blogomon ezzel a finomsággal. Recept itt!
Mennyei málnás rebarbarás cobbler
2014. július 14. Zizi kalandjai
Napok óta készülök kitenni ezt a receptet, de mindig közbejött valami… hol egy romantikus sorozat, a Downton Abbey negyedik szériájának befejezése, hol a 24 sorozat kilencedik szériájából zárkóztam fel , hol pedig a fáradtság. Igen, beismerem sorozatfüggő vagyok, de megválogatom, hogy mit nézek. Igazából nagyon keveset, mert nincsen TV-nk és csak online tudok az ilyenekbe bekapcsolódni, meg esténként – amikor nyugalom van – annyi mindent szeretnék csinálni, hogy a sorozat csak alkalmanként fér bele, de akkor belehúzok és néhány este alatt igyekszem utolérni magam. Tegye fel a kezét, aki nem néz sorozatokat! Kíváncsi vagyok nektek melyik a kedvencetek… megírjátok nekem kommentben? És akkor cobbler… ismeritek ezt a sütit? Hasonló a crumble-hoz, a felépítését tekintve (alul gyümölcs, felül a tészta). Amikor I. először megkóstolta, csak ennyit mondott: “Nem tudom, hogy csináltad, de ez isteni!” :) Alulra kerülhet bármilyen gyümölcs, de én szeretek olyat használni, amelyik sütés hatására levet ereszt, így sűrű szirupos lesz a tészta alatti rész mire elkészül. A legjobbak szerintem a bogyós gyümölcsök, de jó lehet almából, körtéből és szilvából is. Lila Fügétől vettem a receptet, ő eperből készítette, én azonban málnát és rebarbarát használtam hozzá. Enyhén van édesítve, szóval teljesen érződik a gyümölcs savanykássága, ami szerintem tökéletesen passzol az édeskés, puha tésztához. Nagyon gyorsan össze lehet állítani, csak a sütési időt és a hűlést kell kivárni és a mennyei desszert már a tányérkánkban várja, hogy elfogyasszuk. Tökéletes délutáni vagy késő esti desszert egy gombóc vanília fagyival, azonban reggeliként is megállja a helyét! Málnás rebarbarás cobbler Hozzávalók 6-8 főre: - 500 g málna - 500 g rebarbara, felszeletelve - 2 evőkanál tápióka (vagy kukorica) keményítő - 3 evőkanál nádcukor - 1 bio citrom reszelt héja - 250 g simaliszt - 100 g hideg vaj, felkockázva - 50 g nádcukor + szóráshoz a tetejére - 150 ml tejszín - 1 tojás - 1 csomag foszfátmentes sütőpor - csipet só Vajazzunk ki egy téglalap alakú tepsit (sütőtálat) és melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy tálban keverjük össze a málnát, a rebarbarát, a keményítőt, a 3 evőkanál nádcukrot és a citromhéjat, majd öntsük a tepsibe. Kitchen Aid híján öntsük egy tálba a lisztet, a sót, a sütőport és kézzel morzsoljuk el benne a hideg vajat. Adjuk hozzá az 50 g nádcukrot és keverjük el. Egy kis tálkában verjük fel a tojást, öntsük hozzá a tejszínt, majd ezt a keveréket adjuk a tésztához és keverjük össze. Enyhén ragadós tésztát kell kapnunk, amit aztán evőkanállal szaggassunk a gyümölcs tetejére. Szórjuk meg nádcukorral és süssük 170 fokon kb. 35-40 percig. Akkor jó, ha a gyümölcs szirupos és felbugyogni látjuk a tészta alól, a teteje pedig aranybarnára pirul. Most is volt asszisztensem fotózáskor…
Vegán őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. július 1. Zizi kalandjai
Nem is meséltem milyen izgalmakkal indult a londoni utazás… szóval állunk sorba az átvilágításhoz a reptéren Budapesten (kedvesek voltak, előre engedtek minket egy rövid sorba, mivel babával voltunk), persze Ádi elaludt a babakocsiban. Nincs mese, fel kell ébreszteni a gyereket. Megvolt. Aztán kipakolni aprópénzt, laptopot, övet, baba ételt és italt, egyéb folyadékot… szinte mindent ki kellett pakolnunk a szalagra. Igyekeztem Ádira figyelni, mert nemrég ébredt, amikor I. szólt, hogy mintha Jude Law hangját hallaná a mellettünk levő sorban (imádom csak a hangját hallgatni is). Mire odanéztünk már csak háttal láttuk elmenni mellettünk, de hátulról elég Jude Law formájú volt. Szóltam I.-nek, hogy siessen a pakolással, nem hagyhatom az egyik kedvenc férfi színészemet meglógni. Táskával a vállamon, Ádival a karjaimban rohanok Jude után és már előre örülök – mit örülök, sikítozok magamban -, hogy együtt, egy repülőgépen utazunk Anglia egyik sármőrjével. Utol is értük, amikor Jude éppen az utolsó forintjait váltotta vissza fontra, majd a fiával és a kísérőjével – aki egyébként egy nagy il Bacio di Stile bevásárló táskát cipelt neki – sétáltak tovább előttünk. Senki nem volt a közelünkben és bénán tébláboltunk, hogy odamenjünk hozzá egy közös fotót kérni vagy sem. Nyuszik voltunk, betojtunk és nem mertünk odamenni… Jude-ot fel is kísérték a VIP váróba, szóval rájöttünk, hogy nem is velünk fog utazni Londonba Easyjet-tel, hanem az utána induló British Airways-zel, nyilván business osztályon. Konstatáltam, életem nagy lehetőségét halasztottam el… mikor fogok én legközelebb Jude Law-val néhány szót váltani, esetleg egy közös fényképet készíteni? Na, el is határoztam, hogy többet nem leszek ilyen nyuszi, így a konferencián meg is ragadtam az alkalmat, nem tébláboltam és odamentem Yotam Ottolenghi-hez, meg Donal Skehan-hoz is, hogy közös fotót készítsek velük! A sztár kalandok után jöjjön a recept. Magdi vegán blogját követem már egy ideje, rengeteg receptet oszt meg, hihetetlen termékeny, holott neki is van egy Ádinál néhány hónappal fiatalabb kisbabája, Fanni. Ettől függetlenül süt, főz a konyhában és posztolja is azt a rengeteg receptet. Néhány hónapja derült ki számomra, hogy készített egy vegetáriánus gyerekeknek szóló szakácskönyvet, “A főzés gyerekjáték!” címmel. Kaptam belőle egy példányt és örömmel vetettem bele magam az átlapozásába. A különböző fejezetek (Jó reggelt!, Levesek családi ünnepekre, Zöldségparádé a hétköznapokra, Saláták a mindennapokra, Édes élet télen-nyáron, stb.) receptjei tippekkel, ötletekkel vannak színesítve. Minden receptet egy szépen, jól komponált kép tesz még érdekesebbé, a nyelvezete is könnyű, egyszerűen vannak leírva. Nem tudok róla, hogy lenne hasonló vegetáriánus gyerek szakácskönyv a piacon, szóval Magdi hiánypótlót alkotott (egyelőre). Felnőttek is süthetnek, főzhetnek a könyvből, de úgy gondolom, hogy 6-7 éves kortól lehet érdekes a könyv gyerekek számára. A 85 receptből álló szakácskönyvet ezen a linken tudjátok megrendelni. Vegán őszibarackos pite Hozzávalók: - 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre finomliszt - 1/2 bögre nádcukor - 1/2 bögre rizstej - 1/4 bögre napraforgó olaj - 1 nagy alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve (én babareszelőt használtam, hogy pürés legyen az állaga) - 1 zacskó foszfátmentes sütőpor - 2 csipet só - 7-8 db őszibarack, félbe vágva, kimagozva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy tálban a liszteket keverjük össze a sütőporral és a sóval. Egy másik tálban keverjük össze az almapürét az olajjal és a nádcukorral. Keverjük hozzá a rizstejet, majd a nedves hozzávalókat fokozatosan keverjük a szárazhoz, amíg sima tésztát kapunk. A tésztát öntsük kiolajozott, belisztezett pite- vagy tortaformába (kb. 23 cm átmérőjű). Forgassuk lisztbe a félbevágott őszibarackokat és tegyük a pite tetejére (én nem kaptam magvaváló őszibarikat, ezért macerás volt a félbe vágásuk, így nem raktam túl sokat a tetejére, de ti jól pakoljátok meg a pitéteket barackokkal). 170 fokon süssük kb. 30 percig (szúrjunk bele egy fogpiszkálót és ha már nem ragad rá tészta, valamint aranybarna a teteje, akkor jó). ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab “A főzés gyerekjáték!” vegetáriánus gyerek szakácskönyv. Menjetek fel Magdi blogjára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy Magdi melyik receptjét készítenétek el! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. július 6-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. július 7-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes szakácskönyvét Magdi fogja postázni magyarországi címre!
A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London
2014. június 22. Zizi kalandjai
A Whole Foods Market-ról már elég régóta tudok, főleg amerikai blogokat böngészve jutott el hozzám a híre. Az USA-n és Kanadán kívül Angliában van egyedül Európában üzletük (pontosan 9 db, ebből 7 db Londonban). Az út előtt elterveztem, hogy legalább az egyikbe feltétlen el szeretnék menni és ki is szúrtam, hogy a szállásunk és a konferencia helyszíne közelében van egy üzletük. Bíztam benne, hogy egy ilyen kaliberű üzletben biztosan fogunk Ádinak találni jó minőségű vegán ételeket. Először I. ment el Ádival a Clapham Junction közelében lévő Whole Foods-ba, ahol az üzleten kívül kis kávézó, étkezde is üzemel. A frissen készített zöldség- és gyümölcsleveik Ádi nagy kedvencei lettek. Kiderült, hogy a gyerekeknek mindig jár ingyen gyümölcs, lehetett választani zöldalma, banán és narancs közül (ez mindegyik üzletben működik). Természetesen minden bio, fair trade vagy helyi termelésből származik; fel vannak tüntetve a termékeken, hogy melyek felelnek meg a vegán vagy a gluténmentes, stb. diétának. Egyik nap a szállásadónk javasolta, hogy menjünk el a Whole Foods legnagyobb üzletébe (amely egyben a világ legnagyobb Whole Foods üzlete!!!), amely a Kensington High Street-en található. Mondta, hogy hegyekben állnak a bio zöldségek, gyümölcsök és meg fogok őrülni a látványtól, mert ez egy valóságos “food porn” hely! Hát igaza lett… úgy tobzódtam, mint egy ötéves kisgyerek a csokoládéboltban. Nem bírtam betelni a látvánnyal… majdnem fel kellett locsolni, mert az ájulás kerülgetett. Nekem egy ilyen hely, tényleg a mennyországot jelenti. Vigyázat! Fotókban nagyon gazdag bejegyzés következik! Három emeletes; természetesen van mozgólépcső, lift, így babakocsival is könnyen tudunk közlekedni mindhárom szint között (a legfelső szinten vannak a mellékhelyiségek, pelenkázó). A földszinten található a pékáru, sajtok, húsok, kekszek, savanyúságok, friss saláta bár, friss készétel bár – bármilyen ebédet/vacsorát össze tudsz magadnak gyorsan rakni, akár nyerset, akár vegánt, akár húsosat szeretnél, vagy éppen friss kókuszvizet szeretnél inni, ezenkívül van friss juice bár és kávézó. Hatalmas konyha működhet a háttérben, ahol főzhetnek, süthetnek folyamatosan, hogy a vevőknek MINDEN igénye ki legyen elégítve. Ezenkívül a sajt részleg közelébe tették a borokat (+ egyéb alkohol, italok), és egy kis borbárt is. Az “alagsorban” található a friss zöldség, gyümölcs részleg, tojás, tejtermékek, a világ összes magja, gabonája, fűszere, olaja megvásárolható itt előre kiadagolva vagy általunk bedobozolva, ahogyan szeretnénk. A legmenőbb, hogy van egy hatalmas robotgépük, amelyikbe berakhatom az általam kiválasztott magot (pisztácia, kesudió, mandula, stb.) és néhány perc alatt elkészíti nekem a magból a vajat. Sőt, ha jól emlékszem, még lisztet is lehet készíteni, darálni, vagyis, ha friss mandulalisztre van szükségünk, akkor azt helyben megcsinálhatjuk. Persze vannak édességek, nasik, konyhai eszközök, bio kozmetikai termékek (van lehetőség kozmetikai kezelésre, masszázsra, manikűrre!!!), gyerek részleg (ruhák, természetes anyagokból készült játékok, stb.), könyvek (roskadásig vegetáriánus, vegán szakácskönyvekkel). Az első emelet pedig az éttermeké: pizza, tészta, mexikói, japán konyha, salátabár, stb. Igazából itt csak gyorsan körbementünk, de nem is néztük meg tüzetesen, mert mi a piknikezést választottuk, vagyis a földszinten vettünk mindenféle finomságot, amelyet aztán a közelben lévő Kensington Gardens (plusz Kensington Palace) hatalmas parkjában (ez már a Hyde Park egy része) piknikezve fogyasztottunk el. Ha Londonban jártok, ne hagyjátok ki a Whole Foods Market-ot! Életre szóló élmény lesz, azt garantálom! Már tervezem a következő visszatérést! Whole Foods Market – Kensington 63-97 Kensington High Street The Barkers Building London W8 5SE http://www.wholefoodsmarket.com/stores/kensington Nyitvatartás: Hétfőtől Szombatig 8am – 10pm (éttermek 30 perccel az üzlet zárása előtt zárnak) Vasárnap fölszinti rész 11am – 6pm, alagsor 12pm – 6pm, éttermek 10am – 5:30pm
Nyereményjáték gourmet csomagért
2014. június 15. Zizi kalandjai
Hazahoztam Londonból néhány apróságot… Ühümmm, edénykék, tálak, spatula és néhány finomság is került a bőröndbe. Szerencsére megúsztuk a túlsúly fizetést… fél kilogrammal beljebb voltunk a végső határnál! Összeállítottam egy igen gazdag gourmet csomagot: került bele Maldon só és bors, Steenbergs rózsavíz, Natvia stevia cukor, La Chinata füstölt paprikapor, La Costena mexikói chipotles szósz, Patrón tequila, és sok más finomság! Mindezt megspékeltem még egy Zizi kalandjai textil táskával és egy komplett csomag született. Na és persze, lesz egy szerencsés, aki mindezt megnyerheti! Nyermény : Zizi által összeállított gourmet csomag! És a kérdés, amire várom a választ ide kommentben a bejegyzés alá: Melyik a kedvenc helyed Londonban (étterem, kávézó, piac, pub, stb.)? Ha pedig nem jártál még Londonban, írd meg, hogy hova szeretnél feltétlen elmenni, ha egyszer arra jársz? Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. június 18-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. június 19-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményét személyesen veheti át Budapesten (postázást kerülném a törékeny termékek miatt)!
Spárgás cukorborsós fusilli + Nyereményjáték vega vacsora belépőért
2014. május 30. Zizi kalandjai
Egy villámgyors bejegyzés egy villámgyors ebéd receptjével. Már többször megcsináltam ezt a tésztát. Mivel isteni finom, ezért úgy döntöttem egyik alkalommal, hogy lefotózom gyorsan és kiteszem valamikor a blogra. Az a valamikor most van, mert a spárga szezonja nem tart sokáig. Épp néhány napja gondolkodtam azon, hogy tél végén miért unjuk már annyira a szezon zöldségeit, gyümölcseit és miért vágyunk annyira valami frissre, zöldre, újra? Egyes zöldségekkel és gyümölcsökkel szemben nem fair a természet, legalábbis szerintem. És így persze velünk is kitol… Télen 4-6 hónapon át esszük a sárgarépát, céklát, paszternákot, burgonyát, sütőtököt, aztán eljön a tavasz és a nyár és a friss spárgát, epret, málnát, szedret, sárgabarackot, őszibarackot, stb. csak 1-2 hónapig élvezhetjük. Lejár a szezonjuk, jönnek az újabbak és már kezdődik elölről a sütőtök szezon megint. Tudom, hogy ez a természet rendje, de azért jó lenne egyszer decemberben is beleharapni egy finom, illatos, lédús őszibarackba. Legalább Ausztráliáig kellene repülnöm (Emiko barátnőmhöz), hogy ez az álmom valóra váljon. Remélem egy nap teljesülni fog. A recept Dórától származik (én adtam hozzá citromhéjat és citromlevet is) és lakto vegetáriánus. Lehetne vegán is, de most kivételesen meghagytam a vajat a receptben, nem cseréltem le olívaolajra és azt hiszem jól döntöttem. Tényleg annyira finom lesz a “szósz” tőle – valami pluszt ad hozzá -, hogy kár lenne kihagyni belőle. Ha nem kapunk cukorborsót, akkor sima borsóval is lehet helyettesíteni. Spárgás cukorborsós fusilli Hozzávalók 2 főre: - 1 kisebb csokor zöld vagy fehér spárga, megpucolva, 2 cm-es darabokra vágva - 1 nagy marék cukorborsó, végei lecsipkedve és 2 cm-es darabokra vágva - 220 g fusilli vagy bármilyen más durum tészta - 1 csokor újhagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál vaj - 2 evőkanál olívaolaj - 20 g parmezán/pecorino, reszelve - 30 g kecskesajt/feta sajt, morzsolva - 2 ág friss kakukkfű (vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű) - 1 bio citrom reszelt héja és kevés frissen facsart lé - só, bors Egy nagy lábasban felteszünk vizet forrni. Hozzáadunk egy kevés sót, majd a spárgát és a cukorborsót 2-3 percig főzöm benne. Szűrőkanállal kivesszük és félre tesszük, a vízben pedig al dente állagúra (fogkemény) megfőzzük a tésztát. Leszűrjük és félre tesszük. Egy serpenyőben olívaolajon megpirítjuk az újhagymát a fokhagymával és a kakukkfűvel. 3-4 perc múlva rádobjuk az előfőzött spárgát, cukorborsót, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a reszelt parmezánt. Addig keverjük, amíg a sajt elolvad, majd lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a vajat és egy kevés citromlevet. Hozzáöntjük a megfőtt tésztát, jól összekeverjük és azonnal tálaljuk. Morzsoljunk rá kecske- vagy feta sajtot és szórjuk meg frissen reszelt citromhéjjal. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : egy főre szóló belépő a Makifood Főzőiskola 2014. június 2-i Húsmentes Hétfői Vacsora Klubjába, amelyen a PIQNIQ csapata lesz a vendég (készítettem velük egy interjút, itt olvashatjátok)! A vacsora menüje: Zellerkrém leves shiitake bacon-nel / Zelleres, csicseriborsós zöldsaláta mustáros mogyoróvaj öntettel / Tempeh szendvics savanyított angol zellerszárral / Sütőben sült krumpli fűszeres, házi ketchup-pel / Zeller szörp / Zelleres granita balzsamos öntettel. Menjetek fel a Makifood szakmai 100fok nevű blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik vega étel receptje tetszik a legjobban, esetleg van-e olyan, amit már el is készítettetek. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+2, +3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 31-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. június 1-jén! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). Kérem, hogy csak olyanok játsszanak, akik biztosan el tudnak menni a vacsorára június 2-án 18-20 óráig! Helyszín: AQUAMART szalon (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.).
Chia magos cukormentes eperdzsem
2014. május 21. Zizi kalandjai
Nagy érdeklődésre tett szert a Facebookra kitett ma délutáni fotó, mely szerint ki kellett találnotok, hogy mi a különleges hozzávaló a dzsemben. Ennyi kommentet még soha nem kaptam annak ellenére is, hogy csak annyit ígértem, hogy az első helyesen tippelő kap tőlem valamit ajándékba. Egy ilyen saját logóval ellátott textil bevásárlótáskát, ami szuper jól jön, ha piacra indulunk bevásárolni. Köszönöm még egyszer, hogy ilyen sokan játszottatok és ígérem lesz még ilyen! Erről jut eszembe, ne feledkezzetek meg a nyereményjátékról sem, ami a blogomon fut (május 25-ig játszhattok!). Szóval eper és befőzés, vagyis dzsem készítés. Ez volt a harmadik próbálkozásom lekvár készítés terén. Egyszer csináltam narancslekvárt, meg korábban eperből egy másik fajtát. Jól sikerült mindkettő. Szeretnék több házilag készített lekvárt, dzsemet, lecsót, savanyúságot eltenni, de hely híján ez most nem megoldható, szóval mindig csak kis mennyiséget csinálok, amit gyorsan el tudunk fogyasztani. Ráadásul ez az eperdzsem nem is áll el sokáig, mert nincsen benne cukor, ami tartósítaná. Helyette viszont van benne chia mag! Hoppá! Ugye? Pedig milyen egyértelmű, hiszen köztudott, hogy zselésítő funkciót is produkál ez az apró magocska. Én többnyire tojás helyettesítésére használom (ugyanúgy, mint a lenmagot) vegán süteményekben, ételekben, de már pudingot is készítettem belőle. A recept nem az én fejemből ugrott ki, hanem egy kanadai lány, Angela fejéből, bár lehet, hogy más is használt már chia magot dzsem készítésére, de én az ő szakácskönyvében találtam, amit nemrég rendeltem és a héten hozta haza egy barátunk a nagy Ámerikából. A “The Oh She Glows Cookbook” egy csodálatos vegán szakácskönyv, tele szuper receptekkel, gyönyörű fotókkal és inspiráló ötletekkel. Ez egy kicsi mennyiség, összesen kb. 250-300 ml dzsem lesz belőle, de az eperszezon tart még egy darabig, szóval, ha ízlik, készíthetünk belőle újabb adagot… akár duplázva a mennyiségeket. Próbáljátok ki, mert finom és gyorsan készen van! Chia magos cukormentes eperdzsem Hozzávalók 250-300 ml-hez: - 3 bögre eper, kicsumázva - 3 evőkanál juharszirup (ha nagyon érett, édes epreket használunk, ez el is hagyható) - 2 evőkanál chia mag - 1/2 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy közepes lábasban keverjük össze az epreket a juharsziruppal és magasabb lángon kezdjük el főzni, alkalmanként keverjük meg. Ha felforrt, vegyük takarékra a lángot és villával törjük össze az eperszemeket. Keverjük bele a chia magot és takarékon főzzük tovább kb. 20 percig, amíg besűrűsödik. A végén adjuk hozzá a vaníliát, keverjük jól el és töltsük fertőtlenített üvegbe. Állítólag egy-két hétig áll el hűtőben tartva és közben egyre sűrűbbé válik. Mi egyből teszteltük: natúr puffasztott rizsszeletre mandulavajat kentünk és rá jöhetett a dzsem. Hajaj! Új kedvenc reggeli a láthatáron!
Kókuszos mandulás granola
2014. május 14. Zizi kalandjai
Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi. Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam. Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki. Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló! Kókuszos mandulás granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/2 bögre napraforgó mag - 1/3 bögre tökmag - 1 bögre mandula, kicsit felaprítva - 1/2 bögre kókuszreszelék - 1/3 bögre juharszirup - 1/2 teáskanál só - 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!
Az első születésnapi torta
Mérföldkő! Amikor egy évvel ezelőtt az első hetekben a szoptatás nehézségeivel küzdöttünk, akkor nagyon távolinak tűnt az első születésnap. Aztán pikk-pakk, álmodtunk egyet és felébredtünk Ádi első születésnapján. Ilyen gyorsan eltelt az első év! Természetesen voltak nehezebb napok és könnyebbek, néha könnyekkel, de többnyire sok-sok mosollyal, kacagással, hahotázással. Utaztunk együtt hármasban sokat – egyelőre Magyarországon -, az esetek többségében vonattal, szóval Ádi kiérdemelhetné a legifjabb, legtöbbet vonatozó kisbaba címet a MÁV-tól. Sok-sok újdonságot tanulunk mindannyian, Ádi is az életről, meg mi a szülői lét minden velejárójáról (aggódás, féltés, boldogság, büszkeség, stb.). A mai napunk csodálatosan telt. Énekeltünk, majd jött néhány apró ajándék. Aztán I. megetette Ádit egy kis kásával és gyümölccsel, amíg én elkészítettem ezt a vegán palacsintatortát. Amibe nem került természetesen cukor és egyéb más mesterséges édesítőszer. A palacsinták puhák és a banántól édesek, a “csokoládé” krém vagy nevezhetjük pudingnak, pedig egyenesen mennyei. Néhány nappal ezelőtt már elkészítettem és teszteltem Ádin. Ezt a csoki pudingot adtam neki uzsonnára. Hát, a vége az lett, hogy anya és fia együtt nyalták ki a tálat, amiben a krém elkészült. Szóval most nagyobb adagot készítettem, így maradt holnap reggelire is, csak úgy magában vagy kásával tálalva. A csokoládé azért került idézőjelbe, mert nem kakaóval készült, hanem annak “alternatív helyettesítőjével”, karobbal. Tudom, tudom, sokan nem szeretik az ízét, mert már hozzászoktunk a kakaóhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyot csalódtam a karobban. Szuper finom lett a vele készült krém, és ha a babát ehhez szoktatjuk, akkor nem fog fanyalogni, hogy milyen íze van. Aki még nem próbálta, annak üzenem, hogy nem kell megijedni, nincs borzasztó íze, csak más, mint a kakaóé. És, hogy miért érdemes fogyasztani? “A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. A sötétbarna színű és kissé édeskés ízű karobport a fa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő. A karobpor a kakaóval ellentétben nem tartalmaz teobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karob emellett glutén- és laktózmentes, nem tartalmaz koleszterint és nátriumszegény. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, lisztérzékenyek, tejcukorra és kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők, valamint köszvényes betegek is. A karob köztudottan antioxidáns hatású, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban.” (Forrás: innen) Az első torta tehát vegán banános palacsintatorta lett csokoládékrémmel megkenve. Hihetetlen sikert aratott! Ádi egyszerűen megbűvölte, meggyömöszölte, szétkente, majd befalt belőle egy adagot (közben anya és apa is csipegetett kicsit belőle). Természetesen a csap alatt végeztük mindannyian, mert mindenki, és főleg Ádi, csokis lett valahol. A lakmározás és magunk rendbe szedése után pedig csodálatos napsütésben elmentünk az állatkertbe, hogy Ádi ismerkedjen kicsit az állatokkal. Ámult-bámult, vigyorgott és érdeklődve figyelte az állatokat. Estére természetesen kidőlt a sok-sok újdonságtól és izgalomtól. Hát így telt az új időszámítás szerinti 365. napunk! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa És lássuk a torta bűvölést, majd a végén a receptet! “Na, vágjunk bele! Nézzük anya mit rakott össze nekem!” “Oh, la la! Ahogy a franciák mondanák…” “Húúú, ez egyre izgalmasabb!” “Nyamm!” “Anyám, add el a házat! Ez egyre finomabb!” “Anya, te egy szuper szakács vagy! Úgy szeretlek a sok finom főztödért… meg mindenért!” Az előke, ami kiállta a próbát: Monkie Vegán banános palacsintatorta csokoládékrémmel (nemcsak babáknak) Hozzávalók: Közepes méretű amerikai palacsintákhoz (kb. 8-10 db): - 2 db érett banán, villával pépesre törve - 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 60 g tönköly fehérliszt - kb. 150-200 ml rizstej (zab- és mandulatej is használható) - 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 vaníliarúd kikapart magjai - kevés kókuszzsír a sütéshez A csokoládékrémhez (nagyobb adag lesz belőle): - 1 db közepes méretű érett avokádó, magja eltávolítva, húsa kikanalazva a héjából - 2 db érett banán - 2-3 evőkanál karobpor (kakaóval is lehet helyettesíteni) - 2 evőkanál mandulavaj (opcionális) - egy kevés rizstej (a megfelelő állag eléréséhez, ne legyen túl sűrű, de túl híg se, hogy tudjuk kenni) Tegyük egy mélyebb tálba a krém hozzávalóit. Botmixerrel pürésítsük simára, majd felhasználásig tegyük hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a liszteket a sütőporral és vaníliával. Adjuk hozzá a pépesre tört banánt és rizstejet, keverjük, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Várjuk meg, amíg kihűlnek a palacsinták, majd kenjük meg mindegyiket a krémmel és rétegezzük egymásra. Marad annyi krém, hogy akár a külsejét is bevonhatjuk vele.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal
2014. április 16. Zizi kalandjai
Nagyon vágyom már a késő tavaszi, kora nyári napfény érlelte friss ízekre: zöldborsóra, spárgára, új répára, új burgonyára, na és persze a gyümölcsökre: eperre, szederre, málnára, ribizlire. Gondolom ezzel ti is így vagytok. Spenótot és sóskát már tudtunk venni a piacon, és noha drága, kétszer vettünk már magyar spárgát is, először zöldet, múlt hétvégén pedig fehéret. Tudom, sokan a zöldet szeretik, meg talán az is terjedt el jobban hazánkban, de én fehér spárgán nőttem fel. Emlékszem még, hogy gyerekkoromban a hobbi kertünkben elvetettük a fehér spárga palántákat és bizony három évet kellett várni, hogy teremjen. Onnantól kezdve, folyamatosan terem és fogyasztjuk is. Abban az időben még nem lehetett spárgát kapni az Áfész ABC-kben vagy zöldségeseknél, de mi nyáron hetente ettünk valamilyen spárgás ételt (néha már a fülünkön jött ki, de anyáék biztosítottak róla, hogy ez egészséges és meg kell ennünk ). És igen, a fehér spárga betakarítása munkás. Ott térdelünk a buckák felett, kiássuk kézzel a spárgákat (laza homokos földön termeszthető a legjobban!), aztán, ha leszedtük, vissza kell “építeni” a buckát, hogy néhány nap vagy egy hét múlva újra szüretelni tudjunk. A fehér spárgát meg szoktuk hámozni, ami nekünk túl macerás feladat volt, így drága jó nagymamám – akinek bőven volt ideje – volt a család első számú spárga pucolója. Manapság ránk hárul ez a feladat… de annyira szeretjük a spárgát, hogy bevállaljuk. A recept inspirációja Sarah-tól származik és tényleg gyorsan összedobható. Amikor elkezdtem vasárnap ebédet főzni, még nem tudtam, hogy bejegyzés lesz belőle. Ahogy készítettem, rájöttem, hogy ez megint egy olyan recept, amit akkor eszünk, ha gyorsan kell főzni és azt használjuk fel hozzá, ami a hűtőnkben és a kamránkban van. Változtattam néhány dolgot a recepten, először is vegánosítottam (szójajoghurtot használtam az öntethez, de sima joghurt is használható, akkor lakto vegetáriánus lesz az étel), kicsit másképp fűszereztem és olyan zöldségeket használtam fel hozzá, ami volt itthon. Bátran kísérletezzetek ti is és variáljátok saját ízlésetek és alapanyag készletetek szerint! Tápláló, laktató, friss étel! Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal Hozzávalók 2 főre: A tálhoz: - 1 bögre quinoa - 1 csokor (10-12 szál) fehér spárga, meghámozva (zöld spárga is használható) - 1/2 bögre zöldborsó (friss vagy fagyasztott) - 1 db érett avokádó, felkockázva - 2 szál újhagyma, felkarikázva - 1/2 bio citrom reszelt héja - friss csíra (bármilyen fajta) - olívaolaj - só, bors Az öntethez: - 1 bögre szójajoghurt - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 evőkanál olívaolaj - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A quinoát tegyük egy lábasba, öntsük fel két bögre vízzel, sózzuk, majd forraljuk fel, vegyük takarékra a lángot és főzzük 10-15 percig, amíg megpuhul. Az utolsó 5 percben beletettem a fagyasztott borsót, fedőt tettem rá és hagytam a gőzben a borsót is megfőni (friss borsónak kicsit több idő kell). Reszeljük bele a fél citrom héját és tegyük félre. Hevítsünk egy evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, tegyük bele a spárgákat és pirítsuk meg. Közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak és jól megpuhuljanak. Sózzuk, borsozzuk. Az öntethez keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Tálaláshoz szedjünk zöldborsós quinoát a tányérunkra, tegyük mellé a spárgákat, a felkockázott avokádót, felkarikázott újhagymát, csírát. Locsolhatjuk meg a joghurtos öntettel, és esetleg még olívaolajjal és citromlével. Na és az elmaradhatatlan fotóbomba! Ádi kéz betámad… (a csírát el is majszolgatta). ***** Húsvét közeledtével egy kis csokor a blogomról összegyűjtött receptekből és más blogokon talált receptekből, hogy legyen honnan inspirálódnotok! Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács Gyömbéres répatorta Tojáslikőrös fagylalt Tojáslikőrök Görög húsvéti keksz Répafelfújt Retekkompót Párolt retek Sárga túró Spárga torta Zöld spárga parfé Töltött tojás tavaszi zöldfűszerekkel (angol) Vegán zöld spárga mártogatós (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol) Csípős répa mimoza koktél (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Húsvéti tojásos kalács (angol)
Mézes kurkuma tea tavaszi fáradtság és megfázás ellen
2014. április 7. Zizi kalandjai
Tavaszi fáradtság, fakó bőrszín, lenullázott vitamin-ásványi anyag-nyomelem raktár… Nálam most ez a jellemző, így nem csoda, hogy múlt hét közepén kitört rajtam egy jó kis megfázás kellemes orrdugulással egybekötve. Most meglett a böjtje a kevés alvásnak, amit nem Ádi okoz, hanem én saját magamnak. Dolgozni csak este tudok egyelőre, amikor Ádi már alszik és elég gyakran este 9-től éjjel 1-ig, néha fél 2-ig püfölöm a gépet. Ezenkívül a szoptatás, egy másik élet táplálása is több erőt vesz el az ember szervezetéből, mert ugye nemcsak magamat látom el vitaminokkal, hanem egy kis örökmozgót is, így nyilván gyorsabban ürül a raktár. Igyekszünk minél többet a levegőn – főleg napon – lenni, ami Ádi bőrszínére igazán jó hatással van. Olyan gyönyörű barack pozsgás a bőrszíne – amelyet mindenki megdicsér -, hogy kozmetikai cégek ilyen színű pirosítót gyárthatnának nőknek. Noha barna bőrű vagyok én is, de azért jócskán elmaradok Ádi csodás színe mellett. Majd, ha egyszer lesz időm napozni, akkor talán behozom a lemaradást. Megfázás idején igyekszem még jobban odafigyelni a folyadék fogyasztásra. Sok tiszta víz, kamilla-hársfa-kakukkfű tea, több nyers zöldség és gyümölcs, C-vitamin turbóban és homeopátia. Ezek a bevált módszerek, de most találtam egy újabbat hozzá. Méz kurkumával kikeverve és teaként fogyasztva. Nagyon finom is és igazán hatásos nátha, megfázás és fáradtság ellen. (3+1 tipp tavaszi tisztító megújuláshoz Kicsi Vú Vikitől). A kurkuma nemcsak fűszer, hanem gyógynövény is. Ismert vértisztító hatása, használható láz és fertőzések ellen, mézben feloldva pedig köptető és köhögéscsillapító hatású (még több hatásáról itt olvashattok). A kurkuma felszívódását fekete borssal tudjuk elősegíteni, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson, nem kell fekete borssal társítani. Egy igazi csodaszerrel van dolgunk, amelyet érdemes minél többet fogyasztani, főleg, ha meg vagyunk fázva. A mézes tea receptjét Heidi blogján találtam. Én ikrás, krémes repcemézből készítettem, így olyan paszta állagú lett, szinte, mint egy krém. Ha folyékony a méz, akkor valószínűleg hígabb lesz az állaga. Mézes kurkuma tea Hozzávalók egy kisebb adaghoz: - 1/3 bögre méz - 2 és 1/2 teáskanál kurkuma - a teához: frissen facsart citromlé és frissen őrölt fekete bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálkában jól keverjük össze a mézet a kurkumával. Tegyünk egy teáskanálnyi keveréket egy bögrébe és öntsük fel forró vízzel. Keverjük el, hogy feloldódjon a mézes kurkuma. Ízlés szerint tegyünk bele frissen facsart citromlevet és frissen őrölt fekete borsot. ***** És ez történt vasárnap délután egyik fotóalanyommal, egy nagyon finom vegán tortával, amit éppen készültem fotózni a barátainknál egy gyönyörű márványlap tetejű tálalón, ami egy régi családi bútordarab. A torta lecsúszott a tortatartóról – ahogy megemeltem a tartót- , a képen már csak megmentett dombja látható. Ízre persze szuper jó, de néhány napba beletelik, amíg újra el tudom készíteni és le tudom fotózni… napok kérdése és jön a blogra! Csak szemléltetni szeretném, hogy katasztrófák az én kezem alatt is történnek!
Vegán lencse-dió burger
2014. április 1. Zizi kalandjai
Mostanában kísérletezek a vegán hamburgerrel. A múltkor bab-zab burger készült, most meg egy lencsés-diós változat. Meg persze itt találtok még több változatot. Ha ebből a lencsésből kivesszük a zsemlemorzsát, akkor igazából egy isteni lencsepástétommal van dolgunk, amit kenyérre is kenhetünk. El is határoztam, hogy kikísérletezek egy jó kis pástétomot lencséből, mert nagyon jó ízvilágot lehet felépíteni belőle. És egyszer, ha sok időm lesz, akkor a hamburger zsemlét is én fogom sütni a szaftos vegán hambimhoz, de addig marad a bolti ropogós ciabatta vagy jó minőségű zsemle. Sajnos ilyen “luxusra” most nincsen időm. Örülök, ha egy egyszerű ebédet vagy vacsorát össze tudok dobni, de remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába úgy, hogy ne kapkodva kelljen összedobnom az ételt és fotózásra is jusson elég idő, hogy igazán kreatív tudjak lenni, ne pedig percek alatt kelljen összedobnom a stylingot. Ádi hamarosan egy éves lesz… hihetetlen, hogy repül az idő. Várom már, hogy őt is jobban be tudjam vonni a főzésbe. Sokat van velem a konyhában, de egyelőre csak kipakol mindent mindenhonnan, leszedi a hűtőmágneseket (mindig ugyanazokat! ) és sok esetben “vészhelyzetekbe” sodorja magát, ami aztán azt vonja maga után, hogy arrébb kell tennem, ami persze nem tetszik neki. Vannak neki textilből készült zöldségei, kése, vágódeszkája, de még nem igazán érti a lényegét, hogy milyen funkciót töltenek be ezek a játékok. Biztos vagyok benne, hogy néhány hónap és már szinkronban tudunk együtt főzni: én igazából, ő pedig a játék zöldségekkel. És akkor íme a lencsefasírt… Nagyon jó alternatívája szendvicsben a felvágottnak, májkrémnek, sajtnak. Igazából gyorsan el is készíthető, ha meg van főzve a lencse, akkor gyorsan összeállítható a “tészta”, utána már csak sütni kell. A recept innen való, néhány módosítással. Az eredeti változat szerint sütőben kell sütni és én így is kipróbáltam, de a teflonban sütött verzió sokkal jobban ízlett. A sütős változat szárazabb lett, a tűzhelyen készült viszont puhább és “szaftosabb”. Vegán lencse-dió burger Hozzávalók (mérettől függően 8-12 db-hoz): - 3/4 bögre főtt barnalencse - 3/4 bögre dió - 1/3 bögre zsemlemorzsa - 1 evőkanál chia mag (őrölt lenmag is használható) - 3 evőkanál víz - 1 teáskanál köménymag - 2 teáskanál őrölt koriander - 1/2 teáskanál só - őrölt bors - 3 gerezd fokhagyma, meghámozva - 1 kisebb répa, meghámozva (ha robotgéppel dolgozunk kisebb darabokra vágva, ha kézzel aprítunk mindent, akkor reszelve) - 1/2 csokor petrezselyem - 1 evőkanál olívaolaj + egy kevés a sütéshez Teflon serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre kihűlni. Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Tegyük konyhai robotgépbe a diót és aprítsuk kisebb darabokra. Adjuk hozzá a répát, fokhagymát, petrezselymet, fűszereket, sót, borsot, olívaolajat, lencsét és daráljuk össze. Ezután jöhet bele a zsemlemorzsa és a chia mag keverék. Jól keverjük össze. Ha túl híg, akkor adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát és a fűszerezést is igazítsuk ízlésünkhöz. Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Vegán kókuszos répa muffin
2014. március 16. Zizi kalandjai
Ádi első szilárd étele a répa volt. Ezt ette két héten keresztül és igen szerette. Mivel minden héten vásárolunk a piacon továbbra is répát, hogy biztos legyen itthon, néhány hete már nagyon fel volt halmozódva, mert nyilván Ádi és mi se ettük a répát répával. Így gyorsan felhasználtam a régi darabokat, hogy legyen a frissnek hely. Készült belőle frissen facsart répalé, amelyet céklával és almával turbóztunk fel és még Ádinak is ízlett nagyon. És végre sütöttem, ezeket a répás muffinokat. Kókusztejjel és kókuszvirág cukorral dobtam fel, pikk-pakk összedobható és gyorsan meg is sül. A kókuszvirág cukor a kókuszpálma virágjának nektárjából készült cukorkülönlegesség. Íze számomra karamellás, nagyon finom magában is. Alacsony a fruktóz tartalma, kb. 1-2% és alacsony a glikémiás indexe is, ami 35. A legtöbb kókuszpálma ültetvény Indonéziában és a Fülöp-szigeteken található, ezeknek egy részén bio gazdálkodás folyik. Nagyon sok vitamin és ásványi anyag található benne; a legtöbb cukorral, édesítőszerrel ellentétben a kókuszvirág cukor nem csak sima szénhidrát. Nagy mennyiségben található benne C-vitamin, kálcium, foszfor, kálium, vas, cink, magnézium, mangán és réz. Nem keverendő össze a pálmacukorral, mely bizonyos pálmák fájának és nem az értékes virágnak a nedvéből készülnek. Apropó sütés… ugye, amikor a gyorsaságon van a hangsúly, akkor általában csak a főzésre koncentrálok, a sütés egyelőre luxusszámba megy. Most már tudok valamennyire előkészülni Ádi mellett, de egy teljes folyamatot nem tudok végigvinni, mindig kell szünetet tartanom. Szóval elszoktam a sütéstől és erre a legjobb bizonyíték, hogy tegnap délután összeállítottam egy vegán mandulás földimogyorókeksz tésztát, aztán este fektetés után beraktam a sütőbe. Úgy érzékeltem, hogy kb. 20 perce lehettek bent (ez nekem nem tűnt soknak, úgy emlékeztem, hogy korábban is 15-20 percig sütöttem kekszeket 170-180 fokon), amikor éreztem az illatot… nagyon sült illatot. Kiveszem a sütőből és feketére voltak égve. Kuka! Sajnáltam, mert nagyon kívántam már, hogy végre valami általam sütött nasit egyek este, amikor nincs energiám semmire, csak kidőlök a kanapén és Szex és New York jeleneteket nézek YouTube-on (az egyik kedvencem). Maradt a csoki kocka, de jövő héten újra megsütöm és hozom a receptet nektek! Vegán kókuszos répa muffin Hozzávalók 12 db-hoz: - 1 bögre zabliszt - 3/4 bögre tönköly fehérliszt - 1 és 1/2 bögre reszelt répa - 1 evőkanál őrölt lenmag - 3 evőkanál víz - 1/4 bögre kókuszvirág cukor - 1/3 bögre almaszósz - 1/4 bögre kókuszolaj (olvasztott, folyékony állapotban) - 1 teáskanál sütőpor - 1/2 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 1-2 teáskanál fahéj (ízlés szerint) - 1/2 bögre kókusztej (mandula-, rizs-, zab és szójatej is használható) - 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almaszósz, kókusztej, kókuszolaj, kókuszvirág cukor, lenmag keverék, majd jöhet a reszelt répa. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok. Tipp: a liszteket tekintve lehet variálni. Zabliszt helyett lehet köleslisztet vagy akár hajdinalisztet használni; a tönköly fehérliszt helyett pedig simalisztet vagy teljeskiörlésű lisztet. Az almaszószhoz az almát meghámoztam, kimagoztam és egyszerű baba almareszelőn pépesítettem. Ha nincs ilyen reszelőnk, akkor kiválthatjuk egyszerű DM-ben, Rossmannban kapható bio bébi almapürével. Fotóbomba… egy Ádi kéz betámad
Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása
2014. március 6. Zizi kalandjai
A héten ez az étel volt a fénypont, vagyis az újdonságok közül a legfinomabb. I. főzött spenótos paradicsomos tésztát és az is a nap fénypontjának számított, csak az nem újdonság, mert ilyet sokszor ettünk és eszünk is. Nagyon szeretem az ázsiai konyhából a pirított rizst, de soha nem csináltam még. Pedig sokszor marad ki főtt rizs és ezt, mint maradékot hasznosíthatjuk sok zöldséggel feldobva és máris királyi a lakománk. Került a rizsbe sütőtökkrém és egy kis kurkuma, ami sárgára színezte, így úgy nézett ki, mintha tojásos lenne, pedig nem! A kurkumáról az utóbbi időben rengeteg jót olvastam, ezért igyekszem beépíteni a hétköznapjainkba. A friss változat úgy néz ki, mint a gyömbér, csak kicsit vékonyabb és ha meghámozzuk gyönyörű narancssárga színű a belseje. Itthon még soha nem láttam, lehet, hogy nem is kapható, de az őrölt formája szinte minden üzletben elérhető. Erős antioxidáns, emésztés-serkentő, vércukorszint-stabilizáló, gyulladáscsökkentő hatásokkal bír és az ízületeket érintő gyulladásos folyamatokra is hatékony. Két érdekesség a kurkumáról: 1) Fűszerként alkalmazva felszívódását a fekete bors elősegíti, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson, nem kell fekete borssal társítani. 2) Nem javasolt várandósság fennállta esetén, mivel fokozhatja a méh simaizomzatának összehúzódását. Azonban szülés után az ájurvéda a méhösszehúzódás elősegítésére ajánlja. A cukormentes kihívás negyedik hete viszonylag jól telt, de az utolsó négy-öt napban már vágtam a centit. Kívántam már a sajtot, a csokit és azt, hogy ha megkívánok egy sütit vagy éppen gofrit, akkor ne kelljen visszafognom magam. A tojásnak ugye engedtem, ezt ettem néhány alkalommal a négy hét alatt. Az utolsó napon este hat órakor befejeztük a kihívást, kész, vége, ennyi volt, tovább nem vártunk! Én megittam egy vegán forró csokit, I. pedig egy flat-white-ot és evett egy brownie-t. Minden nagyon édes volt, vagyis annak éreztük, szóval nekem a forró csoki nem is ízlett annyira, mint korábban. Egy ilyen hónap mindig jó tanulólecke. Az ízek rabjai vagyunk, ez tagadhatatlan. Kemény feladat ellenállni egy ételnek/italnak, ha valamit megvonunk magunktól. Azért vállon veregettük magunkat, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy megint végigcsináltuk. Mi mindenképpen bedobunk a közös kasszába egy keveset és ha valaki úgy gondolja, hogy szintén megszegte a felállított szabályait, “bűnözött” és szeretne jótékonykodni, az jelezze nekem emailben és átküldöm a részleteket, hogy hogyan oldjuk meg a Food Not Bombs Budapest támogatását élelmiszerrel. Facebookon és Instagramon is elég sok kép összegyűlt, amelyeket megtaláltok a #februaricukormenteskihivas alatt. Köszönöm mindenkinek, aki időt nem kímélve folyamatosan küldte nekem a képeket emailben, meg eleve köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kihívásban! Fantasztikusak vagytok! És akkor már csak egy dolog maradt hátra… JÖVŐRE VELETEK UGYANITT! Eszter – beszámolója Dublinból Vegán pirított rizs minden földi jóval (Recept néhány változtatással: Healthy Happy Life) Hozzávalók 2 főre: - 1 és 1/2 csésze főtt barnarizs - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 evőkanál sült sütőtökpüré (én Ádika adagjából vettem el 4 kanálnyit ) - 1 csomag (300 g) tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva - 1 kis csokor leveleskel, levelek eltávolítva a szárról és apró darabokra tépkedve (kelkáposzta is használható a leveleskel helyett) - 2 teáskanál kurkuma - 1/2 teáskanál cayenne bors - 2 teáskanál juharszirup - kevés citromlé - só, bors - kókuszzsír vagy olívaolaj Egy serpenyőben 2 evőkanál kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát 2-3 perc alatt. Adjuk hozzá a főtt rizst, a sütőtökpürét, sót, borsot, fokhagymát, kurkumát, cayenne borsot. Jól keverjük össze és pirítsuk 4-5 percig, amíg az ízek összeérnek. Én kikanalaztam a rizst egy tálba és ugyanebben a serpenyőben folytattam tovább a főzést. Tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a juharszirupot és magas láng felett pirítsuk meg (közben forgassuk a kockákat, hogy minden oldalukon megpiruljanak). A tofut hozzáöntöttem a rizses keverékhez és a serpenyőt visszatettem a tűzhelyre. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszzsírt, majd dobjuk bele a leveleskelt és magas lángon pirítsuk meg, 2-3 perc után öntsünk hozzá 2 evőkanál vizet, hogy kicsit párolódjon. Sózzuk, borsozzuk és a végén locsoljuk meg egy kevés citromlével. Ezt is öntsük a rizses keverékhez és már tálalhatjuk is. ***** Manapság így zajlik a fotózás, ha Ádi is itthon van…
Krémes polenta pirított balzsamecetes kelbimbóval
2014. február 28. Zizi kalandjai
Pár hónapja kért fel a Wannabe Chef egyik szerzője, Orsi, hogy legyek vendég a blogjukon, amikor ő éppen babázni fog második kisfiával. Orsi kisfia ebben a hónapban született, így most kevesebb ideje marad a blogra. Természetesen elvállaltam, mert engem is sokan kisegítettek, amikor a szoptatás, pelenkacsere, büfiztetés édeshármas bűvkörében éltem. A receptben a polenta a köret, a kelbimbó pedig a feltét. Ez egy lakto vegetáriánus étel, de lehet vegánosítani, ha a vaj helyett jó minőségű margarint használunk, a parmezán vagy pecorino helyett pedig növényi sajtot. Gyors hétköznapi vacsoraként vagy anyabarát hétköznapi ebédként is megállja a helyét, mert, amíg a kelbimbó sül a sütőben, addig elkészíthetjük a polentát. Előkészületekkel együtt 30 perc alatt megvan. A receptet és a velem készült interjút itt találjátok. Aki pedig valami hasonló finomságra vágyik, az jöjjön el március 2-án vasárnap a Szimpla Háztáji Piacra, ugyanis a Felelős Gasztrohős felkérésének köszönhetően főzni fogok egy lakto vegetáriánus (lesz vegán változat is!) szezonális zöldségragut polentával. Rajtam kívül Rita, a Rita Konyhája blog szerzője és egyben a Köles ételbár egyik tulajdonosa fog egy gluténmentes húsos céklalevest főzni. A Felelős Gasztrohős csapata non profit szervezetként egyelőre elsősorban támogatások és pályázatok útján tehet szert a működésük finanszírozására. A Szimpla Háztáji Piac a helyszín és az eszközök biztosításával támogatja a főzést. Ha nektek is tetszik, amivel a gasztrohősök foglalkoznak, és szeretnétek, hogy még sokáig dolgozhassanak a környezetbarát és egészséges táplálkozás elterjedéséért, akkor gyertek el és egyetek egy jót! Az ebéd becsületkasszás, az így befolyt összeget a megállapodás szerint a további működésükre fordítják.
Indítsuk a napot meleg citromos vízzel!
2014. február 18. Zizi kalandjai
Indítsuk a napot egy pohár meleg citromos vízzel… ha elolvassátok a jótékony hatásait, holnap már biztos ezzel kezdetek. Én néhány éve vezettem be a citromos víz ivást, aztán volt egy kis szünet, de nemrég újra elkezdtem és nagyon szeretem. A téli időszakban jól is esik reggel valami savanykás meleg vízzel indítani a napot. Biztosan felébreszt. Bár én soha nem voltam reggeli kávé ivó, szóval nem tudom megmondani, hogy a kávé a hatékonyabb vagy a citromos víz, mindenesetre, nekem bevált a víz. Most a cukormentes hónapban pedig napközben is iszom, mert igen üdítő és frissítő és eltereli a figyelmemet az édesség utáni vágyamról. Én egy bögre vízbe 1/4 citromot facsarok, ha sikerül kezeletlen héjú, bio citromot vennem, akkor egy-két szeletet is beleteszek a bögrébe és ezt vízzel kell újra felöntenem és szinte egész napra biztosítja a meleg folyadékot. Figyeljetek rá, hogy a sok citrom – kifacsart leve csak magában fogyasztva – tönkreteheti a fogzománcot, mivel erős a maró hatása, de kivédhetjük ezt, ha a kifacsart citromlevet szívószállal isszuk meg. 1. Turbó lökést ad az immunrendszernek A C-vitamin az immunrendszer kerozinja, és a citrom tele van vele. Amikor stresszesek vagyunk, elsőként a C vitamin szintünk kezd el zuhanni, ezért a szakértők extra C-vitamin bevitelt javasolnak azokon a napokon, amikor a stressznek fokozottan ki vagyunk téve. 2. A kálium kiváló forrása A citromban magas a kálium szint, ami jót tesz a szív egészségének, valamint segíti az agy és az idegek működését. 3. Segíti az emésztést A citromos víz nem csak az egészséges emésztést segíti elő, hanem a toxikus anyagok eltávolításában is hatékony, de a gyomorégés, puffadás, emésztési zavarokra is jó kiváló megoldást kínál. 4. Tisztítja a szervezetet A májat stimuláló hatásán keresztül a méreganyagok szervezetből való kiürítését fokozza. 5. Kiváló lúgosító A citrom egy savas gyümölcs, mégis lúgosít, ugyanis a gyomorba kerülve és a szervezetben lebomolva már kiváló lúgosító hatású. 6. A bőrt folt mentesen tartja A citromlében megtalálható antioxidánsok nem csak a pattanások számát csökkentik, de a ráncokat is! Jól alkalmazható hegek esetén, vagy öregségi foltok megelőzésére is. Mivel méregtelenítő hatású, ezért a bőr szépségét, selymes tapintását is fenntartja. 7. Segít a fogyásban A citrom pektin rostot is tartalmaz, ami csökkenti az éhségérzetet, így segíti a plusz kilókkal való harcot. 8. Csökkenti a gyulladást Ha rendszeresen iszunk citromos vizet, akkor csökkenthetjük a savasságot a szervezetünkben, ami a betegségek egyik fő kiváltója. A citromos víztől az ízületekben felhalmozódó húgysav is csökken, ami az ízületgyulladásokért nagy mértékben felelős. 9. Energialöketet ad Amikor a citromlé bekerül az emésztőrendszerbe, sok energiát ad, ami segít csökkenteni a szorongást és a depressziót. ( Még a citrom illata is nyugtató hatással van az idegrendszerre!) 10. Segít harcolni a vírusos fertőzések ellen A meleg citromos víz a leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a vírusos fertőzések kialakulását és megelőzzük a későbbi torokfájást. Plusz, mivel a citromlevet fellendíti az immunrendszert, így a már kialakult vírusos fertőzések leküzdésében is jó társunk lehet.
Vegán krémes, sűrű forró csoki
2014. január 31. Zizi kalandjai
És akkor az utolsó recept a februári kihívás előtt: egy fincsi, sűrű, krémes forró csoki… akik nem jönnek a kihívásra, azok készítsék el, akik pedig jönnek, azok kitűzhetik célul, hogy ez lesz a jutalmuk, ha az egy hónapot végigcsinálják. Krisztivel előre készültünk a Csokiország blogra Valentin napra (ott is lesz egy forró csoki recept, de teljesen másmilyen, szóval figyeljétek a blogot), akkor készítettük ezt az italt is. Február 14-én jól jön egy otthoni filmnézős, romantikus estéhez egy krémes, sűrű, melengető forró csoki. Nincsen benne semmilyen tej, se tehéntej, se növényi tej… vagyis hallottam már a kesudiótejről és ennek az italnak a kesudió az alapja, beáztatott, leturmixolt változatban. Van még benne 70%-os csokoládé, nyers kakaópor, édesítve egy szem datolyával és egy kevés juharsziruppal van. A megszokott forró csokinak egy teljesen másmilyen változata, érdemes kipróbálni. A receptet itt találtam. Vegán krémes, sűrű forró csoki Hozzávalók kb. 4 főre: - 1 bögre kesudió, egy éjszakára beáztatva - 3 bögre víz - 1/4 bögre kakaópor vagy karobpor - 1 szem datolya, kimagozva - 3 evőkanál juharszirup - 50 g 70%-os étcsokoládé, felkockázva - 1/4 teáskanál só - 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A beáztatott kesudió szűrjűk le és tegyük robotgépbe (vagy erős turmixgépbe). Adjuk hozzá a datolyát, a kakaóport, juharszirupot, vizet, vaníliát és sót. Turmixoljuk addig, amíg krémes, sűrű állagot érünk el. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az étcsokoládét. Melegítsük addig, amíg a csokoládé elolvad. Tálaljuk azonnal forrón.
Vegán földimogyoróvajas banánkenyér
2014. január 28. Zizi kalandjai
Csak egy gyors bejegyzés, mert van sok tennivalóm, de nem akarlak benneteket édességek nélkül hagyni, szóval, ha minden jól megy ezen a banánkenyéren kívül még jön két édes recept január végéig, aztán irány a cukormentes februári kihívás. Van már néhány banánkenyér recept a blogon és mindegyiket imádom. Ez a földimogyoróvajas verzió azért született meg – mint a banánkenyerek többsége -, mert a hűtőben állt négy szinte feketeségig érett banán és nem volt szívem kidobni, így gyorsan cselekedtem. Mostanában ritkábban sütök, mert kevés rá az idő, de néha bevetem magam a konyhába és jól esik. Persze ez a kenyér is késő este készült és másnap délelőttig nem is ettünk belőle, amíg a fotózás meg nem történt. A banánkenyér földimogyoróvaj páros már régóta izgatta a fantáziámat és jó, hogy kipróbáltam, mert zseniálisak együtt. Természetesen saját készítésű vajat használtam hozzá, de a boltban kapható is megfelel. Tojás helyett lenmaglisztet tettem bele és sülés során nagyon szépen meg is emelkedett, de mire kihűlt, beesett a teteje, de ez az ízén semmit nem változtatott. Mint a banánkenyerek többsége a banántól puha, omlós és ez napokig így is marad. Én extraként még a szeleteket megkentem földimogyoróvajjal, amikor ettem. Teával, kávéval kiváló reggeli vagy délutáni nasi! Vegán földimogyoróvajas banánkenyér Hozzávalók egy 23 cm-es formához: - 4 db érett banán, villával pépesre törve - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre tönköly fehérliszt - 1 teáskanál sütőpor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál fahéj - csipet só - 3 evőkanál lenmagliszt (őrölt lenmag) - 6 evőkanál víz - 1/3 bögre rizstej (szója-, mandula- és zabtej is használható) - 1/3 bögre földimogyoróvaj - 1/3 bögre nádcukor - 3 evőkanál kókuszolaj - 1 vaníliarúd kikapart magjai - földimogyoró, felaprítva Egy tálkában keverjük össze a lenmaglisztet a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: banánok, rizstej, földimogyoróvaj, kókuszolaj, vanília és nádcukor. Adjuk hozzá a vizes lenmagot. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát. Ezt öntsük bele az előkészített formába, szórjuk meg az aprított földimogyoróval, majd a 180 fokra előmelegített sütőben süssük, amíg aranybarna lesz (kb. 45-60 perc). Mielőtt kivesszük végezzünk tűpróbát, hogy a kenyér jól átsült-e.
Álom konyha
2014. január 22. Zizi kalandjai
Jó az álmodozás… egy cseppnyi vágyakozás az álom konyhámra! Rengeteg képet összegyűjtöttem már a Pinterest ‘dream kitchens’ albumomban. Néha sírni volna kedvem annyira gyönyörű konyhákra bukkanok a neten. Emlékeztek a Sex and the City filmben, amikor Big egy hatalmas gardróbot ajándékoz Carrie-nek, az amúgy is luxus apartmanjukban? Na, valahogy így képzelem el, hogy I. egyszer csak előáll és ajándékoz nekem egy álom konyhát! Haha! Eddig jól haladunk… A múlt héten átküldött egy cikket az alábbi fotóval és szöveggel: “Az álom konyhád ilyen? ”. Egy szóval válaszoltam: “Igen.” Kép forrása: innen Világos, fényes (rengeteg a bejövő fény), tégla padló, fa mennyezet, padlótól plafonig fehér subway csempe (azt hiszem az amerikai vagy new yorki metróban ilyen a csempe a falon, gondolom ezért hívják subway tile-nak), nagy munkaasztal, hatalmas hűtő, gáztűzhely két sütővel, polcok, fiókok, mennyezetről lelógó lábasok… Mennyország! Na, a hétvégén kitöltök egy lottó szelvényt! Biztos, ami biztos. Teszek valamit az álmomért!
Néhány változás a blogon
2014. január 13. Zizi kalandjai
Cappuccino Jamie Oliver éttermében, a Fifteenben, Londonban (még 2011-es fotó) Nem alakul át a blog, csak mondjuk bővül a repertoár! Néhány apró változás: a fenti menüsorból kikerültek a lakto-ovo, lakto, ovo, vegán címkék, mert végül a Receptek címke alatt (itt nincsen még fent az összes recept, de igyekszem a régieket is folyamatosan feltenni) tudtok ezekre is keresni, meg jobb oldalt a keresőben is. Viszont a fenti menüsorban megjelent egy új címke: Baba-Mama. Ide fognak kerülni a babás dolgok, baba/gyerek receptek, meg anyuka barát receptek (hétköznapi gyors ebédek). Sokan kértetek, hogy írjak a hozzátáplálásról, meg, hogy mivel fogom etetni Ádit, hogy ő is vega lesz-e, ezért úgy döntöttem, hogy létrehozok ennek a témának egy új kategóriát, így könnyebb lesz megkeresni azoknak, akiket érdekel.
Csípős pirított tofu steak
2014. január 7. Zizi kalandjai
Nem tudom ki, hogy van vele, de én ma este már rosszul lettem az édes íztől, a csokitól és a süteményektől. Telítődtem az elmúlt év során, főleg decemberben. Ahogy kevesebbet süt a nap, az az egy-két-három kocka 70%-os csoki elmaradhatatlan ebéd és vacsora után is. Sőt néha napközben csak úgy… Éreztem, hogy ma estére a testem frissért, nyersért, zöldért kiáltott és mindennél jobban kívántam a cukormentes februári kihívást! Mondjátok, hogy ti is vágytok rá!!! Szóval az idén sem fog elmaradni a kihívás… szeretnék most szigorúbb lenni magammal (és veletek, ha beszálltok!) és még inkább “megtisztítani” a szervezetemet a savasító ételektől, italoktól. Remélem lesznek társaim a 28 nap alatt és nem magányos farkasként fogok menetelni az úton… ugye van egy cél (méregtelenítés, tisztább test, ragyogóbb bőr, stb.), de mindig az odáig vezető út a legfontosabb. És ha ezt még van is kivel megosztani, akkor hálásak lehetünk! Aki tavaly beszállt, az tudja mire számíthat… aki pedig újként fog csatlakozni, az megtanulja próbára tenni magát, a türelmét, a testét és az édes íz iránti addikcióját. Igen, mindannyian cukorfüggők vagyunk, még ha ezt próbáljuk is tagadni! A lényeg, hogy aki velem tart, az már most kezdje el lélekben felkészíteni magát… persze testben is készülhetünk… például kevesebb csokit eszünk és egy szelet süti helyett inkább válasszunk egy almát uzsonnára. Édes receptek még lesznek ebben a hónapban, de most itt egy olyan gyors hétköznapi vacsora ötlet, amely feldobhatja a rutinná vált vacsorára készült receptjeink tárházát. Én karácsonykor is elkészítettem és azok, akik még nem próbálták a családból, elismerően bólogattak, hogy a tofu tényleg finom. Egy kis nedves és száraz pác, majd forró, száraz serpenyőben pirítás (majdnem feketítés!) és kész is… tálalhatjuk rizzsel vagy burgonyapürével, bármilyen zöldséggel. Én kelbimbót pirítottam hozzá. Csípős pirított tofu steak Hozzávalók 2-3 főre: - 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd 4-6 egyforma szeletre vágva - 4 evőkanál szójaszósz - 2 evőkanál pirított szezámolaj - 4 teáskanál pirospaprika - 2 teáskanál őrölt feketebors - 2 teáskanál tápióka keményítő (kukorica keményítő is használható) - 1 teáskanál Himalaya kristálysó vagy tengeri só - 1/2 teáskanál friss vagy szárított oregánó - 1/2 teáskanál friss vagy szárított kakukkfű - 1/4 teáskanál cayenne bors - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - kevés kókuszzsír vagy napraforgó olaj Egy tányérban/tálkában keverjük össze a szójaszószt a szezámolajjal. Egy másik tálkában pedig keverjük össze a száraz hozzávalókat: pirospaprika, feketebors, keményítő, só, oregánó, kakukkfű, cayenne bors. A tofu szeleteket tegyük a nedves pácba és hagyjuk 5 percig állni, majd forgassuk meg a száraz pácban is úgy, hogy minden oldalukat befedje a pác. Egy teflon serpenyőt forrósítsunk fel, majd tegyük bele a bepácolt tofu szeleteket és süssük mindkét oldalukon 2-3 percig, amíg majdnem megfeketednek. Vegyük ki, majd állítsuk takarékra a lángot, tegyünk egy kevés kókuszzsírt a serpenyőbe és pirítsuk meg a felaprított fokhagyma gerezdeket. Tálaljuk a tofu steaket pirított fokhagymával megszórva. Jó étvágyat!
Citromos fűszersó
2013. december 23. Zizi kalandjai
Egy végtelenül egyszerű recept még így a karácsony hajrájában. Ez az egyik gasztro ajándékom az idén… muszáj volt könnyen és gyorsan készíthető ajándékokat választanom, mert most nincs idő órákat tölteni a konyhában. Citromhéjak reszelésével és sütéssel (!) együtt 30 perc alatt megvan. Szóval még ma is összedobhatjátok. Én Himalaya kristálysóval csináltam, de kiváló tengeri sóból is. Citromból igyekezzünk biot beszerezni (szupermarketekben elég gyakran kapható). És hogy mire lehet használni? Például tepsiben sült zöldségeket fűszerezni vele, tészta ételeket ízesíteni, sőt még csokoládés vagy citromos desszertek készítéséhez is használhatjuk! Nem biztos, hogy a két ünnep között lesz új bejegyzés, ezért megragadom az alkalmat és Áldott, Békés, Sok Nevetésben, Finom Ételekben, Örömteli Pillanatokban Gazdag Ünnepeket Kívánok Mindenkinek! Citromos fűszersó Hozzávalók: - 500 g Himalaya só - 4 db kezeletlen héjú citrom Mossuk meg alaposan a citromokat, töröljük szárazra. Melegítsük elő a sütőt 65-70 C fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, öntsük a közepére a sót és reszeljük rá a citromok héját. Kanállal vagy az ujjainkkal keverjük jól át, hogy ne maradjon csomós rész benne. Süssük kb. 15 percig, amíg a só és a citromhéj is megszárad. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük üvegekbe. Hűvös helyen tartva sokáig eláll.
Farka Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! útmutató kézikönyv nyereményjáték
2013. december 22. Zizi kalandjai
Líviát, a Goldenblog nyertes blog szerzőjét egy munka kapcsán ismertem meg. Népszerű blogjának már régóta olvasója vagyok. Lívia 2008 óta publikál urban: eve nevű blogján női témákban – praktikus, gyakorlatias, inspiráló szemlélettel. Idén a Könyvhétre jelent meg az első könyve, Ennél zöldebb nem lesz! címmel (Bookline kiadó), amelyben gyakorlatias tanácsokat ad az időbeosztásra, a célkitűzésre, a motiváció fenntartására, az elvárások, félelmek, kritikák kezelésére, és arra, hogy mit csináljunk, ha a saját utunkra szeretnénk lépni (bármi is legyen az). Színes, rengeteg témát érintő blogja – de akár magazinnak is nevezhetjük -, értéket közvetít az olvasónak és rengeteg apró ötlettel, praktikus tanáccsal (lásd például ezt a nyomtatható 2014-es inspirációs naplót és tervezőt) szolgál minden nő számára. Ami a gasztro témát illeti, kiderült róla, hogy nagy rajongója blogomnak, ugyanis inzulinrezisztens, epehólyag nélkül élő vegaként halmozottan hátrányos helyzetben van, ha éttermekről van szó, így már csak a kényszer miatt is főz otthon elég gyakran, amit egyébként nagyon szeret. Kedvenc étele a sóska főtt krumplival és tükörtojással! Vele készült részletes interjúmat itt olvashatjátok. NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab Ennél zöldebb nem lesz! kézikönyvet nyer egy szerencsés! Írjátok meg ide kommentben, hogy mi a neve Lívia törpenyuszijának! Egy kis segítséget itt találtok hozzá. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+5, +3, +3, +2, +2) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a zöld I commented! kockára (ez a lépés kötelező, a többi szabadon választható, plusz pontokat kaptok értük és még nagyobb eséllyel indultok a nyereményért); ha még nem vagy ha már lájkoltátok az urban: eve Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a zöld Im a Fan!-re. Hasonlóan járhattok el a többi pont esetében is. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 24-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a könyvet Lívia postán elküldi (magyarországi címre).
Vegán mandulavajas trüffel golyó
2013. december 17. Zizi kalandjai
Az ünnepek közeledtével elkezdtem egy kicsit pánikolni, hogy hogyan is fogok annyi kekszet sütni, mint tavaly, hogyan fogok annyi csokoládés mogyorókrémet készíteni, meg sok minden mást. Aztán rájöttem, hogy ez képtelenség lesz és meg is nyugodtam. Az idén szintén lesznek saját készítésű gasztro ajándékok (receptek majd jönnek szépen sorban), de sokkal kevesebb, mint tavaly. Az igazi ajándék az lesz, hogy mindannyian látjuk majd a csillogást és a fényt Ádi szemében, amikor először megpillantja a karácsonyfán az égőket, és vele együtt fogjuk körbeülni az asztalt (mert bizony már tud ülni!). Ő lesz a legszebb ajándékunk. Meg persze ezek a mandulavajas trüffel golyók… Annyira finomak, krémesek, puhák, mintha csokoládéból és tejszínből készültek volna, pedig nem. Néhány alapanyag van csak benne és a kezdetektől a kakaó- vagy karobporban való forgatásig fél óra alatt elkészülnek. Ha elkészítitek ajándéknak, javaslom, hogy közvetlenül az ajándékozás előtt készítsétek el, mert ha megkóstoljátok, nem fogjátok kibírni, hogy ne járjatok rá. Én is így tettem… és hopp, ebben a pillanatban kaptam be az utolsó golyót! Tényleg! Én ugye mandulavajat tettem bele, de el tudom képzelni kesudióvajjal és földimogyoróvajjal is, persze, akkor az ízük kicsit más lesz. Mivel a mandula (és a többi mag) is elég “zsíros”, ezért lesz a trüffel golyó puha, krémes és szájban omlós, mintha tejszínnel készült volna, viszont nem lesz tömény. Ha elkészültök a golyókkal, tegyétek egy kicsit hűtőbe és utána forgassátok meg kakaóporban, bár lehet, hogy így is be fogják a golyók szívni magukba a kakaópor egy részét. Mérttől függően 20-30 db lesz ebből a mennyiségből. Vegán mandulavajas trüffel golyó Hozzávalók kb. 20-30 db-hoz: - 1 bögre zabpehely - 1 bögre aszalt, puha datolya, kimagozva - 1/2 bögre mandulavaj - 2 evőkanál kakaópor vagy karobpor, plusz még több a forgatáshoz - 2-3 evőkanál víz - 1/2 teáskanál őrölt fahéj - 1 vaníliarúd kikapart magjai - egy csipet őrölt szerecsendió - egy csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Konyhai robotgépben daráljuk finomra a zabpelyhet. Adjuk hozzá a datolyát, mandulavajat, kakaót, fahéjat, vaníliát, szerecsendiót és sót. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, miközben lassan kezdjük el adagolni a vizet (evőkanalanként), amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából, tegyük hűtőbe, hogy megkeményedjenek, majd forgassuk meg kakaóporban. Zárt dobozban hűtőben tartva legalább egy hétig eláll.
Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta
2013. december 12. Zizi kalandjai
Szeretem a kiadós palacsintás reggeliket, amelyekben nagyon ritkán van most részem. Legutoljára I. lepett meg októberben a szülinapomon palacsintával. Több receptemet kombinálva, amilyen alapanyagot talált itthon, így dobott össze nekem egy fantasztikus szülinapi reggelit. Jól sikerült nagyon! Remélem az ünnepek alatt lesz idő arra – amikor a család apraja-nagyja összegyűlik a szüleimnél -, hogy palacsintát süssünk reggelire… és nem kell már korán nekilátni az ebéd elkészítésének. Szóval azt tervezem, hogy inkább este előkészítek majd anyával egy csomó mindent (zöldségek pucolása, alapanyagok kimérése, előkészítése, stb.), hogy legyen másnap idő egy nyugodt, békés palacsintás reggelire! Ezt kívánom nektek is: nyugodt perceket a családdal, finom teát, forró csokit vagy kávét szürcsölgetve, az előző nap ajándékba kapott meleg pulcsiban ücsörögve, elmélázva, együtt nevetgélve jusson idő egymás meghallgatására. Ez egy egyszerű recept (még szeptemberben készült), háromféle lisztet kombináltam: teljeskiörlésű tönkölyt, zabot és rozslisztet. Természetesen nem kell pont ugyanezeket használni, ha éppen nincsen otthon. Kiváló lehet hajdinaliszttel, kölesliszttel vagy tönköly fehérliszttel is. Annál gazdagabb lesz, minél többféle lisztet adunk hozzá. Bevallom nekem ez volt az első próbálkozásom a rozsliszttel (tudom, nem vagyok egy nagy kenyérsütő, pedig szeretnék az lenni és ropogós héjú kovászos rozskenyeret kivenni a sütőmből alkalomadtán!), illetve egy kekszet már sütöttem belőle, az nagyon-nagyon ízlett. Amit tudni érdemes a rozslisztről, hogy vitalizáló, immunerősítő hatású, növeli a fizikai erőnlétet. Gazdag B-vitaminokban, kálciumban, magnéziumban, nitrogénben és foszforban. Alacsony sikértartalma miatt célszerű más lisztekkel keverni (forrás: Tudatos Vásárlók). A recept a Super natural every day szakácskönyvből van, változtattam egy kicsit rajta és vegánosítottam. A palacsinta tésztájába általában nem szoktam semmilyen édesítőszert tenni, szóval teljesen cukormentes. Tálaláskor úgyis meglocsoljuk juharsziruppal. Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta Hozzávalók 10-12 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre zabliszt - 1/2 bögre rozsliszt - 2 bögre mandulatej (szója-, rizs-, és zabtej is használható) - 2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 teáskanál só - 1/3 bögre kókuszolaj (kókuszzsír felolvasztva) - 1/2 bögre napraforgómag - 1/2 bögre étcsokoládé, felaprítva - juharszirup (bármilyen más szirup és méz is használható) Egy tálban keverjük össze a liszteket, a sütőport és a sót. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj. Keverjük össze a nedves hozzávalókat a szárazhoz, adjuk hozzá a napraforgómagot és a csokoládét és jól keverjük össze, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.
Vegán pirított szezámmagos datolya golyók
2013. december 5. Zizi kalandjai
Apró, falatnyi energiabombák! Van bennük chia mag, szezámmag (kívül és belül), datolya, kendermag por, nyers kakaópor (kipróbáltam karobbal is, azzal is jó) és kakaóbabtöret. Kiváló nassolnivalók most a decemberi hajrában vagy éppen karácsonyra ajándékba is adhatjuk. Én csak most kezdek a kendermag porral megismerkedni. Raktam már turmixba (recept jön) és most ezekbe a golyókba is került egy kevés. Maga a kendermag nagymértékben tartalmazza a szervezetünk számára elengedhetetlen esszenciális aminosavakat, melyeket testünk nem képes önmagától előállítani. A kendermag rendszeres fogyasztásával azonban a vegetáriánus és vegán életmódot folytatók – az esszenciális aminosavak terén - megfelelő beviteli forráshoz juthatnak. A kendermag kiemelkedő Omega-3 és Omega-6 zsírsav tartalommal rendelkezik és nagyon magas a rosttartalma (még több infó itt). Majd hántolt mag formájában is szeretném kipróbálni, de az az igazság, hogy itthon még nem találkoztam vele (ha valaki tudja hol lehet kapni, jelezze nekem!). Persze ezek a golyók kendermag por nélkül is elkészíthetők, ha nem sikerül beszerezni. Robotgépben összekevertem mindent, aztán megformáztam a golyókat, megforgattam pirított szezámmagban és a hűtőbe tettem egy kicsit megszilárdulni. Fél óra alatt megvan mosogatással együtt! Vegán pirított szezámmagos datolya golyók (Recept inspiráció: Oh She Glows) Hozzávalók kb. 20 db-hoz: - 1 bögre datolya, kimagozva - 1/4 bögre chia mag - 1/4 bögre szezámmag - 1/4 bögre kakaópor vagy karobpor - 3 evőkanál kendermag por - 1/4 teáskanál fahéj - 1/4 teáskanál só - 1 vaníliarúd kikapart magjai - kevés víz - 1/4 bögree kakaóbabtöret (opcionális) - 1/4 bögre pirított szezámmag (száraz serpenyőben 3-4 perc alatt pirítsuk meg a magokat) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a robotgépbe a kimagozott datolyaszemeket és aprítsuk fel. Adjuk hozzá a chia magot, szezámmagot, kakaót vagy karobot, kendermag port, fahéjat, sót, vaníliát és kakaóbabtöretet. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, miközben lassan kezdjük el adagolni a vizet (teáskanalanként), amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából, forgassuk meg a pirított szezámmagban, tegyük hűtőbe 20 percre megszilárdulni. Tároljuk dobozban hűvös helyen (6-7 napig eláll).
Helló december!
2013. december 1. Zizi kalandjai
Hogyan történt mindez? Hogy-hogy már megint eltelt egy év??? Még élénken él bennem tavaly december, főleg a karácsony előtti tíz nap, amikor megállás nélkül közepes pocakkal alapanyagokat, csomagoló anyagokat szereztem be, és az utolsó öt-hét nap szinte alig mozdultam ki a konyhából. Ehető ajándékokat gyártottam, aminek nagyon örültek a családtagok, mint mindig. Nem tudom az idén hogy lesz, de a tervezést már megkezdtem, szeretnék újdonságokat is felvenni a listára, meg persze a régiek közül is készíteni néhányat – mondjuk a Nutellát, amit szinte követel a család. Persze a nagy hajtásban jó lenne néha kikapcsolódni is, egy kicsit ráhangolódni az év végére és nem hagyni, hogy Advent bedaráljon (ahogyan egy barátnőm mondja). Örülni kell annak, hogy még ha csak egy apró dolgot is csinálok meg egy nap, akkor is haladtam előre és nem szabad, nem kell elvárnom magamtól, hogy a listámra felírt összes dolgot egy nap alatt megcsináljam. Egész más az ünnepekre készülődés egy hét hónapossal, mert ugye őt is el kell látni, amellett, hogy minden mást is megcsinálok. Igaz, Ádika még nem sokra fog emlékezni az idei karácsonyból, mi mégis szeretnénk meghitté és mesebelivé varázsolni számára. Úgy készülök, hogy ez a hónap számotokra is emlékezetes legyen itt a Zizi kalandjain, vagyis a receptek mellett lesz sok nyereményjáték is, amelyek keretében értékes ajándékokat fogok kisorsolni, szóval érdemes lesz minél gyakrabban visszanézni és játszani. Kívánom, hogy ez a hónap a békességről, a szeretetről, a befelé fordulásról, az együttlétről, a jó ételekről, az adakozásról, az egymásra figyelésről, a másik meghallgatásáról, a türelemről szóljon mindenki számára! Fotó engedélyezve: Terei-Vígh Krisztina – Instagram
Házi földimogyoróvaj
2013. november 23. Zizi kalandjai
Egy újabb házilag készített finomság, az USA-ban oly népszerű földimogyoróvaj, vagyis peanut butter. Ez azért kapható néhány helyen idehaza is, nem úgy, mint a kesudiókrém. Azonban otthon – saját konyhánkban – is meg tudjuk csinálni, csak földimogyoró és egy jó robotgép kell hozzá. Készíthetjük natúr földimogyoróból és pirított, sózott fajtából is. Mindkettő finom, azonban a sós változatot kevésbé tudjuk használni például édes sütik, kekszek készítéséhez. Lehet édesíteni is cukorral, mézzel, juharsziruppal és hagyhatjuk enyhén darabosra is. Én jobban szeretem a teljesen krémes változatot, pirított kenyérre kenve egy kis hazai lekvárral… hmmm, nekem így a kedvencem! A földimogyoró vitaminokban gazdag. 40-50 százaléknyi, értékes olajat tartalmaz, emellett pedig jelentős a fehérjetartalma is, ami különösen fontos a vegetáriánus táplálkozást folytatóknak. A magból hidegen préselt olaj az olívaolaj használati értékével vetekszik. Értékes összetevője a B-vitamin, az antioxidáns E-vitamin és a fitoszterol, amelynek gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítanak. Vigyázni kell a fogyasztásával, mert okozhat allergiát és akkor se együk meg, ha penészes a külső héja! A rossz, szakszerűtlen feldolgozás és tárolás következtében kialakult penész ugyanis aflatoxint tartalmaz, amely mérgező (még több infó a földimogyoróról itt). Ugyanúgy kell elkészíteni a földimogyoróvajat, mint a kesudiókrémet, vagyis a robotgépet addig kell dolgoztatni, amíg krémes állagú lesz (mennyiségtől függően 15-25 perc). Fázisfotókat most nem készítettem, de ugyanúgy néz ki, mint a kesudiókrém, először darabos, majd por állagú és egyre inkább krémesebb lesz. Házi földimogyoróvaj Hozzávalók: - 400 g földimogyoró Tegyük a földimogyorót a robotgépbe és daráljuk, pépesítsük, krémesítsük. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 250-300 ml földimogyoróvaj lesz. Felhasználhatjuk jégkrém, különböző kekszek (nekem ez a kedvencem), de akár szószok készítéséhez is.
Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal
2013. november 10. Zizi kalandjai
Hol vannak már a jó kis palacsintás vasárnapi reggelik? Egyszerűen nem jut most idő ilyenre, mert van egy örökmozgónk, aki állandó figyelmet követel és hiába kuktáskodik már mellettem 4 hónapos kora óta , azért annyira még nem érdeklődik a főzés iránt, hogy órákat töltsön velem a konyhában. Naponta egy alkalommal tudok főzni/sütni vagy ebédre vagy vacsorára és többnyire valami egyszerűt dobok össze az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. Így született már gombapörkölt brokkolival extrázva vagy megmaradt brokkolis paradicsomos szósz tükörtojással vega pecsenyezsíros pirítóssal és sok-sok nyers zöldséggel; ha van sült sütőtök, akkor percek alatt összedobok egy sütőtökös póréhagymás tésztát vagy az egyik kedvencem a pirított fokhagymás tofu kockák rizzsel és valamilyen zöldséggel tálalva. Igen, a kombinációk tárháza kifogyhatatlan! A lényeg az egyszerűségen és a gyorsaságon van. Remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába több időre, akár, hogy palacsintát süssek… addig pedig marad a villámgyorsan elkészíthető és isteni finom mandulavajas zabkása. Ez most a hetente többször előforduló favorit reggeli. Ez azért is jó, mert a zab főleg téli eledel melegítő hatása miatt (és egy kis melegség nem árt most testnek és léleknek), anyatej serkentő hatásáról nem is beszélve (szoptatós anyukáknak kötelező)! Szóval ez az almás fahéjas palacsinta még korábban készült, amikor készültem előre, hogy a blogon mindig legyenek új receptek, akkor is, amikor kevesebb időm marad a főzésre. Ugyanúgy, mint a többi palacsinta recept, nem bonyolult elkészíteni, tehát adjatok neki egy esélyt jövő hétvégén. Ja, a tésztáját csak az alma édesíti, szóval cukormentes is! Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal Hozzávalók kb. 10 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre és 2 evőkanál tönköly fehérliszt - 1 és 1/2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 teáskanál fahéj - 1 és 1/2 bögre zabtej (rizstej, mandulatej, szójatej is használható) - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes alma, reszelve - csipet só - juharszirup Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, fahéj, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, reszelt alma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés zabtejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.
Leveleskel tempeh saláta
2013. október 30. Zizi kalandjai
Korábban már volt szó itt a blogon a tempehről, de aki nem olvasta, annak gyorsan elmondom, hogy a tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer. Roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Ha hiszitek, ha nem a tempehből még bacon is készíthető! Egyszer tuti ki fogom próbálni. Úgy tűnik, hogy a blogom teljesen “megjavult” és többségben lévő édesség receptek után most egyre több saláta recept kerül megosztásra. Őszinte leszek, ezeknek a recepteknek a nagy része még régebben készült – mondhatjuk úgy is, hogy dolgoztam előre az ínséges időkre. Sütni tényleg nem sütök, nyáron pedig sajnos kimaradtak a jégkrémek is, ugyanis a mini hűtőnk mini mélyhűtő fakkját megszállták az anyatejjel teli zacskók és nem fért be semmi más… még jégkrémet sem tudtam fagyasztani. Szóval az egészséges, tápláló saláták egy része nem most kerül fogyasztásra… bárcsak így lenne. De egy egyre mozgékonyabb és egyre több figyelmet követelő baba mellett a “dobjunk össze valamit gyorsan” elv a legkézenfekvőbb. Azért nemcsak tésztát eszünk tésztával, hanem párolok zöldségeket, pirítok tofut fokhagymával és jó nagy adag salátákat is eszünk esténként. Igyekszem megtartani az egyensúlyt és ha úgy érzem túl sokat “vétkeztünk”, akkor néhány napig biztosan teljes tápértékű ebéd vagy vacsora kerül az asztalunkra. Ez a saláta gyorsan összedobható, szóval biztosan el fogom készíteni újra. Ha laktatóbb fogásra vágyunk, akkor főzzünk mellé barnarizst vagy quinoát, kölest vagy hajdinát. Ha nem sikerül tempeh-t beszereznetek, akkor helyettesítsétek tofuval, azzal is nagyon finom. Leveleskel tempeh saláta Hozzávalók 2 főre: Salátához: - egy csokor leveleskel, levelek a szártól eltávolítva és kisebb darabokra tépkedve - 2-3 szál újhagyma, felaprítva - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - 1/4 bögre dió, száraz serpenyőben megpirítva és felaprítva - 250 g tempeh, felkockázva - 1 evőkanál szójaszósz - 1 evőkanál balzsamecet - 1 teáskanál méz - só, bors - olívaolaj Öntethez: - 2 evőkanál olívaolaj - 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 teáskanál méz - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál tahini - 1 evőkanál sörélesztő pehely - só, bors - chilipehely - víz Tegyünk egy serpenyőbe 2 evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a tempeh kockákat néhány perc alatt. Adjuk hozzá a szójaszószt, a balzsamecetet, a mézet és főzzük tovább 2-3 percig, majd zárjuk el alatta a lángot. Az öntethez keverjük össze egy tálkában az olívaolajat, citromlevet, mézet, fokhagymát. Ízesítsük sóval, borssal, majd keverjük hozzá a tahinit, a sörélesztő pelyhet, a chilipelyhet és hígítsuk egy kevés vízzel. Tegyük egy tálba a leveleskelt, a petrezselymet, az újhagymát, a diót. Adjuk hozzá a pirított tempeh-t. Locsoljuk meg az öntettel, keverjük össze és tálaljuk.
Fűszeres sütőtökös lencsesaláta
2013. október 15. Zizi kalandjai
Na, tessék! Újra sütőtökös receptet hozok! Hiába, ha a szezon elindul, én beindulok! Már régen megfogadtam magamnak, hogy holnaptól még egészségesebb vegetáriánusok leszünk és színesebben étkezünk. Persze az élet mindig közbeszól… Pedig hányszor elterveztem már, hogy ezentúl több hajdinát, kölest, lencsét vagy babot eszünk a zöldségek mellé. De majd most! Ráadásul a hideg időben jól is esnek a tápanyagokban gazdag, finom, laktató ételek. A lencse a szója után az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás, ezért is érdemes a vegáknak nagyobb mennyiségben fogyasztaniuk (egy-két hetente legalább egyszer). A lencse ráadásul könnyen emészthető (könnyebben, mint a bab vagy a borsó) és tartalmazza az összes fontos aminosavat, köztük az ember számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat is, amelyeket szervezetünk nem tud önállóan előállítani (na ezért fontos a vegetáriánusok, vegánok számára). Fehérje tartalma 25-28% körüli, ezenkívül a szénhidráttartalma is jelentős, viszont a glikémiás indexe alacsony, ezért ideális, lassan felszívódó szénhidrátforrás a cukorbetegek számára is. A lencse gazdag A és B1 vitaminban, valamint káliumban, vasban és folsavban, így várandósoknak is ajánlott. Színét tekintve van barna, zöld és vöröslencse, valamint fekete (Beluga lencse) . (Még többet a lencséről itt és itt.) Ez a recept gyorsan elkészül, ha a lencsét beáztatjuk – ez lehet egy teljes éjszakán át, de minimum három órára. Én napközben áztattam, este megfőztem, másnap meg elkészítettem ezt a salátát. A sütőtök felkockázva gyorsan megsül, szóval ha készen van a lencse, akkor a saláta 30 perc alatt összedobható. A sütőtököt fahéjjal és chilivel fűszereztem, a többi hozzávaló pedig nyersen került bele. A mennyiségeket tekintve ez lehetne négy kisebb adag, mi viszont olyan éhesek voltunk, hogy ketten megettük egyszerre! Fűszeres sütőtökös lencsesaláta Hozzávalók 2 főre: - 1 és 1/4 csésze barnalencse - 3 csésze meghámozott, felkockázott sütőtök (kb. 430 g) - 1 db avokádó, meghámozva, kimagozva, felkockázva - 1/2 fej lilahagyma, felkockázva - 4 evőkanál olívaolaj - 1/4 teáskanál fahéj - 1/4 teáskanál chilipor - 1/2 teáskanál só A lencsét beleöntjük egy tálba. Öntünk rá annyi vizet, amennyi ellepi és minimum három órán át (vagy több) áztatjuk (ha beszívja az összes vizet, öntsünk még rá). Leszűrjük, majd a lencsét lábasba tesszük, felöntjük vízzel, adunk hozzá egy csipet sót és kb. 20-30 perc alatt puhára főzzük (ügyeljünk rá, hogy ne főzzük túl annyira, hogy a szemek szétessenek). A sütőtököt meghámozzuk, felkockázzuk kb. 1*1 cm-es kockákra. Egy tálba tesszük, meglocsoljuk három evőkanál olívaolajjal, megszórjuk fahéjjal, sóval és chiliporral, jól összekeverjük és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Kb. 20 perc alatt puhára sütjük. Öntsük egy nagy tálba a lencsét, a sütőtök kockákat, a lilahagymát és egy evőkanál olívaolajat. Keverjük át és ízesítsük még, ha szükséges. Tálaljuk a felkockázott avokádóval.
Őszi ízek egy sütőtökbe zárva
2013. október 1. Zizi kalandjai
Azt hiszem ezzel a bejegyzéssel beindítom a sütőtök szezont. Először is, mi is imádjuk, másodszor pedig hamarosan kezdődik a család legifjabb tagjának a szilárd ételekkel való ismerkedése és az első ételek között lesz a sütőtökpüré is. Videó és fényképezőgép be lesz készítve, amikor az első falatot a szájába adjuk! Már nagyon várjuk, hogy lássuk, milyen arcot fog vágni. Remélem, ínyenc lesz Ádi! Persze a kérdéseket már akkor megkaptam, amikor még csak a pocakomban volt. Na és akkor a gyermek is vegetáriánus lesz? Tényleg nem fogsz neki adni húst? És tehéntejet sem? De akkor mitől fog hízni Ádi? Hogy jutnak majd be a szervezetébe azok a fontos tápanyagok, amelyek a húsban vannak? Állj! Mindent csak sorjában. Egyelőre az a terv, hogy vegagyerek lesz. Mi legalábbis ezt a példát fogjuk neki mutatni. Húst biztosan nem fog kapni és egy darabig tejterméket és cukrot sem, a tojást majd meglátjuk (meg később a sajtot is). Tehéntej helyett növényi tejet fog inni (valószínűleg rizstejet vagy később majd mandulatejet). Mondom… ezek a tervek, aztán majd meglátjuk mit hoz a gyakorlat. Mindenesetre be fogok róla számolni itt a blogon. Persze ha tinédzser korában be akar majd nyomni egy jó nagy marhahúsos hamburgert, nem fogom lebeszélni róla. Hagyom, hogy tapasztalatot gyűjtsön, elvégre mi is ettünk korábban húst. A környezetünkben elég sok vegetáriánus, sőt vegán család van, akik így táplálkoznak és a gyerekek vidámak, kicsattannak az egészségtől, szépen fejlődnek, szóval hiszek benne, hogy ez működik. Ez a töltött sütőtök recept tele van minden finomsággal, amit az ősz kínálhat: erdei gomba, dió, na és a fűszerek, rozmaring, chili, koriander. A receptet Jamie egyik szakácskönyvében találtam és nagyon megtetszett (ő rizzsel készítette és fenyőmaggal, én ezeket lecseréltem kuszkuszra, ami sokkal gyorsabban megfő és dióra). Azok a vegánok, akik nem esznek gombát, tegyenek bele jó minőségű füstölt gabonakolbászt… például ilyet (kóstoltam már és nagyon-nagyon finom!). A csípős változatot javaslom ehhez az ételhez. Töltött sütőtök Hozzávalók 4 személyre: - 1,5 kg sütőtök, hosszában félbevágva, kimagozva - 1 kis marék szárított erdei gomba / 50 g füstölt gabonakolbász - 1 fej lilahagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 5 db aszalt paradicsom, apróra vágva - 100 g kuszkusz - 2 ág friss rozmaring, levelei lecsipkedve és felaprítva - 1/4 teáskanál chilipor - 1/4 teáskanál őrölt koriandermag - 1/2 marék dió, felaprítva - olvívaolaj - só, bors A szárított gombát áztassuk 2 dl forró vízben kb. 5 percig. Közben melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Kanállal vájjunk ki a félbevágott tök hosszúkás részéből is egy keveset, amit szintén meg fogunk tölteni, ahogyan azt a részt is, ahonnan a magokat kikanalaztuk. A kivájt darabokat aprítsuk fel. Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a lilahagymát, fokhagymát pár perc alatt, majd adjuk hozzá a koriandert, chilit, rozmaringot, a felaprított tökhúst és aszalt paradicsomot. Pároljuk 5 percig, hogy megpuhuljon. Öntsük hozzá a gombát és az áztató vizet (ha gabonakolbásszal készítjük, akkor adjuk hozzá a felszeletelt kolbászt és öntsünk hozzá 2 dl vizet). Pároljuk még 2 percig, majd ízesítsük sóval, borssal. Adjuk hozzá a kuszkuszt és a diót, keverjük össze, aztán tömjük meg a keverékkel a tök két felét, majd fordítsuk és nyomjuk össze őket. Dörzsöljük be a tök héját olívaolajjal, csomagoljuk alufóliába, tegyük egy tepsire és az előmelegített sütőben süssük kb. 1,5-2 órán keresztül, amíg a sütőtök megpuhul.
Paradicsomos csicseriborsós tészta
2013. szeptember 23. Zizi kalandjai
Nem hangzik valami különlegesen: paradicsomos csicseriborsós tészta… és ha azt mondom, hogy pasta e ceci? Így már hangzatosabb, ugye? Tehát egy olasz tésztaételről van szó. Először a barátnőm, Emiko blogján olvastam róla, aztán Jamie Olasz kaják című könyvében is megtaláltam. Tésztaétel, de Jamie inkább a levesek közé sorolta, de igazából ő se tudta eldönteni, hogy ez a tészták vagy a levesek közé tartozna-e. Végtelenül egyszerű, ízletes étel, amelynek a csicseriborsó az alapja, rozmaringgal fűszerezve… a paradicsom pedig nem hiányozhat belőle. Eredetét tekintve Toszkánában is megjelenik, de sokkal inkább jellemző fogás Rómában, Nápolyban és még ettől délebbre. Én egyik alkalommal sem főztem annyira hígra, hogy leves legyen tésztával, de azért jó, ha bőven jut a paradicsomos szószból a tésztára. Legjobb, ha nyers csicseriborsóból főzzük meg, de ha sietünk, készíthetjük konzervből is. A csicseriborsó tartalmaz nagyjából 20%-ban fehérjét, 40%-ban szénhidrátot, B1- és B6-vitamint, valamint folsavat. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Főzhetünk belőle levest, főzeléket, salátát, na és a csicseriből készült legnépszerűbb fogást, humuszt is. Kiváló alapanyag vega fasírtokhoz, lisztjét pedig süteményekbe is felhasználhatjuk. Paradicsomos csicseriborsós tészta Hozzávalók 4 főre: - 200 g száraz vagy 2 konzerv csicseriborsó - 2 konzerv hámozott egész paradicsom, a paradicsomok felkockázva - 400 g fusilli tészta - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 ág friss rozmaring, levelei felaprítva - só, bors - chilipehely - olívaolaj Előző este áztassuk be a száraz csicseriborsót, majd másnap öntsük le róla a megmaradt áztató vizet, tegyük egy lábasba a csicserit és öntsünk rá annyi friss vizet, amennyi jól ellepi. Főzzük puhára kb. 60-80 perc alatt, szűrjük le és őrizzük meg a főzővizet. Ha konzervet használunk, szintén úgy szűrjük le, hogy tartsuk meg a levét (ezzel fogjuk hígítani a szószt). Egy lábasban hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát, a rozmaringot és a chilipelyhet. Amikor érezzük az illatát, adjuk hozzá a hámozott paradicsomokat a levükkel együtt. Főzzük néhány percig, majd adjuk hozzá a csicseriborsó 2/3-át és egy kevés főző/konzerv levet. A maradék csicseriborsót botmixerrel pürésítsük és így adjuk a szószhoz – ezzel sűrítjük és krémesítjük. Hígítsuk még egy kevés csicserilével és hagyjuk főni 8-10 percig. Közben főzzük meg a tésztát sós vízben al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. A szószt sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, hígítsuk, ha túl sűrűnek találjuk, majd keverjük össze a tésztával. Tálaljuk azonnal.
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül
2013. február 25. Zizi kalandjai
Harmadik hetünk is könnyen telt cukor és édességek nélkül. Néha azért belemarkoltam a mazsolás zacskóba (I. nem igazán szereti a mazsolát) és aszalt fügét is ettünk néhány darabot. A legjobban az hiányzik, hogy készíthessek végre valamilyen édeset. Még nem is feltétlen a sütés hiányzik, ugyanis jó néhány nyers édesség receptje vár kipróbálásra és először ezeket szeretném megvalósítani. Na igen, őszinte leszek... azért egy puha, finom croissant-t is be tudnék már nyomni habos vegán kakaóval vagy cappuccinoval. Főleg úgy, hogy I. beígért nekem egy ilyen reggelit, ha végzünk a cukormentes kihívással. Lehet, hogy ez az álom már pénteken meg is valósul? :) A sós ételek tekintetében mindenfélét eszünk. Ha van időm, készítek valami újat, ha nincs I. gyorsan összedob egy isteni paradicsomos-bazsalikomos tésztát vagy pirítós kenyeres (napraforgó krémmel megkenve) hatalmas adag salátás vacsorát. Ezek az ő reszortjai. Ő a zöld salátakészítő a családban, nem én. :) Ez a chilis, citromos, fűszeres pirított tofu még korábban készült, de egy nagyon finom, tápláló vacsora kerekedett belőle. Könnyű is elkészíteni... a sütőben elkészül a tofu és a leveleskel (ha nem találtok leveleskelt, helyettesítsétek kelkáposztával), a tűzhelyen pedig megfőzzük hozzá a köretet. Mi quinoa-val ettük, de bármilyen más gabonával, salátával, rizstésztával el tudom képzelni. A kihívás szabályai t