Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
Vegán tiramisu kesukrémmel, tojásmentes piskótából
Mozzarella vagy csemegekukorica?
Vegán muflon receptek
Cézár saláta sült csicseriborsóval és fokhagymás krutonnal
A fejessaláta megvásárlása esetén szinte kivétel adja magát a kérdés: most azonnal dobjam ki a kukába, vagy várjak vele két hetet? Ma azonban felelősségem teljes tudatában tettem egy példányt a bevásárlókosárba, és 80%-ban fel is használtam. (A maradék sorsa azonban máris borítékolható: három hónap múlva fogalmam sem lesz, milyen gonosz létforma az ott a hűtőben, és nem kéne-e vegyvédelmi ruhás ördögűzőt hívni, mielőtt hozzáérek. Ezért állatbarát kecsketartóknak ingyen odaadom.) Na, de ha már így alakult, lássuk a kompozíciót! Összekubikolja az alábbiakat: 1 fej római saláta 10 db koktélparadicsom A csicseriborsóhoz: 200g, azaz egy konzerv csicseriborsó 1 tk füstölt pirospaprika 1 tk fokhagymapor 1 ek olívaolaj A krutonhoz 1 kisebb bagett kiszárítva 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 3-4 szál petrezselyem felaprítva Az öntethez: 1 csésze kesudió beáztatva 2/3 csésze vegán majonéz (itt elpofáztam, hogyan kell házilag, tehetségtelen konyhatündérek célozzák meg az Aldit, ott van tejföl- és tojásmentes) 2/3 csésze víz 1 ek citromlé 1 ek dijoni mustár 1 kis löttyintésnyi balzsamecet 3 gerezd fokhagyma lereszelve só/bors A salátaleveleket összetépkedi, a koktélparadicsomot felvágja, ízléses tálba helyezi. Az öntet összetevőit turmixgépbe teszi, és miközben alaposan összemixeli a hozzávalókat, máris azon letargiázik, mennyire ótvar, posványos dolog turmixtartályt mosogatni. A csicseriborsóról leönti a medvenyál állagú fröttyöt, szűrőben átöblíti, papírtörlővel áttörni. Egy forró serpenyőben pár percig szárazon pirítja, majd egy löttyintésnyi olívaolajat ad hozzá. Sózza, majd ha megpirult (és csak akkor) fűszerezi és leveszi a tűzről. Ha már a bagett olyan száraz, mint egy telekszerződés (vagy olyan kemény, mint a Metallica), felkockázza. Egy kisebb tálban összekeveri az olívaolajat, a lereszelt foghagymát és a petrezselymet, majd mindezt egy forró serpenyőben a felkockázott bagetthez adja. Ha megpirult, összeforgat mindent mindennel, és önfeledten zabál.
Édesburgonyás gulyásleves
2018. március 13. Vegán muflon
A gulyásleves elfogyasztása már dögevő koromban súlyos erkölcsi dilemmát okozott. Lelki füleimmel ugyanis hallottam a népviseletbe öltözött, bajszos illető keserves üvöltését, amint épp megkísérlik forró bográcsba tuszkolni őt. Nos, a veganizált verzió hatására radikálisan csökkent a gulyásokkal szemben elkövetett atrocitások száma, és arra biztatok mindenkit, hogy ezután is hagyja békén őket a pusztában strázsálni! Ezt elősegítendő, készítsük elő az alábbiakat: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb édesburgonya 1/2 fej paradicsom 1/2 zöldpaprika 4-5 ek felkockázott szejtán (elkészítés pl. itt) 1,5-2 l zöldségleves-alaplé (ennek hiányában 1,5-2l víz és 1ek szárított zöldségkeverék) 1 ek paradicsompüré 1 ek pirospaprika (lehetőleg füstölt) 1 tk csípős fűszerpaprika 1 tk őrölt kömény 1 nagyobb sárgarépa 1 nagyobb fehérrépa só Hagyma felkockáz, olívaolajon üvegesre párol, enyhén megsózza, felaprított fokhagymát hozzápasszít, felkarikázott sárga és fehérrépa érkezik hozzá. Felkockázott paprika-paradicsom hozzáad. Ezt pár percig kevergeti közepes lángon, hozzáadja a főtt szejtánt, a paradicsompürét, a köményt, a fűszerpaprikákat, majd az egész rahedlit felönti az alaplével. Ha már majdnem forr, hozzáadja a felkockázott édesburgonyát, és puhára (ám nem lötyire) főzi. Tviszt!
Kvízjáték!!!
Egyes emberek földi küldetése, hogy gátakat tervezzenek, gyógyíthatatlannak hitt betegségekkel vegyék fel a küzdelmet, vagy épp örökérvényű zeneműveket komponáljanak. Másoknak, hogy növényevő embertársaik tápanyagbevitele miatt aggódjanak hisztérikusan. A következő kvízkérdésem nekük szól: Milyen módon viszi be a Vegán Muflon oldal üzemeltetője a fehérjét? a - Platós Ifával Tápiószecsőről b - Sutyiban félóránként szel egyet a disznósajtból bugylibicskával c - Már elsorvadt az a nyomorult, és jelenleg gilisztaként él egy retekágyásban, amíg ketté nem vágja egy rotációs kapa d - A képen látható módon: (Sült csicseriborsó humusszal és ipari mennyiségű Sriracha szósszal)
Bevásárlási gyorstalpaló fehéröves növényevőknek
Személyes tapasztalatom, hogy az emberiség egy bizonyos rétegét nem az riasztja el a veganizmustól, hogy le kell mondania az bölényzsírban párolt szalontüdőről vagy a borznyesedékből készült kenőmájasról. És nem is az, hogy onnantól fogva nem imitálhat nuncsakuzást egy pár, összekötözött juhbeles virslivel. (Ki csinálta ezt rajtam kívül gyerekkorában a nindzsafilmek hatására, kezet fel! Őőő... senki? Sebaj, már akkor sem szerettem belesimulni a konformista tömegbe.) Hanem sokkal inkább a tanácstalanság, hogy mégis, mit és honnan szerezzen be, és mégis, mit reggelizzen a mindennapokban májkrémes kifli és parizer helyett. (Netán főzési ismeretei Maugliéval és Tarzanéval vetekednek.) Nos, ezúttal nekik szeretnék egy tudálékos gyorstalpalóval kedveskedni azon "spéci" élelmiszerekről, alapanyagokról, melyek egy vegán - jelen esetben pl. ezen sorok írójának - konyhájában többnyire megtalálhatóak. Humusz, padlizsánkrém, ajvár Mindhárom házilag is könnyen előállítható, de pl. a G-Roby és a Spar boltokban is többnyire fellelhetőek. Ez, ez és ez garantáltan nem csehszlovák minőséget képvisel. Búzasikér Nem, még egyszer nem írom le, mi az a szejtán. Akkor sem, ha izzó vasszegeket kalapálnak a fülembe egy konyhásnéni klumpájával! A Google térhódításának korában mindenki elégedjen meg azzal, hogy ez képezi az alapanyagát. És kb. minden bioboltban fellelhető. Gluténérzékenyek kerüljék, mindenki más fogyaszthatja. Nem mellesleg több mint költséghatékony, az 500g-os kiadásból kb. 4-5 alkalomra elég szejtánt lehet összedobni. Csicseriborsó Ezerféleképpen felhasználható cucc csúcsmagas fehérjetartalommal. Ne szórjuk ki a lovettát a 300 ft feletti konzervekre, a 200 ft-os Gianna márkajelzésű legalább annyira frankó, mint a 800g-os kiadvány az Aldiban. Natúr szójatej, szójajoghurt Jelenleg is a gyomromból kitüremkedő harmadik kezemmel tekerem azt a szirénát, mely a génmódosítás okozta pánikot hivatott zenei aláfestésben részesíteni. Most, hogy a szójafóbiások magukra zárták az atombunker ajtaját, elmondanám, hogy a reggeli kávéhoz kb. 5 éve, majdnem csak napi jelleggel fogyasztom, és semminemű káros hatását nem tapasztalom, sőt. A The Bridge, illetve az Alpro márkájúak kiválóak, az Aldiban fellelhető variáció viszont olyan ízű, mint fertőzött bányató, melybe depressziós görények fojtották bele magukat. Hátulütőjük, hogy nem olcsók, de nem kell mindig ilyet vedelni. Szójavirsli A virsli nevezetű egzotikumról most nincs türelmem bővebben értekezni, keressen rá, akit érdekel, hogy fest ez a kulináris különlegesség. Sajna a külföldi kiadásúak 700 ft felett vannak, de pl. a VegaBond nevezetű 350 körül mozog. Tofu Lásd a szójatejnél írottakat. A magyar tulajdonú, 1998-as időcsapdában rekedt áruházláncok kivételével kb. mindenhol megtalálható. Kifejezetten tré minőségűvel nem találkoztam, kb. mindegyiket tudom ajánlani.
Nyersvegán vezeklés - magvas gondolatok egy hét után
2017. október 24. Vegán muflon
Vegánnak lenni nem nehéz, kiváltképp, ha a lakhelyeden nem csak egy babaruha-turkálóval egybenyitott Reál vegyesbolt lelhető fel. Ennek ellenére mégis megkíván egy bizonyos szintű (ki)tartást, hogy ne csak az állattetemekről mondjál le következetesen, hanem mindennemű, állatból származó dologról is, és ha úgy hozza az élet, készen kell állnod néminemű kellemetlenkedésre. És ezzel máris egy erős érvet állítottam fel amellett, miért nem vagyok következetlen és puhány csótánymenyét, amiért már a kihívás első hetében belebuktam a 100%-ig nyersvegán étrend követésébe. Első és legfontosabb tapasztalat: a nyers zöldség-gyümölcs-magvak képesek tartósan megadni a jóllakottság érzését anélkül, hogy tankhajónyi mennyiséget zabálnánk be belőlük. DE! És itt jön a bukás legfőbb oka: tapasztalataim szerint ehhez elengedhetetlen egy normális életritmus, amiben benne foglaltatik alsó hangon nyolc óra pihentető alvás. A fáradt szervezet ugyanis több kalóriabevitelért reklamál, a tartós éhségérzet pedig agresszióhoz és bunkó, tapló magatartáshoz vezet. (Meggyőződésem, hogy az olyan sorozatgyilkosok, mint Jeffrey Dahmer, Ted Bundy és Andrej Csikatilo is valaha normális, ám túlhajszolt emberek voltak, aztán egy napon alacsony szénhidrát diétára fogták őket.) Márpedig a magamfajta, vámpír-bioritmussal bíró egyedek számára az éjfél előtti alvás sci-fi, ráadásul az unalmasabb fajtából. Második tapasztalat: már ennyi idő után is ki merem jelenteni, hogy ha gasztronómiailag nem is feltétlenül, egészségügyi szempontból a nyersvegánság a legideálisabb táplálkozási formula. Egy hét alatt nyilván nem lett belőlem Brad Pitt-fejű, jógaoktató testű kentaur, de azt határozottan állítom, hogy egy viszonylag kellemesen átaludt éjszaka után fizikailag és pszichikailag is jóval könnyebbnek éreztem a földi létet. És rohadtul nincs kétségem afelől, hogy a következetes és változatos nyersvegán étrend a létező legnagyobb, csiribunkó sallert jelenti az olyan betegségek számára, mint a rák. Harmadik tapasztalat: A nyersvegánság zöldséggyümölcs-szezonban sem feltétlenül költséghatékony, nemhogy az ősz közepén. Ráadásul a rendelkezésemre álló szakirodalom gyakran olyan hozzávalókkal zsonglőrködik, mint maracuja, csíráztatott quinoa, málnaecet vagy misopaszta, azt azonban elfelejti, hogy operett- és feljelentgető házmesterország lakójához beszél. Márpedig itt a vagdalthús-konzerv és a lucskos káposzta az őshonos táplálék. És persze, talán a hasonlóan sznob komponensek nélkül is össze lehet állítani nyersvegán étrendet, de azt is jóval célszerűbb nyáron. És végül: A néhány, előbb felsorolt negatívum ellenére sem tervezek 100%-ig felhagyni a nyersvegán kísérletezéssel a következő három hétben, csak éppen beleszövök minimálisan feldolgozott hozzávalókat is. Ilyen pl. a kisir nevezetű török cucc, ami a bulguron kívül kb. csak nyers hozzávalókból készül. Folyt. köv., ne kapcsoljon sehova!
Grillezett padlizsánburger humusszal
2017. augusztus 23. Vegán muflon
Vannak megátalkodott nagyvárosiak, akik azt hiszik, hogy a vadaspark egy ocsmány, sárga szósszal és zsemlegombóccal telehányt természetvédelmi területet takar. Én viszont olyannyira vidéki vagyok, hogy számomra az "ütköző" és a "csatlakozó" is kérdőszónak minősül. Fél életemet kertes házban, kerti növények közvetlen közelében éltem le. Gyerekkoromban legjobb barátom egy csokor póréhagyma volt. És már csak ezért is szégyellem rettenetesen, hogy korábban nem döbbentem rá, mennyire pöpecül funkcionálhat a padlizsán etikus tehénhelyettesítőként két zsemle közé szorítva. Összeguberálandó: 1 db padlizsán A "páclöttyhöz": 4-5 ek olívaolaj 1 tk pirospaprika 1/2 tk fokhagymapor 1/2 tk chilipehely (elhagyható a rákba) 1/2 tk só 1/2 tk bors humusz (akár házilag is) zsemle, paradicsom, és minden hasonló gyász, ami a hamburgerből elmaradhatatlan A padlizsánt kb. 1,5 centis karikákra vágjuk, majd megsózzuk, hogy kieressze a levét, mint kecskebéka az M1-esen. Jó húsz perc múlva papírtörlővel megtöröljük, majd a páclötty összekevert komponenseivel mindkét oldalán megkenjük. Forró grillserpenyőben kisütjük, majd humusszal megspékelve többedmagával zsemlék közé szorítjuk.
Chole masala
2017. augusztus 19. Vegán muflon
Azt mondom, használjuk ki az utolsó napot, amikor még csatakos vízibivalyra izzadhatjuk magunkat a sparhelt mellett! És szigorúan olyan dolgot főzzünk, melyből valami pusztítóan, mocskosul csípős dolgot lehet kihozni, hogy egy nagy kiterjedésű Afrika-térkép rajzolódjon ki felsőruházatunk hátulján! Erre pedig egy indiai csicseriborsó-curry tökéletesen alkalmas. És tekintettel arra, hogy a hőségtől máris előjött belőlem az antiszociális, bőrizomtömlős bödönparaszt, a receptet rendhagyó módon fogom közölni, hogy bosszantsam az olvasókat. :kólavázzoH (vreznok) ósrobirescisc g004 (vreznok) moscidarap g004 amygahalil bbesik jef 2 amaygahkof dzereg 2 rébmöyg iynjjukylevüh 1 ynémök iamór kt 1 alasam marag kt 1 rednairok tlörő kt 1 amukruk kt 1 ropilihc kt 1 jetzsukók ld 1 dlözrednairok rokosc 1 rsob etekef ós Najó, ezzel leginkább magamat sikerült felidegesítenem, úgyhogy folytassa így a tököm vízkeresztkor! Tehát: A lilahagymát, a foghagymát és a gyömbért egy aprítóba dobjuk, összemixeljük és félretesszük. (Már-már közhely, hogy turmixgépet mosogatni arany!) Közben egy mély serpenyőben gyanút keltő magatartással kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk a fűszereket, és közepes tűzön egy percig kevergetve pirítjuk őket. Majd jöhet rá a lilahagymás mixtúra, ezt további három percig tutujgatjuk a tűzön. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, majd a lecsepegtetett csicseriborsót, némi vizet, majd addig főzzük, míg a csicseriborsó meg nem puhul. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt, a felaprított koriandert, sózzuk, borsozzuk, majd rizsával megzabáljuk.
Gomba masala
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi varacskos tapló módon finom specialitás kulcsösszetevője. Beszerzendő: 1/2 kg gomba (én speciel csiperkét használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott kaliforniai paprika 3 db zöldchili vagy 1/2 hegyes erőspaprika 1 tk római kömény (egész) 2 tk mustármag 1 tk garam masala 1 tk kurkuma 2-3 cm gyömbér felaprítva 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 ek currylevél só Az "öntethez": 1 ek kókuszzsír 2 ek currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 ek felaprított korianderlevél kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott, fejhangon abszolvált bazmegek közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a felaprított zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a felkockázott paprikát, a gyömbért, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk a garam masalát, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a kókuszzsírt, hozzáadjuk a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
Hol zabáljunk vegán kaját szájjal? - avagy a szerző kedvenc helyei
Vasárnap legfeljebb akkor hagyom el az ágy és a laptop háromméteres körzetét, ha egy felnőtt, érett gondolkodású, intelligens, kultúraszerető, 17 éves dél-koreai pomponlány-csapattal van találkozóm. (Az igazán nyert ügy az, ha akkor sem feltétlenül kell.) A bevásárlás is értelemszerűen a sci-fi kategóriába esik, így konyhai alapanyagok híján egoposzt következik. Mégpedig azon fővárosi olvasók kiemelt figyelmébe, akik éttermekben a rántott gombát és a rántott sajtot vega címszó alatt felkínáló étteremtulajdonosokat belefojtanák egy zsák avas hörcsögeleségbe. Hova menjünk, mit kajáljunk? Ide és ezt: Napfényes Étterem - Ferenciek tere Pöpec, barátságos kajálda, ahol legfeljebb a zombik növelhetik meg nem növényi tartalmú fehérjebevitelüket. Kiemelten ajánlott a cézár saláta, a kijevi töltött szejtán, a szejtánbrassói, illetve kapszaicinfüggőknek a jalapeno pizza. A hely hátulütője, hogy nem szolgálnak fel alkoholt, így aki az asztalra állva közszeméremsértést kívánna elkövetni, annak ezt józanul kell megtennie. Ja, létezik ilyen létesítmény a Rózsa utcában is, kisebb kínálattal és alapterülettel. Dzsungel Étterem - Jókai utca A Crazy Café étteremrészlege pofás trópusi dizájnnal. Az étlapon fellelhető kenguru- és krokodilhulla és egyéb borzadály is (de ugye azt tudjuk, hogy ez etikailag semmivel nem vérlázítóbb, mint a disznóhús?), ellenben van vegán kínálat. A "szép új világ" fedőnevű pácolt szejtán diós pennével és vörösbabos mártással pl. valami eszeveszettül finom. Illetve lehet válogatni kiváló, 8-10 százalékos belga sörök közül, melyek 2-3 üveges dózis után garantáltan munkára késztetik a tereprendező és memóriatörlő manókat. Pandzsab Tandori - Pannónia utca Ne tévesszen meg senkit, hogy hely webszerkesztője egy olyan időcsapdában vesztegel, ahol még az emberek Coelho-idézetes powerpoint-prezentációkat küldözgetnek egymás freemailes címére! Ez ugyanis Budapest egyik legjobb (és legolcsóbb) indiai étterme. Vegetáriánus/vegán kajákból ebből kifolyólag nincs hiány, mazochistáknak pedig jó jó hír, hogy megválaszthatjuk az ételek csípősségi fokozatát. (Esetemben utóbbi a maximális szokott lenni, melyet chilis naan kenyérrel próbálok tompítani. Már többször feltettem a kérdést, hogy miért jó ez nekem, de a válasz továbbra is várat magára.) 1Pizza És hogy a feketeöves mizantrópoknak és agrofóboknak is kedvezzünk, következzék egy hely, mely a házhozszállítás eszközével él. Hogy a pizzéria tulajdonosai hány éjszakát töltöttek el álmatlanul, mire megalkották ezt a frappáns nevet, arról csak találgathatunk, mindenesetre a vegán kínálat - ha nem is túl terjengős - egészen ütős. Ráadásul teljes kiőrlésű verziót is lehet kérni. Végezetül nem próbáltam, de dicsérik rovatunk bemutatja: Govinda Étterem, Kristóf Konyhája, Istvánffy Veggie Burger
Szejtános székelykáposzta
2017. március 13. Vegán muflon
És újfent teret adok a bennem lakozó konyhásnéninek, illetve a menzasznobizmusnak! Ennek megfelelően a következő fogást kizárólag kivágott orrú bokszolócipőben ildomos szervírozni lebbencsleves és ivólé társaságában. (Az igazi eltartott kisujjú ínyencek egy bronzvörös hajszálat is csempészhetnek bele. Andalítóan jó étvágyat kívánok!) Hozzávalók: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1 fej vöröshagyma 1 nagy gerezd fokhagyma 400g savanyúkáposzta 1 tk őrölt kömény 1 ek csípős pirospaprika só/egész bors vegán joghurt/tejföl Szejtánt készítünk az itt elugatott módon. Felkockázzuk, kevés olajon kicsit elősütjük, majd hepciásan félretesszük. Közben a hagymát is felkockázzuk, ha kezd üvegesedni, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a szejtánt. 2-3 perc után hozzápasszítjuk a káposztát, a fűszereket, majd jól összekeverjük. A kész művet szójatejföllel vagy joghurttal dekorálva toljuk az ebédlőben ordibáló hülyegyerekek orra alá.
Édesburgonyás tofurántotta currys hummusszal
2017. február 26. Vegán muflon
Hadd kezdjem egy nagy hírrel! Egy Michelin-csillagos francia étterem séfje szólt, hogy segédkezhetnék neki a konyhán. De én rácsaptam a kagylót! Az iménti bevezető is hűen tükrözi, egy férfi esetében a nátha a szellemi kapacitásra is hajlamos súlyosan pusztító hatást gyakorolni. Ám ez még mindig eltörpül amellett az extrém idegállapot mellett, ami normális esetben csak a félig női szupermodell - félig griffmadár jellegű mitológiai vadakat jellemzi. Szóval ezúttal csak csökkentett üzemmódban voltam képes alkotni, de azért harmadik világbeli fogolytáborokban talán ezt a művet is szégyenérzet nélkül szervíroznák. Alkotóelemek: 400g natúr tofu 1 drabálisabb édesburgonya 1 közepes fej lilahagyma 1 tk kurkuma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 tk tandori masala fűszerkeverék (Tisztelt Muflon úr! Mi ez és hol lehet beszerezni? Árulja el, vagy szájba térdelem! - írja Hegemón-Konkáv Rezsőné Buhargerlócról. Nos, Kedves, kínai és Ázsia-boltokban tessen próbálkozni!) 1 tk curry 1/2 tk barnacukor 1/2 fej kínai kel vagy salátakeverék só, bors Az édesburgonyát vonakodva meghámozzuk, felkockázzuk, a lilahagymát cikkekre vágjuk. Aztán. Ezt az egész rahedli zöldséget egy ún. tálba helyezzük, hogy maximálisra emeljük az elmosandó edények számát. Hozzáadunk 2 ek olívaolajat, a cukrot, a tandori masalát, sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük. Ezt az elegyet 180 fokra melegített sütőben 25 percig süssük. Pont. Közben a tofut egy villával összetörjük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kurkumát és a sót, és félretesszük. A salátát kevés olívaolajjal és tandori massalával összekeverjük. Ha az egész hóbelevanc kész van, hummuszt készítünk (de a boltban vásárolt sem tartozik a gasztroterrorizmus hatáskörébe), és curryval elvegyítve tálaljuk vele a kész cuccot.
Ananászos keralan curry
Az év ezen időszakában a vonóhorog végére tűzött teniszlabda, a csaptelep és a gépzsír bizonyos szempontból hálásabb konyhai alapanyag, mint a paradicsom, a paprika vagy a padlizsán. Történetesen azért, mert előzőek non-stop szezonálisak, és januárban és júliusban is változatlan áron lehet hozzájuk jutni. Ám zöldségfronton a jégcsapretek a növényevők egyetlen mentsvára. Más kérdés, hogy csak igen keveseknek van türelme és kézügyessége jégből retket formázni, és a végeredmény sem lesz túl ízletes. (Állítólag a görög fűszerkeverék segíthet a dolgon, de a magam részéről bojkottálom a nátrium-glutamátot.) Sütőtök, cékla és krumpli! - vágnák rá egyesek, de dafke nem ezekből fogok alkotni, hogy bosszantsam a tudálékos fejüket. Hanemakkor, a komponensek: 1/2 fej karfiol (óbazz, ez szezonális... na, mindegy, most már megfőztem, hogy rohadna meg!) 1 tk fehér mustármag 1/2 tk őrölt görögszénamag 1 tk kurkuma 1 marék szárított currylevél 5 cm reszelt vagy felaprított gyömbér 2 gerezd fokhagyma 6 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika 1/2 csokor koriander felaprítva (elhagyható, tekintve, hogy ilyenkor ritka, mint hawaii mintás hullazsák) 2 paradicsom felaprítva 1 ananász, jobb híján 400g-os konzerv 400g csicseriborsó (konzerves szintúgy) 400g kókusztej Válogatott szidalmak közepette (opcionális, én így szoktam) levágjuk a karfiol torzsáját és leveleit, majd kb. 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egy grillserpenyőn szárazon lepirítjuk. Egy másik serpenyőben cicázás nélkül olajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot, a kurkumát és a curryleveleket. Ezt az elegyet egy percig kis lángon pirítjuk, majd jöhet a lereszelt gyömbér, fokhagyma, a felaprított zöldhagyma és a chili is. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a kókusztejet, a lecsepegtetett csicseriborsót, az ananászt levével együtt, legvégül a karfiolt, majd az egész hóbelevancot lefedve készre főzzük. Citromos-kardamomos rizsával kiváló párosítás.
Hótegyszerű csicseriborsó- és kukoricaburger
2016. december 12. Vegán muflon
Újabb olvasói levelet kell közzétennem: "Tisztelt Muflon úr! Amennyiben nem hagy fel az urizáló receptek posztolásával, rajzszeget verek a klumpámmal az alsóajkába! Hát honnan szerezzek én itt Rimákseregélyesen édeskrumplit meg babsajtot? Talán érleljek a hálóingemben? Megvolt bennem a szándék, hogy elhagyom a hurkát meg a pejslit, de ha így folytatja, komplett bölénycsordákat fogok tokaszalonnába tekerni! Sőt, a saját vejemet is, a Rezsőt! Aztán majd nézegethet, maga kotványos paszulytatár! Üdvözlettel: Kentaur Lajosné" A blog elindítása óta megtanultam komolyan venni a hasonló fenyegetéseket, ezért most egy olyan szimpla specialitással hozakodom elő, melynek minden összetevője könnyedén beszerezhető. (Kivéve a csicseriborsót és a koriandert, hogy azért mégis provokáljak egyeseket.) Összeharácsolandó: 400g (azaz egy konzerv) csicseriborsó 300g (azaz majdnem egy konzerv) morzsolt kukorica fél csokor friss korianderlevél felaprítva 1 tk pirospaprika 1/2 tk őrölt kömény 1 citrom héja 4 púpozott evőkanál liszt só/bors zsemle, plusz az összes gány, ami a hamburgerbe kell. A csicseriborsót és a kukoricát a fűszerek, a citromlé és a liszt társaságában aprítóba helyezzük, és durvára daráljuk. Ha az így kapott masszát még mindig undorítóan ragacsosnak találjuk, újabb dózis lisztet helyezünk bele. Ezután négy egyforma fasírt formázunk belőle, majd fél órára hüttőbe helyezzük. Kevés olívaolajon mindkét oldalon kisütjük, majd jajveszékelve zsemlék közé szorítjuk őket.
Fokhagymás sajtkrémmel töltött szejtán szezámmagos bundában
2016. november 1. Vegán muflon
Akár kijevi rántott szejtánt is írhattam volna magaslabdát szolgáltatva a tudálékos, kötekedő kommentelőknek! Bármily megdöbbentő is, létezik ugyanis olyan embertípus, aki a komment funkciót kukacoskodásra használja ahelyett, hogy közterekre vonulna a blog íróhát ábrázoló transzparenssel, és fennhangon hirdetné: "Egy tengerimalac zoknicsiptetője vagyok a Vegán Muflon szerzőjéhez képest! Hegyikecskék baktassanak fel az orrsövényemen tűsarkú búvártappancsban, ha leszek oly búboskemence képű vadparaszt, hogy beugatok neki!" Szóval a kijevi szejtánba töltött fűszeres vajat vegán sajtkrémmel reprodukáltam, melytől elvesztette kijevi jellegét, de finom lett. Tehátakkor, előkotorjunk ezeket a sublót aljából, hacsak nem a sifonérben tároljuk: Alkotóelemek: 200g szejtánpor 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 200g tömlős vegán sajtkrém (Már a G-Robyban is kapni, de jobb bioboltokban tuti) 3 gerezd fokhagyma 100 g zsemlemorzsa 2 dl szójatej (natúr) 100g fehérliszt 2 ek szezámmag 4dl étolaj vagy étolajfóbiásoknak kókuszzsír A szejtánport és a lisztet óvatlanul elkeverjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4-5 egyforma részre nyiszatoljuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. A megfőtt és kihűlt szejtánt mélységes rutinnal telítődve 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. A sajtkrémet elkeverjük az összetört fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, majd két szejtánszelet közé töltjük. Az ízlésesen összetapadt szejtánszeleteket megforgatjuk sós, lisztben, szójatejben, megint lisztben, megint szójatejben, legvégül a szezámmaggal elkevert zsemlemorzsában. (Aki felismerte, hogy itt a dupla panírozás metódusát taglaltam, joggal ünnepelheti magát!) Végül az egész hóbelevancot kisütjük forró olajban, majd rizsával vagy salátával zabálásra kínáljuk fel.
Sütőtök lime-mal és zöldchilivel
A vegetarianizmus világnapja alkalmából a hétvégén állatpajtás felfedezéseimet szeretném megosztani az olvasókkal: a golden retriever szilárd halmazállapotú létforma. A trafóháztól vagy a csatornafedőtől az különbözteti meg, hogy a ,,hárrárárárrrr hangsor gyakori ismételgetésére a ,,beű! fonémával felel. A golden retriever nem balalajka. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy valahányszor megpróbálom eljátszani rajta a Smoke On The Water kezdőtémáját, elszalad. Utóbbi mellesleg nem volt benne a használati utasításában, sőt, ezt a tényt előző gazdája is gerinctelen módon elsunnyogta előlem. A vizsgálat alapját képező, tizenkét éves példány tulajdonságai alapján azt mondhatom, hogy a golden retriever vidéki nagymama: nem túl jó illatú, erősen őszül és üdvözléskor hajlamos nagy kiterjedésű nyálfoltot hagyni az ember arcán. Zsebpénzt viszont állítólag csak igen indokolt esetben ad. Most pedig egy olyan témát szeretnék taglalni, melyben a golden retriever - szerencsére - deficitet képez. Ellentétben mondjuk a sütőtökkel. Ennek szellemében a hozzávalók: 1 kg sütőtök 1 tk szegfűbors 2 tk kardamommag 2 db kisebb lime 1/2 lime leve 1/2 zöldchili vagy hegyes erőspaprika 1dl növényi joghurt 1 csokor koriander A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Közben a sütőtököt vertikálisan kettévágjuk, majd miután a közepét kikanalaztuk, horizontálisan 2-3 centi vastagra szeleteljük. A kardamommagokat egy ún. mozsár nevű szerkezetben összetörjük, héjukat pedig könyörtelenül kidobjuk. A kardamom hasznos részét egy edénybe öntjük a szegfűbors társaságában, és összekeverjük 3 ek olívaolajjal. A lime-okat értetlenkedve meghámozzuk, kisebb gerezdekre szeleteljük, majd egy másik edényben minimális só társaságában szintén fellocsoljuk egy kevés olívaolajjal. A joghurthoz hozzáadjuk a lime levét, egy kevés sót, és hagyjuk békében nyugodni. A tököt egy ecset jóvoltából, segítségével és hozzájárulásával megkenjük a kardamomos-szegfűborsos olívaolajjal, és húsz percre sütőbe tesszük egy alufóliával bélelt tepsiben. Ha megsült, ellentmondást nem tűrően kivesszük, ráöntjük az olívaolajas lime-ot, pár szelet zöldchili, majd végül az esztétikai élményt az egekbe fokozandó joghurttal és korianderrel dekoráljuk.
Arrabiata citrommal és vodkával
2016. szeptember 9. Vegán muflon
Újfent két szörnyűséges tévedést kell eloszlatnom: 1. Kistarcsai telekszomszédunk, Kalányos Jóska sosem volt befutott operettszínész Csehszlovákiában, csupán statisztaként szerepelt egyszer egy Háry János-előadásban, szóval senki ne higgyen neki! 2. A veganizmus még véletlenül sem jár kéz a kézben az absztinenciával és a spirituális/bio életvitellel. Ezen sorok írója pl. ezt bizonyítandó, reggelente energiaitallal és denaturált szesszel vegyített azbesztport iszik, melyet előzőleg a mikrohullámú sütőben hevített langymelegre. A következő recept is amolyan DAFKE azok számára, akik hepciás vadszamár jógapózban kezdik a napot, és meggyőződésük, hogy az alkohollal készült ételek hatására láncfűrésszel kergetik majd családjukat a veteményesben. Hozzávalók: 200 g penne 2 db piros chilipaprika kimagozva (természetesen a 7-8 centi hosszú, kevésbé csípős változatról ugatok, mert ha a miniatűr verziót használjuk, megismerkedhetünk azzal az érzéssel, mikor egy üveg sebbenzin elfogyasztása után megnyaljuk a Napot) 3 gerezd fokhagyma 1 citrom héja és leve 1dl vodka 400 gramm aprított paradicsom 1 csokor petrezselyem felaprítva só/bors A tésztát alázatosan feltesszük főni enyhén sós vízben. A felaprított fokhagymát és a hosszában felvágott chilit kevés olívaolajon megpároljuk, majd elemi erejű sistergés közepette hozzáöntjük a vodkát. (A drámai hatást fokozandó, szájjal mi magunk is imitálhatjuk a "ssssssssss!" hanghatást!) Egy-két perc kavargatás után hozzápasszítjuk a paradicsomot, a citromlevet majd komótosan a félig-meddig megfőtt tésztát (ezt ugyanis a paradicsomlében főzzük készre, hoppá!). Sózzuk, borsozzuk, citromhéjat reszelünk rá, hozzáadjuk a petrezselymet, majd összeforgatjuk. Végül a tökéletes esztétikai élmény elérése érdekében meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
"Mézes"-lime-os szejtánsaláta avokádóval
2016. augusztus 1. Vegán muflon
Volt szerencsém egyszer egy rádióreklámhoz, melyben nem tudtam nem felfigyelni a "chili és lime" kifejezésben hallható, igen kellemetlen áthallásra. De aztán lehet, hogy valóban AZT hirdették, és csak én használtam ezt a túl jóhiszemű írásmódot. Viszont, ha ezen szörnyű gyanúm igaznak bizonyul, máris adja magát a kérdés: ki lehet ezen termék célcsoportja? Mielőtt mélyebben belemennénk: az iménti bevezetővel csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy dolgozzunk esztétikus csengésű alapanyagokkal, ellentétben könnyen elvehetjük az olvasók étvágyát, ami egy gasztroblog esetében nem cél. Vagy legalábbis nem elsődleges. Így tehát, aki tud egy megfelelő szinonimát az avokádó kifejezésre, írja meg, légyszíves! Addig is jóhiszeműen szedjük elő a sublótból az alábbi összetevőket: 150g szejtánpor 40g búzaliszt 2dl langyos víz A páclöttyhöz: 2ek olívaolaj 1 tk só 2 gerezd fokhagyma 4-5 szelet jalapeno felaprítva 1 tk chilipor 2 ek agaveszirup 2 lime leve hovatovább: 1 fej jégsaláta vagy kínai kel (utóbbi angol neve: the chinese awakes) 2 db avokádó 6-8 szem koktélparadicsom 1/2 fej lilahagyma A szejtánport és a lisztet óvatlanul elkeverjük, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4-5 egyforma részre nyiszatoljuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. Közben cicázás helyett egy edényben összeállítjuk a páclevet, és összekeverjük. A kész szejtánt körmönfont módon felcsíkozzuk, majd jó egy órára a páclébe tesszük. Ha megvan, kisütjük kevés olívaolajon. A salátát és az avokádót felkockázzuk, hozzáadjuk a felvágott paradicsomot, felcsíkozott lilahagymát, mindezt összeforgatjuk a szejtánnal, és az egész hóbelevancot meglocsoljuk a megmaradt páclével. Majd álmélkodva megzabáljuk.
Cukkinis lasagna kesudiókrémmel
"Jó kétvágyat kívánok, kukoricát kapálok! 2300 pénzérme lesz, jóuram" - mondta az imént a MODOROS futár. Neeem, valójában szó sincs róla, hogy igénybe vettem volna a telefonos ételrendelést, mint a konyhai analfabéták mentőmellényét. A bevezető mondat csak azután jutott eszembe, miután átfutottam néhány fogyással kapcsolatos gasztronómiai cikket. (Egyes perverzek harisnyával fojtogatják magukat a gardróbban, mások többször is megnézik az Éhezők viadalát, én ilyeneket olvasok.) Amúgy pár hetes balatoni tapasztalataim alapján az emberek még bikiniszezonban is semmibe veszik a hasonló irományokat, legalábbis a parton heverő bikinis lamantinok és fecskenadrágos cethalak száma erre engedett következtetni. Mindemellett túl nyilvánvaló gesztus lenne lázadó jelleggel valami gigászi kalóriabombával visszavágni, következzen hát egy olyan lasagna, mely nem tartalmaz tésztát. (Már ha jelen esetben ez lasagnának hívható, egyébként meg nem érdekel, ha nem.) A lényeg, hogy rétegelni kell, így szakaszonként pofázom el a metódust visszautalva korábbi receptekre: Előkészíti fegyelmezetten: 2 közepes cukkini pár szelet vegán sajt (füstölt, ha kérhetném) A kesudiókrémhez: 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A paradicsomos-darált szejtános elegyhez: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 400 g aprított paradicsom (konzerv) 3 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított petrezselyem 1 tk szárított oregánó 1 tk bazsalikom 2 db babérlevél Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd félretesszük. Ha mindkét komponenssel megvagyunk, jön a rettenetesen izgalmas rétegezés: egy hőálló tál alját vékonyan megkenjük a paradicsomos-szejtános löttyel, majd jön a hosszában 1cm-es szeletekre vágott cukkini egymás mellé halmozva. Ezt ravaszul megkenjük a kesudiókrémmel, majd következő rétegként ráhajítunk pár szelet vegán sajtot. Ugyanezt még egyszer eljátsszuk, a legfelső réteget a paradicsomszósz és a konokul ráhelyezett sajt képezi. A sütőben az egész hóbelevancot 190 fokon 50 percig sütjük, majd megzabáljuk.
Zöldhagymás kukoricafasírt joghurtöntettel
Nem tudom, volt-e már valakinek a kedves olvasók közül olyan munkahelye, ahová - tessenek megkapaszkodni - be kell járni. Igen, ez egy létező jelenség a 21. században, az Amnesty International aktivistái pedig csak malmoznak tanácstalan anyakoca-tekintettel. Nos, újabban a szerző is hasonló embertelenség részesévé vált, így törvényszerű, hogy kevesebb ideje jut a gasztronómiára. Nem mellesleg egy önéletrajzi könyvön is dolgozik, melyen újdonsült megpróbáltatásainak történetét összegzi: a mű a Tamás bátya kunyhója 2. címet viseli. Annyit elöljáróban elárulhatok, hogy a főszereplőt többször megkorbácsolják, mivel felemeli szavát a céges mikró higiéniai állapota ellen. No, de további panaszáradat helyett szakma: Komponensek: 150g búzaliszt 1/2 ek sütőpor 1/4 csésze natúr szójatej 3 ek őrölt lenmag 2 ek vízzel elkeverve (ez sutyiban a "tojás", csak nem kell hozzá tyúkólat üzemeltetni) 1 ek olívaolaj 2 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika kimagozva 2 ek felaprított petrezselyem 250g csemegekukorica (konzerves) tengeri só feketebors Az öntethez 250g növényi joghurt 1/2 chilipaprika kimagozva, felaprítva 1/2 lime leve 2 ek felaprított koriander A joghurtöntet összetevőit egy tálba önjük, összekeverjük, majd lepihenünk három órára, hogy kiheverjük az elkészítés okozta fáradalmakat. Amennyiben van otthon, egy másik tálban összeöntjük a lisztet a sütőporral, hozzáadjuk a szójatejet, az olívaolajat, az őrölt lenmagot, a felaprított zöldhagymát, chilit és petrezselymet, végül egy habverővel összekeverjük. Ha mély szakértelemmel végigmérve úgy találjuk, hogy az adott elegy túl ragacsos a formázáshoz, további liszttel tehetjük szalonképessé. Most jön a váratlan fordulat! Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, majd a pogácsává formázott fasírtokat mindkét oldalon aranybarnára sütjük.
Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel
2016. április 25. Vegán muflon
Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!
Sült wasabis csicseriborsó
Még két év, és lesznek, akik karácsonykor vietnami pacskerben indulnak el éjféli misére, de ismétlem, NINCS globális felmelegedés! A mai (pontosabban tegnapi) időjárás hatására hajszál híján nekiálltam jégbe hűtött dinnyelevest szervírozni lángossal és főtt kukoricával, mikor eszembe ötlött valami: az ízek miféle egzotikus harmóniáját lehetne létrehozni azáltal, ha ötvözném az arab és a japán konyha ízvilágát. Most, hogy ezt is sikerült leírni röhögés nélkül, jöjjön az igazság: megláttam egy zacskó wasabis mogyorót. Az meg kész mázli volt, hogy ez a kompozíció tökéletesen működött sült csicseriborsóval is! Komponensek: 400 g csicseriborsó (Konzerves, de aki áztatgatni akarja, nem akadályozhatom meg benne. Mindenkinek szüksége van ingergazdag hobbira.) 2 tk wasabi fűszerpor 3 ek olívaolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet só, bors Az összetevőket egy ún. tálban összekeverjük, majd 40 percre 220 fokra melegített sütőbe suvasztjuk. És mivel ebben a formában kiábrándítóan rövid a recept, elárulom, hogy wasabi helyett használhatjuk pl. füstölt fűszerpaprika és fokhagymapor elegyét is, csak ez esetben légyszíves mellőzzük az ecetet! Ja, és a Völlinger Kati néni délután megszédült a lépcsőházban, de már jobban van. Én meg felvételiztem az agráregyetemre, de már az első vizsgán ELKASZÁLTAK. Végezetül pedig egy gasztronómiai dogma: az élesztő majdnem tökéletes antitézise a halastó. (Na, így már rendben van terjedelemre.)
Kinoasaláta grillezett kenyérrel
2016. március 10. Vegán muflon
A felesleges kérdezősködést megelőzendő: a kinoa fiktív élelmiszer, mint a bröttyúrepláp vagy a sekírprodács - mondja, aki szereti szívatni a laikusokat. Akik azonban régóta követik figyelemmel a blogot, azokat nem lehet átverni. Tudják, hogy egy szemcsés magféleségről van szó, melyet a főzés nevezetű manőver jóvoltából percek alatt konyhakész állapotba lehet hozni. Ezért is ideális pl. azoknak, akik rohanó, stresszes munkát végeznek, pl. atomtudósoknak két kísérleti robbantás között. (Hacsak nem foglalt a mikró a céges ebédlőben.) Ugyanakkor - mint azt a következőkben igyekszem bizonyítani - salátában is tökéletesen megállja a helyét. (De legmagasztosabb tulajdonsága mégis az, hogy David Lynch odavan érte.) Összetevők: 40g kinoa 1/2 fej lilahagyma vékonyra nyiszatolva 10 db koktélparadicsom negyedelve 1/2 uborka felkockázva 1 ek limelé 2 tk felaprított menta 2 ek felaprított koriander 1 ek felaprított petrezselyem 1 ek vörösborecet 1 gerezd fokhagyma összetörve 2 szelet barnakenyér löttyintésnyi olívaolaj só/bors A kinoát - minden konyhai tapasztalatunkat bevetve - bő vízben feltesszük főni. A kenyeret megkenjük olívaolajjal, majd pár percre 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. (Akiben felmerülne, hogy a kenyérpirító nevezetű boszorkányos szerkezetet már a legeldugottabb tanyákon is ismerik, annak elmondanám, hogy az így készült kenyér a salátában megszívja magát, és töttyedt lesz, mint - tetszőleges gusztustalan hasonlat -. Az összetevőket (élén a leszűrt kinoával) legvégül egy tálba tesszük, összekeverjük, végül borecettel és olívaolajjal nyakon öntjük. Aztán persze sózzuk, borsozzuk.
Vörösboros chili sin carne
2016. február 25. Vegán muflon
És akkor most spanyol nyelvlecke: Chili CON carne - mexikói csípős babgulyás roppant tapló mészáros által torkon döfött, kivéreztetett és ledarált, kedves és jóindulatú néhai élőlénnyel, egy konyhás néni kalapáljon a klumpájával izzó vasszögeket a fülébe annak, aki erre képes, de felidegesítettem magam! Chili SIN carne - mexikói csípős babgulyás olyanok számára, akik képesek az együttérzésre, szolidaritásra, és nem pedig traktorlelkű, gumicsizmájukból libazsírt kanalazó, jégeralsós paraszt cickányvitézek! (És ha már az Index főoldalnak köszönhetően olyanok is idetaláltak, akik nem ismerik a blog hangvételét: A leírtakat azok számára is kéretik nem komolyan venni, akik komplett állatkerteket nyelnek le vacsorára. A szerző maga is kínosan hosszú ideig gyarapította a dögevők sorát ahhoz, hogy bárkit is kioktasson, köszönöm a figyelmet!) Ésakkor következzék ez utóbbi egy ultravilágbajnok, íz-Csomolungmát felvonultató, gasztronómbálna kiadásban ezen hozzávalókkal: 200g szejtánpor 1 dl szójaszósz 1,5 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 400g vörösbab (konzerv) 200g kukorica (konzerv) 2 gerezd fokhagyma 1 tk füstölt pirospaprika 1/2 tk őrölt római vagy fűszerkömény 1/2 kaliforniai paprika 1 hegyes erős zöldpaprika 1 piros chilipaprika 1 dl paradicsomsűrítmény 1,5 dl vörösbor só, bors cayene bors, szeletelt japaleno (tankhajónyi) A szejtánport összeöntjük a szójaszósszal és a vízzel, majd egy táltos gyöngytyúk sebességével alaposan összegyúrjuk. Ha még mindig száraz, mint egy okmányirodai alkalmazott életrajzi regénye, további vizet adhatunk hozzá. 20 pedig állni hagyjuk, majd 4-5 részre szeleteljük. Szójaszósszal és/vagy zöldfűszerekkel ízesített vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. A főtt szejtánt felkockázzuk, aprítóban durvára daráljuk, majd 3 evőkanálnyi olívaolajon megpirítjuk, megsózzuk és hagyjuk békében. A vöröshagymát felaprítjuk, megpároljuk, mint a sicc, majd hozzáadjuk a felkockázott kaliforniai és erős zöldpaprikát és az összetört fokhagymát. 3-4 percig közepes lángon tutujgatjuk fakanállal. Hozzáadjuk a füstölt pirospaprikát, az őrölt köményt, majd a lecsepegtetett vörösbabot és kukoricát. Miután elkevertük, gyanakodva hozzáadjuk a darált szejtánt, a paradicsomsűrítményt és a vörösbort. Sózzuk,borsozzuk, és beletesszük a felaprított chilipaprikát. Kapszaicinfüggők cayene borssal és jalapenóval segíthetik elő arcuk felgyulladását.
Avokádós tortillaleves
2016. február 17. Vegán muflon
Tortillaleves, hogyne. Állatságokat én is tudok mondani: buktafőzelék. Turbinametélt csapágyas melltartósalátával. Konfitált ateizmusragu ok-okozati összefüggésekkel és geocentrikus világnézettel tálalva. Máskor, ha nagyon mexikói akarsz lenni, inkább takarítsál feketén egy texasi McDonalds-ban! - eddig a kétkedők hangja. Pedig a tortillaleves nagyon is létező jelenség, és olyannyira autentikus, hogy a bevándorlási hivatal kis híján rám törte az ajtót, miközben elkészült. Beszerzendő: 1 fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kaliforniai paprika ízlés szerint jalapeno paprika (tehát egy tartályhajónyi, meg még egy kicsi) 4 gerezd fokhagyma 1 tk oregánó 1 tk őrölt kömény 1 tk chilipor 400 g (azaz egy konzerv) vagdalt paradicsom 1 dl paradicsomszósz 3 csésze zöldségleves-alaplé (ezt én sem tudom micsoda, de a leveskocka-víz kombóval állítólag helyettesíthető - üdv: a négyszeres Michelin-csillagos blogger) 1 db lime leve 2-3 ek csicseriborsó 4-5 kukoricatortilla 1 avokádó só/bors El-ké-pesz-tő-en forradalmi indításként a felkockázott vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk a szintén felkockázott sárgarépát és a kaliforniai paprikát, és jó három percig közepes lángon kevergetjük. Hozzápasszítjuk az összetört fokhagymát, a felaprított jalapenót és a fűszereket, majd fél percnyi cicázás után minden rutinunkat latba vetve hozzáadjuk a vagdalt paradicsomot és a paradicsomszószt. Belefacsarjuk a lime-ot, majd jöhet a legbizarrabb(nak tűnő) összetevő, a 2cm-es kockákra vágott kukoricatortilla. Ezt az elegyet - ha nincs jobb dolgunk - jó tíz percen át főzzük kis lángon, majd levesszük a tűzről, és egy botmixer nevezetű aparát segítségével összeturmixoljuk. Kegyelemdöfésként hozzáadjuk a felkockázott avokádót, és csicseriborsóval dekoráljuk a hatásvadász ételfotó érdekében (is).
Vörösboros gombás "rizottó"
Van az úgy, hogy az ember előbb fojtaná magát egy árvíz sújtotta menyétmenhely vízébe, mint hogy rábírja magát, hogy lebotorkáljon a húsz méterre lévő éjjelnappaliba. Nos, ma mélyen átéltem ezt az érzést. Ilyen helyzetekben adódik a kérdés: vajon mit lehet összedobni a hűtőben megbúvó alapanyagokból? Az egyetlen dolog, ami meggátolt ebben az az volt, hogy a piros aranyas-mogyoróvajas citrom inkább nyári specialitás. Végül levonszoltam magam a legközelebbi üzletbe, ám elhatároztam, hogy dafke valami egyszerű kajával fogok véres bosszút állni az univerzumon. Sikerült. Zutaten: 20 dkg hosszúszemű rizs 4-5 hüvely kardamom 1/2 kk őrölt szegfűszeg 10 dkg csiperkegomba 1 ek szezámolaj 2 nagy gerezd fokhagyma 3 ek szójaszósz 1 dl száraz vörösbor 1/2 csokor petrezselyem felaprítva A rizst mély szakértelemmel feltesszük főni kétszeres mennyiségű vízben, sózzuk, majd hozzáadjuk a kardamomot és a szegfűszeget. Egy edényben szezámolajat hevítünk, majd hirtelen felindulásból belenyomjuk a fokhagymát. Fél perc párolódás után kis lángon tartjuk, majd hozzálötyböljük a szójaszószt és a vörösbort is. Hozzáadjuk a gombát és puhára pároljuk. Mivel a gombás szósz arcátlanul finom, ezért nem adjuk hozzá a rizst, (nehogy már felszívja, mint Tony Montana a fehér port), hanem kizárólag a tányéron elegyítjük a gombával, miután eltávolítottuk belőle a kardamommagokat.
Tortilla rántott szejtáncsíkokkal
A vasárnapi rántott hús élményétől még a legvérmesebb vegánok sem mentesültek életük során. Szintén minimálisra tehető azon szerencsések száma, akiknek nagyanyja épp nem a Jó ebédhez szól a nótát bőgette, miközben az olajszag mustárgázként terjedt a lakásban. És ha már itt tartunk, kötelességem mellékesen értekezni a magyarnóta videó műfajáról. Vegyük pl. az alábbit: a szemüveges, bongyor vadgalamb Fruttiból szőtt zakójában és Foxi Maxi csokornyakkendőjében turbékol szíve hölgyének, aki nem hogy nem tömi ki őt, de még a boroskancsót sem húzza a fejébe. Na, a hasonló élményeket megsemmisítendő, megpróbálkoztam a rántott szejtánnal oly módon, hogy még véletlenül se köszönjenek vissza a nyomasztó vasárnapi emlékek. És most az akciórész: Zutaten: A szejtájhoz: 200g szejtánpor 90g tönkölyliszt 2,5 langyos víz só, fűszerek ízlés szerint (tárkony, rozmaring, fokhagymapor javallott) 100 g zsemlemorzsa 2 dl szójatej 100g fehérliszt 4dl étolaj A salsához: 6 db paradicsom 1 csokor koriander 1 vöröshagyma 2 jalapeno vagy hegyes erőspaprika 1 nagy gerezd fokhagyma 1 lime leve kevés olívaolaj só, bors 5-6 tortillalap A szejtánport, a lisztet és a fűszereket összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és robosztus mozdulatokkal gyorsan összegyúrjuk. Fél órát pihentessük. (Kijelentő mód.) A szejtánt horizontálisan 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd feltesszük főni, a vizet szintén fűszerezzük. Miután felforrt, közepes lángon további fél órán át főzzük. Ha elkészült, kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni, majd húsklopfolóval kilapítjuk. (Lehetőség szerint társasházban a konyhakövön, vasárnap reggel hatkor.) A szejtánszeleteket először lisztben, majd szójatejben és zsemlemorzsában megforgatjuk, végül bő, forró étolajban kisütjük, világos? Ha megsült, 2-3 cm vastag csíkokra vágjuk. Közben a zöldségeket apróra vágjuk, a hagymát felcsíkozzuk, egy tálban összekeverjük, majd miután belefacsartuk egy lime levét, sózzuk és borsozzuk. Tortillába tekerve szervírozzuk, ha jót akarunk.
Zöld gazpacho
"Hideg zöldségleves a januári tundraidőben? Megérdemelné, hogy kapával szeljék ketté a fagyott kukoricaföldön, maga kontár vadparaszt hernyómenyét!" - írta kedves olvasóm, Kalányosi Jenőné Pölöskefőről, miután értesült róla, hogy milyen recepttel készülök éppen. És bár Tömlő néni felvetése alapvetően jogos, akad egy komoly érv a nyers vegán ételek mellett januárban: történetesen, hogy a karácsonyi-szilveszteri fogyasztás következtében a legtöbben csak abban különböznek a Titanictól, hogy a jéghely nem törné ketté őket, hanem körülfolynák azt. A nyers vegán kaják pedig olyan viszonyt ápolnak a fogyással, mint Micimackó Malackával. Ráadásul utánajártam: a központi fűtés feltalálása óta állítólag már az emberek sokkal komfortosabban tudnak télen hideg ételeket beiktatni táplálkozásukba. Ennek szellemében a hozzávalók: 4 szál újhagyma 100 gramm spenótlevél 1 avokádó 2 gerezd fokhagyma 1.5 dl növényi joghurt 1 nagyobb uborka 3-4 evőkanál sherry vagy vörösborecet 1/2 marék bazsalikom, menta és petrezselyem 1.5 dl víz só, bors kevés olívaolaj Az összetevőket az olívaolaj kivételével egy tálba helyezzük, majd botmixerrel nekiesünk. Jó két órán át hagyjuk összeérni, addig felváltva sörözünk és vegán jégkrémet fogyasztunk az erkélyen. Ha összeért, meglocsoljuk némi olívaolajjal, és szájjal megesszük.
Vörösboros szejtánraguval töltött padlizsán
2015. december 19. Vegán muflon
Tisztában vagyok vele: már illene valami olyan étellel előállnom, mely a legmélyebb ünnepi áhítat közepette okoz fulladást, miközben a tévében a két nyomorult betörő pajszerral kergeti a leendő drogfüggő fiúcskát. De sajnos karácsonyi hangulatom egyelőre a texasi láncfűrészesével vetekszik, és páncélszekrényt tolnék minden rnb lotyó lábára, aki valaha kiénekelte a "christmas" kifejezést. No, de a következő főzési folyamat ezekben a vészterhes időkben is fellelkesített. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 200 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szál zeller 1 nagyobb sárgarépa 1,5 dl vörösbor 3 evőkanál paradicsompüré 2 kiskanál rozmaring 2 babérlevél só/bors A szójaszószt a szejtánporhoz adagoljuk, majd felöntjük 1-1,5 dl langyos vízzel, és robosztus módon összegyúrjuk. (Ha túl száraz lenne, ne szégyelljünk még vizet adni hozzá.) Az így kapott - egyelőre ízléstelen - masszát 4-5 egyenlő részre szeleteljük, majd egy jó liter vízben megfőzzük. (Ehhez további szójaszószt is adagolhatunk.) A főtt szejtánt turmixgépben durvára aprítjuk, és félretesszük. A padlizsánt hosszában kettévágjuk, a két fél közepét szemérmetlenül kivájjuk, majd besózzuk, hogy kieressze a levét. Közben a felaprított hagymát olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert és sárgarépát. Kis lángon, kevergetés közben puhára pároljuk, majd nagyobb fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a ledarált szejtánt. Amíg kissé megpirul, az elegyet rozmaringgal, babérlevéllel, sóval és borssal ízesítjük. Ekkor hozzápasszítjuk a paradicsompürét, a vörösbort, és elkeverjük. További három percig pároljuk, majd megtöltjük vele a padlizsánokat. (Melyeket előzőleg ugye papírtörlővel letörölgettünk.) 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük, és ennyi.
Caponata
2015. november 30. Vegán muflon
A mai verőfényes, vidám napsütés megadta az inspirációt ahhoz, hogy valami mediterrán dologgal rukkoljak elő. Esküszöm, utoljára a Jákob lajtorjára vagy az Antikrisztus dobott fel annyira, mint a mai időjárás! Ha felkötöttem volna magam a legközelebbi meggyfára, esküszöm, szívárványszínű kötelet használok! No, de mi is az a caponata? Akár szicíliai lecsóként is emlegethetnénk, de aztán ne csodálkozzunk, ha szaktekintélyek ennek hallatán felmosóronggyal dugaszolják el szájnyílásunkat. És hogy miből is áll az említett étel? Ebből: 2 nagyobb padlizsán 1 kiskanál oregánó 1 fel vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 evőkanál kapribogyó 1 marék zöld olívabogyó 4-5 felaprított paradicsom 3 evőkanál vörösborecettengeri só, feketebors Egy serpenyőben nagy rutinnal olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a kockákra vágott padlizsánokat, az oregánót és egy kevés sót. 4-5 percig nagy lángon pároljuk, közben mély szakértelmet mímelve párszor megkeverjük. Ha a padlizsánokon aranybarna árnyalatokat vélünk felfedezni, hozzáadjuk a felaprított hagymát és fokhagymát, valamint a petrezselymet, és további egy percig egyengetjük. Hozzálöttyintjük a borecetet, és miután némileg elpárolgott, jöhetnek a paradicsomok. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymás bruscettával szervírozzuk.
Margarin/vaj/májkrém/körözött helyett
2015. november 9. Vegán muflon
Mint ismeretes, a magyar állampolgár egy 2km-es buszút közben hajlamos éhen halni, ha nincs nála egy alufóliába csomagolt szalámis szendvics. Így hát az utazás ötödik másodpercében elő is veszi a ominózus rettenetet, és ötpercnyi zörgés után gondoskodik róla, hogy az egész jármű átható Pick-aromát árasszon. (Parasztok Wunderbaumja - mondaná a békétlen vegán.) Sőt, sokan egy nyomorult teleportot nem bírnának ki valami szocreál étvágycsökkentő nélkül. Ők remélhetőleg úgy végzik, mint Jeff Goldblum a Légyben, és rettenet hülyén fognak festeni, mikor génjeik egyesülnek a szalámis szendvics molekuláival. Szendvicskészítés terén Közép-Európa egyébként is feneketlen időcsapdában vergődik, ezért a laikusoknak most szeretnék gasztronómiai mentőkötelet dobni, melyekkel felválthatják a vajat/vajkrémet, margarint és a hozzájuk szervesen kapcsolódó állati származékokat. 1. Paprikakrém 2. Klasszikus padlizsánkrém 1 nagyobb darab padlizsán 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj só, bors A padlizsánt jó 15-20 percre 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd mikor ráncok tekintetében Keith Richardsra kezd hasonlítani, kivesszük. A szitkozódást elkerülendő, megvárjuk, míg kissé lehűl, és lehúzzuk a héját. Ekkor az összetevőkkel együtt egy tálba helyezzük, és botmixerrel összedolgozzuk. A közhiedelemmel ellentétben mustárt nem, majonézt pedig a legvégső esetben sem igényel. 3. Vegán kolbászkrém Paradoxonok nélkül mit sem ér az élet, ennek szellemében kéretik beszerezni az alábbiakat: 150 g (azaz fél csomag) füstölt tofu 1/2 fej vöröshagyma felcsíkozva 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt kömény 1 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál olívaolaj só fél zöld hegyes erőspaprika felaprítva (opcionális) A tofut összetörjük, majd a többi alkotóelemmel együtt botmixerrel összemixeljük. 4. Humusz Az alsós környezetismeret-órán megismert humusszal csak akkor kínálgatjuk vendégeinket, ha utáljuk őket. Ha viszont valamilyen okból szimpatizálunk velük, akkor a közel-keleti specialitással állunk elő, és előkészítjük ezeket: 400 gramm beáztatott vagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál tahinikrém (avagy szezámkrém, házilag is előállítható) 1 nagy gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt római kömény pár csepp citromlé pár csepp chiliszósz (opcionális) só, bors Az összetevőket egy tálba helyezzük, majd botmixerrel összedolgozzuk. Fontos, hogy a csicseriborsó levéből is használjunk egy keveset, különben szárazabb lesz, mint egy telek-adásvételi szerződés. (Tahini helyett mogyoróvajat is használhatunk, de ne áruljuk el senkinek!)
Tárkonyos-gombás lasagnetészta
2015. október 25. Vegán muflon
Párkeresési tanácsadó rovatunk ajánlásával. Ha a kiszemelt nőszeméllyel már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy táplálkozási ürüggyel meginvitáljuk lakhelyünkre, de még vonakodna, ha megkísérelnénk megnyalni az orrnyergét, akkor egy hasonló fogás lehet a tökéletes választás. (Ha csak nem böllérként dolgozik az illető.) Biztosíthatom a férfipopulációt: ezzel az étellel rengeteg mozijegy árát és színlelt érdeklődés idejét spórolhatjuk meg. Ennek szellemében kéretik előkészíteni az alábbiakat: 250 g gomba felszeletelve 1 gerezd fokhagyma 1 db póréhagyma (nyugi, ezen kettő komponens sem fogja romba dönteni terveinket) 1 dl zöldségleves-alaplé (analfabéták és türelmetlenek zöldségleves-kocka és víz elegyét is használhatják) 1dl rizstejszín 2 kiskanál tárkony 4db lasagnelap só, bors 1 db bagett A lasagnetésztát sós vízben feltesszük főni. A gombát kevés olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a felszeletelt fok- és póréhagymát, majd vakmerően meglocsoljuk az alaplével. Mikor ez utóbbi kissé elpárolgott, hozzápasszítjuk a tejszínt, és 3-4 percig közepes lángon komótosan főzögetjük. A kész elegyhez hozzáadjuk a megfőtt tésztát, majd legvégül a tárkonyt. Ha közben meggondoljuk magunkat a célszeméllyel kapcsolatban, az ételt fokhagymás bruscettával is szervírozhatjuk.
Kinoás sushi avokádóval és céklával
Már számos kritika érte a blogot amiatt, hogy kizárólag beszerezhetetlen alapanyagokból készült recepteket közöl. Sőt, volt, aki egyenesen megkérdőjelezte az összetevők valós mivoltát. Susánszki Rezsőné írja Özsébszentkerettyésről: "Hogyne, galamb masala, szejtán, meg az apátok valaga! Ilyen baromságokat én is összetudok hordani: 2 evőkanál kveránsüdért elhabarunk 3dl zsifermekkával, megszórjuk egy kevés predemüréccsel, és már kész is a finom, krémes flebejkráfer." Nos, a szkeptikusok további bosszantására következzék most egy igazi magas labda! (Vállalva a kockázatot, hogy az utcán bármikor felrobbanhat mellettem egy kerekes szatyorba rejtett pokolgép.) Komponensek: 1 csésze kinoa 1 evőkanál agave szirup 1/2 csésze rizsecet 1 kiskanál só 1 db avokádó 1/2 uborka felcsíkozva 1/2 cékla csíkokra vágva 1 sárgarépa felcsíkozva 3 db sushi nori, népies nevén algalap (mondjuk a sarki Mannában utóbbi néven sem található meg) A kinoát ún. főzővízbe tesszük, majd nagy lángon megfőzzük. Egy másik edényben felmelegítsük a rizsecetet, hozzáadjuk az agave szirupot, a sót, majd miután ezt az elegyet elkevertük, hozzápasszítjuk a kinoát, és további kavaró mozdulatokkal ravaszul összeelegyítjük vele. A kész mixtúrát hagyjuk teljesen kihűlni, közben naivan hozzálátunk a zöldségek meghámozásához és felcsíkozásához. Az algalapot egy száraz deszkára terítjük (vagy használhatunk direkt e célra szolgáló sushigöngyölő mechanizmust), és ízlésesen elegyengetjük rajta ez utóbbiakat és a felszeletelt avokádót. Ellenben az algalap felső két-három centiméterét szabadon hagyjuk ám, és enyhén bevizezett ujjal végigsimítjuk, hogy tapadjon, mint Pókember a SZOT-üdülőre. Megfogjuk a lap ellenkező végét, és higgadt profizmussal, ám kíméletlenül felrollnizzuk. (Vigyázva, hogy elég szoros legyen.) Példának okáért wasabival és/vagy szájjal fogyasztjuk.
A szójás szabadsága - nagyon alternatív vegán főzőshow
2015. szeptember 23. Vegán muflon
Gordon Ramsay egy cickánytacskó, Jamie Olvier egy fregolihernyó! Ellenben itt van a 24.hu és a Vegán Muflon magasröptű vegán főzőműsora, A szójás szabadsága, hogy mindenki örüljön! Klikkol, nézi zokszó nélkül:
Koreai sült tofu szivárványrizzsel
2015. szeptember 17. Vegán muflon
A legutóbbi bejegyzés óta számos levelet, faxot, e-mailt kaptam. Zseblákovits Jenőné írja Homokbödögéről: "Tisztelt Muflon úr! A legutóbbi receptje felkeltette érdeklődésemet, de a vegyesboltban nem is hallottak erről a tofuról vagy mifrancról. Ha itten tréfálkozik meg csúfondároskodik velünk nyugdíjasokkal, felkeresem és szájba rúgom! De ezzel még nem végeztem! Viszek egy zacskó franciadrazsét, és beletaposom a szőnyegébe! Aztán nézegethet, maga hernyó!" Nos, igazamat bizonyítandó, még egy tofus recepttel hozakodom elő. Megjegyzés: a specialitás nevében fellelhető "koreai" jelző dél-koreait takar, ezért észak-koreai olvasóim most ne figyeljenek, ugyanis könnyen munkatáborba juthatnak! Összetevők: 300 gramm (azaz egy csomag) füstölt tofu 1 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 chilipaprika 2 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál szezámolaj 1 kiskanál cukor (én ehelyett egy ősi koreai összetevőt, juharszirupot használtam egy evőkanállal) hovatovább: 150 gramm rizs 1/2 kaliforniai paprika felkockázva 1/2 uborka felkockázva 3-4 fej gomba szeletelve 1 evőkanál szójaszósz A tofut felnyiszatoljuk keresztben, hogy 1.5 cm vastag, téglalap alakú képződményeket kapjunk. (Aki szereti a kihívásokat, megpróbálkozhat a paralelopipedonnal is.) Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd mindkét oldalán mély átéléssel aranybarnára sütjük. Eközben egy edényben összekeverjük a szójaszószt, a szezámolajat, a nagy műgonddal felaprított fokhagymát, chilipaprikát, zöldhagymát, valamint a cukrot. (Illetve továbbra is ajánlanám a juharszirupot annak, aki jót akar.) A kisüt tofukat egy ún. tányérra helyezzük, és a szószt ízlésesen elterítjük rajtuk. Alattomosan rizst főzünk, közben a felkockázott kaliforniai paprikát, uborkát és a felszeletelt gombát egy kevés szezámolajon megpároljuk. Amíg párolódnak, hozzájuk lapátoljuk a kész rizst, összeforgatjuk, majd egy kevés szójaszósszal adjuk meg a kegyelemdöfést.
Quase... qusa... kesad... szóval mexikói melegszendvics
2015. augusztus 18. Vegán muflon
Quesadilla, ez az! A gúnyolódó dél-texasi vendégmunkásoknak pedig innen is üzenném: én is ugyanígy fogok röhögni, ha megpróbálkoztok leírni a "vörösboros tarhonyaleves dödöllével" kifejezést. Nem mellesleg a blog első olyan receptje következik, melyhez vegán sajtot használtam. "Az mi? Úgy hangzik, mint az állati eredetű körtebefőtt! Fújj!" - hallom lelki füleimmel a laikusok értetlenkedését. Nos, léteznek olyan sajtok, melyek nem érintkeztek sem tehén, sem kecske, sem tapír, és - pláne - hangyászsün tőgyével. Kb. így festenek (a félreértések elkerülése végett: ez csak a csomagolás), és igazán kiválóak. És akkor előkészíti sebesen: 1 csomag szeletelt vegán sajt 1 doboz vegán tejföl (bioboltfóbiások, figyelem, ez GRoby és nagyobb Spar üzletekben is megtalálható) 1 doboz konzerv vörösbab 1/2 dobos konzerv kukorica 1 csomag tortilla lap 1 csokor petrezselyem 1 csokor zöldhagyma 1 db kaliforniai paprika 1 db nagyobb lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 felaprított chilipaprika só, bors A lilahagymát vonakodva felcsíkozzuk, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, és megpirítjuk. A babot és a kukoricát lecsepegtetjük (de hülye szó ez!), majd sietve a serpenyőbe szórjuk. Hozzálapátoljuk a tejfölt, a felaprított petrezselymet, a zöldhagymát, a chilipaprikát, sózzuk, borsozzuk, és elmélyülten megkeverjük. Pár percig hagyjuk összeérni, majd kb három evőkanálnyi elegyet némi sajt társaságában - hepciásan - egy tortilla közepére halmozunk, és elegyengetjük. Ekkor egy váratlan fordulattal félbe hajtjuk a tortillát, és egy forró, ám száraz és vékony serpenyőbe helyezzük. Megfordítjuk, majd mikor mindkét oldala megpirult, szájjal fogyasztjuk.
Spenótos dhal édesburgonyával
A vöröslencse talán a legjellegzetesebb indiai étel, melyet a március 15-i elefántos felvonulásokon úgy szoktak emlegetni: "nemzeti dhal". Ezzel szemben az édesburgonya az indiai receptekben ritka, mint a hímezett ütvefúró, így a "tradicionális" jelzőt ezen étel esetében el is hagyhatjuk. (Azok legnagyobb örömére, akik nem tudják, mit jelent.) Szerencsére tudósok bebizonyították: attól hogy valami nem tradicionális, még lehet finom. Sőt, az, hogy valami hagyományos, önmagában egyáltalán nem garantálja, hogy finom is. Példának a mongol népviseletet hozták fel. És most szakma: Elmélyülten előkészíti az alábbiakat: 2 db közepes méretű édesburgonya 500 g vöröslencse 2 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál asafoetida 2 db babérlevél 1 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db vöröschili összetörve 2 kiskanál garam masala 3-4 cm gyömbér lereszelve 2 marék spenótlevél pár szál koriander felaprítva só, bors A sütőt ellentmondást nem ismerően előmelegítjük 200 fokra. A megpucolt édesburgonyát szeletekre/hasábokra vágjuk, majd forró vízben félig megfőzzük. Egy tepsibe olívaolajat öntünk, pár percre a sütőbe helyezzük, hogy az olaj felforrósodjon. Ha megvan, beletesszük az édesburgonyát némi só és bors társaságában, és 20 percig sütjük. Eközben a lencsét jó 6 dl vízben, közepes lángon jó negyed óráig főzzük. Ha a víz már felforrt, hozzáadjuk a kurkumát, az asafoetidát, a babérlevelet, majd pár perc elteltével mehet a spenót is. Amíg elkészül, a harmadik fronton is sütési folyamatokat gerjesztünk: egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a felcsíkozott hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és hozzáadjuk a gyömbért, a chilit és a garam masalát. A megsült édesburgonyát ebbe az elegybe helyezzük, majd anélkül, hogy összetörnénk, elképesztő bravúrral beleforgatjuk. Ezt és az elkészült dhalt és megsózzuk, majd lelkiismeret-furdalás nélkül tálaljuk.
Sült szejtán görög salátával
A homokbödögei telekszomszéd, Hombárovits Lajos megajándékozott két kiló sertéstarjával, amiért segítettem a disznóvágáson hurkát tölteni. Jó másfél mázsás anyakoca volt, a Bakter Sanyi kése kétszer is beletört, mire hörögve, sivánkolva kivérzett az udvaron. (Írnám lelkendezve, ha nem szejtánból készült volna. Az elkészítési metódust anno itt részleteztem. A görög saláta pedig hajszál híján tradicionális. Mínusz feta sajt.)
Csicseriborsó burger
Úgy döntöttem, hogy a megannyi kulináris hulladék taglalása után igazán kiteszek magamért, és egy igazán tartalmas specialitással fogom elnyerni a Michelin-csillagos francia éttermekhez szokott ínyencek szimpátiáját. Ezen gasztronómiai Tadzs Mahal felépítésének csak az lásson neki, aki gumicsizmát legfeljebb Matula bácsin látott a Tüskevár képes illusztrációinak tanulmányozása során. (A disznó pedig - ismeretei szerint - egy jóságos lény a görög mitológiában.) Az ételkülönlegesség neve hamburger, melynek most egy veganizált változatához adok útmutatást. Kérném előkészíteni az alábbiakat: 1 pár fehér kesztyű 800 gramm csicseriborsó (azaz két konzerv) 1 kisebb fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál reszelt gyömbér 2 evőkanál mustár 2 szelet szendvicskenyér (ehhez állítólag egyes belbudai üzletekben is hozzá lehet jutni, én Monacóból hozattam) 2 evőkanál zsemlemorzsa (dettó) só, bors 7-8 teljes kiőrlésű zsemle A lilahagymát, a fokhagymát és a szendvicskenyereket feldaraboljuk. A hozzávalókat a kesztyű, a zsemlék és a zsemlemorzsa kivételével egy ún. turmixgépbe helyezzük, majd előkelően durvára daráljuk. Ekkor a mixtúra felét egy tálba helyezzük, a másik felét pedig tovább aprítjuk, míg pépes nem lesz. Ez szintén a tálba kerül, majd hozzáadjuk és elkeverjük benne a zsemlemorzsát. (Ha túl nedvesnek találjuk, növelhetjük a zsemlemorzsa dózisát.) Sózzuk, borsozzuk, majd pogácsákat formálunk belőle, melyeket egy forró grillserpenyőben szárazon kisütünk. Az így elkészült kulináris állócsillagokat ún. zsemlébe helyezzük arisztokrata ízlésünknek megfelelő hozzávalók (ketchup, mustár, saláta, stb) társaságában.
Joghurtos-diós szabdzsi
2015. április 15. Vegán muflon
A következő recepttel újfent az országos főzelékundor ellen hirdetek keresztesháborút. Bizonyára mindenki ismer olyan sérült felnőtteket (vagy netán maga is közéjük tartozik), akiket anno az óvodai vérdadus libának nézett, és megtömte azzal a pocsolyaszínű mrutyokkal, ami lencsefőzelék fedőnéven került a tányérjába. Aztán jöttek a kisiskolás évek, amikor Joli néni, a kalácsképű napközis tanárnő porig alázta, mert az illető szervezete nem volt hajlandó befogadni a paradicsomos káposzta csúfnevű vörhenyes bagolyköpetet. Nos, a hasonló szerencsétleneket felnőttként is hiába győzködné bárki afelől, hogy márpedig a főzelék adott esetben kiváló is lehet. Hatásosabb tehát, ha valamiféle masszívabb lőfegyverrel rákényszerítjük őket, hogy ízleljék meg, milyen is ezen ételcsalád indiai verziója. Na, újfent ehhez szeretnék asszisztálni. Bekészítendő: 10 dkg zöldbab 10 dkg zöldborsó 20 dkg dió 2 db paradicsom 1/2 fel karfiol 1 nagy sárgarépa 10 dkg füstölt tofu (elhagyható) 2 dl növényi joghurt só 1 kiskanál cukor Az összeőrlendő fűszerkeverék ezekből áll, ni: 1/2 zöld hegyes erőspaprika 1 evőkanál pirospaprika 2 kiskanál gyömbér 2 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál római kömény 2 hüvely kardamom A feldarabolható zöldségeket feldaraboljuk, a diót felaprítjuk/ledaráljuk olyan durvára, mint a Slayer. A paradicsom kivételével fedő alatt kevés víz hozzáadásával megpároljuk őket, eközben a felkockázott tofut kevés olívaolajon megpirítjuk. A péppé összetört paradicsomot összekeverjük a joghurttal. A fűszereket összeőröljük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomos joghurtot, a megfőtt zöldségeket, a sült tofut, a diót, a sót és a cukrot. Ímhol:
Joghurtos-mentás padlizsán sült zöldségekkel
2015. március 23. Vegán muflon
"Hágyma-csípős mehet, bárátom?" - kérdezi Zahir, az Ezeregy Éjszaka étterem alkalmazottja, majd macsétájával levág egy darabot a sarokban piruló nyársra húzott ormányos medvéből. És ez a török büfékről alkotott sztereotípia nem is oly megalapozatlan, mint azt gondolnánk. Nem is oly rég a Deák tér közelében kértem egy falafelt, mire a pultos ijedt hangon megszólalt: "De tudod, hogy az vegetáriánus!" Mintha csak arra figyelmeztetne: a pitában egy apró janicsár lapul, amelyik bármely pillanatban átdöfheti a szájpadlásomat. De azért kár lenne tagadni, hogy Tarkan és Hakan Sükür népe a horrorisztikus felhozatal mellett képes azért kitenni magáért. Következzék hát a joghurtos padlizsán felturbózott változata, melynek receptjét a TV Paprika egyik utazó szakácsától loptam el. Hozzávalók: 1 db padlizsán 1 db cukkini 3 db paradicsom 2 db kaliforniai paprika 4 dl szójajoghurt 8-10 db mentalevél 1 db chilipaprika apróra vágva kevés felaprított petrezselyem 2 gerezd fokhagyma fél citrom leve só, bors A zöldségeket felszeleteljük (a padlizsánt karikákra is vághatjuk, így még esztétikusabb lesz a végeredmény), bő olajban kisütjük, majd egy kiterített papírtörlőre transzportáljuk őket. A joghurtot egy tálba helyezzük, belenyomjuk a fokhagymát, a citromlevet, a felaprított petrezselymet, a chilipaprikát, majd a mentát. Sózzuk, borsozzuk. Ha a zöldségek már némileg lehűltek, nagy lendülettel belekeverjük őket a joghurtos szószba. Szervírozzuk pitával, majd együk meg, amit főztünk!
Kacsori (indiai töltött tészta fűszeresen)
Majd minden távol-keleti ételnek megvan az a degradáló álneve, mellyel kellően paraszt ismerőseink hozakodhatnak elő. "Fornetti" - a kacsori esetében ez a varázsszó, melynek hallatán ribizlipasszírozón nyomhatjuk át a kritikát megfogalmazó ismerőseink arcát. No, de ennek elhangzását kiküszöbölhetjük mondjuk azáltal, hogy a parasztokat nem engedjük be hozzánk, hanem a levélbedobó nyíláson át tepertőt szórunk nekik a küszöbre. Mindenesetre ezt a műveletet ne ismételjük meg túl gyakran, félő ugyanis, hogy ezeket egyedeket odaszoktatjuk magunkhoz. Ha pedig elszaporodnak, hívhatjuk a parasztsintért, aki egy horgászbotra tűzött tokaszalonna segítségével a paraszttranszporterbe kalauzolja és elszállítja őket. Most pedig szakma: Beszerzendő: 1/2 kg liszt 3 dl növényi joghurt 2 dl sárgaborsó asafoetida csípős piros fűszerpaprika só A sárgaborsót kb. hat órán át áztatjuk, ha megpuhult, lecsepegtetjük és összeturmixoljuk. A joghurtot a liszthez löttyintjük és nemi só társaságában összegyúrjuk. Ha az elegyet túl száraznak találjuk, egy kevés szójatejet is adhatunk hozzá. A tésztából egy golyónyi méretűt kiszaggatunk, majd lisztben meghempergetve kinyújtjuk. Átkozódva kezet mosunk, majd a ledarált sárgaborsóból is golyót formázunk. Ezt meghempergetjük egy apró tálba szórt asafoetidában, csípős fűszerpaprikában és sóban, majd a tésztaközepére helyezzük. A tésztát összehajtjuk, a széleit villával jajdeízlésesen lenyomkodjuk, majd forró olajban kisütjük. A fornettiző parasztoknak tűzforrón kínálgatjuk, egyébként nem kapnak.
Mexikói kukorica-krémleves
2015. február 16. Vegán muflon
Mindig is irigyen tekintettem arra, akik az árral szemben úszva hiteles bizonyítékokkal támasztották alá az állati eredetű élelmiszerek káros mivoltát. Ezúttal azonban én is beállok a sorba. A különféle betegségek és az állati fehérjék közötti összefüggések már unásig ismertek a felvilágosultak számára, ezért most azt szeretném szemléltetni, milyen hatással vannak a hús-, tojás- és tejipar termékei a nyelvtudásra: Megjegyzés: a his loop egy különösen kegyetlen eljárás, a pig cutting következtében kerül a tányérra. És ezek után egyesek még képesek azt kívánni egymásnak étkezés előtt: good eatwish! Mint hithű animal savert, mélységesen felháborít a dolog. Ezért inkább szakma: ízlelőbimbókkal megáldott emberek egybehangzó állítása szerint a mexikói bableves életem egyik főműve volt. Most pedig gasztronómiai testvérbátyja, a kukorica-krémleves elkészítésének helyes metódusát pofáznám el nagy beleéléssel: Előkészítendő: 2 db kukoricakonzerv 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb gerezd fokhagyma 8 dl zöldségleves-alaplé (türelmetlenek használhatják a 8 dl víz - 2 zöldségleveskocka kombót is) 1 kiskanál mustár 1 dl fehérbor 1 kiskanál curry 1/2 kiskanál őrölt gyömbér 1 kiskanál kurkuma 1-2 kiskanál cayenne bors vagy őrölt chilipaprika 1 evőkanál worchester szósz (ignorálható) só 2 dl növényi tejszín 1 evőkanál liszt dekorációs kellékek: tortilla chips jalapeno paprika A hagymát felkockázzuk és az összetört fokhagyma társaságában kevés olívaolajon - a gasztronómiai közhelyszótár legkedveltebb kifejezésével élve - üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a levétől megfosztott kukoricát, az alaplevet, a mustárt, a fehérbort, az opcionális worchester szószt és a fűszereket, majd jó tíz percig főzzük közepes lángon. Természetesen mély edényt használunk, ellenkező esetben a botmixer használata közben vulgáris indulatszavak hagyhatják el szánkat. Igen, tehát botmixerrel nekiesünk, nem baj, ha kissé darabos marad. Megsózzuk. Ha megvagyunk, a tejszínt egy evőkanál liszttel elhabarjuk csomómentesre, majd beleoktojáljuk a levesbe, és tapasztaltan elkeverjük. Tortilla chipsszel és jalapenóval tesszük igazán esztétikussá.
Marokkói töltött gomba
Sokadszorra tapasztalom: paradox módon azok az országok bírnak a legjobb konyhával, ahol egy pohár csapvíz felér egy puttony csernobili szőlő egészségügyi hatásaival. Mellesleg eddig olyan benyomásaim voltak az afrikai ételekről, mint egy kistérségi konyhás néninek: pl. egy Acsibunga nevezetű sámán majomkenyérfa-gyökeret tör egy agyagmozsárban, majd erjesztett hiénanyálban pácolva, varacskosdisznó-embrióval szervírozza azt. (Elvégre mégis gasztroblogot írok, vagy mi.) Marokkó azonban mégsem Burkina Faso,a töltött gomba pedig nagyon is civilizált táplálék. Ennek ellenére elkészítése közben végig ott lebegett a fejem fölött, hogy macsétás milicisták törik rám az ajtót, és megvádolnak, hogy puccsistákat rejtegetek sublótban. (De ennek nem kell komolyabb jelentőséget tulajdonítani, voltaképpen bármilyen konyhai tevékenység közben képes rám törni ez az érzés.) És akkor ismét szakma! Hozzávalók (leírtam már valaha ezt a kifejezést?): 7-8 nagyobb portobello, vagy egyéb töltésre alkalmas gomba 20 dkg kinoa 80 dkg paradicsom 1 evőkanál szójaszósz 4 gerezd fokhagyma összezúzva 1 nagyobb fürtös uborka apróra vágva 1 kiskanál chilipor 1 evőkanál felaprított bazsalikomlevél vagy szárított bazsalikom 2 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál őrölt fahéj só, bors A tálaláshoz chermoula szósz, elkészítési metódusát itt pofáztam el. Ésakkor: A kinoát megfőzzük kb. 3 dl vízben, ha elkészült, borssal és szójaszósszal fűszerezzük. A gombák szárát könyörtelenül kiszaggatjuk és apróra vagdaljuk. A paradicsomot és az uborkát (utóbbit meghámozva) szintén felnyiszatoljuk akkora darabokra, hogy a gombába tuszkolhassuk őket. A paradicsomot egy serpenyőbe helyezzük, majd alágyújtunk. Közepes lángon hozzáadagoljuk a gombaszárat, az uborkát, a chiliport, a bazsalikomot, a kurkumát és a fahéjat. Sózzuk, borsozzuk, majd kb. 10 percig főzzük. Ha ingerenciánk támadna, hogy már ebben a formában bezabáljuk (egyébiránt ha hozzáadjuk a kinoát, már magában is isteni), abban az esetben moderáljuk magunkat. Ehelyett tehát a gombákat ízlésesen megtöltjük kinoával, majd rájuk lapátoljuk a paradicsomos elegyet. A gombákat 15 percre 180 fokra hevített sütőbe helyezzük, ez idő alatt mély szakértelemmel nekilátunk a chermoula szósz elkészítésének, amivel nyakon löttyintjük a kész táplálékot.
Kinoával töltött paprika
A töltött zöldségeknek nagy hagyománya van vegetáriánus körökben, a sonkás verzió különösen nagy népszerűségnek örvend: Nem mellesleg egy egy hasonló étlap láttán megjelenik lelki szemeink előtt a bütykösbögölyi Kankós Mókus csárda, ahol a falra kifeszített vaddisznó szőre rendszeresen belehullik a pörkölt-nokedlibe. Ha pedig az iránt érdeklődünk, van-e olyan táplálék, melyben nem szerepel állati eredetű összetevő, akkor kihoznak egy egész hekket a szájában ecetes cseresznyepaprikával. No, de hasonló morbid víziók helyett főzzünk valami emberi fogyasztásra alkalmasat: Zutaten: 4 kaliforniai paprika 3 kimagozott, felszeletelt aszalt datolya 3 felszeletelt aszalt sárgabarack 3 felszeletelt aszalt szilva 200 g kinoa 400 g csicseriborsó (tehát egy konzerv) 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál őrölt kömény 1/2 kiskanál őrölt fahéj 1/2 kiskanál őrölt kardamom 1 marék korianderlevél apróra nyiszatolva vagy 1 kiskanál őrölt koriander só A szószhoz, mely a chermoula nevet viseli: 1 kiskanál őrölt koriander 2 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál összetört chilipaprika 1 citrom leve 1/2 kiskanál só 8 cl olívaolaj A kaliforniai paprikákat kettévágjuk és a magházat sebészi pontossággal kioperáljuk. A hagymát és a fokhagymát olajban megdinszteljük, majd beleszórjuk a kurkumát, a köményt, a fajhéjat és a kardamomot. Közben fél liter vízben megfőzzük a kinoát (bioboltokban vagy G-Roby üzletekben biztos kapunk, a dabasi állami kisboltban nem annyira felkapott), amíg el nem fortyogja majd minden levét. Közben serényen kevergetjük. Ha kész, egy tálban összekeverjük az aszalt gyümölcsökkel, a csicseriborsóval és a hagymás cuccal. Az elegyet a félbevágott paprikába lapátoljuk. Ezt követően ezt a hangsort ejtjük ki hangképző szerveink segítségévek: "De egy hülyeállat vagyok, hogy nem melegítettem elő a sütőt 180 fokra!" További önvád helyett korrigáljuk a hibát,és a paprikákat jó fél órára sütőbe helyezzük. Közben elkészítjük a szószt. A hozzávalókat turmixgépben összedolgozzuk, majd a kész paprikára löttyintjük. Most pedig együk meg, amit főztünk!
Magyaros zöldségpörkölt
Még mielőtt egy szót is ejtenék a következő ételről, következzék minden idők leghasznosabb és leginkább hiánypótló videója arról, hogyan kell kenyeret pirítani. (A széria alkotói már dolgoznak a "Hogyan forraljunk vizet?", "Hogyan vegyünk levegőt orrnyíláson keresztül?", valamint a "Hogyan nézzünk ki az ablakon?" című oktatóvideókon is.) Most pedig a szakma alacsonyabb szintjeit boncolhatnám: Mostanában megannyi levelet kaptam kistérségi háziasszonyoktól, hogy a Mónika vegyeskereskedésben nem találnak tofut, csicseriborsót, római köményt, úgyhogy jobb híján a családnak kelkáposzta- és sóletkonzervből próbálnak kiügyeskedni valami egzotikus reformkaját. Az ő kedvükért következzék egy olyan tradicionális cucc, melyhez elegendő a kertbe kiugraniuk. Főleg most, a bográcsszezon kellős közepén. Komponensek: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 cukkini 3 db közepes méretű krumpli 1 marék vörösbab 3-4 fej tetszőleges gomba (galócafélék, valamint az olyan vadhajtások, mint a hipóban pácolt csiperke, kerülendőek) 2 sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 hegyes erőspaprika 1 evőkanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál Vegamix vagy hasonló ételízesítő só, bors A hagymát felkockázzuk, majd olajon a belenyomott fokhagymával üvegesre dinszteljük. Amíg ez el nem készül, távcsövön figyeljük a nádasban a búbos vöcskök násztáncát. Ha közben rajtakapjuk a Tutajost, hogy puskánkat vállához emeli, akkor emelt hangon rákérdezünk, hogy ezzel mégis mire akar célozni! A hagymás alaphoz hozzáadjuk a fűszereket és a paprikakrémet, majd elkeverjük és hozzápasszítjuk a felkockázott/felkarikázott zöldségeket. (Ha konzervbabot, illetve konzervgombát használunk, azt ráérünk lecsepegtetve a végén hozzáadni.) Miután többször megkevertük, kis vizet adunk hozzá, és addig pároljuk fedő alatt szolid lángon, amíg a krumpli és a sárgarépa meg nem puhul. Végül megsózzuk, borsozzuk. A Csikasz nem kap belőle, mer az pedigrépált eszik.
Kókusztejszínes dhal
Az idetévedő laikus egyed most úgy érezheti magát, mint az a 7 éves kiskölök, aki a karácsonyfa alatt megleli a Nintendós dobozt, majd amikor kibontja, akkor szembesül vele, hogy a vicces kedvű szülők abba gyömöszölték bele a rénszarvasos szvettert. Tudniillik, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, a szóban forgó étel népies neve: LENCSEFŐZELÉK. Szó se róla, nagyon távolról rokonságot ápol azzal a borzembrióból és sakálnyálból erjesztett barna rettenettel, melyet az óvodai vérdadus próbált meg letuszkolni a torkunkon. Sőt, ha objektíven nézzük, köze nincs hozzá. Mint a tradicionális magyar főzelékek esküdt ellensége, bátran mondhatom, hogy ennél finomabb ételhez (és ez globálisan, sőt, két tejútrendszer között értendő) csak igen ritkán volt szerencsém. Alkatrészek: 25 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt gyömbér vagy 1 cm-es lereszelt gyömbérgyökér 2 kiskanál őrölt kömény 2 kiskanál garam masala 1 kiskanál mustármag 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál görögszéna 1 kiskanál őrölt chili 1 kiskanál őrölt korriander 3 dl kókusztejszín vagy sűrű kókusztej (pl. ez a fajta különösen javallott) 400 g konzervparadicsom 1 citrom leve só A vöröshagymát felkockázzuk és a belenyomott fokhagyma társaságában olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a gyömbért, a köményt és a mustármagot, és jó két percig együtt pároljuk jó két percig. Egy kevés víz után belepasszítjuk a garam masalát, a görögszénát, a kurkumát, a koriandert és a chilit. Ezt a vegyületet pár percig kevergetjük, majd belelöttyintjük a kókusztejszínt, a konzervparadicsomot és 1 dl vizet. Mivel egy marék rajzszeg hamarabb puhul meg, mint a vöröslencse, így gyakori kevergetés mellett kb. 15-20 percig főzzük. Legvégül hozzáadjuk a citromlevet és a sót, majd álmélkodva szervezetünkbe juttatjuk.
Naan kenyér
A tésztagyúrás nevezetű manővert eddig kizárólag kifőtt spagettin sikerült gyakorolnom. Valahol a lelkem mélyén tisztában voltam vele ennek céltalan mivoltával, ezért jobbára csak sutyiban műveltem, mikor senki nem lát. Tapasztalatlanságomból kifolyólag pedig kissé félve vágtam bele az említett műveletbe akkor, amikor már valamiféle lisztes elegyet kellett megmunkálni, értsd: a tésztagyúrás valódi funkcióval bírt. Mint pl. a naan kenyér esetében. Súlyos társadalmi igazságtalanságnak éreztem, hogy ez úgy él a köztudatban, mint szakállas-turbános férfiak kiváltsága. Egyetemben a kígyóbűvöléssel és a szöges ágyon való éjszakázással. Senki nem vitathatja el a jogot az európai emberektől, hogy kobramarás következtében görcsbe merevedjenek! Hát még a naan legyártását. Ennek szellemében előkészítjük az alábbiakat: 340g búzaliszt 190 ml langyos víz 1 evőkanál cukor 1 evőkanál száraz élesztő 2,5 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál natúr növényi joghurt 1 kiskanál só A vizet egy mélyebb edénybe lötyböljük, majd az élesztőt és a sót a leghatározottabban elkeverjük benne. Ezt a vegyületet jó fél óráig állni hagyjuk. Ezt követően mehet bele az olaj, a joghurt, a liszt, majd a só. A totymákos, ragacsos vegyületet kézzel összedolgozzuk, majd egy lisztes deszkára helyezzük, ahol tovább gyömöszöljük. Ezt követően egy zárható tetejű műanyag doboz aljára pár csepp olívaolajat öntünk, belehelyezzük a tésztát, majd kíméletlenül lezárjuk. Jó két órát állni hagyjuk, mialatt felpuffad, mint a minyonnal táplált tengerimalac. Ezt követően kisebb darabokat szaggatunk belőle, és lisztes deszkán kinyújtjuk. (Sodrófa híján balzsamecetes üveggel, mint ezen sorok higiénikus lejegyzője.) Fontos, hogy igen vékony legyen! Legvégül az így kapott tésztákat kevés, ám annál forróbb olívaolajos serpenyőben mindkét oldalán megsütjük. A végeredményt beharaphatjuk fokhagymás olajjal megkenve, de ha jót akarunk, meleg padlizsánkrémmel szervírozzuk.
Szezámmagos-cukkinis tofu
Íme, egy tökéletes recept, ahol elővezethetem a Nagy Szójaszósz-Dilemmát. Ennek lényege a következő: adott egy összetevő, ami távol-keleti specialitásokhoz több esetben nélkülözhetetlen. Ellenben a jó minőségű szójaszószból (pl: Kikkoman) a 1,5 dl-es kiszerelés 1100 ft körül van, ami akkor lenne méltányos ár, ha hozzácelluxoznának egy 17 éves nimfomán japán cserediáklányt. A hasonló űrtartalommal rendelkező Heinz-féle készítmény kb. fele annyiba kerül, ellenben ebben már a természetes összetevők mellett némi sípoló gumicsont előállításához szükséges adalékanyag is helyet kap. (Ráadásul geil, mint Én kicsi pónim-betétdal.) Aztán volt szerencsém az Asia márkanevű készítményhez is, mely talán a legolcsóbb. Ennek nem az a legnagyobb hátránya, hogy sótartalma a Holt-tengerével vetekszik. Sokkal inkább az, hogy kinyitásához egy lángvágó, 20 kiló TNT, és egy nyugalmazott FBI-os kódfejtő sem mindig elegendő. (Nem viccelek, én konkrétan csak kombinátfogóval bírtam letekerni a kupakot.) Tudom, persze, a végső tanulság ezúttal sem más, mint hogy a minőséget meg kell fizetni, de közhelyek puffogtatása helyett a panaszkodás is sokkal szórakoztatóbb. És most szakma: Előkészíti hányaveti módon a következőket: 30 dkg natúr tofu 1 közepes (tehát nem nagyon nagy) cukkini 4 evőkanál szójaszósz 2 evőkanál szezámmag 1 kiskanál chiliszósz 3 evőkanál sűrített paradicsom 1 kiskanál barna cukor valamint fűszerkeverék az alábbi komponensekkel: 1/4 kiskanál fekete bors; 1/2 kiskanál cayenne bors; 1/2 kiskanál fahéj, 1 kiskanál római kömény; 1/2 kiskanál szegfűszeg; 1/2 kiskanál gyömbér; 3 szem kardamom összetörve Szolgalelkűen követi az utasításokat: A tofut felkockázzuk, egy tálba helyezzük, majd rálapátoljuk a szójaszószt, és jó félóráig állni hagyjuk. Eközben a szezámmagot egy serpenyőben megpirítjuk (szárazon, olajat nem adunk hozzá), és ódzkodva félretesszük. A felkockázott cukkinit meghempergetjük a fűszerkeverékben és megsózzuk, majd szárazon feltesszük a tűzre. (Egy edényben, nem magában,értem?!) A sűrített paradicsomhoz hozzáadjuk a barna cukrot, kételkedés nélkül a cukkinihez lötyböljük, és összekeverjük vele. Ezen elegyhez egy kevés vizet adunk, hogy le ne égjen, majd némi párolás után a szánalom legkisebb jele nélkül hozzáadjuk a tofut és a szezámmagot is. Szervírozhatjuk pirított barna tésztával, de rizsával is tökéletes.
Fehérboros-tejszínes gomba spagettivel
Egyes keleti gondolkodók szerint az ember főzés iránti vágyát kivételes esetben az a tényező is vezérelheti, hogy - bármily bizarrul is hangzik - éhes. Jómagam még kételkedem a kijelentés igazságtartamában, egy hasonló fajsúlyú témában semmiképp nem szeretnék elhamarkodott véleményt megfogalmazni. De tegyünk fel, ismétlem, tegyük fel hogy mégis igaz! (És újfent szeretném hangsúlyozni, hogy mindez puszta feltételezés részemről! Engem senki ne tituláljon hernyóagyú tacskójanicsárnak, ha mégsem így lenne!) Márpedig, ha így lenne, az éhségérzetben érintett egyed számára a következő szófordulatok felettébb gyűlöletesek lehetnek egy-egy receptben: "pihentetjük", "hűtőbe tesszük", "jó fél/egy/két óráig", "fél napig", valamint "pácoljuk". A következőkben az ún. éhes emberek csoportjának szeretnék kedveskedni egy olyan fogással, mely bevásárlással együtt is megvan jó húsz perc alatt, még akkor is, ha a boltba menet jegesmedvék rontanak ránk. A szűkszavú bevezető elolvasása után légyszíves az alábbiakat készítsük elő: 10 dkg csiperkegomba 1 dl fehérbor 1 dl növényi tejszín 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 kiskanál szárított vagy frissen felaprított bazsalikom fél csokor felaprított petrezselyem só bors 25 dkg spagettitészta És most következzék az akciórész: Cicózás helyett a gombát felszeleteljük. A vöröshagymát szintúgy. Ez utóbbit olívaolajon üvegesre dinszteljük, közben belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a gombát, és szakértő arccal megvárjuk, míg kiereszti és valamelyes elfortyogja a levét. Ekkor a sistergésre allergiás ismerőseinket felbosszantandó, hozzáadjuk a fehérbort, a tejszínt, majd a petrezselymet és a többi fűszert. Addig pároljuk kevergetve, míg gusztusos, krémes állagú nem lesz. A spagettit ugyebár már az elején feltettük főni kevés só és egy evőkanál olívaolaj társaságában, mert ennek hiányában a gombát csak a tányérhoz tudjuk hozzáadni. Az meg snassz.
Fehérboros-mustáros gombatekercs
2014. december 22. Vegán muflon
A vegán újévi malacsült elkészítése nem különösebben komplikált feladat: Hozzávalók: 1 alma Elkészítés: Tegyük rá a tálcára. Íme: A karácsony-kompatibilis vegán ételek tárháza szerencsére ennél valamivel szélesebb. A statisztikák azt igazolják, hogy évről-évre nő azok száma, akikkel szikkadt mákos bejgli jóvoltából halnak fulladásos halált az Igazából szerelem és a Názáreti Jézus képsoraira. Már csak ezért is olyan specialitással hozakodnék elő, mely köszönőviszonyban sincs a megszokott menüvel. Előkészítendő: 1 csomag (tehát két tekercs) leveles tészta 400 gramm csiperkegomba 1 evőkanál dijoni mustár 1 dl fehérbor 1 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 60 gramm zsemlemorzsa 2 szál zeller fél csokor petrezselyem 1 kiskanál kakukkfű némi szója- vagy mandulatej 3 evőkanál szezámmag só, bors A hagymát áhítatos arccal felkockázzuk és kevés olívaolajon sárgára dinszteljük. A felaprított zellert hozzáadjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát, majd jöhet a felvágott gomba. Pár percig kevergetjük, majd hozzápasszítjuk a mustárt és a fehérbort. Olykor-olykor megkeverve izgatottan várjuk a Jézuskát, valamint - ami még magasztosabb - hogy az ominózus elegy leve elfőjön. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a felaprított petrezselymet és a zsemlemorzsát. Miután elkevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk kicsit kihűlni. A leveles tésztát kinyújtjuk naivan, majd keresztben és hosszában is elvágjuk, hogy négy egyenlő síkidomot kapjunk. Az így kapott paralelogrammák közepéje egy csíkban fellapátoljuk a gombás elegyet, majd a tésztalapok jobb és bal szélét megkenjük kevés szója- vagy mandulatejjel. Ekkor egy óvatlan mozdulattal ráhajtjuk a jobb szélét a balra, majd a rögzítés pontján egy villával lenyomkodjuk a tésztát. Az így kapott jajdegusztusos tekercseket szintén megkenjük szójatejjel. majd megszórjuk szezámmaggal. Karácsony dacára is átkozódásba törünk ki, amiért nem melegítettük elő a sütőt 200 fokra. Ezt pótoljuk, majd a tekercseket tepsibe helyezés után jó 20-25 percig sütjük.
Lilahagymás-mentás padlizsán
2014. december 14. Vegán muflon
Közérdekű felhívás: tiltakozzon Ön is mediterrán ételekkel a karácsonyi filmcunami ellen! Ma délután egy rövid részlet erejéig volt szerencsém a Holidayhez, ám az tíz perc is arra késztetett, hogy felvásároljam a föld összes cukkini- és padlizsánkészletét, majd belefojtsam magam. A következő specialitással a konkrétan a Reszkessetek, betörők alkotóin szeretnék bosszút állni. Tudd meg, gyűlöllek, te kis koravén szőke strici, remélem, idén már végre elkapnak a betörők, és tapétavágó késsel herélnek ki! Na! Beszerzendő: 2 db padlizsán 3 db lilahagyma 2 dl szójajoghurt 1 kiskanál fűszerpaprika 3-4 mentalevél 1 (konzerv)doboz csicseriborsó só, bors Folyamat: A padlizsánt felkockázzuk, a lilahagymát - mintha csak paradicsom lenne - cikkekre vágjuk. Egy tepsi (bakonyi kistelepüléseken tepszi) aljába kevés olívaolajat öntünk, kaotikusan belepakoljuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, majd ezt is meglocsoljuk olívaolajjal. 220 fokra hevített sütőbe tuszkoljuk, közben nekiállunk az öntetnek a következőképpen: a felaprított mentalevelet összekeverjük a szójajoghurttal és a fűszerpaprikával, majd sózzuk, borsozzuk. (Mentalevél híján kihagyjuk a fűszerpaprikát, ellenben a joghurtba nyomunk két gerezd fokhagymát, pár csepp citromlevet, és megborsozzuk. Ekkor azonban már nem mentás padlizsánként emlegetjük az ételt ,mert kiröhögtetjük magunkat.) A csicseriborsót leszűrjük, megsózzuk, majd összeforgatjuk az öntettel és a padlizsánnal. Szájjal fogyasztjuk.
Paradicsomos ratatouille
2014. december 8. Vegán muflon
Szemelvény személyes értelmező kéziszótáramból: Húsevő (főnév): Gyűjtőnév, ezen csoportba tartoznak a ragadozó állatok, valamint azon személyek, akik a kőszáli kecséket is hajlamosak a következő kérdéssel traktálni: "És halat sem eszel?" Továbbá ők azok, akik a főtt növényeket tartalmazó ételkülönlegességeket kivétel nélkül a "lecsó" fedőnéven emlegetik. Hát, ezúttal legyen igazatok, gyalázatos mopszhóhérok! Lecsó következik, ám még véletlenül sem az a fajta, melyet a nagy sztereotípiák könyve szerint kackiás bajszú magyar kondások főznek bográcsban. Hanem az a variáció, melyet kackiás bajszú francia kondások főznek bográcsban. A ratatouille, tradicionális nevén lecseaux hozzávalói: 1 db Lvöröshagyma 2 gerezd Lfoghagyma 1 db Lpadlizsán 1 db Lcukkini 2 db Lkaliforniai paprika (eltérő színű, hogy szép is legyen) 3 db Lparadicsom 2 dl Lsürített paradicsom 2 kiskanál Loregánó 1 kiskanál Lbazsalikom 1 kiskanál Lkakukkfű 2 db Lbabérlevél Lsó Lbors A felkockázott vöröshagymát olajban megfonnyasztjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Ez voltaképpen a ratatuille natúr változata, rövid párolás után már így is tökéletes végeredményt kapnánk. Node, ez kiábrándítóan snassz lenne, ezért hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a fűszereket. Ne főzzük túl, akkor tuti, ha még sercegnek a zöldségek szájunk pitvarában.
Indiai paradicsomos padlizsán
2014. december 1. Vegán muflon
Meggyőződésem, hogy ha annak idején Kolumbusz nem egy ótvaros kínai piacról szerzi be a GPS-t, ma jó pár millióval több vegetáriánus és vegán élne körülöttünk. (A nők pedig Ajay Devgn t ajnároznák az amúgy vegánná érett Brad Pitt helyett.) Újfent egy olyan indiai specialitás következik, melynek hatására a tesztelő ízlelőbimbói öntudatra ébrednek, és minimum befektetői tanácsadói babérokra törnek. Egyesekből pedig a nemzet színésze lesz, és verset szaval állami ünnepélyeken. Az egykori gazdatest pedig könnybe lábadt szemekkel figyeli, és így büszkélkedik majd a körülötte állóknak: "az én számban lakott hosszú évtizedekig!" Mindemellett a következő étel gasztronómiai esőemberek számára is könnyedén elkészíthető. Beszerzendő: 1 db baromba puffadt padlizsán 3 db paradicsom 1 db hegyes erőspaprika (de jalapenóval is tökéletes) 2 kiskanál kurkuma 1/4 kiskanál asafoetida (vagy 1 kiskanál fokhagymapor, de inkább szerezzük be a tradicionális fűszert, nagyon megéri) 1 kiskanál római kömény só Feltéve és megengedve: A padlizsánt felkockázzuk és olívaolajon puhára pároljuk. (Ha kicsit megbarnul, még tökéletesebb.) Eközben egy másik tárolóeszközben szintén olajat hevítünk, és irgalmat nem ismerve beleszórjuk a felaprított erőspaprikát és a fűszereket. Ezt 2-3 percig pirítjuk, kevergetjük, majd hozzáadjuk a felkarikázott paradicsomot. Szintén pár percig kevergetjük, majd beleborítjuk a padlizsánt és megforgatjuk. Rizsával tálaljuk.
Csípős csicseriborsó curry
2014. november 25. Vegán muflon
És a blog szerzője újfent teret enged India-fetisizmusának. Erre már csak azért is megvan minden jogalapja, mert aki a Budapest TV szórakoztató műsorain edződött, annak automatikusan jár a "fakír" titulus. Az indiai ételek egyetlen hátulütője, hogy főzés után a páraelszívó folyamatos zúgatása mellett is megállapítható, hogy három nappal ezelőtt mi készült a konyhában. És ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy felmenőink között büszkélkedhessünk egy drótszőrű vizslával. Ugyanakkor az említett konyha ékkövei egytől egyig olyan dekoratívak, hogy hozzájuk képest Natalie Portman egy leszázalékolt cickányhernyó. Lásd a fotográfiát lent, előtte azonban az olvasmányos rész: Ingrídiönsz: 1 doboz (400 g) csicseriborsó-konzerv pár szelet jalapeno vagy ennél szigorúbb, vaskos erőspaprika 5-6 koktélparadicsom 1 csokor metélőhagyma 1 gerezd nagyobb fokhagyma 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál koriander 1 kiskanál őrölt gyömbér 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál görögszéna só Prászessz: A fokhagymát és az erőspaprikát felvágjuk aprója, majd kevés olívaolajon megpároljuk. A forró olajhoz hozzáadjuk a fűszereket, majd egy-két percig kevergetve pirítjuk. Végül hozzáadjuk a lecsepegtetett csicseriborsót, amit némi metélőhagymával dekorálunk, végül megsózzuk. Szakszerűen, ízlésesen tálaljuk rizsával.
Bruschetta
2014. november 18. Vegán muflon
A tradicionális olasz ételeknek általában megannyi verziója van, a bruschetta esetében nem voltam biztos, hogy létezik-e a legismertebbtől gyökeresen eltérő variáció. A kutakodást akkor hagytam abba, mikor egy receptben megpillantottam az "két gerezd dundi fokhagyma" szóösszetételt. Itt ugyanis lyukat ütöttem a monitorba, ami ellehetetlenítette a további vizsgálódást. (Esetleg folytathattam volna könyvtárban, mint a nyomozók az 1995 előtti krimikben.) A női magazinos modorosság receptek esetben (is) rajzszeg a szemnek és ólom a fülnek... Pl.: "A tofut felkockázzuk helyes kis falatokra" - én a kést ezen a ponton nem a tofu felkockázására használnám. Na, de vissza eredeti témánkhoz: a bruschetta (fok)hagymafetisiszták kedvence, ennél fogva kora téli influenzaszezonban hatványozottan ajánlott előétel. Meg egyébként is olyan finom, hogy az Toscana! Sőt, pápamobil turbo boost gombbal! És még főzni sem kell igazán. Alkotóelemek: 3 db paradicsom 2 gerezd nagyobb, de még véletlenül sem dundi fokhagyma 2 bazsalikomlevél (ennek hiányában használhatunk szárított bazsalikomot is, de úgy mégsem az igazi) fél fel lilahagyma 1 dl olívaolaj pár szelet jalapeno paprika (nem tradicionális összetevő, de tökéletesen passzol bele) só 4-5 pirítós Mély szakértelemmel: A paradicsomokat viszonylag kis szeletekre nyiszatoljuk, akárcsak a fokhagymát és a lilahagymát. Ezeket egy tálba öntjük, majd hozzálöttyintjük az olívaolajat. Megsózzuk, beletépkedjük a bazsalikomleveleket (tetszőleges opcióként hozzáadjuk a felkockázott jalapenót), majd jó fél-egy órát állni hagyjuk, ha türelmesek vagyunk. Legvégül a csodás elegyet pirítósra lapátoljuk. Íme:
Padlizsánchips avokádókrémmel
2014. november 15. Vegán muflon
Főzőműsorokban sokan ódzkodnak kimondani az avokádó nevét, ugyanis abban - állításuk szerint - egyértelmű utalás történik egy ízléstelen fizikai reakciót végrehajtó egyénre. (Szükségesnek éreztem megjegyezni, elvégre mégis csak egy gasztroblogról van szó.) A finomkodás már csak azért is felesleges, mert megannyi kulináris szupernova alapanyaga. A legismertebb talán az avokádókrém, de ez sem nevezhető minden falusi spájz nélkülözhetetlen kellékének. Pedig hótegyszerű fogásokhoz is kitűnően hasznosítható. Pl. a következőhöz, melynek komponensei: 1 db nagyobb padlizsán liszt A krémhez: 3 db avokádó fél fej fokhagyma só bors fél lime leve (citromot is használhatunk) tabasco szósz ízlés szerint (tehát fél üveg) A sznob dekorációhoz: 2 evőkanál barnacukor fél dl vörösbor fél dl balzsamecet A padlizsánt 2mm-es szeletekre vágjuk mérnöki precizitással. Ezután a szeletek mindkét oldalát megforgatjuk lisztben, majd forró olajban kisütjük őket. Az avokádókat meghámozzuk, a magokat kivesszük, majd a többi alkotóelemmel együtt turmixgépbe helyezzük, esetleg botmixerrel nekiesünk az alábbi taktusokra. A dekorációs elegy nyilvánvalóan elhagyható. Ám, ha nagy műgonddal dolgozó, igényes újgazdag hamis benyomását akarjuk kelteni, akkor a cukrot, a vörösbort és a balzsamecetet összeöntjük, hevíteni kezdjük, majd némi forralás után félretesszük besűrűsödni. (Nem mellesleg vérlázítóan finom elegyet kapunk.) Ez volt a Havanna lakótelep, a végeredmény viszont itt látható:
Vörösboros-fokhagymás gomba kaliforniai paprikával
2014. november 10. Vegán muflon
A legutóbbi recept óta vagy háromszáz levelet kaptam. Egy Gnobo Butanghar nevezetű fiatalember ezt írta Nigériából: "??? ?? ???? ??????? ?? ????? ????? ?????? ?????? ??? ??????? ? !!!!!!!!" Aztán ennyiben maradtunk. Többen pedig azt sérelmezték, hogy az indiai fűszerarzenáltól törpeschnauzerré változtak. (Ezek után nyilván már csak diktálták a levelet.) Mivel a továbbiakban senkit nem szeretnék kitenni hasonló megrázkódtatásoknak, ezúttal egy olyan specialitást mutatnék be, melyhez egyáltalán nincs szükség fűszerekre. Komponensek: 25 dkg gomba (lehetőleg portobelló, de egyéb típusú is megfelel) 2 evőkanál szezámolaj 1 evőkanál balzsamecet 1 evőkanál szójaszósz 3 evőkanál vörösbor 2 gerezd fokhagyma 1 db kaliforniai paprika A folyékony összetevőket egy mélyebb serpenyőben összekeverjük és miközben - életmentő általános iskolai ismereteinket latba vetve - az általuk létesített kovalens kötésekről fantáziálunk, az elegyet közepes lángon melegíteni kezdjük. Majd kíméletlenül belenyomjuk a fokhagymát. Ez olyan illatfelhőt képez, hogy padlón rúgjuk magunkat a gyönyörtől. Ám ehelyett inkább helyezzük bele a felszeletelt gombát, majd pár perc kavargatás után a felcsíkozott kaliforniai paprikát. Kis lángon pároljuk, míg a paprika meg nem puhul, ha kell, vörösbort öntünk hozzá. Rizsával is tálalható, de tortillába tekerve is kiváló. Ímhol:
Indiai kofta - vegán verzió
2014. november 6. Vegán muflon
Az Indiát övező misztériumok közül számomra korántsem a spirituális dolgok a legmegfejthetetlenebbek. Természetesen adódik a kérdés: hogyan képesek egyes jógik eltűnni aktuális helyükről, majd két másodperc múlva kilométerekkel arrébb felbukkanni? És vajon csomagolnak-e maguknak szendvicset az útra? És mint a reinkarnáció hangos hirdetői kétségbe esnek-e, ha azt hallják valamelyik embertársuktól: "holnaptól új életet kezdek"? Ezen kérdések elenyésznek ehhez képest: MI AZ ISTENT SZÍVNAK EZEK, HOGY ILYEN AKCIÓFILMEKET FORGATNAK??? Továbbá a szürrealitásra ennyire fogékony nép hogyan rendelkezhet ennyire tökéletes konyhával? Mert lehet, hogy rettentő mázlista vagyok, de eddig nem volt szerencsém olyan indiai specialitáshoz, amit ne találtam volna iste... pontosabban brahmainak, ganésainak, visnuinak és társainak. (fektetett nyolcas) És ha már itt tartunk, következzék személyes kedvencem, melynek eddig csak vegetáriánus változatát ismertem. Ez utóbbi túrót is tartalmaz, melyet csak igen körülményesen lehet helyettesíteni növényi összetevőkkel. No, de ráleltem a kofta tökéletesen vegán verzióra, mely még finomabb, mint az állati fehérjékkel teletömött. Összetevők: 2-3 db nagyobb krumpli fél fej karfiol 1 kiskanál koriander 4-5 evőkanál liszt 1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet) ízlés szerint őrölt chilipaprika (ezt a fajtát nagyon tudom ajánlani, itthon is kapható) só Az öntethez: 1 (konzerv)doboz hámozott paradicsom (türelmesebbek házilag is elkészíthetik 6-7 paradicsom megfőzésével) 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál őrölt koriander 1/2 kiskanál gyömbér 1/2 kiskanál oregánó 2-3 babérlevél 1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet) őrölt chilipaprika (kapszaicinfüggők itt kedvükre büntethetik magukat) só A megtisztított karfiolt és krumplit lereszeljük az alábbi gitártémára, majd a felesleges vizet a "frötty" hanghatás közepette kinyomkodjuk belőle. Összekeverjük a korianderrel, az asafoetidával (vagy a fokhagymaporral), a chilivel, valamint a liszttel, majd 3-4 centi átmérőjű golyóbisokat formázunk belőle. (Ha túl totymákosnak találjuk, további lisztet adunk hozzá.) Ezeket forró olajban ízlésesen kisütjük. Közben nekiállunk az öntetnek: Kevés olajon megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben egymáshoz adagolva: római kömény, chili, asafoetida (vagy fokhagymapor), gyömbér. Ezt egy darabig hevítgetjük, majd hozzáadjuk a paradicsom kb. felét. Pár perc kevergetés után jöhet a másik fele, majd a babérlevelek. Rizsával tálaljuk. A végeredmény annyira tradicionális és finom, hogy Síva vigad a magyar.
Halottak napi paprikakrém
2014. november 1. Vegán muflon
A hálaadás napi pulyka és a karácsonyi almatorta mintájára. Mégpedig azon megfontolásból, hogy egy életre megfojtsam a tej- és margarinipart. Bár táplálkozásügylieg nagyon is szimpatizálok a krisna hittel, a legfőbb mantrájukban hallható sorral ("Hare Rama") semmilyen formában nem tudok egyetérteni. És biztos vagyok benne, hogy azok sem fognak, akik letesztelik az alábbi receptet, mely bonyolult, mint a Taktaharkány FC ultráinak lelki világa. Alkatrészek: 4-5 db kápiapaprika 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1 evőkanál szójajoghurt (lelketlenebbek egy fél csomag feta sajttal helyettesíthetik) kapszaicinfüggőknek ízlés szerinti chilipaprika vagy habanero szósz (utóbbi különösen javallott) só A folyamat: A fejkarikázott paprikát olajon, fedő alatt pár percig pároljuk. Ezután hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és várjuk, amíg megpuhul. Majd megsózzuk. Ezt az elegyet turmixgépbe helyezzük, hozzáadjuk a szójajoghurtot és ördögvillákat mutogatva összemixeljük, és chilipaprikával vagy habanero szósszal magunkra haragítjuk. Figyelem, a végeredmény a "vérlázítóan finom" besorolással bír.
Iráni mandulás-padlizsános rizs mákkal
2014. október 29. Vegán muflon
Irán nem éppen turistaparadicsom, de ez érthető is. Sokakat már a gondolat is elriaszt, hogyan festett volna egy snitt a Baywatch-ból, ha a Kaszpi-tengernél kezdik el forgatni. Valahogy így: Ellenben a közel-keleti konyhák többségéhez hasonlóan csodás dolgokat tudnak előállítani növényi alapanyagokból. Persze, komoly hátrányuk, hogy ezek eredeti nevét lehetetlen kimondani egy fogászati zsibbasztó injekció után. Az esélyegyenlőség jegyében nézzünk tehát egy olyan ételt, mely nem rendelkezik ismert iráni fantázianévvel, ellenben egyszerű, mint egy teheráni medvetáncoltató. Alkotóelemek: 1 fej vöröshagyma 1 db padlizsán 150 g rizs(a) (legjobb a barna rizs, de ha türelmetlenek vagyunk, kitűnő a fehér is) 2 kiskanál őrölt római kömény (vagy garam masala - róla még lesz szó) 2 kiskanál kurkuma só valamint ízlés szerint hántolt darált mandula és darált mák A metódus: Rizst főzünk nüansznyit sós vízben. Közben egy másik edénybe kevés olaj, majd felforrósodása után felkockázott hagyma kerül. Hozzáadjuk a fűszereket és miközben ízlésesen pirulnak együtt, Pavlov-kutyát imitálunk akaratlan. Ezután hozzáadjuk a felkockázott padlizsánt, sózzuk, megkeverjük, majd némi vízzel fedő alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, hozzáadjuk a rizst, majd újabb fakanállal véghezvitt mixelés után állni hagyjuk. Ha némileg abbahagyta a gőzölgést, hozzáadjuk a mandulát és a mákot. A végeredmény magáért beszél:
Chilis babfasírt mustáros-balzsamecetes céklasalátával
2017. november 18. Vegán muflon
Jó pár éve, egy bestiálisan átmulatott, születésnapi szombat este után másnap reggel ószövetségi víziók gyötörtek. Láttam pl. ahogy Józsefet eladják a testvérei a fáraónak, ahogy Mózes szétválasztja a Vörös-tengert, illetve ahogy Dávid teherbe ejti Betsabét. Ezzel csak az volt a probléma, hogy előzőleg könnyelműen jelentkeztem egy vegán főzőtanfolyamra, ami vasárnap 9-kor kezdődött. Végül csodával határos módon elvonszoltam magam, és miközben a fejemben a sztálingrádi csata zajlott, órákon át hallgattam az unásig ismert infóáradatot a növényi fehérjebevitelről, a tej savasító hatásáról és arról, hogy a húsevés hogyan növeli a rák kockázatát. A tanfolyam leírásában ugyanis emlékeim szerint semmi nem utalt arra, hogy ez így fog zajlani. És arra sem nagyon, hogy a dietetikaelőadás után chia magos mutymurutty, zabfasírt és zöldszemes-ostorosmoszatos búzafűsaláta lesz az elkészítendő menü. (Ja, és a pontot az i-re az asztali áldás tette fel.) Akkor és ott megfogadtam: akkor is megmaradok szimpla gourmet-vegánnak, ha a tokám alatt komplett vízibivaly-csordákat lehet majd elszállásolni. A súlyos probléma viszont az, hogy a (közel) egyhónapos, (majdnem teljes) nyersvegán passió alatt azt vettem észre, hogy fizikailag százszor energikusabbnak érezem magam. Ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban igyekszem az étrendembe több nyerscuccot csempészni. (Azért ha valaki meglát egy jógaszőnyegen biokölest szemezgetni és ginsengteát kortyolgatni, felszólítom, hogy csévéljen a szőnyegbe, majd miután bőségesen lelocsolta petróleummal, gyújtsa rám! Előre is köszönöm!) Ennek szellemében előkészíti az alábbiakat: 2 x 400g vörösbab (konzerves) 1 kápiapaprika 2 piros chilipaprika 2 szál zöldhagyma 2 gerezd fokhagyma 3 ek zsemlemorzsa vagy kukoricaliszt 1 tk római kömény 1 tk gyömbérpor 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj a salátához: 1 db cékla 1 db vöröshagyma 3 ek balzsamecet 2 tk magos mustár A céklát és a sárgarépát az ínhüvelygyulladásért vívott harc jegyében lereszeljük, majd egy tálban a többi összetevővel összekeverjük. A vörösbabot leöblítjük, majd hogy rapid üzemmódban megpuhuljon, jó másfél percig mikróban melegítjük. (Mikrohullám-fóbiások meg is párolhatják.) A chilit, a paprikát és a zöldhagymát felszeleteljük, a fokhagymát lereszeljük, majd az összenyomott babbal és többi hozzávalóval összekeverve fasírT formázunk belőle. Az így megszülető kerek formulát sütőlappal kibélelt tepsibe helyezzük, majd fél órára 190 fokos sütőbe hajítjuk.
Nyersvegán vezeklés - egyhónapos kihívás
2017. október 12. Vegán muflon
Anno kizárólag egy dolog miatt döntöttem úgy, hogy végleg eldobom az állati termékeket: hogy semmilyen módon ne támogassam azokat, akik állatok legyilkolásából vagy abuzálásából profitálnak. Pl. nem társult és nem társul mellé vallási vagy ezoterikus meggyőződés: kedvenc kulturális táplálékaimban dobogós helyet foglal el a 80-as, 90-es évek punkzenéje, a Slayer és az Ördögűző, és legszívesebben felmosóvödröt húznék a fejemre, ha valaki a közelemben asztali áldásra ragadtatja magát. Jógaórán kétszer jártam, az eredmény: egy gerinctörés, nyolc porckorongsérv, tizenhárom idegbecsípődés és egy orrsövényferdülés. Továbbá a lezáró relaxáció közben rám tört a röhögőgörcs. Ja, és ha valaki mindenáron távozásra akar bírni egy társaságból, az esetben értekezzen hosszasan a fénylényekről, angyalokról, tündérekről és nem utolsósorban vonzás törvényéről! Egészségügyi szempontok szintén nem játszottak abban, hogy a veganizmus felé fordultam: ha túl hidegnek találom, a mai napig megmikrózom a reggeli energiaitalt, pénteken pedig már sörrel öntöm fel a zabpelyhet. Van, hogy vasárnap délelőtt Koós János mosolyog rám vissza a tükörből. A napi 2-3 kávéról akkor se mondanék le, ha minden elfogyasztott dózis után a szemem láttára négyelnék fel Micimackót. (Ő ugyanis tudtommal fiktív állat, így akkor sem érez fájdalmat, ha izzó vasszegeket ütnek az orrlyukába egy konyhás néni klumpájával.) DE! Észszerű határokon belül valahol mégis hiszek a tapasztalatszerzés szentségének fontosságában, ezért úgy döntöttem, hogy egy hónapon keresztül kipróbálom a nyersvegán étrendet. Tehát jövő hétfőtől kizárólag nyers zöldségekből, gyümölcsökből és magvakból (illetve ami még belefér, pl. hidegen sajtolt olajok) készült kompozíciókon fogok élni a határidő lejártáig. Egyelőre úgy tekintek a feladatra, mint egy fajta öngyötrési formulára, ami egy fokkal magasztosabb és egészségesebb annál, mintha ráharapnék egy sebesen mozgó köszörűkőre. Illetve ezt a vészjósló képet némileg árnyalja, hogy az elmúlt két napban már megpróbáltam felkészíteni magamat a kihívásra. Ennek első állomásaként tegnap már teljesen nyersnövényileg étkeztem, és döbbenten tapasztaltam, hogy képes vagyok a jóllakottság érzésére. (Ezt ugyanis elképzelhetetlennek tartottam.) Pl. a következő cucctól határozottan: Kesudiókrémes avokádósaláta 1 avokádó 2 paradicsom 1 kápiapaprika Továbbá: 15 dkg kesudió + az áztatásához használt víz 2 gerezd fokhagyma lereszelve 1 lime leve 2 gerezd fokhagyma 2 ek száraz élesztő 2-3 ek mazsola 2 tk kurkuma 1/2 őrölt szerencsendió 1/2 cayenne bors A kesudiót egy kisebb tálba helyezi, és annyi vizet ad hozzá, hogy épp ellepje. Beáztatja minimum fél órára, addig is igyekszik nem megzabálni az adag felét. (Én ezen a ponton elbuktam.) Majd a vízzel és a többi hozzávalóval együtt összeturmixolja, és a felszeletelt zőccséggyümölcsökhöz lötyböli.
Grillezett padlizsánburger hummusszal
2017. augusztus 23. Vegán muflon
Vannak megátalkodott nagyvárosiak, akik azt hiszik, hogy a vadaspark egy ocsmány, sárga szósszal és zsemlegombóccal telehányt természetvédelmi területet takar. Én viszont olyannyira vidéki vagyok, hogy számomra az "ütköző" és a "csatlakozó" is kérdőszónak minősül. Fél életemet kertes házban, kerti növények közvetlen közelében éltem le. Gyerekkoromban legjobb barátom egy csokor póréhagyma volt. És már csak ezért is szégyellem rettenetesen, hogy korábban nem döbbentem rá, mennyire pöpecül funkcionálhat a padlizsán etikus tehénhelyettesítőként két zsemle közé szorítva. Összeguberálandó: 1 db padlizsán A "páclöttyhöz": 4-5 ek olívaolaj 1 tk pirospaprika 1/2 tk fokhagymapor 1/2 tk chilipehely (elhagyható a rákba) 1/2 tk só 1/2 tk bors hummusz (akár házilag is) zsemle, paradicsom, és minden hasonló gyász, ami a hamburgerből elmaradhatatlan A padlizsánt kb. 1,5 centis karikákra vágjuk, majd megsózzuk, hogy kieressze a levét, mint kecskebéka az M1-esen. Jó húsz perc múlva papírtörlővel megtöröljük, majd a páclötty összekevert komponenseivel mindkét oldalán megkenjük. Forró grillserpenyőben kisütjük, majd hummusszal megspékelve többedmagával zsemlék közé szorítjuk.
Vörösboros vegán bolognese
Sokéves tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni, hogy a fesztiválszezon nincs jó hatással az alkotó jellegű tevékenységekre. Ha ilyenkor vetemednék receptek leközlésére hasonló mondatok születnének: "A zödbségeket fekckéázzuk olíadvaolajgn megpírtghjuk és hozeazáadjuk a fűrevszereket." Továbbá azt is ki merem jelenteni, hogy a veganizmust komolyan vevő egyedek hasonló rendezvényeken nem küzdenek a bőség zavarával. Már most szólok, hogy ha az elkövetkezendő két évben valaki sült krumplival kínál, azon letesztelek valamit, ami régóta foglalkoztat: vajon hány szelet fér bele egy emberi orrnyílásba? Egyébiránt pedig a kis burgonyának elszorult a szíve, amikor arra gondolt, milyen volt az anyja hasábban. Szóval fesztiválos sztrítfúd helyett legyen inkább ez: Előkészíti szolgalelkűen: A darált szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix 1 ek zabpehely 1 tk só Hovatovább: 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szár zeller 1 sárgarépa lereszelve 2 doboz aprított paradicsom 4 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 1,5 dl vörösbor vegán sajt lereszelve só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült és kihűlt, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert, majd a sárgarépát, végül hozzáadjuk a konzervparadicsomot. Elkeverjük, majd jöhet a sűrített paradicsom a vörösbor a fűszerek, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük. Vegán sajttal beborítjuk, és megzabáljuk mások elől.
Sajtkrémes cukkini "húsgolyók" spagettivel
Meggyőződésem, hogy a sorozatgyilkosok valaha normális emberek voltak, aztán belekezdtek valami csökkentett szénhidrát diétába. Az elmúlt két hónapban én is gyötörtem magam hasonlóval, ám még azelőtt hagytam abba, mielőtt tényleges funkciója lett volna annak a hatméteres gödörnek, amit a pincében ástam ki. Most pedig a nőnemű olvasók kedvéért egy fotográfián bemutatom, milyen átalakuláson mentem keresztül a diéta következtében: előtte és utána. És mivel az önsanyargatás véget ért, immár nem csak holmi szikkadt tengerimalac-tápot áll módomban posztolni. Alkotóelemek: 1 db nagyobb cukkini zsemlemorzsa (érzéssel) 1 tömlős szójakrém (pl. ez a fajta, bioboltokban plusz G-Robyban általában kapható) 1 tk só 2 tk bazsalikom 1 csokor petrezselyem 3 ek őrölt lenmag 3 ek vízzel elkeverve 1 kisebb fej vöröshagyma felkockázva 2 gerezd fokhagyma lereszelve 2 ek olívaolaj bors A cukkinit lereszeljük nagylyukú reszelőn, ínhüvelygyulladásosok előnyben! Hozzáadjuk a sót, majd húsz percig pihentetjük. Mivel ez idő alatt több nedvességet ereszt, mint a kakaós zacskó egy 80-as évekbeli közértben, kinyomkodjuk belőle a vizet, és egy másik edénybe helyezzük a többi alkotóelem társaságában. Ezt a katyvaszt összekeverjük, majd golyókat formálunk belőle és valami 21. századi civilizált sütőanyagban (tehát nem napraforgóolajban) kisütjük, de légkeveréses sütőben 190 fokon 30 perc alatt is pöpec végeredményt kapunk. Spagettivel szervírozzuk ismerőseinknek, hogy zabálják meg.
"Mézes"-citromos szejtán párolt spárgával és paradicsommal
2017. április 24. Vegán muflon
Mindenekelőtt hadd magyarázkodjam a majd másfél hónapos szünet miatt, kiváltképp, hogy senkit nem érdekel mindez. A kihagyásnak nagyon prózai oka volt: végérvényesen visszatértem a húsevésre, és második helyen végeztem a bugacgalántai tepertőfőző versenyen. De természetesen csak viccelni próbáltam. Valódik ok nem más, mint hogy most ért véget a hormonkezelésem, és a továbbiakban Pölöskei-Vackor Mária művésznéven próbálok betörni a magyarnóta-énekesi színtérre. Idő közben fellépőruhámat is megvarrtam. Most pedig néhány lényegi információ: A kilencöves tatu nem hord magánál papírzsepkendőt. Humphrey Bogart már jó ideje képtelen áfonyalével gargarizálni. Egyes skandináv országokban illetlenség temetésen csárdást járni. És akkor szakmai hozzávalók: A szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix (vagy hasonló természetazonos ételízesítő) 1 ek zabpehely só A pácléhez: 4 ek olívaolaj 2 ek agaveszirup 1 citrom leve 2 tk dijoni mustár A sallanghoz: 500g spárga 10-15 szem koktélparadicsom 2 gerezd fokhagyma 4 ek világosabb szójaszósz 2 gerezd fokhagyma 3 ek olívaolaj A szejtánport, a lisztet és a többi hozzávalót óvatlanul elkeverjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4 egyforma részre vágjuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. A megfőtt és kihűlt szejtánt mélységes rutinnal telítődve 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd beborítjuk a páclével, melynek összetevőit már előzőleg összekevertük, mint a sicc. Minimum egy órát akkor is hagyjuk békében, ha már saját hozzátartozóink vádlijából is harapnánk az éhségtől! Utána száraz serpenyőben mindkét oldalát megsütjük, ha túl száraz, locsolhatunk hozzá a pácléből. Közben a spárga fás szárát lenyiszatoljuk, a koktélparadicsomot félbevágjuk, és egy edényben beborítjuk a szójaszószos-fokhagymás-olívaolajas eleggyel. Egy óra áztatás után az egész hóbelevancot megpároljuk közepes lángon a szójaszószos cuccban. De a spárga roppanós maradjon, különben ótvar végeredményt kapunk!
Shakshuka pszeudo-tojással
2017. március 11. Vegán muflon
Most pedig átadnám a szót önkritikus énemnek: Mi ez az ótvaros mrutyok? A disznóm se enné meg, sőt, már attól vérhasban pusztulna el, ha kivinném a laptopot az ólba, hogy megmutassam neki! Ál-rántottát az izraeli lecsóra? Mi lesz a következő, fogkrémes padlizsán? Seduxenes zöldbabfőzelék? Sürgősen húzzál vissza vadászgörényt csutakolni, te málészájú szalmonella-generátor! Ám meg kell védenem magam magamtól! Egyrészt, mert a veganizálásnál kevés nemesebb cselekedet létezik, ez pedig bocsánatos bűnné teszi a gasztronómiai szentségtörést. Másrészt, mert taplóparaszt módon finom lett a végeredmény, és ez a lényeg. Aki nem ért egyet, hagyjon gyalázkodó kommenteket a bloggazda külön bejáratú szerzői oldalán! Komponensek: 1 fej vöröshagyma 1 ek barnacukor 2 db kaliforniai paprika (ha színvakoknak főzünk, lehetnek azonos színűek is) 800g aprított paradicsom (konzerves, de variáljunk!) 2 babérlevél 2 tk kakukkfű 1 tk római köménymag 1/2 tk sáfrány (hétfejű - kikacsintás, tapsoló nyugdíjasok) 2 ek petrezselyem felaprítva 2 ek korianderlevél felaprítva nüansznyi cayenne bors só/bors Az alternatív tojáshoz: 400g natúr tofu 1 tk római köménymag 1/2 fej vöröshagyma 1 tk kurkuma 3 ek növényi tejszín só/bors Ésakkor: A római köményt szárazon lepirítjuk, majd olajat adunk hozzá, és hozzápasszítjuk a felcsíkozott hagymát. Ha már üveges, mint öreganyám vitrinje, hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, a cukrot, a zöldfűszereket, és öt percig közepes lángon főzőkanállal tutujgatjuk. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a sáfrányt, a cayenne borsot, sózzuk, borsozzuk értetlenkedés nélkül. Addig főzzük, amíg a paprika roppanósan puha nem lesz. Egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a hagymát, a kurkumát, majd pár perc után az összetört tofut. Belelötyböljük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, majd a lecsó tetejére helyezve, ájtatos tekintettel szervírozzuk.
Csicseriborsó- és tofusaláta csípős avokádókrémmel
Miért nem nyitsz már vegán éttermet vagy büfét? - faggatnak olykor naiv ismerőseim. Nos, erre számos erős indokot tudok felhozni, pl. hogy az időjárás képes erős befolyást gyakorolni kedélyállapotomra. A vendégek pedig állítólag hajlamosak szívükre venni, ha észrevételeikre olyan válaszokat kapnak, hogy "akkor zabálj otthon, te pacalfejű szottyadt faszlapát!" Utólag pedig már hiába is hivatkoznék arra, hogy "bocsánat, uram, de napok óta dermesztő hideg van, máskor meg szügyig ér a latyak!" A második indok pedig, hogy olyannyira kritikus lennék a főztömmel kapcsolatban, hogy személyesen én írnék jellemzést saját művemről, miután kiszolgáltam magam. Pl. így: "Tehetségtelenségem nem ismer határokat! Ennél a szósznál a mókusom jobbat okádik, a szejtán meg olyan állagú volt, mintha egy rénszarvas tüsszentette volna ki." És most, hogy túl vagyunk az étvágygeneráló kötelező körökön, alkossunk valamit, ami után a csillagászati tavaszig mosogathatjuk az edényeket. (Ugyanis három fő komponensből áll.) A avokádókrémhez beszerzendő: 2 zöld chilipaprika (pl. jalapeno) 1 nagyobb avokádó 3 ek olívaolaj 2ek szójatej 1/4 fejessaláta 1/2 csokor koriander (elhagyható, úgysem fogunk találni sehol) pár csepp citromlé só/bors A tofuhoz beszerzendő: 1 csomag natúr tofu 1 csapott tk kurkuma 1 tk dijoni mustár 1/2 tk fokhagymapor só/bors És a többi komponens: 400 g csicseriborsó (konzerves) 1 marék koktélparadicsom félbevágva 1/2 kaliforniai paprika (felkockázva) 1/2 fej saláta felcsíkozva A chilipaprikák szárát kíméletlenül lenyessük, félbevágjuk őket, és kevés olívaolajon addig sütjük, amíg már majdnem feketék. Utána az avókádókrém többi komponensével együtt turmixgépbe gyömöszöljük és összemixeljük. A natúr tofut villával összetörjük, kevés olívaolajon pár percig sütjük, majd egy tálban hozzáadjuk a többi összetevőt, és variálás nélkül elkeverjük. Ha megvagyunk, salátaágyon a paprikával és a paradicsommal mindezt ízlésesen elegyengetjük, és nekiállunk zabálni.
Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtán
Főztjeim mellett előszeretettel traktálok másokat újévi fogadalmaimmal. Minél kisebb érdeklődést tanúsítanak a mondandóm iránt mások, annál nagyobb örömmel tölt el engem ez a művelet. Ennek szellemében: 1. Nem kényszerítem embertársaimat arra, hogy vogul revütáncosnak öltözve járjanak medvetáncot a pápával. 2. Nem gargarizálok körtelével biztosítási kárbecslők társaságában. 3. Soha többé nem válaszolok a "mi az a szejtán?" kérdésre, kiváltképp nem az internet totális térhódítása után 15-20 évvel. (Ha mégis erre ragadtatnám magam, válasz gyanánt vihogva verem arcon az illetőt egy búvártappanccsal.) És most akció. Beszerzi hozzá szolgalelkűen: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1tk füstölt paprika 1 tk fokhagymapor 250 g csiperkegomba 2 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl rizstejszín 1 tk mustár só, bors Szejtánt (amit továbbra sem vagyok hajlandó definiálni, haha) főzünk az itt leírt módon. Vékony szeletekre vágjuk, és mindkét oldalon kisütjük egy tapadásmentes serpenyőben. Közben ravaszul összekeverjük a füstölt paprikát a fokhagymaporral és némi sóval, és a sütés utolsó fázisában, fűszerezzük vele a szejtánt. (Hogy meg ne égjen a paprika, értem?) Ha, kész, félretesszük. A felszeletelt gombát forró olívaolajban, nagy lángon lepirítsuk, majd visszavesszük a lángot, és hozzáadjuk a felszeletelt zöldhagymát és a lereszelt fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd tapasztaltan, türelmesen megvárjuk, hogy a leve nagyrészt elpárologjon. Ekkor hozzápasszítjuk a tejszínt és a mustárt, majd elkeverjük. A szejtánt a tejszínes-gombás cuccal rizsa társaságában ízlésesen szervírozzuk, nem mocsári tapló módon, mintha csak egy rinoszérosz hányt volna oda.
Zöldhagymás édesburgonya-pogácsa
2016. november 9. Vegán muflon
Vannak konyhai fogalmak, melyek szitokszóként is kiválóan funkcionálnak. Ilyen a pogácsa, a piskóta, a nokedli és a pampuskajanicsár, jóllehet, ez utóbbit még soha, senki nem ejtette ki a száján. A szerző kivételesen nem gyalázkodásként gondolt a pogácsára, és higgadt lelkiállapotában végiggondolta, hogyan lehetne elkészíteni a sima krumplis verzió változatát progresszívebb formában, egy tankhajónyi étolaj nélkül. Javasolnám, hogy csupán azok kíséreljék meg az előállítását, akik rendelkeznek némi rutinnal pl. zöldségfasírt-gyártás terén, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a legkülönfélébb mitológiai vadakat szólítják fel szexuális aktusra nagy hangerőn. (Önéletrajzi ihletésű tanulság!) Beszerzi célirányosan a következőket: 1 kg édesburgonya 2-3 szál felaprított zöldhagyma 2 ek szójaszósz 100g liszt 1/2 tk barnacukor 1 ek felaprított chilipaprika 1 tk só olívaolaj vagy kókuszzsír a sütési metódushoz Az édesburgonyát hirtelen felindulásból meghámozzuk, majd szándékosan puhára pároljuk. Szükség esetén szűrőbe tesszük, és mikor lecsepegett, majd kihűlt, egy keverőtálba helyezzük, és összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Ha túlságosan mrutyok állagúnak találjuk, további lisztet adunk hozzá. Ezt követően egy szigorúan tapadásmentes serpenyőben olívaolajat hevítünk, majd kisütjük rajta a pogácsává formázott masszát. Korianderes-szójajoghurtos mártással fogyaszthatjuk, de magában megzabálva is isteni.
Currys sütőtökkrémleves fokhagymás krutonnal
2016. október 10. Vegán muflon
Még a hisztérikus rendmániások hűtőjében is fellelhetők olyan élelmiszerek, melyek Dzsingisz kán hódításainak idején kerültek oda. (Ő állítólag kiváltképp precíz hadvezér volt, mielőtt lerohant egy országot, mindig átnézte a tatáridőnaplót.) Én a következő ételhez a legutóbbi posztban taglalt sütőtök maradványait használtam fel, de semmi bajom lett tőle. (Viszont emlékszem egy főiskolai vizsgámra, ahol tételmérgezést kaptam.) Sőt, mások is beleettek, amin úgy felháborodtam, hogy elővettem a verőkanalat. Jut eszembe, egyszer meghívtam egy mentalistát ebédre, na, de valójában ő volt a vendéglátó. A szükségszerű bevezető után pedig szakma: Összeharácsolandó komponensek: 700 g sütőtök meghámozva, magtalanítva 1 fej vöröshagyma 1 tk tandori currypor 1l zöldségleves-alaplé 1 dl rizstejszín 1 szál zöldhagyma kevés só / bors A krutonhoz: 2 ek biomargarin 2 gerezd fokhagyma pár szelet kenyér legkockázva (szikkadt, már-már sérülés előidézésére alkalmas) Az apróra vágott hagymát szolgalelkűen megpároljuk, majd hozzáadjuk a curryport. Jó fél perc múlva a sütőtököt, majd öt perc közepes lángon való pirítás tényének fennforgása után hozzápasszítjuk az alaplevet. Miután fedő alatt 15 percig párolódott, nekiesünk botmixerrel, és miután összemixeltük, hozzáadjuk a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk, de ésszel. Egy másik edényben megolvasztjuk a margarint, majd belenyomjuk a fokhagymát. Miután összekevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk némileg kihűlni. Ezután pókerarccal megforgatjuk benne a kenyérkockákat, majd 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig pirítjuk. A kész művet - minden esztétikai érzékünket bevetve - a kenyérkockákkal és apróra vágott zöldhagymával dekoráljuk.
Színes vega fajitas salsa szósszal
2016. szeptember 21. Vegán muflon
"Szeretlek, te bornírt vadbarom!" - mondta Johanna a tepsiszájú parasztgyereknek, s szeme tengerében visszatükröződött az őszi hold szelíd fénye! "Én is, te öszvérarcú pacalbuksza! Most azonnal pórázra kötnélek, és kiszagoltatnám veled a szarvasgombát a környéken! Vagy a jégeralsómat!" - válaszolt Antoine olyan szenvedéllyel, mintha csak a Kilimandzsárót készülne legyűrni. Azzal egymás orrába fújtak és eggyé váltak a csalitosban." Egyes olvasóktól több kritikát is kaptam, hogy receptjeim mentesek mindennemű drámai hatástól és romantikus töltettől, én pedig nem akartam lelombozni őket azzal, hogy elárulom: ez voltaképpen ennek a műfajnak a legjellegzetesebb sajátossága. Ezért inkább, hogy ne érje szó a ház elejét, megajándékoztam őket egy részlettel a Szívzörejek a Cickányok völgyében című regényemből. És most jön a száraz rész, aki unatkozik, ugrókötelezzen mezítláb egy zsák legódarabon! Alkotóelemek: 200g szejtánpor 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só Továbbá: 3 db kaliforniai paprika (különböző színűek, ha hatásvadász végeredményre vágyunk) 1 fej lilahagyma 200 g barnarizs 4-5 ek morzsolt kukorica (konzerves) 1 csokor koriander 1 db lime leve só/bors A salsa szószhoz: 2 db paradicsom 1 ek paradicsompüré 1 fej lilahagyma 2 ek szeletelt jalapeno 1 csokor koriander 1 db lime só Szolgalelkűen szejtánt főzünk az itt leírt módon. A rizsát is feltesszük főni minden konyhai tapasztalatunkat latba vetve. Addig is elkészítjük a salsa szószt: az összetevőket nagy műgonddal apróra vágjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, belefacsarjuk a lime-ot, megsózzuk, elkeverjük, és félrerakjuk. A paprikát és a lilahagymát felcsíkozzuk, a megfőtt szejtánt hosszában 1-2 centis szeletekre vágjuk, az egész hóbelevancot egy alufóliával kibélelt tepsibe tesszük. Vékonyan meglocsoljuk őket olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, a szejtánszeletekre salsa szószt lapátolunk, majd a tepsit 200 fokra melegített sütőbe tesszük 25 percre. Kukoricás barnarizsával szervírozzuk, felaprított korianderrel dekorlájuk, végezetül lime-ot facsarunk rá, értem?
Póréhagymás chilis babbal töltött édesburgonya
2016. augusztus 21. Vegán muflon
Mint tudjuk, a pusztán növényi alapú táplálkozás követői nem jutnak elegendő fehérjéhez, vitaminhoz és egyéb tápanyagokhoz. Így hát elkerülhetetlenül megvakulnak, végtagjaik elsorvadnak, majd bőrizomtömlőt növesztve egy ótvaros veteményesben fogják leélni életüket, míg ki nem végzi őket egy rotációs kapa. Nos, ezen sorok írójának testfelépítése több szempontból nem felel meg a gilisztáénak. (Ezt épp ma reggel ellenőrizte a fürdőszobatükörben, onnan tudja.) Képes pl. gépelni, amit gilisztaként csak akkor tudna megtenni, ha megdögölne, megkeményedne, és valaki nyomkodná vele a klaviatúrát. Nos, ezt a gusztusos bevezető csak azért kívánkozott ide, mert a következő műalkotás kivételes mennyiségű fehérje- és vitamincunamit vonultat fel, és ha kedvünk tartja, egy-egy táplálkozásról szóló vita hevében bármikor betömhetjük vele a minket győzködő tudatlanok szájnyílását. Ingrídiönz: 2 drabális méterű édesburgonya (vagy 4 db közepesebbecske) 400 g vörösbab (konzerves) 400 g fehérbab (szintúgy) 400 g aprított paradicsom (megintcsak)1,5 dl paradicsompüré 150 g füstölt tofu (elhagyható, de ne hagyjuk el!) 1 póréhagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek füstölt paprika 2 tk őrölt kömény 1/2 tk cayenne bors 1 db avokádó A sütőt kijelentő módban előmelegítsük 200 fokra. A megmosott édesburgonyákat egy villával megszurkáljuk, majd héjastól (aki meghámozza, annak denevért teszek a pizsamájába!) 45 percre sütőbe tesszük. Közben nekilátunk a chilinek: a póréhagymát felkarikázzuk, és kevés olívaolajon megpároljuk. Cicázás nélkül hozzápasszítjuk a felaprított fokhagymát, a fűszereket, majd paradicsomkonzervet és a pürét, majd az összetört tofut. Jó tíz percig pároljuk tapasztaltan, türelmesen, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett babot. További tíz percig tutujgatjuk, kevergetjük közepes lángon. A sült édesburgonyába hosszában egy hasadékot vágunk, majd megtöltjük a chilis babbal és a héjájól megfosztott, felkockázott avokádóval.
Csípős koreai tofu paradicsomos bambuszrüggyel
A kínai alvilágban rendszeresek a véres pandaháborúk - ez a gondolat adott ihletet a mai konyhai tevékenységhez. Ráadásul a bambuszrügy 2016-ban már nem tartozik azon összetevők közé, melyekhez kizárólag monacói bioboltokban lehet hozzájutni. (Azért a zalahalápi Bakter kisközértben ne tessenek keresni!) Most pedig megragadnám az alkalmat, hogy átkozódjak egy sort: egy zsák avas Vegetába fojtanám azon eltartott kisujjú rózsadombi gasztrosznobokat, akik receptjeiket szándékosan beszerezhetetlen alapanyagokkal írják teli. 1 db vörös endívia? 150g FARRO?! 1 evőkanál sűrű TAMARINDVÍZ??! 2 teáskanál SZUMÁK?!!! Az ilyet életfogytiglani csákányozásra ítélném a Lehel piacon, és elrendelném, hogy minden kofa verje fejbe lopótökkel, ha ilyenek után érdeklődik. Na, és akkor szakma! Beszerzendő: 400g tofu (avagy egy csomag) 2 ek szójaszósz 1 tk cukor 1 ek chilipehely 4 ek víz 1 ek paradicsompüré 1 nagy gerezd fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma 2 szál zöldhagyma A bambuszhoz: 200g bambuszrügy (a receptekben is elengedhetetlenek a megdöbbentő fordulatok, csavarok) 2 ek paradicsompüré 1 db piros chili kimagozva 1 ek szójaszósz A tofut egy wokban (úgysincs otthon, úgyhogy ez itt serpenyőnek fordítandó) kevés szezámolajon (tehát olívaolajon) mindkét oldalán aranybarnára sütjük, majd cicózás nélkül félretesszük. Egy edényben (még véletlenül sem a tűzön, hanem natúrba) összekeverjük a szójaszószt, a cukrot, a chilipehelyt, a paradicsompürét és a vizet, majd ezt is hagyjuk békében nyugodni. A hagymát felkockázzuk, a felaprított fok- és zöldhagyma társaságában megpároljuk, majd felöntjük a chilis-paradicsomos löttyel. Felforraljuk, majd naivan hozzáadjuk a tofut. Elkeverjük, félretesszük. Egy másik edényben olajat hevítünk, és amíg nem túl forró, hozzáadjuk a paradicsompürét. (Ellenkező esetben sercegni és fröcsögni fog, mi pedig nemiszervek obszcén elnevezéseit fogjuk ordibálni a konyhában - önéletrajzi ihletésű megjegyzés.) Hozzáadjuk a chilit és a szójaszószt, majd elkeverjük a lecsöpögtetett bambusszal. Majd a tofuval együtt bezabáljuk.
Vegán mac n cheese
Most, hogy a legutóbbi recept betört a BBC GoodFood magazinba, már óhatatlanul magába szippantott a mislensznobizmus. Hazafelé menet három főzelékfalóra dobtam molotov-koktélt, egy kifőzdét ételhordóba rejtett pokolgéppel robbantottam fel, végül tehénjelmezben öngyilkosságot követtem el egy indiai gyorsbüfében. Persze a hírnév és az elismerés teherrel is jár, kb. egy hete verejtékezve riadok fel arra, hogy álmomban egy konyhásnéni Vegetát akar lapátolni a lebbencslevesembe. Na, de most jön egy igazi elitista, kulináris atomcsapás a sok gasztrobarbárra, történetesen a mac n cheese veganizált változata. (Ezt a fogást (mármint az eredeti változatot) mindössze egyszer készítették el Uganda diktátorának, aki a krokodilok közé dobatta a szakácsot, hogy titokban maradjon a recept.) Előkészíti: 250 g pennetészta 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors 4 ek zsemlemorzsa 1 tk petrezselyem felaprítva A tésztát - minden konyhai bravúrunkat bevetve - feltesszük főni. A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A zsemlemorzsát távolba révedő tekintettel összekeverjük a petrezselyemmel, kevés sót adunk hozzá. A megfőtt tésztát egy hőálló üvegtálba tesszük, összekeverjük a kesudiókrémmel, legfelső rétegként ráöntjük a zsemlemorzsát, majd 250 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Viszont ez utóbbi manőver nélkül is jó étvággyal megzabálható.
Vörösboros bolognai szejtánnal
Úgy éreztem, hogy ilyen hosszú alkotói szünet után illene minimum valami észveszejtően kreatív egzotikummal előhozakodnom. Nos, a szóban forgó fogásnál már csak egy salgótarjáni nászút kreatívabb és egzotikusabb ajándék. Kárpótlásul egy olyan recepttel hozakodtam elő, melynek fontos alapanyaga, a szejtán pünkösd hétfőn pofonegyszerűen beszerezhető. Csupán egy pajszer kell hozzá, amivel felfeszegetjük a legközelebbi biobolt ajtaját. Előkészíti szolgalelkűen: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 4 ek sűrített paradicsom 1,5 dl vörösbor só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig pároljuk, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük.
Ananászpakora őszibarackcsatnival
2016. április 10. Vegán muflon
Személy szerint felettébb boldog vagyok, hogy a politikai korrektség nyelvezete egyre nagyobb teret hódít. Már régen is azok közé tartoztam, akik napokig nem tudtak aludni azzal a tudattal, hogy valamely kijelentésükkel megsértették a Dunsztosüvegbe Jódlizó Aszexuális Kalaposmesterek Érdekvédelmi Ligájának aktivistáit. Ennél fogva a következő ételre pusztán lelkiismereti okokból nem ragasztanám rá a "rántott ananász indiai baracklekvárral" csúfnevet. (Holott nagyon leegyszerűsítve erről van szó.) Persze, ha 60 év feletti ismerőseim kérdeznek rá, mit főztem épp, nyilván ezzel a formulával hozakodnék elő - elkerülendő, hogy a beszélgetés másfél órás magyarázkodást követően halálesetbe torkolljon. Komponensek: A pakorához: 2db ananász 250g csicseriborsóliszt 2 tk porcukor 1 tk fahéj 1 tk őrölt szegfűszeg 1,5 dl víz A csatnihoz: 400g őszibarack (és bár áprilisban halmozottan szezonális, konzerveset is használhatunk) 1 fej lilahagyma 1 tk reszelt gyömbér 2 ek friss bazsalikom felaprítva 1 tk római kömény 2 tk szegfűszeg 1 piros chilipaprika 4 db babérlevél 3 ek barnacukor 3 ev víz kevés só és bors A lisztet és a fűszereket a víz hozzáadása után variálás nélkül csomómentesre mixeljük, majd egy tál nevezetű egzotikus eszközben összekeverjük a felkockázott ananásszal. Ezt az elegyet jó negyed órán át hagyjuk békében nyugodni. Addig nekiláthatunk a csatninak, de kotlóst is imitálhatunk önmagunk szórakoztatására, lelkünk rajta! (Ha utóbbit választjuk, ügyeljünk a művészi hitelességre, és ódzkodjunk azoktól az elcsépelt mozdulatoktól, melyeket az óvodában tanultunk el kacsatánc címszó alatt!) Ha letelt az említett idő, az fűszeres tésztával beborított ananászt forró olajban kisütjük. Közben egy másik edényben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a szegfűszeget, a chilipaprikát, majd a felkockázott hagymát, a gyömbért és a bazsalikomot. Négy-öt percig, folyamatos kevergetés közepette pároljuk, majd lelkesen belepasszítjuk a héjától megfosztott, felkockázott barackot. Jöhet a babérlevél, a cukor, a víz, nüansznyit sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kis lángon fél óráig főzzük.
Thai pirított tészta grillezett padlizsánnal
2016. március 24. Vegán muflon
A blog története során még sosem értekeztem thaiföldi élményeimről, pedig gyakran vendégeskedtem Bangkokban egy szingapúri üzlettársam lakosztályán. Először csak nézőként nyertem betekintést a koszos klubok alagsorában zajló illegális harcok világába. Ott aztán egy kupacba fújta a szél az alvilág összes szemét alakját. Stricik, emberkereskedők, bérgyilkosok, orvhorgászok mindenütt... Végül magam is a ringben találtam magam, ahol nem voltak szabályok. Miután egyetlen rúgással padlóra küldtem az addigi bajnokot, Ho-Ling Szint, még a legrohadtabb alakok is megpróbáltak a bizalmamba férkőzni. A következő receptet pl. egy transznemű revütáncostól tanultam el, aki korábban Burmában volt kalóz, és amikor...őőő... bocsánat, egyszer a zalahalápi resti kerthelyiségében homlokon csapott a lengőteke, azóta hajlamos vagyok fiktív élményeket gyártani a Távol-Keletről. Na, de ha már itt tartunk, akkor szakma. Szíveskedjék előcibálni: A tésztához: 250g rizstészta (én sima teljes kiőrlésű spagettit használtam, de ezt elsunnyogjuk) 1 ek szezámolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet 1/2 marék friss bazsalikom felaprítva 2 ek szezámmag A padlizsánhoz 1 db padlizsán (ez váratlan fordulat volt, elismerem) 1/2 csésze rizs- vagy fehérborecet 2 ek szójaszósz 2 ek szezámolaj 1 ek agaveszirup (vagy hasonló sűrű, édeskés lötty, azért kiwiszörpöt ne használjunk) 2 gerezd fokhagyma A tésztát a csomagoláson olvasható használati utasítás ( ?????? ???) szerint feltesszük főni. Közben páclevet barkácsolunk a padlizsánhoz oly módon, hogy a folyékony összetevőket és a fokhagymát egy tálban összekeverjük, majd beleoktojáljuk az összetört fokhagymát. A padlizsánt kb. 1,5 cm vastag karikákra vágjuk, majd minimum húsz percre mindkét oldalán páclébe fojtjuk Közben egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, így marad a mélyebb serpenyő) felhevítjük a szezámolajat, és mikor kellően forró, hozzáadjuk a megfőtt tésztát. Hozzápasszítjuk az ecetet, a bazsalikomot, és a szezámmagot, majd komor tekintettel összeforgatjuk. A padlizsánt forró grillserpenyőbe helyezzük, majd mindkét felén 4-4 percig sütjük. Végezetül felszeleteljük, a tésztához adjuk, majd végezetül az egész hóbelevanchoz hozzáadjuk a páclé kb. 2/3-át. A maradékot megitatjuk ellenszenves hozzátartozóinkkal.
Chilis rántott karfiol gyömbéres-mogyoróvajas szósszal
Ma ismét egy tradicionális ősmagyar street foodot sikerült összeügyetlenkednem. A hagyományos ízvilág önkéntelenül is kihúzta lelkem tévéantennáját, melyen csak délutáni Duna TV-s kívánságműsorokat sikerült befognom. Ennek szellemében tehát, amíg az alábbi receptet leírom, kérném a Bagzó tacskó vakkantott a mármarosi határban című magyarnótát Kerékgyártó-Kutas Rezső előadásában. Küldeném édesanyámnak, Paszternák Kálmánnének Tatárkankóra, Pötyi néninek és lányának, Eutanáziának, valamint perzsamacskájuknak, Mircinek Kancahergelőre. Alkotóelemek: 1 fej karfiol 1/2 csésze liszt 1/4 csésze langyos víz kevés só 1/2 uborka pálcikákra aprítva A chilis bevonathoz: 2 ek olívaolaj 2 ek chiliszósz 1/4 csésze rizs- vagy fehérborecet 1 tk szójaszósz Hovatovább a szószhoz: 3 ek mogyoróvaj 2 ek rizs- vagy fehérborecet 2 ek citromlé 2 tk reszelt gyömbér 1 ek szójaszósz 1 tk agaveszirup (de bármilyen hasonló állagú, édeskés gyász megteszi) kevés langyos víz A sütőt előmelegítjük 230 fokra. A karfiolt kérdezősködés nélkül rózsáira cincáljuk, ódzkodjunk a túl nagy szeletektől, mint zsiráf a mackóalsótól! A víz, liszt és kevés só elegyéből csomómentes vegyületet alkotunk, ha túl száraznak találjuk, további langyos vízzel regulázzuk. Miután negyed óráig állni hagytuk, a karfioldarabokat rutinosan megmártjuk benne, majd egy hőálló üvegtálba halmozzuk őket. Sütőbe tesszük, összvissz negyed óráig hagyjuk bent, nem tovább. Közben előkészítjük a chilis elegyet oly módon, hogy az összetevőket egy serpenyőbe öntjük, majd kevergetjük, és felmelegítjük. (Nem forraljuk fel, mert bajok lesznek, világos?) Kivesszük a karfiolt, egy ún. tálba halmozzuk, majd az imént említett löttyel kíméletlenül nyakon öntjük és összerázzuk. Majd visszatesszük a sütőbe további 3-4 percre. De addig sem limbózunk a konyhában saját szórakoztatásunkra, hanem a mogyoróvajas szósz összetevőit összekeverjük egy tálban, végül annyi vizet adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen. A kész művet felnyiszatolt uborkával szervírozzuk, hogy joggal vádolhassanak minket hatásvadászattal!
Sült édesburgonya vegán majonézzel
2016. február 20. Vegán muflon
Mindenekelőtt: aki képes megtalálni a kapcsolódási pontot a cím és az alábbi fotográfia között, azt kulturálisan túlképzettnek minősítem, és abban az esetben is készen állok örökbe fogadni, ha az anyám lehetne. (A lakásba viszont csak akkor jöhet be, ha egy érett, felelősségteljes 17 éves thaiföldi cserediáklány az illető. Ez esetben a szobámba is szabad bejárása van.) Nos, igen, a blog gazdája ismét megerőltette magát, és leszállította egy olyan előkelő specialitás veganizált változatát, melyet olajsejkek is csak négyévente engedhetnek meg maguknak. (Többen már belerokkantak anyagilag, és jelenleg is közmunkásként tengődnek Abu Dhabi utcáin.) Ellenben bátran kijelenthetem, hogy ez a fajta vegán majonéz egy újabb szinonima a tökéletességre. Ami már csak azért is felüdülés, mert a korábban általam kóstolt változatok inkább emlékeztettek valami tejfölös-mustáros méhlepényre. És most, hogy meghoztam az étvágyat, lássunk munkához! Előkészíti: 2 nagyobb édesburgonya 1 tk füstölt pirospaprika 1 ek olívaolaj só, feketebors A majonézhez pedig: 1/2 csésze szójatej (természetesen natúr) 1/2 csésze olívaolaj 1 ek almaecet 1 ek citromlé 1 tk dijoni mustár 1/2 ek agave szirup (bármilyen sűrű, édes, emberi fogyasztásra alkalmas lötty megteszi) 1 kk só A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát NEM hámozzuk meg, ellenben jól megmossuk - hacsak nem rendelkezünk bőrizomtömlővel, hogy szeressük a termőföldet. Vonakodva felszeleteljük, de nem kell apróra, 7-8 centis szeletek pont megfelelőek. Minden bravúrunkat bevetve egy ún. tálba halmozzuk, majd rászórjuk a paprikát, sózzuk, borsozzuk, rálocsoljuk az olívaolajat, és összerázzuk. 40-45 percre sütőbe helyezzük. (Természetesen forró sütőbe, ellenkező esetben párolódni fog és töttyedt lesz, mint egy... najó, ezt a hasonlatot az érzékenyebb lelkű olvasók érdekében máskorra tartogatom.) A majonéz összetevőit az olívaolaj kivételével hatásvadász módon turmixgépbe helyezzük, majd egy jó percig magas fokozaton összemixeljük. Ekkor visszaveszünk a fokozatból, majd a turmixgép folyamatos zsinnyegtetése közben lassan hozzáadagoljuk az olívaolajat. A kész matériát jó fél órára hüttőbe tesszük.
Joghurtos zöldbabfőzelék zabfasírttal
2016. február 11. Vegán muflon
Néhanapján teret kell engedni a bennünk lakozó autótáskás-ételhordós panelházi technikatanárnak, akinek két hobbija van: felidegesíti magát az esti híradón és lakógyűlésre jár. Felesége pedig a mai napig abból a szakácskönyvből alkot, amit 1982 karácsonyára kapott ajándékba az Aranypók boltos mackófelső mellé. Itt ugyan némileg elhalványul a következő receptben rejlő proliromantika, a hasonló egyedek körében ugyanis még a vadvízi kalandtúra is nagyobb népszerűségnek örvend, mint a vegán táplálkozás. Ettől függetlenül egy klasszikus lakótelep-kompatibilis fogásról van szó, melyet ki más is narrálhatna hitelesebben zárójeles megjegyzéseivel, mint ő: A zöldbabfőzelékhez beszerzendő: 50 dkg zöldbab (Üveges is megteszi az ABC-ből. Ami a piacon folyik, az rablás.) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1/2 csokor petrezselyem 1 pohár szójajoghurt (Megvan a véleményem a hasonló urizálásról! Mi még a kaukázusi kefirért is kihajtjuk a belünket, a kékvérűek meg szójajoghurtban pancsolnak a Rózsadombon!) 1 ek fehérliszt 1 ek pirospaprika 1 ek almaecet só A felkockázott hagymát olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. (Nagyságos asszonyék bizonyára olívaolajat használnak. Mi egy Traubi szódás flakonba öntöttük a napraforgóolajat, amiben a sertéskaraj sült. A nyomdásznak és a tanárnőnek ez is megteszi.) Hozzápasszítjuk a pirospaprikát, majd 3 dl vizet adunk hozzá, ha némileg felforrt, jöhet a zöldbab. Pár percig főzzük, közben a joghurtot csomómentesen elhabarjuk a liszttel. Állandó kevergetés közben a zöldbabhoz adagoljuk, végül hozzáadjuk az almaecetet és a petrezselymet. A zabfasírthoz: 20 dkg zabpehely (Fasírtot zabpehelyből? Már bocsánat, de büszkeség is van a világon, senki kedvéért nem leszek kanári! Ráadásul a bútorrakodáshoz is kell a menzás pacal meg a vesevelő.) 10 dkg zsemlemorzsa 1 fej vöröshagyma 1 db sárgarépa 1 ek pirospaprika 1/2 csokor petrezselyem 1 ek szezámmag 1 tk őrölt kömény só A felkockázott hagymát megdinszteljük (Na, most már elég lesz, olyan gázszámlát kapunk, hogy a hónap hátralévő részében kátránypapíron kell majd élnünk! Matyit meg járathatjuk mamuszban tornaórára!), majd hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, az összetört fokhagymát és a fűszereket. Ha az egész hóbelevanc megpárolódott, felöntjük 2,5 dl vízzel (Na, még ez is! Nem gondoltam volna, hogy pont egy receptbe fog belerokkanni a család!), felforraljuk, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és összekeverjük. Pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fasírtokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, majd kevés olajon kisütjük egy serpenyőben. (Egész gusztusos lett a végeredmény! Csak nehogy Janka néni kiszagolja, mint múltkor a kisüsti szilvát! Olyan, mint egy karvaly vadászkutya felmenőkkel.)
Szezámmagos kínai rántott karfiol
Ebben az elidegenedett világban a társasházi lakók szinte semmit nem tudnak egymásról. Legfeljebb azt, hogy a szomszéd mikor süti azt a tetves bundás kenyeret! Na, és valami hasonló lehet az helyzet az alábbi étellel is, illetve bármivel, amiben sült fokhagyma szezámolajjal és szójaszósszal keveredik. Ebből kifolyólag ez az elegy különösen alkalmas éhségsztrájkolók szívatására. Amúgy meg a végeredmény világbajnok kategóriás, még ha a szomszéd meg is gyanúsít a távol-keleti szaghatások alapján, hogy közünk van Mirci nevű perzsamacskája eltűnéséhez. Beszerzendő: 1/2 fej karfiol 1/2 csésze csicseriborsó- vagy fehérliszt 1/2 csésze szójatej (pocsolyaízű natúr, nem valami édesített gyász!) 1 ek sütőpor 1 ek fokhagymapor 4 dl étolaj 1 ek szezámolaj 2 gerezd fokhagyma 1/2 csésze szójaszósz 2 ek rizs- vagy fehérborecet 1 ek barnacukor 2 ek chiliszósz 1 ek kukoricakeményítő 1 ek szezámmag 2 szál zöldhagyma A lisztet, a szójatejet, a sütőport és a fokhagymaport egy tálba lötyböljük, majd csomómentesre keverjük. (Ez abban különbözik a palacsintatésztától, hogy nem az.) A rózsáira bontott karfiolt beletuszkoljuk a tésztába, hogy mindenütt befedje, majd forró olajban kisütjük. Egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, de a receptben így érhetjük el a szakszerűség látszatát) szezámolajat hevítünk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Egy percig pároljuk, majd hozzáadjuk a szójaszószt, az ecetet, a barnacukrot és a chiliszószt, majd miután jól összekevertük, elkeverjük benne a kukoricakeményítőt. Ha besűrűsödött, hozzáadjuk a kisütött karfiolt, és cefetül elkeverjük a szósszal. Szezámmaggal és vékonyra vágott zöldhagymával dekoráljuk, rizsával tálaljuk.
Vegán pho leves
Életemben először próbálkoztam meg vietnami étellel, és meg is lett a böjtje. A pho leves ugyan kifogástalan lett, de a háborús emlékek úgy is rám törtek, hogy sosem jártam Vietnamban. Például amikor 62-ben megbízást kaptunk a fiúkkal, hogy robbantsuk fel az összes vasútvonalat Hanoi környékén, de a sárgák tőrbe csaltak minket. Emlékszem Williams közlegényre, oklahomai srác volt. Napbarnított, sötét szemű, igazi jóképű strici, akiért döglöttek a nők. Naphosszat mesélt nekem arról, mihez kezd majd, mikor hazatér. "Nyitok egy éjszakai klubot a tengerparton, és megkérem a barátnőm kezét. De előtte feldugom ezt a puskát Ho Si Minh seggébe." - ez volt a szava járása. Még aznap ellőtték a golyóit abban a Hanoi pokolban. No, de hagyjuk a fiktív múltat, és térjünk a lényegre: Beszerzendő: 1 karalábé 1 nagyobb sárgarépa 1 csöveskukorica 1 alma 1 szál póréhagyma 1 chilipaprika 2-3 vékony szelet gyömbér 2 db csillagánizs 2 db fahéjrúd 3 hüvely kardamom 1 fej vöröshagyma 80 g lapos rizstészta (de bármilyen lapos tészta megteszi, én pl. bármilyet használtam) 80 g tofu 80g gomba 1/2 lime A zöldségeket és a meghámozott almát felszeleteljük, és 3,5 liter víz és egy kiskanál só hozzáadásával 20 percig közepes lángon alaplevet főzünk belőle. ("Uram, itt nem tehetem le a helikoptert, errefelé hemzsegnek a vietkongok!") Közben egy száraz serpenyőben lepirítjuk a kettévágott, megpucolt hagymát, gyömbért és a fűszereket. Az égett részeket egy késsel letisztítjuk, majd az egész hóbelevancot az alapléhez adjuk. ("22-es, csapdába estünk. Ismétlem, csapda, sárgák mindenütt! Hol a francban van a légicsapás?!") Közben sós vízben megfőzzük a tésztát, kisütjük a tofut (pl. az itt taglalt módon), és megpároljuk a gombát. Ezeket egy mélyebb tányérba helyezzük, felöntjük a leszűrt alaplével, majd felszeletelt lime-mal és egy kevés zöldhagymával dekoráljuk. ("Tartson ki, fiam, nemsokára hazamehet!")
Falafel Vivaldi-módra
2015. december 29. Vegán muflon
Hogy miért Vivaldi-módra? Mert ha csupán annyi szerepelne a címben, hogy "falafel", senki nem kattintana a receptre! (Há gondolkodjunk má, Vivaldi akkor csinált falafelt, amikor goa remixet a Négy évszaknak!) Szó se róla, kissé talán elcsépelt ételről van szó, ám egy vegán nem élhet le egy életet anélkül, hogy meg ne kísérelte volna elkészíteni az alábbi fogást. Ezen sorok írója kétszer is nekilátott, először konzerves csicseriborsóval. Nos, erre a verzióra a végeredmény alapján az olajban úszó amorf borzméhlepény fantázianév passzolt volna leginkább, ám lássuk be, ennek elkészítésére kevesen éreztek volna késztetést. (Hacsak nem ellenszenves vendégeket várnak szilveszterre.) És bár a száraz-csicseriborsót-beáztatós-pihentetős verzió kb. másfél napos procedúra, van egy komoly előnye: a kívánt végeredmény sikerülni fog. Tehátakkor előkészítendő: 400g csicseriborsó (száraz) 20 g petrezselyem 5 gerezd fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma 1 ek római kömény 1 kk fűszerpaprika (édes) 1 kk koriander 1 kk szegfűszeg 1 kk só kevés bors és chilipor A csicseriborsót bő vízben beáztatjuk, és minimum fél napig állni hagyjuk. (Ez kb. négy Alkonyat-epizódnak felel meg, de senkit nem bíztatok hasonló időtartamú mazomaratonra, bennem is van könyörület.) Leszűrjük, majd aprítóba tesszük. Hozzáadjuk a petrezselymet, a vöröshagymát, a fokhagymát, a fűszereket és összedaráljuk. Egy lefedett edényben hűtőbe tesszük minimum 8-10 órára, de a legjobb, ha egy egész napon át pihentetjük. (A Harry Potter-maraton ötletét meg sem merem említeni, mert jó ízlésű emberek felnyomnak az Amnesty International gasztro munkacsoportjánál.) Golyókat formálunk belőle, majd kellően forró olajban kisütjük. Példának okáért humusszal szervírozzuk.)
Sütőtökös lepény diós pestóval
2015. december 14. Vegán muflon
A leveles tésztával készült ételek a közhiedelem szerint a kistérségi nagymamák kiváltságai, akik a Skynettel vívott végső csatában rácsos linzerrel mérnek megsemmisítő csapást a gépekre. (Mindezt az "olyan nincs, hogy nem esző, tessék megkóstolni" csatakiáltás kíséretében.) Nos, egyik 80 éves női alszemélyiségem, Suhajda Jenőné, Bözsi néni ezúttal olyan hozzávalókkal házasította a leveles tésztát, mellyel kortársai csak a legritkább esetben szokták. Legalábbis nagyanyámtól ritkán hallottam olyat, hogy "te fiam, hozzál be a spájzból egy kis édesburgonyát, ott van az avokádó mellett!" Tehátakkor kéretik bekészíteni: 150 g édesburgonya 100 g sütőtök 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 8-10 db koktélparadicsom 1 lap hajtogatott leveles tészta A paradicsomszószhoz: 120 g szárított paradicsom 2 gerezd fokhagyma 1 kk kakukkfű 3 ek olívaolaj A pestóhoz: 100 g bébispenótlevél 30 g dió 1 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 1 citrom leve só/bors A céklát, az édesburgonyát és a sütőtököt meghámozzuk, előbbieket vékony karikákra vágjuk, utóbbit felkockázzuk, a lilahagymát felcsíkozzuk.Lumbágóra panaszkodva lehajolunk egy tepsiért, beletesszük az említett zöldségeket, megsózzuk, majd kevés olívaolajjal meglocsolva 200 fokra melegített sütőben 45 percig sütjük. Eközben a paradicsomszósz összetevőit turmixgépbe tesszük, majd összemixeljük, a pesto komponenseivel ugyanígy járunk el. A tésztalapot kihajtogatjuk, és egy sütőlapra tesszük. A széleit 3-4 cm szélességben visszahajtogatjuk, a többi részt naivan megkenjük a paradicsomszósszal. A megsült zöldségeket elegyengetjük rajta, megszórjuk felkarikázott koktélparadicsommal. A tésztát 15 percig sütjük, majd meglocsoljuk a pestóval, és beharapjuk.
Vegán paella articsókával
2015. november 9. Vegán muflon
Elsőre mindig bizalmatlan vagyok olyan alapanyagokkal szemben, melyekkel még sosem dolgoztam, kiváltképp, ha kellően hülye nevet akasztottak rájuk. Ami az articsókát illeti, felbontás előtt többször is figyelmeztettem: ha hirtelen mozdulatot tesz, hívom a rendőrséget. Aztán lassan közelítettem felé... szívem a torkomban dobogott, miközben a konzervről visszatükröződött az utcai neonok haldokló fénye. Azok a mocskos, szennyes utcák, melyeket oly gyakran róttam, miközben a Hold rideg vámpírként követte lépteimet azt sugallva: "hamarosan kihűlsz te is!" És most itt vagyok az ítélet óráján... szemben egy doboz articsókával, mely mindjárt végez velem... de nem mozdul. Még csak nem is morog rám fenyegetően. Jó, felhasználhatjuk. Például a paella humánus, állati maradványok nélküli változatához. Hozzávalók: 400 g (azaz egy konzervdoboz) articsóka 2 és 1/2 csésze zöldségleves-alaplé (lusta dögök/csórok vizet és zöldségleves-kockát is használhatnak) 1/2 kk sáfrány 1 csésze hosszúszemű rizs 1 fej vöröshagyma felaprítva 3 gerezd fokhagyma összetörve 1db piros és 1db sárga kaliforniai paprika 4-5 fej csiperkegomba felszeletelve 2 db paradicsom felkockázva 1 kk fűszerpaprika (lehetőleg füstös) 4 ek zöldborsó só, bors Az alaplevet kérdezősködés nélkül felforraljuk (ne lobogjon azért), hozzáadjuk a sáfrányt, jól elkeverjük, és közepes/alacsony hőn tartjuk. Közben egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a vöröshagymát, majd ha megpárolódott, a fokhagymát és a felcsíkozott kaliforniai paprikákat. 5 perc múlva jöhet a gomba, majd további öt perc múlva a paradicsom és a rizs. Ekkor könyörület nélkül felöntjük a sáfrányos alaplé 1/3-ával, és várjuk meg, míg közepes hőn elpárolog. Majd jöhet a következő harmad, és ha ez is elfőtt, a maradék 1/3. Ez utóbbival együtt hozzáadjuk az articsókát és a zöldborsót is, majd kb. pár percig fedő alatt hagyjuk összeérni a komplett hóbelevancot. Sózzuk, borsozzuk, legvégül petrezselyemmel dekoráljuk.
Folytatódik A szójás szabadsága
2015. november 6. Vegán muflon
A Vegán Muflon büszkén bemutassa magasröptű főzőműsorának folytatását! (Az előző rész itt található!) Hogyan nyerjünk vitát egy húsevővel szemben? Rákkeltő-e a gabonakolbász? Mi köze az Ördögűző török verziójának a szejtánhoz? Valóban viselnek-e melltartót egyes férfiúi hajóskapitányok tőzsdeügynökök közelében? A műsor megannyi kérdésre megadja a választ.
Vörösboros-olívás padlizsán spagettivel
2015. október 22. Vegán muflon
Akár ez a blog is élő bizonyíték lehet rá, hogy a padlizsán mennyi csodálatos és fennkölt alkotás alapjául szolgálhat. Sőt, történészek már kézzelfogható bizonyítékkal rendelkeznek róla, hogy a Sixtus-kápolna is padlizsánból készült. És ami még megdöbbentőbb: maga Michelangelo is padlizsán volt. Ezen a nemrégiben felfedezett festményen pl. az látható, amint III. Pál pápa fogadja őt: Nos, azt hiszem, egyetérthetünk benne, hogy egy ilyen multifunkcionális növény további felhasználási lehetőségeit igenis érdemes forszírozni. Példának okáért oly módon, hogy első lépésben előkészítjük ezeket: 1 db padlizsán 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 evőkanál sűrített paradicsom 1 dl vörösbor 2 marék fekete olívabogyó 2 szál zöldhagyma 250 gramm spagettitészta 1 kiskanál oregánó só, bors A tésztát sós vízben feltesszük főni. A padlizsánt és a vöröshagymát alantosan felkockázzuk, utóbbit megpároljuk egy kevés olívaolajon, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, majd a padlizsánt is. Komor szakértelemmel egy kevés vizet adagolunk hozzá, és fedő alatt, közepes lángon megpároljuk, semmiképp sem totymákosan puhára. Ezek után hozzápasszítjuk a sűrített paradicsomot és a vörösbort, megkeverjük, majd egy perc után a felaprított zöldhagymát és az olívabogyót. Legvégül oregánóval, sóval és borssal fokozzuk az ízélményt a sztratoszféra szintjére. (Szomorú kulturális adalék: Michalangelo tragikus körülmények között halálozott el: 1564-ben a törökök joghurtos szószba vagdosták.)
Gaji-namul, avagy koreai padlizsán
2015. szeptember 28. Vegán muflon
A padlizsán multifunkcionális, mint a fültisztító pálca MacGyver kezében. Imádkozhatunk hozzá, használhatjuk önvédelmi eszközként kisebb rágcsálók ellen, de ha történetesen normálisak vagyunk, megannyi változatban el is készíthetjük étkezési célzattal. Itt a blogban már legalább hatféle javaslatot tettem ez utóbbira, most jöjjön a legalább hetedik! (Mivel a gaji-namul név nem annyira elterjedt a soroksári Bucok Falatozóban, ezért koreai olvasóim bosszantására a továbbiakban koreai padlizsánként fogok hivatkozni az ominózus specialitásra.) Összetevők: 2 db padlizsán 2 gerezd fokhagyma összetörve 2 szál zöldhagyma felaprítva 2 cm gyömbér lereszelve 1 kiskanál chilipehely 2 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál szezámolaj 1 evőkanál szezámmag A padlizsánokat felcsíkozzuk 3-4 cm vastag szeletekre, majd egy párolóedényben fedő alatt puhára pároljuk. (Hasonló berendezés hiányában kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá.) Közben az összes többi hozzávalót egy tálban gyanakvó tekintettel összekeverjük, majd mindezt a kész padlizsánhoz lötyböljük. A kész elegyet rizzsel szervírozhatjuk, ha akarjuk. És mivel ez a leírás botrányosan rövidre sikeredett, érdektelen híreket mondunk: Bolombás Tibor ököritófülpösi teherfuvarozó a ma hajnali órákban biccentett egyet szomszédjának. Richard Claydermant melbourne-i koncertjén megtámadta egy zongora, úgy tűnik ellene hangolták. A detroiti növénygyűlölők körében megszaporodtak a parajellenségek.
Eszméletlen! Vegán Muflon a Facebookon is!
2015. szeptember 23. Vegán muflon
Szolgálati közlegény! A blog szerzője éppen a freemailes e-mail címét regisztrálta, mikor szóltak neki, hogy 2015-öt írunk, ezért elindította a Vegán Muflon Facebook-oldalát! Légyszíves szeresse, aki nem szégyelli!
Sütőtök curry csicseriborsóval
2015. szeptember 7. Vegán muflon
Ha valaki megkérdezné, hogy a blog története során miért nem közöltem olyan receptet, amihez a sütőtök nélkülözhetetlen alapanyag, válasz helyett vajúdó anyacickányt imitálnék. Ezzel a művelettel talán el tudnám terelni a figyelmét arról, hogy kérdésére nem tudok megfelelően frappáns magyarázatot adni. Pedig a tök olyannyira hálás komponens, hogy kis híján nevet adtam neki (mondjuk Zsebálkovits Jenő), és barátommá fogadtam. De aztán rájöttem, hogy az a barátság, amikor egyik fél széthasítja a másikat és kikanalazza annak velejét, hagy némi kívánnivalót maga után. Így aztán csak rideg távolságtartással Honbolygó Rezsőné postai alkalmazottként emlegettem a művelet közben, amit most megosztok az olvasókkal is. Alkotóelemek: 1 db közepes sütőtök 3-4 evőkanál olívaolaj 2 kiskanál római kömény 2 kiskanál őrölt koriander 1 kiskanál összetört chili 2 kiskanál madras (jobb híján hagyományos) currypor só, bors 1 nagy fej lilahagyma 5 db paradicsom 2-3 cm-es gyömbérgyökér (jobb híján 1 kiskanál gyömbérpor) 1 db zöld hegyes erőspaprika 2 gerezd fokhagyma 1 csokor koriander (elhagyható) 1 (konzerv)doboz csicseriborsó 2 marék spenótlevél 150 gramm basmati rizs 1 kiskanál kurkuma (hanyagolható) Akciórész: A sütőtököt - a drámai hatás kedvéért - velőt rázó sikoly közben kettévágjuk, magjait kikanalazzuk, majd felkockázzuk. Egy ún. tepsibe helyezzük, majd igazságosan elegyengetve meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk római köménnyel, korianderrel, chilivel és madras curryvel. Sózzuk, borsozzuk, majd 40 percre agresszíven bevágjuk a 190 fokra melegített sütőbe. Az így keletkezett holtidőben nem jódlizunk bőrnadrágban, hanem kihasználjuk azt hasznosan: felrakjuk a rizst főni némi só társaságában. Továbbá felcsíkozzuk a hagymát, felaprítjuk a gyömbért, a fokhagymát, a hegyes erőspaprikát és a koriandert, majd felhevített olívaolajra helyezzük őket. Alacsony fokozaton 5-6 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és a csicseriborsót. Sózzuk, borsozzuk, majd 20 percig hagyjuk az elegyet békében nyugodni. Ezt követően adjuk hozzá a spenótlevelet, amit elég 2-3 percig főzni. Mindeközben a tök is jó eséllyel elkészül, így egy megfelelően ízléstelen tepsifogó kesztyűvel kivesszük a sütőből. (Ez nem lesz nehéz, tudniillik ebből még ember nem gyártott ízléses darabot.) Ha adunk a látványelemekre is, a kész rizshez hozzáadjuk a kurkumát, és tálaljuk sütőtökkel és a paradicsomos-spenótos esszenciával.
Csípős szivárványrizs- és babsaláta
A blog átmeneti szüneteltetésének volt egy prózai oka: a szerző nyersételes receptkönyve olyan terjedelmű lenne, mint a Drograzziák Kaláka-koncerten vagy a Columbo kaszkadőrjeinek memoárjai című kiadványok. Mert ugye amikor az embert hasonló időjárási viszonyok mellett csak ritkán gyötrik olyan gondolatok, miszerint "hajj, de jól lenne a sparhelt mellett melegedni... esetleg ugrókötelezhetnék is." De addig is, amíg közérzetünk egy szaunában rekedt busójáróéval vetekszik, hadd osszak meg egy gyorsan elkészíthető, könnyű műremeket, mely gyanús jellege ellenére nem csak köretként funkcionál. Előkészítendő: 1 csésze basmati rizs 1 közepes fej vöröshagyma 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál koriander 1 kiskanál chilipehely 1 kiskanál fehér mustármag 1 kiskanál oregánó 2 gerezd fokhagyma 1 (konzerv)doboz vörös- vagy feketebab 3 evőkanál szójaszósz 3 evőkanál zöldborsó 3 evőkanál morzsolt kukorica 1 szál zöldhagyma felszeletelve 1/2 kaliforniai paprika felkockázva só, bors 1 jégakku A rizst szemérmetlenül megfőzzük, a vöröshagymát felkockázzuk, és jól megpároljuk. Ha már üvegesedik, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, majd az összes fűszert. Jöhetnek a zöldségek, majd pár perc múlva a főtt rizs. Hozzálötyböljük a szójaszószt, megkeverjük, sózzuk, borozzuk. Legvégül a bekészített jégakkut kivesszük a fagyasztóból és vihogva alsóneműnkbe (vagy másokéba) helyezzük.
Baingan bharta
Az alábbi specialitást indiai padlizsánkrémként is emlegetik, ám ezt a megnevezést egyes eldugott somogyi települések lakosainak kivételével nem igazán értik. Maradjunk tehát a baingan bhartánál! A klasszikus padlizsánkrémtől az különbözteti meg, hogy nem az. Ellenben legalább olyan egyszerűen elkészíthető. Hozzávalók: 2 db nagyobb padlizsán 1 fej lilahagyma 1 db paradicsom pár szál koriander 3-4 evőkanál zöldborsó 1 kiskanál római kömény (egész) 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma 1 db hegyes erőspaprika 1 evőkanál gyömbérkrém 4 gerezd fokhagyma A sütőt nekifutásból 220C-ra melegítjük, majd a padlizsánokat - száruk amputálása után - 20 percre belehelyezzük. Ám még mielőtt ezt megtennénk, vágjunk egy apró hasítékot (kettőt-kettőt) a padlizsánok oldalán, és tuszkoljuk beléjük a fokhagymagerezdeket. Ha megsültek, kivesszük őket és hagyjuk kihűlni. Addig a paradicsomot és a lilahagymát felkockázzuk. Egy edényben nagy hepciásan olívaolajat hevítünk, és beletesszük a római köményt. Jó egy-másfél perc múlva hozzáadjuk a gyömbérkrémet és a hagymát. Miután utóbbi üvegesre párolódott, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és az erőspaprikát. Hozzápasszítjuk a többi fűszert, jól elkeverjük, majd lehúzzuk a padlizsánok héját, és az elegyhez adjuk őket. (Nem a héjakat.) A padlizsánokat jól összetörve elkeverjük a paradicsommal, hozzáadjuk a zöldborsót, fél csésze vizet, némi sót és még pár percig hagyjuk főni a levében. Rizsával ízlésesen tálaljuk.
Chana masala (csicseriborsó curry)
Az elkövetkezendő egy hetet egy olyan településen fogom eltölteni, ahol a vegánokat idegen létformának titulálják, és élveboncolják őket kőművesspaklival. (Ennél kíméletlenebb atrocitásoknak csak az absztinensek vannak kitéve, őket ki is preparálják.) Mondanom sem kell, hogy ilyen helyen egy fűszer- vagy biobolt hasonló forgalmat bonyolítana, mint egy űrsikló-alkatrészekkel házaló kiskereskedő. Éppen ezért nem valószínű, hogy lélegzetelállító specialitásokkal fogok előhozakodni, úgyhogy most ragadnám meg az alkalmat. Előkészítendő: 400 g (azaz egy doboz) csicseriborsó 400 g (azaz egy doboz) hántolt paradicsom 2 gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál reszelt gyömbér 1 kiskanál őrölt chilipaprika 1 evőkanál csicseriborsóliszt (de bármilyen minőségi liszt megteszi)1 kiskanál római kömény 1/2 kiskanál asafoetida 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma só Metódus: Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a római köményt, az asafoetidát. Ezt az elegyet fél percen át, mély szakértelemmel tutujgatjuk a főzőkanállal, majd hozzáadjuk a lisztet. Alaposan elkeverjük, és hagyjuk, hogy egy kissé megbarnuljon. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, 4-5 percig főzzük, hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, majd a chilit, a kurkumát, majd a csicseriborsót. Megsózzuk, ízlésesen elkeverjük, majd 1.5 deci víz hozzáadásával kis lángon főzzük jó 10 percig.
Gomba masala (avagy indiai gombapörkölt)
2015. április 19. Vegán muflon
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi - ha nem is feltétlenül tradicionális, de - kíméletlenül finom specialitás kulcsösszetevője. Beszerzendő: 1/2 kg gomba (én speciel champignont használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott mezei zöldpaprika vagy kaliforniai paprika 1 evőkanál őrölt koriander 3 db zöldchili vagy piros chilipaprika 1 kiskanál római kömény (egész) 2 kiskanál mustármag 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál kurkuma 2 kiskanál gyömbérkrém 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 evőkanál currylevél só Az "öntethez": 2 evőkanál vegán biomargarin 2 evőkanál currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 evőkanál felaprított korianderlevél 1 db zöldchili vagy piros chilipaprika kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott káromkodások közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a hosszában felvágott zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a gyömbérkrémet, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk az őrölt köményt, a garam masalát, az őrölt koriandert, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a biomargatint, hozzáadjuk a zöldchilit és a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
Csőben sült padlizsán vasárnapi zárva tartással
2015. április 12. Vegán muflon
Már bocsánat, hogy a relatíve hosszú hallgatást újabb padlizsános recepttel töröm meg, de alternatívával jelen esetben csak akkor tudtam volna előhozakodni, ha ütvefúróval indulok meg az Aldi felé. Akad ugyan a közelben másfél négyzetméteres non-stop, de a vegán kínálatból legfeljebb egy jó pirospaprikás-baracklekváros cérnametéltet tudnék összehozni főiskolás módra. Ha pedig a benzinkút fele venném az irányt, akkor a sonkától, sajttól megfosztott háromszögszendvics receptjével ejteném ámulatba az idetévedőket. A jelenlegi ételhez azonban minden adott volt, és egyszerűsége ellenére is istenire sikeredett. Előkeresi az alábbiakat: 2 db közepes padlizsán 4 db paradizsom 2 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 10 dkg zsemlemorzsa 2 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál hidrogén-dioxid 1 kiskanál oregánó só, bors A padlizsánt felkarikázzuk, majd besózzuk, és negyed óráig állni hagyjuk. Ha kiengedte a levét, megtöröljük, majd kevés olívaolajon mindkét oldalán kissé megpirítjuk. Egy tepsibe kevés olívaolajat lötybölünk, majd belehelyezzük a padizsánt és rá a felkarikázott paradicsomot. A zsemlemorzsát, a felkockázott hagymát, az összezúzott fokhagymát 2 ek olívaolajjal és két ek vízzel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Ezzel az eleggyel pedig jótékonyan beborítjuk a paradicsomot és a padizsánt. 200 fokra felhevített sütőben 15-20 percig sütjük, és kész.
Zöldséges szabdzsi kesudiós szószban
2015. március 17. Vegán muflon
A Pannónia utcai Pandzsab Tandori étteremben duplán is vérszemet kaptam a minap. Először, mert a kesudiós szabdzsit a választható csípősségi fokozatok közül a legextrémebb mellett döntöttem, valamint a mellé chilis naan kenyeret kértem. (Aki kíváncsi rá, milyen lehet egy vödör napalm elfogyasztása után sebbenzinnel gargarizálni, bátran kövesse a példámat!) Másodszor pedig, mert a szabdzsit ebben a kevésbé emberbarát formában is hibátlannak találtam. Ahhoz túl gátlásos vagyok, hogy ilyen helyzetekben éttermek konyháiba kéretőzzek be okulási célzattal, arról nem beszélve, hogy az indiai konyha illatanyagait legfeljebb akkor lehet száműzni a ruházatból, ha felgyújtjuk. Szerencsére a YouTube tele van olyan videókkal, ahol a fakírképző szakközépiskolák végzősei vicces angolsággal narrálják kiválónak tűnő ételeik főzési folyamatát. Így hát előkészítendő: 2 közepes fej lilahagyma 3 db paradicsom 3 evőkanál kesudió 4 evőkanál zöldborsó 4 evőkanál zöldbab 1/4 fej karfiol 2 db sárgarépa 1 nagyobb burgonya 100 g füstölt tofu felkockázva (elhagyható, de inkább ne hagyjuk el) 2 evőkanál kókusztejszín 1 kiskanál só 1 kiskanál chilipor 1 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál gyömbérkrém (jobb híján gyömbérpor) 1/2 kiskanál őrölt görögszéna kevés felaprított korianderlevél Hovatovább: A felcsíkozott lilahagymát, a felkockázott paradicsomot és a kesudiót kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor az elegy némileg szétfőtt, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesítjük és félretesszük. A felkarikázott sárgarépát, felkockázott burgonyát és a szétbontott karfiolt kevés olajon félig megpároljuk, majd hagyjuk békében nyugodni. A felkockázott tofut megpirítjuk, majd az imént megpárolt zöldségekhez adjuk. Most pedig a következő lépéssel tovább lelkesítjük azokat, akik rühellnek mosogatni: egy újabb edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gyömbérkrémet/port, majd jó egy perc után az összemixelt kesudiós-paradicsomos elegyet. Mély szakértelemmel beleborítjuk a chilit, majd kis lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. (Ha túl száraz, kevés vizet adunk hozzá.) Hozzáadjuk a zöldségeket és a tofut, majd jöhet a kömény, a garam masala, a görörgszéna és a só. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt és közepes lángon készre főzzük. Legvégül felaprított korianderrel díszítjük.
Ananászos csípős tofu kuszkusszal
2015. február 21. Vegán muflon
Brit tudósok bebizonyították, hogy minden 90-es évekbeli dancefloor előadónak megvan a maga megfelelője a növényvilágban: A növényi alapú táplálkozással kapcsolatban felmerülő erkölcsi aggályaimat közben sikerült némileg tompítani azáltal, hogy belegondoltam: a homok és az őrölt bazalt még mustárral is gusztustalanul mutatna a svédasztalon. És miközben ananászt hámoztam a következő specialitáshoz, egyszer sem nyikkant meg, hogy "Sing Hallelujah". Így tehát lelkiismeret-furdalás nélkül készítsük elő az alábbiakat: 1 db ananász 30 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 1/2 hegyes erőspaprika 2 dl (azaz egy pohár) szójajoghurt 2 evőkanál kókuszreszelék 1 evőkanál liszt só, bors 15 dkg kuszkusz curry ízlés szerint A kuszkuszt egy tálba helyezzük, majd felöntjük kb. megegyező mennyiségű forró vízzel, egy kiskanál olívaolajat adunk hozzá, robosztus módon lefedjük, és negyed órára félretesszük. A felkockázott hagymát olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a szintén felnyiszatolt tofut. Ízlés szerinti (esetemben egy IFA-platónyi) curryt adagolunk hozzá. Pár percig együtt pároljuk, majd az Its My Life dúdolása közben hozzáadjuk a feldarabolt, meghámozott ananászt, a felaprított hegyes erőspaprikát és egy kevés vizet. Fedő alatt kb. tíz percig közepes tűzön főzzük. Eközben a szójajoghurtba belehabarjuk a lisztet és a kókuszreszeléket, és felöntjuk vele a kész ananászos esszenciát. Összekeverjük a kuszkusszal, és szervírozzuk.
Padlizsános szabdzsi
2015. február 11. Vegán muflon
Egyesek talán még emlékeznek azokra az időkre, amikor a Sziget még fesztivál (megkockáztatom, rockfesztivál) volt, és nem egy Paris Hilton által megálmodott ribanc-Disneyland. Bizony, anno még elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki sírva fakadjon azon, hogy a K-hídon kitört a gurulós bőrönd kereke. (Megj.: azért nem akarok álszent lenni, ingyenjegyes trógerként a jelenlegi luxusprosti Sziget is a szívemhez nőtt az évek során.) Na, ekkoriban még létezett a krisna sátor, ami fellegvárként funkcionált azok számára, akik szerették a hardcore zenét, avagy ennek krisnás mutációját. A műfaj külön előnye volt, hogy önfeledt ugrálás közben sem igazán lehetett eltéveszteni a dalszövegeket. No, egy hasonló objektum közelében, az ételosztogató bhakták jóvoltából ismerkedtem meg egy gusztusos, sárgás löttyel, amitől dögevőként még igencsak idegenkedtem. Egészen addig, amíg meg nem kóstoltam. Na, ez volt a szabdzsi, aminek egyik legegyszerűbb verzióját ismertetném most: Komponensek: 1 db padlizsán 1 db cukkini 3-4 db paradicsom 1 kiskanál római kömény 1 csipet asafoetida 2 kiskanál kurkuma 1 kiskanál őrölt chilipaprika 1 pohár (2 dl) növényi joghurt só A fűszereket kevés olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt zöldségeket. Összekeverjük, majd hozzáadunk 1-1,5 dl vizet, és a fedő alatt, közepes lángon kevélyen puhára pároljuk. Ha a zöldségek megpuhultak, az elegyet megsózzuk, és hozzáadunk egy pohár szójajoghurtot. Keverünk rajta kettőt, és szájjal fogyasztjuk. A slágergyanús refrént pedig mindenki egyszerre:
Csípős sárgaborsó dahl
Íme, egy újabb recept, mely kiváló ürügy arra, hogy pszichoterápiás jelleggel a nagyközönség elé tárjam gyermekkorom legemlékezetesebb traumáját. Amikor ugyanis borsólevessel próbáltak etetni, az bizony hasonló megrázkódtatást jelentett számomra, mintha egy negédes hangú katolikus pap bébiszitterkedett volna mellettem, akit sutyiban kandúrbandinak kellett volna szólítanom. Ezek után a sárgaborsóhoz fűződő asszociációimat nem is taglalnám bővebben, maradjunk annyiban, hogy még extrémebbek voltak. Nem tudok elég hálás lenni az indiai konyhának azért, amiért eloszlatta előítéleteimet. (Mármint a borsóval kapcsolatban.) Pl. a következő gasztronómiai Tadzs Mahal jóvoltából, melynek hozzávalói: 1,5 dl sárgaborsó (lehet, hogy kevésnek tűnik, de nem az, tudniillik már áztatás közben háromszoros méretűre nő) 1,5-2 dl sűrített paradicsom 1 zöld erős paprika 1/2 kiskanál ánizs 1/2 kiskanál őrölt koriander 1/2 kiskanál reszelt gyömbér vagy gyömbérpor 1 kiskanál curry egy csipet őrölt görögszéna egy csipet asafoetida 1 hüvely kardamom őrölve só Folyamat: A környezetünkben tartózkodó éhes emberek kedélyállapotát a végletekig fokozzuk azáltal, hogy közöljük velük: 6-7 órára beáztatjuk a sárgaborsót. Sajnos elkerülhetetlen lépés, enélkül ugyanis főzés után is ennyire kemény lesz. Ezután kb. 1l vízben felrakjuk főni. Jó húsz perc elteltével egy másik edényben olajat hevítünk, és hozzáadjuk az apróra vágott hegyes erőspaprikát. Ha félig-meddig megpirult, hozzáadjuk a fűszereket az alábbi sorrendben: római kömény, ánizs, koriander, asafoetida, görögszéna. (Célszerű kis lángon, ne hogy megégjenek.) Ezután jöhet a sűrített paradicsom, majd a kardamom, a gyömbér és a curry. Ezt az elegyet hozzápasszítjuk a sárgaborsóhoz, majd alkalmanként megkevergetve puhára főzzük. Legvégül alattomosan megsózzuk.
Csípős tempehsaláta
Mint már említettem, vannak ételek, melyek esetében elkerülhetetlen, hogy a laikusok értetlenkedéseit eloszlassuk. Nos, ez ezúttal is ez a helyzet állt elő, úgyhogy belevágok: a saláta mérsékelt égövi növény, az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó faj. Többnyire levélzöldségként termesztik. Tágabb értelemben a saláta többnyire növényi alapanyagokból álló, hidegen fogyasztandó, alacsony szénhidráttartalmú, könnyed ételkompozíció. Most, hogy a laikusok nem laikusok többé, belevágnék a következő recept taglalásába. Hozzávalók: 250g tempeh 50 g bébispenót 4-5 db felszabdalt salátalevél (lásd fent) egy marék kapribogyó egy marék fekete olívabogyó (ebbe speciel nem tettem, de jót tesz neki) 10 db koktélparadicsom kettévágva 1/2 fej vékonyan felkarikázott lilahagyma 3 evőkanál szójaszósz 1 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál tört chilipaprika Az öntethez: 4 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál citromlé 1 evőkanál chiliszósz A tempeh a kezünkben lévő kés jóvoltából felkockázásra kerül, a megfogalmazást pedig csak a néma h betűre végződő szavak vicces tárgyesete - illetve annak elkerülése - indokolja. Egy tálban összekeverjük a szójaszószt, a fűszer- és a chilipaprikát, majd kezünk által ebbe szóródik bele a felszeletelt tempeh, és pácolódik pár percen át. Ezt követően kevés olajat hevítünk, és ordas módon kisütjük benne. Közben a zöldségeket egy nagyobb tálban összeforgatjuk, és hozzáadjuk az olajban kisütött, magas fehérjetartalmú, t betűs készítményt. Végezetül elkészítjük az öntetet: a hozzávalókat egy csavaros fedelű edénybe öntjük, összerázzuk kíméletlen, majd hanyagul a salátára löttyinjük, amit újfent összeforgatunk.
Vöröslencsés céklaburger
Kalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni. Kérném előkészíteni az alábbiakat: 130 g vöröslencse 1/2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db meghámozott, felkockázott célka 1 evőkanál szójaszósz 1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva 1/2 kiskanál chili 1/2 kiskanál édes fűszerpaprika 3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható) 100 g teljes kiőrlésű liszt só, bors Hovatovább: 6-7 db császárzsemle néhány salátalevél pár szelet paradicsom hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót) A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.
Édesburgonya-csészék humusszal és vegán pestóval
Attól a férfitól, aki nekiáll muffint sütni, lazán kitelik, hogy az elfogyasztott krémlikőr hatására elsírja magát a Grace klinikán. Igaz, ehhez a recepthez csupán muffinformára volt szükség, de ezen sorok írója mégis szükségét érezte, hogy elejét vegye a rosszmájú gyanúsítgatásoknak, így esztétikus női segítséget vett igénybe. Sőt, ő maga csak a humusz elkészítésében asszisztált a sütési folyamathoz. Apropó, a humuszról jut eszembe... Sosem fogom elfelejteni, mikor még gasztronómiai Forrest Gumpként a boltban vásároltam az említett csicseriborsós elegyet, és a diákmunka pólós teszkóskislány halálosan komoly arccal rákérdezett: "Megkérdezhetem, hogy ezt milyen növényhez fogod felhasználni?" Most pedig következzen a metódus, ami - kivételesen - időigényes folyamat: Komponensek: 25 dkg édesburgonya egy kisebb cukkini (meghámozva) 3 tortilla 1 marék bazsalikomlevél vagy 2 kiskanál szárított bazsalikom 1 marék petrezselyem 10 dkg bébispenótlevél 3 dkg dió 1 gerezd fokhagyma 1 citrom leve só, bors 20 dkg humusz Az édesburgonyát meghámozzuk, és ne legyünk rest kb. 1 centis kockákra szabdalni őket. Egy tálban összekeverjük 1/2 dl olívaolajjal, majd tepsiben 200 C-ra melegített sütőben kerek 30 percig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, szintén 1 centis kockákra nyiszatolt cukkinit, és további 15 percig sütjük. Eközben robosztus kiállással elkészítjük a pestót: a spenótleveleket turmixgépbe gyömöszöljük a dió, a bazsalikom, a petrezselyem, a citromlé, kevés olívaolaj az összezúzott fokhagyma társaságában, és vérben forgó szemekkel összeturmixoljuk. Ezt követően a tortillákat felnegyedeljük, és a képen látható ejjdegusztusos formában 2-2 negyedet 1-1 olívaolajjal kikent muffinformába tuszkolunk. Ha a burgonya és a cukkini megsült, egy tálba helyezzük, és miután némileg kihűlt, mély szakértelemmel összekeverjük 2 evőkanál diópestóval. Ezt az elegyet belelapátoljuk a tortillacsészékbe, majd jó 15 percig sütőbe tesszük őket. (Eközben humuszt készítünk pl. az itt leírt módon.) Ha megsült, az édesburgonyás elegy tetejére pöccintünk egy-egy evőkanál pestót és humuszt, majd a kész művet szájszervünkbe helyezzük.
Indiai sült cékla paradicsomos rizzsel
Bármit is pofáznak a kontár pszichológusok, a személyiségfejlődés legfontosabb jele, hogy az ember hajlamos megbarátkozni olyan ételekkel, melyeket az óvodában megutáltattak vele. Persze, ez korántsem azt jelenti, hogy nagyvonalúan meg is bocsát az illetőnek, akinek köszönhetően megutálta az ominózus fogást. Klári néni, ha ezt olvasod: Gyűlöllek! Ha megtudom, hol laksz, meglátogatlak, és kávézaccot öntök a fikuszod virágföldjébe! Borotvahabot fújok a fürdősapkádba! Beoltom a tengerimalacodat gyermekbénulás ellen! Beöltözök a férjednek, és miután elalszol mellettem az ágyban, kitépkedem a fülszőrödet! Margit óvónénire ugyanezek vonatkoznak! Tudniillik ő is kulcsszerepet játszott benne, hogy a céklát elkönyveljem az univerzum legundorítóbb zöldségének. Eljött azonban az idő, hogy legyőzzem előítéleteimet, és életemben először ebből az alapanyagból alkossak valami ehető, urambocsá, finom dolgot. És újfent beigazolódott a teóriám, miszerint az indiai fűszerezéssel képtelenség tévedni. Felvásárlandó: 1 kg cékla 1 kiskanál római kömény 1/4 kiskanál őrölt chili 1 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál görögszéna (de ha lepkeszegmag néven találkozunk vele, akkor se rémüljünk meg tőle, ugyanis nem azonos a keszegmaggal... ami egy nem csak hogy nem vegán, de gusztustalan összetevő is) só Továbbá: 25 dkg rizs 3 paradicsom 1 kiskanál római kömény 1/4 kiskanál asafoetida 1/2 kiskanál őrölt chili 2 kiskanál kurkuma A céklát mély szakértelemmel meghámozzuk, felkockázzuk, majd fedő alatt megfőzzük. Egy edényben kevés olívaolajban egymáshoz adagolva megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben: római kömény, kurkuma, chilipaprika. Hozzáadjuk a céklát, majd jól elkeverve vagy öt percen át sütjük. Legvégül hozzápasszítjuk a görögszénát, és egykedvűen megsózzuk. Közben a rizst megfőzzük, melyhez szintén megpirítjuk a római köményt, az asafoetidát, a chilit és a kurkumát. Hozzáadjuk a paradicsomot, és egy-két percig kevergetjük. Legvégül jöhet a rizsa, amit jól összekeverünk a paradicsommal, és ízlés szerinti nátrium-kloriddal.
Mentás-csicseriborsós paradicsomsaláta
A nyersételek kedvelői alapvetően két csoportra oszthatók: 1. Akik fákról és bokrokról legelésznek, valamint akik ezeket üldözik a tundrán és a szavannán; 2. Akik a poklot úgy képzelik el, mint Dante, csak éppen kilenc helyett két körre osztják azt: a felső bugyor azoké, akik sütés-főzésre vetemednek, a legmélyebb, alsó pedig azoké, akik Floriolt és Vénuszt használnak. Bár számomra az első nyersételes csoport lényegesen szimpatikusabb, ezúttal - emberi nagyságomat bizonyítandó - mégis utóbbiaknak szeretnék kedvezni. (Ahogy Michael Corleone mondta: "Járj kedvében a barátaidnak, de még inkább az ellenségeidnek. ") Ráadásul egy vérlázítóan ízletes étellel. Komponensek: 800g csicseriborsó (azaz két konzervdoboz - "áztatgassa egy éjszakán át a cseremisz vadló!" alapon) 20 db koktélparadicsom félbevágva 1/2 fej lilahagyma vékonyan felcsíkozva 1 gerezd fokhagyma összezúzva 1 db újhagyma vékonyra vágva 1 marék mentalevél egészben 1 db mezei zöldpaprika felkockázva 1/2 kaliforniai paprika ugyancsak felkockázva Az öntethez: 3 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál almaecet 2 evőkanál magos mustár Az időigényes elkészítési művelet: A zöldségeket a csicseriborsó társaságában egy tálba helyezzük. Az öntet összetevőit összekeverjük, és a salátára helyezzük. Aztán sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk.
Mexikói bableves
2014. december 31. Vegán muflon
Az újévi malac minden tisztességös ember szótárában hasonlóan értelmetlen szóösszetétel, mint a pünkösdi oposszum vagy a Szent Tacitusz napi csillagorrú vakond. A lencse tradíció szempontjából tökéletesen megállná a helyét, és fenségesen finom étel. Csakhogy én utálom. Már csak ebből kifolyólag is ritkán szoktam éttermekben hasonlóan kifakadni, ha a pincér kihozza: "Lencse, végre kaplak!" Azt javaslom tehát, jótékonyan feledkezzünk meg arról, hogy ma van az év utolsó napja, illetve csupán az a másfél üveg Hennessy emlékeztessen rá, amit ma este tervezünk elszopogatni. Ennek szellemében következzen a mexikói bableves, mindennemű körítés nélkül. Megj.: Egyes nemzetek ételeiben kolbászból van a körítés. Tehát az alkotóelemek: 1 (400 grammos) doboz fehérbab 1 doboz vörösbab 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 5 szem paradicsom felszeletelve fél liter zöldséglevesalap biofetisisztáknak (ők ne olvassák tovább!), a többieknek fél liter víz két zöldségleves-kockával fél kaliforniai paprika felcsíkozva 1 kiskanál oregánó 1-2 kiskanál őrölt chilipaprika vagy cayenne bors só dekoráció: tortillachips, szójatejföl, jalapeno paprika, esetleg avokádó A hagymát felkockázzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, és olívaolajon üvegesre pároljuk. A vörösbab és a dekoratív elemek kivételével minden további komponenset hozzáadunk, felöntjük az alaplével, majd botmixerrel, velőt rázó sikoly kíséretében nekiesünk. (Ja, természetesen megfelelően mély edényt használunk!) Kb. öt percig főzzük, majd jöhet a lecsepegtetett vörösbab, a só, és némi kavargatás után a dekoráció. A boldog új évre való tekintettel szájjal fogyasztjuk.
Szejtánburger worchesteres gombával
2014. december 19. Vegán muflon
Él a vegánokról egy olyan sztereotípia, hogy a hajnali fél négyes ébredés után a hepciás vadszamár jógapózban időznek két órán át, majd desztillált pi-vízben megfürdenek, és reggeli gyanánt eleszik a papagáj elől az etetőbe bekészített biokölest. Súlyos nagy tévedés, kérem! Ezen sorok írója pl.csak azért, hogy megcáfolja mindezt, minden nap másnaposan avászkodik ki az ágyból délután háromkor, fellapátol egy IFA-platónyi kokaint, "reggelire" pedig azbesztporral elkevert energiaitalt fogyaszt, amit előzőleg mikrohullámú sütőben melegít szobahőmérsékletűre. A bevezetőben említett mítosz további lerombolása érdekében következzék egy klasszikus junkfood. Annyira azonban a fekete öves biofasisztáknak sem kell elborzadnia: ha három éven át ezt fogyasztanák ebédre, akkor sem kellene attól tartaniuk, hogy idővel egy cintányérozó szódagyári portás fejlődik ki bélbolyhaikból. További mítosz, hogy a hamburger klasszikus egykaptafás táplálék. Ezt azonban csak azok terjesztik, akik életüket egy lakókocsihoz láncolva élték le a balatonakarattyai strandon. A titok mindössze annyi, hogy örökre feledkezzünk el a szikkadt barna zsemléről, a húspogácsáról, valamint a saláta-paradicsom-csalamádé "szent"háromságról. Pl. hasonló formában: Előkészítendő: 1 csomag jó minőségű hamburgerzsemle 120g (kb. fél csomag) szejtánpor 3 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál liszt vegamix vagy hasonló ételízesítő 1 evőkanál margarin, margarinfóbiásoknak 1 evőkanál kókuszzsír 2 fej vöröshagyma 300 g csiperkegomba felszeletelve 1 dl vörösbor ízlés szerint worchesterszósz só A szejtánporhoz hozzáadjuk a lisztet, és lelkiismeretesen elkeverjük benne. A szójaszószhoz egy pohárban hozzáadunk 1dl vizet, majd a szejtánhoz lötyböljük. Kézzel jól összegyúrjuk, megdolgozzuk, mint kidobó az angol legénybúcsúst. Végezetül henger formájúja gyúrjuk, felvágjuk három egyforma részre, és szójaszószos-vegamixes vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. Ekkor kivesszük, és heveny káromkodások közepette megkíséreljük 1-1,5 centis szeletekre vágni. Az obszcén szavakat elkerülendő, akár meg is várjatjuk, míg kihűl, a művelethez ugyanis puszta kezünkkel is hozzá kell érnünk. Ekkor egy grillserpenyőbe olajat öntünk, sózzuk, ételízesítővel fűszerezzük, és jól átsütjük. (A szejtán szolid traktorbelső-állaga némileg megmarad, ez anyagából adódó sajátossága. Ám ízre így is kifogástalan lesz.) Közben két másik edényben margarint vagy kókuszzsírt hevítünk. Egyikhez hozzáadjuk a felkarikázott hagymát, a másikhoz a gombát. Egy darabig sztereóban pároljuk. A hagymához hozzáfröcskölünk 1dl vörösbort, és megvárjuk, míg teljesen el nem fő. Ezek után mély szakértelemmel megsózzuk. Közben áttérünk a gombára: miután elfőtte a levét, irgalmat nem ismerve meglocsoljuk worchester szósszal, megsózzuk, majd boldogan belelapátoljuk a szejtánburgerbe némi savanyúuborka, jalapeno paprika és sátáni kechup és mustár társaságában. Ímhol a végeredmény:
Indiai joghurtos burgonya
2014. december 13. Vegán muflon
A kis krumplinak elszorult a szíve, amikor visszagondolt rá, milyen volt az anyja hasábban. Ennek ellenére is tarthatatlannak tartom, hogy nem szerepelt még a blogban egy valamirevaló csicsókarecept. Pedig a kolompér nagyon is hálás alapanyag. A svábtök előnye, hogy könnyen beszerezhető, hiszen bármely kertben megterem a bojóka. Éljen tehát a kukujó! És most következzék a pityókás esszencia: Komponensek az indiai joghurtos grulyához: 4 db nagyobb picsóka fél fej karfiol 1 db hegyes erőspaprika 2 dl szójajoghurt 1 csomó petrezselyem 2 kiskanál római kömény 2 kiskanál kurkuma őrölt chilipaprika ízlés szerint só A bandurkát meghámozzuk, majd kb. 2 centis kockákra vágjuk. (A piskó felszeletelése nem különösebben nehéz feladat.) A karfiollal ugyanígy teszünk hámozás nélkül. Az erőspaprikát felaprítjuk, majd kevés olajban kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a római köményt, majd kb. egy perc elteltével a joghurtot. Megsózzuk, majd hozzáadunk másfél-két deci vizet. Hozzáadjuk a feldarabolt pityerét és a karfiolt. kb. negyed óráig pároljuk, majd mikor már majdnem megfőtt, megsózzuk, majd egy-egy kanál római köményt, kurkumát, egy újabb evőkanál joghurtot és némi chilipaprikát adunk hozzá. Legvégül hozzáadjuk a petrezselymet. Íme a kész joghurtos földialma, jaj, de gusztusos a kutyatök!
Ananászpakora almacsatnival
2014. december 3. Vegán muflon
Azt hiszem, a következő specialitás neve néminemű magyarázatra, illetve definiálásra szorul. Az ananász egy trópusi éghajlati övből származó gyümölcsféle, az alma pedig nem feltétlenül. Most, hogy mindenki felszabadult attól a nyomásól, melyet a feje fölött tornyosuló kérdőjelek okoztak, induljunk meg a konyha felé. Nem mellesleg - ahogy a cím is sugallja - pakorát nem csupán zöldségekből lehet létrehozni, eltérés csak a fűszerezésben van. Alkotóelemek: Pakora: 2 db érett ananász (így néz ki) 25 dkg csicseriborsóliszt (de amúgy mezei fehér, vagy teljes kiőrlésű is megteszi) 3 dl szójatej vagy jobb híján szódavíz 2 kiskanál porcukor 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál fahéj 1 kiskanál őrölt szegfűszeg Csatni: 4-5 db alma (sajnos ehhez a Google nem talált képet:(((( ) 1 kiskanál római kömény 1 kiskanál ánizs 1 kiskanál fahéj 2-3 db szárított erőspaprika feldarabolva 2 evőkanál cukor A porcukrot és a fűszereket elkeverjük a lisztben, majd hozzáadjuk a szójatejet. (Ne legyen túl sűrű, ha az, akkor további tejjel zabolázzuk.) Egy jó órát állni hagyjuk, mi viszont addig elkészítjük a csatnit. Az almákat héj és magház-deficittel sújtjuk, majd nyolc részre felvágjuk. A fűszereket és a chilit kevés olajon megpirítjuk, majd hozzájuk borítjuk az almát és a fahéjat. Fedő alatt pároljuk (kis vizet is adhatunk hozzá), amíg szét nem fő, ekkor levesszük a tűzről és elkeverjük benne a cukrot. Közben az ananászt belemártjuk az állni hagyott elegybe, és közepesen forró olajban kisütjük. (Figyeljünk rá, hogy megpuhuljon, mer úgy a finom.) Ezittaz:
Cukkinis penne
2014. november 30. Vegán muflon
Épp a Keresztapa 3-at (The Crossdaddy 3) néztem kétmillióhatszázötvenedszerre, mikor belém nyilallt a felismerés - konkrétan annál a résznél, mikor Michael meggyónja bűneit Lamberto bíborosnak - hogy még egyetlen olasz tésztaspecialitás sem szerepelt a blogban. Így hát annak ellenére is megállítottam a videót, hogy halvány fogalmam nem volt, mit is fog mondani a keresztapa. (Olyasmire gyanakszom, hogy "megettem anyám bonbonmeggyét, bajuszt rajzoltam a testőreimnek, amíg aludtak.") A páncélszekrény súlyú felismerés után pedig azon nyomban nekiálltam a képen látható különlegességnek. Ingredientes: 1 db nagyobb cukkini 1 dl szójajoghurt 2 evőkanál friss bazsalikom pár csepp citromlé egy gerezd fokhagyma kevés feketebors só fél csomag penne tészta Processo: A tésztát enyhén olajos, sós vízben megfőzzük,közben amerikai szenátorokat hívogatunk csúcsidőben, és közöljük velük: semmit nem vagyunk hajlandóak fizetni a szállodaengedélyekért. Ha mindezt nem tudják mire vélni, letesszük a telefont, és folytatjuk a főzést. A cukkinit meghámozzuk, kevés olívaolajban megpirítjuk. Ismerjük jól ezt az anyagot, hiszen apánk is ezzel bizniszelt. Ha kicsit megbarnult, összeturmixoljuk a szójajoghurttal és a többi összetevővel. Sózzuk, borsozzuk, majd ízlésesen beterítjük vele a tésztát. A lovakat pedig nem bántjuk, mert vegánok vagyunk.
Vörösboros szejtánpörkölt nokedlivel
2014. november 21. Vegán muflon
A pörköltet állítólag Kárpát-medencei bojlerszerelők találták ki azért, hogy a munkából hazaérve legyen mivel leenni az atlétatrikójukat. Azonban kezdeményezésük olyannyira nagy sikert aratott, hogy később a hortobágyi gulyások, majd minden autóstáskával és Besenyő-sapkával rendelkező férfiember kedvenc tápláléka lett. Mivel sutyiban még a keményvonalas vegánokban is ott rejtőzik a szocreál Disneyland báránybőr sisakos Miki Egere, következzék e tradicionális magyar táplálék veganizált változata. Hozzávalók: A szejtánpörlkölthöz: Egy életellenes magyarnóta 150 gramm szejtánpor 1 db vöröshagyma 2 kiskanál Vegeta, vagy Vegeta-fóbiásoknak ultrabio ételízesítő 1 evőkanál pirospaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1/2 deci vörösbor ízlés szerint csípős fűszerpaprika só, bors A nokedlihez: 25 dkg liszt 2 deci szójatej 3 evőkanál margarin (ne féljünk tőle, de tényleg!) só A fent említett magyarnótát a hangulat megalapozása érdekében elindítjuk, majd pánikszerűen kikapcsoljuk. A szejtánporból szejtánt főzünk az itt leírt módon (lásd a "szejtánhoz hozzáadjuk..." kezdetű részt). A megfőtt, felszeletelt szejtánt egy serpenyőben, kevés olajon sóval ízlésesen megpirítjuk. Közben egy másik edényben alágyújtunk egy kevés olajnak, beleszórjuk a felkockázott hagymát, és hagyjuk üvegesedni. Majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az őrölt köményt, az ételízesítőt, majd a szejtánt és összekeverjük. Ezután naivan hozzálöttyintjük a vörösbort. Pár percig hagyjuk összeállni, majd levesszük a tűzről. Egy másik edényben összekeverjük a lisztet és a szójatejet a felolvasztott margarinnal és a sóval, majd komor arccal bugyborékoló forró vízbe szaggatjuk. Aztán szervírozzuk:
Mexikói padlizsán
2014. november 17. Vegán muflon
Ma délután a 4-es metrón odajött hozzám egy ellenőr, aki megszólalásig hasonlított Danny Trejóra. Megköszönte a menetjegyem bemutatását, majd tovább állt. "Nincs mit, hölgyem" - válaszoltam kedvesen. Ez az izgalmas fordulatokban bővelkedő történet arra inspirált, hogy este valami mexikói jellegű étellel álljak elő. A vegán chilis bab már önmagában is hibátlan húzás, padlizsánba töltve pedig annyira harmonikus konstelláció, mint egy csivava bőrébe bújt csivava. Szószaprítás helyett a hozzávalók: 4 db padlizsán 1 doboz vörösbabkonzerv 1 doboz fehérbabkonzerv fél doboz kukoricakonzerv (türelmes piacfetisiszták és időmilliomosok természetesen főzhetik illetve áztatgathatják is ezen komponenseket) 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1,5 dl sűrített paradicsom fél csomag füstölt tofu 1 sárgarépa 1 kaliforniai vagy kápiapaprika 1 hegyes zöld erőspaprika jalapenopaprika, darált chilipaprika és/vagy habanero ízlés szerint (erősebb idegméreg nem javallott, ugyanis az ízek rovására megy) só A felkockázott vöröshagymát kevés olajban üvegesre pároljuk, majd zokszó nélkül hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, majd a felkockázott kápia és a felkarikázott hegyes erőspaprikát. Pár perc után beleöntjük a lecsepegtetett vörös- és fehérbabkonzervet, majd a kukoricát. Ezt közepes lángon, rövid ideig pároljuk fedő alatt, majd jöhet a paradicsomsűrítmény, a villával összetört füstölt tofu, legvégül egy deci vizet adunk hozzá. Ezt az elegyet megsózzuk, hovatovább hozzáadjuk a tetszőleges kapszaicinlövedékeket. A kész művet hangos öntömjénezés közepette a hosszában elfelezett és kivájt padlizsánokba töltjük, majd 20 percre 220 fokra hevített sütőbe helyezzük. A vizuális élmény mellé egy eszmefuttatás: a mexikóiak saját országukat így emlegetik: "mehikó". Ezek szerint a népszerű ütőhangszerre "hilofon"-ként hivatkoznak? Valamint a párok intim problémáira megoldást kereső illető a "szehológus"?
Banáncsatni
2014. november 11. Vegán muflon
A villanypásztor, a kampósbot és a parittya abban különbözik a csatnitól, hogy ugyan nem finom, de definiálni sem kell feltétlenül. Szóval hogy közérthetőség szempontjából utóbbit is leredukáljam a villanypásztor, a kampósbot és a parittya szintjére: a csatni egy több funkcióval bíró indiai különlegesség. Fogyasztható magában desszertként, de akár öntetként is. (Édes jellegű pakorához kiváltképp ajánlott.) Sőt, bomlott elméjűek hastáncolhatnak is neki. Bármi is legyen a célunk vele, következzék a metódus: Alkotóelemek: 4-5 db banán 1,5 dl szójajoghurt (lelketlenebbek 120g tehéntúrót is használhatnak helyette) 2 kiskanál cukor 1/2 citrom leve 1 kiskanál őrölt fahéj 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál korriander 1 kiskanál ánizs (elhagyható) 1 kiskanál őrölt pirospaprika kevés feketebors 2-3 kiskanál erős chilipaprika (igen, kell bele ennyi, ne legyünk nyámnyila tacskóhuszárok!) Elkészítése: a banánt összenyomkodunk, majd szenilis nagymama módjára mindent mindennel összekeverünk. Vizualice:
És újfent India...
2014. november 8. Vegán muflon
A napokban temérdek pozitív visszajelzést kaptam a blogban taglalt indiai ételekkel kapcsolatban. Mosolygó ismeretlenek tucatjai gratulálnak tágas tereken, bevásárlóközpontokban és zsúfolt várótermekben. Csak éppen nem nekem, és rohadtul irigylem azt, akinek igen. De ez cseppet sem tántorít el attól, hogy tovább folytassam gasztronómiai kalandozásaimat a távoli keleten. Ezúttal egy olyan tradicionális indiai különlegességet szeretnék bemutatni, melyet ma délután készítettem el: Svéd gombasaláta Komponensek: Fél kg champignon gomba (Mivel ez a fajta csak Kalkutta déli határában terem meg, használhatunk másfélét is.) 1 fej vöröshagyma só bors fél citrom leve 3-4 babérlevél 1 (konzerv)doboz hántolt paradicsom A felkockázott hagymát felhevített olajban megdinszteljük, közben az Om nama Sivaja mantrát énekelgetjük. Hozzáadjuk a gombát, majd sózzuk és borsozzuk. Párszor megkeverjük, és miközben a gomba leve elfő, a lefelé néző kutya nevezetű mozdulatsort végezzük el a konyhakövön. Ezután hozzáadjuk a paradicsomot, a babérlevelet és a citromlevet, majd pár percig kevergetjük. Lehűtve szervírozzuk. Namaste! Na most te!
Pakora indiai kukoricás rizzsel
2014. november 4. Vegán muflon
Irgalmatlan közhely rovatunk bemutatja: az átlag hazai éttermek vegetáriánus kínálata olyannyira változatos, mint egy hatvanas szociológus ruhatára. Ha pl. a bütykösbögölyösi Korhely Vadkan csárdában is tartanánk magunkat vegán alapelveinkhez - tehát bojkottálnánk az előétel szekcióban fellelhető rántott sajtot és rántott karfiolt - akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ecetes almapaprika mentene meg minket az éhhaláltól. Vagy az ablakban fellelhető muskátli zsengébb virágai. Pedig semmi nem indokolja ám, hogy zöldségek panírozásához kotkodákoló élőlények megtermékenyítetlen petesejtjeit használjuk fel! Legjobb példa erre a pakora, melyet a kistérségi konyhafőnökök többségéhez hasonlóan a Firefox helyesírás-ellenőrzője sem ismer. (Legfeljebb felajánlja helyette a "paróka" opciót. Ezt majd a hajában főtt krumpli esetében hasznosítanánk, poén tessék!) Az indiai rántott zöldségeknek legalább annyiféle verziója ismert, ahány egzotikus apró lény van egy pohár bombayi ivóvízben. Nézzünk egy felettébb egyszerű fajtát, holnap pedig egy másikat. Komponensek: 25 dkg liszt (legjobb a csicseriborsó vagy a teljes kiőrlésű búza) kevés őrölt feketebors 2 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt ánizs 2 kiskanál római kömény vagy garam masala (ezt sem ismeri a Firefox, sebaj) 1 kiskanál majoránna 1 fej karfiol (de bármilyen zöldség felhasználható) Ehhez annyi vizet adunk, hogy ne túl sűrű tésztát kapjuk. Pókerarccal csomómentesre keverjük, majd állni hagyjuk egy órát. Miután az így kapott elegyben többször türelmetlenül megcsodáltuk tükörképünket, a feldarabolt karfiolt (vagy a felkockázott padlizsánt, cukkinit, felkarikázott sárgarépát, burgonyát, stb...) megmártjuk a tésztában, majd a felesleges kulimászt lecsöpögtetve forró olajba tesszük. (Fontos, hogy a tészta ne legyen túl vastag.) Ha gyanítjuk, hogy megsült, villával ellenőrizzük, hogy valóban így történt-e. A körethez: 150 g rizs morzsolt főtt vagy konzervkukorica ízlés szerint 1 db paradicsom 1 db kápiapaprika 1 db hegyes erőspaprika 1 db zeller 1 evőkanál margarin só A margarint egy edényben hevíteni kezdjük, majd első lépésben hozzáadjuk az apróra vágott erőspaprikát, majd a többi felszeletelt zöldséget, végül pedig a főtt rizst és a kukoricát, majd örömködve megkeverjük. Végeredmény:
Fokhagymás tofu currys rizzsel
2014. október 31. Vegán muflon
Még csak két napja indult, de nem mondhatja senki, hogy ezen a blogon nem lehet FOGÁST TALÁLNI! Most pedig a szója alapú élelmiszerekről lesz szó. A tofu és a tempeh között az a különbség, hogy utóbbi tartalmaz egy néma h betűt, valamint sokkal hülyébben néznek ránk a boltban, ha érdeklődünk, hogy van-e. Tehát ha szeretnénk elkerülni, hogy Burkusné Boszporusz Irma így kérdezzen vissza: "Micsoda? Csempe?", akkor legyünk amondók, és használjunk tofut! Nyilván ez sem terem meg pacalország minden élelmiszerüzletében, de nagyobb G-Roby, illetve Spar boltokban garantáltan fellelhető. Ha pedig mégsem, akkor a legközelebbi, hűtővel rendelkező bioboltban. (Csórók, figyelem, a DM-ben fellelhető változat jóval kevésbé költséghatékony!) Tehátakkor. Komponensek: 1 doboz natúr tofu fél vöröshagyma (nem több) 2 gerezd fokhagyma 4 evőkanál szójaszósz 1 kiskanál kukoricakeményítő 150 g rizs 2 sárgarépa curry ízlés szerint A rizst szolidan sós vízben feltesszük főni. Közben a megtisztított, felkarikázott sárgarépát ellentmondást nem tűrően kevés olajon, kevés sóval megpároljuk, majd mikor kissé megpuhult, hozzáadjuk a rizst, majd a curryt, és összekeverjük. A tofut kibontjuk, majd káromkodva konstatáljuk, hogy a tasakban lévő víz már megint kifolyt a konyhaszekrényre. Felkockázzuk, akárcsak a kezünk ügyébe kerülő vöröshagymát. A szójaszószt kiöntjük egy edénybe, majd szakértelemmel hevíteni kezdjük. Beletesszük a hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, majd hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és a tofut. 2-3 percig kevergetjük, majd örvendezünk, hogy az így keletkezett brutálisan finom illat illat három nap múlva is a lakásban terjeng. Vizuális élmény:
Velkám!
2014. október 29. Vegán muflon
"A veganizmus az állati termékek használatának mellőzése, különösen a táplálkozás terén, és a hozzá kapcsolódó filozófia, amely elutasítja az állatok árucikk-státuszát. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik." Valahogy így szólna a definíció. (És most zsonglőrködnék egy keveset a kötelező közhelyekkel.) Csakhogy olyan országban élünk, ahol a Jó ebédhez szól a nóta 1960 óta semmit sem vesztett létjogosultságából. Márpedig egy pecsétgyűrűs bojlerszerelő nem áriázhat darumadarakról meg a halott anyjáról grillezett padlizsán szervírozása közben! A magyarnóta olyan, mint Bőrpofa, a texasi láncfűrészes: hús-vér áldozatokat követel. A pörkölt-nokedli kultusz nem csekély számú követői között pedig továbbra is igen nagy a térítő küldetéssel bíró egyedek száma. (Figyelem, saját szubjektív tapasztalat.) Csak ők nem a legfelsőbb erő létezéséről akarnak meggyőzni minket, hanem arról, hogy hülyék vagyunk, amiért bojkottáljuk a szalontüdőt pacalos parasztkajbásszal. A vegetáriánusok/vegánok túlnyomó többsége bizonyára számtalanszor belement már eme parttalan vitákba, és agyalapi szamárköhögésben tör ki az unásig ismert fordulatoktól. Azért szemléltetés gyanánt hadd álljanak itt az ellentábor leggyakoribb kérdései, felvetései ezen sorok lejegyzőjének megfáradt válaszaival: - Tényleg nem eszel húst? - Tényleg. Semmi olyat, ami valaha bőgött, ugatott, hápogott, gágogott, huhogott, brekegett, tátogott, csúszott a földben vagy kánkánt táncolt operettben. És semmi olyat, ami hasonló lényekből származik, különös tekintettel az utolsóként megemlített entitásra. - És halat sem? - (Menten fejedbe húzok egy zsák avas tubifexet!) - És mér nem? Mer él? A répa is élőlény. - Ha szerinted a répának van központi idegrendszere, képes intenzív fizikai és lelki érzelmekre vagy éppen utódokat nemz, akikről aztán szeretően gondoskodik, akkor téged nagyon átvert a biológiatanár. (Egyébként meg szerintem provokálsz, rossz lesz, ha telemegy a füled horgászcsalival.) - De azt tudod, hogy megvakulsz, el fognak sorvadni az izmaid, és a kis petyhüdt mikroszkópikus... hé! ne! mpfffffpffffff!!!!! - (Megmondtam.) Nos, aki szeretne kikezdhetetlen érveket hallani a veganizmus mellett egy nálam türelmesebb egyednél, szánjon egy jó órát a következő videóra. Gary Yourofsky állatvédő aktivista beszél a vágóhidakról, a tej- és tojásiparról, a vegánokhoz köthető hiánybetegségek mítoszáról, az ember ragadozó ösztöneiről, és legfőképpen morális kérdésekről. Tekintettel arra, hogy ez a blog mégis csak gasztronómiai témákat feszeget, az Earthlings c. horror-dokumentumfilm beágyazásától eltekintenék. (Legvégül: a blog címe számtalan átvirrasztott éjszaka eredményeképp született meg, de ez reményeim szerint érződik is rajta. Frank Drebin hadnagyot idézve: "és most harapjunk valamit!")