Elő-előszó a második kiadáshoz recept vegetáriánus

Elő-előszó a második kiadáshoz

2015. november 27. Vegetáriánus receptek 

Elő-előszó a második kiadáshoz Unalomig ismételt a frázis, hogy „a munkám miatt nincs annyi időm, mint amennyit szeretnék”, de attól még igaz. A könyvet egy korszak méltó lezárásának szántam, de ez a készítése során megváltozott. Rengeteg ötlet merült fel, mit lehetne még elkészíteni, beletenni. Mindemellett rengetegen jeleztétek, hogy „csak a papír”, azaz miért nem hozzáférhető kézzelfogható változatban – akár pénzért is.

A megjelenés óta több mint 7000 letöltésen vagyunk túl.

Köszönöm drága feleségemnek a türelmét és a döntéseit a bizonytalan szépészeti kérdésekben.
Köszönöm György Zoltánnak a kitartó, áldozatos DTP munkáját.
Köszönöm az ajánlókat Bodrogi Eszternek, Hémanginak, Lupkovics Rékának, Marton Endrének és Sivák Péternek, a korrektúrát Tömösközi Péternek, a portréfotózást Herbst Kingának.
Köszönöm a Fűszer és Lélek blog, a Tafelspicc blog, a Föld Napja Alapítvány és az Egri napok blog által megjelentetett cikkeket (és természetesen azokat is, amik nem jutottak el hozzám).
Nem utolsósorban pedig köszönöm MINDENKINEK a sok-sok lájkot, megosztást és tapsot.

Nagyon erős és igen-igen kiváló az idei őszi gasztrokönyv mezőny, de azt gondolom, hogy sikerült egyéni hanggal megjelenni. Ahogy az előszóban is írtam, „élhetőt” szerettem volna készíteni. Többen is írtátok: a könyvnek közvetlen hangulata lett, de mégsem le- és/vagy rászoktató, a hozzávalók elérhetőek. A képek – bár törekednek a minőségre – nem műtermi beállítások, bárki el tudja képzelni a saját tűzhelyén, saját konyhaasztalán is.

... és közben megfogalmazódott bennem, 21. század ide vagy oda, nem mentek még ki a könyvek a divatból: lesz második, bővített, papír kiadás.

Ugyanitt kiadó kerestetik: „A jövő itt van, kezdjük újra!” (MJ)
Bliszkó Viktor

Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás Még több receptért katt a képre!

« A narancs hatásai Házi készítésű csokoládé - vaníliás, narancsos »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!