Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Rádióműsor, amit tanítani kellene - vélemény
5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket
Gyorsan elkészíthető gluténmentes ételek: 5 recept a hétköznapokra
Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül
Csipkebogyó vagy zöld?
kókuszreszelék receptek
Indiai joghurtos krumplisaláta
Hozzávalók: 80 dkg főtt krumpli 3 ek olaj 2 kk fekete mustármag 2 kk felezett, hántolt urad dhal (elhagyható) fél zöld erős paprika apróra vágva (ízlés szerint) 2 ek kókuszreszelék 1 ek reszelt friss gyömbér 1/2 kk aszafoetida 1,5 kk őrölt római kömény 6 dl joghurt 2,5 kk só egy kisebb csokor korianderzöld felaprítva A héjában főtt krumplit kihűlés után megpucoljuk és felkockázzuk. Egy lábosban felmelegítjük az olajat, pattogásig pirítjuk benne a fekete mustármagot. Beleszórjuk az urad dhált, és amikor pirulni kezd, jöhet a zöld erőspaprika, a kókuszreszelék és a gyömbér. Rövid kevergetés után pedig az aszafoetidát és a római köményt is beleszórjuk. Levesszük a tűzről, majd belekeverjük a joghurtot és a krumplit, megsózzuk, beleforgatjuk a zöldfűszert. Egy-két órán át állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Kitchari (Pitta)
2023. augusztus 26. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. További kitchari recepteket a blogon olvashatsz. Ez egy Pitta változat, ami nem hevíti a tested és segít a testben lévő sok hőt elvezetni. Hozzávalók 4 személyre 1 csésze sárga mung dal 1 csésze baszmati rizs 1,5 ujjnyi friss gyömbér meghámozva, feldarabolva 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél összevágva fél csésze víz 3 evőkanál ghí fél teáskanál kurkuma negyed teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg külön a rizst és a dalt. Ha van időd, áztasd be néhány órára a mung dalt, majd csepegtesd le. Tedd a gyömbért, a kókuszt, a koriandert és a 1/2 csésze vizet egy konyhai robotgépbe, és turmixold cseppfolyósításig. Melegítsd fel a ghít közepes lángon egy nagy serpenyőben, és add hozzá a leturmixolt fűszereket, majd a kurkumát és a sót. Jól keverd össze, és forrald fel, hogy az íze kijöjjön. Ezután keverd bele a rizst, a mung dalt és a hat csésze vizet. Forrald fel. Fedő nélkül forrald öt percig. Ezután fedd le, és hagyd kissé nyitva a fedelet. Vedd le a lángot, és főzd 25-30 percig, amíg a dal és a rizs megpuhul. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyamHa szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Kitchari, a legváltozatosabb étel
2023. március 24. Élj harmóniában
A Tavaszi Tisztítás Program keretében a résztvevőket végigkísérem egy ájurvédikus csodálatos tisztítási folyamaton. Sokszor kérdezik az emberek a monodiéta nem unalmas? hogy lehet kibírni :) Kitchari, a legváltozatosabb étel a világon:) Néhány ötlet, hogyan lehet változatossá tenni a kitchari monodiétát:) A kitchari az ájurvédában a legjobb tisztító, méregtelenítő étel. Minden testalkat számára ideális, nagyon könnyen emészthető, segít felerősíteni az agnit (az emésztő tüzet), kellően tápláló, minden szükséges tápanyag megtalálható benne, segít kioldani és eltávolítani a toxinokat a szervezetből . A kitchari baszmati rizsből és mungo dhalból ( sárga, már nincs rajta a zöld külső réteg) készül sokféle fűszerrel. Mindenki számára ideális, mert a fűszerezést, főzést, recepteket úgy tudod variálni, ami a Te ájurvédikus alkatodnak, emésztésednek, ízlésednek aktuális állapotodnak a legjobban megfelel. Amikor másokat téli, tavaszi vagy őszi tiszításon vezetek át, elsőre mindenki azt kérdezi nem lesz unalmas? Sokan úgy érzik, nem bírják ki, hogy 10 napig csak kitcharit egyenek. Ha csak egyféle módon lehetne elkészíteni, végtelenül hamar ráunnánk, ez így van:) De a kitchari csodás, változatos lehetőségeket kínál a fantáziádnak és az önismeret terén is.. mi jó nekem, mi esik jól, mitől lesz jó az emésztésem, etc... A kitchari kúra monodiéta lényege, a könnyen emészthetősége és az, hogy mivel monodiéta, a szervezetnek nem kell mindig újabb típusú emésztési módszerekkel foglalkoznia. A kitcharit számos módon változatossá tudod tenni anélkül, hogy az emésztését megnehezítenéd. A blogon találsz több kitchari receptet is, de ebben a bejegyzésben néhány ötletet adok a variáláshoz. Merd figyelni a testedet és annak megfelelően kísérletezni, variálni a recepteket:) ***Változtasd meg az arányokat*** Az alap kitchari receptben a mungo dhal és baszmati rizs aránya egyenlő - ezt könnyedén tudod variálni. Bátran figyeld meg az összetevők arányának változtatásával, milyen más élményeket kaphatsz az étkezésből. *Növeld a rizs mennyiségét* Ha a gyengébb az emésztésed választhatsz dupla annyi rizst és fele annyi mungdhalt. Ez nagyon jó választás Vata alkatúaknak. *Növeld a víz mennyiségét* Így a kitchari levesesebb lesz, ami ideális lehet Vata alkatúaknak. Kapháknak nem annyira ideális. *Növeld a dhal mennyiségét* Ha megnöveled a dhal mennyiségét nehezebben emészthető lesz a kitchari, de sokkal több fehérjét fog tartalmazni. Így picit inkább hasonlít majd egy lencselveshez. Ez erős emésztésűeknek javasolt vagy a tisztítás utolsó időszakában. ***Változtasd meg a fűszerezést*** A fűszerezés megváltoztatja egy étell ízvilágát, hangulatát, jellegét, emészthetőségét és a szervezetre gyakorolt hatását. (hűt vagy fűt, szárít vagy nedvesít, növeli a lágyságot vagy az érdességet. Nem kell mindig ugyanúgy fűszerezni! Kezd el változatosabban használni a fűszereket. Ha nincs nagy rutinod indiai fűszerekkel használj kitchari keveréket vagy garam masalát. Elkészítheted olaszosan is - bazsalikom, kakukkfű, oregánó, rozmaring, petrezselyem - ezek is erősítik az emésztést és jól támogatják a szervezeted tisztulását. ***Változtasd meg az alapanyagokat*** Használj a baszmati rizs helyett quinoa-t. A quinoa nagyon könnyen emészthető, hasonlőan fő mint a rizs, gluténmentes és nagyon magas a fehérje tartalma. Mivel nem nyálkásít annyira kapha alkatúaknak ideálisabb is, mint sok rizst enni. Mivel egy más ízvilág, megváltoztatja a kitchari jellegét, ízét. ***Készítsd el külön a rizst és külön a dhalt*** Én sokkal jobban szeretem külön elkészíteni a dhalt és a rizst és külön készítem a zöldségeket. Bár kényelmes egy edénybe főzni egyszerre mindent, de mielőtt megunnád egybefőzve, próbáld ki külön elkészítve. Ez változatossá teszi a kitchar monodiétát. Készítsd el külön a rizst, előtte mosd meg, pirítsd meg szárazon, majd tedd oda forró vízzel fűszerekkel főni. Egy másik edényben főzd meg a dalt akár a kitchari fűszerekkel vagy bármilyen más fűszerezéssel. Egy harmadik edénybe tegyél oda ghít, pattogtass ki benne fűszereket, majd tedd hozzá a zöldségeket és párold meg. ***Egészítsd ki*** Tegyél tálalásnál a kitcharihoz alkat szerint kiegészítőket. Vata: lime, só, friss gyömbér, ghí, friss koriander Pitta: friss koriander, kókuszreszelék, ghí Kapha: lime, friss gyömbér, ghí, friss koriander Ha szeretnél csatlakozni a Tavaszi Tisztítás Programhoz szeretettel várlak. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas #kichari #kitchari #kicsari #recept #variációk #ájurvéda #tisztítás #tisztítókúra #méregtelenítés #monodiéta
Kitchari (Tridosha)
2023. február 16. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. A Tisztító Programokról és az Elvonulásokról a weboldalunkon találsz bővebb információt. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas https://www.eljharmoniaban.hu/joga-elvonulas Sokféle kitcharit szoktunk készíteni, de most a kedvenc kitchari receptemet osztom meg Veled. Talán azért szeretem ezt a receptet legjobban, mert kókusz is van benne. Az egész fűszerek is különlegessek a készítésben, a tálalásnál szépen mutatnak és szeretem elrágcsálni is őket. Hozzávalók 1 csésze sárga felezett mungóbab 1 csésze baszmati rizs 2,5 cm hámozott, apróra vágott gyömbér 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél (vagy szárított) 1/2 csésze víz 3 evőkanál ghí 1 darab fahéj 5 egész kardamom mag 5 egész szegfűszeg 10 egész fekete bors 3 babérlevél 1/4 teáskanál kurkuma 1/4 teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg k ülön a rizst és a mungó babot amig a víz tiszta lesz. Ha pár órára beáztatod a mungó babot, az segíti az emésztését. Pépesítsd össze a gyömbért, kókuszreszeléket, koriander levelet és a 1/2 csésze vizet egy kis mozsárban. Tegyél oda egy nagy edényt a ghível közepes lángon és pirítsd meg benne a fahéjat, kardamom magot, szegfűszeget, fekete borsot és a babérlevelet. Keverd egy kicsit, amíg elkezd illatozni. Add hozzá a pépesített kókuszos fűszermasszázt, valamint a kurkumát és a sót. Kevergesd, amíg enyhén megbarnul. Keverd bele a mungó babot és a rizst és jól keverd össze. Öntsd hozzá a 6 csésze vizet és fedő alatt forrald fel. Forrald 5 percig, figyelj rá, hogy kezdetben kifuthat. Utána félig rátéve a fedőt alacsony lángon főzd kb. 25-30 percig, amíg a mungó bab és a rizs megpuhul. Ez a kitchari minden dosha kiegyensúlyozáshoz ideális. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve Válasz Továbbítás
Kókuszcsók
Gluténmentes és vegán Kb. abbahagyhatatlan ez a kókuszcsók, szóval kis mennyiségnek neki se állj. Én eleve előnyben voltam, mert rengeteg kókuszreszelékem maradt karácsonyról (vagy egy kilóról beszélünk), miután teljesen elszámoltam a mennyiséget a bevásárlásnál. Ööö.. ez még a legjobb házban is előfordul.. :D Nagyon jókor jött ez a recept most az ovis farsangra. Jó nagy adagot küldtem a gyerekeknek, és nem jött belőle vissza egy darab se! ;) A végeredmény megfelelően édes, picit sós, tartalmas és könnyű egyszerre. Én nem tettem hozzá plusz cukrot, mert szerintem a kókusz magában is elég édes, a csokiról nem is beszélve. De ha te édesszájúbb vagy, akkor 1-2 evőkanál porcukorral állítsd be az ízét. Hozzávalók egy nagy tepsihez - 250 g kókuszreszerlék - 250 g kókuszkrém (kókusztejszín) - 1 nagy alma hámozva, lereszelve - 2-3 csipet só - 1 csapott mk szódabikarbóna - 20 g vaníliás cukor - 90 g étcsokoládé - 2 kk étolaj - A kókuszreszeléket keverd össze a többi hozzávalóval (a csoki és az olaj kivételével). Gyönyörűen ragadós masszát kell, hogy kapj, olyat, ami egyben marad, ha az edény falához nyomod. Tapasztalatból mondom, hogy a forgalomban lévő kókuszreszelékek nagyon eltérő minőségűek. Nem véletlenül sokkal olcsóbb az egyik és kicsit drágább a másik. Előfordulhat, hogy a legolcsóbb fajtából kivonták a kókuszzsírt, amitől nehezebben áll össze a masszád. Ilyenkor egy kis vízzel vagy még inkább olvasztott kókuszolajjal tudsz segíteni a dolgon. - Hagyd állni pár percet, addig melegítsd elő a sütőt és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Fagyis kanállal (vagy bármilyen mélyebb, öblös kanállal) formázz belőle félgömböket, és helyezd a tepsibe őket. - 200 fokon süsd 20 percet kb, amíg szép barna nem lesz a teteje. - Ha kihűlt, csepegtesd meg a csokoládéval. Ehhez tedd egy pohárba az összetört csokit, locsold meg 5 kk vízzel és az olajjal, majd melegítsd össze őket, lehetőleg forró vizes tálban. Húzd egymáshoz közel a kókuszcsókokat, és egy kanállal rázd rá a csokit. A hűtőben tárolást szereti. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Kókuszcsók first appeared on Kertkonyha.
Duplakókuszos golyó
DUUUUPLAAA?? Mitől dupla? Hát, attól, hogy kívül-belül kókuszos! Mert a kókuszgolyó mindenhogy jó, de duplán kókuszosan a legjobb! Sőt! Ennél csak egy finomabb dolog van: a duplán kókuszos kókuszgolyó másnap! :D Csinálj sokat belőle, ez annyira egy hálás nyári édesség, nem kell sem főzni, sem sütni, ráadásul a gyurmázás kész stresszoldó meditáció, és persze a gyerekek is a legnagyobb örömmel vesznek részt benne. :) Hozzávalók egy lapostényérnyi golyóhoz: - 150 g darált keksz - 50 g porcukor - 40 g kókuszreszelék (10 g a masszába, a maradék a hempergetéshez) - 1 mk rum aroma - 1 zacskó vaníliás cukor - 100 ml növényi tej - 1,5 ek kakaópor - 50 g vegán vaj vagy margarin - A massza száraz hozzávalóit jól keverd el egy tálban. A kókuszreszelékből vedd le a negyedét, és ezt is keverd hozzá. - Gyúrd össze az egészet növényi tejjel és a margarinnal. A tejet finoman adagold, nehogy túl híg legyen a massza. - Ezután formázz belőle golyókat, és hempergesd bele a maradék kókuszreszelékbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Duplakókuszos golyó first appeared on Kertkonyha.
Szilvacsatni télire
2020. szeptember 6. Vegavarázs
Hozzávalók: 2 ek olaj 3-4 apró, száraz csili fél ek reszelt friss gyömbér egy darab egész fahéj 1 ek kókuszreszelék 1,5 kk őrölt koriander 60 dkg magozott szilva összevágva fél kk só 15 dkg nádcukor késhegynyi kámforkristály (elhagyható) Az olajat felmelegítjük, belemorzsoljuk a csilit, hozzáadjuk...
Indiai tápióka puding
Különleges desszert egyszerű hozzávalókból Kedves ajándékot kaptam nemrégiben Hémangi Dévi Dászitól: legújabb könyvét, aminek címe: Indiai vegán konyha . Ez a szakácskönyv tele van nagyon izgalmas receptekkel, közülük én most egy tápióka pudingot választottam. Egyszerű az elkészítése, titka a bámulatosan illatos hozzávalókban rejlik. Az eredeti verzió mangópürét kívánt, de ezt az adott helyzetben én nem tudtam beszerezni sajnos. Így aztán valamiféle dublőr után kellett néznem, és találtam is! Vajon mi az, ami nagyon hasonló nemcsak színre de hasonlóan illatos is lesz tőle a végeredmény? :) Hát, persze, hogy az őszibarack befőtt! Hurrá, indul a pudingfőzés! Hozzávalók 5 adaghoz - 120 g tápiókagyöngy - 800 ml növényi tej (én szójatejet használtam) - 75 g nádcukor - 5 ek kókuszreszelék - őszibarackbefőtt, 4 db felezett őszibarack - 1/4 kk őrölt kardamom - csipet só - Fél órára a tápiókát áztasd be bőséges hideg vízbe. - Ezalatt kicsit megszívja magát, de a felesleget mindenképp öntsd le róla. A főzéshez már szójatejet forralj, ebbe kanalazd a tápiókát. - Ne felejtsd el csipet sóval ízesíteni (tudod, szinte minden édességbe kell!), majd 10 percig főzd takarékon. - Ezután keverd el benne a cukrot és a kókuszreszeléket, így főzd további 3-4 percet. - Közben turmixold össze az őszit a kardamommal, és ezt is keverd hozzá, hagy’ rottyanjon egyet. Készen is vagy! Kanalazd poharakba és hűtsd be mindenképpen. Persze, ha meg tudod várni… Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Protein ball
2020. március 24. Beautilicious
Otthoni edzés pipa és megjutalmaznád magad valami ártalmatlan édességgél, ami amellett, hogy nagyon finom, rendkívül jó makrokkal rendelkezik? Elhoztam nektek a legújabb kedvencemet, amivel mostanában nem birok belelni :) Hozzávalók - 100g túró - 1 adag fehérje - 25g kókuszreszelék - pici tej - Ízlés szerint lehet hozzá gyúrni apróra vágott gyümölcsöt, csokit, aszalványokat, kinek mi fér bele A hozzávalókkal nincs más dolgod, mint ezekből golyókat formázni, és betenni a hűtőbe picit pihentetni, hogy összeálljon.
Diós granola csokis puffasztott tönkölybúzával
2020. január 19. Éltető ételek
Amikor a kisebb lányom a nővéremnél töltötte a téli szünetet, ott evett LIDL-s granolát, ami nagyon bejött neki. Számomra nagyon drága, mert 3-4 adag jön ki csak belőle, és több, mint 1000 Ft. Szóval úgy gondoltam, hogy rekonstruálom, és megalkotom a saját csokis puffasztott tönkölybúzás granolát. Hozzávalók: - 50 dkg nagyszemű zabpehely - 20 dkg dió - 10 dkg kesudió - 10 dkg kókuszreszelék - 20 dkg puffasztott tönkölybúza vagy rizs - 1 tábla 70%-os étcsoki - 1 mokkáskanál vaníliapor - szárított narancshéj vagy 5-6 csepp narancsolaj Elkészítése: - A csokit vízgőz felett olvaszd fel. - Egy zsírpapíros tepsibe szórd bele a puffasztott tönkölybúzát, majd öntsd rá az olvasztott csokit. Kézzel jól keverd össze, hogy a csoki mindenütt bevonja a puffasztott szemeket. - 150 fokra előmelegített sütőbe tedd be, majd süsd kb. 15-20 percig, amíg ropogós lesz. - Néha keverd meg, majd hagyd kihűlni. - Közben egy másik tepsibe tedd a zabpelyhet a durvára vágott dióval, és ezt is pirítsd meg a sütőben, amíg illatozni nem kezd (kb. 20 perc). - A kesudiót kávédarálón daráld meg. - Keverd össze a kihűlt csokis szemeket a zabos-diós keverékkel. Add hozzá a kókuszreszeléket, a darált kesudiót és fűszerezd. - Zárható dobozba tartsd.
Kókuszos kocka (vegán)
Gyermekkorom egyik kedvence, ami karácsonyok, lagzik alkalmával biztos a pocikámba került annak idején. Ugyan szerettem, de nem is nagyon jutott eszembe, hogy elkészítsem, egészen máig, talán csak egyszer volt rá példa, pedig nem egy nagy kihívás a fatörzshöz képest. Idén azonban ezzel kedveskedtem magunknak és a vendégeknek. Az eredeti kókuszos kocka tésztájába mézet tesznek, ezt vegánok ki is hagyhatják, esetleg agavé sziruppal helyettesíthetik. Én is kihagytam, de nem is érezni a különbséget. Tej és tojásmentes recept következik. A recept Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 15 dkg fehér búzaliszt 10 dkg kukoricaliszt (ettől tuti szép sárga színe lesz) 1 teáskanál szódabikarbóna 15 dkg eritrit (ha teszünk bele 1-2 kanál mézet, akkor kevesebb eritrit kell hozzá) 1 citrom reszelt héja pár csepp vanília esszencia 8 dkg kókuszzsír 2 dl növényi joghurt (szója joghurt) 2,5 dl növényi tej vagy víz Külső csokis réteghez: - 6 ek kakaópor vagy karobpor (ha kevésbé jó minőségű, lehet több kell) - 10 dkg kókusz zsír (vagy növényi margarin) - 14 dkg eritritol (én egy kis inulint is adtam hozzá, de el is maradhat, ha nincs a háztartásunkban) - 3-4 dl növényi tej - kb 20-25 dkg kókuszreszelék a forgatáshoz Elkészítés: A tészta száraz hozzávalóit, a háromféle lisztet összeszitáljuk a szódabikarbónát hozzászitáljuk majd az eritritet is hozzákeverjük. A lereszelt citrom héját is belekeverjük. Ezután hozzáadjuk a növényi joghurtot és tejet, a folyékony kókusz zsírt, a vanília esszenciát és lágy mozdulatokkal csomómentesre összekeverjük. Enyhén sűrű tésztát kapunk. Piskóta tésztánál sűrűbb, de a nokedli tésztánál lazább, folyósabb tésztát. Sütőpapírral bélelt tepsiben tűpróbáig sütjük. Tűpróbánál nekem nem ragadt rá semmi, többször is beleszúrtam a sütibe, de amikor kivettem és egy rácsra ráfordítottam a süteményt, akkor láttam, hogy egy kis része az alján még nagyon puha, ezért úgy, a rácson megfordítva visszatettem még a meleg sütőbe és pár percet még rásütöttem. Elvileg 30 perc elég kellene legyen a teljes sütési időnek. A csokiszósz készítéséhez először a kókusz zsírt vagy margarint felolvasztjuk, hozzákeverjük a kakaó vagy karobport, az eritritolt és egy némi növényi tejet (én bolti zabtejet használtam). Felforraljuk, közben folyamatosan kevergetjük, majd az edényt hideg vízbe téve lehűtjük. A sütemény miután kihűlt, széleit levágjuk, felszeleteljük az egész tepsi süteményt, majd villa segítségével csokiszószba mártjuk a kockákat és kókuszreszelékben megforgatjuk őket. Hűtőben érdemes egy éjszakát pihentetni. Másnap annál finomabb. Készítési fázisok képei:
Csokis-kókuszos keksz
2019. augusztus 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egyszerű, gyors és finom! Hozzávalók: - 2 csésze liszt - 1/2 zacskó sütőpor - 1 csésze nádcukor - 1 csésze kókuszreszelék - fél tábla étcsoki - 1/2 csésze kókuszolaj - 1/4 csésze víz - pár csipet só [...] Bővebben!
Alakbarát Kókuszgolyó
Hozzávalók (15-20 db golyó): - 2 db alma héjazott - 8 ek zabpehely finom pelyhű - 1 ek cukrozatlan kakaópor - 6 ek kókuszreszelék - 20 szem meggy - 3 ek rizstej - 3 ek kókuszvirág cukor - 2 evőkanál szűretlen kókuszolaj Az almát lereszeljük, a zabpehelyhez hozzákeverjük a kakaóport és együtt alaposan összekeverjük. A rizstejet felmelegítjük, hozzáadjuk a kókusz virágcukrot és a kókuszolajat, állandó keverés mellett felolvasztjuk a cukrot és hozzáöntjük a zabpelyhes, almás keverékhez. Összegyúrjuk és hagyjuk 30 percet állni, majd nedves kézzel golyókat formázunk, közepükbe beletesszük a kimagozott meggyet és kókuszreszelékbe forgatjuk. Én készítettem olyan verziót is amelyeket csak kakaóporba hempergettem. Ez a verzió nem jött be a gyerekeknek.
Gyors, gluténmentes, tejmentes, karobos puliszkasüti
2018. november 1. Élj harmóniában
Tegnap a Gyertyafényes Halloween Jógára készítettem ezt az édességet. Lévén jött olyan is a jógagyakorlásra, akiről tudtam, hogy gluténmentesen táplálkozik, ezért szem előtt tartva Judit táplálkozását választottam olyan alapanyagot, hogy ő is tudjon enni belőle:) A kukoricadarát, (puliszka, polenta) szeretem, mert gyorsan elkészül, tápláló és különböző élelmiszer allergia, érzékenység esetén is fogyasztható. Korábban jó néhány receptet is tettem már ki pl. sós puliszkás receptet a blogra, egy párolt zöldséges receptet itt olvashatsz, és itt találsz egy polenta pizza receptet. Ezt az édes puliszkasüti alapreceptet gyakran szoktam készíteni, de a kókusztejszínes változat most új kísérlet volt:) A karob a kakaó egészségesebb változata. Ha nincs otthon karob nyugodtan helyettesítheted kakaóval is. Hozzávalók 1 csésze kukoricadara 4 csésze víz 1 csésze kókuszreszelék 4 púpos ek. karob 1/2 csésze teljes értékű nádcukor (ízlés szerint változtatható mennyiség) vanília 1 doboz kókusztejszín Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A vizet egy nagy edénybe forrald fel. Tedd hozzá a kókuszt, vaníliát, karobot. M ajd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát.Amikor már csomómentes keverd hozzá a kókusztejszínt. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. Egy tepsibe öntsd bele a masszát. Várd meg amíg kihűl és utána szépen szeleted fel. Én mielőtt kihűlne kókusszal vastagon megszórom a tetejét, hogy szép legyen. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel Kati
Indiai kókuszos dhál
2022. szeptember 13. Élj harmóniában
A dhálok hüvelyesből készült szuper tápláló, sűrű levesek. Ma egy mungo babból készült kókuszos dhál receptet hoztam nektek. Nagyon szeretem a kókuszt és a mungo babot is, így nekem ez különösen nagy kedvencem :) Hozzávalók: 1/2 csésze mung dhal (sárga hántolt) 1/2 csésze kókuszreszelék 1/2 tk. só 2 ek. ghí vagy kókuszzsír 1/4 tk. fekete mustármag 2 kis szárított chili 1/2 tk. kurkuma csipet asafoetida ( hing) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tegyél oda vizet forralni. A dhált alaposan mosd meg, majd sóval és a kókuszreszellékkel tedd a forró vízbe és nagy lángon főzd puhára kb. 30-40 perc. Kicsivel a főzés vége előtt külön edényben forrosítsd fel a ghít vagy kókuszzsírt.Tedd bele a fekete msutármagot, pattogtasd ki ( ehhez érdemes fedőt tenni rá:) Majd húzd félre a tűzről és morzsold bele a chilit, tedd hozzá az asafoetidát és a kurkumát. Ezt keverd a dhálhoz és néhány percig főzd össze. Én ma polentát készítettem hozzá, de rizzsel, kuszkusszal,quinoával vagy chapati kenyérrel is tálalhatod. Kiegészítésnek készíts hozzá valamilyen zöldséges subjit. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Kókuszos kölesgombóc
2022. január 6. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, amolyan újévi detox-csemege ?Hozzávalók :20 dkg köles 4 dl víz 3 dl sűrű kókusztej (konzerv) 1 citrom leve és a héja 6 dkg kukoricadara 10 dkg barnacukor 10 dkg kókuszreszelék Elkészítés: A kölest 1 órára beáztatjuk, majd leszűrjük. Ezután egy edénybe öntjük a vizet és kókusztejet, hozzáadjuk a kölest, ízesítjük és forrásig főzzük, ekkor hozzáadjuk a kukoricadarát és 2 dkg kókuszt. Addig főzzük, amíg teljesen megfő. Ezután egy vizezett tálcára téve hagyjuk kihűlni, majd golyókat formálunk belőle és kókuszba forgatjuk.
Raffaello golyók házilag
Alig másfél hónap és itt a karácsony! Tudod már mivel leped meg szeretteidet? Ha kedveled a saját készítésű ajándékokat, készíts raffaello golyókat. Ha azt keresed, milyen kiadós édesség kerüljün az ünnepi asztalra, akkor szintén azt ajánlom, készíts raffaello golyókat. Tömény kókuszos élvezet, közepén egy szem mandula. Vegán, gluténmentes, cukormentes (ha cukor helyett mással édseíted), nyers, paleo. Mi kell még? Én tudom, hogy valaki gyors megcsinálja és megehessük. :) A recept Hozzávalók: - 2 konzerv kókusztej - egy konzerv 400 g (Angliában Lidlben kapható, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, ázsiai üzletekben) - 200 g kókusz krém (Creamed Coconut) (Angliában, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, bioboltokban, DM-ben kaphato - 100 g őrölt mandula - édesítőszer pl nyírfacukor, kókuszvirág cukor, stevia, stb. ízlés szerint - mandula - kókuszreszelék Elkészítés: A két konzerv kókusztejet fagyasztóba tesszük kb. 45 percre. Ha már eleve volt otthon ilyen konzervünk, és a hűtőben tároltuk, az is jó. A lényeg, hogy a kókusztej felső, vastag rétege jól dermedt legyen ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni. Amíg a fagyasztóban dermednek, a kókuszkrémet valamelyest olvasszuk meg annyira folyékonzra, hogy majd könnyen hozzá tudjuk adni a kókusztejek sűrűjéhez. A megdermedt (hűtőből vagy fagyasztóból kivett kókusztej konzerveket óvatosan nyissuk ki és a felső keményebb réteget kanalazzuk egy tálba, ahol habverő segítségével kezdjük el összedolgozni, folyamatosan adagolva hozzá a nem meleg, de folyósabb állagú kókuszkrémet. Ehhez adjuk hozzá az édesítőt és az őrölt mandulát. Ezt a masszát a hűtőbe kell visszatenni, dermedni hagyni. Amikor már annyira megdermedt, hogy golyók formázhatók belőle, v izes kézzel kis golyókat formázunk a megszilárdult masszából, miközben mandulát teszünk a közepébe, majd kókusz reszelékbe hempergetjük. Ha el nem fogy készítés közben :) akkor hűtőben pihentessük a tálalásig.
Mogyoró vajas kókuszgolyó
2020. augusztus 19. Fittanyuka
Favorizálom a gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomságokat,ami minél kevesebb időmbe telik és mégis finom, egészséges. Ezeket a golyókat eredetileg magamnak gyártottam, olyan alkalmakra amikor megéhezek, vagy edzés előtt vagyok és bekapok belőlük egy-kettőt, hogy energiát adjon. A gyerekek gyorsan felfedezték a hűtőben, nem kellett sokáig tárolnom őket, felfalták egy délután alatt. A tudat viszont nyugtatott, hogy a rendkívül édesszájú kisfiam semmilyen plusz cukormennyiséget nem vitt be a szervezetébe, ugyanis ez a recept csakis természetes cukrokat tartalmaz és abból is nagyon keveset. Hozzávalók: 1 db érett banán szétnyomva 2-3 evőkanálnyi 100%os mogyoró vaj 1 nagyobb bögre finom szemű zabpehely 1-2 dl rizstej kókuszreszelék a hempergéshez A zabpelyhet összekeverjük a többi összetevőkkel, amennyiben lágy zabpehellyel, amennyiben nagyon száraz még rizstejjel dúsítjuk. Körülbelül egy órára a hűtőbe tesszük,majd nedves kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. Én néhányat cukormentes kakaóporban is meghempergettem, de akár kókuszvirág cukorral is megtehetjük. Zárható dobozban hűtőben tároljuk.
Növényi tej olcsón, adalékanyag mentesen
2020. április 23. Beautilicious
Nagyon sokat olvastam a tejről, aminek fogyasztásával kapcsolatosan számos ellenérv került köztudatba. Az, hogy valójában a te szervezetednek mi a jó, azt te tudhatod. Ha puffadsz, vagy pattanásosodsz tőle, nem szereted az ízét, érdemes kerülni. Nyilvánvalóan van az állatvédők csoportja, akik a tehenekkel való kegyetlen bánásmód miatt kerülik a tejfogyasztást, ám az állatok irányt érzett emócionális érvek mellet hallhatunk gyulladáskeltő tulajdonságról, a számos benne található beoltott hormonról, illetve magas koleszterintartalmáról is. Én jó pár éve letettem a voksom a növényi tejek mellet, ám most a nehéz helyzetben a boltokat felvásárolták, és nem könnyű hozzájutni. Éppen ezért fogtam magam és nekiláttam itthon elkészíteni kedvencemet.Nem bántam meg a döntésemet, és ezentúl alkalmazni fogom. Választásom a kókusztejre esett, amihez nincs szükséged másra, mint - 100gr kókuszreszelékre - 25gr chiamagra - 1 csipet sóra - vaníliaaromára - 800ml vízre Ebből az adagból körülbelül egy liter tejet kaptam, és a maradék pépet félretettem, amiből ma egy szuper sütit fogok készíteni. Két legyet ütök egy csapásra és semmi pazarlás Az elkészítése roppant egyszerű. Beleöntöttem a hozzávalókat a turmixgépbe, ráöntöttem a felforralt vízet, majd pár percig turmixoltam, végül egy szűrő segítségével leszűrtem a tejet.
protein madártej
2020. január 27. Beautilicious
Hát én azt mondom édességből sose elég.Pláne nem az edzés után megérdemelt proteines desszertekből. Madártejet készítettem mindössze 2 tojásból 30gr vaníliás fehérjeporból, kókusztejből és édesítőszerből. A hagyományos madártejhez hasonlóan készítettem el annyi különbséggel, hogy pudingpor helyett fehérjeport használtam bele. Kicsit extráztam a dolgot bogyós gyümikkel és kókuszreszelékkel. És volálá :
Kesudiós datolyaszelet
2020. január 19. Éltető ételek
Egyre több helyen lehet kapni egészséges nasikat, mint pl. ilyen datolyaszeletet. Csak egy gond van vele, hogy nagyon drága. A LIDL-ben ez 250 Ft, de a DM-es sem olcsóbb. Az általam készített annyiban különbözik a boltitól, hogy én tettem bele zabpelyhet is, hogy a felszívódása lassabb legyen. Szóval elő a konyhai robotgéppel, 15 perc alatt el is készül kb. 30 db finomság. Hozzávalók: - 50 dkg puha datolya (nem kell áztatni!) - 15 dkg kesudió - 2 evőkanál kakaópor - 2 evőkanál mandulavaj - 8 dkg zabpehely Extra: - kókuszreszelék - puffasztott köles vagy tönkölybúza - aszalt áfonya vagy cseresznye Elkészítése: - A kesudiót kávédarálón daráld puhára. - A datolyát késsel darabold fel, majd tedd bele a robotgépbe. Add hozzá az összes hozzávalót. - Akkor jó, hogy a kezeddel egy keveset összenyomol, és masszává áll össze. - Ez így már nagyon finom, de tehetsz bele az extrákból. Arra figyelj, hogy csak ízesítsd vele (3-4 ek.), mert ha sokat teszel hozzá, akkor nem fog összeállni szeletté. - Kézzel gyúrd össze egy masszává, majd óvatosan ujjnyi vastagra nyújtsd ki. Nyújtás közben a széleit tömörítsd. - Ha szép téglalapod lesz, akkor éles kézzel szeleteld fel, majd a szeletek széleit formázd meg.Én hűtőben tartom, mert így szilárdabb lesz az állaga. Hetekig eláll, ha marad :)
Zöldbabos indiai subji (szabdzsi)
2019. szeptember 22. Élj harmóniában
A zöldbab az ájurvédában édes, hűsítő, fanyar,hatású, emeli az agnit( az emésztés tüzét), de ha túl sokat ezsel belőe megzavarja a vata-t. Gázosodást és székrekedést okozhat. Önmagában a zöldbab, emeli a vata-t, de a római kömény, asafoetida és a bors segít ezt kompenzálni. Vata alkatúaknak, csak mértékkel ajánlott. Jótékonyan hat a torokra, tüdőre és a pitta rendellenességekre. Fogyaszthatod rizzsel, purival, chapatival (lepénykenyér receptet itt találod). Hozzávalók 4 csésze zöldbab felvágva 2 ek ghí vagy olaj 1/2 tk fekete mustármag 1/2 tk római kömény 1/2 tk masala por (ez egy fűszerkeverék indiai boltokban kapható) egy csipet asafoetida 1/4 tk kurkuma 1/2 tk só Paszta 1 tk kókuszreszelék 2 ek. friss korianderlevél összevágva 1 kis darab gyömbér apróra vágva Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldbabot mosd meg, vágd le a végeit és a vágd kis darabokra. Készíts pasztát a kókuszból, korianderből és gyömbérből aprító segítségével. A ghít (vagy olajat) egy edénybe hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt, pirítsd picit, majd add hozzá az asafoetidát, a masala fűszert és a kurkumát. Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és add hozzá a pasztát, a sót és a zöldbabot. Keverd meg alaposan, fedd le és takarékon főzd amíg puha nem lesz, (kb 10 perc) . Tálalhatod kurkumás baszmati rizzsel vagy chapatival. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet
A zabkását is lehet hedonista módon enni, fagyival és gyümölccsel, vegán fehércsoki darabokkal, gyümölcsös szójajoghurttal, bolti, vegán gabonapelyhekkel, igazából csak a fantáziád szab határt a lehetőségeknek. Íme egy ötlet. Hozzávalók: teljes kiőrlésű zabpehely forró víz cukor (opcionális, ízlés szerint) 1 csipet fahéj (ha szereted) 1 evőkanál kókuszreszelék (ha szereted) gyümölcsös szójajoghurt fagyasztott vagy friss áfonya vegán vaníliafagyi A zabpelyhet elkeverjük a kókuszreszelékkel, cukorral, fahéjjal, és felöntjük annyi forró vízzel, ami éppen ellepi, és állni hagyjuk. Adhatunk hozzá egy teáskanál lenmagot is, nagyon egészséges. Amikor felszívta a vizet, leöntjük a szójajoghurttal. Én Alpro áfonyás joghurtot használtam, ami a legtöbb nagy áruházban kapható, de a többi vegán joghurt is ugyanolyan jó. Szójaallergiásoknak Joya márkájú kókuszjoghurt is kapható. 4 db-os csomag Alpro szójajoghurt Megszórjuk az áfonyával, és kanalazunk rá egy nagy kanál vegán vaníliafagyit. Nekem a Swedish Glace a kedvencem, szintén nagy áruházakban kapható, de egyre nagyobb a választék a boltokban. Létezik szójamentes (mandulás) változat is szójaallergiásoknak. Amúgy semmi baj a szójával. :) Citromhéjjal díszítettem, és smoothieval ettük, hogy legyen kellő mennyiségű gyümölcs is a reggeliben. Tedd a kedveceim közé 0 The post Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet appeared first on VegaNinja.
Erdei gyümölcsös-joghurtos chia puding
Ha reggelire készíted, szuper reggelid lesz szuper hozzávalókkal. Ha desszertként tálalod, akkor pedig szuper édesség. Szuperlativuszokban beszélve elmondhatom, hogy szuper, ha chia pudingot fogyasztasz, mert a chia mag egészséges élelmiszer, gazdag ásványi anyagokban, mint a vas, foszfor, magnézium, réz és különösen a kalcium, Magas rosttartalménak köszönhetően lassítja a szervezetben a szénhidrátok lebontását és cukorrá alakítását, így megelőzi az étkezések utáni hirtelen vércukorszint-emelkedést. Ezáltal lelassítja és megelőzi a diabétesz okozta gyulladások kialakulását is. A chia magban található rost igen nagy mennyiségű folyadékot képest megkötni, zselésedik, és a gyomorban térfogata megnő, ezáltal fogyasztója hosszabb ideig érzi magát jóllakottnak, így kevesebb kalóriát fogyaszt. A chia magban megtalálható fehérjék szintén segítenek az étel utáni sóvárgás leküzdésében és az evés mérséklésében, így az kiváló összetevője bármilyen diétás étrendnek. A chia magról bebizonyították, hogy képes csökkenteni a vérben a trigliceridek és az LDL vagy rossz koleszterin szintjét, miközben növeli a HDL avagy jó koleszterinét. Segít kontroll alatt tartani a vérnyomást, csökkenti az inzulinrezisztenciát és az artériás gyulladásokat, hozzájárul a hasi elhízás csökkentéséhez, mindezek által védi a szív egészségét, megelőzi az agyvérzést és a szívrohamot. (forrás chia-mag.com) A recept Hozzávalók: - 20 dkg erdei gyümölcs mix - 250 ml növényi joghurt - 3 ek chiamag - Datolya vagy agave szirup vagy valamilyen egészségesebb cukorpótló - Díszítéshez kókuszreszelék vagy kókuszcsipsz Elkészítés: Egy evőkanálnyi gyümölcsöt félre teszünk, a többit botmixerrel vagy turmixgéppel összedolgozzuk, hozzáadjuk a joghurtot. Amikor kész a gyümölcsös joghurt, hozzákeverünk kb. 2 ek szirupot (édes íz igénye szerint többet is lehet) és a chiamagot. Jól átkeverjük, majd hűtőbe tesszük, hogy megszívja magát nedvességgel. Tálalás előtt kókuszcsipsszel és pár szem erdei gyümölccsel díszítjük.
Csokis-kókuszos pite
2018. augusztus 15. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Viki receptje: Hozzávalók: - 2/3 csésze zabpehely - 2/3 csésze mandula - 1 csésze kókuszreszelék - 2 tk juharszirup - 1/4 csésze kókuszolaj - 1 csipet só - 2 avocadó (jó érett) - 1 aldis konzerv kókusztej - 1/3 csésze juharszirup - 3/ csésze kókusztej - 3/4 csésze kakó vagy karob [...] Bővebben!
Az összes 'kókuszreszelék' találat megjelenítése »