kókuszreszelék receptek - Vegetáriánus receptek

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

Mángold sabji (vagy subji?)

Fonott kalács vaníliásan és citromosan: a húsvéti reggeli fénypontja

Tavaszi zöld saláta húsvétra (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

Medvehagymás pogácsa: a burgonyától lesz igazán pihe-puha

Ecetes krumplisaláta: zellerrel tesszük ünnepivé










kókuszreszelék receptek

Kitchari (Pitta)

2023. augusztus 26. Élj harmóniában 

Kitchari (Pitta) Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk.    Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést.  További kitchari recepteket a blogon olvashatsz. Ez egy Pitta változat, ami nem hevíti a tested és segít a testben lévő sok hőt elvezetni.  Hozzávalók 4 személyre 1 csésze sárga mung dal 1 csésze baszmati rizs 1,5 ujjnyi friss gyömbér meghámozva, feldarabolva 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél összevágva fél csésze víz 3 evőkanál ghí fél teáskanál kurkuma negyed teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg külön a rizst és a dalt. Ha van időd, áztasd be néhány órára a mung dalt, majd csepegtesd le. Tedd a gyömbért, a kókuszt, a koriandert és a 1/­­2 csésze vizet egy konyhai robotgépbe, és turmixold cseppfolyósításig. Melegítsd fel a ghít közepes lángon egy nagy serpenyőben, és add hozzá a leturmixolt fűszereket, majd a kurkumát és a sót. Jól keverd össze, és forrald fel, hogy az íze kijöjjön. Ezután keverd bele a rizst, a mung dalt és a hat csésze vizet. Forrald fel. Fedő nélkül forrald öt percig. Ezután fedd le, és hagyd kissé nyitva a fedelet. Vedd le a lángot, és főzd 25-30 percig, amíg a dal és a rizs megpuhul. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­ajurveda-eletmodtanfolyamHa szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Kitchari, a legváltozatosabb étel

2023. március 24. Élj harmóniában 

Kitchari, a legváltozatosabb ételA Tavaszi Tisztítás Program keretében a résztvevőket végigkísérem egy ájurvédikus csodálatos tisztítási folyamaton. Sokszor kérdezik az emberek a monodiéta nem unalmas? hogy lehet kibírni :) Kitchari, a legváltozatosabb étel a világon:) Néhány ötlet, hogyan lehet változatossá tenni a kitchari monodiétát:) A kitchari az ájurvédában a legjobb tisztító, méregtelenítő étel. Minden testalkat számára ideális, nagyon könnyen emészthető, segít felerősíteni az agnit (az emésztő tüzet), kellően tápláló, minden szükséges tápanyag megtalálható benne, segít kioldani és eltávolítani a toxinokat a szervezetből . A kitchari baszmati rizsből és mungo dhalból ( sárga, már nincs rajta a zöld külső réteg) készül sokféle fűszerrel. Mindenki számára ideális, mert a fűszerezést, főzést, recepteket úgy tudod variálni, ami a Te ájurvédikus alkatodnak, emésztésednek, ízlésednek aktuális állapotodnak a legjobban megfelel. Amikor másokat téli, tavaszi vagy őszi tiszításon vezetek át, elsőre mindenki azt kérdezi nem lesz unalmas? Sokan úgy érzik, nem bírják ki, hogy 10 napig csak kitcharit egyenek. Ha csak egyféle módon lehetne elkészíteni, végtelenül hamar ráunnánk, ez így van:) De a kitchari csodás, változatos lehetőségeket kínál a fantáziádnak és az önismeret terén is.. mi jó nekem, mi esik jól, mitől lesz jó az emésztésem, etc... A kitchari kúra monodiéta lényege, a könnyen emészthetősége és az, hogy mivel monodiéta, a szervezetnek nem kell mindig újabb típusú emésztési módszerekkel foglalkoznia. A kitcharit számos módon változatossá tudod tenni anélkül, hogy az emésztését megnehezítenéd. A blogon találsz több kitchari receptet is, de ebben a bejegyzésben néhány ötletet adok a variáláshoz. Merd figyelni a testedet és annak megfelelően kísérletezni, variálni a recepteket:) ***Változtasd meg az arányokat*** Az alap kitchari receptben a mungo dhal és baszmati rizs aránya egyenlő - ezt könnyedén tudod variálni. Bátran figyeld meg az összetevők arányának változtatásával, milyen más élményeket kaphatsz az étkezésből. *Növeld a rizs mennyiségét* Ha a gyengébb az emésztésed választhatsz dupla annyi rizst és fele annyi mungdhalt. Ez nagyon jó választás Vata alkatúaknak. *Növeld a víz mennyiségét* Így a kitchari levesesebb lesz, ami ideális lehet Vata alkatúaknak. Kapháknak nem annyira ideális. *Növeld a dhal mennyiségét* Ha megnöveled a dhal mennyiségét nehezebben emészthető lesz a kitchari, de sokkal több fehérjét fog tartalmazni. Így picit inkább hasonlít majd egy lencselveshez. Ez erős emésztésűeknek javasolt vagy a tisztítás utolsó időszakában. ***Változtasd meg a fűszerezést*** A fűszerezés megváltoztatja egy étell ízvilágát, hangulatát, jellegét, emészthetőségét és a szervezetre gyakorolt hatását. (hűt vagy fűt, szárít vagy nedvesít, növeli a lágyságot vagy az érdességet. Nem kell mindig ugyanúgy fűszerezni! Kezd el változatosabban használni a fűszereket. Ha nincs nagy rutinod indiai fűszerekkel használj kitchari keveréket vagy garam masalát. Elkészítheted olaszosan is - bazsalikom, kakukkfű, oregánó, rozmaring, petrezselyem - ezek is erősítik az emésztést és jól támogatják a szervezeted tisztulását. ***Változtasd meg az alapanyagokat*** Használj a baszmati rizs helyett quinoa-t. A quinoa nagyon könnyen emészthető, hasonlőan fő mint a rizs, gluténmentes és nagyon magas a fehérje tartalma. Mivel nem nyálkásít annyira kapha alkatúaknak ideálisabb is, mint sok rizst enni. Mivel egy más ízvilág, megváltoztatja a kitchari jellegét, ízét. ***Készítsd el külön a rizst és külön a dhalt*** Én sokkal jobban szeretem külön elkészíteni a dhalt és a rizst és külön készítem a zöldségeket. Bár kényelmes egy edénybe főzni egyszerre mindent, de mielőtt megunnád egybefőzve, próbáld ki külön elkészítve. Ez változatossá teszi a kitchar monodiétát. Készítsd el külön a rizst, előtte mosd meg, pirítsd meg szárazon, majd tedd oda forró vízzel fűszerekkel főni. Egy másik edényben főzd meg a dalt akár a kitchari fűszerekkel vagy bármilyen más fűszerezéssel. Egy harmadik edénybe tegyél oda ghít, pattogtass ki benne fűszereket, majd tedd hozzá a zöldségeket és párold meg. ***Egészítsd ki*** Tegyél tálalásnál a kitcharihoz alkat szerint kiegészítőket. Vata: lime, só, friss gyömbér, ghí, friss koriander Pitta: friss koriander, kókuszreszelék, ghí Kapha: lime, friss gyömbér, ghí, friss koriander Ha szeretnél csatlakozni a Tavaszi Tisztítás Programhoz szeretettel várlak. https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas #kichari #kitchari #kicsari #recept #variációk #ájurvéda #tisztítás #tisztítókúra #méregtelenítés #monodiéta

Kitchari (Tridosha)

2023. február 16. Élj harmóniában 

Kitchari (Tridosha)Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk.   Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést.  A Tisztító Programokról és az Elvonulásokról a weboldalunkon találsz bővebb információt.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­joga-elvonulas Sokféle kitcharit szoktunk készíteni, de most a kedvenc kitchari receptemet osztom meg Veled. Talán azért szeretem ezt a receptet legjobban, mert kókusz is van benne. Az egész fűszerek is különlegessek a készítésben, a tálalásnál szépen mutatnak és szeretem elrágcsálni is őket. Hozzávalók 1 csésze sárga felezett mungóbab 1 csésze baszmati rizs 2,5 cm hámozott, apróra vágott gyömbér 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél (vagy szárított) 1/­­2 csésze víz 3 evőkanál ghí 1 darab fahéj  5 egész kardamom mag 5 egész szegfűszeg 10 egész fekete bors 3 babérlevél 1/­­4 teáskanál kurkuma 1/­­4 teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg k ülön a rizst és a mungó babot amig a víz tiszta lesz. Ha pár órára beáztatod a mungó babot, az segíti az emésztését.  Pépesítsd össze a gyömbért, kókuszreszeléket, koriander levelet és a 1/­­2 csésze vizet egy kis mozsárban. Tegyél oda egy nagy edényt a ghível közepes lángon és pirítsd meg benne a fahéjat, kardamom magot, szegfűszeget, fekete borsot és a babérlevelet. Keverd egy kicsit, amíg elkezd illatozni. Add hozzá a pépesített kókuszos fűszermasszázt, valamint a kurkumát és a sót. Kevergesd, amíg enyhén megbarnul. Keverd bele a mungó babot és a rizst és jól keverd össze. Öntsd hozzá a 6 csésze vizet és fedő alatt forrald fel. Forrald 5 percig, figyelj rá, hogy kezdetben kifuthat.  Utána félig rátéve a fedőt alacsony lángon főzd kb. 25-30 percig, amíg a mungó bab és a rizs megpuhul. Ez a kitchari minden dosha kiegyensúlyozáshoz ideális. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve Válasz Továbbítás

Indiai kókuszos dhál

2022. szeptember 13. Élj harmóniában 

Indiai kókuszos dhálA dhálok hüvelyesből készült szuper tápláló, sűrű levesek. Ma egy mungo babból készült kókuszos dhál receptet hoztam nektek. Nagyon szeretem a kókuszt és a mungo babot is, így nekem ez különösen nagy kedvencem :) Hozzávalók: 1/­­2 csésze mung dhal (sárga hántolt)  1/­­2 csésze kókuszreszelék 1/­­2 tk. só 2 ek. ghí vagy kókuszzsír 1/­­4 tk. fekete mustármag 2 kis szárított chili 1/­­2 tk. kurkuma csipet asafoetida ( hing)   Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tegyél oda vizet forralni. A dhált alaposan mosd meg, majd sóval és a kókuszreszellékkel tedd a forró vízbe és nagy lángon főzd puhára kb. 30-40 perc.  Kicsivel a főzés vége előtt külön edényben forrosítsd fel a ghít vagy kókuszzsírt.Tedd bele a fekete msutármagot, pattogtasd ki ( ehhez érdemes fedőt tenni rá:) Majd húzd félre a tűzről és morzsold bele a chilit, tedd hozzá az asafoetidát  és a kurkumát. Ezt keverd a dhálhoz és néhány percig főzd össze.  Én ma polentát készítettem hozzá, de rizzsel, kuszkusszal,quinoával vagy chapati kenyérrel is tálalhatod. Kiegészítésnek készíts hozzá valamilyen zöldséges subjit. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati

Kókuszos kölesgombóc

2022. január 6. Mindennapi ételeink 

Nagyon finom, amolyan újévi detox-csemege ?Hozzávalók :20 dkg köles 4 dl víz 3 dl sűrű kókusztej (konzerv) 1 citrom leve és a héja 6 dkg kukoricadara 10 dkg barnacukor 10 dkg kókuszreszelék  Elkészítés: A kölest 1 órára beáztatjuk, majd leszűrjük. Ezután egy edénybe öntjük a vizet és kókusztejet, hozzáadjuk a kölest, ízesítjük  és forrásig főzzük, ekkor hozzáadjuk a kukoricadarát és  2 dkg kókuszt. Addig főzzük, amíg teljesen megfő. Ezután egy vizezett tálcára téve hagyjuk kihűlni, majd golyókat formálunk belőle és kókuszba forgatjuk. 

Raffaello golyók házilag

2020. november 16. VegaLife 

Raffaello golyók házilagAlig másfél hónap és itt a karácsony! Tudod már mivel leped meg szeretteidet? Ha kedveled a saját készítésű ajándékokat, készíts raffaello golyókat. Ha azt keresed, milyen kiadós édesség kerüljün az ünnepi asztalra, akkor szintén azt ajánlom, készíts raffaello golyókat. Tömény kókuszos élvezet, közepén egy szem mandula. Vegán, gluténmentes, cukormentes (ha cukor helyett mással édseíted), nyers, paleo. Mi kell még? Én tudom, hogy valaki gyors megcsinálja és megehessük. :)    A recept Hozzávalók: - 2 konzerv kókusztej  - egy konzerv 400 g (Angliában Lidlben kapható, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, ázsiai üzletekben) - 200 g kókusz krém (Creamed Coconut) (Angliában, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, bioboltokban, DM-ben kaphato - 100 g őrölt mandula - édesítőszer pl nyírfacukor, kókuszvirág cukor, stevia, stb. ízlés szerint - mandula - kókuszreszelék   Elkészítés: A két konzerv kókusztejet fagyasztóba tesszük kb. 45 percre. Ha már eleve volt otthon ilyen konzervünk, és a hűtőben tároltuk, az is jó. A lényeg, hogy a kókusztej felső, vastag rétege jól dermedt legyen ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni. Amíg a fagyasztóban dermednek, a kókuszkrémet valamelyest olvasszuk meg annyira folyékonzra, hogy majd könnyen hozzá tudjuk adni a kókusztejek sűrűjéhez. A megdermedt (hűtőből vagy fagyasztóból kivett kókusztej konzerveket óvatosan nyissuk ki és a felső keményebb réteget kanalazzuk egy tálba, ahol habverő segítségével kezdjük el összedolgozni, folyamatosan adagolva hozzá a nem meleg, de folyósabb állagú kókuszkrémet. Ehhez adjuk hozzá az édesítőt és az őrölt mandulát. Ezt a masszát a hűtőbe kell visszatenni, dermedni hagyni. Amikor már annyira megdermedt, hogy golyók formázhatók belőle, v izes kézzel kis golyókat formázunk a megszilárdult masszából, miközben mandulát teszünk a közepébe, majd kókusz reszelékbe hempergetjük.  Ha el nem fogy készítés közben :) akkor hűtőben pihentessük a tálalásig.

Mogyoró vajas kókuszgolyó

2020. augusztus 19. Fittanyuka 

Favorizálom a gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomságokat,ami minél kevesebb időmbe telik és mégis finom, egészséges. Ezeket a golyókat eredetileg magamnak gyártottam, olyan alkalmakra amikor megéhezek, vagy edzés előtt vagyok  és bekapok belőlük egy-kettőt, hogy energiát adjon.  A gyerekek gyorsan felfedezték a hűtőben, nem kellett sokáig tárolnom őket, felfalták egy délután alatt. A tudat viszont nyugtatott, hogy a rendkívül édesszájú kisfiam semmilyen plusz cukormennyiséget nem vitt be a szervezetébe, ugyanis ez a recept csakis természetes cukrokat tartalmaz és abból is nagyon keveset. Hozzávalók: 1 db érett banán szétnyomva 2-3 evőkanálnyi 100%os mogyoró vaj 1 nagyobb bögre finom szemű zabpehely 1-2 dl rizstej kókuszreszelék a hempergéshez A zabpelyhet összekeverjük a többi összetevőkkel, amennyiben lágy zabpehellyel, amennyiben nagyon száraz még rizstejjel dúsítjuk. Körülbelül egy órára a hűtőbe tesszük,majd nedves kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. Én néhányat cukormentes kakaóporban is meghempergettem, de akár kókuszvirág cukorral is megtehetjük. Zárható dobozban hűtőben tároljuk.  

Növényi tej olcsón, adalékanyag mentesen

2020. április 23. Beautilicious 

Nagyon sokat olvastam a tejről, aminek fogyasztásával kapcsolatosan számos ellenérv került köztudatba. Az, hogy valójában a te szervezetednek mi a jó, azt te tudhatod. Ha puffadsz, vagy pattanásosodsz tőle, nem szereted az ízét, érdemes kerülni. Nyilvánvalóan van az állatvédők csoportja, akik a tehenekkel való kegyetlen bánásmód miatt kerülik a tejfogyasztást, ám az állatok irányt érzett emócionális érvek mellet hallhatunk gyulladáskeltő tulajdonságról, a számos benne található beoltott hormonról, illetve magas koleszterintartalmáról is. Én jó pár éve letettem a voksom a növényi tejek mellet, ám most a nehéz helyzetben a boltokat felvásárolták, és nem könnyű hozzájutni. Éppen ezért fogtam magam és nekiláttam itthon elkészíteni kedvencemet.Nem bántam meg a döntésemet, és ezentúl alkalmazni fogom.  Választásom a kókusztejre esett, amihez nincs szükséged másra, mint - 100gr kókuszreszelékre - 25gr chiamagra - 1 csipet sóra - vaníliaaromára - 800ml vízre Ebből az adagból körülbelül egy liter tejet kaptam, és a maradék pépet félretettem, amiből ma egy szuper sütit fogok készíteni. Két legyet ütök egy csapásra és semmi pazarlás Az elkészítése roppant egyszerű. Beleöntöttem a hozzávalókat a turmixgépbe, ráöntöttem a felforralt vízet, majd pár percig turmixoltam, végül egy szűrő segítségével leszűrtem a tejet.

protein madártej

2020. január 27. Beautilicious 

Hát én azt mondom édességből sose elég.Pláne nem az edzés után megérdemelt proteines desszertekből. Madártejet készítettem mindössze 2 tojásból 30gr vaníliás fehérjeporból, kókusztejből és édesítőszerből. A hagyományos madártejhez hasonlóan készítettem el annyi különbséggel, hogy pudingpor helyett fehérjeport használtam bele. Kicsit extráztam a dolgot bogyós gyümikkel és kókuszreszelékkel. És volálá :

Kesudiós datolyaszelet

2020. január 19. Éltető ételek 

Kesudiós datolyaszeletEgyre több helyen lehet kapni egészséges nasikat, mint pl. ilyen datolyaszeletet. Csak egy gond van vele, hogy nagyon drága. A LIDL-ben ez 250 Ft, de a DM-es sem olcsóbb. Az általam készített annyiban különbözik a boltitól, hogy én tettem bele zabpelyhet is, hogy a felszívódása lassabb legyen. Szóval elő a konyhai robotgéppel, 15 perc alatt el is készül kb. 30 db finomság. Hozzávalók: - 50 dkg puha datolya (nem kell áztatni!) - 15 dkg kesudió - 2 evőkanál kakaópor - 2 evőkanál mandulavaj - 8 dkg zabpehely Extra: - kókuszreszelék - puffasztott köles vagy tönkölybúza - aszalt áfonya vagy cseresznye Elkészítése: - A kesudiót kávédarálón daráld puhára. - A datolyát késsel darabold fel, majd tedd bele a robotgépbe. Add hozzá az összes hozzávalót. - Akkor jó, hogy a kezeddel egy keveset összenyomol, és masszává áll össze. - Ez így már nagyon finom, de tehetsz bele az extrákból. Arra figyelj, hogy csak ízesítsd vele (3-4 ek.), mert ha sokat teszel hozzá, akkor nem fog összeállni szeletté. - Kézzel gyúrd össze egy masszává, majd óvatosan ujjnyi vastagra nyújtsd ki. Nyújtás közben a széleit tömörítsd. - Ha szép téglalapod lesz, akkor éles kézzel szeleteld fel, majd a szeletek széleit formázd meg.Én hűtőben tartom, mert így szilárdabb lesz az állaga. Hetekig eláll, ha marad :) 

Zöldbabos indiai subji (szabdzsi)

2019. szeptember 22. Élj harmóniában 

Zöldbabos  indiai subji (szabdzsi) A zöldbab az ájurvédában édes, hűsítő, fanyar,hatású,  emeli az agnit( az emésztés tüzét), de ha túl sokat ezsel belőe megzavarja a vata-t. Gázosodást és székrekedést okozhat.  Önmagában a zöldbab, emeli a vata-t, de a római kömény, asafoetida és a bors segít ezt kompenzálni. Vata alkatúaknak, csak mértékkel ajánlott.  Jótékonyan hat a torokra, tüdőre és a pitta rendellenességekre.   Fogyaszthatod rizzsel, purival, chapatival (lepénykenyér receptet itt találod). Hozzávalók 4 csésze zöldbab felvágva 2 ek ghí vagy olaj 1/­­2 tk fekete mustármag 1/­­2 tk római kömény 1/­­2 tk masala por (ez egy fűszerkeverék indiai boltokban kapható) egy csipet asafoetida 1/­­4 tk kurkuma  1/­­2  tk só Paszta 1 tk kókuszreszelék 2 ek. friss korianderlevél összevágva 1 kis darab gyömbér apróra vágva Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldbabot mosd meg, vágd le a végeit és a vágd  kis darabokra. Készíts pasztát a kókuszból, korianderből és gyömbérből aprító segítségével. A ghít (vagy olajat) egy edénybe hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele a mustármagot, a  római köményt, pirítsd picit, majd add hozzá az asafoetidát, a masala fűszert és a kurkumát. Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és add hozzá a pasztát, a sót és a zöldbabot. Keverd meg alaposan, fedd le és takarékon főzd amíg puha nem lesz, (kb 10 perc) .  Tálalhatod  kurkumás baszmati rizzsel vagy chapatival. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet

2019. június 7. VegaNinja 

A zabkását is lehet hedonista módon enni, fagyival és gyümölccsel, vegán fehércsoki darabokkal, gyümölcsös szójajoghurttal, bolti, vegán gabonapelyhekkel, igazából csak a fantáziád szab határt a lehetőségeknek. Íme egy ötlet. Hozzávalók: teljes kiőrlésű zabpehely forró víz cukor (opcionális, ízlés szerint) 1 csipet fahéj (ha szereted) 1 evőkanál kókuszreszelék (ha szereted) gyümölcsös szójajoghurt fagyasztott vagy friss áfonya vegán vaníliafagyi A zabpelyhet elkeverjük a kókuszreszelékkel, cukorral, fahéjjal, és felöntjük annyi forró vízzel, ami éppen ellepi, és állni hagyjuk. Adhatunk hozzá egy teáskanál lenmagot is, nagyon egészséges. Amikor felszívta a vizet, leöntjük a szójajoghurttal. Én Alpro áfonyás joghurtot használtam, ami a legtöbb nagy áruházban kapható, de a többi vegán joghurt is ugyanolyan jó. Szójaallergiásoknak Joya márkájú kókuszjoghurt is kapható. 4 db-os csomag Alpro szójajoghurt Megszórjuk az áfonyával, és kanalazunk rá egy nagy kanál vegán vaníliafagyit. Nekem a Swedish Glace a kedvencem, szintén nagy áruházakban kapható, de egyre nagyobb a választék a boltokban. Létezik szójamentes (mandulás) változat is szójaallergiásoknak. Amúgy semmi baj a szójával. :) Citromhéjjal díszítettem, és smoothieval ettük, hogy legyen kellő mennyiségű gyümölcs is a reggeliben. Tedd a kedveceim közé 0 The post Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet appeared first on VegaNinja.

Erdei gyümölcsös-joghurtos chia puding

2018. november 20. VegaLife 

Erdei gyümölcsös-joghurtos chia puding Ha reggelire készíted, szuper reggelid lesz szuper hozzávalókkal. Ha desszertként tálalod, akkor pedig szuper édesség. Szuperlativuszokban beszélve elmondhatom, hogy szuper, ha chia pudingot fogyasztasz, mert a chia mag egészséges élelmiszer, gazdag ásványi anyagokban, mint a vas, foszfor, magnézium, réz és különösen a kalcium, Magas rosttartalménak  köszönhetően lassítja a szervezetben a szénhidrátok lebontását és cukorrá alakítását, így megelőzi az étkezések utáni hirtelen vércukorszint-emelkedést. Ezáltal lelassítja és megelőzi a diabétesz okozta gyulladások kialakulását is.  A chia magban található rost igen nagy mennyiségű folyadékot képest megkötni, zselésedik, és a gyomorban térfogata megnő, ezáltal fogyasztója hosszabb ideig érzi magát jóllakottnak, így kevesebb kalóriát fogyaszt. A chia magban megtalálható fehérjék szintén segítenek az étel utáni sóvárgás leküzdésében és az evés mérséklésében, így az kiváló összetevője bármilyen diétás étrendnek. A chia magról bebizonyították, hogy képes csökkenteni a vérben a trigliceridek és az LDL vagy rossz koleszterin szintjét, miközben növeli a HDL avagy jó koleszterinét. Segít kontroll alatt tartani a vérnyomást, csökkenti az inzulinrezisztenciát és az artériás gyulladásokat, hozzájárul a hasi elhízás csökkentéséhez, mindezek által védi a szív egészségét, megelőzi az agyvérzést és a szívrohamot. (forrás chia-mag.com) A recept Hozzávalók: - 20 dkg erdei gyümölcs mix - 250 ml növényi joghurt - 3 ek chiamag - Datolya vagy agave szirup vagy valamilyen egészségesebb cukorpótló - Díszítéshez kókuszreszelék vagy kókuszcsipsz   Elkészítés: Egy evőkanálnyi gyümölcsöt félre teszünk, a többit botmixerrel vagy turmixgéppel összedolgozzuk, hozzáadjuk a joghurtot. Amikor kész a gyümölcsös joghurt, hozzákeverünk kb. 2 ek szirupot (édes íz igénye szerint többet is lehet) és a chiamagot. Jól átkeverjük, majd hűtőbe tesszük, hogy megszívja magát nedvességgel. Tálalás előtt kókuszcsipsszel és pár szem erdei gyümölccsel díszítjük.    

Csokis-kókuszos pite

2018. augusztus 15. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Csokis-kókuszos pite   Viki receptje:   Hozzávalók: - 2/­­3 csésze zabpehely - 2/­­3 csésze mandula - 1 csésze kókuszreszelék - 2 tk juharszirup - 1/­­4 csésze kókuszolaj - 1 csipet só - 2 avocadó (jó érett) - 1 aldis konzerv kókusztej - 1/­­3 csésze juharszirup - 3/­­ csésze kókusztej - 3/­­4 csésze kakó vagy karob [...] Bővebben!

Mandulás-gyümölcsös parfé

2018. június 24. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Mandulás-gyümölcsös parfé Mandulás-gyümölcsös parfé A mandula és a tej képezik az ódzsasz (tiszta energia alapját). A rózsavíz és kókusz nagyon jó hűsítő hatású. Ajánljuk nyári melegben. Elkészítési idő: 30 perc + 2 óra fagyasztás Hozzávalók: 6-8 személyre - 9 dl tej - 3 dl tejszín - 20 dkg nádcukor - 3 evőkanál kukorica- vagy búzakeményítő - 2 teáskanál rózsavíz - 5 dkg pirított kókuszreszelék - 7,5 dkg apróra vágott mandula vagy natúr pisztácia - 5 dkg apróra vágott mazsola - 4 felaprított, kandírozott cseresznye Elkészítés: - A tejet és a cukrot lábosban felmelegítjük, folyton kevergetve, hogy a cukor szétolvadjon. - A keményítőt összekeverjük a tojások sárgájával és a tejszínnel, majd a tejbe keverjük. Folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. - Hozzáadjuk a többi alkotórészt is, majd hideg vízzel kiöblített fagylaltos tálcára vagy más fagyasztótálcára öntjük. Fóliával lefedjük és a mélyhűtőbe tesszük. - A mélyhűtőből kivéve villával összetörjük, jól megkeverjük és újra fagyasztjuk. - Tálalás előtt 10-20 perccel kivesszük a mélyhűtőből. Rombusz alakúra vágjuk és néhány percre újra befagyasztjuk, mivel parfé. Jó étvágyat! Óm Brahmárpanam Brahma havir Brahmágnau Brahmaná hutam Brahmaiva Tena Gantavjam Brahma-karma-samádhiná Brahman az áldozat, Brahman az áldozati vaj, Brahman önti az áldozatot Brahman tüzébe, bizony Brahmanhoz megy az, aki mindenkor Brahmant látja minden cselekvésben. Bhagavad Gítá 4/­­24. További szattvikus ételrecepteket ide kattintva találsz. A Mandulás-gyümölcsös parfé bejegyzés először a Jóga-sziget jelent meg. The post Mandulás-gyümölcsös parfé appeared first on Jóga Magazin.

A kókusz hatásai és ájurvédikus alkalmazása 10 TIPP

2018. június 7. Élj harmóniában 

A kókusz hatásai és ájurvédikus alkalmazása 10 TIPPA kókuszt szinte mindenki ismeri és a legtöbb ember szereti is. Még kicsiny hazánkban is nagyon népszerűek a kókuszos sütemények, torták és egyre elterjedtebb a kókusztej használata is. Érdemes kerülni vagy csak ritkán használni a nem friss dolgokat pl. konzerv kókusztejeket. Inkább készíts otthon frissen kókuszdióból vagy szárított minőségi kókuszreszelékből. A kókusztej receptet nemsokára fel is teszem a blogra.  Egyszer az egyik guru mondta, ahol van kókuszpálma ott van minden:) Van mit enni, inni, lehet belőle házat építeni, tüzet rakni és öltözködni is tudsz.  Már csak el kellene egyszer jutnom egy olyan helyre, ahol van kókuszpálma:) Én egyszerűen imádom a kókuszt,  Te hogy vagy ezzel? :)  A blogon jó néhány kókuszos receptet is találsz, ha beírod bal oldalt a keresőmezőbe, hogy kókusz. A kókusz hatásai és ájurvédikus alkalmazásaA kókusz édes és hűsítő az ájurvéda szempontjából. A kókusz húsa kemény, nehéz és olajos, zsíros a közepe folyékony. A kókusz belsejében lévő folyadék, a kókuszvíz. A kókusztejet pedig a friss reszelt kókuszból készítik. A reszeléket összekeverek egy csésze vízzel, hagyják állni néhány percig és utána ebből préselik ki a kókusz tejet.  10  ájurvédikus alkalmazási mód: - Viszkető ekcémára kiváló, ha pirított kókuszport teszel a bőrödre, - Leégés esetén kend be magad kókuszolajjal. - Égő vizelet esetén nagyon jó ha iszol egy csésze kókuszvizet. - A kókuszvíz nagy segítség, bárányhimlő és kanyaró esetén. - Ha a hajad vékonyodik vagy nagyon hullik, masszírozd át a fejbőrödet kókuszolajjal. - Korpásodás, fejbőrviszketés vagy pigmenthiány esetén szintén alkalmazd a kókuszolajat külsőleg az érintett területen. - Körömgombásodásnál használj kókuszolajat. - Amennyiben nagyon bő a menstruációs vérzésed, a következő recept sokat segíthet. 1 csésze kókuszvizet keverj össze fél teáskanál kandiscukorporral (sharkara cukor) vagy organikus teljes értékű nádcukorral. - Vastagbél gyulladásból származó fekély esetén alkalmazz beöntést, fél liter kókusztejjel. Ez enyhíti a tüneteket.  - Ha vérzik az ínyed, készíts fogport az alábbiakból: finomra őrölt kókuszhéj egy csipet étkezési kámforral . Mindig vegyszermentes (bio) kókuszt használj! felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

A számunkra legfinomabb granola (ajánló)

2018. április 3. Mindennapi ételeink 

A számunkra legfinomabb granola (ajánló) Anyukaként szeretném, hogy mi (akik a példát mutatjuk) és a gyermekeink is egészségesen táplálkozzunk. Fanni pl 1 éves koráig szinte csak anyatejen élt, mellette napi 1, majd 2 alkalommal kóstolgatott szopizás után zöldséget, később gyümölcsöt és gabonákat, olajos magvakat, hüvelyeseket. 2 éves koráig nem evett cukrot, helyette aszalt gyümölcsöket. Most sem édesszájú, és bár itthon kb 10 éve nem használok cukrot, csak eritrit, nyírfacukor, stivia, illetve szirupok és termelői méz található a spájzunkban, a rokonságtól kap néha, ha találkozunk csokoládét, cukros dolgokat, de nem bír sokat megenni belőlük. Gergővel is hasonlóan tervezem az első életéve(ke)t. Egy héten kb három-négy alkalommal eszünk édes reggelit. Ez általában növényi tejben főtt kása (zab, köles) vagy tejberizs, tejbedara (zabbal dúsítva), és müzli, vagy gofri, palacsinta; mindez gyümölcsökkel, magokkal. A bolti müzlik (nem reggelizőpehelyre, hanem granolára gondolok)  finomak, de sajnos csak pár vegán közülük, illetve rejtett cukorforrások.  Ezért örültünk meg nagyon a Granoland reggeli granola készítményeinek. Szüleimnél kóstoltuk meg az egyik terméküket és azóta felvettük a kapcsolatot a gyártókkal. A múlt héten pedig ajándékcsomagunk érkezett tőlük. Nagyon korrekt, kedves családi vállalkozás, érdemes megnézni a honlapjukat: www.granoland.hu. A granoláik kézműves termékek, nem tartalmaznak cukrot, ízfokozót, tartósítószert; azonban teljesőrlésű zabot, olajos magokat, aszalványokat annál inkább. 4 ízben rendelhetők: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Kókuszos-mazsolás 3. Fahéjas gyümölcs 4. Kókuszos-csokis Összetevők: teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, mandula, szezámmag, napraforgómag, lenmag, himalaya só + 1. aszalt vörös áfonya, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor 2. kókuszchips, kókuszreszelék, mazsola 3. aszalt vörös áfonya, mazsola, aszalt sárgabarack, fahéj 4. kókuszchips, kókuszreszelék, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor Nagyon zamatos, laktató finomságok, melyek teljes értékű reggeli. A másik termékcsoportjuk a granola szeletek, melyek szintén jóízű, laktató finomságok, egyet, ha megeszünk pár gyümölcs kíséretében, meg is van az egészséges, tápláló, finom reggelink. Ez nálunk azért nagy előny, mert férjem sokat utazik és így változatos ételeket tud magával vinni. Ezekből 3 fajta kapható: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Gyümölcsös 3. Csokis- kókuszos Összetevők: Teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, rizsszirup (bio), kókuszreszelék, mandula, kakaóvaj, szezámmag, napraforgómag, himalaya só + 1. étcsokoládé csepp (59.9%), aszalt vörös áfonya, cukrozatlan kakaópor 2. aszalt vörös áfonya, aszalt sárgabarack, fahéj 3. étcsokoládé csepp (59.9%), kókuszchips, cukrozatlan kakaópor. Mindenkinek ajánljuk, hogy ismerkedjenek meg a Granoland ötletgazdáival és gyártoival, illetve a finom termékeikkel. Facebook: https:/­­/­­www.facebook.com/­­granolandgranola Honlap: www.granoland.hu

csokipudingos-túrós rétes

2018. február 22. Beautilicious 

csokipudingos-túrós rétes Hogy is képzelhetnénk el a nassolást rétes nélkül? Sehogy! Még a diéta alatt sem maradhat ki egy igazi magyar étrendjéből a rétes. Klasszikus, és örök kedvenc :) Hozzávalók - 100gr barnarizs liszt - 150ml szénsavas víz - egy csipet só - 3 tojás - 200gr túró - 40gr kakaópor - 40+40gr édesítőszer - 200ml folyadék - 30gr kókuszreszelék - 1 citrom leve Így készítsd - A tojásfehérjét szénsavas vízzel, csipet sóval, és a liszttel keverjük össze. Palacsintatészta állagot fogunk kapni. - Ezt öntsük tepsibe, és süssük 10percig - A töltelékhez készítsünk csokipudingot a megszokott módon ( felfőzzük a folyadékkal a tojássárgáját, édesítőt, kakaóport) - A túrós töltelékhez a túrót kikeverjük édesítőszerrel, és citromlével. An kókuszreszeléket is tettem bele, mert imádom :D - Megtöltjük a tésztát, és feltekerjük, majd sütjük 30percig

Kókuszos vaníliapudingos sajttorta

2018. február 10. Beautilicious 

Kókuszos vaníliapudingos sajttortaBár a sütés végére a konyha romokban állt, a süti íze kárpótolt mindent, és remélem itthon anyáékat is :D. Könnyű krémes cukor, liszt, és  bűntudatmentes sütemény Hozzávalók - 150gr kókuszreszelék - 500gr alma pürésítve - 250ml folyadék - 3 tojás - sütőpor - fél citrom leve - 250gr sajtkrém - 100gr görög joghurt  - 1csomag vaníliás pudingpor - 5ek édesítőszer - 400ml tejÍgy készítsd  - A tésztához keverjük össze a kókuszreszeléket 3 tojás sárgájával, almapürével, 300ml folyadékot, citromlével, és a sütőporral - Tedd a tésztát magasfalú tepsibe, és süsd elő 170 fokon 20percig - A krémhez főzd meg a pudingot a tejben édesítőszerrel - Ha langyos keverd össze a joghurttal, és a sajtkrémmel  - Verd fel a tojásfehérjét, és óvatosan keverd a pudinghoz - öntsd rá a tésztára, és süsd 40-45 percig

Zabos-kesudiókrémes trüffel

2018. január 31. Éltető ételek 

Zabos-kesudiókrémes trüffelGyakran készítek trüffeleket, abból, ami éppen itthon van. Többnyire aszalvány és olajos mag az alapja, most viszont került bele tápláló zabpehely és krémes avokádó is.   Hozzávalók: - 25 dkg datolya - 10 dkg zabpehely darálva - 10 dkg kesudió - 1/­­2 érett avokádó - 3 evőkanál puffasztott quinoa - késhegynyi fahéj és vaníliapor - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 5 dkg apróra tört, enyhén pirított dió Elkészítése: - A datolyát vágd fel kis darabokra, hogy a gép jobban bírja a darálást. - A kesudiót kávédarálóval daráld krémesre, addig, amíg a daráló falára az kicsapódik. - Egy nagyobb késes darálóba tedd bele a feldarabolt datolyát, a zabpelyhet, a kesudió krémet és az avokádót. Szórd bele a kakaóport és a fűszereket. - Dolgozd jó alaposan össze. - Szórd bele a quinoát és a diót. Kézzel keverd össze, és formázz belőle golyókat. - Forgasd meg kókuszreszelékben.

Citromos máktorta

2018. január 8. Gitta nyersétel blogja 

Citromos máktortaHa még nincs eleged a mákból... mákos bejgli, mákos guba, mákos mákos... a mákból sosem elég, igaz? A mák és a citrom barátok :) Hozzávalók egy 10 szeletes tortához: az alaphoz:  10 dkg kókuszreszelék 12 dkg datolyapép (beáztatott datolya elturmixolva) a mákos réteghez:  20 dkg őrölt mák 3 dkg őrölt kesudió 15 dkg datolyapép 1 evőkanál citromlé 1/­­2 citrom reszelt héja a citromos réteghez:  10 dkg kesudió 1 dl olvasztott kókuszolaj 1 citrom leve és reszelt héja 2 kanál rizsszirup vagy méz 0,4 dl mandulatej (vagy víz) Egy 18 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Az alap összetevőit jól összegyúrjuk és belenyomkodjuk egyenletesen az alapba. A tetejét kanál hátuljával elsimítjuk. Elkészítjük a mákos réteget: az őrölt mákot, kesudiót összekeverjük a többi hozzávalóval, és rásimítjuk az alapra. A citromos réteghez mindent turmixgépbe teszünk és simára turmixoljuk. Kóstoljuk, az édességét igazítsuk az ízlésünkhöz. Ha kész a krém, azt is a tortára öntjük. Elsimítjuk a tetejét. Hűtőszekrényben hagyjuk összedermedni. Megszórjuk mákkal a tetejét.

narancsos kókuszos mini palacsinta

2017. december 17. Beautilicious 

narancsos kókuszos mini palacsintaNincs is jobb dolog a hétvégi reggelinél. Mikor reggel a konyhába és megláttam a pulton a narancsokat, egyből tudtam, hogy mi lesz a sorsuk. Nagyon jó helyre kerültek :D Hozzávalók - 65gr kölesliszt - 15gr bambuszrostliszt - 35gr kókuszreszelék - 40gr édesítőszer - fél csomag kakaópor - 2 narancs kifacsart leve  - 150gr túró - 50 ml kókusztej - kókuszolaj a sütéshez Így készítsd - Törd össze a túrót, és keverd össze a tejjel, és a narancslével - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd öntsd hozzá a túrós keveréket - Gyúrd össze alaposan - Forralj fel egy kis kókusz olajat a serpenyőben, majd süsd ki a palacsintákat

sütőtökös kókuszkocka

2017. november 29. Beautilicious 

sütőtökös kókuszkocka Amikor két étel közül nem tudom eldönteni, hogy melyiket kívánom jobban, kombinálom a kettőt. Így született hát sütőtökös kókuszkocka is.  hozzávalók - 5ek kókuszliszt - 5ek zabliszt - 2ek bambuszrost liszt - 6 tojás - 150gr sült sütőtök - 6+3 ek édesítőszer - 500ml kókusztej - fél zacskó sütőpor  - 5ek kakaópor  - kókuszreszelék a forgatáshoz így készítsd - Keverd össze a liszteket 6ek édesítővel, sütőporral, majd add hozzá a sütőtököt - Válaszd ketté a tojásokat, a sárgáját tedd félre, a fehérjét verd habbá - A habbá vert fehérjét forgasd a lisztes keverékhez - Süsd ki a piskótát 30perc alatt - Készítsünk csoki szószt: Vegyük elő a tojássárgáját, és keverjük el 3ek édesítővel, és 5ek kakaóporral, majd öntsük fel a tejjel, és 5perc alatt főzzük fel - A kókuszreszeléket öntsük ki egy tálba - A piskótát kockázzuk, majd a csokiszószba forgatjuk, aztán mehet a kókuszreszelékbe

Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)

2017. november 19. Élj harmóniában 

Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes) A tojásmentesség  alap az édességeimnél és ugyan mi fogyasztunk tejterméket -  erről már régebben írtam, hogy mi az ájurvéda álláspontja a tejfogyasztásról ( a cikket dr. Frawley tollából itt olvashatod) - de sokszor készítek vegán édességeket. A mai is ilyen nap volt, a klasszikus, finom kókuszkockát szerettem volna vegán módon elérhetővé tenni a családom számára.   Általában mindent szeretünk ami kókuszos, így a kókuszkocka is nagy kedvenc.:) Hozzávalók piskóta Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)25 dkg  teljes kiőrlésű  tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 25 dkg  fehér  tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 18 dkg teljes értékű nádcukor 8 dkg kókuszzsír 1 csg. sütőpor vanília 4 dl mandulatej vagy rizstej fél citrom héja csokoládés réteg 10 ek kakaó 10 dkg kókuszzsír 15 dkg nádporcukor 3 dl  mandulatej vagy rizstej külső réteg 25 dkg kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a tészta száraz hozzávalóit, keverd jól össze, majd tedd hozzá a kókuszzsírt és a mandulatejet is. Keverd össze lágy mozdulatokkal és öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokon süsd készre (kb 30 p), amjd hagyd kihűlni. A kihűlt piskótát vágd fel.  A csokoládés réteg hozzávalóit keverd össze egy edénybe és főzd fel. A forró csokoládésba mártogasd bele villával a piskótakockákat, majd forgasd bele kókuszreszelékbe. 

Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. október 23. Zizi kalandjai 

Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Készültünk a hétvégére a fiúkkal, hogy amíg nem ér ide az esős idő, addig kihasználjuk az alkalmat, hogy ha ilyen csodálatos környékre költöztünk, akkor túrázunk egy kicsit. Csak lazán, semmi kötöttséggel, ahogyan egy 1.5 és egy 4 éves tempójában haladni tudunk. Vasárnap délelőttre esett a választásunk, amikor már kicsit borús volt az idő, de még száraz és a közeli Jegenye-völgy kiváló kiránduló hely kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Pakoltunk szendvicseket, gyümölcsöt, na és persze az elengedhetetlen energiagolyókat, amik energiát, jókedvet szolgáltatnak ilyen kirándulásokon. Persze ezeknek a dolya jojóknak – Ákos így hívja őket –  elkészítésük is gyerekbarát, legalábbis nálunk Ádi és Áki nagyon szeretnek részt venni benne. És mitől fehérjében gazdag a golyó? Mert van benne dió (15 g fehérje/­­100 g), kesudióvaj (18 g fehérje/­­100 g), napraforgómag (19.3 g fehérje/­­100 g), lenmag (18 g fehérje/­­100 g) és a Veganz rózsaszín fehérje (protein) pora (zöldborsófehérjével), ami 29 g fehérjét szolgáltat/­­100 g. A zöldborsófehérjén kívül tartalmaz céklaport (ettől szép rózsaszín), lucuma port, yacon gyökér port, darált goji bogyót, homoktövis port, aswaganda port, eper port és vaníliát. A gyümölcsöknek hála fantasztikus az illata és az íze is. A golyók készítése közben folyamatosan szagolgattuk a fiúkkal a tasakban lévő port. Ha nincsen ilyen porotok, nélküle is elkészíthetitek, de tehettek bele más superfood port vagy akár kakaót is, amit találtok a kamrátokban. Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc   Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 235 g friss datolya, kimagozva 115 g dió 75 g napraforgómag 3 evőkanál kókuszreszelék 2 evőkanál víz 1 evőkanál lenmag 1 evőkanál kesudióvaj 3 teáskanál Veganz zöldborsófehérje por 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a napraforgómagot, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A kesudióvaj helyett mandulavajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. Ha nem tudtok beszerezni friss datolyát, jó a szárított is, csak jó minőségű legyen. A szárítottat érdemes 10-15 percre meleg vízbe áztatni használat előtt. Leszűrve, kimagozva tegyük a datolyát a robotgépbe. 3.5.3226 Áki zsurmikéz benyúl Ádi zsurmikéz benyúl

Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)

2017. szeptember 22. Zizi kalandjai 

Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán) Igen, tudom, már javában ősz van és most naptár szerűen szeptember 2-án már beköszöntött a hűvösebb, esős idő. Én azonban várom még a vénasszonyok nyarát, mert a kertünkben bőven akad tennivaló és az ilyen munkákat jobban szeretem száraz időben csinálni. Szóval hideg idő ide vagy oda, én bizony egy házi fagylalt receptet hozok most nektek. Az egyszerű egy hozzávalós banánfagylalt – angolul “nicecream” – titkát szerintem sokan ismeritek már, de aki még nem, annak röviden a lényeg: jó érett banánokat, meghámozva, kisebb darabokra törve a fagyasztóba teszünk egy tasakban. Ha jól megfagytak, bedobjuk a szuper turmixgépünkbe vagy aprítógépünkbe és addig dolgoztatjuk a gépet (6-8 perc), amíg a banánok krémes állagúra állnak össze. Ezt aztán bármivel ízesíthetjük, mehetnek bele fűszerek – vanília, fahéj -, más gyümölcsök, pirított vagy nyers magok, diófélék, kókuszreszelék, kakaópor, stb. Mi most superfood-osra vettük a figurát és az ajándékba kapott moringa porból tettünk bele egy keveset. “Ez a superfood Ázsiából hódította meg a világot, ott a növény minden részét felhasználják, a gyökerétől a levelekig. Európában a növény zöld leveleiből készült őrleményt fogyasztjuk. Antioxidánsokban gazdag, sejt- és szövetvédő hatású.” (Forrás: innen). Nagyon magas a moringa fehérje tartalma. A moringa lassíthatja az öregedési folyamatokat, tisztítja a májat, szabályozza a vércukor szintet, javítja az agyfunkciókat, vérszegénység és ízületi problémák esetén is használják. Tehetjük zöld turmixokba, ihatjuk teaként, de mivel enyhe hashajtó hatása van, kezdetben csak napi 1/­­2-1 teáskanállal javasolt szedni – ha rendszeresen fogyasztjuk -, majd fokozatosan növelhetjük a mennyiséget, ha nem okozott gondot a kisebb mennyiség. Mi nagyon ritkán fogyasztjuk, meg ebbe a fagylaltba 2 teáskanálnyit tettünk, amit hárman ettünk meg. Színezhetjük a fagylaltunkat acai porral lilára, céklaporral rózsaszínre, árpafűporral szintén zöldre, de tényleg ízlésünknek megfelelően bármivel ízesíthetjük ezt a nyers, vegán, feldolgozott cukortól mentes egészséges fagylaltot, ami egyébként a reggelink is lehet. Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 8 perc Teljes idő 3 óra 8 perc   A világ legegyszerűbb és legegészségesebb cukormentes, vegán fagylaltja. Szerző: Zizi Recept típusa: fagylalt, reggeli, desszert Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 2-3 főre Hozzávalók 3 db érett banán, meghámozva 2 teáskanál moringa por egy csipet őrölt vanília goji bogyó, kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A banánokat törjük kisebb darabokra. Tegyük egy tasakba a darabokat, majd mehet a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banán darabokat tegyük a robotgépbe/­­aprítógépbe a moringa porral, a vaníliával és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de 2-3 perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Tálaljuk kis tálkákba szedve, tegyünk rá goji bogyót és kókuszchipset. Jegyzetek Granolával (ropogós müzlivel) megszórva teljesértékű reggeli lehet. 3.5.3226

raffaello turmix

2017. augusztus 1. Beautilicious 

Ebben a nagy hőségben rászoktam a turmixokra. Hűsít, táplál, és nagyon finom. Bármikor könnyen összedobhatod, és szuper alternatíva, ha megéheznél az étkezések között. Rengeteg féle képp variálhatod az ízeket. Én imádom a raffaello golyót és nagyon szerettem volna egy hasonló ízvilágot ( ami sikerült is) Hozzávalók - 1 marék mandula - 2ek kókuszreszelék - 1 banán - 100gr túró - 200ml kókusztej Turmixold össze a hozzávalókat és már élvezheted is a hűsítő turmixod. :) Íze akár a raffaello golyóé.

Almás zabfelfújt

2017. július 17. Éltető ételek 

Almás zabfelfújtA zab jótékony hatásairól ódákat lehet zengeni, például itt is írtam róla. Almával párosítva meg maga a tökély :D Persze szezonálisan készítheted körtével vagy akár sárgabarackkal is. Ez a fantasztikus étel szintén a Zöldház Bio Panzió ajánlata. Ha a nyaralásod alatt ehhez hasonló egészséges finomságokat szeretnél enni, akkor ez a szállás neked való. :) Hozzávalók: - 1 csésze aprószemű zabpehely - 5 dkg mazsola - 5 dkg apróra tört dió - 1-2 evőkanál napraforgómag, szezámmag vegyesen - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 0,5 kg alma reszelve (nagylyukú reszelőn) - 0,5 l. rizstej (vagy más növényi tej) - ha szeretnéd: 1-2 evőkanál kókuszreszelék, porrá darált kesudió - vaj/­­kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsd le a tejjel, és kb. 30 percig hagyd ázni. - Keverj hozzá minden hozzávalót. - Egy jénait vagy egy tepsit vajazd ki, és simítsd vele a finomságot. Ne legyen 3-4 vm-nél vastagabb. - Előmelegített (160-170 fok) sütőben, mintegy 30 perc alatt süsd meg.

Fekete ribizlis maca golyók

2017. július 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Fekete ribizlis maca golyók Annától kaptuk :) Hozzávalók: -  Napraforgómag kb 10 dkg -  Tahini 3 ek -  2 ek karob -  4 ek maca por -  Puffasztott amarant -  1 -1.5 ek kókuszzsír -  1 ek szezámolaj -  17-20 szem datolya -  Agavé szirup -  Kókuszreszelék -  Dió Elkészítése: A napraforgó magot puhára őröltem, hozzáadtam a datolyaszemeket és a kókuszzsírt, olajat és a tahinit. Együtt daráltam. Fekete ribizlit ( de lehet áfonya is vagy málna , szeder például) adtam hozzá 3-4 marékkal, ezzel is könnyebben darálódott. Meghintettem a karobbal, maca porral és kézzel összedolgoztam. Lehet agavé vagy datolya sziruppal még édesíteni a masszát. Az száraz összetevőket és a gyümölcsöket akár külön is lehet darálni, hogy finom legyen és utána tálban mindennel összedolgozni. A masszát hűtőbe tettem kb 40 percre. Utána a megformázott golyókat darált kókuszreszelékbe vagy őrölt dióba vagy amarántba forgattam. Nekem a kókuszreszelékes ízlik legjobban. Tipp: Reszelt karobcsokival is el tudom képzelni... :) Jó étvágyat!  

Kókuszos rizsjégkrém

2017. június 25. Kertkonyha 

A múltkori 100% kézi eperfagyi után úgy belelkesültem, hogy elindult itthon a vegán jégkrémgyártás ipari mennyiségekben. Persze, hőségben fagyi receptekkel kísérletezni roppant hálás dolog. Mindegyikre azonnal hárman csapnak le. :)) Ebben a pillanatban jutott eszembe egy harmadik izgalmas változat, szóval, indulok is megcsinálni. :) Na, jó, ez eldőlt: fagyi sorozat lesz, és kész. Ti pedig fogadjátok egyelőre ezt, a második számút. :) Hozzávalók négy jégkrémhez - 300 ml tej - 10 g kókuszreszelék - 15 g cukor - 20 rizsliszt - 30 g ribizli - A rizslisztet kis tejben keverjük simára. - A többi tejet a cukorral és a kókuszreszelékkel forraljuk fel. Öntsük hozzá a rizslisztes krémet, és folyamatos kevergetés mellett újra forraljuk fel. hagyjuk 1-2 percet bugyogni, hogy besűrűsödjön. Hagyjuk hűlni kicsit. - A ribizlivel együtt rétegezzük jégkrém formába, és fagyasszuk ki. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven

Epres sajttorta

2017. május 26. Gitta nyersétel blogja 

Epres sajttorta A tavaszi, nyári ünnepek legszebb, és mondhatom azt is, hogy a legfinomabb étele ez az epres sajttorta. Készítése közben türelem, alázat, finom mozdulatok szükségesek, itt nem szabad semmit elsietni. Az eredmény pedig lélegzetelállító. Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához: (a rétegek 25dkg, 50 dkg, 25 dkg, vagyis összesen ez a torta kb. 1 kg-os lesz díszítés nélkül) az alaphoz: 15 dkg beáztatott datolya 10 dkg kókuszreszelék 1 evőkanál őrölt arany lenmag csipet só a töltelékhez: 25 dkg kesudió 2 citrom leve és reszelt héja (bio citrom legyen) 2 evőkanál agavé szirup 15 dkg kókuszolaj 2-3 evőkanál tisztított víz az epres réteghez: 20 dkg eper 1 evőkanál agavé szirup 2 evőkanál útifűmaghéj a díszítéshez: eper Elkészítése: Az alaphoz először a datolyát és a fűszereket tegyük aprítógépbe, majd a lenmagot és annyi kókuszreszeléket, hogy egy nem túl lágy, formázható masszát kapjunk. Ha már kész datolyapépet használsz, akkor gép sem kell, hanem egy tálban ki tudod keverni a kókuszreszelékkel és a fűszerekkel. Inkább morzsás, mint pépes legyen. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, és a masszát egyenletesen lenyomkodjuk az aljára. A töltelékhez megolvasztjuk a kókuszolajat, és a citromlével, agavé sziruppal együtt turmixgépbe tesszük. Most jöhet a kesudió és épp csak annyi víz, hogy a turmixgép tudjon vele dolgozni. Ha túl sok vizet teszünk bele, a massza a tortában nem fog megszilárdulni, szobahőmérsékleten folyós lesz. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat is, és teljesen simára, homogénre turmixoljuk. Ráöntjük a tortaformában az alapra. A tetejét szépen simítsuk el, hogy teljesen egyenes legyen. Tegyük hidegre, hogy meg tudjon szilárdulni. (Fagyasztóba is mehet, amíg a felső réteget elkészítjük.) A következő réteghez az epret törjük össze villával, vagy aprítógépben a pulse funkcióval, hogy maradjanak benne még darabos részek. Tegyük egy szűrőbe, és a lecsöpögő eperlét fogjuk fel, kis poharakban ki lehet tálalni. A szűrőben maradt epermasszát édesítsük, majd tegyük hozzá az útifűmaghéjat (ez fogja kicsit megszilárdítani, zselésíteni a gyümölcspépet). Várni kell egy kicsit, amíg a kis maghéjak beszívják magukba a nedvességet, nem szabad türelmetlennek lenni. Ha túladagoljuk, akkor jó kemény lesz, szép és vágható, ugyanakkor a vizen kívül az útifűmaghéj az ízeket is magába szívja, és sajnos íztelen lesz a torta teteje. Szóval érdemes vigyázni. Vegyük elő a tortát a fagyasztóból, és az epres masszát simítsuk rá a tetejére. Arra vigyázzunk, hogy csak akkor tegyük rá a tortára, ha a töltelék már teljesen megszilárdult, különben bele fog folyni. Érdemes kivárni. Visszatesszük a hűtőszekrénybe teljes dermedésig. Tálalás előtt lapokra vágott eperszeletekkel díszítjük. A receptet megtalálod az Élő ételek ünnepnapokra című könyvemben, amit megrendelhetsz tőlem: lenartgitta101@gmail.com vagy a kiadótól, jobbra fent a borítóra kattintva.

A negyedik születésnapi torta (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. május 10. Zizi kalandjai 

A negyedik születésnapi torta (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!” Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba. A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is. A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek. Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc   Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Aszalt datolya is jó a tortához (ha nem kapunk frisset), csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226  

Csupa csokis trüffel

2017. május 8. Éltető ételek 

Csupa csokis trüffelAmikor többre vágyunk egy jó minőségű csokinál, akkor turbózzuk fel egy-két finomsággal. 1-2 trüffelnél többet lehetetlenség megenni, mert tömény csokis íz, akár egy lágy brownie. Hozzávalók: - 1 tábla jó minőségű (ét)csoki - 5 dkg apróra tört (vagy durvára darált kesudió) - 5 dkg finomszemcsés kókuszreszelék - 1 dl kókuszkrém - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - késhegynyi vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj Elkészítése: - A csokit törd fel kis kockákra, és vízgőz felett olvaszd fel. - Folyamatos kevergetés mellett öntsd bele a kókuszkrémet, majd a kesudiót és a kókuszreszeléket. - Ízesítsd a fűszerekkel. - Hagyd kihűlni és tedd be a hűtőbe néhány órára. - Kanál segítségével gombócozd és forgasd meg kókuszreszelékbe.

kókuszos keksz

2017. április 20. Beautilicious 

kókuszos kekszA  nap folyamán bármikor előkapható egészséges finomság mindenkinek elkell a táskájában. Ez a kókuszos keksz e célra tökéletesen megfelel. Hozzávalók - 1 cukkini - 1 banán - 80gr kókuszliszt - 50gr zabliszt - 30gr kókuszreszelék - rumaroma Így készítsd - A megtisztított cukkinit és banánt aprítógépben pépesítsd - Önts hozzá egy kis rumaromát - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd add a péphez - Formázz kis korongokat, helyezd őket sütőpapírra - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 30percig  

Keksztekercs

2017. március 28. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Keksztekercs  Esztitől kaptuk, A hagyományos Horváth Ilona könyv alapján továbbfejlesztve. :) Hozzávalók: - 450 g darált keksz (Lidl-ben kapható vegán vaníliás keksz) - 90 g porcukor - 1,8 dl növényi tej vagy növényi tejes híg gabonakávé Töltelék: - 10dkg növényi vaj - 10dkg porcukor - 5dkg kókuszreszelék A kekszet ledaráljuk és az előirt anyagokkal összegyúrjuk. A kekszet kettéválasztjuk és labdákat gyúrunk belőle. Kókusszal meghintett ezüstpapíron négyszög alakúra kihajtjuk mindkettőt. A krém hozzávalóit habosra keverjük, ezzel megkenjük, felcsavarjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Ferde szeletekre vágjuk. Egyszerű, gyors, sütés nélküli finomság. Jó Étvágyat! :)

Nyers vegán csokipuding

2017. március 16. Vegán lettem 

Nyers vegán csokipudingA nyers vegán csokipuding kézenfekvőbb dolog volt vegánná válásom után, mint másoknak a levegővétel, és mivel masszívabban vagyok édesszájú, mint egy vagonnyi óvodás, ezért örömmel láttam, hogy van alternatívája a napi másfél tábla Milkának.   De még milyen. Attyaég, de még milyen… A krémselymes megváltás nyers vegán csokipuding formájában érkezett egy kedves barátom Messenger üzenetében, válaszul ,,Ernő, A turmixgép beszerzésének hírére. Miután tesómtól február közepén megkaptam a karácsonyi ajándékom (Mi így érezzük jól magunkat. Pont.), szisztematikusan elkezdtem ledarálni mindent - a szomszéd néni macskáján kívül -, amit otthon találtam, és szerettem volna a szervezetembe juttatni.   Ekképp tehát szerezzük be a következőket a nyers vegán csokipuding elkészítéséhez: 1 db avokádó 3 db datolya 1 db közepes méretű banán fele – harmada (nem kell sok) 1,5 dl rizs /­­ mandula /­­ kókusz /­­ tönköly ital, bármelyik jó 2 felespohárnyi nyers, cukrozatlan, 20%-os kakaó 3 csipet só negyed felespohárnyi fahéj és ha te is tök perverz vagy, akkor egy kevés szerecsendió kókuszreszelék a díszítéshez (meg mert baromi finom)   …majd készítsük is el a nyers vegán csokipudingot: A felespohár a legegyszerűbb mérce és tuti van otthon. Nyilván azokból az időkből, mielőtt vegánná avatásunk előtt a bűnösök életét éltük, és elfelejtettünk volna mindent a növényevésen és a misszionárius pózon kívül. Így előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel aprítsuk darabokra a szilárd összetevőket. Miután megbizonyosodtunk, hogy az árván maradt datolyák nem zokognak tovább szüleik elvesztésének a látványától, a felkockázott növényi eredetű nyersanyagainkat helyezzük a turmixgép acélpengéi közé, szórjuk rá a porokat (ne kezdd el reflexből összetekerni a húszezrest), majd műalkotásunk megkoronázásaként öntsük nyakon a növényi itallal. Kapcsoljuk turmixunkat közepes – maximum fokozat környékére jó egy percig. Ebben a fázisban mindig érdemes megkóstolni. Amennyiben nem találod elég édesnek (mondhatni tök keserű az egész), akkor menj vissza az asztalra, és tedd bele a lemészárolt datolyákat, amiket a fotók készítése miatt kihagytál, majd turmixold megint egy percig. Most már elég édes lesz. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint az egyszeri ősember, akinek a szinkronicitások (korábbi nevén: véletlen, de olvassatok Jungot) segítettek megismerni a világot: a dupla turmixolás miatt sokkal selymesebb lett a készítmény, mint a korábbi esetekben. Továbbá tehetsz bele még fahájat, vagy bármi egyebet, amitől az ízlésednek jobban megfelel a végtermék. Építő jellegű kommented kérlek, ne tartsd magadban, hadd áramoljon az információ.   Az így kapott puding a fent leírt mennyiségekből a fotón látható duplája lesz. Ez azért masszív adag szénhidrátból, a kakaó ráadásul afrodiziákum, úgyhogy óvatosan (vagy hajrá, helyzettől függ…) a nyalánksággal. Direkt nem írom, hogy ez hány adag: amikor valami indokolatlan és tök felesleges, de mindkettőnk szerencséjére viszonzatlan valakibezúgás miatt egy hétig ágyban fekve kapucniban animét nézek és trip hopot hallgatok, akkor nagyjából fél adagnak is kevés, ha viszont kiegyensúlyozottan étkezem (nagyrészt nyersen), eljárok futni, tartom a heti két jógát, reggel-este meditálok legalább harminc percet, és csak úgy áramlik a csí, hogy kábé teleportálva húzom ki a szomszéd néni kukáját, akkor simán háromszorra-négyszerre elég egy kis tálkával. Ja, és még valami: ha szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel készítitek, mintha egy kicsit még jobban összeérnének az ízek. Váljék a te, és annak a kedves egészségére, akivel megosztod. Bokor Krisztián  

Kakaós zabpuding

2017. március 10. Éltető ételek 

Kakaós zabpudingMég hogy a puding nem egészséges? Hát, a kukoricakeményítős, bolti valóban nem... no de ezt bátran elkészítheted magadnak vagy a gyerekeidnek. Imádni fogják. Gluténmentes zabliszt alapú, élelmi rostban gazdag, kitűnő növényi fehérjeforrás. Rosttartalmának köszönhetően lassabban emeli meg a vércukorszintet a bolti társainál, így bátran lehet egy kiegyensúlyozott étrend része. Hozzávalók (4 adag): - 6 dkg zabpehely darálóval megdarálva vagy vásárolható zabpehelyliszt is - 2 dkg cukrozatlan, magas kakaótartalmú kakaópor (pl. holland) - 3 evőkanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál konjakliszt (ez segíti a bolti állag utánzását. Ha már megszoktad, hogy az egészséges sokszor másabb állagú/­­ízű, mint a bolti, akkor nyugodtan kihagyhatod. Az ízén nem változtat.) - 6 dl növényi tej - 1 teáskanál kókuszzsír - csipet himalája só - késhegynyi vaníliapor Elkészítése: - Az alapanyagokat mérd ki, majd a tejet lassan adagolva hozzá csomómentesen keverd el. - Kezdd el főzni, kb. 3-4 perc alatt el is készül. - Töltsd ki pohárkákba, majd kedved szerint díszítsd gyümölccsel, kókuszreszelékkel.

Málnás chia puding

2017. február 14. Fittanyuka 

Málnás chia puding Már egy ideje sláger a chia puding, mindenki szereti, nekem mégis csak mostanság lett a kedvencem. Leginkább egyik “legnemesebb” tulajdonsága miatt, amely nem más, mint az, hogy magas rosttartalma miatt csökkenti az éhségérzetet, a telítettség érzetet fokozza a fogyasztása. Beszéljünk még más pozitív tulajdonságáról: magas az omega zsírsav tartalma, szabályozza a vércukorszintet, serkenti az emésztést, csökkenti a koleszterin szintet… Mindez egy desszertben, akkor következzen a recept amelyhez nem szükséges sok idő és egyszerűbb elkészíteni, mint a hagyományos pudingot. Hozzávalók: 3-4  adagra: Chia puding: 4 dl mandula tej 2-3 evőkanál eritrit 4 evőkanál chia mag 4 evőkanál kókuszreszelék A hozzávalókat kézi habverővel alaposan elkeverjük és 30 percre a hűtőbe tesszük, a massza 30 perc után besűrűsödik.   Málna velő: 250 g málna 100 g eritrit 0,5 dl víz 45 g kukoricakeményítő A gyümölcsöt az eritrittel, vízzel, kukoricakeményítővel elkeverjük és felforraljuk. A velőt poharakba kanalazzuk és rá rétegezzük a besűrűsödött chia pudingot. Friss vagy fagyasztott gyümölccsel tálaljuk.    

Gyümölcsös kása

2017. január 21. Éltető ételek 

Gyümölcsös kásaNem tagadom, imádom a kását, és azt, hogy ezerféleképpen el lehet készíteni. Én többnyire vízben sűrűre főzöm, majd ezt ízesítem mindenféle finomsággal. Hozzávalók: zabkása: - 1/­­2 zabpehely - 1 csésze víz - 1 evőkanál kókuszreszelék - késhegynyi vaníliapor - csipet só - 1 banán - 1,5 dl növényi tej - dió - extra: goji Elkészítése: A zabpelyhet mintegy 10 perc alatt főzd sűrűre. Hagyd kihűlni, majd kockázd fel.Tedd egy müzlis tálba, majd öntsd rá a tejet. Karikázd bele a banánt, szórd meg a dióval és a gojival.Jóízűen kanalazd be :)

Gluténmentes kókuszos-csokis muffin

2016. december 27. Élj harmóniában 

Gluténmentes kókuszos-csokis muffinNem szeretem a nagyon édes dolgokat. Igazából ez a muffin sem tartalmaz hozzáadott cukrot,  mert csak datolyacukrot használtam hozzá, ami valójában aszalt datolya őrölve . N ekem nagyon nagy kedvenc lett ez a muffin, mert a hajdina liszt és quinoa liszt jellegzetes íze a kakaóval számomra nagyon ízletes eredmény:) Kávé és keserű csokoládé kedvelőknél ez a muffin előnyben:) Hozzávalók 1 csésze quinoa liszt 1 csésze hajdina liszt 1 csésze datolyacukor (teljes értékű nádcukrot is használhatsz helyette)  3 ek. lenmagliszt  3 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1/­­4 tk, vanília 1/­­3 csésze kókuszolaj 4 ek kakaó (cukrozatlan jó minőségű) 1/­­2 csésze kókuszreszelék 1,5 csésze víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Egy tálban keverd össze a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket, kakaót. Majd keverd hozzá a kókuszreszeléket és a kókuszzsírt. Majd végül a vizet adagold apránként és figyeld a tésztád állagát. Az egészet keverd gyorsan össze. Majd egy muffin formába (ha szükséges tegyél bele muffin papírt - 12 muffin lesz ebből a mennyiségből) adagold bele a tésztát. Tedd 180°C  fokra előmelegített sütőbe és süsd készre . (kb. 20-25p) 

Limara csavart briósa másként (Szakácsmustra 21)

2016. december 15. BioBrigi 

Limara csavart briósa másként (Szakácsmustra 21)Ani meghívott a szakácsmustra játékra. Mostanában nem igen vettem részt ilyenekben, mert mindig lekéstem a határidőket. :( Ábel, ahogy nézegettem a recepteket közölte, hogy: - AZT süssük meg! - Melyiket? (Görgetem vissza az oldalt) - Hát AZT! Azt a mákosat! - Nincs is mákunk. Tegnap beleraktuk a gofriba az utolsó adagot. Majd hozunk a Nagyitól. - De diónk van... Meg lettem győzve. :) Végül aztán kókuszos-vaníliás és mogyorókrémes készült. Nagyon finomak lettek annak ellenére is, hogy Limara receptjét reformosítottam kicsit. A tojást már nem akartam kivenni, így nem vegán, de tapasztalatom szerint beáztatott lenmaggal és egy kanál zabliszttel könnyen helyettesíthető lenne. A mogyorókrémet egy régi postból kerestem elő, mert úgy érzésre készül általában, már el is feledkeztem az ott leírt történetről. Olyan jó volt olvasni. :) A tészta mennyiségét attól függően, hogy hány darabot szeretnénk, sokszorozzuk. A töltelékek mennyisége kb. egy-egy adag tésztához elég. Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt (fele tk tönköly) 1 tk. só 3 ek. gyümölcscukor 1 tojás kb. 3 dl rizstej 6 dkg puha vaj 2,5 dkg friss élesztő Hozzávalók a kókuszos töltelékhez: kb 4,5 dl növényi tej 200 g kókuszreszelék 1 cs vaníliás pudingpor (nekem most Naturás zab volt) 20 cs stevia Hozzávalók a mogyorókrémhez: 200 g törökmogyoró 1 dl növényi tej /­­ tejpor + pálmazsír 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor /­­ sztívia stb. vanília por   Először a kókuszos tölteléket készítjük el, hogy teljesen kihűljön, mire a tésztára kenjük. 3,5 dl tejet felforralunk, 1 dl-t elkeverünk a pudingporral és a sztíviával. Amikor a tej felforrt, beleöntjük a kókuszt, és folyamatos kevergetés mellett a pudingporos keveréket is. Besűrűsödés után lehűtjük. A tészta hozzávalóit nálam is a kenyérsütő dagasztotta, mint egyébként az ilyesmit mindig. Kézzel is tökéletesen működik, csak épp időigényes és jó munkás az ilyesmi. Miután a tésztát alaposan meggyúrta a gép, hagytam az üstben kelni, majd újra átgyúrattam, és azután nyújtottam. A mogyorókrémhez a mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk.  Ha nagyon jó késes aprítónk van, és nem sajnáljuk, a mogyorót addig daráltatjuk, míg egészen sűrű krémszerű nem lesz, és 1 ek pálmazsírral lazíthatjuk. Azután tej helyett növényi tejpor kerülhet bele pár kanállal, illetve a többi hozzávaló, így jóval tovább eltartható, meg hát jobban hajazik arra a bizonyos mogyorókrémre... kristályvanilinnel még inkább azt tenné, de azért már mégse! A tésztát attól függően, hogy kisebb, vagy nagyobb brióst szeretnénk, több darabra vágjuk. Limara 6 darabot készített ebből az adagból, én a kicsik miatt fele akkorákat szerettem volna, így kb. 12 darabot. Egyet-egyet kinyújtunk egészen vékony téglalapokra - kb 30x20-asak voltak nálam. Mivel gyorsítani akartam (Flóra ekkor már a hátamon, és Ábel is segített) hosszában a felét kentem meg a töltelékkel, ráhajtottam a tészta másik felét, a széleket lenyomkodtam. Derelyevágóval, mint a csöröge közepét, a tésztákat hosszanti irányban bevágtam 4x. Limaránál a kép jól mutatja. Azután a végétől spirálisan feltekertem, majd brióst formáztam. Kb. fél órát keltek zsírpapírral kibélelt tepsin, azután közepes hőfokon kb. 40 percet sültek.

Egészségkeksz 2 + 2 fél hozzávalóból

2016. november 25. Kertkonyha 

Egészségkeksz 2 + 2 fél hozzávalóbólA minap teát kortyolgatva annyira megkívántam mellé a kekszet, hogy azt el nem tudom mondani. Nincs is annál jobb, mint egy korty teát - egy harapás keksszel váltogatni, és közben csak nézni magunk elé. Szabályosan felér egy mantrával. Most már azt mondom, hála Istennek, nem volt itthon semmiféle keksz, mert másnap így kezdtem el egészséges recepteket keresni. Találtam is egy két hozzávalósat (banán és kókuszreszelék), de amikor nekikezdtem, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne illatosítsam meg valamivel. Egy négy hozzávalós keksz persze már nem olyan bámulatos, de igazán megéri az a kis ízesítés, mert így lesz igazán melengető íze a keksznek. Asszem, én márciusig ezt eszem. :) Hozzávalók 8 db nagy kekszhez: [...] Bővebben!

Kókuszos kölesgolyó

2016. november 24. Vegavarázs 

Ez a recept Márti hogymegtudjuknezni.blogspot.hu oldaláról származik, egy picit módosítottam rajta. Már régóta nézegetem, most érkezett el az idő, hogy megcsináljam. Megérte! Hozzávalók: 1 pohár (2,5 dl) köles egy csipet só 2 dkg vaj 4 ek kókuszreszelék egy citrom reszelt héja fél citrom leve 1 kk...

Kókuszos mandulatej

2016. november 19. Gitta nyersétel blogja 

Kókuszos mandulatej Magtej mandulából és kókuszreszelékbőlMilyen jó, ha az ember lánya felnő és felnőttek a barátnői :) Ma délelőtt Nóra lányom barátnőiével elmélkedtünk, hogy miből lehet növényi tejet készíteni, mandula, mák, dió, kókuszreszelék, stb... Azt mondták, hogy ehhez növényi tejkészítő gép kell, különben biztos nagyon macerás. No akkor csináljunk egyet, meglátjátok, hogy milyen egyszerű... jó de miből készítsük? Van itthon dió, mandula, kókuszreszelék.. Kettőből nem lehetne? Dehogynem! Micsoda jó ötlet... :) legyen mandula és kókusz... hozzávalók: mandula és kókuszreszelék (a háttérben a mandulás kókuszgolyó)  vagyis: 14 dkg mag (mandula és kókuszreszelék kb fele fele arányban) 1 liter víz szűrő (vagy szűrőzsák, vagy egy nyeles konyhai szűrő, nagyon finom szűrő felülettel) Kókuszreszelék mandulaA magokat a vízbe tesszük és simára turmixoljuk. Trükk: először csak 1/­­2 liter vízzel, hogy minél simább legyen. Utána mehet bele a többi víz. Ezután a fehér folyadékot beleöntjük a szűrőbe vagy szűrőzsákba, és kinyomkodjuk a levét. Ami kijön, az a tej. Jelen esetben kókuszos mandulatej.Peti fiam azt mondta rá, hogy finom, mert egyszerre lehet érezni a mandula és a kókusz ízét :) igaza is van :) Ami visszamarad, az a pép, nagyon finom, sok mindenre fel lehet használni. Ez a pép kókuszos és mandulás, rögtön jön az ötlet, csináljunk belőle raffaello golyót.A fotója itt van, a recept a következő blogbejegyzés lesz.

Gluténmentes vegán Raffaello golyó

2016. szeptember 29. Vegán lettem 

Gluténmentes vegán Raffaello golyóA gluténmentes vegán Raffaello golyó receptjét az Édes Élet Cukrászda ajánlja nektek nagy szeretettel. Glutén, cukor, tej és mindenmentes finomság.   Sokunk örök nagy kedvence a Raffallo golyó. De amikor az ember növényi étrendre vált, vagy gluténmentesen kell táplálkoznia egészségügyi, illetve megelőzési okokból, akkor bizony sok más kedvenc édesség között a Raffello golyókat is el kell hagynia az étrendből. Még szerencse, hogy kis kreativitással minden elkészíthető gluténmentes és vegán módon is, így készülhetett el a gluténmentes vegán Raffello golyó is. Köszönet a receptért Homa Gábor cukrásznak és az Édes Élet Cukrászdának.   Gluténmentes vegán Raffallo golyó hozzávalók: Fél liter kókusztely 5dkg eritrit 6dkg kukoricakeményítő 6dkg kókuszreszelék Egy vaníliarúd 30dkg hántolt mandula   Gluténmentes vegán Raffaello golyó elkészítés: Tedd tűzre forralni a tej 2/­­3-ad részét, add hozzá az eritritet, a kókuszreszeléket és a vaníliamagot. A tej maradék 1/­­3-ad részét keverd össze kukoricakeményítővel, és amikor a forrásnak indul a kókusreszelékkel összekevert tej, öntsd hozzá a keményítős 1/­­3-ad részt. Az összekevert tejet hagyd kihülni, majd gyúrj kis golyócsákat úgy, hogy mindegyik közepére tegyél egy szem mandulát. A gólyocskákat hempergesd kókuszreszelékbe, majd kínáld fel barátaidnak és családodnak új kedvenc édességüket. A panírnak csak a képzeleted szabhat határt. Használhatsz kókuszreszelék helyett, kakaóport, fahéjat, karobport, vagy ezeknek ízlésed szerinti keverékét.   Jó étvágyat! Édes Élet Cukrászda a weben Édes Élet Cukrászda a facebookon

Gluténmentes, cukormentes meggyes muffin

2016. június 20. Élj harmóniában 

Gluténmentes, cukormentes meggyes muffinGluténmentes, cukormentes meggyes muffin Sokféle muffin receptet tettem fel a blogra már, mert szeretek muffint készíteni. Gyorsan elkészül, egyszerű és isteni finom ízeket lehet kihozni belőle. Ki, ki  a saját ízlésének megfelelően tudja készíteni. Meggy szezon lévén mit is készíthettem volna ma reggelire, mint meggyes muffint. Ebből a mennyiségből 6 darab muffint kapsz Hozzávalók 1 csésze hajdinaliszt (púposan) 1  kis zacskó kókuszkrém (rapunzel) 1/­­2 zacskó sütőpor vanília 1/­­4 csésze datolyacukor (ha nagyon édesszájú vagy lehet 1/­­2 csésze is) 1 ek kókuszreszelék 1 púpos ek. kókuszzsír 8 dkg meggy vagy ízlés szerint Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a száraz hozzávalókat egy tálba - hajdinaliszt, datolyacukor, sütőpor, vanília, kókusz - és keverd jól össze. A kókuszkrémet a zacskóból tedd egy kis mérőpohárba és öntsd fel annyi vízzel, hogy majdnem 2 dl legyen. alaposan keverd össze.  Majd a száraz hozzávalókhoz keverd hozzá a kókuszzsírt és a kókusztejes folyadékot. Papírral bélelt muffin formába adagold ki és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 25 perc)

Kókuszos koriander chutney

2016. június 5. Élj harmóniában 

Kókuszos koriander chutney A koriander jótékony hatásairól már korábban írtam (itt olvashatod) A koriandernek felhasználják a magját és a levelit is.  A friss koriander levél igazi nyári csemege - télen itthon sajnos, csak a magot tudjuk használni. Indiában gyakran készítenek koriander chutney-t, mert  kellemesen segít a testet hűvösebben tartani. Többféle recept alapján szoktam készíteni, ide a blogra ma egy igazi ájurvédikus receptet készítettem. hozzávalók 3 csésze friss koriander 1 csésze víz 1 csésze kókuszreszelék 1/­­2 kis zöld chilli összevágva vagy 1 pici szárított chili 2,5 cm-es friss gyömbér meghámozva és összevágva 1 ek ghí 1/­­2 tk római kömény 1/­­2 tk fekete mustármag 1 csipet hing (más néven aszafoetida) 4 curry levél (friss vagy szárított) 1/­­2 friss citrom 1/­­4 tk só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Mosd meg a koriander leveleket és szedd le a szárakat. Tedd bele egy turmixba a vízzel, kókusszal, chillivel és gyömbérrel. Turmixold, amíg finom pasztát nem kapsz. Gyújts alá egy edénynek és tedd bele a ghít, majd pattogtasd ki benne a fekete mustármagot, tedd hozzá a római köményt, majd szórd bele a hinget és a curry leveleket. Hűtsd ki és keverd bele a koriander pasztába.   Csavard ki a citrom levét és keverd bele ezt is a korianderes pasztába végül add hozzá a sót is. Hűtőben 2-3 napig tárolhatod.

Vegán csokoládétorta

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétortaGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy neki esni egy csokoládétortának, hogy tudod utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam. Jó étvágyat!  

Bounty-golyók

2016. április 26. VegaLife 

Bounty-golyókMár régen írtam édesség-receptet, itt az ideje pótolnom. Hihetetlen gyorsan, mondhatni 15-20 perc alatt el tudjuk készíteni. Csak dermedni kell hagyni egy kis időre a hűtőben. Szóval remek vendégváró falat, de ha csak valami édességet ennénk, lehetőleg egészségesebb formában, ne hezitáljunk elkészíteni ezeket a tömény kókuszos édességvágy-csillapítókat :) Mivel természetes alapanyagból van (kókusz és banán), tényleg képes csillapítani az édesség iránti vágyunkat. A recept: Hozzávalók: - 15 dkg kókuszreszelék - 2 nagyobb, érettebb banán - 1/­­2 vanília kikapart belseje Csokis külsőhöz: - 1 tábla tortabevonó (az ét tortabevonók általában vegánok) vagy - karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban) kókuszzsír (folyékony állapotban) kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup vagy méz, stb.   Elkészítés: A kókuszreszeléket kimérjük egy keverőtálba, a banánokat villával összenyomkodjuk, majd a kókuszreszelékhez kavarjuk, hozzáadjuk a vaníliát is. Jól átdolgozzuk a kókuszt és a banánt, majd golyókat formálunk a kezeinkkel. Vagy olvasztott csokiba mártjuk (utána alufóliára érdemes tenni, arról könnyű leszedni), vagy csokimázt készítünk a következők szerint: A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/­­kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Esetleg egy kis kézmeleg növényi tejet keverhetünk még hozzá. Ha a karobos-kókuszzsíros verziót választjuk, akkor tényleg full egészséges, nyers desszertben lesz részünk.  UI: Persze nem muszáj banánnal édesíteni. Aki fogyaszt, készítheti mézzel vagy valamilyen sziruppal. Ha banánnal készítjük, enyhén színét veszti a fehér kókusz. Besötétül némileg.  

Nyers vegán tejszínes epertorta

2016. április 23. Vegán lettem 

Nyers vegán tejszínes epertortaA hűs, nyers vegán tejszínes epertorta minden nyári családi összejövetel tuti nyerő édessége lesz. Az édességeknek és a tortáknak nem kell mindenféleképpen hízlalónak és egészségtelennek lenniük. Sőt, a torta lehet frissítő és tápanyagban dús, ha a megfelelő alapanyagokból állítjátok össze. Lássuk, hogy a Szépségkonyha milyen recepttel szolgál nektek. Nyers vegán tejszínes epertorta hozzávalók A tortaalaphoz: 150g csíráztatott hajdina kiaszalva (ennek hiányában kókuszreszelék) 200g áztatott datolya kakaópor ízlés szerint aszalt gyümölcsök ízlés szerint A tortakrémhez: 300g áztatott kesudió 200g kókuszolaj (erősen ajánlott a szűz) vagy kakaóvaj 400g friss eper, tegyünk félre szép piros eperszemeket a díszítéshez  (szezonon kívül használhatsz mirelit színes, bogyós gyümölcsöket is) 5-10g konjac liszt 100g datolyapép ízlés szerint vanília Nyers vegán tejszínes epertorta elkészítése Készítsd el elsőnek a tortaalapot. A kicsíráztatott és leaszalt hajdinát őröld le. Ha nincs otthon csíráztatott hajdinád, akkor használhatsz kókuszreszeléket is helyette. A beáztatott datolyát nyomkodd ki, majd pépesítsd aprítógéppel vagy bármilyen erre alkalmas konyhai eszközzel. Gyúrd formázhatóra egy tálban a két összetevőt, majd ízlés szerint kakaóporral színezd és gazdagítsd aszalt gyümölcsökkel. Az elkészült masszát nyomkodd bele egy sütőpapírral kibélelt tortaformába és tedd félre. Mikor a fentiekkel megvagy jöhet a tortakrém. A kókuszolajat aszalóban vagy meleg helyen olvaszd meg. Egy turmixgépbe önts fél liter vizet, öntsd mellé a kesudió felét a datolyapéppel, majd turmixold össze a vaníliával és a kókuszolajjal. Ezután add hozzá a maradék kesudiót, turmixold össze csomómentes, folyékony krémmé. Ha az eredményt túl sűrűnek találod, akkor állítsd be az állagát kevés vízzel. A turmixolt krém felét öntsd a tortaalapra, majd tedd a fagyasztóba a tortaformát. A kehelyben maradt krémhez add hozzá az epret, valamint a megmaradt kókuszolajat és turmixold össze. A massza sűrűségét konjac liszttel állítsd megfelelőre. Az így elkészült epres krémet öntsd a fehér krémre és dolgozd el, majd tedd vissza a tortaalapot a fagyasztóba 2-3 órára dermedni. Tálaláskor a félretett eprekkel díszítsd és vizes, vékony pengéjű késsel szeleteld. Jó étvágyat kíván hozzá a Szépségkonyha!

Csokis-banános zabgolyó

2016. április 15. Éltető ételek 

Csokis-banános zabgolyóIgazán laktató, tápláló... és finom is. Mit is mondhatnék még róla? Készítsd el te is, ha valami finomságra vágysz. :) Hozzávalók: - 10 dkg zabpehely - 1 érett banán - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 6 dkg puha datolya - 3 dkg aszalt meggy vagy áfonya - 3 dkg kókuszreszelék - 4-5 csepp narancsolaj - 1 marék dió Elkészítése: Késes darálóval (a dió kivételével) dolgozd össze a tésztát. Ha nem szeretnéd, hogy savanykás legyen, akkor a meggyet/­­áfonyát vágd fel apróra, és csak a tészta összedolgozása után keverd hozzá.A diót törd össze apróra, a végén keverd hozzá (hogy darabos maradjon).Gombócozd.Én puffasztott amarántba forgattam meg.

Színes kókusztojás

2016. március 21. Éltető ételek 

Színes kókusztojásHa szereted a kókuszt, akkor ez a kókusztojás is ízleni fog neked. A locsolkodók biztosan örömmel fogadják ezeket a különleges mini tojásokat. Mitől lesznek ilyen színesek? Nos, nem mesterséges színezőanyagoktól. A cékla, erdei gyümölcsök, kakaópor remek színezők. Érdemes hűtőben tartani, mert a kókuszzsír szobahőmérsékleten puha/­­olvad. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor adjunk még hozzá kakaóvajat. Hozzávalók: - 10 dkg kénmentes kókuszreszelék - 10 dkg kesudió - 1 evőkanál juharszirup/­­méz - 1 késhegynyi vaníliapor - természetes színezőanyag (én kakaóport és erdei gyümölcsöt használtam, a harmadik natur maradt) Elkészítése: A kókuszreszeléket kávédarálón daráljuk meg, hogy a kókuszzsír jól kicsapódjon.A kesudiót is jól daráljuk meg, itt szintén legyen alaposan krémes.Édesítsük, ízesítsük, jól dolgozzuk össze. Akkor jó, ha tenyerünkbe nyomva összeáll a massza.Tegyük be a hűtőbe néhány órára.Osszuk 3 részre, és külön színezzük meg a tésztát. (Ha túl lágy lesz a massza, akkor adjunk hozzá kókuszreszeléketFormázzunk belőle mini tojásokat. Ha szeretnéd, beforgathatod kókuszreszelékbe.Tegyük vissza a hűtőbe néhány órára.Önmagában is kínálhatjuk, de kosárkák tetejére is kerülhet.

Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon

2016. március 10. Zizi kalandjai 

Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon Szemeztem az ananásszal már egy ideje a szupermarketben… ettem már többször friss ananászt, de volt olyan is, hogy megvettük és addig érleltük, amíg megrohadt, szóval többször pórul jártam vele, így egy ideje inkább nem vettem. Aztán megnéztem a neten, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy az ananász érett-e. Túl magabiztos nem lettem a témában, de gondoltam próbálkozom újra és vettem egy szép nagy példányt. Persze, amikor megvettük még totál kemény volt és kellett neki néhány nap mire megérett. Ádi már tűkön ült és minden reggel ananászt akart enni, ugyanis még soha nem kóstolta. Nagy volt az izgalom, amikor egyik reggel azzal fogadtam Ádit a konyhában, hogy ma reggel ananászos smoothie-t eszünk/­­iszunk. Úgy akartam elkészíteni, hogy sűrűbb legyen, mint egy turmix, így inkább “gyümölcs joghurtként” fogyasszuk, mint megigyuk. Azt hiszem elég jól sikerült. Arról,  hogy mi kerül egy smoothie bowl-ba, már itt írtam. Ebbe tettem az ananászon kívül, avokádót, hogy krémesebb legyen, kókuszreszeléket, hogy fokozzuk a trópusi hatást, kesudióvajat és hántolt kendermagot, hogy még több legyen benne a fehérje. Került még bele zabpehely sűrítésre és vanília ízesítésre, valamint egy újabb szuper élelmiszer, baobab por. Az Élet Fájának is nevezett baobab az afrikai szavannákon élő fa. A majomkenyérfa nevet azért kapta, mert a fa termése a majmok kedvenc eledele. A baobab igen gazdag rost forrás, nagyon magas a C-vitamin tartalma és jó kombinációja a C vitaminnak és a vasnak, mivel a benne található vas elősegíti a  C vitamin felszívódását. Ezenkívül van benne B1-, B6-vitamin, cink, kálium, kálcium és magnézium. Íze enyhén savanykás, ezért jól illik ilyen gyümölcsös turmixokhoz vagy akár zabkásába is. A legjobb lett volna ropogós granolával a tetején enni, de mivel nem csináltam mostanában granolát, ezért hántolt kendermagot és egy magkeveréket (napraforgómag, tökmag, barna és arany lenmag) szórtunk a tetejére. Ananászos kókuszos smoothie (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 1 db nagy ananász, meghámozva, középső része eltávolítva, felkarikázva, a karikák félbe vágva – 1/­­2 db érett avokádó húsa – 3-4 evőkanál zabpehely – 1-2 evőkanál natúr kesudióvaj (mandulavaj, földimogyoróvaj is használható) – 2 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál hántolt kendermag – 1 evőkanál baobab por (opcionális) – 1/­­2 teáskanál őrölt vaníliapor – kb. 250 ml zabtej (mandula-, mogyoró-, rizs-, szójatej is használható) vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tálaláshoz: granola, magvak Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis zabtejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk granolával, magvakkal megszórva. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) Lucuma por, kakaópor és hántolt kendermag (kásaként elkészítve) ***** A baobab port és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Mandulavajas zabkása

2016. február 14. Éltető ételek 

Nem lehet megunni ezeket a kásákat. :) Imádom bennük azt, hogy végtelen lehetőségeket rejtenek, és mindig más íz kerekedik ki belőlük. Már aki szereti a változatosságot. :) A gyerekeim reggel a legegyszerűbb változatot kérik, a kókuszos-vaníliásat, amelyre kerül egy kevéske 70%-os étcsoki, és mellé a mandulatej.  Nos, ez a mandulavajas kása igazán telt ízű, a narancshéj pedig kifejezetten pikánnsá teszi. Én most banánnal készítettem, de akár almával vagy körtével is nagyon finom lehet. Hozzávalók (1 adag): - 1/­­2 csésze aprószemű zabpehely - 1 és egy pici csésze rizstej-víz elegy - 1 evőkanál kókuszreszelék - 1 evőkanál mazsola - késhegynyi vaníliapor - csipet himalája só - 1 teáskanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál Rapunzel mandulavaj - bio narancs héja (ízlés szerint) - 1/­­2 banán felkarikázva Elkészítése: A vizes rizstejet tegyük fel egy lábasba főni. Öntsük bele a kókuszreszeléket, a fűszereket és a zabpehelyt. - 5-8 perc alatt főzzük puhára.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a mandulavajat és a felkarikázott banánt. Ízlés szerint csorgassunk rá egy pici juharszirupot.Mit kell tudni a Rapunzel magkrémekről? Először is azt, hogy ezek 100%-os magrémek, tehát nincs bennük se cukor, se adalékanyag, se tartósítószer.. és VEGÁN. Meglepő lehet, hogy a krém tetején egy ujjnyi olajréteget látsz. Nos, ez a magkrém olaj tartalma. Ebből is látszik, hogy nem tartalmaz semmilyen emulgeálószert. Ilyenkor a megoldás roppant egyszerű. NE öntsd le a tetejéről, hanem egy teáskanál segítségével jól keverd fel. Néhány perc alatt nagyon szépen elegyedik, és már ehető, kenhető is. Én ITT szerzem be ezeket a Rapunzel magkrémeket.

Kakaós müzli

2016. február 1. Éltető ételek 

Kakaós müzliIgazi kakaós müzli a bolti cukros pelyhek helyett. Elég nagy adag, de jól záródó dobozban, üvegben sokáig eláll. Öntsetek rá növényi tejet, és már lehet kanalazni is. Az ötlet innen származik. A kakaópor mennyiségét csökkentettem, és több diót tettem hozzá. Hozzávalók: Száraz összetevő: - 3 bögre nagyszemű zabpehely  - 1 bögre aprószemű zabpehely  - 1 bögre kókuszreszelék  - 2 bögre áztatott/­­szárított dió  - 1/­­2 bögre arany lenmag  - egy csipet só  - 1 kávéskanál vaníliapor  Nedves összetevő: - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor  - 1/­­3 bögre kókuszolaj (olvasztva) - 4-5 evőkanál méz - 5-6 csepp narancsolaj vagy bio, reszelt narancshéj Elkészítése: A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba.A kókuszolajat olvasszuk fel, majd keverjük hozzá a kakaóport, a mézet és a narancsolajat.Öntsük a zabpelyhes keverékhez, és jól forgassuk össze.A sütőt melegítsük össze 160 fokra, majd a kakaós keveréket tegyük egy zsírpapírral bélelt tepsibe.30 percig süssük, ezidő alatt 2-3 alkalommal keverjük fel.Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni, de ekkor már ne kevergessük, mert akkor nem lesz darabos a müzli.Ha kihűlt, tegyük jól záródó dobozba.

Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) + Kedvezménykupon

2016. január 26. Zizi kalandjai 

Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) + Kedvezménykupon Újabb szuper élelmiszer rész… töltsük fel a szervezetünk raktárát most a téli időszakban vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. Kezdjük a napunkat egy energiát adó melegítő zabkásával. A nyers kakaóporról már korábban írtam itt, de lássuk mi is az a lucuma por. A lucuma egy egzotikus gyümölcs, természetes édesítő (alacsony GI), ami Dél-Amerika trópusi részein terem, ahol az egyik legnépszerűbb fagylalt ízeként “az inkák aranya” néven ismerik. A lucuma por nagy mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, található benne fehérje. Ezenkívül kiváló foszfor és vas forrás. Használhatjuk kásák, turmixok, fagylaltok, nyers desszertek készítéséhez. Ebben a zabkásában nagyon finom a kakaópor kesernyés íze az édeskés datolyasziruppal, a kókuszreszelék adja a kókuszos ízt, a mandulavaj pedig a krémességet. A lucuma por ráadás foszfor és vas forrás. Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 10-12 evőkanál zabpehely – 3 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál mandulavaj – 2 teáskanál nyers kakaópor – 1 teáskanál lucuma por – 4 teáskanál datolyaszirup – 1/­­2 teáskanál fahéj – 2 és 1/­­2 bögre zabtej (mandula-, rizs-, szójatej is használható) – dió, hántolt kendermag a tálaláshoz (bármilyen mag használható, pl. mogyoró, lenmag, chia mag, stb.) Tegyük egy lábasba a zabpelyhet a zabtejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a fahéjat, a kókuszreszeléket. 2 perc múlva keverjük hozzá a mandulavajat és a datolyaszirupot. Főzzük még kb. 5 percig, amíg krémes, kása állagú lesz. A végén keverjük hozzá a kakaóport és a lucumát. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés rizstejjel. Tálaljuk dióval és kendermaggal. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) ***** Az lucuma port, a nyers kakaóport és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 3. - Mi kerüljön a konyhaszekrénybe

2016. január 9. Élj harmóniában 

Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 3. - Mi kerüljön a konyhaszekrénybeAz egészséges és tudatos táplálkozás alapjai előző részében részletesen írtam arról, mely ételek töltik fel a tested energiával és mely ételek azok, amelyek energiát vonnak el, fáradttá , tompává tesznek. (itt olvashatod)  A fő elv, hogy friss, teljes értékű, tiszta minőségű (bio), egyszerű, természetes ételeket részesítsd előnyben. Ahhoz, hogy elkezdj egészségesen táplálkozni, vedd szemügyre a konyhaszekrényt és a kamrát. Próbálj megszabadulni az előző cikkben említett kerülendő ételektől, lejárt alapanyagoktól, tartósítószerezett, vegyszeres konzervektől, félkész ételektől, édességektől.  Mivel töltsd fel az éléskamrád? Vegyük sorra milyen élelmiszereket érdemes otthonra beszerezned ahhoz, hogy egészségegesen, változatosan és teljes értékűen tudj étkezni. Elsődlegesen vegyszermentes (bio) változatokat vásárolj.  Nem kell mindent azonnal beszerezni, szépen lassan fokozatosan kezdj el kipróbálni új dolgokat, ismerkedni az új alapanyagok felhasználásával. A bio élelmiszerek ára néhány esetben több mint a konvencionális élelmiszereké - nem mindig drágábbak -  ezért ha ugyanazokat szeretnéd beszerezni amit előtte, akkor az lehet, hogy sokkal drágább lesz és nem sokkal lesz egészségesebb sem.  Írd össze 1 hónapban összesen mennyi pénzt költesz élelmiszerre - legyen benne minden, a céges automatából a kis csoki, a moziban az üdítő, etc.  Szinte teljesen biztos, hogy abból az összegből lehet 30 napig bio-t enni, legfeljebb kicsit más menüket főzöl majd, de hidd el megéri a befektetett energiát, pénzt - hiszen ha jó a közérzeted, nem kell orvoshoz menned, és mindig tele vagy energiával, akkor nem kell gyógyszerekre sem költened és élénkítőszerekre sem, ráadásul a munkádat is hatékonyabban és jobb kedvvel tudod végezni:)  Íme egy olyan lista, amit én jó szívvel ajánlok, szerintem a lenti élelmiszerek jó ha mindig vannak otthon. A lenti lista csak egy segítség, ennek fényében alakítsd ki a saját kamrádat. Ne halmozz fel túl nagy készleteket, a legjobb ha minél frissebb amit fogyasztasz. Amiket vásároltál, felbontás után tárold légmentesen záródó üvegben és mindig vedd fegyelembe a szavatossági időket. Ne egyél lejárt, rossz szagú, penészes élelmiszereket. Gabonafélék fehér és barna baszmati rizs hajdina köles búzadara árpa  bulgur kuszkusz amarant quinoa kukoricadara tészta zabpehely (esetleg más pelyhek) finom és teljes kiőrlésű lisztek  (búza, tönkölybúza, rozs, zab) rizsliszt kukoricaliszt A gabonák elkészítésének eltérő módjai vannak és a főzési idejük is eltérő. Szerezz ismereteket a pontos főzési időkről. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Hüvelyesek csicseriborsó csicseriborsóliszt mungbab  barna és vörös lencse sárgaborsó kidney bab fekete bab fehér bab Csicseriborsó konzerv Kidney bab konzerv Minden hüvelyesnek más az áztatási és a főzési ideje - pl a mungobabaot, vöröslencsét nem is kell áztatni. Mielőtt elkezded a fenti hüvelyeseket használni, nézz utána melyiket mennyi ideig érdemes főzni. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Magvak, Diófélék mandula szezámmag lenmag napraforgómag kókuszreszelék  dió mogyoró tökmag A magvak könnyen avasodnak, ezért ezekből semmiképpen ne tárolj túl nagy készletet. Felhasználás előtt pirítsd meg a magvakat, dióféléket, mert így könnyebben emészthetőek és ízletesebbek is. Édesítők, ízesítők és sütési hozzávalók teljes értékű (barna) nádcukor méz lekvárok datolyacukor datolyaszirup mazsola datolya egyéb aszalt gyümölcsök sütőpor  szódabikarbóna vanília friss citrom bio pudingpor, kukoricakeményítő karob vagy kakaó kókusztej almapüré paradicsomkonzerv olajbogyó Zsírok, olajok ghí olívaolaj kókuszzsír repceolaj szezámolaj napraforgóolaj A főzésre legalkalmasabb a ghí vagy a kókuszzsír. Fűszerek, gyógynövények bányászott só kurkuma feketebors római kömény édeskömény assafoetida koriander karmamom chili fahéj szegfűszeg garam masala bazsalikom kakukkfű oregano rozmaring gyömbér Ezt a listát ízlésed, kedved szerint alakítsd:) A fűszereknek se vége, se száma, a fentiek szerintem alapszükséglet egy konyhában. A következő bejegyzésben részletesen írok majd a fűszerek használatáról is. Mi a szerepük a táplálkozásban, miért annyira fontosak és hogyan használd fel őket. Használj friss fűszereket is, gyömbér, petrezselyem, koriander, menta, bazsalikom, etc.  Zöldsége, Gyümölcsök friss bio zöldségek (csak néhány példa: cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény, sütőtök) friss bio gyümölcsök ( csak néhány példa:  alma, körte, eper, cseresznye, szilva, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom, sárgabarack, őszibarack) Évszaknak megfelelő, lehetőleg a közelben termelt vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket vásárolj. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalma sokkal magasabb és nem tartalmaznak a szervezeted számára káros anyagokat. Használd változatosan a zöldségeket és készítsd el különböző elkészítési módokon, különböző fűszerezéssel. Sok receptet találsz a blogon, de a későbbiekben részletesebben is írok a zöldségek, gyümölcsök elkészítéséről. Tejtermékek nem homogenizált, friss tehén tej vaj joghurt friss sajtok Ha nem is tervezel vegetáriánus lenni, iktass be az étrendedbe húsmentes étkezéseket, húsmentes napokat. figyeld meg  a hatásokat - adott napon hogyan érezted magad - magasabb volt az energiaszinted vagy nem, nyugodtabb voltál vagy sem.. Próbáld tudatosítani a tapasztalataidat. Ha lehet a vörös húsokat hagyd el teljesen és inkább fogyassz szárnyasokat és halat. Utóbbiakat is vegyszermentes gazdálkodásból - lévén a nagyüzemi húsok nagyon sok hormont és antibiotikumot látnak. Kerüld el a tojás használatát is - későbbi bejegyzésben a tojáspótlókról részletesen írok. Amikor elkezded az egészséges étkezést, változatos, természetes ételeket fogyasztasz tapasztalni fogod, ez milyen izgalmas, sokszínű, ízletes. Figyeld meg magadon is a változást - az emésztésed, alvásod, bőröd, hajad állapotát, egészségi állapotodat, az elméd békéjét,  érzékszerveid állapotát (szaglás, ízlelés, hallás).

Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz

2015. december 16. Élj harmóniában 

Egyszerű kókuszos zabpelyhes kekszZabpelyhes kekszEgy igazán finom kis kekszféle és nagyon egyszerű az elkészítése is, még csak nyújtani és szaggatni sem kell:) Mindig gyorsan elkészíthető és biztos siker. Hozzávalók: 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (lehet búzaliszt vagy graham liszt is) 20 dkg vaj 15 dkg apró levelű zabpehely 15 dkg barna nádcukor 10 dkg kókuszreszelék 1 tk. sütőpor  víz Egy tálba keverd ki a vajat a cukorral, majd keverd hozzá a többi száraz hozzávalót, végül apránként tegyél hozzá egy pici vizet - kb. 1 dl . Olyan állagú lesz az eredmény, ami masszaként jól formálható, nem ragad, nem folyik. Kis gombócot vegyél ki a masszából és a tenyereid között lapítsd ki vagy a tepsiben egy kanállal, vagy pohár segítségével. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 15 perc)  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Jótékonysági sütivásár avagy adományért cserébe sütemény jár

2015. december 10. Éltető ételek 

Jótékonysági sütivásár avagy adományért cserébe sütemény járEgyre gyakrabban hallani, hogy kisebb-nagyobb városok, városokban működő alapítványok, egyesületek adományt gyűjtenek nemes cél érdekében. Nos, ez nálunk sincs másképp... Tiszaújváros Gyermekeinek Egészségéért van most sok konyhában sürgés-forgás. Nálam sem volt ez másképp... délelőtt muffint sütöttem - természetesen két adagot, hogy a gyermekeimnek is maradjon estére :) -, és mindenmentes, nyers karácsonyi süteményt. Akinek nincs lehetősége megkóstolni, akkor közkinccsé teszem a receptet, hogy bárki el tudja készíteni magának (és családjának). Hozzávalók: Aszaltszilvás sütemény - 10 dkg datolya - 10 dkg aszalt szilva - 10 dkg kesudió - 3 dkg kókuszreszelék - 1-2 ek. kókuszliszt - 5-6 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor - csipet só Kakaós-áfonyás sütemény - 10 dkg datolya - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 1 marék aszalt, cukormentes áfonya - 2 teáskanál cukrozatlan kakaópor - 2 evőkanál puffasztott quinoa - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1-2 evőkanál kókuszliszt - 4 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor - csipet só Elkészítése: Az aszalványokat az olajos magokkal daráljuk krémesre. Ha szükséges, pici mandarinlevet önthetünk hozzá.A többi hozzávalót is adjuk hozzá, gyúrjuk össze,A nyújtódeszkát szórjuk meg kevéske kókuszliszttel, majd nyújtsuk ki rajta a tésztát úgy, hogy folpackot teszünk rá.Szaggassuk ki, majd 1-2 óra alatt szárítsuk ki (pl. aszalóba, sütőbe, radiátoron, kandallón).

Kókuszos aszalt vörösáfonyás müzli szelet (vegán)

2015. november 29. Zizi kalandjai 

Kókuszos aszalt vörösáfonyás müzli szelet (vegán) Hivatalosan is megkezdtük a felkészülést az adventi időszakra. Csütörtökön elkészítettem Ádival életem második adventi koszorúját (minimalista stílusban). Megcsináltam az adventi naptár tasakjait, igaz, nincsen mindegyikbe még meglepetés, de majd folyamatosan szerzem be őket (mivel kicsi a hely a lakásban úgyse tudom mind a huszonnégy tasakot kirakni egy helyre, szóval nagyjából nyolcasával fog kikerülni egy polcra). Holnapra tervezem a mézeskalács sütést Ádival, remélem jól fog sikerülni, mert egy elég “alternatív” receptet akarok kipróbálni, ami eredetileg nem is mézeskalács recept, de bízom benne, hogy sikeres lesz a végeredmény és hozhatom majd ide a blogra is a receptet. Szóval müzli szelet, angolul granola bar (vicces, mert Ádi is így hívja: “Kérek pici granola bart!” ). Nagyon egyszerű elkészíteni, utána hűtve állni kell hagyni és már fogyasztható is. Én az alapreceptet innen vettem (rengeteg változatot találtok még az interneten), jó pár dolgot módosítottam rajta és a végeredmény magáért beszél… mindenki imádta a családban. Ezt ettük reggelire, nasinak, amíg kitartott. A jó szeletelhetőség titka a megfelelő hűtés. Mi a végén már a konyhapulton tartottuk és mivel kicsit megszáradt, kanalazva ettük. De persze, ha ajándékba szánjátok karácsonyra, akkor érdemes a mélyhűtőben tartani és az utolsó pillanatban becsomagolni szépen a szeleteket egyesével. Kókuszos aszalt vörösáfonyás müzli szelet (vegán) Hozzávalók: – 1 és 3/­­4 bögre zabpehely (lehetőleg apró szemű) – 1 bögre dió – 1/­­2 bögre kókuszreszelék – 1/­­3 bögre natúr napraforgómag – 2/­­3 bögre aszalt vörösáfonya – 1 bögre mandulavaj (földimogyoróvaj, kesudióvaj is használható) – 1/­­2 bögre datolya szirup (juharszirup, méz is használható) – 4-5 evőkanál kókuszzsír – 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj – 1/­­2 teáskanál só – 1 vanílirúd kikapart magjai Egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a diót és a napraforgómagot kb. 8 perc alatt. Tegyük robotgépbe, adjuk hozzá a vörösáfonyát és dolgoztassuk a gépet, amíg mindent felaprít. Öntsük egy tálba a felaprított magokat és vörösáfonyát és adjuk hozzá a zabpelyhet, a kókuszreszeléket, a fahéjat és a sót. Egy másik tálban keverjük össze a mandulavajat, a datolya szirupot, a felolvasztott kókuszzsírt és a vaníliát. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz, majd egy fakanál segítségével jól keverjük össze úgy, hogy a nedves keverék minden részét befedje a száraznak (ez erős karmunkát igényel majd és jó néhány percet igénybe vesz). Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát, öntsük bele a granola (müzli) keveréket, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a granola tetejét. Tegyük mélyhűtőbe legalább 2-3 órára fogyasztás előtt. Csak, ha keményre hűlt, akkor szeletelhető szépen (nem morzsálódva)!

Egészséges ropogtatnivalók...Update perec helyett

2015. november 20. Éltető ételek 

Egészséges ropogtatnivalók...Update perec helyettAki már ismer, az tudja, hogy számomra az nevezhető teljes értékű ételnek, amiből nem vettek el semmit, és nem is adtak hozzá semmit. Én ezeket nevezem éltető ételeknek. Mostanában rendszeresen hallani a reklámokban Norbi újabb "finomságát", a perecet, melyet állítólag bűntudat nélkül falatozhatunk. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit is tartalmaz: Crips sós kisperec: "Búzaliszt, csökkentett szénhidráttartalmú Update lisztkeverék (zsírtalanított szójaliszt, búzaglutén, búzarost, búzafehérje-koncentrátum, módosított burgonyakeményítő), ivóvíz, finomított pálmazsír, étkezési só 2%, édesítő készítmény (édesítőszerek: maltit, szorbit, eritrit, szukralóz; kukoricadextrin), élesztő, sütőipari készítmény (búzamalátaliszt, emulgeálószerek: E472e, E471; szójaliszt, étkezési só, lisztkezelőszer (aszkorbinsav, enzimek (amilázok)), fényező anyag (nátrium-hidroxid), tejsavópor" Ez az összetétel egyáltalán nem felel meg a teljes értékű táplálkozás elvének. Ezt én inkább mellőzném. De akkor mit ropogtassunk, ha éppen filmet nézünk, vagy csak úgy nasiznánk valami finomat? A gyerekeim is folyamatosan igénylik a nasikat, ropogtatnivalókat. Nálunk nincsenek bolti kekszek, ropik; viszont vannak gyümölcsök, zöldségek, és ezekből készült finomságok. Ha leülnek megnézni egy mesét, akkor almaszeleteket vagy pattogatott kukoricát kapnak, de szeretik a répát és a káposzta torzsát is ropogtatni. És bármennyire hihetetlen, a sóska levelét is szeretik nyersen. A mungóbab csíra is nagy sláger nálunk, a kedvenc "gumicukruk" az aszalt almalap. Még mielőtt megijednétek, hogy "Te jó ég, ezek a Marsról jöttek, hogy ilyeneket esznek?", nos szoktam sütni kekszeket és ropikat is; de most ebben a bejegyzésben direkt az egyszerűbb lehetőségeket vázolom fel. Bár bevallom őszintén, hogy nemcsak a gyerekeim igénylik ezeket a nasikat, hanem én is. Mivel elég sokat dolgozom a számítógép előtt, szeretek közben csipegetni ezt-azt. Hogy ne érjenek durva meglepetések a mérlegen állva, így sokszor magamnak is ezeket készítem, hogy bűntudat nélkül tudjak eszegetni munka közben. Ha nincs sok időm, egyszerűen almát vagy más gyümölcsöt szeletelek fel, de ha időm engedi, akkor jobban elengedem a fantáziámat. Gyümölcsből valami finomat A legegyszerűbb az, ha a gyümölcsöket egyszerűen nyersen felszeleteljük. Én sosem hámozom meg, és a magot/­­magházat is meg "kell" enni. Ilyenkor, a tél közeledtével sajnos egyre kisebb a választék, de az alma és a körte folyamatosan elérhetőek.  Készíthetünk gyümölcsökből chipseket. Ehhez nem feltétlenül kell aszaló, a sütőben is kiszáríthatjuk. Almát gyakran készítek a tél folyamán. Alaposan megmosom az almákat, majd a magházát kiszúrom, és vékonyan (1-2 mm) felszeletelem. Az aszalóban történő aszalásról korábban már írtam egy blogot, így azt itt nem részletezem. A sütőben történő aszalás során az enzimek sérülnek, de gyorsabb szárítást eredményeznek. Amennyiben légkeveréses sütőben szeretnénk elkészíteni, akkor melegítsük elő úgy 110°C-ra. Tegyük az almaszeleteket egy tepsibe, szórjuk meg vaníliaporral és fahéjjal. 40-50 percig szárítsuk úgy, hogy a sütő ajtaja résnyire nyitva legyen.  Ezeket az almákat vagy aszalványokat feldobhatjuk úgy is, ha olvasztott csokiba mártjuk őket . Ebbe a csokiba akár pirított mogyorót, mandulát vagy pisztáciát is tehetünk.  Készíthetünk diákcsemegét , amelybe kerül édes aszalt gyümölcs és olajos mag vegyesen. Egy kicsit időigényesebb a töltött aszalt gyümölcs . Ekkor minden egyes aszalványba elrejtünk egy olajos magot, majd ezt megforgathatjuk kakaóporban vagy akár kókuszban. (Jó móka a gyerekekkel együtt csinálni, bár ők hamar megunják, így rám marad az összes elkészítése.) Én elég sok meggyet aszaltam, úgyhogy nekünk most ez a sláger.  Mint írtam, nálunk a gumicukor az aszalt gyümölcslap . Örök kedvenc az alma, de a meggyre sem mondanak nemet. Amennyiben az aszalás előtt a gyümölcspépbe magokat keverünk (dió, mandula, lenmag), és egy kicsit fűszerezzük ezzel-azzal, finom aszalt diákcsemegénk lesz. A zöldségek is lehetnek kedvencek Elsősorban nyersen ajánlom, hasonlóan a gyümölcsökhöz. A gyerekeim kedvence a sárgarépa és az édeskáposzta, de az uborka is nagy sláger. Amennyiben aszalni szeretnénk, akkor egy kis csavarral finom ropogtatnivalót varázsolhatunk ezekből a zöldségekből. Készítsünk egy ízletes öntetet, amelybe kedvenc fűszereinket beletesszük. Ennek az alapja lehet olajos mag (pl. kesudió, napraforgómag), vagy önmagában olívaolaj. Fűszerezzük magyarosra vagy akár olaszosra, szárítsuk ki és voilá... kész is az egészséges chips "a'la nyers" változatban . Te szereted a kelkáposztát csak úgy rágcsálni? A párom erre azt mondaná, hogy nem vagyok én kecske! Bár nem mintha panaszkodnék, így is mindent megeszik, amit elé rakok. Nos, a kelkáposzta chipsre senki sem fog nemet mondani, még a gyerekek is vígan fogják ropogtatni. De aszalhatunk batátát, répát vagy akár céklát is ezzel a módszerrel. Amennyiben sajtos ízhatást szeretnénk elérni, akkor használjunk sörélesztő pelyhet. Akár nyersen, akár aszalva kínáljuk a zöldségeket, egy kis mártogatós még kiegészítheti ezeket. Olajos magok édesen és sósan Ezek csak mértékkel kerüljenek az asztalunkra, hiszen magas zsírtartalmuk hamar megjelenik a hasunkon is. Napi 1-2 maréknál semmiképp ne fogyasszunk ezekből többet! Az enzimgátlók miatt én minden esetben beáztatom, majd kiszárítom őket. Így sokkal ízletesebbek is. Amennyiben a szárítás előtt finom, fűszeres marinálószószba keverjük, és ezek után szárítjuk ki őket, sokkal finomabbak lesznek. Kipróbálásra érdemes a tökmag paradicsomos-olaszos fűszerezéssel vagy a napraforgómag mexikóiasan. A lehetőségek itt is végtelenek, ízlésünknek megfelelően, kedvünk szerint fűszerezhetünk. De nemcsak sósan, hanem édesen is fűszerezhetünk magokat. Áztassunk be egy kevéske datolyát, majd az áztató vizével turmixoljuk krémesre. Ezt fűszerezzük fahéjjal, vaníliával, és kerülhet bele egy kis narancslé is. Az áztatott magokat (pl. diót, mandulát) keverjük össze ezzel az édes öntettel, majd szárítsuk ki a sütőben vagy az aszalóban. A csírák is finomak ám! Először is együk a csírákat csak úgy, magukban . Télen gyakrabban csíráztatok, talán azért, mert ilyenkor kevesebb a friss gyümölcs, zöldség. Bár meg kell jegyezni, hogy a csíráknak hűtő hatásuk van. Mindenesetre a gyerekeim imádják a mungóbab csírát, de a lucernacsíra is nagyon finom ám.  Leggyakrabban viszont hajdinát csíráztatok, és használok fel az ételkészítés során. Finom ropogtatnivaló a mazsolás hajdinacsíra . Elkészítése során a beáztatott mazsolát turmixoljuk, fűszerezzük, majd ebbe a szószba keverjük a hajdinacsírát. Ezek után nincs más dolgunk, mint pár órát állni hagyni ebben az édes szószban, majd kiszárítani sütőben vagy aszalóban. Édes és sós krékerek Ezek elkészítése már időigényesebb, mivel több alapanyagra van szükség. A nagylányom kedvence a répás kréker , de ezt is lehet más-más fűszerezéssel akár olaszosra vagy mexikóira készíteni. A kukoricás változat is kipróbálásra érdemes. Amennyiben édes krékert készítünk, annak alapanyaga valamilyen gyümölcs, aszalvány és olajos mag. Ez alapján készült a zserbó kréker , amely nagy sláger minden ismerősöm körében.  A mozizás elengedhetetlen része a pattogatott kukorica . No nem az, amit a plázákban árulnak, és nem is az előrecsomagolt, ízesített kukorica. Én magunknak pattogtatom. 1 evőkanál kókuszolajat vagy vajat egy serpenyőben felhevítek, majd beleteszek 2-3 marék kukoricát. Megsózom - legalább 1 kávéskanál mennyiség kell hozzá -, majd jól összerázom az olajjal. Lefedem, és tűzre teszem. Rendszeresen rázom, hogy ne égjen meg. Amikor már nagyon-nagyon pattognak, leveszem a tűzről, és hagyom teljesen kipattogni.  Ez így, önmagában is finom, de csinálhatunk belőle édes finomságot is (ebben az esetben viszont kevésbé sózom meg). Nos, mézzel kis gombócokat formázok, és kakaóporba vagy kókuszreszelékbe forgatom. Ez egyébként még a XIX. században Erdélyben a gyerekek kedvenc csemegéje volt.  Még a végén mindenképp megemlítem a kakaóbabot . Bár a gyerekeimnek nem ízlik, nekem annál jobban (legalább több marad nekem). Egy tasak nagyon sokáig elég, naponta 1-2 csipet kielégíti az édesség iránti vágyamat. Nemcsak finom, még remek antioxidáns forrás is. Kell ennél több? Remélem, tudtam ötleteket adni, hogy sütés nélkül is milyen egészséges ropogtatnivalókat tudunk a családunknak kínálni. Sok esetben nem feltétlenül szükséges aszaló, akár sütőben is elkészíthetjük.

Aszaltszilvás-kókuszos keksz

2015. november 6. Éltető ételek 

Aszaltszilvás-kókuszos kekszSzeretek kísérletezni. Nagyon sok receptes oldalt böngészek, amelyek inspirálnak egy merőben más étel megszületésére. Most is így történt. Az eredeti recepthez képest csak a liszt, a zab és a vaj maradt, a többi a kamrám alapanyagából került ki. Mindenesetre a végeredmény nagyon finom lett. Nem túl ropogós, de annál fűszeresebb és finomabb keksz. Próbáljátok ki bátran. :) Hozzávalók: Száraz összetevő: - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg kókuszreszelék - 1/­­2 tábla min. 70%-os étcsoki - 1 jó nagy marék aszalt szilva kis kockára vágva - 1,5 teáskanál szódabikarbóna - 1,5 teáskanál sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/­­2 kávéskanál fahéj - csipet só Nedves rész: - 6 dkg darált kókuszvirágcukor - 6 dkg méz vagy juharszirup - 16 dkg bio vaj vagy kókuszzsír - kókuszkrém (kb. 1 dl) Elkészítése: - A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba.Az édesítőket keverjük ki a puha vajjal, majd fokozatosan keverjük hozzá a száraz összetevőket. Kezdetben lehet fakanállal, majd érdemes kézzel rásegíteni. Annyi kókuszkrémet adjunk hozzá, hogy kemény, de gyúrható tésztánk legyen.Tegyük be a hűtőbe úgy 1 órára.Gombócozzuk, majd villával lapítsuk ki.Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük készre kb. 12-15 perc alatt.A tepsiben várjuk meg, hogy kihűljön, akkor megkeményedik.

Trüffel golyók

2015. október 31. Életkert 

A napokban láttam meg Gréta receptjét és azonnal tudtam, hogy kipróbálom, ugyanis hegyekben áll a sütőtök a kamrámban ;) Imádom nyersen, sülve és főve, most golyócskáknak is kiválóan debütált ;) Hozzávalók 15-20 golyócskához: 4 szelet sült sonkatök 1/­­2 bögre zabpehely 1/­­2 bögre barackmagliszt 1/­­2 bögre kókuszreszelék 3 ek kókuszvirágcukor 1 pici nyers gyömbér reszelve 1 […]

Datolyás almatorta

2015. szeptember 24. Éltető ételek 

Datolyás almatortaGyakran készítek nyers édességeket, ennek a tortának az elkészítése sem volt több 30 percnél. Persze érdemes a hűtőben pihentetni úgy 1-2 órát, utána szépen szeletelhető és fogyasztható is. Nem kell sütni, gluténmentes, cukormentes és vegán is. Szóval... szuper egészséges. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg darált arany lenmag - vaníliapor - fahéj Alma töltelék: - 50 dkg alma - 5 dkg datolya - 2 evőkanál útifűmaghéj - szegfűszeg - gyömbér - fahéj - vaníliapor Bevonat: - 10 dkg datolya - 1/­­2 banán - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - 1/­­2 mokkáskanál szegfűszeg Elkészítése: - A datolyát áztassuk be úgy 1-2 órára, de csak éppen annyi vízben, hogy ellepje. Érdemes előtte kisebb darabokra felvágni a datolyát. - A tésztához a diót és a datolyát késes darálóval dolgozzuk homogénné. Gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is.  - Egy 18 cm-es tortaformába jó alaposan nyomkodjuk bele a tésztát. - Az almát mossuk meg (nem kell meghámozni), és magozzuk ki. Daraboljuk fel annyira, hogy még ne legyen pépes, kissé darabos maradjon. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. Tegyük rá a tésztára. - A harmadik réteghez mindent turmixoljunk össze, és mehet is az almás rétegre. - Tegyük be a hűtőbe pár órára.

Csokis-meggyes zabgolyó

2015. szeptember 2. Éltető ételek 

Csokis-meggyes zabgolyóÚjabb finomság készült, ez fog holnap a gyerekek uzsonnás dobozába kerülni. Aszalt gyümölcs, olajos mag és zabpehely... igazán tápláló finomság. Hozzávalók: - 10 dkg zabpehely - 5 dkg aszalt meggy - 5 dkg mazsola - 15 dkg datolya - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 5 dkg kókuszreszelék darálva - 5 dkg csokireszelék - 2-3 dkg szárított hajdinacsíra - 3-4 csepp narancsolaj - 1 evőkanál méz vagy juharszirup Elkészítése: - Az aszalványokat késes robotgéppel dolgozzunk össze. - A diót adjuk hozzá, és pár másodpercig pörgessük meg, hogy összetörje a diót (de ne nagyon). - A kókuszreszeléket kávédarálón megdaráljuk, hogy az olaj kissé kicsapódjon. - Kézzel gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is, és gombócozzuk. - Forgassuk meg kókuszreszelékbe.

Szilva chutney (csatni)

2015. augusztus 20. Élj harmóniában 

Szilva chutney (csatni) Valaki kérte, hogy tegyek fel szilva chutney receptet, mert a szilva szezon közepén sok szilvát kapott. Örömmel teszek a kérésnek eleget, mert a csatnik közül a kedvencem a szilva:) A csatnik (chutney) olyan minden ízlelőbimbónkat igénybe vevő csemegék, melyek célja az ételek ízének kiemelése. Általában egyszerre édes, sós, csípős vagy akár savanyú ízeket is intenzíven hordozhat egy csatni magában.  Készülhetnek nyersen vagy főzve is. Radha Red Szilva chutney (csatni) hozzávalói az eredeti recept szerint: - 4 ek.  ghí (vagy vaj) - 1,5 tk. örölt koriander - 1/­­4 tk. őrölt kardamom - 1 egész szárított csili - 3 ek . kókuszreszelék - 1,5 kg érett kékszilva - 2 bögre (500ml) nádcukor - csipetnyi kámfor (elhagyható)  Készítsd elő a szilvát, mosd meg, magozd ki és vágd 8 részre.  A ghít (vagy vajat) melegítsd fel és szórd bele a koriandert,  kardamomot, morzsolt bele a csilit, szórd bele a kókuszreszeléket ezt egy percig pirítsd kis lángon - vigyázz nehogy odaégjen.  Tedd hozzá  a szilvát - kb. 15 perc alatt szétfő - majd öntsd hozzá a cukrot és kb. 40 percig főzd kis lángon.  Bundázott, rántott zöldségekhez kiváló. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj :) Kámfort indiai boltban pult alól lehet beszerezni Nincs kirakva... az eladónál ha rákérdezel, akkor előveszi a pult alól.:)

Kókuszos datolyagolyó - egészséges energiabomba

2015. augusztus 2. Élj harmóniában 

Kókuszos datolyagolyó - egészséges energiabombaTegnapi nappal sikerült beszereznem egy fantasztikus, manuális aprítót. Természetesen ma már a reggeli készítésnél használtam bazsalikom és petrezselyem aprításra, de délután a borongós időben gondoltam az egyik kedvenc desszertemet elkészítem.  Sokszor kérdezik a jógások mit eszek, ha édességet kívánok... leggyakrabban datolya-kókusz kombinációt:) Ez nagyon jó energiát ad a testnek és nagyon egészséges.  A kókuszos datolyagolyót készítheted vendégvárónak, ajándéknak vagy csak úgy a hétköznapokra energiabombának vagy ha éppen megnő az édesség utáni vágyad:) Hozzávalók: - 1 csésze datolya (kb 20 szem)  - 8 dkg kókuszreszelék + kókuszreszelék, a külsejére - 1 púpos ek. karob ( kakaót is használhatsz) - fahéj - vanília A datolyát mosd meg, tedd egy kis tálba, majd öntsd le forralt vízzel és áztasd, hogy megpuhuljon. Vedd ki a vízből a datolyákat és tedd a többi hozzávalóval együtt egy aprítóba - ez lehet elektromos turmixgép is. Kezd el összeturmixolni és ha szükséges a datolya áztató vízből annyit tegyél hozzá, hogy formázható, krémes állagú legyen. A masszából formázz golyókat és forgasd bele kókuszreszelékbe.  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Kókuszkrémes rizspuding nyers baracklekvárral és pirított dióval

2015. július 25. Éltető ételek 

Kókuszkrémes rizspuding nyers baracklekvárral és pirított dióvalÚjabb puding készült a konyhámban a gyerekek nagy örömére. Az alap puding nem más, mint a vegán "tejbegríz", így egyszerre kétfélét készítettem. Az egyik kakaós lett, a másik pedig ez a finom barackos. Hozzávalók (5 adag): 1 csésze rizsliszt (én egész rizsszemet pelyhesítettem le 2x, így nagyon jó kis rizsliszt lett belőle) - 2 csésze rizstej - 1 csésze víz  - 2 evőkanál kókuszreszelék  - 1 kávéskanál vaníliapor  - fél doboz kókuszkrém  - 2-3 evőkanál juharszirup (nem vegánoknak méz)  - csipet himalája só  Nyers sárgabaracklekvár - 50 dkg sárgabarack - 2-3 evőkanál juharszirup (vagy méz). Persze ízlés és a barack érettségétől függően - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 2 evőkanál chiamag Tetejére: - őszibarack kockázva - durvára törté dió enyhén pirítva Elkészítése:  - A tejet és a vizet tegyük fel egy lábasba főni. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a vaníliaport. Főzzük meg benne a rizslisztet. Nagyon sűrű massza lesz, de nem baj.  - Vegyük le a tűzről, és keverjük bele a kókuszkrémet. - A lekvárhoz botmixerezzünk össze mindent.Egy tálkába tegyük bele a sárgabaracklekvárt, kanalazzuk rá a pudingot. Mivel egy kicsit lágy lett, így belesüllyedt a lekvárba, így a közepén volt a puding, melyet körbeölelt a lekvár.Tegyük be a hűtőbe úgy 1-2 órára.Tálalás előtt tegyük rá a felkockázott őszibarackot és a pirított diót.BABAKONYHA: A diót hagyjuk ki, és a babák nyugodtan ehetik is.

Barackos desszert (nyers, gluténmentes, vegán)

2015. július 23. VegaLife 

Barackos desszert (nyers, gluténmentes, vegán)Ha a sütemény alapjába sok diót használunk, ízében hasonlíthat a zserbóra. Mivel kókuszreszelékkel szórtam meg (időhiány miatt) és nem nyers csokiszószt kentem a tetejére, így egészen nem foghatom rá, hogy nyers zserbó. Praktikus kis süti, mivel a nagy melegben egyrészt gyorsan kész (csak a hűtőben kell dermednie), másrészt pedig nem kell sütni! Hozzáadott cukrot nem tartalmaz (legfeljebb az aszalványokban fellelhetőt). Rostdús, ami kifejezetten egészséges desszertté teszi. A sárgabarackok magas béta-karotint tartalmaz tartalmaznak, ami hozzájárul a látás és az immunrendszer egészségéhez, emellett a bőr, a csontrendszer és a fogak számára is fontos tápanyag. Magas káliumtartalmának köszönhetően a megfelelő izomműködés és szívverést is elősegíti, kihat a vérnyomásra megfelelő szinten tartására is. (Tehát kálium-hiányos betegeknek nem csak banánt lehet fogyasztani, hanem sárgabarackot is.) Sajnos igen rövid ideig - július és augusztus heteiben- élvezhetjük a hazai sárgabarackot. Ha van otthon jó puha, finomra érett sárgabarackunk, érdemes az alábbi finomságot elkészíteni vele. A desszert alapja: Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak (pl.dió, lenmag, napraforgómag) - aszalt gyümölcs (főként datolya és/­­vagy mazsola) - víz   Elkészítés: Az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmagos őrleményként némi sport-formula őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül.   A  barackos krém receptje: Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett sárgabarack (fagyasztott is lehet) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/­­3 bögrényi) - max. 1 dl víz - útifűmaghéj   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni (inkább hűtőben, ha nagyon meleg van), kb. negyed óra múlva kenhető állagú  krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, a tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel (ha csokiszósszal kennénk meg, akkor további dermedési idő kell neki a hűtőben) és elképzelésünk szerint felszeleteljük. Gyorsan elfogyott. (Én még tavasz végén készítettem el fagyasztott barackból, ezért látható a háttérben néhány szál gyönyörű tulipán.)  

Málnafagyi csokidarabkákkal

2015. július 17. Életkert 

Nagyon nagyon meleg van, a bolti jégkrém pedig mérgező és méreg drága. Így megint beindult a fantáziám ;) Hozzávalók: 1/­­2 kg málna 1 banán 2 ek kókuszreszelék 1 ek kókusztejpor 1 kk vanília 1 ek darált lenmag 1 dl forrásvíz 5 ek méz, vagy más édesítő. Vad édesnek kell lennie, mert a fagyasztás elvesz az […]

Kókuszos tekercs

2015. július 13. Gitta nyersétel blogja 

Kókuszos tekercs Ha szereted a kókusz ízét, akkor ez az édesség nagy kedvenced lesz. Előnye, hogy 6 perc alatt elkészül, még egy fél órát érdemes várni, amíg a gyümölcslap felpuhul, és már fogyaszthatod is. Kevés hozzávaló kell hozzá, még egy gyerek is el tudja készíteni, ha a gyümölcslap rendelkezésre áll. Ha magadnak készíted, akkor nem érdemes ilyen kicsi falatokra felvágni, a kész tekercset lehet úgy enni, mint egy palacsintát. Ha ünnepi asztalra teszed, akkor ügyelj arra, hogy egyforma, helyes szeletekre vágd fel, és menta levelekkel, vagy valamilyen piros gyümölccsel tálald, hogy már a látványa is elkápráztassa az asztalnál ülőket. Hozzávalók 1 tekercshez: 1 darab kb 19x19cm-es gyümölcslap 15 dkg kókuszreszelék 1 evőkanál méz (vagy más édes szirup, ha vegán vagy) A kókuszreszeléket összekeverjük a mézzel, egy jól kenhető masszát fogunk kapni. Ezt egyenletesen rásimítjuk a gyümölcslapra, majd feltekerjük. Alufóliába csomagoljuk, és legalább 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. Ezután már lehet szépen szeletelni.

Kókuszos málna torta

2015. július 6. Fittanyuka 

Kókuszos málna torta    A nyári melegben ha valami könnyűre, finomra, vegánra, cukormentesre és egyben gluténmentesre vágysz, az alábbi torta nagyszerű választás. A kókusz jól harmonizál a friss, savanykás málnával, tulajdonképpen bármelyik kedvenc gyümölcsünkkel elkészíthetjük. Jól illenek a kókuszhoz az egzotikus és a bogyós gyümölcsök egyaránt. Hozzávalók a piskóta alaphoz: 200 g rizsliszt 100 g gluténmentes lisztkeverék (Mantler terméket preferálom) 50 g kókuszreszelék 350-400 ml víz 150 g eritrit 1/­­2 citrom lereszelt héja 6-8 evőkanál folyékony (szobahőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor   Krém hozzávalói: 200 ml kókusztejszín 100 g eritrit 50 g kókuszreszelék 4-5 evőkanál kókuszreszelék 2-3 evőkanál bio margarin 1/­­2 kk bourbon vanília Friss málna, tetszőleges mennyiség A piskótához a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd robotgép segítségével a vízzel, olajjal is alaposan összedolgozzuk. Egy kis kapcsos tortaformát (10-12 szeletes) kiolajozunk, kilisztezünk és beleöntjük a tésztát. Légkeveréses sütőben 200 fokon 10 percig, majd további 30 percig 180 C fokon sütjük. Szúrópróbát végzünk mielőtt kivesszük a sütőből. A krémhez hidegen egy kézi habverő segítségével csomómentesen elkeverjük, majd állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik, hozzáadjuk utólag a margarint, elkeverjük. Tortapántba visszahelyezzük a piskótát és ráöntjük a még meleg krémet. Hagyjuk hűlni minimum 2-3 óra hosszát, majd hűtőszekrényben teljesen kihűtjük, akkor fog igazán összeállni, amikor levehetjük a tortapántot. Friss málnával tálaljuk.          

Banános, édes falatkák

2015. június 12. Éltető ételek 

Banános, édes falatkákÚjabb egyszerű kekszet készítettem, mely nem az a hagyományos, ropogós keksz, hanem egészen puha a banántól. A nagylányomnak egészen bejött, majdnem megette a felét a délután. Utána már nem is volt éhes. Ezt a kekszet el tudom képzelni mandulatejbe beletördelve és müzliként fogyasztva. Persze mehet mellé sok-sok friss gyümölcs is. Hozzávalók: - 3 nagy ÉRETT banán (kb. 42-45 dkg) - 20 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg apróra tört dió vagy mandula - 6 dkg kókuszolaj - 4 dkg kókuszreszelék - 1/­­3 tábla keserűcsoki forgács - 3-4 csepp narancsolaj - 1 teáskanál vaníliapor - 1 teáskanál sütőpor - 1/­­2 teáskanál fahéj - jó nagy csipet só Elkészítése: - A banánt villával vagy bormixerrel dolgozzuk pépesre. - Mindent keverjünk hozzá, és jól keverjük össze. (Már ez így önmagában is nagyon finom.) - A sütőt melegítsük elő. - Egy zsírpapírral bélelt tepsibe (teás)kanalazzuk bele a masszát. Majd lapítsuk le, formázzuk kerekre. - 180 fokon, 15 perc alatt süssük meg.Mint írtam, ez nem egy ropogós, hanem egy kellemesen puha keksz lesz. Ha kihagyjuk belőle az olajos magot és a csokit, akkor a babák is nyugodtan ehetik.

Eperkrémes torta (részben nyers)

2015. május 25. VegaLife 

Eperkrémes torta (részben nyers) Gyors, finom, epres. Sütni sem kell, csak turmixolni és keverni. Remek lehetőség, ha kevés időnk van, míg vendégek érkeznek, vagy vendégségbe indulunk. De ha csak valami finom, epres, egészséges édességre vágyunk, ami nem sok időt igényel, akkor ezt érdemes kipróbálni. Az útifűmaghéj, amitől zselés állagú lesz az eperlé, nagyon hasznos a bélrendszerünknek is. Egyfajta béltisztító hatása van. Az eper pedig B2-, B5-, B6-, C-vitaminban, magnéziumban, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag gyümölcs, amelynek jelentős antioxidáns tartalma is van. Cukorbetegek számára is hasznos, mivel fogyasztását követően vércukor-csökkentő reakció megy végbe a szervezetünkben. Az eper különben a franciáknak köszönhetően terjedt el Európában. 1714-ben Chilében és Peruban talált rá egy francia mérnök, aki mintát hozva, elültette, s ezzel megkezdődött az európai termesztése.   A  torta-alap receptje: Hozzávalók: 25 dkg darált zabpehely 10 dkg kókuszreszelék víz 2 érett banán vagy néhány szem felaprított, meleg vízben áztatott datolya Elkészítés: A zabpelyhet és a kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt vagy felaprított, meleg vízben megpuhult datolyát keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi eperkrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, csokis szósz került a tetejére. (Eperrel már nem tudtam díszíteni.)   Az  eperkrém receptje: Hozzávalók: - 1 nagy bögrényi (min. 4 dl) nagyon érett eper vagy szamóca (fagyasztott is lehet) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/­­3 bögrényi) - max. 1 dl víz - útifűmaghéj   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha az eperből kész a sűrű eperlé, eperszósz, akkor kb 3-4 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni, kb. negyed óra múlva kenhető állagú  krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, és elképzelésünk/­­időnk szerint díszítjük. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.u Kókuszzsírt (folyékony állagú) egy kevés nyírfacukorral, karobbal és kevés kakaóval kikevert "csokiszósz"-t folyattam a tetejére. Erre volt időm, mielőtt elindultunk volna a vendégségbe, ahova magunkkal vittük ezt az egészséges finomságot.    

Nyers, kakós narancstorta

2015. május 12. Vegan Spirit 

Nyers, kakós narancstortaA megadott mennyiségek egy 22cm-es (8-10 szeletes) tortához elegendőek. Mint minden ételnél, itt is meghatározó az alapanyagok íze és minősége. Ha igazán finom narancstortát szeretnél, akkor olyan narancsot használj amit magában is szeretsz. Van akinek a savasabb és van akinek az édesebb fajta jön be jobban. Én az édes, lédús, mégis savanykás fajtát részesítem előnyben. :) Hozzávalók az alaphoz: - 100g kókuszreszelék - 150g őrölt lenmag - 12db friss datolya (aszalatlan) - 1,5dl turmixolt narancs (nem egészen 1db) A krémhez: - 1,2l turmixolt narancs (kb 6db) - fél citrom leve (ha nem elég savanykás a narancs) - 10ek kókuszolaj - 20g holland kakópor - 10db friss datolya kimagozva - 5kk útifűmaghéj liszt A fedő réteghez: - 1 db narancs leturmixolva - 5db friss datolya kimagozva - 1kk fahéj - 10ek kókuszolaj   A nyers, kakaós narancstorta elkészítése: Az alaphoz szükséges dolgokat egy tálban kézzel összegyúrjuk, majd a tortaformába nyomkodjuk, úgy, hogy kb 4cm magas pereme legye a "tésztának". Ez körbeöleli majd a lágyabb, kakaós narancskrémet a torta közepén. A krémhez az útifűmaghéj liszt kivételével mindent turmixgépbe rakunk, és homogénre turmixolunk. Amikor kész, akkor keverőtálba öntjük, és belekeverjük az útifűmaghéj lisztet is, majd beleöntjük a tortaformába. Végül pedig a fedőréteg alapanyagait is turmixgében elturmixoljuk, és a torta tetejére öntjük. Hűtőbe tesszük egy éjszakára, és ízlés szerint díszítjük. Én a fedőrétegből 3-4 evőkanálnyit külön szedtem, kakaóport kevertem bele. A fedőrétek nagyobb részét beleöntöttem a tortaformába, és spirál alakban belecsorgattam a kakaós részt is. Végül egy fogpiszkálóval kialakítottam a márványos jellegű rajzolatot. Amikor megszilárdult, akkor díszíthetjük kedvünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint. Áldott étkezést! :) Kakuk Bálint

Kókuszos- és kakaós zabgolyók

2015. április 22. Éltető ételek 

Kókuszos- és kakaós zabgolyókEz a finomság nyugodtan bekerülhet a gyerekek uzsonnás dobozába. Csak ne áruljuk el nekik, hogy valójában zabkásából van, mert ugye az előítéletek... A gyerekeim minden reggel kását esznek, de kinyilatkozták, hogy 1 nap elég egyszer kása. Úgyhogy a második kása bizony rejtve marad ilyen finom kis gombóc formába. Hozzávalók: - 5 dkg nagyszemű zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - 3-4 puha datolya - kb. 1,5-2 dl víz - csipet himalája só - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - kis marék dió Bevonat: - 1 teáskanál cukrozatlan kakaópor - 2 teáskanál kókuszvirágcukor Elkészítése: A zabpelyhet egy száraz serpenyőben pirítsuk meg. Figyeljünk, hogy nehogy megégjen, csak éppen annyira, hogy enyhén illatos legyen.Öntsük rá a vizet.Sózzuk, szórjuk bele a vaníliaport is, és tegyük bele az apró kockára vágott datolyát.Főzzük úgy 10 percig. Ezidő alatt jól szétfő a zabpehely.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a kókuszreszeléket, a mézet és a durvára vágott diót.Formázzunk kicsike gombócokat, és forgassuk meg a kókuszcukros kakaóporba.

Bounty szelet (vegán)

2015. április 20. Mindennapi ételeink 

Bounty szelet (vegán) Higgyétek el, nemcsak süteményeket eszünk, de holnap különleges nap lesz, mert férjem születésnapját ünnepeljük, már másodjára, hármasban. Így Fannival ma sütöttünk neki egy nagyon gyors, egyszerű és finom tortát. :-) (Tavaly Fannitól az első fogacsáját kapta ajándékba aznap, másnap a másodikat...most is fogáttörést várunk, a 16. van soron, jó lenne ez a bejáratott ajándék:-).   Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 5 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 15 dkg gyümölcscukor 3 ek. karobpor 3-4 ek. víz A krémhez: 4,5 dl kókusztej 15 dkg kókuszzsír 7,5 ek. búzadara 20 dkg kókuszreszelék 10 dkg gyümölcscukor A tetejére: avokádós "csokikrém": (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva)  de most bevallom, vettem egy jó minőségű étcsokit, és azt olvasztottam rá. :-) Nem is lett szép a fotó.... Elkészítés: A tésztához az alapanyagokat összedolgozzuk. Lágy, de nyújtható tésztát kell, hogy kapjunk.Három fele szedjük, kinyújtjuk és olajozott, lisztezett tepsiben (normál tortaforma) 180 fokon 15-15 perc alatt az összes lapot kisütjük. Miközben sül, elkészítjük a tölteléket: egy edénybe öntjük a növényi tejet, belekeverjük a gyümölcscukrot, a kókuszolajat, és amikor forr, akkor hozzáadjuk a búzadarát. Alaposan kevergetjük, majd amikor félpuhára főtt, adjuk hozzá a kókuszreszeléket. Ezzel főzzük teljesen puhára a grízt. A tölteléket és a lapokat is kihűtjük, majd a tölteléket kétfele szedve megkenjük a lapokat. A tetejére összekeverjük a tahinit, kókuszzsírt és a karobport. Ráöntjük és megvárjuk, hogy megkeményedjen. 

"Szeretem a konyhám" képek

2015. április 12. Sose mondd, hogy soha 

Rég nem jelentkeztem, mert igazából semmi változás. Minden szuper. Szeretek így élni. Néha nosztalgiám van régi ételekre, de ez picit olyan, mint a monogámia. Lehet, hogy megkíván az ember mást is, de ha egyszer eldöntötte, akkor hű marad.    Szeretek benézni a hűtőbe egy bevásárlás után.. pedig most nem is olyan jó, mert szerelőnél van a kocsi, nem tudtam biopiacra menni, csak vacak zacskós zöldeket kaptam, de nekem még így is tetszik:) Hülye voltam, mert Dóri felajánlotta, hogy hoz nekem biopiacról zöldeket, de akkor még azt hittem, szombatra lesz autó. Sebaj, túléltem már korábban is a zacskós zöldet. Annál jobban fog esni jövő héten az Igaz;)     Legalul répa és brokkoli a kutyakajába lesz. Alulról a második polc az állatoké, ott van a nyuszi fehérrépája és Matilda paradicsoma. Felette áznak a datolyák a turmxihoz és a magok az esti magtejfölhöz. A paradicsom, az ubi és a paprika az esti salit gazdagítja. Ha már a hűtőt fotóztam, eszembe jutott az éléskamra polcot is. Itt van pár főzni való, mert a kutyák nem nyersek, csak vegánok, ezért kell nekünk lencse, csicseriborsó, köles, rizs... Ami nekem van: datolya, dió, napraforgómag, szárított paradicsom, mazsola, kókuszreszelék, brazil dió, mandula. Jobbra pedig Matilda imádott kendermagja van. ...és így vártam ma a vendégeket, akik nem nyersevők, csak pár hónapja vegánok. Aggódva kérdezték, hogy ha csak gyümölcsöt eszem, akkor honnan a protein? Azt hittem, viccből kérdezi, nevettem, aztán leesett, hogy komolyan gondolja. Kezdőként sok dolgot nem tud még az ember, nagy kerek hitetlenkedő szemekkel néztek rám, amikor mondtam, hogy protein a gyümölcsökben is van, kb 10%, ami pont annyi, amennyi kell. Hát, ha nekem nem hiszik el, majd elhiszik másnak:) Mindenesetre nagy élvezettel falatozták a gyümölcsöket.

Málnás rizskása kezdő életmódváltóknak

2015. április 1. Éltető ételek 

Málnás rizskása kezdő életmódváltóknakMinek nevezzelek? Igazából ez egy gyümölcsös rizskása, de ha kezdő életmódváltónak kínálod, akkor egy fincsi málnás pudingként tálald. Tuti, hogy a receptet fogják tőled kérni. Hozzávalók (4 adag): - 1 liter víz - 20 dkg barnarizs - 2 kávéskanál vaníliapor - 3 evőkanál kókuszreszelék - csipet só - 3 evőkanál méz vagy juharszirup - 2-3 evőkanál kókuszkrém - 25 dkg málna Elkészítése: - Először is meg kell darálni a rizst. Én ezt pelyhesítővel szoktam csinálni, nagyon jó kis dara lesz belőle. - A vizet felteszem főni, és beleszórom a vaníliaport, a kókuszreszeléket és a csipet sót. - Majd hozzáöntöm a rizsdarát, és folyamatos keverés mellett megfőzöm. - Kb. 15 perc elteltével (ha már puha a rizsdara), leveszem a tűzről, és hozzákeverem a mézet és a kókuszkrémet. - Ezután a gyümölc felét jó alaposan beledolgozom, majd még a maradék gyümölcsöt is, de ekkor már lazább mozdulatokkal.

Málnás-csokis kosárka

2015. március 25. Éltető ételek 

Málnás-csokis kosárkaNemcsak húsvétra, hanem bármikor... nagyon finom. Most málnakrémmel készítettem, de szezonálisan akár eperrel vagy cseresznyével is működik. 5 db nagy muffin lett belőle. Hozzávalók: Tészta: - 5 dkg zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg áztatott/­­szárított dió - 8 dkg mazsola (picit beáztatva) - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 csepp narancsolaj - narancslé, hogy gyúrható tésztánk legyen (de ne legyen lágy!) Málnakrém: - 5 dkg málna - 3 dkg aszalt áfonya vagy aszalt meggy - 1 teáskanál útifűmaghéj - pici juharszirup Csokikrém: - 1 érett avokádó - 1/­­2 evőkanál kakaópor - 1 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 csepp narancsolaj Elkészítése: A tészta hozzávalóit késes aprítóval morzsásra aprítjuk. A kókuszreszeléket külön, kávédarálón daráljuk meg. Gyúrjunk belőle egy masszát, de ne legyen lágy. Készítsük el a málnakrémet. Én csak egyszerűen villával összenyomkodtam, és hozzáadtam az útifűmaghéjat. A csokikrém elkészítéséhez is csak egy botmixer kell. A kosárka elkészítéséhez kell egy fém muffinforma és egy szilikon is. Az utóbbit tegyük a fém muffinformába. A tésztából csináljunk 5 egyforma darabot, és egyesével nyomkodjuk bele a szilikon formába. A fém forma azért kell, mert ez fogja megtartani a formáját a kosárkának. Ha elkészült, a szilikon óvatosan lehúzható a kosárkáról. Töltsük meg a málnakrémmel, majd a csokikrémmel.

"Jó reggelt" a'la nature. Gluténmentes csokis-kókuszos keksz

2015. március 15. Éltető ételek 

Ismeritek a Jó reggelt kekszet? Bizony, a gyerekek nagy-nagy kedvence. Csak sajnos az összetevőit vizsgálva nem a legjobb választás. Tegnap sütöttem kétféle kekszet, a másodikat mindenképp gluténmentesre terveztem. Nos, hogy sikerült azt a ropogósságot elérni, lehet, hogy egy kissé túlsütöttem... mindenesetre finom lett. Hozzávalók: - 5 dkg zabliszt - 5 dkg kukoricaliszt - 5 dkg kókuszliszt - 5 dkg kókuszreszelék - 10 dkg puha kókuszzsír - 7 dkg kókuszvirágcukor - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 kávéskanál konjakliszt - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: Mérjük ki a tálba a liszteket a porokat és a cukrot. Keverjük jól össze.Adjuk hozzá a puha kókuszzsírt, először morzsoljuk szét, majd gyúrjuk össze.Tegyük be a hűtőbe, úgy 1 órára.Melegítsük elő a sütőt.Amikor kivesszük a hűtőből, kemény lesz, de kis darabokat kivéve jól össze tudjuk dolgozni. Nyújtsuk ki úgy 2 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal.Előmelegített sütőben süssük ki 180 fokon, úgy 12 perc alatt. Figyeljük a szélét, amikor már kezd barnulni, akkor vegyük ki.

Mákos-kókuszos trüffel

2015. március 1. Éltető ételek 

Mákos-kókuszos trüffelNagyon szeretem a mákot, igazi kalciumbomba. Bár a magas kalciumtartalmán kívül számos jótékony hatással bír. Ez egy igazán egyszerű, és gyors finomság, ha valami édességre vágyunk. Hozzávalók: - 3 dkg darált mák - 3 dkg kókuszreszelék - 5 dkg datolyavaj (2-3 szem datolya) - 5 dkg aszaltszilva lekvár (kb. 5-6 db aszaltszilva) - 1/­­2 kávéskanál fahéj - 2-3 csepp citromolaj Elkészítése: Először is a datolyát és a szilvát vágjuk kis darabkákra, majd annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Néhány óra elteltével (a datolya akár egész éjszaka ázhat) botmixerezzük össze. A mákot daráljuk le, majd mindent gyúrjunk össze. Édesítésre nincs szükség, hiszen az aszalványok kellően megédesítik, megízesítik. Forgassuk meg kókuszreszelékbe.

Csokis-kókuszos muffin

2015. február 25. Éltető ételek 

Csokis-kókuszos muffinMostanában gyakran készítek muffint, reggel egy kicsit korábban felkelek, így mire iskolába indulnak, addigra ki is sül. Fincsi uzsonna lesz belőle. Az alaprecept ez a muffin, melyen változtattam még ezt-azt. Hozzávalók: - 8 dkg kókuszreszelék  - 0,5 dl cukrozatlan meggylé - 12 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 0,5 teáskanál szódabikarbóna  - 1 evőkanál kakaópor  - fél tábla 70%-os étcsoki  - 2 marék magozott meggy (én tettem el nyáron meggybefőttet) - csipet só  - 1 kávéskanál vanília  - 5 dkg olvasztott vaj/­­kókuszolaj  - 8 dkg méz  - 1-1,5 dl növényi tej - 1 evőkanál őrölt lenmag (3 evőkanál vízbe áztassuk be) Elkészítése: A kókuszreszeléket leöntjük a meggylével, majd a többi száraz összetevőkkel elkeverjük.  Ezután a nedves részt is összedolgozzuk, majd a két részt kis mozdulatokkal homogén masszává keverjük.  Én többnyire 24 muffinformában szoktam sütni. Kb. 25 per alatt 180C-on megsül. Hagyjuk kihűlni.  Jó étvágyat!

Ízletes banánkarikák

2015. február 21. Éltető ételek 

Ízletes banánkarikákPár nappal ezelőtt volt az oviban farsang, ahova ajánlott volt a szülőknek ételt-italt vinni. Hát... vittek is a szülők fornettis és egyéb "finomságokat", de gyümit csak én vittem egyedül. Dekoratív, finom és a gyerekeknek is ízlett. Hozzávalók: - banán kókuszos - kókuszreszelék - ízlés szerint kókuszvirágcukor, de nyugodtan el is hagyható - vaníliapor kakaós - kakaópor - kókuszvirágcukor - vaníliapor Elkészítése: Szerintem egyértelmű. Karikázzuk fel a banánt. Jöhet egy kis vízfürdő, hogy rátapadjon a kókusz. A kakaós esetében nem szükséges vízbe mártani.

Mogyoró müzliszelet 2.0

2015. február 21. Éltető ételek 

Mogyoró müzliszelet 2.0A narancsos-csokis müzliszelet után fellelkesülve ismét belevágtam egy új készítésébe. Nos, ez teljesen másképp készül, mint az előző, az állaga is sokkal-sokkal jobb lett, SŐT, olyan lett mint a bolti. Isteni finom, de még ezen is van mit változtatni, mármint az összetételén. Ez egy kissé zsíros az olajos magok miatt (az ízén azért nem érződik), és a méz mennyiségét aszalvánnyal fogom helyettesíteni. DE, így is nagyon finom, bátran készítsétek el. Biztos vagyok benne, hogy sokszor fog az uzsonnás dobozba kerülni. Hozzávalók: - 10 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg napraforgómag - 10 dkg mogyoró - 10 dkg dió - 2 evőkanál szezámmag - 10 dkg mogyoróból készült mogyoróvaj (vagy készen is kapható) - 12 dkg méz - 8 dkg kókuszvirágcukor - 12 dkg kakaóvaj/­­szűz kókuszolaj (ami éppen van) - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 3-4 csepp narancsolaj - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg mazsola Elkészítése: Először is a diót és a mogyorót tegyük egy zacsiba, és egy húsgloffolóval törjük jó morzsásra, darabosra. A zabpehelyt és az olajos magokat tegyük egy száraz tepsibe, majd tegyük be a sütőbe. 170 fokon úgy 20 percig pirítsuk, de folyamatosan keverjük-kavarjuk, hogy meg ne égjen. Éppen csak legyen egy kis színe és illata. Közben egy lábasba tegyük bele mézet, a kókuszcukrot és a mogyoróvajat. (Én kávédarálóval csináltam krémessé a mogyorót.) Lassú lángon melegítsük, majd öntsük hozzá a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat vagy a kókuszolajat. Nehezen fog elegyedni, de sikerülni fog. Adjuk hozzá a vaníliaport és a narancsolajat. A megpirított magokat/­­zabot tegyük egy nagy edénybe, adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a mazsolát is. Öntsük rá a mogyorós-cukros masszát. Ez még forró, ezért fakanállal óvatosan keverjük jól össze, majd óvatosan kézzel. Nekem van egy 23x23 cm-es szögletes tortaformám, melynek az alja kivehető. Tettem az aljára zsírpapírt, majd beleborítottam a masszát. Jó alaposan szétegyengettem, úgy 1 cm vastag lett. Jól nyomkodjuk bele, de még mindig meleg, vigyázz a kezedre. De ezt még kihűlés előtt mindenképp meg kell tenni! Tedd félre, hogy jól kihűljön. Ezután kedved szerint szeleteld. Könnyen és szépen szeletelhető.

Narancsolajos-csokis müzliszelet 1.0

2015. február 9. Éltető ételek 

Narancsolajos-csokis müzliszelet 1.0Müzlit már készítettem aszalóban, mely elkészítése legalább 12 órát vesz igénybe. Nos, ez egy jóval egyszerűbb recept, mivel ez sütőben süthető. Az 1.0 a verziószámra utal, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még próbálgatások, változtatások rajta. Nem mintha ezzel a verzióval gond lenne, nagyon finom lett, csak egy kicsit nehézkes a szeletelése. Jól le kell hűteni, valamint legközelebb vékonyabbat fogok készíteni. Ez majdcsak 2 cm-es lett, míg a bolti társai olyan 1 cm vastagságúak. Az eredeti recept 40 dkg mézet írt, én rögtön lecsökkentettem ezt a felére, de nekem még így is egy kicsit édes lett. Hozzávalók: - 10 dkg kókuszreszelék - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg dió - 10 dkg napraforgómag - 5 dkg szezámmag - 5 dkg tökmag - 20 dkg méz - 12 dkg bio vaj - fahéj, vaníliapor - narancsolaj - tetejére: fél tábla 70%-os keserűcsoki felolvasztva, 3-4 csepp narancsolaj Elkészítése: - A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba. - Olvasszuk össze a mézet a vajjal, majd fakanállal jó alaposan keverjük a magokhoz. - Egy sütőformába tegyünk egy zsírpapírt, majd jó alaposan nyomkodjuk bele a masszát. Nekem ez 2 cm vastagságúra sikeredett, de lehet ennél vékonyabb is. - Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd süssük meg a müzlit. Légkeverés nélkül, hogy 20 perc alatt pirulni kezd a teteje. Figyeljünk rá, hogy ne égjen meg! - Hagyjuk teljesen kihűlni, majd még a hűtőbe is betehetjük, hogy jól összeálljon. - Közben vízgőz felett olvasszuk fel a csokit, és cseppentsük bele a narancsolajat. Ezt kenjük a müzli tetejére. - ismét tegyük be a hűtőbe, hogy a csoki jól rádermedjen. - Szeleteljük fel kívánt méretre.Igazi finom uzsonna nemcsak gyerekeknek.

Kókuszos kölessüti házi szilvalekvárral

2015. január 26. Éltető ételek 

Kókuszos kölessüti házi szilvalekvárralEz egy roppant egyszerű, univerzális sütemény. Az alap a köles... ehhez bármit tehetsz, amit csak szeretsz. Bármilyen aszalványt, olajos magot, friss gyümölcsöt vagy éppen lekvárt. Hozzávalók: - 1 csésze köles - 3 csésze növényi tej (én risztejjel készítettem) - 1/­­2 csésze kókuszreszelék - 1 marék dió - 1 marék mazsola - 1 kávéskanál vaníliapor - 1-2 evőkanál méz vagy juharszirup (ízlés szerint, bár a risztej is édes) - 1 evőkanál kókuszolaj - csipet só - csipet vaníliapor Elkészítése: - Jénaiba mindent beleöntök, és 180 fokon úgy 45 perc alatt megsül. - Félidőben keverjük fel a masszát, hogy a kókusz összekeveredjen a kölessel. Ugyanis az a sülés során feljön a víz tetejére, és sülés alatt ott is marad, A házi szilvalekvárt ekkor lehet belepotyogtatni, hogy az egyben maradjon. - Miután kisült, várjunk vele 1-2 órát, hogy teljesen kihűljön. Akkor szépen szeletelhető.

Tonkababos nyers csoki szelet

2015. január 10. Fitt Nők 

Tonkababos nyers csoki szeletA tonkababbal legelőször Adorján Éva: Egészséges finomságok című nyers receptkönyvében találkoztam. Ő több alkalommal használta receptjeiben ezt a fűszert, és nagyon felcsigázott, vajon milyen lehet az ízvilága? Vásároltam is egy dobozzal. Valami csokis finomságba téve szerettem volna kipróbálni, mert több helyen olvastam, hogy ahhoz passzol a legjobban. Tonkabab íz- és illat tapasztalataimat egy újabb bejegyzésben osztom meg, ide kattintva: tonkabab. A mostani recept, alap, krém sem új keletű, csak egy kicsit más formában hoztam össze. Ami különösen jó benne, hogy nem tömény magos az alapja, hanem magából a masszából készítettem azt is. Golyónak indult, majd valami designosabb kivitelezést álmodtam meg. Hozzávalók : kb. 30 szem aszalt datolya, 2 nagy evőkanál kókuszzsír (szilárd formában), 1 evőkanál kakaópor, 4 evőkanál kókuszreszelék/­­kókuszliszt vegyesen (lehet csak kókuszreszelék is), kb. 1.5 dl meleg víz, csipet vanília por, kb. fél reszelt tonkabab -  díszítésnek én brazil diót használtam, amit késsel felaprítottam. (lehet bármi), - csokicsurgatáshoz: 1 ek. kakaóvaj, 1 kk. kakaópor, stevia crysa nova por ízlés szerint Elkészítés: A datolyákat megmossuk, kimagozzuk, turmixgépbe tesszük. Beletesszük még a kókuszzsírt, kakaóport, meleg vizet, majd az egészet jól összeturmixoljuk úgy, hogy sima, krémes, homogén kenhető masszát kapjunk. Ez az alap csokikrém, ami a tetejére kerül. Az alaphoz kivesszük kb. a kétharmadát, (vagy egy kicsit kevesebbet) belekeverjük még a kókuszreszeléket/­­kókuszlisztet, összegyúrjuk, és egy kis, mini tortaforma aljára nyomjuk. Én őzgerinc féle sütőforma harmadát töltöttem meg vele. Rákanalazzuk a megmaradt csokikrémet, és villával csíkokat húzunk a tetejére. Apróra vágott brazil dióval szórtam meg, majd tonkababot és vanília port reszeltem a tetejére. A csokikrémhez a kakaóvajat folyékonyra langyítottam, belekevertem a kakaóport és édesítésnek a stevia port, majd kanállal rácsurgattam a nyers édesség tetejére. A tonkababot lehet a krémjébe is reszelni mindjárt az elején, én elfelejtettem… de talán így jobb is lett. Finom, csak természetes alapanyagokat tartalmazó nyers desszert lett belőle. Jó étvágyat, jó nyalakodást!    

Kókuszliszt és kókuszliszt

2015. január 1. Fitt Nők 

Kókuszliszt és kókuszlisztJókora különbség lehet kétféle márkájú kókuszliszt között. Nem egyformák… Erről írok most röviden. Nem régen ismerkedtem meg a kókuszliszttel, egy korábbi bejegyzésemben nagyon finom kókuszos köleskekszet olvashattok. Ehhez a DM-ben vásárolt kókuszlisztet használtam. Finom, illatos, nem is volt kifogásom ellene….. de már akkor feltűnt, hogy ugyan az van a dobozára írva, hogy a kókuszliszt nem azonos a ledarált kókuszreszelékkel, annak mégis nagyon hasonló volt az állaga. De liszt formája, kis szemcsemérete nem volt. Inkább hasonlított a kókuszreszelékhez. El is könyveltem magamban, hogy a kókuszliszt az ilyen. Egy másik boltban vásároltam egy Nature Cookta márkájú kókuszlisztet is, mert az előző már fogyóban volt. Átlátszó zacskóján keresztül azonnal szembe ötlött a lisztszerűség, az apró szemcseméret. Igazi lisztszerű állag….. Na, akkor kukkantsunk csak a zacskóra/­­dobozra…. The new evolution diet kókuszliszt (kókuszreszelékszerű) Energiatartalom: 2965,9 kj /­­ 717,7 kcal Fehérje: 6,9 g Szénhidrát: 23,7 g Zsír: 64,5 g Nature Cookta kókuszliszt (lisztszerű) Energiatartalom: 1092 kj /­­ 259 kcal Szénhidrát: 26.2 g Fehérje: 19.3 g Zsír: 8,6 g Igencsak szembetűnő tehát a kalória és a zsírtartalom különbsége a kettőnél. Ennek függvényében azt mondhatom: hogy kókuszlisztként az első nem igazán állja meg a helyét, akkor már inkább vásárolom a hasonló paraméterekkel rendelkező, ám olcsóbb kókuszreszeléket. Lisztként viszont nagyon meg vagyok elégedve a Nature Cookta kókuszliszttel… és amik hasonló paraméterekkel rendelkeznek, szintén igen jók lehetnek. Utánanéztem egyébként a kókuszreszelék kalóriatartalmának, több helyen a 660 kcal /­­ 100 grammos értéket találtam…. úgyhogy nem is értem, hogy a dobozos változatban hogyan került ennél több kcal érték. Ennyi volt a tapasztalás… és akkor most egy kis infómorzsa róla: A zacskó hátoldalán lévő érdekesség: A kókuszliszt friss kókuszhúsból készül, melyet előtte szárítottak és zsírtalanítottak, majd finomra őröltek. Állaga nagyon hasonló a búzaliszthez. Használja 15-25 %-ban más lisztek helyettesítésére a hagyományos receptekhez, illetve számos étel 100 %-os felhasználással is elkészíthető. A kókuszliszt alacsony szénhidráttartalmú, ideális kenyerek és péksütemények sütéséhez. Kevesebb emészthető (nettó) szénhidrátot tartalmaz, mint bármely más liszt, beleértve a szóját is! A kókuszliszt rostban gazdag, 38,5 % rostot tartalmaz, ami a legnagyobb arányú más lisztekhez képest. A kókuszliszt hipoallergén. Ideális azok számára, akik követik az alacsony szénhidrát diétát. A dobozos változaton is olvasni egy kis infót róla: A kókuszliszt számos jó tulajdonságának köszönhetően beilleszthető paleolit étrendbe, vagy akármelyik testsúlycsökkentő programba. A kókuszliszt nem azonos a ledarált kókuszreszelékkel! Teljes mértékben helyettesítheti a búzalisztet, de legtöbb esetben érdemes más lisztekkel (például szőlőmagliszttel, gesztenyeliszttel) keverve használni. Ha 100 %-ban szeretnénk kókuszlisztet használni, adjunk egy tojással többet a receptben szereplő mennyiséghez képest, így a sütemény kevésbé morzsálódik. Ha teljes mértékben kókuszlisztet használunk, a búzaliszttel összehasonlítva a sütés rövidebb ideig tart. Hipoallergén termék, fogyasztása allergiák esetén sem okoz problémát. Magas fehérjetartalma a búzalisztével vetekszik.   Tanács: Internetes fórumokban nem ajánlják a kókuszlisztet egy az egyben a búzaliszt helyettesítéséhez, mert állagában ugyan liszt, de nem gabonából van, ezért másként viselkedik, tehát ha valaki kizárólag kókuszlisztből szeretne kenyeret készíteni, kudarcba fulladhat a próbálkozása. Kenyerek sütésére egy az egyben nem használható, sütemény is morzsalékosabb lesz, ezt kalkuláljuk bele. Számítsunk rá, hogy nagyon sok folyadékot felvesz. Ha Neked van egy klassz kókuszlisztes receptet, kérlek, oszd meg velünk is!      

Vegán sült banános áfonyás zabkása

2014. december 17. Zizi kalandjai 

Vegán sült banános áfonyás zabkása Nagyon sokszor eszünk kását reggelire (zabpehelyből, rizspehelyből, tönkölydarából – végtelen kombinációja van), de néha jó változtatni a megszokott dolgokon. Ez általában hétvégén történik (na, nem minden hétvégén), amikor jobban ráérünk és ilyenkor palacsintát sütök. Mindenki imádja persze, nem lehet belőle eleget készíteni. Ez a kása abban tér el a hagyományostól, hogy össze van sütve. Nagy előnye, hogy előző nap össze lehet keverni, berakjuk a hűtőbe és másnap reggel a sütő előmelegítésével megvan 30 perc alatt, amíg mi elkészülünk és már csak reggeliznünk kell. Ennek is nagyon sok variációja van, nyugodtan rakjatok bele más friss gyümölcsöt vagy aszaltat és bármilyen maggal fel lehet dobni – dió, mandula, paradió, törökmogyoró -, de el tudom képzelni napraforgómaggal vagy mákkal és citromhéjjal ízesítve is. Mi zabból csináltuk és köztudott a zab melegítő hatása, tehát télen még jobban is esik egy tálka meleg reggeli. Nálunk karácsonykor biztosan újra el lesz készítve és, hogy ünnepibb legyen gránátalma magokat szórok majd a tetejére! Vegán sült banános áfonyás zabkása Hozzávalók kb. 3-4 főre: - 1 bögre zabpehely - 1/­­4 bögre mandula- vagy rizstej - 3/­­4 bögre áfonya (friss vagy fagyasztott, de lehet használni málnát, szedret) - 1/­­2 bögre kesudió, apróbb darabokra vágva - 2 db banán, meghámozva, felkarikázva - 1 evőkanál kókuszreszelék - 1 teáskanál fahéj - lehet édesíteni juhar-, rizs-, agavésziruppal vagy mézzel, de én nem tettem bele semmit Tegyük a zabpelyhet egy hőálló tálba és öntsük le forrásban lévő vízzel. Hagyjuk állni kb. 10 percet. Amikor a zabpehely magába szívta a vizet, adjuk hozzá a szeletelt banán nagy részét (hagyjunk egy keveset a tetejére), az áfonyát, a kesudiót, a kókuszreszeléket, a fahéjat és öntsük hozzá a mandulatejet. Jól keverjük össze, majd öntsük bele egy kis sütőtálba. A tetejét díszíthetjük a megmaradt banán karikákkal, áfonyával, kesudióval. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percet, amíg a teteje éppen megbarnul.

Fügés-diós kókuszkrémes szelet

2014. december 4. Gréta konyhája 

Fügés-diós kókuszkrémes szeletMostanában elég sok nyers édességgel kísérletezem, mert a nem gyümölcsökből származó cukrokat egy időre (lehet januártól) el szeretném hagyni az étrendemből, kísérleti jelleggel. Az édes íz, azonban biztosan hiányozna, ezért folyamatosan keresgélek, alkotok, tesztelek és tapasztalok. Igyekszem minél kevesebb olajos magot használni, mert együtt a gyümölcsökkel nekem néha bántja a gyomrom, és hizlaló is lehet, szóval az arany középutat keresem ebben is. Például a táplálkozásban nekem a vegán életmód az arany középút, ami lehet furcsának tűnik, de én ebben az életformában találtam meg az egészségemet, a jó közérzetemet, és a fiatalság forrását is, nem utolsó sorban, az, hogy tehetek valamit a világ jobbításáért, lelkileg is jó érzéssel tölt el:) De vissza, ehhez a mennyei édességhez. Szerintem tökéletes ízharmónia, és energiabomba, mondjuk aktívan sportolóknak, de gyerekeknek is. Hozzávalók: A fügés alaphoz: 3/­­4 bögre dió (imádom, és minden nap kellene ennie mindenkinek!) 3 ek kókuszreszelék 1 ek lenmag (lehet pehely, vagy liszt is) 1/­­2 bögre aszalt füge, levágva a kemény tetejét, kettévágva 1/­­2 bögre datolya (natúr, glukózszirup mentes) 1 ek víz 1 tk fahéj Egy aprítóba tesszük, a hozzávalókat és lassan, alacsony fokozaton kezdjük, és addig tartson, míg formázható ragadós masszát kapunk. Ezt lenyomkodjuk egy kenyérforma, vagy egy keskenyebb szilikonforma aljába. (10cmX20cm pl) Egyenletesen oszlassuk el, nyomkodjuk le a kezünkkel, és simítsuk bele a formába. Ha a forma nem szilikonos és ragadhat, akkor béleljük ki előtte sütőpapírral. Ha kész, tegyük be a hűtőbe és kezdjünk hozzá a krémhez! Kókuszkrém: 1/­­2 bögre kesudió (előtte beáztatom minimum fél órára) 1/­­2 bögre sűrű kókusztej, a legjobb ha pl konzervest használunk, hogy egy éjszakára hűtőbe tesszük, és a tetején megjelenő sűrű krémet tesszük bele 3-4 ek kókuszreszelék vanília 2-3 ek növényi édesítő, bármilyen természetes szirup, stévia is lehet, csak folyékony A kesudiót kihagyhatjuk, ez esetben kókuszolajat (nyers) kellene használnunk, de akkor inkább a kesudió. Először a kesudiót teszem az aprítógépbe, majd amikor már kezd krémesedni, hozzáadom a kókuszkrémet, és az édesítőt, végül a vaníliát, kókuszreszeléket, és addig turmixolom, míg habos, selymes, krémes lesz. Kivesszük az alapot a hűtőből, rákanalazzuk a kókuszkrémet, eloszlatjuk egyenletesen, és visszatesszük a hűtőbe (nem, egy éjszakáig senki nem bírna várni, hogy megkóstolja) 2 óra hosszára, míg a süti összeáll. Ha eltelt az idő, tetejét friss fügével dekorálhatjuk. Jobb, mint bármelyik Kindermaxiking, vagy társaik, és ezerszer egészségesebb is! Jó étvágyat!

Banános-csokis tejberizs mandarinnal

2014. november 25. Éltető ételek 

Banános-csokis tejberizs mandarinnalHirtelen felindulásból készült ez a desszert. Volt egy kevés tejrizs a spájzban, valamint épp vettem a DM-ben fincsi vaníliás rizstejet. Ez az egyfajta (ISOLA), amit elfogadnak a gyerekek, és valóban még nekem is ízlik. Nos, ez volt az alap tej, és persze kásának is nevezhetjük, de jobban hangzik a tejberizs, igaz? A gyerekkoromat idézi, gyakran került az asztalra, no de ez csak nevében hasonlít rá, annál finomabb és egészségesebb. Hozzávalók (2 adag): - 1 bögre tejrizs - 3 bögre vaníliás rizstej - 1/­­2 kávéskanál valódi vaníliapor - csipet himalája só - 1 evőkanál kókuszreszelék KÉN-DIOXID mentes legyen, sokkal finomabb!!! - 1 evőkanál mazsola - 1 banán - 1 mandarin - narancs- vagy mandarinolaj - 2 teáskanál cukrozatlan kakaópor - ízlés szerint juharszirup vagy más alternatív édesítő (pl. kókuszvirágcukor) Elkészítése: - A tejet tegyük fel főni, adjuk hozzá a kókuszt, vaníliaport és a mazsolát. - Szórjuk bele az átmosott rizst, és főzzük puhára. - A banánt villával törjük össze, majd keverjük a megfőtt tejberizshez. Nyomjuk bele a mandarin levét, pár csepp narancsolajat és a kakaóport is keverjük hozzá. Ekkor már nem kell visszatenni a tűzre. - Díszítsük mandarinnal.Jó étvágyat

Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos keksz

2014. november 14. Éltető ételek 

Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos kekszEz a keksz finomabb, mint a "Jó reggelt". Gyorsan elkészül, tojásmentes, és akár karácsonyi keksz is lehet belőle. Hozzávalók: - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg vaj vagy valódi kókuszolaj - 5 dkg méz - 5 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál cocomas kókuszkrém - 2-3 csepp narancsolaj - 5 dkg csokireszelék - csipet só Elkészítése: - A vajat morzsoljuk el a liszttel, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Csak annyi kókuszkrém kell hozzá, hogy kellően gyúrható, nem folyékony masszát kapjunk. - Nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal. - Előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg kb. 15 perc alatt.

Aszalt gyümölcsös kókuszgolyó

2014. november 8. VegaLife 

Aszalt gyümölcsös kókuszgolyó A történetíró Plutarkhosz elmondása szerint az ókori Római Birodalomban élő Heródes igencsak bosszús lehetett, amikor barátja, Marcus Antonius a jerikói datolyapálma ültetvényeket Kleopátrának ajándékozta. A királynő ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna. A Babiloni Talmud Ketubóth traktátusa is megjegyzi: "élénkít és laktat, hashajtóként is működik, és anélkül erősíti a szervezetet, hogy nagyon kihasználná azt". Régészeti ásatások is bizonyították, hogy Heródes uralma alatt datolyában gazdag időszak volt a birodalom ezen része. Az ásatások során ugyanis a heródesi raktárakból datolyamagok is előkerültek. Most igazi energia-bomba következik a datolya felhasználásával, amelyet akár gasztro-ajándéknak is elkészíthetünk például születésnapra, karácsonyra, mikulásra. A recept: Hozzávalók: 1/­­2 bögre aszalt datolya 1 bögre aszalt sárgabarack, alma, szilva, stb. vegyesen - 3/­­4 bögre darált dió és vagy mandula - víz - 2 ek folyékony kókusz zsír (hideg sajtolású) - kókuszreszelék   Elkészítés: Az aszalványokat annyi vízben, hogy éppen csak ellepje kb. fél órára-órára beáztatjuk. A puha aszalványokat aprítógépbe tesszük, hozzáadjuk a darált olajos magvakat majd összeaprítjuk. Kevés kókuszzsírt keverünk hozzá, ha a víz által nem tudunk golyókat formálni belőle. A golyókat kókuszreszelékbe hempergetjük. Kész is a mutatós és finom, energia-dús bon-bon.

Kókuszos-gyümölcsös zabpehelytorta

2014. október 23. VegaLife 

Kókuszos-gyümölcsös zabpehelytorta A napokban az esős, viharos idővel - úgy tűnik - véget értek a napfényben pompázó hosszabb időszakok - legalább is egyelőre. Nagy bánatomra, ezzel együtt, a friss gyümölcsök és zöldségek is kezdenek megfogyatkozni. Szerencsére azonban nem kell édes és finom íz nélkül maradnunk. A következő tortával megszínesíthetjük a most következő hosszú hétvégénket is akár . Nagy előnye, hogy nem kell sütni, hűtőben kell némi ideig tárolni és már fogyasztható is! :) (Mivel több főre készült a torta egy születésnapra, így legalább dupla adaggal dolgoztam.) A recept:   Hozzávalók: - 1 adag zabpehely (pl. 30 dkg) - víz - narancs - szőlőszemek - növényi tej - víz - édes ízhez ragaszkodva: egészséges édesítőszer (banán vagy méz vagy gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik, vagy aszalt datolya) - útifű maghéj - karob- vagy kakaópor - 20 dkg kókuszreszelék   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel vagy növényi tejjel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely megpuhul. Jó sűrűre főzzük, kevésbé folyósra. Főzés legvégén adunk hozzá karobot vagy kakaóport, majd édesítjük, és adunk még hozzá 1 evőkanál útifű maghéjat. (Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.) Amikor elkészült a sűrű, kakaós vagy karobos zabkása, egy kerek tálat frissen-tartó fóliával kibélelünk, a zabkása egyik felét vagy harmadát belesimítjuk. Míg a zabkása fő, elkészítjük hozzá a kókuszhabot a következők szerint: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel vagy datolyával (előre meleg vízben érdemes áztatni kb. 10 percet) édesítjük, azt is teszünk hozzá. Majd összeturmixoljuk. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is keverünk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki egy idő után. A már egy rétegnyi zabkására kókuszhabot simítunk, majd a zabkása-kókuszhab "szintezést" addig folytatjuk, míg van zabkásánk és kókuszhabunk. A frissen-tartó fóliával felülről is betakarjuk. Pihentetjük hűtőben néhány órát, majd a kerek formából kifordítva már csak a kész zabkása-tortát kell díszítenünk. Alaposan megmosott narancshéjat reszeltem, az oldalát ezzel szórtam meg, a tetejét pedig narancs és szőlő párossal díszítettem.

Mákhabos szilva pite

2014. október 15. Nyers konyha 

Mákhabos szilva pite Vasárnap Zöldturmix Fesztivál . Ismét tortát fogok készíteni, valami hasonlót, mint ez a mákhabos szilva pite. A szerencsések, meg is kóstolhatják, de akinek nem jut, íme a recept, így otthon könnyedén elkészítheti :) Mákhabos szilva pite : Alap: 1 bögre ( 2,5 dl) mandula beáztatva 1 bögre kókuszreszelék 1 bögre mazsola beáztatva 1-2 órára 2 citrom reszelt héja 1 mokkás kanál fahéj késhegynyi vanília S késes robotgéppel morzsásra daraboljuk a mandulát, hozzákeverjük a kókuszt a többi hozzávalóval, majd a végén a beáztatott mazsolát is jól összedaraboltatjuk gépünkkel, amíg a masszánk szépen össze áll. Ezt nagy csatos formába öntjük, lenyomkodjuk, kanállal elsimítjuk a felületét. Mákhab: 3 kicsi avokádó 2 banán 1 bögre beáztatott mazsola 1 bögre mák  fél citrom leve  2 citrom reszelt héja 1 evőkanál útifű maghéj S késes gépünkbe dobjuk a banánokat az avokádókkal, eldolgozzuk, majd hozzáadjuk a mazsolát a többi összetevővel együtt a mákot a végére hagyva. Addig aprítjuk, keverjük amíg sima krémet kapunk. Beleöntjük a csatos formánkba, és elsimítjuk a tetejét. Negyedelt szilvával, vagy amilyen gyümölcs megtalálható kézközelben, azzal díszítjük. Fügével is elkészítettem ezt a tortát...

Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsinta

2014. október 7. Zöld Avocado 

Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsintaKi ne szeretné a palacsintát? Főleg a túrósat? Én is egy rajongó vagyok, ha arról van szó, hogy enni kell. Amióta azonban megkóstoltam ezt az egészségesebb verziót, csakis ezt készítem, ha túrós palacsintára fáj a fogunk. Ez a palacsinta Isteni finom! :-) A hagyományos palacsinta is idő igényes, és ez ezzel a reform palcsintával sincs másként. Viszont sokkal kevesebb mennyiséggel is jól lehet lakni, látványos (színeiben hasonlít a túrórudihoz), nem szennyezzük a testünket vele, úgy, mint a hagyományos palacsintákkal, könnyebben emészthető a magas rosttartalmának köszönhetően (zab), és irtó finom! ;-) túrós kakaós zabpalacsinta  A zab, az egyik leghasznosabb tápanyagtartalommal bír a gabonák közül, megfizethető áron van, és lassú felszvódása miatt a zabból készült ételek sokkal hosszabb ideig okoznak jóllakottság érzést, mint az egyéb gabonák pl.: búza. Magyarországon nem éppen elterjedt gabona fajta manapság, de nem volt ez mindíg így. A régebbi korokban előszeretettel fogyasztották pl.: a zabkását, amit a szegények ételének tartottak. Olcsó volt, rengeteg energiát adott, és sokáig laktató, így jól bírták az egész napos fizikai munkát is vele a földeken, vagy akár a harc téren. A zab magas fehérjetartalommal, gyomorbarát gyulladásgátló anyagokkal, magas B és E vitaminnal bír. Gazdag vas, kálium, kálcium, magnézium és foszfor forrás. Rendszeres fogyasztása igen jó hatással van az egészségünk megőrzésére, mivel javíthatja az emésztést, a csontok illetve az erek általános állapotát. Itt Írországban, és talán már más országban is újra előtérbe kerül ez az értékes gabona, és újra egyre többen fogyasztják jótékony hatásai miatt. Mi is köztük vagyunk! :-)   Hozzávalók: (kb.2 főnek)  A tésztához: - 150 g teljes kiőrlésű, nagy szemű zabpehely - 1 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) - 3,5 dl víz - 20 g keserű, sovány kakaópor, vagy karob por  - 2 ek Agave szirup (vagy Xilit, vagy Demerara cukor) - csipet Himalája só - késhegynyi szódabikarbóna A túrókrémhez: - 250 g sovány túró  - 1/­­2 citrom leve - 1/­­2 citrom reszelt héja (lehetőleg vegyszermentes) - tetszőleges édesítőszer ízlés szerinti mennyisége - vanília kikapart magja (vagy Vanília extract, kivonat)  - 1/­­2 dl növényi tej  (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz)                  Elkészítés: A tészta hozzávalóit keverjük össze, majd hagyjuk állni, hogy a zabpehely kellően átázhasson. Ez minimum 30 perc, de ha úgy tetszik, egy éjszakára is beáztathatjuk (ez esetben tegyük hűtőbe). Mindezek után kézi mixerrel vagy turmixgéppel pépesítjük. Felforrósított teflon serpenyőben sütjük. A sikeres sütés titka, hogy egy kissé előcsalogassuk magunkból a tűzhely DJ-t, és bőszen csavargassuk a gombokat. A serpenyő legyen tűzforró, amikor beleöntjük a tésztát, és szétterítjük. Azonban a zabpalacsinta nem szeret nagy lángon sülni, így amikor folyamatban van a sütés, vegyük alacsonyabbra a hőfokot. Az egyik oldalának 3-4-szer annyi idő kell, mint a másiknak megfordítás után. (Vigyázat, amíg nem sül meg az egyik oldala, nehezen forgatható, könnyen törik,ha ezt észleljük, legyünk türelemmel, várjunk még egy keveset!) Végül tányérra csúsztatjuk. (Ha hibátlan a teflonbevonat a serpenyőn, nem szükséges zsiradékot használni, Ha mégis, akkor használj kókuszzsírt!) A túrókrém elkészítéséhez a hozzávalókat keverjük össze, és hűtsük le. És ezzel a krém el is készült. :-) (Én kézi botmixerrel ezt is krémes állagúvá varázsoltam.) Az elkészült és kihűlt palacsintákat többféle formában tálalhatjuk. Az eredeti recept szerint kenjük meg a krémmel a palacsintákat, és göngyöljük fel a hagyományos módon. Így lesz belőle túrórudi palacsinta.  ( http:/­­/­­fittipaldii.blogspot.ie/­­2013/­­10/­­turo-rudi-zabpalacsinta.html) Túrórudi zabpalacsinta a kép erről a webhelyről származik: http:/­­/­­fittipaldii.blogspot.ie/­­2013/­­10/­­turo-rudi-zabpalacsinta.htmlÉn inkább palacsinta tortát készítettem belőle, és egymásra pakoltam a palacsintákat, köztük a krémmel.  túrós kakaós zabpalacsinta torta Előfordult, hogy egy karácsonyi vacsora alkalmával mutatós kis tornyokat építettem belőlük. Na ez tényleg nagyon időigényes, de jól néz ki! :-) Virág formájú linzer szaggatókkal kiszaggattam a készre sült palacsintát. Nagy virág alulra, és egyre kisebb virág rá, majd még kisebb a tetejére. Közé pedig mehet a túrós krém. Karácsonykor egy kicsit a havas fenyőfákra emlékeztetnek a formák...talán... Bár jó képzelő erő kell hozzá! :-D túrós kakaós zabpalacsinta téli hangulató formában Megjegyzés1:  Ha kedvünk úgy tartja, vonjuk be étcsokoládé-krémmel.  10 g zsírszegény kakaópor /­­ karob por,  pár ek. víz (mondjuk 5-6),  tetszőleges édesítőszer,  1 teáskanál kókuszzsír. A fenti összetevők alacsony lángon összeforralandók, sűrűsödésig. Langyosan a palacsintákra kenjük. Dermedésig tartsuk hűtőben.  Megjegyzés2: Az eredeti recept Fittipaldi gasztro blogger oldalról származik.  Megjegyzés3: Ha valaki nagy kókusz rajongó, érdemes lenne kipróbálni kókuszreszelékkel a krémet, és a tejek helyett is konzerves kókusz tejet tenni bele. 

Szuper reggeli: Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel

2014. szeptember 23. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel Egy újabb szuper reggeli, amit már nagyon régóta ki akartam próbálni. A nyers hajdinakása nagy népszerűségnek örvend mostanában, sok blogon felbukkan az interneten (jó ez a diós változat, de igazából nagyon sokmindennel lehet ízesíteni). Amit a hajdináról tudni érdemes… gabonaként van számon tartva, de valójában a keserűfűfélék családjába tartozik. A hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. E-vitamin, B2-vitamin és B1-vitamin tartalma nagyon jelentős. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma. Nekem az íze a dióra hasonlít és eddig csak főzve fogyasztottam köretként és lisztként használtam fel süteményekhez. Arra készülni kell, hogy a hajdinából készült kása nyers volta miatt – hiába ásztatjuk egy éjszakán át – enyhén roppanós, noha pépesre van turmixolva. Juharsziruppal, mézzel, agavé sziruppal is jó édesíteni, de mi Ádi miatt banánt tettünk bele, így még krémesebbé vált az állaga, de ne olyanra számítsatok, mint a zabkásánál… talán nem mondható annyira puhának, viszont az íze nekem nagyon megtetszett. A recept az Oh She Glows szakácskönyvből van, amiről már írtam korábban. Minimálisat változtattam rajta. Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel Hozzávalók 2,5 főre (2 felnőtt, 1 baba): - 1 és 1/­­2 bögre hajdina - 3/­­4 bögre mandula- vagy rizstej - 1 és 1/­­2 evőkanál chia mag - 2-3 banán, meghámozva (vagy 3 evőkanál juharszirup) - 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj - 3 evőkanál mandulavaj (opcionális) - 1 vaníliarúd, kimagozva - pirított mandula vagy mogyoró vagy dió és kókuszreszelék, tálaláshoz A hajdinát mossuk meg és tegyük egy tálba, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és hagyjuk egy éjszakán át ázni (vagy minimum egy órán át áztassuk). Áztatás után szűrjük le, mossuk át és tegyük a hajdinát a robotgépbe. Adjuk hozzá a mandulatejet, a chia magot, a vaníliát, a fahéjat, a mandulavajat és a banánt. Pürésítsük simára kb. 5-8 perc alatt. Kanalazzuk az elkészült kását tálkákba, szórjuk meg pirított mandulával és kókuszreszelékkel. Tipp : Ádinak bejött a nyers hajdinakása, ugyanúgy megette, mint mi! Neki viszont csak kókuszreszelékkel szórtam meg a tetejét, ő pirított mandulát nem kapott.

Nyers töktorta

2014. szeptember 17. Szelíd életmódváltók 

Nyers töktorta Vigyázat, ez most egy tökös bejegyzés lesz. És nyers. Ősz van és nehéz nem észrevenni az őszi sárgát. Ott van a fákon, ott hever a földön, ott van mindenütt. De a legkoncentráltabban a tökben van ott. Tényleg, mikor néztél meg utoljára alaposan egy sütőtököt? Kívül, belül…most itt egy ok, hogy tököljél egyet, avagy készítsd NYERS TÖKTORTÁT.   Hozzávalók: alap 3-4 aszalt függe 3-4 aszalt szilva lenmag – fele őrölve, fele egyben kóskuszreszelék ———— krém egy kisebb tök 1 banán 2 ek méz fél pohár kókusztej 2 ek kókusz olaj 1,5 ek utifű maghéj csipetnyi fahéj   Elkészítés Alap:megmosott aszalt szilvát és fügét áztassuk be legalább pár órára, de még jobb, ha előrelátóak vagyunk, és előző nap beáztatjuk. Ha ez megvan, turmixoljuk össze az áztatólével, míg nem kapunk egy gyönyörű bordó-barna illatos masszát. Ebbe keverjük bele tetszőleges arányban a lenmagot és kókuszreszeléket. Minél nagyobb arányban van lenmag, annál erőteljesebb ízű lesz. Lágyítani az állagon úgy lehet, hogy a lenmag és kókuszreszelék egy részét ledarálunk. Annyi szárazanyagot keverjük bele, hogy szilárd, formálható legyen a massza, de azért nem teljesen száraz. A kész alapmasszát kenjünk szét a csatos tortasütő aljában és kb. 1 cm magas szélet is formálhatunk. Krém: A lehámozott tököt darabokra vágjuk és kókusztejjel, banánnal, mézzel és fahéjjal turmixoljuk össze. A kókusztejet apránként adagoljuk, figyeljük, hogy ne legyen túl híg, de ne is prüszköljön a gép az erőlködéstől. Ha kész az illatos és töksárga massza, keverjünk bele meleg vízfürdőben megolvasztott kókuszolajat (most már őszi hőmérséklet van, nem marad meg folyékonyan még a konyhában sem) és útifű maghéjat. Öntsük bele a masszát a tortaformába az előkészített alapra és tegyünk be legalább 3-4 órára a hűtőbe. Akkor az igazi, ha egész éjszakára ott hagyjuk, hogy összeérjen és megdermedjen. Tökös napot mindenkinek!   Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze, Senior komfortzóna tágító     (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = /­­/­­connect.facebook.net/­­hu_­HU/­­all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));

Őszi nyers torta

2014. szeptember 11. Szelíd életmódváltók 

Őszi nyers torta Nyers süti az a műfaj, amibe teljesen szerelmes vagyok. Na jó, bevallom, imádom krémes édességeket. Erre kerestem egy olyan alternatívát, ami egészséges, finom és krémes egyszerre. Találtam. Elég sokat kísérleteztem az állaggal. Első próbálkozásaim ízre finomak voltak ugyan, de mind csakis kanállal ehetőek. Ismerős? Az őszi tortának az inspirációt ez a torta adta, de ősrégi szokásomhoz híven, abból főzök, ami itthon van. Hozzávalók: alap őrölt lenmag kókuszreszelék 3-4 aszalt szilva (fügével együtt pár órára beáztatni) 2-3 aszalt füge ————————– krém egy maréknyi szilva 2 nagyobb alma egy maréknyi áztatott kesudió (kókuszkrém lehet helyette, krémessé tesz) 1 banán (elhagyható) frissen facsart citromlé ízlés szerint méz vagy agavé szirup 1 ek. folyékony kókuszolaj 1-1/­­2 ek. utifű maghéj     Elkészítés: Nyers sütiknél az egyik alapdolog a sorrend. Először aszalt szilvát aszalt fügével és kis áztatóvízzel turmixoljuk össze. Ennek pikáns savanykás íze lesz, lehet mézzel vagy más édesítőszerrel édesíteni. A kész masszát öntsük bele egy tálba és keverjük bele kókuszreszeléket és lenmagörleményt, annyit, hogy viszonylag szilárd massza legyen. Az arányok ízlésre bízzuk. A masszát egy csatos tortaforma alján nyomkodjuk bele. Ha nincs csatos tortaforma, legyünk kreatívak, sütőpapírral kibélelt egyenesfalú tál is megteszi. A krém összes alkatrészét, kivéve kókuszolajat és utifű maghéjat, rakjuk bele turmixgépbe és turmixoljuk krémmé, a végén rakjuk bele két zselésító-szilárdító alkatrészét is. Most csak annyi van hátra, hogy a krémet kenjuk rá a tortaalapra és tegyünk be pár órára, vagy még jobb, egész éjszakára (így a torta élettartama legalább látszólag hosszabb lesz) a hűtőbe. Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = /­­/­­connect.facebook.net/­­hu_­HU/­­all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));

Őszibarackos pohárkrém

2014. augusztus 19. BioBrigi 

Még az őszibarack szezon elején készült, de újra el fogom készíteni, mert finomság! :) A kanál zenei tábor után két nappal nagyon ideillő. Főleg, ha eszembe jut néhány poén, amiket gyakorlás közben gyártott a tisztelt banda. Pl.: - Honnan játsszuk tovább?  - A violinkulcstól! - Jött az elmés válasz, meg a röhögés. Főleg a Suite-et gyakorolva, hiszen abban nekünk legalább 30 volt. Igaz, a basszusnak meg egy sem, ők meg azért nevettek. A zenei valahogy mindig a szívem csücske, akár mi is történik, akármennyire is nehéz a darab, fújom szét a számat, vagy épp nem értek egyet mindenben az előadással, felemelő tud lenni. Bár most kevesebb előadáson vettem részt a kicsi miatt, mert este akkor volt az alvásidő pl., de feltölti az embert, illetve noszogtatja, amit hallott. A másik az, hogy az egyébként döcögős darabok, amikről azt hiszed az elején, hogy az életben nem állnak össze, egyszer csak mégis előadhatók lesznek, megszólalnak, sőt néhol egészen kifejezőek. Azokról nem is szólva, amelyekben esetleg nem zenél az ember, csak meghallgatja, és a lelkéig hatol. Mint például a Cesare Frank féle 150. zsoltár... Majd máskor még írok erről, most viszont késő van, és az őszibarackos pohárkrém is várja, hogy előtérbe kerüljön. Ez sem nagy recept, inkább ötletadó. Hozzávalók: (kb. 4 adag) 1/­­2 bögre köles 2 bögre víz 1 csipet só vanília 2 ek gyümölcscukor, vagy 15-20 csepp sztívia 6-8 őszibarack 2-3 ek kókuszreszelék /­­ darált mandula 1 ek méz A kölest az összes hozzávalóval kb. 20 perc alatt megfőzzük. Várunk kicsit, hogy hűljön. Az őszibarackokat megtisztítjuk, szeleteljük, majd a mézzel együtt és a kókuszreszelékkel/­­mandulával botmixerezzük. Poharakba töltjük, a tetejére szórhatunk még kókuszreszeléket, vagy mandulát. Candidások a kölest édesítsék kicsit több sztíviával, és a mézet hagyják ki, illetve inkább mandulát használjanak. Babások 1 éves korig a mézet kerüljék, inkább használjanak gyümölcscukrot egy picit.

Szilvakrémleves fügével, kesutejszínnel

2014. augusztus 3. Életkert 

Mai hideg gyümölcslevesem ez az isteni, fahéjas, habos csoda ;) Hozzávalók: 5-6 szem szilva 1 kk fahéj 1 csipet vaníliapor 1 ek méz 2,5 dl forrásvíz 1 ek napraforgócsíra Összeturmixoljuk, és tálkába öntjük, megszórjuk a csírával, és friss fügével díszítjük. Végül meglocsoltam a kesutejszínnel ;) Kesutejszín: 1 ek kesdió 1 ek kókuszreszelék 1 csipet vaníliapor […]

Őszibarackos chiapuding

2014. július 25. Éltető ételek 

Őszibarackos chiapudingItt az őszibarack szezon... imádom. Egy gyors kakaós puding, hmmm... nagyon finom. A chia mag biztosítja a kellő puding állagot, így még főzni sem kell. Picit kesernyés íze van a barack és a kakaó párosítása miatt, de nekem (és a gyerekeknek is) nagyon ízlett. Kiváló uzsonnára. Hozzávalók (5 adag):  1 kg tisztított/­­magozott őszibarack 5 dkg mandula áztatva vanília (nekem most kivonatom volt, 15 cseppet tettem hozzá) 3 evőkanál chia mag3 evőkanál kakaópor 1 evőkanál természetes édesítő, pl. datolyapaszta, méz/­­kókuszvirág cukor  Elkészítés:  Hát, roppant egyszerű. Mindent tegyünk a turmixba, majd adagoljuk ki pohárkákba. Díszítsük, szórhatunk rá egy kis kókuszreszeléket is.

Málnás szelet

2014. július 14. Életkert 

Természetesen az édesség sem maradt ki az ebédből, vele lett komplett ;) Hozzávalók: 1 maréknyi áztatott dió 1 maréknyi áztatott mandula 1 ek áztatott szotyi 2 ek kókuszreszelék 2 ek agavé szirup 1 tk útifű maghéj pici víz, csak épp annyi, hogy krémesre tudja mixelni a gép ;) A magokat a vízzel turmixgépbe tettem, és […]

Kókuszos-meggyes muffin csokireszelékkel

2014. június 19. Éltető ételek 

Kókuszos-meggyes muffin csokireszelékkelA muffin az egy olyan édesség, ami jöhet bármikor. A nagylányom már önállóan is meg tudja sütni ezeket, csak egy baj van vele... nem szeret elmosogatni utána. Mondtam is neki, csak akkor süthetsz, ha utána nem marad mosatlan. Azért így is neki szokott állni. Hozzávalók: Száraz összetevők: - 25 dkg liszt (zabliszt és teljes kiőrlésű fele-fele arányban) - 2 teáskanál szódabikarbóna - 10 dkg kókuszreszelék - kb. 5 dkg csokireszelék - késhegynyi vanília - csipet só Nedves összetevők: - 12 dkg méz (kókuszvirágcukor) - 12 dkg kókuszolaj/­­vaj - 15 dkg magozott meggy - 2 dl kókuszkrém - 1 evőkanál őrölt arany lenmag 2 evőkanál vízzel elkeverve (a tojást helyettesíti) Elkészítés: - A száraz hozzávalókat keverjük össze, majd külön a nedveset is. Laza mozdulatokkal dolgozzuk össze a kettőt.  - A kókuszkrém dobozában van két kis csomag kókuszkrém. Az egyikre van szükség. Tegyük egy pohárba, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy 2 dl legyen belőle. - A sütőt melegítsük elő 190 fokra, majd a 12 db-os muffin formába osszuk szét a masszát. Jó tele lesz, de nem baj. - Süssük kb. 25 percig. Fogyasztás előtt hagyjuk teljesen kihűlni, mert egy kicsit porhanyós még melegen. De nagyon finom ám!!Jó étvágyat!

Cseresznyés-barackos csokis pohárkrém

2014. június 14. Éltető ételek 

Cseresznyés-barackos csokis pohárkrémDélutáni nasira nincs jobb és egyszerűbb egy ilyen pohárkrémnél. Sok sok gyümölcsre van szükség, melyeket kedvünk szerint variálhatunk. A krémek között egy kis kókuszos morzsa is van, mely kellemesen ropogóssá teszi azt. Hozzávalók (5 adag): Kókuszos morzsa: - 15 dkg áztatott, szárított mandula - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg méz - 5 dkg hajdinacsíra - 1 evőkanál mandulakrém/­­mogyorókrém - pár csepp citromolaj - vanília Csokis avokádókrém: - 1 nagy érett avokádó - 2 érett banán - vanília - méz ízlés szerint Gyümölcskrém - 50 dkg őszibarack - 20 dkg cseresznye - 1 evőkanál útifűmaghéj - fahéj, vanília Tetejére: cseresznye, csokiforgács - Készítsük el a morzsát. A hajdinacsírát a végén keverjük hozzá. - A csokis avokádókrémnek is csak egy botmixer kell.  - A barackot hámozzuk meg, és turmixoljuk össze. A cseresznyét kis darabokra vágjuk, és hozzákeverjük. - Egy pohárba tegyünk 1 evőkanál morzsát, rá 1-1 evőkanál csokikrémet és barackrémet. Ezt ismételjük addig, míg minden elfogy. - A tetejére kis darabokra vágott cseresznye kerül, és egy kis csokiforgács.

Aszalt gyümölcsös bonbon

2014. június 8. VegaLife 

Aszalt gyümölcsös bonbon Szinte ez is nyers édesség, ajándék, leszámítva azt, hogy a máz nem nyersen lett összekeverve. Ha csak lehet, olyan aszalt gyümölcsöt használjunk, amit mi aszaltunk. Tavaly rengeteg apró szemű bio almát szedtem egy Tolna megyében élő rokonom fájáról. Emellett szilvát, nektarint, körtét és más gyümölcsöket is aszaltam. Főként ezek szolgáltak alapanyagul. Lehet, hogy kalóriabomba, de nagy előnye, hogy nem bírsz sokat enni belőle, másrészt pedig rostban gazdag táplálék, ami miatt inkább ajánlom ezt enni, ha édességre vágyunk, mint valami ipari úton készült bonbont. Gasztroajándéknak is nagyszerű! Én örülnék neki. :) Hozzávalók: -  1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, szilva, barack stb.) -  2 alma -  1/­­3 bögrényi őrölt lenmag -  1/­­3 bögrényi kókuszreszelék -  1/­­2 bögrényi darált dió -  reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj -  víz   Csokimáz: -  2 evőkanál karobpor vagy kakaópor -  2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb - vagy áztatott, majd szétpréselt datolya) -  2 evőkanál kókusz zsír -  3-4 evőkanál növényi tej   Elkészítés: Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket és az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/­­darált diót/­­kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Szív alakú jégkocka tartóba (szilikon) nyomkodjuk, majd 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy jól megdermedjen, ezután kinyomjuk a formákból. Csoki- vagy karobmázba forgatjuk. Hűtőben tároljuk. Csokimáz helyett darált mogyoró/­­dió-ba is hempergethetjük. A máz elkészítése: A kókuszzsírt megolvasztjuk (ha eleve nem folyékony), beleszórjuk a karobport, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd egy kevés növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a süteményt bevonjuk vele.  

Nyers almatorta

2014. május 17. Fitt Nők 

Nyers almatortaJuditnál láttam az ötletet, aki a Mannatural ételvideója alapján készítette el ezt az almatortát. Nagyon guszta volt, így én is kipróbáltam. Tényleg finom, bátran ajánlom. Torta alap: őrölt lenmag, datolya, víz, kókuszreszelék Almás réteg: alma, fahéj, útifű maghéj Krém: datolya, forró víz, kókuszolaj, szegfűszeg * Köszönöm az ötletet! A krémnek, ahogy a videóban is mondják, valóban hasonló íze van, mint a gesztenyének. Legközelebb almás-mákos változatban is elkészítem. Az elkészítésről a Mannatural videóját itt találod: Almás mannatorta: http:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=lSQ3w_­9Jl1c    

Kókuszos almakrém

2014. május 4. BioBrigi 

Kókuszos almakrémA fiam egyik "nyamnyam" menüjéből született az ötlet. A férjem nagyon szereti az ilyesmit, és ötleteltem kicsit, hogyan is lehetne érdekesebbé tenni. Aztán a sp@ros nagyszemű kókuszreszelék adta magát, mert a kókuszgolyók gömbölyítésekor maradt előző este valamennyi.  Nagyon egyszerű összetevők szempontjából, főtt köles, kókuszreszelék és darált mogyoró, illetve alma. Hozzávalók: 1/­­2 bögre köles 2 bögre víz vanília 20 csepp sztívia /­­ 2 ek nyírfacukor vagy gyümölcscukor 1 csipet só reszelt citromhéj (elhagyható) 1 kg alma 3 ek kókuszreszelék 2 ek darált tötökmogyoró (elhagyható) A kölest a négyszeres mennyiségű vízzel, sóval, reszelt citromhéjjal, vaníliával megfőzzük bő 20 perc alatt kis lángon. Az almát megpucoljuk és apróra vágjuk. Azután összeturmixoljuk finomra  a kölest, majd az almát is hozzátesszük, azt is turmixoljuk. A végén belekavarjuk a durvára darált mogyorót, azután a kókuszreszeléket is. A mogyoró elhagyható, de érdekesebbé teszi az ízeket. Kicsiknek mogyoró és kókuszreszelék nélkül 6 hónapos kortól adható, a köles gluténmentes, könnyen emészthető, édesíteni eleinte nem is nagyon szükséges, esetleg kevés gyümölcscukorral, ezzel a változattal azonban egy éves után javaslom csak. Candidások válasszanak savanykás almát, és a kókuszreszelék helyett több durvára darált törökmogyorót tegyenek az ételhez.

Vegán Kihívás - 4. hét menüje

2014. április 6. Vegagyerek 

Vegán Kihívás - 4. hét menüje HETI MENÜ 22-28. NAP: Ezeket az ételeket minden  nap hérheted a budai Édeni Vegán Étteremben is! www.edenivegan.hu 22. NAP Reggeli: készíts édesburgonyás tofurántottát , amihez fogyaszthatsz pirítóst teljes kiőrlésű kenyérből, esetleg avokádó szeleteket is. Ebéd: tésztasaláta Teljes kiőrlésű tésztából készítsd, és a méz helyett agave szirupot használj! Vacsora: paradicsomos vöröslencse dhal esetleg teljes kiőrlésű barna pirítóssal 23. NAP Reggeli: müzlialap (gabonapelyhek, magok, diófélék), leöntve valamilyen (adalékmentes!) növényi tejjel, banánkarikákkal. Ihatsz hozzá frissen facsart narancslevet is, ha kívánod! Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, valamelyik korábbi variáció tetszés szerint, vagy kreálhatsz egyénileg is!:-) Vacsora : kölespolenta vegyes zöldségraguval (az eredeti receptből hagyd ki egyszerűen a sütőtököt, ha már nem tudod beszerezni!) Vacsorára magában fogyaszd, kenyér nélkül! 24. NAP Reggeli : egy nagy adag friss gyümölcs saláta , tetszőleges gyümölcsökből, kis őrölt fahéjjal, mazsolával megszórva Ebéd: egy nagy adag zöld leveles vegyes saláta tetszőleges összetevőkből, ehetsz hozzá teljes kiőrlésű pirítóst Vacsora: indiai kukoricaleves  25. NAP: Reggeli: ismét egy jó nagy adag gyümölcs saláta , amibe tehetsz most akár fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsöket, amiknek nagy az antioxidáns tartalma! Megszórhatod kis mandulával is! Ebéd: teljes kiőrlésű szendvics Kend meg a kenyeret kis vegán majonézzel (pl. kölesmajonéz), tegyél rá leveles salátát, uborkát, paradicsomot, és néhány friss bazsalikomlevelet! Fogyaszthatsz hozzá friss sárgarépa/­­ zellerszár hasábokat is! Vacsora: sütőtökös cukkini spagetti curryvel 26. NAP  Reggeli: natúr szójajoghurt dióval, 1 ek. őrölt lenmaggal, és egy közepes banán felkarikázva, fél bögre fagyasztott bogyós erdei gyümölcs. Ebéd: paradicsomos, vagy vegán (sajtmentes!) pesztós tészta megszórva 1-2 ek. élesztőpehellyel, és ehetsz hozzá egy nagy tál zöld leveles salátát is, ha kívánod! (tipp: kész vegán pesztó kapható a DM-ben is, nem olcsó, 800 Ft körül egy kis üveg, viszont sokáig kitart) Vacsora: nyers hamburger , vagy Gréta vegán burgerje 27. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű gofri Ebéd: bazsalikomos-paradicsomos fehér bab Vacsora: nagy adag zöld leveles saláta valamilyen babfélével, diófélékkel és különféle nyers zöldségekkel. 28. NAP Reggeli: vegán bundás kenyér Ebéd: egy bögre teljes kiőrlésű tészta , 1/­­4 bögre fehér bab, paradicsomkarikák, 1 ek. olívaolaj, kis citromlé, friss bazsalikomlevelek felaprítva, 2 gerezd fokhagyma összepréselve az öntetbe. DESSZERT: CSOKIIIII!:)) VEGÁN BOUNTY SZELET Recept: Elkészítési idő: kb. 30 perc + 15 perc hűtés Hozzávalók (10 db kis csokihoz): 300 g kókuszreszelék 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 90 g kókusztej-zsír, 1 bio konzerv kókusztej tetejéről (csak a bio minőségnek a tetején szilárdul meg ált. a kókusztej-zsír, mert egyébként adalékok hozzáadásával tartják folyékonyan) A csokimázhoz: 120 g kakaóvaj 120 g fehér mandulakrém 60 g kakaópor 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 2 késhegynyi őrölt vanília Aprítsuk közepesen finomra a kókuszreszeléket egy konyhai aprítógép segítségével. Adjuk hozzá a többi összetevőt, és egy villával keverjük jól össze. Kézzel formázzunk 10 db hosszúkás, a Bounty csokira hasonlító rudacskát. Tegyük rá egy sütőpapírral kibélelt tányérra, és toljuk 10 percre a fagyasztóba. A csokimázhoz olvasszuk fel a kakaóvajat vízgőz fölött. Vegyük le a tűzhelyről, és egy kézi habverővel keverjük hozzá a csokimáz többi összetevőjét. Vegyük ki a kókuszos rudacskákat a fagyasztóból, és tegyük rá őket egy sütőrácsra. Helyezzünk a sütőrács alá egy sütőpapírt. Osszuk el a csokimázat a rudacskákon, és egy kanál hátsó oldalával, vagy ecsettel egyenletesen kenjük rá a csokit. A kanál hátsó oldalával akár kis hullámos mintát is nyomkodhatunk a csokimázba, hogy még Bountysabb legyen a végeredmény:) Ismét tegyük fagyasztóba 5 percre, a sütőpapíron. Utána fogyasztható, és hűtőben tárolható.   Vacsora: nagy adag saláta olajmentes öntettel (citromlé, fokhagyma, só, esetleg fehér mizó krém), esetleg barna pirítóssal

Kókuszos csoki (egészséges, nyers, cukormentes)

2014. február 14. Fitt Nők 

Kókuszos csoki (egészséges, nyers, cukormentes)A Facebookon láttam valahol egy hasonló finom csokit, ezt hoztam össze saját ízlés szerint egy plusz kakaóvajjal, hogy “törjön”. Nagyon finom lett. Többféle variációban készíthető: pl. aszalt gyümölcsdarabokkal kiegészítve, mogyorósan, kókuszreszelék nélkül, plusz csokimázazva a tetején, chilivel, puffasztott rizzsel… stb. A hozzávalók mennyisége ízlés szerint. A lényeg, hogy egy sűrű massza legyen, amit majd elterítünk sütőpapíron. Hozzávalók: mandulatejből megmaradt mandulaliszt, kókuszreszelék (kevés), kókuszzsír, kakaóvaj, cukrozatlan kakaópor, méz A mandulalisztet összekeverjük a kakaóporral (a száraz hozzávalókat), majd belecsurgatjuk a mézet, beleadagoljuk a kókuszzsírt és a megolvasztott kakaóvajat. Egy sütőpapírral kibélelt formába tesszük, vagy sütőpapírral fedett tányérra, ha nem sok a mennyiség, ellapítjuk laposra, és ezt az egészet dermedésig betesszük a fagyasztóba. Ez csupán néhány perc. Dermedés után szeletelhető és azonnal fogyasztható. Hasonló íze van, mint ennek a kókuszgolyónak, csak egy kicsit csokisabb: kókuszgolyó.

Csokis kókuszgolyó sok-sok kókuszreszelékkel

2014. február 1. Fitt Nők 

Csokis kókuszgolyó sok-sok kókuszreszelékkelNagyon finom ez a kókuszgolyó, nagyon hasonlít a kókuszkocka ízére. Gyorsan elkészíthető, finom sületlen sütike. Hozzávalók: méz, cukrozatlan kakaópor, kókuszreszelék, kókuzszsír (+ még rakható bele mandulatejből megmaradt mandulaliszt is). Elkészítés: A mézben elkeverjük a kakaóport, majd beletesszük a kókuszreszeléket, a szilárd, de puha kókuszzsírt és a mandulalisztet. Összegyúrjuk, és már kész is van. Ha túl lágy, picit mehet dermedni a hűtőbe. Tetejére aszalt goji bogyót tettem, de lehet finom meggyet is a belsejébe rejteni. Kipróbálni kötelező minden csokis és kókuszos íz imádónak! Jó étvágyat!

Banános-csokis zabtekercs (vegán, félig nyers)

2014. január 19. VegaLife 

Banános-csokis zabtekercs (vegán, félig nyers)Még karácsonykor vittük ajándékba vendégségbe ezt a nagyjából nyers édességet. Csak azért nagyjából, mert a zabpehely olyan növényi tejjel lett összegyúrva, ami növényi tejporból készült. Nem volt időm a karácsony előtti hajtás mellett még növényi tejet kreálni otthon, így gyorsabbnak és egyszerűbbnek tűnt. Igazából azt szerettem volna kipróbálni, hogy a avokádós csokikrém milyen banánnal párosítva. Igazán finom. A  tekercs receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet .) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően, és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, egész (héjától megfosztott) banánokat helyezünk el a szélén és feltekerjük. A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 2-3 dkg karobpor (kakaóval is készíthető) - 5 dkg kókuszolaj - 7-10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb. ki mit használ.) - 1 csipet tengeri só   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Az egyik szélére rátesszük az egész banánokat, majd annál a végénél kezdve felcsavarjuk. Hűtőben tároljuk tálalásig. Szeletelés előtt 15 perccel érdemes a rudat (vagy rudakat) a hűtőből kivenni. Szép mennyiség lesz belőle. Akiknél nem nagy vendégség/­­család van, azok fele adaggal is próbálkozhatnak. (Legalább is ami a zabtekercset illeti.) Nagyon laktató. Nem lehet belőle sokat enni, annyira tömény.

Mandarinos holdacskák

2013. december 31. VegaLife 

Mandarinos holdacskák Hogyan kerül ebbe a mandarinos- csokis-kekszes süteménybe avokádó? Az emberek nagy része ezt nehezen tudja elképzelni, vagy egyáltalán társítani. A következőkben elárulom ennek titkát. Csak óvatosan, mert függővé válhatsz! :) A  tészta receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált keksz 10 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz mandarin   Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet , diótejet ) A megdarált kekszet felöntjük a tejjel, majd az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót gyúrunk. Mivel a keksz édes, a tejpor szintén édes, így nem gondolom, hogy szükséges tovább édesíteni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, elkenjük rajta a krémet (recept lásd lentebb) és kis pogácsaszaggatóval félholdakat szaggatunk a tésztából. A félholdacskák tetejére pedig mandaringerezdeket teszünk. Következzen az avokádó-titok: A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 5 dkg kakaópor (kevesebb karobbal is készíthető!) - 5 dkg kókuszolaj - 10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb, ki mit használ - 1 csipet tengeri só - 1/­­2 vanília kikapart belseje vagy 1 teáskanál vanília esszencia Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredményne k. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha lágyabb krémet szeretnénk, pár csepp vízzel vagy növényi tejjel krémesebb lesz. A kész krémet kb. 1/­­2 órára érdemes hűtőbe tenni, megdermedés után jobban használható. Amíg dermed a krém, van időnk elkészíteni a kekszből a tésztát a fentiek alapján, és/­­vagy mandarinokat pucolni, gerezdekre szedni. Férjem ezt a süteményt vitte munkahelyére a közös karácsonyozásra. Nagy sikere volt, gyorsan el is fogyott. Nem csak karácsonyra, hanem pl. szilveszterre is kitűnő, dekoratív és finom falatok. Persze a recept átalakítható egészségesebb formára, ha keksz helyett zabpelyhet darálunk (ekkor édesíteni kell), a csokikrémet pedig karobbal készítjük. Ehhez hasonlóan jártam el ennél a receptemnél.

Narancsos csokis korongok (glutén, tej, tojás, cukormentes, majdnem teljesen nyers)

2013. december 18. VegaLife 

Narancsos csokis korongok (glutén, tej, tojás, cukormentes, majdnem teljesen nyers)Teljesen elaléltam. Sok helyen olvastam már, hogy avokádóból lehet csokikrémet készíteni süteményhez, de mindig kicsit hitetlenkedő voltam. Itt kószált az agyamba, hogy ki kell próbálni. Hetek óta újra és újra vettem az avokádót (kilóárban egy piacon), de mindig kenyérrel és zöldséggel fogyott el. Egyszerűen nem hagyott akkor sem nyugodni. Kellett valami alkalmas idő, amikor lendületben vagyok, amikor a kíváncsiságom a tető fokára hágott, amikor az alkalom is hozta magával, hogy süteményt készítsek. Nos a héten mindez összeállt. Minap korábban hazaértem. Egyedül voltam, konyha rendben. Még jó néhány kilométerre voltam, de a gondolataim már szinte valóságban éltek, ahogy elképzeltem, igen, most elkészítem, itt az idő! Pillanatok alatt kész lett a turmixgéppel. Azonnal hívtam a férjemet és nem is tudtam teljesen szavakba önteni azt a mámort, amit átéltem! Van egészséges(ebb) csokikrém! Igen, margarin és vaj nélkül is lehet készíteni, de még milyet! Olyan finomat, amilyet korábban margarinnal vagy vajjal nem tudtam reprodukálni. ÓÓÓÓÓ!!! Egyszerűen úgy feldobott az élmény. Viszem is az évzáró együttlétre, ami ma este lesz. Persze a krém nem áll meg magában, készítettem hozzá kis tallér féléket, és az egészet naranccsal spéciztem fel. Így ni: A  korongok receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet.) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk és kis pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. A tetejére pedig krémet fogunk tenni. A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 2 dkg karobpor (kakaóval is készíthető - lesz majd ilyen receptem is!) - 1 narancs reszelt héja - 1 narancs felének a leve - 1 narancs cikkekre vágva - 5 dkg kókuszolaj - 10 dkg aszalt datolya - kimérés után nagyon kevés meleg vízben áztathatjuk (helyettesíthető más édesítőszerrel, pl: nádcukorral, nyírfacukorral, mézzel, ki mit használ.) - 1 csipet tengeri só   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tedd bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Na már most, ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet habzsákba, vagy egyszerű zacsiba kanalazzuk és mehet a korongok "krémezése". Ha nem habzsákkal dolgozunk, a zacsi egyik sarkát egyszerűen levágjuk és kisebb nyomásra kunkorodik is a zsákból a krém. A krém tetejére egy-egy narancscikket teszünk. Hűtőben tároljuk tálalásig. Ha gyors, egészséges sütit készítenél karácsonyra, ne habozz, válaszd ezt, ha csokikedvelő vagy, nem fogod megbánni. Ha nem vagy még "karobpárti", akkor készítsd kakaóval, s tényleg nagyon finom "csodában" lesz részed. Sűrűbb csokimassza: Hígabb csokimassza:  

A gyümölcssaláták új generációja

2013. november 20. Mindennapi ételeink 

A gyümölcssaláták új generációja Tegnap babalátogatóban voltak nálunk nagymama, nagypapa, nagynéni, nagybácsi. :-) Fanni egész nap olyan drága volt, örült mindenkinek, el-elmorzsolt mosolyokat nagymamának, ill. élvezte, hogy ennyien vesszük körbe. Nagyon sok finomságot kaptunk a békés megyei rokonoktól, nemcsak a kert kincseiből, hanem vitamindús grépfrútot, kivit, almát és fagyasztott piros gyümölcsöket is. Így ma reggel gyümölcssalátával indítottam a napomat :-)  Hozzávalók: 1 grépfrút 4 db kivi  1 nagyobb alma 10 dkg (fagyasztott) vörösáfonya 1 nagyobb körte 1 citrom leve kevés datolyaszirup -- 4-5 ek. kukoricakeményítő 3 ek. karobpor 0,5 l növényi tej  2 ek. aranybarna nádcukor -- kókuszreszelék,  blansírozott mogyoró Elkészítés:  A zöldségeket megmossuk és tetszőleges alakúra felszeleteljük, meglocsoljuk citromlével és datolyasziruppal. A pudinghoz 5-6 ek. tejjel összekeverjük a karobport és a keményítőt, hozzáadjuk a cukrot is. A maradék tejet felforraljuk, és amikor forr, akkor hozzáadjuk a karobos-keményítős-cukros keveréket. Alaposan összefőzzük, és ezzel locsoljuk meg a gyümölcsöket, megszórjuk kókuszreszelékkel és a mogyoróval, amelyet bármely más maggal helyettesíthetünk. 

Narancsos-mazsolás-kókuszos karfiolsaláta

2013. november 6. Napló étkeinkről, életünkről 

Narancsos-mazsolás-kókuszos karfiolsaláta Közeledik a tél, ezt onnan tudom, mert párom már narancsot is hozott nekem, így most narancsos karfiol salátát készítettem. A karfiolt nagy-lyukú reszelőn lereszeltem, majd összekevertem mazsolával, kókuszreszelékkel, és az összedarabolt naranccsal. Fahéjjal és gyömbérrel ízesítettem. A mazsolát nem áztattam be előre, ezért a salátának kellett egy kis idő, hogy összeérjen. Nagyon finom (volt), és gyorsan elkészíthető! Karfiol szezon lévén, néhány régi receptem: Variációk karfiolra nyersen

Hajdinás-kókuszos-szőlős pohárkrém

2013. október 14. Mindennapi ételeink 

Hajdinás-kókuszos-szőlős pohárkrém Hozzávalók: 30 dkg hajdina 4 dl növényi tej 1 citrom reszelt héja 10 dkg nyírfacukor (xillit) 2 tk. vaníliapor v. vaníliesszencia v. vaníliás cukor --- 50 dkg nagy szemű szőlő A kókuszkrémhez: 5 dl növényi tej 4 ek. kukoricakeményítő 15 dkg kókuszreszelék 10 dkg  nyírfacukor (xillit) 2 cs. Bourbon vaníliás cukor   Elkészítés: A hajdinát szitába téve alaposan megmossuk. A tejet felforraljuk, beleöntjük a hajdinát, és kb. 30 perc alatt puhára főzzük. A főzés végén ízesítjük vaníliaporral, xilittel, reszelt citromhéjjal. A pudingot hagyományos módon készítjük el: a tejet felforraljuk, közben a keményítőport 4-5 evőkanál hideg tejjel csomómentesre keverjük, és a forrásban lévő tejbe öntjük. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket és a xillitet is, folyamatosan keverve sűrűsödésig főzzük. A hajdinát és a krémet is lehűtjük. Majd négy magas falú pohárban rétegekbe rakjuk: alulra hajdina kerül, rá kókuszkrém, arra száráról leszedett szőlőszemek, majd megismételjük a rétegezést. 

Vegán kókuszos "túrógombóc" datolyasziruppal

2013. október 8. Mindennapi ételeink 

Vegán kókuszos Laktózérzékenyeknek vagy vegánoknak különösen ajánlott, hiszen nagyon finom csemege. :) Hozzávalók: 20 dkg köles 1/­­2 l növényi tej 2 ek. kókuszolaj 10 dkg nyírfacukor 1/­­2 citrom héja és leve 10 dkg mazsola 10 dkg kókusz vaníliapor/­­vaníliás cukor -- datolyaszirup teljes őrlésű kenyérmorzsa Elkészítés: A növényi tejet felforraljuk, majd hozzáadjuk a kókuszolajat és a szitán átmosott kölest. Nyírfacukorral, mazsolával, kókusszal, citromhéjjal ízesítjük. Fedő alatt puhulásig főzzük, közben többször megkeverjük. Eközben a kenyérmorzsát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk. A kölest kihűtjük, majd gombócokat formálunk és beleforgatjuk a morzsába. Datolyasziruppal tálalva igazán különleges, egzotikus csemege. 

Kókuszos tejberizzsel töltött ostyagolyók

2013. szeptember 7. VegaLife 

Kókuszos tejberizzsel töltött ostyagolyók Van egy köztársaság a Csendes Óceán térségében, amelyet 18 100-nál is több sziget alkot. További érdekessége, hogy ezek a szigetek az egyenlítő mindkét oldalán helyezkednek el. Ez a köztársaság nem más, mint a világ negyedik legnépesebb országa, Indonézia. Ugyan nem jártam még ott (sajnos), de valahol olvastam, hogy az indonéz emberek szerint annyi módon lehet a kókuszt felhasználni, mint ahány nap van egy évben. Természetesen ők nem csak az ételkészítés lehetőségeit tekintik felhasználásnak, hanem más alkalmak is adottak rá. A kókuszdió húsa, amellett, hogy rendkívül tápláló, pozitív hatással van a nemiségre is. A kókuszpálma rügyét zöldségként fogyasztják. Gyökereit népi gyógyászatban használják a dizentéria (vérhas) gyógyítására, héját fűtésre és hajfesték (fekete) készítésére  is hasznosítják. Leveleit csónakok készítéséhez alkalmazzák (többek között), rostjaiból szőnyegeket, kosarakat, lábtörlőket fonnak, s ne feledkezzünk meg a matracok készítéséről se: "A kókuszrost szálai cellulóz alapú anyagból vannak, így könnyű és rugalmas. Mikor táblákba foglalják, ezekből a rostokból pár centis rétegeket fektetnek egymásra és latexszal permetezik be őket. Így a véletlenszerűen elhelyezkedett szálak még ruganyosabbá válnak. Az így kialakított matracszerkezet moly-, baktérium- és poratka-álló." (Kókuszmatrac készítése a Wikipédia szerint.) Mindezek tudatában mi is igazat adhatunk annak a mondásnak, miszerint, "aki kókuszpálmát ültet, edényt, ruhát, ételt és italt, saját maga számára lakhelyet, a gyermekek számára örökséget ültet". Ugyan meglehetősen szokványos, hogy húsából készített reszeléket elsősorban sütéshez, főzéshez használjuk, mégis egy nem szokványos receptet mutatok be azzal, hogy "ostyagömböket" töltök meg kókuszos tejberizzsel. Kissé hasonló íze lett, mint a raffaeló-golyóknak, noha nem mártottam bele már semmibe, hogy egy külső "ruhát" is kapott volna. Így is hihetetlenül gyorsan elfogyott. A recept: Hozzávalók: - 30 dkg barna rizs - víz - 4 dl kókusztej vagy más növényi tej - édesítőszer (nyírfacukor vagy stívia vagy gyümölcscukor, stb.) - 1 teáskanál biocsicsóka sűrítmény (opcionális) - 5-10 dkg kókuszreszelék - mandula és/­­vagy aszalt gyümölcs (pl: meggy, áfonya, stb.) - 1 citrom vagy narancs lereszelt héja (opcionális) Elkészítés: A rizst miután jó alaposan átmostuk, közepes lángon feltesszük főzni úgy, hogy a víz éppen ellepje. Amikor a vizet magába szívta, felöntjük a kókusztejjel és tovább főzzük, de olykor-olykor megkeverjük, hogy ne égjen le. Amikor a rizsszemek megpuhultak, hozzákeverünk ízlés szerinti kókuszreszeléket (mi jó kókuszosan szeretjük). Nem kötelező, de biocsicsóka sűrítményt is adhatunk hozzá, valamint édesítjük számunkra megfelelően. Reszelt citrom- vagy narancshéjat is szórhatunk bele, különlegesebb ízhatás kedvéért. Amíg a rizs a fentiek szerint megfő, van idő és lehetőség arra, hogy a megvásárolt ostyaformákat ollóval kivágjuk. A félgömböket megtöltjük a kókuszos tejberizzsel, a közepébe pedig aszalt meggyet/­­áfonyát vagy egész mandulaszemet teszünk. Én mindkettővel kipróbáltam és nem tudnék választani, melyik a finomabb. Az elkészült golyókat levegősen tegyük tálcára, így könnyebben megszikkadnak a hűtőben és nem lesz puha a külsejük. Ilyen ostyalapot általában százforintos (egy eurós) boltokban szoktam látni. Ez az egy Praliné Zsuzsi fotója

Barackos tejberizs

2013. augusztus 14. VegaLife 

Barackos tejberizs"A beszéd nem főzi meg a rizst". Érvelnek a szólással amellett, hogy a művelt embernek is szüksége van élelemre (és némi kétkezi munkára). Földünkön mintegy hárommillió embernek ad megélhetést a rizs. A rizs a világon a legrégebb óta termesztett gabonafajta. Jelenleg is több száz országban ültetik és aratják. A világ gabonatermésének a 30%-át a rizs adja. A világ rizstermésének mintegy fele olyan vidékről származik, amelyet teljes mértékben kézi erővel művelnek meg. Mindezek után lássuk a receptet, mert a szövegelés nem főzi meg a rizst. :) A recept: Hozzávalók: - 20 dkg barna rizs - víz - 3-4 dl növényi tej - 3-4 db nektarin - 6 db sárgabarack - xilit/­­stivia/­­barnacukor/­­gyümölcscukor ízlés szerint. Elkészítés: A barna rizs szemeket átmossuk, majd annyi vízben, ami jól ellepi, majdnem puhára főzzük. Az így megfőtt rizshez növényi tejet vagy növényi tejszínt adunk, és most már addig főzzük, míg a rizsszemek teljesen megpuhulnak, tehát a folyadékot magába szívja a rizs. Édesítjük ízlésünknek megfelelően. A barackokat megmossuk, felkockázzuk és a megfőtt tejberizshez keverjük. Télen használhatunk barackbefőttet is. Kipróbálhatjuk, hogy reszelt citrom- vagy narancshéjat adunk az így elkészült rizshez. Igazán különleges ízt ad neki. Kikapart vaníliát is adhatunk hozzá. Tálalásnál megszórhatjuk a tetejét kókuszreszelékkel, egy kisebb szál mentát tűzhetünk a közepébe. Hidegen és melegen is finom. Kínálhatjuk desszertként vagy fogyaszthatjuk édes reggeliként.

Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes)

2013. július 22. Vegagyerek 

Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes) Júniusban ünnepeltük Anyukám (63.:) születésnapját, és ahogy az már megszokott, én készítem ilyenkor a tortát neki.:) Az elmúlt években pedig, amióta már 70-90%-ban nyers ételeket fogyaszt, a torta nyers változatban készül. Idén a Facebookon találtam rá egy rendkívül mutatós tortára, amit egy costa ricai vegán séf, Eric Rivkin élő ételes szakácskönyvében találtam. Egy dél-amerikai szerzőről lévén szó, a hozzávalók egy része is a földrajzi sajátosságokat tükrözi, így kicsit kénytelen voltam variálni a recepten.  A friss kókuszdió helyett például többnyire szárított kókuszreszeléket használtam, és ettől az állaga kicsit darabosabb lett. Nem volt itthon útifűmaghéj, ezért nem sikerült elég szilárd állagúvá varázsolni a krémet, így viszonylag folyós maradt. Emiatt maradt rajta a tortaforma pereme is a fotózásnál, mert inkább kanalaztuk, mint szeleteltük.:) Az íze összhatásában viszont isteni, nagy sikert aratott családon kívül és belül, ezért mindenképpen felteszem ide a blogra! A krémjét akár kanalas-poharas édességként is lehet fogyasztani! És amilyen bonyolultnak tűnik a hosszú leírás alapján a recept, higgyétek el, nem az, nagyon egyszerű!:) De tényleg!:) Az egyes rétegek édességét én mindig kóstolással ellenőriztem, és amikor úgy ítéltem meg, hogy nem elég édes, akkor agave sziruppal utánaédesítettem. Az eredeti torta így nézett volna ki, de mivel már időhiányban voltam a végére, ezért okos módon elfelejtettem az epreket a szélére beletenni...:/­­ Mondjuk úgyis folyós lett a végeredmény, így végül nem is volt jelentősége...:D   És ha további nyers torta csodákra vágytok, ajánlom Nektek pl. Erika blogját! Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta Hozzávalók (egy 20 cm-es kapcsos tortaformához): 1 bögre = kb. 250 ml A torta alap 1 bögre mandula, vagy pekándió, beáztatva 2 órára és lecsepegtetve, megszárítva 1 bögre friss, vagy szárított, finom kókuszreszelék 1/­­2 bögre magozott datolya (én kicsit be is áztattam, majd lecsöpögtettem) 1/­­2 bögre kakaópor 1/­­4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Konyhai aprítógéppel aprítsuk fel morzsás állagúra és keverjük össze a hozzávalókat. Kókuszos krémtöltelék 2 bögre aprított friss kókuszbél (nálam maradt a kókuszreszelék, amit beáztattam, és utána jól kinyomkodtam) 5 db jó érett banán 1/­­4 bögre kókuszolaj 4-5 darab magozott medjool datolya (nálam maradt a sima datolya) 1/­­2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje Turmixoljuk össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg finom krémes állagot kapunk, majd tegyük a hűtőbe. Megjegyzés: itt a krémnél, mint utóbb kiderült sokat számított volna az útifűmaghéj hozzáadása...! Legalább 3 evőkanállal tennék hozzá, hogy ne legyen folyós a krém! A krém végleges édessége pedig függ a banántól, kóstold meg, és ha nem elég édes, esetleg agave szirupot adhatsz hozzá! Csokimáz a tetejére 1 bögre friss kókuszbél (maradt a kókuszreszelék) 3 ek. kókuszolaj 1/­­2 bögre kakaópor 3 db magozott medjool datolya 3 db fekete füge (nálam sima füge) 1/­­2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje 1/­­4 tk. őrölt fahéj  csipet őrölt bors (én kihagytam) Mixeljük össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg egy sűrű, sima krémet nem kapunk. Tegyük be a hűtőbe. Megjegyzés: itt a kókuszreszelék miatt kicsit darabos marad a máz. Ha mégis friss kókusszal dolgozol, akkor gondolom, ez elkerülhető! Minket nem zavart, de jobb ha tudsz róla!:) Fontos!: ahhoz, hogy szilárdulás után ne csomósodjon be a kókuszolaj a mázban, közvetlenül az elkészítés után tedd be a fagyasztóba kb. 1/­­2 órára, vagy akár kevesebbre! Díszítés 1 bögre vegyes bogyós gyümölcs 1 tk. agave szirup, vagy más növényi édesítő (sztívia, juharszirup, stb.) mentalevelek (elhagyható) Az eperöntethez turmixoljuk össze a növényi édesítőt  néhány szem eperrel. Öntsük 6-8 darab nagy szemű, vékonyra szeletelt eper A torta összeállítása: 1. Nyomkodjuk a tortaalap masszáját a kókuszolajjal vékonyan kikent kapcsos tortaforma aljára. 2. Szedjük le a szárát, majd hosszában vékonyan szeleteljük fel az epreket, és a szélesebb felükkel kifelé nyomjuk a szeleteket a tortaforma pereméhez végig belül. A kisebb szeleteket felhasználhatjuk a díszítéshez. 3. Öntsük rá az alapra a kókuszos krémet. 4. Tegyük be a tortát a fagyasztóba 2 órára, hogy jól megszilárduljon! 5. Öntsük a tetejére a csokimázat, és tegyük be a hűtőbe, vagy a fagyasztóba, amíg megszilárdul! 6. Tálalás előtt tedd rá a gyümölcsöket, öntsd le az eperöntettel és díszítsd mentalevelekkel.

Hideg, nyári gyümölcsleves

2013. július 17. BioVilág 

Hideg, nyári gyümölcslevesEbben a nagy melegben jól esik egy kis könnyű hűsítő. Szeretek kísérletezni, így születtek meg ezek a hétvégi nyers tortám ihlette gyümölcslevesek. A legjobb, hogy gyorsan elkészíthetőek, akár cukor hozzáadása nélkül, és nagyon finomak. Hozzávalók az alma leveshez: 5-6 szem kisebb nyári alma 6 ek. mazsola 1 kávédarálónyi mandula 2 dl rizstej 2 dl tisztított víz fél citrom leve 1 ek. rizsszirup fahéj, szegfűszeg, menta levél, vanília rúd 1. A mazsolát beáztatjuk kb. 1 órára.  Ezalatt előkészíthetjük a hozzávalókat. 2. Megtisztítjuk az almákat (én csak a magházat szoktam kivágni, mert az értékes vitaminok a héja alatt vannak), ledaráljuk a mandulát. 3. A megduzzadt mazsolákat és az almákat a többi hozzávalóval együtt jó alaposan összeturmixoljuk. Ezután ízesíthetjük fahéjjal és egy pici szegfűszeggel. 4. Menta levelekkel és egy vanília rúddal min. 1 órára hűtőbe tesszük, hogy kellően lehűljön, és jól összeérjenek az ízek. sárgadinnye leveshez: 1 egész sárgadinnye 5-6 ek. kókuszreszelék 1.5 dl tisztított víz 1 citrom leve 1. A sárgadinnye húsát kikanalazzuk, és a többi hozzávalóval együtt alaposan összeturmixoljuk. 2. Pár órára hűtőbe tesszük, majd fogyaszthatjuk. Ani Tisztán, tudatosan!

Kölesgombóc gyümölcsszósszal

2013. június 26. BioBrigi 

Kölesgombóc gyümölcsszósszalMost, amikor olyan sok a meggy, hogy az ágak a földig érnek, pár naponta gyümölcsturmix készül a felhasználásával. Az egyik reggel a köleshez sűrűbb szószt készítettem. Még volt a Hugicám által szedett eperből - nagyon köszönöm, olyan finom édesek. Adtam hozzá pár darabot, és némi őrölt szezámmagot, illetve vaníliaport. Egyszerű, hamar elkészül, ízletes, és nem utolsó sorban egészséges is, mert a szezámmagnak magas és a meggynek is magas a kalcium tartalma, gazdagok ásványi anyagokban és vitaminokban. Utóbbi fogyasztásával flavonoidokat és antioxidánsokat, előbbivel telítetlen zsírsavakat és lecitint juttathatunk a szervezetünkbe. (Férj szerint kár a rizsa, a meggy finom! :) )  Gyümölcsszósz Hozzávalók: 40 dkg meggy 10 dkg eper 10 dkg szezámmag 10 dkg mandula (opcionális) 1 ek méz vaníliapor Összeturmixoljuk és fogyasztjuk. Ha sűríteni szeretnénk, adhatunk hozzá darált mandulát. Kölesgombóc Hozzávalók: 1 bögre köles 3 bögre víz 2 ek gyümölcscukor 2 ek kókuszreszelék 1 csipet só vaníliapor A kölest háromszoros vízben bő 20  perc alatt megfőzzük sóval és kókuszreszelékkel. A végén hozzákeverjük a vaníliát és a cukrot. Lehűtjük, majd gombócokat formálunk belőle. A szósszal leöntve tálaljuk. Candidások méz és gyümölcscukor helyett sztíviát használjanak, és hagyják ki a kókuszreszeléket.  

Fenséges és csinos gyümölcssaláta

2013. június 14. VegaLife 

Fenséges és csinos gyümölcssaláta Végre elérkezett a meleg nyár és vele együtt a friss gyümölcsök szezonja. Nem is késlekedtem sokáig, egy finom gyümölcssalátát készítettem sárgadinnyében tálalva. Annyira finomra sikerült és olyan jól nézett ki, hogy ismétlés lett belőle. Ajánlom mindenkinek akár reggelire, desszertnek (bár gyümölcsöt nem jó enni étkezés befejeztével, ugyanis mire az előzőleg elfogyasztott étel megemésztődik, a gyümölcs erjedni kezd a gyomorban), gyümölcsvacsorának. Vagy ha valaki "nyers-napot" tart, akkor rendkívül fel tudja dobni vele a napi étel-összeállítást. A recept:   Hozzávalók: 1 vagy 2 db kisebb sárgadinnye 1 banán 1 marék eper 1 alma pár db mentalevél   Elkészítés: A sárgadinnyéket félbevágjuk és kanál segítségével kivágjuk a belsejét úgy, hogy ne sérüljön a külső héj. Ezt követően, ha úgy tetszik, a sárgadinnye szélébe háromszögeket vágva kidíszítjük. A többi gyümölcsöt megmossuk, a banán héját lehúzzuk, az almáét egészségesebb meghagyni. A gyümölcsöket feldaraboljuk - az előzőleg kivájt sárgadinnye húsát is. Az egészet egy tálban összekeverjük és a sárgadinnyék héjába halmozzuk a kész gyümölcssalátát. Mentalevéllel díszítjük. Természetesen az idény bármilyen gyümölcsével elkészíthetjük. Tetszés szerint akár magokkal (dió, mogyoró) vagy kókuszreszelékkel meg is szórhatjuk.

Gesztenyés köles

2013. május 7. BioBrigi 

Gesztenyés kölesNo, ez sem egy nagy bejegyzés lesz, inkább csak ötletelő, emlékeztető jellegű magamnak is. Az ember reggelenként mindig agyal, hogy mit enne, mi az ami hamar elkészül, tápláló, egészséges, és nem mindig egyenkása. Legutóbb a gesztenye jutott eszembe. Lehet kapni cukormenteset a Maronitól. Más cégről nem tudok, de lehet, hogy van. A Spárban mindig szokott lenni. Az édesítőssel az a baj, hogy aszpartamos, ez meg drága. A kölest háromszoros mennyiségű vízben megfőzzük 20 perc alatt. (1/­­4 bögre/­­fő)  Pici sót, sztíviát adunk hozzá. Esetleg vaníliával, kókuszreszelékkel és citromhéjjal ízesíthetjük. Ha egy pohár szójajoghurtot is hozzáöntünk, komplettált ételt kapunk. Finomabb, ha a végén összeturmixoljuk, de ritkán szoktam. A tetejét megszórjuk gesztenyemasszával, és friss gyümölcsökkel fogyasztjuk.

Feketeáfonyás reggeli

2013. április 7. Életkert 

Melegítős, finom, édes, egészséges…. soroljam még? Vasárnapi reggeli, mert megérdemlem Hozzávalók személyenként: 1 marék zabpehely 1 ek kókuszreszelék 2 ek aszalt feketeribizli 2 ek tiszta melegvíz 1 tk házi méz Éjszakára beáztattam az áfonyát. (Ezt feketeáfonya tea formában vettem a bioboltban) Reggel összekevertem a száraz zabpelyhet a kókusszal, majd pici forróvizet öntöttem rájuk. Rákanalaztam az [...]

'Agyfényező golyók' aszalt gyümölcsökből, cukormentesen

2013. március 20. Vegagyerek 

'Agyfényező golyók' aszalt gyümölcsökből, cukormentesen  Megjelent egy kedves régi blogtárs, Gréta legújabb vegán szakácskönyve, mely életmód- és szakácskönyv is egyben. Igényes kivitelezésű könyvről van szó, és bár a könyvet még nem láttam, de ahogy Gréta korábbi munkáit ismerem, biztosan a tartalom is ilyen!:-) 150 egyszerű, gyors és ínycsiklandó recept, megannyi életmód-, és táplálkozási tipp, hogy kívül-belül szép, egészséges és kiegyensúlyozott legyél! A gyönyörű, igényes, színes kötet vásárlói ajándékként egy e-book kiegészítést, valamint kötetenként egy félórás személyes életmód tanácsadást kapnak ajándékba Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és Szakácskönyv rendelhető az info@vipmedia.hu címen!  2013. március 28-án kóstolóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt Budapesten! Ez a recept már ebből a könyvből származik!   Agyfényező golyók: 1 bögre darált dió 1 bögre kimagozott datolya (előző este beáztatva) 1 ek karob vagy kakaópor 1tk fahéj 2 ek kókuszreszelék (opcionális) 1 ek kókuszolaj(opcionális) Egy aprítóba tesszük és és masszává darálunk. Kezünkkel golyókat formázunk Forrás: Gréta konyhája vegán szakácskönyv

Hamis keksztekercs gesztenyével

2013. március 14. VegaLife 

Hamis keksztekercs gesztenyévelHa már úgyis esik a hó így március idusa előtt egy nappal, és ráadásul új pápája van a világnak, gondoltam hozok valamit, ami egy kicsit a hóra is emlékeztetheti az embert - a kókusszal megszórt küllem alapján. Igazából a legtöbb ember ismeri az alapreceptet, csak ugyebár darált keksszel szokták készíteni. Azonban a darált keksz - ha nem házi készítésű keksz - ki tudja mennyi minden adalékanyagot tartalmaz! Persze ez nem jelenti azt, hogy elvetem, mert éppenséggel, ha valaki vizsgálatot indítana:), találna itthon darált kekszet is. De az édességeket is törekszem egyre egészségesebben elkészíteni, pláne, ha olyan "(v)evők" lesznek rá, akik hasonlóan jobb minőségben igyekeznek élni, étkezni. Szóval hamis keksztekercs, mert keksz helyett zabpehely az alapja. Margarinos krém helyett pedig gesztenyepüré gyümölccsel gazdagítva. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 1/­­4 kg) víz cikória vagy gabonakávé karob- vagy kakaópor gesztenyepüré édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) gyümölcs (jelenleg édes narancs és mandarin, de meggyel vagy szilvával is nagyon finom!) kókuszreszelék alufólia Elkészítés: Apró szemű zabpehellyel dolgozzunk. A gesztenyepürét a fagyasztott állapotából olvasszuk ki. Főzzünk, készítsünk kávét a gabonakávéból vagy cikóriából. Vannak instant kávék és forrázós eljárással készíthetők. Kinek milyen van. A zabpehelyre szórjuk valamennyi (kb. 2-3 evőkanál) karobot (kakaóból kevesebb kell, de dolgozhatunk mindkettővel is). Édesítsük, majd öntsük rá szép lassan a kávét. Közben keverve, figyelve, hogy mennyi folyadékot vesz fel a száraz alapanyag. Amikor az egész már összeáll és egy nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor vegyük elő az alufóliánkat, egy nagyobb ívet tépjünk le róla. A munkaasztalra fektetve szórjunk az alufóliára kókuszreszeléket, majd a zabpehelyből készült barna masszát sodrófa és a kezünk segítségével egyengessük el. Amikor nagyjából téglalap alakúra sikerült kinyújtani, akkor a kiolvadt gesztenyepürét el tudjuk simítani rajta. Az elsimított gesztenyére pedig egyszerűen egy sorban ráhelyezzük a gyümölcsöt. Én túl sokat raktam rá - nehéz volt feltekerni, így mindig levettem egy keveset belőle. Szóval nem sok gyümölcs kell hozzá. Végül a masszát feltekerjük a fólia segítségével is. Az kész rudat így eleve fóliával takarjuk be és mehet a hűtőbe, ahol egy éjszakát vagy néhány órát "pihen". Közvetlenül tálalás előtt érdemes kivenni és szeletekre vágni. Sütievők számától függően az adagot duplázhatjuk. Fél kg zabpehelyhez két gesztenyepüré kell.

Reform linzer teljes kiőrlésű lisztből

2013. március 3. Fitt Nők 

Reform linzer teljes kiőrlésű lisztbőlLinzert még talán nem is készítettem reform módon,  így most kipróbáltam. Finom lett, kicsit porhanyósabb, mint a hagyományos változat, hiszen nincs benne tojás, és a zsiradék sem vaj vagy margarin, hanem kókuszzsír, és ezek a tényezők teszik kicsit szárazabbá, porhanyósabbá a tésztát. Viszont érdemes kipróbálni! Hozzávalók a tésztához: 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, fél tasak foszfátmentes sütőpor, 10 dkg nyírfacukor (xilit) (vagy 5-5 dkg méz-xilit keverék), fél citrom leve, kb. 3 lapos evőkanálnyi lenmag (pl.  sárga arany lenmag), kb. fél dl víz Tészta elkészítése: A teljes kiőrlésű tönkölylisztet összekeverjük a sütőporral, majd a többi alapanyagot hozzáadjuk, és alaposan összegyúrjuk. A kókuszzsírt jobb, ha felhasználás előtt egy picit meglangyítjuk, így kézzel könnyebben eldolgozható. Az elkészült tésztát tk. liszttel lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk. A diósakhoz a felső részt megkenjük pl. szőlőmagolajjal, és durvára darált dióba forgatjuk, és dióstul megsütjük. Ha megsült, kivesszük a sütőből, kihűtjük, és aszalt áfonya lekvárral összeragasztjuk a két felet. Aszaltáfonya lekvár: aszalt áfonyát vízzel összeturmixolunk, hogy lekvársűrűségű masszát kapjunk, és már készen is van a tartósítószermentes lekvárunk. A kakaósakhoz a cukormentes csokimázt az alábbi módon készítjük: kb. 3-4 dkg kakaóvajat meglangyítunk lassú tűzön, folyékonnyá olvasztjuk, hozzákeverünk édesítésnek egy kis stevia port (Stevia Crysanova), egy kis kakaóport, és belemártjuk a linzer felső részeit. Mivel porózus tészta, egy picit magába fogja szívni. Kókuszreszelékkel meghintjük a tetejét. Frissiben is tálalható, nem kemény. Jó étvágyat!

Meggyes-kókuszos koszorú

2013. február 25. BioVilág 

Meggyes-kókuszos koszorúEzúttal egy nagyon egyszerű, de annál finomabb süti receptet hoztunk nektek. :) Hozzávalók: 20 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt 5 dkg zabpehely 5 dkg kókuszreszelék 2 evőkanál kakaópor 10 dkg barnacukor vagy ízlés szerint méz 1 csomag sütőpor 5 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó olaj 2,5 dl növényi tej 1 kisüveg magozott meggy   1. Melegítsük elő a sütőt (180-200 fokosra), majd egy nagy tálban keverjük össze a tejet, olajat, cukrot, kakaóport, a kókuszreszeléket és a zabpelyhet. 2. A sütőport jól dolgozzuk össze a liszttel és ezt a keveréket lassan adjuk az előbbihez és jól forgassuk össze. 3. A masszát kanalazzuk kuglóf formába, majd rakosgassuk rá a meggyet és mehet a sütőbe. 4. 10-15 perc múlva a sütőt vegyük vissza 160 fokra, majd kihűlés után kezdjük felszeletelni.   Ildi  

Szuper reggeli: Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása hideg téli reggelekre

2013. február 11. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása hideg téli reggelekre Egy hideg téli reggelen, főleg a hétvégéken, amikor jobban van időnk, legeslegjobb érzés egy laktató, melengető reggeli elfogyasztása. Nálunk általában a vasárnapok ilyenek. Hétköznapok rohanósak, szombaton szintén koránkelés van a piac miatt (de imádjuk, nem bánjuk egyáltalán, hogy korán kell kelnünk!), aztán jön a jól megérdemelt vasárnap, amikor engedjük magunknak, hogy kicsit tovább maradjunk ágyban, ráérősen reggelizzünk és megbeszéljük mindazt, ami a szívünket nyomja. :) Most vasárnap a szuper reggelink és egy-egy csésze hojicha japán pirított zöld tea elfogyasztása után kimentünk a hóesésben a Városligetbe. Hatalmas pelyhekben hullott a hó és gyönyörű volt az egész liget. Némely részek teljesen kihaltak, nyugodtak voltak, egyesek pedig tele szaladgáló gyerekekkel, kutyákkal, családokkal vagy csendesen sétálgató szerelmes párokkal. A cél a Városligeti-tó volt, a langyos termálvizében melegedő kacsák, sirályok meglátogatása. Mielőtt kimentünk volna a parkba még eszembe is jutott, hogy vigyünk nekik élelmet, de napraforgó- és tökmag nem volt itthon, azt pedig tudom, hogy kenyeret nem szabad adni nekik, mert az felpuffasztja őket. A tó partján sétálgatva megláttunk egy etető automatát, ahol 100 Ft-ért a markodba kapsz egy adag tápot, amivel aztán megetetheted a madarakat. Amíg mi a készülék használati útmutatóját olvastuk, nem vettük észre, hogy a hátunk mögé felsorakozott legalább 10-15 éhes kacsa. :) Ekkor jöttünk rá, hogy ők bizony már jól ismerik az automatát, tudják, hogy ezek a fura lények valahogyan szereznek belőle élelmet, amit aztán nekik adnak. Hát mi, fura lények, ezek után nem hagyhattuk, hogy éhesek maradjanak ezek a jószágok. Megvettük a tápot és megetettük azokat, akik bátrak voltak és kimerészkedtek a partra. De most már térjünk rá erre a szuper reggelire, ugye? Hát erről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni és a legfontosabb mondanivalóm, hogy egyszer ezt mindenkinek ki kell próbálnia. Nem múlhat el élet kókuszos dió-mandula-kesudió kása nélkül! Igen, ennyire finom! És még valami... vegán, cukormentes, gluténmentes és még paleo is. Rengeteg különböző táplálkozási formát követő embernek megfelel. Nagyon egyszerű az elkészítése, csak egyetlen dologra kell odafigyelni, hogy a magokat előző este beáztassuk. Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása Hozzávalók 2 főre: - 1/­­3 bögre dió - 1/­­3 bögre mandula - 1/­­3 bögre kesudió - 1 db érett banán, meghámozva - 1 bögre kókusztej (más növényi tej is használható) - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só + csipet só Tegyük egy tálba a diót, mandulát, kesudiót, adjunk hozzá egy teáskanál sót és öntsük fel vízzel addig, amíg teljesen ellepi. Hagyjuk állni a konyhaasztalon egy éjszakán át. Másnap öntsük le róla a vizet és mossuk át annyiszor a magokat, amíg a víz tiszta lesz. Szűrjük le és tegyük a konyhai robotgépbe. Adjuk hozzá a felkarikázott banánt, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a fahéjat és a csipet sót. Dolgoztassuk a robotgépet addig (kb. 8-10 perc), amíg teljesen sima, pépes állagú kását kapunk.  Ízlés szerint a végén még hígíthatjuk egy kevés kókusztejjel, ha túl sűrűnek találjuk. Fogyasztható azonnal, azonban én beleöntöttem egy kis lábasba és 5-6 perc alatt felmelegítettem. Szedjük tálkákba és szórjuk meg kókuszchips-szel, aprított mandulával és kesudióval. Kihagyhatatlan!

Narancs-turmix...Avagy Cook kapitány kincse almával párosítva.

2013. február 5. VegaLife 

Narancs-turmix...Avagy Cook kapitány kincse almával párosítva.1769-ben maori halászok tették a napi rutin feladataikat kenuikban a mai Új-Zéland környéki szigetvilágban, amikor a látóhatáron szokatlan jelenségre lettek figyelmesek. Egy 31 m hosszú, három árbócos vitorlás hajó tűnt fel, a brit Királyi Haditengerészet zászlójával. Az ágyúkkal felszerelt egykori kereskedelmi hajó orrán, ami végigpásztázta a partvidéket, a HM Bark Endeavour volt olvasható. A hajó James Cook kapitányé volt 94 utassal és legénységgel. Abban az időben szokatlan módon a hajón két ember kivételével, mindenki egészséges volt. Az élet a hajó fedélzetén nem ördögtől való volt, ahogy ez akkoriban a népszerűséghajhászó írásokban megjelent. Titka egyszerű volt. Cook kapitány következetesen mindenkivel betartatta a szigorú higiéniai előírásokat és étkezési szokásokat. Citrusféléket, így narancsot fogyasztottak, valamint káposztát, savanyú káposztát, ezzel sikerült a skorbutot is kiiktatniuk, ami akkoriban az egyik legveszedelmesebb ellenség volt a hajók fedélzetén. Nem kívánom részletezni, milyen szörnyűséges külső tünetek kezdetével jutott el a skorbutban szenvedő beteg néhány nap alatt a halálig. Csak később, Szent-Györgyi Albert tanulmányozásai során került kimondásra, hogy a citrusfélék, így a narancs is C-vitamint tartalmaz, s ez által menekültek meg Cook kapitány hajóján az emberek a betegségtől. (Kép innen, thank you!) Itt a tél, és annak minden velejárója. Hétről hétre melegszik az idő, ami azzal is jár, hogy a légúti megbetegedések, vírusok egyre inkább szaporodnak. Amennyire fontos nyáron az, hogy a meleg miatt sok folyadékot igyunk, annyira fontos ilyenkor is, hogy megfelelő hőmérsékletű vizet igyunk minden nap. Megfelelő hőmérsékleten azt értem, ha lehet, kerüljük a hideg vizet. Ha van rá mód, melegebb italokat fogyasszunk. Jól tesszük, ha minden nap egy csésze fekete kávé helyett valamilyen finomabb gyógynövényből készített teával indítjuk a napunkat. (Pl. citromfű, menta, szárított bodzavirág) Szintén a megelőzésben fontos szerepe van, ahogy a fenti történetből is kiderül, a sok C-vitamin tartalmú gyümölcs fogyasztása. Talán nem tudunk egyszerre két-három narancsot elfogyasztani, de ha turmixot készítünk belőle, máris könnyebben szervezetünkbe juttatjuk. Ha tehetjük, 2-3 naponként készítsünk valamilyen turmixot, vagy ha máskor nem, legalább a hétvégéket tegyük színesebbé általuk. Ismét ajánlom azoknak is, akik nehezen bírják rá családtagjukat a gyümölcsök fogyasztására. Ha éhgyomorra fogyasztjuk, ráadásul jól átmossa az előző napok salakanyagától az emésztőrendszerünket. A recept: Hozzávalók: - 2 narancs (mandarin is lehet) - 2 alma - 1 dl víz - turmixgép (min. 500 watt)   Elkészítés: Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A narancsot megpucoljuk, gerezdekre szedjük és a turmixgépbe tesszük. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk! Tetejére "tálaláskor" szórhatunk kókuszreszeléket, amit előtte akár kicsit meg is piríthatunk teflonsütőben. (Legutóbb én ezt a műveletet kihagytam.)

Vegán datolyás Anzac keksz

2013. január 13. Mindennapi ételeink 

Vegán datolyás Anzac keksz Én is elkészítettem ezt a kekszet, amelyet már régóta kinéztem. Az ANZAC egy mozaikszó (az ausztrál és az új-zélandi hadseregek egységeiből álló katonai erő megjelölésére használt rövidítés. Az Australian and New Zealand Army Corps nevet eredetileg az ausztrál-új-zélandi hadtest kapta, amelyet röviddel az első világháború kitörése után hoztak létre és amely Gallipoli-nál partra szállva harcolt a török csapatok ellen Forrás: wikipedia), és a keksz azért kapta ezt a nevet, mert a hadsereg katonáinak feleségei ezt sütötték a távozó férjeiknek; mivel sokáig eláll, és energiadús. Szomorú belegondolni ebbe a történetbe. Azért jutott mégis eszembe, hogy én is sütök, mert férjem is rengetegszer elmegy reggel 7-8 körül és csak késő este ér haza. Ilyenkor mindig visz magával főtt élelmet, gyümölcsöt  is, de gondoltam, legyen nassolnivaló is nála.  A receptet Kittinél találtam, így nem is nagyon agyaltam rajta, 1-2 apróbb módosítással átvettem: köszönet érte, Kitti! :-) Hozzávalók:  10 dkg finomliszt  10 dkg kókuszreszelék 10 dkg zabpehely 10 dkg 100% extra szűz olívaolaj  2 ek. méz  5 ek. nyírfacukor  3 ek. víz  15 szem datolya Elkészítés: Kb. 5 perc alatt készül el, ezért is érdemes kipróbálni. A kókuszt, lisztet, zabpelyhet, nyírfacukrot és az olajat kimérjük. Hozzáadjuk a vizet és a mézet, majd kézzel összedolgozzuk. A datolyákat széltében kettévágjuk, és miközben gombócokat formázunk, a közepére is és a tetejére is teszünk fél-fél datolyát. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük és 150 fokon, kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Trópusi álom - gyümölcsturmix

2012. december 31. Gitta nyersétel blogja 

Trópusi álom - gyümölcsturmixEzzel a finom gyümölcsturmixszal kívánok boldogságos új esztendőt minden kedves Olvasómnak! Ahogy kinézek az ablakon, minden deres... hát jöjjön egy nyári hangulatot idéző ital, ami feltölt energiával, és ha csak pár pillanatra is, de képzeletben elrepít a pálmafák alá :) Vannak finomabb élő italok, és vannak kevésbé finomak. A magas gyógyhatású, elsősorban zöldségeket (brokkoli, káposzta, zeller, stb) tartalmazó italokat a ,,haladó kategóriába szoktam sorolni, mert aki már hozzászokott a természetes ízekhez, annak ezek a nagyon zöld italok is ízleni fognak. De ez a trópusi hangulatot idéző ital teljesen más. És bár ennek is van gyógyhatása, elsősorban az íze miatt ajánlom a fogyasztását. Ha ezt megkóstolod, biztosan nem fogod elfelejteni. Figyelem! Nyugodt körülmények között, kényelmes fotelben hátradőlve, szívószállal lassan kortyolgatva kell iszogatni! Ellazult állapotban próbálj felidézni egy nyári, vagy trópusi hangulatot... hidd el, 100%-ban feltöltődve és frissen fogod folytatni a napodat egy pohár ,,trópusi álom elfogyasztása után! hozzávalók 4 személyre: 1 l híg kókusztej 1 mangó 1 banán 1 mandarin 2 karika ananász 4-5 szem datolya (vagy méz) 1 kávéskanál vanília por A datolyát áztasd be 1-2 órára, hogy megpuhuljon, és lehessen turmixolni. A kókusztejhez áztass be tiszta vízbe 15 dkg bio kókuszreszeléket legalább 3 órára. Turmixold minél simábbra, majd szűrőzsákon keresztül szűrd le, jól nyomkodd ki a levét. Finom, friss kókusztejet kaptál. A visszamaradt száraz pépet felhasználhatod édességek készítéséhez, vagy ha aszalógépben megszárítod, egy sokáig eltartható kókuszlisztet kapsz. Az így kapott kókusztejből 2-3 dl-t tölts a turmixgépbe, és keverd simára a többi hozzávalóval. Ha már teljesen krémes, akkor add hozzá a többi kókusztejet.

Aszalt, nyers mézeskalács

2012. december 23. Fitt Nők 

Aszalt, nyers mézeskalácsZabtejből megmaradt törmelékből most mézeskalácsot készítettem. Nem sütöttem, csak aszaltam néhány óra hosszat. Finom, ropogós állagú lett, ízre pedig finom kategória. Természetesen liszt-, cukor-, tej-, margarin-, és egyéb adalékanyag mentes. Elkészítés: Zabtejből megmaradt törmelékhez az alábbi hozzávalókat adtam: kávédarálóban finommá őrölt kókuszreszelék, zabpehely őrlemény, mézeskalács fűszerkeverék, méz, őrölt dió. Az arányok lényegtelenek, édesítés ízlés szerint. A lényeg, hogy egy gyúrható, tésztaszerű masszát kapjunk, amit kinyújtunk sodrófával két sütőpapír között, majd szaggatóval kiszaggatjuk. Magokkal díszítjük. (pl. tökmag, napraforgó mag, szezámmag, mandula, chia mag… stb.) Néhány óra hosszat aszaljuk (én kb. 3-4 órát aszaltam). Jó étvágyat!

Avokádókrémes banán falatkák

2012. december 14. Fitt Nők 

Avokádókrémes banán falatkákEgyszerű és nagyszerű! Vendégváró falatkáknak, tízóraira, uzsonnára ideális, mutatós, olcsó, gyorsan elkészíthető, egészséges. Gyerekek is imádni fogják a cukrászdai és otthoni margarinos-cukros-lisztes-tojásos-tejes sütemények helyett. Hozzávalók: banán, puha érett avokádó, méz (vagy más növényi szirup, pl. agavé), kakaópor, díszítésnek: aszalt goji bogyó, kókuszreszelék Elkészítés: A banánt felkarikázzuk, és tányérra rakjuk. Az avokádót a mézzel, kakaóporral botmixerrel összemixeljük, nyomózsákba töltjük, és a banán karikákra nyomjuk. Az avokádós csokikrém tetejére egy goji bogyót teszünk, és az egészet megszórjuk kókuszreszelékkel, hogy még mutatósabb legyen. Jó étvágyat!

Reform kókuszgolyó

2012. november 26. Fittanyuka Blog 

Reform kókuszgolyó Ez a közkedvelt kókuszgolyó recept annyira egyszerű, hogy akár a gyerekekkel együtt is készíthetjük. Nagy előnye, amellett hogy könnyen elkészíthető, hogy ez egy nyers desszert. Két fő összetevője van : a zabpehely és az alma.   Hozzávalók: (kb. 30 db golyó) 10 dkg aprószemű,-lágy zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 30 dkg lédús alma 1 evőkanál kakaópor késhegynyi őrölt fahéj édesítve mézzel vagy agave sziruppal ízlés szerint Az almát apró lyukú sajtreszelőn lereszeljük, hozzákeverjük a zabpelyhet, fahéjat, kókuszreszeléket, kakaót, édesítjük ízlés szerint. Hagyjuk fél órát halni, hogy a zabpehely magába szívja az alma nedvességét. Vizes kézzel golyócskákat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük őket. Fittanyuka

Íme a győztes!

2012. október 9. Gitta nyersétel blogja 

Íme a győztes!A 2. Zöldturmix fesztiválon megrendezésre került nyersétel készítő pályázat első helyezett ételét szeretném bemutatni, fotókkal, recepttel. Simon Márta Viktóriának köszönjük szépen! Le van tesztelve, nagyon finom, és a fotókon is látszik, bizony szép is volt. Cukkíniből készült spagetti avokádós öntettel Avokádós spagetti Hozzávalók: ,,Tésztához:                          Cukkini                           Szószhoz:                                  Avokádó: személyenként 1 db               Lilahagyma                              Himalájai só                             Fokhagyma                            Őrölt feketebors                              Himalájai só                         ,,Sajthoz:        Kesudió        Himalájai só  Öntethez:        Tahina (szezámmagkrém)        Himalájai só        Olaj        Lime        Kapor        Őrölt pirospaprika Elkészítés: A meghámozott cukkinit spagetti formájúra vágjuk és tányérra halmozzuk. A kikapart avokádóhúst ízlés szerinti mennyiségben felaprított, citromlében áztatott lilahagymával, áttört fokhagymával, sóval, borssal, őrölt pirospaprikával ízesítjük, majd a ,,tésztára simítjuk. A 3 órán át vízben áztatott kesudiót aprítógépben áttörjük, sózzuk. A masszát lapos kör alakra formázva a szószos tészta tetejére helyezzük. Az öntethez egy teáskanál tahinát fél lime levével, kevéske vízzel és olajjal apránként simára, krémes állagúra keverünk. Ízlés szerint mézzel édesíthetjük. Apróra vágott friss kaporlevéllel frissítünk a zamatán, majd egyenletesen az étel tetejére csurgatjuk. Pirospaprikával díszíthetjük így elkészült ízekben gazdag egészséges eledelünket. Az étel nemcsak tápláló, de gyorsan elkészíthető, a magam részéről a tökfőzelék nyers változatának tekintem.                                          Hamvas diógolyó         Hozzávalók:        Dió        Mazsola        Darált lenmag        Citrom        Akácméz        Kókuszreszelék Elkészítés: A diót és mazsolát aprítógépben áttörjük, citromlével és akácmézzel ízesítjük. Míg elég formázhatóvá nem válik a massza, darált lenmaggal sűríthető. Falatnyi golyókat formázunk belőle, amiket kókuszreszelékbe forgatunk. Édes, lédús szőlőszem társaságában kellemesen oldódik ízlelőbimbóinkon. Jó étvágyat kívánok:              Simon Márta Viktória 

Trópusi turmix

2012. október 6. VegaLife 

Néha szívesebben élnék melegebb vidéken, az Egyenlítőhöz közelebbi helyeken, ahol könnyedén terem a mandarin, narancs, kókusz, mangó, papaya és társai. Jobb híján csak ízekkel csempészhetem be 1-1 hidegebb napokon ezeket a vágyva vágyott helyeket az életünkbe. De van, akiknek még ez sem adatik meg. Akik pedig azokon a földrészeken, tájakon élnek, bizonyára szeretnének havat, ködöt tapasztalni, megélni, még ha rövidebb időre is. Nos, igen, erre a "feeling"-re mondják, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Vagyis mindig más dolgokra vágyunk, azt szeretnénk magunknak, ami máshol jobb, szebb, miközben nem vesszük észre például, hogy a szomszédnak zöldebb a kertje, de nekünk levendulabokrok díszítik a telkünket. Szóval egy ilyen elvágyódós hidegebb napon készíthetjük el (s persze bármikor máskor, de ekkor ajánlott igazán) az alábbi turmixot. A recept: Hozzávalók: - 1-2 banán - 4-6 dl 100%-os narancslé (akár frissen facsart is jó, de ha nincs, dobozost is választhatunk) - 2 evőkanál kókuszreszelék (vagy egy negyed kókusz belseje kikaparva) Elkészítés: A kókuszreszelékkel kezdjük a turmixolást. Nagyjából 2 dl narancslével 2 percen keresztül alaposan összeturmixoljuk a fehér reszeléket. Ezt követően hozzáadjuk a banánt, majd a maradék narancslevet és ismét tovább turmixoljuk, de ekkor már rövidebb ideig is elég. Poharakba töltjük, menta vagy citromfű levéllel díszíthetjük.

Nyers kókuszos golyó

2012. augusztus 18. Fitt Nők 

“Gyere golyó, hammm bekaplak!” )) - mondta Nóri kerekre nyílt szemmel, száját nyalogatva, és tééényleg beleharapott ebbe a kakaós csodába. …. Hozzávalók: kakaópor, datolya, mandula őrlemény, kókuszreszelék Elkészítés: A mandula őrleményhez (előzőleg áztatott, héjától megfosztott, szárított és ledarált mandula) hozzá keverjük a kakaóport, majd a datolyáról alaposan lemossuk a ragadós glükózszirupot, kimagozzuk, és aprítógépben datolyavajjá [...]

Diós csokigolyó

2012. augusztus 17. Gitta nyersétel blogja 

Diós csokigolyóInkább téli, mint nyári édesség ez a tömény csokigolyó... de nagyon finom. Zserbó-golyó! Majd télen újra elővesszük ezt a receptet :) Ilyenkor még meglepetés: bármi lehet a csokiréteg alatt... Hozzávalók: 20 dkg áztatott dió (tiszta vízben legalább 24 órán át áztatjuk, az áztató vizet gyakran cseréljük) 3 evőkanál méz (ez változhat ízlés szerint) 1 evőkanál narancslé 1 csipet vanília por 3-4 dkg mazsola Golyók dióból, még csoki nélkül. Így is ehető A diót megdaráljuk és mézzel, narancslével, vaníliával ízesítjük. A mazsolát beáztatjuk, és ha felpuhult, egészen apró darabokra vágjuk, majd hozzákeverjük a diós masszához. Nedves kézzel pici golyókat gyúrunk belőle. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy kicsit megdermedjenek. Megforgathatjuk kókuszreszelékben, vagy belemárthatjuk nyers csokiba. Jó minőségű bio csokit is felolvaszthatunk, ha nincs otthon kakaóvaj. Ha az utolsó darabokra nem jut elég csoki... Nyers csoki: 5 dkg kakaóvaj 1 evőkanál bio kakaópor 1 evőkanál méz A kakaóvajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a kakaóport és a mézet, jól összekeverjük. A dió gombócokat félig belemártjuk, lecsöpögtetjük a felesleges csokit, majd hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Felvágva...

Kókusztej (készítése házilag)

2012. augusztus 1. VegaLife 

Számtalan receptemben szerepelt már a növényi tej, mint hozzávaló. Meglehetősen sok a növényi tejek készítésének módja. Most a számomra legkedvesebb (legalább is jelenleg) növényi tej, a kókusztej készítését mutatom be.       A recept: Hozzávalók: 1 csésze kókuszreszelék (A legjobb, ha van igazi kókuszdiónk és abból sikerül kikaparni.) 3 csésze víz 1 csipetnyi só igény szerint édesítő (gyümölcscukor, nyírfacukor, méz, stb...) Elkészítés: A kókusztejnek, ahogy a többi növényi tejnek is két elkészítési módja van. Az egyik, amikor éjszaka ázik - jelen esetben - a kókusz, más esetben az olajos mag. Majd ezt követően kerül feldolgozásra. A másik - általam előnyben részesített módja, - nem igényel éjszakás áztatást. Azért is jobban kedvelem ezt az elkészítési lehetőséget, mivel ritka az, amikor előző este én fixen tudom, hogy másnap kókusztejet innék, vagy használnék fel ételkészítéshez. Szóval a gyorsabb verzió : A vizet felforraljuk (buborékozzon). Egy csipetnyi sóval hozzásegítjük a forrást, amikor a forráspont már közel van. A felforrt vízbe egyszerűen beleszórjuk a kókuszreszeléket. Átkavarjuk, majd ismét forralunk rajta egyet. Fedővel hűvösebb helyre tesszük. (Nagy melegben pl. hideg vízbe állítjuk, vagy hidegebb kőre, padlólapra tesszük.) Amíg kihűl jut időnk másra. Arra mindenképp, hogy a turmixgépünket elővegyük, ha nincs mindig kéznél. Az a jó, ha a turmixgép teljesítménye legalább 500 Watt. A kihűlt kókuszos-vizes egyveleget a turmixgépbe töltjük és néhány percig (2 perc minimum) turmixoljuk. Amikor már sokáig turmixoltuk, egyszerűen csak sűrű szövésű szűrőn keresztül átöntjük a kancsónkba, vagy tároló edénybe. Ha nincs sűrű szövésű szűrőnk (micsoda nyelvtörő!:) ), akkor használhatunk tiszta harisnyadarabot, vagy gézt is a művelethez. Nekem van két szuper műanyag szűrőm, amit teák szűréséhez használok emellett. Hipermarketekben lehet ilyet kapni. De eurós, vagy százforintos boltban is láttam már. Szóval az elkészült kókusztej (nekem kb. 7 dl lett) hűtőben 2, max. 3 napig eláll, bár én a frissesség híve vagyok. Ha csak lehet, felhasználom még aznap, legfeljebb másnap. Mézzel és egy kevés kis vaníliával lehet az ízét igazán megbolondítani. A maradék - felfőtt kókuszreszelék süteményekbe, reggeli kásákba, esetleg kenyérbe keverhető, de régebben én még fasírthoz is hozzáadtam. (Talán erről is írok egyszer - még kép hiányában vagyok, csak kolléganőm egyike ízlelhette, mikor még nem blogoltam.)

Diótortácska epersodóval

2012. július 22. Életkert 

Tegnap ilyen gyönyörű folyton érős epret kaptam a piacon, így azonnal be is indult a fantáziám Hozzávalók az alaphoz: 2 marék áztatott dió 1 marék zabpehely 1 marék kókuszreszelék 1/­­2 citrom leve 2 ek bio méz 1 kk vaníliapor 1 leheletnyi tiszta só annyi víz, hogy turmixolható legyen. A hozzávalókat összeturmixoljuk, majd hozzákeverünk még 1 [...]

Köleskrém ribizlivel lelkizés nélkül

2012. július 11. BioBrigi 

Köleskrém ribizlivel lelkizés nélkülTalán ki kellene törölnöm az előző bejegyzést, vagy befejeznem... de most egyiket sem érzem helyesnek. Inkább elmondom hogy lehet finom nyári reggelit alkotni kevés munkával. Hozzávalók: 1 bögre köles 3,5 bögre víz 1 ek kókuszreszelék 1 ek vegimilk/­­szójatejpor 1 csipet só 1 ek gyümölcscukor /­­ 15 csepp sztívia 1 bögre feketeribizli A kölest kiválogatjuk (ne recsegjenek kődarabok a fogunk alatt) és 3 bögre vízzel feltesszük főni. Hozzáadjuk a cukrot/­­sztíviát, a kókuszt és a sót. 25 perc alatt megfő kavargatás nélkül. Ezután beledolgozzuk a szójatejport, majd a végén könnyű, aláfordító mozdulatokkal belekerül a ribizli is.

Mákos-almás nyers süti

2012. június 25. Fitt Nők 

Sületlen nyers süti A mákos kókusztejből megmaradt szárazanyagból készítettem az alapját ennek a desszertnek, de lehet simán teljes mákból és kókuszreszelékből is készíteni. A máktej és kókusztej receptjét itt találod: máktej és kókusztej. Lehet együtt is turmixolni a kettőt, így kapsz mákos kókusztejet. Szóval: a szárazanyaghoz tettem egy kis mézet (vagy lehet édesítésnek aprítógépben datolyavajjá [...]

Epres almás kókuszos turmix (vegán)

2012. június 14. VegaLife 

Ha fogytán az eprünk már, vagy csak más ízben is ki szeretnénk próbálni a turmixot, készítsük el almával, és zabpehely helyett kókusszal.             A recept:   Hozzávalók: fél marék eper 1 vagy két alma fél marék kókuszreszelék víz   Elkészítés: A kókuszreszeléket felöntjük (ellepje) vízzel és sűrűre megfőzzük. Kihűtjük kicsit majd a turmixgépbe tesszük (lehet, nem fog mind beleférni, csak a fele...) A megmosott almát héjastul beledaraboljuk, majd a megtisztított eperszemeket rárakjuk és indulhat a turmixolás. Egy-két-há és kész az eperturmix. Akinek nem elég édes, édesítheti gyümölcscukorral, vagy mézzel, vagy barnacukorral. Egészséges, finom, laktató, és ez is, mint a többi turmix pikk-pakk fogyasztható. Ilyenkor nyáron egy jó reggeli, vagy egy délutáni frissítővel is felér. Többihez hasonlóan más gyümölcsökkel is próbálkozhatunk. (Meggy, cseresznye, ribizli, stb.)

Egészséges eperturmix (vegán)

2012. június 14. VegaLife 

"Híres leszek, szólt az eper,  tudom, hogy rám büszke leszel.  És az eper tovább halad,  milyen sok ház, magas falak!  Nem tettek ki névtáblákat,  mert nincs neve az utcának.  Itt egy gyümölcs, - szólt apóka,  legyen ő a névadója!  Az eperszem nagyon boldog,  napsugár is rámosolygott.  Eperről szól már a nóta,  utcát neveztek el róla."  (Lupsánné Kovács Eta: Az eper álma - részlet -)   Könnyed, de laktató reggeli receptje eperrel: A recept:   Hozzávalók: 1 marék eper fél marék zabpehely víz kókuszreszelék   Elkészítés: A zabpelyhet kicsit megpirítjuk, majd vízzel felöntjük (ellepje) és megfőzzük. Kihűtjük kicsit és a turmixgépbe tesszük (lehet, nem fog mind beleférni, csak a fele...) Az megtisztított eperszemeket rárakjuk és indulhat a turmixolás. Egy-két-há és kész az eperturmix. Akinek nem elég édes, édesítheti gyümölcscukorral, vagy mézzel, vagy barnacukorral. Tálalásnál egy kevés kókuszreszelékkel és pár szem eperrel díszítjük. Egészséges, finom, laktató, pikk-pakk fogyasztható.      

Epres pite (Tojásmentes, sok kókusszal)

2012. június 5. VegaLife 

Epres pite (Tojásmentes, sok kókusszal)Becsukom a szemem és mit látok? Epret, epret, temérdek epret. Sajnos már nagy részét csak akkor látom, ha becsukom a szemem, de szerencsére lehetőségem volt élőben is sok sok eperszemmel találkozni. Sütésnél és szedésnél is egyaránt.Még nem unom. Sőt! Nem bánnám, ha legalább olyan könnyen és minőségben hozzáférhető lenne egész évben, mint az alma. De ez nekünk Kárpát-medencei lakosoknak nem adatott meg. Igaz, nem tudom, van-e a világon olyan hely, ahol a klíma lehetővé teszi, hogy a 12 hónapból legalább 8-9 hónapon keresztül szüretelni, tárolni lehessen az epret. Persze, most azzal nyugtatom magam, hogy ha tegyük fel, létezne is ilyen hely, biztos vagyok benne, hogy ők pedig az iránt áhítoznak, hogy alma és körte teremjen náluk úgy, mint nálunk. :) Ezen elmélkedésemet nem mindig kell komolyan venni. Ugyanígy képes vagyok görögdinnye szezonban is képzelődni egy rövid ideig. Szóval eperszezon lévén nem maradhat ki néhány epres csoda. Akinek a kertjében szamóca terem (ugye az kisebb szemű), ne bánkódjon, ezeket az édes kis semmiségeket (mert hát ugye, ha befaljuk semmi nem lesz belőle...) szamócával is elkészíthetjük! A recept: Hozzávalók: - 25 dkg kókuszreszelék - 6 dl víz - 10 dkg zabpehely - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 15 dkg fehér liszt - 2 evőkanál olaj (napraforgó, vagy semleges ízű) - 7-10 dkg gyümölcscukor (ki milyen édesszájú) - 1 teáskanál púpozott biocsicsóka sűrítmény - 1 púpozott kávéskanál szódabikarbóna - 30 dkg eper - egy csipet só - esetleg reszelt citromhéj  Elkészítés:A 6 dl vizet felforraljuk egy csipetnyi sóval. A kókuszreszelékeket leforrázzuk a felforrt vízzel, átkeverjük, majd a következő rottyanásig a tűzön hagyjuk. Minél tovább áll a forró vízben a sok sok kókuszreszelék, annál ízletesebb kókusztejet kapunk. Ezért ezt a műveletet akár előző este is elvégezhetjük. De a sütemény összeállítását mindenképpen ezzel kezdjük. Amíg az epret konyhakész állapotba "varázsoljuk", vagyis többszörös vízben átmossuk, kicsumázzuk, legalább félbe, vagy három részre vágjuk, addig a kókusztejünk érlelődik.Ha előkészítettük az epret, és a többi hozzávalót is, akkor hozzákezdhetünk a tészta elkészítéséhez. Tekintettel arra, hogy a süteményhez amúgy is kell a kókuszreszelék, nem szükséges leszűrnünk a tejet. Ellenben érdemes összeturmixolni, hogy a kókuszreszelékek minél kisebbek legyenek. Turmixolás után egyszerűen csak hozzáadjuk a fenti sorrendben a száraz hozzávalókat, majd az olajat. Átkeverjük. Édesítjük ízlésünknek megfelelően, és mielőtt a sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, hozzákeverjük a szódabikarbónát és a reszelt citromhéjat (nekem épp nem volt citromom, így kimaradt).A megtisztított, felvágott eperszemeket a massza tetejére helyezzük. Sütőben közepes lángon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk szikkadni, hűlni a tepsiben egészen addig, míg langymelegre nem hűl. Utána ügyes kézmozdulattal kiemelhetjük a tepsiből, vágódeszkán felvágva tálcára tehetjük. Sajnos nincs itthon friss menta, hogy azzal díszítsem. Kellemes kis süteménykockák az eperszezon idején. Természetesen bármely más gyümölccsel elkövethetjük ezt a nagyszerű tettet.    

Gyümölcsös árpa (gersli)

2012. május 24. VegaLife 

Az árpa fontosabb kenyérgabona volt a görögök és a rómaiak idején, mint a búza. Ezt jelzi az is, hogy a római Ceres isten árpából és nem búzából font koszorút viselt. Alacsony gluténtartalma miatt azonban az árpalisztből nem lehetett nagy cipót sütni, így végül helyébe a búza lépett. Az árpa gyógyító hatásának még napjainkban is találni nyomát, ugyanis a fogászatban gyakran alkalmazott helyi érzéstelenítő az árpa egyik alkaloidjának szintetikus változata. Az árpa jelentősége a sörgyártásban napjainkig jelen van. A gabonaszemeket először kicsíráztatják, majd a sarjadó csíranövényeket kiszárítják. Az így keletkező malátát vízzel keverik, majd élesztővel erjesztve, hordóba töltve sör készül belőle. Malátából készül a whisky is. Noha abszolút nem értek egyet az alkohol fogyasztásával, mégis érdekes információként osztottam meg. A sör és a whisky ugyan árpából készül, de egyátalán nem egészséges. Ez mutatja azt is, hogy nem mindegy, milyen technikával használjuk fel adott esetben az árpát. Máskülönben az árpa rostban gazdag táplálék, így mindenképpen a bélrendszert alaposan átmozgatja, rostjai által a bélfalakon lerakódott anyagokat tisztítja. Nem mellékes az a tény is, hogy magas magnézium, kálcium, kálium  és foszfor tartalma van. Fogyasztható sós és édes ételként is. Most egy édes receptet osztok meg mindenkivel.A recept: Hozzávalók: - 25 dkg hántolt árpa - víz - 2 db körte - 2 db banán - 6-8 szem eper - 1 teáskanál biocsicsóka sűrítmény - 1 csapzott evőkanál gyümölcscukor (vagy ki mivel édesít...) - darált dió (kihagyható) Elkészítés:A hántolt árpaszemeket átmossuk, majd feltesszük főzni. A víz jól ellepje. Főzés közben tartózkodjunk a gerslitől látótávolságra, nehogy leégjen, vagy kifusson. Amikor a szemek már megpuhultak, és a víz is lefőtt róla, biocsicsóka-sűrítménnyel összekeverjük, majd hozzáadjuk a gyümölcscukrot és végül a felaprított gyümölcsöket. Díszítésként eperszemekkel díszítettem és darált dióval szórtam meg. Ez lecserélhető kókuszreszelékre is. De az általam felsorolt gyümölcsök természetesen nincsenek kőbe vésve. Téli napokon citrusfélékkel, kivivel, nyáron meggyel, cseresznyével vagy barackkal, szilvával is elkészíthető. Egy szó, mint száz fenséges - egészséges eleség reggelekre és desszertekhez. :)Tejberizs helyett inkább válasszunk gyümölcsös árpát. Jobban jár vele a szervezetünk.

Túrógombóc másképpen

2012. május 11. Vegetáriánus ételek 

Túrógombóc másképpen - DesszertTúrógombóc másképpen Összetevők (4 főre ):15 dkg tönkölygríz 5 dkg kukoricadara 8 evőkanál kókuszolaj (ebből 3 evőkanál a morzsa elkészítéséhez kell) 5 dkg kókuszreszelék 5 dkg nádcukor 1 db citrom héja 25 dkg túró 5dkg búzacsíra 5 dkg búzakorpa Ízlés szerint méz , fahéj , vaníliás joghurt Ennél a túrógombócnál két féle újítást is alkalmazunk: az egyik, hogy a gombóc nem sima búzagrízből, hanem tönkölygrízből és kukoricadara keverékéből (tojás hozzáadása nélkül készül!), a másik pedig az, hogy a ,,lényeg nem fő ki a főzővízbe, mert a főzővíz benne marad a gombócban. A túrógombóc elkészítése Kókuszolajon megpirítjuk a tönkölygrízt, és vele együtt megpirítjuk a többi hozzávalót is,  úgymint kókuszreszelék, nádcukor, reszelt citromhéj és kukoricadara. Ezt 3x-os mennyiségű forró sós vízzel felöntjük, majd lefedve állni hagyjuk, majd még melegen hozzákeverem az áttört túrót. Ezután vizes kézzel vagy kanállal gombócokat formázunk, és kókuszolajon megfuttatott búzacsíra-búzakorpa keverékében megforgatjuk. Tálaláskor mézes fahéjjal, vagy mézes vaníliás joghurttal öntjük le. Előkészítési idő: 15 perc Elkészítés időtartam: 25 perc Rigó László Vezető Séf

Húsvéti tortácska..

2012. április 10. Extraszűz 

Húsvéti tortácska..Véget ért az áldásos böjt, ami számomra mindig csodálatos élményeket nyújt.  Idén nem sikerült teljesen elvonulnom a munkától, teendőktől, de igyekeztem némi időt szakítani az elmélyülésre, Csend- teremtésre.  (Itt részletesebben is leírtam egy régebbi böjtömet, idén pedig Ági is sok hasznos információt osztott meg a léböjttel kapcsolatban) A végeredmény nagyon pozitív, remekül érzem magam, újult erővel vághatok neki az elkövetkezendő sűrű hónapoknak :) Ami még nagyon nagy élmény volt számomra, hogy idén a párom is együtt böjtölt velem, és ez egy csodálatos ajándék. A húsvéti nagy evések nálunk kimaradtak, nosztalgiával idézem fel- mindenféle sóvárgás nélkül- édesanyám füstölt sonkáját és az annak levében főtt tojásokat, amit mindig sok tormával és kaláccsal fogyasztottunk. Nekünk most könnyű, nyers zöldséges ételek jutnak isteni medvehagyma pestoval (amit idén csíráztatott-aszalt napraforgómaggal készítettem). A tegnapi édesség pedig egy körtetorta volt csokoládé öntettel, ami annyiban érdekes, hogy a töltelékét léböjtről maradt gyümölcspépből készítettem. A tésztához:  15 dkg mandula (aszalt) 15 dkg aszalt hajdinacsíra 20 dkg dió (aszalt) 1 ml ceyloni fahéj 13 dkg magozott iráni datolya 1 csipet Himalája só A töltelékhez: 2 bögre körte és almapép 1 mk citrushéj (én yuzu-t használtam) 1 darabka vanília 3 ek kókuszcukor 1 ek mesquite por 1 ek lucuma por 3 ek őrölt mandula 2 ek útifű maghéj díszítés: 2 db közepes méretű körte 2 ek juharszirup  kevés fahéj csokoládé öntet: 6-8 dkg mandula, áztatva 3 ek kókuszreszelék 3 ek kókuszcukor kevés vanília 2 ek karobpor 3 ek nyers kakaópor 1 ek kókuszolaj, olvasztott A tészta összetevőit a datolya kivételével aprítjuk robotgépben, majd a datolyát a fűszerekkel és 1/­­2- 1 dl vízzel összeturmixoljuk. Összedolgozzuk a masszát a magos keverékkel, majd egy 25 cm átmérőjű piteformába egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát. Nem létfontosságú, de ha ropogós tésztát szeretnénk, aszaljuk kb egy éjszakán át. A díszítéshez szükséges körtéket kb 1/­­2 cm vastag szeletekre vágjuk, átforgatjuk a juharsziruppal és a fahéjjal, majd aszaljuk néhány órán keresztül. A töltelék összetevőit összeturmixoljuk vagy összekerjük, majd beletöltjük a tésztánkba. Tetszés szerint elrendezzük a tetején a félig aszalt körteszeleteket. A csokiszósz összetevőit annyi vízzel turmixoljuk össze, hogy öntet állagot kapjunk. Ehhez kb. 1 1/­­2- 2dl vízre lesz szükségünk. 

Ananászos csokitorta

2012. április 2. Nyers konyha 

Ananászos csokitorta Kedvenceim azok a nyers torták amelyek sok-sok gyümölccsel készülnek, így ellensúlyozzák a magos alap töménységét. Az ananász, csokival szerintem igazán jó páros, és az ananász már magában is olyan ízletes , édes, zamatos, hogy egyéb ízesítőt nem igényel. Igazán finom lett... Ananászos csokitorta Alap: 100 gramm kesudió  100 gramm mandula 15- 20 db datolya 50 gramm kókuszreszelék 50 gramm zabpehely kiskanál fahéj reszelt citromhéj ( 2 citromé) ha nem elég édes, méz Hozzávalókat konyhai robotgépben eldolgozzuk,megkóstoljuk, ha nem elég édes mehet hozzá méz, majd kicsi csatos tortaformába nyomkodjuk.  Ananászos réteg: 1 ananász 3 evőkanál útifűmaghéj 1 ananász felkockázva, konyhai robotgépben kicsit aprítva. hozzákeverjük az útifűmaghéjat és mehet az alapra. Csokikrém: 2 avokádó 1 banán 5 evőkanál kókusztej ( elhagyható) 2 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaópor 6 evőkanál méz késhegynyi fahéj késhegynyi vanília A hozzávalókat konyhai robotgépben krémesre keverjük, majd a tortára kenjük. A tortát kókusz chipssel díszítjük. A tányér aljára kókusztejet is tehetünk.

Vasárnap megkóstolhatod:)

2012. március 20. Nyers konyha 

Vasárnap megkóstolhatod:) Aki ellátogat március 25-én vasárnap a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális központba, az megnézheti hogyan készítem el ezt a finom almás- dió tortát és még kóstolót is kaphat belőle.....  :)  Ott találkozunk! ,,EGÉSZSÉG ÉS ÉLETIDŐ  A teljes program a Kőrösi honlapján Almás- dió torta: Tészta: 2 csésze dió 1 csésze napraforgó 1,5 csésze kókuszreszelék 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 2 citrom reszelt héja 5 kanál méz fél csésze víz A magokat 1 napot áztatjuk, lecsepegtetjük, majd a többi hozzávalóval betesszük az aprítóba, és jól összedolgozzuk. A kész tésztát csatos formába öntjük és belenyomkodjuk, úgy hogy körben a kezeinkkel 2-3 centiméter magas peremet képezünk, ami majd megfogja a tölteléket. Alma töltelék: 6 alma ( lereszelve) kiskanál fahéj 1 citrom leve 1 evőkanál útifűmaghéj Géppel lereszeljük az almákat, majd, a többi hozzávalóval összekeverjük és a tésztára simítjuk. Csoki krém: 1 avokádó 2 banán 4 evőkanál méz 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 3 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaó Turmixgépben vagy konyhai aprítóban krémesre keverjük és az almás rétegre egyengetjük. Kesudió krém: 4 evőkanál víz 2 evőkanál méz 1/­­2 citrom leve 1/­­2 csésze kesudió (érdemes legalább 1 órát vízben áztatni) A hozzávalókat turmixoljuk, majd eloszlatjuk a csokis rétegen. A tortát alma és kesudió darabokkal díszítettem. Szélét megszórtam kakaóporral.

Napi adag :)

2012. március 12. Nyers konyha 

Napi adag :) Íme a napi adag alga, mely így tavasszal igazán szükséges, segíti a méregtelenítést, megerősíti az immunrendszert, tartalmaz B 12 vitamint és még sorolhatnám, a lényeg, aki megteheti éljen vele ! :) Algás gyümisali: Az algaport érdemes gyümölcsökkel ízletesebbé tenni, készítettem is egy gyümölcssalátát ananászból, kiviből, almából, banánból és narancsból. Mindent összekockáztam, felezett ananászba töltöttem, megszórtam fahéjjal, kókusz chipsszel és kókuszreszelékkel és készítettem hozzá egy algás öntetet. Fél teáskanál alga turmixolva, ananásszal, banánnal, naranccsal. Ezt öntöttem a salira.  Egy film az algákról.. Természetgyógyász nyilatkozik.

Kakaós szivek gyümölcsökkel

2012. február 28. Gitta nyersétel blogja 

Kakaós szivek gyümölcsökkelTorta alap készítésekor előfordul, hogy a masszából kimarad. Ilyenkor golyókat szoktam formázni, és meghempergetem kókuszreszelékben vagy durvára törött magokban. Most viszont a legutóbbi két alkalommal nem golyó készült belőle, hanem belenyomkodtam egy szilikon sütőformába, és betettem a mélyhűtőbe. A torta alapok receptjei, csak úgy nagy vonalakban: dió (vagy mandula), datolya, napraforgó, méz, kakaópor, kókuszreszelék. Mindent aprítógépben masszává dolgozunk, és tortaforma aljába nyomkodjuk. Ha kimarad valamennyi, akkor jöhetnek a szivecskék, golyók vagy egyéb más formák. A szilikon szív-formának volt egy kis mélyedés a közepében, ebbe a következő citromos öntetet töltöttem: kesudió, víz, méz, citromlé, ezeket turmixgépben simára kevertem, és belekanalaztam a szivecskék közepébe. Kakaós diószívek  A képen látszik, hogy két szívnek finomabb a textúrája, kettőnek pedig durvább. Ilyen volt a tortamassza, amiből kimaradt. Az egyik szív közepére tettem néhány aszalt áfonyát, de láttam, hogy jobb áfonya nélkül. Mivel ez egy elég tömény édesség, sok sok gyümölccsel kell enni, pl így: kakaós diószív gyümölcsökkel

Kókuszos banán zöld szósszal

2012. február 7. Gitta nyersétel blogja 

Kókuszos banán zöld szósszalNagylányom ma könnyű vacsorára vágyott: nagyon szereti a banánt gyümölcsszósszal. Egyszerű és gyors, már ő maga is el tudja készíteni. hozzávalók: tetszés szerinti mennyiségű banán karikára vágva banánonként 1 evőkanál kókuszreszelék 1 banán 1/­­2 avokádó 1/­­2 citrom leve 1 evőkanál méz A banánokat karikára vágjuk és megszórjuk kókuszreszelékkel. (megforgathatjuk kakaó vagy karobporban is, csak azt egy másik tálban) A banánt, avokádót, a citrom levét és a mézet turmixgépbe tesszük, és simára turmixoljuk. (a szósz az avokádótól lett zöld, nincs benne semmilyen zöldség :)) A banán karikákat belemártogatjuk a szószba.

Gyümölcsös édesség

2012. január 30. Gitta nyersétel blogja 

Gyümölcsös édességEgy gyors gyümölcsös édesség: az ételtársítás szabályainak ugyan nem felel meg, de nagyon finom. Egy héten egyszer megengedhetjük magunknak, hiszen szép is, finom is. gyümölcsös süti Ez most egy tálcán készült, de ha kerek tortaformába teszed, akkor gyümölcstortának is tálalhatod, és akkor még ünnepélyesebb. Hozzávalók (egy kb 30x20 cm-es tálcához) az alaphoz:  20 dkg áztatott dió (mandula is jó) 1 evőkanál aszalt-csíráztatott hajdina (ez elhagyható, de ettől lesz finom ropogós) 1 evőkanál kakaópor (cukrozatlan, lehetőleg bio) 1 evőkanál méz 2 evőkanál kókuszreszelék gyümölcsök: 2-3 kivi, 1 banán, 2 mandarin (vagy bármilyen más gyümölcs) Kesuhab a tetejére: 15 dkg kesudió, 1-2 kanál méz, 1/­­2 citrom leve 1,5 dl tiszta víz csipet vanília aroma a díszítéshez aszalt áfonya, citromfű levelek Csokis réteg, rajta a gyümölcsök Az alaphoz a hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. A hajdinától finom ropogós lesz, de nélküle is nagyon finom (hiánya ne akadályozzon meg az elkészítésében). Egy csokis, morzsás anyagot kapunk, amit belenyomkodunk egy tálca aljába. Erre szépen felkarikázunk tetszés szerinti gyümölcsöket (először olyan gyümölcssalátásan akartam, összekeverve, de a végén mégis ilyen katonás sor lett belőle...) És utána jöhet a kesuhab: a kesudiót a vízzel, mézzel, citromlével simára turmixoljuk, és gusztusosan a gyümölcsök tetejére öntjük. Aszalt gyümölcsökkel, zöld levelekkel díszítjük. Szépen lehet szeletelni Szépen lehet vágni, még az alja sem tapadt le. Egy pillanat alatt elfogyott...

banános zabpelyhes keksz

2011. december 13. Mentesreceptek 

banános zabpelyhes keksz Egy tálban összekeverek 2 csésze (fél liter) zabpelyhet, 1 csésze (250 ml) mazsolát vagy más aszalt gyümölcsöt és 1 csésze kókuszreszeléket (elhagyható), majd egy csésze (növényi) tejet öntök rá. Míg ázik, egy másik tálban összetörök 3 közepes, érett banánt és kikavarom 10 dkg margainnal. Elkeverem egy fél zacskó sütőporral, késhegynyi sóval és fél csésze graham liszttel. A két keveréket egybeforgatom és továbbra is állni hagyom, míg egy csésze diót felaprítok és kis lángon megpirítok. A diót is belekeverem a masszába és ha a zabpehely nem ázik még legalább negyed órája, kivárom ezt. Kanállal vagy kézzel kis, lapos kupacokat rakok a masszából egy sütőpapírra és 170 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöm. (Alapötlet innen)

Kókuszkocka tojás nélkül

2011. december 2. BioVilág 

Kókuszkocka tojás nélkülTibi múlt héten kitalálta, hogy csináljak kókuszkockát, mert nagyon enne és ez meg is adta a löketet, hogy megoldjam a dolgot valahogyan vegán módra. Szokás szerint tojás helyett olajat használtam és egész jó lett a  végeredmény; finom,puha lett a tészta. A szódabikarbóna + ecet kombináció ötletét innen vettem:http:/­­/­­receptek.vegetarianus.info Hozzávalók: 50 dkg liszt 10 dkg barnacukor 4 dl víz 5 ev. kanál holland kakópor 12 ev. kanál olaj 6 ev. kanál ecet Bevonathoz: 50g kókusztejpor 25 dkg növényi margarin vagy vaj 5 ev. kanál rizsszirup kókuszreszelék 1. Az összes száraz hozzávalót keverjük össze, majd adjuk hozzá a vizet és az olajat. Kézi mixerrel keverjük simára, majd adagoljuk hozzá az ecetet. Ettől meg fog emelkedni a tészta. 2. Öntsük kivajazott tepsibe, majd előmelegített sütőben süssük meg kb. 25-30 perc alatt. 3. Míg sül a tészta, gőz fölött olvasszuk meg a margarint, adjuk hozzá a kókusztejport és a rizsszirupot. 4. A kihűlt tésztát kockázzuk fel, majd forgassuk a mázba és hempergessük kókuszreszelékbe. Ildi :-) 2010. június

Kókusztej házilag

2011. szeptember 5. A vegán szépség 

Kókusztej házilag Tökéletes édességekhez, tejberizs, tejbegríz, turmixok, koktélok, és egzotikus ételek, de akár tejszín, tejföl helyettesítésére is. hozzávalók: -egy csomag bio kókuszreszelék -agave- vagy juharszirup, esetleg nyírfacukor, vagy nyers nádcukor(elhagyható) -víz

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman

2011. július 30. Főzés nélkül finoman! 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finomanIlyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér  vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/­­2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/­­2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http:/­­/­­videotar.mtv.hu/­­Videok/­­2011/­­08/­­05/­­11/­­Balatoni_­nyar_­2011_­augusztus_­5_­.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed

Ohagi, édes rizsgolyók

2011. május 3. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Ohagi, édes rizsgolyók A makrobiotikus étrend sem nélkülözi az édes ízeket, az édességet, csupán az alapnyagokat kell jól megválogatni hozzá. Az ohagi, egy hagyományos japán recept aprószemű főtt édes rizsből készítik - ez alkalmanként a makrobiotikában is megengedett -, kicsi golyókat formáznak belőle, majd diófélékkel, apróra tördelt magokkal, vagy adzukiba-krémmel vonják be. Most kókuszreszelél illetve pirított szezémmag lett a bundája. Fanatikusabbaknak barna rizsből is készíthető. Hozzávalók: 2 bögre aprószemű édes fehér rizs, csipetnyi só, 1-2 evőkanál rizsszirup. Főzzük puhára a rizst. Mozsárral zúzzuk szét, hogy krémes állagú legyen. Ízesítsük rizssziruppal. Formázzunk belőle diónyi méretű golyókat, majd hempergessük meg ízlés szerint szezámmagban, vagy kókuszreszelékben.

gianduiás-kakaóbabos trüffel, rózsavizes hógolyó

2010. augusztus 24. ve.ga 

gianduiás-kakaóbabos trüffel, rózsavizes hógolyó  nyers, egész kakaóbab, az új szerelem. a gianduia pedig a régi, és nem kell választanom a kettő között :) belső réteg: törökmogyoró (áztatva, szárítva, krémesre darálva) méz külső réteg: törökmogyoró kesudió méz nyers kakaó kívül: kakaóbabtöret és egy leheletnyi keleti hangulat kedvéért: rózsavíz. hát jó, ez a poszt egy kicsit szentimentálisra sikerült.. hógolyók: kókuszreszelék kesudió (kb 1:2 arányban, krémmé őrölve) méz citromlé rózsavíz kókuszolaj és utifű maghéj kókuszreszelék a forgatáshoz sok citromot és rózsavizet használtam, hogy ezek az ízek domináljanak, de ettől elég híg lett a massza. egy kevés utifű maghéjtól és kókuszolajtól viszont szépen összeállt.

Halvás porridge

2010. május 21. Legyen néktek eledelül... 

Halvás porridge Könnyű, gyors, egyszrű, finom, olcsó. Ne kérdezze senki hogy a neve mit is jelenthet, mert el sem tudom képzelni. A halva egy görög édesség, amit napraforgómagból csinálnak. A porridge szót életemben nem láttam, nem hallottam, nem olvastam, de már tudom hogy ilyen is van:) Az egész szemes zabot kell megfőzni, ami elég furcsa... negyed óra főzést javasol, nálam úgy alakult, hogy fél órát főtt, mert sok dolog történt közben. Nem ártott neki. Megállapítottuk, hogy ha jobban szétfő a zab, vagy pehllyel indítunk, csinosabb is lehetett volna. A halvás karobos öntet nagyon finom, máskor is fogom használni. Lehet hogy okoskodom majd még vele, hogy hogyan, mitől lehetne sűrűbb, mert nagyon beindította a fantáziámat. Szerintem fagyi lesz a dolog vége, így a nyár közeledtével. 100g zabból csináltam, ami kicsit kevés volt, szerencse hogy a tegnapi reggeliből még volt egy kis maradék, amivel Gergő megpakolhatta a hasát. Banánnal tálaltam, ahogy az a képeken is látszik, ami tejesen egyedi ötlet, de anélkül elég egyhangű lett volna, és a kókuszreszelék is csak jót tett neki.

Kókuszcsók

2022. február 16. Kertkonyha 

KókuszcsókGluténmentes és vegán Kb. abbahagyhatatlan ez a kókuszcsók, szóval kis mennyiségnek neki se állj. Én eleve előnyben voltam, mert rengeteg kókuszreszelékem maradt karácsonyról (vagy egy kilóról beszélünk), miután teljesen elszámoltam a mennyiséget a bevásárlásnál. Ööö.. ez még a legjobb házban is előfordul.. :D Nagyon jókor jött ez a recept most az ovis farsangra. Jó nagy adagot küldtem a gyerekeknek, és nem jött belőle vissza egy darab se! ;) A végeredmény megfelelően édes, picit sós, tartalmas és könnyű egyszerre. Én nem tettem hozzá plusz cukrot, mert szerintem a kókusz magában is elég édes, a csokiról nem is beszélve. De ha te édesszájúbb vagy, akkor 1-2 evőkanál porcukorral állítsd be az ízét. Hozzávalók egy nagy tepsihez - 250 g kókuszreszerlék - 250 g kókuszkrém (kókusztejszín) - 1 nagy alma hámozva, lereszelve - 2-3 csipet só - 1 csapott mk szódabikarbóna - 20 g vaníliás cukor - 90 g étcsokoládé - 2 kk étolaj - A kókuszreszeléket keverd össze a többi hozzávalóval (a csoki és az olaj kivételével). Gyönyörűen ragadós masszát kell, hogy kapj, olyat, ami egyben marad, ha az edény falához nyomod. Tapasztalatból mondom, hogy a forgalomban lévő kókuszreszelékek nagyon eltérő minőségűek. Nem véletlenül sokkal olcsóbb az egyik és kicsit drágább a másik. Előfordulhat, hogy a legolcsóbb fajtából kivonták a kókuszzsírt, amitől nehezebben áll össze a masszád. Ilyenkor egy kis vízzel vagy még inkább olvasztott kókuszolajjal tudsz segíteni a dolgon. - Hagyd állni pár percet, addig melegítsd elő a sütőt és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Fagyis kanállal (vagy bármilyen mélyebb, öblös kanállal) formázz belőle félgömböket, és helyezd a tepsibe őket. - 200 fokon süsd 20 percet kb, amíg szép barna nem lesz a teteje. - Ha kihűlt, csepegtesd meg a csokoládéval. Ehhez tedd egy pohárba az összetört csokit, locsold meg 5 kk vízzel és az olajjal, majd melegítsd össze őket, lehetőleg forró vizes tálban. Húzd egymáshoz közel a kókuszcsókokat, és egy kanállal rázd rá a csokit. A hűtőben tárolást szereti. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!  Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek   Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Kókuszcsók first appeared on Kertkonyha.

Duplakókuszos golyó

2021. július 27. Kertkonyha 

Duplakókuszos golyóDUUUUPLAAA?? Mitől dupla? Hát, attól, hogy kívül-belül kókuszos! Mert a kókuszgolyó mindenhogy jó, de duplán kókuszosan a legjobb! Sőt! Ennél csak egy finomabb dolog van: a duplán kókuszos kókuszgolyó másnap! :D Csinálj sokat belőle, ez annyira egy hálás nyári édesség, nem kell sem főzni, sem sütni, ráadásul a gyurmázás kész stresszoldó meditáció, és persze a gyerekek is a legnagyobb örömmel vesznek részt benne. :) Hozzávalók egy lapostényérnyi golyóhoz: - 150 g darált keksz - 50 g porcukor - 40 g kókuszreszelék (10 g a masszába, a maradék a hempergetéshez) - 1 mk rum aroma - 1 zacskó vaníliás cukor - 100 ml növényi tej - 1,5 ek kakaópor - 50 g vegán vaj vagy margarin - A massza száraz hozzávalóit jól keverd el egy tálban. A kókuszreszelékből vedd le a negyedét, és ezt is keverd hozzá. - Gyúrd össze az egészet növényi tejjel és a margarinnal. A tejet finoman adagold, nehogy túl híg legyen a massza. - Ezután formázz belőle golyókat, és hempergesd bele a maradék kókuszreszelékbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!    Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek   Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.     The post Duplakókuszos golyó first appeared on Kertkonyha.

Szilvacsatni télire

2020. szeptember 6. Vegavarázs 

Hozzávalók: 2 ek olaj 3-4 apró, száraz csili fél ek reszelt friss gyömbér egy darab egész fahéj 1 ek kókuszreszelék 1,5 kk őrölt koriander 60 dkg magozott szilva összevágva fél kk só 15 dkg nádcukor késhegynyi kámforkristály (elhagyható) Az olajat felmelegítjük, belemorzsoljuk a csilit, hozzáadjuk...

Indiai tápióka puding

2020. június 9. Kertkonyha 

Különleges desszert egyszerű hozzávalókból Kedves ajándékot kaptam nemrégiben Hémangi Dévi Dászitól: legújabb könyvét, aminek címe: Indiai vegán konyha . Ez a szakácskönyv tele van nagyon izgalmas receptekkel, közülük én most egy tápióka pudingot választottam. Egyszerű az elkészítése, titka a bámulatosan illatos hozzávalókban rejlik. Az eredeti verzió mangópürét kívánt, de ezt az adott helyzetben én nem tudtam beszerezni sajnos. Így aztán valamiféle dublőr után kellett néznem, és találtam is! Vajon mi az, ami nagyon hasonló nemcsak színre de hasonlóan illatos is lesz tőle a végeredmény? :) Hát, persze, hogy az őszibarack befőtt! Hurrá, indul a pudingfőzés! Hozzávalók 5 adaghoz - 120 g tápiókagyöngy - 800 ml növényi tej (én szójatejet használtam) - 75 g nádcukor - 5 ek kókuszreszelék - őszibarackbefőtt, 4 db felezett őszibarack - 1/­­4 kk őrölt kardamom - csipet só - Fél órára a tápiókát áztasd be bőséges hideg vízbe. - Ezalatt kicsit megszívja magát, de a felesleget mindenképp öntsd le róla. A főzéshez már szójatejet forralj, ebbe kanalazd a tápiókát. - Ne felejtsd el csipet sóval ízesíteni (tudod, szinte minden édességbe kell!), majd 10 percig főzd takarékon. - Ezután keverd el benne a cukrot és a kókuszreszeléket, így főzd további 3-4 percet. - Közben turmixold össze az őszit a kardamommal, és ezt is keverd hozzá, hagy’ rottyanjon egyet. Készen is vagy! Kanalazd poharakba és hűtsd be mindenképpen. Persze, ha meg tudod várni… Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II

Protein ball

2020. március 24. Beautilicious 

Protein ballOtthoni edzés pipa és megjutalmaznád magad valami ártalmatlan édességgél, ami amellett, hogy nagyon finom, rendkívül jó makrokkal rendelkezik? Elhoztam nektek a legújabb kedvencemet, amivel mostanában nem birok belelni :) Hozzávalók - 100g túró - 1 adag fehérje - 25g kókuszreszelék - pici tej - Ízlés szerint lehet hozzá gyúrni apróra vágott gyümölcsöt, csokit, aszalványokat, kinek mi fér bele A hozzávalókkal nincs más dolgod, mint ezekből golyókat formázni, és betenni a hűtőbe picit pihentetni, hogy összeálljon.

Diós granola csokis puffasztott tönkölybúzával

2020. január 19. Éltető ételek 

Diós granola csokis puffasztott tönkölybúzávalAmikor a kisebb lányom a nővéremnél töltötte a téli szünetet, ott evett LIDL-s granolát, ami nagyon bejött neki. Számomra nagyon drága, mert 3-4 adag jön ki csak belőle, és több, mint 1000 Ft. Szóval úgy gondoltam, hogy rekonstruálom, és megalkotom a saját csokis puffasztott tönkölybúzás granolát. Hozzávalók: - 50 dkg nagyszemű zabpehely - 20 dkg dió - 10 dkg kesudió - 10 dkg kókuszreszelék - 20 dkg puffasztott tönkölybúza vagy rizs - 1 tábla 70%-os étcsoki - 1 mokkáskanál vaníliapor - szárított narancshéj vagy 5-6 csepp narancsolaj Elkészítése: - A csokit vízgőz felett olvaszd fel. - Egy zsírpapíros tepsibe szórd bele a puffasztott tönkölybúzát, majd öntsd rá az olvasztott csokit. Kézzel jól keverd össze, hogy a csoki mindenütt bevonja a puffasztott szemeket. - 150 fokra előmelegített sütőbe tedd be, majd süsd kb. 15-20 percig, amíg ropogós lesz. - Néha keverd meg, majd hagyd kihűlni. - Közben egy másik tepsibe tedd a zabpelyhet a durvára vágott dióval, és ezt is pirítsd meg a sütőben, amíg illatozni nem kezd (kb. 20 perc). - A kesudiót kávédarálón daráld meg. - Keverd össze a kihűlt csokis szemeket a zabos-diós keverékkel. Add hozzá a kókuszreszeléket, a darált kesudiót és fűszerezd. - Zárható dobozba tartsd.

Kókuszos kocka (vegán)

2019. december 24. VegaLife 

Kókuszos kocka (vegán)Gyermekkorom egyik kedvence, ami karácsonyok, lagzik alkalmával biztos a pocikámba került annak idején. Ugyan szerettem, de nem is nagyon jutott eszembe, hogy elkészítsem, egészen máig, talán csak egyszer volt rá példa, pedig nem egy nagy kihívás a fatörzshöz képest. Idén azonban ezzel kedveskedtem magunknak és a vendégeknek. Az eredeti kókuszos kocka tésztájába mézet tesznek, ezt vegánok ki is hagyhatják, esetleg agavé sziruppal helyettesíthetik. Én is kihagytam, de nem is érezni a különbséget. Tej és tojásmentes recept következik.   A recept Hozzávalók:   25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt  15 dkg fehér búzaliszt  10 dkg kukoricaliszt (ettől tuti szép sárga színe lesz) 1 teáskanál szódabikarbóna 15 dkg eritrit (ha teszünk bele 1-2 kanál mézet, akkor kevesebb eritrit kell hozzá) 1 citrom reszelt héja pár csepp vanília esszencia 8 dkg kókuszzsír 2 dl növényi joghurt (szója joghurt) 2,5 dl növényi tej vagy víz   Külső csokis réteghez: - 6 ek kakaópor vagy karobpor (ha kevésbé jó minőségű, lehet több kell) - 10 dkg kókusz zsír (vagy növényi margarin) - 14 dkg eritritol (én egy kis inulint is adtam hozzá, de el is maradhat, ha nincs a háztartásunkban) - 3-4 dl növényi tej   - kb 20-25 dkg kókuszreszelék a forgatáshoz Elkészítés: A tészta száraz hozzávalóit, a háromféle lisztet összeszitáljuk a szódabikarbónát hozzászitáljuk majd az eritritet is hozzákeverjük. A lereszelt citrom héját is belekeverjük. Ezután hozzáadjuk a  növényi joghurtot és tejet, a folyékony kókusz zsírt, a vanília esszenciát  és lágy mozdulatokkal csomómentesre összekeverjük. Enyhén sűrű tésztát kapunk. Piskóta tésztánál sűrűbb, de a nokedli tésztánál lazább, folyósabb tésztát. Sütőpapírral bélelt tepsiben tűpróbáig sütjük.  Tűpróbánál nekem nem ragadt rá semmi, többször is beleszúrtam a sütibe, de amikor kivettem és egy rácsra ráfordítottam a süteményt, akkor láttam, hogy egy kis része az alján még nagyon puha, ezért úgy, a rácson megfordítva visszatettem még a meleg sütőbe és pár percet még rásütöttem. Elvileg 30 perc elég kellene legyen a teljes sütési időnek.  A csokiszósz készítéséhez először a kókusz zsírt vagy margarint felolvasztjuk, hozzákeverjük a kakaó vagy karobport, az eritritolt és egy némi növényi tejet (én bolti zabtejet használtam). Felforraljuk, közben folyamatosan kevergetjük, majd az edényt hideg vízbe téve lehűtjük. A sütemény miután kihűlt, széleit levágjuk, felszeleteljük az egész tepsi süteményt, majd villa segítségével csokiszószba mártjuk a kockákat és kókuszreszelékben megforgatjuk őket. Hűtőben érdemes egy éjszakát pihentetni. Másnap annál finomabb.  Készítési fázisok képei:

Csokis-kókuszos keksz

2019. augusztus 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Csokis-kókuszos kekszEgyszerű, gyors és finom! Hozzávalók: - 2 csésze liszt - 1/­­2 zacskó sütőpor - 1 csésze nádcukor - 1 csésze kókuszreszelék - fél tábla étcsoki - 1/­­2 csésze kókuszolaj - 1/­­4 csésze víz - pár csipet só [...] Bővebben!

Alakbarát Kókuszgolyó

2019. május 7. Fittanyuka 

  Hozzávalók (15-20 db golyó): - 2 db alma héjazott - 8 ek zabpehely finom pelyhű - 1 ek cukrozatlan kakaópor - 6 ek  kókuszreszelék - 20 szem meggy - 3 ek rizstej - 3 ek kókuszvirág cukor - 2 evőkanál szűretlen kókuszolaj Az almát lereszeljük,  a zabpehelyhez hozzákeverjük a kakaóport és  együtt alaposan összekeverjük. A rizstejet felmelegítjük, hozzáadjuk a kókusz virágcukrot és a kókuszolajat, állandó keverés mellett felolvasztjuk a cukrot és hozzáöntjük a zabpelyhes, almás keverékhez. Összegyúrjuk és hagyjuk 30 percet állni, majd nedves kézzel golyókat formázunk, közepükbe beletesszük a kimagozott meggyet és kókuszreszelékbe forgatjuk. Én készítettem olyan verziót is amelyeket csak kakaóporba hempergettem. Ez a verzió nem jött be a gyerekeknek.

Gyors, gluténmentes, tejmentes, karobos puliszkasüti

2018. november 1. Élj harmóniában 

Gyors, gluténmentes, tejmentes, karobos puliszkasütiTegnap a Gyertyafényes Halloween Jógára készítettem ezt az édességet. Lévén jött olyan is a jógagyakorlásra, akiről tudtam, hogy gluténmentesen táplálkozik, ezért szem előtt tartva Judit táplálkozását választottam olyan alapanyagot, hogy ő is tudjon enni belőle:)  A kukoricadarát, (puliszka, polenta) szeretem, mert gyorsan elkészül, tápláló és különböző élelmiszer allergia, érzékenység esetén is fogyasztható.  Korábban jó néhány receptet is tettem már ki pl. sós puliszkás receptet a blogra, egy párolt zöldséges receptet  itt olvashatsz, és itt találsz egy polenta pizza receptet. Ezt az édes puliszkasüti alapreceptet gyakran szoktam készíteni, de a kókusztejszínes változat most új kísérlet volt:)  A karob a kakaó egészségesebb változata. Ha nincs otthon karob nyugodtan helyettesítheted kakaóval is.  Hozzávalók 1 csésze kukoricadara 4 csésze víz 1 csésze kókuszreszelék 4 púpos ek. karob 1/­­2 csésze teljes értékű nádcukor  (ízlés szerint változtatható mennyiség) vanília 1 doboz kókusztejszín  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!  A vizet egy nagy edénybe forrald fel. Tedd hozzá a kókuszt, vaníliát, karobot.  M ajd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát.Amikor már csomómentes keverd hozzá a kókusztejszínt.  Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg  meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától.  Egy tepsibe öntsd bele a masszát. Várd meg amíg kihűl és utána szépen szeleted fel. Én mielőtt kihűlne kókusszal vastagon megszórom a tetejét, hogy szép legyen. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel Kati

Fűszeres sült padlizsán - indiai subji (szabdzsi)

2018. augusztus 5. Élj harmóniában 

Fűszeres sült padlizsán - indiai subji (szabdzsi) Itt a nyár, a biopiacon már van padlizsán. :) A padlizsán az ájurvédában fanyar, keserű és fűtő hatású emeli a pittát (a tüzet ) de általában egyensúlyba hozza a vatat és a kaphát. Pitta alkatúak alkalmanként ehetik, ha kihagyják az asafietodát, a mustármagot és a masalát. A padlizsán orvosi szempontból növeli az agnit (emésztés tüzét), méregteleníti a vastagbelet, de nem szabad vese- és epekő-problémásoknak fogyasztani, mert magas az oxálsav tartalma.  Ma egy   nagyon ízletes fűszeres sült padlizsános zöldséges főétel receptjét hoztam el nektek. Készítheted ebédre vagy vacsorára . Fogyaszthatod rizzsel, purival, chapatival (lepénykenyér receptet itt találod). Hozzávalók 2 közepes padlizsán 2 ek ghí vagy olaj 1 tk feketemustármag 1 tk római kömény 1/­­2 tk masala por (ez egy fűszerkeverék indiai boltokban kapható) 1/­­4 tk asafoetida 1/­­4 tk kurkuma  1/­­4  tk só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A padlizsánokat mosd meg és vág kockákra.  A ghít (vagy olajat) egy nagy serpenyőben hevítsd fel közepes lángon, majd tedd bele a mustármagot, a  római köményt, pirítsd picit, majd add hozzá az asafoetidát és a kurkumát. Keverd meg a fűszereket, hogy piruljanak és utána keverd hozzá a  masala port, sót és a padlizsánt.  Keverd meg alaposan, fedd le és takarékon főzd amíg puha nem lesz, (kb 20-30 perc) . Tálalhatod  kurkumás baszmati rizzsel vagy chapatival és tehetsz  hozzá  kókuszreszeléket és friss korianderlevelet. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Kókuszos gojis szelet

2018. június 15. Beautilicious 

Kókuszos gojis szeletNyári könnyű, finom, és természetesen cukor és gluténmentes édesség. Hozzávalók - 200gr tejföl - 2 tojás - 50gr édesítőszer - 50gr goji bogyó - 200gr kókuszreszelék - kis rumaroma Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - Keverd fel a tojássárgáját az édesítőszerrel - Add hozzá a sárgájához a többi hozzávalót - Verd fel a tojásfehérjét - Forgasd a fehérjét a masszához - Öntsd formába ( én kenyérsütő formát használtam) - Süsd ki 170fokon 40-45perc alatt

epres tofukrém

2018. május 6. Beautilicious 

epres tofukrémNagyon finom, nagyon egyszerű, és nagyon mentes. Egy igazán hűsítő cukor, glutén, és laktózmentes vegán finomság.  Hozzávalók - 300gr tofu - 150gr eper - 100ml kókusztej - Ízlés szerint lehet kókuszreszelék, kakaópor, mandula, mogyoró ( ez csak rajtad múlik) Nincs más dolgod, mint ezeket összeturmixolni, hűtőbe tenni, és megenni. :D

Erdei gyümölcsös "joghurt" szelet

2018. március 19. Fittanyuka 

Íme egy igazán könnyű, frissítő “mentes” desszert recept amely nemcsak vegán, cukormentes hanem gluténmentes is! Hozzávalók: (10-12 szelethez) 100 g rizsliszt 50 g gluténmentes lisztkeverék 25 g kókuszreszelék 25 g kakaópor 200 ml víz 80 g eritrit 1/­­2 citrom lereszelt héja 6 evőkanál folyékony (szoba hőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor   Krém:  250 g selyem tofu 200 ml kókusztejszínt 100 g eritrit 1 citrom reszelt héja 1 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 2 csapott evőkanál agar-agar 1,5 dl víz két maréknyi friss, vegyes piros gyümölcsök A piskóta száraz hozzávalóit összekavarjuk, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, robotgéppel alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott kapcsos 10 szeletes tortaformába öntjük, 180 C fokon 40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk, ha nem tapad a közepe elkészült, ha szükséges még 5-10 percig sütjük 150 C fokon. Formában hagyjuk kihűlni. A krém hozzávalóit (kivéve az agar-agar és víz) összeturmixoljuk. A vizet hidegen elkeverjük az agar-agarral és felforraljuk. Utána hozzákeverjük, turmixoljuk a krémmel, belekeverjük a megmosott gyümölcsöket és a formába öntjük, a piskóta tetejére. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük, vagy fagyasztóban 1-2 órát hűtjük.   The post Erdei gyümölcsös "joghurt" szelet appeared first on fittanyuka.hu.

gőzgombóc

2018. február 16. Beautilicious 

gőzgombóc Életem első, de nem az utolsógőzgombócát készítettem el ma reggel. Mindössze 5 perc a mikróban, és kész a csoda. Nagyon finom alap, ami sokféle képpen variálható. Nálam most a csokis kókuszos ízben készült hozzávalók - 100gr túró - 1tojás - 25gr barna rizsliszt - 25gr kókuszliszt - 1tk sütőpor - 30gr kakaópor - 30gr kókuszreszelék - 30+30gr édesítő - 100+150ml tej így készítsd - bögrébe keverd össze a túrót, tojásfehérjét, liszteket, 30gr édesítőt,100ml tejet, és sütőport - a pudinghoz főzzük meg a tojássárgáját, kakaóport, 30gr édesítőt,kókuszreszeléket, és 150 ml tejet - tölts meg a pudinggal a keveréket, és tedd mikróba 5 percre

Brokkoligolyók kókuszbundában

2018. február 4. VegaLife 

Brokkoligolyók kókuszbundábanLeggyakrabban édességekhez használjuk a kókuszreszeléket. Ez általános. Nagy ritkán mégis megszáll valami, ami által kísérleteket viszek véghez. Így jött létre ez a kókuszreszelékbe forgatott brokkoli golyó. Ha van maradék párolt brokkolid, vagy nem tudod, mit kezdj a hűtőben pihenő brokkoliddal, íme egy jó kis recept. Mi zöldséges rizzsel és vegán majonézzel fogyasztottuk. Kellemes ízélmény ezek együttese.   A recept Hozzávalók: - 400 g brokkoli - 0.5 fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma -  zabpehely - 2 ek sörélesztő pehely - kókuszreszelék - só    Elkészítés: A brokkolit megmossuk, és a rózsáira szedjük. Kevés sós vízben feltesszük párolni kb. 10-15 percig. A vöröshagymát, fokhagymát felaprítjuk. Amikor félig megpuhult a brokkoli, hozzáadjuk  a felaprított hagymát és a fokhagymát. Botmixerrel vagy gyorsaprítóval összeturmixuljuk úgy, hogy maradjanak benne darabok. Hozzákeverünk annyi zabpelyhet, hogy formázható masszát kapjunk. Adunk hozzá sót és sörélesztő pelyhet, majd gombócokat formálunk belőle. A gombócokat pedig meghempergetjük kókuszreszelékben. Sütőpapíros tepsire helyezzük és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Rizibizivel és vegán majonézzel fogyasztottuk.  

kókusz tekercs

2018. január 14. Beautilicious 

kókusz tekercsEgy igazán könnyű finomság, amihez még a sütőt se kell bekapcsolnod. Hozzávalók        a sötét rétsz: - 75gr mandula - 35gr útifűmag héj - 50gr datolya - 30gr kakaópor - 50ml kávé - 150ml tej      a kókuszos töltelék: - 65gr kókuszreszelék - 350gr túró - 50gr édesítőszer Így készítsd - A sötét rész hozzávalóit turmixgépbe tesszük és összeturmixoljuk - Ugyan ezt tesszük a krémmel is - Kinyújtjuk a sötét masszát, majd megtöltjük a kókuszos krémmel - Feltekerjük, majd becsomagoljuk, és hűtőbe tesszük pár órára, végül szeleteljük

Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg)

2017. december 19. Zizi kalandjai 

Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg) Csapó Ildi bloggertársammal, a Greenway Design írójával az az ötletünk támadt, hogy kitalálunk két hasznos, kedves vagy éppenséggel finom és ízletes vegán ajándékot, amellyel szívesen lepjük meg szeretteinket és Nektek is hasznos tippeket adhatunk így a véghajrában. Az egyik recept, egy általam készített karácsonyi granola, a másik recept pedig, egy Ildi által készített narancsos testradír, ami az ehető kencék kategóriába tartozik. Olyan natúrkozmetikum, ami teljesen természetes összetevőkből áll, fantasztikus az illata és egy nehéz nap végén vagy éppen a karácsonyi pihenés alatt igazi relaxáló kényeztetést nyújt a használata. Bevallom a gyerekek mellett kevésbé vagyok aktív gasztro ajándék készítő, de azért néhány aprósággal idén is készülni fogok a családtagoknak, néhány közeli barátnak. A granola (ropogós reggeli müzli, amit tehetünk a kásánkra, szórhatjuk a turmixunkra, tehetjük kókusz- vagy szójajoghurtba vagy növényi tejbe) nagyon nagy sláger nálunk és a gyerekkel együtt készítve sem fog (talán) felfordulni a konyha az elkészítésekor! Összekeverjük a hozzávalókat, tepsire borítjuk, megpirítjuk a sütőben és már csomagolhatjuk is üvegbe vagy díszes (saját készítésű) tasakba. Az ajándékozott biztosan értékelni fogja, hogy saját magunk készítettünk valamit, ami ráadásul nagyon finom is. Ebben a karácsonyi granolában a fűszereké és a színeké a főszerep. A piros színt az aszalt áfonya adja, a fehéret a kókuszchips, a zöldet pedig a pisztácia. A fűszerek pedig őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg és szerecsendió. Teljesen karácsony illat lesz a konyhánkban, amikor készítjük. Karácsonyi granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán )   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc   Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak és karácsonyra ajándékba! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli, granola Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 6 főre Hozzávalók 4 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre dió, durvára aprítva 1 bögre mandula, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ½ bögre tökmag ½ bögre kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 4 evőkanál juharszirup 3 evőkanál chia mag 1 teáskanál őrölt gyömbér 1 teáskanál őrölt fahéj ½ teáskanál őrölt vanília ½ teáskanál őrölt szegfűszeg ¼ teáskanál őrölt szerecsendió ½ bögre sós vagy natúr pisztácia, durvára aprítva, sütés után hozzáadva ½ bögre aszalt vörösáfonya, sütés után hozzáadva ½ bögre kókuszchips, sütés után hozzáadva Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, dió, mandula, napraforgómag, tökmag, kókuszreszelék, chia mag, őrölt gyömbér, őrölt fahéj, vanília, szegfűszeg és szerecsendió. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és a juharszirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és a juharszirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Ha kihűlt, keverjük hozzá a pisztáciát, a vörösáfonyát és a kókuszchipszet is. Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Ha nincs juharszirupunk, helyettesíthetjük agavé- vagy rizssziruppal. A juharszirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. 3.5.3229 És íme a csodás vegán narancsos testradír, amit Ildi készített nektek… A receptért és csomagolási ötletekért kattintsatok át ide.

kakaós kókuszos amerikai palacsinta túrókrémmel

2017. december 9. Beautilicious 

Egy ráérős reggelen nincs is jobb, mint egy frissen sült amerikai reggeli egy picit megreformálva. Egészséges finomság, amit a családban mindenki imádni fog Hozzávalók - 50gr kölesliszt - 50gr kókuszreszelék - 45gr + 2ek édesítőszer - 2 tojás - 30gr kakaópor - fél csomag sütőpor - 100+50ml kókusztej - 50gr sajtkrém - 250gr túró - kókuszolaj a sütéshez Így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - A sárgáját keverd fehéredésig az édesítővel  - Add hozzá a kókusztejet, majd a száraz hozzávalókat - A fehérjét verd kemény habbá, majd forgasd a masszába - Süsd ki kókuszolajban  - Amíg sül a tészta, keverd össze a túrókrém hozzávalóit: a 2ek édesítőt, 50gr sajtkrémet, 50ml kókusztejet és 250gr túrót

Instant zabkása házilag

2017. november 26. Éltető ételek 

Instant zabkása házilagAz élelmiszergyártók próbálnak minden igényt kielégíteni, így az egészséges táplálkozás felé kacsintó embereket is igyekeznek kiszolgálni. Sajnos a hangzatos nevek mögött nem mindig találjuk meg a tápláló ételeket, így az instant, zacskós zabkása sem a legjobb megoldás az életmódváltóknak. Miért is? Nézd meg egy ilyen kása összetevőjét: 53% zabpehely, cukor, zsíros tejpor, kukoricakeményítő, glükózszirup, 2,8% fagyasztva szárított málna darabok, 2,4% chia mag, természetes aroma, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav). Szerinted? Inkább készítsd el magad, már csak azért is, mert ami valóban jók, azok iszonyúan drágák. Elég nagy mennyiséget szoktam készíteni, de miért is apróznám el, hiszen nagyon sokáig eláll. Ajánlom elolvasásra egy korábban írt cikkemet ezekről a zacskós kásákról. Hozzávalók: - 50 dkg zabpehely - 20 dkg mazsola - 20 dkg dió - 10 dkg kesudió Eddig tartott az alap összetevők listája :) Tehetsz még bele: - 4-5 evőkanál kókuszreszeléket - 4-5 evőkanál puffasztott gabonát, pl. köles, amaránt, quinoa - fincsi, keserű étcsokit apróra vágva - 1-1 kávéskanál vaníliapot és fahéjat Elkészítése: - A kesudiót daráld meg. - Egy késes daráló segítségével dolgozd porhanyóssá a zabpelyhet és a mazsolát.  - Majd néhány fordulatra tedd bele a diót is. - Keverj mindent össze. Hogyan edd? Tegyél egy tálba 3-4 evőkanál kásaport, majd öntsd le meleg növényi tejjel. Én még szoktam belevágni egy gyümölcsöt is. Jó étvágyat!

Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat)

2017. október 25. Zizi kalandjai 

Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat) Arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember reggeli rutinjának bemutatása igen népszerű a Youtuberek világában. Az az igazság, hogy én is szeretem nézni, hogy mások hogyan indítják a napjukat, miket esznek egy nap (vegán változat) és szeretek bekukkantani mások bevásárlókosarába is. A kosárban csücsülő áruk sok mindent elárulnak egy ember életmódjáról. Kíváncsi vagyok nektek milyen fura szokásaitok vannak… ha van kedvetek, írjátok meg kommentben. Szóval egy anya reggele… régimódi változatban, szövegesen, képekkel illusztrálva blog bejegyzés formájában, nem pedig Youtube videó formájában (Youtube csatornám már van, de a videók még váratnak magukra )! Ez a bejegyzés az ideális reggelemet mutatja be, amikor mindenre van idő. Persze ilyen ritkán van, mert anya tervez, gyerek végez. A sorrendet igyekszem tartani, de néha az is felborul vagy valamelyik éppen kimarad. A reggeli ébredésem általában szoptatással indul. Ákoska ébreszt. Miután kijutottunk a konyhába vizet melegítek és langyos citromos vizet készítek magamnak (néha I. is iszik, akkor neki is csinálok). Ez beindítja a vérkeringésemet, kiváló lúgosító hatású és még számos jótékony hatása van, amelyekről itt írtam korábban. Új szokásként nemrég kezdtem bele a szintén lúgosító hatású zöld víz ivásába. Egy pohár vízbe egy teáskanál árpafűport teszek, ezt jól elkeverem és két húzásra megiszom. Nincsen borzasztó íze (szerintem)… olyan édeskés “zöld” íze van, amit lehet turbózni egy kis frissen facsart citromlével. A port egyébként turmixokba is lehet tenni, akkor teljesen elveszik a “zöld” íze, ha ez valakit zavarna. (“Az árpafűpor egyébként gazdag rostokban és klorofillban. Többféle ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálcium, króm, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, a szelén vagy a bór.”) Miután megittam mindent, jöhet a reggeli (amit az esetek 98%-ban I. készít el ). Mostanában zabkását eszünk különböző feltétekkel: almával, szőlővel, magokkal, magvajakkal, kókuszreszelékkel felturbózva és jöhet mellé még egy szelet sütőtök is, ha van időm megenni. Közben persze történnek egyéb dolgok is: mosogatógép kipakolása, mosogatás, elpakolás, játék, beszélgetés, beágyazás, pelenka csere, öltözködés. Reggeli után jöhet a magam rendbe tétele, legalábbis a fejemé. Arcot mosok, majd jöhet a hidratálás. Nemrégen elfogyott a Hauschka arckrémem és nem volt időm elmenni venni egy másikat. Ekkor kaptam az ötletet Reginától – a fantasztikus Perla megalkotójától, akivel már interjút is készítettem -, hogy használjak Perlát arcápolásra bio rózsavízzel hígítva. Két csepp olajat nyomok a kezembe, ehhez fújok három fújásnyi rózsavizet (amelyet a Mannától veszek), összedörzsölöm a két kezemmel ezt a mixet és bemasszírozom az arcomba, a nyakamra. Egyszerűen leírhatatlan frissítő, kényeztető érzés ezt átélni! És jó tudni, hogy a Perlában lévő ligetszépe olaj regenerálja és lassítja a bőröm öregedésének folyamatát, a pálmarózsa olaj fiatalítja bőrömet és összehúzza pórusaimat. A még benne található kizárólag hidegen préselt, finomítatlan, organikus olajok a legjobbat teszik a bőrünkkel. A szemem környékére pedig a Hauschka regeneráló szemkörnyékápolóját használom. (Fontos tudni: igyekszem a kozmetikumok terén is a 100% vegánságra, de még vannak olyan termékeim, amelyek csak vegetáriánusnak felelnek meg, így ez a regeneráló szemkörnyékápoló is. A Hauschka lakto-ovo vegetáriánus termékeinek listáját itt találjátok, itt pedig a vegán termékekét, a cég viszont állatkísérlet mentes.) A fürdőszobában zajlik még egy fogmosás és egy fésülködés is – bár utóbbira nem mindig van időm reggel. Ilyen esetben délután, amikor megyünk a játszótérre, indulás előtt megfésülöm a hajam. Ha pedig extra időm van még reggel, akkor beveszem a vitamin adagomat. Nem szedek mindennap vitamint, csak két-három naponta. Itt a tálkában éppen Pregnazon van (még intenzív szoptatás miatt), C- és D3 vitamin egyben és egy vegán probiotikum kapszula (ilyen fajta innen). Hát így néz ki egy reggelem (a családdal a “háttérben”). Kíváncsi vagyok a tiétekre is! Nektek mindenre jut időtök (ha igen, mi a titkotok)? Mi az, amit nem hagytok ki sosem?

Avokádókrémmel töltött kosárkák

2017. október 11. Éltető ételek 

Avokádókrémmel töltött kosárkákAz idei Országos Könyvtári Napok szlogenje "Csak tiszta forrásból" volt. Ennek keretében a tiszaújvárosi könyvtár sütiversenyt hirdetett, amely során csak természetes alapanyagokat lehetett felhasználni. Sok süti érkezett, de nyers desszertet csak én készítettem. A zsűri I. helyezéssel jutalmazta az édességemet, aminek nagyon örültem. :) Így hát jöjjön a recept, hogy ti is el tudjátok készíteni ezt a finomságot. Mivel igazán laktató, így 1-2 kosárka bőven elég egy délutáni nasira. Hozzávalók: (35 db kosárka) Tészta: - 25 dkg dió - 5 dkg kesudió - 25 dkg datolya - 5 dkg aszalt szilva -  1/­­2 mokkáskanál vaníliapor -  1/­­3 mokkáskanál ceyloni fahéj -  1/­­2 banán Csokikrém: - 2 érett avokádó - 2 érett banán - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 mokkáskanál vaníliapor - 1 mokkáskanál szárított narancshéj vagy 3-4 csepp narancsolaj Nyers szilvalekvár - 10 dkg aszalt szilva - 1 dl víz -  1/­­3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 3 csepp citromolaj Elkészítése: A tésztához a datolyát vágd fel kis darabokra. Az összes hozzávalóval együtt késes darálóval aprítsd morzsásra. Szilikonos mini muffinformákba nyomkodj bele 1 kis gombócnyit úgy, hogy a közepe üreges legyen. Fordítsd ki a formából, majd a kosárkát kókuszreszelékbe mártsd bele. Aszalóban (radiátoron, kandallón, napon) szárítsd ki annyira, hogy megtartsa formáját. Én kb. 4 órát aszalóban szárítottam 45-50 fokon. A krémhez mindent botmixerezz össze. A lekvárhoz a szilvát vágd fel kis darabokra, majd öntsd rá a vizet. Hagyd állni néhány órát. A fűszerekkel botmixerezd krémesre. Összeállítása: Minden kosárkába tegyél 1/­­2 mokkáskanálnyi lekvárt, majd nyomózsákkal csokikrémet. Díszítheted friss gyümölccsel, pl. málna, eper, kókuszreszelékkel vagy pirított mandulával. (Én kókuszcukros manduladarabkákat szórtam a tetejére.

Kókuszos rozsos keksz - vegán

2017. augusztus 22. BioBrigi 

Kókuszos rozsos keksz - vegánEgy régen megírt poszt, amit elfelejtettem anno közzétenni. Kb. egy éves lehet. Arra emlékszem, hogy elég törékeny volt a tészta, és könnyen megégett, ha nem vigyáztam. Rongybaba konyhájából láttam először rozsból készült kekszet. Nagyon furcsálltam, de aztán később, mikor igyekeztem egyre többféle gabonát bevezetni az étrendünkbe, kipróbáltam pl. gofriba, és ízletesnek találtam. Valamikor készítettem már kekszet is, de arra sem emlékszem, hogy posztoltam volna. Ábel nagyon szívesen eszeget kekszeket, és a készítésében is bőszen segédkezik, így esőnapokon néha ezzel bővítjük a napi programot, ha Flóra is hagyja. A kisasszony aznap, mire meggyúrtam a tésztát, és kinyújtottam, azt mondta, elég volt ennyi a sütkérezésből. Kénytelen kelletlen otthagytam az egészet, először sétáltunk a kertben, de nem volt elég, így megszoptattam. Közben Ábel is beballagott a kertből, és mivel nem szaggattam ki az egész tésztát, megtette ő helyettem...  Újra is kellett gyúrni később, de legalább nyugi volt, míg etettem a kisebbet.   Nem tudom, ki hogyan oldotta ezt a kérdést meg, de mindig rizikós, hogy épp mire fejezzük be a dolgot. Épp ezért jó néhányszor az ajtónak támaszkodva szopizott a kicsi. Általában semmi nagyobb probléma, de mégis... Sokszor a kertben akar lenni, és mire kimegyek, levetkőzött félig, mert neki pisilnie kell, vagy folyatja a vizet a csapból. Volt olyan is, hogy megijedt, és torka szakadtából üvöltött, mert megmozdult a bambuszok között a feketerigó család. A szomszédok meg gondolhatják, hogy milyen anya az ilyen... de hogy lehet ezt megoldani egy sajtkukacnál? Olyankor nem akar mesét hallgatni tőlem - nézni nézne, de azért annyit meg csak ne butuljon. Szóval nem egyszerű... de más is túlélte valahogy. Majdcsak mi is. Csak hogy változatos legyen a gabonahasználatunk, és a rozs illik az ilyen jellegű kekszekhez. Hozzávalók: 40 dkg tk rozsliszt 10 dkg zabliszt 25 dkg kókuszzsír 10 dkg kókuszreszelék 15 dkg gyümölcscukor /­­ vagy stevia 1 dl növényi tej (most mogyoró volt) 1 cs borkősütőpor vanília kikapart belseje 1 csipet só A száraz anyagokat összekeverjük, majd belemorzsoljuk a zsiradékot. Azután annyi tejet adunk hozzá, amivel puha tésztát kapunk. Ha steviát használunk, csöpögtessük a tejbe. Kisujjnyi vastagra nyújtjuk, és kiszaggatjuk őket. Zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és fél óráig közepes lángon sütjük.

Erdei gyümölcsös “joghurt” szelet

2017. július 30. Fittanyuka 

Erdei gyümölcsös “joghurt” szelet Íme egy igazán könnyű, frissítő “mentes” desszert recept amely nemcsak vegán, cukormentes hanem gluténmentes is! Hozzávalók: (10-12 szelethez) 100 g rizsliszt 50 g gluténmentes lisztkeverék 25 g kókuszreszelék 25 g kakaópor 200 ml víz 80 g eritrit 1/­­2 citrom lereszelt héja 6 evőkanál folyékony (szoba hőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor   Krém:  250 g selyem tofu 200 ml kókusztejszínt 100 g eritrit 1 citrom reszelt héja 1 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 2 csapott evőkanál agar-agar 1,5 dl víz két maréknyi friss, vegyes piros gyümölcsök A piskóta száraz hozzávalóit összekavarjuk, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, robotgéppel alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott kapcsos 10 szeletes tortaformába öntjük, 180 C fokon 40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk, ha nem tapad a közepe elkészült, ha szükséges még 5-10 percig sütjük 150 C fokon. Formában hagyjuk kihűlni. A krém hozzávalóit (kivéve az agar-agar és víz) összeturmixoljuk. A vizet hidegen elkeverjük az agar-agarral és felforraljuk. Utána hozzákeverjük, turmixoljuk a krémmel, belekeverjük a megmosott gyümölcsöket és a formába öntjük, a piskóta tetejére. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük, vagy fagyasztóban 1-2 órát hűtjük.  

Feketeribizlis maca golyók

2017. július 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Feketeribizlis maca golyók Annától kaptuk :) Hozzávalók: -  Napraforgómag kb 10 dkg -  Tahini 3 ek -  2 ek karob -  4 ek maca por -  Puffasztott amarant -  1 -1.5 ek kókuszzsír -  1 ek szezámolaj -  17-20 szem datolya -  Agavé szirup -  Kókuszreszelék -  Dió Elkészítése: A napraforgó magot puhára őröltem, hozzáadtam a datolyaszemeket és a kókuszzsírt, olajat és a tahinit. Együtt daráltam. Feketeribizlit ( de lehet áfonya is vagy málna , szeder például) adtam hozzá 3-4 marékkal, ezzel is könnyebben darálódott. Meghintettem a karobbal, maca porral és kézzel összedolgoztam. Lehet agavé vagy datolya sziruppal még édesíteni a masszát. Az száraz összetevőket és a gyümölcsöket akár külön is lehet darálni, hogy finom legyen és utána tálban mindennel összedolgozni. A masszát hűtőbe tettem kb 40 percre. Utána a megformázott golyókat darált kókuszreszelékbe vagy őrölt dióba vagy amarántba forgattam. Nekem a kókuszreszelékes ízlik legjobban. Tipp: Reszelt karobcsokival is el tudom képzelni... :) Jó étvágyat!  

Ribizlis rizsjégkrém

2017. június 25. Kertkonyha 

A múltkori 100% kézi eperfagyi után úgy belelkesültem, hogy elindult itthon a vegán jégkrémgyártás ipari mennyiségekben. Persze hőségben fagyi receptekkel kísérletezni roppant hálás dolog. Mindegyikre azonnal hárman csapnak le. :)) Ebben a pillanatban jutott eszembe egy harmadik izgalmas változat, szóval, indulok is megcsinálni. :) Na, jó, ez eldőlt: fagyi sorozat lesz, és kész. Ti pedig fogadjátok egyelőre ezt, a második számút. :) Hozzávalók négy jégkrémhez - 300 ml tej (én rizstejet használtam) - 10 g kókuszreszelék (opcionális) - 15 g cukor - 20 rizsliszt - 30 g ribizli - A rizslisztet kis tejben keverjük simára. - A többi tejet a cukorral és a kókuszreszelékkel forraljuk fel. Öntsük hozzá a rizslisztes krémet, és folyamatos kevergetés mellett újra forraljuk fel. hagyjuk 1-2 percet bugyogni, hogy besűrűsödjön. Hagyjuk hűlni kicsit. - A ribizlivel együtt rétegezzük jégkrém formába, és fagyasszuk ki. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven

Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. június 16. Zizi kalandjai 

Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) A datolyagolyók sláger számba mennek nálunk. Nagyon szeretik a fiúk és mi is. Kiváló tízórai a reggeli turmixunk után (nyári időszakban mindig turmixszal indítjuk a napot… jön az őszibarack szezon is ihatjuk a kedvenc turmixomat, juhéj!), de kirándulásra, játszótérre is magunkkal vihetjük. Előnye, hogy a melegben nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt, csak az aprítógépbe bedobálunk mindent, aztán jöhet a közös program a gyerekekkel és tetszőleges nagyságú golyókat formázva már készen is vagyunk. Ez most egy mangós változat, cukormentes aszalt mangót használtunk hozzá és mennyei lett. Mindig azon csodálkozom, hogy a cukormentes aszalványok miért drágábbak, mint a cukrosak, amikor a cukormenteshez semmilyen más élelmiszert nem használnak, csak magát a gyümölcsöt… megaszalják, aztán kész is. A cukroshoz meg pluszban kell fizetni a cukorért és az kevesebbe kerül, mint a cukormentes? Ki érti ezt? Én a cukormentes nagyon finom aszalt mangót a Lehel piacon vettem (kimérve lehet venni). Nagyon finom magában is, de így a datolyagolyóban is isteni. És néhány szó a datolyáról, mert mindig sokan kérdeztek róla. Én szeretek friss datolyát használni a nyers süteményekhez, meg magában enni is. Friss datolyát be lehet szerezni ázsiai/­­keleti fűszeres szupermarketekből. Ahol nincsen ilyen az online tud rendelni a Biorganiktól vagy a Datolyakirálytól. Ha pedig aszalt datolyát használtok, akkor csakis jó minőségűt, amely nincsen glükózsziruppal és fényezőanyaggal (!!!) kezelve. Aszalt datolya esetében érdemes a datolyát felhasználás előtt egy-két órára hideg vízbe áztatni vagy ha kevesebb az időnk, akkor 15 percre meleg vízbe. Utána kimagozzuk és már használhatjuk is. Ja, a fotózás a minimalista stylingot követi… egy egy éves és egy négy éves mellett ezt tudtam kihozni a képekből! Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc   Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 200 g friss datolya, kimagozva 180 g dió és mandula, vegyesen 60 g cukormentes aszalt mangó 4 evőkanál kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál mandulavaj 1 evőkanál chia mag Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a mandulát, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A mandulavaj helyett kesudióvajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. 3.5.3226

Kókuszos grízpuding vaníliával

2017. május 14. Élj harmóniában 

Kókuszos grízpuding vaníliávalA férjem nagyon szereti a tejbegrízt, ezt onnan tudom, hogy nagy mennyiségben és rendszeresen fogyasztja.:) Ma amikor megkérdeztem mit szeretne vacsorára enni, mondta, hogy tejbegrízt. Gondoltam szuper...  vasárnap este, honnan veszek nem homogenizált, nem ultra pasztörizált, bio tejet... majd formálódni kezdett bennem egy új recept.  Itthon van bio kókusztej konzerves változatban, gondoltam miért ne lehetne kókusztejjel tejbegrízt készíteni. Van kókuszcukor is, így stílusosan édesítésre ezt használtam. Kókuszos grízpuding vaníliával Hozzávalók 2 személyre  1 doboz (400ml)  kókusztej 6 ek. búzadara  (gluténmentes változatban hajdinagríz)  1 ek, kókuszcukor csipet vanília Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A kókusztejet tedd egy edénybe a tűzre, tedd bele a kókuszcukrot és a vaníliát, majd forrald fel. Amikor felforrt tedd hozzá apránként a grízt és keverd csomómentesre. 5 percig keverd folyamatosan,  addigra a gríz megfő.  Ha a folyósabb állagot kedveled akkor elég 5 ek gríz, ha azt szereted, hogy sűrűbben szereted, akár 7 ek. grízt is tehetsz bele.  A tetejét kókuszreszelékkel díszítheted.

A negyedik születésnapi torta (nyers, vegán, gluténmentes)

2017. május 10. Zizi kalandjai 

A negyedik születésnapi torta (nyers, vegán, gluténmentes) El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!” Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba. A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is. A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek. Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc   Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226  

Kókuszos csokis keksz

2017. április 26. Beautilicious 

Kókuszos csokis kekszEgy kis csokis keksznek senki nem tud ellenállni, de nem is kell, hisz ha ezt eszed, a bűntudatnak nincs helye. :) Hozzávalók - 1cukkini - 160gr zab - 40gr kókuszreszelék - 30gr kakaópor - 20gr édesítőszer Így készítsd - A megtisztított cukkinit pépesítsd - Add hozzá a kókuszreszeléket, kakaóport és az édesítőt - A zabpelyhet pirítsd le, majd keverd a cukkinis keverékhez - Öntsd a masszát stőpapírral bélelt tespibe - Süsd 175fokon 40percig  

Almás chia puding

2017. március 28. Éltető ételek 

Almás chia pudingSzeretem az almát, igazi négy évszakos gyümölcs. Bármikor hozzáférhető, számos jótékony hatása vitathatatlan. A chiamag az omega3 forrást biztosítja, a dió pedig az agyműködésre van jó hatással. Az a legjobb ebben a receptben, hogy este kb. 3 perc alatt összeállítod, és reggel csak kanalaznod kell. Igazi almás pite hangulata van, nagyon finoooom. :) Hozzávalók: - 3 dl növényi tej (pl. rizs-, mandula-, kókusztej) - 3 evőkanál chiamag - 1 evőkanál datolyakrém (2-3 duci datolya áztatva és turmixolva) - 1 kisebb reszelt alma (nem kell meghámozni, csak jól megmosni) - késhegynyi vaníliapor, fahéj - csipet szerecsendió, szegfűbors és gyömbér - 2 evőkanál dió apróra törve - kókuszpehely vagy kókuszreszelék Elkészítése: - A dió és a kókusz kivételével mindent keverj jól össze. - Néhány órára (vagy éjszakára) tedd a hűtőbe. - Fogyasztás előtt pakold rá a diót és a kókuszt. Jó étvágyat!

Ezt ettem ma 2017. március 16 csütörtök

2017. március 18. Gitta nyersétel blogja 

Ezt ettem ma 2017. március 16 csütörtökReggeli: narancsos-petrezselymes zöld turmix, sűrűn, benne banán, goji bogyó és chia mag. Most úgy fotóztam le, hogy minden bele van keverve... Zöld turmix Napközben: be kell, hogy valljam töredelmesen, hogy egész nap jégkrémet ettem. Nem a böjt része, hanem most egy ilyen projekten dolgozom, egészséges jégkrémek receptjét kisérletezzük egy vállalkozás részére. Nagyon sokat kell kóstolni... :) Alapanyagok: gyümölcsök, kókuszkrém, kókuszreszelék, kesudió... stb... egészséges jégkrémek  Vacsora: nyers vegán tortilla zöldségekkel, balzsamecettel :) No ez viszont király volt... nyers vegán tortilla  hajlékony az almától  Még szerdán aszaltam három lapot (50 dkg alma, 10 dkg spenót pici sóval összeturmixolva, és 20-20 dkg-os lapokra megaszalva). Rugalmas, picit édes, picit sós, remek alapja egy zöldség tekercsnek. avokádó és savanyú káposzta saláta és paprika a tetejére csírák  Megtöltöttem avokádóval, savanyú káposztával, saláta levelekkel, aszalt olajbogyóval, kápia paprikával, csírákkal (vagy hát lehet ezt bármivel, ami otthon van), feltekertem, és meglocsoltam modenai balzsamecettel... feltekerve, meglocsolva balzsamecettel és így néz ki felvágva  Napközben másfél liter víz, 3 dl bio céklalé

Banán turmix

2017. március 14. Beautilicious 

Banán turmixA nap folyamán megéheznél, de nincs időd leülni enni, ezt bármikor kortyolgathatod. Remek energiaforrás például edzés előtt vagy akár két nagyobb étkezés között. Csupa finomsággal van tele, nagyon finom és pillanatok alatt kész :) hozzávalók - 1banán - 2ek natúr joghurt - 1ek chiamag - 1ek kókuszreszelék - 250ml növényi tej Elkészítés: Nincs más dolgod, mint turmixgépbe pakolni a hozzávalókat, összeturmixolni és élvezni az ízeket :)  

Kókuszgolyó

2017. február 27. Beautilicious 

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki imádja a kókuszgolyót. Az én receptem , a hagyományossal ellentétben nem tartalmaz semmilyen egészségtelen hozzávalót. Íze akárcsak a hagyományosé, sőt még jobb is. :) Hozzávalók: 100g zabpehely 100g kókuszreszelék (ízesítetlen) 3db alma (lereszelve, meghámozva) 3 evőkanál eritrit 2 evőkanál holland kakaópor 1 mokkáskanál rumaroma 50ml feketekávé- opcionális Elkészítés: A hozzávalókat tegyük aprítógépbe és aprítsuk amíg egy masszát kapunk. Formázzunk belőle golyókat és már ehetjük is. Jó étvágyat!

Karobos-kekszes süti

2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Karobos-kekszes süti Andris receptje: Hozzávalók: - vegán keksz (Lidl-be kapható) - 25 dkg vaj és kakaóvaj együtt - 1 1/­­3 csésze nádcukor - 1.5 csésze karob - kb. 2 dl víz Összetöröm a kekszet apró darabokra, nem baj, ha morzsalék kerül bele. Felmelegítem a vajat, kakaóvajat, cukrot és karobot, hozzáöntöm folyamatosan a vizet. Addig kell kevernem, míg az állaga folyós, de krémes lesz. Utána a krémet ráöntöm a kekszre, összekeverem a keksszel és egy özgerinc formába öntöm. (Lehet folpackkal kibélelve.) Utána hűtőbe rakom egy éjszakára. Másnap szeletelhető és már kész a tálalásra. Ízlés szerint lehet beletenni még darált diót és frissen facsart narancslevet . Ettől még különlegesebb lesz.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     Ági receptje picit másként: Hozzávalók: - vegán keksz - karobpuding - gabonakávé - kókuszreszelék Készítek egy sűrű karobpudingot beleteszek egy kis teáskanál gabonakávét. Megkenem a kekszeket vele, majd egymásra rakva feltornyozom. Az egész oldalát is bekenem a kémmel rászórok kókuszreszeléket .Folpackba csomagolom szorosan egy napig hűtőben tartom. Ha ferdén szeletelem, szép csíkos lesz. Nagyon finom, nálunk óriási sláger.   Kekszsüti másként - Ági ötlete ihlette - 1 csomag Lidl-s vaniliás keksz összetörve Karobpuding: - 1 l házi rizstej - 6 pupozott ek. kukoricakeményítő - 5 ek. xilit vagy 6 ek. cukor - 5 pupozott ek. karobpor - 1 ek. gabonakávé - 1 doboz (400 ml)  Aldis kókusztej Simára kikevertem a fenti hozzávalókat, majd felfőztem. Nagyon sűrű puding lett belőle. Még azon melegében hozzákevertem 1 doboz (400 ml)  Aldis kókusztejet, ami tejszín sűrűségű. Ez könnyen elkeveredett a meleg pudinggal. Hozzákevertem a tört kekszet. Folpakkal kibélelt sütőformába öntöttem, majd a hűtőben "érleltem" egy napot.                 Jó étvágyat!

Egyszerű, kókuszos sütemény

2017. január 11. Élj harmóniában 

Egyszerű, kókuszos süteményNem tudom ki, hogy van vele, én imádom a kókuszt minden formában. Ez egy nagyon régi recept, eredetileg tojással készült, de én kiváltottam benne a tojást lenmagliszttel.  Hozzávalók 1,5 csésze teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt  (vagy teljes kiőrlésű búzaliszt)   3/­­4 csésze teljes értékű barna nádcukor  1/­­2 csésze vaj   2 ek. citromlé (friss citromból) 2 ek lenmagliszt 6 ek. víz 2 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1/­­2 tk szegfűszeg 1 tk. szerecsendió 2x1 csésze kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Áztasd be a 2 ek. lenmaglisztet 6 ek. vízbe kb. 10 percre - az így kapott massza segít majd összetartani a kókuszos süteményed:) Egy tálba keverd össze a lisztet, a sütőporral, szódabikarbónával és a fűszerekkel és 1 csésze kókuszreszelékkel. Egy másik tálba k everd krémesre a vajat a cukorral - turmixgéppel . Add hozzá a citromlevet és a lenmagos masszát a vajas keverékhez, keverd tovább a géppel és utána öntsd hozzá a lisztes keveréket is.  Az egészet d olgozd össze lágy tésztává. Amikor lágy tésztát kaptál, akkor kézzel is gyúrd át a tésztá t. Tedd egy tányérra a másik csésze kókuszreszeléket. Majd a tésztából kézzel vagy kanállal szaggass ki kis darabokat és forgasd bele a kókuszreszelékbe. Tedd a kókuszos süteményeket egy sütőpapíros tepsire  és picit kézzel lapítsd le őket. Majd 180 fokra előmelegített sütőben, s üsd aranybarnára a süteményeket.  (kb. 15-20 perc)  

Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)

2016. december 22. Zöld Avocado 

Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)Ha szeretnéd egy kicsit feldobni az idei karácsonyi bejgliket és biztosra menni, hogy minden glutén- és/­­vagy laktózérzékeny, illetve vegán vendéged is bátran ehessen az édességből, akkor itt van 3 nagyszerű recept, amivel tutira mehetsz!  Az előző receptben sütésmentes, tápanyagban gazdag datolyagolyókat hoztam nektek 7 féle ízben. Most ehhez hasonló nyers vegán bejgliket és a keksztekercshez hasonló ízvilágú "kókusztekercset" szeretnék megmutatni. Egyszerűen elkészíthetőek, sütést sem igényelnek és szinte minden diétába beleférnek ezek a finom desszertek. Akár már hetekkel korábban elkészíthetjük és a fagyasztóban tárolva várhatják a napot, amikor a vendégek elé kerülnek az ünnepi asztalra.  Nekem kifejezetten jól esnek az ilyen könnyen emészthető, gyomrot nem terhelő édességek, a tartalmas karácsonyi menü után. Fogadjátok sok szeretettel őket!  nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) HOZZÁVALÓK mákos bejglihez: - 100 g darált mandula - 150 g magnélküli datolya - 100 g darált mák  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú lehetőleg) diós bejglihez: - 100 g darált kesudió - 100 g aszalt szilva - 1 tk őrölt fahéj - 100 g dió (lehet 50 g pekán és 50 g sima dió is) - 1 db narancs reszelt héja kókuszos tekercshez: - 100 g darált mandula - 150 g magozatlan datolya - 100 g kókusz reszelék - 200 ml kókuszkrém - 1 ek útifűmaghéj - 2 ek karob por nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Előáztatjuk a datolyát és az aszalt szilvát is min. 3-4 órára, a diót/­­pekán diót min. 24 órára, míg a kesu diót min. 10-12 órára. (A mandulát úgyszintén, kivéve, ha bolti darált mandulát használunk.) A MÁKOS BEJGLI készítésénél 1) az áztató víz nélküli datolyát megfelezzük. Az egyik felét (50 g) a darált mandulával a nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. A cél, hogy egy kézzel is jól gyurmázható, egynemű tésztát kapjunk. Ezt két folpack között (nyers sütiknél hasznos, mert így nem ragad a sodrófára a tészta, és sokkal könnyebb felszedni a nyújtódeszkáról is.) kinyújtjuk téglalap alakúra. 2) A mákos töltelékhez a darált mákot, a reszelt citromhéjjal, és a maradék datolyával szintén a gépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. Ha nagyon szemcsés maradna 1-2 ek tiszta vizet tehetünk hozzá. 3) Ezzel a mákos krémmel megkenjük a már kinyújtott mandulás tésztalapot, majd egy kanál hátuljával kicsit elegyengetjük a mákot, hogy ne hulljon morzsákra, és hozzáragadjon az alaptésztához. 4) Az alsó folpack segítségével (ezen van a töltött tésztánk) elkezdjük óvatosan feltekerni a bejglit, mint, ahogyan azt az eredeti bejglivel is tennénk. 5) Miután feltekertük, a folpack-kal becsomagolva mehet a hűtőbe min. egy éjszakára. Sokkal könnyebb szeletelni, ha előtte állt a hűtőben egy pár órát. A DIÓS BEJGLINÉL a mákoshoz hasonlóan 1) a kesut és az aszalt szilva felét, a reszelt narancs héjával összedolgozzuk, majd kinyújtjuk két folpack között. 2) A diós töltelékhez a diót és az aszalt szilva másik felét, a fahéjjal összedolgoztatjuk a gépünkkel, majd a krémet, amit kaptunk, rákenjük a kinyújtott kesu lapra. 3) Óvatosan feltekerjük, be a hűtőbe, és kész is. A KÓKUSZOS TEKERCSHEZ 1) ugyanazt a mandulás alapot elkészítjük, mint a mákosnál, azzal a különbséggel, hogy teszünk bele karob port is, amitől ,,csokis lesz a tészta. 2) A kókuszos töltelékhez a kókuszreszeléket megdaráljuk kávédarálón, hogy minél kisebb szemű legyen, szinte porszerű. 3) Hozzáadjuk a kókuszkrémet és az útifűmaghéjat. Összekeverjük, majd rákenjük a kinyújtott ,,csokis tésztára. 4) Óvatosan feltekerjük, és mehet is be a hűtőbe éjszakára. nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) Kellemes Karácsonyi Készülődést kívánok mindenkinek   és Karácsonykor se feledjétek: Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)

Az Édenkert Ígérete

2016. december 2. Kertkonyha 

Az Édenkert ÍgéreteA vörös a karácsony legfontosabb színe. Amellett, hogy melegséget áraszt, és a sötét napokon feltölt minket energiával, különleges jelentést is hordoz ezekben a hetekben. Történeti kutatások arra jutottak, hogy a piros a tudás almájára utalt eredetileg, miután Ádám és Éva ősbűnét írta Jézus felül. A karácsonyfán lévő vörös gömbök pedig az Édenkert almáit hivatottak jelképezni, és azt üzenik, hogy az emberiség számára lehetséges még a visszatérés a Paradicsomba.   Ezek után nem is volt kétséges számomra, hogy ezt a gyönyörű, élénk színt szeretném viszontlátni a különszámba szánt receptemben is. A hogyanra válasz pedig természetesen a fantasztikus cékla, ami szükségtelenné teszi fagyasztott gyümölcsök vagy akár ételfesték használatát. Félni nem kell tőle, dehogy lesz ebből cékla süti! A cékla színe jóval megelőzi az ízét.   A "tészta" - 100 g aszalt szilva - 50-50 g dió és mandula - 40 g zabpehely - 15 g cukor - 60 ml tej - 1 csipet só   A "java" - 350 nyers sütőtök - 75 g nyers cékla - 80 g cukor - 40 ml tej - 1/­­2 narancs héja - 1 púpozott mokkáskanál fahéj - 5 csipet őrölt szegfűszeg - 30 g étkezési keményítő   - A sütőtököt és a céklát hámozzuk meg, és vágjuk kockára. Külön-külön tegyük fel őket főni annyi vízben, ami ellepi. A sütőtök 10 perc alatt megpuhul, a céklának kellhet 20-30 perc is. Ezalatt készítsük el a tésztát. - A tészta hozzávalóit tegyük késes aprítóba, és addig pörgessük, amíg labdává össze nem áll. Ehhez párszor le kell kapargatni a darabokat a kehely oldaláról, de ne csüggedjünk, hamarabb eljön a végeredmény, mint várnánk. - Egy kb. 15-20 cm-es sütőformát béleljünk ki sütőpapírral, és nyomkodjuk le bele a sütemény alapját. - A puhára főtt céklát és sütőtököt szűrjük le. A keményítőt oldjuk fel a tejben, öntsük hozzá, majd adjuk hozzá a krém többi anyagát is. Pépesítsük egy botmixer segítségével. - A krémet tegyük vissza a tűzre, és állandó kevergetés mellett rotyogtassuk pár percet. Akkor jó, amikor hirtelen besűrűsödik. Ekkor öntsük az alapra, és simítsuk el a tetejét. - Tegyük hideg helyre pár órára, hogy megdermedhessen. Díszítsük narancshéjjal, kókuszreszelékkel.   Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc   Tetszett ez a recept? Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le az ajándékot ITT Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet:    

Abszolút fitti keksz 2 + 2 fél hozzávalóból

2016. november 25. Kertkonyha 

Abszolút fitti keksz 2 + 2 fél hozzávalóbólA minap teát kortyolgatva annyira megkívántam mellé a kekszet, hogy azt el nem tudom mondani. Nincs is annál jobb, mint egy korty teát - egy harapás keksszel váltogatni, és közben csak nézni magunk elé. Szabályosan felér egy mantrával. Most már azt mondom, hála Istennek, nem volt itthon semmiféle keksz, mert másnap így kezdtem el egészséges recepteket keresni. Találtam is egy két hozzávalósat (banán és kókuszreszelék), de amikor megcsináltam, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne illatosítsam meg valamivel. Egy négy hozzávalós keksz persze már nem olyan bámulatos, de igazán megéri az a kis ízesítés, mert így lesz igazán melengető íze a keksznek. Asszem, én márciusig ezt eszem. :) Hozzávalók 8 db nagy kekszhez: [...] Bővebben!

Kókuszos mandulagolyók (több változatban)

2016. november 21. Gitta nyersétel blogja 

Kókuszos mandulagolyók (több változatban)A kókuszos mandulatej készítésénél visszamaradó pépet sokféleképpen fel lehet használni. Az egyik, talán legegyszerűbb módja a Raffaelló golyó készítése. Mandulás-kakaós kókuszgolyóAz alapanyagunk morzsolódó, kicsit száraz, emiatt kókuszolajat vagy kókuszkrémet kell hozzátenni, a másik összetevő az édesítést szolgálja, agave szirup, vagy méz (ahogy tetszik), de mindenképpen valamilyen folyékony édesítőszer legyen, ugyanis itt nagyon fontos a "ragasztás", amit egy kristályos, száraz édesítőszer nem tud produkálni. A datolyát is nagyon szeretjük, csak itt most a színe miatt nem jöhet szóba. (maradjon csak szép fehér az a golyó) Raffaello golyó (no meg nem Raffaello, ami hátrébb van, csokis) Hozzávalók: 15 dkg kókusz-mandula pép (ami a tej készítésénél visszamarad)  1-2 evőkanál kókuszolaj (enélkül túl száraz lenne a massza) 2 evőkanál folyékony édesítőszer (valamilyen szirup vagy méz) kókuszreszelék egy mokkáskanál fahéj egy-egy szem mandula a golyók közepébe (vagy kakaópor, ha többféle golyót készítünk...) Szép sorban... A magpépet, kókuszolajat, és az édesítőszert jól összedolgozzuk. Fahéjjal ízesíthetjük. Kis golyókat formázunk, a közepére rakhatunk egy-egy szem mandulát. A golyók első harmadát meghempergetjük a kókuszreszelékben. A golyók második harmadát kakaóporba forgatjuk. A megmaradt kakaóport a maradék masszához adjuk, és a kakaós kókuszgolyókat ismét kókuszreszelékbe forgatjuk.

Nyers könnyű csokitorta

2016. november 7. Gitta nyersétel blogja 

Nyers könnyű csokitortaA novemberi nyersétel hétvégén készítettük el ezt a gyönyörű nyers csokitortát, ami azért különleges, mert habkönnyű, nem túl édes, finom, krémes... Havi rendszerességgel tartunk nyersétel hétvégéket Piliscsabán, ahol péntektől vasárnapig együtt vagyunk, nyers ételeket készítünk, eszünk... és minden hétvégén viszek valami különleges programot, most a novemberi hétvége témája a germán medicína volt, Deák Csaba tartott előadást és vele tisztáztuk a kérdéseinket is (volt sok). De jöjjön a lényeg, a csokitorta receptje a18 cm-es tortaformához Hozzávalók: az alaphoz: 10 dkg kókuszreszelék 5 dkg zabpehely 5 dkg datolya (beáztatva) 1 csipet só a krémhez: 20 dkg kesudió, és annyi víz, amennyi épp ellepi 40 dkg datolya (beáztatva mérve) 1 teáskanál vanília őrlemény 1 teáskanál agar agar 1 dl víz 2 evőkanál kakaópor az öntet: 20 dkg bármilyen piros bogyós gyümölcs 1 banán Sütőpapírral kibélelünk egy kis tortaformát (kb 18 cm-es). A zabpelyhet aprítógépben megtörjük (nem kell teljesen lisztté őrölni), és összekeverjük a kókuszreszelékkel és a sóval. A beáztatott datolyából annyit gyúrunk hozzá, hogy egy nem túl nedves, de formázható masszát kapjunk. Ez kb 5 dkg, de attól is függ, hogy mennyire nyomkodtuk ki belőle a vizet. Ezt a masszát belenyomkodjuk az előkészített tortaformába, kanál hátuljával jól kisimítjuk szép egyenesre. A csokikrémhez a kesudiót simára turmixoljuk annyi vízzel, amennyi a turmixgépben szükséges ahhoz, hogy egy teljesen sima krémet kapjunk. Hozzátesszük a datolyát, vaníliát és a kakaóport (csoki-imádók több kakaóport is használhatnak), majd elkészítjük a növényi zselatint. 1 dl vizet felforralunk, és elkeverünk benne 1 csapott teáskanál agar agar port. Addig keverjük, amíg fel nem olvad a por és el nem készül a zselé. Nem baj, ha felhabzik, folyamatosan kell keverni.  A csokikrémet elkezdjük keverni (lehetőleg a turmixgéppel) és így csurgatjuk bele apránként az agar agar zselét. Beletöltjük a tortaformába, elsimítjuk a tetejét, majd hűtőszekrénybe tesszük dermedni. 1 óra múlva már lehet tálalni, szépen összeáll, szépen lehet szeletelni.  Az öntet opcionális: nélküle is finom a torta, de vele még különlegesebb :) A piros gyümölcsöket (lehet meggy vagy málna vagy szeder, áfonya, vagy ezek keveréke is, ilyenkor főleg fagyasztott állapotban) elturmixoljuk a banánnal és készen is vagyunk. Tálaláskor szépen ráöntjük a tortára. A nyersétel hétvége egyik fénypontja volt ez a tortaszelet :) :) :)

Csokikrémes-gyümölcsös tejberizs

2016. augusztus 19. Éltető ételek 

Csokikrémes-gyümölcsös tejberizsGyakran készítek tejberizst, amelyet mindig más és más gyümölccsel vagy krémmel egészítek ki. Többnyire rizottórizst használok, amellyel sokkal krémesebb lesz az eredmény. A csokikrém egy egyszerű datolyakrém, a gyümölcs pedig a kedvünk és a szezonalitás alapján bátran variálható. Hozzávalók (4 adag) - 1 csésze rizottórizs - 3 csésze rizstej - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 1 evőkanál datolyakrém - csipet só Csokikrém: - 20 dkg puha, bio datolya - 2-3 dl kókusztej - 2-3 evőkanál chiamag - 1-2 evőkanál kakaópor - 6-8 csepp narancsolaj Morzsa: - 2-3 evőkanál kókuszreszelék - 2-3 evőkanál apróra tört dió - késhegynyi vaníliapor - 2-3 evőkanál szárított hajdinacsíra Gyümölcs kedvünk és ízlésünk szerint, én most őszibarackot használtam Elkészítése: Először a datolyát készítsük el, mert a teljes felpuhulásához idő kell. Vágjuk fel kis darabokra és annyi vizet öntsünk rá, amennyi éppen ellepi. Hagyjuk állni 1-2 órát.A rizstejet tegyük fel főzni, majd szórjuk bele a rizst. Kb. 25 perc alatt megfő, időnként keverjük át. A vaníliaport is tegyük bele, a datolyakrémet pedig csak a végén.A megpuhult datolyát botmixerezzük össze, adjunk hozzá a tejet, a kakaóport és a narancsolajat. Végén keverjük bele a chiamagot.Összeállítása: - A pohár aljára tegyük az apró kockára vágott gyümölcsöket. - Kanalazzuk rá a tejberizst. - Szórjuk meg morzsával. - Simítsuk rá a csokikrémet. - A tetejére tegyünk a megmaradt gyümölcsből.A datolyakrém egy természetes édesítőszer. Egy csomag datolyát áztassuk be vízbe, majd néhány óra elteltével turmixoljuk össze. Üvegbe töltve, hűtőben 2-3 hétig eláll.

Kókuszkeksz

2016. június 19. VegaLife 

KókuszkekszMár nem találom azt az angol oldalt, ahol véletlen rátaláltam erre a keksz receptre. Mindössze két hozzávalóval elkészíthető, a harmadik csak általam kiötlött plusz. Puha keksz lesz belőle, nem ropogós, viszont tömény kókuszos-banános finomság. Gluténmentes, vegán nasi.  A recept: Hozzávalók: - 15 dkg kókuszreszelék - 2 nagyobb, érettebb banán (képen látni, mennyire barnás már a héja, ennyire érett banán a jó!) - 12 áfonyaszem (opcionális)   Elkészítés: A kókuszreszeléket kimérjük egy keverőtálba, a banánokat villával összenyomkodjuk, majd a kókuszreszelékhez kavarjuk. Jól átdolgozzuk, ezután golyókat formálunk a kezeinkkel. Aprónyi kókuszzsírral kikenjük a formákat, vagy egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A golyókat a formákban vagy a tepsiben villával laposra nyomjuk. Kedvünk szerint a tetejére tehetünk egy-egy áfonyaszemet. Kb. 10-15 perc alatt megsül (180 fokon). 10 perc után érdemes ellenőrizni. Majd ha látjuk, kicsit aranybarnás a széle, elkészült. Az egész elkészítése így nem tart tovább, mint 20 perc. Ha vendégek jelentkeznek be és kevés időt akarunk tölteni a süteménykészítéssel és otthon sincs sokminden a hűtőnkben/­­éléskamránkban, amit fel tudnánk használni, frappáns recept és megoldás ez a keksz!   

Vegán csokoládétorta sütés nélkül

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétorta sütés nélkülGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy nekiesni egy csokoládétortának, hogy tudod, utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel, én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír az, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában, ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - Áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél, öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.Jó étvágyat!  

Kókuszos szelet eperrel (nyers)

2016. április 30. VegaLife 

Kókuszos szelet eperrel (nyers) Ezt a süteményt nem egyszerűen jó falatozni, de igen egészséges is. Bizonyítéka, hogy a nyers táplálkozás során is fogyaszthat az ember süteményt, édességet, nem csak füvet legel. :) Ha van még a fagyasztóban elfekvőben némi eper, a következő süteményt feldobhatod vele (amúgy nélküle is elkészítheted). De ha éppenséggel eperbefőttet szeretnél használni, az is megfelel. Szintén korábban elkészített recept következik, amihez eperbefőttet használtam, amit nem én tettem el. (Inkább fagyasztva teszem el.) Valamilyen társasági alkalomra vittem, s meglehetősen gyorsan elkapkodták a tálcáról az emberek. Nyers sütemény, így igazán egészséges, és mivel tömény (olajos magvak és kókusz alkotják a nagy részét), nem tud belőle sokat enni az ember. Viszont nem kell sütni, gyorsan elkészülsz vele.   A recept: Hozzávalók: - 15 dkg olajos mag -  8-10 szem datolya vagy ennek megfelelő mazsola vagy aszalt szilva  -  útifű maghéj (2-3 kanál, de ha túl folyékony, többet is felvehet) -  12 dkg kókuszreszelék -  víz -  méz/­­banán/­­szirup -  kókuszzsír vagy kakaóvaj (3-4kanál) -  kakaópor vagy karobpor -  folpack -  eper (friss, fagyasztott vagy befőtt)   Elkészítés:   Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, de elkészíthető mandulával is.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit/­­tálcát és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük. Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid ideig, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2-3 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki. A kókuszos krémet elsimítjuk a sütemény alapján. Hűtőbe tesszük. Csokimáz : Folyékony kókuszzsírt (vagy kakaóvajat) kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/­­vagy biocsicsóka sűrítményt/­­ agavé vagy datolya szirupot/­­ mézet keverünk hozzá. Ezt a kókuszos réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni, a szeletek tetejére egy-egy szem epret tenni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.  

Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel

2016. április 25. Vegán muflon 

Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/­­2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!

Kókuszos golyó

2016. április 16. Vegán Család 

Kókuszos golyó Hozzávalók:   10 dkg kókuszreszelék, továbbá kevés a díszítéshez 10 dkg zabpehely 10 dkg áztatott mazsola (legjobb a kénezetlen) 2 dl víz 2 ek méz 1 tk vaníliaaroma vagy kicsi vaníliapor [...] Bővebben!

Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra

2016. március 25. Zöld Avocado 

Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem.  És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok!  Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók /­­ kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.)  Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula /­­ mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/­­2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb):  - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt.   Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra.  A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni.  A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák /­­ áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával?  És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-)  Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-)   KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)   

Mandulás granola

2016. március 11. Éltető ételek 

Annyira szeretem ezeket a granolákat, roppant egyszerű elkészíteni, és a lehetőségek is végtelenek. Elnézem a bolti müzlik árait, hát... vétek annyi pénzt adni érte, még ha szuper egészségesek is. Hiszen mi magunk is el tudjuk készíteni. A müzli esetében egyszerűen össze kell keverni az alapanyagokat, a granola készítése során pedig egy picit a sütőben is megpirítjuk ezeket. Ennyi... :) ... és most nézzük ennek a mandulás granolának a receptjét. Hozzávalók: - 25 dkg zabpehely (apró- és nagyszemű vegyesen) - 10 dkg mandula (törjük, vágjuk apróra) - 5 dkg napraforgó - 3 dkg szezámmag - 5 dkg kókuszreszelék (kénmentes) - 4 dkg kókuszolaj (olvasztva) - 5 dkg juharszirup vagy méz - 5-6 csepp szárított, őrölt narancshéj Elkészítése: Mindent mérjünk ki, keverjünk jól össze és egy zsírpapírral kibélelt tepsibe tegyük bele.Előmelegített sütőben, 160 fokon kb. 30 percig pirítgassuk. Időközben néhányszor forgassuk át.A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd keverjük hozzá az őrölt narancshéjat. Egy jól záródó dobozba, üvegbe tárolhatjuk.Tipp: Fokozhatjuk a kókuszízt, ha finomítatlan, természetes (nem illatmentes) kókuszolajat használunk. Ebben az esetben a kedvencem a PlanetBio kókuszolaja.

Kókuszos kakaós tönköly sütemény

2016. március 6. Élj harmóniában 

Kókuszos kakaós tönköly sütemény Az Élj harmóniában Jógaklubbot minden hónap általában első vasárnapján tartjuk, a vasárnapi jóga után. Mindig készítek valami finomságot azoknak akik eljönnek:) Most nem volt időm, így kreáltam egy gyors bögrés süteményt. Szeretem a bögrés dolgokat, mert gyorsan lehet elkészíteni őket, nem kell méricskélni hosszasan és csak a fantáziám szab határt:) Ezt a sütit akár fogyaszthatod reggelire vagy akár vendégvárónak is kiváló egy könnyű vasárnapi ebéd után.   Hozzávalók 1 csomag sütőpor 1,5 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 1,5 bögre fehér tönkölybúzaliszt 1 bögre barna nádcukor 1 tk. szódabikarbóna 3 ek. kakaó 4 ek. kókuszreszelék 1/­­2 bögre repceolaj 1,5 bögre víz V egyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, cukrot, kakaót és kókuszt keverd össze egy tálba. M ajd add hozzá az olajat és ö nts hozzá langyos vizet és keverd jól el. . Az így kapott masszát öntsd bele egy kivajazott, lisztezett tepsibe és kb. 180 fokon süsd addig, amíg jók átsül. (kb 25 perc)

Kakaós granola

2016. február 1. Éltető ételek 

Igazi kakaós müzli a bolti cukros pelyhek helyett. Elég nagy adag, de jól záródó dobozban, üvegben sokáig eláll. Öntsetek rá növényi tejet, és már lehet kanalazni is. Az ötlet innen származik. A kakaópor mennyiségét csökkentettem, és több diót tettem hozzá. Hozzávalók: Száraz összetevő: - 3 bögre nagyszemű zabpehely  - 1 bögre aprószemű zabpehely  - 1 bögre kókuszreszelék  - 2 bögre áztatott/­­szárított dió  - 1/­­2 bögre arany lenmag  - egy csipet só  - 1 kávéskanál vaníliapor  Nedves összetevő: - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor  - 1/­­3 bögre kókuszolaj (olvasztva) - 4-5 evőkanál méz - 5-6 csepp narancsolaj vagy bio, reszelt narancshéj Elkészítése: A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba.A kókuszolajat olvasszuk fel, majd keverjük hozzá a kakaóport, a mézet és a narancsolajat.Öntsük a zabpelyhes keverékhez, és jól forgassuk össze.A sütőt melegítsük össze 160 fokra, majd a kakaós keveréket tegyük egy zsírpapírral bélelt tepsibe.30 percig süssük, ezidő alatt 2-3 alkalommal keverjük fel.Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni, de ekkor már ne kevergessük, mert akkor nem lesz darabos a müzli.Ha kihűlt, tegyük jól záródó dobozba.

Linzer szivecskék (nem csak Valentin napra)

2016. január 28. Gitta nyersétel blogja 

Linzer szivecskék (nem csak Valentin napra) Szív alakú aprósüti... nem is lenne Valentin nap ezek nélkül. Az alaptészta nagyon jó, érdemes ünnepek után virág vagy más formára is elkészíteni, úgy is sikere lesz. Készíthetünk szív alakú kosárkákat, amiben színes aszalt gyümölcsöket kínálhatunk, a színekkel és formákkal itt is bátran játszhatunk, varázslatos eredmények születhetnek Alaptészta hozzávalók 1 tálca sütihez, kb 60 dkg kerül egy tálcára: 20 dkg őrölt mandula, 20 dkg hajdinacsíra liszt*, 1 csipetnyi Himalája só, 20 dkg hámozott, kockára vágott alma, méz, ízlés szerint tisztított víz szükség szerint * a hajdinát beáztatod 1-2 órára, majd csíráztatod egy napig, utána meg jól megaszalod. Ezt követően lehet megőrölni, ebből lesz az "élő" hajdina liszt, így már lehet fogyasztani. Nyersen nem egészséges. Kókuszos linzer süti: Hozzávalók: alaptészta + 2-3 evőkanál kókuszreszelék+ 1 kanál kókuszreszelék a szóráshoz Goji bogyós, áfonyás süti: alaptészta + 4 evőkanál áfonyás-gojibogyós pép* * 2-2 evőkanál aszalt áfonyát és gojibogyót kevés vízbe beáztatunk, majd pürésítjük. A Goji bogyó, más néven Farkasbogyó származási helye Kína északi része, ahol már évezredek óta alkalmazzák a tradicionális gyógyászatban. Finom rágcsálnivaló, amely szervezetünket természetes cukrokkal, fehérjékkel, rostokkal és ásványi anyagokkal - réz, kálium és vas - táplálja. PlanetBIO goji bogyót használok, az eddigi tapasztalatok szerint ez a legtisztább, legfinomabb. További tippek: vaníliával, narancsolajjal, mentával is készíthetjük, mind-mind csodás finomság. Az alaptésztához a száraz összetevőket keverjük össze. Az almát pürésítsük, majd öntsük hozzá a magokhoz. Jól gyúrjuk össze, egy tömör állagú, jól formázható masszát kell kapjunk. Ha az alma nem nedvesített eléggé, akkor kevés vizet tehetünk hozzá, ha pedig túl lágy lett a tészta, akkor egy kevés őrölt mandulával tömöríthetjük.  Kókuszos tészta: a kókuszreszeléket már az elején tegyük hozzá a száraz összetevőkhöz. Ha túl száraz lenne a tészta, egy kis almapürét még tehetünk hozzá. Gyümölcsös tészta: ha az alapmasszához gyümölcspépet adunk, akkor ennek megfelelően kevesebb almapép szükséges. Ezért úgy járjunk el, hogy először a színes gyümölcspépet keverjük el a száraz összetevőkkel, majd utána annyi almapépet tegyünk hozzá, hogy a massza jól gyúrható legyen. Bármelyik masszát készítettük el, fogjunk egy tepsit, vagy az aszalógépünk tálcáját, tegyünk rá sütőpapírt vagy egy tapadásmentes teflex lapot, és a tésztát egyenletesen kenjük rá. Nagy segítség lehet egy úgynevezett habkártya, egy műanyag lapocska, amivel szép sima felületet lehet elérni. Kókuszos süti esetén szórjuk meg a felületet kókuszreszelékkel, kicsit bele is nyomkodhatjuk. Ezután kapcsoljuk be a sütőt 60 fokra, tegyük be a sütit és hagyjuk nyitva az ajtaját résnyire, hogy a pára el tudjon távozni. Aszalógép esetén szintén 60 fokot állítsunk be. 30-40 perc múlva már összeáll annyira a tészta, hogy a finomabb formákat el lehet készíteni. Szív alakú pogácsa szaggatóval formákat szúrunk a tésztából, és rácson tesszük vissza a sütőbe, illetve az aszalógépbe. Ekkor már csak 45 fokosra állítjuk az aszalógépet, és 2-3 óra alatt készre aszaljuk. Ha van szív alakú muffin formánk, akkor a kinyújtott tésztát belenyomkodhatjuk a formába, a széleit a forma mentén levágjuk, és először a formával együtt aszaljuk 2-3 órát (kb 50 fokon), majd kivesszük a formából, és még 1-2 óra alatt (45 fokon) készre aszaljuk. Ezt a receptet, és még további ünnepi nyers ételek receptjeit megtalálod legújabb könyvemben, amit megvásárolhatsz könyvesboltokban, vagy megrendelheted tőlem: gitta@nyersetelakademia.hu

Almás-kókuszos zabpehely vagy hajdina süti

2016. január 10. BioBrigi 

Almás-kókuszos zabpehely vagy hajdina süti Az első recept a blogon ennek a sütinek egy változata volt 2008-ban. Jó régen. Mi minden történt azóta... Hozzávalók: 1,5 kg reszelt alma 50 dkg zabpehely 1 dl olaj 10 dkg kókuszreszelék 2 ek gyümölcscukor/­­eritrit 1 teáskanál vaníliaőrlemény 2 alma (szeletelve)   A zabpelyhet és az olajat jól összedolgozzuk. Belekeverjük a többi hozzávalót. Magas oldalú, kiolajozott tepsibe nyomkodjuk a masszát, tetejét almaszeletekkel fedjük le. Kb. 20 percig sütjük, míg a teteje szép aranybarnára sül. Nyáron friss meggyel, télen magozott meggybefőttel ízletesebbé tehető, a kókuszreszelék kiváltható darált olajos maggal. Ha szeretjük a hajdinát, zabpehely helyett főtt hajdinával is összekeverhető, és süthető.

Almás kocka

2016. január 6. Életkert 

Bár tepsiben van a formázhatóság kedvéért, de ez a süti teljesen nyers ;) Mennyei!!! <3 Hozzávalók a “tésztához”: 1 csésze csíráztatott hajdina 1 csésze zabpehely 1 csésze kókuszreszelék 2 ek méz 1 ek kókuszolaj 1 bio citrom reszelt héja 1 ek vaníliakivonat 1 csipet só A hozzávalókat robotgépben finomra dolgoztam, majd két felé osztottam. az egyik […]

Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)

2015. december 14. Zöld Avocado 

Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni.  gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-)    szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre."  Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-)  gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk!   Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/­­sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/­­sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) 

Aszaltgyümölcsös müzliszelet

2015. december 6. Éltető ételek 

Aszaltgyümölcsös müzliszeletÚjabb felvonása érkezett el a müzligyártásnak. Ez volt a kiindulási recept, bár nem volt itthon mogyoró és kókuszreszelék sem. Az arányokon is változtattam, kevesebb édesítőszer került bele. Jól összeállt, finom lett... holnap ez kerül az uzsonnás dobozba. :) Hozzávalók: - 7 dkg aprószemű zabpehely - 7 dkg nagyszemű zabpehely - 2 evőkanál szezámmag - 7 dkg napraforgó - 7 dkg dió durvára törve - 9 dkg méz - 4 dkg kókuszvirágcukor - 5 dkg kakaóvaj - 6 csepp narancsolaj - 3 dkg aszalt áfonya - 3 dkg arany mazsola Elkészítése: - A zabpelyheket és az olajos magokat tegyük be egy tepsibe, és 170 fokon pirítsuk meg. Gyakran kevergessük, nehogy megégjen. Amikor már kezd illatozni, akkor már jó. - A mézet, a kókuszvirágcukrot és a kakaóvajat kis tűzön olvasszuk össze. A kókuszvirágcukor is olvadjon fel teljesen. - A pirított magos zabot öntsük a mézes masszához. Cseppentsük bele a narancsolajat és a pici darabokra vágott aszalványokat is adjuk hozzá. - Jól keverjük össze.  - Egy 20x10 cm-es tepsibe tegyünk zsírpapírt, és jól nyomkodjuk bele a masszát. Még melegen csináld (de vigyázz, hogy ne süsse meg a kezedet). Jó alaposan tömöríteni kell, különben nem lesz szeletelhető. - Hagyjuk teljesen kihűlni, majd szépen szeletelhető lesz,

Datolyagolyó

2015. november 22. Mindennapi ételeink 

Datolyagolyó Hozzávalók: 2 érett banán 10 dkg aszalt, mag nélküli datolya 10 dkg leforrázott apró szemű zabpehely 5 dkg mazsola 20 dkg kókuszreszelék 20 dkg darált olajos mag (dió) 2 dkg karopor -- kókusz Elkészítés: A meghámozott banánt, a datolyát feldaraboljuk és a mazsolával együtt összepürésítjük. A zabpelyhet annyi forrásban levő vízzel leöntjük, ami ellepi. Állni hagyjuk kb. 30 percet. Majd a masszához hozzáadjuk a ledarált diót, a kókuszreszeléket és a zabot, majd betesszük 1 órára a hűtőbe. Majd vizes kézzel gombócokat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk.  100 g kókuszreszelék100 g apró szemű zabpehely50 g proteinpor (én csokisat használtam)kb. 1 ek folyékony édesítőszer1,5 ek natúr sovány kakaóporkb. 1 ek rumaromakis víz

Tündér bounty

2015. november 10. Éltető ételek 

Tündér bountyAz elnevezés egy kedves ismerősömről van, ugyanis ő készített egy ilyen finomságot. Bár ő csokipudingot tett a tetejére, én leegyszerűsítettem, így egyszerűen egy csokis avokádókrém került rá. De finom csokis datolyakrémmel vagy banánkrémmel is. Hozzávalók: Tészta: - 20 dkg kókuszreszelék megdarálva  - 2 evőkanál méz vagy juharszirup  - 3 evőkanál útifűmaghéj  - kb. 2 dl kókusztej  - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor  - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj  - csipet só Csokikrém: - csokis datolyakrém  - vagy csokis avokádókrém  - vagy csokis banánkrém útifűmaghéjjal Elkészítése: - A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy tésztát. Egy tortaformába nyomkodjuk bele. - Készítsük el a csokikrémet, és tegyük a tetejére. - Pihenjen a hűtőben 1-2 órát. :) Datolyakrém: beáztatott datolya kókuszkrémbe + kakaópor + vaníliapor Csokis avokádókrém: puha avokádó + kakaópor + kókuszvirágcukor + vaníliapor + narancsolaj Csokis banánkrém: banán + kakaópor + vaníliapor + narancsolaj

Kesudiós energiagolyó

2015. november 3. Éltető ételek 

Kesudiós energiagolyóGyakran készítek ilyen trüffeleket, könnyen csomagolható uzsonna a gyerekeknek... és nem utolsó sorban úszás és tánc előtt is gyorsan biztosít kellő energiát. A datolya kellően megédesíti, nem kell semmilyen hozzáadott édesítő. Ezt most Zsófi lányom szülinapjára készítettem, annyira ízlett neki, hogy el is neveztem Zsófi trüffelnek :)  Hozzávalók: - 10 dkg kesudió - 20 dkg datolya - 1 dl kókuszkrém - 2 evőkanál kakakópor - 1 kávéskanál vaníliapor - bio narancshéj vagy narancsolaj A datolyát beáztattam a kókuszkrémbe kb. 1-2 órára. Ha nincs erős aprítód, akkor a kesudiót kávédarálón daráld meg. Mindent botmixerezz össze. Egy sűrű krémed lesz, mely akár tortába is kerülhet. + 10 dkg áztatott/­­szárított dió apróra törve 10 dkg aprószemű zabpehely 5 dkg kókuszreszelék 3 dkg aszalt meggy vagy áfonya apróra vágva 3 dkg szárított hajdinacsíra 3 evőkanál puffasztott quinoa Ezeket fakanállal (vagy kézzel) keverjük hozzá. Gombócozzuk, majd forgassuk meg kókuszreszelékbe.

Hajdinás-quinoa trüffel

2015. október 22. Éltető ételek 

Hajdinás-quinoa trüffelReggel készítettem el, a gyerekek uzsonnás dobozába került. Bár sokszor a gyerekeimnek nem is marad, mert az osztálytársak hamarabb lecsapnak rá. :) Hozzávalók: - 20 dkg datolya - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg csíráztatott/­­szárított hajdina - 2 evőkanál kakaópor - 4-5 csepp narancsolaj - 2-3 evőkanál puffasztott quinoa - kis marék aszalt meggy vagy áfonya picire darabolva - csipet só Elkészítése: - A datolyát és a diót aprítsuk morzsásra. - Adjuk hozzá a többi hozzávalót is, majd gombócozzuk.

Reggelire fel! - házi müzliszelet, természetes hozzávalókkal (laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán)

2015. szeptember 16. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - házi müzliszelet, természetes hozzávalókkal (laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán) vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán)  Ti mit szoktatok reggelizni? Szeretitek a gabonapelyheket? És a zabot? Ismeritek a müzlit? Gondolom, igen! :-) Ki ne ismerné, ezt az eredetileg alpesi pásztorok által fogyasztott ételt?! A pásztorok után egy zürichi orvos is felfedezte a müzli jótékony hatásait, és elkezdte népszerűsíteni betegei körében. A  reggelire fogyasztott, gabonából, magokból és gyümölcsökből álló ételek jót tesznek az emésztésnek, mert rostban sokkal gazdagabbak, mint az egyéb, hagyományos húsos, tojásos, kenyeres reggelik. Eredetileg kizárólag a kórházi betegek napindító étke volt, majd annyira népszerű lett a müzli (müesli), hogy ma már nincs olyan élelmiszerbolt, ahol ne juthatnánk hozzá különböző ízesítésben egy-egy zacskó müzlihez, vagy egy-egy szelet  éhségcsillapító energiaszelethez.  zabpehelyA zab lassú felszívódásának, az aszalt gyümölcsök magas cukortartalmának és az olajos magvaknak köszönhetően, hosszú ideig telítettség érzést, és energiát tud biztosítani egy tál müzli, vagy egy müzli szelet, egy granola, vagy akár egy feltúrbózott zabkása is reggelire elfogyasztva. Azonban ne dőljünk be az élelmiszergyártók trükkjeinek, és csak azért, mert nem tartalmaz hozzáadott cukrot a kedvenc müzlink, még egyáltalán nem számít diétás ételnek. Fogynivágyók készítsék el otthon a saját müzlijüket, müzliszeletüket, kevés aszalt gyümölccsel, ha biztosra akarnak menni. ;-) Mert a müzli egészséges, de nem fogyókúrás!  Az eredeti receptben (pont ellenkezőleg a mai változatokkal) kevesebb volt a zab, és több a gyümölcs. Úgy vélik, hogy valahogy így nézhetett ki a svájci müesli: " 1 evőkanál zabpehely, 1 nagyobb, lehetőleg savanykás, reszelt alma, 1 evőkanál darált mandula vagy mogyoró, egy evőkanál citromlé és ugyanennyi tejszín (cukrozott sűrített tej)."  Forrás: Origo Itt a Zöld Avocado gasztroblogon korábban megjelent almás-fahéjas zabmorzsa, egy nagyon hasonló reggeli recept.   házi müzliszelet (vegán) Természetesen nem csak reggelire célszerű zabból készült ételeket fogyasztani. Egy müzliszelet, tökéletes utitárs hosszabb túrák közben, utazások alatt, nagyobb kalóriavesztéssel járó fizikai aktivitáskor, vagy akár az iskolatáskában is. A testedzők, sportolók is előszeretettel fogyasztják a különböző energiaszeleteket, fehérje /­­ protein rudakat. Gyors és teljesértékű energiát biztosítanak könnyedén. Bár ezer meg ezer féle variácóban hozzájuthatunk már a boltokból ehhez a finom és egészséges nassolnivalóhoz, a legjobb mégiscsak, ha mi magunk készítjük el otthon. Egyszerű, gyors, sokáig eltárolható, biztosan adalékanyag- és hozzáadott cukormentes, általunk választott magas minőségű hozzávalókból készül, és olyan ízesítéssel alkothatjuk meg az energia szeletünket, amilyennel csak szeretnénk. :-)  Én is rendszeresen készítek itthon müzliszeletet, ami aztán a fagyasztóba téve várja a napot, amikor "pont erre van szükségünk". A napot, mikor csak arra van idő, hogy gyorsan valami életmentőt bekapjunk, ami energiával tölt fel, és már rohanunk is tovább. Ilyenkor mindig nagyon hálás vagyok érte, hogy a szabadnapomon rászántam azt a másfél-két órát, és elkészítettem a kedvenc müzliszeletünket. ;-) A fagyasztóból kivéve, 15 perc alatt felenged és már fogyasztható is.  Sokféleképpen készítem én is, attól függően, hogy mikor mi van itthon, vagy mikor milyen kedvem van?! ;-) Most egy egyszerű, vegyes gyümölcsös alap receptet mutatok meg nektek, ami zabpehellyel készült. Később hozok még majd más gabonával, és ízesítéssel készített verziókat is. Próbáljátok ki a következő receptet, vagy az arányokat megtartva, formáljátok a saját ízlésetekre! Aki egyszer elkezdi a házi müzliszelet gyártást, nem tudja abbahagyni! :-) Neked van már kedvenc házi müzliszeleted?       vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán)  HOZZÁVALÓK (kb.30 darabhoz) : - 2 csésze apróbb szemű zabpehely (vagy nagyszemű, de akkor egy kicsit daráljuk meg, hogy könnyebben összeálljon a müzli szelet) - 1,5 csésze banán püré (minél érettebb a banán, annál édesebb  - 1 tk Himalája só - 1 tk fahéj - 1 csésze tiszta víz - 1/­­2-1 csésze kókusz reszelék - 1 ek őrölt lenmag  - 1,5 csésze apróra tört natúr, olajos mag, dióféle tetszés szerint (pl.: napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, brazildió, kesudió, mandula, szezámmag, mák stb.) - 1,5 - 2 csésze tetszés szerinti aszalt gyümölcs feldarabolva kis darabkákra (pl.: sárgabarack, cseresznye, áfonya, szilva, mangó, mazsola stb. ki mit szeret, de figyeljünk, hogy ne cukrozott aszalt gyümölcsöt vegyünk.) - bármilyen "super food" szívesen növeli a tápanyagértékét egy müzli szeletnek (pl.: goji bogyó, chia mag, kendermag, méh pollen stb.)   Aki édesszájú, az tegyen bele 2-3 ek mézet, vagy agave szirupot is. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet sütés előtt (vegán)  ELKÉSZÍTÉS: A banán pépet elkeverjük a fahéjjal, sóval, (chia maggal,) és a zabpehellyel. Állni hagyjuk egy fél órát, hogy a zab egy kicsit megszívja magát. Közben felaprítjuk a választott magokat és aszalt gyümölcsöket. Tapadásmentes sütőpapírral béleljük a nagy tepsit. (Ha a sütőpapír nem a legjobb, nem megbízható, akkor kenjük meg a sütőpapírt kevés kókuszolajjal, hogy tuti jó legyen, és ne ragadjon rá a müzliszelet.) házi müzliszelet hozzávalók Egy nagy keverő tálban összedolgozzuk a banános zabot a gyümölcsökkel. Hozzáadunk 1 csésze vizet, és a magokat, meg a kókuszreszeléket. Most már képtelenség keverni, ezért inkább csak vagdossuk a fakanállal, míg nagyjából mindenhová jut mindenből. Akár kézzel is segíthetünk a ,,dagasztásban. A kész, darabos masszát a tepsibe ,,öntjük, és eldolgozzuk laposra. Nem könnyű, mert elég szilárd a massza, de kézzel itt is rásegíthetünk. Ráhelyezünk a nyersanyagra még egy sütőpapírt, és nehezéket pakolunk rá, hogy lenyomja a nyers müzli tészta tetejét, és szép egyenletesen lapos felszínt kapjunk. (tehetünk rá pl.: könyveket, vagy nagy 5 l-es ásványvizes kannákat stb.) Így hagyjuk egy fél órát, majd a nehezékektől és a felső sütőpapírtól megszabadítva, mehet a sütőbe. 170 °C -ra előmelegített sütőben, kb. 25 perc alatt aranybarnára sütjük. De! Közben 10 perc sütés után, vegyük ki az egész tepsit, és vagdossuk be a masszát úgy, hogy egyforma müzliszeleteket kapjunk. Majd mehet vissza a sütőbe a maradék 15 percre. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet (hozzáadott cukormentes, vegán)  A megsült müzliszeleteket ha szükséges, még melegen egy lapáttal, toljuk távolabb egymástól, és engedjünk levegőt a sütőpapír és a müzli szelet közé, hogy biztosan ne ragadjon rá.  Miután teljesen kihűltek, tegyük félre a másnapi adagot, és a többit - kiporciózva egyesével vagy kettesével - kisebb sütőpapírokba csomagolva tegyük a fagyasztóba. Bármikor amikor csak energiára lesz szükségünk, kiveszünk egy pakkot, és kb.15 perc múlva már újra is tölthetjük magunkat! ;-)  vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán)  Ha csak egy gyors harapnivalóra van szükséged, készíts házi müzliszeletet, hogy táplálkozz, ne csak étkezz! :-)  Megjegyzés: Ha lenne házi aszalógépem, azon készíteném el, mert úgy még egészségesebb. Az a baj a sütéssel, hogy magas hőfokon rengeteg értékes tápanyag, enzim megsemmisül, ami a gyümölcsökben, magvakban benne volt. Az alacsony hőmérsékleten történő aszalás (max.42 fok) segít megőrizni ezeket az értékes enzimeket. Ezesetben azonban használjunk csíráztatott zabot, ne zabpelyhet, mert a megfelelő hőkezelés nélkül fogyasztott gabonák súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet (hozzáadott cukormentes, vegán) 

Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)

2015. augusztus 28. Zöld Avocado 

Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-)  Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.)  Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét,  segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását "                                           Forrás:  Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj /­­ vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/­­2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/­­2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár".  A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító /­­ daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/­­2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/­­2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/­­2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre.  Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-)  Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) 

Brownie müzliszelet

2015. augusztus 4. Éltető ételek 

Brownie müzliszeletA bolti müzliszeleteket jobb kerülni, nem sok jó fajtát lehet kapni. Anyagilag sokkal jobban járunk, ha mi magunk készítjük el ezt a finom csemegét. Utazáskor, vagy csak úgy tízóraira is kiváló energiabomba. Hozzávalók: száraz hozzávaló: - 25 dkg nagyszemű zabpehely - 15 dkg áztatott/­­szárított dió - 20 dkg aszalt datolya - 10 dkg aszalt szilva - 5 dkg kókuszreszelék - 2 dkg puffasztott quinoa - 3 dkg cukrozatlan kakaópor - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/­­2 kávéskanál fahéj - 5-6 csepp narancsolaj Nedves hozzávaló: - 5 dkg mogyoró (2 evőkanál mogyoróvaj) - 15 dkg méz vagy juharszirup - 3 dkg kókuszolaj vagy kakaóvaj Elkészítése: A zabot és a durvára tört diót sütőben vagy serpenyőben pirítsuk meg. Folyamatosan keverjük, hogy nehogy megégjen. 200 fokon, kb. 10 perc alatt elkészül.Hagyjuk kihűlni, majd keverjük hozzá a többi szárazanyagot is.A nedves összetevőt keverjük el egy lábasban, majd lassan melegítsük össze. Pár perc alatt egy homogén masszánk lesz. Ha kókuszolajat teszünk bele, akkor ilyen melegben érdemesebb a hűtőben tartani, a kakaóvaj esetén szobahőmérsékleten tartósabb (kevésbé puhul, olvad).Gyúrjunk mindent össze.Egy 20x20 cm-es jénait/­­tepsit folpackkal béleljük ki, majd jó alaposan nyomkodjuk bele ezt a tésztát.Tegyük be egy éjszakára a hűtőbe.Másnap szépen szeletelni tudjuk.

Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)

2015. július 31. Zizi kalandjai 

Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes) Na végre egy süti a blogon és most az idő is olyan, hogy érdemes bekapcsolni a sütőt. Egyszerű muffinok, én áfonyával dobtam fel, de lehet beletenni szedret is, vagy ha van még friss málna elvétve, akkor azt is. Hajdinalisztből készült, de ezt legközelebb lecserélném hajdinaliszt és mandula/­­mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) keverékére, úgy nem lenne intenzív a hajdina íze, amit sokan nem szeretnek. Aki nem szereti a hajdinát, az nyugodtan cserélje le tönkölylisztre, csak akkor nem lesz gluténmentes. A tésztába raktam zabpelyhet is, szóval csak akkor 100%-osan gluténmentes, ha sikerül gluténmentes zabpelyhet beszerezni. A sötét színét a kókuszvirág cukor adja, nem égettem meg őket! Szeretem a kókuszvirág cukor ízét, de annyira megszínezi a kekszeket, muffinokat, hogy olyan, mintha odaégettem volna a sütit… ez néha magyarázatra szorul, pláne, ha ajándékba, vendégségbe viszem a sütiket. A kókuszvirág cukron kívül, kókuszolaj és kókuszreszelék is került bele. Gyorsan összedobható, próbáljátok ki a hétvégén! Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes) Hozzávalók: – 3/­­4 bögre hajdinaliszt – 1/­­2 bögre mandula/­­mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) – 1/­­3 bögre kókuszreszelék – 1/­­2 bögre zabpehely – 3/­­4 bögre kókuszvirágcukor – 2 evőkanál lenmag + 6 evőkanál víz (tojás helyettesítésére) – 1 és 1/­­2 teáskanál szódabikarbóna – 1/­­4 teáskanál fahéj – 1/­­2 teáskanál só – 1/­­2 bögre almapüré/­­almaszósz (jó a kis üveges bébiétel almapüré, ez 125 g és 1/­­2 bögrének felel meg) – 1/­­2 bögre rizstej + 1 teáskanál almaecet – 1/­­4 bögre kókuszolaj – 1 vaníliarúd kikapart magjai – áfonya Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: hajdinaliszt, mandulaliszt, kókuszreszelék, zabpehely, szódabikarbóna, kókuszvirágcukor, fahéj és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almapüré, rizstej, kókuszolaj és vanília és lenmag víz keveréke. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és keverjük össze. Adjuk a tésztához az áfonyát és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.

Vegán tejbegríz nemcsak gyerekeknek, gluténmentesen

2015. július 23. Éltető ételek 

Vegán tejbegríz nemcsak gyerekeknek, gluténmentesenMár korábban készítettem tejbegrízt, melyet csak a "mihez hasonlítsam" gondolat miatt neveztem el így. Ugyanis se nem tejjel se nem grízzel készült. De a gyerekek nagy örömére van olyan finom, sőt... finomabb, mint a hagyományos változat. Bár lassan már nem is emlékeznek rá, hogy milyen is a régi tejbegríz, csak az óvodában, iskolában kapnak hébe-hóba.  Ez a mostani változat egy kicsit krémesebb lett, mert került bele a kókusztejszínből egy kevéske. Egyébként ez a kása - mert ugye ezt annak is nevezhetjük - nagyon finom egy fincsi gyümölcskrémmel is. De ez már egy másik recept. Hozzávalók: 1 csésze rizsliszt (én egész rizsszemet pelyhesítettem le 2x, így nagyon jó kis rizsliszt lett belőle) - 2 csésze rizstej - 1 csésze víz - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - fél doboz kókuszkrém - 2-3 evőkanál juharszirup (nem vegánoknak méz) - csipet só - tetejére cukrozatlan kakaópor és kókuszvirágcukor Elkészítése: - A tejet és a vizet tegyük fel egy lábasba főni. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a vaníliaport. - Főzzük meg benne a rizslisztet. Nagyon sűrű massza lesz, de nem baj. - Vegyük le a tűzről, és keverjük bele a kókuszkrémet. - Szedjük ki tálkába, és szórjuk meg kókuszcukros kakaóporral.

5 perces pohárkrém sütés-főzés nélkül

2015. július 21. Éltető ételek 

5 perces pohárkrém sütés-főzés nélkülPersze csak akkor, ha minden alapanyag van a konyhádban. Múlt héten vettem két szép, de kemény avokádót azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami. Mostanra jó puha lett, és a felszeletelt banán is a fagyasztóban csücsült. Egyébként is tartok belőle rendszeresen, mert ebben a nagy melegben fincsi fagyi lesz belőle. Na de ez már más recept.  Áztatott, szárított dió is mindig van a spájzban, a kókuszreszelék is mindennapos eledelünk. Hajdinát úgy két hete csíráztattam, melyet utána kiszárítottam, így ezzel sem volt gondom. De ha ez utóbbi nincs, enélkül is fincsi lesz ez a pohárkrém. Hozzávalók:  (4 adag) Morzsa: - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 3 evőkanál kókuszreszelék - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 evőkanál szárított hajdinacsíra - 3-4 csepp narancsolaj Csokis krém: - 2 érett avokádó - 4 fagyasztott banán - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 evőkanál kókuszvirágcukor - 4-5 csepp narancsolaj Tetejére: gyümölcs (én most őszibarackot kockáztam rá) Elkészítése: A morzsához a diót törjük össze. Én zacskóba szoktam tenni, és jól összetöröm. Persze ne legyen dara, mindenképp nagyobbacska maradjon. A többi hozzávalóval keverjük össze.A csokis krémhez botmixerezzünk össze mindent.A barackot hámozzuk meg, és daraboljuk fel.Állítsuk össze a pohárkrémet: morzsa, csokis krém, morzsa, barack.

Gyümölcsös kocka

2015. július 15. Életkert 

Újratervezés volt ma, málnás kockát terveztem, de a málna nem így gondolta :/­­ Pár nap alatt tönkrement a hűtőben :( De ez a vegyes gyümölcsös élő csoda kárpótolt, remélem, a lányok is így gondolják holnap ;) Hozzávalók az alaphoz: 25 dkg kókuszreszelék 10 dkg zabpehely 10 dkg mogyoró 1 csipet só 1 csipet vanília 1 […]

Málnazselés csokitorta

2015. július 13. Éltető ételek 

Málnazselés csokitortaÚjabb szülinap, újabb csokitorta. A gyerekeim más-más évszakban születtek, így a tortához felhasznált gyümölcs is mindig más. Ilyenkor dúskálunk finomabbnál finomabb gyümölcsökben, így ebbe a tortába is jó sok került. Elkészítése: Tészta: - 20 dkg datolya - 20+5 dkg áztatott/­­szárított dió - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet só Csokikrém: - 20 dkg datolya - 1 doboz kókuszkrém - 1 kávéskanál vaníliapor - 4 dkg olvasztott kakaóvaj Málnazselé: - kb. 70 dkg málna - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - vaníliapor - 2 teáskanál agar-agar Töltelék: 3-4 érett őszibarack Díszítés: áfonya, málna Elkészítése: - A datolyát a 20 dkg dióval és a kókuszreszelékkel jó morzsára daráljuk. - Hozzáadjuk még a megmaradt 5 dkg diót, de ezt már nem kell morzsásra, nyugodtan maradjon darabos. - A csokikrémhez a datolyát beáztatjuk a kókuszkrémbe, majd hagyjuk állni pár órát. A többi hozzávalóval együtt jól turmixoljuk össze. - A málnazseléhez szintén turmixoljunk, majd szitán nyomjuk át (én gyümölcspréssel csináltam). Ebből a mennyiségből kb. 3 dl sűrű lé lett. - Tegyük fel melegedni, majd keverjük hozzá az agar-agart. Éppen csak rottyantsuk fel. - Közben a barackokat hámozzuk meg és szeleteljük fel.Összeállítása: - A morzsalékos tésztát nyomkodjuk egy tortaformába (22 cm-es) úgy, hogy pereme is legyen. - Tegyük bele a csokikrémet, és tegyük be a fagyasztóba úgy fél órára. - Szépen helyezzük rá a barackokat, és öntsük rá a málnazselét. - Díszítsük gyümölcsökkel. - Legalább 2-3 órát tegyük be a hűtőbe.

Vaníliakrémes zabpuding, illatos eperrel és málnával

2015. június 13. Éltető ételek 

Vaníliakrémes zabpuding, illatos eperrel és málnávalKedden este ez volt a lányok vacsorája... nem panaszkodtak. Nagyon finom, krémes és gyümölcsös. Ugyanakkor laktató és nem utolsósorban egészséges is. Érdemes kicsit várni vele, hogy kihűljön, akár a hűtőbe is betehetjük. Hozzávalók (2 adag): - 1 csésze víz (2,5 dl) - 1/­­2 csésze zabpehely - 1 evőkanál mazsola - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só Öntet: - 1 dl kókuszkrém - 1/­­2 teáskanál vaníliapor - 10 szem áztatott és blansírozott mandula vagy kesudió - kevés tisztított víz - ízlés szerint méz vagy juharszirup - eper - málna - juharszirup - durvára tört, enyhén pirított dió - fahéj Elkészítése: - A vizet tegyük fel főni, adjunk hozzá minden összetevőt, és főzzük meg a kását jó sűrűre. - Készítsük el az öntetet. Ehhez egy jó turmixra van szükség. Addig turmixoljuk, amíg jó krémes nem lesz. - Ezt az öntetet öntsük a kására, és jól keverjük össze. - Egy tálka aljára tegyük a - málnát - pici juharszirupot - krémes zabkását - összevágott epret - pici juharszirupot - durvára tört diót - szórjuk meg fahéjjal.

Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel

2015. június 11. Élj harmóniában 

Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Beérkezett a nagy nyári meleg, amikor általában nem is kívánjuk annyira a nehezebb ételeket. Mii nyáron nagyon gyakran eszünk zöldségeket baszmati rizzsel. Részben mert nagyon hamar készen van, nem kell hosszasan állni a konyhában és a melegben nem terheli túl az emésztőrendszert. A baszmati rizs, a rizsek közül a legkiválóbb és fantasztikus aromával rendelkezik. Ez egy egyszerű és gyorsan elkészíthető étel,  nagyon ízletes és még gluténmentes is :) Számtalan módon tudod variálni, bármilyen zöldségből meg tudod csinálni. Hozzávalók 3 személyre: Rizshez - 1 csésze baszmati rizs - 1 kk. kurkuma - 3 ek. kókuszreszelék - 3 szem kardamom mag  - 2,5 csésze forró víz - só Zöldséghez - 2 csésze brokkoli - 1 csésze zöldbab - 3 szál sárgarépa - 1 kis padlizsán - 0,5 kk.római kömény - 0,5 kk. édeskömény - 1 kisujjbegynyi gyömbér - 1 kk. őrölt koriander -  friss koriander levél - 1 ek. ghí  (vagy kókuszzsír vegán változatban) - só Először mosd meg jól a baszmati rizst, majd csöpögtesd le. A lecsöpögtetett rizst pár percig egy edényben pirítsd meg (nem kell alá zsiradék, de ha szeretnél rakhatsz). Majd a rizshez öntsd hozzá a 2,5 csésze forró vizet. Tedd bele a kurkumát, sót, kardamon magot és a kókuszreszeléket. Forrástól számított 15 percig fedő alatt takaréklángon főzd meg a rizst. Amíg a rizs fő készítsd elő a zöldségeket, mindent tisztíts meg és darabolj fel. Melegíts fel egy serpenyőt és tedd bele a ghít. Majd a ghíbe a római köményt, édesköményt, koriandert, gyömbért és pirítsd egy picit. Add hozzá a répát és egy pici vízzel öntsd fel - ne önts túl sokat, mert nem vízben főzünk, a cél csak az, hogy könnyen megpuhuljanak a zöldségek. Adagold hozzá a brokkolit, zöldbabot és a padlizsánt és szükség esetén itt is tehetsz hozzá még egy kis vizet. Ha elkészült sózd meg és keverd el a korianderleveleket a zöldségekkel. A zöldségeket és a rizst finoman vegyítsd el és már tálalhatod is, jól öntözd meg olívaolajjal:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Vaníliás kölespuding eperdarabokkal

2015. május 18. Éltető ételek 

Vaníliás kölespuding eperdarabokkalÚjabb egyszerű finomságot készítettem, ugyanis a lányok mindig nagyon éhesek, amikor hazajönnek. Szerencsére már érik az eper a kertben, úgyhogy a következő hetekben nem lesz hiány belőlük.  Hozzávalók: - 3,5 csésze rizstej - 1/­­2 csésze kókuszreszelék - 1 csésze köles - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só - 3-4 csepp narancsolaj - 1 csésze eper - csokireszelék Elkészítése: - A tejet feltesszük főni, majd hozzáöntjük a kávédarálón megdarált kókuszreszeléket. - A só és a vaníliapor is mehet hozzá, majd a szintén megdarált köles is. - Úgy 10 perc alatt sűrűre főzzük. - Az eper felét villával megtörjük, a többit pedig felkockázzuk. - A pudingot levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük az epret és a narancsolajat. - A tetejét szórjuk meg eperrel és csokireszelékkel.

Aszalt szilvás kókuszkocka

2015. április 22. Életkert 

Új ízekre vágyom, így megint kísérletezős kedvemben vagyok ;) Hozzávalók az alaphoz: 1 csészényi áztatott dió 1 csészényi áztatott tökmag 1 csészényi szilva 1 ek méz 1 leheletnyi só Kókuszkrém: 2 csészényi darált kókuszreszelék 1 csészényi darált zabpehely 1 csészényi áztatott szotyi 2 dl forrásvíz 1 ek vanília kivonat 1 ek olvasztott kókuszolaj 3 ek […]

"Csokis-kókuszos" briós

2015. április 21. BioBrigi 

Mónika sok évvel ezelőtti bejegyzése alapján készültek a briósok. Ahogy olvasgattam a megjegyzéseket is, kicsit időutazás volt. :)  Az általa leírt recept tökéletesen beleillett a képbe, minden összetevőből volt itthon, csak kicsit több lett benne a barna liszt, csoki helyett karobot tettem a tésztába, amivel nagyon finom lett, és kicsit több töltelékkel készítettem. Hozzávalók a tésztához: 80 dkg liszt (50 dkg tk tönköly, 30 dkg fehér) 5 dl növényi tej 15 dkg gyümölcscukor/­­eritrit 10 dkg kókuszzsír 2 dkg élesztő 1 tk só 2 dl cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A száraz hozzávalókat elkeverjük, majd átdolgozzuk a kókuszzsírral. A végén beleöntjük a felfutott élesztőt is a maradék tejjel, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Vékonyra nyújtjuk. Hozzávalók a töltelékhez: 1,5 dl növényi tej 15 dkg kókuszreszelék 5 dkg kókuszzsír 2 ek karobpor 2 ek gyümölcscukor/­­eritrit vanília A növényi tejet felforraljuk, beleöntjük a cukrot, a karobport és a kókuszreszeléket némi vanília porral.  A kinyújtott tésztán elkenjük a kókuszzsírt. A tésztát kb. 15x25-ös téglalapokra vágjuk, amiken egyenletesen eloszlatjuk a tölteléket, csak az alsó hosszabb oldalon hagyunk ki egy ujjnyi részt. A töltelékes oldala felől tekerjük a fedetlen rész felé csiga formába, majd újra csiga formába hajtjuk. Bő fél órát kelesztjük, majd újabb fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük. Jó fotó nincs, az alany mind elfogyott. :)

Diós kókuszos árpapehely granola

2015. április 13. Zizi kalandjai 

Diós kókuszos árpapehely granola Kamra takarítást tartottam. Volt itthon zabpehely is, de ebből csináljuk a reggeli kásánkat, így inkább a maradék, ritkán használatos árpapelyhet használtam ehhez a granolához. Kiváló lett vele. Próbáljátok ti is ki! Az árpapehely igen gazdag élelmirostban, ennek köszönhetően tisztán tartja a beleket és a gyomrot, továbbá csökkenti a koleszterin szintet. Javasolt a fogyasztása várandós és szoptatós kismamák részére, továbbá erős fizikai igénybevétel alkalmával. Még jól szerepelhet a rozspehely is, szóval érdemes ezeket a pelyheket váltogatni granola készítéséhez. Még olyanokat dobáltam hozzá, ami volt itthon: dió (de jöhet bele mandula, törökmogyoró is), tökmag (adhattok hozzá napraforgómagot is, nálam épp nem volt itthon) és akkor a szuper élelmiszerek – chia mag, szezámmag, hántolt kendermag (ez viszonylag új a konyhámban, de mindenbe tesszük: kásába, smoothie-ba és most a granolába is). Édesítésnek juharszirupot használtam. Ha nincs, adjatok hozzá mézet, agavé szirupot, vagy akár el is hagyhatjátok az édesítést, úgy is finom. Egy kevés fahéjat adtam hozzá fűszerezésként, és elmaradhatatlan a csipet só. Legyetek kreatívak, a granola tárháza kifogyhatatlan. Pelyhek, magok, fűszerezés, bármi jöhet. Mi most vegán citromos joghurtra szórtuk, másnap reggel pedig a smoothie bowl-unkra szórtuk és már el is fogyott. Érdemes dupla adagot készíteni belőle. Garantált a gyors fogyás! Diós kókuszos árpapehely granola Hozzávalók: – 2 bögre árpapehely – 1 bögre dió – 1/­­2 bögre tökmag – 1/­­2 bögre kókuszreszelék – 2 evőkanál chia mag – 2 evőkanál szezámmag – 2 evőkanál lenmag – 3 evőkanál hántolt kendermag – 1/­­2 teáskanál fahéj – 1/­­2 teáskanál só – 4 evőkanál juharszirup – 4 evőkanál kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: árpapehely, tökmag, dió, kókuszreszelék, chia mag, szezámmag, lenmag, kendermag, fahéj, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers)

2015. április 5. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers) Ezek a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nyers finomságok a Húsvét kedvéért tojás alakúak, de természetesen az év egyéb napjain, golyók formájában is ugyanolyan finomak, és mutatósak. ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Mindössze 4+1 hozzávaló, pár perc gyurmázás, és készen is vannak ezek a színes, gyümölcsös, könnyen emészthető, glutén-, laktóz-, és cukormentes, vegán, tápanyagtól duzzadó, vitaminban és ásványi anyagban gazdag, nyers édesség falatkák, sütés, főzés és egyéb előkészületek nélkül! :-)  Bármikor gyorsan elkészthetjük őket, ha pl.: váratlanul bejelentkeznek a rokonok vagy barátok, akik este betoppanának egy kis csevejre. Reméljük, hogy szeretik a kókuszt! ;-)    Azt gondoltam, hogy könnyedén lehet tojás formákat készíteni, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat! Vagy túl hengeres lesz, vagy csúcsos, vagy... egyáltalán nem hasonlít egy tojásra a kapott végeredmény! :-) Még jó, hogy legközelebb egyszerűen csak golyókat kell formáznom a nyers tésztából, mert az ízén nem változtat! :-D És hogy milyen az íze? Könnyed, puha, hűvös édesség, a választott gyümölcstől függően édesebb, vagy éppen savanykásabb kivitelben. Ha nagyon édes szájúak vagyunk használjunk éretebb, már barnuló banánokat alapanyagnak, és a választott szín, íz, azaz a gyümölcs is legyen édes gyümölcs pl.: sárgabarack.  És akkor nézzük a recepteket! ;-) Gránátalmás, Sárgabarackos, és Kivis  kókuszgolyók /­­ tojások   HOZZÁVALÓK: az alap "tésztához" - kókuszreszelék - mandula liszt /­­ darált mandula - banán  - útifűmaghéj        A választott ízesítéstől, azaz a gyümölcstől függően változnak az alapanyagok mennyiségei. Minél lédúsabb a gyümölcs, annál több, szilárd anyag kell bele. Nézzük konkrétan azt a három receptet, amit én készítettem el.  a gránátalmás kókusz golyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 2 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 1,5 közepes gránátalma  a sárgabarackos kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 50 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 1 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 100 g jó minőségű aszalt sárgabarack (előre be kell áztatni vízbe) a kivis kókuszgolyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 50 g mandula liszt - 2 érett banán - 1 ek útifűmaghéj - 4 db kemény kivi ELKÉSZÍTÉS: Keverj össze mindent, gyurmázz-formázz, tedd az egészet hűvösre, és hammm már fogyasztható is! :-)  Egy kicsit részletesebben: a kókuszreszeléket, a mandula liszttel, és az útifűmaghéjjal (fontos, mert ez szívja magába a felesleges folyadékot) összekeverjüók egy tálban. A banánt, és a választott gyümölcsöt a turmixgépben pépessé turmixoljuk, majd a gyümölcs pépet a "száraz anyag" - gal összegyúrjuk. Tojásokat vagy golyókat formázunk, és betesszük 1-2 órára a hűtőbe, hogy jobban összeálljanak az alapanyagok. Természetesen hűtés nélkül is fogyasztható, de a tökéletesebb állag eléréséért javasolt egy kis pihenő a hidegben.  Ha aszalt gyümölcsből készítjük az édességet pl.: sárgabarackból, akkor az aszalt gyümölcsöt áztassuk be egy kevés vízbe 2-3 órával a desszert elkészítése előtt. Majd öntsük le róla a vizet, mielőtt felhasználjuk a kipuhult aszalt gyümölcsöt.  És ennyi! Ugye milyen egyszerű? Ez a rövidke hozzávaló lista, és elkészítési mód, mindjárt 3 különböző desszert receptet is tartalmazott! Ráadásul bárki könnyedén elkészítheti őket, különlegesebb konyhai tapasztalat nélkül! Sőt! Még akár a gyerekeket is bevonhatjuk a közös édesség készítésbe, ami ráadásul még egészséges is. Gyurmázásra fel! ;-)  gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Megjegyzés1: ha a kókuszreszelékünk nem elég apróra reszelt, daráljuk meg egy kicsit felhasználás előtt, hogy könnyedebben összeálljon a nyers tészta.  Megjegyzés2: Az internet telis tele van kreatív ehető alkotásokkal, étel kreálmányokkal, vicces tálalásokkal. Megosztok pár húsvéti ötletet veletek, amit egyszer biztosan ki fogok próbálni, mert egyszerűek és mutatósak! :-)  kelttésztából nyuszikáknyuszis palacsintanyuszis gyümölcstál

Kakaós kevert sütemény

2015. március 31. Lét-tudatos konyha 

Kakaós kevert süteményHozzávalók: - 1/­­2 kg fehér tönkölybúzaliszt - 3 evőkanál kakaópor (legalább 15%-os) - 3 evőkanál kókuszreszelék - 1 csg sütőpor - 1 csipet só - 12 dkg nádcukor - 4 evőkanál kókuszolaj - kb. 5,5 dl víz

Eszter szelet

2015. március 21. Éltető ételek 

Eszter szeletNincs annál nagyobb öröm, amikor a lányok örömmel falatozzák be az általam készített ételeket. Nos, ezt az édességet a nagylányom után neveztem el, ugyanis azt mondta, hogy ezt feltétlenül mentsem el, hogy bármikor ugyanígy, ugyanezt el tudjam készíteni. Ugyanis az jellemző rám, hogy sokszor csak improvizálok, majd másnap már nem is emlékszem a receptre. Úgyhogy ezt sebtiben le is írom, hogy nehogy feledésbe merüljön. Hozzávalók: - 10 dkg mogyoró - 20 dkg datolya - 10 dkg dió - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál kakaópor - 4 dkg kakaóvaj - + 10 dkg darabosra tört dió - csipet himalája só Elkészítése: - A mogyorót daráljuk meg kávédarálón annyira, hogy jó krémes legyen. - Vegyük elő a a konyhai robotgépet, majd tegyük bele a datolyát, a mogyorókrémet és a diót. - Daráljuk morzsásra. - Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a vaníliaport, a kakaóport és a csipet sót. - Jól keverjük össze. - A darabosra tört diót is dolgozzuk bele. - A végén hozzákeverjük a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat. - Egy 20x20 cm-es formába jól nyomkodjuk bele, és tegyük be a hűtőbe 1-2 órára. - Szeleteljük fel.

Csokis-kókuszos almakenyér

2015. március 11. Dulmina tündérkonyhája 

Ha már unom a "natúr" változatot valamiből, továbbra is szívesen gondolom újra az alapreceptet. Most az almás püspökkenyér volt a kiindulópont, amit kakaóporral meg kókuszpehellyel dúsítottam. Az eredeti receptből kihagytam a fahéjat, került bele viszont 2 púpozott evőkanál cukrozatlan kakaópor és kevés étolaj. Mazsola helyett pedig kókuszpelyhet használtam (kókuszreszelék is megfelelt volna)

Kókuszos-zabkása golyó

2015. február 28. Éltető ételek 

Kókuszos-zabkása golyóReggel egy kicsit túlterveztem a szokásos kása reggelinket, és kimaradt úgy 30 dkg főtt zabkása. Úgyhogy lett belőle uzsonna. A gyerekek még örültek is neki, mert úszás után igen éhesek voltak. Hozzávalók: - 30 dkg sűrűre főtt kókuszos zabkása - 5 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál kakaópor - 2-3 evőkanál kókuszvirágcukor (mivel a kásába nem tettem édesítőszert) - 6 dkg áztatott/­­szárított dió - 6 dkg aszalt szilva - 2-3 csepp narancsolaj - 1 kávéskanál fahéj - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - fél narancs leve Elkészítése: Mivel ebéd után állítottam össze, addigra már teljesen kihűlt a kása. Minden hozzávalót hozzákevertem a főtt kásához, és jó alaposan összedolgoztam. Vizes kézzel kis gombócokat formáztam, és kókuszreszelékbe forgattam.

Datolyás-sárgarépás trüffel

2015. február 23. Éltető ételek 

Datolyás-sárgarépás trüffelA répát a karotin tartalma miatt érdemes naponta fogyasztani. A babák első ételei között van, párolva vagy éppen sütőben sütve, mindenhogy finom. Gyakran kerül fasírtba, de nyersen a salátákba is előszeretettel teszem. Hozzávalók: - 10 dkg cukrozatlan datolya - 10 dkg sárgarépa - 5 dkg áztatott mandula - 1/­­2 kávéskanál fahéj - kevéske citromlé és narancslé - 1-2 csepp narancsolaj - kókuszreszelékbe forgatni - igény szerint: apróra tört dió Elkészítése: A sárgarépát tisztítsuk meg, majd vágjuk kisebb darabokra. Mindent tegyünk be egy aprítógépbe, majd dolgozzuk össze krémesre. Formázzunk kis golyókat, majd forgassuk kókuszreszelékbe. Ez egy krémes, lágy trüffel lesz. A párom viszont jobban szereti, ha van min rágni, így tettem a masszába apróra tört áztatott/­­szárított diót is.

Ropogós mogyorós müzli

2015. február 21. Éltető ételek 

Ropogós mogyorós müzliAmikor készítettem a müzliszeletet, akkor beötlött nekem, hogy ez a fincsi, enyhén pirított magok milyen finomak lennének egy kis mandulatejjel és gyümivel. Úgyhogy készítettem is egy adagot, hogy bármikor legyen, ha éppen rákívánok. Persze egy kicsit változtattam az összetevőkön, te is alakíthatsz rajta az ízlésed szerint. Hozzávalók: - 20 dkg zabpehely - 8 dkg mandula - 8 dkg mogyoró - 4 dkg szezámmag - 4 dkg kókuszreszelék - 5 dkg mazsola - 5 dkg aszalt meggy - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: Először is az olajos magokat törjük/­­vágjuk össze kisebb darabokra. Majd keverjük össze a zabpehellyel, és öntsük bele egy tepsibe. Előmelegített sütőbe tegyük be a tepsit, majd úgy 20 percig, folyamatosan figyelve-keverve pirítsuk. Addig, amíg nem érezzük az enyhén pirított illatot. Vegyük ki a sütőből, majd öntsük hozzá az aszalványokat és a kókuszreszeléket. Valamint a vaníliapor is. Ennyi! Amikor megéhezel, tegyél néhány kanállal egy tányérba, és önts rá növényi tejet. Kedvenc gyümölcsödet is belevághatod.

Ananászos csípős tofu kuszkusszal

2015. február 21. Vegán muflon 

Ananászos csípős tofu kuszkusszalBrit tudósok bebizonyították, hogy minden 90-es évekbeli dancefloor előadónak megvan a maga megfelelője a növényvilágban:                             A növényi alapú táplálkozással kapcsolatban felmerülő erkölcsi aggályaimat közben sikerült némileg tompítani azáltal, hogy belegondoltam: a homok és az őrölt bazalt még mustárral is gusztustalanul mutatna a svédasztalon. És miközben ananászt hámoztam a következő specialitáshoz, egyszer sem nyikkant meg, hogy "Sing Hallelujah". Így tehát lelkiismeret-furdalás nélkül készítsük elő az alábbiakat: 1 db ananász 30 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 1/­­2 hegyes erőspaprika 2 dl (azaz egy pohár) szójajoghurt 2 evőkanál kókuszreszelék 1 evőkanál liszt só, bors 15 dkg kuszkusz curry ízlés szerint A kuszkuszt egy tálba helyezzük, majd felöntjük kb. megegyező mennyiségű forró vízzel, egy kiskanál olívaolajat adunk hozzá, robosztus módon lefedjük, és negyed órára félretesszük. A felkockázott hagymát olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a szintén felnyiszatolt tofut. Ízlés szerinti (esetemben egy IFA-platónyi) curryt adagolunk hozzá. Pár percig együtt pároljuk, majd az Its My Life dúdolása közben hozzáadjuk a feldarabolt, meghámozott ananászt, a felaprított hegyes erőspaprikát és egy kevés vizet. Fedő alatt kb. tíz percig közepes tűzön főzzük. Eközben a szójajoghurtba belehabarjuk a lisztet és a kókuszreszeléket, és felöntjuk vele a kész ananászos esszenciát. Összekeverjük a kuszkusszal, és szervírozzuk.

Valentin-napi torta

2015. február 4. VegaLife 

Valentin-napi torta A szeretet saját készítésű tortába öntve. (Oké, ez egy karácsonyi sütemény remake-je :) ) Nem lehet elég korán készülni akár gondolatban is a szerelmesek világnapjára (még kerek 10 nap van addig). Lehet az ember akár 10 éves házas (én ugyanis az vagyok), de a szerelem akkor is igen virágzó tud lenni, különösképpen, ha "lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai". Persze sokan vannak, akik lényegesen rövidebb vagy sokkal hosszabb ideje örülhetnek egymásnak. Ez a vegán torta minden szerelmesnek finom ajándék lehet, legyen az egy frissebb vagy egy régóta tartó meghitt kapcsolat. Készítsük el meglepetésként szívünk párjának! :) A recept Hozzávalók: A torta tésztája: -  1 bögre liszt (1/­­3 része teljes kiőrlésű, 2/­­3 része fehér liszt -  1 teáskanál szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor -  1 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb) -  1 evőkanál karobpor vagy kakaópor -  1/­­2 vanília belseje -  2 evőkanál napraforgó olaj -  kb 1 bögre víz   Elkészítés: Először a száraz alapanyagokat keverjük össze (liszt, szódabikarbóna/­­sütőpor, édesítő, karob por, vanília kikapart belseje), annyi vizet öntünk hozzá, ami által piskóta-szerű tésztát kapunk. Ekkor keverünk hozzá még egy kevés olajat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük a sütőpapírral kibélelt szív-formában. A megsült tésztát kiszedjük a formából, s miután kihűlt, kettévágjuk, megtöltjük a sütés közben elkészített krémmel. A torta szélét is megkenjük ezzel a krémmel. Karobos/­­kakaós csokiszószt kanalazunk a tetejére, végül kókusszal megszórjuk az oldalát. Hidegen tároljuk néhány órát vagy egy éjszakát, majd fogyasztható is. Ha marad még krém, a tetejét akár a képen látható módon is díszíthetjük. Kókuszos krém: -    1/­­2 liter rizstej (rizstejpor - gazdagon - és víz, vagy dobozos rizstej, vagy saját készítésű risztej) -    10 dkg kókuszreszelék -    vanília belseje -    reszelt citromhéj -    3-4 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb) -    2-3 evőkanál kukoricakeményítő -    3 evőkanál lágy kókuszzsír   A krém elkészítése: A rizstejet feltesszük főzni, és elkeverjük benne a lereszelt citrom héját, a kikapart vaníliát, a kókuszreszeléket és az édesítőt. A kukoricakeményítőt kb. 1/­­2 dl vízzel simára keverjük, és a rizstejhez keverjük folyamatos keverés közben. Miután besűrűsödött, mint a puding, levesszük, és langyosra hűtjük. Mielőtt kihűlne, beletesszük a kókuszzsírt. Egy kevés frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá. Csokimáz: -  2 evőkanál karobpor vagy kakaórpor -  2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb) -  2 evőkanál kókusz zsír -  3-4 evőkanál növényi tej   A máz elkészítése: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport, vagy kakaópor, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd növényi tejet is hozzáadunk. Addig kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a sütemény tetejére kenjük.  

Családváró falatkák

2015. január 17. Életkert 

Jön ma az én kistestvérem, nem is egyedül, hanem a kis családjával együtt! Hatalmas boldogság ? ? ? Remélem, a jövőben gyakrabban tudunk találkozni!!! Hozzávalók: 5 banán 5 mandarin 2 ek kakaópor (Nem zsírszegény!!!) 2 teáskanál fahéj 3 evőkanál puffasztott amaránt (összekeverjük) 1 kanál bio kókuszreszelék A banánt felkarikázzuk,vízbe mártjuk, majd irány a kakaófürdő ;) […]

Tuti fincsi gluténmentes muffin

2015. január 7. Éltető ételek 

Tuti fincsi gluténmentes muffinGyakran sütök muffint, mert gyorsan megvan (bár sokkal hamarabb el is fogy). Szóval ez nagy kedvenc, hiszen az alapanyagok önmagukban is szeretni valók. Sokáig ezt az alapreceptet használtam, de most sem joghurt, sem sangria nincs itthon, így ez lett belőle. Nos, ez tuti finom lett. Ime a recept: Száraz összetevők: - 8 dkg kókuszreszelék (lehetőleg ne legyen kén-dioxiddal kezelt) - 8 dkg rizsliszt - 2 dkg kukoricaliszt - 2 dkg kókuszliszt (ha nincs, akkor rizsliszt) - 1 tk. szódabikarbóna - 1 ek kakaópor - 1/­­2 mk. vaníliapor - csokireszelék - 1 marék aszalt meggy - csipet só Nedves összetevők: - 6 dkg olvasztott vaj - 2-3 evőkanál méz - 2 marék magozott meggybefőtt - 1 tojás helyett én 1 ek. őrölt lenmagot 2 ek. vízzel összekevertem, és kicsit állni hagytam - meggylé, kókusztej (annyi, hogy jó állaga legyen) összekeverni és sütni... Én többnyire 24 muffinformában szoktam sütni. Kb. 30-35 perc alatt 180C-on megsül. Hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat!

Pina Colada

2014. december 24. Életkert 

Szaffinától jött az ötlet, és ma este ki is próbáltam ;) Ez valami isteni finom! A többi koktélt is ki fogom próbálni, úgyis jön a szilveszter ;) Akkor csirió ;) Boldog karácsonyt nektek ;) Hozzávalók 3 dl-hez: 1 karika ananász 1 tk darált kókuszreszelék 1 kk vanília aroma 2 dl forrásvíz Összeturmixoljuk. A poharat vízbe, […]

Energia bonbon (nyers, vegán)

2014. december 16. VegaLife 

Energia bonbon (nyers, vegán) Akár ezt is elkészítheted karácsonyra vagy karácsonyi ajándéknak. Nem is olyan régen készítettem már kókuszgolyót. Nos, sok összetevője hasonló, de a mostanit az alma fogja össze, ad neki nedvességet, és eleve a kókuszreszeléket is aprítógépbe tesszük, így aztán világos, szinte fehér bonbonok készülnek. Még kókuszzsírt sem kell hozzáadni, anélkül is gyúrható állagot kapunk. Ha az almától mégsem lesz elég nedves, csak néhány kanál vizet kell hozzáadni. Némi türelemjáték és sok-sok apró gömböcske kerül ki a kezünk alól. Bonbonpapírra téve klassz kis energia-dús gasztroajándék az ünnepekre.    A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, körte, barack, áfolya stb.) - 2-3 alma - 1/­­3 bögrényi őrölt lenmag - 1/­­2 bögrényi kókuszreszelék - 1/­­2 bögrényi darált dió - reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj (elhagyható) - víz   Elkészítés: Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket, az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/­­darált diót/­­kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Hempergethetjük kakaó/­­karobporba, kókuszreszelékbe, tortadarába vagy mártogathatjuk olvasztott csokiba, csokimázba. Mindezek nélkül is nagyon jó, hiszen az aszalt gyümölcsöktől eleve édes íze lesz. Közepébe tehetünk akár magozott meggyet vagy mandulát. Természetesen a darált dió és a kókuszreszelék arányát úgy ellensúlyozhatjuk, amilyen ízt jobban kedvelünk, szeretnénk. 

Csokis -narancsos kosárkák / Raw Muffins /

2014. november 29. Nyers konyha 

Csokis -narancsos kosárkák / Raw Muffins / A Füredi Adventi vásáron lesz nyers- élő édességes stand! Besegítek, így az én sütijeim is kóstolhatók lesznek. Holnapra ezeket a csokis- narancsos kosárkákat készítettem sok-sok szeretettel!  Csokis- narancsos kosárkák: Kosár: (16 sütihez volt elég) 200 gramm mandula (lisztté őrölve) 200 gramm kókuszreszelék (lisztté őrölve) 3 evőkanál kókuszolaj 2 narancs leve 2 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 7 evőkanál kakaópor csipet só kb. 300 gramm mazsola késhegynyi vanília A mandulát és a kókuszreszeléket a turmixgéppel lisztté őröltem. Ezt a lisztet az s késes robotgépbe öntöttem. Hozzátettem a többi száraz hozzávalót, a fahéjat, kakaóport, sót, vaníliát és összekevertem. A mazsolát vízzel átmostam, 10-20 percig beáztattam, majd lecsöpögtettem a vizet róla és turmixgépbe tettem. Belereszeltem a narancs héját és beleszeltem a narancsot. Hozzátettem még a kókuszolajat is és így pépesre turmixoltam. Ezzel a mazsola péppel édesítettem a tésztát. A robotgépbe a száraz hozzávalókhoz öntöttem a mazsolapépet és összedolgoztam. Szépen összeáll az egész. Lehet kóstolgatni, ha nem elég édes érdemes még édesíteni rajt, akár steviával is... A kész tésztát szilikon formákba nyomkodtam, úgy hogy a tészta beletétele után egy másik formát nyomtam a belsejébe, a lényeg, hogy a belsejében nagy helyet képezzünk a krémnek. Formástól hűtőbe tettem kicsit, hamar megkeményedik és így szépen kijön a formából a tészta. Csokis -narancsos krém:  1 avokádó 4 evőkanál kókuszolaj 1 nagy banán 4 evőkanál kakaópor késhegynyi fahéj csipet só csipet vanília kb.100 gramm mazsola 1 narancs 1 narancs reszelt héja Minden hozzávalót turmixgépbe tettem és krémesre dolgoztam. Ha nem elég édes még tovább édesíthető... A krémet habnyomóba tettem, és kicsit pihentettem a hűtőben, hogy kissé megkeményedjen. A kosárkákba nyomtam, majd díszítettem. Díszítés: alma, szilva, szőlő, gránátalma, menta, narancs. Akár a kosárka aljába, a krém alá is lehet gyümölcsöt tenni :)

Kozáksapka vagy hólabda reformosan (vegán)

2014. november 23. VegaLife 

Kozáksapka vagy hólabda reformosan (vegán) Gyermekkoromat idézi ez a süti. A legtöbb karácsonykor készítettünk ilyet. Örömömre szolgál, hogy ez is elkészíthető tojás, tej, fehér cukor, margarin nélkül. Remek lehetőség akár a (vegán) karácsony vagy más ünnep menüjébe iktatva, s így egészséget kímélve ugyanakkor hagyományos ízt sem nélkülözve lehet részünk az édes csábításban.  A recept Hozzávalók: Sütemény tésztája: -  1 bögre liszt (1/­­3 része teljes kiőrlésű, 2/­­3 része fehér liszt -  1 teáskanál szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor -  1 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb) -  1 evőkanál karobpor vagy kakaópor -  1/­­2 vanília belseje -  2 evőkanál napraforgó olaj -  kb 1 bögre víz   Elkészítés: Először a száraz alapanyagokat keverjük össze (liszt, szódabikarbóna/­­sütőpor, édesítő, karob por, vanília belseje), annyi vizet öntünk hozzá, ami által piskóta-szerű tésztát kapunk. Ekkor keverünk még hozzá egy kevés olajat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. A megsült tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, az így kapott korongokat kettévágjuk, megtöltjük mindegyik korongot krémmel, kókuszba forgatjuk a szélét, majd karobos/­­kakaós csokiszószt kanalazunk a tetejére. Hidegen tároljuk néhány órát vagy egy éjszakát, majd fogyasztható is. Kókuszos krém: -    1/­­2 liter rizstej (rizstejpor - gazdagon - és víz, vagy dobozos rizstej, vagy saját készítésű risztej) -    10 dkg kókuszreszelék -    vanília belseje -    reszelt citromhéj -    3-4 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb) -    2-3 evőkanál kukoricakeményítő -    3 evőkanál lágy kókuszzsír   A krém elkészítése: A rizstejet feltesszük főzni, és elkeverjük benne a lereszelt citrom héját, a kikapart vaníliát, a kókuszreszeléket és az édesítőt. A kukoricakeményítőt kb. 1/­­2 dl vízzel simára keverjük, és a rizstejhez keverjük folyamatos keverés közben. Miután besűrűsödött, mint a puding, levesszük, és langyosra hűtjük. Mielőtt kihűlne, beletesszük a kókuszzsírt. Egy kevés frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá. Csokimáz: -  2 evőkanál karobpor vagy kakaórpor1 -  2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/­­gyümölcscukor/­­nyírfacukor, stb) -  2 evőkanál kókusz zsír -  3-4 evőkanál növényi tej   A máz elkészítése: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport, vagy kakaópor, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a sütemény tetejére kenjük.  

Ananászos-csokis pohárkrém

2014. november 9. Éltető ételek 

Ananászos-csokis pohárkrémEzeket a pohárkrémeket nem lehet megunni. Ami éppen van itthon, abból készül. A gyerekeim is rajonganak érte, és nem utolsó szempont, hogy gyorsan elkészül. Az ünnepek gyors és finom desszertje lehet. Hozzávalók (4 főre): Morzsa: - 20 dkg mogyoró - 10 dkg kókuszreszelék - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor Csokihab: - 1 avokádó - 4 banán - 1 kávéskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - 2 dl mandulatej - 1 evőkanál chiamag - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - ananászkocka (a gyerekeknek almakocka került bele) Elkészítése: - A mogyorót én húsgloffolóval szoktam összetörni, majd száraz serpenyőben egy kicsit pirítsuk meg. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a kókuszvirágcukrot és a vaníliaport. - A krémhez a hozzávalókat turmixoljuk össze. - A pohárba rétegezzük a hozzávalókat: morzsa - csokihab - ananász - morzsa - csoki - ananász

Nyers citromos goji bogyós datolya golyók

2014. november 8. Zizi kalandjai 

Nyers citromos goji bogyós datolya golyók Néhány datolya golyót már készítettem (kakaósat és kávés-zabpelyheset, kókuszosat, kendermagliszteset, pirított szezámmagosat és mandulavajasat), de a variációk tárháza kifogyhatatlan. Most citromlével és goji bogyóval tettem kicsit savanykássá a hamm-bekaplak snack falatokat. Egy jó robotgép segítségével percek alatt elkészül a “tészta” és utána már csak golyókat kell formáznunk… ebbe a feladatba a gyerkőcöket is bevonhatjuk. Ádi megkóstolta a golyót többször is, de mindig csak egy kicsit harapott le belőle, egy teljeset sosem evett meg… noha van benne 15-18 szem datolya, a citromlé és a goji bogyó miatt egyáltalán nem édes. Zárt dobozban sokáig eláll, szóval, ha kisebb golyókat formázunk, akkor marad bőven rágcsálni való késő esti filmnézésekhez vagy ha már délután leterít minket az éhség, ezekből a golyókból egy-kettőt bekapva, megmenekülünk! A csodás piros színű goji bogyó Ázsiából származik és szárított formában fogyasztható. Afrodiziákumként is ismert és állítólag szépséget, erőt is fiatalos közérzetet biztosít, ha rendszeresen fogyasztjuk. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, de ezenkívül A-, B- és E-vitamint is tartalmaz. 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez (vegánoknak, vegetáriánusoknak feltétlen ajánlott). Még többet jótékony hatásáról itt olvashattok. Én azt mondom, tegyetek egy próbát! Nyers citromos goji bogyós datolya golyók (Recept inspiráció: Oh, Ladycakes) Hozzávalók kb. 30-40 db-hoz: - 2 bögre mandula - 1/­­2 bögre goji bogyó, felaprítva - 1/­­2 bögre kókuszreszelék - 15-18 db aszalt, puha datolya, kimagozva - 1/­­2 citrom reszelt héja és kifacsart leve - csipet só Egy késes robotgépben daráljuk lisztté a mandulát a sóval. Ekkor adjuk hozzá a datolyákat és öntsük bele a citromlevet. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Kanalazzuk a “tésztát” egy tálba és keverjük hozzá az aprított goji bogyókat és a kókuszreszeléket. Kézzel vagy fakanállal dolgozzuk össze. Formázzunk golyókat a masszából. Együnk belőle, a maradékot pedig tegyük zárt dobozba.

Töltött kölesgolyók

2014. október 18. Életkert 

Ez a finomság is a kosárfonásra készült ;) Azt mondják a lányok, ízlett nekik ;) Hozzávalók a kölesgolyóhoz: 2 csésze (2dl) köles 4 csésze forrásvíz 1 bio citrom reszelt héja 2 ek citromlé 50 gr kókuszreszelék (1/­­2 zacskó) 2 ek vaníliás cukor Vagy 2 kk vanília por 3 ek akácméz (vegánoknak más édesítő) 1 kk […]

Aszalt alma kekszek

2014. október 10. Szelíd életmódváltók 

Aszalt alma kekszekAlmaszezon van, mikor máskor, ha nem most! Az almakekszek története egyszerű – almalevet préseltünk és sok-sok almapép maradt. Ehhez hozzátartozik, hogy rendes voltam és előtte megpucoltam és kimagoztam az almát. Hozzávalók: almapüré vagy almapép fahéj citromlé kókuszreszelék finomabb, apróbb zabpehely méz vagy más édesítőszer Elkészítés: az összes hozzávalót összekeverni az almapéppel és először golyókat formálni, majd összenyomni. Így kevesebb lesz az aszalási idő. Aztán jön az aszalás – aszalógépben, kanállal kitámasztott sütőben, kandallópárkányon, ki hol.   Szeretettel és akcentussal,   Rita Bakradze   (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = /­­/­­connect.facebook.net/­­hu_­HU/­­all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));

Nyers kókuszos-szőlős krémes sütemény

2014. szeptember 24. VegaLife 

Nyers kókuszos-szőlős krémes sütemény Munkahelyi vacsora volt a héten, oda készítettem el ezt a finomságot. Nyers sütit terveztem mindenképp, mert az ott összejött emberek között van, aki nyersen táplálkozik. Másrészt pedig tudom, hogy többekben nyitottság él az egészséges és nyers édességek iránt. Hát, elfogyott mind, nagy örömömre, pedig egy jó nagy tepsivel készítettem. Szerintem, ha tortaformába tesszük ezt a mennyiséget, egy szép nagy tortát kapunk belőle. Szőlőszezon ideje van, készítsük el bátran, nem nehéz, csak egy jó turmixgép kell hozzá! :) (No meg az összetevők...) A recept: Hozzávalók: oolajos magvak o (legalább) 30 dkg otelló szőlő omazsola oútifű maghéj o12 dkg kókuszreszelék ovíz oméz/­­banán okókuszzsír okakaópor vagy karobpor odatolya o folpack   Elkészítés: Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmag őrleményként némi homoktövis és piros szőlő mag őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük. Szőlős krém: Kb. 10 dkg mazsolát meleg vízbe áztatunk, közben a  szőlőt alaposan megmossuk, majd a turmixgép poharába szemezzük. A megpuhult mazsolát is hozzáadjuk. Összeturmixoljuk. Ha nagyobb teljesítményű gépünk van, nem kell vizet tenni hozzá. A szőlőlevet egy szűrőn átszűrjük, így a szőlő és mazsolamagok, a szőlő héja nem kerül bele a süteménybe. Az átszűrt szőlőléhez mennyiségtől függően 2-3, esetleg 4 evőkanál útifű-maghéjat keverünk. Ettől lesz, habos-zselés állaga. Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Szintén zselés, habos állagot ad neki. Ha a szőlős krémünk zselés lett, elsimítjuk a sütemény alapján, majd rásimítjuk a szőlős habot. A tetejére pedig a következőképpen készítjük el a csokimázat : Folyékony kókuszzsírt kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/­­vagy biocsicsóka sűrítményt keverünk hozzá. Ezt a szőlős réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.  

Banán bonbon

2014. szeptember 20. Életkert 

Vendégváró falatkák lehetnek ezek az élő, édes, egészséges finomságok ;) Hozzávalók személyenként: 1 banán 1 kanál Holland kakaópor 1 kanál fahéj-2 kanál puffasztott amaránt (összekeverjük) 1 kanál bio kókuszreszelék A banánt felkarikázzuk,vízbe mártjuk, majd irány a kakaófürdő ;) A következő karika ugorhat a fahéjas amarántos tányérkába, a harmadik pedig a kókuszosba;) Már csak szép sorba […]

Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz

2014. szeptember 15. Zizi kalandjai 

Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz Augusztus elején kaptam az emailt Évától, hogy lenne-e kedvem részt venni az idei őszi Segítsüti jótékony akcióban. Titkon reméltem, hogy egy nap majd kapok egy ilyen felkérő emailt, szóval örömmel mondtam igent a részvételre. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 11. alkalommal a Segítsüti támogatottjai a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek lesznek. Röviden a részletek (hosszabban pedig itt)… 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/­­apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2014. szeptember 15-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 18-án 16:00-ig. Én erre az őszi eseményre egy vegán kókuszos kuglóffal készültem, amibe csempésztem egy kis kardamomot, majd leöntöttem az egészet vegán csokoládé ganache-sal. Jól hangzik, ugye? És én már tudom is, hogy mennyire finom! Aki megteheti, licitáljon a kuglófomra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a kuglóf személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal Hozzávalók: A kuglófhoz: - 400 g finomliszt, szitálva - 100 g teljeskiörlésű liszt, szitálva - 120 g kókuszvirág cukor + 1 teáskanál (nádcukorral helyettesíthető) - 30 g kókuszreszelék - 30 g puha kókuszzsír - 250 ml kókusztej (kókuszos rizstejjel helyettesíthető) + amennyit a tészta felvesz (kb. 150-200 ml) - 1/­­2 teáskanál kardamom - 1 csomag (7 g) szárított élesztő - csipet só A ganache-hoz: - 20 g kakaópor/­­karobpor, szitálva - 1 evőkanál mandulavaj - 50-60 ml juharszirup - 40 g kókuszzsír - csipet só Egy tálban keverjük össze: liszteket, kókuszreszeléket, kókuszvirág cukrot, sót és kókuszzsírt. Langyosítsuk meg a kókusztejet, adjuk hozzá az élesztőt és 1 teáskanál cukrot, hagyjuk felfutni néhány perc alatt, majd öntsük a lisztes keverékhez. Keverjük össze a tésztát, majd kézzel dagasszuk át és közben adagoljunk hozzá annyi kókusztejet, amennyit a tészta felvesz (ez kb. 150-200 ml lesz a növényi tej fajtájától függően). Az összegyúrt tésztát a tálban hagyva, fedjük le konyharuhával és hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (ez kb. 1 óra). A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára és gyúrjuk át. Formázzunk rudat belőle, gyengéden csavarjuk meg és tegyük bele a puha kókuszzsírral kikent kuglóf formába (a végeket szorosan összecsipkedjük). A formában újból pihentetjük 30 percet, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni. A ganache-hoz egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt ganache-sal locsoljuk meg a kihűlt kuglófot.

Cukkíni szuflé

2014. augusztus 26. Életkert 

Ez a szuflé természetesen nyers, a nevét mindig a kinézetéről kapja ;) Csináltam kókusztejszínt, abból mindig marad némi reszelék, most azt hasznosítottam ;) Ennél jobb nem is történhetett volna vele ;) Brutál finom lett! Hozzávalók: 1/­­2 cukkíni 1 ek kesudió 2 ek áztatott dió 2 ek kókuszreszelék 1 dl kókusztej 1 csipet vanília 2 ek […]

Esküvői torta "nyers" /Raw wedding cake

2014. augusztus 5. Nyers konyha 

Esküvői torta Barátaink esküvőjére készítettem ezt a tortát. Mivel emeletes torta, így most ez nem lett annyira krémes, viszont a sok magtól stabil lett a szerkezete, és még belső megerősítés, rögzítések nélkül is bírta az alsó szint a felsők súlyát. Valahogy nem volt számomra szimpatikus, hogy műanyag rudakkal, vagy valami hasonlóval stabilizáljam . A külső kókuszos krém valami isteni lett, nem kentem olyan vastagon a tortára, így még maradt is belőle 1-2 deciliternyi amit elkanalazgattunk :) A torta belsejébe tett gyümölcskrém variálható a szezonnak megfelelően... Esküvői torta ,, nyers Piskóta: 200 gramm napraforgó 400 gramm kókuszdara 100 gramm lenmag 500 gramm mazsola 6 citrom reszelt héja fahéj 7-8 evőkanál kakaópor 400 gramm mandula néhány evőkanál útifű maghéj ha kell süríteni A kókuszdarát és a lenmagot turmixgéppel lisztesre őröltem. A napraforgót és mandulát s -késes robotgéppel aprítottam. Mazsolát beáztattam, a vizét leöntöttem és a reszelt citromhéjjal turmixoltam. A magokat elkevertem a fahéjjal és kakaóporral, majd megédesítettem a turmixolt mazsolával. Ha jól dolgoztunk a massza szépen összeáll, összeragad. Ha túl nedves, lehet süríteni útifű maghéjjal vagy kókusszal. Érdemes megkóstolni elég édes-e, kell-e még hozzá fahéj vagy kakaópor ? Ha készen vagyunk csatos formákba nyomkodjuk úgy, hogy az oldalán is legyen a formának tészta. Erre teszünk gyümölcsöket. Nálam az alsó réteg simán banán volt. Rátettem a banánokat, és villával elnyomkodtam, fahéjjal megszórtam. Erre jött egy réteg ,,piskóta, tehát magos réteg, majd következett a sárgabarackos krém. Ebbe almát aprítottam és sárgabarackot vágtam, málnával megbolondítottam, steviával és vaníliával ízesítettem, útifűmaghéjjal sürítettem. A töltelékre ismét jött a magos rész. Az alsó nagy csatos tortára rátettem a kis csatos formát, majd ismételtem az előbb leírt folyamatot. Erre egy még kisebb torta jött. Krém: 2x 200 gramm kókuszreszelék 12 dl cocomas kókuszkrém 200 gramm kesudió 3 evőkanál kókuszzsír stevia ízlés szerint, vagy egyéb édesítő ami nem színezi el a krémet... A kókuszt turmixgépben liszté őröltem. A kesudiót beáztattam, majd a vizet leöntve róla, a kesudiókat a kókuszkrémmel és kókuszzsírral megturmixoltam. Mindent egy edénybe öntöttem elkevertem és édesítettem. A krémet a tortára kentem, hűtőbe téve szépen megdermedt. Szalaggal és virágokkal díszítettem.

Mákos sárgadinnye torta

2014. augusztus 2. Életkert 

Nagyon kedves barátom szülinapjára készült az a tortácska, amibe a hozzávalókon kívül a szeretetemet és a nagyra becsülésemet is belegyúrtam ? ? ? Boldog szülinapot Ervin!!! Hozzávalók egy kb 20 cm-es alaphoz: 2 ek zabpehely 2 ek kókuszreszelék 2 ek darált mák 1 csipet tiszta só 2 tk vaníliás cukor 1/­­2 dl forrásvíz (kb) A […]

Fekete, de mégsem - reggelire

2014. július 21. VegaLife 

Fekete, de mégsem - reggelire Hamarosan beérik a fekete bodza a bokrokon és fákon. Különféle kásákat rendkívül finoman megízesíti. Ajánlom mindazoknak akik az enyhén édes, kissé savanykás ízeket kedvelik.  A recept: Hozzávalók: o  1 adag zabpehely (pl. 2 marék vagy 1 bögre) o  víz/­­növényi tej o  fekete bodza lekvár o  reszelt narancshéj o  édesítő (nyírfacukor vagy kókuszvirág cukor vagy gyümölcscukor, stb) o fekete ribizke vagy áfonya   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely jól megpuhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Amikor megfőtt, fekete ribizlit vagy áfonyaszemeket keverünk hozzá.  Tálalásnál fekete bodza lekvárral, kókuszreszelékkel díszítjük a tetejét. (A tányér szélén a zabkását feketeszeder-lekvárral locsoltam meg.)

Pirosgyümölcsös-kókuszos krémleves

2014. június 21. Éltető ételek 

Pirosgyümölcsös-kókuszos krémlevesEgy újabb nyers krémleves. Ilyenkor nyáron van igazából ezeknek a nyers gyümölcsleveseknek az időszaka. Gyümölcsből ilyenkor nincs hiány, bátran variálhatók az ízek. A mai levesbe meggy, cseresznye és málna került.  Hozzávalók: - 2 csésze cseresznye - 1 csésze meggy - 1 csésze málna - 5 dkg kókuszreszelék - vanília, fahéj, csipet só - kb. 3 dl víz Elkészítés: - A magozott cseresznyét, meggyet és a málna felét a vízzel és a fűszerekkel turmixoljuk össze. - A kókuszreszeléket kávédarálón őrüljük meg, majd ezt a kókuszlisztet tegyük a leveshez. Ezzel is turmixoljuk össze. - Díszítsük málnával.

Kókuszos-csokis mini tortácska

2014. június 19. Éltető ételek 

Kókuszos-csokis mini tortácskaSzeretek ilyen kis tortácskákat készíteni, előnye, hogy nem kell szeletelni. Ez pont egy adag, és elég is ennyi egyszerre. A datolyás csokikrém más torták krémje is lehet, nagyon finom. Hozzávalók: 1.réteg: - 20 dkg áztatott mandula (a héját húzzuk le) - 10 dkg áztatott mazsola - vanília - csipet só Daráljuk meg a mandulát és botmixerezzük a mazsolát. Vigyázzunk, hogy ne legyen lágy a tészta. Amennyiben lágyra sikerült, adjunk hozzá egy kis kókuszreszeléket. 2.réteg: - 15 dkg áztatott datolya - 1/­­2 avokádó - 2-3 evőkanál kakaópor - 2-3 evőkanál olvasztott kakaóvaj Turmixoljunk. NEM kell hozzá édesítő, a datolya önmagában édes. 3.réteg: - 10 dkg kókuszreszelék - 1/­­2 banán - kókuszrém - pár csepp narancsolaj A kókuszreszeléket kávédarálón megdaráltam, hogy az olaj egy kissé kicsapódjon. Így krémesebb lesz. Keverjünk hozzá egy kis kókuszkrémet és narancsolajat. Így állítottam össze: Mivel nekem nincs nagy pogácsaszaggatóm, találtam 2 dles műanyag poharat. Kb. félbe vágtam, ezt tettem a tányérra. Belenyomkodtam kiskanállal az első réteget, és így tovább. És kész is. Laktató, egy adag biztosan elég még egy felnőttnek is.

Nyers epertorta

2014. június 9. Fitt Nők 

Nyers epertortaA szokásos nyers tortát készítettem el, csokis krémmel a tetején, de most epres krémet kentem középre. Nagyon finom lett. Hozzávalók: - alap: datolya, őrölt lenmag, víz, kókuszreszelék - epres krém: eper, agavé szirup (vagy méz, vagy xilit – édesítés ízlés szerint), útifű maghéj, kis kókuszzsír - csokis krém: datolya, víz, kókuszzsír, kakaópor   Elkészítés: - Alap: Az alaphoz a beáztatott és kimagozott datolyát a vízzel összeturmixoljuk, belekeverjük az őrölt lenmagot (pl. arany lenmag) és a kókuszreszeléket. Várunk kis ideig, míg a lenmag megdagad, és gyúrható masszát kapunk. Ezt a masszát nyomkodjuk egy kapcsos tortaforma aljába. - Epres krém: Az epret víz nélkül összeturmixoljuk egy kis folyékony kókuszolajjal. Édesítjük ízlés szerint, majd belekeverünk néhány evőkanálnyi útifű maghéjat, mely a sűrítő szerepet fogja betölteni, mivel képes nagy mennyiségű folyadék felszívására. A kókuszzsír majd plusz szilárdságot és krémességet fog neki adni. Az epres krémet rásimítjuk a torta alapra. - Csokis krém: A beáztatott, kimagozott datolyát, kókuszzsírt, kakaóport és egy kis forró vizet összeturmixolunk, hogy kenhető krém sűrű masszát kapjunk, majd a tortaforma legtetejére simítjuk. Ezt követően a tortát betesszük a hűtőbe, és megvárjuk, míg megdermed, és már nem fog folyni, utána szeletelhető. Jó étvágyat!

Csokis-epres torta (cukormentes, nyers)

2014. május 21. VegaLife 

Csokis-epres torta (cukormentes, nyers) Hosszú félig meddig külső kényszer-szünet (a technika sorozatban felbukkanó csínjai) után egy "költeménnyel" jelentkezem. A torta szintén megrendelésre készült. Mondhatni, hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Sem nyírfa-, sem iparilag előállított gyümölcs-, sem kókuszvirág cukrot, sem mézet. Tulajdonképpen nyers kategóriába tehető, bár a zabpehely készítési eljárás miatt kicsit mégis tétovázva írom le, hogy nyers. Vitaminbank szerint: "A gabonapelyheket gőzöléssel és hengerek közötti lapítással állítják elő, legtöbbször a teljes gabonaszemből, ezért az egész gabonaszem összes tápanyagait tartalmazzák. Biológiai értékük jelentős. A zabot, az árpát, a hajdinát, és a kölest hántolják pelyhesítés előtt, a búza és a rozs azonban héjasan pelyhesíthető." Nyers vagy sem a képen szereplő gyönyörűség, meg kell hagyni, nem csak kinézetre kívánatos. Viszont előnye, hogy tömény édesség, így nem nagyon lehet sokat enni belőle. Másik előnye, hogy gyorsan kész. Arról nem beszélve, hogy jönnek a meleg nyári napok, amikor a sütőt nem szívesen kapcsoljuk be, akár más gyümölccsel díszítve is elkészíthetjük, ajándékba, hétvégi desszertnek, vendégváró falatnak. A  torta-alap receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék víz 3 érett banán Elkészítés: A zabpelyhet és az enyhén megpirított kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy nagyobb tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, eper került a tetejére.   A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 2 db érett nagy avokádó - 2-3 dkg karobpor (mivel megrendelésre készült, kakaót használtam - abból több kell -, bár a karob egészségesebb) - 5 dkg kókuszolaj - 12-14 dkg datolya, meleg vízben áztatva legalább fél óráig - 1 csipet tengeri só   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán, ennek a tetejére jöhetnek az eperszemek. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, az oldalát reszelt (előtte megmosott) narancshéjjal szórjuk meg. Egy szép tálcára téve tálalhatjuk is. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.  

Kókuszos mandulás granola

2014. május 14. Zizi kalandjai 

Kókuszos mandulás granola Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi. Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam. Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki. Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló! Kókuszos mandulás granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­2 bögre napraforgó mag - 1/­­3 bögre tökmag - 1 bögre mandula, kicsit felaprítva - 1/­­2 bögre kókuszreszelék - 1/­­3 bögre juharszirup - 1/­­2 teáskanál só - 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

Kókuszgolyó kakaóvajas csokikrémből

2014. május 4. Fitt Nők 

Kókuszgolyó kakaóvajas csokikrémbőlKókuszgolyóból már van néhány recept itt a blogon, mindegyik nagyon finom, de ez a mai különösen finom. Eleinte csokikrémnek készült, majd mivel nem jött ihletem arra vonatkozólag, hogy mihez használjam fel… tortát nem szerettem volna, és egyéb még töményebb nyers dolgokat, ezért kókuszreszeléket kevertem bele, és golyókká formáztam. Hasonló a krémje, mint a nyers csokitortáé. Hozzávalók a csokikrémhez (amit egyébként bármilyen nyers desszerthez felhasználhatunk): datolya, víz, kakaópor, kókuszzsír, kakaóvaj (esetlegesen plusz lucuma vagy vanília por),. A datolyát egy kis vízzel könnyedén összebotmixereljük, hozzákeverjük a kakaóport és egy kis felolvasztott kókuszzsírt és kakaóvajat. A kókuszzsír és kakaóvaj mennyiségével lehet variálni a keménységét is. Minél több zsiradékot, különösen kakaóvajat teszünk bele, annál keményebb lesz. A kókuszzsír enyhén ad neki keménységet, és szobahőmérsékleten puhább lesz, a kakaóvaj szobahőmérsékleten is elég kemény marad. Ennél a sütinél a kettő kombinálását ajánlom tetszőleges mértékben. Amikor elkevertük a krémet, be kell tenni a hűtőbe néhány órára, hogy megdermedjen kellőképpen. Ezt követően felhasználhatjuk bármilyen nyers desszerthez. Kókuszgolyó: Ha kókuszgolyót kívánunk belőle formálni, belegyúrunk annyi kókuszreszeléket, hogy keményebb, de még gyúrható legyen, majd meghempergetjük szintén kókuszreszelékben (vagy bármi más finomságban). Jó étvágyat!  

"Jól induljon a nap" alap müzli - Bolti müzli egészséges változata

2014. február 27. Éltető ételek 

Ma a boltban vásároltunk, mikor a lányom a müzlis polcok felé vette az irányt. Már eléggé bele van nevelve az, hogy az összetevőket megnézze, így mikor levett a polcról egy müzlit, rögtön az INCI-t vette szemügyre.  - Anya, a cukor csak a sokadig összetevő! Ez jó, vegyük meg! - Na, akkor had nézzem csak meg! Elkezdtem olvasni az összetevőket. Az első helyen a pelyhek álltak, volt benne vagy 5féle. Utána jött a cukor, majd a glükóz szirup is. Hát ez csak nem jó, rögtön vissza is tettük a polcra. Viszont a lányom csak nyaggatott, hogy ő úgy enne müzlit, ami a boltihoz hasonló. Ugyanakkor itthon mindig van kétféle aszalt müzli, de ez egy cseppet sem hasonlít a boltihoz. Még finomabb is, szerintem. Na de már csak ilyenek a gyerekek, a bolti címkék, reklámok irányítják, úgyhogy elkészítettem egy instant müzlit, amit csak tejbe kell tenni, és már ehetik is. Ma este meg is volt a főpróba evés, reggelire is ezt kértek. A másik apropó, hogy ez a müzli elkészült, az, hogy egy kedves ismerősömnek ilyen házilag összekevert müzlit vásároltam Pesten. Megnéztem az összetevőit, hát ilyet én is (és ti is) tudok készteni. Úgyhogy ennek a két behatásnak köszönhetem ezt a müzlit. Hozzávalók: - 15 dkg zabpehely - 7 dkg őrölt arany lenmag - 7 dkg csíráztatott, majd megszárított hajdina - 10 dkg áztatott, majd szárított dió vagy más olajos mag (pl. mandula, mogyoró, napraforgómag) - 10 dkg aszalt gyümölcs (én áfonyát és mazsolát tettem bele, savanykás gyümölcs legyen benne!) - 3 dkg kókuszreszelék - 3 ek.  puffasztott amaránt - 3 ek. őrölt hántolatlan szezámmag - 3-4 ek. kókuszvirág cukor - 1/­­2 tábla csoki beledarabolva - fahéj, vanília Ezt jól összekeverjük, és egy csavaros tetejű üvegbe tesszük. Egy kis tálkába öntöttem mandulatejet, tettem hozzá 3-4 ek. müzlit, és belekockáztam 1 banánt (más gyümölcsöt is tehetünk hozzá, idényjelleggel). Egy kicsit érdemes állni hagyni, és már ehetjük is. Nálunk ötösre vizsgázott! Jó étvágyat!

Trópusi hajdina-tál

2014. február 10. Mindennapi ételeink 

Trópusi hajdina-tál Igen finom reggeli csemege. Érdemes kipróbálni. Nem beszélve arról, hogy vitamindús, egészséges is. Hozzávalók: 8 dl 100% ananászlé 8 dkg kukoricakeményítő -- 30 dkg hajdina 4 dl növényi tej  1 tk. citromlé 2 tk. vaníliapor 10 dkg kókuszreszelék 10 dkg nyírfacukor -- 6-8 szem mandarin datolyaszirup Elkészítés: Először elkészítjük a hajdinát: szitába téve alaposan megmossuk, majd a tejet feltesszük főni, amikor forr, ebbe öntjük bele a hajdinát. Körülbelül 30 perc alatt puhára főzzük. Miután megfőtt, ízesítjük vaníliaporral, nyírfacukorral, kókuszreszelékkel és citromlével.  Miközben fő a hajdina, elkészítjük az ananászpudingot: felforralunk fel 6 dl 100%-os ananászlevet és a hidegen hagyott 2 dl-ben kikeverjük a kukoricakeményítőt. Amikor felforrt a 6 dl lé, akkor folyamatos kavargatás mellett hozzáadjuk a keményítős oldatot és folyamatosan kavargatva felfőzzük.  Ezután rétegezünk: hajdina, ananászpuding, mandarinszeletek és datolyaszirup következik, majd ismételten ugyanez. A tetejére kókuszchipset szórhatunk. 

Bundás alma

2014. január 23. Nyers konyha 

Bundás alma Hirtelen ötlettől vezérelve, új édességet alkottam, bundás almát. Az alma mindennapjaink része, az egyik legegyszerűbben beszerezhető gyümölcs. Nagyon szeretem! Szinte mindíg megszórom fahéjjal, ami melegítő hatással van szervezetünkre, így télen különösen ajánlott! A recept igazán egyszerű és gyors, aszalóban készül, ha nincsen aszaló  sütőben is lehet szárítani 40 fok körül.  Érdemes nagy adagot készíteni, mert gyorsan fogy!:) Bundás alma: 6 alma 4 -5 banán 20 datolya kiskanál fahéj fél citrom leve Díszítés lehet dió, mák, kakaóbab mozsárban megtörve, esetleg mandula vagy mogyoró , kókuszreszelék, ami éppen van otthon. Az almákat meghámozzuk, kiszedjük a magházat majd kb. 0,5 cm vastagon felszeleteljük. Turmixgépbe tesszük a banánokat a magozott datolyával fahéjjal és citromlével. Palacsintasűrűségű masszát kapunk. Ezt tálba öntjük, ebbe forgatjuk bele az almakarikákat. Aszaló tapadásmentes lapjára helyezzük, megszórjuk a díszítéssel, majd betesszük aszalódni. Kb 2 óra múlva leszedjük a tapadásmentes lapról és a rácsra helyezzük így aszaljuk egy éjszakát. Így annyira kiszárad, hogy hosszabb ideig is eltartható, de erre nem lesz semmi szükség, mert gyorsan fogy:) Ha nem szeretnénk tárolni kevesebb idő is elég az aszalásból. Ha már a bunda nem ragad, akkor elkészült a finomság. Nekem a mákos ízlett legjobban :)

Karobos-kókuszos szelet szilvasziruppal

2014. január 17. Mindennapi ételeink 

Karobos-kókuszos szelet szilvasziruppal 5 perc alatt kikeverhető, egészséges sütemény. Baba mellett mostanában csak ilyen édességekre van idő.  Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 10 dkg durumliszt 1 csomag foszfátmentes sütőpor 2-3 ek. karobpor 10 dkg nyírfacukor kb. 2,5 dl víz 6 ek. szójaolaj  5 dkg kókuszchips 10 dkg kókuszreszelék Tálaláshoz: Szilvaszirup, rizs habspray Elkészítés: A folyékony és a száraz alapanyagokat is külön-külön összekeverjük, majd egybeöntjük és olajozott, lisztezett tepsibe téve előmelegített sütőbe tesszük. 175-180 fokon 25-30 perc alatt kisütjük. Szilvasziruppal, szója vagy rizshabbal díszítve tálaljuk. 

Téli gyümölcsös jó reggelt

2013. december 29. VegaLife 

Téli gyümölcsös jó reggeltKarácsony előtt általában az emberek kitakarítják otthonaikat, lakásaikat. Ugyanilyen módon érdemes karácsony után "kitakarítani" testünket. Ünnepek alkalmával a vendégségek, finom sütemények, illatos ételek akaratlanul is rendszertelenné tehetik napi táplálkozásunkat, és olyan ételeket is megkóstolunk, megeszünk, amiket hétköznap inkább mellőzünk. Ez persze nem olyan nagy baj, főleg akkor, ha figyelünk arra, hogy több folyadékot, gyümölcsöt, zöldséget, nyers ételt fogyasszunk ezt követően. Ennek egyik módja, ha mindig tartunk otthon egy kevés almát, citrusfélét, gyümölcsöket, amiket rendszeresen fogyasztunk. Rendszeres gyümölcsfogyasztást úgy is beépíthetjük például étrendünkbe, ha reggelenként egy kiadós turmixot készítünk néhány gyümölcsből. Persze, ha inkább vacsora helyett az esti órákban választjuk a gyümölcs "nassolást", szintén hálás lesz érte szervezetünk. A recept: Hozzávalók: - 1 narancs - 1 banán - 2-3 mandarin - 2-3 alma - 1-2 körte - 1-2 dl kéz-meleg víz - turmixgép (min. 500 watt)   Elkészítés: Az almát és a körtét alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A narancsot, mandarint megpucoljuk, gerezdekre szedjük és a turmixgépbe tesszük. A banánt héjától megfosztjuk, beledaraboljuk a gép edényébe. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk Tetejére "tálaláskor" szórhatunk kókuszreszeléket, amit előtte akár kicsit meg is piríthatunk teflonsütőben. (Legutóbb én ezt a műveletet kihagytam.)

Fantázia tallérok

2013. december 11. VegaLife 

Fantázia tallérok Férjem unokatestvére látogatott meg minket párjával nem régiben, akkor hoztam össze ezt a gyors, mutatós és laktatós finomságot. (Néhány tallér teljesen eltelít.) Nem vegánok készíthetik háztartási keksz ledarálásával, vegánok pedig darált zabpelyhet (vagy vegán kekszet) használhatnak alapnak. Szerintem osztály vagy munkahelyi karácsonyra is elkészíthető. Gondolom, most sokaknak aktuális. A recept: Hozzávalók: 1 adag darált keksz vagy zabpehely (pl. 1/­­4 kg) víz cikória vagy gabonakávé karob- vagy kakaópor növényi tejszín édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) kókuszreszelék Elkészítés: Először is főzzünk, készítsünk kávét a gabonakávéból vagy cikóriából. Vannak instant kávék és forrázós eljárással készíthetők. Kinek milyen van. A megdarált zabpehelyre vagy kekszre szórjunk valamennyi (kb. 2-3 evőkanál) karobport (kakaóból kevesebb kell, de dolgozhatunk mindkettővel is). Édesítsük (ha háztartási keksszel dolgozunk, lehet, hogy elég édes így is), majd öntsük rá szép lassan a kávét. Közben keverve, figyelve, hogy mennyi folyadékot vesz fel a száraz alapanyag. Amikor az egész már összeáll és egy nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor kókuszos deszkán kinyújtjuk a tésztát és pogácsa szaggatóval korongokat szaggatunk. Tálcára tesszük őket. A tejszínt két részre osztjuk. Az egyikhez hozzáadunk egy kevés karobport vagy kakaóport. Először a fehér színűt verjük fel, majd a barna színűt. Ha nem édesített a tejszínünk, kicsit érdemes édesíteni. Tejszínhab-kinyomó "zsákba" tesszük a tejszínhabot. Ha ez nincs, fogunk két zacsit, a barna színű tejszínhabot az egyikbe, a fehéret a másikba töltjük úgy, hogy a zacsik egyik sarkába halmozzuk fel a habot. A zacsi sarkát a végénél ollóval levágjuk. Kezdődhet a díszítés saját ötleteink szerint. Hűvös helyen tároljuk, míg tálalásra kerül a sor. Igazi vendégváró falat. Elkészíthetjük karácsonyra vagy akár farsangra is. Télen és nyáron is nagyon finom és ezzel egyedi világot kölcsönözhetünk a sokak által ismert és megszokott "keksztekercsnek".

Kókuszos zöldbab

2013. november 16. Vegavarázs 

Hozzávalók: 2 ek kókuszzsír vagy olaj 2 kk fekete mustármag 6-8 curry levél 2 ek kókuszreszelék (friss vagy szárított) 1 ek reszelt friss gyömbér 2 kk őrölt koriander 1/­­4 kk őrölt chili (ízlés szerint) 1/­­2 kk kurkuma 70 dkg zöldbab 1,5 kk só 1,5 dl kókuszkrém A zsiradékot egy lábosban felhevítjük, majd... tovább>>

Szőlős-mákos árpa

2013. október 21. VegaLife 

Szőlős-mákos árpaVasbomba reggelire. Az otelló szőlő és a mák igazán gazdag vas-forrás. Az árpa, vagyis a gersli pedig jó hatással van a cukorbetegségre és a koleszterinszintre is. Sejtépítő, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatása mellett erősíti a csontrendszert is. Aki reggelire ezt az ételt választja és készíti el, az megajándékozza testét és szervezetét mindezzel a sok egészséges jóval. A recept: Hozzávalók: - 20 dkg árpa - 2 evőkanál biocsicsóka-sűrítmény (elhagyható) - igény szerint édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ) - darált mák - otelló szőlő - víz - esetleg kókuszreszelék  Elkészítés: Az árpát alaposan megmossuk, az a jó, ha van időnk arra, hogy áztassuk. Egy éjszakát vagy legalább pár órát. Ha nincs rá mód, akkor a megmosott árpát feltesszük főzni. Áztatás esetén gyorsabban megfő. A megfőtt árpához hozzákeverjük a biocsicsóka-sűrítményt, majd az édesítőszerrel elkevert és megdarált mákot. Hozzáadjuk a leszemezett és megmosott otelló szőlőszemeket. Az egész tetejét megszórhatjuk egy kevés kókuszreszelékkel.

Vegán kókuszos túrógombóc datolyasziruppal

2013. október 8. Mindennapi ételeink 

Vegán kókuszos túrógombóc datolyasziruppal Laktózérzékenyeknek vagy vegánoknak különösen ajánlott, hiszen nagyon finom csemege. :) Hozzávalók: 20 dkg köles 1/­­2 l növényi tej 2 ek. kókuszolaj 10 dkg nyírfacukor 1/­­2 citrom héja és leve 10 dkg mazsola 10 dkg kókusz vaníliapor/­­vaníliás cukor -- datolyaszirup teljes őrlésű kenyérmorzsa Elkészítés: A növényi tejet felforraljuk, majd hozzáadjuk a kókuszolajat és a szitán átmosott kölest. Nyírfacukorral, mazsolával, kókusszal, citromhéjjal ízesítjük. Fedő alatt puhulásig főzzük, közben többször megkeverjük. Eközben a kenyérmorzsát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk. A kölest kihűtjük, majd gombócokat formálunk és beleforgatjuk a morzsába. Datolyasziruppal tálalva igazán különleges, egzotikus csemege. A kevésbé ismert datolyaszirupról pár szó: Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. Sokan nem is sejtik, hogy gyógyhatása sem lebecsülendő. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, rezet, foszfort, káliumot, cinket, illetve vasat is. Nagy mennyiségű ásványanyag tartalma miatt vértisztító hatású. Segíti a szervezet regenerációját. Magas cukortartalma miatt cukorbetegek számára nem javasolt. Felhasználása: cukor és méz helyettesítésére. Édesítésre, keksz, müzli szelet, sütemény, szószok, joghurtok, szója alapú tej és desszert, fagylaltok, szörpök, italok készítésre. Jó tudni: a növényi szirupok az emberi szervezet számára a legkedvezőbb édesítőszerek

Mangós – kókuszos – csokis krém

2013. szeptember 22. Fitt Nők 

Mangós – kókuszos – csokis krémMangós-kókuszos-csokis krém – egyik favorit pohárkrémem… természetesen természetes alapanyagokból. Minden réteg alapanyagát egyszerűen csak turmixolni kell. A tetejét goji bogyóval és virágporral megszórva díszítettem. - csokikrém: érett, puha avokádó, méz, kakaópor - kókuszos krém: kesudió, víz, kókuszreszelék, méz, vanília por - mangós krém: mangó, őszibarack, pici méz, pici citromlé

Szilvásgombóc (nyers)

2013. augusztus 25. Életkert 

Tegnap leszedtem az utolsó kosár sárga szilvámat, és gondoltam, ne maradjon már a szezon gombóc nélkül Csináltam kölesest és ezt a nyerset is, mert a tegnapi zabtejszín készítésből maradt épp ennyi zabrostom A zabtejszín receptjét itt olvashatjátok: http:/­­/­­eletkert.wordpress.com/­­2011/­­02/­­12/­­zabtejszin-nyers/­­ Hozzávalók másfél gombóchoz 1 kis tálka zabrost 1 ek kókuszreszelék 1 tk méz 2 szilva 1 kk […]

Hűsítő a hőségben

2013. augusztus 6. VegaLife 

Hűsítő a hőségbenMost, hogy a kánikula forró napjait élvezhetjük (már aki élvezi, én speciel igen), fontos, hogy a megfelelő hidratálásról ne feledkezzünk el. Talán nem mindenki tud nyáron sem eleget inni, mert pl. nincs hozzászokva. Azonban, ha 1-1 étkezést kiváltunk egy finom görögdinnye-tállal, máris több folyadékot juttatunk be szervezetünkbe. Nem hiába lehet olvasni elsősorban női célközönség számára íródó oldalakon, hogy dinnyét fogyókúrára is alkalmazhatjuk, ha mellette más, kalóriadúsabb ételt nem nagyon fogyasztunk. Ami pedig a görögdinnye élettani hatását illeti, mivel magas víztartalma van (mintegy 90%), ezért kiválóan alkalmas belső szerveink - vese, bélrendszer, "átmosására", méregtelenítésére, salaktalanítására. A dinnye alig tartalmaz fehérjét vagy zsírt, gyümölcscukrot viszont annál inkább, ami pedig energiát ad a szervezetnek. Magas rosttartalommal bír és pektinjének köszönhetően megköti a koleszterint. A következő vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazza: B6, C és E- vitamint, niacint, folsavat, vasat, káliumot, kalciumot és mangánt, különféle karotinokat, amelyek A vitaminná alakulnak át szervezetünkben. Ha megfelelő időben esszük (nem étellel teli hassal, hanem inkább üres gyomorral), nem keverve más szénhidráttal (kenyér - pl.), akkor vérünk lúgosításában is részt vesz, Magjairól kevesen tudják, hogy cukorbetegségre is jótékony hatással bír. Persze ha elfogyasztjuk a magját, mindenképpen rágjuk meg, ne egészben nyeljük le. Amúgy cukorbetegeknek felfőzik a dinnye megszárított magját, és ezt a teát isszák napi néhány bögrével. Ennyi dicséret után akkor következzen egy gyors, egyszerű, ízletes dinnyesaláta receptje: A recept: Hozzávalók: 1 negyed dinnye 1-2 evőkanál kókuszreszelék néhány levél menta és/­­vagy citromfű Elkészítés: A dinnye piros húsát apróbb kockákra felszeleteljük. Egy szép tálba rakjuk az első felét, és megszórjuk némi kókuszreszelékkel. Utána rárakjuk a többi dinnyekockát, majd az apró menta és/­­vagy citromfű leveleket. Gyengéd mozdulatokkal egy kanál vagy fakanál segítségével kicsit átforgatjuk, a tetejét a fűszernövények leveleivel még tovább díszíthetjük. Kész is a hűsítő, hidratáló finomság. Ha lehűtött dinnyével készítjük, úgy az igazi! A dinnyét vagy hűvös pincében tároljuk, vagy ha hűtőben van csak rá alkalmunk, akkor fogyasztás előtt úgy fél órával vegyük ki, hogy igazán érezzük annak finom ízét.

Kókuszos gofri

2013. július 21. BioBrigi 

Kókuszos gofriTudom, hogy már a 20. gofri recept a blogon, de  ez még a szkeptikusabbak szerint is finomra sikerült. Mostanában mindig kísérletezek vele, hogy minél több lúgosító, illetve ritkábban használt alapanyag kerüljön bele. Legutóbb igen kellemesre sikerült, viszonylag lassan sült ugyan, de ropogósra. Hozzávalók: 1 bögre rozsliszt 1 bögre hajdinaliszt 1 bögre kölesliszt 1,5 bögre zabliszt 1/­­2 bögre kókuszreszelék 1 dl oliva olaj gyümölcscukor vanília 8 dl szénsavas víz 2 dl növényi tej 1 marék kesudió 1 marék szezámmag Először a  kesudiót és szezámmagot turmixoljuk finomra némi vízzel. (Ha nincs turmixunk, meg kell darálni a magokat.) A többi száraz hozzávalót összekeverjük, majd beleöntjük a folyadékokat, és egybeturmixoljuk az egészet. Sűrű masszát kell, hogy kapjunk, amit azután a gofri sütőbe kanalazunk, és bő 10 perc alatt sütünk meg. Friss gyümölcsökkel, vagy abból készült szószokkal fogyaszthatjuk. Pl. a most érő sárgabarackot összeturmixolhatjuk, és azzal önthetjük le a gofrikat.

Kókuszpudingos-sárgadinnyés zabkása

2013. július 2. Mindennapi ételeink 

Kókuszpudingos-sárgadinnyés zabkása Igazi nyári reggeli :) Ismét csupán egy tipp, hiszen a zabkásában semmi kuriózum nincsen (dupla mennyiségű növényi tejben megfőzzük a zabot), talán a kókuszpuding kicsit furmányosabb. A sárgadinnyét már a békési kertből kaptuk, nagyon zamatos!  Hozzávalók - a zabkásához: 30 dkg zabpehely 1 l Alpro vaníliás szójatej vagy egyéb növényi tej 10 dkg nyírfacukor 1 csipet só 1 bio lime  héja 5-10 dkg mazsola vagy egyéb aszalványok  Hozzávalók-a kókuszpudinghoz: 4 dl kókusztej  2 ek. étkezési keményítő 8 dkg kókuszreszelék 3 ek. nyírfacukor -- gyümölcsök  Elkészítés: A növényi tejet egy lábasban felfőzzük, majd beletesszük a zabpelyhet és a nyírfacukrot, a sót, és a lime-vagy citromhéjat. Mindezt puhulásig összefőzzük. A pudinghoz a kókusztejbe egy habverő segítségével belekeverjük a keményítőt, a kókuszreszeléket, és egy edénybe öntve felfőzzük. A nyírfacukrot a végén adjuk hozzá.  Ezt belekeverhetjük a kásába is, de tálalhatjuk rétegesen is. TIPP: Szórjuk meg sok-sok gyümölccsel. 

Epres-sárgadinnyés zabkása

2013. június 16. VegaLife 

Epres-sárgadinnyés zabkása Rajongásom a zabpehely, jobban mondva a zabkása iránt nem hagy alább, már egy éve biztos tart. Nem múlik el hetem anélkül, hogy az egyik reggelim ne zabkása lenne. Legutóbb eperrel és sárgadinnyével, valamint egy kevés kókuszreszelékkel tettem különlegessé. Van itthon más "kása-alapanyag" is, mint árpa, kukoricadara, búzadara (tönköly is), rizs, de egyszerűen nekem a zabpehely a "best of". Azt olvastam, fogyasztása észrevehetően csökkenti a koleszterinszintet (persze, ha napközben nem szalonnát és kolbászt ebédelünk és vacsorázunk). Nem tudom. Ugyan nem volt magas egy éve sem a koleszterinszintem, de nem is volt túl alacsony. Nemsokára megyek éves teljes vérképre, majd kiderül.... Persze nem ezért vagyok oda a zabkásáért. Valahogy az enyhén megpirított zabpehelynek olyan kellemes illata van, aztán pedig nekem nem is kell bele semmi édesítő, csak pár szem gyümölcs, egy kevés kókuszreszelék, és teljes értékű reggelit vehetek magamhoz. A zabpehely oldható rosttartalma képes az emésztést lassítani, így stabilizálja a vércukorszintet. Főzésével felszabadulnak azok a rostok, amelyek által a glukóz lassan kerül a véráramba. Ezért ajánlják cukorbetegeknek "édes reggeli" fogyasztásaként. Amúgy pedig napjainkban már sok sportoló is fogyasztja, például testépítők körében edzés előtt 1-1,5 órával szokták fogyasztani - épp az előbbiekben említett egyenletesebb felszívódási folyamat miatt is. S ahogy említettem, a koleszterinszintet is jó irányba befolyásolja, ugyanis a vérben a rossz LDL koleszterinszint csökkenthető, ha rendszeresen fogyasztunk főtt zabpelyhet. Ennyi jó dolog után most akkor következzen egy újabb recept a zabkásával: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 1 marék eper 1/­­2 sárgadinnye Igény esetén: növényi tej kókuszreszelék esetleg magok   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Mivel a főzése nem tart sokáig, így főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt gyümölcsöt, ami most eper és sárgadinnye, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására. Ha magvakat is teszek bele, akkor rövid ideig a zabpehellyel együtt pirítom meg az edényben, amiben utána megfőzöm. A pirítás csak addig tart, míg finom illata lesz a zabpehelynek. Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet . Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Azonban ha lehet, ne használjunk növényi tejport, vagy ipari úton készített növényi tejet, mivel ezek egyéb adalékanyagokat is tartalmaznak, amelyekkel már nem lesz meg a bevezetőben említett jótékony hatása - mint a koleszterin-csökkentés és lassú "cukorfeldolgozás".  

Banános zabkása meggylekvárral

2013. június 1. VegaLife 

- Szeretnél úgy kinézni, mint egy japán szumós? Akkor ne reggelizz! - "ÓÓÓ, hát én amúgy sem szoktam reggelizni! Mégsem nézek ki úgy, mint egy szumós!" Még nem nézel ki úgy, örülj neki. Persze, ha jó a genetikád, és az aerob mozgás is jelen van az életedben, akkor nyilván még kevesebb az esélyed arra, hogy szumós méreteket öltesz. De hogy tisztában legyél vele, elárulom, hogy a japán szumósok kihagyják a reggeli étkezést. Miért? Az egyik ok abban áll, hogy tudják, ezzel LASSÍTJÁK az anyagcserét és emésztést, valamint NÖVELIK a TÚLEVÉS lehetőségét. Ez már talán ismerős, nem? Nem reggelizel, a munkahelyen az ebédet még futva megeszed, na de este, amikor otthon vagy a nyugalomban, a családdal, legyűrted a napi stresszt, akkor bizony adsz az éhező szájnak. Csak hogy tudd, ez az egyik - legtöbbek által megvalósított - lépés az egészségtelen HÍZÁShoz vezet. Tudom ám én is! Megtapasztaltam. (Na nem a szumós méreteket ;) ) Dolgoztam néhány olyan multinál, ahol reggel alig ment le egy falat is a torkomon. Tudtam, hogy vár rám a napi stressz a munkában. Sokszor aztán a reggeli elmaradt. Ha mégis reggeliztem, mert valami ok folytán megmordult a gyomrom, akkor is valamilyen péksütit vettem magamhoz - munkába menet, vagy kiflit kefirrel, joghurttal. Majd ahogy vegetáriánus lettem, majd egyre inkább a vegán életmódot kezdtem elsajátítani, úgy változtak ezek a szokásaim is. Aztán jött Elek, az egészségházban eltöltött idő még inkább elősegített a fejlődésben. Most már képtelen lennék kefirt reggelizni, főleg mióta tudom, hogy az éhgyomorra elfogyasztott kefir a máj és a gyomor számára akár olyan hatással is lehet, mint az alkohol. Ráadásul fehér kifli! Ah, rossz rágondolnom, hogy néhány évvel ezelőtt milyen ételekkel romboltam az egészségem tudatlanul! ,,Reggelizz mint egy király, ebédelj mint egy polgár, vacsorázz mint egy koldus! - olvashatjuk sok helyen. Ma már azt is tudom, ha édes reggelivel indítok, kevésbé fogok napközben édességre gondolni, az után vágyakozni. Ez a receptem egy nagyon gyors és egyszerű, de laktató és persze édes reggelihez ad ötletet. Ilyen hurkákat szeretnél magadnak? :) A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 1 banán meggylekvár (felcserélhető más lekvárra kevés kókuszreszelék pár csipet őrölt lenmag 1 evőkanál szezámmag   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz. A kókuszreszelék egy részét is együtt piríthatjuk a zabpehellyel. Majd felöntjük annyi vízzel, amennyi a zabpehely. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Miután megfőtt, tányérra szervírozzuk és banánkarikákkal befedjük. Mivel a banán és a lekvár édessé varázsolja, nem szükséges főzés során édesíteni. A tetejét egy kevés őrölt lenmaggal, kókuszreszelékkel és szezámmaggal szórjuk meg. Végül kis "lekvárszigeteket" helyezünk el a tetején.

Kókusztej

2013. április 29. La Veganista 

KókusztejSokféle növényi tejet kipróbáltam már, de a legkedvesebb mind közül, a kókusztej. Elkészíteni rendkívül egyszerű. Nincs szükség hosszú áztatásra sem. A kókusztej gazdag aromáival, krémes lágyságával kiváló smoothie-hoz, forró italokhoz (a kakaó isteni vele), süteményekben, egzotikus ételekben (pl. mangókrémleves) is kiválóan üzemel. Hozzávalók: - 2 csésze kókuszpor vagy kókuszreszelék - 3 csésze forróvíz Így készítsd el: A forróvizet és a kókuszport mixeld össze turmixgépben, majd szűrd le. Tetszés szerint ízesítheted vaníliával, fahéjjal, gyümölcs pürével, juhar sziruppal stb. A sima kókusztej 4-5 napig eláll a hűtődben. A folyadékfelszínén a hűtőben kókuszzsír megfagy, ezért érdemes felhasználás előtt összekeverni a kókusztejet. A tejgyártásból visszamaradt kókusz szárazanyagot sem kell kidobni. Felhasználható a reggeli müzliben, különböző süteményekben, ételekben.

Almás szelet (Tej és tojásmentes)

2013. április 7. VegaLife 

Almás szelet (Tej és tojásmentes)A vegánságról korábban azt gondoltam, hogy nem lehet piskótát vagy kevert sütit készíteni, mivel ezek a sütemények köztudottan "tojásfüggők". Szerencsére a mai konyhatudomány már sokkal felsőbb szinteken jár, mintsem lehetetlennek tűnjön piskótát, vagy kevert süteményt létrehozni tojásmentesen. Íme egy újabb bizonyítéka annak, hogy a vegánoknak és vegetáriánusoknak nem szükséges "szegényes" választékból élni. Ha kevert tésztát szeretnének sütni, tojás nélkül is lehet finomat és szépet kreálni. A recept: Hozzávalók: - 1 bögre kókuszreszelék (felhasználás előtt megpirítottam, de anélkül is elkészíthető) - 1/­­2 bögre barna cukor vagy valamivel kevesebb gyümölcscukor, nyírfacukor (attól függően, hogy ki mivel édesít) - 1/­­2 bögre gabonatejpor - 1 alma reszelve - 2 evőkanál olaj - 1 bögre víz (szénsavas jobb, de most én is szénsavmentessel készítettem) - 1 csapott teáskanálnyi szódabikarbóna - liszt, amennyi hasonló állagúvá teszi, mint a piskótamassza, de nem túl folyós - 2 alma meghámozva, félkarikákra szeletelve - sütőpapír   Elkészítés:   Egy keverőtálba először a száraz hozzávalókat tesszük bele (kivéve a liszt), összekeverjük, majd a reszelt almát, vizet, olajat is hozzáadjuk. Ehhez a masszához keverünk annyi lisztet, amitől piskótaszerű állagot kapunk. Vegyesen tettem bele fehér és teljes kiőrlésű lisztet 2/­­3 arányban a fehér liszt javára. A masszát simára keverjük, majd sütőpapírral (vagy szilikonlappal) bélelt tepsibe öntjük, kanalazzuk a masszát. A tetejére pedig a frissen felvágott (és meghámozott) almaszeleteket tesszük. Közepes lángon legalább 40 perc sütés szükséges. Tűpróbával ellenőrizzük.

Agyfényező golyók aszalt gyümölcsökből, cukormentesen

2013. március 20. Vegagyerek 

Agyfényező golyók aszalt gyümölcsökből, cukormentesen  Megjelent egy kedves régi blogtárs, Gréta legújabb vegán szakácskönyve, mely életmód- és szakácskönyv is egyben. Igényes kivitelezésű könyvről van szó, és bár a könyvet még nem láttam, de ahogy Gréta korábbi munkáit ismerem, biztosan a tartalom is ilyen!:-) 150 egyszerű, gyors és ínycsiklandó recept, megannyi életmód-, és táplálkozási tipp, hogy kívül-belül szép, egészséges és kiegyensúlyozott legyél! A gyönyörű, igényes, színes kötet vásárlói ajándékként egy e-book kiegészítést, valamint kötetenként egy félórás személyes életmód tanácsadást kapnak ajándékba Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és Szakácskönyv rendelhető az info@vipmedia.hu címen!  2013. március 28-án kóstolóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt Budapesten! Ez a recept már ebből a könyvből származik!   Agyfényező golyók: 1 bögre darált dió 1 bögre kimagozott datolya (előző este beáztatva) 1 ek karob vagy kakaópor 1tk fahéj 2 ek kókuszreszelék (opcionális) 1 ek kókuszolaj(opcionális) Egy aprítóba tesszük és és masszává darálunk. Kezünkkel golyókat formázunk Forrás: Gréta konyhája vegán szakácskönyv

Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal

2013. március 7. Vegagyerek 

Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal Reggelire ettük ezt a szépséget a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS egyik napján, ami nekem nagyon ízlett, a gyerekek nem igazán voltak bizalommal az irányába, illetve a férjem annyit mondott, hogy tejes joghurttal és amaránt nélkül biztos finomabb lett volna!:-))) Érdemes fogyasztásnál összekeverni a rétegeket, akkor még jobban érvényesül a telje sízhatás!:-) Málnás amarántos szójajoghurt pirított kókusszal Elkészítési idő: kb. 10 perc Hozzávalók (2 főre): 60 g puffasztott amaránt 260 g natúr, cukormentes! szójajoghurt 4 ek. agave szirup 200 g málna (fagyasztott) 1 késhegynyi őrölt vanília 10 g kókuszreszelék Keverjük össze az amarántot és a szójajoghurtot, édesítsük 2 ek. agave sziruppal. Keverjük el az agave szirupot a vaníliával és öntsük a málnára, finoman keverjük össze! A kókuszreszeléket pirítsuk meg zsiradék nélkül kb. 3 percig egy serpenyőben, majd édesítsük 1 ek. agave sziruppal. A málnát régetezzük az amarántos joghurttal egy pohárba, a tetejére szórjuk a kókuszt! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS

2013. március 3. Vegagyerek 

8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS Elkészült az újabb heti menüterv, a recepteket folyamatosan töltöm majd fel! 8. NAP Reggeli:olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák!, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: Taco-saláta Önts egy lábosba egy adag pinto babot- kb. 100-150 g/­­fő (vagy bármilyen más babfélét, amit szeretsz), és adj hozzá kb. 50 ml vizet, főtt kukoricát, tehetsz bele néhány feldarabolt kelkáposzta levelet is, só, kis őrölt kömény, és csili, ha szereted! Főzd kb. 10 percig, amíg elkezd sűrűsödni, önts még hozzá vizet, ha szükséges! Tálald bio natúr kukoricacsipsszel és kis paradicsomos mártogatóssal (ehhez találsz recepteket többfelé a neten, csak figyelj, hogy adalékmentes hozzávalókkal dolgozz!). Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval (Recept jön!) Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ , mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: mandarinos - sok magvas zabkása Ebéd: Káposztás teljes kiőrlésű tészta pirított szezámmaggal Vacsora: diós - tofus saláta   10. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel + 2 ek. puffasztott amaránttal, 1 ek. lenmaggal, friss gyümölccsel   dúsítva Ebéd: babos barna rizs Vacsora: pirított zöldségek friss zöldsalátával, pirított magvakkal 11. NAP Reggeli: málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókuszreszelékkel Ebéd: Kukoricás - paradicsomos tésztasaláta Vacsora: karfiolpástétom zöldekkel 12. NAP Reggeli: almás - fahéjas köleskrém Ebéd: quinoa egytál Vacsora: sütőtökös fekete bab 13. NAP Reggeli: banánturmix, vagy zöldturmix magkrémes pirítóssal és friss gyümölccsel, ha kívánod Ebéd: gombás teljes kiőrlésű pizza Vacsora: mandulás párolt brokkoli salátával, csírákkal 14. NAP Reggeli: tofu rántotta Ebéd: répás céklával töltött palacsinta Vacsora: tepsiben sült sütőtök avokádókrémmel

Mandulás Raffaello golyó (vegán)

2013. február 17. Mindennapi ételeink 

Mandulás Raffaello golyó (vegán) Ki ne szeretné a bolti Raffaellot? Íme, egy recept, amely kicsit pótolja a hiányát: Hozzávalók: 20 dkg kókusztejpor 18 dkg kókuszreszelék 15 dkg nyírfacukor 10 dkg kókuszolaj 10 dkg hámozott mandula 10 dkg héjas mandula kb. 1 dl víz Elkészítés: A vízből és a nyírfacukorból  szirupot főzünk, és langyosra kihűtjük. Ehhez hozzákeverjük a kókusztejport, a kókuszolajat, és 15 dkg kókuszreszeléket. Ne ijedjünk meg, a massza nagyon puha lesz, hiszen a kókuszolaj a meleg hatására folyós lesz. Az elkészült masszát tegyük hűtőbe, amíg a kókuszolaj megdermed, majd vizes kézzel kis golyókat formázzunk, úgy, hogy mandulát tegyünk a közepébe és a ledarált (héjas) mandulareszelékbe forgassuk meg. Lehűtve tálaljuk.  TIPP: érdemes dupla adagot készíteni, és a masszát felhasználni kásákhoz is. Holnap egy ilyen recept következik.   

Kakaós – narancsos nyers sütemény

2013. február 5. Fitt Nők 

Kakaós – narancsos nyers süteményIgazi kis finom, béltisztító fajta. Útifű maghéjat tartalmaz, melynek előnyeiről itt olvashatsz: Útifű maghéj (psyllium husk) Hozzávalók egy kb. 10 cm átmérőjű minitortácskához: - alap: kb. 5 evőkanál mandulaliszt (mandulatejből megmaradt szárazanyag, vagy őrölt mandula), 1 lapos evőkanál kakaópor,  1-2 evőkanál kókuszreszelék (elhagyható), 7-8 szem datolya, 2-3 evőkanálnyi mandulatej (vagy más növényi tej) - krém: 1 nagyobb narancs, kb. egyharmad avokádó, stevia por és citromlé ízlés szerint, 5-6 teáskanál útifű maghéj. Elkészítés: Az alaphoz a mandulaliszthez hozzákeverjük a kakaóport, majd a datolyát aprítógépben datolyavajjá (masszaszerű anyaggá) aprítjuk. Ezt összegyúrjuk a kakaós mandulaliszttel, a kókuszreszelékkel, és annyi mandulatejet adunk hozzá, hogy gyúrható massza legyen. A tortaforma aljára simítjuk. Erre tesszük a krémet: a narancsot, avokádót és az ízesítőket (stevia, citromlé) összebotmixereljük, hozzákeverjük az útifű maghéjat, és a torta alapra kenjük. Néhány percen belül az útifű maghéj felveszi a nedvességet, így nem fog folyni, a torta peremet levehetjük róla. A tetejét mézzel kevert kakaóporral (csokimáz) öntöttem le. Kivi és mandarin szeletekkel díszítettem. Jó étvágyat!

Vegán Bounty szelet

2013. február 4. Mindennapi ételeink 

Vegán Bounty szelet Teljesen véletlen jött ennek a süteménynek az ötlete (recepteket próbáltam ki, és összevontam két süteményt), és nagyon finom lett, fel is írtam gyorsan. Hozzávalók - 2 rúd süteményhez A tésztához: 15 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű liszt 12 dkg nyírfacukor 1 tk. Arm&Hammer szódabikarbóna 1 ek. foszfátmentes sütőpor 2,5 dl 100% extra szűz olívaolaj 2,5 dl Alpro vaníliás szójatej 1 ek. sós mogyorókrém 1citrom héja 10 dkg mazsola 10 dkg kókusz 10 dkg mandula -felszeletelve -- A krémhez: 15 dkg kókusztejpor 20 dkg kókuszreszelék 15 dkg nyírfacukor 10 dkg kókuszolaj 1,8-2 dl víz -- A karobmázhoz: 1 púpozott ek. rizsliszt 1 dl víz 1 dl kókuszolaj   1 dl nyírfacukor   1 dl karobpor 1 marék mandula, apróra vágva   Elkészítés: A tészta hozzávalóit összekeverjük, előbb a száraz, majd nedves hozzávalókat, majd kétfele szedjük, és két kenyérformát kiolajozunk, lisztezünk, és beleöntjük a tésztát. Egyszerre kisüthetjük mind a két adagot, 170 fokos sütőben, 25-30 perc alatt süssük készre. Ha csak egyet szeretnénk sütni, felezzük az alapanyagokat.  Miközben sül, kikeverjük a krémet: a vizet és a nyírfacukrot összekeverjük és felforraljuk.Egy tálba kiöntjük a kókuszt, a tejport, rákanalazzuk a kókuszolajat, és erre öntjük a forró vizet. Alaposan kézzel összedolgozzuk, majd betesszük hűtőbe, hiszen a felolvadt kókuszolaj megolvad, ezért folyóssá teszi. Amíg hűl, elkészítjük a karobmázat:  a rizslisztet simára keverjük a vízzel, kis lángon besűrítjük, hagyjuk kissé lehűlni, és ekkor dolgozzuk el egyenletesre a kókuszolajjal, a nyírfacukorral, és a karobporral, apróra vágott mandulával. Nincs más hátra: állítsuk össze a süteményt: a kihűlt tészta tetejére kenjünk kókuszkrémet, majd locsoljuk rá a karobmázat.  TIPP: süthetjük a tésztát egyben is, akkor meg is tudjuk tölteni a süteményünket. Ill. készíthetjük kevésbé rusztikusra, én most direkt készítettem így.    

Banántésztás kókusztekercs

2013. január 6. Fitt Nők 

Banántésztás kókusztekercsNyers, természetes alapanyagú sütiről van szó, mely tésztájának a nedvességét a banán adja, innen az elnevezés is: “banántészta”, ami nem a hagyományos értelemben vett tészta. Nem tartalmaz lisztet egyáltalán. A banántészta alapanyagához összegyúrjuk az alábbi hozzávalókat: 2 banán, és annyi szárazanyag, amennyit felvesz, ez kb. másfél csészényi az alábbiakból: kávédarálón megőrölt kókuszreszelék, mandulatejből megmaradt mandulaliszt (vagy őrölt mandula), kakaópor. Mandulaliszt készítése: A mandulatej elkészítése után a leszűrt szárazanyagból készül. A nedves mandulapépet egy tálcára tesszük, majd meleg helyen (pl. radiátoron) megszárítjuk. Ha megszáradt, kávédarálóban megdaráljuk, és már készen is van az alacsonyabb zsírtartalmú mandulaliszt. Íme: Hasonlóképpen kókusztejből megmaradt kókuszzúzalékból is készülhet kókuszliszt, az is felhasználható a sütibe. Itt pedig az összegyúrt banán-mandulaliszt-őrölt kókuszreszelék-kakaó alapanyagokból készült “tészta”, ami nem bomba, és nem csokis hógolyó. Ezt a banántésztát két sütőpapír között kinyújtjuk, és megkenjük a kókuszos töltelékkel: Kókuszos töltelék: Most nem volt itthon kesudióm, de abból a legfinomabb, legkrémesebb, így mandulát és mogyorót használtam helyette. A mandulát és mogyorót egy kis kókuszreszelékkel, mézzel, vízzel, vanília porral (elhagyható) összeturmixoltam, hogy kenhető masszát kapjak, és rákentem a kakaós banántésztára. Feltekerjük a tekercset és a fagyasztóba tesszük egy kis időre, hogy keményebb, szeletelhető állagú legyen. Szeletelés után tálaljuk, én aszalt áfonya lekvárt készítettem hozzá, mely úgy készült, hogy aszalt áfonyát turmixoltam össze egy kis vízzel. Nem kell édesíteni, hiszen az aszalt gyümölcs már eleve édes, koncentrált a cukortartalma. Aszalt áfonya helyett bármilyen más aszalt gyümölcsből elkészíthető. Ha teheted: cukrozatlant és kénezetlent válasz, vagy házi aszalásút. Nem mind ketchup, ami piros. És beszéljen a fincsi végeredmény:

Kókuszos datolya energia golyók

2012. december 29. Zizi kalandjai 

Kókuszos datolya energia golyók Ezek a kis dundi energia golyók először októberben készültek el, amikor túrázni mentünk a Bükkbe. Úgy gondoltam jól fognak jönni csemegének a 10-20 kilométeres távok során, amikor a folyamatos folyadékbevitel és az elveszett energia pótlása a cél. Javasolt ilyenkor összetett, lassan felszívódó szénhidrátok fogyasztása (gyümölcsök, teljes értékű gabonafélék), amelyek által később következik be a vércukorszint emelkedés, majd csökkenés, így akár egy óráig is kibírjuk (persze ez főleg intenzív sportolásra igaz, de egy hosszú túra során is érdemes erre odafigyelni). Ezek az energia golyók nagy népszerűségnek örvendtek a túratársak körében is, így úgy gondoltam a karácsonyi gasztro ajándékok listájából sem maradhat ki. A hozzávalók köre kifogyhatatlan, bátran kísérletezzünk többféle variációval. Hasonlót már készítettem néhány éve szintén karácsonyra.  Persze nem kell hozzá semmilyen alkalom... ha csak egészséges nasira vágyunk, mindenképpen készítsük el. Kókuszos datolya energia golyók (Recept inspiráció: Daily Garnish) Hozzávalók kb. 36 db-hoz: - 1 bögre zabpehely - 1 bögre kókuszreszelék + extra a bevonáshoz - 1/­­2 bögre pirított tökmag - 1/­­4 bögre víz - 12 szem datolya, kimagozva, negyedekre vágva - 1/­­2 teáskanál fahéj - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1 bio narancs reszelt héja - csipet só Konyhai robotgépben daráljuk finomra a zabpelyhet, kókuszreszeléket és tökmagot. Adjuk hozzá a datolyát, vaníliát, fahéjat, narancshéjat és sót. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, miközben lassan kezdjük el adagolni a vizet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából, forgassuk meg kókuszreszelékben és fogyasszuk azonnal vagy tároljuk dobozban hűvös helyen (10-14 napig eláll).

Téli-Déli gyümölcsös turmix

2012. december 16. VegaLife 

Téli-Déli gyümölcsös turmixEgy kis mangó, egy kis banán, egy kis kivi egy kis víz és szinte déli országokba röpülhetünk gondolataink szárnyán, egy rövid kis időre. Feltöltekezünk a meleg, gyümölcsöktől illatos levegővel és visszatérünk (a hideg, zord téli napokba). A recept: Hozzávalók: - 1 érett mangó - 2 banán - 3 kivi - 1-2 dl "kéz-meleg" víz - kókuszreszelék (díszítéshez)   Elkészítés: A mangót, banánokat, kiviket megfosztjuk héjuktól és a turmixgépbe daraboljuk őket. Melegebb vizet öntünk rá (legalább is télen finomabb meleg vízzel) és egyszerűen összeturmixoljuk. Poharakba öntjük és kókuszreszelékkel megszórjuk a tetejüket. Hmmm.... Nagyon finom. Igazi, téli-gyümölcsös koktél, amely rövid időre idehozza nekünk a meleg déli élményt.

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola

2012. december 3. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola Pénteken ezzel a dallal hangolódtam rá a karácsonyra, na meg a lakásban terjengő fahéj, csokoládé, mandula és dió illattal. Helló december! Üdv a körünkben! Ennek megfelelően egy olyan receptet hoztam, ami kiváló ködös, hideg decemberi reggelekre. A szuper reggeli kategóriába soroltam, de ötletes gasztro ajándék is lehet (nálam lesz is! :) - guszta üvegbe téve, ízlésesen becsomagolva, garantált a siker), amit karácsony reggelén együtt fogyaszthatunk el a családdal. Csupa tápláló alapanyag van benne, amelyek ízlés szerint variálhatók.  A granola alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Egy korábbi cukormentes granola receptet itt találtok. Mindenkinek jó készülődést kívánok az ünnepekre! Sütőtökös fűszeres granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­3 bögre sütőtökpüré - 1/­­2 bögre dió - 1/­­4 bögre juharszirup (méz, rizs- vagy agavészirup is használható) - 3 evőkanál szezámmag - 2 és 1/­­2 evőkanál kókuszolaj - 1 teáskanál fahéj - 1/­­8 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/­­8 teáskanál őrölt szegfűszeg - 1/­­2 teáskanál só - 1/­­4 bögre aszalt vörösáfonya (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A sütőt melegítsük elő 160 fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a diót, a szezámmagot, a fahéjat, a szerecsendiót, a szegfűszeget és a sót. Egy másik tálban keverjük el a sütőtökpürét a kókuszolajjal és juharsziruppal. Ezt a keveréket adjuk a zabpehelyhez és jól dolgozzuk el. Öntsük a nedves granolát egy sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 30-40 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. Öntsük üvegekbe, csomagoljuk és már kész is az ajándékunk.

Csokis-kókuszos

2012. november 1. Életkert 

Egy gyors , enzim dús, nyers nasi az ünnepek alatt is jár Hozzávalók személyenként: 1 marék zabpehely 2 ek kókuszreszelék 1 csipetnyi só 1 tk bio méz annyi víz, hogy ellepje Csokiöntet: 1 banán 1 tk bio kakaópor A zabpelyhet összekeverjük a kókusszal és a vízzel. Amíg megszívja magát, elkészítjük a csokikrémet: A banánt és [...]

Gabonakávés tekercs

2012. október 8. Fitt Nők 

Ritkán készítek már édességeket, de talán most majd télen több fog készülni a gyerekeknek. Gabonakávé helyett lehet kakaót is használni. Vigyázat vele, mert magasabb zsírtartalmú, így egy-két szelet is elegendő belőle. Keksz helyett egészségesebb mandulát használunk. Hozzávalók: a héjától megfosztott, őrölt mandula, datolya és mazsola, gabonakávé, kis víz, a töltelékhez: kókuszzsír, kókuszreszelék, agavé szirup (vagy [...]

Csinta-Palacsinta (vegán, vagyis tej és tojásmentes)

2012. augusztus 26. VegaLife 

Csinta-Palacsinta (vegán, vagyis tej és tojásmentes)Mint rendszeres olvasóim már tudják, gofrit, más néven waffelt már készítettem "vegánul", vagyis tej és tojásmentesen. Mivel édességet az utóbbi időben - köszönhetően a sok finom friss gyümölcsnek - ritkábban készítek, így a tej és tojásmentes palacsinta váratott magára egészen addig, míg nem bírtam tovább, és férjemet, valamint magamat megörvendeztettem egy kis csinta-palacsintával. :) Fincsi lett, nem ragadt le, és még másnapra is jutott belőle... (Hiába no, két főre nem kell túl sok.) Általam főzött baracklekvárral is ízesítettem. És a baracklekvárt még mindig nem írtam le nektek.... (Amíg késik, nem múlik...) A recept: Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 17 dkg fehér liszt - 1/­­2 l növényi tej - jelen esetben diótejet készítettem. - 1 csipet só - 5 dkg lenmag (őrölve) - 5 dkg zabpehely (őrölve)   Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a növényi tejet. Szerintem növényi tej hiányában szénsavas vízzel is próbálkozhatunk, a zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Ezt azért is merem állítani, mert amikor már csak egy-két palacsintára való adag volt, akkor ismét kevertem hozzá valamennyi vizet, és kétfajta lisztet. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk. Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam: Korábbiakban (miután megjöttem Elekről) főztem jó kis házi sárgabarack lekvárt. (Megpróbálom még augusztusban feltenni róla a bejegyzésemet.) A diótej leszűrése után visszamaradt diót összekevertem a lekvárral. (Szükség esetén édesíthető.) Így barackos-diós töltelékkel töltöttem, míg a töltelék el nem fogyott. Ezt követően pedig 1 marék áfonyát összetörtem villával, tettem hozzá kókuszreszeléket (igény esetén édesíthető) és ezzel töltöttem meg a maradék kisült palacsintákat. Nos a fenti leírásaim is eltérnek a szokásos "kakaós, lekváros, mákos, túrós" palacsintáktól, és mégis nagyon finomak. Egészségesek, főként, ha olaj nélkül sikeres palacsintákat sütünk!

glutén-, és tejmentes kókuszos süti

2012. augusztus 17. Rongybaba konyha 

glutén-, és tejmentes kókuszos sütinagyon egyszerű, gyors gluténmentes reggeli: 125 g kókuszreszelék finomra őrölve 80 g barna rizsliszt 1 csapott kiskanál GM sütőpor 125 g kókuszzsír felolvasztva 1 evőkanál méz 4 tojás A tojást, zsírt és a mézet alaposan összekeverem gépben, lassan adagolva belekevertem a sütőporral, liszttel elkevert kókuszreszeléket és 170 fokos sütőben kb fél óra alatt készre sütöttem.

Vegán Golyómánia :) (tej, tojásmentes és némelyik gluténmentes)

2012. augusztus 4. VegaLife 

Ha unod a kókuszgolyót, de mégis szereted a kis golyócskákat... Megmutatok egy új verziót rájuk. Múlt hétvégén kerti partira voltunk hivatalosak. A meghívó család is meglepődhetett, amikor közös ebédnél megszámláltuk létszámunkat, és bizony a 70 főt elérte. Gondolataimban az eseményre készülve 35-40 fős társaságra számítottam. Így a héten azt tudtam biztosan, hogy valamilyen golyót, golyókat fogok készíteni az össznépi együttlétre. Terveimben az szerepelt, hogy 100 darab biztos készüljön, mert ha leszünk ennyien, akkor mindenkinek jut kettő is. Hát szerintem egyesek nem is látták a golyókat, mivel legalább hetvenen voltunk. Persze meg kell vallanom azt is, hogy ezek a golyók képességeim és tudásom szerint a lehető legegészségesebben készültek, így aztán nem mindenkinek volt teljesen ínyére. Hogy is várhatnám el attól, aki hetente többször étkezik ilyen vagy olyan gyors kiszolgálású helyeken, hogy beleszeressen a természet natúr ízeibe? Viszont azok, akik szimpatizálnak a vegán ételekkel, vagy önmaguk is haladó vegánosok, na ők, nehezen szabadultak a golyók kísértésétől...:) Na igen, minden csak szokás és szoktatás kérdése. Az ember alapban úgy lett szoktatva, hogy már gyerekkorában cukros tejet, kakaót és tejeskávét kapott. Arról nem beszélve, hogy egyesek még a gyümölcsök egy részét is megcukrozzák. Bizony hallottam, és láttam, hogy az eper vagy sárgadinnye fantasztikus ízét elrontják azzal, hogy meghintik egy kis cukorral. Miért? Mert így szokták meg egész életükben. Az emberiség hozzá van szokva (én is) az édes ízhez. Nagyon örülök neki, hogy Eleken sikerült valamennyire megszabadulnom attól, hogy főétkezés után érzem, jól esne egy kis nasi. :) Na de a hosszas bevezető után következzenek főszerepben a golyók: 1. Tejbegrízes golyó barackkal, karobos darált mogyoróba hempergetve 2. Kukoricadarás (puliszkás) golyó barackkal darált mákba hempergetve 3. Barackos-zabpelyhes golyó darált dióba hempergetve           Tejbegrízes golyó barackkal, karobos darált mogyoróba hempergetve A recept: Hozzávalók: - búzadara (Nekem teljes kiőrlésű van itthon) - növényi tej (Kókusztejet készítettem) - néhány szem sárgabarack - karob - földimogyoró (sótlan, pirított, vagy pirítatlan) - édesítő (stívia, gyümölcscukor, nyírfacukor, ki mit használ...) Elkészítés: A mennyiségeket elég nehéz pontosan ismertetni. Jó sűrű tejbegrízt főzünk a búzadara és a növényi tej segítségével. Amikor már megfőtt, de még nem hűlt ki, édesítjük. Míg kihűl, megmossuk és négy részre vágjuk a sárgabarackokat (meggy esetén kimagozzuk, de lehet helyette szőlő, sárgadinnye, áfonya, szilva, stb.) Úgy egy nagyobb maréknyi mogyorót nagyobb szemcsésre darálunk. Hozzákeverünk kb. 1-2 evőkanál karobot. Ezt a keveréket is kicsit édesítjük. Ha szerencsénk van, ennyi idő alatt már kihűlt a tejbegríz, és megkeményedett. Akkor jó, amikor az egészből egy nagy gombócot tudunk formálni. Ha ez sikerül, akkor a golyóformázás is könnyed játék lesz. A munkaasztalunkra érdemes odakészíteni egy nagyobb szájú poharat vízzel, mert vizes kézzel könnyebb a golyócskákat megformálni. A golyókat barackkal töltjük meg, majd a karobos-mogyorós morzsába hempergetjük. Tálcára tesszük őket. Végül, ha mind elkészült, hűtőben dermesztjük és pihentetjük jó pár órát. Mi két (!) nappal előtte készítettük el, és simán jól bírta a várakozást (lévén, hogy nem járt rá egyikünk se, és gyerek sem volt, aki nem bírt volna a kísértésnek ellenállni). Már rég vége volt a keri partinak és csak rá harmadnapra ettem az otthoni maradékból. Tehát a golyók már 4 napot megéltek a hűtőnkben. Szóval sokkal jobban ízlett négynaposan (mind a három fajta), mint második napon. Érdekes. Lehet, csak azért, mert mostanában sok nyerset fogyasztok?         Kukoricadarás (puliszkás) golyó barackkal darált mákba hempergetve A recept: Hozzávalók: - 20 dkg kukoricadara 1 dl víz 4 dl növényi tej (Kókusztejet készítettem) néhány szem sárgabarack mák édesítő (stívia, gyümölcscukor, nyírfacukor, ki mit használ...) Elkészítés: Szintén jó sűrű puliszkát főzünk a kukoricadara, a víz és a növényi tej segítségével. Amikor már megfőtt, de még nem hűlt ki, édesítjük. Míg kihűl, megmossuk és négy részre vágjuk a sárgabarackokat (meggy esetén kimagozzuk, de lehet helyette szőlő, sárgadinnye, áfonya, szilva, stb.). Mákot darálunk. A mákot is édesítjük. A polenta-alapból szintén megpróbáltam egy nagy gombócot formálni, sikerrel jártam, tehát tudtam, a kicsik is hasonlóan működhetnek. A mákos golyókat száraz kézzel formáztuk, nem kellett hozzá víz, és nem volt macerás. Ha valakinek mégis ragad, akkor próbálkozhat vele. Az eljárás tulajdonképpen ugyanaz, mint a fentiek esetén: barack és puliszka segítségével golyókat gyártunk, mákba hempergetjük, hűtőben pihentetjük. (A mákba még érdemes citromot reszelni - külön spéci ízt ad neki!) Mivel én kókusztejet készítettem, és az volt a növényi alapom mindkettő finomság esetében, így a szűrés után megmaradt kókuszreszelékeket fele-fele arányban még hozzákevertem a két "kásához". Ezt csak mellékesen jegyzem meg. Ha a növényi tejet mi készítettük, és maradt pl. dió vagy kókusz, stb., nyugodtan tegyük a tésztához. Persze kinyomkodva, nehogy eláztassa és ne tudjunk golyókat formálni.           Barackos-zabpelyhes golyó darált dióba hempergetve A recept: Hozzávalók: - 15 szem barack - pár csepp víz - zabpehely - dió -  édesítő (stívia, gyümölcscukor, nyírfacukor, ki mit használ...) Elkészítés: Roppant egyszerű, roppant gyors. A barackot kevés vízzel összeturmixoljuk. (Vagy baracklekvárt is használhatunk.) A zabpehellyel ezt keverjük össze. Édesítjük. Diót darálunk, szintén édesítjük. Kezünkkel golyókat formázunk és az édes darált dióba hempergetjük a szemeket. Hűtőben pihentetjük. Lehet karobot is hozzákeverni a masszához. Mindkettő fajta nagyon finom. Végül a kerti összejövetelre 108 darab golyót vittünk. Négy dobozba raktuk őket. Néhányat itthonra is hagytunk. 120 db legalább készült. Maga a "golyógyártás", ilyen mennyiségben két embernek kb. másfél óráig tartott. Kisebb mennyiségben - csak az egyik fajta golyóval sokkal gyorsabb idő alatt megvan.

Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen

2012. július 27. Vegagyerek 

Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen Anyukám júniusi születésnapjára általában én vállalom a tortakészítést.:-) Az elmúlt években készült már többféle, pl.:                                          áfonyás tofutorta  málnás - mandulás karobtorta                                                        epres - málnás gyümölcstorta Tavaly aztán eljött a nyers torták kora:-)                                                                                                       áfonyás málnatorta Időközben a sógorom áttért a paleolit-étkezésre, anyukám maradt közben főként nyersevő, így egyre több a nyers ételek rajongója a családban.:-) A málna szezonitásából adódóan ilyenkor általában az az alap, ez idén sem volt másként.:-) A torta alapötletét Gittától kaptam a Facebookon, egy narancsos csokitorta alap mellé került töltelékként a barackos-málna. Kicsit folyósra sikerült a közepe, mert kevés útifűmaghéjat tettem bele, illetve daráló helyett aprítógépben aprítottam fel az olajos magvakat, és azok kicsit zavaróan darabosak maradtak....:-)  Az íze viszont finom volt, jó tömény, ahogy a nyers tortáktól megszoktam...:-) A gyerekek megkóstolták, de aztán nem vállalták...:-) A felnőttek szorgosan ették...:-) Az egyszerűség kedvéért a receptet Gitta blogjáról idézem, néhol kiegészítve.:-) Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen Hozzávalók (egy 18-20 cm-es kapcsos tortaformához): Alap: 2 csésze dió (beáztatva) 2 csésze áztatott datolya 1/­­2 csésze kókuszreszelék (opcionális) 3 evőkanál kakaópor csipet só A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható. A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen. Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál). A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető.  Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is.  /­­ én nem aszaltam:-) Gyümölcsös töltelék (ezt a részt jórészt módosítottam az eredetihez képest, Gitta javaslatai alapján): 1-2 csésze mandula bármilyen szezongyümölcs vegyesen (nálam most őszibarack + málna villával összetörve, és jól kinyomkodva) 2-3 ek. útifűmaghéj kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk és összekeverjük a villával összetört gyümölccsel. Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal.  Csokis töltelék: 1 csésze kesudió 1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj) 3 evőkanál kakaó 1 evőkanál méz 1 csésze datolya beáztatva A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk. Összeállítás: Az alapra először a gyümölcsös réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, gyümölccsel, mentalevéllel, stb. Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.

Valóságos grízpuding és fantáziavilág VKF! 50 (Ehető virágok)

2012. július 21. Vegaléria 

Valóságos grízpuding és fantáziavilág VKF! 50 (Ehető virágok) ? Kislányoknak, romantikusoknak, álmodozókank vagy akár két lábbal a földön járóknak, gyermeki lelkűeknek, vidámaknak és szomorúaknak, a kert törpéinek, természeti lényeknek és tündéreknek, és bárkinek aki szereti :) ? !  Jubileumi 50. fordulójához érkezett a VKF! vagyis a Vigyázz, Kész, Főzz! nevű játék melyet Selectfood hirdetett meg itt. Témája: Ehető virágok.  Ha csak a receptet szeretnéd olvasni kérlek keresd a kiemelt RECEPT feliratot, írok még előtte mindenfélét és még lelkizem is egy kicsit. Ismét olyan téma  és alkalom amit megint csak úgy éreztem kár lenne kihagyni. Történt ez az életemnek egy olyan periódusában amikor félretettem a főzést (szinte csak akkor főztem, ha itthon volt Csaba), ételt májusban fotóztam utoljára. Az ok nem a kánikula volt, bár az is rátett egy lapáttal, hanem, hogy minden eddiginél nyitottabbá vált a lelkem és a szellemem az asztrológiára, no nem arra a fajta ezobizniszes, csacskaságra (elnézést) ami általában a médiákban megy, hanem arra ami az ön- és emberismeret elmélyítésében lehet segítségünkre. Minden szabadidőmet az e területen végzett kutatásra és tanulásra fordítottam, teljes lényemmel belevetettem magam, óriási kaland.... aztán ha majd ha az az űr amit ezerrel töltök nem feszít már annyira, biztosan megint visszatérek a konyhai örömökhöz is mindaddig míg valami újra nem jön.... Az 50. VKF!-en való részvétel kedvéért viszont az asztrokalandot tettem félre egy kis időre. Volt egy kikötésem magamnak: Pénzt most nem költök. Legalábbis olyasmire nem amiért reletíve mélyebben a zsebünkbe kellett volna nyúlni (június) hónap végefelé. A rózsák elvirágzása rohamosan beindult (a biztonság kedvéért két maroknyit tettem a fagyóba), a körömvirágot is az utolsó pillanatban szedtem meg... ugyan több hét is a rendelkezésünkre állt, nem minden virág várt. A zsebbenyúlós ötletem helyett itthon meglévő alapanyagokból dolgoztam. Már 22 nappal ezelőtt kész lett a puding és a fotók. Olyan lelkes voltam és olyan speckó hangulatban, viszont olyan sok idő eltelt azóta, annyi minden történt, és annyira más hangulatban vagyok. Jó lenne újra ráhangolódni, hogy írásban is meg tudjam teremteni azt az atmoszférát. Ez az étel a romantikus és egyben a gyermeki énünket érintheti meg. Mindkettőt, a romantikát is abban az értelemben értem, ami kiszakít a szürke, vagy problémás hétköznapokból, ahonnan elvágyódunk egy színesebb, békésebb, boldogabb világba. Legalább is mi felnőttek. Én ezt az ételt a képzeletem világában egy 8 év körüli kislánynak is készítettem (és még másoknak). Persze végig tudtam, hogy ez nem a valóság, ez egy játék volt, de tudjuk minden játék valahol nagyon is komoly. Az a kislány az én belső gyermeki énem is lehetett. Mégis képzeletben inkább anya voltam és a saját (képzeletbeli) kislányomat leptem meg. Egy olyan kislányt aki még szeret mesebeli királylánynak öltözni, aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, és akinek a szeretetemmel ilyen formán is oly könnyű vidámságot, melegséget, varászlatos pillanatokat szerezni. Persze hasonlót nap mint nap megélek a valóságban is például amikor (most nem a varázslatos pillanat okozásra gondolok) a macskáknak friss vizet adok, vagy amikor a kedvesemnek készítek ételt, és még azt az egy szem olívabogyót is a tetejére szívem minden szeretetével és jóindulatával helyezem oda. Ez a virágos puding volt az ami képzeletben ennyire elvitt, az a bűnös puding, de nem, nem hárítok, le sem tagadhatnám, hogy nagyon szeretnék majd gyermeket.(Asztrósok értik: a felszálló holdcsomópontom az ötödik házban, meg más is...)  Azt írtam: aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, na jó ez így némileg túlzás, mert nem mindig mindenben, tudom egy 8 éves embernek már van egója, de bármilyen is legyen a gyermeked a gyermekedet csak szereted...   Fantázia és álmok ide vagy oda, a józan  parszti ész fontos. Vajon hallgatok én arra amikor ennyire kitárulkozom?  RECEPT: SÁRGA:  körömvirág és reszelt citromhéj RÓZSASZÍN:   rózsa és málna BARNA: levendula és kakaó ZÖLD:  fodormenta FEHÉR:   kókuszreszelék két főre kb. 2-3 maroknyi a virágokból - a körömvirágnak és a rózsának csak a szirma-, a levendulából fele-harmada, vagy ízlés szerint. Megfőztem a kb. bögrényi búzadarát a  kb. 4-5- szörös mennyiségű (növényi)tejben, ízlés szerint édesítettem, majd öt részre osztottam, hagytam hűlni, és külön-külön összeturmikszoltam a virágokkal, illetve virágszirmokkal és az egyéb ízesítőkkel, színezőkkel. A fodormentásba tettem egy kis citromlevet, hogy ne barnuljon meg és egy keveset a körömvirágból is, ami  az ízét nem vitte el, a színe viszont melegebb lett. Mindenhez ami sárga mindig teszek kurkumát, a körömvirágosnál most sem bírtam megállni, tényleg csak keveset. Tapasztalatom, hogy egy ponton túl már barnás árnyalatot okozhat. Elhagyható. A tányérra kiskanállal, késsel és fogvájó segítségével vittem fel az alakzatokat. Végül díszítettem még körömvirággal, levendulával, (lila) bazsalikom virágjával, málnával, menta levéllel. Behűtve finomabb. ---------  Szép képek innen: http:/­­/­­www.josephinewall.co.uk/­­index.html

Tej-, és gluténmentes keksz

2012. július 5. Rongybaba konyha 

Tej-, és gluténmentes keksz 3-4 maroknyi magot beledobtam a robotgépbe (napraforgó, mandula, fenyőmag, tökmag... bármi lehet), adtam hozzá két evőkanál mézet, egy tojást, és kb 2 evőkanál barna rizslisztet (nyilván nagyobb tojásnál vagy kevesebb maggal lehet, hogy több liszt kell). A lényeg, hogy ne legyen túl lágy a massza. Amikor kivettem a robotgépből, kevertem még hozzá len-, és szezámmagot, egy evőkanál kókuszreszeléket. Rizsliszttel megszórt deszkán kinyújtom, formázom, előmelegített 180 fokos sütőben gyorsan kisütöm.

Ribizlis reggeli

2012. június 20. VegaLife 

Ribizlis reggeliBeérsz a munkahelyedre, és bár reggeliztél, de úgy érzed, még mindig vagy már megint tudnál enni valamit, pedig még dél sincs? A megoldás (legtöbb esetben): fogyassz reggelire egy kiadós zabkását! A zabkása azért is olyan nagyszerű táplálékunk, mert teltségérzetet okoz. Ha reggelire zabpehelyből készült zabkását fogyasztunk, kevésbé fog a gyomrunk nassolandó étel után vágyakozni. Mint tudjuk a nassolás nem egészséges. Hiszen ahogy a szemnek, a testnek, a lábnak, a kéznek, úgy a gyomornak is szüksége van pihenőre. "A gyomornak gondos figyelemre van szüksége. Nem kell folytonos működésben tartanunk. Adjunk ennek a rosszul használt és sok visszaélést elszenvedett szervünknek némi békét, nyugalmat és pihenést. Mikor az egyik étkezés után a gyomor elvégezte feladatát, ne adjunk neki további munkát, mielőtt alkalma lenne megpihenni és a természet által a további táplálékról való gondoskodásra elegendő emésztőnedvet szolgáltatna. Legalább öt órának kell eltelnie az étkezések között, és mindig tartsuk szem előtt, hogyha lehetőséget adunk neki, észrevesszük, jobb a kétszeri, mint a háromszori étkezés. Szokás és társadalmi rend a könnyű reggeli fogyasztása. De ez nem a legmegfelelőbb bánásmód a gyomorral szemben. A reggeli étkezés idején a gyomor jobb állapotban van, hogy több táplálékot emésszen meg, mint a második vagy a harmadik étkezésnél. Helytelen szokás, hogy keveset reggelizünk és kiadósan vacsorázunk. Tegyétek a reggelit a nap legbőségesebb táplálkozásává. (...) Sok esetben az éhségérzethez vezető gyengeség éppen azért jelentkezik, mert a nap folyamán az emésztőszervek túl sok munkát kaptak. Minden étkezés után pihenésre van szükségük. Két étkezés között legalább öt-hat órának kell eltelnie; és legtöbben, akik a napi kétszeri étkezést kipróbálták, ezt a módszert előnyösebbnek tartják, mint a háromszorit." (Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok) Tehát, ha el szeretnénk kerülni a napközbeni nassolást, indítsunk valamilyen kása félével reggelire. Ehhez ajánlok most egy gyors és finom receptet. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz ribizli kevés kókuszreszelék pár csipet őrölt lenmag esetleg növényi tej (1 dl) esetleg édesítő (pl: gyümölcscukor, aszalt gyümölcs, méz, stb.)   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Miután megfőtt, a megmosott gyümölcsszemeket (jelenleg ribizlit) belerakjuk, kicsit megkeverjük. Édes szájúak tehetnek hozzá főzés után egy kevés növényi tejet és édesíthetik. Tálalásnál a tetejét kókuszreszelékkel és őrölt lenmaggal szórjuk meg.   Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem igaz az az állítás, hogy a helyes étrend túlnyomórészt kásákból áll. Ha valaki többnyire kásán él, az nem biztosít egészséget az emésztőszereknek. De reggelire hetente néhány alkalommal kifejezetten ajánlott a kása fogyasztása. Zabkása esetén ugyanis, ha nem adunk hozzá édesítő szert, cukorbetegségben és IR-ben szenvedők részére kifejezetten ajánlott, mivel a zabpehely magas rosttartalommal bír. Ezáltal a keményítők és szénhidrátok felszívódása lassan történik, így az inzulin sem ingadozik hirtelen. Zsírszegény és rostban gazdag tartalmának köszönhetően a "rossz" koleszterinszintet (LDL) csökkenti, tekintettel arra, hogy a zabpehely oldható rostjai megkötik az emésztőrendszerbe kerülő koleszterin egy részét, hozzásegítve őket a természetes módon történő kiürüléshez. További egészséges elemei azok a fitokemikáliák, amelyek rákmegelőző hatással bírnak. Fel kell hívnom viszont a figyelmet arra, hogy a fent felsorolt jótékony hatások a reggeli zabpehelyként árusított ízesített és cukrozott ételekre nem vonatkozik, hiszen ezek már cukrot és egyéb adalékanyagokat is tartalmaznak. Zabkása készítésénél válasszunk igazi zabpelyhet és az állat tejet nélkülözzük elkészítésénél! Ha az általunk főzött natúr zabpelyhet édesítjük, könnyen elálmosodhatunk. Ha csak lehet, kerüljük az édesítését.

Epres, banános kockák csokiszósszal

2012. június 14. Gitta nyersétel blogja 

Epres, banános kockák csokiszósszal gyümölcskockák toronyba rakvaNagy kedvenc nálunk ez az egyszerű édesség. Valahányszor megkérdezem a nagylányomat, hogy milyen nyers édességet készítsek, mindig ezt mondja: banántornyot! Persze a banán mellé most mehet minden más is, eper, kiwi, barack, sárgadinnye, görögdinnye... A lényeg a szósz, amibe bele lehet mártogatni a finom gyümölcsöket, a kockák toronyba rakása pedig már csak egy plusz élvezet a szemnek, hogy milyen szépen tudjuk tálalni. A lehullott banán darabokból csokiszószt készíthetünk Egy nem mindennapi édesség, amely kipróbáltan gyerekek kedvence, még olyanok is szívesen megkóstolják, akik egyébként nem rajonganak a gyümölcsökért. Gyerekzsúron pillanatok alatt elfogy, kis kardokat vagy fogpiszkálót kell odakészíteni, amivel a gyerekek pillanatok alatt el tudják tüntetni a különböző gyümölcsökből készített kis kockákat. A kockákból tetszőlegesen építhető bármilyen alakzat. Hozzávalók: 4 banán 2-3 szem eper 1 kiwi 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál kókuszreszelék 1/­­2 dl víz menta levelek a díszítéshez A gyümölcsöket egyforma kocka formára vágjuk. A banánok esetében először hosszanti irányban levágjuk a belső oldalt, majd a külsőt. Ezután a két szélső oldalon vágjuk le a gömbölyű részt, így egy négyzet alapú hasábot kapunk. Ezután a megmaradt hasábot egyforma kis kockákra vágjuk. A leeső részt félretesszük. Az eperből és a kiwiből is megpróbálunk egyforma kockákat vágni. A banán kockák felét kakaóporba, a másik felét kókuszreszelékbe forgatjuk. Felváltva véve a különböző gyümölcsökből formált kockákat, tornyot építünk belőlük. A leeső banán szeletekből kevés vízzel, és a hempergetésből megmaradt kakaóporral csokiszószt turmixolunk. A gyümölcs kockákat ebbe a szószba kell belemártani fogyasztás előtt.

Zabkása (eperrel) egészségesen

2012. június 9. VegaLife 

Lev Tolsztoj hitte, hogy a húsevés elhagyása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az ember uralkodni tudjon szenvedélyein. Rendkívül szigorúan vette a vegetáriánus táplálkozás szabályait: mindössze zabkását, kenyeret és zöldséglevest fogyasztott. Felhagyott az italozással és a dohányzással, és megpróbálta meggyőzni a birtokán élő parasztokat, hogy utánozzák. "Miért kábítják magukat az emberek?" című esszéjében Tolsztoj az alkoholról és a cigarettáról is becsmérelő hangon szólt, kábítószernek titulálva őket, ugyanis meggyőződése volt, hogy az emberek e két szert érzéstelenítőként használják nyugtalan lelkiismeretük elaltatására. Az író szerint az emberi élet zavarodottsága elsősorban a folyamatosan mérgezett állapotból származik.  Tolsztoj nyomdokaiba is lépve, egy igen egészséges reggeli csemege receptjét osztom meg. Ez nem más, mint a helytelenül nélkülözött zabkása receptje. Sokakban talán a kása, sőt a zabkása hallatán negatív gondolatok támadnak, de csak azért, mert még nem ettek finoman egészséges zabkását. Roppant egyszerű titka van a finom íz elérésének: Jó érett gyümölccsel kell ízesíteni! (Télen pedig lekvárral vagy aszalt gyümölcsökkel is lehet.) A recept: Hozzávalók: - 1 adag zabpehely - víz - 1 marék gyümölcs - napraforgómag - őrölt lenmag - őrölt szezámmag - őrölt mák - kókuszreszelék  Elkészítés:A zabpelyhet mielőtt vízzel felöntjük, érdemes egy kicsit megpirítani, vigyázva arra, hogy a szemek ne égjenek meg. Miután megpirítottuk a zabpelyhet, vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje és közepes lángon elkezdjük főzni - nagyon gyorsan megduzzad, felszívja a vizet.Miután megfőtt, hozzákeverjük a magvakat, majd a felaprított gyümölcsöt. Kókuszreszeléket tehetünk hozzá tálaláskor vagy főzés közben is. Aki nagyon édes szájú, ízesítheti mézzel, gyümölcscukorral vagy aszalt gyümölcsökkel.Tápláló reggeli, ami segít a szervezet reggeli "takarításában" is. Sok ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Olcsó és kiadós reggeli. Ha jól lakunk vele reggel, kevésbé leszünk éhesek napközben. A másik előnye, hogy 30 perc alatt nem csak elkészül, de el is fogyhat. :) Ízvilága tovább turbózható növényi tejjel is. 

Kerekded almáspite

2012. május 29. VegaLife 

Bográcsozáshoz készülve azon gondolkodtam, milyen süteményt készítsek, amit nem közvetlenül az evés után fogyasztanánk el, hanem inkább a délutáni beszélgetéseinket édesítené meg. Olyan süteményt szerettem volna, ami egy-két napig is friss, ízletes és kívánatos. Volt itthon kb. 1,5 kg apróbb szemű alma, így gondoltam almáspitét sütök. Szerettem volna különlegessé tenni, hiszen az interneten is annyi pite recept kering, ráadásul átlapoztam a több tucatnyi szakácskönyvemet is, hogy valami különlegesebbet alkothassak. Sikerült. Ilyen pitekorongokat kevésbé talál az ember a könyvekben és az interneten (még).                    A recept: Hozzávalók: - 35 dkg fehér liszt - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25 dkg pálmavaj, vagy margarin - 8 dkg gyümölcscukor - 10 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény (kihagyható) - 1 tojássárgája (helyettesíthető 1 bögre darált zabpehellyel, nekünk falusi házi tojásunk volt hozzá) - kevés víz   Töltelék: - 1 kg reszelt alma (A reszelék legyen 1 kg, tehát almából kb. 1,2 kg kell.) - fahéj - 1 kiskanál biocsicsóka sűrítmény (kihagyható) - kevés gyümölcscukor - darált dió - búzadara   Elkészítés: Mivel kicsit időhiányom volt tekintettel arra, hogy a süteménykészítés mellett más háztartási teendőim is voltak, illetve délután még máshova is el kellett mennem, úgy döntöttem, hogy kipróbálom a tészta összeállítását a kenyérsütőgép keverő programjával. Jól tettem. Szóval minden tésztához tartozó összetevőt a kenyérsütőgép üstjébe tettem a fenti sorrendben, azzal a pici megjegyzéssel, hogy a pálmavaj vagy margarin puha legyen és természetesen feldarabolva. Amikor a gép már egész szépen a liszttel ezt összedolgozta, mehet bele a többi egymás után (sorrend szerint). Míg a gép dolgozik, kever, addig van lehetőségünk előkészíteni a gyúródeszkát, a lereszelt almát kikeverni fahéjjal, gyümölcscukorral és egy kis maroknyi dióval. Mielőtt az almát összekeverjük, a kezünkkel nyomkodjuk ki (reszelék mehet egy másik tálba, így a levét is külön megkapjuk, amiből finom almafröccs készíthető). Ha a gép csomómentesre és simára keverte a tésztánkat, hűtőben pihentetjük egy órát, majd liszttel megszórt gyúródeszkán kb. kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Ezt követően pogácsa szaggatóval, vagy kisebb átmérőjű pohárral kiszaggatjuk. A korongokat a tepsibe tesszük. Minden korongot megszórunk búzadarával (felszívja az alma levét), az almakeverékből halmokat teszünk rá, majd az almát reszelt dióval szórjuk meg. Ezt követően a kiszaggatott korongok másik felével befedjük. Mivel volt falusi tojásunk (férjem Édesanyjától), így a sütemény tésztáját is a sárgájával lazítottam, valamint a fehérjével kentem meg az almás korongok tetejét. De növényi tejjel is megkenhetjük, ha nem tojást, hanem darált zabpelyhet használunk a tésztába. A korongok tetejét villával megszurkáljuk. Sütőben, sütőpapíros tepsin, közepes lángon készre sütjük. 10-15 perc után ellenőrizzük, ha még nem barnul a teteje tovább sütjük. Ebből az adagból kb. 50 almáspite korong lett. Ha két adag tepsit rakunk be, a másodiknál még több figyelmet kell hagyni, hiszen a sütő addigra már teljesen felforrósodik. Tálalásnál meghinthetjük porcukorral (pl:gyümölcscukor vagy szőlőcukor).  

Tabouleh, hummusz, joghurtos uborka...

2012. május 16. Extraszűz 

Tabouleh, hummusz, joghurtos uborka... Már annyira vágytam erre! Igaz, hogy egész nap este volt, inkább őszies időjárás, de a búrjánzó zöldek tagadhatatlanul az előrehaladott tavasz árulkodó jelei. Nekem pedig korianderre, mentára, kaporra és hasonlókra fájt a fogam.  A reggelt is korianderessel kezdtem: angol zeller+alma+koriander+spenót+gyömbérlével. Friss, könnyű, energetizáló és isteni finom. Az ebéd alapanyagai még csak részben saját kertből valóak (saláták, fűszernövények, a többi még fejlődésben :) ) A Tabouleh-hoz (4főre) 2 fej kisebb, zsenge karfiol 1 db közepes sárgarépa 2-3 db fürtös uborka 3-4 szál zöldspárga 1/­­2 dl e.sz.olívaolaj menta, koriander (szigorúan bio), citromfű ízlés szerint, nálam: amennyit csak találok 1 db citrom reszelt héja (szigorúan bio)  himalája só A megmosott karfiol rózsáit leszedegetjük és aprítóban daraboluk, kb kuszkusz méretűre. (a torzsájából és a leveleiből holnap valamilyen levest készítek majd). A többi zöldséget apró kockákra vágjuk, a fűszernövényeket durvára aprítjuk. Mindent összekeverünk, és kész. Az eredeti sem bonyolult, de ez még azt is veri :) Joghurt 1/­­2 bögre kókuszreszelék 1/­­2 bögre áztatott mandula 1/­­2 mk vagy egy kapszulányi probiotikum (elhagyható) 2 bögre forrásvíz Az összetevőket összeturmixoljuk. Ha nincs magas teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb felaprítani a mandulát, megőrölni a kókuszreszeléket. A keveréket -akárcsak aludttej készítésnél- tegyük langyos helyre egy éjsazkára egy olyan edényben,  ami nincs teljesen csurig, és fedjük le egy kis gézzel vagy hálóval. Reggelre kész a joghurt. A probiotikum meggyorsítja és biztosítja ezt a folyamatot. Reggel kapunk egy joghurtot az edény tetejére ülve, alul pedig egy savót. Ezt is felhasználhatjuk pl. szószokhoz. 2 db fürtös uborka menta kapor himalája só 2 gerezd fokhagyma Az uborkát lereszeljük, a zöldeket és a fokhagymát aprítjuk és mindent összekeverünk a joghurttal. Hummusz 1/­­2 bögre csicseriborsó- ezt 24 órára beáztatjuk, majd két napon keresztül csíráztatjuk 1/­­2 bögre szezámmag, őrölve himalája só fokhagyma füstölt paprikapor koriander római kömény citromlé 1/­­2 dl kendermagolaj Minden hozzávalót beleteszünk a turmixgépbe és annyi vizet töltünk rá, hogy épphogy elfedje. Habosra turmixoljuk a krémet. Ezt répás ropogósra kentem. Még néhány bébi mángold és vörös cikória saláta, és kész! Nagyon jól esett ez a már-már ünnepi ebéd. Kissé tartottam a csíráztatott csicseriborsótól, de meglepetésemre nem okozott kellemetlenséget. A sok zöldfűszer olyan frissé teszi ezeket a fogásokat, hogy egy igazi nyári lakomán is megállják a helyüket. A desszert is jön majd :)

Ismét házi müzli- a legjobb :-)

2012. május 4. Mindennapi ételeink 

Ismét házi müzli- a legjobb :-) Házi müzli, hogy ne kelljen sok pénzt költeni + tartósítószert és cukrot enni (bolti müzlik). Hozzávalók: 500 ml kis méretű zabpehely 300 ml mandulaszelet/­­pálcika 150 ml kókuszreszelék 125 ml méz 125 ml extra szűzolívaolaj  --- 60 ml jumbo mazsola, négyfele darabolva 60 ml datolya, négyfele darabolva 10 ml aszalt ribizli  Elkészítés: A zabpelyhet, kókuszt és mandulát összekeverjük. Ehhez hozzáöntjük az olajat és a mézet. Összekeverjük és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe beletesszük, és 160-180 fokon elkezdjük sütni. Vigyázzunk rá, közben keverjük meg. Kb. 30 perc alatt elkészül. A végén keverjük hozzá az aszalványokat.

Vörösáfonyás köles

2012. április 2. BioBrigi 

Vörösáfonyás köles Kölest sokszor fogyasztok reggelire, semleges ízű, nem kell kevergetni, 20 perc alatt megfő és lúgosít. Készítettem már körtével, karobbal, karobbal másképp, gombócnak, kölestúrónak , túrós rétesnek, de került goffriba is. Arról meg nem is szólok, hogy sósabb ízvilággal mi minden kerekedett ebből az alapanyagból. Most nagyon egyszerűen megfőztem, picit ízesítettem, és már vihető is. 5 perc munka, kb. 20-25 perc főzés. Hozzávalók: 1 bögre köles 3 bögre víz 2 ek kókuszreszelék 1 ek vörös áfonya 6-8 csepp sztívia /­­2-3 ek méz 1 csipet só A kölest háromszoros mennyiségű vízzel és a csipet sóval feltesszük főni. Addig figyelünk rá, amíg felforr, hogy ki ne fusson, azután főhet magában. Összesen 25 percet főzzük, és nem kavargatjuk meg egyszer sem. Amikor megfőtt, hozzáadjuk a sztíviát/­­gyümölcscukrot/­­agave szirupot stb., az áfonyát és a kókuszreszeléket. Összekeverjük, és el is készült. Friss gyümölcsökkel fogyasszuk. A candidások a kókuszreszeléket hagyják ki, helyette darált mandulával javaslom megszórni, és savanykás almával fogyasztani.

Narancsos csokitorta

2012. március 30. Gitta nyersétel blogja 

Narancsos csokitortaSokan várják már a narancsos csokitorta receptjét! Nagy sikere volt a fesztiválon is. Elkészítheted otthon magadnak, és meg is rendelheted tőlünk, rendeles@nyersetelakdemia.hu A képen látható torta a Nyersétel Akadémián készült, szakácsunk Varga István készítette.  Narancsos csokitorta felvágva Hozzávalók Alap: 2 csésze dió (beáztatva) 2 csésze áztatott datolya1/­­2 csésze kókuszreszelék (opcionális) 3 evőkanál kakaópor csipet só A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható. A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen. Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál). A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető.  Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is.  Narancsos töltelék: 2 csésze mandula 4-5 frissen facsart narancs leve kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk. Annyi narancslét teszünk hozzá, hogy egy sűrű, nem folyós masszát kapjunk. Azért nem írtam pontos mennyiségeket, mert a mandulától függ, hogy mennyi narancslét vesz fel (mennyire volt száraz, mennyi ideig áztattad...) Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal.  Csokis töltelék: 1 csésze kesudió 1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj) 3 evőkanál kakaó 1 evőkanál méz 1 csésze datolya beáztatva A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk. Narancsos csokitorta Összeállítás: Az alapra először a narancsos réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, mentalevéllel, stb. Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.

Répás csicseriborsó fasírt, fűszeres paradicsomszósszal

2012. március 18. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Répás csicseriborsó fasírt, fűszeres paradicsomszósszalÚgy látom ezt  az anyagot elfelejtettem áthozni anno a Marmalade-ról, pedig tökéletesen ideillik. Egy Vegafood-os rendelésen kóstolam először sült répagombócot valami isteni fűszeres paradicsomszósszal és köleskásával. Odahaza már másnap nekiálltam kísérletezni, hogy visszaköszönjön az az ízvilág. Kiindulásnak csicseriborsó-fasírt alapot készítettem, ebbe reszeltem a sárgarépát, amit előzőleg megpároltam. A szószhoz csonsz -al indítotam, amihez hozzáadtam a  fűszereket és a paradicsomszószt. A csonsz az indiai konyha egyik alapja. Néhány fűszert forró ghee-ben megpörkölnek, így jobban érvényesül az aromája. Először a szemes, egész fűszereket, mert azok lassabban engedik ki ízüket ( pl. egész kömények, egész bors, babérlevél stb,), utána jöhetnek a nyers fűszerek (chili, reszelt gyömbér), majd a porfűszerek.  Ezek után már csak pár másodperces pirítás megengedett. Répás csiseriborsófasírt Hozzávalók: - 20 -25 dkg konzerv csicseriborsó, - 1 nagyobb sárgarépa lereszelve, - 1 kis fej hagyma apróra vágva, - 1 gerezd zúzott fokhagyma, - Fél csokor  apróra vágott petrezselyem, - Fél kiskanál római kömény, - Fél kiskanál őrölt koriander, - 1/­­2 kiskanál sütőpor, - só, - fűszerpaprika, - 1-2 evőkanál kukoricaliszt. A csicseriborsót szűrd le, add hozz a sót, borsot, friss, apróra vágott petrezselymet és botturmix segítségével pépesítsd. A felaprított hagymát pirítsd  meg és szórd rá a lereszel sárgarépát. Picit párold át, majd keverd össze a csicseris masszával. Fűszerezd ízlés szerint köménnyel, korianderrel, és fűszerpaprikával. Keverj bele egy-két evőkanál kukoricalisztet. Dolgozd össze, majd formázz belőle diónyi méretű labdákat. Tedd jénai tálba és forró sütőben 25-30 perc alatt süsd készre. Fűszeres paradicsommártás A csonszhoz: - 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál reszelt gyömbér, - Fél kiskanál korinder - Fél kiskanál kömény Továbbá: - 2 evőkanál kókuszreszelék, - Csipetnyi őrölt fahéj, - 1 kiskanál garam masala - 2 evőkanál bio paradicsompüré, - 1 kiskanál barnacukor - 2 kiskanál joghurt. A csonsz-hoz hevísd fel az olajat és dobd bele a köményt, amikor barnul add hozzá a gyömbért és a koriandert. Úgy 30 másodperces pirítás után tedd hozzá a kókuszreszeléket, majd az őrölt fűszereket,  a fahéjat és a garam masalát. Pirítsd 2-3 másodpercig, majd keverd bele a paradicsompürét. Add hozzá a barnacukrot és öntsd fel 1,5 dl vízzel. Forrald össze legvégül sűrítsd be a joghurttal. A répagombócokat öntsd  le ezzel a mártással.

Egzotikus gyümölcsgolyók

2012. március 10. Nyers konyha 

Egzotikus gyümölcsgolyók Napokban készítettem ezt az édességet. Elég sokféle magot használtam, természetesen 1-2 félével is elkészíthető és helyettesíthető a többi. Ha marad tésztánk akár meg is aszalhatjuk. Egzotikus gyümölcsgolyók: 50 gramm zabpehely ( elhagyható ) 50 gramm napraforgó ( áztatva minimum 1 éjszakát) 50 gramm mandula ( áztatva minimum 1 éjszakát) 50 gramm mazsola ( áztatva 1 éjszakát) 50 gramm sárgabarack ( áztatva 1 éjszakát) 25 gramm szezámmag 1 banán 1 alma 2 szelet ananász 1 kiskanál fahéj csipet só A beáztatott magokat lecsepegtetjük, aprítógépben daraboljuk. Kiöntjük egy tálba. Az aprítógépbe beleöntjük a lecsepegtetett mazsolát, barackot, banánt, összevágott almát és az ananászt felkockázva. Jól eldolgozzuk, úgy hogy pépes állagot kapjunk. Hozzákeverjük a sót és a fahéjat. Ha ez kész ráöntjük az aprított magokra. Hozzákeverjük az egész masszához, majd a végén a zabpelyhet és a szezámmagot is beledolgozzuk. Ilyenkor meg lehet kóstolni, mennyire édes. Ha kívánatos lehet édesíteni mézzel, bár én nem szoktam. Ha száraz mehet még hozzá kicsi víz, ha nedves akkor egy kis zabpehely vagy útifűmaghéj. Kézzel golyókat formázunk belőle és kakaóporba vagy kókuszreszelékbe hempergetjük.

Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola

2012. február 20. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola Folytatódik a szuper reggeli sorozat egy szintén egyszerű, 20 perc alatt elkészíthető finomsággal, a granolával. A granolát többnyire reggelire fogyasztják, de nasiként is megállja helyét (sőt ajánlott az egészségtelen snack food helyett).  Alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Az üzletekben kapható változatok többnyire édesítve vannak, ezért érdemes elkészíteni a saját házi verziónkat és így mi kontrolláljuk azt, hogy miből mennyi kerüljön bele. Nem beszélve arról, hogy a házi verzió olcsóbb. Üvegbe zárva hűvös helyen eláll 5-8 napig, de szerintem hamarabb el fog fogyni. A kihívás hónapjában természetesen cukormentes verziót készítettem. Az aranybarnára pirított magokat rizstejjel öntöttük fel, amely magában is édeskés ízű. Ha valaki mindenképpen szeretné édesebbé tenni,  adjon hozzá 1-2 evőkanál mézet, nádcukrot vagy juharszirupot. Az elkészült granolát összekeverhetjük joghurttal, tejjel, egyéb növényi tejekkel vagy friss gyümölcsökkel is. A recept ötlete Maria-tól származik, akinek rengeteg inspiráló vegán és cukormentes receptje van. Sok mindent készítettem már a blogján található receptek közül. Cukormentes fahéjas granola Hozzávalók 2 főre: - 70 g dió - 30 g kesudió - 30 g mandula - 70 g kókusz chips - 20 g chia mag (lenmag vagy szezámmag is használható helyette) - 20 g kókuszolaj (vaj is használható helyette) - 1 teáskanál fahéj Melegítsük elő a sütőt 120C fokra. Egy tálban keverjük össze az összes hozzávalót, majd egyenletesen öntsük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük 10-15 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. További cukormentes vegán receptekért katt ide. *** Cukormentes olvasnivalók :) William Dufty: Cukor blues (Kétezeregy Kiadó) Vitaminsziget: Fehér méreg: a cukor Chrash Test Mummy: 5 Reasons Why I Wont Take Sugar Back Sarah Wilson: I Quit Sugar The New York Times: Is Sugar Toxic?

Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival

2012. február 7. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival Ilyenkor februárban, mint a pavlov kutyája mindig visszatérek az indiai, húsmentes konyhához. Lányom születése után nem sokkal, kb. 5 éve, februárban végeztem egy indiai főzőtanfolyamot a Krisnásoknál, Lilaavatar Das irányítása alatt. Ő nagyon jó tanító mesternek bizonyult, mesélt utazási élményeiről, pontosan követhető recepteket adott és számos kiinduló ötletet. És igazán remek fogásokat ettünk. Megtanultuk néhány kenyérlepény, a paniir, vagyis a házi sajt készítését, a különböző szabdzsik (főételek), badzsik, csatnik, desszertek varriálhatóságát. Az est fénypontja persze a kóstoló volt, amikor félrevonultunk egy helységbe és elfogyasztottuk aznapi fogásainkat. Nagyjából már 20 éve, hogy tini koromban elkezdtem a húsvét előtti böjtöt, ennek ideje is legtöbbször a hűvös februári-márciusi időre esett, felmentést csak akkor adtam magamnak, ha babát vártam, vagy beteg voltam.  Szóval most automatikusan is hús-stpopt int a szervezetem. Inspirációnak előkerült a Govinda szakácskönyv, majd a hozzávalókat a hűtő-kamra-előző napi maradékra igazítottam. Így lett ebédre: -  Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal) - Répás basmati rizs,  - Áfonyás, alma csatni Először az indiai házi sajtot, a panírt készítettem el,  1 liter tejet (bolti) felforraltam, majd apránként belecsavartam fél citrom levét, olykor, olykor óvatosan átkeverve.Amikor már láthatóan külön vált a túró és a savó, félretettem 5-10 percre állni.Gézen keresztül leszűrtem, a fennmaradt túrót összepréseltem egy nehezékkel (bögre) és hagytam, hogy a maradék savó is lecsöpögjön belőle. Egy-két óra múlva felszeleteltem. Mivel bolti tejet használtam a sajt kissé szemcsés maradt. A megmaradt savót a rizs főzésénél hasznosítottam Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal), répás basmati rizssel Hozzávalók: 1 bögre sült sütőtök kockára vágva (előző napról megmaradt), 2 bögre karfiolfej, 2 bögre köckára vágott burgonya, 2 darab hámozott paradicsom (konzerv), 2 evőkanál kókuszolaj (lehet napraforgó olaj is), 2 evőkanál kókuszreszelék, fél-fél kiskanál görög széna és kalonji, kurkuma, őrölt kömény,fél kiskanál őrölt fahéj, 1 kiskanál garam masala, só, bors 1./­­ A zsiradékon pattogtassuk ki az egész fűszereket (görög széna, kalonji), majd adjuk hozzá a por alakú fűszereket (kurkuma, őrölt kömény, garam masala) és már rögtön mehet is rá a rózsáira szedett karfiol.  2./­­ Alacsony hőfokon pirítsuk-puhítsuk, közben ajduk hozzá a burgonyát is (és ekkor mehet bele a sütőtök is, ha nyerset használunk). Adjunk hozzá egy pohár vizet, (vagy savót) és fefedve pároljuk puhára. Ekkor hozzáadhatjuk a sült sütőtök darabokat, a hámozott paradicsomot, kókuszreszeléket, csipetnyi fahéjat, legvégül a sajt darabkákat.  3./­­ Rottyantsuk össze.Ízesítsük kevés sóval, őrölt fekete borssal szükség szerint.  Répás basmati rizs Hozzávalók: 1 bögre basmati rizs, 1 nagy sárgarépa, lereszelve, koriandermag, őrölt kömény, 1 evőkanál olaj, víz, és/­­vagy tejsavó 1./­­ Az előre megmosott rizst pirítsuk meg a borssal, köménnyel, koriandermaggal majd öntsük fel 2 pohár vízzel és pároljuk.  2./­­ Mielőtt teljesen megfőne, adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, a rizs főzéséhez szükséges levet pedig savóval (ennek hiányában vízzel ) pótoljuk. Fűszerezzük sóval, ha szükséges Fogyasszuk valamilyen csatnival. Én most a kamrában félretett áfonyás, alma csatnit használtam.

MÁK, CITROM, ROZMARING

2012. január 16. Extraszűz 

MÁK, CITROM, ROZMARING...egy pitében. Nem tudom kinek van igaza? Azoknak az országoknak, ahol kapni sem lehet mákot, és kidülledt szemekkel hallják tőlünk, hogy hagyomás édességeinkben gyakran szerepel. Mert valóban mintha valamiféle függőséget éreznék így télen a mákfogyasztást illetően. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki a csíráztatott mákot. Talán soha többé nem nyúl a régi formához. A mákban olyan tisztán tetten érhető az ízek életre kelése... Gyümölcsös- virágos illat- és zamatanyagainak közelébe sem ér a hétköznapi mák. Számomra már ez jelenti a mákot. Elég beáztatnunk néhány órára, majd akár egy sűrű szűrőben csíráztatni 1-2 napig (napi kétszer minimum öblítsük át). Ezután már azonnal felhasználhatjuk, vagy megszáríthatjuk aszalóban/­­sütőben és üvegben tárolva eláll, ahogyan a megszokott formájában. A pite tehát... Citrom és rozmaring? Ez jutott most eszembe a mákról. És azt kell hogy mondjam, hogy ez a három fenomén azonnal szerelembe is esett egymással. Én meg a végeredménnyel. A tésztát inkább semlegesre ízesítettem, kevésbé édes, hogy véletlenül se vessen árnyékot a krémre. Hozzávalók (2db 12cm-es piteformához): 1 1/­­2 bögre dió vagy mandula vagy vegyesen 1/­­2 bögre kókuszliszt* vagy kókuszreszelék megőrölve csipet őrölt zöld kardamom  csipet ceyloni őrölt fahéj 1/­­2 mk vaníliapor (én Rapunzelt használok) 5-6 szem iráni datolya (ha a nagyszemű királydatolyát használod, kevesebb is elég) kevés víz csipet Himalája só A magvakat megőröljük. Ősszekeverjük a többi száraz alapanyaggal. A datolyát aprítjuk, majd kb 1dl víz segítségével eldolgozzuk a tésztával. A masszát ketté választjuk, és két formában egyenletesen eloszlatjuk. Én megaszaltam néhány óra leforgása alatt, de nem muszáj, így is használható a formánk. A krémhez: 12 dkg mandula (áztatva, aszalva- ha nem aszaljuk, csak áztatjuk, kevesebb vizet használjunk az elkészítéskor) 5 dkg csíráztatott- aszalt mák (ugyanaz vonatkozik erre, mint a mandulára) 1/­­2 tk vanília 2 1/­­2 tk szárított rozmaring 1 db bio citrom héja 2 ek akácméz A mák kivételével mindent turmixgépbe teszünk. A kancsót felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a mandulát. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb megőrölni, vagy aprítóban előkészíteni a mandulát). Miután teljesen homogén a krémünk, hozzá adjuk a mákot és tovább turmixoljuk.  A kész tölteléket a pitetésztákba töltjük, lehűtjük.  Vigyázat! Nagyon gazdag desszert, csak módjával :) 1 pite bőőőven elegendő két főre. A másikat őrizzük meg holnapra :) * ez már kapható bioboltokban, előnye, hogy zsírtartalma alacsonyabb mint a reszeléknek, de őrzi a kókusz jellegzetes aromáját.

Aszaltmeggyes cookie

2011. december 8. BioVilág 

Aszaltmeggyes cookieHétvégén mindig kedvem támad valamit sütni, de általában az egyszerűbb recepteket szeretem. Most, hogy itt a hideg idő egy csésze forró teához vagy kávéhoz ajánlom a következő süteményt, melynek receptjét a Vegavarázs oldalon találtam. Hozzávalók: 25 dkg olvasztott margarin vagy vaj 15 dkg zabpehely 4 evk rizsszirup vagy méz 10 dkg liszt 5 dkg kókuszreszelék 15 dkg aszalt meggy 1/­­2 csomag sütőpor 1. A rizsszirupot kikeverjük a margarinnal, majd hozzáadjuk az összes hozzávalót és összedolgozzuk a tésztát.   2. Kis gombócokat gyúrünk, amiket sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezünk, és kézzel  vagy egy pohár talpával kilapítjuk őket. 3. Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. A kókusz és a meggy isteni párosítás! Ildi :-) 2010. december

Duna TV 2011.10.19

2011. október 19. Főzés nélkül finoman! 

Duna TV 2011.10.19Kedves Barátaim :) Fogadjátok szeretettel a következő egyszerű menüsort, amely a vegán-vegetáriánus étkezési formának a népszerűsítését szolgálja, és aminek az elkészítésére a Duna Televízióban volt lehetőségem. A műsort, és az elkészítési fortélyokat a következő linken tudjátok megnézni: Műsoridő: 09:00  /­­ 32:00  /­­ 47:45 http:/­­/­­www.dunatv.hu/­­musor/­­videotar?cid=4284 Ha nem indul el, akkor Videótár - Család Barát - 2011.10.19 műsor :) Receptek: Sütőtökpástétom: (4 személyre) 25 dkg sütőtök 25 dkg TV paprika, vagy pritamin (ha ízeiben színesíteni akarjuk a pástétomot) 10 dkg mandula 1 db vöröshagyma (közepes méretű) 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 gyökérszár zöldje (petrezselyem) kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat tisztálkodás után aprítjuk, majd egy erősebb darálóban, turmixban pépesítjük. Az elkészült pástétomot pirított tönköly vagy három magvas kenyérrel, vagy durumtésztára feltétként fogyaszthatjuk. J Zöldsaláta sütőtökcsíkokkal: (4 személyre) 1 fej fodros saláta 1 db kígyóuborka 1 doboz vegyescsíra (10 dkg) 10 dkg sütőtök 1 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 evőkanál lenmag Borsikafű, kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat megtisztítjuk, majd tetszés szerinti méretre vágjuk. A sütőtökből hámozó késsel vékony csíkokat szelünk, majd lágyan az egészet az olajjal, borsíkafűvel összeforgatjuk, a szezámmaggal megszórjuk. Önálló ételként vagy köretként fogyaszthatjuk. J Körte-süti gyorsan: (4 személyre) 1/­­2 db vilmoskörte 25 dkg diákcsemege 1-2 evőkanál kókuszreszelék A magházától megtisztított körtét a diákcsemegével együtt egy erős aprítón grízes állagúra daráljuk, majd a masszából nedves kézzel kisgolyókat formázunk és belegörgetjük a kókuszreszelékbe. Egy kellemesen forró teához kiváló édesség. J Szeretettel: Javed www.fozesnelkulfinoman.blogspot.com +36/­­20-576-2082 Vállalom háznál, ,,főző tanfolyamok megtartását, tanfolyamok, baráti társaságok vegán-vegetáriánus ételekkel történő ellátását. 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a "Főzés nélkül finoman"

2011. július 30. Főzés nélkül finoman! 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna "délelőttjének egy része leköltözik" a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a "Főzés nélkül finoman" személyemben meghívást kapott egy kis "főzőcskézésre", - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér  vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/­­2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/­­2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös "főzőcskére", kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed

Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó...

2011. június 30. Napló étkeinkről, életünkről 

Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó... Mondhatnám, hogy a nyersétel találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, hiszen a késői, és gyenge szervezésemnek köszönhetően senki nem jött el, de: találkoztam ismerősökkel, akik nem is hallottak még erről, és volt elég bátorságuk megkóstolni az ételeket! Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam tegnap, hogy a karfiolos-tökmagos fasírt olyan, mint az igazi! Pedig se hús nincs benne, és még meg sem sült :-) Édes töltött szőlőlevélRégóta fejemben járt már a töltött szőlőlevél gondolata, és végre itt volt a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam az elgondolásomat. Szedtem szőlőlevelet a kertben, készítettem citromléből, sóból, és egy kevés szőlőmagolajból vízzel összekeverve páclét, és beletettem a leveleket. Első alkalommal - hétfő délután - csak néhány órát pácoltam, majd édes töltelékkel tettem bele. Ekkor még kicsit savanyú volt a lé, és a levél sem volt elég puha, de másnapra az édes töltelék a savanyú levéllel összeért, és egészen jó lett. Kedden reggel a következő adagnak a páclét kevésbé savanyúra csináltam, és ebben pácoltam a következő adag szőlőlevelet. Készítettem tökmagos-karfiolos fasírtalapot, és egy részét este a levelekbe töltöttem, az adag másik feléből pedig fasírtokat formáztam, és megaszaltam. A szőlőleveleket megtöltöttem a masszával, és még némi páclevet öntöttem rá, így tovább pácolódott, és egybeért szerda délutánig. Alig bírtam letenni, annyira sikerült eltalálnom az ízlésemet... A mákos golyókhoz almát reszeltem, kinyomtam a levét (és megittam), majd összekevertem darált mákkal, beáztatott mazsolával, és egy kevés darált mandulával, mert az javítja az állagát. Fahéjjal ízesítettem, és kókuszreszelékbe forgattam. Csak a képen látható mennyiséget sikerült megmentenem a lányomtól :-) A feketeribizlit pedig frissen szedtem a kertben. Kellemesen telt az idő a szökőkútnál, ritka alkalom, hogy csak így üldögélhetek, olvasva, az embereket figyelve, miközben eszegetem az otthoni meggyet, és a töltött szőlőlevelet :-) Megpróbálok valami kisebb termet beszervezni, de ha nem jön össze, július 12-én is ott leszek!

Kokuszkremmel toltott mandulatorta

2010. november 14. CsemetEledel 

Kokuszkremmel toltott mandulatorta Attol fuggetlenul, hogy mar majdnem nyul vagyok, a csaladomat rendszeresen meglepem edessegekkel is. Hugo miota ezt megkostolta, minden nap- Csokitortat!!! szeretne(o igy hivja) Nem vagyok jo sutesbol, de ez igazan jol sikerult, ezert merem megosztani veletek. Nem sok olyan gyerek lesz szerintem akinek nem izlik majd. A torta alapotletet Vera baratnom Madridbol adta, ahol volt szerencsem ennek egy joghurtos-kremsajtos teteju rokonat megkostolnom es azota torom a fejem hogyan lehetne azt a nyamvadt egy tojast is kihagyni belole.(mert nem jo az nekunk es akkor vegan lenne) Ha van valakinek otlete, szoljon :) A tortahoz: -1 biotojas -10dkg nadcukor(porra orolve) (xilittel is lehet) -pici so -10 dkg natur mandula porra orolve( pl kavedaraloban) -10-15 deka feher es teljes kiorlesu tonkolyliszt kevereke -1 kk sutopor -1 csapott kk szodabikarbona - 1 dl kokusztej(konzerv, de lehet helyette natur joghurt is) -2 ek kokuszreszelek -1 ek natur kakopor -3-4 ek repceolaj a kremhez: -fel csomag alnatura vanilias pudingpor -2 dl kokusztej -1 dl viz -2 ek kokuszreszelek -3 ek nadcukor(poritva) a mazhoz: -3 ek kakopor(natur) -4 ek nadcukor(por) -2 ek novenyi margarin(bio) -3 ek kokusztej A tojast a cukorral pici soval vagy 5-10 percig legmagasabb fokozaton robotgeppel kifeheredesig habositjuk. A lisztet, a porra orolt mandulat kulon talban osszekeverjuk a sutoporral, a szodabikarbonaval, kokuszreszelekkel kakaoval es jol elkeverjuk. A cukros tojasos keverekhez adjuk a kokusztejet(joghurtot) az olajat robotgeppel lasssu fokozaton keverjuk, majd aprankent adagoljuk a lisztes kevereket, mig egy suru, homogen masszat nem kapunk. ha vkinek tul suru, pici olajjal, vagy kokusztejjel lehet lazitani rajta. 180 fokra elomelegitett sutobe, margarinos kilisztezett tortaformaba vagy piteformaba ontjuk es 20-25 perc alatt tuprobaig sutjuk. kivesszuk, es felretesszuk hulni. A kokusztejet a vizzel felforraljuk a pudingport, a cukrot es nemi kokusztejjel csomomentesre keverunk. a kokusztejes vizes forralt folyadekot felreteszuk es aprankent kavargatva beleontjuk a pudingporos cukros masszat, ugyanugy mintha pudingot keszitenenk. Ha besurusodott beleszorjuk a reszeleket is, es hagyjuk kihulni. Ha a tortank kihult egy cerna segitsegevel felbevagjuk, megkenjuk a kokuszkremmel, a tetejet visszahelyezzuk. Jon a csokimaz. Lassu tuzon a kakaot a kokusztejet es a cukrot osszeolvasztjuk es amikor homogen, levesszuk a tuzrol. belekeverjuk a margarint, addig mig egy olvad laza folyos csokimasszat nem kapunk. kirakjuk hulni az erkelyre ot percre es utana szepen egyenletesen eloszlatjuk a torta tetejen. A csokimaz megszilardulasa utan szeleteljuk es megesszuk. Mind egy szalig :)) Ha vki nem akar a kokuszkremmel bajlodni, akkor kihagyhatja. Mondjuk nem tart tobbet egy puding elkeszitesenel. Bar a torta szetvagasa tartogathat nemi meglepetest es ketsegtelenul rizikos vallalkozas. A kokusztejben egyebkent rengeteg lehetoseg rejlik en most kiserletezem vele, minel szelesebb koru felhasznalasat illetoleg. A kokusz izt nem lehet megunni. Foleg csokival. Jo etvagyat!:)

Kókuszos-kakaós meggyes pite

2010. július 10. KryaSpirit-Vegalife 

Kókuszos-kakaós meggyes pite A meggyes pite, vagy inkább piskóta mindig is a kedvencem volt. Még tojásevő koromban imádtam a levegős édes tésztáját és benne a savanykás meggyet. Sokáig nem találtam olyan tésztát, ami megfelelt volna a levegős feltételnek, de most megvan. Bár nem teljesen olyan, persze nem is lehet, hiszen a tojás csodákat művel a sütikkel, de leginkább ez a recept üti meg azt a színvonalat, amit elvárok. A kókusz és a kakaó meg még dob rajta egyet. Az eredeti recept Fitt anyukától származik, amit azért jelentősen átalakítottam. Készült már krémes torta alapjaként, és aszalt gyümölccsel, magokkal, de kókusszal és csokoládéval is. Majd azok is posztolásra kerülnek idővel, de most következzen az aktuális idénygyümölccsel...... (Ja még annyit, hogy felesben szoktam a teljeskiőrlésű és fehér lisztet keverni, de sajnos a bontatlan tk. liszt, annak ellenére, hogy egy hete vettem és októberben járt volna le a szavatossága aktív életre kelt a zacskóban. Nem először járok így és már kicsit unom, hogy a szemét nyeli el a 400 ft-os lisztet.) Hozzávalók: 40 dkg tönkölybúza fehérliszt 10 dkg zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 2 ek holland kakaópor 20 dkg barna nádcukor 2 csomag sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 10 ek napraforgóolaj 0,5 l növényi tej 1 kg magozott meggy A lisztet, a zabpelyhet, a cukrot, kakaóport, sütőport, szódabikarbónát, kókuszreszeléket összekevertem, beletettem az olajat és a tejjel kikevertem. Kimargarinoztam 26x40 cm-es tepsit, beleöntöttem a masszát és a tetejére szórtam a meggyet. A sütőt hőlégkeverésen 200 fokra előmelegítettem és 10 percig, majd visszavettem 175 fokra és még 35percig sütöttem a süteményt.

Kókuszos ricottatorta Kati kedvére

2009. szeptember 5. La Cuisine d'Adéle 

Kókuszos ricottatorta Kati kedvéreKati barátnőm születésnapja, csokis-kókuszos ízek iránti rajongása, no meg persze Dolce Vita kekszes tortái és azok közül a ricottás-narancsos Anyu névnapján nagy sikerrel debütált változata ihlette ezt a tortát. A kókusznak: ízének, illatának, zamatának én is lelkes rajongója vagyok, így foglalkoztatott már a gondolat egy ideje, hogyan lehetne mindezt egy mutatós, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, mégis könnyű (nem vajas vagy túlságosan édes) desszertben megfogalmazni. Dolce Vita kekszes tortái adták meg a végső lökést, inspirációt. Végeredményként egy igazán mutatós - szerintem gyönyörű a hófehér, már-már habos kókuszos krém és a mélybarna kekszes alap kontrasztja - kellemesen kókuszos, remekül szeletelhető, villámgyorsan elkészíthető, nem túl édes és egészen könnyű desszert sikeredett... Kókuszos ricottatorta Hozzávalók: (egy 18 cm-es tortaformához) 15 dkg teljes kiőrlésű kakaós keksz (Győri Édest használtam) 50 dkg ricotta 8 dkg vaj (biót használtam) 9 dkg kókuszreszelék (bio volt ez is) 4 dkg kókusztejpor (Vegabond natúr termék) 5 dkg méz (termelőtől vásárolt akácmézet használtam) Elkészítés: Késes robotgépben porrá zúztam a kekszet. Alaposan összedolgoztam a megolvasztott vajjal, majd a tortaforma aljába lapogattam, úgy hogy homogén ,,tésztát kapjak. A ricottát kikevertem a kókuszreszelékkel, a kókusztejporral és a mézzel. A kókuszos ricottakrémet a kekszes alapra simítottam. Egy éjszakát pihent a hűtőben, de biztos vagyok benne, hogy néhány óra állás után már nyugodtan szeletelhető. Vékonypengéjű késsel óvatosan körbevágtam a tortát, mielőtt lekapcsoltam róla a formát.


Szerintünk ez is ízleni fog ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!