Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
3 kreatív recept a Vegajó legfinomabb alapanyagaival, amiket az egész család imádni fog
Vegán, mindenmentes kókuszgolyó
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)
müzli receptek
Nyers-vegán diós bejgli (gluténmentes)
Nem csak karácsonykor, de húsvétkor is sok helyen kerül az asztalokra bejgli vagy kalács. Akik szeretik a bejglit, de inkább növényi alapokon kívánják elkészíteni, azoknak se kell szomorkodni, egy nyers almalapból (amit bizonyos sütőkben is el lehet készíteni nyitott ajtóval) és datolyás vagy mazsolás diómasszával el lehet készíteni. Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). Nem kell megijedni a folyamattól, csak bele kell kezdeni és az aszalás ideje alatt kedvünkre választhatunk más tevékenységet. A recept Hozzávalók a "tésztához": - 4-5 szem alma (kb. 50 dkg) - kevés víz - Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk - Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk Elkészítés: Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz. Hozzávalók a diós töltelékhez: - 15 dkg dió (beáztatva, megszárítva) - 1 maroknyi datolya - 1 bio citrom reszelt héja - 1/2 citrom leve Elkészítés: A diót érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk: diót kevés vízben (épp csak ellepje) 8 órára (legalább) beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a diós tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul. Ha kedvet kaptál hozzá, de inkább mákosan készítenéd el, annak a receptjét is megtalálhatod blogomon. :)
Nyers-vegán mákos bejgli (gluténmentes)
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik. Ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Eleinte családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Bizonyára kezdetben, amikor Sziléziában vagy később, amikor már Magyarországon is elterjedt, készítői nem gondolkodtak azon, hogyan lehet ezt a finomságot úgy elkészíteni, hogy ne kelljen sütni, ráadásul liszt nélkül, sőt tojás és bármiféle zsiradék, na de hogy cukor hozzáadása nélkül! Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). A recept Hozzávalók a "tésztához": - 4-5 szem alma (kb. 50 dkg) - kevés víz - Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk - Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk Elkészítés: Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz. Hozzávalók a mákos töltelékhez: - 15 dkg mák - 1 maroknyi datolya - 1 bio citrom reszelt héja - 1/2 citrom leve Elkészítés: A mákot érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk. A mákot kevés vízben (épp csak ellepje) néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Mivel mi nem kizárólag nyersen étkezünk, tartok itthon beáztatott és megszárított mákot, és hagyományos mákot is. Amikor nyers sütit készítek, a beáztatott, megszárított mákot használom fel. Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a mákos tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul.
Müzliszelet-falatkák
2022. január 11. Mindennapi ételeink
Odavagyok a müzliszeletért, bár számomra túl édesek, ragadósak. Szerettem volna itthon készíteni amolyan granola bar-t. Nekem ízlett, a gyerekek is ettek belőle, bár nem vitték túlzásba ? Hozzávalók:10 dkg zabpehely10 dkg mandula / dió (olajos mag)10 dkg aszalt gyümölcs10 dkg csokiforgács (csokidarab)8 dkg méz5 dkg barnacukor8 dkg kókuszolaj1 ek. lekvár 2 ek. chiamag2 ek.lenmagpehely2 ek. teljesőrlésű lisztElkészítés:A kókuszolajat, mézet, lekvárt összemelegítjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagunkat (diót én most daráltam és vágtam is). Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszünk kis gombócokat, amelyeket rudakká/félrudakká lapítunk és 170 fokon kb. 15-20 perc alatt kisütjük.
Vegán besamel
Növényi tej nélkül Történt egyszer, hogy rakott kelkáposztát sütöttem, és a besamel csak akkor jutott eszembe, amikor már nemhogy megvolt a bevásárlás, de majdnem megsült a művem. Sebaj, gondoltam, két perc alatt összeütök egy jó kis szószt a tetejére. Persze. Csak az a baj, hogy előtte megszaladt a reggeli műzli, és pont nem volt itthon növényi tej. Csinálni már nem volt időm, most mi lesz? A rakottas mindenhogy jó, de bizony a rásült, barnára foltosodott besamellel az igazi! És akkor jött a mentő ötlet: csicserit fogok leturmixolni. Lehetett volna fehér bab is, de a spejzom adott készletéből kellett gazdálkodnom. Így született meg egyszerű turmixolás és sűrítés után a csicseris besamel. :) Hozzávalók 1 nagy sütőtál rakotthoz - 100 g (főtt) csicseriborsó - 3 ek olívaolaj - 2 ek liszt - Csicseriborsó turmixold simára először 100 ml vízzel, majd lazítsd tovább 300 ml hozzáöntésével. - Ezután az olajon futtasd meg a lisztet. Pillanatok alatt besűrűsödik, húzd is le gyorsan. - Az olajas rántást öntsd fel a (hideg) csicseriborsós turmixszal. - Most sózd meg, tedd vissza a tűzre, és forrald fel. Kevergesd folyamatosan, és szép, krémes masszát kapsz,. Ha mégsem, szabadítsd rá a botmixered! :) A végeredményt bármilyen rakott tetejére rá tudod sütni, nagyon finom lesz. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán – júl.26. Haladó vegán (Superfood) – aug.15.
Álomreggeli: granola joghurttal
2018. április 18. Mindennapi ételeink
Egyszerű, gyors, tápláló, nem hízlal és egészséges. Kell ennél több? Tudtátok, hogy lehet már ribizlit kapni? - mi bizony elcsábultunk, pedig a hazai, idénygyümölcsöket jobban preferáljuk, de az áfonya, málna, eper, ribizli kivétel szokott lenni. Bizony, idén már nem először eszünk epret meg áfonyát sem...de csokit nem veszünk. Így ez a csemege. A múltkor bemutatott granolák nemcsak sütikbe alkalmasak, hanem nagyon finomak magukban is, hiszen hőkezelve van a zab, így fogyaszthatók így is (sok müzli alapja nyers zabpehely, amit nem is szabadna nyersen megenni...a granola viszont pirított müzli. Én legjobban szójajoghurttal és rengeteg gyümölccsel szeretem. Így a mai reggelim is így alakult: tetszés szerinti granola (én kókuszos-mazsolásat ettem) Natúr szójajoghurt (Sojade, Yoja vagy alpro márkájúak) Kókusz, agavés szirup/méz, gyümölcsök, citromhéj - tetszés szerint Azért szeretem a natűr szójajoghurtot, mert abban lényegesen kevesebb a cukor és tetszés szerint ízesíthetem. Most a müzlihez alkalmazkodva kókusszal, kis mézzel, citromhéjjal. Teledobálgattam gyümölccsel és megettem :-) Szoptatás közben is érdemes a szójatermékeket kipróbálni, Gergő pocija a tofut bírja, ezek a joghurtok egy kicsit megdolgoztatják (eddig nem is fogyasztottam, csak most szerettem volna kipróbálni), szóval nem fogok sűrűn ilyet enni, de azért néha megpróbálkozom vele. Szóval annál nagyobb ünnepnap, ha ezt ehetek :-D
Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg)
2017. december 19. Zizi kalandjai
Csapó Ildi bloggertársammal, a Greenway Design írójával az az ötletünk támadt, hogy kitalálunk két hasznos, kedves vagy éppenséggel finom és ízletes vegán ajándékot, amellyel szívesen lepjük meg szeretteinket és Nektek is hasznos tippeket adhatunk így a véghajrában. Az egyik recept, egy általam készített karácsonyi granola, a másik recept pedig, egy Ildi által készített narancsos testradír, ami az ehető kencék kategóriába tartozik. Olyan natúrkozmetikum, ami teljesen természetes összetevőkből áll, fantasztikus az illata és egy nehéz nap végén vagy éppen a karácsonyi pihenés alatt igazi relaxáló kényeztetést nyújt a használata. Bevallom a gyerekek mellett kevésbé vagyok aktív gasztro ajándék készítő, de azért néhány aprósággal idén is készülni fogok a családtagoknak, néhány közeli barátnak. A granola (ropogós reggeli müzli, amit tehetünk a kásánkra, szórhatjuk a turmixunkra, tehetjük kókusz- vagy szójajoghurtba vagy növényi tejbe) nagyon nagy sláger nálunk és a gyerekkel együtt készítve sem fog (talán) felfordulni a konyha az elkészítésekor! Összekeverjük a hozzávalókat, tepsire borítjuk, megpirítjuk a sütőben és már csomagolhatjuk is üvegbe vagy díszes (saját készítésű) tasakba. Az ajándékozott biztosan értékelni fogja, hogy saját magunk készítettünk valamit, ami ráadásul nagyon finom is. Ebben a karácsonyi granolában a fűszereké és a színeké a főszerep. A piros színt az aszalt áfonya adja, a fehéret a kókuszchips, a zöldet pedig a pisztácia. A fűszerek pedig őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg és szerecsendió. Teljesen karácsony illat lesz a konyhánkban, amikor készítjük. Karácsonyi granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán ) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak és karácsonyra ajándékba! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli, granola Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 6 főre Hozzávalók 4 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre dió, durvára aprítva 1 bögre mandula, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ½ bögre tökmag ½ bögre kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 4 evőkanál juharszirup 3 evőkanál chia mag 1 teáskanál őrölt gyömbér 1 teáskanál őrölt fahéj ½ teáskanál őrölt vanília ½ teáskanál őrölt szegfűszeg ¼ teáskanál őrölt szerecsendió ½ bögre sós vagy natúr pisztácia, durvára aprítva, sütés után hozzáadva ½ bögre aszalt vörösáfonya, sütés után hozzáadva ½ bögre kókuszchips, sütés után hozzáadva Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, dió, mandula, napraforgómag, tökmag, kókuszreszelék, chia mag, őrölt gyömbér, őrölt fahéj, vanília, szegfűszeg és szerecsendió. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és a juharszirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és a juharszirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Ha kihűlt, keverjük hozzá a pisztáciát, a vörösáfonyát és a kókuszchipszet is. Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Ha nincs juharszirupunk, helyettesíthetjük agavé- vagy rizssziruppal. A juharszirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. 3.5.3229 És íme a csodás vegán narancsos testradír, amit Ildi készített nektek… A receptért és csomagolási ötletekért kattintsatok át ide.
Aszaltszilvás müzliszelet
2017. október 5. Éltető ételek
Nagyon szeretem ezeket a müzliszeleteket, hiszen gyors és lassan felszívódó szénhidrátokat is tartalmaznak, így kifejezetten kedvező az éhes gyerek uzsonnásdobozába tenni, de mi is bekaphatunk 1-1 szeletet egy hosszú délutánon. Hozzávalók: - 25 dkg méz - 5 dkg natur mandulakrém vagy mogyorókrém - 2 evőkanál barna szezámmag - 2 evőkanál napraforgómag - 4 evőkanál dió vagy mandula - 10 dkg aszalt szilva - 10 dkg aprószemű zabpehely - 6 dkg nagyszemű zabpehely - 3 dkg puffasztott quinoa - 1 dkg puffasztott köles - csipet só - mokkáskanál vaníliapor és fahéj - 5-6 csepp narancsolaj Elkészítése: - A magokat egy száraz serpenyőben pirítsd meg. Először a diót és a napraforgómagot, majd 2-3 perc múlva a szezámmagot is tedd bele. Picit később a zabpelyhet is add hozzá, majd folyamatos rázás-keverés mellett pirítsd 1-2 percig. - A mézet a mandulakrémmel langyosítsd meg, majd szórd bele a zabpelyhes magvakat, a puffasztott finomságokat és fűszerezd. Jól keverd össze. - Egy kisebb tálba (23x23 cm-es jénai tálam van) borítsd bele, majd vizes kézzel vagy vizes kanállal nyomkodd jó alaposan össze. Folyamatosan vizezd a kanalat, mert ráragad. - Előmelegített sütőben 150 fokon, 30 perc alatt süsd meg. A teteje kissé pirult lesz. - Hagyd teljesen kihűlni, majd nagyon éles késsel szeleteld fel. - A tetejére tehetsz olvasztott csokit.
Csokis-vaníliás chiapuding
A köztudatban chia magnak hívják, a tisztes magyar neve azonban aztékzsályamag. Mexico és Guatemala területein honos leginkább. Aki hallott már a chia magról, az bizonyára hallotta azt is, hogy nagy arányban tartalmaz rostot. Magas rost tartalma (18-30%) miatt fontos szerepet játszhat a napi ajánlott rostbevitel biztosításában. Azt talán már kevesebben tudják, hogy szintén szép arányban tartalmaz fehérjét, omega-3 és omega-6 esszenciális zsírsavakat. Pont magas rosttartalma miatt túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat is okozhat, ezért napi 15 gramm chia magnál nem ajánlatos többet fogyasztani. Nyersen sose fogyasszuk a magvakat, mivel különleges képességük, hogy súlyuk többszörösét képesek folyadékban megkötni. Ha nyersen kerül a gyomorba, ott fog megdagadni, ami kellemetlen lehet. Felfújódást, hasi problémákat, rosszullétet okozhat. Fontos, hogy fogyasztás előtt legalább 10 percig áztassuk vízbe, növényi tejbe, magtejekbe, vagy gyümölcslébe, de ne keverjük olajokkal. Óvatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a chia maghoz, kis adagokkal kezdve. Mindig figyeljünk arra, hogy chiamag fogyasztása után (legyen az müzliben, pudingban vagy más ételben) bőséges folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe, így elkerülve a hasi panaszokat. Kerülendő a magas zsírtartalmú étellel keverése, mivel megfekszi a gyomrot. Nem ajánlott együtt fogyasztani alkohollal, mert fokozza annak vízürítő hatását. Mindemellett nagyon sok jó tulajdonsága van, jelentős a kálium, magnézium és antioxidáns tartalma. Ennek köszönhetően több energiát ad, valamint szabályozza az emésztést. Segítő társ lehet fogyókúrában, mivel fogyasztása telítettségérzést okozhat. Elsősorban reggelire vagy ebédre fogyasszuk. Ha mégis az alábbi pudingot estére tálalnánk a vendégeknek, kis mennyiséget szervírozzunk és adjunk a vendégeknek bőséges italt (vizet vagy lágy teát esetleg gyümölcslevet) a puding után. A recept Hozzávalók: - 4 dl növényi tej - 4 ek chia mag - agavé szirup - karob vagy kakaópor vagy olvasztott csoki - vanília - barack (vagy idénygyümölcs) Elkészítés: Ha csokis-vaníliás chiapudingot szeretnénk készíteni, akkor felezzük el a növényi tejet (2-2dl). Az egyiket keverjük ki kakaó vagy karobporral és agavé sziruppal, vagy olvasszunk fel egy kevés (kb 30 gramm) étcsokit és keverjük a növényi tejhez. A növényi tej másik részét melegítsük fel vanília kikapart belsejével vagy vanília esszenciával. A fehér és barna színű tejekhez adjuk hozzá a magokat, tegyük hűtőbe. Egy éjszaka alatt magába szívják a folyadékot, de pár óra is elegendő idő arra, hogy megdagadjanak és puding állaga legyen. Poharakba adagoljuknés a tetejét pl. barackkal vagy más idény gyümölccsel díszitjük. A képen látható puding során a csokishoz szójatejet a vaníliáshoz rizstejet használtam. Mindkettővel egyformán jól elkészíthető.
Mit egyek reggelire?
2017. február 20. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mint ahogy minden diétás kérdésre, erre is számtalan választ kaphatunk, ráadásul egymásnak ellentmondókat is. Az emberek ugyanis eleve szerteágazóan állnak hozzá az étkezés témájához. Egy biztos: nincs olyan válasz, ami mindenkinek megfelelne. Ugyanis mindenkinek más az anyagcseréje, az életmódja, az energiafelhasználása, a hormonszintje, a genetikája stb. Szóval egyet leszögezhetünk: nincs olyan válasz, ami mindenkinek működne. De azért lássunk pár opciót! 1. 160 g CH Ez ma a legmenőbb diéta, napi öt étkezést javasol, melyekre nagyjából egyenletesen oszlik el a 160 g szénhidrát. Persze ez csak átlagnak tekinthető, hiszen egy 18 éves és egy 60 éves, vagy egy 50 és 150 kilós ember CH-szükséglete között azért fog mutatkozni némi különbség. És akkor még nem beszéltünk arról sem, hogy mennyi energiát használ fel az adott napon. (pl. egy irodai munkás, egy testépítő vagy egy marathoni futó energiaigénye nem ugyanaz). Szóval 30 g szénhidrát a reggeliben jó ötlet lehet, de akkor még figyelembe kell venni, hogy milyen a glikémiás indexe, van-e benne glutén, egyszerű vagy összetett szénhidrát, finomított vagy nem, és mennyi rostot, zsírt, és fehérjét vittünk be mellé. 2. Paleo Vegyük ide a ketogén diétát is az egyszerűség kedvéért. Mindkettőre az jellemző, hogy notóriusan kevés szénhidrátot fogyasztanak, és reggelire is zsírokat meg fehérjét fognak javasolni, például sonkás tojásrántotta, vagy egyéb húsfélék, alacsony keményítőtartalmú zöldségekkel együtt fogyasztva. Persze ebben a diétában a többi étkezés is hasonló módon épül fel: hús és zöldség. A híve azt tartják, hogy így étkeztek a neander-völgyi ősemberek. persze szerintem ők akkor ettek, amikor volt mit, és azt ették meg, amit találtak. Ha az éppen valamilyen termés vagy gyökér volt, akkor abban még szénhidrát is volt. 3. 811. Ez a zsír- és fehérjeszegény étrendet folytató nyersvegánok diétája, szóval ők valószínűleg gyümölcsöket fognak enni reggelire is. Viszont nem esznek mellé gabonákat meg olajos magvakat sem nagyon. 4. Harcosok étrendje Ők azok, akik agy jó hosszú böjttel kezdik a napot, legfeljebb alacsony glikémiás indexű zöldségleveket esznek, ha nem bírják ki alacsony vércukorral az egész napot. Persze este aztán mindent bezabálnak, amitől ki is leng az inzulinszint rendesen. Ez szerintem nem túl jó, tehát én inkább a napi több étkezés híve vagyok, még ha este valóban nincs ellenemre egy alaposabb étkezés. Ha reggel nem edzünk, hanem a munkahelyre indulunk, ahol nem várható fizikai terhelés, akkor is kell reggelizni, de lehet kevesebb az energiatartalma, és minden esetben jó, ha törekszünk az alacsonyabb glikémiás indexű ételek fogyasztására. Reggel ugyanis az éjszakai éhezés után könnyebben megugrik az inzulinszint, ami több szempontból nem előnyös. Sem az izomszintézist, sem a zsírégetést nem segíti elő. Ha viszont edzeni vagy kardiózni indulunk reggel, akkor azt nem ajánlott éh gyomorra tenni, mert a glikogénraktárak alacsonyak lesznek, és nem fogunk tudni jó teljesítményt leadni, valamint a zsír mellett izomfehérjét is könnyebben veszíthetünk, ha éh gyomorra edzünk. Én például reggel rögtön felkelés után készítek egy turmixot: banán, bogyós mirelit gyümölcs, datolya, növényi tej, Naturize barnarizs-protein, BCAA, kakaó, matcha zöld tea, maca, és útifű-maghéj szokott menni bele. Ezzel együtt beszedem a vitaminjaimat és utána indulok a terembe. Megtartom az edzést, majd leedzek, és kb 11-12 óra van, mire végzek. Szóval ekkor jön a következő étkezés, bár nem ártana közte is enni valamit. A müzlibe való szénhidrátokat (zabpehely, amaránt, lenmag stb.) ilyenkor szoktam magamhoz venni. Egyes szakértők szerint délben kell a legtöbb szénhidrátot bevinni, ezt mondják a 160 grammosok is. Igazság szerint én sohasem szoktam grammokat meg kalóriákat számolni, csak törekszem a sok zöldség meg gyümölcs fogyasztására, és gluténmentes vegán étrendet követek. Itt már nem sokat tévedhet az ember, legfeljebb annyit, hogy ha fogyasztani kell a testsúlyomból esetleg valamelyik versenyre, akkor kiiktatom az édesítő cuccokat (amúgy sem eszem cukrot), a sót és kevesebb széhidrátot eszem. Ezzel simán le tudok fogyni 1-2-3 kilót, ha kell. Viszont a testsúlyom növeléséhez folyamatosan ennem kell, tehát a reggeli turmix és a déli müzli-gyümölcs-magok kombó mellé nem elég az esti zöldség-fehérje étkezés, hanem kellene még 1-2 napközben. A kettlebell sport erőállóképességi sport, tehát alacsony szénhidrátbevitellel nem igazán működik. Nem csak az edzésteljesítmény, hanem a regeneráció rovására is megy az alacsony szénhidrát-bevitel. Inkább az élvezeti kajákat kell kiiktatni, és rendesen edzeni, akkor nem lesz gond a testsúllyal. Gauranga Das http://hotashtanga.com
Aszaltgyümölcsös pirított dió
2017. január 19. Éltető ételek
Reggel, miközben az aszaltgyümölcsös granolát csemegéztem, éppen a rádióban hallottam Tóth Gábortól, hogy nagyanyáink milyen ösztönösen tudták, hogy természetes vaspótlásra a sötét bogyós lekvárokat dióval keverték.... ekkor nekem is egy remek ötletem támadt. Alapvetően a granolából is elsőként mindig a pirított diót válogatom ki, így ezt készítettem el önmagában, nagyobb mennyiségben. Hozzávalók: - 8 dkg aszalt szilva (kén- és cukormentes) - 8 dkg mazsola (kén- és cukormentes) - 40 dkg áztatott/szárított dió - 4-5 csepp narancsolaj - 1/2 kávéskanál fahéj - 1/2 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: A felkockázott szilvát és a mazsolát néhány órára áztassuk be kevés vízbe, majd botmixerrel pürésítsük.Keverjük össze a dióval, fűszerezzük.Előmelegített sütőben, 160 fokon pirítsuk mintegy 20-30 percig. Időközben néhányszor keverjük át.Szórjuk müzlibe, kásába vagy akár magában is csemegézhetjük.
Csupa aszalványos granola
Imádom az aszalt szilvát, így ebből a granolából sem maradhatott ki. Az a jó ebben a finomságban, hogy egyszerre akár dupla adagot is elkészíthetsz, így a reggeli hip-hop elkészül. Hiszen csak gyümölcsöt kell darabolnod, és egy kis (növényi) tejet kell ráöntened. Ha extra ropogósságra vágyunk, akkor a kása tetejét is megszórhatjuk vele, de egy chiamagos puding is jó barátságban van vele. Hozzávalók: - 25 dkg nagyszemű zabpehely - 15 dkg olajos mag (amit éppen szeretsz, kerülhet bele dió, mandula, kesudió, szezámmag vagy éppen pisztácia is) - 5 dkg aszalt szilva - 5 dkg aszalt barack - 5 dkg mazsola - 1 evőkanál kókuszolaj - 1/3 mokkáskanál vaníliapor - 1/3 mokkáskanál fahéj - 6-8 csepp narancsolaj Elkészítése: - A kén- és cukormentes aszalványokat vágd fel kis darabokra, és önts rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Hagyd állni kb. 1 órát. - Az olajos magvakat vágd fel kis darabokra, vagy jól törd össze. - A megpuhult aszalványt botmixerezd. - Minden hozzávalót alaposan keverd össze. - Ezt a finom müzlit (így magában is nagyon finom) tedd egy zsírpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben, 160 fokon pirítsd mintegy 20-30 percig. Időközben néhányszor keverd át. - Hagyd kihűlni, jó ropogós lesz. Zárható üvegbe tárold, hogy ne kapjon nedvességet.Jó étvágyat!
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész
2016. november 28. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: - Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is. - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet , nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati
Szupergyors reggeli
2016. november 12. Éltető ételek
Amikor a gyerekeim nem kását reggeliznek, hanem valami kenyérfélét, akkor magamnak egy szupergyors müzlit készítek. Ebben az a jó, hogy a pasik is könnyűszerrel el tudják készíteni, akár meglepetés reggelit is készíthetnek a párjuknak. Az alapja kedvenc növényi tejünk, amelyet sok nyers finomsággal turbózhatunk fel. Hozzávalók: - 2 dl növényi tej (pl. kókusz vagy mandula) - 1 banán - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - kis marék apróra tört olajos magvak (pl. dió, kesudió, mandula, törökmogyoró, kendermag) - extra: puffasztott amaránt vagy quinoa, hajdinacsíra - vaníliapor, fahéj - házi eperlekvár vagy savanykás friss gyümölcs Elkészítése: Végy 2 dl növényi tejet (pl. kókusztej vagy mandulatej) és botmixerezz bele egy szép, érett banánt (de akár bele is kockázhatod). Szórjál hozzá 2-3 evőkanál apró szemű zabpelyhet és apróra tört olajos magot (pl. diót, törökmogyorót). Nézz szét a kamrában, ha találsz puffasztott amarántot vagy quinoát, az is kerülhet bele. Vaníliaporral vagy fahéjjal ízesítheted. Kockázz fel egy gyümölcsöt (ami éppen szezonálisan kapható) és jóízűen edd meg. :)
Reggelire fel! Málnás chia puding superfoodokkal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Korábban már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon két gyönyörűszép és nagyon tápláló chia puding receptet. Egy csokis-kókuszos és egy szőlős chia reggelit. A recepteket itt találjátok. A mostani bejegyzésben egy "szuperételes" chia puding kerül az asztalra. Egy tálnyi "szuperegészség", szuper gyorsan, szuper finoman reggelire. málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) - 2 dl kókusztej ital - 1 db érett banán - 1 marék friss málna - 2 ek chia mag - 1 tk frissen darált lenmag - 2 ek kendermag - 1 marék natúr kesudió - 1 marék aszalt goji bogyó ELKÉSZÍTÉSA kókusztej italt a banánnal és a málnával összeturmixoljuk. Kitöltjük egy müzlistálba. Belekeverjük a lenmagot és a chia magot, majd félretesszük kb. 45 percre, hogy legyen ideje sűrűsödni, pudingosodni. Mielőtt elfogyasztanánk hozzá adjuk a kesudiót, a kendermagot és a goji bogyót. Most már kezdődhet a nap! ;-) málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat! :-) MIÉRT NEVEZIK SUPERFOODOKNAK A HOZZÁVALÓKAT? A chia magról bővebben itt olvashatsz: http://www.originalchia.hu/tapanyagtartalom/ A kendermagról bővebben itt olvashatsz: http://ossejt-terapia.shp.hu/hpc/web.php... A lenmagról bővebben itt olvashatsz: http://hajraegeszseg.hu/cikk/2014-11-09/egyunk-lenmagot A kesudióról bővebben itt olvashatsz:http://napidoktor.hu/blog/termeszetesen/a-kesudio-15-elonye/ A kókusztejről bővebben itt olvashatsz: http://www.biocity.hu/b.../a-keleti-konyha-kincse-a-kokusztej/ A goji bogyóról bővebben itt olvashatsz:http://www.liciumgyumolcs.hu/tenyek.html A málnáról bővebben itt olvashatsz:http://veddamagyart.info/elelmi.../669-naponta-3x3-hazai-malna Az érett banánról bővebben itt olvashatsz: http://filantropikum.com/ezert-fogyasszunk-minel-tobb-barn.../
Hogyan kezdj neki az erdőjárásnak? - jó tanácsok kiránduláshoz, túrázáshoz
2018. augusztus 29. Élj harmóniában
Az ember mindig is része volt a természetnek, elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. A régi korok embere sokkal inkább összhangban élt a természettel, mint a mostani modern kori ember. Igazi belső harmóniát csak olyan közegben tudsz tapasztalni, ami maga is harmonikus. A városi forgatag sajnos nélkülöz minden harmóniát, ezért a városi emberek tapasztalják is magukon a felpörgetettséget, nyugtalanságot, túl sok gondolatot, túl sok fizikai aktivitást. Amikor körülötted nincs harmónia, akkor Neked is nélkülöznöd kell a harmóniát. A legideálisabb közeg éppen ezért az, amikor a természetben vagyunk. Megfigyelted már az elméd mennyivel békésebb, amikor éppen kirándulsz egy erdőben? Ha egy békés, nyugodt környezetben vagy, akkor az elméd is békésebbé, nyugodtabbá válik. A harmónián túl nagyon fontos az is, hogy milyen az életenergia szinted. Észrevetted már, hogy amikor egész nap kint vagy a szabadban pl. erdőben kirándulsz vagy akárcsak egy kertben üldögélsz kevésbé merül ki a szervezeted és nyugodtabb vagy, mint amikor egész nap ülsz egy levegőtlen, napfény nélküli irodában? Pránával (életenergiával vagy ahogy a kínaiak mondják chi-vel ) a legkönnyebben úgy tudod feltölteni a szervezetedet, ha kimész a természetbe, erdőkön, mezőkön sétálsz. Minél távolabb vagy a világi nyüzsgéstől, annál inkább tudsz töltődni . Szeptemberben az időjárás még nagyon kellemes ahhoz, hogy sok időt tölts a szabadban. Arról, hogyan növelheted az életenergia szinted egy korábbi bejegyzésben már részletesen írtam itt olvashatod. A japánok évek óta kutatják az általuk "erdőfürdőzésnek" hívott jelenség hatásait az emberi szervezetre. Számos kutatásuk támasztja alá, hogy az erdőben eltöltött néhány óra sétálgatás után normalizálódik a keringés, a légzés. Erről részletesebben a hvg oldalán olvashatsz egy cikket itt. Ugyan jómagam pici gyerekkorom óta járom az erdőket, nagyon régóta túrázok, kirándulok, sok mindent rutinból csinálok, de itt is nagyon fontos a tudatosság. Néha látok olyanokat, akik valami kis strandpapucsban, szandálban elindulnak kirándulni és mennek csak úgy minden nélkül felfelé egy sziklás hegyoldalban - az erdőben nem lesz minden harmadik sarkon egy benzin kút vagy mini ABC - sajnos ez nagyon kockázatos és balesetveszélyes. Ha nem készülsz fel tudatosan egy túrára, könnyen lehet, hogy a remélt csodás élmény helyett, egy rakat maradandó rossz élménnyel térsz haza - eltévedés, időjárási szélsőségek (elázás, leégés, hőguta) , feltört láb, sérülések, kiszáradás miatti kimerültség, éhség, ingerültség, feszültség, esetleg fájdalmak vagy rettenetes izomláz, szétszakadt ruha, etc. Sokszor derült már ki számomra, hogyan sokan nem annyira tájékozottak abban, mivel, hogyan érdemes készülni egy kirándulásra, túrára. Régóta tervezek egy bejegyzést a témában íme, megszületett. Nagy szeretettel próbáltam összefoglalni mindent, ami a túrázáshoz, kiránduláshoz szükséges - útvonal, ruházat, lábbeli, hátizsák, étel-ital, etc.. Ezzel a bejegyzéssel abban szeretnék segíteni neked, ha kedvet kapnál egy kis kiruccanáshoz a természetbe, egy kis kiránduláshoz, túrázáshoz, akkor ennek hogyan kezdj neki. A kirándulás jó dolog és sokan kirándulnak, de nem árt erre is tudatosan felkészülni. Van néhány apróság, amire ha figyelsz, sokat segíthet abban, hogy a kirándulás élvezetes legyen, igazi élmény és teljesen fel tudj töltődni. Túraútvonal Jó, ha előre megtervezed a fizikumodnak és a társaid állapotának megfelelően, milyen útvonalon fogsz haladni, utánanézel az mennyire könnyű vagy nehéz terep, hány km és mennyi időt vesz igénybe. Az interneten sokfelé találhatsz komplett útvonal ajánlatokat - a jövőben tervezek én is komplett túra útvonalakat közzétenni. Fontos, hogy szerezz be a tervezett útvonalhoz egy megfelelő aktuális turista térképet. Az erdőkben nagyon sokfelé vannak útvonalak, elágazások és nem mindig egyértelmű merre kell továbbhaladni, ezért jó, ha van nálad egy térkép. A túra útvonalakat sokszor módosítják, alakítják, ezért a legjobb, ha a legaktuálisabb térképpel vágsz neki a túrának. Előre tervezd meg azt is, hogy a túra kiindulási pontját, hogyan tudod jól megközelíteni és visszafelé az érkezési ponttól hogyan jutsz majd haza. Nézd meg és írd fel magadnak a busz és vonat menetrendeket. Ne felejtsd el magaddal vinni a BKV bérletedet is, mert az Budapest közigazgatási határáig érvényes. Érdemes a túrázás előtt megnézni milyen időjárás várható azon a környéken. Ha nagyon rossz időt jósolnak, hatalmas viharokat, akkor inkább tegyétek át a túrát másik napra. Ruházat Válassz jól szellőző, ellenálló anyagból készült kényelmes ruházatot. Öltözz rétegesen - az erdőben általában jóval hűvösebb van. Akár egy adott túrán belül is változhat az időjárás is, vagy egy hegy északi oldalán sokkal hidegebbet fogsz tapasztalni, mint a pl. a déli vagy a nyugati oldalon. Ha árkokban, szurdokban mész teljesen más lesz a hőérzeted, mint pl. a hegygerincen. A nadrágnál jó, ha hosszú, mert védi a lábad, de nyári hőségben ideálisak a variálható, felhajtható, lezipzárazható nadrágok. Ha nagyon nagy a hőség, ideális lehet a rövidnadrág is annak érdekében, hogy ne izzadj be. Érdemes magaddal vinni hosszú ujjút - még a legmelegebb nyárban is van nálam hosszú ujjú póló. Ha hűvösebb az időjárás jó, ha van nálad polár vagy valami melegebb pulóver - én szeretek mellényt is hordani hűvösben, mert az is jól variálható. Komolyabb, hideg időjárásban pedig elengedhetetlen a kabát. Nálam mindig van a zsák aljában egy pici helyet foglaló esőkabát és a hátizsákomra egy esővédő - ha egyszer csak elered, ezek nagyon jó szolgálatot tesznek. Kislány korom óta nem nagyon megyek kirándulni kendő és sapka nélkül sem. Részben mert a tested hőjének jelentős része a fejeden távozik, így ha a fejed nincs fedve, könnyen lehet, hogy fázni fogsz. A másik dolog, hogy Édesapám mindig mondta, hogy a sapka fontos - így nem esnek a fejemre mindenféle dolgok fentről, nem másznak be a bogarak a hajamba és az esetleges pókhálókon is könnyedebb az átjutás:) Végezetül pedig néhány szó a zokniról. Soha ne vágj neki egy túrának valami olcsó, egyszerű vékony kis pamut zokniban, mert hosszú időre szerezhetsz bőrsérüléseket, szép nagy vízhólyagokat. Egy jó túra zokni eleve biztosítja, hogy ne nagyon törje fel a lábad a cipő, valamint elvezeti a nedvességet, nem mozog el a lábadon túra közben. Ideális a gyapjú és szintetikus anyagok keverékéből készített túra zokni, a lábbelidhez igazítva - pl nyári túracipőhöz más zoknira lesz szükséged, mint egy téli túrabakancshoz, etc.. Lábbeli A túrázás legfontosabb kelléke a megfelelő cipő kiválasztása. Sokszor látok nyáron kirándulókat, akik pl megálltak a Hármashatárhegynél vagy Dobogókőnél és egy könnyű kis hétköznapi szandálban vagy akár strandpapucsban vágnak neki a környező útvonalaknak. A nem megfelelő lábbeli nem csak hogy kényelmetlen lesz, de balesetveszélyes is. Nagyon fontos, hogy a túrázáshoz használt cipő jól tartsa a lábad, jól tapadjon, könnyű és kényelmes legyen. A hazai terepeken ideális, ha rugalmasabb talpú cipőt választasz. A legtöbben nem tudják, de a nagyon profi stramm kinézetű túrabakancsok legnagyobb része magashegységekhez van kitalálva, nagyon merev a talpuk, ezáltal ideálisak sziklás talajhoz. A hazai kiránduló útvonalakhoz nem jó egy túl merev talpú, nehéz bakancsot választani, mert csak fájni fog a lábad benne. A túrabakancs, túracipő, trekkingcipő kiválasztásnál a legfontosabb szempont a kényelem. Ne felejtsd el, hogy minimum 1 számmal nagyobb lábbelit vegyél, mert ha éppen jó rád a túrabakancs, akkor főleg ha már délutánra bedagadt a lábad, hegyről lefelé jövet elképzelhető, hogy sérülni fog a lábujjad. Én a Salomon túracipőire esküszöm, mert évtizedek óta ezzel foglalkoznak, nagyon kényelmesek, könnyűek, strapabíróak és még egyikről sem hallottam, hogy bárkinek feltörte volna a lábát:) Nyáron érdemes nyári túracipőt választani, ami jól szellőzik. Ősszel és tavasszal jó, ha vízálló bakancsot választasz. Téli túrákhoz, pedig ideálisak a bélelt meleg bakancsok. Mielőtt túrázni indulsz, győződj meg arról is, hogy a lábkörmeid elég rövidek-e. A hosszú lábköröm komolyan meg tud nyomódni és nagy fájdalmakat tud okozni. Lehetőleg ne közvetlenül túra előtt vágj körmöt, mert ha esetleg megsérül a lábat, akkor fájdalmas lesz a túra alatt. Néhány nappal a túrázás előtt érdemes időzíteni a körömvágást, így ha esetleg valami sérülés keletkezik, lesz ideje begyógyulni. Étel és ital Klastrom-forrás (Klastromkút) Egy kirándulás elképzelhetetlen megfelelő folyadék és élelmiszer utánpótlás nélkül. Gondold át előre, mekkora távra mész, mennyi ideig fogsz túrázni, lesz-e közben vízvételi lehetőség ( pl. források, falvak). Ha melegebb nyári időjárás van, azt is kalkuláld bele, hogy sokkal több folyadékra lesz a szervezetednek szüksége. A túra során igyál rendszeresen. Sokan csak azért fáradnak el gyaloglás közben, mert nem ittak eleget. A folyadék utánpótlására a legideálisabb a tiszta minőségű víz - hűvösebb időjárásban pedig az, ha termoszban gyógyteát, fűszeres teákat viszel magaddal. Divatosak az ilyen mindenféle izotóniás italok - akik ismernek, tudják, hogy távol tartom magam a műdolgoktól. Lehet, hogy jók, de majd beszélgetek azokkal, akik ezeket isszák 40 év múlva, hogy vannak:) Élelmiszernek olyat csomagolj, ami nem romlik - ideális ilyenkor a hús és tejtermékmentes étrend. Egy tökmagkrémes szendvics a nagy melegben kevésbé romlandó, mint egy sajtos vagy sonkás szendvics. Mi túra előtt, általában frissen főzünk gabonából és hüvelyesből készült ételt zöldségekkel (pl rizs, dhál, subji) és dobozban visszük magunkkal. Van, amikor pogácsát vagy muffint sütök az útra. Ezen felül mindig van nálunk valamilyen müzli szelet féle, szezámszelet, aszalt gyümölcsök, magvak. Jó lehet ilyenkor a keksz, a sós ropi, sokan szeretnek csokoládét vinni, mert kevés helyet foglal és sok kalóriát ad - nyáron a hőségben a csokit nem ajánlom, mert elolvad:) Vihetsz magaddal almát is - folyósabb gyümölcsöket nem ajánlom kiránduláshoz. Jó, ha van nálad valamilyen cukor, amivel gyorsan energiához juttathatod a szervezetedet. Hátizsák Ne túl nagy méretű és könnyű túrazsákot válassz. Érdemes egy jó túrazsákot beszerezni, mert egy kis háti tarisznyában elfér mindened, de ha kényelmetlen a hátadon, akkor a túra élményéből sokat el fog venni. Mindent a hátizsákba tegyél, nem érdemes külön keresztbe kis táskát, oldaltáskát vinni magadon, mert csak nehezíti a közlekedést és adott esetben balesetveszélyes is lehet, ha beakad valahová. Vigyél magaddal mindent, ami szükséges, de itt is érvényes jóga elve aparigraha - ne birtokolj a szükségesnél többet. Ne tedd tele a zsákodat fölösleges dolgokkal, amik csak foglalják a helyet és plusz súlyt jelentenek végig a túra alatt. Legyen nálad minden, ami kell és minél könnyebb a hátizsákod, annál könnyebben tudsz majd vele gyalogolni. Néhány apróság, amik nélkül én nem szoktam útra kelni Legyen nálad elegendő papír zsebkendő, vagy akár külön wc papír is. Az erdőben ne keres nyilvános wc-t, csak keress egy számodra szimpatikus helyet, bokrot. Hasznos, ha van egy iránytűd, segít tájékozódni, hogy a térképen mikor merre mi találhatóJ Ha nyári hőségben mész kirándulni - és nem végig erődben leszel - érdemes naptejet használni, nehogy megégj. Ha szeretnél fényképeket készíteni, akkor legyen nálad fényképezőgép vagy a telefonod. Bicska, zsebkés - ideális, ha le kell valamiből vágni valamit, vagy egy botot szeretnél magadnak a kiránduláshoz helyben készíteni. Amennyiben többfunkciós, pl a rajta lévő nagyító szuper a térképen található apró részletek megtekintéséhez. Toll, papír - szeretem ha vannak nálam. Részben bármikor lehet, hogy valahol találsz olyan kiírást, amiből valamit le szeretnél írni, vagy jön egy jó ötlet vagy valakitől hallasz valamit, amit jó lenne megörökíteni. Ha szükséged van szemüvegre pl távollátáshoz feltétlenül vidd magaddal - elszomorító, ha azért maradsz le a csodás panorámáról, mert otthonfelejtetted. Érdemes vinni a hátizsákban egy váltó zoknit is magaddal. Célszerű valamennyi kis egészségügyi csomagot vinni magaddal. Én ebbe nem vagyok túl erős, nálam csak néhány ragtapasz van:) de mindig tervezek venni egy jó kis elsősegély csomagot. A túrabot is sokaknak nyújt segítséget - pl. 82 éves Édesapám naponta járja az erdőket, de egy lépést sem tenne a botja nélkül. Neki még klasszikus túrabotja van, ami a Nagypapámé volt, tele jelvényekkelJ Ha úgy érzed, neked hasznos lehet egy jó kis bot, szerezz be egyet. Én nem használom, mert zavar, hogy nem szabad a kezem - ha nagyobb a testsúlyod, gond van az ízületeiddel vagy idősebb vagy, akkor mindenképpen jó dolog. Amennyiben a szemed érzékeny a fényre és a túra egy része olyan szakaszon halad, akkor feltétlenül vigyél magaddal napszemüveget. Ha egész napos túrát tervezel és van rá esély, hogy sötétedni kezd, mindenképpen legyen nálad lámpa. Én fejlámpát hordok magamnál, mert biztonságosabb, így a kezeimet bármikor könnyedén tudom használni pl. kapaszkodásra, de egy kézi elemlámpa is jó. Néhány jó tanács az erdőjáráshoz Ne szemetelj. Mindig vidd haza magaddal azt, amit elvittél az útra, ne dobálj szét az erdőben semmit. Mi a szemetet külön kis zacskóba szoktuk gyűjteni a hátizsák oldalsó zsebében. Az erdőben ne rohanj, élvezd a természet csodáit. Nyugodtan állj meg egy-egy csodát nyújtó szépségnél, pihenj meg, ha elfáradtál. Ne legyél teljesítmény kényszeres, ne a rohanásról szóljon az erdőjárás. Gyűjtsd az élményeket, élvezd a szépet és mindazt, ami gyönyörködteti a szíved, a szemed és a lelked. Az erdő megannyi élőlény otthona. Ezt mindig tartsd tiszteletben, légy kedves, illedelmes vendég. Ne hangoskodj, lehetőleg ne zavard meg az ott élő élőlények nyugalmát. Ne piszkáld, zaklasd, bántsd az utadba kerülőket - pl bogarakat, pókokat, növényeket, etc. A növények csodaszépek természetes élőhelyükön, ne bántsd, ne tépd le őket. Ha bárkivel találkozol az erdőben légy kedves, udvarias. Én mindig, mindenkinek szoktam köszönni. Ha valaki bajba kerül, mindig légy segítőkész. Erdőben tilos tüzet gyújtani, kivétel az erre kijelölt helyeken. Kerüld a tűzgyújtást az erdőben - még a kijelölt helyeken is. Ha feltétlenül szükséges szigorúan tartsd be a tűzgyújtás szabályait. http://erdotuz.hu/tuzgyujtasi-szabalyok/ Ha bármi baj történik, próbálj nyugodt maradni. Tudatosan gondold át, mit kell tenned, kérj segítséget, hívd a szükséges hatóságokat. A mértékletességet, fokozatosságot itt se felejtsd el, ne akarj első nagyon nagy távot, nehéz hátizsákkal megtenni. Kezd egy kisebb terheléssel, és ahogy a szervezeted szépen kezd hozzászokni a kilométerekhez és a zsákcipeléséhez úgy tudsz majd nagyobb távokat megtenni. Ne felejtsd el, a kirándulás, túrázás lényege, hogy szép és kellemes élményeid legyenek, hogy békéssé váljon az elméd, hogy közelebb kerülj a természethez és hogy pránával töltsd fel a szervezeted, nem pedig az, hogy valami távot, km-t, hegycsúcsot teljesíts vagy kitegyél valami postot egy közösségi média oldalára. Örömteli kirándulást kívánok:) szeretettel Kati
A számunkra legfinomabb granola (ajánló)
2018. április 3. Mindennapi ételeink
Anyukaként szeretném, hogy mi (akik a példát mutatjuk) és a gyermekeink is egészségesen táplálkozzunk. Fanni pl 1 éves koráig szinte csak anyatejen élt, mellette napi 1, majd 2 alkalommal kóstolgatott szopizás után zöldséget, később gyümölcsöt és gabonákat, olajos magvakat, hüvelyeseket. 2 éves koráig nem evett cukrot, helyette aszalt gyümölcsöket. Most sem édesszájú, és bár itthon kb 10 éve nem használok cukrot, csak eritrit, nyírfacukor, stivia, illetve szirupok és termelői méz található a spájzunkban, a rokonságtól kap néha, ha találkozunk csokoládét, cukros dolgokat, de nem bír sokat megenni belőlük. Gergővel is hasonlóan tervezem az első életéve(ke)t. Egy héten kb három-négy alkalommal eszünk édes reggelit. Ez általában növényi tejben főtt kása (zab, köles) vagy tejberizs, tejbedara (zabbal dúsítva), és müzli, vagy gofri, palacsinta; mindez gyümölcsökkel, magokkal. A bolti müzlik (nem reggelizőpehelyre, hanem granolára gondolok) finomak, de sajnos csak pár vegán közülük, illetve rejtett cukorforrások. Ezért örültünk meg nagyon a Granoland reggeli granola készítményeinek. Szüleimnél kóstoltuk meg az egyik terméküket és azóta felvettük a kapcsolatot a gyártókkal. A múlt héten pedig ajándékcsomagunk érkezett tőlük. Nagyon korrekt, kedves családi vállalkozás, érdemes megnézni a honlapjukat: www.granoland.hu. A granoláik kézműves termékek, nem tartalmaznak cukrot, ízfokozót, tartósítószert; azonban teljesőrlésű zabot, olajos magokat, aszalványokat annál inkább. 4 ízben rendelhetők: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Kókuszos-mazsolás 3. Fahéjas gyümölcs 4. Kókuszos-csokis Összetevők: teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, mandula, szezámmag, napraforgómag, lenmag, himalaya só + 1. aszalt vörös áfonya, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor 2. kókuszchips, kókuszreszelék, mazsola 3. aszalt vörös áfonya, mazsola, aszalt sárgabarack, fahéj 4. kókuszchips, kókuszreszelék, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor Nagyon zamatos, laktató finomságok, melyek teljes értékű reggeli. A másik termékcsoportjuk a granola szeletek, melyek szintén jóízű, laktató finomságok, egyet, ha megeszünk pár gyümölcs kíséretében, meg is van az egészséges, tápláló, finom reggelink. Ez nálunk azért nagy előny, mert férjem sokat utazik és így változatos ételeket tud magával vinni. Ezekből 3 fajta kapható: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Gyümölcsös 3. Csokis- kókuszos Összetevők: Teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, rizsszirup (bio), kókuszreszelék, mandula, kakaóvaj, szezámmag, napraforgómag, himalaya só + 1. étcsokoládé csepp (59.9%), aszalt vörös áfonya, cukrozatlan kakaópor 2. aszalt vörös áfonya, aszalt sárgabarack, fahéj 3. étcsokoládé csepp (59.9%), kókuszchips, cukrozatlan kakaópor. Mindenkinek ajánljuk, hogy ismerkedjenek meg a Granoland ötletgazdáival és gyártoival, illetve a finom termékeikkel. Facebook: https://www.facebook.com/granolandgranola Honlap: www.granoland.hu
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 5. rész: Szarka Bettina
2017. november 21. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel negyedik interjú alanyomat, Szarka Bettinát! Bettinát a szeptemberi Vegan Food Fest-en ismertem meg. Éppen Lizával beszélgetett egy asztalnál, amikor I.-vel leültünk az asztalukhoz megenni a nagyon finom Las Vegans hamburgereinket. Egy idő után beszédbe elegyedtünk, rájöttünk, hogy ismerjük már egymást Instagramról. Persze megtaláltuk a közös pontokat is: kiderült, hogy Bettina abba a gimnáziumba jár, ahova I. is járt X évvel ezelőtt, szóval sztorizgattunk, elmeséltük ki, hogyan lett vegán és már el is múlt az idő, mennünk kellett haza a gyerekek miatt. Bemutatnád magad röviden? Szarka Bettina vagyok, 18 éves. Nagyjából másfél éve választottam a vegán életmódot, ebből körülbelül fél éven át nyers vegán voltam. Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Mikor bejelentettem, hogy vegán szeretnék lenni, szinte mindenki ellenem fordult. Senki sem értett velem egyet és a szokásos de a tej az fontos, a húsban van csak fehérje mondatokkal vagdalóztak. A szüleim nem vettek komolyan, úgy gondolták, ez csak egy átmeneti állapot, majd megjön az eszem. Néhány barátommal pedig megromlott a viszonyom, mivel sok közös program maga az evés volt, ez pedig egyedüli vegánként a társaságban egy kicsit nehezebb dolog. Idővel, mikor tájékozottabb lettem, már megértett mindenki és teljes mértékben támogatott. A szüleim főleg a nyers vegánság alatt segítettek sokat, de tudom, hogy bármikor, bármiben számíthatok rájuk ezzel kapcsolatban is. Mi volt a motivációd a váltásra? Fő motivációm az állatvédelem volt, mivel kiskorom óta háziállatok vettek körül. Ezenkívül az egészségem is közrejátszott a döntésben, végül pedig a vegánság környezetvédelmi részével is megismerkedtem, így azt mondanám, hogy lényegében az összes fentebb felsorolt indok miatt esett a választásom erre az életmódra. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? A váltásnak esetemben három fázisa volt. Először egy héten át vegetáriánus voltam, utána pedig a teljesen növényi alapú étrendet kezdtem el követni. Harmadik lépésként az állatokon tesztelt szépségápolási termékek és a bőrcipők elhagyását említeném meg. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Nekem személy szerint a tudatosság kialakulása nagyjából egy évbe telt. Először junk food vegán voltam, majd high carb low fat, és így szépen fokozatosan haladtam az egyre egészségesebb étkezés felé. Napi 2-3 liter vizet kezdtem el inni, illetve már B12 vitamint is használok. Úgy gondolom, a tudatosság csúcspontja nálam a nyers vegánság volt nyáron, ekkor étkeztem a legegészségesebben, ekkor éreztem magamat a legjobban. Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? Mind egészségügyi, mind lelki szempontból hatalmas fejlődésen mentem át. A legutóbbi vérvételem eredményében egy darab mínusz volt összesen, sosem volt ilyen, szinte tökéletes a vérképem! Ezenkívül úgy érzem, az állóképességem is nőtt. Ebből a testi egészségből kifolyólag lelkileg is teljesen ép lettem, nem gyötör lelkiismeret furdalás amiatt, hogy valakit megeszek, hogy életeket kell kioltani miattam. Illetve saját magammal is szuper lett a kapcsolatom, a vegánság segített kigyógyulni az evészavarból, amelyet én inkább lelki problémának mondanék fizikai helyett. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Nem okozott problémát az étkezés soha. Minden étteremben van sült krumpli, rizs, párolt zöldség és saláta, ezek pedig a vegánok legjobb barátai, megmentői. A legeldugottabb helyeken is sikerült megoldanom mindent. A suliba magamnak csomagolok ételt, esetleg puffasztott rizst veszek, de vannak a büfében vegán müzlik is. A kérdésekre általában türelemmel tudok válaszolni, de van, hogy átcsapok vérvegánba. Ezen kell még javítanom, nem szeretném elrettenteni az érdeklődőket. Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Talán a pizzát mondanám. Egy jó kis pizza vegán sajttal teljes mértékben visszahozza a régi, barátokkal evős emlékeket! Ezenkívül a vegán hamburger is nagyon üt, néha meg fogok enni egyet! Melyik a kedvenc vegán ételed? Az almáspite a Say Cheez Raw-ban. Egyébként sokszor változik, hogy mi a kedvencem, most viszont abszolút ez a kis “süti” a nyerő nálam. A sós ételek közül talán a pizzát mondanám! Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? Én azt üzenem az érdeklődőnek, hogy legyenek bátrak! Tájékozódjanak természetesen, informálódjanak könyvekből, filmekből, hogy minden kérdésre azonnal tudjanak válaszolni. Nagyon fontos egy alapvetően mindenevő világban a kitartás és a magabiztosság is, bíznunk kell magunkban, hogy helyesen cselekszünk, így nem tudnak megtörni minket. Ezenkívül ne ostorozza magát senki amiatt, hogy miért nem váltott korábban, az a lényeg, hogy már a jó útra lépett. Illetve sok-sok türelmet és elfogadást is kívánok Nekik, szükségük lesz erre, ha fenn szeretnék tartani az eddigi kapcsolataikat! Bettinát megtaláljátok: Blog: settinablog.wordpress.com Instagramon: settina E-mail-en: settina.sb@icloud.com
Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)
2017. szeptember 22. Zizi kalandjai
Igen, tudom, már javában ősz van és most naptár szerűen szeptember 2-án már beköszöntött a hűvösebb, esős idő. Én azonban várom még a vénasszonyok nyarát, mert a kertünkben bőven akad tennivaló és az ilyen munkákat jobban szeretem száraz időben csinálni. Szóval hideg idő ide vagy oda, én bizony egy házi fagylalt receptet hozok most nektek. Az egyszerű egy hozzávalós banánfagylalt – angolul “nicecream” – titkát szerintem sokan ismeritek már, de aki még nem, annak röviden a lényeg: jó érett banánokat, meghámozva, kisebb darabokra törve a fagyasztóba teszünk egy tasakban. Ha jól megfagytak, bedobjuk a szuper turmixgépünkbe vagy aprítógépünkbe és addig dolgoztatjuk a gépet (6-8 perc), amíg a banánok krémes állagúra állnak össze. Ezt aztán bármivel ízesíthetjük, mehetnek bele fűszerek – vanília, fahéj -, más gyümölcsök, pirított vagy nyers magok, diófélék, kókuszreszelék, kakaópor, stb. Mi most superfood-osra vettük a figurát és az ajándékba kapott moringa porból tettünk bele egy keveset. “Ez a superfood Ázsiából hódította meg a világot, ott a növény minden részét felhasználják, a gyökerétől a levelekig. Európában a növény zöld leveleiből készült őrleményt fogyasztjuk. Antioxidánsokban gazdag, sejt- és szövetvédő hatású.” (Forrás: innen). Nagyon magas a moringa fehérje tartalma. A moringa lassíthatja az öregedési folyamatokat, tisztítja a májat, szabályozza a vércukor szintet, javítja az agyfunkciókat, vérszegénység és ízületi problémák esetén is használják. Tehetjük zöld turmixokba, ihatjuk teaként, de mivel enyhe hashajtó hatása van, kezdetben csak napi 1/2-1 teáskanállal javasolt szedni – ha rendszeresen fogyasztjuk -, majd fokozatosan növelhetjük a mennyiséget, ha nem okozott gondot a kisebb mennyiség. Mi nagyon ritkán fogyasztjuk, meg ebbe a fagylaltba 2 teáskanálnyit tettünk, amit hárman ettünk meg. Színezhetjük a fagylaltunkat acai porral lilára, céklaporral rózsaszínre, árpafűporral szintén zöldre, de tényleg ízlésünknek megfelelően bármivel ízesíthetjük ezt a nyers, vegán, feldolgozott cukortól mentes egészséges fagylaltot, ami egyébként a reggelink is lehet. Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 8 perc Teljes idő 3 óra 8 perc A világ legegyszerűbb és legegészségesebb cukormentes, vegán fagylaltja. Szerző: Zizi Recept típusa: fagylalt, reggeli, desszert Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2-3 főre Hozzávalók 3 db érett banán, meghámozva 2 teáskanál moringa por egy csipet őrölt vanília goji bogyó, kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A banánokat törjük kisebb darabokra. Tegyük egy tasakba a darabokat, majd mehet a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banán darabokat tegyük a robotgépbe/aprítógépbe a moringa porral, a vaníliával és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de 2-3 perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Tálaljuk kis tálkákba szedve, tegyünk rá goji bogyót és kókuszchipset. Jegyzetek Granolával (ropogós müzlivel) megszórva teljesértékű reggeli lehet. 3.5.3226
A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü
1. NAP - szerda Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP -csütörtök Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP - péntek Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + spenótos rizottó előző napról Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: diós- banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: savanyú káposztáskölesfasírt Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!), akár friss salátával kiegészítve - Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor tehetsz bele akár az előző napi kölesfasírtból is. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Gyümölcsös kása
2017. január 21. Éltető ételek
Nem tagadom, imádom a kását, és azt, hogy ezerféleképpen el lehet készíteni. Én többnyire vízben sűrűre főzöm, majd ezt ízesítem mindenféle finomsággal. Hozzávalók: zabkása: - 1/2 zabpehely - 1 csésze víz - 1 evőkanál kókuszreszelék - késhegynyi vaníliapor - csipet só - 1 banán - 1,5 dl növényi tej - dió - extra: goji Elkészítése: A zabpelyhet mintegy 10 perc alatt főzd sűrűre. Hagyd kihűlni, majd kockázd fel.Tedd egy müzlis tálba, majd öntsd rá a tejet. Karikázd bele a banánt, szórd meg a dióval és a gojival.Jóízűen kanalazd be :)
Almás-zabos müzliszelet
Ennél egyszerűbb müzliszeletet még nem készítettem. Ez nem az a kifejezetten kemény, ropogós müzli, de a páromnak kifejezetten így ízlett. 10 perc előkészület után 30 perces sütőben pirulás után el is készül ez a finomság. Persze, hagyd egy kicsit hűlni, hogy könnyen szeletelhető legyen. Hidd el, szépen szeletelhető lesz, nem fog morzsálódni. Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 25 dkg reszelt alma - 10 dkg olajos mag (én most diót, mandulát és szezámmagot tettem bele) - 7 dkg aszalt barack és datolya vegyesen (kén- és cukormentes) - 1/3-1/3 kávéskanál vaníliapor és fahéj - 6-8 csepp narancsolaj Elkészítése: - Az almát hámozzuk meg és reszeljük le. - Az aszalványokat vágjuk fel kis darabokra, az olajos magvakat is törjük össze. - Egy serpenyőben egy picit pirítsuk meg a magvakat, de csak annyira, hogy éppen illatozzon, - Mindent keverjünk össze jó alaposan. - A sütőt melegítsük elő 200 fokra. - Sütőpapírral bélelt tepsibe formázzunk belőle 1,5-2 cm magas téglalapot, tegyük be sülni 10-15 percre. - Rácson hagyjuk kihűlni, majd szeletelhetjük is.Ha extra finomságra vágysz, kenjél a tetejére olvasztott narancsos csokit.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész Az ajándékok
2016. november 28. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: - Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is. - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet , nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati
Granola házilag készítve
Az első müzli, jobban mondva gabonapehely megalkotása Kellogg nevéhez fűződik. John Harvey Kellog és testvére Will Keith Kellog voltak a kukoricapehely (és a mogyoróvaj) előállításának úttörői a 19. század végén, 20. század elején. Igaz, a gabonapehely ötlete nem Kelloggéktól származik. Az ötlet gazdája Dr. James Caleb Jackson volt, aki 1863-ban hozta létre az első száraz gabonapelyhet, amelyet "granulának" nevezett. John egyik páciense, Charles William Post saját pehelygyárat alapított, ezzel a Kellogg gyár riválisa lett. Dr. Kellogg azzal vádolta Charles Postot, hogy az ellopta az eredeti receptet a szanatórium irodájából. (Mindemellett John Harvey Kellogg orvos volt, egy adventista szanatórium főorvosaként szolgált hosszú ideig.) 1897 körül John Kellogg és testvére Will Keith Kellogg elkezdte gyártani reggeli tápláléknak szánt, teljes kiőrlésű gabonapelyhét. Abban az időben a gazdagok tojást és húst, a szegények pedig zabkását és más főtt gabonafélét ettek reggelire. Később a testvérpár nem értett egyet a receptet illetően (Will cukrot akart tenni a pehelybe, hogy több embert vonzzon a fogyasztók körébe). Will megalapította saját üzemét 1906-ban, Battle Creek-ben, a mai Kellogg Company elődjét, először mintegy 44 fővel dolgozva. Ekkor kreálták a Kelloggs(R) Corn Flakes(R) márkanevet. 1922-ben Kellogg-nak sikerült Angliában is az árusítást beindítani. John Kellog a szanatórium által is híressé vált. Betegei voltak többek között William Howard Taft, az USA elnöke, Percy Grainger zeneszerző és zongoraművész, Irving Fisher közgazdász, George Bernard Shaw Nobel-díjas drámaíró, Johnny Weissmüller olimpiai bajnok úszó és filmszínész, Henry Ford a Ford gyár megalapítója, Thomas Edison feltaláló és Sarah Bernhardt színésznő. A gyárhoz tartozó irodai rész 1894-ben:Kellogg testvérek életútja külön-külön sok érdekességet rejt, beszélhetnék még a fitness gépekről, a Titanicról is akár. Remélem, érdeklődés felkeltésnek, kedvcsinálónak tudtam érdekes információkkal szolgálni, most azonban következzen a házi granola recept gazdagon elkészítve. A recept Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/2 bögre rizspehely - 1/2 bögre napraforgómag - 1/3 bögre tökmag - 1 bögre vegyes dió- mogyoróféle (törökmogyoró, kesudió, dió, mandala) - 1/2 bögre kókuszcsipsz - 1/3 bögre datolyaszirup (másfajta szirup vagy méz is jó) - 4 evőkanál mogyoróolaj vagy folyékony kókuszzsír - 1 bögre aszalt gyümölcs Elkészítés: Egy nagyobb tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpelyhet, magokat, kókuszcsipszet, aszalt gyümölcsöket. A datolyaszirupot és a mogyoróolajat jól keverjük össze egy másik tálkába. Öntsük rá a száraz alapanyagokra, keverjük át. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Előmelegített sütőben 180 fokon süssük kb. 8-10 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütőn múlik, hogy milyen hamar lesz kész). Akik sötétebb színben, jó ropogósan szeretik, azoknak egy picit tovább kell sütni, akik lágyabban, azoknak rövid ideig. Üvegben tárolva néhány hétig eláll (ha el nem fogy előbb :) ). Természetesen a granolát készíthetjük csak zabpehely és aszalt gyümölcsök vagy zabpehely és magvak párosítással. Ebbe a granolába gazdagon sok mindent beletettem.
Banános, zabpelyhes energia szelet vörös áfonyával
2016. augusztus 31. Fittanyuka
Nagy zabpehely rajongó vagyok, szinte minden nap fogyasztom, leginkább reggelire már több éve és nem tudom megunni. Magas fehérje és ásványianyag tartalma miatt a szuper egészséges gabonák közé sorolják. Sok vita folyik akörül, hogy gluténmentes vagy sem?! A zab alapvetően gluténmentes, a problémát a kereskedelmi zabkészítmények búzával való szennyezettsége okozza, ezért nem ajánlják sokan, sokszor gluténmentes diétában. Számtalan zabpelyhes reggelit készítek több variációban, magvakkal, friss vagy aszalt gyümölcsökkel, rizs vagy mandula tejjel. Az összetevőket egyszerűen csak összekeverem és mint müzli fogyasztom. Legújabb kedvencem ez a nagyon egyszerű banános zabpelyhes “energia szelet”, amelyet szintén kedvünk szerint variálhatunk és magammal vihetem ha nincs időm reggelizni. Hozzávalók: 1 csésze zabpehely 2 db érett banán maréknyi vörös áfonya, lehetnek más aszalvánok, magvak ízlés szerint 2 evőkanál kókusz olaj 2 evőkanál víz Elkészítés: Villával összetörjük a banánt, hozzákeverjük a zabpelyhet, kókusz olajat, vizet, aszalványokat, magvakat ha szeretnénk gazdagítani. Sütőpapírral kibélelt tepsibe evőkanállal kis halmokat rakunk, enyhén formáljuk. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt 180 C fokon enyhén aranybarnára sütjük.
Quinoás müzliszelet csokiöntettel
Valami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni. Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a durvára tört diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.Ha kihűlt, kenjük rá a kesudiós csokit.
Az összes 'müzli' találat megjelenítése »
Szerintünk ez is ízleni fog ...
- Vegán bejgli diós és mákos változatban
- Gyümölcslap készítése aszalással
- Sütés nélküli gesztenyés krémes: finomabb, mint a hagyományos változat
- Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)
- Nyers brownie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)