Megérkezett Nóra baba recept vegetáriánus

Megérkezett Nóra baba

2013. február 18. Napló étkeinkről, életünkről 

Megérkezett Nóra baba
tovább a teljes receptért  »
 Néhány nappal később a vártnál, február 1-én megérkezett kislányunk, Nóra. Nagyon féltem a szüléstől, de a szülésznő, Kati, és az orvos segítségével fantasztikus élményben volt részem. Negyedik gyermeknél mitől fél az ember? - kérdeztek tőlem. Röviden: az első szülés révén megtudtam, mi az a halálközeli élmény, a harmadik szülésnél pedig megtapasztaltam, hogy nagy fájdalomnál kiléphet az ember a testéből... Ez az első alkalom, hogy mindenre emlékszem: a nyafogásomra, és arra is, ahogy szép lassan kibújik a kicsi feje - még egyszer köszönöm mindenkinek, aki segített, és páromnak, hogy végig ott állt mellettem! Azóta eltelt több, mint 2 hét, a szokásos tejlázam is volt 4 nap, amin gyógyszer nélkül sikerült magam túltenni. Ez azért lényeges, mert eddig még a lázcsillapító bevétele is rossz hatással volt gyermekeimre. Persze ez az én történetem, és elég jól ismerem már a testi reakcióimat, ezt másnak nem ajánlóm! Szülés után láz esetén menjetek orvoshoz!! És íme Nóra 2 hetesen:

« Karobos csiga 2. A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - INDEX »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!