Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
Indiai reggelik – Ínycsiklandozó vegetáriánus ételek
A rákféléknek is vannak fájdalomérzékelőik, állítja egy új kutatás
Krumpli vagy gabonakolbász?
rizstészta receptek
Füstölt tofus-ananászos rizstészta
2017. november 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 1 zacskó rizstészta - 2 dl soya szósz - mirelit zöldborsó ízlés szerint - füstölt tofu (1-2 zacskó, ez is ízlés szerint) - 1/2 ananász konzerv Ez egy nagyon gyors, és egyszerű recept. A rízstészta kb 5 perc alatt megfő a forró vízben, ha kész leszűröm, pici olajat teszek rá, és félre teszem. Nem szabad nagyon sózni főzés közben, mert a szója szósztól esetleg túl sós lehet majd a végeredmény. Egy kevés olajra rádobom a kockára vágott füstölt tofut, ízlés szerinti zöldborsót, vagy kukoricát, de lehet mindkettőt. Pár percig futtatom a forró olajon, lezárom, és míg forró az edényem, beleöntöm a szójaszószt, és beledobálom a kis szeletekre vágott ananász konzervet. Pár percig hagyom ismerkedni egymással az összetevőket, majd bele keverem a rizstésztát is. Nagyon gyors, nagyon egyszerű! Az ananász édes íze, a tofu füstölt íze, és a szójaszósz együtt különleges ízélményt ad! Jó étvágyat!
Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal
2017. augusztus 13. Élj harmóniában
Jógatáborokban, elvonulásokon mindig készítünk valamilyen magvas tésztát - a tészta magvakkal teljes értékű fehérjeforrás és nagyon jó rostbevitel. Korábban egy gyömbéres szezámos sárgarépás tészta receptet már kitettem a blogra itt olvashatod.. Ez a brokkolis, napraforgómagos tészta mindig nagy siker.:) Amennyiben gluténérzékeny vagy fogyaszthatod gluténmentes tésztával, pl rizstésztával vagy hajdinatésztával. Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal Hozzávalók 5 személyre: 250 g durum spagetti vagy penne tészta 500g brokkoli 8 ek. tisztított napraforgó mag 4 ek. ghí (vegánoknak kókuszzsír) frissen őrölt fekete bors só szárított bazsalikom szárított kakukkfű Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Készítsd elő a brokkolit, szedd rózsáira és mosd meg alaposan. Főzd ki a tésztát is külön. Melegítsd fel a serpenyőt és a napraforgómagot pirítsd meg zsiradék nélkül, majd vedd ki a serpenyőből tedd félre. A serpenyőbe tedd bele a ghít, majd a brokkolikat tedd bele. Pici vízzel párold egy kicsit, majd pirítsd meg. Végül keverd hozzá a fűszereket, tésztát és a magvakat.
Gyömbéres kínai leves
2017. június 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egy leves, amit nem főzni, csak forrázni kell. Ani specialítása: Hozzávalók: - fél sárgarépa reszelve - mogyorónyi gyömbér reszelve - 1 evőkanál vegantéria - 3 evőkanál szójaszósz - fél alga lap felkockázva - rízstészta (ízlés szerinti mennyiség) - fél liter forró víz A sárgarépát belereszeled a tányérodba, arra ráreszeled a gyömbért, majd megszórod vegantériával, nyakon öntöd szójaszósszal, és beleteszed a rízstésztát. Erre kerül a forrásban lévő víz. Összekevered, majd 5 percig állni hagyod. Ennél egyszerübbet nem nagyon tudok elképzelni. Javaslom, hogy kísérletezz vele! Ez egy alap leves, de a mennyiségekkel is érdemes játszani, illetve reszelhetünk bele más zöldséget is. Pl. cukkinit a répa mellé, vagy helyette. Jó étvágyat!
Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Az úgy kezdődött, hogy AKCIÓS volt az ananász és az édesburgonya is a boltban... aztán úgy folytatódott, hogy mostanában a régi, kedvenc húsos ételeimet reformálom meg és varázsolom őket húsmentessé, a leginkább természethez (és nem pedig az élelmiszeriparhoz) közeli állapotba. Így hát végül úgy végződött, hogy a múltkori mexikói-magyar barátság után, most Délkelet-Ázsia konyháiba kalauzollak el titeket egy kis thaiföldi napsütésért. ;-) Az édes ízek kedvelőit most nagyon boldoggá fogom tenni! :-) Csak annyit fűznék hozzá: sokkal finomabb lett, mint azt elképzeltem! :-o édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) kb. 800 g batáta (vagy édesburgonya) kb. 800 g friss ananász 4 ek kókuszzsír vagy olívaolaj (Himalája) só, csipet őrölt fehér bors 2 ek világos szójaszósz, 2 ek balzsamecet (étkezési ecet is jó) 3 gerezd fokhagyma 1 közepes fej vöröshagyma 1/2 db zöld színű és 1/2 db piros színű kaliforniai paprika 1 tk frissen reszelt gyömbér 4 ek ketchup (paradicsompüré is jó) 3 ek édesítőszer tetszés szerint (én kókuszcukrot használtam) 1/2 db frissen facsart citrom leve 2 bögre barna rizs (3 ek fehér szezámmag - elhagyható) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A rizst feltesszük a szokásos módon főzni. (Dupla adag vízben, kb. 25 percig.) 2) Előkészítés: A vöröshagymát és a paprikákat hosszúkás csíkokra vágjuk. A batátát (édesburgonyát) és a friss ananászt meghámozzuk és kb. kockacukor méretű formákra vágjuk. 3) Felteszünk egy WOK-ot a tűzhelyre. Beletesszük a kókuszzsírt, a vöröshagymát, a felkockázott batátákat, a csíkokra vágott paprikát egy 1/2 bögre tiszta vízzel főzni. Reszeljük hozzá a fokhagymákat és a gyömbért. Fedjük le fedővel és kb. 15 perc alatt főzzük félpuhára a batátát. 4) Ezután hozzáadjuk az ananászt és fedő nélkül még kb. 10 percig főzzük. 5) Közben keverjük ki az édes-savanyú szószt: ketchup + szójaszósz + balzsamecet + édesítőszer + 4 ek tiszta víz. Forraljuk fel az egészet, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a frissen facsart citromlét, majd az egészet keverjük az ananászos batátához. (Tetszés szerint megszórhatjuk szezámmaggal is.) 6) Egy utolsó összeforralás (kb. 2 perc) és már kész is. 7) Barna rizzsel, rizstésztával vagy üvegtésztával azonnal tálalható. (Én szervíroztam mellé friss és ropogós jégsalátát is.) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán)Jó étvágyat kívánunk! :-) Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Draga Hanis Szonja! Mai nap megérkezett a nagyszerű könyved a Mit eszik a Világ? Nagyon profi munka, telis-tele jobbnál jobb nemzetközi receptekkel. Minden egyes oldalról árad a szeretet, a profizmus. Imádom a fotókat benne, nemcsak a finomabbnál finomabb ételekről, hanem rólatok és a csodálatos tájairól is! Nagyon gyakran fogunk belőle főzni az már biztos! Első receptem a Fahéjas-Karamellás Granola lesz. :-) Mégegyszer gratulálunk! Dave Raspberry is külön gratulál. A képek alapján úgy jó 100 receptre rá is bökött, hogy mit látna szívesen. A születésnapi menüjét is ebből fogom főzni. Dobai Szabina, vásárló" Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Vegán konzerv bableves 15 perc alatt, szupergyorsan
Üres a hűtőd és időd sincs főzni, de mégis tartalmas ebédre vágysz? A 15 perces vegán konzerv bableves tökéletes választás a rohanós időkre. Amikor idő szűkében vagy és a hűtőben sem találsz semmit, sokat segíthetnek a konzervek. Nem a legelegánsabb megoldás ugyan, de valóban gyors és megfelelő minőségű konzervekből is lehet nagyon sok finom vegán ételt készíteni. Személy szerint a vörös vesebabot magában, szendvics mellé, salátára feltétként is nagyon imádom, de egy gazdag, laktató leves, nálam sokszor egyedüli szereplője az ebédnek. Nagyjából 15 perc alatt készíthető el a vegán konzerv bableves, ami jól jön ha ugyan sietve, de egy kis meleg levesre vágysz. Vegán konzerv bableves hozzávalók 1 vörös (vese)bab konzerv (250g töltőtömegű – bonduelle) fél sárgarépa konzerv (130g töltőtömegű bébirépa konzerv – globus) fél fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk liszt (bármilyen, akár rizsliszt is megteszi) 1 ek napraforgóolaj 1 marék bulgur (helyettesíthető gerslivel, hajdinával, krumplival, vagy rizstésztával) 1 babérlevél 2 kk só és 1 kk bors 1kk kömény 1tk lestyán 1tk fehérborecet 1 negyed friss citrom leve póréhagyma zöld része 1 kis csokor friss petrezselyem Vegán konzerv bableves elkészítése A hagymát és fokhagymát kockázd fel, majd olajon pirítsd meg őket. Amikor a hagyma már kezd arany színezetet kapni, add hozzá a lisztet és sűrű kevergetés mellett pirítsd tovább, 1-2 perc múlva kevés vízzel keverd el a pirított lisztes hagymát. Ezzel készen is van a leves alapja, egy hagymás rántás. Add hozzá a rántáshoz az egész babkonzervet, a fél répakonzervet, a babérleveleket és a marék bulgurt. Kis vízzel öntsd fel és körülbelül 10 percig forrald. Add hozzá a fűszereket (só, bors, kömény, lestyán), majd add hozzá a borecetet és a negyed citrom levét, majd miután levetted a tűzről, szórd meg az apróra vágott póréhagymával és petrezselyemmel. Jó étvágyat kívánok! Jelmagyarázat: ek – evőkanál; tk – teáskanál; kk – kávéskanál
Pikk-pakk kész Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 12. Zöld Avocado
Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (mindenmentes, vegán) Most valami olyat fogok tenni, amit a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog történetében még sosem! :-o Egy villámgyors recepthez, villámgyors posztot készítek. Nincs semmi szövegelés, csak az egyszerű recept, ami 15 perc alatt elkészíthető. Fogadjátok szeretettel! ;-) HOZZÁVALÓK (2 főre) - 400 g rizstészta (vagy más tetszés szerinti tészta) - 1/2 fej brokkoli - 1 ek növényi margarin (bio) - 100 g paradicsompüré (koncentrátum) - 2 dl tiszta víz - 2 gerezd fokhagyma - 2 db friss bazsalikom levél - csipet Himalája só, és frissen őrölt fekete bors (őrölt chili esetleg) - 1 ek balzsam ecet - tálaláshoz: friss saláta, és söréleszőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉS A rizstésztát kitesszük egy mély tálba, és forró vizet öntünk rá. A csomagoláson jelzett ideig (kb. 10 perc) hagyjuk állni a forró vízben, majd leöntjük róla a vizet, és kész is. Közben az apró rózsákra vágott brokkolit megmossuk, és egy növényi margarinnal kikent WOK-ban ropogósra sütjük kb. 10 perc alatt. Tegyünk alá 2 ek vizet, és miután elfőtt ne pótoljuk, mert a cél, hogy ropogós legyen a brokkoli, és nem főtt. (Stir fry technika.) Miközben a tészta puhul, a brokkoli meg pirul, egy edényben tegyük fel a paradicsompürét, 2 dl vízzel, sóval, borssal, préselt fokhagymával, balzsam ecettel és apróra vágott bazsalikom levéllel. Kevergessük forrástól számítva kb. 5 percig, majd zárjuk el alatta a tűzhelyet. Ha mindent párhuzamosan készítettünk, akkor 15 perc alatt kész is a könnyű, és diétás vacsora. Friss salátával, sörélesztő pehellyel tálalhatjuk is az ételt. Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado segítségével! :-)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egy ismerősöm teljesen oda van a puffasztott kölesgolyókért, amiket filmnézés közben szoktak jóízűen nassolni. Én is kedvet kaptam, hogy megkóstoljam ezeket a roppanós pufikat. :-) Mivel az ehhez hasonló ételeket és alapanyagokat online rendelem, ezért első nekifutásra is több zacskóval kértem. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert, ahogy mondani szokták, "ízlések és pofonok", nálunk nem lett népszerű a natúr kölesgolyó... puffasztott kölesgolyók Elkezdtem hát törpölni rajta, hogy mit is kezdhetnék velük, hogyan használhatnám fel őket valamelyik receptben?! Sokat gondolkoztam, míg rájöttem, hogy gluténmentes panírban fogom felhasználni a kölesgolyóimat! :-) Oké, de mit panírozzak be??? Körbe néztem a konyhámban, hogy milyen maradékok vannak, amiket sürgősen el kéne fogyasztani, mielőtt kimásznak a hűtőből, vagy lejár a szavatosságuk. Nem szeretek ételt kidobni, hisz nélkülünk is hatalmas étel pazarlás megy nap, mint nap a világban. :-( (Erről láthattok is egy nagyon jó kis videót "Friss és máris a szemétben" címmel a Youtube-on.) fűszeres - bundás nyári tekercs (mindenmentes)A konyhai kutakodás eredménye: fáradt zöldségek, és egy csomag rizslap. Ebből pedig egyértelmű, hogy vietnámi nyári tekercs fog készülni, de kölesgolyós gluténmentes panírban! :-) Már a gondolat is felcsigázott, mert tudtam, hogy valami különleges, finom, egészséges, és tápláló fog belőle megszületni, habár azzal is tisztában voltam, hogy ez nem egy pikk-pakk kész gyors étel. És így is lett! Hosszú órákat álltam a konyhában, de megérte, mert nagyon finom és tálpláló ebéd lett belőle, amit akár ételallergiás vendégek elé is nyugodt szívvel tehetünk, mert rendhagyó glutén-, tojás-, és laktózmentes panírt kaptak a tekercsek. ;-) A fűszeres-bundás nyári tekercs mellé készült egy házi paradicsomos mártogatós, és az egészet egy friss, ropogós saláta ágyon tálaltam. Íme egy egyszerű, könnyen emészthető, tápláló, egészséges, de időigényes mindenmentes, vegán recept! :-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (kb.10 tekercshez) nyári tekercsekhez: Akármilyen otthon található zöldségből elkészíthetjük a tölteléket. Nekem most ez volt itthon: 1/2 sárga kaliforniai paprika 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 zöld kaliforniai paprika 5 szem retek 2 marék fodros kel 2 szál tavaszi hagyma 1 érett avokádó frissen őrölt fekete bors, Himalája só 1 zacskó rizslap (kb.22 cm átmérőjű) mindenmentes panírhoz: rizs liszt (vagy egyéb gluténmentes liszt) 4 bögre puffasztott natúr kölesgolyó (A bejegyzés alján, a "Megjegyzés" rovatban találsz még más gluténmentes "zsemlemorzsa" variációkat.) vegán tojás: 1 ek lenmagliszt és 5 ek víz keveréke + 1 dl tiszta víz (ha nem fontos, hogy tojásmentes legyen az étel, használhatunk hagyományos tojást is) fűszerek tetszés szerinti mennyiségben: chilipor, fehér őrölt bors, Himalája só (én jó fűszeresre készítettem) 2 marék szezámmag paradicsomos mártogatóshoz: 300 g érett paradicsom 1 ek édesítő (pl.: eritrit, vagy nyírfacukor) 1 tk Himalája só 4 gerezd fokhagyma 1 ek kókusz olaj 1 ek szárított olasz fűszerkeverék vagy oregánó 1 dl tiszta víz zöldség szivárvány ELKÉSZÍTÉS: A tölteléknek szánt zöldségeket felaprítjuk apró kockákra, majd jól összekeverjük a fűszerekkel. A rizslapokat "kifőzzük" a csomagoláson előírt módon, majd gyorsan megtöltjük a fűszeres zöldséges töltelékkel, és feltekerjük. (Ez a rizslap készítés nem is olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Itt egy kis képpel illusztrált segítség, hogy hogyan is lehet a legegyszerűbben elkészíteni őket.) Ha sikerül selejtet gyártanunk, ne dobjuk ki azt sem, mert bepanírozva és kisütve, a paradicsomszószba mártogatva nagyon finom rizsgömbőcöket készíthetünk belőlük. ;-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (mindenmentes Tehát készen vannak a nyers zöldséggel töltött rizslapok, amiket már önmagában is el lehet fogyasztani. Akár itt meg is állhatunk, ha nem szeretnénk bundával ellátni a vietnámi nyári tekercseket. Így is nagyon finom, és mivel a töltelékként felhasznált zöldségek nyersek, ezért sokkal több vitamint, ásványi anyagot, tápanyagot és energiát tartalmaznak, mint a későbbi bundás és sütött testvéreik. nyári tekercs (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ha azonban tovább megyünk, akkor készítsük elő a mindenmentes panírozáshoz szükséges alapanyagokat. Egy tálba tegyünk rizslisztet (vagy más gluténmentes lisztet), egy másik tálba keverjük ki a vegán tojást (ha nem szeretnénk tojást használni.). Ehhez 1 ek lenmaglisztet keverjünk össze 5 ek tiszta vízzel (süteményekbe kevesebb víz is elég), és hagyjuk 5 percet állni. Ez a keverék elkezd kocsonyásodni, és tojásszerűen nyúlni fog. Keverjünk hozzá 1 dl tiszta vizet, vagy növényi tejet (pl.:rizstejet). Az egészet keverjük alaposan el (mint mikor felverjük a tojást). A panírozáshoz szükséges harmadik tálba pedig daráljuk le a puffasztott kölesgolyókat, keverjük hozzá a szezámmagot, és a fűszereket (chili, bors, só). Kész a három mindenmentes panír hozzávaló, most már csak meg kell forgatni a tekercseket bennük, bundázzuk a megszokott módon. A kész fűszeres-bundás tekercseket kisüthetjük forró olajban is a hagyományos módon, de én inkább az olajkímélő, kalóriabarát, sütőben sült verziót választom ezúttal is. Egy kevés kókusz olajjal (elhagyható) meglocsolhatjuk a panírozott tekercseket, és tegyük őket egy sütőpapíron a 220 °C -ra előmelegített sütőbe. Légkeverésesen 15 percig süssük az egyik oldalt, majd 10 percig grillezős módban a másik oldalt. Így enyhén aranybarna, ropogós, de mégis puha tekercseket kapunk. Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Míg sülnek a tekercsek, készítsük el a házi paradicsomos mártogatóst, ami megadja a "hab a tortán" érzést ennél a rendhagyó ételnél. Turmixoljuk le a nyers p aradicsomokat. Egy kevés forró kókusz olajon futassuk meg a préselt fokhagymákat, majd adjuk hozzá a paradicsom turmixot, az édesítőt, a sót, 1 ek szárított olasz fűszert, és 1 dl tiszta vizet. Az egészet főzzük kevergetés mellett addig, amíg be nem sűrűsödik (kb.20 perc). Miután jönnek a finom illatok, és elkészült a paradicsom szósz, tegyük félre a meleg lapról, és hagyjuk hűlni pár percet. Végül kézi botmixerrel krémesítsük. Friss és ropogós saláta ágyon, házi paradicsom szósszal tálalhatjuk is a bundás és fűszeres zöldséges tekercseinket! Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Képzelőerőben gazdag, élménydús konyhai ténykedést, és finom, de tápláló végeredményeket kívánok! Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: Természetesen gluténmentes panírt nem csak kölesgyolyókból készíthetünk. Használhatunk piritósként megszárított, majd ledarált gluténmentes kenyeret is, mint zsemlemorzsa. Natúr kukorica pelyhet is alkalmazhatunk gluténmentes bundának. Engedjük el a fantáziánkat, és hagyjuk, hogy az alapanyagok kilépjenek a megszokott szerepeikből, a tradíciókból! Erről szól a reform étkezés! Légy kreatív, és rugalmas! ;-) Megjegyzés2: "A nyári tekercset (vagy másként, a vietnámi tekercset), a kínai konyhából ismert tavaszi tekercstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nem búzalisztből készült tésztába göngyölik a változatos tölteléket, hanem leheletvékony rizstésztalapba. A vékony rizspapírba (praktikusan így hívják a szárított, vékony, rendszerint körlappá nyújtott tésztát) tekert zöldségeket, fűszernövényeket, rákokat, halakat, esetleg húst és természetesen halszószt, üvegtésztát és fűszereket tartalmazó tekercs nyersen éppúgy asztalra kerül, mint forró, bő zsiradékban kisütve. A nyers változatot gyakran az asztalnál ülők készítik el ízlésük szerint az előre kikészített töltelékek közül válogatva. A rizspapírt természetesen minden esetben vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljon, és némi gyakorlást igényel, míg szép szabályosra sikerülnek a rendkívül ízletes és egészséges tekercsek." Forrás: Mindmegette
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 2. heti menü
HETI VEGÁN MENÜ 8-14. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, hogy szükséges, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás, vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza, bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora: vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Copyright (C) 2015 Vegán Kihívás, Minden jog fenntartva! Ezt az e-mailt azért kapod, mert feliratkoztál hírlevél-listánkra! LEIRATKOZOM! o MEGVÁLTOZTATOM AZ ADATAIM!
Pad Thai pirított tofuval
2014. szeptember 11. Gréta konyhája
A Pad Thai, ahogy neve is mutatja, a thai konyha egyik talán legnépszerűbb alkotása, és számomra az egyik legfinomabb gyorsétel, amit az ember ehet, a gyümölcs, és a sushi után :)) Amint beköszöntött a szeptember, és megéltünk pár hűvösebb napot, a szervezetem egyből jelezte, hogy bizony mostantól melengető ételekre van szükségem, melengető fűszerekkel. A Pad Thai, thai sült tésztát jelent, amit ezerféleképpen variálhatunk. Ebben a verzióban minden benne van, amit az ázsiai ételekben szeretek, mert wokból jön, tészta van benne de gluténmentes, zöldségeket, és mogyorót is tartalmaz, szóval egy gasztrohedonistának, mint amilyen én vagyok, ez bizony maga a Mennyország. A Tündérkonyhában minden héten lesz valami ázsiai, étel a kedvenceim közül, szóval érdemes az oldalamat frissíteni a napi menük érdekében . Hozzávalók: 200g rizstészta 2 ek mogyoróvaj 4 ek teryaki szósz, vagy sima szójaszósz, tamari 1 ek sűrített paradicsom 1 ek vörös vagy zöld tha curry pasta 1 marék pirított földimogyoró 300g füstölt tofu 5-6 gerezd fokhagyma kedvenc idényzöldségek (pritamin paprika, lilahagyma, répa, zeller, brokkoli stb) 1 csokor friss koriander mogyoró olaj, vagy bármilyen ázsiai wok olaj,(kókuszolaj is megfelel) ujjnyi chili, ha valaki csípősen szereti 1. Az üvegtésztát leforrázzuk, majd 5 perc után leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, félretesszük. 2. A wokban felhevítjük az olajat, majd beletesszük a csíkokra, vagy kockákra vágott tofut, pár percig pirítjuk, majd felöntjük a teryaki szósszal. Addig pirítjuk, míg a szójaszószt a tofu felszívja, és ropogós, kérges lesz. Félretesszük. 3. A wokban kevés olajat hevítünk, majd beletesszük a curry pastát, a mogyoróvajat és a sűrített paradicsomot, szójaszószt. Ha krémes szósz lesz belőle, beletesszük az aprított fokhagymát, 1 percig pirítjuk, majd jönnek a zöldségek. Átforgatjuk kb 5 percen keresztül rázogatva, míg a zöldségek kissé megpuhulnak, de még roppanósak maradnak. 4. Hozzáadjuk a tésztát, átforgatjuk, majd a sült tofut is. 5. Tálaláskor megszórjuk pirított mogyoróval, és aprított koriander levelekkel. Jó étvágyat!
Spenótos-fenyőmagos rizstészta
Ez az étel kivételesen rizstésztával készült, így gluténmentes verzió, de nyugodtan készítheted teljes kiőrlésű spagettivel is. A lila hagyma íze nagyon jól passzol a spenóthoz! Ja, és ha épp nincsen fenyőmagod, pirított mandula, vagy dió is kiváló lesz hozzá!;) Spenótos-fenyőmagos rizstészta Elkészítési idő: kb. 30 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g rizstészta, vagy teljes kiőrlésű spagetti só 200 g leveles spenót, finomra aprítva a szára nélkül 2 lila hagyma, finomra aprítva 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva 30 g fenyőmag (vagy más dióféle, olajos mag) A spenótos-mandulás szószhoz 60 g fehér mandulakrém 140 ml szénsavmentes ásványvíz 1 tk. frissen facsart citromlé só, bors A tésztát sós vízben, néha megkeverve, kb. 8 perc alatt megfőzzük. A fenyőmagot egy serpenyőben szárazon megpirítjuk. Az olívaolajat felhevítjük, és a hagymát közepes tűzön kb. 5 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, majd a spenótot, és együtt még kb. 2 percig dinszteljük. A szószhoz a mandulakrémet, a vizet és a citromlevet elkeverjük, ráöntjük a spenótos keverékre és kb. fél percig főzzük. A kész szószt a főtt tésztára kanalazzuk, és a pirított fenyőmaggal tálaljuk. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Wok zöldségek fafülgombával - rizstésztával
2013. február 26. Fittanyuka Blog
A wokban készült ételeknél a legtöbb időt az előkészítés vesz igénybe, az alapanyagok szeletelése, aprítása, gyakorlatilag maga a készre készítési folyamat pár perc csupán. De még így is, összességében 15 perc alatt készült el ez az étel. Amíg a tészta puhára főtt addigra a wok zöldségek is elkészültek. Hozzávalók ( 4 fő részére) 4 szál, tisztított répa 2 cikk fokhagyma 4 szál újhagyma 1 db közepes cukkini 100 g szárított fafülgomba 1 evőkanálnyi szezámmag 1-2 evőkanálnyi kókusz olaj vagy szezámolaj 2 evőkanál tamari szója szósz 1 evőkanál kókusz cukor 1 evőkanál kókusz ecet ( savassága alacsony, kókusz vízből biológiai eljárással,természetes erjesztéssel készül, ásványi anyagokban gazdag) 1 kk thai bazsalikom Célszerű a fafülgombát forró vízbe beáztatni, min. 1/2 órára. A rizsésztának a vizet oda tesszük főni. A répát, cukkinit, újhagymát hosszanti csíkokra, szeletekre vágjuk. A felhevített olajon először a fokhagymát az újhagymával, fafülgombát majd a répát és utoljára a cukkinit állandó keverés mellett pirítjuk. Mikor már roppanósra pirultak hozzáadjuk a tamari szószt, kókusz cukrot és thai bazsalikomot, kókusz ecetet, átforgatjuk és készen is vagyunk. A kifőtt, lecsöpögtetett risztésztát beleforgatjuk a wokban elkészült zöldségekbe és tálalhatunk. Fittanyuka
Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel
2012. október 2. Zizi kalandjai
Helló Október! A hűvösebb idő ellenére is szeretem ezt a hónapot, ugyanis ekkor ünneplem a születésnapomat. Az eső sem zavar, felhúzom ellene a színes gumicsizmámat, belebújok egy vastag garbóba, esernyőt csapok a hónom alá és irány az utca. Máskor meg jó a kanapén kuckózni egy meleg takaró alatt, egy jó könyvet olvasni vagy éppen az egyik kedvenc sorozatomnak egy újabb részét megnézni (már lehet, hogy láttam ötször, de néha jó újra nézni és kacagni megint rajta). Néha főzős műsort nézek, hogy inspirációt gyűjtsek - nagyon hatékony! Az már csak hab a tortán, ha van egy meleg bögre tea vagy forró csokoládé a kezemben. Miután vizualizáltuk ezeket a képeket, evezzünk kicsit melegebb környékre. Noha zöldbabot még lehet találni a piacokon (múlt hétvégén is láttam a szegedi Mars téri piacon - el is felejtettem, hogy milyen szuper és hatalmas a piac a szülővárosomban) ez a meleg saláta mégis inkább a nyárutót idézi. Ha nem kapunk zöldbabot, pirítsunk padlizsánt hozzá vagy karfiolt. A thai öntet pedig csak tovább melegíti az étel hangulatát. Egyik hétvégén dobtam össze ezt a tésztasalátát, amikor a hosszúra nyúlt piacozás után nem akartam órákat tölteni a konyhában. Aprítással, főzéssel együtt megvan 40 perc alatt. Az elmúlt másfél hónapos édesség dömping után (már, ami a blogomat illeti) jól jönnek a könnyű, zöldséges ételek. Hajrá! Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel Hozzávalók 2 főre: Tésztához : - 200 g soba tészta (használhatunk udon tésztát, rizstésztát is) - 150 g zöldbab, végei lecsípve - 2 db közepes uborka vagy 1/2 kígyóuborka, felszeletelve - 4 db zöldhagyma, felszeletelve - 6-8 levél bazsalikom, felaprítva - friss koriander (ízlés szerint), felaprítva - só Öntethez : - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/2 citrom reszelt héja és leve - 1/2 teáskanál chili pehely vagy egy kis friss chili, felaprítva - 2 evőkanál rizsecet - 1 teáskanál nádcukor - 1 teáskanál szójaszósz - 1-2 teáskanál pirított szezámolaj Tegyünk fel egy lábasban vizet (kevés sóval) forralni a tésztának. Közben készítsük el az öntetet. Egy kis tálkában jól keverjünk össze minden hozzávalót és tegyük félre. Ha forr a víz dobjuk bele a zöldbabot és főzzük néhány percig (4-6 perc), amíg megpuhul, de nem fő szét. Szűrőkanállal szedjük ki egy tálkába, majd a tegyük a vízbe a tésztát megfőni (néhány perc kell csak a soba tésztának, de ha udon- vagy rizstésztát használunk, azoknak is). Szűrjük le és öntsük egy tálba. A közben langyosra hűlt zöldbabot vágjuk fel kisebb darabokra (tetszés szerint vágjuk két vagy három részre). Adjuk a tésztához a zöldbabot, az uborkát, a zöldhagymát és a fűszereket (bazsalikom, koriander). Öntsük rá az öntetet, jól keverjük össze és tálaljuk azonnal.
Tavaszi tekercs /Raw Spring Rolls/
2012. március 13. Nyers konyha
Jó ideje a szekrényemben pihentek a rizslapok, várva sorsukat. A héten ihletet kaptam, így délelőtt megvettem a többi hozzávalót és elkészítettem ezt a finomságot. Kaptam bio sárgarépát, bio kápiapaprikát, magyar újhagymát.... a végeredmény valami isteni lett... :) Csak mártogatom és mártogatom...mmm Tavaszi tekercs: rizstészta lap ( rizspapír) újhagyma felkarikázva sárgarépa julienre vágva uborka julienre vágva kápiapaprika julienre vágva avokádó szeletelve zsázsa csíra Egy tálba langyos vizet teszünk, beáztatunk egy rizstészta lapot. Ha már megpuhult ( kb. 1 perc) kivesszük, sima felületre fektetjük és a közepébe egymásra rétegezünk egy kis uborkát, paprikát, sárgarépát, majd a többi hozzávalót. Két oldalt behajtjuk a tésztát a zöldségekre, majd feltekerjük. Tálra tesszük. Tálaláshoz éles késsel félbe is vághatjuk. Mártogató: mokkáskanál miso fél citrom leve fél narancs leve reszelt gyömbér Mindent összekeverünk és kész.
Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül
2012. február 12. Zizi kalandjai
A könyvek, amelyeket mostanában gyakran forgatok... Igaz már a második hetet tapossuk a cukor és mindenféle édesség, édes sütemény, csokoládé mentes februárban, de az első hét összefoglalójával még csak most jelentkezem. Az első héten ebéd és vacsora után is nagyon hiányzott valami édes. Csak egy kocka csoki, egy falat sütemény és már jobban lennék - gondoltam. Ekkor jöttem rá, hogy a cukor, a csoki ugyanolyan drogok, mint az alkohol vagy bármilyen drog fajta. Enyhe elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem kapjuk meg a napi adagunkat. Már-már remegünk azért az egyetlen kocka csokiért, ugye? Eddig is címke-olvasós vásárló voltam, de ezúttal még inkább. Most csak a sós nasik jöhetnek szóba, ezért még figyelmesebben elolvasom a címkéket, hogy tényleg olyat vegyek, amiben nincsen cukor. Például nagy ritkán megkívánom a ropit. Ha elolvasom a hozzávalókat, inkább vissza szoktam tenni a polcra és nem veszem meg. Kivétel ez alól a tönköly ropi, azonban tartalmaz nádcukrot, így ebben a hónapban ez most nem jöhet szóba nasiként. Helyette nagyon sok olajos magot (főleg mandulát, diót, mogyorót, brazil diót, kesudiót) nyersen/pirítva fogyasztunk vagy leveleskel chipset. Ha nagyon az édes ízre vágyunk, akkor almát, narancsot vagy mandarint eszünk, de a kipréselt cékla-és répalének is elég édes az íze, hogy csillapítsa az édes íz utáni vágyunkat. A csoki éhségünket kakaóval csillapítjuk, egy 10 perc alatt összedobható nasival: egy maréknyi mandulát vagy mogyorót száraz serpenyőben megpirítok, ledarálom, összekeverem egy kevés kókuszolajjal és kakaóporral, majd berakom a fagyasztóba 8-10 percre, hogy megdermedjen egy kicsit. Elkanalazgatva filmnézés közben egészen kiváló. A pirított mandula isteni finom, a kakaó a csokira emlékeztet, csak ez az egész krém nem édes. Ha adnánk hozzá 1 evőkanál mézet, még akkor is az egészséges édesség kategóriába sorolnám. :) Hát így telnek a napjaink cukor nélkül. Nem könnyű, de túlélhető. A következő heti beszámolóban írni fogok egy édesség csábító eseményről. Kiálltam a próbát vagy nem? :) Most pedig jöjjön egy vegán recept, amit már harmadjára készítettem, mert annyira bejött nekünk. Fél óra alatt összedobható, szóval hétköznapi gyors vacsoraként is megállja a helyét. Udon tészta helyett használhatunk soba tésztát, rizstésztát, de akár spagettit is. Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban Hozzávalók 2 főre: - 200 g udon tészta - 300 g tofu, felkockázva - 1 csokor leveles kel, kisebb darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál chili pehely - 4 evőkanál tahini (szezámmag krém) - 2 teáskanál szójaszósz - 1 citrom kifacsart leve - só, bors - kókuszolaj (napraforgó olaj is használható) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A kockára vágott tofut tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg 2 teáskanál kókuszolajjal. Pirítsuk aranybarnára a kis kockákat kb. 20 perc alatt (alkalmanként keverjük át, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak). A tésztát enyhén sós, lobogó vízben a tasakon található utasítás szerint főzzük meg, szűrjük le és tegyük félre. Közben egy serpenyőben hevítsünk 2 teáskanál kókuszolajat, adjuk hozzá a fokhagymát, a chili pelyhet, majd 1 perc múlva a leveleskelt és 10 perc alatt pirítsuk enyhén ropogósra. Egy tálkában keverjük össze a tahinit a citromlével és a szójaszósszal, majd ezt a keveréket öntsük a megfőtt udon tésztára. Keverjük hozzá a leveleskelt. Szedjük tálkákba és tegyünk a tetejére a pirított tofu kockákból. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Thai pirított tészta grillezett padlizsánnal
2016. március 24. Vegán muflon
A blog története során még sosem értekeztem thaiföldi élményeimről, pedig gyakran vendégeskedtem Bangkokban egy szingapúri üzlettársam lakosztályán. Először csak nézőként nyertem betekintést a koszos klubok alagsorában zajló illegális harcok világába. Ott aztán egy kupacba fújta a szél az alvilág összes szemét alakját. Stricik, emberkereskedők, bérgyilkosok, orvhorgászok mindenütt... Végül magam is a ringben találtam magam, ahol nem voltak szabályok. Miután egyetlen rúgással padlóra küldtem az addigi bajnokot, Ho-Ling Szint, még a legrohadtabb alakok is megpróbáltak a bizalmamba férkőzni. A következő receptet pl. egy transznemű revütáncostól tanultam el, aki korábban Burmában volt kalóz, és amikor...őőő... bocsánat, egyszer a zalahalápi resti kerthelyiségében homlokon csapott a lengőteke, azóta hajlamos vagyok fiktív élményeket gyártani a Távol-Keletről. Na, de ha már itt tartunk, akkor szakma. Szíveskedjék előcibálni: A tésztához: 250g rizstészta (én sima teljes kiőrlésű spagettit használtam, de ezt elsunnyogjuk) 1 ek szezámolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet 1/2 marék friss bazsalikom felaprítva 2 ek szezámmag A padlizsánhoz 1 db padlizsán (ez váratlan fordulat volt, elismerem) 1/2 csésze rizs- vagy fehérborecet 2 ek szójaszósz 2 ek szezámolaj 1 ek agaveszirup (vagy hasonló sűrű, édeskés lötty, azért kiwiszörpöt ne használjunk) 2 gerezd fokhagyma A tésztát a csomagoláson olvasható használati utasítás ( ?????? ???) szerint feltesszük főni. Közben páclevet barkácsolunk a padlizsánhoz oly módon, hogy a folyékony összetevőket és a fokhagymát egy tálban összekeverjük, majd beleoktojáljuk az összetört fokhagymát. A padlizsánt kb. 1,5 cm vastag karikákra vágjuk, majd minimum húsz percre mindkét oldalán páclébe fojtjuk Közben egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, így marad a mélyebb serpenyő) felhevítjük a szezámolajat, és mikor kellően forró, hozzáadjuk a megfőtt tésztát. Hozzápasszítjuk az ecetet, a bazsalikomot, és a szezámmagot, majd komor tekintettel összeforgatjuk. A padlizsánt forró grillserpenyőbe helyezzük, majd mindkét felén 4-4 percig sütjük. Végezetül felszeleteljük, a tésztához adjuk, majd végezetül az egész hóbelevanchoz hozzáadjuk a páclé kb. 2/3-át. A maradékot megitatjuk ellenszenves hozzátartozóinkkal.
Vegán pho leves
Életemben először próbálkoztam meg vietnami étellel, és meg is lett a böjtje. A pho leves ugyan kifogástalan lett, de a háborús emlékek úgy is rám törtek, hogy sosem jártam Vietnamban. Például amikor 62-ben megbízást kaptunk a fiúkkal, hogy robbantsuk fel az összes vasútvonalat Hanoi környékén, de a sárgák tőrbe csaltak minket. Emlékszem Williams közlegényre, oklahomai srác volt. Napbarnított, sötét szemű, igazi jóképű strici, akiért döglöttek a nők. Naphosszat mesélt nekem arról, mihez kezd majd, mikor hazatér. "Nyitok egy éjszakai klubot a tengerparton, és megkérem a barátnőm kezét. De előtte feldugom ezt a puskát Ho Si Minh seggébe." - ez volt a szava járása. Még aznap ellőtték a golyóit abban a Hanoi pokolban. No, de hagyjuk a fiktív múltat, és térjünk a lényegre: Beszerzendő: 1 karalábé 1 nagyobb sárgarépa 1 csöveskukorica 1 alma 1 szál póréhagyma 1 chilipaprika 2-3 vékony szelet gyömbér 2 db csillagánizs 2 db fahéjrúd 3 hüvely kardamom 1 fej vöröshagyma 80 g lapos rizstészta (de bármilyen lapos tészta megteszi, én pl. bármilyet használtam) 80 g tofu 80g gomba 1/2 lime A zöldségeket és a meghámozott almát felszeleteljük, és 3,5 liter víz és egy kiskanál só hozzáadásával 20 percig közepes lángon alaplevet főzünk belőle. ("Uram, itt nem tehetem le a helikoptert, errefelé hemzsegnek a vietkongok!") Közben egy száraz serpenyőben lepirítjuk a kettévágott, megpucolt hagymát, gyömbért és a fűszereket. Az égett részeket egy késsel letisztítjuk, majd az egész hóbelevancot az alapléhez adjuk. ("22-es, csapdába estünk. Ismétlem, csapda, sárgák mindenütt! Hol a francban van a légicsapás?!") Közben sós vízben megfőzzük a tésztát, kisütjük a tofut (pl. az itt taglalt módon), és megpároljuk a gombát. Ezeket egy mélyebb tányérba helyezzük, felöntjük a leszűrt alaplével, majd felszeletelt lime-mal és egy kevés zöldhagymával dekoráljuk. ("Tartson ki, fiam, nemsokára hazamehet!")
Gyógyító miso leves (vegán)
2015. szeptember 19. Zizi kalandjai
Most az őszi, hűvösebb, nyirkosabb szezon indultával (eltekintve az elmúlt napok meleg időjárásától) beindul a megfázások, köhögések időszaka is. Mi is éppen köhögő fázisban vagyunk, az egész család… más bajunk nincs, csak köhögünk, de ezt már kb. egy hete. Lassan gyógyulunk jó sok vitaminnal, gyógyteával, népi gyógymóddal és jókedvvel. Na meg persze, ha van időm odafigyelni rá, akkor étellel is gyógyítjuk magunkat. Hiszem, hogy az ételek gyógyítanak, ha odafigyelünk rá, hogy mit készítünk, mi mire jó, mit mivel keverünk. Sokan teszik rendbe az egészségüket megfelelő táplálkozással. Ennél a levesnél a jótékony hatást a zöldségeken kívül a miso és a gyömbér adja. A miso* fermentált alapanyag… és hogy mit érdemes tudni a fermentációról, meg a misoról? Hát ezt: a fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben enzim hatására szerves anyag bomlik le. Az erjesztést baktériumok, élesztő- és penészgombák végzik, azaz gyakorlatilag előre megemésztik az ételt: lebontják a szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, és olyan mikroflórát, azaz jótékony baktériumokat hoznak létre, amelyek segítik az emésztőrendszer működését, valamint megóvnak a kórokozóktól és más parazitáktól. A fermentálás egy olyan tartósítási forma, ami káros adalékok hozzáadása nélkül történik, és mivel nem éri az ételt sem túl magas, sem túl alacsony hő, így a benne lévő vitaminok és enzimek is jelen lesznek a végtermékben. A miso többnyire szójababból készült, erjesztett sós ízű pép. Alapanyaga lehet még rizs, árpa és állítólag csicseriborsó is (én még ilyet nem kóstoltam). A mison kívül fermentált ételek még: a savanyúság, a tempeh, a kefír és a kimcsi – koreia csípős-fűszeres savanyúság – ezekből érdemes minél többet fogyasztanunk a hideg időszakban. (Még többet a fermentálásról: itt, itt és itt.) A gyömbérről pedig ódákat lehetne zengeni… antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, megfázás, légúti fertőzések idején hozzájárul a kórokozók legyőzéséhez, gyulladáscsökkentő. Fokozza az étvágyat és segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét… és még sorolhatnánk. A lényeg, a lényeg… próbáljátok ki a miso levest! * Miso nagyobb szupermarketekben, ázsiai üzletekben, online webáruházakban már beszerezhető! Gyógyító miso leves (vegán) (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók: – 1 db közepes póréhagyma, felkarikázva – 1 db közepes cukkini, felkockázva – 2 db közepes répa, felszeletelve – 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva – 150 g soba vagy rizstészta – 1 nagy marék spenót – 1 kis marék szárított alga, csíkokra vágva (opcionális, plusz jó ízt ad a levesnek; ha nincsen, kihagyható) – 5-8 evőkanál miso (ízlés kérdése, hogy mennyire legyen intenzív ízű a leves) – 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér (én legközelebb 2 evőkanállal tennék bele… ízlés kérdése, próbáljátok ki nektek, mennyivel ízlik) – 6-8 bögre zöldség alaplé vagy víz – 3 evőkanál kókuszolaj – csipet só Egy közepes lábasban kókuszolajon dinszteljük meg a póréhagymát közepes láng felett. Adjuk hozzá a répát és főzzük 5 percig, majd jöhet a cukkini, újabb 5 perc főzés és ízesíthetjük is a levest a csipet sóval és a frissen reszelt gyömbérrel. Öntsük hozzá az alaplevet (vagy vizet) és forraljuk fel. Közben egy másik lábasban forraljunk vizet a tésztának és a csomagoláson olvasható utasítás szerint főzzük meg, majd szűrjük le. Én meglocsoltam egy kevés pirított szezámolajjal, ez isteni plusz ízt ad a tésztának és nem ragad össze tálalásig. Ha a leves felforrt, adjuk hozzá a tofut, a spenótot és az algát, főzzük még 2-3 percig. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a misot. Jól keverjük el, hogy a miso feloldódjon a levesben. Tegyünk a tálkákba a megfőtt tésztából és erre szedjük rá a forró levest! Azonnal fogyasszuk!
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi télen sokkal több levest eszünk, mint nyáron. Valószínűleg az is az oka, hogy nyáron több lédús gyümölcsöt és friss zöldséget fogyasztunk, ezért nincs szükségünk plusz folyadék bevitelre leves formájában. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kívánjuk a levest, de sokkal ritkábban. A magyarok egyébként is nagy leveses nemzet hírében állnak, összehasonlítva az átlag európai étkezési szokásokkal. Egy magyar menüsor elképzelhetetlen leves nélkül! A hideg időkben főleg tápláló krémleveseket készítek, amik jól felmelegítenek minket. ;-) Tavasszal és nyáron pedig inkább a hagyományos "lé és rágnivaló" leveseket kívánjuk meg. Ma egy ilyen, pak choi leves receptet hoztam, mely valójában egy könnyen és egyszerűen elkészíthető zöldségleves, telis tele értékes zöldségekkel. Egy hűvös nyári estén szívesen kanalazgatunk ehhez hasonló leveseket. És te? Mennyire szereted a leveseket? Pak Choi A pak choi-t, vagy bordáskelt sokszor azonosítják a kínai kellel is, de mára már a pak choi elnevezés a magyar nyelvben is elterjedté vált. A káposztafélék családjába tartozó pak choi Közép-Kelet-Ázsiából származik. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. "A kínaiak egyetlen szóval sokféle zöldségre utalhatnak: "choi" (ejtsd:csoj). Pak Choi talán a legismertebb Choi féle, mivel különböző egzotikus szupermarketeken már könnyen beszerezhető. Káposztafélék családjába tartozik, és többféle néven is szokták emlegetni: bok choi, fehér mustár káposzta, ló füle, kínai zeller káposzta. A törzs fehér része édeskés, "ropogós", míg a zötét zöld levelei puhábbak és enyhén kesernyések. Igazán sokoldalú zöldségféle! Stir fry ételekhez felhasználható, vagy párolt vegyes tálakhoz, de önmagában is tálalható, mint egy zöldség-étel. Az íze valahol a káposzta és spenót közé esik. Van egy bébi változata is, ami még édesebb! A bébi pak choi-t néha nyersen is eszik, de a legjobb ha enyhén párolt/gőzölt. A pak choi növény gyakran szimbolizál Kínában jólétet és gazdagságot. A szó fordítása értelmezhető úgy, hogy százféle jóság/vagyon. Kínai új év idején nem véletlenül kerül az ünnepi asztalra!" Forrás: Ízek Kelet London HOZZÁVALÓK: (kb. 8 adaghoz) - 2 l tiszta víz - 4 db bio leves kocka - 1/2 piros pritamin paprika kis kockákra vágva - 1 db lila hagyma 4 részre vágva - 3 db gerezd fokhagyma egészben - 150 g kukorica (nem cukrozott konzerv, vagy fagyasztott) - 1 szál tavaszi hagyma darabokra vágva (kb.1 cm-esek) - 2 db pak choi feldarabolva (kb.6-7 cm-es darabokra) - 1 marék friss petrezselyem - 1 ek világos szójaszósz - 1 db nagyobb sárgarépa vékonyra karikázva - 1 db kisebb fehérrépa - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan pl.: cukkini, brokkoli, zeller, egyéb zöldségek) - 4 "fészek" kínai noodle tészta (gluténmentes) Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Tegyük fel a vizet forrni egy nagy lábasban. Mielőtt forrni kezdene szórjuk bele a bio leves kockákat, és sárgarépa karikákat. Forrás után kb. 10 perccel, adjuk hozzá a zöldségeket: paprika, lila hagyma, fokhagyma, kukorica, tavaszi hagyma, petrezselyem, és a pak choi. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a répa el nem kezd puhulni. Max. 30 perc alatt ehetőre puhul a répa is, és még a zöldségek sem főnek szét. A noodle tészták zacskóiban 6-10 db tészta "fészek" található. 1 db noodle fészek kb. 2 főnek elég, ha szeretjük sok tésztával enni a levest. :-) A noodle tésztákat külön főzzük meg, mint a hagyományos tésztákat, kb.8 perc alatt (lásd a tészta csomagoláson). (Fedő alatt, forrásban lévő sós vízben, 1 ek olajjal.) A megfőtt noodle tésztákat csak közvetlen a fogyasztás előtt tegyük a leveses tányérunkba, hogy ne tűnjön el a leves , mert a tészta magába szívhatja a folyadékot. És ennyi! Ilyen egyszerűen elkészíthető ez a leves. Természetesen a zöldségeket a saját ízvilágunk szerint változtathatjuk. Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Ma már sokféle noodle tésztát lehet kapni. Létezik teljeskiőrlésű, gluténmentes noodle és rizstésztából is láttam már. Válasszunk kedvünk szerint! ;-)
“Hagymatokány” – Rizstésztával / Nyers káposzta saláta gazdagon
2014. szeptember 29. Fittanyuka
A nyárnak vége, de néhány erdélyi recept még van a tarsolyomban, amelyeket szinte nemis szükséges reformálni. Az egyik ilyen a hagymából készült főétel, magyaros fűszerekkel, én éppen nem rendhagyó módon rizstésztával párosítottam, amely gluténmentes és könnyen emészthető. Ez az étel bármely évszakban megállja a helyét, íme a recept: Hozzávalók ( 4 fő részére): 1 kg vöröshagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só 1 kk őrölt kömény 1 kk édes, pirospaprika késhegyni őrölt fekete bors 1 ek. zabliszt vagy barna rizsliszt 1-2 cikk préselt fokhagyma 2 dl víz 200 g rizstészta 200 g füstölt tofu A hagymát felaprítjuk és a sóval együtt az olajon ledinszteljük, majd adunk hozzá kevés vizet és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fűszereket, préselt fokhagymát. A zablisztet csomómentesen elkeverjük 1 dl vízben és hozzáaöntjük a hagyma tokányhoz, keverés mellett besűrítjük. Ha szükséges még sózzuk, fűszerezzük. A kockára vágott tofut, kevés sóval és borssal kókuszolajon megpirítjuk, a rizstésztát kifőzzük és a hagymával tálaljuk. Nyers káposzta saláta gazdagon: 1/2 fej zsenge, édes káposzta 1-2 db paradicsom 1 szál répa 1 kk egész kömény 1 kk himalaya só 1/2 citrom leve 2 evk hidegen sajtolt napraforgó olaj A káposztát almareszelőn lereszeljük a répával együtt, a paradicsomot kockára vágjuk, megszórjuk a köménnyel. A citrom levét a hidegen sajtolt olajjal, sóval összerázzuk egy kis üvegben és a salátára öntjük. Az üvegben való összerázás a legegyszerűbb módja a dresszingek elkészítéséhez. Finom, zsenge és ropógós saláta, önmagában vagy főétel mellé.
Nyári Bikini alak – Étkezési tippek
Nyakunkon a strandszezon, ilyenkor minden nőtársam érez valamiféle stresszes érzést a fürdőruha szezon előtt. Kilóg itt, ott egy kis párnácska, szűkebbek a nyári ruhák, gödröcskék a fenék és combrészeken… Nem szükséges, hogy fitness modell alkatunk legyen, nem ez a cél, inkább csak az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, tudjuk azt, hogy tettünk lépéseket, hogy egészségesebbek, karcsúbbak legyünk és feszetelenebbül élvezzük a nyári napsugarakat bikiniben a strandon, vízparton. Ezek az étkezési tanácsok segítenek, hogy eltűnjenek a párnácskák, feszesebb legyen a bőr és nagyobb legyen az önbizalmunk:)! A következőket töröld a menüdből, hogy gyorsabb és teljesebb legyen a siker: - Fehér cukor, ( nádcukor is) és minden ami tartalmazza! - Állati tej,-tejtermékek, - Fehér búzaliszt - Feldolgozott élelmiszerek, mesterséges ízfokozók ( glutamát)!! - Szénsavas italok Első lépés: Vízfogyasztás! Nincsen méregtelenítés ha nem elég a szervezet számára a vízmennyiség. 20 testsúlykilogrammonként 1 liter a szükséges mennyiség a sejtek hidratáltságához. Sokszor nem éhséget érzel valójábna, hanem a szervezeted szomjazik. Az elején nehéz amíg kialakul az új szokás: hogy iszol kellő mennyiségű vizet. A folyadék nem leves, nem üdítő, nem gyümölcslé, hanem szűrt vagy szénsavmentes ásványvíz. Tipp: ne indulj el otthonról víz nélkül, mindig legyen nálad és elosztva a nap folyamán idd meg a neked szükséges mennyiséget. A napot kezd és zárd egy nagy pohár vízzel! Második lépés: Reggelizz! Reggel gyors az anyagcsere, a nap ezen szakaszában fogyaszd az édes ízeket: gyümölcsök, teljes értékű pelyhek, pl: zabpehely, müzlik ( cukormentesek). Ha nem szoktál reggelizni, akkor egy shake vagy turmix, például zöld turmix legyen a reggelid. Reggeli receptek! Harmadik lépés: Uzsonna és nasik az étkezések között: A délelőtti órákban ez lehet egy vagy maximum kétféle gyümölcs, zöld turmix, nyers olajos magvak (1-2 marékyni max.), fehérje shake növényi tejjel. Délutáni szakaszban a gyümölcsök kivételével a leírtak. Negyedik lépés: Ebédelj! Az ebéd tartalmazzon növényi vagy állati fehérjét ha eszel húst. Társításként csakis rostban gazdag zöldségek és olyan köretek amelyek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak: barnarizs, rizstészta, köles, teljesértékű tönköly tészta, quinoa, hajdina. Továbbá tartalmazzon “jó”, esszenciális zsírokat, mint például: hidegen sajtolt olajok: olíva, lenmag, szezámmag, napraforgó. Ebéd receptek! Ötödik lépés: Este 18 óra után már ne vacsorázz! Este a szervezet méregtelenítéshez készülődik, ezt a folyamatot szükséges támogatni: salátákkal, vízben gazdag zöldségekkel, esszenciális zsírokkal ( hidegen sajtolt olíva olaj, lenmagolaj, avokádo, ezek a jó zsírok segítik a máj méregtelenítését). Kiegészítheted a salátát, grillezett tofuval, vagy avokádó krémmel, csicseriborsóval ( értékes növényi fehérje forrás). Saláta vacsorák! Krémek, kencék! További tippek: - Hagyd el a kenyeret, helyette fogyassz gluténmentes szeleteket, mint pl: puffasztott rizsszelet, hajdina szelet. - Nem szükséges a kalóriákat számolgatni, mennyiségileg annyit fogyassz, mint ami a tenyereden elfér. Többször kevesebb étkezés szinten tartja a vércukorszintet, így elkerülöd a falási és nassolási rohamokat! - Hetente egyszer, vagy kétszer jutalmazd meg magad valamilyen egészséges nasival, sütivel ami természetesen cukor nélkül, xilittel vagy steviával van édesítve és nem fehér búzalisztből készült! - Iktass be az egészségtelen, savasító kávé helyett 1-2 csésze eredeti zöld teát, amely csökkenti az éhségérzetet, gyorsítja az anyagcserét és antioxidánsokat tartalmaz! Legfontosabb: Kezdj el mozogni, sportolni, heti három alkalommal legalább, mert csak így lesz hatásos, látványos a munkád!
Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti
Ez az étel a téli időszakban nagyon jól feltölt sok vitaminnal a szezonális brokkoli és a vörös káposzta segítségével. A recept ajánlása szerint akár hidegen is fogyaszthatod a kész ételt tésztasalátaként, így a munkahelyedre is vihetsz belőle (bár én a tésztát bevallom többnyire frissen szeretem, de Neked hátha így is bejön!;) És ha rizstésztával készíted, gluténmentes is lesz! Brokkolis - vörös káposztás spagetti Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g teljes kiőrlésű spagetti (vagy rizstészta a gluténmentes verzióhoz) só 160 g sárgarépa, kis kockákra vágva 70 g lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma 150 g brokkoli, rózsákra szedve 60 g piros kaliforniai paprika, felaprítva 80 g olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve (kénezetlen!), vagy friss paradicsom, felaprítva 70 g lila káposzta, vékony csíkokra vágva 2 ek. olívaolaj 1/2 tk. aprított oregánó 1 késhegynyi aprított kakukkfű 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. paradicsompüré 1 ek. fehér mandulakrém (vagy pl. házi kesukrém) 70 ml szénsavmentes ásványvíz őrölt fekete bors 1 ek. aprított bazsalikom Főzzük meg a tésztát enyhén sós vízben. A felforrósított olajon pirítsuk a hagymát kb. 2 percig. Adjuk hozzá a répát, a fokhagymát, a káposztát, a paprikát és a brokkolit, és közepes tűzön pirítsuk még kb. 4 percig. Tegyük bele az oregánót, a kakukkfüvet és a kurkumát. Az aszalt paradicsomot keverjük össze a mandulakrémmel, a paradicsompürével és az ásványvízzel, majd öntsük a zöldségekre. Sózzuk-borsozzuk, és keverjük el a szószt a tésztával, majd az aprított bazsalikommal díszítsük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül
2013. február 25. Zizi kalandjai
Harmadik hetünk is könnyen telt cukor és édességek nélkül. Néha azért belemarkoltam a mazsolás zacskóba (I. nem igazán szereti a mazsolát) és aszalt fügét is ettünk néhány darabot. A legjobban az hiányzik, hogy készíthessek végre valamilyen édeset. Még nem is feltétlen a sütés hiányzik, ugyanis jó néhány nyers édesség receptje vár kipróbálásra és először ezeket szeretném megvalósítani. Na igen, őszinte leszek... azért egy puha, finom croissant-t is be tudnék már nyomni habos vegán kakaóval vagy cappuccinoval. Főleg úgy, hogy I. beígért nekem egy ilyen reggelit, ha végzünk a cukormentes kihívással. Lehet, hogy ez az álom már pénteken meg is valósul? :) A sós ételek tekintetében mindenfélét eszünk. Ha van időm, készítek valami újat, ha nincs I. gyorsan összedob egy isteni paradicsomos-bazsalikomos tésztát vagy pirítós kenyeres (napraforgó krémmel megkenve) hatalmas adag salátás vacsorát. Ezek az ő reszortjai. Ő a zöld salátakészítő a családban, nem én. :) Ez a chilis, citromos, fűszeres pirított tofu még korábban készült, de egy nagyon finom, tápláló vacsora kerekedett belőle. Könnyű is elkészíteni... a sütőben elkészül a tofu és a leveleskel (ha nem találtok leveleskelt, helyettesítsétek kelkáposztával), a tűzhelyen pedig megfőzzük hozzá a köretet. Mi quinoa-val ettük, de bármilyen más gabonával, salátával, rizstésztával el tudom képzelni. A kihívás szabályai továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik a harmadik cukormentes hétről beszámoltak: - Orsi - Wannabe Chef - Boglárka - Önismereti kalandtúra Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel Hozzávalók 2 főre: - 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd kockákra vágva - 1 közepes csokor leveleskel, szárak eltávolítva, a levelek falatnyi darabokra tépkedve - 1 db citrom, reszelt héja és kifacsart leve - 2 gerezd fokhagyma, szeletelve - 2 ág friss rozmaring, levelei felaprítva - 3-4 ág friss kakukkfű, levelei felaprítva - 1 teáskanál chili pehely (vagy friss chili) - 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors - 1/2 bögre főtt quinoa Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt. Tegyük egy mozsárba a citromhéjat, a fokhagymát, a chili pelyhet, a rozmaringot, a kakukkfüvet, valamint a sót és a borsot és törjük ezt a fűszeres keveréket minél apróbbra. Adjuk hozzá az olívaolajat és citromlevet és jól keverjük el. Egy tálban keverjük össze a tofu kockákat a citromos fűszer felével és tegyük a tepsire. Süssük 180 fokon kb. 20 percig, amíg átpirulnak. Tegyük a megsült tofu kockákat egy tálba. Ezután a leveleskel darabokat is keverjük össze a megmaradt citromos fűszerrel. Helyezzük a leveleket a tepsire és pirítsuk meg 160 fokon kb. 5-8 perc alatt. Tálaljuk azonnal a pirított tofut és leveleskelt a megfőtt quinoa-val.
thai curry hokkaido tökből
2012. szeptember 27. Vegasztrománia
vegetáriánus is azért lettem, mert figyeltem a szervezetem jelzéseire, azóta is próbálok. sokszor ételeket kívánok meg, de egyre többször színeket. mostanában nagyon erőteljesen a narancssárgára kattantam, minden tekintetben. A lumen chili-kóstolójáról is 3 narancssárga chilivel és egy sárgával érkeztem haza, valamint a kosaramban landolt egy hokkaido tök is. ja, és ezek után kitaláljátok, h milyen színű a körmöm? bár az a legjobb, ha az étkezések alkalmával figyelünk a színek harmóniájára is, de nyilván nem véletlenül billen kívánalmunk az egyik irányba. jelentem, visszabillentettem. :) nem titok, hogy a zöldségek között a sütőtök kiemelt helyen szerepel nálam, és sokféleképpen használom. most teljesen egyértelmű volt, hogy thai curryt készítek belőle, mert a narancssárga mellé kókusztejet és thai ízeket is kívántam. amúgy is elég nagy thaimán vagyok, ha időnként nem ehetek a parázsban egy jó thai levest, elvonási tüneteim vannak. ilyen előzményekkel született tegnap ez a curry. thai curry hokkaido tökből hozzávalók (3-4 adag) 1 hokkaido tök, vagy sütőtök (megpucolva 600 g) 1 hagyma felaprítva 1 fokhagyma apróra vágva 1 cm-es gyömbér lereszelve 1 ázsiai citromfű nagy darabokra vágva (ezt nem esszük meg) 1 chili (chilit mindig ízlés szerint) 1/3 csokor koriander felaprítva (a koriander is ízlés kérdése..) 1 lime 1 doboz kókuszkrém (400 ml) 200 ml víz (még jobb, ha zöldségalaplé, egyébként pedig nem kell, de én levesesre szerettem volna) 1 kk nádcukor só 1/2 ek green thai curry fűszerkeverék ( citromfű, koriander, római kömény, bazsalikom, lime levél, fokhagyma, bors, chili) szezámolaj (semlegesebb is jó, ha nem szeretjük) a tököt megpucoltam és felvágtam. az olajon 4-5 percig pirítottam a hagymát, majd hozzáadtam a tököt, a chilit, átkevertem, majd a kókuszkrémet és a vizet. megfűszereztem (a gyömbért a közepén, a fokhagymát az utolsó harmadban, a koriandert és a lime levét a legvégén adtam hozzá), és 15-20 perc alatt alacsony lángon főztem, amíg a tök meg nem puhult (20 perc alatt már nagyon megpuhul, főleg, ha számolunk a gáz lekapcsolása utáni önmagában fövéssel is). jól illik hozzá a rizs, de mivel én direkt levesebbre csináltam, szerintem rizstésztával az igazi.
Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül
2012. február 19. Zizi kalandjai
A kihívás második hete talán már könnyebb volt, noha az internet tele volt csokoládés receptekkel Valentin nap miatt. A második hétnek volt egy másik csábító pontja, mégpedig az, hogy kuktáskodtam a Makifood Valentin napi csokigyár óráján, ahol Wagner Bea vezetésével csokoládéba merültek a tanulók. Előre készültem és vittem magammal pirított mandulát arra az esetre, ha a csokoládéra fanyalodnék. Csodák csodájára egész könnyen vettem az akadályt, nem volt olyan pillanat, amikor erős késztetést éreztem volna, hogy lenyaljak egy spatulát. :) A pirított mandula igazán jó nasinak bizonyult. A második hét közepén Valentin nap estéjén aztán engedélyeztünk magunknak I.-vel négy, azaz négy szem datolyát! :) Egyszerűen már nem bírtuk tovább, kellett valami nagyon édes. Ezzel a négy szem datolyával megünnepeltük azt is, hogy túléltük a kihívás első felét! Hurrá! Gondolatban azonban nem tartom a cukormentességet. Csokoládéról, csokis tortáról, kekszekről álmodozok és már tervezem azt a desszertet, amivel megtörjük a cukor, édesség mentes böjtöt. Akkor jöjjön a recept. Húsevő barátok jöttek hozzánk, akiknek megmutattam, hogy igen, a vegetáriánus (a kihívás miatt éppen vegán) konyha is lehet színes és laktató. A tavaszi tekercs készítése jó mókának bizonyult, mindenki kivette benne a részét. Én ezt egy fajta salátának nevezem, mert a rizstésztát kivéve minden nyers benne. A répa és a paprika édes ízt adnak hozzá, az uborka és rizstészta natúr ízt, az újhagyma meg egy kis csípősséget. Ízlésünk szerint bármilyen más zöldséget (avokádót, káposztát, csírákat, stb.), de akár húst vagy halat is adhatunk hozzá (Hínyenc lazaccal készítette). Ami a dolog pikantériája az a citrusos szójaszósz. Ebbe mártogattuk a félbe vágott tekercseket és csak úgy záporoztak az ízek, a textúrák a szánkban. A tavaszi tekercs feltekerését Juci barátnőmtől tanultam, aki egy igazán autentikus helyen, Kambodzsában egy főzőiskolában ismerkedett a feltekerés művészetével. Kerestem nektek két videót, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Remélem belevágtok! A tekercshez a rizslapot a Lehel piac arab üzletében vettem (itt mindig gyöngyszemekre bukkanok, tele van jobbnál jobb és különleges alapanyagokkal, amelyeket előtte sehol nem találtam!). Keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható. 20 lap 690 Ft-ba került. Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 5-6 főre: Tavaszi tekercshez: - 1 db hosszú kígyóuborka, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 2 db piros kaliforniai paprika, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 3-4 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag rizslap - 200 g rizstészta/vermicelli üvegtészta (soba, udon tészta is használható), megfőzve, leszűrve - opcionális: néhány szál koriander, bazsalikom, felaprítva Citrusos szójaszószhoz: - 2 db citrom frissen facsart leve - 2 db mandarin frissen facsart leve - 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér - 1,5-2 dl szójaszósz Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tésztából és zöldfűszerből egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült tavaszi tekercseket. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Tofu Pad Sieu; egy könnyű és gyors thai étel
2011. július 16. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
A Pad Sieu a thai ,,gyors konyha egyik klasszikusa édesebb szójszószból (kecap manis ez az indonéz, maláj elnevezése) készül, pirított zöldségekkel, rizstésztával. Eredendően metéltszerű tésztával illene készíteni, de nekem az most nem volt itthon. Az édes szójaszósz (és az osztriga szósz is) keleti élelmiszerboltokban beszerezhető,vagy a kínai szójaszósz is felturbózható egy kevés barna cukor, esetleg melasz hozzáadásával. Tofu Pad Sieu Hozzávalók: 200 g rizstészta, 300g-os tofu kocka,2 gerezd fokhagyma, egy kis chili paprika,fél fej kínai kel, egy kis konzerv (200 g) bébi répa,egy kis konzerv (200 g) szójababcsíra,4 szál újhagyma, 1 evőkanál kínai szójaszósz, 2 evőkanál édesebb szójaszósz, 1 evőkanál osztriga szósz, 1 evőkanál halszósz, 1 evőkanál szezámolaj,1 kiskanál méz vagy pálma cukor. A rizstésztát áztasd be forró vízbe, majd amikor megphult szűrd le. A tofut vágd kockákra, locsold meg egy kevés kínai szójaszósszal és kevés olajon pirítsd meg. Majd tedd félre. Egy wokba melegíts fel egy evőkanál olajat és a préselt fokhagymát és a karikára vágott chili paprikát egy perc alatt pirítsd át rajta. Add hozzá a csíkokra vágott kinai kel leveleit, hagyd két-három percig fonnyadni, majd keverd hozzá a bébi répát is és a szójababcsírát is. Legvégül szórd ré a karikára vágott újhagymákat. A zöldségeket erős tüzön, egy perc alatt pirítsd össze. A tésztát tedd egy serpenyőbe és locsold meg az édesebb szójaszósszal, az osztriga szósszal, halszósszal, szezámolajjal és a mézzel. Erős tüzön forgsd és pirítsd át az egészet.Ez maximum egy-két perc. Add hozzá a zöldégeket és a tofut. Teteje megszórható friss koriander levéllel és a thai jelleg erősítésére pirított hagymával. Ez utóbbi használatának szintén nagy kultusza van nem csak Thaiföldön, hanem Vietnámban is. A szárított, pirított hagymával gyakran ízesítik a rizzsel, vagy tésztával készült ételeiket. Kapható a keleti élelmiszerboltokban üvegbe vagy zacskóba csomagolva
Az összes 'rizstészta' találat megjelenítése »