Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Ötleted sincs, milyen ételekkel várhatnád a locsolkodókat? Ezekkel szinte biztosan sikered lesz!
Kínai kukoricaleves - az édes és csípős ízek játékával csábít, és percek alatt elkészíthető
Vízitorma vagy petrezselyem?
kávé receptek
Húsvéti receptek
Kedves Olvasó! Amikor ezt a négy receptet kiválasztottam, szerettem volna a húsvéti asztalt egyszerre hagyományőrzővé és mégis frissé, könnyeddé tenni. Ebben a kis gyűjteményben olyan fogásokat találsz, amelyekben a tavasz legszebb alapanyagai találkoznak a harmonikus fűszerezéssel. Fogadd tőlem ezt a válogatást nagy szeretettel. Kívánok neked békés, illatos és ízekben gazdag húsvéti ünnepeket! Sajttekercs Hozzávalók: 9 vékony szelet trappista sajt 6 szelet vegán felvágott 25 dkg tejszínes krémsajt 2 csemegeuborka 1 kisebb kápia paprika 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld 1/3 teáskanál aszafoetida egy csipet őrölt fekete bors 1/2 teáskanál kurkuma Az uborkát és a kápia paprikát nagyon apró kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a krémsajtot, a petrezselymet, az aszafoetidát, a borsot és a kurkumát, majd alaposan összekeverjük, és félretesszük. A sajtszeleteket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk szorosan egymás mellé, három sorban és három oszlopban. 200 fokra előmelegített sütőben pár percig sütjük, amíg egyenletesen megolvad. Kissé hagyjuk hűlni, majd ráhelyezzük a vegán felvágott szeleteket, egyenletesen elkenjük rajta a krémet, és feltekerjük, mint a bejglit. 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd éles késsel 1 centis szeletekre vágjuk. Hamis tojáskrém Hozzávalók: 40 dkg főtt csicseriborsó 1/2 szál angol zeller, felkarikázva 1/2 kávéskanál aszafoetida 1/2 kávéskanál kurkuma egy csipet őrölt fekete bors 1 1/2 kávéskanál fekete só (kala namak) fél evőkanál mustár 2 evőkanál tojásmentes majonéz néhány csepp citromlé A hozzávalókat késes aprítóba tesszük, és simára turmixoljuk. Azonnal fogyasztható, de az ízek erősödnek, ha néhány órát a hűtőben áll. Spárga vajas tésztában Hozzávalók: 15 dkg fehér liszt 5 dkg teljes kiőrlésű liszt 1 kávéskanál só 10 dkg hideg vaj 3-4 evőkanál hideg víz 50 dkg zöldspárga 15 dkg sajt, vékony szeletekre vágva (például edami vagy ementáli) A sót elkeverjük a lisztben, majd belereszeljük a hideg vajat, és annyi hideg vizet adunk hozzá, hogy rugalmas tésztát tudjunk gyúrni. A tésztát fél órára a hűtőbe tesszük. Ha letelt, a tésztát kinyújtjuk, és 10-12 centis négyzeteket vágunk. Minden négyzetre teszünk egy szelet sajtot, majd két spárgasíp kerül rá. A spárgát olajspray-vel fújjuk meg, sózzuk és borsozzuk. A tészta két sarkát behajtjuk és összecsípjük, hogy sütés közben ne nyíljon szét. Előmelegített sütőben 200 fokon körülbelül 15 percig sütjük. Répamuffin Hozzávalók: 20 dkg liszt egy csipet só 1 kávéskanál fahéj 1 kávéskanál sütőpor 1 kávéskanál szódabikarbóna 1 dl olaj 12 dkg cukor 2 dl joghurt fél narancs lereszelt héja 10 dkg durvára vágott dió 20 dkg reszelt sárgarépa A krémhez: 25 dkg mascarpone egy evőkanál narancslé 3 ek porcukor A lisztben elkeverjük a sót, a fahéjat, a sütőport és a szódabikarbónát. A joghurtot összekeverjük az olajjal és a szódabikarbónával, majd hozzáadjuk a reszelt répát és a narancshéjat. A joghurtos keveréket a liszthez öntjük, beleszórjuk a diót, és az egészet néhány mozdulattal összedolgozzuk. A masszát muffinformába kanalazzuk, majd előmelegített sütőbe toljuk. 200 fokon 4-5 percig, majd 180 fokon nagyjából 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Amikor kivesszük a sütőből, 10 percig a formában hagyjuk hűlni, így könnyebb kiszedni a muffinokat. Amíg a muffinok hűlnek, elkészítjük a krémet. Kikeverjük a mascarponét a porcukorral és a narancslével. Ha túl sűrű, adhatunk hozzá még tejszínt. A krémet habzsákba töltjük, és a muffinok tetejére nyomjuk. Díszíthetjük ízlés szerint, például cukorgyönggyel.
Jaljeera
A jaljeera az indiai nyár hűsítő csodája. Megtalálható az utcai árusoknál, és természetesen otthon is elkészítheted. A neve szó szerint köményes vizet jelent (jal = víz, jeera = kömény), de ne hagyjuk, hogy az egyszerű elnevezés megtévesszen: ez egy komplex, sós-savanyú-fűszeres ital, sokkal összetettebb, mint a mi limonádénk. Mint minden ilyesmi, a jaljeera is ájurvédikus hagyományokon alapul. Nem csupán a szomjoltás a célja, hanem a szervezet támogatása a nehéz, párás hőségben. Ez az ital egy igazi bomba: a benne lévő római kömény, a gyömbér és a fekete só serkenti a gyomorsav termelődését, megszünteti a puffadást és a teltségérzetet. Ezért is isszák gyakran nagyobb étkezés előtt. Számomra minden korty egy indiai kaland, az utca zajával, a riksások hangjával, és az árusok alkudozásával. Benne van a pirított fűszerek mélysége, a menta hűvössége, a fekete só különleges karaktere és az amchur (mangópor) gyümölcsös fanyarsága. Hozzávalók a házi fűszerkeverékhez: 2 evőkanál római kömény 1 teáskanál fekete bors 1 teáskanál édeskömény 1 teáskanál szegfűszeg 2 evőkanál szárított mentalevél 2 evőkanál amchur por (szárított mangópor) fél evőkanál fekete só 1 teáskanál gyömbérpor fél teáskanál asafoetida 1 teáskanál anardana (elhagyható) Egy száraz serpenyőben, közepes lángon pirítsuk illatosra a római köményt, az édesköményt, a borsot és a szegfűszeget. Amikor megérezzük a kömény illatát, vegyük le a tűzről. Ha kihűlt, tegyük hozzá a szárított mentaleveleket, és kávédarálóval őröljük finom porrá. Keverjük hozzá a többi port: az amchurt, a fekete sót, a gyömbérport, az asafoetidát és az anardanát. Ezzel kész is a fűszerkeverékünk, jól záródó üvegben hónapokig megőrzi az aromáját. Az ital összeállításához (poharanként): 1 lapos teáskanál a fenti fűszerkeverékből 4 dl jéghideg víz egy evőkanál frissen facsart lime- vagy citromlé 1-2 teáskanál cukor (vagy más édesítő) jégkocka és friss mentalevél a tálaláshoz Tegyünk egy pohárba egy lapos teáskanálnyit a keverékből, adjuk hozzá a cukrot és a friss citromlevet. Öntsük fel vízzel, alaposan keverjük el, majd díszítsük jéggel és friss mentával.
Medvehagymás túrópogácsa
A medvehagyma szezonja rövid, csak néhány hétig érhető el friss formában, kora tavasszal, amikor az erdők alja először zöldül. Ilyenkor érdemes a legtöbbet kihozni belőle, mert frissen adja a legtisztább aromát és ekkor tartalmazza a legtöbb értékes hatóanyagot is. Szárítva vagy fagyasztva is használható, de az íze és intenzitása úgy már visszafogottabb. A medvehagyma hagyományosan emésztést támogató növényként ismert. Illóolajai segítik az emésztőnedvek termelődését, így nehezebb ételek mellé is jól illik. Kénes vegyületei támogatják a szervezet természetes tisztulási folyamatait és a keringést. Sok helyen említik enyhe vértisztító és antibakteriális tulajdonságait is, ezért a tavaszi megújulás időszakában különösen kedvelt alapanyag. Hozzávalók: 35 dkg liszt 50 dkg túró fél dl olaj 3 evőkanál joghurt 3 kávéskanál só 1 zacskó szárított élesztő 1 nagy marék medvehagyma A lisztet egy nagy tálba tesszük, hozzáadjuk a szárított élesztőt és a sót. Belemorzsoljuk a túrót, majd hozzáöntjük az olajat és a joghurtot. Összegyúrjuk, lágy, enyhén ragacsos tésztát kapunk. Ha szükséges, egy kevés liszttel vagy joghurttal korrigáljuk az állagot. A finomra vágott medvehagymát beledolgozzuk a tésztába. A tésztát letakarjuk, és egy órán át pihentetjük szobahőmérsékleten. Ezután lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtjuk. Négyzetekre vágjuk és sütőlapra helyezzük. 200 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 20-25 percig, amíg a teteje szép aranybarna lesz. A pogácsa belül puha és szaftos, kívül enyhén ropogós kérget kap. Frissen és másnap is jól tartható.
Gluténmentes csokis süti - ellenállhatatlan kiegészítője lehet a kávézásnak vagy teázásnak
2026. március 23. Prove - a világ vegán szemmel 
Ez a vegán gluténmentes csokis süti csicseriborsóból készül, és banán, valamint juharszirup édesíti. Megállja a helyét a gyerek uzsonnásdobozában, de a frissen készült kávé oldalán is. Felejtsd el mindazt, amit eddig a száraz, unalmas diétás sütikről gondoltál! Ez a recept a bizonyíték arra, hogy a kamra polcán pihenő csicseriborsó nemcsak hummuszként állja meg a helyét,… The post Gluténmentes csokis süti - ellenállhatatlan kiegészítője lehet a kávézásnak vagy teázásnak appeared first on Prove.
Garam masala házilag
Sokan azt gondolják, hogy a garam masala az indiai konyha ,,univerzális kulcsa, és mindenbe bele kell tenni. Ez a keverék azonban elsősorban Észak-India konyhájára jellemző. Mit érdemes tudni róla? - Melegítő, nem csípős: A garam jelentése ,,meleg. Nem a chili erejére utal, hanem arra, hogy az összetevői (például a fahéj, a szegfűszeg vagy a kardamom) belülről melegítik fel a testet és segítik az emésztést. - Ismerős aromák: Ha beleszagolsz egy jó garam masalába, az illata picit a mézeskalács-fűszerkeverékre emlékeztet. Tipikus összetevői a fahéj, a zöld- és fekete kardamom, a szegfűszeg, a római kömény, a koriandermag, a fekete bors. - Nincs két egyforma recept: Bár az alapfűszerek hasonlók, a garam masala olyan, mint nálunk egy jó házi lecsó: minden konyhának megvan a saját, titkos aránya. Bár kapható készen is, otthon is könnyedén elkészíthető, így lesz igazán friss az íze. - Miért a végén kerül az ételbe? A fűszerek aromái és illóolajai nagyon érzékenyek a hőre. Ha túl korán adjuk az ételhez, a hosszú főzés során az ízek elillannak, és a fűszer veszít aromájából. Hozzávalók: 6 ek koriandermag egy kis darab egész fahéj 1 kk feketebors 2 ek római kömény 1 kk szemes feketebors 1 ek édeskömény 6 szem szegfűszeg 6 hüvely zöld kardamom 2 babérlevél kis darab szerecsendió A fűszereket száraz serpenyőben pirítjuk, először csak a nagyobbakat: a koriandert, a fahéjat és a borsot tesszük bele. Kis lángon végezzük, hogy ne égjen meg! Fél perc múlva hozzáadjuk a római köményt, az édesköményt, a szegfűszeget és a babérlevelet is, majd folyamatosan rázogatva addig pirítjuk, amíg intenzív illatuk nem lesz. Amint elkészültünk, a fűszereket azonnal kiöntjük egy tányérra, hogy a serpenyő hőjétől ne piruljanak tovább és ne keseredjenek meg. Megvárjuk, amíg teljesen kihűlnek, majd a kardamommagokat kipattintjuk a hüvelyekből, a többi fűszerrel együtt kávédarálóba tesszük, és finom porrá őröljük. Legvégül belereszeljük a szerecsendiót, alaposan összekeverjük, és az illatos keveréket jól záródó üvegben tároljuk.
Szezámos ropogós csicseriborsókrémmel
A táj havas és fagyos, ilyenkor pedig a lelkünk és a testünk is valami melengető, stabilizáló finomság után kiált. Én általában mindig tartok itthon konzerv csicseriborsót a kamrában, mert annyi mindenre jó! Szerintem teljesen felesleges készen megvenni a csicserikrémeket, csak ki kell kapni egyet a polcról, elővenni a botmixert meg néhány fűszert, és 5 perc múlva már készen is van a friss, házi kencénk. Ráadásul a csicseriborsó igazi jolly joker: ha nem krémnek készítjük el, szuper alapja lehet egy gazdag zöldséges karinak, lehet belőle fasírt, saláta vagy jó kis téli krémlevest is. Ma egy mártogatót készítettem belőle a szezámos ropogós mellé, de remek pirítóssal vagy szendvicsbe is. Iskolások uzsonnás dobozába is szuper választás. Csicseriborsókrém Hozzávalók: 1 főtt csicseriborsó konzerv 20 dkg füstölt tofu 1 evőkanál vegán majonéz 1 teáskanál mustár fél kávéskanál asafoetida fél kávéskanál kurkuma 1 kávéskanál őrölt római kömény frissen őrölt feketebors 2 kávéskanál feketesó pár csepp friss citromlé A csicseriborsót leszűrjük, a tofut pedig felkockázzuk. Minden hozzávalót egy tálba teszünk, és botmixerrel vagy késes aprítóval krémesre dolgozzuk. Ha túl sűrűnek találjuk, egy pici vízzel lazíthatunk rajta. A citromlével a végén állítjuk be a frissességét. Szezámos ropogós Hozzávalók: 12 dkg félbarna kenyérliszt 1 evőkanál zabpehelyliszt 1 evőkanál ghee (vagy vaj, kókuszzsír) 1,5 kávéskanál só 1 evőkanál joghurt 4 evőkanál pirított szezámmag Kevés víz a gyúráshoz Először összekeverjük a liszteket a sóval és a pirított szezámmaggal. Elmorzsoljuk benne a gheet, majd hozzáadjuk a joghurtot is. Ezután csak annyi vizet adunk hozzá fokozatosan, hogy egy jól kezelhető, kemény tésztát tudjunk gyúrni. Lisztezett felületen egészen vékonyra kinyújtjuk, tetszőleges formákra összevágjuk, majd előmelegített sütőben, körülbelül 12 perc alatt aranybarnára sütjük. Ez a párosítás nemcsak finom, de igazi túlélőcsomag a mínuszok idején. A szezám olajossága és a fűszerek tüze segít, hogy a havas tájat ne csak az ablakból csodáljuk szívesen, hanem belülről is harmóniában legyünk a téllel. Jó étvágyat és kuckózást mindenkinek!
Ezekkel a trükkökkel hozhatod ki a maximumot a kávé jótékony hatásaiból
2025. december 23. Prove - a világ vegán szemmel 
Káros szenvedély vagy egészségmegőrző csodaszer a kávé? Egymásnak ellentmondó mítoszok keringenek ezzel kapcsolatban, ezeket oszlatta el Szabó Adrienn, a Semmelweis Egyetem dietetikusa. A rendszeres kávézás sokak bevett napindító rituáléja. Annak fényében, hogy tejjel vagy cukorral, feketén vagy esetleg szűrve isszuk, különböző hatásokat gyakorolhat szervezetre. Szabó Adrienn, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének dietetikusa az oktatási intézmény… The post Ezekkel a trükkökkel hozhatod ki a maximumot a kávé jótékony hatásaiból appeared first on Prove.
Ha nem tartasz be néhány szabályt, még árthatsz is a madáretetéssel
2025. október 30. Prove - a világ vegán szemmel 
Könnyen gerjeszthet fertőzést a madarak körében egy rosszul megválasztott madáretető, ahogy az sem mindegy, milyen étel kerül bele. Márton Vlad András ornitológus segít abban, mi mindenre érdemes figyelni annak érdekében, hogy a téli madáretetés klasszikus hibáit kiküszöböld. Sokak kedvelt téli tevékenysége a madáretetés, nem véletlen: tökéletes kávézást vagy teázást kiegészítő program az ablakból csodálni az… The post Ha nem tartasz be néhány szabályt, még árthatsz is a madáretetéssel appeared first on Prove.hu.
Bezár a minőségi kávék és vegán ételek királya az Andrássy úton
2025. augusztus 16. Prove - a világ vegán szemmel 
Hét év után bezárja kapuit Budapest egyik legismertebb vegán találkozóhelye, a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro. Az Andrássy úton működő kávézó és bisztró augusztus 31-én búcsúzik vendégeitől - de nem végleg. A Flow 2017-es nyitásakor a csapat elmondása szerint csak remélte, hogy lesz közönsége a különleges vegán ételeknek és a minőségi kávénak. Azóta a… The post Bezár a minőségi kávék és vegán ételek királya az Andrássy úton appeared first on Prove.hu.
Cukkinis kölesgombóc
Szuper nyári fogás: könnyű, mégis laktató. A fűszeres kapros-tejföl tökéletes kísérője a gombócoknak, legyen szó ebédről vagy vacsoráról. Előre is elkészíthető, hidegen is nagyon finom. Hozzávalók: 1 pohár köles 3 pohár víz 2 kk só 2 ek olaj fél kk aszafoetida (elhagyható) 1 kk pirospaprika 1 kisebb cukkini egy csipet őrölt fekete bors 1 ek apróra vágott friss kapor 3 dl tejföl A kölest megmossuk, beleöntjük egy lábosba, felöntjük vízzel, megszórjuk 2 kávéskanál sóval és feltesszük főni. Amikor forr, kisebbre vesszük a lángot, és lefedjük az edényt. Amikor megpuhul a köles, levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni. Közben megmossuk a cukkinit, levágjuk a két végét, és a nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben felmelegítjük az olajat, beleszórjuk az asafoetidát és a pirospaprikát. Elkeverjük, majd hozzáadjuk a cukkinit. Megborsozzuk, megsózzuk, és kevergetve addig pirítjuk, amíg a leve el nem fő. Ha elkészült, ezt is hagyjuk kihűlni. Amikor a köles és a cukkini is kihűlt, összegyúrjuk őket, és gombócokat formázunk belőlük. A tejfölbe egy csipet sót és apróra vágott friss kaprot keverünk, és ezzel tálaljuk a kölesgombócokat.
Állatvédelmi össztűz zúdult egy budapesti malacos kávézóra, a Nébih is vizsgálódhat
2025. július 10. Prove - a világ vegán szemmel 
Törpemalacokkal kávéznál? Egy új budapesti malacos kávézó erre kínál lehetőséget, állatvédők szerint azonban ez veszélyes divat, állatkínzásnak minősíthető. A júniusban nyílt Minipig Cafe ellen bejelentést is tettek a hatóságoknál. ,,Mivel több mint százan elküldtétek nekünk az elmúlt 24 órában, hogy nyílt egy malacos kávézó Budapesten, így kénytelen vagyok reagálni - pedig nem szerettem volna ingyen… The post Állatvédelmi össztűz zúdult egy budapesti malacos kávézóra, a Nébih is vizsgálódhat appeared first on Prove.hu.
Arte: A lett vegetáriánus forradalom a helyi tradicionális konyhának is lehetőséget jelent
A kétmilliós balti államban az elmúlt években számos vega kávézó és étterem lepte el a lett főváros, Riga utcáit. De miért lett ennyire felkapott a növényi alapú vagy húsmentes étrend?
A francia élelmiszer-biztonsági hivatal legújabb célpontja a szója
2025. április 9. Prove - a világ vegán szemmel 
A francia élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi és munkavédelmi hivatal, az ANSES azt javasolja, hogy minden üzemi étkezdéből tiltsák ki a szójatermékeket. Ebbe beletartoznak az iskolák, nyugdíjas otthonok és munkahelyi menzák is. Az indok a szójában lévő fitoösztrogének, amelyek az ügynökség szerint károsak lehetnek az egészségre. A tudományos konszenzus viszont nem támasztja alá a félelmüket. A növényi húsalternatívák… The post A francia élelmiszer-biztonsági hivatal legújabb célpontja a szója appeared first on Prove.hu.
A Természet Divatház bemutatja
2024. október 6. Élj harmóniában 
A Természet Divatház bemutatja, a 2024-es Őszi kollekciót A szezon fő jellemzője a fedetlen testek, a hiányos öltözék. Divat minden ami kopott, lyukacsos, hiányos. Az idei őszi szezonban divatos a kevés anyaghasználat, a rongyos és csipkézett szélek, a meghatározott vonalak, éles kontúrok és durvább anyagok. Az idei divatszínek : aranysárga, világossárga, búzasárga, okker, mézsárga, napsárga, mustár, narancs, pasztellsárga rubinvörös, halványpiros, skarlátvörös, rézvörös, bíborvörös, pasztellvörös, pasztellrubin, rozsda, málna, bordó, korallpiros mohazöld, világoszöld, haragoszöld, almazöld, smaragdzöld, aloézöld, fűzöld, keki világosbarna, dohánybarna, négerbarna, kávébarna, zöldesbarna, bézs, dióbarna, homokbarna, bagolyszürke, hamuszürke, szürkésbarna, halványszürke , galambszürke, taupe, kőszürke lila, sötétlila, padlizsán, céklavörös Imádom az Őszt:) Járj tudatosan és figyeld meg napról, napra a környezetedben, hogyan változik a sokszínű természet . szeretettel Kati
Ha rendszeresen iszol kávét, kisebb eséllyel sújthat le rád ez az időskorban gyakori betegség
2026. március 9. Prove - a világ vegán szemmel 
Napi két-három csésze kávé vagy tea fogyasztása javíthatja a kognitív képességeket, és akár a demencia kialakulásának esélyét is csökkentheti. Ez derült ki egy több évtizeden át zajló amerikai kutatásból, amelyben mintegy 13 ezer ember vett részt. Átlagosan két kávét isznak meg naponta a kávéfogyasztó magyarok egy korábbi felmérés szerint - egyet otthon, egyet pedig a… The post Ha rendszeresen iszol kávét, kisebb eséllyel sújthat le rád ez az időskorban gyakori betegség appeared first on Prove.
Tökmagos lecsókrém
Hiszek a reinkarnációban. A konyhai reinkarnációan is. Ősszel például azért teszek el mindenféle sós kencét (lecsót, cukkinikrémet, lecsós-cukkinikrémet és még néhány ilyet), mert mindenféle lehet belőle a tél folyamán. Tésztaszósz, melegszendvicskrém, rakottakhoz krém, és most csak egy sima szendvicskrém. Tipp: A napokban az egyik zöldségesben kissé megfáradt, így aztán akciós cukkinire bukkantam, ez került most a krémbe. Ha nem lett volna cukkini, egyszerűen csak elhagyom a receptből, és dupa mennyiségű tökmagot adok hozzá. Hozzávalók: 2 ek ghí vagy olaj fél kk asafoetida (elhagyható, de hagyma is lehet helyette) 1 kk pirospaprika 1 üveg ősszel eltett lecsó (720 ml) 1 cukkini héjastól durvára reszelve. 5 dkg pirított tökmag (szezámmag is lehet) egy csipet frissen őrölt feketebors só Egy lábosban felmelegítettem a ghít, néhány másodpercig megfuttattam a fűszereket, majd ráöntöttem a lecsót. Kislángon negyed órát sűrítettem, majd hozzáadtam a cukkinit, a borsót és a sót, és időnként megkeverve addig főztem, amíg teljesen besűrűsödött. Amikor kihűlt, botmixerrel simára turmixoltam. A tökmagot kávédarálóban megőröltem, belekevertem a lecsós krémbe, majd hűtőben pihent egy éjszakát. Másnapra csodásan összeértek az ízek.
A hótakaró láttán talán nehéz elhinni, de Európa még mindig a rekordhőség halálos árnyékában él
2026. január 10. Prove - a világ vegán szemmel 
Tavaly nyáron több tízezer halálesetet okozott a hőség Európában. A szakértők szerint a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak és veszélyesebbek a hőhullámok. Az extrém meleg a munkavégzést is jelentős mértékben befolyásolhatja. Most, hogy vastag hótakaró borította be az országot - több helyen is megbénítva a közlekedést, és fellendítve a szánkóbizniszt -, könnyű elhinni, hogy a tél… The post A hótakaró láttán talán nehéz elhinni, de Európa még mindig a rekordhőség halálos árnyékában él appeared first on Prove.
Ma még a napi rutin részei - nemsokára luxuscikké válhatnak ezek az élelmiszerek
2025. november 16. Prove - a világ vegán szemmel 
Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a technológia minden problémára megoldást kínál, egy friss tanulmány szerint a gyorsuló éghajlatváltozás mellett még a legmodernebb technikai vívmányokkal sem lehet biztosítani a kávé, csokoládé és bor fenntartható termelését. A kutatók szerint a termelők aktuális reménysége sem hozhat áttörést. Reggeli kávé, esti nassolás, hétvégi borozgatás a barátokkal - mindezek… The post Ma még a napi rutin részei - nemsokára luxuscikké válhatnak ezek az élelmiszerek appeared first on Prove.
Friss kutatás tárta fel, mit gondolnak a magyarok a vegán ételekről
2025. augusztus 22. Prove - a világ vegán szemmel 
A húsmentes alternatívák egyre nagyobb teret nyernek világszerte - a boltok polcain, az éttermek kínálatában, sőt, már a kávénkba is egyre gyakrabban kerül növényi tej. De vajon mi a helyzet a magyarokkal? Milyen étrendet követnek, mennyire nyitottak az új megoldásokra, és mit tartanak fontosnak a húsfogyasztásban? Egy friss hazai kutatás ezekre a kérdésekre kereste a… The post Friss kutatás tárta fel, mit gondolnak a magyarok a vegán ételekről appeared first on Prove.hu.
Steiner Kristóf görög menüvel vár Budapesten - személyesen is találkozhatsz vele
2025. augusztus 7. Prove - a világ vegán szemmel 
Különleges, görög ihletésű növényi alapú menüt alkotott meg együtt Steiner Kristóf és a budapesti Menza étterem séfje, Csizmazia László. A négyfogásos kínálat augusztus 14-ig elérhető, augusztus 9-én ráadásul személyesen is találkozhatsz Kristóffal az étteremben. Ismét összefogott Steiner Kristóf és a Liszt Ferenc téren található Menza Étterem e?s Kávézó. Az újságíró, műsorvezető és számos vegán receptkönyv… The post Steiner Kristóf görög menüvel vár Budapesten - személyesen is találkozhatsz vele appeared first on Prove.hu.
Nébih: szankciók sem kizártak a budapesti malacos kávézó ügyében
2025. július 13. Prove - a világ vegán szemmel 
Lakossági bejelentés nyomán helyszíni vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a budapesti Minipig Cafeval szemben. Azt ellenőrzik, hogy a malacos kávézóban betartják-e az állatvédelmi és állategészségügyi előírásokat, és nem zárják ki, hogy szankciókat szabnak ki, amennyiben hiányosságokat találnak. Az állatvédők szerint a jelenlegi működési forma állatjólléti szempontból mindenképp kompromisszumokat hordoz magában. Megerősítette lapunknak a… The post Nébih: szankciók sem kizártak a budapesti malacos kávézó ügyében appeared first on Prove.hu.
Neked mennyire fontos az önfejlesztés?
2025. július 4. Élj harmóniában 
Nyaralás... és egy kis önfejlesztés? A nyaralás nem csak pihenésre ideális, szuper lehetőség, hogy végre magadra figyelj. Leülj egy fa alá, vagy egy csendes teraszon egy hűsítő tea vagy egy reggeli kávé mellett szánj időt Önmagadra, önfejlesztésre. Ha idén nyáron szeretnél tudatosabban jelen lenni az életedben, változtatni, jobban kapcsolódni a testedhez és lelkedhez - akkor az Élj harmóniában könyvet Neked írtam. Ez a könyv nemcsak olvasmány, hanem útitárs is lehet a belső utadon - praktikus, letisztult és támogató. Élj harmóniában - útmutató a tudatosabb, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb élethez Megrendelés és bővebb információ: https://www.eljharmoniaban.hu/ebook Vidd magaddal a nyaralásra, vagy ajándékozd meg vele magad, ha most otthon maradsz #tudatosság #éljharmóniában #könyv #életmód #életmódváltás #önfejlesztés #öngondoskodás #nyarala?s #könyvajánló
Málnás-pisztáciás-zabos tiramisu
A tiramisu az olasz desszertek királynője - és mint minden klasszikus, időről időre új ruhát kap. Ez a változat messze van a hagyományos kávés-piskótás ízvilágtól, mégis hozza azt a krémes, réteges kényeztetést, amit annyira szeretünk benne. A zabkekszes alap karakteresebb, a málnás-pisztáciás kombináció pedig friss, gyümölcsös és üdítően modern. Tökéletes egy hétvégi ebéd lezárásaként, de simán megállja a helyét ünnepi desszertként is - főleg, ha valami különlegeset tennél az asztalra. Hozzávalók: 30 dkg zabkeksz 1,5 dl tejeskávé 50 dkg mascarpone 1,5 dl tejszín 3 ek méz 20 dkg pisztáciakrém 5-6 ek málnalekvár Egy üvegtál vagy sütőtál alját kirakjuk zabkekszekkel, majd meglocsoljuk a tejeskávéval - annyival, hogy kicsit megpuhuljanak, de ne ázzanak el teljesen. A mascarponét elkeverjük a mézzel és a pisztáciakrémmel, majd a felvert tejszínt is beleforgatjuk, hogy könnyű, habos krémet kapjunk. A zabkekszes rétegre kanalazunk néhány evőkanál málnalekvárt, elegyengetjük, majd ráhalmozzuk a pisztáciás krém harmadát. Ezt még kétszer megismételjük: zabkeksz, tejeskávé, málnalekvár, krém. A tetejét megszórhatjuk apróra vágott pisztáciával, vagy díszíthetjük friss málnával is, ha van kéznél. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy jól összeérjen.
Vegán tiramisu kesukrémmel, tojásmentes piskótából
2024. december 11. Prove - a világ vegán szemmel 
Hiába nincs benne mascarpone és klasszikus babapiskóta, a vegán tiramisu legalább olyan isteni, ha nem még finomabb, mint a hagyományos változat. A légiesen könnyű piskótához néhány egyszerű trükköt alkalmazunk, a krémrétegeket pedig kesudióból készítjük. Most főleg azokhoz szólunk, akik újonnan áttérve a növényi étrendre már eltemették és megsiratták a kedvenc ,,délutáni kávé mellé desszertjüket: elő… The post Vegán tiramisu kesukrémmel, tojásmentes piskótából appeared first on Prove.hu.
Baglyos kávézót reklámozott, nem tette zsebre a hozzászólásokat
2024. augusztus 7. Prove - a világ vegán szemmel 
Arról áradozott egy influenszer, hogy bakancslistás helyre bukkant Abu-Dzabiban. A kommentelők jelentős része azonban hangsúlyozta, a baglyos kávézó állatok kizsákmányolásából profitál. Divatossá váltak az elmúlt években az állatos kávézók, szerte a világban nyílnak helyek ilyen profillal. Ez természetesen azt jelzi, hogy igény is van rá. Sokan vannak azonban azok is, akik hangosan kritizálják ezeket a… The post Baglyos kávézót reklámozott, nem tette zsebre a hozzászólásokat appeared first on Prove.hu.
Az összes 'kávé' találat megjelenítése »
Receptek
Hírek
Éttermek
Blogok
Katalógus
Kedvencek
Kapcsolat


Szerintünk ez is ízleni fog ...

