Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
A rákféléknek is vannak fájdalomérzékelőik, állítja egy új kutatás
Vegán tiramisu kesukrémmel, tojásmentes piskótából
Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)
Indiai reggelik – Ínycsiklandozó vegetáriánus ételek
porcukor receptek
Szilvával sült köleskása
2024. szeptember 16. Vegavarázs
Hozzávalók: 25 dkg köles 5 dl tej egy csipet só 10 dkg cukor 8 dkg vaj 20 dkg aszalt szilva fahéj Az aszalt szilvát bő vízbe áztatjuk. A kölest háromszoros mennyiségű vízben feltesszük főni egy csipet sóval. Úgy főzzük, mint a rizst, azaz fedő alatt, kis lángon pároljuk. Amikor már majdnem teljesen megpuhult, beleszórjuk a cukrot és hozzáöntjük a tejet, majd teljesen készre főzzük. Ha megvan, belekeverjük a vaj felét. Egy jénai tálat kikenünk vajjal, belesimítjuk a köleskása felét, és elegyengetjük rajta a leszűrt szilvát, majd megszórjuk fahéjjal. Befedjük a maradék kásával, rászeleteljük a maradék vajat, és előmelegített sütőben addig sütjük, míg szépen megpirul a teteje. Porcukorral és fahéjjal díszítjük.
Vegán répatorta
2023. április 7. Élj harmóniában
A répatorta nagy népszerűségnek örvend, mert nem csak finom, de egy egészségesebb édesség - lévén az összetevők között reszelt répa, aszalt gyümölcs és valamilyen mag szerepel. Én tönkölybúzaliszttel szoktam készíteni, de helyette használhatsz teljeskiörlésű és finom búzalisztet is. A mandula helyett használhatsz diót is. Vegán réptatorta Hozzávalók 1,5 csésze tejeskiörlésű tönkölybúzaliszt 1,5 csésze tönköly finomliszt 1 csésze teljes értékű nádcukor 1 csg sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1 tk. kadmamom 1 tk. gyömbérpor 1 tk. örölt szegfűszeg 1 tk. vanília vagy ízlés szerint 1 csipet só 2/3 csésze naprafogóolaj vagy kókuszolaj 1,5 - 2 csésze víz 1 csésze mazsola 20 dkg pucolt sárgarépa 10 dkg mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A répákat reszeld le durvára vagy aprítsd fel apróra. A mandulát is daráld le picit durvábbra. Készíts elő egy tortaformát - kend ki és lisztezd ki vagy tegyél bele sütőpapírt. Keverd össze egy tálba a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket. Majd add hozzá az olajat és a vizet, keverd el. A vizet fokozatosan add hozzá, figyeld, hogy a tészta ne legyen folyós. Tedd hozzá a sárgarépát, mandulát és a mazsolát. A keveréket öntsd a sütőformába és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre kb. 35-40 perc. Ha kihült tehetsz mázat is a tetejére porcukorból és citromléből. Én nem szoktam, mert csak felesleges cukor:) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat:) szeretettel Kati
Diós bejgli, mákos bejgli (vegán)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Leszögezhetjük, hogy nincs karácsony bejgli nélkül. :) Na, de milyen legyen az a bejgli? Ki lehet találni nagyon kreatív, új fajtákat, lehet a modern bejgli marcipános, meggyes vagy sütőtökös.. De nekem akkor is a legigazibb a hagyományos, vagyis a és természetesen a ! Az én bejglimre egyszer egy abszolút hagyományos konyharajongó azt találta mondani, hogy ez bizony szakasztott olyan, mint amit 40 éve az ő drága anyukája szokott volt csinálni. Azt hiszem, erre büszke vagyok! :) Ami fontos, hogy az alapanyagok közül legyen minden szobahőmérsékletű . Arra is figyelj, hogy a töltelék hozzávalói két közepes rúdhoz méretezettek. Ha mindkét ízből csinálsz, akkor a tészta mennyiségét duplázd meg. Hozzávalók két kis rúdhoz: TÉSzta - 300 g liszt - 40 g kókuszzsír - 1,5 dl tej - 40 g cukor - 1 csomag szárított élesztő - 2 csipet só Diótöltelék - 110 g dió - 75 g porcukor - 15 g búzadara - 0,4 dl tej - 3/4 csomag vaníliás cukor - 35 g mazsola - 3/4 citrom héja - 1/4 citrom leve Máktöltelék - 110 g mák - 75 g porcukor - 0,8 dl tej - 15 g búzadara - 3/4 csomag vaníliás cukor - 35 g mazsola - 3/4 citrom héja - 1/4 citrom leve - mk szegfűszeg és fahéjrúd Elkészítés - 1,5 dl vízben főzd fel a szegfűszeget és fahéjrudat. Ebbe áztasd be a mazsolát. - Az élesztőt futtasd fel egy kis cukorral és tejjel. - A kókuszzsírral és a többi anyaggal dolgozd ki a tésztát, és kelesszük másfél órát. Én korábban keverőlapátos robotgépet használtam, de mióta elromlott, a kenyérsütő gépem dagasztó funkcióját használom. :) - Amíg elkészül a tészta, készítsd el a tölteléket: ha szükséges, daráld meg a mákot vagy diót, majd keverd össze a többi hozzávalóval. A mákos töltelékbe kicsit több cukor és tej szükséges. - A megkelt tésztát válaszd ketté, majd egy sodrófával nyújtsd ki vékonyra (max. fél cm vastagra). A tölteléket oszlasd el rajta egyenletesen, és tekerd fel a bejglit. Ezután tedd a tepsibe, és hideg helyen keleszd még fél órát. - A tetejét kend meg szójatejjel, majd forróra előmelegített, és utána lehalkított sütőben süsd fél órán keresztül. Elkészítési idő: kb. 60 perc + kelesztés + sütés Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Görög vegán Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Diós bejgli, mákos bejgli (vegán) first appeared on Kertkonyha.
Egy kis "nemsajttorta"
2022. március 6. Mindennapi ételeink
Ismét egy vegán sajttorta, ezúttal kesudióból. Ez a recept két torta ötvözéséből született meg. Hozzávalók:-piskótához:2,5 dl növényi tej 6 ek. étolaj 2 ek. citromlé25 dkg zabliszt1 tasak sütőpor10 dkg barnacukor /eritrit /nyírfacukor-krémhez:50 dkg natúr kesudió 8 dl lehűtött, sűrű, konzerves kókusztej 8 ek. porcukor 2 ek. citromlé 4 tasak vaníliás cukor Elkészítés: A piskóta alapanyagait összekeverjük (külön a szárazakat, nedveseket, majd az egészet alaposan összekeverjük). És 180 fokos sütőbe téve kb. 25 perc alatt készre sütjük. Benne hagyjuk a tortaformában. A krémhez szükséges kesudiót áztassuk be éjszakára, a konzerv kókusztejet tegyük hűtőbe. Másnap a krémhez a lehűtött kókusztejről vegyük le a szilárd részt és a leszűrt kesudióval, a cukorral, vaníliás cukorral és a citrommal turmixoljuk szét minél lágyabb krémmé. Ha nem elég édes még édesíthetjük. Kenjük rá ezt a krémet a piskótára. Tegyük egy teljes napot hűtőbe. Sok-sok gyümölccsel szoktuk fogyasztani, most csak málnánk volt itthon.
Szedres tortácska
2021. december 28. Mindennapi ételeink
A gyerekek nagyon szeretik az epret, málnát, szedret. Valamennyi volt a kertben is, de a Zempléni hegységben járva pl.bevásároltunk szederből és lefagyasztottunk egy adagot (10 kilót). Sokszor kiengedve, magában megeszik, de ez a torta kifejezetten Gergőnek készült. Hozzávalók:tésztához:50 dkg finomliszt10 dkg barnacukor1 citrom leve1 citrom héja20 dkg margarin2 dl növényi tej Krémhez: 2 Dr Oetker vegán tejföl 2 dl Schlagafix vagy Alpro növényi felverhető tejszín 1 kg szeder /málna/eper/meggy/ribizli/gyümölcsporcukor- ízlés szerint Elkészítés:A tészta alapanyagait összekeverjük és 6 kisebb pitécskét (vagy 1 nagyot) formázunk. A közepét alaposan lenyomkodjuk és 180 fokon kb 15 perc alatt kisütjük. Amikor kihűlt, belekeverjük az előzetesen összekevert tejfölt+felvert habot+összetört szedret+cukrot. Most a fotó miatt került rá szederlekvár is, de ez máskor a krémbe megy bele :-D
Sütőtök mousse vaníliás öntettel
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :) Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet, mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek. Dr. Greger után szabadon Aki nem ismeri Dr. Michael Gregert, ő az Így ne halj meg c. könyv szerzője, a teljes értékű növényi étrend elkötelezett híve. Nagy tisztelője vagyok, és nagyon fontosnak tartom, amit csinál. Rengeteg orvosi tényekkel alátámasztott, mégis közérthető videót készített már számtalan témában, ami nagy segítségére van minden vegánnak. Én most egy receptjét dolgoztam fel, és csak egy kicsit írtam át, mert nálunk ugye nem igazán lehet sütőtökpürét kapni, cserébe selyemtofut is alig, általában nincsen a spejzban óriás medzsúl datolya, csak jófajta Kalifás, és a pumpkin spice helyett is csak hagyományos illatos fűszereket találtam. De ahogy a mondás tartja, nem kell elkeseredni.. (nincs is ilyen mondás). :)) Milyen érdekes, hogy eredetileg mennyire hasonló okból indítottam útjára a Kertkonyha oldalt 7 éve, amikor még alig tudtunk bármit is a vegán ételekről. Volt pár kevéssé használható amerikai recept fura hozzávalókkal, én meg nekiláttam a kísérletezésnek, hogy helyi vegán alapanyagokból ételeket készítsek magamnak. Aztán tessék! Kiderült, hogy simán megoldható a dolog. ;) Szóval, nem kell megijedni, csak a lenti összetevőkre kell koncentrálni! Itt megnézhetitek az eredeti videóját: https://www.facebook.com/NutritionFacts.org/videos/625114521854507/ Hozzávalók három adaghoz (simán elég, nagyon kiadós!): - 200 g kisütött sütőtök belseje - 180 g natúr tofu - 8-10 db magozott, áztatott datolya - összesen 1/2 mk a következő őrölt fűszerekből: fahéj, gyömbér, szerecsendió, szegfűszeg A vaníliás öntethez: - 25 g (1 ek) kesudió beáztatva - 1 kk porcukor (bocsánat, Dr. Greger, de ha datolyát teszek bele, nem marad szép fehér!) - 1 mk vaníliás cukor (ezért is!) - A mousse hozzávalóit egy késes aprítóban turmixold krémesre. - Kanalazd tűzálló tálkákba, és 180 fokos előmelegített sütőben süsd 35-40 percet. Akkor jó, ha “megbőrösödött” a teteje. - Amíg sül, készítsd el a vaníliás krémet. Ehhez először forró vízben ázzon fél órát a kesudió. Új vízzel, és annyival, ami épp ellepi, turmixold krémesre. Ízesítsd, édesítsd, ahogy jól esik. :) A végén dióval is megszórhatod a pohárkrémedet. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc + sütés Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Sütőtök mousse vaníliás öntettel first appeared on Kertkonyha.
Márványos-meggyes piskóta (vegán)
Habár a meggy szezonja már vége, ezt a sütit elkészíthetjük fagyasztott vagy befőtt meggyből is. A lényeg, hogy a meggy magozott legyen. Édes ugyanakkor a gyümölcsnek köszönhetően enyhén savanykás élvezetet ad. Sok helyen potyogtatós néven ismerik, gondolom, mivel a meggyszemeket csak úgy rá kell potyogtatni. Gyorsan elkészül, nincs sok bajlódás vele, és igazán finom. A következő recept nagy tepsi adagját adja. A recept Hozzávalók: Száraz hozzávalók: - 20 dkg fehér liszt - 12 dkg kukorica liszt - 8 dkg teljes kiőrlésű liszt - 20 dkg erithritol vagy gyümölcscukor vagy barna cukor vagy xylit - 1,5 púpozott tk szódabikarbóna - 1 foszfátmentes sütőpor (vagy Angliában kapható self-raising flour - ez esetben ezt használjuk lisztként és nem kell hozzá sütőpor) - 2 ek kakaó vagy karobpor (végén adjuk hozzá) Nedves hozzávalók: - 4 dl növényi tej - 10 dkg olaj - 2 tk vanília ( lehet vanília aroma is) - 2 ek citrusféle (nekem mandarin volt otthon, de citrom vagy narancs is megfelel) A sütemény tetejére: 50 dkg magozott meggy Elkészítés: A liszteket egy tálba szitáljuk majd a többi száraz hozzávalókat hozzákeverjük. Ha nincs kukorica és teljes kiőrlésű liszt, nem kell aggódni, sima fehér lisztet is használhatunk, ez esetben összesen 40 dkg fehér lisztet használjunk, értelemszerűen. (A sárga szín elérése kedvéért egy csipet kurkumát/turmericet vagy esetleg sáfrányt adhatunk hozzá kukorica liszt hiányában.) A nedves hozzávalókat egy másik tálban (én mérődedényben kevertem el a folyékony hozzávalókat) összekeverjük, majd hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz és csomómentesre, sima állagúra keverjük. Kettéválasztjuk és az egyikhez hozzászitálunk 2 ek kakaó vagy karobport. Az így kapott masszákatt egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Először az egyiket, majd a másikat. Kés vagy inkább villa segítségével márványosra mintázzuk a barna és sárga masszát. A tetején elhelyezzük a meggyet. Ha nagyon savanykás gyümölcsöt használunk, akkor lehet érdemes egy kis édesítővel (eritritol és/vagy társai) megszórni, mielőtt a gyümölcsöt a massza tetejére tesszük. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, akkor mindenképpen érdemes a gyümölcsöt kiolvasztani, különben sütés közben a kiolvadó gyümölcslé eláztatja a piskótát. 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. Szúrópróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a piskóta, olyan helyen szúrjuk bele, ami a közepén van és nem gyümölcs. Tálaláskor megszórhatjuk egy kis "porcukorral" - nálam ez kávédarálóban porrá őrölt gyümölcscukor volt.
Csokis tortácska (nyers, vegán édesség)
A hőmérő most már tartósan 35 fok felett tombol, és a lakásban kb. minden fél fok számít, szóval, ma pont jól jön egy nyers édesség, amihez nem szükségeltetik semmiféle melegítő berendezés. :) További szuper tulajdonsága, hogy hozzávalói közül a tofu, a datolya, a zab is hűtő hatású a szervezetre. Ami kell hozzá, az egy késes aprító, pár kerek fóliával bélelt forma, és 5-10 percecske. Látjátok, én most több kisebb formákba tettem, de egyetlen nagy tortaformában is működik pl. szülinapra, csak akkor vegyetek mindenből minimum dupla mennyiséget. Hozzávalók négy adaghoz: Az aljához: - 40 g dió - 40 g datolya - 20 g zabliszt - 1 cs só A csokikrém részhez: - 150 g tofu - 25 g étcsokoládé - 2 ek kakaópor - 2 ek nádporcukor - 1 kk vaníliás cukor - 1 csipet só - A süti aljához turmixold össze a hozzávalókat késés aprítóban. A datolya szárazságától függően kelleni fog bele 1-2 evőkanálnyi víz. Akkor jó az állaga, ha összeáll gombóccá és elkezd “körbetáncolni” az edényben. - Kisebb formákat bélelj ki folpackkal, és ennek az aljára nyomkodd le a masszát. - Ezután ugyanabban az aprítóban habosítsd össze a krém hozzávalóit. Fontos, hogy a csokoládét olvaszd meg (lehet forró vízfürdőben pl.), így csurgasd a többihez. - A krémet kend a sütiformákba, majd tedd a hűtőbe szilárdulni pár órát. Ezután a tortácskát emeld ki a formából, és fejtsd le róla a fóliát. Tálaláskor díszítheted gyümölccsel a tetejét. Extra tipp : másnap még finomabb! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Csokis tortácska (nyers, vegán édesség) first appeared on Kertkonyha.
Almás-diós sütike liszt- és cukormentesen
Közelednek az ünnepek és biztos vannak, akik liszt- és/vagy cukormentes, gyorsan elkészíthető édességet szeretnének az ünnepi asztalra. Számukra mindenképpen érdemes ezt kipróbálni, hiszen ahogy a recept leírás végén is jelzem, tálalási módja többféleképpen lehetséges, megkenhetjük csokiszósszal, vaníliasodót önthetünk a szeletek tetejére, kísérhetjük a szeleteket 1-1 gombóc fagyival. Nagyon reformosoknak pedig friss almaszeletekkel is tálalhatjuk. A recept Hozzávalók: - 400g dió - 150g mazsola vagy apróra vágott datolya - 1 kk őrölt fahéj - 1 bio citrom reszelt héja - 4-5 db alma lereszelve - 200g növényi joghurt Elkészítés: A diót megdaráljuk, a citrom héját lereszeljük (nálunk az Aldiban árulnak olyan citromot, aminek a héját nem kezelik semmivel, ha bio citromhoz nem jutok hozzá, még ezt szoktam használni), az almákat szintén lereszeljük (én gyors aprítót használtam). Mindezekhez jól hozzákeverjük a mazsolát vagy datolyát és végül a növényi joghurttal átkeverjük. Kb 30-40 perc alatt 180C fokon, sütőpapírral bélelt, előmelegített sütőben készre sütjük. Tálaláskor meghintjük fahéjas porcukorral (gyümölcscukorból is darálható porcukor) vagy olvasztott csokit kenünk a tetejére, vagy vanília sodót, esetleg vanília fagyit adunk hozzá, de almaszeletekkel is nagyon finom.
Keksz a Télapónak
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam Régi adósságot törlesztek most, mégpedig azt, hogy másfél évvel ezelőtt megígértem nektek a vegán digestive keksz szendvicselt változatát. Ezt a kekszet megkenheted bármilyen lekvárral, de ha igazán jót akarsz, és igazán hedonista kekszet akarsz, készíts bele külön a szuper superfood-os csokikrémet! Meglátod, teljesen egyszerű, csak két hozzávalós, és tényleg gyorsan megvan. :D A csokikrém receptjét ITT találod. És, hogy miért vettem elő ezt a receptet most? Jön a Mikulás… Ez lesz a meglepije a kedves előadásért (színház) cserébe. Sütök egy halommal, és betesszük egy szép papírdobozba. Remélem, fog neki örülni! :) Hozzávalók egy nagy tepsihez: - 220 g fehér tönkölyliszt - 60 g zabpehelyliszt - 1 mk só - 1 kk sütőpor - 75 g nádporcukor - 80 g kókuszzsír (darabos) - 150 ml növényi tej - 1/2 mk vaníliapor - 1/2 mk őrölt fahéj Előkészületként melegítsd elő a sütőt 190 fokra, és egy tepsit bélelj ki sütőpapírral. - A késes aprítóba szórd be a liszteket, a porcukrot, a sót, a sütőport és az illatos fűszereket. Indítsd be, hagy kavarja! :) - Ezután add hozzá a kókuszzsírt, és készítsd oda a pohár tejet és evőkanalat. Indítsd be újra a gépet. - Kanalanként add hozzá a tejet, látni fogod, mikor jó. Ha összeállt labdává, nem morzsálódik sehol, de fontos, hogy maradjon egyben, ne legyen folyós. Nekem 11 evőkanálnyit kívánt a tésztám, de ez változhat. - Ezután hintsd meg liszttel a labda alatt és a tetejét is egy kis liszttel, majd nyújtsd ki egyenletesen a labdát 2-3 mm vastagra. Szaggasd ki a kekszeket, és helyezd őket a tepsibe. Nem kell sok helyet hagyni közte, alig dagad meg a sütés alatt. - 12-15 perc alatt megsül. Vigyázz, ne száradjon ki nagyon, ha aranylik a keksz széle és alja, már tökéletes. - Hagyd teljesen kihűlni, majd a tetszőleges krémeddel ragaszd össze kettesével. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc (tényleg!) Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Kölestúró-gombóc (gluténmentes)
Itt a vegán és gluténmentes kölestúró gombóc, ami ugyanolyan finom, mint amilyen szép a képen! :) Egyszerűen rengeteget lehet belőle enni, mert elmondhatatlanul könnyű! – és hogy ez vajon előnye-e vagy hátránya, azt mindenki döntse el magában. :D Én imádom a túrógombócot, és az a vicc, hogy anno nem is ettem sokat a tejtermékes változatból. Hát, ebből annál inkább! Szerintem az is a fantasztikus a növényi konyhában, hogy az ízekért (és persze a megnyugtató tápanyagokért) tudunk enni, és nincs mellette a kajakóma, a szerencsétlen vergődő rosszullét, a Bilagit meg az emésztést segítő gyógytea. Hát, nem jó? :D Hozzávalók 3-4 adaghoz - 200 g köles - 100 g kukoricadara - 50 g nádcukor - 3 csipet só - 1 vaníliás cukor (vagy fél mk vaníliapor) - fél citrom héja és leve - 500 ml tej - a hempergetéshez: 25 g darált zabpehely és olaj - A kölest a tejben és ugyanannyi vízben kezd el főzni. Szórd bele a kukoricadarát és a sót is. Ízesítsd még cukorral, vaníliával, citromhéjjal. Amikor sűrűsödni kezd, rendszeresen kavargasd, nehogy odaégjen. Kb. 20 percre lesz szükséged. Akkor jó, ha nem roppan a fogad alatt sem a köles, sem a dara. - És most jön az, hogy az állaga ne legyen se túl kemény, se túl puha, de ezt nem egyértelmű beállítani, hiszen hűlés közben jócskán szilárdulni fog. Hogy valami kézzel foghatót is mondjak, elmondom, nekem mi vált be. A kevergető kanaladra a végén teljesen rátapad a köles. Merítsd meg benne még egyszer, és emeld ki. Ha olyan sűrű a keverék, hogy 2-3 mp elteltével pottyan csak vissza az edénybe, akkor minden rendben. :) Zárd el, és hagyd hűlni. Csak langyosan keverd bele a citromlevet. - Közben készítsd el a bundáját. A zabpelyhet daráld össze késes aprítóban, majd kis olajon egyszerűen pirítsd meg. - Amikor a masszához már kézzel hozzá tudsz érni, formálj belőle gombócokat, és hempergesd meg a pirított zabpehelyben. Növényi tejföllel vagy joghurttal és nádporcukorral tálald. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 30 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Kölestúró-gombóc (gluténmentes) appeared first on Kertkonyha.
Vegán digestive keksz
Rendszeresen megkerestek gyors és egyszerű édesség ötletekért. Hát, azt hiszem, ez a verzió jogosan pályázik a legkényelmesebb keksz címre. :) Mert milyen őrült jó már az a gyúrós tészta, amit nem kell az ujjamról levakargatni közben! Mindent be a gépbe, aztán jól van. Imádom!
Illatos gesztenyés szaloncukor
Ehhez a bejegyzéshez a világ legegyszerűbb szaloncukor receptjét kerestem, illetve a második legegyszerűbbet, mert a legeslegegyszerűbb már foglalt, azt a szaloncukorkészítő tanfolyamon készítjük el másik öt fajtával együtt. ;) Már második éve tartok ilyen kézműves tanfolyamokat közvetlenül karácsony előtt, és nagyon szeretitek, általában már hónapokkal előtte elkel a helyek nagy része. Egy-kettő azért szokott maradni, érdemes megnézni a tanfolyami oldalt. :) Na, szóval itt van a világ második legegyszerűbb szaloncukor receptje, amit nem kell sem vágni, sem darálni, sem főzni, sem fagyasztani, sem szitálni, sem válogatni, sem magozni, sem szárítani, sem turmixolni. Csak gyurmázni kicsit, aztán pedig jöhet a csokizás. :) A saját szaloncukor pedig fantasztikus dolog, sokkal, de sokkal finomabb, mint bármilyen bolti, és az egyik legszebb karácsonyi ajándék is, amit elképzelni lehet. További karácsonyi ajándékötletekért ide kattints: Karácsonyi AJÁNLAT A recept Hozzávalók 15-16 db szaloncukorhoz: - 240 g gesztenyemassza - 1 narancs héja - 100 g étcsoki - ízlés szerint: porcukor, rumaroma - A gesztenyemasszát ízlés szerint édesítsd és ízesítsd rumaromával. A legtöbb gesztenyemassza egyébként már eleve így kapható, és ez most ennél a receptnél nem is lesz baj, sőt. Kóstold meg a masszát, számítsd hozzá, hogy a csoki is tovább édesíti majd, így valószínűleg ezt a lépést teljesen ki is hagyhatod. - A másik beállítandó dolog, a megfelelő állag. Ha túl száraznak találod a masszát, olyannak, ami nem marad egyben, akkor minimális víz hozzáadásával könnyen tudsz rajta javítani. Pl. nedves kézzel gyúrd át. Vigyázz, mert tényleg nem kellhet bele sok. - Ha már elégedett vagy a gesztenyegyurmáddal, reszeld bele a masszába a narancshéjat, és jól dolgozd össze. Ezután formázz belőle szaloncukrokat. Készíts két ujjpercnyi hurkácskákat, majd ezeket nyomd rá egy sima felületre. Így az alja olyan igazán szaloncukrosan lapos lesz, és könnyen megáll majd. - A mártáshoz a csokoládét olvaszd meg gőz fölött. Jó ötlet meredek falú tálat használni, hogy minél mélyebb legyen a csokoládé, és ne az edény falára kenődjön fel a nagy része. Két villa segítségével forgasd bele a gesztenyerudakat. Jól csepegtesd, rázogasd le róla a felesleges csokit, majd tedd a szaloncukrokat sütőpapírra szilárdulni. Extra tipp : sütőpapírba, színes selyempapírba csomagolva kapja meg a tökéletes ünnepi jellegét. Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Illatos gesztenyés szaloncukor appeared first on Kertkonyha.
Almás marcipános kocka
2017. október 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 1 Aldis leveles tészta - 1 vanilia puding - 200 g marcipán - 3 szép alma A leveles tésztát, amit lapokban árulnak felkockázod, a vanilia pudingot megfőzöd, a marcipánt nagy lyukú reszelőn belereszeled a pudingba. A felkockázott tésztát megkened a marcipános pudinggal, majd legyezőszerűen ráhelyezed a vékonyra szeletelt almákat. 200 fokon 15 perc alatt készre sütöd. Ha kihűlt porcukorral diszítheted! Jó étvágyat!
Kókuszcsók
Gluténmentes és vegán Kb. abbahagyhatatlan ez a kókuszcsók, szóval kis mennyiségnek neki se állj. Én eleve előnyben voltam, mert rengeteg kókuszreszelékem maradt karácsonyról (vagy egy kilóról beszélünk), miután teljesen elszámoltam a mennyiséget a bevásárlásnál. Ööö.. ez még a legjobb házban is előfordul.. :D Nagyon jókor jött ez a recept most az ovis farsangra. Jó nagy adagot küldtem a gyerekeknek, és nem jött belőle vissza egy darab se! ;) A végeredmény megfelelően édes, picit sós, tartalmas és könnyű egyszerre. Én nem tettem hozzá plusz cukrot, mert szerintem a kókusz magában is elég édes, a csokiról nem is beszélve. De ha te édesszájúbb vagy, akkor 1-2 evőkanál porcukorral állítsd be az ízét. Hozzávalók egy nagy tepsihez - 250 g kókuszreszerlék - 250 g kókuszkrém (kókusztejszín) - 1 nagy alma hámozva, lereszelve - 2-3 csipet só - 1 csapott mk szódabikarbóna - 20 g vaníliás cukor - 90 g étcsokoládé - 2 kk étolaj - A kókuszreszeléket keverd össze a többi hozzávalóval (a csoki és az olaj kivételével). Gyönyörűen ragadós masszát kell, hogy kapj, olyat, ami egyben marad, ha az edény falához nyomod. Tapasztalatból mondom, hogy a forgalomban lévő kókuszreszelékek nagyon eltérő minőségűek. Nem véletlenül sokkal olcsóbb az egyik és kicsit drágább a másik. Előfordulhat, hogy a legolcsóbb fajtából kivonták a kókuszzsírt, amitől nehezebben áll össze a masszád. Ilyenkor egy kis vízzel vagy még inkább olvasztott kókuszolajjal tudsz segíteni a dolgon. - Hagyd állni pár percet, addig melegítsd elő a sütőt és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Fagyis kanállal (vagy bármilyen mélyebb, öblös kanállal) formázz belőle félgömböket, és helyezd a tepsibe őket. - 200 fokon süsd 20 percet kb, amíg szép barna nem lesz a teteje. - Ha kihűlt, csepegtesd meg a csokoládéval. Ehhez tedd egy pohárba az összetört csokit, locsold meg 5 kk vízzel és az olajjal, majd melegítsd össze őket, lehetőleg forró vizes tálban. Húzd egymáshoz közel a kókuszcsókokat, és egy kanállal rázd rá a csokit. A hűtőben tárolást szereti. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Kókuszcsók first appeared on Kertkonyha.
Vegán stollen
2021. december 27. Mindennapi ételeink
Az egyik legkedvesebb édességem. Sokáig vásároltuk is, de tavaly és idén is úgy döntöttem, mi készítjük el a gyerekekkel. Ebből az adagból 2 rúd lesz. Hozzávalók: 50 dkg liszt 3 dkg élesztő20 dkg olvasztott ráma10 dkg barnacukor3 csomag vaníliás cukor2,5 dl növényi tej - nálam most vaníliás mandulatej 1/2 citrom héjafahéj, szegfűszeg10 dkg olajos mag, felvágva30 dkg kandírozott, aszalt gyümölcsök vegyesen, szükség szerint felvágva20 dkg marcipánmassza (natúr) Elkészítés:Az aszalványokat/kandírozott gyümölcsöket (nálunk most ananász és papaya volt) rumaromába áztatjuk. A langyos növényi cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. Majd az olajos mag(ok) és aszalványok, kandírozott gyümölcsök kivételével a többi alapanyagból sima tésztát dagasztunk. Meleg helyen kb 40 percig kelesztjük. Utána a magokat, aszalványokat hozzáadva átgyúrjuk és újabb 40 percig kelesztjük. Ezután lisztezett felületen kinyújtjuk, közepére helyezzük a rúddá gyúrt marcipánt (én most csak az egyikbe tettem, másikba nem, a gyerekek nem szeretik). A tészta egyik felét ráhajtjuk a másikra, kicsit lenyomkodjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, lefedve még 20 percet kelesztjük. Előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük. Amikor elkészült, még forrón lekenjük olvasztott rámával, és megszórjuk jó vastagon porcukorral. Alufóliába csavarva akár 4-5 hétig is eláll. Nálunk mondjuk, 2-3 nap alatt elfogy :-D
Sütőtökös sajttorta
Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt 10 dkg vaj egy csipet só 1/2 kk sütőpor 1 ek porcukor A töltelékhez: 50 dkg sütőtök 1 dl tejszín 1 dl víz 20 dkg mascarpone 1/2 kk őrölt fahéj 1/2 kk őrölt gyömbér egy csipet őrölt kardamom egy csipet őrölt szegfűszeg egy csipet őrölt szerecsendió 15...
Duplakókuszos golyó
DUUUUPLAAA?? Mitől dupla? Hát, attól, hogy kívül-belül kókuszos! Mert a kókuszgolyó mindenhogy jó, de duplán kókuszosan a legjobb! Sőt! Ennél csak egy finomabb dolog van: a duplán kókuszos kókuszgolyó másnap! :D Csinálj sokat belőle, ez annyira egy hálás nyári édesség, nem kell sem főzni, sem sütni, ráadásul a gyurmázás kész stresszoldó meditáció, és persze a gyerekek is a legnagyobb örömmel vesznek részt benne. :) Hozzávalók egy lapostényérnyi golyóhoz: - 150 g darált keksz - 50 g porcukor - 40 g kókuszreszelék (10 g a masszába, a maradék a hempergetéshez) - 1 mk rum aroma - 1 zacskó vaníliás cukor - 100 ml növényi tej - 1,5 ek kakaópor - 50 g vegán vaj vagy margarin - A massza száraz hozzávalóit jól keverd el egy tálban. A kókuszreszelékből vedd le a negyedét, és ezt is keverd hozzá. - Gyúrd össze az egészet növényi tejjel és a margarinnal. A tejet finoman adagold, nehogy túl híg legyen a massza. - Ezután formázz belőle golyókat, és hempergesd bele a maradék kókuszreszelékbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Duplakókuszos golyó first appeared on Kertkonyha.
Különleges linzerkarikák (vegán)
Linzert általában baracklekvárral, esetleg szilvalekvárral vagy eper/málna dzsemmel készítik. Szép virág formában legtöbbször. Ha virág formával készíted és a közepén kiszúrt karikát nem akarod újra gyúrni, ki is sütheted őket és akár az előző receptemben megismert csokis banándzsemmel összerakva igazán különleges linzerkarikák lesznek. Állítom, nem sok háztartásban készítenek linzert ilyen ízesítésben. A recept Hozzávalók: 25 dkg búzaliszt 5 dkg kukorica liszt (helyettesíthető búzaliszttel, a kukorica liszt sárgább színt ad neki) 20 dkg (vegán) margarin 10 dkg gyümölcs cukor vagy eritrit vagy kókuszvirág cukor vagy valamelyik cukorfajta, de nem folyékony 1 ek vanilia aroma vagy vaniliás cukor vagy kikapart vanilia magjai (ez utóbbiból kevesebb kell) 2 ek citrom vagy narancs kifacsart leve (hidegen jobb) Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd kézzel belemorzsoljuk az enyhén puha margarint. Miközben összegyúrjuk, hozzáadjuk a citrusféle levét. Amikor a tészta egy nagy gombóccá tud összeállni, hűtőbe tesszük pár órára, egy éjszakára, vagy 24 órára, de ha csak fél óránk van, akkor annyi időre. A lényeg, hogy a puha tészta megkeményedjen valamelyest. Ezután lisztezett felületen kinyújtjuk kb fél cm vastagságúra, valamilyen formával szaggatjuk. (Ehhez a sütikhez a virág formából kiszaggatott karikák kerültek felhasználásra.) Előmelegített sütőben 180 fokon 8-10 perc alatt készre sülnek. Nagyobb méretű formákhoz lehet hogy 12 perc is kell. Amikor kivesszük a sütőből, várjunk még vele, amíg kihűlnek, keményednek. Csokis banándzsemmel kettesével "összeragasztjuk" a linzereket. A végén pedig megszórjuk valamilyen porcukorral. Én gyümölcscukrot reszelt citromhéjjal összedaráltam, majd teaszűrőn keresztül meghintettem a kész linzereket ezzel a porcukorral.
Barackos-"túrós" pite
2020. január 29. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Barackos kölestúró krém: 200 g köles 1 nagy konzerv barack és a leve (kb. 4 dl) 3 dl növényi tej 3 púpozott evőkanál kukorica tejpor 1 citromhéj reszelve 3 dl tejszínhab felverve 2-3 evőkanál porcukor (ízlés szerint) [...] Bővebben!
Hedonista keksz
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam Régi adósságot törlesztek most, mégpedig azt, hogy másfél évvel ezelőtt megígértem nektek a vegán digestive keksz szendvicselt változatát. Ezt a kekszet megkenheted bármilyen lekvárral, de ha igazán jót akarsz, és igazán hedonista kekszet akarsz, készíts bele külön a szuper superfood-os csokikrémet! Meglátod, teljesen egyszerű, csak két hozzávalós, és tényleg gyorsan megvan. :D A csokikrém receptjét ITT találod. És, hogy miért vettem elő ezt a receptet most? Jön a Mikulás… Ez lesz a meglepije az előadásért (színház) cserébe. Már nagyon várjuk! Hozzávalók egy nagy tepsihez: - 220 g fehér tönkölyliszt - 60 g zabpehelyliszt - 1 mk só - 1 kk sütőpor - 75 g nádporcukor - 80 g kókuszzsír (darabos) - 150 ml növényi tej - 1/2 mk vaníliapor - 1/2 mk őrölt fahéj Előkészületként melegítsd elő a sütőt 190 fokra, és egy tepsit bélelj ki sütőpapírral. - A késes aprítóba szórd be a liszteket, a porcukrot, a sót, a sütőport és az illatos fűszereket. Indítsd be, hagy kavarja! :) - Ezután add hozzá a kókuszzsírt, és készítsd oda a pohár tejet és evőkanalat. Indítsd be újra a gépet. - Kanalanként add hozzá a tejet, látni fogod, mikor jó. Ha összeállt labdává, nem morzsálódik sehol, de fontos, hogy maradjon egyben, ne legyen folyós. Nekem 11 evőkanálnyit kívánt a tésztám, de ez változhat. - Ezután hintsd meg liszttel a labda alatt és a tetejét is egy kis liszttel, majd nyújtsd ki egyenletesen a labdát 2-3 mm vastagra. Szaggasd ki a kekszeket, és helyezd őket a tepsibe. Nem kell sok helyet hagyni közte, alig dagad meg a sütés alatt. - 12-15 perc alatt megsül. Vigyázz, ne száradjon ki nagyon, ha aranylik a keksz széle és alja, már tökéletes. - Hagyd teljesen kihűlni, majd a tetszőleges krémeddel ragaszd össze kettesével. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc (tényleg!) Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood
Macaron
2018. november 15. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Angéla és Erzsi receptje: 1 doboz csicseri konzerv levét leöntöm és felfőzöm. Így kicsit besűrűsödik. Ezután kihűtöm. ( kb 140 ml legyen ) Habverővel magas fokozaton felverem, közben több részletbe 180 gr vilagos cukrot keverek hozzá. ( a kristálycukortól jobb lesz az állaga mint a porcukortól.) A végén a szinezőt bele lehet keverni, ha valaki színeset szeretne. Ha kemény és fényes a hab, akkor az előre elkészített 160 gr porcukor és 160 gr mandulaliszt szitált keverékét óvatosan, több részletben hozzákeverem. [...] Bővebben!
Mogyorós mandulás fahéjas keksz (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. március 12. Zizi kalandjai
Ezek a kekszek is tavaly karácsonyra készültek és a fura, de finom kategóriába tartoznak. Vegán és gluténmentes kekszekről van szó, ráadásul liszt mentesek is. Oké, cukor van benne... de hát karácsonykor belefér (nálunk legalábbis). Darált mandulából és törökmogyoróból készül, nád porcukor és őrölt fahéj adja még a száraz hozzávalókat és vízzel, valamint egy kevés frissen facsart citromlével... Source
Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)
2017. november 19. Élj harmóniában
A tojásmentesség alap az édességeimnél és ugyan mi fogyasztunk tejterméket - erről már régebben írtam, hogy mi az ájurvéda álláspontja a tejfogyasztásról ( a cikket dr. Frawley tollából itt olvashatod) - de sokszor készítek vegán édességeket. A mai is ilyen nap volt, a klasszikus, finom kókuszkockát szerettem volna vegán módon elérhetővé tenni a családom számára. Általában mindent szeretünk ami kókuszos, így a kókuszkocka is nagy kedvenc.:) Hozzávalók piskóta Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 25 dkg fehér tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 18 dkg teljes értékű nádcukor 8 dkg kókuszzsír 1 csg. sütőpor vanília 4 dl mandulatej vagy rizstej fél citrom héja csokoládés réteg 10 ek kakaó 10 dkg kókuszzsír 15 dkg nádporcukor 3 dl mandulatej vagy rizstej külső réteg 25 dkg kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a tészta száraz hozzávalóit, keverd jól össze, majd tedd hozzá a kókuszzsírt és a mandulatejet is. Keverd össze lágy mozdulatokkal és öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokon süsd készre (kb 30 p), amjd hagyd kihűlni. A kihűlt piskótát vágd fel. A csokoládés réteg hozzávalóit keverd össze egy edénybe és főzd fel. A forró csokoládésba mártogasd bele villával a piskótakockákat, majd forgasd bele kókuszreszelékbe.
Málnás kókuszparfé
Ééééés… az első epres a második ribizlis után megérkezett a vegán fagyisorozat harmadik tagja, a kókuszos málna! Pár éve, egy másik receptemben olvashattátok, hogyan szerettem bele ebbe a két ízbe, akkor pudingot készítettem belőlük, és egészen más hozzávalókból. Szóval, a kókusz málnával továbbra is nagy kedvencem, és most a kánikulához szabva, jó hidegen érkezik. Hozzávalók egy tálkához: - 50 g kókuszkrém - 15 szem málna - 1 kávéskanál porcukor - A kókuszkrémet hűtőben hagyjuk ülepedni legalább egy éjszakán át. - Másnap nyissuk fel, és kanállal merjünk a “föléből”, és habverővel ezt verjük fel kemény habbá. Ha kész, a villával összenyomkodott málnát is keverjük hozzá. Édesítsük ízlés szerint. Használhatsz növényi szirupot, nádcukrot is, vagy ki is lehet hagyni ezt a lépést, és akkor egy igazán natúr ízű fagyi lesz a végeredmény. - Töltsük a krémet egy alacsony tálba, és tegyük a mélyhűtőbe. Hőmérséklettől függően 1-2 óra alatt megfagy. Krémesebb lesz, ha egy óra elteltével átkeverjük, majd visszatesszük tovább hűlni. - Egész málnákkal tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Az összes 'porcukor' találat megjelenítése »