Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
5 szilvás recept, ami őszi hangulatot hoz a konyhádba
Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ)
savanyúság receptek
Céklás humusz
Rögtön kezdem azzal, hogy ez a humusz az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra. Onnantól, hogy nem vártam tőle túl sokat, odáig, hogy egy napon belül a második adagot csináltam és tüntettem el egymagam. :) A helyzet az, hogy a humusz az szent dolog, és tényleg eléggé jól van kitalálva. Akkor minek változtatni ezen a jól bevált dolgon? Hát, van, amikor mégis érdemes. :) Használhatsz a humuszhoz konzerv csicseriborsót, mert az gyorsabb, kényelmesebb és nem kell rákészülni (én is szoktam ilyet!). De csak egyszer áztass és főzz magadnak frisset, ígérem, hogy unána sokkal könnyebben ráveszed majd magad a tervezésre. :) Szóval, én erre készültem, előre főztem a csicserit, és bevásároltam hozzá a boltban az összes zöldségből, amit csak volt. Azt hiszem, már tényleg elég volt a télből! :D Hozzávalók egy hatalmas tálhoz - 200 g főtt csicseri - 120 g főtt cékla (savanyúság) - 1 kk só - 1 ek olívaolaj - 1 kis gerezd fokhagyma - 1 ek tahini szósz - 1 mk almaecet Elkészítés - Mindent tegyél egy botmixer kelyhébe, és öntsd fel annyi vízzel, ami 2 cm híján ellepi. - Turmixold krémesre az egészet, és ha esetleg kevés a víz, önthetsz még hozzá. Csak óvatosan, kivenni nehéz belőle. ;) Elkészítési idő: 5 perc Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Görög vegán The post Céklás humusz first appeared on Kertkonyha.
Ájurvédikus tanácsok januárra
2023. január 22. Élj harmóniában
A január mindig az év legnehezebben tolerálható, leghidegebb és legdepressziósabb hónapja... Már jó ideje ki vagyunk téve a hidegnek, a fagyos szélnek, a fagyos éjszakáknak, sokat fázunk, rossz a keringésünk, sokaknál gyakori a libabőr, a fagyott kezek lábak és a csontig hatoló hideg érzése... a január szokott lenni az év leghidegebb hónapja. Már hónapok óta nagyon kevés a napsütéses órák száma, reggel és este is sötét van és sokszor több napig vastag felhőréteg takarja el előlünk a napot és a csodás kék eget. Januárra lecsökken a szervezet energiaszintje, nem csak a kevés napsütés és rossz keringés miatt érezzük magunkat nehézkesnek, de nem annyira jutottunk hozzá a szervezeted friss, életenergiában gazdag ételekhez. Mentálisan is kihívás a január, mert nagyon nagy a konktraszt az év végéhez képest. Decemberben fények, csillogás, ünneplés, ajándékok, találkák, rendezvények, szabadság, pénzköltés... majd januárban a szürke dolgos hétköznapok, már nincs olyan sok vendégeskedés és sokan szembesülnek vele, hogy túlköltekeztek karácsonyra. A tél folyamán szükséges szigetelő zsírréteg felépítéséhez eddig nehéz, tartalmas ételekre volt szükséged, de januárra a szervezeted elérni az ideális testsúlyát. A hideg elleni védekezéshez szükséges tartalmasabb ételek megterhelik a szervezeted és a felhalmozódott méreganyag további lomhaságot, testi és szellemi tunyaságot, motíválatlanságot ereményezhetnek. A január arra sarkalja az embereket, hogy otthon bekuckózzanak. Ezt van aki nagyon jól tolerálja és jól ki tudja használni, de sokan kiborulnak, depisek lesznek, sivárnak érzik az életüket. Nézz szét, ilyenkor a természetben is minden visszavonultan, inaktív állapotban pihen, megfagy és a tájat egyfajta békés, végtelennek tűnő csend járja át. Próbáld elfogadni, hogy mindennek meg van az ideje. A modernkori emberek nem szívesen veszik tudomásul, hogy együtt létezzenek a természettel. Sokan egész évben ugynazt az életvitelt szeretnék csinálni, állandóan pörögnek, mindenféle programokat csinálnak, ugyanazon ételeket eszik nyáron és télen is. A január az év végi pörgés után kiváló pihenésre, elcsendesedésre, belső elmélkedésre, lelki gyakorlatokra, újragondolni az élettünket, egészségei állapotunkat, céljainkat, vágyainkat, emberi kapcsolatainkat. Januárban élvezheted a a végtelen csendet, belső békét, tervezheted a jövőd, tanulhatsz, fejlődhetsz, új szokásokat vezethetsz be az életedbe. Itt az idő, hogy többet foglalkozzunk belső világunkkal és kicsit visszavonuljunk a külső világtól. Az életed átgondolásához és a tudatos tervezéshez egy korábbi blogbejegyzésben már sok támpontot adtam itt olvashatod. Néhány plusz tipp hideg téli napokra, amikor sok időt töltesz a lakásban az alábbi bejegyzésben olvasható. Szóval ne lepődj meg ha kicsit kedvetlennek, reménytelennek, lomhának érzed magad, ez januárban teljesen természetes. Kis kitartás, még néhány hét és jön a tavasz ígérete, majd 2 hónap és itt a tavasz, a megújulás ideje. Ajurvédikus szempontból testileg is komoly változásokon megyünk át. Talán Te is észrevetted, hogy januárra a hideg miatt a bőröd, sápadt, száraz, ráncos, esetleg a hajad fénytelen, töredezett lesz. Sokan a tél miatt úgy érzik, hogy éveket öregedett a testük. Míg a telet eddig a hideg és szárazság jellemezte (Vata) szépen lassan haladunk át a hideg és nedves minőségek felé (Kapha). Ez a változás szükésgessé teszi, hogy míg eddig fontos volt a hideg száraz ellen védekezni a meleg, zsíros, tápláló ételekkel, most ezen érdemes alaktodnak megfelelően változtatni. Vata A Vata személyek a sok hideg hatására kibillennek az eggyensúlyuból és hajlamos ak idegességre, hiperaktivitásra, feszültségre, szorongásra. A Vata alkatúak januárban fontos, hogy melegen tartsák magukat, öltözzenek melegen, rétegesen, mert nagyon hajlamosak csontig átfázni. A pihenés is kiemelten fontos a Vata alkatúaknak, mert hajlamosak kimerültségre. Nekik ideális nagyokat aludni, akár délután ledőlni kicsit . Vataknak ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák magukat jótékony ha rendszeres szokásokat tartanak fenn. Táplálkozásban annak érdekében, hogy a Vata-k védjék magukat a hidegtől és szárazságtól hasznos, ha tartalmas, melegítő ételeket esznek. Pitta A Pitta alkatú emberek kifejezetten élvezik a kellemes, hideg téli időjárást. Szívesen sétálnak a szabadban, kirándulnak a hóban. A rendszeres szokások fenntartása és a tartalmasabb ételek fogyasztása nekik is fontos. Kapha A Kapha könnyen lehangolttá, lomhává válik és elnehezültnek érezehti magát januárban. Hajlamos lesz megfázni, nyálka felhalmozódásra is. Nekik nem jó a sok pihenés, kerülni kell a túlalvást, mert fokozza a tunyaságot a testben és elmében. Hasznos ha korán kelnek és mozognak reggeli előtt, jóga, thai chi, séta, torna. A kapháknak kell a legnagyobb változást létrehozni a táplálkozásukban, mert a téli nehezebb ételek megterhelték a szervezetüket és pangáshoz vezethetnek. A kaphának könnyedebb , de melegítő hatású étrendre van szüksége. Napi rutin januárban Igazítsd a természet rendjéhez a napi rutinodat is. Januárban fontos, hogy engedd meg a szerveztednek a pihenést, visszahúzódást. Este próbálj 22:00 ig lefeküdni. Reggel ideális a nappal kelni ( 7:20 körül) , ha megteheted akkor ne kényszerítsd magad korábbi ébredésre. Ébredést után tisztítsd meg a nyelved a felhalmozódott lepedéktől, a szájüreget is a salakanyagoktól. Erről korábbi bejegyzésben részeltesebben írtam, itt olvashatod. Fogyassz meleg italt - ez lehet valami fűszeres tea (pl. gyömbér-kurkuma) is egy kis ctromlével, mézzel. Végezz naponta önmasszázst, amely rugalmassá teszi a bőrödet és segít a hideg ellen védeni a tested. Erről itt olvashatsz. A légzésed javítására használj nasya orrolajat és akár napközben alkatodnak megfelelő illoolajokat. Ha Vata alaktú vagy lehet, hogy szükséges a fűtés okozta szárazság ellensúlyozására párologtatni a lakásban. A reggel tisztálkodás után végezz el néhány könnyed jógagyakorlatot és légzőgyakorlatot. Segít beindítani a vérkeringésedet. A reggelit 8 óráig próbáld elfogyasztani, ne nagyon reggeliz később, mert az egyfajta hízókúra lesz. Az ebéd ideális időpontja 12:00 körül van - legkésőbb 13:30ig próbálj megebédelni. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A délután 15:00-kor elfogyasztott ebédet nem tudja jól feldolgozni a szervezeted. A vacsorát lehetőleg naplementéig fogyaszd el (16:30 körül). Táplálkozás januárban A táplálkozásban is tartsd szem előtt a melegítést. Kerüld a nyers zöldségeket, gyümölcsöket mert ezek nagyon kihűtik a szervezetedet - nem véletlen, hogy hagyományosan januárban ezen az éghajlaton nem terem friss gyümölcs és saláta sem és nem visonylag kevés tejtermé van. Ideális alternatíva ilyenkor az aszalt gyümölcsök fogyasztása és fermentált termékek (savanyú káposzta, vegyes savanyúság, ecetes cékla, etc. .) Lehet észrevetted, hogy januárban már nem kívánod annyira a zsíros, édes ételeket - mint fent írtam, ilyenkorra a szervezeted elérte a kis szigetelő zsírréteg növesztését és nincs szüksége további zsírrétegre:) Hallgass a tested jelzéseire, figyeld meg mit kívánsz vagy mit nem kívánsz. Januárban lehet a keserű íz iránti vágyad megnő vagy éppen a savanyút is jobban kívánhatod. Részesítsd előnyben a meleg, főtt táplálékokat. Ne kezdj még böjtölni, nyers dolgokat fogyasztani, mert a kinti hideg ellensúlyozására szükséged van még melegítő ételekre. Ha Kapha alkatú vagy, fogyni szeretnél válassz könnyű ételeket. Rászesítsd előnyben a csípős, keserű, fanyar ételeket. Használj édesítésre mézet - csak ne melegítsd - mert a méz segít fűteni és szárítani a szervezeted, jól beilleszthető fogyókúrákba is és hasznos nyálkás megbetegedésekrnél. Ha érzed nem kívánod a tartalmas nehéz ételeket, kerüld a tejtermékeket, kenyérféléket és édességeket és részesítsd előnyben a leveseket, gabonaételeket (köles, hajdina, quinoa, kukoricadara) zöldségekkel (cékla, répa, egyéb gyökérzöldségek, zeller, káposzta, brokkoli, karfiol) esetleg hüvelyesekkel. Használj egy kis citromlevet az étkezésekhez. Míg a december sztrája volt a zsíros magokbók készült sütemény, most mérsékeld a diót és minden más zsíros magot. Ha szeretnél valami magfélét, akkor piríts tökmagot. Használj bátran fűszereket, mert segítenek jó hangulatot, jó közérzetet biztosítani, fokozzák a keringésed, melegítik a tested, javítják az emésztésed. Gyömbér, fekete bors, hosszú bors, kurkuma, kardamom, babérlevél, édeskömény, római kömény, fahéj. asafoetida (hing), lepkeszegmag (görögszéna). Mielőtt kilépsz a hidegbe ne egyél túl csípőset, mert csökkentik a hideggel szembeni ellenállóképességed. A reggeli és a vacsora legyen könnyen emészthető, meleg , enyhén fűszeres. A január ideális a sütőben készült ételek előnyben részesítésére is. Szeretek ilyenkor tepsis zöldségeket, muffinokat, süteményeket, zöldséges lepényeket készíteni. A blogon nagyon sok recepet találsz. Ki ne emlékezne gyermekkorából a sütőben sült krumpli sóval vajjal téli vacsorákra:) A sütőben sült cékla és burgonya minimális energiabefektetést igényel:) . Reggelire ehetsz kásákat, muffinokat. Egy kis édes és fűszeres, de nem túl nehezen emészthető étel kellemesen indítja a napodat. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy készítheted a kását tejjel és fűszerekkel is. Ideális a fahéj, kardamom, esetleg egy kis gyömbér az édes muffinokhoz, kásákhoz, mert segít elelnsúlyozoni a nyálkásító hatást. Ebédre valamilyen gabona, zöldség, hüvelyes kombinációt fogyassz. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy, tehetsz a főzéshez egy kis tejterméket pl. tejszínt, tejfölt. Szuperek a levesek is. A vöröslencséből vagy mungdhalból a dhálok (levesek) gyorsan elkészülnek. Vacsorára fontos a könynen emészthetőség és nagyon ideálisak a gabona ételek és zöldségek. Tisztítás Az ünneplések és tartalmas étekezések miatt felgyűlt salakanyagokat január vége, február elején hasznos a szervezetedből eltávolítani. Ideális lehet egy 3-5 napos ájurvédikus tisztító kúra - kitchari, forralt víz amit esetleg kiegészítesz gyógynövényekkel. Ha a tisztításban vagy életmódváltásban, egészségmegőrzésben segítséget szeretnél szeretettel várlak ájurvédikus életmód tanácsadásra, egyéni konzultációra. www.eljharmoniaban.hu Ha úgy érzed, Te is szeretnéd megszabadítani a tested a felgyűlt salakanyagoktól csatlakozz az általam vezetett otthoni online ájurvédikus tisztítás programhoz.. Ezen a csodás tisztításon napról, napra adok neked részeltes információt mit, hogyan csinálj és bármikor kérdezhetsz is tőlem. részletes információk és jelentkezés https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó egészséget, hasznos belső elmélkedést és kitartást kívánok a januárhoz... nemsokra itt a tavasz :) szeretettel: KAti
Jégcsapretek achar
Már korábban is többször írtam az acharról, erről a fűszeres olajban érlelt zöldségről, mely az indiai konyhában savanyúsághoz hasonlóan funkcionál. Az ottani kedvencem a lime- és a mangó achar, a saját konyhámban persze hazai zöldségekből készítem. A szeptemberben összeállított zöldparadicsom...
Mediterrán karfiol
Régen volt, tán igaz sem volt, hogy én komolyan utáltam a karfiolt. Elég volt főzés szagát megéreznem, már menekültem ki a konyhából. :))) Aztán kiderült, hogy csak meg kellett találnom azt az elkészítési módot, ami nekem bejön. Ez azóta sok zöldségnél beigazolódott, így bátran adom neked a következő jó tanácsot: ha esetleg nem szeretsz egy zöldséget, ne add fel. :) Mielőtt lemondanál róla teljesen, próbáld ki sülve, főve, grillezve, zöldségkrémnek, levesnek, krémlevesnek, savanyúságnak vagy egyszerűen nyersen! Sose tudod, melyik fog mégis ízleni. :) És most jöjjön a mediterrán sült karfiol receptje, ami az ügyeletes kedvenc karfiolom! :) Hozzávalók egy kisebb sütőtálhoz: - 400 g tisztított karfiol - 5 ek olívaolaj - 2 ek citromlé - 1 kk friss rozmaring (vagy 1/2 kk szárított) - 1 kk nagyszemű só - 1 g fokhagyma - A karfiolt szedd közepes rózsákra, a fokhagymát vágd fel vékony karikára. Egy tálban jól forgasd össze az egészet. Minél kisebb darabokra szeded, annál jobban sül, és minél nagyobb darabokban hagyod, annál inkább párolódik. Ezzel tudsz játszani, figyeld meg, mennyire más és más lehet a végeredmény ettől. :) - Ezután tedd be a sütőbe 200 fokra, és addig süsd, amíg szép aranybarna lesz. Ez kb. 20 perc, de én kicsit többet hagytam benn, hogy a széle is itt-ott megpiruljon. Rád bízom, süsd, amíg elégedett nem leszel vele. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Mediterrán karfiol first appeared on Kertkonyha.
Vega sonka – MOST!
Pácolva vagy anélkül Vészesen közeleg a húsvét, és én meg jól lemaradtam a 827 Kitchen világhíres sonkájáról. SEGÍTSÉG! Ezt a sonkát egyszer a Vegan Sunday Marketen volt alkalmam megkóstolni, akkor egy állatbarát tálban mosolygott rám a csülök szerepében. Egyszerűen isteni volt! :) Nem is csoda, hogy akkora volt az érdeklődés erre a sonkára, hogy sajnos nem jutott mindenkinek belőle az ünnepek előtt. Nekem sem! :( Hozzáteszem, én ennek azért valahol nagyon örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy rengeteg (és egyre több!) ember szeretné nem egy ártatlan malacka combjával ünnepelni a húsvétot, ami egyszerűen fantasztikus hír!
Fried Green Tomatoes
Ugye a paradicsomok, paprikák normál esetben nyáron teremnek? De mi van a későn érőkkel, az érlelő napfényről lemaradottakról, a párás ködös reggeleket megélőkről, a beteljesületlenség érzésétől telítődöttekkel? Már ha a paradicsomok éreznek, de miért is ne tennék? Feladatunk, hogy segítsük őket hátrányos helyzetükben is eljutni tányérunkra, ahogy lett származású barátnőm mondaná: ,, Csináljunk defektből effektet! . Ehhez hoztam néhány ötletet: csatni, salsa verde és sült zöld paradicsom formájában. Jó tudni: A zöld paradicsom a nyers burgonyához hasonlóan tartalmaz szolanint -az érés során ez lebomlik- ezért fogyasztása nem teljesen veszélytelen, de ehhez a veszélyhez kilószám kellene fogyasztani az egyik legfinomabb savanyúságból, amit friss íze kifejezetten egzotikussá tesz a hazai zöldség és gyümölcs kínálatban. Zöld paradicsom csatni: A zöld paradicsom citrusos, citromhéjra emlékeztető íze miatt jól illik halakhoz, grillezett kecske sajthoz és zöldségekhez. Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom 2 dl víz csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg 2 db citrom leve 20 dkg cukor ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 kg zöld paradicsomot - nem szükséges hámozni, magozni- feldarabolom. Egy lábasban felforraltam 2 dl vizet és 20 dkg cukrot, hozzáadtam egy csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget és két citrom levét. A szirupot felére beforraltam, beletettem a feldarabolt paradicsomot. Addig főztem takarék lángon, amíg elfőtt a leve és besűrűsödött. 4 deciliteres üvegbe töltöttem, majd dunsztba tettem, így télre is spájzolhatunk belőle. Sült zöld paradicsom ( rántott zöld paradicsom ): Az egy centi vastagra szeletelt, sózva pihentetett paradicsomokat egyszerűen ki is lehet rántani, de álljon itt a recept a vele azonos című könyvből: "Hozzávalók: személyenként egy közepes zöld paradicsom, bors, fehér kukoricaliszt, szalonnazsír, só. A paradicsomot szeld fel körülbelül 1/4-es hüvelykes szeletekre. Ízesítsd sóval, borssal. Panírozd be a szeletek mindkét oldalát kukoricaliszttel. Végül forró szalonnazsírral kikent serpenyőben süsd világosbarnára. Azt hiszed, hogy meghaltál és a mennyországba kerültél! Plussz: sült zöld paradicsom tejes mártásban: a serpenyőben maradt minden evőkanál szalonnazsírhoz keverj egy evőkanál lisztet, és jól keverd el. Aztán habarj bele egy csésze meleg tejet, és állandó keverés mellett főzd sűrűre. Tetszés szerint ízesítsd sóval és borssal, végül a szószt öntsd a paradicsomszeletekre. Forrón tálald. Nincs a világon ennél finomabb. " / Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom / Salsa verde zöld paradicsomból: A zöld paradicsomból készített salsa verde a legjobb, amit valaha ettem. Színe és íze tökéletes harmóniában van. Hozzávalók: ? 4 db zöldparadicsomot ? 1 db közepes méretű édes hagyma ? egy gerezd fokhagymát ? 1 db zöld erős paprika kimagozva ? 1/2 csokor petrezselyemzöld ( opcionálisan koriander zöld ) ? egy csipet koriandermag frissen őrölve ? 1 ek.olívaolaj ? negyed citrom leve és egy citrom(bio) reszelt héja ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A zöldparadicsomot és a salátahagymát felkarikáztam és besóztam és állni hagytam. Ezek után a többi hozzávalóval robotgépbe tettem és jól összeturmixoltam, a reszelt citromhéjat pedig utólag kevertem bele. Nyári ízélmény az őszben.
Az úgy volt.., avagy a füstös brokkolis bableves
2015. november 9. Vegasztrománia
Az úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a Veletek való kapcsolatot és a missziót. De hiányzik a blog, és úgy érzem, hogy a gyors kisszínes mellett igényem van a lassabb, terjedelmesebb formára is, így megpróbálom visszacsepegtetni az életembe. És a Tiétekbe is. A hétvégén megfőzött átvariált bableves tökéletes alany, mert annyira jól sikerült, hogy mindenképpen szeretném megosztani. Az úgy volt, hogy múlt héten két ételre kívántam rá : egy kapros-fokhagymás-juhtúrós rakott krumplira (ez is isteni lett!) és egy jó tartalmas vegyes zöldséglevesre. Nagyjából be is vásároltam hozzájuk, de aztán jött a piac. És a piac mindent megkavar (mondjuk az a dolga). Mert kedvenc dabasi árusaimnál megláttam a tarka babot, és ott, abban a pillanatban elvesztem. De a fejemben egy gyors algoritmus lebonyolítása után megszületett a metamorfózis: a füstös brokkolis bableves gondolata. Hazamentem (addigra a recept a fejemben volt), és nekiláttam. Füstös brokkolis bableves Hozzávalók: 250 g tarka bab (ezt nem kellett beáztatni, csak addig, amíg a zöldségeket megpucoltam) 2-3 babérlevél 1 ek olívaolaj 1 tk füstölt paprika 1-2 lila sárgarépa (teljesen jól működik a sárga sárgarépával is, de ezt is megláttam, és muszáj volt beletennem) karikákra vágva 1/2 kis zeller kockákra vágva 1 kis fej brokkoli rózsáira szedve 1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/2 húsos zöld paprika csíkokra vágva 1/2 húsos erős zöld paprika csíkokra vágva só, bors 250 ml paradicsom passata (ezt meg a hűtőben láttam meg, maradt egy tésztából. hirtelen ötlet volt, de megadta a lelkét, savanyúságát a levesnek) 1 csokor petrezselyem apróra vágva tejföl, vagy sűrű joghurt a tálaláshoz Az úgy van, hogy mivel nem tudtam, hogy ennek a babnak mennyi a főzési ideje, külön főztem meg sóval, borssal, babérlevéllel (ennél a babnál 1 óra volt). Közben egy magas falú serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, és rádobtam a zöldségeket, fokhagymát. Átpirítottam őket, majd hozzákevertem a füstölt paprikát, sóztam, borsoztam. További 2-3 percig pirítottam, majd felöntöttem 500 ml vízzel (vagy zöldségalaplével, ha van otthon). Fedő alatt, alacsony lángon 10 percig főztem őket. Miután a bab megfőtt, hozzákevertem a paradicsom passatával és a petrezselyemmel együtt. Tejföllel és diós tönkölykenyérrel tálaltam. Az úgy lesz, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy újra itt.
A cékla jótékony hatásai
2015. október 16. Élj harmóniában
A céklát a legtöbben csak ecetes savanyúság formájában ismerik és nagyon ritkán fogyasztják, pedig már az ókorban is előszeretettel fogyasztották kedvező hatásai miatt. A cékla nagyon gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban (A, B és C vitaminok, kalcium, mangán, vas, kálium) valamint esszenciális aminósavakban. A vérképző hatása és vastartalma különösen kiemelkedő, ezért vashiányos, várszegény személyeknek mindképpen érdemes beépíteni a táplálkozásába. Kiváló májtisztító, segít a szervezet méregtelenítésében, kitűnő részét képezheti tisztító kúráknak,. Daganatos megbetegedések megelőzésében és daganatos betegek táplálkozásában is nagyon jótékony, mert gátolja a rákos sejtek szaporodását. Csökkenti a koleszterinszintet és támogatja a szív és érrendszer működését. Kedvezően befolyásolja az emésztést, tisztítja az emésztőrendszert. A gyulladásokkal szemben is egyfajta védettséget biztosít a szervezet számára, erősíti az immunrendszert. A szervezet sav-bázs egyensúlyát is segít fenntartani és a kedély állapotunkra is jótékonyan hat. Nyáron fogyaszthatjuk salátának, de így ősszel jobb főzve, párolva vagy sütve elkészíteni. Nemsokára közreadom a kedvenc cékla receptemet:) Vegyszermentes (bio) céklát fogyassz - mivel a cékla képes a mérgeket megkötni, amennyiben nem vegyszermentes talajból származik, nagyon sok vegyszert és káros anyagot tud a talajból magába szívni. Ájurvédikus szempontból vata és kapha esetén kedvezően hat, pitta egyensúlytalanságnál nem javasolt a fogyasztása.
Mediterrán serpenyős lepény
2015. augusztus 14. Kertkonyha
Egyszerű és gyors vacsoraötletet hoztam délről, ha már az időjárás ennyire és egyértelműen rájuk emlékeztet. Ez a lepény finom lesz langyosan is, de hidegen is kiváló, már, ha ki tud hűlni a melegben, ugye. :) Jeges friss salátával, minőségi savanyúsággal mindenki kedvence lesz. Hozzávalók 2 adaghoz: [...] Bővebben!
Ne csak ecetes uborkát tegyünk el télire! Íme 9 zöldség és gyümölcs, amely savanyúságként is megállja a helyét
A nyár derekán járunk, a piacok kínálata rendkívül gazdag, így remek alkalom nyílik, hogy a téli hónapokra savanyúságot tegyünk el. A legnépszerűbb bizonyára az ecetes uborka, de sok más zöldség is alkalmas savanyúságnak, így érdemes kihasználni a lehetőséget, hogy majd a decemberi ebéd során színes zöldségfinomságok díszítsék a tányérunkat. Íme 9 zöldség és gyümölcs, amelyből […]
Babakonyha 4. Táplálkozási útmutató a WHO és egyéb javaslatok alapján
2015. március 16. Éltető ételek
"Annak érdekében, hogy a kisbabák a lehető legegészségesebben kezdhessék életüket, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) azt javasolja, hogy a csecsemők hat hónapos korukig kizárólag anyatejet kapjanak, a szoptatás folytatódjék legalább kétéves korig, vagy tovább, amíg a babának és az anyának jólesik." Mindig az anyatej után történjen az ételek, italok kínálása. Tehát az előző részben a BLW módszer teljes mértékben kompatibilis a WHO ajánlásával. Nagyon fontos, hogy a babánkat is egészséges táplálkozás irányelvei alapján tápláljuk. Elég az, ha arra figyelsz, hogy amit magatoknak főzöl, az a kicsi igényeinek is megfeleljen, és meglátod, szívesen bele fog kóstolni abba, amit a család eszik. Természetesen a baba ételei még fűszerezés előtt kerüljön ki a közös tálból, utólag sűrítsük, fűszerezzük azt. Milyen ételek tiltólistásak a konyhánkban, így a babakonyhában is? - minden vegykezelt élelmiszer; - minden finomított élelmiszer (lisztek, étolajak, ecetek, alkoholok stb.); - minden szintetikus élelmiszer (pl. a nem biológiai erjesztésű ecet); - minden instant (azonnal oldódó) élelmiszer; - minden mesterséges adalékanyagot (tartósítószer, színezék, aroma, állományjavító, térfogatnövelő, savanyúság szabályozó, csomósodást gátló, ízfokozó, mesterséges édesítő stb.) tartalmazó élelmiszer; - gyorséttermi ételek; - félkész és/vagy mikrózható ételek; - cukor és minden, ami hozzáadott cukrot tartalmaz; - fehér lisztek; - túl sok állati fehérje (hús, tej, tojás); - utóérlelő és/vagy tartósító gázzal kezelt zöldségek és gyümölcsök; - vákuumgázos élelmiszerek; - cukorral tartósított élelmiszerek; - magas hőfoknak hosszan kitett élelmiszerek; - agyon sütött vagy agyon főzött élelmiszerek és ételek; - felesleges és/vagy környezetkárosító csomagolásban lévő élelmiszerek, - génkezelt élelmiszerek. Persze azért vannak szabályok, amiket meghatározott életkorokban be kell tartani. De ezek apró odafigyeléssel könnyedén megoldhatók. Itt gondolok például arra, hogy ne padlizsánnal vagy éppen káposztával kezdjük a 6 hónapos hozzátáplálást. Ezekre a további részekben ki fogok térni. Bár, ha a baba pont azt veszi el 6 hónaposan, abból sem lesz semmi baja... ... és mit mond a védőnéni? Áttanulmányoztam a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai protokollját az egészséges csecsemő (0-12 hónap) táplálásáról, amelyet a Védőnői Szakmai Kollégium állított össze. Természetesen ők is a WHO által javasoltakat írják, tehát "az egészséges csecsemő optimális táplálási módja a 6 hónapos korig tartó - a csecsemő igénye szerinti - kizárólagos szoptatása, amely - hozzátáplálás mellett - egyéves korig a domináns táplálási mód". A szolidok (anyatejen és tápszeren kívüli egyéb étel) bevezetésének optimális időpontja a 17. héttől 26. hétig tart , amely a folyékony-pépestől a szilárd ételekig folyamatosan történjen. "A csecsemő kiegészítő-táplálását hat hónapos korban el kell kezdeni. Hat és nyolc hónapos kor között naponta 1-2 szer, kilenc hónapos kor után napi 3-4-szer, 12 hónapos kor után napi 4-5-ször adható kiegészítés." "A második félévben az anyatej már nem elégíti ki önmagában a fejlődő csecsemő tápanyagszükségletét... A kiegészítés a szoptatás kiegészítésére, a csecsemő plusz tápanyag- és energiaigényének kielégítésére szolgál." A védőnői ajánlásoknál az szúrt szemet, hogy van egy nagy átlag, amit minden gyereknek követni kell! 6 hónapos korban kezdjük a hozzátáplálást, pontos számokkal határozza meg, hányszor és mikor szopjon/egyen, hány kakija legyen... mennyit hízzon, mennyit nőjön. Ha nem tartja a normát, akkor bizony probléma van, még akkor is, ha látszólag egy kiegyensúlyozott, jókedvű babáról van szó. Valaki mondja már meg nekem, hogy ugyan milyen plusz tápanyag van a krumpliban vagy éppen a sütőtökben, ami nincs benne az anyatejben? Szerintem az igény szerinti szoptatás során nem lehet mereven ragaszkodni a szabályokhoz. Ha a baba még 8 hónaposan nem akar szilárd ételt enni, akkor még nincs rá szüksége! A következő részben a természet legtökéletesebb táplálékáról, az anyatejről fogok írni. Felhasznált irodalom: http://www.mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf; http://www.mave.hu/uploads/file/CSECSEMO_%C3%A9s_GYERMEKGY%C3%93GY%C3 %81SZAT_Az_eg%C3%A9szs%C3%A9ges_csecsemo_taplalasarol_P1_modositas.pdf;
"Gazdag" lencseleves
Ki szeretne gazdag lenni 2015-ben? Az főzzön egy ilyen finom levest Szilveszterre! De vigyázat, nehogy baromfiból legyen hozzá a virsli, mert még elszáll vele a szerencsénk! ;) Hozzávalók 3-4 adaghoz: - 250 g lencse - 100 g savanyú káposzta - 2 szál virsli (én bio búzavirslit használtam) - fél fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál barnacukor - 1 teáskanál pirospaprika, 1/2 mokkáskanál borsikafű, 1 babérlevél, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, 2 evőkanál vegamix vagy bio ételízesítő - só, bors, ecet, olaj - Karikázzuk fel a virslit, majd egy fazékban süssük meg a szeleteket két evőkanál olajon. Ha szépen megpirult mindkét oldalon, vegyük ki a virslit és tegyük félre. - Pótoljuk az olajat, és pirítsuk rajta üvegesre az apróra vágott vöröshagymát. Ezután adjuk hozzá a cukrot és az apróra vágott fokhagymát is. Folyamatos kevergetés mellett várjunk, amíg karamellizálódik. - Ekkor adjuk hozzá a megmosott lencsét, az apróra vágott savanyú káposztát, a fűszereket, és öntsük fel másfél liter vízzel. - Takarékon és fedő alatt főzzük a levest, amíg a lencse megpuhul. A káposzta savanyúságától függően utólag ízesítsük ecettel. Tálaljuk a sült virslivel. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről: Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London
2014. június 22. Zizi kalandjai
A Whole Foods Market-ról már elég régóta tudok, főleg amerikai blogokat böngészve jutott el hozzám a híre. Az USA-n és Kanadán kívül Angliában van egyedül Európában üzletük (pontosan 9 db, ebből 7 db Londonban). Az út előtt elterveztem, hogy legalább az egyikbe feltétlen el szeretnék menni és ki is szúrtam, hogy a szállásunk és a konferencia helyszíne közelében van egy üzletük. Bíztam benne, hogy egy ilyen kaliberű üzletben biztosan fogunk Ádinak találni jó minőségű vegán ételeket. Először I. ment el Ádival a Clapham Junction közelében lévő Whole Foods-ba, ahol az üzleten kívül kis kávézó, étkezde is üzemel. A frissen készített zöldség- és gyümölcsleveik Ádi nagy kedvencei lettek. Kiderült, hogy a gyerekeknek mindig jár ingyen gyümölcs, lehetett választani zöldalma, banán és narancs közül (ez mindegyik üzletben működik). Természetesen minden bio, fair trade vagy helyi termelésből származik; fel vannak tüntetve a termékeken, hogy melyek felelnek meg a vegán vagy a gluténmentes, stb. diétának. Egyik nap a szállásadónk javasolta, hogy menjünk el a Whole Foods legnagyobb üzletébe (amely egyben a világ legnagyobb Whole Foods üzlete!!!), amely a Kensington High Street-en található. Mondta, hogy hegyekben állnak a bio zöldségek, gyümölcsök és meg fogok őrülni a látványtól, mert ez egy valóságos “food porn” hely! Hát igaza lett… úgy tobzódtam, mint egy ötéves kisgyerek a csokoládéboltban. Nem bírtam betelni a látvánnyal… majdnem fel kellett locsolni, mert az ájulás kerülgetett. Nekem egy ilyen hely, tényleg a mennyországot jelenti. Vigyázat! Fotókban nagyon gazdag bejegyzés következik! Három emeletes; természetesen van mozgólépcső, lift, így babakocsival is könnyen tudunk közlekedni mindhárom szint között (a legfelső szinten vannak a mellékhelyiségek, pelenkázó). A földszinten található a pékáru, sajtok, húsok, kekszek, savanyúságok, friss saláta bár, friss készétel bár – bármilyen ebédet/vacsorát össze tudsz magadnak gyorsan rakni, akár nyerset, akár vegánt, akár húsosat szeretnél, vagy éppen friss kókuszvizet szeretnél inni, ezenkívül van friss juice bár és kávézó. Hatalmas konyha működhet a háttérben, ahol főzhetnek, süthetnek folyamatosan, hogy a vevőknek MINDEN igénye ki legyen elégítve. Ezenkívül a sajt részleg közelébe tették a borokat (+ egyéb alkohol, italok), és egy kis borbárt is. Az “alagsorban” található a friss zöldség, gyümölcs részleg, tojás, tejtermékek, a világ összes magja, gabonája, fűszere, olaja megvásárolható itt előre kiadagolva vagy általunk bedobozolva, ahogyan szeretnénk. A legmenőbb, hogy van egy hatalmas robotgépük, amelyikbe berakhatom az általam kiválasztott magot (pisztácia, kesudió, mandula, stb.) és néhány perc alatt elkészíti nekem a magból a vajat. Sőt, ha jól emlékszem, még lisztet is lehet készíteni, darálni, vagyis, ha friss mandulalisztre van szükségünk, akkor azt helyben megcsinálhatjuk. Persze vannak édességek, nasik, konyhai eszközök, bio kozmetikai termékek (van lehetőség kozmetikai kezelésre, masszázsra, manikűrre!!!), gyerek részleg (ruhák, természetes anyagokból készült játékok, stb.), könyvek (roskadásig vegetáriánus, vegán szakácskönyvekkel). Az első emelet pedig az éttermeké: pizza, tészta, mexikói, japán konyha, salátabár, stb. Igazából itt csak gyorsan körbementünk, de nem is néztük meg tüzetesen, mert mi a piknikezést választottuk, vagyis a földszinten vettünk mindenféle finomságot, amelyet aztán a közelben lévő Kensington Gardens (plusz Kensington Palace) hatalmas parkjában (ez már a Hyde Park egy része) piknikezve fogyasztottunk el. Ha Londonban jártok, ne hagyjátok ki a Whole Foods Market-ot! Életre szóló élmény lesz, azt garantálom! Már tervezem a következő visszatérést! Whole Foods Market – Kensington 63-97 Kensington High Street The Barkers Building London W8 5SE http://www.wholefoodsmarket.com/stores/kensington Nyitvatartás: Hétfőtől Szombatig 8am – 10pm (éttermek 30 perccel az üzlet zárása előtt zárnak) Vasárnap fölszinti rész 11am – 6pm, alagsor 12pm – 6pm, éttermek 10am – 5:30pm
Gyors retek savanyúság
2014. április 29. Zizi kalandjai
Néhány hónapja, amikor még nem voltam tulajdonosa egy éles konyhai késnek, általában a hagyma aprítása kisebb trancsírozással járt. Igen, egy gasztrobloggernek is vannak bakijai a konyhában. Majd, amikor végképp elegem lett, hogy nem tudok normálisan szeletelni, vágni, aprítani, elhatároztam, hogy nekem szükségem van egy minőségi, jó késre, amely társam lesz a konyhában. Kerestem, kutattam a neten, osztottam, szoroztam és úgy döntöttem, hogy egy jó minőségű kerámiakés lesz a hosszútávú konyhai partnerem. Így találtam rá a Kyocera japán kerámia termékekre (kések, hámozók, szeletelők). Az egész egyszerű konyhai késektől kezdve a profi szakácskésekig igen széles a választékuk. Noha figyelmeztetett a cég, hogy a kerámiakés nagyon éles és másképp kell vele bánni, mint egy hagyományos késsel, egy aprócska baleset azért becsúszott… annyira apró, hogy 40 percig vérzett az ujjam! Azóta megtanultam iszonyatosan koncentrálni szeleteléskor, aprításkor és ha Ádi éppen a lábamba kapaszkodik a konyhában, akkor inkább félreteszem a kést és később folytatom a munkát, amikor nyugodtak a körülmények. Egyre magabiztosabban használom és egyre inkább élvezem a vele való munkát, mostanra jó barátok lettünk én és a piros kerámiakésem és tényleg olyan finoman, puhán vágja a keményebb zöldségeket is, mintha puha vajba vágnék bele. (Egy jó szeletelőt még mindenképpen szeretnék beszerezni, hogy könnyen tudjak zöldség és gyümölcs chipseket készíteni például!) És akkor ugorjunk a savanyúságra! Itthon elég nagy kultúrája van a savanyúságnak, az esetek többségében uborkából, káposztából, paprikából készül, egyéb zöldségeket hozzáadva. Az általam készített retekből készült és pikk-pakk összedobható. Néhány alapanyag kell csak hozzá, betesszük egy csatos üvegbe, hagyjuk állni 24 óráig és már fogyaszthatjuk is (hűtőben tárolva három hétig áll el). Adhatjuk salátákhoz, tálalhatjuk köretként is, de rágcsálhatjuk magában is, ha valami savanykásra vágyunk. Gyors retek savanyúság (Recept: My New Roots, minimális változtatással) Hozzávalók egy 1 literes csatos üveghez: - 450-500 g retek (ez kb. 2 csokor, ha nagyobbak a retkek), vékony szeletekre vágva - 1 bögre almaecet - 1 bögre víz - 4 gerezd fokhagyma - 2 teáskanál juharszirup - 2 teáskanál tengeri só - 2 teáskanál egész fekete bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A reteknek vágjuk le a végeit, mossuk meg és szeleteljük fel vékony karikákra. Egy tálban keverjük össze az ecetet, a vízzel, juharsziruppal és sóval (keverjük addig, amíg a só felolvad). Tegyünk az üveg aljába retek szeleteket (2-3 rétegben), majd tegyünk hozzá néhány szem fekete borsot, egy gerezd fokhagymát és folytassuk a rétegezést addig, amíg az üveg tetejéhez érünk. Ekkor öntsük rá az ecetes keveréket úgy, hogy teljesen ellepje. Zárjuk le és tegyük hűtőbe 24 órára.
Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság
Sokáig nem szerettem a karfiolt semmilyen formában, aztán jött a savanyított karfiol. Ennek egy friss, ropogós, szivárvány színű verzióját készítettem el nemrég. Ez nem télire elrakható ebben a formában, mivel nem forraltam fel az ecetes levet, jobban szeretem teljesen nyersen. Így viszont hűtőben tartandó ez az aranyos, színes savanyúság természetes és hétköznapi színezőanyagokkal. Alaprecept hozzávalók: fél fej karfiol 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 kávéskanál só 1 dl ecet (10%-os háztartási ecetet használtam) víz (ehhez jönnek hozzá a színező zöldségek, lásd lejjebb) A karfiolt megmosom, levágom a szárának a legvégét, a barna részt. Én szeretem a szárát is megenni, de jó vastagon meg kell hámozni, mert kívül kemény, viszont a belseje finom, ropogós. Kisebb falatokra, rózsákra szedem, és befőttes üvegekbe teszem. Pink: A karfiol darabkák közé csíkokra vágott céklát (opcionálisan babérlevelet) teszek, és az üveget feltöltöm az ecetes lével. Lila: Savanyított vagy friss lilakáposztát teszek a karfiol közé, felöntöm az ecetes lével. Narancssárga: Ez sajnos elég fakó lett, pirospaprikával színeztem, és vöröshagyma-karikákkal ízesítettem. Sárga: Kurkumával színeztem (beleszórtam az üvegbe felöntés előtt), tettem hozzá még borsot, babérlevelet, koriandermagot. Tedd a kedveceim közé 0 The post Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság appeared first on VegaNinja.
Instant zabkása házilag
2017. november 26. Éltető ételek
Az élelmiszergyártók próbálnak minden igényt kielégíteni, így az egészséges táplálkozás felé kacsintó embereket is igyekeznek kiszolgálni. Sajnos a hangzatos nevek mögött nem mindig találjuk meg a tápláló ételeket, így az instant, zacskós zabkása sem a legjobb megoldás az életmódváltóknak. Miért is? Nézd meg egy ilyen kása összetevőjét: 53% zabpehely, cukor, zsíros tejpor, kukoricakeményítő, glükózszirup, 2,8% fagyasztva szárított málna darabok, 2,4% chia mag, természetes aroma, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav). Szerinted? Inkább készítsd el magad, már csak azért is, mert ami valóban jók, azok iszonyúan drágák. Elég nagy mennyiséget szoktam készíteni, de miért is apróznám el, hiszen nagyon sokáig eláll. Ajánlom elolvasásra egy korábban írt cikkemet ezekről a zacskós kásákról. Hozzávalók: - 50 dkg zabpehely - 20 dkg mazsola - 20 dkg dió - 10 dkg kesudió Eddig tartott az alap összetevők listája :) Tehetsz még bele: - 4-5 evőkanál kókuszreszeléket - 4-5 evőkanál puffasztott gabonát, pl. köles, amaránt, quinoa - fincsi, keserű étcsokit apróra vágva - 1-1 kávéskanál vaníliapot és fahéjat Elkészítése: - A kesudiót daráld meg. - Egy késes daráló segítségével dolgozd porhanyóssá a zabpelyhet és a mazsolát. - Majd néhány fordulatra tedd bele a diót is. - Keverj mindent össze. Hogyan edd? Tegyél egy tálba 3-4 evőkanál kásaport, majd öntsd le meleg növényi tejjel. Én még szoktam belevágni egy gyümölcsöt is. Jó étvágyat!
Céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes)
céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) Céklát főként a téli időszakban fogyasztunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk nyáron is, hiszen szinte egész évben hozzá lehet jutni ehhez az igen értékes gyökérzöldséghez. Amikor arról beszélek, hogy cékla, én nem az ecetes lében áztatott savanyúságra gondolok, hanem a friss és nyers céklagumóra, aminek még megvan a földes héja és úgy összefogja a kezünket hámozás közben, hogy még másnap is szép rózsaszínűek vagyunk. :-) Tápanyagban rendkívül gazdag zöldségről van szó, ezért érdemes étrendünk állandó szereplőjévé előléptetnünk. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, sütve, süteményekben vagy akár turmixokban és szűrt céklaléként is. Például sült sütőtökös-céklás-kelbimbó salátaként vagy céklás nokedliként, illetve céklás gnocchiként is nagyon finom. A nyers alma-cékla turmixot régóta az egyik legfontosabb rákmegelőző csodaitalként tartják számon. ;-) Mivel itt a nyár és a jóidő, most egy olyan receptet hoztam nektek, mely tökéletes útravaló egy-egy kiránduláshoz, elvihetjük magunkkal a munkába is, sőt még hosszabb utazások alatt is gyorsan csillapíthatjuk vele étvágyunkat, hiszen hidegen - felmelegítés nélkül - is fogyasztható. Önálló fogásként és köretként is megállja a helyét. (A strandon a tűző napra azért ne tegyük ki, mert a sajt nem fog örülni a nagy melegnek.) céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) " A cékla kiváló forrása a folsavnak, a mangánnak, a káliumnak és a réznek. Igen rostdús is egyben, és tartalmaz magnéziumot, foszfort, C-vitamint, vasat, valamint B6-vitamint. Egyszóval igen hasznos növény. A cékla kiváló szolgálatot tehet a méregtelenítésben. Egy olyan "diétás rostot" tartalmaz ugyanis, amely a pektin poliszacharid tartalma miatt a szakértők szerint hatékonyan képes megtisztítani az emésztőrendszert, és mindent mozgásban tartani. A cékla rostjai nem csak a vastagbél működését és az emésztést segítik, hanem támogatja a szervezet általános méregtelenítő mechanizmusait is." Forrás: Házipatika Ismét egy szemetgyönyörködtető, egyszerű, ízletes, tápláló, fehérjében és értékes tápanyagokban gazdag étel itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, melyet a kéksajt kedvelői imádni fognak! ;-) (A szigorúan vegán étrenden élő olvasók most ne olvassanak tovább! A recept az ő nyugalmuk megzavarására alkalmas hozzávalót - sajtot - tartalmaz.) céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személ yre) - 2 db nagy méretű nyers cékla - 100 g kéksajt vagy márványsajt - 1 bögre quinoa - 2 bögre tiszta víz - 3 gerezd fokhagyma - 2 nagy marék galambbegy vagy rukkola saláta - elhagyható: 1 db narancs céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS A quinoát dupla adag vízben, fedővel ellátott edényben feltesszük főni, mint ahogyan a rizst szoktuk. Kb. 20 perc alatt elkészül a quinoa. A kéksajtot (vagy márványsajtot) szintén kockákra vágjuk. nyers céklasült cékla A céklát meghámozzuk, felkockázzuk (kb. kockacukor méretűre). Alufóliából készítünk 4 kisebb batyut, és megtöltjük a cékla kockákkal. A batyuk aljára öntünk 3-3 evőkanál vizet, majd a batyuk száját összezárva, 220fokra előmelegített sütőbe tesszük a céklát sülni. Kb. 45 perc múlva kivesszük őket, kinyitjuk a batyuk száját, majd hagyjuk őket kihűlni. (Ezt a műveletet akár már előző nap elvégezhetjük.) Az összes hozzávalót egy nagy tálban alaposan összekeverjük (kéksajt, cékla, préselt fokhagyma, salátalevelek, quinoa). Kész is a "saláta", ami szolgálhat köretként, de önálló fogásként is. Ha valaki úgy érzi, hogy neki túl száraz, locsolja meg az egészet extra szűz olívaolajjal (esetleg dióolajjal) vagy egy frissen facsart narancs levével. céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: A quinoáról, mint az újra felfedezett, ősi szupergabonáról már olvashattunk korábban az almás-fahéjas quinoa falatok és a rejtett gombapörkölt című bejegyzésben is. Megjegyzés2: Ha nem kapunk friss gumós céklát, természetesen előfőzőtt vákuumcsomagolt céklával is elkészíthetjük az ételt. Ebben az esetben nem kell a céklákat megsütni alufóliában.
Londoni gasztroélményeim
Hosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak. A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros. Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk. Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.) Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem. Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók. Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel. Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket. Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok. Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt. Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap. Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :( Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint). Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :) Whitechapel market: Cím: Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 8:00-18:00 Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on: Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról: "I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel. Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds? Maybe in Mexico, amigo. But NOWHERE else in London. Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound? Great prices on exotic foods. And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already. There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene. Its all good. For cheap produce though, you cant beat it. If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller. If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel." Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re! Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek: Dalston Kingsland (Dalston Juction): Cím: Kingsland High Street London E8 2JS Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.) Borough Market: Cím: 8 Southwark Street London SE1 1TL London Bridge Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 10:00-17:00 Pékáruk a Borough Market-en: Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt: Egyéb (kész)ételek:
Gyógyító miso leves (vegán)
2015. szeptember 19. Zizi kalandjai
Most az őszi, hűvösebb, nyirkosabb szezon indultával (eltekintve az elmúlt napok meleg időjárásától) beindul a megfázások, köhögések időszaka is. Mi is éppen köhögő fázisban vagyunk, az egész család… más bajunk nincs, csak köhögünk, de ezt már kb. egy hete. Lassan gyógyulunk jó sok vitaminnal, gyógyteával, népi gyógymóddal és jókedvvel. Na meg persze, ha van időm odafigyelni rá, akkor étellel is gyógyítjuk magunkat. Hiszem, hogy az ételek gyógyítanak, ha odafigyelünk rá, hogy mit készítünk, mi mire jó, mit mivel keverünk. Sokan teszik rendbe az egészségüket megfelelő táplálkozással. Ennél a levesnél a jótékony hatást a zöldségeken kívül a miso és a gyömbér adja. A miso* fermentált alapanyag… és hogy mit érdemes tudni a fermentációról, meg a misoról? Hát ezt: a fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben enzim hatására szerves anyag bomlik le. Az erjesztést baktériumok, élesztő- és penészgombák végzik, azaz gyakorlatilag előre megemésztik az ételt: lebontják a szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, és olyan mikroflórát, azaz jótékony baktériumokat hoznak létre, amelyek segítik az emésztőrendszer működését, valamint megóvnak a kórokozóktól és más parazitáktól. A fermentálás egy olyan tartósítási forma, ami káros adalékok hozzáadása nélkül történik, és mivel nem éri az ételt sem túl magas, sem túl alacsony hő, így a benne lévő vitaminok és enzimek is jelen lesznek a végtermékben. A miso többnyire szójababból készült, erjesztett sós ízű pép. Alapanyaga lehet még rizs, árpa és állítólag csicseriborsó is (én még ilyet nem kóstoltam). A mison kívül fermentált ételek még: a savanyúság, a tempeh, a kefír és a kimcsi – koreia csípős-fűszeres savanyúság – ezekből érdemes minél többet fogyasztanunk a hideg időszakban. (Még többet a fermentálásról: itt, itt és itt.) A gyömbérről pedig ódákat lehetne zengeni… antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, megfázás, légúti fertőzések idején hozzájárul a kórokozók legyőzéséhez, gyulladáscsökkentő. Fokozza az étvágyat és segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét… és még sorolhatnánk. A lényeg, a lényeg… próbáljátok ki a miso levest! * Miso nagyobb szupermarketekben, ázsiai üzletekben, online webáruházakban már beszerezhető! Gyógyító miso leves (vegán) (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók: – 1 db közepes póréhagyma, felkarikázva – 1 db közepes cukkini, felkockázva – 2 db közepes répa, felszeletelve – 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva – 150 g soba vagy rizstészta – 1 nagy marék spenót – 1 kis marék szárított alga, csíkokra vágva (opcionális, plusz jó ízt ad a levesnek; ha nincsen, kihagyható) – 5-8 evőkanál miso (ízlés kérdése, hogy mennyire legyen intenzív ízű a leves) – 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér (én legközelebb 2 evőkanállal tennék bele… ízlés kérdése, próbáljátok ki nektek, mennyivel ízlik) – 6-8 bögre zöldség alaplé vagy víz – 3 evőkanál kókuszolaj – csipet só Egy közepes lábasban kókuszolajon dinszteljük meg a póréhagymát közepes láng felett. Adjuk hozzá a répát és főzzük 5 percig, majd jöhet a cukkini, újabb 5 perc főzés és ízesíthetjük is a levest a csipet sóval és a frissen reszelt gyömbérrel. Öntsük hozzá az alaplevet (vagy vizet) és forraljuk fel. Közben egy másik lábasban forraljunk vizet a tésztának és a csomagoláson olvasható utasítás szerint főzzük meg, majd szűrjük le. Én meglocsoltam egy kevés pirított szezámolajjal, ez isteni plusz ízt ad a tésztának és nem ragad össze tálalásig. Ha a leves felforrt, adjuk hozzá a tofut, a spenótot és az algát, főzzük még 2-3 percig. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a misot. Jól keverjük el, hogy a miso feloldódjon a levesben. Tegyünk a tálkákba a megfőtt tésztából és erre szedjük rá a forró levest! Azonnal fogyasszuk!
Mediterrán serpenyős pite
2015. augusztus 14. Kertkonyha
Egyszerű és gyors vacsoraötletet hoztam délről, ha már az időjárás ennyire és egyértelműen rájuk emlékeztet. Ez a pite finom lesz langyosan is, de hidegen is kiváló, már, ha ki tud hűlni a melegben, ugye. :) Jeges friss salátával, minőségi savanyúsággal mindenki kedvence lesz. Hozzávalók 2 adaghoz: [...] Bővebben!
Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló
2015. április 3. Zizi kalandjai
Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe. A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)
Babakonyha 5. Táplálkozási útmutató a WHO és egyéb javaslatok alapján
2015. március 16. Éltető ételek
"Annak érdekében, hogy a kisbabák a lehető legegészségesebben kezdhessék életüket, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) azt javasolja, hogy a csecsemők hat hónapos korukig kizárólag anyatejet kapjanak, a szoptatás folytatódjék legalább kétéves korig, vagy tovább, amíg a babának és az anyának jólesik." Mindig az anyatej után történjen az ételek, italok kínálása. Tehát az előző részben a BLW módszer teljes mértékben kompatibilis a WHO ajánlásával. Nagyon fontos, hogy a babánkat is egészséges táplálkozás irányelvei alapján tápláljuk. Elég az, ha arra figyelsz, hogy amit magatoknak főzöl, az a kicsi igényeinek is megfeleljen, és meglátod, szívesen bele fog kóstolni abba, amit a család eszik. Természetesen a baba ételei még fűszerezés előtt kerüljön ki a közös tálból, utólag sűrítsük, fűszerezzük azt. Milyen ételek tiltólistásak a konyhánkban, így a babakonyhában is? - minden vegykezelt élelmiszer; - minden finomított élelmiszer (lisztek, étolajak, ecetek, alkoholok stb.); - minden szintetikus élelmiszer (pl. a nem biológiai erjesztésű ecet); - minden instant (azonnal oldódó) élelmiszer; - minden mesterséges adalékanyagot (tartósítószer, színezék, aroma, állományjavító, térfogatnövelő, savanyúság szabályozó, csomósodást gátló, ízfokozó, mesterséges édesítő stb.) tartalmazó élelmiszer; - gyorséttermi ételek; - félkész és/vagy mikrózható ételek; - cukor és minden, ami hozzáadott cukrot tartalmaz; - fehér lisztek; - túl sok állati fehérje (hús, tej, tojás); - utóérlelő és/vagy tartósító gázzal kezelt zöldségek és gyümölcsök; - vákuumgázos élelmiszerek; - cukorral tartósított élelmiszerek; - magas hőfoknak hosszan kitett élelmiszerek; - agyon sütött vagy agyon főzött élelmiszerek és ételek; - felesleges és/vagy környezetkárosító csomagolásban lévő élelmiszerek, - génkezelt élelmiszerek. Persze azért vannak szabályok, amiket meghatározott életkorokban be kell tartani. De ezek apró odafigyeléssel könnyedén megoldhatók. Itt gondolok például arra, hogy ne padlizsánnal vagy éppen káposztával kezdjük a 6 hónapos hozzátáplálást. Ezekre a további részekben ki fogok térni. Bár, ha a baba pont azt veszi el 6 hónaposan, abból sem lesz semmi baja... ... és mit mond a védőnéni? Áttanulmányoztam a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai protokollját az egészséges csecsemő (0-12 hónap) táplálásáról, amelyet a Védőnői Szakmai Kollégium állított össze. Természetesen ők is a WHO által javasoltakat írják, tehát "az egészséges csecsemő optimális táplálási módja a 6 hónapos korig tartó - a csecsemő igénye szerinti - kizárólagos szoptatása, amely - hozzátáplálás mellett - egyéves korig a domináns táplálási mód". A szolidok (anyatejen és tápszeren kívüli egyéb étel) bevezetésének optimális időpontja a 17. héttől 26. hétig tart , amely a folyékony-pépestől a szilárd ételekig folyamatosan történjen. "A csecsemő kiegészítő-táplálását hat hónapos korban el kell kezdeni. Hat és nyolc hónapos kor között naponta 1-2 szer, kilenc hónapos kor után napi 3-4-szer, 12 hónapos kor után napi 4-5-ször adható kiegészítés." "A második félévben az anyatej már nem elégíti ki önmagában a fejlődő csecsemő tápanyagszükségletét... A kiegészítés a szoptatás kiegészítésére, a csecsemő plusz tápanyag- és energiaigényének kielégítésére szolgál." A védőnői ajánlásoknál az szúrt szemet, hogy van egy nagy átlag, amit minden gyereknek követni kell! 6 hónapos korban kezdjük a hozzátáplálást, pontos számokkal határozza meg, hányszor és mikor szopjon/egyen, hány kakija legyen... mennyit hízzon, mennyit nőjön. Ha nem tartja a normát, akkor bizony probléma van, még akkor is, ha látszólag egy kiegyensúlyozott, jókedvű babáról van szó. Valaki mondja már meg nekem, hogy ugyan milyen plusz tápanyag van a krumpliban vagy éppen a sütőtökben, ami nincs benne az anyatejben? Szerintem az igény szerinti szoptatás során nem lehet mereven ragaszkodni a szabályokhoz. Ha a baba még 8 hónaposan nem akar szilárd ételt enni, akkor még nincs rá szüksége! A következő részben a természet legtökéletesebb táplálékáról, az anyatejről fogok írni.
Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet
2014. november 27. Éltető ételek
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró... Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1. Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment... Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik? Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só. Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13% Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi) Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid. Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e. Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba. Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e. Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is. Felhasznált irodalom: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http://www.sarospatakhungaria.hu/szaloncukor/csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html http://www.ferrero.hu/csokolade/ http://kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/ http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1
Chia magos cukormentes eperdzsem
2014. május 21. Zizi kalandjai
Nagy érdeklődésre tett szert a Facebookra kitett ma délutáni fotó, mely szerint ki kellett találnotok, hogy mi a különleges hozzávaló a dzsemben. Ennyi kommentet még soha nem kaptam annak ellenére is, hogy csak annyit ígértem, hogy az első helyesen tippelő kap tőlem valamit ajándékba. Egy ilyen saját logóval ellátott textil bevásárlótáskát, ami szuper jól jön, ha piacra indulunk bevásárolni. Köszönöm még egyszer, hogy ilyen sokan játszottatok és ígérem lesz még ilyen! Erről jut eszembe, ne feledkezzetek meg a nyereményjátékról sem, ami a blogomon fut (május 25-ig játszhattok!). Szóval eper és befőzés, vagyis dzsem készítés. Ez volt a harmadik próbálkozásom lekvár készítés terén. Egyszer csináltam narancslekvárt, meg korábban eperből egy másik fajtát. Jól sikerült mindkettő. Szeretnék több házilag készített lekvárt, dzsemet, lecsót, savanyúságot eltenni, de hely híján ez most nem megoldható, szóval mindig csak kis mennyiséget csinálok, amit gyorsan el tudunk fogyasztani. Ráadásul ez az eperdzsem nem is áll el sokáig, mert nincsen benne cukor, ami tartósítaná. Helyette viszont van benne chia mag! Hoppá! Ugye? Pedig milyen egyértelmű, hiszen köztudott, hogy zselésítő funkciót is produkál ez az apró magocska. Én többnyire tojás helyettesítésére használom (ugyanúgy, mint a lenmagot) vegán süteményekben, ételekben, de már pudingot is készítettem belőle. A recept nem az én fejemből ugrott ki, hanem egy kanadai lány, Angela fejéből, bár lehet, hogy más is használt már chia magot dzsem készítésére, de én az ő szakácskönyvében találtam, amit nemrég rendeltem és a héten hozta haza egy barátunk a nagy Ámerikából. A “The Oh She Glows Cookbook” egy csodálatos vegán szakácskönyv, tele szuper receptekkel, gyönyörű fotókkal és inspiráló ötletekkel. Ez egy kicsi mennyiség, összesen kb. 250-300 ml dzsem lesz belőle, de az eperszezon tart még egy darabig, szóval, ha ízlik, készíthetünk belőle újabb adagot… akár duplázva a mennyiségeket. Próbáljátok ki, mert finom és gyorsan készen van! Chia magos cukormentes eperdzsem Hozzávalók 250-300 ml-hez: - 3 bögre eper, kicsumázva - 3 evőkanál juharszirup (ha nagyon érett, édes epreket használunk, ez el is hagyható) - 2 evőkanál chia mag - 1/2 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy közepes lábasban keverjük össze az epreket a juharsziruppal és magasabb lángon kezdjük el főzni, alkalmanként keverjük meg. Ha felforrt, vegyük takarékra a lángot és villával törjük össze az eperszemeket. Keverjük bele a chia magot és takarékon főzzük tovább kb. 20 percig, amíg besűrűsödik. A végén adjuk hozzá a vaníliát, keverjük jól el és töltsük fertőtlenített üvegbe. Állítólag egy-két hétig áll el hűtőben tartva és közben egyre sűrűbbé válik. Mi egyből teszteltük: natúr puffasztott rizsszeletre mandulavajat kentünk és rá jöhetett a dzsem. Hajaj! Új kedvenc reggeli a láthatáron!
Home made vegán joghurt
2014. február 10. La Veganista
Amikor a kamra egyik polcán véletlenül felfedeztem egy réges-rég elfelejtett joghurtkészítő gépet rögtön ki szerettem volna próbálni, de valami sürgősebb főznivaló mindig közbejött. Három hónap is eltelt, mire rászántam magam, és végül nem bántam meg. Gép nélkül valószínűleg sosem tudom meg hogy milyen finom a házi vegán joghurt. Persze enélkül is el lehet készíteni, de arra nem vállalkoznék szívesen. A joghurtkészítés metódusát a Hobbifőzőcske oldal szerzője alaposan dokumentálta. Ettől két ponton tértem el. Az oltáshoz dupla adag joghurtot használva 10 órán át dolgoztattam a joghurtkészítő gépet, illetve mivel az eredményt túl hígnak és elsőre túl íztelennek találtam, ezért éjszakára még kint hagytam a konyhapulton a kikapcsolt gépben, hadd dolgozzanak azok a bacik. Másnap reggelre a végeredmény sűrű és valódi joghurt savanyúságú matéria lett, ami kiváló kiinduló alapja lehet a jó minőségű vegán tejfölnek, vagy különböző vegán sajtoknak. Fontos, hogy az üvegek nagyon tiszták legyenek, amikben a joghurtot elkészíted, különben egy-két napon belül a penész martalékává válik a munkád. Hozzávalók: 1,4 liter ízesítetlen (lehetőleg házi) szójatej 1 kis dobozos ízesítetlen szója joghurt (az oltáshoz - a következő körben már a házi joghurttal lehet elvégezni az oltást) 2,5 ek étkezési keményítőnek 1/2 teáskanál agar-agar só opcionálisan (én nem tettem bele) Így készítsd el: Hideg szójatejben keverd el csomómentesen a keményítőt és az agar port. Forrald fel a tejet, majd hagyd, 45-42 °C-ra visszahűlni. (Itt van szükség a konyhai hőmérőre.) Amikor a tej elérte a kívánt hőmérsékletet, keverd hozzá az oltó szója joghurtot. Öntsd az üvegekbe, pakold a gépbe és hagyd, hogy 10 órán keresztül állandó hőmérsékleten tartsa az anyagot. Fontos, hogy megkóstold az eredményt, és ennek ismeretében dönts a további érlelésről. Ha nem elég sűrű és savanyú, akkor érdemes néhány órán át szobahőmérsékleten hagyni a lezárt üvegeket, hogy dolgozhassanak a bacik. Ezután mehet a hűtőbe, vagy a turmix gépbe, némi gyümölcs társaságában.
Az összes 'savanyúság' találat megjelenítése »