Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Lasagneleves - ha az olasz klasszikusra vágysz, de nincs időd a rétegezésre, besamelkészítésre
Fűszeres-paradicsomos ropogós - pikk-pakk kész a sós desszert
Olcsó vega receptek – szezonális alapanyagokból
cukkini receptek
Tökmagos-lecsós muffin
Mi, lecsóból muffin? Igen, jól olvasod. Esni kezdett a hó egyik délelőtt, és amikor a hó esik, erős késztetést érzek arra, hogy bekapcsoljam a sütőt. Valami olyat szerettem volna, ami sós, és nem kell hozzá boltba menni, itthon található összetevőkből készül. Nem is mentem boltba, csak ki a fűszerkertig, némi friss rozmaringért. Hozzávalók: 25 dkg félbarna kenyérliszt 3 dl cukkinis lecsó 5 dkg pirított tökmag felaprítva 3 ek olaj 8 dkg krémfehér sajt 2 ek joghurt fél ek apróra vágott friss rozmaring 1 kk sütőpor 1 kk szódabikarbóna só csipetnyi frissen őrölt feketebors A cukkinis lecsót tavaly ősszel tettem el, most kicsit sűrítettem rajta, hogy édesebb, teltebb legyen az íze, amikor kifőzöm a paradicsom savasságát. Egy lábosban feltettem főni, és úgy 20 percig főztem. Amikor megvolt, kihűtöttem és botmixerrel turmixoltam. Innentől jöhet a muffin összeállítása. Előmelegítjük elő a sütőt 180 °C-ra, és előkészítjük a muffin formákat. A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval, borssal, szódabikarbónával, tökmaggal és a felaprított rozmaringgal. Hozzáadjuk az olajat és a joghurtot, jól összekeverjük, és annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű, de kanalazható massza legyen (olyan 1,5 dl körül volt nálam). Belemorzsoljuk a krémfehér sajtot, majd a masszát a muffin formákba kanalazzuk. Nagyjából 30 percig sütjük, amíg a teteje szép aranybarna lesz, és a belseje átsült. Pár percig a formában hagyjuk, majd rácsra tesszük, hogy hűljön.
Tökmagos lecsókrém
Hiszek a reinkarnációban. A konyhai reinkarnációan is. Ősszel például azért teszek el mindenféle sós kencét (lecsót, cukkinikrémet, lecsós-cukkinikrémet és még néhány ilyet), mert mindenféle lehet belőle a tél folyamán. Tésztaszósz, melegszendvicskrém, rakottakhoz krém, és most csak egy sima szendvicskrém. Tipp: A napokban az egyik zöldségesben kissé megfáradt, így aztán akciós cukkinire bukkantam, ez került most a krémbe. Ha nem lett volna cukkini, egyszerűen csak elhagyom a receptből, és dupa mennyiségű tökmagot adok hozzá. Hozzávalók: 2 ek ghí vagy olaj fél kk asafoetida (elhagyható, de hagyma is lehet helyette) 1 kk pirospaprika 1 üveg ősszel eltett lecsó (720 ml) 1 cukkini héjastól durvára reszelve. 5 dkg pirított tökmag (szezámmag is lehet) egy csipet frissen őrölt feketebors só Egy lábosban felmelegítettem a ghít, néhány másodpercig megfuttattam a fűszereket, majd ráöntöttem a lecsót. Kislángon negyed órát sűrítettem, majd hozzáadtam a cukkinit, a borsót és a sót, és időnként megkeverve addig főztem, amíg teljesen besűrűsödött. Amikor kihűlt, botmixerrel simára turmixoltam. A tökmagot kávédarálóban megőröltem, belekevertem a lecsós krémbe, majd hűtőben pihent egy éjszakát. Másnapra csodásan összeértek az ízek.
Rakott lila káposzta - ha új színnel dobnád fel a klasszikus magyaros fogást
2026. január 28. Prove - a világ vegán szemmel 
Szereted a rakott kelt? Mutatunk egy alternatív verziót, amelyet egy legtöbbször csak párolt formában fogyasztott káposztafélével készíthetsz el. A lila káposzta egy méltatlanul elhanyagolt zöldség, amelynek számos területen megmutatkozhat a jótékony hatása, például gyulladáscsökkentő, és az immunrendszert is erősítheti. A rakott ételeknek nagy hagyománya van Magyarországon, elég csak a rakott krumplira vagy a rakott cukkinire… The post Rakott lila káposzta - ha új színnel dobnád fel a klasszikus magyaros fogást appeared first on Prove.
Cukkinis kölesgombóc
Szuper nyári fogás: könnyű, mégis laktató. A fűszeres kapros-tejföl tökéletes kísérője a gombócoknak, legyen szó ebédről vagy vacsoráról. Előre is elkészíthető, hidegen is nagyon finom. Hozzávalók: 1 pohár köles 3 pohár víz 2 kk só 2 ek olaj fél kk aszafoetida (elhagyható) 1 kk pirospaprika 1 kisebb cukkini egy csipet őrölt fekete bors 1 ek apróra vágott friss kapor 3 dl tejföl A kölest megmossuk, beleöntjük egy lábosba, felöntjük vízzel, megszórjuk 2 kávéskanál sóval és feltesszük főni. Amikor forr, kisebbre vesszük a lángot, és lefedjük az edényt. Amikor megpuhul a köles, levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni. Közben megmossuk a cukkinit, levágjuk a két végét, és a nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben felmelegítjük az olajat, beleszórjuk az asafoetidát és a pirospaprikát. Elkeverjük, majd hozzáadjuk a cukkinit. Megborsozzuk, megsózzuk, és kevergetve addig pirítjuk, amíg a leve el nem fő. Ha elkészült, ezt is hagyjuk kihűlni. Amikor a köles és a cukkini is kihűlt, összegyúrjuk őket, és gombócokat formázunk belőlük. A tejfölbe egy csipet sót és apróra vágott friss kaprot keverünk, és ezzel tálaljuk a kölesgombócokat.
Így grillezd a tofut, tempeh-t és szejtánt, hogy lenyűgözd a vendégeket
2025. július 18. Prove - a világ vegán szemmel 
A szejtán, tofu és tempeh nem azért kerülnek a grillre, mert ,,ez maradt a vegánnak, ezek az alapanyagok bármely BBQ-parti méltó főszereplőivé válhatnak, ha jól bánsz velük. Mutatjuk, hogyan lesz belőlük szaftos, ízgazdag, grillezett főfogás. A vegán grill nem áll meg a cukkini és kukorica szintjén - ha fehérjedús, ízes fogásokat szeretnél a rácsra tenni,… The post Így grillezd a tofut, tempeh-t és szejtánt, hogy lenyűgözd a vendégeket appeared first on Prove.hu.
Cukkinis tökmagkrém
A tökmagkrém tipikusan az a dolog, amit egyszer megkóstolsz, és onnantól mindig lesz belőle egy kis üveggel a hűtőben. Krémes, diós, kicsit füstös ízű, tele van jóféle zsírokkal, ásványi anyagokkal és egy nagy adag karakterrel. Bővelkedik magnéziumban, cinkben, vasban és E-vitaminban, de egy kevés B-vitamin is akad benne - mindaz, ami jól jön a hétköznapokban, ha valami egyszerre finom és tápláló falatra vágyunk. Pirítósra kenve, sült zöldségek mellé kanalazva, vagy akár tésztára keverve is működik - pont az a fajta recept, amitől egy egyszerű étkezés is különlegesebb lesz. És a legjobb benne, hogy villámgyorsan elkészül. Hozzávalók: 2 ek kókuszzsír (vagy olaj) 1/2 kk asafoetida (elhagyható) 1 közepes cukkini 1 kápia paprika egy csipet feketebors 20 dkg tökmag 1,5 kk só A kápiát csíkokra vágjuk, a cukkinit pedig lereszeljük. Egy serpenyőben felmelegítjük a zsiradékot és megpirítjuk benne az asafoetidát. Hozzáadjuk a kápiát és a cukkinit, és kevergetve addig sütjük, míg a leve elfő (kb. 10 perc). Ha megvan, botmixerrel pürésítjük, és félretesszük hűlni. Közben serpenyőben megpirítjuk a tökmagot. Hozzáadjuk a kihűlt cukkinihez és az egészet botmixerrel pürésítjük. Ha kihűlt, sózzuk, borsozzuk, és néhány órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Káposztás tócsni
2024. szeptember 14. Vegavarázs 
Igen, a tócsnit ízesíthetjük is. Ez a savanyú káposztás változat igazán remek választás, de nyáron, amikor sok a cukkini, azt is reszelhetünk a krumplihoz. Hozzávalók: 80 dkg burgonya 30 dkg savanyú káposzta 10 dkg liszt egy csipet őrölt fekete bors 2 kk só A krumplit meghámozzuk és lereszeljük. A savanyú káposztát megmossuk, kinyomkodjuk belőle a vizet és apróra vágjuk. Összekeverjük a krumplit a liszttel, hozzáadjuk a káposztát, a sót és a borsot. Egy serpenyőbe ujjnyi olajat öntünk, felmelegítjük. A tésztából beleteszünk egy jó púpozott kanálnyit, a kanállal lepényeket formázunk, és mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Ha kész, papírtörlőre szedjük.
Cukkinis ételek: 7 egyszerű és változatos recept
2024. augusztus 20. Prove - a világ vegán szemmel 
A forró nyári napokon nincs jobb, mint egy frissítő, könnyű, zöldségekkel teli fogás. A cukkini pedig, aminek egész nyáron szezonja van, az egyik legsokoldalúbban felhasználható zöldség - ebben a válogatásban hét olyan receptet találsz, amik a megszokottnál különlegesebb módon használják fel ezt a zöldséget. A cukkini szezonja júniustól egészen októberig tart, ez időszak alatt tehát… The post Cukkinis ételek: 7 egyszerű és változatos recept appeared first on Prove.hu.
Kapros töksaláta - vegán
Régi családi recept, a nagymamám is sokszor főzte és az anyukám is gyakran készíti nyáron. Beteszi a hűtőbe, szuper köret valami mellé, de magában is tökéletes. Üdít és frissít a kánikulában. Hozzávalók: 1 főzőtök vagy nagyobb cukkini 2 ek olaj fél kk asafoetida (vagy fél hagyma) 1,5 kk pirospaprika csipetnyi őrölt feketebors 1,5 kk só 1 ek apróra vágott friss kapor 2 ek ecet 1 ek cukor Az elkészítése igen egyszerű. A tököt meghámozzuk, félbevágjuk, a magházat kiszedjük. A tiszta tökhúlt legyaluljuk vagy durvára reszeljük. Serpenyőben felmelegítjük az olajat, beletesszük a fűszereket: az asafoetidát, a paprikát és a borsot. Elkeverjük, majd hozzáadjuk a tököt, a sót és a kaprot. Jól összeforgatjuk és addig pároljuk, amíg a tök megpuhul. A végén bekeverjük az ecetet és a cukrot és még egy-két percig főzzük.
Medvehagymás cukkinis quiche (vegetáriánus, vegán)
2024. március 14. Zizi kalandjai 
Medvehagyma szezon közepén járunk, ezért hozok nektek egy medvehagymás receptet, ha esetleg a hosszú hétvégén elmennétek szedni medvehagymát, akkor jusson majd eszetekbe ez a quiche recept. A tavasz egyik első hírnökének rengeteg jótékony hatása van úgy, mint vérnyomáscsökkentés, emésztés javítása, vértisztítás, méregtelenítés, immunrendszer erősítése, stb. Mi is szoktunk járni szedni… Source
Citromos-vegán joghurtos cukkinikrémleves
Igazi különleges leves a borongós téli napokra. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db közepes burgonya 50 dkg cukkini 3 ek. olívaolaj 1 db citrom 1 kis doboz vegán joghurt (natúr) 1 leveskocka só Elkészítés: A hagymákat, burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, a cukkinit, ha zsenge és a héja vékony, ne hámozzuk meg; egyszerűen megmosást […]
Színes cukkinispagetti mogyorószósszal - TÉNÉ-opcióval is elkészíthető
2023. december 14. Prove - a világ vegán szemmel 
A cukkinispagetti nemcsak paradicsomos mártással lehet nagyszerű, de például a mogyoróvajas thai tésztát is könnyedén gluténmentessé varázsolhatod vele. Ez az egyszerűen elkészíthető mogyorószószos cukkinispagetti kiváló alternatíva lehet, ha kerülöd a glutént, vagy egyszerűen könnyedebb fogásra vágysz. Az alábbi receptet ráadásul gond nélkül teljes értékűvé is teheted, ha a zöldségeket egy tapadásmentes serpenyőben szárazon, vagy kevés… The post Színes cukkinispagetti mogyorószósszal - TÉNÉ-opcióval is elkészíthető appeared first on Prove.hu.
Cukkini ropogós
Hozzávalók: 2 közepes cukkini 1,5 kk só 3 ek liszt 2 ek kukoricadara egy csipet őrölt feketebors egy marék reszelt sajt A cukkini két végét levágjuk, megmossuk és a nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Megsózzuk és állni hagyjuk 15 percig. A levet, amit enged, nem kell leönteni róla, akkor jó, ha a kész massza inkább híg lesz, nem túl száraz. Elkeverjük az összes többi hozzávalóval. Tepsibe sütőlapot teszünk, kicsit megolajozzuk, beletesszük a cukkinis masszát és vékonyra elegyengetjük. A tetejét megfújjuk olajspray-vel és 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
Cukkini rakottas
Ez itt a kedvenc nyári rakott zöldségem lett az elmúlt hetekben, a cukkini szezon alatt. A krumplit nem főzöm meg, mint a rakott krumplihoz, hiszen a zöldségek levében a nyári új krumpli gyorsan megpuhul. Hozzávalók 2-3 főre: 4-5 krumpli 1 közepes cukkini 3 paradicsom 1-2 paprika 15 dkg reszelt sajt A zöldségeket 3 mm vastagra szeletelem, majd fogok egy tepsit, kiolajozom és elkezdem rétegezni a hozzávalókat. Kirakom krumpli felével, erre jön a cukkini fele, majd a paradicsom és a paprika fele. Sózom, borsozom, picit megolajozom. Megszórom a sajt felével, majd jöhet a következő réteg a maradék zöldségekből. Végezetül rászórom a maradék sajtot és forró sütőbe tolom úgy 40 percre.
Ebben a budapesti vegán étteremben ebédelt Zendaya
2025. július 22. Prove - a világ vegán szemmel 
Világsztár vendég járt a budapesti Napfényes Étteremben: Zendaya, a Dűne és az Eufória színésznője náluk fogyasztott el egy nyers vegán ebédet. A forró nyári napon egy frissítő cukkinispagettire esett a választása, ami nemcsak könnyű, hanem teljes mértékben növényi alapú is. Zendaya a budapesti nyárban nemcsak a kamerák előtt, hanem egy vegán étteremben is feltűnt. A… The post Ebben a budapesti vegán étteremben ebédelt Zendaya appeared first on Prove.hu.
Török tepsis zöldség
Ez a fogás egy klasszikus török tepsis egytálétel húsmentes változata, amely a nyári zöldségek legjavát sűríti össze egy fűszeres-paradicsomos szaftban. Az eredeti verzióban darált hús is szerepel - Törökországban gyakori ételként ismerik Sebzeli k?ymal? f?r?n yeme?i néven. Ebben a változatban a hús helyett főtt lencse szerepel, amitől tartalmas, mégis könnyű egytálétel lesz belőle. Hozzávalók: 4 közepes krumpli 1 kisebb padlizsán 1 kisebb cukkini 2-3 zöldpaprika 2 paradicsom 1 csésze főtt barna lencse 2-3 evőkanál sűrített paradicsom 4 evőkanál olívaolaj 2 kk só, egy csipet frissen őrölt feketebors 1 kk őrölt római kömény 1 kk édesnemes fűszerpaprika 1 kk füstölt fűszerpaprika 2 dl víz vagy zöldségalaplé Elkészítés A zöldségeket megtisztítjuk, és nagyjából egyforma méretű darabokra vágjuk. A főtt lencsét összekeverjük a sűrített paradicsommal, az olívaolajjal és a fűszerekkel: édes és füstölt pirospaprikával, köménnyel, borssal, sóval. Ezután hozzáadjuk az előkészített zöldségeket, és mindent alaposan összeforgatunk. A keveréket egy nagyobb sütőtálba vagy tepsibe öntjük, aláöntjük a vizet vagy zöldségalaplevet, lefedjük (fóliával vagy sütőpapírral), és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és további 20 percig sütjük 200 fokon, hogy a teteje megpiruljon. Megjegyzés A hagyma és fokhagyma ebben a receptben szándékosan nincs - én nem használom, ezért kihagytam. A török konyhában ugyanakkor szinte mindig szerepelnek az ilyen jellegű ételekben, így ha ti használtok hagymát, bátran adjatok hozzá egy fej apróra vágott vöröshagymát és néhány gerezd fokhagymát a fűszeres alaphoz. A főtt lencse helyett készíthetitek fűszeres szójagranulátummal vagy apróra vágott, pirított gombával, esetleg csicseriborsóval is - ezek is jól helyettesítik az eredeti darált húst, és szépen összeérnek a sült zöldségekkel. Tipp Ez az étel Törökországban is szezonálisan változik - a háziasszonyok az éppen elérhető friss zöldségekhez igazítják. A padlizsán és cukkini mellett használhatsz például zöldbabot, sárgarépát, zöldborsót is. Egy szelet lepénykenyérrel vagy friss fejes salátával kínálva tökéletes nyári ebéd vagy vacsora - egyszerű, tápláló és másnap is finom.
Ropogós krumplilepény
Hozzávalók: 4 nagyobb krumpli 3 ek liszt fél kk asafoetia egy csipet őrölt feketebors 2,5 kk só Ízlés szerint tehetsz még hozzá: 30 dkg más reszelt zöldséget (pl. cukkinit, répát, kaliforniai paprikát) 2-3 ek tejfölt 10 dkg reszelt sajtot A krumplit durvára reszeljük, hozzákeverjük a lisztet, az asafoetidát, sózzuk, borsozzuk, jól összekeverjük. A továbbiakban felsorolt alapanyagokból kedvünk szerint adhatunk hozzá, de így is megállja a helyét. Fogunk egy nagyméretű tepsit, akkorát, hogy a masszát egész vékonyan tudjuk belesimítani. A tetejét olajspray-vel megfújjuk, és 200 fokon 35-40 percig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul.
Rakott cukkini hús nélkül
2024. augusztus 28. Prove - a világ vegán szemmel 
Ha egy könnyű, mégis laktató ételre vágysz, a rakott cukkini tökéletes választás. A húsmentes ragu, amivel ez a változat készül, nemcsak mennyei, de rendkívül egészséges a sokféle zöldségnek hála. A tökéletes rakott cukkini titka a cukkini megfelelő fűszerezésében és elősütésében rejlik. A vékonyra szeletelt, gondosan fűszerezett és ropogósra sütött cukkini biztosítja, hogy minden falat mennyei… The post Rakott cukkini hús nélkül appeared first on Prove.hu.
Grill zöldségek másképp
2024. augusztus 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek 
Gabitól kaptuk ezt a gyors, nagyon guszta receptet.
Hozzávalók:
- Válogatott idényzöldségek ízlés szerint (cukkini, paradicsom, hagyma, répa, paprika, padlizsán, stb.)
- Extra szűz olivaolaj
- Zöldfűszerek
- Szendvicssütő
Elkészítés:
Sárgarépát fél centis, cukkinit, paprikát, paradicsomot, hagymát (vörös-, lila-) 1-2 centi vastag lapos szeletekre vágunk, és extraszűz olívaolajban elkevert tetszés szerinti zöldfűszeres marináddal megkenjük. Melegszendvicssütő csíkos betétjére helyezve 1-2 perc alatt elkészül. Humusszal, pirítóssal, olajbogyóval salátával könnyed nyári vacsora.
Jó étvágyat!
Zöldborsós zöldség subji - zöldséges főétel
2024. április 28. Élj harmóniában 
A melegebb időjárásnak köszönhetően, a zöldségszezon idén előbb kezdődött:) A Bio piacról a férjem tegnap megannyi ízletes, finom, friss, hazai zöldséget hozzott - brokkoli, sárgarépa, cékla, saláták, koriander, zöldborsó és még friss cukkinit is hozott. Ezt zöldséges főételt, ha más zöldségekkel készíted el, akkor is nagyon finom lesz. H ozzávalók 2 csésze felaprított brokkoli 1 csésze felaprított cukkini 1 csésze felaprított sárgarépa 1/2 csésze zöldborsó 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1 tk. édesköménymaf 1 tk. római kömény 1/4 tk. lepkeszegmag 1 tk. őrölt koriander 1/4 tk. garam masala Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd darabokra. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít, majd add hozzá az édesköményt, római köményt és a lepkeszegmagot. Ha pirulni kezdett add hozzá a koriandert és a masalakeveréket. Picit keverd meg és tedd hozzá a brokkolit, a sárgarépát és a zöldborsót és 1/2 csésze vizet. Hagyd picit puhulni, majd add hozzá a cukkinit is. Keverd úgy össze, hogy a fűszerek jól elkeveredjenek a zöldségekkel. Vedd le kisebb fokozatra és tedd rá a fedőt. addig főzd takarékon, amíg meg nem puhulnak a zöldségek. Én ma kókuszos, kardamomos baszmatirizst készítettem hozzá, de bármilyen gabonával tálalhatod. A végén mindig meglocsolom egy kis ghível. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti #recept #táplálkozás #ájurvédikus #vegán #vegetáriánus #cukkini #zöldborsó #sárgarépa ##gluténmentes #zöldséges #tojásmentes #tejmentes
Tojás nélküli, vegán cukkinitócsni
Én személy szerint jobban szeretem a cukkinből vagy sárgarépából, brokkoliból készült tócsnit, mint a hagyományos, burgonya alapút. Most egy pikáns, tojás nélküli, cukkinis változat receptjét írom le nektek: Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 dl zabpehely 2 dl vöröslencseliszt vagy csicseriborsóliszt 1 ek. őrölt lenmag 2-3 tk. fokhagymapor só, fekete só (elhagyható), vegeta, bazsalikom – ízlés […]
Zöld lasagne spenóttal és cukkinivel elkészítve
2023. december 23. Prove - a világ vegán szemmel 
Simán el lehet készíteni az eredeti ,,piros lasagnét is növényi verzióban, de néha muszáj fejet hajtani a vegán sztereotípiák előtt, és mindent ,,zöld verzióban megcsinálni. A viccet félretéve, a lasagne szó szerint nagyon sokszínűen elkészíthető a hagyományos verzión kívül: narancssárgán sütőtökkel és/vagy édesburgonyával, lilán céklával, padlizsánnal és/vagy lila káposztával vagy épp zölden, spenóttal és cukkinivel.… The post Zöld lasagne spenóttal és cukkinivel elkészítve appeared first on Prove.hu.
Puha és szaftos csokis-cukkinis muffin (gluténmentes opció)
2023. november 7. Prove - a világ vegán szemmel 
Csokis-cukkinis muffin, ami egyszerre puha, szaftos és édes? Ha már régóta keresel egy jó vegán muffinreceptet, akkor ezt mindenképpen ki kell próbálnod. A sütőtököt és az édesburgonyát már elfogadtuk mint desszertalapanyagot, de a cukkinit nem gyakran látni édes ételek hozzávalóiban. Pedig az előbbiekhez hasonlóan szaftossá teszi a süteményeket. Egyet biztosan megígérhetünk: nem fogod kiérezni a… The post Puha és szaftos csokis-cukkinis muffin (gluténmentes opció) appeared first on Prove.hu.
Sült cukkinitekercs
Hozzávalók: 2 salátacukkini 20 dkg trappista sajt 1 csomag vegán felvágott 3 ek olívaolaj 3 ek zsemlemorzsa A sajtot és a vegán felvágottat vékony csíkokra vágjuk. A megmosott cukkinik két végét levágjuk, és hosszában vékony - 2-3 mm-es - szeleteket vágunk. Fogunk egy szelet cukkinit, az egyik oldalát megkenjük az olajjal, és az olajos felével lefelé zsemlemorzsába tesszük, hogy felszedjen belőle, ami rátapad. A tetejére helyezünk egy szelet sajtot és vegán felvágottat, majd feltekerjük és kiolajozott sütőedénybe állítjuk úgy, hogy ne jöjjön szét. Ugyanígy összeállítjuk a többi tekercset is, és szépen telerakjuk az edényt. Ha megvan, a tetejét megszórjuk egy-két evőkanálnyi reszelt sajttal, és megfújjuk olajspray-vel. Előmelegített sütőben nagyjából 30 percig sütjük. Ahogy látjátok, a cukkini nincs sózva, de általában a sajt és a vegán felvágott elég sós ahhoz, hogy a cukkini se maradjon sótlan.
Krumplis sushi
Magyarországon tombol a kánikula, Angliában pedig a szél. Míg a szigetlakók örülnek ha élvezhetnek legalább 20 fokot, a magyaroknak szépen kijut a 30 fok feletti hőmérsékletből. A következő recept praktikusan a nagy melegben is gyorsan elkészíthető. Vihetjük munkába, utazásra, strandra, stb. Ha a krumplipüré csak krumpliból készül, kisebb az esély, hogy megromlik a nagy melegben. Amikor ezt elkészítettem, vittem ebédre a munkahelyemre, látták a kollégáim és tetszett nekik a "kreativ" ötlet, hogy krumplipüré legyen a szusi alapja. Mielőtt bárki első reakciója az lenne, hogy biztos nem tudom, a sushi szó igazából sós rizset jelent, ne aggódjon, tisztában vagyok vele, de jobb nevet nem találtam. Szóval ahogy a névből és a képekből is adódik, egy nagy csavart tettem a legutóbb általam készített sushin, méghozzá rizs helyett krumplipürét használtam hozzá. Egész jó lett. Könnyen összeáll így is. Különlegessé tettem, hogy az egyik tekercsbe párolt fodros kel leveleket tettem, a másikba pedig nyers spenót leveleket, és ezekre halmoztam rá a paprikát, uborkát. Jó hír hogy ez tényleg cukormentes (sokan a sushi rizsbe tesznek cukrot), gluténmentes (vannak, akiknek a rizs nem egészen tud az lenni). Ahogy kedvünk tartja szójaszósszal is ízesíthetjük, vagy ehetünk hozzá savanyított gyömbért, esetleg wasabit.
A recept
Hozzávalók:
- Néhány darab Nori lap (szárított alga lap)
- Szabadon választott zöldségek, pl uborka, paprika
- Pár szem krumpli a krumplipüréhez.
Elkészítés:
Krumplipüré elkészítése: Főzzük meg a krumplit sima vízben héjában vagy felszeletelve sós vízben jó puhára, mad villával vagy krumplinyomóval törjük össze. Szükség esetén sózhatjuk, esetleg adhatunk hozzá 1 dl növényi tejet, ha túl száraz lenne, Én nem adtam hozzá semmit, a krumpli tökéletesen összeált pürébe.
A nori lapot érdemes bambusz tekercsre fektetni. Az egyik végénél elkezdjük krumplipürét vékonyan rákenni, majd a zöldségszeleteket is a krumplira helyezzük. Lehet paprika, répa, gomba, uborka, avokádó - csak hogy néhány ötletet adjak.
Kb. a 3/4 részét a nori lapnak megtöltjük, majd szimplán a krumplipürés végétől szorosan feltekerjük. Tálalás előtt felszeleteljük.
Az összes 'cukkini' találat megjelenítése »
Receptek
Hírek
Éttermek
Blogok
Katalógus
Kedvencek
Kapcsolat


Szerintünk ez is ízleni fog ...

