Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket
Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül
Saláta vagy fehérliszt?
nektarin receptek
Barackos nyers finomság
Ugyan ez a sütemény 3 rétegből épül fel, azonban nem tart sokáig elkészíteni. Egy jó turmixgép és aprítógép/daráló szükséges hozzá. Most, hogy barackidény van, terem a sok finom különféle barack, bármelyik fajtáját felhasználhatjuk hozzá, csak édes és érett legyen. Előnye, hogy nem kell sütni, csak a hűtőben pihentetni, hogy jól megdermedjen, valamint tele van rosttal, így igazán egészséges. A recept A desszert alapja Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró) - datolya és/vagy mazsola - víz Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vízet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül. A barackos krém receptje Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett barack (fagyasztott is lehet) (Bármelyik fajta barack jó: nektarin, őszibarack, kopaszbarack, sárgabarack, stb.) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi) - max. 1 dl víz - 5-6 ek útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni hűtőben. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig. Fehér hab receptje Hozzávalók: - 1/2 bögrényi dióféle - 1/2 bögrényi meleg víz - 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya - 1 ek útifűmaghéj Elkészítés: A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk. Végső műveletként megszórtam karobporral.
Körtés-kesudiós smoothie bowl
2017. augusztus 28. Vegán Család
Hozzávalók: 6 kisebb érett körte hámozva 2 marék sótlan kesudió 1 kókusz joghurt (2 dl-es) 1 ek méz/agavészirup/rizsszirup 1/2 kk vaníliapor díszítéshez: 1 körte kockákra vágva 1 nektarin kockákra vágva [...] Bővebben!
Sana EUJ 707 lényerő gép tesztelése
2016. augusztus 24. Gitta nyersétel blogja
Egy újabb présgép van tesztelés alatt! Kinézetre gyönyörű... szétszedése, összerakása álom, egyértelmű, összeillik, rásimul :) imádom. Elfér a konyhapulton, mert nem magas (cserébe széles, így minden alkalommal visszakerül a dobozba használat után), mosogatása gyors, egyszerű... képzeljétek a szűrő része annyira pici, csupán pár négyzetcentiméter, így ez a rész nagyban leegyszerűsödött. Akinek van gyümölcscentrifugája vagy hasonló présgépe, az tudja, hogy a szűrőt a legmacerásabb kitisztítani. Általában kell hozzá célszerszám, amit vagy adnak a géphez, vagy egy fogkefe is alkalmas, amivel az apró lyukakból kivarázsoljuk a beleragadt növényi rostokat. No ez itt nagyon kényelmes. A másik fontos szempont a kinyert lé íze. No itt az is nagyon pozitív, ezt nem is hittem volna. A gyümölcscentrifugával összehasonlítva sokkal de sokkal finomabb, selymesebb ízű lé keletkezett... Egyik alkalommal egy nektarin is belekerült a gépbe, lehet, hogy ettől, de kicsit olyan zselés lett a lé, egészen különleges :) A lényerés hatásfoka is elfogadható, sőt nagyon jó. 1 kg zöldségből 7,1 dl, és 1 kg gyümölcsből pedig 7,3 dl lét sikerült kipréselni. Tudom, ez attól is függ, hogy milyen gyümölcsökről vagy zöldségekről van szó, de ez úgy átlagban akkor is egy jó arány. Gyümölcscentrifugánál ez a szám 5 és 6 között van... És most jöjjenek az árnyoldalak... Nagy szomorúságom a betöltő nyílás... ami igen pici. Nagyon pici. Na nem ránézésre, vagy esztétikailag, hanem a feldolgozandó zöldségek, gyümölcsök méretét tekintve, azokat egészen apróra kell feldarabolni, felvágni, hogy be lehessen tölteni őket a gépbe. :( Ez sok időt vesz el a konyhában, ami megspórolható lenne. A másik nagy bánatom szintén idővel kapcsolatos... hát a sebessége... Tudom, hogy ez egy lassú présgép, na de ennyire? Persze, ha van türelmünk kivárni, akkor csodás eredményt produkál, de abba bele sem merek gondolni, hogy ha elkezdődik az iskola, akkor a reggeli készülődésbe hogyan fog beleférni ez a plusz idő... :( De igen: korábban kell felkelni. Sárgarépa, cékla, tök, zöld levelek: nagyon rendben. A puhább gyümölcsökkel nehezebben bánik, nálam habosodott, pürésedett és a végén már nehezen ment a barack, ananász, és a puhább alma... (ez azt jelenti, hogy lelassult a folyamat, a habos cucc megállt a csőben, és csak csöpögött a tálba. Otthagytam, mást csináltam, míg szépen lassan lefolyt. Íze csodás lett) Egy jó kis videó, szép színes italokkal:
Pirított, párolt gyümölcsök - ideális ájurvédikus reggeli vagy édes csemege
2016. április 1. Élj harmóniában
Pirított, párolt almaA párolt, pirított gyümölcsök ideálisak napindító étkezésnek vagy olyankor amikor az ember csak egy kis édességre vágyna pl. ebéd után. A leginkább ideális gyümölcsök az alma, körte, sárgabarack, őszibarack, nektarin, banán és a bogyós gyümölcsök, datolya, füge. Mivel 15 éve bio ételeket fogyasztok mindig leírom, hogy vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj, a gyümölcsöknél kiemelten figyelj rá, hogy ne vegyszeres, szennyezett gyümölcsöt fogyassz. A párolt gyümölcsöket kedvedre tudod fűszerezni. Ideális fűszerek fahéj, gyömbér, szegfűszeg, kardamom, ánizs, szerecsendió. Tehetsz hozzá aszalt gyümölcsöket és magféléket is. Kísérletezz a pirított, párolt gyümölcsök készítésével bátran:) Ma párolt almát készítettem mandulával - ami nagyon tápláló kombináció. (A mandula áldásos hatásairól itt olvashatsz) Az alma nyersen sokaknál okoz problémát, puffadás, kellemetlen hasi tüneteket. Főzve minden testtípus számára ideális táplálék. Hozzávalók 1 tk. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 2 bögre kockákra vágott alma (vagy bármilyen gyümölcs) 2 ek. víz 1/2 tk. fahéj 3 szegfűszeg 1 tk. reszelt gyömbér kis marék mazsola 20 szem héjától megtisztított mandula Melegítsd fel a ghít egy edényben, majd szórd bele a szegfűszeget és a gyömbért, forgasd meg egy picit. Tedd hozzá a gyümölcsöket. Süsd kb. 2 percig. Majd add hozzá a vizet, a fahéjat, a mazsolát és a mandulát és párold néhány percig. Ha úgy érzed, hogy nagyon elpárolgott a nedvesség, akkor tehetsz hozzá még egy kis vizet. Figyelj rá, hogy a gyümölcs puha legyen, de ne főzd szét. Én nem szoktam pluszba édesíteni, de ha szükségesnek érzed tálalás előtt datolyasziruppal édesítheted még.
Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves
2014. augusztus 27. Zizi kalandjai
Sárgarépa krémlevesek közül ez a kedvencem. Hínyenc néhány éves receptje, de az egész család megszerette, amikor megfőztem nekik. Aztán szünet következett a répalevesek terén. Most újra rám talált a répaleves szerelem a Green Kitchen jóvoltából. Végtelenül egyszerű, pár alapanyag kell hozzá és laktató, kiadós, sűrű, krémes leves melengeti a torkunkat, a testünket, a lelkünket ezeken az őszi augusztusi napokon! Bár a leves gyönyörű színe lehet, hogy meghozza a jó időt… az előrejelzés szerint hétvégén már 26 fok lesz! A napokban megint puffogva könyveltem el, hogy az idén nyáron szinte alig ettem sárgabarackot, talán kétszer-háromszor!!! Epret viszonylag többet ettem, ribizlit, szedret, görögdinnyét alig, málnát, sárgadinnyét kicsit többet. Őszibarackból és nektarinból igyekszem pótolni a lemaradást (úgyis ez a kedvenc nyári gyümölcsöm) és apukámnak hála, el vagyunk látva még finom, szaftos, édes nektarinokkal. Szederből is pótolok, ez még szerencsére jelen van a piacokon, na és persze elmaradhatatlan az áfonya. Van még szilva és szőlő, aztán vége! Kicsit igazságtalan a természet, mert van kb. 3-4 hónapunk a 8-10 féle gyümölcsre, aztán több mint fél évig csak almát és körtét tudunk enni unásig! Álmodozva nézem februárban az ausztrál gasztroblogokat, amelyek öntik magukból a nyári gyümölcsös édességeket… Nem csoda, hogy április végén már egy jó, szaftos őszibarackra vágyom?! Szóval kapjatok elő néhány szál répát, egy kis paradicsomot, vöröshagymát, fokhagymát, főzzétek meg a hozzávalókat, pürésítsetek és már tálalhatjátok is a finom levest. Egy minimális változtatást eszközöltem csak a recepten… adtam hozzá kakukkfüvet. Nagyon jót tett neki. Mi Józsi féle 100% rozskenyérrel ettük, de a Green Kitchen receptje alapján tálalhatjátok kukorica ceviche-vel is. Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves Hozzávalók: - 10 közepes méretű répa (kb. 1 kg), meghámozva, felszeltelve - 5 db paradicsom, felkockázva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2-4 gerezd fokhagyma, felaprítva - 250 ml kókusztej (vagy más növényi tej) - 1 teáskanál kurkuma - 2-3 ág friss kakukkfű levelei - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors Egy lábasban dinszteljük meg az olívaolajon a vöröshagymát és a fokhagymát, adjuk hozzá a kurkumát és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Ekkor adjuk hozzá a répát, a paradicsomot, kevergessük néhány percig, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi (kb. 1-1,5 liter). Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kakukkfüvet és főzzük közepes lángon, amíg a répa megpuhul. Botmixerrel pürésítsük, amíg sima állagú lesz. Öntsük hozzá a kókusztejet, forraljunk rajta még egyet és tálalhatjuk is.
Kókusztejes nektarinleves
2014. augusztus 13. Mindennapi ételeink
Extra finom leves a nagy melegben. Hozzávalók: 4 szem nektarin 800 ml kókusztej 10 dkg juharszirup / méz 1 ek. kókuszolaj -- puffasztott barnarizs Elkészítés: A nektarinokat meghámozzuk, felkockázzuk, majd hozzáöntjük a kókusztejet (forró víz + kókusztejpor, majd ezt lehűtjük), a juharszirupot, a felolvasztott kókuszzsírt. Összeturmixoljuk és már fogyaszthatjuk is. Mi puffasztott barnarizzsel ettük, de finom bele a mandula is, vagy önmagában is nagyon finom. TIPP: rizstejjel készítve és juharszirup nélkül remek reggeli vagy esti étel lehet hozzátáplált csecsemőknek is :-)
Hamis krémtúró gyümölcsösen (vegán)
Sok vegán ismeri ezt a könnyed, gluténmentes finomságot, ahogy a hamis túrógombóc, úgy ez is kölesből, a lúgosító csodaszerből készül. Minden évszakban kiváló desszert, mivel bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Mivel barackszezon van és rajongok a nektarinért, így ezzel készítettem. Akkora gödöllői nektarinokhoz jutottam, amekkora egy szép megtermett alma. 1-2 még annál is nagyobb volt. Finom édes íze rendkívül jól feldobta a krémtúró ízét. A recept Hozzávalók: o 1 kisebb bögre köles o víz o növényi tej o édesítő (nyírfacukor, gyümölcscukor, stb.) o vanília o citrom o gyümölcs Elkészítés: A kölest alaposan átmossuk, majd kb. háromszoros mennyiségű vízben feltesszük főzni. Mikor már elfőtt a víz, öntünk hozzá annyi vizet, amennyi éppen ellepi és tovább főzzük. Időközben hozzáadjuk a nyírfacukort. A citromot alaposan megmossuk, héját belereszeljük, ha úgy érezzük, hogy nem elég citromos, akkor a citromból még facsarhatunk bele. A vaníliát kikaparjuk, szintén hozzáadjuk. Addig főzzük, míg krémtúrós-pépes állaga nem lesz. Ízérzéke mindenkinek más és más, ki édesebben, ki citromosabban szereti. Idénygyümölccsel (most nektarinnal) tálaljuk. Reggelire is elkészíthetjük, de desszertnek is. Pohárkákba kiporciózva, hűtőben pihentetve igazán finom nyári desszert.
Sárgabarackos-szilvás lepény (vegán)
2014. július 8. Mindennapi ételeink
Zizivel nyereményjátékot hirdettünk, miután bemutatta a A főzés gyerekjáték c. könyvet. Ez a recept ebből a könyvből való, igaz, őszibarackkal szerepel benne. Hozzávalók: 1 bögre finomliszt 1/2 bögre aranybarna nádcukor 1/4 bögre kókuszzsír 1/2 bögre növényi tej 1 nagy alma meghámozva, kimagozva 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 2 csipet himalaya só -- 7-8 db őszibarack vagy nektarin Elkészítés: A lisztet összekeverjük a sütőporral és a sóval. Az almát meghámozzuk, felvágjuk apró cikkekre és a lisztes keverékhez keverjük. Hozzáadjuk az olajat és a cukrot. Majd ehhez hozzákeverjük a növényi tejet. Kiolajozott, lisztezett pite-vagy tortaformába öntjük és félbevágott sárgabarack, szilvadarabokkal megszórjuk.170 fokon 30 perc alatt készre sütjük.
Gyümölcsös szilvalekvár
Az aszalt szilva jó tulajdonságairól, magas antioxidáns tartalmáról már meséltem néhány bejegyzéssel korábban. A szilvalekvárt leginkább a hashajtó hatása miatt ajánlják a népgyógyászatban fogyasztani. Régen a szilvalekvár egyet jelentett a hosszú, közel 12 órás főzéssel (van, ahol ma is), valamint ezzel együtt társasági programként, családi eseményként is megélték a szilvalekvár főzését. (Unokatesóméktól kaptam ilyen szilvalekvárt. Igazi, falun készült, hosszú órákon át, üstben főzték a barátjának a szülei.) Napjainkban már másképp működik az emberiség nagyobb része. Mindent azonnal, gyorsan szeretne a kor embere. Felgyorsult életünk mellett nem kell nélkülözni a finom szilvalekvár ízét mégsem. Igaz, az alábbi recept más ízű szilvalekvárt eredményez, nem áll meg benne a fakanál, de nem is folyékony állagú. Cukor és zselésítő anyag ismét nem kellett bele. Miből áll mégis? Szilvából és némi más gyümölcsből. A recept: Hozzávalók: - 3-4 kg szilva - 3-4 szem jó érett körte - 3-4 szem puha nektarin - 8-10 szem füge (aszalt is jó, ha nem tudunk frisset beszerezni) - 6-8 szem datolya - mélyebb fazék - üvegek - celofán - víz Elkészítés: A szilvaszemeket alaposan átmossuk. Én legalább háromszor egymás után átmostam őket. Amennyiben a szilvák nem tökéletes szeműek, a hibás részt vágjuk ki, vagy ha a gyümölcsszem nagy részét érinti, bele se tegyük a lekvárba. A puha kékségeket kezünkkel kicsit megnyomva két részre tudjuk bontani. Ha ez működik, akkor tényleg jó érett a szilva, dolgozhatunk vele bátran. Miután megfeleztük, a magokat kiszedjük és a mély fazékba tesszük. Idén nem tettem az edénybe ecetet, és nem is sütöttem a szilvalekvárt úgy, mint két éve. Viszont az édesítést nem csak datolyával oldottam meg, hanem mindenféle itthon lévő, utolsó napjait élő gyümölcsökkel. Jócskán megérett körte, nektarin - mindegyik meglehetősen édes volt, némi fügével és a biztonság kedvéért aszalt datolyával édesítettem még. Húúú, hát nagyon finom lett. Visszatérve az alapanyaghoz, a szilvához... Ha van otthon botturmixunk, akkor elég a gyümölcsöket megfelezve a legmagasabb fazekunkba rakni. Ha nincs botturmix a birtokunkban, akkor érdemes a gyümölcsszemet legalább 4 részbe vágni, így könnyebben fog pépesedni. Először a szilvát kicsit előfőzzük, puhítjuk. Ezt követően a többi alaposan megmosott és felaprított gyümölcsöt is a fazékba tesszük. Most már csak annyi a dolgunk, hogy közepes lángon elkezdjük főzni. Ha pépesebb lekvárt szeretnénk, botturmix vagy krumplinyomó segítségével összenyomkodhatjuk a gyümölcshúst. Olykor-olykor érdemes átkeverni a készülő lekvárt, hogy le ne ragadjon. Amíg felforr teljesen a lekvár, előkészítjük az üvegeket. (Inkább néhány üveggel többet készítsünk elő, mint kevesebbet!) A már kívül- belül megtisztított üvegeket egy tepsibe tesszük. A tepsibe és az üvegekbe is vizet öntünk. A tepsibe inkább többet, az üvegekben az üvegek aljára kb. 1-1,5 dl víz elég. Az egészet sütőbe tesszük és amíg a víz az üvegekben el nem kezd forrni, a sütőben melegítjük őket. Amikor felforrtak, és a szilvalekvárunk is rövid ideje rotyog, kivesszük az üvegekkel teli tepsit a sütőből és az alábbiak szerint járunk el: E gyesével első lépésként kiöntjük a forró vizet az üvegből és tiszta merőkanállal vagy kisebb (pl. műanyag) kancsóval a forró lekvárt töltjük az üvegbe. Fóliát, majd kupakot helyezünk rá. Jól leszorítjuk a kupakkal és a szintén előre elkészített meleg "ágyba" (száraz dunszt) helyezzük fejjel lefelé az üvegeket. A száraz dunszt nálam egy törölközőkkel kibélelt kosár volt most. Néhány napig a kész lekvárokat ebben a száraz dunsztban hagyjuk pihenni, hűlni. 2-3-4 nap után leellenőrizzük és ha az üvegek normál hőmérsékletre álltak vissza, felcímkézzük őket és mehetnek a kamra polcára.
Aszalás - 2013 nyár
Idén nyáron új dologgal próbálkoztunk, ami az aszalást illeti. Még július első napjaiban cseresznyét és meggyet aszaltunk. Férjem nagyon ügyesen kimagozta a gyümölcsszemeket meggymagozóval (Judit, köszi, hogy kölcsön adtad!), majd az aszaló tálcáira sorakoztak fel és indult a néhány órás meleg levegő fuvallat. Hoztam néhány képet róluk. Meggy és cserkó mellett sárgabarackot, nyári almát és nyári körtét is aszaltunk. A következő próbálkozásom a szilva lesz és a paradicsom (ezekről nincs kép most), igaz, ezeket, ahogy az almát és barackot már tavaly is sikerrel aszaltuk meg. Jöjjenek a képek:
Eleki élménybeszámoló 2013 - 2. rész
Szóval előző, a 2013-as nyári, Eleken eltöltött élményeim beszámolóját azzal zártam, hogy mindketten, férjem és én is, részesültünk lázterápiában is és ezenkívül minden hétköznap gőzpakolást is kaptunk. (Az első fotón a főbejárat látható, az utolsó napon a korláton száradtak a gőzpakolás textíliái.) Idén egyhetes volt a turnus. Tavalyival összehasonlítva keveslem. Szerintem jó lett volna még 2-3 nap, amikor kezeléseket kaphatunk. Szervezetünk is jól fogadta volna. Máskülönben pedig ha tehetném, mennék télen és nyáron is egy-egy hétre. Ezt lehet sok olvasó most nem érti, de aki járt már akár egy hétre is Eleken az életmódközpontban, az jobban érti. (Már ha szintén "bejött" neki.) Tavaly még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg kipróbálnám magam mint kezelő (természetesen ez nem autodidakta tanulási mód, hanem több hónapos tanfolyam és gyakorlat alatt készülnek fel a kezelők), de az tántorít el, hogy tartok tőle, nincs bennem az a magas szintű érzékenység, ami ide bőven jó lenne a betegek iránt. Ezt úgy értem, hogy vegyük azt az osztrák férfit, eleinte ugye szinte megriadtam a betegségétől. Idő kellett, míg ez a riadalom megszűnt nálam. Hogy tudnék így bárki mást kezelni? Arról nem beszélve, hogy a vér látványa az bizony elgyengít. (Na jó, itt nem tapasztaltam, hogy bármely kezelő sebet kötözött volna, de akkor is...) Úgy gondolom, teljes erőbedobással, maximális lelkesedéssel, mély érdeklődéssel, egyfajta elhivatottságtudattal lehet valaki igazán jó kezelő. Nem elégednék meg azzal, ha a vélemény az lenne, "hm, nem rossz, egész jó". Szóval úgy látom, nem ez a szépséges szakma az én területem. S azt a tényt is meg kell említenem, hogy szerintem fizikailag sem könnyű bizonyos esetekben. Kezelőként az a jó, ha teljes figyelemmel kísérik az embert ottléte alatt. Ami a programokat illeti, idén is volt főzőkör, másvalaki vezette, mint tavaly. Gluténmentesek sem maradtak ki semmi jóból, mert a főzőkör vezetőjének férje gluténérzékeny, így kénytelen otthon lenni a témában. Hoztam néhány képet is, amiken ételek szerepelnek, nem kizárólag a főzőkörös ételekből. A somlói galuska pl. egyik nap az édes reggeli volt. (Mindig édes reggeli volt az alap, de akik ezt nehezebben viselik, mert "sósszájúak":), azoknak volt mindig pástétom is, ilyen volt az én férjem is.) Mivel idén is "zölddiétát" folytattam a turnuson, így talán csak egyszer, szombaton ettem ugyanazt, mint a többiek. Tavalyhoz képes, idén sok csíra volt. Ha jól emlékszem, ez múlt nyáron abszolút kimaradt. Ez bizony nem olyan somlói volt, mint a barátomék esküvőjén. Pedig vegán módra is lehet finomat készíteni! Amúgy nem volt rossz ez sem. Én is szeretem meggyel. Nyilván én másképp csinálnám. Bár ott közel 30-40 főre készült, szóval a nagy melegben elhiszem, hogy nem készítettek piskótafélét, hanem kukoricás puliszka volt a "tészta". Igen, jól látjátok, a kedvencem: zabkása "gombóc" volt az egyik reggelim. Almával, nektarinnal kivivel és naranccsal. Nyámmm. A zabkása továbbra is olyan nekem, mint Kvarg Lipót-nak a sajt.:) (Csipet-csapat) Lehet rajta(m) nevetni. Szintén számomra finom étel, akármilyen egyszerű is. Céklalé frissen és spenót jó kis párolt fokhagymákkal. Osztrák barátunk kényszerült erre a diétára. Szerintem ő kevésbé élvezte. Én simán jóízűen megettem volna... (Csak lilahagymát tettettem volna még a spenóthoz.) Ez is egy speciális étrendes reggelije volt. Tavalyi szobatársam testvére kapta egyik reggel. Főzőkörön remekelték a tortát és a golyókat. Másnap reggel pedig élvezettel fogyasztották az "alapétrendes" reggelizők. Csírák és az egyik ebédem előétele egy finom zöldségsaláta csinos kis tálalásban. A reggeli sós étkezés ellenére végre férjem is hozzászokott ahhoz, hogy ha csak lehet, gyümölccsel indítsa a napot. Már itthon is próbálja ezt megvalósítani - lényegesen gyakrabban, mint korábban. Noha mindig törekszem arra, hogy legyen itthon friss zöldség, gyümölcs, korábban ez csak úgy működött, ha a kezébe adtam a mosolygó almát és társait. Ami férjemet illeti, még olyan változást ért el nála ez a turnus, hogy azóta a mozgásban szegényebb életmódja is jó irányba változott. Ismét tornázik, erősít. Persze most könnyebben megteszi, mert munkájából adódóan itthon dolgozik, nem kell annyit eljárnia, de kíváncsi leszek, mi lesz ősszel, amikor "beindul a gépezet". Remélem lesz ereje/ideje folytatni. Ami mindkettőnk étkezését illeti, igyekszünk két étkezés között tényleg nem nassolgatni. Oké, ha vendégségben vagyunk, vagy más okból felborul egy-egy napunk, akkor ezt nehezebb megtartani, de az ember lépésről-lépésre tud változni és változtatni. A lényeg, hogy minél több jó szokást alakítsunk ki életünkben. Ami a főzéseimet illeti... Egyrészt az általam kedvelt hőség és meleg miatt is könnyebb ételeket készítek, másrészt kiélvezünk minden lehetőséget a friss, nyersben gazdag ételek világában. Értem azt, hogy legtöbbször készítünk egy nagy adag salátát (próbáljuk mindig mással különlegessé tenni, mint főtt saláta-bab vagy zsenge lila hagyma, vagy még zsengébb ceruzabab, esetleg brokkoli), vagy csak egyszerűen a nyers cukkini-uborka-paradicsom-paprika négyes annyira kedvelt saláta, hogy ha egy-két napig mégsem esszük, szinte már hiányzik.:) Így aztán kevesebb recept is látott napvilágot az elmúlt hetekben...(De azért van némi még a tarsolyomban.)
Nektarinos-tofutúrós sütemény
2013. július 15. Mindennapi ételeink
Egyszerű, gyors, egészséges sütemény. Hozzávalók: 1 doboz őszibarackos Alpro szójajoghurt 3 ek. Alpro natúr joghurt 20 dkg főtt köles 10 dkg natúr tofu 10 dkg nyírfacukor 1 rúd vanília kikapart belseje 1 citrom héja 1 marék mazsola -- 2 szem nektarin Tante Fanny croissant tészta Elkészítés: Nagyon egyszerű: a (vaníliás szójatejben vagy növényi tejben) főtt kölest (előző este kifőzhetjük, háromszoros mennyiségű folyadékban) összekeverjük a szójajoghurtokkal, a kávédarálón megőrölt nyírfacukorral, vaníliával, citromhéjjal, mazsolával és a darabokra vágott, összeturmixolt tofuval. Ehhez hozzáadjuk az apró kockákra vágott nektarint, hozzáadjuk a túróhoz. A tésztát kicsomagoljuk, felvágjuk, majd mindegyik croissant-ba teszünk 1-1 ek. tölteléket és 200 fokra előmelegített sütőben kisütjük. Félidőben (kb. 15 perc) levesszük a lángot, kb. 150 fokra.
Avokádókrémes gyümölcskehely
Erre lehet mondani, hogy finomabb, mint bármelyik más bolti zacskós pudingpor vagy adalékanyagos kence. Csupa frissesség, ízek harmóniája. Olyan jóízűen ettem, hogy hangosan hmmmm-ogtam. )) Így készült: - sárga gyümölcspüré: A gyümölcspüréhez mangót, nektarint és körtét összeturmixolunk (víz nélkül), majd a pohár aljába tesszük. - A középső réteg egyszerűen csak frissen szedett málna a kertből, [...]
Gyümölcsrizs mézeskalács fűszerkeverékkel
Augusztus végén egy párnapos táborban jártunk, ahol a szakács az egyik ételhez sok rizst főzött. Maradt belőle másnapra is, viszont ez a nap már az elutazás napja volt. Szakács csak az utolsó előtti napig kellett szolgálatot teljesítsen, utána már az előre megfőzött ételeket csak melegíteni és tálalni kellett. Nem voltunk sokan, így ezek a feladatok otthonosan megtörténtek. Viszont utolsó előtti délután, amikor besegítettem a konyhai munkákba, már felfedeztem az ott árválkodó megfőtt rizsszemeket. Több sem kellett nekem. Tudtam, hogy van még némi gyümölcs a konyhán, így elhatároztam, hogy tejberizst készítek belőle. Egy közeli szupermarketben találtunk növényi tejet, azzal és a gyümölcsökkel igazán finom gyümölcsrizs készült. A specialitása mégis az volt, hogy a konyhán találtam mézeskalács fűszerkeveréket. Tálalásnál ezzel szórtam meg. Fenomenális ízélmény volt! Következzen hozzá a recept: A recept: Hozzávalók: - 35 dkg barnarizs - víz - növényi tejszín (Hulala vagy más - jelen esetben nem Hulala volt, de édes volt, így nem kellett nagyon tovább édesíteni) - gyümölcsök (nektarin, banán, szilva és alma volt a konyhán) - citrom - mézeskalács fűszerkeverék - gyümölcscukor vagy nyírfacukor Elkészítés: A barna rizs szemeket átmossuk, majd vízben puhára főzzük. A megfőtt rizshez hozzáadunk 3 dl növényi tejszínt. (Én a kék színű Hulalával készítem el otthon általában, mert az nem édes, így rajtam múlik, mennyire készítem édesre. Ha valaki a rózsaszínű Hulalát használja, vagy más édesített növényi tejet vagy tejszínt, nem nagyon szükséges tovább édesíteni - a táborban így történt.) Tovább főzzük, miközben a megmosott gyümölcsöket feldaraboljuk és hozzáadjuk a tejben "fürdő" rizsszemekhez. A citromot alaposan megmossuk, belereszeljük. Végül tálalásnál, mikor már hideg, gyümölccsel díszítjük és gyümölcscukorral vagy nyírfacukorral kikevert mézeskalács fűszerkeverékkel megszórjuk. Remek reggeli eledel, de ebédnél desszertnek (is) szép étek.:)
Heti mitettem
2014. szeptember 23. Sose mondd, hogy soha
szept. 16. kedd 6dl zöldturmix (narancs, fejessali), 30 dkg aszalt füge, 80 dkg szőlő, 3 banán, 60 dkg paradicsom, 45 dkg zöld saláta, 3 dkg kesu FUTÁS: 7 km szept.17. szerda 1,2 l zöldturmix (nari, sali) / 10dkg aszalt füge / 80dkg szőlő / 10dkg füge / 4 banán /50dkg pari, 15dkg sali, 5 dkg kesu FUTÁS: 8 km szept. 18. csüt. 1l zöldturmix / 1/5 kg barack / 20 dkg aszalt füge /20 dkg datolya turmix formában / 40 dkg paradicsom 5 dkg kesudió, zöld saláta mindez a Cronometer szerint 2200 kalória FUTÁS: 6,5 km szept 19. péntek 9dl zöldturmix, fél kg nektarin, 6 banán, fél kg paradicsom, 20-30 dkg saláta, kesudió, napraforgómag - 1700 kalória, nem jól sikerült nap ebből a szempontból szept. 20. szombat fél l narilé 20 dkg fejessalival / 1kg szőlő / 3db banán és 10dkg füge/ 20dkg datolya turmixolva / 25dkg paradocsim, 20 dkg jégsali és 10dkg kesudió - futás nuku, ma a nap szaladt el, nem én:)
Krémtúrós palacsintatekercs (vegán)
Az előző két receptemet ötvözve készítettem egy finom édességet. Túróval töltött palacsinta - ez röviden a megnevezés. Hosszan pedig így szólhatna: Krémtúróval töltött lusta asszony meggyes palacsintája. Hasonlóan nagy szeleteket lehetett vágni belőle, mint egy piskótatekercsből. A palacsinta tepsiben sült, és a meggy a tésztájába volt keverve. Persze el lehet készíteni úgy is, hogy a palacsinta tésztáját gyümölcs nélkül sütjük meg és a krémtúróba keverjük a meggyet. Most, barack és dinnyeszezon idején sárgadinnyével, nektarinnal is elkészíthetjük. A recept Hozzávalók a krémtúróhoz: o 1 kisebb bögre köles o víz o növényi tej o édesítő (nyírfacukor, gyümölcscukor, stb.) o vanília o citrom Hozzávalók a palacsintához: o 1 csésze teljes kiőrlésű liszt o 1 csésze fehér liszt o 1 csésze zabpehely liszt (vagy őrölt zabpehely) o víz o 1 csipet só o 2 evőkanál lenmag őrölve o meggy o sütőpapír Elkészítés: A kölest megfőzzük növényi tejben és a hamis krémtúró receptje szerint ízesítjük. Míg a köles fő, a palacsinta tésztájához összekeverjük a hozzávalókat és egy sütőpapíros tepsiben megsütjük Lusta asszony meggyes palacsintáját. Ebből az adagból két-három tepsiben sült palacsinta is készíthető. A kihűlt palacsintáról lehúzzuk a sütőpapírt. Majd visszarakjuk a sütőpapírra (konyharuhára is lehet), megtöltjük a krémtúróval és feltekerjük, mint a piskótatekercset. Pihentetjük egy rövid ideig, majd felszeleteljük.
Őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. augusztus 12. Zizi kalandjai
Már régóta vágytam egy olyan pitére, ami tele van gyümölccsel és az alján és tetején is van tészta… akár flancosan, olyan keresztbe font tésztacsíkokkal borítva, de a sima egyszerű tészta bevonat is megteszi… gondoltam. Végül nem extráztuk, csak egy sima borítást kapott a süti, de isteni finom lett. Szaftos, sűrű, szirupos, édes barackok vékony tészta között megsütve. Ezt tálaláskor megfejeltük néhány gombóc vanília fagyival… hát mit mondjak… régen ettem már isteni finom házi sütit, de ez megérte a fáradozást! Sok-sok fotó készült a pite készítésekor, mert egy barátomnak fotóztunk mérő cupokat “munka” közben. Ezek nem akármilyen mérő cupok: szép pirosak, egymásba helyezhetők, könnyen tisztíthatók, felakaszthatók, ráadásul még össze is csukhatók, így nagyon kis helyen is elférnek és könnyű magunkkal vinnünk például egy nyaralásra (én is viszem magammal a Balatonra ), ha esetleg sütnénk, főznénk a vakáció alatt is. Ezekből a fotókból láthattok néhányat a bejegyzésben, ha pedig nyerni szeretnétek magatoknak egy négy darabos mérő cup szettet, akkor ne habozzatok játszani a bejegyzés végén. (A mérő cupok ellenére a recept hozzávalói grammban vannak megadva, a fotók a cupok használatban való szemléltetését segítik. A megadott tészta mennyiség egy kb. 22 cm-es és egy 18 cm-es kerek pite formára elegendő.) Őszibarackos pite (Recept: Jul’s Kitchen) Hozzávalók a tésztához: - 225 g simaliszt - 150 g zabliszt - 240 g hideg vaj, felkockázva - 150 ml jéghideg víz - 1 teáskanál só Hozzávalók a töltelékhez: - 1000-1500 g őszibarack vagy nektarin - 100 g nádcukor + 2 evőkanál a szóráshoz - 4 evőkanál liszt - 1 db citrom kifacsart leve - 1 vaníliarúd kikapart magjai - fahéj - csipet só - citromfű (opcionális) - vanília fagylalt (opcionális) Egy tálban keverjük össze a liszteket a sóval, majd adjuk hozzá a vaj kockákat és minél gyorsabban morzsoljuk el a tésztával. Lassan adagoljuk hozzá a vizet lépésről lépésre és gyúrjuk össze ruganyos tésztává. Formázzunk belőle labdát, csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe legalább egy órára. Közben készítsük el a tölteléket. Mossuk meg a barackot/nektarint, magozzuk ki és vágjuk fel kockákra. Tegyük a felkockázott barackot egy tálba, szórjuk meg a nádcukorral, a liszttel, majd adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliát, a fahéjat és a sót. Jól keverjük össze és tegyük félre. Vegyük ki a hűtőből a tésztát és vágjuk négy részre. Amíg eggyel dolgozunk, a többit tegyük vissza a hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. fél miliméter vastagra, majd helyezzük az egyik kivajazott, kilisztezett formába, villával szurkáljuk meg (hogy sülés közben ne púposodjon fel). Kanalazzuk bele a barack felét, majd óvatosan tegyük rá a másik kinyújtott tésztát. A feleslegesen lelógó tészta darabokat vágjuk le és egyengessük el a szélét villával. A tetejére késsel vágjunk vékony nyílásokat, szórjuk meg egy evőkanál nádcukorral, majd tegyük a mélyhűtőbe 10 percre pihenni. A maradék tésztával, gyümölccsel ismételjük meg a folyamatot még egyszer. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra és süssük a pitét 10 percig. Utána vegyük le a hőfokot 190-re és süssük további 20-25 percig, amíg a pite teteje aranybarnára pirul és a gyümölcs szirupos leve kibugyog(hat) egy kicsit a formából. Várjuk meg teljesen, amíg kihűl a pite és csak utána vágjuk fel. Tálaljuk citromfűvel, vanília fagyival. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : három darab négy darabos cup készlet három szerencsés nyertesnek! A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben (ide a bejegyzés alá), hogy melyik a kedvenc receptetek a blogomról. Ha extra pontokért is játszani szeretnétek, akkor töltsétek ki az alábbi formula minden pontját! Vagyis a számok (+4, +4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. augusztus 17-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. augusztus 18-án. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesek a nyereményt személyesen vehetik át vagy magyarországi címre postázom.
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Aszalt gyümölcsös bonbon
Szinte ez is nyers édesség, ajándék, leszámítva azt, hogy a máz nem nyersen lett összekeverve. Ha csak lehet, olyan aszalt gyümölcsöt használjunk, amit mi aszaltunk. Tavaly rengeteg apró szemű bio almát szedtem egy Tolna megyében élő rokonom fájáról. Emellett szilvát, nektarint, körtét és más gyümölcsöket is aszaltam. Főként ezek szolgáltak alapanyagul. Lehet, hogy kalóriabomba, de nagy előnye, hogy nem bírsz sokat enni belőle, másrészt pedig rostban gazdag táplálék, ami miatt inkább ajánlom ezt enni, ha édességre vágyunk, mint valami ipari úton készült bonbont. Gasztroajándéknak is nagyszerű! Én örülnék neki. :) Hozzávalók: - 1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, szilva, barack stb.) - 2 alma - 1/3 bögrényi őrölt lenmag - 1/3 bögrényi kókuszreszelék - 1/2 bögrényi darált dió - reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj - víz Csokimáz: - 2 evőkanál karobpor vagy kakaópor - 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb - vagy áztatott, majd szétpréselt datolya) - 2 evőkanál kókusz zsír - 3-4 evőkanál növényi tej Elkészítés: Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket és az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/darált diót/kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Szív alakú jégkocka tartóba (szilikon) nyomkodjuk, majd 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy jól megdermedjen, ezután kinyomjuk a formákból. Csoki- vagy karobmázba forgatjuk. Hűtőben tároljuk. Csokimáz helyett darált mogyoró/dió-ba is hempergethetjük. A máz elkészítése: A kókuszzsírt megolvasztjuk (ha eleve nem folyékony), beleszórjuk a karobport, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd egy kevés növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a süteményt bevonjuk vele.
Feketebodza lekvár nektarinnal
Még augusztusban készítettem bio feketebodzából és nektarinból lekvárt. Tavaly is befőztem már egy kevésnyi feketebodzát, idén más gyümölcsöt tettem hozzá. Szenzációs, hogy finom, édes ízt tudtam elérni jó érett nektarinokkal. Sajnos csak most tudom publikálni. De jövőre más is kedvet kaphat, hogy elkészítse ezt a verziót. A recept: Hozzávalók: 1 nagy tálnyi feketebodza 4-5 szem jó érett, édes nektarin üvegek befőzési fólia El(ő)készítés: A bodzaszemeket villa segítségével lefésüljük. Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. 1. A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, a fekete bodzaszemek és a mosolygó nektarinok háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása. Fekete bodza esetében rossz szemeknek minősülnek a zöld, vagy nem egészen fekete szemek, illetve az apró szárak, amik a vízzel való mosás során az a víz tetejére jönnek fel. Ezek ugyanis alhasi fájdalmakat, hasmenést okozhatnak. 2. Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda-, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig vagy egyharmadáig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már forr a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk a gyümölcsszemeket, odatesszük főzni. Közben felvágjuk a nektarinokat, és amikor a bodza már kezd összeesni, nem szemes, akkor hozzáadjuk a nektarindarabokat. Ez segít a kocsonyás állag elérésében, valamint, ha édes barackkal dolgozunk, talán még édesíteni sem szükséges a lekvárt (nekem nem kellett). Egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam, pedig csak a nektarin került még bele a bodzán kívül. A felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet (konyharuhával megfogva) és a helyére az elkészült lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. Ezt a műveletsort egyesével végezzük el, mindegyik üvegnél megismételve. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy kosárban. De máskor már rekeszbe vagy lavorba is tettem lekvárt. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog például. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 48 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Barackos tejberizs
"A beszéd nem főzi meg a rizst". Érvelnek a szólással amellett, hogy a művelt embernek is szüksége van élelemre (és némi kétkezi munkára). Földünkön mintegy hárommillió embernek ad megélhetést a rizs. A rizs a világon a legrégebb óta termesztett gabonafajta. Jelenleg is több száz országban ültetik és aratják. A világ gabonatermésének a 30%-át a rizs adja. A világ rizstermésének mintegy fele olyan vidékről származik, amelyet teljes mértékben kézi erővel művelnek meg. Mindezek után lássuk a receptet, mert a szövegelés nem főzi meg a rizst. :) A recept: Hozzávalók: - 20 dkg barna rizs - víz - 3-4 dl növényi tej - 3-4 db nektarin - 6 db sárgabarack - xilit/stivia/barnacukor/gyümölcscukor ízlés szerint. Elkészítés: A barna rizs szemeket átmossuk, majd annyi vízben, ami jól ellepi, majdnem puhára főzzük. Az így megfőtt rizshez növényi tejet vagy növényi tejszínt adunk, és most már addig főzzük, míg a rizsszemek teljesen megpuhulnak, tehát a folyadékot magába szívja a rizs. Édesítjük ízlésünknek megfelelően. A barackokat megmossuk, felkockázzuk és a megfőtt tejberizshez keverjük. Télen használhatunk barackbefőttet is. Kipróbálhatjuk, hogy reszelt citrom- vagy narancshéjat adunk az így elkészült rizshez. Igazán különleges ízt ad neki. Kikapart vaníliát is adhatunk hozzá. Tálalásnál megszórhatjuk a tetejét kókuszreszelékkel, egy kisebb szál mentát tűzhetünk a közepébe. Hidegen és melegen is finom. Kínálhatjuk desszertként vagy fogyaszthatjuk édes reggeliként.
Őszibarack krémleves kesutejszínnel, főzés nélkül
Imádom a nyers krémleveseket, a kesutejszínnel egy tejmentes, selymes, krémes levest kapunk. Bármilyen más gyümölcsből elkészíthető. További finom ötletadó nyers gyümölcslevesek a blogon: Citromos – fahéjas almaleves Barackos sárgadinnyekrémleves Fahéjas szilvakrémleves kesutejszínnel Hozzávalók: őszibarack vagy nektarin, egy marék kesudió, víz, méz (vagy xilit vagy stevia), citromlé (valódi citrom leve) Elkészítés: A kesutejszínt elkészítjük: kesudiót turmixolunk vízzel, de annyira, hogy teljesen krémes legyen, ne maradjanak benne darabok. Az elkészült kesutejszínt tovább turmixoljuk az őszibarackkal, ezt is teljesen krémesre. A végén ízesítjük: édesítjük mézzel illetve savanyítjuk citromlével. Jó étvágyat!
Nektarin fagylalt
Ha finom, színezék, állományjavító és zselésítőanyag mentes nyári édességgel csillapítanád a forróságot, ne a sarki fagyizóban keresd. Otthon is könnyen elkészíthető, finom vegán fagyival lepd meg magad és a családodat. A nektarin jót tesz a szív és érrendszernek, vérnyomáscsökkentő, felüdíti a szervezetünket. Magas A, B, C vitamin tartalma bőrszépítő, antioxidáns tartalma pedig rákellenes hatással bír. Hozzávalók: - 3 db érett nektarin (a héját szedjük le) - 6 dl kókusztej - 2-3 evőkanál cukor (opcionális) - 1 teáskanál bourbon vanília kivonat (opcionális) Így készítsd el: A nektarint és a kókusztejet felhasználás előtt hűtsd le. A meghámozott nektarinokat darabold fel és botmixerrel pürésítsd egy edényben. Öntsd hozzá a cukrot a vaníliát és a kókusztejet, és mixeld össze. Tegyük fagyi gépbe, vagy egy fagyasztható edénybe a fagyi pürét. A gép elkészíti helyettünk a jeges finomságot. Ha nincs gépünk, akkor a fagyasztóból félóránként, óránként ki kell vennünk az edényt, hogy átkavarjuk a masszát. Tegyük ezt mindaddig, amíg meg nem fagy.
Feketebodza lekvár
Szívemben melegséggel tölt el a gondolata. :) Rendhagyó, különleges, picit macerás, és nagyon finom lekvárt készítettem bio fekete bodzából. Bio, mert a falucska közepén lévő ház hátsó kertjében a bokor már gyermekkoromban is egyfajta "telekkerítésül" szolgált. Nőtt magától szép nagyra, szinte fa méretűre cseperedve, mindenféle gondozási igény nélkül. Persze akkoriban még nem ismertem, nem tudtam, hogy a fehér felhőcskék gyümölcséből, a fekete bodzabogyókból zseniálisan finom, fekete szeder ízre hasonlító lekvárt lehet főzni. Csak azt sajnálom, hogy néhány üveggel készítettem (elvégre van egy csomó barack és néhány eper lekvár is a polcokon, plusz a tavaly és tavalyelőtti "termeléseim"), valamint azt, hogy otthonunktól majdnem 200 km-re (190) fekszik ez a kicsiny kis falu, melyet régen svábok is laktak. Főként földműveléssel, állattenyésztéssel, fakitermeléssel foglalkoztak a helyi lakosok. Jelenleg az ott élők lélekszáma alig haladja meg a 300-350 főt. Ennek a településnek egyik parasztháza mögött szedtem a bodzát, udvarán pedig az almát és a szilvát, amiről korábban már meséltem. A recept: Hozzávalók: 1 nagy tálnyi feketebodza 2-3 szem alma 10 szem szilva (nálam sárga szilva volt, de ez el is hagyható, helyette almával pótolhatjuk) 10 dkg gyümölcscukor üvegek befőzési fólia Elkészítés: A bodzaszemeket villa segítségével lefésüljük. Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. 1. A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, a fekete bodzaszemek háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása. Fekete bodza esetében rossz szemeknek minősülnek a zöld, vagy nem egészen fekete szemek, illetve az apró szárak, amik a vízzel való mosás során az a víz tetejére jönnek fel. Ezek ugyanis alhasi fájdalmakat, hasmenést okozhatnak. 2. Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig vagy harmadáig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már forr a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk a gyümölcsszemeket odatesszük főzni. Közben apróra vágjuk az almákat (héjastul) és a szilvákat, szintén beletesszük. Ez segít a kocsonyás állag elérésében. Amikor már rotyog, belerakjuk az édesítő szert. Nekem mindössze 10 dkg gyümölcscukor elég volt hozzá. Ezt már akkor tettem bele, amikor szinte kész volt. Egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam, pedig csak a szilva és az alma volt a kocsonyásító. A felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet (konyharuhával megfogva) és a helyére az elkészült lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy kosárban. De máskor már rekeszbe vagy lavorba is tettem lekvárt, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 48 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Alma és Nektarin aszalás
Augusztusban egy eldugott kis faluban jártunk, ahol igazság szerint sok időt töltöttem gyermekkoromban. Az élet a világ ezen a részén egészen más. Az emberek sokkal egyszerűbbek mind életvitel, mind gondolkodás tekintetében. Szeretem a vidéket ezért is. Városoktól jó néhány kilométerre teljesen más élet zajlik. Az emberek még inkább összejárnak esténként vagy esetenként, legalább is az egymás szomszédságában élők, pláne, ha az egész életüket egymás közelében élték le. A levegő minősége is egészen más. Folyamatosan álmos voltam ottlétünk alatt az első pár órában, annyira friss, oxigéndús arra a levegő. Jó volt találkozni azokkal a nénikkel, akik felcseperedésem ideiglenes tanúi lehettek nyaranként. A ház és a telek, ahol gyermekkorom nyarait töltöttem, mindig gazdag volt gyümölcsben és zöldségben. Most savanykás almát és fekete bodzát hoztam haza. Sajnos a körtefa nem hozott jelentős termést, se a diófa. Viszont ott helyben rengeteg sárga szilvát ettem. Nem ringlót. Teljesen olyan alakja volt, mint a szilvának, csak sárga színben pompáztak a gyümölcsök a fán. Persze a kék szilva akkor még nem érett. De ez is teljesen kiszolgált. Még ott helyben rétest is sütöttünk, de erről majd egy későbbi bejegyzésemben mesélek, csak legyen időm eljutni odáig... Ugyanis nagyon sok elmaradást szeretnék pótolni. Élményeket, recepteket, és ráadásul az életmód-előadások is kezdetét veszik, szóval jól jönne néhány nap, amit csak blogírással tölthetnék, de mindemellett és a napi munkavégzésen felül vár rám itthon a padlizsán, a paradicsom, a paprika, a szilva, hogy télre tartóssá varázsoljam. :) Az utóbbi időkben pedig a lakhelyünkön történtek némi munkálatok, amik szintén blogírástól távolmaradásra késztettek. De most itt vagyok és talán szeptember végéig (húúú, a felén már túl vagyunk) behozom lemaradásom. Szóval a kis faluban, a legalább 50 éves - talán életében sosem permetezett, tehát igazán bio - almafáról szedett almákat és piacon vett néhány szem barackot aszaltam az alábbiak szerint: Az almákat és a nektarinokat alaposan megmostam. Majd az almákat kerek szeletekre, a nektarint pedig vékony szeletekre vágtam. Az alma tuti bio. :) Magházuk egy része lakókat:) tartalmazott, ezeket egyszerűen kivágtam. Szerencsére néhány éve már birtokunkban van egy olcsóbb "asztali" aszaló. Lapjaira fektettem a gyümölcsöt és indult az aszalás. Az almák valamivel gyorsabban elkészültek, mint a nektarin. Úgy 4-5 óra elég volt. Mindegyik nagyon finom lett. Már várom a telet, amikor az almákat akár teának is felfőzöm. Lényegében csak víz és áram fogyott. Az almák vidékről jöttek. Az Eleken vásárolt kosárkámat teleszedtem. Minap néztem, a Herbaházban 70 g szárított alma borsos árát. Hát, elmondhatom, gazdagok vagyunk. :) Számunkra ez az igazi gazdagság. (Fizikai, tárgyi tekintetben.) Hála érte Istennek!:) Néhány fotóval prezentálom az aszalás menetét. :)
Az összes 'nektarin' találat megjelenítése »