Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
A rákféléknek is vannak fájdalomérzékelőik, állítja egy új kutatás
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
Vegán karácsonyi italok: a legfinomabb chai, forró csoki és alkoholmentes puncs
Basmati vagy kaporlevél?
petrezselyemgyökér receptek
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla. Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta. A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet. A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2. A recept Hozzávalók: - 1 bögre quinoa - 1 konzerv vörösbab/vesebab - 1 ek fűszerpaprika - 1 tk őrölt köménymag - 1 púpos tk (házi) ételízesítő - 2-3 gerez összetört fokhagyma - só Elkészítés: A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak). (A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
Hajdinás kelkáposztaleves
2017. január 20. Éltető ételek
A kelkáposztalevesnek leginkább a frankfurti változata ismert, én most viszont egy vegán változatot ajánlok nektek. Különlegessé tettem ezt még főtt hajdinával, amelynek a jótékony hatásairól már korábban írtam. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 duci sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 nagyobb krumpli - 1 szelet zeller - 1 szárzeller - 1 jó nagy marék felszeletelt kelkáposzta - 1/2 csésze zöld hajdina (nem pörkölt) - 2 babérlevél - 1/2 mokkáskanál majoranna (ezt ne hagyd ki belőle) - késhegynyi őrölt kömény - 1 teáskanál pirospaprika - himalája só, bors Elkészítése: - A zöldségeket tisztítsuk meg és karikázzuk, kockázzuk. - A kókuszolajon dinszteljük meg a hagymát, majd reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a zöldségeket (a kelkáposzta kivételével), pirítsuk együtt kb. 5 percig. Fűszerezzük. Öntsünk rá vizet és főzzük roppanósra. - Közben a hajdinát bő vízben főzzük kb. 10 percig. Öblítsük le. - Tegyük bele a levesbe felcsíkozott kelkáposztát és a hajdinát. Mintegy 10 perc alatt főzzük össze.
Currys felesborsó leves kölessel
2017. január 13. Éltető ételek
Ez lehet egy gazdag krémleves, vagy akár egy lazább főzelék, a lényeg, hogy igazán laktató. A hüvelyes zöldséggel és gabonával társítva tökéletes, mindenféle tápanyagot tartalmaz, rostokban gazdag, kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt. Nálam alapélelmiszer a hüvelyes, mindenféle van a spájzban. mint pl. fehér bab, tarka bab, chilis bab, mungóbab, csicseriborsó, vöröslencse, barna lencse, feles sárgaborsó, feles zöldborsó. Leveszöldség is mindig van itthon, és köles is. Úgyhogy indulhat a kreatív főzés kedvünkre. Hozzávalók: - 1 csésze feles zöld- és sárgaborsó vegyesen - 1,5 csésze kockára vágott vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller) - 1 vöröshagyma - 2 duci fokhagyma - 2 kis marék köles - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 babérlevél - himalája só, bors, chili, curry fűszerkeverék Elkészítése: - A borsót áztassuk be néhány órára, majd öblítsük le és a babérlevéllel együtt tegyük fel hideg vízben főzni. Kezdetben keletkező habot folyamatosan szedjük le róla. - Fedjük le, és lassú tűzön főzzük kb. 40 percig. Adjuk hozzá a felkockázott zöldségeket. - Közben egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszolajat és enyhén pirítsuk meg benne az apró kockára vágott hagymát és a reszelt fokhagymát. Öntsük a leveshez. - Amikor megpuhult a zöldség és a borsó is, botmixerezzük (a babérlevelet vegyük ki belőle), amennyire krémesre szeretnénk. Fűszerezzük - Tegyük bele az átmosott kölest, és 15 perc alatt főzzük puhára. Ekkor már szükség lehet időnként megkeverni, mert a leves sűrűje könnyen leragad.
Medvehagyma-csalán krémleves
2016. április 18. Éltető ételek
Ez a leves igazán durván zöld, de semmiképp ne hagyjátok ki. A csalán jótékony hatásairól már írtam, érdemes ilyenkor kihasználni, és minél gyakrabban fogyasztani. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 csokor csalán (csúcshajtás 2-3 levéllel) - Kb. 10 szép, nagy medvehagyma levél - 3 közepes burgonya - 1 szál petrezselyemgyökér - 2-3 friss lestyán levél (vagy szárított, ha nincs friss) - 2 gerezd fokhagyma - só, bors, őrölt szerecsendió - kb. 1 dl rizstejszín Elkészítése: A kókuszolajon kezdjük el pirítani a felkockázott petrezselyemgyökeret és a burgonyát.Adjuk hozzá a csalánt és a medvehagymát. Pár perc elteltével reszeljük bele a fokhagymát is.Öntsük fel vízzel, fűszerezzük.Botmixerezzük, majd a végén öntsük hozzá a rizstejszínt.
Zöldségleves házi csigatésztával
2016. március 29. Éltető ételek
Amikor szüleimnél vagyunk, a gyerekeim mindig csigalevest kérnek. Anyukám húslevesbe főzi, én viszont zöldséglevesbe. Végülis a lányaimnak mindegy, csak csigatészta legyen benne, amit anyukám készít még hagyományos módon, kézzel, 10 tojásból. Úgyhogy ebbe a jó zöldséges levesbe most ez került. Igazán finom, és laktató. Ha te gluténmentes változatban szeretnéd elkészíteni, akkor főzz bele 1 marék kölest. Hozzávalók: - 2 kisebb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 1 szelet zeller - fél csésze zöldborsó - 2 kisebb burgonya - lestyán, petrezselyem - himalája só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj - levesbetét: házi csigatészta vagy köles Elkészítése: - A zöldségeket vágjuk fel kis kockára. - Egy edénybe melegítsük fel a kókuszolajat, majd dobjuk rá a sárgarépát. Úgy 5 perces kevergetés után - amikor szépen megszínezi a répa a zsírt - adjuk hozzá a többi zöldséget és a hagymát is. - Ekkor még 5 perces közös kevergetés után öntsük fel vízzel. Fűszerezzük. - Főzzük roppanósra, majd adjuk hozzá a tésztát. Kb. 5 perc és el is készült a levesünk.
Karfiolkrémleves tökmaggal
2016. január 28. Éltető ételek
Nagyon szeretem a krémleveseket, bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Mi van a spájban kérdésre néhány napja ez a leves készült. Mindenképp készítsétek el, nagyon finom. Most, így télen nehezebb friss fűszernövényhez hozzájutni, nekem nagyon beváltak a váraljai fűszerek. Hozzávalók (2-3 adag) - 1/2 kisebb fej karfiol - 1 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes burgonya - 1 kis evőkanál kókuszolaj - zabtejszín vagy valódi (cserpes) tejszín - himalája só, bors, csipet szerecsendió - zöldfűszerek: petrezselyem, medvehagyma - pirított tökmag a tetejére Elkészítése: A kókuszolajon kezdd el az apró kockára vágott hagymát dinsztelni. Pár perc elteltével dobd rá a felkarikázott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát. Majd mehet hozzá a rózsáira szedett karfiol is.Pirítsd a zöldségeket együtt néhány percig, majd öntsd fel vízzel. Figyelj oda, ez krémleves lesz, inkább utólag önts hozzá vizet, minthogy nagyon híg legyen. Fűszerezd.Kb. 20 perc alatt puhára fő, majd engedd neki a botmixert.Add hozzá a zöldfűszereket és löttyints bele egy kis tejszínt.A tetejét díszítsd pirított tökmaggal vagy mandulával. Kedvenc fűszereim beszerzési helye: Váraljai medvehagymaVáraljai petrezselyem
Aszalt répakeksz
2015. január 14. Szelíd életmódváltók
Mondtam már, hogy imádom aszalni és imádom az aszalt kekszeket? Alapvetően a keksz az az étel, főleg, ha sós, amit kifejezetten nem szeretek, mert száraz. E logika szerint az aszalt keksznek is ebbe a kategóriába kellene esni, de szerencsére NEM NYERT! Aszalt kekszben van valami varázslat. Az elkészítési folyamat amolyan alkémikus. Remélem, hogy meggyőztem mindenkit. Aki nálam járt és megkóstolta, az tudja! Mindjárt leírom a receptet is, csak hozzáfűzöm, hogy ezt a receptet úgy mentettem meg a feledésbe eséstől (tényleg, a feledésbe esnek? a szerelembe biztos, de a feledésről nem vagyok meggyőződve), hogy készítés közben chaten elküldtem, így nyoma maradt. Hozzávalók: 1 közepes répa 1 közepes petrezselyemgyökér olivaolaj balzsamecet tamari szósz Himalája só maréknyi csíráztatott hajdina liszt őrölt lenmag lenmag Elkészítés: az apróra reszelt répát és petrezselyemgyökeret turmixgépben összekeverjük olajjal, tamari szósszal és balzsamecettel. Az őrölt lenmagot kis időre beáztatjuk vízbe, majd hozzáadjuk a hajdina lisztet, a lenmagot, az összeturmixolt masszát és sót. Tapadásmentes aszalólapon aszalógépbenen vagy sütőpapírral kibélelt tepsiben aszaljuk kb. 43 C-on, amíg ropogós nem lesz. Lehet kevesebbet is aszalni, aki puhát szereti. Avokádókrémmel (villával összenyomott avokádó fokhagymával, sóval, borssal) vagy más krémmel remek párosítás. Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner http://www.vegtelenlehetoseg.hu/ (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) + Nyereményjáték
2014. május 20. Zizi kalandjai
Azt hiszem a legszebb dolog a világon, amikor a saját gyermekünket látjuk, amint jóízűen elfogyasztja azt az ételt (él-elem), amit reggelire, ebédre vagy vacsorára tálalunk neki. Egyszerűen imádom nézni Ádit, amint tolja be az apró falatokat a szájába az ujjacskáival vagy az egész tenyerével… aztán meg a kanállal, amit a szájához emelve ide-oda forgatva berak a szájába (vagyis nem marad sok a kanálon). Csak ámulok-bámulok, hogy milyen bélpoklos és mennyi tud enni! Hihetetlen mennyi étel belefér ebbe a kicsi testbe. Persze voltak nehezebb napok néhány hónappal ezelőtt, amikor ugrabugrálni, énekelni kellett, hogy az első falatot betoljam a szájába. Onnantól kezdve aztán evett, de mire az első falattal sikerült a szájába találnom, eltelt vagy 6-8 perc. Nem arról volt szó, hogy nem éhes, csak egyszerűen akkor a sztrájk korszakát élte… el is voltam kicsit keseredve, hogy mi ilyenkor a teendő. Aztán egyszerűen elmúlt ez a korszak is (kb. 8-10 napot tartott). Szóval most örülök, hogy jó az étvágya, nem válogat és mindent megeszik, amit tálalok neki. Kakukkfüves cukkini főzelék pirított polenta falatokkal Számomra az is fontos, hogy miben tálalom az ételt és milyen miliőt tudok teremteni Ádinak, hogy jól érezze magát. Étkezőasztal híján nagy közös evések még nincsenek, de mindig mellette vagyok (vagyunk), amikor étkezés van. Sőt néha Ádi etet engem, élvezi, hogy a számba tehet néhány falatot. Szóval ha már lefordulnék a székről az éhségtől, akkor Ádi megment néhány falattal. Zöldségpüré barnarizzsel Használunk bambuszból készült edénykét, kanalakat, villát, de nemrég megismerkedtünk a Skip*Hop termékekkel. A SkipHop tányérok, evőeszközök, előkék BPA és PVC mentesek. És ez miért fontos? “A BPA (Bisphenol A) az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyag. Csomagoló anyagokat, műanyag edényeket készítenek belőle. A BPA-nak a szervezetre gyakorolt hatása túlzottan hasonlít az ösztrogénekéhez. A szervezetbe kerülve leköti az ösztrogénreceptorokat, de valójában persze nem hormon, ettől a szervezet összezavarodik. Mivel a nemi hormonok rengetegféleképpen alakítják a folyamatokat a szervezetben, szinte feltérképezhetetlen, hogyan torzítja fejlődésünket és működésünket. Az már biztos, hogy a fiúknál például csökkentheti a spermiumtermelést, és a lányoknál a saját ösztrogén termelését, ezáltal meddőséget, idő előtti pubertást okozhat, gyermekkorban pedig befolyásolhatja a másodlagos nemi jellegek kialakulását. A tudósok úgy gondolják, hogy szerepe lehet az elhízásban is. A BPA a szervezetből ugyan lassan kiürül, viszont a BPA-t tartalmazó cumik, cumisüvegek rendszeres használatával a Bisphenol A a cumi anyagából folyamatosan kioldódik, ezáltal pótlást biztosít, melynek így szüntelenül rossz hatása van a baba szervezetére.” (Forrás: innen.) Fontosnak tartom, hogy utánanézzünk, hogy az egyes termékek milyen anyagokból készülnek, mert sok lehet köztük ártalmas. Szerencsére egyre több, babáknak termékeket gyártó cég, figyel oda ezekre a dolgokra is és olyan alapanyagokat használnak a termékeik készítéséhez, amelyek biztonsággal használhatók. Tökfőzelék bab-zab fasírttal A Skip*Hop termékek elnyerték nagyon a tetszésünket. Az előke nagyon praktikus, mert van egy kis zsebe alul, ami felfogja a kiszóródó ételt. Mosógépben mosható, bár én csak szivaccsal átdörzsölöm, lemosom és a következő étkezésig meg is szárad. Ezenkívül össze is lehet hajtogatni és a zsebbe forgatni, így könnyen szállítható. A kis tálka kiváló folyékonyabb ételek tálalására, vagy a reggeli kására; a két részre osztott lapos tányérba pedig mindig két- vagy háromféle ételt teszek, így könnyen elkülöníthetőek a különböző fogások, az ételek textúrája, színe, állaga. A kanál feje nekünk kicsit nagy, még nehezen teszi be Ádi a szájába; a villát pedig még csak nézegette… óvatosan bánok vele, csak később adom a kezeibe. A termékeken különböző állatfigurák jelennek meg és lehet különböző szetteket összeállítani a kedvenc állatok, színek szerint. És akkor jöjjön néhány recept… Pirított polenta falatkák (Dóra könyvéből, kicsit módosítva) Hozzávalók: - 60 g kukoricadara - 250 ml víz - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy kis lábasban felforraljuk a vizet. Forráskor beleöntjük a kukoricadarát és a fokhagymát és mérsékelt lángon folyamatosan kevergetjük. Kb. 10 percig főzzük, amíg besűrűsödik és megdagad. Kevés rizstejet adhatunk hozzá főzés során, hogy édesebb, krémesebb legyen kicsit az íze. Tálalhatjuk így azonnal, én azonban a polentát kiöntöttem egy lapos tányérra kb. 1 cm vastagon és hagytam 20-30 perc alatt megdermedni. Ekkor különböző formájú szaggatókkal falatnyi formákat vágtam ki belőle és teflonserpenyőben egy kevés olívaolajon megpirítottam mindkét oldalukon. Kakukkfüves cukkini főzelék Hozzávalók: - 1 db közepes méretű zsenge cukkini, meghámozva, kimagozva, lereszelve - néhány levélke friss vagy késhegyni szárított kakukkfű - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 evőkanál zabliszt - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy lábasban kevés olívaolajon dinszteljük meg a vöröshagymát. Pár perc múlva adjuk hozzá a kakukkfüvet, majd a lereszelt cukkinit. Fedő alatt pároljuk kb. 10 percen keresztül. A zablisztet keverjük simára egy kevés rizstejjel és öntsük a cukkinihez. Ha szükséges, még hígítsuk a főzeléket vízzel és rizstejjel és ezután hagyjuk egy kicsit besűrűsödni. Bab-zab fasírt (Anna receptjét használtam és ezt módosítottam egy kicsit, a teljes adagot megcsináltam, ami nagyon nagy mennyiség, de nagy részét lefagyasztottam, hogy bármikor elő tudjak kapni néhány darabot a mélyhűtőből, ha valami feltétre van szükség) Hozzávalók: - 125 g zabpehely, langyos vízbe áztatva 30 percre - 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben) - 80-100 g teljeskiörlésű zsemlemorzsa - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 közepes répa, felaprítva - 1 petrezselyemgyökér, felaprítva - néhány szál petrezselyem, felaprítva - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál rozmaring - késhegynyi só - olívaolaj A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és petrezselyemgyökeret, így elég sok időt megspóroltam. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a felaprított zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, rozmaringgal és sóval. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható tésztát nem kapunk. Kis golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le (kb. 50 Ft-os nagyságúak lettek) és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Hűtőben eláll néhány napig, de érdemes lefagyasztani belőle vagy ha kisebb adagot szeretnénk készíteni, akkor a receptet legalább felezzük vagy harmadoljuk. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : a közelgő gyermeknap alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy baglyos mélytányért egy leendő szerencsés nyertesnek! Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 25-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. május 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át a Skip*Hop Magyarországtól.
Táplálj helyesen édesanyám!
2014. január 25. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást. Köszönöm a megértéseteket. ————————————- Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem). Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében. Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam… Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot. Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja! Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment! Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is. Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni. Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök. A kezdetek Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt. A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt. 1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 2. nap – 3 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 3. nap – 20 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 4. nap – 50 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 5. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 6. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 7-14. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 15. nap – 1 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 16. nap – 3 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 17. nap – 20 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 18. nap – 50 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 19. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 20. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml almapüré délután uzsonnára + szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 21. nap – innentől legalább egy hétig napi 4 * 100 ml szilárd étel: egyik gyümölcs, egyik zöldség Ezután kezdtük a répát leépíteni, a sütőtököt pedig felépíteni. Másfél hónap eltelte után már nem voltam túlságosan kemény és lazítottam a dolgon, tehát a céklát, paszternákot és a többi újdonságot, csak simán beépítettem Ádi étrendjébe. Ha láttam, hogy nem ízlik neki, akkor hanyagoltam néhány napig az adott zöldséget, majd újra elővettem és kevertem más zöldségekkel vagy almával. Folyadék Az anyatejen kívül Ádi eddig csak vizet ivott. Gyümölcslevet és teát sem adtam még neki. Több barátnőm is mesélte, hogy ők is csak vizet adtak és később a gyerekek csak a vizet fogadták el, a gyümölcslére sem voltak nyitottak nagyon (nyilván minél több ételt/italt megkóstolnak, ez annál inkább változni fog). Ha kevesebbet fog Ádi szopizni, akkor növelni fogom a víz mennyiségét és bevezetem majd a növényi tejeket. Terveim szerint rizstejjel és mandulatejjel fogok próbálkozni, a tehéntejet hanyagolom. Bolti bébiételek Résen kell lenni és kötelező címkét olvasni! Teljesen ledöbbentem például az egyik cég vacsorára, lefekvés előtt ajánlott bébiételeitől. Van olyan, amelyikben van kakaó (koffeintartalom!!!) és cukor (ami felpörgeti a gyereket!!!). Vannak bio, csak zöldséget, csak gyümölcsöt és mondjuk vizet tartalmazó bébiételek. Egyszer piacoztunk, elcsúsztunk az idővel és sokára értünk volna haza, így vettünk bio répapürét és sütőtökpürét. Persze én is megkóstoltam és a sütőtöknek egyáltalán nem volt sütőtök íze, csak egyszerű pépesített zöldség íze. Amit én sütök a sütőben, az jó édes, össze sem hasonlítható a boltival! ———————————— Egyelőre itt tartunk majdnem 9 hónaposan. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor majd a továbbiakról is írok beszámolót!
Lenmagos fasírozott salátával és házi ketchuppal (természetesen, nyersen)
Szaffina receptjét ajánlom kerti partikra, összejövetelkor, vagy egy gyertyafényes esti romantikus vacsorához édes kettesben. Gyors, gazdaságos és laktató. Fasírozott: sárgarépát, lilahagymát, fokhagymát, kevés zeller zölddel ledarálunk aprítógépben, és adunk hozzá darált lenmagot, ízesítjük fűszerpaprikával, sóval, borssal. Kis gombócokat formázunk belőle, vagy pogácsákat, és meghempergetjük darált lenmagban. A salátát fejes salátából, paprikából, uborkából, vöröshagymából és finom kerti sárga paradicsomból, és piros paradicsomból készítettem. Nyakon öntöttem egy kis extra szűz olívaolajjal, és tálaltam a fasírozott mellé. A ketchupot, pedig egyszerűen piros paradicsomból készítettem présgéppel. Tipp: A fasírozottba tehetsz még más gyökérzöldséget is, pl: karalábét, az kissé édeskéssé teszi, vagy petrezselyemgyökeret, az pedig sóssá alakítja. Plusz tehetünk még bele petrezselyemzöldet is. Sóként Himalája sót is használhatunk. És a finom végeredmény: Próbáld ki! És írd meg hogy sikerült! Nagy Szaffina és Nagy Károly, a Szaffina Fűszerkonyha tulajdonosai Blog: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.blogspot.hu/ Weblap: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.com Facebook: http://www.facebook.com/szaffinafuszerkonyhajacom E-mail: szaffina@citromail.hu, info@szaffinafuszerkonyhaja.com Mobil: + 36 70/ 408-4145 Köszönjük szépen a receptet!
Őszi zöldségleves zabpelyhes krumpligombóccal (vegán)
2012. szeptember 25. Dulmina tündérkonyhája
Melegebb őszi napokra ajánlom ezt az üde, savanykás levest a szezon zöldségeiből. Hozzávalók 4 személyre 4-5 sárgarépa 2-3 petrezselyemgyökér 2-3 marék zöldbab 1 kis fej lila hagyma 3-4 gomba (nálam most gyapjas tintagomba a fagyasztóból) darabka cukkini 1 evőkanál olaj 1 csapott teáskanál só 1 evőkanál tárkonyecet (vagy sima fehérborecet) a gombóchoz: 4 jércetojásnyi méretű krumpli 2
Nyári zöldségleves tárkonnyal (vegán)
2012. augusztus 1. Dulmina tündérkonyhája
Ha nem forrón esszük, akkor igazán frissítő tud lenni ez a savanykás leves, melybe jól beleaprítottam mindenféle kóbor maradék zöldséget a hűtőből. Hozzávalók 2-3 személyre 1 evőkanál olaj 2 sárgarépa 1 petrezselyemgyökér 2 marék zöldbab 4-5 (tojásnyi méretű) krumpli 1 l víz 1 babérlevél 1 kávéskanál őrölt kömény 1 kávéskanál kurkuma só 2 marék tojásmentes (kézi) tarhonya 1 paprika 1
Nyári babos egytál (vegán)
2012. július 29. Dulmina tündérkonyhája
A szombati piacozás után ez lett az ebéd a friss szerzeményekből: Hozzávalók 3-4 személyre 1 bögre fejtett bab (a 1/2 literes csomag fele) 3 répa 2 petrezselyemgyökér 2 paprika 4-5 paradicsom 2 marék zöldbab (kb. 20 dkg) 1 evőkanál olaj 1 dl száraz vörösbor (az alkoholtartalma a főzés során elpárolog, de akit elviekben zavar, hagyja ki és használjon több vizet) kb. 1/2 l víz 1 teáskanál
Kertész pite (laktovega)
2012. április 7. Dulmina tündérkonyhája
Avagy pásztor pite vegáknak: a krumplitakaró alatt ugyanis darálthúsos ragu helyett zöldséges lencse rejtőzik. Abból a praktikus megfontolásból esett a választásom a receptre, hogy épp fel tudtam hozzá használni a homokból kibányászott utolsó gyökérzöldségeket. Hozzávalók 4-6 személyre 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna lencse 3 sárgarépa 4 petrezselyemgyökér 1 zeller 2 dkg vaj 2 gerezd (füstölt)
Currys vöröslencse leves
2016. április 18. Éltető ételek
Van egypár vöröslencsés étel a blogomon, de mit csináljak, ha mindig másképp készítem... és olyan finomak lesznek. :) Igazából ezt a levest a barátaimmal ettem egy vegán étteremben, úgyhogy azt az ízt szerettem volna reprodukálni. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes vöröshagyma - 1 szép sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 ujjnyi szelet zeller - 1 kis csésze vöröslencse - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 levél medvehagyma (ha nincs szezonja, akkor + 1 gerezd fokhagyma) - 1 kávéskanál curry fűszerkeverék (én a Tesco Finest indiai stílusú curry fűszerkeveréket használom) - himalája só, bors, chili - 1 teáskanál pirospaprika - extra: kókuszkrém Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az a kockára vágott hagymát, majd picit később tegyük bele a fokhagymát is.Nem sokkal ezt követi a kockára vágott zöldségek, a rózsáira szedett karfiol és az átmosott vöröslencse.Fűszerezzük, majd öntsük fel vízzel.Főzzük puhára. A végén ellenőrízzük az ízeket, és tegyünk hozzá egy kevéske kókuszkrémet is. (de ez akár el is hagyható).
Zöldséges rizs
2016. február 4. Éltető ételek
Ez egy igazán nagyon egyszerű recept, 30 perc alatt már tálalható is. Önmagában is finom, de grillezhetsz hozzá gombát, padlizsánt vagy éppen kápia paprikát. De ha csak pirított napraforgómaggal vagy tökmaggal szórod meg, úgy is nagyon finom lesz. Ehhez a recepthez parbeloid rizst használok, melyről itt olvashatsz. Kedvenc zöldségedet tedd bele, nekem sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zöldborsó és brokkoli mindig van benne. Ezenkívül, ha éppen van itthon, akkor kerül bele szárzeller, vagy zellergumó, de tehetsz bele kukoricát vagy éppen zöldbabot is. Hozzávalók (2-3 adag) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 paszternák - 2 marék zöldborsó - 1/3 brokkoli - 1 kis csésze parbeloid rizs - zöldfűszerek kedvünk szerint: a kedvencem a váraljai medvehagyma és a petrezselyem (persze, ha van friss, úgy a legjobb) - só, bors Elkészítése: A kókuszolajon dinszteld meg a felkockázott hagymát, és reszeld bele a fokhagymát is. Pár perc elteltével dobd rá a felkockázott zöldségeket ( a brokkoli kivételével).Kb. 5 percig lassú tűzön pirítsd, majd önts rá egy kevéske vizet. Ekkor add hozzá a brokkolit. Fűszerezd, és lefedve párold készre. Én szeretem, ha egy kicsit roppanós, kb. 5 perc alatt el is készül.Közben a rizst főzd meg 2,5x mennyiségű vízben. Kb. 25 perc alatt el is készül. Lassú tűzön, lefedve főzd, melybe természetesen só is kerül.A zöldséghez keverd hozzá a rizst, és pirítsd össze pár perc alatt.A végén szórd meg zöldfűszerrel.
Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel
2015. február 18. Éltető ételek
Minden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.
Chilis zöldséges köles savanyú káposztával
2014. november 24. Éltető ételek
Zöldséges kölest gyakran készítek, többnyire csicseriborsóval vagy gombával. Most egyik sem volt kéznél, viszont még egy kevés savanyúkáposzta csücsült a hűtőben. Úgyhogy a kettőt kombinálva remek ebéd lett belőle. Ahogy lassan kúszik be a tél, jól esik a csípős savanykás étel. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1 vöröshagyma - 1 nagyobb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1/2 karalábé - 4-5 brokkolirózsa - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál lecsó - kevés kókuszolaj - só, bors, chili - 1/2 leveskocka (mindenmentes) - 1 bögre köles - 3-4 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon pirítsuk meg. - Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott zöldségeket (brokkoli kivételével), és pirítsuk együtt egy kevés ideig. - Adjuk hozzá a lecsót, majd öntünk rá annyi vizet, ami éppen ellepi. - Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt majdnem megpuhul a zöldség. Ekkor hozzáadom a kis rózsára szedett brokkolit, és az átmosott kölest. - Öntsünk még hozzá egy kevés vizet, és lefedve főzzük puhára. Kb. 10 perc.Ekkor is hozzá lehet keverni a káposztát, vagy tálaláskor rétegezzük a kölessel.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Ricset - a hús nélküli sólet
A minap készítettem el születésnapi kívánságra Hermin néni múlt század eleji receptje alapján a szegények sóletjét, a ricsetet. A családi recept szerint a ricsetben nem volt sem hús, sem tojás, viszont zsírral készült, ezért ezt lecseréltem növényi olajra, emellett feldobtam egy kis paradicsommal, és aki szereti a füstölt ízhatást, az gazdagíthatja egy kis pimentónnal (füstölt ízű fűszerpaprika). A végeredmény egy nagyon finom, laktató egytálétel, ami a 88 éves szülinapos szerint egészen olyan lett, mint amit kislánykorában Hermin néni konyhájában evett. Hozzávalók: - 15dkg tarkabab - 15dkg fehér bab - 4db répa (karikákra vágva) - 4db petrezselyemgyökér (karikákra vágva) - 6-8 db paradicsom negyedelve - 15dkg árpagyöngy - 3 db vöröshagyma - 6-8gerezd fokhagyma - 6 babérlevél - 5-6 ek olívaolaj - 3 tk őrölt fűszerpaprika - 1,5-2 tk pimentón ( aki szereti a füstös ízhatást, ezzel feldobhatja) - 2 tk őrölt fekete bors - só ízlés szerint Így készítsd el: Az apróra vágott hagymát olajon dinszteld meg, és egy megfelelő méretű, tűzálló edény alján szétterítsd szét, majd egy sor babot, egy sor gerslit és egy sor zöldséget rétegezz rá. Ezt addig ismételd, amíg elfogynak az alapanyagok. A fokhagymagerezdeket és a babérleveleket, dugdosd be a rétegek közé, amikor a rétegzést végzed. Öntsd fel vízzel addig, hogy ellepje, majd fűszerezd sóval, borssal, paprikával. 180 °C-ra előmelegített sütőben süsd 3 órán keresztül (célszerű lefedni az első 2 órára alufóliával, mert az enyém teteje eléggé szenes lett). Időnként nézz rá, és az elfőtt vizet pótold. A töltött káposztához hasonlóan nem kavarjuk át az ételt, hanem fogókesztyűvel, óvatosan jobbra-balra elforgatva akadályozzuk meg az odakozmálást.
Őszi minestrone (vegán)
2012. október 25. Dulmina tündérkonyhája
Újabb minestrone-változat, természetesen most az őszi kert ajándékaiból. Hozzávalók 6-8 személyre 1 bögre gyöngybab (vagy tetszőleges fajta szárazbab) 2-3 evőkanál olaj 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 kis zeller 1 petrezselyemgyökér 2 sárgarépa 4-5 paradicsom vagy 4 dl hámozottparadicsom-befőtt 1 kis fej kelkáposzta 1 evőkanál sós paprikakrém 1 marék zöld olívabogyó (elhagyható) 10
Két laktovega lakomái - Heti menü 2012. 07. 28. - 08. 03.
2012. augusztus 4. Dulmina tündérkonyhája
A hétindító, szombati piacozás eredménye (dorozsmai kis piac): 4 l tej (680 Ft) füstölt, köménymagos házi sajt (840 Ft - 1600 Ft/kg) 10 cső kukorica (500 Ft) 1,5 kg méteres zöldbab (300 Ft) 2,5 kg padlizsán (500 Ft) 3,5 kg paradicsom (350 Ft) 1,2 kg paprika (150 Ft) 2 kg sárga paradicsom (200 Ft) 1 csomó répa (50 Ft) 1 csomó petrezselyemgyökér zölddel (60 Ft) 1/2 l fejtett bab (400 Ft) 3
Bazsalikomos zöldségleves (vegán)
2012. július 31. Dulmina tündérkonyhája
A múlt heti minestrone-változatok után itt egy franciás variáció a témára. Hozzávalók 4 személyre 1 bögre (2,5 dl) fejtett bab 1 kis fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál olívaolaj 1 kg vegyes idényzöldség - nálam most 2 répa, 1 petrezselyemgyökér, 40 dkg zöldbab, 40 dkg cukkini 1 l víz 1 teáskanál rozmaringlevél 1 kis csokor kakukkfű levelei 2 kis babérlevél só frissen darált bors
Cukkinis minestrone (vegán)
2012. július 24. Dulmina tündérkonyhája
A fejtett bab másik feléből egy másik ízletes minestrone-változat lett: cukkinivel és paradicsommal. Hozzávalók 4-6 személyre 1 bögre (2,5 dl) fejtett bab 1 evőkanál olívaolaj 1 kis fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 sárgarépa 2 petrezselyemgyökér 2 nagy paradicsom 1 paprika 1 cukkini (kb. 25-30 dkg) 1 marék apró száraztészta (tojásmentes kézi tarhonyát használtam) 1 marék friss
Fűszeres lencsetál gyökérzöldségekkel (vegán)
2012. március 23. Dulmina tündérkonyhája
Még akad a sufniban a télire betárazott gyökérzöldségekből, így épp kapóra jött ez a recept, melyet az angol GoodFood oldalán találtam. Vörös lencse hiányában barnát használtam hozzá, meg a saját ízlésünkhöz igazítottam a fűszerezését, így ez lett belőle: Hozzávalók 4-5 személyre 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna lencse 3/4 kg krumpli 3-4 sárgarépa 2 petrezselyemgyökér 2 evőkanál olaj 1
Az összes 'petrezselyemgyökér' találat megjelenítése »