Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Gyorsan elkészíthető gluténmentes ételek: 5 recept a hétköznapokra
5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket
Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül
szezonális receptek
7 nyárköszöntő vegán recept, ami fél órán belül elkészül
2024. június 9. Prove - a világ vegán szemmel
A meleg beköszöntével elhoztunk hét nyárköszöntő vegán receptet, amik szezonális zöldségek és gyümölcsök felhasználásával készülnek. A válogatást sok egyszerű és gyors receptből állítottuk össze, amiknek az elkészítéséhez nem kell sokat a meleg időben a konyhában állnod. Nyáron különösen jól jönnek azok az ebéd- vagy vacsoraötletek, amelyekkel nem kell túl sokat a forró tűzhely felett állni.… The post 7 nyárköszöntő vegán recept, ami fél órán belül elkészül appeared first on Prove.hu.
5 spárgás recept: így csempéssz tavaszi hangulatot a konyhádba
2024. május 10. Prove - a világ vegán szemmel
A spárga idénye április elejétől június közepéig tart, amit érdemes kihasználni és minél többféleképpen elkészíteni ezt a sokoldalú a zöldséget. Az alábbiakban öt isteni és egészséges spárgás recept olvasható. Ha törekszel arra, hogy szezonális zöldségeket fogyassz, akkor a spárgaszezont igazán nem érdemes kihagyni. Ez a tavaszi zöldség ugyanis csak rövid ideig elérhető, amit mindenképp érdemes… The post 5 spárgás recept: így csempéssz tavaszi hangulatot a konyhádba appeared first on Prove.hu.
Őszi tisztítás, nagytakarítás, méregtelenítés
2023. július 29. Élj harmóniában
Őszi tisztítás, nagytakarítás, méregtelenítés Szabadulj meg a nyár során felhalmozódott salakanyagoktól Erősítsd meg az immunrendszered és készülj fel a hidegebb évszakra! Ahogy az otthonodban is végzel rendszeresen nagytakarítást, úgy a szervezetednek is szüksége van időről, időre arra, hogy megfiatalodhasson, megtisztulhasson. Tapasztaltd meg az életenergiád növekedését, a jó emésztést, a motiváltság érzését, a könnyedséget, a tiszta gondolatokat a szebb bőrt. Segítségünkkel részt vehetsz egy csodás otthoni 28 napos tisztító programban, ahol napról, napra támogatunk Téged az előkészítésben, a tisztulásban és a visszatérésben. Kinek ajánlott? Mindenkinek aki szeretné magát jobban érezni a bőrében vagy tenni szeretne egészségéért. Különösen ajánlott az alábbi esetekben fáradság, kimerültség emésztési zavarok ( puffadás, székrekedés, gázok, gyomorégés, étkezés utáni fáradtság) szezonális allergia alvászavar sóvárgás, érzelmi evés csökkent étvágy vagy teljes étvágytalanság gyakori megbetegedés - legyengült immunrendszer nyálka felhalmozódás - megfázás, orrdugulás, mellkasi lerakódás fájdalmak izmokban, ízületekben motiválatlanság erős testszag libidó csökkenés lelassult gondolkodás, koncentráció zavar nincs jó tisztánlátás, nehéz dönteni, kétségek Gyere, és csatlakozz Te is az ŐsziTisztitó programhoz ! Bővebb információ és regisztráció: https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas #megfiatalodás #fiatalodás #tisztulás #nyár #ősz #tisztítókúra #egészségmegőrzés #méregteleníté
Egészségmegőrzés - miért betegszünk meg
2023. április 8. Élj harmóniában
Van itt minden.... meleg, hideg, eső, hó, napsütés, pára, szél, szárazság... csak győzzük lekövetni a külső körülmények alakulását öltözködésben, táplálkozásban, életmódban. Az ájurvéda szempontjából a betegségeknek legtöbbször 2 fő oka van. Az egyik, hogy nem vesszük figyelembe a külső körülmények alakulását, az évszakok sajátosságait. A régi korok embere mindig a szezonális körülményeknek megfelelően élt. Pl. télen soha nem fogyasztott nyers, hűtő ételeket - mint nyers gyümölcsök, saláták - inkább előnyben részesítette a tartalmas, a testet melegítő ételeket - levesek, kásák, főzelékek. Tavasszal az időjárás nedves, változékony, szeles, hűvös. Amikor valaki tavasszal sok nedvesítő és hűtő ételt fogyaszt sajnos megnöveli a nyálkás megbetegedések kockázatát (nátha, meghűlés, influenza, allergia, etc.) Az előző hírlevélben írtam részletesen arról, hogyan ajánlott tavasszal táplálkozni és milyen életmódbeli ajánlásokat érdemes figyelembe venni. A másik fő oka a betegségeknek, hogy nem vagyunk tudatosak a testünkről. A test jelzi, hogy fáradt, menne pihenni, de a legtöbben inkább még ébren maradnak, hogy megnézzenek egy filmet vagy dolgozzanak. A test jelzi, nincs szüksége ételre, mert nincs éhségérzet, de a legtöbben leülnek enni, mert vacsoraidő van. A test jelzi, hogy kezd valami bújkálni bennünk, pl. picit kapar a torkunk, de a legtöbben nem kezdik erősíteni az immunrendszerüket. A legtöbb betegség nem egyik, pillanatról a másikra, hirtelen alakul ki. Annak, hogy nem vagyunk jól, gyengül az immunrendszerünk, csökken az energiaszintünk, egyre magasabb a toxinok szintje a szervezetünkben, vagy van valamilyen kezdődő problémánk, betegségünk számos előzetes jele van, de a legtöbben nem tudják, nem akarják figyelembe venni. A legtöbb ember nem figyeli meg a teste jelzéseit és ha észre is veszi, nem hallgat a teste jelzéseire. Célszerű gyakorolni, hogy tudatosan légy jelen a testedben. Figyeld meg egy élethelyzet, egy étel vagy éppen egy tevékenység hatását... tudatosítsd mentálisan és fizikálisan mi, hogyan hat rád. Kerülj kapcsolatba a testeddel és tegyél szert önismeretre azáltal, hogy megfigyeled mi jó és mi nem kedvező a számodra. Honnan tudod, hogy egy betegség előkapujában van a szervezeted? Hogyan tudod megfigyelni, hogy magas a salakanyagok, toxinok szintje szervezetedben? - Tudatosítsd a közérzeted... ha gyakran vagy elnehezült, reggel fáradtan ébredsz, kimerültnek érzed magad, kedvetlen vagy, motiválatlan vagy - Figyeld meg az emésztésed... ha van puffadás, gáz, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés, görcsök - Nézd meg a nyelved... ha van rajta lepedék - Figyeld meg a székleted... ha nyálkás, ragacsos, rossz szagú, nyomot hagy a wc-n (azaz wc kefét kell használnod) - Figyeld meg a vizeleted... ha büdös, szúrós szagú vagy erősen elszíneződik - Figyeld meg az izzadságod... ha rossz szagú , foltot hagy a ruhán - Tudatosítsd a mentális állapotodat... ha tompa az elméd, gyengült a koncentrációd, úgy érzed nem látsz tisztán, sokat kételkedsz - Figyeld meg az étvágyad és az ételekhez való viszonyodat... ha nincs étvágyad, semminek nem lesz igazán jó íze - Figyeld meg az ízületeidet... ha fájdalmak vannak az ízületekben - Tudatosítsd a testérzeteidet... ha vannak a testben elakadások, dugulások, teltségérzet az arcüregben, belekben - Figyeld meg az immunrendszeredet... ha könnyen elkapsz mindenféle betegséget Ha szeretnél megszabadulni a salakanyagoktól, megelőzni a betegségeket, ha úgy érzed itt az idő egy kis testi, mentális és érzelmi tisztításra csatlakozz a Tavaszi Tisztítás Program-hoz, ahol végigkísérünk egy csodás ájruvédikus tiszításon. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas szeretettel Kati
Cseresznyés morzsasüti (crumble)
A gyümölcsös crumble vagy morzsasüti az egyik leggyorsabb nyári édesség. A szezonális gyümölcs tetejére lisztből, vajból és cukorból álló morzsát szórunk és már toljuk is a sütőbe. Hozzávalók: 10 dkg liszt 5 dkg apró szemű zabpehely 10 dkg vaj 8 dkg cukor vagy ennek megfelelő édesítőszer 8...
Idény zöldségek, gyümölcsök - február
2021. február 19. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Február hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod
Idény zöldségek, gyümölcsök - május
2019. május 8. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk (erről a teljes cikket itt találod) . Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:)
Idény zöldségek, gyümölcsök - január
2019. január 21. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) November hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod
Idény zöldségek, gyümölcsök - augusztus
2018. július 25. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk. Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb és sokkal ízletesebbek is. Tudtad, hogy a gyümölcsök ízét a napfény adja a zöldségekét a holdfény? Amikor mesterséges körülmények között termelnek zöldségeket, gyümölcsöket és nem kapnak megfelelő mennyiségű természetes fényt, figyeld meg mennyire ízetlenek lesznek. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:)
Biofizikai lehetőségeink a világ élelmezésére további erdőirtások nélkül
2016 áprilisában publikáltak egy tanulmányt, amely 67 forrásra támaszkodva vezeti le, hogy fenntarthatóság szempontjából melyik étrend az, amelyik a bolygónk maradék erdeinek védelmében a legmegfelelőbb. Az eredeti tanulmány szerzői és angol címe: Karl-Heinz Erb, Christian Lauk, Thomas Kastner, Andreas Mayer, Michaela C. Theurl & Helmut Haberl: Exploring the biophysical option space for feeding the world without deforestation. Nat. Commun. 7:11382 doi: 10.1038/ncomms11382 (2016). LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítás szakmai lektora: Farkas Richárd (PTE Közgazdaságtudományi kar) A fordítás stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Köszönjük mindannyiótoknak az áldozatos munkát! Kivonat A világ megmaradt erdőinek védelme kiemelt cél. Tanulmányunkban felmérjük a biofizikai lehetőségeket arra vonatkozólag, hogyan élelmezzük az emberiséget 2050-ben további erdők kiirtása nélkül. Szisztematikusan ötvözzük a jövőbeni terméshozamokra, a mezőgazdasági területekre, az állatállomány takarmányozására és az emberi étrendre vonatkozó reális feltételezéseket. Minden egyes forgatókönyv esetében meghatározzuk, hogy a növényi termékek kínálata fedezi-e a keresletet, és hogy a legeltetési intenzitás elfogadható határokon belül marad-e. Megállapítottuk: számos lehetőség létezik arra, hogy 2050-ben erdőirtás nélkül elérhető legyen a megfelelő globális élelmiszer-ellátás, még alacsony terméshozamok mellett is. Az egyes forgatókönyvek nagymértékben különböznek a biomassza-termelés, a termőterület iránti igény és a legeltetési intenzitás tekintetében, elsősorban az emberi étrend mennyiségi és minőségi szempontjaitól függően. A legeltetési korlátok erősen behatárolják az lehetőségeket. Ha nem számolunk emberi beavatkozással a természetes vagy félig természetes állapotú területeken, akkor a kereskedelem volumene növekedni fog azokban a forgatókönyvekben, ahol a táplálkozási módok globálisan egymáshoz konvergálnak, ezáltal csökken számos régió esélye arra, hogy élelmiszerekből önellátó legyen. Előszó A földterületek felhasználása számos, egymással összefüggő kihívással néz szembe a jövőben. A szárazföldi ökoszisztémák kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszerben, a globális biológiai sokféleség jelentős részét tartják el, és olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. E szolgáltatásokon az élelmiszereket, a rostanyagokat, az energiát, a víz- és levegőtisztítást, a mikroklíma szabályozását és a természetes veszélyektől való védelmet1 értjük. A Föld szárazföldi, jégmentes felületének háromnegyedét jelenleg az emberiség használja,2,3 és a globális potenciális nettó elsődleges termelés (NPPpot, az ember távollétében is aktív elsődleges termelők, pl. a növények éves nettó szervesanyag-termelése) egynegyedét is az emberiség sajátítja ki.4,5 A földhasználat sok más környezeti hatással is együtt jár, például eutrofizációval, környezetszennyezéssel, a biológiai sokféleség csökkenésével vagy klimatikus hatásokkal. Ezek a negatívumok olyan szinteket érhetnek el, amelyek veszélyeztetik az emberiség által élvezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat.6,7. Általában sürgető fenntarthatósági kihívásnak tekintik8 azon módszerek feltárását, amelyek lehetővé teszik a növekvő globális népesség élelmezését és ellátását, miközben megőrzik az ökoszisztémák életet fenntartó funkcióit.1,8 A fennmaradó erdős ökoszisztémák védelme ebben az összefüggésben központi kívánalom. Az erdők több szén-dioxidot tárolnak, mint bármely más felszínborítás típus,9 és a globális biológiai sokféleség jelentős részének adnak otthont.10 Földünk őserdőinek jelentős részét az emberiség már mezőgazdasági területté alakította,2 és ez a folyamat most is zajlik, különösen a trópusi régiókban.11,12 Az olyan nemzetközi tevékenységek, mint az ENSZ együttműködési programja, az erdőirtásból és az erdők leromlásából származó emissziók csökkentésére a fejlődő országokban (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation in Developing Countries, REDD) a még meglévő erdei ökoszisztémák védelmét célozzák az éghajlatváltozás mérséklése céljából. Fölvetették, hogy az erdők globális kiterjedése az emberiség számára biztonságos mozgástér indikátora is lehet, és a fenntarthatóság szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartják.13 A meglévő erdők megóvása azonban hátráltatja a mezőgazdasági fejlődést, mivel korlátozza a termőföldek és legelőterületek kiterjesztését. Következésképpen a világ egyre növekvő népességének14,15,16 egyre növekvő élelmiszer-, takarmány-, rostanyag- és üzemanyag igényét az egy főre jutó termőterületek csökkenése mellett kell kielégíteni. A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a termőterület bővítése nélkül is lehetséges megfelelő élelmezést biztosítani,17 például a jelenleginél nagyobb terméshozamokkal, 18 ami magasabb mezőgazdasági ráfordításon és nagy volumenű kereskedelmen alapulna.19 Ezzel szemben más tanulmányok azzal érvelnek, hogy az alacsony ráfordítású gazdálkodási rendszerek, mint például az organikus (ökológiai) gazdálkodás, létfontosságúak a jelentős ökoszisztéma-szolgáltatások megóvásában.20,21,22 Hogy az alacsony ráfordítású vagy organikus gazdálkodási rendszerek képesek-e és milyen feltételek mellett képesek élelemmel ellátni a világot, élénken vitatott kérdés,23,24 és további vizsgálatokat igényel.25 A klímaváltozás földhasználat alapú csökkentésének stratégiáit értékelő tanulmányok az emberi étrendek26,27 jövőbeli fejlődését és a globális állatállomány-rendszerek hatékonyságának növelését28,29,30,31 tekintették kulcsfontosságúnak. Azonban az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának növekedése nagy takarmányigénnyel jár, ami a termőterületekről származó koncentrált takarmány használatával súlyosbíthatja az élelmezéshez kapcsolódó földhasználati versenyt.8,28,32 Ezzel szemben az élelmiszer-termesztésre közvetlenül nem használható területek és a kérődző állatok fontos lehetőséget kínálnak az élelmezésbiztonság és a megélhetés biztosítására bizonyos körülmények között.33,34,35 A nézőpontok ezen sokszínűsége indokolja az olyan tényezők kölcsönhatásainak szisztematikus feltárását, mint a táplálkozás, a terméshozamok és az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági fejlesztésben. Különösen a legeltetés korlátai válnak meghatározóvá hipotetikus, erdőirtás nélküli világunkban. Ebben a helyzetben a termőterületeket kiterjeszthetik a fel nem használt, erdővel nem borított földterületekre - amelyek jellemzően alacsony termőképességűek az éghajlati korlátozó tényezők és az általuk képviselt nagy természeti értékek miatt (átalakításuk is magas ökológiai költséggel jár) -, vagy még inkább más területekre, amelyeket eddig nem műveltek meg, illetve nem részei az infrastruktúrának. Az ilyen területek többsége legelőként használható, változó intenzitással.2,36,37 Ebben a tanulmányban szisztematikusan feltárjuk a mezőgazdasági termelés hipotetikus, erdőirtásmentes határfeltételéből adódó opciókat és korlátokat, és világosan meghatározzuk a legeltetés korlátait. Feltárjuk a kínálatoldali intézkedések (köztük a terméshozamok növelése és a termőterület-bővítés) egyedi szerepét, az állattenyésztési rendszer hatékonyságát érintő intézkedéseket (a takarmányhasznosítási arányok javítását) és a keresletoldali intézkedéseket (mint a mennyiségi és minőségi változások az emberi táplálkozásban). Ezen paraméterek mindegyikére összegyűjtöttük a 2050-re vonatkozó előrejelzéseket, és az adatokat beépítettük egy egységes biomassza-egyensúlyi modellbe (BioBaM), 38,39 hogy megvizsgálhassuk azok kombinált hatásait. Minden egyes forgatókönyv öt paraméter egyedi kombinációjából áll (1. ábra), számszerűsíti a biomassza keresletének és kínálatának viszonyát - a világ, illetve 11 különböző régió számára -, az átlagos legeltetési intenzitással és regionális biofizikai kereskedelmi mérlegekkel együtt. 1 ábra: Kulcs paraméterek és változataik kombinációja a BioBaM-ban, illetve a 2000-es év adatai. (a) A termőföld kibővítési változatok (millió km2), a bővítés nélkülitől (+0%) a nagy hozamú legelők maximális kihasználásáig (+70%). A +11%-os változat összhangban áll a FAO előrejelzéseivel14. (b) a régiós- és fajspecifikus terméshozamok dobozai minden varációra (t sza/ ha/ év - tonna szárazanyag/ hektár/ naptári év), a változatos ökológiai termeléstől a nagy hozamú intenzív monokultúrákig terjedő variációkat mutatják. A színes dobozok jelölik a két belső kvartilitást (>25 és 25 és
Immunerősítő táplálkozás az őszi időszakra
2017. október 23. Élj harmóniában
Úgy tűnik vége a vénasszonyok nyarának, a meleg időszaknak. Ősz van, hideg van kint, erősen fúj a szél, gyakran esik az eső. A hideg beköszöntével, ősszel a Vata minősége felerősödik. Ilyenkor sokan tapasztalják, hogy megnő az étvágyuk. Az emberek szervezete jobban kívánja a tartalmasabb, nehezebb és nagyobb adag ételeket. A szervezeted elkezd felerősíteni, tartalékolni a téli időszakra. Nagyon fontos, hogy egészséges, tápláló, az immunrendszeredet erősítő ételeket fogyassz ebben az időszakban, amik elégedettséggel, boldogsággal töltik el a tested és a lelked:). Ősszel részesítsd előnyben a friss alapanyagokból, idénynek megfelelő zöldségekből, gyümölcsökből készült főtt vagy párolt ételeket. Helyezd a lista elejére a zöldségekből és/vagy hüvelyesekből készült fűszeres leveseket, amik átmelegítik a tested, segítenek táplálni a szervezeted, rendben tartják a folyadékháztartásod és nagyon sok tápanyagot tartalmaznak. Elsődlegesen a Vata kiegyenlítését célzó édes, savanyú és sós ételeket fogyassz. Az ételeid legyenek melegek, szaftosak, lédúsak. Kerüld el a száraz és hideg ételeket, a puffasztott ételeket, nyers salátákat, pirítóst és a diétás ételeket. Próbáld kerülni, visszaszorítani a keserű, csípős, és fanyar ízek fogyasztását is. Nagyon kedvező az alábbi ételek fogyasztása: baszmati rizs, mung dhál, búzadara, cékla, sárgarépa, sütőtök,édesburgonya, mángold, kisebb mennyiségben zeller, spenót tej, joghurt, tejszín, olajos magok,datolya, füge - a magokat és az asztalt gyümölcsöket áztasd be fogyasztás előtt, mert akkor könnyebben emészthetőek. Néhány általános praktikus táplálkozási tanács, mely hozzájárul, hogy a a hideg időszakban is egészséges, energia dús maradj. Étkezz megfelelő időben és lehetőleg mindig ugyanazon időpontokban. A főétkezés 12:00-13:00 és ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése, mert az emésztés tüze (az agni) ilyenkor a legerősebb. Reform almás szamósza - receptet itt olvashatod Kerüld az a nassolást, ne egyél az étkezések között. Fogyassz friss, tiszta minőségű élelmiszereket. Kerüld el a vegyszeres (nem bio) tartósítószerezett, feldolgozott, génmanipulált, félkész élelmiszereket. Könnyen emészthető ételeket készíts - vegyszermentes (bio) zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, gabonák(teljes kiőrlésű), hüvelyesek. Használj immunrendszert erősítő és emésztést segítő fűszereket (gyömbér, kurkuma, fekete bors, fahéj, édeskömény, római kömény, koriander). Készítsd ghível (tisztított vajjal) az ételeket (ghí elkészítését itt olvashatod), ez segít erősíteni az emésztésed és táplálja a testet. Ne fogyassz hideg ételeket és hideg italokat, mert a hideg ételek, gyengítik az emésztésed. Brokkolis tészta pirított napraforgómaggal - recept ittKis mennyiségben egyél olyan friss, szezonális gyümölcsöket, melyek erősítik az immunrendszered, kiváló választás a körte, alma, szilva Az ételeket főzd meg, de ne főzd túl, mert mindkét esetben gyengítik az immunrendszert. Kerüld el a húsos ételeket, a zsíros és a cukros ételeket, mert gyengítik az immunrendszert. Ne edd magad tele (max 3/4 részig töltsd meg a gyomrod). Fűszeres sütőtök subji - recept ittNe fogyassz túl sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, mert a hideg időjárásban gyengíthetik az immunrendszered és hűtik a tested. Az ételeket rágd meg alaposan. Ne igyál az étkezésekhez túl sok folyadékot, és az elfogyasztott folyadék mindig langyos vagy meleg legyen. Nyugodt körülmények között egyél és az étkezés után ne pattanj fel az asztaltól, várd meg amíg az emésztésed beindul. Kortyolj a nap során meleg vizet, ez nagyon sokat tud segíteni (részletesen az ájurvédikus méregtelenítésről szóló cikkben) A tanácsokat lépésről, lépésre építsd be az életedbe. Kezd el a legegyszerűbbektől és saját tempódban próbáld szokásoddá alakítani. Végül figyeld magad! Figyeld milyen változásokat tapasztalsz, hogyan változik az emésztésed, az energiaszinted, a kedélyállapotod és az elméd békéje. Tápláló, ízletes ételeket kívánok szeretettel: KAti
Almás zabfelfújt
2017. július 17. Éltető ételek
A zab jótékony hatásairól ódákat lehet zengeni, például itt is írtam róla. Almával párosítva meg maga a tökély :D Persze szezonálisan készítheted körtével vagy akár sárgabarackkal is. Ez a fantasztikus étel szintén a Zöldház Bio Panzió ajánlata. Ha a nyaralásod alatt ehhez hasonló egészséges finomságokat szeretnél enni, akkor ez a szállás neked való. :) Hozzávalók: - 1 csésze aprószemű zabpehely - 5 dkg mazsola - 5 dkg apróra tört dió - 1-2 evőkanál napraforgómag, szezámmag vegyesen - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 0,5 kg alma reszelve (nagylyukú reszelőn) - 0,5 l. rizstej (vagy más növényi tej) - ha szeretnéd: 1-2 evőkanál kókuszreszelék, porrá darált kesudió - vaj/kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsd le a tejjel, és kb. 30 percig hagyd ázni. - Keverj hozzá minden hozzávalót. - Egy jénait vagy egy tepsit vajazd ki, és simítsd vele a finomságot. Ne legyen 3-4 vm-nél vastagabb. - Előmelegített (160-170 fok) sütőben, mintegy 30 perc alatt süsd meg.
Teszt: Anjuna Ice Pops (laktózmentes, gluténmentes, vegán jégkrémező)
2017. május 11. Zizi kalandjai
Noha az időjárás lassan hozza a nyarat az Anjuna Ice Pops tulajdonosai merészen április közepére tették a terasz megnyitójukat. Emlékszem, hogy már tavaly is belefutottam a nevükbe, de csak idén jutottam el hozzájuk… és amit náluk ízleltem, tapasztaltam… na, hát az valami mennyei! Az alapítók, tulajdonosok, két fiatal srác: Szalay József és Szabó Milán, egy közös indiai utazásukon döntötték el, hogy valami különlegesbe vágják a fejszéjüket. Maga a név is Indiából származik, az Anjuna egy tengerpartszakasz (örök fiatalság eszméjét sugározza) neve Goában. Pálcikás jégkrémjeik valódi gyümölcsökből készülnek, természetes alapanyagokból, mesterséges színezékeket és adalékanyagokat mellőzve. Vannak állandó ízeik és szezonálisan változóak is. Minden termékük vegán (laktóz- és tojásmentes), illetve gluténmentes, néhányat készítenek nádcukor nélkül is. Lelkes kézmodell, csak minél többfélét kóstolhasson Két üzletük van jelenleg Budapesten, egy nagyon picike az 5. kerületben, a Sas utcában (közel a Bazilikához), a kicsit nagyobb pedig a 2. kerületben, a Lövőház utcában (Millenáris Park mellett). Ezenkívül van egy üzemük a 4. kerületben, ott készítik a jégkrémeket és onnan szállítják az üzletekbe. A jégkrémekhez jó minőségű kókusztejet, kókuszjoghurtot, rizstejszínt, friss gyümölcsöket használnak, a csokoládé Valrhona, a törökmogyoró piemonti (Piedmontból), a pisztácia pedig brontei (Szicíliából). Élelmiszeripari mérnökkel dolgoznak együtt, vele tesztelik és alkotják meg az új ízeket, mint például a Valrhona különleges, maracujával fermentált csokijából készült ízt vagy az avokádó-lime-tárkony hármasából kókusztejjel kikevert ízt. Nagyon sokfélét kóstoltunk a terasznyitón, meg azóta is jártunk náluk és tényleg állítom, hogy életem legfinomabb, legjobb állagú jégkrémjeit náluk ettem. Lehetetlenség választani az ízek közül, de ami iszonyatosan “over-the-top” és feltétlen meg kell kóstolni az a kókusz, a pisztácia, a mogyoró, a mangó-maracuja és a szeder. De persze a többit se hagyjátok ki, ha náluk jártok! A fiúk dolgoznak a csomagolás még környezetbarátabbá tételén. A jégkrémeken kívül kapható náluk sűrű, gyümölcsös acai smoothie bowl, chia puding, nyers sütemény és kávé. A jégkrémek kaphatók kisebb méretben (nem mindegyik íz) és nagyobb méretben, az árak 490 Ft-tól 790 Ft-ig terjednek. *** Anjuna Ice Pops jégkrémező 1024 Budapest, Lövőház utca 24. 1051 Budapest, Sas utca 7. Facebook Instagram
Gourmet Fesztivál 2017 – Vega szemmel (programajánló)
A tavasz mindig a fesztiválok ideje és egyre több gasztronómiai témájú van Budapesten! Évek óta május közepén rendezik a Gourmet Fesztivált, amelyen jelen vannak Magyarország legjobb éttermei. Mint minden évben én a fesztivál vegetáriánus, vegán oldalára vagyok kíváncsi. Egyik évben sem tömtük degeszre magunkat, de azért mindig van mit megkóstolni. Reménykedtem benne, hogy a Bocuse d’Or vegán témája után, idén a Gourmet-n is megjelenik ez a téma, de hát ez nem történt meg, viszont az egyik téma, az eper, reményre ad okot, hogy sok vegetáriánus vagy vegán fogás születik majd belőle a különböző éttermek standján. Biztató, hogy a fesztivál programjai között jelennek meg vegán témájúak is. A gasztroszínpadon május 20-án szombaton 14 órakor Steiner Kristóf “Mangalica, malacod van” műsora keretében olyan ételekkel varázsolja el a vegánokat és húsevőket egyaránt, mint a vegán “pulled pork” – omlós lencse és jackfruit sült szárított paradicsomos-zsályás mini zsemlében, majonézes káposztasalátával, vagy a kesudiós és ‘titkos összetevő” sajttorta friss eperrel. Ezen tuti ott szeretnék lenni és kóstolót kapni, ugyanis a jackfruit pulled pork-ra már nagyon régóta “fáj a fogam”! Lesz kovászos kenyér bemutató Vajda József és Till Attila tolmácsolásában május 21-én 14 órakor. Igazi kovásszal készült kenyeret fognak sütni. Workshopok egyike lesz május 19-én 18 órakor Stőhr Gréta bemutatója, amelyen meleg dijoni spárgasalátát, tavaszi zöld fűszeres ropogósokkal fog készíteni – tiszta, gluténmentes tavaszi ebéd elkészítése friss, szezonális, bio alapanyagokból. Workshop keretében Jacques Liszt Misi is tart kovászos kenyér bemutatót május 21-én 13:30 órakor, amelyen a kovásszal készült friss kézműves kenyér otthoni elkészítésének fortélyait ismerhetjük meg. A fesztivál részletes programja itt tekinthető meg. Ha kikerül az éttermek menüje is, akkor lehet majd többet tudni, hogy hol, mit lehet megkóstolni a vegetáriánusoknak, vegánoknak, ugyanis két éve végre egy V betűvel jelzik az ilyen fogásokat, így célirányosan lehet majd menni kóstolni. A FESZTIVÁL – időpontja: 2017. május 18-21. – helyszíne: Budapest, Millenáris Park (II. ker., Kis Rókus u. 16-20.) – nyitvatartása: csütörtökön 17-23 óráig, péntektől vasárnapig pedig minden nap 12-23 óráig tart nyitva. – fizetési rendszere: Festipay kártyával, illetve Mastercard PayPass vagy Maestro PayPass kártyával tudunk fizetni, készpénzzel nem! A Festipay kártyát a rendezvény területén felállított feltöltőpontokon lehet feltölteni készpénzzel vagy bankkártyával. A kártya egyenlege a fesztivál nyitvatartási ideje alatt bármikor visszaváltható készpénzre. – egyéb tudnivalója: a 14. életévüket be nem töltött gyermekek a rendezvényt ingyenesen látogathatják. Még több információ a fesztiválról, jegyek elővételi lehetőségeiről és a pontos programokról: itt. ***** A fesztiválról korábbi beszámolók itt és itt.
30 Napos Vegán Kihívás - 4. hét
22. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 23. NAP Reggeli : fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 24. NAP Reggeli : zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta , amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 25. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: s penótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 26. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 27. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd : spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók :) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 28. NAP Reggeli : főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna : Almatorta , vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Ananászos keralan curry
Az év ezen időszakában a vonóhorog végére tűzött teniszlabda, a csaptelep és a gépzsír bizonyos szempontból hálásabb konyhai alapanyag, mint a paradicsom, a paprika vagy a padlizsán. Történetesen azért, mert előzőek non-stop szezonálisak, és januárban és júliusban is változatlan áron lehet hozzájuk jutni. Ám zöldségfronton a jégcsapretek a növényevők egyetlen mentsvára. Más kérdés, hogy csak igen keveseknek van türelme és kézügyessége jégből retket formázni, és a végeredmény sem lesz túl ízletes. (Állítólag a görög fűszerkeverék segíthet a dolgon, de a magam részéről bojkottálom a nátrium-glutamátot.) Sütőtök, cékla és krumpli! - vágnák rá egyesek, de dafke nem ezekből fogok alkotni, hogy bosszantsam a tudálékos fejüket. Hanemakkor, a komponensek: 1/2 fej karfiol (óbazz, ez szezonális... na, mindegy, most már megfőztem, hogy rohadna meg!) 1 tk fehér mustármag 1/2 tk őrölt görögszénamag 1 tk kurkuma 1 marék szárított currylevél 5 cm reszelt vagy felaprított gyömbér 2 gerezd fokhagyma 6 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika 1/2 csokor koriander felaprítva (elhagyható, tekintve, hogy ilyenkor ritka, mint hawaii mintás hullazsák) 2 paradicsom felaprítva 1 ananász, jobb híján 400g-os konzerv 400g csicseriborsó (konzerves szintúgy) 400g kókusztej Válogatott szidalmak közepette (opcionális, én így szoktam) levágjuk a karfiol torzsáját és leveleit, majd kb. 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egy grillserpenyőn szárazon lepirítjuk. Egy másik serpenyőben cicázás nélkül olajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot, a kurkumát és a curryleveleket. Ezt az elegyet egy percig kis lángon pirítjuk, majd jöhet a lereszelt gyömbér, fokhagyma, a felaprított zöldhagyma és a chili is. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a kókusztejet, a lecsepegtetett csicseriborsót, az ananászt levével együtt, legvégül a karfiolt, majd az egész hóbelevancot lefedve készre főzzük. Citromos-kardamomos rizsával kiváló párosítás.
Szupergyors reggeli
2016. november 12. Éltető ételek
Amikor a gyerekeim nem kását reggeliznek, hanem valami kenyérfélét, akkor magamnak egy szupergyors müzlit készítek. Ebben az a jó, hogy a pasik is könnyűszerrel el tudják készíteni, akár meglepetés reggelit is készíthetnek a párjuknak. Az alapja kedvenc növényi tejünk, amelyet sok nyers finomsággal turbózhatunk fel. Hozzávalók: - 2 dl növényi tej (pl. kókusz vagy mandula) - 1 banán - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - kis marék apróra tört olajos magvak (pl. dió, kesudió, mandula, törökmogyoró, kendermag) - extra: puffasztott amaránt vagy quinoa, hajdinacsíra - vaníliapor, fahéj - házi eperlekvár vagy savanykás friss gyümölcs Elkészítése: Végy 2 dl növényi tejet (pl. kókusztej vagy mandulatej) és botmixerezz bele egy szép, érett banánt (de akár bele is kockázhatod). Szórjál hozzá 2-3 evőkanál apró szemű zabpelyhet és apróra tört olajos magot (pl. diót, törökmogyorót). Nézz szét a kamrában, ha találsz puffasztott amarántot vagy quinoát, az is kerülhet bele. Vaníliaporral vagy fahéjjal ízesítheted. Kockázz fel egy gyümölcsöt (ami éppen szezonálisan kapható) és jóízűen edd meg. :)
Kókuszvíz jégkrém gyümölcsökkel (vegán)
2016. szeptember 1. Zizi kalandjai
Helló szeptember! Hát eltelt a nyár, vagyis remélhetőleg van/lesz vénasszonyok nyara, de a vakációnak vége. Örülök a változásnak, de ilyenkor mindig sajnálom, hogy kevés sárgabarackot és áfonyát ettem, és jön az alma időszak, amit unásig lehet fogyasztani, míg lesz végre újra eper. Na és persze rövidülnek a nappalok, jön a korai sötétség. Novemberben már a karácsonyt várom, hogy elkezdjenek újra hosszabbodni a napok. De persze élvezem, élvezzük a MOSTot közben! Az idei nyarunk sok munkával, néhány vakációval és két gyerek nevelésével telt – ami szintén munka 24 órában! Nyáron az egyszerűség és a gyorsaság volt a lényeg a konyhában, hogy minél gyorsabban készítsek valami finomat, ne kelljen a tűzhely mellett állni sokáig. A blogra szinte alig fotóztam ételt, azért van két dolog, amik nyáriak, és még megosztom veletek, hátha elkészítitek vagy elmentitek jövőre! Az első ez a jégkrém, aminek nincsenek pontos mértékegységű hozzávalói, mert függ attól, hogy kinek, milyen jégkrém formája van. Szóval a hozzávalókat megadom, de mértékegységek nincsenek hozzá. Az egész alapja a kókuszvíz, amely az éretlen zöld kókuszdió magjában található folyadék. Számos ásványi anyag és nyomelem megtalálható benne, úgy, mint cink, kálcium, kálium, magnézium és vas. Kiváló lúgosító hatással rendelkezik és sportolók izotóniás italként is fogyasztják. Immunerősítő és kismamáknak, szoptatós anyáknak természetes ásványpótlást biztosít (még többet a kókuszvízről itt). Figyeljünk arra, hogy tiszta kókuszvizet vegyünk, amiben lehetőleg nincsen édesítőszer és más oda nem illő anyag. Mi az egyik szupermarket láncolat ázsiai hetének keretében vettünk két kartonnal! Reggeli smoothiekba tesszük vagy csak behűtve ittuk nyáron. Előny, hogy a kókuszvíz miatt átlátszó a jégkrém, így látszódnak benne a gyümölcsök! Kókuszvíz jégkrém gyümölcsökkel (vegán) Hozzávalók: – kókuszvíz – juharszirup/agavészirup (opcionális) – friss szezonális gyümölcsök, ha valami nagyobb (pl. kivi), akkor kisebb darabokra vágva – én epret, áfonyát és kivit használtam Lehetőleg álló jégkrém formát használjunk. Ha édesíteni szeretnénk, akkor egy tálban keverjük össze a kókuszvizet az ízlés szerinti juharsziruppal (ez a lépés kihagyható, ha nem édesítjük), öntsük a formákba és dobáljunk bele néhány gyümölcsöt, helyezzünk mindegyikbe pálcikát. Tegyük a fagyasztóba legalább két órára, amíg megszilárdulnak. Tipp : fekvő jégkrém forma esetén csak félig öntsük fel a formákat, tegyük bele a gyümölcsöket és a pálcikákat. Helyezzük a fagyasztóba és ha megfagyott, akkor öntsünk hozzá még egy kevés kókuszvizet, majd újra fagyasszuk meg. Minderre azért van szükség, mert a formáknak van egy apró lyuka, amin a pálcikát lehet beszúrni és ha teljesen felöntjük a formát a kókuszvízzel, akkor a lyukon keresztül kifolyik belőle (tudom, saját tapasztalat )!
Bianka málnás cupcake sütije- TOMBOL A NYÁR!
Mostanában megint sok a projekt, így sajnos kicsit kevesebb idő jutott a blogolásra. Mint ahogy korábban is írtam, készülőben van egy kis megújulás is a háttérben. Én már nagyon várom, remélem Nektek is tetszeni fog! Ha még nem tettétek, kövessetek facebookon és instagramon is! ;) Most pedig szeretném bemutatni Nektek Biankát, aki egy szuper desszert receptet hozott. :) Bianka több éve vegán. Fodrászként is fontos számára, hogy vegán kozmetikumokat használjon, valamit, hogy vendégei körében is népszerűsítse a természetes hatóanyagokat tartalmazó, vegán hajápolási termékeket. A most következő receptet a hamarosan megjelenő CHANGE FOR CHANGING kiadványban is megtalálhatjátok. A CHANGE FOR CHANGING közösség mottója: "A változások nem maguktól jönnek, tennünk kell érte! Célunk az állatok és környezet aktív védelme, mely által képesek vagyunk változni és változtatni." Csatlakozzatok közösségünkhöz, hogy összefogva, egymást támogatva napról napra többet tehessünk a minket körülvevő világért! Most pedig kövezkezzen a recept Biankától! :) Málnás cupcake sütés nélkül Ez a kedvenc cupcake receptem a nyári időszakban. Egészséges, hűsítő és könnyű elkészíteni. Mindig szezonális gyümölcsöket használok. Ezúttal málnára esett a választásom, de elkészíthető bármilyen más gyümölccsel is! Hozzávalók: Az alaphoz: fél csésze kesudió fél csésze mandula vagy dió 8 db datolya(magozott) kakaópor ízlés szerint csipet só A krémhez: 1 csésze kesudió 1 teáskanál agavé szirup vagy más méz helyettesítő egy facsarásnyi citrom vagy limelé 2 teáskanál kókuszolaj málna (minél több :)) Díszítésnek: menta és málna Recept: A kesudiót áztassuk be 3 órára. Alaphoz: Az alap összes hozzávalóját aprítógép segítségével kikeverjük, de ne túl simára. A fromákat töltsük meg félig, majd nyomkodjuk jól le. A krémhez: Öblítsük át a kesudiót. A krém hozzávalóit keverjük jó sűrűre, majd kanalazzuk a tetejére. Díszítéshez használjunk málnát és menta leveleket. Tegyük mélyhűtőbe ,amíg a krém megkeményedik! A fagyasztóból kivéve fél óra múlva fogyasztható. Ennyi az egész! Bianka :)
Pirított rizs spárgával és répával (vegán)
2016. május 20. Zizi kalandjai
Fried rice = pirított rizs… végtelen lehetőség egyetlen ételben. A kínaiak kedvelt étele világszerte népszerű… főtt (ők gőzöltnek hívják) rizsből áll, amit összepirítanak zöldségekkel (+ tojással, esetleg hússal) wokban. Néhány hete az egyik kedvenc ételünk… hetente egyszer legalább megcsinálom. Bármilyen zöldséggel kiváló, ami éppen szezonális. Én most zöldspárgát és sárgarépát használtam. De mehet bele brokkoli, padlizsán, karfiol, sütőtök, a fehérje növelésére pedig még tofu is. Az i-re a pontot az ízesítés teszi fel, én tamarit (gluténmentes szójaszószt), pirított szezámolajat és frissen facsart citromlevet használtam. Mennyei! Próbáljátok ki! Pirított rizs spárgával és répával (vegán) Hozzávalók 2-3 főre: – 1 csomag (500 g) zöldspárga, fás részek letörve és maga a friss rész kisebb darabokra vágva – 3 db közepes répa, meghámozva, vékonyan felszeletelve – 1 fej lilahagyma/vöröshagyma, megpucolva, felaprítva – 2-3 gerezd fokhagyma, megpucolva, felaprítva – 2 cm-es gyömbér darab, meghámozva, lereszelve – 4 evőkanál tamari (gluténmentes szójaszósz) – 2 evőkanál pirított szezámolaj – 1-2 evőkanál kókuszzsír – 1/2 citrom frissen facsart leve – 1 bögre barnarizs – tálaláshoz: 1-2 újhagyma, zöld része felaprítva Egy lábasban közepes láng felett főzzük meg a barnarizst kettő vagy kettő és félszeres sós vízben. Tegyük félre. Egy wokot/serpenyőt hevítsünk fel magas láng felett, adjuk hozzá a kókuszzsírt, a lilahagymát és pirítsuk két percig. Ekkor dobjuk hozzá a fokhagymát, gyömbért, további pirítás két percig, majd jöhet bele a sárgarépa. Öt perc pirítás és jöhet a spárga. Főzzük addig, amíg a zöldségek puhára főnek, de még roppanósak maradnak. Ekkor adjuk hozzá a főtt barnarizst, pirítsuk két-három percig és keverjük hozzá a tamarit, a szezámolajat és a citromlevet. Tálaljuk azonnal citromgerezddel és az aprított újhagyma zöldjével.
Vegán babfőzelék
2016. április 15. Éltető ételek
Babfőzeléket anyósomtól tanultam főzni, de akkor még tejföllel készítettük. Nos, vegán változatban is garantáltan finom lesz, nyugodtan próbáljátok ki. Nekem elég laktató így feltét nélkül is, de ha te szeretnél hozzá valami harapnivalót, akkor készíts hozzá egy zöldséges-gabonafasírtot. Hozzávalók (2 adag): - 30 dkg szemes bab (én chilis babot használtam, de a tarka bab, vagy ezek keveréke is jó) - 2-3 babérlevél - 1 jó nagy vöröshagyma - szezonálisan: friss medvehagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - pirospaprika, himalája só, bors - kb. 1 dl zabkrém - friss citrom leve (kb. 1-2 kávéskanál mennyiség) Elkészítése: A babot mindenképp áztasd be min. 8 órahosszára, én este szoktam vizet önteni rá, így másnap már fel is használható.Tedd fel vízben főzni. A keletkező habot mindig szedd le róla. Mehet bele a babérlevél is. Kb. 1 óra alatt puhára fő. Sót csak félidőben tegyél bele, különben kemény marad a bab.A kókuszolajon pirítsd meg az apróra vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is. Szórd rá a zablisztet. Vedd le a tűzről, majd szórj bele kb. 1 teáskanálnyi pirospaprikát.Amennyiben túl sok víz van rajta, akkor öntsd le róla. Csak éppen annyi legyen rajta, amennyi éppen ellepi azt.Ezt a hagymás rántást öntsd a babra, majd mehet bele a zabkrém is. Ha van medvehagymád, vágd fel apróra, és keverd a főzelékhez.Főzd össze. Ízesítsd a citrom levével, ha szükséges, még fűszerezd.
Kozmosz vegán étterem – Budapest
2015. december 15. Vegán lettem
A vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem. Van egy tündéri kis étterem Budapesten az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág. Ez a Kozmosz vegán étterem! Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg. “Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági. A Kozmosz vegán étterem csapata Ahogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is. A Kozmosz vegán étterem kínálata A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket. A Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás! Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem. Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát? “Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján. Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak. Nyitvatartás: Hétfő: Zárva! Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva. Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva. A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.
Antiaktuális
Ez a sütőtökös chilis bab tavaly novemberben jelent meg a 100fok oldalán. A reggeli verőfényben - amikor is a hőmérő higanyszála az előrejelzés szerint húsz fokig fog felkúszni, - kinéztem az ablakon , és a tudatalattim rejtett bugyrából, talán éppen antiaktualitása miatt jutott a az eszembe. Lesz még hideg a télen, sütőtök a piacon, mentségemre. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Íme itt egy melengető tartalmas étel a hidegebb napokra, belső testhőmérsékletünk szinten tartására és egyben a téli szezonális zöldségek közül sütőtök repertoárunk bővítése. Olyan fondorlatos módon került bele az autentikus mexikói chili con carne egytálételbe a sütőtök a hús helyett, szinte észrevehetetlen és annyira jól játssza a szerepét a mexikói konyha főszereplői mellett, hogy húsevő barátaim is hiányérzet nélkül keltek fel az asztaltól. Ez ám az igazi alakítás! Tápláló, hideg téli napok ( akár több napra előre is megfőzhető ) egytálétele. Sütőtökös chilis bab Hozzávalók: - 1-1.5 kg sütőtök - 25 dkg száraz fejtett vörös bab és a főzőleve is - 25 dkg fagyasztott kukorica ( amíg kapható a piacon, addig friss csöves ) - 1 szál fehérrépa - 2-3 ek. vaj és olívaolaj ( opcionálisan kókuszszír ) - 2-3 ek. kukoricaliszt - 1-1 piros és zöld húsú paprika apróra vágva - 1 nagy fej hagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 3-4 dl paradicsomlé - 2-3 szem friss paradicsom apróra vágva - 2-3 kisebb chili paprika és ízlés szerint cayenne bors - 1 ek. római kömény - 1 ek. natur kakaó - 1 tk. fahéj - 1 tk. majoranna - só ízlés szerint Tálaljuk tejföllel és apróra vágott petrezselyemmel, újhagymával. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A babot előző este beáztatjuk. Másnap az áztatóvizet leöntjük és annyi tiszta vizet öntünk rá a lábosba, amennyi éppen ellepi. Fűszerezhetjük a főzővizet babérlevéllel és szemes borssal, sót ne adjunk hozzá, mert akkor a bab nem fog megpuhulni. A főzés során ellenőrizzük a főzővíz mennyiségét és ha szükséges, pótoljuk. Egy másik lábosban felolvasztjuk a vajat, ráöntjük az olívaolajat és rászórjuk a kukoricalisztet. Pár percig pirítjuk, majd belekeverjük az 1 cm-es darabokra felvágott sütőtököt, fehérrépát, piros paprikát, hagymát, belepréseljük a fokhagymát és felöntjük a paradicsomlével. 10-15 percnyi főzés elé ahhoz, hogy a sütőtök megpuhuljon. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott paradicsomot, a főtt babot levével együtt, a kukoricát és a fűszereket. Forrástól számítva még legalább 10-15 percig főzzük, hogy az ízek összeérjenek. Kisebb gyerekfej nagyságú, kivájt belsejű és sütőben megsütött japán hokkaido tökökben tálalva már luxus kategória ;-) fotó: Takács Andrea
Birsalma leves túrógombóc betéttel
Hat csodás birsalma tulajdonosa lettem pénteken, köszönet érte Klárinak. Rögtön egy mascarponés birskrém variáción kezdtem kattogni, de mivel nem találtam hozzávalót a hűtőben, maradt az egyszerűbb leves változat. A túrógombócot egyrészt azért párosítottam mellé, mert nagyon szeretjük, másrészt a fiúk lényegesen laktatóbb ételeket "követelnek", mint amire rákívánok ;-) Birsalma, dió és kékszőlő egy tányéron. Szerencsésék kertjében mindhárom megtalálható lombhullatás idején, de a piacról is összeválogathatóak ezek a most szezonális alapanyagok. Birsalma leves túrógombóc betéttel leves hozzávalói: - 3-4 szem birsalma - víz ( amennyi ellepi ), csapott kk. vanília, csipet só - 1 dl tej ( laktózmentessé tehető bármilyen növényi tej használatával ) - 1 ek. kukorica keményítő - cukor vagy méz ízlés szerint túrógombóc betét hozzávalói: - 25 dkg túró - 1 tojás - csipet só és ízlés szerinti cukor - 3 dkg tönköly búzadara Tálaláshoz karamellizált diót és kékszőlős dióolajat használtam. konyharuha design: Kósa Gabriella - A birsalmákat alaposan megmossuk és apró kockákra vágjuk hámozás nélkül. Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. A vízbe csak a csipet sót és a vaníliát tettem bele. A mézet főzés után, a kihűlt és simára turmixolt leveshez adtam hozzá. Ha valaki cukrot használ méz helyett, azt belekeverheti a forró levesbe is. - A birsalma keménysége ellenére nagyon gyorsan megpuhul. Amikor megfőtt, az étkezési keményítőt elkeverjük a tejben és a forró leveshez öntjük, majd beforraljuk. - Hagyjuk a levest kissé kihűlni és ekkor egy tölcséres turmix segítségével több részletben simára turmixoljuk. Azért nem hagytam benne birsalma darabokat, mivel számoltam a túrógombóc betéttel. - Míg a leves fő, bekeverjük a túrógombóc masszáját.. A túróhoz hozzáadjuk a tojás sárgáját, a búzadarát és az ízlés szerinti cukrot és mindezeket alaposan összekeverjük. A tojás fehérjét kemény habbá verjük a csipet sóval és ezt óvatosan és apránként adagoljuk a túrós masszához. Fél órára betesszük pihenni a hűtőbe. Egy lábosba vizet forralunk és a vizes kézzel formázott pici galuskákat néhány percig főzzük, majd szűrjük és lecsepegtetjük. - Extra feltétként készíthetünk a leveshez karamellizált diót, grillezett almaszeleteket. Mindezeken felül frissen préselt kék szőlő levét kevertem össze 1/2 dl hidegensajtolt dióolajjal és egy pici mézzel, amivel a levest csinosítottam. - Melegen ajánlott, de langyosan is kitűnő.
Hidratálás felsőfokon: Ízesített vizek
Mindig hangsúlyozom, hogy szervezetünk állapota nemcsak a táplálkozásunktól függ, hanem nagyban függ a sejtjeink hidratáltságától, amelyet csakis minőségi folyadékkal, leginkább tiszta, enyhén lúgos vízzel tudjuk biztosítani. Természetesen a mennyiség is nagyon fontos. Ideális 20 kg / testsúlykilogrammonként 1 liter, egyenletesen elosztva a nap folyamán. Tanácsadásaim során azt tapasztalom, hogy az elegendő mennyiségű vízivás okozza a legtöbb nehézséget. Nyáron könnyebb dolgunk van, mert a meleg miatt érezzük a folyadékpótlás szükségét, viszont vannak időszakok amikor jól jön egy kis kedvcsináló a víziváshoz. Az alábbi tippek, receptek, ötletek, hogyan hozzuk meg kedvünket a vízíváshoz és bizonyos összetevők hozzáadásával fokozhatjuk a hidratáló és méregtelenítő hatást is egyben. A víz lúgosítására az egyik legkézenfekvőbb ízesítő a friss citrom és citromlé. Frissít, salaktalanít, lúgosít. Minden elfogyasztott pohár vízhez facsarhatunk egy keveset. Szezonális gyümölcsökkel is feldobhatjuk az ízhatást, természetes összetevők és fruktóz nélkül. Ugyanis az áztatás technikával minimális gyümölcscukor oldódik ki a gyümölcsökből. Frissítő, méregtelenítő hatást pedig friss gyógynövények hozzáadásával fokozhatjuk, mint például a friss fodormenta, a friss gyömbér. Elkészítés: A legkézenfekvőbb “edény” amelyben elkészíthetjük az a befőttes üveg, vagy ásványvizes palack, mindkettőt másnap könnyedén magunkkal vihetjük. 1. Uborkás – mentás víz: Hozzávalók: 1/2 uborka 1-2 szál friss menta 1/2 citrom karikára vágva A üvegbe tesszük a hozzávalókat, és annyi vízzel (forrásvíz, lúgos víz, vagy szénsavmentes ásványvíz) felöntjük ami ellepi, majd hűtőszekrényben hagyjuk egy éjszakára, hogy az összetevők összeérjenek. Ideális minimum 0,5 l, maximum 1.5-2 l. 2. Gyömbéres – Citromos: Hozzávalók: 1/2 citrom 2-3 újnyi friss gyömbér lereszelve A hozzávalókat hasonló módon egy éjszakára a hűtőszekrényben “érleljük”. 3. Eper – lime – rozmaring: Hozzávalók: 2-3 maréknyi friss eper 1 szál friss rozmaring 1 db kisebb lime Hasonló módon összeállítjuk.
Spárgás Alfredo Penne
2015. május 20. Gréta konyhája
Már megint a spárga, mert imádom a zöldspárgát, és mert szezonja van, mert tisztít, szépít, és méregtelenít. Meg persze nagyon nagyon finom! Az Alfredo szószos tészta, egy nemzetközileg közkedvelt étel, amit készíthetünk spagettivel, pennével, vagy linguine-vel is. Az eredeti szósz egy nagyon egyszerű és szerintem egészségtelenül zsíros, bár kétségtelenül nagyon finom alapanyagokból álló, pofonegyszerű alkotás. Kell hozzá nagy vonalakban, vaj, zsíros tejszín, és parmezán. Na, én most ezt mind kihagytam! :) Az én verzióm íze spárgás, fűszeres, krémes, lágy, selymes, és hamisítatlanul alfrédós lett :)) -1 csomag zöldspárga, mosva, fás vége levágva, 2-3 cm-es darabokra vágva. - 3-4 dl kedvenc növényi tejszín - 4 gerezd fokhagyma préselve - 1 csokor újhagyma felkarikázva - só, bors, pici szerecsendió - 1 ek inaktív élesztőpehely - 120g gluténmentes penne/ fő Mialatt a tészta fő, a hagymát kevés kókuszolajon megpárolom, hozzáadom a darabolt zöldspárgát, sózom, borsozom, pár percig pirítom, majd hozzáadom a növényi tejszínt, a fokhagymát, és az élesztőpelyhet is. Öt percig forralom, és ráöntöm a kifőtt, gőzölgő tésztára. Még megszórhatjuk friss, aprított petrezselyemmel, és reszelt növényi sajttal is. Nem zsíros, könnyű, mégis krémes, friss, és nem utolsó sorban szezonális. Jó étvágyat!
A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész)
2015. április 23. Zöld Avocado
Tegnap, 2015. Április 22-én ünnepelte a 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfodulója volt a Föld napja világmozgalomnak ! :-) Ezt megünnepelvén hoztam nektek egy nagyon látványos és finom torta receptet, telis tele mindenféle "földi jóval". ;-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával De előbb egy kicsit arról, mi is az a Föld Napja?! "Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban - és az ország határain túl is - fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT, és MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT. A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek". Forrás: Föld Napja Alapítvány csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával A Föld Napja Alapítvány meghirdette az évi egy helyett, a heti egy Föld napját, hogy egymást segítve váltsunk egy hosszú távon fenntartható életmódra! Mik is ezek a kihívások, melyek közül te is könnyedén választhatsz és megvalósíthatsz egyet, kettőt, vagy akár többet is??? 1.heti kihívás: Pihentesd a kocsit. Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, és helyette gyalogolj, bringázz, rollerezz vagy tömegközlekedj! 2.heti kihívás: Kisebb ökológiai lábnyom, heti 1 húsmentes nappal! 3.heti kihívás: Légy klímabajnok heti 3 vegán nappal! 4.heti kihívás: Éheztesd a kukát! (kevesebb ételt a kukákba) 5.heti kihívás: Komposztálj! 6.heti kihívás: Ne fogadj el nejlonzacskót a boltokban! Vászontáska, kosár, textiltasak... 7.heti kihívás: Igyál csapvizet, palackozott helyett! 8.heti kihívás: Használj környezetkímélő tisztítószereket! 9.heti kihívás: Kevesebb élelmiszer-kilométer: vegyél helyi termékeket, támogasd a helyi farmereket! 10.heti kihívás: Ültess haszonnövényeket! Bővebben a kihívásokról és arról, hogy hogyan tudjuk élhetőbbé tenni a bolygónkat, itt olvashattok: http://fna.hu/mittehetsz/hetikihivas csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával És akkor vissza a recepthez... Habár jelenleg egyáltalán nincs szőlő szezon, és ez a szőlős torta egy másik, korábbi jellegzetes ír napra készült, amikor minden étel zöld színű volt nálunk, azért mivel már régóta ígérem, hogy megosztom veletek ezt a receptet, úgy gondoltam nem bánjátok, ha egy kicsit összekötöm a különböző eseményeket egy bejegyzésben. :-) A nyers csoki krémes szőlő tortának nem csak a dekorációja, de a tésztája is zöld színű. A krém pedig egy nyers csoki krém, ami tökéletesen kiegíszíti a szőlő ízét. A kivis és a szőlős torta között dilemmáztam, és végül ez lett belőle. :-) És, hogy hogyan is lehet egy süti tészta zöld színű egészségtelen mesterséges színezék nélkül??? Erre több válasz is lehetséges. Manapság elég sok receptet látni, ahol japán Matcha teával színezik a süteményeket. Egészséges, finom és igen szép zöld színt lehet kapni végeredményül. Azonban elég drága hozzávaló, egy átlagos desszerthez. Gondolkoztam mi mást használhatnék helyette? Kutatgattam, keresgéltem, és végül a spenót mellett döntöttem! Spenót az édességbe? :-o Igen, spenót az édességbe. :-) Egyáltalán nem érezni a spenót levelek ízét a tésztában, és nagyon szépen, természetes módon megszínezték a torta lapokat. Ha nem mondom meg mi van benne, észre sem lehet venni. ;-) Hát akkor nézzük ezt az igen látványos, egészséges, könnyen emészthető. tápanyagban gazdag, de magas kalóriatartalmú, nem mindennapi tortát! :-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 150 g kókusz liszt - 150 g mandula liszt - 1 tk szódabikarbóna - 1 csipet Himalája só - 120 g Xilit / nyírfacukor vagy nádcukor (porcukorrá darálva) - 2 bio tojás - 1 frissen facsart citrom leve és héja reszelve (kezeletlen héjú citrom) - 200 ml kókusz tej - 1 marék friss spenót levél kb.0,5 dl vízzel összeturmixolva a krémhez: - kb.50 szem zöld szőlő leturmixolva + szőlőszemek a dekoráláshoz - 3 db érett avokádó húsa - 2 db érett banán - 30 g kókusz olaj - 50 g karob por vagy jó minőségű cukrozatlan kakaó por - 1 ek útifűmaghéj csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával ELKÉSZÍTÉS:A torta lap száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd az egészet összeöntjük, és egyneművé keverjük. Elővesszük a kapcsos torta formánkat, és kikenjük kókusz zsírral. (Én sütőpapírral is ki szoktam bélelni, biztos ami biztos alapon.;-) ) A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra, majd 35 perc alatt készre sütjük a torta lapot. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni a formában, majd vágjuk ketté vízszintesen, hogy két lapot kapjunk. A krémhez turmixoljuk le az érett és nyers avokádókat a banánokkal. Majd keverjük hozzá az előre leturmixult szőlőt, a kókusz olajat, a karob port és az útifűmaghéjat. alaposan keverjük össze, majd a krém egyik felével kenjük meg a két torta lap közötti részt, majd a torta tetejét is. Friss, felkarikázott szőlőszemekkel díszithetjük a nyers csoki krémes tortánkat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, majd fogyaszthatjuk is a rendhagyó, glutén- és laktóz mentes szőlős édességünket! csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés1: Nem vagyok rutinos torta készítő, de most már tudom, hogy sokkal mutatósabb lenne ez a recept is, ha magasabb lenne a torta szelet, azaz, ha 4 lapot készítettem volna. Ezért legközelebb dupla adag tésztát készítek, és 4 felé vágom a megsült torta tésztát. :-) Megjegyzés2: Ha pedig szezonális torta receptre vágytok, akkor itt egy korábbi epres avokádó krémes torta recept a Zöld Avocado gasztroblogról.
Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix
2015. április 1. Zizi kalandjai
A The Telegraph egyik februári cikke szerint a legújabb kaja trend a smoothie bowl, azaz magyarul valami ilyesmit jelent: turmix tálban felszolgálva, de állagából adódóan gyümölcsös joghurt krémfagylalt is lehet. Tehát ez egy olyan smoothie/turmix, amit inkább eszünk, mint iszunk, mivel az állaga egy kicsit sűrűbbre van hagyva. Trend vagy nem trend, mi imádjuk! A fotón lévő kisebb tálkából Ádi evett, általában kétszer-háromszor repetázik, szóval akkora adagot eszik a végén, mint én! Nagy népszerűségének köszönhetően hetente többször ezt reggelizzük mostanában. És, hogy miből áll össze a smoothie bowl? Van benne: – gyümölcs (banán édesítés és krémesség miatt, avokádó, bogyós gyümölcsök vagy citrusfélék) – leveles zöld (spenót, mángold, leveleskel, stb.) – szuperélelmiszer (kendermagliszt, chia mag, stb.) – fehérje + zsiradék (mandulavaj, földimogyoróvaj, stb.) – folyadék (többnyire növényi tej vagy kókuszvíz) A banánt és az avokádót frissen teszem bele, azonban a bogyós gyümölcsöket fagyasztott állapotban, így ez kellemesen hűssé teszi és tényleg krémes fagylalt jelleget ad neki. Nyáron kiváló reggeli lesz a nagy melegben. Leveles zöldek közül olyat válasszunk, aminek semleges íze van. A szuperélelmiszerek tárháza kifogyhatatlan, szinte az egész smoothie bowl szuperélelmiszerek hada, de ha még pluszban akarunk hozzáadni valamit, akkor kísérletezhetünk kendermagliszttel, chlorrelával, spirulinával, búzafű porral, stb. Én most kivételesen nagyon extrát tettem bele, baobabot, amit ajándékba kaptam Angliából (már itthon is kapható egyébként). A baobab – másnéven majomkenyérfa – az afrikai tájképek jellegzetes fája. A gyökerétől a terméséig minden részét táplálékként használják fel. A gyümölcshúsnak igen magas a C- és B vitamin, valamint kálcium tartalma. A benne lévő rostok hatékonyan hatnak az emésztésre. Afrikában az egyik legjelentősebb haszonnövény. Nagyon érdekes a baobab legendája… “A teremtés hajnalán az első fa a baobabfa volt. Őt követte a sudár és kecses pálmafa. Amikor a baobabfa meglátta a pálmafát, rögtön sírni kezdett: hadd lehessen magasabb… Eztán feltűnt a tűzvörös juhar lángoló virágaival, és a baobabfa rögtön irigy lett a csodás virágokra. Végül a baobabfa megpillantotta a fönséges fügefát, és gyümölcsökért fohászkodott. Erre az istenek nagyon dühösek lettek, megfogták a baobabfát, kitépték a földből, és fejre állítva újra elültették, hogy végre elhallgasson.” (Forrás: AntalVali.com) Gazdagabbá tehetjük reggelinket, ha adunk hozzá mandulavajat, földimogyoróvajat vagy kesudióvajat. Növényi tejek közül pedig bármelyik megfelel, legyen az kókusztej, zab-, rizs-, mandula- vagy diótej. Mivel sűrű joghurt állaga lesz, a tetejére mindenképpen ajánlok valami ropogtatnivalót! Tudom, ez egy költségesebb reggeli, ha az alapanyagokat nézzük, de azért lehet a költségeken faragni: banánt, avokádót lehet nagyon sokszor akciósan kapni egyes élelmiszer üzletekben (én ma pl. kiváló Hass avokádókat vettem a Lidlben 175 Ft/db áron). A fagyasztott bogyós gyümölcsök szerintem olcsóbbak, mint a frissek. A leveles zöldek szezonális áron kaphatók lassan a piacokon. Az extra szuperélelmiszer porokat el is hagyhatjuk, ez csak extra, enélkül is kiváló lesz a krémes joghurtunk. Viszont rakhatunk bele lenmagot vagy chia magot. A magvajakat és a növényi tejeket pedig mi magunk is elkészíthetjük házilag. A hozzávalók tárháza kifogyhatatlan, a fantáziátokra bízom, hogy milyen smoothie bowl-t csináltok magatoknak. Küldjetek róla egy képet, ha kipróbáltátok és ízlett! Málnás smoothie bowl Hozzávalók 3 főre: – 1 db banán, meghámozva, felszeletelve – 1/2 avokádó, kanállal kikapart húsa – egy kisebb marék leveleskel – két közepes maréknyi fagyasztott málna – 2 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál mandulavaj – 1 evőkanál lenmag – 1/2 evőkanál chia mag – 3 teáskanál baobab por – 1/2 teáskanál fahéj – kb. 300 ml mandulatej vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tetejére: hántolt kendermag, pirított natúr napraforgómag vagy tökmag, goji bogyó Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk pirított napraforgómaggal, goji bogyóval megszórva.
Málnás-csokis kosárka
2015. március 25. Éltető ételek
Nemcsak húsvétra, hanem bármikor... nagyon finom. Most málnakrémmel készítettem, de szezonálisan akár eperrel vagy cseresznyével is működik. 5 db nagy muffin lett belőle. Hozzávalók: Tészta: - 5 dkg zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg áztatott/szárított dió - 8 dkg mazsola (picit beáztatva) - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 csepp narancsolaj - narancslé, hogy gyúrható tésztánk legyen (de ne legyen lágy!) Málnakrém: - 5 dkg málna - 3 dkg aszalt áfonya vagy aszalt meggy - 1 teáskanál útifűmaghéj - pici juharszirup Csokikrém: - 1 érett avokádó - 1/2 evőkanál kakaópor - 1 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 csepp narancsolaj Elkészítése: A tészta hozzávalóit késes aprítóval morzsásra aprítjuk. A kókuszreszeléket külön, kávédarálón daráljuk meg. Gyúrjunk belőle egy masszát, de ne legyen lágy. Készítsük el a málnakrémet. Én csak egyszerűen villával összenyomkodtam, és hozzáadtam az útifűmaghéjat. A csokikrém elkészítéséhez is csak egy botmixer kell. A kosárka elkészítéséhez kell egy fém muffinforma és egy szilikon is. Az utóbbit tegyük a fém muffinformába. A tésztából csináljunk 5 egyforma darabot, és egyesével nyomkodjuk bele a szilikon formába. A fém forma azért kell, mert ez fogja megtartani a formáját a kosárkának. Ha elkészült, a szilikon óvatosan lehúzható a kosárkáról. Töltsük meg a málnakrémmel, majd a csokikrémmel.
A 30 Napos Vegán Kihívás - 1. heti menü
1-7. NAPIG: Megfogalmaztad a legfőbb célod a Vegán Kihívással kapcsolatban? Bevásárló-segédletet ITT találsz a menükhöz!Miből mennyit egyek, és a köztes étkezések témájához KLIKK IDE ! ÉS egy-két jó tanács:): - legyél rugalmas! Ha időbeosztásod éppen máshogy kéri, cserélgesd nyugodtan a napokat! Ha megmaradt étel, nyugodtan egyél, vigyél belőle másnapra is! - honnan tudsz mégis rendelni valamit, ha kifutsz az időből? : NYERSÉTEL AKADÉMIA Az ő ételeik maximálisan beleférnek a Kihívás koncepciójába, cukor, liszt- és mindenmentesek, és házhoz is szállítanak! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1. NAP Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval , 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Répa-kókusz tejshake
2015. január 7. Gréta konyhája
Bizonyára sokan kezdtek bele az újévben különdéle tisztítókúrákba, egyéb fogadalmakba. A január eleje kifejezetten alkalmas erre, legyen az egészségesebb életmódra törékvés, cukormentesség, húsmentesség, tudatosabb táplálkozás, nyersétkezés, vagy bármi, amely segít visszaállítani, vagy megtalálni végre testi-lelki-szellemi harmóniánkat. Azon túl, hogy a blogomban lévő receptek egyike sem tartalmaz állati eredetű összetevőt( hús, tej és származékai, tojás, méz), mindig figyelek arra, hogy lehetőleg gluténmentes legyen, megfelelő ételpárosítással járjon, egészséges legyen, és ami a legfontosabb, nagyon finom. Ezért is ajánlok most gyorséttermi kedvelt shake-ek helyettesítésére, egy otthon, könnyedén elkészíthető mennyei finomságot, amelyet leginkább délutáni édességre vágyakozás kielégítésére tudok elképzelni, és ami a legjobb, hogy melegen, vagy hidegen egyaránt finom, pénztárcabarát megoldás, amitől garantáltan nem lesz bűntudatunk. A gyorséttermi shake-ekkel ellentétben, az otthon elkészíthető répashake szezonális, nem tartalmaz tejterméket (hormonok, antibiotikum, vér, genny), cukrot, mesterséges adalékanyagokat, szilikonszármazékokat és egyéb mű-anyagot. Mindössze 5 hozzávalóból, egy turmixgép segítségével elkészíthető ez a habos-fűszeres finomság. Hozzávalók: 2 közepes méretű répa meghámozva, megmosva 2-3 dl mandulatej 1 dl kókuszkrém stévia cseppek ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, kardamom, szerecsendió) Hideg változat: A répákat 2-3 nagyobb darabra végjuk, majd megfőzzük, ha kihűlt pár órára fagyasztóba tesszük. A fagyott répahasábokat egy turmixgépbe tesszük a többi hozzávalóval, majd kb egy percen keresztül turmixoljuk. Kiöntjük egy nagyobb pohárba, tetejére tehetünk még kókusztejszínhabot, megszórhatjuk fahéjjal. Meleg változat. A répákat megfőzzük, vagy egy tepsiben, sütőben megsütjük, és a fentebb leírtakhoz hasonlóan járunk el, azzal a különbséggel, hogy forráspontig melegített mandulatejet adunk hozzá. Jó étvágyat!
Vadnövény naptár nyereményjáték a Collective Plant-tal
2014. december 16. Zizi kalandjai
Fotó: Glódi Balázs – MENÜ A Collective Plant ötlete kedves barátnőm, Illés Zsófi elméjéből pattant ki. Zsófi azt találta ki, hogy a városban és környékén elérhető rengeteg természeti forrással ismerkedjünk meg és tanuljuk meg hasznosítani az így vadon begyűjtött növényeket. Le kell szögeznem, hogy imádom a Collective Plant-et… azt a szívből áradó munkát, amit a hagyományőrzésért, a környezetért, a közösségépítésért tesznek szinte önkéntes alapon. Nagy rajongójuk lettem, biztosan ott leszünk Ádival jövő tavasszal az egyik vadnövény gyűjtögető túrájukon! A városi gyűjtögetés nem egy elvonatkoztatott tétel, hiszen rengeteg zöldterületen szedhetünk ehető vadnövényeket, mindössze az a praktikus tudás hiányzik hozzá, amivel életben tarthatnánk magunkat. Ezt a deficitet a Collective Plant városi, vagy városközeli túrákkal hozza be, olyan oktatási eszközökkel, ami a közösségi megosztáson alapszik. A jelenlegi tagok közös érdeklődésüknek, a fotózásnak, az újságírásnak, és az ételeknek akartak egy komolyabb csomópontot, ahol rengeteg művészeti munka, az ökoaktivizmust mélységeiben bemutató elméleti írás, és gyűjtögető knowhow áramlik keresztül. A városi élelmiszerforrásokra rámutató közös kirándulások jelentik a csoport működésének alapját, az online jelenlétben pedig egy jóval komplexebb tartalom bomlik ki. Fotó: Glódi Balázs – MENÜ A Collective Plant a gasztronómián keresztül is igyekszik befogadó lenni, ezért az ehető vadnövények elkészítési lehetőségeire sokszor vegán, glutén- illetve laktózmentes javaslatokat is tesz - a weblapon elérhető receptek egy része az ételintoleranciával élőknek is választékot kínál. A túrákon az éppen elérhető, szezonálisan termő, ehető vagy gyógyhatású növényeket kutatják fel, a résztvevők nemcsak a szedésre, hanem a feldolgozásra is kapnak tippeket, bőven a tartósítás horizontján túl. Fotó: Glódi Balázs – MENÜ A túrákon kívül szerveznek étel- és magcseréket, vadnövényes főzéseket, workshopokat (teakeverés, textilfestés). 2014. december 20-án szombaton a Lumen Zöldségesben vadnövényes karácsonyi vásárt tartanak. Ennek a bevétele a CP munkáját és minden egyes tárgy esetében az alkotó képzőművész munkáját támogatja. A vásáron kaphatóak lesznek: - vadnövénynaptár és fanzinok - gyűjtött vadnövényes/gyógynövényes karácsonyi fűszersók/fürdősók - gyűjtött gyógynövényes karácsonyi fenyőrügyes tea - vadgyümölcs-fűszer-gyógynövény bitterek - tea/fűszer matricák - festett táskák - karácsonyi képeslapok És a legfontosabb… a nemrégiben limitált példányszámban (1000 db) megjelent MENÜ szakácskönyvben is megjelentek, amely egy receptgyűjtemény, melyhez 22 budapesti alkotó adja a hozzávalókat. A szakácskönyv egyben történetek gyűjteménye is, azoké az embereké, akik a mai budapesti gasztrokultúra alakításán dolgoznak. Gratulálok a Collective Plant csapatának! A Collective Plant elérhető az alábbi linkeken: - Weboldal - Facebook - Vimeo ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : egy darab Collective Plant vadnövény naptár felhasználási ötletekkel, receptekkel. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti voltatok-e már vadon termő növényeket gyűjtögetni és ha igen, akkor mit készítettek belőle. Ha nem voltatok még, akkor is kommentáljatok, hogy például szeretnétek-e menni! :) Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki; ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a szürke I commented! kockára; ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Collective Plant Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a szürke I visited! kockára. Ezenkívül osszátok meg a játékot itt a bejegyzés alatt található megosztási lehetőségek egyikével (Facebook, Twitter). a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. december 16-tól december 19-ig lehet játszani. Eredményhirdetés december 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a nyereményt a Collective Plant postázza magyarországi címre.
Fügés turmix
Lesz megint Zöldturmix Fesztivál, Gitta meghívott így megyek! Már alig várom, ez mindig motiváció, ösztönzőleg hat rám, jó látni, hogy nem csak én gondolkodom, és bontogatom szárnyaimat a nyers étkezés irányába. Akit érdekel a fesztivál íme az elérhetősége: https://www.facebook.com/events/690458051048879/?ref=ts&fref=ts Kertemben jártam, fügebokromon érett fügét találtam. Na persze még az árusoknál is van, érdemes lehetőség szerint a szezonális gyümiket, zöldségeket beiktatni az étkezésbe, na meg a helyit! Felét befaltam, a másik feléből meg fenséges turmixot készítettem. Ez a délelőtti csemegém . A gyümölcsben található cukor az üzemanyaga agyunknak, na meg izmainkat is ez látja el energiával, bizony tervezem is, hogy futok egy jót, vagy, ha beszorulok irány a taposó. Mozogni jó, örömhormon, extra oxigén meg elektron, izzadás, méregtelenítés, anyagcsere turbózás, izmosodás, fogyás, stressz levezetése...csak néhány gondolat ami beugrott róla! Ha megnézed a gyerekeket reggeltől- estig futnak, pörögnek, nem fáradnak el. Olyanok, mint az örökmozgó, talán maga a mozgás generál még több energiát ??? Sokszor én így érzem, és ha a test energiamezejét vizsgáljuk, az aura szépen kitisztul, világosodik, erősödik, ennek fizikai magyarázata, hogy a belélegzett oxigén elektront ad le testünknek, ahogy mozgunk, több oxigénhez így több elektronhoz jutunk = igen nől az energiánk :) Fügés turmix: füge 1-2 banán fahéj kevés beáztatott mazsola
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Fogj kezet a termelővel!
2014. szeptember 18. Zizi kalandjai
Gyönyörű szalanova saláta A Felelős Gasztrohős csapatát volt szerencsém személyesen megismerni egy Makifood Húsmentes Hétfői Vacsora Klub rendezvényen tavaly áprilisban. Aztán idén tavasszal felkértek, hogy a Szimplában a Közös Lábas adománygyűjtési pályázat keretében segítsek nekik 200 főre egy nagy kondér vegetáriánus egytálételt megfőzni. Saci és Judit végtelenül kedves és lelkes csajok és rengeteg önkéntes munkát végeznek, hogy mindenki felismerje: egyszerű döntésekkel könnyen tehetünk a környezetünkért! Tegyünk fedőt a forralandó vízre; annyi vizet töltsünk csak ki, amennyit fel is használunk; ültessünk paradicsomot a balkonunkra (ha van); járjunk piacra; kerüljük a műanyag csomagolást… és válasszunk olyan éttermeket, akik maguk is így tesznek! A Fogj kezet a termelővel! projektjük egy fényképes riportsorozat a Fehérvári úti piacon áruló kistermelőkkel. Céljuk, hogy a magyar kistermelők népszerűsítésével arra buzdítsák olvasóikat, hogy az áruházak helyett kistermelőktől vásároljanak. Elbeszélgetnek a gazdákkal, lekísérik őket a földjeikre és leírják a történetüket, közel hozva az eladót a vásárlóhoz. Céljuk az is, hogy tudatosítsák, hogy az élelmiszer-előállítás milyen fáradtságos művelet, és buzdítsák a magyar lakosságot arra, hogy helyi, szezonális élelmiszereket vásároljanak az import áruk helyett. A projekt a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás című pályázatának keretében valósul meg. A témával kapcsolatban eddig megjelent cikkeiket (pl: Miért éri meg kezet fogni a termelővel?, Kofa szociológia, Savanyú igazság a szupermarketekről, stb.) + videót megtekinthetitek itt. A projekt keretén belül mutatom be az egyik kedvenc gazdálkodómat, Nemes Mátyás biogazdát és feleségét Marikát (írtam már róluk korábban a blogon), akik Fülöpjakabon gazdálkodnak. Gazdaságukban egész évben vegetációs, minimális fűtéssel fóliás és hideghajtatással fóliás kertészkedés folyik. Szabadföldön kora tavasztól késő őszig történik termelés. Egy évben 70-80 féle növényt termelnek, elsősorban biopiacra (Budapest, 12. kerület, Csörsz utcai biopiac, minden szombat délelőtt) történő értékesítésre. A helyszínen időpont egyeztetés után lehet vásárolni illetve a kert bármikor megtekinthető (részletek róla itt). Ha jól emlékszem 2006-ban mentem először a Csörsz utcai biopiacra. Fogtam a textil szatyraimat vagy egy kosarat, korán felkeltem és minden szombat reggel a biopiacon tobzódtam. I. nem értette még akkor a lényeget, ő inkább az alvást választotta. Aztán kaptam tőle egy húzós bevásárló kocsit, hogy ne kelljen szegény nekem cipekednem. Majd miután minden alkalommal közöltem vele piac után, hogy én mennyire feltöltődtem és megint milyen szuper volt kint lenni, elkezdett kijárni velem. Megérezte a piac ízét, zamatát és a piac őt is beszippantotta. Aztán megszületett Ádi, és most már hárman járunk minden szombaton a piacra. Ádi is élvezi… imádja, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt megkóstolhat nyersen, szeret futkározni a fűben és a ráadás, hogy szuper játszótéren lehet homokozni, hintázni és pelenkázó is van a MOM Művelődési házban. Tökéletes szombat reggeli családi program számunkra. Az évek során kialakult jó barátságunk Mátyásékkal azt eredményezte, hogy ellátogattunk a farmjukra, hogy megnézzük hogyan gazdálkodnak. Ebből láthattok most egy kis fényképes ízelítőt. A szomszéd farm (amelyen Gyöngyösi Sándor gazdálkodik) bárányai Mangalica malackák szintén a szomszédos farmon Gyöngyösi Sándor ganoderma gomba termesztéséről híres Lila színű szalanova saláták (a kedvenceim) Még több saláta… Kedvenc téli zöldségem, a leveleskel Kipróbáltuk a kenyérsütést is Mátyásék vadonatúj kemencéjében Gyönyörű teljeskiörlésű kenyerek, cipók A friss ropogós kenyereket Marika vegetáriánus babgulyással tálalta Az udvar uralkodója Járjatok ti is piacra, beszélgessetek a termelőkkel, gazdálkodókkal, kofákkal! Ha érdekel benneteket, hogyan gazdálkodnak, kérdezzétek meg, hogy elmehetnétek-e a farmjukra. Mindenképpen felüdülő kikapcsolódás egy ilyen látogatás, főleg a városokban élő embernek! Fogjatok kezet velük és köszönjétek meg nekik, hogy kemény munkával élelmiszert termelnek, termesztenek, amelyből ti fantasztikus ételeket készíthettek!
Padlizsán steak szendvics
2014. augusztus 5. Gréta konyhája
Mostanában nem vagyok úgy oda a padlizsánért, de mivel egészséges, folyamatosan azon töröm a fejem, hogyan lehetne finomabbnál finomabb recepteket alkotni úgy, hogy még a hozzám hasonlóak is megszeressék. Ilyen ez a recept is, és tényleg megunhatatlan uzsonnára, de akár magunkkal vihető ebéd is lehet. A zöldségeket mindig szezonálisan lehet variálni, sőt az elvetemült hedonisták tofubaconnel, és ecetes gyömbérrel is dúsíthatják, nekem úgy ízlik a legjobban :)) Hozzávalók: - 1 db padlizsán - 1 fej lilahagyma, finom karikákra vágva - 4 ek szójaszósz vagy teryaki - 3-4 ek olívaolaj -1 ek mustár - 1 tk fokhagyma granulátum - 2 tk steak fűszerkeverék - 2 tk vegamix - 1 dl veganéz (tojásmentes majonéz) -ketchup - mustár - friss fejes saláta levelek, (lehet madár, római, rukkola is) - friss, teljes kiőrlésű baguette-ek 1. A padlizsán páchoz összekeverjük egy nagyobb tálba a szójaszószt, az olívaolajat, a fokhagyma granulátumot, a vegamixet, és a steak fűszerkeveréket és 1 ek mustárt. Jó alaposan összedolgozzuk. 2. A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük,és ujjnyi (kb. 1cm) vastagságúakra felvágjuk.(lehet hosszában is.) 3. Minden padlizsánkarikát megforgatunk minden oldalról a páclében, és elhelyezzük őket egy tányéron. 4. Egy tapadásmentes serpenyőben kevés olajat hevítünk, majd ha már elég forró, belehelyezünk annyi karikát, amennyi még kényelmesen elfér benne. Magas hőfokon 1-2 percig mindkét oldalukon megpirítjuk, majd közepesre vesszük a hőmérsékletet, és kevés vizet aláöntve lefedve pároljuk kb.5 percig, majd megforgatjuk, még 5 percre. Levesszük a fedőt, és addig pirítjuk, míg csodásan meg nem barnulnak. 5. A baguette-ket hosszában felvágjuk, megkenjük veganézzel, majd rátesszük a salátát, a meleg padlizsánsteaket(1 baguette-re kb 3 karika fér), lilahagymakarikákat. A baguette tetejét megkenjük ketchuppal, és ízlés szerint mustárral, majd az egészet összeforgatjuk. Tipp: Jól illik hozzá még a paradicsom, friss hónapos retek, lilahagyma helyett póré, vagy uborka is. Szezontól és hűtőtartalomtól függően. A veganézt viszont sose hagyjuk ki! Jó étvágyat!
Őszibarackos hajdina kása
2014. július 27. Éltető ételek
Egy újabb egyszerű recept. Egyedüli meló a hajdina csíráztatása. Ilyenkor nyáron kifejezetten jó csírákat fogyasztani, mert hűtő hatása van. Szezonálisan bármilyen gyümölccsel készíthetjük, most az őszibarack csücsült a hűtőben, így ez lett a reggelim. Hozzávalók: - 2 őszibarack - 2 evőkanál hajdinacsíra - fahéj, vanília - 2 evőkanál chia mag (nemcsak remekül sűrít, hanem szuper omega3 forrás) - kis marék aszalt meggy - tetejére: őszibarack és aszalt meggy Elkészítése: turmixoljuk össze, a tetejét szórjuk meg a gyümölcsökkel.
Nagy lépés nekünk, kis munka a napnak – AZ ASZALÁS
2014. július 21. Szelíd életmódváltók
Nem titok, napimádó vagyok, főleg, hogy félig délinek egy olyan országban sikerült megszületni, ahol rendkívüli alacsony a napsütötte órák száma. Ha már a teremtéstörténettel kezdek, és esetleg nehezen érthető, hogy miért írok akcentussal: Lettországban születtem és nőttem fel, de amolyan helyi furcsaságként, hiszen a neven, temperamentumom és kinézetem cseppet sem éjszaki. Idejön a déli rész: apám grúz volt. Hogy jön ez az aszaláshoz?Egyenesen és gyalog, hisz Grúzia az a hely, ahol mindent, ami megterem a legizgalmasabb formában nappal kerül tartósításra. Na jó, kis költői túlzás, hogy minden, de ennyit azért elbír a pixelköltészet, ugye? Idén elhatároztam magam, hogy aszalni fogom. Első körben körbe néztem a blogvilágban, hogy csinálják a profik. Meglepődtem, de nagyon – esetek nagy részében aszalógépet vagy sütőt használják. 8-10 órát futtatni az áramot? A tudatos életmód nálam feltételezi, hogy teljes egészben tekintem a folyamatokat és ahhoz, hogy aszalt meggyet csináljam házilag, nem pazarlom az áramot. Mert nyár van és SÜT A NAP! Fenntartható rendszer alapja pedig az, hogy helyén kezelünk a dolgokat, szezonálisan és maximálisan kihasználva megújuló energiát. Napnak, pedig, nem fáj, ha rásüt +3 kg meggyre, ugye? Szóval úgy döntöttem, hogy élek a nap melegével és aszalok. Az aszaláshoz melegre és levegőre van szükség, nedvesség és pára, viszont nem kedvez. Tapasztalatom szerint napos időben az átlagos aszalási idő meggy, szeletelt barack vagy szilva esetén 2 nap. Nincs erre készített aszalótálcám, így leterített sütőpapírra teregetem ki a gyümölcsöket. Első próbálkozásoknál csak úgy a teraszra tettem kövekkel megtámasztva a széleket, nehogy a szél felborítson. Aztán rájöttem, hogy ezt nehéz mobilizálni éjszakára, amikor legalább a tető alá érdemes rakni, de jobb, ha beviszünk, akkor az állatok, a rovarok, stb, se piszkálnak. Erre jött a kemping asztal és nagy gyúródeszka. Mindkettő kifér az ajtón és gyorsan átvihetőek egyik helyről a másikra. Persze ahogy a nap más-más helyen süt a nap folyamán, mobil aszalóval könnyebb követni. Eltelt 2 nap, készen vannak az aszalványok. Most akkor hogyan tovább. 2 mód van rá: zárható üveg – több helyet foglal, ha bepárásodik, bepenészedhetnek az aszalványok, de mutatós, és ha lezárva száraz helyen áll, jó megoldás. Én a régi jó papír módszer híve vagyok. Annak idején a lett nagymamám régi cukor csomagolásokat rakta félre és azokban az aszalt almát tárolt télre. Lettországban max. almát lehet aszalni és azt is a tűzhely mellett. Szóval papír mellett döntöttem. Sütőpapír tölcsérekbe teszek és csipesszel lezárom. Azthiszem egyelőre ennyi, folytatom a kísérletezést és mesélek, mire jutottam. Jön a paradicsom szezon, ugye? Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Vegán babák hozzátáplálása, 6 hónapos korban
Az utóbbi időben nagyon sok megkeresést, kérdést kaptam a vegán babák hozzátáplálásával kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, közkinccsé teszem azokat az infókat, amiket én használtam anno' a saját gyerekeimnél is (akik 15 hónapos korukig voltak vegánok). Konkrétan egy könyv volt nekem nagyon nagy segítségemre: 'Dreena Burton: Vive le Vegan' c. könyve, mely valójában egy vegán családi szakácskönyv, a vegán babák hozzátáplálásos infóival kiegészítve, és emellett a Kismama Magazin Hozzátáplálási táblázata. Itt a blogon találtok egy régebbi összefoglaló táblázatot, amiben ennek a két forrásomnak a legfontosabb részeit vegyítettem össze, most ehhez adok még majd plusz infókat, életkorokra lebontva. Bízom benne, hogy sokak segítségére lesz! Hát lássuk!:) Hogyan induljunk neki? Bővebben... Betöltött 6. hónaptól bevezethető ételek Lehetőség szerint próbálj meg bió friss, vagy bió fagyasztott hozzávalókat használni, a szezonális adottságok alapján! Gyümölcsök: alma, őszibarack, meggy Nyersen, reszelve, vagy kicsit megpárolva és pürésítve. Használhatsz/ készíthetsz bio almaszószt is. Az almát és az őszibarackot erőteljesen szokták növényvédőszerezni, ezért igyekezz bio minőséget beszerezni, ha tudsz! Zöldségek: burgonya, édesburgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye A burgonya is tipikusan az a zöldség, amit sok növényvédőszerrel kezelnek. Ha teheted, bio minőséget szerezz be belőle! Burgonya, édesburgonya, sütőtök: érdemes sütőben sütött verzióval próbálkozni, mert sokkal ízesebb lesz az elkészült zöldség. 200 fokon kb. 40 percig lehet sütni, utána kikanalazni a belsejét, és pürésíteni egy kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Sárgarépa: puhára párolás után lehet pürésíteni kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Fehérjét miből?: anyatej Gabonák: gabonapelyhek Először a gluténmentes gabonapelyhekkel kezdjük: 1. rizspehely 2.kukoricapehely 3.kölespehely 4. hajdinapehely A Kismama Magazin ajánlása szerint teljes kiőrlésű gabonát (pl. barna rizst és teljes kiőrlésű liszteket) csak 1 éves kor után adjunk... További ajánlásuk szerint a gluténes gabonákat kaphatja 1 éves kor előtt is a baba, viszont a gabonák bevezetésénél először mindenképpen a gluténmentesekkel kell kezdeni, majd ezeket kövessék a gluténesek a fent megadott sorrendben! Lisztérzékeny családoknál erre különösen kell figyelni a csecsemőnél!
Vegán Kihívás 3. hét menüje
A Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető már a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN is!! HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti
Ez az étel a téli időszakban nagyon jól feltölt sok vitaminnal a szezonális brokkoli és a vörös káposzta segítségével. A recept ajánlása szerint akár hidegen is fogyaszthatod a kész ételt tésztasalátaként, így a munkahelyedre is vihetsz belőle (bár én a tésztát bevallom többnyire frissen szeretem, de Neked hátha így is bejön!;) És ha rizstésztával készíted, gluténmentes is lesz! Brokkolis - vörös káposztás spagetti Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g teljes kiőrlésű spagetti (vagy rizstészta a gluténmentes verzióhoz) só 160 g sárgarépa, kis kockákra vágva 70 g lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma 150 g brokkoli, rózsákra szedve 60 g piros kaliforniai paprika, felaprítva 80 g olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve (kénezetlen!), vagy friss paradicsom, felaprítva 70 g lila káposzta, vékony csíkokra vágva 2 ek. olívaolaj 1/2 tk. aprított oregánó 1 késhegynyi aprított kakukkfű 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. paradicsompüré 1 ek. fehér mandulakrém (vagy pl. házi kesukrém) 70 ml szénsavmentes ásványvíz őrölt fekete bors 1 ek. aprított bazsalikom Főzzük meg a tésztát enyhén sós vízben. A felforrósított olajon pirítsuk a hagymát kb. 2 percig. Adjuk hozzá a répát, a fokhagymát, a káposztát, a paprikát és a brokkolit, és közepes tűzön pirítsuk még kb. 4 percig. Tegyük bele az oregánót, a kakukkfüvet és a kurkumát. Az aszalt paradicsomot keverjük össze a mandulakrémmel, a paradicsompürével és az ásványvízzel, majd öntsük a zöldségekre. Sózzuk-borsozzuk, és keverjük el a szószt a tésztával, majd az aprított bazsalikommal díszítsük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Biopiac & átvariált kelkáposzta főzelék
2014. február 17. Vegasztrománia
Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők csak szezonális zöldségeket árulnak és olyan salátaféléket, amikről eddig életemben nem hallottam. Vettem póréhagymát, csicsókát, lila káposztát, és hatféle salátát: vízitormát, tyúkhúrt - a többinek elfelejtettem a nevét, pedig tisztességgel végigkérdeztem. Sütött a nap, isteni volt. Zöldre és főzelékre vágytam. Azt találtam ki, hogy csinálok egy kelkáposzta főzeléket csicsókával (az egyetlen zöldség, amivel még barátkozom), kicsit más ízekre hangolva. Azt kell, hogy mondjam, zseniálisan sikerült! Nagy újításom benne, hogy vegán, és kesudióval krémesítem. Telitalálat! Alapvetően szerettem volna felismerhető részeket is hagyni benne, de ez félresikerült, az esztétikai érzékem pedig nem engedte, hogy úgy maradjon. Egy nagyon sűrű krémleves lett belőle, ami viszont arra vezetett rá, hogy a folyadék mennyiségével lehet variálni, így az alapokat felhasználva lehet belőle krémleves, főzelék, püré köretnek, vagy krém kenyérre. Átvariált kelkáposzta főzelék Hozzávalók: (2 adag) 1 kisebb vagy 1/2 nagy póréhagyma felkarikázva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 kis darab (1 1/2 - 2 cm-es) gyömbér lereszelve 4 csicsóka megpucolva, kockákra vágva 1/2 kisebb fej kelkáposzta csíkokra vágva 1/2 zöldségalaplé 3/4 csésze kesudió egy éjszakára beáztatva, lecsepegtetve só frissen őrölt fekete bors 1 kk garam masala 1 kk curry fűszerkeverék (koriander, chili, kurkuma, fahéj, római kömény, édeskömény) 1/2 lime 1-2 ek kókuszolaj (vagy más növényi zsiradék) Felhevítettem a kókuszolajat, majd a póréhagymát, a gyömbért és 1 fokhagymát kb. 5 percig pirítottam. Hozzáadtam a csicsókát és a kelkáposztát, pirítottam együtt pár percig, majd felöntöttem az alaplével. Hozzáadtam a maradék fokhagymát, sóztam, fűszereztem. Kb. 10 perc alatt megpuhultak. Ekkor hozzáadtam a kesudiót, és botmixerrel pürésítettem (kivehetünk kelkáposztát és csicsókát, amit tálalásnál visszateszünk a tetejére). Rácsavartam a lime levét és összekevertem. Feltétnek sárgarépás falafel golyókat és tyúkhúrt használtam, de el tudom képzelni tükörtojással is, vagy..
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!
Új, szezonális főzőtanfolyam: indiai ételek a tavasz színeiben
Új tanfolyammal indítjuk a tavaszi napokat. Különleges és egyszeri lehetőség az indiai konyha rajongóinak: szezonális alapanyagokból összeállított menü elkészítése. Egyrészt azért, mert az egészséges étkezés alapja az évszak szerinti zöldségek és gyümölcsök előnyben részesítése, másrészt azért,... tovább>>
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben). A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.) A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe. Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba. A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje. Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :) Frissen préselt vörös démon juice Hozzávalók 2 főre: - 3 db kis cékla, meghámozva - 2 db alma, kimagozva - 1 db narancs, meghámozva - kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva - 1/2 citrom kifacsart leve Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk. Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
A Vigyázat ehető!-filmhét megnyitója a Grund Kertben - az ÉletKonyhával
2012. november 30. Répa Konyha
Témák: tájfajták, közösségi kertek, termelői piacok, menza, mezőgazdasági sokféleség, önellátás. Szervező: Grund Kert, Messzelátó Egyesület, Védegylet. Időpont: 2012. december 2., vasárnap, 16.00 - 19.00 Helyszín: Grund, Nagytemplom u. 30, VIII. kerület, Budapest 2012. december 1-9. között országos közösségi filmhetet rendez a Védegylet a mezőgazdasági sokféleségről. Terítéken a tájfajták, a közösségi kertek, a termelői piacok, a menza és az önellátás. Az esemény keretében több mint 100 helyi közösség vetít majd filmeket országszerte. Több helyen kísérő eseményekre is sor kerül, mint például kerttervezés, kolbásztöltés, teadélután, batyús kóstoló, bevásárló közösség ünnepélyes megnyitója, magbörze. A filmhét megnyitóját Budapesten, a Grundon tartjuk december 2-án vasárnap, a Védegylet, Grund Kert és a Messzelátó Egyesület közös szervezésében. Mi is színes programmal készülünk. Lesz befőttcsere, élő népzene, filmvetítés, kóstoló és tippek arról, hogy milyen különlegességekkel dobjuk fel a kertünket és hogyan együnk télen is változatosan. -------------------------- - RÉSZLETES PROGRAM: -------------------------- - 16.00 - 17.00 BEFŐTT- ÉS RECEPTCSER, ÉLŐ NÉPZENE Hozd el a felesleget házi (!) lekvárjaidból, chutney-dból, lecsóból, befőttből, krémekből, s cseréld el mások által készített finomságokra! Bolti lekvár és befőtt nem játszik! Szabályok: Tedd ki portékádat egy felirattal (neved, termék neve, miből készült). Egyezz meg valakivel,és cseréld el. Te döntöd el, megéri-e neked 5dl szilvalekvárt elcserélni 1l lecsóra! A receptcseréhez küldd el nekünk kedvenc receptedet (receptjeidet) e-mailben a gyakornok@messzelato.hu címre, vagy Tedd ki azt Facebook eseményünk oldalára. A receptek témája: befőzés, vagy téli (szezonális) receptek. Ezekből egy receptfüzetet állítunk össze, melyet közzé teszünk majd a honlapon. A befőtt csere-bere alatt a Tűz Lángja, egy fiatal, kreatív népzenei együttes fog nekünk játszani moldvai csángó zenét ötvözve a manouche jazz és a blues elemeivel. A Tűz Lángja fellépett több alkalommal is a programjainkon, például egy gasztro-művészeti kiállításunkon a termelői piacokról, és a filmhét keretében bemutatott ,,Ellenálló vetőmagokcímű filmben is az Ő zenéjüket hallhatjuk.www.tuzlangja.hu/ 17.00 - 18.00 FILMVETÍTÉS - Virul a gerillakertészet a nyolcban: a Grund-kert - Közösségi kertek Budapest szívében: a Leonardó kert - Prinzessinengarten - 1.számú mítosz: Ipari mezőgazdaság nélkül éhezni fog a világ - Tájfajták bevetésre várva - Teri néni is megette, te sem fogsz belehalni (1 rész) - Termelői Piac a Szimpla Kertben - Ajándék gazdaság a Háromkaptár Biokertben és másutt 18.00 - 19.00 KONYHAKERTI ÉS FŐZÉSI TIPPEK, KÓSTOLÓ Kert otthon - előadás Minden, amit a konyhakertünk elbír, vagy a balkon, a virágláda, a virágcserép. Hazai tájfajták és egzotikus gyümölcsök, zöldségek, és néhány virág - csak az íz kedvéért. Az előadást Bihari Balázs és Halász Krisztián tartják. http://www.facebook.com/ valeyrac.ex Vegán ínyencségek a konyhában - előadás és kóstoló Együnk változatosan télen is! Ismerd meg, hogy mit tudsz kihozni kerti alapanyagokból a leghidegebb évszakban is! Vitamindús és élő ételek az Élet Konyhájából. Praktikus ötletek, receptek, vizuális kalandozások. A kóstolóval egybekötött előadást Repka Ágnes tartja. www.eletkonyha.hu
Őszi zöldségleves bazsalikommártással (laktovegetáriánus vagy vegán)
2012. szeptember 27. Dulmina tündérkonyhája
Nagy sikere volt nálunk múlt hétvégén ennek a szezonzöldségekből készített, igen tartalmas és ízletes levesnek. Ne ijedjünk meg a sokféle hozzávalótól, csak a szezonális kínálat nagyobbacska szelete a piacról, csupa színes és tápláló finomság. Mint ilyen vegyes formációknál általában, bizonyos mértékig tetszés szerint alakítható az összetétel, tehát az sem baj, ha valami kimarad, de ha árválkodik
Kifőztük 2012/6.
2012. május 27. Dulmina tündérkonyhája
Megjelent a Kifőztük gasztromagazin júniusi száma, sok-sok szezonális recepttel a kora nyár jegyében. Az újság a kifoztuk.hu oldalról tölthető le.
CSAK SEMMI FAXNI
Amikor először találkoztam a nyers vegán étkezéssel, eleinte előfordult, hogy elhúzodtak az ételkészítesek. Idővel, ahogy belejöttem és megismertem az új technikákat, már otthonosan mozogtam ebben az eddig ismeretlen világban, ment már minden, mint a karikacsapás. De történt más is: leegyszerűsödtek az igények. Nem vágytam már nap mint nap komplikált ételekre, több fogásra. A zöldségek, gyümölcsök önmaguk szépségével is elcsábítottak. Egy kis krémet kellet már csak elkészítenem és mártogattam, csomagoltam, hajtogattam. Ahogyan a zöldség textúrája engedte. Most már talán ezek a legizgalmasabb ételek számomra. A zöldekhez tavaly télen még másképpen viszonyultam. Nem kívántam őket a hidegben annyira. Talán ez a természetes, hiszen ezen az éghajlaton nem is igazán szezonális a sok saláta féle télvíz idején. De idén fontos szerepet játszanak a mindennapjainkban. Nem mindenkinek tűnik egyszerűnek bio zöldekhez jutni ezekben a hónapokban, de ajánlom mindenkinek a bio piacokat (Budapesten a jól ismert Csőrsz utcai vagy az újpesti), közösségi szerveződéseket termelői alapanyag beszerzése céljából (ilyen pl. a Szatyor), illetve a már házhoz is szállító biotermelőket (pl a Lile). Hétvégi vacsora :) (Fodros kel, tyúkhúr, dió, cékla, sárgarépa, pok choy, paradicsomos pesto)
mindennapi kenyerünk
2011. október 22. Vegasztrománia
úgy látszik, kenyeres napokat élek. 1 hete etetem a kovászomat (szépen fejlődik), néhány napja pedig meghívást kaptam a Makifood által szervezett Kaldeneker György "mindennapi kenyerünk zöldséglekvárral és chutneyval" kurzusára. "a kenyérsütéshez nem kell más, csak egy adag bátorság." - Gyurinak ezzel a mondatával indult a pénteki főzőtanfolyam, mely a "lekváros kenyér" becenevet kapta. négyféle kenyeret sütöttünk, datolyás cipót, mediterrán töltött kenyeret, sütőtökös focacciát és vadrizses kenyeret. ezek közül számomra ez utóbbi volt a legizgalmasabb, a különleges hozzávaló és a kreatív formája miatt. vadrizses kenyér s hogy a végén legyen mivel elfogyasztani a kenyereket (bár magukban is megállják a helyüket), készítettünk hozzá lilahagyma lekvárt, sütőtökös chutneyt, és zsályás birsalma lekvárt. sütőtökös chutney és zsályás birsalma lekvár nagyon jó hangulatban telt el a három óra, dagasztottunk, aprítottunk, kevertünk, nyújtottunk, formáztunk, kérdeztünk, beszélgettünk, és nem utolsó sorban ettünk. mediterrán töltött kenyér nagyon tetszett, hogy szezonális hozzávalókkal dolgoztunk, jó volt testközelből megtapasztalni, hogy a liszt - víz - élesztő hármasa néhány kiegészítővel mire képes. sütöttem már kenyeret eddig is, de ez a kurzus megerősített abban, hogy egy kis energia-ráfordítással tényleg előállíthatjuk otthon mindennapi kenyerünket, egy-egy vendégség alkalmával pedig kenyér-költeményekkel kápráztathatjuk el barátainkat. Megosztás
édeskömény télen-nyáron
azt a rész most ugorjuk át, miért is szünetelek. hosszú.. (például pont azért, mert már túl hosszú lenne az összes dolgot leírni, amit szeretnék :) inkább jöjjön végre egy recept: tél van, és alig találok valamit, amit meg tudnék enni. a gyökérzöldségek valahogy nem esnek jól, de a paradicsom, az uborka és tárasaik is régóta hiányoznak a hűtőmből. a biotermelők egén sem süt többet a nap ilyenkor, és talán nemcsak az íztelen termények, de a természeteshez egyre közelítő életmódom is azt diktálják, hogy ne vegyek primőr zöldséget. az édeskömény viszont maradt, ezt bármikor meg tudnám enni. a másik jockernövényem a cukkini, igaz ezzel vannak azért fenntartásaim ilyenkor, de a banánnal, naranccsal is vannak.. és hát valamit mégiscsak kell enni: azt, ami jól esik. nyár óta tervezem az édesköményes receptem megosztását, fotók készültek is, de a posztig nem jutottam el. pedig igazán egyszerű: az édesköményt félbe majd hajszálvékony szeletekre vágom (a torzsáját kivéve). így elvágom a rostokat - amiket különben macerás lenne rágni - mégis dekoraív szeleteket kapok. a zöldjét lazán aprítva keverem hozzá. erre jön az öntet, szezonális gyümölcs. nyáron barackot tettem hozzá, turmixolva vagy kockázva, ősszel és amíg még volt finom, körtét. most már az sem az igazi, de az aszalt gyümölcsöket áztatva, turmixolva nagyon szeretem ilyenkor. sűrűn lekvárnak, hígabban pudingnak akár fűszerekkel, vagy a friss gyümölcsturmix téli változataiként.. és öntetként például édesköményre! :) a nagy kedvenc pedig a füge, szinte bármikor bármennyi jöhet, az édesköményt is azzal készítem mostanában.
Kitchari készítése videó
2023. március 22. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari milyen tápláló, egészséges, a szervezeted megtisztulását elősegítő étel már sokszor írtam. A blogon számos kitchari receptet is találahtsz. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. Most az egyik kedvenc tridosha kitcharimat készítettem el és arra gondoltam, vendégül látlak a konyhámban és megmutatom Neked, hogyan készítem el. Megkértem a férjemet vegye fel videóra, hogy Te is meg tudod nézni:) A receptet részletesen leírva egy korábbi bejegyzésben olvashatod: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/02/kitchari-tridosha.html Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Szezonális Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati
Egészségmegőrzés februárban - aktualitások
2022. február 18. Élj harmóniában
Február van... sorra jönnek az ismerősök és a tanulóim fáradtak, folyik az orruk, megfáztak... Az ájruvéda több ezer éves tudással és tapasztalattal rendelkezik a világ hatásairól. Ha Te is megfigyeled a természetet február a tisztulás ideje, a természet átáll téli üzemmódról a nyári időszak előkészítésére. A talajvíz megemelkedik, mert a talaj a fölösleges tél folyamán felgyűlt csapadékot, hólevet, etc. kidobja magából . Az állatok is levedlik a téli bundájukat. A nap korábban kel és később fekszik. Ilyenkor a tested is elkezd a téli szigetelő zsírok felépítéséről átállni, és a zsírban elraktározott lerakódásoktól megszabadulni, kioldja a salakanyagokat. Amikor a tested elkezd méregteleníteni, tapasztalhatsz fáradtságot, néhány hétig étvágytalanságot is. Ahogy a salakanyagok a vérbe kerülnek, hatást gyakorolnak a vér sűrűségére és terhelik a májad. Tapasztalhatsz lelassultságot, fáradtságot, fázékonyságot, és máj érzelmeket - frusztráció, keserűség, depi, kritika, elégedetlenség. De ne aggódj ezek elmúlnak, ahogy megyünk a tavaszba. Ha túl sok salakanyag, nyálka van a szervezetben , akkor attól szabadulni szeretne a szervezeted, így orrfolyást, megfázásos, influenza szerű tüneteket is érezhetsz. Ezt megelőzendő, jó ha elkezded támogatni a test méregtelenítő folyamatait. Mit tehetsz? Fő szabály, ha nincs étvágyad ne egyél, nyugodtan hagyj ki egy egy étkezést. Az étvágy elveszítése szezonális. Érdemes ebben az időszakban szárító és melegítő, könnyű ételeket fogyasztani, gabonák, párolt zöldségek hüvelyesek. Lentebb részletezem is. Kerüld a húst, a nyálkásító ételeket, gyümölcsöket, tejterméket, élesztős dolgokat, édességeket és a zsírokat. A tavaszi böjtök segítenek megtisztítani a szervezeted a sok felgyűlt salakanyagtól és megszabadulhatsz a télen feljött fölös kilóktól. Nem véletlen, hogy minden ősi kultúra összhangban a természettel, erre az időszakra időzített valamilyen böjtöt az egészségmegőrzés érdekében. A böjt kiválasztásánál, vedd figyelembe ájruvédikus alkatodat is. A böjtökről részletesen a blogon már írtam: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2020/03/bojt-tehermentesites-meregtelenites.html Mozogj rendszeresen - séta, kirándulás, jóga, könnyű súlyokkal konditerem, a lényeg, hogy mozogj. Napközben ne feküdj le aludni. Este próbálj 22:00-ig elmenni aludni, mert a méregtelenítéshez szükséges , hogy időbe ágyba kerülj. Február, márciustól kevesebb alvással is kipihentebbnek érezheted majd magad. Ha feszültséget, frusztrációt, türelmetlenséget tapasztalsz segíthetnek keserű ételek. Használj kurkumát, mert segít javítani a keringést, tisztítja az ereket nyirokrendszert és harmonizálja a máj működését. Jó még a lepkeszegmag is. Ha hízásra hajlamos vagy és sok nyálka van a szervezetedben a csípős fűszerek segítenek megszüntetni a nyálka felhalmozódást. A gyömbér, feketebors kiváló választások. Szuper élelmiszer februárban cékla, jó még a répa, brokkoli és a káposztafélék is a salaktalanítás támogatására. A hüvelyesek is segítik a belek tisztulást februárban . pl. csicseriborsó, mungóbab. Ebben az időszakban szuper a hajdina és a rozs. A kenyérféléket kerüld inkább, mert nagyon nyálkásítanak. Ha az ételre csepegtetsz egy kis citromlevet az is segíti a zsírok bontását. Egy szuper kis recept mostanra hajdina céklás zöldségekkel: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/02/ceklas-zoldsegek-hajdinaval.html Jó egészséget kívánok:) szeretettel KAti #ájurvéda #tél #méregtelenítés #február #szezonális #egészségmegőrzés
Szeder turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. február 20. Zizi kalandjai
Február környékén nagyon elkezdem kívánni a tavaszi zöldeket: medvehagymát, friss zöldfűszereket, salátákat, és a nyári gyümölcsöket: az epret, a málnát, a szedret, a ribizlit, majd jöhetnek a barackok és a dinnyék. Ilyenkor elkezdek egy kicsit nem szezonálisan enni, veszek egy cserepes bazsalikomot, amiből csinálok pestot, vagy veszek többféle fagyasztott bogyós gyümölcsöt és csinálok belőlük... Source
Gyümölcsös lepény
2019. április 5. Éltető ételek
Amikor a gyerekek hazajönnek az iskolából, az edzésről, mindig éhesek. Ezért az ebéd készítésekor már előre megtervezem, hogy mit fognak a gyerekek uzsonnázni. Legyen tápláló, egészséges, és a gyerekek is megegyék. :) Szóval így esett ma a választásom erre a csupa gyümölcsös lepényre. Ahhoz, hogy a tészta ne legyen száraz, tettem bele túrót (legközelebb ricottával készítem, mert annak jobb az emészthetősége). Jól megborítottam a tetejét fagyasztott vegyes, bogyós gyümölcsökkel, de szezonálisan kerülhet rá lédús barack, szilva vagy akár cseresznye is. Hozzávalók: - 35 dkg teljes kiőrlésű liszt (én alakort használtam) - 15 dkg fehér tönkölyliszt - 25 dkg túró - 1 tk. só - 1 ek. méz - 2 ek. olívaolaj vagy olvasztott kókuszolaj - kb. 2,5 dl langyos víz - 2 dkg élesztő - gyümölcsök - 1-2 evőkanál kókuszcukor - lekvár (én áfonyalekvárt használtam) - fahéj - vaníliapor - mandula Elkészítése: - A lisztet öntsd bele egy tálba, majd a közepébe morzsold bele az élesztőt. Szórj rá egy pici cukrot, és önts rá kevéske meleg vizet. Hagyd pár percig az élesztőt felfutni. - Ezután keverd hozzá az összes hozzávalót. A vizet fokozatosan adagold hozzá, egy kalács állagú tésztát dagassz belőle. - Takard le, hagyd pihenni kb. 1 órát. - Közben a gyümölcsöket készítsd elő, ha szükséges, vágd cikkekre. Keverd hozzá a cukrot és a fűszereket. - A megkelt tésztát felezd meg (két adag készül belőle). Lisztezett zsírpapíron nyújtsd ki kb. ujjnyi vastagra. Tedd tepsibe (én a tepsi aljára szoktam ráhúzni). Kb. 2-3 evőkanálnyi lekvárt csepegtess rá, kicsit kanállal kend szét, majd jó sűrűn szórd rá a cukros gyümölcsöt. A tetejét szórd meg durvára tört mandulával. Sütés előtt kb. 15 percig hagyd pihenni. - Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. - Kb. fél óra alatt süsd aranyszínűre.
Idény zöldségek, gyümölcsök - november
2018. október 27. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) November hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod
Vaniliás kekszes pohárkrém "tejszínes" gyümölcsökkel
2018. március 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Melindától érkezett ez a variálható recept. A fantáziádra van bízva, hogy milyen módon rétegezed a következő alapanyagokat: - 1 csomag lidl-ben kapható vegán édes keksz - 1 csomag vanilia pudding megfőzve, lehűtve - 1 doboz vegán tejszínhab felverve - szezonális gyümölcs (fagyasztott is jó) [...] Bővebben!
Vegán életmód – Slow Budapest és az anti-határidőnapló + nyereményjáték
2017. november 9. Zizi kalandjai
A 2018-as naplók háromféle borítóval érkeznek… Amikor a Slow Budapesttől megkerestek az anti-határidőnaplóval és elolvastam, hogy miről szól a mozgalom célja, miért hozták létre a naplót, egyből igent mondtam egy közös bejegyzésre és nyereményjátékra. Röviden a lényegük: “Szeretnénk megállítani az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik.” Nálam óriási probléma, hogy lassítsak, hogy foglalkozzak magammal, vagy, hogy inkább leüljek a gyerekkel játszani, a teregetést pedig hagyjam későbbre. Ez az anti-határidőnapló biztosan segíteni fog abban, hogy lassítsak, hogy végiggondoljam egy napomat, egy hetemet, egy hónapomat. Nagyon szép és egyben cuki grafikákat készítettek hozzá… ma este, amikor már nem bírtam a fiúkkal, elővettük, mint újdonságot és a grafikák alapján meséltem nekik, énekeltem vagy mondókákat mondtam, éppen azokat, amik eszembe jutottak a rajzok alapján. A naplóban tanácsokat olvashatunk a lassuláshoz, minden hónapban lejegyezhetjük, hogy mi az, ami számít igazán, kikkel szeretnénk találkozni az adott hónapban, mi a heti mottónk. Ezenkívül a napló bemutatja az adott hónap ünnepeit (akár a farsangtól kezdve, Micimackó napjáig, a Föld napjáig, vagy a nemzetközi palacsinta napig). Minden hónapban bemutat három zöldséget, gyümölcsöt vagy magot, amit érdemes szezonálisan fogyasztani. A hónap lezárásaként pedig leírhatjuk, hogy milyen slow emlékeket viszünk magunkkal és mit kívánunk magunknak a következő időszakra. A naplóhoz tartozik két kis ív matrica is, amelyekkel színesíteni tudjuk a napjainkat! A mai digitális világban számomra jó érzés kézzel papírra írni, meg újra visszatérni a kézzel fogható, finom papír illatú határidőnaplóhoz, amit évek óta már nem használok! A slow mozgalom egyébként Magyarországon újdonság, de világszinten “…1986-ban indult el Olaszországból, a kezdetét egy olasz gasztroblogger, Carlo Petrini tiltakozásához kötik, aki az olasz kultúra egyik legfontosabb jelképénél, a római Spanyol Lépcsőknél egy gyorsétterem megnyitása ellen lépett fel. Ekkor még csupán az étkezés, a slow food volt a mozgalom fókuszában, innen ered az elnevezés is: egy mozgalom, ami a fast (food) ellen lép fel.” A Slow Budapest alapítója, Krajcsó Nelli, a saját, túlhajszolt életére keresett megoldást, amikor találkozott egy, a nemzetközi slow mozgalomról szóló cikkel, ami hangosan üzente felé, hogy Lassíts!. Csapatával a kezdetektől arra keresi a választ, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban, az információs túlterheltségben, és egy nagyvárosi környezetben egyensúlyt találni. Nellivel készítettem egy mini interjút az anti-határidőnapló születéséről. Aki pedig részt vesz az interjú után a nyereményjátékban, az növeli az esélyét annak, hogy tulajdonosa legyen egy 2018-as csodaszép anti-határidőnaplónak! Mi az anti-határidőnapló? Az anti-határidőnapló a Slow Budapest Magyarországon egyedülálló naplókoncepciója, ami segíti az embereket a mindennapi egyensúly megtalálásában, ahogy mi mondjuk, a lassításban. A benne lévő vicces rajzok, kedves kérdések, matricák és a számos megállító és továbbmozdító tanács és emlékeztető kreatív ötleteket adnak a mindennapokban, tanítanak, és a slow felé vezető szemléletváltásban segítenek. Az anti-határidőnapló kidolgozásában egészségpszichológiai alapokat, a nemzetközi slow irodalmat és mindfulness technikákat használunk. Az anti-határidőnaplók belseje újrapapírra lett nyomtatva, ásványolajmentes, újratermelődő növényi olaj alapú környezetbarát nyomdafesték és karbonsemleges, zöld technológia felhasználásával. Anti-határidőnaplóink nyomtatásával idén 25 fát mentettünk meg a kivágástól. Honnan, hogyan jött az ötlet, hogy elkészítsétek? 2014-ben azon gondolkoztam a csapatommal, hogy milyen jó lenne egy olyan dolgot létrehozni, amivel mindennap tudjuk az embereket inspirálni a lassításra. Határidőnaplót sokan használnak, jól meg lehet tölteni kedvességgel és játékkal, és mi már akkoriban is nagy hangsúlyt fektettünk az igényes vizuális megjelenésre, sok tehetséges grafikussal dolgoztunk együtt, ezért úgy éreztük, ebben a formában tudnánk a legjobban átadni a slow szemléletet az embereknek. És hogy miért lett anti-határidőnapló? Azért, mert a határidőnaplóba általában a stresszes, határidős dolgokat írjuk csak le, de elfelejtjük a feltöltő, pihenést hozó tevékenységeket vezetni benne. Mi az egyensúly megtartására emlékeztetünk, hogy az élet ne csak a határidőkről szóljon! Kikkel dolgoztatok együtt a napló elkészítésén? Ghyczy Dia és Máté Dani grafikusokkal dolgoztam együtt, akik ezt a komplex és több mint 3 hónapos munkát idén is nagyon jól megoldották. Kiknek ajánljátok a naplót? Bárkinek, aki arra vágyik, hogy teljesebben megélje a mindennapokat, szeret még papírra írogatni, és értékeli a színes vizuális világot. Mi a Slow Budapest mozgalom célja? A Slow Budapest célja a figyelem felhívása a túlhajszoltságra, és egy lassabb, egyensúlyra törekvő életmód népszerűsítése. Hiszünk abban, hogy a lassítás nem luxus, nem a sebességről, hanem a jelenlétről, a tudatosságról és a mindennapi döntésekről szól. Szeretnénk átadni azt a szemléletmódot, hogy a felgyorsult világban is meg lehet teremteni az egyensúlyt. Az anti-határidőnaplóról még többet itt olvashattok. Online megvásárolni pedig itt tudjátok A/5-ös és A/6-os méretekben és viszonteladó partnereknél. “Nagyobb házunk van, de kisebb a családunk. Nagyobb a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több a diplománk, de kevesebbet értünk. Gazdagabb a tudásunk, de szegényebb az ítélőképességünk. Több van szakértőkből, de tbb a problémánk is. Több a gyógyszerünk, de szegény az egészségünk. Elutaztunk a Holdra, és vissza, de nehezünkre esik átmenni az út túloldalára, hogy az új szomszéddal talákozzunk. Számítógépeket építettünk, hogy több információt tárolhassunk, hogy több másolatot készíthessünk, mint eddig bármikor, de kevesebbet beszélgetünk. Mennyiségben nagyok lettünk, de minőségben kicsik. Egy olyan korban élünk, ahol az ételek gyorsak, de az emésztés lassú. Ahol az ember hatalmas, de a karakter kevés. Ahol a profit meredek, de a kapcsolatok sekélyesek. Olyan idők járnak, amikor sok van az ablakban, de kevés a szobában.” (Dr. Bob Moorehead: Korunk Paradoxonja, 1998) ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 1 darab anti-határidőnapló, amit a nyertes választhat ki magának (méret, borító)! Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel szoktatok lassulni, relaxálni, mit csináltok olyankor, amikor úgy gondoljátok, hogy muszáj megállnotok egy fél órára vagy egy órára! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Slow Budapest Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. november 14-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. november 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Slow Budapest postázza magyarországi címre.
Idény zöldségek, gyümölcsök - október
2017. október 5. Élj harmóniában
Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Október hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod
Teszt: Great Bistro
2017. július 12. Zizi kalandjai
Még kora tavasszal márciusban kaptam meghívást Stőhr Grétától egy sajtóvacsorára a Great Bistro-ba. Azt hiszem az összes vendég nevében mondhatom, hogy egy fenomenális vacsorára voltunk hivatalosak, ahol igen csak megmozgatták az ízlelőbimbóinkat. Grétáék tavaly nyáron (2016. július 13-án) nyitották meg bisztrójukat, ahol ízletes vegán reggeliket és ebédeket készítettek a vendégeknek. Aztán gondoltak egy nagyot – tudták, hogy lenne rá igény a vendégek visszajelzéseiből – és úgy döntöttek, hogy vacsorára is megnyitják kapuikat, vagyis tavasztól már nemcsak reggelizni és ebédelni, hanem vacsorázni is lehet náluk… nagyon kreatívan megalkotott és tálalt ízletes növényi alapú ételekből (vegán és gluténmentes) összeállított szezonális menüvel várják a hozzájuk betérőket. A séfek, akik a vacsora menüt készítik: az ala carte séf Komócsin Zoltán, a sous chef Balogh Róbert, és az előkészületekben természetesen Gréta is részt vesz, felügyeli az egész folyamatot. A déli menükészítés továbbra is Gréta felelőssége a bisztróban, de hatalmas segítség számára, hogy este át tudja adni az ételkészítést profi szakácsoknak. A reggeli és ebédkínálat semmiben sem változott az eddigiekhez képest, csak az estékkel, és a szombattal bővültek. Marinált karotta “lazac” remoulade mártással / Citrusos “joghurtos” zellerkrémleves A Great Bistro számára nagyon fontos a szezonalitás, és az alapanyagok minősége, beszerzése. A legjobban szezonális termelői bio alapanyagokból szeretnek dolgozni, ezért úgy döntöttek, hogy a mini ala carte étlapjukat két havonta megújítják, és még akár napi séf ajánlatokat is tartalmazhat. A második fotón látható degusztációs menü már nem elérhető (már váltottak szezont), de ajánlom mindenkinek, hogy ha bármikor újra meglátja a karotta “lazacot” az étlapon, akkor ne hagyja ki. Az egy olyan, de olyan bomba étel, hogy szétrobbannak a szánkban az étel ízei! Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezán ropogóssal / Desszert válogatás Gréta A Great Bistro a héten ünnepli első születésnapját! Ezen alkalomból Grétáék nyereményjátékot hirdettek, amely nyereményeként egy 10.000 Ft értékű fine dining élményvacsorát, egyedi tervezésű vegán pénztárcát, Stőhr Gréta vegán életmód és szakácskönyvét 150 isteni recepttel, vagy egy különleges, limitált fűszercsomagot lehet nyerni! Játszani itt tudtok 2017. július 13-ig! *** Great Bistro 1054 Budapest Bank utca 6. Facebook Instagram *** A vacsorát a Great Bistro biztosította számomra, a véleményem a sajátom. Ezen hivatalos sajtóeseményen kívül már privátilag is megfordultam a bisztróban több alkalommal is és mindig nagyon finomat ettem és kedves volt a kiszolgálás.
Teszt: Anjuna Ice Pops (vegán jégkrémező)
2017. május 11. Zizi kalandjai
Noha az időjárás lassan hozza a nyarat az Anjuna Ice Pops tulajdonosai merészen április közepére tették a terasz megnyitójukat. Emlékszem, hogy már tavaly is belefutottam a nevükbe, de csak idén jutottam el hozzájuk… és amit náluk ízleltem, tapasztaltam… na, hát az valami mennyei! Az alapítók, tulajdonosok, két fiatal srác: Szalay József és Szabó Milán, egy közös indiai utazásukon döntötték el, hogy valami különlegesbe vágják a fejszéjüket. Maga a név is Indiából származik, az Anjuna egy tengerpartszakasz (örök fiatalság eszméjét sugározza) neve Goában. Pálcikás jégkrémjeik valódi gyümölcsökből készülnek, természetes alapanyagokból, mesterséges színezékeket és adalékanyagokat mellőzve. Vannak állandó ízeik és szezonálisan változóak is. Minden termékük vegán (laktóz- és tojásmentes), illetve gluténmentes, néhányat készítenek nádcukor nélkül is. Lelkes kézmodell, csak minél többfélét kóstolhasson Két üzletük van jelenleg Budapesten, egy nagyon picike az 5. kerületben, a Sas utcában (közel a Bazilikához), a kicsit nagyobb pedig a 2. kerületben, a Lövőház utcában (Millenáris Park mellett). Ezenkívül van egy üzemük a 4. kerületben, ott készítik a jégkrémeket és onnan szállítják az üzletekbe. A jégkrémekhez jó minőségű kókusztejet, kókuszjoghurtot, rizstejszínt, friss gyümölcsöket használnak, a csokoládé Valrhona, a törökmogyoró piemonti (Piedmontból), a pisztácia pedig brontei (Szicíliából). Élelmiszeripari mérnökkel dolgoznak együtt, vele tesztelik és alkotják meg az új ízeket, mint például a Valrhona különleges, maracujával fermentált csokijából készült ízt vagy az avokádó-lime-tárkony hármasából kókusztejjel kikevert ízt. Nagyon sokfélét kóstoltunk a terasznyitón, meg azóta is jártunk náluk és tényleg állítom, hogy életem legfinomabb, legjobb állagú jégkrémjeit náluk ettem. Lehetetlenség választani az ízek közül, de ami iszonyatosan “over-the-top” és feltétlen meg kell kóstolni az a kókusz, a pisztácia, a mogyoró, a mangó-maracuja és a szeder. De persze a többit se hagyjátok ki, ha náluk jártok! A fiúk dolgoznak a csomagolás még környezetbarátabbá tételén. A jégkrémeken kívül kapható náluk sűrű, gyümölcsös acai smoothie bowl, chia puding, nyers sütemény és kávé. A jégkrémek kaphatók kisebb méretben (nem mindegyik íz) és nagyobb méretben, az árak 490 Ft-tól 790 Ft-ig terjednek. *** Anjuna Ice Pops jégkrémező 1024 Budapest, Lövőház utca 24. 1051 Budapest, Sas utca 7. Facebook Instagram
Say Cheez Raw - Gourmet növényi ,,sajt különlegességek Budapesten
2017. április 20. Vegán lettem
Versenybe szállhat egy érlelt nyers vegán ,,sajt a hagyományossal? Megtalálhatod a választ Say Cheez Raw bárban. A Say Cheeze Raw növényi ,,sajt különlegességeket készítő kézműves bár nyitását türelmetlenül várták a sajtalternatívára éhes tömegek. A Móricz Zsigmond körtértől csupán pár perc sétára levő Szabolcska Mihály utca 7-es szám alatt várja a sajtimádókat a kifejezetten gourmet jellegű kis ,,sajt bár. Bár a helyiség nem túl nagy, de annál családiasabb a hangulata, és falatozás közben a tulajdonosokkal is jóízűen el lehet beszélgetni. A Say Cheez Raw kínálata A Say Cheeze Raw egy nyers vegán ,,sajt bár, mely szigorúan csak a legjobb alapanyagokból készült nyers, növényi alapú, kézműves sajt-alternatívákat kínálja a vegánoknak, a növényi étrend iránt érdeklődőknek, vagy éppen azoknak, akik szeretnék elhagyni a tejtermékeket étrendjükből. A sajtalternatívákat fogyaszthatod önmagában, vagy nyers krékerrel. Mindkettő külön-külön, és együtt is isteni. A ,,sajt készítésben szerencsére nem merült ki a tulajdonosok kreativitása, ugyanis egyéb ,,élő ételeket és italokat is kóstolhatsz a Say Cheeze Raw-ban, például nyers vegán taco-t, különböző smoothiekat vagy nyers édességeket. Látogatásom alatt egy sajtalternatívákból álló sajttálat kóstoltam, datolyás, levendulás, spirulinás és zsályás fokhagymás ízesítésű ,,sajtokból összeválogatva, melyeket két féle krékerrel fogyasztottam. Ezen kívül egy lágy ,,sajtot, nyers vegán taco-t, smoothiet és nyers fahéjas csigát ettem. A Say Cheeze Raw-ban kapható sajtalternatívák az érleléstől különlegesek. Pont úgy, ahogyan egy hagyományos sajtot, ezeket a kézműves növényi ,,sajtokat is érlelik. Minden falat egy kézzel készült, egészséges, élő ízbomba, amit egyszerűen nem tudsz majd nem szeretni. Nagyon sajtszerű és hihetetlenül krémes, gazdag íze van a Say Cheeze Raw sajtalternatíváknak, teljes mértékben visszaadták azt a sajtos ízvilágot, amit vártam. Semmire sem tudnék rosszat mondani, a krékerek, a taco és a smoothie is ízesek voltak, szinte el sem hittem, hogy ami ennyire egészséges, az lehet ennyire finom is. A ,,sajtokon kívül az én személyes kedvencem a nyers vegán fahéjas csiga volt. A kínálatot megtekintheted a Say Cheeze Raw facebook oldalán, vagy egyszerűen, ha ide kattintasz. Nem mellesleg a poharak, az evőeszközök és az elviteles csomagolás mind környezetbarát, komposztálható anyagokból készülnek, tehát a Say Cheeze Raw ötössel ment át a környezetbarát vizsgán is. A Say Cheez Raw ötletgazdái Mint minden vendéglátó egységben, a kiszolgálás itt is ugyanolyan fontos, mint a minőségi alapanyagok és a fergeteges ízek. Szerencsére a Say Cheeze Raw nem csupán hibátlan alapanyagaival és mennyei ízeivel lopja be magát az ember szívébe, hanem a pult másik felén álló duóval is. Egy tündéri párról, Sebestyén Mercédeszről és Paczkó Rolandról beszélünk. Mercédesz négy éve, Roland pedig három éve vegán. Valamikor egy évvel ezelőtt váltottak nyers vegán életmódra, és imádják minden percét. Bevallásuk szerint még sosem érezték ilyen jól magukat, egyébként ez látszik is rajtuk; sugároznak az egészségtől és a jókedvtől. A Say Cheeze Raw által egy kis szeletet át is adnak az embereknek ebből a ,,nyers energiából. A nyers vegán sajtalternatívákat először otthon, maguknak készítették, de azok olyan jól sikerültek, hogy környezetükben is nagy sikert arattak. Gasztronómiai kalandozásuk szépen lassan a bár megnyitásához vezetett. A Say Cheez Raw alapanyagok Mercédesz és Roland nagyon ügyelnek alapanyagaik minőségére. Egyik fő filozófiájuk, hogy csak olyan minőségű ételt készítsenek másoknak, amelyet ők is jó szívvel fogyasztanak. Nyersanyagaik többségét biopiacról, a szezonális alapanyagokat helyi termelőktől szerzik be. A további szükséges hozzávalókat egy közeli bioboltban vásárolják meg. Olyan minőségi alapanyagokkal dolgoznak, mint deglet nour datolya, német prémium minőségű kesudió és banán, hogy párat említsek. Minden termék, amit beszereznek bio és minden alapanyaguk vegán certifikációval rendelkezik. Ha hozzájuk mész jóllakni, akkor biztosra veheted, hogy nem csak finomat, hanem a legjobbat is kapod, ugyanis minden ételük 100%-ban organikus alapanyagokból készül, és mindent kézzel készítenek, hatalmas szeretettel és hozzáértéssel. Ha vegánként neked is hiányoznak a sajtok, vagy ha szeretnél kevesebb tejterméket fogyasztani, esetleg, ha szeretnél valami különlegességet kipróbálni akkor a Say Cheeze Raw a tökéletes választás számodra. Keresd fel őket személyesen és látogasd meg Facebook oldalukat is. Nyitvatartás: Hétfő: zárva Keddtől szombatig 11:00 és 19:00 között nyitva. Vasárnap: Zárva Cím: 1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.
A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü
1. NAP - szerda Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP -csütörtök Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP - péntek Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + spenótos rizottó előző napról Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: diós- banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: savanyú káposztáskölesfasírt Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!), akár friss salátával kiegészítve - Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor tehetsz bele akár az előző napi kölesfasírtból is. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Káposztás kofta
A kofta indiai étel, sült zöldséggolyót jelent, amit legtöbbször paradicsomosszószban tálalunk. Hogy szezonálisak legyünk, most káposztából készült. Hozzávalók: 5 dl finomra reszelt káposzta 1,5 kk őrölt római kömény 1 ek reszelt friss göymbér egy csipet őrölt chili 2 kk só 3-4 ek csicseriborsó...
Csokis-meggyes kölestorta
2016. szeptember 9. Éltető ételek
A facebook csoportomban "mindenmentes" torta receptről beszélgettünk, amikor eszembe jutott ez a kölessüti. Viszont volt vele egy kis gond, ugyanis és tortaformában szerettem volna megsütni, de amikor beleöntöttem a folyadékot, abból az kifolyt. Ezért újratervezés következett és ez lett belőle. Az egész családnak ízlett, még a párom is elismerően bólogatott. Akár 1 éves szülinapra is tökéletes ez a torta, mivel hozzáadott cukrot nem tartalmaz, glutén-, tojás- és tejmentes is. A tészta állaga nem a megszokott piskóta, mivel a köles nincs megdarálva, ezért sokkal krémesebb és lágyabb. De ennek ellenére szeletelhető volt. A torta széle kissé lilás lett, szerintem a meggy miatt. :) Hozzávalók: - 1 csésze köles - 3 csésze növényi tej (pl. kókusz-, vag mandulatej) - késhegynyi vaníliapor - 1 banán - 6 datolya - meggy(befőtt) - 1-2 evőkanál kakaópor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 evőkanál bio vaj vagy kókuszolaj Krém: - 20 dkg puha datolya - 2 evőkanál chiamag - 1-2 evőkanál kakaópor - 8-10 csepp narancsolaj Díszítés: bármilyen szezonális gyümölcs Elkészítése: 2 csésze tejet tegyünk fel főni. Szórjuk bele a kölest és a vaníliaport, majd lefedve kb. 12 perc alatt főzzük puhára.A megmaradt 1 csésze tejbe áztassuk be a datolyát, majd tegyük bele a banánt is. Botmixerezzük össze. Ezt az édes, banános tejet öntsük rá a megfőtt kölesre.Lazán forgassuk össze, majd szórjuk bele a kakaóport és a szódabikarbónát. Keverjük hozzá a puha vajat is.Öntsük bele a tortaformába, majd bőségesen szórjuk meg a kimagozott meggyel. Kissé bele is keverhetjük. (Ha lazább sütit szeretnél, akkor tegyél bele 2 felvert tojásfehérjét).Előmelegített sütőben (180fok), kb. 30 perc alatt süssük meg. Közben készítsük el a krémet. A puha datolyát daraboljuk fel, és áztassuk be annyi vízbe vagy növényi tejbe, amennyi éppen ellepi. Kb. 1-2 óra elteltével botmixerezzük simára. Keverjük hozzá a kakaóport, a chiamagot és a narancsolajat. Akár vaníliapor is kerülhet bele.Simítsuk rá a tortára, és legalább 3-4 órát hagyjuk állni. Ezidő alatt teljesen kihűl, és a krém is megszilárdul.A tetejét díszítsük gyümölccsel.
Mindig frissen! Nagy magyar piaci körkép januártól decemberig
„Mindig szezonális gyümölcsöket és zöldségeket vásárolj!” – hangzik el sokszor. De miért is fontos ez? A frissen vásárolt idényzöldségek és -gyümölcsök nem csak finomabbak, mint beszállított társaik, de vitamin- és tápanyagtartalmuk is jóval nagyobb. Kevesebb növényvédő szer éri őket, kevesebbet utaznak, és legtöbbször olcsóbbak is… kell ennél több érv?
Nyári frissítő egészségesen
2016. június 18. Éltető ételek
Ebben a nagy melegben jól esik a hűsítő ital, a gyerekek nagy örömére. A végén még a gyümölcsöket is kikanalazták. Hozzávalók: - 1 liter almalé (lehetőleg frissen préselt, vagy 100%-os, cukormentes) - 1 liter tisztított víz - 3-4 marék friss gyümölcs szezonálisan (én most epret, almát, narancsot és cseresznyét tettem bele) - 1 kis marék aszalvány (ne legyen kénkezelt!) - bio citrom - néhány friss levél menta és citromfű - fahéj, vanília, egész szegfűszeg Elkészítése: - A gyümölcsöket tisztítsuk meg, és kockázzuk fel kis darabokra. - A folyadékot tegyük egy kancsóba, majd adjuk hozzá a gyümölcsöket és a leveleket. - Ízesítsük még citromkarikákkal (ezt jól nyomkodjuk meg), fahéjjal és vaníliával. - Hagyjuk a hűtőben állni pár óráig. Tegyünk bele néhány jégkockát.
Sárgarépa fasírt
Nagy rajongója vagyok a zöldségfasírtoknak. Szezonálisan szinte bármiből elkészíthető, ráadásul rendkívül sokoldalú: egy salátával akár önálló ebéd lehet, feltét főzelékhez, ha pedig kirándulni megyünk, beletuszkolhatjuk a szendvicsünkbe. Néha nagyobb adagot készítek, amiből aztán a mélyhűtőbe is...
Ananászpakora őszibarackcsatnival
2016. április 10. Vegán muflon
Személy szerint felettébb boldog vagyok, hogy a politikai korrektség nyelvezete egyre nagyobb teret hódít. Már régen is azok közé tartoztam, akik napokig nem tudtak aludni azzal a tudattal, hogy valamely kijelentésükkel megsértették a Dunsztosüvegbe Jódlizó Aszexuális Kalaposmesterek Érdekvédelmi Ligájának aktivistáit. Ennél fogva a következő ételre pusztán lelkiismereti okokból nem ragasztanám rá a "rántott ananász indiai baracklekvárral" csúfnevet. (Holott nagyon leegyszerűsítve erről van szó.) Persze, ha 60 év feletti ismerőseim kérdeznek rá, mit főztem épp, nyilván ezzel a formulával hozakodnék elő - elkerülendő, hogy a beszélgetés másfél órás magyarázkodást követően halálesetbe torkolljon. Komponensek: A pakorához: 2db ananász 250g csicseriborsóliszt 2 tk porcukor 1 tk fahéj 1 tk őrölt szegfűszeg 1,5 dl víz A csatnihoz: 400g őszibarack (és bár áprilisban halmozottan szezonális, konzerveset is használhatunk) 1 fej lilahagyma 1 tk reszelt gyömbér 2 ek friss bazsalikom felaprítva 1 tk római kömény 2 tk szegfűszeg 1 piros chilipaprika 4 db babérlevél 3 ek barnacukor 3 ev víz kevés só és bors A lisztet és a fűszereket a víz hozzáadása után variálás nélkül csomómentesre mixeljük, majd egy tál nevezetű egzotikus eszközben összekeverjük a felkockázott ananásszal. Ezt az elegyet jó negyed órán át hagyjuk békében nyugodni. Addig nekiláthatunk a csatninak, de kotlóst is imitálhatunk önmagunk szórakoztatására, lelkünk rajta! (Ha utóbbit választjuk, ügyeljünk a művészi hitelességre, és ódzkodjunk azoktól az elcsépelt mozdulatoktól, melyeket az óvodában tanultunk el kacsatánc címszó alatt!) Ha letelt az említett idő, az fűszeres tésztával beborított ananászt forró olajban kisütjük. Közben egy másik edényben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a szegfűszeget, a chilipaprikát, majd a felkockázott hagymát, a gyömbért és a bazsalikomot. Négy-öt percig, folyamatos kevergetés közepette pároljuk, majd lelkesen belepasszítjuk a héjától megfosztott, felkockázott barackot. Jöhet a babérlevél, a cukor, a víz, nüansznyit sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kis lángon fél óráig főzzük.
Kozmosz vegán étterem
2015. december 15. Vegán lettem
A vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem. Van egy tündéri kis étterem az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág. Ez a Kozmosz vegán étterem! Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg. “Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági. A Kozmosz vegán étterem csapata Ahogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is. A Kozmosz vegán étterem kínálata A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket. A Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás! Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem. Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát? “Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján. Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak. Nyitvatartás: Hétfő: Zárva! Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva. Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva. A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.
Ez sem tegnap történt...
Rendszerezem ezt a kaotikus évet. Tele van a számítógépem félig megírt történetekkel, receptekkel. Van ahol csak egyszerűen kép nincs és van egy rakás, ami baromira nem szezonális. Ez sem. Valakinek meséltem az én okos 9 évesemről és beugrott... Csak éppen nem tegnap történt. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegnap a fiammal - 9 éves, nyitott és fogékony -, napi robotból hazaérve farkaséhesek voltunk. Rágcsiért könyörgött, amit próbáltam leszerelni: - Figyi! Ha elég türelmes vagy, a kedvenc shakshukádat idevarázsolom 15 percen belül az asztalra. Óra indul! A szeme csillanásából láttam, ezt a meccset megnyertem. Elő a serpenyő és máris séfet megszégyenítő gyorsasággal aprítottam a hagymát, paprikát, paradicsomot. Olívaolaj löttyintés a serpenyőbe, mehetnek sorba a zöldségek. Közben minden részletre figyel okos szeme: - Anya! A fokhagyma ki ne maradjon! Nem marad ki, mint ahogy a fűszerek sem. Bírja ő a koriandert, római köményt, egy gourmand anya mellett a chili sem csíp. Mosom a tojásokat, ő pedig csacsog tovább: - Emlékszel? Hugh ( Hugh Fearnley-Whittingstall ) kacsatojással csinálta a tévéműsorában, aminek extra nagy a sárgája! Már csak pár perc, míg a tükörtojások megszilárdulnak. Neki szelek hozzá jófajta rozskenyeret (Gyarmathy Pékség, Győr), hogy tunkolhasson, nekem kenyér nélkül is felséges. Miközben jóízűen falatozunk, fejszámolunk és kiderül, hogy egy adag shakshuka a tányérunkon szezonban nem kerül többe, mint kétszáz forint. Egy pékségben ugyanezért az összegért kínálják a túrósbatyut, kakaóscsigát. sajna tudom, mert reggel a gyerek nyerte a meccset. Ezen őszintén elcsodálkozik. Az értékek világában most vertünk le együtt egy igazodási cölöpöt. a fotó egy nyugalmas nyaraláson készült és nem a napi robotból hazaérvén ;-) Shakshuka, a Közel-kelet lecsója ( Yotam Ottolenghi izraeli szakácstól ): Hozzávalók: - 1 dl olívaolaj - 2 fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 4 db vastaghúsú paprika ( piros, sárga, zöld vegyesen ) - 6 db érett paradicsom - 1/2 tk. egész római kömény - 2 babérlevél - 1 ek. apróra vágott friss petrezselyem - 1 ek. apróra vágott friss koriander - 1 kk. friss kakukkfű - pár szál sáfrány - csipet cayenne bors - só, bors, 2 tk. barnacukor - 4 db tojás ( kacsatojás, ha akadna ) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy serpenyőben szárazon hevítsük két percig a római köményt. Öntsük hozzá az olívaolajat, majd dobjuk rá a vékonyra félkarikázott vöröshagymát, a csíkokra szelt színes paprikákat és az apróra vágott fokhagymát, a cukrot és a zöld fűszerekkel 10 percig hevítsük nagy lángon. Ezután adjuk hozzá a forró vízbe mártott és héjától megszabadított paradicsomokat apró kockákra vágva, a sáfrányt, cayenne borsot, babérlevelet, sót, borsot. Főzzük tovább alacsonyabb lángon 15 percig, adagoljunk hozzá vizet, ha szükséges. Kóstoljunk és állítsuk be a fűszerezést. A kész shakshuka krémes állagú, éppen csak nincs lesülve az alja a serpenyőbe. Fakanállal képezzünk fészkeket a masszába és abba üssük bele a tojásokat. Fedővel fedjük le a serpenyőt és alacsony lángon várjuk meg, míg a tojások megszilárdulnak. Ha a serpenyőnk nyele fém, akkor előmelegített sütőbe is csinálhatjuk ezt a műveletet. Friss kenyérrel tunkolva az igazi és a petrezselyem szórás se maradjon le tálaláskor!
Vegán citromos spárgafőzelék
2015. június 18. Zizi kalandjai
Biztos észrevettétek, hogy a blog átállt nyári időszámításba… kevesebbet posztolok. Sokat vagyunk kint a szabadban, ez azt jelenti, hogy később érünk haza, később van vacsora és fektetés, így néha én is beszunnyadok Ádi mellett. Este 11 órakor riadok fel, hogy “Úristen, elaludtam megint… na jó, akkor ma megint nem lesz bejegyzés.” Hétvégén pedig igyekszem teljesen kerülni az internetet, minimálisat pötyögök az okos telefonomon, de a gép elé nem ülök le. Ez most jól is esik… néha kell internet böjtölést is tartani. Mindezek miatt a szezonális receptek kicsit megcsúsznak… Van még spárga a piacokon? Nem is tudom, mert egy hete biztos nem főztem. Ha van, ha nincs, most egy spárgás recept jön… legfeljebb elmentitek jövőre. Végtelenül egyszerű citromos spárgafőzelék. Eredeti recept Zsófitól van, én vegánosítottam és egy-két dolgot változtattam rajta. Magában is kiváló, de bármilyen feltéttel működik. Vegán citromos spárgafőzelék Hozzávalók 3 főre: – 1 csomag fehér spárga, meghámozva – 1/2 csomag zöld spárga – 400 ml zöldség alaplé – 100-120 ml szójajoghurt – 2 evőkanál tápióka keményítő (jó a burgonya vagy kukorica keményítő is) – 1 db bio citrom reszelt héja – 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé – kapor, petrezselyem, aprítva, a tálaláshoz – só, bors A fehér meghámozott spárga fás végeit levágjuk, a zöld spárga fás végeit letördeljük, majd felkarikázzuk őket. A spárgák csúcsait tegyük félre. Tegyük a spárgát egy lábasba, öntsük hozzá az alaplevet, ízesítsük sóval, borssal és a citromlével. Tegyünk rá fedőt és közepes láng felett főzzük puhára kb. 10-15 perc alatt. Ekkor dobjuk bele a spárga csúcsokat. Közben egy tálkában keverjük simára a keményítőt a szójajoghurttal és adjunk hozzá egy keveset a főzőléből. Öntsük a keveréket a spárgához és főzzük néhány percig, amíg a főzelék egy kicsit besűrűsödik. Zárjuk el alatta a gázt és keverjük bele a citromhéjat, egy kevés aprított petrezselymet és kaprot. Aki nem szereti a kaprot, az simán elhagyhatja.
Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes)
Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Ki ne szeretné a pizzát? Ezt az olasz étel remeket, mely az amerikaiak segítségével ma már világhírű gyors ételnek számít. Nincs olyan város, ahol ne juthatnánk pizzához egy órán belül! :-) A pizza nem éppen diétás étel, és nem is akkor veszünk pizzát, amikor csak valami könnyed vacsorára vágyunk. Általában egy-egy kimerítő nap után, vagy nagyobb kalória veszteséggel járó fizikai aktivitást követően falunk be egy jó gazdagon megpakolt, nyúlós sajtos szénhidrát korongot, és addig esszük, míg degeszre nem tömjük magunkat vele. Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Természetesen mi is nagyon szeretjük ezt a sokféleképpen elkészíthető, egyszerű és ízletes olasz remeket. Amióta odafigyelünk rá, hogy könnyen emészthető, tápanyagban gazdag ételeket fogyasszunk, azóta a pizzáinkat magunk készítjük otthon. Így nem tocsog a zsírban, a pizza tészta is egészséges lisztekből, könnyen emészthető tésztából készül, és a feltét is tartalmazhat tápanyagban gazdag és mégis ízletes zöldségeket. Korábban készítettem már ezen a blogon egy kívánság pizzát mandula lisztből, paradicsomos alappal, most pedig egy kevésbé népszerű, de éppen szezonális zöldséggel, a spárgával gazdagítottam a házi pizzánkat, teljeskiőrlésű tönköly lisztes tésztával, fokhagymás sajtos alapra. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, és a sajtimádók tutira kedvelni fogják! ;-) Elő a hozzávalókkal, és gyúrjunk gyors egy kis házi pizzát, hogy kalória éhségünket csillapítsuk! ;-) Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) HOZZÁVALÓK: (2 db laktató pizzához) Teljeskiőrlésű pizza tésztához: - 200 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 150 g rizsliszt - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - (opcionálisan: 1 ek őrölt lenmag) Kéksajtos ricottás pizza feltéthez: - 150 g kéksajt vagy márványsajt lereszelve (szétmorzsolva) - 250 g ricotta sajt - fehér bors, 2 db friss bazsalikom levél - 3 gerezd fokhagyma préselve - 2 ek tejföl vagy natúr joghurt - Himalája só, ha a kék sajt nem elég sós - (opcionálisan a tálaláshoz: sörélesztőpehely, kendermag) - - 1 csomag friss spárga Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való alapanyagokat összegyúrjuk, és kb.1 órán át meleg helyen, letakarva kelesztjük. (Ha nem süt a nap, vagy megy a radiátor, akkor kapcsoljuk be a sütőt 40 fokra, és tegyük be a sütőbe a letakart tészta gombócot.) spárga csíkok Közben megmosunk 1 csomag spárgát, és levágjuk a száraz kemény részt, ha van neki. Zöldséghámozóval vékony csíkokra vágjuk a nyers spárgát. Ha van otthon világos szójaszósz, 2 ek szójaszósszal összekeverjük a csíkozott spárgát, és állni hagyjuk, míg a tészta megkel. Ha nincs otthon szójaszósz, akkor csak enyhén sózzuk a spárga csícsokat. A ricotta sajtot, az apróra morzsolt / reszelt kéksajttal, préselt fokhagymával, fehér borrsal, apróra zúzott bazsalikommal, 2 ek tejföllel és esetleg plusz sóval apalosan összekeverünk egy tálban. elősütött teljeskiőrlésű tönköly pizza tészta Az enyhén megkelt tésztát két részre választjuk, és az egy-egy gombócból vékony pizza lapokat nyújtunk, tetszés szerinti méretben és formában. A pizza tészta szélét visszasodorjuk egy kicsit, egyfajta peremet képezve a pizzának. Betesszük ezt a nyers tészta lapot a 180°C fokra előmelegített sütőbe kb.5 percre, elősütésre. Miután a vékony kéreg elkezdett kialakulni a nyers tésztán, kivesszük a sütőből -amit bekapcsolva hagyunk- és megtöltjük a sajtos krémmel, majd megszórjuk a csíkozott spárgával. A kész pizzát enyhén megszórjuk frissen őrölt fekete borssal, és kb.10-15 perc alatt készre sütjük a sütőben, 180°C fokon. sütés előtt - Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből sütés után - Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből A feltéthez adhatunk kukoricát, lilahagymát, karfiolt, vagy akár brok kolit is, ha gazdagítani szeretnénk. A tápanyagértéket növelhetjük a tésztába kevert őrölt lenmaggal, vagy a kész pizza tetejére szórt sörélesztőpehellyel és/vagy kendermaggal. A tészta felsodort szélébe tölthetünk valamit, ha van kedvünk vele játszani. ;-) Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz! jelmondattal jó étvágyat kívánunk ehhez a reform pizzához
Spárgás Quiche tofuval és nyers zöldségsalátával (gluténmentes)
Mint, ahogy azt már megszokhattátok tőlem, ezen a gasztroblogon sokszor hozok nektek nemzetközi konyhákból származó ételeket, ízeket, melyekkel általában utazásaink vagy kölünböző kultúrájú barátaink révén találkozunk. Ez a bejegyzés is egy ilyen népszerű francia receptről fog szólni. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval Az egyik kedvenc vegetáriánus éttermünk kínálatában rendszeresen találkozunk a francia konyha egyik hagyományos ételével, a Quiche - vel. Ezt az omlós tésztaágyon fekvő tojásos lepényt, a szezonnak megfelelően gazdagíthatjuk az éppen aktuális zöldségekkel. Így nem lesz unalmas, és mindig értékesebbnél értékesebb tápanyagtartalommal bírhat, ha az évszaknak megfelelő zöldséggel készítjük el. Egy könnyed és lágy fogás a tojást kedvelőknek, akár reggelire is. :-) "Quiche (ejtsd: kis) a franciák pizzája, egy klasszikus francia étel, melynek alapgondolata a következő: egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény. A quiche a francia konyha hagyományos étele, jó tulajdonságai népszerűvé teszik az egész világon. Előre elkészíthető, melegen és hidegen is fogyasztható, kiválóan melegíthető és könnyen csomagolható. Eredete Németországba vezet, ahol a német határ közelében vasserpenyőben készítették. Neve a német kuchen (=sütemény) szóból franciásodott quiche-re. Aquiche a második világháború után vált népszerűvé Angliában, az USA-ban pedig a 1950-es években. Mára már egészFranciaországban elterjedt és közkedvelt étel, mivel szinte minden maradék alapanyagból, gyorsan elkészíthető a család ízlése szerint." Forrás: Wikipedia Az egyik aktuális szezonális zöldség a spárga. Jellegzetes íze, és kemény állaga nem éppen teszi népszerű zöldséggé. Jótékony hatásai miatt azonban érdemes megtalálni a módját, hogy milyen formában fogyasszuk szívesen. Egy korábbi bejegyzésben, amikor zöld spárga pesztós spagettit készítettünk, már volt szó a zöld spárga jótékony hatásairól, vitamin-és ásványi anyag tartalmáról, ezért erről most nem tennék itt említést. Nem régóta ismerem a Quiche-t, de szerelem volt első kóstolásra, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem, otthon is el kell készítenem! Mivel ez egy új terület számomra, ezért keresgéltem egy kicsit a neten, és a Fitway oldalán találtam is egy számomra megfelelő alap Quiche receptet, amit a saját ízlésünkre formálva elkészítettem. Nagy szeretettel osztom meg veletek is, ezt a francia klasszikust, az évszaknak megfelelően természetesen spárgával. :-) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval HOZZÁVALÓK: ( kb.6 személyre) a töltelékhez - 1/2 bögre reszelt parmezán sajt - 1 közepes lila hagyma apróra vágva - 2 gerezd fokhagyma (fokhagymanyomóval összepréselve) - 1 evőkanál kukorica liszt - 1 köteg zöld spárga - 200 g GMO mentes natúr tofu apróra morzsolva - 1/2 bögre rizstej - 5 db bio tojás - Himalája só tetszés szerint, frissen őrölt fekete bors ízlés szerint , 1/2 tk szárított oregánó - 1 kisebb csokor friss petrezselyem - 3 db nagyobb friss bazsalikom levél - opcionálisan - 2 ek sörélesztő pehely tálaláskor a tésztához - 1 bögre (barna) rizsliszt - 1 bögre kukorica liszt - 0,5 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 1/8 bögre kókuszzsír (olajként) - 1/2 bögre rizs tej - 1/4 bögre meleg víz Gluténmentes spárgás Quiche tofuval ELKÉSZÍTÉS:A tésztához a száraz és folyékony alapanyagokat keverjük össze külön külön, majd gyúrjuk egybe őket. Addig gyúrjuk a tésztát, míg egynemű és könnyed nem lesz. Ha kész a buci, tegyük félre letakarva meleg helyre állni kb.1 órát. Közben tegyünk fel egy nagy lábasban vizet forrni. Amint elkezd forrni, dobjuk bele az előre megmosott spárgákat. (ha nagyon fás a vége, azt vágjuk le, és dobjuk ki.) 2 perc után szedjük ki, és folyó hideg víz alatt öblítsük le őket. Majd vágjunk belőle 4-5 cm-es darabokat. Keverjük össze a tojást, a sót, a borsot, az apróra vágott friss petrezselymet,az oregánót, a szétmorzsolt tofut, az apróra vágott lila- és fokhagymát, a rizs tejjel, majd szórjuk bele a blansírozott spárga darabokat. (Tegyünk félre pár darabot a tetejére díszitésnek). Vissza a tésztához... Az apróra vágott friss bazsalikommal és a reszelt parmezán egy részével szórjuk be a gyúródeszkát. A pihent és kissé megkelt tésztát nyújtsuk ki a bazsalikomos-parmezános keveréken kicsit nagyobbra, mint amekkora a sütőformánk. A kinyújtott tésztát borítsuk a sütőformába úgy, hogy a széleit a sütőforma oldalához igazítjuk, körülbelül 2 centi magasan. Öntsük a közepébe a tojásos keveréket, majd szórjuk meg a maradék spárgával és parmezánnal a tetejét. (Használjunk jó minőségű sütőpapírt a sütő forma és az étel közé.) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval 200 °C -ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt süssük készre a francia fogásunkat. Tálalás előtt hagyjuk állni, és hűlni egy 10 percet, hogy a tészta könnyedén leváljon a sütőpapírról. Szórjuk meg sörélesztő pehellyel, és tálaljuk friss nyers zöldségsalátával a könnyed, és ízletes főételünket. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval, nyers zöldségsalátával Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! A nyers zöldségsalátához összekevertem 1 db érett avokádót, 1 db pritamin paprikát, 2 db nagyobb sárgarépát, 5 szem retket, 5 szem koktél paradicsomot és 1 szál póréhagymát. Ezeket előre összedaraboltam, és betettem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Végre! Vegán fine dining menüsor először Magyarországon a Babel Budapestben!
2015. április 22. Zizi kalandjai
Fotókredit: Babel Amikor emailben megkaptam a meghívót az ország első, vegán fine dining étlapjának a bemutatójára, a Babel Budapest étterembe, felugrottam az asztaltól és elkezdtem örömtáncot járni! Csoda történt… gondoltam! Nem is vegetáriánus, hanem vegán menüsort kínálnak a főváros egyik legjobb éttermében. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy valaki bevállalja a vegán, ízben, textúrában és színben gazdag konyhájának a bemutatását. Igen, a Babel csapatának sikerül bebizonyítania, hogy tisztán növényi alapanyagokból, hústól, tejterméktől, tojástól és gluténtól mentesen is lehetnek az ételek változatosak és varázslatosan finomak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel, a KIOSK és a Terasz tulajdonosa a vacsora folyamán elmondta, hogy ,,… a Babelben, csak úgy, mint a KIOSK-ban fontos számunkra, hogy egy igazi nagyváros sokszínű, urbánus igényeit folyamatosan szem előtt tartsuk-, így például a vegetáriánusokra, laktóz- és glutén érzékenyekre, cukorbetegséggel küzdőkre illetve egyéb ételérzékenységgel küzdőkre is gondolunk. Fontos, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, melyek a törzsvendégeink és az újonnan hozzánk érkezők számára is érdekesek lehetnek. A minőségi vendéglátás a legfontosabb, bátrak és úttörők vagyunk és előremutató látásmódra törekszünk. A nemzetközi trendeket megfigyelve hazai értékeket teremtünk a gasztronómiában. A megújuló szezonális étlap mellett a vegán menüsorral most újabb szakmai kihívások elé nézünk. Célunk, hogy egy teljes értékű, és profi gasztronómiai élményt teremtsünk a vegán konyha rajongóinak, de biztos vagyok benne hogy húskedvelő vendégeknek is nagy élmény a most debütáló extra vegán étlap. Fotókredit: Babel Izgatottan érkeztem a vacsorára és a finom ételeken kívül az est fénypontját emelte, hogy az ültetésnek köszönhetően fantasztikus asztaltársakra leltem. Íme az ízekben gazdag bolygóra repítő menüsor, amelynek különlegessége, hogy a megszokott borpárosítás helyett az ételekkel harmonizáló juice-kat szolgálnak fel: Málnás paradicsom esszencia Emlékeztem rá, hogy a tavalyi Gourmet Fesztiválon már kóstoltuk és készek voltunk tőle. A paradicsom íz dominál, de a belepottyantott málnaszem és a mentalevél izgalmassá és frissítővé teszi az esszenciát. Uborkahab Könnyed, enyhén sós, igazán beindítja az ízlelőbimbókat. Gin & Tonic Granita Jó lezárása az üdvözlő falatoknak. Hűsít és édes, felkészít a nagyobb fogásokra. Fotókredit: Babel Quinoa saláta pácolt zöldségekkel – spárga, édeskömény, grapefruit juice Pont quinoát ebédeltünk ezen a napon, de mivel imádom, így nem volt gond ennek a csodaszép, színes, szemet gyönyörködtető fogásnak az elfogyasztása. A quinoára pakolt zöldségek nyersek, de a pácnak köszönhetően nem érezzük azt, hogy nyuszik vagyunk és nyers zöldségeket ropogtatunk már egy ideje. Ez is a könnyed, vidám, fantáziadús kategóriába tartozik, amelyet kiemel a spárga, édeskömény és grapefruit juice. Eddig nem jutott eszembe, hogy spárgát dobjak a zöldség- és gyümölcscentrifugánkba, de ha a spárga ára kedvezőbb lesz biztosan ki fogom próbálni én is… mondjuk eperrel párosítva. Citrusos karalábékrémleves – kápia és málna juice Megfelelően savanykás, hihetetlenül krémes leves, olyan az állaga és az íze is, mintha tejszínnel lenne selymessé varázsolva, pedig nem. Uborkával megfestett és ízesített tápiókával, sáfránnyal és sós kesudióval van tálalva. Finoman érződik a karalábé íze is, amelyet a kápia és málna juice még inkább kiemel. Fotókredit: Babel Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – eper és rebarbara juice Gluténmentes, rizslisztból készült zellerkrémmel töltött ravioli és még sok-sok finomság a tányéron: tempurált ropogós zöldségek – karfiol és spárga, előbukkant cukkini is, valamint a kávés endívia, mindezek krémes petrezselyem “ágyon” tálalva. Sok-sok íz keveréke, amelyek jól megférnek egymás mellett. Számomra egyedül a kávé íze volt szokatlan, de mire a végére értem, egészen megszoktam a kávé endívia párosát. Persze az eper és rebarbara juice megint bebizonyította, hogy milyen jó, ha ezt a két gyümölcsöt összeeresztjük. Nagyon jól kiegészítették a sós, kávés ízvilágot. Fotókredit: Babel Görögdinnye sorbet angolzellerrel Ez már az a fogás volt, amikor úgy éreztem, hogy a vacsora éppen véget is érhetne, mert jól laktam. Frissítő, könnyed görögdinnye sorbet, számomra szokatlan ízkombinációban az angolzellerrel. Szokatlan, de hihetetlenül finom a kettő együtt. Próbáljátok majd ki a nyáron… egyetek görögdinnyét és rágcsáljatok mellé szárzellert. Fotókredit: Babel Tökfőzelék hamis fasírttal – kiwi és petrezselyem juice Gondoltam, hogy nem a hagyományos tökfőzelékre kell gondolni, hanem valami újított verzióra… és így is lett. Külön kis tálkában kaptuk a nagyon finom, savanykás, krémes állagú főzeléket, a nagy tányéron pedig friss tökforgácsokkal, cukkinivel, kevés kaporral tálalva a hamis fasírtot, ami adzuki babból készült és a hagyományos magyaros paprikás hagymás fasírtra emlékeztető ízével jól passzolt nagyon a főzelékhez. A juice-ból a kiwi íze az erőteljesebb, de finoman érezhető a petrezselyem is. Mandulás kókuszfagylalt aszalt gyümölcsökkel – kókuszvíz és chia mag Amikor már azt hittem, hogy tényleg nem fér több belém, akkor szolgálták fel a desszertet. Enyhén roppanós mandulás burok, benne az éppen édes kókuszfagylalt szárított mangóval és eperrel, valamint friss gyümölcsökkel (eper és áfonya). A kókuszfagylalthoz jól passzolt a kókuszvíz, a benne lévő chia mag különösebb élményt csak látványban nyújtott. *** Fantasztikusat alkotott a Babel csapata, professzionális munkát végeztek; külön hála és köszönet Lőrincz Györgynek, a séfnek, aki elmondása szerint a francia konyhán (vaj, tejszín) nőtt fel, tehát igazi kihívás volt számára ezt a vegán, gluténmentes menüt összerakni ilyen kreatívan. Remélem ezzel a menüsorral egy sorozat indul el és egyre több magyarországi étteremben fog egyre több vegetáriánus és vegán étel (esetleg teljes menüsorok) megjelenni az étlapokon. Hajrá! A teljes menüsor ára 19 500 Ft/fő + 3500 Ft juice párosítás és május 5-től lesz elérhető. Nem olcsó, de különleges alkalomra (születésnap, évforduló) spórolva érdemes kipróbálni. Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező, húsevőknek erősen ajánlott! Babel Budapest 1052 Budapest Piarista köz 2. Weboldal Facebook
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
2015. március 27. Zizi kalandjai
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt. Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit. Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában. Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon! *** Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén! Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 3. hét
HETI VEGÁN MENÜ 15-21. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, több szénhidrátra lenne szükséged, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Teszt: Naspolya Nassolda
2015. január 16. Zizi kalandjai
Naspolya Nassolda, hallottatok már róluk? Végre decemberben megnyílt a nyers nasizó! Egyszerű, letisztult, talán kicsit skandinávos dizájn fogad bennünket. A fehér szín van kombinálva natúr fa elemekkel, egy kis szürkével és sárgával. Nekem nagyon tetszik. De lássuk a nasikat, amelyek nyersek, tej-, tojás- és gluténmentesek, ráadásul az alapanyagok egy része bio minősítésű; amit lehet azt a Csörsz utcai biopiacon szerzik be magyar termelőktől (pl. szezonális gyümölcsök: alma, körte). Minden nyers – ami azt jelenti, hogy 42 fok a legmagasabb, amellyel alapanyagot hőkezelnek – a tortáktól kezdve, a kekszekig, krékerekig, müzli szeletekig és datolya golyókig. Igyekszenek követni a szezonalitást, most éppen sütőtökös, almás nyers tortáik vannak, amelyeken kívül valami extra is megtalálható mindig a pultban. Mi kettőt teszteltünk a tonkababos csokoládétortát és a mákos citromtortát – mindkettő kiállta a próbát. Nem hagytuk ki friss pörkölésű (bio, fair trade) kávéjukat sem, amelyet saját készítésű mandulatejjel (és kókuszcukorral) kínálnak. A karobos, narancsos és tonkababos datolya golyók pedig Ádi tetszését is elnyerték. Nem volt elég három darab, repetázott belőlük. A Naspolya Nassolda árakat tekintve magasabb árkategóriát képvisel, de vegyük figyelembe, hogy a bio és a nyers desszertek előállításához szükséges alapanyagok (pl. datolya, kesudió, mandula, stb.) nem olcsóak, viszont itt bármit nassolunk, azzal jót teszünk a szervezetünknek. Alkalomadtán pedig egy kis kényeztetés belefér. Nem beszélve arról, hogy az ilyen helyekkel zárkózunk fel Nyugat-Európához és Észak-Amerikához, ahol már régóta virágkorát éli a nyers, vegetáriánus, vegán étkezés a vendéglátásban! Naspolya Nassolda 1061 Budapest Káldy Gyula u. 7. Weboldal Facebook
Lencseragus pásztorpite
2014. december 29. Gréta konyhája
Pár nap, és vége az évnek. Hihetetlen, de egy szempillantás alatt elmúlt, mintha egyre gyorsabban forogna az idő kereke. Ezekben az áldott pihenőnapokban sokat gondolok vissza, elemzek, emlékezem, és számot vetek... A karácsonyi finomságok végét tegnap ettük meg, így ma újra a konyhában alkottam, és szilveszteri, újévi étkeken gondolkodom, ötleteket gyűjtögetek, és alakítgatok. Az egyik finomság azonban már biztosan ez lesz, mert annyira egyben van, szezonális, egyáltalán nem nehéz elkészíteni, pénztárca barát, és kiadós ebéd lehet, akár nagy társaság számára is. Hozzávalók: 300g lencse 2 szál sárgarépa félholdra vágva 1 szál fehérrépa félholdra vágva kicsi zellergumó felkockázva 2 db paprika (kockákra vágva), vagy 1 ek paprikakrém 2 db vöröshagyma felkockázva 6 gerezd fokhagyma kicsire aprítva 1 ek sűrített paradicsom babérlevél, só, bors füstölt paprika, vegamix, tárkony, kakukkfű, borsikafű, majoranna (1 tk mindegyikből) 1kg burgonya növényi tej, bio vagy szójamargarin) csipet szerecsendió 1 blokk füstölt tofu 1 doboz növényi tejföl (Joya Cremesse, Spar-ban kapható) A lencsét, beáztatjuk, majd sós, babérleveles vízben készre főzzük, leszűrjük. Mialatt a lencse fő, egy lábasban kevés növényi olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, babérlevelet, paprikát, vagy a krémet, megpároljuk, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a répákat, zellert, és a fűszereket. Pár percig összepirítjuk, majd hozzáadjuk a lencsét. Felengedjük kevés vízzel, és fél óráig lassú tűzön kavargatva összefőzzük, hogy sűrű ragu legyen. Ezalatt meghámozzuk, és felkockázzuk a burgonyát, és sós vízben puhára főzzük. Tej és biomargarin hozzáadásával krémes krumplipürét készítünk, megszórjuk csipet szerecsendióval, és ha van, habzsákba töltjük. A kész lencseragu felét egyenletesen eloszlatjuk egy üvegtál, jénai, vagy pataki-tál alján. Rámorzsoljuk a tofut, megszórjuk vegamix-szel, sózzuk, borsozzuk, és én még füstölt paprikát is szórok rá. Rákenjük a tofura a tejfölt, majd beborítjuk, a lencseragu másik felével. Tetejére pedig eloszlatjuk a habzsákból szépen kinyomott burgonyapürét. Ha nincs habzsákunk akkor egy kanállal, vagy habkártyával. 180 fokos sütőben 30-40 percig aranybarnára sütjük, és szeletekre vágva tálaljuk, ügyeljünk, hogy a formája megmaradjon, mint egy pitének. Ha elegánsan szeretnénk tálalni, előre adagolva, akkor kisebb mélyebb tálakban személyre szólóan elkészíthetjük, és így nem kell szeletekre vágni. Jó étvágyat!
6 szezonális szuperfood
2014. október 27. Gréta konyhája
Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél. Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem: Alma: A gyümölcsök királynője https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./912419645452860/?type=1&theater Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású. http://gretakonyhaja.postr.hu/currys-csipos-karfiolpuffancsok/ Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben. Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni. Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./914988318529326/?type=1&theater Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.
Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Nyers vegán tanfolyam Szentendrén Október 8.
2014. szeptember 21. Répa Konyha
Nyers vegán tanfolyam Szentendrén. Velem. Gyertek Új tanfolyam! Ha szeretnétek tőlünk tanulni a nyers ételekről, akkor gyertek Szentendrére az Ínyencházba október 6-án szerdán, ahol Ági vár benneteket következő tanfolyamunkon! Október 8-án, szerdán, 18 órától nyers, vegán kurzusra invitálunk Titeket. Ezen a kurzuson elsajátíthatod a nyers konyha alapjait, és otthon is könnyen, gyorsan elkészíthető ételeket tanulhatsz. Csak növényi, főleg szezonális és helyi alapanyagokat használunk, de megmutatjuk, hogy ezekkel is hódolhatunk a kulináris élvezeteknek, miközben ezek a táplálékok energiát, vitalitást adnak, rendkívül egészségesek és frissek. Gyere és fedezd fel a nyers táplálkozás előnyét, örömét! Légy a tested legjobb barátja! Jelentkezés és további részletek itt: http://www.inyenchaz.hu/event-booking.php?eventID=132&serviceID=1&date=2014-10-08
Nyáralkony a majorban
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Fátyolfelhők takarják a napot, de a naptárra nézve a nyár harmadik hónapjába léptünk. Júniusban a "Finomhangolás" desszert délutánt követően tartottam egy számadást a Zöld Múzsa háza táján. Év elején, mint a mesében, találkoztam az arany hallal, aki azt kérdezte tőlem: - "Mondd te lány, mi a három kívánságod?" Lehet, hogy mindez álmomban történt, de a három kívánság sorra teljesült a valóságban. Az első kívánságom nem volt más, legyen a Zöld Múzsa asztalánál a zene az egyik fogás. Ezt a desszert délutánon Bélyei Adél hárfamuzsikája váltotta valóra. A második kívánságom így hangzott: kapjon a stábunk egy olyan lehetőséget, amikor házon kívül tálaljuk étkeinket. Júliusban a "Nyári lányok" bizalma által ez is teljesült. A vacsora négy fogását megrendelőnk teraszán szervíroztuk, míg a desszertet a Világosváron a lemenő nap surló fényei tették emlékezetessé. Kellett mindehhez a szintén a mesékből ismert szerencse: megrendelőnk éppen a Zöld múzsa porta és a Világosvár orma között lakik mértani pontossággal félúton ;-) Köszönjük Heninek a bizalmat és a második kívánság beteljesülésének lehetőségét! fotó: Nia nemez fotó: Szárnyalj, és a felhők felett nem érhet baj Nem maradt más hátra, mint a harmadik kívánság: egy szívemnek nagyon kedves helyet szemeltem ki ötfogásos vega/vegán vacsoránk helyszínéül, Kisnyalka-majort. Már az ötödik alkalommal töltök el barátnőimmel minden nyáron egy alkotó hetet ezen a nyugalmat árasztó helyen, ami mindenkinek belopta magát a szívébe. Szerencsénkre, találtunk augusztusban szabad hétvégét a major foglalási naptárában, ahová nagy szeretettel várunk benneteket "Nyáralkony a majorban" rendezvényünkre, feltéve ezzel a pontot a három kívánságos mese végére. NYÁRALKONY A MAJORBAN túra és szezonális öt fogásos vega/vegán vacsora a teremtett borvidék boraival Helyszín: Kisnyalka major Időpont: 2014. augusztus 30. szombat délután 17.00 óra Bejelentkezés és bővebb infó: ludvig.nicolette@gmail.com címen kérhető! fotó: Nia nemez fotó: Colette
Őszibarackos hajdinakása
2014. július 27. Éltető ételek
Egy újabb egyszerű recept. Egyedüli meló a hajdina csíráztatása. Ilyenkor nyáron kifejezetten jó csírákat fogyasztani, mert hűtő hatása van. Szezonálisan bármilyen gyümölccsel készíthetjük, most az őszibarack csücsült a hűtőben, így ez lett a reggelim. Hozzávalók: - 2 őszibarack - 2 evőkanál hajdinacsíra - fahéj, vanília - 2 evőkanál chia mag (nemcsak remekül sűrít, hanem szuper omega3 forrás) - kis marék aszalt meggy - tetejére: őszibarack és aszalt meggy Elkészítése: turmixoljuk össze, a tetejét szórjuk meg a gyümölcsökkel.
Wokban sült cukkinis kukorica puffancsok
2014. július 23. Gréta konyhája
Isteni előétel, vendégváró, vagy feltét ez a szezonális alapanyagokból összeállított fasírt. Bármilyen joghurtos mártogatóssal, de akár paradicsom csatnival is finom. Teljesen gluténmentes! Hozzávalók: - 300-400g zsenge főtt kukorica - 4 gerezd fokhagyma -2-3 kisebb saláta cukkini - só, bors - 1/2-1 bögre Glutenix (magkeverékes gluténmentes kenyérliszt) - 1/2 bögre csicseriborsó liszt - 1 csipetnyi szódabikarbóna - 1 tk füstölt pirospaprika (elhagyható) - fél bögre aprított petrezselyem - 1 ek vegamix - olívaolaj 1. A kukorica csutkáról levágjuk a szemeket, a cukkinit lereszeljük, majd 15 perc múlva kinyomkodjuk a levét. 2. A puffancsok hozzávalóit,(kivéve az olívaolajat) egy aprítóba tesszük, és homogén masszává dolgozzuk. Hűtőbe rakjuk 1-2 órára Ha túl lágy a massza tehetünk hozzá még valamelyik lisztből, bár ha lágyabb, akkor a puffancsok könnyebbek. 3. Vizes kézzel tallérokat formázunk, a wokot felhevítjük, majd jó forró olívaolajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, és papírtörlőre szedjük. Jó étvágyat!
Spenótos tészta, zöldséges érmével
2014. június 5. Mindennapi ételeink
Ismét egy újabb terméket mutatok be, a Vegetár Kft Goody-foody termékcsaládjából. Ez pedig a zöldséges érme. Egyik nagy kedvencünk. A spenót szezonális zöldség, már Fannink is eheti, így készítettem egy jó nagy adaggal, és mivel elfogyott a tavalyi krumplink, és ideit még nem vettem, ill. a miénk sem terem még, gyorsan tésztát főztem ki, és azzal ettük. Így, együtt fenséges volt. Hozzávalók: 50 dkg friss spenótlevél 2 dl növényi főzőtejszín 2 tk. só 1 ek. olívaolaj 6-8 gerezd fokhagyma 2 ek. durumliszt 12 dkg durum tészta -- 1 csomag Goody-foody zöldséges érme Elkészítés: A tésztát a hagyományos módon kifőzzük. A spenótot sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A lisztet egy zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd hozzáadjuk az olajat, az áttört fokhagymát, a megfőtt spenótleveleket, sóval ízesítjük, és beleöntjük a növényi főzőtejszínt. (Pl. rizstejszín vagy zabtejszín) Összekeverjük, majd botmixerrel pépesítjük. Beleforgatjuk a tésztát, és a tetejére személyenként 3-3 zöldséges érmét helyezünk, melegen tálaljuk. A zöldséges érme összetétele: Növényi fehérjék (szója, búza), rizsliszt, növényi rostok, szójaliszt, búzakeményítő, tojásfehérje, zöldségkeverék (kukorica, borsó, kápia) zabpehely, szárított tejsavó, víz, napraforgó olaj, laktóz, étkezési só, élesztőkivonat, malátakivonat, ecet, aroma, fokhagymapor, szárított gyömbér, feketebors. Allergének: szóját, glutént, tojásfehérjét, tejfehérjét és laktózt tartalmaz.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét
Ez a bejegyzés 2014. március 13 - 19. lesz elérhető, utána törlésre kerül!! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1. NAP Reggeli: - Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: - rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: - brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: - a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: - csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Krémes polenta pirított balzsamecetes kelbimbóval
2014. február 28. Zizi kalandjai
Pár hónapja kért fel a Wannabe Chef egyik szerzője, Orsi, hogy legyek vendég a blogjukon, amikor ő éppen babázni fog második kisfiával. Orsi kisfia ebben a hónapban született, így most kevesebb ideje marad a blogra. Természetesen elvállaltam, mert engem is sokan kisegítettek, amikor a szoptatás, pelenkacsere, büfiztetés édeshármas bűvkörében éltem. A receptben a polenta a köret, a kelbimbó pedig a feltét. Ez egy lakto vegetáriánus étel, de lehet vegánosítani, ha a vaj helyett jó minőségű margarint használunk, a parmezán vagy pecorino helyett pedig növényi sajtot. Gyors hétköznapi vacsoraként vagy anyabarát hétköznapi ebédként is megállja a helyét, mert, amíg a kelbimbó sül a sütőben, addig elkészíthetjük a polentát. Előkészületekkel együtt 30 perc alatt megvan. A receptet és a velem készült interjút itt találjátok. Aki pedig valami hasonló finomságra vágyik, az jöjjön el március 2-án vasárnap a Szimpla Háztáji Piacra, ugyanis a Felelős Gasztrohős felkérésének köszönhetően főzni fogok egy lakto vegetáriánus (lesz vegán változat is!) szezonális zöldségragut polentával. Rajtam kívül Rita, a Rita Konyhája blog szerzője és egyben a Köles ételbár egyik tulajdonosa fog egy gluténmentes húsos céklalevest főzni. A Felelős Gasztrohős csapata non profit szervezetként egyelőre elsősorban támogatások és pályázatok útján tehet szert a működésük finanszírozására. A Szimpla Háztáji Piac a helyszín és az eszközök biztosításával támogatja a főzést. Ha nektek is tetszik, amivel a gasztrohősök foglalkoznak, és szeretnétek, hogy még sokáig dolgozhassanak a környezetbarát és egészséges táplálkozás elterjedéséért, akkor gyertek el és egyetek egy jót! Az ebéd becsületkasszás, az így befolyt összeget a megállapodás szerint a további működésükre fordítják.
Táplálj helyesen édesanyám!
2014. január 25. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást. Köszönöm a megértéseteket. ————————————- Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem). Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében. Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam… Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot. Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja! Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment! Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is. Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni. Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök. A kezdetek Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt. A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt. 1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 2. nap – 3 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 3. nap – 20 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 4. nap – 50 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 5. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 6. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 7-14. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 15. nap – 1 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 16. nap – 3 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 17. nap – 20 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 18. nap – 50 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 19. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 20. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml almapüré délután uzsonnára + szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 21. nap – innentől legalább egy hétig napi 4 * 100 ml szilárd étel: egyik gyümölcs, egyik zöldség Ezután kezdtük a répát leépíteni, a sütőtököt pedig felépíteni. Másfél hónap eltelte után már nem voltam túlságosan kemény és lazítottam a dolgon, tehát a céklát, paszternákot és a többi újdonságot, csak simán beépítettem Ádi étrendjébe. Ha láttam, hogy nem ízlik neki, akkor hanyagoltam néhány napig az adott zöldséget, majd újra elővettem és kevertem más zöldségekkel vagy almával. Folyadék Az anyatejen kívül Ádi eddig csak vizet ivott. Gyümölcslevet és teát sem adtam még neki. Több barátnőm is mesélte, hogy ők is csak vizet adtak és később a gyerekek csak a vizet fogadták el, a gyümölcslére sem voltak nyitottak nagyon (nyilván minél több ételt/italt megkóstolnak, ez annál inkább változni fog). Ha kevesebbet fog Ádi szopizni, akkor növelni fogom a víz mennyiségét és bevezetem majd a növényi tejeket. Terveim szerint rizstejjel és mandulatejjel fogok próbálkozni, a tehéntejet hanyagolom. Bolti bébiételek Résen kell lenni és kötelező címkét olvasni! Teljesen ledöbbentem például az egyik cég vacsorára, lefekvés előtt ajánlott bébiételeitől. Van olyan, amelyikben van kakaó (koffeintartalom!!!) és cukor (ami felpörgeti a gyereket!!!). Vannak bio, csak zöldséget, csak gyümölcsöt és mondjuk vizet tartalmazó bébiételek. Egyszer piacoztunk, elcsúsztunk az idővel és sokára értünk volna haza, így vettünk bio répapürét és sütőtökpürét. Persze én is megkóstoltam és a sütőtöknek egyáltalán nem volt sütőtök íze, csak egyszerű pépesített zöldség íze. Amit én sütök a sütőben, az jó édes, össze sem hasonlítható a boltival! ———————————— Egyelőre itt tartunk majdnem 9 hónaposan. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor majd a továbbiakról is írok beszámolót!
Napindító turmix
2013. szeptember 1. Vegagyerek
Egy rendkívül tartalmas turmix, ami olyannyira eltelített, hogy délig gyakorlatilag nem voltam éhes tőle.:) Sok-sok értékes, a vegán étkezésben fontos szerepet betöltő összetevővel, mint pl. a magas fehérjetartalmú amaránt, és a magas vitamin-, illetve esszenciális olaj tartalmú lenmag. Van benne nyersen gabonapehely is, melyet illetően eltérőek a vélemények, hogy nyersen jó-e fogyasztani, de javaslom figyeld meg, mi esik jól, mi tesz jót a testednek, és aszerint dönts!:) A turmixhoz keverhető gyümölcsöt pedig szezonálisan bármivel felcserélheted! Napindító turmix Elkészítési idő: kb. 5 perc Hozzávalók (a recept szerint 1 főre, de valójában ennyi mennyiségből kb. 6 dl turmix készült, úgyhogy szerintem 2 főre is bőven elég! Vagy elosztva ezt a mennyiséget iszogathatod délelőtt.) 40 g zabpehely 20 g puffasztott amaránt 400 ml zabtej 1 késhegynyi őrölt vanília 35 g agave szirup 15 g pirított mogyoró (vagy más olajos mag) 15 g dió 1 ek. lenmag 100 g gyümölcs (nálam most éppen málna) Banános-kakaós/ karobos változat 70 g banán 1,5 tk. kakaó, vagy karob Az összes hozzávalót turmixgépben összeturmixoljuk. A banános-kakaós változatnál az alapreceptet kiegészítjük a plusz összetevőkkel. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1. NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY 1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa, valamilyen babféle (kb. 100 g/ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix: http://www.fittnok.hu/erdei-gyumolcsos-turmix - így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! - zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot ! http://gittarawfood.blogspot.hu/2010/01/petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd: egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2. NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http://www.vegagyerek.hu/2008/02/bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3. NAP Reggeli: 1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta http://www.vegagyerek.hu/2010/01/babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html kis olívaolajon pirított kelbimbóval + só-bors (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http://www.vegagyerek.hu/2010/01/tokmagpastetom.html 6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá: http://hobbifozocske.blogspot.hu/2008/01/gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http://www.vegagyerek.hu/2011/03/quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))), vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http://fittanyuka.blogspot.hu/2011/07/zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Vega karácsony - Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel
2012. december 17. Zizi kalandjai
A mázas diós lencsesültnél ígértem két köret receptet, amelyek szintén beilleszthetők a karácsonyi menübe. Tavaly rozmaringos sütőtökös burgonyapüré készült, az idén lecserélem a sütőtököt a szintén szezonális paszternákra. Főztem már belőle krémlevest (ennek a receptje később, karácsony után jön majd) és kipróbáltam ebben a püré változatban is. A paszternák gyökérzöldség, a petrezselyemhez nagyon hasonló ízű, csak édesebb. A paszternák keményítőt, fehérjét, pektint és C-vitamint tartalmaz. Jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében, amelyet kakukkfűvel dobtam fel. A vegánok a tejfölt és a vajat cseréljék le szójatejfölre és nagyon jó minőségű bio margarinra. Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel Hozzávalók 2-3 főre: - 200 g paszternák (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva - 330 g burgonya (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva - 100 ml tejföl - 20 g vaj - 2-3 szál friss kakukkfű levelei - tengeri só - frissen őrölt fekete bors A meghámozott, felkockázott paszternákot és burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 25-30 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a zöldséget vissza a lábasba, adjuk hozzá a tejfölt és a vajat, majd burgonyatörővel pépesre törjük. Ízesítsük sóval, borssal és a kakukkfűvel. Jól keverjük el és melegen tálaljuk.
Szezonja van! Most (is) jó enni.
Egy kis segítség, ha nem tudod,hogy mit válassz, ha zöldséget veszel és helyit, szezonálisat keresel! Persze ezekből is jobb a vegyszermentes, bio és kistermelői változat. Ezzel is az egészségedet támogatod és a helyi gazdaságot. De vajon mi hiányzik a képről?
Zöldséges Frittata
2012. július 6. Fittanyuka Blog
Frittata - sültet jelent olaszul, nem meglepő, hogy ez egyben egy olasz recept:) Természetesen az eredeti recept sok tojással készül és átmenet a csőben sült és az omlett között. Régóta találgatom, hogy milyen alternatívával tudnám finoman elkészíteni ezt a receptet. A sárgaborsó lisztre jutott a választásom, mivel több, eredetileg tojásos receptet készítettem el sárgaborsó liszttel. Nagyon finom lett és ajánlom mindenkinek aki valamilyen okból kerülné vagy elhagyta a tojást. Kedvünkre gazdagíthatjuk tetszőleges zöldségekkel. Ez a recept padlizsánnal, paradicsommal, zöld hagymával és cukkinivel készült. Gazdagíthatjuk gombával, spárgával, vagy éppen a szezonális zöldségekkel. Melegen,-hidegen egyaránt fogyasztható. Hozzávalók 2 db közepes paradicsom 1 db kisebb padlizsán 2 szál zöldhagyma 1 db kisebb cukkini 300 g sárgaborsó liszt 3,5- 4 dl víz 1 kk himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors 1 kk szárított kakukkfű 1 kk foszfátmentes sütőpor 2 dl növényi tejszín kókusz olaj növényi sajt a tetejére A zöldségeket felkarikázzuk, kivéve a paradicsomot és kevés kókusz olajon előpirítjuk, puhítjuk, sózzuk. Törekedjünk arra, hogy roppanós maradjon a cukkini, ezért először a padlizsánt pároljuk a hagymával. A lisztet a sütőport, sót, zöld borst, kakukkfüvet összekeverjük, majd a vízzel, növényi tejszínnel összedolgozzuk. Egy hígabb sűrűségű masszát kapunk. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, el egyengetjük benne a zöldségeket, ráöntjük a sárgaborsó lisztes tésztát. A felkarikázott paradicsomot a tetejére tesszük. Én megszórtam reszelt, növényi sajttal, elhagyható, de így finomabb:) Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Fogyasztható önmagában vagy friss salátával. Hidegen szeletelhető. Fittanyuka
zöldkonyha workshop
együtt zöldülünk a konyhában május 26-27-én! megszületett az igény, és egyszerre megérett bennem egy kis csomag, amit szeretnék tovább adni. mindezt eddig a csillagok is bőszen támogatják, például Judit megjelenésével, aki natúr test- és lakásápolással egészíti ki az én kis konyhai batyumat. lássuk, mi lesz belőle :) szeretettel várunk mindenkit! workshop két felvonásban. testi, szellemi és környezeti tudatossággal a háztartásban: 1. táplálékunkról az anyaföldtől az asztalig 2. testápolásról, lakásápolásról. ? ? ? ? május 27. szombat 10-17 óra ? ? ? ? - 10-12, biopiac-körút és bevásárlás: friss, szezonális alapanyagok beszerzése nyers, vegán estebédünkhöz (és külön külön kinek mire van igénye). közben tapasztalatcsere: mit, hol, mennyiért, kitől? mi micsoda, hol juthatunk hozá? mitől bio, biztos bio? a kedves, mosolygós termelőkkel való kapcsolat, beszélgetés, ráérős piacolás számomra mindig feltöltődés, kapcsolat a földdel, a körforgással :) - kb 12-13/14, pár szó esik majd: táplálékunk ökológiai, élettani, spirituális hatásairól, a hazai, szezonális, bio termények előnyeiről. különböző irányzatokról a táplálkozásban és követhető irányelvekről a káoszban. a háláról és szeretetről, amivel elfogadjuk, elkészítjük és megosztjuk egymással az ételeinket, ami nélkül a legtisztább bio szuperkaja sem táplál. - kb 14-16, ételkészítés élőben: avagy élő (nyers, vegán) ételek elkészítése, bemutató. közben mindenki számára használható és beépíthető információk, konyhatechnikai tapasztalatok kerülnek majd megosztásra. - majd 17 óráig vagy akár tovább elfogyasztjuk a készített ételeket és beszélgetünk. a nap költsége a frissen vásárolt, bio alapanyagokból készített élő, vegán estebéddel, desszerttel együtt 7000 ft. a napot vezeti: adorján éva ? ? ? ? május 28. vasárnap 10-15 óra ? ? ? ? 09:00 - 09:30 Beindulunk a zöld kertben - testátmozgatás jógával és jókedvvel a friss levegőn! 09:45 -12:00 Kötetlen eszmecsere az alábbi témákban: -Miért érdemes házira cserélni a boltit, mik ennek az anyagi, egészségi és etikai előnyei -Milyen szereket tud egy átlag háziasszony (egyetemista) könnyen elkészíteni (pl. mosogatószer, vízkőoldó, duguláselhárító, stb) -A házi kozmetikumok és tisztítószerek alapanyagai, tulajdonságai ( és összeférhetőségeik, beszerzési helyek, árak, minőség, stb.) -Növényi olajak és a főbb illóolajak bőrápoló és egészségre gyakorolt hatásai -Hogyan készítünk háziszappant: mik az alapanyagok, zsírok, olajak, színezők, illatosítók, speciális adalékok és textúrázó praktikák 12:00 -12:20 Összekészülődünk a kencekeveréshez, és szappankészítéshez. Az otthonról hozott elemózsia és helyben várakozó almák elfogyasztása 12:20 - 13:45 Szappankészítő bemutató. A kész szappanból mindenki kap egy kb. 100g-os darabot, amit a műhelyt követő naptól tudunk átadni a gazdájának 14:00 - 14:45 Illatos, méregmentes krémdezodort készítünk, mindenki saját magának, a saját maga által választott illóolajjal dolgozhat A nap költsége 5000 ft, amiben benne foglaltatnak a közösen készített kozmetikumok. Jegyzetfüzetet hozni ajánlott! :) foglalkozásvezető: Kálmán Judit a workshopokon külön-külön is részt vehettek. amennyiben eltökélt szándékod meg van, de az anyagi helyzeted akadályokat próbál gördíteni elé, keress meg minket és kisütünk valami megoldást. szeretettel várunk: éva (házigazda): aevaaa kukac gmail.com judit: juditakalman kukac gmail.com
ÍNYENC VACSORA NYERS VEGÁN ÉTELEKKEL
Folytatódik a sürgés- forgás az Élet Konyhában. Rengeteg tervünk van Ágival (az ő blogján találtok képes beszámolót a tavalyi japán vacsoránkról) a 2012-es évre. Január 28-án máris lesz egy vacsoránk, ahol egy picit eltávolodunk a hazai szezonális termékektől. Nem teljesen persze, de kell egy kis izgalom a sok sütőtökkrém leves és céklás vagy káposztás ételek után. Íme a menü: Tárkonyos citrussaláta Édesköményleves korianderes tök chips-szel Fűszeres, mogyorós metélt lime-mal és gyömbérrel Sütőtökös tiramisu Petit Fours Meglepetés bonbonok kedvcsináló :) Szeretettel várunk Benneteket! info@eletkonyha.hu
Grillezett karalábészeletek
A tavaszban minden csodálatos. Megújulás, frissesség jellemzi az egész világunkat beleértve az elérhető szezonális gyümölcsöket, zöldségeket is. Az egyik ilyen nagy kedvencem, a karalábé, amit minden formában, de leginkább nyersen érdemes fogyasztani. Ha valaki mégis valami egyszerűen elkészíthető, könnyű és finom kulináris élvezetre vágyik, vagy újítani szeretne, akkor ezt a receptet neki ajánlom. A gyerekek kézbe fogva, vagy mártogatósszószba, de még szendvicsbe téve is imádni fogják. Próbáljátok ki! Ehhez nincs másra szükségetek, mint 3-4 közepes méretű zsenge karalábéra, kedvenc fűszereitekre, pici olíva- vagy repce olajra és egy grillrácsra. Kint vagy bent egyaránt elkészíthető, és a nagy kertipartik, grillezések, méltó hozzávalója lesz nemcsak vega vendégeknek, a jólbevált cukkínik, a gombák, és a padlizsánok mellett:) Tipp:Ha sütőben készítitek, akkor helyezzetek alá alufóliát, ami felfogja a lecsepegő olajos-fűszeres pácot. A karalábékat hámozzátok meg, és ujjnyi szeletekre szeleteljétek fel. Kedvenc fűszerekből(vegamix,só, bors, koriander, római kömény stb... és az olajból pácot készítetek, és kb félórára megfürdetitek a páclében a karalábékat. Majd grillrácson, vagy a nagyon praktikus ActiFry sütőben aranybarnára sütitek. Ennyire egyszerű :) Jó étvágyat!
sületlen ünnepek
szegény blogom még mindig a kispolcon várja, hogy elővegyem egyszer. minden időm, energiám a sületlenségekre fordítom, lassan nonstop a konyhában kavarok. sooooksoksoksok feladat és ötlet vár megvalósításra, csiszolgatásra, és rendelések elkészítésre. így aztán blogkompatibilis recepttel megint nem, vagyis csak közvetve szolgálhatok: kreáltam egy fügepudingot, és a lányok is előrukkoltak 1-1 ünnepi recepttel, amit megtalálhattok a sületlenségek blogján. ezen túl kb semmi mást nem készítek, ami nem azt jelenti, hogy desszerten élek, sőt: a hétköznapi ételek nagyon leegyszerűsödtek, nagyon ritkán kutyulok már valami ételt is. a reggeli zöld turmix után általában magukban, feldolgozás, ízesítés nélkül élvezem a gyömülcsök, levelek, zöldségek ízét. ez nyáron és ősszel még nagyon könnyen ment, itt volt a rengeteg szezonális gyümölcs és zőccség, főleg azon éltem rengeteg zölddel, salátával. de most télen kicsit gondban vagyok, ezen az éghajlaton nem sok ehető terem ilyenkor ami igazán jól is esne nyersen.. és főleg estefelé hiányzik valami. próbálkozom már néha a kenyérrel is, de az sem az igazi, keresem az utat. az aszalt gyümölcsök siettek a segítségemre: magukban ugyan szárazak, áztatva meg leginkább a meztelencsiga jut róluk eszembe, hígabbra turmixolva viszont a friss turmixok téli változatai lehetnek. és érdekes módon (vagy nem is) szinte melengető hatásúak. a sűrűbb, esetleg fűszerezett változataik pedig desszertnek is elmennek, ebből született a fenti recept is. áldott karácsonyt és boldog új évet kívánok!