Almás, szilvalekváros rakott árpa recept vegetáriánus

Almás, szilvalekváros rakott árpa

2010. május 11. Legyen néktek eledelül... 

Almás, szilvalekváros rakott árpa
tovább a teljes receptért  »
Nagyon régen készítettem el ezt a receptet, pontosabban két hete, és nem írtam meg akkor a posztot, így mély főzési élményeket nem tudok megosztani veletek. Az biztos, hogy előre be kell áztatni az árpát, különben sosem fő meg. Szerencsére észnél voltam én is, és este megtettem ezt az igen csekély idő igénylő előkészületet. Ennek köszönhetően reggel, mire az összes többi alapanyagot kitettem az asztalra a felhasználásnak megfelelő állapotban, már puha is volt az árpám.  A receptet mint később rájöttem nem sikerült egészen pontosan elolvasnom, így a tetején nem árpával, hanem lekvárral zártam a rakást. Valószínű ennek lehet némi köze ahhoz, hogy kicsit édesebb lett a kelletnél.  A recept úgy fogalmaz, hogy tálalás előtt 10-15 percet tegyük forró sütőbe. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy az egész elkészíthető akár este, és reggelre már csak 15 perc várakozás marad, ami alatt bármi mást lehet intézni, és nem kell a reggelivel foglalkozni. Figyelgetem a recepteket ezzel a szemmel is, mert sokszor nem tudok magamnak biztosítani egy órát a reggeli elkészítésére.

« Svédasztalos vegán-reggeli+szójatej Reggeli gyümölcsös rizsfelfújt »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!