Kölesmajonézes burgonya

2011. április 17. Legyen néktek eledelül... 

tovább a teljes receptért  »  Az előző bejegyzésemből már kiderült, hogy van remény arra, hogy folytatom a blogot, de a tematikát feladtam. Abból a könyvből kerül bemutatásra egy recept, ami beleillik a heti menünkbe. Ma hosszas nézelődés, válogatás után, mégis mondhatom, hogy szerelem első látásra volt ez a recept. Tegnap este kijelentettem, hogy holnap fasírtot AKAROK enni. Férjecském meg is állapította, kaján mosollyal az arcán, hogy de határozott vagyok. Valamiért azonban nem sikerült választanom. Egészen pontosan azért, mert mindegyikbe kellett dió, amit pucolni kellett volna, és lusta voltam hozzá.  Végül csak úgy belelapoztam a legfrissebb kötetbe, ami ennek a receptnek a képénél nyílt ki. Már lapoztam is a recepthez.(És itt tennék említést a könyv egyik nagy előnyéről: a fényképeknél feltüntették a recept oldal számát.) Kevés alapanyag, remény a gyors elkészülésre. Ezekkel a tulajdonságaival a fasírtról szövögetett álmom azonnal szertefoszlott, és másra sem vágytam, mint egy jó krumpli salátára. Annyit változtattam a recepten, nem egész kölest főztem, hanem pelyhesítettet, hogy hamarabb megfőjön, és tettem egy kis mustárt is a majonézhez, régi családi szokáshoz híven. Amikor először elolvastuk a receptet egyetlen dolog bizonytalanított csak egy pillanatra. Az első hozzávaló: 2kg krumpli. Hát az rengeteg... szerintem... azzal jó páran jól tudnak lakni. Azért emelem csak ki ezt a problémát, mert ez visszatérő megtorpanás eredményezője. Hatalmas adagokról szólnak a könyvekben lévő receptek. De hamar lehet felezni, vagy harmadolni. Nagyobb a gond akkor, amikor nem tudok tippelni, hogy mennyit is kéne csinálni. Nem vagyok egy becslő művész. Egy szó mint száz, egy kiló krumplit feltettem főni, és a kölest is feletettem, közvetlen mellé. Meglepően hamar kész lettem, és nagyon kellemes volt a készítés folyamata. A hajában főtt krumpli pucolása Gergőre hárul, aki bokszmeccs nézése közben, még az aprítást is magára vállalta, addig én megetettem a kisebbik fiacskánkat. A majonéz ízesítésével, és állagának beállításával sokat játszottam, de ez a főzés legkellemesebb része, amikor eldöntöm, hogy most épp mennyire vágyom valami karakteresre. Mivel a boltban az újhagyma drága volt, és nem is túl szép, csak egy csokrot vettem, és a maradék helyett medvehagymával dobtam fel a saláta ízét, és színét egyszerre.  Tálalásnál még paradicsomot tettem rá, hogy jobban mutasson a fotón. Nagyon finom lett. Alig maradt belőle. Ami a dolog pikantériája, hogy ehhez hasonló csak nem vegán salátát anyukám mindig fasírthoz készített, amit ma végül nem készítettem. Talán majd máskor.