Eleki Egészségközpont 4. rész recept vegetáriánus

Eleki Egészségközpont 4. rész

2012. július 5. VegaLife 

Eleki Egészségközpont 4. rész
tovább a teljes receptért  »
3. nap Reggeli végén végre igazán éreztem, hogy teli a pocim. Jóllaktam. Ráadásul, ahogy olvashattátok, várogtam a zöldborsó után. Megkaptam. Nem főzelékben, hanem enyhén párolva. Persze voltak hozzá salátalevelek is. Tehát egészében véve jól indult a napom. Viszont napközben igencsak feszültté váltam. Idegesített az egyik előadó hangja, aki sose vitte le a hangját a mondat végén, beszéd végén. Persze nem tettem neki szóvá. Mindegy. A lényeg, amit mondani akarok, hogy ezzel a momentummal kezdődött a feszültségem, ami abból ered(t), hogy nem kapok gyümölcsöt. :( Még nem. :( Én pedig várgok utána. Szóval más emberekkel is találkoztam, akik nem tudtak helyesen beszélni. Normál esetben nem is izgat a dolog. Csak ehetnék gyümölcsöt. :) Ebéd. Láthatni a blogom receptjeiből is, hogy én bizony szeretem a zöldséget, a salátát. De valahogy nem tudták úgy elkészíteni az ebédemet, hogy jóízűt ettem volna belőle. Ez pedig tovább növelte a feszkómat. De mindezek hátterében tudtam jól, és mondtam is ,,sorstársaimnak, hogy gyümölcshiányom van. Utoljára vasárnap este ehettem gyümit. Akkor is almát és fincsi kopaszbarackot. Barack az egyik gyengém. Idénye esetén képes lennék egy-két napig csak azon élni. Nos én pedig sem reggelire, sem ebédre nem ehettem gyümölcsöt. Ez iszonyúan frusztrált. Olykor még el is vonultam azért, hogy arcképem ne terheljen másokat. Estére már szinte a depresszió előszele kerülgetett a gyümölcshiány miatt. Tudjátok nem voltam éhes. Az első böjtnapot leszámítva nem éheztem sosem. Aznap sem mondanám, hogy éhség gyötört, sokkal inkább a szokás hatalma. Tegnap este is simán ott voltam az étkező közelében, ahol éreztem a többiek vacsi-illatát, nem kívántam nagyon az ételt. De a gyümölcs. A tudat, hogy napok óta nem ettem gyümölcsöt.... Mint egy sivatagban vándorló számára a víz- az számomra a gyümölcs. Persze tudom, ez nagyon is az előnyömre válik. Szóval örülök annak is, hogy felügyelet alatt folytathatom le ezt az egyedi diétát. Meg egyáltalán, ha kicsi szenvedéssel is jár, van erőm végigcsinálni, és az eszembe sem jut, hogy feladom. Öröm viszont, hogy érzékelhető a javulás az ügyben, amiért ide érkeztem. Érdekessége az, hogy nem fogytam! Eltelt már pár nap, minimális kalória bevitellel és a mérleg nem változik. Se le, se fel. Szóval, mielőtt valaki azt hinné, hogy ez fogyókúra - nem feltétlen jelenthető ki róla. (Igaz, nem tartok a végénél.) Ja, és ezen a napon kivételesen a hasamra kaptam gőzpakolást. Ez is frankó volt.

« Tej-, és gluténmentes keksz Káposztás gombóckák pikáns saláta kézben »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!