Mit eszik a vega gyerek? ételkészítő workshop
2017. augusztus 30. Zizi kalandjai
tovább a teljes receptért »
A múlt szombati Vegetáriánus Fesztivál workshopjára nem tudtam előre készülni, pedig terveztem, hogy csinálok datolyagolyókat és ott a helyszínen kétféle kenyérre kenhető kencét/mártogatóst. Tudtam, hogy a fesztiválon is limitáltak a főzési lehetőségek, így nem akartam nagy főzést rendezni, ezért döntöttem az egyszerűen, gyorsan elkészíthető kencék mellett.
Ráadásul úgy alakultak a dolgaink, hogy egyedül kellett mennem a fiúkkal, mivel I. maradt otthon és három szuperhős barátunkkal a mi konyhánkat tették össze!!! Hurrá! Viszont a költözésünk miatt minden dobozokban és zsákokban hever(t), így a robotgépemet nem tudtam előkeresni a kuplerájból, tehát datolyagolyók nem készültek a fesztiválra.
Szóval én, Ákos háton, Ádi mellettem – és a húzós kocsiban az alapanyagok – mentem Regináékhoz, akik fantsztikusak és felajánlották, hogy segítenek nekem átvészelni ezt a hosszú napot! Az én megmentésemre – hogy valahol eltöltsük az időt délután 16 óráig – a Vegetáriánus Fesztivaltól 2 megállónyira laknak! Ott “sátraztunk” délutánig, persze Ákinak kimaradt a délutáni alvás. 16 órára irány a fesztivál Regináékkal (kisfia, Noel 3 éves lesz). Ádi és Noel segítőim voltak a workshopon, közben kirohangáltak a teremből, addig Regináék figyeltek rájuk, én meg Ákival a hátamon workshopoztam, aki persze nem aludt el a fesztiválra menet! Aztán ő is rohangálni szeretett volna, így Regiékre szakadt még egy huncut kisfiú! Na ezért döntöttem az egyszerű ételek bemutatása mellett, mert tudtam, hogy gyerekekkel nem lesz könnyű dolgom. Guacamolét és humuszt csináltam, ezt tálaltam zöldségekkel, amiket bele lehetett mártogatni ezekbe a kencékbe! Mire befejeztem az egészet, Ákos totál nyűgös volt a fáradtság miatt így invitáltam a résztvevőket, hogy jöjjenek kóstolni, nekem mennem kell a terem végébe szoptatni!
A lényeg, hogy mind a három fiú übercuki volt: Noel és Ádi ott ültek és figyeltek, valamint segítettek az elején (azt hittem megzabálom őket, annyira cukik voltak), Ákos meg a hordozóból a hátam mögül kikandikált folyamatosan, hogy ő is lássa a történéseket. Hát így főzök én otthon, ilyenek a vega gyerekeim, meg Regina vega gyereke, Noel! Hála Reginának, néhány fotóval megörökítette ezeket a pillanatokat, így láthatjátok ti is!
(Ja, tudtátok, hogy Regina készíti a legjobb vegán arcápoló olajat, amivel valaha is találkoztam? Ha nem ismeritek még, nézzétek meg gyorsan itt! )
Néha lankadt a figyelem…
Teljes a figyelem!
Ádi imádja szétnyitni az avokádót!
Valaki már nagyon unja ezt a workshopot… anya, mikor lesz már véééééééége?
« Hamarosan újra Vegan Food Festet rendeznek Budapesten | Túros csokis csoda » |